Simon Attila

Elmondom-e eztvagy álmodom?

Műfaj: VersMegjelent: 1994-12-20ISBN: 973-96583-6-9Forma: 130x195Terjedelem: 114 oldalSorozat: KészülődésSzerkesztő: Kozma MáriaKivitelezés: FűzöttKiadó: Pallas-Akadémia, Csíkszereda

2

TARTALOM

Simon Attila, az őszinte szerepjátszó

ÉRTELMEZÉSEKTudnod kell rólamPasztellÖnarcképBiliárdKészülődésFogantatásKüldetésKamasz-messiásHomokóraBecézgető kórteremUtolsó állomása...ÁtváltozásMorbid meseKényszerlakhelyJ.A.J.Mellen verdesKi az?Értelmezések

A KÖLTŐ ÉVSZAKJAIA költő évszakjaiMikor a kézŐszOktóberbenÁgrólszakadt létedet...Velem ébredj!Tél-rajzFicamVersA 16. űrIn memoriam ZolikaS.A.-nak Villon emlékére maga dicsősé-gére és lelke üdvösségére írt balladájaNyelvtanSzóról szóraSzó szerelmeVersvírusRajzA 44. űrAz éjszaka tükreiFelkérés toleranciáraMúlj el!

IgézetMegközelítésNarkóMelengető

NEVED VAN VELEMOlyan játékotÜvegóceán...PrésJégvirággal tévesztem összeÁtlényegülésOlyanViszonyítsd magadÜzenetÉrtedHallgatva nézlekAkár egy aknaJóvátehetetlenVégérvényesenKetrecRácsÚgy hagyszJelenvalóságodrólHalotthalványTalálkozásainkSzerenádÜtésed nyögömAktusMajom-versVállalásHogy legalábbEnnyireHa rámszögezedÖledből ágyatVíz-tűzRöhögjünk-versÉn medinámCsak felejtsd el(V)iszonyAbortusz-versAmikor az erdőn átmegy a kedvesZöldalakÖlelésbenOly szél sodortNeved van velem

3

Simon Attila, az őszinte szerepjátszó

Egy vásott és hetyke kamasz birkózik a lét nagy gondolataival, saját felnőtté válásával ésönmaga titkolni vágyott lírai alkatával. Nem kedveli a nagy gondolatokat, melyekkel tele vana világ és olykor a saját feje is, ezért aztán nem kedveli túlságosan önmagát sem, csak éppenelfogadja, hol igazi muszájból, hol csak vállvonogatós próbából, játékból.

Minduntalan szerepet játszik és ez könnyen ellentmondásba keveri, mert olyannyira azonosulvelük, hogy mire lenni-vagy nem-lenni monológjait befejezi, az éppen felvett maszk lekapar-hatatlanul a saját arcává válik és az olvasó beleborzong az előbb még színpadi gesztusoknakvélt emberi-költői őszinteségbe.

A költő szavakká, jelképekké változtatja a világot, így teszi személyes ismerőseivé válságoskorunk elviselhetetlenül embertelen vasálarcait. Nem kevés bátorság kell az örökös kitárul-kozáshoz, az állandó szerepcseréhez: ő éppúgy a megjátszottan nyegle, valójában szomorúkamasz-messiás, mint a gyöngéd szerelmes, de ő a szerelmesét tettlegességig gyötrő, kegyet-len, ittas, kábítószeres pszichopata, az AIDS-es szerető is, ő az abortusszal megsemmisítettmagzati élet, és ő a töprengő, koraérett gyermek, és ő a csecsemőártatlansággal álmodozófelnőtt is...

Olyannyira szeretné átélni a lét teljességét, hogy nem riasztják annak undorító mozzanataisem, belső lényegükben - végső soron - ugyanazt a lüktető életet fedezi fel, mint a szépségszívverésében.

Költői idealizmusa talán abból a hitből származik, hogy ha az embernek sikerül kimondaniaés megfogalmaznia a Rútat, akkor („kicsi, büdös lélekkel” is, az élet-halál „nyáltrapézán”röpülve) tulajdonképpen sikerül azt megszelídíteni és megesztétizált befogadásával - haszéppé nem is -, de legalább elviselhetővé tenni. Enne a hitnek köszönhető (csak találgatnilehet!) az is, hogy szerepeit mindig mélységes odaadással játssza, és így sohasem válik semripaccsá, sem pedig érzelgőssé. A költői képek frissessége éles pillanatfelvételként őrzi amúló élmények, látványok egyszeriségét. A meghökkentő eszmetársításokból, bizarr szójáté-kokból pedig már határozottan kihallatszik a költői egyéniség hangja... az a szavakon, bizo-nyos értelemben vett versen túli képzeletvilág, amely végső soron minden igazi művészetalapja és építőanyaga; az a valóság feletti/melletti ugródeszka, amely mindig is ott remegbizonytalan keskenységével a lába alatt annak, aki, kényes biztonsággal egyensúlyozva rajta,készülődik újabb és újabb röpülésekhez.

*

Simon Attila 1972. augusztus 6-án született Csíkmindszenten. 1990-ben érettségizett Csíksze-redán a Gépipari Szakközépiskolában. Két évig helyettes tanárként tanított Csíkszentmár-tonban, illetve Csíkkarcfalván. Elvégzett egy évet a Hyperion magánegyetem román-németnyelv és irodalom szakán. Újságíró szeretne lenni. Versei a Hídfő, Messzelátó, Ifi Fórum ésHelikon hasábjain jelentek meg.

*

A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Simon Attila, e kimagasló, induló tehetségverseskötetével indítja elsőkönyveseknek szánt Készülődés című sorozatát.

Kozma Mária

4

ÉRTELMEZÉSEK

Tudnod kell rólamŐrjáratozik a szívemben fölemelt csápokkalegy bogár,de ezt nem kell tudnod.

Amit mondani akarok, ahhoz nem tartozik hozzá,de én kétszeresen születtem meg.

Az egyik az anyám-szülte születésem,a másik pedig az,mikor a félelem és a kíváncsiság általteherbe ejtett szavak löktek a világra.

Ez a második születéselőreláthatatlan ideig tart.Mindaddig, míg...a tárgyak - mint szeretkezők -fölemelkednek és lihegni kezdenek,az élőlények pedigimádkoznak értem.

De azt akarom mondani, mert téged megkedveltelek:ahhoz legyen füled,amit sohasem mondok ki.

PasztellTe mit sem sejtve... ... ...

