Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása.

Ismerkedés a munka világával és a családElőadásvázlat (2008. május 30-31. ’Új ifjúság’ című konferencia)

Bevezetés

Az előadásomban sérült fiatalok és szüleik megnyilatkozásait elemzem a munka

világát érintően. A Salva Vita Alapítvány rehabilitációs programjában részt vevő, 16 és 20 év

közötti, közepesen súlyos értelmi fogyatékos fiatalokról van szó, akiknek a szüleit is

bevontam a vizsgálatba. E program célja a fiatalok megismertetése a munka világával, a

munkával kapcsolatos készségek és ismeretek megtanítása, melyre az értelmi sérülteknek

adaptációs és elvonatkoztatási képességbeli hiányaik miatt szükségük van. Az általam végzett

kutatás esettanulmánynak tekinthető, az értelmi sérült fiatalok és szüleik hozzáállását

szerettem volna feltárni a munka világára vonatkozóan, és néhány továbbvezető hipotézist

megfogalmazni. Meglehetősen szűk csoportról van szó az egész országot tekintve is: a 2001.

évi népszámlálás önkéntes bevalláson alapuló adatai alapján a 15-19 évesek körén belül az

összes értelmi fogyatékos fiatal aránya mintegy 1%-ot tesz ki, 5505 főt. (KSH 2003) A

felnőtté válás problémái azonban az értelmi sérült diákokon kívül az ún. ’sajátos nevelési

igényű’ tanulók összességét érinti. A sérülések különbözősége azonban több USA-beli és

magyarországi kutatás eredményei alapján magával hoz olyan sajátosságokat, melyek miatt

indokolt az egyes alcsoportokat külön-külön is elemezni. (Bánfalvy, 2001, 283-

284.,Wittenburg–Maag 2002) Ebből következően a program nem hasonlítható össze

maradéktalanul másfajta akadályozottsággal vagy problémákkal élők rehabilitációs

programjaival, mivel egy speciális célcsoportot érint. Vizsgálatom sajátossága – eltérően egy

az akadályozott fiatalok összességét reprezentáló vizsgálattól, vagy egy kontrollcsoportot is

tartalmazó kísérlettől –, hogy épp olyan ponton szerettem volna vizsgálni a sérült fiatalok és

szüleik megnyilatkozásait, amikor vélhetően nyitottabbak az átlagosnál, és épp egy sokoldalú

rehabilitációs programban vesznek részt.

A kutatási koncepcióról

A XX. század folyamán az értelmi sérült és más sérüléssel élő emberek életében

Magyarországon és a világon is zajlottak jelentős változások. A változások egyik lehetséges

interpretációja, ha azokat az „intézménytelenítés” (deinstitucionalizáció) folyamataként

ragadjuk meg. Az USA-ban és más fejlett országokban a 60-as évek óta zajló

1

intézménytelenítés folyamata maga is változott az eltelt idő során. Tény, hogy ma már a

sérültek jelentős része nem él fizikailag szegregáltan a társadalomban (vagyis egy

intézményben), ám a társadalmi szegregáció jelei ma is tapasztalhatók. A szakirodalom

kezdetben nagyon kritikusan írt az intézményekben tapasztalható szisztematikus

visszaélésekről, a sérültek emberi jogairól, majd később kiegyensúlyozottabb számvetések

láttak napvilágot. Az utóbbi években a szakirodalom fő vonala a közösségi életbe való

befogadással foglalkozott, ezen túl a fejlett országokban számos önéletrajzi írás jelent meg

maguknak a sérülteknek a köréből, és több széles közönséget elérő film is készült a témáról.

Az utóbbi időben a szociális szakma művelőinek körében az is megfogalmazódott, hogy az

intézménytelenítés folyamata voltaképp csupán a társadalmi kontroll jellegének átalakulását

vonta maga után, vagyis a szociális szolgálatokban és a társadalmi környezetben

újratermelődtek azok a jelenségek, amelyeket az intézményi kontroll esetében korábban

leírtak. A kérdés az, hogy vajon végbement-e egy ennél jóval fundamentálisabb változás,

ahogy az értelmi sérült emberek megjelennek a nyelvünkben, a mindennapi

gondolkodásunkban? Svédországban, ahol már felnőtt az első olyan generáció, amelyik együtt

tanult az iskolában a nem fogyatékos társaival, és születésétől fogva mindig családi körben

élt, a jelenkori változások főképp a sérültek jogainak nagyobb elismerése felé, a nagyobb

társadalmi részvétel irányában tolódott el. (Johnson and Traustadóttir 2006) A sérültek

hozzájárulásának elismerése a közösség életéhez a valódi esélyegyenlőséget jelenthetné.

Úgy tűnik azonban, hogy még e fejlett szolgáltatásokkal rendelkező országokban is

megmaradt a társas/társadalmi szegregáció és az értelmes élet problémája. (Tidemann 2006)

Mindezen szakmai irányzatok az itthoni szakmában és a magyar nyelvű szakirodalomban is

megjelentek, és leggyakrabban a laikusok és a szakma együttműködésére mutatnak rá.

(Kálmán és Könczei 2002) Az előadásomban inkább egy olyan megközelítést szeretnék

hangsúlyozni, amelyben a szakma képviselői közvetítők, mediátorok, segítők és támogatók,

akiknek a segítségével egy sérült megfogalmazhatja, láthatóvá teheti önmagát és részt vehet a

társas/társadalmi életben.

A sérültek „nevei”

Mielőtt tovább mennénk, szeretnék kitérni a sérült fiatalok megnevezéseire, először az

angol, majd a magyar nyelvben. Az egyes angolszász országokban részben különböző a

megnevezés, és ennek természetesen jogi háttere is van: learning difficulties, learning

disabilities (UK), mental retardation, developmental disabilities (USA), intellectual

disabilities (Australia, New Zeeland). Magyarul sokáig a fogyatékosok megnevezés volt

2

használatban, és még ma is használatos. A „fogyatékos ember” (disabled people)

megnevezést használók a társadalomkutatás szakirodalmában a „fogyatékosság társadalmi

modelljének” képviselői, akik e kifejezéssel arra szeretnének rámutatni, hogy a fogyatékosság

olyan címke, társadalmi konstrukció, melyet a szűkebb-tágabb társadalom hoz létre. Maguk a

sérüléssel élők inkább egy másik kifejezést tartanak jónak: „people with disabilities” a

„people-first-language” értelmében, mert elsősorban a közös emberi vonásokat szeretnék

hangsúlyozni más embertársaikkal („közös a világunk”). Ezt a kifejezést fordították magyarra

a „fogyatékkal élő ember” kifejezéssel, majd újabban, hogy maga a „fogyatékosság”

kifejezést is elkerüljék, használják a „sérült ember”, vagy az „értelmileg akadályozott

ember” kifejezést. Én is ezt a megnevezést használom, mert fontosnak tartom a támogató

attitűdöt az ilyen problémákkal élő emberek felé.

Újabban Magyarországon is megjelent a „sajátos nevelési igényű” tanulók elnevezés.

E „sajátos nevelési igény” törvényileg meghatározott és részletezett, e tanulók számára

törvényileg garantáltan különleges támogatást, rehabilitációt kell biztosítani a közoktatásban.

(Sulinova 2007) A legfrissebb adatok szerint az általános iskolai tanulók 7%-a sajátos nevelési

igényű (2005/2006. tanévben 60 314 fő), a középiskolákban viszont mindössze a diákok 2-

3%-a tartozik e csoportba (2005/2006. tanévben gimnáziumban és szakközépiskolában tanult

1802 fő, szakiskolában, és speciális szakiskolában 10 962 fő). Valószínűleg még kevesebben

vannak, akik közülük később munkát vállalnak, és adottságaiknak elképzeléseiknek megfelelő

munkát végeznek, egy támogató környezetben. Ugyanakkor Magyarországon az 1998. évi

XXVI. Törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 15.§ 1.

bekezdése kimondja, hogy a „fogyatékos személy lehetőség szerint integrált foglalkoztatásra

jogosult”. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint az értelmi fogyatékosok 7%-a

foglalkoztatott, 1,2%-a munkanélküli, 47,2%-uk inaktív kereső, és eltartott 44,6%. A 15-29

évesek körében az összes fogyatékos fiatal 19,9%-a, a nem fogyatékos fiatalok 44,2% volt

foglalkoztatott 2001-ben.

A Munkahelyi Gyakorlat Program

Az általam vizsgált alapítvány programja a speciális és készségfejlesztő speciális

szakiskolák utolsó két évében folyik, az említett többnyire 16 és 20 év közötti értelmileg

akadályozott fiatalok közül azokat készíti fel a munkavállalásra, akik gyógypedagógiai

szakmai szempontok szerint jól szocializáltak és megfelelő munkakészséggel rendelkeznek.

A vizsgálatom célja az, hogy ezen időszak előtt-után és közben gyűjtsünk információkat a

fiataloktól és szüleiktől arról, hogyan viszonyulnak a munka világához.

