Hej átkozott kalamajka, Marist fődhő' vágta, A pöndöllét fölhajtotta, v . , . gát kirakta.

Másrészt viszont az úri osztály közvetítésével nyugati kultúrhatás vagy az egyházi zene révén is beszivároghatott nyugat i hexachord vagy dúr j e l ­legű da l l amokka l . Ez annál könnyebben megtörténhetett, mert ezt a rit­must Szkhárosi Horváth András és más költők már a 16. sz. derekán átültették hozzánk a német költészetből. 2 9 Figyelemreméltó, hogy Balassi Bá­lint egyik 1578-ból származó kolomejka-r i tmusu költeményének nótája „oláh ének". 3 0 Közismert adat, hogy éppen Balassi vol t az, ak i a bécsi udvar előtt bemutatott egy tót juhásztáncot, mely koreográfiájából ítélve szintén kalamaj­ka lehetett. Balassi tehát ezt a ritmust jól ismerte. Hogy kolomejka-r i tmusu költeményének mégis oláh dal lamot adott, annak aligha lehet valószínűbb magyarázata, mint az, hogy i lyen ritmusú magyar dal lamot nem ismert. Ez arra enged következtetni, hogy a X V I . sz. második felében ez a ri tmus nálunk még nem lehetett általánosan elterjedve.

Seemayer Vilmos. *

* * Volksbiäuche mit Gesang aus den Komitaten Somogy und Zala. Die Volks­

bräuche mit Gesang sind im Aussterben. Da dieselben sehr alt und zum Teil von den höheren Klassen stufenweise bis zum Kinderspiel heiabgesunken sind, ist ihre sorgfältige Sammlung angezeigt. Es wird eine Reihe im Aussterben begriifener Volksbräuche mit Gesang beschrieben.

Die alten Bräuche zu Pfingsten weisen verschmolzene Rudimente christlicher und heidnischer Volksbräuche auf. Erstere werden durch fremden Ursprung und alte Kirchenlieder gekennzeichnet, letztere erscheinen in Begleitung von einfachen Penta­chord- oder Hexachordmelodien weltlichen Charakters in Dur-Tonart.

Als letztes Uberrest der alten Dreikönigsspiele wurde noch ein „Herodeslied" aufgefunden, dessen Melodie kirchlichen Charakters ist.

In den Spinnstuben wurden epische Lieder aller Art vorgetragen und Märchen erzählt, besonders solche, die auch Gesänge enthielten.

A B A L L A D A I KÖZHELY.

Primitív emberek sajátossága az önismétlés. Jobban mondva, nem is annyira az önismétlés, mint inkább a mástól hall lot t dolgok ismételgetése. A lelke mélyén primitív és magában nem bízó ember, ak i va lami lyen a lka lom­ból szellemességet, j ó mondást, j ó és kurta megfogalmazást hallott, adandó a lka lommal , nem is egyszer, felhasználja. Feledékenyebb embereknél egyes mondások egészen konvencionálisak lesznek, bizonyos a lka lmakkor ugyanazt mondják éveken, esetleg egy életen keresztül. Nem csak egyszer és véletle­nül hallott mondásra vonatkozik ez. Vannak az egy kultúrájú társadalomban, például a művelt középosztályéban bizonyos stereotip mondások — közmon­dások, idézetek — amelyeket a nem túl komplex lelkek unosuntig ismétel­nek, ha erre a lka lom adódik. Min tha ezek a mondások, amelyeket már má­sok mondtak előtte és amelyeket mások már jónak találtak, biztonságot, szi­lárd támpontot adnának a magában nem biztos beszélőnek. Autoritásokra h i ­vatkoznak ezen a k i nem mondott módon, egyszóval : közhelyet használnak.

Közhely kétfelé van. V a n „egyéni" közhely, amit egy ember ismételget és van általános közhely, amit az egész társadalom használ. Ez az, amit ge-

29 Szilády Áron : Régi magy. költők tára. 30 Szilády Á Balassa Bálint költeményei. 1879. 279.

nerációkon keresztül mondanak, mesélnek, írnak. Ez a második fajta az, ami a bal ladai közhely nyitjához vezet.