Én jégutcán bolyongok, pitvarom-kamrám huzatos,valami átjár, mint gyümölcsöt a féreg.Hónom alatt hó buggyan, ajkamon holdkaréj,lábam tétován botlik, két szemem arcomba izzadt,hervadt markomban vonagló virág a zsilett.

ÖnarcképOlyan vagyok,akár a piramisok oldalára karcolt ákombákomok,vagy friss agyagtáblákon párzószarvasbogarak láblenyomata.

5

BiliárdAz érzékelhetőség határán túlvelőig csiszolt csontgolyó vagyok,egy felelőtlen pillantás könyörtelen alkotása:kifosztott és lecsupaszított kreatúra,tökéletes és szánalmas játékegy véghetetlen kopár biliárdasztalon.

KészülődésKészülődik egy röpülésheza rikítósárga, büdös madár,bendőjében a tél virágas rothadt kalászban a hajdani nyár,készülődik egy röpüléshez,várja a hajnalt, hadd jönne már,várja a hajnalt - miféle fény ez?

Megáll a szívem. Röpülj, madár!

FogantatásMeglincselhetnek holdsugárral.Röpíthetnek. Guríthatnak.Begyömöszölhetnek oda, ahol máröröktől fogva ott vagyok.Bakóütés mindama gesztus,amivel berendezik a mozdulatlanságot,de fejem csak arra kapom föl, csak arra,ha sárgájából kikelni készül egy álom.Aminek aztán szépen szárnya alá nyúlok,kiemelem a fényre, magam elé tartom,s már bizton tudhatom, hogysemmi sem annyira fájdalmas ahhoz képest,amit egy gondolat születése jelent.

KüldetésElőtépett a sárga melegéből.Majd vér-vésővel vésett.Majd maga elé emelt sJúdás-csókjával sikálta az ajkamat,a tekintetemet és a végtagjaimat:menj, fiam, mondta, vakon bolyongj a szivárványban,míg meg nem leled fénytiszta arcodat.

6

Kamasz-messiáslerázva szárnyairól a saratkonyakot kért majd kiköpöttodafönn sem csupagyöngy az élet mondtaha apámék összevesznekén mindig megszököm

HomokóraÜvegszobában a homoklányjárkál mindörökre.Homokhaját szél sem legyinti,hogy surrogna, zörögne.

Tudod-e te homokleány,hogy lépteiddel életem pörög le?

Becézgető kórteremegy kórterem lett házamigenitt szerethetem magamágyacskám körbejáromágyams környéke ha vanazt hiszem itt vagyokbenneazt hiszem ez az Öntudat:ágyacskám körülmár ketrec nélkülálmodgatom a patkányokatágyamban ülök azt hiszems már értemmiért e motyogáságyam körüllám ott hevera kísérletben szétszedettvilág a vissza-nem játszhatójáték iszonyaitt ágyamban-agyambanpróbálom álmodni magamszeretni csak hozzám űzve-szorítvaönmagam fiújaó Jahve-Krisztusomegy buzi-vallásegy ketrec-politika... hazám egy kórterem

7

Utolsó állomása...ez az utolsó állomása egyel sem induló gyorsnakkiugorhatsz a semmibőlígy még ma véget ér a holnapnarkó-antibébi-álom-tablettákbanszedsz bátorságot a félelemhezrévület ez melyelvezet és mindig csak odas ez nem az utolsó kakofóniaeddig ki kellett gondolnod: te vagyegy szimfónia nyitányaés keresed a hiányzóhiányzó záróakkordotés talán sínekből kovácsolthangjegyek kellenénekavagy szappan egy dallam-hurokhozmégis egy fél hangjegy - a fecskendőből -elegendő hogy megtaláljad:te vagy az első villanyoszlopamelyre fölfut - utolsó állomásként -s még ma véget ér a holnap

ÁtváltozásIszonyúfehér majd trapézszürke.Föl sem foghattad először,mégis alapvetően és hétszeresen érezhetted.Most márbelerúghatóan és leköphetően egyszerűközelségeolyasféle feladványokat és képleteket állítköréd és ellened, hogy röpülni kezdés pörögni, és kitartóan suhanvirágzó tengelyébenegy senki által még meg nem szerkesztettmérhetetlen mértantalan.

Morbid mesea krematóriumban csipkézve Rózsikamered a rémhideg falakrafejében bársony-bogarakfejében bíbor-bogarakelalvón tántorognak

8

kimondhatatlan csendjében az álom-ingaóraalá és le le és alázuhog a hűs falakraakár ha szárnya lenne márakár ha árnya lenne márfüstlábú gondolatnaka krematóriumban kőfehér Rózsikakőcsipkés-poros az arcakőkemény melléért talánálomherceg remegve nyúlnaóriás-puha lepke jős szárnyain elrabolja

Kényszerlakhelyegy patkány kényszerlakhelye szívemmagam meg lázálom és ébrenlét közöttvalami távoli ismerős pislogássalhányódom és ráébredek: ez is egylétmélynyi cellányi áloms ólomszürkén és falhozvertenakár az idő homoklábonmagányom változatait vinnyogva körbejárom

J.A.J.fönn tántorog a nyál-trapézontérré nyílt szemembenszédül az álló égboltfönn mosolyog a nyál-trapézonspanyol kérdőjel magyar kiáltásnem történhet már semmi inneninga-lénye halkan kibillengerincvelő agyvelő istenemgurulni kezd egy sápadt idegenaz idomtalan sivító szecskavágóban

Mellen verdesmellen verdeshamu szárnyabefog a földfecskenyálbakakukk az éjbenkifeszített álmamintha várnamintha válnaholdról-ugatónefeledd-kutyára

9

föld alól víz alól- bürüttyölve szállna? -hallszik a költőnyafogó-nyitányahamu a könnyeszárny a szárnya

Ki az?Feketedem. Folyton ki mormolimát ellenem a Holdhoz?Mennyemtől el ki oldoz?Ki az, aki a fénytől kicsontozs életemet, ha kévében állott,széjjelszórja? Ki az álnok,aki odavet koncként a világnak,mikor az ajkamon üszök-ké fogytak a tüzek s a hiányok?S ki az, akit így is, feketén is, imádok?