3

A felhasznált adatok az értelmi sérült fiatalok és felnőttek nyílt munkaerő-piaci

integrációját segítő Salva Vita Alapítvány számára készített két kutatásból származnak. (Salva

Vita 2005, Salva Vita 2006) A Salva Vita Alapítvány mintegy 1996 óta folyamatosan fejleszti

„Munkahelyi Gyakorlat” (MHGY) programját, amelynek keretében a középsúlyos értelmi

fogyatékos, speciális és speciális készségfejlesztő szakiskolába járó fiatalok körülbelül 16 és

20 éves koruk között két év alatt, nyolc munkahelyen fordulnak meg konkrét munkahelyi

feladatokat tanulva és végezve. Ezen értelmileg akadályozott tanulók egyszerű betanított

munkák végzésére készülnek fel, képességeik nem teszik lehetővé, hogy államilag elismert

OKJ-s szakmai oklevelet szerezzenek. A gyakorlat során az iskolai foglalkozások mellett, az

oktatásba beépítve heti egy alkalommal különböző normál munkahelyekre járnak. Egy

munkacsoport két, maximum három tanulóból áll, akiket iskolai segítő kísér. Minden

munkahelyen két-két hónapot dolgoznak, majd munkahelyet váltanak. Kezdetben a program

egy budapesti iskolában működött, majd a résztvevő iskolák köre fokozatosan bővült. Igazán

2002 után indult meg a program terjedése, a szereplők száma évente négy új vidéki

településsel gyarapodott. Az iskolák pályázat alapján kerültek be a programba, melynek fő

szempontjai között szerepelt, hogy az iskola az integrált munkára nevelést fontosnak tartja-e,

és nyitott-e a sokoldalú kapcsolatépítésre. A pályázaton nagyobb arányban vettek részt

nyugat-magyarországi iskolák. Az MHGY fókuszpontja az értelmi sérült fiatal, és az őt segítő

támogató hálózat, amelynek szakmai vezetője és fejlesztője az alapítvány: az iskolai segítők,

az iskolák vezetése, az osztályfőnökök, a szülők, a szülőklubok, a családok, a munkahelyi

vezetők, a gyakorlatot vezető és más munkatársak, valamint a munkaügyi központok között

sokféle kapcsolat épül ki. A program fő célkitűzései közé tartozik az önálló felnőtt életre való

felkészítés keretében:

• az önálló, esetleg kísérővel biztosított közlekedés a munkahelyre,

• a munkával kapcsolatos motiváció fejlesztése,

• otthoni munkák végzése és felelősségvállalás,

• munkaeszközök és munkafeladatok elsajátítása,

• felelősségtudat alakítása,

• munkahelyi kommunikáció,

• munkavégzéssel kapcsolatos alapvető munkaügyi ismeretek tanulása,

• valamint a sérültet segítő támogató hálózat kialakítása (iskolai segítők,

családok, iskolák, munkaügyi központok),

• a munkahelyek felkészítése a sérültek fogadására,

4

• valamint a tágabb társadalmi tudatformálás a sérültek

munkavállalásával kapcsolatban. (Salva Vita Alapítvány – Fekete Sas

Kiadó, 2004; Palkovics, 2007)

A sérült fiatalok munkára való felkészítése rehabilitációs program keretében történik,

melynek a munkát illetően az egyik leglényegesebb célja a sérült fiatal felkészítése a felnőtt

életre, az iskola oktatási és nevelési programjának kiegészítése a felnőtt élet normáinak

tudatosításával, amelyen belül több fő téma köré rendezhető a program: ezek közül a

legfontosabbak az ismeretek a munka világáról, a felelősségvállalás és lehetőség szerint az

önállóság minél magasabb fokának kialakítása. Vizsgálatomban arra tettem kísérletet, hogy

zárójelbe tegyem a rehabilitációs szakirodalmat, valamint a beavatkozásokat és megnézzem

közelebbről, hogyan viszonyulnak az enyhén értelmi sérült fiatalok a munkához, milyen

megnyilvánulásaik érhetők tetten.

Tézisek:

1) Feltételezem, hogy a felnőtt életvitelre való felkészítés beépítése az iskolai

programba esélyeket biztosít a fiataloknak ahhoz, hogy később hasonlóan jobb képességű

társaikhoz részt vegyenek a munkaerőpiacon. Mindez esélyt nyújt egy olyan énkép

kialakításához, amelyben nem az otthon unatkozó, fogyatékos ember jelenik meg, hanem egy

aktív személyiség. Elképzelésem szerint a felnőtt életre való felkészülés lényege a fiatalok

szempontjából leginkább egy olyan önkép kialakításaként írható le, amelyben nem csak a

másság különféle jegyei jelennek meg, hanem a közös és hasonló jegyek a többi, jobb

képességű fiatallal. Ezen énkép részeként megjelenhet a felelősségvállalás és az önállóság

igénylése.

2) A második tézisem szerint a családi környezet és légkör egyes jellemzőivel

összefüggnek a munka világával kapcsolatos megnyilatkozások. Feltételezésem szerint

azonban vannak olyan családi jellemzők, amelyek többet számítanak. Ezek közül

különösképp lényegesnek tekintem a családi légkör jellemzőit: a szülők támogató viselkedését

a fiatalok munkavállalását illetően, a családban erről folyó kommunikációt, a jövőbeli esélyek

pozitív megítélését, a reális munkavállalási esélyek felmérését. Természetesen feltételeztem

számos olyan tényezőt, amelyek objektívnek tekinthetők (sérültség súlyossága, településtípus,

szülők iskolai végzettsége, munkaerő-piaci helyzete stb.), amelyek a családi környezet hatását

alakítják.

5

Néhány gondolat a téma szakirodalmából.

A magyarországi szakirodalomból

Az általam vizsgált probléma nem új: 1983-ban készült egy vizsgálat a középsúlyos értelmi sérült fiatal felnőttekről, amely kiemelte hogy az akkoriban bentlakásos intézetekben folyó közoktatási életszakasz részét képező két éves munkára való felkészítést nagyon gyakran nem követte munkába állás, pedig lehet, hogy ehhez elég volna az adott munkahelyen egy-egy ép segítő (Gayer, 1987) Ez a vizsgálat is kiemelte a sérült fiatalok életciklusában ma is legjelentősebbként kiemelt két problematikus pontot: (1) az iskolából való kikerülést követően sok esetben nem sikerül a munkavállalás, (2) az idősödő szülők egyre kevéssé tudják támogatni sérült gyermeküket, ez sok pszichés problémát okoz, és persze gyakorlati nehézségekhez is vezet. Az idézett vizsgálat idején az intézményi ellátás aránya sokkal jelentősebb volt Magyarországon. Az értelmi sérült emberek jelentős része fizikailag is marginalizálódva, sokszor méltatlan körülmények között élte le életét vidéki, községi gondozóintézetekben. Más részük családban élt és közülük sokan munkát is vállaltak (a vizsgált 88 fiatalt érintően: a 71 családban élő fiatal közül a férfiak 65%-a, a nők 20%-a dolgozott). E szociográfiai jellegű vizsgálat körvonalazza az ún. „kedvezőtlen családi helyzetű” fiatalokat szemben a „kedvező helyzetűekkel”. Az előbbiekre jellemző: nem teljes a család, az anya analfabéta vagy alacsony iskolázottságú, a család alacsony összegű jövedelemből él, rosszak a lakáskörülmények, a családi légkör azonban szeretetteljes és leginkább a beletörődéssel jellemezhető.

A családi környezet néhány fontos dimenzióját említi a hazai szakirodalom is, és én is ezen a nyomvonalon indultam el. Elképzeléseik közül elsősorban az alábbiakat emeltem be a kutatásba: a családi légkört illetően a jövővel kapcsolatos szorongások, a fiatal „gyermekként” kezelése. A sérült ember életében a család óvó-védő szerepét emeli ki Kálmán Zsófia és Könczei György a magyar szakirodalomban. Elemzéseikben a család e modern, a családtagok pszichés védelmét biztosító funkcióját tekintik alapvetőnek, és integrálják a család életciklus és rendszerdinamikai megközelítésébe, hasznosítva számos különböző pszichológiai irányzat megfigyeléseit. Felfogásukban a család a sérült ember életének fontos összefüggéseire adhat magyarázatot: a család fizikai, anyagi, társas energiája egész élete során befolyásolja a sérült embert. A tipikus problémák a család érzelmi-empátiás légkörével állnak kapcsolatban, és számos esetben patológiás családdinamikai mintázatokhoz vezetnek. A sérült emberek családjaival kapcsolatban a két szerző a legfontosabb szempontok között említi a sérült gyermek szüleinek életében nagyon korán megjelenő szorongást a jövőtől. (Kálmán–Könczei 2002, 366.)

