1

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS

ÖNVALLOMÁSOK

74.

kEmény gábor

Budapest

2007

2

Sorozatszerkesztő:

Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő:

Földi Éva

ISSN 1419–4481

ISBN 978-963-9559-31-8

© Bolla Kálmán

Kiadja a Zsigmond Király Főiskola

Felelős kiadó: Dr. Bayer József főigazgató.

Hozott anyagról sokszorosítva.

Amulett '98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.

3

KEMÉNY GÁBOR

4

Üres

5

KEMÉNY GÁBOR VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL

A lexikon szerint (MTI Ki kicsoda 2006. I, 868) foglalkozásom: „nyelvész”, s

ezt annál kevésbé van okom és jogom kétségbe vonni, mivel annak idején én ma-

gam töltöttem így ki az adatfelvételi lapot, amikor 1993-ban bekerültem a lexikon-

ba. Fő munkahelyem 35 éve az MTA Nyelvtudományi Intézete, s tudományos

fokozataimat is nyelvészetből szereztem meg.

A dolog mégis bonyolultabb ennél, mivel eddigi pályafutásom során főként há-

rom olyan dologgal foglalkoztam (és ebben a még hátralevő időben sem várható

nagyobb változás), amelyet a szakma nem tekint „igazi” nyelvészetnek: stilisztiká-

val, nyelvműveléssel és szótárkészítéssel. Hogy ezek miért nem számítanak olyan

„igazi” nyelvészetnek, mint a fonológia, a szintaxis vagy akár a szociolingvisztika,

annak kifejtése nem tartozik ide, s nem is az én dolgom. A lényeg az, hogy bár-

mennyire örömömre szolgál is, ha nyelvésznek tekintenek, lelkem mélyén atyai

barátommal és egyik mesteremmel, Kovalovszky Miklóssal tartok, aki ezzel a

címmel írta meg válaszát A nyelvészetről – egyes szám, első személyben című kötet

szerkesztőinek kérdéseire: „Csak filológus vagyok”.

Hogy ez miért alakult így, annak okai részben szubjektívak (engem az ilyen

dolgok érdekelnek), részben objektívak (ezt hívjuk Sorsnak). Most inkább az utób-

biról lesz szó, amikor röviden végigtekintek eddigi tudományos pályám főbb állo-

másain.

Gyermekkoromtól bölcsésznek készültem (édesapám történész volt, édesanyám

a természettudományok és a művészetek iránt érdeklődő, nagy olvasottságú „főál-

lású anya”). Miért, miért nem, a bölcsészség az én szememben már ekkor egyet

jelentett a magyarszakossággal. Hogy másik szakom mi legyen, azon szinte az

érettségiig nem gondolkodtam. A gimnáziumban latint és oroszt tanultam, de nem

vágytam arra, hogy ezeknek a nyelveknek kutatója vagy tanára legyek. Végül a

történelmet választottam másik szaknak, de ilyen szakpárosítás abban az évben

(1966-ban) nem indult. Emiatt végül is magyarból és oroszból kellett felvételiz-

nem, pontosabban csak az utóbbiból (abból is csak formálisan), mert az OKTV-n

magyar irodalomból megszereztem a szerény, de az egyetemi felvételi szempontjá-

ból igen értékes 10. helyezést.

Orosz szakos azonban csak igen rövid ideig voltam, mivel annyira megszeppen-

tem a cirill (s különösen az ószláv) betűs tankönyvek, jegyzetek garmadájától,

hogy a szakot két hét múlva leadtam, s helyébe a történelmet vettem fel (ezt az tette

lehetővé, hogy az előző évben „előfelvételivel” felvett hallgatókból mégiscsak

indult egy magyar–történelem szakos csoport). Új csoportomnak tehát mindegyik

tagja legalább egy évvel idősebb volt nálam, s akadt közöttük jó néhány olyan is,

aki műveltségben, kifejezőkészségben, intellektuális magabiztosságban jóval előt-

6

tem járt. Nagyon sokat köszönhetek nekik, mert nemcsak tanáraimtól tanulhattam,

hanem tőlük is. Hárman közülük (Balassa Péter esztéta, Lackó Mihály történész,

Várady Géza történész, könyvtáros) már nincsen közöttünk, s a többiekkel (Tábor

Ádám költővel, Tatár György és Krokovay Zsolt filozófusokkal) is csak elvétve

találkozom. De ma is hálás vagyok mindegyiküknek, mert a velük való összeha-

sonlítás megóvott az önhittségtől, és a csöndes versengés is jót tett.

Két év múltán, 1968-ban a történelem szaknak is búcsút mondtam (nem akar-

ván, hogy esetleg apámmal hasonlítgassanak össze), így tanulmányaimat magyar

nyelv és irodalom szakos hallgatóként folytattam, majd fejeztem be 1971-ben. Az

egyszakosság abban az időben irigylésre méltó, kivételes állapotnak számított a

budapesti bölcsészkaron (mai miskolci egyszakos hallgatóim talán másképpen

vélekednek erről). Például meg kellett jelölnöm, milyen témakörben óhajtok speci-

ális tanulmányokat folytatni, mire én a XX. századi magyar irodalom történetét

választottam. Még külön tanárom is volt Czine Mihály irodalomtörténész szemé-

lyében.

Egyszóval nyilvánvalóan irodalomtörténésznek készültem, s talán az is lett vol-

na belőlem, ha III. éves koromban közbe nem szól a Sors egy csoporttársam sze-

mélyében, aki Babits Mihály két világháború közötti költészetét tárgyaló szeminá-

riumi dolgozatomat és magát Babitsot is éles politikai támadásban részesítette

(szélsőbaloldali irányból), amire a kor ismert viszonyai között nemigen válaszol-

hattam, s tanárom sem tudott megvédeni. (Ez nem a „saját” csoportom volt, hanem

egy negyedévesekből álló irodalomtörténeti szemináriumi csoport, amelynek III.

éves létemre tagja lehettem egy féléven át. Heves bírálómból később sikeres író

lett; azóta nem is találkoztunk egymással.)

Az „afférból” azt a következtetést vontam le, hogy ideje valamilyen ideológiai-

lag neutrális, politikamentes területet keresnem, nehogy egész életemben elaknásí-

tott terepen kelljen manővereznem, s olyanokkal viaskodnom, akik még Babitsot

sem szeretik. Megoldásul a nyelvészet kínálkozott. (Ki sejthette akkor, hogy har-

mincegynéhány évvel később éppen a nyelvészek között zajlanak majd a legéle-

sebb, leginkább személyeskedő hangnemű polémiák?)

Közben, a IV. év őszi félévében (a később fiatalon elhunyt R. Kocsis Rózsa

szemináriumában) elkezdtem komolyabban foglalkozni Krúdyval.

Hogyan is kezdődött mindez? Kezdjük a legelején: aránylag későn, tizennyolc

éves koromban került kezembe az első Krúdy-regény, véletlenül mindjárt az egyik

legnagyobb, legnehezebb műve: az Asszonyságok díja. Bevallom, nem bírtam

végigolvasni. Megbűvölt, de riasztott is a szöveg zsúfoltsága, töménysége, az ábrá-

zolt világ nyomasztó volta. Aztán elolvastam Máraitól a Szindbád hazamegyet, s ez

visszavezetett a magyar költői próza forrásához, Krúdyhoz. Következtek a Szind-

bád-novellák, A vörös postakocsi és a többi (bár a több mint száz kötetre tehető

életműnek eddig legfeljebb a felét-kétharmadát tudtam elolvasni). Egyetemi szak-

dolgozatomat már Krúdy alteregóiról, szimbolikus alakmásairól írtam. Ez első

ránézésre irodalomtörténeti munka volt, valójában már inkább stilisztikai.

Az elhatározást, hogy nyelvész leszek, tett követte. Felkerestem Gáldi Lászlót,

majd Király Pétert, édesapám jó ismerőseit, korábbi munkatársait (akkoriban

7

mindketten a Nyelvtudományi Intézet vezető kutatói voltak: Gáldi osztályvezetői,

Király Péter igazgatóhelyettesi rangban). Gáldi azt ajánlotta, hogy az évtizedes

szünetelés után épp akkor újrainduló Nagyszótár munkálataiba kapcsolódjam be

mint adatgyűjtő. Ez meghiúsult, mert Gáldi nem kapta meg az ígért akadémiai cél-

hitelt, és a Nagyszótár tovább aludta Csipkerózsika-álmát. (De, mint tudjuk, sorsát

senki nem kerülheti el: kereken harminc esztendő múlva mégiscsak a Nagyszótár

munkatársa lettem.) A Nyelvtudományi Intézethez fűződő reményeim végül is

abban a formában teljesültek, hogy az intézet kapott egy kétéves gyakornoki státust

az Akadémiától, s ezt velem töltötték be, azzal a kikötéssel, hogy közben megírom,

beadom és meg is védem egyetemi doktori értekezésemet. Ez meg is történt, így

1973. szeptember 1-jétől a Nyelvtudományi Intézet munkatársa lettem, s az is ma-

radtam mind a mai napig.

A hetvenes évek elején az Intézet békés szigetnek tetszett a „visszaszigorodó”

kádárizmus világában. Az igazgató ekkor Tamás Lajos akadémikus, a jeles roma-

nista volt, akivel csupán egyszer találkoztam (!), amikor bemutattak neki mint új

gyakornokot. Az már a kezdet kezdetén eldőlt, hogy a mai magyar nyelvi osztályon

fogok dolgozni (amelyet már és még nem hívtak nyelvművelő osztálynak). Főnö-

köm a fiatal (39 éves!) Grétsy László volt, aki nem sokkal azelőtt vette át Lőrincze

Lajostól az osztály vezetését. Grétsy nagyszerű főnök volt: apránként bevont ugyan

az osztály fő tevékenységébe, a nyelvművelő munkába, de egyébként hagyta, hogy

azzal foglalkozzam, ami igazán érdekel: a stilisztikával. Az osztály többi tagja is

jól felkészült, tekintélyes kutató volt: Lőrincze Lajos, Kovalovszky Miklós, Tompa

József, Ladó János, Éder Zoltán és mellettük a nyelvművelő közönségszolgálatot

ellátó T. Urbán Ilona és R. Lovas Gizella. Valamennyien nagy szeretettel, „Végre

egy fiatal!” felkiáltással fogadtak (s jogosan, mert valóban csupán 23 éves voltam).

