kun miklós jenõ lovagolnak a gyerekek

9

LÁSSÁTOK, FELEIM!

GÖMÖRORSZÁG 2020/1

– Jobb, egymásnak békét hagytok;Mindaketten fából vagytok.

S lovagolta paripájátA kert alatt, az utcán át,És azután a másikraÚgy felpattant, mint a szikra;De mikor õ kifáradt,Meg se mozdult a két állat. (A hintaló és nádparipa)

– Gyere csikó, rád ülökS hegyen-völgyön repülök.– Nem, kisfiú, én sajnállak,Igen könnyen ledobnálak.Amott áll egy öreg gebe,Azon ülj csak nyeregbe te.

Meg akarta mégis fogni,No de látta elrobogni,Mint a villám, úgy repült,Õ meg vesszõre ült.De ha megnõ, lesz oly óra,Hogy fölpattan a csikóra! (Fiú és csikó) A 21. század gyerekei a videojátékok korában, a számí-

tógép, az okos telefon rabságában elképzelni sem tudják, hogy volt idõ, amikor egy kerekekre szerelt falovacska, egy fûzfavesszõ vagy sétabot maga volt a boldogság. Az álom-paripa, a hintaló pedig a fiúk vágyainak netovábbja. Hasz-nálatuk a mindennapi életük részévé vált.

Elõkelõ helyüket tükrözik a 19. században és a 20. szá-zad elején keletkezett, a gyermeki észjáráshoz is idomuló lovas játék(szer)3-versek, melyekbõl soknak a 170 éve szü-letett Pósa Lajos gyermeklapja, a 130 évvel ezelõtt elsõ évfolyamába lépett Az Én Újságom adott otthont: alkalom-adtán illusztrációk kíséretében. Ezeket Pósa, tekintettel az olvasni még nem tudó kisebbekre is, nagyon fontosnak tartotta. A versekhez hasonlóan a képi megjelenés is jól érzékelteti a gyermekek kimeríthetetlen leleményességét: ha nincs kéznél falovacska, megteszi egy pár bakancs vagy egy szék is. A figyelmes olvasó a lap védjegyévé vált címol-dali fejlécén – Vágó Pál festõmûvész és Morelli Gusz-táv fametszõ munkája – a falovacskát is fölfedezheti, amit az 1930-as években váltott föl a madzaggal húzható kisau-tó. (Ennek testvére a 20. század egyik státuszszimbóluma, a pedálos kisautó.)

Kun Miklós Jenõ

Lovagolnak a gyerekekLovas játék-versek 19. századi olvasmányokban és Az Én Újságomban

Ha valakit pusztán kíváncsiságból érdekelne, hogy a 19. században mivel játszottak legszívesebben a fiúk, nem szükséges lexikonok után nyúlnia vagy a világhálón böngésznie: elég, ha kéznél van néhány gyermekkönyv. Például a Gáspár János Csemegék1 c. mûvének tartal-mukban egyre bõvülõ kiadásaiból dr. Vita Zsigmond által összeállított Kerekecske dombocska címû kötet.2 Abban található Fekete Mihály verse (1854), amelynek második szakaszát idézem:

„Fiú azért vagyok én,a babán nem kapok én;nyergelve van paripám,félredobom a labdám.” (Kislány, kisfiú)

Rudnyánszky Gyula Kisgyermekek verseskönyve c. kötetében (1893) két érdekes darabot is találunk: az egyik a hintaló, a nádparipa és a kisfiú közötti beszélgetés, a másik egy fiú és egy csikó között zajló párbeszéd:

– Csodadolog az ugrásom,Mikor föl s alá hintázom!

– Én tudok csak futni jól,Ha kis gazdám lovagol!

Vesszõparipás fiú (Az Én Újságom, 1894/19)

„Gyerek mondja: ott kinn jobb, / Nádparipám, hopp, hopp, hopp!” (Pósa Lajos: Tavaszkor)

10

LÁSSÁTOK, FELEIM!


A régi idõk szokásait nem könnyû közel vinni a mai gyerekekhez. A jeles évfordulók emlékére – közel sem a teljesség igényével – készült verses összeállítás segíthet ebben. Közlésük másik indoka, hogy az utóbbi évtizedek legkelendõbb óvodás antológiájában ilyen típusú versek már nem szerepelnek. Vélhetõen azért nem, mert a gyûjte-mény elsõ kiadásának idején a vesszõparipa már kiszorult a fiúk kedvenc játékszerei közül.4

Az itt olvasható lovas játék-versek nem mindegyike remekmû, de fontos jelzések azon a Lukács Pál által megkezdett hosszú és rögös úton, amelynek a végén majd Gyurkovics Tibor csodái születnek (Lovag és fegyver-hordozó, Tónió a póniló, Hopp-hopp, Régi karácsony5).

A vesszõparipa a lovas civilizációs forma létrehozása óta kedvelt utánzó játékszer volt. A tudástárak szerint: „Gyermekek játéka, midõn valamely vesszõt lábuk alá vesznek, s ugy szaladgálnak, azt képzelvén mintha lo-von ülnének.”6 „Kisfiúk bugás fejû nádat vagy vesszõt kezükben tartva, azt lábuk közé veszik, s szaladgál-nak, lovagolnak vele.”7

A vesszõparipa Petõfi révén bekerült az irodalmi örökkévalóságba; egy tarka szárnyú csapongó lepke röptét követve, gyermekkorára visszaemlékezve, idézte Pósa La-jos is. Kányádi Sándor talán a saját élményeit is versébe szõve vágyakozott gyermekkorának jelképére:

… Lovagolok fûzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kíván… Megitatom, gyi lovam, gyi Betyár... (Petõfi Sándor: Szülõföldemen)

Csendül a méla fûzfa-síp szava, Csákós lovag kél vesszõparipán... (Pósa Lajos: A lepke)

Kakukkfû, kakukkszó,kirándulni volna jó:

fûzfasípot faragni,fûzfalóval lovazni… (Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfûvel)

A játékszerek közötti vezetõ szerepük ugyan meg-szûnt, de a kerekekre szerelt húzható-tolható lovacskák, melyekkel a gyerekek haladhattak is, és az igazi lovagló mozgásra legalkalmasabb hintaló iránt azért ma is van kereslet. Modern változataik már nem osztrák vagy ba-jor kézmûvesektõl, hanem leginkább tömegtermelésre berendezkedett kínai gyártóktól érkeznek. (A divatot követe, rendeltetésüktõl megfosztva, katicás, dínós, bá-rányos, oroszlános elefántos vagy zsiráfos stb. kivitelben is.) Az elõzõ századforduló táján a Felvidéken, Bártfán is létrehoztak egy manufaktúrát, ez azonban tönkrement. Békéscsabán folytatta a mûködését, s nevezetes volt sze-cessziós stílusú hintalovairól.