A z énekmondók dala inak és a bal ladák ismételgetéséről beszél Soly-mossy, 1 de csak a puszta tényt állapítja m e g ; tudni i l l ik , hogy vannak. „Meg­rögzött formák fejlenek k i a folyton gyakorolt e lőadás által, amelyek megtar­tása az énekesre kötelező. Állandó verskészletük van régibb, megtanult éne­kekből, ezeket egyszerűen átteszik a magukéba, beolvasztják az új szövegbe. Új hír, új esemény gyanánt tüntetik fel mondandójukat s megtörténtükben a hallgatónak h inn i ke l l . Az állandóan használt formulák, az előzőkből átvett verssorok nem zavarják a hallgatóságot ; fődolog, hogy a lényeg : az elbeszé­lés magja új legyen." Csakhogy, mint kiderül, ez nem egészen így van . Az énekmondónak esze ágában sincs úgy feltüntetni a mondandóját, mintha az az ő szellemi terméke lenne. A szerzői öntudat és ezzel a plágium is sokka l ma­gasabb, sokkal fejlettebb i rodalom privilégiuma. A m i a közhelyet i l le t i , szá­mos példát is hoz rá Solymossy, itt csak néhányt említünk meg : 2

„Hallottátok hirét a hires Szebennek . . . ?„ (Kerekes Izsák balladája).

„Hallottátok hírét híres Barassónak . . . ?" (Bandi úrfi balladája).

„Hallottad-e hirit a csati cs ikósnak . . . ?" (Ethn. 1927. 21 . 1.).

„Hallottad-e hirét a Dr ina vizének . . . ?" (Ságody I . 4. sz.).

Csakugyan mindunta lan találkozik i lyen kérdés. De ez nem sorolható a tulaj­donképpeni közhelyek közé. Miért kérdezi a bal lada első vagy későbbi ének­lője, hogy a hallgató hallotta-e hirét ennek és ennek a városnak, folyónak, embernek ? Gyakorla t i értelme nincs, feleletet nem vár, nem is várhat. Célja első sorban a közönség figyelmének a felhívása. De nemcsak ez. A z z a l , hogy ismert ténnyel vagy személlyel kezdi mondandóját, azzal, hogy a közönséí.,-nek már régebbről f tmiliáris személlyel vagy eseménnyel kérdez, elhárítja a felelősséget magáról. Nem csak, hogy nem plagizál, hanem még azt is ismert­nek és réginek tünteti fel, amit ő írt ; nem vállalja a felelősséget azért, amit mond. Nem más ez végeredményben, mint a Hildebrandsl ied „Ik gihorta dat seggen"-je, a sokszáz hősköltemény és saga „azt mo.idják" kezdete. A z ének-m o n d ^ ezeknél a magyar balladáknál is hivatkozik és támpontot keres.

Nem ez, de ezzel rokon a ba l ladai közhely. Vegyük ezt a nagyon gya­kori közhelyet :

(Sobri Jóska ) mit gondoltál Miko r (gyilkóni) indultál Én egyebet nem gondótam Szerencsétlen úton jártam.

A variánsok egész sorozatát tudnók felhozni erre a közhelyre, (például Balog Józsi balladája, M.N.Gy. X I . 153. 1.). Emphat ikus kérdéssel kezdődik ; va lak i kérdezi a betyártól, hogy micsoda lelkiállapot előzte meg a gyilkosságot : gon­dolt-e rá már előbb is, vagy véletlenül, hirtelen tette-e. A kérdés mögött sok minden rejlik. A kérdező tudni akarja, elvetemült emberrel van-e dolga, ak i régen tudta, hogy meg fog ölni valaki t , készült rá, vagy olyannal , ak i mi t sem sejtve, nyugodtan megy dolga után és va lami lyen közbejött dolog, veszeke­dés, féltékenység, pénz- vagy becsvágy késztette a gyilkosságra. A felelet egyszerű : semmit sem gondolt előre, rossz szerencséje vitte.

