LUX JUDIT

A magyarországiszakszervezetek

történetéből

Átdolgozott kiadás

Friedrich Ebert Alapítvány2008

A könyv megjelenését aFriedrich Ebert Alapítvány

biztosította

Lektor: Sipos Péter

Borító grafika: Czinke FerencKöszönjük a grafikát Czinke Ferenc

családjának

© Lux Judit, 2008.

ISBN 978-963-06-5790-7

Budapest, 2008.

3

Tartalom

Szubjektív előszó 5A szakszervezetek történetéből a kezdetektől 1945-ig 9A céhektől a szakszervezetekig 9Így kezdődött 9Fellendülés a szakszervezeti szervezkedésben 14A Szaktanács megalakulása 15Lapszervezet – szabadszervezet 19A nőmunkások szervezkedése 21Ifjúmunkások a szakszervezetekben 24Az első nemzetközi kapcsolatok 27A századfordulón 27„Mindig csak a szakegylet” 31

A világháborúk között 35Szakszervezetek az első világháború idején 35„Rohanunk a forradalomba” 40A „szakszervezeti” kormány után 45A Bethlen–Peyer paktum 48A 20-as évek érdekvédelmi munkája 51Szakszervezetek a társadalombiztosítási önkormányzatokban 54Szakszervezetek a parlamentben 55„Munkát! Kenyeret!” 59Harc a szakszervezetek fennmaradásáért 64A szakszervezeti élet Magyarország hadba lépése idején 69„A holnap reménysége” 72

A szakszervezetek történetéből 1945-től ... 74A szakszervezetek államosítása 74A szakszervezetek talpra állása 74Érdekvédelem „láthatatlan” szinten 80A „kézi vezérlés” felé 83

4

Mindenáron központosítás 85Szakszervezetek a termelés szolgálatában 90„Hajtószíj” szerepben 95Ki a szociáldemokratákkal! 96„Fordulat a szakszervezeti mozgalomban” 99Iparági szakszervezetek – felülről 104Párthatározatok béklyójában 106Az első reformkísérlet 109Vissza a „hajtószíj” szerephez 114Kikacsintás a „hajtószíj” szerepből 117A reformok megtorpanása 125A politikai munkásosztály a „háztájiban” 127A kettős funkció 129Mintha… 130„…sem nem hajtószíj, sem nem klasszikus szakszervezet…” 134A szakszervezeti pluralizmus kialakulása 137

5

Szubjektív előszó

„Közhelynek tűnhet, mégis igaz, hogy aki a múltról ír, az mindig a jelen-nel foglalkozik.” Edgar Lawrence Doctorow, egyesült államokbeli írónakés publicistának tulajdonított kijelentés különös módon találó a „100éves a Szakszervezetek Tanács” monográfia átdolgozott kiadásának szer-zőjére. Az első magyar szakszervezeti konföderáció megalakulásánakszázadik és az Európai Szakszervezeti Szövetség megalakulásának hu-szonötödik évfordulóján 1998. december 18-án Budapesten ünnepélyeskeretek között mutatták be az első magyar szakszervezeti csúcsszervezettörténetét feldolgozó művet. Az ünnepi beszédet a szerző tartotta. Az ün-nepségen szót kapott még Ernst Breit, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES)akkori elnökhelyettese, aki korábban a Német Szakszervezeti Szövetség(DGB) és az Európai Szakszervezeti Szövetség (EGB) elnöki tisztét is be-töltötte. A németországi szakszervezetek is csupán hat évvel az első ma-gyarországi szakszervezetek tanácsa megalakulása előtt tudták közös„csúcsszervezetüket” létrehozni. Sohasem fogom elfelejteni, hogy 1992őszén a magyar szakszervezetek megemlékeztek erről az eseményről,és én is jelen lehettem ezen az eseményen. A két megalakulás időbeliközelsége arra enged következtetni, hogy a szakszervezeti szakmai és ága-zati szövetségek hosszabb ideig tartó egymásmellettisége és esetlegesösszekuszálódása vetette fel az egységesülés, az erők koncentrációjánakszükségességét.

Ez a követelmény az idő múlásával semmit sem vesztett moder-nitásából. Ezzel szembesültem 1998-ban és – tíz esztendő elmúltával –még mindig ugyanezt tapasztalom. Ahogy a múltban, úgy napjainkbanis érvényes az alapelv: a szakszervezetek érdekérvényesítési ereje attólfügg, hogy lehetőleg minél nagyobb létszámú tagsággal rendelkezzenekés/vagy munkavállalókat tudjanak saját céljaik elérése érdekében mozgó-sítani. Mindkét célkitűzés elérése azonban azt feltételezi, hogy a szakszer-vezetek elnyerjék a közvélemény rokonszenvét, a munkavállalók érezzékúgy, hogy a szakszervezeti érdekképviseleti politika valóban róluk szól.

Ezek nem könnyen teljesíthető követelmények, különösen a globális

6

pénzpiaci-kapitalizmus hatalmi-politikai környezetében. A szakszerveze-teknek, melyeknek a nemzetállam egyaránt gyökere és jövőbeni „ottho-na”, e kihívásokra kell választ adniuk. Számos olyan problémára, amelye-ket korábban nemzeti szinten lehetett megoldani, ma már csak európaiválasz adható. Így a szakszervezeteknek is Európát kell „második ottho-nukként” tekinteni. Programszinten ez a váltás már végbement, de mind-ezt még nem követte a mindennapok gyakorlata. Európával még mindigmint egyedi témával foglalkoznak, de nem kezelik ezt a kérdést olyan mó-don, hogy az európai szempontok a szakszervezetpolitika valamennyi di-menziójának magától értetődő részévé váljanak.

Bárhonnan közelítjük a ma szakszervezetének sokrétű feladatát, el kelljutnunk oda, hogy szükség van a „gyökerekre”. Szükség van a múlt,eleink munkájának ismeretére, tudnunk kell azokról, akik az alapokat le-rakták.

Lux Judit, szakszervezet történész és jelen könyv szerzője, tudomá-nyos, publicisztikai és szakszervezeti munkája során, ahogy erről szemé-lyesen is meggyőződhettem. Arra is szakavatottan rámutat, hogy mennyi-re fontos a hiteles magyar szakszervezeti mozgalom történelmi tapasz-talataiból, – nem megfeledkezve a „sötét korszakokról” sem – a rendszer-változás utáni újrakezdéshez szükséges helyes következtetéseket levon-ni. Itt gondolok például azokra a tanulmányokra, amelyek szakszerveze-ti jubileumokra és más alkalmakra készültek, de különösképpen aFriedrich Ebert Alapítvánnyal közösen megrendezett fórumainkra, ame-lyek során Magyarország és európai szomszédai szakszervezet-történe-tébe adott visszapillantást, aktuális szakszervezetpolitikai kérdésekkelösszekötve. Akár Budapesten, Szegeden, Szombathelyen, Szolnokon vagybárhol máshol – ezek a fórumok, amelyeken tudományos szakkérdésekmellett a pluralisztikus magyar szakszervezeti mozgalom vezető szemé-lyiségei is szót kaptak, mindig nagyon népszerűek voltak. Utoljára Szol-nokon, 1998. május 1-jét megelőző napon megrendezett fórumon szüle-tett döntés a „A Szaktanács megalakulásától a rendszerváltó évekig” témafeldolgozásáról.

Azóta több mint tíz esztendő telt el, felnőtt a szakszervezeti tisztségvi-

7

selők új generációja. Közülük néhányan a magyar szakszervezeti plura-lizmus reformját sürgetik az érdekképviselet megerősítése és működőké-pessé tétele érdekében. Ők az integrációban és az együttműködésbenlátják az egyetlen megoldást arra, hogy a politika és a munkáltatók „oszdmeg és uralkodj” politikájával szemben fel lehessen lépni. A „minőségi rob-banás a szakszervezeti mozgalomban”, ahogy ezt a fiatal szakszervezeti tiszt-ségviselők követelik, esélyt jelent, ha nem hagyják figyelmen kívül azelöttünk járó nemzedékek tapasztalatait. Éppen ezért ezt a könyvet a fi-atal olvasó figyelmébe is ajánlom.

A szociális igazságosság iránti elkötelezettség volt az, ami elvezetett aszakszervezeti összefogás első példáihoz. „A szociális igazságosság iránti el-kötelezettséget” tartja a lengyel történész és politikus Bronislaw Geremek„korunk egyik legnagyobb kihívásának”. „Túl hosszú ideig tartott, amíg a többigazságosság iránt követelés megválaszolása során a szabadság és a piacgazda-ság jelszavait tolták előtérbe... A polgárokat csak akkor tudjuk meggyőzni a de-mokráciának a tekintélyelvű vagy totalitárius rendszerekkel szembeni felsőbbren-dűségéről, ha életkörülményeiket érezhető módon javítjuk mindazokon a terüle-teken, amelyek fontosak számukra... Európában közösen kell megválaszolnunk akérdést: Miért akarunk mi itt Európában együttélni?... Bennünket a közösen val-lott demokratikus értékek és a közös szociális eszme kovácsol össze. A 21. század-ban a demokratikus Európa szociális dimenziója fog leginkább új értelmet nyer-ni. Gondoskodnunk kell az emberek sorsáról...” Mindezek a szakszervezeteklegnemesebb feladatai közé tartoznak, akik önmagukat, ha nem is kizá-rólag, de mindig a szociálisan gyengék szószólójaként tekintették.

Ezt is üzeni a több mint száz éves szakszervezeti múlt bemutatása.

Krefeld, 2007. december

Rainer Girndt M.A.(Szociológus és publicista, hosszú éveken keresztül a FES Budapest „Munka-

ügyi kapcsolatok és szakszervezeti együttműködés” projektvezetője)

9

A szakszervezetek történetébőla kezdetektől 1945-ig

A céhektől a szakszervezetekig

Így kezdődött

Az 1830-as évekre a céhes iparon belül kiéleződtek az ellentétek, meg-gyorsult az addigi patriarchális viszonyok bomlása a mesterek és a legé-nyek, illetve az inasok között. A céhszabályzatoktól függetlenül, sőt ezektilalma ellenére megalakultak az első legényegyletek, „összeszövetkezé-sek”. A történeti források e tekintetben rendkívül hézagosak, mégis tu-dunk vasipari céhlegények megmozdulásairól. (A lakosság közel 1 százalékamintegy 136 ezer ember dolgozott a céhes iparban, illetve a bányászatban.)

A munkások ösztönös szolidaritása eleinte betegsegélyező egyletekmegalakítását jelentette. Az egyletek létrehozásában és vezetésében nagyszerepük volt a munkáltatóknak, továbbá a katolikus és (kisebb mérték-ben) a protestáns egyházaknak.

Az 1848-as forradalmi időszak felgyorsította a megindult folyamato-kat. „Március 15-e után általánossá válnak a bérmozgalmak... Április 30-án anyomdászok kérvényt intéztek a kormányhoz, amelyben az egyenlőség elvérehivatkozva, főnökeikkel egyenlő jogot követelnek arra, hogy a törvényes határo-kon belül munkájukért megfelelő bért megkapják.” – írta Jászai Samu a Szak-tanács egykori vezetője. A nyomdatulajdonosoknál a jobb munkadíjak ki-eszközlésére „egy mindnyájunkért és mindnyájunk egyért való kezessége és szo-ros összetartás határoztatott.” Prohászka Ferenc, Kiss Ferenc, NeumannLajos, Kocsi Sándor könyvnyomdászok nevét jegyezték fel, akik Landererúrhoz fordultak követeléseikkel. Az új kormány az esetleges sztrájkot elakarta kerülni, s így mindent megtett a békés megoldás érdekében. Anyomdászok bértárgyalásán Klauzál Gábor miniszter mellett egy alkalom-mal Batthyány miniszterelnök is megjelent. Végül 1848. május 13-án egy

10

napi és éjjeli tárgyalás után létrejött az első nyomdász árszabály, melyetméltán nevezhetünk az első kollektív szerződésnek. A nyomdászokvoltak azok, akik a segélyezésen túl elsőként hoztak létre olyan egyesü-letet, amely a tagok képzését és anyagi érdekeinek védelmét is célul tűz-te ki. A nyomdászok különleges helyet foglaltak el a politikai életben, hi-szen a tömegtájékoztatás és közvélemény-formálás közvetítése a kezük-ben volt. A nyomdászok átlagosnál nagyobb olvasottsága, tájékozottsá-ga is hozzájárult ahhoz, hogy a legkorábban építsék ki a munkáltatókkalszembeni érdekvédelem rendszerét. Az első kollektív szerződés mellettők voltak azok, akik elhatározták a „bizalmi-férfi rendszer” kiépítését.

