követelmények és tantárgyi program a · pdf...

159
KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A gazdasági bűncselekmények aktuális kérdései szabadon választható tantárgy tárgykód: AJBKRALT038 jogász osztatlan képzés nappali tagozat 2013/2014. tanév 2. félév Tárgyfelelős: Dr. Gula József egyetemi docens Tárgyfelelős intézet/tanszék: BTI/ Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék Tantárgy oktatója: Dr. Gula József egyetemi docens Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjog 1. Egyidejű felvétel: - Óraszám/hét: 2 óra/hét Számonkérés módja: aláírás-beszámoló Kreditpont: 2 1. A tantárgy feladata és célja A tantárgy célja, hogy átfogó képet adjon a gazdálkodással összefüggő bűncselekmények büntetőjog-elméleti és jogalkalmazási kérdéseiről. Az alapfogalmak tisztázását követően áttekintjük e bűncselekmények szabályozásának történetét a magyar büntetőjogban. Ezt követi a hatályos büntetőjogi szabályok dogmatikai és kritikai elemzése, az e körbe tartozó delictumok rendszerének bemutatása. Egyes kiemelt bűncselekmények vonatkozásában konkrét jogeseteken keresztül megvizsgáljuk a joggyakorlat főbb problémáit. Érintjük e bűncselekményi kör külföldi szabályozási modelljeit. De lege ferenda javaslatok ismertetése zárja a félévet. 2. A tantárgy tematikus leírása 1. A gazdálkodással összefüggő bűncselekmények általános jellemzése 2. Az érintett bűncselekmények szabályozásának magyar büntetőjog-történeti áttekintése 3. A hatályos magyar szabályozás kritikai értékelése 4. Adózással kapcsolatos bűncselekmények 5. A hitelezővédelem büntetőjogi eszközei 6. Támogatásokkal, gazdasági előnyökkel visszaélések 7. A pénzforgalom biztonsága elleni bűncselekmények 8. A pénzmosás 9. A pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása 10. A számvitel rendjének megsértése 11. A gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények 12. Az információs rendszer elleni bűncselekmények 13. A gazdálkodással összefüggő bűncselekmények a joggyakorlatban 14. Nemzetközi kitekintés, szabályozási modellek 15. Új szabályozásra vonatkozó elképzelések

Upload: vuongnguyet

Post on 22-Feb-2018

222 views

Category:

Documents


5 download

TRANSCRIPT

Page 1: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A gazdasági bűncselekmények aktuális kérdései

szabadon választható tantárgy

tárgykód: AJBKRALT038

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Gula József egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: BTI/ Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Gula József egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjog 1.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét: 2 óra/hét

Számonkérés módja: aláírás-beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja A tantárgy célja, hogy átfogó képet adjon a gazdálkodással összefüggő bűncselekmények

büntetőjog-elméleti és jogalkalmazási kérdéseiről. Az alapfogalmak tisztázását követően

áttekintjük e bűncselekmények szabályozásának történetét a magyar büntetőjogban. Ezt

követi a hatályos büntetőjogi szabályok dogmatikai és kritikai elemzése, az e körbe tartozó

delictumok rendszerének bemutatása. Egyes kiemelt bűncselekmények vonatkozásában

konkrét jogeseteken keresztül megvizsgáljuk a joggyakorlat főbb problémáit. Érintjük e

bűncselekményi kör külföldi szabályozási modelljeit. De lege ferenda javaslatok ismertetése

zárja a félévet.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A gazdálkodással összefüggő bűncselekmények általános jellemzése

2. Az érintett bűncselekmények szabályozásának magyar büntetőjog-történeti áttekintése

3. A hatályos magyar szabályozás kritikai értékelése

4. Adózással kapcsolatos bűncselekmények

5. A hitelezővédelem büntetőjogi eszközei

6. Támogatásokkal, gazdasági előnyökkel visszaélések

7. A pénzforgalom biztonsága elleni bűncselekmények

8. A pénzmosás

9. A pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása

10. A számvitel rendjének megsértése

11. A gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények

12. Az információs rendszer elleni bűncselekmények

13. A gazdálkodással összefüggő bűncselekmények a joggyakorlatban

14. Nemzetközi kitekintés, szabályozási modellek

15. Új szabályozásra vonatkozó elképzelések

Page 2: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

3. Aláírás feltétele

Az előadásokon való jelenlét, referátum tartása a félév során. Színvonalas referátummal a

megfelelt minősítésű beszámoló kiválóan megfelelt minősítésűre javítható.

4. Vizsgakövetelmények leírása

A számonkérés írásbeli/szóbeli beszámoló keretében történik, melynek alapját a

meghatározott témakörök képezik, a kötelező tananyagnak, valamint az előadáson

elhangzottaknak megfelelően. (Az értékelés háromfokozatú: kiválóan megfelelt, megfelelt,

nem felelt meg.)

5. Kötelező tananyag

- Gula József: A pénz- és bélyegforgalom elleni bűncselekmények. A költségvetést

károsító bűncselekmények. A gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények. A

fogyasztók érdekeit és a gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények. Tiltott

adatszerzés és az információs rendszer elleni bűncselekmények. in: Magyar

Büntetőjog Különös Rész. Szerk.: Horváth Tibor – Lévay Miklós, CompLex Kiadó,

Budapest, 2013.

- Gula József: Gondolatok a gazdasági bűncselekmények újraszabályozásához. in:

Ünnepi tanulmányok Horváth Tibor professzor 85. születésnapja tiszteletére. Szerk.:

Farkas Ákos. ME ÁJK, Miskolc, 2012.

- A hatályos Büntető Törvénykönyv Általános részének vonatkozó rendelkezései

- Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai, és a Kúria (korábban: Legfelsőbb

Bíróság) kapcsolódó iránymutatásai

- Serious Economic Crime. Ed.: Nigel Page,White Page Ltd.-SFO, London, 2011.

6. Ajánlott irodalom

- Belovics Ervin – Molnár Gábor – Sinku Pál: Büntetőjog. Különös rész. HVG-ORAC

Lap- és Könyvkiadó Kft, Bp., 2012.

- Gula József: A csődbűncselekmények 2007-es újraszabályozásának értékelése.

Rendészeti Szemle 2009/7-8.

- Molnár Gábor: Gazdasági bűncselekmények. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2009.

- Gula József: A csődbűncselekmények de lege ferenda. Büntetőjogi Kodifikáció

2008/1.

- Gula József: A pénzhamisítás elleni fellépés az Európai Unióban. Bűnügyi Tudományi

Közlemények. 7. szám. (szerk.: Lévay Miklós) Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004.

- Tóth Mihály: Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-KERSZÖV, Bp. 2002.

- Gula József: Jogalkotási és jogalkalmazási problémák a gazdasági bűncselekmények

körében, különös tekintettel a kerettényállásokra. in: Bűnügyi Tudományi

Közlemények 3. (szerk.: Lévay Miklós – Farkas Ákos) Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002.

- Gula József: Gazdasági bűncselekmények a változó gazdasági, jogi környezetben.

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése. Az Európai Közösségek pénzügyi

érdekeinek megsértése. Cég és Jog 2002/6. p.

- Gula József: Gazdasági bűntett-csőd. in: Ünnepi Tanulmányok II. Horváth Tibor

professzor 70. születésnapjára (szerk.: Farkas Ákos, Görgényi Ilona, Lévai Miklós)

Bíbor Kiadó, Miskolc 1997. p. 37-54

- Dine, Janet: Criminal Law in the Company Context. Dartmouth Publishing Company.

Dartmouth, 1995.

Page 3: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Egyéb tudnivalók:

Az előadást tartó oktató a fogadóóráján konzultációs lehetőséget biztosít.

A hallgatók kötelesek a Büntető Törvénykönyvvel részt venni az előadásokon.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Agrárjogi jogesetmegoldó c. szabadon választható tantárgyból

tárgykód: AJAMUALT012

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Csák Csilla, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Csák Csilla, egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy megismerteti a törzsanyagon túlmenően az Agrárjog iránt érdeklődő

hallgatókat az agrárjogi speciális jogeset megoldási technikáival. Arra tanít, hogy lehet

összegezni a különböző tantárgyakból megtanult ismereteket, és egy agrárjoghoz

kapcsolódó eset kapcsán komplexen alkalmazni őket. A speciálkollégiumra jelentkező

hallgatók mindegyikre feldolgoz egy az adott témakörhöz kapcsolódó jogesetet, aminek

elővezetése után a többi hallgató alperesi, felperesi és bírói pozíciókban megoldja a

felkészülő hallgató, és a speciálkollégium vezetőjének irányításával az esetet.

Page 4: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

A tárgy helye és ideje: kedd 17-19 – A/6. 103.

II. 18. A jogesetmegoldás elvi keretei, a használatos módszerek, problémák a

gyakorlatban

II. 25. Szövetkezeti jogesetek – szövetkezeti átalakulás az 1992.évi II törvény és a

2000.évi CXLI.tv alapján

III. 4. Szövetkezeti jogesetek- szövetkeztek alapítása, szervei, a tagok részvételi jogai

III. 11. Szövetkezeti jogesetek- értékpapírok a szövetkezetekben üzletrésszel, részjeggyel

kapcsolatos problémák

III. 18. Szövetkezeti jogesetek- A szövetkezet megszűnése, átalakulás gazdasági

társasággá

III. 25. Agrárszerződések- mezőgazdasági termékértékesítési szerződéssel kapcsolatos

problémák

IV. 1. Agrárszerződések- mezőgazdasági hitel és kölcsönszerződésekkel kapcsolatos

problémák

IV. 8. Agrárszerződések – az agrárpiaci rendtartásra visszavezethető jogesetek

IV. 15. Agrárszerződések – a közvetlen termelési támogatások igénylésével, és

teljesítésével kapcsolatos problémák

IV. 22. Környezetjog- a vízvédelemmel kapcsolatos problémák

IV. 29. Környezetjog –a talajvédelemmel kapcsolatos problémák

V. 6. Az ingatlan-nyilvántartás gyakorlata. A földhivatali eljárás rendje - alapjogesetek

megoldása

V. 13. Ingatlanjogi jogesetek. A vadászati joggyakorlásával, és a vadkárral kapcsolatos

jogesetek

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele az előadáson való jelenlét.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy számonkérés

követelményei

Az írásbeli beszámoló során arról kell meggyőződni, hogy a hallgató milyen szinten

sajátította el a tananyagot. A beszámoló értékelése háromfokozatú (nem felelt meg,

megfelelt, kiválóan megfelelt) minősítéssel történik.

Page 5: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5. Kötelező tananyag

Csák Csilla (szerk.): Agrárjog. Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Bobvos Pál: Agrárjog: egyetemi jegyzet. Szeged, JATE Press, 2011.

Roland Norer: Handbuch des Agrarrechts, Verlag Österreich, Wien, 2012

6. Ajánlott irodalom

Bobvos Pál: Magyar szövetkezeti jogtan, Szeged, SZTE ÁJTK-JATE Press, 2011.

Fodor László: Agrárjog, Debrecen, DE Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005.

Réti Mária: Szövetkezeti jog, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010.

Joseph A McMahon: EU Agricultural Law. Oxford, University Press, 2007.

Miskolc, 2014. február

Agrár- Munkajogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Alkotmányjog 2. c. tantárgyból

tárgykód: AJALK271N4

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Bragyova András egyetemi tanár

Tárgyfelelős tanszék: Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Bragyova András egyetemi tanár

Előtanulmányi kötelezettség: Alkotmányjog 1

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 4 kr.

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy a jogász alapképzésben szakmai törzsanyag. Célkitűzései, hogy megismertesse a

magyar államszervezet és a képviseleti demokrácia alkotmányos alapjait, az

Page 6: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

alkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit.

A tantárgy tematikája felöleli az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány, az

önkormányzatiság alkotmányjogi alapjainak, az igazságszolgáltatás és a bírósági

szervezet, az ügyészség témaköreit.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Kormányformák. A parlamentáris kormányforma.

2. A Parlament, mint képviseleti szerv. Egy és kétkamarás parlament. Az Országgyűlés

alkotmányos feladatai. A törvényhozás és ellenőrzés, tisztviselők választása.

3. Az Országgyűlés belső szervezete: tisztségviselők, Házbizottság, bizottságok,

frakciók. Az országgyűlési képviselők jogállása. Az Országgyűlés eljárása. Az

Országgyűlés megbízatási ideje, ülésszakok, határozatképesség és szavazás.

4. A törvényjavaslatok tárgyalási rendje. A törvényhozási eljárás. A törvényhozás és a

jogalkotás alkotmányos kérdései.

5. A törvények fajai. Sarkalatos törvények. Költségvetési törvény tárgyalási rendje.

Nemzetközi szerződéseket kihirdető törvény. Törvény és rendelet viszonya. Az

Országgyűlés határozatai. Interpelláció és kérdés.

6. A köztársasági elnök alkotmányos feladatai. A köztársasági elnök (1946–1949). A

Népköztársaság Elnöki Tanácsa (1949–1989). A köztársasági elnök választása,

megbízatási ideje, megbízatásának megszűnése és felelőssége. A köztársasági elnök

hatáskörei (az alkotmány és az Alkotmánybíróság határozatai szerint). A köztársasági

elnök és a kormány. Miniszteri ellenjegyzés.

7. A Kormány. A kormányzás és a végrehajtó hatalom. A kormányzati tevékenység. A

Kormány hatáskörei és tagjai. A Kormány létrejötte, megszűnése, megbízatási ideje;

az ügyvivő kormány. A miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok jogállása. A

kormány és a parlament kapcsolata. Bizalmatlansági indítvány, bizalmi szavazás,

miniszteri felelősség.

8. A közigazgatás alkotmányos alapjai. A kormány, mint a közigazgatás legfőbb szerve.

9. Központi közigazgatási szervek. A kormánytól független közigazgatási szervek. A

fegyveres erők jogállása.

10. A közigazgatás helyi szervei. Államigazgatási szervek és önkormányzatok. Az

önkormányzatok alkotmányban biztosított hatáskörei és feladatai. Államigazgatási

feladatok, hatáskörök és helyi közügyek.

11. Közpénzügyek, ÁSZ, MNB.

12. Az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás fogalma, az igazságszolgáltatás

szervei. Az igazságszolgáltatás alapelvei: a bírói függetlenség, a törvényes bíróhoz

való jog, a jogorvoslathoz való jog és a bírósághoz fordulás joga. A bíróságok előtti

egyenlőség.

13. A bírósági szervezet, a Kúria alkotmányos jogállása. A bíróságok igazgatása. Az

Országos Bírói Hivatal. A bírák jogállása, kinevezése, előmenetele, javadalmazása,

felelőssége.

14. Az ügyészség alkotmányos feladatai. A magyar ügyészség szervezete és az ügyészek

jogállása.

15. A legfőbb ügyész alkotmányos pozíciója és hatásköre. Az ügyész, mint közvádló és

az ügyészi felügyelet.

3. A félév elfogadásának feltételei

A vizsgára bocsátás feltétele az aláírás. Az értékelés öt fokozatú.

Page 7: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

4. Számonkérés követelményei

Kollokvium. A számonkérés az írott tananyagon és a kötelező jogszabályok ismeretén

kívül kiterjed az előadáson elhangzottakra.

Vizsgakérdések Alkotmányjog 2. tárgyból

1. Az államforma és a kormányforma fogalma. Az egyes kormányformák főbb

sajátosságai, a parlamentáris kormányforma részletes jellemzése.

2. Egy- és kétkamarás parlament. Az Országgyűlés alkotmányos feladatai és hatáskörei.

3. Az Országgyűlés megbízatási ideje, alakuló ülése, ülésszakok, határozatképesség és

szavazás.

4. Az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselők és kapcsolatuk az

Országgyűléssel.

5. Az Országgyűlés tisztségviselői, bizottságai, képviselőcsoportok (frakciók).

6. Az interpelláció szerepe a parlamenti ellenőrzésben; interpelláció és kérdés

Magyarországon.

7. Az országgyűlési képviselők jogállása.

8. A törvényjavaslatok tárgyalási rendje.

9. A törvények fajai. Sarkalatos törvények. Költségvetési törvény. Nemzetközi

szerződéseket kihirdető törvény. Az Országgyűlés határozatai.

10. Az államfői jogkörök általános jellemzői (külkapcsolatok, miniszteri ellenjegyzés,

alkotmányvédelem, az államfő szerepe a törvényalkotásban, viszonya a parlamenttel

és a kormánnyal).

11. Az államfői jogkör Magyarországon 1945-től napjainkig. A Népköztársaság Elnöki

Tanácsa.

12. A köztársasági elnök választása, megbízatási ideje, megbízatásának megszűnése és

felelőssége.

13. A köztársasági elnök hatásköre (az Alaptörvény és az Alkotmánybíróság határozatai

szerint).

14. A kormányzás és a végrehajtó hatalom kapcsolata. A kormányzás fogalma. A

kormányzati tevékenység. A Kormány kormányzati és igazgatási hatásköre.

15. A Kormány létrejötte, megszűnése, megbízatása; az ügyvivő kormány és az ügyvezető

miniszterelnök.

16. A kormányzati felelősség általában. A Kormány politikai felelőssége. A

miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok jogállása és felelőssége.

17. A közigazgatás alkotmányos alapjai. Központi közigazgatási szervek. A kormánytól

független közigazgatási szervek. A fegyveres erők jogállása.

18. A helyi (decentralizált és dekoncentrált) szervek, és az önkormányzatok

alkotmányjogi alapjai.

19. Az igazságszolgáltatás fogalma; igazságszolgáltatás szervezeti megoldásai. Az

igazságszolgáltatás alkotmányos elvei (alapelvei).

20. A magyar bírósági szervezet és a bíróságok igazgatása.

21. A bírák jogállása, a bírói függetlenség garanciái.

22. Az ügyészség szervezeti megoldásai. A magyar ügyészség szervezete.

23. Az ügyészek jogállása, a legfőbb ügyész alkotmányos pozíciója és hatásköre.

24. Az ügyészi tevékenység fő irányai (szakágak).

5. Kötelező tananyag

Alkotmánytan I. (szerk. Kukorelli István), Osiris, Bp., 2007. (esetleges újabb kiadás)

Page 8: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Petrétei József: Magyar Alkotmányjog II. Államszervezet. Dialog-Campus Kiadó,

Budapest-Pécs, 2009.

The Basic Law of Hungary: A First Commentary. (szerk.: Schanda Balázs - Varga Zs.

András - Csink Lóránt) Dublin, Clarus Press, 2012.

6. Ajánlott irodalom

Pap Gábor: A köztársasági elnök felelősségéről. Jogtudományi Közlöny, 1997. 5. sz.

Petrétei József: A köztársasági elnök vétójogáról. Jogtudományi Közlöny, 2005. 4. sz.

Wade - Bradley - Bates - Himsworth: Constitutional and Administrative Law. Longman,

London, New York, 1986.

Egyéb tudnivalók: A kötelező jogszabályok:

Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvény

Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)

2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről

2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról

2011. évi CLXIII. törvény az ügyészségről

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a

Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

46/1994. (IX. 30.) OGYh. hatályos szövege az Országgyűlés Házszabályáról

Alkotmánybírósági határozatok:

36/1992. (VI. 10.) a köztársasági elnök kinevezési jogköréről

1/1999. (II. 24.) a kétharmados törvényekről

4/1999. (III. 31.) az Országgyűlés ülésezési rendjéről

62/2003. (XII. 15.) a köztársasági elnök vétójogáról

33/2012. (VII. 17.) AB h. a bírák nyugdíjazásáról

Megajánlott jegy: Tanszékünk élni kíván a Miskolci Egyetem Hallgatóinak Tanulmányi

és Vizsgaszabályzatában, a 25. pontban foglalt jegymegajánlási lehetőséggel. Ezért a

hallgatók önkéntes alapon „Alkotmányjogi verseny”-en vehetnek részt, amelyen a

Tanszék által kiadott alkotmányjogi feladatokat kell megoldani. A verseny kétfordulós.

Az első fordulóra a szorgalmi időszak 12. hetében kerül sor. A második fordulón –

amelyet a gyakorlatvezetők előtt kell teljesíteni – azon hallgatók vehetnek részt, akik az

első fordulóban legalább 75 %-os eredményt értek el. Jelest az a hallgató kap, aki az első

fordulóban legalább 85 %-os és a második fordulóban legalább 80 %-os eredményt ért el.

Négyest az a hallgató kap, aki az első fordulóban legalább 75 %-os és a második

fordulóban legalább 80 %-os eredményt ért el.

Felmentési kérelmek elbírálása: Alkotmányjogból csak az a nappali tagozatos hallgató

kaphat felmentést, aki korábban karunkon teljesítette a tantárgyi követelményeket. Aki

más felsőoktatási intézményben tanult alkotmányjogot, akkor kaphat felmentést, ha a

tanmenet legalább 75 % egyezést mutat a jelen félév tanmenetével. Ehhez kérelmet kell

benyújtani, amelyhez csatolni kell az index másolatát, illetve egyéb szükséges

dokumentumokat (pl. tanmenet).

Page 9: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Adminisztratív ügyek intézése az A/6 211-es szobában történik, ügyintéző: Szigeti

Erika

Miskolc, 2014. január 10.

Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Alkotmányjog 4. c. tantárgyból

tárgykód: AJALK271N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Bragyova András egyetemi tanár

Tárgyfelelős tanszék: Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Bragyova András egyetemi tanár

Előtanulmányi kötelezettség: Alkotmányjog 3.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 3 kr.

1. A tantárgy feladata és célja

A tanegység célkitűzései: az alapjogok elmélete, nemzetközi jogi védelme és az

alapjogokra vonatkozó magyar alkotmányjogi szabályozás megismerése (az

Alkotmánybíróság joggyakorlata alapján.) A stúdium keretében bemutatásra kerülő főbb

témakörök: a politikai szabadságjogok, a nemzetiségek jogai, a gazdasági, szociális,

kulturális jogok, a harmadik generációs jogok, az állampolgári jogok, közteherviselés és

az alapjogok érvényesülésének biztosítékai.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Kommunikációs alapjogok. A véleménynyilvánítás szabadsága (sajtószabadság és a

médiajog). A véleményszabadság korlátai: médiajog, közszolgálati médiumok.

2. A gyűlöletbeszéd problémája. A véleménynyilvánítás szabadsága és a személyiségi

jogok. A tudomány és a művészet szabadsága.

3. A nemzeti és etnikai kisebbségek egyéni és kollektív jogai.

4. Politikai alapjogok. A választójog, a közhivatal viselésének joga, választhatóság.

5. Az egyesülési jog. A gyülekezési jog. Társadalmi szervezetek. A pártokra vonatkozó

alkotmányos szabályok.

6. Az állampolgári kötelezettségek. A közteherviselés. Az adójog alkotmányos elvei.

7. A lelkiismereti és a vallásszabadság. Az állam és az egyház viszonya. Az állam

világnézeti semlegessége.

8. Az oktatás szabadsága, a szülő nevelési joga és lelkiismereti szabadság. A

művelődéshez való jog. A gyermekek jogai.

Page 10: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

9. A gazdasági, szociális és kulturális jogok. A valódi szociális alapjogok: a tulajdonhoz

való jog, a munkához való jog és a foglalkozás szabadsága.

10. Az érdekvédelem joga és a sztrájkjog.

11. A szociális biztonsághoz és ellátáshoz való jog. A környezetvédelem, mint alapjog.

12. A bírósági eljáráshoz kapcsolódó jogok. A jogállamisághoz kapcsolódó alapjogok. Az

igazságszolgáltatáshoz, a törvényes bírósághoz és a törvény által rendelt bíróhoz való

jog; független és pártatlan bírósághoz való jog; igazságos, méltányos és nyilvános

tárgyaláshoz való jog;

13. Az anyanyelv használatához való jog; a jogorvoslathoz való jog; a tisztességes eljárás,

a bírósághoz fordulás joga, az ártatlanság vélelme; a védelemhez való jog, a nullum

crimen sine lege és a nulla poena sine lege elve.

14. Az alapjogok érvényesülésének biztosítékai: alkotmánybírósági, rendes bírósági

jogvédelem.

15. Az alapjogok nemzetközi védelme.

3. A félév elfogadásának feltételei

Kollokvium. A vizsgára bocsátás feltétele az aláírás. A tantárgy értékelése: öt fokozatú.

4. Számonkérés követelményei

A számonkérés az írott tananyagon és a kötelező jogszabályok ismeretén kívül kiterjed az

előadáson elhangzottakra.

Vizsgakérdések Alkotmányjog 4. tárgyból

1. A véleménynyilvánítás szabadsága és korlátozása.

2. A művészeti és a tudományos élet szabadsága. A művelődéshez való jog.

3. A lelkiismereti és vallásszabadság joga, tartalma, kapcsolata más jogokkal. A

vallásszabadság az oktatás területén.

4. A vallási tevékenység. Az egyházak fogalma és jogállása. Az állam és az egyház

elválasztása. Az egyházak elismerése és nyilvántartásba vétele. Az egyházak

működése és megszűnése.

5. Az egyesülési jog tartalma, hatályos szabályai és korlátozása.

6. A pártokra vonatkozó alkotmányjogi szabályok.

7. A gyülekezési jog tartalma, gyakorlásának szabályai.

8. A gyermekek jogai.

9. A tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme és korlátozása.

10. A szociális biztonsághoz és ellátáshoz való jog. A vásárolt jog és a társadalmi

szolidaritás. A rászorultakról való gondoskodás.

11. A munkához való jog és a foglalkozás szabad megválasztásának joga.

12. Az érdekvédelem joga. A szakszervezeti szervezkedés joga és a sztrájkjog.

13. Az egészséges környezethez való jog.

14. A jogállamisághoz kapcsolódó alapjogok. Az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó

jogok. Eljárási alapjogok. A tisztességes eljáráshoz és a bírósághoz forduláshoz való

jog stb.

15. A nemzet fogalma, összetevői. A nemzetállam. A nemzeti kisebbségek védelmének

módozatai.

16. A határontúli magyarság és a magyar állam alkotmányjogi kapcsolata (az Alaptörvény

felelősségi klauzulája, a „státustörvény”). A nemzeti és etnikai kisebbségek egyéni és

kollektív jogai Magyarországon; ezen jogok érvényesülését szolgáló állami szervek

hazánkban.

Page 11: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

17. Alkotmányos kötelezettségek. A közteherviselés, az adójog alkotmányos elvei, az

oktatáshoz való jog, illetve kötelezettség.

18. Az alapjogok érvényesülésének biztosítékai: az alkotmánybírósági jogvédelem, a

rendes bírósági jogvédelem, az alapjogok nemzetközi védelme.

5. Kötelező tananyag

Sári János – Somody Bernadett: Alapjogok. Alkotmánytan II. Osiris, Bp., 2008. (esetleges

újabb kiadás)

Alkotmányjog – Alapjogok. (Szerk: Schanda Balázs – Balogh Zsolt), PPKE JÁK,

Budapest, 2011.

The Basic Law of Hungary: A First Commentary. (szerk.: Schanda Balázs - Varga Zs.

András - Csink Lóránt) Dublin, Clarus Press, 2012.

6. Ajánlott irodalom

Emberi jogok. (Szerk.: Halmai Gábor, Tóth Gábor Attila), Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Halmai Gábor: Kommunikációs jogok. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2002.

Wade - Bradley - Bates - Himsworth: Constitutional and Administrative Law. Longman,

London, New York, 1986.

Egyéb tudnivalók:

A kötelező jogszabályok:

Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)

1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról

1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról

2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól

2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az

egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról

Alkotmánybírósági határozatok:

30/1992. (V. 26.) AB határozat a közösség elleni izgatásról

4/1993. (II. 12.) AB határozat az állam világnézeti semlegességéről

18/2004. (V. 25.) AB határozat a gyűlöletbeszédről

75/2008. (V. 29.) AB határozat a gyülekezési jogról

Felmentési kérelmek elbírálása

Alkotmányjogból csak az a nappali tagozatos hallgató kaphat felmentést, aki korábban

karunkon teljesítette a tantárgyi követelményeket. Aki más felsőoktatási intézményben

tanult alkotmányjogot, akkor kaphat felmentést, ha a tanmenet legalább 75 % egyezést mutat

a jelen félév tanmenetével. Ehhez kérelmet kell benyújtani, amelyhez csatolni kell az index

másolatát, illetve egyéb szükséges dokumentumokat (pl. tanmenet).

Adminisztratív ügyek intézése az A/6. 211-es szobában történik. Ügyintéző: Szigeti Erika

Miskolc, 2014. január 10.

Alkotmányjogi Tanszék

Page 12: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Alkotmányjog 5. (záróvizsga felkészítő) c. tantárgyból

tárgykód: AJALK221N10

jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Paulovics Anita egyetemi tanár

Tárgyfelelős tanszék: Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Hallók Tamás egyetemi adjunktus, Dr. Pap Gábor egyetemi

adjunktus

Előtanulmányi kötelezettség: Alkotmányjog 4.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2/hét

Számonkérés módja: záróvizsga

Kreditpont: -

1. A tantárgy feladata és célja Felkészítés a záróvizsgára. A tananyag lényeges pontjainak ismétlése és a bekövetkezett

változások ismertetése.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Az alkotmány és alkotmányjog fogalma, az alkotmányok osztályozása. Az

alkotmányosság fogalma. Alkotmány és demokrácia.

A szuverenitás fogalma és tartalma. A főbb szuverenitás-felfogások.

Az élethez és az emberi méltósághoz való jog különös tekintettel az Alkotmánybíróság

határozataira.

A személyi szabadsághoz való jog. A mozgásszabadság joga. A személyi

sérthetetlenséghez és a testi épséghez való jog.

Az adatvédelem alkotmányos szabályai. A közérdekű adatok nyilvánossága.

2. Az egyenlőség. A diszkrimináció tilalma.

A véleménynyilvánítás szabadsága és korlátai.

Az egyesülési jog. A pártokra vonatkozó szabályok.

A gyülekezési jog szabályai.

A lelkiismereti és vallásszabadság.

3. Az állampolgárság fogalma, az állampolgársági jogviszony tartalma; az

állampolgársági jog alapelvei. A magyar állampolgárság keletkezése, megszerzése és

megszűnése.

A jogforrási hierarchia rendező elvei; a jogforrások érvényessége és hatályossága, a

visszaható hatály tilalma. Eredeti és származékos jogalkotói hatáskör: jogszabályok,

közjogi szervezetszabályozó eszközök.

Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány alkotmányos viszonya.

A kormányforma fogalma és főbb típusainak történeti kialakulása, és az egyes

kormányformák sajátosságai.

Választójogi alapelvek, választási rendszerek.

Page 13: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A választói jogosultság, a jelölés és a szavazás. A választók nyilvántartása. A

választási szervek. A választás első és második fordulója: érvényesség,

eredményesség. Jogorvoslat a választási eljárásban.

4. A népszavazás fajtái, az országos népszavazás tárgyai és eredményessége.

Az Országgyűlés hatásköre, megbízatási ideje; határozatképesség és szavazás.

A törvényjavaslatok tárgyalási rendje. Interpelláció és kérdés.

Az Országgyűlés tisztségviselői, bizottságai, képviselőcsoportok (frakciók).

Az Országgyűlési képviselők jogállása, a képviselők mandátuma.

5. A köztársasági elnök hatásköre, különös tekintettel az Alkotmánybíróság

határozataira.

A Kormány létrejötte, megszűnése, megbízatási ideje; az ügyvivő kormány.

A kormányzati felelősség, a Kormány tagjainak (miniszterelnök, miniszter) jogállása

és felelőssége.

Az önkormányzatok alkotmányos jogállása.

Az igazságszolgáltatás fogalma és alapelvei. A magyar bírósági szervezet és a

bíróságok igazgatása. A bírói függetlenség biztosítékai.

6. A magyar ügyészség szervezete, a legfőbb ügyész alkotmányos pozíciója és hatásköre.

Az ügyészi tevékenység fő irányai.

Az Alkotmánybíróság szervezete, az alkotmánybírák jogállása.

Az Alkotmánybíróság hatásköre és eljárása.

Az alapvető jogok biztosának jogállása, hatásköre és eljárása.

A nemzeti és etnikai kisebbségek védelmének alkotmányos kérdései. A nemzeti és

etnikai kisebbségek fogalma, egyéni és kollektív jogai.

3. A félév elfogadásának feltételei

Aláírás megszerzése. Az értékelés öt fokozatú.

4. Számonkérés követelményei

Záróvizsga. A számonkérés az írott tananyagon és a kötelező jogszabályok ismeretén

kívül kiterjed az előadáson elhangzottakra.

A záróvizsga kérdései Alkotmányjogból

1. Az alkotmány és alkotmányjog fogalma, az alkotmányok osztályozása. Az

alkotmányosság fogalma. Alkotmány és demokrácia.

2. A szuverenitás fogalma és tartalma. A főbb szuverenitás-felfogások.

3. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog különös tekintettel az

Alkotmánybíróság határozataira.

4. A személyi szabadsághoz való jog. A mozgásszabadság joga. A személyi

sérthetetlenséghez és a testi épséghez való jog.

5. Az adatvédelem alkotmányos szabályai. A közérdekű adatok nyilvánossága.

6. Az egyenlőség. A diszkrimináció tilalma.

7. A véleménynyilvánítás szabadsága és korlátai.

8. Az egyesülési jog. A pártokra vonatkozó szabályok.

9. A gyülekezési jog szabályai.

10. A lelkiismereti és vallásszabadság.

Page 14: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

11. Az állampolgárság fogalma, az állampolgársági jogviszony tartalma; az

állampolgársági jog alapelvei. A magyar állampolgárság keletkezése, megszerzése és

megszűnése.

12. A jogforrási hierarchia rendező elvei; a jogforrások érvényessége és hatályossága, a

visszaható hatály tilalma. Eredeti és származékos jogalkotói hatáskör: jogszabályok,

közjogi szervezetszabályozó eszközök.

13. Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány alkotmányos viszonya.

14. A kormányforma fogalma és főbb típusainak történeti kialakulása, és az egyes

kormányformák sajátosságai.

15. Választójogi alapelvek, választási rendszerek.

16. A választói jogosultság, a jelölés és a szavazás. A választók nyilvántartása. A

választási szervek. A választás első és második fordulója: érvényesség,

eredményesség. Jogorvoslat a választási eljárásban.

17. A népszavazás fajtái, az országos népszavazás tárgyai és eredményessége.

18. Az Országgyűlés hatásköre, megbízatási ideje; határozatképesség és szavazás.

19. A törvényjavaslatok tárgyalási rendje. Interpelláció és kérdés.

20. Az Országgyűlés tisztségviselői, bizottságai, képviselőcsoportok (frakciók).

21. Az Országgyűlési képviselők jogállása, a képviselők mandátuma.

22. A köztársasági elnök hatásköre, különös tekintettel az Alkotmánybíróság

határozataira.

23. A Kormány létrejötte, megszűnése, megbízatási ideje; az ügyvivő kormány.

24. A kormányzati felelősség, a Kormány tagjainak (miniszterelnök, miniszter) jogállása

és felelőssége.

25. Az önkormányzatok alkotmányos jogállása.

26. Az igazságszolgáltatás fogalma és alapelvei. A magyar bírósági szervezet és a

bíróságok igazgatása. A bírói függetlenség biztosítékai.

27. A magyar ügyészség szervezete, a legfőbb ügyész alkotmányos pozíciója és

hatásköre. Az ügyészi tevékenység fő irányai.

28. Az Alkotmánybíróság szervezete, az alkotmánybírák jogállása.

29. Az Alkotmánybíróság hatásköre és eljárása.

30. Az alapvető jogok biztosának jogállása, hatásköre és eljárása.

31. A nemzeti és etnikai kisebbségek védelmének alkotmányos kérdései. A nemzeti és

etnikai kisebbségek fogalma, egyéni és kollektív jogai.

5. Kötelező tananyag

Alkotmánytan I. (szerk. Kukorelli István), Osiris, Bp., 2007. (esetleges újabb kiadás)

Sári János – Somody Bernadett: Alapjogok. Alkotmánytan II. Osiris, Bp., 2008. (esetleges

újabb kiadás)

The Basic Law of Hungary: A First Commentary. (szerk.: Schanda Balázs - Varga Zs.

András - Csink Lóránt) Dublin, Clarus Press, 2012.

6. Ajánlott irodalom

Petrétei József: A köztársasági elnök vétójogáról. Jogtudományi Közlöny, 2005. 4. sz.

Emberi jogok. (Szerk.: Halmai Gábor, Tóth Gábor Attila), Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Wade - Bradley - Bates - Himsworth: Constitutional and Administrative Law. Longman,

London, New York, 1986.

Egyéb tudnivalók:

Kötelező jogszabályok

Page 15: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvény

A Magyar Köztársaság alkotmányának hatályos szövege

1949. évi XX. törvény a Magyarország Népköztársaság alkotmányáról (az eredeti

szöveg)

1972. évi I. törvénnyel módosított alkotmány szövege

Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)

2011. évi CLXIII. törvény az ügyészségről

2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról

2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról

1989. évi VII. törvény a sztrájkról

1989. évi XXXI. törvénnyel módosított alkotmány szövege

2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról

1989. évi XXXIII. törvény hatályos szövege a pártok működéséről és

gazdálkodásáról

2011. évi CCIII. törvény hatályos szövege az országgyűlési képviselők

választásáról

2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az

egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról

2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az

információszabadságról

1993. évi XXXI. törvény Az emberi jogok európai egyezményének kihirdetéséről

(az egyes jogokra vonatkozó részek:

1–18. cikkig és a Hatodik kiegészítő jegyzőkönyv.)

