Élőhelyvédelem erdei élőhelyek védelme

Élőhelyvédelem

Erdei élőhelyek védelme

Az erdőkről általánosságban


Élőhely-csoport

Részesedés a természetes vegetációból

(%)

Maimaradványaik

(%)

Veszteség(%)

Klímaregionális erdők 43,0 5,0 88 Bükkösök 4,0 1,2 70 Gyertyános–tölgyesek 10,5 2,3 78 Cseres–tölgyesek 19,5 1,5 92 Lösztölgyesek 9,0 + 99Edafikus erdők (és cserjések) 42,5 1,1 97 Szikladomborzatú erdők és cserjések

+ + ?

Mészkerülő erdők 3,0 0,1 97 Mészkedvelő erdők 2,5 0,3 88 Ligeterdők és cserjések 19,0 0,6 97 Láperdők és cserjések 4,0 + 99 Homoki és sziki erdők 14,0 0,1 99Erdők (és cserjések) összesen 85,5 6,1 93


TípusRészesedés az

ország területéből (%)

Részesedés a mai

erdőterületből (%)

Természetszerű erdők

6,1 30,4

Kultúrerdők 13,9 69,6Összesen 20,0 100,0


Természetvédelmi oltalom alatt álló erdő

Terület(ha)

Fokozottan védett 68721

Védett 377680

Összesen 446401

A magyarországi erdők használatának története

Az erdőhasználatok szakaszai

• Ahhoz, hogy erdeink jelenlegi összetételét, szerkezetét és állapotát megértsük, s a jövővel kapcsolatos erdőfenntartási intézkedéseket körvonalazni tudjuk, röviden tekintsük át az erdőkkel való bánásmódunk múltját. A magyarországi erdők használata során három korszakot tudunk elkülöníteni.

Az erdőhasználatok szakaszaiI. Rendszertelen erdőhasználatok, erdőkiélések

időszaka• Több évszázadon keresztül, egészen a XIX. század

elejéig-közepéig az erdei haszonvétel megtervezetlen, rendszertelen volt. A faanyagnyerés mellett például döntő jelentőségű volt a cserkéregtermelés, erdei legeltetés, makkoltatás, alomgyűjtés, hamuzsírfőzés, faszén- és mészégetés, lombtakarmánynyerés, erdei gyümölcs-, moha- és zuzmógyűjtés is, így az erdők sokrétű haszonvételnek voltak kitéve.

Az erdőhasználatok szakaszaiI. Rendszertelen erdőhasználatok, erdőkiélések

időszaka• Erre az időszakra az is jellemző volt, hogy az

állományok java részét sarjaztatva, rövid (15-25 éves) vágásfordulóval kezelték, mert a legfontosabb faterméket, a tűzifát így tudták a leggyorsabban megtermelni, míg kevés állományt hagytak csak megöregedni, ahonnan az épületfa-szükségletet elégítették ki. A fenti haszonvételek lerontották az erdők egészségi állapotát és gyengítették ellenállóképességüket, megváltoztatták összetételüket, szerkezetüket.

Az erdőhasználatok szakaszaiII. Rendszeres (tervszerű) erdőgazdálkodás időszaka

• A XIX. sz. elejétől-közepétől a közelmúltig-napjainkig tartó időszak. A fenti rendszertelen erdőhasználatok káros hatásait kiküszöbölendő alakult ki hazánkban az ún. tervszerű, rendszeres erdőgazdálkodás, amely nagyobb gondot fordított az erdők egészségi állapotának javítására, az erdőtalaj megóvására, az évről-évre történő egyenletes faellátásra, a letermelt állományok felújítására.

Az erdőhasználatok szakaszaiII. Rendszeres (tervszerű) erdőgazdálkodás időszaka

• A rendszeres erdőgazdálkodásnak hazánkban a vágásos üzemmódú alakja terjedt el, amikor is előre kijelölt területeken egyszerre termelik le a faállományt, az így keletkező vágásterületet beerdősítik, s a fokozatosan felnövekvő állományt ápolják, tisztítják, gyérítik, majd ismét letermelik. Ennek következményeképpen erdeink vágásos erdőképet, korosztályos alakot vettek fel, s még ma is szinte ez az erdőgazdálkodási mód élvez kizárólagosságot, s ez az erdőkép a jellemző.

Az erdőhasználatok szakaszaiIII. Multifunkcionális erdőfenntartás időszaka

• Napjainkban az erdők faanyag-termesztési feladata mellett egyre hangsúlyosabbá válik az erdők közjóléti, üdülési, pihenési, esztétikai, védelmi szerepe, azaz az erdőknek sokféle elvárásnak (biodiverzitás-megőrzés; faanyagnyerés; rekreáció; klíma-, talaj- és vízbázis-védelem; kulturális, esztétikai és emocionális szempontok → életminőség javítása) kell megfelelnie. A stabilitás, sokféleség, természetesség az erdőkkel szemben is egyre gyakrabban megfogalmazott kritérium, amelynek csak új szempontú erdőfenntartási eljárásokkal lehet megfelelni.


• Így hát az ültetvényszerű fatermesztés, és az ezeket szolgáló kultúrerdők (ültetvényszerű erdők, faültetvények) mellett teret követel az ún. természetközeli erdőgazdálkodás és a természetvédelmi erdőkezelés, amely a természetes erdő dinamikájához hasonlóan műveli az erdőket, s folyamatos erdőborítást tart fenn változatos szerkezettel, fafajösszetétellel. Megmaradt természetszerű erdeink csak ilyen szemlélettel és kezeléssel menthetők át az utókornak, tarthatók fenn egészségesen, állékonyan.


• A jövőben számolni kell azzal is, hogy – elsősorban a védett erdőterületeken – nonprofit módon kell az erdőkezelést folytatni, mert a természeti értékek megóvását hosszú távon csak így lehet majd biztosítani. Ma már általános felismerés, viszont még nem általános gyakorlat, hogy az erdei ökoszisztémákat olyan módon és mértékben kell kezelni és használni, hogy azok funkcióképes ökoszisztémák maradhassanak.


• Különösen a következő sajátosságokat kell most és a jövőben megtartani vagy javítani: a. produktivitás és CO2-megkötőképesség; b. vitalitás; c. stabilitás; d. regenerálódóképesség; e. rezisztencia-alkalmazkodóképesség stressz ellen; f. biodiverzitás (természetesség, veszélyeztetett fajok megőrzése, génmegőrzés); g. talajtermőképesség; h. más ökoszisztémákból eredő károk elkerülése; i. fontos ökológiai, ökonómiai és szociális funkciók betöltésének képessége. Ezeket a sajátosságokat csak a multifunkcionális erdőfenntartás eszközeivel lehet biztosítani.

A rendszertelen (történeti) erdőhasználatok, erdőkiélések típusai

• A jelenkori erdőállományok összetétele, állapota rendszerint magán viseli a korábbi tájhasználati formáinak hatásait. Mivel ma már gyakorlatilag nincs olyan erdőrészletünk, amely emberi hatástól mentesen, érintetlen (őserdei) állapotban maradt volna fenn, ezért a korábbi erdőkiélési és erdőhasználati formákra mindig tekintettel kell lennünk, mert – elsősorban a termőhelyben – maradandó vagy csak nagyon hosszú idő alatt regenerálódó változásokat idéztek elő.


• Erdőkiélés alatt azt a tartós emberi tevékenységet értjük, amely az erdő által termelt javak tervszerűtlen kiaknázását, ill. az erdőállapot tartós megváltozását eredményezi.

