oravecz nóra - Összekötve

208
Egy Nem szeret. Csak ez jár a fejemben. Monotonon ismételgetem magamban a mondatot, más gondolatnak esélye sincs beférkőznie az agyamba. A két szó beleeszi magát minden sejtembe, érzem, ahogy egyre hangosabban zakatolnak a fejemben. Néha még az is bevillan, hogy soha nem leszel elég. A sza vak hangosak. Idegesítenek. Nagyon. Sötét van. A kanapémon gubbasztok, a lámpa leoltva. Semmit sem látok, egyedül vagyok a gondolataimmal. Nem is tudom, mit vártam. Egyszerűen nem tudom felfogni, miért történik már megint ugyanaz, mint évekkel ezelőtt, és miért pont velem. A redőnyön beszűrődik a reggeli nap fénye a reménnyel, hogy minden jobb lesz. De most valahogy nem tudok hinni neki. A fenéket lesz jobb, gondolom. Felkapok egy plédet, kinyitom az erkélyajtót, és kiülök gondolkodni. Gyűlölök mindent - de leginkább őt. A világ olyan igazságtalan. Olyan sötét minden, és annyira egyedül vagyok. Pedig most tényleg semmit sem rontottam el. Ha jobban belegondolok, igen, Dávid cseszte el az egészet. Idióta, érzéketlen barom. A mellkasomon nyomás, a hatalmas gombóc a torkomban megőrjít, a hajam remegő térdeimre omlik, képtelen vagyok sírni. A telefonom meg csak csörög, meg rezeg, meg csörög... Megállás nélkül... Tudom, hogy Dávid az! Megfogom a BlackBerryt, hogy behajítsam a kanapéra. Rosszul célzok, a telefon darabjaira hullva landol a padlón. Ebben jó vagy, Klóé, állapítom meg magamban, és becsapom az erkélyajtót. Úgy érzem, ennek már sohasem lesz vége. Mindig ugyanaz a szemét. Leveszem a cipőm, belebújok a papucsomba. Csak pár órája értem haza Dávidtól. Annyira nehéz volt megtenni ezt a lépést, mert most végleg szakítottam vele. De nem maradt más választásom! Az elmúlt órákban tucatnyi SMS-ben győzködött, hogy maradjak, ne menjek. Nem válaszoltam neki. Dávid szeretett a maga módján, csak épp nem any- nyira, mint én őt. Nekem pedig ennyi nem elég, úgyhogy léptem, és

Upload: anett-pixie-piroth

Post on 28-Nov-2015

5.510 views

Category:

Documents


7 download

DESCRIPTION

Összekötve. Népszerű facebook postok írónője.

TRANSCRIPT

Page 1: Oravecz Nóra - Összekötve

Egy

Nem szeret. Csak ez jár a fejemben. Monotonon ismételgetem magamban a mondatot,

más gondolatnak esélye sincs beférkőznie az agyamba. A két szó beleeszi magát

minden sejtembe, érzem, ahogy egyre hangosabban zakatolnak a fejemben. Néha

még az is bevillan, hogy soha nem leszel elég. A szavak hangosak. Idegesítenek.

Nagyon.

Sötét van. A kanapémon gubbasztok, a lámpa leoltva. Semmit sem látok, egyedül

vagyok a gondolataimmal. Nem is tudom, mit vártam. Egyszerűen nem tudom

felfogni, miért történik már megint ugyanaz, mint évekkel ezelőtt, és miért pont

velem.

A redőnyön beszűrődik a reggeli nap fénye a reménnyel, hogy minden jobb lesz. De

most valahogy nem tudok hinni neki. A fenéket lesz jobb, gondolom. Felkapok egy

plédet, kinyitom az erkélyajtót, és kiülök gondolkodni. Gyűlölök mindent - de

leginkább őt. A világ olyan igazságtalan. Olyan sötét minden, és annyira egyedül

vagyok.

Pedig most tényleg semmit sem rontottam el. Ha jobban belegondolok, igen, Dávid

cseszte el az egészet. Idióta, érzéketlen barom.

A mellkasomon nyomás, a hatalmas gombóc a torkomban megőrjít, a hajam remegő

térdeimre omlik, képtelen vagyok sírni. A telefonom meg csak csörög, meg rezeg,

meg csörög... Megállás nélkül... Tudom, hogy Dávid az! Megfogom a BlackBerryt,

hogy behajítsam a kanapéra. Rosszul célzok, a telefon darabjaira hullva landol a

padlón. Ebben jó vagy, Klóé, állapítom meg magamban, és becsapom az erkélyajtót.

Úgy érzem, ennek már sohasem lesz vége. Mindig ugyanaz a szemét.

Leveszem a cipőm, belebújok a papucsomba. Csak pár órája értem haza Dávidtól.

Annyira nehéz volt megtenni ezt a lépést, mert most végleg szakítottam vele. De nem

maradt más választásom! Az elmúlt órákban tucatnyi SMS-ben győzködött, hogy

maradjak, ne menjek. Nem válaszoltam neki. Dávid szeretett a maga módján, csak

épp nem any- nyira, mint én őt. Nekem pedig ennyi nem elég, úgyhogy léptem, és

Page 2: Oravecz Nóra - Összekötve

8 9

töröltem őt az életemből. Ha nem pontosan azt kapom, amit én akarok, akkor már

nem is kell. Mire felmentem a Facebookra, már üzenet várt tőle, amiben azt ecsetelte,

bár fontos vagyok neki, ő csak ennyit tud nyújtani. Ha beérem ennyivel, akkor

szóljak, bármikor számíthatok rá, amúgy inkább kilép az életemből. Köszönöm, de ha

most lelép, ne is jöjjön vissza!

Nem is tudom, mit képzeltem. Talán hogy őt is megeszem reggelire. Hát, volt itt

reggeli, csak épp én kerültem a tányérra. Visszanyalt a fagyi.

Azt hittem, vele is eljátszadozhatok majd anélkül,

hogy beleszeretnék. Az elmúlt években zseniálisan működött a dolog, gondoltam,

nem lesz ez most se másképp. Imádtam szórakozni a srácokkal, az már más kérdés

volt, hogy ők ezt annyira nem élvezték. Mind belém szeretett, én meg kacagva

hagytam őket magukra. Mintha cuki kóbor kutyákba rúgnék egy utolsót, hogy

szegények hangos nyüszítések közepette szép lassan belehaljanak.

Azt gondoltam, most sem lesz para. Eszméletlenül jó vagyok ebben: körbevenni

magam több tucat fiúval, miközben valójában egyiktől sem akarok semmit,

maximum kihasználni őket... Sosem sérültem miattuk. Kivéve egyszer.

Az egész a középsuliban kezdődött. Életem első nagy szerelme, Tomi nem figyelt fel

rám. Nem csoda, jelentéktelen voltam a kis rózsaszín hajgumis copfommal és a

szakadt, kínais farmerommal. Emlékszem, ahogy ott álltam az iskola udvarán az első

szünetben, és megláttam Tomit. Ó, istenem, azonnal szerelmes lettem belé! De ő még

csak rám sem hederített. Hónapok múltak el, mire észrevett, akkor is csak azért, mert

fellökött a folyosón. Bocsánatot kért, és ment tovább.

Egy napon, miközben a farsangi fotókon nézegettem magam, egyfolytában azon

kattogott az agyam, hogy én nem akarok ez a lány lenni. Görnyedt, szürke egér

voltam.

Órákon át tudtam azon pörögni, miért nem születtem másik családba. Utáltam

anyámékat, a szánalmas munkahelyeikkel együtt. Ki nem állhattam, hogy nincs

pénzünk, hogy mindennap két szendviccsel indítottak el az iskolába. Az, hogy

mondjuk vehessek egy Snickerst, lehetetlen volt.

Ha esetleg mégis, akkor biztosan szülinapom volt.

Csórók voltunk. Órákon át tudtam a butikokat járni, és a szívem szakadt meg, amiért

nekem nem lehettek olyan ruháim, mint a menő lányoknak. Népszerű akartam lenni.

De mi csak negyedévente vásároltunk, akkor is kaptam két felsőt, meg három bugyit,

Page 3: Oravecz Nóra - Összekötve

8 9

és kuss volt a nevem a következő három hónapban. Egyszer rácsaptam apámra az

ajtót, amiért akkora lúzer, hogy nem tud adni ötezer forintot a nadrágra, amit

kinéztem magamnak. Azt is többször a fejükhöz vágtam, mennyire szégyellem, hogy

ők a szüleim.

Ma már ezt persze rettentően bánom. Széthajtották magukat. Nagyon sokat

dolgoztak, de így is eladósodtak, minden pénzünk a törlesztésre ment el. Néha hónap

közepén anyám közölte, hogy most két hétig krumplit fogunk enni krumplival.

Krumplis tésztát, rakott krumplit meg krumpli- főzeléket két héten át.

Aztán rájöttem, hogy a turkálókban sokkal több göncöt tudok venni magamnak, mint

egy butikban. Onnantól kezdve a turkálóból szereztem a cuccaimat, és néha sikerült

igazán egyedi darabokat találnom. Szégyelltem, hogy oda kell járnom, ezért

Page 4: Oravecz Nóra - Összekötve

10 11

mielőtt bementem, mindig alaposan körbenéztem, nincs-e bent ismerős. A

legeldugottabb helyeket választottam, hogy még véletlenül se lásson meg senki.

Viszont megtanultam, mit hogyan tudok feldobni, és a legegyszerűbb ruhát is irtó

lazára varázsoltam. És ez épp elég volt ahhoz, hogy a fiúk is észrevegyenek.

Hosszas tesztelés után végül megtaláltam a stílusomat, így eljött a nagy este, amikor

végre talpig Klóéban indultam a péntek esti buliba. Laza voltam, de nőies, a srácok

meg végre utánam fordultak. Észrevették. A sminkemet a mosdóban készítettem el.

Korábban sosem hordtam magas sarkút. Azon a héten minden áldott nap hamarabb

hazaszöktem a suliból, hogy gyakorolhassam benne a járást. A végén már tökéletesen

ment. Mint ahogy az is, hogy észrevétlenül tudjak lelépni otthonról.

Életem egyik legszebb estéje volt. A fiúk szeme kocsányon lógott, és egymás után

akarták fizetni az italaimat. Néha összevitatkoztak, hogy kié legyek. Imádtam!

Onnantól élveztem a sulit. A pénteki srácok hétköznap is észrevették, rám köszöntek.

De ez már harmadikban volt, annak is a legvégén, hl kezdtem sminkelni magam, de

csak és kizárólag a suliban. Tudtam, a pénteki látványnál alább nem adhatom, mert

akkor nem leszek érdekes. Ha otthonról indultam volna el fél kiló sminkkel az

arcomon, anyám megöl. Főleg, ha rájött volna, honnan szereztem a márkás

szempillaspirálokat meg az alapozókat. Pénzem nem volt rá, a suli meg túl fárasztó

volt ahhoz, hogy utána még valami diákmunkán rohadjak, mondjuk árufeltöltőként.

Inkább loptam. Tudtam, a menő lányok is ezt csinálják, mert lopni óriási buli, én

pedig nem akartam kimaradni a bulikból. Tökéletesen kidolgozott haditervvel sze-

reztem be a drogériákból a cuccokat, amikre épp szükségem volt. Aztán otthon,

esténként sunyiban próbálgattam, mi áll jól nekem. Párszor rohadtul elrontottam.

Néha a szemöldököm napokig úgy nézett ki, mintha valami elcseszett Betti, a csúnya

lány lennék.

Akkor aztán rájöttem, hogy nem elég a jó kinézet, valahogy el kell érnem, hogy

tényleg felfigyeljenek rám a fiúk. Egyre többen lógtak velem, de én extra figyelmet

akartam. Azt akartam, hogy menő legyen velem lenni. Le akartam taszítani a

trónjáról az összes picsát.

Leginkább Pannát.

Page 5: Oravecz Nóra - Összekötve

12 13

Úristen, de rühelltem azt a lányt. Ahogy a hosz- s/.íi fekete haját dobálta, meg ahogy

az osztályteremben mindig kibeszéltek minket az idétlen barátnőivel, amiért mi

Barbival kínai ruhát hord- tunk. Ha tudták volna, hogy a legalja turkálókból szerzem

a ruháimat, még jobban cikiztek volna. De aztán egyszer csak észrevették, hogy

fenyegetni kezdtem a népszerűségüket.

Tényleg beteg volt, amit műveltek. Felvonultak a suliban, mindig a legmenőbb

srácokkal lógtak, a bulikon pedig a legdrágább ruhákban jelentek meg. Sosem volt

rajtuk kétszer ugyanaz a ruha egy héten.

Viszont időközben rám is egyre többen felfigyeltek, főleg a bulikban. Havonta

egyszer-kétszer elszöktem bulizni úgy, hogy anyámék észre se vették. Pénzem

sohasem volt, ennek ellenére mindig nehezen keveredtem haza, ugyanis a srácok

állandóan leitattak. Imádtam, ha meghívtak, ez is volt a cél. A péntek este tökéletes

alkalom volt arra, hogy ismerkedjek, hogy észrevegyenek. Lassacskán minden

megváltozott.

Közben egyre nagyobb bunkó lettem. Igazi szarkavaró, akivel vagy jóban vagy, vagy

hozzá sem szólsz, mert különben darabokra szed. A fiúk imádták a

kiszámíthatatlanságomat, a hirtelen haragomat, hogy egyik pillanatról a másikra kis-

cicából oroszlánná változtam.

Megvártak suli után, hazakísértek, velem akartak bulizni, felvettek az MSN-re. De

még mindig nem értem el a célom. Egyvalami még mindig hiányzott. Méghozzá

Tomi.

Az a srác egyszerűen hihetetlen volt. Ahogy a szünetekben végigvonult a folyosón, a

lányok lélegzete elállt, és szájtátva fordultak utána. Tomi mindezt őrülten élvezte, azt

pedig még inkább, hogy Panna egyre többször találkozgatott vele, hiszen valójában a

srácnak csak ő kellett. Abban reménykedtem, hogy előbb-utóbb egy fiú valamelyik

másik gimiből elcsavarja Panna fejét, és akkor végre nekem is lesz esélyem. De

látszott, hogy egyre szorosabbra fűződnek a szálak közöttük. Ragyogott a szemük,

amikor együtt voltak, és rajtam kívül már mindenki azt várta, mikor jönnek össze.

A szünetekben mindenki róluk pletykált. Meg az órákon is, mi például füzetekben

leveleztünk Barbival. Egy napon Barbi szomorú arccal rakta le elém a füzetet.

Egyetlen szót láttam benne, amikor kinyitottam: Összejöttek.

Az volt életem egyik legborzasztóbb napja. Utáltam az egész világot. A következő

időszakban

Page 6: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 7: Oravecz Nóra - Összekötve

14 15

még nagyobb ribanc lettem, még nagyobb háremet gyűjtöttem magam köré.

Gondoltam, ha népszerűnek tartanak a srácok körében, akkor majd Tomi is

észreveszi, mennyire nagyszerű vagyok.

Aztán egyszer csak valami para lett köztük Pannával. Hosszú hetekig csak falták

egymást a szünetekben, aztán egy szép, késő őszi napon arra lettünk figyelmesek,

hogy Panna zokogva rohan haza a suliból. Tomi akkora pofont kapott, hogy két napig

lehetett látni Panna keze nyomát az arcán. Azóta sem tudjuk, mi történt.

Mire eljött a szalagavató, már hetek óta nem is beszéltek egymással.

A buli, amit mindannyian vártunk. Amire sikerült kitúrni álmaim ruháját: egyszerű

volt, fekete és überszexi. Nem akartam, hogy anyám meglássa, mert úgy gondoltam,

fix, hogy sehova nem engedne ebben a göncben. Aztán mégis lebuktam, de ö csak

mosolyogva azt mondta: biztosan gyönyörű leszek benne, és nagyon büszke rám. Én

viszont önző, buta liba módjára rávágtam az ajtót, és csak annyit mondtam neki: ha

valóban büszke lenne rám, akkor mindenben támogatna.

F. zt a mai napig bánom. Támogatott ő mindenben. Csak én meg egy idióta voltam,

aki épp lázadt.

Aztán eljött az a bizonyos este. A szalagavatós táncunk után az öltözőben vodka-

narancsot vedeltünk Barbival meg még pár lánnyal. Az egyik csaj hozta otthonról,

fantás üvegben lopta ki.

Talpig szexi cuccban, kisminkelve, kissé spiccesen léptünk be az étterembe, ahol a

többiek már önfeledten táncoltak. Percenként jártunk ki a mosdóba, ugyanis iszonyat

drága volt a pia, és a vodkánkból még volt egy fél PET-palacknyi. A harmadik kör

után már világomról nem tudtam. Tényleg, mocskos részeg lettem, pedig ez az este

lett volna a nagy alkalom.

Tomi észrevett. Végre. A fekete mini meghozta a hatását, a fiú a csajok szerint

szájtátva bámult, miközben elmentem mellette. Én ebből semmit nem vettem észre,

épp elég volt arra koncentrálni, hogy ne törjem ki a bokám a magas sarkúmban.

Később odajött hozzám, hogy táncoljunk. Kiderült, hogy mindent tud rólam, a srácok

leadták a drótot. Szerelmes volt ő Pannába, de attól még vak nem, mint utólag

kiderült. Örömtáncot jártam magamban, mert sikerült a hadjáratom. Élveztem a

társaságát.

Tomi sorra hozta a vodka-narancsokat. Amikor ugyanis megkérdezte, mit innék, azt

válaszoltam,

Page 8: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 9: Oravecz Nóra - Összekötve

16 17

hogy ott folytatnám, ahol elkezdtem. Mégis, hol kezdtem el, kérdezte. Mondtam neki,

hogy még a lányöltözőben. Kedvesen bólogatott, és a fülembe súgta, hogy nem is

látszik rajtam az ital, majd megcsókolta a nyakamat. Beleremegtem. Nem akartam

elhinni, hogy ez megtörténhet. A következő emlékem, hogy a mosdóban hányok.

Minden más kiesett az emlékezetemből. Fogalmam sincs, hogyan kerültem a kagyló

elé, és arra sem emlékszem, ki volt az a lány, aki a hajamat fogta, de az biztos, hogy

utána a mosdóban töltöttem az estét, elszúrva a nagy esélyemet. A rohadt életbe!

Másnap Barbi adta le a drótot, hogy Tomi végül Pannával távozott. Nem akartam

elhinni. Megkaptam a nagy lehetőséget, de mindent elszúrtam a hülye vodka miatt.

Akkoriban még akkor is csak nyitott kapcsolatba voltam hajlandó belemenni, amikor

valaki a kelleténél jobban tetszett. Strigulákat húzogattam, még a csajoknak is

megmutattam, kikhez volt már közöm. Percre pontosan tudtam, kivel, mikor, hol és

mit csináltam. Ilyenkor a lányok csak annyit mondtak kuncogva: „Rossz vagy, Klóé!”

Én meg bólogattam, hogy tudok róla. Imádtam a szabadságot, a nélkül nem tudtam

volna egyszerre több srácot is kihasználni.

Évekig így éltem. Később azért kevesebbet játszadoztam a pasikkal, de valahol még

mindig őrült voltam velük. Bele sem gondoltam abba, mi lesz, ha esetleg valaki

jobban érdekel majd, vagy eljön a pillanat, amikor már nem elég, hogy valakit hetente

egyszer látok.

Felnőttem, bassza meg, és Dávid nem szórakozhat velem. Én sem akarok tovább

játszadozni vele. Valami másra vágyom. Csakhogy ő meg nem. Rohadt igazságtalan

az élet.

Egy csütörtök este ismertem meg. Aznap este hét is elmúlt már, mire hazaértem a

munkából, ugyanis épp egy nagy meetinget tartottunk, ahol az előttünk álló

hónapokról tárgyaltunk. Keményen melóztam akkoriban, nem maradt mellette

életem. Miután lediplomáztam, a gyakorlatot követően rögtön megkaptam egy junior

menedzseri pozit, bár inkább asszisztensi feladataim voltak. Amolyan mindenből-

egy-kicsit típusú munkakör. Amihez a nagyoknak nem volt kedvük, az jutott nekem.

Sztahanov lelkes követőjeként gépeltem, e-mai- leztem, skype meetingeltem a

rózsaszín céges laptopomon, tárgyaltam, intézkedtem - és nem éltem. Tudtam,

mindent meg kell tennem, hogy megtartsam az állásomat. Bármikor nézett be

hozzánk a főnök, engem ott talált a gépem előtt gubbasztva. Néha reggel nyolctól este

nyolcig bent voltam.

Page 10: Oravecz Nóra - Összekötve

18 19

Amikor azon a csütörtökön hazaértem, valamiért nagyon fel voltam pörögve, nem

találtam a helyemet otthon. Épp azon elmélkedtem, vajon ki lehet bent a városban,

amikor megcsörrent a telefonom. Barbi volt az. Azt mondta, az újdonsült pasijával

épp a Fröccsteraszon ülnek, és arra gondolt, nem csatlakozom-e hozzájuk. Nem

kellett túl sokáig győzködniük.

Fél perc alatt felkaptam a sötét farmeromat meg a fekete csőtopomat. A Fröccsterasz

kavicsairól megfeledkezve belebújtam az egyik magas sarkúmba. A sminkemmel

nem foglalkoztam, a hajamba épp csak beletúrva készülődtem. Egy utolsó igazítás a

tükör előtt, jobbra fordul, balra fordul, megfordul, nagy mosoly, jó, rendben lesz, és

már húztam is le a taxihoz.

„A Deákra kérném!”- mondtam, amikor beültem a kocsiba, majd a következő jó

tizenöt-húsz percet a telefonomat babrálva töltöttem. Dugó volt. Már messziről

kiszúrtam a Fröccsterasz világító névtábláját, ahogy a kerti lámpák fényeit is. Olyan

az a hely, mintha otthon ülnél, a hátsó kertben, csak épp az Erzsébet tér kellős

közepén van, a Deákhoz már-már hozzánőtt deszkásokkal körítve, amerre a szem

ellát. A hely nappal általában az övék, este viszont a burzsujok parádéznak itt az

alterokkal keveredve. Ha muszáj lenne besorolni magunkat valamelyik csapatba,

akkor Barbi a szőke tincseivel, a tökéletes alakjával és a Converse cipős, kigyúrt,

focista pasijával bizonyára az este felvonuló burzsujokhoz tartozna.

Rögtön kiszúrtam őket. A földet borító kavics réteggel küszködve, az

egyensúlyozásra erősen koncentrálva jutottam el végül a helyemig. Egy fiú mellé, aki

szintén az asztaluknál ült. Szuper! Nem törtem össze magam! - lélegeztem fel, amikor

egyszer csak gyakorlatilag megállt a szívem.

Hoppá!!! Ő meg kicsoda? - néztem a fiúra, és kikerekedett szemekkel nyújtottam a

kezem. „Szia, Klóé vagyok.” Mire a srác azt válaszolta: „Már találkoztunk.” Kérdőn

bámultam Barbira, mert nem nagyon akartam elhinni, hogy nem emlékszem erre a

helyes srácra. Barbi meg csak bólogatott, hogy

Page 11: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 12: Oravecz Nóra - Összekötve

20 21

ii srát valóban velünk volt a legutóbb is, csak hamar távozott. Zseniális, gondoltam,

igazán jó kezdet. Kissé megsérthettem a fiú egóját azzal, hogy nem ismertem meg.

Amikor alaposabban megnéztem, tényleg nem értettem, miért nem kaptam fel rá a

fejem a múltkor. Kábé 180 centi tömény, borostás arcú élvezet a feje búbjától

egészen a lábujja hegyéig, csupán annyi izommal, ami még nem megy az esztétikum

rovására. Szőke hajával, babaarcával és kék szemeivel percek alatt elfoglalja a

királyfi trónját minden nő szívében. Elmosolyodott, majd borostáit végigsimítva

képzeletbeli jogarával nyugalomra intett. Volt is miért!

Tekintetem önkéntelenül végigfutott a testén. De gyönyörű! Imádtam a stílusát!

Maradni akartam, kértem is gyorsan egy italt. Meg még egyet. Tudtam, ő az a típusú

pasi, aki nem sóherkedik a lánnyal, akitől akar valamit. A második Somersby után

megőrültem. Elmerültem egy percre a gondolataimban, amikor rájöttem, túl régóta

vagyok már csendben. Beszélgetni kezdtünk. Barbi mosolygott, annyira ismer már.

Mindig tudja, mi jár az agyamban! Barbival csináltuk végig az egész középsulit, a

füzeteket, mindent.

Mondat mondatot követett, a Somersbykre újabbak gurultak könnyedén, ugyanolyan

könnyedén, ahogy a keze a lábamhoz ért az asztal alatt. Hirtelen felhőköltem, mert

nem értettem, mi történik. Nem, ezt nem a harmadik Somersby teszi, ennyi még csak

nem árt meg! Dávid mosolygott. Barbiék közölték, hogy mennek. Ugyan miért,

kérdeztem. Mert konkrétan három órája ülünk itt, válaszolták, és én úgyis tökéletesen

elvagyok a kis barátjukkal. Miért ne hagyhatnának magunkra minket? Barbi vékony

hangján a fülembe súgta, hogy csak okosan. Én meg bólogattam: hogyan máshogyan?

Csupán két puszira és egy ölelésre jutott idő, és már el is vonultak.

Bizsergett az egész testem, ahogy a fiúra néztem. Csak arra vágytam, hogy

beletúrhassak a hajába, és hogy reggel magamon érezzem az illatát. Valahogy így

kezdődött minden.

Talán már hajnali három is elmúlt, amikor elindultunk gyalog a Deáktól, látszólag

céltalanul bandukolva, beszélgetve, akkor már kéz a kézben. Dávid nem is kérdezte,

egyszerűen kijelentette, hogy én bizony nála alszom. Én pedig illemtudóan

bólogattam, mert nem tudtam ellenállni neki. Mondhattam volna, hogy én nem

vagyok olyan

Page 13: Oravecz Nóra - Összekötve

22 23

lány, de hát néha jön egy pasi, és nem kérdés, hogy engedsz-e neki!

Percekkel később már az ágyra döntött a Kálvin téri lakásában, és a pillanat töredéke

alatt lehámozott rólam minden ruhadarabot. Én csókoltam, ő csókolt, úgy, hogy a

világról is megfeledkeztem. Egészen reggelig, amíg fel nem ébredtünk, úgy egy-

órányi alvás után. Álmosan pislogva nézett rám, és egy jóreggelt-puszival próbált

életet lehelni belém. Nem sok sikerrel. Mosolygott, magához húzott, hogy maradjak

még. Mennem kell dolgozni, közöltem vele, de Dávid visszarángatott az ágyba azzal,

hogy majd ő bevisz.

Megpróbáltam visszaaludni, de sikertelenül. Egy fontos mailen járt az agyam, hogy

vajon meg- jött-e vagy sem. Dávid viszont pár pillanattal később már újra aludt, én

meg, amilyen nesztelenül csak tudtam, kikászálódtam az ágyból. Akkor már hét óra

volt.

Már nagyon hiányzott a reggeli kávém! Benéztem a konyhába. Se három az egyben,

se igazi kávé, semmi. Elindultam kifelé. Lenyomtam a kilincset, az ajtó zárva. A

kulcsot nem találtam. Hogy jutok ki innen?

Ekkor hirtelen megjelent a hátam mögött, magához húzott és megcsókolt:

„Csak nem próbálsz megszökni?” - súgta a fülembe.

„)aj, dehogy! Csak, tudod, valakinek dolgoznia is kell!”

„Reggeli nélkül nem mehetsz sehova! Felöltözöm gyorsan, és elmegyünk együtt enni

egy jót. Várj meg!”

„De nem érek rá!”

„Beviszlek, már mondtam. Ne aggódj, pont lesz annyi időd, hogy megreggelizzünk.”

Pár perc múlva már indultunk is elfogyasztani késői reggelinket. Azt hittem, az

éjszakával véget ért a mi kis kalandunk, ezért csodálkoztam rendesen, mit játssza

meg az udvarló Don Jüant. Ráadásul valami tök puccos helyre vitt a Rádayn. Végig

úgy viselkedett velem, mintha egy pár lennénk. Fogta a kezemet, udvarias volt,

mosolygott, bociszemekkel puszikat osztogatott. Megzavart.

A pincérek minden bizonnyal ismerték már, ugyanis mindenki a nevén szólítva

köszönt neki, és elismerően mosolyogtak rám. Te jó ég, ez biztos ide hordja a nőit!

Na, szép, Klóé! Beálltál a sorba!

Megvetést éreztem magam iránt. Miért kell már megint ilyen gyorsan beleugranom

valamibe, amiről halvány fogalmam sincs, hogy micsoda? Kitartóan harcoltak a

fejemben a Dávid mellett szóló érvek az ellenérvekkel. Amikor ráuntam, a sokad-

szorra csörgő telefonomra hivatkozva elbúcsúztam, és gyorsan leléptem.

Page 14: Oravecz Nóra - Összekötve

24 25

A Váci utcán sétálva a zavaros éjszaka illatát éreztem a hajamon, ott volt barna

hajszálaim minden egyes négyzetmilliméterén. Szerettem volna letusolni, de már nem

volt időm hazamenni.

Utána még napokig éreztem Dávid illatát. Bármit is csináltam, ő gondolatban ott volt

velem. Eltűnt, ha nagyon arra koncentráltam, de aztán ismét felbukkant. Pedig

egyébként nem jelentkezett. Kezdett bosszantani a dolog. Bántotta az egómat. Végül

is tetszett ez a fiú, de össze voltam zavarodva, magam se tudtam, mit akarok.

Vágytam rá, mert jó volt vele, kedvesen viselkedett velem, jókat beszélgettünk

órákon át mindenféléről. De féltem is. Féltem belemenni egy kapcsolatba, féltem

kötődni, rettegtem attól, hogy mi lesz, ha hozzászokom, és hirtelen véget ér.

Kívántam Dávid mosolyát, az ölelését, a csókjait, de féltem is már előre, hogy

egyszer majd szó nélkül elhagy, vagy benyögi, hogy bocsi, ő nem akar többet. Vagy

én mondom azt egy hét után, hogy nekem ez nem megy. Próbáltam visszafogni az

érzéseimet, amennyire csak tudtam. Nehezen ment, mert Dávid más volt, mint a

többiek. Teljesen elvette az eszem...

Ilyenek vagyunk mi! Falakat építünk magunk köré, aztán bujkálunk mögöttük, ahol

apránként darabjainkra hullunk. Mégsem engedünk be senkit, hogy segítsen. Én sem

tudtam megnyílni. És nem meglepő, hogy amíg falakkal bástyáztam körbe magam,

ugyanilyen férfiakkal találkoztam.

Ha gyáva vagy, akkor gyávákat kapsz!

Pedig ideje szembenéznem magammal. A fájdalmaimmal. Nem menekülhetek egy

életen át a szerelem elől! Nem élhetek burokban!

Minden kétségem ellenére a következő hónapokban mégiscsak belekezdtem egy

kapcsolatba Dáviddal. Hiszen annyira hiányzott egy pasi!

Tök véletlenül ő is mindig felbukkant, amikor találkoztam Barbival. Aztán nem

meglepő, mi lett az este kimenetele: a lakásán kötöttünk ki. Ez ment úgy három

hónapon át, amikor is közöltem vele: szép játék ez, de nem megyek vele semmire,

mert én többre vágyom! Jól éreztük magunkat együtt,

Page 15: Oravecz Nóra - Összekötve

26 27

jókat beszélgettünk, és akkoriban már egyre több helyre hívott magával, de én úgy

éreztem, ez mind csak idő- és érzelempocsékolás.

Addigra már tudtam, hogy kell nekem valaki, aki talán hasonlít hozzá, de a bátrabb

kiadásból. Egy

G. I. Joe, aki a félelmeit legyűrve elkap, megfogja a kezem, magával húz, és azt

mondja: ne féljek semmitől, mert ő sem fél. Ilyen pasira van szükségem!

Kezdtem hinni abban, hogy létezik olyan pasi, aki megnyit, elvarázsol, boldoggá tesz.

Megért, szeret, támogat, és nem adja fel! Lehet, hogy nehéz lesz, de végigcsinálja,

mert tudja, semmit sem adnak könnyedén - így a boldogságot sem.

Dávid viszont egyáltalán nem emlékeztetett erre a G.I. Joe-ra. Ha a pillanat úgy

hozta, akkor velem volt, és fűt-fát ígért, viszont ahogy bezárta mögöttem a lakása

ajtaját, megszűntem létezni a számára. Nem akart ő tőlem semmit, csak a szexre

kellettem. Persze odafigyelt rám, elvitt vacsizni, ide-oda, szóval megadta a módját.

És ez épp elég volt ahhoz, hogy a végén belehabarodjak...

így játszottunk egymás érzéseivel három teljes hónapon át, amíg végül ráuntam a

dologra. Előadtam neki a monológot: jobban becsülöm magamat annál, mint hogy

holmi félős kisfiú karjaiban hajtsam álomra szerelemre végtelenül kiéhezett

buksimat. Bíztam benne, hogy erre azt válaszolja: ö lényleg szeret, próbáljuk meg

folytatni. De persze nem ez történt.

Nem értette, mi a baj, azt hitte, nekem így tökéletes a felállás. Magyarázkodott, hogy

ő nem ígért semmit, és egyébként is tudhatnám, hogy ő defektes, és képtelen felnőtt

módjára párkapcsolatban élni. Persze elmondtam neki, hogy egyre inkább azt érzem,

ez az egész helyzet csak árt nekem. Hiszen ő minden találkozásunk után azonnal

átkapcsolta az agyát valami másra - nekem viszont ez nem ment. Én továbbra is az

ölelésére gondoltam, még napokig magamon éreztem az illatát, és senki másra nem

tudtam gondolni. Ö viszont igen... A vörös, félméteres hajszálak az ágyneműhuzatán

legalábbis erről árulkodtak.

És akkor utoljára kiléptem az ajtón. Pont az IKEA-bútorokkal körbepakolt nappalira

nyílt. Hányszor aludtunk el együtt azon a kanapén! Mi mindent láttak azok a pop-art

képek a falon! Az egyik egy lányt ábrázolt. Olyan szomorú volt. Akkor valahogy úgy

éreztem, az a lány is érzékeli a fájdalmamat. Talán sajnál, de még az is lehet, hogy

hiányzóm majd neki.

Végül elöntöttem. Fejest kell ugrani az életbe, mindenféle óvintézkedés nélkül, és

kideríteni, ki is vagyok valójában! Hogy milyen messzire tudok úszni. És nem csak

Page 16: Oravecz Nóra - Összekötve

28

kívülről bámulni az életet, és elméleteket szőni arról, nekem miért nem sikerül!

Nem fogom többé elfogadni, ha egy pasi azt mondja: „Erről most ne beszéljünk, mert

ne!" Hanem igenis nyílt kártyákkal fogok játszani! Ha egy férfi tudja, hogy mire

vágyom, és nem akarja megadni, be sem engedem az ajtómon. Ha meg menni akar,

akkor hadd menjen!

Talán majd legközelebb én is tiszta szívből merek szeretni, igaz, túl gyakran

mondogatom, hogy most majd más lesz minden. Aztán jön egy izgalmas, a

fantáziámat végtelenül izgató pasi, aki totál elcsavarja a fejemet, ha akarom, ha nem.

Egy rövid időre biztosan bearanyozza az életemet, de csupán addig, amíg rá nem

jövök, közünk nincs egymáshoz. Néha egyhétnyi, máskor egy hónapnyi lepedőgyűrés

is eltelik a nagy felismerésig. Aztán jön a zokogás, a kiborulás. De előtte még tiszta

szívvel hiszek abban, hogy az aktuális férfival más lesz. Hogy van értelme megnyitni

a szívem, mert ő értékelni fogja.

Pontosan ugyanúgy akartam Dávidot, mint annak idején Tomit, csak az eszközeim

változtak meg azóta. Azt hittem, ez a kapcsolat most már működni fog. Hogy

többször nem találom magam szembe egy utolsó Tomi-utánzattal. De mégis ez lett a

vége. Én rohadtul akartam a dolgot, ő meg negyedannyira sem. A francba!

Page 17: Oravecz Nóra - Összekötve

30 31

Kettő

A hétvégét egy hirtelen ötlettől vezérelve a Balatonon töltjük a munkatársaimmal. Az

egyik pillanatban még az irodában izzadunk, öt órakor meg összenézünk, majd ki az

ablakon a negyvenfokos betondzsungelre, és egyszerre nyögjük ki:

- Na jó, akkor irány a Balcsi!

A rögtönzés meg a vérünkben van, így a következő kép, hogy valamikor este nyolc

körül felcuccolva haladunk az autópályán a céges kocsival. Lemegyünk Siófokig, a

főnök nyaralójáig, aki már annyiszor felajánlotta, hogy próbáljuk ki a lepukkant

apartmanját. Most kapunk az alkalmon. Széles mosollyal bámulom az elsuhanó tájat,

miközben csak azon jár az agyam: de szuper, hogy lrmehetek a Balcsira. Utálom, ha

külső tényezők miatt maradok ki valamiből. A családommal soha nem voltunk

nyaralni, soha. Másokkal sem mehet- lem vakációra, mert nem volt miből. Anyám

takarítóként dolgozott, ha éppen volt munkája, apám meg építkezéseken - néha ki

sem fizették.

Gyerekkoromban tudtam, mit nem akarok, és azt is, mit igen. A saját lábamra

akartam állni, hogy mindent megadhassak magamnak. Sokszor visz- s/.aemlékezem

az útra, ami a hátam mögött áll, de most nincs rá energiám. Hatalmasakat ásítok,

majd mély álomba esem a hátsó ülésen.

- Kloééé! Ébredj! Balaton! - szólnak a csajok, mert tudják, hogy imádom a percet,

amikor először látom a Balcsit.

Álmomban éppen Dávidot raktam helyre, így amikor kinyitottam a szememet,

hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. A sötétben is kéklő Balaton látványa ébresztett

fel teljesen. Lehúzom az ablakot, és kibámulok. Potyognak a könnyeim. Ez gyö-

nyörű!

Ahogy megérkezünk, gyorsan összekapjuk magunkat, és indulunk bulizni, hiszen

szombat este már otthon kell lennünk. Legalábbis nekem biztosan. Programom van.

Szóval egyetlen nap jut

r

Page 18: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 19: Oravecz Nóra - Összekötve

32 33

mindenre: a napozásra, a nonstop fürdésre, és persze a Petőfi sétányra.

Siófok mindig ezekről a dolgokról szól... Na és persze az ismerkedésről, a gyorsan

fogyó koktélokról, és a szenvedélyről!

Szenvedély, az most is akad. Atyaég, azok az olasz pasik! Épp valamelyik focicsapat

próbálja összetörni a női szíveket a magyar tengernél, és mit mondjak, sikerrel jár az

expedíció! A csajok még szórakoznak velük, de én egy Red Bull után is majd

elalszom hajnali négykor. Ekkor közlöm velük, hogy azt csinálnak, amit akarnak, de

én húzok haza, mert majd összeesek, és másnap még napozni akarok.

Egyszer minden jónak vége szakad, mondják a bölcsek, és igazuk van: szombat

délután összeszorult szívvel bámuljuk az egyre távolodó Balatont. Aranybarnára sült

arccal fotóztatom magam a kocsiban, közben szívecskéket formálok az ujjaim- ból,

majd szomorúan észlelem, hogy a tó legvége mellett suhanunk el. Rossz érzés látni,

ahogy távolodunk a Balatontól, legalább annyira, mint ameny- nyire jó volt először

meglátni idefelé jövet. A tó fokozatosan összeszűkül, eltűnnek a vitorlások is,

miközben utoljára még búcsút intenek, mi pedig szomorúan állapítjuk meg, hogy

ennek is vége - de legalább volt pár óránk élvezni a napsütést.

Épp Székesfehérvár mellett száguldunk, amikor megcsörren a telefonom.

Klóé, drágám, ne haragudj, ma este mégsem já hallom Barbi vékony hangját.