Értelmezések1. Mi atyánk

a szíjat néztem atyám kezedben a szíjat nagy kérgestenyered kezed nehéz hátát csont-öklödet néztem énatyám én kérdezni szeretnék szájam bár dadogásra állatyám miért jöttem ennyire ing nélkül világravagy miért hajlik le augusztusban a kalásztudja-e az ököl hogy miért épp görcsbe rándulkockás abrosz az asztalon rajta kenyér még szeletlenbefordult szentkép a falon fölborult konyakos üvegbelőle még folydogál csöppenszoba sarkában bölcső csecsemő

2. Ki vagygörcsösen mozdul a kezed szederjes kék csík ahátadon létezel élsz rájöttél: vagyki vagymezítláb hajnalban elindulsz keresed hogy ne nagyonszúrjon a kavics a kő de mégiscsak mezítláb válladravetve cipőd rádnéznek visszanézel ez van mi vanhát ez is vagyoknem kérded nem mersz játszani a gondolattal szivarragyújtasz kő vagy madár útszélről szakasztott dallamvagyok

10

3. A mennyekbennagyapám hóvirágot szedeget gondolom kék ibolyátszagolgat tudom villamoson nem jár két ökre közésem csap megy magától a szekérvajon a rákok föltámadnak-eráadásul bort sem adnak szürke bajusza le kell hogylógjon tudom nem szereti a komolytalanságot másruhákat sem szokott fölvenni mint amilyen az övémás vigyorokat semnemahol a kincsed ott a szíved iss apró harmatok potyognak a földre

4. Szenteltessék megharmaton nőtt éneket hozok az ég aljáról szedtemhangjait piros sárga és kéknem járok én fekete gúnyában nem járok én lehajtott fővelolyan vagyok én mint a tulipán kék iringó búgókankalintemplomom ablaka én vagyok gyertya lángja bennemagam vagyok a templom is én vagyok koldus barátlépte nyoma vagyok tornyom harangszóm vagyoka sás sem vágja meg a talpamat

5. A te neveda bölcső felett már kimondták nem lehetsz bölcsőnem lehetsz kés kutyaa bölcső felett már kimondták nem lehetsz álomnem lehetsz táj jelző kék szín vagy szótán nyelv nélküli harang harang nélküli templomtemplom nélküli kóbor isten soha-nem-dúdolt dala

6. Jöjjön elmióta várok kezem tüzes virággal telt meg nekem isnadrágomból kinőttem kilátszik sovány lábszárambokáméjjel-nappal imádkozom szemmel imádkozom álommalimádkozom meleg tejet teszek ki köcsögbe napsütéstrendelek remegve várom mint csaka halált lehet várni úgy várom én

7. A te országodüres és szent és csupasz Krisztus lába anyád kézfejelesuhanó sirály röpülése csókolgatod motyogsznem érted nem tudod hát így áll a dolog

11

A KÖLTŐ ÉVSZAKJAI

A költő évszakjaiképtelen képahogy itt ülökversbe borulva

mintha ősz közelítenetavasz távolodnaleveleimet valami szétkapkodjas ím ezer rügyetpicinyke hófehér tojást rakujjbegyeimbe az időtlen gondolat

Mikor a kézMikor a kéz beinti a csendet.

Vidéki cigányok húzzák a nótát,Sikoltva omlik a hang és a szoknya,Selyemkiáltás a holdat kioltja,Kiált a húr és a combok is rínak,Mind elhalnak, mind elalélnak.

Mikor a kézen vörösre virrad.

ŐszŐsz van. És hideg,és fehér madárlánc csörög;fázódva peregneka nedves levelekködteli szememből.

Októberbenoktóberben márfölhúzhatod a nyúlcipőketvigyázzszanaszét farkasok röpködnekne nyisd ki az ablakotmég beröpülnekösszesározzák füzeteidetbeleharapnak verseidbevigyázz

12

októberben és máskor iskönnyen zsebre vághategy vers hangulata

Ágrólszakadt létedet...ágrólszakadt létedetaranyozza képzeletgyémánttal ki feszeget?

csillag-csuhád árnyék-szűrödszínébe lelked kitűzödveszni ennyire ki űzött?

szerelmed sár, molyette irkahuhogsz és rebbenő kezedtőlragyogva ömlik a tinta

Velem ébredj!Gyöngyöt hízik homlokom,sárgarigó a tollnokom.

Ősszel a harmattal hűsül vérem,deresre húznak a szavak, ha tél van.

Mit tegyek, hogy legyek - de érted?S mit játsszon a létem,hogy felnövő hiánynak ne látsszon?

Ha te csillagot tartasz az éjnek,ebből a dalul kiütött versbőlszópirkadatkor velem ébredj!

Tél-rajztilinkoló télbenhol a semmi lépkedszarvasnyomban meglelem a képed

tilinkoló télbenszállingáló hóban

szarvascsapáson üvegmadár lépkedlába nyomábankörmödzik az ének

13

FicamCsendközép. Havazásgáncs.Létstop.

Aztán irtóztatóan hétköznapianmegy tovább minden,mintha nem ficamodott volna kie gyönyörű ló lába,vagy valami, mintha...

Versosonó macskáklábnyomailecsapódnak azablaküvegen

nézz át rajtukszürkékvagy sárgák voltak-e

(s kapard le)

A 16. űrnézett a bábvászonteste átázva feküdt a sárbana vörös pirosra írtamíg elaludtunk az éjszakában

kapukba álltam ki utcák legénye voltamfriss-szagú oázis hős katonájarétet futottam széllel szembe szálltamismertem a mezők virágait s hangjukróla madarakat

petkónak becézett libákat őriztünk kettensziszegő gúnártól megóvott s megmutatta egyszera cséplőóriást

néz a bábvászonteste átázva fekszik a sárbana vörös korong pirosra írjamíg elalszunk vére az éjszakában

14

In memoriam Zolikalehettél volna harangnyelvvilágba kongó fájdalomezüstbeszépült zúzmaraőszvégi kókadt tájakonpiros pipacs fehér virágártatlan mosoly szájakon

lehettél volna annyi minden!

mondd mi vagy most?doboló csend a szívbentalpunk alatt a síró homok

S.A.-nak Villon emlékére maga dicsőségéreés lelke üdvösségére írt balladájatudom a csendet tudom a szóta szomjat oltót a fojtogatóttudom hogy tavasz tudom hogy őszmiért hogy maraszt miért hogy űztudom a mumust a télapóta mostoha-mamust s a fél-aputa részeges asszonyt a kéj-papottudom hogy mért adott s mért kapott

tudom a szót és tudom a csendettudom a fojtogató rendettudom ha ősz jön s ha tavaszazt is hogy űz aki maraszta télapót tudom s a mumusthogy mért veri apu a mamusta pap is tudom kap pénzért asszonythogy ne kapnál hát büdös lelkemilyenforma rímért ékes égi malasztot

NyelvtanA világirodalom összes de összes kutyáit haösszegyűjteném és sebeket maratnékegy élettel fölérő mondat rendjén:mennyi de mennyi ablakon keresztülmeredhetnék ugyanannak a veremneka nemlétező valamijére!