• Ezzel szemben az erdőhasználatban – az erdei javak kihasználását illetően – már tervszerűséget lehet felfedezni. Az alábbiakban – Kárpát-medencei kitekintéssel – a korábbi erdőkiélési, erdőhasználati formákról adunk vázlatos áttekintést.


• Erdőirtások – mely következtében hazánk egykori erdőterülete 1/14-ed részére zsugorodott (a kultúrerdőket nem számítva);

• Rendszertelen szálalások – mindenféle tervszerűséget mellőző, a legősibb fahasználati forma, mely következtében egyre több rossz törzsalkatú, értéktelenebb egyed maradt vissza;

• Nagy kiterjedésű tarvágások – mely ez erdők felújulását, ill. felújítását jelentősen megnehezítette, ökológiai állapotát rontotta;


• Erdőégetések – főleg a XIX. században a földadó elkerülése miatt végzett tevékenység, mely erdőterület-vesztéssel és termőhelyi degradációval járt;

• Kíméletlen szállítási módok – a fatörzsek vonszolása miatt a lábon álló egyedekben és a talajban keletkeztek károk;

• Sarjaztatás – a letermelt és magára hagyott területeken a faegyedek sarjakról verődtek fel, melynek következtében egészségi állapotuk romlott;


• Rövid vágásforduló – az állományokat 15-25 évente termelték le, hogy tűzifához, ill. egyéb erdei melléktermékhez (pl. cserzőkéreg) jussanak;

• Erdei legeltetés – a lábasjószágot az erdőkben is legeltették, melynek erózió, talajtömörödés, az újulat károsodása lett a következménye;

• Makkoltatás – a sertések fontos táplálási módja volt az őszi és téli időszakban, mely talajkárosodással és szaporítóanyag-elvonással járt;


• Alomszedés – a szalma kiváltására használták az erdei almot, az avar és egyéb holt növényi rész sorozatos eltávolítása tápanyagszegénységet idézett elő;

• Lombtakarmány-nyerés – a fa- és cserjefajok friss vagy szárított lombját az állatok takarmányozására használták, a lecsutakolt egyedek egészségi állapota, műszaki értéke jelentősen csökkent;

• Mezőgazdasági előhasználat és köztestermelés – a felújítás alatt lévő területeken űzték, amely az erdőletermelést túlélő fajokat tovább veszélyeztette, ill. a talajt kiélte;


• Cserkéregtermelés – a tölgyek (kivétel a cser!) kérgét csersav előállítás céljából lehántották, mely az egyedek egészségi állapotának romlását idézte elő;

• „Fakóstolás” – zsindelykészítés és hangszerfa-előállítás számára az egyenes törzsű, egyenletes rostfutású egyedeket keresték, ezért a lábon álló törzseket „megkóstolták”, a nem megfelelőket visszahagyták, melyek egészségi állapota rohamosan romlott;

• Gyantatermelés, terpentinnyerés, fenyőkoromégetés, fenyőtűlepárlás – a fenyőfajok törzsének sebzését, ágainak, gallyainak részbeni elvesztését okozta;


• Erdei gyümölcsök gyűjtése – a vadgyümölcsök szaporítóképletének összegyűjtésével felújulásukat nehezítették vagy lehetetlenné tették;

• Moha- és zuzmógyűjtés – talaj- és kéregsebzéssel járó tevékenységek, a mohapárnák eltávolításával romlott az erdő vízháztartása is;

• Faszén- és mészégetés, hamuzsírfőzés – nagy mennyiségű fát igénylő tevékenységek, melyek jelentős tarolásokat okoztak.

A rendszeres (jelenkori) erdőgazdálkodás és hatása az erdei ökoszisztémára

• A jelenkori erdőgazdálkodásból eredeztethető veszélyforrások jórészt csak fél évszázados múltra tekintenek vissza, itt az államosítás után meginduló nagyüzemi, „iparszerű” gazdálkodás negatív bélyegeit lehet felsorolni. Amíg a történeti erdőkiélési és erdőhasználati formák esetében egy vagy kis számú veszélyforrás volt megfigyelhető egy-egy állomány esetében, addig a jelenkori erdőgazdálkodás veszélyforrásai közül többnek együttes hatása figyelhető meg.


• Különbség van a terhelés nagyságában is, a korábbi veszélyeztető tényezők hosszú időn át egyenletes intenzitással nehezedtek erdeinkre, így egyirányú következményeik lettek, a jelenkoriak rövid időn belül váltakozó intenzitással jelentkeznek, ezért a következmények nehezebben jelezhetők előre.


• Monokultúra-szemlélet – az erdőtelepítéseknél és erdőfelújításoknál többnyire egyetlen fafajjal, egyszerre végzik az erdősítést, így elegyetlen, egykorú állományok jönnek létre, mely monokultúrák nemcsak erdőrészlet szinten, hanem erdőtömb, táj szinten is kialakulhatnak;

• Tarvágásos üzemmód kiterjedt alkalmazása – ma az erdőterületünk jóval több mint 9/10-én tarvágásos üzemmódot alkalmaznak, holott természetszerű állományaink lehetővé tennék a folyamatos erdőborításon alapuló erdőkezelési módokat;


• Nagyterületű vágások alkalmazása – a koncentrált fatermesztés jegyében a vágásokat egyszerre, nagy területen hajtják végre, melynek súlyos következményei gyakran az erdőfelújítások sikertelenségében és a termőhelyek leromlásában is érzékelhetők;

• Idegenföldi fafajok túlzott arányú alkalmazása – erdőterületünk majdnem felén (!) nem őshonos, idegenföldi fajok (fajták) állományai állnak;

• Tuskózásos felújítások – főként az alföldi területeken szokás a tarvágás utáni tuskózás, tuskóletolás és teljes talajelőkészítés, ennek következtében a fauna és flóra teljes megsemmisülésén túl a termőréteg is elvész


• Tenyészidőszakban végzett fakitermelések – nem védett területeinken végzik, mely következtében károsodik a növény-, gomba- és állatvilág, sérül a termőhely;

• Vágáskorok csökkentése – a jelenlegi vágáskorok jóval a fafajok biológiai életkora alatt vannak;

• Túlgépesített fakitermelési és erdőművelési technológiák – a klasszikus erdőművelési és fahasználati módok az 1960-as évektől fokozatosan háttérbe szorultak, s mindkét területen szinte valamennyi folyamatra gépesített technológiák alakultak ki;


• Kíméletlen közelítési módok – a nagygépekkel, sokszor felázott talajon végzett közelítések jelentős mértékben károsítják a termőhelyet, az erdő élővilágát és a visszamaradó faállományt;

• Túlzott sűrűségű és túlméretezett feltáró utak – fragmentálódást okoznak, továbbá káros termőhelyi kihatásaik (pl. vízháztartás-változás) vannak;

• Intenzív erdőművelés: vegyszerek alkalmazása – a gépesítésen túl az 1970-es évektől intenzív vegyszerezés is jelentkezik az erdőművelésünkben, mely az erdei ökoszisztémára káros hatással van;


• Túlszaporított nagyvadállomány – a hivatalos statisztikák szerint is a szarvas, muflon, dám, őz és vaddisznó állomány többszöröse a természetes vadtűrőképességnek, a túlszaporított nagyvadállomány sok helyen lehetetlenné teszi az erdőfelújítást, az erdőnevelést;

• Az erdőterület tulajdonosok szerinti elaprózódása, a magántulajdon arányának jelentős növekedése – a jelenlegi erdőterületen több mint 300 ezer tulajdonos osztozik, a szakmai irányítás, felügyelet megnehezedett;


• Uniformizáló erdőgazdálkodás – a természetből adódó sokféleséget (heterogenitást) a vágásos erdőgazdálkodás a mezőgazdálkodástól örökölt alapszemlélete (vetés – aratás) miatt minden tekintetben (összetétel, szerkezet, működés) egyszerűsíteni (homogenizálni) igyekszik (pl. erdőrészletek szabályos kialakítása, faegyedek mértani rendben történő ültetése, állományszintek eltávolítása, sematikus előhasználatok);

• Szemléletváltozás lassúsága – a hosszú évtizedeken át uralkodó rövidtávú, nyereségorientált fatermesztési szemléletet csak lassan váltják fel a természetközeli erdőfenntartási módok.

