NÉPZENEI ISMERETEK

A magyar zene története szerves része a magyarság történetének. Zenénk fejlıdése az ısidıktıl kezdve párhuzamban állott társadalmi és kulturális fejlıdésünkkel. A magyarság mindenkor a nép zenéjében ismerhette fel legrégibb életének egyenes folytatását, legmélyebb vonásainak megırzıjét és fenntartóját. Az ázsiai örökség az ösztönös folyamatok állandó táplálója maradt, a tudatos európai mőzenei törekvések pedig a tervszerő zenei fejlıdés ösztönzıi voltak. Zenetudományunk fı nehézsége az írott emlékek szórványos volta. Ezért zenénk tekintélyes részét a néphagyomány tartotta fenn. Nemcsak a népdalt ırizte meg, hanem benne megtalálható egész mőzenei múltunk. Mi a népzene? Bartók: ”A népzene azon dallamok összessége, amelyek valamilyen emberi közösségnél kisebb, vagy nagyobb területen bizonyos ideig használatban voltak, mint a zenei ösztön spontán kifejezıi. Vagyis olyan dallamok, amelyeket sokan és sokáig énekelnek. Szájhagyomány útján adja át egyik nemzedék a másiknak, számtalan változatban, de lényeges vonásaikat híven megırizve.”

A NÉPDALGYŐJTÉS A népdalok lejegyzésének, győjtésének fontosságát csak igen késın ismerték fel a 19-20. század fordulóján. Addig is voltak szórványos győjtések, lejegyzések, de számuk és tudományosságuk nem volt jelentıs. Csokonai már 1803-ban írja: „Hallgassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a jámbor puttonost…”, Kölcsey pedig 1826-ban kimondja:” a való nemzeti poézis szikráit a köznépi dalokban kell nyomozni.” A feltáró munka azonban nem kezdıdött meg. Pálóczi Horváth Ádám sem volt népdalgyőjtı, csak a maga dalismeretét foglalta írásba. Ó és új mintegy Ötödfélszáz énekeiben tarka keveredésben találhatók népdalok, mődalok, egyházi énekek, diákdalok és „ maga tsinálmánya”. (1813 ) Liszt Ferenc lehetett volna elsı népdalgyőjtınk. 1838-ban írja:” Szándékom volt, hogy nekivágok Magyarország legpusztább vidékeinek, egyedül, gyalogszerrel, útizsákkal a hátamon.” Semmi sem lett belıle. Hol tarthatnánk ma, ha ı elvégezhette volna ezt a munkát? A 19. század győjtéseibıl meg kell említeni Erdélyi János győjteményét, Kriza János, Színi Károly, vagy Arany János népdal lejegyzéseit.

Európában elsık között Vikár Béla, (Hetes, 1859. – Dunavecse, 1945.): etnográfus, mőfordító, az MTA l. tagja, honosította meg a győjtés tudományos módszerét. Finno.-i néprajzi tanulmányútja véglegessé érlelte a Kalevala fordításának tervét. A fordítás 1909-ben jelent meg; munkája a magyar mőfordításirodalom legjelentısebb alkotásai közé tartozik. Fordított németbıl, angolból, grúzból, észtbıl, norvégbıl is. 1890-ben gyorsírással jegyezte a Somogymegye népköltése (Bp., 1905) c. kötetének anyagát. 1895-tıl Európában elsıként fonográffal győjtött népzenei anyagot. Fonográfhengerei az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi elismerést szereztek a magyar népzenekutatásnak. Ezeket Bartók Béla jegyezte le.

Kodály Zoltán és Bartók Béla életüknek tekintélyes részét fordították a magyar népzene kutatására. A magyar népzene jellegzetességeit ık tárták fel. Kodály 1905-ben Mátyus-földön kezdett győjtı munkáját követte kettejük egész magyar nyelvterületre kiterjedı kutatása. Bartók mintegy 14000 magyar dallamot, Kodály több mint 30000 dallamot győjtött. Ezen kívül Bartók a szomszéd népek zenéjét is kutatta. Az elsı tudományos igényő összefoglalás

Bartók Bélától származik. Mőve „A magyar népdal” címmel 1924-ben látott napvilágot. Kodály Zoltán 1937-ben jelentette meg a „A magyar népzene” címő tanulmányát, melyben a történetiséget, és a rokon népekkel való népzenei kapcsolatokat is összefoglalta. Munkájukhoz csatlakozott Lajtha László, Ádám Jenı, Domokos Péter Pál, Kerényi György stb. 1953-ban megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportja, melynek feladata a népdalgyőjtés és a tudományos kutatás irányítása. Itt mintegy 250000 dallamot tartanak ma nyílván, mely világviszonylatban is egyedülálló. A közös munka eredménye az 1951-ben megjelent Magyar Népzene Tára elsı kötete. A mai napig létrejött 10 kötetben lát napvilágot rendszerezve a magyar népdalkincs. ( I-V. köte: tematikus csoportosítás, VI-X. kötet dallamtípusok szerinti rendszerezés. I. Gyermekjátékok, II. Jeles napok, III. Lakodalom, IV. Párosítók, V. Siratók. ) A ma is élı kutatók közül Olsvai Imre és Kallós Zoltán nevét kell megemlíteni. Kecskemét és környékének népdalait Kálmán Lajos áldozatos munkája segítségével ismerhetjük meg.