„Mentorom” Kovalovszky Miklós lett, aki tapintatos szeretettel irányítgatott az

Adyval, Krúdyval és a stilisztikával kapcsolatos témákban.

Az első fél évben az osztálytól külön kaptam helyet a Szalay utcai nagy minisz-

tériumi épület V. emeleti 60-as szobájában (vagy inkább: termében) Wacha Imre

korábbi íróasztalánál, amelyet később megvásároltam 150 forintért, hazavittem és

munkaasztalomként használtam több mint húsz évig. Jól éreztem ott magamat, a fal

felé fordított nagy íróasztalnál ülve, háttal a szoba többi lakóinak, akik párosával

foglaltak helyet egymással szembefordított íróasztaluknál: Bakos Ferenc Elekfi

Lászlóval, illetve Hosszú Ferenc P. Balázs Jánossal (Balázs Géza édesapjával). A

szomszéd szobában O. Nagy Gábor, Juhász József és Szőke István szerkesztette –

olykor harsány szócsaták közepette – a Magyar értelmező kéziszótárt. A következő

év nyarán engem is be akartak vonni a munkába (korrektorként), de Grétsy meg-

mentett ettől, arra hivatkozva, hogy a disszertációmon kell dolgoznom. Így csak 26

évvel később lettem lektora (és persze korrektora) ennek a szótárnak, amikor Pusz-

tai Ferenccel a második, bővített kiadáson dolgoztunk. Mert sorsát senki sem…

(lásd még: Nagyszótár!).

Az első őszön egy munkanapom nagyjából a következőképpen zajlott le: reggel

íróasztalomnál átnéztem az aznapi újságokat, majd beültem a könyvtárba, ahol azt

olvashattam, amihez kedvem volt. Nekem az Általános nyelvészeti tanulmányok-

8

hoz volt kedvem: végig is olvastam minden olyan cikkét, ami fontosnak látszott

(nemcsak a stilisztikaiakat). Fónagy Iván nagy tanulmányait, persze, jegyzeteltem

is. Lefordítottam, nyelvgyakorlásul, Pierre Guiraud kis francia stilisztikáját, és

anyagot gyűjtöttem egy Krúdy Gyula halmozásairól szóló cikkhez (amelyet soha

nem írtam meg). Ezután ebédelni mentünk a minisztérium menzájára, általában

négyesben Hosszú Ferivel, bájos menyasszonyával (későbbi feleségével), Zelliger

Erzsivel és Posgay Ildikóval, olykor Szende Tamással. A koszt bizony gyengécske

volt (csak nagypénteken adtak rántott szeletet), de ezért kárpótolt a jó társaság, a

vidám beszélgetés. Ebéd után egy kávé és egy (darabjával 2 Ft-ért kapható) cigaret-

ta a büfében, majd vissza a saját helyemre, de ekkor már csak szépirodalmat olvas-

tam (Dickenst, Hoffmannt, Tamási Áront, Kosztolányit, Móriczot) egészen a mun-

kaidő végéig, fél 5-ig. Szerdán pedig nem jártam be, mert akkor volt a kutatóna-

pom (ezt én magam jelöltem ki, főnököm beleegyezésével). Soha nem leszek még

egyszer olyan nagy úr, mint tud. ösztöndíjas gyakornok koromban, a „katonaadó”

levonása után 1100 forintos havi fizetésemmel!

Derűs hangulatomat csupán az árnyékolta be, hogy doktori értekezést kellett ír-

ni, s még nem tudtam, hogy miről. Abban, hogy a téma Krúdy Gyula stílusa lesz,

természetesen biztos voltam, de hogy ezen belül micsoda, abban nem. „Még nem

tudom, miről fogom írni a disszertációmat” – vallottam be Gáldinak. „Krúdy kép-

alkotása” – rendelkezett Gáldi, s ezzel meg is lett a cím meg a téma. Egy életre?

Az első évek paradicsomi világához elválaszthatatlanul hozzátartozott a Bokor

ifjúsági nyelvészkör, amely az Eötvös Klubban (azelőtt és ma újból: Centrál kávé-

ház) tartotta üléseit, minden szerdán este. „Ülés”-t írtam, bár tudományos program

nem minden héten volt, sokszor csak üldögéltünk a szerény élvezeti értékű szemelt

rizling mellett, és beszélgettünk (nemcsak nyelvészetről, hanem a politikát kivéve

úgyszólván mindenről). Ezeken a kellemes, emlékezetes estéken mindig velem volt

menyasszonyom (fél év múlva már feleségem), aki ekkor I. éves bölcsészhallgató

volt. „Házigazdáink” Hosszú Feriék voltak, a törzstagok Hajdú Miska, Szende

Tamás, Balogh Lajos, Bakró-Nagy Marianne, Posgay Ildikó, Kassai Ilona,

Korompay Klári, Zsilinszky Éva, Szíj Enikő, Haader Lea, Mátai Mari és Domokos

Péter, Stephanides Éva és Hőnyi Ede, Honti Laci, Bańczerowski Janusz, a korán

elhunyt Nagy Feri, Fodor Kati és férje, a később sikerei teljében fiatalon meghalt

kiváló prózaíró, Balázs Jóska (elnézést azoktól, akiket kifelejtettem). A társaságot

Hajdú Miska derűs pipafüstje vonta bajtársias egységbe. A Bokort olykor felkeres-

te egy-egy idősebb nyelvész is: emlékezetes volt például Pais Dezső és Bárczi Gé-

za látogatása. Az előadásokat meg is jelentettük a Bokor Levelek című sorozatban

(stencilezett sokszorosításban). A külalak csúnyácska volt, a tartalom annál értéke-

sebb: Balogh Lajos a nyelvi tény fogalmáról, Radics Kati a határozószók bináris

osztályozásáról, Szende Tamás a nyelvi normáról, Szíj Enikő a sumer–magyar

nyelvrokonítás délibábos kísérleteiről értekezett. Szende Tamás füzetét ma is őr-

zöm, a többinek csak az emléke maradt meg. Később felbukkantak a társaságban a

még nálam is ifjabbak (pl. Gerstner Karcsi), és 1978-ban nekem adták a Bokor

(utolsó?) karácsonyfáját. Mert, ezt elfelejtettem mondani, karácsonyt és szilvesztert

is tartottunk minden évben. Azután megszülettek a gyerekek (nálunk ugyan csak

9

jóval későbben), és apránként elmaradoztak a résztvevők. Úgy tudom, 1979-ben

szűnt meg a Bokor, és méltó utóda sohasem lett. Most már diskurálhatnánk akármi-

ről, csak nincs hol, és lassacskán nincs is kivel…

Nem folytathatom ilyen részletességgel az emlékezést, mert különben valóságos

memoár kerekedik belőle. A lényeg az, hogy a nyelvészek befogadtak maguk közé

annak ellenére, hogy már ekkor is azok a dolgok érdekeltek igazán, amelyek a

nyelvészet határán kívül, valahol a nyelvészet és az irodalomtörténet (és -elmélet)

határterületén találhatók. Ezért kapóra jött a stilisztika, amely ekkor (az 1970-es

évek elején) ígéretes korszakát élte, a strukturalizmus jegyében. 1972 februárjában

egy olyan, több mint 10 oldalas tervezettel leptem meg kisdoktori disszertációm

konzulens professzorát, Szathmári Istvánt, amelynek teljesítésével azóta sem ké-

szültem el teljesen (de már elég sok mindent megvalósítottam belőle).

A disszertáció elkészült, az év vége előtt be is nyújtottam, ’73 áprilisában a dok-

tori szigorlatot summa cum laude eredménnyel letettem (a vizsgabizottság elnöke

maga Bárczi Géza volt!), s azóta viselhetem a dr.-t, vagy inkább csak viselhetném,

mert hamar megtanultam, hogy a szakmában nem illik használni (sőt újabban azon

kívül sem).

Mint említettem, nyelvművelő munkát is bízott rám Grétsy (elvégre mégiscsak

ez volt az osztály fő feladata). Levelekre kellett válaszolnom, amelyekben valami-

lyen nyelvhelyességi kérdést tettek fel a közönségszolgálatnak vagy később az

akkor induló Magyarán szólva rádióműsor szerkesztőjének. Egyik legelső ilyen

válaszomból lett első publikációm, egy nyelvművelő cikk a miskolci Déli Hírlap-

ban, 1971. október 13-án. A dolog úgy történt, hogy a címzettnek annyira megtet-

szett az alapos válasz, hogy a levelet bevitte a Déli Hírlaphoz, s ott azt minden

változtatás nélkül meg is jelentették. Ekkor még nem tudhattam, hogy Miskolcnak

egyéb jelentősége is lesz életemben.

1974 szeptemberében megjelent a disszertációm a Nyelvtudományi Értekezések

sorozatában (ez volt az első könyvem). Lektorom a kézirat első 60 oldalát (az el-

méleti bevezetőt) elhagyásra ítélte ugyan, de ír volt a sebre, hogy – Imre Samu

közbenjárására – ez a fejezet is napvilágot (nyomdafestéket) láthatott a Magyar

Nyelvben, két részletben. Még ugyanebben az évben a Nyelvőr is közreadta két

tanulmányomat, sőt Hajdú Péter (akkori igazgatónk) a Nyelvtudományi Közlemé-

nyek hasábjait is megnyitotta számomra. Azóta is publikálok, több-kevesebb rend-

szerességgel, ezekben a folyóiratokban, de soha többé olyan intenzitással, mint

akkor, 26 éves koromban.