Barbival már ovi óta ismerjük egymást, és az élet sohasem hagyta, hogy

elsodródjunk egymás mellől. Kétségtelenül ő az egyik legjobb és legokosabb

barátnőm, és szinte lehetetlen vele úgy elmenni buliba, hogy ne rá irányuljon minden

figyelem. Ebből adódóan mindig izgalmas szitukba csöppenünk, és jókat

szórakozunk. Barbi igazi szőke, tökéletes alakú lány, csak úgy vonzza a pasik

tekintetét, bármit vesz fel. Egy farmer-póló összeállításban is képes meghódítani egy

egész focicsapatot, az ujjai köré tekeri őket, majd marionettbábuként játszik velük.

Igen, csak szórakozik a srácokkal, mert pontosan tudja, mire utaznak.

Mostanában egyre többet bandáznak együtt Dáviddal, ezért a drámázás óta, ha

tehetem, kerülöm a közös bulizást. Inkább beülünk valahová kettesben kávézni, vagy

kimegyünk a Margitszigetre. Ma is egy csajos estét terveztünk kettesben, csakhogy a

pasijára hivatkozva kimenti magát.

Page 20: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 21: Oravecz Nóra - Összekötve

34 35

Barbival mindig olyankor lazul picit a kapcsolatunk, amikor épp van valakije. Persze

ha szakít, rögtön engem hív, és az én vállamon sírja ki magát hajnali háromkor egy

pizza mellett. Már hozzászoktam.

Már majdnem hazaérünk, valahol Budapest határánál járunk, amikor ismét

megcsörren a BlackBerrym. Panna az.

- Klóé, mit csinálsz ma este?

- Leginkább semmit!

Nagyon régen hívott, pedig az utóbbi időkben már rendszeresebben beszéltünk.

Egész pontosan a nagy kibékülésünk óta.

Ahogy már mondtam, nem voltam mindig jó kislány. A gimiben a környék

legbalhésabb ribancának tartottak, akinek ha nem tetszel, addig kínoz, amíg visítva, a

könnyeiddel küszködve, térden állva nem könyörögsz a lányvécében: „Bármit

megteszek, csak hagyj már végre békén!”

Akkoriban az életem a drogokról, a foci- és kézicsapatok fiúiról és az

ármánykodásról szólt. Borzasztó dolgokat műveltem másokkal, és gyakran elvetettem

a sulykot.

De ez már a szalagavató után történt. Miután elszúrtam az egyetlen lehetőségemet

Tomival. Akkor teljesen megőrültem. Annyira bosszantott, hogy Tomi és Panna

megint összejött, hogy úgy döntöttem, mostantól keményebb játszmákba kezdek.

Akkoriban úgy gondoltam, ha elég menővé varázsolom magam, majd minden szuper

lesz. És akkor az számított igazán menőnek, aki egyetemistákkal lógott.

Iszonyat buta voltam. A gimi vége felé még inkább bedurvultam, olyan

egyetemistákkal kavartam össze, akik drogoztak. Azt mondták, gáz vagyok, ha nem

használom a cuccot, én meg belementem. Semmire sem mondtam nemet. Már nem is

tudom, mit adtak az első alkalommal, részeg voltam. Azt mondták, igyam meg a

piámat, raktak bele valamit, és lefogadják, tetszeni fog. Tetszett. Imádtam.

Onnantól kezdve nem volt buli drogok nélkül. Egyszerűen mindent megtettem volna

a szerekért.

Újra lopni kezdtem a boltokban. Már nemcsak sminkcuccokat nyúltam le, hanem a

drágább ruhákat is, amiket aztán könnyen el is adtam a suliban. Mindig azt mondtam,

valami rokontól kaptam a holmit, és nekem kicsi. Az alsóbb évesek meg bekajálták a

szöveget, és szépen megvették, nekem meg

Page 22: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 23: Oravecz Nóra - Összekötve

36 37

f

így volt pénzem drogra. Bármit megtettem volna érte, közben meg az első

alkalomhoz képest az összes többi csalódást okozott. Szar volt. Tényleg.

Aztán lebuktam egyszer lopás közben. Az eladó ismerte az osztályfőnökömet, és

szólt neki, hogy figyeljen oda rám. Ő meg riasztotta anyámat. Emlékszem, ott ült

anyám az osztályteremben, és siránkozott, hogy ő ezt nem hiszi el. Ordított

velem, hogy nem erre nevelt. Borzasztó volt, de akkor is be voltam tépve, talán

épp füvet szívtam előtte.

Onnantól vissza kellett fognom magam. Nem loptam annyit, ráadásul már rá is

paráztam: vajon mi lesz, ha észrevesz valaki, ha megint rajtakapnak? Szóval szép

lassan leálltam. Viszont a drog kellett. Nagyon kellett.

Akkor aztán elkezdtem hülyíteni a srácokat. Tudtam, ha szexi ruhában jelenek

meg, úgyis adnak cuccot, és nem kell érte fizetnem. Bármire képes voltam azért,

hogy droghoz jussak. Egy mocskos, ótvar ribanc lettem, aki bármire képes volt.

Tényleg bármire.

A suli vége felé az évfolyamunk egy teljes hónapon át ünnepelte, hogy

elballagunk. Akkor már fél

éve függtem mindenféle szartól, de pénz hiányában épp kezdtem leállni. A srácok sem voltak

már olyan érdekesek tisztán. Kiábrándító volt, amikor én részeg voltam, ők meg be voltak

állva.

Az egyik ilyen záróbulin berángattam Panna pasiját a férfivécébe. Gondoltam, a hely

megfelel a célnak, senki sem láthat meg minket. Én részeg voltam, és ő is csak annyira tudott

magáról, hogy menjen, ahova viszem. Panna valamiért később érkezett, én meg kihasználtam

a lehetőséget. Odamentem Tomihoz, és beszélgetni kezdtünk a szalagavató estéjéről. Ő sem

emlékezett rá, hová tűntem el akkor. Elmesélte, hogy azt hitte, direkt hagytam ott.

Már nem is tudom, mit kevertem a piájába. Másképp nem jött volna velem, nekem pedig meg

kellett szereznem! Úgy gondoltam, nekem kellett volna megkaparintanom őt akkor, amikor

újra ösz- szejött Pannával. Rohadéknak tartottam az életet, mert nem nekem adta ezt a fiút.

Egyébként imádták egymást Pannával, ők voltak a suli legnépszerűbb párja. Tomi első

ránézésre a poligámok királyának tűnt, de ha jobban megismerte az ember, kiderült róla, hogy

egy nyamvadt, utolsó papucs.

Page 24: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 25: Oravecz Nóra - Összekötve

39 38

A bulin a vécéajtót csupán kilincsre csuktuk, majd rögtön egymásnak is estünk. Tomi

felkapott, és nekinyomott a falnak. Én felnyögtem, és rákulcsoltam a lábaimat a derekára,

aztán már csak arra emlékszem, hogy hatalmasat koppantam a kövön. Ránk nyitották az ajtót,

Tomi meg sokkot kapott, és elejtett.

Panna állt ott az ajtóban!

Valaki biztosan meglátott, és beköpött minket. A francba!

A hideg, mocskos, bűzölgő padlón hevertem, totál részegen, meg sem tudtam mozdulni, csak

nevettem. Aznap este nem drogoztam, csak ittam. Vodka-Red Bulit, de valami iszonyat

meny- nyiségben. Panna a hajamnál ráncigálva húzott fel a földről, és 9000 decibellel

dübörögte zokogva, az idegtől remegve a fülembe, hogy mi az istent képzelek magamról.

Akkorra Tomi már ájultan feküdt a WC-kagyló mellett. Majd beviharzottak Panna barátnői,

akik közölték: csinálhatok akármit, lophatok, amennyit akarok, akkor is csak egy utolsó proli

maradok, szóval jobban teszem, ha eltűnök.

Csúnya szitu volt.

De azóta megváltoztam. Vagy legalábbis igyekszem megváltozni...

Az élet mindent visszaad, és a sok gonoszságot fii úgy kaptam vissza, hogy azóta is minden

áldott nap azon jár az agyam, mivel tehetném jóvá őket.

A történtek után pár napra a szüleim autóbalesetet szenvedtek. Szombat hajnal volt, amikor

hívtak a rendőrök, mert megtalálták a számomat a szüleim gyorshívójában. Aznap este a

Rióban buliztunk. Iszonyatosan berúgtam. Nagyon csúnya este volt.

Már józanodtam, amikor befutott a hívás. Teljesen lefagytam. A körülöttem lévők csak azt

látták, hogy a telefon kiesik a kezemből, egyenesen le a betonra, a kijelzője darabokra törik,

én meg utánarogyok a földre. Zokogtam. Azt ordítottam: miért?! Mindenki engem nézett. A

biztonságiak kirángattak a helyről, mert azt hitték, be vagyok drogozva - pedig aznap este

pont tiszta voltam.

Már nem is tudom, hogyan kerültem a rakpartra, jó pár perc kiesett abból az estéből, de

élesen él bennem az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy véget vetek az életemnek, és

beugróm a folyóba. A fiúk rángattak vissza. Aztán a rendőrök elvittek a helyszínre.

Page 26: Oravecz Nóra - Összekötve

40 41

Láttam mindent. A féknyomokat, az összetört autókat. A kocsit, amiért az apám annyit

gürcölt. Ripityára tört. Aztán az egyik rendőr karon fogott, és megkérdezte, képes leszek-e

elviselni a látványt. Zokogva válaszoltam, hogy igen. Odakísért a szüléimhez, és magamra

hagyott.

Láttam őket! A szüléimét, letakarva. Ott feküdtek előttem. Mozdulatlanul... holtan. A szívem

majd megszakadt. Szorítottam a kezüket, és visítottam a fájdalomtól. Úgy éreztem, ezt nem

tudom elviselni. Vártam, hogy majd hirtelen megmozdul a kezük, és felébrednek. Hogy

kiderül, csak játszottak, és minden folytatódik a régi kerékvágásban. Azaz majdnem a régi

kerékvágásban... Hiszen megváltozom, csak ébredjenek fel!

Leakasztottam anyám nyakából a nyakláncát az angyalos medállal. Előző évben kapta tőlem

a születésnapjára. Azzal próbáltam visszalopni magamat a szívébe. Sikertelenül.

Már reggel nyolc óra volt, a Margitszigeten ülve bámultam magam elé, anyám nyakláncát

szorongattam a kezemben. A Dunát bámultam, de most már nem akartam véget vetni az

életemnek. Csak arra tudtam gondolni, hogy tuti minden miattam I örtént! Mert egy utolsó,

mocskos ribanc voltam. Aztán eltelt egy óra, meg még jó néhány, és rám sötétedett. Húsz

nem fogadott hívásom volt meg vagy harminc üzenetem a Facebookon. Mindenki aggódott

értem, de semmi sem érdekelt, csak az, hogy visszakapjam a szüléimét.

A történtek után nagyon sokáig nem mentem haza az otthonunkba. Hónapokon keresztül kép-

telen voltam átlépni a lakás küszöbét. Mindig elküldtem valakit, hogy hozza el a ruháimat,

vagy amire épp szükségem volt. Szerencsére Barbiék befogadtak, náluk maradhattam addig,

ameddig csak akartam.

Nem akartam hazamenni oda, ahol annyit vitáztunk. Képtelen voltam szembesülni azzal,

hogy már hónapok óta nem beszéltünk egymással, és... igen, többé már nem is fogunk. Bassza

meg!

Három hónappal később merészkedtem először ismét haza. Ekkor tudtam megint belépni

azon az ajtón, amit korábban annyiszor vágtam be idegbeteg módjára. Persze én voltam a

hibás, mert mindig csak balhéztam. Borzasztó volt újra ott lenni! Megfogadtam, hogy soha

többet nem lépek be a lakás ajtaján, inkább eladom.

Page 27: Oravecz Nóra - Összekötve

42 43

Addigra már biztos voltam abban, hogy a sors a szüleim halálával hívta fel a figyelmemet

arra, hogy nagyon nem jó, amit csinálok. így kaptam vissza mindent a gonoszságomért.

Mindent!

Megfogadtam, ha már nem is tudom teljesen jóvátenni a múltat, legalább megpróbálom. Új

életet kezdek!

Leálltam a drogokkal, az alkohollal, már nem pasiztam ész és korlátok nélkül. Vidéki

egyetemekre jelentkeztem, távol Pesttől. Úgy gondoltam, eljön majd a nap, amikor vissza

tudok jönni, de előbb valahol messze mindent újra kell kezdenem. Képtelen voltam minden

áldott nap szembesülni azzal, hogy egyedül maradtam. Meg kell mutatnom a szüleimnek,

hogy meg tudok változni! Hogy igenis több van bennem!

Aztán felvettek Pécsre, itt aztán nem voltak VIP-bulik meg pasik, akik fizetik a piámat. Az

egyetemista srácok smucigok voltak. Legfeljebb annyi pénzük volt, ami diákhitelt kaptak.

Pia nélkül meg unalmas volt a buli. Idegesítettek az emberek, ezért egyre kevesebbet jártam

el, és inkább több időt töltöttem magammal.

Rájöttem, hogy jobb, ha egy darabig még megtartom anyámék lakását, mert ha eladnám, csak

dinnám vagy elbuliznám a pénzt. Lassan munkát kellett keresnem. A szokásos körökkel

kezdtem, évekig hoszteszkedtem, majd az egyetem utolsó évében egy pécsi ügynökséghez

kerültem marketingasszisztensnek. Elfogadták gyakorlatként, és még pénzt is kerestem vele.

Imádtam! Végre volt valami az életemben, amiben jó voltam. Egyébként is az volt a célom,

hogy minél előbb legyen egy normális állásom, amire kaphatok hitelt. Aztán majd eladom

anyámék lakását, és vehetek magamnak egy sajátot, gondoltam.

A gyakorlat után a főnököm beajánlott az egyik budapesti barátjának, akinek szintén

reklámügynöksége volt, és azonnal fel is vett junior brand managernek. Bár főleg

asszisztensi feladatokat sóztak a nyakamba, kezdetnek szuper volt. Aztán végre rászántam

magam, és annyi év után újra elmentem anyámék lakásába is.

Amikor benyitottam, mindent ugyanúgy találtam, mint ahogy utoljára láttam. Sokkolt az él-

mény, megint a régi érzések kerítettek hatalmukba. De muszáj volt picit kitakarítani, mert el

akartam adni, és kinek kéne egy poros lakás? Barbival

Page 28: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 29: Oravecz Nóra - Összekötve

44 45

rászántunk egy hétvégét, hogy kicsit kipofozzuk, és nem sokkal később el is vitte egy ürge.

Aztán hitelt is szereztem, és megvettem a saját lakásomat. Valóra vált az álmom!

Imádtam az új otthonomat. Zöldre néző, erké- lyes, jó közlekedés - remek választás volt. Picit

le volt lakva, de akkorra már megtanultam, hogyan lehet a szarból is várat varázsolni.

A gimi óta alig beszéltem Pannával. Nem nagyon jártam fel Pécsről bulizni, talán évente

egyszer. Ha véletlenül mégis összeakadtunk, lefutottuk a kötelező udvariassági köröket, és

kissé feszengve, de fokozatosan túltettük magunkat a múlton. Eleinte érezni lehetett köztünk

a feszültséget, mintha kések lógtak volna a levegőben. Panna szemei csak úgy villogtak, mint

valami ördögnek, amikor meglátott, de közben végtelen nyugalmat erőltetett az arcára.

Miután pedig elbúcsúztunk, mérgében rendszerint rögtön összetört valamit. Legutoljára talán

egy poharat vágott a földhöz. Kemény volt a lány, meg balhés!

Aztán egy márciusi napon felutaztam, hogy kirúgjunk egy picit a hámból Barbival. Akkor

már hónapok óta nem buliztam Pesten. Ilyenkor általában már előre ideges voltam, mi lesz,

ha megint összefutok Pannával. Azt hittem, életünk végéig tart majd ez az ügy köztünk,

úgyhogy eléggé megdöbbentem, amikor azon a márciusi estén egyszerre minden

megváltozott.

Ahogy megérkeztünk a helyre, az egyik pultnál megláttam Pannát. Nem kerülgethetem

életem végéig, gondoltam, majd erőt vettem magamon, és a legbájosabb mosolyommal

felvértezve magam odasétáltam hozzá. Miután köszöntem neki, Panna félrehúzott, hogy

beszélni szeretne velem. Nem tudtam, mit akar, de intettem Barbinak, hogy maradjon a

közelben.

Panna végül egy pohár pezsgő mellett megbocsátott, és még azt is hozzátette, mennyire

végtelenül sajnálja, ami a szüleimmel történt. Pontosan tisztában volt vele, hogy aki azon a

búcsúbulin balhézott, az valójában nem én voltam. Mint kiderült, tudott a drogokról. Arra

számítottam, hogy mindez csak színjáték, és mindjárt megint összetör valamit, vagy mérget

kever a piámba, de semmi ilyesmi nem történt. Megköszöntem neki a beszélgetést, mert

hatalmas megnyugvást adott. Már régóta tudtam, hogy vissza kel! jönnöm Pestre, és rendbe

Page 30: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 31: Oravecz Nóra - Összekötve

46 47

kell hozni, amit elrontottam, de valahogy sohasem hittem benne, hogy tényleg

megszabadulhatok egy ekkora tehertől. Az, hogy Panna megbocsátott, segített új életet

kezdeni, és feltakarítani a mocskomat. És most csörög a telefon, és ő hív.

- Ma tartjuk Soma meglepi szülinapi buliját, gondoltam, megkérdezlek, van-e kedved eljönni.

- Persze hogy van! Mikorra menjek, és hova?

Ennyi. El is van intézve az este. Egy megmagyarázhatatlan érzés fog el, egy hang a fejemben

pedig csak annyit súg: Ott kell lenned, Klóé!

Hazaérek, és gyorsan összekapom magam. A tükör előtt bámulom hosszú, világosbarna

fürtjeimet, melyek játékosan hol így, hol úgy kunkorodnak, és valamiért iszonyú jól érzem

magam. Babarózsaszín, virágos, áttetsző felső, fekete, feszülős miniszoknya és szintén

rózsaszín magas sarkú van rajtam, amire újabban megint rászoktam. Egész jól megy benne a

járás, és nem utolsósorban irtó szexi.

Már Pannáékat várom a margitszigeti villamos- megállóban, amikor észreveszem Somát,

Panna pasiját, és... Soma haverját. A szívverésem megáll, és nem tudok megszólalni, jó

esténk lesz, szisszenek fel magamban, és boldog vagyok, mert a következő pár óra

izgalmasnak ígérkezik.

Megérkezik Panna is. Mosolyog, megölel, és közli, hogy jó látni engem. Megdicséri a

fülbevalómat, én az övét, az udvariassági körök után pedig már hosszas beszélgetésbe

kezdünk. Úgy látszik, tényleg komolyan gondolta a megbocsátást.

Fura, de semmilyen távolságtartást sem érzek a részéről - persze a botrány óta már eltelt jó

pár év. Nem tudom, mi változtatta meg ennyire Pannát, de nagyon jól érzem magam a

társaságában. Közvetlen, odafigyel a másikra, és nem érdeklik a külsőségek.

Régen pont az ellentétem volt. A szülei dúsgazdag vállalkozók, akik hibátlan életfeltételeket

teremtettek Pannának. Akkoriban mindenki tudta róla, hogy eszméletlenül nagyképű és

beképzelt. Közvetlenül viselkedett, de imádta éreztetni másokkal, hogy felettük áll -

anyagilag legalábbis biztosan. Elég sok balhéja volt, a pasijára rámozduló lányokat azonnal

félrehúzta a szünetben, és némelyiket bizony pár pofonnal térítette el a Tomi elcsábításához

vezető útról. Ő uralta az iskolát, gyakorlatilag minden lány olyan akart lenni, mint ő. Az

egyik csaj odáig ment, hogy mindenben

Page 32: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 33: Oravecz Nóra - Összekötve

48 49

másolta Pannát. Megtehette, hiszen volt pénze, viszont elég szánalmasan nézett ki, ahogy

tökéletes Panna-koppintásként felvonult a folyosón. Panna egyébként okos volt, minden tanár

imádta, ő volt a mintagyerek. Eltekintve persze attól a ténytől, hogy szinte csak azért szólalt

meg, hogy másokat kibeszéljen. Egy igazi kígyó volt... Ám az évek őt is megenyhítették.

Tényleg megváltozott, bár arról sohasem mesélt, hogy mitől. Egyszer tuti kihúzom belőle az

igazságot!

- Na, mesélj már, Klóé, mi van a pasikkal?

- Á, ne is kérdezd! Csak a szokásos... Csak azért, hogy legyen valakim... Na, azért nem

lesz! Valami extra izgalmas pasira vágyom, valakire, aki más, mint a többi... Kevesebbel nem

érem be! Vannak, akik próbálkoznak, de hamar megunom őket...

- Tudod, tetszik nekem ez az új Klóé, de, ahogy látom, van, ami nem változik... - nevet

Panna, miközben hátradobja fekete, hosszú hajzuhatagát.

- Hát igen... - nevetek én is.

Időközben megérkezünk a ChaChaChába, ahol végre van időm alaposabban is szemügyre

venni a fiúkat. Hm... Na de hol az a jóképű srác, aki Somával jött? Most betoppan ő is, tessék,

és igen, wow! Micsoda test, micsoda szemek!... Klóé, térj észhez, és viselkedj felnőtt nő

módjára! Jön felém ez a csoda, kezében egy pohárral, izmos teste és gyönyörű, sötét színű -

talán barna - szeme láttán a lélegzetem is eláll. Ő az a pasi, aki rád néz, és véged van! Ka-

rakteres, hibátlan arca egyszerűen magával ragad. A bicepszeinél kidomborodó fekete pólója

vonzza a tekintetem - a fenekén megfeszülő farmerjáról nem is beszélve. A fehér Converse

csuka teszi igazán tökéletessé a srác stílusát. Mintha valamelyik világhírű modell állna

előttem premier plánban.

- Öööö... Szia! Klóé vagyok! - mutatkozom be újra, annak ellenére, hogy ezt a kört

egyszer már lefutottuk a szigeti bejárónál. Tök összezavar ez a pasi!

- Szia, Béni vagyok, Soma barátja. Te vagy az a Klóé?

- Hm... - nézek rá kikerekedett szemekkel. - Lehet. Mesélj arról a Klóéról, hátha

magamra ismerek!

- Hát, ott kellett volna lennie Panna szülinapi házibuliján. Elég határozatlanul válaszolt

a meghívó körmailre, aztán állítólag kiment a bokája, és végül nem jött el.

Első osztályos kislány módjára jelentkezem.

- Jelen! Igen! Én vagyok az!

Page 34: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 35: Oravecz Nóra - Összekötve

50 51

Aztán jön a szokásos bevezető csevegés. Béni eleinte zavartan, majd egyre határozottabban

mosolyog rám, és egy idő után én is egyre lazábban mosolygok vissza rá.

Éjfél után már kissé spiccesen támasztom a pultot, amikor ismét mellettem terem Béni.

Dögös vagyok, gondolom magamban, és próbálok nem idiótán viselkedni. Folytatjuk a

beszélgetést, felettébb izgalmas témákról, végül a munkámra tereli a szót. Kiderül, hogy

teljesen képben van a fiú. Na fene! Nemcsak hogy jól néz ki, de még intelligens is... Van

ilyen? Hát, ezek szerint van!

A srácok már zizegnek. Mi a lányokkal korábban azt beszéltük meg, hogy innen a

Holdudvarba megyünk át, a fiúk meg kifejezetten az Ötkert hó- dító-bódító cafkáira vannak

kiéhezve. Kivéve Somát, aki Panna társaságában szeretne maradni, bár a drága barátai ezt

nehezen viselik el.

- Figyi! Mi megyünk az Ötkertbe! Jöttök? - érdeklődik Béni.

Veled bárhová! - villan át a fejemen. De ezt nyilván nem mondhatom neki...

- Mi a lányokkal a Holdudvarba megyünk, szóval halasztva a romantikus és

kihagyhatatlannak tűnő invitálás. De gyertek majd vissza! - felelem, miközben megpróbálok

ígéretesen mosolyogni. Szerintem sok volt nekem a vodka-Red Bull!

Gyorsan eltűnnek. Halkan csak annyit mondok:

- Nyugi van, csajok, ezek úgyis visszajönnek egy órán belül... Szánalmas, ahogy piásan

hajtják a lányokat, így nem fognak senkit sem felszedni, majd megunják a próbálkozást, és

visszajönnek. Ennyi!

A többiek bőszen bólogatnak, mert nyilván ennyi.

És igazunk is lesz, egy óra múlva újra felbukkannak a srácok. Mielőtt visszaérkeztek, jól

kitáncoltuk magunkat, átadtuk a testünket és a lelkünket a zenének, és élveztük az éjszakát.

De a hatvanfokos szaunává változott tánctér végül kinyírt minket, így egyhangúan a terasz

mellett szavazunk.

Bár az este hamar véget ért, és túl sokat nem beszéltünk Bénivel, mégis érzem, hogy

megfogott ez a pasi. Panna már rég lelépett Somával, én pedig újdonsült barátnőmmel, Panna

exszaktársával, Ritával azon tanakodom, lassan mi is indulhatnánk haza. Rita iszonyatosan

oda meg vissza van Béniért. Soma szerint viszont Béni nem kedveli a Rita-féle fekete hajú,

nyolcvankilós lányokat, de mi inkább nem szóltunk erről Ritának semmit. Amiről nem tudsz,

az nem fáj!

Page 36: Oravecz Nóra - Összekötve

52 53

Beni három sráccal támasztja a pultot, amikor elköszönök tőlük.

- Már mentek is? - kérdezi, érdeklődést erőltetve az arcára. - Maradjatok még!

Látom rajta, hogy magasról tesz rá, maradunk-e vagy sem. Kiábrándító!

- Már négy is elmúlt, hosszú volt az este. Én megyek, Rita viszont még marad -

mosolygok, miközben erősen koncentrálok arra, hogy össze ne gabalyodjon a nyelvem. -

Még találkozunk!

Ennél butább végszó nem is csúszhatott volna ki a számon.

Sarkon fordulok, és Béni érdektelensége miatt kissé csalódottan sétálok ki a Holdudvarból.

Útközben felhívom a taxisomat, Béla bát, hogy találkozzunk a Margit híd lábánál. Szeretek a

főtaxis Béla bával hazamenni. Szeretem, ha van az életemben valami plusz. Na, ő egy ilyen

hatvan pluszos, hatalmas plusz! Még évekkel ezelőtt egyszer őt küldte értem a diszpécser,

azóta vele megyek haza, ha lehet.

Szeretem Béla bát, kicsit mintha az apám lenne. Hasonlít is rá. Alacsony, sörhasa van és ősz

haja. Ő segít egy picit enyhíteni a fájdalmat, amit apu elvesztése okozott. Mindig viccelődik,

meg törődik velem, szóval valóságos áldás.

Az OTP-vel szemben várom. Amikor megérkezik, felhúzott szemöldökkel méreget.

- Mi a baj, Klóé? - kérdezi lehúzva az ablakot, pedig még be sem szálltam.

- Béluuuuuuus, honnan az istenből tudja, hogy baj van? - kérdezek vissza, és gyorsan

bepattanok mellé.

- Csak rá kell nézni a kisasszonyra. Lógatja azt a csinos kis orrát. Egy ilyen vén róka

kiszagolja az ilyesmit...

- Hm... - mély levegőt veszek, kifújom, majd büszkén ránézek, kihúzom magam, mint

egy dicsekvő ovis, és csak egy szó jön ki a számon: - Megtaláltam!

- Micsodát?

- Nem micsodát, kicsodát!

Még mindig felhúzott szemöldökkel néz rám.

- Az utat figyelje! Igen, tudom, minden hétvégén ezt mondom, de ez most más! Érti,

Béla bá? Más!

- Miben más? Barnább a haja, vagy kékebb a szeme? - mormogja cinikusan.

- Nem tudom. Ne kérdezzen nehezeket! Csak úgy érzem, ez most más! De majd

meglátja, Béla

Page 37: Oravecz Nóra - Összekötve

f>4 55

Im' bámulok ki .1/ ablakon, kiábrándozom, egy liléig Iirin is logom lel, mi történik

körülöttem, m.i|il hirtelen visszatérek az álomvilágból.

Úgy legyen! Ha a következő alkalommal még mindig így gondolja a kisasszony, akkor

ingyen viszem haza. Áll az alku?

- Jaj, ezt ne játsszuk, ezt a fogadást még sosem nyertem meg!

- De nyerni szeret a kisasszony, nem igaz?

- Jóóó, na legyen! Állom a fogadást! A hétvégén találkozunk!

Hatalmas puszit kap a homlokára, kifizetem az utat, és már indulok is fel a lépcsőn. A

francba, a cipő megint feltörte a lábamat! A második emelet után leveszem, és mezítláb,

kezeimben a magas sarkút lóbálva érek fel az ajtómhoz. A kulcs köny- nyedén fordul a

zárban, és már otthon is vagyok. Kiülök az erkélyre, és csak bámulom, ahogy felkel a nap.

Nem tudok aludni.

Három

Kitelt egy hét, és közben valahogy egyáltalán nem is foglalkoztam Bénivel. Átdobtam neki

szöveg nélkül egy róla meg a haverjairól készült, extra idióta képet a Facebookon, és erre

bejelölt ismerősnek. Amúgy semmi válasz. Hm... Hát jó!

Szombatra beterveztem egy házibulit, ahová őt is meghívtam. De nem reagált. Pannával

viszont egyre többet beszélünk, úgyhogy végül tőle tudom meg, hogy Béni ezen a héten már

pénteken leutazik vidékre. Persze ettől még válaszolhatna!

Péntek este elhatározom, hogy lenézek a Holdudvarba, hátha történik valami izgalmas. Előtte

beugróm Barbihoz, aki épp a pasijának készít vacsit. Segítek neki egy kicsit, aztán indulok is

tovább.

Page 38: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 39: Oravecz Nóra - Összekötve

56 57

A villamost hiába várom, baleset történt a Jászain, szóval a Nyugatitól gyalogolhatok.

Betársulok két sráchoz, akik szintén a Margitszigetre tartanak. Én sztendappolok nekik egy

sort, ők meg kifejezetten jól szórakoznak... Épp valamelyik extra vicces sztorimat nyomom a

sétányon, amikor egyszer csak kikerekedik a szemem.

- Na neee! - szisszenek fel, de továbbsétálok. - Srácok, én ismerem ezt a fiút! De nem

vagyok benne biztos... Neki most vidéken kellene lennie... - mondom végül kissé

határozatlanul. Közben hátrafordulok, jól megbámulom a Benire emlékeztető alakot, de aztán

mégis úgy döntök, hogy továbbmegyek. Fáradt vagyok, biztos csak hallucinálok. Egyszer

láttam eddig életemben, tuti nem ő az, csak összekeverem valakivel...

- Jaj, nem hiszem el, hogy te mindenkit ismersz! - mondja az egyik srác gúnyosan.

Ahogy beérünk a Holdudvarba, le is rázom őket. Idegesítenek, és egyébként is, gyerekek

még.

Körbenézek. Nem tetszik a zene. Át kellene mennem a ChaChaChába. A Margitszigeten mi

ezen a helyen csekkolunk be leggyakrabban a Facebookon, az ismerőseim általában itt

vannak...

és legalább lenne még egy lehetőségem, hogy megnézzem, valóban Bénit láttam-e a sétányon

ücsörögni.

Elindulok. Menet közben a kezembe veszem a lelefont, mintha SMS-t írnék, közben pedig

azon gondolkodom, vajon akkor is összefutottunk vol- na-e, ha öt perc alatt elkészülök a

háromórás „mit vegyek fel” maratoni helyett. Valószínűleg nem!

Még babrálok egy ideig a telefonommal. Közben kitalálom, hogy elsétálok mellette, és csak

titokban nézek oda, fél szemmel, hogy lássam, vajon ész- revesz-e, és ha igen, hogyan

reagál... Bassza meg! Észrevett! Elmosolyodom. Tényleg ő az! Integet. Erre nem voltam

felkészülve.

- Helló, hát te? Csak pár perce mentél a Holdudvar felé. Ennyi lett volna? - kérdezi

mosolygó tekintettel. Ez nem igaz! Ő is észrevett már az előbb is... Citromsárga pólója csak

úgy feszül a felsőtestén, egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemem.

- Szóval te is észrevettél! Az előbb még vissza is fordultam, hogy te vagy-e az. De

mivel Panna azt mondta, vidéken vagy, ezért azt gondoltam, csak valamelyik alteregód lehet.

Aztán idejövök, és...

Page 40: Oravecz Nóra - Összekötve

59 58

- Nem, én vagyok az! - mondja nevetve. Most olyan más, mint a legutóbb! Irtó kedves

meg közvetlen.

- Hm... - elhúzom a szám, de a megvetőnek szánt grimasz hatalmas, barna szemeitől

pillanatok alatt mosollyá változik. Na tessék! Mi a fenét müvei ez a srác velem?

- Ülj le hozzánk! Kivel vagy? Mit csinálsz itt? Mi a helyzet a munkáddal? Na, mesélj! -

hadarja, közben pedig elörehajol, és az arcomat pásztázza ragyogó szemekkel. Nem

számítottam rá, hogy ilyen élénken fog érdeklődni irántam. Megpróbálom álcázni a

meglepetésemet.

- Munkáról nem akarok beszélni. Most nem, elég volt végigcsinálni ezt a hetet. Amúgy

minden rendben. Csak a Holdudvarban nem tetszett a zene, és úgy gondoltam, ennyi bőven

elég volt az estéből. Nem szeretem a retrót, sem az r’n’b-t, pedig később az lesz.

A sétányon közben helyesebbnél helyesebb pasik sétálgatnak, de egyik sem érdekel. Érzem,

hogy a helyemen vagyok. Most itt kell lennem! És áldom az eget, amiért nem jönnek be a

retrópartik.

- Nekem mindegy, milyen zene szól, mindenre tudok táncolni - húzza ki magát, és

falkavezéri pillantással körbenéz, mintha ő lenne az egyetlen alfahím a világon. Talán ez igaz

is...

- Valahol azt olvastam, vigyázni kell az olyan férfival, aki tud táncolni... És én

vigyázni is fogok! - kacsintok rá.

- Na, a nők meg az idióta könyveik! Ne kímélj! Miket olvasol? - teszi fel a kérdést

cinikusan, felkészülve a legelvetemültebb válaszra.

- Hát... Leginkább Osho, Eckhart Toile, Jorge Bucay meg Coelho tetszik... Talán

végtelenül unalmasnak hangzanak a számodra, de engem feltöltenek. Mindig.

- Na ne! Ismered Toliét? Meg Oshót is? - bámul rám kikerekedett szemekkel.

Őszinte megdöbbenés ül ki az arcára. Szerintem inkább Júlia-regényekre tippelt volna,

Toliéra tuti nem számított. Csak mosolyogni tudok rajta. Imádom, amikor meglepetést

okozok az embereknek! Persze én sem gondoltam, hogy van olyan pasi az országban, aki

felkapja a fejét Tolle nevére. De ezek szerint van!

- Évek óta ezek a könyvek tartanak életben, még szép, hogy tudom, kik ők -

válaszolom, közben pedig értetlenkedve bámulok magam elé, amit bizonyára ő is észrevesz.

Nem tudom hova rakni ezt a fiút. Inkább témát váltok.

Page 41: Oravecz Nóra - Összekötve

60 61

- Küldtem neked meghívót a Facebookon, de nem reagáltál.

- Nekem te nem küldtél semmit! - tiltakozik bősz tej rázással.

- Dehogynem! Tegnap. Holnap lesz nálam egy házibuli, utána pedig elnézünk a

Holdudvarba.

- Neeeeeeeeeeü! Holnap vidékre kell mennem - sajnálkozik. - Már ma le kellett volna

utaznom, de közbejött valami.

- Mindegy, jövő héten is szervezek egy bulit - találom ki abban a pillanatban, miközben

a telefonomat keresem a táskámban, hogy megnézzem a pontos dátumot.

- Szuper, akkor viszont el tudok menni - mosolyog.

Beszélgetés közben hosszasan figyelem a karkötőjét. Barna. Olyan különleges. Nem tudom

hova tenni ezt a fiút! Egy szexisten, akinek elég a szemeibe néznem ahhoz, hogy totál

elveszítsem az eszemet, de talán érdemes mélyebben is megvizsgálnom, mi van a csomagolás

alatt. Észreveszi, hogy a karkötőt bámulom.

- Ma jöttem vissza Milánóból, onnan hoztam - közli. Érzem a hangján, hogy szeretné,

ha megkérdezném, ugyan mit keresett ott.

- Mit csináltál Milánóban? - kérdezem flegmán.

- A dalai láma tartott egy előadást, azon voltam. Onnan hoztam ezt is! - mutat a

karkötőre. A szemében látom, hogy azt reméli, lenyűgözött. A pillantásom továbbfut a karján,

egészen a mellkasáig. Ha rajtam múlna, már rég nem lenne rajta az a póló!

- Micsodaaa??? Te meg a dalai láma? Na ne viccelj már! - térek magamhoz.

- Miért, mi a gond?

- Hát... nem áll össze a kép.

- Csak mert még nem ismersz. Inkább kívánj, amit csak akarsz! - folytatja lelkesen,

közben a térdén könyökölve előrehajol. Ragyogó szemekkel bámul. Te jó ég! Azonnal fejezd

ezt be, Béni! - Érj hozzá, és gondolj arra, amit nagyon szeretnél!

Mélyen a szemembe néz.

Ó, ha tudnád, mit szeretnék. Téged szeretnélek. Most azonnal!

A srácok mind sorra fogdossák a karkötőt, és kívánnak valamit, de én vonakodom.

- Ennyire még nem ismerjük egymást - váltok komolyabb hangnemre.

Page 42: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 43: Oravecz Nóra - Összekötve

62 63

- Nem kell hozzám érned, ha nem akarsz. Elég, ha a karkötőt megérinted! - mondja

kajánul mosolyogva.

Na tessék! Elárultam magam. Próbálom menteni a menthetőt, és elindulok, hogy hozzak egy

üdítőt. Amikor hirtelen visszafordulok, hogy megkérdezzem, kérnek-e valamit, azon kapom

Bénit, hogy a fenekemet pásztázza.

A Nestea-vel a kezemben ülök vissza hozzájuk. Miközben felbontom, összeakad Bénivel a

tekintetünk. Elpirulok.

- Miért nem adod ki nekem azt a szobát? - teszi fel váratlanul a kérdést.

- Te honnan tudsz erről? - nézek rá értetlenül. Közben belekortyolok a teámba.

- Panna mesélte, hogy lakótársat keresel.

- Igen... Egyre többet gondolkodom azon, hogy valakit magamhoz veszek. Esténként

úgy beszélgetnék valakivel...

Épp egy pár sétál el mellettünk. Olyan boldognak tűnnek. Talán egyszer én is az leszek! Majd

egyszer, valamikor...

- Tudom, milyen érzés magányosnak lenni... Mit szólnál hozzá, ha kivenném azt a

szobát?

f -------------------------------------------

Már megint ugyanaz a kétértelmű mosoly húzódik az arcán. Annyira utálom ezt.

Tisztára azt érzem, hogy csak húzza az agyam, és buta libának néz.

- Jó, miért ne - felelem közönyösen. - Bár azt nem értem, te miért nem akarsz inkább

egyedül lakni...

- Legyen annyi elég, hogy az elmúlt huszonöt év alatt épp eleget voltam egyedül.

Béni elhallgat, kínos csend támad. Zavartan oldalra néz, látom rajta, hogy nem akar

beszélni erről a témáról. Nem folytatjuk, mert három lány jelenik meg, a fiúk

nevetgélni kezdenek velük. Rögtön kiszúrom, hogy az egyik lánynak nagyon bejön

Béni. A kiscsaj teljesen megváltozik, idióta hangnemben beszél, vihog, mint valami

tizenöt éves tini. Nevetséges. Tökéletesen babaarcú, csinos, és még koronája is van.

Valami lánybúcsús banda.

- Na, ez a csaj való Béninek! - jegyzem meg a mellettem álló srácnak.

- Ne játszd meg magad! Még a hülye is látja, hogy oda meg vissza vagy tőle!

Basszus! Lebuktam!

- Figyelj! Tény, hogy jó pasi, meg szimpatikus...

Benire nézek. Épp az egyik lányt ölelgeti. Na szép!

Page 44: Oravecz Nóra - Összekötve

64 65

- De nem vagyok az a kapcsolatpárti típus...