1993. évi LV. törvény a magyar állampolgárságról

2011. évi CXI. törvény az alapvető jogok biztosáról

2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól

2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról

2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a

Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról

2013. évi CCXXXVIII. törvény a népszavazás kezdeményezéséről

Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata

1976. évi 8. törvényerejű rendelet a Polgári és politikai jogok nemzetközi

egyezségokmánya kihirdetéséről

1976. évi 9. törvényerejű rendelet a Gazdasági, szociális és kulturális jogok

nemzetközi egyezségokmánya kihirdetéséről

46/1994. (IX. 30.) OGYh. hatályos szövege az Országgyűlés Házszabályáról

Alkotmánybírósági határozatok:

8/1990. (IV. 23.) az önrendelkezési jogról és az emberi méltósághoz való jogról

23/1990. (XI. 30.) a halálbüntetésről és az élethez, az emberi méltósághoz való

jogról

15/1991. (IV. 13.) a személyes adatok védelméről

8/1992. (I. 30.) a köztársasági elnök kinevezési jogköréről

Page 16: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

30/1992. (V. 26.) a véleménynyilvánítás jogáról és a sajtószabadságról

2/1993. (I. 22.) a népszavazásról

4/1993. (II. 12.) a vallásszabadságról

1/1994. (I. 7.) az önrendelkezési jogról az emberi méltósághoz való jogról, az

ügyészségről

42/2005. (XI. 14.) a jogegységi határozat alkotmányellenességéről

1/1999. (II. 24.) a kétharmados törvényekről

4/1999. (III. 31.) az Országgyűlés ülésezési rendjéről

62/2003. (XII. 15.) a köztársasági elnök vétójogáról

Adminisztratív ügyek intézése az A/6. 211-es szobában történik. Ügyintéző: Szigeti

Erika

Miskolc, 2014. január 10.

Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Alkotmányjogi gyakorlat 2. c. tantárgyból

tárgykód: AJALK272N4

jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Bragyova András egyetemi tanár

Tárgyfelelős tanszék: Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Hallók Tamás egyetemi adjunktus, Dr. Pap Gábor egyetemi

adjunktus, Dr. Panyi Béla óraadó

Előtanulmányi kötelezettség: Alkotmányjogi gyakorlat 1.

Egyidejű felvétel: Alkotmányjog 2.

Óraszám: 2/hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1 kr.

1. A tantárgy feladata és célja Alkotmányjogi szövegek (jogszabályok, bírói döntések, alkotmánybírósági határozatok,

szakirodalom) tanulmányozása. A jogeset-megoldási készség kialakítása az

alkotmányjogban. Alkotmányjogi jogszabályok, bírói (alkotmánybírói) döntések

elemzése, ennek módszerei. Alkotmányjogi jogesetek megoldása, ezek értékelése. Az

elsajátított készségek értékelése.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Kormányformák. A parlamentáris kormányforma.

2. A Parlament, mint képviseleti szerv. Egy és kétkamarás parlament. Az Országgyűlés

alkotmányos feladatai. A törvényhozás és ellenőrzés, tisztviselők választása.

Page 17: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

3. Az Országgyűlés belső szervezete: tisztségviselők, Házbizottság, bizottságok,

frakciók. Az országgyűlési képviselők jogállása. Az Országgyűlés eljárása. Az

Országgyűlés megbízatási ideje, ülésszakok, határozatképesség és szavazás.

4. A törvényjavaslatok tárgyalási rendje. A törvényhozási eljárás. A törvényhozás és a

jogalkotás alkotmányos kérdései.

5. A törvények fajai. Sarkalatos törvények. Költségvetési törvény tárgyalási rendje.

Nemzetközi szerződéseket kihirdető törvény. Törvény és rendelet viszonya. Az

Országgyűlés határozatai. Interpelláció és kérdés.

6. A köztársasági elnök alkotmányos feladatai. A köztársasági elnök (1946–1949). A

Népköztársaság Elnöki Tanácsa (1949–1989). A köztársasági elnök választása,

megbízatási ideje, megbízatásának megszűnése és felelőssége. A köztársasági elnök

hatáskörei (az alkotmány és az Alkotmánybíróság határozatai szerint). A köztársasági

elnök és a kormány. Miniszteri ellenjegyzés.

7. A Kormány. A kormányzás és a végrehajtó hatalom. A kormányzati tevékenység. A

Kormány hatáskörei és tagjai. A Kormány létrejötte, megszűnése, megbízatási ideje;

az ügyvivő kormány. A miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok jogállása. A

kormány és a parlament kapcsolata. Bizalmatlansági indítvány, bizalmi szavazás,

miniszteri felelősség.

8. A közigazgatás alkotmányos alapjai. A kormány, mint a közigazgatás legfőbb szerve.

9. Központi közigazgatási szervek. A kormánytól független közigazgatási szervek. A

fegyveres erők jogállása.

10. A közigazgatás helyi szervei. Államigazgatási szervek és önkormányzatok. Az

önkormányzatok alkotmányban biztosított hatáskörei és feladatai. Államigazgatási

feladatok, hatáskörök és helyi közügyek.

11. Közpénzügyek, ÁSZ, MNB.

12. Az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás fogalma, az igazságszolgáltatás

szervei. Az igazságszolgáltatás alapelvei: a bírói függetlenség, a törvényes bíróhoz

való jog, a jogorvoslathoz való jog és a bírósághoz fordulás joga. A bíróságok előtti

egyenlőség.

13. A bírósági szervezet, a Kúria alkotmányos jogállása. A bíróságok igazgatása. Az

Országos Bírói Hivatal. A bírák jogállása, kinevezése, előmenetele, javadalmazása,

felelőssége.

14. Az ügyészség alkotmányos feladatai. A magyar ügyészség szervezete és az ügyészek

jogállása.

15. A legfőbb ügyész alkotmányos pozíciója és hatásköre. Az ügyész, mint közvádló és

az ügyészi felügyelet.

3. A félév elfogadásának feltételei

Gyakorlati jegy. A gyakorlati jegy feltétele az aláírás megszerzése. A gyakorlatok

látogatása kötelező, ami az aláírás feltétele. Kettőnél több hiányzás esetén az aláírás az

utolsó szorgalmi héten beszámoló megírásával szerezhető meg.

4. Számonkérés követelményei

A gyakorlat értékelése öt fokozatú. A gyakorlati jegy a félév során megírásra kerülő két

zárthelyi dolgozat és a gyakorlatvezető által kiadott feladat értékelésének eredményéből

kerül kialakításra.

Az első zárthelyi dolgozat megírására a 6-ik oktatási héten (III. 24.) a második zárthelyi

dolgozat megírására a 11-ik oktatási héten (IV. 28) kerül sor.

Page 18: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5. Kötelező tananyag

Alkotmánybírósági esetjog (szerk.: Halmai Gábor), INDOK, Bp., 2004.

Alkotmánytan I. (Szerk.: Kukorelli István), Osiris Kiadó, Bp., 2007. (esetleges újabb

kiadás)

The Basic Law of Hungary: A First Commentary. (szerk.: Schanda Balázs - Varga Zs.

András - Csink Lóránt) Dublin, Clarus Press, 2012.

6. Ajánlott irodalom

Az értelmezett alkotmány. (Szerk.: Balogh Zsolt – Holló András) Magyar Hivatalos

Közlönykiadó, Budapest, 2000.

Petrétei József: Magyar Alkotmányjog II. Dialog Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2000.

Wade - Bradley - Bates - Himsworth: Constitutional and Administrative Law. Longman,

London, New York, 1986.

Egyéb tudnivalók:

A kötelező jogszabályok, kötelező AB határozatok:

4/1999. (III. 31.) AB határozat az Országgyűlés ülésezési rendjéről

1/1999. (II. 24.) AB határozat a kétharmados törvényekről

50/2003. (XI. 5.) AB határozat az országgyűlési vizsgálóbizottságokról

48/1991 (IX. 26.) AB határozat a köztársasági elnök főparancsnoki jogköréről

8/1992. (I. 30.) AB határozat a köztársasági elnök alapvető feladatáról és

hatáskörének értelmezéséről

36/1992. (VI. 10.) AB határozat a köztársasági elnök kinevezési jogköréről

62/2003. (XII. 15.) AB határozat az elnöki vétóról

50/1998. (XI. 27.) AB határozat a miniszteri felelősségéről

55/2004. (XII. 13.) AB határozat a kormányfő és a kormány lemondásával

kapcsolatos eljárásról

58/B/1992. AB határozat az önkormányzati alapjogok alkotmányos korlátairól

szóló ún. precedens-határozat

56/1996. (XII. 12.) AB határozat az önkormányzati alapjogok jellemzőiről

38/1993. (VI. 11.) AB határozat a bírói függetlenségről és a bírói hatalmi ág

semlegességéről

42/2005. (XI. 14.) AB határozat a jogegységi határozat alkotmányellenességéről

16/1991. (IV. 20.) AB határozat a törvényjavaslattal kapcsolatos előzetes

normakontrollról

57/1991. (XI. 8.) AB határozat az utólagos normakontroll tartalmi értelmezéséről

és az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegéről.

30/1998. (VI. 25.) AB határozat az alkotmányos hatáskörök átruházásáról az EU-

ra

Felmentési kérelmek elbírálása: Alkotmányjog gyakorlatból csak az a hallgató kaphat

felmentést, aki korábban karunkon teljesítette a tantárgyi követelményeket. Aki más

felsőoktatási intézményben tanult Alkotmányjog gyakorlatot, akkor kaphat felmentést, ha

a tanmenet legalább 75 %-os egyezést mutat a jelen félév tanmenetével. Ehhez kérelmet

kell benyújtani, amelyhez csatolni kell az index másolatát, illetve egyéb szükséges

dokumentumokat (pl. tanmenet).

Page 19: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Adminisztratív ügyek intézése az A/6. 211-es szobában történik. Ügyintéző: Szigeti

Erika

Miskolc, 2014. január 10.

Alkotmányjogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Iparjogvédelmi szerződések a gyakorlatban c. tantárgyból

tárgykód: AJPJTALT017

Jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Leszkoven László e. docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: (vendégelőadók – A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Egyetem

közötti megállapodás szerint)

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 1 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék a szellemi tulajdonvédelem

fontosságát a gazdasági életben, az innovációs törvény jelentőségét, a szabadalom, védjegy,

használati- és formatervezési mintaoltalom, a szerzői jog hazai és nemzetközi vonatkozásait,

képet kapnak a vállalkozások iparjogvédelmi feladatairól, a tisztességtelen piaci magatartás

Page 20: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

tilalmáról, megismerkednek a bírósági eljárásokkal iparjogvédelmi ügyekben és perekben, az

újdonságvizsgálat, tisztaságvizsgálat fontosságával, a kutatási eszközökkel.

Előadások ideje, helye: 20 főt elérő jelentkezés esetén, a vendégelőadókkal való

egyeztetés alapján határozható meg

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A szellemi tulajdonvédelem formái.

2. Az innováció polgári jogi- iparjogvédelmi aspektusai.

3. A szabadalom.

4. Védjegyjog.

5. A használati minta.

6. A formatervezési mintaoltalom.

7. A nemzetközi iparjogvédelem intézményei.

8. A szerzői jog hazai és nemzetközi vonatkozásai.

9. Bírósági gyakorlat iparjogvédelmi ügyekben és perekben,

10. Az újdonságvizsgálat, a tisztaságvizsgálat, a kutatási eszközök.

11. Szabadalmi licencia-szerződés.

12. Védjegy-licencia.

13. Know-how szerződések.

14. Merchandising.

15. Franchise.

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele egy a félévi anyaghoz kapcsolódó témában szerződéskészítés. Az

írásbeli minősítés háromfokozatú (kiválóan megfelelt, megfelelt, nem felelt meg).

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások során feldolgozott anyag, a megjelölt

egyéb hatályos jogszabályok.

A tantárgy számonkérésének módja: írásbeli vizsga.

5. Kötelező tananyag

Page 21: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Ajánlott irodalom

A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló, a 2002. évi XXXIX. törvénnyel módosított, 1995. évi XXXIII. törvény

19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól

26/2004. (II. 26.) Korm. rendelet az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges szabályokról

20/2002. (XII. 12.) IM rendelet a szabadalmi bejelentés, az európai szabadalmi bejelentésekkel és az európai szabadalmakkal,

illetve a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel összefüggő beadványok, valamint a növényfajta-oltalmi bejelentés részletes

alaki szabályairól

A Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) (Kihirdette az 1980. évi 14. törvényerejű rendelet)

34/2002. (XII. 25.) IM rendelet a Szabadalmi Együttműködési Szerződéshez csatolt Végrehajtási Szabályzat szövegének kihirdetéséről

1991. évi XXXVIII. törvény a használati minták oltalmáról

18/2004. (IV. 28.) IM rendelet a használati mintaoltalmi bejelentés részletes alaki szabályairól

2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról

19/2001. (XI. 29.) IM rendelet a formatervezési mintaoltalmi bejelentés részletes alaki szabályairól

266/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet a Magyar Formatervezési Tanácsról

Az Európai Parlament és a Tanács 2004/48/EK irányelve a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről

A Parlament és a Tanács 98/71/EK irányelve a formatervezési minták oltalmáról

A Tanács 6/2002/EK számú rendelete a közösségi formatervezési mintáról

A Bizottság 2246/2002/EK rendelete a közösségi formatervezési minták lajstromozása tekintetében a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnak (védjegyek és formatervezési minták) fizetendő díjakról

Az ipari minták nemzetközi lajstromozásáról szóló Hágai Megállapodás

Az ipari minták nemzetközi letétbehelyezésére létrejött Hágai Megállapodás (Kihirdette az 1984. évi 29. törvényerejű rendelet)

Az ipari minták nemzetközi letétbehelyezésére létrejött Hágai Megállapodás Végrehajtási Szabályzata

Az ipari minták nemzetközi osztályozásának létesítéséről szóló Locarnói Megállapodás (Az 1968. október 8-án Locarnóban aláírt megállapodást kihirdette az 1973. évi 29. törvényerejű rendelet

2003. évi CII. törvény egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról (hatályos 2004. május 1. napjától)

16/2004. (IV. 27.) IM rendelet a védjegybejelentés és a földrajzi árujelzőre vonatkozó bejelentés részletes alaki szabályairól

Az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezmény (Kihirdette az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet)

Page 22: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyv

(Kihirdette az 1999. évi LXXXIII. törvény)

Dr. Bendzsel Miklós: A hazai tudásipar iparjogvédelmi támogatása – a Magyar Szabadalmi Hivatal az ezredfordulón. In:

Iparjogvédelmi Szemle, 1997, 5. sz., p. 1-

Dr. Bendzsel Miklós: Az európai szabadalmi rendszer reformja – hazai tükörben. In: Iparjogvédelmi Szemle, 2000. április, p. 1 –

16.

Dr. Csiky Péter: A TRIPS tanácsában folyó munka. In: Iparjogvédelmi Szemle, 1999. április, p. 22 – 30.

Dr. Palágyi Tivadar: A szabadalmazhatóság megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában. In: Iparjogvédelmi és

Szerzői Jogi Szemle, 2002. április, p. 41 – 52.

Dr. Sorosi Gyula: A közösségi védjegyrendszer főbb jellemzői. In: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002. június, p. 1 –

11.

Dr. Ficsor Mihály: Magyarország csatlakozása az Európai Szabadalmi Egyezményhez. In. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle, 2002. augusztus, p. 1 – 14.

Dr. Ingo Kober: Az európai szabadalmi rendszer jövője az új szerződő államok csatlakozása után. In: Iparjogvédelmi és

Szerzői Jogi Szemle, 2003. április, p. 37 – 42.

Dr. Molnár István: Versenykorlátozó kikötések a licenciazserződésekben: a közösségi és hazai versenyjogi szabályozás

kérdései. In: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003. június, p. 3 – 14.

Dr. Kiss Zoltán: A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. Törvény módosításának főbb kérdései. In: Iparjogvédelmi és Szerzői

Jogi Szemle, 2004. február, p. 3 – 11.

Dr. Gonda Imre: A közösségi és a tagállami védjegyjog kapcsolata az Európai Unióban. In: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle, 2004. április, p. 29 – 41.

Hámoriné Gál Éva: A számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatósága. In: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi

Szemle, 2004. június. p. 7 – 13.

Page 23: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Dr. Penyigei Krisztina: VIVACE – Vállalkozói Iparjogvédelmi Versenyképességet Alapozó Cselekvési Program. In:

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004. augusztus, p. 3 – 13.

Reményi Péter: Felmérés a hazai találmányok hasznosításáról. In: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005. február, p. 3

– 19.

Bacher Vilmos – Faludi Gábor: Jogérvényesítés a szellemitulajdon-jogok területén. In: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle,

2005. április, p. 24 – 37.

Dr. Palágyi Tivadar: Szabadalmakkal kapcsolatos érdekes döntések az amerikai bíróságok 1995-2000. évi gyakorlatából. In:

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005. december, p. 32 – 40.

Dr. Bendzsel Miklós: Fátyoltánc a szabadalmi titok körül. In: Iparjogvédelmi és Suzerzői Jogi Szemle, 2006. január, p. 8 – 20.

Egyéb tudnivalók: projektor

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) Közbeszerzési jog elmélete és gyakorlata c. tantárgyból

tárgykód: AJKERALT040

Jogász osztatlan (szak) nappali (tagozat)

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Barta Judit e. docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: CTI/Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Barta Judit e. docens, Dr. Juhász Ágnes PhD. e. adjunktus, dr. Guba

Zoltán közbeszerzési tanácsadó

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Page 24: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2 óra

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A szabadon választott tárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókkal a

közbeszerzésekre vonatkozó elsődleges uniós és magyar jogszabályokat oly módon, hogy az

elméleti alapozás mellett, gyakorlati ismereteket is szerezzenek, képet kapjanak a

közbeszerzési eljárások lebonyolításáról. A tárgy keretében a mindennapi életben tapasztalt

helyzetek, problémák, típushibák ismertetésére is sor kerül, a hallgatók - lehetőség szerint -

ellátogatnak egy közbeszerzési döntőbizottsági ülésre is.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások helye: A/6 épület Civ. Tud. Int. könyvtára – 117/A.sz.

Előadások időpontja: szerda 16-18-ig

2014. II. 19.

1) Bevezetés: a közbeszerzések célja, uniós háttere, az alapvető jogszabályi környezet. A

közbeszerzési eljárások során érvényesülő alapelvek és ezek jelentősége. A közbeszerzés

szereplői, eljárási pozíciók. Az ajánlatkérők besorolása. In house beszerzés.

2014. II. 26.

2) A közbeszerzés előkészítése, piackutatás, a becsült érték meghatározása és jelentősége. A

közbeszerzési értékhatárok.

Az egybeszámítási kötelezettség vs. részekre bontás tilalma, kivételek, gyakorlati példák,

tipikus hibák.

2014. III. 5.

3) A közösségi és a nemzeti eljárásrendek: főbb különbségek-jogalkotói hatáskörök. Viták az

Európai Bizottsággal.

2014. III. 12.

4) Az eljárásfajták ismertetése: nyílt, meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás,

versenypárbeszéd.

2014. III. 19.

Page 25: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás: az eljárásfajta kockázata, gyakorlati példák az

uniós támogatások elköltése kapcsán. A kizárólagos jog értelmezése, egyes gyakorlati

kérdései.

2014. III. 26.

6) A nyílt közbeszerzési eljárás szabályainak részletes ismertetése. Az ajánlati felhívás,

hirdetményellenőrzés, közzététel, esélyegyenlőség, ajánlattételi határidők. Az alkalmassági

feltételek: pénzügyi/szakmai alkalmasság szabályai, ezek célja. Tipikus hibák ismertetése, a

vonatkozó döntőbizottsági határozatok közös feldolgozása. A kizáró okok rövid áttekintése.

A dokumentáció jelentősége, kötelező tartalma, gyakorlati hibák a készítésével és

használatával kapcsolatban.

2014. IV. 02.

7) Az ajánlati felhívás módosítása, visszavonása, az ajánlati kötöttség.

Kiegészítő tájékoztatás: határidők, tilalmak, gyakorlati tapasztalatok.

Az ajánlatok összeállítása és a gyakorlatban tapasztalt főbb hibák.

Az ajánlatok bontása. Ajánlatkérői, ajánlattevői hibák: jogesetek ismertetése.

Az ajánlatok bírálata, hiánypótlás-felvilágosítás kérés szabályai.

Ajánlati kötöttség vs. hiánypótlás. A problémával foglalkozó Döntőbizottsági határozatok

feldolgozása.

2014. IV. 09.

8) Aránytalanul alacsony ár. Idegen test a Kbt-ben? Döntőbizottsági gyakorlat, érdekességek.

Érvénytelen ajánlatok, tipikus hibák.

Az érvényes ajánlatok értékelése. Értékelési szempontok. A 2014-es irányelvek tervezetének

új szempontjai: fenntarthatóság, hatékonyság, szociális szempontok, whole life cost

2014. IV. 16.

9) Eredményhirdetés. Moratórium. Szerződéskötés. Az esetleges eredménytelenség okai.

10) A 2004/18/EK irányelv eljárásfajtákra vonatkozó szabályai, a megfelelő eljárásfajta

választásának jelentősége, az Európai Bíróság vonatkozó ítéleteinek ismertetése.

Az elfogadás alatt álló közbeszerzési irányelvek: új célok, új eszközök.

2014. IV. 23. Dékáni szünet

2014. IV. 30.

11) Jogorvoslati lehetőségek.

12) Előzetes vitarendezés.

13) Döntőbizottsági jogorvoslat. A jogorvoslati kérelem kötelező elemei. Az igazgatási

szolgáltatási díj. Az eljárás menete. Határozat. Jogkövetkezmények.

(Az előadás várhatóan a Közbeszerzési Hatóság szakértője által kerül megtartásra.)

2014. V. 07.

Page 26: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

14) Döntőbizottsági tárgyalás meglátogatása

2014. V. 14.

15) A közbeszerzéssel kapcsolatos versenyjogi kérdések

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele az előadásokon való jelenlét. Az előadásokról legfeljebb két alkalommal

lehet hiányozni. A jelenlétet az oktatók katalógussal ellenőrzik.

Aki az előadásokon tartott katalógusról több mint két alkalommal hiányzott, az a tanszék

által kijelölt időpontban az előadások teljes anyagából, írásban beszámolni köteles, az aláírás

megszerzéséért.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A vizsgára bocsátás feltétele az aláírás.

A képzés írásbeli beszámolóval zárul, melyen rövid kérdések formájában kerül számonkérésre

a leadott tananyag. A teljesítmény értékelése háromfokozatú (nem megfelelt, megfelelt és

kiválóan megfelelt).

Az a hallgató, aki valamennyi alkalommal jelen volt, aktívan részt vett az órai munkában, kap

egy döntőbizottsági jogesetet, amit órán kívül kell feldolgoznia és megoldania. Jó megoldás

esetén, megajánlott jeles érdemjegyet kap. A többi hallgató írásban számol be az utolsó

alkalommal, melynek időtartam 50 perc. 60%-tól megfelelt, 90%-tól kiválóan megfelelt.

Sikertelenség, vagy hiányzás esetén pótlásra tanszéki hatáskörben a vizsgaidőszak első három

hetében, a tanszék által megjelölt időpontban, írásban van lehetőség. További pótlás Dékáni

engedéllyel lehetséges.

5. Kötelező tananyag

1) Az előadások teljes anyaga és az ott megjelölt jogszabályok, irányelvek.

2) BARTA Judit: A projekttarsasag, In: Unnepi tanulmanyok Balashazy Maria tiszteletere,

Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdasagi Jogi Intezet, Budapest, 2010, 57-64. o.

2) JUHASZ Agnes: A szerződes modositasanak hatarai a kozbeszerzesben, Publicationes

Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica et Politica, Miskolc, 2010, 373-393. o.

3) JUHASZ Agnes: In-house (koz)beszerzes – szabaly vagy kivetel?, In: Miskolci Jogi

Szemle, 2009. (4. evf.) 1. sz. 84-104. o.

4) JUHASZ Agnes: Kozbeszerzes a versenyjog hataran, In: Miskolci Jogi Szemle, 2010. (V.

evfolyam), 2. szam, 135-155. o.

Page 27: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5) GUBA Zoltan: A kirivoan alacsony ar – idegen test a kozbeszerzesi torvenyben, In:

Advocat. A Borsod-Abauj-Zemplen Megyei Ugyvedi Kamara folyoirata, 2008/1-2. szam,

1-5. o.

6) BURGI, Martin: Der Wirtschaftlichkeits-begriff im Vergaberecht, IHK Schlesswig-

Holstein, November 2008

6. Ajánlott irodalom

1) BARABAS Gergely: A kozbeszerzesi szerződesek modositasanak hatarai a Kozbeszerzesi

Dontőbizottsag joggyakorlataban, In: Uj magyar kozigazgatas, 2009. (2. evf.), 6.-7. szam,

39-54. o.

2) TATRAI Tunde: Verseny a kozbeszerzesi piacon, In: Kozgazdasagi Szemle, LVI. evf.,

2009/9. szam, 835–848. o.

3) GUBA Zoltan: Koncepcionalis javaslatok a kozbeszerzesi torveny modositasara (a

Kozbeszerzesek Tanacsa altal a Kbt. atdolgozasara letrehozott szakertői bizottsag reszere

keszitett munkaanyag), In: Advocat. A Borsod-Abauj-Zemplen Megyei Ugyvedi Kamara

folyoirata, 2010/1-2. szam, 1-5. o.

4) EGGER, Alexander: Europaisches Vergaberecht, Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-

Baden, 2008

Egyéb tudnivalók:

Az oktatók a tanszéki szobák ajtaján feltüntetett időpontokban az órarendi foglalkozásokon

túlmenően konzultációra a hallgatók rendelkezésére állnak.

Miskolc, 2014. február 3.

Kereskedelmi jogi intézeti Tanszék

Dr. Barta Judit

intézeti tanszékvezető egyetemi docens

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Polgári jog a gyakorlatban (szabadon választott) c. tantárgyból

tárgykód: AJPJTALT004

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Page 28: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Dr. Leszkoven László, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Leszkoven László, egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy célja, hogy a polgári jog tárgykörének törzsanyagán túl megismertesse a

hallgatókat az anyagrész gyakorlati oldalával is. A tananyagban az adott, aktuális

félévben megjelent jogerős bírósági döntések feldolgozása történik, önálló és az előadó

által koordinált feladatmegoldás keretében.

A kiválasztott jogesetek elsősorban jogerős megyei bírósági és ítélőtáblai határozatok, de

válogatunk a Legfelsőbb Bíróság elvi határozataiból is.

A szabadon választható tárgy lehetőséget ad a hallgatóknak arra, hogy a polgári jog

elsajátítása során megszerzett ismereteket konkrét döntéseken keresztül, gyakorlati

példák megoldásával ellenőrizhessék. A célirányosan kiválasztott jogesetek elemzése a

polgári jogi intézmények összefüggéseire igyekszik rámutatni, gyakorlatias

megközelítéssel és elméleti igényességgel. A képzés során az elsődleges célkitűzés a

polgári jogi szabályok elméleti oldalról is megalapozott ugyanakkor praktikus

interpretálása.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások ideje, helye: Kedd 14-16-ig – A/6. 117/A.

1. A tulajdonjog megszerzése átruházás útján (adásvétel, ajándékozás, csere)

2. Közös tulajdonnal kapcsolatos jogviták

3. A követelések átruházása

4. Engedményezés

5. Képviselet és álképviselet

Page 29: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Az érvénytelenség jogkövetkezményei a bírói gyakorlat tükrében, különös tekintettel a

semmisséggel kapcsolatos jogalkalmazási problémákra I.

7. Az érvénytelenség jogkövetkezményei a bírói gyakorlat tükrében, különös tekintettel a

semmisséggel kapcsolatos jogalkalmazási problémákra II.

8. A kezességvállalás jogi problémái

9. Az általános szerződési feltételek megítélése, problémák a gyakorlatban I.

10. Az általános szerződési feltételek megítélése, problémák a gyakorlatban II.

11. A szavatossági és jótállási szabályok, a hibás teljesítéssel kapcsolatos igényérvényesítési

kérdések I.

12. A szavatossági és jótállási szabályok, a hibás teljesítéssel kapcsolatos igényérvényesítési

kérdések II.

13. Öröklési jogi jogviták I.

14. Öröklési jogi jogviták II.

15. Önálló munka, konzultáció

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele egy a félévi anyaghoz kapcsolódó témában szerződéskészítés. Az

írásbeli minősítés háromfokozatú (kiválóan megfelelt, megfelelt, nem felelt meg).

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások során feldolgozott anyag, a megjelölt

egyéb hatályos jogszabályok.

A tantárgy számonkérésének módja: írásbeli vizsga.

5. Kötelező tananyag

Bírósági Határozatok,

Bírósági Döntések Tára,

Ítélőtáblai Határozatok

6. Ajánlott irodalom

-

Egyéb tudnivalók:

-

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Dr. Leszkoven László, egyetemi docens

Page 30: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Borkultúra jogi háttere c. szabadon választható tantárgyból

tárgykód: AJAMUALT017

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Olajos István, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Olajos István, egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy célja, az agrárjog kereteibe ékelődő borjog mélyebb megismertetésén túl a

hazai borágazat helyzetének, és a borkészítés és borfogyasztás kultúrájának

megismertetése. A speciálkollégium 3 részre oszlik, első része a borjogi előadás, mely

szervezeti kérdésekkel: borjog történet, borászati üzemek rendszere, termelői csoportok,

hegyközségek, borászati támogatások telepítési jogok, a második részben a borszármazás,

minőség, és eredetvédelem kérdéseivel, a borok termőhelyeivel, a borok minőségi

kategóriáival, az eredetvédelem pereivel foglalkozik. Ezt követi egy szőlészeti, borászati,

és borgazdasági jellegű szakmai előadás, majd egy szervezett borminősítéssel

egybekötött borkóstoló.

2. A tantárgy témakörei

A tárgy helye és ideje: szerda 18-20 – XVIII. ea.

Page 31: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

II.19. A speciálkollégium anyagának ismertetése, bemutatkozás.

II.26. A bor minősítése

III.5. A bükkaljai borok

III.12. A szőlő talaja

III.19. A bor jogi fogalma. A szőlő és a borjog fogalma

III.26. Hegyközségi rendszer

IV.2. Borpiaci rendtartás támogatásai, Borkategóráik a mai Magyarországon.

IV.9. Borászathoz kapcsolódó vidékfejlesztési támogatások

IV.16. Az eredetvédelem polgári jogi alapjai

IV.23. Dékáni szünet

IV. 30. A bor minőségének jogi meghatározása. Szőlőfajták. Az Egri Borvidék borai

V.7. Az eredetvédelem eszközei az uniós jogban. Az edelényi bortermelés. A földrajzi

árujelzők helye és szerepe a jogrendszerben.

V.14. A földrajzi árujelzők szerepe a WTO jogában, és a nemzetközi jogban

A szeszes italokra vonatkozó földrajzi árujelzők szabályozása – Borhibák, borhamisítás.

Zárthelyi dolgozat

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele az előadáson való jelenlét.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy számonkérés

követelményei

Az írásbeli beszámoló során arról kell meggyőződni, hogy a hallgató milyen szinten

sajátította el a tananyagot. A beszámoló értékelése háromfokozatú (nem felelt meg,

megfelelt, kiválóan megfelelt) minősítéssel történik.

Teljesítményértékelés:

- órai aktivitás 30%

- zárthelyi dolgozat megoldása 70%

5. Kötelező tananyag

Page 32: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Szilágyi János Ede: Eredetvédelmi kérdések a borjogban. Novotni Kiadó, Miskolc,

2009.

Csák Csilla (szerk): Agrárjog – A magyar agrárjog fejlődése az EU keretei között.

Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Roland Norer: Handbuch des Agrarrechts, Verlag Österreich, Wien, 2012

6. Ajánlott irodalom

Buday- Sántha Attila: Agrárpolitika-vidékpolitika: A magyar agrárgazdaság és az Európai

Unió, Budapest; Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2001.

Fertő Imre: Az agrárpolitika modelljei. Osiris kiadó, Budapest, 1999.

Jean-Marc Bahans, Michel Menjucq: Droit de la vigne et du vin: Aspects juridiques du

marché vitivinicole, 2010.

Miskolc, 2014. február

Agrár- Munkajogi Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Agrárszakigazgatás reformja c. szabadon választható tantárgyból

tárgykód: AJAMUALT036

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Csák Csilla, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Orosz Gábor, c. egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: AJKOI273N4 jegy

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: beszámoló

Page 33: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy célja, hogy az évtizedek óta húzódó közigazgatási reformfolyamatok alakulását a

hallgatók megismerhessék. A közigazgatási reformokat megelőzően a hallgatók történeti

áttekintést kapnak úgy a nemzetközi, mint a magyar szervezeti rendszer alakulásáról, a

feladat- és hatáskörök alakulásáról.

Az alternatív tárgy keretében a hallgatóknak lehetősége nyílik betekintést nyerni az

agrárszakigazgatás szabályozásának jelenlegi helyzetéről, főleg annak tudatában, hogy a

megyei és a szervezetidegen regionális szintű reformok milyen hatást fejtenek ki az

agráriumban. Ennek során megismerkedhetnek a reform során jelentkező, illetve

felmerülő jogi problémákkal és a szóba jöhető megoldási lehetőségekkel.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadás helye, ideje: Kedd 16-18-ig – A/6. 117/A.

II. 18. Bevezetés. A téma jelentőségének felvezetése

II. 25. A közigazgatás szerepe, különösen a mezőgazdaságra való tekintettel

III. 4. Az önkormányzatok jogosítványai a mezőgazdasági igazgatásban

III. 11. A jegyző feladat- és hatásköre a mezőgazdasági igazgatás területén

III. 18. Az államigazgatás vertikális felépítése az agráriumban

III. 25. A centrális irányítású államigazgatási szervek az agráriumban megyei szinten. A

centrális irányítású államigazgatási szervek az agráriumban regionális szinten

IV. 1. Az agrárszakigazgatási szervek kapcsolatrendszere más centrális és dekoncentrált

szervekkel

IV. 8. A környezetjog kiemelt jelentősége és szerepe az agrárigazgatásban

IV. 15. Pénzügyi finanszírozás hatása az agrárigazgatásra

IV. 22. Reformok a közigazgatásban

IV. 29. Reformok az államigazgatásban

V. 6. Reformok az önkormányzati igazgatásban

V. 13. Megyei, vagy regionális agrárigazgatás szükségessége. Az Európai Unió elvárásai

az agrárigazgatás területén

Page 34: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az indexaláírás feltétele az előadásokon való részvétel.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy számonkérés

követelményei

A félév elismerése írásbeli beszámolóval zárul, melynek értékelése három fokozatú (nem

felelt meg, megfelelt, kiválóan megfelelt) minősítéssel történik.

5. Kötelező tananyag

Szilágyi János Ede: Eredetvédelmi kérdések a borjogban. Novotni Kiadó, Miskolc, 2009.

Csák Csilla ( szerk): Agrárjog – A magyar agrárjog fejlődése az EU keretei között.

Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Roland Norer: Handbuch des Agrarrechts, Verlag Österreich, Wien, 2012

6. Ajánlott irodalom

Bobvos Pál: Agrárjog: egyetemi jegyzet. Szeged, JATE Press, 2011.

Fodor László: Agrárjog, Debrecen, DE Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005.

Joseph A McMahon: EU Agricultural Law. Oxford, University Press, 2007.

Miskolc, 2014. február

Agrár- Munkajogi Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a European Agricultural and Environmental Law

c. szabadon választható tantárgyból

tárgykód: AJAMUALT032

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Page 35: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Dr. Szilágyi János Ede, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Szilágyi János Ede, egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: AJAMU271N6

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A kurzus az európai jog, a polgári jog, ezen belül a tulajdonjog és a szerződési jog és a

közigazgatási jog előírásainak, szabályainak ismeretén alapul. A hallgatók, akik fölveszik

ezt a tárgyat nem csak a magyar jog előírásait tanulják meg, de megismerkedhetnek az

Európai Unió és annak tagállamai előírásaival és joggyakorlatával is. A hallgatók, akik

fölveszik ezt a tárgyat, mélyebb ismeretekre tehetnek szert az agrárjog, az európai

mezőgazdasági szabályozás történeti fejlődése, az európai földhasználati politika és

földjog, a mezőgazdasági területek összetétele és tulajdonjoga az Európai Unió

tagállamaiban, a földnyilvántartások, az európai szövetkezetek, az európai

piacszabályozás általános tendenciái és néhány speciális agrárpiac szabályai tekintetében

az európai közös agrárpiacon belül.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások ideje, helye: Szerda 14-16-ig – A/6. 102.