A MAGYAR NÉPZENE RENDSZEREZÉSE A népdalok rendszerezésének fı szempontjai: I. A dallam jellegzetessége szerint – kötetlen és kötött szerkezető dalok II. A néprajzi funkciójuk szerint – alkalomhoz kötött és alkalomhoz nem kötött dallamok III. A zenei nyelvjárások szerint – 5 dialektus I. A dallam jellegzetessége szerint 1. Kötetlen szerkezető dalok Nem alkotnak zárt formát, nincs valódi kezdetük és végük. Hangkészletük rendszerint ritkán éri el az oktávot. a) Ütempáros gyermekjátékdalok és jelesnapi szokásdalok

A legkisebb önálló formai egység itt nem a sor, hanem az ütempár ( motívum )

b) Siratók

A sirató kétségkívül az ıskor terméke, egyedi ének, egyszemélyes rögtönzés terméke. Az elhunyt legközelebbi nırokonainak kötelessége. Egyes feljegyzések említést tesznek hivatásos siratókról, akik ellenszolgáltatásért látják el feladatukat. Mint zenei mőfaj egyetlen példája a prózai recitáló éneknek és szinte egyedüli tere a rögtönzésnek ( improvizáció ). Nincs lépéssel mérhetı ritmusa, szabálytalan, ütemekbe nem osztható. / recitativo: énekbeszéd, olyan éneklés, amely ritmikájában pontosan követi a szöveget, dallamában pedig többé-kevésbé egy szinten mozog./ Lényeges sajátsága az ereszkedı tendencia. Hangnemileg igen változatosak, az ötfokúság mellett hétfokú fordulatokat is találunk. Elıfordulnak kottával szinte kifejezhetetlen, fájdalom szülte hangmagasságok is.

c) Altatók, párosítók, hangszerutánzók

2. Kötött szerkezető dallamok Zárt formájú, strófikus dalok. A magyar népzene túlnyomó többsége ilyen. Az A-B-C osztály elnevezés Bartók Béla kategorizálása. A-osztály: Régi stílus Keletkezésük a magyar ıstörténet idejére és a honfoglalás környékére tehetı. De késıbb, a Kárpát-medencében is keletkeztek olyan dallamok, melyek ehhez a csoporthoz tartoznak. Rétegei: a) Ereszkedı ötfokú dallamok

Régi népzenénk leggazdagabb rétege magasról ereszkedı, sok esetben részleges, vagy szabályos kvintváltó . Leginkább oktávon, vagy kvinten induló dallamokból áll. A tisztán, vagy alapjában ötfokú dallamok többsége lá végő. Kb. fele arányban kötetlen ( parlando, rubato ), illetve kötött ( tempo giusto ) elıadásmóduak. A magyar nyelvterület minden részén megtalálhatók.

kvintváltás: ugyanazon dallam öt hanggal lejjebb, ill. feljebb való megismétlése

parlando: elbeszélve, beszédszerően rubato: szabadon, kötetlenül tempo giusto: feszesen, egyenletesen

2. Béreslegény mezítláb ment szántani, otthonhagyta a csizmáját patkolni, kilenc kovács nem merte elvállalni, egy sem tudott rózsás patkót csinálni.

2. Hej, rezeda, rezeda, karcsú a lány dereka. Ha karcsú is, illeti, barna legény szereti. 3. Hej, kendermag, kendermag, jaj, de büszke legény vagy. Mit ér a büszkeséged, ha nincs

szép feleséged.

2. Ej, te kislány, ugorj egyet, ne sajnáld a cipellıdet, ejeha! Ha elszakad, újat veszek, azért én a tied leszek, ejeha! b) Zsoltár tipusú, pszalmodizáló dallamok

E dallamok legfıbb jellegzetessége a dó-ré-mi kezdet, a sőrő hangismétlés és a beszéd lejtését követı, nagy ugrásokat kerülı dallammozgás. A dó-ré-mi kezdet általában ötfokú hangsorrá egészül ki. A többség parlando, vagy rubato, de találunk tempo giusto elıadásmódot is. Nagyrészt a magyar nyelvterület keleti harmadában fordulnak elı.

c) Sirató tipusu strófikus dallamok

Strófikus, ereszkedı dallamok, melyekben a sirató énekekre visszavezethetı fordulatok at találhatunk. Ezek lehetnek parlando, rubato, vagy tempo giusto elıadásmódúak. A magyar nyelvterület minden részén elıfordulnak. Kimutatható hatásukat érzékeljük a 16.századi

históriás énekekben.

B-osztály: Új stílus A jobbágyság kötelékébıl szabaduló, feltörekvı parasztság a 19. század második felében -Bartók szavaival – „ zenei forradalmat” hajtott végre. Mőzenei hatásokat asszimilálva sajátosan magyar, de a régi dallamstílusoknál modernebb, európaibb dallamvilágot hozott létre. Kialakulásában nyugat-európai hatás is szerepet játszott. Szövegeik, a szerelmi lírán kívül, fıként a katonaéletet idézi. De ide tartoznak a változó életformára utaló dallamok is. ( summás-, bányász., munkásdalok ) Az MTA népzenei győjteményében számuk 60000 ezerre tehetı. Egy-egy típus 200-300 község változatában is szerepel. Legfıbb jellemzıjük a visszatérı szerkezető négysoros forma: a dallam elsı és negyedik sora lényegében azonos, a harmadik sor pedig mindig eltérı.

A visszatérı szerkezet négy fı típusa: A A5 A5 A ez a típus áll legközelebb a régi stílushoz A A5 B A nyugat-európai dalformák átvétele A B B A jellegzetesen magyar alakulat A A B A a legkésıbb létrejövı típus Az új stílus a forma szempontjából nem olyan gazdag mint a régi. Hangkészlete és ritmikája ezzel szemben igen változatos. A tiszta ötfokúságtól – az átmenetek sokaságán át – a különféle diatónikus / hétfokú / hangsorokig nagy választékot találunk. Legnagyobb számban

-dór = ré végő ( lá sor fivel ) dallamokat találunk, de -eol = lá végő -mixolíd = szó végő -dúr = dó végő -fríg = mi végő dalok is vannak nagy számban. A szótagszám a soronkénti 5-tıl egészen a soronkénti 25-ig terjedhet. Feltőnıen egységes az új stílusú dalok zömének sorvégi ritmusa: Sajátossága a kötött, tempo giusto elıadásmód. Ez jelenthet gyors táncos tempót, de lassabbat is. ( 60-110 ) A dallamok természetes velejárója a szöveghez alkalmazkodó ritmus , amely hően követi a szótagok idıtartamát. A stílus eleven életét a változatok nagy száma mutatja. A szájhagyomány soha sem egyetlen alakban, hanem a változatok sokaságában él.

