Sportrehabilitáció

Szerkesztette: Veres-Balajti Ilona

Szerző: Veres-Balajti Ilona

Takács Dániel Tisljár Roland

Lektorálta: Dr. Horváth Mónika

Felelős Kiadó: Campus Kiadó, Debrecen

Kézirat lezárva: 2015. november 20.

ISBN 978-963-9822-45-0

A tananyag elkészítését a ''3.misszió'' Sport és tudomány a társadalomért Kelet-Magyarországon TÁMOP-4.1.2.E-15/1/Konv-2015-0001 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

2

3

TARTALOMJEGYZÉK

I. rész: A SPORTSÉRÜLÉSEK MEGELŐZÉSE (Veres-Balajti Ilona) ......................................... 7 1. Bevezetés ..................................................................................................................................... 7 2. A sportsérülésekről általában ...................................................................................................... 7

2.1. Definíció ............................................................................................................................... 7 2.2. A sérülések osztályozása ...................................................................................................... 8 2.3. A sportsérülések megelőzésének fontossága ........................................................................ 8

3. A sportsérülések megelőzésének általános irányelvei .............................................................. 10 3.1.Kockázati tényezők ............................................................................................................. 11 3.2. A sérülések okai ................................................................................................................. 11 3.3. A kockázati tényezők befolyásolhatósága .......................................................................... 13 3.4. A sérülés mechanizmusa .................................................................................................... 14 3.5. Megelőző módszerek és programok kialakítása, kifejlesztése ........................................... 15

3.5.1. Haddon Matrix paradigma .......................................................................................... 15 3.5.2. Aktív és passzív intézkedések ..................................................................................... 17

3.6. Sérülésmegelőző programok végrehajtása ......................................................................... 18 3.7. A kockázatkezelés alapelvei ............................................................................................... 18

4. Sérülések megelőzése testtájanként .......................................................................................... 21 4.1. Bokasérülések megelőzése ................................................................................................. 21

4.1.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 21 4.1.2. Gyakorlatok: ................................................................................................................ 23

4.2. Térd sérülések megelőzése ................................................................................................. 24 4.2.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 24 4.2.2. Tréning jellemzői ........................................................................................................ 26 4.3. Comb izmok sérüléseinek megelőzése ........................................................................... 28 4.3.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 29

4.4. Medencerégió sérüléseinek megelőzése ............................................................................. 30 4.4.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 30 4.4.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 32

4.5. Derékfájás megelőzése ....................................................................................................... 33 4.5.1. Gyakorlatok ................................................................................................................. 35 4.5.2. Törzsizom erősítés ....................................................................................................... 38

4.6. Vállsérülések megelőzése .................................................................................................. 41 4.6.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 42 4.6.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 43

4.7. Könyöksérülések megelőzése ............................................................................................ 45 4.7.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 46 4.7.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 47

4.8. A fej és a nyaki gerinc sérüléseinek megelőzése ............................................................... 49 4.8.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 50

4

4.8.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 52 5. Speciális tréningek a sérülések megelőzéséért ...................................................................... 53

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ....................................................................................................... 57 ÁBRÁK JEGYZÉKE .................................................................................................................... 58 IRODALOMJEGYZÉK ................................................................................................................ 59 II. rész: A SPORTSÉRÜLÉSEK REHABILITÁCIÓJA SORÁN ALKALMAZHATÓ FIZIOTERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK (Takács Dániel) ................................................................. 63 1. Sportsérülések ........................................................................................................................... 63

1.1. Akut sérülések .................................................................................................................... 63 1.2. Túlterheléses sérülések ....................................................................................................... 64 1.3. Újrasérülések ...................................................................................................................... 65

2. Sportsérülések terápiája ............................................................................................................. 66 2.1. Akut sérülések kezelése ..................................................................................................... 66 2.2. Akut szalagsérülések és korai terápiájuk ........................................................................... 68 2.3. Az akut izomsérülések és korai terápiájuk ......................................................................... 69 2.4. Akut ínsérülések és korai terápiájuk .................................................................................. 70 2.5. Ízületek akut sérülései és korai ellátásuk ........................................................................... 70 2.6. Akut csontsérülések és korai terápiájuk ............................................................................. 70 2.7. Az akut fázisban alkalmazható fizikoterápiás és egyéb eljárások ...................................... 71 2.8 A túlterheléses sérülések és terápiájuk ................................................................................ 71 2.9. Fáradásos törések ............................................................................................................... 74 2.10. Fáradásos törések kezelése ............................................................................................... 75

3. Sportsérülések rehabilitációja ................................................................................................... 76 3.1. Mozgásszervi rehabilitáció és az aktív funkcionális kezelés ............................................. 76 3.2. Proprioceptív tréning .......................................................................................................... 77

3.2.1. A proprioceptorok ....................................................................................................... 78 3.3. Funkcionális gyakorlatok ................................................................................................... 78 3.4. Kondicionális képességek fejlesztése ................................................................................. 79 3.5. A flexibilitás és hajlékonyság ............................................................................................ 88

4. A fej és nyak gyakori sportsérülései és rehabilitációja ............................................................. 90 4.1. Agyrázkódás ....................................................................................................................... 90 4.2. Szem, száj és fülsérülések .................................................................................................. 93 4.3. Arc- és orrcsont törések ...................................................................................................... 95 4.4. A nyak sérülései ................................................................................................................. 96

V. Vállsérülések ............................................................................................................................ 98 5.1. Vállízületi instabilitás és ficam .......................................................................................... 98 5.2. Rotátorköpeny szakadás ................................................................................................... 100

6. A könyök és felkar sérülései ................................................................................................... 102 6.1. Epicondylitis lateralis humeri ........................................................................................... 102 6.2. Epicondylitis medialis humeri .......................................................................................... 104 6.3. Könyöktáji törések ........................................................................................................... 104 7. A csukló és kéz sérülései ..................................................................................................... 106 7.1. Csuklótörés ....................................................................................................................... 106 7.2. Ujjtörés és ficam ............................................................................................................... 107

5

8. A gerinc és derék sérülései ...................................................................................................... 108 8.1. Alsó háti szakasz fájdalma ............................................................................................... 108 8.2. Akut gerincsérülések ........................................................................................................ 109

9. A csípő, ágyék és comb sérülései ............................................................................................ 110 9.1. Traumás csípőficam ......................................................................................................... 110 9.2. Ágyéki fájdalom ............................................................................................................... 111 9.3. Húzódásos sérülések ........................................................................................................ 112

10. A térd sérülései ...................................................................................................................... 115 10.1. Iliotibialis szalag szindróma ........................................................................................... 115 10.2. Ugrótérd (patella tendonitis) .......................................................................................... 116 10.3. Oldalszalag sérülések ..................................................................................................... 117 10.4. Keresztszalag sérülések .................................................................................................. 127 10.5. Meniscus sérülések ......................................................................................................... 136

11. A boka és láb sérülései .......................................................................................................... 142 11.1. Az Achilles ín szakadása ................................................................................................ 142 11.2. A boka szalagrendszerének sérülései ............................................................................. 143 11.3. Plantaris fascitis .............................................................................................................. 145

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ..................................................................................................... 146 ÁBRÁK JEGYZÉKE .................................................................................................................. 147 FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM ........................................................................................ 147 III. rész: A SPORTTELJESÍTMÉNYT ÉS A SÉRÜLÉSEK UTÁNI SPORTREHABILITÁCIÓ HATÉKONYSÁGÁT BEFOLYÁSOLÓ PSZICHOLÓGIAI TÉNYEZŐK (Tisljár Roland) ..................................................................................................... 153 1. A motiváció ............................................................................................................................. 153

1.1. Külső és belső motiváció.................................................................................................. 153 1.1.1. A külső és belső motiváció típusai ............................................................................ 154

1.2. Oktulajdonítás és motiváció ............................................................................................. 155 1.3. A sportolás iránti motiváció fenntartását meghatározó tényezők .................................... 157

1.3.1. Az edző feladata ........................................................................................................ 158 1.3.2. A vereségre adott motiváló és nem motiváló értelmezések ...................................... 158

2. A sérülés .................................................................................................................................. 159 2.1. A sérülés mint krízis ......................................................................................................... 160 2.2. Mikor és miért sérülünk? .................................................................................................. 163 2.3. Hogyan reagálnak a sportolók a sérülésre? ...................................................................... 164 2.4. Hogyan előzzük meg, hogy egy fizikai sérülés érzelmi problémává váljon? .................. 166

2.4.1. Beszélgess a családtagjaiddal .................................................................................... 167 2.4.2. Próbáld megérteni, hogy a sérülés mit jelent a számodra ......................................... 167 2.4.3. Vállaljuk a felelősséget – anélkül, hogy önmagunkat hibáztatnánk ......................... 168 2.4.4. Támaszkodj a barátaidra és a családodra (de ne túlzott mértékben) ......................... 169 2.4.5. A jó dolgok gyakran a rossz tapasztalatokból, élményekből származnak ................ 169

3. A stressz jelentősége a sportban .............................................................................................. 169 3.1. A szorongás forrásai sportolóknál .................................................................................... 170 3.2. A szorongás tünetei .......................................................................................................... 172 3.3. A gondolatok, az érzések, a testi és a viselkedéses válaszok összefüggései .................... 173

6

3.4. Hogyan működnek a relaxációs technikák? ..................................................................... 174 3.5. A relaxációs módszerek hatása ........................................................................................ 175 3.6. A relaxáció szerepe sportsérülések után ........................................................................... 177 3.7. Indikáció és kontraindikáció ............................................................................................ 177

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ..................................................................................................... 179 ÁBRÁK JEGYZÉKE .................................................................................................................. 180 FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM ........................................................................................ 181

7

I. RÉSZ: A SPORTSÉRÜLÉSEK MEGELŐZÉSE (Veres-Balajti Ilona)

1. Bevezetés

Közismert a testmozgás kedvező hatása az egészségi állapotra, de a sporttevékenységhez

számos kockázati tényező is kapcsolódik, többek között a mozgás-szervrendszer sérülései.

A sportbalesetek többsége megelőzhető volna egyrészt a külső kockázati tényezők

kiküszöbölésével, például jó minőségű, kellően előkészített pályákkal, tornacsarnokokkal,

biztonságos sporteszközök és megfelelő védőfelszerelések használatával, de ezek nem mindig

állnak rendelkezésre.

A túlterheléses sérülések többsége szintén elkerülhető volna, ha a sportot gyakorló személy

fizikai és pszichikai kondíciója megfelelő lenne. Annak is jó prevenciós szerepe lenne, ha ezt

még a sporttevékenység megkezdése előtt szakember ellenőrizné. Az időben elvégzett

rendszeres alkalmassági- és szűrővizsgálatok feladata a fejlődési rendellenességek, az erő- és

hajlékonysági hiányosságok, a meglevő sérülések feltárása, illetve a sportoló aktuális pszichés

állapotának ismerete. Az egészséget veszélyeztető helyzetekben pedig a veszélyhelyzetre való

figyelem felhívás, súlyosabb esetben a sporttevékenységtől való eltiltás lenne szükségszerű.

Rendkívül fontos, a korábbi sérülésekből származó kóros állapotok (ízületi instabilitás), káros

gyógyszerszedési szokások, táplálkozási hiányosságok feltárása.

2. A sportsérülésekről általában

2.1. Definíció

A meghatározás, hogy minősül sérülésnek, nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre

látszik. Korábban, számos meghatározás született, de ezek nem voltak egységesek, így 2006-

ban a futball területéről indult el és konszenzus eredményeként született meg az egységes és

minden esetre alkalmazható definíció meghatározása. Eszerint, minden olyan sérülés, ami a

sporttevékenység miatt vagy közben alakul ki, sportsérülésnek nevezünk.(Fuller és mtsai,

2006) Ezeket a sérüléseket tovább bontjuk: 1. Vannak az orvosi ellátást igénylő sérülések,

8

melyek olyan mértékűek, hogy feltétlen szükséges orvosnak megvizsgálni őket és ennek

alapján elvégezni a kezelést. 2. Vannak az időhiány okozta sérülések. Idetartoznak azok a

sportsérülések, amelyek azért alakultak ki, mert a sportoló túl sokat hiányzott az edzésekről,

vagy meccsekről.

2.2. A sérülések osztályozása

Az osztályozást illetően, a definícióhoz hasonlóan, itt is megaállapodás alapján született meg

a csoportosítását irányelve. A sérüléseknek a testtájon való elhelyezkedése alapján, és a

sérülés típusa alapján történik a besorolás. Ezeket aztán tovább lehet kategorizálni, a

sporttevékenységek specifikációja alapján. (Fuller és mtsai, 2006)

További osztályozási formák alapját képezhetik a szöveti károsodások szintjei, a struktúrák

sérülése vagy a károsodás jellege. Ugyanakkor, meghatározó tényező lehet a klasszifikációnál

az is, hogy mennyi időre esik ki a játékos a korábban megszokott edzésekből vagy

versenyzésekből. Ezen belül egészen veszélyes állapotok is kialakulhatnak, például abba kell

hagynia a rendszeres sporttevékenységet, vagy maradandó fogyatékosságot okoz a sérülés, de

akár a sérült halálát is okozhatja a sportsérülés.

A játékból kimaradt időt lehet számolni napokban, de lehet számolni a kimaradt játékok vagy

versenyek számával is. Csapatsportok estén, további mutató lehet, hogy a sérülés

következtében hogyan változott a csapat eredménye, teljesítménye.

A sérülések vizsgálatakor azzal is kell számolni, hogy sok esetben nem egyszeri, elszigetelt

sérülésről van szó, hanem gyakran olyan a sérülés jellege, hogy bizonyos időszakonként

megismétlődhet, újra kialakulhat. Fuller és társai azt javasolják, hogy az ismétlődő sérüléseket

két csoportra kell osztani, az egyik a fellángolások okozta panaszok, a másik típus az újabb

sérülés kialakulása. (Fuller és mtsai, 2007)

2.3. A sportsérülések megelőzésének fontossága

Nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyermekek kórházi kezelést igénylő sérülésének

egyharmada sporttevékenység következtében alakult ki. Egy skandináv vizsgálatban azt

9

tapasztalták, hogy minden hatodik orvosi ellátást igénylő sérülés, sportolás közben jött

létre.(Bahr és mtsai., 2002). Természetesen a sérülések kockázata különböző képet mutat a

különböző sportágak tekintetében. Míg a kézilabda játékosok átlagosan minden 10. meccsen

addig a röplabdázók átlagosan csak minden 100. meccsen szenvednek el sérülést. Szerencsére

ezek a sérülések nem minden esetben súlyosak, az esetek felénél egyszerű ellátást igényelnek,

és a játékos folytathatja a mérkőzést. (Junge és mtsai.,2006). Mindazonáltal, ha a sérülések

súlyosságát tekintjük, egy angol vizsgálat kimutatta, hogy a teljes kockázati mutató a

hivatásos labdarugók körében a sérülések tekintetében elfogadhatatlanul magas. Közel

ezerszerese a kiemelten nagy sérüléssel rendelkező foglalkozásokkal összehasonlítva.

(Drawer, Fuller, 2002) Bár a labdarúgás és kézilabda a legnagyobb arányban mutat sérülést a

csapatsportok körében, de vannak még ezektől is kockázatosabb sportágak, ahol a sérülés

mértéke lényegesen magasabb, például, jégkorong vagy az amerikai futball, a rögbi, és

ausztrál futball. (Junge és mtsai.,2006).

Néhány sérüléstípus, mint például a súlyos fej és térdsérülések leggyakrabban az alpesi síelők

és snowboardozók körében jellemző, ahol közel egy tizede a fejsérüléseknek halálhoz vezet.

Más sportágyak esetében is találkozunk súlyos fejsérülésekkel, például a futball sérülések 4-

22%-os gyakoriságot mutatnak ennek a típusú sérülésnek az elszenvedése tekintetében.

(Andersen és mtsai.,2004) Bár általában a legtöbb sportoló csak kezelést nem igénylő és

maradandó károsodással nem járó fejsérülést, legtöbbször enyhe agyrázkódást szokott

elszenvedni, de ezek a relatíve nem súlyos fejsérülések hosszútávon hozzájárulnak a sportolók

kognitív képességeinek romlásához.

A 15-20 éves labdajátékot játszó fiatal sportolók körében a térd elülső keresztszalag sérülései

fordulnak elő a legnagyobb gyakorisággal. Ez a sérülés három- ötször magasabb a nők

körében összehasonlítva a férfiak sérüléseivel. (Griffin és mtsai., 2006). Bár a térd lágyrész

sérüléseinek esetében a rekonstrukciós műtéteket olyan tökéletesre fejlesztették, hogy a

statisztikai adatok szerint, ezek a sportolók tovább aktívak maradnak összehasonlítva az

egészséges társaikkal, a magas színvonalú operatív és rehabilitációs ellátás ellenére az

ízületek degeneratív elváltozásai sokkal korábban megjelennek náluk. Ezért is nagyon fontos,

hogy a sérülések megelőzésére sokkal nagyobb hangsúlyt fektessünk, mert a gyógyítás már

10

egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb körültekintés mellett is, tökéletes eredményre

vezet.

3. A sportsérülések megelőzésének általános irányelvei

A sérülések megelőzésének a sportban számos előnye van. Idetartozik, hogy az egyéneknek

jobb lesz az egészségi állapota, valamint, hogy hosszabb ideig lesznek képesek megőrizni a

fizikai aktivitásukat és az önállóságukat. Mindezek csökkentik az érintettek, a

sportszervezetek, az egészségügyi ellátórendszer és nem utolsó sorban a társadalom anyagi

terheit. Ezek a nyilvánvaló előnyök jelentősen ösztönzik a sportolókat a sérülések

megelőzésére, de rajtuk kívül még szintén inspirálólag hat az edzőkre, de magára a

sportszervezetre, a csapatok vezetőire is.

A megelőzés három nagy csoportra osztható:

1. elsődleges (primer),

2. másodlagos (szekunder)

3. harmadlagos (tercier).

Elsődleges megelőzés: A cél, az elsődleges megelőzés, a legtöbb prevenciós tevékenység

során. Ha megelőzésről van szó leginkább mindenki erre a típusú megelőzésre gondol, azaz

hogy valójában elkerülje a sérülést. Például, hogy mindenki viseljen boka rögzítőt, és ha

ezáltal el tudták kerülni a sérülést, a megelőző tevékenységet sikeresnek mondhatják.

Másodlagos megelőzés: Ez abban különbözik az elsődleges szinttől, hogy itt a fő hangsúly a

korai diagnózis felállításán és a megfelelően hatékony kezelésen van, egy egyszeri sérülést

követően. Tehát itt az a cél, hogy a megtörtént sérülést minél tökéletesebben sikerüljön

helyreállítani, és a lehető legkisebb korlátozottságot okozza a sportoló számára a további

sporttevékenysége során.

Harmadlagos megelőzés: Ez már a valódi rehabilitációs folyamat. Itt a cél, hogy javítsa vagy

csökkentse a kialakult fogyatékosságot, ami az alapsérülés következménye. Például ha

11

valakinek volt egy bokaficama, ez után rendszeresen speciális tréningre kell járnia,

bokarögzítőt kell viselnie és csak fokozatosan térhet vissza a sportmozgásokhoz.

3.1.Kockázati tényezők

Bár minden sportoló rendelkezik olyan tulajdonságokkal vagy jellemzőkkel, ami a sérülés

kialakulását okozhatja, valójában azonban mégis maguk az egyének tekinthetők a legnagyobb

kockázati tényezőnek, leginkább ők növelik az esélyét a sérülés bekövetkezésének.

Ugyanakkor a kockázatértékelés nagyon bonyolult, mivel a sportban a legtöbb sérülés nem

egy okra vezethető vissza, kialakulásukat legtöbbször több tényező együttes fennállása

okozza. A kockázati tényező általában része más tényezőknek, és együttesen hozzák létre a

sérülést, de előfordul olyan eset is, amikor egy specifikus tényező szükséges a sérülés

létrejöttéhez, a nélkül nem alakul ki a probléma. (Meeuwisse és mtsai., 2007) Például egy laza

vállízület önmagában kockázatot jelent a ficam kialakulására, de ha nincs extrém terhelésnek

kitéve, vagy nem végez az egyén olyan irányú mozdulatot, ami a humerus fejét kifordítja a

vápából, nem feltétlenül jön létre a ficam. Sok fiatal nőnél találkozunk laza kötőszövettel és

laza ízületi szalagrendszerrel, de csak ritkán jellemző ezeknél a nőknél a vállízületi ficam

kialakulása, legtöbbször extrém mozdulat vagy terhelés váltja ki. Tehát a belső faktor (laza

szöveti rendszer) prediszponálja a sportolót a sérülésre, azaz hajlamosítja, de kell hozzá egy

külső erő vagy hatás, amit legtöbbször maga az egyén vált ki (pl. elesik) és ilyenkor már

védtelen a sérülés ellen.

Még ezek együttes jelenléte sem minden esetben hozza létre a sérülést, még ilyenkor is

elkerülhető lenne, de van amikor mindezek mellett még a környezeti hatások is felelősek a

sérülés kialakulásáért, például az esős időjárás, a rossz, csúszós padlózat, stb.

3.2. A sérülések okai

Van néhány eset, amikor a belső tényező jelen van, de magát a sérülést mégsem ez okozza.

Körültekintőnek kell lenni a sérülés okának meghatározásakor, mert a tévesen megállapított

ok megszüntetése, például egy feleslegesen elvégzett műtéti beavatkozás, nagy terhelés a

sportolóra mind fizikailag, mind akár anyagilag, és mégsem fogja megelőzni az újabb

12

sérülést. Vannak olyan sérülések, amelyek okai jól azonosíthatóak, például a

sporttevékenység során az ellenféltől kapott erős rúgás, vagy egy esés okozta külső

erőbehatás, aminek következtében kialakulhat az izomzat zúzódása, vagy más lágyrész

sérülése. Ezek az úgynevezett makro-traumás sérülések, és ezeket a típusú sérüléseket külső

tényező váltja ki. (Meeuwisse és mtsai., 2007) Az extrinsic és az intrinsic hatások együttes

jelenléte komplexen befolyásolja a sérülés létrejöttét, sőt más kiváltó tényezők is felelősek

lehetnek a kialakulásért. Ezeknek a különféle hatásoknak, a belső, a külső és a környezeti

okoknak az egymást befolyásoló kapcsolatát Meeuwisse és munkacsoportja vizsgálta és az

általuk talált összefüggéseket az 1. ábrán láthatjuk. Az ábra jól szemlélteti, hogy a sérülések

oka, vagy helyesebben okai, sokkal komplexebbek, mint hogy egy eseményben, vagy egy

tényezőben meghatározzuk, leginkább láncszerű egymásra épülés jellemzi őket. Éppen ezért

az ellenük való védekezés, a sérülések megelőzése sem valósítható meg egy lépésben, egy

tényező eliminálásával.

13

1. ábra A sérülést kiváltó tényezők komplex hatásának folyamata

3.3. A kockázati tényezők befolyásolhatósága

Abban az esetben, ha azonosítani tudunk egy okot a sérülés kialakulásnál, meg kell próbálni

azt a tényezőt megváltoztatni. Például ha gyenge volt az izomzat, azt meg lehet erősíteni, ha

rossz a propriocepció, a koordinációs képesség, azt lehet fejleszteni, ha rugalmatlan a szalag

vagy az ín, azt lehet nyújtani, stb. Bár ezek intrinsic faktorok, de mégis változtathatók és

változtatni is kell őket a sérülés kockázatának csökkentése érdekében. Emellett, a

sporttevékenység körülményeit, a pálya padozatát (pl. a műfű, a beton, a salak, stb.) szintén

lehet változtatni. A játékosok magatartását, a játékvezető hozzáállását, az edző módszereit

lehet befolyásolni, ha nem is egyszerűen, de a megfelelő módszert megtalálva megoldható

probléma. Így azt mondhatjuk, hogy számos rizikótényező egyszerűen kiküszöbölhető. Ha

megfelelő kockázatmentes pályán dolgozunk, ha jó minőségű és szakszerű felszerelést és

védőeszközöket használunk, megelőzhetjük a sérülés kialakulását.

Belső tényezők: Életkor

Nem

BMI

Fizikai állapot

Egészségi állapot

(korábbi sérülések)

Anatómiai felépítés

Sérülésre

hajlamos sportoló

Sérülésre

fogékony sportoló Sérülés

Külső kockázati tényezők:

Human faktor (csapat, ellenfél, team, stb.)

Védőeszközök

Sportoláshoz használt eszközözk

Felbujtás esetén:

Játék szituáció

Biomechanikai jellemzők (erőhatások)

Ellenfél, csapattag viselkedése

14

Vannak viszont olyan faktorok, amin nem lehet változtatni, az életkor, a nem, stb. normál

esetben nem változtathatók. (Jelen tanulmányban eltekintünk az extra beavatkozások

lehetőségétől, pl. a nemi jellegek befolyásolásától.)

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezeknél az úgynevezett nem befolyásolható tényezőknél

is van megelőzési lehetőség. Ismerve azt a tényt, hogy bizonyos sportágakban az elülső

keresztszalag (ACL) sérülések gyakorisága a nők esetében 4-6-szor nagyobb a férfiakhoz

viszonyítva, ezért ezeknek a veszélyeztetett csoportoknak lehet szervezni speciális

szalagerősítő tréninget, amivel kiküszöbölhető, vagy csökkenthető az ilyen típusú sérülések

kialakulása. (Bahr, Engebretsen, 2011.b)

3.4. A sérülés mechanizmusa

Bizonyos estekben a sérülés megelőzése nem a kockázati tényező kiküszöbölésével érhető el,

hanem a sérülés mechanizmusában kell az okot keresni. Például olyan sportoknál, ahol a játék

technikájából adódóan kell sérülésektől tartani. (Bahr, Krosshaug, 2005) Tipikus sérülési

mechanizmus, amikor a futballozás közben mind a véd, mind pedig a támadó egyszerre ugrik

fel, hogy a labdát fejjel továbbítsa. A cél, mindkét játékosnál ugyanaz, a labda, mindketten

teljes erőből ugranak fel és teljes erőből próbálnak a labdába fejelni. Sokszor azonban vagy

nem találják el a labdát, vagy annak ellenére, hogy sikerül a labdát megütniük, ők maguk is

összeütköznek fejjel, így okozva könnyebb vagy súlyosabb sérülést egymásnak. Ebben az

esetben, ez nem tekinthető sem belső, sem külső faktornak a sérülés létrejötte szempontjából

nem lehet előre felkészülni rá, nem lehet kiküszöbölni, megelőzni. Az ok jelen esetben a játék

mechanizmusa, az ütközések, a mozgás biomechanikája. Az ilyen típusú sérülések

megelőzése érdekében el lehetne gondolkodni azon, hogy nem kellene-e fejvédőben játszani a

futballt? De ugyanilyen ütközési mechanizmus kiválthat kartörést, vagy bármilyen más

jellegű vállsérülést. Akkor a teljes felső végtagra védőfelszerelés kellene, hasonlóan a

lábszárvédőhöz? Természetesen nem, hiszen egy ilyen védőeszközökkel felszerelt futballista

akkor hogyan felelne meg a játék elvárásainak és kihívásainak. A megelőzés lehetősége ilyen

esetekben a szabályozás és a szabályok betarttatásán alapszik. Korlátozni kell a test-test

15

érintkezéseket, és amennyiben ez mégis megtörténik, szigorúan kell büntetni. Így lehet

elkerülni a súlyosabb sérülések létrejöttét.

Emellett fontos a modern technikai eszközöket kihasználva, a mérkőzést befejezve, vagy az új

küzdelemre való felkészülés során, kielemezni a sérülésekről készült videofelvételeket,

pontosan azonosítva a sérüléshez vezető játékmechanizmust, és ennek alapján kigyakorolni

olyan mozdulatokat, ami segíthet ezek elkerülésében. Felugrások, dőlések, ütközések és

esések speciális, sérülésmentes technikáját kell tanulni, gyakorolni.

3.5. Megelőző módszerek és programok kialakítása, kifejlesztése

A megfelelő sérülés megelőzés akkor valósítható meg, ha a sérülés kialakulásához vezető

láncolat minden elemét alaposan megvizsgáljuk, és a szakaszoknak megfelelő intervenciós

intézkedéseket vezetünk be.

3.5.1. Haddon Matrix paradigma

William Haddon által a ’70-es években kifejlesztett nézetek a sérülések megelőzésére, a

szakirodalomban csak Haddon Matrix néven terjedtek el. Ez a stratégia elsősorban a motoros

ütközések okozta sérülések menedzselésére lett kialakítva, és innen került adaptálásra a

sportsérülések megelőzésére szolgáló intézkedések kialakítása céljából. Eszerint, a

sérülésmegelőző mátrixnak két dimenziója van: az egyik, arra vonatkozik, hogy az

intézkedést úgy kell tervezni, hogy alkalmas legyen a balesetek elkerülésére, ezek az un.

„pre-crash”intézkedések, továbbá alkalmas legyen a sérülések elkerülésére akkor is, ha

megtörténik a baleset, ezek az „összeomlás” intézkedések, a harmadik cél pedig

minimalizálni a baleset következményeit, ezek az ún. „post-crash” intézkedések. A másik

dimenzió arra vonatkozik, hogy az intézkedésnek meg kell célozni az egyént, a környezetet

vagy a használt eszközöket. (van Mechelen és mtsai. 1992.)

16

Pre-crash (sérülés előtti) intézkedések:

1. Egyéni tényezők: arra vonatkoznak, hogy kifejlesszék azt a képességét a sportolónak,

hogy a potenciálisan sérüléssel járó helyzetekben is meg tudja előzni a sérülés

kialakulását. Például adekvát, sportspecifikus fizikai tréninget végeztetnek vele,

fejlesztik az ügyességét, javítják a neuromuszkuláris kontrollját és megtanítják

azoknak a helyzeteknek az elkerülésére, amelyekben könnyen sérülhet.

Pszichoszociális változókat azonosíthatnak annak érdekében, befolyásolják a sportoló

mentális állapotát. Továbbá sportágspecifikus szűrésekkel megállapíthatják a sportoló

legfőbb kockázati tényezőit, és ennek alapján még a részvétel előtt befolyásolhatják

azokat.

2. Környezeti tényezők: Ideálisan változtathatják a játéktér, a padlózat csúszási

együtthatóját. Ha túl csúszós, elesésekhez vezet, ellenkező esetben csavarásos

sérüléseket okozhat az alsó végtagon.

3. Eszközök: Megfelelő cipő viselése úgy az ideális tapadási együttható szempontjából,

mint akár az időjárási tényezők szempontjából.

Mindezek az intézkedések azt szolgálják, hogy azokat a kockázati tényezőket, amiket előre

lehet látni minél jobban kiküszöböljék. Ez az igazi sérülés megelőzés vagy más néven primer

prevenció. Ezt követik az összeomlás intézkedések, melynek során olyan technikát dolgoznak

ki, hogy ha már létrejött a potenciálisan károsító helyzet, ilyen körülmények között is

megvédjék a sportolót a sérülések kialakulásától.

Cresh (sérülés) intézkedések:

1. Egyéni tényezők: Ezek az intézkedések arra összpontosítanak, hogy segítsék a

sportolókat abban, hogy a baleseteket és az eséseket okozó külső erőbehatásoknak

képesek legyenek ellenállni. Például ha az ellenfél vagy akár a saját csapattárs meglöki

vagy nekiesik. Ennek érdekében izomerősítő, rugalmasságot fokozó tréningeket

végeztethetnek vagy esést tanító technikákat gyakoroltathatnak a sportolókkal.

17

2. Környezeti tényezők: Például biztonsági háló alkalmazása az eséssel járó sportok

esetében, vagy megfelelően rugalmas szőnyeg alkalmazása a tornászok sérüléseinek

megelőzésére, ha már leesett a korlátról vagy a lóról.

3. Eszközök: Számos eszköz alkalmazható a sérülés kivédésére az összeomlási

szakaszban: fejvédők, fogszabályozók, védőszemüvegek, sípcsontvédők, stb.

Post-crash (sérülés utáni) intézkedések: Az ebben a szakaszban történő intézkedéseknek az a

célja, hogy minimálisra csökkentsék a sérülésekből adódó károsodásokat és megelőzzék az

újrasérüléseket. Fontos intézkedések a megfelelő orvosi szolgáltatások a sporteseményeken.

Egyéni tényező lehet a sportolók és az edzők felkészítése illetve kiképzése az elsődleges (on-

field) elsősegélynyújtásra. A súlyos sérüléseket szenvedők számára adekvát, magas

színvonalú rehabilitációs program biztosítása, a sportba való mielőbbi visszatérés érdekében.

(Bahr, Engebretsen, 2011.c)

3.5.2. Aktív és passzív intézkedések

A sérülés-megelőzés intézkedéseit csoportosíthatjuk olyan módon, hogy aktív és passzív

intézkedések. A Haddon Matrix esetében például a biztonsági öv, vagy a légzsák passzív

intézkedések. A sportolókra adaptálva ezt az elvet, passzív intézkedésnek tekintjük például a

védősisakot, amit a jéghokisoknak, a profi sízőknek vagy kerékpározóknak kötelező

viselniük, szemben a hobbi sízőkkel, snowbordozókkal vagy kerékpárosokkal. Ennek ellenére

gyakran ők is viselik a sérülések megelőzése érdekében. Ez utóbbi esetben a védősisak

viselése már aktív intézkedésnek számít, mivel ezt felvilágosítással, oktatással és helyes

szokások kialakításával lehet elérni. Fontos megjegyezni, hogy ezek a megkülönböztetések

nem csupán besorolások, ezeknek közvetlen, gyakorlati jelentősége van. Történetileg

visszatekintve megállapítható, hogy a passzív megközelítés, ahol van erre lehetőség, szemmel

láthatólag sikeresebb eredményt hozott a megelőzésben a sport területén kívül, például a

közlekedésbiztonság területén. Megállapítható, hogy ugyan ez a helyzet a sport tekintetében

is, ahol nagy hagyománya van a biztonsági berendezések és előírások kötelező

alkalmazásának a sport helyszínein.

18

3.6. Sérülésmegelőző programok végrehajtása

Miután kialakítottuk a sérülésmegelőző programot, fontos a folyamatos fejlesztése, és a

hatékonyságának a vizsgálata működés közben.(Finch, 2006) Ellenőrizni kell a

hatékonyságát, melyet megfelelően előkészített és ellenőrzött kutatás formájában kell

megvalósítani. Előfordulhat, hogy nem megfelelő az intézkedés hatékonysága, például olyan

közösségekben ahol nem fordítanak elég figyelmet a program megvalósítására és

ellenőrzésére. Ez hasonlóan működik, mint például a gyógyszerek hatékonyságának a

vizsgálata. Ha a beteg nem tartja be pontosan a szedésre vonatkozó utasításokat, túl lazán

értelmezi azokat, sokkal nagyobb eséllyel jelennek meg nála a mellékhatások. A sport

esetében hasonlóan elmondható, hogy jelentősen befolyásolja az intézkedések hatékonyságát

az adott csoport viselkedéskultúrája, a történelmi előítéletek vagy bizonyos attitűdök. Ezek

lehetnek ösztönzőek, de lehetnek akadályozó tényezői is a megelőző intézkedések hatékony

megvalósulásának. Tanulságos példája ennek a jelenségnek egy korábbi eset: A kerékpárosok

körében bevezetett bukósisak viselése kezdetben több esetben is ellenállásba ütközött, mert

bár elismerték, hogy megvédi a sportolót a súlyos fejsérülésektől, de többen aggályukat

fejezték ki amiatt, hogy bizonyos esetekben egyes eséseknél a nyakcsigolya sérüléséhez

vezethet.

Ezért a sérülésmegelőző intézkedéseknél több szempontot is figyelembe kell venni, nem csak

a sérülés biomechanikáját vagy a sajátos környezetet. Jellemző, hogy ha egy intézkedés

biológiailag indokolt, de nem adaptáljuk a sportos környezethez, kevés a remény rá, hogy

sikeresen bevezessük, és hogy hosszú távon hatékonyan működtessük.

3.7. A kockázatkezelés alapelvei

A kockázatkezelés egy átfogó folyamat, mely magában foglalja a kockázat azonosítását, az

adatok értékelését és az ellenőrzés fázisait. Ezt lehet kezelni a sporton belül, de azon túl is.

Fontos szintek ebben a folyamatban a politika, a közigazgatás, maga a csapat és természetesen

az egyén, a sportot űző személy.

19

Korábbi kutatások a legtöbb sportágban állapítottak meg sérülést okozó kockázatokat. Ez a

folyamat legtöbbször elég általános volt, például megállapították, hogy a kontaktsportok

esetében, a résztvevők gyakran szenvednek fejsérüléseket. A kockázatkezelés egy sokkal

összetettebb folyamat a sportolókat és a csapattagokat veszélyeztető kockázatok és veszélyek

egyszerű felmérésénél vagy becslésénél.