Kálmán és Könczei a fogyatékos gyermekek elfogadása kapcsán már a születéstől kezdve beszél arról, hogy az elhúzódó „gyászhoz” hasonló érzés, a bánat, valamint az „együttnevetés” és persze ezzel kapcsolatban sok más dolog elmaradása hátráltathatja a felnövekvő gyermekek alkalmazkodását a szűkebb és tágabb társas és fizikai környezethez. (Kálmán–Könczei 2002, 375-376.) A két szerző a kötődéselmélet alapján az egyik legfontosabb problémának azt tartja, ha az anya később felnőtt korban is gyermekként kezeli a sérültet. (uo. 379-381.) „Az az anya, aki nem fogadja el a feltétel nélküli kiszolgáltatottságot mint közös életformát, segít fellelni az előremutató kitörési pontot vagy pontokat – tanulás, szakma, sport, mások segítése, részfeladatok elvégzése, amatőr művészeti tevékenységek, sors- és kortárs körökkel, klubokkal kapcsolatok építése, bevonódás érdekvédelmi munkába stb. – amelyek a pozitív énkép megrajzolásához, tehát a tőle függetlenedő, kevésbé kiszolgáltatott élethez viszik közelebb a gyermekét.” (uo. 381., kiemelés tőlem) Az említett szerzők részletesen elemzik a sérült gyermek hatását a szülői viselkedésre (tréner anya, szakértő anya, feltaláló apa) (uo. 382-384.), valamint a szülők közötti kapcsolatra, amely gyakran páros magánnyal ér véget (uo. 386-387.), valamint a szűkebb és tágabb család más tagjaira (testvérek, nagyszülők) (uo. 391-400.).

A szülői magatartás és a család jellemzői jegyei közül Kálmán és Könczei megközelítésében fontos szerepet játszik a sérült gyermek és fiatal szocializálása a tágabb normál társadalmi környezethez, a szabadidő értelmes eltöltése és általában az időbeosztás. „Egyértelműen rossz szolgálatot tesz a szülő a gyermekének, amikor eltűr az adott kultúrában, társadalomban elfogadhatatlan viselkedést, hisz ezzel nem csak magát hozza kínos és megalázó helyzetbe, hanem a gyermek számára is megnehezíti a felnőtt világhoz történő későbbi alkalmazkodást.” (uo. 403.)

A szülők fent említett, hiányos szocializáló erőfeszítéseinek eredménye is a függőségben élő sérült felnőtt. „Ezek az általános jellemzők eltakarják az egyéni személyiségjegyeket, amelyek pedig

6

éppen olyan leírhatatlanul és felsorolhatatlanul változatosak, mint a világban élő minden más embernél.” (uo. 405.) A szerzőpáros később taglalja a család és a tágabb társadalmi környezet hatásainak összeadódását, a család mikrokörnyezetét azonban önálló meghatározó tényezőnek tekinti, amely a többi szocializációs ágenssel együtt elvileg alkalmassá teheti a gyermeket a felnőtt életre. Mindebből következően az említett szerzők nagyon lényegesnek tartják, hogy a sérült ember nevelése is a jövőre irányuljon, elősegítve azt, hogy a sérült élethelyzetét is a valódi adottságok, és ne a fogyatékosság szabja meg.

A család problémamegoldó képességének megragadásakor Kálmán és Könczei az alábbi dimenziók figyelembe vételét tartja fontosnak: sérülés természete (érzékszervi, szellemi stb.), sérülés súlyossága, kimenetel, szükséges ápolás, szükséges felügyelet, fogyatékosság látható volta, sérült neme, születési sorrend, szülők életkora, családi állás, fogyatékos testvér, családi életszakasz, család támaszrendszere, családra jellemző iskolázottság, család életstílusa, értékrendszere, szűkebb és tágabb környezet értékrendje, család anyagi háttere, család pszichikai erőforrásai, információk elérhetősége. (Kálmán–Könczei 2002, 370-374.)

A nemzetközi szakirodalombólA fiatal sérültek munkavállalásának meghatározóiról és következményeiről folyó Amerikai

Egyesült Államokban folyó kutatások használnak főképp kvantitatív elemzési technikákat, az ottani survey-k tartalmaznak 200-250 feletti elemszámokat, ám azok így is ritkán képesek feltárni a magyarázó változók struktúráját. Ez a kedvező helyzet főképp az 1990-es évek közepéig volt jellemző, az akkoriban született tanulmányok főképp az 1980-as évtized második felében tanulmányaikat befejező fiatal sérültekről számoltak be, azt követően jóval kevesebb a forrás. Mindezzel együtt a szociális szolgálatok gyakorlata számára friss információval inkább a kvalitatív vizsgálatok szolgálnak, míg a survey-k szélesebb közönség informálására volnának alkalmasak. A családi tényezőket a vizsgálatok szinte mindegyike fontos meghatározónak látja. További lényeges tényezők a sérültek egyéni sajátosságai, a támogató szolgálatok szerepe és az iskolai szocializáció. A vizsgálatok kimutatták az iskolához kapcsolódó programok nivelláló hatását is. A több szakmában való előzetes tapasztalatszerzés, és a személyes igényeket figyelembe vevő támogató hálózatokban való részvétel (család, barát) pozitívan összefüggenek a sérült fiatalok munkaerő-piaci integrációjával. Az eredmények nagyon különböznek az egyes fogyatékossági típusok szerint, ez legitimálja azokat a vizsgálatokat, amelyek egy-egy sérültségi típust külön elemeznek. A szakmai szolgáltatások is nagyon fontos szerepet játszanak. (Wittenburg–Maag 2002)

A szociális szakmák külföldi szakirodalmában általában az utóbbi néhány évben került fókuszpontba az, hogy a családokkal, szülőkkel együtt keressék a szakemberek a sikeres, vélhetően fokozatos, simább önállósodás lehetőségeit. Az alábbiakban többnyire friss, kvalitatív eredményeket tekintek át. Egy brit interjús vizsgálat 15 mélyinterjú alapján arra volt kíváncsi, hogy a szülők szerint miért fut zátonyra a fiatal értelmi sérültek munkába állása a szakszolgálatok gondosan tervezett programjai ellenére. A szülők négy dolgot emeltek ki: a bekapcsolódást a segítő hálózatokba, a szülők aktivitását, elegendő információt a lehetőségekről és a jó tervezést. A szülők a sérült fiatalokat illetően a boldogságot, elégedettséget, motiváltságot hangsúlyozták. A szülők véleménye általában kikristályosodott volt és kevéssé tért el a többiekétől. Azon tanulóknak, akik bentlakásos iskolákban nevelkednek, e téren sajátos nehézségekkel kell szembe nézniük. (Heslop – Abbott 2007) A szülők attitűdjeit vizsgálta egy disszertáció az értelmi sérült gyermekek döntésekre való képességével kapcsolatosan. Az áttekintés részletezi a szülőkkel kapcsolatos rizikófaktorokat: az elsődleges gondozó élethossziglani érintettségét, különleges felelősségérzetét, a többi családtagra tett hatást, a frusztrációt, konfúziót és dühöt a felnőtt-segítő szervezetekkel szemben, saját egészségük fenyegetettségét, aggodalmukat a gondozó halála utáni jövőre vonatkozóan. (Bogart 2007)

Jelen tanulmány leginkább ahhoz a külföldi kutatáshoz hasonlít, amely igaz 49 mélyinterjú alapján, de a családi jellemzők és a felnőtté válás kapcsolatát elemezte. A család strukturális jellemzői közül egyedül a szülők társadalmi-gazdasági helyzete mutatott összefüggést a sérült fiatal munkavállalással kapcsolatos döntésével és motivációival. A családi folyamatok mutatói (kapcsolatok, támogatás, munkára nevelés) alapján többféle jellegzetes családi mintázat vázolható fel (érvényesülést támogatók, védelmezők, visszahúzódók). (Zane et al. 2007)

Az enyhén sérültek munkaerő-piaci sikerességét vizsgálták kvantitatív statisztikai módszerekkel. Ez a vizsgálat egy olyan négy tényezős ökológiai megközelítést alkalmaz, amelyben a

7

tanulmányom által középpontba helyezett témakör az egyik faktornak felel meg: a fiatal sérültek motivációi és a családi környezet támogatása. A másik három tényező: az alkalmazkodás a munkahelyen, a munkahelyi társas elfogadottság, a speciális támogató programok. E kutatás az eredetileg megcélzott mintegy 200 fiatalból valamivel több mint 40 esetet tudott felvenni, hasonlóan saját erőfeszítéseimhez ebben a témában. Ezért a szerzők csak asszociációs statisztikákat használtak. Az eredmények szerint a figyelembe vett négy tényező közül a munkahelyi alkalmazkodás a legfontosabb a munkahelyi sikeresség szempontjából, pontosabban a munkahelyi elvárások és az egyéni igények közötti összhang megteremtése. Ezen eredmény releváns lehet a támogató szolgálatok további fejlesztése számára, állapították meg a szerzők több mint 15 éve. (Siegel–Gaylord-Ross 1991)