2. Fimei kikötıben áll egy hadihajó, Közepében, négy sarkában nemzetiszín zászló. Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja, leszerelı öreg bakák mennek szabadságra.

C-osztály: Vegyes osztály Azok a dalok tartoznak ide, melyek sem az új, sem a régi stílusba nem oszthatók be. Vagy a különbözı korok mőzenéjébıl, vagy a környezı népek zenéjébıl kerültek a magyar hagyományba. Nem alkotnak összefüggı stílust. Formájuk, és egyéb jellemzıjük igen változatos. 1. Középkori, gregorián eredető, kis ambitusú / hangterjedelmő / dalok 2. Középkori, európai világi dalok / Francia telepesektıl, nemzetközi társastánc /

1. „A ballada elbeszélı költemény, amely megrázó, vagy tréfás történetet tömören, drámaian, szinte csak a szereplık szavaival ad elı. Ez a mőfaj a középkor végén alakult ki észak-francia területen, és hozzánk a XIV. századtól kezdve került el francia telepesek révén. A magyarok több, már a honfoglalás elıtt ismert témát is átdolgoztak az új mőfaj szellemében.” ( Vargyas Lajos ) Epikai, mert elbeszél, lírai, mert dal, drámai, mert párbeszédre épül.

Tizenkét kımíves azt a törvényt tette: melynek felesége hamarabb jön ide, rögtön megfogassék, bédobják a tőzbe, a szép, fehér hamvát keverjék a mészbe! Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom, az uramhoz menni volna akaratom! Fogd be a lovakat, hajtsad ide elé, hadd menjünk, hadd menjünk Déva vára felé! Asszonyom, asszonyom, forduljunk mi vissza! Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba': hogy az udvarunkba' mély kút vala rakva, és a kicsi fia oda beléhala.

4. Jeles napok, népszokások dalainak egy része

5. A 16-17. században mőzenei anyagból kiformálódott dalok

a) Egyházi népénekek

b) A Rákóczi-dallamcsalád dalai 6. Szomszéd népek dalainak hatására ill. mőzenei hatásra létrejövı dallamok / germán

és szláv zenébıl átvett dalok /

II. Néprajzi funkciójuk szerint A) Alkalomhoz kötött dalok A régi falusi élet hagyományos rendjében bizonyos dalokat bizonyos idıpontok, cselekmények, események kapcsán mindenképpen vagy nagy valószínőséggel énekeltek. Ilyen alkalmak voltak: 1) az emberi élet szakaszai és fordulói a születéstıl a halálig gyermekjátékok, karikázók, párosítók, szılıırzık, summásdalok, katonadalok, lakodalmasok, altatók, siratók, 2) az esztendı ünnepei, jeles napjai A földmővelı nép szoros kapcsolatban élt a természettel. Figyelte az évszakok, az idıjárás változását, hiszen létfontosságú számára, hogy a gabonát idıben vesse el, hogy arra esı essen, nap süssön, hogy az aratás jól sikerüljön, a jószágot a megfelelı idıben hajtsa ki a legelıre, hogy családja és állatai egészségesek legyenek, és bıséges legyen a szaporulat. Mindezek kedvezı alakulását természetfölötti erık bevonásával igyekezett biztosítani, ez a tény a jelesnapi szokások gyökere. A másik ugyancsak lényeges összetevı a kereszténység hatása. A keresztény egyház ünnepeiben évenként végigkíséri, mintegy megjeleníti Jézus életének fı mozzanatait, a megváltás történetét. A magyar nép jelesnapi szokásainak többsége a kereszténység felvétele után alakult ki, de a honfoglalás elıtti, pogány maradványokat is tartalmaz. Gyakran az eredeti jelentés elhomályosodott, utólag másfajta értelmezés került a régebbi helyére. Az ünnepi szokások általános lefolyása a következı: bizonyos csoportok, iskolás fiúk, leányok, felnıtt fiatalok, házas emberek házról-házra járnak, eléneklik az ünnep dalait, melyekhez játékok, táncok, szimbolikus cselekmények is tartoznak, majd jókívánságukért adományban részesülnek. Néhány ünnepi szokás színhelye a falu utcája és a szabad természet. A köszöntık és jókívánságok ma alamizsnagyőjtésnek látszanak, régen azonban az évszakok fordulóira figyelmeztetı, rituális társadalmi események voltak. „A jókívánság a civilizált embernek többnyire üres szó, a régi embernek szinte varázserejő érték lehetett, amit szívesen viszonzott tıle telhetıen.” ( Kodály )