II. 17. Agrárjogi dogmatika

II. 24. Európai agrár-szabályozás fejlődésének története

III. 3. Földbirtok-politika az európai uniós és tagállami normákban

III. 10. Egy uniós ország földtulajdoni, földhasználati struktúrája

III. 17. Agrárjogi földnyilvántartások

III. 24. Európai Szövetkezetek

Page 36: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

III. 31. Termelői csoport és termelői értékesítő szervezet

IV. 7. Európai piacszabályozás általános tendenciái, sajátosságai egy termékpályán

keresztül

IV. 14. Környezetjog tárgya, rendszere, forrásai, környezetvédelmi szabályozás alapelvei.

Környezetvédelmi felelősség

IV. 21. Ünnepnap

IV. 28. Környezetvédelmi hatásvizsgálat európai rendszere

V. 5. Európai virág

V. 12. Energiajog. Természetjog európai rendszere. Vízvédelem Európában, európai

agrár-környezetjog

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék

rendszeresen ellenőriz.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy számonkérés

követelményei

A megjelölt jegyzetek anyaga, az előadások során feldolgozott tananyag, a megjelölt

egyéb hatályos jogszabályok. A tantárgy számonkérésének módja: írásbeli beszámoló. A

tantárgy értékelése három fokozatú.

5. Kötelező tananyag

Brian Jack: Agriculture and EU Environmental Law, 2009., TJ International Ltd.,

Padstow, Cornwall

Nancy K. Kubesek, Gary S. Silverman: Environmental Law, 2014.

Joseph A McMahon: EU Agricultural Law. Oxford, University Press, 2007.

6. Ajánlott irodalom

Csák Csilla: Környezetjog I., Novotni Kiadó, 2009., Miskolc.

Szilágyi János Ede (szerk.): Környezetjog II., Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Csák Csilla (szerk.): Agrárjog. Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Jan H. Jans, Hans H. B. Vedder: European Environmental Law, 2012.

Page 37: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Miskolc, 2014. február

Agrár- Munkajogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Az általános szerződési feltételek szabályozásának aktuális

kérdései Európában és Magyarországon

c. tantárgyból

tárgykód: AJEUNALT014

jogász szak, nappali tagozat

2013/14. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Mátyás Imre, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: ENI/Európajog és Nemzetközi Magánjog

Előtanulmányi kötelezettség: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

Az alternatív tantárgy keretei között foglalkozunk az általános szerződési feltételekkel, az

érdeklődő hallgatók részletesebben megismerhetik a magyar szabályozást, az európai

országokban kialakult gyakorlatot, az UNIDROIT valamint az Európai Unió égisze alatt zajló

jogegységesítési törekvések legújabb eredményeit.

Jogeseteken és példákon keresztül mutatjuk be az ÁSZF alkalmazásának gyakorlati

jelentőségét és módozatait.

2. A tantárgy tematikus leírása

1, A tantárgyi követelmények ismertetése, az felhasználandó irodalom áttekintése

Page 38: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2, Az általános szerződési feltételek kialakulásáról általában, történeti áttekintés

3, Az általános szerződési feltételek helye a jogrendszerben, a fogyasztóvédelmi jogi

kapcsolat feltárása

4, Az általános szerződési feltételek magyar szabályozása

5, Az általános szerződési feltételek német szabályozása, különös tekintettel a kötelmi jog

reformjára

6, Az általános szerződési feltételek francia és holland szabályozása

7, Az általános szerződési feltételek olasz és svájci szabályozása

8, Az általános szerződési feltételek angol és amerikai szabályozása

9, Az általános szerződési feltételek az UNIDROIT szabályrendszerében

10, Az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályozása I..

11, Az Európai Unió fogyasztóvédelmi szabályozása II., a 93/13-as irányelv

12, A Lando-Bizottság tevékenysége I.

13, A Lando-Bizottság tevékenysége II.

Page 39: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

14, Quo vadis ÁSZF?

15, Beszámoló és aláírás

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

A félév végén a hallgatók szóban beszámolnak.

Aláírás feltétele a foglalkozások látogatása, félévente 1 hiányzás engedélyezett.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A sikeres vizsga zálogát a kötelező irodalom, a kötelező jogszabályok és az előadáson

elhangzottak képezik. Mindenki vizsgázhat, aki aláírást szerzett.

5. Kötelező tananyag

Az előadáson elhangzottak

6. Ajánlott irodalom

1, Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi Jog – Novotni Kiadó 2000

2, Ole Lando: A szerződésjog kötelező vagy választható európaiasítása? Magyar Jog 2001. október (fordította: Mátyás Imre)

3, Mátyás Imre: A kötelmi jog reformja Németországban – Jogtudományi Közlöny 2003. szeptember 381-388. o.

4, UNIDROIT – A Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelvei KJK, Budapest, 1996

5, Az európai szerződésjog egységesítése az Európai Szerződésjogi Alapelvek, az UNIDROIT Alapelvek és a Bécsi Vételi Egyezmény szabályai tükrében in: Globalizáció és Piacliberalizáció – A világméretű globalizáció megvalósításának jogi eszközrendszere, a piacliberalizációs szabályozás és korlátai Novotni Alapítvány, Miskolc, 2004. 395-429. o.

6,: Az európai szerződésjog egységesítése gazdasági nézőpontból in: Európai Tükör 2010. február 25-38. o.

Jill Poole: Casebook on Contract Law Oxford Unversity Press, 11. kiadás

Page 40: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

7. Kötelező jogszabályok:

2013. V. tv. a Polgári törvénykönyvről

A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött

szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről

Konzultációs időpont: hétfő 15.30-17.00 A/6. fsz. 22./B.

Egyéb tudnivalók: ügyintéző Szabó Emese, mellék 22-99

Miskolc, 2014. január 30.

Dr. Mátyás Imre

egyetemi docens

intézeti tanszékvezető

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Az igazságügyi orvosszakértő szerepe a bizonyításban a büntető eljárásban

szabadon választható tantárgy

tárgykód: AJBUEALT004

jogász osztatlan szak nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Nagy Anita egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Bűnügyi Tudományok Intézete/Büntető Eljárásjogi és

Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Antalfi Bálint igazgató főorvos, orvosszakértő, patológus főorvos

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

Page 41: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

1. A tantárgy feladata és célja A büntető eljárási jog oktatása során viszonylag kevés szó esik a szakértő, így különösen

az orvosszakértő szerepétől. A szabadon választható tárgy célja, hogy a hallgatókat

megismertessük az orvosszakértő szerepével, feladataival, a büntetőeljárási bizonyításban

betöltött funkciójával.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Miért van szükség orvosszakértőre? (A klinikai orvosi és az orvosszakértői megítélés

különbözősége)

2. Az orvosszakértő feladata

3. Az igazságszolgáltatási szervek és az orvosszakértő viszonya (a nyomozó hatóság, a

bíró és az ügyész viszonya az orvosszakértőhöz)

4. Kérdések az orvosszakértőhöz 1.

5. Kérdések az orvosszakértőhöz 2.

5. Kábítószer 1.

7. Kábítószer 2.

8. Apasági perek, vércsoport kérdései

8. Halálnemek 1.

10.Halálnemek 2.

11.Milyen adatok szükségesek a megalapozott orvosszakértői véleményhez?

12.Milyen adatokból kell dolgoznia az igazságügyi orvosszakértőnek?

13.Az orvosszakértő és más igazságügyi szakértők együttműködése a büntető eljárásban.

14.Az igazságügyi orvosszakértő a tárgyalóteremben (elvárások, igények, közvélemény)

15.Az igazságügyi orvosszakértői vélemény határozottságát befolyásoló tényezők

(valószínűségi elemek, korlátok és lehetőségek)

3. Aláírás feltétele

Jelenlét a foglalkozásokon.

4. Számonkérés követelményei

A teljesítmény értékelésére a hallgatók órai szereplése alapján három fokozatú (nem felelt

meg, megfelelt, kiválóan megfelelt) minősítéssel kerül sor.

5. Kötelező tananyag

Az órán elhangzottak

Az igazságügyi szakértői vizsgálatok kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

Budapest, 1986. Első rész 19-124.o.

MORRIS PLOSCOWE : THE EXPERT WITNESS IN CRIMINAL CASES IN

FRANCE, GERMANY, AND ITALY

http://scholarship.law.duke.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1777&context=lcp

6. Ajánlott irodalom

1. Az igazságügyi szakértőkre vonatkozó jogszabályok. Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Page 42: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. Dr. Törő Károly: Az orvosi jogviszony. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,

1986. Első fejezet: IV.; Második fejezet: III.; Negyedik fejezet: I-II-III-IV.

3. Dr. Dezső László: Az orvos büntetőjogi felelőssége. BM Kiadó, Budapest, 1979.

4. Dr. Somogyi Endre: Tévedések és hibák az orvosi gyakorlatban. Medicina

Könyvkiadó, Budapest, 1986

5. Eric W.Hickey, Ph.D.: Serial Murderers and Their Victims, Belmont, California 2010

Egyéb tudnivalók:

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6 épület 127. szoba) zajlik.

Miskolc, 2014. február

Büntető Eljárásjogi

és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőeljárási jog 2. tantárgy

tárgykód: AJBUE227N6

jogász osztatlan szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Róth Erika egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti

Tanszék

Tantárgy oktatója: Prof. Dr. Farkas Ákos egyetemi tanár, Dr. Nagy Anita egyetemi docens

és Dr. Róth Erika egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Büntető eljárási jog 1. AJBUE277N5

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 3

1. A tantárgy feladata és célja A tárgy oktatása során a hallgatók – építve a Büntető eljárási jog 1. tárgy keretében

megszerzett ismeretekre – megismerkedhetnek a nyomozás, a titkos információszerzés,

valamint az ügyész nyomozásban betöltött szerepe, az általa hozott határozatok, a

vádemelés és az elsőfokú bírósági eljárás elméleti és gyakorlati kérdéseivel, továbbá az

alapvető jogszabályi rendelkezésekkel.

2. A tantárgy tematikus leírása

A nyomozás feladata

A nyomozó hatóságok és az ügyész kapcsolata

Page 43: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A nyomozás elrendelése és lefolytatása I.

A nyomozás elrendelése és lefolytatása II. A nyomozási alku

A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés a büntetőeljárásban I.

A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés a büntetőeljárásban II.

A vádemelés I.

A vádemelés II.

A tárgyalás előkészítése

Tárgyalási rendszerek

Az elsőfokú bírósági tárgyalás I.

Az elsőfokú bírósági tárgyalás II.

Az első fokú bírósági eljárás gyakorlati kérdései

A bírósági határozatok elméleti kérdései

A bírósági határozatok szerkesztése

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

A tárgy tanrendben (órarendben) előírt foglalkozásain (előadás) a hallgató köteles részt

venni. Az előadásokon való részvételt a tantárgy felelőse a NEPTUN rendszerbe

bevezetett aláírásával igazolja.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Vizsgára a hallgató akkor bocsátható, ha az aláírást megszerezte.

A tárgy oktatása szóbeli vizsgával zárul, amelyen az írásos tananyag és az órákon

elhangzottak ismeretéről kell számot adniuk a hallgatóknak. A vizsgán a hallgató –

választása szerint – szóban ismerteti a kihúzott tétel kapcsán kidolgozott válaszát és/vagy

válaszol az oktató által feltett kérdésekre. Elvárás a jogszabályok értelmezése, az

összefüggések felismerése, bemutatása, az elméleti anyagrészek és a jogszabályok

együttes ismerete. A vizsgán nyújtott teljesítmény értékelésére ötfokozatú (elégtelen,

elégséges, közepes, jó, jeles) érdemjeggyel kerül sor.

5. Kötelező tananyag

Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás. CompLex Kiadó, Budapest, 2012. 229 - 365.

o.

Máziné Szepesi Erzsébet – Házi Lajos: Büntető eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi

iratmintatár. Complex Kiadó, Bp., 2007.

Bárd Károly: Trial and Sentencing: Judicial Independence, Training and Appointment of

Judges, Structure of Criminal Procedure, Sentencing Patterns, the Role of the Defence int

he Countries of Transition. European Journal of Crime, Criminal Law and Criminal

Justice 7/4 (1999): pp.433-447.

6. Ajánlott irodalom

Page 44: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes

eljárás büntetőügyekben – emberijog-dogmatikai értekezés. Magyar Hivatalos

Közlönykiadó, Budapest, 2007.

Farkas Ákos – Jánosi Andrea: Büntetőjogi tényállások komplex elemzése informatikai és

kommunikációs eszközök támogatásával, e-learning tananyag

Peter Stelfox: Criminal investigation: An introduction to principles and practice. Willan,

Cullompton, 2009.

Róth Erika: Prosecutorial Discretion and its Limits. In: Acta Juridica Hungarica 43, Nos

3-4. 2002. pp. 387 – 399

Egyéb tudnivalók:

Kötelező jogszabályok:

1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról és a kapcsolódó jogszabályok

A hallgató ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és az oktatók –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája

keretében zajlik. A hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési,

kreditbeszámítási kérelmek elbírálására a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás

alapján, illetve az abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített

tárgy tananyagának figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február 10.

Büntető Eljárásjogi

és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőeljárási jog gyakorlat 2. tantárgy

tárgykód: AJBUE278N6

jogász osztatlan szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Róth Erika egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti

Tanszék

Tantárgy oktatója: Prof. Dr. Farkas Ákos egyetemi tanár, Dr. Jánosi Andrea tanársegéd, Dr.

Nagy Anita egyetemi docens és Dr. Róth Erika egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Büntető eljárási jog gyakorlat 1. (AJBUE278N5)

Egyidejű felvétel: Büntetőeljárási jog 2. (AJBUE227N6)

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja A tárgy oktatásának feladata és célja, hogy a hallgatókat megismerkedtesse a nyomozás,

az ügyészi szak, a vádemelés és az elsőfokú bírósági eljárás előadások anyagához

Page 45: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdéseivel, továbbá az alapvető jogszabályi

rendelkezésekkel. Cél, hogy gyakorlat keretében a hallgatók részletesebb magyarázatot

kapjanak az egyes jogintézményekről, megismerjék, és referátumok formájában

feldolgozzák az alapvető szakirodalmat és képesek legyenek a joggyakorlathoz

kapcsolódó feladatokat megoldani.

2. A tantárgy tematikus leírása

A nyomozás feladata

A nyomozó hatóságok és az ügyész kapcsolata. A nyomozás elrendelése és

lefolytatása

A nyomozás elrendelése és lefolytatása. Egyes nyomozási cselekmények

A nyomozás elrendelése és lefolytatása. A nyomozás során hozható

határozatok

A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés a büntetőeljárásban

A vádemelés

Határozatok az ügyészi szakban

A vádirat és a vádindítvány

A tárgyalás előkészítése

Tárgyalási rendszerek

Az elsőfokú bírósági tárgyalás I.

Az elsőfokú bírósági tárgyalás II.

Az első fokú bírósági eljárás gyakorlati kérdései

Tárgyaláslátogatás

A bírósági határozatok szerkesztése

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

A tárgy tanrendben (órarendben) előírt foglalkozásain (szeminárium) a hallgató köteles

részt venni.

Az aláírás megszerzésének feltétele a gyakorlati órákon való részvétel. Három hiányzást

meghaladó mulasztás a félévvégi aláírás megtagadásával jár. Az aláírás megszerzéséért ez

esetben köteles a hallgató gyakorlatvezetőjénél a gyakorlat vezetője által meghatározott

időpontban beszámolni.

A félév folyamán egy zárthelyi dolgozat megírására kerül sor. Annak eredménytelensége

vagy megírásának elmulasztása esetén a hallgatónak a zárthelyi dolgozatot pótolnia kell.

A pótlásra a gyakorlatvezető által meghatározott időben és módon kerül sor.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A félév során egy zárthelyi dolgozat megírására kerül sor, amellyel maximálisan 60 pont

szerezhető. A kérdések megválaszolásához az órákon elhangzottak ismerete és az írott

kötelező tananyag elsajátítása szükséges. További 20 pont adható referátum, kielőadás

tartásáért, vagy más többletteljesítményért (idegen nyelvű előadáson, perbeszédverseny

való részvétel stb.), 10 pont tárgyalás látogatásáért szóló beszámolóért és 10 pont órai

aktivitás alapján. A felsorolt módon megszerezhető 100 pont alapján a gyakorlati jegy 50

Page 46: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

pontig elégtelen (1); 51-59 pont között elégséges (2), 60-69 pont között közepes (3); 70

és 84 pont között jó (4) és 85-tól 100 pontig jeles (5).

5. Kötelező tananyag

Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás. CompLex Kiadó, Budapest, 2012. 229 - 365.

o.

Máziné Szepesi Erzsébet – Házi Lajos: Büntető eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi

iratmintatár. Complex Kiadó, Bp., 2007.

Bárd Károly: Trial and Sentencing: Judicial Independence, Training and Appointment of

Judges, Structure of Criminal Procedure, Sentencing Patterns, the Role of the Defence int

he Countries of Transition. European Journal of Crime, Criminal Law and Criminal

Justice 7/4 (1999): pp.433-447.

6. Ajánlott irodalom

Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes

eljárás büntetőügyekben – emberijog-dogmatikai értekezés. Magyar Hivatalos

Közlönykiadó, Budapest, 2007.

Farkas Ákos – Jánosi Andrea: Büntetőjogi tényállások komplex elemzése informatikai és

kommunikációs eszközök támogatásával, e-learning tananyag

Peter Stelfox: Criminal investigation : An introduction to principles and practice. Willan,

Cullompton, 2009.

Róth Erika: Prosecutorial Discretion and its Limits. In: Acta Juridica Hungarica 43, Nos

3-4. 2002. pp. 387 – 399

Egyéb tudnivalók:

Kötelező jogszabályok:

1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról és a kapcsolódó jogszabályok

A hallgató ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és az oktatók –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája

keretében zajlik. A hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési,

kreditbeszámítási kérelmek elbírálására a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás

alapján, illetve az abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített

tárgy tananyagának figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február 10.

Büntető Eljárásjogi

és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőjogi gyakorlat 4. tantárgyból

tárgykód: AJBKR256N6

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Sántha Ferenc egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: BTI/ Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Page 47: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tantárgy oktatója: Prof. Dr. Görgényi Ilona, egyetemi tanár, Csemáné Dr. Váradi Erika,

egyetemi docens; Dr. Gula József egyetemi docens; dr. Gilányi Eszter tanársegéd

Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjogi gyakorlat 3.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét: 2 óra/hét

Számonkérés módja: aláírás-gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy célja, hogy a joghallgatók elsajátítsák a Büntető Törvénykönyvben szereplő egyes

bűncselekményekre vonatkozó ismeretanyagot. A tárgy keretében a hallgatók az általános

részi ismeretanyag alapján elemzik a vonatkozó bűncselekményeket.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A lopás, a rongálás és a sikkasztás

2. A csalás, a gazdasági csalás és az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás; a

hűtlen kezelés, és a hanyag kezelés

3. A jogtalan elsajátítás, a jármű önkényes elvétele, az uzsora-bűncselekmény és az

orgazdaság

4. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények

5. A hivatali bűncselekmények

6. A hivatalos személy és a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

7. A közbiztonság elleni bűncselekmények

8. A köznyugalom elleni bűncselekmények

9. A közbizalom elleni bűncselekmények

10. Az embercsempészés és a tiltott szerencsejáték szervezése

11. A pénzhamisítás és a pénzhamisítás elősegítése; a pénzmosás és a pénzmosással

kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása

12. A költségvetési csalás és a jövedékkel visszaélés elősegítése

13. A gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények

14. A fogyasztók érdekeit sértő bűncselekmények

15. A tiltott adatszerzés és az információs rendszer elleni bűncselekmények

3. Aláírás feltétele

Az aláírás feltétele a foglalkozásokon való jelenlét, és három hiányzás engedélyezhető. Ennél

több hiányzás esetén a szemináriumvezetőnél kell beszámolni az általa meghatározott

feltételek szerint.

4. Számonkérés követelményei

A félévi követelmények teljesítését a gyakorlat vezetője ötfokozatú minősítéssel és aláírásával

igazolja. Az értékelés alapja a egy sikeresen megírt zárthelyi dolgozat (8 kérdés – 30 pont).

Az elégséges (2), közepes (3) és jó (4) értékelésű zárthelyi dolgozatok eredményét az annak

Page 48: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

megírása előtt megtartott vagy elvállalt referátumok alapján a szemináriumvezető egy jeggyel

felértékelheti.

5. Kötelező tananyag

- Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha

Ferenc – Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Különös Rész. Complex Kiadó 2013.

- A hatályos Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései

- A Kúria kapcsolódó iránymutatásai, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó

határozatai

- Bailin, Alex: Criminalising Free Speech. In: The Criminal Law Review. Issue 7. 2010.

6. Ajánlott irodalom

- Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály: Büntetőjog II. – Különös

Rész, hvgorac, 2012.

- Belovics – Molnár – Sinku (szerk.): Büntetőjog. Különös rész. HVG-ORAC Lap- és

Könyvkiadó Kft., Budapest, 2011.

- Görgényi Ilona, Karsai Krisztina, Madai Sándor, Tóth Mihály, Vaskuti András,

Fantoly Zsanett, Farkas Ákos, Herke Csongor, Kis László, Róth Erika: Büntetőjogi

fogalomtár. Complex Kiadó, 2012.

- Tóth Mihály: A mitológiától a Beatlesig – Rendhagyó bűnügyi jogesettár

megoldásokkal. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2009.

- Csúri András, Fantoly Zsanett, Károlyi Judit, Karsai Krisztina, Szomora Zsolt:

Feladatok és jogesetek a magyar büntetőjog különös részéhez I. Rejtjel Kiadó, Bp.,

2006.

- Kiss Anna: Bűntények a könyvtárszobából. CompLex, 2010.

- Horváth Tibor - Szük László: Büntetőjogi szakirodalom-gyűjtemény. Nemzeti

Tankönyvkiadó, 1994.

- Tiedemann, Klaus: Wirtschaftsstrafrecht. Besonderer Teil. Verlag Franz Vahlen,

München, 2011.

Egyéb tudnivalók:

Az előadást tartó oktatók a fogadóórájukon konzultációs lehetőséget biztosítanak.

A hallgatók kötelesek a Büntető Törvénykönyvvel részt venni a szemináriumokon.

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és az oktatók –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája keretében

zajlik. A tanulmányi ügyintéző: Dobozi Zsoltné (20-79-es mellék), email: jogjulia@uni-

miskolc.hu. A hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési, kreditbeszámítási

kérelmek elbírálására a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás alapján, illetve az

abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített tárgy tananyagának

figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőjogi gyakorlat 2. tantárgyból

tárgykód: AJBKR256N4

Page 49: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Gula József egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: BTI/ Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Prof. Dr. Görgényi Ilona, egyetemi tanár; Csemáné Dr. Váradi Erika,

egyetemi docens;; Dr. Sántha Ferenc egyetemi docens; dr. Gilányi Eszter, tanársegéd

Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjogi gyakorlat 1.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét: 2 óra/hét

Számonkérés módja: aláírás-gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja A tantárgy célja, hogy a joghallgatók megismerkedjenek a büntetőjog alapvető

tudományelméleti kérdéseivel, és a Btk. Általános Részének egyes rendelkezéseivel

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A bűncselekmények megvalósulási szakaszai

2. A bűncselekmények elkövetői; társas bűnelkövetési alakzatok

3. Bűncselekményi egység és bűnhalmazat

4. Hatályos büntetőjogunk szankciórendszerének általános jellemzői. A határozott ideig tartó

szabadságvesztés. Az elzárás

5. Az életfogytig tartó szabadságvesztés

6. Az alternatív, illetve közösségi szankciók. Közérdekű munka és pénzbüntetés.

7. Foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, a sportrendezvények látogatásától

való eltiltás és kiutasítás

8. A közügyektől eltiltás mint mellékbüntetés és az intézkedések

9. A büntetéskiszabás elvei és általános szabályai.

10. A büntetés enyhítése. A halmazati és összbüntetés. A büntetés végrehajtását kizáró okok.

11. Az ismételt bűnelkövetés és jogkövetkezményei. A bűnszervezetben történő elkövetésre

vonatkozó büntetőjogi szabályok.

12. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának felfüggesztése. A mentesítés

13. A fiatalkorúak büntetőjoga

14. A jogi személyekre vonatkozó büntetőjogi rendelkezések

15. A halálbüntetés abolíciója

3. Aláírás feltétele

Az aláírás feltétele a foglalkozásokon való jelenlét, és három hiányzás engedélyezhető. Ennél

több hiányzás esetén a szemináriumvezetőnél kell beszámolni az általa meghatározott

feltételek szerint.

4. Számonkérés követelményei

A félévi követelmények teljesítését a gyakorlat vezetője ötfokozatú minősítéssel és aláírásával

igazolja. Az értékelés alapja egy zárthelyi dolgozat (8 kérdés – 30 pont) sikeres megírása. Az

Page 50: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

elégséges (2), közepes (3) és jó (4) értékelésű zárthelyi dolgozatok eredményét az annak

megírása előtt megtartott vagy elvállalt referátumok alapján a szemináriumvezető egy jeggyel

felértékelheti.

5. Kötelező tananyag

- Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha

Ferenc – Váradi Erika: Magyar büntetőjog. Általános rész. CompLex Kiadó, Budapest,

2012.

- A hatályos Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései

- Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai, és a Kúria (korábban: Legfelsőbb

Bíróság) kapcsolódó iránymutatásai

- Thomas, David: The Legal Aid, Sentencing and Punishment of Offenders Act 2012.

the Sentencing Provisions. In: The Criminal Law Review. Issue 8. 2012.

6. Ajánlott irodalom

- Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály: Büntetőjog – Általános

Rész, hvgorac, 2012.

- Blaskó Béla: Magyar büntetőjog. Általános rész. Rejtjel Kiadó, 2013.

- Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Kiadó, Budapest,

2010.

- Balogh Ágnes, Tóth Mihály: Magyar büntetőjog – Általános rész. Osiris Kiadó, 2010.

- Belovics Ervin, Békés Imre, Busch Béla, Gellér Balázs, Margitán Éva, Molnár Gábor,

Sinku Pál: Büntetőjog Általános Rész, HVG ORAC Kiadó, 2010.

- Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános rész. HVG ORAC Kiadó, 2010.

- Gellér Balázs József: A magyar büntetőjog tankönyve I. Általános tanok. Magyar

Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2008.

- Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Közgazd. és Jogi

Kvk., 1984. 1-302. o.

- A Btk. Kommentárok vonatkozó részei

- Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. hvgorac

Lap- és Könyvkiadó Kft., 2006.

- Görgényi Ilona, Karsai Krisztina, Madai Sándor, Tóth Mihály, Vaskuti András,

Fantoly Zsanett, Farkas Ákos, Herke Csongor, Kis László, Róth Erika: Büntetőjogi

fogalomtár. Complex Kiadó, 2012.

- Horváth Tibor - Szük László: Büntetőjogi szakirodalom-gyűjtemény. Nemzeti

Tankönyvkiadó, 1994.

- Nagy Ferenc, Fantoly Zsanett, Karsai Krisztina, Kovács Judit, Szomora Zsolt:

Feladatok és jogesetek a magyar büntetőjog általános részéhez. Rejtjel Kiadó, Bp.,

2005.

- Alldridge, Peter: The Limits of Confiscation. In: The Criminal Law Review. Issue 11.

2011.

Egyéb tudnivalók:

Az előadást tartó oktatók a fogadóórájukon konzultációs lehetőséget biztosítanak.

A hallgatók kötelesek a Büntető Törvénykönyvvel részt venni a szemináriumokon.

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és az oktatók –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája keretében

zajlik. A tanulmányi ügyintéző: Dobozi Zsoltné (20-79-es mellék), email: jogjulia@uni-

Page 51: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

miskolc.hu. A hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési, kreditbeszámítási

kérelmek elbírálására a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás alapján, illetve az

abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített tárgy tananyagának

figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőjog 2. tantárgyból

tárgykód: AJBKR275N4

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Az előadások időpontja és helye: kedd, 10-12 óra, XX. ea.

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Görgényi Ilona, egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: BTI/ Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Csemáné Dr. Váradi Erika, egyetemi docens; Dr. Gula József egyetemi

docens; Dr. Sántha Ferenc egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjog 1.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét: 2 óra/hét

Számonkérés módja: aláírás-kollokvium

Kreditpont: 4

1. A tantárgy feladata és célja A tantárgy célja, hogy a joghallgatók megismerkedjenek a büntetőjog alapvető

tudományelméleti kérdéseivel, és a Btk. Általános Részének egyes rendelkezéseivel.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A bűncselekmények megvalósulási szakaszai

2. A bűncselekmények elkövetői; társas bűnelkövetési alakzatok

3. Bűncselekményi egység és bűnhalmazat

4. Hatályos büntetőjogunk szankciórendszerének általános jellemzői. A határozott ideig tartó

szabadságvesztés. Az elzárás

5. Az életfogytig tartó szabadságvesztés

6. Az alternatív, illetve közösségi szankciók. Közérdekű munka és pénzbüntetés.

7. Foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, a sportrendezvények látogatásától

való eltiltás és kiutasítás

8. A közügyektől eltiltás mint mellékbüntetés és az intézkedések

9. A büntetéskiszabás elvei és általános szabályai.

10. A büntetés enyhítése. A halmazati és összbüntetés. A büntetés végrehajtását kizáró okok.

Page 52: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

11. Az ismételt bűnelkövetés és jogkövetkezményei. A bűnszervezetben történő elkövetésre

vonatkozó büntetőjogi szabályok.

12. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának felfüggesztése. A mentesítés

13. A fiatalkorúak büntetőjoga

14. A jogi személyekre vonatkozó büntetőjogi rendelkezések

15. A halálbüntetés abolíciója

3. Aláírás feltétele

A félévi aláírás feltétele az előadások legalább 60 %-án való jelenlét, amelynek ellenőrzésére

előadásonként kerül sor. Amennyiben a hallgató ezen évközi kötelezettségeinek nem tesz

eleget, a mulasztás pótlására a tanszék a szorgalmi időszak utolsó hetében biztosít lehetőséget.

4. Vizsgakövetelmények leírása

A számonkérés szóbeli kollokvium keretében történik, melynek alapját a tételsorban

meghatározott témakörök képezik, a kötelező tananyagnak, valamint az előadáson

elhangzottaknak megfelelően. (Az értékelés ötfokú: 1-5 érdemjegy)

5. Kötelező tananyag

- Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha

Ferenc – Váradi Erika: Magyar büntetőjog. Általános rész. CompLex Kiadó, Budapest,

2012.

- A hatályos Büntető Törvénykönyv Általános részének vonatkozó rendelkezései

- Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai, és a Kúria (korábban: Legfelsőbb

Bíróság) kapcsolódó iránymutatásai

- Thomas, David: The Legal Aid, Sentencing and Punishment of Offenders Act 2012.

the Sentencing Provisions. In: The Criminal Law Review. Issue 8. 2012.

6. Ajánlott irodalom

- Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály: Büntetőjog – Általános

Rész, hvgorac, 2012.

- Blaskó Béla: Magyar büntetőjog. Általános rész. Rejtjel Kiadó, 2013.

- Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Kiadó, Budapest,

2010.

- Balogh Ágnes, Tóth Mihály: Magyar büntetőjog – Általános rész. Osiris Kiadó, 2010.

- Belovics Ervin, Békés Imre, Busch Béla, Gellér Balázs, Margitán Éva, Molnár Gábor,

Sinku Pál: Büntetőjog Általános Rész, HVG ORAC Kiadó, 2010.

- Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános rész. HVG ORAC Kiadó, 2010.

- Gellér Balázs József: A magyar büntetőjog tankönyve I. Általános tanok. Magyar

Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2008.

- Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Közgazd. és Jogi

Kvk., 1984. 1-302. o.

- A Btk. Kommentárok vonatkozó részei

- Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. hvgorac

Lap- és Könyvkiadó Kft., 2006.

- Görgényi Ilona, Karsai Krisztina, Madai Sándor, Tóth Mihály, Vaskuti András,

Fantoly Zsanett, Farkas Ákos, Herke Csongor, Kis László, Róth Erika: Büntetőjogi

fogalomtár. Complex Kiadó, 2012.

Page 53: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- Horváth Tibor - Szük László: Büntetőjogi szakirodalom-gyűjtemény. Nemzeti

Tankönyvkiadó, 1994.

- Nagy Ferenc, Fantoly Zsanett, Karsai Krisztina, Kovács Judit, Szomora Zsolt:

Feladatok és jogesetek a magyar büntetőjog általános részéhez. Rejtjel Kiadó, Bp.,

2005.

- Alldridge, Peter: The Limits of Confiscation. In: The Criminal Law Review. Issue 11.

2011.

Egyéb tudnivalók:

Az előadást tartó oktatók a fogadóórájukon konzultációs lehetőséget biztosítanak.

A hallgatók kötelesek a Büntető Törvénykönyvvel részt venni az előadásokon.

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és az oktatók –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája keretében

zajlik. A tanulmányi ügyintéző: Dobozi Zsoltné (20-79-es mellék), email: jogjulia@uni-

miskolc.hu. A hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési, kreditbeszámítási

kérelmek elbírálására a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás alapján, illetve az

abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített tárgy tananyagának

figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőjog 4. tantárgyból

tárgykód: AJBKR275N6

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Az előadások időpontja és helye: hétfő, 10-12 óra; XXXII. ea.

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Görgényi Ilona, egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: BTI/ Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Csemáné Dr. Váradi Erika, egyetemi docens; Dr. Gula József egyetemi

docens; Dr. Sántha Ferenc egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjog 3.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét: 2 óra/hét

Számonkérés módja: aláírás-kollokvium

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja A tantárgy célja, hogy a joghallgatók elsajátítsák a Büntető Törvénykönyvben szereplő egyes

bűncselekményekre vonatkozó ismeretanyagot. A tárgy keretében a hallgatók az általános

részi ismeretanyag alapján elemzik a vonatkozó bűncselekményeket.

Page 54: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A lopás, a rongálás és a sikkasztás

2. A csalás, a gazdasági csalás és az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás; a

hűtlen kezelés és a hanyag kezelés

3. A jogtalan elsajátítás, a jármű önkényes elvétele, az uzsora-bűncselekmény és az

orgazdaság

4. A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények

5. A hivatali bűncselekmények

6. A hivatalos személy és a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

7. A közbiztonság elleni bűncselekmények

8. A köznyugalom elleni bűncselekmények

9. A közbizalom elleni bűncselekmények

10. Az embercsempészés és a tiltott szerencsejáték szervezése

11. A pénzhamisítás és a pénzhamisítás elősegítése; a pénzmosás és a pénzmosással

kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása

12. A költségvetési csalás és a jövedékkel visszaélés elősegítése

13. A gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények

14. A fogyasztók érdekeit sértő bűncselekmények

15. A tiltott adatszerzés és az információs rendszer elleni bűncselekmények

3. Aláírás feltétele

A félévi aláírás feltétele az előadások legalább 60 %-án való jelenlét, amelynek ellenőrzésére

előadásonként kerül sor. Amennyiben a hallgató ezen évközi kötelezettségeinek nem tesz

eleget, a mulasztás pótlására a tanszék a szorgalmi időszak utolsó hetében biztosít lehetőséget.

4. Vizsgakövetelmények leírása

A számonkérés szóbeli kollokvium keretében történik, melynek alapját a tételsorban

meghatározott témakörök képezik, a kötelező tananyagnak, valamint az előadáson

elhangzottaknak megfelelően. (Az értékelés ötfokú: 1-5 érdemjegy)

5. Kötelező tananyag

- Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha

Ferenc – Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Különös Rész. Complex Kiadó 2013.

- A hatályos Büntető Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései

- A Kúria kapcsolódó iránymutatásai, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó

határozatai

- Bailin, Alex: Criminalising Free Speech. In: The Criminal Law Review. Issue 7. 2010.

6. Ajánlott irodalom

- Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály: Büntetőjog II. – Különös

Rész, hvgorac, 2012.

- Belovics – Molnár – Sinku (szerk.): Büntetőjog. Különös rész. HVG-ORAC Lap- és

Könyvkiadó Kft., Budapest, 2011.

- Görgényi Ilona, Karsai Krisztina, Madai Sándor, Tóth Mihály, Vaskuti András,

Fantoly Zsanett, Farkas Ákos, Herke Csongor, Kis László, Róth Erika: Büntetőjogi

fogalomtár. Complex Kiadó, 2012.

Page 55: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- Tóth Mihály: A mitológiától a Beatlesig – Rendhagyó bűnügyi jogesettár

megoldásokkal. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2009.

- Csúri András, Fantoly Zsanett, Károlyi Judit, Karsai Krisztina, Szomora Zsolt:

Feladatok és jogesetek a magyar büntetőjog különös részéhez I. Rejtjel Kiadó, Bp.,

2006.

- Kiss Anna: Bűntények a könyvtárszobából. CompLex, 2010.

- Horváth Tibor - Szük László: Büntetőjogi szakirodalom-gyűjtemény. Nemzeti

Tankönyvkiadó, 1994.

- Tiedemann, Klaus: Wirtschaftsstrafrecht. Besonderer Teil. Verlag Franz Vahlen,

München, 2011.

Egyéb tudnivalók:

Az előadást tartó oktatók a fogadóórájukon konzultációs lehetőséget biztosítanak.

A hallgatók kötelesek a Büntető Törvénykönyvvel részt venni az előadásokon.