- Béni más, mint akinek elsőre kinéz! Lehet, hogy benne nem csalódnál!

Ennyiben maradunk.

Csak bámulok magam elé. Egyszerűen nem áll össze a kép, nagyon nem értem Bénit. így

Tolle meg úgy dalai láma, aztán úgy játszik a lányok érzéseivel, mint a kézisek egy laza

meccs bemelegítő körén a labdával. A gyomrom összeszorul. Akarom ezt a pasit! lobban,

mint eddig bárki mást. Na, már megint!!!

A lányok elmennek, Béni meg teljesen bepörög, szerinte eljött az ideje, hogy továbbálljunk a

ChaChaChába.

- Te már indulsz, vagy jössz velünk? - kérdezi tőlem.

- Megyek haza, elég volt ebből az estéből ennyi - közlöm megvetően. Már a múltkor is

alig álltak szóba velünk, mert épp csajozós misszióra indultak. Most valahogy nem vágyom

erre.

- Maradj már! A barátaim csajozni jöttek, de mi lesz velem? - kérlel, miközben mindkét

karom megfogja, és végigsimítja rajtuk a kezeit.

Te jó ég, eressz el!

- Te is azért jöttél, ne játszd meg magad! - szólal meg az egyik barátja, egy kreol bőrű

srác. Béni arca vérvörössé változik.

Elsétál mellette egy lány, utána fordul.

- Ezzel a csajjal dumáltam a múlt héten!

A lány nem veszi észre, továbbmegy.

- Hát, látjuk az eredményt! - kuncogok. - De most itt a lehetőség! Szedd fel! Hajrá! -

biztatom lelkesen, és megpaskolom a hátát.

- Mindjárt jövünk!

A fiúk csapatban elindulnak, be a sötétbe, egyenesen a fák közé. Nincs kedvük kivárni a

félórás sort a ChaChaCha vécéje előtt.

Gondolkodom, hogy menjek vagy maradjak. Nekidőlök egy fának, és becsekkolok a

Facebookon. Eltelik öt perc. Nem jönnek. Nem várom őket tovább. Beállók a ChaChaChánál

a sorba. Próbálom takarni magam, de egyszer csak hátranézek, és a szemem összevillan

Béniével. Gyorsan elfordulok, de már késő.

- Klóóó, te mit csinálsz még mindig itt?

- Mondjuk beálltam a sorba! - nézek rá flegmán. Kezd egy picit sok lenni belőle mára.

- De hát nem azt mondtad, hogy hazamész?

Page 45: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 46: Oravecz Nóra - Összekötve

66 67

- Meggondoltam magam. És tudod, mit? Most megint meggondoltam magam. Szép estét,

fiúk! - és ezzel már el is húztam.

Látom, nem esett jól neki a hirtelen távozásom, mert a maga módján talán mindent

megpróbált, hogy bevágódjon nálam. De én azt éreztem rajta, hogy csak hülyít, mert le akar

fektetni - és azt meg rohadtul nem akarom. Arra nem vagyok kíváncsi egy egész estén át, ha

így viselkedik! Utálom, amikor poénkodnak rajtam. A szemembe mosolyog, kedves, de

látom, hogy közben magában kinevet, mert csak szórakozik velem, tgyszerüen élvezi, hogy

azt hiszi, neki mindent lehet. Koszi, ebből én már rég kinőttem!

A gyomrom összeszorul. Alig zártam le az ügyet Dáviddal, és máris jön egy hasonló alak.

Nem akarom még egyszer ugyanazt átélni! Mégis újra benne vagyok egy hasonló helyzetben

- érzelmi szinten legalábbis biztosan. A szívem a torkomban dobog, úgy sétálok ki egészen a

szigeti bejáróig. Felhívom Béla bát, hogy ne aggódjon értem, minden rendben van, csak most

sétálnom kell, meg gondolkodnom, úgyhogy ma nem találkozunk.

Elindulok a Mechwart liget felé. Soha nem volt még időm arra, hogy nyugodtan végigsétáljak

ezen az úton. Elképesztően gyönyörű a körút minden egyes négyzetmétere. Az épületek néhol

restaurálásra szorulnak, de a szememben nagyon szépek, együtt és külön-külön is. Színesek,

nagyok, változatosak és imádni valóak. Nagyon örülök, hogy visszajöttem Budapestre.

Bár az utat valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva végigzokogom, talán még soha

nem voltam olyan nyugodt, mint most. Mintha belém költözött volna a város éjszakai

harmóniája. Ugyanakkor, ha eszembe jut Béni, összeszorul a szívem, mintha a markában

tartaná. Változni akarok. Meg akarom nyitni a szívem, és nem akarok többet senkivel sem

játszani. Tényleg nem, csak őt kaphassam meg!

Automatikusan lépkedek előre. Nagyon felkavar ez a fiú! Rosszabb, mint Tomi volt. Irtó

dühös vagyok, mert a régi szívem akarja Bénit, akár egyetlen éjszakára is, az új szívem meg

végezni akar a régivel. Elég kemény meccs ez.

Veszek egy gyrost, és megyek tovább. Rágódom magamban - és a gyroson is. Bámulok ki a

fejemből, nézem, ahogy a macskakövek közt táncot

Page 47: Oravecz Nóra - Összekötve

69

járnak az esti zápor után visszamaradt tócsák, miközben felkavarja őket a szél. Én is

hasonlóan érzem magam: felkavarva, darabokban. Az arcomon peregnek le a könnycseppek.

De azért is túlélem!

Négy

Bosszankodom. Béni még mindig nem válaszolt. Elment a házibuliba szóló újabb meghívó,

de most sincs semmi reakció. Na, ez azért nem szép dolog tőle... Ezt nem hagyhatom

annyiban! Felcsapom a laptopot, és már pötyögöm is a Facebookon mérsékelten kedves

soraimat. Ekkor veszem észre, hogy a múlt szombati, csajosra sikeredett buli után is írtam

neki. Mire nem képes a vodka-Red Bull! Az üzenet ennyi volt:

Most mondja Panna, hogy meditációra jársz, ne szórakozz velem, erről beszéljünk! Eddig

miért nem mondtad?

Legszívesebben hatezerszer vágnám a fejemet a falba, hátha akkor észhez térek. Dáviddal is

mindig

Page 48: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 49: Oravecz Nóra - Összekötve

70 71

ezt csináltam! Ugyanolyan volt, mint ez az idióta Béni - és ugyanezt hozta ki belőlem. Eddig

inkább én játszadoztam a pasikkal, csak kétszer fordult elő, hogy egy pasi mindent felkavart

körülöttem, de leginkább engem. Tomi és Dávid. Úristen, menynyire akartam őket! Csak egy

dolog hiányzott: a viszonzás.

Erős gondolkodásba kezdek, aztán meglátom a profilképét... jaj, neee! Mintha egyenesen en-

gem bámulna azokkal a nagy barna (vagy fekete?) szemeivel. Elveszek a tekintetében,

belesüppedek, mint egy kényelmes kanapéba. Még vagy öt percig élvezem a látványt, majd

bepötyögöm:

Utolsó lehetőség, mert bosszantó nagyképűség, ha valaki képtelen válaszolni. Jövő szombaton

ünnepelünk, gyere át előtte koccintani meg sütizni!

Éééés... küldés. Ennyi. Ahogy klikkelek, rögtön átfut az agyamon: te jó ég, de szánalmas

vagy, Klóé! Ez már hányadik üzenet is? És még egyre sem válaszolt. Bár... még válaszolhat.

Jaj, de ciki vagy, Klóé!

Sebaj! Fogjuk rá a szemeire. Az elfogadható indok. Talán...

Rögtön írok a srácoknak is, akikkel mostanában találkozgatok. Ki kell egyenlítenem az

esélyeket. Minél népszerűbb vagyok a pasik körében, annál egyszerűbb lesz összeszedni ezt a

Béni gyereket, gondolom - de nagyon el vagyok tévedve.

Pannával összehoztunk egy talit. Annyit írtunk egymásnak az elmúlt napokban a Facebookon,

hogy megállapítottuk, volna miről beszélgetnünk. Épp beülünk a Tejivóba dumálni, amikor

pittyeg a BlackBerrym. Facebook-üzenet. Tőle!

Helló! Bocs, nem szeretek írogatni, és hitegetni sem akartalak azzal, hogy egyből válaszolok,

mert nem vagyok olyan passzban. Igen, járok meditálni. Ezek szerint neked sem idegen a

dolog... :)

Micsodaa??? Hitegetni? Köszönöm, nekem eny- nyi elég volt Mr. Önelégült, Öntelt

Idiótából! Aki meditációra jár, aki azért utazik Olaszországba, hogy találkozzon a dalai

lámával, az nem viselkedhet így!

Aztán még egyszer végiggondolom a dolgot. Miért is ne viselkedhetne így? Legalább őszinte,

és nyíltan kiteríti a lapjait az asztalra. Semmit sem akar tőlem, ennyi az egész! Talán valahol

még örülnöm is kellene ennek. Hagynom kellene, hogy a pasi mutassa meg, ki is ő valójában

és mit akar, nem pedig a tévképzeteimet kellene előre beleve

Page 50: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 51: Oravecz Nóra - Összekötve

72 73

títenem a kapcsolatba! Talán úgy kevesebbet csalódnék.

Köszöntem a beszélgetést!

Próbálom leplezni az ideget, ami a gyomromat rágja. Csalódott vagyok.

;) - érkezik a válasz.

Te nekem ne kacsingass... Nem tetszik, hogy nem vagy barátkozós.

De az vagyok - írja vissza rögtön.

Velem nem.

És igen, ez itt a lényeg! A fejem bizsereg, mintha ezernyi hangya mászkálna benne. Mi a

franc ez, és miért vagyok már megint benne egy ilyen helyzetben? Miértek és hogyanok

kergetőznek az agyamban. Ez a srác nagyképü! Bosszantóan nagyképű! És igen, még így is

végtelenül izgat. Ez nem lesz így jó!

Panna látja, hogy valamin felkaptam a vizet, és ezerrel pötyögök. Rá is kérdez rögtön.

- Á, nem akarok róla mesélni...

- Add csak ide azt a telefont! - mondja, és kikapja a kezemből.

- Na de Panna, ne csináld!

Már késő. Meglátja, hogy az utolsó üzenet Bénitől érkezett.

- Tudtam! Neked tetszik Béni! Miért nem mondtad eddig?

- Jaj, dehogy tetszik!

Nem árulhatok el Pannának semmit. Ennyire még nem bízom benne. Mi van, ha mégis

meggondolja magát, és úgy dönt, hogy bosszút áll? Na, arra nem vagyok kíváncsi.

- Valid be, hogy bejön! Látom rajtad - mondja, iniközben lerakja a telefont az asztalra.

- Szimpatikus. Ennyi.

- Láttuk Somával a múltkor is, hogy nagyon kerülgetitek egymást. Na de egy a fontos:

Bénivel csak óvatosan, ő csak játszadozni szeret a lányokkal! Tény, hogy amióta visszajött a

bentlakásos suliból, sokat változott, meg az elmúlt időben tök más lett, de a vére még mindig

hajtja. Hallgass rám, nem akarod te ezt a fiút!

- Várj, várj, honnan jött vissza? - kérdezem megdöbbenve.

- Tőle kérdezd. Soma szerint imádja a sztorit - nevet Panna. - Szóval a lényeg, hogy

régebben ő volt a legnagyobb botrányhős! Az összes lány őt akarta. Tényleg mindegyik. Béni

meg kihasználta őket. De én csak hírből hallottam róla, meg Somától, annyira nem ismerem.

Ha velünk jön

Page 52: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 53: Oravecz Nóra - Összekötve

74 75

valahova bulizni, akkor is inkább kerülöm a társaságát, ahogy ő is az enyémet.

- Mikor ismerted meg?

- Úgy egy hónappal azután, hogy összejöttünk Somával. Akkoriban eléggé padlón

voltam, szinte senkire nem voltam kíváncsi, így Bénivel sem foglalkoztam.

- Miért, mi történt?

- Ott kellett hagynom a sulit.

- Mert?

- Kló, ez hosszú... Elég kemény időszakon mentünk keresztül.

- Tudod, hogy nekem elmesélheted!

- Amikor megismertem Bénit, aznap történt az a dolog apummal - süti le a szemét

szomorúan.

- Mi történt???

- Nem szeretek beszélni róla. Még ennyi idő után is nehéz. Röviden, vírusfertőzést

kapott, és belehalt. Apu nélkül pedig a vállalkozásunk is majdnem tönkrement.

- Úristen! Részvétem, Panna!

- Köszönöm. Elképzelésem sincs, mi lenne, ha anyukám nem állt volna végig

mellettem. Nagyon sokat változott az életünk. Otthagytam a sulit, ahová mindig is vágytam,

aztán segítettem anyumnak.

És azóta is minden energiámat a cégünk felélesztésébe fektetem. Nagyon kell küzdeni,

válság van. Mindenesetre ez mindent megváltoztatott az életemben, de a leginkább persze

engem. Az összes addigi barátom eltűnt, csak Soma maradt. Soma pedig jóban volt Bénivel,

de vele én igazából alig beszélgetek. Csak Soma meséli mindig, hogy valahogy fura

mostanában ez a fiú.

- Miért?

- Tudod, régen soha nem figyelt oda mások érzéseire. Leszarta őket. Sohasem törődött

másokkal, bárkit megalázott. Azt hitte, ő aztán mindent megkaphat... Eszméletlenül sznob

volt még akkor is, amikor megismertem. Amit most látsz belőle, az semmi a régi énjéhez

képest. Kezelhetetlen volt, mindig a saját feje után ment. Most már jobban átgondolja a

dolgokat. Soma szerint ma már sokkal kiegyensúlyozottabb. Bár, azok után, amiket elmesélt

róla, még mindig nem örülök neki, hogy jóban vannak. A bentlakásos sulitól is sokat

változott.

- Mesélj már erről a bentlakásos sulis sztoriról! Kérlek!

- Na jó, nem bánom. Béni nagyon problémás srác volt. Imádta, ha felháborodást

kelthetett. Pár napja vallotta be nekünk, úgy a harmadik pohár

Page 54: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 55: Oravecz Nóra - Összekötve

76 77

után, hogy igazából minden balhét csak azért csinált, mert azt gondolta, egyszer majd végre

odafigyelnek rá az anyjáéit.

- De, gondolom, volt egy igazán nagy dobása, amivel kihúzta a gyufát, és nem

önszántából választotta a bentlakásos iskolát...

- Erről nem beszél. Még Soma sem tudja, pontosan mi történt.

- Na ne! Ezt nem hiszem el.

- Pedig így van. Soma tényleg semmit sem tud. Béni egy-két évét sötét homály fedi...

Annyit mesélt csak el, hogy a szüleit behívták a suliba, ahol az igazgató azt mondta nekik,

akármennyire is támogatják az iskolát anyagilag, nem hagyhatják, hogy a fiuk rontsa a

hírnevüket. Egy bentlakásos iskolát ajánlott Béni problémájára, a szülők pedig rábólintottak

az ötletre, mert ez volt a legegyszerűbb megoldás. Az új suliban egy csomó beavatási

szertartást kellett végigcsinálnia Béninek, ráadásul jó hosszú időn át szívatták, mert látták

rajta, hogy a szülei pénzesek. Pillanatok alatt kiszúrták a márkás cuccait. Ráadásul kezdetben

Béninek iszonyat nagy arca is volt. Aztán szépen lassan betörték. Többször is megverték,

mert nem tudta tartani a száját. Aztán idővel rájött, hogy jobb, ha meghúzza magát.

Azt mesélte, egyszer az egyik srácnak vizeletbe kevert ételmaradékot kellett ennie! Az

milyen már?!

- Úristen! Ez nagyon gusztustalan!

- Hát ez az! Aztán úgy döntött, hogy semmi sem történik, ha egy évig csendben marad.

Tanulni kezdett, meg edzeni, hogy meg tudja védeni magát. Próbált végre rájönni arra, hogy

ki ő, és mit akar. Mesélte, hogy kész rémálom volt az első hét iPhone nélkül. És nézd meg

most. El sem lehet érni telefonon, meg a Facebookon is alig van fent. Nagyon fura hallgatni

az eszmefuttatásait. Folyamatosan arról papol, hogy amikor a suliban a Macje meg a

felnőttjátékai nélkül élt egy évig, rájött, hogy korábban ezekkel azonosította magát. Ezért

inkább elengedte őket.

- És mi volt a helyzet a csajozással?

- Ó, az egy másik sztori. Ott nem lehetett csa- jozni, egy fiúiskolába küldték. Nem is

értem, hogy bírta. Amikor visszajött, az egyetem első évében szétcsajozta magát, aztán szép

lassan lenyugodott. Most is csajozgat néha, de már nem olyan őrült módon. Legalábbis Soma

ezt mondja. Mindenesetre túl sok hézag van a srác múltjában, amiről semmit sem lehet tudni,

és amiről nem is mesél soha...

-Hm...

Page 56: Oravecz Nóra - Összekötve

78 79

- Na de ennyit mára Béniről, kezd egy picit sok lenni belőle! Inkább induljunk el

szépen haza. Hosszú napom lesz holnap, és gondolom, neked is!

- így van - válaszolom mosolyogva. - Köszönöm, hogy ennyi mindent elmeséltél.

- Ó, ugyan már. Mondanék én többet is, ha tudnék róla bármit, de az a fiú egy rejtély!

Egy kérésem van viszont: semmit se mondj Béninek arról, hogy pletykáltam róla!

- Persze, bízhatsz bennem!

Ahogy kimondom ezt a három szót, már tudom, hogy úgyis el fog járni a szám. Egyszerűen

biztos vagyok benne.

Izgatottan, tőlem szokatlan módon rózsaszín kötényben sürgők a konyhában. Keverem a

muffintésztát, be a sütőbe, órát néz, villával szur- kál, jó, szuper, és kiszed. A lakás készen

áll, most már aztán bárki jöhet.

Furcsa, de általában csak szombat este használom a konyhát. Képtelen vagyok rávenni

magam, hogy megtanuljak főzni, csak a bögrés muffin készítését sikerült elsajátítanom még

Dávid mellett, amikor le akartam venni a lábáról.

Már kilenc óra, de a többiek még sehol. Panna a Facebookon kommentel valamit, aztán

megnyugtat, hogy öt perc, és most már tényleg indul - már fél órával ezelőtt is ugyanezt írta...

Csörög a telefon. Ránézek a kijelzőre, egy harmincas szám.

- Tessék, Klóé - szólok bele, miközben kirakom a muffinokat egy tálcára.

- Ötvenegy, igaz?

A szívverésem is megáll. Lesápadok. Bal kezemmel a falnak támaszkodom, majd a hideg

kőre ülök. Ilyen nincs! Béni az!

- Te, Béni, honnan az istenből tudod a címem?

- Gondolkozz... Facebook event?

És tényleg! Még útvonaltervet és forróvonalat is küldtem, csak hogy mindenki idetaláljon.

De... mit keres ő itt? Azok után, ahogy viselkedett velem?!

- Ja, tényleg! Kivel jössz?

- Egyedül vagyok, de örülnék, ha végre beengednél!

- A kapucsengő a harminchatos...

Tídűűtídűű... tídüűtídűű... Lenyomom a gombot, és már hallom is a lépteit a lépcsőházban.

Lassan felér a harmadikra. Liheg.

Page 57: Oravecz Nóra - Összekötve

- Te hogy bírod ezt a lépcsőzést minden áldott nap, amikor a múltkor öt perc táncolás

után feladtad, mert hullafáradt voltál?

- Na, ácsi, Mr. Mindent Nagyon Jól Tudok! - emelem fel a mutatóujjam. - Mire te

odaértél a múltkor, mi már egy teljes órája táncoltunk ezerrel a hatvanfokos szaunában.

Szóval nekem te csak ne magyarázz kitartásról meg lépcsőkről!

Mosolyog. Megmagyarázhatatlan érzés kerít a hatalmába már megint. Ez a fiú állandóan

rajtam szórakozik!

- Na jó! Ha végeztél a napi kioktatással, akkor mutasd meg a lakást! - kéri óriási

mosollyal az arcán.

Megadom magam, és körbevezetem.

- Tök jó! - mondja tátott szájjal, miközben a nappalimat csodálja. - Klóé, ez a lakás

nagyon bejön! - bólogat elismerően.

Kicipeltetem vele a relaxfoteleket az erkélyre, és kiülünk dumálni. Szuper vásár volt, az

IKEA- ban vettem őket, olyanok, mint a hintaszék, puha párnával, órákon át képes vagyok

ülni bennük az erkélyen, és például csak bámulni a naplementét.

Sötét van, csak a lámpák égnek itt-ott. Olyan nyugodt ilyenkor minden. Ránézek. Most olyan

más... Ahogy a hold fénye megvilágítja az arcát... Egy cseppet sem fura, hogy itt ül, olyan,

mintha ezer éve ismerném... Te jó isten, mintha valami idióta melodrámából csöppentem

volna ide. Ébresztő, Klóé, ébredj!!

Végül megszólalok:

- Tudod, tök jó csak itt ülni, és bámulni ki a fejemből egy hosszú nap után egy pohár

bodzaszörppel. Olyan megnyugtató... Ráadásul a kilátás is gyönyörű. Mindig ilyenre

vágytam. A fák illatát a lakásban is érezni, a madarak csicsergésére ébredek reggel... Csak,

tudod... - kezdem kissé bizonytalanul - bár imádok egyedül lakni, tényleg, nagyon... de egyre

többször szeretném, hogy esténként, egy fárasztó nap után legyen itt valaki mellettem.

Beszélgetnénk, meg hasonlók. De közben meg nem vagyok biztos ebben, mert időnként meg

úgy érzem, nem tudnám elviselni, hogy valakit kerülgetnem kelljen egy hosszú nap végén.

Áhh... Nem tudom, mit akarok! Látod? Ennyire vagyok egyszerű... - mélyen a szemébe

nézek. Rám kacsint, én meg félénken visszamosolygok.

- Tudod, mondtam már, hogy albérletet keresek. Ha gondolod, beszéljünk róla. Tetszik

ez a lakás. És itt, a környéken tudnék futni is, az pedig tök

Page 58: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 59: Oravecz Nóra - Összekötve

82 83

fontos nekem. Ahol most lakunk... Ááá, ott csak beton van! De itt sok a zöld... Szóval tetszik!

- Ez valóban a legfontosabb szempont! - török ki hangos nevetésben.

- Ne nevess ki, mert téged is viszlek magammal! - ijesztget.

- Ejha, most aztán félek! Egyébként velem nem mennél sokra! Tíz perc után feladnám.

Vagy még hamarabb. A múltkor is elhatároztam, hogy én majd hős leszek, és futok, aztán öt

perc után szépen hazagyalogoltam. Ami tovább tartott, mint maga a futás. Azt hittem,

meghalok. Érted? Meghalok!

- Ha mindennap edzenél, ráállna a szervezeted, és lazán letolnád a félórás, órás

futásokat is!

- Aha, ahogy azt te elképzeled!

- Mondtam én, hogy nem vagy túl kitartó...

- Attól függ, miről van szó. A táncban például kitartó vagyok.

És ha rólad lenne szó, akkor is az lennék, kitartó, igen! Életem végéig - teszem hozzá

magamban. Szerintem minimum megőrültem.

- Akkor valójában most akarsz albérlőt, vagy sem? - kérdezi.

- Nem tudom! Még gondolkoznom kell a dolgon.

r

Nem vagyok biztos benne, hogy akarom ezt az egészet. Vonz Béni, szóval tök

hülyeség lenne összeköltözni. Lehet, hogy bejön nekem ez a fiú. Előfordulhat. Ha

pedig így van... Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha megint úgy járnék, mint

Dáviddal. Ezt biztosan nem akarom, ehhez még nem vagyok elég erős. Szóval

inkább úgy veszem, hogy csak húzza az agyamat, és nem is beszél komolyan.

Témát váltunk.

- Na, és mikor jönnek a többiek?

- Panna már órák óta azt állítja, hogy még öt perc. Azt ne kérdezd, hányszor

öt... Inkább mesélj nekem erről a barna karkötőről! Hasonlít Madonna kabbalás

karkötőihez, csak más a színe.

- Á, köze nincs hozzájuk! - mondja nevetve. - Kaptam valakitől, akihez nagyon

mély kötődés fűz.

- Kötődés? Ez olyan fura szó... Miért nem inkább barátság vagy ilyesmi?

- Az teljesen más. A kötődés hirtelen, váratlanul bukkan fel az életedben, mégis

tudod, hogy ez valami fontos. Olyan, mintha ezer éve ismernéd az illetőt. Látom,

mosolyogsz. Akkor tudod, mire gondolok...

- Persze - bólogatok, miközben felvillannak a múlt emlékei. Nevek jutnak az

Page 60: Oravecz Nóra - Összekötve

82 84

eszembe, meg

Page 61: Oravecz Nóra - Összekötve

84 85

arcok. Olyan emberek, akik csak úgy bekúsztak az életembe, és végül teljesen

megváltoztatták. Jó emlékezni rájuk.

Közben megcsörren a telefon. Jaj, ne most!

Felveszem. Panna az. Itt vannak.

Beengedem őket. Béni kint marad az erkélyen, telefonál.

- Klóé, mi bajod van? Olyan fura vagy! - érdeklődik Panna.

- Semmi, semmi, semmi... psszt! - intek neki, hogy halkan beszéljen. - Itt van Béni!

- Micsoda? Hol?

- Psssszt!... Az erkélyen ül, iszogat és telefonál.

- Aha, értem! - néz rám gyanakvó tekintettel, miközben megáll a tükör előtt. Méregeti

magát. Van is mit! Panna ma este igazán kitett magáért. A múltkor a Bershkában vett egy

fekete rucit, az van rajta. Meg az aranyszínű bizsuk, biztos a H&M-ből, az a mániája.

Mármint az ékszerek. Panna attól Panna, hogy mindig van a kezén egy óriási gyűrű, ami

majdnem leszakítja az ujját, de akkor is, ott kell lennie! Szerinte ezt hívják stílusnak.

- Nem történt semmi! Csak beszélgettünk. Csinos vagy! - próbálom elterelni a szót.

Biztosan egész este kétkedőén méricskél majd. De csak megunja egyszer.

A vendégek lassan szállingóznak, Barbi is megérkezik, hú, teljesen ki van bukva. Pár órával

ezelőtt hívott fel, hogy kész, vége van mindennek a focista pasival (akinek a mai napig nem

tudom a nevét...), de megpróbálja összekapni magát, és eljön, hogy bulizzunk. Örülök, hogy

nem maradt otthon, önsajnálatba merülve, könnyek között.

Bénivel nemigen beszélgetünk az este hátralévő részében. Mióta megjött Soma, úgy

viselkedik, mintha nem is ismernénk egymást. Utálom az ilyet.

Miután elfogynak az első üveg pezsgők, kimegyek a konyhába egy újabb palackért. Mire

meg visszaérek, csak annyit látok, hogy az ajtó épp nyílik, Béni meg kézen fogva húzza

maga után a frissen szingli Barbit - a könnyeknek hűlt helye, és óriási, kacér mosoly ragyog

az arcán. Meredten bámulok magam elé, mert ez tényleg mindennek a teteje. Egy percre

vonulok félre pezsgőt bontani, ők meg együtt indulnak le cigiért, és Barbi Benibe karol...

Na, ezt azért ne! Feltűnés nélkül elvonulok a fürdőszobába, a mosdóra támaszkodva lihegek.

Megdöbbenek, hogy ennyire kiakasztanak a történtek.

Page 62: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 63: Oravecz Nóra - Összekötve

86 87

Belenézek a tükörbe, a jobb kezem a szívemen, nyomom a mellkasom, mintha attól eltűnne

belőlem a fájdalom. Miért fáj? Nem értem! Talán mert azt hittem, képtelen vagyok érezni, és

most mégis... Mély levegőt veszek, lemosom az arcomat. Le- kuporodok a földre, közben

bámulok magam elé, és próbálom lenyugtatni magam. Halkan, szipogva, remegő, néha

elcsukló hangon dúdolom az Oh happy dayt, máskor működni szokott.

Kopognak az ajtón.

- Hahó, Klóé! Minden rendben? Túl régóta vagy már bent. Megártott a pia?

Hallom Panna hangián, hogy tudja, mi a helyzet.

- Jaj, Panna! Hogyan ártott volna meg? Minden rendben! - hazudom a legnagyobb

lazasággal, pedig közben a könnyeimmel küszködöm.

- Engedj be! - dörömböl az ajtón. - Nem hiszek neked! Béni miatt borultál ki?

Kinyitom az ajtót, lehajtott fejjel baktatok ki a fürdőszobából. Kinyögök egy halk igent, és

szipogva a vállára borulok.

- Jaj, édesem, mondtam, hogy ne foglalkozz ezzel a fiúval!

Panna nem kedveli Bénit, ha rajta múlik, soha meg sem ismertem volna. De kikerülhetetlen

volt a találkozásunk, amiből egy értelmetlen vonzalom alakult ki egy elképzelt ideához,

aminek köze nincs Béni valódi énjéhez. Tomi kettő.

Összekapom magam, megrendeljük a taxit, és lehúzunk a Holdudvarba, ahogy minden péntek

és szombat este szoktuk. De ezúttal nagyon hamar vége lesz az estének, és én végig össze

vagyok zavarodva.

Nem tudok aludni. Lecsekkolom, Béni tud-e. Igen, a fiú végül nálam kötött ki!

Lerúgta magáról a takarót, csak úgy feszül a bokszer izmos fenekén. Pirulva állok telette, és

eljátszom a gondolattal, mennyire jó lenne most belemarkolni... Úgyse ébredne fel rá,

gondolom, majd megrázom a fejem. Mi a franc ez, Klóé? Térj észhez, és húzzál aludni!

Csak bámulom a plafont, és megállás nélkül az este pörög le bennem, újra meg újra.

Összegömbölyödve fekszem, és semmit sem értek. Csak arra vágyom, hogy reggel legyen, és

elhúzzon innen - meg arra, hogy átjöjjön, és bebújjon mellém az ágyamba. Összezavar... A

fene enné meg! Teljesen összezavar!

Page 64: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 65: Oravecz Nóra - Összekötve

88 89

Próbálom összeszedni magam, de nem megy. Egyszerűen nem értem, miért nem a régi,

helyes ismerősömmel foglalkoztam inkább, aki csak úgy lazán odasétált hozzám, és a

fülembe súgta: „Majd csörgők, és találkozzunk!’’ Borostás arca puszi közben az enyémhez

simult. De most nem érdekeltek a borosták. A szívem valahol máshol járt, most csak

karcolták a bőrömet.

Hajnalban Béni is megjelent a Holdudvarban, totál részegen. Azt sem tudta, hol van. A

cigivásárlás után már nem jöttek vissza hozzám Barbival. Nem tudom, merre járhattak.

Támolyogva odasétált hozzám, megölelt, és vodkától bűzlő szájjal nyomni kezdte a sódert.

- Te, Kló, becsajoztam! De faképnél hagyott a lány! Érted? Otthagyott! Engem! -

kikerekedett, buta tekintettel bámult rám.

- Igen, a legjobb barátnőmnek van esze.

- Ő a legjobb barátnőd? - nézett rám zavaros szemekkel.

- Képzeld - válaszoltam flegmán, aztán hátat fordítottam neki.

- De Kló, várj már!

- Béni, tudod, hogy festesz? Rosszul leszek, ha rád nézek, érted? Szerintem jobb lenne,

ha most hazamennél, mert a végén még itt esel össze - feleltem, miközben váratlanul

átkarolta a vállamat. Jaj, ezt mennyire gyűlölöm! Akkor is mindig átkarol, amikor

elbúcsúzunk és puszit ad. Az elején még azt hittem, ez csak nekem jár, aztán észrevettem,

hogy ő mindenkitől így búcsúzik. Már ez sem esett jól - de most meg egyenesen kirázott a

hideg, ahogy hozzám ért. Ha belegondolok abba, hogy egy órája még Barbit csókolta...

Felfordult tőle a gyomrom - és Barbitól is.

- Semmi gond nincs, nézz rám! Úgy nézek én ki, mint akinek valami baja van? -

mutatott magára, de közben a nyelve összeakadt. Üveges szemmel bámult a semmibe.

- Igen, úgy! - válaszoltam.

Váratlanul puszit nyomott az arcomra. Majdnem elájultam a bűztől, ami a szájából áradt.

- Béni, én most elhúzok haza! Hajnal öt van, hulla vagyok, és bőven elég volt ennyi

ebből az estéből.

Idegesített. Menni akartam. Haza akartam menni!

- Megyek veled! Aludhatok a nappalidban a kanapén?

- Nem! - vágtam rá, gondolkodási időt sem hagyva magamnak. A hajamba túrtam, és

várat-

Page 66: Oravecz Nóra - Összekötve

90 91

lanul faképnél hagytam. Láttam, ahogy lefagy, de aztán még utánam szólt.

- De Klóé! Várj már meg, tényleg! Nem mehetek haza. Nem akarok hazamenni. Most

nem!

Kétségbeesés ült ki kisfiús arcára. Megálltam és visszafordultam, de egy tapodtat sem léptem

felé.

- Miért nem?

Aztán inkább legyintettem, és újra elindultam. Úgy tettem, mintha meg sem hallanám.

- Klóé! Engedd meg, hogy a kanapédon aludjak! Odatámolygott hozzám, és átölelt.

Éreztem,

hogy beleszagolt közben a hajamba. Talán ez majd kijózanítja! Megsajnáltam.

- Na jó! De aztán viselkedsz! - parancsoltam rá. Leintettem egy taxit, és már jöttünk is

haza. Elküldtem zuhanyozni, miközben megágyaztam neki a nappaliban a kanapén, majd

ágyba dugtam.

Folyamatosan az elmúlt órák eseményei pörögnek az agyamban. Sokáig még aludni sem

hagynak. Ám végül mégiscsak elszenderedhettem, mert arra ébredek, hogy eszméletlenül

viszket a lábam. Megcsípett egy szúnyog. Beszaladok a fürdőszobába, magamra zárom az

ajtót, és bekenem Fenistillel a sebet. Próbálok emberi arcot varázsolni magamnak, de

valahogy nem megy. Bámulom a nagy, barna szemeimet, amelyek most fakón néznek vissza

rám a tükörből. A bőröm is fakó.

Zajokat hallok a nappaliból. Cipzár hangját és hasonlókat. Nyilván felébredt.

- Jó reggelt, Klóé! Én már megyek is! - hallom beszűrődni érces hangját.

Ezt nem hiszem el! Tíz óra van, vasárnap, buli utáni időszámítás szerint még hajnalok

hajnala, Béni meg már haptákban áll az ajtónál, hogy engedjem ki. Belebújok a köntösömbe,

és a földet pásztázom, hogy még véletlenül se lássa meg kisírt szemeimet.

- Jó reggelt! Nem vagy éhes? Ne csináljak reggelit? - kérdem bátortalanul. Most

józanodott ki, bizonyára csak most jött rá, hol van. Csak ez lehet a magyarázat az idióta

viselkedésére...

- Nem, nem, köszönöm, nem kérek semmit, lent vár a taxi!

Áhááá... hogy te már taxit is hívtál...

- Mennem kell!

Egy alig érezhető puszit nyom az arcomra, aztán lelép. Összeszorul a szívem, ahogy lesétál a

lépcsőn.

Page 67: Oravecz Nóra - Összekötve

93

Gyorsan összedobok egy három az egyben Nes- cafét, és kiülök az erkélyre.

A fotelek kint maradtak az éjszaka. Hátradőlök az egyikben, miközben milliónyi gondolat

cikázik át az agyamon. Megállás nélkül dühöngök, mert úgy itt hagyott, mintha

legalábbis leprás lennék. Látni sem akarom többé! Egy kint felejtett öngyújtót kattogtatok.

Biztosan Béni hagyta itt. Nézem, ahogy ég a tűz, ami most engem is emészt belülről.

A hétvége gyorsan elrepült. A héten pedig milliónyi dolgom van, a munkám is nagyon húzós,

egyetlen percre sincs megállás.

Bőszen gépelek egy mailt egy szerződésünkkel kapcsolatban, amikor pittyeg a BlackBerrym.

SMS. Konstatálom, majd folytatom a levelet, és hamarosan meg is felejtkezem a vörösen

villogó borítékról. Kerek öt óra múlva már a buszon zötyögök hazafelé, amikor eszembe jut

az üzenet. Előkapom a telefont, és már pötyögöm is a biztonsági kódot. Remélem, nem

valami fontos dolog... Egyetlen gombnyomás, aztán jön a döbbenet. Béni írt.

Hájbáj! Beszélnünk kell.

Öt

Page 68: Oravecz Nóra - Összekötve

94 95

Semmi cifrázás, nuku túlbonyolítás. „Beszélnünk kell.’’ Ugyan miről? Tuti most jön a „Te

többet akarsz, de én nem akarok komoly kapcsolatot” duma. Biztos vagyok benne.

Billentyűzár pipa, telefon a táskába, a válasszal meg várok, ahogyan ő is szokta. Csak nem

gondolja, hogy rögtön írok: „mikorholénottleszekazbiztos” A fenéket! Egyébként is, a

múltkori viselkedése után nem vagyok rá kíváncsi. Egy SMS-nyire sem. Jegelem a dolgot -

meg az érzéseimet is, már amennyire képes vagyok rá.

Végül két hét is eltelik az SMS-e után. Amúgy sem jutott egy szabad pillanatom sem arra,

hogy azon agyaljak, ugyan mi lehet vele, nagyon sokat kellett dolgoznom, és most a főnök

sem állított le. Nem is bántam, legalább nem kellett az érzéseimmel foglalkoznom.

Mivel nem válaszoltam az üzijére, nem csoda, hogy azóta nem érkezett semmi hír felőle.

Facebookon - bosszantó módon - nulla aktivitást mutat, nyilván meg akarja őrizni a

„tökéletes vagyok és elérhetetlen” imidzset. Tuti azért csinálja, hogy a csajok megőrüljenek,

mert nem tudnak róla semmit.

Béni. Mint a Mammut bejáratánál a sminkes csajok: bárki feliratkozhat náluk egy

ingyensminkre, az viszont már más kérdés, hogy százból legfeljebb egy ember használja

majd később is a méregdrága dekorkozmetikumokat. A fiú értékes, bárki meg is

kaparinthatja - de csak egyetlen estére, mert többet senki sem tudna megfizetni.

Ebéd után még marad öt percem felmenni a Facebookra, gyorsan végigpörgetem, és persze

hogy rögtön az ő képére akadok rá... Egy csaj bejelölte egy idióta fotón, így most egész

áldott nap, vagy legalábbis még három órán át láthatom a dü- höngőmben, ahogy épp a

Margitszigeten napozik félmeztelenül. Hát, ez valóban nagyszerű látvány!

Azért megállapítom, mennyire jó teste van, ám meglepően hamar tovább is görgetek. Öt perc

múlva jut el az agyamig, hogy ez a fiú már hidegen hagy. Hoppá! Ezek szerint legújabb

szerelmi fellángolásom sem tartott tovább, mint az előzőek! A gondolat boldoggá tesz,

hiszen így kevesebb lesz néhány kínlódással, szenvedéssel, zokogással teli éjszakával, ó,

yeah!

Meló közben beszélgetni kezdünk Vikivel, a kollégámmal. Ez a csaj már végigment a

körülötte

Page 69: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 70: Oravecz Nóra - Összekötve

96 97

lebzselő összes pasin, így amikor megláttam a Face- bookon, hogy ismerősök Bénivel, nem

volt nehéz összerakni, hogy köztük is lehetett valami...

Viki megkérdezi, hogy vagyok. Miközben válaszolok neki, az arcát bámulom. Ez a nő nem is

szép! A tekintetem végigfut a testén is: nincs semmi alakja, semmi stílusérzéke... Vajon a

könnyű- vérűsége már elég ok volt Béninek ahhoz, hogy lehámozza róla a ruhát?

Hirtelen feltámadt önbizalommal felvértezve utazok haza. Viki jó volt neki, én meg nem?!

Na, nehogy már! Bár Béni ezt nem mondta ki, de a viselkedéséből inkább ez következik, mint

az, hogy fel akarna szedni...

