1

Óbudai Egyetem

Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ

Szemelvények a kultúra történetéből

Dr. Szekér Nóra

TMPK 7001

2

Tartalomjegyzék

EURÓPA FOGALMA ............................................................................................................. 4

I. EURÓPA-FOGALOM ..................................................................................................... 6

A fogalom eredete .............................................................................................................. 6

A fogalom értelmezése ....................................................................................................... 7

II. EURÓPA KULTÚRTÖRTÉNETÉNEK ALAPJAI .................................................. 12

Görög hagyomány ............................................................................................................ 12

Római hagyomány ............................................................................................................ 14

Keresztény hagyomány .................................................................................................... 16

III. EURÓPA RÉGIÓI ...................................................................................................... 20

Európa hét régiója ............................................................................................................ 20

Kelet - Nyugat fogalompár ............................................................................................... 20

FOGALMAK, NEVEK: ........................................................................................................... 26 IRODALOM: ........................................................................................................................... 26

GÖRÖG VALLÁSTÖRTÉNET JELLEGZETESSÉGEI ................................................. 27

I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS ........................................................................................ 28

Mükénei kultúra ............................................................................................................... 28

A sötét korszak ................................................................................................................. 28

Az archaikus kor (8-4 sz.) ................................................................................................ 29

II. VALLÁS ......................................................................................................................... 30

A görög sokistenhit jellegzetességei ................................................................................ 30

Szakrális személyek ......................................................................................................... 37

Ünnepek ........................................................................................................................... 40

Az Olimposz lakói, a tizenkét főisten .............................................................................. 49

FOGALMAK ........................................................................................................................... 71 NEVEK .................................................................................................................................... 71 IRODALOM ............................................................................................................................ 71

AZ ÓKORI RÓMA MINDENNAPJAI ................................................................................ 72

I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS ........................................................................................ 72

A királyság (Kr. e. 753-510) ............................................................................................ 73

A Római Köztársaság (Kr.e. 510-27) ............................................................................... 73

II. RÓMA VALLÁSA ........................................................................................................ 86

A római vallás legősibb rétegei ........................................................................................ 86

3

Egyedi vonások a személyes istenek világában ............................................................... 87

Görög vallás hatása .......................................................................................................... 88

Misztériumvallások .......................................................................................................... 89

III. A RÓMAI TÁRSADALOM SAJÁTOSSÁGAI ........................................................ 89

A római polgárjog ............................................................................................................ 89

Rabszolgák ....................................................................................................................... 92

IV. RÓMA VÁROSA ......................................................................................................... 94

Róma város képe .............................................................................................................. 94

A város élete ..................................................................................................................... 96

Játékok .............................................................................................................................. 98

FOGALMAK ......................................................................................................................... 104

NEVEK .................................................................................................................................. 104

IRODALOM .......................................................................................................................... 104

4

EURÓPA FOGALMA

A tyrusi király leányára, a szépséges Európára csodálatos álmot bocsátott egy éjszaka

Aphrodité, a szerelem istennője. Két világrész versengett érte, asszonyi alakban álltak meg az

ágya fölött, az egyik Ázsia, a másiknak akkor még neve sem volt.

- Az én földemen született, én is neveltem őt - mondta Ázsia, és átölelte a leányt.

- De nekem rendelte Zeus, és róla fognak elnevezni engemet - mondta az ismeretlen s

ellenállhatatlan erővel ragadta magához Európét.

Ekkor felriadt álmából a királyleány. Sokáig ült még szótlanul az ágya szélén,

dörzsölte a szemét, de nem tudta kitörölni belőle a látomást, olyan mélyen vésődött a szívébe

a két asszony alakja.

- Melyik isten küldhette szememre ezt az álmot? - tűnődött magában. - És ki lehet az

idegen asszony, hogy máris vágy fogta el a szívemet utána? Milyen szeretettel karolt át, és

úgy nézett rám, mintha a leánya volnék! A boldog istenek fordítsák jóra az álmomat!

Fölkelt s felkereste leánypajtásait s kiment velük a rétre, a tenger partjára, hogy

virágot szedjen. Egyik jácintot, a másik a nárciszt szerette, volt, aki az ibolyát, de Európé, ki

mint Aphrodité a kharisok között, minden pajtása közt a legeslegszebb volt, csak piros rózsát

szedett aranykosarába.

Messziről nézte őt Kronos fia, Zeus, a szerelem nyila megsebezte szívét s mátkájának

akarta a leányt. De a féltékeny Hérát nehéz volt kijátszania.

Elrejtette magában az istent és bika alakját öltötte magára. De nem akármilyen

közönséges bikáét, amilyen az istállóban ropogtatja a szénát, vagy amilyen a mezőn az ekét

húzza. Ennek a bikának véges végig aranyszőke volt a szőre, csak a homlokán ragyogott egy

hófehér kerek foltocska. Hát még a szarva. Hajszálig egyforma volt a két ága, s olyan volt,

mintha ezüstös sarlóját hordozta volna a fején.

Úgy jött a pázsitos rétre, nem is ijedtek meg tőle a leányok. Mindegyik közelről akarta

látni, ragyogó, sima szőrét mindegyik meg akarta simogatni. Csodálatos illat áradt a testéből,

mely a virágos rét szagánál is jobb volt.

Büszke, nyugodt léptekkel járkált a leányok között és a szépséges Európé mellett

megállt. Hízelkedve nyalta meg a királyleány hófehér nyakát, ez pedig átölelte őt és

gyöngéden törölgette szájáról a habot, sőt meg is csókolta. Nyájasan bőgött erre a bika, majd

5

meghajlította térdeit, fejét visszafordította, és okos, nagy szemeivel széles hátát mutatta

Európénak.

A királyleány odaszólt széphajú pajtásának:

- Jertek, jertek lányok, üljünk fel a bika hátára, kényelmesen fölférünk rá mindnyájan,

akárcsak egy jó tágas hajóra. Nézzétek milyen szelíd, nézzétek, milyen okos a tekintete, olyan

mint egy ember, éppen csak beszélni nem tud.

Így szólt s jókedvűen ült föl a bika hátára. A többiek is nekikészülődtek, de ezt már nm

várta meg a bika. Amint a hátán volt az, akit keresett, egyszeriben felugrott és nyílsebesen

tartott a tenger felé. A királyleány még visszafordult, hívogatva nyújtotta két kezét pajtásai

felé, de azok nem tudták utolérni.

A bika pedig egyenesen a tenger felé tartott. Nem riadt vissza a haboktól, csak bele a

vízbe, mint valami delfin. Elsimult a hullám, száraz patákkal ment végig a tükörsima

tengeren. A tenger népe felismerte az istent a bikában. Cethalak játszottak a lábai előtt,

jókedvű delfin bukfencezett a tiszteletére, és a cethalak hátán a szép néreisek is felbukkantak a

víz alól. Maga Poseidón, a tenger istene egyengette az utat bátyja előtt, a tritónok mind köréje

sereglettek és fújták a kagylótrombitát. Ez volt a nászének a tyrusi királyleány lakodalmán.

Európé egyik kezével a bika hosszú szarvába fogózott, a másikkal bíbor ruháját fogta

össze, hogy ne érjen a tengerbe. Könnyű peplosába kapaszkodott a szél és felduzzasztotta

mint hajóvitorlát. Szülőföldje eltűnt már a szeme elől, egy parti szikla sem, egy magas

hegycsúcs sem látszott már belőle. Felül kék égbolt, alul a parttalan tenger.

Riadtan nézett körül a királyleány:

- Hová viszel, te csodálatos bika? Ki vagy, hogy a tengertől sem félsz és a fókák útját

ilyen bátran járod? Gyors hajóké a tenger, a bika visszaretten tőle. Mert hol veszel itt édes

vizet, ha megszomjazol, édes füvet, ha legelni akarsz? Vagy talán valami isten vagy? Mert

istenekhez méltó, amit cselekszel. Talán, ha úgy tetszik, a kék levegőbe is fel tudsz emelkedni a

röpke madarak közé. De jaj, velem mi lesz, hogy atyám házát elhagytam, s a bika hátán

bolyongok, elhagyottan s azt sem tudom, hová, azt sem tudom, meddig? Legalább te segíts,

tengerek királya, földrengető Poseidón, legalább te vigyázz rám kegyesen! - mondta. De

megszólalt a szépszarvú bika:

- Ne félj, szépséges szűz! Mert tudd meg, Zeus vagyok, és az emberek közt olyan

alakban tudok megjelenni, amilyenben csak akarok. Szeretlek téged, azért kellett bejárnunk

ezt a nagy tengeri utat. De mindjárt Krétába érünk, és a kegyes sziget, ahol nevelkedtem,

téged is befogad. Ott ülünk menyegzőt, én szépséges mátkám, s híres, nagy királyok

származnak majd tőlünk.

6

Így szólt és csakugyan feltűnt már Kréta szigete. Ott újra felvette isteni alakját Zeus és

megtartották a menyegzőt. A három Hóra volt a násznép.

Így lett a szép tyrusi királyleány Zeus hitvese, s amint Zeus ígérte, híres, nagy királyok

lettek a gyermekei, Minós, Sarpédón és Rhadamanthys.1

I. EURÓPA-FOGALOM

A fogalom eredete

- A szó keleti eredetű, Kr. e. a VIII. században a görögök átvettek egy sémi szót,

amellyel a föníciai tengerészek a lenyugvó napot jelölték. Ez a szó a

görögöknél névként terjedt el.

- Európé a görög mitológia egyik alakja. A szidoni Agénór leánya, aki szépségre

istennőhöz volt hasonlatos, és istennő módjára élt apja palotájában. Egy

éjszaka álmot látott. Két asszony harcolt érte. Az egyik hazáját, Ázsiát

szimbolizálta, a másik azt a tengeren túli birodalmat, amelynek még nem volt

neve. A küzdelemben Ázsia maradt alul, és szolgálnia kellett Európét. Másnap

világosodott meg Európé előtt az álom értelme. Egy fényes szarvú bika jelent

meg előtte, aki alázatosan letérdelt előtte, és pillantásával kérte Európét, hogy

üljön a hátára. Alig ült fel a lány a hátára, a bika a tengerbe vetette magát, és

egészen Kréta szigetéig úszott vele. Európét maga Zeusz, a legfőbb isten

ragadta el. Bika alakját öltötte magára, hogy így tévessze meg féltékeny

feleségét, Hérát. Zeusz és Európé nászából született Minósz, a

civilizációterjesztő és törvényalkotó király, aki halála után az alvilág három

bírájának egyike lett. Zeusz, mint ahogy az istenhez illik, kellőképpen

gondoskodott kedveséről; feleségül adta a krétai királyhoz, és egy kontinenst is

elnevezett róla, Európát.

- Az ókori görögök számára Európa fogalmának kettős értelme volt:

Egyrészt földrajzi kiterjedést jelölt: Európa és Ázsia közt a határt

Hellészpontosztól a Donig jelölték ki. E határvonaltól nyugatra eső

terület Európa, mely a görögök számára kereskedelmi célpont volt.

Európaiaknak az ázsiai földrész nyugati végének lakóit nevezték.

1 Trencsénnyi-Waldapfel Imre: Görög regék, Móra Ferenc Könyvkiadó 1976, 78-80.

7

Európa fogalmának a földrajzi értelmezéstől függetlenül volt egy

kultúrához köthető jelentése is: Európé mint a krétai civilizáció

"ősanyja" egy Ázsiával szembenálló civilizáció szimbóluma is egyben.

A görögök szemében a görög városállamok és a perzsa birodalom

között vívott harcban, a nyugati és a keleti világ közötti ellentétben a

civilizációk alapvető konfliktusa öltött testet. Jól jellemzi ezt egy

Hippokratésznél fennmaradt jellemzés, melyben az európaiak bátrak és

kedvelik a harcot, miközben az ázsiaiak bölcsek, műveltek,

békeszeretők, és hiányzik belőlük a lendület. Az európaiak

ragaszkodnak a szabadsághoz, és készek harcolni, sőt meghalni érte.

Legkedveltebb politikai rendszerük a demokrácia, míg az ázsiaiak

könnyen elfogadják a szolgaságot, ha jóléttel és biztonsággal jár.

A fogalom értelmezése

- A fogalom értelmezhetőségének kettőssége napjainkra is átöröklődött. Európa

egyrészt földrajzi, másrészt kulturális fogalom. Kiterjedése a történelmi

események és kulturális tényezők függvényeként folyamatosan változik.

Ahogy azt W. H. Parker, egy orosz származású professzor megfogalmazta, az

árapályos Európa határai az árapály mintájára mozognak.2

- Európa mint hely3

A római birodalomban a fogalmat nem használták. Európa

kultúrtörténetében Róma és kultúrája kiemelten fontos szerepet játszik,

de Európát nem lehet azonosítani a Római Birodalommal, sem annak

nyugati területeivel.

Európa fogalma olyan egyedi politikai, kulturális és gazdasági

struktúrát jelöl, mely a középkorban született meg. E történelmi

képződmény előfeltétele volt a Római Birodalom összeomlása. "Európa

a Római Birodalom összeomlásakor kelt életre - vagy mondjuk inkább

így: Európa akkor vált lehetségessé, amikor a Birodalom felbomlott."4

A Nyugat-római Birodalom bukása után a keresztény világ kettéhasadt

2 idézi: Norman Davis: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 25.

3"Európa mint hely és Európa mint tartalom" Rémi Brague Európa a római modell című könyvének

meghatározása. Brague, Rémi:Európa a római modell, Bencés Kiadó, Piliscsaba 1994. 4 Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2008, 16.

8

a Bizánci Birodalomra és a latin kereszténységre, azaz egy keleti

birodalomra és egy nyugati birodalomra. A jelenlegi Európa a latin

kereszténységet követő Európa helyén alakult ki. Ezt a "Kelet és

Nyugat" között húzódó nyelvi, vallási, politikai választóvonalat a

középkor elmélyítette és rögzítette. A középkorban alakultak ki Európa

fő jellemzői:

tagoltság: a politikai-területi tagoltság, a népességkeveredés, a

nyugati és a keleti, az északi és a déli régiók közötti

megosztottságok, a keleti határ képlékeny volta,

egységesség: az egységes vallási gyökerek, az egységes kultúra,

a strukturális politikai, gazdasági, jogi keretek egysége5.

A középkor kezdetén Európa földrajzilag a mai Nyugat–Európát

jelentette, azon területeket, ahol a Rómából irányított Egyház

fennhatósága érvényesült. Az ezredfordulóra területe kitágult

Lengyelország, Magyarország keleti illetve déli határáig azokkal a

királyságokkal, melyek csatlakoztak a római keresztény valláshoz.

A fogalom, mely kezdetben a bizánci területeket nem foglalta magában,

folyamatosan tágult az ortodox területek felé, Oroszország, majd a

Török Birodalom visszaszorulásával a Balkán felé. Oroszország felé

való kiterjesztése a 18. századtól merült fel, amikor Oroszország egyre

meghatározóbb szerepet játszott az európai nagyhatalmi politikában,

valamint amikor az Európa-fogalom tartalma a reformációnak és a

szekularizációnak köszönhetően egyre inkább elszakadt a vallási

meghatározottságtól: "1730-ban rukkolt elő egy Strahlenberg nevű,

orosz zsoldban álló svéd katonatiszt avval a javaslattal, hogy Európa

határát a Dontól ki kellene tolni az Urál hegységig és az Urál folyóig.

Az orosz kormány azonban valamikor a 18. század vége felé kitűzetett

egy póznát a Jekatyerinburg és Tyumen közötti úton, hogy megjelölje

Európa és Ázsia határát. (...) 1833-ban, amikor Volger Handbuch der

Geographieja megjelent, már általánosan elfogadott tétel volt, hogy

5 Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest 2008, 17.

9

Európa az Atlanti-óceántól az Urálig terjed."6 Bár az Urálnál kijelölt

határ a közgondolkodás részévé vált, mind a Balkán, mind Oroszország

európaiságáról napjainkig viták folynak. Samuel P. Huntington a világ

civilizációiról írott könyvében az európai és az ortodox civilizációt

elkülöníti egymástól "egyrészt a bizánci eredet, a külön vallás, a

kétszáz éves tatár uralom, a bürokratikus zsarnokság alapján; másrészt

pedig a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás és más központi

jelentőségű nyugati tapasztalatok korlátozott hatásának

következményeként."7

Napjainkra az Európa szinonimájaként is használt "Nyugat" fogalmának

értelme, melyben már Észak-Amerika is benne foglaltatik, a földrajzi

tartalmaktól való teljes elszakadást mutatja. Huntington a fent említett,

nagy visszhangot kiváltó könyvében így fogalmaz: "Míg a 19. századi

Amerika Európától különbözőként és vele szembenállóként definiálta

önmagát, addig a 20. századi Amerika egy tágabb identitás, az Európát

is magában foglaló Nyugat részeként, sőt annak vezetőjeként szerepel.

Ma "a Nyugat" kifejezés egyetemesen annak a jelölésére használatos,

amit korábban nyugati kereszténységnek neveztek. (...) Történelmileg a

nyugati civilizáció európai civilizáció. A modern korban viszont a

nyugati civilizáció euro-amerikai vagy észak-atlanti civilizáció lett."8

- Európa mint tartalom

Az Európában kialakuló „keresztény világról” a IX-X. században

kezdtek el politikai-kulturális egységként gondolkodni. Az Európa szót

azonban a 14. századig csak igen elszórtan használták, és ezután is csak

lassan került be a szóhasználatba. Európa helyett e terület

megnevezésére a kereszténység szó volt az elfogadott. Ekkor alakult ki

a Respublica Christiana ideája, mely nem egy központosított

államhatalmat jelent, hanem monarchiák közösségét, melyet a

keresztény szolidaritás tart össze. A középkorban valóban elmondható,

6 Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 25.

7 S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Kiadó, Budapest

2001, 58. 8 S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Kiadó, Budapest

2001, 61.

10

hogy Európa egész részén keresztények éltek, akik elismerték a pápa

felsőbbségét. Respublica Christiana a 12-13 században a középkori

keresztény tudat meghatározó gondolata. A monarchiák és a különböző

államalakulatok állandósultak, Európa politikailag megosztottá vált, és

a gazdasági fejlettség terén is nagy különbségek mutatkoztak, de az

európaiak valamiféle virtuális politikai közösség részének tekintették

magukat, melyet a keresztény hit, az egyház szervezete és a római

jogállami hagyományok követése egyfajta szellemi egységben tart

össze.

A reformáció és a vallásháborúk következményeként egyre inkább

érvényét veszti a kereszténység egyetemessége. Ennek tudható be, hogy

e területi egység megnevezésére a kereszténység helyett a korábban

csak elszórtan használt Európa szó kezd elterjedni. Érdekes az Európa

és a kereszténység szóhasználati kronológiája és földrajza. A XVII.

század végére Európa már közkeletű szó Nyugat-Európában, viszont

Ausztriában, Magyarországon, ahol farkasszemet néznek a törökkel, és

még eleven a kereszténység régi eszménye, továbbra is a kereszténység

kifejezés uralkodott. Az 1700-as évek elejére azonban már Kelet-

Európában is elterjedt a fogalom használata.

Az Európa szó a köznyelvben és a tudományos nyelvhasználatban

egyaránt a felvilágosodás korára vált általánossá. A felvilágosodás

szülte meg a modern értelemben vett tudományosság alapelveit,

amelyek egzakt definíciókat követelnek az élet minden létező és

megfigyelhető jelenségéről. A tudományos értelmezés alól Európa

fogalma sem vonhatta ki magát. A felvilágosodás korának értelmiségi

köreiben e fogalom körül élénk vita alakult ki, melynek során az

európai identitás körvonalai és számos ma is élő sztereotípia

megfogalmazódott, mint például egyfajta kulturális felsőbbrendűség

gondolata, a haladás eszméje, a fogalom vallástól való elszakadása

vagy a kulturális meghatározottság. Ennek a vitának eredményeképpen

született meg 1751-ben Voltaire tollából az egyik első tudományos

igénnyel megszerkesztett Európa-definíció, mely a mai napig érvényes

alapelveket fogalmaz meg: „Európa egy nagy köztársaság, amelyik

11

több különböző államokra oszlik, köztük vannak királyságok, vegyes

államformájúak, de mind kapcsolatban áll egymással. Vallási alapjuk

azonos, még ha különböző felekezetekre oszlanak is. Ugyanazok a

törvények és a politika alapelvei, s ezek a világ más tájain

ismeretlenek.”9

A gyarmatosítás korszaka és Európa világuralmának időszaka

jelentősen befolyásolta az európai identitást. Egyrészről

körvonalazódott a "fehér ember" felsőbbrendűségi tudatának

ideológiája. Európa, mely nem csupán a katonai erő, hanem gazdasági

uralom, tudományos fölény, technikai vezetés birtokában volt, a világ

elit civilizációjának érezte magát. Ekkor szilárdul meg az európai

gondolkodásban az a szemléletmód, melyet Oswald Spengler A nyugat

alkonya című művében ptolemaioszi történelemszemléletnek nevez,

mely abból a képzetből indul ki, hogy Európa az a szilárd pont, amely

mint egy etalon mértékegység megadja mindennek a súlyát és értékét:

"E pont körül pedig a gigászi történelem évezredei és távoli, roppant

kultúrák forognak kellő szerénységgel. (...) A történelem valamennyi

eseménye innen kapja valódi fényét; jelentőségüket - perspektivikusan -

ennek alapján mérik. Valójában azonban a nyugat-európai ember

minden kétely nélküli, féktelen önteltsége szólal meg itt. (...) E

hiúságnak köszönhető az a már régóta szokásunkká vált hatalmas

optikai csalódás, melynek perspektívájában évezredek történelme - pl.

Kínáé vagy Egyiptomé - a messzeségben epizódszerűvé zsugorodik

össze."10

Másrészről, de mindezzel összefüggésben megfogalmazódott

az a sajátos európai "küldetéstudat", mely a világ meghódítását nem

hatalmi aktusként interpretálja, hanem megváltó tettként, melynek

során a világ elmaradottabb régióiba is eljuttatja a magasabb kultúrát, a

tudomány eredményeinek gyümölcseit. Ennek "a gesztusnak" az

őszintesége folyamatosan megkérdőjeleződött és az ellentmondásai

9 Roberto S. Lopez 2000-ben megfogalmazott gondolata jól mutatja Voltaire évszázadokon átívelő

hatását, és az Európa-fogalom mélyen kulturális meghatározottságát: Amikor ma Európát mondunk,

akkor nem egységes vallásra vagy egyetemes államra gondolunk, hanem politikai intézmények,

évszázados tudás, művészeti és irodalmi hagyományok, gazdasági és társadalmi érdekek együttesére,

amelyek különböző felfogásokat és független népeket fűznek össze. 10

Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I., Noran Libro, Budapest 2011, 36-37.

12

körüli viták is napirenden voltak az értelmiségi körökben, az irodalom

tematikájában, de e felsőbbrendűségi tudat kritikája elsősorban a

világháborúk és az európai világhatalmi pozíciók visszaszorulása után

fogalmazódott meg.

A második világháború vége óta az európai identitásnak már nem

csupán kulturális eszménye, hanem intézményes keretei is kiépülni

kezdtek az Európai Unió megszületésével. Az Európai Unió mint

intézmény megszületése azonban számos kérdést vet fel az európai

kultúrára és identitásra vonatkozóan. Nagy kérdés például, hogy vajon

az európai identitás felépülhet-e a nemzeti identitás mintájára, átvéve

annak helyét és szerepét, vagy sem?11

II. EURÓPA KULTÚRTÖRTÉNETÉNEK ALAPJAI

"Az európai kultúra a kereszténység és a görög-római civilizáció maradványainak

történelmi összekapcsolódása révén jött létre." - írja a lengyel történész, Oscar Halecki

az európai tradíciókat elemző tanulmányában.12

A görög-római humanizmus és a

kereszténység az a két fő pillér, melyre Európa mint kulturális közösség épült, és az

európai tradíció két legmeghatározóbb összetevője maradt. E kettősség valójában

három jól elkülöníthető kulturális örökséget takar. A görög-római civilizáció a

kereszténység térhódításakor már egységgé olvadt össze, azonban ezen egység mögött

igen eltérő szemléletmód és más-más kulturális gyökerek húzódnak meg.

Görög hagyomány

- A görög kultúra egyik meghatározó vonása az eredetiség. A görög mitológia és

vallás, a művészetek, a filozófia, a társadalmi struktúra mind olyan sajátosan

egyedi képződmény, melyhez hasonlót az ókori kultúrákban nem igen találunk.

- "Az ősi közösségekben tulajdon a szó civilizált értelmében nem létezett, ha

egyáltalán valami, akkor az emberek tartoztak a földhöz, nem pedig a föld az

11

Bayer József: Európai kultúra - európai identitás, in: Karikó Sándor (szerk.): Európaiság, Áron

Kiadó, Budapest 2001, 14. 12

Oscar Halecki: Az európai tradíció kettős dualizmusa, in Oscar Halecki: Európa millenniuma,

Századvég Kiadó, Budapest 1993, 25-32, 25.

13

emberekhez."13

A görög társadalom hozta létre elsőként a föld

magántulajdonát, a magántulajdont mint társadalomformáló erőt. Ezáltal

társadalmi rendszere gyökeresen különbözött a közös tulajdonra épülő ókori

keleti társadalmak felépítésétől. A közös föld és tulajdonrendszer erősen

központosított, despotikus hatalmat eredményez, ahol az egyén mint politikai

szereplő nem létezik. Görögországban, ahol megjelenik a magántulajdonra

épülő gazdaság és társadalom, az egyén szerepe is hangsúlyozottabbá válik,

nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életben, sőt a kultúra emberképében is,

mely a görög vallás antropomorf istenvilágában ölt testet. A magántulajdon az

európai társadalmak és az európai fejlődés egyik alappillére, mint ahogy az

emberközpontú szemléletmód ugyancsak meghatározója az európai ember

gondolkodásának.

- Mindezzel szorosan összefügg a görög kultúra nagy vívmánya, a

magántulajdonnal rendelkező "középrétegre" épülő demokrácia megszületése,

mely az európai politikai gondolkodás számára az ideális társadalmi

berendezkedés alapja. De a demokrácián kívül Európa politikai fogalmaink

jelentős része, mint például az arisztokrácia, az autokrácia, a politika, a

föderalizmus stb. a görögöktől származik.

- A görög művészetek története nem csupán minden európai művészet és

irodalomtörténet első fejezete, hanem korszakokat átívelően annak alapja is. A

görög irodalom és művészet témaválasztása, műfaji jellegzetességei a mai

napig előirányozzák a művészet irányelveit. Jól példázza a "görög mérték"

meghatározó jellegét a művészettörténet elméleti megalapozójának, Johann

Joachim Wincklemann (1716-1768) Az ókor művészetének története című

munkája, melyben minden művészeti alkotás értékelésének kiindulópontjául a

görög művészetet adja meg, mint a művészi érték klasszikus mértékegységét.

- Az európai filozófia görög meghatározottsága vitán felül áll. "Kétségtelen,

hogy a görög gondolkodás különböző áramlataitól folyamatos út vezet a

keresztény Európa filozófiai iskoláiig."14

A görög filozófia kérdésfeltevései

mai napig élők. Platón és Arisztotelész nélkül nemcsak, hogy nem képzelhető

13

Lewis Mumford, A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985, 108. 14

Oscar Halecki: Európa millenniuma, Századvég Kiadó, Budapest 1993, 26.

14

el az európai filozófia, hanem a filozófiai iskolák e két filozófushoz való

viszonyuk alapján körvonalazódnak. Számos nagy, modern európai filozófus a

fő elméleteit Arisztotelész és Platón műveinek kommentálásaként fejti ki.

Római hagyomány

- APPOLLODORUS: Értem, Caesar. Maga Róma nem alkot művészetet, de

felvásárol és eltulajdonít mindent, amit a többi nemzet alkot.

CAESAR: Micsoda! Hogy Róma nem alkot művészetet! Hát a béke nem

művészet? A háború nem művészet? A kormányzás nem

művészet? A civilizáció nem művészet? Mindezt megkapjátok

tőlünk, cserébe néhány díszért. Ti csináljátok a jobb üzletet...15

- Elterjedt vélemény, hogy a görögök, noha politikailag a rómaiak uralkodtak

felettük, kulturálisan legyőzőik felett álltak. "Sokak számára Róma a legjobb

esetben is csupán nagyobb méretekben utánozza és folytatja Görögországot. A

görög civilizáció minőségi, a római mennyiségi. Görögországnak stílusa volt,

Rómának pénze. Görögország feltaláló volt, Róma az alkalmazott kutatások

részlege. (...) Vallásukban a rómaiak örökbe fogadták az egész Olümposzt,

örökölték a görög erkölcsfilozófiát, az irodalomban a latin szerzők tudatosan

követték görög elődeiket. A spekulatív filozófiában és a

természettudományokban a rómaiak lényegében nem jutottak tovább a korábbi

eredményeknél."16

A görögök az eredetiség jegyében nem tekintettek

semmilyen kultúrát mértéknek, a rómaiak számára mindennek a mértéke a

görög volt. (Ezt örökül hagyták az európai kulturális gondolkodásra.) Róma

nagy vívmánya azonban, hogy elismerte más kultúrák nagyságát, és képes volt

azt a sajátjához integrálni. Az, hogy képes volt a különböző kultúrákat

egymáshoz és a sajátjához integrálni, méghozzá évszázadokon keresztül

működő formában, nagyon is eredeti eleme a római kultúrának, mely az

európai gondolkodás számára ugyancsak mértékadó példát jelent. Ennek is

köszönhető, hogy sokszínű birodalmát évszázadokon keresztül egységben tudta

tartani. De az egység szempontjából ugyancsak meghatározó a birodalom

intézményének és infrastruktúrájának hatékony működtetése. Míg a görögök

15

G. B. Shaw: Caesar és Kleopátra, V. felvonás, idézi: Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi

rómaiak? Panoráma Kiadó, Budapest 1979, 5. 16

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 155.