A magyarországi természetszerű erdők jelenlegi természetességi állapota

Potenciális természetes erdőtársulás-csoportTermésze

tesség (%)

Bükkösök 59,7Gyertyános-tölgyesek 58,3Cseres-tölgyesek 57,7Mészkerülő erdők 56,4Mészkedvelő erdők 62,0Szikladomborzatú-erdők és cserjések 59,3Erdőssztyepp-erdők és cserjések 50,6Ligeterdők és cserjések 54,5Láperdők és cserjések 54,7

A veszélyeztetett és a védelemre javasolt erdő- és cserjéstársulások száma

Magyarországon

A természetszerű erdők állapota Magyarországon

Bükkösök• A bükk fájának kedvezőtlen tulajdonságai miatt

korábban kevésbé becsülték.• Gyakori volt az állományok cseréje, ill. gyeppé alakítása.• A rosszul kezelt állományok gyakran elgyertyánosodtak,

elkőrisesedtek.• Az élőhely elszegényedéséhez vezet az elegyfafajok (pl.

magas kőris, hegyi juhar, hegyi szil, nagylevelű hárs) drasztikus visszaszorítása, az elegyetlen bükkösök létrehozása is.


Gyertyános-tölgyesek• A gyertyános–kocsánytalan tölgyesekben a múltban a

kocsánytalan tölgy értékes fája miatt sok állományból kitermelték e fajt, s itt rendszerint elgyertyánosodott állományok maradtak vissza. A helytelenül végzett erdőfelújítások során is a magról jól újuló, tuskóról kiválóan sarjadó gyertyán verődik fel, s hasonlóan gyertyán konszociációk keletkeznek. A kocsánytalan tölgy szakaszos makktermése és rosszabb vegetatív felújulóképessége, valamint a kettős lombkoronaszintű állományszerkezet kialakítása miatt a gyertyános–kocsánytalan tölgyesek felújítása és nevelése nagyobb szakértelmet, körültekintést igényel, mint a bükkösöké.


Gyertyános-tölgyesek• Bizonyos helyeken és időszakokban a gyertyánt – rossz

faanyaga miatt – gyomfaként kezelték, s itt a gyertyános–kocsánytalan tölgyesek második lombkoronaszintjét megszüntették. Ezeken a helyeken a fényben és tápanyagban gazdagabbá váló erdőbelső miatt gyomosodás, elfüvesedés, cserjésedés lépett fel. A gyertyános–kocsánytalan tölgyes élőhelyek jelentős részén akác, cser, erdei- és lucfenyő fajokkal végeztek erdősítést, ami térvesztéshez és faji elszegényedéshez vezetett, a termőhelyek másik részén kaszálókat, legelőket, szántókat hoztak korábban létre.


Gyertyános-tölgyesek• A gyertyános–kocsányos tölgyesek területe drasztikusan

lecsökkent az elmúlt évszázadokban. Nagy részüket letermelték és jó minőségű legelővé, kaszálóvá vagy szántóvá alakították át, illetve akácosokra, feketediósokra, nemesnyárasokra, ritkábban vöröstölgyesekre, kultúrfenyvesekre cserélték le. A kettős lombkoronaszintű állomány kezelése körültekintést igényel az erdőgazdálkodótól, helyenként, különösen Dél-Dunántúlon fennáll a magyar kőris konszociációk kialakulásának veszélye. Gyertyánosodás – az értékes fájú kocsányos tölgy kiszálalása, vagy a helytelen erdőfelújítás miatt – itt is előfordul.

A természetszerű erdők állapota MagyarországonCseres-tölgyesek

• A cseres–kocsánytalan tölgyesek területe lényegesen lecsökkent az elmúlt évszázadokban. A letermelt állományok helyén gyengébb minőségű szántók, legelők jöttek létre. A megmaradt állományokban a hosszú ideig tartó erdőkiélések is nyomot hagytak, ezért sok jellegtelen cseres–kocsánytalan tölgyessel lehet találkozni. A cser rendszeres éves makktermése, gyorsabb növekedése, erős sarjadzóképessége miatt fölülkerekedik a rendszertelenebbül termő, lassabban növő, gyengébben sarjadó kocsánytalan tölgyön, ezért a megfelelő elegyarány csak helyes erdőműveléssel alakítható ki.


• A helytelen erdőgazdálkodási eljárások miatt számos állományt elcseresítettek. A kocsánytalan tölgy visszaszorulásához járult még az a tény is, hogy fája sokkal értékesebb, mint a csak tűzifaként használható cseréé. Helytelen erdőművelési gyakorlat az is, hogy számos állományból a cserjeszintet kiirtották, melyek gyepszintje rendre elfüvesedett. Szintén az elfüvesedés jellemző a korábban agyonlegeltetett, makkoltatott állományokra is. Az utóbbi évszázadban nagy területen alakítottak át cseres–kocsánytalan tölgyeseket akácosokká, erdei- és feketefenyvesekké.


• Az erdőkiélés és gazdálkodás jelentős nyomokat hagyott a cseres–kocsányos tölgyesek még ma is meglévő állományain. Az eljellegtelenedés itt még kifejezettebb, ez különösen a szárazabb termőhelyeken álló agyonlegeltetett, elcseresedett, többszörösen sarjaztatott állományokban szembetűnő. Korábbi termőhelyei jelentős részét erdeifenyő kultúrállományokkal vagy akácosokkal váltották fel. A cseres–kocsánytalan tölgyeseknél említett gazdálkodási problémák itt is fennállnak. Mivel a cseres–kocsányos tölgyesek kevésbé jó termőhelyen állnak, ezért ennek védelme érdekében a gazdálkodásra még fokozottabban kellene ügyelni.

A természetszerű erdők állapota MagyarországonMészkerülő erdők

• A bükkösökhöz képest a mészkerülő bükkösök rosszabb termőhelyen állnak, ezért a bükk gyengébb minőségű faanyagát csak tűzifának használták, A kiirtott mészkerülő bükkösök helyén többnyire sovány gyepek, Nyugat-Dunántúlon ritkán fenyérszerű csarabosok jöttek létre. A mészkerülő bükkösök termőhelyét sok esetben fenyvesítéssel próbálták hasznosítani, lucfenyő és erdeifenyő kultúrállományok kerültek a helyükre, de jellemző volt a kocsánytalan tölgy ültetése is.

• A rövid vágásfordulójú, sarjaztatásra alapozott korábbi tarvágások miatt a mészkerülő gyertyános–tölgyesek is a mészkerülő bükkösökhöz hasonlóan leromlottak.


• A mészkerülő tölgyesek állományainak használata hasonlatos volt a többi mészkerülő erdőéhez. Néhány állományukat kultúrgesztenyéssé alakították át.