A szakszervezeti mozgalom történetében döntő fordulatot az 1867-es kiegyezés jelentette. Az 1848-49-es polgári forradalom a jobbágyrend-szert és a feudális kiváltságok egy részét felszámolta, ezzel megteremtőd-tek a feltételei a magyar társadalom és gazdaság polgári fejlődésének, akiegyezés pedig konszolidálta a gazdaságban és a politikai életben meg-indult folyamatokat. Lehetővé tette a modern nagyipar fejlődését, amelyegyütt járt a munkásság számának gyors növekedésével. (1873-ban azösszmunkásság létszáma 360 ezer, a gyári munkásoké 70 ezer volt, melynek 30százaléka Budapestre koncentrálódott.) A századfordulóra Magyarországonmind a kisüzem, mind a nagyipari szervezetek jelenléte meghatározóvávált. A fejlődés sajátossága, hogy a kezdeti kapitalizmusra jellemző for-ma a kisüzem elterjedt maradt, ugyanakkor a gazdaság legmodernebbszektoraiban (bányászat, kohászat, szállítás) létrejöttek a legkorszerűbbvállalati formák. E kettősség is befolyásolta a későbbiekben a szakszer-vezetek fejlődését.

A liberális elvek jegyében megkezdődött a polgári államszervezet ki-építése. Lehetővé vált a munkások számára, bár korlátozottan, az önál-ló, munkáltatói befolyástól mentes egyesületek alakítása.

Az egyesületek alakításában része volt azoknak a külföldi szakmun-kásoknak, akik a budapesti iparban dolgoztak. 1875-ben a fővárosi gyá-rakban 10 ezer munkás dolgozott, 20 százalékuk Ausztriából, Csehország-ból, 4,4 százalékuk Németországból származott. A külföldi szervezkedé-si minták megismerését segítették a „valcoló” magyarországi munkások

11

is, akik a szakma elsajátítása érdekében vándoroltak elsősorban németnyelvterületre. A bevándorló német, osztrák és a hazatérő magyar mun-kások közvetítették a szervezkedés tapasztalatait. Hatásukra az 1800-asévek közepétől felerősödött a munkások szervezkedése, mind többenértették meg a szakegyletek alakításának szükségességét.

Az első szakszervezetet a nyomdászok hozták létre 1862-ben, a ci-pészek 1868-ban, a szövőmunkások és a zsinórkészítők 1871-ben, a vasa-sok 1877-ben, a szabósegédek és szabómunkások 1890-ben hoztak létreszakegyletet. A közalkalmazotti területen 1869-ben jött létre az Első Ma-gyar Általános Tisztviselői Egylet, 1886-ban alakult meg a Magyar Kirá-lyi Állami Tisztviselők Központi Egyesülete.

A szakegyletek alakítását szorgalmazta az 1868-ban megalakult Ál-talános Munkásegylet, melynek vezetői szocialisták voltak, akik nagyjelentőséget tulajdonítottak a szakegyleteknek. Szorgalmazták a szak-egyletek és a többi szintén alapszervként működő képző-, olvasó-, segé-lyező- és más munkásegyletek között kapcsolatteremtést, az összekötő bi-zalmiak választását. 1871 elején az Általános Munkásegylet keretén belüllétrejött a szakszervezeti osztály, melynek kollektív tagjai lettek azok aszakegyletek, amelyek internacionálisnak nyilvánították magukat. A szak-szervezeti szekcióhoz tartoztak a szakmai szervezetek és a nagyobb üze-mek szociáldemokrata munkásainak képviselői, akik együttesen olyantestületet alkottak, amely biztosította a határozatok egyöntetű végrehaj-tását. A taglétszám 7-8000 főre becsülhető. Egy korabeli főkapitányi jelen-tés szerint ez magában foglalta „pest-budai minden munkásosztályt”.

Az első szakegyletek igen nehéz körülmények között működtek. Azegyletek saját helyiség híján, vendéglőkbe szorultak. Az asztalos–szakegy-let első helyisége a Mária Terézia (ma Horváth Mihály) tér 16. alattiKulifay-féle vendéglő különtermében volt. „Elül a söntésben vígan ütöttéka kártyát, és hangos kurjongatások között áldoztak Bacchus oltárán, de hátul azegyleti szobában már komoly tárgyakról voltak felolvasások, és minden héten re-torikai előadásokat tartottak.” – olvasható a szakegylet történetében.

Buchinger Manó így számolt be a könyvkötők szervezkedésénekkezdeti lépéseiről: „...egyidőben a szakmám szervezete a Jósika utcának egy le-

12

hetetlenül kicsi kávémérésében – vagy ahogy akkoriban nevezték, „cseherlijében”ütötte fel sátorfáját. Még most is borzalom fog el, ha arra gondolok, hogy micso-da szervezeti élet volt az, amelyet ott folytattunk, amikor ketten-hárman gubbasz-kodtunk kávé bögre mellett a cseherliben és képviseltük a nagy osztályharcos moz-galmat.”

A tagokat a szakszervezetekhez kapcsolta a segélyezési tevékenység.Elesettségükben, nyomorúságukban csak társaik szolidaritására számít-hattak. A munkások és családtagjaik – kivéve a betegpénztár táppénzszol-gáltatását a keresetképtelen betegek számára – szorult helyzetükben ki-zárólag a szakszervezetek által biztosított munkanélküli, beteg-, rok-kant-, özvegyi, árva-, rendkívüli segélyre számíthattak.

A szakegyletek létrejötte lehetőséget nyújtott nemcsak a gazdaságinyomorúság, a politikai jogfosztottság elleni küzdelemben, hanem a kul-turális kisemmizettség elleni harcot is jelentette. A szakszervezetbe valóbelépés egyben igényt jelentett a rövidebb munkaidőn, a választójogonkívül a szellemi életben való felemelkedéshez. A szakszervezetek széles-körű kulturális tevékenységet folytattak, a munkáskultúra alakítói lettek.

Az első szervezetek alapvető feladatuknak tekintették az oktatást. Azegyletekben nyelvtani, gyorsírási, nyelvi tanórákat szerveztek, felolvasá-sokat tartottak. Nagy gondot fordítottak a szakmai képzésre. Könyvtára-kat alapítottak, énekkarokat szerveztek. A könyvtáralapítás az egyik leg-fontosabb területe volt a szakszervezeti munkának. A nyomdászoknak1866-ban 500 kötetes könyvtáruk volt, a cipészek a könyvtár mellett ol-vasószobát is berendeztek. Szinte alig létezett olyan szakma, ahol ne lettvolna dalárda. 1891 májusában szakmaközi alapon létrejött a BudapestiÁltalános Munkás Dalegylet. Az énekkarok voltak a szereplői a különbö-ző szakszervezeti rendezvényeknek. 1907-ben többek között a nyom-dász, az építő, a lakatos, a cipész és a szabó énekkarok részvételévelmegalakult a Magyarországi Munkás Dalegyletek Országos Szövetsé-ge.

Egyes szakszervezetekben műkedvelő színjátszó csoportok is működ-tek. Voltak vigalmi bizottságok, melyek vidám esteket, mulatságokat,bálokat, kirándulásokat szerveztek. Mindezek erősítették a szakszervezet-

13

hez való kötődést, hiszen lehetőséget adtak arra, hogy a munkások tár-sadalmi megkülönböztetés nélkül otthon érezzék magukat szervezetük-ben.

Később a művelődési, szórakozási, kulturális igény kiegészült a po-litikai képzés igényével. A szakszervezetek politikai előadássorozatokattartottak a filozófia, közgazdaságtan, a történelem témaköreiből.

A kulturális ismeretterjesztésben, a politikai képzésben jelentős sze-repe volt a szakszervezeti sajtónak. Szerepük volt az oktatás szervezésé-ben, hírt adtak a programokról, foglalkozásokról, cikkeket jelentettekmeg a munkások érdeklődésére számot tartható szépirodalmi és tudomá-nyos művekről.

Az első magyar szakegyleti lapot a Typographiát a nyomdászok ad-ták ki 1869. május elsején. Sorra jelentették meg lapjaikat az alakuló szak-egyletek, hiszen a kapcsolattartásnak, az információ-áramlásnak igenfontos eszköze volt. Az 1901-es kongresszus pedig: „a szakszervezeti iro-dalom és az önképzés kérdésénél egyik tényezőként a szaksajtót ismeri el.” A szak-egyletek törekedtek arra, hogy rendszerességgel, növekvő példányszám-ban megjelentessék azokat. 1904-ben hetenként jelent meg 5200 példány-ban a Typographia, havonta kétszer az Építőmunkás 12 ezer, a VasasFémmunkás 11 ezer, a Famunkás 5 ezer példányban, havonta egyszer ad-ták ki a szabómunkások szaklapját 3400 példányban. A lapok olvasóinakszáma meghaladta az előfizetők számát, mert még azok a munkások iskézbe vették, akik egyéb lapokat nem olvastak.

14

Fellendülés a szakszervezeti szervezkedésben

Az 1870-es évek közepétől a szakegyletek szerveződésének pezsgő folya-mata lelassult, ebben szerepe volt a hatóságok politikájának. Tisza Kál-mán még belügyminisztersége idején, 1875 májusában rendeletet adott kia szakegyletekről, amelyet a kormányzat a századfordulóig irányadónaktekintett. A rendelet tilalmazta a kifejezetten szocialista, osztályharcosmunkásegyletek szervezését, nem tette lehetővé a fiókegyletek alakítását,vagyis az országos szervezeti hálózat kiépítését. A munkások egyesülé-si jogát csupán a jóléti és kulturális célokra ismerték el.

A szakszervezeti szervezkedésben az újabb fellendülés az 1890-esévekben a magyarországi nagyipar fejlődésével következett be. 1890-bena 80 ezer ipari munkásból 37 ezer dolgozott a nagyiparban. Gyorsannőtt a vas-, gép- és építőipari szakmunkások száma. Az ipari és bányá-szati kereső foglalkozásúak száma 1869 és 1890 között 657 ezerről 862ezerre emelkedett, ebből 20 segéd felett foglalkoztató üzemben dolgozott113,4 ezer fő.

A megnövekedett munkáslétszám új szakszervezet-politikát követelt.„Miután a szakipari és más, mindennapi életben okvetlenül szükségeltető tud-nivalók elsajátítása a munkásosztályra nézve kiváló fontossággal bír; miután ajogvédelem kérdése, a segélyezési ügy és a munkaközvetítés ügye sürgős megol-dásra vár, ajánlja a pártgyűlés az elvtársaknak a szakegyesületi országos egye-sületek alakítását, vagy legalább helyi egyletek alakítását az ipari központok-ban, belevonva úgy a férfi, mint a női segédmunkásokat is.” – határozta mega feladatokat 1890-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP)első kongresszusa.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői elhatározták, hogyszorosabbra fűzik a párt és a szakegyletek kapcsolatát, s a meglévő szak-egyleteket kívánták modern, országos szakszervezetekké fejleszteni. Aszakegyletek főfeladatának a segélyezés mellett a munkaviszonyokra ki-terjedő érdekvédelmet, a folyamatos gazdasági harcot állította, mely ösz-szekapcsolódott a munkásság művelődésével. A szakegyletek szakmaialapon történő szerveződését szorgalmazták.