Sebaj, jó kis lecke volt! Ugrálhatsz a Symbolban péntek esténként, viszont ha nem tudod

megfizetni a méregdrága pezsgőt, akkor mintha ott sem lennél! Mindig azt vizslatod majd,

ugyan mikor hív már meg valaki, hogy ne csak a szánalmas kóládat iszogasd. Aztán pedig az

ingyenpiáért cserébe gyorsan a srác ágyában találod magad. Viki is biztosan így szedte fel

Bénit!

De én nem süllyedek ilyen mélyre! Egyszerűen új taktikához folyamodom: igyekszem figyel-

men kívül hagyni a gyanúsan gyakran fellángoló „szerelmeimet" és mostantól engedni

fogom, hogy a fiú szerezzen meg engem. Hogy ő akarja, hogy az övé legyek! Vagy

legalábbis azt higgye, hogy ő akarja...

Félbe kell hagynom okos megállapításaim boncolgatását, mert megszólal a BlackBerrym.

Előkapom, miközben sietős léptekkel rohanok tovább. Panna az.

- Szia!

- Szióka! Kapd össze magad, egy óra múlva nálad vagyok, ahogy megbeszéltük. Oké?

- Na neee... El is felejtettem! - mondom kétségbeesetten.

- Klóé, ide figyelj! Az elmúlt két hétvégén nem jöttél velünk bulizni. Most nem

mondhatod le! - harsogja a vonal túloldaláról.

Tudom, hogy nem mondhatok neki nemet.

- Jó, jó, gyere! Majd szólj, ha megérkeztél. Kivel jössz?

- Somával.

- Oké! Várlak titeket! De most le kell tennem, bocsi! Pusziii!

Teljesen elfelejtettem... Mára valami holdudvaros sztorit szerveztek a többiek. Teljesen

kiment a fejemből, pedig még mailt is kaptam róla.

Page 71: Oravecz Nóra - Összekötve

98 99

Az elmúlt két szombat kimaradt, mert nem akartam találkozni Bénivel. De most már mind-

egy. Lemegyünk, jól érezzük magunkat, táncolunk egy kicsit, aztán irány haza. Szerintem ő

úgysem jön, bár ha belegondolok, hogy össze vannak nőve Somával... Nagy valószínűséggel

betoppan majd valamikor az este második felében...

Mindenesetre én nem fogok túl sokáig bulizni, mert a hétvégére egy rakás elintéznivalóm

van. Mindent véglegesítenem kell a Los Angeles-i utammal kapcsolatban. Ugyanis végre

valóra válik az életem egyik nagy álma, ráadásul duplán!

Majdnem padlót fogtam, amikor kiderült, megnyertem álmaim utazását! Részt vettem egy

nyereményjátékon, már rég el is felejtettem, amikor jött egy telefonhívás. Az ismeretlen hang

megkérdezte, ugye, tudom, mennyire szerencsés vagyok. Közölte, hogy pakolhatok, mert

szeptemberben bejárhatom az Egyesült Államok egész nyugati partját, ingyen és bérmentve.

Alig tudtam felfogni, hogy én nyertem! Majdnem elájultam, még a hangom is elcsuklott a

telefonban. Atyaég!

Aztán néhány nappal később újra felhívtak a részletekkel. Kiderült, hogy egy klasszikus

nyugati parti körutat nyertem, Los Angeles, San Francisco és így tovább. A szervezők állják a

repülőjegyet is, és ráadásul két fő részére! A pasi a telefonban azt mondta, egy csoporthoz

kell majd betársulnom. Azt is közölte, nem kötelező részt vennem minden programon, oda

megyek, ahova szeretnék.

Ahogy sorolta a tudnivalókat, egy régi emlék jelent meg a szemem előtt. Négy-öt éves

lehettem, amikor először kérdeztem meg anyut, mikor mehetek haza. Amikor ugyanis

Amerikáról mutattak valamit a tévében, én mindig úgy éreztem, ott van az én otthonom.

Nyolcévesen már azt is tudtam, hogy amerikai férjem lesz, és évente kétszer járunk majd

vissza látogatóba. Tiniként pedig komoly fizikai fájdalmakat okozott, ha a Narancsvidéket,

néztem. Na, nem Seth Cohen miatt - pedig micsoda egy pasi! -, hanem inkább a hely miatt!

Akárhányszor megláttam bármit, ami Amerikával volt kapcsolatos, a szívem összeszorult,

őrülten dobogni kezdett, és egyből azt éreztem, hogy ott a helyem. Hogy valami vár ott rám,

hogy odatartozom.

Van még egy dolog, ami sokkoló ezzel az egész úttal kapcsolatban.

Minden áldott este, lefekvés előtt apró papírlapokra felírom néhány olyan vágyamat, célomat,

amelyekre aznap a legtöbbször gondoltam. Nem

Page 72: Oravecz Nóra - Összekötve

100 101

meglepő módon a leggyakrabban épp Amerika szerepel ezeken a fecniken. Egy hatalmas

üvegvázában gyűjtöm őket, aztán időnként előveszem, és leellenőrzöm, melyik vágyam

teljesült, melyik célomat valósítottam már meg. Boldoggá tesz és lelkesít, amikor látom, hogy

sorra beteljesülnek az álmaim! És ezzel az amerikai úttal most teljesülni fog életem egyik

legnagyobb vágya!

Még valamit megteszek minden este. Oprah Winfrey-tői hallottam: „Legalább öt dologért adj

hálát minden egyes nap!" Úgyhogy minden áldott este felvések legalább öt olyan dolgot egy

füzetbe, amiért aznap hálás voltam. Akkor is, ha úgy érzem, nem történnek túl nagy dolgok

az életemben. így ugyanis megtanulom, hogy a legapróbb dolgoknak is örüljek - persze minél

szuperebb dolgok történnek velem, annál jobb!

És tessék! Repülök Amerikába! Ráadásul a Living Socialnél sikerült szereznem ötven szá-

zalékkal olcsóbb belépőjegyet Oprah Winfrey Lifeclassjåra, ahol a vendég Eckhart Tolle

lesz!

Nagyon izgatott vagyok! Találkozni fogok Oprah Winfrey-vel, a világ egyik

legbefolyásosabb nőjével... Eckhart Tolle könyveitől pedig évek óta roskadoznak a polcaim,

az Új földet, nem is tudom, hányszor olvastam már el! Egyszerűen mindig ad valamit! Ő

tanított meg arra, hogy mindig a mostban kell élnem, a pillanatban!

Amikor elhatároztam, hogy új életet kezdek, és leálltam a partizással, reggeltől estig Oprah-t

néztem, meg nagyon sokat olvastam. Minden megváltozott bennem, így az életem is más lett.

Ha akkor valaki azt mondja, egyszer majd elutazhatok Amerikába, nagy valószínűséggel

kinevettem volna. De úgy látszik, ez az év tényleg minden eddigi vágyamat valóra váltja!

Egyszer csak Panna nevetése hallatszik fel az erkélyre. A hang kijózanít, a felhők közül a

földre szállók. Csöngetnek, beengedem őket, Pannát, Somát... meg Bénit! Akármennyire is

turkálok az emlékeimben, őt nem hívtam. Vadul forgatom a szemeimet Pannára, ő viszont

csak mosolyog.

- Béni is jönni akart, drágám. Azt mondta, beszélnie kell veled. Nagyon titokzatos volt

- súgja a fülembe, miközben félrevonulunk a konyhába a poharakért.

A fiúk otthon érzik magukat. Kitelepülnek az erkélyre, mi pedig a nappaliban dumálunk.

- Tudod, Klóé, Béni felhívta Somát, hogy velünk akar jönni, mert nem válaszolsz az

SMS-ére,

Page 73: Oravecz Nóra - Összekötve

és nagyon fontos dologról van szó. Elképzelni sem tudom, mit akarhat - suttogja.

- Nem érdekel, mit akar, igazából már hidegen hagy - felelem végtelen közönnyel. És

valóban. Most nincs mágia, varázslat, robbanás. Semmi.

- De hát a múltkor még annyira odavoltál érte... Most mi van? Hozod a formádat

megint? - kuncog Panna.

- Én tényleg azt hittem, hogy ez a pasi képes lesz lekötni az érdeklődésemet. De még a

munkatársammal, Vikivel is kavart... Szóval ezek után... Meg nem is tudom... Ahogy

viselkedik... Nekem erre nincs szükségem!

Felállók, és kiviszem a srácoknak az erkélyre a bort a poharakkal együtt.

- Tessék, fiúk, bontsátok ki!

Remegek. Nem akarok Benire nézni, amennyire csak lehet, kerülöm a tekintetét.

Később a taxiban mégis mellém ügyeskedj magát, és zavartan a fülembe súgja:

- Tényleg fontos!

- Micsoda?

102

f

- Érzek valamit. Valamit, amit eddig nem. Valamit, amit csak akkor éreztem,

amikor...

- Béni, miről beszélsz?

A szívem őrülten dobog. Te jó ég! Talán ő is azt érzi, amit én? Ha nem ülnék, már

rég összecsuk- lottak volna a lábaim. Elpirulok. Szerencsére sötét van, Béni nem

láthatja.

- Nézz a szemembe!

- Béni, mi bajod van?

- Nézz a szemembe, és mondd el, hogy mit érzel! Ismersz engem?

- Béni, ne legyél már idióta, dehogy ismerlek, pár hete találkoztunk először!

- Ti miről susmorogtok? - kérdezi Panna, miközben összekuncognak Somával.

Képzeletben már dimbes-dombos kertek alatt, egy pici, mesebeli kápol-

nában látnak minket, ahogy Béni felhúzza a gyémántköves gyűrűt az ujjamra.

Annyira ismerem már őket...

Nem válaszolunk. Én a szemeimet forgatom, Béni kajánul mosolyog. Megigazítja a

_

Í

Page 74: Oravecz Nóra - Összekötve

102 101

pólóját, erre önkéntelenül odapillantok. Figyelem... Nézem őt a sötét autóban, a túl

szűk farmerében. Észreveszi. Némán ülünk egymás mellett. Nem beszélünk többet.

Alig kapok levegőt.

103

Page 75: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 76: Oravecz Nóra - Összekötve

Kiülünk a Holdudvar teraszára beszélgetni négyesben. Kuncogunk a félrészegeken, Béni

pedig megállás nélkül stíröli a csajokat. Ez a fiú akkor is fura. Persze lehet, hogy csak így

leplezi a félelmeit, vagy egyszerűen csak megszokásból néz meg minden lányt.

Aztán kitör a balhé: az egyik csaj után Soma is megfordul, mire Panna kiakad, a következő

percben pedig már vitáznak, mint állat. Panna elrohan, Soma meg utána. Később jön egy

SMS Pannától:

Hazamentem!

- Esküszöm, ezek nem normálisak! Mindig ezt művelik. Mindig!

- Én már meg sem lepődöm - mosolygok Benire, miközben megiszom a maradék

tonikomat.

- Kérsz még egyet?

- Nem, nem, hagyd csak, megyek én is haza.

- Itt hagynál?

- Ne haragudj, de rengeteg elintéznivalóm van még a hétvégén. És legalább öt órát kell

aludnom ahhoz, hogy kipihenjem magam. Hosszú volt a hetem... - mondom flegmán. Tuti

csak az ujjai köré akar csavarni, megszerezni, amit akar, és aztán meg lelépni. Ebben a

játszmában meg nem vagyok benne.

104

- Elkísérlek a taxiig - néz rám a bociszemeivel. Imádom!!! Na, tessék! Eddig tartanak a

nagy elhatározásaim.

- Oké, gyerünk!

Elindulunk a holdfénnyel itt-ott megvilágított sétányon, körülöttünk több tucat támolygó,

félrészeg fiatal, mi meg csak sétálunk, de az agyunk teljesen máshol jár. Hirtelen

megszólalok.

- Tudod, nem értelek - mondom neki, közben a lábfejemet bámulom. Nem merek a

szemébe nézni.

- Mert?

- Fura vagy. A karkötőddel meg az őrült megnyilvánulásaiddal együtt. Amióta

megláttam azt a karkötőt, egyszerűen nem tudok nyugodni. Tök izgatja a fantáziámat, mi

lehet ez. Aztán ma jössz ezzel a monológgal a taxiban. Nem értelek! Egyik percben

távolságtartó vagy, utána meg fura kérdéseket teszel fel. Nem tudok rajtad eligazodni.

- Én sem magamon, pont erről beszéltem a taxiban. Az első pillanattól kezdve

próbáltalak úgy kezelni, mint a többi lányt, hisz a híred szerint olyan is vagy, mint ők.

Page 77: Oravecz Nóra - Összekötve

106 107

A hírem szerint? Ugyan mit tudhat rólam?

105

Page 78: Oravecz Nóra - Összekötve

108

- Aztán egyre többször találkoztunk, és valami furát érzek. Valami olyat, amit eddig

csak egyszer sikerült. Teljesen összezavar ez az egész.

- Látom rajtad. Hol egy utolsó bunkó idiótaként viselkedsz velem, hol meg tök

normálisan. Meguntam.

- Á, értem! Akkor ezért nem válaszoltál. Klóé, ki kell derítenünk, mi a fene ez az

egész, mert egyszerűen bosszant. Azt hittem, már tudom kezelni a dolgokat, de még mindig

nem megy. Pedig már annyit változtam!

- Miért, milyen voltál? - kérdezem, mintha nem is tudnék róla.

- Nagyképü, beképzelt, akaratos. Mindig az volt, amit én akartam. Nagyon sok balhém

volt a gimi alatt. Több időt töltöttem az igazgatóiban, mint az osztályteremben.

- Tiniként mindenki lázad... - legyintek, talán többet is elmond, ha nem veszem

komolyan. Ez biztos felspannolja, és majd be akarja bizonyítani, hogy ő azért menőbb volt az

átlagnál... így is lesz.

- De nem úgy, ahogy én tettem - bámul maga elé komoran.

- És mi lett a történet vége? Megtörtél?

Egek, mintha Panna pasi kiadásával beszélgetnék!

- Miért gondolod?

- Nézz magadra. Nem tudok róla, hogy balhéznál, vagy épp verekednél.

- Nem ismersz, de tény, megváltoztam. Már nem balhézok annyit, és ez jó így. Az

utolsó év sokat változtatott rajtam.

- Miért, akkor mi volt?

Na végre, elmondja!

- Ez egy másik történet, mára épp elég lesz belőlem.

Megállók. Elkapom a karját - hm... de izmos! -, mélyen a szemébe nézek, majd odahajolok a

füléhez és belesúgom:

- Beszélgetni akarok veled!

- De az előbb még azt mondtad, aludnod kell - válaszol ridegen, miközben rám sem

néz.

- Megváltozott a helyzet. Gyerünk fel hozzám, ott nyugi van! - javaslom.

- Üljünk le inkább a rakparton - mondja, közben látom az arcán, hogy félreérti a

helyzetet.

- Aha! Gondolod, hogy a szürke Dunát szeretném bámulni hajnalban, és a részeg

fiatalok ordi- bálását hallgatni? Kösz, nem! Gyerünk fel hozzám!

Page 79: Oravecz Nóra - Összekötve

106 109

Gyanakvóan méreget. Tuti elcsacsogta neki

Panna, hogy időnként bejön nekem.

- Kló, ugye nem értetted félre a beszélgetésün-

két? - kérdi váratlanul.

- De kedves vagy! Nőj fel, dehogy! Édes vagy,

de csak beszélgetni szeretnék veled. Szóval hívom a taxis Bélát, felmegyünk hozzám,

nyugodtan beszélgetünk, aztán meg szépen kiteszlek, ha meguntalak. Áll az alku?

- Gyanús vagy te nekem... - méreget továbbra

is.

- Te meg nagyképűnek tűnsz nekem... Ne hidd, hogy minden lány odavan a gyönyörű

pofidért - mondom. Na jó, általában odavannak érted, de nálam csak két hetet húztál ki a

toplista első helyén, gondolom magamban. Megveregetem a hátát, és azzal a lendülettel a

buszmegálló felé irányítom, mert ott vár majd Béla. De gratulálok, mert két hétnél tovább

még senki sem bírta - folytatom magamban a gondolatot. Nem értem, mi van. Utálom ezt az

örökös vívódást az érzéseimmel. Hangosan viszont csak ennyit kérdezek:

- Most jössz, vagy maradsz?

- Ne haragudj, de nem megyek - és azzal a lendülettel magamra hagy.

Most meg már megint mi van? Kiakadok. Jézusom, mit képzel magáról ez a pasi?! Mesél

magáról, aztán amikor biztatom, hogy folytassa, hirtelen mennie kell. 1 logy mindig az

legyen, amit ő akar. Unom! Hallani sem akarok róla többet!

Page 80: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 81: Oravecz Nóra - Összekötve

110 111

Hat

Még egy hét telt el kemény hajtással, nulla unalommal és meghökkentő rögtönzésekkel.

Sosem fogom megszokni, mennyi meglepetést tartogat a munkám. Az egyik ügynökségtől a

csajok meghívót küldtek a Balaton Soundra a Durex láncmasszázs- rekord-kísérletére - a

tavalyi egyszerűen fergeteges volt! Sajnos csak annyit tudtam reagálni, hogy koszi, csajok, de

nem tudok menni, idén nem kaptunk bérletet a szervezőktől. Erre rögtön jött a válasz, hogy

no para, majd ők szereznek jegyet szombatra. Másnapra már meg is kaptam a belépőt.

Szuper! Iránya Sound!

A pénteket kivettem szabadnapnak, végre jól kipihenem magam, és szombat reggel már

húzok is

r

le Zamárdiba. Idén szinte csak fiúkból álló társaság csapódott össze, bár már előre

tudom, hogy nem velük fogom végigbulizni az éjszakát...

A srácok már lelkesen várnak. Beszélgetünk a hatalmas, jéggel teli

koktélosvödrökkel a kezünkben, élvezzük a nyarat és a véget nem érő napsütést,

amikor egyszer csak elsétál előttem Béni. Kiesik a kezemből a telefon, és

majdnem leöntöm magam a koktéllal, annyira meglepődöm. A buli óta nem

láttam.

- Béni! - ordítok neki torkom szakadtából. Észrevesz. Döbbenten bámul rám.

Látom, hogy erre aztán nem számított. Egyedül van.

- Klóé! Helló! Nem is mondtad, hogy te is itt leszel!

- Pedig még Facebookon is becsekkoltam. Nem láttad?

- Tudod, mennyire figyelem én a Facebookot... - mondja lesajnálóan. Közben

leül a napozóágyam mellé a földre, és Bvlgari-illatú puszit nyom az arcomra. A

parfümtől bódultán hátradőlök a napozóágyon, és elkezdünk dumálni. Bemutatom

a srácoknak, de ők már le is lépnek. Kettesben maradunk.

- Kik voltak ezek a fiúk? - puhatolódzik.

Page 82: Oravecz Nóra - Összekötve

113 112

Vajon miért érdekű?

- Ismerősök - legyintek lazán. - Ök is itt buliznak, megbeszéltük, hogy összefutunk és

iszunk egyet. Most meg hekkezni mennek.

- Értem. Te nem mégy velük?

- Áááá! Láttad már, hogy néz ki a hekk, amikor kifogják? Félelmetes!

Nyilván kinevet...

- És hol alszol?

- Sehol. Csak mára jöttem le, holnap délelőtt megyek is haza. Szerintem reggel hatig-

hétig úgyis bírni fogom a bulit - mondom mosolyogva. - Miért, te hol alszol?

- Itt a közelben van a nyaralónk.

- Ez tök jó. És kikkel vagy?

Lazán a számhoz emelem a szívószálat, és már indul is felfelé a cuba libre.

- Egyedül jöttem. Vagyis vannak lent ismerősök, de azok mindig csak le akarnak

húzni. Inkább kerülöm őket. Örülök, hogy itt vagy. Amúgy meg csak Guetta miatt jöttem,

holnap húzok is vissza Pestre. Ha gondolod, mehetünk együtt haza.

- Na, ez viszont jó ötlet!

- Ha már nem bírod a bulit, szólj, és beengedlek hozzánk, jut hely bőven.

- Koszi, nagyon kedves vagy! - odahúzom magamhoz, és hatalmas puszit nyomok az

arcára. Már megint kedves vagyok vele. Nem sétálhatok bele a csapdába! Biztos csak le akar

fektetni...

- Imádom, hogy ennyit beszélsz! Khm. Akarom mondani, örülök, hogy igent mondtál -

mondja kissé zavarodottan.

- És akkor mi lesz a menet?

Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna a dicséretet.

- Várj, hozok egy napozóágyat.

Hirtelen eltűnik, majd fél perc múlva már visz- sza is tér egy jágermeisteres napozóággyal.

Leteszi mellém, hátradől, és már folytatja is.

- Te kiket akarsz látni?

- Nem erre gondoltam.

- Hanem?

- Mikor mesélsz nekem a karkötőről?

- Na jó, legyen, elmondom most. Tudod, miért? Mert semmi esély sem volt arra, hogy

összefussunk itt, több tízezer ember között.

Page 83: Oravecz Nóra - Összekötve

113 113

- Hajrá! Figyelek.

- Emlékszel, meséltem a megmagyarázhatatlan kötődésekről. Amikor megismersz

valakit, és van valami köztetek, amit nem tudsz értelmezni. És

Page 84: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 85: Oravecz Nóra - Összekötve

115 114

teljesen mindegy, mikor láttad utoljára az illetőt, amikor újra találkoztok, ugyanezt érzed.

- Ja, persze. Nekem is volt pár ilyen kapcsolatom. Amikor megismertem őket, az első

pillanatban éreztem, hogy vissza fognak majd jönni.

- Igen. Sohasem tudhatod, ki lesz az életed szereplője. Lehet, hogy ma mögötted

bulizik, holnap meg összefuttok valahol a városban, elejtesz valamit, ő felveszi, megismeritek

egymást, és a kémia továbbhajtja az egész dolgot. Hogy miért? Az ember hajlamos

belekényelmesedni az életébe, az ilyen kapcsolatok viszont előremozdítanak. Aki nincs

tisztában mindezzel, annak is vannak ilyen kapcsolatai, de nem tud velük mit kezdeni. Nem

tudja hova tenni őket, és nem úgy kezeli, ahogyan kellene.

- Ebben lehet valami. Mióta új életet kezdtem, és nem buta picsaként viselkedem a

többiekkel, én is sokkal több értékes barátot kaptam.

- Ne keverd össze a kötődést a barátsággal. A barátság múlandó, eltűnik, a kötődés

viszont a lelkedet köti a másikéhoz. Ezért szeretnél minél több időt tölteni vele, mert érzed,

hogy többé tesz, erősít, feltölt. Többnek érzed magad már attól is,

hogy ott van az életedben. Onnantól meg nincs lehetetlen.

- És pont ez az értelme a kötődésnek... - bámulok magam elé. - Azt hiszem, értem!

- Nézd meg, milyenek a barátok. Többnyire megfojtják egymást. Mindenhova együtt

mennek, egyformán néznek ki, mindent együtt csinálnak, közben kibeszélik a másikat a

háta mögött. Ha a másiknak valami nem megy annyira jól, örülnek, hogy valaki nagyobb

lúzer náluk.

- Ez igaz...

- A kötődés viszont pont arra épül, hogy viszed előre a másikat, és odafigyelsz rá.

Örülsz, ha ösz- szejön neki valami, arnil nagyon szeretne, és biz tosítod róla, hogy mindig

mindenben támogatod őt. Az ilyen kapcsolatokat sohasem az észérvek irányítják, hanem az

érzelmek. Például a legjobb barátnőd borzasztóan érzi magát a munkahelyén, pedig évekkel

ezelőtt álmai munkájának gondolta. Panaszkodik, maga alatt van, és teljesen kifordul

magából. Erre egy barát azt mondaná: csináld csak tovább, válság van, úgyse lesz jobb

máshol sem. A kötődés meg azt mondja: érzem, mennyire rossz neked, átérzem a

fájdalmadat. Szóval azonnal

Page 86: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 87: Oravecz Nóra - Összekötve

116 117

mondj fel, és húzz el onnan, mert az a legfontosabb, te hogyan érzed magad.

- Na de figyelj, ilyen nincs!

- De van. Tudod, miért nem látsz túl gyakran ilyen kapcsolatokat? Mert az emberek

nem teljesek. Csak egy önmagával száz százalékban rendben lévő, felnőtt ember tudja

okosan megélni ezeket a kötődéseket.

- De miért kell ehhez teljesnek lenni?

- Mert amíg nem teremted meg magadnak a tökéletes életet, másokéra leszel irigy. Ha

viszont már tudod, neked mi a tökéletes, teszel is majd érte. És büszke leszel a másikra, ha

neki már sikerült. És arra ösztönöz majd, hogy te is elérd a célodat, ha neki összejött. Ez a jó

a kötődésben.

- Értem... De az még mindig nem világos, hogyan jön a képbe a karkötő...

- A karkötő a köteléket jelképezi, Klóé. Ami például köztünk is kialakult. Azt jelenti,

hogy feladatunk van egymással, hogy különleges szerepet játszunk egymás életében. De

legyen most ennyi elég, majd még mesélek erről.

- Rendben - mondom belenyugvóan. Kezdem megszokni, hogy Béni ilyen. Titokzatos.

Elengedem a sztorit. - Úgy látom, megdőlt a masz- szírozásrekord... - mutatok a hosszan

kígyózó sorra.

- Akkor most gyere, mutassuk meg nekik, hogyan kell bulizni!

A kezemet fogva húz fel a napozóágyról, és meg sem állunk a Rise FM Arénáig.

Nem bírok magammal. Olyan energiák robbannak elő belőlem, amelyekről nem is tudtam,

hogy egyáltalán létezhetnek bennem. Tuti, hogy a rengeteg elfojtott ideg meg feszültség

hatása.

Béni látható élvezettel figyeli, mi történik velem. Egyszerűen képtelen vagyok leállni,

ötméteres vi- gyor az arcomon, élvezem a zenét, megállás nélkül táncolok... Már legalább

hatodik órája itt vagyunk az Arénában. Ezt is a Sound teszi - mert csodákra képes! Semmin

sem bosszankodsz, semmin sem aggódsz, csak jól érzed magad. Senkit sem érdekel, ki vagy,

honnan jöttél, buli van, és ez bőven elég.

- Sok energikus embert láttam már, de te... - Béni elismerően vállon vereget, majd

magához húz.

- Drágám, imádom a zenét. Érted? - gyengé- Hpn meesimoíiatom az arcát. - Imádom! -

közben

Page 88: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 89: Oravecz Nóra - Összekötve

118 119

akkora mosoly ül ki az arcomra, ami talán az egész Földet körbeérné.

- Mennyi az idő? - kérdezi elkomolyodva.

- Hajnali négy. Te jó ég! És még csak most lesz Andro!

Meg sem kérdezem, hogy velem jön-e, máris rohanok. Pár méter után észbe kapok, visszafor-

dulok. Rám mosolyog, nincs nagy baj.

- Hihetetlen vagy. Komolyan itt hagytál volna? - értetlenkedik.

- Hát, izé... Tudod, már harminc perce elkezdődött, és nem akarok teljesen lemaradni

róla. Jobb, ha te is jössz! - közben hadonászom, mint egy ötéves kisgyerek, hogy adja már a

kezét, és induljunk.

- Na jó - néz rám. Látja, hogy reménytelen eset vagyok. - Ezt megjegyeztem.

- Jaj, ne hisztizz már! Mindjárt megérted, miért kattantam be.

Még egy teljes órán át tart az őrület, amikor hirtelen leállók. Ennyi volt! Béni értetlenkedik,

hiszen tíz órán át agyon sem lehetett csapni, most meg egyik pillanatról a másikra befejeztem

a bulit.

- Ez van. Olyan vagyok, mint a Duracell-nyuszi. Sokáig mozog, de ha lemerül, akkor

teljesen vége.

I

És tessék... Már megint kinevet. „Hihetetlen vagy. Klóé” - olvasom le az arcáról.

Átkarol, és úgy sétálunk ki a kapun a milliónyi, a világról már mit sem tudó fiatal

mellett. Váratlanul egy hatalmas puszit nyom az arcomra.

- Köszönöm. Nagyon jól éreztem magam!

Elpirulok. Zavarban vagyok. Nem tudok mit

mondani. Te jó ég! Már megint kezdődik? Á, biztos csak a fáradtság. Iuti amiatt

lettem ilyen kis érzékeny lüké. Ez a fiú már hidegen hagy! - mantrázom

magamnak, és bízom benne, hogy így is van. De még a váratlanul eleredő eső sem

tud kijózanítani...

- „Itt a lakás, nem messze!" Csak idézlek! - vágom hozzá gúnyosan, miután három

kilométert sétáltunk le a zuhogó esőben. A fehér Converse cipőm már tiszta sár.

Ahogy lenézek rá, a szívem összeszorul egy pillanatra.

- Ne hisztizz már! Tíz óra táncolás után, szakadó esőben többnek tűnik, mint

amennyi valójában.

Jobb karjával átkarol, a pulcsiját meg igyekszik a fejem fölé tartani.

Megérkezünk végre. Ultramodern kapu, mintha valami Malibu Barbie-sorozatban

Page 90: Oravecz Nóra - Összekötve

120 121

lennénk! Bepö-

Page 91: Oravecz Nóra - Összekötve

121 121

työgi a kódot, és besétálunk. Az udvaron kerti partis placc, jacuzzi, úszómedence, minden.

Mi most tényleg Zamárdiban vagyunk?

- Most komolyan. Mivel foglalkoznak a szüleid?

A szemeim egyre nagyobbra kerekednek.

- Apám vállalkozó, anyám meg ügyvéd, igazából ennyi...

- Aha, értem.

A lakás is gyönyörű. Felújított, tele minimál bútorokkal. A nappaliban lepakolok, közben

Béni keres valamit.

- Hová is tettem?

Miután a táskájában sem találja, amit annyira keres, kiszalad, majd percek múlva

esőcseppektől nedvesen tér vissza, egy apró csomaggal a kezében.

- Van itt valami, amit szeretnék neked adni.

Egy színtelen, egyszerű papírzacskót nyújt át,

közben vesz egy mély levegőt, magához húzza a két kezemet, és beleteszi a csomagot.

- Tessék. Ez a tiéd - zárja össze az ujjaimat.

- Mi ez? - nézek rá kiguvadt szemekkel.

- Nyisd ki!

- Na neeee! Egy karkötő! Köszönöm! Olyan, mint a tied! Köszönöm!

A nyakába ugróm. Egyszerűen nem tudok parancsolni magamnak, annyira örülök. Nem is

any- nyira az ajándéknak, mint magának a gesztusnak.

- Igazán nincs mit. Hagyd, hadd tegyem én fel.

Kiveszi a kezemből, biztos nem bírja nézni,

ahogy bénázom.

- így jó lesz? - kérdezi, és újra megköti.

- Ühüm - nyögöm ki halkan. Imádom, ahogy hozzám ér. Nem Béni keze, hanem a

karkötő. Vagyis... Mindkettő.

- Nézd, de szép! - nyújtom felé a kezem. Megfogja, majd váratlanul megölel.

- Viseld úgy, mintha a tested és a lelked része lenne. Az is lesz idővel - súgja a

fülembe. - ígérd meg, és semmi nem lesz lehetetlen!

- ígérem.

Könnyedén, akadálytalanul csúszik ki a szó a számon, és még vagy öt percig egymás

karjaiban pihenünk. Mintha a karkötő máris összekötne minket. Talán így is van...

- Szóval karkötőtesók vagyunk?

- Azok vagyunk - mosolyog.

Page 92: Oravecz Nóra - Összekötve

122 121

Hirtelen kijózanodunk, és egyszerre toljuk el a másikat magunktól. Ennek még nincs itt az

ideje... Még nincs...

Page 93: Oravecz Nóra - Összekötve

122 123

Kezembe nyom egy törülközőt, megmutatja, hol van a fürdőszoba, ad egy alvós pólót,

megágyaz nekem - wow! - , és már alszom is. Valahol mesz- sze, Sohaországban járok. Vagy

legalábbis ott, ahol mindent lehet, és nincs lehetetlen.

Zavarodottan riadok fel... Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Megijedek. Tejó ég, mi

történt tegnap este, mit keresek itt? Körbenézek, és nagy nehezen leesik, hogy Beniéknél

vagyok. Végre teljesen felébredek.

Béni mosolyogva áll velem szemben, az ajtófél- fát támasztja.

- Jó reggelt, Klóé!

- Neked is! - nyögöm félkómásan, majd hirtelen felugróm az ágyból. - Mennyi az idő?

- Kilenc óra.

- Neee! A vonatom! A francba! - visítom idegesen, és gyorsan elkezdem összepakolni

a cuccaimat. - Engedj, nem találom a cipőmet! - lököm félre.

- Itt van. De miért sietsz ennyire?

- Fél tízkor indul a vonatom, egyre vissza kell érnem Pestre, már a jegyemet is

megvettem. Dolgoznom kell otthonról, megígértem a főnöknek - húzom elő a jegyet a

pénztárcámból. Legalább ez megvan!

- Nyugodj már meg! Ülj le! Én is most indulok vissza kocsival Pestre - közli halál

higgadtan.

- És ezt nem lehetett volna egy picit előbb mondani??? - rogyok vissza az ágyra.

- Nem, így sokkal viccesebb volt! - nevet. Már megint kinevet. - Egyébként tegnap

mondtam, hogy mehetünk együtt haza. Nem figyelsz rám eléggé!

- Inkább arról mesélj, mikor indulunk.

- Akár rögtön, én készen vagyok.

Körbenézek, és valóban: körülöttünk rend van,

hurrikánszerű éjszakai bevonulásunknak nyoma sincs. A ruháim megszáradtak, összeszedem

őket, pillanatok alatt embert varázsolok magamból, és én is indulásra készen állok. Kilépünk

az ajtón, mélyen szippantok egy utolsót a csodás balatoni levegőből, és már sétálunk is a

fekete BMW-jéhez.

Valami újabb típus lehet, sőt talán pár hónapja hozhatták ki a kereskedésből... Kinyitja

előttem az ajtót. Hm... Udvarias.

- Ülj be! Hátul találsz hűtőládát, van benne kaja, üdítő, csoki... Érezd otthon magad!

Page 94: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 95: Oravecz Nóra - Összekötve

124 125

Hátranyúlok, és előveszek egy hűsítő Nestea-t, ugyanis légkondi ide vagy oda, a halálom a

meleg... Amikor rápillantok a karkötőre, hirtelen lemerevedem. Csak most villan be, hogy

tegnap kaptam Bénitől.

- Tetszik? - kérdezi, és közben tél szemmel az utat nézi, a másikkal engem.

- Naná! De inkább az útra figyelj!

Ismét vetek egy pillantást a karkötőmre.

- Tudod, min gondolkoztam? Hogy valami nagyon mély dolog lehet e mögött a karkötő

mögött, ha megváltoztatta az életedet. Mert azt mondtad, minden más lett tőle.

- Igen - bólogat.

Hatalmasat ásítok. Szívesen figyelnék rá, de a kevés alvás nagyon kikészített.

- Álmos vagyok... - és már csukódnak is le a szemeim.

- Aludj csak nyugodtan. Majd mesélek máskor. Oldalt találsz egy gombot, ha

megnyomod, hátradől az ülés. A pulcsimat meg hátul találod, terítsd magadra! Be van

kapcsolva a légkondi, nem akarom, hogy megfázz - mutogat fél kézzel, én meg szorgosan

követem az utasításait.

Egy pihe-puha, fehér-kék csíkos Ralph Lauren- pulcsit húzok elő.

- Először még be kell ugranunk anyámék házához, aztán hazaviszlek, jó?

- Persze! A pulcsi is megvan! - közben megnyomom a gombot, adok egy puszit az

arcára, elhelyezkedem, és már alszom is.

Valahol Budapest határában ébredek fel. Hamarosan megállunk, én pedig álmos szemekkel

nyitom ki az ajtót. A légkondi kellemes húsz foka után a kinti negyven kissé megüt.

Megszédülök.

- Te jó ég! Mi van itt?

- Nyár - válaszolja Béni, miközben visszaadom neki a pulcsit.

Körbenézek. Az Istenhegyen vagyunk. Luxusvillák, amerre a szem ellát.

- Itt lakom - mondja kissé közönyösen.

- Komolyan? Nekem más rémlik. Talán a Boráros tér.

- Mármint ez a szüleim háza. Ritkán vagyok itt, szinte mindig üresen áll. Most sincs

itthon senki... - közben a garázs felé néz. Most valahogy olyan szomorú. Akárhányszor a

családjára terelődik a szó, mindig úgy megdermed az arca.

Page 96: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 97: Oravecz Nóra - Összekötve

126 127

- És miért nem itt laksz? Ez a ház gyönyörű, a kilátás meg eszméletlen!

- Egyszer Soma adott egy kulcsot a lakásához, azóta nála lakom. Azt mondta: „Tesó,

ha már úgyis mindig itt lógsz, akkor ott a szoba, hozd át a cuc- caid!” Én meg a szaván

fogtam. Nála legalább mindig van élet, igazából ennyi.

- Értem - mondom, de közben azon jár az agyam, miért nem szeret itthon lenni, amikor

ilyen csoda a házuk. Vajon mit titkolhat ez a fiú?

Csörög a telefonom. Panna az.

- Drágám, hol vagy? Gyere ide azonnal, baj van! - kiabál izgatottan. Valami nagy gáz

lehet.

- Úristen, Panna, ne ijesztgess, mi a gond? Otthon vagy?

- Persze! De siess már!

Ránézek Benire, tátogva megkérdezem, „Elviszel?”. Ö határozottan bólint, és néhány pillanat

múlva már megint a kocsiban ülünk.

- De mi van, mondj már valamit! Ugye nem esett bajod?

- Nem, de elég nagy a zűr, úgyhogy siess!

- Mindjárt ott vagyok!

Bénivel értetlenül nézünk össze.

- Ez most mi volt? - kérdezi.

- Nem tudom... Talán Soma. Nem tudom.

- Csak nem...

- Mit csak nem?

- Nem mondhatok semmit, maradjunk ennyiben.

- Ha már belekezdtél, mondd végig! Esetleg Pannának tudnia kellene valamit Somáról?

- Ha tudnia kell róla, tudni fog róla. Megérkezünk. Béni egy puszit nyom az arcomra,

én pedig kiszállok. Panna a kapuban vár kisírt szemekkel, de közben csodálkozva bámul, nem

érti, miért Bénivel jöttem. Intenek egymásnak, Béni pedig el is húz.

- Ti... mit csináltatok együtt?

- Semmit. Találkoztunk a Soundon, aztán együtt jöttünk vissza.

- Aha... - mondja jellegzetes, kételkedő arckifejezésével.

- Fejezd be!

- Mit?

- A kombinálást... Látom rajtad, hogy azon jár az agyad, ugyan mi történhetett. Pedig

semmi különös. Csak nála aludtam. Külön ágyban. Ennyi.

- Micsoda??? Elvitt a nyaralójukba?

Page 98: Oravecz Nóra - Összekötve

126 127

- Aha! Mi ebben a meglepő?

Page 99: Oravecz Nóra - Összekötve

116 129

- Csak annyi, hogy oda csak a családjával megy néha... Még Somának sem ajánlotta fel

tavaly a Soundon, hogy aludjon ott, pedig iszonyat nehezen talált szállást.

- Biztosan a pia... Tudod, három kör után már mindenki a családtagodnak számít. Na

de hagyjuk már ezt a témát, nincs köztünk semmi, és nem is lesz, csak jóban vagyunk.

- Aha, amíg megint bunkózni nem kezd veled valamelyik haverja előtt.

- Na, fejezd be! Inkább mesélj! Mi a baj?

Leülünk az erkélyén. A nap hét ágra süt, de az

üveg jéghideg Mumm tökéletesen lehűt minket - és némileg a kedélyeket is. Panna egy

hatalmas tál epret tesz az asztalra. Kiemelek egy szemet, megeszem, és már nyúlok is a

következőért.

Panna lekuporodik mellém a műfüvön elhelyezett hatalmas fekete párnára, zavarában a kezét

tördeli, aztán végre elkezd beszélni.

- Találtam valamit Soma ruhái között...

- Te jó ég, Panna, mit?

Bemegy a szobába, és egy fehér tablettákat tartalmazó zacskót hoz ki magával. Ledobja az

asztalra, majd üveges szemekkel bámul rá.

- Ez meg mi? - veszem a kezembe a tasakot.