A népszokások dallamai történeti kialakulásuknak megfelelıen rendkívül sokfélék. A pogány szövegek ütempáros, vagy más archaikus lazább szerkezető dallamokhoz kapcsolódnak / talalaj, sárdózás, regısének / a keresztény tartalmúak pedig gyakran mőzenei alkotások átvételei. Újesztendı – január 1. Hazánkban az esztendıt a középkorban karácsony napjától, december 25-tıl számították. A január 1-i évkezdet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár szerint lett általános. Ilyenkor ajándékokkal, verssel, dallal kívántak boldogságot az elkövetkezı évre. Különbözı hiedelmek is kapcsolódtak e naphoz. ( bıségvarázslás, gonosz hatalmak előzése, idıjóslás, szerelmi jóslás )A néphit szerint ami az év elsı napján történik, az az év során újre megismétlıdik. Vízkereszt – január 6. A római egyház szertartása szerint e napon vizet és tömjént szenteltek, innen ered a magyar elnevezés. Ekkor zajlik a házszentelés. A pap sorba megszenteli a falu házait. A dramatikus Háromkirály-járás Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt személyesíti meg. A gyerekek sorba járják a házakat köszönteni. Jellegzetes viseletük a díszes papírsüveg. Fontos kellékük a kiugratható csillag, mely mutatja az utat Betlehembe. Farsang A farsang vízkereszt napjától hamvazószerdáig tart, de különösen ünnepélyes az elıtte álló farsangvasárnap, farsanghétfı és húshagyó kedd ( farsang farka ), melyhez a hiedelmek zöme főzıdik. Német hatás eredményeként kialakulása a középkorra tehetı. A XV. század óta a királyi udvartól a városi polgárságig és a falu lakosságáig mindenütt farsangoltak. Legjellemzıbb eseménye a jelmezes-álarcos alakoskodás. Látványos a Mohácson lakó dél-szlávok „busójárása”. A gonoszőzés és a természetvarázslat is elıfordul a szokás gyakorlatában. Szent Balázs napja – február 3. / Balázsolás / Ez a népszokás elsısorban a magyar nyelvterület nyugati részén ismeretes. Szent Balázs püspök a gyermekek védıszentje volt, de a VI. századtól nevét a torokfájás gyógyítójaként emlegették.A legenda szerint egy öregasszony fiát, akinek halszálka akadt meg atorkán, imájával mentette meg a fulladástól. Emlékére alakult ki a torokfájás elkerüléséért könyörgı szokás, a balázsolás, vagy balázsáldás, melyet késıbb az egyház is szertartásként gyakorolt. Adománygyőjtı, köszöntı szokás volt ez. Kezdetben a tanító is járta tanítványaival a falut, késıbb már csak a fiúk jártak házról-házra. A kapott ajándékok a tanítót illették. Talalaj-vasárnap Farsang utolsó elıtti vasárnapja a lányok vidám adománygyőjtı, köszöntı szokása. A magyar nyelvterület északi részére – Zobor vidékére jellemzı. Az iskoláskorú leányok kora reggel házról házra járnak, s énekükért tojást, vagy pénzt kapnak. Az Ipoly-mentén „ lányok vasárnapjának” is nevezik: ezen a napon a lányok sorra járják a falut, kezükben nyársat tartanak és énekelnek. Kolbászt, szalonnát, tojást, miegymást kapnak – ebbıl mulatságot, bált rendeznek. Sárdó-vasárnap A farsang utlsó vasárnapjának elnevezése. Szintén az északi területre jellemzı adománygyőjtı szokás, csak míg itt a legények és iskolás fiúk járják a házakat. Az összegyőjtött adományokat részben eladták, részben megették a 3 napos farsangi mulatság alatt. A sárdó és a talalaj szónak a szokás megjelölésén túl más jelentése nincs.

Húshagyókedd A farsang és az egész tél elmúltát jelképezi ( farsangtemetés ). E napon a farsangi lakodalmas játékok közül a leglátványosabb a leánycsúfoló rönkhúzás, vagy tuskóhúzás: a házasságra érett, de farsangig férjhez nem ment leányhoz tuskót kötöztek, s azt bizonyos távolságra el kellett húznia. Hamvazószerda a farsangot követı nagyböjt kezdete – a katolikus egyháznál szigorú böjti nap. Neve onnan származik, hogy az ıskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. Szent Gergely napja – március 12. Nagy Szent Gergely pápa napja, a középkori iskolák, diákok patrónusának ünnepe. E szokás abban az iskolai ünnepségben gyökerezik, melyet IV. Gergely pápa 830-ban rendelt el elıdje, Nagy Szent Gergely tiszteletére. Az iskolás gyerekek csapatostul járták a falut, és adományokat győjtöttek tanítójuknak. Régen ez a nap egybeesett az iskolaév kezdetével. Ez a népszokás országosan elterjedt volt, de élı gyakorlatát csak a Dunántúlon és a palóc vidékrıl győjtötték. Virágvasárnap – Kiszehajtás – Villızés Virágvasárnap a keresztény egyház szerint a nagyhét elsı napja, amikor szentelt pálma-, illetve olajágakkal körmenetet tartanak Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. Az enapon tartott téltemetı – tavaszhirdetı szokás elsısorban a magyar nyelvterület északi részére jellemzı. A telet, a halált jelképezı, nıi ruhába öltöztetett szalmabábút, a kiszét végigviszik a falun, majd a folyóba dobják, vagy elégetik. Ritkán fordult elı, hogy valamelyik menyecske, akitıl ruhát kértek a kiszére, ne adott volna, mert a kiéneklést szégyennek tartották, hiszen a menyecske vagy a család fösvénységét is megbélyegezte. Mielıtt a kiszét bedobták a vízbe levezkıztették, arcukat a szalmával megdörzsölték, hogy ne legyenek szeplısek. A kiszehejtást mágikus rítusnak tartották, mely nemcsak a telet, hanem a halált, a betegséget is megszünteti. Ezután következett a villızés: a lányok főzfaágakat szedtek, s azokkal csapkodták a falu házainak ablakait, jelezve, hogy itt a tavasz.