15

A Szociáldemokrata Párt 1890 decemberében meghirdetett program-jának megfelelően felgyorsult a modern szakszervezkedés megalapozása,létrejöttek a főbb szakmák országos szervezetei. A szakszervezetek kollek-tív tagjai voltak a pártnak. A baloldali értékeket valló munkáspárt és a szak-szervezetek között kialakult az a sajátos viszony, mely ezt a kapcsolatot1948-ig jellemezte.

A Szaktanács megalakulása

A helyi szakegyletek helyett sorra alakultak az országos szakszervezetek.Több szakma 1892-ben országos kongresszust rendezett. Megérett azidő az országos szakszervezeti központ létrehozására, mint annak lehe-tőségét már az MSZDP 1890. évi kongresszusán megfogalmazták: „Aszakegyesületi szervezetek csak akkor felelnek meg feladatuknak, ha az egész or-szágra terjednek és az összes szakmák munkásait magukban foglalják.” A régiszaktársak gyorsan rájöttek arra, hogy hatékony fellépéseikhez szüksé-ges erőiket összeadni.

1891-ben a budapesti munkások szervezetei létre is hozták a „szak-szervezeti tanácsot” azzal a céllal, hogy „a gazdasági szervezetet fejleszteni fog-ja és kapocs lesz a gazdasági és a politikai mozgalom között.” A szervezőmun-kában kiemelkedő szerepe volt Jászai Samu nyomdásznak, akit megvá-lasztottak a Szakszervezeti Tanács vezetőjének.

A Szaktanács nem működött az elképzelések szellemében, elsor-vadt. Újjászervezéséhez 1894-ben fogtak hozzá, s az MSZDP vezetése akorábbiaknál nagyobb mértékben, 1897-ben kezdett foglalkozni a Szak-tanács működésével. Elmarasztalták a szakmák egyletesdikre emlékez-tető munkáját, és szorgalmazták, hogy a Szaktanács foglalkozzon azipartestületi munkaközvetítés kérdésével, és lépjen fel minden olyan in-tézkedéssel szemben, amely a munkásokat sérti. Bokányi Dezső szociál-demokrata vezető egy 1897. február 12-én megjelent cikkében írta, a kor-szerű szakmai, szakszervezeti mozgalom kibontakoztatásához szükségvan központi irányításra, vezetésre. Kimondta azt is, hogy elkerülhetet-

16

len egy olyan intézmény felállítása és működtetése, amely az egész mun-kásság nevében – nemcsak a szervezett munkások érdekében – lép fel akormány szociális intézkedései kapcsán, illetve a munkáltatókkal törté-nő tárgyalásokon.

Rendszeresebbé vált a szervezetek munkája, megnőtt a bérmozgal-mak, sztrájkok száma. Ülésezett a Szaktanács is, időnként összehívták abizalmiakat. A szakmai szervezetek mozgolódása párosult az 1897-től fel-erősödő választójogi küzdelmekkel. A különböző megmozdulások, atéglagyári munkások, a kőművesek, az ácsok bérmozgalmai, ha nem ishoztak áttörő eredményt, de megerősítették a szakszervezetek megszer-vezésének szükségességét. A szakszervezetek szerepének felértékelődé-se még sürgetőbbé tette a Szakszervezeti Tanács újjászervezését, illetve va-lódi működésének feltételei megteremtését. Az újjászervezésben nagymunkát végzett Jászai Samu és Teszársz Károly.

1898. január 2-án egész napos értekezletet tartottak az egyletek vá-lasztmányainak képviselői. A mintegy 200 fő 28 szervezetből, azzal acéllal tanácskozott, hogy a munkát fellendítsék. A beszámolót TeszárszKároly tartotta. Az értekezleten kimondták, ha szakszervezetek „a mun-kásság gazdasági harcának szolgálatában állóknak tekintendők, s e szempontbóltörekedni kell a lehető legtöbb oldalú és legterjedelmesebb segélyezés létesítése ál-tal azok harcképességét fokozni.”

Az értekezlet résztvevői pozitívan értékelték a kisebb szakmák kö-zös jogvédelmének létrehozását, sztrájkalap megteremtését, a külföldiszervezetekkel való kapcsolattartást.

A felsoroltak továbbfejlesztését javasolták, és egyéb feladatokat ismeghatároztak: a szervezkedés fejlesztése valamennyi ipari szakmában, orszá-gos szervezetek kialakítása, a kölcsönösség megteremtése a hazai és külföldi szer-vezetek között, jogvédelem, munkanélküli- és utas-segélyezés, szakszervezetimunkásközvetítés, ellenállási pénztárak létesítése, a szervezetektől statisztikaiadatfelvétel, statisztika összeállítása sztrájkokról, rokonszakmák közötti szövet-ségek létesítése, a szaksajtó fejlesztése, felügyeletük megszervezése, és végülszakszervezeti kongresszus összehívása.

Meghatározták azt is, hogy a szakszervezetek „a Szakszervezeti Tanács

17

költségeinek födözésére tagonkint egy évre 4 krajcárral tartoznak hozzájárulni,amely illeték negyedévenkint előre fizetendő.”

Az értekezleten megválasztottak egy héttagú bizottságot, amely azelnökből, elnökhelyettesből, pénztárnokból, egy-egy magyar és németjegyzőből és két ellenőrből állt. A szakmák 2-2 küldöttet delegálhattak aSzaktanácsba, továbbá a szakszervezeti lapok 2-2 megbízottja is résztvehetett a munkában. A végrehajtó bizottság tagjai Arnold Nándor cipész,Bauer János kőműves, Kiss Károly szabó, Jászai Samu nyomdász, SeidnerIzidor aranyműves, Szabó Albert asztalos, Teszársz Károly vasöntő lettek.Teszársz Károlyt választották meg elnöknek.

Az 1898-ban létrejött Szakszervezeti Tanács főfeladatának a szakmai szer-vezetek kiépítését, alapszabályaik kidolgozását, a szervezett munkások politikainevelését, a munkássajtó terjesztését, a bér- és sztrájkmozgalmak szervezéséttekintette.

1899. május 21-22-ére hívta össze a Szaktanács az első országosszakszervezeti kongresszust, amelyen Budapestről 37 szervezet képvise-letében 70 küldött, vidékről 24 szervezet képviseletében 32 küldött vettrészt. Az országban ekkor 126 szakmai egylet működött.

Budapesten kívül Aradon, Brassóban, Debrecenben, Eszéken, Győr-ben, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kassán, Kolozsváron, Pozsony-

18

ban, Sopronban, Szegeden, Temesváron, Újpesten és Újvidéken működöttjelentősebb szakszervezet. (Jászai Samu közlése.)

Az I. kongresszust Teszársz Károly nyitotta meg: „közel egy évtizedment el azóta, hogy Magyarországon a modern munkásmozgalom követelménye-ként szakegyesületek alakultak. Ezek hivatása a munkásságot a kapitalizmus ki-zsákmányoló törekvései ellen védelmezni, az osztálytudat fölébresztésével fölvi-lágosult, a társadalmi és a gazdasági helyzet tisztánlátó munkásnemzedéket ne-velni, s a gazdasági fölszabadulásért való küzdelemre előkészíteni.” A kong-resszus kimondta: „...szükségesnek látja a szakegyesületek működésében azországra való kiterjesztést, s föladatává teszi a szakegyleteknek, hogy e cél eléré-sére törekedjenek. Amíg pedig az elérhető nem volna, kötelességük a szakegyle-teknek szakmánként és általánosságban a legszorosabb összeköttetést létesíteni ésfönntartani.”

Határoztak arról is, hogy a szakegyesületeknek kötelességük töreked-ni arra, hogy tagjaiknak rendszeres utas-segélyt biztosítsanak, töreked-jenek a munkaközvetítés jogának rendezésére, ha kell a rokonszakmákegyesülésével.

„A szakegyesületek lényeges föladata révén a munkásság szellemi és szak-mabeli kiképzése és oktatása, törekedni kell annak minél tökéletesebb keresztül-vitelére és különös gond fordítandó arra, hogy a szakegyletek által létesítettkönyvtárakban csakis művelődésére alkalmas és tudományos értékkel bíró köny-vek tartassanak.”

Követelték az 1884. évi ipartörvény módosítását úgy, hogy 14 évenaluli gyermekek gyárakban, műhelyekben vagy bárminemű ipari válla-latnál ne legyenek alkalmazhatók. „A 14-18 éves fiatalkorúak munkaideje leg-feljebb 6 óra legyen, és a nők éjjeli munkája teljesen eltiltandó, úgyszintén eltil-tandó, hogy a nők és gyermekek az egészségre ártalmas üzemekben alkalmaztas-sanak... A felnőtt munkásokra nézve a leghosszabb munkaidő napi 10 órábanállapíttassék meg... minden munkásnak hetenként 36 órai szakadatlan munka-szünete legyen. A baleset elleni védelem kibővítendő.”

A kongresszus foglalkozott még a sztrájk és az egyesülési jog kérdé-sével is, és többek között kimondta: „mindazon tilalmak, amelyek a sztrájk-mozgalmak szervezését és segélyezését gátolják, legyenek azok akár törvényekben

19

vagy miniszteri rendeletekben kimondva, mint jognak és az idők szellemének megnem felelőek, a kormány által hatályokon kívül helyezendők.”

A kongresszus megtárgyalta a szaksajtó ügyét is. Megállapította,hogy a szaklapok az üldöztetések, a nehéz viszonyok között becsülete-sen töltötték be hivatásukat. Kiemelte a szaklapok fontosságát, és ajánlot-ta, „ahol csak lehetséges, tegyék a szakegyletek a szaklapot kötelezővé” a tagokszámára.

A kongresszus 11 tagú végrehajtó bizottságot választott: GrünfeldSándor nyomdászt, Buchinger Manó könyvkötőt, Scheuermann Mártonasztalost, Seidner Izidor aranyművest, Drahovszky Antal vasesztergá-lyost, Szabó Imre cipészt, Reisch Ferenc szabót, Morgenstern Ignác vas-bútor-munkást, Reiter Ármin mázolót.

A bizottságot kötelezték arra, hogy „időről-időre egybehívja az egyesszakszervezetek, és szaklapok 2-2 képviselőjéből álló szakszervezeti tanácsot, s ve-lük a felmerült közös ügyek felett tárgyal, s a létrejött határozatot foganatosít-ja.”

A szaklapok képviselete azt is jelentette, hogy amíg nem volt meg agyülekezési és egyesülési szabadság az országban, az üldözött szakegy-letek tagsága a munkássajtó köré csoportosult. A betiltott, vagy még nemengedélyezett egyletek funkcióit a szerkesztőségen keresztül gyakorolták.

Lapszervezet – szabadszervezet

A lapszervezet – szabadszervezet – biztosította a munkaharc legfontosabbeszközének a sztrájknak a megszervezését. A hatóságok az alapszabály-okból mindig kihagyatták a sztrájkra vonatkozó pontokat. A sztrájkegyébként nem volt tilos, csak a szervezése (összebeszélés) és támogatása.Esetenként a szervezetek működésének engedélyezése csak akkor történtmeg, ha az alapszabályuk az ún. „sztrájkparagrafust” tartalmazta. Így a bu-dapesti csizmadiasegédek alapszabálya kimondta: „összebeszélés folytán be-következett munkabeszünetelés résztvevői az egylet pénztárából nem segélyeztet-nek.”