15

elsősorban szellemi téren nyújtottak rendkívülit és jelentettek mintát

Európának, addig a rómaiak a közrendi jog és az intézményi alap kiépítésében.

- Róma egyik legnagyobb jelentőségű öröksége a latin nyelv, mely egyben az

antik kultúra közvetítését is jelentette. A középkori Európa latinul beszélt és

írt. A egyház hivatalos nyelveként Európa nemzetek feletti, közvetítő nyelve,

mely a 16. századig jelen van az egyház intézményein kívül az egyetemeken, a

tudományos és filozófiai szókészletben, a diplomáciában és a világi

intézményrendszerekben. Hamvas Béla a Németség című esszéjében így

foglalja össze a latin nyelv jelentőségét: "Szerepe főként nem az volt, hogy a

népeket gyakorlatilag összekapcsolta, hanem, hogy a népi nyelveken

kimondhatatlan univerzális fogalmak jegyében kapcsolta össze. A latin nyelv a

középkorban az egyetemes emberi kommunikáció feladatát teljesítette."17

A

latin a közvetítő szerepének elvesztése után is meghatározó maradt. Jól

példázza ezt, hogy az Oxford Dictionary adatai szerint a ma használatos angol

szókincs fele, az Európában beszélt nyelvek elvont fogalmainak jelentős része

latin eredetű.

- A római jog: A ma is érvényben lévő európai jog alapja. Itt született meg egy

minden korábbinál összetettebb magánjog, amely a görög magántulajdonra

épülő társadalmi struktúrát ülteti jogilag szabályozott és intézményi keretekkel

ellátott rendszerbe. A római jog a polgárjoggal rendelkezők és nem

rendelkezők, valamint a szabadok és nem szabadok közötti alapvető jogi

megkülönböztetésre épül. Az európai minta a római polgárjoggal

rendelkezőkre vonatkozó jogrendszer, mely megteremti a törvény előtti

egyenlőséget, a személyekhez és jogtárgyakhoz való viszony sérthetetlenségét,

sértettség esetén a védelem lehetőségét. Nagy hangsúlyt helyez a

jogbiztonságra és az önhatalmúság lehetőségének kiiktatására.

- A római birodalom infrastruktúrája: A rómaiak nagy hangsúlyt helyeztek a

területek megszervezésére, kiaknázására és védelmére. A birodalmát autonóm

provinciákra tagolódott, fejlett úthálózat szőtte át, gazdasága a tudatosan

kidolgozott várostervezési elvek alapján épített városok hálózatára alapult. Jól

szervezett adórendszere biztosította a birodalom pénzügyi bevételeit és az

17

Hamvas Béla: Patmos I., Életünk, Szombathely 1992, 78.

16

infrastruktúra fenntarthatóságát. A városok életében meghatározó szerepet

játszó államilag finanszírozott gladiátorjátékok és cirkuszi mulatságok,

valamint az olyan jóléti juttatások, mint a kenyér, ruha és alamizsnaosztás

megalapozták a "cirkuszt és kenyeret" elvére épülő császári politikai rendszert.

A birodalom területi biztonságát jól szervezett légiók védték évszázadokon

keresztül.

- A római és a görög kultúra egymáshoz való viszonya

A két kultúra egymást kiegészítő volta mellett számos olyan elemet

tartalmaz, amely egymásnak feszülő és egymással nehezen kibékíthető

szemléletet rejt magában.

A görög és a római hagyomány gyökeresen különbözik egymástól a

nagyhatalmi politikához való viszony tekintetében. A görögök kis

alapterületű, független városállamban, nem nagyhatalomban

gondolkodtak. A kis autonóm egységek létjogosultságát hangsúlyozták,

míg a rómaiak természetesnek tartották a nagyhatalmak dominanciáját,

kezdetektől nagyhatalmi törekvések motiválták hódításaikat.

Ez a kettőség mai napig ható feszültség az európai politikai

gondolkodásban és történelemben: a nemzetek jogai és a nagyhatalmi

törekvések, az autonóm területek létjogosultsága és a birodalmi eszme

közötti feszültségként jelenik meg.

Keresztény hagyomány

- A kereszténység a görög-római kultúrába született, és a római birodalom adott

keretet terjeszkedésének. Európa megszületésekor minden államszervezet

mögött ott áll a terjeszkedő keresztény egyház, amely a tízparancsolat alapján

új tulajdoni és családi rendet, valamint azonos istenhitet hirdetett. A keresztény

értékrend nem csak hitvilág, hanem életforma is. A tízparancsolat az emberek

mindennapi életének új alaptörvényeit rögzítette, szentesítette a

magántulajdont, az egynejűséget, az öröklést, a férfi-nő, a szülő-gyermek

viszonyt. A középkorban a Bibliát olyan enciklopédiának tekintik és

használják, amely tartalmazza mindazt a tudást, amellyel Isten megajándékozta

az embert.

17

- A keresztény vallás „alapítója”, a názáreti Jézus, a júdeai Betlehemben

született, Galileai Názáretben nőtt fel. „Életrajzírója”, Lukács evangélista

szerint 30 éves volt, amikor a nyilvánosság elé lépett, 36 évesen a zsidó

főtanács elfogatta, és Poncius Pilátus április 7-én keresztre feszíttette. Jézus a

tizenkét apostolt, a szűk tanítványi körét bízta meg, hogy az egész világon

hirdesse tanításait, az Evangéliumot. Követőiket a 40-es évek elején kezdték

„krisztusinak”, azaz keresztényeknek nevezni.

- A kereszténység a zsidó vallásból sarjadt ki, de a római birodalom keretei

között lett univerzális világvallássá. Ugyanakkor a kereszténység az

ószövetségi gyökereit nem tagadta meg. Az Ószövetség mindkét vallás

számára szent irat, a tízparancsolat a kereszténység számára is erkölcsi mérce.

- Krisztus tanítását az Újszövetség foglalja össze, melyet tanítványai és

követői a halálát követő évszázadban jegyeztek le. Máté, Márk, Lukács és

János evangéliumai Jézus alakját és tanítását mutatják be, halálának és

feltámadásának üzenetét. Az apostolok cselekedetei az Egyház elindulásáról,

Péter és Pál apostol működéséről szól. A Jelenések könyve, az Apokalypsis

Szent János látomásait tartalmazza.

- A keresztény tanítás szerint az ember az eredendő bűnben születik

Ádám és Éva bűnbeesése óta. Ádám és Éva megszegte a Teremtő tiltó

parancsát, ettek a jó és rossz tudásának fájáról, ezzel elkövették az első bűnt.

Kiűzettek a Paradicsomból, hogy ne tudjanak az örök élet fájáról is enni. Az

ember és Isten között megszűnt a harmónia. Az eredendő bűn következménye,

hogy az ember úgy születik a világra, hogy nem ismeri a Teremtőt, nem tud

teremtettségéről.

- Jézus Krisztus a keresztény tanítás szerint ember és Isten egy

személyben, kereszthalálával és feltámadásával megváltotta az emberiséget az

eredendő bűn következményétől, így minden ember számára elhozta az

üdvözülés lehetőségét.

- A kereszténység idő-fogalomban is új szemléletet hozott az ókorihoz

képest. Az ókori felfogásban a világ nem teremtett és soha el nem múló, abból

az alapvetésből kiindulva, hogy semmiből semmi sem lesz. A keletkezés, az

elmúlás a változások az örök világ keretei között zajlanak. A kereszténység a

18

világot ezzel szemben teremtettnek tekinti, amelyet Isten hozott létre a

semmiből, és amelyet ő tart fenn teremtő akarata által.18

- A keresztény kultúra a zsidó vallási közösségről való leválás után az üldözések

ellenére is rendkívül gyorsan integrálódott a görög–római kultúrával. A 2.

századi források már a keresztények nagy tömegeiről beszélnek. A 4. századra

a lakosság 15-17%-a vallotta magát kereszténynek. E gyors terjedésnek egyik

oka, hogy az I. századra a rómaiak vallási élete formálissá merevedett. Erős

volt az igény egy bensőségesebb, mélyebb lelki életet ígérő vallás iránt.

Ugyanakkor a kereszténység nagyon sok szempontból összeegyeztethető volt a

görög-római humanizmus eszmeiségével. Átvette annak nyelvét,

gondolkodásmódját. A görög filozófia segítségével fogalmazta meg hitének

alapvető tanításait. A görög-római vallás erkölcsi eszménye, a virtus, az

emberközpontú humanizmus, ahol az ember jobbítása a cél és fontos az ember

méltósága, sokban hasonlított a keresztény tanításokhoz.

- A kereszténység gyors terjedésének, és az ókori világ meghódításának titkát

Mircea Eliade így fogalmazza meg: "A keresztény tanítás végső győzelmének

sok oka van. Először is a keresztények rendíthetetlen hite és erkölcsi ereje, a

kínzásokkal és halállal szembeni bátorságuk, amit még legnagyobb ellenségeik

(...) is csodáltak. Másfelől a keresztények összetartása páratlan volt; a közösség

gondját viselte az özvegyeknek, árváknak, öregeknek, és kiváltotta a kalózok

foglyait. A járványok és városok ostromai idején egyedül a keresztények

ápolták a betegeket és temették a halottakat. Európa minden gyökértelenje, a

magánytól szenvedő tömegek, a kulturális és társadalmi elidegenedés áldozatai

számára az egyház jelentette az egyetlen reménységet arra, hogy valamiféle

hovatartozásra tegyen szert, megtalálja vagy újra fellelje az élet értelmét. Mivel

társadalmi, faji vagy intellektuális korlátok nem voltak, bárki tagja lehetett

ennek a közösségnek, ahol egy nagyhatalmú polgár, a császár kamarása földre

borult egy püspök, saját hajdani rabszolgája előtt. Nagyon valószínű, hogy

soha, egyetlen társadalom se látott - se azelőtt, se azóta - hasonló egyenlőséget,

ennyi irgalmat és testvéri szeretetet, mint amiben a keresztény közösségek

éltek az első négy évszázadban."19

18

Turay-Nyíri-Bolberitz: A filozófia, Szent István Társulat, Budapest 1980. 101-103. 19

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története II. Osiris Kiadó, Budapest 1995, 324.

19

- A kereszténység nagyon sok eleme azonban ellentétes a görög-római világ

kultúrájával. Az antik kultúra a földi lét felé fordul. A keresztény ember

gondolkodásában a földi lét átmeneti állapot, hiszen az örökkévalóság az

ember fő célja. A keresztény felfogásban az ember hűséggel egyedül Istennek

tartozik, a világi hatalmat csupán a tisztelet illeti meg. A Római Birodalomban

a császár isteni hatalomra formált jogot. Minden meghódított néptől

megkövetelték a császár istenként való tiszteletét, ami keresztény vallás

tanításaival összeegyeztethetetlen. Ez az ellentét egyik fontos oka volt a

keresztényüldözésnek.

- Az antikvitás nemzeti és arisztokratikus szemléletű. Felfogása szerint bizonyos

népek és államok felsőbbséget élveznek. A görögök, illetve a rómaiak

természetes rávalóságukban gyökerező, örökkévaló fölénye a többi népek felett

alapvetés. A görög-latin civilizáció a szelekció hatalmán alapult, mely szerint

az emberek és a népek adottságaikban, történelmi küldetésüket tekintve nem

egyenlők. A kereszténység tanítása szerint az erkölcsi törvény előtt minden

ember és minden nép egyenlő, hiszen minden ember ugyanazon egy Isten fia.

Ez a szemlélet aláásta az antik civilizáció arisztokratikus épületét, mely

politikai és legitimációs válságot idézett elő a Római Birodalomban.20

- Egyház és az állam új viszonya a kereszténységben: Az ókorban és általában az

Európán kívüli civilizációkban a vallási és politikai közösség szinte

szétválaszthatatlan. Az ótestamentumi zsidóságnál a vallási közösség teljesen

azonos volt a népi és politikai közösséggel. A Római Birodalom vallásának

alapja a császárkultusz, mely politikai alapon szerveződött. A kereszténység

gyökeres változást hozott ebbe a szemléletbe. Jézus nem vállalta a zsidó

nemzeti törekvések szolgálatát. Jézus azzal bízta meg az apostolokat, hogy a

Föld minden népének hirdessék az Evangéliumot. Ő minden ember atyja,

mindenkit megváltott a kereszthalálával. Az ő működése révén olyan

„társaság” jött létre – az egyház – amely nem esett egybe semmiféle ókori

politikai vagy etnikai közösséggel.

20

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Kiadó, Budapest 1924, 52-59.

20

III. EURÓPA RÉGIÓI

Európa hét régiója

- Észak Európa: Skandinávia; Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Izland.

- Baltikum: Észak mediterráneumának is nevezett Balti-tenger térsége:

Észtország, Lettország, Litvánia

- Dél-Európa: mediterráneum. Földközi-tengeri hatalmak, az ellenségesen

szembenálló iszlám és a keresztény civilizáció közötti „határfolyó”.

Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország. Meghatározó szerepe

a XVI. sz.-ig tartott. Sajátos társadalmi modellt képviselt.

- Balkán: a török fennhatóság nagyon meghatározta a térség kulturális és

politikai fejlődését. Az állammá fejlődés a török birodalom visszaszorulása

után vált lehetségessé, amely 1830-tól egészen 1918-ig tartott: Szlovénia,

Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Jugoszlávia, Albánia, Macedónia,

Bulgária, Törökország, Románia

- Nyugat Európa: Centrumtérség, kulturális, gazdasági és politikai mintaadó

terület. Anglia, Franciaország, Benelux államok

- Közép-Európa és Kelet-Európa: A Közép-Európa, illetve Kelet-Európa

fogalmának komplexitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy könyvtárnyi

irodalom elemzi a kérdést. Németország és Oroszország (illetve Szovjetunió)

régióban betöltött szerepe meghatározó. A II. világháború után ketté szakadt

Európában a szovjet érdekszférába tartozó országok kerültek Kelet-Európa

fogalma alá a szovjet fennhatóság megszűnéséig Közép-Európa fogalmát

hatályon kívül helyezve.

Kelet - Nyugat fogalompár

- Európa régióinak pontos behatárolása ugyanolyan bonyolult és nehéz kérdés,

mint magának Európa határainak megállapítása, ugyanis ez sem elsősorban

földrajzilag, hanem sokkal inkább történelmileg és kulturálisan értelmezhető.

Az európai tudaton belül a kelet-nyugat fogalompár tartalmának változása

kiinduló pont magának az Európa-fogalomnak az értelmezéséhez, valamint az

Európán belüli régiók behatárolásához.

21

- Kelet - nyugat mint BIZÁNC ÉS NYUGAT-EURÓPA szembenállása

"Amit közönségesen a római birodalom bukásának neveznek -

vélekedik G. Ferrero -, az a valóságban nem más, mint a civilizáció

összeomlása a nyugati provinciában. (...) Keleten ellenben a korlátlan

egyeduralom formáihoz kötött császári tekintély még századokon át

elkerüli fenyegető végzetét."21

Egy újabb keletű meghatározás szerint Bizánc tulajdonképpen

kereszténnyé lett görög nemzetiségű Római Birodalom, mely

hagyományaiban római, kultúrájában görög, kormányzati módszereiben

keleti, hitében keresztény. Fejlődése alapvetően tér el Nyugat-Európa

fejlődésétől, az európaiságra jellemző jegyeket sok szempontból nem

viseli magán.22

A Nyugatrómai Birodalom összeomlása után a római császárság

Konstantinápoly székhellyel keleten tovább élt Bizánc néven. Lakói

magukat kelet-rómaiaknak nevezték és Bizánc hivatásának érezte, hogy

a római örökséget továbbvigye. Sikerült a római államszervezés, a

városi civilizáció, a katonai hagyomány, az antik kultúra számos elemét

átörökíteni. Keleten a történelmi fejlődés kontinuitása nem

kérdőjeleződött meg, mint nyugaton, ahol a nyugatrómai birodalom

bukása után 3 évszázadig nem létezett hasonló államszervezet. Itt nincs

elnéptelenedés, a lakosság száma kr. u. 400-600 között 18-20 millió. A

városi élet, az ipar, a kereskedelem töretlenül folytatódott tovább. Nem

agrárosodott el a társadalom, mint Nyugaton, a bizánci civilizáció

marad hagyományosan városi civilizáció, ahol Konstantinápoly egy és

fél millió lakosával a keresztény világ legnagyobb városa. (de van 2

százezres város: Alexandria, Antiochia és 30 tízezres város)

Ugyanakkor ez a Bizánc már nem a régi res publika, sokkal inkább

hasonlít egy keleti despotikus államra. Bizánc keleti típusú

tekintélyuralmi rendszer, ahol a császár korlátlan hatalommal

rendelkező, abszolút uralkodó.

21

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Kiadó, Budapest 1924, 127-128. 22

Oscar Halecki: Európa millenniuma, Századvég Kiadó, Budapest 1993

22

A bizánci császárok mint despotikus uralkodók ragaszkodtak ahhoz,

hogy az Egyház is az ő irányításuk alatt álljon. Sorsdöntő mozzanat,

hogy a pápák nem költöztek át Konstantinápolyba. Rómában maradtak,

és nem fogadták el a bizánci császár egyházra kiterjesztett hatalmát. A

pátriárkák pedig nem fogadták el Róma püspökének, a pápának a

felsőbbségét, számukra egyházi kérdésekben továbbra is a császár

maradt a megkérdőjelezhetetlen tekintély. (Ebből fakadt a későbbi 867-

ben bekövetkezett egyházszakadás) A pápaság a konfliktusok ellenére

egészen addig nem szakíthatott nyíltan Bizánccal, amíg valamilyen

módon az európai keresztény területek katonai védelmét Bizánc nélkül

nem tudta ellátni. A 8. század végén azonban a pápaság új,

formálódóban lévő hatalomban lelt szövetségest: a Nagy Károly vezette

frank birodalomban. Egy olyan új hatalom volt kibontakozóban, mely

Bizáncnál alkalmasabbnak látszott arra, hogy a római és keresztény

tradícióra alapozva megszervezze az egységes keresztény Európát.

III. Leó pápa 800 karácsonyán Rómában császárrá koronázta az Európa

atyjának nevezett Nagy Károlyt, ezzel megszületett az egyház és az

állam a történelemben eddig nem látott szövetségi struktúrája a

teokratikus királyság rendszere. Nagy Károly birodalmával, az egyház

és az állam új szövetségével véglegessé vált Nyugat-Európa

különválása Bizánctól.

A pápa és a király új szövetsége szerint az uralkodó a hatalmát Istentől

kapta és az ő kegyelméből kormányoz. Személye szent, hiszen ő

„Krisztus földi helytartója”, amelyet az Egyház a királlyá koronázás

aktusával és intézményi tekintélyével szentesít. Ezzel a királyi hatalmat

szakrális magasságokba emeli és biztosítja stabilitását. Viszonzásul

azonban az Egyház ragaszkodott az előző évszázadok alatt megszerzett

függetlenségéhez. A világi hatalom ennek értelmében nem szólhat bele

még a saját királyságának területéhez tartozó egyházi intézmények

működésébe sem, sem pedig alattvalói vallási életébe.

Nagy Károly birodalma halála után több királyságra tagolódott, de az

utódállamok és az európai keresztény államok követték a teokratikus

királyságok rendszerét. Hatalmi dualizmus alakult ki, az egyház és az

23

állam nem fonódott össze, hanem két külön szférát képviselt, ami

lehetetlenné tette a bizánci típusú egyeduralmi uralkodási forma

kialakulását. Európa királyságaiban a világi hatalom mellett működött

az egyházi hatalom saját intézményrendszerrel és igen komoly

befolyással minden egyes alattvalóra. A Rómából irányított egyházi

hatalom ily módon Európa összes királyságát behálózta. Működésébe

elviekben a világi hatalomnak nem volt beleszólása, még ha saját

államiságának keretei között működött is. Ugyanakkor a világi hatalom

léte függött az Egyház legalizáló tekintélyétől, hiszen a királyi hatalom

stabilitását az Egyház adta meg azzal, hogy kimondta, a királyok Isten

akaratából uralkodnak. Ilymódon a középkori királyok biztos

legalitással bírtak, ugyanakkor erős függő helyzetbe kerültek a Római

Egyháztól. Vagyis a középkori királyi hatalom ellenőrzött, felelősségre

vonható hatalom volt, amelyet meghatározott normák

figyelembevételével kellett gyakorolnia. (Az Egyház vezeklésre

kényszerítheti, sőt a trónjától is megfoszthatja a számára nem

megfelelően kormányzó királyokat.)

- Kelet - nyugat mint NYUGAT- és KELET-EURÓPA szembenállása

Nyugat-Európa fogalma kr. u. 500-800 között született meg. Ekkor a

nyugati jelző még nem Kelet-Európával, hanem Bizánccal és az

iszlámmal való szembenállást jelent. Nyugat–Európa 1000-1300 között

nyeri el mai értelmét, Közép- és Kelet-Európa megszülető új régiójával

szemben, amikor a keleti régió pogány népei megkeresztelkednek és

betagolódnak a teokratikus királyságok és Európa politikai rendszerébe.

Kelet-Európában a keresztény királyságok a nyugati királyságok

mintájára és az ott kialakult feudalizmus mintájára szerveződtek meg.

Nyugaton több fázisban, időben tagoltan, a 9-től a 13. századig

organikusan épültek egymásra a társadalom elemei. A keleti sávban

mindez másfél évszázad alatt, nyugati minta alapján zajlott le. Ez a

"megkésettség" azonban nem csupán időbeli eltolódást jelent, hanem

strukturális különbséget is eredményez a két régió társadalmi

struktúrájában. Olyan társadalmi modellt vett át „felülről vezényelten"

24

a keleti régió, melynek kialakulását alapvetően a társadalmi

önszerveződés határozta meg:

Amint már említettük, a nyugat-római birodalom bukása után (496)

Európa területén lényegében háromszáz évig nem tudott tartós

államhatalom kialakulni. A bomlási folyamatban a késő-római

társadalom öröksége, a nagybirtokrendszer az egyetlen világi

intézmény, mely mint szilárd és tartós keret fenn tudott maradni. Hogy

fennmaradását biztosítani tudja, kénytelen volt saját katonai védelmét

önerőből ellátni. A hanyatlás századaiban a szabad parasztok, akik

képtelenek voltak a rendszeres barbár betörésektől magukat megvédeni,

egyénenként vagy egész falvanként tömegesen húzódtak meg a

nagybirtok védelme alatt. A nagybirtok kialakulásában tehát nem a

kisparaszti birtok kisajátítása játszott szerepet, hanem épp ellenkezőleg,

felsőbb irányítás hiányában alulról szerveződve a nagybirtok

rendszerek köré tömörül a társadalom. A 9-11. századra a nagybirtok

ún. földesurasággá alakul. A földesuraság komplex gazdasági,

társadalmi, bíráskodási, katonai és adózási szervezetté válik. Olyan erős

autonóm egységgé szerveződött, ahol minden közfunkciót a földesúr lát

el. Önálló mini-állammá vált a csak virtuálisan létező országban.

A középkorban a királyi hatalom megerősödése már olyan korszakban

kezdődött el, amikor a földesuraságok rendszere megszilárdult a maguk

autonóm katonai, bíráskodási és közigazgatási jogköreivel. A Karoling

királyok, majd a nyomukban megszerveződő királyságok nem

igyekeztek ezeket az önkéntesen, alulról szerveződő földesuraságokat

szétzilálni, hanem éppen ezekre építették rá államszervezetüket. A

földbirtokon alapuló nagybirtokos rendszer meglévő kereteire épült rá

az állam, tehát nem az állam integrálja maga alá a társadalom

különböző rétegeit, hanem fordítva. Kialakult - Bibó István szavaival

élve – a szabadság kis köreinek sokasága, ami a nyugati fejlődés

alapvetése.

A történelemben eddig nem ismert autonómia és szuverenitás fejlődik

ki. Ebben a rendszerben a földesúr saját birtokának nemcsak

tulajdonosa lett, de az uralkodó által is elismerten perekben ítélkező

25

bírája, hadvezére, közigazgatási elöljárója is. A központi hatalomhoz a

birtokos hűbéresküje kapcsolta a birtokot és az ott élőket. Ez a hűbéri

lánc vagy hierarchia a középkori Európa egész társadalmát behálózza.

Ennek eredményeképpen azonban a király hatalma erősen korlátozottá

vált. Nem rendelkezett az egész országára és minden alattvalójára

kiterjedő bíráskodási jogkörrel. A középkori királyságok nem

rendelkeztek központilag irányított katonasággal, a királyok hadserege

a királynak hűbéresküt tett hűbérurakból és azok „magánhadseregéből”,

a vazallusaiból állt, akiket a király csak mint legfőbb hűbérúr

szólíthatott harcba. A feudalizmus szigorúan a kölcsönösségen alapuló

szerződésre épült, ami feloldotta az alá és fölérendeltséget.

Az ezredforduló táján kialakuló királyságok életéből az önszerveződés

300-400 éve hiányzott. Saját társadalmuk kialakulásakor már kész

modelleket követtek. Pár emberöltő leforgása alatt felülről irányítottan

szerveztek meg egy olyan társadalmi rendszert, melynek lényege az

organikusan épülő alulról szerveződés. Ennek következményeként a

kelet-európai társadalmak jellemzője (mai napig hatóan) egyfajta

kiegyensúlyozatlan erőviszony a társadalom különböző rétegei között

és a társadalmi önszerveződés és önszabályozás háttérbe szorulása. Erre

a régióra jellemző az aránytalanul nagy számú nemesség

(Magyarországon például a középkor végén minden huszadik ember

nemes, Franciaországban minden századik), a városok és a középréteg

hiánya és gyengesége.

26

FOGALMAK, NEVEK

Európé, III. Leo, Nagy Károly

Respublica Christiana, pátriárka, teokratikus királyság, földesuraság

IRODALOM

Brague, Rémi: Európa a római modell, Bencés Kiadó, Piliscsaba 1994.

Brown, Peter: Az európai kereszténység kialakulása, Atlantisz Kiadó, Budapest 1999.

Canning, Joseph: A középkori politikai gondolkodás története, Osiris, Budapest 2002.

Davies, Norman: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.

Ferrero, G.: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet, Budapest 1924.

Foucher, Michel: Európa - köztársaság, Napvilág Kiadó, Budapest 1999.

Jacques Le Goff: Európa születése a középkorban, Atlantisz Kiadó, Budapest 2008.

Halecki,Oscar: Európa millenniuma, Századvég Kiadó, Budapest 1993.

Katus László: A középkor története, Pannonia-Rubicon, Budapest 2001.

Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető, Budapest 1983.

Tallár Ferenc (szerk.): A kereszténység és az európai tradíció, Osiris Kiadó, Budapest 2001.

27

GÖRÖG VALLÁSTÖRTÉNET JELLEGZETESSÉGEI

A világ ősállapota a Khaosz volt, alkotó részei összevissza bonyolódtak. Rájuk borult a

sötétség, az éjszaka: a Nüx. Egy légáramlat termékenyítette meg a Khaoszt; ezüsttojásból

született Erósz, a vonzalom, a szeretet. De Erósz magányától elborzadva visszabújt az

ezüsttojásba, onnan hívta létre Uranoszt, az eget és Gaiat, a földet. Uranosz és Gaia

gyermekei a titánok és titaniszok. Közülük Kronosz áll bosszút apján a titánok segítségével,

idősebb testvérei, a hekatonkheirek (százkezű óriások) és a küklópszok (egyszemű óriások)

elpusztítása miatt. Uranosz kiömlő véréből születtek a lelkiismeret-furdalás és a bosszúállás

istennői, az Erinnüszök: Allektó, Tisziphoné és Megaira. De Kronosz nem lehetett nyugodt

győzelmében. Egy jóslat figyelmeztette arra, hogy az ő uralmának is saját gyermeke fog véget

vetni. Ezért nyelte le megszületése után valamennyi gyermekét: Hesztiát, Demetert, Hérát,

Hádészt és Poszeidónt. Felesége, Rheia ezért rejtőzött el Kréta szigetén következő fia, Zeusz,

születése előtt. A gyermeket a Dikté-hegy nimfái nevelték fel. Zeusz felserdülve mérget adott

be atyjának, aki ettől sorjában kihányta elnyelt gyermekeiket. Ezután Zeusz - testvérei és a

Tartaroszból, az Alvilágból kiszabadított hekatonkheirek és küklopszok segítségével - hadat

indított Kronosz és a titánok ellen. Le is győzte apját. A világon megosztozott bátyjaival:

Poszeidón lett a tengerek ura, Hádész az Alvilágé, magának pedig az égi uralmat tartotta

meg. Ez a győzelem tette őt királlyá az istenek felett. Testvérével, Hérával házasságra lépve

uralkodik többi testvérén, isteni gyermekein, az alacsonyabb rangú isteneken és a

halandókon. Székhelye az Olümposz, ahol Homérosz szerint soha sincs vihar vagy zivatar,

állandóan szelíd napfény süt, ahol boldog gondtalanságban élnek az istenek. Ide várja Zeusz

tanácskozásra meg önfeledt, derűs lakomázásra, az ambrózia és a nektár, a csodálatos étel és

ital elfogyasztására testvéreit és gyermekeit.23

23

Mitológiai ábécé, Gondolat Kiadó, Budapest 1978. 223-224.