Húsvét A kereszténység legnagyobb ünnepe. Jézus Krisztus feltámadása. Ekkor ér véget a 40 napig tartó böjt, a hústól való tartózkodás – innen származik az ünnep magyar elnevezése. Idejét 325-ben a niceai zsinat állapította meg. ( a tavaszi napéjegyenlıséget /márc. 21./ követı elsı holdtölte utáni vasárnap, a VIII. századtól vált általánossá. ) A húsvéti ünnepkör népünk hiedelemvilágában, szokásaiban igen jelentıs volt. Egyrészt pogány eredető tavaszváró, tavaszköszöntı, másrészt egyházi eredető szokásokból áll. Két legnépszerőbb mozzanata, melyek a mai napig élnek falun és városon egyaránt: a locsolás és a tojásfestés. Régen a kútból húzott vízzel öntötték le a lányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A vízzel való megtisztítás, megtisztulás elsısorban a fiatal, eladó lányokat illette. A locsolás tulajdonképpen termékenységvarázslás volt. A tojás szinte egész Európában és Ázsiában a termékenység jelképe. Erdélyben húsvéti szokás volt a kakas lövés: a fiúgyermekek, legények versenyzı ügyességi próbája. Egyházi rítusból vált népszokássá a tőzszentelés, ételszentelés. A zöldágjárás egyházi megfelelıje a barka, amelyet virágvasárnap szoktak megszentelni. A gonoszt, rosszat előzı zajcsapás a húsvéti ünnepkörben is megtalálható, egyházi eredető formája a Pilátus-verés, a gyerekek játéka. A húsvétot követı úgynevezett fehérvasárnapon küldik a komatálat a keresztszülık a keresztgyerekeiknek, a kisebb lányok annak, akit barátnıvé akarnak fogadni, de kaphatnak a lányok is kedvesüktıl, a legények pedig a lányoktól.

Pünkösd A keresztény egyház egyik fı ünnepe. A II. századtól kezdve a Szentlélek eljövetelét ünnepli. A húsvétot követı 50. Napon kezdıdik – neve is a görög pentekosztész=ötvenedik szóból származik. Legjellegzetesebb népszokásai: az ügyességi próbákkal egybekötött pünkösdi király választás, a pünkösdölés – lányok és fiúk énekes, táncos adománygyőjtı köszöntése, és a kislányok termékenységvarázslással egybekötött pünkösdi királyné – járása ( a Dunántúlon még ma is élı népszokás ). A pünkösd termésjósló, valamint idıjósló nap is. Ekkor nem volt szabad egyes mezıgazdasági és házimunkákat ( kivált kenyérsütést ) végezni. Az ünnep természetes jelképei: a zöld ág és a rózsa ( pl. a pünkösdi királyné fejét általában rózsakoszorú díszíti ).

Szent Iván napja – június 24. A nyár szokásai között a legjelentısebb a szentiváni tőzgyújtás június 24-én, a nyári napforduló napján. A középkorban elsısorban az egyház ünnepe volt ( a katolikus egyházban a II. században alakult ki Keresztelı Szent János – más néven Szent Iván – tiszteletére ), de a XVI. századtól mint népszokásról emlékeznek meg forrásaink. Legtovább és legteljesebben a magyar nyelvterület észak-nyugati részén maradt meg. A fény, az élet és a szerelem ünnepén a falu határában rakott tőz mellett a falu népe ( meghatározott ülésrendben ) végigülte az éjszakát hosszú éneksorozatot énekeltek, lassú, szertartásos tánccal ünnepeltek. Az ének során a lányok, vagy legények a tüzet átugrálták, s az ugrás sikerének mágikus jelentıséget tulajdonítottak (pl. párosító szerep, férjhez menési jóslások ). Különbözı hiedelmek – termés megóvása, szerelmi varázslások, jóslások, esıvarázslás, tőzbe dobott gyümölcs gyógyító ereje – főzıdnek e naphoz. Aratás Az aratás szertartásos befejezése, az arató ünnep, ismeretes az egész magyar nyelvterületen. Ilyenkor az aratómunkások aratókoszorút kötöttek, és azt – kézben, rúdon, vagy fejre helyezve – ünnepélyes menetben vitték a gazda, vagy a földesúr portájára. A gazda megköszönte az aratást, étellel vendégelte az aratókat, és áldomást ittak. A vendégség gyakran tánccal végzıdött. Az aratás megkezdéséhez különbözı tilalmak kapcsolódtak: nem kezdtek újholdkor, vagy ha halott volt a faluban.

Advent Advent ( a latin adventus=eljövetel szóból ered: az Úr érkezése ) a katolikus egyházi év része, a karácsonyi ünnepkör kezdete. András-naphoz ( november 30. ) legközelebb esı vasárnaptól december 24-ig tart. Eredete az V-VI. századig nyúlik vissza – mai formájában VII. Gergely pápa ( 1073-1086 ) rögzítette. Eleinte 3 napos böjttel volt összekötve. Az adventi idıszak alatt tilos volt minden hangos szórakozás, lakodalmat, táncmulatságot nem tartottak. Szokás volt ilyenkor a gyerekek adventölése – kántálása: a köszöntök csoportosan házról házra járva karácsonyi énekeket énekeltek, majd megköszönve az adományokat, elbúcsúztak. Ezidıtájt a tanító az iskolás gyerekekkel minden családnak ostyát küldött, cserébe lisztet, babot, tojást küldtek neki, az ostyavivı gyerekek meg pénzt, almát kaptak. ( Az ostya a karácsonyi vacsorának, illetve a karácsonyböjti ebédnek fontos része volt – még gonoszőzı erıt is tulajdonítottak neki. ) Ma is készítenek adventi koszorút, melyet fenyıágakból fonnak, négy gyertyája közül advent minden vasárnapján eggyel többet gyújtanak meg, miközben szent énekeket énekelnek.