Nagyjából ekkor kellett belefognom (intézeti „tervmunkaként”) a Hivatalos

nyelvünk kézikönyve megírásába. A társszerzők Grétsy László és egy akkor az osz-

tályra került ifjú kolléganő, Bíró Ágnes voltak. Ez a könyv, melynek alapja Török

Gábor gyűjtése és a készülő Nyelvművelő kézikönyv kézirata volt, 1976-ban jelent

meg, majd átdolgozva, illetve egy bővebb kiadvány részeként még két ízben. Min-

den sorát, amelyet én írtam bele, az a meggyőződés fűtötte, hogy a hivatali (egyben

mozgalmi) zsargon kigúnyolásával, nyelvhelyességi és stilisztikai helyreigazításá-

val egy-egy szöget verhetek a korhadó kádári rendszer koporsójába. Nem hittem

volna ekkor, hogy évek múltán némelyek a kommunizmus szekértolóinak, „kom-

10

munista nyelvész-basáknak” fogják aposztrofálni a nyelvművelőket. (Persze min-

dezt, mint érdekelt, nem tudhatom elfogulatlanul megítélni.)

A stilisztika és a nyelvművelés után a harmadik olyan terület, amely nyelvészet

is, de mégsem csupán az, a szótárírás, ill. -szerkesztés volt. A Képes diákszótár

című, 14000 szócikkből álló ifjúsági értelmező szótárt két és fél évi munkával rót-

tuk össze, a szerkesztésre alig fél év állt rendelkezésemre (ez meg is látszik rajta).

A Nyelvművelő kéziszótár, amelyet szintén Grétsy tanár úrral szerkesztettünk, in-

kább csak címében szótár, mert valójában betűrendes nyelvhelyességi lexikon,

valahol a szótár és az enciklopédia határán. Az első igazi kihívás (ez mint divatszó

benne van az előző könyvben!) a Magyar értelmező kéziszótár átdolgozása volt,

amelyben lektorként vettem részt, Pusztai Ferenc főszerkesztő egyik munkatársa-

ként. (Pusztai tanár úrról annyit okvetlenül el kell mondanom, hogy ő írta az első

recenziót első könyvemről az ItK-ba, mégpedig minden kérés és „szervezés” nél-

kül, csupán azért, mert emlékezett rám mint egykori egyetemi tanítványára.)

Még be sem fejeződött az ÉKsz. átdolgozása, amikor új igazgatónk, Kenesei

István unszolására lemondtam nyolc éve tartó „nagyszerű elszigeteltségemről”

(1993 vége, a nyelvművelő osztályról való távozásom óta egyik osztálynak sem

voltam tagja, hanem önálló stilisztikai projektumomon dolgoztam), és csatlakoztam

a szótári osztályhoz, pontosabban a készülő akadémiai nagyszótár munkaközössé-

géhez. Utólag bevallhatom, hogy nem könnyen szántam rá magam erre az átállásra,

de nem bántam meg, mert új munkatársaimban igazi szakmai és baráti közösségre

találtam, olyanra, amilyenben addigi három évtizedes nyelvtudományi intézeti

munkálkodásom során soha nem lehetett részem. A szótár készítésében a három

általános lektor egyikeként veszek részt, Gerstner Károly és Pusztai Ferenc meg-

tisztelő társaságában.

Így jutottam el 35 év alatt a Nagyszótártól a Nagyszótárig (pontosabban: a Nsz.-

tól a Nszt.-ig). De közben megírtam négy olyan könyvet a nyelvi képről és Krúdy

stílusáról, amelyekre majdnem olyan büszke vagyok, mint két remek (jó, okos és

szép) gyermekemre: Gáborra és Annára.

Mindent összevéve: nyelvész vagyok-e hát, vagy sem? Ha a stilisztika, a

nyelvművelés és a szótárkészítés: nyelvészet, akkor igen, ha nem az, akkor „csak

filológus”, mint Kovalovszky mondotta saját magáról. De talán nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy egy emberöltőn át olyan munkahelyen dolgozhattam, ahol több-

nyire jól éreztem magamat (legkevésbé jól abban a hat évben, amikor osztályvezető

is voltam), s majdnem mindig olyan témákkal foglalkozhattam, amelyek érdekel-

tek. Köszönet érte volt és jelenlegi főnökeimnek! Végül hadd említsem meg, hogy

1994 februárja óta – Kabdebó Lóránt baráti felszólításának eleget téve – tanítani is

próbálom a stilisztikát a Miskolci Egyetemen, s ebben is elég sok örömöm van. Itt

is megpróbáltak vezetőt faragni belőlem (öt évig voltam tanszékvezető), ugyano-

lyan sikerrel, mint budapesti munkahelyemen.

Végeredményben, úgy gondolom, szerencsés ember vagyok, mert a magyar

nyelvészek családjában nem csupán szívesen látott vendégnek, hanem igazi család-

tagnak érezhetem magam. (A nyelvművelőkre szórt rágalmakra, melyekből énrám

11

is fröccsent némi sár, ügyet sem vetek, legfeljebb azzal reagálok rájuk, hogy jövőre

megjelentetek egy kötetet nyelvművelő írásaimból.)

E sorokat ünnepi és egyben szomorkás hangulatban fejezem be. Alig két hete

jelent ugyanis meg A magyar nyelv nagyszótára első két kötete (a Segédletek és az

A–azsúroz kötet) a Nyelvtudományi Intézet gondozásában. A terjesztést magára

vállaló Kossuth Kiadó szórólapján azt látom, hogy a sorozat befejezését 2031-re

tervezik. Hány éves leszek/lennék is akkor? Nyolcvanhárom! Vajon meddig jutha-

tok el ezzel a derék csapattal a betűrendben? A nyelvész-ig? Vagy csak a filológus-

ig? De büszkeség tölt el, hogy legalább az első szótári kötet „stáblistáján” ott látha-

tom a nevemet.

S talán még nincs is itt az ideje az összegezésnek! Ha egészségi (betegségi) ál-

lapotom lehetővé teszi, talán még megírok néhány olyan könyvet, amelyről nem

lesz könnyű eldönteni, nyelvészeti munka-e vagy sem. Annak eldöntését pedig,

hogy én magam nyelvész voltam-e, hadd bízzam majdani nekrológíróimra, ha lesz-

nek ilyenek egyáltalán (Gáldinak és Kovalovszkynak például nem voltak).

Budapest, 2006. november 25.

A pályakép fontosabb adatai

Született: Budapest, 1948. május 10.

Középiskola: József Attila Gimnázium (Budapest), 1962–66.

Egyetem: ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szak, 1966–71.

Munkahelyek: MTA Nyelvtudományi Intézet, 1971–73. tudományos ösztöndíjas

gyakornok, 1973–76. tudományos segédmunkatárs, 1976–87. tudományos

munkatárs, 1988–2002. tudományos főmunkatárs (1988–93. tudományos osz-

tályvezető), 2002– tudományos tanácsadó; ME BTK Magyar Nyelvtudományi

Tanszék, 1994–2003. egyetemi docens (1998–2003. tanszékvezető), 2003–

egyetemi tanár.

Tudományos fokozatok: 1973. egyetemi doktor, 1987. a nyelvtudomány kandidá-

tusa, 2002. az MTA doktora (nyelvtudomány).

Habilitáció: 2002. november 11., DE BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszék.

Tudományos díjak: 1978. Gombocz Zoltán-érem (Magyar Nyelvtudományi Tár-

saság), 1999. Lőrincze Lajos-díj (Anyanyelvápolók Szövetsége).

Tudományos ösztöndíjak: 1971–73. MTA, 1987–88. Soros, 1997–2001. SZPÖ.

Szakmai közélet: 1976 óta tagja különféle akadémiai bizottságoknak (anyanyelvi,

magyar nyelvi, nyelvtudományi bizottság, stilisztikai, magyar nyelvészeti mun-

kabizottság); 1982 óta tagja a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának, 1992

óta egyik szerkesztője az Édes Anyanyelvünknek; tagja a Magyar Nyelvtudo-

mányi Társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Nemzetközi

Magyar Filológiai (Hungarológiai) Társaságnak, az Anyanyelvápolók Szövet-

ségének.

12

Előadás nemzetközi kongresszuson: 1972, 1977, 1983, 1988, 1994. Magyar

Nyelvészek Nemzetközi Kongresszusa; 1986, 1991, 2006. Hungarológiai Kong-

resszus; 1990. Finnugor Kongresszus.

Publikációs tevékenység: 24 könyv (egy részük társszerzős), 182 tudományos

közlemény (tanulmány, cikk, recenzió), kb. 600 ismeretterjesztő cikk.

Ismeretterjesztő tevékenység: nyelvi rovat írása, ill. szerkesztése: 1976–80. Élet

és Tudomány, 1977–90. Népszabadság, 1993–2004. Édes Anyanyelvünk,

1995–99. Magyar Tudomány; 1974–2006. előadások a magyar nyelv hetén;

több kiadvány (lexikon, tankönyv stb.) anyanyelvi lektora.

13

KEMÉNY GÁBOR ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT

BIBLIOGRÁFIÁJA

Rövidítések: ALH = Acta Linguistica Hungarica, AkK = Akadémiai Kiadó, ÁltNyT =

Általános Nyelvészeti Tanulmányok, ÉA = Édes Anyanyelvünk, ÉI = Élet és Irodalom,

FilKözl = Filológiai Közlöny, It = Irodalomtörténet, MNy = Magyar Nyelv, MN = Magyar

Nemzet, MS = Magyar Sajtó, MT = Magyar Tudomány, NyK = Nyelvtudományi

Közlemények, Nyr = Magyar Nyelvőr, NyrF = Nyelvőr Füzetek, NytudÉrt = Nyelvtudományi

Értekezések.