A hintaló a közlekedés gépesítése elõtt, a 19. század-ban volt a legnépszerûbb. Akkoriban ez volt az ajándékok ajándéka karácsonyra a kisebb fiúknak, ahogy a nagyob-baknak a játékvasút: de csak a tehetõsek kiváltsága volt. Alighanem az õ pénztárcájukat célozta meg a már olvasni tudó gyermekek számára készült könyvecske, amelyben ügyesen írt szöveg és gondosan összeállított képek ismer-tetik a kis Gyõzõ lovaglási tanulmányait: a kerekes lótól és vesszõparipától kezdve, a hintalovon, a szamárháton, a pónin és lovagló iskolán keresztül föl egész az akadály-versenyig, s végül persze derék lovas válik belõle (Kis lo-vas, 1881). 1902-es adat szerint Magyarhonban a hintalo-vak iránti igény évi százezer darab volt. Ezt a mennyiséget, a babaipar termékeihez hasonlóan, nagyrészt importból biztosították. (Már akkor sem tudtuk becsülni a magun-két.)

Az irodalmi példákhoz visszatérve, a soha meg nem kapott póni emléke Szép Ernõt éppúgy elkísérte a küz-delmes férfikorba (1912), mint a rajta változatos szerepek-ben a képzelet világába száguldó hõsét, Berkó Sándort (1940). Mindketten visszavágytak a gyermekkoruk tiszta-ságába:

… Mikor én kisfiú voltam, Kis lovon nem lovagoltam, Nem volt nékem ponnilovam, Ponnilovam, Ponnilovam, Pedig de szép, mikor rohan… (Szép Ernõ: Gyermekjáték)

Ó, istenem, csak egyszer adnád,hogy meginduljon ez a ló! –fohászkodtam bizsergõ testtel,

Az Én Újságom (1903/53)

11

LÁSSÁTOK, FELEIM!


alig nyolcéves nebuló –s emlékszem, hogyne emlékeznék,máig se láttam oly csodát,egy horkanás és máris – usgyé! riszálni kezdte a farát,

hol csendõrnek, hol banditának,hol lovasnak hittem magam,sõt sárkány is voltam, aminta képeken rajzolva van,mögöttem sorra tünedeztek:az ágy, a szekrény, majd anyám;uff-uff, prérik csodált vitéze,Winettou, bátor indián… (Berkó Sándor: Hintaló)

A gyermekek élete sem csupa öröm és boldogság: e já-tékszerrel kapcsolatban is születtek költõi alkotások, me-lyek a szegénység, az anyagi ellehetetlenülés komor képét az õ szemszögükbõl ábrázolják:

Karácson estéje nagy vigasságszerzõ,Tapsol örömében a sok apró-cseprõ.Egyszer ezt az estét ünnepelték épen,Hogy anyjához így szólt a kis Feri szépen:

„Ki az a Jézuska, édesanyám, kérlek,Aki lovat, puskát küldött Ferikének?”

„Kis fiacskám, õ a gyermekek barátja,Mindig szeretettel gondoljatok rája!”

„De nagyon szeretném egyszer, hogyha látnám!Megköszönném neki, aranyos anyácskám!Kezeit csókolva kérném a Jézuskát,Hogy nekem ne küldjön se lovat, se puskát.Elmondanám neki, hogy azon az áronJó meleg ruhácskát vegyen a vásáron,S küldje Erzsikének itt a szomszédunkba...Ej, ha én lehetnék egyszer a Jézuska!”

Az anya szemében könnycseppek beszéltekS Jézus ruhát küldött másnap Erzsikének. (Pósa Lajos: A kis Ferike, 1884)

Sas Ede hosszabb költeménye egy kisfiú történetét mond-ja el, aki, mikor a végrehajtó szüleinek már minden bútorát elárverezte, nem akarja megengedni, hogy Héja nevû kis hin-talovát is elvigyék. Addig könyörög, amíg a vég rehajtó – maga is napi gondokkal küzdõ, sokgyermekes családapa – megkö-nyörül rajta és a saját erszényébõl kiszámolva az árát, otthagy-ja a fiúcskának a játékszert. Az utolsó sorokat idézem:

… »Jöttek vele más, nagyszakállú bácsik; Elvittek mindent, mind egy lábig! De hát ne sírj, anyám, apám!

Nem bántották pejparipám!Hiszen tudjátok; táltos fajta; Meseországba szállok rajta!Gyi te cocó, meg se állj –Én vagyok a kis király!«

S csillogó szemmel pattan nyeregbe,Adta huszárja, ejnye be hetyke!Mellette térdre roskad édesanyja –Örömkönnyekbe fúl a hangja…S mellettük térdre rogy a férfi,Csókolja õket, ahol éri…Vagyonukat már nem is siratják –Hisz ott hagyták a falovacskát! (Sas Ede: A hintaló, 1901)

A vesszõparipás játékkal kapcsolatos elsõ ismert vers, amit magyarországi óvodákban énekeltek, Varga Péter, a pesti belvárosi kisdedóvoda vezetõjének Nefelejts c. – két-nyelvû – gyûjteményében található (1839). A németbõl fordított vers szövege:8

Hop, hop hop,Fuss lovam galop.Hegynek, völgynek gyorsan szaladj, Mindenütt egyformán haladj, Mindenütt galop,Hop, hop, hop hop, hop.

Lukács Pál Dalkönyvecskéjének a II. kiadásában (1842), Kis lovacska címen, nyolc szakaszra bõvült, utóbb a nép által is alakított vers lett belõle. Az elsõ szakasz így szól:9

Hó, ha, hó,Állj meg kis csikó!Hogy fogjam meg kantárodat, Veregetve kis hátadat:Hó-ha-hó-ha-hó,Állj meg kis csikó!

Lukács Pál versébõl Exner Leo Gyermekfoglalkozta-tójában (1913), Kis Lovag címmel azt két szakaszt közli, amelyek Gáspár Jánosnál Vesszõparipán cím alatt is ol-vashatók (Csemegék, 1854):

Hó, hahó!Állj meg kis csikó!Hadd tegyem lábam kengyelbe,Hadd ugorjam fel nyergedbe,Hóha, hó,Állj meg kis csikó!

Fuss, fuss, fuss! Csakhogy el ne csússz!Rajta, rajta kis paripa,

12

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Ne félj, megül a kis gazda:Fuss, fuss, fuss! Csakhogy el ne csússz! A Kodály Zoltánné által, 1917-ben, egy népdalgyûjtõ

útján lejegyzett szöveg:10

Hó, hahó, állj meg, kis csikó!Hagy ugorjak fel nyergedbe,tegyem lábam a kengyelbe.Hó, ha hó, állj meg, kis csikó!

Hó, hahó, állj meg, kis csikó! Hagy ugorjak fel hátadra, gondoskodjál abrakomról. Fuss, fuss, fuss, csakhogy el ne csússz!

Az 1854-es Csemegék-kiadás közölte Gyulai Pál Géza úrfi c. versét, amely a mûköltészetben, e nemben az elsõ mûvészi értékû gyermekvers. Az alkotmányosság helyre-állítása után hetven éven át különféle elemi iskolás olva-sókönyvek állandó darabja volt. Tankönyvben 1938-ban jelent meg utoljára.11

Géza úrfi lovagolna,Azaz hogyha lova volna,De ha ló nincs, van egy pálca,Kapja magát s felül rája. Most már sarkantyúja nincsen,Ej dehogy nincs, ád az Isten,Ott a kréta, rajzol egy párt,Ha eltörik sem vall nagy kárt. Korbácsa is van e mellett,Kenderbõl hogy jobb se‘ kellett,Jó hajlós vesszõ a nyele,Csak úgy csattint-pattint vele. Gyi Fakó! vágtatva megyen,Tüskén-bokron, völgyön-hegyen,De már ez nem tréfa-dolog,Félre álljon, aki gyalog!