A fogyatékosok és egyéb társadalmi hátrányokkal küzdők problémáinak megoldása az utóbbi évtized során nemzetközi méretekben a szociálpolitika középpontjába került. Az intézményesülő szolgáltatások mellett külföldi szerzők is kiemelik, többnyire kvalitatív interjúk nyomán a családokkal való szociális munka jelentőségét. (Clavering 2007, Peterson et al. 2007)

A sérültek vizsgálatában szintén az utóbbi években került előtérbe maguknak a sérült fiataloknak a vizsgálata. Egy angliai kutatásban 290 (nem csak értelmi) sérült fiatalt kérdeztek kérdőívesen és fókuszcsoportokban, hogy mit tartanak lényegesnek a felnőtté válásukkal kapcsolatban. Az egyik legérdekesebb eredmény szerint a fiatalok lényegesnek tartják, hogy az önálló életre felkészítés az iskolákban minél korábban kezdődjön. (Woolfson et al. 2007) A fogyatékosság szociológiai modelljét képviselők eddig kevéssé fordítottak figyelmet a sérült egyének személyes meginterjúvolására, ezen túl pedig a társas szempontok figyelembe vétele gyakran kategorikusan elutasító a pszichológiai megközelítésekkel szemben. Egyes vizsgálatok szerint sok sérült gyermek (7-15 éveseket tekintve) ugyanolyan kategóriákban írja le önmagát, mint a nem sérült gyermekek. A szóban forgó tanulmány szerzőiben felmerül ezzel kapcsolatban, hogy ez a jelenség a nyelv hiányát jelezheti, amellyel a sérült gyermekek sajátosságaikat megfogalmazhatnák. (Connors–Kirsten 2007)

A 16-21 éves sérült fiatalok felnőtté válását kutató mélyinterjúk tapasztalatai szerint a fiatalok három fő témát érintettek az átmenettel kapcsolatosan. A segítő hálózatok hiányérzetének hiánya összekapcsolódhat egyfajta kiégettség érzéssel, fontos az önérvényesítés képessége és a következő generációk útjának egyengetése a sérült fiatalok szemében. (Salmon–Kinnealey, 2007) A sérült fiatalok és családjuk egészét középpontba helyező segítő program gyakorta a személyközpontú tervezés technikáját alkalmazza, így közelítve a szakellátás lehetőségeit, valamint a családi és egyéni igényeket. (Kohler–Field 2003, Brian et al. 2003, Truesdale-Kennedy et al. 2007)

A mai viszonyok között én is szerettem volna annak utánanézni, hogy a fiatalok és

szüleik körében tetten érhető megnyilvánulások a felnőtté válásról, a munkavállalásról milyen

képet rajzolnak fel a sérült fiatalokról. A magyarországi rehabilitációs szakirodalom is

különös erővel és számos tekintetben hangsúlyozza a családi környezet szerepét, továbbá az

alapítványi segítők is helyenként nehézségekről számolnak be a család együttműködésének

biztosítását érintően. A szóban forgó támogató program fenntarthatósági elemzése szintén

kiemeli a szülők további minőségi bevonását a program jó működéséhez (Kálmán-Könczei,

SuliNova 2007, 58, 93-97., Expanzió 2007, 79.) Kíváncsi voltam, hogy valóban ilyen

meghatározó-e a család szerepe a munkavállalásra való felkészülés során.

8

Adatok és módszerek

Két adatgyűjtést vettem figyelembe.

A) Másodelemzést végeztem az alapítvány segítői által 2002 április és 2005 július között

végzett félig strukturált interjús kutatás alapján, melyek az akkor a programban részt vevő

mintegy 100 sérült fiatallal (93 tanuló) és szüleikkel (105 szülő) készültek. Mintavételre nem

került sor, minden programban részt vevő tanuló és egy-egy szülője bekerült a vizsgálatba. A

kérdezők által felkeresett tanulók 13 speciális ill. készségfejlesztő speciális szakiskolában

tanultak az ország különböző pontjain. (Az iskolák települései: Budapest, Gic, Győr, Gyula,

Hajdúböszörmény, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Tata,

Veszprém, Zalaszentgrót). A tanulók esetében a kvalitatív interjúk alapján lehetőség van a

programban való részvételt megelőző állapotról és a program befejezésének idejéről képet

alkotni. Az MHGY szakmai teamje végezte kérdezőbiztosként a tanulók és a szülők

kérdezését. Az alkalmazott kérdőívek elsősorban nyitott kérdéseket tartalmaztak, ahol a

megkérdezett saját szavaival válaszolhatott a feltett kérdésekre. (A program után a válaszadók

közé az időközben kihullott tanulók nem minden esetben kerültek be, ez óvatosságra int az

eredmények értelmezésében.) Az interjúk alapján viszonylag részletes képet nyerhettünk a

szülők normatív elképzeléseiről a munkavállalást érintően. A szülői kérdőívek kérdéseit

családban élő tanulók esetében a szülők, állami nevelt diákok esetében a fiatalok gyámjai

válaszolták meg. A szülők más-más kérdőívet töltöttek ki a tanév elején és végén, így ehelyütt

nem térek ki az összehasonlításra.

B) Egy másik, főképp zárt kérdéseket tartalmazó kérdőíves vizsgálat 2006-ban készült a

program résztvevőivel, mintegy 120 tanulóval, közülük 98 esetben a tanulók válaszait össze

tudtam kötni a szülők válaszaival. Ekkor már 17 iskola került a kutatásba (mindegyikük

pályázat révén került a programba). Az országban található körülbelül 150 érintett iskola

közül nem mindegyik pályázott, és évente csak négy került be. Az iskolák közül 11 a nyugat-

magyarországi, 6 a kelet-magyarországi régióban található. A tanulók régió szerinti

megoszlása (Budapestet a nyugati részhez számítva) is a nyugati országrész javára tolódik el:

63% a nyugat-magyarországi, 37% a kelet-magyarországi régiók egyikében él.

Az értelmi sérült tanulók számára szerkesztett, ún. „könnyen érthető” kérdőívet, valamint a

szülő (az apa vagy az anya, illetve a gyám) által kitöltött kérdőívet kapcsoltuk össze. Az

interjúk és a munkatapasztalatok alapján az anya törődik döntően a sérült gyermekkel,

azonban mivel épp a munkavállalás előkészítéséről volt szó, fontosnak véltük, hogy a

kérdőíveket mind anyák, mind apák is kitöltsék. A 98 szülői kérdőívből 9 esetben nem tudjuk,

9

hogy anyáról vagy apáról van szó, a fennmaradók 33 százaléka apa. A kérdőíveket mindkét

esetben az alapítványi segítők kérdezték le, akik a program résztvevői is egyben. A kérdezők

involváltsága növelhette annak az esélyét, hogy a kérdezettek túlzottan a Salva Vita

elvárásainak megfelelően válaszoljanak. A segítők közreműködése ugyanakkor növelhette is a

kérdezés során az őszinte és nyílt kommunikációt, a problémák reális szemléletét, mivel

ismerték egymást a felek.

Az interjúk másodelemzése

Az interjúk alapján lehetőségünk volt a fiatalok nézeteinek összehasonlítására a

program kezdetén és a program befejezésének idején. A program elején megkérdezettek

92,4%-a szeretett volna a jövőben dolgozni, míg a program végén ez a szám 98,9%-ra nőtt!

Azoknak a fiataloknak a száma, akik nem szeretnének dolgozni, 5,3%-ról 1%-ra csökkent. A

program végén már nem volt olyan tanuló, aki nem tudott volna erre a kérdésre válaszolni,

míg a program elején 2,1% még nem tudta, szeretne-e iskola után munkát vállalni. (Salva Vita

2005)

Lényeges változásokat tapasztaltunk:

- Változás volt tapasztalható abban, hogy sokkal több munkafajtát megismertek és

részletesebben, mint eddig, saját maguk számára reálisabb, magukhoz illő munkát tudtak

választani.

- A munkával kapcsolatos ismereteken, és a saját képességek felmérésén kívül a munka

célját, értelmét reálisabban látták. Egy részük esetében a pénzkereset fontos célként

jelent meg, bár korábban nem így volt, más részüknél ez változatlan maradt. Egy másik

csoport viszont a munka értelmét nem a pénzkeresetben vélte felfedezni, megjelent

számukra az értelmes élet lehetősége, főképp az otthoni unatkozás helyett. Egyetlen

tanuló kedvetlenedett el.

Kérdés: Szeretnél dolgozni iskola után? Miért? (N=91)Tipikus válaszok a program előtt és a program után: 1) Nincs változás. A programban való részvétel előtt is a pénzkereset volt a fő motiváló erő, és a programban való részvétel után is. (20.9%)2) Több esetben a pénzkereset más dolgok helyében jelent meg, mint az unalom, a munka öröme, a munka szeretete, az anyagi szűkösség okán a családban. (26.4%)3) Sok esetben a korábbi pénzkereset helyett jelentek meg a munkavégzés értelmére, értékére vonatkozó motivációk. (18.7%)4) Sokan valamelyik időpontban nem említettek motivációt. (16.5%)5) Különféle motivációkat neveztek meg. (7.7%)6) Egyéb. (9.9%)

10

A tanulók válaszai közül: „Igen, mert le vagyok kötve, nem unatkozom, emberek között vagyok”, „Igen, mert

jó dolgozni.”, „Igen, mert akkor kereshetnék pénzt, hogy tudjak venni ruhákat magamnak.”, „Igen, mert van

kedvem hozzá”, „Igen, hogy legyen fizetésem”.