28

I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Mükénei kultúra

- Az ókori Görögország története több mint ezer évet fog át. Az első már

biztosan görög nyelvű kultúra a Mükénéi kultúra, aminek történelme csak nagy

vonalakban rajzolható meg és a tudományos irodalomban igen eltérő

elképzelések alakultak ki a társadalmáról, kultúrájáról, történelméről. Nem

lehet pontosan meghatározni, hogy mikortól vándoroltak be görög törzsek a

területre, feltehetően szakaszosan. Azt se lehet tudni, hogy honnan érkeztek. A

görög kultúrának a maga egészében nincs előzménye Görögországon kívül;

feltehető, hogy így szerves egységgé Görögországban alakult ki a 20-17.

század közötti időszakban.

- A későbbi görög istenek közül sok már szerepel a mükénéi panteonban, például

a főisten Zeusz. A mükénéi korszak történetének utolsó századához köthető a

Trójai háború. A régészeti ásatások megerősítették, hogy a korábban csupán

mitikus legendának tartott történetnek vannak történelmi alapja. Trója elestét

1184-ra szokás tenni, ezután köszöntött be a nagyjából 400 évig tartó "sötét

korszak".

A sötét korszak

- Hogy mi okozta az egész civilizációt elsöprő katasztrófát, természeti csapás-e

vagy külső katonai fenyegetés, nem tudjuk. Erről a korszakról nemcsak írott

források nem igen maradtak, de régészeti leletek sem nagyon, ami azt erősíti,

hogy több száz évig tartó hanyatlás és civilizációs süllyedés köszöntött be erre

a térségre.

- A Balkáni-félsziget elnéptelenedése azonban nem volt olyan mértékű, hogy a

kultúra teljes töréséhez vezetett volna. Mind az anyagi, mind a szellemi kultúra

területén kimutathatók a kontinuitás nyomai. A görög istenek névsora változott

ugyan a sötét korszak folyamán, számos istennév feledésbe merült, és újak

jelentek meg, de a fő istenalakok ugyanazok maradtak.24

24

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 29.

29

Az archaikus kor (8-4 sz.)

- A görög városállamok aranykora még a sötét korban kezdett kibontakozni.

Ekkor körvonalazódott a görög poliszok világa. A Peloponnészoszi-félsziget

művelésre és letelepedésre nehezen alkalmassá tehető hegyes vidék. Ez nagyon

kedvezett az egymástól elszigetelt városok létrejöttének, ahol a városokat

kisebb települések gyűrűje vette körül. E közösségek fokozatosan a várostól

függő helyzetbe kerültek, s egy városi központtal poliszokba tömörültek.

- A görög poliszok között az összekötő kapocs:

a közös nyelv,

az arisztokrata nemzetségek között fennálló vendégbarátság

intézménye25

, amely akár az időnkénti katonai szövetségek

megszervezésében mintegy diplomáciai kapocs is működött,

a közös vallás, aminek ápolására vallási szövetségek születtek,

az olimpiai játékok. Az első olimpiai játékokkal 776-ban éri el az

archaikus korszak a történeti kort, amely a görög időszámítás

kezdőpontja.

- Görögország virágkorának és az athéni demokrácia kiteljesedésének időszaka

az 5. században kezdődik és 338-ban ér véget, amikor a görögök makedón26

fennhatóság alá kerülnek. Ettől kezdve a görög városok idegen - először

makedón, majd római - uralom alatt álltak.27

- Ez az archaikus kor az, amely a mai napig hatóan a világ csodálatát kiváltja,

gyakran mint "az emberiség történelmének legragyogóbb fejezetéről"28

25

A vendégbarátság egy "szerződés" két idegen poliszban élő család között, amely biztosítja, hogy

vendégül látják és jogi védelemben részesítik egymást, ha a másik poliszába látogatnak. A

vendégbarátságot egy félbetört pénzérme szentesítette. A pénzérmék összeillése igazolta, és léptette

életbe a szerződést. A fél pénzérméket generációról-generációra örökítették tovább a családokon belül.

Ez az intézmény egyben diplomáciai kapcsolatokat is jelentett a görög poliszok között. 26

Az ókori Makedónia a Balkán északi részén helyezkedett el Görögország szomszédságában. I.

Alexandrosz és Philipposz hódításai által fennhatóságát kiterjesztette a Balkán jelentős részére. Nagy

Sándor (II. Alexandrosz), a legnagyobb makedón uralkodó egy hatalmas világbirodalmat hozott létre,

mely Görögországot is fennhatósága alá vonta. Halála után birodalma darabokra esett szét, melynek

nyomában megszületnek a hellenisztikus államalakulatok, melyeket majd a Római Birodalom olvaszt

magába. 27

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 106-110. 28

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 105.

30

beszélnek a történelemkönyvek. E négyszáz év leforgása alatt mind a

politikában mind a művészetekben mind a tudományokban egyedülálló

eredményeket ért el a görögség, melyeket mai napig mintaértékűnek tekint a

politikai gondolkodás szintúgy, mint a művészet és a filozófia. Érdemes azért

Norman Davies óvatosságára is odafigyelni, miszerint nem árt némi

fenntartással kezelni ezen romantikus megközelítéseket. A mértékül választott

görögökből hajlamos az európai történetírás csak azt észrevenni, ami az ő

szemléletmódjához illeszthető. Görögország azonban egy ókori kultúra volt,

annak világképével és számos jellegzetességével, amibe beletartozott az

emberáldozat29

, a rabszolgaság, az európaitól nagyon eltérő világszemlélet,

amely talán vallásos képzeteiben tükröződik legszembetűnőbben.

II. VALLÁS

A görög sokistenhit jellegzetességei

- Görög mitológia

Kerényi Károly, a híres vallástörténész, hogy a mitológia fogalmát

megmagyarázza Sir George Grey esetét idézi: "Ezt az angol államférfit

a brit kormány 1845-ben Új-Zélandra küldte. (...) Új-Zélandra való

érkezése után megállapította, hogy 'őfelsége bennszülött alattvalóit' a

tolmácsok segítségével tulajdonképpen nem érti meg. Miután

megtanulta nagy nehézségek árán a nyelvet, amelyen még semmiféle

könyv, sem szótár nem jelent meg, újabb csalódás érte: még a nyelv

birtokában sem tudta igazán megérteni a bennszülött törzsfőnököket,

akikkel diplomáciai érintkezésben állt. «Úgy találtam - tudósít tovább -,

29

J. G. Frazer Az aranyág című művében beszámol több, a görög világban általános emberáldozatról:

Amikor Marseille-t, az egyik legforgalmasabb és legvirágzóbb görög kolóniát járvány sújtotta, a

szegényebb osztályokból valaki rendszerint ajánlkozott bűnbaknak. Egy egész éven át közköltségen

tartották, válogatott, tiszta étellel látták el. Az év eltelte után szentelt ruhába öltöztették, szent ágakkal

borították el, és végigvezették az egész városon, miközben imádkoztak, hogy a nép bajai szálljanak az

ő fejére. Ezután kiűzték a városból, vagy pedig a nép a falakon kívül megkövezte. Az athéniak

rendesen több lezüllött és haszontalan embert tartottak el a köz költségén; ha azután valamilyen baj

érte a várost, pl. járvány, szárazság vagy éhség, e társadalmon kívüli lényekből kettőt feláldoztak

bűnbak gyanánt. Az egyik áldozatot a férfiakért, a másikat a nőkért ölték meg. (...) De ezek az

áldozatok nem szorítkoztak a közösséget sújtó csapások rendkívüli alkalmaira; úgy látszik, hogy

minden évben, Thargália májusi ünnepén, két áldozatot vezettek ki Athénból, és köveztek halálra,

egyet a férfiakért, egyet a nőkért. J. G. Frazer: Az Aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965. 323.

31

hogy ezek a főnökök, szóban és írásban, nézeteik és szándékaik

megmagyarázására régi költemények vagy közmondások töredékeit

idézik, vagy olyan célzásokat tesznek, amelyek egy ősi mitológiai

rendszeren alapulnak; és bár a főnökök közleményeik legfőbb részét

ilyen képes formába öltöztették, a tolmácsok is csődöt mondtak, és - ha

egyáltalán - csak igen-igen ritkán sikerült nekik a költeményeket

lefordítani vagy a célzásokat megmagyarázni.» Így hát Sir George

kénytelen volt maga összegyűjteni és megtanulni Újzéland lakóinak

mitológiáját."30

Ugyanígy van ez az ókori görögökkel is. Ahhoz, hogy kultúrájukat

megértsük, nem elég nyelvüket ismerni, mitológiájukat is meg kell

érteni, hiszen "mítoszuk volt egész létük eszmei alapja."31

Az istenekről

és isteni származású hősekről szóló történeteik, nem csupán csodás

események, hanem szimbólumokba öntött világmagyarázat, mely a

görög ember szemléletét tükrözi a világról, a vallásról, az emberről, az

életről.

Ennek a mitológiának sajátja, hogy mindenféle dogmatizmus idegen

tőle, éppen ezért nem válhatott tudománnyá, vagy teológiává. Lényege,

hogy elbeszélő jellegű, történetei nincsenek kőbe vésve, nincsen

kanonizálva, és nem védik tabuk. Ez adja a görög mitológia

egyediségét. Minden kor, minden elbeszélő vagy szerző a maga képére

formálhatta a történeteket, anélkül, hogy szentségtörést követett volna

el. A világ keletkezéséről, az ember teremtéséről, az egyes istenek

történetéről ezer féle változat maradt fenn, sokszor egymásnak

ellentmondó formában.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a görög mitológiában nem lenne

rendszer. "Ez egy olyan történet - fogalmaz Kerényi Károly -, amit

sokféleképpen lehet elmesélni mégis ugyanaz marad."32

Itt minden

mindennel összefügg. A bonyolult történetek egyfajta isteni rend

szerint kavarognak, ahol minden isten a saját személyiségéből adódó

30

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 5. 31

Jacob Burckhardt megfogalmazása, idézi: Kerényi Károly: i.m., 5. 32

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 6.

32

sorsa szerint cselekszik. Ez adja meg az istenek világának

"gravitációját," és ez jelöli ki a mitológiai történetek irányát, "ezt a

szabadon alakítható és a végtelenségig bővíthető rendszert."33

Homérosz Iliász és Odüsszeia-ja, Hésziodosz Istenek születése vagy

Munkák és napok című művei forrásai a görög mitológiának, de egyben

teremtői is a történeteknek. Mint ahogy a görög drámák, Aiszkhülosz,

Szophoklész, Euripidész művei sem csupán újraértelmezik a mindenki

által ismert történeteket, hanem tovább szövik, újabb részletekkel

gazdagítják a görög mítoszokat. Ez a görög mitológia szabja meg a

görög vallás szemléletét és kultuszainak hátterét.

- Az antropomorf istenvilág

A görög vallás kialakulása során különböző kultúrák, vallási hiedelmek

halmozódtak egymásba hosszú és bonyolult fejlődési folyamat

eredményeképpen. A görög társadalom és gondolkodás a különböző

kultúrák hiedelmeit és isteneit a maga képére formálta, és már csak

nyomokban lelhetők fel a régi matriarchális társadalmakra jellemző

vonások, a nomádok harcos népeinek szokásai vagy a halászó-vadászó,

pásztorkodó életet élők vallási képzetei. Így született meg egy csak a

görögökre jellemző egészen egyedi istenvilág, amelynek egyik

legszembetűnőbb sajátossága, hogy az ókori kelet félelmetes és

hatalmas szörnyei helyett csupa emberszabású isten népesítette be a

mennyek világát.

A görögök az isteneiket a maguk képére és hasonlatosságára

teremtették meg. Istenviláguk nem a természet jelenségeit akarják

értelmezni, hanem sokkal inkább az emberi társadalmat és az emberi

lelket. Ez az antropomorf szemléletmód nemcsak azt jelenti, hogy az

isteneik ember formájúak, hanem azt is, hogy az egész világot az

istenek és emberek egyetlen nagy városának látják, ahol az isteni világ

tükörképe az emberinek. Az istenek társadalma, lelki élete az

emberekéhez hasonlóan működik. Isteneik olyannyira emberi jellegűek,

hogy az emberi élettörténetekhez hasonló "életrajzuk" van; születnek,

átélik a gyermekkor különböző szakaszait, hasonló vágyak lelkesítik,

33

Trencsényi Waldapfel Imre: Görög regék, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1976, 289.

33

bánatok gyötrik őket, mint az embereket. Az isteneket is ellentétek,

féltékenység állítják szembe egymással. Ugyanúgy esznek-isznak,

veszekednek, szeretkeznek, intrikálnak és kibékülnek.34

A görög istenvilág nem függetlenül ezen antropomorf szemléletmódtól,

mentes a romantikus alakoktól, a szélsőségesen jó és szélsőségesen

rossz szereplőktől. Minden istennek megvan a sajátos szeszélye,

gyenge pontja és erőssége, a maga jó és rossz tulajdonsága. Ebből

adódóan a görög vallási képzet nem ismeri a sátánt, az abszolút rosszat,

sem pedig a minden rossz és bűn felett álló jóságot sem. Ahogy

Kerényi Károlynál olvashatjuk: "Hatalmuk abban van, hogy igazak. (...)

Ez az igazság mindig a lélekben merül fel, a világvalóságok mint

istenek lelki valóságok."35

- Isten és ember kapcsolata

Az isteni világ nem csupán tükörképe az emberinek, de a két szféra közt

éles szakadék sincsen. Az istenek figyelemmel kísérik az emberek

életét, sőt meg is látogatják őket, belebonyolódnak olykor az emberek

konfliktusaiba, földi lényekkel szerelmi kalandokba keverednek. A

görögök felfogása szerint, ha ismeretlen, szép külsejű valakivel

találkozik az ember az úton, nem tudhatja isten-e az, vagy ember? A

földre látogató istenek a legkülönfélébb alakokat ölthetik magukra.

Zeusz előszeretettel hódolt állatalakban a földi halandók szépsége előtt.

Pallasz Athéné az Odüsszeiában ezer féle alakot ölt, hol sas, majd

tengeri madár, szélfuvallat, pásztorfiú, fecske és sorolhatnánk. A

személyes megjelenésen túl még számos eszközük van az isteneknek

arra, hogy az emberekhez szóljanak. Álomképekben üzennek, vagy a

madarak röpte tolmácsolja iránymutatásukat, de számos egyéb

természeti jelenség is magában rejtheti az isteni útmutatást. Csak éppen

fel kell ezeket ismerni és megfelelően értelmezni. Ehhez szolgálnak

segítségül a jósok.

34

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 177. Ritoók – Sarkady – Szilágyi: A

görög kultúra aranykora, Gondolat Kiadó, Budapest 1984, 40. 35

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 136.

34

Az ember és az isten között a korábbi ókori keleti vallásokban

ismeretlen viszony született meg, ahol már az ember kevésbé van

kiszolgáltatva a gonosz és félelmetes istenek kegyeinek. Jól jellemzi ezt

az újfajta viszonyt az áldozatokról szóló történet: Prométheusz, az

emberbarát titán ötlete volt, hogy az isteneknek ne a legértékesebb

húsokat áldozza fel az ember, hanem az értéktelenebb belsőségeket,

zsírt, bőrt. Ezért azt tanácsolta az embernek, hogy formáljon két

áldozati halmot; az egyikbe rakja a csontokat, tetejükön néhány jó

zsíros falattal, a másikba az ehető húst, tetején az élvezhetetlen belső

részekkel, és ajánlja fel Zeusznak, hogy válasszon a halmok közül.

Zeusz mohóságában persze az előbbit választotta – így maradtak meg a

jóízű húsfalatok az embereknek.36

Mindennek ellenére a görögök istenei az embereknek nem jóságos

pártfogói, lehetnek ugyan segítségére az embernek, de alapvetően

veszélyes lények. Az embernek nagyon kell ügyelnie arra, nehogy

felingerelje, vagy megsértse őket. A görögök felfogásában az istenek

irigyek egymásra és az emberre egyaránt. Ezért az istenek irigységével

szemben az a legbiztosabb védekezés, ha sem képességekben, sem

gazdagságban nem magasodik ki az ember. Istenek méretüket,

képességeiket és hatalmukat tekintve hatalmasak, az ember hozzájuk

képest piciny, ha ezt nem tudatosítja magában és nem eszerint él,

kiváltja az istenek haragját.37

- Halandóság - Halhatatlanság

Az istenek nem csak hatalmasságukban (ami azonban nem

mindenhatóság) különböznek az embertől, van még egy nagy

különbség az ember és isten között: a halhatatlanság. "Az istenek hiába

vesznek részt az emberek harcaiban, jelennek meg előttük kritikus

pillanatokban, hiába érintkeznek testileg is emberi asszonyokkal – az

emberi nemet az olimposziaktól mégis áthághatatlan szakadék: a halál,

az elmúlás törvénye választja el. Az istenek halhatatlanok, számukra

minden többé-kevésbé csak játék, hiszen sohasem kerül létük közvetlen

36

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 222. 37

Émile Mireaux: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Kiadó, Budapest 1962, 21.

35

veszélybe. Csupán az emberek azok, akiknek harcai, bűnei és balsikerei

vérre mennek. Az ember az, aki igazán kockáztat – az istenek számára

a legvéresebb harc is komolytalan."38

Az ember halandóságának az elfogadását külön nehezíti, hogy a

görögök a túlvilági életet nagyon komornak képzelték el. A halottak

vértelen szellemei, örömtelen, reménytelenül komor árnyékéletet élnek

az alvilágban. Nem tudnak arról, ami a napfényes felvilágban az élők

között történik. Vannak az alvilágban különösen súlyos bűntettel

kárhozottak, akiket halálukon túl is különös kegyetlenséggel büntetnek

a megsértett istenek (Sziszüphosz39

) – ám nincsenek üdvözültek. "A

halál lecsökkent és megalázó továbbélést jelentett a Hádész föld alatti

sötétjében, amelyet sápadt, erejüktől és emlékezetüktől megfosztott

árnyak népesítenek be."40

Ennek értelmében a halál után sem a földön elkövetett jó cselekedet

nem nyer jutalmat, sem a rossz büntetést. A görög vallás nem erkölcs-

vallás keresztényi értelemben. "Aki szívében valamely más vallás

hitével járul ezen olümposziak elébe, és erkölcsi magaslatot, sőt

szentséget, testietlen átszellemültséget, a szeretet irgalmas tekintetét

keresi náluk,- fogalmaz Nietzsche - annak egyhamar kedveszegetten és

csalódottan kell hátat fordítania nékik. Mi sem idézi eszünkbe itt az

aszkézist, a lelkiséget és a kötelességet: itt csupán a buja, a

38

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 179. 39

Sziszüphosz, Korinthosz város alapítója és első királya, kifecsegte Zeusz egyik szerelmi kalandját,

ezért Hádésznak, az alvilág urának le kellett volna őt vinnie a Tartaroszba, a halottak földalatti

birodalmába, és örök időkre megbüntetni. Sziszüphosz viszont kicselezte Hadészt: alázatosan

megkérte, hogy mutassa meg a saját csuklóján, hogyan kell felrakni a bilincseket, aztán egy gyors

mozdulattal rákattintotta őket, s így foglyul ejtette az istent. Amíg Hadész Sziszüphosznál raboskodott,

senki sem halt meg a Földön. A képtelen helyzetet végül Arész, a hadisten segített megoldani, aki

Hadész segítségére sietett, kiszabadította őt és átadta neki Sziszüphoszt. A Holtak Bírái egy hatalmas

kőszikla elé vitték a ravaszságáról elhíresült királyt és utasították, hogy gurítsa fel egy dombra, majd a

másik oldalon gurítsa le. Azonban, mikor Sziszüphosz már majdnem felért a domb csúcsára, ereje

elfogyott és a szikla visszazuhant eredeti helyére. És ez a folyamat állandóan ismétlődik: Sziszüphoszt

arra ítélték, hogy örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket tegyen, mivel minden erejét összeszedve,

verejtékezve görgeti fel a súlyos követ a hegyre, ám mielőtt a csúcsra érne, a kő mindig visszagurul. 40

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 226.

36

győzedelmes lét szól hozzánk, ahol istenítenek mindent, ami létező,

legyen az bár jó vagy rossz."41

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a görög vallás a nihilizmus jegyében

fogant volna, ahol a puszta szeszély dönt helyesről és helytelenről. A

görögök felfogása szerint a világ állandó és szilárd rendjét a Moirák42

, a

végzet, a sors, a kiszabott osztályrész irányítja. A Moirák megszabják

minden létezőnek az útját, istennek, embernek egyaránt. A végzet

éppen úgy uralkodik az embereken, mint az isteneken és a természeten.

Meghatározza az emberek társadalomban betöltött szerepét,

személyiségét. Biztosítja a csillagok járását, az évszakok körforgását,

kijelöli az élet általános kereteit. De csak az általános kereteket. E

keretek között az embereknek is, isteneknek is szabad akarata van, amit

felhasználhatnak hasznukra vagy kárukra. Ahogy Zeusz

megfogalmazza "az emberek saját ostobaságuk miatt olyan bajokat

zúdítanak magukra, amelyek nem voltak megírva a végzetükben."43

Az

ember tehát csak saját korlátaival számolhat, amit emberi léte és sorsa

szab rá, ezek között kell boldogulnia. E korlátok közül megkísérelhet

kitörni, ez azonban a görög felfogás szerint a mértéktelenség, a gőg és a

kevélység bűnét hozza. És az istenek kegyetlenül lesújtanak a Moirák

által megszabott korlátokról megfeledkező halandókra, hiszen az

istenek feladata, hogy őrködjenek a világ rendje felett. Ez történt

például Aiasszal is, akit Poszeidón kimentett a tenger hullámai közül,

de miután az azzal kérkedett, hogy önnön erejéből menekült meg,

Poszeidon háromágú szigonyát hozzávágta és kettéhasította.

A sors fenti értelmezésével függ össze a bölcs és helyes életrendről

alkotott görög elképzelés, amely az élet korlátai elleni lázadás helyett a

korlátok közötti lét szépségeinek felfedezésében látja az élet értelmét.

Mircea Eliade sorait idézem, aki szemléletesen foglalja össze a görög

életfelfogást: "A bölcsesség az emberi élet végességének és

törékenységének tudomásulvételével kezdődik. Arról van tehát szó,

41

F. Nietzsche: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus, Magvető Kiadó, Budapest

2003, 42-43. 42

Az élet fonalát szövő, gombolyító és elvágó három istennő, a végzet istennői. 43

Émile Mireaux: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Kiadó, Budapest 1962, 24.

37

hogy ki kell használni mindazt, amit a jelen adhat: az ifjúságot,

egészséget, testi örömöket vagy az erények megmutatására adódó

alkalmakat. Ez Homérosz tanítása: teljes és nemes életet élni a

jelenben. (...) Ez a reménytelenségből fakadó eszmény újra fölfedezte

és kiteljesítette az 'életöröm' vallási értelmét, az erotikus élmény és az

emberi test szépségének szent értékét. (...) A jelen vallásos

felértékelését kell aláhúznunk. Az az egyszerű tény, hogy létezünk,

hogy az időben élünk, vallási dimenziót foglal magában. (...) Az

'életöröm', amelyet a görögök felfedeznek, nem profán élvezkedés: a

létezés boldogságát tárja föl, a részvételét - még ha csak futólag is - az

élet frissességében és a világ fenségében. A görögök megtanulták: a

legbiztosabb módszer arra, hogy megszökjünk az idő elől, ha

kiaknázzuk a megélt pillanat első látásra nem is gyanítható

gazdagságát."44

Szakrális személyek

- A papok

Görögországban a papok nem szakrális rangban lévő személyek voltak,

hanem sokkal inkább tisztségviselők. Mivel nem volt "vallási igazság",

amit fel kellett volna tárni, vagy amire népet oktatni kellett volna, a

papok elsősorban a kultusz szolgái voltak, szertartások elvégzése volt a

feladatuk.

A kultusz, a szertartás a templomban zajlott le, így a papok is a

templomokhoz kötődtek. A görög templom nem a hívők

gyülekezőhelye, hanem egy-egy isten lakóhelye, ahol a templom

istenéhez kötődő vallási szertartásokat a papok elvégezik.

Néhány papi tisztség nemzetségi volt, meghatározott családok tagjainak

volt fenntartva, és apáról fiúra öröklődött. De a legtöbb papi tisztséget

választás vagy sorshúzás útján jelölték ki, általában meghatározott

időre. A papi tisztség betöltéséhez bizonyos kritériumoknak meg kellett

felelni, mint például testi egészség, feddhetetlen hírnév, esetleg

időleges vagy örökös szüzesség.

44

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I, Osiris Kiadó, Budapest 1995, 227-228.

38

A papok legfontosabb teendője az áldozatbemutatás volt, mivel ezt

tartották a leghatásosabb eszköznek arra, hogy az istenek jóakaratát

biztosítsák. Az áldozati állatot "a templomi mészárosok segítségével"

megölték és feldarabolták, miközben a pap imádkozott az istenhez. Az

áldozat bemutatása után a hús egy részét megsütötték, majd az emberek

és istenek jelképes közös lakomáján elfogyasztották.

- Jósok

Görögországban a jóslás a mindennapi életben és a politikai életben

egyaránt óriási szerepet játszott. A jövendő kifürkészése minden

fontosabb vállalkozást megelőzött. Nem építettek házat, nem üzentek

hadat, nem alapítottak kolóniát, amíg az istenek akaratát nem

tudakolták ki. Ebben segédkeztek a jósok. A jósok nagyobb tiszteletnek

örvendtek, mint a papok, ugyanis ez már nem egy egyszerű tisztség

volt, hanem különleges látnoki képesség, isteni adomány és

kiválasztottság kellett hozzá.

A jövendő megismerésének egyik útja az álomfejtés volt, ugyanis a

görögök felfogása szerint az álmok istentől valók. Tengerészek, mielőtt

útra keltek, Poszeidón templomában aludtak, s imádkoztak a

tengeristenhez egy jövőlátó álomért az utazás kimeneteléről. Az álmok

a gyógyításban is fontos szerepet játszottak. Aszkléposz, a gyógyítás

istene, a templomában alvó híveinek álmában mutatta meg az orvoslás

módját. Az aszkléposzi álmok figyelemre méltó vonása, hogy a görög

orvostudomány egyik alapját jelentette, ugyanis a kórtörténetet az isteni

recepttel együtt minden sikeres kezelés után írásban rögzítették vagy a

templom falába vésték. Hippokratészről, a nagy orvosról mondják,

hogy tudását nagyrészt szülővárosa, Kósz templomi feliratainak

köszönhette. De politikai döntéseknél is bevett szokás volt az álmokhoz

fordulni segítségért. Az elöljárókat és hadvezéreket is gyakran küldtek

a templomokba, hogy hivatalos ügyekről álmodjanak, és megtudják az

istenek akaratát. Az álmok értelme azonban nem kanonizálható

39

egyszerű álmoskönyvekben, annak értelmét csak istenek által

megvilágosodott jósok tudják értelmezni. 45

Az isteni akarat nem csak az álmokban, hanem a mindennapi élet sok

véletlen eseményében is testet öltött: a mennydörgésben, a fák

zúgásában vagy éppen a szomszéd tüsszentésében.

Lehetett azonban az isteni jeladásokat tudatosan előhívni különböző

szertartások segítségével, mint például a feláldozott állatoknak a

belsőségeiből, vagy a madarak röptének meghatározott helyen és

időben történt vizsgálatából. Ezeket hívták orákulumnak, amely

magyarra fordítva "választ" jelent. Ezeknek a szertartásoknak az

elvégzéséhez azonban már komoly szertartásrendre és jóslásra

szakosodott szentélyekre volt szükség.

A görögség leghíresebb jósdája a phókiszi Delphoiban, a jósisten

Apollón szentélyében volt. A görögök felfogása szerint itt található a

föld középpontja. Egy mítosz szerint Zeusz egykor két sast bocsátott fel

a tányér alakú föld két ellentétes széléről, hogy találkozásuk helyéből

megtudja, hol van a föld közepe, vagyis a köldöke. A madarak

Delphoiban találkoztak, s egy kőre települtek. Ez a szent köldökkő,

amely fölé emelték Delhoi szentélyét. A jóslatkérők kérdéseiket írásban

nyújtották be, a választ az istenség a dephoi parasztlányok közül

kiválasztott szent papnőnek sugallta, aki önkívületi állapotba kerülve

vette fel a kapcsolatot az isteni világgal. Az isten sokszor

többféleképpen is értelmezhető versbe foglalva üzente szándékait.46

Tekintélyes királyok, városállamok, és egyszerű magánemberek

fordultak tanácsért a szentély jóslataihoz. Ezek a jóslatok hosszú

évszázadokig irányították a görögség életét. Elképzelhetetlen volt

bármilyen fontos állami döntés meghozatala Apollón szentélyének

tanácsa nélkül, ennek köszönhetően delphoi politikai befolyása

45

Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban, Gondolat Kiadó, Budapest

1987, 52-53. 46

Híres példája ennek a lűdiai királynak adott jóslat. Megjövendölték neki, hogyha megtámadja

Perzsia királyát "hatalmas birodalmat dönt meg" - csak azt nem közölték vele, hogy melyik lesz az a

birodalom: a sajátja-e vagy az ellenségéé.