A Csemegékben olvashatjuk Gyulai A kis lovagok c. versét is (utóbb A kis lovas lett a címe):

Hophopp, hophopp, hopp!Jaj, beh szép galopp!Vágtass, vágtass, jó lovacskám,A nagy utcán, a kis utcán.Hophopp, hophopp, hopp!Jaj, beh szép galopp!

Tipi, tapi, tapp!Ejnye! hamarabb!

De hogy levess, meg ne próbáld,Szó, ami szó, jót ütök rád.Tipi, tapi, tapp!Ejnye! hamarabb!

Picsi, pácsi, pács!Itt van a korbács!Ha haragszom, olyat csattan,Hogy a csikósé se jobban!Picsi, pácsi, pács,Itt van a korbács!

Hahó, hahó, ha!Itt vagyok, mama!Szénát, abrakot lovamnak,Almát, kenyeret magamnak,Hahó, hahó, ha!Itt vagyok, mama!

Végül még egy szép darab, a Csemegék Vesszõpari-pán-rigmusaiból:

Leng, leng kicsi fa,12

majd, majd valahabelõlem is lesz egy kicsilovas katona.

Ló, ló, paripa,száján zabola;gyí te, gyí te tüzes csikó,vágtass amoda!

Lebben a sörény,félre kislegény,árkon-bokron, mint a fecskeátrepülök én!

Gáspár János érdeme, hogy elsõként hasznosította a nép költészet darabjait pedagógiai célra. Kár, hogy azo-kat nem tartotta elegendõnek, s gyûjteményébe németbõl fordított tanító meséket és oktató verseket is fölvett. S õ volt az elsõ, aki igazi írók mûveibõl is válogatott a legkisebb gyermekek számára (Gyulai Pál, Kriza János, Vachott Sándorné). Mint tanácsadót, még Tompa Mihályt is megnyerte. Vállalkozása azonban jó ideig elszigetelt ma-radt. A Bach-korszakban az osztrák kormány céltudato-san, minden eszközzel teret nyitott az elnémetesítõ törek-véseknek.

Prahács Margit szerint óvodáinkban „a Fröbel-rendszer térfoglalása a német szellem újabb invázióját jelentette”.13 „Iskolai daloskönyveink tartalma még évti-zedeken át jobbára német iskoladal, lefordított szöveg-gel, vagy azok szellemében írt »eredeti« darabok” – így Kodály.14 A dalok, mesék, versecskék, verses mesék nagy része az óvodás korú gyermekeknek szól. Peres Sán-dor szerint: „Lehetetlen bizonyos szomorúság nélkül

13

LÁSSÁTOK, FELEIM!


látnunk azt az anyagot, mellyel eddigelé kisdedeinket tömik és mulattatni akarják a kisdedóvó-intézetek. Fér-celt versekre, idegen dallamok, kiforgatott népdalszöve-gek, nagy hangterjedelmet kívánó dalok, elbeszélések, melyek émelyítõ írásgyakorlatoknál nem egyebek; ver-sek, melyek a hivatalos, de nem hivatott pedagógusok szörnyû gyártmányai: alkotják kisdedeink mindenna-pi szellemi táplálékát. Népies vagy mûirodalmunkat a kis dednevelõk s ezek nevelõi nem létezõknek tekin-tették; ha abból valaki (Radó Vilmos, Sztankó Béla és dr. Kiss Áron) gyöngyöket adott elénk, azokat mel-lõztük és csinált minden óvónõ verset, dalt, elbeszélést, gyönyörûségére magának s rémületére a nevelésnek.”15

Ilyesféle dolgok Horkai bácsi – aki Szinnyei szerint „páratlan elõszeretettel mûvelte a gyermekirodalmat” – verses és olvasókönyvecskéiben is bõséggel találhatók. Az sem segített rajtuk, hogy szövegeiket már kész népdalokba szuszakolta bele. Az egyik ABC-s könyvecskéjébõl (1866) alább bemutatott versét például a Vörös bársony süvegem kezdetû ismert kuruc népdalba, Balogh Ádám nótájába (s ez még a „jobbak” közül való):16

Ember vagyok, de kicsiny, Gyalog járok, nem kocsin. Van ugyan egy paripám, Ezt adta édesapám.

E paripa van fából, Ráülök úgy tréfából, Kis ostorkával hajtom, Úgy viszem, mint óhajtom.

Nem kér szénát, abrakot, Mert õ mindig jól lakott, Ez aztán a fáin ló, Kis oskolásnak való. (Horkai Antal: A kis lovag)

De Horkai bácsi szívében legalább hazaszeretet buz-gott. Mondott könyvecskéjében is olvasható – nehéz elhin-ni, hogy ugyanaz az ember írta – a Nagy a világ, kicsiny benne hazám / De e kicsit szeretem én igazán… kezdetû verse (Kedves hon), amely méltó az utókor megbecsülésé-re. Peres Sándor föl is vette pályadíjjal jutalmazott, többek-kel közös munkájába (Magyar Kisdedóvó, 1896; 1908).

Egy alkalommal a Pesti Hírlap névtelenségben ma-radt cikkírója is bemutatott néhány rémverset, melyekkel évtizedeken át gyötörték a gyerekeket. Hogy a lovaknál maradjunk, a Fakó lovam fel van kantározva kezdetû szép népdal kárára esett példát másolom ide:17

Fakó lovam föl van kantározva,Elmegyek az iskolába rajta;Repülj fakó, szikrázzék a patkó Az iskola de kedvemre való…

Így tért le a magyar gyermekköltészet (már ha ezt an-nak lehet nevezni) a Petõfi, Arany és Gyulai Pál által meg-kezdett útról…

Ilyen állapotok között jelentkezik Pósa Lajos új hang-vételû, a népi gyökerekbõl sarjadt, s a kicsinyek érzelemvi-lágához simuló verseivel. Kedvezõ fogadtatásukon fölbuz-dulva, a saját költségén gyermeklapot indít Szegeden (Jó Barát, 1882), mert meg van róla gyõzõdve, hogy „e még mindig parlagon heverõ tér mûvelésével szolgálatot tesz a közönségnek”.