- Egységesebben nyilatkoztak a munkaszervezettel és hierarchiával kapcsolatos

ismeretekről.

Kevesebb változást tapasztaltunk:

- A munkavégzéssel kapcsolatban kevés változást tapasztalhattunk abban, hogy aki a

programban való részvételt megelőzően is segítséggel végzett szívesen különféle

tevékenységeket, az azt követően is így nyilatkozott. Kevés változás volt abban is, hogy

a program befejezését követően inkább szerettek volna a tanulók csoportban dolgozni.

Akik a program előtt is inkább egyedül tevékenykedtek szívesen, azok többnyire a

program befejezését követően is így nyilatkoztak, bár néhány esetben tapasztaltunk

változást is mindkét irányban. A program előtt és után is egyedül tevékenykedett szívesen a

válaszoló tanulók 32.6%-a, a program előtt és után is segítséget igényelt 34.8%, változás volt tapasztalható

13.5-13.5% esetében. (N=89)

- A közösségben való élet alapvető szabályainak ismerete is kevéssé módosult: a

köszönési formák ismerete, az érdeklődés új feladatok iránt, és az is, ha valamit nem

értenek, akkor megkérdezzék. Változatlannak tekinthető a házimunkában való részvétel

maga, bár a házimunkák kedveltsége a tanulók egy részénél nőtt.o Az otthoni tevékenykedés gyakorisága: A válaszadók legnagyobb hányadánál (81,3%) nem

történt ezen a téren változás. Pozitív változás tapasztalható a válaszadók 14,2%-ánál, akik a

program végére gyakrabban vesznek részt a házimunkákban. Az ellátott tevékenységek száma a

fiatalok csaknem felénél (53,8%) nem változott, növekedés látható a megkérdezettek 26,9 %-nál,

és csupán a válaszadók 19,7%-a vesz részt kevesebb feladatban otthon a program végén, mint a

program megkezdésekor. (Salva Vita 2005)

o A válaszadók több mint felénél (61,7%) nem változott az ellátott iskolai tevékenységek száma

sem, nőtt 22,3%-nál. Kevesebb feladatot végez az iskolában a megkérdezett fiatalok 15,9%-a.

(Salva Vita 2005)

Az interjús vizsgálat eredményei egyrészt visszacsatolhatók az alapítvány

programjának céljaihoz, valóban ezek voltak a fő célok. Az eredmények egybecsengenek más

külföldi vizsgálatokkal is, melyek szerint az értelmes élet lehetősége nagyon fontos a sérült

fiatalok számára is, illetve a sérültek munkahelyi elhelyezkedését illetően a siker záloga

11

elsősorban az, hogy olyan munkahelyet, feladatot találjanak maguknak, amely megfelel az

egyéni igényeiknek és lehetőségeiknek.

Harmadrészt az általam felállított tézis értelmezési kerete is részben tartható maradt: a

sérült fiatalok munkával való ismerkedése során fontos a reális önkép kialakítása, és ennek

során a más fiatalokkal hasonló elképzelések is megjelennek (pénzkereset, felelősségvállalás).

A pénzkereset részben valamilyen fogyasztási cél kielégítésével kapcsolódott össze, másrészt

az elemi anyagi szűkösség mérséklésével. Az önállóvá válás, vagy a támogatás igénylése nem

olyan lényeges része a fiatalok munkáról vallott nézeteinek, mint fentebb már leírtam, a saját

nézetek e téren a program hatására keveset változtak. A két leglényegesebb elem a

pénzkereset és az ezzel kapcsolatos felelősségvállalás. Ezen túl megfigyelhető a

munkaszervezettel, hierarchiával kapcsolatos normák tudatosabbá válása is, a fiatalok

egységesebb nézeteket vallottak a programot követően arról, hogyan kell egy munkahelyen

viselkedni.

A szülői válaszok ehhez képest egész más képet rajzoltak fel.

Az egyik jellegzetesség, hogy a szülők nézeteiben hangsúlyosan jelen van, hogy a

gyermekük speciális nehézségekkel küzd, speciális nevelést igényel és számára megfelelő

munkahelyet kell keresni. E válaszokban egyrészt megjelennek a képességekkel kapcsolatos

hiányosságok, vagyis hogy gyermeküknek a mindennapi élethez támogatásra van szüksége.

Másrészt a társadalmi szegregáció tudata is tetten érhető, hogy mindez komoly ellenállásba

ütközik, a másság teher, leküzdendő akadály. (Az egyik szülő válasza:„Tetszett, hogy a gyerekeket a

megfelelő társakkal, a megfelelő munkahelyre vitték, így egymásra is pozitív hatással lehettek, megnyíltak,

egymást kiegészítették. Szabadidejükben is barátkoztak a dolgozó tanulók.”)

Másrészt a szülők elképzelései között a fiatalok felnőtté válását tekintve alapvetően

kétféle norma is megfogalmazódik: egyrészt a felnőtt élet általános normái (alkalmazkodás,

beilleszkedés), másrészt speciális normák a közlekedésre vonatkozóan, a munka jellegét

illetően, a kommunikációt tekintve, és hogy szeressen dolgozni. A válaszok egy részében a

felnőtté válás szabálykövetésként fogalmazódik meg, ezen válaszokban gyakorta csak az

általános normák jelennek meg. (Néhány szülői válasz: „Nagyon jó a felelősségtudat és a munka iránti

érdeklődés, és a társadalomba való beilleszkedés céljából.” „Az hogy rászorították a munkára és szívesen végzi.

Nem is reméltem.” „…rászoktatják a munkára” „Felkészíti az életre, a munkavállalásra a folyamatos

dolgozásra.” „Megértette hogy a munka során a vele szemben támasztott elvárásoknak meg kell felelnie.”)

Más normatív elképzelésekben a speciális jelleg megfogalmazódik, inkább egyfajta

értelmes élet megteremtéséről, aktív kialakításáról van szó, melyben a sérült és környezete is

részt vesz. (Ilyen megnyilatkozások: „Egészséges közegben dolgozhat és talán jobban elfogadják a

12

másságát.” „A másik segítsége az ő énje elfogadtatása másokkal és vissza.” „Az életről alkotott negatív

szemléletét változtatta meg pozitív irányba.” „Erősödött az identitástudata, gazdagodott az érzelemvilága.”

„Fontosnak érezhette magát.” „Nőtt az önbizalma, önállósága.” „Lehetőség a másság elfogadására a normál

világban.”)

Kérdés: Ön szerint mennyire és miben segítette a Munkahelyi Gyakorlat program gyermeke közelítését a munka világa, a felnőtt élet felé?Kétféle tipikus válasz:A) Az egyik a felnőtt életet az „alkalmazkodás, szabálykövetés” normatív elvárásaival írja le. Megismerte

a felnőtt életet: rendszeres munka, pénzkeresés, alkalmazkodás, szabálykövetés, felelősségvállalás, kitartás, főnöknek való engedelmesség, elvárásoknak való megfelelés.

B) A másik választípus jobban hangsúlyozza az egyéni igényeket, a pénzkeresést, a hasznosságot, a munka örömét, az értelmes életet, az önbizalmat, a másság elfogadását.

Az MHGY program tanulókra tett hatását vizsgálva a szülői válaszokban csak két

negatívumot tartalmazó válasz született (munkahelyi légkör nem volt jó, kevés idő volt a

munka megismerésére) A szülők kis része volt elégedetlen a programmal a munkaidő

rövidsége, a munkakörülmények, a pénzkereset hiánya miatt, vagy amiatt, hogy miért nem

kezdik fiatalabb korban.

Az alapítvány céljai megvalósulni látszanak, a szülők elfogadják gyermekük

közeledését a munka felé, felnőtté válását (kevésbé kezelik gyermekként) és reális képet

alkothattak gyermekük munkavégző képességéről. Eltérő mértékben működnek együtt viszont

a szülők az iskolával és a munkahelyekkel, nézeteik nem feltétlenül állnak összhangban az

iskolai programmal vagy az alapítvány programjával.

Kvantitatív vizsgálat

Az interjús válaszok alapján azt vártuk, hogy a családi légkör jellemzői lényeges

szerepet fognak játszani a sérült fiatal felnőtté válásában a program során. A kérdőíves

vizsgálatban megpróbáltuk a család egyéb társadalmi helyzetét is jellemző ismérveivel együtt

tesztelni a kiinduló tézist.