- Ecstasy.

Képek villannak fel előttem a múltból. Tökéletesen ismerem ezt a fehér szart.

- Neeeü! Ez tényleg az! És hol találtad?

- Tegnap itt maradt az egyik pulcsija, ki akartam mosni. Mielőtt bedobtam volna a

gépbe, átnéztem a zsebeit, hogy lehetőleg ne mossak szét két tonna zsepit vagy pénzt, és

akkor találtam. Nem akarom elhinni, hogy ennyire félreismertem...

- És mi van, ha nem is az övé?

- Bárcsak igazad lenne! De azt sem tudom, hogyan kérdezhetnék rá. Nem tudom,

hogyan reagálná le. Nem akarom elveszíteni. Én nagyon szeretem ezt a fiút! Érted?

Nagyon!!!

- De Panna, mi van, ha nem is őt szereted? Ha ez valóban az övé - közben visszateszem

a zacskót az asztalra, és egy újabb eperért nyúlok -, akkor egy hazuggal élsz együtt. Erről

beszélnetek kell!

r

Page 100: Oravecz Nóra - Összekötve

116 130

- Tudom. Ezzel én is tökéletesen tisztában vagyok.

- De, figyi, jár ő nélküled bulizni? Van egyáltalán lehetősége arra, hogy használja?

- Ez meg a másik. Mindenhová együtt megyünk. Vele vagyok, mellette, látom, hogy

mit csinál, kivel van, mit iszik, mindent. Érted? Mindent!!!

Page 101: Oravecz Nóra - Összekötve

118 131

És ezért is fordult meg a fejemben egy másik elmélet.

- Méghozzá?

- Mi van, ha ő csak teríti a drogot? Nézd csak! A zacskóban hét tabletta van. Tuti nem

neki kell ennyi. Legalábbis nagyon remélem...

- És most mit fogsz csinálni ezzel a szarral?

- Lehúzom a vécén. Tudsz jobbat?

- De nyilván észreveszi, hogy hiányzik.

- Hát akkor észreveszi. Majd azt hiszi, valahol kirántotta a zsebéből. Meg sem fordul

majd a fejében, hogy én találtam meg. Vagy ha igen... Akkor inkább lapítani fog. Gondolj

bele, iszonyat gáz neki, ha ez kiderül.

Hirtelen bevillan, amit Béni mondott. Van itt valami titok, lennie keli... Valami nagyon nem

klappol Somával. Nem akarok most előhozakodni ezzel, Panna nincs abban az állapotban,

hogy tőlem hallja, a pasija nagy valószínűséggel titkol valamit...

Még vagy egy órát beszélgetünk, próbálom megnyugtatni Pannát. Kevés sikerrel. Elmesélem

neki a Sound-sztorit, aztán hazamegyek. Jó végre a négy fal között lenni, egyedül a

gondolataimmal. Egyedül, Panna kételyeivel.

r

Uj nap virrad. Félkómásan kikászálódom az ágyamból, megmosom az arcomat, és

boldogan konstatálom, hogy egy rózsaszín, Szabadság feliratú post-it virít a

fürdőszobatükrömön. Akartam egy napot, egy hétfőt, amit csak magammal

tölthetek, úgy,

ahogy azt szeretném. Vásárlással, sétálással, főzés

sel, filmnézéssel, szóval csupa csajos dologgal.

A szokásos napi extrafontos feladatokat gyorsan lezavarom. Magamra kapok valamit,

megállók a tükör előtt, határozott bólintással engedélyezem a fekete farmeres, trikós

outfitemet, és már indulok is.

Alighogy bezárom az ajtót, a shoppinghormo- nok elkezdenek tombolni bennem,

így örömtől ittasan topogok le az utcára, ahol Béla bá már vár rám.

- Magát ilyenkor is látni? - kérdezi meglepve.

- Szabadság! - harsogom mosolyogva. Megölel.

- Hova lesz a fuvar, kisasszony?

- A Váci utcába indulok, a Deák tökéletes lesz.

- Akkor bizony visszafelé is velem jön! Ismerem már a kisasszonyt. Ilyenkor

felvásárolja az egész Váci utca nőiruha-készletét!

I

Page 102: Oravecz Nóra - Összekötve

118 132

- Nem kizárt - kacsintok rá.

- Na és mi van a fiatalemberrel?

Page 103: Oravecz Nóra - Összekötve

118 133

- Jaj, Bélus, nem is tudom! Fura is meg nem is. Egyszer ilyen, egyszer olyan.

- Beszélnek azóta is?

- Tudom, tudom, ennyi probléma után már ott szoktam őket hagyni... De mondtam,

hogy ez a fiú más!

- Kisasszony, az apja lehetnék, hallgasson egy ilyen tapasztalt, vén rókára! Honnan

tudja, hogy ő más, mint a többiek? Hagyjon egy kis időt, hogy kiderüljön, tényleg jól

gondolja-e! Hagyja, hogy az élet döntsön, és ne maga!

Kiszállok a Deákon, és az órámra pillantok. Még csak tizenegy van. Szuper, akkor még

ebédelhetek is a vásárlás után! Most valami olaszosra vágyom, ebből szerintem Vapiano

lesz. Közben már azon jár az agyam, melyik bolttal kezdjem, és milyen logika alapján

zavarjam le a shoppingkörutamat.

Méretkeresés, próbafülke, nem áll jól, tetszik, fizetés, és végül cipekedés a hatalmas

csomagokkal a már órákkal korábban megkívánt tésztám felé. Az egyik üzletben már a

biztonsági őr kezébe nyomtam minden holmimat, mert nem fértem el a sok táskától.

Közben azon gondolkodom, egyes csajoknak pasija van, nekem meg jó munkám. Sok-sok

mun-

T

kám, ami után igazi örömszerzés a vásárlás. Kinek mit dobott az élet. De csak

addig nem szomorú ez, amíg el nem jön a hétfő este, amikor csak arra vágyom,

bárcsak az én hajamba is beletúrna egy pasi, és elmondaná, mennyire szeret. És

egy nagy puszit nyomna a homlokomra, majd többórányi szeretkezés után a

karjaiban aludnék el. Szívesen lemondanék a pénzről és az állásomról, hogy

nekem is ilyen normális életem legyen! Ehelyett viszont tűrök, vá-

rok, és próbálom élvezni, ami nekem jutott.

Az új szerzeményeimtől fellelkesülve várom, hogy sorra kerüljek, és végre

megkapjam az ebédemet, amikor valaki megkopogtatja a vállam.

- Klóé! Csáó!

Béni az. A Sound óta nem beszéltünk. Most is tökéletesen néz ki. Eszméletlen

helyes a kék kapucnis pulcsijában, olyan igazán megölelni való. Most egy másik

Converse cipő van rajta. Annyira imádom a stílusát!

- Szia, Béni! Hát te? Mit keresel itt? - nézek rá meglepődve. Igyekszem nem

elpirulni, miközben megkapom a két puszimat.

- Beugrottam kajálni. Gyakran ebédelek itt.

Gyorsan sorra kerülünk. Béni megkérdezi, mit

Í

Page 104: Oravecz Nóra - Összekötve

118 134

kérek, én sorolom a fogásokat, ő pedig kapitányo-

Page 105: Oravecz Nóra - Összekötve

118 135

san, ellentmondást nem tűrően adja a kártyáját a pincérnek.

- Jó étvágyat! - mondja hatalmas, Chuck Bass- szerű mosollyal. Ezzel ki tud nyírni,

még akkor is, ha lecsúszott a toplistámról.

- Neked is!

- És te mit keresel itt, Klóé? Ilyenkor nem dolgoznod kellene? - kérdezi, miközben

nekiesik a tésztájának.

- Kivettem a mai napot, mert magamra akartam fordítani. Vásárolgatni akartam...

- Látom, sikerrel jártál... És miket vettél?

A tekintete a mellettünk elterülő szatyorrengetegre szegeződik.

- Fehérneműt, egy szexi ruhát péntekre, USA- útikönyvet, meg hasonlókat.

- Amerikai útikönyvet? Minek az neked?

- Nem meséltem? Szeptember közepén megyek ki! Először Los Angelesbe.

- Tényleg? Mennyi időre?

- Úgy két hétre.

- Mikor indulsz? Csak azért kérdem, mert nekem szeptember huszonharmadikára van

jegyem New Yorkba.

- Ezt most nem mondod komolyan!!!

- Dehogynem!

- Béni, nekem tegnap jutott el az agyamig, hogy ha már úgyis kint vagyok, akkor

igazán elmehetnék New Yorkba is. Gyorsan utánanéztem, és kiderült, hogy semmi para, a

légitársaság segít összeegyeztetni a járatokat. Csak vissza kell repülnöm a New York-i túrám

után a nyugati partra, mert onnan indul a gép haza. Tudod, melyik napra foglaltam jegyet?

- Várj! Kitalálom! Huszonharmadikára.

- Igen!!! Te, Béni, ez félelmetes... Ilyen nincs! Nem hiszem el, hogy ez puszta véletlen.

- Nem, én sem... Tudod, ez már más. Egy héten belül másodszor futunk össze

véletlenül. És most még ez is...

Befejezi az ebédet, és megtörli a száját.

- Te meg sem lepődsz ezen?

- Én megmondtam! Onnantól kezdve, hogy kialakul a kötelék, az életed minősége

teljesen megváltozik. Ráadásul ez egyre erősebb lesz köztünk, és néha meglepő

egybeeséseket produkál majd. Egyszerre fogjuk hívni egymást, kitaláljuk, mire gondol a

másik, esetleg egyszerre jut az eszünkbe, hogy el kell mennünk valahova, és meglepő módon

a másik is ott lesz. Az élet gyakran úgy szervezi,

Page 106: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 107: Oravecz Nóra - Összekötve

116 137

hogy mindketten egy időben legyünk ott, ahol mindkettőnknek valami nagyon fontosat

tartogat! Valószínű, hogy ezért jött ki így a lépés ezzel a New York-i úttal is.

- Kezdem érteni, mit értesz kötelék alatt... De azért igazán kifejthetnéd

részletesebben...

- Nagyon egyszerű. Az bukkan fel az életedben, akire elég érett vagy, aki most a

legtöbbet tud segíteni neked, és akinek te is a legtöbbet tudsz adni, akivel a leginkább

passzoltok egymáshoz. Adok- kapok kapcsolat az egész, de mégis van valami olyan

mélysége, hogy akár az egész életedet végigkövetheti. Össze vagytok kötve.

- A láthatatlan szálakban én is hiszek...

- A kremp láthatatlan szálakat köt közénk, mi pedig segítünk egymásnak eligazodni az

egyes görcsök között.

- Micsoda?

- Kremp. Erről beszélgetünk már régóta - mondja mosolyogva.

- Ez a neve?

- Igen. A kremp annyit jelent: görcsök. Nézd! - mutat a karkötőjére. - Azokat a

pontokat jelképezik, ahol valami történik. Ez általában egy olyan pillanat, amikor tökéletes

az időzítés, és valami elindul. Ilyenkor az egész életed megváltozik. A görcs pedig ezt az öt

szálat köti össze...

- Hiszen minden összefügg mindennel.

- Látom, tényleg érted.

A telefonja folyamatosan csörög. Sorra kinyomja a hívásokat.

- Sokak szerint a görcs szó negatív jelentésű, pedig a görcsök csak feladatok, amiket

meg kell oldani, vagy épp ki kell bogozni. Néha egyedül nem boldogulunk velük, mert túl

akarjuk bonyolítani őket, vagy egyszerűen csak olyan sokáig figyeltük a problémát, hogy

már észre sem vesszük a megoldást... Ekkor jön a kötelék, és segít.

- Ez nagyon durva... - tátom el a számat, még mindig döbbenten. A telefonja újra

megcsörren. - Egyébként ha fontos hívásod van, vedd fel nyugodtan.

- Á, nem érdekes. Az utammal kapcsolatban keresnek, majd visszahívom őket.

Apropó. Te miért is utazol ki?

- Úgysem fogod elhinni, de nyertem az utat. És

te?

- Na ne! Most őszintén, tízmillió emberből mennyien nyernek repülőjegyet az USA-

ba? Mázlista vagy!

Page 108: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 109: Oravecz Nóra - Összekötve

116 139

- Tudom!

- Gratulálok! Én üzleti ügyben megyek ki, de csak pár napot dolgozom, a többit

nézelődéssel töltöm. Elmegyek a kedvenc helyeimre, és igazából ennyi.

- Én két hétig a nyugati parton maradok, utána átrepülök New Yorkba, ahol egy hetet

szeretnék eltölteni - közben a BlackBerrym határidőnaplójában böngészek a pontosabb

dátumokért.

- Az szuper, mert én is kábé annyit leszek ott! Szállást ne foglalj, nekem már van. Ott

elférsz!

- Ezt vegyem meghívásnak?

- Ha akarod... Nekem teljesen mindegy, hogy a földön alszom vagy az ágyban. Neked

viszont nagyon nem mindegy, hova kerülsz egyedül egy ekkora városban...

- Hm... Köszönöm!

- Ez a kremppel jár - vonja meg a vállát. Közben megcsörren a mobilja. - Bocsi, ezt

nem nyomhatom ki - mondja, és felveszi. - Szia, drága! Igen, megyek, mindjárt ott vagyok,

csak még ebédelek.

Kikerekedett szemekkel bámulom, és hallgatom a beszélgetést, már amit el tudok csípni

belőle, ugyanis Béni arrébb sétál. Na ne! Béninek van barátnője?

Szerencsére az én BlackBerrym is megcsörren, úgyhogy felállók, és odébb megyek beszélni.

Panna az. Megkérdezem, hogy van, kiheverte-e már a múltkorit. Közli, hogy minden

rendben, csak a hangomat akarta hallani. Azt mondja, most egy kicsit pihenni szeretne, meg

egyedül lenni a gondolataival, de majd találkozzunk valamikor.

Megköszönöm Béninek az ebédet, és már indulok is haza. Egy kicsit értetlenkedik, hová sie-

tek hirtelen, én meg az órámra bökve jelzem, hogy dolgom van.

Iszonyat idiótán búcsúzunk el, tök megzavart a telefonjában édesdeden csicsergő jószág. Ki a

fene lehetett - és ki vagyok én Béni életében? De a döntő kérdés persze az, miért kavar fel ez

az egész történet ennyire. Csakhogy erre ráérek még később is választ keresni...

Péntek van. A Sound óta egyre többet találkozunk Bénivel. Biztos a kremp miatt. Most is

megbeszéltük, hogy este átugrik, aztán meglátjuk, hogy érezzük magunkat, talán lenézünk a

Holdudvarba. Firkaparti lesz. Fehér pólóban kell menni, a filctollat ott adják, a többi pedig

már rád van bízva.

Page 110: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 111: Oravecz Nóra - Összekötve

116 141

Nem is értem, miért hozza ez Bénit ennyire lázba... Mindenesetre a lelkesedését látva

beadtam a derekamat.

Pia behűtve, már csak rá várok. Ma megmondom neki, hogy van egy pluszjegyem, ha

gondolja, akkor a New York-i szállásért cserébe jöhet velem a nyugati parti körútra.

Kíváncsi vagyok, mit szói majd.

A gondolatok és az alternatívák csak úgy kattognak a fejemben, amikor a pillantásom a

karkötőmre téved. Valahogy mindig máshogy néz ki. Biztos azért, mert elfordul a

kezemen. A görcsök mindig máshol vannak, mindig másra kell figyelnem, ahogy az

életben is. Mindig több dolog történik velünk egyszerre, de csak eggyel tudunk igazán

törődni. Vagyis... Fókuszálhatunk több mindenre, de akkor csak sokkal rosszabb lesz...

Nem tudunk úgy teljesíteni... Most erre emlékeztet a karkötő. Bármi is a helyzet,

mindig csak azzal foglalkozz, ami előtted áll. Azt a görcsöt bogozd ki, arra

koncentrálj, a felé haladj, aztán majd jöhet a többi.

Ez az USA-sztori varázslatos... Folyamatosan az jár a fejemben, amikor hanyagul

közölte: „Ez csak a kremp.” Igen, ez csak a kremp, és ha ott kell lennie velem a túrán,

igent mond.

A gondolataimat a csengő szakítja félbe.

- Beengedsz? - kérdezi alig hallhatóan.

És már be is toppan. Jól ismert, minden érzéket felébresztő Bvlgarija

megcsapja az orromat, és elbódít. A szokásos farmert egy ultraszexi zöld

térdnadrágra cserélte, a hozzá tökéletesen illő fehér póló pedig látni engedi

hibátlanul kidolgozott

felsőtestét.

A haja, csakúgy, mint mindig, tökéletes. Bele akarok túrni, itt és most - ezt a reakciót

váltja ki belőlem. Próbálom visszafogni magam, és figyelem a bennem zajló háborút:

az érzéseim lázadnak, mert semmit sem akarnak ettől a fiútól, és le akarják verni a

hormonokat, végezni akarnak velük, hogy azok egy pillanatig se tudjanak megbénítani.

Nem értem ezt az egészet. Egyik pillanatban megőrülök érte, a másikban

meg hidegen hagy... Már jól ismerem ezt az érzést, de ilyen hosszan még

sosem tartott.

Megölel, puszit ad, és átnyújt egy csomagot. Már megint vett nekem valamit.

_

I

Page 112: Oravecz Nóra - Összekötve

116 142

Most vajon mit hozott?

- Eckhart Tolle, A most hatalma. Olvasd el.

- Nahát! Köszönöm, Béni! Igazán nem kellett volna! - na, most aztán

meglepett a fiú! - E-book

Page 113: Oravecz Nóra - Összekötve

116 143

verzióban már olvastam, de a rendes könyvet eddig egyetlen boltban sem találtam meg.

Mindenképpen el akarom olvasni!

- De minél előbb, mert beszélnünk kell róla... - kacsint rám.

- Igenis, főnök! - vágom haptákba magam. Mosolyog.

- Már megint olyan kis dinka vagy... - csóválja a fejét.

- Na, gyere!

Kimegyek a konyhába, közben kipakolok a hűtőből, és már keverem is a vodka-Red

Bullomat, neki meg készítem a whisky-gyömbérét. Kivonulunk az erkélyre, és mintha

valami varázslat történt volna, már megint elfog a megmagyarázhatatlan nyugalom,

aztán kezdődik a felettébb érdekes beszélgetés...

Ahhoz képest, hogy buliba készülünk, lassan már legalább egy órája kint ülünk. Béni

elmesélte a hetét, én is az enyémet, aztán megtárgyaltuk, milyen jót ebédeltünk hétfőn.

Megegyezünk: lené- mítjuk a telefonokat, és bedobjuk a kanapéra, hogy még véletlenül

se zavarjanak meg minket.

- Ezt is hétfőn vetted? - mutat a ruhámra.

- Igen. A felsőt és a szoknyát is. Tetszik?

Felállók a fotelből, illegek-billegek egyet fekete szoknyámban és fehér felsőmben,

majd visszaülök.

- Nagyon jól áll. Tetszik... - mondja, miközben alaposan végigmér.

- Figyi! - fordulok oda hozzá, könyököm a térdemen pihen. Babrálok a

kezeimmel. - Tudod...

- Igen?

- Van valami ezzel az amerikai úttal, és...

- Ne mondd, hogy nem jössz... - néz rám kissé feszülten.

- Nem! Dehogy! Hallgass már végig, mindjárt jön a sztori! - mondom nevetve. -

Szóval...

- Időhúzásban és idegtépésben szuper vagy, ugye, ezt tudod?

- Okleveleket később kérek - bólintok mosolyogva. - Szóval, azt tudod, hogy

azért mehetek Amerikába, mert megnyertem ezt az utat...

- Persze hogy tudom, ezt már mesélted. Ne csináld már, bökd ki a lényeget!

- De azt még nem mondtam, hogy még valakit magammal vihetek a körútra,

mert a jegyek két személyre szólnak!

- Ez tök jó, de kit viszel magaddal? Pannát?

- Nem, dehogy!

Page 114: Oravecz Nóra - Összekötve

116 144

- Akkor kit?

Page 115: Oravecz Nóra - Összekötve

116 145

- Köszönd meg a krempnek, hogy az életedbe irányított, mert téged viszlek

magammal.

- Micsoda? Ezt nem mondod komolyan!

- De igen - válaszolom hatalmas, nyugodt mosollyal az arcomon, miközben

elégedetten hátradőlök.

- Ezt nem hiszem el! De várj, biztos ezt akarod? Nem mennél inkább valamelyik

barátnőddel, vagy...

- A pasimmal? - fejezem be helyette a mondatot. - Drágám. Nem. De ezt majd

elmesélem... Lesz rá időnk az úton.Vagyis... csak ha igent mondasz.

- Hát hogy a fenébe ne mondanék igent?! Látod, ezért zseniális a kremp!

Segítek, és a kremp visszaadja azt az energiát, amit beléd fektetek. Érted már?

- Azt hiszem, kezd összeállni a kép - mondom, aztán az órámra nézek. - Indulás!

- harsogom, és máris kezemben a lakáskulcs, lent pedig már vár minket a taxi, amit

Béni hívott.

Az alkoholtól kissé bizonytalanná vált léptekkel szállunk be a kocsiba, pár perc múlva

pedig már meg is érkezünk. Margit híd, budai hídfő. Tíz perc alatt odaérünk a szigeti

bejáróhoz, ahol már

f

hosszú, kígyózó sorok haladnak befelé. A lányok önfeledten vihorásznak, a

fiúk kurjongatnak. Mi pedig csak sétálunk egymás mellett, kissé ittasan, és

pár percen belül észrevesszük, mi is ugyanolyanokká váltunk, mint a

kacarászó párocskák. Biztosan a levegő teszi. A Holdudvarban rögtön a

pult felé vesszük az irányt, veszünk két koktélt, majd kimegyünk a teraszra

iszogatni.

- Nézd, mennyi ember... Nagyon csinosak ezek a lányok! - mondom, és

már érzem is magamon Béni perzselő tekintetét.

- Lehet, hogy jól néznek ki, de fogadni mernék, hogy belül, tudod, ott,

legbelül - mutat a szívére -, mindnek van valami baja. Nézd meg azt a

lányt. Igen, gyönyörű, de figyeld csak öt percig!

- Béni, drágám, de hát a fejemből alig látok ki! - mondom kissé

spiccesen, nevetve.

- Segítek... Amióta bejöttünk, ott áll egy helyben a barátnőivel, és

görcsösen fürkészi a pasikat. Nézd csak!

És tényleg! Épp egy fiúcsorda robog el előtte, ő hirtelen kihúzza magát,

Page 116: Oravecz Nóra - Összekötve

116 146

magára ölti a lehető leg- szexibb arcát, egyszerre elkezd hangosan vihogni,

kiprovokálja, hogy észrevegyék. Végignézi a fiúkat, kiszúr egyet, és már

teszi is neki a szépet.

Page 117: Oravecz Nóra - Összekötve

116 147

- Igazad volt. Egy-null - konstatálom, miközben koccintunk. Béni szeme csak úgy

ragyog.

- Most te jössz - mutat rám kissé bizonytalan mozdulattal, majd fürkészni kezdi a

tömeget.

- Nézd azokat a srácokat! - mondom neki.

- Hol? Kiket?

- Azokat ott, a fekete filccel! - mutatok jobbra, ahol három makulátlan külsejű pasi

feszít. - A bejáratnál állnak. Nem hiszem, hogy azért, mert bent meleg van. Ilyen pasikat nem

látsz bent táncolni. Ők vadászni jöttek. Legfeljebb oroszlánként végigvonulnak a tömegen,

elejtenek egy gazellaként libegő csajt, és már húznak is haza. Együtt. Ha pedig ez nem jön

össze, akkor kábé ilyenkor, hajnali kellő környékén végleg feladják, többet már nem nagyon

mennek vissza a tömegbe. Maximum még egy kísérletet tesznek, ha szerencséjük van, a lány

eléggé részeg, és a sok idióta pasi zaklatása után kellően csalódott lesz ahhoz, hogy akár egy

kis kedvességre is beadja a derekát. Mert mindegyik csaj úgy megy el bulizni, hogy legalább

szikrányi lehetőséget ad neki, hogy most aztán bepasizik. Lehet, hogy csak egy éjszakára, de

akárki akármit mond, ha buli van, mindenki nézelődik... Ha pedig belül valami nincs rendben,

akkor a csaj kiakad hajnalban, mert az összes barátnőjét kézen fogva húzzák a srácok, csak őt

nem. Jön az önmarcangolás, a monológok csak úgy halkan, magában, hogy „ennyire sem

vagy képes”. És végül meglátja a bejáratnál ácsingózó srácot, aki egyébként nem is olyan

rossz pasi, és persze úgyis leszólítja. „Mi van, már mész is haza? És egyedül?”, vagy valami

hasonlóan kreatív dumával jön. Plusz add hozzá, hogy firkaparti van. Ennél könnyebben soha

nem lehet ismerkedni. Odamegy a pasi a csajhoz, akinek az egóját legyezgeti, hogy valaki az

ő pólójára akar firkálni. A pólót aztán bekeretezheti, és kirakhatja a falra...

- Nem rossz, egynek elmegy. De hogy te menynyit tudsz beszélni... - mondja Béni

mosolyogva. - Na, gyere táncolni! - és magával húz a tánctérre, ahol aztán hajnalig ropjuk a

sok összefirkált pólójú ember között.

Öt órakor már szinte csak mi vagyunk a tánctéren. Józanodunk, de még mindig perdit,

magához húz, elenged... és megölel. A fülembe súgva kérdi, jól érzem-e magam. Én

visszasúgom, hogy igen, Béni a szemembe néz. Elveszek a tekintetében, mintha benne

járnék. Mintha belebújtam volna. Már vagy egy perce bámulunk meredten egymásra, amikor

még szorosabban átölel. Egyre erősebben

-

Page 118: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 119: Oravecz Nóra - Összekötve

116 149

érzem a Bvlgari Aquát, magamba szívom az illatát. Totál elvesztem az agyam. És

valószínűleg ő is... Mert... megcsókol. Olyan szenvedélyesen, olyan tökéletesen, olyan

érzékien, mint addig soha senki. A lábaim remegnek. Úgy érzem, mindjárt elájulok. De erős

karjai szorosan tartanak. Már értem, miért kellenek ezek a formás bicepszek. Tuti ezekkel

tartja meg a lányokat egy-egy ilyen varázscsók után.

Hirtelen észhez térek. Egy meseszép pillanat után úgy tépem ki magam a karjaiból, mint aki

rémálomból riadt fel. Béni meg csak néz, nem érti, mi a baj.

- Most mi az, Klóé? - kérdezi, és közben érzékien simogatja a karomat.

- Béni, ezt nekünk nem szabad. Nem. Érted? - mondom zavarodottan.

- Mit nem szabad, és miért nem? - kérdezi értetlenül.

- Hát ezt. Csókolózni egy buliban. Közel kerülni egymáshoz.

- Klóé, csak jól éreztük magunkat. Ennyi. Ne komplikáld túl - próbál nyugtatni.

- Aha. Csak ennyi. Csak jól érezted magad? - emelem fel dühödten a hangom.

r

Nem értem, mi történt velem. Hirtelen mintha nem is én állnék vele szemben.

Mintha nem én lennék a lány, akivel egy tökéletes estét töltött.

- Mi az, nem jött el egyetlen nőd sem, nem találtál egy levadászható példányt, én

meg úgyis itt

vagyok,aztánennyi?Na jó, köszönöm. Szia.

Kirántom magam a kezei közül, és elindulok a kijárat felé. Teljesen megőrültem. Emlékek

ébrednek fel bennem, a múlt és minden, amit utálok. De leginkább az utolsó mondata borít

ki. Ne komplikáld túl.

- Klóé, hova mész? Várj meg! Nem mehetsz el. Nem úgy gondoltam!

- Aha, persze - intek neki, és szipogva sétálok tovább a sötétben. Nem érdekel,

ha észreveszi. Nem is értem, miért sírok. Nem akarok semmit ettől a fiútól, vagy

mégis? Remegek, mintha félnék. Tudni akarom, mit érzek, de ehelyett csak az űrt

látom és a kérdőjeleket. Hogy nem hiszem el, mi történik velem már megint.

Hogy már megint én vagyok az, aki többet akar. Megijedek a reakciómtól, és

félek a folytatástól - a karkötőről nem is beszélve.

Í

!

Page 120: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 121: Oravecz Nóra - Összekötve

116 151

Talán a szitu idegesített fel: hogy ha nincs más, akkor jó vagyok én is. Ezt mindig is utáltam.

Nincs az a pénz, hogy én még egyszer pótlék legyek.

Ugyanazt érzem, mint Dáviddal, csak sokkal durvábban. Egyfolytában azt hajtogatom

magamban: nem akarom, egyszerűen képtelen vagyok még egy ilyen helyzetet elfogadni,

feldolgozni, átélni. Egyszerűen nem megy!

Ahogy sorra bukkannak elő az emlékek, úgy érzem, apró darabokra hullok. Béni közel áll

hozzám. Sokkal közelebb, mint Dávid állt. Te jó ég! Csak azon jár az agyam, hogy nem

vagyok elég. Hogy nem vagyok elég jó nő. Hiszen ha az lennék, már rég kialakult volna

köztünk valami. De nem, dehogy, köztünk csak ezek az idióta kötelékek vannak. Úgy

látszik, a kötelékek meg csak bántani tudják az embert. Köszönöm, én még egy ilyen sebet

nem kérek!

Sétálok hazafelé, öntudatlanul emelgetem a lábaimat. Azt sem tudom, hová lépek, nem is ér-

dekel. Ömlenek a könnyeim, egy darabig letörlöm őket, aztán beleunok. Hívok egy taxit, de

most nem Béla jön értem. Nem láthat meg, amikor így nézek ki. A kocsi megérkezik,

bemondom a címet, és perceken belül már a kanapémon gubbasztok cipővel a lábamon.

Előveszek egy zsebkendőt, a telefonomra nézek. Tizenöt nem fogadott hívás. Mind Bénitől.

Nem akarok vele beszélni. Megint csörög a telefon. Kinyomom, és egyre erősebben kezdek

zokogni. Ismét megcsörren a BlackBerry, de most Panna keres.

- Klóé, drágám, minden rendben? Most hívott Béni, hogy otthagytad őt a buliban, és

nem veszed fel neki a telefonod. Mi az isten történt? Hol vagy? Minden rendben? - kérdezi a

hangjában olyan aggódással, amilyet tőle még sohasem hallottam.

- Szia. Igen, megmondhatod neki, hogy most már minden rendben, mert soha többet

nem beszélek vele. Megmondhatod neki, hogy a karkötője mindjárt a kukában fog landolni,

a könyvét pedig elégetem. Ezt így add át neki - azzal leteszem.

Csak ennyire telik most tőlem. Ne akarjon tudni rólam semmit Béni! Semmit ne akarjon,

egyszerűen csak hagyjon már békén.

Végül a cipőimet hanyagul lerúgva sétálok el a fürdőszobáig, ahol az ollót markolva állok a

tükör előtt, és csak bámulom a szétfolyt sminktől feketévé színeződött arcomat. Olyan

szomorú... És olyan... Olyan máshogy néz ki, mint szokott. Nem tetszik, amit látok. Torkom

szakadtából ordítani kezdek, és levágom a karkötőt, az pedig szépen

Page 122: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 123: Oravecz Nóra - Összekötve

116 153

lassan lecsúszik a kezemről a csapba, én pedig lerogyok a hideg padlóra. Összetörve és

borzasztóan egyedül érzem magam. A fejemet a térdeim közé szorítva sírok, amikor valaki

hirtelen megsimogatja a hajamat. A szívbajt hozza rám. Riadtan félsikítok, majd négykézláb

arrébb mászok, közben a szívemet szorítom, mert majd kiugrik a helyéről. Elfelejtettem

kulcsra zárni az ajtót.

Béni az. Rémülten ül velem szemben. Látom, hogy a szeméből kicsordul egy könnycsepp.

- Mi... az... istent keresel... te... itt... - mondom az idegtől remegve. Próbálom

visszatartani a könnyeimet.

- Nyitva volt az ajtó. Utánad jöttem. Tudni akartam, hogy épségben hazaértél-e.

Tudnom kellett, Klóé. Nem értelek, komolyan. Én ezzel tényleg nem tudok mit kezdeni. Ez

most mi? - mondja remegve, közben a kezemért nyúl. Undorodva elhúzom tőle.

- Nem tudsz vele mit kezdeni? Ez milyen magyarázat, te jó ég! Magyarázd már el, mi

történt! - esek neki.

- Klóé, te szerelmes vagy belém?

- Na ne! Csak ezzel a macsó dumával ne gyere! - törlőm meg a szemem, és üveges

tekintettel bámulok magam elé. Még mindig nem értem saját magam. Összezavar ez az

egész. Semmit sem érzek. Üres vagyok.

- Elmagyaráznád, min akadtál ki annyira?

- Ne idegesíts fel... Szerinted? Na jó. Szerinted hogy esik az egy nőnek, ha azt mondod

neki, te csak szórakoztál, és igazából ennyi?

- De hát te most kapcsolatot akarsz?

- Hát persze hogy nem! - vágom rá, de közben magam sem tudom, igazat mondok-e.

- Attól tartok, félreértettél - mondja Béni. - Senkitől sem akarok semmi komolyat. Nem

kerülhetek valakihez olyan közel, mint hozzád. Te más vagy, mint a többi lány. Sokkal

értékesebb vagy az életemben, mint bárki más. De én nem adhatom meg neked azt, amire

szükséged van. Érted már?

- És elmondanád, hogy honnan tudod, mire van szükségem?

- Egy érzelmileg felnőtt, értelmes nő vagy. Mi másra lenne szükséged, mint egy

támogató pasira. Olyanra, aki boldoggá tud tenni...

- Kérdezted te tőlem valaha, hogy mire van szükségem?! Hogy mire vágyom?!

- De Klóé...

Page 124: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 125: Oravecz Nóra - Összekötve

154 155

- Ismersz te engem egyáltalán?! Ülj le, és beszélgess velem! Kérdezd meg, boldog

vagyok-e, vagy hogy mi tenne boldoggá. Majd utána döntsd el, hogy akarsz-e az életemben

maradni, vagy sem!

- Igazad van. De nem akarlak bántani.

- Béni. Ezt nagyon gyorsan fejezd be! Az egoddal, na azzal bántasz! Nem nagyon

hiszek a kapcsolatosdiban, de ha megkérdeztél volna, már rég tudhatnád.

- Dehogynem hiszel... Te is nagyon jól tudod, ha a megfelelő pár van melletted, akkor

igenis minden a lehető legjobban fog alakulni, ugyanis egymást támogatjátok majd. Építitek,

segítitek, toljátok előre egymást. Ha az egyiknek nem megy valami, a másik feltölti

energiával, és már haladnak is tovább. Ez amolyan csapatmunka - magyarázza Béni.

- Na, most őszintén, Béni. Mutass már nekem egy olyan pasit, aki nem rémül meg egy

határozott, céltudatos, okos nő láttán! Az elején persze minden szép és jó. Izgalmas. De

idővel a pasi visz- sza akar majd fogni. Ne álmodozzak, mert ott van ő, vele kell lennem. De

nincs az az isten, hogy én még egyszer feladjam az álmaimat akár egyetlen napra is valakiért,

aki sohasem tud majd boldoggá tenni. Egyetlen dolog képes egy életre boldoggá tenni: ha a

szívem után megyek. Legalábbis jelenleg ebben hiszek. Aztán lehet, hogy majd jön valaki,

aki mindent megváltoztat a fejemben... De... tudod, valójában az lehet a baj, hogy attól félek,

megint az lesz, mint Dáviddal meg Tomival volt.

- Ezt most nem értem. Sosem beszéltél még róluk...

- Hosszú történet. A lényeg, hogy kevés voltam nekik. Nem akarom, hogy még

egyszer eldobjanak.

- Értelek... Ne haragudj, tényleg nem ismerlek.

- Máskor ne általánosíts.

- Igazad van. De, tudod, a lányok mindig többet akarnak. Én már csak tudom.

- Béni, akkor sem mondhatsz egy nőnek olyat, hogy ez csak ennyi volt, és... és hogy

ennyi vagy. Ennyire kellesz.

- De hát nem ennyi vagy! Ne legyél már buta... Egyszerűen csak nem tudok többet

nyújtani neked...

- És kértem én ilyesmit?

- Igazad van. Ne haragudj.

- Egó... Mert nyilván minden nő oda meg visz- sza van érted! Csak ne felejtsd el, hogy

lehetnek kivételek.

Page 126: Oravecz Nóra - Összekötve

116 156

- Jó. Ne haragudj. Elnézést kérek. Nem akartalak megbántani. Most borzasztóan érzem

magam... Igyekszem majd jobban odafigyelni rád. Na, gyere ide, ölelj meg - mondja, és

átkarol. Nem is értem, miért engedem ilyen közel magamhoz.

- Beni, most már menj el, jó? - kérem szipogva.

- Oké, ha ezt akarod, megyek. Most már legalább nyugodtan fogok aludni.

Már fordul is a zárban a kulcs, ahogy a gondolatok is körbe-körbe forognak az agyamban. Ez

most mi? Semmit sem érzek, mégis remegek. Nem vagyok elég. Már megint nem vagyok

elég. És ez nem csak egy újabb strigula volt. Ez már jóval több. Kudarc, hogy erre sem

vagyok képes, még egy ilyen kötődésre sem... Pedig erre a fiúra oda kell figyelnem. Nem

csak neki rám, nekem is rá. Akkor miért ilyen nehéz ez az egész? Miért?

A szokásos vasárnap esti világmegváltó beszélgetésünket hetek óta szkippelem Barbival.

Nem vagyok rá kíváncsi, hiába a legjobb barátnőm. Tökéletesen tisztában volt azzal,

mennyire érdekel Béni, és mégis belement a játszmába a múltkori bulin. Elhiszem, hogy kell

a visszaigazolás a szőke fejének, hogy mennyire jó nő, de elég volt. Van egy határ, amit nem

léphet át. Vagyis átléphet, de ha megteszi, a barátságunkat tiporja le...

Panna viszont az utóbbi hónapokban egyre közelebb került hozzám. Minden olyan gyorsan

történt: az egyik nap még csak a Facebookon beszélgettünk, a következő héten meg már

együtt

Hét

Page 127: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 128: Oravecz Nóra - Összekötve

158 159

jártunk mindenhova. Megismertük egymást, és nagyon jól kijövünk. Sok :dőt töltünk

egymással, és ez jó így - meg persze fura is, azok után, ami történt. De én hiszek abban, hogy

van megbocsátás. Kell lennie. Legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy van... Mindketten sok

mindenen mentünk keresztül, sokat változtunk.

Most is épp őt várom, együtt ebédelünk. Sütöttem lasagnét, meg főztem zöldséglevest, azt

nagyon imádja. Ez a két fogás a fő specialitásom. Narancslét is facsartam, behűtve vár a

hűtőben.

Mikor megérkezik, kisírt szemekkel sétái be az ajtón. Tuti a drogügy miatt... Rákérdezek,

hogy érzi magát, de terel. Nem akar beszélni. Tiszteletben tartom az akaratát. Leültetem az

asztalhoz, és megebédelünk.

- Köszönöm, nagyon finom volt!

Szinte a felét sem ette meg annak, amit kiszedtem neki. Üveges szemekkel bámul maga elé.

- Egészségedre! - mondom, és nem kezdem el szekálni azért, mert keveset evett. -

Csomagolok neked belőle, jó? Aztán szépen hazaviheted.

- Köszönöm, Klóé, egy tündér vagy!

- Most már meséld el, miért nézel ki ilyen fáradtnak, és miért vannak kisírva a

szemeid...

¥

- Nem is tudom, hol kezdjem. Iszonyat nagy baj van - mondja, és bár próbálja

visszanyelni a köny- nyeit, már zokog is. Pedig Panna nem szokott csak úgy

kiborulni. Nem sírja el magát ok nélkül.

- Ugye, csak egy félreértés volt az a drogos sztori? - kérdezem

aggodalmaskodva.

- Sajnos nem... - mondja lehajtott fejjel.

- Honnan tudod? - faggatom, közben öntök neki egy pohár narancslevet.

- Egyszerűen csak rákérdeztem.