Ez a négy sor valóságos vizsgálóbírói párbeszédnek felel meg. A bíró kérdez, a vádlott tagad. A megfogalmazás annyira jó , erős és frappáns, hogy nem csoda, ha annyi betyár- es gyi lkosbal lada elején ott találjuk. Sok min -

1 A Magyarság néprajza. Budapest, 111. 92. 1. 2 U. o. 93. 1.

A balladai közhely 51

•denkinek tetszhetett a kezdet. Sikere volt. A hallgatóság tudta már, hogy ez után a bevezetés után vérfagyasztó történet következik. Természetesen a sok használatban kikopott az eredeti tartalom és a hivatkozás-jelleg lépett előtér­be ; és a figyelem felhívásáé. A hallgatóság ismerte a kezdetet, azért örült neki , mert a falu is, mint a gyermek, jobban szereti azt, amit már egyszer hallott, amit ismer : a falu konzervatív. Az énekes rábízhatta magát az is­mert sorokra, ezek biztosították a sikert. A kezdő sorok mélyebb, vizsgáló értelme elkopott, csak a tragikus színezet maradt meg. így történhetik meg azután az, hogy ez a bevezetés olyan történet elé kerül, ahol ennek a vizs­gálóbírói párbeszédnek semmi helye sincsen.

(Szakács Gyuri) mit gondoltál Miko r (úsztatni) indultál Én egyebet nem gondol tam Szerencsétlen útra ju t tam.

(Szakács Gyuri bal ladája, M . N . Gy. I I I . 39. 1.) Variánsa ennek még több van talán, illetőleg többet ismerünk (például Ta­más Rózsi, M . N . Gy. I . 200. 1., Forró Julis, M . N . Gy. X I . 195. I.). Ezekben a balladákban vízbefúlt legényről, illetőleg lányról van szó és rendszerint még egy kétsoros közhely van benne :

Édesanyám nyisd kapudot, H a l v a hozzák szép fiodat. (Győrbíró Áron. M . N . Gy. I I I . 36.1.)

A z előbbi bal ladákban is benne van, csak a megszólított személy és a meg­szólító változik.

A z előbbi közhelyben tehát nem elfogott gyilkost, hanem halott lányt vagy legényt kérdeznek. Újra az emphatikus kérdés, aminek itt inkább em-phatikus értelme van : szegény, nem gondolt semmi bajra, amikor az a sze­rencsétlenség jött. így még a kérdés helyén való lenne. De hogy felelhet a vízbefult leány ? H a már a halott beszél, akkor arra komoly oka van, nem csak beszélget. Ennek a felpletnek itt semmi értelme sincsen. Ez a közhellyé vált tragikus párbeszéd más értelmet kapott ; a stereotip t ragikum kifejezője let t itt és sok hasonló bal ladában.

Tip ikus ba l lada i közhely az anya kérdése szégyenbeesett leányától : M i annak az oka Hogy a selyemszoknya Elől rövidedik Hátul hosszabbodik, Karcsú szép derekad Igen vastagodik.

(Tömérdek sok változatát ismerjük és al ig van o lyan , amely ikben benne ne lenne ez a hat sor, vagy ennek a variánsa, (például M . N . Gy. I . 162. 1., Er­délyi I I . 46. 1., Ethnogr. X I I . 1901, 455. 1.). Sok bal ladában találjuk meg, első­sorban a Landorvári Dorkában. Ennek a bal ladának a végső sorai is ismert közhelyek :

Vérem a véreddel Egy patakot mosson Testem a testeddel Egy sírban nyugodjon.

V a n o lyan bal lada, ahol ez után még egy közhelyet találunk : Egyiköt temették ótár eleibe, Másikot temették ótár háta mögi. A kettőből kinőtt két kápóna-virág A z ótár tetejinösszekapcsolóttak.

( M . N . Gy. X I . 11. 1) Ez a végződés többek között a Kádár Kata végén is ott van, de megtaláljuk rmég nagyon sok helyen.