Luca napja – december 13. A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban a legjelentısebb a Luca napja. A Gergely- féle naptárreform elıtt (1582) ez volt az év legrövidebb napja. A név a latin lux (fény) szóval áll kapcsolatban. E naphoz rengeteg hiedelem kapcsolódott. Ilyenkor a lányoknak, asszonyoknak tilos volt dolgozniuk. Ekkor kezdtek hozzá a férfiak a Luca- szék készítéséhez, melyhez babonás történet főzıdik: készítıje minden egyes darabját más- más fából faragja ki, úgy, hogy épp karácsony estéjére legyen kész. Ekkor elmegy az éjféli misére, ráül, és meglátja a nagyszarvú boszorkányokat a templomban, de utána menekülnie kell haza, mert ha felismerik, széttépik ıt. Ezért apró magvakat, pl. mákot kellett szétszórnia, amit a boszorkányok összeszedtek, így nem érték ıt utol. Dél- Dunántúlon „kotyolni” , lucázni jártak: a gyerekek sorba járják a házakat és mondókákkal, énekekkel varázsoltak. A következı évre vonatkozó különbözı jósló (termésjósló, idıjósló, szerelmi jósló, haláljósló) szépség- és egészségvarázsló eljárások és szokások járták. Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe. Rómában kezdték ünnepelni 325 körül. December 24., karácsony vigíliája / virrasztás / régen böjt nap volt. Ezért nevezik karácsony böjtjének, szenved estének.

1. Szentcsalád-járás Újabban elterjedt vallásos szokás. Szőz Mária és Szent József betlehemi szálláskeresését jeleníti meg. A karácsonyt megelızı 9 egymást követı estén a 9 összeállt család minden nap máshová vitte a szentcsalád képét. A kép elıtt énekeltek és imádkoztak.

2. Betlehemes játékok

Lakodalom A házasságkötés szokáskörének legfontosabb eseménysorozata, amelynek keretében maga a házasságkötés megtörténik. Egyéb elnevezései: menyegzı, nász, lagzi. Rendezıi a → menyasszony és → vılegény szülei (→ örömanya és örömapa, → búsanya, búsapa), akik a házasságkötés lebonyolításában segédkezı → lakodalmi tisztségviselık gyakorlati támogatásával nagyarányú házi ünnepség keretében, mulatási lehetıséget és lakomák (→ lakodalmi étkezések) sorát nyújtva hajtják végre, ill. szervezik meg a házasságkötéssel kapcsolatos cselekményeket. A lakodalom folyamán történnek meg a házasságkötésnek az egyház és – 1894 óta – az állam által elıírt formaságai, az → esküvı és a polgári házasságkötés, továbbá a menyasszony átadása a vılegénynek (→ menyasszonyvitel), befogadása a vılegény családjába (→ menyasszony befogadása), az elhálás (→ menyasszonyfektetés) és ennek megtörténte után a menyasszony asszonnyá válásának formai kifejezése (→ menyecske, → kontyolás). Ezekhez járul a házasságkötéssel kapcsolatos anyagi természető ügyek rendezése: a → hozomány átadása és átvétele (→ hozományvitel) s a menyasszony → násznépének az új menyecske állapotát szemrevételezı látogatása. E cselekmények széles társadalmi ellenırzését a két násznép mellett a megfigyelıként szinte folyamatosan jelen levı → hívatlanok biztosították. A megelızı századokban a násznépek szerepe a védı-támogató kíséret biztosítása is volt, arra az esetre, ha a cselekmények folyamatában nézeteltérés vagy külsı veszély miatt fennakadás lenne, mint ahogy a közelmúltbeli, sıt jelenkori lakodalomban is utal erre több bizalmatlanságot kifejezı intézkedés (pl. kapuelzárás), erıszakos akadályozás (útelzárás) és a másik fél által kifejtett ellenállás leküzdése erıszakkal vagy diplomáciával (menyasszonyvitel). E fontos feladatokban igénybe vett násznép számára a mulatság és lakoma egyszersmind ellenszolgáltatás szolgálatukért. A múlt paraszti életformájában a lakodalom volt az egyik legjelentısebb mulatási alkalom. A lakodalom az azt rendezı családok számára egyedülálló reprezentálási

lehetıség. Ez alkalomból anyagi javaikat és társadalmi súlyukat a helyi társadalom érdeklıdésének középpontjába állíthatták. Ez a kevésbé tehetıseket is arra csábította, hogy anyagi lehetıségeiket felülmúlva reprezentáljanak, gyakran létbiztonságuk rovására is. A lakodalom megrendezésében a násznép tagjai, a családokhoz főzı kapcsolat mértékében fizikai munkával (→ csigacsinálás, → gazdasszony), ételekhez szükséges nyersanyag, kész ételek (fıleg sütemények), → nászajándék és pénz (→ menyasszonytánc) ajándékozásával segítették a lakodalom rendezıit. A lakodalom folyamán történt meg a menyasszony és a vılegény belépése a házasok körébe, amit formálisan is kifejeztek és elismertek a jelenlevık (→ menyasszony búcsúztatása, kontyolás). – A lakodalom folyamán a néphit szerint veszélyeztetett, átmeneti állapotban levı fiatal pár védelmére és jövendı szerencséjének biztosítására számtalan → mágikus eljárást hajtottak végre (pl. menyasszony befogadása). A lakodalom ma is virágzó szokás, amelybıl lassan kimaradnak, elkopnak a korábban jogi jelentıségő, ill. mágikus és vallásos cselekmények, megmarad azonban mint reprezentációs lehetıség és mulatási, lakomázási alkalom, s fejlıdik az ajándékozás szokása. Formai megvalósításában egyre jelentısebb szerephez jutnak a városi kultúra (pl. fényképezkedés, vonulás autókon, kölcsönzıi ruha stb.), → még: lakodalmi alakoskodás, → álmenyasszony, → lakodalmi díszek és jelvények, → házasságkötés étkezései, → hazai leányasszony, → hérész, → kásapénz, → kunkapitány, → lakodalmas ház, → lakodalmi gazda, → lakodalmi kalács, → lakodalmi konyha, → lakodalmi tőz, → lakodalmi mulatság, → násznagy, → nyoszolyóasszony, → nyoszolyólány, → pozovics, → tyúkverı, → asszonyavatás, → vıfély, → vıfélybot)

Népzenei dialektusok

Zenei nyelvjárások

Bartók Béla

Bartók Béla az ı eredményeit hasznosítva, már határozottan kitőzi a magyar népzene fıbb dialektusterületeinek határait: "Az egész magyarlakta terület négy zenedialektus-területre osztható fel:

I. a dunántúli ,

II. a felsımagyarországi a Dunától és Tiszától északra,

III. a tiszavidéki vagy nagyalföldi és

IV:az erdélyi (ideszámítva Bukovinát)

V. Moldva

I. Dunántúl

I/1.