20

A kockázatok felügyelése, az a folyamat, amikor azonosítják és megoldásokat biztosítanak az

azonosított veszélyek és következményeik kezelésére. Erre több lehetőséget lehet alkalmazni:

1. Megszünteti, vagy eltávolítja a veszélyt

2. Megtartja a kockázati tényezőt, de valamilyen módon kezeli

3. Megfelelő szervezés

4. Megfelelő biztosítás

A sportban legtöbbször nincs lehetőség a kockázati tényező teljes eltávolítására. Például, ha

egy csapat úgy dönt, hogy részt vesz a versenyen, és a veszély eltávolításának nincs realitása,

így a meglévő kockázati tényezők kezelésén és a megfelelő biztosításon lesz a hangsúly. Ha

ugyanis esetleg az időjárási viszonyok adják a sérülés forrását, akkor fel kell rá készülni, hogy

adott viszonyok között milyen sérülésekre lehet számítani és megfelelően elő kell készíteni a

várható sérülés ellátását. Ha a futball mérkőzés esőben fog zajlani, és várhatóan csúszós lesz a

pálya, akkor olyan cipőt kell biztosítani a játékosoknak, ami a legnagyobb stabilitást adja

majd játék közben, sőt a kisebb orvosi ellátást igénylő sérülések gyors és biztonságos ellátását

is biztosítani kell majd mérkőzés közben, tehát megfelelő egészségügyi ellátó személyzetet

kell szervezni a mérkőzés idejére. Amint a példából látható, a sérülések menedzselése a

kockázati tényezők és azok következményeinek kezelésén alapszik. Számos sportágban, már

jól ismertek a várható sérülések, melyeknek elkerülésére nincs igazán mód, ezért az

energiákat a megfelelő orvosi ellátás és rehabilitációs folyamat szervezésére fordítják inkább.

Ezeknél az eseteknél a kockázat kezelés a következő módon történik:

1. Megvizsgálják az elmúlt szezonban történt sérüléseket (körülmények, gyakoriság,

stb.)

2. Megnézik, hogy hogyan alakult a játékosok visszatérése a versenyhez a sérüléseket

követően

3. Átnézik a szakirodalom által leírt leggyakoribb sérüléseket az adott sportágban.

A sérülést okozó kockázatok felderítése után történhet meg a kockázatértékelés az egyén vagy

a csapat szempontjából, majd ideális esetben ez képezi az alapját kockázatkezelési stratégia

kialakításának, mely minden esetben a klub vagy a csapat feladata.

21

Ezt követően nagyon fontos része a sérülés megelőzésnek a csapaton belüli és a csapatok

közötti egyeztetés és megfelelő konszenzus kialakítása. A megfelelő egyeztetésen túl, fontos

az aktuális protokollok kialakítása és azok betartása, az egyeztetés szerinti eszközhasználat

(védőeszközök, pályabiztosítások, stb.), és a megfelelő egészségügyi személyzet és az általuk

biztosított ellátás.

4. Sérülések megelőzése testtájanként

4.1. Bokasérülések megelőzése

A bokasérülések 85%-a az oldalsó szalagokat érinti, melyek leggyakrabban rándulásos

mechanizmusú sérülések. A krónikus sérülések is gyakran kapcsolatba hozhatók a az akut

bokarándulások következményeivel vagy a környező lágyrészek túlterheléséből adódó

problémákkal.

Az oldalsó szalagok nagyon fontosak, hiszen ezek biztosítják a boka ízület stabilitását. Ha

megfelelően működnek, megvédik a bokát az extrém mozdulatoktól, úgy mint például a

túlzott csavaró vagy forduló mozdulattól. Ezek azok a bokamozdulatok, amelyek a

leggyakrabban okoznak rándulás jellegű sérülést a boka ízületben. Ez okozza a boka szalagok

túlzott megnyúlását egy abnormális helyzetben, ami egy vagy akár több szalag szakadásához

is vezethet. Ez a sérülés jellemző a küzdősportok, a beltéri sportok és a nagy ugrással járó

sportok esetében. Becslések szerint az akut röplabda sérülések fele bokasérülés.

4.1.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

Az 1. táblázat mutatja a beavatkozási lehetőségeket a sérülésmegelőző mátrix alapján

bokarándulások esetén:

22

1. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló Proprioceptív

képességek javítása

Proprioceptív

képességek javítása

Szerep Játékban pozíció

cseréje

Eszközök Külső boka

támogatás

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

A játékképességek fejlesztése: pl.: röplabdázók esetében speciális felugrási és talajfogási

technikák tanítása, a játék során, minél kevesebbet tartózkodjon az ütközési zónában. Fontos

minél fiatalabb korban elkezdeni a tanítást, mert úgy könnyebben rögzül az új mozgási

mechanizmus.

Egyensúlyozó tréning: a proprioceptív képességek fejlesztése eszközökkel (Balance board,

puha párna jellegű eszközök, pl. Stability trainer stb.) és eszközök nélkül (gyakorlatok egy

lábon állva).

Külső segítség az ízületnek: a Tape szalag használata. Támogatja az ízületet, fokozza a

stabilitást, segíti a szalagok funkcionális képességét. Speciális brace használata, célja hasonló

a Tape szalaghoz. Típusai: Bokarögzítő zokni (nem a stabilitást fokozzák, hanem inkább

kompresszív hatásúak; non-rigid; semi-rigid.

23

4.1.2. Gyakorlatok:

Egy lábon állunk, az ép lábat térdben felhúzva egyensúlyozunk. Naponta 6-8 alkalommal

ismételjük. Amennyiben sikerül ezt a helyzetet 1 percig megtartani, léphetünk a következő

szintre.

A 4. szint elérése után várhatóan visszanyertük eredeti bokaízületi propriocepciót.

1. szint: karok nyújtva a test mellett, szemek nyitva

2. szint: karok keresztezve a test előtt, szemek nyitva

3. szint: karok nyújtva a test mellett, szemek csukva

4. szint: karok keresztezve a test előtt, szemek csukva

A gyakorlatot haladó szinten úgy végezzük, hogy láb alá kispárnát vagy 4-8 rétegben

összehajtogatott plédet vagy vastag szivacsot teszünk. Ezzel elérve az instabil felületet.

Romberg-gyakorlat: A gyakorlat kivitelezése hasonló az előzőhöz, csak nem egy lábon

állunk, hanem egymás elé egy vonalba helyezzük el a két lábunkat (a gyakorlat könnyen és

eredményesen végezhető például a szobánk küszöbén állva). Egyik alkalommal a jobb láb van

elől, majd a bal. 1 percig tartjuk a helyzetet. A 4. szint elérése a cél.

A gyakorlatot haladó szinten úgy végezzük, hogy lábunk alá kispárnát vagy 4-8 rétegben

összehajtogatott plédet teszünk.

Csukott szemmel páros lábon lábujjhegyre állunk és ezt tartjuk 2 percig. Ugyanúgy lehet

szőnyegen végezni (nehezíteni). Lényege, mint az előbbi gyakorlatoknak.

Y-tréning: A panaszos lábon állva a testünk körül az ábrán látható irányokban elhelyezett

jelzéseket igyekszünk másik lábunk öregujjával megérinteni (csak megérinteni, nem

rátámaszkodni!). A jelzések előbb egészen közel esnek a támasztó lábunkhoz, majd egyensúly

és helyzetérzékelő képességünk fejlődésével egyre távolabb, akár olyan távolságba hogy

azokat már csak a támasztó lábunk rogyasztása árán érhetjük el.

Egyensúlygyakorlatok speciális eszközökkel (Wobbly-board, trambulin/gumiasztal,

egyensúlyozó korong, ülőpárna)

24

4.2. Térd sérülések megelőzése

A leggyakoribb térdsérülések a sporttevékenységek során, az elülső keresztszalag (ACL)

sérülései. Ráadásul ez az a sérülés, ami a legkomolyabban veszélyezteti a sportolót abból a

szempontból is, hogy hosszú időt kell kihagynia a játékból a rehabilitációs folyamat miatt. A

legmagasabb kockázata az ACL sérülésre a női kézilabdázóknak és a futballjátékosoknak van.

A női sportolók 4-6-szor gyakrabban szenvedek ilyen sérülést, mint a hasonló játékot játszó

férfi sportoló társaik. (Bahr, Egebretsen, 2009)

A sérülés mechanizmusát illetően a leggyakoribb a „nem-kontakt” jellegű sérülés. Ennek az

lehet az oka, hogy ezekben a játékokban az ellenfelek között és az alsó végtagot illetően

minimális a testi érintkezés mind a sérülést megelőző mind pedig a sérülés pillanatában.

Gyakori mechanizmus, hogy a sportolót éppen megzavarják a sérülést megelőző időszakban,

az ellenfél meglöki, és bár a játékos meglepődik az őt ért behatástól, de mégis megpróbálja

végigvinni a saját mozdulatát, és ennek következtében alakul ki az alsóvégtag sérülése.

Hasonlóan magas sérülésszámot mutatnak még a síhez kötődő sportok.

4.2.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

A 2. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző

mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a térd ACL-

jének a sérülését.

25

2. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL

védelme érdekében

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló

Nemi adottságok Edzési/játék pozíció Rehabilitáció

BMI Esési technika

alkalmazása

Neuromuszkuláris

funkció helyreállítása

Neuromuszkuláris

egyensúly fejlesztése:

1. Szalag erősítés

2. Comb izom erősítés

3. Egylábas erősítés

4. Törzskontrol

fejlesztés

Körülmények

Padló csúszási feltételek Biztonsági szőnyeg

vagy padlózat

Megfelelő orvosi

ellátás

Játékos szerep

Eszközök

Megfelelő cipő Térdtok Elsősegélynyújtási

eszközök

Tape Jég / hűtés

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

26

4.2.2. Tréning jellemzői

A térd erősítést leginkább a funkcionális gyakorlatok segítségével érhetjük el. Fókuszban a

quadriceps izom kell hogy álljon.

A gyakorlatokat végezhetjük háttal állva a bordásfalnál, labdával a beteg háta mögött. A törzs

egyenes helyzete miatt a combizom erőkarja guggolás során növekszik, így fokozatosan egyre

nagyobb combizom feszítés szükséges, az erő csúcspontja majd a 90 fokos térdszögnél lesz a

legnagyobb. Ebben a helyzetben inkább a a hátsó keresztszalagra ható erők növekednek, míg

az elülső keresztszalag a 0-20 fok közötti flexióban feszül erőteljesebben. Ebben a

testhelyzetben lehet guggolásokat végeztetni is a talajon állva, de itt kapcsolható be az instabil

felszínen is. Ez a gyakorlatsor ilyenkor már a törzs stabilizálását is segíti.

A proprioceptív tréning szintén preventív hatású a térdsérülésekkel szemben, illetve a sérülést

követően pedig kiemelt fontosságú lesz az újrasérülés elkerülése érdekében. A gyakorlatok

beépíthetők az edzéstervbe, de már a bemelegítésbe is. Ráadásul színesebbé teszik a futást, és

emellett jótékonyan hatnak a túlterheléses tünetekre és fokozzák a testtudatosságot és javítják

az egyensúlyérzéket. A proprioceptorok aktiválásának az alapja a változatos talajon, instabil

felületen és/vagy csökkentett alátámasztási felülettel végzett gyakorlatok. Ehhez rengeteg

eszköz használható a különböző keménységű matractól a felfújható párnán és gimnasztikai

labdán át a hintapadig. Az Y-tréning ezekkel kombinálható vagy önmagában is alkalmas a

propriocepció fejlesztésére. A gyakorlatok komplexek, intenzitásuk és nehézségük az

egyénhez és sportághoz igazodik.

A tréning során használhatunk eszközöket is. Az instabil terápiás eszközök speciálisan az

egyensúlyozás, poszturális stabilitás, propriocepció és koordináció fejlesztésének eszközei. A

sok esetben elgyengült poszturális izmok fokozott aktivitást mutatnak az eszközök használata

során. Manapság már számos eszköz áll a szakemberek rendelkezésére, melyekkel a

propriocepció és a koordináció, ezen keresztül pedig az egyensúlyozás, poszturális stabilitás

fejleszthető. Ilyen eszköz az óriás gimnasztikai labda, a billenő pad, az egyensúlyozó korong,

a flexi-stick, a gumiszalag, a soft ball, a stabilitás tréner és az MBT lábbeli is.

27

Mindezekre igen nagy szükségünk van a mindennapi aktivitásunkhoz, hogy váratlan

szituációban is meg tudjuk őrizni testi épségünket. Ehhez az szükséges, hogy az izmok

összehangolt működését egyszerre, egyidejűleg igénybevevő gyakorlatokat végezzünk. Az

instabil eszközök használata pedig pontosan ezt a fajta összetett izommunkát fogja igényelni.

Instabil eszköznek tekinthető minden alkalmatosság, amely gyakorlat közben olyan labilis

testhelyzetet biztosít, mely az egyensúly és a testpozíció aktív és tudatos megtartására

kényszeríti a mozgást, végző személyt.

A stabilitás tréner tulajdonképpen egy nagyméretű gumilabda. A labdával számtalan

mozgásforma létrehozható, játékszerként, óriás gimnasztikai labdaként is használható, de

funkcióját leginkább ülőbútorként tölti be. A labdán való helyes ülés során a labdában lévő

levegő elvezeti csont-ízületi rendszerünkről a gravitációs erők jó részét, így az nagyrészt teher

mentesül. A hagyományos széken ülés, a gerinc számára folyamatos statikus terhelést jelent, a

hosszas mozdulatlanság a porckorongok szempontjából nem kedvező. Ezzel szemben a

labdán ülve kisebb az alátámasztási felület és a rugalmasság okozta instabilitás állandó,

dinamikus izommunkára készteti a törzs izmait, a csípő, a comb, sőt a lábszár izmait is. A

porckorongok anyagcseréje, mely a csigolyatestek állandó mozgása mellett megfelelő, az

állandó kis elmozdulások és kompenzálások miatt nagyban javul, csökkentve a porckorongok

idő előtti öregedési folyamatait.

Az állandó egyensúlyozás, izmaink állandó koordinálása, folyamatosan frissen tartja

idegrendszerünket, mely növeli a koncentráló képesség idejét, így nagyban javítja a munka

hatékonyságát. Kísérletek támasztják alá, hogy labdán ülve hosszabb ideig tudunk szellemi

munkát végezni teljesítménycsökkenés, kifáradás, koncentrációzavar nélkül. A folyamatos,

szinte észrevétlen rugózás a labdán a központi idegrendszer számára állandó ingert jelent a

testhelyzet és egyensúlyunk megtartása érdekében, de ez az inger az agykérgi éberséget

biztosító területekre is eljut, fokozva ezzel a szellemi munka teljesítményét.

A felhasználó számára a dinamikus stabilizáló tréning megvalósítására a felsoroltak mellett az

MBT lábbeli tűnik a – a befektetett idő és energia tekintetében – leghatékonyabb módszernek.

Ami miatt az instabil lábbeli kiemelkedik az összes többi eszköz közül az, hogy a mindennapi

életbe integrálva, akár napi több órán át is stimulálja az ideg- és izomképleteket, és nem csak

28

egy leszűkített célzott edzés keretében képes kifejteni hatását. Így folyamatosan

megvalósulhat a koordináció, az egyensúly és a funkcionális motoros képességek fejlesztése,

növelése, helyreállítása és megtartása. (Szabó 2009)

4.3 Comb izmok sérüléseinek megelőzése

Ebben a problémakörben elsősorban a comb hátsó oldalán található főbb izmok sérülésére

kell gondolni. Az izmokat közös néven hamstring csoportnak nevezzük. Alkotórészei a

musculus biceps femoris, a musculus semitendinosus és a musculus semimebranosus. Ez a

három izom felelős a csípőízület nyújtásáért és a térd ízület hajlításáért, beidegzésüket a

nervus ischiadicus ideg látja el.

Sérülésük legtöbbször a futással kapcsolatos sportmozgások során következik be, vagy egy

hirtelen gyorsítás, vagy pedig egy maximális erővel végzett sprintelés válthatja ki a hemstring

izmok sérülését. Ez a futó mozgás érintheti a ténylegesen futó sportot végző atlétát, de

ugyanúgy érintett lehet ilyen típusú sérülésben egy futball játékos is. Ezen túl, kialakíthatja az

izmok sérülését olyan mozgás is, amikor nyújtott térd mellett a csípő ízület túlzott hajlítását

végzi a sportoló, pl. táncosok vagy vízisízők esetében találkozhatunk ezzel a jellegzetes

mozgással.

A hamstring izmok sérülése az egyik leggyakoribb sportsérülés a labdarúgással járó sportolók

körében. Sőt, napjainkban kifejezetten megelőzi még a térd sérülésit is gyakoriságát tekintve.

(Hawkins, Fuller, 1999)

A sérülés tipikus jellemzője, hogy futás közben egy hirtelen fellépő fájdalmat érez a sportoló

a comb hátsó felszínén. Ezt követően napokig vagy akár hetekig is kiesik a játékból a sérülés

súlyosságától függően. A fájdalom megakadályozza az izomzat megfelelő működését, a comb

hátsó oldalán nyomásérzékenység jellemző és gyakran zúzódás nyomai láthatóak. A

diagnózis ennek alapján állítják fel, de a pontos állapotát a sérülésnek leggyakrabban MRI

vizsgálattal határozzák meg. Előfordulnak olyan esetek, amikor a fizikai tünetek jelen vannak,

de az MRI vizsgálat nem igazolja a hamstring izomzat sérülését. Ez a kedvezőbb eset, mert

ilyenkor hamarabb visszatérhet a sportoló a játékba, és az újrasérülés veszélye is sokkal

kisebb. Komoly problémát jelent ennél a sérülésnél, a sportból való kiesés. A futballjátékosok

29

általában 17-25 napot hiányoznak a hamstring izmok húzódása miatt, így átlagosan 2-3

hetente nem játszanak a meccseken. Sőt, sokszor ettől több időre is kiesnek a játékból, mert

ennek a sérülésnek a kezelése sok problémával jár. (Verrall és mtsai., 2003)

4.3.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

A 3. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző

mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a combizmok

sérülését.

3. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme

érdekében

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló

Növelni a speciális tréningek

számát ill. arányát

Csökkenteni a

kifáradást

Adekvát rehabilitációs

program

Csökkenteni a kifáradás

esélyét

Azonosítani a sérülésre

hajlamos sportolót

Hamstring izmok erősítése

Növelni az izomcsoport

rugalmasságát

Megfelelő bemelegítés

Környezet Megfelelő padlózat

Eszközök Melegítő nadrág Tape Tape

Speciális térdtok

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

Bár sok információnk van már ennek a sérülésnek a mechanizmusáról, a kezeléséről, de nem

tudunk még eleget a megelőzés lehetőségeiről. További kutatások szükségesek a hatékonyabb

kockázat azonosításhoz. Az minden esetre jól látszik, hogy ez a területe a sportsérüléseknek

30

jelentős változáson megy keresztül, így fontos lesz bevonni a kutatásokba az ellátás során

jelentős szerepet betöltő szakembereket.

4.4. Medencerégió sérüléseinek megelőzése

Ennek a területnek a sérülése elég gyakori, de mégis nehéz diagnosztizálni és kezelni. Ezek a

sérülések is lehetnek akutak, de az akut problémák sokszor válnak krónikussá. A

leggyakoribb megjelenése ezeknek a sérüléseknek a comb adduktor izmainak a területére

lokalizálódik. Az akutan kialakuló fájdalom legtöbbször ezen a területen jelentkezik, de több

esetben átsugárzik a hasizmok irányába. Ezeknek a sérüléseknek a diagnosztizálásakor el kell

különíteni a tüneteket a kezdődő sérvtől, az adduktor izmok problémájától, a hasizmok

húzódásától, csípő ízület eredetű fájdalmaktól (pl. gyulladások, kopások esetleg törés okozta

csípőtáji panaszok) vagy a szeméremcsonthoz társuló problémáktól. A lágyéki sérülések

gyakoriságukat tekintve benne szerepelnek az első hat sérülésben a sportsérülések

tekintetében. A sérülés súlyosságától függően itt is fontos tényező, a játékból való kiesés

időtartama. Ez változó, az egy héttől az egy hónapot is elérheti. Sőt van több sportoló, aki a

krónikussá váló fájdalommal tér vissza a játékba. Így a sportból kiesett időtartam, nem

minden esetben mutatja a sérülés súlyosságát. Ahhoz, hogy megfelelő sérülésmegelőző

stratégiát dolgozunk ki, jól kell ismerni a kockázatokat ennek a sérülésnek a kialakulását

illetően.

4.4.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

A 4. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző

mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a medence régió

sérüléseit.

31

4. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján lágyéki sérülések

esetében

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló

A résztvevők alapos

vizsgálata, a pontos

diagnózis érdekében

Megfelelő

tréningezettségi állapot Kezelés, rehabilitáció

Neuromuszkuláris tréning:

1. Csípő ízület mozgásának

javítása

2. Csípő körüli izmok

erejének javítása

3. Törzs stabilizáló izmok

fejlesztése

Esési, szerelési,

védekezési technikák

alkalmazása

A neuromuszkuláris

állapot helyreállítása

Teljes rehabilitáció a korábbi

sérülés után Védekezési technikák

Szezont megelőző speciális

tréning

Körülmények

Jég vagy fű csúszása Megfelelő játékfelület

(lyuk, vagy jegesedés) Sürgősségi orvosi ellátás

Szerepjátékok

Megfelelő

diagnosztizálási

szakértelem

Rehabilitációs team

Eszközök

Csúszást csökkentő cipő Szorító eszközök Elsősegély felszerelés

Torziót csökkentő

játékfelület

Jég, hűtésre alkalmas

eszköz

Bokát stabilizáló

segédeszköz

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

32

A legbiztosabb módja a sérülés megelőzésnek, ha időben kiszűrjük a sérülésre hajlamos

sportolókat. Ehhez pontos és alapos fizioterápiás vizsgálatra van szükség. Ez fog segíteni

azonosítani a kockázati tényezőket, és ennek bortokában lehet elkészíteni az intézkedési

tervet. Az igazán hatékony megelőzés akkor várható, ha már a szezon előtt megkezdjük a

sport specifikus bevezető edzéseket.

4.4.2. Gyakorlatok

Fit-ball labdával

Kiinduló helyzet:

Ráhasalunk a fitball labdára, a lábszár legyen alátámasztva, térdek nyújtva, tenyerek a talajon

támaszkodnak.

Gyakorlat:

Húzzuk be a térdünket a hasunkhoz, miközben tartjuk az egyensúlyunkat, majd lassan

nyújtsuk ki.

Másik esetben úgy próbáljuk közelíteni a lábat a tenyerek felé, hogy a térdünket nyújtva

tartjuk.

Már a kiinduló helyzet fenntartása is jelentős izomaktivitást igényel szinte minden

vázizomból. A térd behúzásakor a hasizmok, csípőhajlítók aktivitása fokozódik, jelentős a

váll körüli izmok rögzítő szerepe is (pl. m. pectoralis major).

Végezhető úgy is, ha nem tengelyirányban, hashoz húzzuk a térdeket, hanem oldalra. Ilyenkor

a ferde hasizmokat jobban bevonjuk.

Kiinduló helyzet:

Hátonfekvő helyzet, lábakat felhelyezzük a fitball labdára. Karok test mellett.

Gyakorlat:

A farizmok, hasizmok megfeszítése mellett emeljük meg a medencét, a mellkast ne nyomjuk

ki.

33

Lehet ezt lassan is végezni is, medencebillentéssel, -emeléssel kezdve csigolyáról csigolyára

emelve a talajtól, majd lassan visszaengedni.

Jól erősíti a csípőfeszítő izmokat (m. gluteus maximus, ischiocruralis izmok – m.

semitendinosus, m. semimembranosus, m. biceps femoris), emellett a törzsstabilizációs hatása

is jelentős.

Variálhatjuk azzal, ha a kar helyzetét változtatjuk, pl. csak könyökig van alátámasztva a kar,

vagy plafon felé felnyújtva csak a vállövre támaszkodunk.

Kiinduló helyzet:

Hátonfekvő helyzet, lábszárat felhelyezzük a fitball

labdára. Karok test mellett.

Gyakorlat:

A farizmok, hasizmok megfeszítése mellett emeljük meg a medencét, a mellkast ne nyomjuk

ki.

Az ischiocruralis izmok erősítésére kiváló a stabilizáló hatás mellett.

4.5. Derékfájás megelőzése

Az eredményes sportolás érdekében egyre korábbi életkorban kezdik meg a szigorú edzéseket

az élsportolók. Ez viszont a kívánt eredmények mellett, számos káros tényezőt is magában

hordoz. Veszélyes lehet a növekedésben lévő szervezet fejlődésére és korai csont-

izomrendszert érintő betegségek vagy rosszabb esetben torzulások alakulhatnak ki az

egyoldalú és fokozott fizikai terhelés miatt. Az pedig már régóta ismert, hogy a növekedésben

lévő gerinc különösen érzékeny az őt ért traumákra, és ez az érzékenység kifejezetten

erőteljes a kamaszok esetén, akik a serdülőkori hirtelen növekedés fázisában vannak. Az

ebben az időszakban végzett edzések, néhány sportág esetében nagyon megterhelőek lehetnek

a gerinc számára. Ilyen sportok a gimnasztika, a súlyemelés vagy a birkózás. (Baranto és

mtsai., 2006).

34

A gyerekeknél és a serdülőknél megjelenő hátfájás más okokra vezethető vissza, mint a

felnőttkorban tapasztalható. A gyerekeknél megjelenő tünetek, kevésbé elkülönülőek, és a

legritkább esetben van neurológiai érintettség. A gyereknél és a serdülőknél diagnosztizált

hátfájás megértése és körültekintő vizsgálata nagyon fontos, annak érdekében, hogy nehogy

hibás diagnózis szülessen és késedelmesen vagy rossz irányban induljon meg a kezelés. Az

előfordulás tekintetében azt találtuk, hogy a sportsérülések 5-8%-át teszik ki a hát sérülései,

de a derékfájás élsportolók esetében 10-90%-os arányú előfordulást mutat. Nagyon nagy

eltérések mutathatók ki a különböző sportolók között megjelenő hátfájdalmak tekintetében, de

az mindenképpen megállapítható, hogy a panasz előfordulása jóval gyakoribb közöttük, mint

a hasonló korú, nem sportoló fiatalok között. A fiatal sportolók körében megjelenő derékfájás

oka lehet akut mikro-trauma, visszatérő mikro-trauma vagy stressz eredetű. Felnőttek

esetében jellemző, hogy az ágyéki gerinc általában gond nélkül képes elvégezni az extrém

feladatokat, bár a nem megfelelően tréningeztetett sportoló, nagy kockázatnak teszi ki magát a

hátsérülések tekintetében. A derékfájás esetében igen eltérő képet mutat a szakirodalom (1-

85%-os érintettség) és ez is függ az életkortól, a sporttevékenységtől, a nemtől, az edzések

intenzitásától, gyakoriságától és technikájától. Az azonban egyértelműen kimutatható, hogy a

derékfájás gyakorisága szignifikánsan magasabb sportolók körében, mint a hasonló korú nem

sportoló népesség körében. (Bahr és mtsai., 2004).

Csigolyák közötti porckorong degeneráció és csigolya meszesedés a leggyakoribb strukturális

változás sportolók esetében, ami összefüggésbe hozható a derékfájásokkal. Egy másik fontos

tényező még, a hátfájások kialakulásának kockázata szempontjából, hogy milyen hosszú ideje

sportol az illető. Gerinc rendellenességeket az élsportolók körében igen ritkán találhatunk a

serdülőkori hirtelen növekedés időszaka előtt, de azután egyre gyakrabban. (Baranto és

mtsai., 2006).

A gerinc tartó szerkezetét a csigolyák sorozata adja, stabilitását pedig a körülötte

elhelyezkedő izmok biztosítják. Amikor a sportolónak teljesítenie kell, a gerinc a legritkább

esetben stabil. Sőt, éppen ellenkezőleg, gyors egymásutánban kell váltakoznia és az őt ért

kihívásoknak megfelelni.

35

Az ízületek stabilitása és a mobilitása három fontos tényezőtől függ:

1. A passzív szerkezet (csontok, szalagok, ízületi tokok)

2. Aktív szerkezet (izmok)

3. Annak a képessége, hogy sikeresen összehangolja az információkat, és aktiválja az

izmokat a megfelelő működésre (központi és perifériás idegrendszer)

4.5.1. Gyakorlatok

Korábban kevesebb szó esett a bemelegítés fontosságáról - bár minden tréning ezzel a típusú

gyakorlatsorral kell hogy induljon - így most itt egy kicsit részletesebben térünk ki rá.

Bemelegítés nem maradhat el, fel kell készíteni a szervezetet a terhelésre! Járás, futás, bicikli,

vagy, ha már labdán erősítünk, lehet labdán rugózva is bemelegíteni. Mindenképpen olyan

szerrel, amit biztonságosan tud a sportoló használni! Célunk, a bemelegítés során, hogy a

nyugalmi metabolizmust aerob szintre emeljük, fokozzuk a keringést.

Ezután jöhet maga a törzsstabilizáció, mint tréning. A gyakorlatok nehézségi szinteknek

megfelelően vannak felépítve itt is. Minden esetben érdemes először a könnyebb

gyakorlatokkal kezdeni, és ha már az nem jelent kihívást, tovább lehet lépni a következő

szintre. Az összeállítást úgy kell végiggondolni, hogy minden irányból edződjön a törzs

izomzata. A felépítés sorrendje: először a fix helyzetekben tanulja meg a törzs a stabilizációt

és utána lépjünk tovább a vegyes, dinamikusabb gyakorlatokra.

A helyes légzéstechnika teljesítményt fokoz, oxigénnel látja el az izmokat, megadja az ütemét

a gyakorlatoknak. A kilégzésnek nagy jelentősége van a mozdulatok közben, mert támogatja

az izomműködést. A légzés üteme a mozdulat sebességével változik. Lényeges, hogy

folyamatos legyen a levegő vétel, ügyeljünk rá, hogy tréning közben a sportoló ne tartsa

vissza a lélegzetét esetleges koncentrálás céljából. Emellett fontos cél az erősítés, és a

teljesítmény fokozás: természetesen elsősorban a törzsizmok erősítése, illetve a terhelésre

való felkészítése. Továbbá foglalkozunk, a teljesítményfokozással, illetve a maximális erő

növelésével. Ennek érdekében – a kerékpározáson kívül – más erősítő gyakorlatokat is

érdemes végezni. Egy bizonyos szinten túl a maximális erőt igazán hatékonyan csak

erősítéssel lehet fokozni, de – a sérülésveszély miatt is – ez egy szakértelmet és körültekintést

36

igénylő folyamat, óvatosan használjuk a súlyokat valamint körültekintőnek kell lenni az

edzőtermi gyakorlatokkal. Könnyen előfordulhat, hogy több negatív hatását tapasztaljuk egy-

egy önállóan végzett edzőtermi tréningnek, mint amennyit az erősítés szempontjából. Ilyenkor

is fontos lenne a “bázis” erősítése, hiszen a súlyzós gyakorlatoknál – főleg nagy súlyokkal

(szabadsúlyokkal) végzett láberősítéseknél, amit például amatőr sportolóknak szakértői

kontroll nélkül nem is javaslunk – lényeges, hogy olyan alapokkal rendelkezzünk a

törzsizmok terén, hogy ezzel is csökkentsük a sérülésveszélyt! Tehát alsó végtagok

erősítésénél gépeken, vagy súlyokkal, a fontos, hogy ezt is tudatosan, helyesen tegyük!

Igen kényes erősítő gyakorlat lehet a guggolás: gyógytornászként egy olyan szemléletmódot

kell képviseljünk, hogy a lehető legjobban ízület kímélő helyzetben, a leghatékonyabban

eddzük az izmokat. A guggolás kimondottan sérülésveszélyes gyakorlat, ha helytelenül

csinálják. Mielőtt beépítjük az edzésprogramba, nem is a mozgásmintát kell megtanítanunk,

hanem először felmérni, hogy rendelkezik-e a szükséges mobilitással a sportoló a megfelelően

végzett guggolás elsajátításához. Igen gyakori, főleg kerékpárosoknál, hogy nincs meg a

megfelelő mozgáspálya a térdben. A helyes kezdő és véghelyzetet ugyanis csak akkor tudjuk

elérni, ha elég mobil az ízület. A teljes testet használó gyakorlatok megtanulása pedig

összetettebb annál, minthogy leírás és képek alapján például “online” megtanulja bárki, sőt!

Sajnos az edzőtermek többségében a személyi edzők sem minden esetben rendelkeznek a

szükséges felkészültséggel, hogy biztonsággal megóvják a tréningezőket a sérülés

kockázatától.

Összességében elmondható, hogy a guggolás mind az idegrendszer, mind a gerincoszlop, az

ízületek és az izomzat szempontjából is megterhelő mozgásforma, ezért lényeges, hogy a

teljes test pozíciójára, a megfelelő stabilizálásra is figyeljünk a gyakorlatok során. Fontos a

koncentrálás, és csak így szabad rögzülni a gyakorlatoknak. Nagyon fontos, hogy ilyen

gyakorlatok közben abban a pillanatban, hogy bizonytalanságot érez a sportoló a kivitelezés

közben, például befelé mozduló térdek, vagy más instabilitási problémák stb., hiába

terveztünk több ismétlést, azonnal abba kell hagyni a tréninget! Ha fokozni szeretnénk a

terhelést, érdemes tudni, hogy az egylábas guggolás rendkívüli módon nagy izomerőt igényel

és fejleszti az egyensúlyt. Ráadásul jóval nehezebben kivitelezhető és még fejlettebb

37

egyensúlyozó képességeket igénylő az ilyen gyakorlatsor, bár a korábban jelzett szabályok itt

is maximálisan érvényesek minden esetben!

A fokozatosság lépcsőjén a következő lépés a plyometrikus tréning. Ezek gyors, erőteljes

mozgások. A megnyúló, előfeszülő izom, azonnali összehúzódása. Robbanékony erőkifejtés.

Hiába az erő, hiába tudunk nagy súlyokat megmozgatni, ha nincs meg a gyorsaság,

robbanékonyság. Az izmok fáradékonysága az idegrendszer által limitált. Ott fog a

reakciósebesség gyorsulni, ahol jól bejáratott idegpályák vannak. Ennek módjai: felugrások

guggolásból, haránt terpeszből, sprintelések. Saját testsúllyal, maximális tempóval, (tipp: 2-3

sorozat, 8-10 ismétlés számmal (fáradás határozza meg), perces pihenőkkel). Konditermi

edzésének felépítésénél fontos tehát, hogy a maximális erőt fejlesztő gyakorlatokat is

kövessék minden esetben a gyors mozgások. Ezeknek az idegrendszer szempontjából, a

mozgások rögzítésében lesz kiemelkedő szerepük. Érdemek odafigyelni rá, hogy ezek

ugyanolyan fontos részét képezik az edzésnek, mint a maximális erő fejlesztése. A terhelést,

az ismétlésszámokat, a szériákat úgy kell kikalkulálni, hogy ne egy túlterhelt idegrendszerrel

legyünk kénytelenek elvégezni. (Michelberger 2012)

1. Alap támasz gyakorlat

Kiinduló helyzet:

Üljünk hátra a sarkunkhoz és nyújtsuk ki előre a karokat úgy, hogy a könyökünk a

levegőben legyen. innen kilégzéssel induljunk neki a támasz pozíciónak.

Gyakorlat: Támaszkodjunk meg a tenyerünkön úgy, hogy a váll és a csukló egy vonalban

maradjon. Ujjainkat zártuk össze, a csukló ízület megóvása érdekében. Nyújtsuk ki a

lábunkat és tartsuk meg a medencénket a vízszintes vonalában. Hasizmunkat feszítsük

össze a farizmokkal, hasunkat húzzuk be, lábainkat nyissuk csípőszéles terpeszbe és

maradjunk így.

2. Négyütemű, funkcionális szűk fekvőtámasz

Kiinduló helyzet 1-3.ütem: Tegyük le a térdünket úgy, hogy a medence nem esik be

közben! Kilégzéssel toljuk vissza magunkat.

38

Gyakorlat 2-4. ütem: Engedjük le magunkat a talajra. A könyökünket szorítsuk közben a

test mellé. A fenekünket még mindig ne toljuk ki és ne ejtsük le. Belégzéssel engedjük le

magunkat.

Alkartámasz medenceemelés gyakorlat

Akinek érzékeny a csukló ízülete nyugodtan válassza ezt az opciót!

Kiinduló helyzet: Tartsuk meg magunkat stabilan az alkarunkon úgy, hogy a vállunk és a

könyökünk egy vonalban marad. Nyújtsuk ki a lábunkat és feszítsük meg a hasizmokat a

farizmokkal együtt. Köldökünket húzzuk be magunk alá. A fenekünket ne toljuk ki és a

medencénket ne ejtsük be.