Különös dolgot vehetünk ennek a két közhelynek a kapcsán észre : a

cselekmény sokszor elvész, töredékes, nincs értelme, de ezek a sorok m i n d ­egyik variánsban megtalálhatóak. A közhely erősebb a történetnél, hiszen azért k ö z h e l y . A Landorvári Dorka két közhelye csakugyan megérdemli, hogy megjegyezzék : tömör, költői, nem mindennapi . Itt nem is merül fel végered­ményben sok kérdés. Szép, megragadta a közönség figyelmét, költői szépsége maradandóbb a hozzá tartozó történetnél.

Nem áll ez azonban minden közhelyre. (Bereg Náni) k iment az erdőre. Lefeküdt a tölgyfa hűvösére, Hármat-négyet kiáltottam néki : Kel j fel Náni, meglát itt va lak i .

(Bereg Náni, M . N . Gy. I . 222. 1., S z a b ó V i l m a , Ethnogr. X I , 1900,366. 1., B ö -rög Mári, Magy. Nylvőr. X I X , 1800, 239. 1. stb.) A lény valószínűleg vajúdik a tölgyfa hűvösében, de ez nem egészen világos. Se nem tömör, se nem v i ­lágos, mégis, alig van gyermekgyilkossági ballada, amelyikben elő nem for­dulna. Ezt a kezdetet a Bereg Náni, S z a b ó Vilma-balladákban, ha még olyan töredékesek is, úgyszólván mind ig megtaláljuk. Csaknem értelmetlen, legalább­is, elhomályosodott a használatban, mégis, ma is éneklik. Miért ?

Ha figyelembe vesszük azt, hogy a közhelyek nagy része e g y e n e s b e s z é d , tehát idézet, feleletet kapunk erre a kérdésre. Sokféle lehet ez a z egyenes beszéd, például átkozódás :

Átkozott az apa, átkozott az anya, A k i a leányát bá lba elbocsátja

(Ethnogr. X I . 1900, 366. I.> Mosdó vized vérré váljon, Törölköződ lángot hánnyon

(Ethnogr. X I I . 1901, 456. I.) A szégyenbe esett lány vagy bűnös asszony hazugsága :

Szabó nem jól szabta, Varró nem jól várta

(Landorvári Dorka például)' Minnyá béereszlek, édös, kéncsös uram, Hogy vessem nyakamba kővári szoknyámat.

(M. N . Gy. X I . 27. 1., u . o. 17. I.) Igen gyakor i az énekmondó, így a közönségnek is élénk résztvétele a cselekmény­ben, mint például a Bereg Nániból mór idézett közhely két utolsó sora, vagy :

Lám megmondtam, Angya l Band i , Ne menj az Alföldre.

(Erdélyi I . 444. !.> Mindezek a példák, részint régi, részint új típusú balladákból összevá­

logatva, tanúskodnak arról, hogy nem a költői szépség az, ami évszázadokon keresztül élteti a közhelyeket. Lehetséges, hogy a költői szépség ragadta meg a hallgatóságot, de nem emiatt élteti. Szokásos párbeszédek, mint például a halott és eltemetőjének párbeszéde :

Csináltatsz-e nékem diófakoporsót ? Csináltatok néked mérványkőkoporsót

(M. N . Cy. ÍII. 3. 1.) mindunta lan felbukkan ma is még. Miért ?

Eredetük többnyire ismeretlen, régi időkre megy vissza. Ezek a közhe­lyek nagyrészt megszólítások, tehát va lakinek, meghatározott személynek a szavai. Ezt hát pontosan ismételik, valahányszor az illető személyről szó van. A történetet elfelejtik, a szószerinti rész megmarad, mert az írni-olvasni nem tudó ember, aki memóriájára j obban rá van utalva, j obban észben tart min­dent, mint a kis gyeimek is. A megmaradt és beidegződött szavakon nem-igen változtattak, legfeljebb, ha más történetbe került, a neveket ; egyik adta a má­siknak. Hordozták és hordozzák ma is az eredeti ér telenből kikopott közhe-

lyeket, mert így tanulták, mert így s z o k á s : mert tradíció. A z életfelfogás, élet­r i tmus, történetek és igények megváltoznak idővel, de a tradíciót épp úgy adja lovább egyik a másiknak, mint az életet ; és a közhely megmarad. A köz­hely megmaradása és szívós élete mutatja, hogy a tradíció erejét nem lehet egyszeribe legyőzni, hogy a tradíció láncából csak környezetváltoztatással lehet k iszabadulni . A tradíció, bármi legyen is tárgya, erősebb hordozójánál.