- Azta, milyen bátor itt valaki... - nézek rá döbbenten. - Én meg nem mertem

volna tenni. Tudod, tök para, hogy ha csak valami tévedés történt, utána örökre

hallgathatod, hogy mit képzeltél róla.

- Csak egyszer kerülnél ilyen szituba, te is rákérdeznél... - mondja Panna

előrehajolva, kezei a térdén pihennek, remegve tartja a poharát.

- Na de meséld el az egész sztorit, mindent tudni akarok!

- Tegnap történt - szipogja Panna.

- És miért nem hívtál fel?

1

Page 129: Oravecz Nóra - Összekötve

159 159

- Kló, hadd mondjam el először a sztorit - kéri Panna. - Szóval tegnapelőtt

Sománál maradtunk éjszakára. Képtelen voltam elaludni, mert iszonyatos

migrént kaptam. Azt viszont tudtam, hogy kell

Page 130: Oravecz Nóra - Összekötve

116 160

lenni a lakásban fájdalomcsillapítónak, mert nemrég vittem neki, amikor fájt a feje. Úgyhogy

kértem tőle gyógyszert, ő meg hajnalban, félálomban csak annyit mondott, a

fürdőszobaszekrényben keressem. Ha ott nincs, akkor tuti a pénztárcájában van, mondta,

aztán visszaaludt. A fürdőszobában tíz perc kutatás után sem találtam semmit. Ekkor

megkerestem a farmerját, általában abban tartja a pénztárcáját. Kinyitottam a tárcát, és nem

hiszed el, mit találtam benne...

- Ne játssz az idegeimmel, mit találtál? - kérdezem Pannát sürgetve.

- A gyógyszeren kívül volt benne egy zacskó is. Sokkal kisebb, mint a múltkori. Ebben

csak egy darab bogyó volt, rajta viszont egy cetli, amin egy név állt: Liza.

- De hát Soma exét is Lizának hívják! - mondom ledöbbenve.

- Hát ez az! - válaszol Panna kétségbeesetten. - Ezt nem hiszem el, gondoltam akkor,

és bevihar- zottam a szobába. Lehúztam Somáról a takarót, csípőre tett kézzel megálltam

előtte, a szemeim tüzet okádtak. Majd amikor végre magához tért, és értetlenül bámulva

felült az ágyban, felmutattam neki a zacskót. Megkérdeztem, ez most akkor mi is akar

lenni...

- És erre mit mondott? - kérdezem visszafojtott lélegzettel.

- Jött a duma, hogy majd ő megmagyarázza. Hogy igazából Liza a díler, és ő csak

segített neki, mert, mint kiderült, a csaj elég nagy zűrbe keveredett... A szülei rájöttek a

drogos dolgaira, és kirakták otthonról. Lopásból próbálta fenntartani magát, és mivel jóban

maradtak Somával, egyedül tőle kérhetett segítséget, így aztán beköltözött hozzá.

- Ennyi? - nézek Pannára.

- Igazából ennyi. Soma túl jószívű, meg naiv. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy Liza

már tiszta, csak pénzt akar keresni a droggal. De arra nem tudott válaszolni, hogyan került a

zacskó az ő pénztárcájába. Kirúgtam. Mert milyen kapcsolat ez, ha hazudozik nekem, és

rejtegeti előlem az exét? Mint kiderült, amikor én nem alszom ott, a drága exe lefoglalja

magának a kanapét, vagy éppen Soma ágyát, a többi napot meg megoldja valahogy máshogy.

- Akkor már minden világos!

Page 131: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 132: Oravecz Nóra - Összekötve

116 162

Hirtelen leesik minden. Egyszerre megértem az egész történetet. Nem is olyan bonyolult,

mint amilyennek hittem.

- Mi van? - néz rám Panna meglepődve.

- Pár hete egy bulin Béni könyörgött nekem, hogy hadd aludjon nálam. Valami

olyasmit magyarázott, hogy most nem mehet Somához. És akkor ti éppen a te lakásodban

aludtatok, ebben biztos vagyok.

- Igen, emlékszem arra az estére. És nem is mondta el neked Béni, hogy mi a helyzet? -

faggat óvatosan Panna.

- Dehogyis... - válaszolom. - Viszont a Liza- sztoriról tudhatott valamit... Célzott rá,

amikor azt mondtam neki, hogy valami para lehet nálatok. De aztán mondat közepén

félbehagyta a magyarázatot. Ez olyan jellemző rá - húzom el a számat, majd kortyolok a

narancslémből.

- Hogy a fenébe ne tudna róla! - dühöng Panna. - Az a liba mindig ott nyüzsög

körülöttük. Egyszerűen képtelen felfogni, hogy már négy éve szakítottak Somával... Azt

tudom, hogy Béni kifejezetten utálja a csajt, valószínűleg emiatt sem akart otthon aludni

akkor. Kinézem abból a ribanc- ból, hogy esténként bármelyikükre rámászik...

- Négy éve szakítottak? - kérdem. - Sokkal többnek tűnt...

- Igen. De, mint kiderült, a mai napig összejárnak - és már el is fogja az újabb

sírógörcs.

Nem hiszem el, Panna már megint kifogott egy idiótát...

- Érted? - zokog. - A kezdetektől fogva talál- kozgattak, Soma meg semmit sem

mondott erről! Többet látni sem akarom!

- Nyugodj meg...

- Ne hülyéskedj, hogy tudnék megnyugodni?! - kiabálja Panna. - Mindent bevallott!

Amikor nem én aludtam nála, akkor Liza átment hozzá, és mindig otthagyta nála a drogot,

mert máshoz nem vihette... Somán kívül senki sem tud az ügyleteiről. Emiatt is szakított vele

annak idején Soma.

- Várj! Akkor most miért is támogatja ennyire Lizát? Ezt nem értem - vetem közbe.

- Igazából csak annyit mondott, hogy talán még mindig érez iránta valamit. Meg hogy

Liza egyébként tiszta, csak pénz kell neki. És még magyarázott valamit, hogy ki akarta

rángatni a csajt ebből az egészből, és már talált is neki munkát. Érted. Munkát.

- Jézusom. Mi a fene ütött Somába? - kérdem, és leteszem a poharamat.

Page 133: Oravecz Nóra - Összekötve

116 165

- Ó, tőlem ezt ne kérdezd. Semmit sem értek. Semmit. Ami biztos, hogy Somának a

droghoz tényleg nincs köze. Ezt persze gondoltam. De hogy Liza?

Panna megint zokogásban tört ki. Megölelem.

- Sírj csak! Az segít - súgom neki. - Hadd tisztuljon ki belőled minden... Legfőképp ez

a mocsok Soma!

- Legalább ne azzal a buta picsával kavart volna... Érted... Mert én nem... Én már

semmit sem értek. Tényleg. Elegem van!

Panna telefonja megcsörren, a tesója hívja. Félbehagyja a mondatot, remegő ujjal végighúzza

a Lumia érintőképernyőjét. Vészhelyzet van otthon, úgyhogy le is lép.

Nem tudom túltenni magam a sztorin. Főként azon, hogy Béni miért nem mondta el nekem.

Talán attól félt, hogy elpletykálom, de akkor is szólhatott volna valamit... Fel is hívom.

- Klóé, szia!

Hallom a csodálkozást a hangján. Meg is feledkeztem arról, hogyan váltunk el egymástól

nemrég...

- Itt járt Panna. Soma kitálalt. Szakítottak.

- Nem mondod... És mit mesélt?

- A drog Lizáé, akivel, mint kiderült, Soma összekavart az utóbbi időben. Amikor épp

nem Panna aludt nála, vagy ő Pannánál, akkor azzal a libával gyűrte a lepedőt...

- Találkozzunk? Ez nem telefontéma.

- Itthon vagyok. Fél óra múlva a Wasabi?

- Tökéletes.

- Oké, de ne késs. Tizenöt percnél többet senkire sem várok.

- Igenis, főnök! De nekem se kelljen rád várnom...

- Szia...

Tíz percem sincs elkészülni. Gyorsan beszaladok a gardróbhoz, kidobálok az ágyamra

minden darabot, ami szóba jöhet, aztán kikapom az egyik zöld rucimat, feldobom egy barna

övvel, belebújok a szürke platformos tüsarkúmba, felkapok egy táskát, megigazítom a

sminkemet, és már hívom is Bélát.

- Ó, de csinos a kisasszony, hova lesz a fuvar? - kérdezi, közben ragyog a szeme a

büszkeségtől, mintha legalábbis a iánya állna előtte. Ugyanaz a kopott, kockás ing van rajta,

mint legutóbb.

Page 134: Oravecz Nóra - Összekötve

116 166

Biztosan nem keres túl sokat a taxizással. De sohasem panaszkodik. Mindig mosolyog, ezért

is imádom őt.

- A Wasabiba kérném.

- Ó, csak nem az a fiú? - néz rám kikerekedett szemekkel.

- De - mondom, és lesütöm a tekintetem.

- Na, kisasszony, csak nem igaza lesz még a végén? - fellelkesülten néz rám, majd

vissza az útra.

- Béla bá, én nem tudom... Nagyon nehéz ügy a pasi - mondom gondterhelten.

- Ó, drága Klóé, az életben minden egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl.

- Igaza lehet - bólintok egyetértőén. Már meg is érkezünk. - Mennyivel tartozom?

- A fiú még megvan, a vendégem volt a kisasz- szony - mondja mosolyogva, és

elbúcsúzunk.

Pontosan érkezem - ahogy ő is. Már messziről látom, hogy ott áll a bejáratnál, a kezében

pedig ismét egy csomag. Biztosan valami kiengesztelős ajándék.

Kihúzom magam, és mikor a lámpa zöldre vált, a lehető legszexibb gazellajárásomat bevetve

vonulok át a zebrán. Leveszem a napszemüvegem, a hajamba túrok.

- Szia, Klóé! - ölel meg, én viszont hidegen eltolom magamtól.

- Tudod. Távolság. Koszi - mosolygok rá, és mint valami igazi beképzelt fruska, húzok

előre, ő pedig alig tudja felvenni velem a tempót. Érzem, hogy kezdek túllőni a célon a

flegmaságommal, de valahogy úgy gondolom, most megtehetem. Látom az arcán, hogy nem

bánja, hogy így viselkedem, csak legyek vele.

- Hogy van Panna? - kérdezi, miközben a pohárba tölti a kóláját.

- Hát, nem a legjobban - vetem neki oda.

- És te?

- Jól, köszönöm. Jobban nem is lehetnék - válaszolom kimérten. Nem értem, miért nem

mondta el azt, amit tud. Ennyit jelentenék neki? Bosszant, és egyben kiábrándít.

- Tudom, hogy haragszol rám. De kérlek, ne csináld ezt.

A szeme... A szemében valami olyasmit látok, amit korábban soha. Megbánást. Hirtelen

megsajnálom. Ehhez nagyon értek. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy Béni ismét

beférkőzzön a szívembe. Bár haragszom rá, egyszerre hagyom a nagyképű flegmaságot, és

visszavedlek Klóévá. A szívme-

Page 135: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 136: Oravecz Nóra - Összekötve

116 168

lengetően kedves, idióta lánnyá, akit megszeretett...

Egyszerűen nem kellett volna annyira kiakadnom. Semmit nem akartam tőle. Eckhart Tolle

épp valami hasonlóról ír a könyvében. Hogy egyszer csak felbukkan valaki, és olyasmit

művel veled, amit korábban már sokszor elszenvedtél. És bár nem érzel semmit az illető

iránt, ugyanazt a reakciót indítja be benned, mint a régi élmények. Lassan lecsavarom az

ásványvizem kupakját.

- Na jó, ide figyelj! Te is nagyon jól tudod, hogy a múltkori hiszti nem neked szólt... -

nézek rá komolyan, majd hirtelen lesütöm a szemem.

- igen... Tisztában vagyok vele. Viszont azt nem hittem volna, hogy ekkora sebek

vannak benned.

- Miből gondolod ezt?

- A reakciódból. Eléggé összegyűlhettek benned a hasonló élmények... Gondolom,

tinikorodban jött az első nagy szerelem, valaki, aki elérhetetlen volt neked. Talán ott is

maradt a szívedben végig a gimis évek alatt... És gondolj csak bele! Ha háromnégy éven át

szerelmes vagy valakibe, akinek sohasem lehetsz elég jó, akkor ez az élmény elég mélyen

benned marad... Aztán sorra jönnek a hasonló sztorik. Még egy nekisohasemleszekelégjó,

meg

még egy. Aztán könyöröghet neked akár Johnny Depp is térden állva, neki sem

fogod elhinni, hogy

elég vagy... Vagyis egyszer elhiszed majd, de ahhoz az életnek magadra kell

hagynia téged, hogy gondolkodhass egy picit... Rá kell jönnöd, milyen értékes vagy. Ha

viszont folyton dromedár, hibát-

lan külsejű, rohadt belsejű fiük vesznek körbe... az nem fog téged szolgálni.

- Hűha! Micsoda elmélet... - bámulok rá döbbenten. - De, tudod... Van benne

igazság... Honnan jöttél rá?

- Csak figyelnem kellett... - kacsint rám. - Nagyon hevesen reagáltál a múltkor,

biztos voltam benne, hogy e mögött rengeteg fájdalmas élmény húzódik.

Gondolom, egyszer valaki a hátadra rakott egy jó nagy táskát, tele fájdalommal,

aztán még valaki pakolt bele egy kis fájdalmat, meg még valaki... Te meg biztosan

beletörődtél, hogy ennek így kell lennie, és egy idő után persze szépen be is

vonzottad az ilyen alakokat. Talán már nem is vetted volna észre azt, aki máshogy

akart volna hozzád közeledni. Aki inkább megfogta volna a kezedet, és segített

volna levenni a táskát, ahelyett hogy még vagy öt kiló súlyt pakol bele...

I

I

Page 137: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 138: Oravecz Nóra - Összekötve

116 170

- Hogy csinálod, hogy ennyire belém látsz? Ez azért kissé rémisztő... - nézek rá

elhűlve.

- Ne ijedj meg... Csak annyira látok beléd, amennyire engeded. Egyébként is:

egyszerűen csak figyelnem kell, és ha jól csinálom, feltárul előttem minden.

Válasz helyett összehúzom a szemöldököm.

- Na, jó. Nem minden - folytatja mosolyogva. - Mindenesetre ezért jó, hogy olvastad

Tolle könyvét... Mert most már minden mondatomat érted.

- Eckhart Tolle lesz az Oprah-show egyik vendége szeptemberben. Vagy egy hónapja

foglaltam rá jegyet...

- Ezt nem mondod komolyan!

- De, de! - dicsekszem. - Fent volt fél áron a Living Socialon, rögtön le is csaptam rá! -

kihúzom magam, mint egy óvodás, aki büszke a rózsaszín szalagos copfjára.

- Tényleg, Pannának mondtad már, hogy engem viszel magaddal a kis kiruccanásodra?

- Isten ments! Az kéne még! Ha lehet, te se mondj Somának semmit...

- És mikor akarod elmondani neki?

- Hát, az biztos, hogy nem most - sütöm le a szemem, közben a poharamat babrálom. -

Nagyon

durva időszakon megy most keresztül, nem akarok még én is belerúgni egyet. Úgyis a

padlón nyöszörög...

- De ha gondolod...

- Nem íratom át a jegyet. Meg se forduljon a fejedben. Hallgatok az érzéseimre, amik

az első pillanattól kezdve azt súgják, hogy téged vigyelek magammal. Téma lezárva.

- Mesélj Pannáról!

- Borzasztóan van. Nem eszik. Nem alszik. Össze van roppanva. Én még sohasem

láttam ilyennek. A balhénk után, ha jól tudom, nem is nagyon nyitotta meg a szívét egy

darabig senki előtt. Inkább csak repkedett pasiról pasira. Viszont most... Kezdek aggódni

érte...

- Örülj neki, hogy szakítottak. Örülj neki... - bambul maga elé. - Te nem láttad, mi

folyt abban a lakásban. Emlékszel, amikor könyörögtem, hogy nálad aludhassak?

- Igen, persze.

- Akkor este Soma Pannánál aludt, viszont a kulcsot még kora délután odaadta

Lizának. Liza meg estére odahívott pár dílert. Addig jó, amíg ők senkit nem ismernek Liza

társaságából, mert ha például a csaj átvágja őket, és lelép, rajtunk keresnék

Page 139: Oravecz Nóra - Összekötve

172 173

először. Mozogtam ebben a körben, tudom, miről beszélek. Liza persze mindig azt mondta,

ő már tiszta, de én nem hiszek neki. Aki ilyen emberek között mozog, az nem tud nemet

mondani. Szóval azért bonyolultabb a helyzet, mint gondolnád.

- És nem tudjátok kitenni Lizát? - kérdezem csodálkozva.

- Ááhh... Soma vak! Sokszor elmondta, hogy mióta szétmentek, folyamatosan

beszélnek, mert barátok. Az egyik nap még szakítanak a drog miatt, mert Soma rá se tud

nézni arra a szarra, utána meg már megint úgy beszélnek, mintha mi sem történt volna. Soma

mindig is fura volt. Nem értem, hogyan sikerült Lizának ennyire beetetnie.

- Fasz feláll, ész megáll. Ismered a mondást...

- Én is csak erre tudok tippelni... - mondja cinkosan Béni.

- Pedig tök úgy tűnt, hogy oda meg vissza van Pannáért. Emlékszem, milyen volt,

amikor először találkoztunk. Le sem vette róla a szemét.

- Jó, azért azt sem kell elfelejteni, hogy Soma sem egy szent, tudja, hogyan kell a

lányokat az ujjai köré csavarnia... - magyarázza Béni. - De tény, hogy én is azt hittem,

Pannához jobban ragaszkodik, mert egészen idáig nem csalta meg.

- Szép kis történet - csóválom a fejemet.

- Igen. És most már azt is tudod, miért keresek lakást. Egyre sürgősebb a dolog, mert

egyszerűen rosszul vagyok ettől a nőtől... Akárhányszor meghallom, ahogy a sipítozó

hangján azt visítja, hogy „Soma, engedj már be!” az első gondolatom, hogy a hajánál fogva

leráncigálom a Dunáig, aztán úgy belevágom, hogy a Fekete-erdőig úszik vissza.

- Te hülye vagy! - nevetek. Ez tényleg nem normális.

- Nem vagyok hülye. Csak nem te élsz vele együtt - mondja Béni komolyan.

- De te olyan butus vagy... Miért nem meséltél

erről előbb?

- Mondjuk, mert nem voltunk olyan kapcsolatban?

- És akkor most miért beszéltél róla?

- Nem tudom. Valakinek muszáj volt elmondanom...

- Akkor most tényleg költözni akarsz? Otthagyod őket? Mi lesz Somával?

- Soma tökéletesen elvan a kis világában. Teljesen ki van fordulva magából. Liza

felkapcsolta a rózsaszín lámpát, ő meg totál elvakult tőle. Ez a naov helvzet - magyarázza

Béni.

Page 140: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 141: Oravecz Nóra - Összekötve

116 175

- De miért nem költözöl haza? - kérdezem kíváncsian.

- Ki, az isten háta mögé? Nincs az a pénz, hogy ott lakjak! Utálok egyedül lenni -

mondja Béni indulatosan.

- De hát az a gyönyörű villa... Tudod, hányán adnák oda a fél kezüket, hogy ilyen

helyen lakhassanak?

- Tudom... Tapasztaltam. Én viszont azért adnám oda a fél kezemet, hogy végre

normális életem legyen. Hétköznapi. Nem a milliókra van szükségem, nem a bankszámlára,

csak boldog akarok lenni. Érted? - magyarázza.

- Már mondtam, hogy gyere hozzám lakni addig, amíg nem találsz jobbat. Akár

azonnal. Kezdj új életet! - ajánlom fel.

- Ez most komoly?

- Persze. Ott áll üresen egy szoba, nem is használom. Nekem aztán édes mindegy,

horkol-e valaki a folyosó végén, vagy sem - győzködöm.

- Biztos vagy benne, hogy feladnád az egyedül lakást azért, hogy segíts? - pillant rám

kétkedve.

- Ez a kremp... - nézek rá sejtelmesen. - Egyszer majd talán te tudsz segíteni nekem

valamiben. Különben is, ha te fizetnéd a rezsit, akkor nekem is könnyebb lenne.

- Persze. A kremp... Ez igaz... Amit az életbe pakolsz, azt kapod vissza. Amit

másnak adsz, azt esetleg egy harmadik valakitől kapod vissza, de visszakapod. Kivétel nélkül

mindig. Ezért nem mindegy, hogyan is viselkedsz az emberekkel... - tűnődik Béni.

- Ez így van... És tudod, mire jöttem rá? - kérdem lelkesen.

- Na, ne kímélj... - biztat mosolyogva.

- Hogy az is rohadt fontos, mibe mit teszel bele. Legyen szó munkáról, lakásról

vagy bármiről. Ha valamit szeretettel csinálsz, azt is kapod vissza. Na de inkább

húzzál haza, pakolj össze, és gyere át még ma. Majd szólok a főnökömnek, hogy

holnap otthonról dolgozom, és akkor tudok segíteni a pakolászásban. Áll az alku? -

közben lehúzom a maradék üdítőmet.

- Persze! De várj, ne rohanj már annyira! - megfogja a karom, közben előhúzza

a csomagot.

- Te már megint ajándékot hoztál nekem? - kérdezem döbbenten.

- Igen. A múltkoriért. Bocsánatkérő ajándék. Fogadd el! - kérlel Béni.

Óvatosan kibontom a papírt. A csomagolás végtelenül precíz, biztosan nem ő

csinálta. Két karkö-

!

Page 142: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 143: Oravecz Nóra - Összekötve

116 177

tő... Egy barna és egy rózsaszín... és egy porcelánangyal.

- Ez mi? - nézek rá értetlenül.

- Védelem. Ezek a tárgyak érzik, mi a feladatuk, így mind másban segít. Azért

csomagoltam őket egybe, mert mind a boldogságodhoz segítenek majd hozzá.

- A rózsaszín mit jelent?

- Szerelmet, szeretetet. Rakd mindet egy helyre. És még valami. Kérd minél több

szellemi vezető segítségét, ismerd meg a gondolataikat. Kölcsönadom majd az

alapkönyveket, aztán válogatsz, hogy mi tetszik belőlük. Elolvasod őket, aztán

megbeszéljük, neked melyikből mi a szimpatikus. Az a jó, ha mindegyikben megtalálod azt

a gondolatot, amiről úgy érzed, erőt ad neked.

- Úgy lesz! Köszönöm szépen! Tedd fel, légyszi, nekem nem megy! - nyújtom felé a

karom.

- Jó, jó. Rossz nézni, ahogy csinálod! - nevet, és már kötözi is fel a karkötőket.

- Ugye, milyen szépek együtt?

- Igen.

- Menjünk, aztán egyszer majd mesélsz többet a színekről is. Egy óra múlva nálam?

Addig csinálok neked helyet.

Hazafelé afejemben az Élvezd szól folyamatosan

a Punnany Massiftól, a nap ragyog, én pedig boldog vagyok, és nyugodt. Végtelenül

nyugodt. A busz süvít fel a hegyre, és egyszer csak arra gondolok, most aztán tényleg minden

meg fog változni... Talán egymásba szeretünk Bénivel, és boldogan élünk. Na ácsi, valóban

erre vágyom? De lakhatunk-e úgy együtt, hogy nem történik köztünk semmi? Igaz, csak pár

hét az egész. Átmeneti időszak. Nem lesz semmi bonyodalom. Legalábbis nagyon remélem.

Már megint mibe ugrottál bele, Klóé?

Nem tudom eldönteni, jó vagy rossz az érzés, ami a hatalmába kerített.

Mindenesetre egy biztos: nem történhet velem rossz dolog, legfeljebb csak

olyan, ami tanít. Fájjon, ha fájnia kell, akkor sem fogok összeroppanni... Ugyanis

ma már van bennem bátorság, és bármi történik velem, én felállók.

Szól a kapucsengő, megérkezett. Gyorsan nyitom az ajtót. Amikor meglátom,

mennyi cucca van, rájövök, hogy fölöslegesen pakoltam össze a lakást, ugyanis a

következő pár napban várható kupi kedvéért igazán kár volt összehozni ezt a

matt, csilli- villi rendet...

Î

(

Page 144: Oravecz Nóra - Összekötve

116 178

- Mekkora bőröndök, te jó ég! - kukucskálok le a lépcsőfordulóból.

- És ez még messze nem minden! - mondja nevetve, miközben vonszolja maga után a

harmadik emeletre a holmijait.

Hamarosan végzünk is a felhurcolkodással. A fejemet rázom, mert a folyosón kettőt sem

lehet lépni a cuccaitól, ő meg csak annyit mond, igazából még van egy rakat holmija otthon.

Közben csörög a telefon. Panna az.

- Szió, Kló!Mit csinálsz ma? Találkozhatnánk a városban!

- Panna, úúú... Drágám, ma sajnos nem jó, most költözött be Béni, segítek neki

kipakolni - a csomagokat kerülgetve kiszaladok az erkélyre, hogy nyugodtan beszélhessünk,

amíg Béni rendezkedik.

- Micsoda??? Összevesztek Somával, vagy mi történt? - faggatózik.

- Ööööö... Igen - vágom rá a lehető legnagyobb lazasággal. Nem mondhatom el neki,

mi áll a háttérben, mert tuti rettentően kiakadna. Somával már úgysem beszélnek, és a srác

amúgy is hülye lenne, ha ennyire belemenne a részletekbe. - S. O. S- ben kellett neki egy

hely, ahol lakhat, én meg felajánlottam, hogy jöhet hozzám. Viszont lassan le is kell tennem,

megyek vissza segíteni. Fontos, ami miatt hívtál? Vagy ráér holnap délutánig? - kérdezem,

és közben már nyitom is ki a szekrényt, hogy mutassam Béninek, hova pakolhat.

- Semmi... Semmi fontos. Holnap munka után egy hideg epres turmix a Tejivóban?

- Ó, szuper! Már alig várom! Szép délutánt, Panna!

- Neked is, Klóé! Aztán csak óvatosan ezzel a fiúval...

- Jó... Tudom! Ne aggódj értem. Pusziiiiii - és már le is rakom. A hangján érződött a

harag, amiért szóba állok Bénivel a történtek után. Csak soha ne kelljen kettőjük közül

választanom, mert arra bizony képtelen lennék!

A folyosó még mindig tele bőröndökkel, lehetetlen közlekedni rajta.

- Béni, tudok segíteni valamiben?

- Hagyd csak, tudom, mit hova tudok tenni, az már bőven elég. Elpakolászok, te csak

csináld a dolgodat.

- Rendben, de ha bármire szükséged van, szólj!

Késő estig ki sem jövök a szobámból. Rendezgetem a cuccaimat, amiket a másik szobából

hoztam

Page 145: Oravecz Nóra - Összekötve

116 181

át, aztán meg dolgozom még valamennyit. Este tíz körül bekopogtat hozzám.

- Láttam, hogy ég a lámpa, gondoltam, még nem alszol.

- Gyere... Gyere csak be nyugodtan! - tolom fel a fejem tetejére az

olvasószemüvegemet. Kezd melegem lenni a szürke tunikámban. Felállók, és kinyitom az

erkélyajtót. - Borzasztó ez a hőség!

- Hát igen... Ezt hívják nyárnak - mondja mosolyogva. - Látom, nagyon nem bírod a

meleget.

- Ó, ne is mondd! Megőrülök tőle... - kirohanok a fürdőszobába egy hajgumiért,

felkontyolom a hajam, és már megyek is vissza Bénihez. - Süssek muffint?

- Neeee, ilyen későn már ne állj neki! Én úgysem ehetek édességet. Tudod, az

edzéshez a rizs meg a hús passzol.

- Te nem vagy normális. Most komolyan rizsen élsz?

- Most komolyan, te meg zacskós levesen élsz? - kérdezi gúnyosan. - Láttam ám, hogy

instant cuccokkal van tele a konyhád.

- Az más... - sütöm le a szemem szégyenlősen.

- Dehogy más! - mondja nevetve. - De majd megtanítalak főzni. Készülj, olyan szakács

lesz belőled... - és már megint fülig ér a szája. Nem is gondoltam volna, hogy tud főzni.

Rejtély, hol tanulta.

- Majdnem el is felejtettem. Fontos szabályok. Gyere csak! - a fürdőszoba felé terelem.

- Ezt a szekrényt használhatod, kipakoltam belőle. El fogsz itt férni?

- Persze! Koszi. Bőven elég lesz.

- Jó. Hajszálakat, szőrt a kádban és a csapban nem akarok látni, tessék odafigyelni rá.

A következő sarkalatos pont a vécéülőke.

- Tudom, lehajtani...

- Oké, a szabályt ismered, de aztán nehogy a gyakorlatban meg megfeledkezz róla!

Tök fontos, hogy lehajtsd, mert akkor áramlik a esi!

- Kló, most ez komoly? - kérdi, és konkrétan kiröhög.

- Az én lakásom, az én szabályaim. Nem ér kinevetni - mondom mosolyogva. - De

haladjunk csak tovább! A konyha. Van mosogatógép. Használd bátran. Nagyon egyszerű,

csak annyit kérek, hogy mindig üresen rakj bele mindent, még véletlenül se kerüljön bele

maradék, jó? Én majd mindig elindítom meg kirámolom, de annyit tegyél meg, hogy

belepakolod a cuccodat.

Page 146: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 147: Oravecz Nóra - Összekötve

183 182

- Igenis, főnök! - nem tűnik el a mosoly az arcáról.

- A következő nagyon fontos dolog. A hűtőben nem hagyunk rohadó ételt. Minden nap

végén nézd meg, mi az, ami még kell, és mi az, ami nem. Dobd ki a kaját, ha úgy látod,

már úgysem eszed meg. Ez a szabály érvényes akkor is, ha elutazol.

- Oké! - mondja vigyázzba állva.

- És még valami. Nem szeretem, ha a nélkül használják a dolgaimat, hogy tudnék róla,

legyen szó cukorról, sóról, kajáról. Ha bármire szükséged van, szólj, és adok. De nem

szeretnék úgy járni,

hogy reggeliznék, de nem tudok, mert megetted a felvágottat. Világos?

- Igenis! Igazi diktátor vagy - vigyorog Béni.

- Jaj, dehogy! Csak szeretném, ha minden gördülékenyen menne. Mit gondolsz, jól

érzed majd magad nálam? - faggatom.

- Úgy érzem, igen, bár nem sokat leszek itt. Gyakran utazom külföldre, szóval lesz,

hogy napokig nem is látsz.

- Béni, miért nem mesélsz sohasem arról, hogy mivel foglalkozol? - kíváncsiskodom.

- Miért olyan fontos ez? Majd egyszer megtudod.

Erre duzzogva megvonom a vállam.

- Gyere, megmutatom a szobámat! - mondja.

Béni közben telepakolta tárolódobozokkal, a falat teleaggatta az érmeivel és az okleveleivel...

Hm, van egy jó pár... Végignézem őket. Az év csatára, A legjobb strandröplabdás, és még

vagy harminc különböző érem.

- Most őszintén, te hány sportágban vagy otthon?

- Csak nézd végig ezeket - sorra mutatja az érmeit. - Látod, még karatéztam is!

Ötévesen kezdtem, mert a szüleim nagyon akarták. Aztán később ők választottak helyettem

középiskolát és főiskolát is... Nem szólhattam bele a saját életembe. Sohasem.

- Ez most komoly? - nézek rá értetlenül. Én világéletemben azt csináltam, amit

szerettem volna. A szüleim mindenben támogattak. Még akkor is, amikor ezt észre sem

vettem, mert éppen buta libává változtam...

- Nem szeretek erről beszélni. De nem mindenki olyan szerencsés, hogy segítsék a

szülei. Anyá- mék elvárták, hogy olyan legyek, amilyennek ők szerettek volna látni, cserébe

mindent megtettek, hogy tökéletes legyen az életem. Csak aztán rájöttem, közel sem volt

annyira tökéletes az az élet...

Page 148: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 149: Oravecz Nóra - Összekötve

116 185

És tessék, már megint olyan hideg. Annyira rideg tud lenni néha.

- Azt a rengeteg edzést persze nem bánom. Szeretek mindenben jó lenni. Kihívást

jelent.

- A könyveid... Ezt nem hiszem el... - tátom el a szám. Sorra olvasom a polcán

sorakozó kötetek címeit. - Gyere velem! Azonnal! - és már rángatom is ki a nappaliba. - Ezt

nézd!

Az én polcomon is sorra ott állnak ugyanazok a könyvek. Kivétel nélkül mind.

- Itt tartom azokat, amik a legfontosabbak nekem. Amik nagyon nagyot változtattak

rajtam. Amik mindig az életem részei maradnak - mutatom neki, miközben végigsimítom a

gerincüket.

- Ezt... nem mondod... komolyan... - néz rám ledermedve. - Egytől egyig...

- Mit gondolsz, ez is a kremp? - kérdem halkan.

- Egyszerűen fogalmam sincs - mondja Béni tanácstalanul. - Szerinted mennyi az esély

arra, hogy két ember pont ugyanazokat a könyveket gyűjti össze?

- Kicsi... Főleg, hogy ezek a könyvek mind nagyon különös úton kerültek az életembe.

- Én a krempnek köszönhetem őket. És a kremp azt is jó előre megtervezte, hogy mi

találkozzunk...

I

- néz rám. - Mert, tudod, én nem hiszek a véletlenben.

- Csak a sorsban - vágom rá.

- Igen - bólint Béni. - Vagy ha nem is a sors, de valami nagyon szépen előre

eltervezi az életünket.

- Akkor erre igyunk! - kiáltom, és azzal a lendülettel karon fogom, majd

kivezetem a konyhába egy üveg pezsgőért.

- Most komolyan, a hűtőd pezsgővel és Somers- byvel van tele? - kérdi

nevetve.

- Ha ünnepelni kell, akkor azonnal kell ünnepelni. Ezt ne felejtsd el! -

magyarázom neki határozottan, ő pedig mosolyog.

- Na, gyere ide!

Magához húz, a jobb karjával átölel, és hatalmas puszit nyom az arcomra.

- Örülök, hogy itt lehetek. Még egyszer nagyon köszönöm... köszönöm!

- Igazán nincs mit - bújok ki a karjai közül. Nyújtom neki a pezsgőt, és a

kezébe nyomom a konyharuhát. A dugó halk pukkanással távozik, Béni tölt a

poharakba. Látja az arcomon, hogy óriási durranásra számítottam, a kezemet még

Page 150: Oravecz Nóra - Összekötve

116 186

mindig fülemre szorítom. Megint rajtam mosolyog.

Page 151: Oravecz Nóra - Összekötve

116 187

- Egészségedre! - nyújtja a poharat, és koccintunk.

- Egészségedre! Az új, közös életünkre!

- Úgy van! És a sorsra! - teszi hozzá Béni.

- A krempre! - mondom még, majd gyorsan kiürülnek a poharaink. Aztán újabb pezsgő

következik, majd még egy. Kissé pityókásan, de nagyon boldogan konstatálom, hogy lassan

éjfélre jár. Most már ideje aludni menni, mert holnap bizony vár a munka.

- Ideje eltenni magunkat holnapra. Hosszú napom lesz - töröm meg a csendet.

- Húúú... - kap a fejéhez Béni. - Ne is mondd!

- Mit csinálsz holnap? - kérdem érdeklődve.

- Átiratkoztam egy másik suliba, és még el kell intéznem a papírmunkát.

Arra gondolok, hogy lényegében semmit sem tudok erről a srácról, azon a kévésén kívül,

amit a családjáról és a múltjáról mesélt, meg amit Pannától hallottam. Nagyon zárkózott, ha

magáról van szó. Úgy döntök, hagyom, hadd meséljen csak arról, amit fontosnak érez. Ha

faggatóznék, csak azt láthatnám belőle, amit én szeretnék. így viszont... őt láthatom. Vagy

legalábbis azt, amit szeretne, hogy lássak. Egy kérdést azért még megkockáztatok:

- Még mindig tanulsz? Nem is tudtam...

- Á, bonyolult ügy, hagyjuk. Tanulok is, meg nem is... - mondja sejtelmesen.

- Hát jó, ha ennyire bonyolult, akkor inkább tényleg hagyjuk. Megyek aludni, jó éjt,

lakótárs! - hagyom annyiban a dolgot.

Béni feláll a székből, és átölel izmos karjaival. Az érzés, ahogy hozzám ér... Megnyugtat.

Felcsigáz. És igen. Felizgat. Te jó ég, mi van már megint? Nyugi, Klóé. Szépen csússz ki a

karjai közül, és búcsúzz el. Menni fog!

- Tényleg aludnom kellene...

- Miért tolsz el magadtól? Nem tudsz ölelni? Vagy egyszerűen nem mersz... - néz rám

Béni felvont szemöldökkel.

- így van. Gyáva vagyok. A szüleim sem öleltek meg, én sem tudok ölelni. Béna

vagyok, nem merek és nem akarok szeretni. Félek, hogy összetörik a szívemet... Minden

alternatívát hallottál, ami megfordult a fejedben? - kérdezem gúnyosan.

- Mindent elviccelsz... - néz rám Béni. - Az ölelés nagyon fontos és szent dolog.

Amikor ölelsz, sérthetetlen vagy. Amikor ölelsz, megnyílik a lelked, és befogadja a másikét.

Nem lehet úgy ölelni, hogy közben bezárod a kapukat, a kulcsokat meg

r

Page 152: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 153: Oravecz Nóra - Összekötve

116 189

jó szorosan a markodban tartod. Ez nem így működik.

- Dehogynem - feleselek. - Nálam így működik, ráadásul tökéletesen. Egyébként meg

már úgyis elkönyvelted magadban, hogy nem merek ölelni...

Nem akarom megölelni. Minden ölelésnél érzek valamit, amit nem kellene, amit nem

szeretnék.

- Ugyan, Klóé! Csak azt szeretném, hogy megnyílj - magyarázza Béni. - Hogy ne félj a

sebektől. Mert igen, előfordul, hogy megsérülsz, és a seb fájni fog. De utána már

elővigyázatosabb leszel, és nem követed el ugyanazt a hibát. Szívvel ölelj. Most pedig

kipróbáljuk.

- Na ne, ez is valami lecke? - kérdem gúnyosan.

- Igen, az egyik legfontosabb.

A vállaimra helyezi a kezét, majd szép lassan lefelé csúsztatja. A könyökömnél megáll.

Mélyen a szemembe néz.

- Most megölellek. Mit érzel?

- Valami összehúz. Valami nagyon összehúz - mondom fájdalmasan.

- Görcsök - jelenti ki Béni.

- Honnan tudod...

- Hogy honnan tudom? - vág a szavamba. - Érzem. Csukd be a szemed, és befelé

figyelj!

I

Pár másodpercig csendben marad. Máskor irtó cikinek érezném a szavait, de most

valahogy természetesen hangzanak. Elengedem magam. Furcsa, de képes vagyok

rá.

- És most érezd, ahogy szétbogozod ezeket a görcsöket - kéri határozottan. -

Addig ölellek, amíg azt nem mondod, végeztél. Vegyél nagy levegőt!

jó mélyeket lélegzem. Még szorosabban magához húz.

- Ez nagyon nehéz... - nyögöm, és érzem a görcsöket magamban. Borzasztó

fájdalmat okoznak, szó szerint összeránt a fájdalom. Mintha minden egyes görcs

egy idegszálat nyomna. Arcokat iátok, meg hangokat, néha mondatokat is hallok.

Ott rejtőzik legbelül minden. A múltam, a szerelmeim, a szüleim elvesztése, a

fájdalmak, a csalódások. Tudom, melyik görcs honnan származik, hogy’ ki okoz-

ta... A fájdalom elviselhetetlen, csaknem fizikai.

- Nagyon fáj! - nyelem vissza a könnyeimet. Most a szüléimét látom. Anyám

zokogó arcát egészen sokáig, épp mikor egy veszekedés után rácsapom az ajtót -

Page 154: Oravecz Nóra - Összekötve

116 190

ekkor láttam utoljára élve.

- Be akarom fejezni ezt az egész hülyeséget! Azonnal! - sikítom.

Page 155: Oravecz Nóra - Összekötve

116 191

- Nyugodj meg, jól csinálod! Itt vagyok - nyugtatgat Béni. - Mély levegő. Gyerünk! -

végigsimítja a hátam. Érzem, ahogy barna karkötője a hátamat súrolja.