• A Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa északi felén, nagy területeken – természetes módon – előforduló fenyőelegyes lombos erdők hazai előfordulása a több évszázados, de azonos formájú erdőgazdálkodásnak és erdőkiélésnek köszönhető. Kárpát-medencei megjelenése Délnyugat-Dunántúlra korlátozódik. Mivel ez az élőhelytípus antropogén hatásra jött létre, és stabilizálódott, ezért fenntartása érdekében ugyanazokat a beavatkozásokat kellene véghezvinni, mint korábban.


• Sajnos a fenti térségre hosszú időn át jellemző kisparaszti szálalás erősen visszaszorulóban van, az erdei legeltetés és az alomszedés is megszűnt. A szálalások elmaradása miatt lombos fafajok (különösen a gyertyán) törnek előre, a pionír jellegű erdeifenyő pedig kiszorul. A fénymennyiség csökkenése, a humuszosodás megindulása miatt a mészkerülő lágyszárú fajok, mohák és gombák dominanciája csökken, egy részük eltűnik. További problémát jelent a nagyüzemi erdőgazdálkodás térhódítása ezeken a területeken is.


Mészkedvelő erdők• A bokorerdők kicsiny, foltszerű területeken találhatók,

az erdőgazdálkodás szempontjából értéktelenek. Korábban a szomszédos állományokkal együtt a bokorerdőket is letermelték, a gyenge minőségű és alacsony mennyiségű faanyagot kizárólag tűzifaként hasznosították. Jelentős volt a legeltetés is, amely fokozta a talajeróziót az egyébként is sekély termőrétegű helyeken. A durva erdőhasználati és erdőkiélési módok következtében a cseres–kocsánytalan tölgyesek, mészkedvelő tölgyesek egy része másodlagos bokorerdővé degradálódtak.


Mészkedvelő erdők• A bokorerdők területének egy részét az elmúlt

évtizedekben erdeifenyő és főleg feketefenyő ültetéssel próbálták hasznosítani, a termőhelyet megjavítani. Mindezen próbálkozások kudarcba fulladtak. A meglévő bokorerdőket véderdőként kell kezelni, s mindenféle gazdálkodástól, háborítástól mentesíteni kell.


Mészkedvelő erdők• Csak nagyon kis területeken, maradvány jelleggel

bukkannak fel hazánkban a mészkedvelő erdeifenyvesek. A homoki erdeifenyvest (Fenyőfő – Bakonyszentlászló) a külszíni fejtésű bauxitbányászat jórészt megsemmisítette. A megmaradó foltok erősen bolygatottak, s a cser fokozatosan szorítja ki az erdeifenyőt. A homokkőre települt mészkedvelő erdeifenyves (Észak-Zala) állományai kis területűek, erősen sebezhetők. Az intenzív gazdálkodás miatt állományai eljellegtelenedtek, tulajdoni viszonyaik miatt aligha menthetők át az utókornak.


Szikladomborzatú erdők és cserjések• Területük érzékelhetően nem csökkent, de az ide tartozó

erdőtársulások számos állománya – elsősorban a termőhelyeket érintő, az erdőhasználatokból és erdőkiélésekből eredő degradálódás miatt – eljellegtelenedett. Állományaikat a múltban a befogadó, nagyterületű erdőtársulások állományaihoz hasonlóan kezelték általában tarvágásos üzemmódban.

• A sziklaerdők mindig kisebb foltokban, extrém termőhelyeken jelennek meg. Talajvédő és ritka, sok esetben reliktum fajt őrző szerepük miatt különleges védelmet érdemelnének.


Szikladomborzatú erdők és cserjések• E véderdők könnyen sebezhetők, az itt-ott elkövetett

tarvágások, fenyvesítések, a nagyvadállomány és a turizmus több állományukat tönkretette vagy erősen degradálta.

• A sziklai cserjések a sziklaerdőkhöz képest még szélsőségesebb termőhelyeken állnak, főként a túlszaporított nagyvadállomány és az emberi taposás veszélyezteti őket.


Szikladomborzatú erdők és cserjések• Bár a szurdokerdőkben értékes faanyagú fafajok

fordulnak elő, fatermesztésre alkalmatlan területek. A törzsek girbe-gurbák, erősen elágazók, sokszor sebzettek, a rendszeres széldöntések miatt sok a kidőlt törzs. Emiatt, s az eróziónak erősen kitett termőhely miatt véderdőként kell őket nyilvántartani, s mindenféle gazdálkodást, háborítást meg kell tiltani. Több szurdokerdőben, különösen a talpi részeken, lucfenyő ültetést végeztek. Jelentős károkat okoz a túlszaporított nagyvadállomány, taposásuk, rágásuk miatt az értékes fajok eltűnnek, s gyomosodás tapasztalható. Ugyancsak hasonló problémák lépnek fel a turizmus miatt is.


Erdőssztyepp-erdők és cserjések• Hazánkban a természetes vegetációban a legnagyobb

részt kitevő erdőtársulások, melyeknél a legnagyobb mérvű területcsökkenés figyelhető meg. A gyep-erdő mozaikok, az alacsony záródás miatt korábban erőteljes volt a legeltetés, makkoltatás, az állományokat rövid vágásfordulóval kezelték, állományalkotó fafajuk – a kocsányos tölgy – elsősorban sarjról újult fel.

• A homoki tölgyesek területcsökkenésének egyik legfontosabb oka talajvízszint-csökkentés. Másik ok az, hogy a nehéz felújítás miatt a nagyobb fatermés reményében idegenföldi fafajokkal kultúrállományokat létesítettek termőhelyükön.


Erdőssztyepp-erdők és cserjések• A kocsányos tölgy felújítására alkalmazott technológia

sem kedvezett a sikeres erdősítéseknek, ezért is álltak el az erdészek ettől a fafajtól. További gondot jelent a gyomosodás, különösen a gyökérsarjaival tovagyalogoló, s jellegtelen nitrofil aljnövényzetét magával vivő akác okoz nagy problémákat. Helyenként az adventív kései meggy és alásfa is fölverődik, a lágyszárúak közül pedig terjed például a behurcolt selyemkóró, alkörmös, kisvirágú nenyúljhozzám.


Erdőssztyepp-erdők és cserjések• A borókás–nyáras élőhelyek területe elsősorban azért

csappant meg, mert az egyébként gyenge termőhelyeket nagyobbrészt feketefenyővel, kisebb részt erdeifenyővel, akáccal próbálták meg hasznosítani. A kultúrállományoknak gyakran úgy készítették elő a termőhelyet, hogy a buckákat összetolták, elegyengették. Problémát jelent a gyakran fellépő tűz is. A borókás–nyáras pionír jellegénél fogva – ha van honnan – könnyen regenerálódik. Korábban az állományokat rendszeresen legeltették, a túllegeltetés miatt alig újultak a fa- és cserjefajok, a lecsökkenő gyepborítás miatt pedig helyenként megindult a homok.


Erdőssztyepp-erdők és cserjések• Megmaradt – igen kis területű – lösztölgyes

maradványainkban kerülendő az erdőgazdálkodás. Vissza kell fogni a betörő adventív fajokat, a ritkuló állományfoltokon viszont nem feltétlenül kell mindenütt felújítást végezni azért, hogy az eredeti erdőssztyepp megjelenés, s a fényigényes, félárnyéktűrő löszpusztai fajok fennmaradhassanak.

• A pusztai cserjések az alföldi területeken – főként a mező- és erdőgazdálkodás miatt – drasztikusan visszaszorultak, a hegy- és dombvidékek alacsonyabb régióiban kisebb foltokon – főként másodlagosan – fordulnak elő.