Szlavónia

Sokáig el volt zárva a többi magyar területtıl, másrészt átvészelte a török hódítás viharait. Ennek köszönhetı, hogy igen sok régiséget ırzött meg az egykori magyar egyházi és világi énekkincsbıl. Az idetartozó néhány falu Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu az új stílus szinte el sem jutott ide, sıt a régi dalok közt is aránylag kevés dunántúli típus él itt tovább: a „Haj Dunáról fúj a szél” köztük a legjellemzıbb dallam. Ugyancsak egyezik a „karikázás” énekes szokásának fenntartásában, amelynek legrégiesebb formáit lehetett még körükben feltalálni.

I/2. Dél-Dunántúl A jelenlegi Magyarország egyik leggazdagabb és legrégibb hagyományú területe (Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér m., valamint a Sárközzel közös hagyományú bal parti Duna-mellék). Erre a területre jellemzı Bartóknak a dunántúli dialektusról adott leírása, mindenekelıtt az ingadozó terccel és szeptimmel való elıadás ötfokú dalainkban. A kvintváltó dallamstílus is itt él a legerısebben. Ugyanakkor ezen az egykori klasszikus nagybirtokterületen az itt élı gazdasági cselédek, juhászok és kanászok tartottak fenn egy sor kanásznótát, pásztor-, betyár- és rabéneket, amelyek mind zenei hagyományunk legrégebbi rétegeit képviselik. Itt maradt fenn a karikázóban a középkori énekelt lánc-, illetve körtánc a legteljesebb formában. Az új stílus dalai viszont már az elsı győjtések idején el voltak terjedve a vidéken. A regölés szokása itt erıs. I/3. Dunazug és Csallóköz A dudanótaszerő táncdalok és az új stílus található meg.

II. Észak

II/1.

Zobor-vidék

(Nyitra körül, Szlovákiában, nemzetiségek és hegyek közé zárt falvak: Zsére, Ghymes, Menyhe, Béd, Kolon, Bodok, sıt még Bars megyében is néhány falu, mint Csitár). Az Erdélyen kívüli magyarság legrégiesebb, leggazdagabb zenei hagyományú területe. Több, csak Erdélybıl ismert típus került elı innen (akárcsak balladában), emellett van néhány kizárólag itt fennmaradt dallam is. Különösen gazdag és egyedülálló stílust ıriznek lakodalmas dallamaik, amelyek még mint valódi rítusdalok a lakodalom gazdag szertartásához kapcsolódnak A siratók legelsı példányai itt kerültek elı.

II/2.

Palócvidék

(Hont–Gömör–Nógrád–Heves–Borsod–Abaúj m.). A mai Magyarországnak szintén egyik hagyományırzı területe, amely azonban dél felé, az Alföld felıl jövı hatások felé nyitott. Ezt a sok alföldi pásztornóta elterjedése árulja el, valamint az új stílus igen gazdag virágzása. Továbbél igen gazdag hagyományban a sirató. Számos régies dudanóta került elı innen.

III. Alföld

III/1.

Közép-Alföld

A régi hagyomány legkevésbé az Alföldön maradt fenn; ugyanakkor az új stílus elterjedésének itt van a központja. Ennek ellenére bizonyos vonások tanúskodnak korábbi hagyományainak gazdagságáról, illetve arról, hogy akkor is vezetı szerepe volt a magyar népzenei hagyományok alakításában. Aránylag kisebb számú siratót sikerült följegyezni. A pásztorhagyományok tartanak itt fenn valamely régi hagyományt.

III/2.

Felsı-Tisza-vidék

(Szabolcs–Szatmár–Bereg–Szilágy m. – részben az északkeleti végek: Ugocsa, Zemplén, Máramaros). Egy másik archaikus terület, amelyet a legújabb győjtés, fıként a tánckutatás fedezett és tárt föl teljes jelentıségében. A Dél-Dunántúllal vetekszik, s a mai Magyarország második legarchaikusabb dialektusa. Különösen a tánccal együtt járó dallamokban találunk jellegzetes, máshol nem ismert darabokat vagy sajátos variálási-alkalmazási módokat. Ez abból a ténybıl fakad, hogy itt alakult ki és innen terjedt el az új magyar tánctípus, a csárdás „közmagyar” formája. Itt él máig feszes ritmusú táncdal formájában, énekben és hangszeres elıadásban is a máskülönben parlando elıadású, 12 szótagos, itt „Amerre én járok, még a fák is sírnak” szöveggel.

Itt él tovább a kállai kettıs, mind a tánc, mind dallama. A legnagyobb régiséget azonban a botoló tánc és dallamai ırzik.

IV. Erdély

IV/1.

Kalotaszeg

Erdély legpolgárosultabb vidéke, amely a magyarországi tájakkal a legszorosabb kapcsolatban van. Ennek köszönhetı, hogy zenei hagyományai a legkevesebb régiséget ırzik. Ugyanakkor a magyar szóló férfitánc legfejlettebb fokát a kalotaszegi legényes jelenti, s hozzá gazdag hangszeres tánczene kapcsolódik.

IV/2.

Mezıség

Legfeltőnıbb sajátossága a „Jaj-nóták” csoportja és a hangszeres tánczenében jelentkezı aszimmetrikus kíséretritmus. A kíséretritmusok pedig hatottak az énekes elıadásra is (ámbár fordítva is elképzelhetı a hatás): számos esetben ugyanezek a ritmusok jelennek meg az énekelt dallamokban is.

IV/3.