40

olyannyira meghatározó volt, hogy háborúk kirobbanását, városállamok

vagy uralkodók sorsát dönthette el.47

Ünnepek

- Polisz és vallás

A görög vallás politikai vallás volt, az istenek kultuszában való

részvétel a városállam iránti hűség elengedhetetlen tartozéka volt.

Azzal, hogy valaki egy bizonyos görög polisz polgárának született,

egyben beleszületett a város isteneinek tiszteletébe és szertartásának

világába. A vallási és állami ünnepek egybeestek. Minden állami

intézmény és rendezvény, legyen az sportverseny vagy színházi

előadás, egy-egy istenség védnöksége alatt állt. Az állam legfőbb

vallási kötelessége volt a közösség ünnepeinek méltó formában történő

megszervezése.

Minden városállamnak megvoltak a saját ünnepei, és voltak közös

ünnepei az egész görögségnek. Az állami ünnepek formalitásától eltérő

személyesebb vallási élményre a misztérium-vallások adtak teret.

- Az egész görögség ünnepe: az olimpiai játékok

Az egész görögség legfontosabb ünnepe a négy évenként megrendezett

olimpiai játékok voltak. Az olimpiai kultusz alapítását Héraklészhez48

köti a hagyomány, feltehetően azonban halotti kultuszból ered. A

halotti versenyjátékok a halott fegyverzetének megszerzéséért folytak.

Ez a cél azonban lassan elhalványult, s a küzdelem kultikus keretek

között puszta versengéssé vált, és Zeusz védelme alá került.49

Ritoók Zsigmond így írja le az ókori olimpiai játékok menetét: Az

ünnep rendje a történeti időkben nagyjából a következő volt: Mikor az

47

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 115-122. 48

Heraklész a görög mondák legnagyobb hőse, Zeusz és egy földi asszony gyermeke, tehát félisten,

így ő maga is halandóként látta meg a napvilágot. Erősebb, hatalmasabb és okosabb volt, mint a többi

ember, de többet is szenvedett, mint a földi halandók általában. A legtöbb szenvedést Hérának, Zeusz

féltékeny feleségének köszönhette. Tizenkét próbát kellett teljesítenie, ami után elnyerte a

halhatatlanságot, és az olimposzi istenek soraiba emelkedett. 49

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 99-100. A verseny eredetéről

megoszlanak a vélemények. Ritoók Zsigmond például az olimpiai játékok előzményét a serdülő

lányok és fiúk versenyében látta, amely a termékenységkultusz része volt, és az európai pünkösdi

király választásával kapcsolatos versennyel azonos tőről fakad.

41

ünnep ideje közeledett, az élisiek, akik az ünnep rendezői voltak,

meghirdették az általános fegyvernyugvást. Minden harcot,

ellenségeskedést felfüggesztettek ekkor, hogy a közös áldozatban és a

szent küzdelmekben, az egész görögség ünnepén, mindenki bántatlanul

részt vehessen. (…) Az ünnep első napján ment végbe a közös áldozat

Zeus oltárán, ekkor vizsgálták felül a versenyzőket, hogy ki melyik

korcsoportban indulhat, s ekkor tettek esküt versenyzők és

versenyrendező bírák, hogy semmiben nem hágják át az előírásokat. A

második napon rendezték a fiúk versenyeit. Alsó korhatár itt nem volt, a

felső 18-20 év között ingadozott. E korcsoporton belül is tettek

különbséget fiúk és „pelyhesállúak” között. A harmadik és negyedik

nap volt a nagy versenyek napja. A versenyek a hosszútávfutással

kezdődtek. Ez az olimpiai stadion hosszának (192,27m) valószínűleg

24-szeres lefutását jelentette. Utána következett a legősibb

versenyszám. Melynek győztese után az olympiast nevezték, a stadion-

futás, vagyis rövidtávfutás. Ez a stadion egyszeri végigfutását jelentette.

A harmadik futószám volt a kettős stadion-futás, mikor a stadiont

kétszer kellett végigfutni: oda és vissza. A futás megnehezített

körülmények között, puha, süppedős homokban történt, ahol a láb nem

tudott megtámaszkodni. A legtöbb versenyző a stadion-futásban indult.

A birkózás után az öklözés jött. Ez volt talán a legvéresebb küzdelem, s

ha igaz az egyik Pindaros-scholion megjegyzése hogy „a legtöbben a

versenyzők közül meghalnak a stadionban”, bizonyára sok csont

törhetett, sok seb keletkezhetett. Az ökölvívók kesztyűt viseltek. A

legegyszerűbb kesztyű még szabadon hagyta az ujjakat, mert csak a

csuklót és a tenyeret fedte, de a későbbiek az ujjakat is betakarták, s

emellett ekkor már ólomból vagy bronzból készült bütyökkel is ellátták

a kesztyűket. Itt minden csapás szükségképpen vért ontott, s később, a

hivatásos öklözők korában, az írók eleget tréfálkoznak az ökölvívók

felismerhetetlenségig eltorzult fejéről. Még keményebb megpróbáltatást

jelentett a pankration, mely az öklözés és a birkózás együtteséből állott,

de itt nem viseltek kesztyűt, hiszen ez a birkózás együtteséből állott, ez a

birkózást lehetetlenné tette volna. A pankration-küzdelmek végezték be

a harmadik nap versenyeit, s ezek már sokszor az éjszakába nyúltak

42

bele. Minthogy e két utóbbi verseny különösen nehéz próba elé állította

a versenyzőket, előfordult, hogy csak egy jelentkező volt, mert –

különösen ha ez híres versenyző volt – nem akadt, aki kiállt volna vele.

Ilyenkor az illető – ahogy a görög műszó mondja – „por nélkül”,

vagyis küzdelem nélkül lett győztes. A negyedik napot a lovasversenyek

nyitották meg. Eredetileg csak kocsiversenyek voltak, később

csatlakozott hozzájuk a lovagló verseny, egy időre még az

öszvérfogatok versenye is. A lovakat éppen úgy osztályozták

korcsoportok szerint, mint az embereket. (…) E versenyek szintén nem

jártak veszély nélkül. (…)A lóverseny után az öttusa következett. Ez

ugrásból, futásból, diszkosz- és gerelyvetésből, valamint birkózásból

állott. (…) Az ünnep utolsó, ötödik napján volt a befejezés, a győztesek

megjutalmazása, ünneplése, énekben való magasztalása és a

tiszteletükre adott ünnepi lakoma. Az olympiai győztest különleges

tisztelet övezte, szobrát Olympiában felállíthatta. E különös tiszteletben

még annak emléke él tovább, hogy a versenygyőztes valamikor az

esztendő királya volt, isteni lénynek számított. (…) A győzteseket

hazájukban ünnepélyesen fogadták, különleges előjogokat kaptak, és

anyagi jutalmakban is részesítették őket.50

- Poliszok kultuszai

Csupán négy nagy versenyjáték tudott az egész görögség ünnepévé

válni, az ünnepek többsége azonban megmaradt egy-egy polisz

ünnepének, még ha az ünnepekhez kapcsolódó kultuszok az egész

görögség egységes istenvilágának valamelyik tagjához kapcsolódtak is.

Így minden görög polisznak megvolt a saját ünnepi naptára és szokása.

Athén ebben a tekintetben is kiemelkedett a görög poliszok közül. "Az

athéniekről az a hír járta - jegyzi meg egy ókori szerző -, hogy nekik

annyi ünnepet kell ünnepelni, mint egy görög államnak se még."51

Négyévenként tartották a Panathénaia-t, a városvédő istennő, Athéné

tiszteletére rendezett hat napos ünnepségsorozatot, mely különlegesen

50

Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968. 89-92. 51

Pseudo-Xenophón, Athéni állam III. 1, idézi: Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest

2003, 46.

43

fényes külsőségei miatt Görögország szerte nagy rangnak örvendett. Az

ünnepet egy egész éjszaka tartó körmenet nyitotta meg, melynek keretei

között rendezték meg a fáklyafutó-versenyt. Másnap következett az

ünnepi felvonulás, ahol egész Athén lakossága, sőt a gyarmatok

képviselői is részt vettek. A felvonulás a leölt áldozati állatok húsából

készített közös lakomával zárult. Athéné oltárán görög gyakorlatnak

megfelelően csak az áldozati állatok értéktelenebb részeit

hamvasztották el. Ünnepsorozat részeként zenei versenyeket és

különböző sporteseményeket, hajós-, lovas, és gimnasztikai

versenyeket rendeztek.52

Az athéni polisz legrangosabb ünnepe azonban a Dionüszosz

tiszteletére rendezett drámajátékok voltak. Az athéni drámajátékokat

nem sokkal a tavaszi napéjegyenlőség után tartották meg. Az ünnep

fontosságát mutatja, hogy ekkor osztották ki az állami kitüntetéseket, és

ajándékozták meg fegyverekkel a háborúban elesettek nagykorúvá vált

fiait. És, hogy az ünnep hangulatát semmi se zavarhassa meg, a

foglyokról leoldották a bilincseket, s az adósoktól tilos volt pénzt

visszakövetelni.53

Az ünnepi előadások előkészítése az egyik

legrangosabb athéni tisztségviselő (arkhón) feladata volt, akit ez egy

teljes évig le is kötött. Munkájáért az ünnepek lezajlása után a

színházban összegyűlő gyülekezet előtt kellett felelnie, ahol vagy

megjutalmazták vagy megbüntették. Az ünnepek menete a következő

volt:

Az ünnep első napján, mielőtt a drámai játékok megkezdődtek,

megválasztották a versenybírákat. A visszaélések,

megvesztegetések, erőszakoskodások a választásoknál is, az

ítélet meghozatalakor is rendszeresek voltak. Ezt követően a

szerzők bemutatták a kart és a színészeket a közönségnek, mely

így szerezhetett tudomást a bemutatásra váró művek tárgyáról.

52

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 48-49. 53

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 57.

44

Másnap reggel a színházban Dionüszosz papja malacot áldozott

az istennek. Az áldozati állat vérével végrehajtott megtisztulás

után a pap elfoglalta helyét, és ezzel megkezdődött az előadás.

Ezen a napon lírai szerzeményeket mutattak be, a harmadik nap

volt a komédiáké, a következő három napon egy-egy tragédiáit

adtak elő. "Az előadás kora reggel kezdődött, nem sokkal

napkelte után a hírnök trombitaszavára, és folyt egész

alkonyatig, csupán rövid szünetet tartottak a művek között;

ilyenkor a kar táncolt és énekelt"54

A közönség nem hagyta el a

színházat, még étkezések idejére sem, ott ettek, ittak, és ha az

előadás rossz volt, beszélgettek, gyümölcsökkel hajigálták a

színészeket. Előfordultak veszekedések, verekedések is,

legtöbbször a jó helyek birtoklása körül. A rend fenntartása a

vesszővel felszerelt színházi rendezők feladata volt.

A görög közönség szenvedélyessége messze földön híres volt,

ha a darab megérintette őket sírtak, olykor önkívületi állapotban

figyelték a drámák eseményeit. "Színpad és nézőtér nemcsak

építészetileg alkotott egységet - lelkileg is. Költő, színész, néző

együtt játszott, együtt alkotott. Ez az együtt-játszani-tudás az-

fogalmaz Ritoók Zsigmond, ami a görög dráma történetét a

drámatörténet egyik legragyogóbb fejezetévé tette."55

Az előadássorozat befejezése után a bírák szavazatai alapján

döntötték el, hogy kik lesznek a drámai versenyek győztesei.56

- A magánélet kultuszai

A hivatalos vallás nem adott teret a mélyebb lelki életnek és az egyéni,

személyes vallásos érzelmeknek. Az egyén vallásossága a

misztériumvallásokban valósult meg. A misztériumvallások olyan

titkos szertartásokra épültek, amelyek egy kiválasztott isten kultusza

köré szerveződtek, és résztvevői csak az előírt beavatási rítusokon

átesett személyek lehettek. A beavatottaknak a misztériumok

54

A klasszikus Athén, Corvina Kiadó, Budapest 1970, 192. 55

Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968. 41. 56

Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968. 37-41., A klasszikus Athén,

Corvina Kiadó, Budapest 1970, 175-192.

45

bensőséges vallási szertartásairól nem volt szabad beszélniük, azt

titoktartási fogadalom védte. 57

A misztériumvallások a hivatalos vallással ellentétben sokszor túlvilági

életet és üdvözülést ígértek. Ilyen misztérium-vallások a Dionüszosz

hívők orgiái vagy a görög világban a legtekintélyesebb, az eleusziszi

misztériumok szertartásai. Az eleusziszi misztérium különösen

meghatározó volt a görögök vallási életében, és példaadó mintává lett a

különböző misztériumok kultuszai számára. A római fennhatóság alatt

is zavartalanul működött, sőt a pogány kultuszok közül a kereszténység

térhódítása után is a legtovább tudott fennmaradni. Egyedülálló hírneve

miatt Eleuszisz a pogány vallásosság jelképévé vált. A kereszténység

államvallássá válása után a misztériumokat betiltották és a szentélyt

felgyújtották. A misztériumok betiltása kultúrtörténeti cezúra, mely

"hivatalosan" is jelzi a pogányság eltűnését.58

Jelentősége miatt

érdemes külön figyelmet szentelni neki.

- Az eleusziszi misztérium

Görögország legtekintélyesebb misztériumainak színhelye a Démétér-

kultusz központja, az Athén szomszédságában lévő Eleuszisz volt. Az

eleusziszi misztériumok a görög vallási élet középpontjába kerültek, és

az egész ókoron át igen nagy tiszteletnek örvendtek. Különlegessége,

hogy más misztérium-vallásokkal ellentétben a görögség hagyományos

vallási kultuszaiba illeszkedtek, a hivatalos vallás részét jelentették. Az

eleusziszi misztériumok avatottjai nem alkottak ugyanis saját

„egyházat” vagy a hellenisztikus kor misztériumaihoz hasonló titkos

társaságot. Az avatottak továbbra is részt vettek a nyilvános

kultuszokban, a beavatottak kiváltásága valójában a haláluk után nyerte

57

Aiszkhülosz, a drámaíró kis híján az életével fizetett, mert az athéniek úgy gondolták, hogy

tragédiáiban bizonyos titkokat fedett fel. Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I.,

Osiris Kiadó, Budapest 1995, 261-262. 58

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995,261-262.

46

el értelmét. Ugyanis e misztériumba való beavatás legfőbb célja a halál

után elnyerni a boldog megváltást.59

Az eleusziszi misztérium mitológiai háttere Démétér60

és Perszephoné

története: Démétér Zeusz kedvese volt és szerelmükből született

Perszephoné. "Az ifjú Perszephoné rózsákat és liliomokat szedett egy

buja réten, amikor megnyílt a föld: Hádész, a holtak fejedelme, az

alvilág istene, felemelkedett a mélyből. Elragadta arany kocsiján

Perszephonét, hogy a borongós alvilágban feleségévé és királynéjává

tegye. Démétér, szőke fürtjein sötét gyászfátyollal, kereste őt földön és

tengeren; amikor a Naptól megtudta leánya sorsát, égő haraggal

visszavonult az istenek társaságától és Eleusziszban ütött tanyát. Itt

öregasszony képében mutatkozott a király leányai előtt; szomorúan ült

egy olajfa árnyékában a Leányok Kútja mellett. Az istennő mély

gyászában és haragjában nem engedte, hogy a mag növekedjék a

földben, hanem elrejtve tartotta a föld alatt; megfogadta, hogy addig

nem teszi be a lábát az Olümposzra, sem a magot nem engedi kihajtani,

amíg elveszett leányát vissza nem kapja. Hiába húzták az ökrök az ekét

a földeken, hiába vetette a gazda az árpamagot a barna barázdákba, a

kiszikkadt és feltöredezett föld nem termett semmit. Az emberiség éhen

halt volna, s az istenek elvesztették volna a neki járó áldozatokat, ha a

megrémült Zeusz meg nem parancsolja Hádésznak, hogy adja ki az

elragadott zsákmányt, szolgáltassa vissza feleségét, Perszephonét

anyjának, Démétérnek. A halottak zord ura mosolygott, és

engedelmeskedett, de mielőtt arany kocsiján visszaküldte volna a felső

világra királynéját, egy gránátalma magját etette meg vele, s ezzel

59

Az eleusziszi misztériumok jelentőségét több ókori szerző is megfogalmazta: Pindarosz: Boldog, ki

látta ezt, mielőtt a föld alá kerül! Ismeri az élet végét! Kezdetét is ismeri!, Szophoklész: Ó,

háromszorosan boldogok a halandók közt azok, akik e misztériumokon elmélkedtek, mielőtt a

Hádészba jutnak; egyedül ők élhetnek majd; a többiek számára minden csak szenvedés lesz. Idézi

Mircea Eliade: i.m. 255., Himnusz Démétérhez: Boldog a földi halandók közt, aki tudja e titkot, ámde

ki nem részes szent titkában, sohasem lesz ily boldog, holta után sem az éji homályban idézi M. Eliade:

i. m. 253. 60

Zeusz testvére, Kronosz és Rheia gyermeke. Mikor Zeusz megfosztotta Kronoszt uralmától, és

önmagát legfőbb istenné nyilvánította, Démétért magához vette az Olümposzra és azzal bízta meg,

hogy viselje gondját a föld termékenységének.

47

biztosította, hogy visszatérjen hozzá.61

Zeusz azonban úgy rendelkezett,

hogy Perszephoné ezentúl minden esztendő kétharmadát anyjával és az

istenekkel tölti majd a felső világon, s az év egyharmadát férjével az

alvilágban”62

Miután Démétér visszakapta leányát, hajlandó volt

visszamenni az istenek közé, és a föld csodálatos módon tüstént zöldbe

borult. Az Olümposzra való visszatérése előtt azonban, az istennő

feltárta rítusait, és az eleusziszi királyt megtanította valamennyi

misztériumára, „a szent szertartásra, … amelyről nem szabad ejteni

szót, se pedig tudakolni, sem terjeszteni, mert nem tűri a szent

hangot."63

Démétér által megtanított szertartásokat ismételték meg az eleusziszi

misztériumi ünnepekkor és ezek jelentették a beavatások alapját. Az

avatás több fokozatból állt:

A tavasz elején Athén egyik külvárosában tartott „Kis

Misztériumok” rítusai készítették elő a jelölteket a bevezető

oktatással a beavatásra. Itt a szent cselekmények középpontjába

Dionüszosz64

került. Az avatandók böjtöt, megtisztuló

szertartásokat tartottak és áldozatot mutattak be, majd egy

misztériumdráma bemutatása közben átélték Dionüszosz

szenvedéstörténet.

A végső beavatási fokot ősszel, az év egyik legjelentősebb

vallási eseményén a „Nagy Misztériumok” során érték el. A

„Nagy Misztérium” és az avatás csúcspontját jelentő „végső

látomás” titkos rítusai sohasem kerültek nyilvánosságra. A

misztériumokat közel kétezer esztendeig gyakorolták, de a

titkos szertartásokra mégsem derült fény. Forrástöredékek

alapján próbálják a tudósok kitalálni az események menetét, de

61

A gránátalma jelentőségének több értelmezése is van. Egyes vélekedés szerint az elhált házasság

szimbóluma, más megközelítésben, a gránátalma az alvilágiak eledele, és aki belekóstol a túlvilági

eledelbe, nem térhet vissza többé az élők közé. 62

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 233-234. 63

Himnusz Démétérhez- részlet, idézi: Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris

Kiadó, Budapest 1995, 254. 64

A szőlő, a bor és a mámor istene. Zeusz és egy földi halandó, más forrás szerint Perszephoné fia. A

története szerint gyermekkorában a titánok széjjel tépték, így Perszephonéhoz hasonlóan átélte a

szenvedést és a halált. Ezért ő Perszephoné férfi megfelelője.

48

bizonyosság nincs a rítusok azon részéről, amely a

beavatatlanok kizárásával zajlottak.

Az ünnepségek menete

Az ünnepség megkezdése előtt ötven nappal kihirdették a görög

városállamokban a szent békét, s amelyik városállam ezt

elfogadta, nem viselhetett háborút ezen időszak alatt.

A szertartások nyolc napig tartottak, és mindazoknak, akik

átestek a beavatás első fokán és beszéltek görögül – nőket és

rabszolgákat is beleértve – joguk volt azokon részt venni.

Az ünnepségsorozat második napján a beavatásra jelöltek, akik

akár négyezren is lehettek, a feláldozásra szánt kismalacaikkal a

tengerpartra vonultak, ott rituális fürdőt vettek, mialatt a papság

áldozatot mutatott be Démétérnek.

Visszatérve az otthonaikba, 2 napos böjtöt tartottak.

Az ötödik napon volt az ünnepség csúcspontja. Hatalmas menet

indult hajnalban Athénből a „Szent Úton” Eleusziszba. A

huszonegy kilométeres útszakaszon díszes oltárokat állítottak

fel, melyeken áldozatokat mutattak be. A hívők fáklyás serege

sötétedés után érkezett a Démétér-szentély külső udvarára, ahol

dallal és tánccal köszöntötték az istennőt.

A következő napon kezdődtek a titkos rítusok, ahol a hívők

elérték a beavatás legmagasabb fokát, de az itt történtekről

keveset tudunk.65

Az eleusziszi misztériumok jelentősége, hogy egy olyan vallási

dimenziót nyit meg, mely a görög vallás nyilvános kultuszaiból

hiányzik. Ahogy Mircea Eliade megfogalmazta: „Perszephoné elrablása

– jelképes halála – jelentős következményekkel járt az emberekre

nézve. Ettől kezdve egy jóakaratú olimposzi istennő időszakosan a

holtak birodalmában élt. Megszüntette a Hádész és az Olümposz közti

áthidalhatatlan távolságot. A két istenvilág közti közvetítőként immár

65

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 64-70., Mircea Eliade: Vallási

hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 256-257.

49

beavatkozhatott a halandók sorsába.”66

A halál jelentőségének

átértékelése azt is jelenti, hogy megfogalmazódott a feltámadás és az

üdvözülés lehetősége is, és idézve Frazer szavait "mindenekfölött az a

gondolat, hogy a földbe teremtett mag azért hal el, hogy új, magasabb

rendű életre keljen"67

Az Olimposz lakói, a tizenkét főisten

- A szent tizenkettes számnak megfelelően tizenkét isten lakozik az Olimposzon.

Héra, Poszeidon, Démétér, Hesztia, Zeusz testvérei, a többi olimposzi isten,

nagyrészt Zeusz különböző anyáktól született gyermekei. Ők a görög mitológia

főszereplői. Rajtuk kívül a helyi istenek, szatírok, szellemek, nimfák, fúriák,

szibillák, múzsák gazdag raja népesítette be a történeteket.

- Az olimposzi istenek kiemelt szerepüket a titánok elleni háborúban aratott

győzelmükkel szerezték meg (lásd a fejezet elején olvasható történetet). Zeusz

rendezett világából örökre száműzettek a féktelen titánok, a nem emberi

léptékhez igazított világukkal együtt. Megszűnt a kronosz-i világ időfüggetlen

léte, Zeusz uralmának kezdetével megszületett az "az első rend", ahol Atlasz68

kényszerű égbolt-tartó szerepével a nappal és az éjszaka különvált egymástól.69

- A görög vallás általános jellemzésénél szó volt már az istenek antropomorf

jellegéről, és jól körvonalazható egyéniségükről. Ezzel kapcsolatban fontos

hangsúlyozni, hogy a görög isteneknek nem egyszerűen csak egy tevékenységi

köre van, amivel egyértelműen azonosíthatóak, ez a római istenekre lesz

inkább jellemző. A görög istenek sokkal inkább egy eszmeiséghez,

szellemiséghez köthetők. „Az istenek egy-egy emberi tevékenység- és

magatartásbeli típus képviselőivé lettek, egy-egy sajátos, de az élet megannyi

területén egyaránt megnyilvánuló szellemi alkat, életelv, cselekvési modell

jelképei.”70

66

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 256. 67

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 237-238. 68

Atlasz titán, az égboltozatot vállán tartó óriás. A titánok lázadásában való részvétele miatt azt a

büntetést kapta, hogy örök időkre vállán kell hordania az égboltozat roppant terhét. 69

Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 43. 70

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 189.

50

- Itt újra szóba kell hozni a mitológiát. A görög istenszemélyiségek mélysége,

hogy a lét egy-egy tartományának lényegét, szellemi összefoglalását rejtik

magukban, azt is jelenti, hogy rendkívülien ellentmondásos vonásokat is

képesek egyesíteni önmagukban. Fogalmi szinten, logikus paraméterekkel csak

felszínesen közelíthetők meg.71

Amelynek révén érthetővé lesz a világ egy-egy

istenben megnyilatkozó aspektusa, az a mitológia. A görög istenek a mitológiai

történeteikben tárulkoznak fel, e történetek adnak lehetőséget arra, hogy

lényegük az élet legkülönfélébb helyzetében és a történetek sokféleségében

megmutatkozzon. A mitológia, - Kerényi Károly szavaival - „az istenek

nézőpontját ajándékozza a hallgatójának, mikor megadja neki egy ilyen mélyre

látás lehetőségét: így látja meg a királyban a szégyentől szennyezett

száműzöttet akkor, amikor még uralkodik és kormányoz.”72

- Zeusz

Attribútumai a villám és a mennydörgés, szent állata a sas, fája a tölgy

(akaratát tölgyfalombok suhogásával közvetíti az embereknek),

Kronosz és Rhea gyermeke.

A legszélesebb értelemben vett rend őrzője, a hatalom szimbóluma, a

társadalmi igazságosság és méltányosság védelmezője. Legfőbb őre az

eskünek, védi a magántulajdont, oltalma alatt áll az idegen és a

kiszolgáltatott.73

Miután hosszú harc után legyőzte apját74

, a világ teljhatalmú urává

nyilvánította magát. Ő lett az istenek fejedelme, akinek szemöldökének

összehúzásától még az Olimposz is megrendül. Mindennek ellenére

71

Hiszen egy görög isten alakja oly kevéssé fogalmi és logikus, hogy szinte kedvünkre volna

alkalmazni rá két híres sort, amelyet az emberről írtak: "Nem vagyok holt könyv elvont tétele, de Isten,

ellentmondással tele" Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988,

64. 72

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 77. 73

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 189., Mitológiai ábécé, Gondolat

Kiadó, Budapest 1978, 225. 74

Kronosz bár megcsonkította apját és bekebelezte gyermekeit, nevéhez mégis az aranykor

boldogsága kötődik. Az ő uralma az aranykor-időszaka, bukásával ennek végeszakadt. A hősök

nemzedékét (ezüst és a bronz korszak utáni emberiség, a hősök nemzedéke, után születtek a vas-

korszak emberei) Zeusz a Föld peremére, a boldogok Szigetére telepítette. Amikor Zeusz

megszilárdulva érezte hatalmát, kiszabadította földalatti börtönéből apját, Kronoszt, és e Boldogok

szigetének uralkodójává tette.

51

Zeusz hatalma nem mérhető az ókori keleti vallások főisteneinek

mindenhatóságához, akik a Világmindenség teremtői és korlátlan urai.

Zeusz nemhogy nem teremtő, de még csak nem is a legősibb istenek

egyike, hiszen a harmadik isten-nemzedék tagja. Nem öröktől fogva

létező istenség, amely mindennek a forrása, hiszen ismerjük

születésének, gyermekkorának, és a hatalomra jutásának történetét. Ez

azt is jelenti, hogy Zeusz soha nem lehet biztos hatalmának

véglegességében, ahogy ő megdöntötte apja uralmát, úgy az ő hatalma

is megdönthető. Ezért Zeusz nemcsak az istenekben, de még az

emberekben is riválisokat lát.75

Aggodalma nem alaptalan, ugyanis a

görög istenek kultuszai közül számosan tekintélyben versenyre keltek

Zeusz tiszteletére tartott szertartásokkal.

Mindezek mellett Zeusz hatalmának abszolút jellegét a görög vallás

sajátos szellemisége is korlátozza. A Moirák, a sors és a végzet ellen

Zeusz sem tehet semmit. Ez ugyanúgy meghatározza az ő

személyiségét, döntéseit, isteni sorsának jellegét, mint a többi isten

vagy az emberek sorsát. Zeusz is, mint minden isten és földi halandó,

saját személyiségének rabja. Neki is megvannak "az emberi gyengéi",

amit az istenek és emberek ki is használnak arra, hogy befolyásolják

vagy fölébe kerekedjenek. Egyik legsebezhetőbb pontja a női nem

iránti vonzalma. Aphrodité bájaival Zeuszt bármikor az ujja köré

csavarja. De hajlik az elfogultságra, amit Até az ámítás istennője ki is

játszik ellene. Hüpnosz, az alvás istene, ha csak időlegesen is, de meg

tudja törni Zeusz akaratát. Gyengéinek kiaknázásában Héra, a felesége

volt a legügyesebb, de a többi istent sem kellett félteni.