Erdőssztyepp-erdők és cserjések• A sziki tölgyes néhány foltban megmaradt

erdőtársulásunk (pl. Ohat, Újszentmargita, Bélmegyer, Hencida), kialakulását nagy valószínűséggel a korábbi tájhasználatoknak (lecsapolás, legeltetés) köszönheti. A sziki tölgyesek kezelése – az extrém termőhely miatt – nem egyszerű feladat. Mindenféle fahasználatot meg kell tiltani, kitermelésre csak a behúzódó adventív fa- és cserjefajok (pl. akác, amerikai kőris, ezüstfa, gyalogakác) kerülhetnek.


Ligeterdők és cserjések• A bokorfüzeseket elsősorban a vízügyi beavatkozások,

kotrások, műtárgyak építése és mederfal kövezések veszélyeztetik, regenerációjuk viszont gyorsan megy végbe.

• A fűz-nyár (puhafás) ligeterdők az utóbbi évtizedekben nagyon sok károsodást szenvedtek. Területük jelentős részén nemesnyárasokat vagy nemesfüzeseket hoztak létre. Helytelen kezelésük miatt pedig több helyen az amerikai kőris, a zöld juhar és a gyalogakác hatalmaskodott el. Az utóbbi három évtizedben a fűz–nyár ligeterdőket nemesített fehér fűz fajtákkal újítják fel, ami a faj hazai génkészletének beszűkítéséhez vezet.


Ligeterdők és cserjések• A korábbi évtizedekben, évszázadokban a puhafás

ligeterdők helyén ártéri kaszálókat, szántókat, gyümölcsösöket hoztak létre, ezzel is lényegesen csökkentve területüket. Manapság sajnos az egyre jobban terjeszkedő vízparti üdülők, fürdőhelyek hódítanak el nagyobb darabokat. Napjainkban gondot jelent az is, hogy a mederszabályozások miatt a medrükbe berágódó folyók átlagos vízszintje lényegesen csökkent, s ezzel a termőhelyek vízellátása is romlott.


Ligeterdők és cserjések• A tölgy–kőris–szil (keményfás) ligeterdők területe az

elmúlt évszázadokban a legdrasztikusabban csökkent le. Az állományalkotó fafajok értékes faanyaga, továbbá legelő, kaszáló és szántó nyerési célzattal irtották állományaikat, fenntartó kezelésük sajnos ma sem megoldott. Kizárólag tarvágásos üzemmódban kezelik a tölgy–kőris–szil ligeterdőket, a felújítás nagyon sokszor nem az eredeti, őshonos fafajokkal, hanem főként nemes nyárakkal vagy fekete dióval, ritkábban akáccal történik. A helytelen kezelés miatt az amerikai kőris, a zöld juhar és a gyalogakác is tömegessé válhat.


Ligeterdők és cserjések• A patakmenti ligeterdők sajátos, értékes élőhelyek,

melyek a keskeny, sávszerű megjelenés miatt erősen sebezhetők. Korábban a letermelt állományok helyén kisebb kaszálókat, legelőket alakítottak ki, az elmúlt évtizedekben a bányászattal járó vízkiemelések miatt több patak vize eltűnt vagy megfogyatkozott, különféle terhelések miatt helyenként elszennyeződött. Több esetben – különösen a dombvidéki égerligeteknél – mederszabályozást, kanalizálást végeztek, az égerliget helyére nemes nyárakat, a magasabb régiókban lucfenyőt ültettek.


Ligeterdők és cserjések• Az erdőgazdálkodás a patakmenti ligeterdőket – kis

területük miatt – együtt kezeli az érintkező, nagyobb területű állományokkal, s sajnálatos módon itt is a tarvágásos üzemmód jellemző. A mézgás éger tuskóról, tőről jól sarjad, a felújítás is ezzel történik, a csemetéről való ültetés ritka. Ásványi jellegű talajfelszínnel rendelkező részeken a mézgás éger – pionír jellegénél fogva – magról önvetényül.


Láperdők és cserjések• A mézgás éger és a magyar kőris értékes faanyaga miatt

az égerlápok erdőgazdasági hasznosítás alatt állnak. Állományaikat tarvágással kezelik, s részben tősarjról, részben mesterséges csemeteültetéssel újítják fel. Helyenként – elsősorban a tőzeges talajfelszínű részeken – az éger magról történő önvetényülése is megfigyelhető. Az égerlápokra nagy veszélyt jelentenek a különféle célzatú vízrendezések (vízelvezetések). Több, nagykiterjedésű állomány (pl. a Hanságban, Ecsedi-lápon) e miatt ment tönkre, helyükön ma mezőgazdasági kultúra vagy kevésbé jó egészségi állapotú nemesnyárasok, amerikaikőrisesek vannak.


Láperdők és cserjések• Száradó termőhelyű égerlápjaink csak akkor tarthatók

fenn, ha a kellő vízutánpótlást meg tudjuk oldani. Bizonyos kiszárított területeinken – az intenzív fatermesztés gazdaságtalansága miatt – meg kell fontolni a termőhelyek rehabilitálását, s az extenzíven kezelhető mézgás éger állományok visszatelepítését. Sajnos kotusodás, tőzegkiégés miatt ez nem minden esetben valósítható meg rögtön, ilyen degradált részeken engedni kell a pionír cserjefajok (pl. rekettyefűz) visszatelepülését.


Láperdők és cserjések• Reliktum nyír- és fűzlápjainkat a meliorálisnak nevezett

vízelvezetések, termőhelyeik föltörése veszélyezteti. Kis területeik miatt könnyen sebezhetők, bolygatott termőhelyeikre a gyomfajok gyorsan betörnek, és jellegtelenné teszik az állományokat. A környező mezőgazdasági területek vegyszerbemosódása eutrofizációt okoz. Valamennyi meglévő állományuk védendő, vegetációtörténeti jelentőségük és sebezhetőségük miatt mindenféle beavatkozástól mentesíteni kell őket.

A természetes erdő megújulása, erdődinamika

A természetesség növelésének lehetőségei a természetközeli erdőfenntartás alapjai

• Erdeink természetességének növelésére két léptékben (táj és állomány) van lehetőség, ahol eltérő szempontokat kell figyelembe venni, s ennek megfelelően eltérő módszereket alkalmazni. Igaz az is, hogy állományléptékben általában könnyebben megvalósítható a természetesség növelése, mint tájléptékben.

A természetesség növelésének lehetőségei táji léptékben

összefüggő erdős területek kialakítása• Ugyan az ember termőhely-átalakító tevékenysége miatt

a potenciális erdőterületek, erdő-termőhelyek részaránya csökkent, természetszerű erdők telepítésére a jövőben is lesz lehetőség. Ezen erdőtelepítések során természetességet növelő tényező, ha a tájnak és a termőhelynek megfelelő őshonos állományalkotó és elegy-fafajokkal végezzük az erdősítést, ültetjük, illetve engedjük betelepedni a jellemző cserjefajokat, visszatartjuk a nem őshonos fásszárú növényfajokat. Ha a termőhely úgy kívánja, akkor engedjük a tisztások, fátlan foltok kialakulását, s ügyeljünk arra, hogy a termőhelyben a legkevesebb bolygatást okozzuk.


természetes erdősülés• A mesterséges erdősítések mellett teret kell adni a

természetes erdősüléseknek (spontán szukcessziónak) is, ahol a természeti folyamatok többnyire szabadon működhetnek. A már meglévő, spontán erdősült területek meghagyása, illetve jelenlegi parlagterületek magára hagyása növeli a táji természetességet minden olyan esetben, ahol nincs veszélye egy-egy invazív faj elterjedésének, és az őshonos fajok propagulumai is rendelkezésre állnak. Ezek a területek általában nem igényelnek beavatkozást, legfeljebb az idegenhonos fa- és cserjefajokat kell visszaszorítani vagy visszatartani.