20

A sztrájkok szervezése tehát csak „rejtett” módszerekkel történhetett,eleinte az „ellenállási és agitacionális pénztárak” segítségével. A szakszerve-zet egyéb ügyeitől elkülönítették az ellenállási alapot, melynek célja, mintahogy azt a fővárosi vas- és fémmunkások ellenállási pénztárának alap-szabályában megfogalmazták: „a vas- és fémmunkásoknak bérharc kiütése ese-tén oly helyzetet biztosítson, hogy követeléseiket kiküzdhessék, és az összességértfáradó elvtársakat egy beálló rendszabályozás esetén támogatásban részesítsék.”

E féllegális tevékenység később az ún. „szabadszervezeteken” keresz-tül 1906-1907-re teljesedett ki. A szakszervezet ez időtől „a szabadszerve-zetekkel kiegészített szakegyesület, amelyben a szabadszervezeteké volt a hatósá-gilag tiltott tevékenység: bérmozgalmak, sztrájkok irányítása, ellenállási alapkezelése.” A gazdasági harc szervezése, finanszírozása hivatalosan tiltottvolt ugyan, de a hatóságok szemet hunytak felette. A tagok a külön sza-badszervezeti járulékot, amely az ellenállási alapba került formailag aszaklap előfizetési díjaként rótták le. „Miután a munkások a szakegyesüle-tek korlátai között képtelenek voltak anyagi érdekeiket megvédeni, kényszerítvelettek a szakegyesületen kívül lapjáradékot szedni, amelyhez törvényes joguk isvolt, mert hiszen minden lapkiadó annyit kérhet a lapjáért, amennyi neki tetszik,és pénzével is azt tehet, amit akar. Ezeket a járulékokat szedték a munkások és ajövőben is szedik. Ebből segélyezték a kizártakat és a sztrájkolókat.” – olvasha-tó a Szakszervezeti Tanács egy a belügyminiszterhez írt beadványában.

Így alakult ki a hatóságok előtt ismert, de nehezen hozzáférhető fél-legális hálózat, mely a bizalmiakon keresztül fogta át a tagságot. AzMSZDP szempontjából ez azt jelentette, hogy a szakszervezeteket a szak-mai szabadszervezeteken keresztül közvetlenül irányította. „A szakszer-vezetek munkásai elfogadták a párt programját, és úgy fejezik ki a párthoz valótartozandóságukat, hogy szabadszervezeteikben teljesítik a pártadó fizetését. Apárt számbeli gyarapodását a szakszervezetbe tömörült munkások taglétszámá-nak a növekedése fejezi ki...” – állapította meg az MSZDP a II. Internacioná-lé stuttgarti kongresszusának 1907-ben küldött jelentésében.

A szabadszervezeteken keresztül szervezkedtek a nők és az ifjú-munkások is.

21

A nőmunkások szervezkedése

A nőket elsősorban a dohány- és a cukorgyárakban, a textiliparban aföld- és agyagmunkáknál alkalmazták nagyobb számban. Az 1880-asnépszámlálás adatai szerint az iparral foglalkozó népességen belül a nőkaránya 10 százalék, 1885-ben 15,5 százalék, 1900-ban pedig 19 százalék.A századfordulót követő évtizedben az aránylag sok nőt foglalkoztatókönnyűipar gyorsabb fejlődése eredményeképpen a női ipari munkásokszáma több mint százezerre emelkedett. A statisztikai adatok alapján jóllátható, nagy, sajátos, a legtöbb országtól eltérő szerkezetű volt a nő-munkások iparági megoszlása. A nők nagy többsége a teljesen képzetlenmunkássághoz tartozott. A nőmunkások jelentős részénél jellemző volta nagyarányú fluktuáció. Általában az első gyermek megszületéséig dol-goztak. Később gyári bedolgozóként, alkalmi munkásként tudtak elhe-lyezkedni, így kiszolgáltatottságuk még fokozódott.

A nőmunkások bére a férfimunkások bérének csak kis hányadát tet-te ki. A munkásnők átlagbére 1910-ben a legalacsonyabb bérkategóriájúfémmunkások bérének 50 százaléka volt.

Már az 1890-es évektől kezdve spontán sztrájkokkal, tüntetésekkel til-takoztak az alacsony munkabérek, az embertelen munkakörülmények el-len. 1900-ban a szombathelyi szövőgyári munkások sztrájkjában a nők isrészt vettek. Az Állami Gépgyár munkásainak sztrájkja idején, mint ar-ról a Népszava 1900. június 17-i számában olvashatunk, az asszonyok „ha-talmas támaszát képezik a sztrájknak... tudni sem akarnak arról, hogy férjeik meg-alázkodjanak és meghajtsák fejüket.”

A nőmunkások kezdeti, spontán sztrájkmozgalmai jelezték a szervez-kedés szükségességét. A magyarországi modern szocialista nőmozga-lom kezdete 1895-re tehető. 1902-ben alakult meg a Budapesti Munkás-nők Asztaltársasága. Majd tagjaikból jött létre az Országos NőszervezőBizottság, utána 1903-ban a Magyarországi Nőmunkások Egyesülete,mely országosan nem szervezkedhetett.

A nőmunkások szervezhetősége nem volt egyszerű, hiszen többsé-gük tanulatlan, szakképzetlen volt. 1905-ben a szervezett nőmunkások

22

száma 3014, ebből a legtöbb szervezett nőmunkás 1020 a könyvnyomdá-szok között volt. A könyvkötőknél 535, a textilesek között 319, a szabó-munkásoknál 203, a vas- és fémmunkásoknál 207, a cipőfelsőrész-készí-tőknél 203, a grafikai munkások között 160 szervezett nőmunkás dolgo-zott. (Szervezett munkások száma összesen: 71 173.) Egyes szakmákbanteljesen szervezetlenek voltak, így például az építőmunkás, a famunkásszervezetekben.

A Nőmunkás 1905. július 16-i számában Kovács Terézia aláírással ol-vasható írásban a szerző a nőmunkások közönyösségéről fejti ki gondo-latait. Ugyanebben a lapszámban szó esik a férfiak közönyösségéről is. Anőmunkások első országos értekezletüket különválva az együttes párt-gyűléstől, a Szociáldemokrata Párt XII. kongresszusával (1905) egyidőbentartották. „...a nők között csak mi nők tudunk eredményesen agitálni, csak miérezzük át nőtestvéreink igazi bajait.”

Az első országos értekezleten úgy határoztak a résztvevők, hogymindaddig, amíg a nőmunkások országosan nem szervezkedhetnek, kö-telesek előfizetni a Nőmunkásra. Az értekezleten létrehozták a nők bizal-mi testületét. Az értekezlet azt is kimondta, hogy a szakszervezetek nő-tagjai minden községben egy levelezőt válasszanak, aki a helyi nőmun-kások vezetőjének tekintendő – olvasható a „Magyarországi szocialiszti-kus munkásmozgalmak az 1905. évben” című kiadványban.

A nőmunkások szervezkedéséhez a keretet a Nőmunkás köré szer-veződő szabadszervezet adta meg. Az engedélyezett országos szervezethiányában azonban bizonytalan maradt, ki is szervezze a nőmunkásokat,a szakszervezetek vagy a Szociáldemokrata Párt. Igen nehézkes volt aszervezésük, bizonyos fokú ellenállás is kísérte a férfiak részéről törek-véseiket. Befolyásoló tényező volt, hogy a szakszervezetek elsősorban aképzett szakmunkásokat fogadták soraikba. A szakképzetlen, a nagy-ipar perifériáján elhelyezkedő nőmunkásokra kevés figyelmet fordítottak.

Minden nehézség ellenére 1906-tól a szervezkedés fellendülésének je-lei tapasztalhatók. A korabeli sajtóból nyomon követhető, miként hal-latják szavukat az embertelen munkakörülmények ellen, és sürgetik a nőkválasztójogának megadását is. Sokasodnak a nőmunkások tömegmozgal-

23

mai, gazdasági és politikai követeléseiknek sztrájkokkal, tüntetésekkel ad-tak nagyobb hangsúlyt. Miután a nők a férfiakkal együtt léptek fel, aszakszervezetek és a Szociáldemokrata Párt vezetése úgy értékelte, hogynincs szükség külön nőszervezetekre. Külön nőmozgalom csak ott szük-séges, ahol arra speciális szükségletek vagy feltételek adva vannak, ígya házi cselédek, a dohánygyári munkások között.

Sok évnek kellett ahhoz eltelni, amíg a szakszervezetek felismertéka nők szervezkedésének szükségességét. 1913-ban írta a Nőmunkás: „fon-tos kötelessége a szakmáknak, hogy nőtagjait minél szorosabban magához kap-csolja és, hogy hozzászoktassa az önálló megfigyeléshez, az önálló működéshez,az önálló bírálathoz, s hogy ne lehessen szavazógépnek felhasználni.”

A háborús évek hozták meg a nagy áttörést a nőmunkások szerve-zettségében. A tömeges munkába állás, kiszolgáltatottságuk mindtöbbüket döbbentette rá a szervezkedés fontosságára. A szakszervezeteknőtagjainak száma 1915-től-1916-ig 24 százalékkal, 1916 és 1917 között 487százalékkal emelkedett.

A nőmunkások szakmai és politikai nevelése elengedhetetlen köve-telménnyé vált a szervezettségük növekedésével egyidejűleg, e tekintet-ben szép eredmények születtek. A Szociáldemokrata Párt 1918-as kong-resszusán azonban még mindig kissé komolytalanul beszéltek a nőkről.A nőküldöttek bírálták is ezért a pártvezetést. „Weltner elvtárs egy privátbeszélgetés alkalmával azt mondta: most szárnyaim alá veszem a nőket. (Weltner:ezt nem mondtam, nincsenek szárnyaim! – Egy hang: ez gyanús! – derültség.)De a referátumban egyáltalán nem emlékezett meg ennek a kérdésnek a fontos-ságáról...” – olvasható a kongresszusi anyagban a kissé humoros történet. WeltnerJakab a kitűnő szakszervezeti vezető, aki egyébként nagy hódolója volt a nőinemnek „bűnbánóan elismerte, hogy a nagy anyag miatt nem tért ki a nőkérdés-re.” A kongresszusi határozat azonban elégtételt szolgáltatott a nőmun-kásoknak, mert kimondta: „a pártgyűlés minden szervezett munkásnak ésminden szervezetnek kötelességévé teszi a nőmunkásoknak és a fiatalkorúaknakaz eddiginél fokozottabb szervezését és intenzív szocialista nevelését, mert a ter-melés átalakulása a nők és az ifjúmunkások munkáját fontosabbá tette, s mert az

24

ipari termelésbe özönlött új rétegek szervezésének elhanyagolása a háború utánaz összes szervezetekre súlyos következményekkel járhat.”

Ifjúmunkások a szakszervezetekben

A tanoncok kizsákmányolása olyan fokot ért el, amely nemcsak a szak-szervezeti sajtót, a munkáslapokat foglalkoztatta, hanem a polgári la-pok újságíróit is. Felemelték szavukat az ipartörvény betartása érdekében,mely némi védelmet nyújtott a fiatal munkásoknak. A legkiszolgáltatot-tabbak a gyermekmunkások voltak. A kiskeresetű munkáscsaládokugyanis rákényszerültek arra, hogy az iskoláskorú gyermekeiket munká-ba állítsák.

A szakszervezetek az akkori szűkös lehetőségeiket figyelembe vévetiltakoztak ez ellen, illetve rámutattak arra, hogy a gyermekek testi-lel-ki fejlődése szempontjából, milyen rendkívül káros a korai munkába ál-lás.