Gyakorlat: Emeljük meg egyenes háttal tartva a medencénket belégzéssel, majd engedjük

vissza a vízszintes kiinduló helyzetbe kilégzéssel. Végezzük a mozdulat kontrolláltan és ne

lendületből, kapkodva. Vigyázzunk a derekunkra!

4.5.2. Törzsizom erősítés

Kiinduló helyzet:

Háton fekvésben helyezkedjünk el, lábak talpon, csípő térd hajlítva, ökölnyi távolságban

egymástól. Kezek test mellett, tenyér lefelé néz. Fejtetővel nyújtózunk. A sarkakat helyezzük

ökölnyi távolságba a medencétől.

Gyakorlat: Lassan a hasizom megfeszítésével billentsük a medencét, emeljük el, majd

csigolyáról csigolyára haladva emeljük el az ágyéki, majd az alsó és középső háti szakaszt. A

mellkast ne nyomjuk ki, a nyakunkat ne rövidítsük, lapockákat közelítsük a gerinc felé.

Lassan ellentétes irányban haladva engedjük vissza.

Jól erősíti a csípőfeszítő és a medence körüli izmokat, s a törzsizmokat is.

Talpak alatt puha párna

Kiinduló helyzet:

39

Háton fekvésben helyezkedjünk el, lábak talpon, csípő térd hajlítva, ökölnyi távolságban

egymástól. Kezek test mellett, tenyér lefelé néz vagy kisujjszélen támaszkodik. Fejtetővel

nyújtózunk. A sarkakat helyezzük ökölnyi távolságba a medencétől.

Gyakorlat: Lassan a hasizom megfeszítésével billentsük a medencét, emeljük el, majd

csigolyáról csigolyára haladva emeljük el az ágyéki, majd az alsó és középső háti szakaszt. A

mellkast ne nyomjuk ki, a nyakunkat ne rövidítsük, lapockákat közelítsük a gerinc felé.

Emeljük fel az egyik alsó végtagot hajlítva vagy nyújtva, tartsuk meg, lassan, kontrolláltan

engedjük vissza.

Jól erősíti a csípő feszítő, a medence körüli izmokat, a törzsizmokat.

Fitball labdán

Kiinduló helyzet:

A háti, ágyéki gerinc a labdán támaszkodik. A csípő, térd hajlítva, csípőszéles terpeszben,

talpak a talajon támaszkodnak. A kezek a nyak mögött, a gerinc és a comb közel egyenes.

Gyakorlat:

A hasizom megfeszítésével emelkedjünk meg, az állunkat tartsuk távol a nyakunktól. Közben

végezzünk kilégzést, hogy a hasi nyomásfokozódás ne tevődjön át a gátizmokra erőteljesen.

Stabilizáljunk a medence körüli izmokkal folyamatosan. A könyököket tartsuk szétnyitva.

Lassan engedjük vissza a törzsünket, miközben kontrolláltan nyúlik a hasizom.

Felülről indított egyenes hasizom erősítés (m. rectus femoris).

Kiinduló helyzet:

A háti, ágyéki gerinc a labdán támaszkodik. A csípő, térd hajlítva, csípőszéles terpeszben,

talpak a talajon támaszkodnak. A kezek a nyak mögött, a gerinc és a comb közel egyenes.

Gyakorlat:

A hasizom megfeszítésével emelkedjünk meg, forduljunk el egyik, majd másik oldalra, az

állunkat tartsuk távol a nyakunktól. Közben végezzünk kilégzést, hogy a hasi

40

nyomásfokozódás ne tevődjön át a gátizmokra erőteljesen. Stabilizáljunk a medence körüli

izmokkal folyamatosan. A könyököket tartsuk szétnyitva.

Lassan engedjük vissza a törzsünket, miközben kontrolláltan nyúlik a ferde hasizom.

Felülről indított ferde hasizom-erősítés (m. obliquus externus/internus abdominis).

Háton fekve:

Kiinduló helyzet:

Háton fekve, lapocka alatt softball labda (nem túl feszesre felfújva), lábak talpon, ökölnyi

távolságban egymástól, ujjak a nyak mögött.

Ha tudjuk, engedjük hátra magunkat a labdán.

Gyakorlat:

Emelkedjünk meg vízszintesig az ujjak segítségével, hogy a nyakizmok ne terhelődjenek túl,

majd a hasizmok intenzív munkájával tovább. Az állat tartsuk távol a mellkastól. Közben

végezzünk kilégzést a rekeszizom, gátizom védelmében. Lassan engedjük vissza magunkat.

Végezhetjük a törzs elfordításával is.

Felülről indított egyenes és ferde hasizom-erősítés.

Fenekünk alatt softball labda

Kiinduló helyzet:

Üljünk a softball labdára, majd guruljunk előre rajt, így a keresztcsontunk mögé kerül a labda.

Gyakorlat:

A hasizmot megfeszítve billentsük hátra a medencét, a mellkast tartsuk egyenesen.

végezhetjük ezt gerinccsavarodással összekötve, ilyenkor kézzel nyújtózunk átlósan hátra.

Az egyenes és a ferde hasizom erősítésére alkalmas, az ágyéki gerincet védett helyzetben

tartja.

Kiinduló helyzet:

41

Háton fekvésben helyezkedjünk el, a medencecsont alá helyezzünk egy softball labdát. A

kezeket tegyük ki oldalra, tenyér nézzen lefelé, a csípőt és térdet derékszögben hajlítva

emeljük meg és tartsuk meg.

Ilyenkor a hasizom már izometriásan (izom eredése és tapadása nem változik, de az izom

feszülése jelentős) dolgozik.

Gyakorlat:

Az egyik végtagot stabilan tartva a másikkal végezzünk lassú körzéseket egyik, majd másik

irányba.

A derekat ne feszítsük bele a talajba, fej egyenes.

A hasizmok medence-felöli aktivitására alkalmas, erőteljesen stabilizál, minden hasizmot

megdolgoztat.

Kiinduló helyzet:

Háton fekvésben helyezkedjünk el, a medencecsont alá helyezzünk egy softball labdát. A

kezeket tegyük ki oldalra, tenyér nézzen lefelé, a csípőt és térdet derékszögben hajlítva

emeljük meg és tartsuk meg.

Ilyenkor a hasizom már izometriásan (izom eredése és tapadása nem változik, de az izom

feszülése jelentős) dolgozik.

Gyakorlat:

Az egyik végtagot húzzuk hashoz, miközben a másikat nyújtjuk és közelítjük a talaj felé.

Közben a hasizom erőteljesen működik, stabilizál, bevonva a csípő körüli izmokat is.

(Császárné, 2012)

4.6. Vállsérülések megelőzése

Vállsérüléseket gyakran tapasztalnak a sportolók, okozhatja sérülés, mikrotrauma vagy az

izomzat túlterhelése. Az Egyesült Államokban a sportsérülések közel egy tizedét teszik ki a

váll sérülései. Ezeknek a sérüléseknek a következményeként, a játékosok több mint 9%-a

42

legalább egy alkalommal ki kell hogy hagyjon mérkőzést, 5-6%-a legalább egy hónapig

kénytelen szünetet tartani a versenyzésben, és 10%-uk véglegesen abba kell hagyja az aktív

sportolást. Ezek az adatok azt mutatják, hogy kiemelt jelentősége van a sportsérülések

megelőzésében, a váll sérüléseinek. Nagy számban érintettek a baseball játékosok, a

vízilabdázók, a röplabdázók, a jégkorongozók és a teniszezők. Emellett sok úszás az a sport,

ahol a vállfájdalom annyira elterjedt, hogy az „úszóváll” mint elnevezés egy közismert

fogalom, és ráadásul, sokszor meghatározni sem tudják a hosszan tartó fájdalom okát. Annyi

már bizonyított, hogy minél régebben úszik valaki, annál magasabb a vállfájdalom

megjelenésének a prevalenciája, és az úszás intenzitása és a megtett távolság, csak fokozza ezt

a kockázatot. Ráadásul, az életkor előrehaladtával ez a kockázat csak növekszik. (Caldwell,

Sahrmann, Van Dillen, 2007)

Sajnos, tudományos szempontból nem tudunk túl sokat a vállsérülések okáról, vagy a váll

fájdalmához vezető tényezőkről, így az összegyűjtött kockázati tényezők leginkább csak

elméleti feltevések alapján kerültek a listába, kevésbé az evidenciák alapján.

4.6.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

Az 5. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző

mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a váll sérüléseit.

43

5. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján vállsérülések

védelme érdekében

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló

Biztosítani a vállízület és

a lapocka stabilitását

Esési technikák

alkalmazása

Megfelelő

rehabilitáció

Dobástechnika tanítása

Kerüljük a terhelést,

ha a kar a test mögött

van

Figyeljünk rá, ha a váll

fájdalmas

Csökkenteni az

újfajta

játéktechnikát, ha a

kar tüneteket jelez

Előzzük meg az

eleséseket

Előzzük meg a túl nagy

tömörülést (sok játékos

együtt fut/küzd a labdáért)

Körülmények

Megfelelő játékszabályok

betartása (testkontaktus,

blokkoló kar, stb.)

Puha kerítések,

védőkorlátok

Sürgősségi orvosi

ellátás

Eszközök

Figyeljünk, ha eszközt

cseréltek Vállvédő eszközök

Elsősegélynyújtó

felszerelés

Nyak párnák

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

4.6.2. Gyakorlatok

Vállunk meglehetősen sérülékeny terület. Felkarcsontunkat együttesen több izom tartja a

vállízületi árokban, növelve a csontos elemek nagyobb felszínen való érintkezését. Ez

jelentősen hozzájárul az ízületi stabilitáshoz. Ilyen probléma vizsgálatakor, leginkább a

44

rotátor köpenyt alkotó izmokra kell gondolni, melyek a fent említett módon stabilizálják a

vállízületet. A rotátor köpeny izmainak sérülése komoly funkciózavarhoz vezet, továbbá a

felkarcsont ízületi stabilitása is megszűnik, ezért a prevenciós torna célja ezeknek az

izmoknak az erősítése. A rotátor köpeny izmai közül is kiemelten kezeljük a m.

supraspinatust, mivel a csoport tagjai közül ez sérül meg a leggyakrabban. Korábbi

vizsgálatok azt mutatják, hogy az a legjobb gyakorlat, mely a legjobban képes megdolgoztatni

a supraspinatust, de emellett a legkevésbé terheli a környező izmokat, főleg a deltaizmot.

1. gyakorlat: Oldalfekvésben (az egészséges oldalon): hajlítsuk derékszögig az érintett

kart, és fektessük az oldalunkra. Zárjuk az ujjakat, és végezzünk gyors, rövid le-föl

mozgást az alkarral úgy, hogy enyhe forgatást érjünk el a vállízületben. (csak a

fájdalommentes mozgástartományban) 4x30.

2. gyakorlat: A fent említett ki-be csavarás nagyobb ellenállással szemben 5x30.

3. gyakorlat: Üljünk egyenesen. Szorítsuk össze a lapockákat anélkül, hogy fölhúznánk a

vállainkat. Tartsuk ezt a helyzetet, és közben végezzünk hajító-nyújtó mozgást a

karokkal 30 mp.

4. gyakorlat: Ugyanaz a kiinduló helyzet. Emeljük előre mindkét karunkat anélkül, hogy

a lapockák szétcsúsznának, és a vállak megemelkednének (a fájdalom határig vagy

maximum 90°-ig).

5. gyakorlat: Ülő helyzetben, fogjuk gumiszalagot a kezeinkbe. Hajlított könyökkel

emeljük vállmagasságig a kezeinket, húzzuk szét a szalagot arra törekedve, hogy a

vállakat hátra húzzuk, és zárjuk a lapockákat (lapocka zárás) 3x15.

6. gyakorlat: A fent említett szalagos gyakorlatok. Növeljük az ellenállást és az ismétlés

számot. Ki-be csavarás úgy, hogy a kart oldal irányban 45°-os helyzetig emeljük.

7. gyakorlat: Végezhetünk különböző teherkarú karemeléseket hason fekvő helyzetben:

a. A karok behajlítva úgy, hogy a kezek az ellenoldali lapockát érintsék.

b. A karok behajlítva úgy, hogy a kezek az ellenoldali könyököt fogják.

c. A karok nyújtva a fej mellett.

45

8. gyakorlat: Kulcsoljuk össze hátul a kezeinket a medence magasságában. Húzzuk hátra

a vállakat, zárjuk a lapockákat és nyújtózzunk meg erőteljesen a padló irányába

(közben hátra billentjük a medencét). Tartsuk 10-15 mp-ig. (Knoll, 2010)

4.7. Könyöksérülések megelőzése

A könyök egy komplex csukló ízület. Mozgásai két szabadságfokban tudnak létrejönni:

hajlítás –nyújtás, és az alkar fordításai: szupináció és pronáció. Ez az ízület különleges

szerepet tölt be a sportmozgások során: továbbítja az erőt a test illetve a váll és a kéz között.

Ráadásul a könyökízületnek különleges szerep van a sportolók számára, hiszen

nagymértékben hozzájárul a kéz különböző pozícióinak kivitelezéséhez. Túl nagy erőbehatás

okozhat károsodást ebben az ízületben direkt vagy indirekt formában, vagy esetleg ismétlődő

traumák válthatják ki a sérülését.

Mivel a sportmozgások legtöbbször az alsóvégtaghoz kötődnek így azt várjuk, hogy a könyök

sérülései csak igen ritkán fordulnak elő. Ez így is van, de ne felejtsük el, hogy az ugró

mozgással járó sportoknál gyakoriak az esések, amik viszont akutan megterhelhetik a könyök

ízületet, és kiválthatják a károsodást.

A leggyakoribb sérülési mechanizmus, amikor nyújtott könyök mellett elesik a sportoló és az

esést kivédendő, megtámaszkodik a kezén és ez a fokozott erőbehatás váltja ki a könyököt

alkotó csontok vagy a lágyrészek (szalagok, inak) károsodását. Akut traumás sérülések

jellemzőek a kontakt és az ütközéssel járó sportoknál, az ugrásokat alkalmazó játékoknál és a

nagy sebességgel járó (alpesi sí, gyorskorcsolya, jégkorong, stb.) sportágaknál. Ezek a

sérülések legtöbbször az ízületet alkotó csontok törései vagy az ízület ficama, illetve a

szalagok vagy inak részleges vagy komplett szakadásai.

Más típusú károsodások, az ismétlődő terhelésből adódó gyulladások, szalag rándulások vagy

az úgynevezett fáradásos törések. A krónikus terhelés fokozatosan gyengítheti az ízületet

alkotó struktúrákat, és idővel, még alacsony terhelés is kiválthatja a sérüléseket. Ilyen típusú

károsodásokat okozhatnak az ütővel játszott sporttevékenységek.

46

4.7.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

6. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján könyöksérülések

védelme érdekében

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló

Kéz dominancia Esési technikák

alkalmazása

Összehasonlító rtg

vizsgálat, a

szövődmények

elkerülése érdekében

Dobástechnika tanítása

Megfelelő

rehabilitáció,

kontraktúrák

megelőzése

Fonák technika javítása

Törzs izmok erősítése és a

törzs stabilitás javítása

Optimális vállfunkció

Körülmények Védő játékszabályok

betartása

Párnázott felületek,

melyek elnyelik az

ütések erejét

Eszközök

Megfelelő méretű, és

keménységű ütők

Könyökvédő

eszközök Tape

Tape

Védőeszközök az

újrasérülés

megelőzésére

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

47

4.7.2. Gyakorlatok

A súlyzós karizom erősítő gyakorlatok egy jelentős része otthon is elvégezhető. A karizmok

szabadkezes súlyzókkal történő erősítése és szálkásítása is lehetővé teszi a karizmok arányos

fejlesztését. A könyökízület erősítésére azonban leginkább az alkar izmainak erősítése a

leghatékonyabb módszer.

1. Előreemelés ülő helyzetben

A gyakorlat hatása: Elsősorban a váll elülső és a mellizom felső részére hatásos ez a

gyakorlat, amelyet otthon, kézi súlyzókkal is elvégezhet.

A gyakorlat helyes kivitelezése: fogjon meg két kézi súlyzót, majd üljön le egy székre, vagy

egy magasabb ágy szélére! Az egyik karját kilégzésre enyhén behajlítva emelje fel

vállmagasságig, majd belégzésre lassan engedje vissza, ezután ismételje meg a gyakorlatot a

másik karjával is. Ha szeretné az elülső deltaizmokat még látványosabban formálni, akkor a

súlyzós gyakorlat kivitelezése közben tenyerei ne lefelé, hanem egymással szembe nézzenek!

2. Oldalra emelés ülő helyzetben

A gyakorlat hatása: A váll külső és oldalsó részére van a legnagyobb hatással.

A gyakorlat helyes kivitelezése: fogjon egy-egy kézi súlyzót a kezeibe, majd üljön le egy

székre, vagy egy ágy szélére! A könyöke legyen enyhén behajlítva, és kilégzésre emelje meg

a súlyzókat vállmagasságig! Ezután belégzésre lassan engedje vissza őket a kiinduló

helyzetbe!

3. Bicepszgyakorlat ülő helyzetben

A gyakorlat hatása: a bicepsz edzésére különösen nagy figyelmet fordít mindenki, aki erősítő

edzéseket végez, ez az erő egyik jelképe. Ha valaki ránéz a karjára, akkor a bicepsze

állapotából rögtön le tudja szűrni, hogy végez-e erősítő edzéseket. A bicepszgyakorlatok

valamennyi erősítő edzésben jelen vannak, ennek egyik, szabadkezes súlyzókkal otthon is

végezhető változatát mutatjuk most be.

48

A gyakorlat helyes kivitelezése: üljön le egyenes háttal egy székre, és fogjon kézbe egy-egy

kézi súlyzót, a karjai legyenek nyújtva, leengedve a combjai külső oldalánál. Vegyen egy

mély levegőt, majd kilégzésre hajlítsa be az egyik karját, belégzésre pedig lassan engedje

vissza kiinduló helyzetbe! Ezután tegye meg ugyanezt a másik karjával is, ez számít egy

ismétlésnek.

4. Homlokra engedés

A gyakorlat hatása: a tricepsz izmait erősítő gyakorlat. Érdemes óvatosan, és főleg kezdetben

kisebb súlyzókkal végezni, mert helytelen kivitelezés mellett, vagy túl nagy súlyzókat

emelgetve könnyen megsérülhetnek a könyök és a csukló ízületei a gyakorlat végzése közben.

A gyakorlat helyes kivitelezése: feküdjön hanyatt a földön, és fogjon az egyik kezébe egy kézi

súlyzót! A térdeit húzza fel, a talpai legyenek a talajon. Emelje fel azt karját, amelyikben a

súlyzó van úgy, hogy a karja merőleges legyen a talajra! A másik kezével támassza meg ezt a

karját, a sérülésveszély elkerülése érdekében és a tricepsz sikeres megdolgoztatása

szempontjából nagyon fontos, hogy a súlyzót tartó kar könyöke ne mozdulhasson el. Majd

belégzésre hajlítsa be lassan a súlyzót tartó karját (a kezét a homloka irányába engedje le),

majd kilégzésre nyújtsa ki a karját kiinduló helyzetbe!

Az alkar izmainak célzott erősítése:

1. Csukló gyakorlatok

A gyakorlat hatása: a gyakorlat az alkar belső oldalán lévő hajlítóizmokat veszi igénybe.

A gyakorlat helyes kivitelezése: az alkar a combon nyugodjon úgy, hogy csukló a térdeden

túllógjon. Tenyérrel felfelé megfogjuk a súlyt. A csukló hajlításával billentsük a súlyzót olyan

magasra, amilyen magasra csak tudjuk, majd vissza a kiinduló helyzetbe. Tovább ismételjük a

mozdulatot. Ugyanezt a mozdulatot végezhetjük tenyérrel lefelé fordított helyzetben is,

ilyenkor az alkar feszítő izmai fognak dolgozni.

2. Kézgyakorlatok

A gyakorlat hatása: jól erősítik az alkar izmait a különféle szorító mozgást végző gyakorlatok

49

A gyakorlat helyes kivitelezése: csupán az eszközök megválasztása jelent változatosságot a

gyakorlat illetve a tréning során, a mozgás nem. Ilyenek a gumigyűrű, a rugós alkarerősítő,

vagy a viszonylag modernebb eszköznek számító Powerball. A gyakorlat mindegyik esetben

ugyanaz, az eszköz összenyomása, illetve megszorítása.

4.8. A fej és a nyaki gerinc sérüléseinek megelőzése

A spottevékenységek legtöbbször testi kontaktussal, ütközésekkel, lövésekkel és nagy

sebességű mozgással járnak. Ezek a küzdéstechnikák viszont magukban hordják a a súlyos

nyak és fej sérülések kockázatát. Ezeknek a sérüléseknek a típusai igen tág határok között

mozognak. Kiindulhat az egyszerű arcsérüléstől és mehet egészen a koponyaűri vérzésig,

vagy a nyak esetében járhat enyhe nyak húzódással, de létrejöhet komoly gerincvelő

károsodással járó sérülés is. A nagy különbségek miatt igen nehéz ezeknek a sérüléseknek a

kezelése. Szerencsére a legtöbb sporttal kapcsolatos fej vagy nyak sérülés igen enyhe, de

sajnos előfordulhatnak egészen súlyos károsodással járó sérülések is, így ezek megelőzésének

szükségessége vitathatatlan.

Érdemes megjegyezni, hogy ezek a sérülések sokszor nem is a pályán alakulnak ki. Volt, akit

a jégkorong talált el a nézőtéren és olyan súlyos fejsérülést okozott, hogy belehalt. Néha az

autóversenyek nézői válnak a balestek áldozataivá. Ezek az estek is azt mutatják, hogy a fej-

nyak sérülések megelőzésénél komplex módon kell felépíteni az intervenciós programot.

(Aubry és mtsai., 2002)

Kórlefolyás: A zárt fejsérülések két csoportra oszthatók: elsődleges és másodlagos.

Elsődlegesek azok a sérülések, melyeket külső erő hoz létre és a szövetek deformálódásával

jár, a sérülés pillanatában. Ezek a deformációk okozhatnak csak funkcionális problémát, de

okozhatnak strukturális károsodást is. A sérülés következtében elkezdődhetnek olyan

biokémiai folyamatok, amelyek majd csak a későbbiekben okoznak tüneteket, vagy

problémát. A másodlagos sérülések általában az elsődleges sérülések szövődményeiként

alakulnak ki. Ilynek lehetnek a hypoxiás vagy ischémiás károsodások, az agyi duzzanatok,

oedémák, vagy a fertőzések. (McCrory és mtsai., 2005).

50

Agyrázkódás és enyhe traumás agysérülés: A sportsérülés talaján kialakult agyrázkódás egy

komplex patofiziológiai folyamat az agyban, melyet traumás eredetű biomechanikai erők

váltanak ki. Kiváltó okok különfélék lehetnek: közvetlen ütés a fejre, arcra, nyakra, vagy a

testre, ami továbbítódik az agy felé. Ez gyors lefolyású neurológiai tüneteket mutat, ami

magától rendeződik, de néha a funkcionális probléma mellet strukturális változásokat is lehet

észlelni. A legnagyobb kockázata a lovas sportoknak van ilyen típusú sérülés kialakulására,

de a kickbox, a profi boksz, a rögbi, a krikett vagy a jégkorong is nagy kockázattal bír a

fejsérülések tekintetében.

Katasztrofális fej vagy gerincvelő károsodások: Ezek a típusú sérülések szinte bármelyik

sportágban előfordulhatnak. Például, maga a rögbi nem egy veszélyes játék a sérülés

szempontjából, de mivel gyakran dulakodással jár, ezért sokszor a felszereléssel okoznak

sérülést a játékosok egymásnak, ezekben a szituációkban. Igaz, azt is tapasztalták, hogy az

életkor előrehaladtával növekszik a rögbi játékosok körében a gerincet ért sérülések száma.

Érdekes megfigyelés, hogy a nagy kockázattal járó sportok körében, mint pl. a profi ökölvívás

elég alacsony a halálos kimenetelű sérülés, szemben a vízi sportokkal, ahol viszont relatíve

magas ezeknek a száma. A gyakran játszott sportok között (kivéve a lovaglás) elég alacsony a

halálozással járó sérülés, és ezeket is, sok esetben valamilyen a háttérben megbújó anatómiai

rendellenesség okozza. Sajnos azonban ezeket a defektusokat nem lehet előre észlelni

semmilyen szűrővizsgálattal.

4.8.1. Kockázatmegelőző lehetőségek

A 7. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző

mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a fej-nyak

sérüléseit.

51

7. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján fej-nyak sérülések

védelme érdekében

Sérülés előtt Sérüléskor Sérülés után

Sportoló

Sérülésmentes küzdési

technika tanítása

Esési technikák

alkalmazása Korrekt rehabilitáció

Nyakizmok erősítése

Biztonságos fej és

testhelyzet a

küzdések során

Oktatás

Szűrővizsgálatok

Tréning, fizikai erősítés

Szabályok ismerete és

betartása

Körülmények

Előkészíteni és ellenőrizni

a játékfelületet

Párnázott felületek,

melyek elnyelik az

ütések erejét

Időbeni hozzájutás a

sürgősségi ellátáshoz

Csapatkultúra,

kockázattudatosság Alacsony védőfalak

Eszközök

Elérhető, beszerezhető

védőeszközök Fejvédők, fogvédők

Elsősegély nyújtó

felszerelés

Gerinc nyújtó ill.

stabilizáló eszköz/ök

Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.

A fej és nyaksérülések kockázatai nagyon szerteágazóak, így az ezek elleni védekezés is

nagyon összetett. A megfelelő körülmények kialakítása egy-egy sportág esetén nem egyszerű,

hiszen van olyan verseny, ami gyakran más helyszínhez kötődik, pl. a technikai (autó, motor)

versenyek, és ezeknek a biztonságos környezetét úgy kialakítani, hogy nem csak a sportolót

kell védeni, hanem a közönséget is, igen nagy kihívás.

52

A körülmények mellett az egyéni védőfelszerelések használata is fontos, de ha nem

szabályosan alkalmazzák őket, éppen ezek a protektorok okozhatnak sérülést a másik

játékosnak, vagy akár a csapattársnak is, egy-egy nagy küzdelem során. Éppen ezért nagyon

fontos és hasznos, egy-egy sérülés körülményeit alaposan tanulmányozni, és a tapasztalatok

alapján akár szabálymódosítással is megelőzni egy újabb hasonló mechanizmusú sérülést.

Mint a legtöbb sportsérülés esetében, itt is jó hatásfokú lehet a megelőzésben a speciális

tréningprogram kialakítása és bevezetése a felkészülési időszakban, mert a nagyobb

terhelésnek kitett izmok, mindig ellenállóbbak a külső erőknek, ha elég erősek és rugalmasak.

Vonatkozik ez a nyak vállöv körüli izmokra is.

A jó fizikai képesség jó küzdési képességgel társulhat, és ha ehhez még megtanítjuk azokat a

technikákat, amelyek a küzdelmekben eredményesek lehetnek anélkül, hogy sérülést okoznak

a társaknak, igazán izgalmas sportmérkőzéseket a nézőközönség számára is.

4.8.2. Gyakorlatok

A torna nagyon hatásos, segít ellazítani, nyújtani a nyak izmait. Hátfájás, nyakfájás esetén

kifejezetten ajánlott.

A tornát végezhetjük törökülésben, széken ülve, nyújtott lábbal vagy akár sarokülésben is.

Fontos, hogy a torna során hátunk végig legyen egyenes, lapockáinkat húzzuk háta, vállainkat

engedjük le, fejtetőnkkel nyújtózzunk és állunkat is húzzuk kissé be. Ezt a testtartást tehát

végig tartsuk m

Első feladatként fejünkkel biccentsünk előre. Amikor felemeljük a fejet, szívjuk be a levegőt,

amikor pedig leengedjük, fújjuk ki. Ismételjük ötször.

Ezután próbáljuk a jobb fülünkkel megérinteni a jobb vállunkat. Majd hozzuk vissza középre

a fejet és ugyanezt ismételjük balra is. Amikor emeljük a fejet, szívjuk be a levegőt, amikor

pedig leengedjük, akkor fújjuk ki. Ismételjük ötször.

A következő gyakorlat során fordítsuk el fejünket jobbra (nézzünk oldalra), eközben fújjuk ki

a levegőt, majd hozzuk vissza középre a fejet és közben szívjuk be a levegőt, majd fordítsuk

balra és fújjuk ki a levegőt. Ismételjük ötször.

53

Húzzuk fel vállainkat a fülünk felé, majd eresszük le. Felfelé szívjuk be a levegőt, lefelé

fújjuk ki. Ismételjük ötször.

Jobb kezünket tegyük a fejtetőnkre és húzzuk jobb fülünket a jobb vállunk felé. Ezzel

nyújtjuk a csuklyás izmot. Húzzuk pár másodpercig, majd mikor már úgy érezzük, hogy nem

tudjuk tovább húzni, akkor a fejünket próbáljuk meg beletolni a kezünkbe, így azt még lejjebb

tudjuk húzni. Ezt követően hajtsuk fejünket 45°-ban előre. A feladat ugyanez, fejünket

húzzuk pár másodpercig, majd mikor már nem megy tovább, akkor toljuk a fejünket a

kezünkbe. Ezt követően görgessük át fejünket balra és végezzük el ezen az oldalon is a

gyakorlatot.

Az utolsó feladatnál – továbbra is figyelve a helyes testtartásra – görgessük fejünket egyszer

jobbra, egyszer balra. Ismételjük ezt is ötször.

5. Speciális tréningek a sérülések megelőzéséért

Gimnasztikai labda

Egy speciálisan kifejlesztett gimnasztikai labda, a Fit-Ball. A labdán rugózva magas intenzitási

szintet hozhatunk létre. Ízületvédelem szempontjából sokkal biztonságosabb prevenciós

edzésforma, mint más aerobik jellegű zenés tornák. A Fit-Ball Tréning zenére történő

foglalkozás, amely során a nagy labda segítségével végezzük a gyakorlatokat. A labdával

bemutatott gyakorlatok a természetes emberi mozgásra épülve biztosítják a kellő fizikai

terhelést. Az edzéscéltól függően az óriáslabdán végzett edzések több formája

különböztethető meg. Bár didaktikailag állóképességet fejlesztő, illetve erősítő és

koordinációt javító gyakorlatokra osztható fel, de az egyensúlyozás, a finoman összehangolt

és kontrollált mozdulatsorok minden feladatban jelen vannak.

Egyensúlyozó korong

Az egyensúlyozó korongot rehabilitációs gyakorlatokhoz fejlesztették ki, melyet a napi

edzések alkalmával is használhatunk. Fejleszti lábizmokat és az egyensúlyérzéket.

Gyakorlatok a balance board-ra: guggolás, fekvőtámasz, egy lábon-, illetve egy kézen végzett

gyakorlatok. Instabilitása révén egyszerre több izmot tudunk edzeni vele, így nagyobb

54

hatásfokú edzést végezhetünk. Testünk nem szokja meg a gyakorlatot, hiszen állandóan

reagálnia kell, nehogy eldőljünk. Összességében: az egyensúlyozó korong kiváló fitness

eszköz elsősorban a láb edzésére, ám speciális gyakorlatok segítségével felsőtest is edzhető

vele.

A proprioceptív tréning

A proprioceptív (más néven neurofacilitációs vagy neuromuszkuláris) tréning manapság a

labdajátékosok edzésébe rendszeresen beépített feladatsor. A proprioceptív tréning a

sérülésmegelőzés egyik leghatékonyabb módja, emellett az alsó végtag erősítésében is

hasznos és a sérülés utáni rehabilitáció egyik legfontosabb eleme. Manapság, amikor a boka-

és térdsérülések már az utánpótlás-korosztályokban is meglehetősen gyakoriak, minden

eszközt meg kell ragadni, ami segíthet a sérülések számának és súlyosságának

csökkentésében, ill. megelőzésében.

A propriocepciónak fontos szerepe van az ízület védelmében és dinamikus stabilitásában, ami

az agonista és antagonista izmok együttműködésének eredménye.

A propriocepció és a kinesztézis között az a különbség, hogy míg a kinesztézis (az ízületek

elmozdulásának és gyorsulásának érzékelése) tudatos reakció egy bizonyos helyzetre, a

propriocepció tudatalatti, önkéntelenül szabályozott folyamat. A két mechanizmus együtt

teszi lehetővé a testrészek és az egész test hatékony, harmonikus és biztonságos mozgását. A

kosárlabdázásban pl. a talajfogás, az egyensúly visszaszerzése felugrás utáni leérkezés közben

tudatalatti (propriocepció), míg a felugrás időzítése, iránya, magassága, a karok helyzetének

megválasztása tudatos (kinesztézis) folyamat.

A sérülések egy része azért következik be, mert a sportoló, vagy egyes testrészei olyan

helyzetbe kerülnek, melyeket nem tud automatikusan korrigálni. A kosárlabdában ilyen

jellemző sérülések következnek be pl. kitámasztásnál, felugrás utáni leérkezésnél, ütközésnél,

vagy ha rálépünk valakinek a lábára. A proprioceptív tréninggel a labilis egyensúlyi

helyzeteket mesterségesen, kontrolláltan állítjuk elő, hogy az idegrendszer „megtanulhassa”

ezek korrekcióját és szükség esetén azokat alkalmazni tudja. Természetesen nem arról van

szó, hogy súlyos sérüléseket modellezünk, hanem az ízületek kisebb elmozdulását hozzuk

55

létre. A nagy sérüléseket ez nem fogja megakadályozni, de a kisebbeket igen, és megfelelő

rögzítés esetén a sérülés kockázata a minimálisra csökkenthető.

A proprioceptív tréning lényege az, hogy a gyakorlatok az izmok összehangolt működését

igényeljék, ezért olyan instabil helyzeteket kell létrehozni, melyek biztosítják, hogy az

egyensúly megtartása folyamatos izommunkával történjen. A proprioceptív trénig végezhető

különböző, az instabilitást megteremtő eszközökkel (pl. egyensúlyozó párnák, billenőpadok

tornaszőnyeg, tornapad, trambulin, stb.) vagy anélkül. A gyakorlatok teljes testsúlyterheléssel,

egy- vagy két lábon, vagy a talp egyes részein, statikus vagy dinamikus formában

végezhetőek. A felület lehet egyenletes vagy instabil, a szemek lehetnek nyitva vagy csukva

és a figyelem is lehet megosztott. A gyakorlatokat fokozatosan kell nehezíteni és be lehet

építeni sportág specifikus elemeket is (pl. labdavezetés, passzolás, dobás). A statikus

helyzetek után következhetnek a dinamikusak, a szem becsukásával nehezíthetjük a

feladatokat, a sportág specifikus elemek hozzáadása (vagyis a figyelem megosztása) pedig a

legnehezebb gyakorlatokat eredményezi.

Az elsősorban labdajátékosokon végzett kutatások szerint a proprioceptív tréninget

rendszeresen végzők esetében a sérülések száma jelentősen csökkent, emellett a korábbi

sérülések megismétlődésének kockázata is csökkent. A tréning rendszeres használata javítja

az ízületi helyzetértékelést, ennek következtében a sérülésveszélyes helyzetek korrekciója

időben megtörténik.

A sérülések minden esetben hosszabb-rövidebb kihagyással járnak. A sportág specifikus

aktivitás hiánya – akár sérülés, akár más okból történik – a sportág specifikus propriocepció

romlásával, vagy elvesztésével jár. Ez a technika és a koordináció romlásában is

megmutatkozik. Ha a sérülésnél az idegrost, az ízület, a szalagok, vagy az izom is megsérül,

nem megfelelő információ jut az agyba. Ez az egyik oka az újrasérüléseknek. Minél hosszabb

időt hagy ki a játékos, annál hosszabb időbe kerül a propriocepció visszaszerzése. Ezért

hosszabb kihagyás esetén nem elegendő az, hogy a sérült testrész tünet- és fájdalommentes

legyen, hanem a propriocepciót is vissza kell szerezni, vagyis a neuromuszkuláris kapcsolatot

is helyre kell állítani és meg kell erősíteni. Ez a szervezett rehabilitációban gyógytornász

segítségével nagy valószínűséggel megtörténik, de azoknál a játékosoknál is gondot kell erre

56

fordítani, akik nem sérülés miatt hagynak ki hosszabb időt. Rövidebb kihagyás után az edző

felelőssége, hogy a játékost csak fokozatosan, proprioceptív gyakorlás mellett engedje vissza

a játékba az edzéseken és a mérkőzéseken is. Ha csapatunkban gyakoriak a bokasérülések,

érdemes elkezdeni a proprioceptív tréninget, kezdetben napi rendszerességgel, pár hét

elteltével pedig heti 2-3 alkalommal végezve

57

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE

1. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján ................................. 21

2. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme

érdekében ................................................................................................................................. 24

3. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme

érdekében ................................................................................................................................. 28

4. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján lágyéki sérülések

esetében .................................................................................................................................... 30

5. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján vállsérülések védelme

érdekében ................................................................................................................................. 42

6. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján könyöksérülések

védelme érdekében ................................................................................................................... 45

7. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján fej-nyak sérülések

védelme érdekében ................................................................................................................... 50

58

ÁBRÁK JEGYZÉKE

1. ábra A sérülést kiváltó tényezők komplex hatásának folyamat ........................................ 13

59

IRODALOMJEGYZÉK

Andersen, T.E., Árnason, A., Engebretsen, L., Bahr, R. (2004) Mechanisms of head injuries

in elite football. British Journal of Sports Medicine 38, 690–696.