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és az oktatók –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája keretében

zajlik. A tanulmányi ügyintéző: Dobozi Zsoltné (20-79-es mellék), email: jogjulia@uni-

miskolc.hu. A hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési, kreditbeszámítási

kérelmek elbírálására a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás alapján, illetve az

abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített tárgy tananyagának

figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Büntetőjog 5. (záróvizsga felkészítő) tantárgyból

tárgykód: AJBKR275N10

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/14. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens, Dr. Gula József egyetemi

docens, Dr. Sántha Ferenc egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: AJBKR275N6

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2 óra/hét

Számonkérés módja: -

Kreditpont: -

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy célja a büntetőjog terén megszerzett ismeretek összefoglalása, és a tételes jog

változásai és az új joggyakorlat bemutatása. Ennek megfelelően a tárgy tematikája kiterjed a

Page 56: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

büntetőjog mind általános, mind különös része kapcsán elsajátított ismeretekre, beleértve az

elméleti kérdéseket is.

2. A tantárgy tematikus leírása

­ A büntetőjog anyagi jog általános részi ismeretei I.

­ A büntetőjog anyagi jog általános részi ismeretei II.

­ A büntetőjog anyagi jog általános részi ismeretei III.

­ A büntető anyagi jog különös részi ismeretei I.

­ A büntető anyagi jog különös részi ismeretei II.

­ A büntető anyagi jog különös részi ismeretei III.

­ Büntetőjog a gyakorlatban (jogeset-megoldások)

3. Az aláírás feltétele

A tanrendben előírt előadásokon a Hallgató köteles részt venni, mely az aláírás feltétele. Az

előadásokról három hiányzás engedélyezett. Az előadásokon való részvételt a tárgyfelelős

aláírásával igazolja.

4. A számonkérés követelményei

5. Kötelező tananyag

- Az előadásokon elhangzottak;

- Büntető Törvénykönyv vonatkozó részei

- Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha

Ferenc – Váradi Erika: Magyar büntetőjog. Általános rész. CompLex Kiadó, 2012.

- Görgényi Ilona – Gula József – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha Ferenc – Váradi

Erika: Magyar büntetőjog. Különös rész. CompLex Kiadó, Budapest, 2013.

- Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai

- A Kúria kapcsolódó iránymutatásai

6. Ajánlott irodalom

- A Btk. Kommentárok vonatkozó részei

- Balogh Ágnes, Tóth Mihály: Magyar büntetőjog – Általános rész. Osiris Kiadó, 2010.

- Belovics – Molnár – Sinku (szerk.): Büntetőjog. Különös rész. HVG-ORAC Lap- és

Könyvkiadó Kft., Budapest, 2011.

- Belovics Ervin, Békés Imre, Busch Béla, Gellér Balázs, Margitán Éva, Molnár Gábor,

Sinku Pál: Büntetőjog Általános Rész, HVG ORAC Kiadó, 2010.

- Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály: Büntetőjog I. – Általános Rész,

hvgorac, 2012.

- Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály: Büntetőjog II. – Különös Rész,

hvgorac, 2012.

- Blaskó Béla: Magyar büntetőjog. Általános rész. Rejtjel Kiadó, 2013.

- Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános rész. HVG ORAC Kiadó, 2010.

- Görgényi Ilona, Karsai Krisztina, Madai Sándor, Tóth Mihály, Vaskuti András, Fantoly

Zsanett, Farkas Ákos, Herke Csongor, Kis László, Róth Erika: Büntetőjogi fogalomtár.

Complex Kiadó, 2012.

Page 57: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- F. Dünkel-J. Grzywa-P. Horsfield-I. Pruin (Eds.): Juvenile Justice Systems in Europe. 2nd

revised edition. Forum Verlag, Godesberg, 2011.

Egyéb tudnivalók:

A hallgatók kötelesek a Büntető Törvénykönyvvel részt venni az előadásokon.

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és a tárgyfelelős –

tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája keretében

zajlik.

A Hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési, kreditbeszámítási kérelmek

elbírálására az ÁJK HKR-ben, valamint a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás

alapján, illetve az abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített tárgy

tananyagának figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Criminal Cases in Courtroom szabadon választható tantárgy

tárgykód: AJBUEALT020

Jogász osztatlan szak, nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Nagy Anita egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Bűnügyi Tudományok Intézete/Büntető Eljárásjogi és

Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Nagy Anita egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja A tantárgy során a hallgatók széles körűen szereznek ismereteket angol nyelven a

magyar büntetőeljárás és büntetés-végrehajtási jog területéről (alapelvek, a bíróságok

hatásköre és illetékessége, a bírósági eljárás általános szabályai).

Különös hangsúlyt fektetünk az egyes büntetések végrehajtására. A hallgatók konkrét

jogeset alapján, lehetőséget kapnak büntető jegyzőkönyv, valamint elsőfokú bírósági

határozatok megszerkesztésére.

.

Page 58: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Basic provisions in Criminal Procedure

2. The Indictment

3. The Legal Position of the Accused, The Rights of the Defence

4. The Legal Position of the Victim

5. The Protection of the Witness

6. Coercive measures

7. Trial in the courts of first instance

8. The form of the Protokoll

9. Types of punishments I. (Imprisonment)

10.Types of punishments II. (Labour in the public, Suspension of the Execution of

Punishment,

11.Types of punishments III. (The fine, Prohibition of professional activity,

Suspension of driving privileges, Banishment, Expulsion

12. Types of punishments IV. (Probation, Confiscation, Confiscation of property,

Supervision by probation officer, Seizure)

13. Sentence

14. Legal case I. (crime against person)

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

A tárgy órarendben előírt foglalkozásain a hallgató köteles részt venni

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Órai szereplés, aktivitás, hozzászólás alapján a hallgató kiválóan megfelelt, megfelelt,

vagy nem megfelelt gyakorlati jegyet szerez.

5. Kötelező tananyag:

Erika Róth: The Prosecution Service Function within the Hungarian Criminal

Justice System In: European Journal on Criminal Policy and Research, Special Issue:

Prosecution and Diversion within Criminal Justice system in Europe, Volume 14.

Numbers 2-3 August 2008, 289 – 309.p.

Joseph J. Senna, M.S.W.,J.D. – Larry J. Siegel, PhD : Introduction to Criminal Justice,

West Publishing Company, St Paul, United States of America 1984

6. Ajánlott irodalom:

George F.Cole : The American System of Criminal Justice , Brooks/Cole Publishing

Company, California, 1983

Károly Bárd : Fairness in Criminal Proceedings, Hungarian Official Journal Publisher

Bp., 2009

Procedural Right in Criminal Proceedings

Page 59: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

http://www.ecba.org/content/index.php?option=com_content&view=article&id=355:pro

ced ural-right-in-criminal-proceedings&catid=65&Itemid=22

Egyéb tudnivalók: A hallgató ügyintézés az intézeti adminisztráción (A/6. épület 127. szoba) és a

tárgyfelelős – tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett –

fogadóórája keretében zajlik.

Miskolc, 2014. február 7

Büntető Eljárásjogi

és Büntetés-végrehajtási Jogi Intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Európai Unió bírósági rendszere c. tantárgyból

tárgykód: AJEUNALT011

jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév második félév

Tárgyfelelős: Dr. Angyal Zoltán egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Angyal Zoltán egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség:.

Egyidejű felvétel:

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Page 60: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

Az oktatási program célja az Európai Unió bírósági rendszerének bemutatása és elemzése; az

Európai Unió Bírósága, a Törvényszék és az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke

működésének vizsgálata és elemzése. A tantárgy elősegíti a hallgatók Európai Bíróság előtti

eljárásjogi ismereteinek kibővítését, valamint kiemelt jártasságot szereznek az EB ítélkezési

gyakorlatában.

2. A tantárgy tematikus leírása

Konzultáció időpontja: 04.12. Sz. 14.20-15.50 XVIII. ea.

1. Az Európai Unió Bíróságának bírái és főtanácsnokai, az ítélkező testületek

2. A Bíróság működésének általános szabályai

3. A Törvényszék bírái, az ítélkező testületek,

4. Az EU Közszolgálati Törvényszékének létrejötte és működése

5. A keresettípusok

6. A hatáskörök megoszlása a bíróságok között

7. Az előzetes döntéshozatali eljárás

8. A tagállamokkal szembeni kötelezettségszegési eljárások

9. A semmissé nyilvánítási eljárás és a mulasztási per

10. Az egyének perképessége

11. A legújabb joggyakorlat elemzése

12. A legújabb joggyakorlat elemzése

13. A legújabb joggyakorlat elemzése

14. A legújabb joggyakorlat elemzése

15. A legújabb joggyakorlat elemzése

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az előadáson a részvétel kötelező, amelyet katalógus tartásával ellenőrzünk. Kettő

hiányzást elfogadunk. Aki nem vesz részt legalább öt előadáson, annak az aláírás

feltétele – hiányzásonként - a tárgyfelelős által kijelölt bírósági ítéletből készített

Page 61: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

esetbeszámoló megírása. Aki nem vesz részt az legalább három előadáson, annak az

aláírás feltétele szóbeli beszámoló az elmulasztott előadások anyagából.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Az aláírás feltétele a 3. pontban leírtak teljesítése. A számonkérés módja írásbeli

beszámoló.

5. Kötelező tananyag

EU-jog (szerk: Osztovits András), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012

Várnay Ernő – Papp Mónika: Az Európai Unió joga, KJK-KERSZÖV, Jogi és üzleti Kiadó

Kft., Budapest, 2010.

Craig, P., De Búrca, G.: EU Law, OUP, Oxford 2003

6. Ajánlott irodalom

Blutman László: EU-jog a tárgyalóteremben, Az előzetes döntéshozatali eljárás, KJK-

KERSZÖV, Budapest, 2003;

Várnay Ernő: A tagállamokkal szembeni kötelezettségszegési eljárások, COMPLEX,

Budapest, 2006

Blutmann László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban, HVG-ORAC, Budapest,

2010

Lenaerts, Koen and Nuffel, Piet Van (editor: Robert Bray): Constitutional Law of the

European Union, Sweet & Maxwell Ltd, Second Edition, London, 2005

Konzultáció időpontja: kedd 10.00-12.00 A/6. fsz. 22/B.

Egyéb tudnivalók:

Intézeti ügyintéző: Szabó Emese, 22-99 mellék

Miskolc, 2014. február

Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék

Page 62: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Európai Unió bírósági rendszere c. tantárgyból

tárgykód: AJEUNALT011

jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév második félév

Tárgyfelelős: Dr. Angyal Zoltán egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Angyal Zoltán egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség:.

Egyidejű felvétel:

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

Az oktatási program célja az Európai Unió bírósági rendszerének bemutatása és elemzése; az

Európai Unió Bírósága, a Törvényszék és az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke

működésének vizsgálata és elemzése. A tantárgy elősegíti a hallgatók Európai Bíróság előtti

eljárásjogi ismereteinek kibővítését, valamint kiemelt jártasságot szereznek az EB ítélkezési

gyakorlatában.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Az Európai Unió Bíróságának bírái és főtanácsnokai, az ítélkező testületek

2. A Bíróság működésének általános szabályai

3. A Törvényszék bírái, az ítélkező testületek,

4. Az EU Közszolgálati Törvényszékének létrejötte és működése

Page 63: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5. A keresettípusok

6. A hatáskörök megoszlása a bíróságok között

7. Az előzetes döntéshozatali eljárás

8. A tagállamokkal szembeni kötelezettségszegési eljárások

9. A semmissé nyilvánítási eljárás és a mulasztási per

10. Az egyének perképessége

11. A legújabb joggyakorlat elemzése

12. A legújabb joggyakorlat elemzése

13. A legújabb joggyakorlat elemzése

14. A legújabb joggyakorlat elemzése

15. A legújabb joggyakorlat elemzése

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az előadáson a részvétel kötelező, amelyet katalógus tartásával ellenőrzünk. Kettő

hiányzást elfogadunk. Aki nem vesz részt legalább öt előadáson, annak az aláírás

feltétele – hiányzásonként - a tárgyfelelős által kijelölt bírósági ítéletből készített

esetbeszámoló megírása. Aki nem vesz részt az legalább három előadáson, annak az

aláírás feltétele szóbeli beszámoló az elmulasztott előadások anyagából.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Az aláírás feltétele a 3. pontban leírtak teljesítése. A számonkérés módja írásbeli

beszámoló.

5. Kötelező tananyag

EU-jog (szerk: Osztovits András), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012

Várnay Ernő – Papp Mónika: Az Európai Unió joga, KJK-KERSZÖV, Jogi és üzleti Kiadó

Kft., Budapest, 2010.

Craig, P., De Búrca, G.: EU Law, OUP, Oxford 2003

Page 64: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Ajánlott irodalom

Blutman László: EU-jog a tárgyalóteremben, Az előzetes döntéshozatali eljárás, KJK-

KERSZÖV, Budapest, 2003;

Várnay Ernő: A tagállamokkal szembeni kötelezettségszegési eljárások, COMPLEX,

Budapest, 2006

Blutmann László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban, HVG-ORAC, Budapest,

2010

Lenaerts, Koen and Nuffel, Piet Van (editor: Robert Bray): Constitutional Law of the

European Union, Sweet & Maxwell Ltd, Second Edition, London, 2005

Konzultáció időpontja: kedd 10.00-12.00 A/6. fsz. 22/B.

Egyéb tudnivalók:

Intézeti ügyintéző: Szabó Emese, 22-99 mellék

Miskolc, 2014. február

Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Európajog 1. c. tantárgyból

tárgykód: AJEUN273N4

jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév második félév

Tárgyfelelős: Dr. Angyal Zoltán egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Angyal Zoltán egyetemi docens, Dr. Marinkás György egyetemi tanársegéd

Page 65: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Előtanulmányi kötelezettség: Alkotmányjog 1.

Egyidejű felvétel:

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2/hét

Számonkérés módja: szóbeli kollokvium

Kreditpont: 3

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy feladata, hogy a hallgatók megismerkedjenek az intézményesített európai

integráció létrejöttével és történetével, az Európai Unió intézményrendszerével, az

Európai Unió Bíróságának rendszerével és fontosabb eljárásaival, valamint az uniós jog

elveivel.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. - Az európai integráció előtörténete és fejlődési irányai második világháború után. Az

Európa Tanács, az OECD és a NATO megalakulása

- Az ESZAK, az EGK és az EURATOM megalakulásának előzményei és az alapító

szerződések

2.

- Az integráció kibővülése 2013-ig. Az integráció belső elmélyülése 1986-ig. Az Egységes

Európai Okmány

- A Maastrichti Szerződés és az Európai Unió egykori három pilléres szerkezeti felépítése

3.

- Az Amszterdami Szerződés és a Nizzai Szerződés

- Az EU reformja: az Európai Konvent, az Európai Alkotmány és a Lisszaboni Szerződés.

4.

- Az EU intézményrendszerének jellege, alapelvei és csoportosítása

- Az Európai Tanács

- Az Európai Unió Tanácsa

- Az Európai Bizottság

5.

- Az Európai Parlament

- Az európai ombudsman

- Az Európai Számvevőszék. A Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága

6.

- Az EU jogi személyisége. Az EU jogalkotó hatásköreinek fajtái. A szubszidiaritás és az

arányosság elvei

- Az uniós jog elsődleges jogforrásai

- Az uniós jog másodlagos jogforrásai

7.

- A másodlagos uniós jogi aktusok hierarchiája és az egyéb jogforrások

- A rendes jogalkotási eljárás és a különleges jogalkotási eljárások

Page 66: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- A nemzeti parlamentek szerepe a jogalkotási eljárásokban és a nem jogalkotási eljárások

8.

- Az Európai Unió Bírósága I.: a Bíróság

- Az Európai Unió Bírósága II.: A Törvényszék és az EU Közszolgálati Törvényszéke

9.

- Az Európai Unió Bírósága III: A Bíróság előtti eljárás fontosabb szabályai és a

jogértelmezési módszerek

10.

- Bírósági eljárások I.: A tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárások

11.

- Bírósági eljárások II.: A semmisségi eljárás

- Bírósági eljárások III.: A mulasztási eljárás és az érvénytelenségi kifogás

12.

- Bírósági eljárások IV.: Az előzetes döntéshozatali eljárás

13.

- Az uniós jog alapelvei I.: Az uniós jog elsőbbsége

14.

- Az uniós jog alapelvei II.: Az uniós jog közvetlen hatályának elve

- Az uniós jog alapelvei III.: A tagállamok kártérítési felelőssége az uniós jog megsértése

esetén

15.

- Az uniós jog alapelvei IV.: Közvetlen alkalmazhatóság elve. A közvetett

hatály/értelmezési kötelezettség elve. A kölcsönös elismerés elve. A lojális együttműködés

elve.

- Az uniós jog alapelvei V.: Az alapvető jogok védelme az Európai Unióban

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az előadásokon a részvétel kötelező, amelyet katalógus tartásával ellenőrzünk. Kettő

hiányzást elfogadunk. Aki nem vesz részt legalább tíz előadáson, annak az aláírás

feltétele – hiányzásonként - a tárgyfelelős által kijelölt bírósági ítéletből készített

esetbeszámoló megírása. Aki nem vesz részt legalább hét előadáson, annak az aláírás

feltétele szóbeli beszámoló az elmulasztott előadások anyagából.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Az aláírás feltétele a 3. pontban leírtak teljesítése. A vizsga szóbeli kollokviumon történik

az előre megadott tételsor alapján.

5. Kötelező tananyag

EU-jog (szerk: Osztovits András), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012

(ez a tételsor alapja)

Page 67: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Várnay Ernő – Papp Mónika: Az Európai Unió joga, KJK-KERSZÖV, Jogi és üzleti Kiadó

Kft., Budapest, 2010.

Craig, P., De Búrca, G.: EU Law, OUP, Oxford 2003

6. Ajánlott irodalom

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, HVG-ORAC, Budapest, 2011.

Blutmann László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban, HVG-ORAC, Budapest,

2010

Lenaerts, Koen and Nuffel, Piet Van (editor: Robert Bray): Constitutional Law of the

European Union, Sweet & Maxwell Ltd, Second Edition, London, 2005

Egyéb tudnivalók:

A tárgyjegyző mérlegelése szerint megajánlott jegyet ajánlhat európai jogi

perbeszédversenyeken nyújtott teljesítmény, valamint az előadások anyagából történő

beszámoló alapján.

Konzultáció időpontja: hétfő 8.00-10.00 XVIII. ea.

Intézeti ügyintéző: Szabó Emese, 22-99 mellék

Miskolc, 2014. február 7.

Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Felzárkóztatás és bűnmegelőzés szabadon választható tantárgy

tárgykód: AJBKRSZVFB (jogász nappali), AJBKRSZVFBJ (ÁJK),

AJBKRSZVFBISZ (más kar)

az egyetem valamennyi hallgatója részére

2013/14. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség:

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Page 68: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A gyakorlatorientált szabadon választható tárgy célja, hogy a Hallgatók képet kaphassanak a

bűnmegelőzés alapfogalmairól, a bűnmegelőzés és a szociálpolitika kapcsolódási pontjairól,

valamint a felzárkóztatás kriminológiai aspektusairól. A témaelemzés interdiszciplináris

jellegét a felzárkóztatás fogalmának, módszereinek, megvalósulási formáinak tudomány- és

jogterületeken átnyúló feldolgozása biztosítja, lehetőséget teremtve a nemzetközi kitekintésre

is. A kurzus alkalmat ad arra is, hogy a résztvevők felismerhessék a normatív bűnügyi

tudományok által kezelt jogi jelenség társadalmi vetületeit, a beavatkozás komplexitásának

fontosságát, s sajátélményű tapasztalatokat szerezhessenek a szakmai kirándulásokon illetve

esetmegbeszélésen.

2. A tantárgy tematikus leírása

­ Általános bevezető. A bűnmegelőzés fogalma és eszközei

­ Bűnmegelőzési stratégiák és jó gyakorlatok

­ Bűnmegelőzés – szociálpolitika – felzárkóztatás. Közösségi és társadalmi felzárkóztatás

­ Felzárkóztatási stratégiák

­ A felzárkóztatás célcsoportjai. Underclass, kisebbségek, mélyszegénységben élők.

Szociográfiai és társadalomföldrajzi kitekintés

­ Felzárkóztatás a gyakorlatban I. A családok támogatása. Családpolitika.

­ Felzárkóztatás a gyakorlatban II. Foglalkoztatáspolitika

­ Felzárkóztatás a gyakorlatban III. Népegészségügy

­ Felzárkóztatás a gyakorlatban IV. Ifjúságpolitika

­ Felzárkóztatás a gyakorlatban V. Oktatáspolitika

­ Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás I. Családsegítés, gyermekvédelem, gyámügyi

igazgatás

­ Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás II. Rendészeti bűnmegelőzés a felzárkóztatás

jegyében

­ Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás III. Bűnmegelőzés és büntető igazságszolgáltatás

(Az Igazságügyi Szolgálat és a Zöld Ház Foglalkoztató)

­ Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás IV. Felzárkóztatást eredményező programok zárt

intézetekben

­ Szakmai gyakorlat

3. Az aláírás feltétele

A tanrendben előírt konzultációkon a Hallgató köteles részt venni, mely az év végi aláírás

feltétele. Az órákról három hiányzás engedélyezett. A részvételt a tárgyfelelős aláírásával

igazolja.

4. A számonkérés követelményei

A tárgy oktatása az aláírást szerzett Hallgatók számára írásbeli beszámolóval zárul, melynek

keretében a Hallgató a feltett kérdések megválaszolásával igazolja, hogy a követelményekben

meghatározottakat elsajátította. A számonkért ismeretek köre a konzultáción elhangzottak. A

nyújtott teljesítmény értékelésére háromfokozatú (nem felelt meg; megfelelt, kiválóan

megfelelt) értékeléssel kerül sor.

5. Kötelező tananyag

Page 69: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- a konzultáción elhangzottak

- Csemáné Váradi Erika (szerk.): Bevezetés a bűnügyi tudományokba. Bíbor Kiadó,

Miskolc, 2007.

- L. Fennelly: Handbook of Loss Prevention and Crime Prevention. Elsevier Inc.

Waltham, 2012. On-line: http://books.google.hu/books?id=L0SMb-

GZzzYC&printsec=frontcover&dq=crime+prevention+pdf&hl=

en&sa=X&ei=6fP4Us6hDKTNygOtoIHADw&ved=0CFgQ6AEwCQ#v=onepage&q=crime%20preven

tion%20pdf&f=false

6. Ajánlott irodalom

- Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, 1997.

- Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új Mandátum

Könyvkiadó, 1997.

- Bárdi Nándor-Tóth Ágnes (szerk): Asszimiláció, integráció, szegregáció. Párhuzamos

értelmezések a kisebbségkutatásban. Argumentum. MTA Kisebbségkutató Intézet,

2011.

- Borbíró Andrea – Kerezsi Klára (szerk.): A kriminálpolitika és a társadalmi

bűnmegelőzés kézikönyve. I. IRM, Budapest, 2009. On-line:

http://bunmegelozes.easyhosting.hu/dok/tamop_tk_1_alt+gyfk.pdf

- Borbíró Andrea – Kiss Anna – Velez Edit – Garami Lajos (szerk.): A kriminálpolitika

és a társadalmi bűnmegelőzés kézikönyve. I.-II. IRM, Budapest, 2009. On-line:

http://bunmegelozes.easyhosting.hu/dok/tamop_tk_2_aldseg+reintegr.pdf

- Farkas Péter: A szeretet civilizációjáért - Társadalompolitika - szociálpolitika -

családpolitika és a keresztény társadalometika. L'Harmattan Kiadó, 2012.

- Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom (Válogatás Ferge Zsuzsa tanulmányaiból).

T-Twins Kiadó, 1991.

- György László: A társadalmi felzárkózás egyes gazdaságpolitikai aspektusai. Doktori

értekezés. 2012. On-line: http://www.kornygazd.bme.hu/doktori/phds/DSZ-

13/GyorgyLaszlo/GyorgyL_ertekezes.pdf

- Ladányi János-Szelényi Iván: A kirekesztettség változó formái. Napvilág Kiadó, 2004.

- Mayer József: A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok kialakulása, a felzárkóztatás

lehetőségei. 2009. On-line: http://www.ofi.hu/tudastar/onkormanyzat-

kozoktatas/hatranyos-helyzetu-090617

- A „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért” program

honlapja On-line: http://www.melyszegenyseg.hu/hireink/htmls/hireink

- Community Crime Prevention Guide. Law Courts Education Society on behalf of the

Criminal Justice Reform Secretariat. British Columbia. On-line:

http://www.criminaljusticereform.gov.bc.ca/en/what_you_can_do/crime_prevention_sing

le_page.pdf

Egyéb tudnivalók:

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztrációban (A/6. épület 127. szoba) és a tárgyfelelős

– tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája

keretében zajlik.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Page 70: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli
Page 71: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Felzárkóztatás és bűnmegelőzés

az egyetem valamennyi hallgatója részére

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgykód: AJBKRSZVFB (jogász nappali) AJBKRSZVFBJ (ÁJK), AJBKRSZVFBISZ (más kar)

Az előadások ideje: szerda 16-18 óra

Az előadások helye: Felnőttképzési Regionális Központ Miskolc-terem

02.19. Általános bevezető. A bűnmegelőzés fogalma és eszközei. Bűnmegelőzési stratégiák

és jó gyakorlatok I.

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

02.26. Bűnmegelőzési stratégiák és jó gyakorlatok II. Bűnmegelőzés – szociálpolitika –

felzárkóztatás. Közösségi és társadalmi felzárkóztatás

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

03.05. Felzárkóztatási stratégiák.

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

03.12. A felzárkóztatás célcsoportjai. Underclass, kisebbségek, mélyszegénységben élők.

Szociográfiai és társadalomföldrajzi kitekintés

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

03.19. Felzárkóztatás a gyakorlatban I. A családok támogatása. Családpolitika.

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

03.26. Felzárkóztatás a gyakorlatban II. Foglalkoztatáspolitika

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

04.02. Felzárkóztatás a gyakorlatban III. Népegészségügy

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

04.09. Felzárkóztatás a gyakorlatban IV. Ifjúságpolitika. V. Oktatáspolitika

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

04.16. Szakmai gyakorlat

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

04.30. Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás I. Családsegítés, gyermekvédelem, gyámügyi

igazgatás

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

05.07. Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás II. Rendészeti bűnmegelőzés a felzárkóztatás

jegyében

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

05.14. Felzárkóztatás és hatósági beavatkozás III. Bűnmegelőzés és büntető

igazságszolgáltatás (Az Igazságügyi Szolgálat és a Zöld Ház Foglalkoztató) IV.

Felzárkóztatást eredményező programok zárt intézetekben

Előadó: Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Miskolc, 2014. február hó

Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék

Page 72: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Hadijog c. tantárgyból

tárgykód: AJNEKALT027

jogász szak - nappali tagozat

2013/14. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Kirs Eszter (docens)

Tárgyfelelős intézet/tanszék: ENI/Nemzetközi Jogi Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Kirs Eszter (docens)

Előtanulmányi kötelezettség: Alkotmányjog II. AJALK221N4

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét: 2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

Az alternatív tárgy a nemzetközi és nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok során alkalmazandó jog ismertetését foglalja magába. A foglalkozások során a nemzetközi humanitárius jog fő kérdéseinek tárgyalására kerül sor, így a jogterület fejlődésének történetét követően az 1949-es genfi egyezmények főbb tárgyköreinek, a sebesült és beteg katonák, a hadifoglyok, valamint a civil lakosság védelme, illetve a genfi egyezményekhez kapcsolódó 1977-es kiegészítő jegyzőkönyvekben foglalt szabályok kerülnek bemutatásra. A tárgy tematikája kiterjed a hadijoghoz kapcsolódó legaktuálisabb problémakörök, így a nem-nemzetközi konfliktusok minősítésének, a gyerekkatonaság problematikájának, a szokásjogi jellegű humanitárius jogi szabályoknak, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerepének, illetve a fegyverkorlátozások és tilalmak kérdésének elemzésére. E tárgykörökön kívül ismertetésre kerülnek a nemzetközi büntető bíráskodással, az ad hoc törvényszékek és a Nemzetközi Büntető Bíróság működésével kapcsolatos főbb kérdések.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Bevezetés a fegyveres konfliktusok jogába, történeti előzmények 2. A háború áldozatainak védelme az I. Genfi Egyezmény értelmében 3. A kombattánsok, harcoló felek státusa, meghatározásának problémái

Page 73: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

4. Az ellenség hatalmában lévő polgári személyek védelme/nők és gyermekek védelme 5. A polgári lakosság védelme az ellenségeskedések következményeivel szemben 6. A nem nemzetközi fegyveres konfliktusok 7. Az 1977. évi Kiegészítő Jegyzőkönyvek alkalmazásának kérdései 8. Az emberi jogok és a hadijog kapcsolata 9. A gyerekkatonaság jelensége és annak visszaszorítását célzó szabályrendszer 10. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága tevékenysége és annak eredményei 11. A nemzetközi jogi korlátozás és tilalom alá eső fegyverfajták 12. A jogsértések megtorlása I: a nemzetközi büntető bíróságok tipológiája 13. A jogsértések megtorlása II: a népirtás és a háborús és emberiesség elleni

bűncselekmények 14. A jogsértések megtorlása III: az egyéni büntetőjogi felelősség alakzatai 15. Az átmeneti igazságszolgáltatás intézményrendszere

3. Aláírás feltétele

Az aláírás feltétele, hogy a hallgató a foglalkozásokon részt vegyen.

4. Számonkérés követelményei

A szemeszter végén beszámoló megírására kerül sor, amelynek értékelése három

fokozatú: kiválóan megfelelt – megfelelt – nem felelt meg.

5. Kötelező tananyag

Herczegh Géza: A humanitárius nemzetközi jog fejlődése és mai problémái,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981.

Kirs Eszter: Demokratikus átmenet a háborús bűntettek árnyékában, Bíbor Kiadó, 2012.

Marco Sassoli – Antoine Bouvier – Anne Quintin: How Does Law Protect in War? ICRC,

2011

6. Ajánlott irodalom

Sulyok Gábor: A humanitárius intervenció elmélete és gyakorlata, Gondolat, 2004.

Kirs Eszter (szerk.): Egységesedés és széttagolódás a nemzetközi büntetőjogban, Bíbor

Kiadó, 2009.

Antonio Cassese, International Criminal Law, Oxford University Press, 2008

Konzultáció időpontja: csütörtök 18.00-20.00 A/6. fsz. 22/B.

Page 74: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Egyéb tudnivalók: Hallgatói ügyintézés: Dobozi Zsoltné, 20-79-es mellék, [email protected]

Miskolc, 2014. február 3.

Nemzetközi Jogi Intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) Munkajog a gyakorlatban c. tantárgyból

(szabadon választható tárgy)

tárgykód: AJAMUALT015

Jogász osztatlan szak nappali tagozat

2013/2014 tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Kenderes György (PhD) egyetemi docens.(név, beosztás)

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Civiliszitikai Tudományok intézete /Agrár- és Munkajogi

Tanszék

Tantárgy oktatója:.(név, beosztás) (ha eltér a felelőstől)

Előtanulmányi kötelezettség: (ha van ilyen)

Egyidejű felvétel: (ha van ilyen)

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév:2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló.(gyakorlati jegy, kollokvium, beszámoló)

Kreditpont: 2 kr.

1. A tantárgy feladata és célja

A munkajog tételes jogi szabályainak gyakorlatorientált feldolgozása, a munkajogi

gyakorlat „dinamikájának” megismertetése. A speciál kollégium keretében a hallgatók

megtanulják a munkajogban leggyakrabban előforduló iratok fajtáit, felépítését, szerkesztési

módját, továbbá megismerkednek a munkajogi gyakorlati munka részletszabályaival, értve ez

Page 75: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

alatt – többek között – az ügyvéd-ügyfél kapcsolatot, a perbeli pozíciókat, a tárgyalások

menetét, szabályait.

2. A tantárgy tematikus leírása

Az előadások ideje: Csütörtök 15,30-17-ig – III. ea.

1. Az alapul fekvő joganyag gyakorlati alkalmazhatósági

problémái. Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

2. A munkajogi joggyakorlat Pp.-ben fellelhető általános és

különös szabályai.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

3. A jogeset megoldás alapvető gyakorlati lépései, a

jogesetmegoldás módszertana.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

4. Az ügyfél által rendelkezésre bocsátott információkból

kezelhető – jogilag releváns elemeket rögzítő – tényállás

felállítása; az ügy jogi minősítése.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

5. A perbeli pozíciók (alperes-felperes) elvi-gyakorlati

kérdései-problémái.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

6. A munkajogviszonyt keletkeztető, illetve módosító

iratok lehetséges fajtái (jogszerű-jogellenes változatok).

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

7. Egyéb, a munkáltató és a munkavállaló közötti

megállapodások (pl. tanulmányi szerződés, munkáltatói

kölcsöntámogatás, stb.).

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

8. A kollektív szerződés megkötésének gyakorlati

problémái, tartalmi kérdések-viták.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

9. Az üzemi megállapodás megkötésének gyakorlati

problémái, tartalmi kérdések-viták.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

Page 76: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

10. A sztrájk gyakorlati alkalmazhatósága. Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

11. A munkavállaló károkozása esetén követendő eljárás, a

kártérítés érvényesítésének lehetséges módozatai.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

12. Jogesetek a munkavállaló károkozása körében Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

13. A munkáltató károkozása a munkavállalónak; az

érvényesíthetőség lehetséges módozatai. Jogesetek a

munkáltató károkozása körében

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

14. Jogesetek a munkaviszony létesítése, módosítása

körében.

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

15. Jogesetek a munkaviszony megszüntetése (jogszerű-

jogellenes) körében

Dr. Kenderes

György (PhD)

egyetemi docens

(A tárgy féléves programjának kifejtése, heti tematikus bontásban, végigvezetve a félévi

időbeosztást. Levelező esetén a meghatározott alkalmakhoz mérten kell rögzíteni az

időbeosztást.)

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Számonkérés minősítésének szempontjai: az aláírás feltétele egy a félévi anyaghoz

kapcsolódó témában szerződéskészítés. A minősítés háromfokozatú /kiválóan megfelelt (5),

megfelelt (3), nem felelt meg (1)/.

(jelenlét, zh, zh minősítése, 3 vagy 5 fokozatú értékelés, beadandó (jogeset, referátum,

okiratszerkesztés stb.), aláírás/jegy pótlás)

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Page 77: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A tantárgyból félévközbeni számonkérés van

(aláírás megszerzése, szóbeli vagy írásbeli, vizsga anyaga, vizsga menete, vizsga kezdete-

vége stb.)

5. Kötelező tananyag

1. dr. Radnay József: A Magyar Munkajog (Kommentár a gyakorlat számára)

2. dr. Breznay Tibor: Munkajog a gyakorlatban

3. Brian Bercuson (ed.) : European Labour Law and the EU Charter of Fundamental

Rights, ETUI, Btussels, 2002

6. Ajánlott irodalom

– Prugberger Tamás: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog.

Complex Kiadó, Budapest 2013. megjelenés alatt

– Maximilian Fuchs – Franz Marhold: Europaisches Arbeitsrecht, Springer, Wien- New

York, 2010

Egyéb tudnivalók: (pl.: jegymegajánlás, kötelező jogszabályok megjelölése, hallgatói

ügyintézés, felmentési kérelmek elbírálása)

Miskolc, 2014. február 4.

Agrár- és Munkajogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Konfliktuskezelés, erőszakos bűnözés, bűnmegelőzés

szabadon választható tantárgy

tárgykód: AJBKRALT027

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/14. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: AJBKR275N3

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2 óra/hét

Számonkérés módja: beszámoló

Page 78: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A gyakorlatorientált szabadon választható tárgy célja, hogy a Hallgatók elsajátíthassák egy

konkrét jelenség – mint az erőszakos bűnözés - komplex módon történő megközelítésének

képességét. A program keretében a hallgatók az erőszakos bűnözés – különösen a családon

belüli erőszak – elemzését követően az azok hátterében álló konfliktusok fogalmával,

típusaival ismerkedhetnek meg, és alapvető információkat szerezhetnek az egyes alternatív

konfliktuskezelési megoldásokról és azokról a módszerekről, melyek az erőszakos bűnözés

illetve a családon belüli erőszak elleni fellépést, ezek kezelését, illetve e bűncselekmények

megelőzését szolgálják. A szakmai kirándulás és az esetmegbeszélés tovább erősíti a tantárgy

gyakorlatorientált-jellegét.

2. A tantárgy tematikus leírása

­ A bűnmegelőzés alapfogalmai. Prioritások.

­ Bűnmegelőzési stratégiák

­ Erőszak és bűnözés, erőszakos bűnözés

­ A családon belüli erőszak fogalma, megjelenési formái. A családon belüli erőszak,

mint a bűnelkövetővé válás egyik veszélyeztető tényezője (hazai és nemzetközi

tapasztalatok)

­ A konfliktus fogalma, típusa.