1974. Krúdy képalkotása. AkK, Budapest. 105. (NytudÉrt 86.)

A költői képtől a közhelyig. TIT, Budapest. 36. (Nyelvi Ismeretterjesztés, 1974/1.)

Logikai-szemantikai struktúrák Krúdy hasonlataiban. In: Jelentéstan és stilisztika. A

magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu,

Szathmári István, Szűts László. AkK, Budapest. 269–72.

Lexikális jelentés – kontextuális jelentés – írói jelentés (A költői képalkotás problémái-

nak szemantikai megközelítéséhez). NyK 76. 183–98.

A képszerűség nyelvi formáiról. MNy 70. 325–39.

Képválasztás és kompozíció Krúdy prózájában. Nyr 98. 160–71.

Képsűrűség és kompozíció Krúdy prózájában. Nyr 98. 306–25.

Oszlopos Simeon. Literatura 1/3. 121–6. [Sarkadi Imre drámájáról.]

Albert Henry: Métonymie et métaphore. NyK 76. 478–83. (Ism.)

Szabadidő – szabad idő. Nyr 98. 374–5.

Bunda. Nyr 98. 375.

Khadafi vagy Kadhafi? Nyr 98. 509–11.

1975. Képszerűség és kompozíció Krúdy prózájában. AkK, Budapest. 35. (NyrF, 11.)

Néhány elméleti és terminológiai kérdés a szóképek köréből. MNy 71. 150–60.

Alakmások és önarcképek Krúdy prózájában. FilKözl 21. 434–43.

Köznyelvi képek megújítása Tamási Áron prózájában. Nyr 99. 188–92.

Köznyelvi hibák – sportnyelvi hibák. Nyr 99. 405–13.

Tagozat, szak. Nyr 99. 111–2.

Rapityára tör. Nyr 99. 114.

Kitűzte a karhatalmat. Nyr 99. 114.

Olcsít. Nyr 99. 244.

Nőszül. Nyr 99. 250.

Mézpergetés. Nyr 99. 506–7.

14

1976. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. Szerk. Grétsy László. Pénzügyminisztérium,

Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest. 352. Társszerzők: Bíró Ágnes,

Grétsy László.

A költői képek funkciója egy Krúdy-leírásban. Nyr 100. 409–20.

Krúdy pályafordulatához (A vörös postakocsi-tól a „pesti regények”-ig). Literatura

3/3–4. 19–24.

Stilisztika és statisztika (Zsilka Tibor új könyvéről). NyK 78. 135–48.

Jelentéstan és stilisztika. NyK 78. 184–92. (Ism.)

Az x és a gz ingadozása idegen szavakban. Nyr 100. 118.

1977. Nyelvtani és képi determináció a teljes metaforában. NyK 79. 177–200.

Az eltévedt lovas (Hozzászólás egy Ady-szimbólum értelmezéséhez). Nyr 101. 324–

9.

A szív álmaitól a gyomor álmaiig (Erotika és gasztronómia Krúdy képeiben). Nyr

101. 439–57.

Hivatalos nyelvünk néhány jellemző sajátossága és magyarosabbá tételének

módozatai. In: Az anyanyelv az ember életében. Szerk. Bachát László. TIT,

Budapest. 53–66.

Sarkkő. Nyr 101. 254.

Kmety vagy Kmetty? Nyr 101. 254.

Cucc. Nyr 101. 255.

Féleség. Nyr 101. 255.

Computer, musical. Nyr 101. 255–6.

Íródik, folytatódik. Nyr 101. 377–8.

-Andó, -endő végű szavak. Nyr 101. 378.

Esőnap. Nyr 101. 378.

Bevizsgál. Nyr 101. 379.

Sodrott ló. Nyr 101. 379.

Janus. Nyr 101. 379.

1978. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. Második, átdolgozott kiadás. Szerk. Grétsy László.

Pénzügyminisztérium, Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest. 346.

Társszerzők: W. Bíró Ágnes, Grétsy László.

Időélmény és kompozíció Krúdy prózájában. Szabolcs-Szatmári Szemle 13/3. 12–7.

Esőnap. Nyr 102. 380–1.

1979. A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában). In: Valóság és

varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmáról. Szerk. Kabdebó

Lóránt. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda, Budapest. 113–

30.

15

Egypár gondolat a prózaelemzésről (Egy funkcionális stílusvizsgálat körvonalai).

MNy 75. 465–7.

„Jelképek erdején át...” (Szimbólumok és szimbolizmus a százéves Krúdy Gyula

prózájában). ÉA 1/1. 5.

Szilágyi Ferenc: A magyar szó költészete. Nyr 103. 242–4. (Ism.)

Kell a jó cím! MS 20. 155–6.

Még valami a címadásról. MS 20. 180–1.

1980. Nyelvművelő kézikönyv. I. A–K. Főszerk. Grétsy László és Kovalovszky Miklós.

AkK, Budapest. 1294. (Kb. 50 kisebb szócikk szerzője.)

A teljes metafora nyelvtani szerkezetéről. In: A magyar nyelv grammatikája. A

magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu,

Szathmári István, Szűts László. AkK, Budapest. 457–65.

Stílus, stíluselemzés, prózaelemzés. Nyr 104. 29–38.

A mutató névmási birtokos jelzőről és (annak?) használatáról. Nyr 104. 417–9.

Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelv-

művelő Társaság. NyK 82. 400–2. (Ism.)

Verseghy Ferenc: A magyar nyelv művészi felhasználása. NyK 82. 402–5. (Ism.)

1981. Krúdy és a stílusa (A stílus helye Krúdy művészetében és Krúdy helye a stílus

művészetében). It 63. 440–57.

Éder Zoltán: Révai Miklós. In: ÁltNyT XIII. AkK, Budapest. 284–8. (Ism.)

Szilágyi Ferenc: A magyar szó költészete. ÉA 3/1. 10. (Ism.)

A címek humora. MS 22/11. 24–5.

1982. A nyelvi képek szerepe a tömegtájékoztatásban. Nyr 106. 138–41.

A „lelki táj” mint közlésforma József Attilánál. Nyr 106. 307–10.

Szöveg és jelentés (Ceruzajegyzetek egy újszerű könyv margójára). Nyr 106. 465–76.

(Murvai Olga könyvéről.)

Napirenden: a közhely. MS 23/6. 26–7.

1983. A „lelki táj” mint közlésforma József Attilánál. In: „A mindenséggel mérd magad!”

Tanulmányok József Attiláról. Szerk. B. Csáky Edit. AkK, Budapest. 121–5.

Címek a mérlegen. Jel-Kép 4/2. 106–15. Társszerző: Grétsy László.

Erdélyi János: Filozófiai és esztétikai írások. NyK 85. 213–5. (Ism.)

Közhely mint stíluseszköz? ÉA 5/1. 3.

Divatos „népieskedés”. Köznevelés 37. 10.

16

1984. A poénokat lelövik, ugye? ÉA 6/1. 1–2.

Minden oké? Köznevelés 3. 10.

Bikkfanyelv „házon kívül”. Közalkalmazott 4. 7.

Újabb hajtások a hivatali bikkfán. Közalkalmazott 10. 7.

1985. Nyelvművelő kézikönyv. II. L–Zs. Főszerk. Grétsy László és Kovalovszky Miklós.

AkK, Budapest. 1291. (2 nagyobb és kb. 100 kisebb szócikk szerzője.)

Nyelvészet és tömegkommunikáció. I–II. Szerk. Grétsy László. Tömeg-

kommunikációs Kutatóközpont, Budapest. 246, 232. Társszerzők: Buda Béla,

Heltainé Nagy Erzsébet, Huszár Ágnes, Wacha Imre.

Nyelvi divatok. Szerk. Bíró Ágnes és Tolcsvai Nagy Gábor. Gondolat, Budapest.

286. Társszerzők: Bíró Ágnes, Felde Györgyi, Huszár Ágnes, Tolcsvai Nagy

Gábor.

Szakmai nyelvhasználat és publicisztikai stílus. Nyr 109. 268–75.

Angol nyelvű Kosztolányi-monográfia. Nyr 109. 367–9. (Ism.)

Kovalovszky Miklós köszöntése. ÉI szept. 27. 7.

1986. A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai

elméletek tükrében. NyK 88. 39–87.

Kosztolányi nézetei a nyelv esztétikumáról. MNy 82. 280–8.

A szépirodalmi közlés specifikuma és a stíluselemzés módszere. Műhelymunkák a

nyelvészet és társtudományai köréből 2. 53–64.

Érthetőség és érthetetlenség a költészetben. Nyr 110. 382–3.

Dalma Hunyadi Brunauer–Stephen Brunauer: Dezső Kosztolányi. Ungarn-Jahrbuch

(München) 14. 299–301. (Ism.) [Angol nyelvű.]

Szabó Zoltán (szerk.): Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1984. Nyr 110.

376–7. (Ism.)

Sinkorán. Nyr 110. 383–4.

Egyből. Nyr 110. 384.

Élektra vagy Elektra? Nyr 110. 507–8.

Stop, de stoppol? Nyr 110. 508.

1987. Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó. Szerk. Deme László és Grétsy László.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 444. Társszerzők: Bíró Ágnes, Büky

László, Deme László, Grétsy László, M. Korchmáros Valéria.

The perception of figures in recent theories of stylistics. In: ELTE Annales, Sectio

Linguistica 18. 359–82.

Elemi kép – komplex kép – továbbszőtt kép. Nyr 111. 162–74.

Életérzés és stílusforma Krúdy Gyula „bécsi” regényeiben. It 69–70. 435–47.

17

Boross József–Szűts László (szerk.): A mai magyar argó kisszótára. Nyr 111. 246–7.

(Ism.)

Közéleti beszédünk. Wacha Imre kötete. MN júl. 9. 6. (Ism.)

Új argószótár „abcug”-tól „zsuzská”-ig. Mai Magazin 2. 37. (Ism.)