- Poszeidón

Attribútuma a három ágú szigony, szent állata a delfin, a ló és a bika,

fája a fenyő. Kronosz és Rhea gyermeke, Zeusz legidősebb bátyja.

75

Két ízben az emberiség kiirtásával is megpróbálkozott. Első alkalommal azért, mert úgy látta nem

veszi hasznukat, de Prométheusz az emberek védelmére kelt. Másodízben azért akarta az embert

elpusztítani, mert túl hatalmasnak érezte, aki veszélyezteti a hatalmát. Özönvizet küldött a világra, de

Prométheusznak sikerült egy emberpárt megmentenie, akik újra benépesítették a földet. (Vojtech

Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994.) Hahn István:

Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 192.

52

A tenger istene és az érintetlen erdők fejedelme, a félelmetes, pusztító

erők megszemélyesítője. Ő okozza a földrengést és minden olyan

félelmetes természeti jelenséget, amely az ember befolyásának körén

kívül esik.

Hamvas Béla ezt a vad istenséget így jellemzi: "Cseppet sem

csodálatos, hogy százéves bükkfákat úgy ránt ki, mint más a füvet.

Arcán látni, hogy semmi sem könnyebb, mint indulatba hozni; mintha

mindig arra várna, hogy miért legyen dühös, vagy miért nevessen. (...)

Az egész alakban benne van az, ami az indulatban: a féket ledobó, a

mértéktelen, harag és méreg éppen úgy, mint gyönyörűség vagy

nevetés. Nem tűri a határt. Ezért a határtalanság ura: az erdőé és a

tengeré. Az egész itt túl szűk neki, túl egyszerű, nyugodt és polgári és

harmonikus. Zajt, zúgást, felfordulást, vihart, indulatokat és

szenvedélyeket!"

De mi lenne a világunkkal Poszeidón nélkül? "Gyermek maradna,

nyugodt, harmonikus, egyszerű, megmaradna saját szépségében

befejezettnek, magabiztosságában késznek, s így megállna, kihűlne,

megmeredne, önmaga szobra lenne, maszkja, képe s múmiája.

Poseidon megkavarja a szépségben megnyugodott és magabiztos

világot, rácsap az összhangra, feltépi a véglegesnek hitt rendet. Ez az ő

hatalma, ez az ő isteni lénye, hogy vihart és veszélyt idéz a már

megállni készülő világban, ahogy a 'lélek meredni készülő kérgét átdöfi'

és felszakítja, a véglegesnek hitt renden végignyargal, hullámlovaival

letiporja azt, ami tökéletesnek hitte magát."76

Poszeidón féktelen természete folytán csak nehezen illeszthető be az

olimposzi világ klasszikus rendjébe. Nevének jelentése, "a Föld ura", és

három ágú szigonya, mely a világ három szférájának, az Égnek, a

Földnek, és az Alvilágnak a szimbóluma arra utal, hogy valamikor

főisten lehetett. Mitológiai története szerint, miután Zeusz segítségével

kiszabadult Kronosz hasából, és testvéreivel diadalt arattak a titánok

felett, a Világmindenség felosztásáról a három fivér sorshúzás útján

döntött. Így nyerte el Zeusz a Világ kormányzását, Hádész az Alvilágét,

76

Hamvas Béla: A láthatatlan történet, Akadémia Kiadó, Budapest 1988, 52-60.

53

Poszeidon pedig a tengerek feletti uralmat. Alakja azonban sokat

megőrzött ősi nagy hatalmából. Továbbra is uralta a világ három

elemét: a földet, mint az erdők istene, a vizet, mint a tenger ura, a

levegőt mint a szelek fejedelme. Megmaradt a szigonya, a főhatalom

ősi jelképe, mellyel szörnyű hullámverést tud korbácsolni a tengeren,

rettenetes viharokat kavar a levegőben, és pusztító földrengés

keletkezik, ha belevájja a földbe. Félelmetes szigonya vetekszik Zeusz

villámaival. Zeusz és Poszeidón felségterülete azonban más. Poszeidón

nem akar igazán beilleszkedni az olimposziak furmányos rendjébe. Ő a

féktelen szenvedélyek istene. Szerelmi kalandjainak se szeri, se száma,

törvényes és törvénytelen utódaival benépesíteti az istenvilágot.

Hasonlít ebben testvérére, Zeuszra. Az olimposzi rend megalkotójával

és fő kormányzójával ellentétben azonban Poszeidónnak nem kell

elszámolnia erről senkinek. Ő nem ismeri a rendet és a korlátokat.

Elpusztít mindent, ami harmonikus és rendezett. "Aki nagyon biztos

önmagában, azt Poseidon a tengerbe hajítja."77

Három ágú szigonya a

lelkekben is vadászik, ő húzza elő a gyermeki lélekből a kamaszkor

démonait78

, ő kergeti az embert a félelmetes és esztelen kalandok felé, a

szokatlan és irracionális felé, neki köszönhetjük dührohamot, a féktelen

vágyakat, a nyughatatlanságot.

Poszeidón azonban nem csak rombolni tud. Bár tengerbe veti a

fennhéjázókat, de kimenti szerencsétlen vízbezuhantakat. Theszáliát

megmentette az árvíztől, mikor szigonyával medret hasított a Péneiosz

folyónak a tengerhez. És ő volt az, aki megtanította az embereknek,

hogy hogyan zabolázzák meg a lovat.79

77

Hamvas Béla: A láthatatlan történet, Akadémia Kiadó, Budapest 1988, 59. 78

Mindnyájan átéltük a tanácstalan megrendülésnek azt az idejét, amikor irtózattal és megborzadva

néztük, a szigony micsoda szörnyetegeket ránt ki belőlünk. Az ember hangja elhalkul, dadogni kezd,

sarokba húzódik, a fél éjszakát ébren tölti, s ha alszik, a szörnyek álmában is egyre bújnak ki a

misztikus mélységből, csodálatos, elrettentő alakok, arcok, testek, érzések, képek, vágyak, az ember

nem tud mást, mint lenyűgözve a bágyasztó izgalomtól önmagába bújni és remegni. Hamvas Béla:

i.m., 59. 79

Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994.

Hamvas Béla, A láthatatlan történet, Akadémia Kiadó, Budapest 1988, 52-68. Mircea Eliade: Vallási

hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 231-232., Kerényi Károly: A nap

leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 113-137.

54

- Héra

Attribútuma a királyi pálca, szent madara a kakukk, növénye a

gránátalma. Kronosz és Rheia leánya, Zeusz nővére és felesége.

A házasság istennője, ő töltötte be a házasságok védelmezőjének

feladatkörét; különösen őrködött a házassági kapcsolatok szent és

sérthetetlen jellegén. A szerelem higgadt, tiszta és tiszteletreméltó

oldalát jelenti: a házastársi, asszonyi hűséget.

Hérának és Zeusznak háromszáz esztendőt kellett várniuk arra, hogy

egybe kellhessenek és megköthessék a meglehetősen viharos

házasságukat. Héra házsártos asszony volt, és nagyon féltékeny, amire

Zeusz rá is szolgált, ugyanis rendszeresen keveredett szerelmi

kalandokba különféle istennőkkel és halandókkal. Héra mitológia

történetei nagyrészt arról szólnak, hogy miként állt bosszút Zeusz földi

és égi szeretőin, valamint e kalandokból született gyermekein.

Bosszúállásában igen kegyetlen volt, nem riadt vissza a terhes anyák és

csecsemők megöletésétől sem. De Zeuszt sem kímélte, kicsapongásait

hatalmas veszekedések követték, és ezek a veszekedések Zeuszt

meglehetősen fárasztották. Ilyenkor előfordult, hogy cudarul bánt

feleségével. Ha úgy érezte, hogy felesége túl sokat hangoskodott, a

lábánál fogva lógatta le az Olimposzról vagy felakasztotta jókora

súllyal a lábán, amit egyébként rabszolgákon alkalmaztak kínzási

módszerként. Ennek ellenére Héra odaadó felesége volt Zeusznak és

hűséges hitvese. Héra a házasság oltárán való önfeláldozás példája.

Ezért az ő kiváltsága, hogy évente megfürödhet a Kanathosz forrás

vizében, ahol visszanyeri szüzességét, melyet csak és kizárólag

Zeusznak ajándékozott.

Fontos hangsúlyozni, hogy Héra asszonyi léte ellenére sem volt

termékenység istennő. Ő az, aki az istenek világában csak és kizárólag

feleség. Ez az ő lényege. Kerényi Károly ezt így fogalmazza meg:

"Férjénél nem anyaságot, hanem beteljesülést keres. Héra esetében a

beteljesülés maga a házasság. (...) Mindig csupán a férjével való

kapcsolatában az ami: 'Khéra', azaz 'magányos'. Héra összes sötét

oldalát, a tragikus távolságot, a harcokat és lázadásokat a házasság

55

fogja egybe. A körforgáson belül marad, melynek minden egyes

szakaszát a Zeuszhoz fűződő kapcsolata határozza meg."80

Héra egész

léte férje függvénye, a házassága azonban nem egyesülést jelent

Zeusszal, hanem különállást: "tragikus távolságot". Ez Héra tragédiája,

hogy léte nem egységet, hanem fél-voltot jelent. "Ez a különállás, a

nem-egységben-lét tragikuma, mely férfi és nő között akkor áll fenn, ha

a férfi - úgy mint Zeusz: legfőbb istenként magasabb rang birtokába

jut."81

Ebben az isteni erőfitogtatásban az ősférj és ősfeleség ütköznek

meg egymással, Héra fegyvere a tettetés, Zeuszé a színlelést követő

tettlegesség.82

- Athéné

Attribútumai a kard, a lándzsa és a sisak, szent állata a bagoly, növénye

az olajfa. Zeusz legkedvesebb leánya.

Az isteni tudás és az emberi bölcsesség szimbóluma, a megtestesült

értelem. A rendszeretet, meggondoltság, a mindennapi gyakorlati

tevékenységet eredményessé, célszerűvé tevő ésszerűség jelképe. Ő a

megtestesítője a városi életmódnak, az urbánus életstílusnak, innen ered

a városvédő Pallasz Athéné elnevezése.

Athéné a legtekintélyesebb istennő az Olimposzon. Teljes

fegyverzetben ugrott elő Zeusz fejéből. Benne Zeusz bölcsessége és

ereje testesül meg. Az istenek ura valamennyi lánya közül őt szereti a

legjobban, úgy fordul hozzá, mint jobbik eszéhez. Semmit el nem titkol

előtte, és minden kérését teljesíti. Athénét is igen bensőséges kapcsolat

fűzi Zeuszhoz. Szüntelenül Zeusz közelében tartózkodik, jelszava,

"Csak apámé vagyok" abban is megnyilatkozik, hogy soha sem kíván

meg más istent vagy földi férfit, és noha szép volt és fenséges, de nem

érvényesíti vonzó női szépségét. Több isten is szerette volna feleségül

venni, de ő minden istent elutasít. Aphroditének, a szerelem

80

Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003. 130-

131., Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 69. 81

Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 121. 82

Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 116-

135., Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 240-241,

Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Hahn

István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 175-192.

56

istennőjének nincs hatalma felette. Athéné szűz istennő, de nem a

férfiakkal szembeni viszolygás tartja vissza, mint Artemisz istennőt,

sokkal inkább az apja iránti tisztelet, és az, hogy szelleme felette áll

minden női vonatkozásnak.

Athéné, ahogy erre az öltözete is utal, a háború istene is, de kizárólag az

értelem által vezérelt háborúké és a honvédő háborúké. A gyűlölködő,

vad tusák és igazságtalan harcok Árész oltalma alá tartoznak, aki Pallas

Athéné kibékíthetetlen ellenfele. Az eszetlen öldöklés és

kegyetlenkedéssel szembeni ellenszenvét számos történet bizonyítja.

Thüdeuszt, a halandó Thébai hőst, aki kitűnt bátorságával és

leleményességével Athéné pártfogásába vette. Ám amikor meglátja,

hogy kettéhasítja ellenfele koponyáját és felfalja az agyvelejét,

undorodva elfordult tőle.83

- Héphaisztosz

Attribútumai az üllő és a kalapács. Héra gyermeke.

A tűz és a kovácsmesterség istene. Athénével, az emberi munka

értelmes vonásait megszemélyesítő istennővel szemben a munka fizikai

oldalát, a vele járó testi erőfeszítést személyesíti meg.

Héphaisztosz egyedülálló a görög olimposzi istenek sorában. Csúnya,

sánta, nyomorék, és "inkább hasonlított törpéhez, mint óriáshoz."84

De

nem csak külseje, születésének körülményei sem szokványosak. Héra

mikor megtudta, hogy Zeusz nélküle teremtette leányát, Pallasz

Athénét, "szerelem nélkül maga szülte Héphaisztoszt, féltékeny

versengésben urával."85

A gyermek azonban sántán jött a világra: "talpa

és lábujjai hátrafelé állottak, nem lehetett járni rajtuk, csak előre

hengergetni az egész testet."86

Héra először rejtegette torzszülöttjét,

majd lehajította Olimposzról. A csecsemő belezuhant az Ókeanoszba,

83

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 242-243.,

Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Hahn

István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 190. 84

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 102. 85

Apollodórosz, Mitológia I, 3, 5-6. idézi: Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I.,

Osiris Kiadó, Budapest 1995. 232. 86

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 105.

57

de a tengeristennők ölükbe vették és a tenger alatti barlangjukban

felnevelték. Ott tanulta ki a kovácsmesterséget kilenc esztendőn

keresztül. Mikor mestere lett szakmájának, szép aranytónust készített,

és elküldte anyjának: az ajándék azonban inkább a bosszú, mint a

szeretet megnyilvánulása volt, mert mihelyt Héra a trónusra ült,

béklyók pattantak ki belőle, és megakadályozták, hogy felállhasson.

Egyetlen isten sem bírta kiszabadítani, ezért Héphaisztoszt az

Olimposzra hívták, hogy segítsen. Ő azonban nem vágyott az

olimposziak közé. Az istenek ekkor fortélyhoz folyamodtak: elküldték

hozzá Dionüszoszt, a bor istenét, aki leitatta, majd szamárháton az

Olimposzra vonszolta. Héphaisztosz emelkedett hangulatában

megfeledkezett régi sérelméről, kiszabadította anyját, és elhatározta:

ezután az istenek székhelyén fog lakni. Mindjárt azt is eldöntötte, hogy

megházasodik, szülei pedig, testi fogyatékosságáért, a legszebb

feleséggel kárpótolták; Aphroditét, a szerelem és szépség istennőjét

adták hozzá.

Idővel anyja iránti haragját is leküzdötte, sőt gyakran a védelmére is

kelt Zeusszal való veszekedésekben. Egy ilyen alkalommal súlyosan

meg is bűnhődött érte, Zeusz "fölkapta a sarkánál fogva, s ledobta az

istenek palotájának szent küszöbéről. Egész napon át zuhant

Héphaistos. A lehanyatló nappal ért földet, szinte lélegzetfogytán."87

Az istenek sokszor gúnyolódnak rajta "ki nem oltódó isteni kacajjal", de

tartanak is tőle. Héphaisztosz ugyanis varázsló isten, akinek az oldás és

a kötés hatalma a birtokában van. Mint kötelékkészítő mester

trónusokat, láncokat, hálókat készít, melynek segítségével isteneket -

embereket kibogozhatatlanul összeköt, ha úgy hozza a kedve. Feleségét

és szeretőjét, Árészt házasságtörő egyesülésük közben láthatatlan

lánchálóba kötözte, ami nagy derültséget váltott ki az Olimposzon, de

meg is szeppentek az istenek, hiszen az alkotás nem csak ügyes

mestermunka, de veszedelmes varázslat is. Alkotásai egyszerre

remekművek és csodáserejű szerkezetek. Önmagától mozgó mindenféle

csodákat készít, háromlábón járó aranyüstöt, házőrző arany és

87

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 105.

58

ezüstkutyákat, saját magának fiatal lány formájú aranyszolgálókat, akik

segítik őt a járásban. Héphaisztosz tehát nem egyszerű tűzisten, hanem

a tűz feletti uralom birtokában az okkult tudományok és a varázslás

védelmezője is.88

- Hermész

Attribútuma a pálca, a szárnyas csizma és a karimás kalap, szent állata a

teknős, Zeusznak és Maiának89

a gyermeke.

Az istenek követe, a halottak alvilági kalauza, a szerencsejátékosok, a

szélhámosok és a tolvajok istene, a kereskedők és az utak védelmezője,

a nyelv feltalálója. A mindennapi életben megnyilvánuló ötletesség,

mozgékonyság és ravaszság megtestesítője.

Hermész a legkevésbé olimposzi az istenek közül. Ő az, aki leginkább a

mulandó emberi világban tud kiteljesedni. Itt tudja igazán kiélvezni

furfangosságát, a halandók bosszantását, és nagy szenvedélye a

szerencse szeszélyességével való játék is igazán csak az idő keretei

közé teremtett létben élvezhető. Egész fizimiskája, kamaszos testalkata,

jellegzetes személyiségvonásai és történetei nélkülözik az

olimposziakra jellemző fennkölt hősiességet. De az elvitathatatlan,

hogy ő a legügyesebb, legtalálékonyabb, legfurfangosabb valamennyi

olimposzi isten közül. E képességeinek már élete első napján tanújelét

adta: reggel született, délelőtt megszökött a bölcsőből, délben feltalálta

a lantot, és megtanult rajta játszani, délután ellopta Apollón isten ötven

tehenét (farkuknál fogva húzta őket a barlangba, hogy fordított

nyomaik maradjanak), este – mintha mi sem történt volna – visszatért a

barlangba, ahol született, magára csavarta pelenkáját, és ártatlan

mosollyal az ajkán elaludt. Így lett Hermész a tolvajok istene, ezért

mondta róla Euripidész, hogy „Ura mindazoknak, akik éjszaka

ügyködnek.”

88

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 232-233.,

Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Hahn

István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 190-191., Kerényi Károly: Görög mitológia,

Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 102-106. 89

Atlasz titán leánya, egy nimfa, aki Kylléné egyik sötét barlangjában lakott.

59

Hermész egy igazi szélhámos, akinek egész lényét a furfang lengi körül.

Szemtelen és ironikus személye tudatosan áll távol minden heroikus

cselekvéstől. „Ami itt történik, semmire sem kötelez; a tettek

mesterművek, s az élvezet nem jár felelőséggel.”90

A „hermészi

szerzés” módja mindig a szemfényvesztés művészete, ami nem csak a

tolvajlásban, de az élet megannyi területén jelen van, a szerelemben (ő

a szeretők és a „lopott csókok” védelmezője), a gazdagságban, sőt a

tudományban is. A törvények, a viszonyok, a sorsfordulatok akadályai

és korlátai között megtalálni a kibúvókat. Ez azonban soha nem lehet

gátlástalan szerzés vagy lelkiismeretlenség. Hermész világa nem a

„nagyban játszó” gengszterek, de még csak nem is a kis stiklik és piti

bűnözők világa. Ő a szellemes életművész, akinek minden csak játék. A

hétköznapi értelemben vett szerzés és a tulajdonlás nem az ő

felségterülete, sokkal inkább a találás öröme, rátalálni egy út szélén

heverő pénzes zacskóra, egy csínytevés lehetőségére, egy tájra, egy

gondolatra, vagy magára a szerencsére, aminek mindig két oldala van.

Ezért is mondja Kerényi Károly hogy, „aki a nyerés e világára s

istenének, Hermésnek kegyére vágyik, az a vesztésre sem mondhat

nemet; mert az egyik nincs a másik nélkül.” Tevékenységének lényege

mindig „a bűvös kísértés, ahol az isteni segítőkészség és az ördögi

káröröm egyesül.” 91

Hermész e könnyedebb oldala mellett az élet legkomolyabb

aspektusával, a halállal is kapcsolatban áll. Ő mint az utak istene és az

istenek követe irányította a holtakat a túlvilágra, de nem a holtak

isteneként, hanem az ember társaként, vigasznyújtóként. Hermész

vigasza a földi szférában, hogy „aki nem ismeri a halált, az nem is

él.”92

Ez az egész életet átjáró vigasz a halált nem a halál birodalmából,

hanem az élet oldaláról közelíti meg.

Hermésznek a holtak lelkével való kapcsolatai magyarázzák „szellemi”

tulajdonságait is. Agyafúrtsága és találékonysága a bölcsesség

90

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 62. 91

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 62. 92

Lásd: Hamvas Béla írása a gépről in.: Hamvas Béla: Patmos, Életünk Könyvek, Budapest 1992,

447-450.

60

varázserejét rejti magában. Az ő tudása azonban nem racionális és

fegyelmezett okoskodáson alapul, mint Pallas Athéné-jé, hanem intuitív

ráérzés.93

„Lényege szerint nemzője és közvetítője valami

világosságnak, megvilágító; a közlés istene, az értelmezésé, a titok

mélyére hatolás művészete.”94

Ezért tartották Hermészt a nyelv

feltalálójának, és ezért lett az ókori tudományosság védelmezője, majd

az okkult gondolkodás példaképe.95

Hermész, talán a földi világhoz szabott személyisége folytán mint

jelenség és szimbólum az ókori kultúrákon átívelően beépült az emberi

gondolkodásba. „Azon ritka olümposzi istenek egyike, akik a

’klasszikus’ vallás válsága után sem veszítik el vallási értéküket, és a

kereszténység győzelmével sem tűnnek el. (…) A filozófusok a

Logosszal azonosították, az Egyházatyák Krisztussal hasonlítják össze,

Hermész Trisztmegisztoszként tovább él az alkímián és a

hermetizmuson keresztül egészen a XVII. századig.”96

- Árész

Attribútumai a kard és a pajzs, szent állata a farkas. Zeusz és Héra fia,

az öldöklő háború istene.

A görögök kijelöltek egy istent a bölcsen vezetett s ezért diadalmas

háború számára, egy másikat pedig a vak düh szította s ezért

bizonytalan kimenetelű háború istenéül. Az előbbi feladatot Athéné

istennő vállalta, az utóbbit pedig Árész. Mély gyűlölettel viseltettek

egymás iránt.

93

Nyilvánvalóan van a világnak olyan felfogása is, amelynek alapja az az elvi feltevés, hogy az ember

magányosan áll a világban, és része csak egy olyan tudat, amely kizárólag természettudományosan

értékelhető érzéki hatásokat képes felfogni. A világ ama másik felfogása, amely megfelel a Hermésről

szóló antik hagyománynak, nem alapul ilyen feltevéseken. A világ felfogásának ez a módja nem tartja

lehetetlennek, hogy létezhet egy érzékelhetetlen vezető és kisérő, aki az emberi tudatban másfajta

hatásokat kelthet: olyan hatásokat, melyek megérthetőek, a természettudományok megfigyeléseinek és

megállapításainak semmiben nem mondanak ellent, mégis túlmennek a világnak fentebb jellemzett –

ma általánosan elterjedt – felfogásán. Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó,

Budapest 1988, 96. 94

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 121. 95

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 239-240,

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 59-124., Vojtech

Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994. Hahn István:

Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 191. 96

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 240.

61

Árész tehát szigorúan véve a dühödt háború, a harctéri mészárlás és a

véres csaták istene. A háborút önmagáért, a csatákat a csata kedvéért

szerette. A háború szeretete mögött a renddel szemben táplált gyűlölete

lappangott, mert a rend útjában áll a háború kirobbantásának: ezért

támogatott mindenkit, aki kész volt megszegni a békét. Sem az istenek,

sem az emberek nem szerették. Maga Zeusz, többször szemébe mondta,

hogy ha nem lenne a fia, már régen a Tartarosz sötét mélyébe vetette

volna, és a következő szavakkal jellemezte: "minden olümposzi isten

közt legjobban utállak: mindig a harc kedves neked és a viszály meg a

dúlás: mert az anyád konok és iszonyú lelkét örökölted, Héráét: kit alig

tudok én leigázni szavakkal."97

Erre az utálatra Árész valóban rá is szolgált, ugyanis túl sok szerethető

vonása nem volt. Vérengző és féktelen. Amint meghallotta, hogy a

földön két sereg ront egymásnak, feltette harci sisakját és felpattant

harci szekerére, amelyet két tüzet okádó fekete ló húzott. Kardja

félelmetes suhintása kiszámíthatatlan volt, hogy melyik sereget ritkítja,

hiszen Arész belerohant a csata sűrűjébe, és nem érdekelte semmi, amíg

vér folyt. A harcosok vesztét éppúgy élvezte, mint bátorságukat. Mivel

vak dühvel csapott bele minden harcba, gyakran alulmaradt. Az a

szégyen is megesett vele, hogy halandóval szemben maradt alul: a

trójai síkon Diomédész, az argosziak vezére sebesítette meg. Arész

fájdalmában akkorát üvöltött, mintha tízezren ordítottak volna

egyszerre, és minden dicsőség nélkül jajveszékelve iszkolt el a

helyszínről.

Árész egyébiránt igen tetszetős fiatalember volt, még ha katona módra

kissé érdes modorú is. A szépség és a szerelem istennője, Héphaisztosz

isten felesége, Aphodité szeretett bele, és öt gyermeket szült neki.98

97

Iliász V. ének, idézi: Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a görög istenekről, Szukits kiadó,

Kaposvár 2003, 128. 98

Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994. Hahn

István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 191.

62

- Apollón

Attribútumai a nyíl, az íj, a lant és a babérkoszorú, szent állatai a hattyú,

a farkas és a delfin, növényei a pálma, az olajág és a babér. A nap, a

világosság istene, az élet és a rend védelmezője. Zeusz és Létó

gyermeke, Artemisz ikertestvére.

Az olimposzi istenek közül Zeusz és Pallasz Athéné után a legnagyobb

hatalmú isten. "Az összes istenek fölugrottak helyükből, amikor

Apollón megjelent körükben és kifeszítette íját."99

A görög demokrácia

korában kultuszai, még Zeusz tiszteletének rovására is előtérbe

kerültek. A görög vallási életben betöltött kulcsszerepe miatt

leggörögebb istennek is nevezték. A hellén szellemet legtökéletesebben

ő testesítette meg, a görög társadalom erkölcsi alapvetései100

is, melyet

minden ház falára kifüggesztettek, az ő nevében hangzottak el,

amelynek alapeszménye a korlátairól és mértékről soha meg nem

feledkező ember.

Ő a fény, a világosság, az eszmélés jelképe. A józanság, mértéktartás,

higgadtság, alkalmazkodóképesség, a legjellemzőbb vonásai. Őhozzá

kell folyamodni, mikor különösen nagy szükség van a tisztánlátásra, a

higgadt és józan gondolkodásra. Minden olyan szellemi tevékenység

istene, amely túlnő a mindennapi gyakorlati szükségleteken. Az ő

védelme alatt állnak az orvosok, jósok, művészek, a törvényhozók,

akiknek szellemi tevékenysége nincs közvetlen kapcsolatban a

termelőmunkával.

Apollón egész személyisége a görögök szemében a szellemi

tökéletességet testesíti meg, Ő az, aki képes az ellentéteket egyesíteni

magában, megteremteni a harmóniát, és mindezt az apollói derű

jegyében, mely szellemi magaslatának legnagyobb tanúbizonysága.

Mindennek hátterében pedig Apollón tanításának legfőbb jelmondata

áll: "ismerd meg tenmagadat!". Ez az alapvetése minden szellemi

tevékenységének, ez hatja át a jóslás tudományát és a művészetekben

99

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat Kiadó, Budapest 1977, 89. 100

"Ismerd meg önmagad, semmit se túlzottan, légy úrrá indulataidon, gyűlöld a fennhéjazást, vigyázz

szavaidra, tiszteld a hatalmat, hódolj az istenségnek, ne dicsekedj erőddel, asszonyod felett uralkodj."

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 193.

63

betöltött szerepét is. Apollón a jövendőmondó "látomástól" a

gondolkodáshoz vezető utat tárja fel az ember előtt. A híres delphoi

felszólítás az "ismerd meg tenmagadat!" szellemében tisztítja meg a

jóslás okkult elemeit a démoni tartalmaktól. Minden ihletet jövendölés

csak az önismeret tükrében válik értelmezhetővé. A művészet, mely

ugyancsak Apollón védelme alatt áll, a görög felfogásban az önismeret

egyik útja, ahol a műalkotásban mint egy tükörben magunkra

ismerhetünk.101

- Dionüszosz

Attribútumai borospohár és szüreti bot, szent állatai a kecske és a bika,

növénye a szőlő. A bor, a szőlőtermesztés és a mámor istene. Zeusz és

Perszephoné fia.102

J. G Frazer így jellemzi: "Dionüszosz istent leginkább mint a szőlőtő

megszemélyesítőjét ismerjük, s azért a vidámságét, amelyet a szőlő

leve idéz elő. Eksztázisba torkolló kultusza, amelyet vad tánc,

vérforraló muzsika és ittas kicsapongás jellemez - úgy látszik -

Trákiának részegségre hajlamos nyers törzsei között keletkezett.