15

Szóról szóraszóról szóra jár a késa kifordított hóból most egyemlék-formájú szarvasagancspuha tekintettavaszi barázdában éhség fészkeévezredes bús furulyaó bárányka báránykaemlékké őszült a jövőkék pocsolya fönn az égszíne szemed megvakít-jaj hogy csikland ez a késszóról szóra járja ígymár nem érzed már csak szépföltámadhatsz hajnalig

Szó szerelmeMegáporodott szerelem a szó szerelmekisanyámdefiníciókban vergődik rémisztő egzisztenciámmodern vers ez is. Közben elinduls rakja tojásaitpatyolat nyílik: sebre sebez az én szemem tükreez a te szemed tükreez egy ökörszem szeme tükreha már betűkre bíztátok segítse istenó szűzanyámszószórványban űz e szerelemegyik tenyeremben hamumásik tenyeremben: tabu:ki se mondom

VersvírusH vírussal fertőzöm a verset,kedvesed kocsonya-spirállá változik.A levegő, a levegő köztetek élőmadár-konzerv,s te egyetlen tollúra, egyetlen neszre is allergiás...olyanmód, hogyvicsorgások és csömörök éskáromkodások ütnek elő bőrödön,s mindketten ugyanazon a tértelenszavakból épült vértelen tenyéren,a járkálás, a táplálkozás és ürítés kényszerével,mint, vagy talán, isten előtt.

16

RajzAhogy a sebe vagy tegondolataim árnyékának,úgy én egy eleven élő állata valami agyagtrapézán.Plaszticitás - V. Vasarely

önmagunkat fölfaló csíkok közöttfekete arc és sárga árnyékegy egyszemélyes pontisten vagy valami mása másnál egészen másabbsemmi sem vezethet odacsak oda vezet mindenönmagunkat fölfaló csíkok körülegy egyszemélyes feketeröpülő mozdulatlanságés néhány méterre innétabban az irtóztató-zöldbenütemre táncol a bíborkurva tökéletesség

A 44. űrSikító torlakodás. Tülekedésa szúró fényben.

Aztán az a gyönyörűséges ütés,ahogyan egy másodperc üvegszobáin átszédülődarucsapat a tájat megsebezte,amely nem akar, nem tud véget érni.

Az éjszaka tükreiElőször a kaszinó, aztán a night bár barnuló vöröse,majd a mellékutcák széles éjszakája. A lámpák körül,mintha parkett tükrén, az eszeveszett tánc.S mindennek mélyén az arctalan láz.Az éjszaka tükreibenegy értelmetlen tangó árnya. Csak a lámpákmerednek a párra.

Még tart a pezsgő-, a kaszinó-bódulat,még tánc-mozdulat a cipőkben, de már a húrokcsendet játszanak. Némán szétgurul a magjaa fölsértett éjszakának. Igaz is, valaki arról susogott,hogy a csók fájdalmat okoz.

17

Felkérés toleranciáraFelkérem a lovakat, a méneket, a paripákatés azokat a pejkókat és kancákat és dereseket,akik itt nékem mindenáron vágtáznivagy ügetni vagy trappolni akarnakesetleg galoppra kényszerülnek ebben akiszolgáltatott óralapban,hogy ne tapodják le hajnalra a pofámat,mérsékeljék, fékezzék és zabolázzák magukat:hátgerincem nem ugrórúd, koponyám nemzabos tarisznya, és cseppet sem ildomos,ha hersegtetik korpás hajamat.Véreim, tolerance!

Múlj el!A szó csendjéből fölbugyog s megégetmint terhes asszonynak ölén az életmáglyát vet lobogó lángota lélek feketedik-sárgultáncba szivárványuls szökken dobban hajlikmígnem egy mondat púpjánmegbicsakliks te újra itt állszhökkenő szemekkel ímebefejezetlen mondókád köhögve:virág halálozhalál virágozüti szemem a szomjmúlj el tőlem asszony!

Igézethasadokháromtájbólcsillagszéttépszakadokmeggyúrkönnybőlvaracskolsárbólholdhozhordozimát vet

18

hármatharmathátánhordottlázbanmegáztatkiterítnapnakégbenviharnakmegágyazkőbőltejjétejbőlvérréfárasztkifárasztdélbendalbancsíráztatelvetalkonytájtelmegyittfelejtitthagykínnomjajnomimádnom

pirkadhasadokhárom

Megközelítés Raula csöndes üvegszemei. Nem, ez nem lehet a címe!Fölteszem és leveszem. Szóval körbeforgatom a témát.Ugyan, mit is lehetne írni Rauláról? Raula a mosdóban nyújtózkodik. Amikor megismertem, négy órán keresztül csevegtemVele erről-arról, miegymásról, egymásról, s ha hiszed, hanem, azután még arra sem emlékeztem, hogy milyen volt aszeme, a haja, az arca formája vagy egyáltalán úgy az alak-ja. Csak egy-egy pillantása villant föl bennem néha-néha,ellenőrizhetetlenül, de kitartó, következetes gyötréssel, mintegy visszatérő lázálom. Kérjetek és adni fognak majd, zörgessetek és ajtót nyita-nak. Jöjj, kövess engem, és egyetlen szavam: hegy, egyetlenszavam: madár! És látni fogod a lesuhanó fényeket, és érez-ni fogod egy szivárvány dobbanását.

19

Raula beveti az ágyat. Hát nem imádnivaló a hangja? Raula nyelveket beszélés, ha egymagában van, ó-de-milyen-bájosan danol, éssportol, és táncol, és gitározik. Álmodik. Szóval arra gon-doltam - látom már te is kitaláltad -, hogy színésznő le-gyen! Na, na mit szólsz hozzá: a maszkok nélküli maszk. Veréb az ablakban. Nekiindul az ablaküvegnek, újra-meg-újra-játék, ártatlan kis játékocska a véresre-horzsolá-sig. De hát egy verébnek mi nyelven lehetne elmondani azablaküveg s a végtelen közötti icipiciny különbséget? Raula eszik. Raula vizet iszik. Feláll: és nekiröpül a csillám-levegőnek. Színésznek gondoltam vagy szeretőnek, vagy egyszerű-en csak olyannak, hogy tessék. Hogy szeretni tudjam őt,Raulát, valakit. Kitalálni a csönd ellen egy dallamot, dojnátés virágéneket: a halálnak szájkosarat. De Raula csöndes üvegszemei! De nem, nem, ez nem le-het a címe! Veréb és ablaküveg társítása mindig szomorú,ócska dolog, ám, végül is, ez a befejezés hogyan jön ide?