1988. A szépirodalmi közlés specifikuma és a stíluselemzés módszere. In: A magyar nyelv

rétegződése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai.

Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. AkK, Budapest. II, 537–47.

Deme László–Grétsy László–Wacha Imre (szerk.): Nyelvi illemtan. Nyr 112. 484–6.

(Ism.)

Szende Tamás: Megérthetjük-e egymást? ÉA 10/1. 13. (Ism.)

1989. Szaknyelvi divatok. Szerk. Bíró Ágnes. Gondolat, Budapest. 297. Társszerzők: Bíró

Ágnes, Felde Györgyi, Seregy Lajos, Tolcsvai Nagy Gábor.

A pozitív nyelvművelés időszerű kérdései. Hungarológiai Közlemények (Újvidék) 80.

489–93.

A televízió sportműsorainak nyelvéről. Nyr 113. 19–27.

Gondolatok és óhajok a XX. századi magyar nyelvészetben a nyelvművelés és a

stilisztika viszonyáról. Nyr 114. 435–41.

1990. Képsűrűség mint nemzedéki stílusjegy? In: Congressus septimus internationalis

fenno-ugristarum. Debrecen, 27. VIII.–2. IX. 1990. Sessiones sectionum.

Dissertationes. Litteraria. Red. I. Dobos, L. Keresztes etc. Debrecen. 247–52.

Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai

antológiában I. Nyr 114. 36–53.

Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai

antológiában II. Nyr 114. 161–75.

Balogh Lajos–Kontra Miklós (szerk.): Élőnyelvi tanulmányok. MT 35. 1125–6. (Ism.)

Szekér Endre: Hagyomány és újítás mai költői nyelvünkben. Nyr 114. 120–2. (Ism.)

Képalkotás és képrendszer Füst Milán és Karinthy Frigyes költői nyelvében. Büky

László monográfiája. MN jan. 29. 8. (Ism.)

1991. Szindbád nyomában. Krúdy Gyula a kortársak között. MTA Nyelvtudományi

Intézet, Budapest. 128. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 7.)

Nyelvi képek gyakorisága, típusai és funkciója egy mai magyar szépprózai

antológiában III. Nyr 115. 28–44.

Életérzés és stílusforma Krúdy Gyula „bécsi” regényeiben. In: A magyar nyelv és

kultúra a Duna völgyében – Die ungarische Sprache und Kultur im Donauraum. A

II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Bécs, 1986. szept. 1–5.) elhangzott

előadások. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, Budapest–Wien. II, 1026–32.

18

Gondolatok és óhajok a XX. századi magyar nyelvészetben a nyelvművelés és a

stilisztika viszonyáról. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány története

témaköréből. A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusának előadásai.

Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. AkK, Budapest. 340–45.

Befejezés előtt a Nyelvművelő kisszótár. In: I. magyar alkalmazott nyelvészeti

konferencia. Nyíregyháza, 1991. máj. 3–4. Bessenyei György Tanárképző

Főiskola, Nyíregyháza. I, 24–32.

1992. Normatudat – nyelvi norma. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 257.

(Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes, 8.) Szerk.

Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek. Auktor Könyvkiadó. Budapest. 365.

Szerk. és 23 cikk szerzője; társszerk.: Szántó Jenő.

Képes diákszótár 14 000 címszóban. AkK, Budapest. 1110. Társszerk.: Grétsy

László.

Igekötő-elhagyási tendencia. normasértés vagy normatágítás? In: Normatudat – nyelvi

norma. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 205–27.

Szabolcsi Miklós: „Kemény a menny”. József Attila élete és pályája 1927–1930.

Hungarológiai Értesítő http://www.bibl.u-szeged.hu/filo/bibl/92/92irod.htm

(Ism.)

1993. Képekbe menekülő élet. Krúdy Gyula képalkotásáról és a nyelvi kép stilisztikájáról.

Balassi Kiadó, Budapest. 252.

Stephen Ullmann (Ullmann István) felismerései a szinesztézia jelentéstani alapjairól.

In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A

III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson – Szeged, 1991. augusztus 12–16.

– elhangzott előadások. Szerk. Békési Imre, Jankovics József, Kósa László,

Nyerges Judit. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum Kft., Budapest–

Szeged. III, 1321–7.

Normaváltás közben. Nyr 117. 416–7.

Mi sem akarjuk „leválasztani” azt az ötmillió magyart! Válasz(ok) Kontra Miklósnak.

Szivárvány 14/3. 155–8.

Péter Mihály: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. MNy 89. 494–6. (Ism.)

Csalánok és ibolyák (Szilágyi Ferenc epigrammái). ÉA 15/3. 16. (Ism.)

1994. A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. MTA

Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 188. (Linguistica, Series A, Studia et

Dissertationes, 16.) Szerk.; társszerk.: Kardos Tamás.

Az igekötő elmaradásának néhány jellegzetes esete a mai magyar köz- és

sajtónyelvben. In: A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink

nyelvhasználatában. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 99–105.

19

A nem latin betűs írású nyelvek neveinek magyar helyesírásáról (Szempontok és

javaslatok). Nyr 118. 287–99.

Nyelvművelő könyv a Vajdaságból. Molnár Csikós László: Hogy is mondjam? ÉA

16/1. 18. (Ism.)

A muravidéki magyarság nyelvéről. Molnár Zoltán Miklós: Nyelv és nemzetiség. ÉA

16/3. 18. (Ism.)

1995. Körülírás? Metafora? Körülíró metafora! In: Emlékkönyv Szathmári István

hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE BTK Mai Magyar

Nyelvi Tanszék, Budapest. 209–14.

Ottlik Géza és a nevek (Írói névadás a Hajnali háztetők-ben). Nyr 119. 371–5.

Értsünk szót! Sebestyén Árpád nyelvművelő kötete. ÉA 17/1. 17. (Ism.)

Csokonai-szókincstár I. ÉA 17/5. 15. (Ism.)

1996. Nyelvművelő kéziszótár. Auktor Könyvkiadó, Budapest. XIII, 645. Szerk.,

szócikkíró; társszerk.: Grétsy László.

Mi a stílus? (Újabb válaszok egy megválaszolhatatlan kérdésre). Nyr 120. 6–13.

Álom – való (Az ellentét mint szövegszervező elv egy Krúdy-novellában). Nyr 120.

403–14.

Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész. Hozzászólás az MTA Magyar Nyelvi

Bizottságának 1995. október 9-i ülésén. Nyr 120. 381–2.

Faj vagy fajta? (Szaknyelv és köznyelv viszonya egy szóhasználati kérdés tükrében).

MT 41. 1519–20.

Bárczi Géza emlékkönyv. Szerk. Szathmári István, E. Abaffy Erzsébet, B. Lőrinczy

Éva. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest 1994. MNy 92. 210–1. (Ism.)

Szende Tamás: A jelentés alapvonalai. Nyr 120. 232–4. (Ism.)

1997. Stílusmagatartások a hetvenes évek magyar szépprózájában (Stílustörténeti vázlat). In:

Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss

Gábor és Zaicz Gábor. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 182–6.

Az ellentét mint szövegszervező elv egy Krúdy-novellában. In: Szöveg és stílus.

Szabó Zoltán köszöntése. Szerk. Péntek János. Babeş–Bolyai Tudományegyetem

Magyar Nyelv és Kultúra Tanszéke, Cluj/Kolozsvár. 234–40.

Jól értjük-e a költő szavát? (József Attila két versrészletének értelmezéséhez). In: Saxa

loquuntur. A Szent Imre Gimnázium/József Attila Gimnázium évkönyve. Szerk.

Vasbányai Ferenc. Budapest. I, 257–61.

Van-e szükség Magyarországon anyanyelvi törvényre? Jegyzőkönyv a Magyar Nyelvi

Bizottság 1996. május 3-i üléséről. (Felszólalás.) Nyr 121. 113–5.

Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak. MT 42.

632–4. (Ism.)

20

1998. A szövegstílus három összetevőjéről (Péter Mihály stílusmeghatározása alapján). Nyr

122. 133–42.

Szövegstílus és konnotáció. In: Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály

70. születésnapjára. Bańczerowski Janusz, Han Anna, Kassai Ilona, Nyomárkay

István közreműködésével szerkesztette Zoltán András. ELTE BTK Keleti Szláv és

Balti Filológiai Tanszéke, Budapest. 289–93.

Mi sem akarjuk „leválasztani” azt az ötmillió magyart! Válasz(ok) Kontra Miklósnak.

In: Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról.

Szerk. Kontra Miklós, Saly Noémi. Osiris, Budapest. 69–73. (Újraközlés.)

Georges Molinié – Pierre Cahné (eds): Qu'est-ce que le style? Presses Universitaires

de France, Paris 1994. 354 pp. ALH 45. 408–10. (Ism.) (Angol nyelvű.)

Hol tart ma a stilisztika? (Stíluselméleti tanulmányok). Szerk. Szathmári István. MNy

94. 70–5. (Ism.)

Origins of language. Edited by Jürgen Trabant. MT 43. 106–9. (Ism.)

Nagy L. János: Szavak és világok Weöres Sándor verseiben. Szemiotikai szövegtan

11. A szemiotikai szövegtani kutatás diszciplináris környezetéhez (III). Szerk.

Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László. JGYF Kiadó, Szeged. 313–6. (Ism.)

Régi magyar irodalmi szövegkiadások. NyK 96. 200–4.

Tolcsvai Nagy Gábor: A magyar nyelv stilisztikája. NyK 96. 285–91. (Ism.)

1999. A stilisztikai szövegelemzéstől a komplex műelemzésig (Vas István: Branyiszkó). In:

Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási Napok.

Eger, 1998. július 7–10. Szerk. V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula. MNyT,

Budapest. 74–82.