Dános Erzsébet. *

Der Gemeinplatz in der Ballade. Es gibt zweierlei Gemeinplätze : 1. der persön­liche, der von einem Individuum, 2. der a'lgemeine G., der durch einer ganzen Gesell­schaft wiederholt wird. Zu dieser zweiten Gruppe gehört der G. der Ballade. Er ist im Grunde eine Berufung auf eine Autorität, wie z. B. in den Anfangszeilen verschiede­ner Balladen und auch Heldenlieder: „Ich hörte es sagen", oder „Habt Ihr es geh irt." Diese Art von Frage ist aber nicht der eigentliche Gemeinplatz, sie ist. wie gesagt, eher eine Berufung. Sehen wir uns einen sehr bekannten ung. G. von näher an : „Sobri Jóska, was dachtest du — Als du dich, um zu morden auf den Weg gemacht hast — Ich habe nichts gedacht — Ich schlug einen unglücklichen Weg ein." Dies ist förm­lich ein Zwiegespräch eines Untersuchungsrichters und eines Betyárén : der Richter fragt, der Mörder ieugnet. Die kurze Verfassung ist frappant, h^t auch einen grossen Erfolg, wird darum öfters gebraucht. Im regen Gebrauch verschwindet aber der ur­sprüngliche Sinn, und kommt eine Bedeutungsveränderung zu Stande : die obigen vier Zeilen kommen vor eine Ballade, in der es sich von einem im Wasser ertunkenen Jungen handelt, nur der Name ändert sich. Die bekannten Zeilen werden immer und immer wiederholt, weil diese dem Sänger den Erfolg sichern. Das Volk, wie auch die Kinder, liebt die ihm schon bekannten Verse. Auffallend häufig kommt die — auch in deutschen Balladen bekannte — Frage der Mutter zu ihren schwangeren Tochter vor : „Wie kommt es — Dass dein Seidenrock — Vorne kürzer — Hinten Länger wird - - Deine schlanken Hüften — Immar dicker werden." — Dieser G. kommt so­gar in ganz nebelhaften und unverständlichen Varianten vor. Die Geschichte, der eigent­liche Kern verschwindet hier, wie auch in einem anderen, äusserst Doetischen G. : „Mein Blut soll mit deinem Blute — In einem Bache rinnen, — Mein Körper soll mit deinem Körper — In einem Grabe ruhen." Man würde glauben, dass das unverwüst-bare Leben der G. der poetischen Schönheiten derselben zu verdanken ist. Weskalb gibt es, wenn diese Ve mutung zutritt, auch unverständliche, wässrige, unschöne G., wie z. B. dieser, der von einer ganzen Masse von Kindermörder-Balladen steht: „Be-reg Náni ist in den Wald hinausgegangen, — Legte sich in den Schatten der Eiche — Ich rufte ihr drei-viermal zu — Steh auf, Náni, du kannst hier bemerkt werden." Die Anwendung dieses weder geistreichen, noch schönen G. zeigt uns, dass sein Wesen nicht in seiner Schönheit, sondern in seinen traditionellen Natur zu suchen ist. Die G. sind grösstenteils Anreden, die vom Volke möglich Wort für Wort wiederholt wer­den. Anfangs hat in einigen Zeilen irgendetwas den Beifall des Publikums gefunden, die Zeilen wurden immer und immer gesungen, wurden schliesslich Konventionell. Und das Volk schleppt Jahrhunderte lang seine Gemeinplätze mit, weil es dies so ge-ilernt und so weitergegeben hat. Der G. hält sich, weil er traditionell ist, und weil die Tradition stärker, als sein Träger ist.