Székelyföld

A ballada leggazdagabb lelıhelyének tartjuk. Az egész magyar nyelvterületen itt találták meg teljes virágjában a díszítéshagyományt; a székelységnek köszönhetjük az ötfokúság megırzését.

IV/4.

Bukovina

A 18. században kivándorolt székelyek hihetetlen szívóssággal ragaszkodtak egykori származásukhoz, nemzetségük-rokonságuk leszármazásuk adatai egy-egy ember emlékezetében is bámulatosan megmaradtak (tudunk arról, hogy egyetlen személy több száz fölmenı és oldalági rokonát tartja nyilván); ennek köszönhetı, hogy zenei hagyományaikat még a székelységnél is fokozottabban ápolták. Mindazt az egykori dallamkincset, amit Bartók és Kodály győjtésébıl ismerünk, szinte teljes egészében hallani lehetett még a visszatelepült bukovinai székelyektıl. Megkülönböztetı dialektussajátságuk egyfelıl a régi magyar történeti énekkincs fennmaradása, ami egykori énekeskönyveik gondos ırzésének is tulajdonítható. Köztük találta meg Kodály az Árgirus szövegmaradványait is.

V. Gyimes és Moldva

V/1.

Gyimes.

Közigazgatásilag Csík megyéhez tartozik, de betelepülése szerint felerészben Csíkból, felerészben Moldvából származik, s hagyományainak régiessége szerint inkább Moldvához, mint Csíkhoz tartozik (sıt bizonyos vonásaiban még Moldvánál is régiesebb). A magashegyi völgyekben teljes elszigeteltségben élı gyimesieket tarthatjuk ma a legrégiesebb magyar népzene hordozóinak. A hangszeres zenében megırzött régiségek: a hegedőt kísérı ütıgardon aszimmetrikus ritmusai teszik rendkívül archaikussá ezt a zenét. Siratóik teljesen ötfokúak. A gazdag székely díszítésmód ma leginkább a gyimesiek és a moldvaiak énekében él tovább. Az új stílus viszont csak mint ritka kivétel került elı a gyimesiek énekében.

V/2.

Moldva

Gyimessel együtt a ma elérhetı legrégiesebb magyar népzenei hagyomány területe. Legjellemzıbb sajátsága az alacsony járású ötfokú dalok és a négyfokúak nagy száma, a gazdag díszítés, amit még csoportos elıadásban is lehetett hallani. Új stílusú dalt itt még véletlenül sem lehetett hallani. Ez lényegében még ma is így van. Románok közt, elszórtan, mindig a magyar államhatárokon kívül élve, dallamaikban sok román hatást is találunk. Szövegeikbe néha román sorokat, sıt versszakokat is illesztenek. A köztük található háromsoros formák gyakran román dalok átvételébıl vagy azok hatásából származnak.

Domokos Pál Péter

Népi hangszerek

Tekerı csukva és nyitva

A magyar népi hangszer nem attól magyar, mintha csupán nálunk fordulna elı. A ma ismert hangszerfajták mind ısi gyökerőek és ugyancsak régóta váltak az emberiség közös tulajdonává. Mindenki örökölte, kapta, átvette valahonnan. Terjedésüknek még csak nyelvi akadály sem állt útjában. Egy-egy hangszer tehát olyan mértékben magyar, amilyen mértékben a mi népünk hagyományába is beépült. A legfontosabb magyar népi hangszerek - Sárosi Bálint csoportosítása szerint:

1. Idiofon (=önmagában hangzó) hangszerek: kereplık, facimbalom, kolomp, csengı, láncosbot.

2. Membranofon (=rezgésbehozott hártya révén megszólaló) hangszerek: dobok, köcsögdudafélék, nádduda.

3. Chordofon (húros) hangszerek: citera, cimbalom, tambura, hegedő, tekerı, koboz, gardon.

4. Aerofon (= levegı rezgése révén megszólaló) hangszerek: kanásztülök, furulyafélék tilinkó, cserépsípok, főzfasíp, hatlukú furulya , hosszúfurulya, kettısfurulya, nádsíp, töröksíp, tárogató, klarinét, duda, doromb.

Hangszeregyüttesek

1. Hagyományos , de ma már nem jellemzı társulások: hegedő-duda , hegedő-gardon.

2. Egynemő hangszerekbıl álló együttesek: pl. az országszerte elterjedt vonós együttesek (hegedő-kontra-bıgı), az ország déli részén és a Duna mentén hallható tambura-zenekarok, rezesbandák.

Magyar Népzene Tára

A Kodály elgondolása szerint eltervezett, szótárszerő összkiadás elnevezése: A Magyar Népzene Tára. Elsı nyolc kötete 1951 és 1992 között jelent meg. Ebbıl öt a szokásdallamokat adta közre, a lírai- és táncdallamok Járdányi rendszere szerint kialakított típusainak közlését a VI. kötet kezdte meg.

Magyar Népzene Tára VI. kötet

I. Gyermekjátékok ( 1951 )

Szerk.: Kerényi György

II. Jeles napok (1953)

Szerk.: Kerényi György

III. A-B. Lakodalom ( 1955-56)

Szerk: Kiss Lajos

IV. Párosítók (1959)

Szerk.: Kerényi György

V Siratók ( 1966)

Szerk.: Kiss Lajos és Rajeczky Benjamin

VI. Népdaltípusok 1. (1973)

Szerk: Járdányi Pál és Olsvai Imre

VII. Népdaltípusok 2. (1987)

Szerk.: Olsvai Imre (Járdányi Pál rendszerében)

VIII. A-B. Népdaltípusok 3. (1992)

Szerk.: Vargyas Lajos

(Fımunkatársak: Domokos Mária és Paksa Katalin)

IX. Népdaltípusok 4. (1995)

Szerk.: Domokos Mária

X. Népdaltípusok 5. (1997)

Szerk.: Paksa Katalin