Anon. (2000) The British Olympic Association’s position statement on athlete confi

dentiality. Journal of Sports Science 18, 133–135.

Aubry, M., Cantu, R., Dvorak, J., Graf-Baumann, T., Johnston, K., Kelly, J., Lovell, M.,

McCrory, P., Meeuwisse, W., Schamasch, P. (2002) Summary and agreement statement of

the First International Conference on Concussion in Sport, Vienna 2001. Recommendations

for the improvement of safety and health of athletes who may suffer concussive injuries.

British Journal of Sports Medicine 36, 6–10.

Detre Z. A sport egészségmegőrző szerepe. Hadmérnök. I.(1) 2006.

http://hadmernok.hu/archivum/2006/1/2006_1_detre.html lekérve: 2015.02.15.

Baranto, A., Hellström, M., Nyman, R., Lundin, O., Swärd, L. (2006) Back pain and

degenerative abnormalities in the spine of young elite divers: a 5- year follow-up magnetic

resonance imaging study. Knee Surgery Sports Traumatology and Arthroscopy 14, 907–914.

Bahr, R., Andersen, S.O., Løken, S., Fossan, B., Hansen, T., Holme, I. (2004) Low back pain

among endurance athletes with and without specifi c back loading—a cross-sectional survey

of cross-country skiers, rowers, orienteerers, and nonathletic controls. Spine 29, 449–454.

Bahr, R., Krosshaug, T. (2005) Understanding injury mechanisms: a key component of

preventing injuries in sport. British Journal of Sports Medicine 39, 324–329.

Bahr, R., Engebrsten, L. (2009) Sports Injury Prevention, International Olympic Committee

Bahr, R., Engebrsten, L. (2011)a, Haandbook of Sports Medicine and Science Sports Injury

Prevention. pp.13-14. Blackwell Science, Oxford.

Bahr, R., Engebrsten, L. (2011)b, Haandbook of Sports Medicine and Science Sports Injury

Prevention. pp.21. Blackwell Science, Oxford.

60

Bajsz V.Csészérné G.,Sió E. (2012) Mozgásszervi betegségek megelőzéstréning tematika

http://www.etk.pte.hu/files/tiny_mce/File/oktatas/OktatasiAnyagok/!Palyazati/20141017/Mo

zgasszervi_betegsegek_megelozese_trening_20141016.pdf

Caldwell, C., Sahrmann, S., Van Dillen, L. (2007) Use of a movement system impairment

diagnosis for physical therapy in the management of a patient with shoulder pain. The

Journal of Orthopaedic and Sports Physical Therapy 37, 551–563

Czeglédi K ., Balajti N.: Mozgásszervi betegségek és a sport. Hippocrates VII.(5).2005.11-

12.

Drawer, S., Fuller, C.W. (2002) Evaluating the level of injury in English professional

football using a risk based assessment process. British Journal of Sports Medicine 36, 446–

451.

Fekete V.: (2012) Támaszkodási gyakorlatok.

http://www.gyogytornapraxis.hu/tamaszkodasi_gyakorlatok.html

Fuller, C., Ekstrand, J., Junge, A., Andersen, T.E., Bahr, R., Dvorak, J., Hägglund, M.,

McCrory, P., Meeuwisse, W. (2006) Consensus statement on injury defi nitions and data

collection procedures in studies of football (soccer) injuries. Clinical Journal of Sport

Medicine 16(2) 97-106

Fuller, C., Bahr, R., Dick, R., Meeuwisse, W. (2007) A framework for recording recurrences,

re-injuries and exacerbations in injury surveillance. Clinical Journal of Sport Medicine 17(3),

197–200.

Griffin, L.Y., Albohm, M.J., Arendt, E.A., Bahr, R., Beynnon, B.D., Demaio, M., Dick, R.W.,

Engebretsen, L., Garrett Jr., W.E., Hannafi n, J.A., Hewett, T.E., Huston, L.J., Ireland, M.L.,

Johnson, R.J., Lephart, S., Mandelbaum, B.R., Mann, B.J., Marks, P.H., Marshall, S.W.,

Myklebust, G., Noyes, F.R., Powers, C., Shields Jr., C., Shultz, S.J., Silvers, H., Slauterbeck,

J., Taylor, D.C., Teitz, C.C., Wojtys, E.M., Yu, B. (2006) Understanding and preventing

noncontact anterior cruciate ligament injuries: a review of the Hunt Valley II meeting,

January 2005. American Journal of Sports Medicine 34, 1512–1532.

61

Hawkins, R.D., Fuller, C.W. (1999) A prospective epidemiological study of injuries in four

English professional football clubs. British Journal of Sports Medicine 33, 196–203.

Hertel, J. (2000) Functional instability following lateral ankle sprain. Sports Medicine 29,

361–371.

Junge, A., Langevoort, G., Pipe, A., Peytavin, A., Wong, F., Mountjoy, M., Beltrami, G.,

Terrell, R., Holzgraefe, M., Charles, R., Dvorak, J. (2006) Injuries in team sport tournaments

during the 2004 Olympic Games. American Journal of Sports Medicine 34, 565–576.

Knoll Zs: Rehabilitáció. http://www.drknoll.hu/index.php?page=vallrehabilitacio3 Lekérve:

2015.10.01.

Kujala, U.M., Sarna, S., Kaprio, J., Koskenvuo, M. (1996) Hospital care in later life among

world class athletes. Journal of the American Medical Association 276, 216–220.

McCrory, P., Johnston, K., Meeuwisse, W., Aubry, M., Cantu, R., Dvorak, J., Graf-Baumann,

T., Kelly, J., Lovell, M., Schamasch, P. (2005) Summary and agreement statement of the 2nd

International Conference on Concussion in Sport, Prague 2004. British Journal of Sports

Medicine 39, 196–204.

van Mechelen, W., Hlobil, H., Kemper, H. (1992) Incidence, severity, etiology and

prevention of sports injuries—a review of concepts. Sports Medicine 14(2), 82–99.

Meeuwisse, W., Tyreman, H., Hagel, B., Emery, C., (2007) A dynamic model of etiology in

sport injury: the recursive nature of risk and causation. Clinical Journal of Sport Medicine

17(3), 215–219.

MIchelberger Sz (2012): Báziserősítő gyakorlatok. http://bikemag.hu/magazin/hirek/edzes-

bazis-erosito-gyakorlatok-kerekparosoknak

Morrison, K.E., Kaminski, T.W. (2007) Foot characteristics in association with inversion

ankle injury. Journal of Athletic Training 42, 135–142.

Olsen, O.E., Myklebust, G., Engebretsen, L., Holme, I., Bahr, R. (2005) Exercises to prevent

lower limb injuries in youth sports: cluster randomised controlled trial. British Medical

Journal 330(7489), 449.

62

Szabó K. (2009) Proprioceptív tréning

http://www.weborvos.hu/adat/magyarorvos/2009jun/30-31.pdf (lekérve:2015. 03.31.)

Tik-Pui Fong, D., Hong, Y., Chan, L., Shu-Hang Yung, P., Chan, K. (2007) A systematic

review on ankle injury and ankle sprain in sports. Sports Medicine 37, 73–94.

Tyler, T., Nicholas, S., Campbell, R., Donellan, S., McHugh, M. (2002) The effectiveness of a

preseason exercise program to prevent adductor muscle strains in professional ice hockey

players. American Journal of Sports Medicine 30, 680–683.

Verrall, G.M., Slavotinek, J.P., Barnes, P.G., Fon, G.T. (2003) Diagnostic and prognostic

value of clinical findings in 83 athletes with posterior thigh injury. Comparison of clinical

findings with magnetic resonance imaging documentation of hamstring muscle strain.

American Journal of Sports Medicine 31, 969–973.

Verrall, G.M., Slavotinek, J.P., Barnes, P.G. (2005) The effect of sports specifi c training on

reducing the incidence of hamstring injuries in professional Australian Rules football players.

British Journal of Sports Medicine 39, 363–368.

Willems, T.M., Witvrouw, E., Delbaere, K., Philippaerts, R., De Bourdeaudhuij, I., De

Clercq, D. (2005a) Intrinsic risk factors for inversion ankle sprains in females—a prospective

study Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports 15, 336–345.

63

II. RÉSZ: A SPORTSÉRÜLÉSEK REHABILITÁCIÓJA SORÁN AL KALMAZHATÓ

FIZIOTERÁPIÁS LEHET ŐSÉGEK (Takács Dániel)

1. Sportsérülések

Sportsérülés minden olyan kóros elváltozás, amely sporttevékenységgel kapcsolatosan

keletkezik. A sérülés bekövetkezhet edzésen, mérkőzésen, illetve bármilyen szabadidős

sportág végzése során. Az esetek többségében mozgásszervi struktúrák sérülnek (csont, izom,

ínszalag stb.). A gyakorlatban azonban ez a fogalom a sportban gyakrabban előforduló

sérülésekre használatos (Berkes, Halasi 2008).

A sportsérülések klasszifikációja lehetséges a sérült struktúra alapján (csont, izom), testrész

alapján (fej, végtagok, törzs), ízületek alapján (térdízület, gerinc ízületei), erőbehatás alapján

(kontakt, non-kontakt), a szakirodalomban azonban az akut sportsérülés, illetve túlterheléses

sportsérülés felosztást találjuk leggyakrabban.

1.1. Akut sérülések

Az akut sérülések vagy úgynevezett sportbalesetek időben pontosan meghatározott

makrotrauma hatására jönnek létre. A sérülést kiváltó extrinsic (pl.: rúgás) vagy intrinsic (pl.:

izomszakadás) erőbehatás következtében az adott szövet folytonossága megszakad, mely

vaszkuláris károsodással jár. Ez a károsodás különböző mértékű vérömlenyt eredményez és

elindítja az akut sérülésre adott helyreállító reakció folyamatát. Ez a folyamat 3 részből áll:

akut gyulladás, regeneráció, remodelláció. (Berkes, 2004)

Az akut sérülések lehetnek:

• zúzódások /contusio/

• rándulások /distorsio/

• szakadások /ruptura/

• ficamok /luxatio,dislocatio/

64

• törések /fractura/

• horzsolások /excoratio/

• sebzések /vulneratio/

Az akut sérülések tünetei a következők:

• fájdalom

• terhelésre illetve mozgatásra fellépő fájdalom

• duzzanat

• nyomásérzékenység

• az ízület nem mozgatható teljes mozgástartományban vagy kóros mozgathatóság

• végtaggyengülés

• a csont látható ficama vagy törése

Az akut sérülésekre jellemző, hogy a tünetek és következményeik szembetűnőek,

diagnosztikájuk jól ismert.

1.2. Túlterheléses sérülések

A túlterheléses sérülések a szövetek adaptációs vagy gyógyulási képességét meghaladó

ismétlődő mikrotraumák, túlterhelés vagy helytelen terhelés hatására alakulnak ki. A

túlterheléses sérülések belső tényezőkhöz (izomdiszbalansz, tengelyeltérés) és külső

tényezőkhöz (edzésbeli hibák, nem megfelelő sporteszköz) kapcsolódhatnak. Általában

sportspecifikusak, azaz jellemzőek egy-egy sportágra (ugrótérd). Kialakulásuk előzményében

döntő hangsúlyt kap a többéves, rendszeres sporttevékenység során történő fokozott

igénybevétel (DiFiori, 2014).

Ide sorolhatók az alábbi sérülések:

• izom-ín csontos tapadásának gyulladásai /enthesitis/

• az íngyulladások /tendinitis/

• az ínhüvelygyulladások /peritendinitis/

• a csonthártyagyulladások /periostitis/

65

• az izomgyulladások /myositis/

• a tömlőgyulladások /bursitis/

• a fáradásos törések,

• a porcfelszín-károsodások /chondropathia/

• az ízületi kopások /arthrosis/

A túlterheléses sportsérülések tünetei sokszor nem egyértelműek, a fajdalom gyakran

intermittáló. A fájdalom megjelenése alapján 4 fokozatot határozhatunk meg:

1. Fokozat: a fájdalom csak terhelés után jelentkezik

2. Fokozat: terhelés közben és után jelentkező fájdalom, de a teljesítőképességet ez nem

befolyásolja

3. Fokozat: terhelés közben és után jelentkező fájdalom, de a teljesítőképességet ez

befolyásolja

4. Fokozat: állandó fájdalom, ami a mindennapi aktivitást befolyásolja

A fájdalom jellege kezdetben tompa, ami a terhelés folytatására erősödhet. Későbbi tünet

lehet az adott terület duzzanata, nyomásérzékenysége (Berkes, Halasi 2008).

A túlterheléses sérülések diagnosztikája gyakran gyakorlati és klinikai tapasztalatokon alapul,

azonban a képalkotó eljárások lehetővé teszik az elváltozás helyének, kiterjedésének és a

károsodás mértékének pontos meghatározását. Emellett kiemelten fontos a kiváltó ok

feltérképezése és annak megszüntetése.

Az időben fel nem ismert akut, illetve túlterheléses sérülések krónikussá válhatnak, melyek

tartós panaszokat okozhatnak.

1.3. Újrasérülések

Sportsérülés után, a sportolás újrakezdését követő egy hónapon belül ugyanazon a helyen

ugyanolyan sérülés következik be. A kiváltó okok között az eredeti sérülés súlyosságának

téves megítélése, a helytelen rehabilitáció vagy a sporttevékenység idő előtti megkezdése

szerepelhet.

66

2. Sportsérülések terápiája

2.1. Akut sérülések kezelése

Az akut sérülés kezelésének megkezdése előtt minél előbb pontos diagnózishoz kell jutni,

fizikális vizsgálatok és képalkotó eljárások segítségével. A diagnózis tudatában eldönthető,

hogy konzervatív vagy műtéti kezelésre van-e szükség.

Rendkívül fontos, hogy a sérülés kezelése a sérülés után a lehető legkorábban elkezdődjön.

Több szerző hangsúlyozza az első 24 óra szerepét, legyen szó konzervatív vagy műtéti

terápiáról. Az akut fázis a sérülést követő 7 napig is eltarthat (Berkes, 2004).

Az immobilizáció és a mobilizáció kérdése

A lágyrész sérülések konzervatív terápiája során gyakran alkalmazott eljárás az úgynevezett

PRICE terápia.

• P (protection) = az adott terület védelme, óvása a különböző erőbehatásoktól

• R (rest) = pihenés, tehermentesítés

• I (ice) = jegelés, hűtés

• C (compression) = kompresszió

• E (elevation) = a sérült terület felpolcolása, megemelése

A PRICE terápia akkor lehet hatékony, ha tisztában vagyunk az egyes szavak miértjével,

illetve megfelelő alkalmazásukkal (Bleakley,2004).

A sérült terület védelme és a pihenés (PR) azt jelenti, hogy a sportolónak abba kell hagynia a

sporttevékenységet, ami során a sérülés bekövetkezett. Az igénybevétel folytatása a

véredények további sérülésével jár, mely növeli a bevérzés és a duzzanat mértékét. A sérült

testrész nyugalomba helyezése tehát elengedhetetlen a szöveti gyógyulás eléréséhez. Ez

azonban nem jelent teljes inaktivitást. A sérülés súlyosságának megfelelően a tehermentesítés

lehetséges segédeszköz vagy külső rögzítés segítségével.

A jegelés (I) az egyik legvitatottabb része az akut sérülések terápiájának. Számos tanulmány

bizonyította, hogy a korai jegelés szignifikánsan csökkenti a bevérzés, a gyulladás és a szöveti

67

nekrózis kiterjedését és súlyosságát. A szakaszos jegelés elve szerint 20 perc jegelés ajánlott 2

óránként. Gyakori hiba, hogy a jegelés fagyasztásba megy át, ami lelassítja az anyagcserét,

bőr és idegsérülésekhez vezethet.

Az akut sérülésre adott válaszreakció első lépése az akut gyulladás fázisa, ami gyakran a nem

megfelelő jegeléssel, túlhűtéssel, fagyasztással korlátozva van. Ezért az új irányelvek a

jegelést nem javasolják, csak annyi időre, míg az a vérkeringés fokozását okozza az adott

területen (30-60 másodperc).

A kompresszió (C) alkalmazása csökkenti a vérzést és a duzzanat mértékét. A bandázsolás

sokszor nem jól kivitelezett, a megfelelő kompressziós kötésnek a sérült terület alatt kell

kezdődnie és a teljes területet le kell fednie. A kompresszió mértékének felfelé haladva

folyamatosan csökkennie kell, így megakadályozva az extracelluláris folyadék perifériára

kerülését. Sokszor látni bokasérülések után a lábujjak duzzanatát, elszíneződését, ami a nem

megfelelő bandázsolásnak köszönhető. Kiemelendő továbbá, hogy a rugalmas pólya vagy

fásli felhelyezése során a rétegeknek fednie kell egymást.

A végtagok felpolcolása (E), megemelése javítja a vénás keringést mely a duzzanat

csökkenésével jár. A felső végtagok kezelésénél fontos, hogy a szív szintje felé emeljük a

végtagot, míg az alsó végtag sérüléseinél a medence szintje felé kell emelni, polcolni a sérült

területet (Brukner,2012).

A mai szakirodalom a PRICE terápiát javasolja a lágyrész sérülések akut kezelésére, azonban

ahogy fentebb említve volt, újabb irányelvek jelentek meg (Buckwalter,1995). Ilyen ajánlás a

MEAT protokoll, ami szintén egy mozaikszó:

• M (movement) = az adott terület kontrollált aktív mozgatása

• E (exercise) = gyakorlatok végzése

• A (analgetics) = fájdalomcsillapítás

• T (treatment) = kezelés

Az adott ízület és sérült terület fájdalomhatárig való mozgatása (M) fokozza a vérkeringést. A

korai mobilizáció csökkenti a fájdalmat, az ízületi merevséget és a duzzanat mértékét. Ezáltal

68

megelőzhető az izmok atrófiája, az adhéziók kialakulása és az ízület mozgástartományának

csökkenése.

A gyakorlatok végzése (E) alatt a protokoll megalkotói célzott, kontrollált gyakorlatokat

értenek, melyek szintén a vérkeringést fokozzák, előidézve a gyorsabb gyógyulást és a káros

anyagok elszállítását az adott területről.

A fájdalomcsillapítás (A) fontos része ennek a protokollnak, hiszen az intenzív fájdalom

bizonyítottan lassítja a gyógyulási folyamatot. Itt a természetes alapú fájdalomcsillapítók

alkalmazása a javasolt és nem a gyulladáscsökkentőké.

A kezelés (T) elég tág fogalom, lényeges eleme a gyógytornász bevonása a terápiába, illetve a

fizikoterápiás kezelések alkalmazása.

Mindkettő protokollnak helye van az akut sérülések ellátásában. Azonban azt, hogy melyiket

alkalmazzuk a sérült struktúra és a sérülés súlyossága határozza meg (Nash, 2004).

2.2. Akut szalagsérülések és korai terápiájuk

A szalagok kollagén alapanyagú szövetek. A kollagén olyan fehérje, amely igen ellenálló a

húzóerővel szemben. A szalagokban a kollagén rostok párhuzamosan helyezkednek el, az

egyes rostok között azonban összeköttetés van. Ez az elrendeződés, a szalag funkciójának

megfelelően, biztosítja a hossztengelyben, s a más irányból ható erővel szembeni stabilitást. A

szalagokban több elasztin található, ez magyarázza, hogy rugalmasabbak az inaknál. Ha egy

ízületre a normál mozgásterjedelmet meghaladó erő hat, a szalagok sérülése következik be,

ami a szalag részeinek egy bizonyos részét, néhány rostot vagy a teljes keresztmetszetét

érintheti (Feger, 2015).

A szalagsérüléseket súlyosságuk alapján 3 csoportba oszthatjuk:

1. Az érintett szalag megnyúlása, amely kismértékű fájdalommal és duzzanattal jár. A

manuális tesztelés (stressz teszt) negatív /grade 1/.

2. A szalag rostjainak részleges szakadása, nagyobb mértékű fájdalommal és duzzanattal.

A manuális tesztelés során kismértékű instabilitást tapasztalhatunk melynek határozott

végpontja van /grade 2/.

69

3. A szalag teljes szakadása, nagyfokú fajdalommal és duzzanattal. Az ízület instabil,

tesztelés során nem határozható meg végpont /grade 3/.

Az egyes és kettes súlyosságú sérüléseknél a konzervatív terápia javasolt. A teljes

szakadásnál az ízület instabilitása miatt műtéti eljárás indokolt, mely során a szalag

összevarrása vagy annak pótlása történik.

Egy 2004-ben készített szisztematikus áttekintés alapján a szerzők arra a következtetésre

jutottak, hogy az akut sérülések terápiájában a túlzott pihentetés (PRICE terápia) késlelteti a

felépülést. A korai mobilizációt (MEAT terápia) végzők körében korábban csökkentek a

tünetek, hamarabb nyerték vissza a teljes mozgástartományt, és korábban vissza tudtak térni a

mindennapi életükbe. A szerzők véleménye szerint az orvostársadalom túlzottan ragaszkodik

immobilizációhoz (Nash, 2004).

Különösen igaz ez szalagsérülésekre, amennyiben nem teljes szakadásról van szó. A szalagok

vérellátása rossz, ezért a sérült terület mozgatása nem jár további bevérzéssel és a véredények

károsodásával. A mozgással közvetetten (izmokon keresztül) fokozzuk a vérkeringést a sérült

területen. A kontrollált, célzott gyakorlatokat alkalmazó mozgásterápia eredményesebb, mint

az immobilizáció (Buckwalter. 1995).

2.3. Az akut izomsérülések és korai terápiájuk

Az izomsérülések előfordulása rendkívül gyakori (10-55% az összes sportsérülések közül)

(Brukner, 2012). Az izom sérülése lehet húzódás, szakadás illetve zúzódás. Leggyakrabban a

biarthrodialis (két ízületet áthidaló) izmok sérülnek, mit például a quadriceps femoris, a

hamstring izmok vagy a gastrocnemius izmok. Súlyosságukat tekintve 3 fokozatot

különböztethetünk meg:

1. Húzódás - kevés izomrost sérül, a fájdalom lokalizált, de az izomerőben nincs deficit

/grade 1/

2. Részleges szakadás - számos izomrost sérül, amely fájdalommal és duzzanattal jár. Az

izom kontrakciója a fájdalmat fokozza, ami limitálja a mozgástartományt és az

izomerőben is deficit jelentkezik /grade 2/

70

3. Teljes szakadása az izomnak. A mozgástartomány beszűkült, védekező izomspazmus

alakul ki a sérülés helyén, palpatio során az izom folytonosságának megszakadása

észlelhető. Leggyakrabban az izom-ín átmenetnél fordul elő teljes izomszakadás.

Az akut izomsérülések korai kezelését a PRICE terápia alapján végezzük. Minél súlyosabb a

sérülés annál indokoltabb az immobilizáció. A túl korán elkezdett aktív terápia további

izomrostsérülésekhez vezet, mely késlelteti a felépülést (Apor, 2008).

2.4. Akut ínsérülések és korai terápiájuk

Az ínsérülések gyakran az idősebb sportolók körében jelentkeznek, előzetes tünetek nélkül.

A szakadás lehet részleges illetve teljes, általában a legrosszabb vérellátású terület sérül

(Achilles ín esetén 2cm-rel a tapadás fölött). Leggyakoribb ínsérülés a supraspinatus és az

Achilles ín sérülése. Részleges ínszakadásnál a korai terápia megegyezik az izomsérülések

terápiájával. Teljes szakadás esetén műtéti terápia javasolt (Brukner, 2012).

2.5. Ízületek akut sérülései és korai ellátásuk

Ficam és rándulás ízületek ért mechanikai hatások következtében alakulnak ki. Ficam esetén

az erőbehatás végén a csontvégek (ízületi felszín) az ízületi vápából kimozdulva rendellenes

pozícióban maradnak. Emiatt a környező lágyrészek (szalagok, inak, izmok) gyakran

sérülnek. Ficam esetén retentio és immobilizáció indokolt akár külső rögzítéssel. A rándulás

enyhébb, melynek során az ízületet alkotó csontok eltávolodnak egymástól, az ízület körüli

szalagok megnyúlnak, de a fej a vápában marad.

A korai kezelést a sérült képletek érintettsége és sérülésüknek a súlyossága határozza meg.

Képalkotó eljárás készítése indokolt a pontos diagnózis és a társsérülések meghatározásához.

2.6. Akut csontsérülések és korai terápiájuk

A csonttörések előfordulhatnak direkt (ütés, rúgás), illetve indirekt (esés, csavarodás) trauma

hatására. Az adott törés lehet nyílt vagy zárt, típusa szerint pedig transzverzális, haránt,

spirális és darabos törés.

71

Az elmozdulással nem, illetve minimális elmozdulással járó törések ellátásánál a külső

rögzítés (gipsz, brace) indokolt. Elmozdulással járó instabil töréseknél a műtéti terápia

javasolt.

A törések után számos szövődmény léphet fel (compartment szindróma, mélyvénás

trombózis, nem megfelelő csontosodás), ezért az aktív mobilizáció elkezdése a lehető

legkorábban el kell, hogy kezdődjön (Brukner,2012).

2.7. Az akut fázisban alkalmazható fizikoterápiás és egyéb eljárások

Kontraszt terápia: a hideg és meleg fürdők váltakozása gyakran alkalmazott eljárás az akut

sérülések kezelése során. Tanulmányok bizonyítják, hogy a kontraszt terápia hatékonyan

csökkenti a duzzanatot, a fájdalmat, az izmok merevséget és a gyulladást. A hőfok, az

alkalmazási idő és arány azonban eltérő (Hubbard,2004) az irodalomban. Egy standard

protokoll lehet az alábbi: 4 perc meleg fürdő (hőfok 38-42°C) majd 1-2 perc hideg, jeges

fürdő (hőfok 8-15°C). Az ismétlésszám 3-7 alkalom, utoljára a hideg vizes fürdőt ajánlatos

használni.

Elektroterápia: számos kezelés elérhető az elektroterápián belül, mely alkalmazható akut

sérülések után. Ide tartozik az interferencia kezelés, ultrahang kezelés, lézerterápia,

galvánáram kezelés, TENS kezelés. Sportsérülések kezelésében azonban kevés evidencia

támasztja alá ezen kezelések hatékonyságát.

Kinezio-tape használata: az úgynevezett nyiroktape precíz felhelyezése gyorsíthatja a sérülést

követő duzzanat/ödéma felszívódását. Számos tanulmány foglalkozik a kinezio-tape

lehetséges hatásaival, azonban a mai napig kevés evidencia támasztja alá azt (Nunes, 2015).

2.8 A túlterheléses sérülések és terápiájuk

A túlterheléses sérüléseknél a tüneti kezelésen túl, a kiváltó ok megszüntetésével és annak

korrigálásával érhető el eredményes gyógyulás. Számos belső és külső rizikófaktor játszhat

szerepet kialakulásukban. (1. táblázat) Sok rizikótényező kapcsolódik egy másik

72

rizikófaktorral, így ezek egymástól független vizsgálata módszertanilag nehéz, éppen ezért jó

néhánynak a szerepe még nem bizonyított (Pavlik, 2007).

73

1. táblázat: A túlterheléses sérülések rizikófaktorai

Külső rizikófaktorok Belső rizikófaktorok

Edzésbeli hibák:

• hosszú ideig tartó terhelés • fokozott intenzitás • hirtelen megnövekedett edzésterhelés • edzéstípus váltása • nagymértékű kifáradás • regeneráció hiánya • rossz technika

Tengelyeltérések, strukturális elváltozások:

• pes planus • pes cavus • előláb várus • tibia vara • genu valgum • genu varum • tibia torzió • antevertált csipő • végtaghossz különbség

Sporteszköz minősége (ütő, bot) Izomdiszbalansz

Sportfelszerelés minősége (sportcipő, ruházat)

Nem megfelelő izomerő

Védőeszközök Flexibilitás, hajlékonyság hiány

Környezet (pálya talaja, teremsport) Nem, életkor, testalkat

Időjárási feltételek (hideg, hőség, páratartalom, évszak)

Korábbi sérülések

Elégtelen táplálkozás Genetikai faktorok

Túlterheléses sérülések kezelésekor a konzervatív terápia dominál (Brukner, 2012). Az

aktivitás felfüggesztését, fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők szedését javasolják a

szakemberek. A sportoló alapos kikérdezése és a képalkotó eljárás készítése indokolt, hiszen

így meghatározható, hogy melyik stádiumban tart. A kezelés minden esetben stádiumfüggő.

74

2.9. Fáradásos törések

A fáradásos törés egy olyan túlterheléses sportsérülés, amely során az ismétlődő

mikrosérülések hatására a csontszerkezet megváltozik, benne kezdetben mikrofraktúrák, majd

végül törés jön létre. Leggyakrabban az alsó végtagon találkozunk vele, különösen a tibián és

az V. metatarsuson. Jellemző azokra a sportágakra ahol testsúlyterhelés mellett történő,

ismétlődő terhelés van jelen. Gyakran sportág specifikusak: rövidtávfutók, balettozók és

ugrók körében a láb törései gyakoriak, míg közép- és hósszútávfutóknál a hosszú csöves

csontok és a medence fáradásos törései (2. táblázat) fordulnak elő leginkább (Raasch, 2006).

2. táblázat: Fáradásos törések helye és a sportágakkal való összefüggés

A fáradásos törés helye Jellemző sportág/sporttevékenység

Scapula processus coracoideus Lövő sportok

Scapula Futás kézben súllyal

Humerus Dobó sportok, ütővel végzett sportok (tenisz, fallabda)

Olecranon Dobó - elkapó sportok (baseball, krikett)

Ulna Ütővel végzett sportok, röplabda, gimnasztika

I. borda Dobó - elkapó sportok (baseball, krikett)

II-X. Borda Evezés, kajak-kenu

Pars iterarticularis Gimnasztika, balett, röplabda, krikett

Ramus pubis Hosszútávfutók, balett

Femur fej Futás, ugró sportok, balett

Femur Hosszútávfutók

Patella Futás, gát-akadályfutók

Tibia plató Futás

Tibia Futás, balett

75

A fáradásos törés helye Jellemző sportág/sporttevékenység

Fibula Aerobic, futás, gyaloglás

Medialis malleolus Kosárlabda, futás

Calcaneus Menetelés, hosszútáv gyaloglás

Talus Magasugrás

Navicula Futball, Atlétika (sprint számok, távolugrás)

Metatarsus Futás, menetelés, balett

II. metatarsus Balett

V. metarsus Tenisz, balett

Sesamcsontok (láb) Futás, kosárlabda, balett, síelés

A fáradásos törések osztályozását a lokalizáció, a törés kiterjedése és foka határozza meg. Ez

terjedhet az enyhe kortikális érintettségtől a komplett törésig. A gyógyulást és a kezelési idő

hosszát a súlyossági fokok (1-3: növekvő foka a periostealis elváltozásnak és a

csontödémának, 4: komplett törés) ismeretében szabják meg a szakemberek (Pavlik, 2007).

2.10. Fáradásos törések kezelése

Az alacsony kockázatú csoport: jól reagálnak a kezelésre, kicsi az esély a recidívára, az

állízület kialakulására vagy a komplett törésre. Ide tartozik a: femur diaphysis, a medialis

tibia, a borda, az ulna és a I-IV. metatarsus törések. A terhelés csökkentése, a rizikótényezők

kiküszöbölése a kezelés célja. A gyógyulás átlagosan 4-8 hét. A terápia kiegészíthető

fizikoterápiás eljárásokkal, mint például az ultrahang vagy a mágneses kezelés, melynek

kimutatták pozitív hatását a csontgyógyulásra (Raasch, 2006).

Magas kockázatú csoport: késői diagnózis vagy elégtelen kezelés esetén állízület vagy

komplett törés jöhet létre, hajlamos a recidívára. Ide tartoznak: a femur nyak, a patella, a

medialis malleolus, a talus, a naviculare, az V. metatarsus és a sesamcsontok fáradásos

76

törései. Ebben a csoportban az elsődleges cél a progresszió megakadályozása ezáltal a

szövődmények elkerülése. Általában teljes pihenésre, tehermentesítésre van szükség, de

számos esetben csak a műtéti kezelés hoz teljes gyógyulást (Sobhani, 2013).

3. Sportsérülések rehabilitációja

A sportsérülések rehabilitációja már az akut ellátással, a túlterheléses sérülések felismerésével

és korai kezelésével elkezdődik. A terápia ekkor tüneti kezelés, melynek elsődleges célja a

fájdalom, az ödéma és további panaszok mérséklése. A rehabilitáció elkezdésének idejét a

kezelő orvos határozza meg, legyen szó akut sérülésről (műtéti, konzervatív terápia), vagy

túlterheléses sérülésről.

A sportolók rehabilitációjának célja az, hogy a sportoló a lehető legkorábban visszatérjen a

sérülést megelőző sportolási szintre. A rehabilitáció során minimálisra kell csökkenteni az

újrasérülés, és más képletek sérüléseinek esélyét.

3.1. Mozgásszervi rehabilitáció és az aktív funkcionális kezelés

Az aktív funkcionális kezelés sportolók mozgásszervi rehabilitációjának legfőbb eszköze.

Jellemzői:

• Aktív, tehát a sportoló aktív részvétele elengedhetetlen.

• Korai, tehát már a sérülés észlelése, illetve a műtét után közvetlenül kezdődjék meg.

• Állandó, ami azt jelenti, hogy a terápia, a rehabilitáció végállapotáig folytatandó.

• Egyénre szabottnak, vagyis a beteg kooperációs képességének, értelmi képességének,

általános fizikai állapotának, korának is meg kell felelnie.

Az aktív funkcionális kezelés legfontosabb tényezője a regenerálódási inger. Igazolódott,

hogy minden szöveti regeneráció alapja az illető szövet, saját specifikus funkcionális ingere

például a csontnak a gravitációs inger, izomnak a kontrakció, porcnak a nyomás. Ezt a

regenerációs funkcionális ingert használjuk fel tehát a poszttraumás rehabilitációban. A

regenerációs ingereket aktívan kiváltva érhető el a legjobb eredmény. Az aktív funkcionális

77

kezelés során biztosítani kell a regenerációs ingereket, helyre kell állítani a sérült terület

anyagcseréjét, izomtónus egyensúlyát, aktívan igénybe kell venni a végtagokat.

A sportolók rehabilitációja akkor lehet eredményes, ha az aktív mozgásterápia tartalmazza az

alábbiakat:

• Prorprioceptív tréning

• Funkcionális gyakorlatok

• Kondicionális képességfejlesztés (erő, állóképesség, gyorsaság)

• Flexibilitás/hajlékonyság növelése (mozgástartomány optimalizálása, izmok

flexibilitása)

Rendkívül fontos azt végig szem előtt tartani, hogy a sportoló milyen sportágat űz. Az egész

terápiát sportágspecifikusan kell felépíteni. Ha például a sportolónk hosszútávfutó, akkor nem

feltétlen kell a gyorsasági képességein fejleszteni, és ha például balettozó, akkor az

erőfejlesztés során a hipertrófia edzés végeztetése sem indokolt. Ez a megállapítás több

helyen hangsúlyozva lesz az elkövetkezőkben.

3.2. Proprioceptív tréning

A mozgásszervi terápia jól bevált módszere a proprioceptív dinamikus stabilizáló tréning,

amely a sérülések megelőzésében és a rehabilitáció során a neuromuszkuláris kontrollra és a

funkcionális stabilitás helyreállítására törekszik.

A versenysportban kutatások igazolják, hogy a még olyan sérülésveszélyes sportágakban is,

mint pl. a labdarúgás, kézilabda, röplabda, minimálisra lehet csökkenteni a különböző térd,

boka, váll, gerinc és izom sérülések számát ezzel a módszerrel.

A proprioceptivitás, testtudat nem más, mint az idegrendszer tudatossága arra, hogy a test

(testrész) hol helyezkedik el a térben, és az ehhez kapcsolódó kinetikus lánc alkotóelemeinek

a működését, milyen módon és mértékben kell befolyásolnia. Sportsérülések következtében

gyakran romlik a proprioceptív képesség, kiemelten igaz ez, ha a sérülés ízületet vagy a

passzív stabilizátorokat (szalagok) érinti.

78

A proprioceptorok, olyan receptorok, amelyek az izmok összehúzódását, megnyúlását, tehát

az izomhosszt és az ízületek helyzetét érzékelik.