Narkókékesen dorongál a nap szuperhatalmak és világoskékmacskák nyivákolnak s a villámhárítón Hucky felmászikhozzám az üvegben még kevés szesz felhámlik a sikló bőrene nézd az ágyam vetetlen mint máskor is és az agyamegyes professzorok szerint rücskös puha és szürkeha mindezt elhiszed a küblit húzd közelbe mosdótálat ágyadmellé vagy a vécébe vonulj ahol a repedt tükör a falon éspersze szennyes rongyaid szanaszét természetesen kissé ott-honosítja érzéseidet csak ne gondolj arra a nőrede a madár ha elröpül még vissza is jöhet már patyolat nyi-rok az ágyad és beleragadhat hozzád együtt számolhattoktízig meg vissza s ha valahol elakadtok együtt gondolhattokarrahiszen a báránybőgést nem azonosíthatod magával a bárányfájdalmával lehet hogy nem is érzi csak később a báránymit tudod te csak hát mégis szokása az embernek ugye álta-lánosítani vagy logikusan gondolkozni következtetni aho-gyan egyesek mondják micsoda következtetni te példáulhonnan következtettél volna rá hogy épp az a pasas akivelhangosan röhögve ittál pocsolya disznó az arca hogy levet-kőztet s beveri a képedet ráadásul kevés pénzed is rámegyúgy bőgsz most mint egy bárány vagy mint egy bika mielőttpározna a csillagokkal ugye hogy az is legyen ki ne marad-jon belőlea világirodalom legszebb barátságpéldájától indultál és lá-tod-e hozzám értél el ide tessék nem kérsz kékszesz vattán

20

átszűrve azt mondják jobb kenyéren de már mind felettemvattám volt csak hát mondom szép az élet ám és hallod nahallod azt mondja Dürrenmatt méghogy Dürrenmatt mikora tegnap is láttam egy gyereket képzeld olyan édes volt jóvastag takony épp csöppenni készült az orrán se nem ma-radt se nem ment tudod olyan érdekesen bámult mintha kér-dezni akarna valamit mondjuk hogy néni miért van magá-nak akkora szeme és egyet szippantott és azt mondta kin-csem mondd azt hiszed tudta hogy mi az a kincsem azt hi-szedkekszet csámcsog egy csillag így írom meg fekhelyem ke-serű tablettát szedek ne fájjon tőled a fejem fehéredő nyel-vemre félve teszem a neved kóstollak nem érzem csizmádnem érzem fogad tenyered már a mákfőzet fut a kályhámons még le kellett volna írjam a szemeda combomat mondod azt kéred hát nesze sovány és fehér anyáron nem napoztam kinek van ideje pedig én is szerettemvolna ott a sarokban még nem volt időm lesöpörni a pókhá-lót azt hiszem észre sem vettem legközelebb megteszemutálom a pókokat olyanok mint például te befonsz beháló-zol vagy mint én is befonlak behálózlak kékre villan a sze-med és a cipőtartóban egy pillanatra megáll rágni a szúalusznak ilyenkor hülledeznek vagy megkívánnak mit szólsza szentek... ... ...

Melengetőkék ez a szőnyeg nagyon kék sőt annál is kékebb fogom akönyveket a polcról fogom leveleimet a széket az órát atöbbi apróbb tárgyakat alig fér bele belecsavarom fogom ésfelgyújtommintás az abrosz piros színű más nem érdekel fogom azasztalt a képeket a falról rádiót kazettofont egyszóval min-den apróbb tárgyat mi belefér összecsavarom fogom és fel-gyújtommost megpihenek kicsit kifújom magam szétnézek még mimaradt az ágyat a szekrényt a csillárt függönyöket fogastruhástól minden cipőmet kalitkát papagájt fogom szobámközepén ágyterítőmbe csavarom és felgyújtombüdös a füst büdös de elviseljük ugye a melegért és jaj mi-lyen szépek ezek a lángok ahogy a falra röpködnek szállnimenekülni akarnak de szevasztok most kifogtam rajtatokegyszer lesz nálam is meleg az ablakot az ajtót is jól elrete-szeltem tudom én mit csinálok né még egy lepedő gondo-lom melegíthet fogom magamat jól becsavarom, és...

21

NEVED VAN VELEM

Olyan játékotOlyan játékot játszom most veled,hogy kilép az agyamból egy soha-nem-látott madár.Én felröppentem, te nézed.Hogy kilép lényegem legmélyéről egysokezerszínű zöld krokodilus, s énsuhanni kezdek a légtelen üres térben,míg te ügyetlenül bámulod az eget.Hogy aztán a sárgától sárgáig,lilától csontvörösig sebszivárványba,átokrút-vadlilától habzószürke-sófeketéig,habzószürke-sófeketétől senkiig-senkiigzuhanj a szememben.

Üvegóceán...Üvegóceán a hajnali estben.Állásba lendül a szívverésem.

Testednél némultan esdeklem:szánj meg és légy hozzám kegyelmes,segíts meg mondatot alkotni, egyetlenmondatot arról, hogy szeretlek.

PrésKörülöttem a Semmi körkörös folyosókban,spirálban emelkedik, egyre szorosabbrafűzve mellettemlevéseid hiányait, hogyfáj, begyullad, megdagad létem ebben azartériák közt feszülő megfoghatatlan présben.

Amíg te,egyetlen megsüketítő ésvakító gomolyban gurulsz a mindenségben.

Jégvirággal tévesztem összeMegroppan halkan az ablaküvegösszeremegnek a jégvirágoks beüget rajta egy cseresznyéskertmint egy átok

22

Elmondom-e eztvagy álmodom?Krizantém nyílik szájadon

Megköt, lehúza szögletestalpú bakancs,bakancs nélkül a csillagokba szállnék,bakancs nélkül legalábbegy pipevirág szárnyaivala föld fölött járnék,bakancs nélkül...

Hogy szöge sincs?Azt én v-érzem!Hogy csak festve?nem te, nem te,én nézem,gilicemadárka

Hej csípős a levese annakaki megsózza, túlborsozza!

sóval sózott fájdalomvérrel vérzett cimbaloméggel égetett álomfölddel földelt táncommagamban járom

Ébredek.Egyik szemem kutyakölyöké,másik szemem páváé.

Hajnalban kiment az öreghalászni a partra,de alkonyatig csak egyökölbe szorított kezet fogott.

hajnali csöndbenidegen lett az ágyamhajni nem akarhallani rólamhajni szagos szirmokkaltele kosárba csüccsenaz jó hűvös szirmokons-óhajt ésel-al-élcsicsengetnekbimbóznakidebenn tavasztél van odakinn

Arcod a télben elfeledtem,jégvirággal tévesztem össze.