Képszerűség és poliszémia. In: Poliszémia, homonímia. Az ELTE BTK Általános és

Alkalmazott Nyelvészeti tanszéke által 1998 októberében rendezett tudományos

konferencia előadásainak tanulmánykötete. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 109–16.

A nyelvi kép mint „rendellenesség” (Tudománytörténeti vázlat). Nyr 123. 292–302.

A nyelvi kép mint „szabályszerűség” (A tudománytörténeti vázlat folytatása). Nyr

123. 395–403.

Írói és kutatói vélemények a nyelvi kép jelentőségéről. In: Ember és nyelv.

Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra és Lengyel

Klára. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest. 184–7.

A stilisztikai szöveginterpretáció elméleti és módszertani problémái. A nyelvi kép

szövegtani funkciói. In: 50 éves az MTA Nyelvtudományi Intézete. 1949.

szeptember 12. A főbb munkálatok és eredmények áttekintése. MTA Nyelv-

tudományi Intézete, Budapest. 43–6.

Lőrinczy Huba: Búcsú egy kultúrától. Márai Sándor: A Garrenek műve. Műhely

(Győr) 22/4. 87–8. (Ism.)

Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig. Adamik Tamás új könyvéről. ÉA

21/3. 15. (Ism.)

21

2000. A nyelvi kép. „rendellenesség” és „szabályszerűség” (Egy saját elgondolás

körvonalai). Nyr 124. 74–85.

A stilisztika feladatai és lehetőségei az új évezred küszöbén. In: Helyzetkép a magyar

nyelvtudományról. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete

fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen elhangzott

előadások válogatott és átdolgozott tanulmányai. Szerk. Kiefer Ferenc és Gósy

Mária. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 64–74.

Szkülla és Kharübdisz között: a stilisztika feladatai és lehetőségei az új évezred

küszöbén. Nyr 124. 298–310.

A szemantikai távolság és a stilisztikai érték viszonya a költői képben. In: Lexikális

jelentés, aktuális jelentés. Szerk. és lekt. Gecső Tamás. Tinta Könyvkiadó,

Budapest. 146–52.

Casanova kellékei (A nyelvi képek, a beszédmódok és a tagolás szövegszervező

funkciója Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regényében). In: „Este

nyolckor születtem...” Hommage à Márai Sándor. Szerk. Lőrinczy Huba és Czetter

Ibolya. BÁR, Szombathely. 253–65.

Nyelv és önbecsülés. In: Személyes ezredforduló. 16 beszélgetés a 20. századról.

Szerk. Javorniczky István. Századvég, Budapest. 95–105.

Szabó Zoltán: A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. ItK 104. 534–8. (Ism.)

Egy könyv, amelynek nincs ára, csak értéke. Anyanyelvünkről anyanyelvünkért.

Szerk. Balázs Géza és Grétsy László. ÉA 22/4. 17. (Ism.)

2001. A metafora grammatikája és stilisztikája. Tanulmánykötet a Miskolci Egyetem

Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke által 1999.

október 11–12-én rendezett konferencia előadásaiból. Tinta Könyvkiadó,

Budapest. 294. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához X.) Szerk.

A pillangó, a rózsa meg a kis fazék: a nyelvi kép mint szövegszervező tényező a 20.

század első felének magyar szépprózájában. In: A metafora grammatikája és

stilisztikája. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 140–52.

A „szecessziós” Krúdy (Egy Aranykéz utcai éj emléke). Nyr 125. 319–29.

Előhang egy kispörkölthöz (Erotika és gasztronómia egy kései Krúdy-novellában). In:

Szindbád Palotán. Krúdy Gyula és Várpalota novellák és tanulmányok tükrében.

Szerk. Szabó Pál Csaba. Szindbád, Várpalota. 121–30.

Írói nyelvművelés. Heltainé Nagy Erzsébet könyvéről. ÉA 23/1. 17. (Ism.)

Büky László: Egy vers szóhasználati háttere. MT 46. 1138–40. (Ism.)

2002. Bevezetés a nyelvi kép stilisztikájába. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 227.

(Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XIV.)

Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek. Második, bővített kiadás. Auktor

Könyvkiadó, Budapest. 461. Szerk. és 30 cikk szerzője; társszerk.: Szántó Jenő.

22

Szakszókincs – szaknyelv – tudományos nyelv (Újabb szempontok egy régi

vitakérdéshez). In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és

gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza, A. Jászó

Anna, Koltói Ádám. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 271–6.

A „szecessziós” Krúdy (Egy Aranykéz utcai éj emléke). In: „Arany-alapra arannyal”.

Tanulmányok a magyar irodalmi szecesszió stílusáról. Szerk. Szabó Zoltán. Tinta

Könyvkiadó, Budapest. 84–97.

Magyar szaknyelv Magyarországon és a szomszédos országokban. Debreceni Szemle

10. 201–13.

Idegen név magyar raggal. In: Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. Szerk.

Gréczi-Zsoldos Enikő, Kovács Mária. A Miskolci Egyetem Magyar

Nyelvtudományi Tanszéke, Miskolc. 91–5.

Büky László, a kutató, a tanár, az ismeretterjesztő és az ember. In: Büky László.

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 61. Sorozatszerk. Bolla Kálmán.

ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest. 20–1.

A szecesszióról és két új erdélyi könyvről. Sájter Laura: A magyar szecessziós dráma

stílusa – Ajtay-Horváth Magda. A szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar

és angol irodalmában. Nyr 126. 363–7. (Ism.)

Funkcionális mondatperspektíva és szövegszerkesztési stratégia. Szerk. Kabán

Annamária. Nyr 126. 378–9. (Ism.)

Büky László: Füst Milán metaforahasználatának alapjai (szótárszerű feldolgozásban).

Nyr 126. 507–8. (Ism.)

Idegen szavak magyarul. Tótfalusi István magyarító szótára. ÉA 24/1. 16. (Ism.)

2003. Magyar értelmező kéziszótár. Második, átdolgozott kiadás. AkK, Budapest. XXIV,

1507. Szerk., lektor.

Átutazóban a nagyepika felé. Nyelvi képek, motívumok szövegszervező funkciója

Déry Tibor Pesti felhőjátékában. In: Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának

huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai (2002.

december 5–6.). Szerk. Botka Ferenc. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest. 38–47.

Nyelvi változás és mikrodiakrónia. MNyj XLI. Köszöntő könyv Nyirkos István 70.

születésnapjára. Debreceni Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék,

Debrecen. 287–95.

Szende Aladártól búcsúzunk. ÉA 25/5. 16.

Új sportnyelvi tanulmánykötet. ÉA 25/4. 14. (Ism.)

2004. Tendenciaszerű nyelvi változások leírása és értékelése (Nyelvleírás – nyelvművelés –

stilisztika). In: A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei VI. Nyelvleírás és

nyelvművelés, nyelvhasználat, stilisztika. Szerk. Büky László. Szegedi

Tudományegyetem, Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelvészeti Tanszék,

Szeged. 83–93.

23

A szakrális és az erotikus viszonya Krúdy prózájában. In: Stílus és jelentés.

Tanulmányok Krúdy stílusáról. Szerk. Jenei Teréz és Pethő József. Tinta

Könyvkiadó, Budapest. 44–53.

A Magyar Televízió hírműsorainak nyelvi, stilisztikai sajátosságai. In: Kommunikáció

és nyelvhasználat. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis, Nova series, tom.

XXXI. Szerk. H. Varga Gyula. Eszterházy Károly Főiskola, Eger. 91–102.

Újabb szempontok és adalékok a körülíró metafora besorolásához. In: „...még onnét is

eljutni túlra...” Nyelvészeti és irodalmi tanulmányok Horváth Katalin tiszteletére.

Szerk. Ladányi Mária, Dér Csilla, Hattyár Helga. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

155–8.

Búcsú az olvasószerkesztőtől. (Szántó Jenő.) ÉA 26/4. 12.

2005. Nyelvművelő kéziszótár. Második, javított és bővített kiadás. Tinta Könyvkiadó,

Budapest. 628. Szerk., szócikkíró; társszerk.: Grétsy László.

„... dudás a fuvolást...” (Babits-motívumok József Attila-versekben). In: József Attila,

a stílus művésze. Tanulmányok József Attila stílusművészetéről. A József Attila

születésének 100. évfordulója alkalmából 2005. április 11-én Debrecenben

megtartott stilisztikai tanácskozás anyaga. Szerk. Szikszainé Nagy Irma. Debreceni

Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Intézet, Debrecen. A Debreceni Egyetem

Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai, 84. 36–48.

„... dudás a fuvolást...” (Babits-motívumok József Attila-versekben). Debreceni

Szemle 13. 575–86.

Régi kérdések és újabb válaszok a nyelvi kép témakörében. In: Szarvas Gábor

Nyelvművelő Napok. 2004. október 7., 8., 9. Szerk. Hódi Éva. Szarvas Gábor

Nyelvművelő Egyesület, Ada. 95–120.

A nyelvi képek többféle csoportosításának lehetőségéről. In: A régi új retorika. A

szóképek és a szónoki beszéd. „A retorika a társadalomban – a társadalom a

retorikában” konferencia előadásai és a hatodik országos Kossuth-szónokverseny

beszédei. Közreadja az ELTE Bölcsészettudományi Kar Főiskolai Magyar

Nyelvtudományi Tanszéke. Szerk. A. Jászó Anna, Aczél Petra. Trezor Kiadó,

Budapest. 33–50.

Eltávozott a költészet nagy tudósa. Fónagy Iván 1920–2005. ÉA 27/3. 15.

Pethő József: A halmozás alakzata. A halmozás fogalmának, típusainak és

funkcióinak vizsgálata (Krúdy Gyula Szindbád ifjúsága című kötete alapján).

NytudÉrt 154. AkK, Budapest 2004. 150 lap. Nyr 129. 250–4. (Ism.)

Jót s jól! Bencédy József válogatott nyelvművelő írásai és műelemzései. ÉA 27/2. 11.

(Ism.)