Misztikus tanai és féktelen szertartásai lényegében idegenek voltak a

görögök világos értelmétől és józan vérmérsékletétől. De minthogy a

titokzatosság varázsára apellált és arra a legtöbb emberben meglévő

hajlamra, hogy visszatérjen a vadságba, ez a vallás futótűzként terjedt

el Görögországban, míg végül az az isten, akiről Homérosz alig vett

tudomást, a panteon legnépszerűbb alakjává lett."103

A legősibb olimposzi tizenkét isten között nem szerepelt Dionüszosz.

Később, a demokrácia megszületésének időszakában kerül be a legfőbb

istenek közé, Hesztia kiszorításával. Apollón "napfényszerű" rendjével

szemben Dionüszosz mindannak a megtestesítője, ami túl van a

logikuson, ami ösztönös, zavaros és mámorító.

101

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 192-193. Mircea Eliade: Vallási

hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 233-239. 102

Más hagyományok szerint a csodálatos szépségű földi királynő, Szemele gyermeke 103

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 226.

64

A mítosz szerint Zeusz kígyó formájában teherbe ejtette Perszephonét,

aki életet adott Dionüszosznak, egy szarvas csecsemőnek. Alighogy

megszületett, a kisded felhágott atyja, Zeusz trónjára, és a villámot

lóbálva apró kezében, utánozta a nagy istent. De nem sokáig foglalta el

a trónt, mert az álnok titánok arcukat mésszel bemázolva késsel

támadtak rá, amikor éppen a tükörben nézte magát. Egy darabig kitért

támadásuk elől úgy, hogy egymásután különféle alakot öltött: Zeuszét,

Kronoszét, fiatalemberét, oroszlánét, lóét és kígyóét. Végül bika

formájában darabokra vágták ellenségeinek gyilkos kései.104

Pallasz

Athéné, aki jelen volt a gaztett végrehajtásakor, a gyermek szívét meg

tudta menteni, ezt Zeusz elé vitte, aki feltámasztotta, és ismét magához

emelte fiát.

Nemcsak, és nem is elsősorban templomokban hódoltak neki, hanem

titkosan tartott szent orgiákon, ahol csak beavatott hívek vehettek részt,

akik részesültek a szent tanításból. Ezeken az éjszakai titkos

ünnepségeken minden részletében bemutatták Dionüszosz szenvedését.

Vadállatok bőrébe öltözve, vad erdőségekben dob és nádsíp hangjai

mellett, eszeveszett ritmikus táncban, bőven fogyasztott bor hatására

hajszolták magukat önkívületi állapotába. "Imádóinak szeme elé tárták

mindazt, amit az isten utolsó pillanataiban tett, vagy szenvedett; s a

hívők fogaikkal darabokra téptek egy élő bikát majd őrjöngő

kiáltozásokkal járták be erdőt."105

Dionüszosz tisztelete az orgiák szelídített, teljesen megváltozott

formájában kerültek a hivatalos ünnepek soraiba: a vallási ünnepek

szertartásából fejlődtek ki a Dionüszosz tiszteletére tartott

drámajátékok. A tragédia szó eredete is mutatja a vad rítusokkal való

rokonságát, ugyanis a jelentése kecskeének, amely a rituális áldozathoz

kapcsolódik. Dionüszoszt a művészetekhez való kötődése is

szembeállítja Apollónnal. Apollón, ahogy isteni szelleméhez illik, a

művészetekben is a mértéket és a rendet igazoló törekvéseket

szólaltatja meg, míg Dionüszosz az egzaltált és eksztatikus élményeket

104

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 228. 105

J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 229., Egyes helyeken állat helyett

embert szagattak darabokra Dionüszosz szertartásain.

65

hozza elő a műalkotásokból, és sokkal inkább annak katartikus oldalát

hangsúlyozza. 106

- Az Olimposz nőalakjai:

Héráról már esett szó, hogy egész lényét a feleség volta határozza meg, de

hozzá hasonlóan a többi olimposzi nőalak is a női létnek, asszonyi

magatartásnak egy-egy oldalát emeli isteni magaslatra.

Aphrodité107

A szépség és a szerelem istennője, az ősi hagyomány szerint a

legősibb isten az Olimposzon, születése ugyanis Zeusz

testvéreinek fogantatása előtt történt: Kronosz, miután apját,

Uranoszt megcsonkította, a levágott szervet a tengerbe hajította,

"az istennő Uranosz tengerbe vetett nemi szervéből eredő

tajtékos férfimagból származott."108

Aphrodité a világ elsőszülött leánya, akinek hatalma oly nagy,

hogy sem ember, sem isten, nem tud neki ellenállni, még Zeuszt

is elkápráztatja. A korlátot, józan észt nem ismerő, mindent

elsodró szerelmi szenvedély jelképe. De nem termékenység

istennő, nem az anyaság és nem a termékenység az ő

felségterülete. A szerelem fizikai oldalát, a testi egyesülést

dicsőíti és védelmezi; azt a nemi vágyat és mindent elsöprő

vonzalmat, mely minden kötöttségről és rendről megfeledkezik.

Aphrodité Héra világának, a házastársi kapcsolat

kizárólagosságának ellenpólusa. Az ő varázslata a férfi-női

teljesség megvalósulása, mely mindenféle „fél-voltot”

elhalványít. Ezen aphroditéi erő megőrzött valamit a titáni

irracionális világból és időtlenségből. „Aphrodité csak a

beteljesülés, a teljes szépség pillanata, amelynek birtoklásához

mérten minden mindegy, élet és halál, elődök és utódok.”109

106

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 194-197. , J. G. Frazer: Az aranyág,

Gondolat Kiadó, Budapest 1965, 226-238. 107

Attribútuma a tükör, szent állatai a kagyló, a galamb, a hattyú, növényei a gránátalma, menta,

lótusz. 108

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 244.,

Homérosz által előadott történet szerint Zeusz és Dióné, az esőistennő leánya. 109

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 180.

66

Csupán három istennő, a három szűz istennő, Artemisz, Athéné

és Hesztia felett nincs hatalma Aphroditénak.110

Artemisz111

:

A vadászat és a vadállatok, a természet és a hold istennője.

Zeusz és Létó112

gyermeke. Ikertestvére Apollónak, a nap és a

világosság istenének.

A legendák szerint, amint Héra megtudta, hogy Létó Zeusztól

gyermeket vár, a szörnyű sárkányt, Püthónt küldte utána, és

Létónak egész várandósága alatt menekülnie kellett. Délosz

szigetén talált menedéket, itt hozta világra ikergyermekeit.

„Kilenc napon és kilenc éjen át szenvedett, oly rettenetesen,

ahogy nem várta volna.”113

Artemisz egy nappal testvére előtt

született, majd segített anyjának világra hozni testvérét, így lett

védelmezője a szülő asszonyoknak.

Világa a vad természet. Egyszerre szenvedélyes vadász és a

vadállatok védelmezője, az érintetlen erdők, mezők szűz

istennője. Öröme a bolyongás az ember nem járta berkekben.

Szigorú, szűzies és fiúsan vad, ez jellemző az olyan lányokra,

akik pártfogásában állnak.

Artemisz lényével szorosan összekapcsolódik a leányság és a

szerelem iránti közömbösség. Az ő vadóc leányéletének halálát

jelenti a férfivel való egyesülés. A mítosz szerint a hároméves

Artemisz látva az istenek bánatát és küzdelmét a szerelem miatt

megkérte Zeuszt, hogy örök szűziességet ajándékozzon neki.

Kultuszai is szorosan kötődtek a leánylét kereteihez. A görög

világban, amikor a leányok elérték a serdülő kort, Artemisznek

ajánlották őket mint szüzeket. Amikor házasságra adták a

fejüket, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz

110

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 244-245,

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 180-182., Vojtech

Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994. Hahn István:

Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 227. Kerényi Károly: A nap leányai, gondolatok a

görög istenekről, Szukits kiadó, Kaposvár 2003, 157. 111

Attributumai a tegez nyíllal és íjakkal, szent állatai a szarvastehén és a medve 112

Uranosz dédunokája, Kronosz titán gyermeke 113

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest 1977, 91.

67

gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és egy

hajfürtjüket. Papnői kilenc évesen kerültek a szolgálatába, és

addig maradtak ott, amíg mennyasszony korba nem jutottak.

A mitológiai történeteiben is szűz nimfák, fiatal szűz leányok

hada kíséri az erdőmélyi patakok és tavak fürdőhelyeihez.

Azzal, aki a kíséretéhez tartozók közül megszegi szüzességi

fogadalmát, Artemisz olyan szigorúan bánt el, mint Kallistó

nimfával. Kallistó nimfába Zeusz beleszeretett, és medve

alakjában egyesült vele. Artemisz, amikor ezt megtudta,

haragjában nőstény medvévé változtatta Kallistót, aki miután

fiút szült Zeusztól, meghalt, és felkerült az égre mint

„Nagymedve” csillagkép.

De hasonló szigorúsággal bánt el azokkal a férfiakkal, akik

szüzességét akárcsak gondolatban veszélyeztették. Egy vadász,

aki véletlenül megpillantotta fürdőzés közben a meztelen

Artemiszt, gyönyörűségtől megbénultan rajta felejtette a

szemét. Az istennő büntetésből szarvassá változtatta és a

vadászt saját ötven kutyája tépte szét.

Artemisz szigorúságát és vadságát mutatja, hogy

Görögországban az ő tiszteletében tartotta magát legtovább az

emberáldozat. De a spártai ifjakat is, mintegy beavatási

szertartás részeként, az istennő szobra előtt korbácsolták meg,

sokszor halálra.114

Démétér115

A föld termékenységének és a földművelésnek az istennője.

Kronosz és Rheia leánya, Zeusz nővére, aki egyben

legkedvesebb gyermekének, Perszephonénak az apja is.

Zeusz, miután megszerezte a főhatalmat, Démétért magához

vette az Olimposzra, és az istenekre háruló feladatok

114

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 241-242,

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 139-141., Vojtech

Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994., Mitológiai

ábécé, Gondolat, Budapest 1978, 229-230. 115

Attribútumai a termést hozó bot, a sarló, a gyümölcskosár, szent állata a disznó, szent növénye a

gabona

68

elosztásakor őt bízta meg, hogy viselje gondját a föld

termékenységének. Hogy ez a termékenység ne menjen

veszendőbe, Démétér megtanította az embereket a szántás-

vetésre; ezzel nemcsak a földművesség alapítója lett, hanem

megvetette az emberiség új életformájának alapját is, az állandó

lakhelyen megtelepült életét.

Démétér azonban nem csupán gabonaistenség és a termékenység

védelmezője. Az eleusziszi misztériumok és hozzá tartozó

mítoszok feltárják, hogy az istenanyaság, és a misztikus tudás is

hozzátartozik Démétér lényegéhez. Démétér az anyaság sorsát

testesíti meg, akinek egész lényét a gyermeke iránt érzett

szeretete és aggódása hatja át. Ő az egyetlen istennő a

halhatatlanok világában, akinek át kellett élnie szeretett

gyermekének, Perszephonénak a halálát azzal, hogy Hádész az

alvilág ura elrabolta. Gyásza, a földi anyák gyásza elvesztett

gyermekük felett.

Vigaszát a misztikus tanításban adja át az embereknek. A mítosz

szerint, miután visszakapta leányát, a szent szertartásokat és

misztikus tudását az eleusziszi királynak és udvari embereinek

tanította meg, amely a halál elviselhetőségének titkát tárja fel.

Gabonaistennőhöz méltóan titka a gabona titkához hasonlít,

melyet minden évben elvetnek - eltemetnek, szimbolikus

értelemben átadják a halál birodalmának, hogy aztán egy újabb,

magasabb minőségben újra testet öltsön.116

Hesztia:

Kronosz és Rheia leánya, Zeusz legidősebb nővére. Az asszonyi

munka legszentebb feladatát jelképezi: a házi tűzhely őrzését. Ő

az olimposziak között az „állandóan otthonülő, a

„legszerényebb istennő”.

Hesztia, „amikor Zeusz legyőzte a titánokat, azt a méltóságot

kérte magának, hogy szűz maradhasson, és ő kapja mindig

116

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995, 253-263.,

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988, 142-177., Vojtech

Zamarovsky: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest 1994.

69

mindenből az első áldozatot; s kívánsága teljesült is. Szent

helye a ház közepe, a tűzhely lett. És nemcsak az első, hanem az

utolsó áldozatot is ő kapta az emberek mindenféle ünnepélyes

összesereglésekor.”117

Hesztia, a családi összetartozás istennője. A házitűzhely, a

családi összetartozás szimbóluma az ő különös oltalma alatt állt.

A család kiemelkedő eseményein és ünnepein neki mutattak be

áldozatot, minden újszülött családtagot neki ajánlottak fel,

azzal, hogy a gyermeket a házioltár körül körbehordozták.118

Kultusza nem lépte túl a családi kereteket, feltehetően ez volt az

oka annak, hogy idővel az olimposzi tizenkettők sorából,

unokaöccse, Dionüszosz kiszorította.

- Prométheusz:

Nem tagja az Olimposziak tizenkettes társaságának, Prométheusz mégis

a görög mitológia egyik legjelentősebb teremtménye. Uranosz és Gaia

gyermeke, Kronosz testvére, tehát titán. Bár Zeusz született ellenlábasa,

mégsem csatlakozott a titánok lázadásához, ezért nem is jutott a többi

titán sorsára.

Apollón mindannak az istene, ami fenntartja, elfogadja és egyben

elviselhetővé teszi a meglévő társadalmi rendet. Dionüszosz képviseli

mindazt, ami kívül áll ezen a renden. Prométheusz, a régivel

szembenálló, az elégedetlenség szellemének istene, az olimposziak által

megtestesült rend tudatos kritikusa. Azoknak a képviselője, akik e

rendszer korlátait át akarják törni. Ő a vakmerőség és kitartás, a büszke

dac és a régi renddel való szembenállás megszemélyesítője. Az

olimposzi istenek mind a fennálló rend képviselői, Prométheusz nem:

jelszava, nyíltan kimondva, "minden istent gyűlölök."

Ő az az isten, aki sokszor siet segítségére az emberiségnek, bár ezt nem

emberbaráti szeretetből teszi, sokkal inkább az olimposziakkal

szembeni ellenérzésből. Neki köszönhetjük a tüzet. Zeusz, úgy látta,

hogy az emberek mihasznák, semmi haszna nincs belőlük, ezért

117

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest 1977, 65. 118

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003, 127.

70

elhatározta, hogy eltünteti őket a Föld színéről. Prométheusz megszánta

az emberek kiszolgáltatott nemzetségét, és a tüzet lelopta nekik az

égből. Ezzel az emberi haladás kezdeményezőjévé és szimbólumává

vált. Zeusz azonban ezt a tettét szigorúan megtorolta, sziklához láncolta

és keselyűvel tépette a máját. A főisten az emberre is megharagudott,

elküldte neki a nőt, ezt "a szép rosszat" Pandóra alakjában, aki a

halandó emberi nemre hoz veszedelmet. Tőle eredt a szeszélyes női

nem asszonyi fajtája, mely csak azért van a háznál, hogy bajjal sújtsa a

férfit.119

119

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980, 197-200.

71

FOGALMAK

Mükénei kultúra, sötét korszak, archaikus kor, polisz, vendégbarátság, makedón,

antropomorf, Delphoii jósda, athéni drámajátékok, misztériumvallás, eleusziszi misztérium,

olimposzi istenek, titán, attribútum

NEVEK

Homérosz: Iliász és Odüsszeia, Hésziodosz: Istenek születése, Munkák és napok,

Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Sziszüphosz, Moirák, Démétér, Perszephoné, Kronosz,

Uranosz, Gaia, Atlasz, Rhea, Zeusz, Héra, Pallasz Athéné, Héphaisztosz, Hermész, Árész,

Apollón, Dionüszosz, Aphrodité, Artemisz, Hesztia, Prométheusz

IRODALOM

A klasszikus Athén: Corvina Kiadó, Budapest 1970.

Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I., Osiris Kiadó, Budapest 1995.

Frazer J. G.: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965.

Hahn István: Istenek és népek, Minerva Kiadó, Budapest 1980.

Hegyi Dolores: Polis és vallás, Osiris Kiadó, Budapest 2003.

Kerényi Károly: A nap leányai. Gondolatok a görög istenekről, Szukits Kiadó, Kaposvár

2003.

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest 1977.

Kerényi Károly: Mi a mitológia?, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988.

Mireaux, Émile: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Kiadó, Budapest 1962.

Mitológiai ábécé, Gondolat, Budapest 1978.

Seligmann, Kurt: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban, Gondolat Kiadó,

Budapest 1976.

Ritoók Zsigmond: Színház és stadion, Gondolat, Budapest 1968.

Ritoók - Sarkady - Szilágyi: A görög kultúra aranykora, Gondolat Kiadó, Budapest 1984.

Trencsényi Waldapfel Imre: Görög regék, Móra Ferenc Kiadó, Budapest 1976.

Zamarovsky, Vojtech: Istenek és hősök a görög mondavilágban, Háttér Kiadó, Budapest

1994.

72

AZ ÓKORI RÓMA MINDENNAPJAI

"...azt hiszem, a végzet követelte meg, hogy létrejöjjön ez a nagyszerű város, és szárba

szökkenjen az a hatalom, amely az isteneké után a legnagyobb a világon. A Vesta-szüzeket

megerőszakolták, és amikor ikerfiaknak adott életet, Marsot nevezte meg bizonytalan eredetű

gyermekei apjaként - vagy mert így is gondolta, vagy mert egy isten mégiscsak

tiszteletreméltóbb csábító. De sem az istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és

gyermekeit a király kegyetlenségétől: a papnőt megbilincseltette és börtönbe záratta, a

csecsemőket pedig a folyóba dobatta. Valamely gondviselésszerű véletlen folytán a Tiberis

kilépett medréből, és vize csendes tavakká gyűlt, így sehol nem lehetett megközelíteni a folyó

igazi medrét, de az újszülöttekkel odaérkező szolgák joggal remélhették, hogy a gyermekeket a

mégoly lassan folydogáló víz is el fogja nyelni. Így abban a hiszemben, hogy ezzel teljesítették

a király parancsát, kitették a csecsemőket az ártér legközelebbi részén, ahol most a

Ruminalis-fügefa áll; úgy mondják, ezt egykor Romulus fügefának nevezték. Ez a vidék

akkoriban széltében-hosszában lakatlan volt. A hagyomány úgy tartja, hogy miután a

sekélyesben megfeneklett a vízen úszó teknő, amelyben a gyermekeket kitették, a környező

hegyekből egy szomjas nőstényfarkas odament a gyereksírásra, majd lecsüngő emlőit a

csecsemőknek nyújtotta. Olyan szelíd volt, hogy amikor a királyi nyájak pásztora - a neve,

mint mondják, Faustulus volt - rájuk talált, már a nyelvével nyaldosta őket. Faustulus aztán

hazavitte a gyermekeket az aklokhoz, és átadta feleségének, Larentiának, hogy nevelje fel

őket." 120

(Livius I 4.)

I. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

"A rómaiak városa uralja az egész földet, amennyiben nem elérhetetlen, hanem emberektől

lakott; és uralkodik valamennyi tengeren, nemcsak azokon, amelyek Hercules oszlopain

belül vannak, de az Óceánon is, amennyiben az hajózható; ez az első és egyetlen város az

egész történelemben, amely fennhatóságának határait a napkeletig terjesztette ki."121

Így

fogalmazta meg a Római Birodalom nagyságát halikarnosszoszi Dionüsziosz, az Augusztus

120

Németh György (szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó 2011, 50. 121

Halikarnosszoszi Dionüsziosz, Antiquitates Romanae I. 3.3-6. idézi: Grüll Tibor: Az utolsó

birodalom, Typotex Kiadó, Budapest 2007, 24.

73

korabeli történetíró. És valóban, a világtörténelemben példátlan kiterjedésű és erősségű

birodalom született, amelynek különlegessége, hogy nem csupán tiszavirág életű egységet

tudott fenntartani, hanem hosszú évszázadokon keresztül uralni tudta az ókori világ

civilizált régióinak szinte egészét. Birodalmához tartozott a mai Európa jelentős része,

Kisázsia, Afrika északi partvidéke, a Földközi tenger egész térsége. Több mint 5 millió

négyzetkilométert ölelt fel, lakosainak száma 70-90 millió között mozgott, az önálló városi

közösségek száma megközelíti a 6000-et.

Történetét három korra szokás osztani: a királyság, a köztársaság és a császárság

korára. "Uralmának a királyságon, köztársaságon és császárságon átívelő „örökkévalósága”

pontosan 1083 évig tartott"122

.

A királyság (Kr. e. 753-510)

A Kr. e. 1. évezred kezdetén latin pásztorok telepedtek a Tiberis partja közelében

fekvő és később Róma városának helyet adó hét domb egyikére, a Palatinusra. Ennek

a kezdeti városalapításnak az emlékét őrzi Romulus és Remus története. Róma városa

a többi 6 domb 30 latin községének a szövetségével született meg. A római

hagyomány szerint e szövetséget követő 250 éven keresztül hét király uralkodott itt (a

tudományos vélekedés szerint azonban a hét király közül csupán három volt valódi

történelmi személy). Az utolsó három király etruszk származású volt, ami jelzi, hogy

Róma a térség vezető népcsoportjának, az etruszkoknak az uralma alá került.

510-ben azonban a római arisztokrácia összefogásával elűzték Tarquinius Superbust,

Róma történelmének utolsó királyát és kikiáltották a köztársaságot. Róma ezzel nem

csak felszabadult az etruszk fennhatóság alól, de történelmében egy korszak is

lezárult: a római királyok kora.

A Római Köztársaság (Kr.e. 510-27)

- A római köztársaság államszervezete123

A római patríciusok felkelése kényszerítette ki a király elűzését, és a kialakuló

köztársaság is a patríciusok érdekei mentén szerveződő állammá lett. A római

köztársaság államberendezkedése ugyanolyan hierarchikus felépítettségű volt

mint a királyságé, a köztársasági intézmények elsősorban azt a célt szolgálták,

hogy garantálják, hogy az állami főhatalmat ne lehessen kisajátítani. Ennek

122

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 163. 123

Földi András: A római köztársaság államszervezete, Rubicon. 58-59. 1996/04-05. 8-15.

74

érdekében szigorúan korlátozták a hatalom gyakorlását biztosító tisztségek

(magisztrátusok) jogkörét. A legtöbb magisztrátus hivatali ideje egy esztendeig

tartott és a következő évre nem volt újraválasztható. A hatalommal való

visszaélés elleni garancia másik formáját jelentette a kollegialitás intézménye,

melynek értelmében a magisztrátusok tisztségeit két, egymással teljesen

egyenrangú személy töltötte be. A köztársaság évszázadaiban a magisztrátusok

igen bonyolult struktúrája alakult ki. Ennek kissé leegyszerűsített változata a

következő:

consul

A római állam élén a consulok álltak, akik a politikai, katonai és a

polgári hatalom legfőbb irányítói voltak. Megillette őket a senatus és a

népgyűlés egybehívásának és a törvényjavaslatok előterjesztésének a

joga. Ők voltak a hadsereg főparancsnokai és a bíráskodás fejei. Jogi

értelemben a két konzul között nem volt hatáskörmegosztás. Általában

azonban megosztották egymás között a hatásköröket sorshúzás útján,

vagy időszakosan, ahol a felosztás általában azt követte, hogy polgári

ügyekben havonként, a hadsereg vezetésében naponként váltják

egymást. Az egyik consul bármit megtehetett a másik megkérdezése

nélkül, társa azonban vétójoggal rendelkezett.

censor

A censor volt a római köztársaság legnagyobb tekintélyű magistratusa.

Rájuk is érvényes volt a kollegialitás elve, ketten töltötték be a

tisztséget. Censorokat azonban nem évenként, hanem ötévenként

választottak és csak 18 hónapig töltötték be a tisztséget. Ennek oka az

volt, hogy Rómában ötévenként írták össze a polgárokat, és sorolták be

őket vagyoni kategóriák alapján. Ennek a lebonyolítása a censorok

feladata volt. A tekintélyüket és politikai befolyásukat nagyban növelte,

hogy feladataik közé tartozott a senatorok névjegyzékének összeállítása

is. Voltak ugyan erre vonatkozóan bizonyos szabályok, azonban

politikai megfontolásból a censorok ezeket gyakran áthágták. Rajtuk

múlott tehát, hogy ki kerül be a senatusba.

75

néptribunus

"A plebejusok régtől fogva önálló politikai szervezettel rendelkeztek,

amely szinte mint állam az államban működött."124

Saját népgyűlésük,

és maguk által választott hivatalnokaik voltak. A legrangosabb

közülük, a plebejusi "állam" consulainak mondható néptribunus. A

kezdetben két, később tíz tribunust a plebejusi népgyűlés évenként

választotta, és igen széles jogkörrel rendelkezett. Személyük szentnek

és sérthetetlennek számított, aki őket megsértette, azt meg is lehetett

ölni. A hatalmuk azonban kizárólag a város területén volt érvényben,

városon kívül ugyanolyan polgárnak számítottak, mint bárki más.125

Ők hívták össze a népgyűlést, ahol ők elnököltek és terjesztették elő a

néphatározatokat. Közigazgatási és igazságszolgáltatási hatáskörrel is

rendelkeztek. A köztársaság előrehaladtával a tribunusok a senatus

ülésein is részt vehettek, ott fel is szólalhattak, sőt annak összehívását is

kezdeményezhették.

A tribunusok legfontosabb jogosítványa a segítségnyújtási jog volt,

melynek révén a dictator és a censor kivételével valamennyi

magistratus intézkedését hatálytalaníthatták. A népgyűlés és a senatus

döntéseire ez a jog azonban nem terjedt ki.

dictator

Rendkívüli esetekben felállítható hivatal, akit a consul vagy a senatus

nevezhet ki. Végveszély esetén vagy "bizonyos sürgős, hatékony

fellépést igénylő alkalmi feladatok elvégzése céljából "126

nevezhettek

ki diktátort, mindig egy személyt, de legfeljebb hat hónap időtartamra.

A római dictatura állapota a modern alkotmányjogban is ismert

"rendkívüli állapotra" emlékeztet. A dictator rendelkezett a végrehajtó

és a bírói hatalom felett, és ő nevezte ki a neki engedelmességgel

tartozó katonai főparancsnokot. Az államszervek és intézmények a

diktatúra időszakában csak nagyon korlátozott formában működtek. A

dictatornak jogában állt az egyes polgárok jogait is korlátozni.

124

Földi András: i.m. 10. 125

A tribunus kötelességei közé tartozott, hogy bármikor a polgárok rendelkezésére álljon. Házának

éjjel-nappal nyitva kellett állnia, és a várost nem hagyhatta el egy egész napra. 126

Földi András: i. m. 12.

76

senatus

A római köztársaság legnagyobb hatalmú államszerve. A római

köztársaság idejében a valódi hatalom a senatus kezében volt. A

magistrátusok már rövid hivatali idejük miatt sem tudták ellensúlyozni

a senatus befolyását, a népgyűléseken pedig az érdekek elsősorban a

társadalomban betöltött helyzet függvényében voltak érvényesíthetőek,

és ott már csupán a magistrátusok által előterjesztett kérdésekről

lehetett dönteni.

Tagjai a volt magistrátusok közül kerültek ki. Kezdetben 300, Caesar

idejére már 900 tagja volt, akiket a censorok élethossziglan neveztek ki.

Elnöke a legidősebb censori rangú senator (princeps senatus) volt.

A senatus hatáskörébe tartozott:

az interregnum ellátása: mindkét consul halála vagy más okból

való kiesése esetén. Ilyenkor a senatorok mint interrexek

egymást 5 naponként váltva gyakorolták az állami főhatalmat;

a népgyűlésen elfogadott törvények szentesítése, ami később

ugyan puszta formalitássá, majd fölöslegessé vált, de a senatus

ezután is jogot formált arra, hogy felülbírálja a törvényeket azok

alkotmányossága szempontjából, ebben tehát a modern

alkotmánybíráskodás csíráját láthatjuk;

senatusi határozatokkal tanácsokat adott a magistratusok,

elsősorban a consulok számára, amelyek de jure ugyan nem

voltak kötelezőek, ám de facto a törvény tekintélyével

rendelkeztek;

a külpolitika irányítása, követek küldése és fogadása;

a hadügyek irányítása, így például a hadvezérek kiküldése és

visszarendelése;

az állami pénzügyek ellenőrzése;

az igazságszolgáltatás irányítása.127

népgyűlés

A népgyűlés a római köztársaság legfőbb államszerve, ahol minden

római polgár részt vehet. A népgyűlés feladatkörébe tartozott a

127

Földi András: i. m. 13.

77

magisztrátusok megválasztása, valamint az általuk előterjesztett

javaslatok elfogadása. A római népgyűlések eredendően katonai

gyűlések voltak, ennek következtében a "felsorakozás" és a lebonyolítás

szigorú katonai rend szerint történt. Ebből adódott, hogy a polgárok

szervezeti egységek szerint gyűltek össze, ahová vagyoni helyzetük

alapján lettek besorolva. A patríciusok és a plebejusok kizárólag akkor

tartottak közös gyűlést, ha hadügyekben kellett dönteni. A város falain

kívül a tágas Mars mezőn tartották a gyűléseket. Tagjai katonai

szolgálatra alkalmas, 17 és 60 év közötti férfiak lehettek. Szintén a

katonai eredettel függ össze, hogy e gyűléseken a vitának nem volt

helye, a magistratusok által feltett kérdésre kellett igennel vagy nemmel

szavazni, kezdetben nyílt formában, később agyagtáblákon, titkosan. Az

eljárásnak egy nap leforgása alatt be kellett fejeződnie. Ebből is

adódott, hogy a szavazást az abszolút többség elérése után már nem

folytatták.