3.2.1. A proprioceptorok

Az ízület tokjában, illetve szalagjaiban található proprioceptorok, a proprioceptív reflexív

receptorai. Ennek a reflexívnek a jelentősége összetett:

• védi az izmokat a rájuk ható erőktől, a külső rongálódásoktól (sérülésektől),

• egy-egy meghatározott testtartásban biztosítja az izmok hosszának és tónusának

beállítását,

• az ízületek helyzetének állandóságát, melynek kapcsán biztosítják az ízületek

stabilitását és az elmozdulás lehetőségét.

A proprioceptív tréning során alapvető feladatunk a statikus és dinamikus egyensúlyi

helyzetek fejlesztése. A statikus érzet elősegíti a test bármely szegmense térbeli helyzetének

az érzékelését, míg a dinamikus érzet visszacsatolja a neuromuszkuláris rendszer számára a

mozgás irányát és nagyságát. A proprioceptív tréning során legfontosabb feladatunk az erő, a

rugalmasság, az egyensúly, a koordináció és a gyorsaság fejlesztése. Terápiás programunkat

az egyszerűbb gyakorlatoktól kell felépíteni a bonyolultabb, összetettebb mozgásformákig,

eleinte lassan végeztetve, mert ilyenkor még jobban tudja a beteg a mozgást tudatosan

kontrollálni. A későbbiekben az egyszerűbb mozgások gyorsabb végrehajtását követheti a

bonyolultabb mozgások sebességének növelése is. Az egyensúlyi helyzetek fejlesztése során

először a statikus helyzeteket gyakoroltatjuk, azután következhetnek a dinamikus aktivitási

formák, melyek már magasabb szintű koordinációt igényelnek. Mindezeket kiegészíthetjük a

vizuális kontroll megszüntetésével: a csukott szemmel végrehajtott mozgások, mozgássorok

lényegesen nehezebb feladatot jelentenek.

3.3. Funkcionális gyakorlatok

Az elmúlt néhány évben nagy teret hódítottak a funkcionális tréning (FT) eszközök,

gyakorlatok a sportolók körében. Manapság még igen kevés vizsgálat foglalkozik ezzel a

témával, de a közeljövőben bizonyára nagyobb figyelmet szentelnek a szakemberek ennek a

79

területnek is. A metabolikus paraméterek változása tekintetében végzett vizsgálatok igazolták

a funkcionális tréning emberi szervezetre gyakorolt kedvező hatásait (Boyle, 2014). Az FT

gyakorlatok több izomcsoport és ízület bevonásával, az alsó és felső végtagok aktív

együttműködése során a térben történő többirányú és többsíkú mozgásokat hoznak létre.

Legfontosabb alapelv a neuromuscularis rendszer által koordinált válasz a test, illetve a törzs

izometriás stabilizációja és a végtagok dinamikus működése a gravitáció, talaj-reakciós erők,

ellenállások és lendület ellenében. A környezetből érkező és a testre ható erők, illetve az

idegrendszer működésének proprioceptív ingerekkel történő facilitálása útján az adott

működéshez megfelelő izomerő, erőadagolás, stabilitás és mozgástartományok hozhatóak

létre, éppen ezért lehet az FT a hétköznapi életben szükséges mozgások és funkciók

optimalizálásának leghatékonyabb módja. Az FT a célja, a teljesítmény- és eredmény-

orientált edzés (Kibler, 2001).

A funkcionális tréning nem szükségszerűen sport-specifikus, nem az olyan sportmozdulatok

lemásolása a célja, mint egy labda eldobása, golfütő meglendítése. Inkább az általános

mozgássémák gyakorlása. Az FT módszertan a mozdulat megszokottságát elemzi, tekintetbe

véve egy adott tevékenység energiarendszerének követelményeit kifinomultabb edzési

szinteken, és ezeket az általános mozdulatsémákat gyakorolja olyan tevékenységet használva,

mely erősíti az agyi/izomzati/energia-rendszer kölcsönhatását a

Sajnos ezt a típusú mozgásformát sokszor eszközökkel azonosítják, mint például a TRX vagy

a kettlebell. Ez a két eszköz valóban a funkcionális tréning eszköze, de nem egyenlő azzal. Az

FT elmozdít az egysíkú edzésekből egy egész testre kiterjedő, integrált, sokoldalú mozgással,

mely izomcsoportok együttes munkáját igényli. Olyan teljesítményszemléletet tartalmaz,

mely magába foglalja az egész testet, proprioreceptív illetve testtudatos edzés egyben.

3.4. Kondicionális képességek fejlesztése

A kondicionális képességek megfelelő szintre való fejlesztése edzéselméleti jártasságot,

tapasztalatot igényel. Mindig egyéninek kell lennie, és az egyes sportágakhoz kell

adaptálódnia.

80

A törzsizomzat (core) erősítése

Egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban a „core” izmok erősítése, több tanulmány

bizonyította, hogy a sportsérülések előfordulásának egyik gyakori rizikófaktora a törzs nem

megfelelő stabilitása és stabilizáló képessége. Korábban csak a testünk középpontjában, az

ágyéki gerincszakasz körül elhelyezkedő, a gerinchez kapcsolódó mélyizmokat értették core

alatt. Ezt ma már egy erőltetett definíciónak tekintik, és a core fogalmát kiterjesztették a háti

szakasz, a lapocka és a csípő területére is, rétegek és funkciók szerint osztályozva az ide

tartozó izmokat.

A core izmok rétegei:

1. Lokális stabilizátorok (mély core izmok): multifidus, transversus abdominis,

rekeszizom, medencefenék izmai.

2. Globális stabilizátorok (középső réteg): internal-, external obliques, quadratus

lumborum közbülső része, gluteus medius, gluteus maximus mély rétege, adductorok

mély rétege.

3. Globális mozgatók (felületes réteg): rectus abdominis, erector spinae, latissimus

dorsi, quadratus lumborum, gluteus maximus felületes része, adductor longus,

adductor magnus, tensor fascia late.

A rétegek és funkciójuk:

1. Lokális stabilizátorok: a gerincre ható csavaró erők kontrollja, stabilizáció,

összeköttetés a csípő és a gerinc között.

2. Globális stabilizátorok: kontroll a transzverzális síkban, különösen fékező

mozgásoknál.

3. Globális mozgatók: a legfontosabb feladatuk a mozgás, gyorsítás generálása az

ízületekben, de nagy terhelésnél a törzset is stabilizálják a szaggitális síkban (Tampier,

2007).

81

A funkcióknál látható, hogy minden rétegnek feladata a stabilizáció és a kontroll, tehát a

felülések és az egyéb, a gerinc felxiójára koncentráló has erősítő gyakorlatok nem alkalmasak

a stabilitás fejlesztésére, sőt kimondottan károsak.

McGill szerint a gerinc állandó hajlítása (flexió) potenciális sérülésforrás, erősíti a hanyag

tartást és a porkorongok túlterhelését eredményezi, továbbá egyáltalán nem járul hozzá a

teljesítménynöveléshez (McGill,2013). A core izmok sokkal inkább megakadályozzák a

mozgást, mintsem előidézik azt, ez a tény ellentétben áll azzal a megközelítéssel, amit a

legtöbb tréner alkalmaz a klienseinél az edzéstervezésben.

Összességében elmondható, hogy a core izmoknak az erő generálásban és az erő transzferben

van központi szerepük (Childs és mtsai, 2009). Erősítésük a különböző „plank” helyzetekkel

lehet hatékony és eredményes. Azt ne felejtsük el, hogy ezeket a feladatokat is lehet

folyamatosan nehezíteni.

Izomerősítés és erőfejlesztés

Az izomerősítés és az erőfejlesztés a sportsérülések rehabilitációjának egyik legfontosabb

része. Sajnos azonban gyakran nem veszik komolyan a szakemberek, pedig a sportba történő

visszatérés egyik alapfeltétele, hogy a két végtag közötti izomerő különbség nem haladhatja

meg a 10%-ot (Berkes,2004).

Az izomerősítés

Sérülések következtében az egyes izmok gátlás alá kerülnek. A leggyakoribb példa erre a

térdsérüléseket követő quadriceps femoris alulműködése, melyet sokan izomgyengeségnek

titulálnak. A gyenge és a gátolt (inhibited) izom között különbség van. A gátolt izomnak nem

megfelelő a motoros kontrollja, így ha az adott kinetikus lánc működésbe lép, akkor a gátolt

izom munkáját más izmok helyettesítik, mely további izomdiszbalanszokhoz fog vezetni

(Clark, 2010). Fontos tehát, hogy az izomerősítés során fejlesszük a motoros kontrollt és

aktivizáljuk a gátolt izmokat. Ennek első lépése az adott izom „megéreztetése”, izometriás

megfeszítése. A következő lépés az izolált (amennyire lehetséges) gyakorlatok végeztetése.

Egyszerű gyakorlatoktól haladunk a bonyolult gyakorlatok felé, tehát integráljuk az izmot az

egyes mozdulatokba. A gyakorlatok során mindig hangsúlyozni kell a helyes technikai

82

kivitelezést, és vizuális inger (tükör) segítségével megtanítjuk a sportolót az önkorrekcióra.

Az integrálás sok időt vehet igénybe, ezért a terapeutának és a sportolónak is türelmesnek kell

lennie. Amennyiben a sportoló megfelelően tudja „használni” az adott izmot/izmokat

áttérhetünk az erőfejlesztésre.

Az erőfejlesztés

Az elmúlt években minden sportág jelentős változásokon ment keresztül, a játékosok

felépítése, gyorsasága, ereje, munkabírása drasztikusan megváltozott. Ezekhez a

változásokhoz a szakembereknek is alkalmazkodni kell. Ez azt jelenti, hogy egyes

szemléleteken változtatnunk kell, és új edzésmódszereket kell alkalmazni (ACSM, 2009).

Az OPT modell

Ez a rövidítés az Optimal Performance Training vagyis az optimális teljesítmény edzés

modellje. (1. ábra) Az erőfejlesztést ennek a rendszernek az alapján kell felépíteni ahhoz,

hogy fizikailag, fiziológiailag leginkább hatásos legyen. A következetes, eredményes munka

legjobb módja, ha periodizált edzésprogramot követünk. Eredmények is igazolják, hogy egy

többkomponensű edzésprogram (core, egyensúly, pliometrikus, gyorsaság, erőfejlesztő edzés)

csökkenti a sérüléseket és javítja a teljesítményt (Clark, 2010).

Ha ábrázoljuk a modellt, akkor egy piramis kell felépíteni. A piramis egyes szintjein más és

más képességet fejlesztünk.

1. ábra: OPT modell

83

Az első szint a stabilizáció, amely magába foglalja a törzsizomzat (core) erősítését, és az

ízületi stabilitás fokozását.

A második szint az erő, mely három egymásra épülő szintet tartalmaz: erő állóképesség,

hipertrófia és maximális erő.

A harmadik szint a robbanékonyság, ami két szintből áll: robbanékonyság és maximális

robbanékonyság.

Az egyes szinteken különböző jellegű gyakorlatokat kell végezni. A szintek között nem csak a

gyakorlatok típusában van a különbség, hanem a gyakorlatok ismétlésszámában, sorozatában,

intenzitásában, pihenő idejében. Ezeket a különbségeket akut változónak nevezzük. Ezek

határozzák meg a szervezetre ható terhelés mértékét, és azt hogy milyen alkalmazkodások

jöjjenek létre a szervezetben a sebesség, erő vagy robbanékonyság érdekében.

Kezdjük az piramis első szintjével, a stabilizációval. A célunk ezzel a szinttel, hogy

felkészítsük a szervezetet a magasabb szintű edzési követelményekhez. Ez az időszak döntő

fontosságú a sérült sportolók körében. Az is fontos hogy a piramis magasabb szintjén lévő erő

és robbanékonysági edzések után ciklikusan visszatérjünk ehhez a fázishoz, és fenntartsuk a

core és az ízületi stabilitás magas szintjét. A stabilizációs szint egy fázisból áll a stabilizációs

állóképességi edzésből. Ennek a célja, hogy megteremtse a stabilizációs erő és a testtartás

kontroll optimális szintjét.

Ha megfelelő stabilitás építettünk fel, akkor továbbléphetünk második lépcsőfokra, ami az

erő. Ez három edzési fázisból áll: erő állóképesség, hipertrófia, maximális erő.

Erő állóképesség: Ez az edzési stílus lehetővé tesz több motoros egység bekapcsolását a

mozgásba és hatékonyabb ideg-izomrendszer fejlődést eredményez, illetve fokozza a

dinamikus ízületi stabilizációt.

Hipertrófia: az izomnövekedés céljából végezzük ezt a fázist. Nagy terhelésre összpontosít

minimális pihenéssel, amellyel sejtszintű változást lehet elérni melynek eredményeképpen

izomtömeg növekedés jön létre.

84

Maximális erő: az erő növelésére koncentrál. Maximális erősítő edzés fejleszti a motoros

egységek bekapcsolásának számát, motoros egységek szinkronizációját. Hozzájárul a

robbanékonysági edzéshez.

Robbanékonyság

Ha egy sportolónál megfelelő erőt fejlesztettünk ki, akkor továbbléphetünk a robbanékonyság

szintjére. Ez az edzésfajta felhasználja az előzőekben megszerzett stabilizációs és erő

adaptációkat és azzal az intenzitással használja azokat, amik versenyhelyzetben jelentkeznek.

A robbanékonysági szint 2 fázisból áll. A robbanékonysági edzés célja a mozgás

sebességének növelése, az erőkifejtés sebességének növelése, ami az aktivált motoros

egységek számának növelésével érhető el. A maximális robbanékonysági edzés a gyorsaság

edzésére összpontosít a robbanékonyság további növelése érdekében.

A 3. táblázatban láthatjuk a stabilizáció, erő és robbanékonyság edzés követelményeit:

3. táblázat: Edzéstípusok követelményei

Edzés típusa Ismétlésszám Sorozat Intenzitás Pihenőidő Tempó

Robbanékonyság 1-10 3-6

30-45%-a1 ism maximumnak vagy 10% a testsúlynak

3-5 perc maximális gyorsaság

Erő 1-12 2-6 70-100% 45mp-3perc közepes, gyors

Stabilizáció 12-20 1-3 50-70% 0-1,5 perc lassú (4/2/1)

Több fontos elvet kell megemlíteni az erőfejlesztésre vonatkozóan.

Specifikusság elve:

Azt jelenti, hogy a szervezet speciális módon fog adaptálódni a különböző típusú

terhelésekhez. Például, ha egy játékos nehéz súlyokkal dolgozik, akkor az elsődleges

alkalmazkodás egy magasabb szintje lesz a maximális erőnek. Ha könnyebb súlyokkal

dolgozik magasabb ismétlés számmal, akkor az elsődleges adaptáció az erő állóképességre

85

fog hatni. Ez egy meglehetősen egyszerű példa arra, hogy megértsük, mit miért edzünk.

Annak érdekében, hogy a specifikusság elvét biztonságosan és hatékonyan alkalmazzuk,

szükséges az OPT modell körültekintő használata, hogy a programunkat logikus lépésekkel

építsük fel. Nagyon fontos, hogy nem szabad lépcsőfokokat kihagyni, mert ha nem hagyunk

elég időt, az egyes területek fejlesztésére akkor nem megfelelően fog alkalmazkodni a

szervezet, ami növeli a sérülés veszélyét. A szervezetnek tehát a megfelelő adaptáció

érdekében meghatározott állomásokon kell végigmenni, hogy biztosítsuk, a szövetek

megfelelő fejlődését. A kötőszövet sokkal lassabban alkalmazkodik, mint az izomszövet, de

nagyon fontos, hogy az is elég erős legyen az izommal együtt a magasabb szintű erő kifejtése

érdekében. Tudjuk, hogy az 1-es típusú izomszövet, ami rendkívül fontos a testtartás

stabilizálásáért, funkciójában és működésében illetve energiaellátás szempontjából is teljesen

más, mint a 2-es típusú izomrost. Azért, hogy nagyobb intenzitással tudjunk edzeni nagyon

fontos a testtartás stabilizálásának képessége. Ezért mindkét izomrost típust rendkívül fontos

specifikusan edzeni, hogy felkészítsük a szervezetet a magasabb szintű edzésre. Ez az alapja

az OPT modellnek.

Adaptáció elve:

A sok közül az egyik legkülönlegesebb képessége az emberi szervezetnek az a képesség, hogy

alkalmazkodni tud a kívánt követelményekhez. Tulajdonképpen minden edzéstervezés mögött

ez az elmélet áll, hogy olyan terhelést állítsunk össze, amitől fejlődni fog a játékos, tehát ami

a megfelelő adaptáció váltja ki. Ha a játékos nem kapja meg a megfelelő ingert, akkor nem

fog előre lépni. Az integrált edzésprogramnak szisztematikusnak, tevékenység-specifikusnak

és progresszívnek kell lennie, hogy optimálisan létrehozza az edzési adaptációt.

Túlterhelés elve:

A túlterhelés elve magában foglalja a megfelelő edzés ingert az optimális fizikai, fiziológiai

adaptációhoz. A szövetek akkor fejlődnek megfelelően, ha rendszeresen vannak terhelve.

Gyakorlatilag rendszeresen túl kell terhelni ahhoz, hogy egyre erősebb legyen, különben nem

tud fejlődni.

Változatosság elve:

86

Az erőfejlesztésben a tervezett változatosság rendkívül lényeges. A szakaszosan felépített

edzésprogram nagyobb fizikai, fiziológiai alkalmazkodást vált ki a szervezetből, mint az az

edzésterv, ami monoton, egysíkú. Egy idő után a szervezet nem kap annyi féle és minőségű

ingert, ami arra késztetné, hogy az új terheléshez alkalmazkodjon. A terjedelem és az

intenzitás speciális kombinációja speciális edzés adaptációt eredményez. A nagy ellenállás

szöveti hipertrófia változást, a magas intenzitás idegi adaptációt vált ki. A jól, változatosan,

egymásra épülve tervezett program hosszú távú fejlődést eredményez, csökkenti a túledzés és

a sérülés veszélyét.

Egyéni különbségek elve:

Nyilvánvalónak tűnik, hogy az erőfejlesztésnél figyelembe kell venni a sportoló korát,

általános egészségügyi történetét, sérülés történetét, edzettségi szintjét, munkabíró képességét.

Állóképesség fejlesztése

Sportolók rehabilitációjának igen fontos eleme az állóképesség fejlesztése. Az állóképesség, a

szervezet energianyerési folyamataira épülő fizikai képesség, amely lehetővé teszi egy adott

pszicho-motoros tevékenység jellemző intenzitásának minél hosszabb ideig történő

fenntartását.

Megnyilvánulási formája lehet általános és speciális. A szervezetben létrejövő energia nyerési

folyamatok alapján csoportosítható. Azt, hogy melyik területet fejlesztjük, a sportág határozza

meg, azonban az alábbi élettani kapacitások figyelembevételével kell megterveznünk az

állóképesség fejlesztését.

Aerob kapacitás: a szervezetben a terhelés során az oxigén felvétel fedezi a felhasználás

igényét, tartós munkavégzést biztosít hosszú időn keresztül.

Maximális oxigén felvétel kapacitás: meghatározó a hosszú távú terhelések esetén,

életkorral és nemi különbségekkel változik értéke, bizonyos érték alatt nem tesz lehetővé

kiemelkedő sportteljesítményt.

Anaerob alaktacid kapacitás: nagy intenzitású, rövid ideig tartó terhelés magas szintjét teszi

lehetővé, tejsav felszaporodás nélkül.

87

Anaerob laktacid kapacitás: nagy intenzitású, rövid ideig tartó terhelés magas szintjét teszi

lehetővé, jelentős tejsav felszaporodás mellett.

A szervezet állóképességi teljesítménye a következő típusokban mutatkozik meg:

• Hosszú távú állóképesség (15 perc feletti terhelés esetén)

• Középtávú állóképesség (2 és 15 perc közötti terhelés esetén)

• Rövidtávú állóképesség (30 másodperc és 2 perc közötti terhelés esetén)

• Gyorsasági állóképesség (30 másodpercig tartó terhelés esetén)

• Erő állóképesség (izom terheléssel szembeni képessége)

Állóképességi fejlesztés módszerei a 2. ábrán láthatók.

2. ábra: Állóképességi fejlesztés módszerei

A gyorsaság fejlesztése

A gyorsaságot magas fokú agykérgi készenlét jellemzi: az izmok összehúzódásának

sebessége, az összehúzódás erejének nagysága az agykérgi szabályozás függvénye.

Genetikailag erősen örökölt tulajdonság: a gyors és lassú rostok száma a szervezetben

genetikailag meghatározott arányban vannak jelen. Komplex fogalom, hiszen számos

megjelenési formája van.

Megjelenési formái:

88

• Reakció gyorsaság: Az ellenfél mozdulatának észlelése és a válaszcselekvés indítása

között eltelt idő. Háttere az egyszerű és választásos reakcióidő. Egyszerű, amikor

egyetlen inger van és arra egyféle választ lehet adni. A választásos reakció már

bonyolultabb, hiszen a válasz létrehozása információ feldolgozást igényel, mert

többféle ingerre többféle választ lehet adni.

• Mozdulatgyorsaság: egyetlen mozdulat végrehajtásának gyorsasága.

• Helyzetgyorsaság: szituációs döntés, azt jelenti, hogy egy játékszituációban a

mozgásos cselekvésről milyen gyorsan hozza meg a döntést a játékos.

• Lokomotorikus gyorsaság: gyorsulási képesség, ismétlődő sprint képesség, az a

képesség amivel, a legnagyobb sebességgel halad előre.

Azt, hogy a sérült sportolónak milyen típusú gyorsaságfejlesztésre van szüksége, a sport

típusa határozza meg. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy gyorsaságfejlesztés

legszenzitívebb időszaka a 8-tól 14 éves korig lehetséges. Ha ebben az időszakban nem kapja

meg a játékos a megfelelő ingereket nem alakul ki az ideg-izomrendszer azon képessége, ami

segíti a gyors mozgást. A szenzitív időszak és sérülés után is lehet fejleszteni a gyorsaságot

csak nem annyira hatékonyan.

A gyorsaságfejlesztés lehetséges direkt, illetve indirekt módszerekkel. Direkt módszer a

sportmozgások (leggyakrabban futások) maximum vagy szupramaximum sebességgel való

végeztetése. Indirekt módszer lehet a mozgástechnika fejlesztése (pl.: futótechnika), a

mozgásban résztvevő izmok gyorserejének növelése (lásd: erősítés-robbanékonyság) és a

hajlékonyság fejlesztése (stretching).

A plyometrikus edzés a gyorserő fejlesztés egyik leghatásosabb módszere. Gyakorlatilag

szökdelő gyakorlatokról beszélünk illetve szökdelésből kifutásokról. Élettani háttere a

plyometrikus edzésnek a nyújtás-rövidülési ciklus vagyis a myotatikus reflex.

3.5. A flexibilitás és hajlékonyság

Sérülések után gyakran találkozunk beszűkült mozgásterjedelemmel (ROM) az akut fázis

lezajlását követően. Ennek leggyakoribb oka a hosszas immobilizáció. A mozgásterjedelem

89

visszaállítása elsődleges cél a rehabilitáció során. Aktív gyakorlatokkal általában elérhető ez,

de számos manuális technika nyújthat segítséget (Maitland, Mulligan). Amennyiben a

beszűkült mozgásterjedelmet az izmok kóros feszessége okozza, alkalmazhatjuk a különböző

nyújtási (stretching) technikákat. A stretching olyan terápiás eljárás, melynek során a

megrövidült lágyrészeket külső erővel nyújtjuk meg, a normál ízületi mozgásterjedelem és a

mozgásfunkció helyreállítása céljából. Izomsérülések rehabilitációja során kiemelt szerepe

van a nyújtásnak. Fontos megjegyezni, hogy az izmot nem lehet nyújtani csak egy

megrövidült helyzetből a normál állapotába visszaállítani.

A stretching indikációi: feszes, fájdalmas izom, limitált ROM.

A stretching kontarindikációi: ízületi játék hiánya, ízületi blokk, ízületi gyulladás, instabil

ízület, haematóma, akut ízületi vagy izom fájdalom, törés.

A stretching céljai:

• Általános flexibilitás megtartása/javítása

• Ízület körüli lágyrészek mobilitásának növelése

• Kontraktúrák megelőzése és kezelése

• Fiziológiás mozgástartmány helyreállítása/ javítása

• Sérülések megelőzése

Nyújtás jelentősége sportolók körében: megrövidült izomzatot vissza kell állítani ez eredeti

hosszára. Ennek magyarázata, hogy ha a feszes, tónusos izom lassabban regenerálódik.

Rosszabb a keringése így kevesebb oxigént kap az izom, ami lassítja a regenerációt. A másik

magyarázata, hogy ha megrövidült izomzattal kezdjük a következő terhelést jelentősen megnő

a sérülés kockázata. Ez azért lehetséges, mert egy mozgássor végrehajtása egy dinamikus

sztereotípia alapján programozva van az idegrendszerben (például egy sprint megindításánál

rögzülve van, hogy milyen mértékben nyúljon ki az ízület, izomzat). Ezt a mozgásterjedelmet

az idegrendszer akkor is végre fogja hajtani, ha az izomzatunk aktuálisan nem alkalmas rá,

mert megrövidült. Tehát ha nagyobb terjedelemben mozgatjuk az izomzatot, mint amire képes

akkor a húzódás, szakadás lehetősége megnő.

90

Számos vélemény, teória létezik, hogy mikor melyik nyújtási technikát érdemes használni. A

mai álláspont szerint a dinamikus nyújtásnak a bemelegítés során, míg a passzív nyújtásnak a

levezetés és regeneráció során van pozitív hatása.

4. A fej és nyak gyakori sportsérülései és rehabilitációja

4.1. Agyrázkódás

A fejet érintő sportsérülések közül az egyik leggyakrabban előforduló trauma az agyrázkódás,

mely az alábbiak szerint fogalmazható meg: „az agyat érintő komplex pathofiziológiai

folyamat, amelyet traumatikus biomechanikai erőbehatások váltottak ki.” (McCrory, 2012)

Vagyis, az agyrázkódás az agy reakciója egy rá ható fizikai impulzusra, ütésre. Előfordulása

gyakran küzdősportoknál tapasztalható, mint egy direkt fejre mért ütés következménye. De

bármely más nagy erőbehatás kiválthatja, ami kontaktba lép a sportoló fejével. Úgymint

összeütődő fejek vagy a fejelés a labdarúgásban, vagy egy biciklista földre zuhanása, vagy

akár egy nagy erővel dobott labda, amely a fejet találja el. Ritkábban fordulnak elő és kevésbé

nyilvánvalóak azok az indirekt ütések, amelyek esetében az ütést valamely más testrész

közvetíti a fejhez. Például egy mozdulatlan rögbi játékos, akit hátulról szerelnek le, a nyaka

hátrabillen, és az erőbehatás keresztül megy az agyán. A játékos anélkül szenvedhet el

agyrázkódást, hogy a fejét közvetlen ütés érné. (Clay, 2013)

Tünetek:

• Hányinger

• Fejfájás

• Amnézia - a sérült nem emlékszik arra, mit csinált a sérülés körüli időszakban

• Zavarodottság - nem tudja hol van, mennyi az idő, nem tudja, kivel játszik

• Kábultság

• Csökkent koncentráció

• Lassult gondolkodás

91

• Szédülés és ügyetlenség

• Rossz egyensúly és koordináció

• Tinnitus

• Látászavar

• Álmosság

• Elkent beszéd

• Csökkent tudati szint

• Személyiségváltozás (agresszivitás, felfokozott érzelmek)

A kezelés elsődleges és legfontosabb feladatai közé tartozik az agyrázkódás elkülönítése egy

súlyosabb, akár életveszélyes agysérüléstől. El kell kerülni a sérült mozgatását, és sürgősségi

orvosi ellátást kell kérni. Az agyrázkódást elszenvedett sportolóknak nem szabad

megengedni, hogy tovább folytassák a versenyt vagy az edzést, amíg bizonytalan, hogy

agyrázkódása van-e a sérültnek. Egy megfelelő képzettséggel rendelkező személynek meg

kell állapítania az agyrázkódás súlyosságát, amely adott esetben indokolhatja akár a kórházba

szállíttatást. Az első 48 órában nem szabad egyedül hagyni a sérültet, hogy ne maradhasson

észrevétlen semmilyen későbbi tünet, úgy mint, erősödő fejfájás, többszöri hányás, probléma

a tárgyak, emberek és helyek felismerésével, zsibbadás a karban vagy lábban, a sérült

bizonytalanul áll a lábán, vagy a nem tiszta beszéd. Az agyrázkódás változásokat

eredményezhet a mentális funkciókban. Számos neuropszichológiai tesztet (ImPACT Test,

Wechsler Letter Number Sequencing Test, Symbol Digit Modalities Test) igénybe lehet venni

ahhoz, hogy monitorozni lehessen az agyrázkódás hatásait és tüneteinek változását.

Ameddig a sérülést elszenvedett játékos teljesen fel nem épült és jelentkeznek nála a sérülésre

jellemző tünetek, addig nem engedhető vissza a tevékenységének folytatásához. Az

agyrázkódás utáni felépülés időtartama rendkívül változó. Néhány órától, hónapokig tarthat,

és nem lehet sokat tenni a felépülés felgyorsítására. Megfelelő körülmények között

fokozatosan, lépésről lépésre térhet vissza az edzésekre (4. táblázat), majd szigorú

megfigyelés mellett a versenysporthoz.

92

93

4. táblázat: A sporttevékenységhez való fokozatos visszatérés folyamata

Rehabilitáció szintje Funkcionális gyakorlatok Célok az adott szinten

1, nincs aktivitás teljes fizikai és kognitív pihenés

pihenés

2, könnyű aerob feladatok séta, úszás, kerékpározás <70% HRmax mellett,

pulzusszám emelése

3, sportspecifikus feladatok futás, korcsolya nagyobb aktivitás

4, kontakt nélküli gyakorlatok fokozatosan komplexebb sportspecifikus feladatok gyakorlása

fizikai, koordinációs és kognitív terhelés

5, teljes kontakt gyakorlatok normál edzésen való részvétel

funkcionális képességek és magabiztosság helyreállítása

6, visszatérés a sportba normális sporttevékenység

Gyakran megfigyelhető az úgynevezett agyrázkódás utáni tünetcsoport. Melyet olyan tünetek

leírására használunk, mint a szédülés, kimerültség és a koncentrációval vagy memóriával

kapcsolatos problémák, amelyek az agyrázkódást követően hetekig, hónapokig vagy akár

évekig is elhúzódhatnak. Ilyenkor alapos vizsgálat után a kezelés a pihenésre és nyugalomra

korlátozódik.

4.2. Szem, száj és fülsérülések

Bár anatómiai szempontból a szemek jól védettek, mégis előfordulnak szemsérülések

sportolás közben. Leginkább a labda-, kontakt-, és az ütéssel járó sportokban nagyobb a

szemsérülések veszélye. Kiváltó oka lehet tompa vagy szemüregbe hatoló trauma. Súlyos

szemsérülések közé tartozik a retina szakadása vagy leválása, a szemgolyó traumás szakadása,

a szemlencse elmozdulása, az áthatoló sérülések, illetve a kémiai károsodások és a szemüreg

csonttörései. Ilyenkor vérömleny, duzzanat, elszíneződés látható a szem körül, általában

szemfájdalom és homályos látás is jelentkezhet. Kettős-látás, részleges vagy teljes

látásvesztés, tartósan homályos látás a kívülről nem mindig látható, belső szemsérülés jele

lehet. Minden szemsérülés súlyos sérülésként kezelendő, mivel maradandó

94

látáskárosodásához vezethet. A legfontosabb teendő ilyenkor megfelelő elsősegély nyújtása, a

szem letakarása, elkerülve bármilyen nyomás kifejtését a szemre. Ezután orvosi szakellátást

és alapos kivizsgálást igényel a sérülés. Amennyiben a sportoló visszanyerte fiziológiás

látását és perifériás látását, nincs szem és fejfájása, illetve a szem- és a neurológiai vizsgálat

sem mutat eltérést, akkor folytathatja a sporttevékenységet.

A száj, szájüreg, nyelv és fogak leggyakrabban kontaktsportoknál sérülnek. A száj és szájüreg

traumáit általában kisebb beavatkozásokkal, varrással megfelelően lehet kezelni. A nyelv

sérülései azonban erőteljes vérzéssel járhatnak, így orvosi ellátást igényelnek. Gyakori a

metszőfogak sérülése, mely ütközéskor vagy valamilyen eszközzel való direkt érintkezéskor

alakulhat ki. Sokszor nem csak egy fogat érint, hanem az adott területen lévő 2-4 fog is

letörik, kiesik a trauma hatására. Elsősegélynyújtás után, szakorvosi ellátást igényel, mely

folyamán a kitört fogak is reinplantálhatóak adott esetben.

Külső-, közép- és belsőfülsérülések fordulhatnak elő. A külső fül sportsérüléseit

leggyakrabban direkt traumák okozzák, küzdősportokban gyakoriak. Megnyomódás vagy

meggyűrődés következtében nyílt sebek, zúzódások alakulhatnak ki, vagy a fülkagyló

részleges, ritkább esetben teljes szakadása jöhet létre. A bőr alatti vérzés fülkagyló

vérömlenyt okoz. A közép és belső fül sérülései direkt erőhatás vagy barotrauma

következtében alakulhatnak ki. A fül külső sérülései a duzzanat, fájdalom, bevérzés miatt

könnyen észrevehetőek. A közép- és belsőfül sérülések hallászavart, füldugulást, szédülést,

fájdalmat és fülzúgást okozhatnak. A hallójáratból származó vérzés, vagy tiszta liquor

csorgása koponyacsont-törést, intracraniális sérülést jelezhet. A lágyrész-sérülések rövid ideig

tartó jegelése javasolt a duzzanat csökkentése és a fájdalom mérséklése miatt. Azt a sportolót,

akinek a fejét oldalról valamilyen ütés érte, majd fülfájdalmakról, fülvérzésről, hallászavarról

panaszkodik, mielőbb megfelelő szakellátó helyre kell irányítani. A fül külső sérülései

általában konzervatívan kezelhetők. A fülkagyló vérömlenye esetén annak eltávolítása

ajánlott (tűvel leszívás, utána nyomókötés). A középfül és a belső fül sérüléseinek kezelése

feltétlenül szakellátást igényel. A dobhártyaszakadás általában 8 héten belül spontán gyógyul.

Fülsérülés után a sportolók akkor térhetnek vissza a sportba, ha minimális az újrasérülés

95

veszélye és zavartalan a hallás. Dobhártyaszakadás után a vízi sportok addig nem

engedélyezhetők, amíg a sérülés teljesen meg nem gyógyul.

4.3. Arc- és orrcsont törések

A fej sérülései leggyakrabban azokban a sportágakban fordulnak elő, ahol, lendületes, gyors

mozgás közben a fej ütközik egy másik játékostárssal vagy a talajjal. Nagy sebességgel

eszközök is ütközhetnek a fejnek, így például labda vagy korong. Vannak véletlen balesetek

is, amikor gondatlanság okoz súlyos fejsérülést (gerely, diszkosz, súly, kalapács). A szerről

való lezuhanás, kerékpárral, motorkerékpárral való esés vagy lovaglás közben is

előfordulhatnak a fej traumás sérülései. Alapvető sebészeti-traumatológiai ismeretek

szükségesek a fejsérülések és az ellátás lehetőségeinek megítéléséhez. Fontos különbséget

tenni egy esetleges eszméletvesztésnél, hogy egy fejre mért ütés (elesés vagy ütközés) vagy

egyéb okok (hosszútávfutás közben bekövetkezett keringési zavar) miatt jött-e létre. Nagyon

fontos a kiváltó ok pontos meghatározása és annak alapján a kezelés azonnali megkezdése.

(MacIsaac, 2013)

A felső állcsont törései leginkább kontakt- és küzdősportokban fordulnak elő. Gyakori

következmény ilyen esetben a fogak kimozdulása és összeharapási fájdalom. A felső állcsont

töréseit műtéttel kell kezelni. A gyógyulási idő 6-8 hét.

Járomcsont sérülés esetén jól látható és tapintható a járomcsont ívének besüppedése.

Kettőslátás, rágási zavar alakulhat ki. Ha a röntgenfelvételen a járomcsont impressziós törése

látható, akkor műtéti beavatkozás szükséges. A gyógyulási ideje 4 hét.

Állkapocscsont törés esetén az erőbehatás helyén direkt, az ellenoldalon indirekt törésvonal

jöhet létre. Ilyenkor a fogak kimozdulhatnak helyükről, fájdalom jelentkezik a száj nyitására

és a fogak összeszorítására. Lokális érzékenység jelentkezhet a fül előtti régióban.