23

ÁtlényegülésOtt vagyok a ló tenyerében,patás tenyerében.A Ló a kutya tenyerében,a kutya tenyerében.Ő a sárgarigóéban, a sárgarigótollpuha tenyerében.A sárgarigó lassan érinti összebal tenyerét,lassan érinti össze jobb tenyerét,tenyereit finoman teszi egymáshoz.Most itt vagyok, olyan közel hozzádhogy szinte megérinthetema tölgyedet,hogy szinte csókolhatja tekintetema sarkirókádat,hogy szinte összeérinthetnénkpárás nyakukat lovaink,az én lovam, kinek a tenyerében vagy,és a te lovad-patája hajlatában állok,miközben eszeveszetten vágtáznakés nyi-ha-ha nyerítnekegy pillanat udvarában.

OlyanA lovak nyakáról lehajló szépség,az olyan mint te.

Egy sas szárnyában a tántoríthatatlanés szédületes gyönyörűsége a röpülésnek,az olyan mint te.

Ha egy mozdulatlan követlábujjaimmal megpöccintek, s azgurulni kezd, hengeredni, s azönmagába visszafojtott ideje és a lóvágtája s a sasok vijjogása fölkavarodikés összerázkódik belsejében, az,az olyan mint te, az olyan.

Közelről, egészen közelről,csecsemő-szememnek olyan vagy, mint anyám.

24

Viszonyítsd magadViszonyítsd magad az igékhez vagy az anyákhoz,hogy gyönyörűm lehess, mert gyönyörűm lehetszminden rútságod ellenére is, amikoraléltan, szétvetett lábakkal fekszel,amikor vállalod, hogy mélyedben kihordasz- legyek bár félszeg vagy őrült gondolat -ezeregy-hajnaltól ezeregy-estig.

Viszonyítsd magad az igékhez vagy az anyákhoz,amikor révülten, szétvetett combokkal fekszel,amikor fénytelen napomba holdat gyújtaszs érintésed a hangom mélyre festi,hogy vakogjak-ugassak fogyó-növő-érted,míg ezeregy maráson átel nem érhetem benned az Istent.

ÜzenetFélem a félelmet félni.Madár üzent a szűz havon,s én apránként, jelekként megértveafelé tartok, s oly megállapíthatatlanulakár egy űrbe-szökött fénypont,hogy féllábon ugrálni kezdjek,nemlátott teremtmény a néma térben,s e nyom-jelekkel kétségbeesve próbáljam közölni:szárnytátott madár,nem tudok szeretni sem. Sem. Sem.

ÉrtedSzemeim érted guvadnak.Kéken, fehéren, sárgán kikerülsz.Télhosszú vonítás, ahogyan nem felelsz.Ahogyan észre sem veszed, hogy én arozsdából vörösbe, bíborzöldbe,krokodilusból-ordasból szivárvány-feketébeöltözöm, költözöm, üldözöm magam.Ahogyan észre sem veszed, hogy én,csakhogy észrevedd,észrevétlenné változom, s csak a szemeim,a szemeim guvadnak érted.

25

Hallgatva nézlekGubbasztva, hallgatva nézlek,míg te, akár az óramutató,táncolva űzöd az időtszemem báltermében. Annyira,hogy magam is órává változomés csengek-bongok és ketyegek érted,s észre sem veszem,észre sem veszem,hogy a bokád, a tomporod,a nyakad pihéje fölzabáljaa szememben-tanyázó éhséget,a szemem, a báva, a hallgatag,számok nélküli, kifosztott óralap marad,s ez az egyszerű tény,hogy létezel, üti a perceimet.

Akár egy aknaAkár egy akna, úgy guggolsztündöklő kráteredben.Olyan néma és harsogógyönyörű árulással,hogy szelíden elindul valamis megmintázza arcom körül asírás és remegés ragyogó csigavonalait.

JóvátehetetlenKözeledés vagy távolodás?Ismerkedés vagy ismeretlenkedés?Miféle ez a szégyenlős és ügyetlen kuporgás,ahogy mi ketten - két ringyó vágya -nyálba és őszbe és félelembe zárvacsak kuporgunk, csak álldogálunks megpróbálunk elfigyelni valami egészen másra,mondjuk, a megmérgezett ligetben egy patkány-suhanásra...De hiába, úgyis, ami nem történt meg,örökre jóvátehetetlen.

VégérvényesenAnnyira útállak,annyira útállak és szeretlek, ahogyan csak a hazáját,a hazáját és édesanyjátutálhatja és szeretheti a fegyenc.

26

KetrecOlyan nyüvesen ésszánalomra méltó remegéssel éhezlek,hogy látványomtól én is megundorodom,s utálkozásaink - két rühes kutya -csak állnak meredtenegy kényszerű mosoly töretlen ketrecében.

RácsAzt mondod: nem lehet a pillanatnak rácsa.De akkor mik ezek acölöpként szabályos körben földbe vertrút-vörös rókalábak,mi ez az egyenlő oldalú háromszöghártyáját-repesztő pintytojásból,a kacsa-rombusz, kutya-kúp,s mindennek s másnak közepén,akár egy farkas bendőjének éhe,a föl-le rohangáló,rólad való emlékezetem

Úgy hagyszFeljössz bennem, mint egymélytengeri állat egyszer az életében,s úgy hánykolódsz-dobódsz, toporzékolsz,hogy minden de minden percemetévtizedekre rugdalod széjjel,hogy minden de minden élőlényt, amikörülvesz, élettelenné riasztasz általam,s ez összekuszált valóságbanúgy hagysz itt hirtelen élnem,hogy azóta is csak bolyongokáttetsző üvegfolyosók monoton rendszerében.

JelenvalóságodrólTekinteted nyomasztó,akár egy álombeli, vagy még inkább,akár egy valóságban is létező,megfogható és legyilkolható állaté,és folyton ott egyensúlyoz, amariasztó egyszerű és ugyanakkorbonyolult érzések között,ahol a legsebezhetőbb vagyok.

27

Látod, sírásom így bolyong, fénylik, csikorog,menekülni próbál egy nem létező pillanatlabirintusrendszerébe, egy elfogottvagy éppen szabadon engedett madárfájdalmas énekébe.De ott is,ezerszer is jelen vagy.

HalotthalványMetafora csavarodott köréd, akár afény csavarodik egy zsíros körte bőrén.