Dr. Chyzer Béla orvos kutatásait is felhasználták a gyermekmunka el-leni harcukban. Adatai segítették a szakszervezeteket a tanoncok és agyári gyermekmunkások érdekvédelmi munkájában. Chyzer megálla-pította, hogy a fiatal foglalkoztatottaknál a munkaidő, a törvény adtalehetőséget messze túlhaladta. Az ipartörvény szerint ugyanis ez időbenazok a tanoncok, akik nem töltötték be 14. életévüket legfeljebb (!) 10 órát,a 14 éven felüliek legfeljebb (!) 12 órát dolgozhattak. Ezzel szemben nemvolt meglepő a 13-14 órás munkanap a tanoncok körében. Hiába tiltottaa törvény az éjszakai munkavégzésüket, úgy a gyáriparban, mint a kis-iparban dolgoztak 16 éven aluliak éjszakai műszakban. A tanoncokattestileg tönkretette a megfeszített munka. „A téglaverők gyermekei – írta ta-nulmányában dr. Chyzer – többnyire görbe hátúak, mivel a gyönge gerincosz-lop a föld és a sár nagy súlyát ártalom nélkül nem bírta meg. Az üvegfúvók vagynyomtatóinasok, mivel korán kell kelniük, nemcsak hogy az iskolában álmosak,hanem mindig nagyon halvány színben vannak, fejfájásban szenvednek, növés-ben elmaradottak.” Dolgoztak gyermekkorúak a malmokban, itt még 10

25

éven aluliakat is alkalmaztak. „Egyszer egy állami felsőipari iskola igazgató-ja – olvasható a szakszervezetek krónikájában – 4-5 éves gyermekeket találtfélreeső üveggyárakban, amint éjjeli munka alkalmával szüleiknek a formát tar-tották.” Kihasználták a sütő-, cukrász- és hentesinasokat. Nem volt olyanszakma, ahol a fiatalkorú tanoncokat ne végkimerülésig dolgoztattákvolna.

A szakszervezetek próbáltak a maguk sajátos eszközeivel segíteniezeken az áldatlan állapotokon. A szülőkkel együtt a szervezett munká-sok léptek fel a tanoncok nappali tanulásának biztosításáért. Ugyanis azoktatás este 7-től 9-ig tartott. Az eddig jelzettekből már következtetnilehet, milyen volt ez az oktatás. Bizonyítékul az 1910-ben megjelent Nép-művelés című lapból idézek: „Hogy az iparos-tanonciskola még mindig neméri el azt az eredményt, amelyet tőle elvárhatnánk, annak sok egyéb ok közül egyi-ke a legfontosabbaknak az inas társadalmi helyzete. Mutatja ezt az az eset is,amely egy 15 éves, erőteljes, jól fejlett, piros képű iskolába járó inassal történt.Olvasni csak szótagolva tudott, írás közben még a saját nevéből is betűket hagyottel. A padba érve – leült és aludt. Még az előadás után is csak nagy nehezen le-hetett fölébreszteni. Akár otthon is maradhatott volna. Lehetetlen volt bármirőlis beszélni vele. Összerogyott és aludt. Műhelymunkája este 8 órától másnap dél-után 2 óráig tartott. Arculütéssel, bottal szokták ébren tartani éjjel, ha munkaközben elaludt.”

A szakszervezetek kongresszusaikon e szerencsétlen sorsú fiatalok ér-dekében mindig szót emeltek, legalább a folyamatos gyermekvédelmetakarták elérni. Az igazi megoldás az ifjúmunkások védelmére vonatko-zó törvény megalkotása lett volna, de az nem valósult meg, és az ér-vényben lévő régi ipartörvény tanoncokra vonatkozó szabályait sem tar-tották be, s az ifjak a legteljesebb mértékben ki voltak szolgáltatva amunkáltatóknak.

A szakszervezetek egyfelől támogatták az ifjúmunkások szervezke-dését, támogatták mozgalmaikat, másfelől nagy figyelmet fordítottak anevelésükre. A szakszervezetek az ifjúmunkásokat, mint képzett, szerve-zett dolgozókat akarták soraikba fogadni.

Mindezek a szép elképzelések azonban nehezen valósultak meg. So-

26

kat jelentett az ifjúmunkások szervezkedésében az 1904-ben megjelent If-júmunkás című lap, mely keretet adott munkájuknak. 1910-ben létrejöttaz ifjúmunkások önképző egylete mintegy kétszáz taggal. Az önképzőegylet azonban a szakegylettől magára hagyatottan működött, s így cél-ját nem tudta elérni.

A hosszú évek vajúdása végül meghozta az eredményét, és új alapok-ra helyezve erősödött a mozgalom. Létrehoztak egy bizottságot a szak-szervezeti választmány mellett, amely komoly eredményeket tudott fel-mutatni rövid időn belül a nevelőmunka területén. A szakmai szakszer-vezetek egy-egy tagot választottak mintegy összekötőként az anyaegyletés az ifjúmunkások között, aki a tanoncok ügyével foglakozott. Későbbminden szakszervezet helyiséget is biztosított a fiataloknak. A szakegy-leten belül működő szakcsoportok pedig a fiatalok szakmai képzésétvállalták. A szervezett munka teljes kiépülését jelentette, amikor a Szak-szervezeti Tanács, a Magyarországi Szociáldemokrata párt égisze alatt lét-rejött az Ifjúmunkások Országos Szövetsége. A szervezeti szabályzat ki-mondta, hogy a szervezett ipari munkásoknak, kiemelten a bizalmi fér-fiaknak kötelessége „az ifjúmunkás anyagi és szellemi érdekeit előmozdítani,az ifjúmunkásokat tisztességes bánásmódban részesíteni, s őket arra buzdítani,hogy a rendezendő előadásokon vegyenek részt. A nevelés tárgyai főleg szakelő-adások, tanulmány céljából kirándulások és testedzés. A szervezetek gondoskod-nak arról is, hogy az ifjúmunkásoknak hasznos könyvek álljanak rendelkezésük-re.”

A jövő igazolta a szakszervezeteket, mert a nem magára hagyott fi-atal munkások, kihasználva az anyaegylet és Szociáldemokrata Párt se-gítségét, képezték magukat, megtanulták a mozgalmi munkát, és folytat-ni tudták az elődök küzdelmeit.

27

Az első nemzetközi kapcsolatok

Az erősödő szakszervezetek bekapcsolódtak a nemzetközi szakszerveze-ti mozgalomba. A szakmai szakszervezetek közül a nyomdászok már1889-ben képviseltették magukat a szakmai szervezet Nemzetközi Titkár-ságának alakításában, a cipész munkások pedig 1893-tól. A nemzetközikapcsolatok fő formái többek között a kongresszusokon való kölcsönösképviselet, az alapszabályok, bérszabályok, statisztikai anyagok stb. cse-réje, közös akciók szervezése voltak. 1905-ben 25 ezres tag nevébencsatlakoztak a vasasok a Nemzetközi Vasmunkás Szövetséghez

A Szaktanács 1904-től részt vett a szakszervezetek nemzetközi titkár-ságának munkájában, rendszeresen tájékoztatást adtak a magyarországibér- és munkaviszonyokról, a sztrájkmozgalmakról.

A századfordulón

1900-ban 49 szakegylet működött 8 222 taggal. A szakszervezetek ki-épülése, megerősödése a szakmai szervezetek országos kiépüléséhez ve-zetett. 1901-ben több szervezet országos tanácskozást tartott, és összeült1901. december 25-27-én a szakszervezetek II. kongresszusa. A kong-resszus határozatot hozott az országos szakmai szövetségek létrehozásá-ról. A kongresszus kötelezte a rokonszakmák egyleteit szövetségkötésre,és javasolta, hogy a szövetségek kialakításáig építsék ki a vidéki városokegymás közti és a fővárosi egyletekkel való kapcsolatát.

A vasasok, az építők és a famunkások hozták létre a legmagasabb lét-számú szakszervezeteket. A legmagasabb szervezettség a nyomdaiparbanvolt, erősen szervezettek voltak a cipészek, a szabók, a pékek, a húsipa-riak, a kereskedősegédek és a magántisztviselők.

A szakszervezetek mind erőteljesebben léptek fel a munkásság mun-ka- és életfeltételei javítása érdekében. A munkásság nagy tömegét kite-vő szakképzetlen segéd- és betanított munkások a létminimum határánéltek. A munkások többségének élet- és munkakörülményei igen nehezek

28

voltak, 70 százalékuk napi 10 óránál többet dolgozott, nehezítette hely-zetüket a munkaadók embertelen bánásmódja, politikai jogfosztottsá-guk.

A századfordulótól a Szaktanács a munkaviszonyok javításáért va-ló küzdelmet egyik főfeladatának tekintette. A minimális bér meghatáro-zása, a 8 órás munkaidő bevezetése, a női munkások védelme (egyenlőbért a férfiakéval, az egészségre ártalmas foglalkozási ágakban a nőimunka betiltása), a 14 éven aluliak munkától való eltiltása, az éjjeli mun-ka megszüntetése, szükségessége esetén dupla órabér fizetése, a heti 36órai megszakítatlan munkaszünet biztosítása, és még sorolhatnánk azo-kat a követeléseket, amelyek csak több évtizedes következetes küzdelemután valósultak meg, de már a századfordulón megfogalmazódtak.

Az a felismerés is erőteljesen hangot kapott, hogy a munkásság ki-szolgáltatottsága, jogfosztottsága folytán csak szervezetére számíthat,csak akkor érhet el eredményt, ha „egyesült erővel” lép fel érdekei védel-mében.

Ugrásszerűen megnőtt a szakszervezeti taglétszám, a legnagyobbnövekedés 1903-ban volt, amikor 25868 fő lépett be a szakszervezetekbe.A szakszervezetek erejét jelezte, hogy 1904-ben a Szaktanácsnak beje-lentett 325 sztrájk, melyekben 31472 munkás vett részt, háromnegyede amunkások teljes vagy részleges győzelmével fejeződött be. Ezidőbenmár nem lehetett a hatóságoknak a sztrájkolókat karhatalommal a mun-ka felvételére kényszeríteni. A sztrájk jogát még nem ismerte el, de mártudomásul vette a hatalom. Tisza István miniszterelnök így fogalmazott1904-ben: „...a munka föltételeinek módosítására irányuló mozgalmat és szer-vezkedést a mai gazdasági életnek olyan jogos és törvényes eszközének tekintem,hogy valamely munkás szakegyesületet azért, mert annak vezetősége kedvezőbbmunkabér elnyerésére irányuló mozgalomban részt vesz, jól oszthatónak nem tar-tom...” Az „összetartozandóság” fontosságának felismerése, és annak gya-korlati megvalósítása határozta meg a következő évek tevékenységét.

A szakszervezetek III. kongresszusa 1904-ben is e szellemet tükröz-te. Elismerték az országos szövetségek fontosságát, s azt, hogy az or-szágos központok a tárgyaló partnerei a munkáltatói szervezeteknek. A

29

Szakszervezeti Tanács „… modern munkásmozgalom alapján álló gazdaságiszervezetek központi képviselete” – olvasható a Szaktanács szervezeti szabály-zatában –, s így, mint központi intézmény képviselte a tagság érdekeit ahatóságokkal, a kormányzati szervekkel folytatott tárgyalásokon. A kong-resszus határozott a vidéki mozgalom szervezésének fejlesztéséről.

A századfordulóra ugyanis annyira megerősödött a hazai szakszer-vezeti mozgalom, hogy a szakmai szövetségek hozzáláthattak a vidékiszervezetek kiépítéséhez. Sorra alakultak a különböző kis létszámú szak-mai csoportok. Eleinte igyekeztek megtartani önállóságukat, később be-látták annak tarthatatlanságát, és elfogadták a Szakszervezeti Tanácscentralizációs elképzeléseit.