Most azt képzelem magam elé, hogy a levegővétellel takarítónőket engedek a bensőmbe,

akik szorgalmasan dolgoznak, egyszer csak minden ragyog odabent, a kilégzéskor pedig

távoznak. Aztán veszek még egy levegőt, és fehér fénnyel töltöm meg magam. Elképzelésem

sincs, miért. Talán hogy kitöltsem a sok szemét helyét. Kiürülnek belőlem a gondolatok.

Veszek még egy nagy levegőt, és érzem, hogy valami máris megváltozott.

- Klóé! Te sírsz?! - döbben meg Béni.

- Igen... - szipogom. - Hú, ez iszonyat fura volt! Azt képzeltem magam elé, hogy

takarítónők raknak rendet bennem, még nevet is adtam nekik! - mondom, és közben

erőtlenül elmosolyodom. Béni megfogja az államat, és mélyen a szemembe néz.

- Mesélj még!

A tekintete most olyan más. Olyan tiszta. És mintha most semmilyen maszkot nem viselne.

- Kitakarítottak bennem mindent, majd, amikor kilélegeztem a levegőt, elmentek -

magyarázom. - Elbúcsúztam tőlük, megköszöntem a munkájukat. Aztán fehér fénnyel

töltöttem meg magam. Talán hogy kitöltsem az űrt, ami a sok szemét helyén maradt.

- Klóé, te zseniális vagy! - csókolja meg a homlokom Béni. Átölel. - Tökéletesen

megnyíltál, és igy oda érkezett a segítség, ahova kellett. A szívedbe. Nagyon büszke vagyok

rád!

- Na ácsi! Ez most mi is volt? - ráncolom össze a homlokomat.

- Görcsoldásnak hívják - mondja Beni. - Most egy darabig jól leszel, de igazából ezt

mindennap el kellene végezni. Teljesen megváltozna tőle az életed. Sokkal tudatosabb és

kiegyensúlyozottabb lennél. A görcsök még nem tűnnek el ennyitől. Ilyenkor mindig csak

lazítasz rajtuk egy picit. Ha gyakrabban figyelsz befelé, akkor idővel feloldod a görcsöket, és

egyúttal megtanulod elengedni a dolgokat. És akkor most jöjjön az ölelés, és töröld le a

könnyeket az arcodról! - húz magához ismét.

Nem értem ezt a fiút. Pár hete még meg tudtam volna fojtani a flegmasága miatt, most meg

itt ölelget a lakásom kellős közepén.

- Ugye, nem gáz, hogy sírtam? - kérdem szipogva.

Page 156: Oravecz Nóra - Összekötve

192

- Dehogy! Az is a tisztulás része! Megdicsérlek. Csak akkor sírod el magad, ha nagyon

mélyen nézel magadba.

És már magához is húz. Érzem, hogy ez az ölelés most más. Mélyebb. Jobb. Sokkal több

érzelem van benne. Talán mert végre engedem. A karjai közé bújok. Úristen, mekkorát fogok

koppanni... Na mindegy, inkább nem agyalok tovább, csak hagyom, hogy történjenek a

dolgok. Aztán Béni lassan elenged.

- Most már tényleg aludnom kell. Jó éjt, lakótárs - kacsintok rá. - Ha bármire szükséged

lesz, nyugodtan ébressz fel.

- Rendben. Jó éjt, Klóé!

És már húzunk is aludni. Boldog vagyok. Mint amikor érzed, hogy minden rendben van

benned, bár tudod, talán ez csak most van így. De nem érdekel a holnap, sem a tegnap, sem a

sebek. Csak a most, mert az nagyszerű, hiszen minden és mindenki a helyére került. Úgy

érzem, az egész világot el tudnám árasztani szeretettel. Ezekért a pillanatokért éri meg élni.

Rég aludtam már el mosolyogva. Magamra húzom a takarót, a fejem alá pakolom a

párnáimat, és ma is hálát adok mindenért. Pillanatok alatt elalszom. Aztán jönnek a

báránykák, meg a zöld rét. A mennyországban járok. Tuti, hogy ott.

Page 157: Oravecz Nóra - Összekötve

116 195

Nyolc

A metrófeljárónál várok Pannára a Deákon, természetesen már megint késik. Amíg várok,

előveszem a telefont, lecsekkolom a Facebookomat, és mire megválaszolom az üzeneteimet,

már ott is áll előttem Panna.

- Szia, drágám! - nyom két puszit az arcomra. - Úristen, mi van veled? Ragyogsz! Csak

nem egy pasi?

- Á, dehogy! - nevetek rá.

- El kell árulnod a titkot! - sürget.

- Kialudtam magam... - terelek mosolyogva, és közben már meg is érkezünk a Tejivó

elé. - De ez most nem is számít, a lényeg, hogy együtt vagyunk!

Gyerünk be, rengeteg mesélnivalóm van! - mondom sokat sejtetően.

- Oké! Alig várom a sztorit! - mondja Panna lelkesen.

- Nézd csak... Ő az a cuki fiú - mutatok az egyik kiszolgáló srácra. - Irtó helyes. És

mindig mosolyog!

- Klóóóóóóó... Semmit sem változol... - korhol Panna.

- Szia! Kérnénk egy Te édes! menüt... Te édes... khm - teszem hozzá halkan. A fiú

persze nem hallja.

- Klóóó! - bökdös kuncogva Panna.

- Milyen itt dolgozni? - kérdezem érdeklődve a srácot.

- Háát... Most épp annyira nem pörgős. Amúgy meg imádom ezt a helyet! - vet rám egy

pillantást gyönyörű szép zöld (vagy barna?) szemeivel, én meg a csokimmal együtt szépen

elolvadok...

- Köszönöm! Legyen szép napod! - veszem fel a tálcát, és már indulnék is felfelé,

amikor Panna elkap, hogy várjam már meg.

- Bocsi, ez a fiú elveszi az eszemet! - mondom neki mosolyogva.

w

Page 158: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 159: Oravecz Nóra - Összekötve

116 197

- Hát, azt látom! - nevet Panna.

Felsétálunk a galériára, és onnan stírölöm tovább a fiút.

- Szerinted hogy hívhatják? - kérdezem Pannát.

- Tuti valami Pista vagy Zoli! - találgat, és közben megkóstolja a kakaóját. - Hm... Ez

isteni!

- Igen... És az is isteni lenne, ha végre elmesélnéd, most mi van veled meg Somával!

- Nem állok szóba vele - mered maga elé Panna megkövültén. - Tudod, megfogadtam,

hogy elkerülöm. Kész, köztünk vége mindennek. Amióta eljöttem tőle, nem is láttam. Persze

próbált keresni, főleg az elmúlt pár napban. Meglátott valahol, és azóta meg van őrülve...

- Mert? - kérdezem kikerekedett szemekkel.

- Hát, jön a hülye dumával, hogy milyen jól nézek ki, meg mennyire sajnálja, hogy

mellette nem ragyogtam ennyire... Blablabla... - néz maga elé kiábrándultán.

- Te, Panna, és most mit érzel? De őszintén - szegezem neki a kérdést.

- Nem is tudom. Vagyis... fura nélküle, de nem hiányzik - magyarázza. - Főleg az a sok

titkolózás nem kell... Egyébként is, ki szereti, ha hülyére veszik? Én biztosan nem. Képtelen

vagyok felfogni, hogyan nem vettem észre, hogy átvág. Komolyan, ennyire béna nem

lehetek... Jó, persze, fáj az egész, de rájöttem, hogy ő nem az, mint akinek hittem. Hogy

nekem csak az a valaki hiányzik, akit beleképzeltem. És akinek köze nincs az igazi

Somához.

Nagyon ismerős, amit Panna mesél. De nem akarok ezen agyalni. Egyelőre nem. Pedig... én

igazából nem is ismerem Bénit. Egy idegennel lakom együtt... Hagyom a töprengést.

- Van valami abban, amit mondtál... De te okos lány vagy, és tuti könnyen túlteszed

magad az egészen! - kacsintok Pannára. - És, tudod, én itt leszek melletted!

- Abban biztos vagyok! - jelenti ki, miközben kanalazza a tejberizsét. - Most viszont

egyedül kell lennem egy ideig... Legalábbis ezt érzem - mered maga elé. Látom rajta, hogy

még mindig rendesen ki van bukva, a szemei alatt sötét karikák.

- Na, persze. Szépen össze kell kapnod magad, nem pedig otthon ülni, és leamortizálni

a lelked - biztatom. - Igenis fel kell emelned a popsidat, és nyitni kell. Elmenni bulizni,

ismerkedni. De leginkább felejtened kell. Próbálj pörögni, ha nem érzed jól magad, még

mindig hazamehetsz...

Page 160: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 161: Oravecz Nóra - Összekötve

116 199

- Az is igaz... Majd meglátjuk... - hagyja rám Panna. - De most az érdekel, hogy mi lesz

veled meg Bénivel - néz rám csillogó, fürkésző tekintettel.

- Semmi! - vágom rá harciasán.

- Ismerem ezt, nagyon is jól ismerem ezt! - gúnyolódik Panna. - Eleget meséltél már

arról a bizonyos Dávidról! Még egy ilyen csalódásra nincs szükséged!

- Ez most nem ugyanaz a szitu. Béni teljesen más, mint Dávid. Ne félts! Nem lesz

köztünk semmi, csak barátok vagyunk - mondom, és talán el is hiszem a saját hazugságomat.

Kívülről nézve tényleg csak barátok vagyunk. És amúgy sem tudom, mit érezzék egy pasi

iránt, aki az első összeomlásomra csak annyit reagált, hogy ő nem tud mit kezdeni az

ilyesmivel. Valójában nem is értem, mit várok tőle.

- Gyanús vagy te nekem - kacsint rám Panna. - Szerintem most rendeled a következő

fogást az étlapról...

- Ugyan már... - rázom a fejem szélesen mosolyogva. - Teljesen félreérted az egészet.

- Drágám, odaköltözött hozzád...

- Igen, de ez hosszú sztori.

- Hát... Van időm - mondja Panna.

- S. O. S.-ben keresett lakást, már régóta ott akarta hagyni Somát, hogy átköltözzön

valami nyugodt helyre. Többször szóba került ez köztünk, és végül arra lyukadtunk ki, hogy

kiadom neki az üres szobámat. Amúgy is magas a rezsim, nem baj, ha valaki beszáll a

csekkfizetésbe.

- Klóó... nekem ne hazudj - ingatja a fejét Panna. - Mesélj, amit akarsz, akkor sem

hiszem, hogy semmi sem történt köztetek... Béni nem az a fajta, aki csak úgy odaköltözik

bárkihez. Ha annyira rosszul érezte volna magát Sománál, már rég kivett volna egy lakást.

Megteheti, te is jól tudod.

- Hm...

Nem tudom, elmondjam-e neki a csókot... Akármennyire is megbízom Pannában, nem

hiszem, hogy jó ötlet lenne. Felhúzott szemöldökkel bámulok rá, aztán veszek egy mély

levegőt, és csak nézek némán magam elé.

- Ne titkolózz! Mesélj már! - kéri Panna.

- Hát... Nem tudom hova tenni a srácot - mondom töprengve. - Hol közeledik hozzám,

hol meg nem.

- Tipikusan az a pasi, aki kedves veled, ha szimpatikus vagy neki - magyarázza Panna -

, de van

Page 162: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 163: Oravecz Nóra - Összekötve

116 201

egy bizonyos határ, amit soha nem lép át, mert túl sok lány van az életében. Egyikről sem

mondana le.

- Jó, jó, ezt tudom - nézek Pannára -, de ideiglenes lakótársnak tökéletes. Csak

egyszerűen fura a srác.

- Jaj, Kló, ismerlek, és őt is nagyon jól ismerem! Nem hiszem el, hogy csak ennyi

lenne a sztori... - Panna nem akarja ejteni a témát. - Egy lakásban éltek, két felnőtt ember. Ne

akard már bemagyarázni nekem, hogy szerinted semmi nem lesz közöttetek!

- Akkor csalódást kell okoznom, mert ennyi a történet...

Közben megcsörren a telefonom. Életmentő. Odébb sétálok beszélni, majd visszaülök az

asztalhoz.

- A főnököm volt az. Küldött egy mailt valami villámgyors elintéznivalóval, haza kell

rohannom... Nem hiszem el, hogy már vége a napnak, és még mindig meg tudnak találni! Ne

haragudj, drágám, mennem kell! Majd folytatjuk, jó?

- Okééé... - mondja Panna kissé elszontyolodva.

- Fel a fejjel! Csörögj majd, a hét második felében már ráérek. Na, puszi!

És már rohanok is a metróhoz, aztán irány haza. A lépteimtől visszhangzik a lépcsőház. A

harmadik

emelet magasságában eszmélek rá, hogy már nem lakom egyedül. Olyan... jó érzés

belegondolni, hogy van otthon valaki. Pedig mennyire tartottam tőle! Kutatok a táskámban,

majd nagy nehezen megtalálom a kulcsot. Babrálok a zárral, ám hirtelen megcsörren a

telefon, és minden kihullik a kezeim közül. Ránézek a BlackBerryre. Megint a főnök az.

Gyorsan közlöm vele, hogy mindjárt visszahívom, de az ajtó már nyílik is.

- Életben vagy még? - kérdi Béni kuncogva.

- Igen, persze. Amíg meg nem találtam a kulcsomat, minden rendben volt, aztán hívott

a főnök, hirtelen minden kiesett a kezemből, a kulcs pedig szerintem a földszintig repült, és...

- Nyugi! Tudod, minden gondot kint hagyunk az ajtón kívül. Vigyázz arra, milyen

energiát hozol be a lakásba.

Lepakolok, előkapom a laptopomat, bekapcsolom, és bevonulok a fürdőszobába. Lemosom

az arcomról a metrón rám ragadt, hihetetlen mennyiségű port, átöltözöm, majd hosszasan

bámulom a tükörképemet. Olyan nyugodt... Olyan más...

- Klóé! Telefon!

A főnök! Elfelejtettem visszahívni. Gyorsan kirohanok a BlackBerryért.

Page 164: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 165: Oravecz Nóra - Összekötve

116 203

- Igen? Szia! Most értem haza, neki is állok. Nyugi, minden rendben lesz. Szép estét!

És már le is ülök a laptop elé a nappaliban, bekészítem a limonádémat az elengedhetetlen

kakaós Győri édessel, és belemerülök a munkába.

- Kló, én bevonultam a szobámba, dolgoznom kell egy picit. Kábé mikor végzel? -

kérdezi Béni az ajtófélfát támasztva.

- Hát... Ezt elnézve még legalább két órát itt ülök...

- Jó. Akkor kilenc körül lemegyünk a Vapianó- ba, oké?

- Rendben! Tarts ki addig is!

- Te is! - rám kacsint, és már el is tűnik.

Nem értem ezt a fiút. Totál meg van változva.

Nem akarok üldözési mániás lenni, de Panna bogarat tett a fülembe. Mi van, ha csak hülyít?

Na, mindegy, most muszáj dolgoznom, nem akarok agyalni...

- Kilenc óra van, tedd le a laptopot, és készülj! - hallom a folyosó végéről Bénit.

- Igenis, főnök! - kiáltom, és lecsapom a laptop fedelét.

Gyorsan összeszedem magam, felhúzom a kedvenc farmeromat, kiszedem a szekrényből a

fehér trikómat, belebújok a bézs magas sarkúmba, felkapom az ékszereimet, magamhoz

veszem a táskámat, egy kis parfüm ide, egy kis parfüm oda, Béni meg kiakadt szemekkel

bámulja, hogy rekordgyorsasággal, öt perc alatt elkészülök.

- Te így jössz? - kérdezem, miközben végignézek rajta. Rózsaszín térdnadrágja és

fekete trikója tökéletesen kiadja csodás, izmos alakját.

- Miért, mi a baj a szerelésemmel? - néz rám értetlenkedve.

- Ööö... Semmi! Tényleg semmi. Csak az a rózsaszín. Ez most komoly?

- Milyen rózsaszín? Na, figyelj, komolyan el kell beszélgetnünk - emeli fel

okoskodóan a mutatóujját, és rám mered.

- Most erre nincs időnk, éhen halok! Rózsaszín, és kész. Nincs vita.

- Magenta. »Maradjunk ennyiben - közben a sértődöttet játszva kinyitja az ajtót,

előreenged, és már megint ugyanaz az érzés fog el. A nyugalom, a senki sem bánthat érzése.

Imádom ezt! Biztos ez is a kremp hatása. Vagy... Egyszerűen csak az teszi különlegessé a

pillanatot, hogy odafigyelünk egymásra.

Page 166: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 167: Oravecz Nóra - Összekötve

116 205

Megérkezünk, beállunk a sorba. Béni végül tésztát választ, én meg egy kis bruschetta és va-

lami desszert mellett voksolok. Megvárjuk, amíg elkészítik a fogásokat, majd a desszertes

pulthoz megyek beszerezni némi finomságot. Leülünk az asztalhoz, egy darabig csendben

eszünk.

- Klóé, minden rendben? Nagyon furának tűnsz. Mintha valahol máshol járnál - szólal

meg hirtelen Béni. A kezemért nyúl, megsimogatja.

- Ma találkoztam Pannával - sütöm le a szemeimet.

- Kérdezősködött, ugye?

- Igen... Azt hiszi, együtt vagyunk, és totál ki van bukva, hogy nem beszélek vele erről.

Hiába mondom neki, hogy semmi sincs köztünk. Nem hisz nekem. Kezdek belefáradni ebbe

- vetek egy pillantást a karkötőmre.

- Kitartás, Klóé. Nem kell mindenkinek mindenről tudnia.

- Tudod... Amúgy érdekelne valami - mondom habozva. - Miért kell a karkötő?

- A kremp a kötelékekről szól, a karkötő ezt jelképezi. Gyakran azok a szálak, amiket a

sors sző bele az életedbe, sokkal erősebbek, mint bármiféle családi

kötelék. így a kremp ezekre helyezi a hangsúlyt, hogy tudatosabbá tedd a kapcsolataidat.

Érted már?

- Ha jól értem, akkor gyakorlatilag a miénkhez hasonló, sorsszerű találkozások állnak a

kremp központjában, mert ezek a találkozások ugyanolyan köteléket képesek képezni két

ember között, mintha családtagok lennének...

- így van, nagyon okos vagy - dicsér meg Béni. - Tudod, az élet játszik veled. Sorra

bukkannak fel az emberek az életedben, és nem azért, mert rájuk van szükséged...

- ...hanem azért, mert épp tőlük tudsz tanulni - veszem át a szót. - Az már más tészta,

hogy aztán elkezdesz kombinálni, és ha valaki nem illik úgy a kis világodba, ahogy te azt

elképzelted, már meg is szabadulsz tőle. Értem.

- Csakhogy mindennek az lesz a következménye, hogy furcsamód egyre gyakrabban

keveredsz nagyon hasonló helyzetekbe... - lendül bele megint Béni. - A kremp viszont pont

arra tanít, hogy bárkivel találkozol, fogadd szeretettel, akármilyen ember is.

- Ahogy a családtagjaidat is elfogadod és véded, nem? - szúrom közbe. - És hiszel

bennük, imád

Page 168: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 169: Oravecz Nóra - Összekötve

116 207

kozol értük, akárhogyan is viselkednek veled, mert ők a családod...

- így van - erősít meg Béni. - A kremp ugyanerről szól, csak itt nem a vér köt a

másikhoz, hanem a sors. így a másik már akkor ismerős, amikor még semmit sem tudsz róla.

Tudod, Klóé, manapság már keverednek a vallások, a szellemi vezetők tanításai, és mindenki

ki tudja alakítani azt a világképet, ami nála működik. Szabadság van, a kremp pedig pont

erről a szabadságról szól.

- De hát mindannyiunk élete tök más... - értetlenkedem. - Ez nekem magas.

- Dehogy magas, figyelj csak! - mondja Béni hevesen gesztikulálva. - Mindannyiunk

élete hasonló leckékkel van tele. A környezet, a körülmények és a szereplők mások, de a

tapasztalás ugyanaz.

- Értem - bólogatok, közben lassan végzünk a vacsival. - De arról mesélj már, hol

tanultad ezeket a dolgokat!

- Annyira még nem erős a kötelék köztünk, hogy erről meséljek. Ahhoz még idő kell -

zárja le Béni a témát, és közben rendezi a számlát. - Na, induljunk haza, késő van.

Megcsörren a kis fekete IKEA-ébresztőórám az éjjeliszekrényen. Ijedtemben hirtelen

kiugróm az ágyból, és lecsapom, mire az óra hangos robajjal a földre zuhan. Ám még mindig

nincs nyugtom, most a telefon a soros.

- Még öt perceeeeet! Csak ötöt kérek!

Szundira nyomom a BlackBerryt.

- Aki éjjel legény... - morogja félkómás hangon Béni a másik szobából.

- Te csak aludj! - kiabálok át, és a párnámba nyomom a fejem.

- Mit mondtál? - kérdezi, és máris hallom a lépteit. O-ó. Ez nem jó jel. Megjelenik az

ágyam végénél, és a lábamnál fogva húz ki a takaró alól.

- Neee! Béni, ne! - visítok, ahogy a torkomon kifér. Birkózni kezdünk.

- Mit ne? Arra ébredek, hogy annyi óra csörög a lakásban, amennyi egy egész kisváros

felébresztéséhez elég lenne - mondja nevetve, és elkapja mindkét karomat. Csak lazán fog,

de nem tudok szabadulni. Talán nem is akarok.

- Béni, utálom a reggeleket! Olyan vagyok, mint Garfield. Legalább két óra nélkül nem

tudok felébredni.

Page 170: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 171: Oravecz Nóra - Összekötve

I

208 209

- Értem. És ezért nekem is fel kell kelnem?

- Már biztosan órák óta nem tudtál aludni... Ahogy ismerlek, nem kászálódsz ki az

ágyadból csak azért, hogy velem kezdd a reggeled... - mondom, és harciasán próbálok

szabadulni. Egy rántással közelebb húz magához.

- Nem menekülsz! - mélyen a szemembe néz, a mellkasom a mellkasához ér. Jézusom!

Már megint kezdődik. Még mindig egymást nézzük. Zavarba jövök. Élvezi. Látom a

mosolyából, hogy élvezi. Remélem, nem veszi észre, hogy pirosabb a fejem, mint a

szétszolizott Valentinóé... Hirtelen egy puszit nyom az arcomra, és szorosan magához ölel.

Ez tényleg megbolondult. Ez a fiú eddig is túl bonyolult volt nekem, de most... Ismét a

szemembe néz. Ó, az a sötét szempár... Imádom, amikor rám szegeződik... Mintha valami

kapu lenne, amin besétálhatok, hogy onnantól megszűnjön minden, a világ, a körülmények.

Mintha csak ő lenne, meg én... De mi ez a rózsaszín maszlag a fejemben már megint? Jézus,

meg akar csókolni... Na, ez nem lenne jó ötlet... És ekkor hál’ istennek megcsörren a szundi.

Na végre, sikoltok fel magamban, kiszabadulok Béni karjaiból, és már nyúlok is a

BlackBerryért.

- Készülnöm kell... - nyomom ki az ébresztőt, közben megakad a szemünk egymáson.

Mosolyog. Finoman megölelem. - Jó, hogy itt vagy.

- Jó, hogy itt vagyok... - nyom egy hatalmas, cuppanós puszit a homlokomra.

- Most viszont húzok készülődni. Te pedig aludj, mert... mert megteheted. Igaz?

Már a folyosón szórom ki a gardróbból a ruháimat. Kezdődik a Nincs egy rongyom sem

műsor, Béni pedig ott áll, támasztja a falat, fekete pamutpólója csak úgy feszül rajta, ahogy a

bokszere is... Úristen, ez eddig nem is tűnt fel... Egy szál bok- szerben jött át? Hm... Szóval

már ennyire lakótársak vagyunk. Jó, hát végül is ezt a feneket én is mutogatnám, az biztos.

- Most mit akarsz? - kérdezem értetlenül, miközben válogatok a földre halmozott

ruhákból.

- Semmi különöset - nevet. - Csak szeretném átverekedni magam a csatatéren, hogy

igénybe ve- hessem a királyi lakosztályomat.

- Igenis! - helyet csinálok neki, és már be is csukja az ajtót maga mögött. Igazából azt

sem tudom, mivel foglalkozik, de egyszer majd biztos beszélünk arról is. Talán most ez

annyira nem is fontos. Ha majd akarja, elmeséli.

Page 172: Oravecz Nóra - Összekötve

116 210

Mindenesetre már megint fura ez a fiú. Nagyon vékony jégen táncol, nagyon feszegeti a

határokat. Egyik pillanatban még a barát mezőn áll a bábuja, a másik pillanatban pedig dob

egy hatost, és egyenesen a közeledek feléd mezőre lép. Érdekes kis játék ez, mindenesetre

élvezem. Egyelőre. Aztán lehet, hogy egyszer majd átvált a Kegyetlen játékok stílusra.

Onnantól csak a fájdalom lesz, és a kínnal kevert élvezet. Nem tudom. Most azonban élve-

zem a percet, és csak ennyi számít. Addig megyek el, és addig hagyom őt elmenni, ameddig

élvezem. Amikor pedig majd úgy érzem, már bánt a játékunk, abban a pillanatban megálljt

parancsolok. Magamnak, neki, kettőnknek. Ha akkor még nem lesz túl késő...

Kilenc

Képtelen vagyok elaludni, egyfolytában forgolódom. Óránként legalább egyszer

felkapcsolom a lámpát, odamegyek a bőröndjeimhez, lecsekkolom a listát, hogy mindent

elpakoltam-e. Majd nagyjából a huszadik ellenőrzés után rájövök, gyakorlatilag mindent

viszek magammal a lakásból. Mint aki jól végezte a dolgát, leoltom a villanyt, és már

fordulok is a fal felé... Egészen addig, amíg öt perc múlva újra el nem fog az izgalom, meg a

para, hogy valamiről megfeledkeztem...

Benyomom a BlackBerrym egyik gombját, kigyullad a háttérvilágítás, még mindig csak

három óra van. Hatkor kell kelnünk, hétkor indulunk a lakástól, a gép pedig kilenc ötvenkor

száll fel.

Page 173: Oravecz Nóra - Összekötve

116 213

A repülőjegyek ott hevernek kinyomtatva az asztalon. Egyszerűen képtelen vagyok

lenyugodni. Folyamatosan azon jár az agyam, hogy végre eljuthatok álmaim országába, és a

városokba, ahová pöttöm korom óta vágyom.

Megint aludni próbálok, nem megy. Aztán végül mégiscsak sikerülhetett, mert Béni kelt.

Bök- dös, hogy ébredjek.

- Mennyi az idő? - kérdezem, és alig tudom kinyitni a szemem.

- Ideje felébredni, és elkezdeni készülődni!

- Úristen! Úristen! Úristen!

Kapkodni kezdek, kirohanok a bőröndjeimhez, konstatálom, hogy nem álmodtam, minden

rendben van, és visszaszaladok Bénihez.

- El sem hiszem! Végre! - ujjongok örömömben.

- Hát, úgy látszik, Amerika gyorsabban felébreszt, mint egy kávé - mondja kuncogva. -

Hányszor nézted át, hogy megvan-e mindened?

- Huszonötig számoltam, aztán már nem mertem...

- Klóé, huszonötnél akkor tartottunk, amikor elmentem aludni - emlékeztet Béni.

- Jóóóó, hát izgulok - mondom, közben kezemben a fogkefémmel kinyitom az ajtót.

- Hihetetlen vagy. De most már megnyugodhatnál.

- Jó, majd megnyugszom, de inkább te is készülődj!

Elvonulok a fürdőszobába, és már teszem is fel a lightos, átrepülünk a fél világon

sminkemet.

Majd gyorsan megreggelizünk, és telefonálok Bélának. Természetesen késésben vagyunk.

Lecipeljük a bőröndjeinket, a taxi már a kapunál dek- kol. Kissé ütött-kopott kocsival jött

most Bélus, és a bőröndjeink is épp csak hogy beférnek a csomagtartóba. Aggódva nézünk

össze Bénivel. Ez így elég kemény kezdet, de legyünk optimisták, odaérünk.

Béla közli, hogy az autója hajnalban lerobbant a reptéren, ezt a kocsit kölcsönbe szerezte,

mert mindenképp ő akart kivinni minket. Látja a rémületet az arcunkon, de megnyugtat

minket, hogy nem lesz para, bírja a „kicsike” a strapát. Laza ötven perc után meg is érkezünk

a reptérre, de még mindig nem fogom fel, mi van. Hogy itt vagyok, és nemsokára

megkezdem életem nagy utazását.

A becsekkolás után még majd egy óra várakozás vár ránk, amit borzasztóan viselek.

Megállás nélkül babrálom a telefonomat. Béni néha rám szól, hogy fejezzem be, mert

lemerül a BlackBerry.

Page 174: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 175: Oravecz Nóra - Összekötve

116 215

Erre én közlöm, hogy az aksi úgyse bírja végig az utat, meg a gépen nem is lesz szükségem

telefonra, és tovább nyomkodom a gombokat. Facebook, Gmail, semmi. Béni feltol az

Instagramra egy képet arról, ahogy épp kínlódom. Ezzel végül eléri a célját, elrakom a

telefont, és egy picit lenyugszom.

- Mit szenvedsz? - kérdezi mosolyogva, miközben a táskámban keresgélek.

- Még utoljára ellenőrzőm, nálam van-e minden.

- Klóé, öt perccel ezelőtt állapítottad meg, hogy megvan mindened, azóta mi változott

volna?

- Nem vettem újságot! Úristen!

Felpattanok, és már rohanok is beszerezni valami olvasnivalót az útra. Egy angol nyelvű

Coelhóval tipegek vissza, az Alejïel. Beni elveszi a kezemből.

- Hm... Jó választás. Kifejezetten jó választás - állapítja meg, majd visszaadja a

könyvet.

- Ugye? - fogom büszkén a szerzeményemet. - Nagyon szeretem Coelhót, de az Alef

eddig még valahogy kimaradt. Biztosan azért, mert itt kell elolvasnom, a repülőn! - mondom

határozottan, teljesen meggyőződve rögtönzött magyarázatom igazságáról.

- Igen, biztosan... - Béni már megint csak rázza a fejét mosolyogva. - Gondolkoztál

már azon, miért akarsz mindennek okot tulajdonítani?

- Hm... - veszek egy mély levegőt, és magam elé révedek, majd hirtelen odafordulok

hozzá. - Tudod, valahogy megnyugtat, ha látom, hogy az élet egy csoda.

- Ne mondd már nekem, hogy számodra attól csoda az élet, hogy egyfolytában a

dolgok közti ösz- szefüggést keresed! Nem lehet így élni, hogy folyamatosan magyarázatokat

keresel.

- Nézd meg, mégiscsak lehet!

- De milyen élet az, ha nem a pillanatban élsz? Igen, minden okkal történik, és nincs

olyan, hogy valami rossz lenne. Hiszen minden az úti célod felé vezet, de csak akkor, ha

hiszel abban, hogy van úti célod, és teszel is érte, hogy elérd... De nem hiszem, hogy ennyire

görcsösen kellene akarnod, hogy minden összefüggést megérts. Élvezd a pillanatot! Az élet

szerintem erről szól, és teljesen mindegy, mi miért történik. Nyilván jó érzés, amikor látod

összeállni a képet, de hidd el nekem, nem kell mindent látnod, értened, tudnod...

- Engem mindenesetre ez megnyugtat. Sajnálom, én ilyen vagyok. Csak így tudom

elfogadni

Page 176: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 177: Oravecz Nóra - Összekötve

116 217

a sorsomat. Ha bármi rossz történik, csak arra tudok gondolni, nem szabad kétségbeesnem,

ez is egy lecke, és az élet okkal adta fel. Megnézem, mit tanulhatok belőle, és megyek

tovább. Mert miért akarná az élet, hogy nekem rossz legyen?

- Ez mind szép és jó, és egyetértek vele, de...

- Nekem fontos, hogy nyugodtan gondolhassak a jövőmre. Ezzel most mi a baj? -

kérdezem értetlenkedve. Miért akarja Béni megszabni, mit hogyan gondoljak?

- Semmi. Csak próbáld meg inkább megélni a pillanatot, ahelyett, hogy már a jelenben

azon agyainál, mi lesz a folytatás. Az élet nagyon egyszerű... És pont ezért bonyolítjuk túl.

- Ebben viszont igazad lehet - vetem oda félvállról, csak hogy végre lezárjam a

beszélgetést. Közben meghalljuk, hogy épp a járatunk nevét mondják be. Kezdődik a

beszállás. Gyorsan összekapjuk a kézipoggyászunkat, és már rohanunk is beállni a sorba.

Mint egy kisgyerek, olyan izgatott vagyok. Béni, mint mindig, csak mosolyog rajtam.

- Klóé, gratulálok! - mondja végül.

- Mihez?

- Ahhoz, hogy valóra vált a legnagyobb álmod. Hoztam neked valamit - és átnyújt egy

kis csomagot. A csomagolás már ismerős, biztos megint egy karkötő. Kellemetlenül érzem

magam. Mélyet lélegzek, hátha elmúlik a rossz érzés. Kifújom a levegőt - semmi. A

kezemben tartom az ajándékot. Zavartan megköszönöm, a gyomrom közben görcsbe rándul.

- A zöld megnyugtat - mondja tanárosan Béni -, és tudtam, hogy a következő három

hétben szükséged lesz a nyugodtságra. így higgadtan tudod majd átélni a fantasztikus új

élményeket. Viszont ezt a karkötőt csak addig viseld, amíg úton leszünk, aztán tedd el

kifejezetten azokra a napokra vagy helyzetekre, amikor némi ellazulásra szorulsz. Fontos

tárgyalások vagy találkozók előtt vedd fel, vagy bármikor, amikor nyomás nehezedik rád -

magyarázza, és közben felteszi a karkötőt a kezemre.

- Köszönöm - mondom halkan. Három vékonyka karkötő futja körbe a csuklómat.

Emlékszem, amikor az elsőt kaptam a Sound után. Úristen, mennyire örültem neki! De most

valami egészen mást érzek. Azt figyelem, mennyire nem illik a kezemre a legújabb darab.

Zavar. Meg akarok tőle szabadulni...

A kisbusz átrobog velünk a bonjouroktól hangos párizsi járathoz, végre elfoglalhatjuk a

helyünket a gépen.

-

Page 178: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 179: Oravecz Nóra - Összekötve

116 219

- Annyira örülök, hogy Párizsban szállunk át! - mondom lelkesen, miközben egy

francia prospektust lapozok.

- Nem akarom elrontani a kedved, de semmit sem fogsz látni a városból... - próbál

lelombozni Béni, és kikapcsolja a telefonját.

- Kár, mert tudod, Párizs... Párizs mesés! Azok az utcák a Montmartre-on, a romantika,

a kifinomultság... Egyszerűen felülmúlhatatlan! - mondom, és totál beleélem magam a

kiselőadásba.

- Aha, elhiszem. Intézd el, hogy cseréljék el a visszafelé szóló jegyedet, és akkor

eltöltünk pár napot Párizsban. Én állok mindent. Benne vagy? - néz rám.

- Sajnos nem fér bele, Amerika az összes szabimat elviszi - magyarázkodom. -

Pontosan kell majd visszaérnem, vár a munka!

- Kérem, csatolják be a biztonsági öveket! - figyelmeztet a stewardess, mi pedig

engedelmeskedünk. Elkezdődik a majd két és fél órás repülés, én előveszem a nyakpárnámat,

Béni pedig zenét hallgat az iPodjáról. Álmaimban valahol Amerika felett járok, és

legközelebb csak akkor ébredek fel, amikor landol a gépünk. Legalább addig sem nézegetem

minden áldott percben az órámat, mint ahogy egész éjjel tettem.

Hosszú sor várakozik a LAX-ra tartó járat táblája előtt a Charles de Gaulle várótermében.

Mögöttünk japánul beszélnek, előttünk franciául. Majd megöl az izgalom, felpörgetett a

gondolat, hogy alig tizenegy óra múlva megérkezünk az amerikai álomba. Aztán ránk kerül a

sor, rövid ellenőrzés után már haladunk is a géphez.

Megkeressük az üléseinket, Béni pedig azon vigyorog, hogy képtelen vagyok leállni,

mondom a magamét, anélkül hogy levegőt vennék.

- Lazíts, Klóé, nem zuhanunk le, semmi baj sem lesz! - próbál megnyugtatni.

- Jó, de mi van, ha elfogy az üzemanyag, vagy terroristák vannak a gépen, vagy...

Ekkor a szavamba vág a hangszórókból megszólaló eligazító előadás. Szuper.

Filmekkel készültem a fél világon átívelő repülésre. Az összes klasszikus romantikus darabot

ösz- szeválogattam, mert az kész világvége, ha a gépen egy film sincs Ryan Goslinggal.

Ahogy felszállunk, én mozizni kezdek, Béni pedig bekapcsolja az iPodját, és öt perc nézelő-

dés után már alszik is. Talán egyszer ébred fel, úgy félúton. Megkérdi, hol vagyunk, én meg

kissé morcosán azt válaszolom neki, valószínűleg még messze... Erre fogja a felfújható

kispárnáját, jobbra fordul, és már alszik is tovább egészen addig, amíg nem hozzák a kaját.

Eszünk, aztán Béni visszaalszik. Én egy ideig lelkesen nézelődöm, ám hamar rájövök, hogy a

nagy kékség még egy jó ideig nem változik, szóval nem maradok le semmiről.

Page 180: Oravecz Nóra - Összekötve

116 220

Nézek magam elé. Nagyon sokat gondolkodom. Leginkább az elmúlt hónapon. Sokáig

egyszerűen csak össze voltam zavarodva, nem tudtam, mit érzek Béni iránt, és főleg nem

akartam meglátni az igazságot. Túl sok a kérdőjel a srác körül, árnyak borítják múltjának

jelentősebb pontjait. Most már idegesít a titokzatossága, amit egy ideig meg akartam fejteni,

mert izgatott. Azt hittem, majd nekem sikerül bebújni a hézagokon, de ő semmiféle rést nem

hagyott befelé. Sőt, millió retesszel zárta el magát és az igazságot az igazi Bénivel

kapcsolatban.

És közben megismertem valakit. Nagyon hirtelen jött az egész, értetlenül állok a helyzet

előtt.

Pedig amúgy a sztori egyszerű. Egyik hétvégén Béni a barátaival töltötte a szombat estét, és

én is kimozdultam Pannáékkal. A csapattal jött egy fiú is, akivel előtte még nem

találkoztam... A második koktélnál már javában beszélgettünk Petivel.

Ő egyébként Béni tökéletes ellentéte, legalábbis belülről. Az ő haja is sötét, a szemei

hatalmasak, van rajta pár kiló izom, de közel sem annyi, mint Benin. Beni egyébként az

utóbbi időkben kissé túlzásba vitte az edzést, én meg egyre kevésbé szerettem vele bárhova is

kimozdulni. Ugyanis minden egyes tükröződő felületen azt méregette, mennyire jó a teste...

Egyenesen ki tud kergetni a világból ezzel a „felhúzom a pólóm, és simogatom a hasamat,

mert jaj de szép” dologgal.

Szóval jött Peti, és totál levett a lábamról. A sármos babaarcával, a humorával, a mosolyával,

azzal, hogy igazi nőnek éreztem mellette magam... Imádtam. Szóval megkaptam tőle azt,

amit Bénitől sohasem.

Aztán egyszer csak eltűnt. Talán hallott Béniről, vagy csak megijedt attól, hogy végre jól

érezte magát valaki mellett...

Vetek egy pillantást az órámra, még mindig van hátra vagy három óra az útból.

Megpróbálom

Page 181: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 182: Oravecz Nóra - Összekötve

116 222

kikapcsolni az agyamat. Mindenféle pasit, sztorit, problémát elnapolok későbbre, most itt,

kilométerekre a Föld felett semmit sem tudok tenni.

Végül sikerült elaludnom. Álmomban menekülök. Futok Béni elől, eltakarom az arcom,

elbújok a kanapé mögé, hogy ne vegyen észre. Borzasztó érzés, amikor mégis megtalál.

Menekülni akarok a karjai közül, amikor hirtelen felébredek a simoga- tására. Megérkeztünk.