Az arcot ért traumás sérülések esetén fontos feladat a légúti elzáródás, nyaki trauma vagy

koponyán belüli sérülés lehetőségének a kizárása. Ellenőrizni kell a szemek, az orr, a gége, a

fogak és az íny állapotát. Ha az arcsérülés következtében légzési akadály gyanúja merül fel,

elsődleges feladat a szabad légutak biztosítása. Az elmozdulással járó arccsonttöréseknél

96

többnyire rekonstrukciós műtétek szükségesek, majd rehabilitációt igényelnek. Ez

fizikoterápiából, manuálterápiából, mozgás- és koordinációs gyakorlatokból áll. A

sporttevékenység folytatása akkor engedélyezhető, ha a sportoló teljesen felépült, és

minimális az újrasérülés veszélye. A sportolók - természetesen a sérülés kiterjedésétől

függően - már korábban, a gyógyulási folyamat alatt is végezhetnek edzést megfelelő

védőöltözet használata mellett.

Az orrcsonttörés direkt trauma következménye. Társulhat hozzá agyrázkódás és egyéb

arccsontok törése is. Általában egyértelmű a fájdalom, duzzanat, deformálódás,

nyomásérzékenység. Orrvérzés is gyakori kísérője a sérülésnek. Az elmozdult orrcsontok az

első két órában, a jelentős duzzanat kialakulása előtt, általában könnyen reponálhatók. A

vérzés megszüntetése tamponálással lehetséges, továbbá a jegelés is hasznos ilyen esetekben.

Az elmozdulás nélküli törések kezelés nélkül is meggyógyulnak. Ha korai repozíció nem

történt, a törés helyretétele 3-5 napig halasztható, addigra a duzzanat már csökken. Ha a fedett

helyretétel nem végezhető el 7-10 nap alatt, akkor műtét válhat szükségessé. A gyógyulás

időtartama általában 4-6 hét. Komplikáció nélküli orrcsonttöréssel a sportoló visszatérhet az

újrasérülés szempontjából kevésbé veszélyes sportágba a fájdalmak megszűnte után. Azonban

a visszatérés csak megfelelő védőeszköz használatával engedélyezhető, ha a sporttevékenység

testi kontaktus vagy trauma lehetőségével jár.

4.4. A nyak sérülései

A nyaksérülések azon kevés sportsérülés közé tartoznak, amelyek az életet veszélyeztethetik.

A nyaki gerinc sérülései rendkívül súlyos következményekkel járhatnak, mivel ilyenkor, a

gerincvelő és a perifériás idegek is károsodhatnak a trauma következtében. A súlyos

nyaksérülések közé azok a cervikális gerincet érő balesetek tartoznak, amelyek gerincvelő-

sérülést okozhatnak. Ezek a sérülések általában a kontaktsportokban, vagy olyan

sportágakban fordulnak elő, ahol jelentős a magasból való leesés veszélye, mint például a

műugrás vagy torna. Az esésnél a fejet érő nagy erejű ütés következtében a nyaki gerincre

nagymértékű terhelés nehezedik, vagy a fej erősen hátra- vagy előre csapódik, esetleg meg is

csavarodik. A nyaki csigolyatörés vagy direkt módon károsítja a gerincvelőt és az

97

ideggyököket, vagy gerinc- instabilitást okoz, ami súlyosan károsíthatja az idegeket. A nyaki

trauma azonban törés nélkül is okozhat zúzódást és ideggyöksérülést. A sportoló nyaki

fájdalomról, különböző neurológiai tünetekről panaszkodhat, úgymint végtagokba kisugárzó

fájdalomról, zsibbadtságról, fülzúgásról, gyengeségről, súlyosabb esetben végtagbénulásról.

Amennyiben a kórelőzmény, a sérülés mechanizmusa vagy a tünetek súlyos nyaksérülésre

utalnak, akkor a nyaki gerincet a további elmozdulás megakadályozása miatt rögzíteni kell,

ami egyszerűen kézzel vagy egy rigid nyaki gerincrögzítő-eszköz alkalmazásával történhet. A

fej és a nyak sérüléseinek megítélése kulcsfontosságú része az azonnali helyszíni ellátásnak,

mivel a nyaki trauma életveszélyes légúti sérüléssel társulhat, szükség esetén azonnal és

szakszerűen meg kell kezdeni az életmentő beavatkozást. A kialakult állapot pontos

radiológiai megítéléséig kerülni kell a sportoló nyakának mozgatását. A sérülés súlyosságától

függően, valamint a maradandó károsodás lehetősége miatt nagyon alapos rehabilitáció

szükséges. Fokozatosan helyre kell állítani a fiziológiás mozgástartományt és a nyak körüli

izmok erősítésével a fej és nyak optimális stabilitását. Súlyos nyaksérülés után az

ütközésveszélyes sportág abbahagyása indokolttá válhat. A sportpályára való visszatérés

feltétele a nyak teljes fájdalommentessége, szabad mozgathatósága és megfelelő izomereje,

stabilitása.

Gyakrabban előforduló és kevésbé veszélyes állapot a nyak akut húzódása és rándulása,

amely a fejet vagy nyakat érő ütés, esetleg erőteljes rotáció vagy hiperextenzió hatására alakul

ki. Az akut torticollis az egyik oldali izomcsoport tartós, görcsös összehúzódásának

következménye, nem azonos a nyaki rándulással. Ilyenkor a sérült az egyik oldalra döntve,

kényszertartásban tartja a nyakát. Jellemző tünet a nyak húzódásos, rándulásos állapotában a

nyak mozgását korlátozó fájdalom és izomspazmus, illetve az izmok nyomásérzékenysége. A

fájdalom az izmok passzív nyújtására fokozódik. Komplikációk nélküli akut nyaki

izomhúzódás vagy szakadás nem jár neurológiai eltéréssel. Sérülés esetén a nyak rögzítése,

fájdalomcsillapítás az elsődleges teendő. Az alkalmazott kezelés alapvetően konzervatív.

Fontos a nyak tehermentesítése és rögzítése néhány napra, illetve a fájdalomcsillapítás,

izomlazító szerek alkalmazása. Az első 48 órában jegeléssel is jó hatás érhető el.

Rehabilitációját tekintve az ultrahangkezelés és manuálterápia a diszkomfort-érzést, fájdalmat

98

jelentősen csökkentheti. A nyak mobilitásának helyreállítása érdekében a passzív és aktív

mozgatás és a nyújtó gyakorlatok korai megkezdése javasolt. A stabilitás fokozására és az

újrasérülések megelőzése érdekében izomerősítő gyakorlatok alkalmazása indokolt. A nyaki

izomhúzódások és rándulások általában 4 héten belül meggyógyulnak, és a sporttevékenység

folytatható.

V. Vállsérülések

5.1. Vállízületi instabilitás és ficam

A vállízületi instabilitásnak többféle típusa különíthető el. Tüneti instabilitás esetén az

ismétlődő mikrotraumák, túlterhelődések miatt a tok megnyúlik, a labrum széle

felrostozódhat, néha a csontos perem is lecsiszolódik. Ilyenkor tényleges ficam nem alakul ki,

de egyes mozdulatoknál fájdalmas roppanás, kattanás következhet be. Jellemző tünet a

bizonyos mozdulatokra jelentkező subluxatiós érzés, apprehension teszt pozitivitás (abducált,

kirotált helyzetű kar direkt előrenyomásakor fellépő vállízületi fájdalom, bizonytalanság

érzés). A kezelése enyhébb esetben funkcionális, konzervatív, ami célzott izomerősítést foglal

magába. Ismétlődő ficam talaján kialakult, vagy konzervatív kezelésre nem javuló tüneti

instabilitás estén műtéti megoldás válhat szükségessé. Nagyon fontos tudni, hogy

multidirekcionális, alkati instabilitásnál mindenképpen a funkcionális kezelést kell előnyben

részesíteni. Műtét azért nem jó megoldás, mert ha csak az általában domináns egyik irányt

zárja le, a későbbiekben az instabilitás átvált másik irányba, a körkörös megerősítés pedig bár

a stabilitási problémát ugyan megoldhatja, de szinte biztosan jelentős funkció beszűküléssel

jár (Green,2003).

99

3. ábra: Vállficam

A glenohumerális ízület ficama a leggyakrabban előforduló ficamok közé tartozik, az összes

ízületi luxatió mintegy felét teszi ki. Típusos mechanizmussal a kar abdukált és kirotált

helyzete mellett bekövetkező erőbehatás a humerus fejet a vápa elülső, alsó pereme felé

nyomja. (3. ábra) Ott nekifeszülve átszakíthatja a tokot, vagy letépheti a tapadásáról a labrum

egy részét. A vápaszélre kerülő fej ezután gyakran nekipréselődik a csontos peremhez, ami

benyomatot okozhat rajta. Ez a nyíró erő előfordul, hogy az egyidejűleg fellépő,

rotatorköpeny kontrakciója által kiváltott húzóerővel a tuberculum maius alapról való

leszakadását is kiválthatja. Ezzel ellentétes erőbehatásra jöhet létre a sokkal ritkább hátsó

ficam, mely éppen atípusos volta miatt nehezebben felismerhető. A leggyakoribb elülső

ficamok esetében a váll lecsapott, láthatóan deformált, a kar sokszor lóg. A mozgások

fájdalmasan beszűkültek, rugalmas rögzítettség tapasztalható. Mivel a vállficamokhoz

gyakran társul plexus, vagy ritkábban érsérülés, a végtag keringése, beidegzése mindig

ellenőrizendő. Hátsó ficamoknál a váll deformitása nem feltűnő, a legfontosabb tünet a

rotatiós mozgáskorlátozottság. Esetleges társuló törés kizárására repozíciós kísérlet előtt még

egyértelmű fizikális jelek esetén is tanácsos röntgen felvétel készítése. A biztos diagnózis

birtokában mielőbbi, de kíméletes repozíció szükséges, melyet orvosnak célszerű

végrehajtani. Helyretétel után ismét detektálni kell a végtag keringését és beidegzését,

valamint röntgennel az elért helyzetet. Sikeres repozíció után 30 év feletti sportolóknál 3-4 hét

rögzítés Gilchrist vagy Dessault kötéssel. A fiatalabbaknál a fokozott kiújulási veszély miatt

4-6 hét az ajánlott rögzítéséi idő. Az ismételten bekövetkező vállficam, főleg ha a luxatió már

100

egyszerű mozdulatra vagy kisebb erőbehatásra is létrejön, mindenképpen felveti valamilyen

anatómiai probléma fennállását és alapos kivizsgálást igényel. (Cox, 2008)

Elsősegélyként rögzítés, fájdalomcsillapítás szükséges. Majd repozíció után a végtag

nyugalomba helyezése. A sérülés utáni első héten a végtag distalis részének mobilizációja

történik, a váll rögzített állapotában. Alkalmazható tape kezelés is a stabilitás fokozására. A 2-

4. héten, amikor a fájdalom már megengedi, elkezdhetőek a váll óvatos ingagyakorlatai,

vigyázva, hogy abductio és kirotácio ne történjen egyszerre. A 4-6. héten elkezdhetőek az

izometrikus aktív erősítő gyakorlatok, majd az izotonikus feladatok és fokozatosan

helyreállítható a teljes mozgástartomány. El lehet kezdeni a rögzítés elhagyását is ebben az

időszakban. A 6-10. héten a fő cél a sérült oldal megerősítése, az ép oldal erejével közel

azonosan. Fokozhatóak az ellenállásos feladatok a teljes mozgáspályán. A 10. hét után

megkezdődhet a sporttevékenységek óvatos kivitelezése, visszatérés a sportba. Elkezdhetőek

a funkcionális sportmozgások, mint a dobás és elkapás.

5.2. Rotátorköpeny szakadás

4. ábra: Rotátorköpeny

A rotátor köpeny izmai a vállízület stabilizálásában és mobilitásában kapnak szerepet. Négy

különböző izom köpenyszerűen veszi körbe a humerus fejét. (4. ábra) Egy dinamikusan, jól

működő rendszer amely minden mozgásfázisban stabilizálja a vállat és lehetővé teszi a

rendkívül szabad mozgást és stabilitást. Ennek a rendszerek a megbomlása a vállat érintő

101

fájdalmak egyik leggyakoribb oka. Leginkább dobóatléták, teniszezők, súlyemelők

veszélyeztetettek.

A rotátor köpeny legfontosabb része a supraspinatus izom és ennek is az elülső része. Ez az

izom a humerusfej centralizálásán kívül a felkart aktívan emeli és kifelé rotálja. Ez az izom

sérül leggyakrabban a rotátor köpenyben. Ha sérült, akkor nem képes a felkarfejet a lapocka

ízfelszínének közepén tartani, így az mozog benne, ezzel károsítva az ízületi felszínt és az így

létrejött instabilitás miatt nem képes a deltoideus izom erejét átadni a felkarnak, ami a váll

mozgásainak beszűküléséhez vezet. A szakadás típusa több faktortól függ. Fontos az előidéző

erő iránya és intenzitása. A beteg biológiai életkora, az ín minősége, korábbi szakadás

megléte és helyzete. Főleg a váll külső részén érezhető tompa fájdalom.

Mozgáskorlátozottság is jellemző és ilyenkor a fájdalom fokozódhat. A kar emelése gyengül,

a forgató erő csökken. A beteg a fájdalom miatt nem szívesen alszik az érintett oldalon.

Kezelése sportolók esetében szinte mindig műtéti, melyet arthroscopia segítségével végeznek.

(Mantone, 2000)

Műtét után védeni kell az izomvarratokat, ezért a sérült az első 4-6 hetet rögzítőben tölti.

Ilyenkor csak limitált gyakorlatok végezhetők, passzív mozgatással kell megakadályozni a

mozgástartomány beszűkülését. 1-2 hét után az ingamozgások elkezdhetőek. Nagyon fontos,

hogy habár a vállízületet kíméljük, eközben a könyök, a csukló, valamint a kéz ízületeit

ugyanúgy használjuk, mint előtte. A 6. héttől minden esetben elhagyható a kartartó, és

elindulnak az aktív, saját izomerővel végzett gyakorlatok. Ennek során mind a felkart forgató

mozgását, mind a flexiós és abductios mozgást gyakorolni kell. Cél lehetőleg az első 6 hét

alatt kialakított, közel teljes mozgástartományban az izmok megerősítése. 6 hetes kortól lehet

elkezdeni a könnyű munkakörökben végzett munkát. 3 hónapos kortól megengedett a

nagyobb súlyok emelése, és a fej feletti munkafolyamatokat is el lehet kezdeni. A műtétet

követően 4-6 hónappal szerzik vissza a betegek a teljes mozgástartományt és az izomerőt. A

sporthoz való visszatérés 6 hónapos kortól javasolt.

102

6. A könyök és felkar sérülései

6.1. Epicondylitis lateralis humeri

5. ábra: Epicondilitys lateralis humeri

A teniszkönyök (epicondylitis lateralis humeri) az egyik leggyakrabban előforduló

túlterheléses sportártalom. (5. ábra) A betegek többségénél a domináns oldal az érintett.

Kialakulásában szerepet játszhat az alkari extensorok túlzott vagy nem megfelelő használata,

a rossz technikájú sporttevékenység, nem megfelelő eszközzel végzett sport, a kar

izomzatának gyengesége, a kar izomzatának túlzott feszessége, az ízületek merevsége, a nem

megfelelő bemelegítés, vagy akár egy korábbi könyöksérülés utáni nem megfelelő

rehabilitáció. (Szendrői, 2006)

A könyök laterális oldalának jellegzetes fájdalmával és a könyökízület merevségével járó

kórkép. Legfőbb oka az alkar extensor izomcsoportjának megerőltető használata. Az alkar

dorsalis oldalán végighúzódó izmok a könyök felett, a felkarcsont végén található kis

kiemelkedésen, az epicondylus lateralis humerin, inasan erednek. Áthúzódva a

könyökízületen, az alkar területén megvastagodnak, a csuklót azonban már ismét vékony inak

formájában érik el, és így is tapadnak a metacarpalis csontokon. Ezen izmok legfontosabb

feladata a csukló extensiója. Amikor az alkar extensorai megfeszülnek, a feszülés

továbbadódik az inas eredésre is. Ha az összehúzódás sokszor ismétlődik vagy nagyon erős,

az az inak károsodásához vezethet. Ez az állapot azért is alakulhat ki olyan könnyen, mert az

inak itt közvetlenül érintkeznek az alattuk lévő csontos felszínnel, és így védtelenebbek az

őket érő mechanikai hatásokkal szemben. A fájdalom kezdetben a csukló aktív mozgatásakor

103

és tárgyak fogásakor jelentkezik, később nyugalomban is fennállhat. A fájdalom az alkar

extensorok aktív megfeszítésekor fokozódik. A fájdalom olyan fokú lehet, hogy a beteg nem

tud fogni, a megfogott és felemelt tárgyakat elejti. a lateralis epiconylus vagy az extensor

izmok proximális része nyomásérzékeny. A fájdalmat ki lehet váltani nyújtott könyökízület

melletti passzív csukló és ujj felexió végzésével, ezáltal az extensor izomcsoport passzív

nyújtásával. (Owens, 2001)

Rehabilitációja elsősorban konzervatív terápia, amely az esetek jelentős részében néhány

hónapon belül megoldást jelent a problémára. A terápia magában foglalja a túlerőltetést okozó

tevékenység kiiktatását, szükség esetén a csukló és kéz rögzítését, tehermentesítését. Nem-

szteroid gyulladáscsökkentő kenőcsök, gyógyszerek alkalmazása lehet indokolt, vagy akár

súlyosabb esetben lokális injekció adása. Fizioterápiás kezelésében speciális

masszázstechnikákkal, és az érintett izmok passzív és aktív nyújtásával is javítható a beteg

állapota. Emellett a fizikoterápia számos eszköze is bevethető, mint az ultrahangos kezelés és

az iontoforézis, vagy a TENS készülékek alkalmazása is hozzájárulhat a gyógyuláshoz. A

fájdalomcsillapítás és az extensor izmok ellazulása megvalósítható elasztikus ragasztószalag

(tape) felhelyezésével. A módszer fő előnye, hogy a csuklómozgások akadályozása nélkül

képes tehermentesíteni az alkar izomzatát. A konzervatív kezelés mozgásprogramjában az

alábbi gyakorlatok alkalmazhatóak, fokozatosan nehezítve:

- általános nyújtás a szomszédos ízületekre is kiterjesztve

- csukló flexiós-extensiós gyakorlatok

- könyök flexiós-extensiós gyakorlatok

- ujjak flexiós-extensiós gyakorlatai

- pronációs-supinatiós gyakorlatok

- radiál- és ulnárdeviációs gyakorlatok

- excentrikus gyakorlatok csuklóra

- plyometrikus, gyors csuklót extendáló gyakorlatok

- sportspecifikus gyakorlatok

Ha a konzervatív terápia hosszabb idő után sem vezet eredményre, akkor műtéti megoldással

kell kezelni a problémát, melyet hosszabb rehabilitációs időszak követ. A rehabilitáció

104

kezdeti szakaszában, a postoperatív első hat hétben fájdalomhatárig történő kimozgatás,

nyújtás javasolt. Műtét után 1-2 hétig rögzítő viselése is indokolt. Kerülni kell a csukló aktív

extensióját, de isometrikus gyakorlatok alkalmazhatóak. Továbbá a vállkörnyéki izmok

erősítése is feladat ebben a szakaszban. Postoperatív 6-8. héten elkezdhető az aktív

csuklóextensio és a mozgástartományt fokozatosan teljessé kell tenni. Elkezdhető az

ellenállásos terhelés a fokozatosság elvét figyelembe véve. A 8. hét után a teljes és

fájdalommentes aktivitás elérése a cél. Elkezdhetőek a sportspecifikus gyakorlatok.

6.2. Epicondylitis medialis humeri

A golfkönyök (epicondylitis medialis humeri) egy viszonylag gyakori, az alkari flexorizmok

megerőltetése miatt kialakuló állapot. A probléma okai és jellemzői hasonlítanak a

teniszkönyökéhez, de jelen esetben a könyök medialis oldalán érezhető a fájdalom. Itt erednek

azok az izmok, melyek az ujjak és a csukló hajlításáért felelősek. Az inas eredés a felkarcsont

belső oldalán lévő csontos kis kiemelkedésen (epicondylus medialis) található, majd az izmok

áthidalva a könyökízületet, végigfutnak az alkar ventrális oldalán és a metacarpális csontokon

tapadnak. Kialakulása, tünetei és rehabilitációja alapvetően megegyezik a laterálisan

előforduló gyulladással, azonban ez esetben az ujjak és csukló aktív flexiója okozza a

fájdalmat. A mozgásterápiájában tehát ezt a mozgásirányt kell kitüntetett figyelemmel

kezelni.

6.3. Könyöktáji törések

A könyöktáji törések számos helyen és formában előfordulhatnak a humerus distális részétől a

radius proximális végéig. Jellemzően küzdő és technikai sportokban gyakoriak. Előfordul,

hogy a kezelés után is funkciózavar marad vissza. Fájdalom, mozgáskorlátozottság, duzzanat

szinte mindig kialakul.

A humerus könyökízületi végén legtöbbször ízületbe hatoló törések jönnek létre. Ezek az

ízületbe hatoló törések nagy erőbehatásra alakulnak ki, kiterjedt lágyrész sérüléssel társulva.

Mindig rögzítést igényel, majd meg kell kezdeni a fokozatos mobilizációt. A kezelés célja a

korai mozgathatóság, ugyanis általában súlyos, ízületi károsodással járó sérülésekről van szó,

105

és hosszas rögzítés esetén könyökben kontraktúra maradhat vissza. Elmozdulás nélküli

töréseknél egy hét múlva az óvatos mobilizációt el lehet kezdeni. A gipszsínt 3-4 hétig kell

viselni, majd további 4-6 hét rehabilitáció szükséges. Elmozdulással járó töréseknél

körülbelül 8 hét múlva várható gyógyulás, de a könyökízület mozgásai gyakran nem lesznek

teljesek. Súlyos sérülés után jelentős elmaradás maradhat vissza a mozgástartományban. 8-10

hét rehabilitáció szükséges.

A radius fejének törései általában nyújtott könyökkel tenyérre esés során alakul ki. A radius

feje nekiütközik a humerus könyökízületi végének ízületi felszínébe. Sérülhet az radius

fejével szemben álló ízületi felszín is. A terápia itt is rögzítés a mozgástartomány mielőbbi

helyreállítása. A törés általában meggyógyul, azonban a könyökízület, illetve a radius és ulna

közötti ízület merevsége gyakori. Az elmozdulás nélküli törés esetén korán 3-4 hétig

mobilizáció szükséges. A könyököt aktívan hajlítani, nyújtani és az alkart forgatni lehet. Az

elmozdulással járó törések, darabos törések rögzítési ideje műtét után legfeljebb 3 hét, de

néha 8-10 hét utókezelés is szükségessé válhat.

Posztoperatív rehabilitációs protokoll:

Immobilizációs időszak: (3-5 nap)

- cél a fájdalom és a duzzanat mérséklése (TENS, jegelés)

- műtéti terület védelme rögzítés segítségével

- megfelelő keringés megtartása (izometrikus gyakorlatok)

- környező ízületek mobilitásának fenntartása (váll, csukló, ujjak mozgatása)

- kontraktúra megelőzése (passzív könyökízületi mobilizáció)

Maximális védelmi fázis: (1-3 hét)

- fájdalom és duzzanat mérséklése szükség szerint

- mozgástartomány növelése fájdalomhatárig (aktív flexio-extensio, pronatio-

supinatio)

- izomatrófia megakadályozása

Mérsékelt védelmi fázis (4-12 hét)

106

- cél a teljes mozgástartomány elérése

- aktív torna a teljes mozgástartományon belül minden irányban

- izomerő fejlesztése

Minimális védelmi fázis: (12 hét)

- cél az izomerő fejlesztés, leginkább a véghelyzetekben

- gyorsabb tempójú gyakorlatok stabil kivitelezése

- ellenállásos gyakorlatok (súlyok használata)

- sportspecifikus mozgások gyakorlása

7. A csukló és kéz sérülései

7.1. Csuklótörés

Az ulna vagy a radius distális végi törése, illetve a kéztőcsontokon létrejövő törések

leggyakrabban eséshez kapcsolódnak. A törés tüneteit némileg befolyásolja a trauma típusa,

súlyossága és a pontos lokalizációja. Erős fájdalom tapasztalható csuklótájon, látható

duzzanat és deformitás a törés típusától függően. Többnyire a csukló a fájdalom miatt nem

mozgatható. Ha zsibbadás is észlelhető az ujjak területén, akkor valószínűsíthető az

idegkárosodás is.

Os scaphoideum törésénél a csuklótáji fájdalom az esést követően megtévesztően hamar

enyhül. Kis duzzanat tapasztalható a csuklótáj dorsalis oldalán. Markolási nehezítettség léphet

fel és nyomásérzékenység ujjbegynyi területen a csontnak megfelelően. A hüvelykujj húzása

vagy nyomása csuklótáji fájdalmat okoz. Gipszrögzítés szükséges 8-12 hétre. A csont rossz

vérellátása miatt csontgyógyulási zavar léphet fel. Amennyiben ez felmerül, további 4-6 hét

rögzítés szükséges. Ha ez nem hozza meg az elvárható eredményt, műtéti kezelés indokolt. A

rögzítési idővel arányos ideig gyógytorna kezelés szükséges a vérkeringés megőrzésére, majd

a teljes mozgáspálya és funkcionális mozgások visszaállítására. A finommozgások gyakorlása

is elhagyhatatlan ebben az időszakban. Később sportágtól függő speciális edzésekkel lehet

elkezdeni a sporttevékenységbe való visszatérést, de a csuklót terhelő vagy finom

107

csuklómozgást igénylő sportágakban a speciális sport-rehabilitáció hónapokig tarthat.

(Amadio, 1990)

7.2. Ujjtörés és ficam

Ujjtörés alakulhat ki, amennyiben az ujj bármely része két kemény felszín között

összenyomódik, vagy gyakrabban, amikor az ujjat egy nagy erővel mozgó tárgy a fiziológiás

mozgástartományán túlra hajlítja. Jellemző sérülés ez egyes labdajátékoknál, úgymint

kosárlabda, vagy röplabda. Bár gyakori sérülés és elsőre nem tűnik komolynak, mégis

érdemes megfelelően ellátni, a későbbi esztétikai és funkcionális problémák elkerülése miatt.

Törés esetén az ujj deformálódása jól látható. A törésnek megfelelően mérsékelt fájdalom,

jelentős duzzanat, valamint helyi nyomásérzékenység alakul ki. A fájdalom kezdetben nem

jelentős, sőt átmenetileg csökkenhet is. Ha a deformitás a proximalis interphalangealis ízület

dorsalis ficamával társul, azonnali fedett helyretétel szükséges. Ezt követően a sérült ujjat egy

dorsalis sínben, a szomszédos ujjhoz rögzítve, nyugalomba kell helyezni. Ha a fájdalom és az

ízület stabilitása megengedi, a sportoló visszatérhet a pályára. A társult sérülések kizárására

azonban kontroll röntgenfelvétel elkészítése javasolt. Ha az ujjperc diaphysise felett

nyomásérzékenység, vagy deformitás észlelhető, akkor nagy a törés valószínűsége, és a

sportolót le kell hozni a pályáról. Nyugalomba helyezés és jegelés csökkenti a fájdalmat és a

duzzanatot. Konzervatív kezelésnél gipsz vagy műanyag rögzítő szükséges 4 hétig, majd

mobilizáló és erősítő gyakorlatok végzését kell kezdeni. A gyakorlatok során a növekvő

ellenállással szemben végzett aktív ujjhajlítás is megengedett. Az ujjak abdukciós és

addukciós gyakorlatai stabil sérülés esetén már 1-2 héttel a sérülés után megkezdhetők. A

legtöbb sportoló 4-6 hét múlva visszatérhet, ez függ a sérülés súlyosságától. Ha a sportoló

fájdalommentes és a kéz izomereje, valamint az eredeti mozgásterjedelme helyreállt, a

korlátozás nélküli sportterhelés megkezdhető. Megfelelő tape-technika segíti a nyugalomba

helyezést, és segít megelőzni a rásérülést. Fontosak az erősítő és finommanipulációs

gyakorlatok, hogy megőrizzük a stabilitást és a mobilitást, és elkerüljük a további sérüléseket.

Nem megfelelő kezelés esetén nagyobb az újrasérülés és az instabilitás veszélye, ami végül

műtétet tehet szükségessé.

108

8. A gerinc és derék sérülései

8.1. Alsó háti szakasz fájdalma

Az alsó háti szakasz fájdalma, vagy derékfájás az egyik leggyakoribb probléma a gerincet

érintő kórképek közül. A sportolóknál jellemző fájdalmak közül is az egyik első helyen áll.

Sokszor hirtelen, egy rossz mozdulatot követően, igen hevesen kezdődik. Máskor néhány nap

alatt fokozatosan alakul ki és eredményez jelentős mozgáskorlátozottságot. A jelentős

fájdalom ellenére mindkét típus javulhat, akár spontán, minden beavatkozás nélkül is,

viszonylag rövid idő alatt, de sokszor látható elnyúló, a kezelésekre rosszul reagáló eset is.

Sok betegnél tapasztalható az akut fájdalom jelentkezésének gyakori visszatérése, kiújulása.

Elsősorban fontos a fájdalom eredetének meghatározása. El kell különíteni a mozgásszervi

okokból kialakuló fájdalmat az egyéb rendellenesség okán fellépő fájdalomtól. Gyakori

tünetként a fájdalom mozgásra, terhelésre jelentkezik, illetve a testhelyzet befolyásolja annak

erősödését, csökkenését. A csigolyák, az intervertebrális rések, a paravertebrális izomzat, és a

sacro-iliacalis ízület nyomásra, ütögetésre érzékenyek. A gerinc mozgásai beszűkülnek,

antalgiás kényszertartás alakul ki. Egy vagy kétoldali paravertebrális spazmust észlelhetünk,

körülírt, vagy diffúz nyomásérzékenységgel. A hasi folyamatoktól eltérően, ahol a fájdalmak

irradiációja a scapula felé, az alsó háti, deréktáji régióra, vagy inguinális irányba történik, a

mozgásszervi eredet esetén a fájdalom kisugárzása főleg a gluteális régióra, a csípő felé és az

alsó végtagba irányul. Ezeken a területeken zsibbadás is jelentkezhet. Mivel a depresszió,

valamint a tartós stresszhelyzet gyakori oka az elhúzódó derékfájásnak, illetve a meglévő

panaszokat ezek a pszichogén tényezők jelentősen rontani képesek, fontos, hogy az anamnézis

feltárja ezeket a kóroki lehetőségeket. (Ikeda, 2012)

Kockázati tényező a rendszeres lumbális hiperextenzió okán kifejlődő spondylolistesis és

spondylolysis, illetve a hyperlordosis. Gyakran fordul elő nehéz súlyokat emelő sportolóknál

és az intenzív rotációt igénylő sportágaknál is. Annak ellenére, hogy jelentős számú sportolót

érint, nehéz meghatározni egy konkrét, hatásos kezelési módszert. A tapasztalatok szerint a

legjobb eredményt manuálterápiával és thermoterápiával lehet elérni. A kezdeti fájdalom

csökkenthető nem szteroid gyulladáscsökkentő szerekkel és izomlazítókkal. A thermotherápia

109

mindkét formája alkalmazható. A melegkezelés a fájdalmas területen hatásosabbnak bizonyult

a kezdeti hetekben, csökkentve a kialakult izomspazmust. Később ugyanolyan eredménnyel

alkalmazható a hidegkezelés, jegelés is a fájdalom csökkentésére. Ultrahang és lézeres kezelés

is igénybe vehető a fájdalomcsillapítás és szöveti gyógyulás elősegítésére. Gyakran

alkalmaznak különböző manuálterápiás eljárásokat a probléma kezelésére, mint a McKenzie

terápia, vagy a Spinal Manipulation Therapy (SMT). Masszázs és tractio alkalmazása is segít

a fájdalmas területen tapasztalható izomspazmus oldására és az alternatív medicina körébe

tartozó akupunktúrás kezelések is eredményes eljárásnak bizonyultak. (Purcell, 2009)

Amennyiben a fájdalom elmúlt és a teljes mozgástartomány helyreállt elkezdhető a

sportspecifikus gyakorlatok végzése fokozatos terhelés mellett. Fontos a későbbi fájdalmak

megelőzéseként funkcionális core izomzat erősítést végezni és a paravertebrális mélyizmokat

megerősíteni.

8.2. Akut gerincsérülések

A különösen nagy külső erőbehatás, ütés, esés illetve a gerinc extrém mértékű nyújtása,

hajlítása a csigolyaoszlop sérülését is eredményezheti. Ezek komplex sérülések, amelynek

során a csigolyák összenyomódhatnak, összeroppanhatnak, a csigolyanyúlványok

elrepedhetnek, letörhetnek. A traumás spondylolisthesis esetén a szomszédos csigolyák közti

ízületi összeköttetés íve megszakad, a csigolyák elcsúsznak egymáson. A csigolyák fokozott

degeneratív elváltozása vagy fáradásos törése leginkább azokban a sportokban fordul elő,

amelyben gyakori a derék hátrafeszülése, például torna, labdarúgás, műkorcsolya közben.

Háti-és deréktáji fájdalom jelzi, ami terhelésre fokozódik és a végtagokba is kisugározhat,

mozgáskorlátozottsággal járhat. Ha a tünetek pihentetés, fájdalomcsillapítás során sem

múlnak el, mielőbbi alaposabb kivizsgálás szükséges az okok feltárására. Mozgás, sportolás

közben elszenvedett kisebb baleset során jelentkező gerincfájdalom alkalmával nem mindig

egyértelmű, hogy a tünetekkel kell-e orvoshoz fordulni, vagy elegendő a pihentetés, jegelés,

fájdalomcsillapítás. (Torge, 2002) Ezért fontos megfigyelni a jellemző tüneteket, melyek

komolyabb problémára utalhatnak:

- a fájdalom 72 óra elteltével sem javul, sőt fokozódik

110

- a fájdalom a végtagokba is kisugárzik és gyengeséget is okoz

- egyéb tünetek, például láz vagy a vizelést, székletürítést érintő panaszok

jelentkeznek

- a fájdalom a napi tevékenységek végzését akadályozza

- a gerincpanaszok két hónapnál is tovább tartanak

A sérülés ellátása történhet konzervatív és műtéti úton a gerinc stabilitásának és a trauma

súlyosságának függvényében. A rehabilitáció a hagyományos gerincsérüléseknek megfelelően

történik. Később, ha a traumás terület már stabil és fájdalommentes megkezdhető a

sportspecifikus edzés és a fokozatos visszatérés. (Waicus, 2002)

9. A csípő, ágyék és comb sérülései

9.1. Traumás csípőficam

A sérülés leggyakrabban lovagló sportok és téli sportok közben fordul elő. Nagy erőbehatásra

a combcsont feje kimozdulhat a csípő vápájából. A combfej elmozdulása szerint 4 típus

ismeretes, de gyakran kombinálódik egyéb sérülésekkel, főként törésekkel. A ficamok 90%-a

hátsó ficam, ilyenkor a combfej hátra és kifelé mozdul és hagyja el a vápát, ezért a beteg

hajlított csípővel és adducált, befelé csavart lábbal látható. A fennmaradó 10%-ban a csípő

előre felé ficamodik, ilyenkor a csípő minimálisan hajlított, de a láb kifelé csavart állásban

rögzül. A ficam rendkívül fájdalmas és a beteg nem képes megmozdítani az alsó végtagját, ha

még idegsérülés is kíséri akkor általában nem is érzi a lábát.

Amikor a combfej elhagyja a vápát akkor jelentős lágyrész sérülést okoz az őt körbevevő

izmokban, erekben, idegekben. Ezek a sérülések lassan vagy egyáltalán nem gyógyulnak. A

másik fontos sérülés a combfejet borító kemény üvegporcban lehet, ami a későbbiekben gyors

ízületi kopást okozhat. Jellemző tünet még a csípőízület rugalmas rögzítettsége. Fektetés,

hűtés, fájdalomcsillapítás az elsődleges teendő. Sürgős orvosi ellátást igényel. A kimozdult

combfej repozícióját kell végrehajtani, ami narkózisban történik. Ezután tehermentesítés

szükséges 4-6 hétig. A rehabilitációs kezdetben az ízület bemozgatására korlátozódik, majd

fokozatosan elkezdődhet az izomerősítés. Az edzésterhelés a porcfelszín károsodás mértéke

111

szerint engedélyezhető a gyógyulás után. A femur fej keringési zavara miatt fél év után is

jelentkezhetnek panaszok, az élsport folytatása nem mindig lehetséges.