ökológiai folyosók, lépőkövek• A nagyobb erdőségek, erdőtömbök kialakítására nem

mindenütt van lehetőség, ezért az ilyen területeken lényeges, hogy a meglévő erdőtömböket erdősávokkal (ún. ökológiai folyosókkal) vagy kisebb, egymáshoz közvetlenül nem kapcsolódó erdőfoltokkal (ún. lépőkövekkel) kössük össze. A telepítésre vonatkozó szempontok itt a fent leírtakkal azonosak.


természetes társulások sokféleségének megtartása • A Pannon-medence természetes vegetációjára az

jellemző, hogy sokféle életközösség (növénytársulás) állományainak mozaikja építi fel azt. Egy adott tájban a természetes erdőtársulások sokféleségének megtartása, ill. lehetséges fokozása szintén fontos a természetesség szempontjából, s a jelenlegi erdőgazdálkodás általános homogenizáló szemléletével ellentétes szempont.


spontán összeroskadó erdőfoltok meghagyása• A nagy természetes erdőségekben mindig vannak olyan

területek, foltok, amelyek az ún. öregedési, összeroppanási fázisban vannak. Ezek utánzására a jelenlegi erdőtömbjeinkben is mindig kell olyan foltokat magukra hagynunk, amelyek összeroppannak (majd spontán felújulnak). A spontán összeroskadó erdőfoltok (ökológiai szigetek) meghagyásán túl ezt a folyamatot akár mesterséges beavatkozásokkal, faegyedek gyűrűzésével, döntésével is elő lehet mozdítani. A nehezen megközelíthető, gazdaságilag kevésbé értékes vagy értéktelen erdőrészletek inkább alkalmasak az ilyen foltok kialakítására.


a forrásterületek kímélete• Különösen a nagymértékben átalakított tájakban,

erősen fragmentált területeken van kiemelkedő jelentősége azoknak az erdőfoltoknak, erdőtömböknek, amelyek még viszonylag jó természetességi állapotban vannak. Ezen forrásterületek („szentélyek”) kímélete a rosszabb természetességi állapotban lévő foltok, tömbök regenerálódása szempontjából lényeges.


erdőszegély kímélete, kialakítása• A természeti tájban az erdőterületek és a nem-

erdőterületek érintkezési sávjában természetes (elsődleges) erdőszegélyek alakultak ki. De az erdőtömbök feldarabolása miatt is kialakultak és kialakulnak másodlagos külső erdőszegélyek, ahol az erdő más művelési ágú területekkel érintkezik. Ezen másodlagos külső erdőszegélyek védő funkciója és a biodiverzitás növelésében betöltött szerepe hasonló az elsődleges szegélyekéhez. Ugyanakkor a megmaradt erdőtömbjeinkben a vágásos erdőgazdálkodás következtében másodlagos belső szegélyek is keletkeznek, amelyek a természetességet nem növelik.


erdőszegély kímélete, kialakítása• Ugyanis az erdőbelső területét csökkentik, s a

szegélyhatás olyan mértékű is lehet, hogy az erdőtömbben alig marad erdőbelső. Az elsődleges erdőszegélyek kímélete és a másodlagos külső erdőszegélyek kialakítása szintén növeli a táj természetvédelmi jelentőségét. A szegélyesedés spontán folyamat, amit az erdőtömbök belsejének védelme érdekében mindig kímélni kell, viszont mesterséges úton is létre lehet hozni erdőszegélyeket. Erre elsősorban a tájnak és a termőhelynek megfelelő őshonos fafajok, a fényigényes, félárnyéktűrő ún. másod- és harmadrendű fák és a cserjék alkalmasak.


a nagyvad-állomány nagysága • Sokat hangoztatott szempont, ezért itt részletezésre nem

kerül, a nagyvad-állomány nagysága, amelyet az erdő (és a táj) tűrőképességéhez kell igazítani. E nélkül a természetesség növelésére tett próbálkozásaink sorra kudarcra lehetnek ítélve.


erdőkben előforduló víztestek kíméleté• Végül az erdőkben előforduló víztestek kíméletére

szeretnénk a figyelmet felhívni. A patakok, erek, valamint az időszakos és állandó állóvizek fontos elemei a természetes erdőnek, a tájban betöltött ökológiai szerepük (folyosók, speciális élőlények élőhelyei) kiemelkedő. Javallott minden víztest körül védősávot hagyni a fakitermelések, véghasználatok során, melyek szélessége célszerűen egy famagasságnyi legyen.

A természetesség növelésének lehetőségei állomány léptékben

őshonos fajok alkalmazása• A faállomány-összetétel természetességének növelése

esetén a legfontosabb, hogy a tájnak és a termőhelynek megfelelő őshonos állományalkotó fafaj(ok) kerüljön(enek) alkalmazásra. Szempont legyen az is, hogy ezek szaporítóanyaga (termése, magja, csemetéje) ne más tájakból (országokból) kerüljenek ide, hanem a helyi szaporítóanyagot használjuk fel. [Amennyiben az anyaállomány nem ültetett, hanem spontán eredetű, úgy természetes felújítás vagy felújulás esetén a helybenhonosság kritériumának maradéktalanul megfelelünk.]


őshonos fajok alkalmazása• Fafajaink nemesített fajtái – beszűkült génkészletük, sok

esetben felújulás képtelenségük miatt – nem alkalmasak a folyamatos erdőborítást célzó erdőkezelés megvalósítására. Hangsúlyozni kell, hogy egyik erdőtársulásunk esetében sem szabad törekedni az állományalkotó fafaj (főfafaj) 100%-os elegyarányára, s bizonyos helyzetekben azt is el kell fogadni, hogy éppen az állományalkotó fafaj nélkül, az őshonos elegyfák segítségével tartjuk fenn és kezeljük – átmenetileg – állományainkat.


elegyesség• A tájnak és a termőhelynek megfelelő elegyfafajok a

természetességet növeli. A megfelelő elegyesség esetén a lehetséges legtöbb elegyfafaj elérése a cél, de fajonkénti és együttes elegyarányuk állományonként tágabb határok között változzon. Az is lényeges, hogy az elegyfák ne sematikus hálózatban, hanem faji tulajdonságaiknak megfelelően jelenjenek meg. Külön fel kell hívni a figyelmet a ritka vagy ritkulóban lévő elegyfák megkülönböztetett védelmére, egyedszámuk és állományaik felszaporítására.


a pionír fafajok kímélete• A pionír fafajokat többnyire «gyomfaként» tekintik, s az

eddigi gyakorlat minden eszközzel igyekezett visszaszorítani őket. A pionír fafajok megléte szálanként vagy csoportokban az állományszéleken, felritkult foltokon, szélsőséges termőhelyi adottságú területrészeken (pl. sziklás, kőgörgeteges, kisavanyodott, ásványi talajfelszínű, vizes, antropogén erózióval, talajsebzéssel sújtott foltokon) kívánatos, s megtelepedésüket nem kell gátolni.