A sérült fiatalok felnőtté válásával kapcsolatban több függő változót is vizsgáltunk:

1) az otthoni munkát mint a munkavállalás „előszobáját” (az otthoni háztartási munka

végzését, felelős-e egy adott háztartási munkáért, mennyire kedveli az otthoni munkát),

2) a későbbi munkavállalással kapcsolatos motivációkat (milyen céljai vannak a

munkavállalásnak, mi számára a legfontosabb cél, mire költené keresetét),

3) kiket vonna be a munkavállalással kapcsolatos döntésébe (senkit, szülőt, tanárt,

alapítványi segítőt, munkaügyi központ alkalmazottját),

13

4) hogyan viselkedik a gyakorlatos munkahelyeken (segítségkérés probléma esetén,

munkaeszköz meghibásodása, munkatársakkal együttműködés, közlekedés, munkavégzési

szabályok).

A családi környezet jellemzéséhez felhasznált változók két főbb csoportba sorolhatók.

A család jellemzőinek egyik csoportja a társadalmi helyzettel függ össze: az anya és az apa

iskolai végzettsége (érettséginél kevesebb/érettségizett és afölött), szülők és a munka világa

(mindkét szülő dolgozik/csak az egyik szülő vagy egyik sem dolgozik), régió (Nyugat/Kelet,

Budapestet a nyugat-magyarországi régióhoz soroltam), településtípus (község/város). A

családi szerepek kiegyensúlyozottságát mérő mutatónak tekintettük a családi életformát

(mindkét szülővel élő sérült/egy szülővel élő, kollégiumban, nevelőotthonban élő sérült). Az

intézményben élő fiatalok száma túlságosan kevés volt (16 fő), hogy külön alcsoportnak

vegyük. Figyelembe vettük a sérültség súlyosságát (értelmi sérült, tanulásban

akadályozott/értelmi sérült és egyéb sérülésekkel élő halmozottan sérült tanuló), és a fiatal

nemét. A családi légkört mérő mutatószámok az alábbiak voltak: szülők támogatása a

munkavállalásban (támogatja, ha a fiatal szeretné/teljes mértékben támogató), jövőbeli

kilátások megítélése (bizonytalan, negatív/reménykedő, bizakodó), reális munkavállalási

esélyek megítélése (kevés esély/reális esély), kommunikáció a családban a munkavállalásról

(kevés/sok).

A 98 család több mint hat tizedét teszik ki a fiúk, értelmi sérült vagy csak tanulásban

akadályozott 64%-uk, és az értelmi sérülésen kívül más sérülés is jellemzi 36%-ukat. A

tanulók 19%-a esetében az apa iskolai végzettsége érettségi vagy annál magasabb, az anyák

körében ez az arány magasabb (37%). Mindkét szülő dolgozik a fiatalok közel 30%-a

esetében, a fennmaradó 70% döntő többsége esetében csak az egyik szülő vagy egyik sincs

állásban. Közel 60%-uk városi iskolába jár, 40% községi speciális szakiskolát látogat. 58%-uk

mindkét szülőjével együtt él, a maradék 42% döntően csak az egyik szülőre számíthat. A

kollégiumban, intézetben élők aránya a mintában nagyon csekély, ezért ezt az alcsoportot nem

tudtam külön elemezni, ezeket a diákokat összevontam a nem teljes családban élő tanulókkal.

Az elemzésekben a ténylegesen figyelembe vett rész-adathalmazok magyarázó változók

szerinti eloszlása nem tér el szignifikánsan a 98 család adataitól.

Statisztikai elemzés

Az elemzés során először leíró statisztikai vizsgálatot, majd ezt követően kétváltozós

és néhány többváltozós binomiális illetve multinomiális logisztikus regressziós elemzést

végeztem (SPSS 9.0 programmal). A leíró statisztikai elemzés az adott elemszám mellett nem

14

volt elhanyagolható: a kétdimenziós kontingencia táblák celláinak elemszáma, és

asszociációs együtthatói alapján alakítottam ki egy olyan tartományt, amelyen belül a leíró

eredményeket értékeltem. A kétváltozós binomiális logisztikus regresszió esélyhányadosokra

vonatkozó eredményei arra adnak választ ebben az esetben (miután mind a függő, mind a

magyarázó változók kétkategóriásak voltak), hogy a függő változó egyik kategóriájához

képest mekkora az esélye a második kategóriába tartozásnak, abban az esetben, ha a

magyarázó változó egyik kategóriájából a másik kategóriába lépünk át. Az asszociációs

statisztikák során feltárt összefüggések közül a logisztikus regresszió segítségével néhányat

kiemelhetünk, ahol a logisztikus regresszió „illeszkedését” mérő Nagelkerke-féle R2-érték

arra enged következtetni, hogy az adott ismérv a heterogenitás jelentős részére magyarázatot

adhat. Néhány többváltozós elemzést is végeztem, melyek nagyrészt megerősítették a leíró

statisztikai elemzések során feltárt eredményeket, de a magyarázó változók struktúrájára,

egymás közötti kapcsolataira, interakciókra vonatkozó következtetések levonására az adott

elemszám mellett nem alkalmasak. A vizsgálatban nem utolsó sorban a célcsoportot tekintve

különös jelentősége lehet a nem tudom/nem válaszolok típusú válaszoknak. Ezeket a

sajátosságokat egy korábbi jelentésben a Salva Vita Alapítvány összefoglalta, a jelen

elemzésben ezek nem játszanak számottevő szerepet. (Salva Vita 2006)

Leíró eredmények

Az alábbiakban azon kereszttáblák elemzése alapján kapott összefüggéseket jelzem,

amely esetekben az alábbiak teljesültek: a vizsgált kereszttáblák egyes celláiba tartozó

elemszámok 5-nél nagyobbak voltak (a 43 esetből csak 7 esetben volt az elemszám 5-10

közötti, a többiben ennél magasabb), és a Cramer’s V értéke meghaladta a 0,15 értéket,

többnyire gyenge vagy mérsékelt intenzitású kapcsolatról beszélhetünk. Az egyes ismérvek

részletezése során zárójelben szereplő százalékos arányok az átlagra vonatkoznak. Az

értelmileg akadályozott fiatalok munkával való ismerkedésének sikerességében a családi

környezet és a családi légkör hatását igyekeztem felmérni a korábban említett különböző

dimenziókban.

Az otthoni munka jelentőségét illetően kiderült, hogy az otthoni munka végzése

főképp olyan családokban gyakoribb az átlagosnál (77,6%), ahol az egyik vagy mindkét szülő

munkanélküli, vagy inaktív, ahol az egyik szülő él csak a fiatallal, vagy a tanuló kollégiumban

él, és akik nem halmozottan sérültek. A házimunkával kapcsolatos felelősségvállalás azokban

a családokban az átlagoshoz (72,9%) képest inkább jellemző, ahol az anya iskolai

végzettsége érettségi vagy annál több, és ahol a jövővel kapcsolatban kevésbé bizakodóak,

15

községi lakosok. A házimunka kedvelése azon tanulók esetében jellemzőbb az átlagosnál

(79,6%), ahol az anya iskolai végzettsége kevesebb, mint érettségi, és ahol legalább az egyik

szülő munkanélküli vagy inaktív.

A fiatalok arról is nyilatkoztak, hogy mire költenék keresetüket, és miért szeretnének

dolgozni. A kereset elköltésével kapcsolatban megjelent a fiatalok felelősségvállalása a

kedvezőtlen körülmények között: az átlagoshoz (57,1%) képest nagyobb arányban a

szülőknek adnák keresetüket azok a fiatalok, akiknek az édesanyja érettséginél kevesebb

iskolai végzettséggel rendelkezik, ahol legalább az egyik szülő munkanélküli vagy inaktív,

ahol az elhelyezkedési esélyek a fiatal számára viszonylag rosszak a szülő érzékelése szerint.

Ez a magatartás ezen kívül az átlagoshoz képest inkább jellemző volt a fiúk és a két szülővel

élő fiatalok esetében. Ruhára, cipőre költenék keresetüket az átlagosnál (65,3%) nagyobb

arányban az egyszülős családban vagy kollégiumban élők, a nem halmozottan sérültek,

valamint az ország nyugati régióiban élők.

A munkával kapcsolatos motivációkat felmérő kérdés válaszainak k-means

klaszterezéssel kialakított csoportosítása szerint a fiatalok egy része sokoldalú motivációkkal

rendelkezik (26,5%), más részük számára a pénzkereset és a munka szeretete egyaránt fontos

(33,7%), harmadrészük pedig a pénzkeresetet tartotta fontosnak (39,8%). A sokoldalú

motivációkkal rendelkezők tértek el az átlagtól családi jellemzők szerint: sokoldalú

motivációkkal rendelkeznek azok a fiatalok, ahol mindkét szülő dolgozik, akik kétszülős

családban élnek, az ország nyugati régióiban, községekben laknak. A pénzkereset az

átlagosnál fontosabb volt a fiúk esetében, a városban élők körében, és ahol a családban

gyakori kommunikáció folyik a jövendő munkavállalásról.