Az elsõ irodalmi igényû magyar gyermeklap azonban, részben silány kivitele, részben mert vidéken jelent meg, ráadásul nyár derekán, dologidõben: 17 szám után megbu-kik. Pósa nem csügged, gyermekverseibõl szegedi éveiben (1881-89) 15 kötetnyit jelentet meg.18 Joggal jegyezte meg Móra Ferenc: „a magyar gyermekköltészet bölcsõjének tulajdonképpen Szeged tekinthetõ”.19

Az elsõ kötethez (Dalok, regék) Mikszáth Kálmán írt elõszót. Ebbõl idézek:

„... Írj, kérlek, minél több ilyeket, hátha a mese és a gyer mekdal visszaviszi nekik [a gyermekeknek] a friss gyö nyörök ama forrásait, amelyeknél a mi apáink gyermekkorukban oly sokáig idõztek, és olyan nagyon megizmosodtak, s amelyek mellett a mai gyermekek vasúton rohannak el: hátha a korai érettség nyeglesége-it eldobják, s fölülnek a lenézett vesszõre, hogy jókedvû-en nyargalásszanak rajta, mert ez az egyedüli paripa, mely sohasem veti le lovagját, s melyen utolérhetetlen élvezet ülni.”

Pósa szegedi termésében már benne van java gyermek-verseinek a nagyobbik fele. Ezekbõl idézek három lovas já-ték-verset (utóbb megjelentek Az Én Újságomban is).

Magyar Salon, 1890, február

14

LÁSSÁTOK, FELEIM!


15

LÁSSÁTOK, FELEIM!


16

LÁSSÁTOK, FELEIM!


A bátor katona

Hova, hova Palikám,Azon a szép paripán?

– Elmegyek a csatába, Édes hazám javára.

Kicsi vagy még Palika,Levet az a paripa.

– Ha levet is, nem bánom, Gyere te is, barátom! [Megyek, megyek, te huszárLobogóm is lobog már!]20

(Dalok, regék az ifjúság számára, 1884)

A kis Peti

Készülõdik a kis Peti,Sárga lovát kefélgeti,Mint a bársony, ragyogóra,Szép simára,Hanyatt esik rajta majd aNap sugára.

Ezüst patkó van a lábán,Boglár csillog a kantárján,Be van fonva a sörényePántlikával,Mintha volna a hétszinûSzivárvánnyal.

– Édes gazdám, megyünk-e már?Olyan vagyok, mint a madár!Tedd a lábad hamarosanA kengyelbe,Hadd vigyelek katonánakÖrömembe!

– Várj egy kicsit, jó paripám!Sír a húgom, kis Rózsikám.Hadd tegyen a csákómra egyPiros rózsát –Akkor aztán, szülõfalum,Isten hozzád!

– Édes gazdám, megyünk-e már?Repülhetnék, mint a madár!Nem hallod-e, én hallom, hogyTrombitálnak,Trombitaszó, ez a jeleA csatának.

– Mindjárt, mindjárt, jó paripám!Hadd adjon egy csókot anyám!Hadd kösse föl a kardomatOldalamra,Gyöngyön függõ kis keresztjétA nyakamba!

– Gazdám, gazdám, kész vagy-e már?Kirepülök, mint a madár!Puska ropog, ágyu dörög,Csattog a kard,Az ellenség bántja már aSzegény magyart!

– Gyi, paripám! Gyi, te Sárga!Vigy sebesen a csatába!Keress föl majd, édes anyám,Kis testvérem,Ha meghalok a hazáértCsatatéren! (Gyermekversek, 1886)

Furcsa bot

Édesapa sétabotja Igen-igen furcsa bot: El-eltûnik... fia ráül... S röpíti a lovagot.

Viszi ungon, viszi berken, Mint akit ûz a tatár; Belebotlik az árokba S a kis lurkó csupa sár.

A kis huszár (Az Én Újságom, 1906)

17

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Édesapa sétabotja Mikor aztán megkerül; Uccu! vonó lesz belõle S a kis lurkón hegedül! (Arany kert, 1886)

Hetyei Gábor szellemes verséhez, melyet még köny-ve megjelenése elõtt közölt Az Én Újságom21, a Pósa Fur-csa botja lehetett a minta:

Lovagol Pista úr

Lovagol Pista úr,Azaz hogy most tanul,Felül a pálcára:Makrancos lovára.

De szép huszár lenne,Hogyha kardja lenne,Ha az a pejcsikóOly rúgós nem lenne.

Furcsa egy paripa,Nagy benne a hiba.Tudja a gazdája,Hogy mi a hibája:

Néha paripájaKap a gazdájára…Ilyenkor Pista úrHaragszik is rája. (Gyöngyvirágok, 1891)

Már Pósa Lajos elsõ kötetére fölfigyelt Kiss Áron, a ma-gyarországi korszerû oktatás egyik megalapozója, akinek az óvodaügy területén is fontos érdemei vannak: Gáspár János anyagát bõvítette az országszerte mintegy kétszáz tanító gyûjtõi hozzájárulásával készült nagy mûve, a Magyar gyer-mekjáték-gyûjtemény (1891). A Dalok, regék megjelenése-kor – mert annak verseibõl úgy látja, hogy az érzés, a hang valódi mindegyikben, s mert ez a poézis roppant hasonlít ahhoz, ahogy õ képzeli el magának az óvodák dolgát, – lel-kes kritikát közöl a Néptanítók Lapjában.22 Lényegében Kiss Áron „befogadó nyilatkozattal” fölérõ cikke egyengette az utat Pósa és a kisdedóvás történetében új magyar iskola néven ismert irányzat képviselõinek gyümölcsözõ együtt-mûködéshez. Peres Sándor és köre fõ szövetségesüket talál-ták meg Pósában: az új irányzat nevelési elveinek irodalmi síkon maradéktalanul megfeleltek az õ versei.

A Kisdednevelés c. folyóiratban olvashatjuk a Vitéz Feri címût:

Feri felült egy nagy, Tüzesvérû lóra, Vitézkedni akart, De leesett róla.

Hallod-e, Ferikém, Van nekem egy botom, Azon lovagolj te, Ne pediglen lovon. (1898. 16. sz.) A Singer és Wolfner fõvárosi könyvkiadó cég vezetõi-

nek nagyon is tudatos döntése volt, hogy az akkor már kö-zel kilenc éve Szegeden mûködõ és a gyermekverseivel is kitûnt, hatalmas népi mûveltségû Pósa Lajosra bízta induló gyermeklapjuk, Az Én Újságom szerkesztését. Ugyancsak tudatos választásuk volt a mellé megnyert finom ízlésû szé-kely meseíró, Benedek Elek, aki képviselõként is kiállt a magyar szellemiségû gyermekirodalom ügye mellett.