­ Konfliktuskezelés

­ Stresszkezelés

­ Az erőszakos bűnözés kezelése I. (AVP-tréning)

­ Az erőszakos bűnözés kezelése II. (konfliktuskezelés a büntetés-végrehajtásban – ISZ)

­ Az erőszakos bűnözés kezelése III. (konfliktuskezelés a büntetés-végrehajtásban – bv)

­ Családon belüli konfliktusok kezelése I. (párterápia)

­ Családon belüli konfliktusok kezelése II. (családterápia)

­ Családon belüli konfliktusok kezelése III. (mediáció, kapcsolattartási ügyelet)

­ Konfliktuskezelés a gyakorlatban (esetmegbeszélés)

­ Szakmai látogatás

3. Az aláírás feltétele

A tanrendben előírt konzultációkon a Hallgató köteles részt venni, mely az év végi aláírás

feltétele. Az órákról három hiányzás engedélyezett. A részvételt a tárgyfelelős aláírásával

igazolja.

4. A számonkérés követelményei

A tárgy oktatása az aláírást szerzett Hallgatók számára írásbeli beszámolóval zárul, melynek

keretében a Hallgató a feltett kérdések megválaszolásával igazolja, hogy a követelményekben

meghatározottakat elsajátította. A számonkért ismeretek köre a konzultáción elhangzottak. A

nyújtott teljesítmény értékelésére háromfokozatú (nem felelt meg; megfelelt, kiválóan

megfelelt) értékeléssel kerül sor.

5. Kötelező tananyag

Page 79: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- a konzultáción elhangzottak

- R. Manjoo-C. McRaith: Gender-Based Violence and Justice in Conflict and Post-

Conflict Areas.

On-line: http://www.lawschool.cornell.edu/research/ILJ/upload/Manjoo-McRaith-

final.pdf

6. Ajánlott irodalom

­ CSEMÁNÉ Dr. Váradi Erika: A gyermek- és fiatalkori bűnözés. In: Gönczöl-Kerezsi-

Korinek-Lévay (szerk.): Kriminológia-Szakkriminológia. CompLex Kiadó, Budapest

2006. 558.o.

­ CSEMÁNÉ Dr. Váradi Erika: Konfliktus-feloldás a fiatalkorúakkal szembeni büntető-

igazságszolgáltatásban. In: Bizalom-Társadalom-Bűnözés, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006.

271-277.o.

­ CSEMÁNÉ Váradi Erika-GILÁNYI Eszter: Alternatív vitarendezés. Nemzeti

Tankönyvkiadó, 2011. (ISBN 978-963-19-7271-9)

­ FEHÉR Lenke: Nők elleni erőszak - családon belüli erőszak. In: Állam- és

Jogtudomány 3-4/2003, 169-210. o.

­ KERTÉSZ Tibor: Mediáció a gyakorlatban. (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010))

­ KRÁNITZ Mariann: Az emberölést elkövető nők tipológiája. Ügyészek Lapja 2005/2.

15-21

­ Mediációs szöveggyűjtemény - Szemelvények a mediáció irodalmából. PH Alapítvány,

Budapest.

­ MORVAI Krisztina: Terror a családban. Kossuth Kk., Budapest, 1998.

­ SMITH Eliot R. - MACKIE Diane M.: Szociálpszichológia. XIV. fej. Konfliktus és

konfliktusmegoldás. Osiris, Budapest, 2001.

­ NAGY László Tibor: Az erőszakos bűnözés. In: Kriminológia-Szakkriminológia.

CompLex Kiadó, Bp. 2006. 355.

­ SHAPIRO D.: Konfliktus és kommunikáció: át a konfliktuskezelés labirintusán. Open

Society Institute, Budapest, 1997.

­ STILLWELL W.-MOORMON J.: A konfliktus az élet része a háború elkerülhető.

Konfliktusok személyközpontú megközelítése. Edge 2000 Kiadó-OFI, Budapest 2009.

­ SZABÓNÉ Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. Medicina, Budapest,

2004.

­ TÖRŐCSIK István: A "megvert gyermek" tünetcsoport igazságügyi vonatkozásai.

Kriminológiai közlem. Különkiad. 1995. 269-273.

­ VAVRÓ István Az erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt elítélt nők. In.: Szabó

András-emlékkönyv. 1998. 224-231.o.

­ VIRÁG György (szerk.): Családi iszonyok. KJK, Budapest 2005.

­ VIRÁG György: Családon belüli erőszak. In: Gönczöl-Kerezsi-Korinek-Lévay (szerk.):

Kriminológia-Szakkriminológia. CompLex Kiadó, Budapest, 2006. 377.o.

­ E. Lyon-S. Lane-A. Menard: Meeting Survivors’ Needs: A Multi‐State Study Of

Domestic Violence Shelter Experiences (Original Report Title: Domestic Violence

Shelters: Survivors’ Experiences) Final Report. National Institute of Justice, 2008

­ Conflict Resolution Tools for Domestic Violence Shelter Staff. National Online

Resource Center on Violence against Women. On-line: http://www.vawnet.org/special-

collections/ConflictRes.php#

Egyéb tudnivalók:

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztrációban (A/6. épület 127. szoba) és a tárgyfelelős

– tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája

Page 80: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

keretében zajlik.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Polgári jog II. tantárgyból

tárgykód: AJPJT279N4

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014 tanév II. félév

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Bíró György, egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Leszkoven László, egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT279N3 ai

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 4

1. A tantárgy feladata és célja

A polgári jog a civilisztikai tudományterület alapozó tantárgya. A polgári jogi oktatás célja a klasszikus

magánjogi ismeretek átadása. A képzés egyaránt hangsúlyt fektet az elméleti alapozásra, valamint a

bírói gyakorlatot is felölelő tételes joganyag elsajátítására. A polgári jog öt féléven keresztül kerül

oktatásra, az egyes félévek tananyaga egymásra épül. A második szemeszterben a dologi jogon belül

a tulajdonjog, a közös tulajdon, az ingatlanjog, a zálogjogok, és más idegen dologbeli jogok, míg az

öröklési jogon belül a törvényes öröklés rendje, és a végintézkedésen alapuló öröklési formák

feldolgozására kerül sor.

Page 81: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadás ideje, helye: Kedd 8-10-ig – XXX. ea.

DOLOGI JOG

II. 18.

A dologi jog helye a jogrendszerben. A dologi jog fogalma és felosztása alapelvei. A dolgok

osztályozása. A dologkapcsolatok. A föld és az épület jogi helyzete (főszabály, kivétel, feltételei). A

földhasználati jog. A tulajdonjogviszony elemei, (alanya, tárgya, szerkezete).

II. 25.

A tulajdonjogviszony tartalma (a jogosultságok – részjogosítványok – és kötelezettségek köre). A

tulajdon A birtoklás, használat, hasznok szedésének joga. A rendelkezési jog és korlátai.

Szomszédjogok. A tulajdonjog magánjogi korlátai. Az elidegenítési és terhelési tilalom. A

szomszédjog általános és különös szabályai.

III. 4.

A tulajdonjog megszerzése Eredeti szerzésmódok. Származékos szerzésmódok. Az ingatlan-

nyilvántartás

III. 11.

A közös tulajdon. A tulajdonközösség megszüntetése. Társasháztulajdon. Speciális közös tulajdonok

(házassági vagyonjog, stb). A tulajdonjog megszűnése. A korlátolt dologi jogok.

III. 18.

Használati jogok: haszonélvezet, használati jog, földhasználati jogok, vezetékjog, telki szolgalom.

Értékjogok – zálogjog

ÖRÖKLÉSI JOG

III. 25.

A tulajdonjog és egyéb dologi jogok védelmi eszközei. Birtok és birtokvédelem. A felelős őrzés.

Birtoklás jogalap nélkül

IV.1.

Page 82: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az öröklés mint jogutódlás. Az öröklés formái. Kiesés az öröklésből. A törvényes öröklés alapvető

szabályai. Leszármazók öröklése.

IV.8.

A házastárs öröklési jogi helyzete. Az ági öröklés. Öröklés leszármazók és házastárs hiányában.

IV.15.

A végintézkedés általános szabályai.

IV. 22. – Dékáni szünet

IV. 29.

A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága. Helyettes öröklés és növendékjog.

V. 6.

A kötelesrész. Megfosztás a kötelesrésztől: a kitagadás

Az öröklési szerződés és a halál esetére szóló ajándékozás.

V. 13.

A hagyaték megnyílta, az örökösök jogállása. Felelősség az örökhagyó tartozásaiért.

A hagyatéki eljárás alapvető kérdései. A hagyatékátadás teljes és ideiglenes hatállyal.

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának feltételei

Az előadásokon a részvétel a tananyag maradéktalan elsajátítása érdekében kötelező. Az aláírás

megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék rendszeresen ellenőriz.

Amennyiben legalább 2 alkalommal nem volt jelen az előadásokon, akkor az aláírás pótlására a teljes

félévi tananyagból a szorgalmi időszak utolsó hetében beszámoló útján van lehetőség. Sikertelen

(60%-ot el nem érő) vagy elmulasztott beszámoló az aláírás megtagadását vonja maga után.

Az esetleges beszámoló eredménye a NEPTUN rendszerben tekinthető meg.

Az egyéni tanulmányi rendben tanuló hallgatók a tanszékvezetővel előzetesen (!) egyeztetik

tanulmányi rendjüket és abban a polgári jog elsajátítására megfelelő képzési megoldást (konzultáció

legalább havonta, stb.) vállalnak.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott anyag, a

Ptk. és a megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

Page 83: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az aláírás megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék rendszeresen

ellenőriz.

A tantárgy számonkérésének módja: szóbeli vizsga. A vizsgáztatást a tanszék oktatói végzik. A

hallgatók két tételt húznak együtt a félévenkénti 60 alapfogalommal, mivel a vizsgáztatás a tételeken

kívüli anyagra is kiterjed.

5. Kötelező tananyag

– Bíró György (szerk.): Dologi és öröklési jog (Novotni Alapítvány, Miskolc, 2014. megjelenés alatt)

– 2013. évi V. tv. a Polgári Törvénykönyvről

– A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény tükrös szerkezetben (a hatályos joganyaggal), Szerk.: Dr. Juhász Ágnes Novotni Alapítvány, Miskolc, 2013

6. Ajánlott irodalom

– Tóthné Révész Anna: Dologi jogi és Öröklési jogi példatár (Novotni Kiadó, Miskolc 2002)

– Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog Dologi jog (Eötvös kiadó 2006. vagy későbbi kiadás, az időközbeni változások korrekciója mellett)

– Vékás Lajos: Öröklési jog (Eötvös Kiadó Bp. 2002. vagy későbbi kiadása)

– Kisfaludi András: Regelungsmethoden im Zivilrecht: Zwingende und dispositive Normen im Entwurf des neuen Ungarischen Zivilgesetzbuches In: Müller-Graf, Peter-Christian, Vékás, Lajos (szerk.) Privatrechtsreform in Deutschland und Ungarn, Baden-Baden: Nomos, 2009. pp. 99-116.

Egyéb tudnivalók:

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Polgári jog II. gyakorlat c. tantárgyból

tárgykód: AJPJT250N4

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014 tanév II. félév

Page 84: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Bíró György, egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Prof. Dr. Bíró György egyetemi tanár; Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea,

egyetemi docens; Gondosné Dr. Pusztahelyi Réka egyetemi tanársegéd; Kovácsné dr. Kaiser

Klára egyetemi tanársegéd

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT270N3 jegy

Egyidejű felvétel: AJPJT279N4 fv

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

Az előadásokat párhuzamosan kísérő polgári jogi gyakorlat célja, hogy az elméleti

ismeretek megszerzésével egyidejűleg betekintést nyújtson a jog gyakorlati működésébe.

A kis létszámú csoportos foglalkozás lehetőséget teremt arra, hogy a hallgatók aktívan

részt vegyenek a gyakorlati feladatok, jogesetek közös megoldásában.

Az második szemeszterben a dologi jogon belül a tulajdonjog, a közös tulajdon, az

ingatlanjog, a zálogjogok, és más idegen dologbeli jogok, míg az öröklési jogon belül a

törvényes öröklés rendje, és a végintézkedésen alapuló öröklési formák feldolgozására

kerül sor.

2. A tantárgy tematikus leírása

DOLOGI JOG

1. A dologi jog helye a jogrendszerben. A dologi jog fogalma és felosztása alapelvei. A

dolgok osztályozása. A dologkapcsolatok. A föld és az épület jogi helyzete

(főszabály, kivétel, feltételei). A földhasználati jog. A tulajdonjogviszony elemei,

(alanya, tárgya, szerkezete).

2. A tulajdonjogviszony tartalma (a jogosultságok – részjogosítványok – és

kötelezettségek köre). A tulajdon A birtoklás, használat, hasznok szedésének joga. A

rendelkezési jog és korlátai.

3. Szomszédjogok. A tulajdonjog magánjogi korlátai. Az elidegenítési és terhelési

tilalom. A szomszédjog általános és különös szabályai.

4. A tulajdonjog megszerzése Eredeti szerzésmódok. Származékos szerzésmódok. Az

ingatlan-nyilvántartás

5. A közös tulajdon. A tulajdonközösség megszüntetése. Társasháztulajdon. Speciális

közös tulajdonok (házassági vagyonjog, stb). A tulajdonjog megszűnése. A korlátolt

dologi jogok.

Page 85: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Használati jogok: haszonélvezet, használati jog, földhasználati jogok, vezetékjog,

telki szolgalom. Értékjogok - zálogjog

ÖRÖKLÉSI JOG

7. A tulajdonjog és egyéb dologi jogok védelmi eszközei. Birtok és birtokvédelem. A

felelős őrzés. Birtoklás jogalap nélkül

8. Az öröklés mint jogutódlás. Az öröklés formái. Kiesés az öröklésből. A törvényes

öröklés alapvető szabályai. Leszármazók öröklése.

9. A házastárs öröklési jogi helyzete. Az ági öröklés. Öröklés leszármazók és házastárs

hiányában.

10. A végintézkedés általános szabályai.

11. A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága. Helyettes öröklés és növendékjog.

12. A kötelesrész. Megfosztás a kötelesrésztől: a kitagadás

13. Az öröklési szerződés és a halál esetére szóló ajándékozás.

14. A hagyaték megnyílta, az örökösök jogállása. Felelősség az örökhagyó tartozásaiért.

15. A hagyatéki eljárás alapvető kérdései. A hagyatékátadás teljes és ideiglenes hatállyal.

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

A gyakorlati foglalkozásokon való részvétel az aláírás megszerzésének feltétele.

Kettőnél több hiányzás az aláírás megtagadását vonja maga után.

Az aláírás megszerzésére a szorgalmi időszak utolsó szemináriumán van lehetőség a

teljes félévi anyagból, ennek eredménytelensége esetén a pótlás a vizsgaidőszak első

három hetében történik szintén a féléves anyagrészből.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott

anyag, a Ptk. és a megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

A gyakorlatok értékelése ötfokozatú: (1-2-3-4-5). A félév során 2 zárthelyi dolgozat

megírása kötelező, melynek időpontjai: az oktatási szünetekre figyelemmel a

szeminárium vezetőjével egyeztetve. Az egyes számonkérések anyagát az addig

elhangzott előadások és gyakorlatok témakörei határozzák meg. A két zárthelyi dolgozat

legalább 60%-os teljesítése a feltétele az „elégséges (2)” minősítésnek, 70%-os a

„közepes (3)” minősítésnek, 80%-os a „jó (4)” minősítésnek és a 90%-os teljesítményt

elérő hallgató „jeles (5)” minősítést kap.

Page 86: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az elégtelen gyakorlati jegy javítása a vizsgaidőszak első három hetének egy kiválasztott

napján a tanszék által megjelölt időpontok közül írásban történik szintén a teljes féléves

tananyagból.

Az SZMSZ III. kötet 38.§ szerint: „A szorgalmi időszak végét követően az aláírások

pótlására és a gyakorlati jegyek megszerzésére, illetve javítására legfeljebb a

vizsgaidőszak 3. hetének utolsó napjáig van lehetőség. Ugyanazon tárgyból a pótlás,

illetve a javítás első és második esetében e lehetőséget a hallgatónak külön kérelmeznie

nem kell, arra automatikusan lehetősége van az érintett tanszék által meghirdetett, illetve

az érintett tanszékkel egyeztetett időpontban. E rendelkezések nem mentesítik a

hallgatókat a jelen szabályzat 89.§ (1) bekezdésében foglalt mulasztási díj

megfizetésének kötelezettsége alól.”

5. Kötelező tananyag

Bíró György (szerk): Dologi és Öröklési jog (Novotni Alapítvány, Miskolc, 2014.

megjelenés alatt)

2013. évi V. tv. a Polgári Törvénykönyről

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény tükrös szerkezetben (a hatályos

joganyaggal), Szerk.: Dr. Juhász Ágnes Novotni Alapítvány, Miskolc, 2013

6. Ajánlott irodalom

– Tóthné Révész Anna: Dologi jogi és Öröklési jogi példatár (Novotni Kiadó, Miskolc

2002)

– Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal. Szerk.: Vékás Lajos

(Complex Kiadó, Bp. 2012.)

– Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog Dologi jog (Eötvös kiadó 2006. vagy későbbi

kiadás, az időközbeni változások korrekciója mellett)

- Vékás Lajos: Öröklési jog (Eötvös Kiadó Bp. 2002. vagy későbbi kiadása)

- Kisfaludi András: Regelungsmethoden im Zivilrecht: Zwingende und dispositive

Normen im Entwurf des neuen Ungarischen Zivilgesetzbuches In: Müller-Graf, Peter-

Christian, Vékás, Lajos (szerk.) Privatrechtsreform in Deutschland und Ungarn, Baden-

Baden: Nomos, 2009. pp. 99-116.

Egyéb tudnivalók:

201. kedd 12-14 A/1.307. Dr. Barzó Tímea e. docens

202. hétfő 12-14 A/1.216. Dr. Pusztahelyi Réka e. tanársegéd

203. hétfő 10-12 A/6.203. dr. Kaiser Klára e. tanársegéd

Page 87: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

204. kedd 12-14 A/1.117/A. Dr. Bíró György e. tanár

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Agrárjog gyakorlat c. tantárgyból

tárgykód: AJAMU272N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr.Olajos István, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgy oktatója: gyakvez.

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

Az agrárjog elsajátítása és megismerése során fontos célkitűzés, hogy a hallgatók ne csak

e széles jogterület elméleti szabályaival, hanem annak joggyakorlatával is

megismerkedjenek. A gyakorlati példák bemutatásával, jogesetek megoldása révén

oktatjuk a leggyakoribb szerződéstípusok szabályait, a speciális közigazgatási és bírósági

eljárások gyakorlati kérdéseit. Külön figyelmet fordítunk a többszintű elővásárlási jogok,

és az ingatlan-nyilvántartási eljárás problémáira. A jogesetmegoldás mellett a gyakorlat

célja a tantárgy alapfogalmainak elsajátítása.

Page 88: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

II. 19-20. Az agrárjogi gyakorlat témaköreihez kapcsolódó feladatok kiosztása, az

egyéni felkészülés módszertanának ismertetése

II. 26-27.Mezőgazdasági földek tulajdonszerzésének gyakorlati kérdései, szerződés

elemzés

III. 5-6. Mezőgazdasági földek tulajdonszerzésének bírósági határozatainak elemzése

III. 12-13. Földhasználati szerződések elemzése

III. 19-20. Földhasználat engedélyezésének áttekintése

III. 26-27. Ingatlannyilvántartási eljárás kezdeményezésének okiratai

IV. 2-3. Ingatlannyilvántartási eljárás határozatai

IV. 9-10. Szövetkezet alapításának menete

IV. 16-17. Szövetkezeti jogviszonyok esetjogának elemzése

IV. 23-24. Dékáni Szünet

IV. 30. Támogatási kérelem alapvető kérdései, támogatási eljárás határozatai

V. 7-8. Élelmiszerlánc ellenőrzés jegyzőkönyvei

V. 14-15. Élelmiszerlánc ellenőrzés esetjogának elemzése

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás megszerzésének feltétele a gyakorlaton való jelenlét, melyet a tanszék

rendszeresen ellenőriz. A gyakorlatokon való részvétel ellenőrzése a gyakorlatvezető

hatásköre.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy számonkérés

követelményei

A gyakorlatok során feldolgozott elméleti és gyakorlati ismeretek alapján írásbeli

számonkérés formájában adott gyakorlati jegy. A félév során 2 zárthelyi dolgozat megírása

kötelező (14. és 19. héten). A tantárgy értékelése öt fokozatú.

5. Kötelező tananyag

Csák Csilla (szerk.): Agrárjog. Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Bobvos Pál: Agrárjog: egyetemi jegyzet. Szeged, JATE Press, 2011.

Roland Norer: Handbuch des Agrarrechts, Verlag Österreich, Wien, 2012

Page 89: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Ajánlott irodalom

Bobvos Pál: Magyar szövetkezeti jogtan, Szeged, SZTE ÁJTK-JATE Press, 2011.

Fodor László: Agrárjog, Debrecen, DE Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005.

Réti Mária: Szövetkezeti jog, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010.

Joseph A McMahon: EU Agricultural Law. Oxford, University Press, 2007.

Egyéb tudnivalók:

Tankörök beosztása:

301 csütörtök 8-10-ig A/1. 228. Dr. Olajos István e. docens

302 csütörtök 8-10-ig A/1. 324. Dr. Szilágyi János Ede e. docens

303 csütörtök 10-12-ig A/1. 309. Dr. Olajos István e. docens

304 csütörtök 10-12-ig A/6. 203. Dr. Szilágyi János Ede e. docens

305 szerda 16-18-ig A/1. 309. Dr. Csák Csilla e. docens

Miskolc, 2014. február

Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

az Agrárjog c. tantárgyból

tárgykód: AJAMU271N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Csák Csilla, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Csák Csilla, egyetemi docens

Page 90: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT279N5 ai

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A polgári jogból megismert dologi jogi és kötelmi jogi szabályok alkalmazására,

valamint a közigazgatási jog eljárásjogi részének ismeretére épülő tantárgy. A félév során

a hallgatók megismerhetik a mezőgazdasági földek speciális tulajdoni, használati

szabályain túl e terület uniós, és egyes tagállami gyakorlatát. A földhasználat speciális

szegmenseként megismerkednek az erdő, vad, hal, és vízgazdálkodás szabályaival,

valamint a termőterületek speciális nyilvántartásának agrárjogi vetületével, a közjogi és

magánjogi nyilvántartások rendszerével. A tantárgy keretében a kereskedelemi jogi

ismereteket kiegészítve megismerkedhetnek az agráriumot jellemző üzemrendszerrel, a

termelő, feldolgozó üzemek jogi felépítésével, az üzemkiegészítő szervezetekkel,

valamint az agráriumban jelentkező köztestületek rendszerével. A hallgatók

megismerkedhetnek a mezőgazdaság speciális pénzügyi rendszerével, ezen belül az

agrár-adózás, hitelezés és támogatások kérdéseivel.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások ideje, helye és tárgykörei: Szerda 10-12. XXXIII. ea

II. 19. Az agrárjog elméleti alapjai

Az agrárjog történeti fejlődése

II. 26. Mezőgazdasági földek tulajdonszerzésének anyagi jogi kérdései

III. 5. Mezőgazdasági földek tulajdonszerzésének eljárásjogi kérdései

III. 12. A mezőgazdasági földek jogi szabályozása Nyugat-Európában

III. 19. A mezőgazdasági földhasználati szabályozás magánjogi kérdései

A mezőgazdasági földhasználat szabályozásának közjogi vetületei

III. 26. Ingatlan nyilvántartás I. (földértékelési rendszerek, ingatlannyilvántartás

tárgya, részei)

IV. 2. Ingatlan nyilvántartás II. (Ingatlannyilvántartási eljárás)

IV. 9. Mezőgazdasági üzemrendszer I. (Integrátori szervezetek)

IV. 16. Mezőgazdasági üzemrendszer II. (Érdekképviseleti rendszer)

Page 91: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

IV. 23. Dékáni Szünet

IV. 30. Agrárpénzügyek jogi háttere I. (Agrártámogatások, piacszabályozási pillére)

Agrárpénzügyek jogi háttere II. (Agrártámogatások vidékfejlesztési pillére)

V. 7. Az élelmiszerlánc szabályozás I. (Élelmiszerjog, állategészségügy)

V. 14. Az élelmiszerlánc szabályozás II. (Növényegészségügy, élelmiszerlánc

szankciórendszere)

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét. A látogatás mulasztását a

tanszék három alkalommal ellenőrzi. A két alkalommal mulasztó hallgató aláírását a tanszék

megtagadja.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott

anyag, a megjelölt egyéb hatályos jogszabályok. A tantárgy számonkérésének módja: szóbeli

vizsga. A hallgatók két tételt húznak, a vizsgáztatás a tételeken kívüli anyagra is kiterjed. A

tantárgy értékelése öt fokozatú.

5. Kötelező tananyag

Csák Csilla (szerk.): Agrárjog. Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.

Bobvos Pál: Agrárjog: egyetemi jegyzet. Szeged, JATE Press, 2011.

Roland Norer: Handbuch des Agrarrechts, Verlag Österreich, Wien, 2012

6. Ajánlott irodalom

Bobvos Pál: Magyar szövetkezeti jogtan, Szeged, SZTE ÁJTK-JATE Press, 2011.

Fodor László: Agrárjog, Debrecen, DE Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005.

Réti Mária: Szövetkezeti jog, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010.

Joseph A McMahon: EU Agricultural Law. Oxford, University Press, 2007.

Page 92: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Miskolc, 2014. február

Agrár- és Munkajogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) Munkajog gyakorlat II c. tantárgyból

tárgykód: AJAMU250N6

Jogász szak III. évf. nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Kenderes György (PhD) egyetemi docens (név, beosztás)

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Civilisztikai Tudományok Intézete/ Agrár- és Munkajogi

intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója:

Dr. Kenderes György (PhD) egyetemi docens,

Dr. Rácz Zoltán (PhD) egyetemi docens

Dr. Jakab Nóra (PhD) egyetemi adjunktus

dr. Mélypataki Gábor egyetemi tanársegéd

(név, beosztás) (ha eltér a felelőstől)

Előtanulmányi kötelezettség: Munkajog gyakorlat I. (AJAMU250N5) ai. (ha van ilyen)

Egyidejű felvétel: Munkajog II (AJAMU279N6) (ha van ilyen)

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2óra gyakorlat/hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy (gyakorlati jegy, kollokvium, beszámoló)

Kreditpont: 1kr.

1. A tantárgy feladata és célja

A munkajog elsajátítása és megismerése során fontos célkitűzés, hogy a hallgatók ne

csak e széles jogterület elméleti szabályaival, hanem annak joggyakorlatával is

megismerkedjenek A Munkajog II. című tárgyhoz kapcsolódó gyakorlati példák

bemutatásával, jogesetek megoldásával kívánja a tárgy elmélyíteni az elméleti oktatás

során megszerzett tudást. A jogesetek megoldása mellett hangsúlyos a munkaügyi

kollégiumi állásfoglalások megismertetése, az egyes témához kapcsolódó magyar és külföldi

szakirodalom feldolgozása.

A jogesetek a munkaviszony megszüntetése, a munkáltatói és munkavállalói kártérítési

felelősség körében felmerülő kérdésekre épülnek főként. A fentieken kívül a tantárgy célja

még az alapfogalmak elsajátítása. Az esetek feldolgozása szituációs gyakorlatokon keresztül

is történhet

2. A tantárgy tematikus leírása

J-301 hétfő 8-10 A/1 202 Kenderes György e. docens

J-302 csütörtök 14-16 A/1 214 Rácz Zoltán e. docens

Page 93: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

J-303 hétfő 8-10 A/1 214 Mélypataki Gábor e. tanársegéd

J-304 csütörtök 14-16 A/1.204 Kenderes György e. docens

J-305 hétfő 14-16 A/1. 202 Jakab Nóra e. adjunktus

Az atipikus munkavégzési viszonyok I.

Atipikus munkavégzési viszonyok II

A munkaviszonyhoz kapcsolódó egyéb megállapodások.

A távmunka és a munkaerő-kölcsönzés, mint speciális munkavégzési viszonyok.

A munkajogi felelősség jogelméleti alapjai és általános kérdései.

A munkáltató kártérítési felelőssége.

A munkavállaló kártérítési felelőssége

.A fegyelmi felelősség szabályozása a közszolgálatban

A munkaviszony megszűnésének szabályozása, jogállás változás.

A munkaviszony megszüntetésének szabályozása.

A csoportos létszámleépítés Mt. szerinti szabályozása.

Bérgarancia Alap

Jogellenes megszüntetési eljárás munkaviszony megszűnése, megszüntetése esetén

A közalkalmazotti és a közszolgálati jogviszony megszűnése, megszüntetése

A munkaügyi viták rendszere, eljárási szabályai

(A tárgy féléves programjának kifejtése, heti tematikus bontásban, végigvezetve a félévi

időbeosztást. Levelező esetén a meghatározott alkalmakhoz mérten kell rögzíteni az

időbeosztást.)

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele a gyakorlatokon való jelenlét. Az gyakorlatok látogatása kötelező. Az

esetleges mulasztást csak orvosi igazolással lehet kimenteni. Amennyiben a hallgató kettőnél

több alkalmat mulaszt az aláírást csak külön beszámoló sikeres letétele esetén kaphatja meg.

Az SZMSZ III. kötet 38.§ szerint: „A szorgalmi időszak végét követően az aláírások pótlására

és a gyakorlati jegyek megszerzésére, illetve javítására legfeljebb a vizsgaidőszak 3. hetének

utolsó napjáig van lehetőség. Ugyanazon tárgyból a pótlás, illetve a javítás első és második

esetében e lehetőséget a hallgatónak külön kérelmeznie nem kell, arra automatikusan

lehetősége van az érintett tanszék által meghirdetett, illetve az érintett tanszékkel egyeztetett

időpontban. E rendelkezések nem mentesítik a hallgatókat a jelen szabályzat 89.§ (1)

bekezdésében foglalt mulasztási díj megfizetésének kötelezettsége alól.”

Page 94: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A gyakorlati órák során 2 zárthelyi dolgozat kerül megírásra (12. és 16. héten).

A gyakorlati órák alkalmával 100 pontot szerezhet meg a hallgató, amely a következőkből

tevődik össze:

0-60 pont a két zárthelyi eredménye

0-20 pont a gyakorlatokon való részvéten

0-20 pont kiadott otthoni írásbeli feladat teljesítése

Az értékelés 5 fokozatú skálán történik

(jelenlét, zh, zh minősítése, 3 vagy 5 fokozatú értékelés, beadandó (jogeset, referátum,

okiratszerkesztés stb.), aláírás/jegy pótlás)

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A tantárgyból a fentiek szerint félévközi számonkérés van.

5. Kötelező tananyag

– Prugberger-Kenderes- Mélypataki: A munka- és közszolgálati jog jog

intézményrendszerek kritikai és összehasonlító jogi elemzése, Novotni Kiadó, Miskolc,

2012.

– Jakab Nóra - Prugberger Tamás: A foglalkoztatás elősegítés és igazgatás joga, Bíbor,

Miskolc, 2013

– Prof. Dr. György Kiss – Doz. Dr. Gyula Berke: Arbeitsrecht als Vertragsrecht:

Vorsichtige Öffnung oder wesentlicher Konzeptionwechsel im neuen ungarischen

Arbeitsgesetzbuch?, in: Jahrbuch für Ostrecht, 2013/2, 356-375. pp (az oktatók által

kijelölt részek, Lásd: egyéb tudni valók)

– Prugberger Tamás - Szőllős Andrea: The New Labour Code in the Mirror of the

Regulations of the European Union and the Member States, in: European Integration

Studies, 2013/1, 17-29 pp. (az oktatók által kijelölt részek, Lásd: egyéb tudni valók)

(3 irodalom megjelölése – 1 külföldi irodalom)

6. Ajánlott irodalom

– Prugberger Tamás: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog.

Complex Kiadó, Budapest 2013. megjelenés alatt

– Prugberger Tamás, Kenderes György, Jakab Nóra:Legal questions on the amendment of the labour contract, appointment in labour and public relations in the european and Hungarian legal system, in: EUROPEAN INTEGRATION STUDIES 7:(1) pp. 81-84. (2009)

– Maximilian Fuchs – Franz Marhold: Europaisches Arbeitsrecht, Springer, Wien- New

York, 2010

(3 irodalom megjelölése – 1 külföldi irodalom)

Egyéb tudnivalók:

Page 95: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az idegen nyelű szakirodalomhoz való hozzáférésről, beszerzésének feltételeiről

tájékoztatást a hallgatók a legelső gyakorlaton kapnak.

Kötelező jogszabályok:

2012. évi I. tv. A Munka Törvénykönyve

2011. évi CXCIX. tv. Kttv.

1992. évi XXXIII: tv. Kjt.

31/2012. (III.7.) Korm.r.

(pl.: jegymegajánlás, kötelező jogszabályok megjelölése, hallgatói ügyintézés, felmentési

kérelmek elbírálása)

Miskolc, 2014. február 4.

Agrár- és Munkajogi intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) Munkajog II c. tantárgyból

tárgykód: AJAMU279N6

Jogász szak III. évf. nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Kenderes György (PhD) egyetemi docens (név, beosztás)

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Civilisztikai Tudományok Intézete/ Agrár- és Munkajogi

intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója:

Dr. Kenderes György (PhD) egyetemi docens,

Dr. Rácz Zoltán (PhD) egyetemi docens

Prof. emeritus Dr. Prugberger Tamás Dsc. egyetemi tanár

Dr. Jakab Nóra (PhD) egyetemi adjunktus

dr. Mélypataki Gábor egyetemi tanársegéd

Tománé dr. Szabó Rita címzetes egyetemi docens

dr. Gecse Istvánné dr. egyetemi adjunktus

név, beosztás) (ha eltér a felelőstől)

Előtanulmányi kötelezettség: Munkajog I. (AJAMU279N5) (ha van ilyen)

Egyidejű felvétel: Munkajog gyakorlat II. (AJAMU250N6) (ha van ilyen)

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2óra előadás/hét

Számonkérés módja: kollokvium (gyakorlati jegy, kollokvium, beszámoló)

Kreditpont: 2kr.

1. A tantárgy feladata és célja

Page 96: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A tárgy a Munkajog I. című tantárgy folytatatása, melyet az első félévben oktatott a

tanszék. A tárgy megismertet a munkajogviszonyra vonatkozó főbb szabályokkal, valamint a

közalkalmazotti és a köztisztviselői jogviszonyra vonatkozó speciális ismeretekkel, kiemelve

az eltéréseket a munkajogviszonytól. A hallgatók megismerkedhetnek különösen a

munkajogviszony megszüntetésével, a munkáltatói és a munkavállalói kártérítési

felelősséggel, valamint a jogviták intézésének rendjével. E tárgy mutatja be a

társadalombiztosítási jog és a foglalkoztatáspolitika alapvető rendelkezéseit is, a

munkajoghoz való viszonyukra is kitérően.

2. A tantárgy tematikus leírása (szerda 14-16. XIX. EA) (Vendégelőadó miatt a 11.

héten kedden és szerdán Munkajog 2, a 12. héten kedden és szerdán Polgár IV)

II.19. A munkajogi felelősség jogelméleti

alapjai és általános kérdései.

A munkáltató kártérítési felelőssége.

Dr. Prugberger Tamás

Dr. Kenderes György

II.26. A munkavállaló kártérítési felelőssége Dr. Gecse Istvánné

III. 5. A fegyelmi felelősség szabályozása a

közszolgálatban

Dr. Prugberger Tamás

Dr. Kenderes György

III.11.

kedd

XX. EA

12-14.

h.

A határozott idejű

munkaviszonykérdései az Európai

Unió jogában

Prof. Dr. Monika Schlachter

vendégelőadó

IAAEG Trier

III. 12.

szerda

A munkaviszony megszűnésének

szabályozása, jogállás változás. A

munkaviszony megszüntetésének

szabályozása.

Dr.. Rácz Zoltán

III. 26. A csoportos létszámleépítés Mt.

szerinti szabályozása.

Bérgarancia Alap

Dr. Prugberger Tamás

Dr. Jakab Nóra

IV. 2. Jogellenes megszüntetési eljárás

munkaviszony megszűnése,

megszüntetése esetén

Dr. Tománé Dr. Szabó Rita

IV. 9. A közalkalmazotti és a közszolgálati

jogviszony megszűnése,

megszüntetése

Dr. Prugberger Tamás

Dr. Mélypataki Gábor

IV. 16. A munkaügyi viták rendszere, eljárási

szabályai

Dr. Rácz Zoltán

IV. 23. Dékáni Szünet

IV. 30. Az atipikus munkavégzési viszonyok

I. (Határozott idejű munkaszerződés,

Dr. Prugberger Tamás

Page 97: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

részmunkaidő, vezető állású

munkavállaló)

Dr. Jakab Nóra

V. 7. Atipikus munkavégzési viszonyok II

A munkaviszonyhoz kapcsolódó

egyéb megállapodások.

Dr. Gecse Istvánné

V. 14. A távmunka és a munkaerő-

kölcsönzés, mint speciális

munkavégzési viszonyok.

Dr. Prugberger Tamás

(A tárgy féléves programjának kifejtése, heti tematikus bontásban, végigvezetve a félévi

időbeosztást. Levelező esetén a meghatározott alkalmakhoz mérten kell rögzíteni az

időbeosztást.)

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az aláírás feltétele az előadáson való jelenlét. Az előadások és a szemináriumok látogatása

kötelező. Az esetleges mulasztást csak orvosi igazolással lehet kimenteni. Amennyiben a

hallgató háromnál több előadást az aláírást csak külön beszámoló sikeres letétele esetén

kaphatja meg.