Fodor István két régi-új könyve. Mire jó a nyelvtudomány? – A világ nyelvei és

nyelvcsaládjai. ÉA 27/4. 15. (Ism.)

24

2006. A szintetikus kifejezésmód érvényesülése az újabb magyar nyelvhasználatban. In: 101

írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Szerk. Mártonfi Attila, Papp Kornélia és Slíz

Mariann. Argumentum Kiadó, Budapest. 593–600.

Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben. Nyr

130. 422–38.

Szabó T. Attila száz esztendeje. ÉA 28/1. 7.

É. Kiss Katalin: Anyanyelvünk állapotáról. Osiris Kiadó, Budapest 2004. 189 l. MNy

102. 347–50. (Ism.)

Máthé Dénes: A költői kép szemiotikai és irányzati vizsgálata a két világháború közti

magyar költészetben. Expresszionizmus, szürrealizmus, tárgyias-intellektuális

stílus. Az Erdélyi Múzeum-egyesület kiadása. Kolozsvár 2005. 172. Erdélyi

Tudományos Füzetek 252. Nyr 130. 100–4. (Ism.)

Minya Károly: Rendszerváltás – normaváltás. A magyar nyelvművelés története, elvei

és vitái 1989-től napjainkig. Tinta Könyvkiadó. Budapest 2005. 146 l.

(Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XLV.) Nyr 130. 231–8. (Ism.)

Büky László: Füst Milán metaforahasználatának szövegmondattanából (szótárszerű

feldolgozásban), Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar

Nyelvészeti Tanszék, Szeged 2004, 417 l. Nyelvtudomány (Szeged) 2. 247–50.

(Ism.)

Értekezések Márai Sándorról. Lőrinczy Huba: Az emigráció jegyében. Forrás

(Kecskemét) 38/1. 106–8. (Ism.)

Írásjeltan és gyakorlókönyve. Keszler Borbála: Írásjeltan. Nemzeti Tankönyvkiadó,

Budapest 2004. 276 l. – Keszler Borbála: Írásjel-használati gyakorlókönyv.

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2006. 208 l. ÉA 28/3. 15. (Ism.)

A jegyzék lezárva 2006. november 25-én.

25

KORTÁRSI MÉLTATÁS KEMÉNY GÁBORRÓL

Kemény Gábor, a megújuló hazai filológia egyik úttörője

Kemény Gábor kétségtelenül mai magyar nyelvészetünk élvonalába tartozik,

ámde annak egyik „paradigma-táborába” sem sorolható fenntartások nélkül.

Tudósi alkatát széles körű, alapos erudíciója, nyitottsága a múlt eredményei és a

jelenkor törekvései iránt, amely önálló gondolkodással és kritikai érzékkel páro-

sul, leginkább kiváló mestereivel, Kovalovszky Miklóssal és Gáldi Lászlóval

rokonítja. Hozzájuk közelíti őt kutatói munkásságának fő területe is, az irodalmi

stilisztika. Kemény Gábor felfogásában a stilisztika „interdiszciplína, amely a

nyelv- és az irodalomtudomány határsávjában, metszetében helyezkedik el.”

(Bevezetés a nyelvi kép stilisztikájába. Budapest, 2002, 23. – A továbbiakban:

Bev.) E felfogás arra kötelezi, hogy megállapításait lehetőleg két oldalról tá-

massza alá, s e kötelezettségének az esetek többségében eleget is tesz – többek

között ez teszi kutatási eredményeit meggyőzővé, ötleteit további gondolkodás-

ra serkentővé.

Pályája – „külső” állomásait tekintve – egyenes vonalúnak tekinthető. Az

1971-ben megszerzett magyar szakos kitüntetéses tanári diploma után inasévek

következtek az MTA Nyelvtudományi Intézetében. A Grétsy László vezette mai

magyar nyelvi osztály ösztöndíjas gyakornoka a továbbiakban „sietség nélkül”

halad végig a ranglétra fokozatain, 1988–1994 között az osztály tudományos

vezetője, utóbb az intézet tudományos tanácsadója. Emellett 1994 óta a Miskol-

ci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének oktatója, 1998-tól tanszék-

vezetője. 2003-ban nevezték ki egyetemi tanárnak.

„Belső”, azaz tudományos pályája csak látszólag egyirányú. Igaz, szakdol-

gozatának, bölcsészdoktori disszertációjának, kandidátusi és akadémiai doktori

értekezésének témája egyaránt Krúdy Gyula írói művészete, mindenekelőtt

képalkotása, ámde ha megismerkedünk e munkákkal, meggyőződhetünk arról,

hogy szerzőjük korántsem egyetlen író művészetének kutatója. (Egyébként

Krúdy középpontba állítása indokolt. Neki – ez ma már közhely, de attól még

igaz – a világirodalomban a modern próza megteremtőinek legjobbjai között

volna a helye, ha ebben nem gátolnák a nyelvi korlátok.) Valójában Kemény

Gábor fő kutatási témája az irodalmi képalkotás, illetve tágabban, a nyelvi kép

stilisztikája, ezt a témát fejleszti-bontakoztatja tovább eredeti módon, a korábbi

eredmények kritikai figyelembevételével és a nyelvtudomány újabb eredménye-

inek felhasználásával. Kutatói credója: „semmiféle stílusjellemzés sem végez-

hető el sikeresen anélkül, hogy a kutató előbb fel ne vázolná azt az elméleti

horizontot, amely előtt tárgyát elhelyezi és szemléli.” (Képekbe menekülő élet.

Budapest, 1993, 7. – A továbbiakban: Képek.) Ennek megfelelően a nyelvészeti

26

szemantikában meghonosodott izotópszemlélet alapján közelíti meg a nyelvi

kép lényegét, hangsúlyozva a kontextus jelentőségét a kép felismerésében. A

lexikális és kontextuális jelentés hagyományos megkülönböztetése mellett be-

vezeti az „írói jelentés” fogalmát, azaz a makrokontextus (tágabb szövegössze-

függés) által meghatározott különleges szójelentést, amelyet „konvergens szub-

jektív konnotációk állandósulásaként” definiál (Képek, 81). Az „írói jelentés-

nek” ez a felfogása az eddigieknél szilárdabb alapot nyújt az irodalmi elemzés

szempontjából oly fontos kulcsszók, valamint az intertextualitás egyes jelensé-

geinek nyelvi (szemantikai) értelmezéséhez. Fejtegetéseinek mintegy mellék-

termékeként Kemény meggyőzően bírálja a jelentés és a kontextus viszonyát

taglaló ellentétes nyelvészeti nézeteket („autonomisták” és „túlzó kontex-

tualisták”), valamint a generatív grammatika felfogását a szemantikai inkom-

patibilitásról. Stílustipológiai szempontból is jelentős az explicit és implicit

képek megkülönböztetésének Keménytől javasolt értelmezése.

Csaknem tíz évvel a Képek után megjelent második monográfiájában (Bev.)

egyfelől szélesíti és mélyíti a vizsgálat elméleti alapjait, másfelől kiterjeszti

elemzéseit Babits, Márai és Vas István egy-egy szövegére is. Figyelemre méltó

eredeti kísérlete a költői („kifejező”) és a köznyelvi („jelölő”) képtípusok közöt-

ti különbségek hét oppozíció alapján történő meghatározására. Eljárásának ér-

vényességéről magam is meggyőződtem, amikor ezen oppozíciók segítségével

sikerült kimutatnom a szleng képalkotásának közbülső jellegét a köznyelvi és a

költői képalkotás között (Hungaro-Slavica 2001, 215–6). Bátor és egészében

sikeres vállalkozás a szóképek újfajta csoportosítása a nyelvi kép négy alkotó-

eleme (tárgy, kép, motívum és modalizátor) jelölt vagy jelöletlen voltának meg-

felelően. A lehetséges kombinációk alapján (a képi elem természetesen nem

maradhat jelöletlen) Kemény a nyelvi képek nyolc válfaját különbözteti meg.

Osztályozásának „működését” egy több mint 600 oldal terjedelmű korpuszon

ellenőrizte, amely 27 mai magyar elbeszélő egy-egy írását tartalmazza. Az

eredmények statisztikai feldolgozása több tekintetben is tanulságos: egyfelől

kimutatja az egyes képtípusok abszolút gyakorisági sorrendjét, másfelől, s ez

talán még fontosabb, a képtípusok eloszlása szignifikáns eszköznek bizonyul az

egyes művek, illetve szerzők stílusának jellemzésére. Általánosított voltában is

meggyőző az a megállapítás, hogy a jelöletlen, motiválatlan explicit képek (pl.

a kötelesség jégrianása Mészölynél vagy kérdéseim és kételyeim mocsarában

Szentkuthynál) jelentős arányú képviselete a Körkép ’88 c. antológiában a ma-

gyar próza lirizálódását egzakt statisztikai mutatókkal is igazolja (l. Bev., 140).

A nyelvi képalkotás mint vizsgálódásának fő vonulata mellett Kemény Gá-

bor tevékenységének másik fontos területe a nyelvi ismeretterjesztés, illetve

nyelvművelés. Az 1970-es évek eleje óta rendszeresen publikál nyelvi ismeret-

terjesztő cikkeket, éveken át szerkesztett nyelvművelő, illetve szaknyelvi rova-

tot az Élet és Tudományban, a Népszabadságban, a Magyar Tudományban,

egyik szerkesztője az Édes Anyanyelvünk c. ismeretterjesztő folyóiratnak. Mun-

kásságát ezen a téren is a tudományos szemlélet, alapos felkészültség és higgadt

kritikai érzék jellemzi: nem tesz engedményt sem a vaskalapos purizmusnak,

27

sem pedig a nyelvművelést lebecsülő neofita túlbuzgóságnak. Kevésbé látvá-

nyos, de igen fontos és felelősségteljes lexikográfiai tevékenysége: az Értelme-

ző kéziszótár átdolgozott kiadásának egyik szerkesztője, a Nyelvművelő kéziszó-

tár egyik szerzője és társszerkesztője, a készülő Akadémiai nagyszótár egyik

lektora.