Az USA-ba való bejutásról az ismerőseim azt mesélték, néha nagyon problémás, de most

viszonylag simán megy minden. Igaz, szerencsétlenségünkre több gép is landolt a miénkkel

egy időben, ezért legalább egy órát ácsorgunk a hosszú, tömött sorban, mielőtt sorra

kerülünk. Valljuk be, egy több mint tízórás út után mindenre vágytunk, csak erre nem... De

aztán csak válaszolunk pár kérdésre, és már bent is vagyunk.

A transzferünk már vár ránk. A bőröndjeinket bepakolják a csomagtartóba, és indulunk a

hotelhez. Kissé csalódott arccal fordulok Bénihez, mert, miközben bámulok ki az ablakon,

úgy érzem magam, mintha csak Bécsbe ruccannánk ki. Hol az a híres Amerika-feeling?

Türelem, nyugtatom magam. Nálunk sem a Citadelláról nyíló kilátás vár a reptéren. Előbb

még át kell verekedned magad a Havannán meg a metrókon, és csak aztán jöhet a szépség.

Megérkezünk a szállóba. Becsekkolunk, lepakoljuk a ruháinkat, a szobán pedig csak ámulok

és bámulok, mert sokkal nagyobbnak tűnnek az ágyak, mint nálunk. Két óriási franciaágy

terpeszkedik előttünk.

Előkeresem az útikönyvet meg a mailt, amiben leírták a pontos menetrendet. Gyorsan

végigfutom: Los Angeles, San Diego, Las Vegas, Grand Canyon, San Francisco. Az út három

nap múlva kezdődik, és pontosan tíz napig tart majd.

Összekapjuk magunkat, és bár mindketten majd összeesünk a fáradtságtól, mégis teszünk egy

rövid sétát a környéken. Az egyik közeli étterembe ülünk be kajálni, miután fél órát vára-

kozunk szabad asztalra. Bámulunk ki az ablakon. Az érzés, amit a filmek láttán éreztem,

semmi volt ahhoz képest, ami most járta át a testemet és a lelkemet. Villogó táblák, amerre a

szem ellát, igazi amcsi autók az utakon, és... igen, érzem! Itt vagyok!

Page 183: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 184: Oravecz Nóra - Összekötve

116 224

Már végeztünk az evéssel, amikor Béni előhúz a zsebéből egy apró borítékot, leteszi az

asztalra, és elém csúsztatja.

- Mi ez? - kérdezem, és már bontom is ki.

- Ez egy repülőjegy Miamiba, és egy szórólap...

- Miami Ink? - kérdezem tágra nyílt szemekkel. - Mi ez a post-it? Holnapi dátum van

rajta...

- Holnap megyünk hozzájuk.

- Várj, ácsi! Mi van???

- Gondoltam, megleplek valamivel, hálából, amiért engem hoztál magaddal!

A nyakába ugróm, közben patakokban folynak a könnyeim.

- Kihez megyünk?

- Amy James és Kat Von D is bent lesz. Te dön- tesz.

- Ezt nem... hiszem... el... - mondom remegve. - Ez egy vagyonba kerülhetett!

- Ne foglalkozz vele, mennyibe került. Holnap hajnalban megy a gépünk, estére van

időpontunk hozzájuk. Benne vagy? - kérdi Béni

- Hogy a fenébe ne! Képtelen vagyok felfogni... Minden, érted, minden vágyam valóra

válik! Köszönöm! - ujjongva a nyakába ugróm újra meg újra.

A papírt vizsgálom, majd Benire nézek. Aztán újra a papírt bámulom.

- Igazán nincs mit - mosolyog Béni.

Továbbra is a borítékot szorongatom, képtelen vagyok elengedni. Még jó, hogy az első két

napon semmilyen programunk sincs, így bátran elmehetünk! Ezt senki sem fogja elhinni,

senki! Gyorsan lefényképezem a Miami Ink papírját, és már töltöm is fel a Facebookra. Meg

azt is, mit varratok magamra: „A nehézségek tanítanak meg arra, hogy van benned valaki,

akinek ez nem nehéz."

Egy mese, ami most történik velem. Tényleg.

A kőrútunk pillanatok alatt véget ért, a be nem tervezett Miamin túl megjártuk Los Angelest,

San Diegót, Las Vegast, a Grand Canyont, San Fran- ciscót is.

Próbálom összeszedni magam, és csak a következő huszonnégy órával foglalkozni, ugyanis

holnap lesz a nagy nap, az Oprah-show forgatása.

Béni még nem érkezett vissza a szállodába, amikor elmentem fürdeni. Fürdés után a bizton-

ság kedvéért még bekenem a felkaromon futó te

Page 185: Oravecz Nóra - Összekötve

116 227

toválást, amit Amy James készített. Gyönyörűen begyógyult. Kát Von D-vel is csináltattam a

jobb csuklómra egy Connected feliratot. A szó az emberek között lévő kapcsolatra utal, a

láthatatlan szálakra. Arra, hogy sohasem vagyok egyedül.

Nem sokkal később befut Béni is. Képtelen vagyok másról beszélni, mint a másnapi Oprah-

show forgatásáról, amire ő már nem kapott jegyet.

- Sajnálom, hogy nem tudsz velem tartani... - nézek rá. - Pedig szerintem tetszett volna

neked.

- Nem gond, úgyis elintéznivalóm lesz - mondja legyintve.

- Már megint? De hiszen napok óta nem is találkoztunk, csak esténként!

- Kiderült, hogy itt él egy ismerősöm... - mondja titokzatosan.

- És hogyhogy csak most jöttél rá erre? - kérdezem, közben fél szemmel a telefonomat

figyelem. Pirosán villog. SMS-t kaptam. Ugyan kitől?

- Becsekkoltam a Facebookon, és rám írt valaki, akivel régen elég közel álltunk

egymáshoz. O is épp erre járt. Vele töltöttem az elmúlt napokat - mondja.

Közben felkapom a BlackBerryt, és elolvasom az SMS-t. Peti az!

Szia, Drága! El voltam havazva, de nem felejtettelek el. Képtelenség lett volna... Tudunk

valamikor találkozni?

Mintha mi sem történt volna, folytatom a beszélgetést.

- Annyira szép ez a tetoválás... - nézek a csuklómra.

- Connected. Rövid és lényegre törő, ahogy a másik felirat is, a karodon. írógép

betűtípus. Különleges és egyedi - mondja.

- Igen. Mindannyian össze vagyunk kötve. De hogy Amy James és Kat Von D

tetovált... Ó, menynyire szexi volt! Mármint Amy James! És szerintem totál levettem a

lábáról... - ájuldozom, mint egy SP-rajongó tini.

- Na, azt tudjuk... - mondja Béni kuncogva. - Teljesen megszédítetted, hát persze...

- Viccelődhetsz, imádott - vállat vonok, és úgy teszek, mintha nem is figyelnék arra,

amit mond.

- Persze, miután be nem állt a szád, és elmesélted neki a fél életedet, majd vele is

leadattad kábé a teljes sztoriját...

- Imádott! Tény, a koktélok miatt picit túlpörögtem, de másképp végig hisztiztem

volna, hogy mennyire fáj!

Page 186: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 187: Oravecz Nóra - Összekötve

116 229

- Klóé, így is hisztiztél eleget - legyint Béni.

- Na! Tessék befejezni! Imádott és kész - vágom rá határozottan. - Vita nincs!

- Jóóó... - válaszol beletörődőén. - Hagyjuk inkább, oké?

Halkan bólintok. Azon gondolkodom, ugyan mit válaszoljak Petinek. Megírjam, hogy kivel

vagyok itt? Aztán eszembe jut, hogy a Facebookon könnyen utánanézhetett, szóval már

biztosan tudja. Talán azt írom meg, hogy mikor érkezem, de valami überlazán. Csak ne

sejtse, mennyire várom, hogy találkozzunk.

Igyekszem elterelni a gondolataimat. Nekiállok rendet rakni. Rengeteg szuvenírt vettem,

próbálom elpakolni őket, hogy még véletlenül se maradjon itt semmi. Előkerülnek a kavicsok

a különböző városokból, na meg a hűtőmágnesek, velük pedig az elmúlt napok emlékei.

San Franciscóban cable caroztunk, és jártunk a Chinatownban, ahol rengeteget vásároltam.

Legalább kéttucatnyi hűtőmágnes landolt a táskám alján, így az ajándékokat már ott

elintéztem. A város többi részén sokkal drágábbak voltak a szintén Made in China-cuccok.

Béni persze rám szólt, hogy csak óvatosan a vásárlással, mert egyszer haza is kell utazni, és

nem fogok elférni a bőröndömben.

Esténként sétálni mentem. Néha Béni is velem tartott, néha viszont megkértem, hagyjon

magamra, mert egyedül szeretnék lenni. Annyira szuper érzés volt sétálni azokon a helyeken,

amiket már annyi filmben láttam. A Golden Gate volt az egyik kedvencem! Egyszerűen

zseniális! Megtudtam, hogy ezt a hidat fotózzák a világon a leggyakrabban. Gyalog mentünk

fel rá, egyébként az autósoknak fizetni kell érte.

Béni egyik este elrángatott egy kocsmába, arra hivatkozva, hogy az utolsó napokon úgysem

tud velem foglalkozni, mert egy ismerősével akar lógni. Gyakran ment italért, ismerkedett a

szomszéd asztalnál ülőkkel, és néha fél órára is a fa bárpultnál ragadt a villogó reklámtáblák

között. Szerencsére volt wifi, szóval elszórakoztattam magam. Amikor éppen ráuntam a

Facebookra, egy baseballmeccs közvetítését figyeltem. Béni viszont mocskos részegre itta

magát, úgy kellett hazatámogatni. Hívtam egy taxit, és bepakoltam. Még jó, hogy én csak

keveset ittam, nem is tudom, egyébként hogyan jutottunk volna vissza a hotelbe.

Útközben néhány napra lebetegedtem, eszméletlenül fájt a hasam. Mivel borzasztóan

éreztem

Page 188: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 189: Oravecz Nóra - Összekötve

116 231

magam, a programok jelentős részéről lecsúsztam, így sem a Yosemite Nemzeti Parkot, sem

a sivatagot nem láttam. Csak azon imádkoztam, hogy gyógyuljak meg az Oprah-show

felvételének napjára, mert ha félholtan, de én akkor is elmegyek. Ez volt a nagy vágyam,

nem csúszhatok le róla. Aztán végül ösz- szeszedtem magam, úgyhogy Las Vegast és a

Grand Canyont szerencsére már nem kellett kihagynom.

Pakolászás után hosszú sétára indulok, megint egyedül. Visszafelé, nem messze a szállodától

veszek egy óriási pizzát. Mire hazaérek, Béni már alszik. A lehető legkevesebb zajjal bújok

az ágyamba, és bekapcsolom a tévét. Béni felébred a pizza illatára.

- Nekem nem is hoztál? - kérdezi pislogva, félálomban.

- Egyél ebből nyugodtan! - kínálom felé a dobozt.

- Á, inkább megpróbálok visszaaludni. Te csak nézd nyugodtan a tévét.

Még sokáig bámulom a képernyőt, nem tudok aludni. Éjfél van. Béni elviselhetetlenül

horkol. Kapcsolgatom a csatornákat, az arcomon széles vigyor. Ez egyszerűen zseniális.

Amerikában lenni, pizzát enni egy hotelben, váltogatni a kábeltévé csatornáit, felváltva nézni

az Oprah- majd az Ellen- show-t, és azt érezni, hogy a helyemen vagyok.

Reklám. Minden csatornán. Egyszerre. Ismét kereső hadjáratot indítok, és az egyik adón

rátalálok a Gossip Girl egyik ismétlésére. Pont erre van szükségem.

- Mit nézel, Klóé? - szólal meg Béni álmos hangon. Megint sikerült felébresztenem.

- A pletykafészeket, de te úgysem tudod, hogy az micsoda.

- Hát, a címe alapján nem férfinak való...

- Maradj csöndben, most mondja meg Chuck Blairnek, hogy szereti! Nézd, milyen

szépek!

Kikerekedett szemekkel nézem a képernyőt, mint a cica a Shrekben.

- Csókold meg! Csókold már meeeeg! - ordítom önkívületi állapotban, totálisan

megfeledkezve arról, hogy Béni ott csücsül a másik ágyon. Megdöbbentél! néz rám.

- Te aztán bele tudod élni magad a dolgokba. Ez csak egy film, Klóé, nyugi! - mondja

mosolyogva.

- Na és? Nézd, ez a lány magyar származású. Jessica Szohrnak hívják. 2011 telén járt

először nálunk, Budapesten. Tweetelt is róla, de képzeld, feltű-

Page 190: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 191: Oravecz Nóra - Összekötve

116 233

nés nélkül érkezett. Senki sem tudta, hol szállt meg. Azért jött, mert már ezer éve

megfogadta, hogy le- csekkolja a szülőhazáját. Ugye, milyen durva, hogy itt van nekünk egy

világsztár, és senki sem csap le rá?

- Hát, azért a nő nem egy Bruce Willis. Őt azért elég szépen üldözte a sajtó... - mondja

Béni komoly arckifejezéssel.

- Igen. Nem egy Bruce Willis, de mit tudsz te a Gossip Girlről...

- Semmit!

- Az USA-ban az egyik legnézettebb sorozat, a színészei abszolút menők, és Ed

Westwick... Ó, az a pasi... Nézd csak meg... - nyálcsorgatva bámulom a képernyőt.

- Nekem is nagyon tetszik... - jegyzi meg Béni ironikusan.

- Ne legyél már ilyen! - kiáltok rá dühösen.

- Klóé, mit vársz tőlem? Pasi vagyok, nem fogom azt mondani, milyen jó pasi ez az Ed

Westwick! - fakad ki.

- Csak az a baj ezzel a sráccal, hogy foglalt - mondom, mintha nem is hallottam volna a

megjegyzését.

- Szerintem is ez a legnagyobb baj - mondja Béni rosszmájúan.

- Na! Fejezd be! Ha minden igaz, Jessicával van együtt - mutatok a képernyőre.

- Megértem - bólint Béni. - Az a nő... Gyönyörű.

- Ebben egyetértünk! - vágom rá határozottan, ő pedig hozzám vág egy párnát.

Őrült párnacsatába kezdünk, végül a földön végezzük. Lazán leszorítja a kezeimet, és bámul.

Úgy néz a szemeimbe, ahogy korábban még soha. Belém hasít egy megmagyarázhatatlan

érzés. Menekülj! Eltaszítom magamtól Bénit. Meglepődik. Meglepődöm. Megkérdezi:

- Most mi van, nem akarod?

Én meg hirtelen azt válaszolom neki:

- Most nem lehet.

Talán erre azt hiszi, hogy megvan.

Vége.

Azt mondja, kimegy levegőzni. Feszült. Látom rajta. Biztosan nem érti, mi a helyzet.

Valójában... én sem.

- Ébresztő! Ez az utolsó előtti napunk, ma muszáj elmennünk vásárolni! - vonulok be óriási

robajjal Bénihez a szobába, miközben elhúzom

Page 192: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 193: Oravecz Nóra - Összekötve

116 235

a sötétítőt. A nap sugarai vakítóan tűznek be a padlóra.

- Neeeü! Nem akarok még felébredni! - szorítja a fejére a párnát.

- Béni... - rángatom le róla a takarót. - Megbeszéltünk valamit. Ma emberi időben

ébredünk, és kihasználjuk a napot. Itt vagyunk, Amerikában! Felfogod ezt? - mutatok ki

lelkesen az ablakon.

- Jó, Klóé, egy picit halkabban...

Némi győzködés után végül sikerül ismét tízperces rekordidő alatt elkészülnünk. Benin feke-

te póló, én pedig nemes egyszerűséggel Bernát Ági egyik gyönyörű, kalocsai hímzéses

ruhájában veszem a nyakamba a várost, amolyan igazán magyarosan. Ma valahogy jobban

viselem Béni társaságát, mint az elmúlt napokban. Talán mert ez a nagy nap. Ó, de még

mennyire nagy nap! Ma végre találkozom Oprah-val, még mindig nem tudom felfogni!

Ennyire izgatott még sohasem voltam! A föld felett hatszáz méterrel járok, képtelen vagyok

lenyugodni.

Épp az egyik bevásárlóközpont mozgólépcsőjének legfelső fokára lépünk, amikor valaki

megkocogtatja a vállamat.

- Excuse me, guys!' - szólal meg egy női hang a hátam mögül. Megfordulok.

- Te, Klóé, ő a csaj a tévéből! Tudod, tegnapról!

Leintem Bénit, hogy ne beszéljen már hülyeségeket, aztán majdnem leájulok a lépcsőről.

Megkapaszkodom a korlátban.

- Hi, can I help you? - kérdezem, bár nem vagyok biztos abban, hogy a szavak

érthetően csúsznak ki a számon. A szívem szaporán dobog, és remegek. Ott áll előttem a

bugyinedvesítő Ed Westwick, jobbján pedig a magyar származású Jessica Szohr. Ezt nem

hiszem el. Sőt. Senki sem fogja elhinni nekem. Ennyire nem lehet kicsi a világ. Meg kell

kapaszkodnom a mozgólépcső korlátjában, különben remegő térdeim valószínűleg feladnák.

A hangom is reszket. Falfehér az arcom.

- If I am not mistaken, you are from Hungary, right? - kérdezi Jessica.

- How did you know that? - kérdezem tágra nyílt szemekkel.

A ruhámra mutat.

* Bocs, srácok!

Helló, segíthetek?

Ha nem tévedek, magyarok vagytok, igaz?

Honnan tudtad?

Page 194: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 195: Oravecz Nóra - Összekötve

116 237

- Oh, 1 heard that you said Koszi, and I saw your dress, which is amazing!' - mondja,

és a lehető legszélesebb mosoly ragyog az arcán.

Valószínűleg az enyémen is az lenne, ha nulla- huszonnégyben Ed Westwick állna

mellettem, szeretne, ébredne velem, és olykor magához húzna azzal a sunyi csábesz

tekintetével.

- 1 know you! You are Vanessa from Gossip Girl... And I know that you have relatives

in Hungary!

- Yes - néz rám mosolyogva, totál meglepődve. - But how did you know about that?

As far as I remember in Hungary nobody really knows GG.

- I am in love with everything, which comes from the USA. Years ago I’ve started to

watch GG, and I can’t let it go!

Beni még mindig csak bámul. Leérünk a mozgólépcsőn. Meglepetésemre nem búcsúznak el,

hanem félrehúznak minket, és csillogó szemmel kérdezget-

* Ó. csak hallottam, hogy azt mondtad, koszi, aztán megláttam a ruhádat, ami

egyébként csodálatos!

Én ismerlek! Te Vanessa vagy A plctykafészekböW És azt is tudom, hogy vannak

magyar rokonaid!

Igen. De te ezt honnan tudod? Amennyire én tudom, Magyarországon nem igazán

ismerik a sorozatot.

Én odavagyok mindenért, ami az USA-ból jön! Néhány éve kezdtem el nézni A

pletykafészekel, és teljesen függő lettem!

nek arról, mit keresünk itt, mit csinálunk, hogyan érezzük magunkat. Megdöbbenek, és még

mindig képtelen vagyok hinni a szemeimnek és a füleimnek.

A telefonjuk folyamatosan csörög. Minden hívást kinyomnak, végül az egyiket Ed

kelletlenül felveszi. Amikor befejezi a beszélgetést, ismét hozzánk fordul, és megkérdezi,

van-e kedvünk egy esti VIP celebpartihoz, ahol a meghívottak mind a Gossip Girl sztárjai,

meg más hollywoodi hírességek. Némán bólintunk, nem találunk szavakat.

- Here is my number' - tol oda egy névjegy- kártyát az orrom elé. Ed Westwick, actor,

és... ott a telefonszáma! Mindjárt elájulok. - Text me your number, I am gonna send you

back the address.

- Ok! I will. Thank you, Ed. You two are so friendly!

- So it was nice to meet you guys! At the beginning of December we are planning a

short trip to Hungary, you could show us everything with an insider eye - teszi hozzá Jessica

Page 196: Oravecz Nóra - Összekötve

116 238

szűnni nem akaró

• Itt a számom. Küldd el a tiéd, és megadom a címet.

Oké, így lesz. Köszönöm, Ed. Ti ketten annyira kedvesek vagytok!

Örülök, hogy megismertelek benneteket, srácok! December elején, azt terveztük, hogy

átruccanunk Magyarországra, jól jönne egy helybéli idegenvezető!

Page 197: Oravecz Nóra - Összekötve

116 239

mosolyával. Imádom, hogy ilyen életteli! És ahogy egymásra néznek...

- Now we have to go. See you soon. Bye!'

- Bye, Ed! Bye, Jessica!

- Bye, guys!

Amilyen hirtelen megjelentek, olyan hirtelen el is tűnnek. Benibe kapaszkodva támolygok, ő

megállás nélkül rajtam kuncog. Szerinte cuki voltam, ahogy rápörögtem erre az egészre.

Abban a pillanatban, ahogy látótávolságon kívül kerülnek, lerogyok a földre, és nekidőlök a

hideg falnak.

- Nyugodj meg, Klóé, minden a legnagyobb rendben - nevet Béni mellém kuporodva. -

Imádom, hogy ennyire lelkes tudsz lenni. De tudod, ők is csak emberek.

- Tudom, de akkor is! Ez a kremp - a karkötőmre nézek - egyre több dolgot ad. Érted?

Annyira hálás vagyok érte! Hogy élhettem eddig e nélkül? - a hangom még mindig remeg.

Akadozik.

- Sikerült összeszedned magad? Ideje lenne ennünk valamit, este pedig Oprah-show!

• Most mennünk kell. Hamarosan találkozunk. Helló!

Helló, Ed! Helló, Jessica!

Sziasztok, srácok!

Elsétálunk a legközelebbi étterembe, de én még mindig képtelen vagyok lenyugodni. A

kezemben tartom Ed Westwick ezüstszínű, fémes hatású, extra minimál névjegykártyáját, ami

legalább olyan szexi, mint a fiú mosolya volt... És nem tudom l.e- tenni.

- Ugye, tudod, hogy ugyanaz lesz rajta akkor is, ha öt perc múlva nézed meg? - kérdezi

cinikus mosollyal Béni. - Úgy látom, nagyon készen vagy!

- Te felfogod, hogy ez mekkora dolog? Jézusom, én most beszélgettem Ed

Westwickkel, a világ egyik legszexibb pasijával. Apropó, írnom kell neki egy SMS-t - elő is

kapom a telefonomat, és már pötyögöm az üzenetet. - Rajta leszünk a listán. Találkozhatunk

mindenkivel, aki számít, érted?

Képtelen vagyok lenyugodni, kizárt dolog. A tizenhat éves énem őrülten boldog, hiszen

bekerült oda, ahova mindig szeretett volna. Ennél feljebb nincs. Ha visszamehetnék az időben

ezzel a névjegykártyával, tuti irtó menő lennék! Úristen, posz- tolnom kell a Facebookra!

Úgysem fogják elhinni. Senki sem fogja elhinni.

- Nyugodj meg - mondja Béni. - Elmegyünk, biztos jó lesz. De azt azért ne felejtsd el,

hogy ők is csak emberek, és nem feltétlenül jó, ha ennyire isteníted őket... Mert mi lesz, ha

például totál mások az életben, mint amilyennek te elképzelted őket? Akkor aztán volt

Page 198: Oravecz Nóra - Összekötve

116 240

kedvenc, nincs kedvenc. Tudod, a hírnév megváltoztatja az embereket... Kezelj mindenkit

emberként, mert akkor ők is így fognak kezelni téged. Félre ne értsd, örülök, hogy boldog

vagy, jó látni, hogy végre tudsz örülni az élet dolgainak, de féltelek. A kremp is csak eny-

nyire kér: mindenkit kezelj egyformán. Ne tegyél különbséget ember és ember között.

- Most miért kell ilyen ünneprontónak lenni? Komolyan. Nem értelek - mondom

csodálkozva.

- Én nem vagyok ünneprontó... De mindegy is, most vennünk kell neked valami extra

dögös rucit. Meg kell maradnod az emlékezetükben. Itt a nagy lehetőség. Dobd be magad!

- Elég volt a lelkesítő beszédből - közlöm. Megállók, felhúzom a felsőm ujjait,

összedörzsölöm a kezeimet, és vetek rájuk egy pillantást. Akkor folytatódjon életem egyik

legszebb napja!

- Meg kell vennünk neked azt a szexi, piros ruhát. Nem hagyhatod ott!

Gyorsan visszamegyünk az üzletbe, ahol korábban kiszúrtunk egy álomszép piros ruhát, és

megvesszük estére. Viszont most már iszonyatosan kell

rohannom, ugyanis elvásárolgattuk a fél napot, és egy órán belül kezdődik az Oprah-show

forgatása.

A szállodában összerakok egy rózsaszín póló, kiviszínű szűk szoknya kombót, amihez pont

jól megy majd a barna magas sarkú és a barna táska. Épphogy felrakok egy kis

szempillaspirált és szemceruzát, a hajamat feltűzöm. Hosszasan bámulom magam a tükör

előtt, fel-alá járkálok, húzogatom a szemöldökömet, keresem a hibát. Aztán rájövök, hogy

gyakorlatilag semmi gond velem, csak picit túl vagyok pörögve. Talán mire odaérek, majd

lenyugszom.

Bekukkantok a szobába, Béni alszik, kifárasztottam a négyórás maratoni vásárlással.

Pihenjen csak, legyintek, addig sem kell vele lennem. Az esténk hosszú lesz, készüljön csak

fel rá. Bár mintha ma találkozója lenne valakivel. Mindegy.

Az asztalra nézek. Ott hever A most hatalma. Gyorsan felkapom, berakom a táskámba, mert

én úgy haza nem jövök, hogy ne dedikálná Tolle. Lekapom a telefonomat a töltőről,

bevágom a táskámba, és pár perccel később már szállók is a taxiba, ami egészen a stúdióig

repít.

Hosszú sor kígyózik a forgatás helyszíne előtt. Huh, nem késtem el. Szuper. Mindenki

mosolyog,

Page 199: Oravecz Nóra - Összekötve

116 243

és rendkívül izgatott, ahogy én is. Alig pár perc várakozás után hirtelen megindul a sor, én

meg azon kapom magam, hogy már bent is ülök a forgatás helyszínén. Döbbenten nézek

körbe: vagy kétezer ember minden egyes négyzetméteren. Iszonyat lúdbőrös érzés itt ülni.

És... ott van Oprah!

Hirtelen mindenki tapsolni és ujjongani kezd. Előkapom a telefonomat, kattogtatok párat, és

már tolom is fel az üzenőfalamra, na meg persze az Instagramra.

A show még nem kezdődik, Oprah csak kiszaladt valamiért a színpadra. Már csak perceket

kell várni, a tömeg izgatottsága picit elül.

Megérkeznek. Oprah és Eckhart Tolle. A levegő felizzik, a nézőtéren ülők hangos

sikongatásban törnek ki, és kezdődik a show. A mellettem ülő lánytól kaptam füzetet meg

tollat, amikor meglátta, hogy a könyvbe akartam jegyzetelni a beszélgetést.

Sok újdonságot nem hallok, gyakorlatilag Oprah szokásos témái mennek, Tolle pedig a

könyveiről beszél. Viszont rögtön az elején elhangzik egy mondat, amin nem tudom túltenni

magam. Onnantól a műsor mintha nem is létezne, képtelen vagyok másra gondolni.

Az emberekben minden véggel kapcsolatban némi rossz érzés él, mert minden befejeződés

egy kis halál. Ezért mondjuk búcsúzáskor: viszontlátásra.

Béni mindig arra figyelmeztet, hogy figyeljek oda az elejtett mondatokra. Akkor is erre kért,

mielőtt kijöttünk az USA-ba. Az indulás napja előtt pontosan egy héttel beszélgettünk a

jelekről. Hogy nem árt nyitott szemmel járni, mert nem tudod, mikor akarják valami nagyon

fontos dologra felhívni a figyelmedet.

Hirtelen csak arra tudok gondolni, hogy igen, véget ért az út, de még úgyis visszajövök.

Aztán megrázom a fejemet. Nem rajtam múlik, mit üzen a sors. Annyit viszont megtehetek,

hogy szem előtt tartom a jeleket, és figyelek. Ugyanis valami véget fog érni. Hogy mi, majd

úgyis időben megtudom.

Hirtelen a csuklómra nézek. Mintha felébredtem volna a kábulatból. A karkötők még mindig

ott pihennek a kezemen. Mosolyogva bámulok rájuk, mert nem hiszem el, nem akarom

elhinni, hogy itt vagyok. És megtörténik minden. Minden, amire eddig csak vágytam. A

karkötők alatt pedig ott

Page 200: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 201: Oravecz Nóra - Összekötve

116 245

a felirat, a tetoválás: Connected. Annyira erősnek érzem magam. Körbenézek: szerintem a

többiek is.

A jegyzeteim közül felpislogva felfogom, nemsokára vissza kell mennem a szállodába,

ugyanis, mint minden jónak, egyszer a show-nak is vége szakad. Már csak pár percük

maradt, de én azt is végigkörmölöm. Ahogy visszalapozok, hirtelen feltűnik egy mondat:

Megláttam az emberi kapcsolataimat a MOSTból. Volt, akitől bocsánatot kellett kérjek

gondolatban, amiért nem vettem komolyan, nem láttam, mi a fontos neki a MOSTban.

Millió gondolat közül ocsúdom fel hirtelen, hiszen vége a műsornak. Még gyorsan

betolakodom Toliéhoz dedikáltatni. Végigállom a sort, köszönök neki, ő is üdvözöl engem,

mosolygok. Megjelenik Oprah is, tőle is kérek egy aláírást, az akcentusom hallatán

megkérdezi, honnan jöttem. Közlöm vele, hogy a fél világot átutaztam érte, ő erre megölel,

és készítünk egy közös fotót...

Minden annyira gyorsan történik, hogy igazából fel sem fogom. Mintha mindez meg sem

történt volna. Mintha a YouTube-on látnám, és az élmény nem is az enyém lenne. Boldogan

sétálok ki a stúdióból, mint aki jól végezte dolgát. És valóban.

Elértem, amit világéletemben szerettem volna, szóval igenis lehetek boldog.

Talán ebben igaza van Béninek. Túl sokat tartok egyes emberekről, aztán ha kevesebbet

teljesítenek, mint amennyit elvártam tőlük, csalódom bennük. És igen, abban is igaza van,

hogy inkább a jelenre kellene fókuszálnom, és azt élveznem, abból kihoznom a legtöbbet,

nem pedig mindig a jövőbe vágyni. Vágyhatom egy életen át a gazdagságra, de mire

megszerzem, talán egyedül maradok. Vágyhatom Amerikára, de mire kiérek, esetleg épp

olyan állapotban leszek, hogy nem tudom élvezni. Ezért kell a pillanatban maradni, és nem

vágyképeket gyártani valamiről, amit nem is ismerünk. A jelen azért van előttünk, hogy

játsszunk vele. Hogy kibontsuk, megismerjük és élvezzük. Semmi más dolgunk sincs, de ez

bőven elég, hiszen ez hozza majd el a jövőt. A szebbet, a jobbat.

Sokkal mélyebben látom az életet, mióta Béni mellettem van, de még mindig nem tudom, jó-

e ez így. Béni és a csodák nincsenek egymás nélkül. Viszont utálom, hogy ami iszonyat

fontos nekem, ami értelmet ad az életemnek, az pont ehhez a fiúhoz kapcsolódik.

Page 202: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 203: Oravecz Nóra - Összekötve

116 247

Megérkezem. A boldogságtól potyogó könnyeimet felitatom egy zsepivel, és már szállnék is

ki a taxiból, de

visszahőkölök. A lábaim remegnek, nem tudok megállni rajtuk. A szívem darabokra törik, és

csak azért rimánkodom, hogy ez ne velem történjen. Lángol a hotel épülete.

Sokkot kapok. A taxi ajtajába kapaszkodva esem vissza az ülésre. Nem tudok felállni. A

kezem a mellkasomra szorítom, alig kapok levegőt. Összegömbölyödve próbálok lélegezni,

de majdnem megfulladok. Kezeimbe temetem az arcomat, majd a kocsi padlójára kuporodva

ordítom: ez nem történhet meg! Ez csak egy rossz álom!

A taxis kiszáll a volán mögül, döbbenten bámulja az épületet. Végül utolsó erőmmel

kimászom a kocsiból, és odarohanok a tűzoltókhoz. Be kell jutnom, magyarázom, mert bent

maradt valaki, aki nagyon fontos nekem. Azt válaszolják, senki sem mehet be, én se.

Fejhangon ordítok velük: akkor hozzák ki azonnal!

Tíz

Hívok egy taxit, hogy visszavigyen

a szállodába. Fura a hátam mögé

nézni, és látni, ahogy egyre kisebbé

válik az épület. Ahogy egyre

messzebb jutunk, úgy válik egyre

távolibbá valami, ami egykor

annyira fontos volt.

Page 204: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 205: Oravecz Nóra - Összekötve

116 249

Önkívületi állapotban visznek egy rendőrhöz, aki közli, nagyon sajnálja, de már nincs kit

kihozni az épületből. Az óriási gázrobbanástól az apró hotel kártyavárként omlott össze, és

maga alá temetett mindenkit, aki épp bent tartózkodott. A következő pillanatban már

bizonyos, hogy Béni is a szállodában maradt: egy másik rendőr lép oda hozzám gyászos

arccal, és elmondja, egy számítógépes lista, illetve a portás beszámolója alapján Béni az

épületben tartózkodott. Részvétet nyilvánítanak, én meg összeroppanok.

Próbálnak megnyugtatni, arról beszélnek, mekkora szerencsém van, mert ha csak kicsivel

korábban érkezem, már én sem élek. Azt is hozzáteszik, hogy rajtam kívül csak egy vendég

élte túl a robbanást. Elkérik az irataimat, és azt mondják, bármi is maradt a szobában, a

biztosító kifizeti. De egyáltalán nem érdekel, milyen holmim veszett oda.

Nem fogom fel. Ez nem történhetett meg! Előkapom a telefonomat, hogy felhívjam Bénit.

Az életben nem imádkoztam még ennyire azért, hogy megszólaljon az idegesítő búgó hang.

Remegő kezekkel keresem ki Béni számát, és már hívom is. A gombnyomásban, amivel

elindítom a hívást, minden bizakodásom benne van.

A hívott szám nem kapcsolható.

A síp hangjára meghal a remény, hogy Béni életben maradt. Megjelenik a portás, és

szomorúan meséli, hogy a fiatalember visszajött a szállodába, a saját szemével látta. És

sajnálja. Nagyon sajnálja.

Még mindig nem fogom fel, mi történt. Órák óta ülök a hotel romjai előtt egy pádon

összekuporodva, és bámulok magam elé. Remeg a testem. Hintázom előre, hátra, előre, hátra,

hátha ez megnyugtat, de most semmi nem segít. A szemeim üvegesek, a szívem darabokra

tört. Semmit sem látok a könnyeimtől, csak a fájdalmat érzem, ami szétvet belülről. Magamat

hibáztatom.

Ugyanúgy érzem magam, mint a szüleim halálakor, amikor a Dunát bámulva ostoroztam

magam. Mindennek én vagyok az oka. Az egyik rendőr odajön hozzám, és arra kér, törődjek

bele: a fiú meghalt. Ahogy kimondja, végérvényesen felfogom: ez nem egy rémálom, ez a

valóság. Bassza meg! Ugyanaz történik már megint. Miért veszítek el mindenkit, aki végül

fontos lesz nekem? A karkötőkre nézek. Megnyugtatnak, ugyanakkor a zöld égeti a karomat.

Megvédett, te jó Isten! Ez működik!

Page 206: Oravecz Nóra - Összekötve
Page 207: Oravecz Nóra - Összekötve

116 251

A szomszédos szálloda fogad. A recepciós megkér, foglaljak helyet, amíg tiszta ágyneműt

húznak a szobámban. Belenyúlok a táskámba, előszedem a xanaxos dobozt, bekapok egy

pirulát.

Én vagyok a hibás. Miért nem beszéltünk meg mindent? Miért nem lehetett tisztán kommuni-

kálni? Miért nem mondtam el neki, hogy többet akarok tőle? És... miért nem tudott őszinte

lenni? Miért kellett annyit titkolóznia... Ugyanis ezzel zárt ki az életéből! Emiatt éreztem

egyre távolabb magamtól. De akkor is! Én is ostoba voltam. Most hogy megyek haza? Hogy

mondom el Somának, hogy Béni nincs többé? Hogy fogok belépni a lakásba, ahol minden rá

emlékeztet, még a könyveim is?

Levegőzni akarok. Elindulok a lifthez. A nyugtató eltompít, a könnyeim már nem folynak

olyan intenzíven hatalmasra dagadt szemeimből. Újra visszafojtott zokogásban török ki,

amikor a lift pittyen egyet, az ajtó kinyílik, és kilépek a tetőtérre.

Ott ülök, és egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Béni nincs többé. Azt hittem, ezt a

damilt senki sem tudja elvágni. Senki. És mégis megtörtént. De miért? Milyen kötelék az,

amit így el lehet vágni? Béni mindig azt mondta, ezt lehetetlen eltépni, mert mindent felülír.

Mert szoros. Hazugság volt az egész!

Vagy...

Hosszasan bámulok a messze távolba. Olyan nyugodt innen fentről minden. A leégett

szálloda felett még mindig füst száll. Összeszorul a gyomrom. És akkor hirtelen tágra nyílnak

a szemeim, a semmiből jön a felismerés. Te jó Isten! Hát erről szólnak a kötelékek! Arról,

hogy ne én mondjam meg, kinek mi legyen a sorsa!

Mert eddig mi is volt? Ha valaki nem azt teszi, amit Klóé őfelsége akar, akkor világvége van,

meg depresszió. Akkor tűnjön az életemből az illető. Béninek sohasem voltam elég fontos.

Soha. Vagyis... Eddig azt hittem, de várjunk csak...

Honnan tudhatnám, hogy ez igaz-e? Nem ismerem Bénit, sőt. Valójában senki sem ismerte őt

igazán. Honnan tudhatnám, mi volt vele a terve az életnek?

És ha jobban belegondolok...

Béni sokat adott nekem. Többet, mint bárki másnak, csak nekem ez nem volt elég, mert én a

rózsaszín, ködös szerelmet vártam tőle. Most úgy felpofoznám magam! Pedig végig ott volt

az életünkben a kremp. Végig! És az igaz! Valós. Él. Működik.

Órák múlva térek teljesen észhez, addigra összeáll a kép.

Zokogok még mindig.

Béninek pont az volt a feladata, hogy ráébresszen erre a gondolatra.

A szüleim halála nélkül nem lennék új ember, Béni nélkül meg... nem változtam volna meg!

Page 208: Oravecz Nóra - Összekötve

252

Nem hinnék abban, amit a karkötő jelképez. A kremp mentett meg, és hozott csodákat az éle-

tembe.

A falba tudnám verni a fejem. Miért nem hagytam, hogy Béni egyszerűen csak ott legyen az

életemben, és tegye a dolgát? Miért kell nekem mindig többet beleképzelni mindenbe?

Béni felnyitotta a szememet, és akaratán kívül is valami olyat adott a kezembe, ami hosszú

hónapok óta meghatározza az életemet. Talán most már egész életemben velem lesz a kremp.

Ami megoldást nyújt mindenre.

Patakokban ömlenek a könnyeim, egyre-másra gyűröm össze a zsebkendőket. Halkan,

nesztelenül zokogva lekuporodom a földre, egyik kezemet a szívemre teszem, és szorítom

minden erőmmel. Mintha eddigi életem összes fájdalma szakadna ki most belőlem. Mintha

minden fájdalom elhagyna, búcsút intene, hiszen már nem jöhetnek vissza. Nem hagyhatom,

hogy visszajöjjenek, be kell bizonyítanom Béninek, hogy meg tudok változni. Nem adhatom

fel, épp elég veszteség van már mögöttem.

Eszembe jut a mondat. Tolle mondata a búcsúzásról és a megbocsátásról. És minden összeáll.

Vadul szorítom a kezemet a szívemre, kiszakad belőlem minden fájdalom, ragaszkodás,

kötődés, érzelem, görcs...

És csak annyit mondok: Viszontlátásra.