Az SZMSZ III. kötet 38.§ szerint: „A szorgalmi időszak végét követően az aláírások pótlására

és a gyakorlati jegyek megszerzésére, illetve javítására legfeljebb a vizsgaidőszak 3. hetének

utolsó napjáig van lehetőség. Ugyanazon tárgyból a pótlás, illetve a javítás első és második

esetében e lehetőséget a hallgatónak külön kérelmeznie nem kell, arra automatikusan

lehetősége van az érintett tanszék által meghirdetett, illetve az érintett tanszékkel egyeztetett

időpontban. E rendelkezések nem mentesítik a hallgatókat a jelen szabályzat 89.§ (1)

bekezdésében foglalt mulasztási díj megfizetésének kötelezettsége alól.”

(jelenlét, zh, zh minősítése, 3 vagy 5 fokozatú értékelés, beadandó (jogeset, referátum,

okiratszerkesztés stb.), aláírás/jegy pótlás)

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Vizsgára jelentkezni a vizsgaidőszak előtt a Tanulmányi Bizottság által elfogadott

időponttól lehet. Vizsgaidőszak kezdetéig be kell jelentkezni.

A vizsgák szóbeli kollokvium keretében zajlanak. A vizsgáztatást a tanszék oktatói és

óraadói végzik. A vizsga anyaga a megjelölt szakirodalom, az előadásanyag és a kijelölt

jogszabályok. A vizsgaanyag elsajátításának megkönnyítése érdekében, minden félévben

aktualizált tételsort adunk ki a hallgatók számára

(aláírás megszerzése, szóbeli vagy írásbeli, vizsga anyaga, vizsga menete, vizsga

kezdete-vége stb.)

Page 98: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5. Kötelező tananyag

– Prugberger-Kenderes- Mélypataki: A munka- és közszolgálati jog jog

intézményrendszerek kritikai és összehasonlító jogi elemzése, Novotni Kiadó, Miskolc,

2012.

– Jakab Nóra - Prugberger Tamás: A foglalkoztatás elősegítés és igazgatás joga, Bíbor,

Miskolc, 2013

– Prof. Dr. György Kiss – Doz. Dr. Gyula Berke: Arbeitsrecht als Vertragsrecht:

Vorsichtige Öffnung oder wesentlicher Konzeptionwechsel im neuen ungarischen

Arbeitsgesetzbuch?, in: Jahrbuch für Ostrecht, 2013/2, 356-375. pp (az oktatók által

kijelölt részek, Lásd: egyéb tudni valók)

– Prugberger Tamás - Szőllős Andrea: The New Labour Code in the Mirror of the

Regulations of the European Union and the Member States, in: European Integration

Studies, 2013/1, 17-29 pp. (az oktatók által kijelölt részek, Lásd: egyéb tudni valók)

(3 irodalom megjelölése – 1 külföldi irodalom)

6. Ajánlott irodalom

– Prugberger Tamás: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog.

Complex Kiadó, Budapest 2013. megjelenés alatt

– Prugberger Tamás, Kenderes György, Jakab Nóra:Legal questions on the amendment of the labour contract, appointment in labour and public relations in the european and Hungarian legal system, in: EUROPEAN INTEGRATION STUDIES 7:(1) pp. 81-84. (2009)

– Maximilian Fuchs – Franz Marhold: Europaisches Arbeitsrecht, Springer, Wien- New

York, 2010

(3 irodalom megjelölése – 1 külföldi irodalom)

Egyéb tudnivalók:

Az idegen nyelű szakirodalomhoz való hozzáférésről, beszerzésének feltételeiről

tájékoztatást a hallgatók a legelső előadáson kapnak.

Kötelező jogszabályok:

2012. évi I. tv. A Munka Törvénykönyve

2011. évi CXCIX. tv. Kttv.

1992. évi XXXIII: tv. Kjt.

31/2012. (III.7.) Korm.r.

(pl.: jegymegajánlás, kötelező jogszabályok megjelölése, hallgatói ügyintézés, felmentési

kérelmek elbírálása)

Miskolc, 2014. február 4.

Page 99: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Agrár- és Munkajogi intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Polgári jog IV. c. tantárgyból

tárgykód: AJPJT279N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Bíró György, egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója:

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT279N5 ai

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 3

1. A tantárgy feladata és célja

A polgári jog a civilisztikai tudományterület alapozó tantárgya. A polgári jogi oktatás

célja a klasszikus magánjogi ismeretek átadása. A képzés egyaránt hangsúlyt fektet az

elméleti alapozásra, valamint a bírói gyakorlatot is felölelő tételes joganyag elsajátítására.

A polgári jog öt féléven keresztül kerül oktatásra, az egyes félévek tananyaga egymásra

épül.

A negyedik szemeszterben a kötelmi jog különös részének, vagyis az egyes

szerződéstípusoknak, valamint a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség

joganyagának feldolgozására kerül sor. Az elsajátítandó tananyag kiterjed különösen a

szerződési alaptípusokra, valamint az általános és a speciális kártérítési alakzatokra.

Page 100: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások ideje, helye: Kedd 12-14-ig – XX. ea.

FELELŐSSÉGTAN

2014. II. 18.

1. A felelősségtan. A kárkötelmi jogviszony általános jellemzői. A polgári jogi felelősség

elemei és funkciói.

2014. II. 25.

2. Méltányosság, kártelepítés, kárenyhítés és kárelosztás.

3. Az általános kártérítési alakzat feltételei és a bizonyítási teher. Jogellenesség, okozati

összefüggés, kár. A felróhatóság jogi értékelése. Felelősség belátási képességgel nem

rendelkező személy károkozásáért.

2014. III. 4.

4. A veszélyes üzem működéséből eredő károk megtérítése. Üzembentartók köre.

Veszélyes üzemek találkozása, általános alakzat és a veszélyes üzemi felelősség

együttes érvényesülése.

2014. III. 18.

5. Az alkalmazott és megbízott károkozásának jogkövetkezményei. A közigazgatási

jogkörben okozott kár. A kártérítés módja, mértéke

SZERZŐDÉSI ALAPTÍPUSOK

2014. III. 19. Szerda (!) 14-16-ig XIX. ea.

6. A szerződéstan általános részének és az egyes szerződéstípusok anyagának a

kapcsolata. A szerződési alaptípusok tagolása a szolgáltatást nyújtó kötelezett

magatartása szerint (Dare, non facere, facere, praestare).

2014. III. 25.

7. Az adásvételi szerződés. Elővásárlási, visszavásárlási és vételi jog.

2014. IV. 1.

8. Megtekintésre vagy próbára vétel. Részletvétel. A tulajdonjog fenntartása. Minta

szerinti vétel. A csere. Egyéb dologátruházó szerződések.

2014. IV. 8.

9. A kölcsön és a bankkölcsön lényeges vonásai. Az ajándékozás. A közüzemi

(közszolgáltatási) szerződések.

Page 101: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2014. IV. 15.

10. A non-facere szerződések. A bérlet, mint alaptípus. A lakásbérleti szerződés. A

haszonbérlet és a haszonkölcsön.

2014. IV. 22. – Dékáni szünet

2014. IV. 29.

11. A facere szerződések. Az eredménykötelmek sajátosságai. A vállalkozás, mint

alaptípus.

2014.V. 6.

12. A fuvarozás alapvonásai, személyfuvarozás.

13. A gondossági kötelmek. A megbízási szerződés, mint alaptípus. Megbízás nélküli

ügyvitel. A bizomány alapvonásai.

2014. V. 13.

14. A letét általános és speciális alakzatai. Szerencseszerződések, a tartási és az

életjáradéki szerződés.

15. A praestare szerződések (a hitelszerződések és a biztosítás) alapvonásai.

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

Az előadásokon a részvétel a tananyag maradéktalan elsajátítása érdekében kötelező. Az

aláírás megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék

rendszeresen ellenőriz. Amennyiben legalább 2 alkalommal nem volt jelen az

előadásokon, akkor az aláírás pótlására a teljes félévi tananyagból a szorgalmi időszak

utolsó hetében (2013. május 17-ig) beszámoló útján van lehetőség. Sikertelen (60%-ot

el nem érő) vagy elmulasztott beszámoló az aláírás megtagadását vonja maga után.

Az esetleges beszámoló eredménye a NEPTUN rendszerben tekinthető meg. Az egyéni

tanulmányi rendben tanuló hallgatók a tanszékvezetővel előzetesen (!) egyeztetik

tanulmányi rendjüket és abban a polgári jog elsajátítására megfelelő képzési megoldást

(konzultáció legalább havonta, stb.) vállalnak.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott

anyag, a Ptk. és a megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

Az aláírás megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék

rendszeresen ellenőriz.

Page 102: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A tantárgy számonkérésének módja: szóbeli vizsga. A vizsgáztatást a tanszék oktatói

végzik. A hallgatók két tételt húznak együtt a félévenkénti 60 alapfogalommal, mivel a

vizsgáztatás a tételeken kívüli anyagra is kiterjed.

A hallgató által először meghatározott vizsganaptól eltérően a hallgató csak a tanszék

által megjelölt más időpontban vizsgázhat. A vizsgatételeket és az alapkérdéseket a

hallgatók rendelkezésére bocsátjuk.

A hallgatóknak a vizsga napján legkésőbb 10 óráig a vizsgáztatónál be kell

jelentkezniük. Előzetes kérelem esetén (messzebbről érkezvén) van csak mód 10 óránál

későbbi megkezdett vizsgalehetőséghez.

5. Kötelező tananyag

– Ujváriné Antal Edit: Felelősségtan (Novotni Kiadó, Miskolc, 2002.)

– Szerződési alaptípusok (szerk.: Bíró György) (Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.)

- A Polgári Törvénykönyv (Novotni Kiadó Miskolc, 2011. vagy utána következő kiadás)

6. Ajánlott irodalom

- Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal. Szerk.: Vékás Lajos

(Complex Kiadó, Bp. 2012.)

- 2013. évi V. törvény a polgári törvénykönyvről

- Fuglinszky Ádám : Mangelfolgeschäden im deutschen und ungarischen Recht,

Grenzen der Haftung im Kauf- und Werkvertragsrecht, Tübingen: Mohr Siebeck

Verlag, 580 p. (Studien zum ausländischen und internationalen Privatrecht; 188.)

Egyéb tudnivalók:

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Polgári jog IV. gyakorlat c. tantárgyból

tárgykód: AJPJT250N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Page 103: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Bíró György, egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: – Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Dr. Pusztahelyi Réka, egyetemi

tanársegéd, Dr. Leszkoven László, egyetemi docens, dr. Kárpáti Zoltán, egyetemi tanársegéd,

Prof. Dr. Bíró György, egyetemi tanár

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT250N5 jegy

Egyidejű felvétel: AJPJT279N6 fv

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2óra/hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

Az előadásokat párhuzamosan kísérő polgári jogi gyakorlat célja, hogy az elméleti

ismeretek megszerzésével egyidejűleg betekintést nyújtson a jog gyakorlati

működésébe. A kis létszámú csoportos foglalkozás lehetőséget teremt arra, hogy a

hallgatók aktívan részt vegyenek a gyakorlati feladatok, jogesetek közös

megoldásában.

A negyedik szemeszterben a kötelmi jog különös részének, vagyis az egyes

szerződéstípusoknak, valamint a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség

joganyagának feldolgozására kerül sor. Az elsajátítandó tananyag kiterjed különösen a

szerződési alaptípusokra, valamint az általános és a speciális kártérítési alakzatokra.

2. A tantárgy tematikus leírása

FELELŐSSÉGTAN

1. A felelősségtan. A kárkötelmi jogviszony általános jellemzői. A polgári jogi felelősség

elemei és funkciói.

2. Méltányosság, kártelepítés, kárenyhítés és kárelosztás.

3. Az általános kártérítési alakzat feltételei és a bizonyítási teher. Jogellenesség, okozati

összefüggés, kár. A felróhatóság jogi értékelése. Felelősség belátási képességgel nem

rendelkező személy károkozásáért.

4. A veszélyes üzem működéséből eredő károk megtérítése. Üzembentartók köre.

Veszélyes üzemek találkozása, általános alakzat és a veszélyes üzemi felelősség

együttes érvényesülése.

5. Az alkalmazott és megbízott károkozásának jogkövetkezményei. A közigazgatási

jogkörben okozott kár. A kártérítés módja, mértéke

SZERZŐDÉSI ALAPTÍPUSOK

Page 104: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. A szerződéstan általános részének és az egyes szerződéstípusok anyagának a

kapcsolata. A szerződési alaptípusok tagolása a szolgáltatást nyújtó kötelezett

magatartása szerint (Dare, non facere, facere, praestare).

7. Az adásvételi szerződés. Elővásárlási, visszavásárlási és vételi jog.

8. Megtekintésre vagy próbára vétel. Részletvétel. A tulajdonjog fenntartása. Minta

szerinti vétel. A csere. Egyéb dologátruházó szerződések.

9. A kölcsön és a bankkölcsön lényeges vonásai. Az ajándékozás. A közüzemi

(közszolgáltatási) szerződések.

10. A non-facere szerződések. A bérlet, mint alaptípus. A lakásbérleti szerződés. A

haszonbérlet és a haszonkölcsön.

11. A facere szerződések. Az eredménykötelmek sajátosságai. A vállalkozás, mint

alaptípus.

12. A fuvarozás alapvonásai, személyfuvarozás.

13. A gondossági kötelmek. A megbízási szerződés, mint alaptípus. Megbízás nélküli

ügyvitel. A bizomány alapvonásai.

14. A letét általános és speciális alakzatai. Szerencseszerződések, a tartási és az

életjáradéki szerződés.

15. A praestare szerződések (a hitelszerződések és a biztosítás) alapvonásai.

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

A gyakorlati foglalkozásokon való részvétel az aláírás megszerzésének feltétele.

Kettőnél több hiányzás az aláírás megtagadását vonja maga után. A tantárgy

számonkérésének módja: írásbeli vizsga.

A gyakorlatok értékelése ötfokozatú: (1-2-3-4-5). A félév során 2 zárthelyi dolgozat

megírása kötelező, melynek időpontjai: 13. hét és a 19. hét. Az egyes számonkérések

anyagát az addig elhangzott előadások és a gyakorlatok témakörei határozzák meg. A két

zárthelyi dolgozat legalább 60%-os teljesítése a feltétele az „elégséges (2)” minősítésnek,

70%-os a „közepes (3)” minősítésnek, 80%-os a „jó (4)” minősítésnek és a 90%-os

teljesítményt elérő hallgató „jeles (5)” minősítést kap.

Az aláírás megszerzésére a szorgalmi időszak utolsó szemináriumán van lehetőség a

teljes félévi anyagból, ennek eredménytelensége esetén a pótlás a vizsgaidőszak első

három hetében történik szintén a féléves anyagrészből.

Az elégtelen gyakorlati jegy javítása a vizsgaidőszak első három hetének egy kiválasztott

napján a tanszék által megjelölt időpontok közül írásban történik szintén a teljes féléves

tananyagból.

Az SZMSZ III. kötet 38.§ szerint: „A szorgalmi időszak végét követően az aláírások

pótlására és a gyakorlati jegyek megszerzésére, illetve javítására legfeljebb a

vizsgaidőszak 3. hetének utolsó napjáig van lehetőség. Ugyanazon tárgyból a pótlás,

illetve a javítás első és második esetében e lehetőséget a hallgatónak külön kérelmeznie

nem kell, arra automatikusan lehetősége van az érintett tanszék által meghirdetett, illetve

az érintett tanszékkel egyeztetett időpontban. E rendelkezések nem mentesítik a

Page 105: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

hallgatókat a jelen szabályzat 89.§ (1) bekezdésében foglalt mulasztási díj

megfizetésének kötelezettsége alól.”

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott

anyag, a Ptk. és a megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

A gyakorlatok értékelése ötfokozatú: (1-2-3-4-5). A félév során 2 zárthelyi dolgozat

megírása kötelező, melynek időpontjai: 13. hét és a 19. hét. Az egyes számonkérések

anyagát az addig elhangzott előadások és a gyakorlatok témakörei határozzák meg. A két

zárthelyi dolgozat legalább 60%-os teljesítése a feltétele az „elégséges (2)” minősítésnek,

70%-os a „közepes (3)” minősítésnek, 80%-os a „jó (4)” minősítésnek és a 90%-os

teljesítményt elérő hallgató „jeles (5)” minősítést kap.

Az elégtelen gyakorlati jegy javítása a vizsgaidőszak első három hetének egy kiválasztott

napján a tanszék által megjelölt időpontok közül írásban történik szintén a teljes féléves

tananyagból.

5. Kötelező tananyag

– Ujváriné Antal Edit: Felelősségtan (Novotni Kiadó, Miskolc, 2002.)

– Szerződési alaptípusok (szerk.: Bíró György) (Novotni Kiadó, Miskolc, 2010.)

- 1959. évi IV. törvény, Polgári Törvénykönyv

6. Ajánlott irodalom

- Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal. Szerk.: Vékás Lajos

(Complex Kiadó, Bp. 2012.)

- A Polgári Törvénykönyv (Novotni Kiadó Miskolc, 2011. vagy utána következő kiadás)

- Fuglinszky Ádám : Mangelfolgeschäden im deutschen und ungarischen Recht,

Grenzen der Haftung im Kauf- und Werkvertragsrecht, Tübingen: Mohr Siebeck

Verlag, 580 p. (Studien zum ausländischen und internationalen Privatrecht; 188.)

Egyéb tudnivalók:

301. kedd 14-16 A/1.308. Dr. Barzó Tímea e. docens

302. hétfő 8-10 A/1.317. Dr. Pusztahelyi Réka e. tanársegéd

303. csütörtö 14-16 A/6.203. Dr. Leszkoven László e. docens

Page 106: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

k

304. szerda 16-18 A/1.307. dr. Kárpáti Zoltán e. tanársegéd

305. csütörtö

k

16-18 A/1.117/

A.

Dr. Bíró György e. tanár

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Polgári jog V. (Családjog) c. tantárgyból

tárgykód: AJPJT272N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT279N5 ai

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 3

1. A tantárgy feladata és célja

A Polgári jog V. tantárgy a családi jognak, mint a polgári jog viszonylagosan önállósult

részterületének a feldolgozását tűzi ki feladatául. A képzés egyaránt hangsúlyt fektet az

elméleti alapozásra, valamint a bírói gyakorlatot is felölelő tételes joganyag átadására. A

családi jogi ismeretek elsajátítása polgári jogi alapképzettséget feltételez.

Page 107: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az elsajátítandó tananyag kiterjed különösen a házassági vagyonjog, az apasági vélelmek,

az örökbefogadás, a tartási kötelezettség, a szülői felügyelet és a gyámság szabályaira.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások ideje, helye: Hétfő 12-14-ig – XIX. ea.

II. 17.

1. A család fogalma és funkciói. A család a társadalomban, a történelemben

(szociálpolitika, családpolitika, népességpolitika).

II. 24.

2. Család a jogrendszerben és az erkölcsben. A család rendszere és alapelvei. A

családjog forrásai.

III. 3.

3. A házasságkötés - eljegyzés. A házasságkötést megelőző eljárás. A házasság alaki

kellékei.

III. 10.

4. A házastársak jogai és kötelességei. A feleség névviselése a házasságkötés után. A

házastársi vagyonközösség szabályai.

III. 17.

5. A házastársak különvagyona, adósságai. A házassági vagyonjogi szerződés. A

házastársak rendelkezései joga és felelőssége. A közös háztartás költségei.

III. 24.

6. A házasság érvénytelensége. A házasság megszűnése. A házasság felbontásakor

elbírálandó járulékos kérdések: a házastársi közös vagyon megosztása.

III. 31.

7. A házastársak lakáshasználatának rendezése, volt házastárs tartása. A bejegyzett

élettársi kapcsolat.

IV. 7.

8. Házasságon alapuló apasági vélelem. Egységes apasági vélelmek. Az apaság

vélelmének megdöntése.

IV. 14.

9. Az örökbefogadás célja, a felek érdekei és az örökbefogadási eljárás. Az

örökbefogadás hatálya, hatálytalanná válása és megszűnése.

IV. 21. – Ünnepnap

IV. 28.

10. A rokonok tartása: nagykorú gyermek tartása, szülőtartás. Kiskorú gyermek tartása.

Page 108: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

11. A szülői felügyelet tartalma és gyakorlása.

V. 5.

12. Szülői felügyelet gyakorlása különélő szülők esetén. Gondozás és nevelés.

Vagyonkezelés és törvényes képviselet.

13. Gyermekelhelyezés, kapcsolattartás.

V. 12.

14. A szülői felügyelet megszüntetése és megszűnése.

15. Gyámság: gyámrendelés, a gyámság ellátása, a gyámság és a gyámi tisztség

megszűnése

(A tárgy féléves programjának kifejtése, heti tematikus bontásban, végigvezetve a félévi

időbeosztást. Levelező esetén a meghatározott alkalmakhoz mérten kell rögzíteni az

időbeosztást.)

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Az előadásokon a részvétel a tananyag maradéktalan elsajátítása érdekében kötelező. Az

aláírás megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék

rendszeresen ellenőriz. Amennyiben legalább 2 alkalommal nem volt jelen az előadásokon,

akkor az aláírás pótlására a teljes félévi tananyagból a szorgalmi időszak utolsó hetében

beszámoló útján van lehetőség. Sikertelen (60%-ot el nem érő) vagy elmulasztott

beszámoló az aláírás megtagadását vonja maga után.

Az esetleges beszámoló eredménye a NEPTUN rendszerben tekinthető meg. Az egyéni

tanulmányi rendben tanuló hallgatók a tanszékvezetővel előzetesen (!) egyeztetik

tanulmányi rendjüket és abban a polgári jog elsajátítására megfelelő képzési megoldást

(konzultáció legalább havonta, stb.) vállalnak.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Az előadásokon a részvétel a tananyag maradéktalan elsajátítása érdekében kötelező. Az aláírás

megszerzésének feltétele az előadásokon való jelenlét, melyet a tanszék rendszeresen ellenőriz.

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott anyag,

a Ptk. és a megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

A tantárgy számonkérésének módja: szóbeli vizsga. A vizsgáztatást a tanszék oktatói

végzik. A hallgatók két tételt húznak. A vizsgáztatás a tételeken kívüli anyagra is kiterjed.

A félévi vizsgaidőpontok a tanszéki hirdetőtáblán, a tanszéki honlapon és a Neptun

rendszerben megtalálhatók. A vizsgára bejelentkezés a Tanulmányi Bizottság által

Page 109: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

meghatározott időponttól a Neptun rendszerben lehetséges a tanulmányi

vizsgaszabályzat rendelkezései szerint. A hallgató által először meghatározott vizsganaptól

eltérően a hallgató csak a tanszék által megjelölt más időpontban vizsgázhat. A

vizsgatételeket és az alapkérdéseket a hallgatók rendelkezésére bocsátjuk.

A hallgatóknak a vizsga napján legkésőbb 10 óráig a vizsgáztatónál be kell

jelentkezniük. Előzetes kérelem esetén (messzebbről érkezvén) van csak mód 10 óránál

későbbi megkezdett vizsgalehetőséghez.

5. Kötelező tananyag

- Barzó Tímea: Családjog (Novotni Kiadó, Miskolc 2004.)

- Családi jogi példatár (szerk.: Heinerné Barzó Tímea), (Novotni Kiadó, Miskolc, 2005)

Családjogi Törvény (1952. évi IV. tv.) hatályos szövege

6. Ajánlott irodalom

– Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal. Szerk.: Vékás

Lajos (Complex Kiadó, Bp. 2012.)

– A Polgári Törvénykönyv (Novotni Kiadó Miskolc, 2011. vagy utána következő

kiadás)

– Barzó Tímea: Deliberating the Role and Place of the Engagement as one of the

institutions of Family Law: Should Parties Who Intend to Get Married be Considered

as Engaged at the Same Time? European integration studies, 2011. (9. vol.) 1. no 17-

25. old

– Katharina Boele-Woelki: The principles of European family law: its aims and

prospects, In.: Utrecht Law Review, http://www.utrechtlawreview.org/ Volume1,

Issue 2, (December) 2005

– N.A Baarsma: The Europeanisation of International Family Law, T.M.C Asser Press,

2010.

Egyéb tudnivalók:

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

Page 110: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Polgári jog V. (Családjog) gyakorlat c. tantárgyból

tárgykód: AJPJT273N6 + 253N6

Jogász szak nappali tagozat

2013/2014 tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Barzó Tímea egyetemi docens Gondosné Dr. Pusztahelyi Réka

egyetemi tanársegéd, dr. Kaiser Klára egyetemi tanársegéd,

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT250N5 jegy

Egyidejű felvétel: AJPJT272N6 fv

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra /hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

Az előadásokat párhuzamosan kísérő polgári jogi gyakorlat célja, hogy az elméleti

ismeretek megszerzésével egyidejűleg betekintést nyújtson a jog gyakorlati működésébe. A

kis létszámú csoportos foglalkozás lehetőséget teremt arra, hogy a hallgatók aktívan részt

vegyenek a gyakorlati feladatok, jogesetek közös megoldásában.

A Polgári jogi gyakorlat 5. tantárgy a családi jognak, mint a polgári jog viszonylagosan

önállósult részterületének a feldolgozását tűzi ki feladatául. Az elsajátítandó tananyag

kiterjed különösen a házassági vagyonjog, az apasági vélelmek, az örökbefogadás, a tartási

kötelezettség, a szülői felügyelet és a gyámság szabályaira.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A család fogalma és funkciói. A család a társadalomban, a történelemben

(szociálpolitika, családpolitika, népességpolitika).

2. Család a jogrendszerben és az erkölcsben. A család rendszere és alapelvei. A

családjog forrásai.

Page 111: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

3. A házasságkötés - eljegyzés. A házasságkötést megelőző eljárás. A házasság alaki

kellékei.

4. A házastársak jogai és kötelességei. A feleség névviselése a házasságkötés után. A

házastársi vagyonközösség szabályai.

5. A házastársak különvagyona, adósságai. A házassági vagyonjogi szerződés. A

házastársak rendelkezései joga és felelőssége. A közös háztartás költségei.

6. A házasság érvénytelensége. A házasság megszűnése. A házasság felbontásakor

elbírálandó járulékos kérdések: a házastársi közös vagyon megosztása.

7. A házastársak lakáshasználatának rendezése, volt házastárs tartása. A bejegyzett

élettársi kapcsolat.

8. Házasságon alapuló apasági vélelem. Egységes apasági vélelmek. Az apaság

vélelmének megdöntése.

9. Az örökbefogadás célja, a felek érdekei és az örökbefogadási eljárás. Az

örökbefogadás hatálya, hatálytalanná válása és megszűnése.

10. A rokonok tartása: nagykorú gyermek tartása, szülőtartás. Kiskorú gyermek tartása.

11. A szülői felügyelet tartalma és gyakorlása. Szülői felügyelet gyakorlása különélő

szülők esetén.

12. Gondozás és nevelés. Vagyonkezelés és törvényes képviselet.

13. Gyermekelhelyezés, kapcsolattartás.

14. A szülői felügyelet megszüntetése és megszűnése.

15. Gyámság: gyámrendelés, a gyámság ellátása, a gyámság és a gyámi tisztség

megszűnése

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

A gyakorlati foglalkozásokon való részvétel az aláírás megszerzésének feltétele.

Kettőnél több hiányzás az aláírás megtagadását vonja maga után.

A gyakorlatok értékelése ötfokozatú: (1-2-3-4-5). A félév során 2 zárthelyi dolgozat

megírása kötelező, melynek időpontjai: 13. hét és a 19. hét. Az egyes számonkérések

anyagát az addig elhangzott előadások témakörei határozzák meg. A két zárthelyi

dolgozat legalább 60%-os teljesítése a feltétele az „elégséges (2)” minősítésnek, 70%-os a

„közepes (3)” minősítésnek, 80%-os a „jó (4)” minősítésnek és a 90%-os teljesítményt

elérő hallgató „jeles (5)” minősítést kap.

Az aláírás megszerzésére a szorgalmi időszak utolsó szemináriumán van lehetőség a

teljes félévi anyagból, ennek eredménytelensége esetén a pótlás a vizsgaidőszak első

három hetében történik szintén a féléves anyagrészből.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Page 112: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az elégtelen gyakorlati jegy javítása a vizsgaidőszak első három hetének egy kiválasztott

napon a tanszék által megjelölt időpontok közül írásban történik szintén a teljes féléves

tananyagból.

5. Kötelező tananyag

- Barzó Tímea: Családjog (Novotni Kiadó, Miskolc 2004.)

- Családi jogi példatár (szerk.: Heinerné Barzó Tímea), (Novotni Kiadó, Miskolc, 2005)

- Családjogi Törvény (1952. évi IV. tv.) hatályos szövege

6. Ajánlott irodalom

– Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal. Szerk.: Vékás

Lajos (Complex Kiadó, Bp. 2012.)

– A Polgári Törvénykönyv (Novotni Kiadó Miskolc, 2011. vagy utána következő

kiadás)

– Barzó Tímea: Deliberating the Role and Place of the Engagement as one of the

institutions of Family Law: Should Parties Who Intend to Get Married be Considered

as Engaged at the Same Time? European integration studies, 2011. (9. vol.) 1. no 17-

25. old

Egyéb tudnivalók:

Az egyes csoportok gyakorlatvezetői:

301. hétfő 15-17 A/1.309. Dr. Barzó Tímea e. docens

302. kedd 8-10 A/1.13. Dr. Juhász Ágnes e. adjunktus

303. szerda 8-10 A/1.223. Dr. Juhász Ágnes e. adjunktus

304. csütörtök 8-10 A/1.226. Dr. Juhász Ágnes e. adjunktus

305. csütörtök 10-12 A/1.307. dr. Kaiser Klára e. tanársegéd

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

Page 113: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) KERESKEDELMI JOGI GYAKORLAT II. c. tantárgyból

tárgykód: AJKER252N8

Jogász osztatlan szak IV. évf. nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Barta Judit docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: CTI/Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Barta Judit docens, Dr. Harsányi Gyöngyi adjunktus

Előtanulmányi kötelezettség: Kereskedelmi jogi gyakorlat 1., AJKER252N7

Egyidejű felvétel: Kereskedelmi jog 2., AJKER271N8

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2 óra

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

A gazdasági társaságok a gazdasági élet tipikus szereplői. A rájuk vonatkozó szabályok, a társasági jog

általános része, továbbá az egyes társaságok joganyagának, a szervesen kapcsolódó cégjogi anyagi

jognak az alapos ismerete egy képzett jogász számára elengedhetetlen követelmény.

A csőd-és felszámolási, a végelszámolási, kényszertörlési eljárások kapcsán célkitűzés e

jogintézmények megértése, az eljárások folyamatának megismertetése és az összefüggések feltárása.

A tantárgy feladata annak biztosítása, hogy a hallgatók az előadáson elhangzott elméleti ismereteket

jogeseteken, feladatokon, példákon keresztül gyakorolják, elmélyítve, pontosítva ismereteiket, továbbá

elsajátítsák az elmélet gyakorlati átültetésének készségét.

A gyakorlati oktatás lehetővé teszi, hogy a hallgatók szóban is megnyilvánuljanak, közvetlen

lehetőséget adva tudásuk kontrolljára, illetve a visszacsatolásra. A gyakorlatok arra is alkalmasak,

hogy egy-egy jogesetet a hallgatók eljátszanak, bírósági tárgyalási szituációba helyezzenek, felváltva

kipróbálva az egyes szerepköröket (bíróság, felperes, alperes), így más-más szempontból közelítve az

adott jogi helyzetet.

2. A tantárgy tematikus leírása

2014. II. 17.-i

hét

1) A társasági jog intézménytörténete. Alapelvek. A társaság keletkezése. A

létesítő okirat tartalma, érvényessége, módosítása. Előtársaság. Társasági

Page 114: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

jogviták.

2014. II. 24.-i

hét

2) A gazdasági társaság legfőbb szerve. A társaság ügyvezetésére vonatkozó

szabályok.

2014. III. 3.-i

hét

3) Könyvvizsgáló, FB.

2014. III. 10.-i

hét

4) Társasági határozatok bírósági felülvizsgálata, tagkizárás. Kisebbségi jogok

védelme.

2014. III. 17.-i

hét

5) Kkt. Bt.

2014. III. 24.-i

hét

6) Korlátolt felelősségű társaság I.

2014.III. 31.-

hét

7) Korlátolt felelősségű társaság törzstőke-emelés és leszállítás.

Egyesülés

2014. IV. 7.-i

hét

8) Zrt.

2014. IV. 14.-i

hét

9) Nyrt.

2014. IV. 21. Húsvét

2014. IV.-i

hét

10) Társaságok megszűnése. Hitelezővédelem.

11) Átalakulás általános szabályai

2014. V. –i

hét.

12) Végelszámolás, vagyonrendezési eljárás, kényszertörlési eljárás

13) Csődeljárás

2014. V. 12.-i

hét

14) Felszámolási eljárás I. (fogalom, alanyok, eljárás megindítása, eljárás

menete, felszámolás befejezése)

15) Felszámolási eljárás II. (Érvénytelenség a felszámolási eljárásban, a

felszámoló jogállása)

3. Gyakorlati foglalkozások:

Page 115: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Dr. Harsányi Gyöngyi 401. hétfő 8-10 A/6. 203.

Dr. Harsányi Gyöngyi 402. szerda 12-13,30 A/1. 216.

Dr. Barta Judit 403. hétfő 16-17,30 A/6.117/A.

Dr. Barta Judit 404. hétfő 10-12 A/1. 308.

Dr. Barta Judit 405. hétfő 8-9,30 A/1. 216.

4. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának feltételei

A hivatkozott tankönyvek (jegyzetek), az előadások és a gyakorlatok során feldolgozott anyag, a

megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

Az aláírás megszerzésének feltétele a gyakorlaton való jelenlét, melyet a tanszék rendszeresen

ellenőriz.

A tantárgy számonkérésének módja: írásbeli vizsga.

A hallgatók zárthelyi dolgozatot írnak 12. héten március 17.-én (hétfői) 19-én (szerdai) tankörök

és 16. héten április 14.-én (hétfői) 16-án (szerdai) tankörök a gyakorlatokon. Az egyes

számonkérések anyaga az addig elhangzott előadások témakörei. A zárthelyi dolgozat legalább 60%-

os teljesítése a feltétele az elégséges (2) minősítésnek., 70%-os a közepes (3) minősítésnek, 80%-os a

jó (4) minősítésnek és a 90%-os teljesítményt elérő hallgató kap jeles (5) minősítést.

A gyakorlat értékelése ötfokozatú (1-2-3-4-5) gyakorlati jeggyel történik. A gyakorlati jegy a

zárthelyi dolgozatok eredménye, a gyakorlati foglalkozásokon tanúsított aktivitás, és eredményesség,

az esetleges külön szorgalmi feladatok vállalása és megoldása alapján kerül meghatározásra. A

sikertelenül megírt zárthelyi dolgozatok pótlása a szorgalmi időszak utolsó hetében történik.

Az elégtelen gyakorlati jegy javítása, a vizsgaidőszak első három hetében, a gyakorlatvezető által

megjelölt időpontban, írásban történik.

Az SZMSZ III. kötet 38.§ szerint: „A szorgalmi időszak végét követően az aláírások pótlására és a

gyakorlati jegyek megszerzésére, illetve javítására legfeljebb a vizsgaidőszak 3. hetének utolsó napjáig

van lehetőség. Ugyanazon tárgyból a pótlás, illetve a javítás első és második esetében e lehetőséget a

hallgatónak külön kérelmeznie nem kell, arra automatikusan lehetősége van az érintett tanszék által

meghirdetett, illetve az érintett tanszékkel egyeztetett időpontban. E rendelkezések nem mentesítik a

hallgatókat a szabályzat 89.§ (1) bekezdésében foglalt mulasztási díj megfizetésének kötelezettsége

alól.”

5. Vizsgakövetelmények leírása vagy vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Page 116: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A gyakorlati jegy megszerzéséhez a félév során a 2 zárthelyi dolgozat megírása kötelező, külön-külön

legalább 60%-os eredménnyel, a minimális elégséges érdemjegyhez.

Az aláírás megszerzésének feltétele a gyakorlatokon való jelenlét, legfeljebb két alkalommal lehet

hiányozni.

6. Kötelező tananyag

1. Az előadásokon elhangzott anyagrészek és megjelölt jogszabályok.

2. Harsányi-Miskolczi-Ujváriné: Társasági Jog (Novotni Kiadó, 2009. Miskolc)

3. Juhász László: Csődjog egyetemi tk. (Novotni Kiadó Miskolc, 2009. (a jogász hallgatók

számára az előadáson jelölt oldalszámok szerint.)

4. Marcus Gyulai-Schmidt: Modernisierung des deutschen GmBH-Rechts. (Ungarisches

Jahrbuch für Handelsrecht Band I. Herausgeber: Zoltán Csehi, Gondolat Kiadó, Budapest,

2008.)

7. Ajánlott tananyag

1. Farkas Csaba-Jenovai Petra-Nótári Tamás-Papp Tekla: Társasági jog (Lectum Kiadó, Szeged,

2009.)