9.2. Ágyéki fájdalom

Az ágyéki fájdalom gyakori a rúgó sportot űző sportolóknál. A labdarúgók több, mint fele

szenved sportolói karriere során ilyen sport ártalomtól. Az ágyéki fájdalom túlnyomó

többségét az adductor és flexor izomzat húzódása okozza. A húzódások és a kisebb

szakadások jól kezelhetők, de a krónikus, elmeszesedett típus nagyon nehezen reagál a

terápiára. A fájdalom az inguinalis csatorna posterior falának gyengeségének hatására alakul

ki, ami aktivitásra jelentkező, ágyék és a környéki területre sugárzó fájdalommal társul. A

régió anatómiai áttekintése során az egyik gyenge pont ott van, ahol a rectus hüvely hátsó

falát csak a transversus aponeurosisa képezi. A másik, a két inguinalis gyűrű, amelyből a

lateralison kialakuló az indirekt sérv sokkal gyakoribb. Meg kell még említeni a femoralis

sérvet is. Etiológiájában nem jellemző a hirtelen kezdet, többen az adduktorok és az alhasi

izomzat közötti izomerrőegyensúly felborulását tekintik a kiváltó oknak. A tipikus atléta sérv

tompa, diffúz ágyéki fájdalom képében jelentkezik, ami perineumba és a combba sugárzik.

Aktivitásra fokozódik, krónikus, és konzervatív terápiára nehezen reagál. Fizikai vizsgálatnál

az inguinalis csatornánál, a tuberculum pubicumnál, és az adductor eredésénél érzékenységet,

illetve ellenállással szembeni felüléssel és csípő flexióval provokálható fájdalmat találunk.

(Maffey, 2007) Kezelését tekintve a konzervatív terápia részeként elsősorban a

fájdalomcsillapítás, jegelés és pihentetés jöhet szóba. Gyakori módszer a különböző tape

technikák és bandázsolás alkalmazása a fájdalmas területen. A fájdalom enyhülésével

elkezdhetőek az aktív módszerek, mint az adduktor és flexor izomcsoportok óvatos, passzív

és aktív nyújtása, és masszázsa. Majd funkcionális erősítő gyakorlatokkal kell megerősíteni a

gyengült területet. A sporttevékenységhez történő visszatérés idejét nagyban befolyásolja a

fájdalom, húzódás súlyossága. Enyhébb esetben 1-4 hét után visszaállhat a sportoló, azonban

súlyosabb sérülésnél akár 3 hónapot is igénybe vehet a rehabilitáció. Konzervatív terápiára

nem reagáló esetben sebészi kezelés szükséges, amely után a rehabilitáció is

hosszadalmasabb. (Harmon, 2007)

112

9.3. Húzódásos sérülések

A térdhajlító izmok húzódása, részleges szaladása az egyik leggyakoribb sportsérülés, ami az

alsó végtagot érinti. A sérülés leggyakrabban futás és sprint közben történik. Focistáknál

jellemzően a térd és bokasérülések után, ez okozza a legtöbb problémát. Kosár- és

kézilabdázóknál is gyakorta előforduló probléma. Nehezen kezelhető, gyakran okoz krónikus

panaszokat a comb hátsó részén. Az újrasérülés, kiújulás esélye nagy, ezért és a nehezen múló

fájdalom miatt, csökkenti a sportteljesítményt. (Croisier, 2008)

Kialakulásának okai lehetnek:

- Rossz intermuscularis koordináció

- Nem megfelelő futótechnika és nem megfelelő medence kontroll a mozgás

során

- Elégtelen bemelegítés

- Nem megfelelő terhelési intenzitás az edzés alatt

- Neuromuscularis és lokális fáradtság

- Alsó háti szakasz és core izomzat elégtelensége

- Játékfelület nem megfelelő minőségű

113

A sérülés súlyossága szerint három csoport különböztethető meg, (5. táblázat):

5. táblázat: A húzódásos sérülések felosztása és jellemzői

Fok Jellemzők Rehabilitációs idő

Grade 1 Néhány izomrost szakadása esetén kis duzzanat jelenhet meg a comb hátsó felszínén, ami kis fájdalommal jár és nincs vagy minimális az izomzat erővesztése.

1-3 hét rehabilitációt igényel

Grade 2

Súlyosabb esetben erősebb a fájdalom és jelentősebb erővesztés, gyengeség tapasztalható, a duzzanat is erőteljesebb. A járásminta is érintetté válik. Az ellenállással szembeni térdhajlítás fájdalmas.

4-6 hét rehabilitációt igényel

Grade 3 Jelentős, akár teljes szakadás, teljes funkcióvesztés tapasztalható, erőteljes az izomzat bevérzése is. A sérült önállóan járásképtelenné válhat. Műtét is szükséges lehet.

3-6 hónap rehabilitációt igényel

Az első napokban a fájdalomcsillapítás az elsődleges, mely történhet jegelés és elektroterápia,

vagy ultrahang segítségével. Az akut szak lezajlása után kezdődhet a rehabilitáció.

Alkalmazható ilyenkor tape technika is mozgásterápia kiegészítésére. A fő cél a

fájdalomcsillapítás mellett, az izom normál funkciójának rendezése. Manuálterápia,

lágyrésztechnikák előtérbe kerülnek a kezelés folyamán.

A legfontosabb teendők:

- fájdalom és gyulladás csökkentése

- teljes mozgástartomány helyreállítása

- flexor és extensor csoport funkcionális erősítése

- lábszár, csípő és medenceizmok erősítése

- a medence és lumbalis gerinc kontrolljának normalizálása

- propriocepció és egyensúly fejlesztése

- futás és ugrás technikájának fejlesztése

- újrasérülés minimalizálása

Fontos a Hamstring óvatos, fokozatos nyújtása, amelyre passzív és aktív technikákat is

alkalmazni lehet. Különböző testhelyzetben és irányból történő nyújtás más területére hat

114

jobban az izomcsoportnak, így mindig a sérülésnek megfelelőt kell választani. A sérülés utáni

első néhány napon, ameddig a fájdalom jelentős, nem szabad nyújtással fokozni a tüneteket.

Később elkezdhető a hajlított és nyújtott lábbal kivitelezett nyújtás, 10 másodpercig megtartva

a nyújtott helyzetet. Amennyiben már nem fájdalmas a statikus nyújtás, úgy elkezdhetőek a

dinamikus, aktív nyújtó gyakorlatok. (Clark, 2008)

Ameddig jelentős fájdalom tapasztalható a comb területén, addig az aktív erősítés az alsó

végtag helyett a törzs és felsőtest izmaira korlátozódjon. De semmiképp ne maradjon el a

fizikai aktivitás a sérülés elején sem. A fájdalom csökkenésével fokozatosan megkezdhető a

comb izmainak specifikus terhelése. Különböző guggolások és kitörések, felhúzások,

fellépések majd fokozatosan dinamikus ugrások, és talajfogások is gyakorolhatóak. A sportba

való visszatérés esetén fontos a futás intenzitásának fokozatossága. Ennek sorrendje:

1. Gyaloglás

2. Futás csökkentett sebességgel, rövidebb távon, egyenes vonalban

3. Futás teljes sebességgel, teljes távon, egyenes vonalban

4. Futás előre, hátra, oldalra

5. Elindulás-megállás

6. Sprintek

7. Irányváltások

8. Keresztlépések

Törekedni kell az alsó végtagi izomerő egyensúlyára, valamint a core izmok erősítésére, a

törzs stabilitásának elérésére, és a törzs- és az alsó végtag flexibilitására. Mivel gyakori az

újrasérülés, fontos szem előtt tartani a fokozatosságot és időt kell hagyni a sérülés

gyógyulására. A sporttevékenységhez történő visszatérést nagyban befolyásolja a sérülés

súlyossága, de általánosságban, a fenti táblázatban szereplő rehabilitációval eltöltött idővel

lehet számolni.

115

Az adduktor izmok, hirtelen mozdulat vagy irányváltoztatás hatására túlfeszülhetnek és

megsérülhetnek. A sérülés következtében felléphet fájdalom, lágyéktáji duzzanat. A sérülés

bekövetkeztekor néha reccsenő hang is hallható. Leggyakrabban a comb belső felén található

musculus adductor longus, sérül meg. Egyes sportok (labdarúgás, vívás, sí) vagy bizonyos

táncok, illetve balett esetén, jellegzetes a combközelítő izmok szeméremcsont környéki

fájdalma, az erős megnyújtással járó igénybevételnek köszönhetően. A rossz lábtechnikával

végzett mellúszás a combközelítő izmok tapadása környékén szokott fájdalmat jelezni. Az

erőteljes megnyújtások (labdarúgásban a nyújtott lábbal végzett védések, vívásnál a kitörések)

utáni gyors izom összehúzódások sorozata izomsérülésekhez vezethetnek. Jellemző a hirtelen

fájdalom az érintett izom területén. Az inak vagy izomzat felett nyomásérzékenység

jelentkezik. A passzív abductio fájdalmat okoz, ugyanúgy, mint az aktív ellenállással

szembeni adductio. A combközelítő izmok sérülékenyek. A megfelelő minőségű és

mennyiségű nyújtásra mindig figyelni kell, mert a sorozatos mikrotraumák okozta fáradásos

sérülések későbbi krónikus fájdalomhoz, illetve egyéb degeneratív elváltozásokhoz

vezethetnek. Rehailitációja megegyezik a Hamstring sérüléseknél leírtakkal.

10. A térd sérülései

10.1. Iliotibialis szalag szindróma

A térd külső oldalán tapasztalható fájdalom leggyakoribb oka azoknál a sportolóknál, akik

folyamatosan ismétlődő térdhajlítást végeznek (futók, kerékpárosok, labdarugók), hogy a

laterális femur epicondylus és az iliotibiális szalag közötti zsíros kötőszövet nyomás alá kerül

és károsodik. Egy másik elmélet szerint, az iliotibiális szalag dörzsölődik a femur

epicondylusán, a térd hajlítása közben és ez okozza a szalag gyulladását. A kötőszöveti

nyomás a csúcspontját 30 fokos flexiónál éri el. A következményesen gyulladt szövetek egy

folyadéktömlőt hoznak létre. Egy másik megközelítés szerint ez a folyadéktömlő a laterális

synoviális üreg kiboltosulása. Abban mind két elmélet egyetért, hogy a szövetek fokozott

nyomása okozza a károsodást és a fájdalmat. Külső hajlamosító tényezők a futás

intenzitásának fokozása, a lejtőn lefelé futás, pályán futás esetén az irányváltoztatás hiánya.

116

Belső hajlamosító tényezők a gyenge csípő izmok, sarok varus állása, előláb szupináció. A

szubjektív panaszok és objektív tesztek eredménye is szükséges a diagnózis felállításához.

Fájdalom a térd külső oldalán egy bizonyos táv vagy intenzitás után, majd egyre fokozódó

fájdalom, ha az intenzitást nem csökkenti vagy a futást fel nem függeszti az érintett. Ober

teszt (TFL flexibilitási teszt), Noble nyomás teszt (kifejezetten ITBS meglétének tesztelésére),

csípő abduktorok gyengeségének tesztelése szükséges. A konzervatív terápiája 4-6 hét

csökkentett aktivitás, más jellegű mozgás gyakorlása, majd fokozatos visszatérés az eredeti

sporttevékenységhez. Közben fájdalomcsillapítás, jegelés, passzív és dinamikus nyújtások,

funkcionális elvű erősítések, propriocepció és koordináció fejlesztés történhet. A hetek előre

haladtával egyre intenzívebb tréning folytatható. Fontos a technika korrekciója és helyes

biomechanikai mozgás begyakorlása.

10.2. Ugrótérd (patella tendonitis)

Jellemző és gyakori túlterheléses sportártalom. Leggyakoribb formájában a patella csúcsánál

jelennek meg a tünetek. Ugró sportágakban gyakori (kosárlabda, röplabda, atlétikai

ugrószámok). Oka mindig a comb extensor izomcsoportjának krónikus túlterhelése.

Gyulladáshoz hasonló tüneteket produkál, azonban a folyamat oka a patella-ín eredési

zónájának degeneratív elváltozása. Ilyenkor az eredeti, munkát végző szövet kötőszövetes

átalakulása figyelhető meg. Ez a kötőszövet nem képes arra a feladatra, amit az eredeti

izomszövet el tudott látni, ezért lényegesen sérülékenyebb a túlterhelések hatására. Az

izomszövet a terhelést követően gyorsabban regenerálódik, mint az ínszövet. Az ínak

vérellátása rosszabb, ezért nem kapnak elég vért. Ezért tartósan oxigénhiányos és tápanyag

hiányos állapotba kerülnek. A regenerálódás során az újonnan felépülő szövet alkalmazkodik

ehhez a csökkent anyagcseréjű állapothoz és nem képes ugyanarra a teljesítményre, ezért

kevésbé bírja a terhelést. A patella-ín eredési területén fájdalom, nyomásérzékenység, esetleg

kis duzzanat jelenik meg. A fájdalom terhelésre fokozódik, eleinte pihenésre múlik, később

állandóvá válik. Hosszan tartó esetben a patella csúcsa tapinthatóan megnyúlik.

Végstádiumban a patella-ín szakadása is kialakulhat. A panaszok és tünetek súlyossága

szerint átmeneti részleges vagy teljes edzéskihagyást igényel. A fájdalom csökkentése nem

117

szteroid gyulladáscsökkentő kenőcsök és szerekkel végezhető. Emellett jegelés elektromos,

vagy ultrahangkezelés is szóba jöhet a tünetek enyhítésére. Nyújtások, erősítések,

propriocepció és koordináció fejlesztés alkalmazható a fokozatos visszatérés elősegítésére.

10.3. Oldalszalag sérülések

6. ábra: LCM sérülés

A térd passzív oldalsó stabilitását főként az oldalszalagok adják. A térd két oldalán

helyezkednek el és kötik össze a femur distális részét a tibia (LCM) és a fibula (LCL)

proximálisan elhelyezkedő részével. Legjelentősebb funkciójukat a térd extendált vagy

enyhén flektált helyzetében fejtik ki, oldalirányban stabilizálják a térdet. A térd extrém

hajlított helyzetében a keresztszalagok is besegítenek az oldalirányú stabilitásban. Az

oldalszalagok közül a mediális gyakrabban sérül, mint a laterális. Az oldalszalagok nagyon

ritkán sérülnek egyedül, ez akkor történhet meg, ha a sérülés nyújtott vagy enyhén hajlított

térdnél oldalról érkező erő hatására jön létre. Ez a speciális eset kontakt sérülések alkalmával

jön létre. Ilyenkor tünetként egysíkú instabilitás jelentkezik. Gyakrabban fordul elő, hogy a

térdet kombinált erő éri, ami rotálja is. Ilyenkor az oldalszalag mellett a keresztszalag és a

meniscus is sérülhet. Ha mindhárom egyszerre sérül akkor beszélünk unhappy triadról

(boldogtalan hármas).

A mediális oldalszalag (6. ábra) nem csak kontakt következtében sérülhet, hanem gyakori

trauma síelők körében is. A sérülés súlyosságát figyelembe véve 3 csoportra osztható. (6.

táblázat)

118

119

6. táblázat: Az oldalszalagok sérüléseinek felosztása súlyosságuk alapján

Grade 1 Grade 2 Grade 3

helyi nyomásérzékenység tapasztalható a térd mediális oldalán

helyi nyomásérzékenység és duzzanat tapasztalható

teljes megszakad a szalag folytonossága

duzzanat nem mindig fordul elő

30 fokos térdflexió melletti valgus teszt fájdalmat okoz

instabilitás érzet

30 fokos térdflexió melletti valgus teszt fájdalmas

minimális kimozdulás tapasztalható valgus teszt hatására

a fájdalom mértéke változó

a szalag folytonossága nem sérült, a térd stabil

teljes extensioban a térd stabil, de már érintett a szalag struktúrája

30 fokos térdflexió melletti valgus teszt jelentős kimozdulást mutat

Fájdalom esetén a jegelés és fájdalomcsillapítás az elsődleges és a végtag nyugalomba

helyezése. Alkalmazható brace amennyiben a sérülés mértéke indokolttá teszi.

Rehabilitációs program enyhe fokú LCM sérülést követően (Brukner, 2012):

1. fázis (0-1 hét):

a. célok:

⋅ duzzanat mérséklése

⋅ térdflexio 100°<

⋅ térdextensióban max. 20° elmaradás

⋅ quadriceps izomereje 4

⋅ hamstring izomereje 4+

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

120

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ ROM növelése főleg flexiós irányba

⋅ quadriceps erősítés

⋅ vádli erősítése két lábon

⋅ gluteusok erősítése

⋅ hamstring erősítése

⋅ járógyakorlatok végzése

d. funkcionális mozgások:

⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás

járásminta irányába

2. fázis (1-2 hét):

a. célok:

⋅ duzzanat megszüntetése

⋅ teljes térdflexio

⋅ térdextensióban max. 10° elmaradás

⋅ quadriceps izomereje 4+

⋅ hamstring izomereje 5

⋅ lassú kocogás megkezdése

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

121

⋅ elektroterápia

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ ROM növelése minden irányba

⋅ quadriceps erősítés

⋅ mini-guggolások és kitörések

⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal

⋅ fellépések gyakorlása

⋅ hajlított térddel csípőemelés háton

⋅ vádli erősítése egy lábon

⋅ járógyakorlatok végzése

⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok

d. funkcionális mozgások:

⋅ lassú egyenes vonalú kocogás brace-ben

⋅ úszás

⋅ kerékpározás

3. fázis (2-4 hét):

a. célok:

⋅ teljes ROM

⋅ teljes izomerő

122

⋅ teljes guggolás

⋅ dinamikus proprioceptív tréning

⋅ futás megkezdése

⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban

⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása

⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása

d. funkcionális mozgások:

⋅ fokozatos tempójú futás

⋅ úszás

⋅ kerékpározás

⋅ sportspecifikus gyakorlatok

⋅ irányváltások gyakorlása

⋅ szökkenések, ugrások

4. fázis (3-6 hét):

a. célok:

⋅ teljes ROM és izomerő

⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés előkészítése

b. alkalmazott terápia:

123

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés

d. funkcionális mozgások:

⋅ versenyszituációk gyakorlása brace-ben, majd anélkül

Rehabilitációs program súlyosabb fokú LCM sérülést követően:

1. fázis (0-4 hét):

a. célok:

⋅ duzznanat mérséklése

⋅ térdflexio 90°<

⋅ térdextensióban max. 30° elmaradás

⋅ quadriceps izomereje 4

⋅ hamstring izomereje 4+

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ a feladatokat brace-ben kell végezni

⋅ ROM növelése óvatosan (extensiot csak 30°-ig)

⋅ quadriceps erősítés

124

⋅ vádli erősítése két lábon

⋅ gluteusok erősítése

⋅ hamstring erősítése

⋅ járógyakorlatok végzése

d. funkcionális mozgások:

⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás

járásminta irányába

2. fázis (4-6 hét):

a. célok:

⋅ teljes testsúlyterhelés kialakítása

⋅ duzzanat megszüntetése

⋅ teljes ROM

⋅ quadriceps izomereje 4+

⋅ hamstring izomereje 5

b. alkalmazott terápia:

⋅ brace elhagyása

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ ROM növelése minden irányba

125

⋅ quadriceps erősítés

⋅ mini-guggolások és kitörések

⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal

⋅ fellépések gyakorlása

⋅ hajlított térddel csípőemelés háton

⋅ vádli erősítése egy lábon

⋅ járógyakorlatok végzése

⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok

d. funkcionális mozgások:

⋅ séta

⋅ úszás

⋅ kerékpározás

3. fázis (6-10 hét):

a. célok:

⋅ teljes ROM

⋅ teljes izomerő

⋅ teljes guggolás

⋅ dinamikus proprioceptív tréning

⋅ kocogás majd futás óvatos megkezdése

⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

126

c. mozgásprogram:

⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban

⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása

⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása

d. funkcionális mozgások:

⋅ fokozatos tempójú, egyenes vonalú kocogás brace-ben

⋅ úszás

⋅ kerékpározás

⋅ sportspecifikus gyakorlatok

⋅ futás

⋅ irányváltások gyakorlása

⋅ szökkenések, ugrások

4. fázis (10-12 hét):

a. célok:

⋅ teljes ROM és izomerő

⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés előkészítése

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés

d. funkcionális mozgások:

⋅ versenyszituációk gyakorlása brace-ben, majd anélkül

127

A külső oldalszalag (LCL) sérülése sokkal ritkábban fordul elő, mint a mediális oldalszalagé.

A sérülés oka jelen esetben is egy oldalirányból ható nagy erejű ütés a térdre, vagy bármilyen

intenzív varus állás kialakulása. Önmagában ritkán sérül, gyakorta társul hozzá a hátsó

keresztszalag (LCP) szakadása. A tünetek a mediális szalag szakadásánál leírtakkal

megegyeznek, csak ez esetben a tárd laterális oldalára korlátozódnak. Rehabilitációja

megegyezik a korábban LCM sérülésnél leírtakkal. (Brukner, 2012)

10.4. Keresztszalag sérülések

7. ábra: ACL sérülés

Az elülső keresztszalag (LCA) sérülése (7. ábra) az egyik leggyakoribb sportsérülés. Az LCA

szakadás jelentőségét elsősorban az adja, hogy kellő kezelés hiányában olyan krónikus ízületi

instabilitás alakulhat ki, ami nemcsak a sporttevékenységet befolyásolja, hanem korai

arthrosishoz vezetve a munkaképességet, és az egész életminőséget is hátrányosan érinti. A

sérülések 70%-a indirekt, nem-kontakt módon jön létre. (Petersen, 2006) Jellemző a hirtelen

lassítás vagy gyorsítás közben bekövetkező irányváltoztatás, a rotációs mechanizmus,

ritkábban hiperextensió. Így elsősorban a labdajátékosok, küzdősportolók, síelők

veszélyeztetettek. (Boden, 2000) A sérültek sokszor számolnak be pattanó érzésről, mely

sokszor hallható is. Az esemény általában erős fájdalommal jár, hamar kialakul az ízület

duzzanata, a sérültek nagyobb része a kezdeti stádiumban lábát terhelni nem bírja. Főleg

részleges sérülés esetén a tünetek enyhébbek, esetleg rövid ápolás után még a sportolók a

játék folytatására is képesek lehetnek, azonban a jelentkező duzzanat miatt általában

128

hamarosan kénytelenek abbahagyni a sporttevékenységet. Akut szalagsérülés esetén jellemző

tünet a gyorsan, pár órán belül kialakuló haemarthros. A térd duzzadtnak tűnik, a patella

ballottálható. Extensióban megfigyelhető néhány fokos elmaradás, mely részben a megfeszülő

keresztszalag miatti fájdalomból kifolyólag inkább reflexes, izomvédekezéses eredetű, de

nagyobb, sérült szalagrészlet előrecsapódásakor mechanikai ok is előfordulhat. A

keresztszalagban található feszülést érzékelő receptorok sérülése miatt zavart szenved a

nociceptív és proprioceptív reflexív is, (Myer, 2008) melynek jellemző jele a korán kialakuló

quadriceps izom renyheség és a korai, inaktivitással még nem magyarázható izomatrophia.

(Bailey, 2014)

Akut sérülés esetén a sagittális stabilitás megítélésére a Lachmann teszt használható.

Esetleges társsérülések megítélésére tanácsos végigcsinálni az egész vizsgálati protokollt

(aktív, passzív mozgások, oldalszalagok és meniscusok vizsgálata). Mivel a keresztszalag

sérülés gyakran társul meniscus laesióval, a fizikális jelek sokszor összetettek. (de Valk,

2013)

A műtéti kezelés teljes elülső keresztszalag szakadások esetében a leggyakrabban alkalmazott

módszer. A műtéti kezelés eredményei biztatóak. (Zantop, 2005) Hosszú távú utánkövetéssel

vizsgálva a stabil térdek aránya 82-95%. 8%-ban fordul elő a behelyezett szalag szakadása és

instabilitás. A műtét célja a stabilitás visszanyerése az eredeti szalagfunkció megtartása és a

sportba való visszatérés. (Ardern, 2011) Többfajta alkalmazott eljárás ismert a szalag

pótlására: (7. táblázat)

129

7. táblázat: LCA sérülés utáni pótlásra alkalmazott eljárások

Pótlásra használt anyag Helye Típusa

térdkalács alatti szalag patella ín csont-ín-csont graft

térd belső oldalán lévő ín hamstring ín szabad ín graft

térdkalács feletti szalag quadriceps ín csont-ín graft

speciális semi-szintetikus anyagok

műanyag szalag ín-ín graft

allograft kadaver patella ín csont-ín-csont graft

Rehabilitációs program elülső keresztszalag plasztika után (Brukner, 2012):

Műtét előtti előkészítő fázis:

- cél a duzzanat csökkentése és megszüntetése

- extensiós mozgástartomány növelése

- izomerő veszteség mérséklése

- sérült általános tájékoztatása a műtét utáni rehabilitációról

1. fázis (0-2 hét):

a. célok:

⋅ teljes testsúlyterhelés elérése

⋅ duzzanat megszüntetése

⋅ térdflexio 0-100°

⋅ quadriceps izomereje 4+

⋅ hamstring izomereje 5

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

130

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ flexiós mozgástartomány növelése óvatosan

1. sarok behúzása háton és hason fekve

2. nyújtás

3. patella mobilizáció

⋅ extensiós ROM helyreállítása

1. térd leszorítása labdán

2. nyújtás

⋅ quadriceps erősítés

1. nyújtott lábas emelések különböző rotációs helyzetben

2. ko-kontrakciós feladatok szalaggal

⋅ vádli erősítése két lábon

1. sarokemelések több helyzetben

⋅ gluteusok erősítése

1. nyújtott lábas csípő extensiós gyakorlatok

2. nyújtott lábas csípő ab-adductios gyakorlatok

⋅ hamstring erősítése

1. sarok behúzása hason fekve

2. isometrikus feladatok

131

⋅ járógyakorlatok végzése

1. egyenes vonalú, kényelmes tempójú séta

d. funkcionális mozgások:

⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás

járásminta irányába

⋅ kerékpározás

⋅ séta

2. fázis (2-12 hét):

a. célok:

⋅ duzzanat megszüntetése

⋅ teljes extensiós ROM

⋅ flexio 130°<

⋅ teljes guggolás

⋅ quadriceps izomereje 5

⋅ hamstring izomereje 5

⋅ jó egyensúly és motoros kontroll

⋅ fiziológás járás

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

132

c. mozgásprogram:

⋅ ROM növelése minden irányba

1. aktív és passzív nyújtások

⋅ quadriceps erősítés

1. guggolások talajon/nagylabdával/TRX segítségével

kétlábon, majd egy lábon

2. kitörések

3. fellépés

4. lelépés

⋅ hamstring erősítés

1. good morning gyakorlat

2. háton fekve csípőemelés talajon/nagylabdán/TRX

segítségével

⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal

⋅ vádli erősítése

1. egy lábon végzett sarokemelés talajon/lépcsőn

⋅ járógyakorlatok végzése

1. folyamatosan növelve a séta tempóját

⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok

1. statikus propriocepciós feladatok nyitott szemmel

talajon/instabil felszínen

2. statikus propriocepciós feladatok csukott szemmel

talajon/instabil felszínen

3. barbell rotation egy lábon

133

d. funkcionális mozgások:

⋅ élénk séta

⋅ úszás

⋅ kerékpározás

3. fázis (3-6 hónap):

a. célok:

⋅ teljes ROM

⋅ teljes izomerő és robbanékonyság

⋅ kocogás majd futás óvatos megkezdése

⋅ gyorsaság és állóképesség fejlesztése

⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban,

akár súlyok használatával kiegészítve

⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok

1. statikus és dinamikus propriocepciós feladatok nyitott

szemmel talajon/instabil felszínen

2. statikus és dinamikus propriocepciós feladatok csukott

szemmel talajon/instabil felszínen

3. barbell rotation egy lábon nyitott és csukott szemmel

134

⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása

1. szökkenések, kiugrások egyenes vonalban, majd

oldalirányba

2. zsámolyra ugrások, átugrások

3. mélybe ugrások

⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása

1. speed ladder használata gyorsaság és koordináció

fejlesztésre

2. agility szalagok használata

3. plyobox/zsámoly használata

⋅ állóképesség fejlesztése

1. egyenletes tempójú futás, 10-45 percig, 150-160-as

pulzusérték mellett

2. iramváltásos futás, 2-3 x 10-15 perces blokkokban

3. intervall jellegű futások, 2-5 x 8 x 30-60 másodpercig, 170-

185-ös pulzustartományban

⋅ core izmok fejlesztése

1. plank variációk a törzsizomzat minden részére

2. TRX és nagylabda segítségével végzett has és hátizom

erősítés

3. deadbug variációk

d. funkcionális mozgások:

⋅ fokozatos tempójú, egyenes vonalú kocogás majd futás

⋅ kerékpározás

135

⋅ sportspecifikus gyakorlatok eszközzel

⋅ irányváltások gyakorlása

⋅ szökkenések, ugrások

4. fázis (6-12 hónap):

a. célok:

⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés

d. funkcionális mozgások:

⋅ versenyszituációk gyakorlása

A hátulsó keresztszalag sérülései önálló formában ritkák, többnyire direkt, tibia fejet ért

erőbehatásra jönnek létre. Erős berotációkor az elülső keresztszalaggal, egymás köré

csavarodnak, többnyire az elülső keresztszalag sérül, de néha mindkettő, ritkán csak a hátsó.

Komplex térdsérülés kapcsán több egyéb struktúrával együtt gyakrabban létrejön szakadása,

nemritkán térdficam formájában. Az anamnézisben szereplő típusos erőbehatás, a subluxációs

érzés, a gyakori haemarthros valamint a fizikális vizsgálattal észlelhető hátsó instabilitás jelei

általában megerősítik a diagnózist. Nagyobb, manuális vizsgálattal is észlelhető instabilitással

nem járó esetekben, még ha az MR kiterjedt szalagszakadást is mutat, szóba jön a konzervatív

kezelés. A quadriceps izom célzott megerősítése hatásos izomkontrollt eredményezhet, így

gyakran szubjektív panasz a későbbiekben nem jelentkezik. Nagyobb lazaság, főleg ha

instabilitás érzéssel párosul, már felveti a műtéti indikációt. Pótlásra az elülső

keresztszalagnál leírt graftok és módszerek jönnek szóba, csak az rögzítési pontok térbeli

elhelyezkedése miatt technikailag nehezebb a kivitelezés. Rehabilitációja az elülső

136

keresztszalag esetén leírtak szerint történik, de a fő hangsúly a mozgásterápián belül a

quadriceps izomerősítésen van.

10.5. Meniscus sérülések

8. ábra: Meniscus sérülések típusai

Leggyakrabban testsúlyterhelés melletti nagy mértékű flexióból történő hirtelen extensió

okozza, főleg ha rotatiós komponens is van a mozgásban. Valgus vagy varus stressz melletti

erőteljes rotatió szintén könnyen okozhat meniscus sérülést. A sérülés jellegéből adódóan

megkülönböztető radier, lebenyes, kosárfül jellegű, valamint basalis és centrális

elhelyezkedésű sérülés. A szakadás ezen kívül lehet részleges (nem áthatoló) illetve komplett

(a teljes rétegvastagságon áthatoló). Basalis, kis kiterjedésű repedés inkább csak szúró

fájdalmat okoz, az is leginkább nagyobb terhelésre jelentkezik. Komplett kosárfül szakadás,

vagy nagyobb radier sérülés reccsenő érzés, éles fájdalom kíséretében azonnali mozgási

akadályt, beakadás érzést is okozhat. (Metcalf, 2004) A fájdalom a megfelelő oldali

femorotibialis résre koncentrálódik, a panasz provokálható varus vagy valgus stresszel

valamint rotatióval. Akutan fellépő duzzanat nem jellemző, legtöbbször néhány nap után

jelentkezhet ízületi folyadékszaporulat. Enyhe panaszt jelenthető, basalis, inkomplett sérülés

esetén szóba jöhet konzervatív kezelés is. Áthatoló basalis szakadásoknál fontos műtéti

137

ellátás. Ilyenkor néhány napon belül reinsertiót végezve a sérülés viszonylag jó eséllyel

meggyógyulhat. Centrális típusú, vagy több hetes basalis szakadások esetében a vérellátási

probléma miatt gyógyulás nem várható, ilyenkor a sérült és mozgási akadályt képező rész

rezekciója végezhető. Meniscus hiányában károsodik a „lengéscsillapító" funkció, így a

terhelési porcfelszíneken ez arthrotikus elváltozásokat eredményezhet. (West, 2004) Minél

fiatalabb a sportoló, annál inkább kell ezért törekedni a megőrzésre. Sikeres reinsertió után hat

hétig limitált terhelés, a nagyobb flexiós és rotatiós mozgások kerülése szükséges, majd

fokozatos terhelés mellett kb. 3 hónap alatt érhető el a kívánt sportaktivitás. (8. táblázat)

8. táblázat: Kezelési indikációk meniscus sérülést követően

Konzervatív kezelés indikációi Műtéti kezelés indikációi

a tünetek 24-48 órával a sérülés után alakulnak ki

súlyos rotációs trauma, a sérült nem tudja végezni tovább a tevékenységét

enyhe sérülés beakadt térdmozgás

a testsúlyterhelést bírja a sérült pozitív McMurray teszt palpációra

minimális duzzanat látható pozitív McMurray teszt enyhe flexiónál is

teljes ROM, minimális fájdalom mellett társuló LCA szakadás

Fájdalom csak a McMurray teszt nagyfokú flexiós helyzetében jelentkezik

3 hetes konzervatív kezelés eredménytelensége

korábbi hasonló sérülésből gyorsan rehabilitálódott a sérült

Rehabilitációs program reinsertio nélküli meniscus sérülést követően (Brukner, 2012):

1. fázis (0-1 hét):

a. célok:

⋅ duzzanat mérséklése

⋅ térdflexio 100°<

⋅ teljes térdextensio megtartása

138

⋅ quadriceps izomereje 4

⋅ hamstring izomereje 4+

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ ROM növelése minden irányba

⋅ quadriceps erősítés

⋅ vádli erősítése két lábon

⋅ gluteusok erősítése

⋅ hamstring erősítése

⋅ járógyakorlatok végzése

d. funkcionális mozgások:

⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás

járásminta irányába

⋅ kerékpározás

2. fázis (1-2 hét):

a. célok:

⋅ duzzanat megszüntetése

⋅ teljes térdflexio és extensio

139

⋅ quadriceps izomereje 4+

⋅ hamstring izomereje 5

b. alkalmazott terápia:

⋅ krioterápia

⋅ elektroterápia

⋅ bandázsolás

⋅ mozgásterápia

⋅ járásgyakorlatok

c. mozgásprogram:

⋅ ROM növelése minden irányba

⋅ quadriceps erősítés

⋅ mini-guggolások és kitörések

⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal

⋅ fellépések gyakorlása

⋅ hajlított térddel csípőemelés háton

⋅ gumiszalaggal végzett csípő körüli izomerősítés

⋅ vádli erősítése egy lábon

⋅ járógyakorlatok végzése

⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok

d. funkcionális mozgások:

⋅ séta

⋅ úszás

140

⋅ kerékpározás

141

3. fázis (2-3 hét):

a. célok:

⋅ teljes ROM

⋅ teljes izomerő

⋅ teljes guggolás

⋅ dinamikus proprioceptív tréning

⋅ futás megkezdése

⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban

⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása

⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása

d. funkcionális mozgások:

⋅ fokozatos tempójú futás

⋅ úszás

⋅ kerékpározás

⋅ sportspecifikus gyakorlatok

⋅ irányváltások gyakorlása

⋅ szökkenések, ugrások

142

4. fázis (3-5 hét):

a. célok:

⋅ teljes ROM és izomerő

⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés előkészítése

b. alkalmazott terápia:

⋅ mozgásterápia

c. mozgásprogram:

⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés

d. funkcionális mozgások:

⋅ versenyszituációk gyakorlása brace-ben, majd anélkül

11. A boka és láb sérülései

11.1. Az Achilles ín szakadása

Az Achilles ín szakadása gyakran pályafutásuk vége felé járó, harminc év feletti sportolóknál

szokott előfordulni. Előzményekben gyakran szerepel íngyulladásos panasz. A mechanizmus

jellemzően indirekt, bár a sérültek nagy része úgy éli meg, mintha valaki odarúgott, vagy ütött

volna. Gyakran hallható pattanó hang is. Terhelésre fájdalom jelentkezik, tapintható

folytonossági hiány tapasztalható. Az aktív plantárflexió működő plantaris longus mellett

kivitelezhető, de erőtlen, a testsúlyterhelést már nem képes ellensúlyozni. Fontos jel a

Thompson tünet. Amikor enyhén hajlított térd mellett a vádli izomzatot kézzel komprimálva

nem tapasztalható plantárflexió, az az Achilles ín folytonosságának megszakadását igazolja.

Ultrahang vizsgálat végezhető, ami pontosabban mutatja a hiány nagyságát, illetve passzív

plantárflexió kapcsán az ínvégek esetleges összeérését. Passzív plantarflexióban összeérő

ínvégek esetén lehetséges aktív funkcionális kezelés. Ilyenkor három hetes fix lóláb helyzetű

rögzítés után 5 cm-es sarokemelőkkel ellátott lábbeliben a sérült mobilizálása megkezdődhet.