Halotthalvány vagyok ésutálnivalóan szánalomra méltó,és viselem szememben és agyambanés minden öntudatlan rezzenésemenazt a világító hús-zöld-kocsonyát,azt a bíboruló gondolatot,ami már végleg te és végleg te-telen,halotthalvány vagyok ésszánalomra méltó, ahogyan combod helyettpapírhoz lök e tétlen szerelem.

TalálkozásainkMa összekoccantunk ismét,s én olyasféle erővel éreztemelkárhoztató és áruló rezzenésed,hogy fölbuktam és süllyedni kezdtem,nagyon kék-hideg, aztán langyos-alvadó,legvégül is lázfoltos mezőkre.Majd, vagy ugyanakkor talán,öntudatlanul, akár a magzatérkeztem a téren és időn túli csöndbe.Hogy most, ölbe ejtett kézzel,Nézzem, hogy nézlek,Nézzem, hogy nézed, hogy nézlek.

SzerenádHangtalan szerenád értedpiros vagy mint az angyalok seggeszerenád: tényszerű kényszerű ékszerakarom: senki se hallja s te értsd megvágyam metaforába vert időficam

28

öled: a tisztaűr-öled elárulelfekszem benne tárul kitárullátod, szégyenem lett e fordulat:utálkozom, de szeretem prosti-hiányodatharsogó szerenád, tényszerű kényszerhallják, mindenki hallja, s te nem érted

Ütésed nyögömÁtlépsz a nyál-szivárvány alatt,tücsök-folyosóban lépkedsz,lepraszürke és ragyogás ártatlan létezésed.Napalm, ahogyan állsz,ahogyan érintesz mindent és semmit,cellafekete anyatej egyetlen rezzenésed.Egyre szűkülőbb világom,egyre tágulóbb halálom jégtüzében- nem értheted, mert nem érthetem -Nyögöm csak súlytalan ütésed.

Aktuspipaccsalspriccoltlepedőnösszegör-nyedveröpülökistenfullasztószagában

Majom-versMagán-majom-véleményemversbe írni ezt se szégyen:hajtok utánad kutatvahajlok előled cudarbahívlak magamtól űzvetaszítlak magamhoz fűzvemagán-jogon véleményemversbe írni azt se szégyen:a combjaid közötti pázsit-on nyújtózkodnék halálighogyha e vers mely állig-burkolt hazugság egy csöppnyiigazságra válna

vagány-számra ez a majom-vers így jöttde így is vagány

29

majom-számra ez a vagány-vers így jöttde ez is magányKantáta

hátulról alulról felülről elülrőla lét abszurd helyzeteibőlüldözlöklek szeretőmte! Lázforró temetőm gyilkolómsemmiből semmivé teremtőmte! Oldozóm és tilosommagamat benned megalázolomszíntiszta színtiszta színtiszta lázálomkibaktat belőlem egy dallam s énkántállak kántálom kántállak kántálom

VállalásNyomkodod késsel combomat.Állom. Lebegő tükörcserépaz álom. Szembenézek- állat és hentes - azzal,hogy mondjuk tíz éválmatlanság és cselekvőhiányod az öröklétem.

Hogy legalábbA fekete, a szemed,a húsodban ágaskodó gyökerek;a fehér papírhajó pedig- talán a gyerekkoromból -retteg ebben a hangáradatban,amelyet te kavarsz zenévé, sén csak a vággyal...bukdácsoló papírhajómmal...hogy legalább megcsókoljam, igen,ujjbegyeiden a billentyűk nyomait.

EnnyireMellettem rémült alakoda macskaléptű estben,osonva jár a fájdalom,szavaid csöndre festve.

30

Félelmed kéken fölragyog,akár a kés, világít;pengék keresnek torkomonhelyet, egy villanásnyit.

Megközelítjük álmaink,nehéz mellemen fejed.Megöl, hogy mégis ennyireLehetek egyedül-veled.

Ha rámszögezedHa rámszögezed az éjszakát,én magánhangzókat nyitok rád.

Ha fekete-fehéren megyünk ölre,álmot oltok én fojtó görcsbe.

Egy illanhatatlan pillanatbansemmivel kötve gúzsba tartlak,

s annyi időre, míg e vers él,elfelejtem, hogy elfeledtél.

Öledből ágyatTiszta-szép messzeséged- akár az ostyán isten -átsüt a dolgaimon, s éget:lényem így kapkod, sápadahhoz és attól, ami tán vagy -

majd megrettenve, hogy netán látszat,föltornászik a holdsugárra,s vakon vonítja, kölyökszájjal:testemnek öledből vess ágyat!

Amire füttyhosszú, füttyhosszú,Füttyhosszú csönd a válasz.

Víz-tűzvíz-tűz kék-piroskulcs kallódva zárva zárnyálamban baktériumokszép szűz vért űz még tilosmegáll és izzik a pipacsban a nyárkokain heroin hasiskarjaimban gyűjtöm lázas alkatrészeidbíborcsigaként befolylak

31

megmaradsz pillanatnyi jónakfojtó füstben víz alattlágyan megnyuvasztalakbuborék buborék - víz-tűzkék-piros - maradsz

rekviem érted a tavasz

Röhögjünk-versaz éjjel vért pisiltemde nem lettem mégsem angyalkapszichopata vagyok mondtam kedvesemneks jókat röhögtünk mindkettenennyire nyers vers eznemisvers nemisversbeletörődés abbahogy beletörlődünk a fénybe mint azegynapos lepkéks úgy akadunk fönn egymás gesztus-hálójábanhogy azt sem tudjuk kelepce-e vagy menhelyvakítóan állokmint isten a kenyérbenpszichopata vagyok mondtam kedvesemnekmegölhetnélek de nem egy közönségespszichopatával van dolgod mondtamcsak éppen megutáltatom magam veledcsak éppen megakadályozom hogy szeressén éjjel vért izzadok nappal versetröhögjünk édes kicsikémmit tudhatnád hogy úgysem röhögés

Én medinámén medinámgonoszkodó vénasszonyomsárga süvegem mellé tűzött rózsaajtó mögé állított gyertya lángja

én medinámnarancs-burokba zártanfehér gyertyán nő öledbőlárnyéka örökre átfon

én medinámén eltévesztett csókomidegből szőttem énedets ilyenkor szavakra bontom

***

32

arcod pára rézkilincsenmegirigyel a holdmeglincsel

aranyfénnyel tovalibbenszegy hajtincsen

én kincsemén lincsem-nevenincsem

fölmarja majd bőrödet a holdhajad hernyók fészkévé válikkezed barna agancs-ág leszhóezüsttel szőnek pókokcombközépig mellig állig

Csak felejtsd elFehér madarat tűzök inged bugyrába,csőre érinti melledet.De hozhatok sárgarigót is,ha inkább kedveled, vagy miért ne, ha márrólad van szó: teverigót, macskapapagálytvagy kő-cipő-tej-madarat, sár-tulipán-fecskét,tusgerlicét, bármi-madarat, bármit,csak felejtsd el,hogy kérhetnél engem is.