2. Kisfaludi András: Társasági jog Komplex Kiadó, Bp. 2008.

3. Prof. Dr. Hans Jürgen Rabe: Die Mögliche oder notwendige künftige Modernisierung des

europeischen Gesellschaftsrechts. (Ungarisches Jahrbuch für Handelsrecht Band I.

Herausgeber: Zoltán Csehi, Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.)

Egyéb tudnivalók:

Az oktatók a tanszéki szobák ajtaján feltüntetett időpontokban az órarendi foglalkozásokon túlmenően

konzultációra a hallgatók rendelkezésére állnak.

Miskolc, 2014. február 3.

Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Dr. Barta Judit

intézeti tanszékvezető egyetemi docens

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) KERESKEDELMI JOG II. c. tantárgyból

tárgykód: AJKER271N8

Jogász osztatlan szak IV. évf. nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Page 117: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Dr. Barta Judit egy. docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: CTI/Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Barta Judit egy. docens

Ujváriné dr. Antal Edit c. egyetemi docens

Dr. Harsányi Gyöngyi egy. adjunktus

Előtanulmányi kötelezettség: Kereskedelmi jog 1. - AJKER251N7

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2 óra

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 4

1. A tantárgy feladata és célja

A gazdasági társaságok a gazdasági élet tipikus szereplői. A rájuk vonatkozó szabályok (a

társasági jog általános szabályai, a Bt.-re, Kkt.-re, Kft.-re, Rt.-re, az egyesülésre, átalakulásra

vonatkozó rendelkezések) alapos ismerete egy képzett jogász számára elengedhetetlen

követelmény, az ismeretek részletekbe menő elsajátíttatása ezért alapvető célkitűzés.

A társasági jog témakörhöz szorosan kapcsolódik a társaságok fizetésképtelenségi helyzete,

csődje, melynek eredményeként a társaság jogutód nélküli megszüntetésére is sor kerülhet

(felszámolás). A tárgy kiterjed ezért a csőd és felszámolás funkciójának, a főbb anyagi, és a

szükséges mértékig, eljárásjogi szabályok megismertetésére is. A végelszámolás szabályainak

ismerete és elsajátítása a társaságok önkéntes jogutód nélküli megszűntetéséhez szükséges.

2. A tantárgy tematikus leírása

Az előadások ideje, helye: Szerda 8-10-ig, XVIII. ea.

2014. II. 19. 1) A társasági jog intézménytörténete. Alapelvek. A társaság keletkezése.

A létesítő okirat tartalma, érvényessége, módosítása. Előtársaság.

Társasági jogviták. Dr. Harsányi Gyöngyi

2014. II. 26. 2) A gazdasági társaság legfőbb szerve. A társaság ügyvezetésére

vonatkozó szabályok. Dr. Barta Judit

2014. III. 5. 3) Könyvvizsgáló, FB. Ujváriné dr. Antal Edit

Page 118: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2014. III. 12. 4) Társasági határozatok bírósági felülvizsgálata, tagkizárás. Kisebbségi

jogok védelme. Dr. Harsányi Gyöngyi

2014. III. 19. 5) Kkt. Bt. Ujváriné dr. Antal Edit

2014. III. 26. 6) Korlátolt felelősségű társaság I. Dr. Barta Judit

2014.IV. 2. 7) Korlátolt felelősségű társaság törzstőke-emelés és leszállítás.

Egyesülés Dr. Harsányi Gyöngyi

2014. IV. 9. 8) Zrt. Dr. Harsányi Gyöngyi

2014. IV. 16. 9) Nyrt. Dr. Harsányi Gyöngyi

2014. IV. 23. Dékáni szünet

2014. IV. 30. 10) Társaságok megszűnése. Hitelezővédelem.

11) Átalakulás általános szabályai Ujváriné dr. Antal Edit

2014. V. 7. 12) Végelszámolás, vagyonrendezési eljárás, kényszertörlési eljárás

13) Csődeljárás

Dr. Barta Judit

2014. V. 14. 14) Felszámolási eljárás I. (fogalom, alanyok, eljárás megindítása, eljárás

menete, felszámolás befejezése) Dr. Barta Judit

15) Felszámolási eljárás II. (Érvénytelenség a felszámolási eljárásban, a

felszámoló jogállása) Dr. Barta Judit

3. Aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának feltételei

Aláírás feltétele az előadásokon való, előírt jelenlét.

Az előadáson való jelenlét katalógus formájában kerül ellenőrzésre.

Aki az előadásokon tartott katalógusról kettőnél több alkalommal hiányzott, az az utolsó

előadáson az előadások teljes anyagából, írásban beszámolni köteles, az aláírás

megszerzéséért.

Sikertelenség, vagy hiányzás esetén pótlásra tanszéki hatáskörben a vizsgaidőszak első három

hetében, a tanszék által megjelölt időpontban, írásban van lehetőség. További pótlás Dékáni

engedéllyel lehetséges.

Page 119: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Az SZMSZ III. kötet 38.§ szerint: „A szorgalmi időszak végét követően az aláírások pótlására

és a gyakorlati jegyek megszerzésére, illetve javítására legfeljebb a vizsgaidőszak 3. hetének

utolsó napjáig van lehetőség. Ugyanazon tárgyból a pótlás, illetve a javítás első és második

esetében e lehetőséget a hallgatónak külön kérelmeznie nem kell, arra automatikusan

lehetősége van az érintett tanszék által meghirdetett, illetve az érintett tanszékkel egyeztetett

időpontban. E rendelkezések nem mentesítik a hallgatókat a szabályzat 89.§ (1) bekezdésében

foglalt mulasztási díj megfizetésének kötelezettsége alól.”

4. Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés követelményei

Az előadás aláírásának megszerzése.

A vizsga anyagát képezik a hivatkozott jegyzetek, az előadások során feldolgozott anyag, és a

megjelölt egyéb hatályos jogszabályok.

A szóbeli vizsgáztatást a tanszék oktatói végzik.

A vizsgákra a jelentkezés egyénileg történik a Neptun Rendszerben a Tanulmányi és

vizsgaszabályzat rendelkezései szerint. A hallgató a tanszék által megjelölt vizsganapok közül

választhat. A vizsgára bejelentkezni a Tanulmányi Bizottság által megjelölt naptól - melyet a

tanszék kiír a hirdetőtáblára – a Neptun Rendszerben lehet, az időpontokat a tanszéki

hirdetőtáblára kifüggesztjük.

A kiírt vizsgán meg kell jelenni, csak az előző nap 12 óráig lehet módosítani.

A vizsgán minden hallgató köteles ALKALOMHOZ ILLŐ RUHÁZATBAN

MEGJELENNI!

A vizsga reggel 8 órakor kezdődik. A vizsgázók beosztása ekkor történik a tanszék

oktatói által.

Vizsgára érkezni déli 12 óráig lehet.

A vizsga objektivitásának tanúsítása érdekében az utolsó előtti vizsgázó köteles

végighallgatni az utolsó vizsgázó szereplését.

A nappali, levelezős, diplomás hallgatók valamennyi vizsganapra külön-külön keretlétszámot

kapnak.

Page 120: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A VIZSGÁK SORÁN A VIZSGÁZTATÁS A TÉTELEKEN KÍVÜLI ANYAGRA IS

KITERJED!

5. Kötelező tananyag

1. Harsányi-Miskolczi-Ujváriné: Társasági Jog (Novotni Kiadó, 2009. Miskolc)

2. Juhász László: Csődjog egyetemi tk. (Novotni Kiadó Miskolc, 2009. (a jogász

hallgatók számára az előadáson jelölt oldalszámok szerint.)

3. Marcus Gyulai-Schmidt: Modernisierung des deutschen GmBH-Rechts. (Ungarisches

Jahrbuch für Handelsrecht Band I. Herausgeber: Zoltán Csehi, Gondolat Kiadó,

Budapest, 2008.)

6. Ajánlott irodalom

4. Farkas Csaba-Jenovai Petra-Nótári Tamás-Papp Tekla: Társasági jog (Lectum Kiadó,

Szeged, 2009.)

5. Kisfaludi András: Társasági jog Komplex Kiadó, Bp. 2008.

6. Prof. Dr. Hans Jürgen Rabe: Die Mögliche oder notwendige künftige Modernisierung

des europeischen Gesellschaftsrechts. (Ungarisches Jahrbuch für Handelsrecht Band I.

Herausgeber: Zoltán Csehi, Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.)

Egyéb tudnivalók:

Az oktatók a tanszéki szobák ajtaján feltüntetett időpontokban az órarendi foglalkozásokon túlmenően

konzultációra a hallgatók rendelkezésére állnak.

(pl.: jegymegajánlás, kötelező jogszabályok megjelölése, hallgatói ügyintézés, felmentési

kérelmek elbírálása)

Miskolc, 2014. február 3.

Dr. Barta Judit tszv. egy doc.

Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a(z) Kereskedelmi jog III. – záróvizsga felkészítő c. tantárgyból

tárgykód: AJKER271N10

Jogász osztatlan szak V. évf. nappali tagozat

2013/2014. tanév 2. félév

Page 121: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Dr. Barta Judit docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: CTI/Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Harsányi Gyöngyi adjunktus, Dr. Barta Judit egyetemi docens,

Ujváriné dr. Antal Edit c. egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Kereskedelmi jog 2., AJKER271N8

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2 óra

Számonkérés módja: aláírás

Kreditpont: -

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy feladata, hogy hatékonyan segítse a hallgatókat a polgári jogi – kereskedelmi jogi

záróvizsgára való felkészülésben, ennek keretében a záróvizsga tételeknek megfelelően,

tematikus, rendszerezett áttekintést ad a két félév anyagából, ismerteti az eltelt idő alatt

bekövetkezett jogszabályváltozásokat, felhívja a figyelmet – támaszkodva a

vizsgatapasztalatokra – a kiemelkedően fontos jogkérdésekre, jogintézményekre.

Támpontokat és vázlatot ad az egyes – igen jelentős terjedelmű és összetett – záróvizsga

tételek elsajátításához. Előnye, hogy horizontális áttekintést biztosít a teljes kereskedelmi

joganyagban, átnyúlva a polgári jog területére is, megvilágítva a meglehetősen bonyolult

jogintézményi rendszer nagyobb és kisebb léptékű összefüggéseit.

A tárgyban feldolgozott témakörök a kereskedelmi jog tárgy teljes anyaga, a záróvizsga

tételsor tematikáját követve.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A szerződés módosítása. A bírói és a jogszabály által megvalósuló módosítás

kritériumai. Egyezség a polgári jogban és a csődjogban.

2. A szállítási szerződés, mezőgazdasági termékértékesítési szerzôdés, közüzemi

szolgáltatások.

3. A vállalkozási szerződés. Általános szabályok, speciális alakzatok

4. Bizomány. Szállítmányozás. Önálló kereskedelmi ügynöki szerződés.

Biztosításközvetítők

5.Helyiségbérlet létrejötte, tartalma, megszűnése. Lízing, és a koncesszió egybevetése.

Page 122: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. A letét általános alakzata. Közraktározási szerződés - közraktári jegy.

7. A biztosítási szerzôdés általános szabályai, létrejötte, alakja, felek jogai,

kötelezettségei. Élet-, vagyon és felelősségbiztosítás.

9. A kölcsön. Pénzkölcsön. Értékpapírkölcsön. Faktoring. A bankhitel, a bankkölcsön. A

bankkártyaszerződés. Banszámlaszerződés és a fizetési módozatok. A csekk.

10. Befektetési szerződések, befektetési alap, befektetési jegy. Az értékpapírjog általános

szabályai. A kötvény. A váltó. A részvény.

11. Gazdasági társaságok közös szabályai, gazdasági társaság alapítása. Társaságok

megszűnése (a jogutód nélküli megszűnés és átalakulás általános szabályai, tagok,

vezető tisztségviselők felelőssége a megszűnést követően) A gazdasági társaságok

szerveire, a vezető tisztségviselőkre vonatkozó közös szabályok.

12. A korlátolt felelôsségű társaság. A közkereseti társaság és a betéti társaság

13. Részvénytársaság (Zrt./Nyrt. alapítás, szervezeti felépítés; részvényesi jogok,

kötelezettségek)

14. Végelszámolás, csődeljárás.

15. Felszámolási eljárás.

3. Félévközi számonkérés módja vagy aláírás feltétele vagy a félév elfogadásának

feltételei

-

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

-

5. Kötelező tananyag

5. Az előadásokon elhangzott anyagrészek és megjelölt jogszabályok.

6. Barta – Harsányi – Kovács – Miskolczi – Ujváriné: Kereskedelmi Szerződések

(tanszék által megjelölt oldalak) (Novotni Kiadó, Miskolc, 2009. november)

7. Harsányi Gyöngyi: Az értékpapírok és értékpapírügyletek joga (Protestáns Jogi

oktatásért Alapítvány, Budapest, 2009.)

8. Harsányi-Miskolczi-Ujváriné: Társasági Jog (Novotni Kiadó, 2009. Miskolc)

9. Juhász László: Csődjog egyetemi tk. (Novotni Kiadó Miskolc, 2009. (a jogász

hallgatók számára az előadáson jelölt oldalszámok szerint.)

10. Marcus Gyulai-Schmidt: Modernisierung des deutschen GmBH-Rechts.

(Ungarisches Jahrbuch für Handelsrecht Band I. Herausgeber: Zoltán Csehi,

Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.)

6. Ajánlott tananyag

Page 123: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

7. Farkas Csaba-Jenovai Petra-Nótári Tamás-Papp Tekla: Társasági jog (Lectum Kiadó,

Szeged, 2009.)

8. Kisfaludi András: Társasági jog Komplex Kiadó, Bp. 2008.

9. Prof. Dr. Hans Jürgen Rabe: Die Mögliche oder notwendige künftige Modernisierung

des europeischen Gesellschaftsrechts. (Ungarisches Jahrbuch für Handelsrecht Band I.

Herausgeber: Zoltán Csehi, Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.)

Egyéb tudnivalók:

Az oktatók a tanszéki szobák ajtaján feltüntetett időpontokban az órarendi foglalkozásokon

túlmenően konzultációra a hallgatók rendelkezésére állnak.

Miskolc, 2014. február 3.

Kereskedelmi Jogi intézeti Tanszék

Dr. Barta Judit

intézeti tanszékvezető egyetemi docens

Tantárgyi tematika

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Polgári jog VI. (záróvizsga felkészítő) c. tantárgyból

tárgykód: AJPJT279N10.

Jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/2014 tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Leszkoven László, egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Polgári Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Leszkoven László egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: AJPJT272N6 ai.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: heti 2 óra 6 héten keresztül: 12óra/félév

Kreditpont: -

Page 124: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

1. A tantárgy feladata és célja

A záróvizsga felkészítő célja, hogy az záróvizsga követelményekhez igazodva röviden

átismételje a polgári jogi joganyagot. Az záróvizsga felkészítő oly módon nyújt segítséget

a hallgatók számára, hogy tömörítve rendszerezi az egyes tételekhez tartozó anyagot,

áttekinti a vonatkozó jogszabályokat, kitér a problémásabb vagy hangsúlyozottabban

jelentkező jogintézményekre, valamint felhívja a figyelmet az időközben bekövetkezett

jogszabályi módosításokra.

2. A tantárgy tematikus leírása

Előadások ideje, helye: Hétfő 10-12-ig – XVIII. ea.

II. 17. Általános tanok. Szellemi alkotások joga

1. A polgári jog általános alapelvei - A dologi jog és a kötelmi jog speciális elvei.

2. A polgári jogi jogviszony fogalma, elemei, szerkezete, fajai. A jogi tények rendszere.

3. A szabadalmi oltalom keletkezése, megszűnése. A szabadalmi jogviszony tartalma,

korlátai.Egyéb iparjogvédelmi eszközök.(Használati minta. A know-how jogi oltalma.

Licencia-szerződések. Franchise. Az árujelzők. A védjegy és a formatervezési minta.)

II. 24. Személyek joga, személyiségvédelem.

4. Az ember jogképessége, cselekvőképessége. A jogi személyekre vonatkozó általános

polgári jogi szabályok, keletkezésük, megszűnésük.

5. A személyhez fűződő jogok. A személyiségvédelem, valamint a szerzői művekhez,

szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmének polgári jogi eszközei. A szerzői

alkotás kritériumai.

III. 3. Dologi jog, Öröklési jog

6. A tulajdonjog tartalma. A tulajdonjog védelme. A birtok és a birtokvédelem. Korlátolt

dologi jogok. Haszonélvezeti jog, használati jog - Özvegyi jog.

7. Az egyes tulajdonszerzésmódok. Az ingatlannyilvántartás. Tulajdonközösség

(Keletkezés, külső-belső jogviszonyok, megszűnés). Társasháztulajdon.

8. A törvényes öröklés rendje, szabályai. Az ági öröklés. A végintézkedések. A

végrendeletek fajtái és tartalmuk, érvénytelensége és hatálytalansága. A kötelesrész.

Az öröklésből kiesésre vezető okok. A hagyatéki tartozások, felelősség a hagyatéki

tartozásokért

III. 10. Családjog

9. Házasság, házasság érvénytelensége, megszűnése. Házassági vagyonjog. Családi

jogállás (százmazásmegállapítás). Törvényen alapuló tartás (szülő, nagyszülő, rokon,

gyermek). Szülői felügyelet. Gyámság és örökbefogadás. Az öröklési-, a tartási- és az

életjáradéki szerződés.

Page 125: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

III. 17. Szerződések közös szabályai.

10. Értékviszonyok a szerződésekben. A visszterhesség vélelme; A pénz, mint szolgáltatás

és ellenszolgáltatás. A pénztartozás megfizetésének szabályai. Elszámolási sorrend. A

kamat fogalma, hatályos szabályozása (ügyleti, törvényi kamatok, kamat mértéke).

Egyéb kötelemkeletkeztető tényállások. A jogalap nélküli gazdagodás és a jogalap

nélküli birtoklás, valamint a felelős őrzés szabályai.

11. A szerződés fogalma, keletkezése. A képviselet fajtái, szabályai. Az álképviselet. A

szerződés érvénytelensége (jogi jellege, semmisség, megtámadhatóság,

érvénytelenségi jogkövetkezmények). Megszüntetés és felbontás. A szerződés

módosítása.

12. A zálogjog szabályai, és egyéb szerződési biztosítékok. A kezességi jogviszony

lényege. A szerződésszegések. Késedelem, hibás teljesítés és jogkövetkezményei.

III. 24. Egyes szerződési típusok. Felelősségtan

13. Az adásvételi szerződés. A kölcsön. Pénzkölcsön. A megbízási szerződés. Bizomány.

A letét általános alakzata. A biztosítási szerződés általános szabályai, létrejötte, alakja,

felek jogai, kötelezettségei.

14. A vállalkozási szerződés. A fuvarozási szerződés alapvető jellemzői. Bérlet,

lakásbérlet. A haszonbérlet.

15. A polgári jogi felelősség általános alakzata. A polgári jog speciális felelősségi

alakzatai. A kár fogalma, elemei. A kártérítés mértéke, módjai.

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Nincs.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

Záróvizsga.

5. Kötelező tananyag

Polgári jog 1-5 tananyaga

6. Ajánlott irodalom

Polgári jog 1-5 ajánlott irodalma

Egyéb tudnivalók:

Polgári jog 1-5 jogszabályi anyaga

Page 126: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Miskolc, 2014. február 6.

Polgári Jogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Közigazgatási jog 1. c. tantárgyból

tárgykód: AJKOI273N4

Jogász szak, nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Torma András egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Államtudományi Intézet / Közigazgatási Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Prof. Dr. Torma András egyetemi tanár

Előtanulmányi kötelezettség: AJJOE215N1, AJALK221N3

Egyidejű felvétel: AJKOI254N4

Óraszám: 2/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 4

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy oktatásának célja, megismertetni a hallgatókat a közigazgatás és a közigazga-

tási jog főbb elméleti kérdéseivel, valamint a közigazgatás szervezetére és személyzetére

vonatkozó joganyaggal annak érdekében, hogy alapvető ismereteket szerezzenek a közi-

gazgatási jog következő három féléves anyagának megismeréséhez és elsajátításához.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Az igazgatás

Page 127: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A közigazgatás kialakulása, fogalma, feladatai

3. A közigazgatási jog alapfogalmai

4. A közigazgatás-tudomány

5. A közigazgatási szerv és a közigazgatási feladatokat ellátó egyéb szervek I.

6. A közigazgatási szerv és a közigazgatási feladatokat ellátó egyéb szervek II.

7. A közigazgatási szerv és a közigazgatási feladatokat ellátó egyéb szervek III.

8. A közigazgatás személyzete

9. A közigazgatás szervezeti rendszere I.

10. A közigazgatás szervezeti rendszere II.

11. A közigazgatás központi szervei I.

12. A közigazgatás központi szervei II.

13. A közigazgatás területi-helyi szervei I.

14. A közigazgatás területi-helyi szervei II.

15. Irányítás, felügyelet, ellenőrzés a közigazgatásban

3. A félév elfogadásának feltételei

A tárgyat felvenni a Neptun-rendszerben történő regisztrációval, továbbá az elektronikus

leckekönyvbe történő bejegyzéssel kell. Az előadások látogatása kötelező. Az aláírás

megszerzésének más feltétele nincs.

4. A vizsgára bocsátás feltételei

A hallgatók a tananyagból kollokviumot tesznek. A kollokviumra történő jelentkezés a

vizsgaidőszakot megelőző két hét első napjától lehetséges, a tanszék által megadott

vizsganapokra. A vizsga szóban vagy írásban történik.

5. Kötelező tananyag

- Közigazgatási jog 1. – Magyar Közigazgatási Jog Általános Rész 1. 2013,

- Kötelező jogszabályok: a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, a helyi

önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a helyi önkormányzatok társulásairól

szóló 1997. évi CXXXV. törvény, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány

Page 128: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény, valamint a Kormány

ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Kormányhatározat

- A tanszék által elektronikus formában közzétett tananyag

- Pollitt, Cristopher – Bouckaert, Gert: Public Management Reform. (Oxford, 2000. Oxford

University Press)

6. Ajánlott irodalom

- Magyar Közigazgatási Jog Általános rész OSIRIS Kiadó, 2006.

- A közigazgatási jog nagy kézikönyve (Szerk.: Dr. Kilényi Géza) Complex Kiadó Budapest,

2008.

- Torma András: A közigazgatási szervek közötti kapcsolatrendszer, különös tekintettel az

irányításra és a felügyeletre Magyar Közigazgatás 2004. évi 8. szám

- White,Jay D. and Guy B. Adams. Research in public administration: reflections on

theory and practice.1994.

- Haroon A. Khan. Introduction to Public Administration. University Press of America,

2008 p.

Egyéb tudnivalók: A más felsőoktatási intézményben teljesített tantárgy, vagy a

Miskolci Egyetemen korábban teljesített tantárgy elismerése és a hozzá tartozó kredit

megállapítása a hallgató erre vonatkozó írásbeli kérelme alapján történik. A kérelemhez

mellékelni kell a tanult tárgy tematikáját, valamint igazolni kell a megszerzett

érdemjegyet. Az elismeréshez legalább 75 %-os egyezőség szükséges.

Miskolc, 2014. február

Közigazgatási Jogi Tanszék

Page 129: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Közigazgatási jog 5. (záróvizsga felkészítő) tantárgyból

jogász szakos , nappali tagozatos hallgatók számára

tárgykód: AJKOI273N10

Jogász szak, nappali tagozat

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Nyitrai Péter egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Államtudományi Intézet / Közigazgatási Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Turkovics István adjunktus

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel:

Óraszám: 2/hét, öszz:5 hét azaz 10 óra

Számonkérés módja: -

Kreditpont: 0

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy oktatásának célja, a hallgatók záróvizsgára való felkészítése. A tantárgy feladata

a hallgatók által, a közigazgatási jog tantárgyak keretében szerzett ismereteinek a

záróvizsga követelményéhez (záróvizsga tételsor) való igazítása, rendszerezése.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Közigazgatási alapismeretek I.

Page 130: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. Közigazgatási alapismeretek II.

3. Közigazgatási alapismeretek III.

4. A közigazgatási jog különös része

5. Európai közigazgatás

3. A félév elfogadásának feltételei

A tárgyat felvenni a Neptun-rendszerben történő regisztrációval, továbbá az elektronikus

leckekönyvbe történő bejegyzéssel kell. A tantárgy bármiféle elfogadáshoz (aláírás stb.)

nem kötött.

4. A vizsgára bocsátás feltételei

A tárgyból vizsga letételére nem kerül sor.

5. Kötelező tananyag

A tantárgy kötelező irodalmát a tananyagát képező Közigazgatási jog 1.,2.,3.,4.,

tantárgyak követelmény és tantárgyprogramjában megadott kötelező szakirodalmak

képezik.

6. Ajánlott irodalom

A tantárgy ajánlott irodalmát a tananyagát képező Közigazgatási jog 1.,2.,3.,4.,

tantárgyak követelmény és tantárgyprogramjában megadott ajánlott szakirodalmak

képezik.

Miskolc, 2014. február

Közigazgatási Jogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Közigazgatási jogi gyakorlat 1. c. tantárgyból

tárgykód: AJKOI254N4

Jogász szakos nappali tagozatos hallgatók részére

2013/2014. tanév II. félév

Page 131: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tárgyfelelős: Prof. Dr. Torma András egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Államtudományi Intézet / Közigazgatási Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Nyitrai Péter, Dr. Turkovics István, dr. Czékmann Zsolt, dr. Kárpáti

Orsolya, dr. Szabó Balázs

Előtanulmányi kötelezettség: -

Egyidejű felvétel: AJKOI253N4

Óraszám: 2 óra/hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

A tantárgy oktatásának célja, hogy az elméleti ismeretekre alapozva, a hallgatók alapvető

készségeket szerezzenek a közigazgatási jog gyakorlati alkalmazásához. Az oktatás során

hangsúlyt fektetünk a hallgatók jogesetmegoldó képességének elmélyítésére is.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A tananyag bemutatása, faladatok és követelmények ismertetése

2. Az igazgatás

3. A közigazgatás kialakulása, fogalma

4. A közigazgatás feladatai I.

5. A közigazgatás feladatai II.

6. A közigazgatási jog alapfogalmai I.

7. A közigazgatási jog alapfogalmai II., Feladatlap

8. A közigazgatási szerv, a közigazgatási feladatot ellátó egyéb szervek I.

9. A közigazgatási szerv, a közigazgatási feladatot ellátó egyéb szervek II.

10. A közigazgatás személyzete

11. A közigazgatás szervezeti rendszere

12. A közigazgatás központi szervei

13. A közigazgatás területi és helyi szervei I.

14. A közigazgatás területi és helyi szervei II. , Feladatlap

15. A közigazgatási anyagi jog egyes területei I.

3. A félév elfogadásának feltételei

A tárgyat felvenni a Neptun-rendszerben történő regisztrációval, továbbá a leckekönyvbe történő

bejegyzéssel kell. A gyakorlati foglalkozások célja egyrészt, hogy elmélyítsék az előadásokon

elhangzott ismereteket, másrészt pedig lehetőséget adjanak arra, hogy a hallgatók

megismerkedjenek a közigazgatási jog szakkifejezéseivel, és a közigazgatási jogalkalmazás

Page 132: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

néhány alapvető gyakorlati kérdésével. A hallgatók gyakorlati foglalkozáson nyújtott

teljesítményének értékelése az alábbiak szerint történik:

Az aláírás megszerzésének feltétele az, hogy a szemeszter során legfeljebb csak két alkalommal

hiányzott a hallgató. A gyakorlati foglalkozás érdemjegyének megállapítása az alábbiak szerint

történik:

A hallgatók a szemeszter során két feladatlapot írnak, azokért – maximális teljesítmény esetén -

25-25 pontot, összesen 50 pontot kaphatnak. További pontokat, összesen 25 pontot szerezhetnek

kis előadások tartásáért, jogesetmegoldásért, egyéb feladat megoldásáért, valamint 25 pontot a

gyakorlatokon nyújtott aktivitásukért. Az így megszerzett pontok összege a szemeszter végén az

alábbi érdemjegyeknek fog megfelelni:

Elégtelen: 0 – 50 pontig

Elégséges: 51 – 64 pontig

Közepes: 65 – 77 pontig

Jó: 78 – 90 pontig

Jeles: 91 – 100 pontig

4. A vizsgára bocsátás feltételei

A hallgatók a tananyagból kollokviumot tesznek. A kollokviumra történő jelentkezés a

vizsgaidőszakot megelőző két hét első napjától lehetséges, a tanszék által megadott

vizsganapokra. A vizsga szóban vagy írásban történik.

5. Kötelező tananyag

- A Közigazgatási jog 1. c. tárgy kötelező tananyaga

- Közigazgatási Jog Általános Rész I. Feladat- és Jogesetgyűjtemény Miskolc, 2006.

- A tanszék által elektronikus formában közzétett tananyag

- Pollitt, Cristopher – Bouckaert, Gert: Public Management Reform. (Oxford, 2000. Oxford

University Press)

6. Ajánlott irodalom

- A közigazgatási jog nagy kézikönyve (Szerk.: Dr. Kilényi Géza) Complex Kiadó Budapest,

2008.

- Torma András: A közigazgatási szervek közötti kapcsolatrendszer, különös tekintettel az

irányításra és a felügyeletre Magyar Közigazgatás 2004. évi 8. szám

- White,Jay D. and Guy B. Adams. Research in public administration: reflections on

theory and practice.1994.

- Haroon A. Khan. Introduction to Public Administration. University Press of America,

2008 p.

Page 133: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Egyéb tudnivalók: A más felsőoktatási intézményben teljesített tantárgy, vagy a

Miskolci Egyetemen korábban teljesített tantárgy elismerése és a hozzá tartozó kredit

megállapítása a hallgató erre vonatkozó írásbeli kérelme alapján történik. A kérelemhez

mellékelni kell a tanult tárgy tematikáját, valamint igazolni kell a megszerzett

érdemjegyet. Az elismeréshez legalább 75 %-os egyezőség szükséges.

Miskolc, 2014. február

Közigazgatási Jogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Közigazgatási jog 3. gyakorlat c. tantárgyból

tárgykód: AJKOI254N6

Jogász szakos nappali tagozatos hallgatók részére

2013/2014. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Nyitrai Péter egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Államtudományi Intézet / Közigazgatási Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Nyitrai Péter

Előtanulmányi kötelezettség: AJKOI223N5

Egyidejű felvétel: AJKOI253N6

Óraszám: 2/hét

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

Page 134: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy oktatásának célja, megismertetni a hallgatókat a magyar közigazgatás főbb

igazgatási ágaival annak érdekében, hogy kellő alapot szerezzenek a közigazgatási

jogalkalmazás kérdéseinek megoldásához.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A szakigazgatás helye a közigazgatási jogban

2. Területi-műszaki igazgatás

3. Az építésügyi igazgatás

4. A területfejlesztés

5. Védelmi igazgatás

6. Rendészeti igazgatás

7. Rendészeti igazgatás

8. Honvédelmi igazgatás

9. Nemzetbiztonsági igazgatás

10. Népesség-nyilvántartás

11. Humán igazgatás

12. Egészségügyi igazgatás

13. Oktatási igazgatás

14. Kulturális igazgatás

15. Gyermekvédelmi igazgatás

3. A gyakorlat elfogadásának feltételei

A tárgyat felvenni a Neptun-rendszerben történő regisztrációval, továbbá az elektronikus

leckekönyvbe történő bejegyzéssel kell. A gyakorlatok látogatása kötelező. Az aláírás

megszerzésének más feltétele nincs.

4. A gyakorlat értékelése

A gyakorlaton a hallgatók feladatlapokat írnak meg, amelyeknek értékelése során

legfeljebb 100 pontot szerezhetnek. A megszerzett pontok összege az alábbi

érdemjegyeknek fog megfelelni:

Elégtelen: 0 – 50 pontig

Elégséges: 50 – 64 pontig

Közepes: 65 – 77 pontig

Jó: 78 – 90 pontig

Jeles: 91 – 100 pontig

Page 135: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

5. Kötelező tananyag

- Szakigazgatási ismeretek (szerk.: Nyitrai Péter, Miskolci Egyetemi Kiadó 2014.

megjelenés alatt)

- Magyar Közigazgatási Jog Különös rész (Szerk.: Ficzere Lajos) OSIRIS Kiadó, 2006.

- Gerrit Manssen: Allgemeines Verwaltungsrecht Stuttgart, 2005.

6. Ajánlott irodalom

- Fejezetek szakigazgatásaink köréből (Szerk.: Lapsánszky András) Complex Kiadó

Budapest, 2013. (vonatkozó fejezetei)

- Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása (Szerk.: Szamel – Balázs – Gajduschek –

Koi) Complex Kiadó Budapest, 2011.

- Patrick O’Morain: The Health of the Nation: The Irish Healthcare System 1957-2007.

Dublin, 2007.

Egyéb tudnivalók: A más felsőoktatási intézményben teljesített tantárgy, vagy a

Miskolci Egyetemen korábban teljesített tantárgy elismerése és a hozzá tartozó kredit

megállapítása a hallgató erre vonatkozó írásbeli kérelme alapján történik. A kérelemhez

mellékelni kell a tanult tárgy tematikáját, valamint igazolni kell a megszerzett

érdemjegyet. Az elismeréshez legalább 75 %-os egyezőség szükséges.

Miskolc, 2014. február

Közigazgatási Jogi Tanszék

Page 136: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

aKÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a Kriminológia c. tantárgyból

tárgykód: AJBKR277N8

jogász osztatlan képzés nappali tagozat

2013/14. tanév II. félév

Tárgyfelelős: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: Csemáné Dr. Váradi Erika egyetemi docens, Prof. Dr. Görgényi Ilona

egyetemi tanár, dr. Gilányi Eszter egyetemi tanársegéd

Előtanulmányi kötelezettség: Büntetőjog 4.

Egyidejű felvétel: -

Óraszám: 2 óra/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 2

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy oktatásának célja, hogy betekintést nyújtson a bűnözés jelenségkörébe, és áttekintse a

kriminalitással kapcsolatos legfontosabb társadalomtudományi kérdéseket. A tantárgy felöleli

a kriminológia tudományelméleti kérdéseinek, valamint a tudományterület hazai és külföldi

fejlődésének ismertetését, illetve az egyes bűncselekmények és bűnelkövetői típusok

kriminológiai vizsgálatát. Ezen keresztül képessé teszi a Hallgatókat arra, hogy a

társadalomban megjelenő jogsértések mögötti folyamatokat, társadalmi és emberi tényezőket

és az ezek közötti összefüggéseket felismerjék és megértsék.

2. A tantárgy tematikus leírása

- Bevezetés a kriminológiába. A kriminológia tudományelméleti kérdései. A klasszikus

kriminológia.

- Kriminológiai elméletek.

- A magyar kriminológiai gondolkodás fejlődése. Megismerési módszerek a

kriminológiában

- Devianciák Magyarországon. Az alkoholizmus, a kábítószer-probléma és a bűnözés

összefüggései.

Page 137: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- A magyarországi bűnözés kriminálstatisztikai jellemzői. A látens bűnözés.

- Bűnözésábrázolás a médiában. Életkor, nem, kisebbségek és bűnözés

- A gyermek- és fiatalkori bűnözés (elméletek, okok, megelőzési lehetőségek)

- Erőszak a társadalomban – az erőszakos bűnözés megelőzési lehetőségei

- A családon belüli erőszak – szociológiai és kriminológiai megközelítés

- Média és kriminalitás

- A karrier-bűnözés. A vagyon elleni bűnözés.

- A korrupció. A gazdasági bűnözés. A szervezett bűnözés.

- Viktimológia

- Az elkövetővé és áldozattá válás pszichológiai összefüggései

- Bűnmegelőzés. Jó gyakorlatok

3. Az aláírás feltétele

A tanrendben előírt előadásokon a Hallgató köteles részt venni, mely az év végi aláírás

feltétele. Az előadásokról három hiányzás engedélyezett. Az előadásokon való részvételt a

tárgyfelelős aláírásával igazolja.

4. A számonkérés követelményei

A tárgy oktatása az aláírást szerzett Hallgatók számára írásbeli vagy szóbeli vizsgával zárul,

amelyen az írásos tananyag és az előadásokon elhangzottak ismeretéről kell számot adniuk a

Hallgatóknak. A vizsga keretében a Hallgató a megadott tételek tartalmának megfelelően az

érintett tananyag röviden kifejtésével, illetve a feltett kérdések megválaszolásával igazolja,

hogy a követelményekben meghatározottakat elsajátította. A vizsgán nyújtott teljesítmény

értékelésére ötfokozatú (elégtelen, elégséges, közepes, jó, jeles) érdemjeggyel kerül sor.

5. Kötelező tananyag

- Az előadásokon elhangzottak;

- Gönczöl K. - Kerezsi K. - Korinek L. - Lévay M. (szerk.): Kriminológia, Szakkriminológia.

Complex, Budapest, 2006. hivatkozott részei

- S. Walklate: Understanding Criminology. Current theoretical debates. Open University

Press, Berkshire, England & New York, 2007. On-line:

http://galilee.0catch.com/books/spring2009/Understanding.Criminology.3rd.Edition.Jun.200

7.pdf

6. Ajánlott irodalom

- Gönczöl K. - Kerezsi K. - Korinek L. - Lévay M. (szerk.): Kriminológia,

Szakkriminológia. Complex, Budapest, 2006. nem tárgyalt fejezetei

- Adler F. - Mueller G. O. W. – Laufer W. S.: Kriminológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.