Amikor Pósa a tõle nehéz szívvel megváló szegedi kö-zönségtõl búcsúzva magasztos céljait ismertette, így nyilat-kozott a születendõ lapról: „…sorompóba lép az idegen, kozmopolita irány ellen a tiszta magyar nemzeti szel-lem lobogójával. Benedek Elek országgyûlési képviselõ urat, a jó székely mesemondót, a gyermekirodalom ki-váló harcosát és engem választottak ennek az újságnak a szerkesztõivé”.23

Mielõtt bemutatok néhány Az Én Újságomban közölt lovas játék-verset, tekintsünk bele az Apró emberek köny-vébe. Kiss Áron és Pósa Lajos összeállításában jelent meg, 1890 végén. A kötetet ismertetõ Sztankó Béla, zenetörté-nész és zenepedagógus szerint: „… e minden ízében ma-gyar Orbis pictus tiszta, gyermekded s – ami fõ – gyöke-res magyar hangokat hallat.” Sztankó Pósáról is találóan formál véleményt: „… Ahol Pósa tárgyban, hangban népies talajon áll – ott remekel; de ernyed költõi ereje, ahol jó kisfiúról, vagy a rossz kisfiúról mond verseket. Legtöbbször valóban olyan szõlõfürtöt fest, melyekre az ég madarai is rászállhatnak (…)”24

Az Én Újságom (1912/45)

18

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Az Én Újságomból átvett Arany ABC két versét idézem (A Gyuri címû vers Vesszõparipa, a Sarkantyú Kis hu-szár címen is terjedt):

Gyuri

Gyuri vesszõparipán Vágtat, mint egy kapitány, Ki a nyitott nagy kapun, Véges-végig a falun, Le egész az alvégbe – Édes anyja elébe.

Sarkantyú

Sarkantyú peng a csizmámon, Sárga pitykés a dolmányom. Piros csákó a fejembe, Anyám vette Debrecenbe. Csörgõ kard az oldalamon, Apám vette Nagyváradon. Mogyorófa a paripám, Ott vágták a domb oldalán. Gyí, te fakó, a csatába! Jaj, aki a magyart bántja!

A magyar gyermekirodalom történetében a 19. század utolsó két évtizede szakadatlan küzdelem, nem csak az óvodák és iskolák számára termelõ honi versgyártókkal, de az idegen szellemû fordításirodalommal szemben is – elég Benedek Elek híressé vált képviselõházi beszédét elolvasni (1888. február 9.). Az írók számára a nemzeti tudat ébren tartása, a történelmi múlt értékeinek számba-vétele és fölmutatása magától értetõdõ hazafias kötelesség volt. Pósa Lajos érdeme, hogy föl tudta lelkesíteni, s lapja számára meg tudta nyerni korának rangos íróit, tudósait, élenjáró pedagógusait, festõ és rajzoló mûvészeit, ugyan-akkor, szélesre tárta szerkesztõi szobájának az ajtaját: teret adott a pályájuk elején tartó ismeretlen tehetségeknek is. Móra István jegyezte föl, hogy „… mikor [Pósa] a gyer-mekújságját megindította, a céhbeli íróknak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy gyerekeskedjenek. Pósáért és Pósának megtették. Kompánia lapja mégse lett a Pósa újságja soha. Bizony helye volt ott mindég az új embernek is, ha jót hozott.”25 Arra a kérdésre, hogy az ajtón hányan juthattak be, a választ a lap Szerkesztõ bácsi postája c. rovatának egyik üzenetében találjuk meg: „Téglás Géza. Mint Az Én Újságomnak kezdettõl fogva hûséges olvasója, tudatod velem, hogy Az Én Újságom-ba eddig kétszáztizen írtak. Köszönöm a figyelmedet, kedves öcsém. Biz’ ezt még én magam se tudtam idáig.” (1897/23. sz. május 30.) Hogy ez az adat valós-e, nem el-lenõriztem, de nincs okom kételkedni a közlés hitelességé-ben. Téglás Géza okos és komoly és gondos kisfiú volt. Ezt mutatják Pósa neki írt válaszai.

Az újságok nem az örökkévalóságnak készülnek. Az Én Újságomban megjelent szerzemények között voltak remekmûvek, s lehettek kevésbé sikerült darabok is, de lé-lektelen, igénytelenül összecsapott fércmû egy sincs. Erre Pósa volt a biztosíték.

„Sose felejtem el azt a méltatlankodást – emlékezett Gyökössy Endre, már évtizedekkel Pósa halála után24 –, amellyel Pósa Lajos egyszer elpanaszolta nekem azon frissiben: mi történt vele. Õ volt akkor az Új Idõk versol-vasó szerkesztõje. Az egyik mindig pénztelen, neves költõ hozott hozzá az Új Idõknek verset. Hogy a költõ megkap-hassa rögtön a neki oly égetõen szükséges tiszteletdíjat: Pósa azonnal elolvasta a verset. A melegszívû szerkesz-tõ-költõ elborult, mert nem találta jónak a költeményt. Ezt szomorúan ugyan, de megmondta a vers írójának. A mindig megszorult költõ megrezzent. Mi lesz ma vele, ha nem kap honoráriumot? Egy kis gondolkodás után ezt mondta Pósa bácsinak: – Szerkesztõ úr, én is érzem, hogy ez a versem nem a legjobb. Most írtam hirtelen, hogy ebédem legyen nekem és a családomnak mára. Szerkesztõ úr, ha az Új Idõkbe nem jó a vers, talán jó lesz Az Én Újságomba a gyerekeknek. Pósát, Az Én Új-ságom lelkiösmeretes szerkesztõjét megdöbbentette ez a könnyelmûség. Napokig betege volt ennek a beszélge-tésnek. A költõnek csak ezt mondta: – Kérlek, tévedsz. A gyereket nem lehet így lenézni és becsapni.”

19

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Pósa LajosA magyar huszár

A huszár a világ elsõ katonája, Még az angyalok is mosolyognak rája. Mikor összeveri pengõ sarkantyúját: Elpengeti rajta minden gondját, búját.

Ha fölveti magát gyors paripájára: Repül a csatába... szél sem ér nyomába. Cikázó villám száll a kardja hegyére, Azzal írja nevét a csillagos égre. (1890/25)

Gárdonyi GézaMi leszel, kisfiam?

– Mi leszel, kisfiam? – Huszár leszek, apám. Végy kardot és csákót meg egy lovat alám.– Vennék is, fiam, mert nincs szebb a világon, Mint a magyar huszár: kardosan, lóháton. De nehéz sor ám ez, s nem is egészséges, Kivált, ha közel mégy a vad ellenséghez: Kard villan, kard csattan, mint az ég villáma! Mit csinálsz, ha egy a fejedet levágja, Mit csinálsz majd akkor, kis huszárbarátom? – Hát akkor... én is az õ fejét levágom.

– Jobb lenne valami nyugalmasabb pálya: Teszem azt, légy püspök, az Isten huszárja; Vagy könyvkereskedõ, ez jó neked éppen; Vagy cukrász: az nyakig jár a süteményben; Vagy légy fûszerboltos: lesz mazsolád zsákkal, Egész nap számolhatsz cukros mandulával. Vagy légy író, mint én. Ez se rossz pálya ám... Hát mi leszel, fiam? – Huszár leszek, apám. (1895/6.)