(V)iszonymaskara maskarahullj vállamra angyalomne légy hitszegőméhedet kaparjákméhedet kaparjákkrokodélusok az ágyadbanvérered véreredszíved félrevernem mered nem meremvégzek veled végzek veledreggelig reggeligátbiceg a zebrán a hajnalfélhetsz mert félteleksebiszony mákiszonyAIDS-es vagyokés nem akarok öngyilkos lenniés nem akarok élni nélküledmaskara maskarahullj vállamra vállamra

33

hazudok hazudsztágabbra rugdalom magam körüla kétségbeeséstvégzek végreha vége lesz

Abortusz-verskis dög a gyermekema verset mondogatom

mama akaszd föl magadmamahintázz velem a kioltott fényességbenöthónapos melegre görbültpuha ujjacskáim a szádhoza szádhoz keni a mérges pirulákat:vedd elfagy vagyok napsugár vagyoks nem tudom mi az hogyfagy és hogy napsugárkőben vagyok a levegő nélküli madárképtelen röpülésrecsicsergekmama menj ki a Margit-hídraa Maros-hídra az Olt hídjárafigyeld a beszélni nem tudó vízszavakért-való hánykódásátodalenn csobog az is hogygügyögném boldogan mama-ma pa-paés átölelném lágyan a nyakadígy ölelnek-nyaldosnak a habok ha ugrasza verset mondogatomnézddögök virítnak a sínek menténilyen dög vagyok én is virítva éjeidbenúgy rágták szét a fényes fogókbárányka-arcomat madárnyi koponyámatmint emezek húsát a férgekmamaáruló-mamácskabomlásnak indult szétfoszló életedrehűvös borogatást nyújthatnak a sínekfeküdj le szépen alukáljkushadj a rohadt mindenségbe!világ talpfáin ne félj hálnivakítón jön a doktor bácsisika-taka tente-tente

34

Amikor az erdőn átmegy a kedves( J.A. után, szabadon)őzláb zergelábvére lüktet ina rángkificamult félhomály bing-bang bing-bangkörömbe beüt a fagymerre vagyitt se vagyvilág leng az ég harangjégerdőben jégmezőhang ha szóla csendje nőkipp-kopp kipp-kopperre jő!mellékdal:nincs-mezőben nincs-fenyőmég nincs-madárdal sincsens nincsen ő

ZöldalakTe kutyabendőjű, kutyaemlőjű,te keserű, sóskazöld-édes,éjemből napombaléted árnyékát áthozom naponta.Hiába rázom sörényem,minden ág-bogon reám leskel,kenődik, kapaszkodik-ragadaz aranka-létű zöldalak:mikor a Hold a vízben ébred,berakja sóval szemeimet,nyelvemet szomjra húzza ésmegriaszt, meghajt,lábamba nyúl-rohanást ültet,gyomromba remegést, magányt,szívembe farkasvakságot csen,vágyat arra, ami nincsen,szemembe tejet spriccent,hogy látásom vakságig viszket,s káromlom, tépem, vakarommagamról, de szavamon fogs arra kényszerít, hogy ordítsam,valljam teli torokkalazt, ami mindjárt szétfeszít, hogy:akarom, akarom, akarom!Átkozom, átkozom, átkozom!

35

ÖlelésbenÖlelsz. És ölellek. Ölelve parancsolszölelésre. Valami mély-lyukba dob,lebegek feketében, állok rózsaszín-zuhatagban,akár egy húsba-vésett alabástrom angyal,te megérintesz és visszarántasz,de egy visszacsókolt csókkalújra ellököm magam,keringek, körözök nyál-nyár egén -vörös és lúgos, mint az ínyed -,majd leszállok, órákig kocogokegy képüres álom üvegtermeiben,hogy aztán ismét csak előtted,világra-tágult szemekkel, s olyan lecsupaszítvaálljak,mint ölésben a húsvéti bárány.

Oly szél sodortOly szél sodort most tehozzád,mely nem görget sziklát, havat sem söpör.Csak befészkeli magát dolgaim legmélyére,s ott virágot hajt,a virág madarat nyílik,s az az ezerszínű madárraj tojást rak agyamba,s én azt álmodom minden pillanatbanmikor repedve fölsír a mész,hogy hozzád sodort valami álló förgeteg,azt álmodom, hogy...Pedig hát semmi sem történt, istenem, semmi,csak nagy robajjal kinyíltak a mákok,s bármilyen régimódi is,én szélütötten-álomittasannaphosszat tagjaid után bóklászok.

Neved van velem A tiszta szó a város fölött szétterül, akár egy nagy medú-za, s csápjaival lyukakat ver a sápadt arcokon. Ez volna azidőpont, amikor lopakodom, sunyin osonva előled. Mond-juk, megvacsorázom vagy előveszek egy könyvet, mondjukföl-alá sétálok szobámban, vagy fütyülök az egészre. Titokzatos vagy, kedvesem, de mennyire titokzatosabblehetne egy szemhullató gesztenyefasor, egy kutya látszóla-gos teteme, vagy akár egy nyüzsgő utcarész. Titokzatos,hogy miért éppen te. (Szobámban sok a szúnyog, éjszaka

36

nem hagynak aludni.) Nem tudok olvasni, nem tudok értenia jelekből, mindegyre összezavarom a gesztus-ábécét, s egyelejtett pillantásról hajlamos vagyok azt hinni, hogy angyal,egy sokatmondó találkozásról pedig, hogy egy kígyó vo-naglása sárgáll. A nemtudomhányadik érzékemmel utállak,ahogyan anyámat vagy hazámat is. A valahányadik érzé-kemmel siratlak, a többivel siratom magamat; csokornyak-kendős tavasz a neved, engem Palimadárnak hívnak. Kipré-seltem ennyi jelt, félszeg, világosság, késő, van, vagyok,megannyi, csukamájolaj, kell vizeljek, szeretlek. A tiszta szó a lélek fölött szétterül, akár egy nagy medú-za. Csápjaival lyukakat ver - mint bogár a remegő pókhá-lón - az arcokon. Elalszom. Neved van velem.