a nem őshonos fafajok visszaszorítása• Aktív beavatkozást igényel a nem őshonos, tájidegen,

termőhelyidegen és inváziós fafajok behatolásának megakadályozása, visszaszorítása, ill. eltüntetése. Bár a természetességet nem növeli, hanem éppen csökkenti, de adott esetben azt is el kell fogadnunk, hogy ezen nemkívánatos fafajok esetében a mechanikai védekezés mellett/helyett vegyszeres védekezést alkalmazunk. A nem agresszív idegenhonos fafajokkal (elsősorban fenyőfajok) ugyancsak megengedőbbek lehetünk, bizonyos elegyarányig (max. 20%) elfogadható megtartásuk.


hagyásfák, hagyásfa-csoportok• A faállomány-szerkezet természetességének növelése

többnyire a felújítás és a belenyúlások során valósítható meg. A természetes erdő nagyméretű, idős fái szálalóvágás és átmeneti üzemmód esetén a hagyásfák, hagyásfa-csoportok megtartásával utánozhatók. Figyelni kell arra, hogy a lehető legnagyobb legyen a fafaj-választék, minél több fafajból maradjanak vissza idősödő és jelentősebb méreteket elérő egyedek. A hagyásfák, hagyásfa-csoportok kiválasztását jóval a végvágás előtt véghez kell vinni, növőterük növelésével segíteni kell ágasodásukat, lassítani vagy megállítani feltisztulásukat, hogy állékonyságukat fokozzuk.

A természetesség növelésének lehetőségei állomány léptékben különleges alakú fák

• A természetes erdő tartozékai a különleges alakú fák (pl. odvas fák, villás fák, erőteljesen elágazó fák, ferde fák, görbe fák, nagykoronájú fák) is, amelyeket részben az „egyenes, hengeres, ágtiszta” szemlélet kizárólagossá válása, részben a rossz genetikai adottságú egyedek felszaporodásától való félelem szorított vissza az erdeinkből. De a belenyúlások során is a kellő mértékre lehet visszaszorítani a különleges alakú egyedek számát és arányát. Ezek a különleges alakú fák részben a genetikai sokféleség hordozói is, amely a fafajok alkalmazkodóképességének megtartásában, illetve fokozásában is jelentős szerepet játszik.


heterogén záródás• A vágásos üzemmódú erdőkben az egyenletes és a

legnagyobb mértékű záródás elérése a cél, ami távol áll a természetes erdő heterogén záródásától. A változó mértékű, mozaikos záródást az egyes állományrészekben végrehajtott egyenlőtlen erélyű belenyúlásokkal érhetjük el, viszont bizonyos foltokon nem nyúlunk bele, ezzel biztosítván ott a maximális záródást. A lékekkel tarkított foltokon a záródás – időlegesen – pedig minimálisra csökken le.


többszintűség• A vágásos erdőgazdálkodás következtében kialakult ún.

korosztályos erdő egy vagy két faszintből (lombkoronaszintből) áll, míg a természetes erdőben a faállomány szintezettsége – egy nagyobb területet tekintve – összefolyó, egymástól nem elkülönülő. A többszintűség kialakítása a különböző korú, magasságú faegyedek szisztematikus megtartásával lehetséges, figyelembe véve a magasabbra és alacsonyabbra növő cserjefajokat is. A szálalószerkezet kialakításával valójában a többszintűség is együtt jár.


vegyeskorúság• Egy-egy állományban törekedni kell a többé-kevésbé

egyenletes koreloszlásra, hogy többnyire az összes korosztályt képviseljék a faegyedek. Ez a kritérium maradéktalanul csak a szálaló üzemmódú erdőben célozható meg, de ott sem jelenthet gondot bizonyos, egymástól távolabb álló korosztályok kimaradása. A szálalóvágással vagy átalakító üzemmóddal kezelt erdőknél – jellegükből adódóan – ez a követelmény nem teljesíthető maradéktalanul. Kívánalom, hogy élettartamuk felső határán is legyenek faegyedek (matuzsálemek), természetes elhalásuk is gazdagítsa az erdőt.


holtfa• A természetesség egyik legjobb indikátora a holtfa-

kínálat. Mivel a holtfa mennyisége, vastagsága, korhadtsága nagy térbeli és időbeli változatosságot mutat, ezért a természetes erdő holtfa-kínálatát az erdőkezelés során nehéz szimulálni. Ehhez járul a korábbi szemlélet is, miszerint száradéktermelés vagy előhasználat során minden pusztuló vagy elpusztult egyedet „egészségügyi okokból” el kell távolítani az erdőből. A gazdálkodói szempontok miatt a holtfa mennyiségét nem lehet ésszerű határok fölé emelni, így a természetes erdők holtfa-kínálata alatt kell maradnunk.


holtfa• A természetességi érték növelésénél a holtfa-arány

maximálása nem lehet általános cél, sokkal inkább mérvadónak tűnik a természetes erdőkben található legkevesebb mennyiségű holtfa-készlet elérése (mintegy 30 m³/ha). Azonban az erdőrészletek, tömbök nehezen megközelíthető részeiben ennél nagyobb mennyiséget is el lehet képzelni. Amennyiben nincs vagy kis mennyiségű a rendelkezésre álló holtfa-készlet, úgy döntéssel, gyűrűzéssel (aszalással) lehet növelni azt. Lehetőség szerint minél többféle típust kell egy adott területen fenntartani.


lékesedés• A kis erdőciklust (foltdinamikát, lékdinamikát)

utánozandó engedni kell az állományok lékesedését, amennyiben ez valamilyen ok folytán nem következik be, úgy lékesítést kell végeznünk. A betöltődő lékekben pedig – a természetes konkurencia-viszonyokat alapul véve – minél nagyobb teret kell adni – a belenyúlások számának és erélyének minimalizálásával – az egyedek közötti versengésnek.


a cserje- és a gyepszint védelme• erdei cserjefajok kímélete• A nem őshonos cserjefajok visszaszorítása• A nem őshonos lágyszárú fajok visszaszorítása


mikroélőhelyek és a termőhely védelme

A magyarországi erdők fenntartása

• A természetközeli erdőfenntartás és a természetvédelem általános céljai közösek, amelyeket az alábbiakban lehet megfogalmazni: a. ökoszisztéma-védelem, b. tájvédelem, c. erőforrás-védelem, d. faj- és biotópvédelem, e. folyamatvédelem. E követelmények együttes megvalósítása (a védelmi funkciók betöltése) valamennyi erdőterületünkön nem vihető keresztül és értelmetlen is. A védelmi prioritásokat differenciáltan kell alkalmazni, amely az erdőfenntartástól eltérő célok megfogalmazását és azok különböző módú megvalósítását követeli meg.

Az erdőfenntartás

• Miként az erdőket, úgy az erdőfenntartást is differenciálni szükséges, s ez alapján hazánkban ma négy erdőfenntartási módot javallott megkülönböztetni: 1. be-nem-avatkozás, 2. ültetvényszerű fatermesztés, 3. természetközeli erdőgazdálkodás, 4. természetvédelmi erdőkezelés.

Az erdőfenntartás

Természetközeli erdőgazdálkodás Természetvédelmi erdőkezelés• ökológiai folyamatok

használata• ökológiai folyamatok védelme

• elegyes, állékony, produktív állományok létrehozása

• a természetes erdőtársulások állományainak megtartása vagy visszaállítása

• a záróstádium fenntartása • az erdei ökoszisztémák dinamikájának fenntartása (az összes szukcessziós stádiummal és regenerációs fázissal együtt)

• az ökonómiai szempontok elsődlegességet élveznek

• az ökonómiai szempontok alárendeltek

Beavatkozás-mentes (erdőgazdálkodással vagy erdőkezeléssel nem érinthető)

erdőterületek• Ide tartoznak az erdőrezervátumok magterületei. Az

erdőrezervátumok kijelölése megtörtént, a 63 erdőrezervátum magterülete közel 4 ezer hektárt tesz ki, ahol semmiféle beavatkozás nem végezhető, ezt törvényi szabályozás is garantálja.