Pósa idejében még élénken éltek a ’48-as emlékek. A gye rek hallgatja a családi történeteket a szabadságharc-ról, a vitézek viselt dolgairól, látja a huszárbandériumot átvonulni a falun, vagy díszelegni a városban. És már ol-vas is (vagy még csak a nagymama segítségével böngészi), például Az Én Újságomat, ami neki készül, az övé – benne van a lap címében is. Nézegeti a szép rajzokon a lovacská-kat, a lovas huszárokat. A családi eseményeket, az otthon hallott szófordulatokkal együtt beépíti mindennapi játéka-iba. Fantáziája távoli tájakra viszi, ahonnan hamarosan visszafordul, mert fázik. Máskor meg tüzes csatába indul, közben megéhezik, finom falatokért bevágtat a konyhába. (Elõfordul, hogy lekési az uzsonnát.) Letarolja a kiskert-ben növekvõ termést. Minden álma, vágya, hogy huszár legyen, s igazi lovon ülhessen. Nem tehette, hát eljátszotta. Vagy átálmodta magát a huszár szerepébe, mint Gárdonyi

Géza kis hõse a Jancsi meseországban címû mesében. Ezt az életérzést hívta létre Az Én Újságom hasábjain olvasható két szép huszárversünk is: A magyar huszár és a Mi leszel, kisfiam? Ha a gyerek éppen nem huszár, akkor sem unatkozik: elhúzogatja falovacskáját, elvágtat Bergengóciába, kilovagol a gémeskúthoz itatni. S ha meg-unja négykerekû falovát, a kedves játékszert kint hagyja a kert végében, jó lesz majd a kakasnak, aztán meg a ci-cáknak – a költõi fantázia is végtelen…

A lovas játékszerek megjelennek A szerkesztõ bácsi postájában is. Olvassunk bele ezekbe is. Mindhárom „fegy-vernem” képviselve van:

„Kossuth Margit és Ferike. Csak tanulgassatok szor-galmasan, hogy édes anyának örömet szerezzetek. Fordítsatok az írásra is nagy gondot, hogy édesanyátok azzal is meg legyen elégedve. A kis Sándor pedig hadd lovagoljon még fûzfa-paripáján. Gyi te, fakó, gyi te sár-ga! Vidd el Sangyit a tanyára!”27 (1894/44)

„Bokor Gáspár. Biz én nem tudom, Gáspár öcsém, hogy téged befogadnának-e Vágó Pál díszmenetébe a falovadon. Tudakozd meg a rendezõ-bizottságtól. Én csak attól félek, ha bevesznek, hogy a falovad a nagy zajban táltossá változik át, és úgy elvágtat veled, mint-ha ott se lettél volna.” (1896/20)

„Lõrinczy Szabolcska. Azt már tudtam, hogy te a ku-ru cok csillaga alatt születtél, Szabolcskám, s annak gyöngyvilágot reszketõ fényénél gügyögted el ezt: Édes-anyám, édesapám, egy a szívem, egy a hazám. De azt mégse tudtam, hogy te szõrin ülöd meg a kis villám paripádat. Derék huszár lesz belõled! Hanem azért kapaszkodj kis táltosod sörényibe, hogy el ne röpítsen Bergengóciába valahogy.”28 (1902/30)

Most már nincs más hátra, lapozzuk föl Az Én Újságom porosodó köteteit és olvassunk el néhány lovas játék-ver-set!

Pósa LajosLovagolnak a gyerekek

Lovagolnak a gyerekekSzilaj vesszõparipán,Álljatok meg, szomjas a ló,Álljatok meg, Palikám!Kocsiút, gyalogút…Itassatok, itt a kút!

Pali gyerek vályúhoz mén,Megitatja a lovát…Fölpattan rá, mint a labdaS nagy sebesen megy tovább.Gyí, te Csillag, Miskolcra!Ugrass föl a kis polcra! (1892/36.)

20

LÁSSÁTOK, FELEIM!


21

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Nem csak Pósa Lajos merített a népköltés kincsei-bõl, az õ sikerrel terjedt versei, verssorai is elindultak a folklorizáció útján:

Gyi, te szürke,Gyi, te fakóMiskolcra,Ugrass föl aKis polcra!

A Lovagolnak a gyerekek c. vers átalakult utolsó sorai a Csemadok honlapján találhatók mint térden lovagoltató mondóka.29 Ugyanez a szöveg szerepel, háromsoros válto-zatban, az egyik népi mondókákat tartalmazó kötetben.30

Gyi, te lovam, karosszékem,Rég nem voltam Marosszéken…

– olvasom egy másik gyermekmondóka kötetben.31 Ez meg azonos Pósa Gyi te, lovam címû versének a kezdõso-raival. Kell-e egy költõnek nagyobb dicsõség annál, mint hogy versei vagy annak sorai a nép ajkán élnek tovább, azt se tudva, ki a szerzõjük?

Gárdonyi GézaA Jancsi lova

Fából van a Jancsi lova.De nem is rúg ám az soha.Becsületes, jámbor állat,Sose fekszik, mikor állhat.Akár nyár van, vagy akár tél,Enni-inni sohasem kér.Patkó sem kell a lábára:Vígan gurul karikája.Nem búsul, ha jön a reggel:Ha fölveszik, mindjárt felkel.Rögtön jár, ha húzzák szépen,Akár padlón, akár széken.Fogd be Jancsi a lovadat,Hadd húzza a kis kocsidat;Hadd vigyen el a mezõre:– Gyi te, sárga, gyi, elõre! (1895/4)

Pósa LajosLackó paripája

Van-e ilyen paripa több,Mint a Lackó paripája!Csak úgy repül, mint a madár,Ha felülök a hátára.Egy pillantás, két pillantás:Utolérem a nyuszit is!Egy kurjantás, két kurjantás:Átugrom még a Gyuszit is!

Ej, mit nekem Gyuszi, nyuszi!Kergetõzni nincs ma kedvem.Gyí, te Holló! Gyí, paripám!Nagyanyóhoz vígy el engem!Ott lesz még csak jó világunk:Lesz ott cukor, lesz ott abrak!De azt mondom: mindjárt ott légy,Mert különben agyoncsaplak! (1905/1)

Jakab ÖdönPiros fából van egy lovam…

Piros fából van egy lovam,Mint a tüzes sárkány, olyan!Lovagolom minden este,De engemet sohse vet le.

Nem kell neki széna, vagy zab,Semmiféle drága abrak,Fejét mégis büszkén tartja,Kivált, ha én ülök rajta.

Mikor eljön az ideje,Vitéz huszár leszek vele,S akárhogy fordul a dolog:Én csak rajta lovagolok.

Rajta védem a hazámat,Az ellenség, ha megtámad,S ellenem bármennyi nép lesz:A gyõzelem az enyém lesz.

Az ellenség nem sokáig,Nem sokáig marad ám itt:Ha meglátja a lovamat,Mint a gyors nyúl, úgy elszalad! (1909/51.)

Kertész BélaGyi te, Tündér!

Hova, hova, Gyurka huszár?– Megyek a csatába.Mint a villám, szikrát hányjonTündér lovam lába!Gyi te, Tündér! Meg se álljunkA Mecsek aljáig.Ellenséget ha találunk,Levágom egy szálig.

Napszálltáig bevágtatunkHíres Pécs várába,De még ott is nagyanyónakÖlelõ karjába.Gyi te, Tündér! Ne félj, lovam,

22

LÁSSÁTOK, FELEIM!


23

LÁSSÁTOK, FELEIM!


24

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Lesz ott abrak szépen,Válogathatsz kedved szerintA sok csemegében.