Az értelmileg akadályozott fiatalok munkával kapcsolatos beállítódását abból a

szempontból is vizsgáltuk, hogy a munkavállalással kapcsolatos döntésükbe kiket vonnának

be. A szülőkre támaszkodás az átlagosnál (67,3%) nagyobb arányú volt a kétszülős

családokban. A tanárok bevonása az átlagosnál (42,9%) jellemzőbb a lányok esetében, és ott,

ahol a családban pozitívan ítélik meg a jövőt, továbbá reális munkavállalási esélyeket látnak.

A tanárok bevonása azonban ott átlagon aluli, ahol a családban gyakori kommunikáció folyik

a munkavállalásról. A kísérők bevonása (25,5%) is inkább a lányok esetében jellemzőbb, az

ország nyugati régióiban, és ahol reális esélyeket látnak a szülők. A munkaügyi központokat

az átlagoshoz (25,5%) képest inkább felkeresik a halmozottan sérültek és a nyugati régiókban

élők.

A munkahelyi viselkedést illetően a tanulók választ adtak arra a kérdésre, hogy a

feladat sikertelensége esetén önállóan igyekeznének-e kijavítani a hibát (29,7%), vagy

16

máshoz (munkavezetőhöz, kísérőhöz) fordulnának (70,3%). Az átlaghoz képest nagyobb

arányban fordulnának máshoz a lányok, és azok a fiatalok, ahol a családban a jövőben nem

bíznak. A munkaeszköz meghibásodása esetén az átlagoshoz (64,6%) képest inkább

fordulnának a kísérőhöz a lányok, a munkatárshoz, munkavezetőhöz (35,4%) pedig inkább a

nyugati régiókban, és a községekben élők.

A fiatalok különböznek aszerint is, hogy adott esetben egyedül is képesek-e eljutni a

munkahelyükre (64,9%), vagy ehhez kísérő, családtag segítségére van szükségük (35,1%). Az

átlagoshoz képest nagyobb arányban van támogatásra szükségük azoknak a közlekedésben,

akiknek a szülei közül az egyik vagy mindkettő munkanélküli vagy inaktív, lányok, az ország

keleti régióiban élnek, és amennyiben a családi légkört jellemző mutatók kedvezőtlenebbek.

Összefüggések (x) a kétdimenziós kontingenciatáblákban

Magyarázó változókOtthoni munka Motivációk

Házimunka végzése

Házimunka felelős

Házimunka kedvelése

Munkamoti-vációk

Kereset a családnak

Kereset ruhára, cipőre

Anya iskolai végzettsége x x x Apa iskolai végzettsége Szülők és a munka x x x x Családforma x x x xNem x x Sérültség x x xRégió x xTelepüléstípus x x Szülői támogatás Jövőérzékelés x Reális esélyek x Otthoni kommunikáció x Elemszámok a cellákban: > 5Cramer's V: > 0.15

A kétváltozós leíró statisztikák alapján megállapítható, hogy több magyarázó változó

esetében is találtunk összefüggéseket. A szülők közül az anya iskolai végzettsége játszott

szerepet néhány esetben, az apáé nem. (Ennek oka azonban mérési sajátosságokból is

adódhatott.) Az elemzésekben gyakran előfordult még a sérültség foka és a nem is. A családi

légkört mérő mutatók közül a támogatás, a jövővel kapcsolatos beállítódás, valamint a reális

munkavállalási esélyek érzékelése és a családi kommunikáció külön-külön is további

elemzést érdemel. Viszonylag sok összefüggést találtunk néhány felnőtté válást jellemző

ismérv esetében: a munkával kapcsolatos motivációk, a kereset elköltése, a tanár bevonása a

munkavállalással kapcsolatos döntésbe és az önálló közlekedés ilyen ismérvek.

Összefüggések (x) a kétdimenziós kontingenciatáblákban

17

Magyarázó változókDöntés Munkahelyi viselkedés

Szülők Tanárok Kísérők Mközp.bevonása

Siker-telenség

Eszköz-hiba

Közle-kedés

Anya iskolai végzettségeApa iskolai végzettségeSzülők és a munka xCsaládforma xNem x x x x xSérültség xRégió x x x xTelepüléstípus xSzülői támogatás xJövőérzékelés x x xReális esélyek x x xOtthoni kommunikáció x xElemszámok a cellákban: > 5Cramer's V: > 0.15

Regressziós elemzések

A kétváltozós binomiális logisztikus regressziós elemzések Nagelkerke R2 értékei

(amelyek a becsült esélyhányadosok illeszkedéséről adnak információt) a fent említett

összefüggések nagy részében 3-4% körül mozogtak (vagyis meglehetősen alacsonyak voltak),

néhány esetben azonban 5-10% között mozogtak, illetve meg is haladták a 10%-ot. Az egyik

ilyen feltételezhető összefüggés az, hogy a nem halmozottan akadályozott fiatalok életében a

házimunka nagyobb szerepet játszik, mint a halmozottan sérültek esetében. A másik vélhetően

helytálló összefüggés, hogy a házimunka kedvelése azon családokban inkább jellemző,

amelyek jobban kiszorultak a munkaerő-piacról (legalább az egyik szülő munkanélküli vagy

inaktív). A kereset elköltésében is feltételezhetően lényeges a sérültség foka.

Kihangsúlyozandó még az is, hogy a szülők bevonása (szemben a szülők kihagyásával) a

munkavállalással kapcsolatos döntésbe a kétszülős családokban gyakoribb, mint az egyszülős

családokban vagy a kollégiumban élőknél. Fontos összefüggés még, hogy a lány tanulók (a

fiúkhoz képest) inkább támaszkodnak a kísérőkre, segítőkre a döntés vagy a munkavégzés

során. A kísérők bevonása a munkavállalással kapcsolatos döntésbe a lányok, a nyugati

régiókban élők és a reális elhelyezkedési lehetőségeket tapasztalók körében jellemzőbb, a

fiúkhoz, a keleti régiókban élőkhöz és a reális lehetőségeket nem tapasztalókhoz viszonyítva.

Kétváltozós binomiális logisztikus regressziók. Nagelkerke-féle R2 értékek

18

Magyarázó változókOtthoni munka Kereset Döntés Munkahelyi viselkedés

Házimunka végzése

Házimunka kedvelése

ruhára cipőre

Szülők Kísérőkbevonása

Sikerte-lenség Eszközhiba

Anya iskolai végzettségeApa iskolai végzettségeSzülők és a munka 0,154Családforma 0,12Nem 0,052 0,103 0,139Sérültség 0,106 0,14Régió 0,064TelepüléstípusSzülői támogatásJövőérzékelésReális esélyek 0,074Otthoni kommunikáció

A fenti kiemelt összefüggések olyanok, melyeket kiindulásképp is jelentősnek véltünk:

ezek közül a nem és a sérültség foka fordult elő többször (hasonlóképpen a leíró elemzések

esetében megállapítottakhoz). A családi környezet jellemzői közül jelentőségénél fogva

kiemelhető a szülők és a munkaerőpiac viszonya. Eszerint különösen figyelmet érdemelnek

azok a családok, ahol a szülők egyike, vagy mindkét szülő kikerült a munkaerő-piacról. A

munka világával való ismerkedés során a kísérők bevonásával több ismérv is összefüggött, ez

megerősítette az alapítvány munkatársainak és a fenntarthatósági elemzés készítőinek

megállapításait a családok és a kísérők együttműködésének nehézségeiről. Az együttműködés

a jelenleg vizsgált kliensek körében valószínűsíthetően jobb a lányok, a nyugati régiókban

élők és a reális munkavállalási esélyeket érzékelő szülők gyermekei körében.

A többváltozós elemzések közül egyet mutatok be ehelyütt az önálló közlekedésre

vonatkozóan. A táblázatban a becsült esélyhányadosok értéke (Exp(B)) azt mutatja például a

nem esetében, hogy a lányoknak az egyváltozós modellben 87%-kal nagyobb esélye van a

fiúkhoz képest arra, hogy a közlekedésben családtag, kísérő segítségét igényeljék. (A

többváltozós modellben ez az esély 60%-kal nagyobb.)

19

Közlekedés a munkahelyre

"Ha úgy adódik, egyedül is el tudsz menni a munkahelyedre?"