- Korinek László: Kriminológia I-II. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest,

2010.

- Irk Ferenc: Kétkedő kriminológia. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2012.

- Gönczöl-Korinek-Lévai: Kriminológiai ismeretek - Bűnözés - Bűnözéskontroll. Corvina,

Budapest, 1999.

- Horváth Tibor - Lévai Miklós: Kriminológiai szakirodalom-gyűjtemény I-II.

Tankönyvkiadó, Budapest, 1990.

- Vigh József: Kriminológiai alapismeretek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992. Gönczöl-

Kerezsi-Korinek-Lévay: Kriminológia, Szakkriminológia. Complex, Budapest, 2006.

Page 138: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

- An Introduction to Criminological Theory. Criminal Justice: Contemporary Literature in

Theory and Practice Routledge, 1997. On-line: http://www.alamoacademy.com/e-

books/download/

- S. Body-Gendrot-M. Hough-K. Kerezsi-R. Lévy-S. Snacken (eds.): The Routledge

Handbook of European Criminology. Routledge, 2014. eBook publication date: August

2013. eBook ISBN: 9780203083505

Egyéb tudnivalók:

A hallgatói ügyintézés az intézeti adminisztrációban (A/6. épület 127. szoba) és a tárgyfelelős

– tanszéki honlapon közzétett és a tanszéki hirdetőtáblán kifüggesztett – fogadóórája

keretében zajlik.

A Hallgató által a megfelelő nyomtatványon beadott felmentési, kreditbeszámítási kérelmek

elbírálására az ÁJK HKR-ben valamint a Kar dékánjának körlevelében adott tájékoztatás

alapján, illetve az abban nem rendezett esetekben a beszámítani kért, korábban teljesített tárgy

tananyagának figyelembe vételével kerül sor.

Miskolc, 2014. február

Büntetőjogi és Kriminológiai Intézeti Tanszék

INFORMÁCIÓS ÉS MÉDIAJOGI GYAKORLAT

2013/2014. tanév, 2. félév, nappali tagozat

A tantárgy kódja: AJIMT272N4

Félévi óraszám: heti 2 óra előadás

Félév végi számonkérés típusa: Otthon elkészített beszámoló (házi dolgozat)

Tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munkamennyiség kreditben: 1 kredit

Tantárgyfelelős tanszék: Információs és Médiajogi Tanszék

Oktatók: Dr. Majtényi László és dr. Szabó Máté

Tantárgy felvételének előtanulmányi feltétele: Információs és médiajog 1.

A kurzus célja: A tárgy az Információs és médiajog II. című tantárgyhoz kapcsolódó gyakorlati tárgy,

tartalma az információs alapjogi és médiajogi tematika gyakorlati feldolgozása, valamint

jogesetmegoldás. A kurzus célja, hogy az absztrakt alkotmányos-alapjogi normáknak a 21. században

– elsősorban az állandóan változó társadalmi viszonyok, valamint az új technológiák miatt – felmerülő

új nehéz jogi esetekre való alkalmazását bemutassa a hallgatóknak.

A kurzus során feldolgozásra kerülő jogeset-témakörök:

Page 139: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

1. hét Bemutatkozó óra, követelmények ismertetése, módszertan

2. hét Direkt marketing adatkezelésekkel kapcsolatos esetek

3. hét Munkahelyi adatkezelésekkel kapcsolatos jogesetek

4. hét Állambiztonsági iratok sorsa

5. hét Minősített adatokkal kapcsolatos esetek

6. hét Genetikai adatokkal kapcsolatos esetek

7. hét Az üzleti szféra titkaival kapcsolatos esetek

8. hét Információszabadság-perek I.

9. hét Információszabadság-perek II.

10. hét Valóságshowk

11. hét Felhasználói tartalmakkal kapcsolatos esetek

12. hét Szólásszabadság és büntetőjog

13. hét Médiajog és választási kampány

14. hét Közszereplők és közhatalom-gyakorlók, politikusok sérelmei a médiában

15. hét Értékelés

Értékelés:

A gyakorlati órán való részvétel kötelező, az összes óraszám 30%-át meghaladó hiányzás esetén a

tárgy nem teljesítettnek tekintett. A gyakorlati óra értékelése otthon elkészített írásbeli esetelemzés

alapján történik. Az elemzendő eseteket a félév során ismertetjük. Az esetelemzéseket elektronikus

levélben kell elküldeni a félév során megadott elektronikus levélcímre. Az értékelés ötfokozatú

gyakorlati jeggyel történik.

Tananyag:

Kötelező tananyag: Majtényi László-Szabó Máté Dániel. Információs- és Médiajog 2. (előkészületben)

Ajánlott irodalom:

Majtényi László: Az információs szabadságok - adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága,

CompLex, Budapest, 2006.

Page 140: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv, Osiris, Budapest, 2005.

Gálik Mihály, Polyák Gábor: Médiaszabályozás, Budapest, 2005

Bayer Judit: A háló szabadsága, Új Mandátum, 2005

Hallin, Daniel C. - Mancini, Paolo: Médiarendszerek - A média- és politikai rendszerek három

modellje, Gondolat, 2008

Lessig, Lawrence: Hogyan szabályozzuk a szólást az Interneten? Fundamentum 1999/15-34. old.

Jóri-Hegedűs-Kerekes (szerk.): Adatvédelem és információszabadság a gyakorlatban. Complex,

Budapest, 2010.

The Global Encyklopaedia of Data Protection Regulation, Kluwer. Hague-London-Boston, 2000,

Editors: Jan Holvast, Wayne Madsen, Paul Roth

Freedom of Information - Experiences from Eastern Europe In: Freedom and Responsibility, OSCE

Representetive on Freedom of the Media, Vienna, 2005,

Ann Florini (Editor) The Right to Know, Columbia University Press, (ISBN 978-0-231-14158) 2007, 368

p.

Peter Lunt, Sonia Livingstone: Media Regulation (ISBN 978-0-85702-569-2), SAGE, 216 p. 2012,

London

The Media Freedom, OSCE, Vienna, 2004, 274 p.

Információs és Médiajogi Tanszék

INFORMÁCIÓS ÉS MÉDIAJOG 2.

2013/2014. tanév, 2. félév, nappali tagozat

A tantárgy kódja: AJIMT271N4

Félévi óraszám: heti 2 óra előadás

Félév végi számonkérés típusa: Írásbeli kollokvium.

Tantárgy elvégzéséhez szükséges tanulmányi munkamennyiség kreditben: 2 kredit

Tantárgyfelelős tanszék: Információs és Médiajogi Tanszék

Oktatók: Dr. Majtényi László

Tantárgy felvételének előtanulmányi feltétele: Információs és médiajog 1.

Page 141: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A kurzus célja: A tárgy az Információs és médiajog I. című tantárgy tematikáját folytatja. Az

Információs és médiajogi gyakorlat című tantárggyal együtt elmélyíti a hallgatók ismereteit az

információs jogok témájában a szektorális adatvédelem és információszabadság kérdéseinek

tisztázásával. A tantárgy megismerteti a hallgatókkal a médiajog fő fogalmait, alapvető szabályozási

elveit és szabályait.

A kurzus során feldolgozásra kerülő témakörök:

1. hét A szektorális adatkezelések szabályozásának általános kérdései

2. hét Szektorális adatkezelések: Közvetlen üzletszerzés

3. hét Munkahelyi és egészségügyi adatvédelem

4. hét Állambiztonsági iratok megismerhetősége

5. hét Az állam titkai

6. hét Elektronikus információszabadság és szektorális információszabadság

7. hét Önkéntes zárthelyi dolgozat

8. hét A médiajog alappillérei I.

9. hét A médiajog alappillérei II.

10. hét Médiafelügyelet

11. hét Önszabályozás és társszabályozás

12. hét A médiapiacra való belépés szabályozása

13. hét Közszolgálatiság, közszolgálati intézményrendszer

14. hét Szólásszabadság és jogi felelősség az interneten

15. hét Ősszefoglalás, értékelés, elővizsga-lehetőség

Értékelés:

Az előadások látogatása ajánlott. A tananyag elsajátításának ellenőrzése írásbeli kollokvium

formájában. A március 26-án megírt önkéntes zárthelyi dolgozat a vizsgán – a hallgató kívánsága

szerint – felmentést jelenthet azon kérdések megválaszolása alól, amelyek a zárthelyi dolgozat fent

megjelölt témáihoz tartoznak: a kiválóan megfeleltre értékelt dolgozat jeles eredménnyel kerül

beszámításra. A vizsga értékelésére ötfokozatú skála (elégtelen – elégséges – közepes – jó – jeles)

szolgál.

Page 142: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Tananyag:

Kötelező tananyag: Majtényi László-Szabó Máté Dániel. Információs- és Médiajog 2. (előkészületben)

Ajánlott irodalom:

Majtényi László: Az információs szabadságok - adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága,

CompLex, Budapest, 2006.

Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv, Osiris, Budapest, 2005.

Gálik Mihály, Polyák Gábor: Médiaszabályozás, Budapest, 2005

Bayer Judit: A háló szabadsága, Új Mandátum, 2005

Hallin, Daniel C. - Mancini, Paolo: Médiarendszerek - A média- és politikai rendszerek három

modellje, Gondolat, 2008

Lessig, Lawrence: Hogyan szabályozzuk a szólást az Interneten? Fundamentum 1999/15-34. old.

Jóri-Hegedűs-Kerekes (szerk.): Adatvédelem és információszabadság a gyakorlatban. Complex,

Budapest, 2010.

The Global Encyklopaedia of Data Protection Regulation, Kluwer. Hague-London-Boston, 2000,

Editors: Jan Holvast, Wayne Madsen, Paul Roth

Freedom of Information - Experiences from Eastern Europe In: Freedom and Responsibility, OSCE

Representetive on Freedom of the Media, Vienna, 2005,

Ann Florini (Editor) The Right to Know, Columbia University Press, (ISBN 978-0-231-14158) 2007, 368

p.

Peter Lunt, Sonia Livingstone: Media Regulation (ISBN 978-0-85702-569-2), SAGE, 216 p. 2012,

London

The Media Freedom, OSCE, Vienna, 2004, 274 p.

Önellenőrző kérdések

A szektorális adatvédelmi szabályok szabályozási sajátosságai

A direkt marketing kialakulása, gazdasági szerepe, a szabályozás története

Az opt in és opt out szabályozási modellek előnyei és hátrányai

Az elektronikus direkt marketing esetében a személyes adatok kezelések jogalapja, forrása

A hagyományos postai direkt marketing külön szabályai (opt out)

Page 143: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A hozzájárulás visszavonásának joga és a tiltakozás joga, a tilalmi lista a direkt marketingben

A közvetlen üzletszerzés esetén az adatalanyok tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségek, az

adatkezelő felelőssége

A közvetlen üzletszerzés céljára kezelt adatok továbbítása, az adatok összekapcsolása

Munkahelyi adatvédelem, munkavállalói-munkáltatói egyensúlykeresés a jogok elosztásában

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatvédelmi alapelvei

A munkahelyi adatvédelem szabályozásának jellegzetességei

A magyar munkajog adatvédelmi szabályai

A munkaviszony létesítése és az adatvédelem

A munkavállaló ellenőrzésének adatvédelmi korlátai

az egészségügyi és a genetikai adatok kezelésének adatvédelmi kockázatai

Adatvédelem a betegjogok körében, emberi méltóság, tájékoztatás, önrendelkezés, nem tudás joga

Orvosi dokumentáció, orvosi titok, beteg és hozzátartozók információs jogai

A gyógykezeléssel kapcsolatos és a genetikai adatokról szóló főbb törvényi szabályok

A pártállami titkosszolgálati iratok, adatvédelem vs. információs kárpótlás, a múlt megismerhetősége

A pártállami múltfeltárás alkotmányos igényei

A pártállami titkosszolgálatok iratainak őrzése, iratátadás

A kormányülések dokumentálhatósága, jegyzőkönyvek

A besúgók adatai megismerhetőségének igénye és megengedhetősége

A pártállam hivatásos képviselőinek adatainak megismerhetősége

A tudományos kutatók és a harmadik személyek megismerési a pártállami iratok tekintetében

a pártállami titkosszolgálatok áldozatainak jogai

Az elektronikus információszabadság igénye

Az elektronikus információszabadság fogalma

Az elektronikus információszabadság szabályozási elvei

Az elektronikus közzétételi kötelezettség fogalma, alanyai

Az elektronikusan közzéteendő közérdekű adatok, a közzétételi listák

Az e-információszabadság körében a honlapfenntartási kötelezettség, adatfelelős és adatközlő

Page 144: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A közérdekű adatok központi elektronikus jegyzéke és az egységes közadatkereső rendszer, az

anonimitás biztosítása

Az e-információszabadság kapcsolata az e-demokráciával

A jogszabály-előkészítés nyilvánossága

A jogalkotás nyilvánossága

A tételes jog nyilvánossága

A bírósági határozatok közzététele

Az állam titkainak igazolhatósága

Az állami titkok és európai bírói gyakorlat

Az állami titkok alkotmányos feltételei

A minősített adat, a minősítő és a minősítés

A minősített adat védelmének elvei

A minősített adat megismerése és felhasználása

A minősítés hatósági és bírói kontrollja

A véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság

A véleménynyilvánítás szabadsága és az információszabadság

Véleménynyilvánítás szabadsága és az igazságkeresés tartalomtól függő és tartalomfüggetlen

szabályozás (Milton-Mill-New York Times-Sullivan, Hand bíró)

Negatív és pozitív szabadság-véleménynyilvánítás joga

Szimbolikus beszéd, szélesség, Szükségesség teszt

Gyűlöletbeszéd, foglyul ejtett közönség

Sajtószabadság, fogalom, kialakulás

A sajtószabadság, a különböző médiumok eltérő szabadságfoka

A sajtószabadság és az elektronikus média

Az elektronikus média szabadságának korlátozásának alkotmányos indokai

A szabályozó hatóságok

Sajtószabadság-intézményi védelem, belső és külső pluralizmus

A közösség elleni izgatás, a nemzeti jelkép megsértése, önkényuralmi jelkép használata

Page 145: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása

Visszaélés minősített adattal és a sajtószabadság

A közszolgálati műsorszolgáltató és a közszolgálatiság fogalma, alapproblémák

A szabályozó hatóságok és a (közszolgálati) média felügyeletének modelljei

Az első médiatörvény (1996. évi I. tv.) szabályozási karaktere

2010. évi szabályozás irányítási modellje, konvergens és nem konvergens szabályozás

A médiahatóság és a Médiatanács

A médiaombudsman intézménye

A közszolgálati médiaszolgáltatás alapvető elvei és ezek megjelenése a 2010. évi CLXXXV. törvényben

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap., a Közszolgálati Közalapítvány, a kuratórium, A

Közszolgálati Testület

Piacra lépés, piacszabályozás, tartalomszabályozás

Személyes méltóság, hivatali és egyéni jogérvényesítés, alanytalan jogvédelem az elektronikus

médiában

A kiskorúak védelme az elektronikus médiában

Önszabályozás, társszabályozás

Információs és Médiajogi Tanszék KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Római jog 2. c. tantárgyból

tárgykód: AJROM273N2

Jogász szak nappali tagozat

2013/14. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Sáry Pál egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet / Római Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Sáry Pál egyetemi docens

Page 146: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Előtanulmányi kötelezettség: Római jog 1.

Egyidejű felvétel: Római jog gyakorlat 2.

Óraszám/hét: 2

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 4

1. A tantárgy feladata és célja

Megismertetni a hallgatókkal a római dologi és öröklési jog alapfogalmait, főbb szabályait,

összefüggéseit, s ezáltal történeti és dogmatikai alapot nyújtani a később elsajátítandó hatályos

magyar polgári jogi ismeretekhez.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A dolog és a vagyon. A dolgok osztályozása 2. A tulajdon fogalma, tartalma. Tulajdoni formák. A tulajdonközösség 3. A birtok fogalma, fajai, megszerzése 4. A birtok megszűnése, védelme 5. A ius civile szerinti tulajdonszerzési módok 6. A ius gentium szerinti tulajdonszerzési módok: tulajdon-traditio, foglalás, kincstalálás 7. A ius gentium szerinti tulajdonszerzési módok: gyümölcsszerzés, dologegyesülés, feldolgozás 8. A tulajdon megszűnése. A tulajdon védelme 9. Az idegen dologbeli jogok 10. Az öröklési jog általános tanai 11. A törvényes öröklés 12. A végrendeleti öröklés 13. A végrendelet ellenére való öröklés 14. Az örökösök jogi helyzete 15. A halál esetére szóló különös juttatások

3. Aláírás feltétele

Az előadások látogatása kötelező, de azt nem ellenőrizzük. Zárthelyi dolgozat írására nem kerül sor,

az aláírást mindenki automatikusan megszerzi a tárgy felvételével.

4. Vizsgakövetelmények leírása

Page 147: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

A vizsga szóbeli. Egy tételt kell húzni a tételsorból, ennek kifejtése után további kérdésekre kell

válaszolni. Tételsor:

1. A dolog és a vagyon fogalma. A dologi jog tartalma 2. A dolgok osztályozása 3. A tulajdon fogalma, tartalma, korlátai 4. A civiljogi tulajdon feltételei. A bonitár és az egyéb tulajdoni formák 5. A tulajdonközösség és a növedékjog 6. A birtok fogalma, elemei, fajai 7. A birtok megszerzése és megszűnése 8. A birtok védelme 9. A tulajdonszerzési mód fogalma, a tulajdonszerzési módok felsorolása, csoportosítása 10. A mancipatio és az in iure cessio 11. Az elbirtoklás 12. A tulajdon-traditio 13. A foglalás és a kincstalálás 14. A dologegyesülés 15. A gyümölcsszerzés 16. A feldolgozás 17. A tulajdon megszűnése 18. A rei vindicatio 19. Az actio Publiciana 20. A telki szolgalmak 21. A személyes szolgalmak (haszonjogok) 22. Az örökhaszonbérlet és a felülépítményi jog 23. A vagyon, a hagyaték, az örökség és a hagyomány egybevetése 24. Az örökség megnyílása és megszerzése 25. A megnyílt örökség átháramlása, a nyugvó hagyaték, az uratlan hagyaték 26. Az incapacitas és az indignitas 27. A civiljogi törvényes öröklési rend 28. A praetori törvényes öröklési rend 29. A iustinianusi törvényes öröklési rend 30. A végrendelet fogalma, tartalma. A civiljogi végrendeleti formák 31. A praetori, a császárkori és a iustinianusi jog végrendeleti formái 32. A végrendeletek érvényessége és hatályossága 33. Az alaki és az anyagi mellőzhetetlenség 34. Az osztályra bocsátás. A növedékjog az öröklési jogban 35. Az örökös és a hagyatéki hitelezők közötti jogviszony 36. A hereditatis petitio 37. A hagyomány 38. A hitbizomány és a halál esetére szóló ajándékozás

5. Kötelező tananyag

Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institutiói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest,

1996 (és későbbi kiadások).

Molnár Imre – Jakab Éva: Római jog. Leges Kiadó, Szeged, 2002 (és későbbi kiadások).

Page 148: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Nótári Tamás: Római köz- és magánjog. Lectum Kiadó, Szeged, 2011

Benedek Ferenc – Pókecz Kovács Attila: Római magánjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2013

Max Kaser: Eigentum und Besitz im älteren römischen Recht. Weimar, 19562

Diósdi György: Ownership in Ancient and Preclassical Roman Law, Budapest, 1970

6. Ajánlott irodalom

Szászy-Schwarz Gusztáv: Perarga. A tulajdon tana a római jog szerint. Budapest, 1912

P. Szabó Béla: Segédanyag a római öröklési jog tanulmányozásához. Budapest, 1999

Bessenyő András: Római magánjog I–II. Budapest–Pécs, 1998

Alan Watson: The Law of Property in the Later Roman Republic. Oxford, 1968

7. Hallgatói ügyintézés:

Hodosi Gabriella előadó (A/6. épület, 220.), tel: 46/565-186,

e-mail: [email protected]

Miskolc, 2014. február 4.

Római Jogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Római jog 3. c. tantárgyból

tárgykód: AJROM277N2

Jogász szak nappali tagozat

2013/14. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Bajánházy István egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet / Római Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Bajánházy István egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Római jog 1.

Egyidejű felvétel: Római jog gyakorlat 3.

Óraszám/hét: 2

Page 149: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 3

1. A tantárgy feladata és célja

Megismertetni a hallgatókkal a római kötelmi jog alapfogalmait, főbb szabályait, összefüggéseit, s

ezáltal történeti és dogmatikai alapot nyújtani a később elsajátítandó hatályos magyar polgári jogi

ismeretekhez.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. A kötelem és a jogügylet 2. A kötelem alanyai 3. A kötelem tárgya 4. Felelősség a szolgáltatásért 5. A kötelem biztosítékai 6. A kötelem módosítása. A kötelmek megszűnése 7. A szerződések általános szabályai 8. A formális szerződések 9. A nevesített reálszerződések 10. A névtelen és a neves-névtelen reálszerződések 11. A konszenzuál-szerződések: az adásvétel és a bérlet 12. A konszenzuál-szerződések: a megbízás és a társaság 13. A peresíthető pactumok 14. A szerződésszerű tényállások 15. A delictumok. A delictumszerű tényállások

3. Aláírás feltétele

Az előadások látogatása kötelező, de azt nem ellenőrizzük. Zárthelyi dolgozat írására nem kerül sor,

az aláírást mindenki automatikusan megszerzi a tárgy felvételével.

4. Vizsgakövetelmények leírása

A vizsga szóbeli. Egy tételt kell húzni a tételsorból, ennek kifejtése után további kérdésekre kell

válaszolni. Tételsor:

1. A kötelem fogalma, fajai, keletkezési forrásai 2. A jogügylet fogalma, alkatrészei, a jogügyletek osztályozása

Page 150: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

3. A kötelem alanyai, egyetemlegesség és halmozás 4. A szolgáltatás fogalma, a szolgáltatások osztályozása, vagylagos szolgáltatás, vagylagos

felhatalmazottság, teljesítés helyetti adás 5. A kár fogalma, fajai, a kártérítés fogalma, a kártérítési kötelezettség alapja 6. A kártérítés mibenléte, mértéke, kármegosztás, károk és hasznok beszámítása, kárenyhítési

kötelezettség 7. A szerződésszegésért való felelősség szabályai 8. A késedelem 9. A kezesség 10. A zálogjog 11. A kötbér és a foglaló 12. A kötelmek módosítása 13. A teljesítés 14. A liberatio egyéb (a teljesítésen kívüli) esetei 15. Akarathibák a jogügyletek (különösen a szerződések) körében 16. Nyilatkozati hibák és a joghatáshoz kapcsolódás hibái a jogügyletek (különösen a

szerződések) körében 17. A szerződés fogalma, a császárkor szerződésrendszere általában 18. A formális szerződések 19. A kölcsön és a haszonkölcsön 20. A letét és a zálogszerződés 21. A neves-névtelen és a névtelen reálszerződések 22. Az adásvétel fogalma, lényegi elemei, a felek kötelezettségei 23. Veszélyviselés adásvételnél, az eladói szavatosság, az adásvételnél előforduló

mellékegyezmények 24. A bérlet fajtái, a dologbérlet fogalma és szabályai 25. A munkabérlet és a műbérlet 26. A megbízás 27. A társaság 28. A peresíthető pactumok 29. A szerződésszerű tényállások 30. A delictum fogalmi elemei, a büntetőkeresetek 31. A civiljogi delictumok 32. A praetori jog szerinti delictumok 33. A delictumszerű tényállások

5. Kötelező tananyag

Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institutiói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest,

1996 (és későbbi kiadások).

Molnár Imre – Jakab Éva: Római jog. Leges Kiadó, Szeged, 2002 (és későbbi kiadások).

Nótári Tamás: Római köz- és magánjog. Lectum Kiadó, Szeged, 2011

Benedek Ferenc – Pókecz Kovács Attila: Római magánjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2013

Reinhard Zimmermann: The Law of Obligations. Roman Foundations of the Civilian Tradition. Oxford,

19963

Page 151: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Ajánlott irodalom

Molnár Imre: A római magánjog felelősségi rendje. Szeged, 1993

Molnár Imre: A locatio conductio a klasszikus kori római jogban. Szeged, 2013

Jakab Éva: Borvétel és kockázat. Jogtudomány és jogélet a Római Birodalomban. Budapest, 2011

Pókecz Kovács Attila: A szerződétől való elállás az adásvétel mellékegyezményeinél a római jogban és

továbbélése során. Pécs, 2012

Alan Watson: The Law of Obligations in the Later Roman Republic. Oxford, 1965

7. Hallgatói ügyintézés:

Hodosi Gabriella előadó (A/6. épület, 220.), tel: 46/565-186,

e-mail: [email protected]

Miskolc, 2014. február 4.

Római Jogi Tanszék

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Római jog gyakorlat 2. c. tantárgyból

tárgykód: AJROM274N2

Jogász szak nappali tagozat

2013/14. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Sáry Pál egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet / Római Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Sáry Pál egyetemi docens

Page 152: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Előtanulmányi kötelezettség: Római jog gyakorlat 1.

Egyidejű felvétel: Római jog 2.

Óraszám/hét: 2

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

Jogesetek megoldása által megismertetni a hallgatókkal a római dologi és öröklési jog alapfogalmait,

főbb szabályait, összefüggéseit, s ezáltal történeti és dogmatikai alapot nyújtani a később

elsajátítandó hatályos magyar polgári jogi ismeretekhez.

2. A tantárgy tematikus leírása

16. A dolog és a vagyon. A dolgok osztályozása 17. A tulajdon fogalma, tartalma. Tulajdoni formák. A tulajdonközösség 18. A birtok fogalma, fajai, megszerzése 19. A birtok megszűnése, védelme 20. A ius civile szerinti tulajdonszerzési módok 21. A ius gentium szerinti tulajdonszerzési módok: tulajdon-traditio, foglalás, kincstalálás 22. A ius gentium szerinti tulajdonszerzési módok: gyümölcsszerzés, dologegyesülés, feldolgozás 23. A tulajdon megszűnése. A tulajdon védelme 24. Az idegen dologbeli jogok 25. Az öröklési jog általános tanai 26. A törvényes öröklés 27. A végrendeleti öröklés 28. A végrendelet ellenére való öröklés 29. A zh. dolgozat megírása. Utána: az örökösök jogi helyzete 30. A zh. dolgozat javítása, illetve pótlása. Utána: A halál esetére szóló különös juttatások

3. Aláírás feltétele

Aláírás megszerzésének feltétele: órák látogatása és a zh. dolgozat megírása, eredménytől

függetlenül. Maximum 2 hiányzás igazolás nélkül megengedett.

4. Számonkérés követelményei

Page 153: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Érdemjegy (1-5) a zh. dolgozat eredménye. A dolgozat hiányzás esetén a megadott időpontban

pótolható. A megírt, de rosszul sikerült dolgozat kijavítása a megadott időpontban lehetséges. A

javítódolgozat megírásával rontani nem lehet az eredeti jegyen. A pótló ill. javító dolgozat anyaga

megegyezik az eredeti dolgozat anyagával.

5. Kötelező tananyag

Gedeon Magdolna: Római jogi gyakorlatok. Budapest, 20052

Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institutiói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest,

1996 (és későbbi kiadások).

Molnár Imre – Jakab Éva: Római jog. Leges Kiadó, Szeged, 2002 (és későbbi kiadások).

Markus Wimmer: Digestenexegese. Fälle mit Lösungen für die Prüfung aus römischen Recht. Wien,

2004

6. Ajánlott irodalom

Jakab Éva: Forum Romanum. Jogesetek és szerződési minták a római jogból. Szeged, 2002

Brósz Róbert: Római jogi gyakorlatok. Budapest, 199613

Nótári Tamás: Római köz- és magánjog. Lectum Kiadó, Szeged, 2011

Benedek Ferenc – Pókecz Kovács Attila: Római magánjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2013

Herbert Hausmaninger: Casebook zum römischen Sachenrecht. Wien, 19896

Nikolaus Benke – Franz-Stefan Meissel: Übungsbuch zum römischen Sachenrecht. Wien, 19996

7. Hallgatói ügyintézés:

Hodosi Gabriella előadó (A/6. épület, 220.), tel: 46/565-186,

e-mail: [email protected]

Miskolc, 2014. február 4.

Római Jogi Tanszék

Page 154: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

A Római jog gyakorlat 3. c. tantárgyból

tárgykód: AJROM278N2

Jogász szak nappali tagozat

2013/14. tanév 2. félév

Tárgyfelelős: Dr. Bajánházy István egyetemi docens

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet / Római Jogi Tanszék

Tantárgy oktatója: Dr. Bajánházy István egyetemi docens

Előtanulmányi kötelezettség: Római jog gyakorlat 1.

Egyidejű felvétel: Római jog 3.

Óraszám/hét: 2

Számonkérés módja: gyakorlati jegy

Kreditpont: 1

1. A tantárgy feladata és célja

Jogesetek megoldása által megismertetni a hallgatókkal a római kötelmi jog alapfogalmait, főbb

szabályait, összefüggéseit, s ezáltal történeti és dogmatikai alapot nyújtani a később elsajátítandó

hatályos magyar polgári jogi ismeretekhez.

Page 155: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

2. A tantárgy tematikus leírása

16. A kötelem és a jogügylet 17. A kötelem alanyai 18. A kötelem tárgya 19. Felelősség a szolgáltatásért 20. A kötelem biztosítékai 21. A kötelem módosítása. A kötelmek megszűnése 22. A szerződések általános szabályai 23. A formális szerződések 24. A nevesített reálszerződések 25. A névtelen és a neves-névtelen reálszerződések 26. A konszenzuál-szerződések: az adásvétel és a bérlet 27. A konszenzuál-szerződések: a megbízás és a társaság 28. A peresíthető pactumok 29. A zh. dolgozat megírása. Utána: a szerződésszerű tényállások 30. A zh. dolgozat javítása, ill. pótlása. Utána: delictumok és a delictumszerű tényállások

3. Aláírás feltétele

Aláírás megszerzésének feltétele: órák látogatása és a zh. dolgozat megírása, eredménytől

függetlenül. Maximum 2 hiányzás igazolás nélkül megengedett.

4. Számonkérés módja

Érdemjegy (1-5) a zh. dolgozat eredménye. A dolgozat hiányzás esetén a megadott időpontban

pótolható. A megírt, de rosszul sikerült dolgozat kijavítása a megadott időpontban lehetséges. A

javítódolgozat megírásával rontani nem lehet az eredeti jegyen. A pótló ill. javító dolgozat anyaga

megegyezik az eredeti dolgozat anyagával.

5. Kötelező tananyag

Gedeon Magdolna: Római jogi gyakorlatok. Budapest, 20052

Jakab Éva: Forum Romanum. Jogesetek és szerződési minták a római jogból. Szeged, 2002

Brósz Róbert: Római jogi gyakorlatok. Budapest, 199613

Markus Wimmer: Digestenexegese. Fälle mit Lösungen für die Prüfung aus römischen Recht. Wien,

2004

Page 156: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

6. Ajánlott irodalom

Molnár Imre: A római magánjog felelősségi rendje. Szeged, 1993

Molnár Imre: A locatio conductio a klasszikus kori római jogban. Szeged, 2013

Jakab Éva: Borvétel és kockázat. Jogtudomány és jogélet a Római Birodalomban. Budapest, 2011

Pókecz Kovács Attila: A szerződétől való elállás az adásvétel mellékegyezményeinél a római jogban és

továbbélése során. Pécs, 2012

Herbert Hausmaninger: Casebook zum römischen Vertragsrecht. Wien, 19955

Herbert Hausmaninger: Das Schadenersatzrecht der lex Aquilia. Wien, 19904

Nikolaus Benke – Franz-Stefan Meissel: Übungsbuch zum römischen Schuldrecht. Wien, 19984

7. Hallgatói ügyintézés:

Hodosi Gabriella előadó (A/6. épület, 220.), tel: 46/565-186,

e-mail: [email protected]

Miskolc, 2014. február 4.

Római Jogi Tanszék

Tantárgyi tematika minta

KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM

a JOG- ÉS ÁLLAMBÖLCSELET II. c. tantárgyból

tárgykód: AJJOE278N4

jogász szak nappali tagozat

2013/2014 tanév II. félév

Tárgyfelelős: Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár

Tárgyfelelős intézet/tanszék: Jogelméleti és Jogszociológiai Intézeti Tanszék

Tantárgy oktatója: -

Előtanulmányi kötelezettség: Jogi doktrína

Page 157: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Egyidejű felvétel: Jog- és állambölcselet gyakorlat II.

Óraszám/hét vagy Óraszám/félév: 2 óra/hét

Számonkérés módja: kollokvium

Kreditpont: 3

1. A tantárgy feladata és célja

A tárgy mint lehetséges záróvizsga tárgy a törzsanyag része. Ebben a félévben a jog

jelenségvilágára irányuló elméleti vizsgálódás lehetőségeit, annak legfőbb fogalmait,

irányzatait tekintjük át, megismertetve a jogelméleti-jogbölcseleti szakirodalom központi

témáival és alapvető megállapításaival. Célunk az, hogy a jog jelenségvilágával kapcsolatban

felmerülő kérdések tudatos megközelítésére és kezelésére készítse fel a hallgatókat.

2. A tantárgy tematikus leírása

1. Jogelméleti módszertan. A jog elméleti vizsgálatának lehetséges módjai.

2. A jog fogalma. A jog fogalmának problémái és a jog funkciói.

3. A jog értelme. A jog helyessége és a jog eszményei.

4. A jog értelme. Az igazságosság és ésszerűség követelménye.

5. A jog normativitása. Érvényesség, kényszer és szankció a jogban.

6. A szabályalapú döntéshozatal. A szabályalapú döntés sajtossága; előnyei és hátrányai.

7. Jogelvek, diszkréció és méltányosság. A szabályalapú döntéshozatal korlátai a jogban.

8. Az esetközpontú döntéshozatal. Az esetközpontú döntés sajtossága; előnyei és hátrányai.

9. Jogosultság és kötelezettség. A jogi és nem jogi jogosultságok és kötelezettségek.

10. A jogosultság és kötelezettség változatai. Hohfeld jogosultság-felfogása.

11. A jog rendszerszerűsége. A jog zártsága, előreláthatósága és a jogbiztonság.

12. Törvényhozástan. A jog alkothatósága; a jogalkotói akarat korlátai.

13. Ítélkezés-elmélet. Jogalkalmazás; a jogi döntés kialakítása és igazolása

14. Jogkritika. Kritikai jogelméletek; a jog emberképe, önképe és ennek kritikája.

Page 158: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

15. Tartalmi jogelmélet. A jogelmélet és a tételes jogtudományok közös tartománya

3. Félévközi számonkérés módja vagy Aláírás feltétele vagy A félév elfogadásának

feltételei

Önkéntes zárthelyi dolgozat, melynek eredménye a félévi értékelésbe beszámít.

4. Vizsgakövetelmények leírása vagy Vizsgára bocsátás feltételei vagy Számonkérés

követelményei

A vizsgára bocsátás feltétele az aláírás megszerzése. A vizsga szóbeli kollokvium, amely

két tétel megválaszolásából áll. A vizsga anyaga a kötelező tananyag. A vizsga menete a

személyazonosság ellenőrzéséből, a vizsgatételek kihúzásából a felkészülésből, a

feleletből és a vizsgáztató által feltett kérdések megválaszolásából áll. A vizsga kezdete

reggel 8.00 óra, a vége az utolsó vizsgázó feleletének értékelésével esik egybe, de

legkorábban 10.00 óra.

5. Kötelező tananyag

Szabó Miklós: Rendszeres jogelmélet. A tanszéki honlapról letölthető tananyag.

Herbert L. A. Hart: A jog fogalma. Budapest: Osiris, 1995, 273-318. o.

Helmut Coing: Grundzüge der Rechtsphilosophie. Berlin – New York: De Gruyter, 1976,

123-171.

6. Ajánlott irodalom

Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia. Budapest, 1988.

Szigeti Péter – Takács Péter: A jogállamiság jogelmélete. Budapest: Napvilág, 1998.

Justine Burley (ed.): Dworkin and his Critics. Oxford: Blackwell, 2004,265-336. o.

Egyéb tudnivalók:

A tanulmányokra, az ismételt vizsgára, sikeres vizsga javítására, valamint a vizsgán való meg nem jelenésre a Tanulmányi követelményrendszerben előírt szabályok vonatkoznak. A vizsgára a NEPTUN rendszeren keresztül lehet bejelentkezni. A vizsganapok jegyzékét a vizsgaidőszak megkezdését megelőzően egy hónappal függesztjük ki a tanszéki hirdetőtáblán, illetve ismertetjük az utolsó előadás alkalmával. Az adminisztrációs ügyek intézése és tájékoztatás az A/6 épület 222. szobájában történik, telefonszám: 565-111/23-16 mellék, ügyintéző: Hodosi Gabriella

Page 159: KÖVETELMÉNYEK ÉS TANTÁRGYI PROGRAM A · PDF filealkotmányvédelem és jogvédelem intézményeit, az összehasonlító alkotmányjog elemeit. A tantárgy tematikája felöleli

Miskolc, 2014. január 31.

Jogelméleti és Jogszociológiai Intézeti Tanszék