• Részben ide sorolhatók még azok az erdőtársulások (pl. bokorerdők, szikladomborzatú erdők, sziki tölgyesek) is, amelyek gazdasági jelentőséggel nem bírnak. Itt a „magára hagyás” tűnik a legcélravezetőbbnek, de a beavatkozások szükségességét teljes mértékben nem lehet kizárni, mert idővel elképzelhető, hogy a veszélyeztető tényezők megkövetelik azt.

Természetközeli erdőgazdálkodással vagy természetvédelmi erdőkezeléssel érintett

természeti területek• Természeti területeinken nagyobb részt természetszerű

erdőket találunk, ahol a terület védett/nem védett volta alapján természetvédelmi erdőkezelést, illetve természetközeli erdőgazdálkodást kell megvalósítani. A természeti területeken előforduló kultúrerdőket viszont természetszerű erdőkké kell átalakítani. Az új erdők létesítése során (erdőtelepítés) is ügyelni kell arra, hogy itt természetszerű erdők jöhessenek létre.

• A védett természeti területek jogszabályban kihirdetésre kerültek (és folyamatosan kerülnek), erdeikben a természetvédelmi erdőkezelést javasolt megvalósítani.

• Cél: A természetes folyamatokon alapuló természetvédelmi erdőkezelés megvalósítása, faj- és szerkezetgazdag, stabil erdőállományok fenntartása.


természeti területekvédett természeti területek erdei

• A nem védett természeti területek erdeiben az általános természetvédelmi érdekek mellett az erdőgazdálkodás érdekeit is figyelembe kell venni, ezért itt természetvédelmi erdőkezelés helyett már természetközeli erdőgazdálkodást lehet megvalósítani.

• • Cél: A természetes folyamatokat felhasználó

természetközeli erdőgazdálkodás folytatása, faj- és szerkezetgazdag, stabil erdőállományok fenntartása.


természeti területeknem védett természeti területek erdei

• Ide a nem természeti területekbe tartozó erdőterületek sorolandók. Itt nem lehet kívánalom a természeti folyamatokon alapuló természetvédelmi erdőkezelés vagy a természetközeli erdőgazdálkodás, de ha ilyenre utaló törekvés van, azt mindenképpen támogatni kell.

• • Cél: Az intenzív erdőgazdálkodás (ültetvényszerű

fatermesztés) módszereinek engedélyezése, egészséges faállományok fenntartása.

Kultúr területek erdei, faállományai

• Az 1999-ben alakult PSH közhasznú társadalmi szervezet, a természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodást folytató európai erdészek szövetségének nemzeti csoportja. A PRO SILVA alapelvek a ma még Európában is „működő” őserdőkben feltárt természetes folyamatokkal kapcsolatos ismeretekre, a természethez hasonlóan üzemeltetett gazdasági erdőkben szerzett tapasztalatokra, a kiemelten a fatermesztésre koncentráló, klasszikus, tartamos erdőgazdálkodás következményeinek tanulságaira, valamint az erdészet és más tudományágak kutatási eredményeire épültek.

Pro Silva Hungaria (PSH)

• Az évszázadokon át szakszerűen és felelősséggel bár, de más szemlélettel, más céllal létrehozott és kezelt erdeink csak olyan erdőgazdálkodással vezethetők vissza a valóban természetszerű állapothoz, amely

• holisztikus szemléletű;• a természetes folyamatokra alapoz;• az erdő egyetlen elemét sem (még a fát és a vadat sem!)

részesíti olyan bánásmódban, mellyel számottevően megbontja az erdei ökoszisztéma dinamikus egyensúlyát, veszélyezteti bármely elemének létét, természetes fejlődését, szerepének zavartalan betöltését, akadályozza a természetes folyamatok működését;


• a figyelmet nem az erdőrészletre, hanem a faegyedekre és facsoportokra irányítja;

• a fatermelés időpontját nem az életkor, hanem a faegyedek ökológiai és gazdasági értéke alapján dönti el;

• a „vágásérett” fák kitermelésével csak olyan mértékű és jellegű bolygatást végez, akkora sebet üt a rendszeren, amelyet regenerációs képessége révén gyógyítani tud a természet;

• a természetes felújulást (nem felújítást!) nem a fatermesztés eszközeként, vagy a kitermelés egyik céljaként, hanem a korszerű fatermesztés természetes következményeként kezeli;


• vegyszerek alkalmazását az ökológiailag indokolt esetekre korlátozza;

• valamennyi tettének mindenirányú következményivel számolva törekszik a fenntartható, összességében legnagyobb gazdasági eredményre;

• előtérbe helyezi, és kitartó türelemmel alkalmazza a nehéz szemlélet- és módszerváltás legalább azon elemeit, amelyek kívül esnek rövidtávú érdekeltségéből fakadó korlátain.


• A PRO SILVA célja (a) az erdőnek az élővilágban betöltött szerepéhez illő közgondolkodás és cselekvés elősegítése; (b) kiemelten az erdészeti tevékenység területén olyan szemlélet és olyan erdőgazdálkodás szorgalmazása, amely a természetes (természetszerű) erdők strukturális, vizuális és biológiai sokféleségének a lehető legteljesebb megközelítése mellett törekszik az értékes faanyag és egyéb termék fenntartható, gazdaságos megtermelésére a folyamatos erdőborítás meglétén és a termőhelyi adottságokon nyugvó, természetes folyamatok felhasználásán keresztül.


• A PRO SILVA azokat az erdőgazdálkodási stratégiákat támogatja, amelyek oly módon optimalizálják az erdei ökoszisztémák fenntartását, védelmét és használatát, hogy az erdők tartamosan és gazdaságosan tölthessék be ökológiai, szociális és gazdasági szerepüket. A PRO SILVA által támogatott erdőgazdálkodás piaci és nem-piaci célokat egyaránt szolgál, és a teljes erdei ökoszisztémát figyelembe veszi. A tartamosságot lehető legszélesebben értelmezve a PRO SILVA szerint az erdők az alábbi négy rendeltetés betöltésével szolgálják a társadalmat: 1. az ökoszisztémák megőrzése; 2. a talaj és a klíma védelme; 3. faanyag és más termékek termelése; 4. rekreációs, közjóléti, kulturális lehetőségek


• A PRO SILVA szemlélettel kezelt erdők• - folyamatosan borítják a talajt;• - élőfakészlete és növedéke nagy és közel állandó;• - meghatározó mértékben őshonos fafajúak;• - elegyesek, vegyeskorúak, többszintűek;• - biológiai és szerkezeti változatosságuk megközelíti a

természetes erdőkét;• - természetes úton újulnak fel, és mindezek

következtében „örökéletűek”, állékonyak, ellenállók;


• - a természetes táj élményét adják;• - a gazdaságosan kitermelhető faanyag mennyiségének

és minőségének csökkenése nélkül folyamatosan nyújtják az ember és az élővilág többi tagja számára nélkülözhetetlen egyéb szolgáltatásokat (pl. élőhelyet, tiszta levegőt, vizet).


Élőhelyvédelem erdei élőhelyek védelme

Documents