N= %1 – igen 63 64.92 – nem, csak kísérővel 24 24.73 – csak a családom egy tagjával 5 5.24 – nem tudok elmenni 5 5.2Összesen 97 100.0

Függő változó (kategóriák összevonása után):N= %

1 - El tud menni a munkahelyére 63 64.32 - Nem vagy csak kísérővel, családtaggal 34 34.7Összesen 97 100.0

Többváltozós modellben:Nagelkerke féle Pszeudo r2 0.204N= 74

A kísérővel, családtaggal való közlekedés becslése

Magyarázó változókExp (B) Exp (B)

Egyváltozós Többváltozósmodell

Sérült fiatal neme (ref=fiú) 1.870 1.597Szülők és a munka (ref=mindkét szülő dolgozik) 2.118 1.364Lakhely régiója (ref=Nyugat) 2.316 4.456Családi légkör (ref=közepes) 0.475 0.458

Az egyváltozós modellekhez képest a többváltozós modellben is megmaradt minden

változó, és erősödött a régió jelentősége, vagyis, hogy a nyugati régióhoz képest a keleti

régióban nagyobb eséllyel szükséges támogatás az önálló közlekedéshez. A régió mint változó

közvetíthet munkaerő-piaci hatásokat és kulturális mintákat is. Ebben a modellben szerepel

egy olyan családi légkör mutató is, amelyben aggregáltam a vizsgált négy ismérvet (szülői

támogatás, jövőérzékelés, reális esélyek értékelése, családi kommunikáció), és ez a változó

mind az egyváltozós, mind a többváltozós modellben változatlanul jelentősnek bizonyult. A

modell jelzi azt, hogy a kiemelt kétváltozós összefüggések valószínűsíthetően egy

többváltozós modellben is jelentősek maradnának egy nagyobb elemszámot tartalmazó

vizsgálatban.

20

Összegzés

A családi légkör jellemzőit vélhetően érdemes tovább vizsgálnunk a kapott

eredmények fényében. Megállapíthatjuk, hogy a sérültek és szüleik körében a munka

világával kapcsolatosan többféle nézet is él. A tanulók körében a programban való részvételt

követően sem változott jelentősen az, hogy ki igényelt támogatást, ki szeretett csoportban

dolgozni és ki egyedül. Az önállóság és a támogatás igénylése kevésbé kapcsolódik össze a

fiatal sérülteknél a munkavállalással. Inkább a pénzkereset és a felelősségvállalás, valamint az

értelmes élet lehetősége játszik szerepet a felnőtté válásban a munka világával való

ismerkedés során.

A szülők nézetei a munkavállalást illetően többféle mintázatba sorolhatók: szerepet

játszanak a másság jegyei, legtöbbször a társadalmi szegregációval összekapcsolódva és a

támogatás igénylésével együtt. Másrészt megjelennek a fiatal sérült felnőtté válására

vonatkozó általános normák (alkalmazkodás, szabálykövetés, munkaszervezet hierarchiájának

megismerése), illetve az értelmes élet felvállalásával kapcsolatos egyéb normák is, melyek a

sérült esetében speciális változatot is ölthetnek.

A kvantitatív vizsgálat eredményei nem mérték az interjúkhoz mérhető részletességgel

a családi légkör jellemzőit, ellenben bevontuk a többváltozós elemzésekbe a család társadalmi

helyzetét jellemző objektív változókat. Kimutatható volt több felnőtté válást mérő mutató

esetében, hogy lényeges szerepe van a nemnek, a sérültség fokának, a lakhely regionális

elhelyezkedésének, a családformának és a családok munkaerő-piaci helyzetének. A családi

légkört jellemző mutatók közül több esetben is tapasztaltunk összefüggéseket és ezek

különösen határozottan jelentkeztek az önálló közlekedést illetően.

A 2002-től 2006-ig tartó időszakban összesen a programban részt vevő több mint 200-

ból 54 olyan diákról tudtak beszámolni az iskolaigazgatók, akik a nyílt munkaerő-piacon

helyezkedtek el. Azok az iskolák, ahol viszonylag magas az elhelyezkedett tanulók aránya,

régebben vesznek részt az Munkahelyi Gyakorlat programban, néhány kivétellel

megyeszékhelyek, fővárosiak. (Salva Vita 2006, 24-25.)

Készítette: Bognár Virág , ELTE TÁTK Szociológia Doktori Iskola, II. évf. PhD-hallgató.E-mail: viragbognar@gmail.com

21

Irodalomjegyzék

Bánfalvy, Csaba 2001: Szakképzés a szakképzés főáramán kívül, In: Educatio, 10., 2001. 2. szám, 278-295.

Bogart, Michelle Saad 2007: Parental attitudes toward the decision-making abilities of their young adult children with intellectual disabilities, In: Dissertation Abstracts International, The Humanities and Social Sciences, Vol. 67, Number. 09, March, 3308.

Brian J. Taylor et al. 2003: Preparing young adults with disability for employment, In: Health and Social Care in the Community 12 (2), 93–101.

Clavering, Emma Kay 2007: Enabling carers to care: processes of exclusion and support for parents of young disabled children, In: Benefits, Vol. 15 Number. 1, February, 33-44.

Connors, Clare – Stalker, Kirsten 2007: Children's Experiences of Disability: Pointers to a Social Model of Childhood Disability, In: Disability & Society, Vol. 22, Number. 1, January, 19-33.

Expanzió, Humán Tanácsadó Kft. 2007 (Megjelenés alatt): „A Munkahelyi Gyakorlat Program intézményi minőségfejlesztésének és szervezeti fenntarthatóságának kialakítása” c. projekt nyitó helyzetértékelő jelentése. Budapest.

Gayer, Gyuláné 1987: Közepesen súlyos értelmi fogyatékos fiatal felnőttek helyzete, In: Szociálpolitika ma és holnap, Szerk. Ferge Zsuzsa és Várnai Györgyi, Budapest, Kossuth könyvkiadó, 147-162.

Heslop, P.– Abbott, D. 2007: School's Out: Pathways for Young People with Intellectual Disabilities from Out-of-Area Residential Schools or College, In: Journal of Intellectual Disability Research; Vol. 51 Number 7, July, 489-496.

Johnson, Kelley and Traustadóttir, Rannveig (Ed.) 2006: Deinstitutionalization and People with Intellectual Disabilities. In and Out of Institutions. Jessica Kingsley Publishers, London and Philadelphia (2005.)

Kálmán Zsófia és Könczei György 2002: A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Budapest.

Kohler, Paula D. – Field, Sharon 2003: Transition-Focused Education: Foundation for the Future, In: The Journal of Special Education, Vol. 37. Number 3., 174-183.

KSH 2003: Népszámlálás 2001. 12. A fogyatékos emberek helyzete. KSH, Budapest, 2003.

Palkovics, Rozália Natália 2007: Munkahelyi Gyakorlat. Értelmileg akadályozott tanulók munkavállalását elősegítő komplex program. 2. átdolgozott kiadás. Salva Vita Alapítvány – Fekete Sas Kiadó, Budapest.

Peterson, C. A. et al. 2007: Enhancing Parent-Child Interactions through Home Visiting: Promising Practice or Unfulfilled Promise?, In: Journal of Early Intervention; Vol. 29, Number 2, 119-135.

Salmon, Nancy – Kinnealey, Moya 2007: Paving Rough Roads: Transition to Life beyond the Classroom as Experienced by Students with Disabilities and Their Families, In: Exceptionality Education Canada, Vol. 17 Number 1, 53-84.

Salva Vita Alapítvány – Fekete Sas Kiadó 2004: Munkahelyi Gyakorlat. Értelmileg akadályozott tanulók munkavállalását elősegítő komplex program. Kézikönyv. Salva Vita Alapítvány – Fekete Sas Kiadó, Budapest.

Salva Vita 2005: A Munkahelyi Gyakorlat program eredményei az elmúlt három év tükrében, 2005., a Salva Vita Alapítvány saját kutatása. Salva Vita Alapítvány (belső terjesztésű anyag), Budapest.

Salva Vita 2006: „Hatás-Vadászat”. A Munkahelyi Gyakorlat Program Hatásvizsgálata. Salva Vita Alapítvány, Budapest.

22

SuliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. 2007: Inkluzív nevelés. Akadálypályán. Sajátos nevelési igényű tanulók a középfokú iskolákban. Szakmai vezető: Kapcsáné Németi Júlia, (A kiadvány ingyenes, kizárólag zárt körben, oktatási céllal használható, kereskedelmi forgalomba nem hozható.)

Siegel, Shepherd – Gaylord-Ross, Robert 1991: Factors Associated with Employment Success among Youths with Learning Disabilities, In: Journal of Learning Disabilities, Vol. 24, Number 1 January, 40-47.

Tidemann, Magnus 2006: Conquering Life. The Experiences of the First Integrated Generation. In: Johnson, Kelley and Traustadóttir, Rannveig (Ed.) 2006: Deinstitutionalization and People with Intellectual Disabilities. In and Out of Institutions. Jessica Kingsley Publishers, London and Philadelphia (2005.), 211-221.

Truesdale-Kennedy, Maria et al. 2006: An Evaluation of a Family-Centred Support Service for Children with a Significant Learning Disability, In: Child Care in Practice, Vol. 12, Number 4, October, 377-390.

Wittenburg, David C. – Maag, Elaine 2002: School to where? A literature review on economic outcomes of youth with disabilities, In: Journal of Vocational Rehabilitation 17, 265–280.

Zane, Claire et al. 2007: Transition to Employment: Role of the Family in Career Development, In: Exceptional Children, Vol. 73, Number 3 Spring, 348.

23