Alma, füge, csokoládé, Lesz ott egyéb más is,Kakastejjel, varjúvajjalDagasztott kalács is!Gyi te, Tündér! Úgy iparkodj,Te is kapsz belõle…Úgy jóllakhatsz: a füled isKétfelé áll tõle. (1910/6.)

Móra FerencA patkó

Bánata van Lacikának,panaszolja fûnek-fának:nem ül többet hintalóra,mit ér az, ha nincs patkója?

Nagyapóka azt ajánlja:ezüstpatkót veret rája.De csak tovább sír-rí Lackó,nem kell neki ezüstpatkó.

„Aranypatkó kell a lóra!”Nyugtatgatja nagyanyóka,de csak tovább sír-rí Lackó,nem kell neki aranypatkó.

„Gyémántpatkó legyen rajta!”Édesapa cirógatja.De csak tovább sír-rí Lackó,nem kell neki gyémántpatkó.

Fordul egyet édesanyja,mosolyogva ölbe kapja:„Mondanék én egyet, Lackó,nesze, egy kis mákos patkó!”

Nekividul erre Lackó,kezébe a mákos patkó.Fölpattan a paripára:„Gyí, te Csillag, Kisvárdára!”32

(1912/11)

Dingha BélaVágtass, lovam!

Vágtass, lovam, vágtass!Messze van odáig:A bergengóc királyArany kapujáig…Az arany kapubaAranyos ruhábaSzáz apród lépdegélA király nyomába……Gyöngyös kantárszáradMeg is fogja kettõ,Ropogós abrakkalJól tart tizenkettõ…Én meg ott ülökA király asztalánál,

Illusztráció Kertész Béla Gyí te, Tündér! c. verséhez

Illusztráció Dingha Béla Vágtass, lovam! c. verséhez

25

LÁSSÁTOK, FELEIM!


Szépséges királylányHabos fánkkal kínál…S mikor torkig laktunkÉtellel, itallal,Édes kakastejjel,Pompás varjúvajjal:Elköszönünk szépenEgy-két szíves szóval…S keresztanyámnak isViszünk kakastejetEgy – lyukas korsóval… (1913/13)

Móra FerencGyöngyöm Gyuri

Gyöngyöm Gyuri jó katona,Sohse tudja, hol a lova. Ha fekvõbe, ha kelõbe, Örökösen keresõbe.

Csingilingi, csengõ csenget, – Uramfia, mit jelenthet?Csingilingi, azt jelenti:Ozsonnára kell sietni.

Gyöngyöm Gyuri sietne is, Ha lehetne, repülne is Lenge nádszál-paripáján, Mint a sólyom, mint a sárkány.

Ide toppan, oda rohan: Hol vagy, hol vagy, édes lovam? Egérlyukban nézegeti, Kéményben is keresgeti.

Ide tettem, oda tettem, – Kipked-kapkod nagyijedten, Panaszkodik fûnek-fának, Marikának, Karikának.

Nem tud róla Kari, Mari, De én tudok, – bég a bari – Lenge nádat, zsenge nádat, Megettem a paripádat.

Csingilingi, csengõ csenget, – Uramfia, mit jelenthet? Csingilingi, azt jelenti: Gyurinak már nincs mit enni.

Üres már a csészikéje, Cirmos cica ült melléje S borongatta, terengette, A tejecskét mind megette.

Búsul Gyurka a kis széken: Több paripa nem kell nékem, Akár fakó, akár ráró, – Jobban jár a gyalogjáró. (1913/47.)

Egri GyörgyA hõs katona

– Hol voltál, katonám,Ilyen daliásan?

– Háborúban voltam,Jelentem alássan!

– Mikor mentél oda?

– Harmathintõ reggel.

– Kivel hadakoztál?

– Egy egész sereggel.

– Mit csináltál vele?– Levágtam, lelõttem,Fia se maradt ottA lábán elõttem.

– Hej, ha ilyen hõs vagy,Édes gyöngyhuszárom:Maholnap aranybólCsillagod lesz három.

Hanem hát milyen voltAz a híres tábor,Akivel így elbántEgy vitéz, egy bátor?

Szerkesztett illusztráció

26

LÁSSÁTOK, FELEIM!


– Zöld mentés regiment,Jelentem alássan.Gömbölyû sisakjukTarka bokrétásan.

– Hol volt az a sereg?Csak nem a kiskertben?

– De biz, ottan volt az,A lugassal szemben.Innen a patakon,Túl a szilvafákon…

– Jaj nekem! Jaj nekem!Oda van a mákom! (1912/26.)

A következõ versnek érdekes az utóélete. Köztudott, hogy Móra Ferenc Az Én Újságomban nagyon sok írói álnevet használt. Ezek föloldása részben Madácsy Lász-lónak köszönhetõ, aki egy írásában föl is sorolta Móra, tudomása szerint összes álnevét.33 Csakhogy egy közülük elkerülte a figyelmét. Így történhetett, hogy ez a Dalos Rigó néven megjelent alkotás évtizedekig Az Én Újsá-gomban aludta Csipkerózsika-álmát. (Legalábbis semmi-lyen kiadványban nem találtam a nyomát.) Hegedûs András közölte újra, Móra halálának a 40. évfordulóján, az általa alapított Kincskeresõ c. gyermek és ifjúsági fo-lyóirat 1974/1. számában, melyet teljes egészében Móra Ferenc emlékének szentelt. Az Én Újságomban megjelent szöveget utóbb Móra átalakíthatta, mert a Hegedûs által közölt szöveg, melynek forrása az író hagyatékban föllelt kézirat: egy szakasszal rövidebb. (Ezt a szöveget adom én is.)

Tudomásom szerint eleddig a verset senki nem közölte újra.

Móra FerencAz ördöngös paripa

Esik esõ, bugyborékol,Bodor kakas kukorékol:Kukurikú, Kelemen!Mit leltem a szemeten?Se nem fillért, se nem tallért,Se nem ködmönt, se nem gallért,Ne találgasd oly sokat:Négykerekû falovat!

Gágog-hápog ruca-réce,Irigykedik a sok jérce,Huszár akar lenni mind,De a kakas kukurint:Én vagyok a lovon járó,Nagytarajú kakas-báró!Én ülök a falóra,Gyerünk, lovam, Makóra!

A hátára ugrik neki,Sarkantyúzza, döfögeti,Megindul a ló vele,Gurul a négy kereke.Megy keresztül árkon-bokron,Pernyés gödrön, szemétdombon,Vágtat vakon elõreLétrárul a tetõre.

Kukurít a kakas-báró:Jaj, nem leszek lovon járó!De akárhogy kiabál,Paripája meg nem áll.Mit tegyen most – gondolkozik,Tarajába kapaszkodikS uccu boka, motolla:Kifut a ló alóla!

S azóta a tetõ ormánA kakaska áll mogorván,Télbe-nyárba mereven,Nem kukurít, Kelemen!Ám ha szél fú, szárnya lebben,Forog egyre sebesebben,Hol hátra, hol elõre –Szélkakas lett belõle. (1913/33)

A gazdátlanul maradt falovat pedig – elvitték a cicák!

Pósa LajosGyi te, Cirmos, gyi te, Micus!