A vidéki szervezetek működését Alapszabály határozta meg, mely-nek alapját az 1904. évi III. országos kongresszuson megvitatták a küldöt-tek, és határozatot hoztak a végrehajtásáról. A kongresszuson elhangzotta végrehajtó bizottság jelentése a helyi szervezetek alakulásáról, az orszá-gos szakszervezeti hálózat kiépítésének szükségességéről. A határozat ki-mondta, hogy a vidéki városok szakcsoportjainak tevékenységét a vidé-ki szakszervezeti bizottságoknak kell összefogni. A határozat szerint aszakszervezeti munkát irányító bizalmi férfiaknak kötelessége volt min-den fontosabb eseményről értesíteni a Szakszervezeti Tanács Titkárságát.

A következő évben összehívott országos értekezlet e határozat vég-rehajtására ült össze. Az értekezleten résztvevők tisztában voltak azzal,hogy kedvezőbbek a feltételek a szakszervezeti munka végzésére, ha azta Szakszervezeti Tanács égisze alatt végzik.

A vita a pénzügyekben élesedett ki. Jóllehet a vidéki szervezetekképviselői nagyon jól tudták, hogy pénz nélkül nem tudják ellátni a kö-zös jogvédelmet, fenntartani a közös munkásotthont, a közös könyvtára-kat és az oktatásra szolgáló helyiségeket, megfizetni az előadókat, mégisnehezen tudtak megállapodni a hozzájárulás mértékében, melyet a szak-szervezeti központnak fizettek be.

A szakszervezetek általános tevékenységében, az oktatásban, a bér-harcok időpontjának, a követelések meghatározásában már a Szakszer-vezeti Tanács összehangoló, irányító szerepe megmutatkozott. 1903-tól

30

függetlenített titkár – Jászai Samu – segítette a munkát, aki előkészítet-te az értekezleteket, tanácskozásokat, feldolgozta a statisztikákat.

1904. szeptember elsején jelent meg a Szakszervezeti Értesítő elsőszáma, amely havi rendszerességgel számolt be a munkások gazdaságihelyzetéről, a sztrájkokról, a békéltető bizottságok munkájáról, az ipar-felügyeletekről. A szakmák beszámoltak szervezeti életükről. Az Értesí-tő tájékoztatott a nemzetközi szakszervezetek munkájáról, beszámoltszakmai, kulturális érdekességekről. A Szakszervezeti Értesítő szellemi-sége tükrözte, ami az első számban megfogalmazódott, hogy a szak-szervezetek hatékony működéséhez elengedhetetlen a központi irányítás.A gazdasági érdekvédelem mellett a politikai jogtalanság ellen a szakszer-vezetek erőteljes nevelőmunkája nyomán százezrek léptek fel szerveze-teik vezetésével. A munkások jelentős számban támogatták a szociálde-mokraták polgári demokratikus követeléseit, az általános titkos válasz-tójog és a teljes egyesülési szabadság gondolatát.

„A politikai párt nagy akciói, a nagy népgyűlések a munkások ezreit vittékbe a szakszervezetbe” – állapította meg Weltner Jakab az 1905-ös pártgyű-lésen. A Szaktanács jelentése szerint „az általános választójogért folytatottküzdelmet a Szociáldemokrata Párt vezette, de meg kell említenünk, hogy aszakszervezetekbe tömörült munkásság az első sorokban állott. 1907. október10-én lezajlott hatalmas tüntetés a szervezett munkásság műve volt. A politikaijogtalanság és gazdasági elnyomatás százezreket állított csatasorba.”

Az akciók szervezésében kiemelkedő szerepe volt a szabadszerveze-teknek. A szabadszervezetek bizalmi férfiai útján mozgósították a tago-kat. „Maguk a szakszervezetek nem foglalkoznak politikával, de a politikai jogo-kért való küzdelem legelszántabb és legmegbízhatóbb katonáit a szervezett mun-kások képezik” – olvasható a Szakszervezeti Tanács 1912. évi jelentésében.

Az 1908. január 5-7-én tartott IV. kongresszus foglalkozott először kü-lön napirendként a kollektív szerződésekkel. A kongresszus azt ajánlot-ta a szervezeteknek, hogy minél rövidebb lejáratú szerződéseket kösse-nek. „...a hosszú szerződések lehetetlenné teszik a kedvezőbb konjunktúrák kihasz-nálását, s mert a hosszabb béke időközök a biztonság érdekeit keltik föl és a szer-vezet tagjaiban csökkentik a harcképességet.” Felhívta a kongresszus a fi-

31

gyelmet arra is, hogy a szezonmunkák szerződése ne járjon le olyan idő-ben, amikor a szakmákban egyáltalán nincs, vagy kevés a munka. Ki-mondták, hogy a szervezetek nem köthetnek olyan kollektív szerződése-ket, amelyek a tagokat sztrájk letörésére szervezett munka végzésérekényszerítenék. Kimondták azt is, hogy „semmi körülmények között sem köt-hetők olyan szerződések, amelyek a szervezetek szavatossággal, vagy beleegyezés-sel drágítják az illető iparág termékeit, vagy amelyek ily módon okozati kapcso-latot teremtenek egyrészt a munkások kereseti és munkaviszonyai, másrészt amunkáltatók anyagi helyzete és a vállalkozók nyeresége között.”

A kongresszus határozott arról is, hogy a fővárosi szakmák a meg-kötendő kollektív szerződéseket aláírás előtt kötelesek a SzakszervezetiTanácsnak, vidéken pedig véleményezésre a szakszervezeti bizottságok-nak bemutatni. Az, hogy a kongresszus foglalkozott a kollektív szerző-dések ügyével jelezte a téma fontosságát. 1908-ig a szervezetek belátásukszerint cselekedtek, jól vagy rosszul megkötötték a szerződéseiket, de et-től kezdve az iparági kollektív szerződések megkötése került előtérbe. Azegy szakmára lebontott még oly sikeres megállapodás sem helyettesíthe-ti – ismerték fel – a szélesebb körű érdekvédelem erejét.

A gazdasági érdekvédelem területén elért eredmények is fokozták apolitikai aktivitást, növelték a szakszervezetek erejét, amely a taglétszámnövekedésével párosult.

A szakszervezetek hatása túlmutatott létszámukon. Ha a szervezettdolgozók arányát viszonyítjuk az ipari munkások létszámához, 1912-ben ez az arány 23,28 százalék volt a Szaktanács felmérése szerint. Aszakszervezetek azonban társadalmi hatásában többszörösét tudták kifej-teni létszámuknál. A mozgalom teherbírónak bizonyult.

„Mindig csak a szakegylet”

A XX. század első évtizedében már több szakegylet, szövetség rendelke-zett székházzal, ahol a kevésbé tehetős szervezetek számára is biztosítot-tak helyiséget. Az építők Aréna úti, a vasasok Thököly úti, a nyomdászok

32

Kölcsey utcai otthona fogalom volt a mozgalomban. A székházakbanvolt könyvtár, olvasó szoba, színházterem vagy művészeti rendezvé-nyekre is alkalmas nagyterem színpaddal, továbbá játékterem és ven-déglő. Az épületek szerény, de ízléses kivitele szintén a kulturálódástszolgálta. A tagság anyagi áldozatot is hozott azért, hogy az otthonokba„a szakma minden munkása örömmel jöjjön.” A szerény körülmények között,gyakorta csak néhány bérelt szobában élő vidéki szakosztályok felszere-léséhez ugyancsak hozzátartoztak a könyvek, a sakkfelszerelés, a domi-nó, vagyis a kulturált szórakozás eszközei. „A magánhelyiség volt a mindenszámunkra: klub, nemes szórakozások (sakk, biliárd) helye, a tudás forrása, nagytársadalmi és szocialista viták színhelye, kellemes otthon, ahol szívesen töltöttükel minden szabad időnket. Most már nemcsak szombatonként, hanem naponkéntjöttünk össze, örülve egymásnak és szép helyiségünknek. Családom egyes tagjainehezteltek rám azért, hogy „mindig csak a szakegylet” – írta Propper Sándortöbbek között a Famunkások Szövetsége egykori elnöke. „…a szakszerve-zet az a hely, ahol a munkás igazi otthonra, igazi társakra, igazi egyenlőségre,őszinte légkörre talál, ahol tehát vigaszt, védelmet, igaz barátságot és emberies-séget tartogatnak a számomra. Nekem ez volt az első benyomásom, amikor a lá-bamat a szervezetbe betettem, s ez a benyomás, később még fokozódott, szilárdmeggyőződéssé jegesedett. A szakszervezet légköre babonásan magához láncolt.”

Tartós érzelmi szálakkal kötötte a munkásokat a szakszervezethez asegélyezés számtalan formája mellett a sokféle kulturális szolgáltatás.Az általános és szakmai képzés mellett közös művelődési formák a da-lárdáktól a színjátszásig, a szórakozási lehetőségek vonzerőt jelentettek,és megszilárdították a tagság együvé tartozásának kötelmeit.

A kötődést erősítették azok a gazdálkodási formák is, amelyek amunkások megélhetését igyekeztek megkönnyíteni, a fogyasztási szövet-kezeteken keresztül lehetővé tették az olcsóbb vásárlást. Az Általános Fo-gyasztási Szövetkezetet a nyomdászok egy csoportja hozta létre 1904-benErdélyi Mór vezetésével. Erőteljes fejlődésnek 1906-ban indult, 1912-remár húsz, 1914-re harminc fiók üzlete működött. Később saját hat terme-lő üzeme segítette a munkások olcsóbb árukkal való ellátását.

A tagság több formában érezte szervezetének segítségét, s ezért „vi-

33

szonzásul” képezte az ellenállási alapot, növelni tudták a segélyezésre, ok-tatásra, kulturális célokra szánt összegeket. Az ellenállási alap létesítésé-re az 1904-es kongresszuson elfogadott sztrájkszabályzat kötelezte aszervezeteket, hiszen az a sikeres sztrájk és bojkott alapja volt.

A szakszervezeti tagság, mely a munkások öntudatos, képzett, vilá-got is járó részét képezte, akiknek többsége munka után tanulni járt, ol-vasni, vagy csak gondolatot cserélni a szaktársaival adta a magját annakaz erős szakszervezeti mozgalomnak, mely lehetett „történelemcsináló” éstalpon tudott maradni a történelem viharában, a háborúk, a különbözőrendszerváltozások közepette.

34

35

A világháborúk között

Szakszervezetek az első világháború idején

A háború nyitányának tekinthető egy igen súlyos, 1912 második felévelkezdődő gazdasági válság, mely végig söpört a világon. Így Magyaror-szágon 1913 végére mintegy százezer, Budapesten és környékén 30 ezerkörüli volt a munkanélküliek száma, és több tízezernyi az ún. részlegesmunkanélküli. 1913-tól a vasiparban és a nyomdaiparban, de más ágaza-tokban is, általánossá vált az üzemek redukált termelése, amikor is fél he-tet dolgoztak, fél heti bérért.

A háborút közvetlenül megelőző időszakban 1914. augusztus-szep-temberében a munkanélküliség fokozódott, és csak 1915 tavaszán-nyaránszűnt meg az újabb és újabb korosztályok behívása és a haditermelésrevaló átállás következtében. Szinte mindenütt megnövekedett a munka-idő, a bérek csökkentése, a vasárnapi munka külön díjazásának meg-szüntetése, a kollektív szerződések egyoldalú felbontása a militarizáltüzemekben az addig elért eredmények teljes megsemmisítéséhez veze-tett. A háborús mámorból rövid időn belül kiábrándult emberek elkese-redését fokozták a romló életkörülmények, s a spontán tömegakciókmellett a magasabb bérekért, a jobb ellátásért a szakszervezetek moz-galmakat indítottak. A munkanélküliek segélyezését – a törvényi szabá-lyozás híján – a szakszervezetek végezték.