Szólni kívánok még Kemény Gábor tudományos egyéniségének néhány

számomra különösen rokonszenves vonásáról. A Bev. bevezető fejezetének ezt

a címet adta: Töprengések a stílusról és a stilisztikáról. A töprengések szó hasz-

nálata őszinteségre és bátorságra vall. Tudományos életünkben (miképp tágabb

közéletünkben is) mostanában sajnálatosan keveset töprengünk… Inkább kinyi-

latkoztatunk. Aki ellenvéleményen van, azt „letámadjuk” vagy tudomásul sem

vesszük. Márpedig ez nem tesz jót a tudománynak (miképp a tágabb közéletnek

sem). Kemény Gábor viszont bevallottan töpreng: tudomásul veszi és elfogulat-

lanul mérlegeli az övétől eltérő véleményt, s ha kell, módosítja a sajátját. Arról

is nyíltan szól, ha egy kérdésben nem tud vagy nem lehet dönteni. Saját tapasz-

talatból állíthatom, hogy Kemény Gábor comme il faut vitapartner: nem beszél

mellé, nem „döngöli a földbe” a másként vélekedőt, határozottan, de korrektül

(nem restellem kimondani: illemtudóan) polemizál.

A tudós udvariassága gondolatainak világos, érthető kifejtése, ami koránt-

sem mond ellent annak a ténynek, hogy tudományos szövegek megértése meg-

határozott szellemi és felkészültségbeli szintet, fokozott figyelmet igényel a

befogadó részéről. Kemény Gábor rendelkezik a világos fogalmazás napjaink-

ban egyre ritkább erényével (amiben valószínűleg közrejátszik pedagógiai és

nyelvművelő tapasztalata, valamint kiváló tájékozottsága a francia szakiroda-

lomban). Nem szimplifikál, de mértéktartó a terminológia használatában, gon-

dosan ügyel az új vagy kevéssé elterjedt terminusok köznyelvi meghatározásá-

ra. Nem ezoterikus szóbűvészkedéssel, hanem a kifejtett gondolat hatóerejével

erősíti tudósi tekintélyét.

Kemény Gábor egzaktságra törekszik kutatásaiban, szívesen alkalmaz sta-

tisztikai módszereket is. Ugyanakkor rendelkezik még valamivel, amit nevezhe-

tünk intuíciónak, esztétikai érzéknek vagy művészi empátiának, s ami nélkül a

legprecízebb formai elemzés is hideg konstruktum marad. Akadémiai doktori

értekezésének védésén ezt a valamit „leospitzerségnek” neveztem. Némelyek

talán elmarasztalónak vélték ezt a minősítést, hiszen a mai divatos irányzatok

képviselőinek szemében Leo Spitzer a szubjektív, intuitív, „tudománytalan”

stíluselemzés par excellence képviselője. Azonban most is vallom ezt az impli-

cit metaforát. Amikor Kemény Gábor Krúdy Egy Aranykéz utcai éj emléke c.

írásából az Ah, ifjúság, amely csak tegnap szöktél el mellőlem kezdetű „operai

nagyáriát” elemzi (Bev., 164 kk.), akkor nemcsak tudja, hogy a nyitó indulat-

szó, „amely Krúdy korában még nem volt olyan archaikus és komikus, mint

napjainkban, de már útban volt e felé a státus felé”, valamilyen fanyar, ironikus

és önironikus ízt vegyít a szövegbe… – nemcsak tudja mindezt, hanem érzi is.

Nos, ez a „ráérző tudás” telíti élő, meleg vérárammal a mégoly egzaktnak tűnő

értelmezést.

28

Kemény Gábor ezekkel a szavakkal zárja a Bev. első fejezetét: „Az új évez-

red ma még ismeretlenbe vesző időóceánjának túlpartján talán ott vár bennünket

az »osztatlan filológia« kincses Indiája. Én magam azonban azzal is nagyon

meg lennék elégedve, ha ehelyett egy valóban tudományos igényű és jellegű,

lehetőleg minél egzaktabb stilisztika Amerikájára találnánk rá.” (I. m. 29.) Az

idézet első, szecessziósan szép mondata mögött némi iróniát érzek, amelyet

azonban nem osztok teljes mértékben. Ha ugyanis az Óperencián túli „osztatlan

filológiát” úgy értjük, hogy a tudomány fejlődésével együtt járó elkülönülés

egyben egy magasabb szintű integrálódást készít elő, akkor érdemes elindulni e

„kincses India” irányába – annál is inkább, mert a remélt szintézis úttörői már

itt járnak közöttünk… Egyikük éppen Kemény Gábor.

Budapest, 2006. augusztus hó Péter Mihály

29

30

31

32

33

borítók

34

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS

ÖNVALLOMÁSOK

(Újabb felvételek)

folytatás a hátsó borítóról

53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN

55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS

57. SUBOSITS ISTVÁN 58. H. TÓTH IMRE

59. BÉKÉSI IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN

61. BÜKY LÁSZLÓ 62. RÉDEI KÁROLY

63. SZÉPE GYÖRGY 64. SZABÓ JÓZSEF

65. RÓNA-TAS ANDRÁS 66. SZENDE TAMÁS

67. ADAMIK TAMÁS 68. BENCÉDY JÓZSEF

69. WACHA IMRE 70. BOLLA KÁLMÁN

71. BÜKY BÉLA 72. BALÁZS GÉZA

73. BENCZE LÓRÁNT 74. KEMÉNY GÁBOR

75. ZIMÁNYI ÁRPÁD 76. HORÁNYI ÖZSÉB

Eddig megjelent füzetek:

1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19.,

21., 23., 24., 26., 27., 28., 29.,

31., 33., 34., 35., 37., 38., 39.,

40., 42., 43., 44., 45., 48., 49.,

51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59.,

60., 61., 62., 63., 64., 66., 67., 68., 69.,

70., 71., 73., 74., 75.

35

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS

ÖNVALLOMÁSOK

1. BALÁZS JÁNOS 27. KÁROLY SÁNDOR

2. BALOGH DEZSŐ 28. KERESZTURY DEZSŐ

3. BALOGH LAJOS 29. KIEFER FERENC

4. BÁRCZI GÉZA 30. KISS LAJOS

5. BARTÓK JÁNOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS

6. BENKŐ LORÁND 32. LAKÓ GYÖRGY

7. BERECZKI GÁBOR 33. LŐRINCZE LAJOS

8. CZEGLÉDY KÁROLY 34. B. LŐRINCZY ÉVA

9. DEME LÁSZLÓ 35. MOLLAY KÁROLY

10. DEZSŐ LÁSZLÓ 36. MOLNÁR JÓZSEF

11. DOMOKOS PÁL PÉTER 37. NYÍRI ANTAL

12. DOMOKOS PÉTER 38. PAPP FERENC

13. ELEKFI LÁSZLÓ 39. PAPP LÁSZLÓ

14. ERDŐDI JÓZSEF 40. RÁCZ ENDRE

15. FÁBIÁN PÁL 41. J. SOLTÉSZ KATALIN

16. FOGARASI MIKLÓS 42. SZABÓ DÉNES

17. GREGOR FERENC 43. SZABÓ T. ATTILA

18. GRÉTSY LÁSZLÓ 44. SZATHMÁRI ISTVÁN

19. HADROVICS LÁSZLÓ 45. SZENDE ALADÁR

20. HAJDÚ MIHÁLY 46. TAMÁS LAJOS

21. HAJDÚ PÉTER 47. TELEGDI ZSIGMOND

22. HEGEDŰS JÓZSEF 48. TOMPA JÓZSEF

23. HERMAN JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF

24. IMRE SAMU 50. VÉRTES O. ANDRÁS

25. JUHÁSZ JÓZSEF 51. ZSILKA JÁNOS

26. KÁLMÁN BÉLA 52. PÉTER MIHÁLY

***

folytatás a belső borítón

36

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS

ÖNVALLOMÁSOK

74.

kemény gábor

Budapest

2007

37

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások

Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyel-

vész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja –

egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével

mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány

jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg az elmúlt század máso-

dik felében teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesí-

tettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan is-

mert és elismert személyiségekként tisztelték őket

A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki szemé-

lyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenysé-

géről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliog-

ráfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla

– reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez,

aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is,

és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehaj-

lásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő

ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de e hiteles forrásanyag segítheti a

jövő szakembereit, hogy az itt bemutatkozó/bemutatott pályatársakat reálisan ítél-

hessék meg.

Szakmai és emberi indíttatásból az MTA Nyelvtudományi Intézetének

fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép-

és hangrögzítő eszközeink felhasználásával 1975-ben kezdtem pályatársaimról

felvételeket készíteni. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további

feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük 1986 és

2000 között. A szándék ma is töretlen, a munka folytatódik kissé megváltozott

keretek között. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen mű-

ködtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy,

mint nyelvész kollégáimnak, akik kedves tanítványi visszaemlékezésekkel, szak-

mai értékelésekkel, méltatásokkal járultak hozzá a nemes szándék és cél megvaló-

sításához. Sajnálom, hogy pályatársaim közül többen nemet mondtak felkérésemre.

A videofelvételeken megörökített „külsőből”, a lélek tükreként megjelenő

arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból ránk sugárzó

emberi habitus hatása lenyűgözőbb minden írott szövegnél. Látva, hallgatva és

olvasva még nagyobb időtávlatban is „megelevenednek”, emberi közelségbe kerül-

nek. Egy „rázós”, emberpróbáló történelmi kornak voltak/vagyunk szellemi mun-

kásai. A Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások fontos kortörténeti doku-

mentum is az utánunk jövő értelmiségiek számára.

Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. – 2004. jan. 29.

Bolla Kálmán