A polgárok vagyoni helyzetük szerint centuriákat alkottak, de úgy, hogy

a két leggazdagabb réteg centuriáinak a száma nagyobb volt, mint a

lakosság zömét tömörítő többi centuria együttesen. Mivel a szavazásnál

nem az egyes polgár szavazatát vették számba, hanem a centurián belüli

végszavazás eredménye alapján minden centuriának egy szavazata volt,

így a döntés az előkelők kezében volt. A szavazás nem egyszerre,

hanem a centuriák rangsora szerint történt, a szavazást pedig az abszolut

többség elérésekor befejezték, így a kisebb vagyonú centuriák

szavazására rendszerint már sor sem került.

- Hódítások a köztársaság korában

Róma a vidéki ismeretlenségből a köztársaság korában jutott el oda, hogy a

világ elsőszámú birodalmává vált. Szüntelenül zajló véres háborúk és

fondorlatos diplomácia volt az, ami Rómát naggyá tette.

Itália megszerzése

Az 5. században elfoglalta közvetlen szomszédai birtokait. A

három szamniszi háborúban megteremtette fennhatóságát

Közép-Itália felett.

78

A 3. században Róma hozzálátott a görög délvidék

meghódításához, majd sorozatos hadjáratokban egész Itáliát

fennhatósága alá vonta.

Egész Itália birtoklása és a térségben szerzett

megkérdőjelezhetetlen befolyás elkerülhetetlenné tette

Karthágóval, a földközi-tengeri kereskedelem urával való

összeütközést, amely a 150 évig tartó három pun háborúhoz

vezetett.

Pun háborúk

Karthágót a Kr. e. 9. században betelepülő punok alapították egy

eredetileg kereskedőlerakatként szolgáló telephelyből. Rövid

idő alatt virágzó várossá nőtte ki magát, néhány évszázad

leforgása alatt 250 városra és 40-50 ezer négyzetkilométernyi

terület több millió lakosára terjesztette ki fennhatóságát.

(Északnyugat-Afrika tengerparti sávja, Szicília nyugati és

Hispánia déli partvidéke, Málta, Szardínia, Korzika, Baleárok

szigetcsoportja) Jelentős bevételének köszönhetően a korszak

legerősebb zsoldoshadseregével és hadiflottájával

rendelkezett.128

Róma a punokkal folytatott háborúk alatt nőtte ki magát a

tengereken is harcba szálló világbirodalmi tényezővé. Az első

pun háború kitörésekor Róma lényegében itáliai föderációként

működött, provinciák, keleti érdekeltség és ütőképes hadiflotta

nélkül. A pun háborúknak köszönhetően megszervezte tengeri

katonai erejét, és a punok erőfölénye ellenére legyőzte

Karthágó csapatait. Így a Földközi-tenger nyugati medencéje

feletti uralom az ő kezébe került.

A karthágóiak, akik nehezen tudták elfogadni a Földközi-tenger

nyugati medencéje feletti befolyásuk elvesztését, újabb háborút

provokáltak Rómával. A második pun háború Róma számára a

létéért folytatott legnagyobb küzdelme volt. Hannibál, a

karthágóiak híres hadvezére, másfél évtizedig táborozott

128

Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 85.

79

csapataival Itália területén, s többször megsemmisítéssel

fenyegette Rómát. Emberfeletti küzdelemben Rómának végül

sikerült felülkerekednie. Scipio vezetésével döntő győzelmet

arattak Zámánál a karthágói csapatok felett. A győzelem

azonban nagyon nagy áldozatokkal járt, csak Itálián belül több

mint 400 nagyobb település pusztult el.129

A harmadik pun háború - az első a pun háborúk sorában, amit

Róma provokált ki - Karthágó teljes elpusztításával végződött,

és a rómaiak különös kegyetlenséggel jártak el a megtorlásban.

A várost földig lerombolták, és helyét sóval szántották be,

lakóit rabszolgáknak adták el. "A rómaiak pusztaságot

teremtettek, amit aztán úgy hívtak, hogy béke."130

- összegzi

később Tacitus honfitársai kegyetlenségét.

A provinciák meghódítása

A pun háborúk időszakában Róma már megkezdte nagy keleti harcait,

a karthágói veszély semlegesítése után azonban már semmi sem állta

útját abban, hogy fennhatósága alá vonja a nagy keleti királyságokat és

a térség kisebb, független államait. A meghódított területeket

provinciákká alakította át, és a Birodalom közigazgatásának és

gazdasági rendszerének szerves részévé tette:

Nagy Sándor birodalmának utódállamait, a hellenisztikus

nagyhatalmakat: Makedóniát, Egyiptomot és a Szeleukida

Birodalmat Rómának meg kellett törnie, ha azt akarta, hogy

ellene ne egyesítsék erejüket. Makedóniát a szárazföldi

Görögországgal együtt és a szíriai háborúban a Szeleukida

Birodalmat még a III. pun háború lezárulása előtt sikerült

legyőzni és provinciává alakítani. (Egyiptomot Kleopátra és

Antonius legyőzésével Augusztus fogja majd végérvényesen

térdre kényszeríteni.)

A köztársasági légiók sorra elfoglalták a Földközi-tenger

vidékének országait, Galliát, Hispániát, Észak-Afrika nagy

129

Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 88-92. 130

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 159.

80

részét, Illíriát, Kis-Ázsia független királyságait, Szíriát és

Palesztinát.

Róma szövetségese Pergamon, az "utolsó szabad állam", amely

még nem süllyedt provinciális státusba, jól látva, hogy a római

uralom elkerülhetetlen, önként vállalta a római fennhatóságot.

Uralkodója végrendeletileg Rómára hagyta birodalmát. Ezzel a

nagy hódítások kora lezárult. A földközi-tengeri partvidék java

része Róma kezére jutott131

- A polgárháborúk

Ha háború dúlt, Róma Janus-templomának kapuit nyitva tartották.

Ötszáz év alatt a kapuk csak három röpke alkalommal maradtak zárva.

A hódítások hihetetlen véráldozatot követeltek Róma népétől. Gondot

jelentett ugyanakkor az is, hogy egy városállam viszonyaihoz igazított

társadalom és politikai intézményrendszer nem volt képes birodalmi

keretek között hatékonyan működni. A társadalmi ellentétek végletekig

kiéleződtek. "A köztársaság fennállásának utolsó száz éve alatt a

külföldi hadjáratok egy sor polgárháborúval alkottak kusza

szövevényt."132

A birtokos parasztság, amely a hadsereg gerincét

jelentette, katonai szolgálatban töltötte életét, így nem tudta

megművelni a földjét, és elszegényedett. A háborúk hadizsákmánya, a

rabszolgák beözönlése a társadalmi elitet gazdagította elsősorban. A

megoldatlan társadalmi kérdések véres polgárháborúba torkoltak. "A

köztársaság bázisának, a szabadparasztságnak a pusztulása, (...) s az

egyéni célokra felhasználható zsoldos hadsereg133

megásta a

köztársaság sírját."134

Julius Caesar volt az, aki a válság okát magában a köztársaság

intézményében látta, és úgy gondolta, az egyeduralom megteremtése az

egyetlen kivezető út. Miután politikai ellenfeleivel leszámolt és

megszilárdította hatalmát, a köztársaság intézményei ellen intézett

131

Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 94. 132

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 160. 133

Marius, néppárti politikus, hogy tehermentesítse a parasztságot a katonai kötelezettség alól, katonai

reformot vezetett be Kr. e 107-ben, ezzel a reformmal megteremtette a zsoldoshadsereget. 134

Majoros József: Római élet, Gemini Kiadó, Budapest 1996, 14.

81

döntő rohamot. Neve a teljhatalom jelképévé vált, nyíltan

önkényuralkodóként lépett fel, felszámolta a köztársaság intézményeit

és hadat üzent a köztársasági hagyományoknak. Az egyeduralmat

átoknak tekintő Rómában azonban nem fogadták el Caesar törekvéseit.

A köztársaságot megmenteni kívánó Brutus vezette ellenzéki

összeesküvő-csoport meggyilkolta Caesart.

Halála után pártja vezetését unokaöccse, Octavianus ragadta magához,

és szétzúzta Brutus köztársaságpárti frakcióját. Octavianus azonban

tanult Caesar hibájából. Mindig ügyelt arra, hogy a köztársasági

érzelmeket és hagyományokat nyíltan ne sértse meg. A

polgárháborúban Caesar megtorlójaként és nem a köztársaság

megdöntőjeként lépett fel. A hatalmat lépésről-lépésre ragadta

magához. A köztársaságpártiak legyőzése után nem sajátította ki az

uralmat, hanem kettéosztotta a birodalmat; ő Itáliát és a Birodalom

nyugati felét igazgatta, a keleti részek Marcus Antonius, Caesar

leghűségesebb hadvezérének fennhatósága alá kerültek. Csak amikor

már hatalmát szilárdnak érezte, akkor fordult korábbi társa ellen.

Marcus Antoniust, a Kelet urát, Actium melletti tengeri ütközetben

győzte le. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét a római császárkor.

Octavianus ezután a győzelem után látta elérkezettnek az időt, hogy

véget vessen a köztársaságnak. Ekkor vette fel az Augustus (fenséges)

címet, és a megfelelő törvényes felhatalmazással megszerezte a

teljhatalmat.135

- Császárság

„Ha meg kellene jelölni a világtörténelem azon időszakát, amikor az emberi

faj életfeltételei a legszerencsésebbek és legvirágzóbbak voltak – írja

Gibbon136

-, akkor habozás nélkül a Domitianus halálától Commodus trónra

135

Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992,103-104. 136

Edward Gibbon (1737-1794) a felvilágosodás korának neves brit történésze. Fő műve A római

birodalom hanyatlásának és bukásának története, a római birodalomért és az ókori római kultúráért

való lelkesedés előfutára az európai történetírásban.

82

lépéséig tartó szakaszt nevezném meg.”137

Nem véletlen Gibbon lelkesedése a

római császárság korában megszületett rend iránt. Az Atlanti-óceántól a

Perzsa-öbölig húzódó birodalom határain belül a csodás "Pax Romana", a

római béke és a stabilitás páratlan korszaka következett el. A terjeszkedő

háborúk ugyan nem fejeződtek be végérvényesen, de csupán a biztosabb

védelmet nyújtó természetes határok elérése volt a cél. "Meg kell tartani

határain belül a birodalmat." - ahogy ezt Augustus tanácsolta utódjának,

Tiberiusnak138

. Augustus uralkodása alatt a római kultúra és művészet

virágkorát élte, a városok száma csak Itáliában elérte az 1200-at, több mint 16

millió lakossal, a provinciák gazdasági és politikai jelentősége is folyamatosan

növekedett. E korszakot sok római már saját korában is aranykorként tartotta

számon. A prosperitás mellett azonban megvoltak a birodalom árnyoldalai és

gyenge pontjai.

Principátus és a klasszikus császárság korszaka

A köztársaság felbomlott a polgárháborúkban és a világbirodalmi

keretek között, felváltotta a monarchikus uralom rendszere; a

császárság, amely körülbelül 500 évig tudta egyben tartani a

birodalmat.

A császárkor első korszakát principátusnak nevezik. Ez a

rendszer Augustushoz kötődik, melynek lényege a

köztársasági örökségnek a látszat szintjén való megtartása. A

köztársasági intézmények és a császári államapparátus egymás

mellett léteznek. Működik a szenátus, megtartják a

népgyűléseket. Bár szerepük merőben formális, jelenlétük

mégis leplezi az egyeduralom tényét.

Nem mellékes, hogy a köztársasági hagyományoknak

megfelelően a szenátus volt az a testület, amelynek jogában

volt a császárt megválasztani, és feladata volt a császári

méltóságnak a legitimitást megadni. A császár "csak választás

alapján juthatott hatalma birtokába, rokonság és születés

137

Norman Davies: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002, 191. 138

Tacitus: Annales I. 11. idézi: Grüll Tibor: Az utolsó birodalom, Typotex Kiadó, Budapest 2007, 30.

83

alapján sohasem támaszthatott igényt kiváltságos

helyzetére."139

Az uralkodó nevében princeps, csak mint a polgárok közül az

első gyakorolja a hatalmat, amely nem korlátlan, a

törvényekhez és a szokásokhoz igazodnia kell. Ezek a korlátok

olykor igen viszonylagosak. Jól bizonyítják ezt a már

Augustus közvetlen utódai közt fellépő örült császárok, mint

Néro vagy Caligula önkényuralma. Önkényükben azonban ők

is tiszteletben tartották a köztársasági látszatot.140

Dominatus

Septemius Severus (193-211) volt az első császár, aki nyíltan szakítani

mert a köztársasági intézményekkel, és a szenátus hatalmát is semmibe

vette. Ezzel mintegy megszüntette a principátus rendszerét. "Septemius

Severus volt a birodalomnak első igazi korlátlan vagy csaknem

korlátlan monarchája, aki mint ilyen, elég bátor is volt a dominus

hivatalos címzést megkövetelni, aki palotájában rendelkezett, s úgy

megalázta a szenátust, hogy az régi tekintélyét sohasem nyerte vissza

többé. Septemius Severus volt az igazi szerzője annak a felforgatásnak,

amelyet sok történetíró Caesarnak tulajdonít!"141

A szenátus

semmibevétele azonban súlyos válságot idézett elő a Birodalomban,

hiszen megkérdőjelezhetővé vált a császári hatalom legitimitása.

Marcus Aurelius 180-ban bekövetkezett halála óta az utódlás

kérdéséből adódóan egy újabb válságos, polgárháborúktól véres

korszak kezdődött Róma történelmében, amely a Severus dinasztiát

követő katonacsászárok időszakában fajult el végletesen. 180-at követő

kilencven év alatt nyolcvan császár uralkodott, csak Gallienus

uralkodása alatt 90 trónkövetelő lépett fel. Severus politikája, hogy

semmisnek tekinti a szenátust, tovább mélyítette a válságot. Ahogy a

híres történész G. Ferrero megfogalmazta: "a szenátus teljes

kikapcsolása után pedig az egész birodalomban nem volt többé testület,

amely képes lett volna a császár megválasztását végrehajtani vagy

139

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 9. 140

Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992, 104-106. 141

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 9.

84

legalább alkotmányjogilag megerősíteni, - más szavakkal: teljesen

szakítottak a törvényes szentesítés elvével. (...) A császárválasztás most

már a légiók kezében volt, a legfőbb méltóság átruházása pusztán az ő

kegyüktől függött. De légió sok volt (...) Így hát egyik polgárháború a

másikat követte."142

Kereszténység mint államvallás

Constantinus császár volt az, aki a kereszténységet hívta segítségül,

hogy a véres polgárháborúk korszakának véget vessen, és a birodalom

politikai és morális egységét és az államhatalom tekintélyét új alapokra

helyezze. Azáltal, hogy az uralkodó és a keresztény egyház

"szövetségre" léptek, Constantinus egy erős központi hatalom

kiépítésében és gyakorlásában az egyház tekintélyére támaszkodott.

Személye ugyan nem nyer isteni rangot, hiszen ez ellentmondásban

állna a keresztény tanításokkal, de hatalmának forrása Isten akarata.

Ezáltal uralkodása szakrális rangra emelkedik, amely egy olyan erős

legitimitást biztosít a császári hatalomnak, mely megerősítette az

államhatalom tekintélyét. A kereszténység ekkor azonban még nem kap

kizárólagos rangot, az üldözése szűnik meg, és a legtekintélyesebb

vallássá emelkedik a többi pogány vallás között. Nagy Theodosius

császár lesz az, aki 380-ban államvallássá teszi a kereszténységet és

minden alattvalójának kötelezően előírja a kereszténység felvételét és a

pogányságot hivatalosan is betiltják. A pogányságnak adott

szimbolikus kegyelemdöfés, amikor 396-ban Alarik, gót király

felgyújtja a pogányság utolsó nagy központját, az eleusziszi szentélyt.

Constantinus uralkodásának egyik legmeghatározóbb döntése volt,

hogy a Birodalom székhelyét keletre helyezte át, Rómából

Konstantinápolyba. A nyugati provinciák a barbárok betöréseinek

következtében elnéptelenedtek, gazdaságuk és infrastruktúrájuk

összeomlóban volt. A keleti tartományok gazdagabbak, népesebbek és

a birodalmat sújtó csapásoktól érintetlenebbek voltak. Constantinus

történelmi jelentőségű intézkedését Ferrero, olasz történész a következő

142

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 26-27.

85

szavakkal értékeli: "Constantinus kitűnő éleslátással választott, mert

Konstantinápoly szinte arra van teremtve, hogy egy félig Ázsiában,

félig Európában fekvő birodalom fővárosa legyen. De a birodalom

székhelyének áthelyezése a Bosporus mellé azt jelentette, hogy Róma

világtörténeti küldetése nyugaton, az ókori civilizáció utolsó nagy

teljesítménye, be volt fejezve, s új korszak kezdődött."143

- A Birodalom bukása

A Birodalom fővárosának keletre való áthelyezése a nyugati provinciák végső

összeomlását hozta magával. 406-ban a Rajna befagyott jegén vandálok és más

barbár törzsek özönlöttek a birodalomba, anélkül, hogy komoly ellenállással

találkoztak volna. 410-ben már Rómát ostromolták és dúlták fel, amire 800 éve

nem volt példa Róma történetében. 433-ban pedig már a Gibraltári-szoroson 80

ezer vandál kelt át. 476-ban Róma városa végleg elesett és lett a vandálok

fennhatósági területe. Ami ezután következett, az a római civilizáció

maradványainak teljes felbomlása. Egyiptomban, Görögországban és a

Balkánon 1000 évre volt szükség, hogy elérjék a római birodalom alatti

lakosság méretét. A gazdaság és a kultúra intézményei összeomlottak. A

szervezett államhatalom, mely katonai védelmet, szervezett

igazságszolgáltatást és közigazgatási rendszert működtetett 300 évig, az

európai királyságok megjelenéséig nem működött a volt Nyugat-római

Birodalom területén.

"Amit közönségesen a római birodalom bukásának neveznek, - fogalmaz

Ferrero, a valóságban nem más, mint a civilizáció összeomlása a nyugati

provinciákban."144

Keleten Constantinus utódai a korlátlan császári hatalom

formái között még századokon át működtették a bizánci birodalmukat. Ferrero

szerint a bukás valódi oka abban állt, hogy "a római államban két egymásnak

ellentmondó tekintélyi elvet akartak összeolvasztani. Ezek egyike a

monarchikus elv volt, amely keleten, Kisázsiában, Szíriában és Egyiptomban, a

Nagy Sándor hódító hadjárata előtti és utáni dinasztiákban a legkülönbözőbb

fejlődési fokozatokon ment át; a másik a köztársasági, amely Európában,

mindenekelőtt Hellasban és Itáliában, a régi városállamokban jutott kifejezésre.

143

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 109. 144

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 127.

86

E két elv egyesítése (...) elejétől hibás volt, mert nem sikerült vele azt az

alkotmányjogi eszmét kifejezésre juttatni, amelyen a köztársasági monarchiát

megkoronázó tekintély megvethette a lábát. Nem volt meg a monarchiák

örökösödése, nem volt szabályozott választási eljárás, melyeket a

köztársaságban törvény és hagyomány szentesített.(...) semmiféle eszköz nem

volt (...) a legitimitás elvének egyértelmű és hatályos érvényesítésére, a császár

megválasztására. (...). Ennek következménye volt a forradalmak és háborúk

ama rémes korszaka, amely mint láttuk, a birodalom felbomlására vezetett."145

II. RÓMA VALLÁSA

A rómaiak sok-sok évszázad alatt kapcsolatba kerültek a Földközi-tenger medencéjének

minden istenével és a különböző kultúrák istenvilágával, melyeknek kultuszát beillesztették

saját gyűjteményükbe. Ebből adódóan a római vallás meghökkentően eklektikus. Három

különböző kulturális hagyomány azonban a római vallási szokásokban jól elkülöníthető.

A római vallás legősibb rétegei

A városalapító latin törzsek a földművelő közösségekre jellemző természetvallás

kultuszait hozták magukkal. Itt megtaláljuk a nyomait a totemizmusnak, melyre

Romulus és Remus anyafarkasa vagy a késő római korba nyúló harkály-tisztelet is

utal.

­ A legősibb római vallási kultuszok közé tartozik a numenek tisztelete, a

megszemélyesítés nélküli isteni hatalmakba vetett hit, melyek

megszámlálhatatlan számú szellemként irányítják és védelmezik az emberi élet

minden területét. A numeneknek egy csoportja a családi élethez kötődik,

amelyek kiemelt szerepet játszottak a rómaiak vallási kultuszai között, és

tiszteletük a Birodalom korában is megmaradt. Ezen istenek előtt családi

közösségben, házi oltáron tisztelegtek. E segítő isteni erőknek három nagy

csoportja volt aszerint, hogy hol fejtették ki a befolyásukat.

Genius: "Minden embernek megvolt a maga személyes védőistene. Ez a

Genius - eredetileg a férfiak nemzőképességének és a családot fenntartó

erejének megszemélyesítője. Ő kiséri végig a férfit életében, és tartja

145

G. Ferrero: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924, 126-

127.

87

fenn életerejét. A nőknek, mivel amúgy is apa, illetve férj irányította

sorsukat - önálló Geniust eredetileg nem tulajdonítottak; később a

családanyák isteni védelmezőjéről, Iunóról vélték azt, hogy ő

helyettesíti az asszonyok egyéni Geniusát"146

.

Penates: A családnak és magának a háznak, a családi vagyonnak a

védelmezői.

Lares: A család elhunyt őseinek védelmező szellemei, "az ősök

szellemeinek reprezentánsai"147

, akik a családtagok szerencséjéről,

egészségéről gondoskodnak.

Egyedi vonások a személyes istenek világában

A görögséggel való találkozás előtt már voltak a rómaiaknak személyes ember formájú

isteneik, sokukat később a görög istenekkel azonosítottak, és a görög istenek képére

formálták át őket, így eltűnt önálló római arculatuk. Azonban Janus és Saturnus jellege

olyannyira kötődött a római szemlélethez, hogy sehogy sem sikerült a

"görögösítésük", és tiszteletük megőrizte ősi jellegét. Ezért szokás őket a két

legrómaibb istenségnek nevezni.

- Janus

Janus a kétarcú isten, minden kezdet római istene, az ajtók, a kapuk és átjárok

oltalmazója. A rómaiak minden fontos esemény előtt hozzá imádkoztak.

Ugyanakkor a vég, a megérkezés, a beteljesülés istene is ő. Január hónap róla

kapta nevét. Janust a rómaiak kettős arccal ábrázolták, egyszerre tekint előre és

hátra. Nem tudták semmilyen görög istennel azonosítani, ugyanis a görög

mitológiában nem volt hozzá hasonló istenség.

- Saturnus

Saturnus a földművelés ősi római istene. Saturnusban látták az új

társadalmi rend megalapítóját: ő tanította meg az embereket a

földművelésre és a települések létesítésére, a törvényeket is ő adta az

embernek. Uralkodásának ideje az emberiség aranykora. Később, a

görög mítoszok hatása alatt Kronosszal azonosították, ami kissé

146

Hahn István: Róma Istenei, Gondolat Kiadó, Budapest 1975. 7 147

Hahn István: Róma Istenei,Gondolat Kiadó, Budapest 1975. 7.

88

önkényes, Kronosz csak felületesen, az aranykorral való kapcsolata

révén rokon Saturnusszal.

Saturnus tiszteletére rendezett fő ünnepségeket Saturnáliának

nevezték148

. Számos népnél ismertek voltak azok az ünnepek, amikor az

emberek átadták magukat a "jog és az erkölcs korlátait félredobva" a

féktelen örömnek, a józanság béklyóitól felszabadultan akár "a kéj és a

bűn vad orgiáinak" közepette. Rómában Saturnus ünnepe adott erre

alkalmat, amikor egy héten át december 17-től 23-ig hatalmas karnevál,

"dorbézolás és a gyönyör őrjöngő hajszolása" közben mulattak Róma

utcáin. A római Saturnália ünnep legnagyobb nevezetessége, hogy e

rövid átmeneti időre a rabszolgák is élvezhették a szabadosság

gyümölcseit. Az ünnep utolsó napján a rabszolgák jelképesen szabadok

lettek, mivel az aranykor nem ismerte sem az úr, sem a szolga fogalmát.

"A rabszolga szidalmazhatta gazdáját, lerészegedhetett urai módján,

asztalhoz ülhetett velük, és még egy szemrehányó szó sem érhette azért

a magatartásért, amelyért más időszakban korbács, börtön vagy halál

lett volna a büntetése. Sőt mi több, a gazdák tényleg helyet cseréltek

rabszolgáikkal, és kiszolgálták őket az étkezésnél; míg a rabszolga nem

végzett az evéssel-ivással, míg le nem szedték az asztalt, addig

gazdájának nem terítettek ebédre."149

Görög vallás hatása

- A rómaiak szinte teljes egészében átvették a görög mitológiát és a görög

isteneket, csupán saját istenneveikre keresztelték őket. Csak néhány olyan

itáliai isten akadt, akinek a legjobb akarattal sem sikerült a görög megfelelőjét

megtalálni. Az átvétel azonban felületes maradt. Míg a görög isteneket nem

lehetett egy az egyben egy funkcióval azonosítani, sokkal inkább egy

eszmeiséget, szellemiséget szimbolizáltak, addig a római istenek tapadtak a

konkrét funkcióhoz. Ezáltal az istenek jelentősége és jelentettsége is változott.

(Minerva például jelentéktelenebb, mint Athéné, Mars tiszteletreméltóbb mint

Árész.)

148

J. G. Frazer, Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965. 326-327. 149

J. G. Frazer, Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 327.

89

- Az itáliai istenek világa nem a mítosz volt, hanem továbbra is, mint a legősibb

római vallásban az aggályosan tiszteletben tartott szertartások. Rómában az

istenek nagyságának elismerése elég ahhoz, hogy az ember boldogságát

szavatolja. Az istenek nem kívánják az embertől egész szívét, egész lelkét és

minden képességét. Az istenek csupán annyit kérnek, tartsák őket tiszteletben,

és megfelelő pontossággal hajtsák végre a szertartásokat. Ha a földi halandó

ezt megtartja, garantált a sikere itt a földön.

- Az istenek és emberek között szinte szabályozott jogi viszony van. Jellemző

fogalmi felirat: Fogadalmát szívesen teljesítette, mert az isten megérdemelte.

- A vallás nem hit, inkább állampolgári fegyelem dolga volt. A római

fennhatóság elismerése, áldozatbemutatás, formaságok betartása, de nem a

leigázott népek isteneinek eltörlése.

Misztériumvallások

­ Formai vallások helyett hit és lelki tartalom jellemzi. Teljes megváltást ígért és

örökéletet.

­ A tisztelet tárgyául szolgáló istenek olyanok, akik mítoszuk szerint végletesen

szenvedtek, iszonyú halállal haltak meg, de újjászülettek és feltámadtak.

(Ozirisz, Dionüszosz)

­ A legelterjedtebb: az egyiptomi Ízisz és Ozirisz kultusz, az iráni eredetű

Mithrász, az ősi iráni Napisten kultusza, aki az embereket a jóért való

harcukban cselekvően támogatja.

III. A RÓMAI TÁRSADALOM SAJÁTOSSÁGAI

A római polgárjog150

­ Kategóriák

A Római Birodalomban az elsődleges választóvonal az emberek között,

hogy valaki szabad emberek közé sorolható-e vagy a rabszolgák közé.

A rabszolgák nem rendelkeztek jogokkal.

150

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 37

90

A másik határvonal a szabad emberek közösségén belül a római

polgárjog birtoklása vagy csupán az állami közösséghez való tartozás

joga. A római polgárjog különleges státuszt jelentett a birodalmon

belül. A római polgár rendelkezett a legteljesebb szabadsággal, a római

jog nyújtotta jogbiztonság csak rá vonatkozott. Számuk Claudius

uralkodása alatt (41-ből származó közlés) megközelítette a 6 milliót.

A harmadik státuszbeli kategória a római családon beül húzódott. "A

római polgár belső családi élete az állam számára szent volt. A családfő

(pater familias) ezen autonóm közösség egyeduralkodója volt. (...)

Egyedül ő rendelkezett a jogok összességével, a hatalma alá tartozó

családtagok - lehettek bármily megbecsült és tekintélyes római

polgárok - a jogélet bizonyos, elsősorban vagyoni-gazdasági területein,

éppen a családfőnek való alávetettségük miatt, csak korlátozott

lehetőségekkel bírtak."151

­ A római polgár jogai és kötelességei

A köztársaság korában részt vehettek a népgyűlésen, ahol

megválaszthatták a köztársaság tisztviselőit, és maguk is választhatók

voltak.

A 17 és 46 év közötti férfiak kötelessége volt a légiókban való

szolgálat.