A szakszervezeti taglétszám a háború első éveiben jelentősen csök-kent a behívások következtében, továbbá azért, mert a hadiüzemekbena munkáltatók megkísérelték felszámolni a szakszervezeteket. 1914 vé-gén 51 500 volt a szervezett munkások száma 654 helyi csoportban, 1915végén 43 381 fő 508 helyi csoportban az 1913 decemberi 107 486 fővelszemben.

A munkások a magasabb bérekért, a jobb ellátásért a kivételes törvé-nyek életbelépésekor, félve, hogy a kormány betiltja a szakszervezeteket,nem szerveztek mozgalmakat. Az áruhiány, a jegyes, maximált áron kap-ható áruk eltűnése, a feketepiac kialakulása esetenként ösztönös megmoz-

36

dulásokhoz vezetett, éhségtüntetések robbantak ki. A spontán akciókmellett kibontakozott a szervezett akciók sora is.

A háborús körülmények miatti megmozdulások veszélyeztették ahadiipar termelését, s ez arra serkentette a munkáltatókat, hogy elejét ve-gyék a tömegek aktivizálódásának. Számolniuk kellett az erősödő szak-szervezeti mozgalommal. 1916 februárjában a honvédelmi miniszter ren-delete alapján létrehozták a panaszbizottságokat. A magyarországi jog-gyakorlatban először ismerték el a munkásság kizárólagos képviselőineka szakszervezeteket. A szakszervezetek az akkori Európában az elsőkközött érték el, hogy a panaszbizottság intézményén belül partnerei le-gyenek az államnak és a tulajdonosnak, a munkáltatónak.

A Munkásügyi Panaszbizottságokban a munkások képviselőikénta szakszervezetek voltak jelen a munkáltatók és a kormány képviselőimellett. A panaszbizottságok hatásköre, több módosítás után kiterjedtminden hadiszolgáltatásra kötelezett üzem hadiköteles korú munkására,alkalmazottjára. A panaszbizottságokban az érdekelt felek – a Honvédel-mi Minisztérium, a szakszervezetek és a munkaadók egyenlő számúképviselője – tárgyalások útján megállapodásra törekedett abban, hogya háborús inflációban állandóan emelkedő árakkal arányban tartsák amunkabéreket. A panaszbizottság működése – olvasható Ladányi Jenő ésSzterényi József gazdaságtörténészek 1934-ben kiadott: „A magyar ipara világháborúban” című tanulmánykötetében – „elsősorban kétségtelenül ál-talános bérrendezési áramlatokat váltott ki, de eredményeiben nem az volt alegnagyobb hatás. Sokkal jelentősebb volt az, hogy a munkásság szervezeteineka munkaadó szervezetekkel egyenjogú felekként való közvetlen érintkezése azoktekintélyét és befolyását nagyon emelte: Komoly társadalmi faktorok lettek …aza körülmény pedig, hogy a munkások akár kollektív, akár pedig egyéni panaszát...a panaszbizottság előtt a szakszervezet küldötte képviselte... kívánatossá és elő-nyössé tette a munkásokra a szakszervezetekbe való belépést.”. Jelentékenyennőtt a szakszervezeti taglétszám, 1916-ban 55 338, 1917-ben 215 222 szak-szervezeti tagot tartottak nyilván.

A panaszbizottság intézménye, melyet ugyan a háborús kényszerszült, túlmutatott korán, és a szakszervezetek erősödéséhez vezetett. A

37

szakszervezeteket erősítette az a szolidaritás, mely tagjaikat a legnehezebbidőkben is összetartotta. „A dolgozó munkások csekély keresetükből szívesenáldoztak, hogy munkatársaik hozzátartozóinak nyomorát enyhítsék.” – írta Já-szai Samu.

A szakszervezetek a világháború éveiben legfontosabb feladatuk-nak a hadbavonultak és azok hozzátartozói segélyezését tekintették. „Aháború első 17 hónapja alatt a szakszervezetek összesen 1949303 korona hábo-rús segélyt fizettek ki.” A legtöbb szervezet külön gyűjtést is indított.

A munkások átérezték, hogy hadbavonult szaktársaik családtagjaimég fokozottabban szenvednek a drágaság súlya alatt. 1917-ben a szak-szervezetek a hadbavonultak családjai megsegítésére 56.461 koronát, aszabadszervezeteken keresztül 1.949.303 koronát fizettek ki. A háború kez-detétől 1917 decemberéig 2.272.121 koronát adtak a rászorulóknak hábo-rús segélyként. A munkások természetesnek tartották „különadózásukat”hadbavonult társaik megsegítésére.

A gyűjtések töredékét mutató adatok összesen 4461 035,95 koroná-ról szólnak, s példázzák a munkásság természetes szolidaritását, mely alegnehezebb időkben sem halványult, hanem inkább erősödött.

A szakszervezeteknek szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy aháború miatt megváltozott az ipari munkások összetétele, növekedett aszakképzetlen munkások és a nőmunkások száma, ennek tükröződniekellett a szakszervezeti tagok összetételében is. A vasasszakszervezetközponti vezetősége az 1916., 1917. évekről szóló jelentésében kifejtette,hogy „az általános elnyomatás az egész országban mind nagyobb és nagyobb tö-megekben hajtotta a munkásokat a szervezetbe... Az állandó és rendszeres agitá-cióval igen sok nőmunkást sikerült megszervezni, ezeken kívül pedig a nagytö-megű gépmunkást, akiket az üzemekben arra akartak felhasználni, hogy a szer-

38

vezett munkásokkal szemben bérrontók legyenek.” A nyomdászok 700-náltöbb segédmunkást vettek fel tagjaik sorába. Ez azért is nagyon lényeges,mert a szakszervezeti tagok addig elsősorban a szakmunkások soraibólkerültek ki, ez az elv a nyomdászoknál különösen meghatározó volt. Anyomdászok szervezettsége a legmagasabb volt az iparágak közül, min-dössze 9 százalék volt azoknak a „tévelygőknek” a száma, akik még „kívülállnak a szervezeten” – állt a nyomdászszakszervezet 1916. évi jelentésében.

A szakszervezeti taglétszám növekedésével egyidejűleg növekedetta szervezett munkások politikai aktivitása is. A szakszervezeti tagságegy része radikálisabb megoldásokat támogatott élet- és munkakörülmé-nyei javítására. „A politikai munkásmozgalom, sajnos nemcsak Magyarorszá-gon, hanem egyebütt is, sokkal diszkrétebb volt, mint azt általában elvártuk...csakugyan gyengék voltunk, vagy talán a taktika volt elhibázott? Ha gyengék vol-tunk, jobb és ambiciózusabb szervező erőket, ha pedig a taktika volt elhibázott jobbtaktikusokat állítsunk a mozgalom élére” – olvasható a Typographia 1916. áp-rilisi számában.

1917 tavaszának sikeres bérmozgalmai, május elseje munkaszünetinappal való megünneplése, az oroszországi forradalmak hatása olyan tár-sadalmi rétegeket is magával ragadott, amelyek nem szervezkedhettek,vagy addig távol maradtak a szakszervezetektől. A sztrájkmozgalmak szá-ma ugrásszerűen megemelkedett. 1917 májusában az ország bányatele-pein egymást követték a sztrájkok, melyek hozzájárultak a bányászokszervezkedési szabadságának elismeréséhez.

Aktivizálódtak a tisztviselők, közülük nagy számban a nők, akikneka bére, a férfiakénál is kevesebb volt. 1917 augusztusában sikeres bérhar-cot vívtak a Weiss Manfréd gyár nőtisztviselői.

A szakszervezetek erőfeszítései nyomán több iparágban továbbra ismegmaradtak a kollektív szerződések. A szakszervezetek tisztában vol-tak azzal, hogy a munkaadók és a munkavállalók közti megállapodások– munkabér, munkaidő, szociális juttatások – legmegfelelőbb formája akollektív szerződés. A nyomdászoknál külön szabályzat készült a bu-dapesti és a vidéki üzemeknek, több ízben emelték a drágasági pótlékot,„az abnormis drágaság miatt” újabb és újabb emeléseket harcoltak ki a

39

kollektív szerződésekben. A húsipari munkások szakszervezetének sike-rült kollektív szerződést kötni katonai konzervgyárral, 30 százalékosbéremelést értek el, „a szerződés értelmében csak szervezett munkás volt alkal-mazható.”

A szakszervezetek erejükhöz mérten segélyeztek, folytatták a mun-kaközvetítést, „változatlan erővel vitték a kultúrmunkát”. Az építőmunká-sok szakszervezete bekapcsolódott az Építész- és Mérnök Egylet révén in-dult lakásépítő társadalmi akcióba. Aktívan részt vettek továbbra is apanaszbizottságokban, de ezzel sem oldhatták meg az egyre növekvőmegélhetési gondokat, jóllehet a panaszbizottságok működése például avasasoknál 1917-ben sok millió korona béremelést eredményezett.

A háborús gazdálkodás változásai – munkáslétszám összetételénekalakulása, a szakmai átcsoportosítások következményei, a nyersanyaghi-ány, a teljesítménycsökkenés, a romló élet- és munkakörülmények – ha-tására a munkások politikai aktivitása fokozódott. Tömegsztrájkok, bér-mozgalmak sora mozgósította az elkeseredett munkásokat. A gazdaságikövetelések mellett a mielőbbi békekötés, az ország demokratizálódásá-nak igénye is megfogalmazódott.

1917. november 25-én Budapesten, az Iparcsarnoki nagygyűlésen afölvonult tömeg fő jelszava a „Le a háborúval!” „Éljen az orosz forrada-lom!” volt. A Szakszervezeti Értesítő 1917. 2. számában hozták le a követ-kező határozati javaslatot: „Mi mindannyian, akik itt összegyűltünk, s azegész dolgozó Magyarország el vagyunk határozva arra, hogy az orosz forradal-márokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogjuk és,hogy minden erőnkkel küzdeni fogunk azért is, hogy egyik osztálynak a másik ál-tal való kizsákmányoltatása a mi országunkban is megszűnjék.”

A munkások megmozdulásai is hozzájárultak a belpolitikai válság el-mélyüléséhez, amely végül a Tisza-kormány bukásához vezetett. Úgytűnt megvalósulhat a szakszervezetek és a szociáldemokraták számoskövetelése, így a szervezkedés szabadsága és a pártszervezetek legálisműködése.

Az 1918. május 25-26-i rendkívüli kongresszus tükrözte a szak-szervezetek növekvő erejét. Sürgős intézkedéseket követeltek a gazdasá-

40

gi, munkásvédelmi, munkásbiztosítási, szociálpolitikai kérdésekben.Megfogalmazták, hogy a Munkásügyi Panaszbizottság intézményét min-den más hatóságtól függetleníteni kell, és a békekötés után is fenn kell tar-tani.

A kongresszuson éles vita alakult ki az egyesülési és gyülekezésijog törvényes biztosításáért, hiszen az még mindig a hatóságok önkényé-re volt bízva. Követelték, az egyesülési és gyülekezési jogot korlátozó ren-deletek hatályon kívül helyezését, e jogok törvénybe iktatását, „követeltea kongresszus, hogy a közigazgatási hatóságoknak ne legyen joguk a munkásokegyesületi működésébe avatkozhatni, hanem ellenkezőleg, köteleztessenek arra,hogy az egyesülés és a gyülekezés jogát védjék.”