Gyi te, Cirmos, gyi te, Micus,Nagy Egérországba! Hegyen is túl, völgyön is túlSzép Tündérországba!

Tündérföldre ha elérünk,Ott lesz jó világunk:Egércombot ebédelünk,Azt is vacsorálunk!32

(1894/6)

27

LÁSSÁTOK, FELEIM!


JEGYZETEK1 Gáspár 1848 (1854, 1864)2 Ion Creangã Kiadó, Bukarest, 19733 Amikor játékot, lovas játékot vagy lovas játék-verset írok, az alatt mindig

a tárgyat, az eszközt, vagyis a játékszert értem. 4 Cini-cini muzsika. Móra Ferenc Kiadó, 1969-tõl 2019-ig 24 kiadásban. T.

Aszódi Éva antológiájának elõdei: Óvodások verseskönyve. Ifjúsági Könyv-

kiadó, 1955 (I. kiadás) 1955; Móra Ferenc Könyvkiadó, 1960 (II. átdolgo-

zott kiadás) még közöltek Pósa Lajostól (1955, 1960) és Móra Ferenctõl is

(1960) vesszõparipás verset: Lovagolnak a gyerekek; Gyöngyöm Gyuri.5 Tintapaca. Móra Ferenc Kiadó, 19766 Czuczor–Fogarasi VI., 1874. 967.7 Haider 1982. 8 Közli Prahács 19539 További szakaszokkal: Kerényi (szerk.) 1951. 1071. 859. Ld. még Mészá-

ros 1987.10 MNT 1. uo. 1071. 635. o.11 Mészáros István közlése, uo. (9. sz. jegyzet). Gyulai a verset 1851-ben

írta, Teleki Domokos Géza nevû fiáról mintázva. 12 Kohányi Sámuel Dalkönyvében (Bp. 1871; 1878) az elsõ sor „Lengj,

lengj, kicsi fa“ változatban szerepel. MNT 1. uo. 822. 827. o.13 Prahács 1953. 8. sz. jegyzet14 Kodály 1941.15 Peres 1893.16 Horkai 1866.17 Az a pedagógia. PH, 1893. dec. 2.18 Kacor király; Dalok, regék az ifjúság számára; Kis bokréta, Gyermek-

versek; Arany kert; Négy mese a gyermekifjúság számára; Az aranytollú

madár nótái; A kijátszott róka; ABC; Gyermekkert; Virágok könyve; Ma-

darak könyve stb. 19 Móra F. 1964.20 A vers Kis huszár címmel jelent meg Az Én Újságom 1906/19 számában,

a szögletes zárójelben olvasható két sorral megtoldva. 21 1890/36. sz. kottamelléklettel. Megzenésítette Hoós János zenetanár,

karvezetõ22 Kiss 1884.23 Pósa ünnepély. Szegedi Híradó, 1889. december 3. Benedek Elek utóbb

vitába keveredett Wolfnerékkal, s az elsõ év végén megvált a laptól. Az

affér a Pósával való viszonyát nem érintette: kapcsolatuk ép maradt.

Benedek 1909-ig Az Én Újságom állandó szerzõje volt. Miután barátja,

Sebõk Zsigmond is összeveszett Wolfnerékkal, közösen megindították a

Jó Pajtás c. lapot. 24 Sztankó 1890.25 Móra I. 1906.26 Gyökössy 1944.27 A kiterjedt Kossuth család genealógiáját nem ismerem. Az üzenetben

említett „Sangyi” azonos lehet a Tornalján született, késõbb katonai pá-

lyára lépett és ezredesi rangig jutott K. Sándorral (1891-1962).28 A Pósa Lajos baráti köréhez tartozó Lõrinczy György író fia, késõbb kul-

tuszminiszteri osztálytanácsos.29 http://csemadok.sk/nepi-jatekok/gyi-te-szurke/ Vágkirályfa, 1972 / Vad-

kerti Imréné (63)30 Patyi 2005. 22.31 Faragó–Fábián 1982. 1056. 32 Az Én Újságomban megjelent szövegben Kikinda helységnév szerepel.

Nincs adatom arról, hogy ki változtatta Kisvárdádra. 33 Madácsy 1957.

IRODALOM

Czuczor Gergely - Fogarasi János

1874: A magyar nyelv szótára VI. Budapest

Fábos Erika

2017: A hintaló örök játék maradt. https://www.feol.hu/eletstilus/ 2017.

12. 22.

Faragó József – Fábián Imre

1982: Bihari gyermekmondókák. Kriterion Kiadó, Bukarest

Gábor Gina

2014: Bumfordi és bájos játék lovacskák. https://www.feol.hu/kultura/

2014. 07. 02.

Gáspár János

1848 (1854, 1864): Csemegék olvasni még nem tudó gyermekek számára;

melyekkel a szülék-, testvérek- és kisdedóvóknak elbeszélés végett ked-

veskedik. Kolozsvár

Gyökössy Endre

1944: Aranysíp, Él a törvény, Fiam, te cserkész vagy! Koszorú, 1944/2

Haider Edit

vesszõparipa. Címszó a Magyar Néprajzi Lexikonból (Budapest, 1982.,

V/542).

Horkai Antal

1866: Kis pajtás vagy ÁBC és olvasókönyvecske az írva olvasás tanítására.

Debrecen

Illés György

2012: A magyar ifjúsági irodalom kézikönyve. Dekameron Kiadó, Budapest

Kerényi György (szerk.)

1951: Gyermekjátékok A Magyar Népzene Tára 1. Gyermekdalok XI. Más

népek dalaival rokon, 1071. 859.

Kiss Anna

2011: Hintaló a vesszõparipám. Zalai Hírlap, augusztus 18.

Kiss Áron

1884: Pósa Lajos: Dalok, regék az ifjúság számára. Néptanítók Lapja, áp-

rilis 12.

Kodály Zoltán

1941: Zene az ovodában

Madácsy László

1957: Pósa Lajos ismeretlen levelei Móra Ferenchez. A Szegedi Pedagógiai

Fõiskola évkönyve 1. 69-80.

Mészáros István

1987: Búcsú egy gyermekjátéktól – A vesszõparipa. Élet és Tudomány 23.

Móra Ferenc

1964: Pósa Lajos. 1914. július 10. Közli: Paku Imre: Móra Ferenc: Szegedi

tulipános láda; Magvetõ Kiadó, Budapest

Móra István

1906: Pósa Lajosról. Gömöri Hírlap, január 28.

Patyi Beáta (szerk.)

2005: Csepü, lapu, gongyola, II. kiadás. 22. o. Jel Kiadó

Peres Sándor

1893: Kisdedóvó intézetek kézikönyvei [Ujfalusi Sándor néven]. Néptaní-

tók Lapja, december 13.

Prahács Margit

1953: Zene a régi óvodákban (1828-1860). In: Kodály Emlékkönyv, Akadé-

miai Kiadó, Budapest

Sztankó Béla

1890: Apró emberek könyve. Néptanítók Lapja, november 12.

Tsuk Sándor

1902: Karácsonyi vásár. Honi Ipar, december 15.

kun miklós jenõ lovagolnak a gyerekek

Documents