A hivatali visszaéléssel szembeni állami védelem joga (ius

provocationis): a Városon belül a népgyűlés megkérdezése nélkül

római polgárt kivégezni nem lehetett. Később ezt a Városon kívülre is

kiterjesztették, ezzel egy időben megtiltották a római polgárral szemben

a testi fenyítés alkalmazását, valamint lehetővé tették a halálbüntetés

kiváltását száműzetésbe vonulással.

A római polgár az állam által védett tulajdonnal rendelkezett, és

civiljoga alapján köthetett szerződést polgártársaival,

végrendelkezhetett, örökölhetett és házasodhatott. (A szabályos

házasság alapfeltétele volt, hogy mindkét fél polgárjoggal bírjon.)

151

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 38..

91

­ A polgárjog megszerzése

Elsődlegesen születési jogon lehetett megszerezni, ha az apa a

fogantatás idején római polgár, a gyermek is azzá vált. Házasságon

kívüli gyermek is megkapta a polgárjogot, de csak abban az esetben, ha

az anya is rendelkezett a polgárjoggal.

Római polgárjoggal kezdetben csak Róma városának lakosai

rendelkeztek. Később az itáliai latin városok is betagozódtak a római

polgárok soraiba, majd a római alapítású városok is elnyerték a

polgárjogot, ők korlátozott önkormányzattal rendelkeztek, de lakói a

teljes polgárjoggal élhettek. A császárkorra a rómaiak által alapított

"római polgárjoggal rendelkező városoknak az egész Birodalomra

kiterjedő hálózata jött létre. Lakosaik Rómától több ezer kilométerre is

ugyanazon jogokat élveztek, mint az Urbs polgárai."152

A polgárjogot császári adományként is meg lehetett szerezni. Julius

Caesar például Róma városában élő orvosoknak és szabad

művészeknek adományozott polgárjogot. A szövetséges háború

lezárásakor (kr. e. 90-89) pedig hűséges városok egész sora nyerte el a

polgárjogot.

212-ben Caracalla az egész birodalomra kiterjedően megadta a

polgárjogot a szabad lakosoknak (elsősorban az adóbevételek növelése

érdekében).

­ A polgárjog nélküli szabadság

A római törvények csak a római polgárjoggal rendelkező személyeket

védték. "Az idegen védtelen, jog nélküli és - legalábbis háború idején -

a római államhatalomnak és a római polgárok önkényének

kiszolgáltatott volt."153

Az idegenek kiszolgáltatottságának ellensúlyozására elevenítették fel a

görög vendégbarátság intézményét, ami egy tekintélyes római polgár

pártfogását, személyes védelmét jelentette. A történelem talán

legismertebb vendégbarátsága Kleopátra és Caesar viszonya, amikor ez

152

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 39. 153

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 39.

92

a "magánbaráti" viszony közjogi rangra is emelkedett "a római nép

szövetségese és barátja" címen.

Természetesen nem minden idegennek volt pártfogója. A római jog a

személyi jog elve alapján ítélkezett az idegenekkel szemben, ami azt

jelentette, bárhol a birodalom területén a saját "hazájában", saját

provinciájában érvényben lévő jog szerint rendelkeztek róla.

Rabszolgák

Az ókori római gazdaság rabszolgák nélkül nem működött volna. Lényegében a

dolgozó réteg ők voltak. A fizikai és a szellemi munka nagy részét rabszolgák

végezték, a Birodalom közigazgatási rendszerét is ők működtették.

- A rabszolga státusa

A rabszolga a római felfogás szerint nem jogalany, hanem tárgy, aki a

rabszolgatartó tulajdona. Eladható, örökölhető, és a tulajdonosa vele szabadon

rendelkezhet. Ura kiheréltethette, szexuálisan visszaélhetett helyzetével,

bármikor megölhette. Kiszolgáltatottságukat egy augustusi időkből származó

rendelet bizonyítja, mely előírta, hogy mindazokat a rabszolgákat, akik egy

fedél alatt laktak erőszakos halált halt urukkal és nem védték meg őt

gyilkosaival szemben, halállal kell sújtani.154

Ennek a törvénynek az

értelmében, amikor 61-ben Róma egyik leggazdagabb emberét meggyilkolták,

a háztartásában élt 400 rabszolgát, a rabszolgák halálbüntetéseként alkalmazott

kivégzési módszer szerint keresztre feszítették155

.

- A rabszolgák szerzése

A rabszolgák szerzésének fő forrása a háború volt. Rabszolga-kereskedelem az

egyik legjövedelmezőbb üzletágnak számított. A hadseregeket rabszolga-

kereskedők követték, és a kalózok is ellátták a társadalmat „árúval”. A

meghódított területek lakói nem érezhették magukat biztonságban, de a

szomszéd államok sem. A helytartók és a rabszolga kereskedők között állandó

harc folyt, és egész régiók néptelenedtek el a rabszolga-kereskedők portyáinak

következményeként.

154

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 40. 155 Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 106.

93

- A rabszolgák száma

A rabszolgák száma nagyon magas volt: Jól érzékeltetik ezt Ürögdi György, A

régi Róma című könyvének adatai: "Lucius Aemilius Paullus Epirus

elfoglalása alkalmával 150000 embert, Gaius Julius Caesar a legyőzött galliai

aduatucusok törzséből 53000 főt, a venetusok elleni hadjárata után az egész

népet rabszolgának adta el. Sulla a proscribált gazdagok rabszolgái közül a

legalkalmasabb testalkatú tízezer embert felszabadította, hogy belőlük

magának testörséget szervezzen, Spartacushoz mintegy hatvanezer rabszolga

csatlakozott, hogy fegyverrel szerezze vissza szabadságát. Pompeius a

polgárháborúban csak saját birtokán nyolcszáz rabszolgát sorozott be

katonának, egy másik nagybirtokos, Caecilius Isidorus, felszabadított

rabszolga létére, i. e. 8-ban bekövetkezett halálakor örököseire egyéb vagyonán

kívül 4116 rabszolgát hagyott."156

Egyes becslések szerint a Róma

lakosságának a fele rabszolgákból állott. Öltözetüket a szabad emberektől

tudatosan nem különböztették meg, hogy ne eszméljenek rá, milyen sokan

vannak.

- A rabszolgaság alól való felszabadulás lehetősége:

Bár a rabszolga mint tárgy önálló vagyonnal nem rendelkezhetett, de

bevett szokássá vált, hogy a gazda fizetséget adott rabszolgájának, és az

így szerzett pénzen megválthatta magát a szolgasorból.

Már a korai köztársasági törvények lehetővé tették, hogy a tulajdonos

szabad belátása szerint felszabadíthatta rabszolgáit. A köztársaság

végére a felszabadítások általánosakká váltak. Rómában a szabad

proletár lakosság nagy részét a felszabadítottak tették ki, az iparosok,

kiskereskedők, tanárok, orvosok is java részt felszabadított rabszolgák

vagy azok leszármazottai voltak.

A felszabadított rabszolga függő helyzete megmaradt urától, ami valódi

kiszolgáltatottságot jelentett. A volt rabszolga számos szolgálattal

tartozott urának. Ha elszegényedett vagy anyagi nehézségekkel küzdött,

a volt rabszolgának teljes vagyonával ura rendelkezésére kellett állnia.

Régi ura büntető hatalma alatt állt, akit be nem perelhetett, nem

156

Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 105.

94

tanúskodhatott ellene, sőt ura száműzetésbe küldhette, de akár ki is

végezhette. "Nero apjáról jegyezték fel, hogy fiatalemberként megölte

egyik felszabadított rabszolgáját, mert nem akart annyit inni, amennyit

ő parancsolt."157

A felszabadított rabszolga gyermekeire azonban ezek

a kötöttségek már nem vonatkoztak, ők már teljes mértékben szabad

emberekké váltak.

IV. RÓMA VÁROSA

"Ha szemügyre akarjuk venni Rómát, fel kell vérteznünk magunkat egy megpróbáltatásra:

ahhoz, hogy élvezni tudjuk az elébünk táruló képet, nyitva kell tartanunk a szemünket,

ugyanakkor be kell fognunk orrunkat, oly szörnyű a bűz, a fülünket, oly hangosak a kín és a

borzalom sikolyai, el kell szorítanunk nyelőcsövünket, nehogy elhányjuk magunkat. S

mindenekfölött meg kell keményítenünk szívünket, valóságos római közönnyel kell

elfojtanunk minden gyöngédséget és szánalmat. Rómában mindennek a méretét eltúlozzák,

nem utolsósorban az elfajulásét és a rosszét. Egyetlen jelkép létezik csupán, amely híven

tükrözheti ennek az életnek a tartalmát: a nyitott szennyvízcsatornáé."158

(Lewis Mumford)

Róma város képe

- Várostervezés

A római alapítású provinciabeli városokat végiggondolt várostervezési elvek

alapján építették, ahol még arra is ügyeltek, hogy "a kisebb utcákat és közöket

úgy tájolják, hogy kirekesszék a hideg és a 'fertőzést hordozó' forró

szeleket."159

Az új városok lakosságszámát is meghatározták, ötvenezer főnyire

tervezték. A közfürdők, az arénák, a fórumok, vallási szertartások helyei

szabályos rendben illeszkedtek a városképbe. Ezért is született meg a mondás,

hogy, aki a Római Birodalom egyetlen városát is ismeri, valamennyit ismeri.

Nem érvényes azonban ez Róma városára, amely hosszú évszázadok alatt épült

meglehetősen eklektikusan és híján minden várostervezési rációnak. Ebből

adódóan Róma túlzsúfolt volt, kényelmetlen és egészségtelen. Komoly

presztízsértéke volt azonban római lakosként élni, a felsőbb osztályú rómaiak

157

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997.03-04. 41. 158

Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 206. 159

Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 200.

95

számára nem is léteztek a provinciák városai. Számukra szállóigévé vált, hogy

"inkább holtan Rómában, mint elevenen Torinóban".160

- Mérete161

A városfal 19 km hosszú, a város területe 13,9 négyzetkilométer

(kisebb mint Budapest V., VI., VII., és VIII: kerülete együtt) A

legnagyobb távolság, amit átlós irányban meg lehetett tenni, 5

km volt.

Fénykorában lakosainak száma elérte az 1 milliót.

A város roppant zsúfoltsága jól tükröződik a számadatokból:.

46602 bérház, 1790 magánház, 867 fürdő, ebből 11 nagy

közfürdő. (Budapesten, az V-VIII. kerületben, ami a korabeli

Róma nagyságának felel meg: 420000 ember 6762 lakóház.

Rómában kétszer annyi ember élt, 40 000-rel több ház állt.)

A zsúfoltság olyan mértékű volt, hogy Julius Caesar egyik első

intézkedése volt, hogy nappalra kitiltotta Rómából a szekereket

és kerekes járműveket, a belőlük kialakuló "forgalmi dugók"

megakadályozására. Az áruforgalom így csak éjszaka juthatott a

városba, ennek következtében azonban éjszaka óriási volt a zaj

az utcákon.

A város nagy tömegeinek "elszállásolása" is komoly gondot

jelentett. Róma lakosainak jelentős része, a középosztály tagjai,

beleértve a tisztviselőket, kereskedőket, kisiparosokat, valamint

a proletariátus nagy tömegei, a sokszor tíz emelet

magasságságot is elérő negyvenhatezer bérkaszárnyában

zsúfolódtak, nem éppen fényűző körülmények között.

A zsúfoltság ellenére azonban a Rómát építtető császárok nagy

hangsúlyt helyeztek arra, hogy minél monumentálisabb méretű

köztereket és középületeket építtessenek, parkokkal, városi

kertekkel, óriási terekkel ellensúlyozzák a lakóövezetek

fullasztó szűkösségét.

160

Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 202. 161

Ürögdi György: Régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 51-52.

96

A város élete

­ Cirkuszt és kenyeret

A római politikai rendszer jellegéhez hozzá tartozott, hogy a

köztársasági hagyományokra visszanyúlóan a nép hangulatának akkor

is fontos jelentősége volt, amikor a császári Rómában már nem hívták

össze a népgyűléseket. A politikai jelszó, hogy "cirkuszt és kenyeret", a

köz hangulatának kézbentartásáról szólt, amely egyben a város

mindennapjait is meghatározta. E politika következménye, hogy Róma

városának a proletariátusa munkanélküli segélyen élt. 200 ezer

embernek rendszeresen osztottak ingyenkenyeret a város különböző

pontjain elhelyezett raktárakból. A kísértés, hogy valaki a gazdasági

státusának javítása érdekében dolgos életet folytasson Rómában, egyre

fölöslegesebbé vált, hiszen az élet legfőbb szükségleteihez: a

kenyérhez, a cirkuszhoz és a fürdőkhöz bárki ingyen juthatott hozzá. A

rabszolgákra épülő gazdasági rendszer következtében pedig soha nem

látott mennyiségű szabadidővel rendelkeztek az emberek tömegei.

­ Higiénia

A város mocsaras, egészségtelen területen épült, a római forróság

nyáron igen káros gőzöket szabadított fel, ami lázas betegséget idézett

elő. Rómában a járványok is sűrűn szedték áldozataikat. Gyakori volt a

tífusz, kolera, malária, valamint az időszakosan jelentkező pestis. Nero

uralkodása alatt egy heves járvány során egyetlen őszön 30000 embert

temettek. Ebbe azonban a rossz higiéniai szokások is belejátszottak.

Már Kr. e. 6. században megépítették a Cloaca Maxima nevezetű

hatalmas szennyvízcsatornát, amely olyan szilárd és hatalmas, hogy

mind a mai napig üzemel. Ez azonban nem oldotta meg a város

szennyvízproblémáját, ugyanis nem kötötték be a szennyvízcsatornába

a zsúfolt bérkaszárnyákat. E bérházakban semmiféle lehetőség nem volt

se a főzésre, se fűtésre, se a tisztálkodásra, de a legalapvetőbb higiéniai

igények kielégítésére se. Az ürüléket nyitott árkokban gyűjtötték, és

éjszaka, kordékban hordták ki a városban felgyülemlett szeméttel

együtt a város peremén elszórtan elhelyezett bűzős vermekbe. Ugyanezt

tették a halottakkal és az állati dögökkel, a gladiátorjátékok halottaival

97

és állataival, mely egy-egy nagy ünnep alkalmával akár ötezer állatot,

köztük elefántokat, vizibivalyokat és több száz, akár ezer embert is

jelenthetett.162

­ Fürdők163

A nyomorúságos körülményeken, a bérkaszárnyák nyújtotta

életkörülményeken nem nagyon tudtak segíteni. A császári

politika, melynek fontos volt a közhangulat, és feladata volt a

közegészségügy biztosítása, a gyönyörű közterek, ingyenes

luxusfürdők létesítésével próbált javítani a helyzeten.

A rómaiak a fürdőkultúrát a görögöktől vették át, és azt igen

hatékonyan továbbfejlesztették. Mivel egy átlagos római házban

nem volt fürdőszoba, közegészségügy szempontjából is fontos

szerepet töltöttek be a fürdők ugyanúgy mint a görög

kultúrában.

Kezdetben kizárólag magánfürdők működtek. A bérházak

földszintjén építették őket. I. e. 33-ban 170 ilyen közfürdő volt

Rómában. Nagyon olcsók voltak, mivel állami támogatásban

részesültek. Előírás volt az öltöző, hideg és meleg vizes

medence, a langyos fürdő. Sokhoz sportpályát is építettek a

labdajátékoknak, erősítőtermet, ahol tornázni lehetett,

nemegyszer szakképzett oktató-rabszolgával. Fürdés után illatos

olajokkal kenték be a testüket, amit ugyancsak képzett masszőr-

rabszolga végzett. A legtöbb fürdőhöz kocsma is tartozott. A

kocsma egyben játékbarlang is volt, ahol kockáztak,

fogadásokat kötöttek.

A legtöbb fürdőben a nők és férfiak külön fürödtek, de a

sportpályákat közösen használták. Délelőtt a nők, délután a

férfiak ideje volt. A nők belépődíja kétszer annyiba került. A

férfiak meztelenül fürödtek, a nők bikiniben.

162

Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 207-209. 163Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 216-218, 226-227.,

Ürögdi György, Régi róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 200-215.

98

A fürdés idővel a rómaiak kedvenc időtöltésévé vált. A fürdő a

társasági élet fontos színtere lett, a magánfürdők saját

törzsvendégsereggel rendelkeztek. Egy átlagos római 21 órát

töltött fürdőben hetente. A császárkor 3. századában 926

magánfürdő, 11 közfürdő és 700 nyitott úszómedence működött

Rómában, ami azt jelentette, hogy egyidőben 65 ezer ember

vehette egyidejűleg igénybe a fürdőket.

Az első közfürdőt monumentális építkezés keretében Agrippa

építette. Ezek a közfürdők teljesen ingyenesek voltak

(alapítványból működtették őket). Külön vízvezeték szállította a

vizet, amire méretüknél fogva is szükség volt. Caracalla-fürdője

110000 négyzetméternyi téglaépület, legnagyobb medencéje

1600 személyes. A legnagyobb közfürdő a Dioclecianus

építette, 112496 négyzetméteres épület, addig nem látott

fényűzéssel kivitelezve. A fürdőhöz külön sétány és kert is

tartozott, ahol egzotikus állatokat szemlélhettek meg a rómaiak.

A közfürdők egyedülállóak voltak méreteikben és

szolgáltatásaikban egyaránt: medencék sokasága, különféle

sportpályák, könyvtár, éttermek, képtár fogadta a látogatókat. A

római fürdő hatalmas arányaival és a különféle létesítmények

kombinációjával korunk amerikai bevásárlóközpontjához

hasonlíthatók leginkább.

Játékok

A rómaiakban szunnyadó kegyetlenség sehol nem mutatkozik meg a maga

nyersességében szembetűnőbben, mint a római játékokban. A halál a közösség élvezeti

eszköze: a fényűzés egyik fajtája, minden hátsó eszmei, gyakorlati vagy vallási

tartalom nélkül. A játékokon való részvétel lett a rómaiak életének legfőbb

foglalatossága. A szórakozás fontosságát mutatja az ünnepnapok példátlanul magas

száma. A rómaiaknál a köztársaság korában az év 365 napjából száz nap volt

ünnepnap. Claudius alatt ez már 159 napra emelkedett, és a vörös betűs ünnepnapok

egyre szaporodtak. A legnagyobb szám 200 ünnepnap volt, de a leghosszabb

ünnepségsorozat Traianushoz kötődik, aki hadigyőzelmét 123 napig ünnepelte 10 ezer

embert küldve az arénába. A játékoknak három formája volt: gladiátor játékok,

99

melyeket az amphiteatrumban tartottak, a cirkusz a hippodromon és a színház. Róma

lakosságának közel felét lehetett elhelyezni egyidejűleg a cirkuszaiban és

színházaiban. De még az olyan kicsi vidéki városokban is, mint Pompeji, húszezer

ember fért el az amphiteátrumban, ami a felnőtt lakosság több mint a felét jelentette.

­ Gladiátor játékok164

Nagyon mély és messzi gyökerei az emberáldozat környékén

keresendők. A rómaiak az etruszkoktól vették át azt a szokást,

hogy egy magas rangú halott temetésének napján, a meghalt

emlékére élet-halál viadalt rendeznek az elhunyt két rabszolgája

között. Ekkor még e szertartás nem szórakozás, hanem a

temetési szertartás része.

A köztársaság idején a nagy néptribunus, Gracchus ezt a szokást

elevenítve fel és szervezett először nyilvános, politikai,

népszerűsítő szándékkal viadalt, melyet minden római polgár

számára ingyenessé tett. A viadal beváltotta a hozzáfűzött

reményeket, Gracchust megválasztották néptribunussá. Innentől

fogva nagy gyakorisággal rendezték meg, elsősorban a

"választási kampány" részeként. Könnyű módja lett a tömeg

megnyerésének. A propaganda és manipuláció eszközévé vált

mindazok kezében, akik fényes karrierről vagy elsöprő

választási győzelemről álmodoztak.

Jól bizonyítja hatékonyságát, hogy a császárkorban a

gladiátorjátékok tartását császári privilégiummá minősítették.

Kizárólag a császár számára fenntartott propagandaeszköz lett.

A császár szabta meg a menetét, tartalmát, időpontját. A

gladiátor iskolák és a játékok lebonyolítása is a császár

felügyelete alá tartoztak.

Ezeket a viadalokat az amfiteátrumokban tartották. Még a kicsi

vidéki városokban is 20 ezer ember fért el az amfiteátrumban. A

Colosseumot, Róma híres amfiteátrumát Vespasianus építette,

164

Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 218-225., Ürögdi

György, Régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 215-245. Roland Auguet: Kegyetlenség és

civilizáció, Európa Könyvkiadó, Budapest 1978.

100

amely 80-ban lett kész. Ez a 3 emelet magas épület 50 ezer

ember befogadására volt alkalmas.

A gladiátorok a rabszolga-kereskedelemnek egy külön ágát

képezték, speciális rabszolga-kereskedő foglalkozott velük, és a

legértékesebb rabszolgáknak számítottak. Általában

hadifoglyok, erős testalkatúak és büntetésből rabszolga sorba

jutattak kerültek a gladiátorok közé. A császári tulajdonban lévő

gladiátor iskolákban képezték őket évekig tartó kiképzésen. A

kiképzést kiöregedett gladiátorok végezték.

A gladiátorok bár rabszolgák voltak, de igen magas társadalmi

presztízst élveztek. A legelőkelőbb hölgyek is dicsekedtek

gladiátor szeretőkkel. A mai kor sztárkultuszához hasonlítható a

gladiátorok istenítése. Egy-egy híressé lett gladiátornak rajongói

tábora volt, számos római korból fennmaradt falfirka őrzi egy-

egy hős Gladiátor nevét vagy monogramját.

A viadalt zene kisérte, amiből nem sokat lehetett hallani a nézők

és a haldoklók kiáltozásai miatt. A nézők fogadásokat kötöttek,

miközben állami költségen ennivalót és tombolákat osztottak ki

a soraikban.

A gladiátorjátéknak több típusa volt aszerint, hogy emberek

vagy állatok küzdenek meg egymással. A küzdelmek

legtöbbjében nem kiképzett gladiátort, hanem halálraítélteket,

hadifoglyokat vagy egyszerű rabszolgákat küldtek az arénába.

Egyik legnépszerűbb formája a játékoknak az úgynevezett

láncgyilkosság volt, melyben nem egyszer több száz foglyot

gyilkoltattak le egymással szűk fél óra leforgása alatt. Egy

kijelölt áldozatnak meg kellett ölnie egy másikat,

lefegyverezték és fegyverét másnak adták, akit aztán szintén

lefegyvereztek, miután ő is végzett egy társával, és így tovább,

míg egyetlen áldozat marad életben.

Vadállatok használata már a császárkorban vált általánossá.

Csak az újdonságnak volt varázsa, ezért folyamatosan cifrázni

101

kellett a játékok műsorszámait. Az egzotikus állatok

felvonultatása és legyilkolása különösen népszerű volt. Az

egyik legkedveltebb állat az oroszlán mellett a zsiráf és az

elefánt. A Colosseum felavatásánál 9 ezer állatot mészároltak

le, pár nap leforgása alatt. Ezeknek az állatoknak a beszerzése

óriási költségeket emésztett fel. költséges.

Vizi csata: Különleges alkalmakkor tartották. Az elsőt Julius

Caesar rendezte, hogy bemutassa, milyen a tengeri ütközet.

Külön erre a célra építtetett mesterséges tavon tartották, ahol a

gályákon kétezer rabszolga küzdött. Az életben maradásra nem

sok esély volt. Hogy az embereket egymás leöldösésére

kényszerítsék, félelmetes rendfenntartó szervezetet alkalmaztak,

a vízben krokodilok várták az áldozataikat. Caesar taván kívül

még 4 tengeri csata megrendezésére alkalmas mesterséges tavat

építettek, és a Colosseum is alkalmas volt vízi csata

rendezésére, ugyanis az arénát vízzel fel lehetett tölteni.

A gladiátor játékok jelentőségét még a kereszténység

térhódítása sem tudta igazán megrendíteni. Constantinus, aki a

kereszténységet államvallássá emelte, nem törölte el a játékokat.

Egy legenda szerint "amikor a vandálok Hippónak, Szent

Ágoston városának a kapuit döngették, a városfalakat védő

katonák halálhörgését elnyomta a cirkuszi nézők ordítása, akik

még saját személyi biztonságuknál is többre tartották napi

szórakozásukat."165

A gladiátorjátékok végleges betiltása szinte

egybeesik a Nyugat-római Birodalom összeomlásával. Honorius

császár 404-ben vet véget a küzdelmeknek, de akkora már

Róma városa végnapjait éli, fürdői nem működnek, lakosainak

száma felére csökkent. Rómát hat év választja el Alarik barbár

seregeinek betörésétől.

165

Lewis Mumford: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985. 221.

102

­ Cirkusz166

Circus Maximus: 385000 ember befogadására alkalmas. A mai

atlétikai versenyekhez hasonlít leginkább a cirkusz repertoárja,

azonban sokkal kevésbé irányították szabályok a játék menetét,

mint manapság.

A cirkuszi számok közül a legnépszerűbb a kocsiverseny. A 4

lovas kocsinak a 8400 méteres körpályán 7 kört kellett

megtennie, ami átlagosan 15 percet vett igénybe. A kocsihajtók

nem rabszolgák voltak, hanem hivatásos sportolók. A

győzteseknek pénzjutalom járt (15000 sestertius), így igen

komoly vagyonra lehetett szert tenni.

A verseny igen veszélyes volt, gyakran végződött halállal. A

kocsihajtók semmiféle védőöltözetet nem viseltek, ruházatuk

egy szál tunika volt.

A versenyzők istállókba tömörültek. Négy nagy istálló volt,

amiket színekkel különböztettek meg egymástól. A legősibb

fehérekhez és vörösökhöz később, a császárság idején a kékek

és a zöldek csatlakoztak. A szurkolótáborok között gyakran éles

összeütközések is történtek, amelynek összetétele társadalmi

színezetet öltött. A szegényebb rétegek általában a zöldeknek

drukkoltak, míg az előkelőségek a vöröseknek. A császár - a

populizmus jegyében - rendszerint a zöldek szurkolótáborához

tartozott.

A lovakat különös gonddal nevelték, értékük is egy vagyont tett

ki. A versenylovaknak Rómában márványistállójuk volt, ahol

elefántcsont vályúban zab helyett mazsolát és datolyát tálaltak

nekik.

­ Színház167

A római színház a görög minta alapján született, de annál sokkal

vulgarizáltabb formában valósult meg. A színház nem érte el a

166

Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció, Európa Kiadó, Budapest 1978, 167-199. 167

Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963. 236-239.

103

gladiátorjátékok és a cirkusz népszerűségét, de a jelentőségét

azért jól mutatja, hogy Rómának három állandó színháza volt,

amelyek egy időben kilenc-tízezer embert voltak képesek

befogadni. (Európa egyik legnagyobb operaháza, a párizsi

operaház férőhelyeinek száma: 2156)

A rómaiak elsősorban a vígjátékokat, a derűs, ledér darabokat

kedvelték sok színpadi géppel, nagy látványos jelenetekkel.

A római színházművészet sajátos műfaja volt a pantomimszerű

némajáték, ahol a szereplők balettszerű tánccal játszottak el

általában egy tragikus történetet, halállal, gyakran kínhalállal,

esetleg tömeges kivégzéssel végződő beteljesüléssel. A

haláljeleneteket ilyenkor teljes valójában mutatták be. A

színészt gyakran kicserélték egy bűnözőre vagy rabszolgára. A

keresztre feszítés, vadállattal széttépetés, megégetés voltak a

legnépszerűbb halálnemek.

104

FOGALMAK

A római királyság kora, Római Köztársaság, Császárság, etruszk, patrícius, plebejus,

magisztrátus, consul, censor, néptribunus, dictator, senatus, népgyűlés, Punk háborúk,

Karthágó, Janus-templom, pax romana, principatus, dominatus, princeps, Konstantinápoly,

genius, penates, lares, saturnália, polgárjog, cloaca maxima, amphiteátrum, Colosseum,

NEVEK

Romulus, Remus, Tarquinius Superbus, Hannibal, Scipio, Julius Caesar, Brutus, Octavianus,

Augustus, Marcus Antonius, Septemius Severus, Constantinus, Nagy Theodosius, Janus,

Saturnus, Mithrász

IRODALOM

Auguet, Roland: Kegyetlenség és civilizáció, Európa Könyvkiadó, Budapest 1978.

Davies, Norman: Európa története, Osiris Kiadó, Budapest 2002.

Ferrero, G.: Az ókori civilizáció bukása, Pantheon Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest 1924.

Frazer, J. G.: Az aranyág, Gondolat Kiadó, Budapest 1965.

Földi András: A római köztársaság államszervezete, Rubicon. 58-59. 1996/04-05. 8-15.

Grüll Tibor: Az utolsó birodalom, Typotex Kiadó, Budapest 2007.

Hahn István: Róma Istenei, Gondolat Kiadó, Budapest 1975.

Kertész István: Az ókori görögök és rómaiak története, IKVA Kiadó, Budapest 1992.

Majoros József: Római élet, Gemini Kiadó, Budapest 1996.

Mumford, Lewis: A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest 1985.

Németh György (szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó 2011.

Szabó Béla: Civis Romanus, A római társadalom jogi kategóriái, Rubicon 1997. 03-04. 37.

Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat Kiadó, Budapest 1963.