Az erőfeszítések ellenére sem javultak a munkások élet- és munka-körülményei, kiszolgáltatásuk nem csökkent, nőtt körükben az elége-detlenség „különösen az új tagok körében... Azok a munkások, akik most léptekbe a szakszervezetbe, túlbecsülték gyakran szervezetük erejét...” A végsőkigelkeseredett, megfáradt tömegek tüntetései, sztrájkjai az ország egészterületére kiterjedtek, hatásukra létrejött a mozgalmakat irányító Buda-pesti Munkástanács. „Nem kívánunk politikával foglalkozni – írta Jászai Sa-mu szakszervezettörténetében –, de a szakszervezetek kénytelenek voltak be-kapcsolódni a nagy történelmi eseményekbe...”

A szakszervezeteknek 1917-ben 215 222 volt a tagja, 1918. december31-ére ez a szám 721 437 főre emelkedett. A megnövekedett számú szer-vezett munkás nemcsak az azonnali békét, hanem „új rendet” is követelt.

„Rohanunk a forradalomba”

„A történelmi események árja rohan. Minden nap, minden óra új felada-tok elé állít bennünket. Ami tegnap állt, ma romba dől, ami tegnap meg-ingathatatlannak látszik, ma elsöpörtetett. A munkásosztálynak mindenesetben készen kell lennie, készen kell állnia. Egynek, szervezetteknek kelllennünk, maradnunk. Ne késsünk, ne pihenjünk, ne várjunk – cseleked-jünk” – írta a Vas- és Fémmunkások Lapja 1918. október 18-án.

41

Az események felgyorsultak. 1918. október 23-án megbukott WekerleSándor kormánya. „Október 25-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács – ol-vasható a Szakszervezeti Értesítő 1918. novemberi számában. „Az alaku-latot képezi a Függetlenségi és 48-as Károlyi-párt, a Magyarországi Szociálde-mokrata Párt és az Országos Radikális Párt. Ez a három párt felhívja Magyar-ország népét a csatlakozásra. Felhívja mindazokat, akik az azonnali békét, demok-ráciát, nemzetiségek egyenjogúságát, a nemzetek szövetségét, felszabadítását ésa dolgozó nép erőit fokozó modern szociálpolitikát követelik.” A szervezettmunkások csatlakoztak a felhíváshoz, tettrekészségüket az október 30-ánmegtartott népgyűlés fejezte ki. Felhívták „a műhelybizalmi férfiakat, hogyhaladéktalanul válasszák meg a munkásság küldötteit a munkástanácsba...” – ír-ta a Typographia november l-jén visszatekintve az eseményekre.

Október 31-én a munkások forradalmi dalokat énekelve vonultakaz utcára. A katonák levágták sapkarózsájukat, és helyére őszirózsát tűz-tek, mely egy jobb és szebb jövő, egy új Magyarország szimbóluma lett.Az őszirózsás forradalom helyreállította az ország addig csak korlátozot-tan létező szuverenitását. Az új hatalom megteremtette a köztársasági ál-lamformát, törvényeivel pedig egy demokratikus, polgári társadalomalapjait vetette volna meg. Az általános és titkos választójog, a sajtósza-badság, a nép esküdtbíráskodása, az egyesülési és gyülekezési szabadság,a földmíves nép földhöz juttatása – mindezt a célt kívánták megvalósíta-ni. Törvénybe iktatták a nyolcórás munkanapot, a kollektív szerződé-sek megkötésének kötelezettségét, az állami munkanélküli segélyt. 1918végétől a kollektív szerződések százait kötötték meg, közöttük olyanszakmák is, mint például a téglagyári munkások, vagy az üvegáru-nagy-kereskedők raktári munkásai.

A „munkásügy” kulcstárcái, a kereskedelem- és iparügyi, a mun-kaügyi és népjóléti, a honvédelmi minisztérium ugyan szociáldemokra-ta „kézen” voltak, de csodát tenni a háború által sújtott gazdasági helyzet-ben nem lehetett. A háborútól tönkrement ország, a rendkívül nehézkül- és belpolitikai helyzet nem tette lehetővé, hogy a meghozott néptör-vények hatása kibontakozhassék. Nőtt az elégedetlenség. Az emberekjó része azonnali változásokat igényelt, nem számolva ennek realitásával.

42

Az 1918. november 24-én megalakult Kommunisták Magyarországi Párt-ja radikális programja, vezetőinek oroszországi tapasztalatai visszhang-ra találtak azok körében, akik kevésnek találták az addigi eredményeket.Jó néhány szakmában kommunista csoportok alakultak, többek között avasasoknál, a nyomdászoknál, famunkásoknál, postásoknál. Az azonna-li változásokat hirdetők és a reformokat, a „fontolva” haladást pártolókközött kialakult ellentét tovább mélyítette a Károlyi-kormány válságát.

Az elégedetlen tömegek 1919. február végén, március elején ország-szerte mozgolódni kezdtek. Falun földfoglalások kezdődtek, Somogybanszövetkezetesítést kezdeményeztek az uradalmi cselédeknek. A mun-kástanácsok egyes helyeken átvették a gyárak vezetését. MegszületettGarami Ernő rendelete az üzemi választmányokról, amely az elvileg il-legális, a munkásellenőrzést ténylegesen gyakorló munkástanácsok he-lyett csak igen korlátozott „beleszólási joggal” rendelkező testületeket kí-vánt létrehozni. Az üzemi választmányokról szóló rendelet előkészítet-te a Böhm Vilmos által javasolt szocializálási minisztérium tervezetét. Aszocializálást támogatta a munkások többsége és a SzociáldemokrataPárt és a szakszervezeti vezetés egy része is.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Károlyi-kormány nem tudja to-vább vezetni az országot, a szociáldemokraták Bogár Ignácnak a nyom-dászszakszervezet titkárának vezetésével felvették a kapcsolatot KunBélával a Kommunista Párt vezetőjével, és kidolgozták a két munkáspártegyesülésének feltételeit, mely egyben az adott helyzetben azt is jelentet-te, hogy egy radikális programot fogadnak el az ország gazdasági, poli-tikai válságának megoldására.

Jászai Samu így látta az akkori eseményeket: „A bolsevizmus kitöréseelőtti napon, a Károlyi-kormány szociáldemokrata miniszterei rendkívüli ülésthívtak össze, amelyen ismertették az akkori kétségbeejtő helyzetet. Az egyik mi-niszter rámutatott arra, hogy az ország határait mind szűkebbre szabják és ezértaz ország további fennállása, rendkívüli veszélyben van. Ajánlotta, hogy más al-kotmányos formákat kell keresni az ország boldogulására. Nem a bolsevizmustmindjárt, hanem azt ajánlotta, hogy a szociáldemokraták egy kissé balra, a kom-munisták kissé jobbra menjenek, és egy közös intézőség vezesse az ország ügye-

43

it. Itt született meg a gondolat, hogy szocialista-kommunista párt alakíttassék...A később összehívott munkástanács és a szakszervezet vezetői szintén belenyu-godtak a formulába, mert a legtöbben azon a véleményen voltak, hogy különösváltozás nem lesz az alkotmány és a kormányzati rendszerben.”

Tény az, hogy az akkori kétségbeejtő helyzetben a két párt egyesü-lése, a közös fellépés, a belső rend helyreállítása és az ország védelme ér-dekében a többség számára elfogadható megoldást jelentett. Sokan hit-tek egy igazságos, szocialisztikus rendben, s keresték helyüket annakkeretei között. Alapnak az új rend kiépülésére a két munkáspárt politi-kai egységét tekintették.

Az 1919. március 19-i munkanélküli tüntetés, a március 20-i nagynyomdászsztrájk, mely párosult a „nyomdász-generális” Zaka Lajos te-metésével, a Vyx- jegyzék átadása, amely az ország területének továbbicsonkítását helyezte kilátásba olyan belpolitikai helyzetet teremtett, amelya Károlyi-kormány lemondásához, és a Tanácskormány megalakulásáhozvezetett.

A szakmai szervezeteknek az MSZDP választmányában, a Budapes-ti Munkástanácsban helyet foglaló képviselői nem léptek fel sem a kom-munistákkal való megegyezés, sem a Tanácskormány megalakítása ellen.A Vas- és Fémmunkások Lapja március 28-án így írt: „A megváltozotthelyzet eltolja a szakszervezetek eddigi tevékenységének irányait is. A munkás-ság gazdasági érdekeinek képviselete átáramlik az állami élet vezető testületeire.”A Famunkások Szaklapjának április elsejei számában az olvasható: „avédekezéshez és berendezéshez hatalmas energiákra van szüksége (ti. a proletár-államnak) ennek... legalkalmasabb akkumulátorai, gyűjtői, osztályozói, elosztóia szakszervezetek lehetnek.” A cikkben meghatározott feladatokban: „neve-lés, tanítás, szakképzés”, „az új termelési, elosztási és fogyasztási rend-szer megszervezése és szabályozása”, a közigazgatás ellátása, a „fegyve-res védelem” szervezése, a szakszervezetek kivették részüket.

A Kun Béla-kormány egyik első intézkedése az üzemek köztulaj-donba vételére irányult. A szakszervezeti választmány felszólította összesszervezeteit, hogy a „szocializáló munkálatokban tehetségükhöz képest vegye-nek részt”, és segítsék a zavartalan munkát.

44

A szocializálással együtt megindult a gyárak egységes irányítás aláhelyezése, amelyet az érintettek többsége ellenérzéssel, félelemmel foga-dott. A túl gyors változásokat, az előkészítetlen intézkedések következ-ményeit nem ellensúlyozhatta, hogy a szakszervezetek képviselői ottvoltak a Népgazdasági Tanács különböző szerveiben, szakosztályaiban.A romló gazdasági helyzetben a munkásokat azonban elsősorban a bé-rek alakulása érdekelte.

Az első bérrendezésnél a vasasszakszervezet kollektív szerződésealapján jártak el. A teljesítménybérezés eltörlését, mely a termelés csök-kenéséhez vezetett, szakszervezeti nyomásra visszaállították.

Deklarálták a Károlyi-kormány alatt hozott néptörvények és a szo-ciáldemokraták „összes munkavédelmi követelésének haladéktalan meg-valósítását.” Szép elképzelések fogalmazódtak meg a szociálpolitika, akultúra és az oktatás területén. Közismert az addig „elzárt” Margitszigetmegnyitása a munkások előtt, valamint a gyermeküdültetés. Megnyi-tották a múzeumokat, támogatták a munkások színházba járását a szak-szervezetek részvételével.

A történelem által kiszabott 133 nap, melyből 26 telt el békés körül-mények között a gazdasági, politikai stabilizáció megteremtésére semlehetett elegendő. 1919. április végén a román és csehszlovák csapatok in-dítottak támadást az ország ellen. A szakszervezetek egységesen kiálltakaz ellenállás mellett, nélkülük nem sikerülhetett volna a mozgósítás. Má-jus folyamán a szakszervezetek több mint 40 ezer fővárosi munkást állí-tottak fegyverbe. A nagyobb szakmák önálló egységeket alakítottak, ígya vasasok, nyomdászok, építők, postások. A szakszervezetek által szer-vezett hadsereg nem a Tanács-kormányt, hanem a hazáját védte, és ezértvolt indokolatlan annak bukása után a munkásokat, a „vörös katoná-kat” büntetni.

Miközben az intervenciós támadás veszélyeztette, a belső gondok fe-szítették az országot, vita zajlott a szakszervezetek szerepéről. Különfé-le nézetek kerültek felszínre a szakszervezetek szerepét illetően. A szak-szervezetek önállóságát senki sem vitatta, de nem látták valódi szüksé-gességét akkor, amikor a kormány képviseli a proletárok érdekeit. Nem

45

értett egyet a szakszervezetek többsége az ágazati szervezkedésre való át-téréssel, „...