143

Hetente 1 cm-es sarok magasság csökkentés mellett további 5 hét alatt érhető el a neutral

helyzet, illetve a normál járás. A sportképesség 5-6 hónap alatt áll helyre. Mivel a kezelési idő

viszonylag hosszú, a legtöbb sportoló esetén még fennálló feltételek mellett is inkább műtéti

beavatkozást célszerű végezni (ínvarrat, lehetőleg minimál invazív technikával). Így a

rehabilitációs idő valamivel rövidebbé válik (3-4 hónap). Össze nem érő végek esetén

abszolút a műtéti indikáció.

11.2. A boka szalagrendszerének sérülései

9. ábra: Bokasérülés

A laterálisan elhelyezkedő bokaszalagok traumája (9. ábra) az egyik leggyakoribb

bokasérülés. Labdajátékok, küzdősportok a leginkább érintettek, de szinte valamennyi

sportágnál előfordulhat. A mechanizmus elsősorban supináció, melyhez az esetek

többségében több-kevesebb plantarflexió társul. Ilyenkor a külbokaszalagok területén jön létre

distractió, míg a belbokanyúlvány tövénél nyíróerők keletkeznek. Ezért a szalagsérüléshez a

belboka törése is társulhat. Gyakoribb azonban, hogy törés helyett ezen a ponton a talus,

illetve a tibia áthajlási részének porcfelszíne szenved károsodást. A szalagok közül elsősorban

a ligamentum talofibulare anterius érintett a mechanizmus, illetve anatómiai helyzete miatt. A

calcaneofibularis rész érintettsége ritkábban fordul elő, ha létrejön, az mindig súlyosabb

sérülést feltételez. Mindhárom szalagrész egyszerre csak igen ritkán szakad el, ilyenkor

komplett felső ugróízületi ficam is kialakulhat. A szalagok viszonylagos gyengeségét egy

általában hatékony nociceptív és proprioceptív reflexmechanizmus kompenzálja. A bennük

levő feszülést érzékelő receptorok főleg a peroneus csoporttal állnak kapcsolatban, így a

144

kezdeti kóros feszülésre a külső részt áthidaló erős peroneális inak az izomkontrakció

segítségével stabilizálni képesek az ízületet. Ha a behatás túl hirtelen következik be, vagy túl

intenzív, a védelem nem működik és létrejön a szalagsérülés. Ismétlődő traumák fokozatos

szalagnyúláshoz vezethetnek, ilyenkor a védelmi funkció még később kapcsol be és egyre

komolyabb instabilitás alakulhat ki. Jellemző tünet a boka duzzanata, mely ízületi vérömleny

esetén kiterjedt is lehet. A sérült szalagok környékén érezhető nyomásérzékenység, a fájdalom

supinátiós stresszre fokozódik, kiterjedtebb sérülés esetén kóros nyithatóság is észlelhető a

felső ugróízületben. Részleges, komolyabb mechanikai instabilitással nem járó sérülés esetén

konzervatív, vagy aktív funkcionális terápia folytatható, míg komplettebb szakadásnál műtéti

ellátás indokolt. (Kerkhoffs, 2002) Konzervatív terápia esetén a duzzanat és a fájdalom

csökkenéséig (általában néhány nap) lokális hűtés, jegelés, nem szteroid gyulladáscsökkentő

szerek, fásli, esetleg rövid ideig merev rögzítés alkalmazandó. Viszonylag hamar (általában 1

hét után) pronációs lábemelő, vagy rugalmas, pneumatikus bokarögzítő mellett elkezdődik a

láb fokozatos terheltetése. Aktív gyakorlatokkal a boka teljes mozgáspályáját vissza kell

állítani, majd izomerősítéssel fokozni a boka stabilitását. (Feger, 2015) Elengedhetetlen

statikus, majd dinamikus proprioceptív tréning végzése is. (Lephart, 1998) Így 6-8 hét után jó

funkcióval gyógyul még kezdetben komolyabb instabilitással járó sérülés is. (Bleakley, 2010)

A boka mediális szalagrendszerének sérülése izolált formában ritka. A traumát okozó

mechanizmus a pronáció. Míg a supinátiós stressznél a belső oldalon ható nyíróerők

viszonylag ritkán képesek letörni a masszív alapon nyugvó belboka nyúlványt, pronációs

stressznél a nyíróerők támadási pontja a syndesmosis vonalára esik, ezért az gyakran sérül. Az

erőhatás tovább vezetődve a fibulát érinti, ami vékonyabb, sérülékenyebb csont, így

könnyebben törik. A törés jóval az ízületi vonal fölött, a fibula proximális szakaszán is

létrejöhet. Jellemző tünet a duzzanat és a fájdalom a belbokacsúcs, illetve a deltaszalag

területén. Mindig vizsgálni kell a syndesmosis érintettségét, illetve a fibula proximálisabb

részének érzékenységét. Rehabilitációja megegyezik a külboka traumájának kezelésével.

(Ivins, 2006)

145

11.3. Plantaris fascitis

Nagyon gyakori probléma, azoknál, akik sokat járkálnak, álló munkájuk van, vagy sportolnak.

A fájdalmat okozó talpi fascia egy vastag rostos szalag a lábfej alján, ami a sarokcsontnál

kezdődik és legyező formában a lábujjak felé van kifeszítve. Ez felelős többek között a lábfej

boltozatos formájának megtartásáért. Gyakori feszítésnek kitéve a sarokcsonthoz kapcsolódó

rész begyulladhat és elkezdhet fájni. A sarok a leggyakoribb helye a gyulladásnak, de a talp

közepén, vagy a lábujjak tövénél is felléphet a gyulladás és ennek következtében a fájdalom.

Nagyon súlyos esetekben látható duzzanat is kíséri a fájdalmat. Eleinte csak tompa itt-ott

felbukkanó fájdalom észlelhető a sarok tájékán, amely később mindig élesebb és tovább tartó.

Jellemző, hogy a legerősebb a fájdalom reggel, amikor az ember az első pár lépést teszi meg

vagy amikor elkezdi az aktív tevékenységet, sportmozgást. A kezelést nem szabad halogatni,

mert minden egyes lépés csak rosszabbítja a helyzetet. Ha a gyulladás sokáig el van

hanyagolva, csontkinövéshez vezethet a sarokcsontból, ami már röntgenfelvételeken is jól

látszik. Ez a csontkinövés nem a probléma forrása, hanem a probléma következménye.

Kezelése szinte mindig konzervatív. A kezdeti szakaszban jegelést, fájdalomcsillapítást

igényel. Alkalmazható elektromos, ultrahang és lézeres kezelés is a tünetek enyhítésére.

Megoldást jelenthet különböző tape technikák használata is. A fájdalom enyhülésével

megkezdhetőek az aktív mozgásterápiás kezelések, amelyek magukba foglalják a talpizmok

nyújtását és erősítését és a fokozatosan intenzívebb sétát, kocogást és futást.

146

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE

1. táblázat: A túlterheléses sérülések rizikófaktorai ...................................................................... 61

2. táblázat: Fáradásos törések helye és a sportágakkal való összefüggés ..................................... 62

3. táblázat: Edzéstípusok követelményei ...................................................................................... 72

4. táblázat: A sporttevékenységhez való fokozatos visszatérés folyamata ................................... 79

5. táblázat: A húzódásos sérülések felosztása és jellemzői ........................................................... 97

6. táblázat: Az oldalszalagok sérüléseinek felosztása súlyosságuk alapján ................................ 102

7. táblázat: LCA sérülés utáni pótlásra alkalmazott eljárások .................................................... 109

8. táblázat: Kezelési indikációk meniscus sérülést követően ...................................................... 116

147

ÁBRÁK JEGYZÉKE

1. ábra: OPT modell ................................................................................................................. 82

2. ábra: Állóképességi fejlesztés módszerei ............................................................................. 87

3. ábra: Vállficam ..................................................................................................................... 99

4. ábra: Rotátorköpeny ........................................................................................................... 100

5. ábra: Epicondilitys lateralis humeri ................................................................................... 102

6. ábra: LCM sérülés .............................................................................................................. 117

7. ábra: ACL sérülés ............................................................................................................... 127

8. ábra: Meniscus sérülések típusai ........................................................................................ 136

9. ábra: Bokasérülés ............................................................................................................... 143

148

IRODALOMJEGYZÉK

Amadio, P.C. Epidemiology of hand and wrist injuries in sports. Hand Clin. 1990;6:379–381.

American College of Sport Medicine position stand. Progression models in resistance

training for healthy adults. Med Sci Sports Exerc. 2009 Mar;41(3):687-708.

Apor P: Az izomhúzódások korai kezelése az élsportban: „legjobb kezelés”, kevés érvvel

alátámasztva. Sportorvosi Szemle 2008 49. (4) 195

Ardern CL, Webster KE, Taylor NF, Feller JA.: Return to sport following anterior cruciate

ligament reconstruction surgery: a systematic review and meta-analysis of the state of play.

Br J Sport Med 2011;45(7):596-606.

Bailey AK, Minschull C, Richardson J, Gleeson NP.: Improvement of outcomes with

nonconcurrent strength and cardiovascular-endurance rehabilitation conditioning after ACI

surgery to the knee. J Sport Rehabil 2014;23(3):235-43.

Berkes I., Halasi T.:Amit a sportolók sérüléseiről és betegségeiről tudni kell. A Magyar

Olimpiai Bizottság és az Országos Sportegészségügyi Intézet kiadványa, Budapest 2008

Berkes I.: Sportsérülések megelőzése és kezelés. 2004 Háziorvosi Szemle; 9:698-703

Bleakley C, McDonough S, MacAuley D. The use of ice in the treatment of acute soft-tissue

injury: a systematic review of randomized controlled trials. Am J Sport Med. 2004; 32:251–

261.

Bleakley CT, O’Connor SR, Tully MA, Rocke LG, MacAuley D, Bradbury I, et al (2010).

Effect of accelerated rehabilitation on function after ankle sprain: randomised controlled trial.

BMJ 340

Boden, B.P., Dean, G.S., Feagin, J.A. et al, Mechanisms of anterior cruciate ligament injury.

Orthopedics. 2000;23:573–578.

Boyle M.: Funkcionális edzés mesterfokon, Budapest, Jaffa 2014.

Brukner PD and K Khan: Clinical Sports Medicine 4th edition McGraw Hill, Sydney 2012.

149

Buckwalter JA.: Activity vs. rest in the treatment of bone, soft tissue and joint injuries. Iowa

Orthop J. 1995;15:29-42

Childs, J.D., George, S.Z., Wright, A., Dugan, J.L., Benedict, T., Bush, J., Fortenberry, A.,

Preston, J., McQueen, R., Teyhen, D.S., (2009) The effects of traditional sit‐up training

versus core stabilization exercises on sit‐up performance in US Army Soldiers: A cluster

randomized trial, J. Orthop. Sports Phys. Ther., 39(1): A18.

Clark M., Lucett S., Donald T.: NASM's Essentials of Sports Performance

Training,Kirkendall Lippincott Williams & Wilkins, 2010

Clark RA. Hamstring injuries: risk assessment and injury prevention. Ann Acad Med

Singapore. 2008 Apr. 37(4):341-6.

Clay MB, Glover KL, Lowe DT.: Epidemiology of concussion in sport: a literature review J

Criopr Med 2013;12(4):230-51.

Cox CL, Kuhn JE. Operative versus nonoperative treatment of acute shoulder dislocation in

the athlete. Curr Sports Med Rep. 2008 Sep-Oct. 7(5):263-8.

Croisier JL, Ganteaume S, Binet J, Genty M, Ferret JM. Strength imbalances and prevention

of hamstring injury in professional soccer players: a prospective study. Am J Sports Med.

2008 Apr 30.

de Valk EJ, Moen MH, Winters M, Bakker EW, Tamminga R, van der Hoeven H.:

Preoperative patient and injury factors of successful rehabilitation after anterior cruciate

ligament reconstruction with single-bundle techniques. Arthroscopy. 2013 Nov;29(11):1879-

95.

Di Fiori JP, Benjamin-Rakos H, Brenner J, et al. Overuse injuries and burnout in youth

sports: a position statement from the American Medical Society for Sports Medicine. Clin J

Sport Med. 2014;24:3–20.

Feger MA, Herb CC, Fraser JJ, Glaviano N, Hertel J.: Supervised rehabilitation versus home

excercise int he treatment of acute ankle sprains: A systematic review. Clin Sport Med 2015

Apr;34(2):329-346.

150

G. M. Thornton,, N. G. Shrive ,C. B. Frank: Healing ligaments have decreased cyclic

modulus compared to normal ligaments and immobilization further compromises healing

ligament response to cyclic loading. Journal of Orthopaedic Research Volume 21, Issue 4,

pages 716–722, July 2003

Green S, Buchbinder R, Hetrick S: Physiotherapy interventions for shoulder pain. Cochrane

Database of Systematic Reviews 2003;Issue 2

Harmon KG. Evaluation of groin pain in athletes. Curr Sports Med Rep. 2007 Dec. 6(6):354-

61.

http://sportsinjuryclinic.net/

http://www.mutetinfo.hu/

Hubbard TJ, Denegar CR.: Does Cryotherapy Improve Outcomes With Soft Tissue Injury? J

Athl Train. 2004 Sep;39(3):278-279.

Ikeda, D., McGill, S.M. (2012) Can altering motions, postures and loads provide immediate

low back pain relief: A study of four cases investigating spine load, posture and stability.

SPINE. 37 (23): E1469E1475.

Ivins D. Acute ankle sprain: an update. Am Fam Physician. 2006 Nov 15. 74(10):1714-20.

Kerkhoffs GMMJ, Rowe BH, Assendelft WJJ, Kelly KD, Struijs PAA, van Dijk CN.

Immobilisation and functional treatment for acute lateral ankle ligament injuries in adults.

Cochrane Database of Systematic Reviews 2002, Issue 3.

Kibler, W.B., Livingston, B. Closed-chain rehabilitation for upper and lower extremities.

J Am Acad Orthop Surg. 2001;9:412–421.

Krassioukov A, West C. : The role of autonomic function on sport performance in athletes

with spinal cord injury. Phys Med Rehabil. 2014 Aug;6(8 Suppl):S58-65.

Lephart SM, Pincivero DM, Rozzi SL. Proprioception of the ankle and knee. Sports Med.

1998 Mar. 25(3):149-55.

151

MacIsaac ZM, Berhane H, Cray J Jr, et al. Nonfatal sport-related craniofacial fractures:

characteristics, mechanisms, and demographic data in the pediatric population. Plast

Reconstr Surg. 2013 Jun. 131(6):1339-47.

Maffey L, Emery C: What are the risk factors for groin strain injury in sport? A systematic

review of the literature. Sports Med 2007; 37: 881-94.

Mantone JK, Burkhead WZ Jr, Noonan J Jr. Nonoperative treatment of rotator cuff tears.

Orthop Clin North Am. 2000 Apr. 31(2):295-311.

McCrory P, et al. (2013). Consensus statement on concussion in sport: The 4th International

Conference on Concussion in Sport held in Zurich, November 2012. British Journal of Sports

Medicine, 47(5): 250-258.

McGill, S.M. Ultimate back fitness and performance, Backfitpro Inc., Waterloo, Canada,

ISBN 0 973601804, Fourth edition 2013.

Metcalf MH, Barrett GR. Prospective evaluation of 1485 meniscal tear patterns in patients

with stable knees. Am J Sports Med. 2004 Apr-May. 32(3):675-80.

Myer GD, Paterno MV, Ford KR, Hewett TE.:: Neuromuscular training techniques to target

deficits before return to sport after anterior cruciate ligament reconstruction. J Strength Cond

Res 2008;22(3):987-1014.

Nash CE1, Mickan SM, Del Mar CB, Glasziou PP.: Resting injured limbs delays recovery: a

systematic review. J Fam Pract. 2004 Sep;53(9):706-12.

Nunes GS, et al: Kinesio Taping does not decrease swelling in acute, lateral ankle sprain of

athletes: a randomised trial. J Physiother. 2015 Jan;61(1):28-33.

Owens, B.D., Murphy, K.P., Kuklo, T.R. Arthroscopic release for lateral epicondylitis.

Arthroscopy. 2001;17:582–587.

Pavlik A., Halasi T.,Fröhlich P, Balogh E.: Sportolók alsó végtagi fáradásos törésének

diagnosztikája, kezelése. Sportorvosi Szemle 2007 48. évf. 3.szám 100-107

152

Petersen, W., Zantop, T. Partial rupture of the anterior cruciate ligament. Arthroscopy.

2006;22:1143–1145.

Purcell, L., Micheli, L. Low back pain in young athletes. Sports Health. 2009;1:212–222.

Raasch WG, Hergan DJ.: Treatment of stress fractres: the fundamentals. Clin Sports Med.

2006 25(1):29-36, Rewiev

Schmitt B, Tim T, McHugh M: Hamstring injury rehabilitation and prevention of reinjury

using lengthened state eccentric training: a new concept. Int J Sports Phys Ther. 2012 Jun;

7(3): 333–341.

Sobhani R, Dekker R, Postema K, Dijkstra PU.: Epidemiology of ankle and foot overuse

injuries in sports: A systematic review. Scand J Med Sci Sports 2013 Dec,23(6):669-86.

Szendrői Miklós: Ortopédia, 1. kiadás. Budapest: Semmelweis Kiadó, 2006.

Tampier, C., Drake, J., Callaghan, J., McGill, S.M. (2007) Progressive disc herniation: An

investigation of the mechanism using radiologic, histochemical and microscopic dissection

techniques. SPINE, 32(25): 2869‐2874.

Torge, Guille, Jaffe. Injuries to the cervical spine in American football players. J Bone Joint

Surg Am. 2002 Jan;84-A(1):112-22

Waicus, K.M., Smith, B.W. Back injuries in the pediatric athlete. Curr Sports Med Rep.

2002;1:52–58.

West RV, Kim JG, Armfield D, Harner CD. Lateral meniscal root tears associated with

anterior cruciate ligament injury: classification and management (SS-70). Arthroscopy. 2004.

20:e32-e33.

Zantop, T., Petersen, W., Fu, F. Anatomy of the cruciate ligament. Operative Techniques in

Orthopaedics. 2005;15:20–28.

153

III. RÉSZ: A SPORTTELJESÍTMÉNYT ÉS A SÉRÜLÉSEK UTÁN I

SPORTREHABILITÁCIÓ HATÉKONYSÁGÁT BEFOLYÁSOLÓ PSZICH OLÓGIAI

TÉNYEZŐK (Tisljár Roland)

1. A motiváció

A motiváció a magatartás kiváltásában, fenntartásában és szabályozásában szerepet játszó

tényezők összességét jelenti (Atkinson és mtsai, 2005). Az egyes motívumok meghatározzák

a viselkedés irányát, és energizálják azt.

1.1. Külső és belső motiváció

A motiváció több forrásból is származhat. Az egyik legalapvetőbb felosztás szerint külső

(extrinzik) és belső (intrinzik) motivációt különböztethetünk meg. Az extrinzik motiváció

külső megerősítésekből származik, az intrinzik motiváció pedig a személyen belülről jön.

Mindkettő fontos szerepet tölt be a sportban, de a teljesítményt jelentősen meghatározhatja,

honnan ered a sportoló aktuális motivációja. A belsőleg motivált azt érzik, hogy saját

döntésük és vágyaik miatt vesznek részt az adott tevékenyégben. Ezzel szemben a kívülről

motivált sportolók valamilyen külső, rajtuk kívül álló oknak tulajdonítják a sportban való

részvételüket. A külső és a belső motiváció egyaránt cél adhat a sportolásnak (külső –

jutalom, dicséret, pénz, vagy egy kellemetlen dolog elkerülése; belső – a mozgás öröme,

feloldódás a sporttevékenységben stb.), de ezek hatásának tartóssága eltérő lehet. A külsőleg

motivált sportolók hamarabb elveszítik érdeklődésüket az adott tevékenység iránt,

összhangban a külső motiváció meglétével, illetve annak számukra való fontosságával. A

belsőleg motivált sportolók viszont a tevékenység öröméért sportolnak, azért, mert szeretik

ezt csinálni, így a motivációjuk is tartósan fenn fog maradni az adott sporttevékenység iránt.

154

1.1.1. A külső és belső motiváció típusai

Az extrinzik (külső) és az intrinzik (belső) motivációnak többféle típusa létezik. Ryan és Deci

(2000) annak függvényében különböztette meg ezeket, hogy milyen mértékben határozzuk

meg mi magunk a motivációs állapotunkat. Az általuk elkülönített öt típus a következő:

1) Motiválatlan sportolók – Az ebbe a csoportba tartozók nem rendelkeznek a személyes

kontroll érzésével, nincs semmi olyan belső indíttatásuk, amely miatt az adott

sporttevékenységet folytatják. Az ilyen sportolók alapvetően a tanult tehetetlenség jelenségét

élik meg - a kudarcaik hatására egy idő után az erőfeszítéseik is elmaradnak, és ennek

következtében a sportolók egy minden örömöt nélkülöző, motiválatlan állapotba süllyednek.

2) Sportolók „kívülről szabályozott” motivációval - Ez a külső motivációk első formája. Itt a

viselkedés célja vagy valamely külső követelménynek való megfelelés, vagy pedig egy olyan

jutalom megszerzése, amelyet a sportoló szeretne megszerezni. „Azért kell ma is edzésre /

meccsre mennem, hogy biztosan megkapjam a fizetésem.”

3) Sportolók „introjektált (beépülő) szabályozással” – Az ebbe a kategóriába tartozó

sportolók azért sportolnak, mert azt érzik belül, hogy sportolniuk kell. Itt ugyanakkor még a

motiváció nem válik belsővé, csak a külső forrást helyettesíti egy belső ok (pl. a lelkiismeret).

„Furdalni fog a lelkiismeretem, ha kihagyom a mai edzést.”

4) Sportolók „identifikált (azonosuló) szabályozással – A sporttevékenység végzése itt már

egyéni döntés eredményeképp születik meg, de még mindig valamilyen cél elérésének az

érdekében történik meg. A sportoló még nem értékeli teljes mértékben örömtelinek és

élvezetesnek a tevékenységét. Például az a sportoló, aki az állóképességét szándékozik

növelni, még abban az esetben sem fog kihagyni egyetlen edzést sem, ha azok nagyon

nehezek és megerőltetőek a számára.

155

5) Sportolók integrált, teljesen belsővé vált motivációval – Ennél a kategóriánál a motiváció

már teljesen belsővé vált, a sportoló már a saját öröme és megelégedettsége miatt vesz részt

az adott tevékenységben. Ez az önállóság és a tudatosság legtisztább megjelenési formája.

10. ábra: A motiválatlanságtól a belső motivációig (Ryan és Deci alapján Gyömbér és

Kovács, 2012)

1.2. Oktulajdonítás és motiváció

A sportban folyamatosan kapunk visszajelzéseket a teljesítményünkről. Ezek természetesen

nem csak kívülről (pl. az edzőtől) érkezhetnek meg, hanem belülről is, saját érzéseink,

gondolataink, mentális reakcióink formájában. Ha sikert élünk át, akkor ezt követően pozitív

érzéseket (elégedettséget, nyugalmat, felszabadultságot és örömet) élünk meg, egy kudarc

elszenvedését követően pedig negatív hangulatba kerülünk, lehangolttá válunk. Akármi is az

eredmény, minden esetben megpróbáljuk megtalálni az elvégzett tevékenységünk

eredményének okait. Ilyenkor több magyarázati lehetőséget is végiggondolunk, vizsgáljuk az

eredmény okát („Ki vagy mi a felelős érte?”), azt, hogy mennyire állandó ez az ok (a

képességeim okozták-e, vagy egy időben változó tényező, mint a pillanatnyi erőfeszítésem),

és hogy mennyire tudjuk ezt kontrollálni („Befolyásoltam-e az eredmény alakulását?”). Az

ilyen típusú önelemzések eredményei nagyban meghatározzák a sportolók jövőbeli

teljesítményét.

Motiválatlan

sportoló

Kívülről

szabályozott

sportoló

Introjektált

(beépülő)

szabályozás

Identifikált

(azonosuló)

szabályozás

Belső

(integrálódott)

motiváció

156

A pszichológián belül az ún. kontrollhely-elmélet (Rotter, 1966) a szerint sorolja két

csoportba az embereket (belső és külső kontrollos személyek), hogy 1) mennyire érzik

magukat felelősnek a teljesítményükért, és 2) teljesítményük eredménye milyen mértékben

erősíti meg őket.

A legfontosabb kérdés itt az, hogy a sportoló a saját teljesítményét önmaga által irányítottnak

tartja-e. A ránk jellemző attribúciós forma alapvető része a személyiségünknek, nagyban

meghatározza mindennapi életünket és cselekedeteinket.

A külső kontrollos emberek tehát rajtuk kívül álló okokkal magyarázzák a teljesítményüket.

Náluk a korábbi pozitív tapasztalatok (pl. sikerek a sportban) kisebb megerősítő erővel bírnak.

Ezzel szemben a belső kontrollos személyek inkább úgy gondolják, hogy a sikereik, a

teljesítményük a saját erőfeszítéseiknek tulajdoníthatóak, azok eredményei. A következőkben

azt láthatjuk, hogy mi jellemző a belső és külső kontrollos sportolókra (1. táblázat).

1. táblázat: A belső és külső kontrollos sportolók attribúcióinak jellemzői

Belső Külső

A pozitív és negatív eseményeket a saját tetteik következményének tekintik.

A tetteiket rajtuk kívül álló okokkal magyarázzák.

Úgy érzik, hogy szabályozhatják az életük eseményeit és felelősséget vállalhatnak velük kapcsolatban.

Úgy érzik, hogy az események nincsenek az irányításuk alatt.

Észrevehetően befolyásolják őket az olyan környezeti tényezők, mint a külső visszajelzés vagy az eredmény.

Fizikailag vagy érzelmileg nem hat rájuk a külső visszajelzés vagy eredmény (ezeket szerencsével, véletlennel vagy nehézségekkel magyarázzák).

Ellenségesen és érzékenyen reagálnak a kritikára és a folyamatos kudarcokra.

Nehezen reagálnak és általában kevésbé érzékenyek a külső kritikákra.

Jobban szeretik az olyan helyzeteket, ahol képességeiket használhatják, mint ahol a véletlennek van szerepe.

Jobban kedvelik az olyan helyzetet, ahol a szerencsének vagy a véletlennek van szerepe, mint ami a képességeiktől függ.

Nagyon törődnek a teljesítményük Viszonylag kevésbé törődnek a

157

eredményével. teljesítményük eredményével.

Belső Külső

Viszonylag nehéz célokat tűznek ki maguk elé.

Viszonylag könnyű célokat tűznek ki maguk elé.

Nagy az önbizalmuk és az önbecsülésük. Kicsi az önbizalmuk és az önbecsülésük.

Jobb jegyekre törekednek az iskolában, és ilyeneket is kapnak.

A tanulásban kevésbé sikeresek.

Az elismeréstől függ, hogy növekszik-e a jövőbeli sikereik elérésének a lehetősége.

Kevésbé fontos számukra teljesítményük elismerése, mivel nem érzik úgy, hogy a sikereiket maguknak köszönhetik.

A sikernek erősebb a megerősítő hatása. A sikernek kicsi a megerősítő hatása.

Kitartóak a hosszabb feladatoknál. Viszonylag rövidebb a kitartásuk.

1.3. A sportolás iránti motiváció fenntartását meghatározó tényezők

Weiner (1985) összegyűjtötte azokat a lehetséges körülményeket, melyek növelik a sportolás

abbahagyásának kockázatát (Gyömbér és Kovács, 2012 alapján):

• Folyamatos kudarcok megtapasztalása (a sportoló itt az általa elért eredményeket

sikertelenségként érzékeli, attól függetlenül, hogy mások erről mit gondolnak);

• Boldogtalannak érzi magát a sikertelenség megélése miatt (ahelyett, hogy a siker hiányát

egy tanulási folyamat részeként értékelné);

• Felelősséget vállal és nagyobbrészt felelősnek érzi magát a siker hiánya miatt; és

• Ez a probléma viszonylag hosszabb időn át fennáll.

Ez a folyamat abban az esetben jelentkezik, ha a versenyző sporttapasztalatai döntő többségét

kudarcként érzékeli. Ha viszont sikerei is vannak, sikereként képes megélni a vesztes

megmérettetések egy részét (pl. jól sikerülnek a szervái vagy a lövései egy egyébként

elveszített mérkőzésen), akkor nem aktiválódik ez a folyamat.

158

1.3.1. Az edző feladata

Itt az edzőknek nagyon fontos szerepe van. Olyan visszajelzéseket kell adnia a sportolónak,

amelyek megerősítik a pozitív teljesítményt (pl. annak elismerése, hogy a végeredménytől

függetlenül a sportoló a tevékenység egyes elemeiben fejlődést mutat), de ugyanakkor

szükség esetén a hiányosságokra is mutasson rá. Ha az edző csupán pozitív visszajelzéseket

ad a sportolóinak, azzal egy idő után már nem képes fejlődést elérni a sportolóknál. Számos

kutatási eredmény arról számol be, hogy a kizárólag pozitív visszajelzések kevésbé segítik a

teljesítmény összesített javulását, mint a pozitív visszajelzések közé alkalmanként beillesztett,

útmutató jellegű bírálatok, kritikák. A teljesítmény eredményére adott magyarázatok gyakran

befolyást gyakorolnak a sportoló jövőbeli motivációjára, teljesítményének és erőfeszítéseinek

a hatékonyságára. Például ha a játékos hibázásának okaként az edző a sportoló nem megfelelő

képességeit jelöli meg, akkor emiatt a sportoló csökkentheti a jövőbeli erőfeszítéseit, vagy

akár abba is hagyhatja a sportot, kiléphet a csapatból, viszont ha a hibázást a feladat

nehézségének, a kevés erőfeszítésnek, vagy az elmaradt szerencsének tudják be, akkor ez nem

hat negatívan a sportoló motivációjára, jövőbeli elkötelezettségének mértékére.

1.3.2. A vereségre adott motiváló és nem motiváló értelmezések

Anshel (2003) néhány példán keresztül mutatja be az értelmezések különböző fajtáit

(Gyömbér és Kovács, 2012 alapján) (2. táblázat):

159

2. táblázat: Az értelmezések különböző fajtái

Képesség-értelmezés Nehéz feladat vagy ellenfél-értelmezés

Erőfeszítés-értelmezés

Szerencse-értelmezés

„Mentálisan nem álltunk készen.”

„Ezt az ellenfelet ma senki sem tudta volna

utolérni.”

„Az edzésen nem dolgoztam eleget.”

„Nem volt szünetünk közben.”

„Hiába éreztem formában magam”

„Tökéletes volt az ellenfél időzítése.”

„Nem voltunk elég agresszívek a

pályán.”

„”A bíró nem hagyta, hogy játszunk.”

„Szörnyű voltam ma.”

„Jobb csapatellen játszottunk.”

„Nem hoztunk ki mindent magunkból.”

„Az időjárás letaglózott

bennünket.”

2. A sérülés

„Kétféle sportoló létezik: aki már volt sérült, és aki még nem” – kezdik a sérülések

sportpszichológiai vonatkozásait tárgyaló írásukat Gyömbér Noémi és Kovács Katalin

sportpszichológusok (Gyömbér és Kovács, 2012). A sportban, különösen az élsportban a cél a

teljesítőképesség határainak tágítása, ezért a sérülésre a többség úgy tekint, mint egy végső

rosszra, amelynek lehetőségét amennyire csak lehet, próbálják figyelmen kívül hagyni,

kizárni a tudatukból.

Egy váratlan, súlyos sérülés akár derékba is törheti a sportoló pályafutását, amely a egy olyan,

eddig nem ismert élethelyzetbe hozhatja, amire nem készült fel, főként a korábbi, a sérülések

lehetőségét ignoráló figyelmi fókusza miatt. Előfordul, hogy nem marad abba a pályafutása,

csak néhány fontos versenyt kell kihagynia, amely szintén erős negatív hatást gyakorolhat a

pályaívére. A legnagyobb, konstans bosszúságot viszont azok az apró sérülések okozzák,

amelyek viszonylag gyorsan gyógyulnak, de ezzel együtt megtörik a hétköznapi felkészülések

ritmusát, hátráltatják a megfelelő formaidőzítés kialakítását.

160

A sérült sportolókkal foglalkozó szakemberek két fő kérdés mentén kell, hogy körüljárják ezt

a jelenségkört:

1) Hogyan előzhetjük meg a sérülés kialakulását?

2) Mit tegyünk, ha már bekövetkezett a sérülés?

2.1. A sérülés mint krízis

A krízis szó eredeti, görög jelentése veszély és esély. Minden krízisként értékelt helyet, így a

sportsérülés is, egyfajta válságot, döntést és fordulópontot egyaránt magában foglaló helyzetet

takar, azaz a negatív hatások mellett helyet kaphatnak itt az előrelépést elősegítő, érett

megküzdési módok alkalmazásai. Egy a pszichológiában elfogadott nézőpont szerint a krízis

egy olyan állapot, amelyben a személy képtelen a pszichés egyensúlyát veszélyeztető,

gyakran váratlan, és főként külső eredetű tényezőkkel való szembenézésre (Caplan, 1961). A

külső körülmények fenyegető közelsége ebben az időszakban minden egyébnél fontosabbnak

tűnik a krízisben lévő személy számára, mivel ezeket a helyzeteket a szokásos

problémamegoldó eszközeivel sem elkerülni, sem pedig megoldani nem tudja.

A krízisállapotokat jellemzőik alapján két csoportba sorolhatjuk (Bakó, 2004):

1. Pszichoszociális vagy fejlődési krízis.

� Ez természetes velejárója a fejlődésnek, olyan változásokkal járó életesemények

bekövetkeztekor, mint például az iskolai évek megkezdése, a házasságkötés vagy a

gyerekszületés. A sportolók esetében ilyen lehet a korosztályváltás, a csapatváltás, a

sportolói karrier lezárulása, amikor megváltozik a sport helye és mennyisége a

személy életében. Ezek az események nem elkerülhetőek, viszont fel lehet rájuk

készülni, ezért itt jelentős szerepe van a prevenciónak.

161

2. Akcidentális vagy eseti krízis.

� Külső váratlan esemény által előidézett. A sportban ilyen lehet az egyesületi háttér, az

edző személyének megváltozása, valamint a sérülés.

Az eseti krízisek időszakában milyen jellemzői lehetnek a sérült sportolók pszichés

működésének? (Herman, 2003):

� Figyelme teljesen az adott problémára irányul, az egyéb kötelességeit hajlamos

elhanyagolni. Előfordulhat, hogy a társas környezet (családtagok, barátok,

csapattársak, egyesület) segítségére is szükség van ebben az időszakban ahhoz, hogy

túl tudjon lépni ezen az állapoton. Az élsportolók esetében kulcsfontosságú az ezen

időszakban elvégzett aktív megoldáskeresés.

� Kevésbé vesz részt a sporton kívüli társas szerepeivel együtt járó hétköznapi

tevékenységekben. Figyelmi fókuszának beszűkülése miatt a mentálisabb kapacitása is

korlátozottabbnak tűnik átmenetileg, nehezebben tudja átgondolni, strukturálni a

helyzetet. Az éppen ellentétes a szükséges mentális működésmóddal, mivel sérülés

esetén nagyon fontos a lehetséges megoldási módok, eshetőségek racionális

értékelése. Ebből következően itt a környezet józansága felértékelődik, nagyon

fontossá válhat. Visszajelzést kell adni a számára az aktuális állapot súlyosságáról, és

a javulás menetéről vagy esetleges hiányáról. Ez azért fontos, mert a sportoló ilyenkor

önmagát kissé torzultan, egyfajta negatív szemüvegen keresztül látja, és a helyzet

szubjektíven rosszabbnak ítélheti meg, amint amilyen az valójában, ez pedig

gátolhatja a felgyógyulást elősegítő folyamatok végig vitelének képességét.

� Csökkenhet az érzelmi kontrollja, kisebb mértékben képes kontrollálni az egyes

érzelmi késztetéseit (önkontroll). Különféle olyan érzelmek által indukált

megnyilatkozások (pl. agresszív kitörések, hirtelen hangulatváltozások) jelenhetnek

meg nála, amelyek negatívan befolyásolják az elérhető társas támasz mértékét.

Emellett a túltengő, főként negatív érzelmi állapotok megjelenése a jövőképét is

sötétebbre, akár kilátástalanak tűnőre színezheti. Túlságosan a fájdalomra és az átélt

veszteségre koncentrálhat, és nem látja a kiutat, az esélyt a felépülésre.

162

� A társas kapcsolati működése is megváltozhat, énközpontúbbá válhat. Nem képes

magától elvonatkoztatni, mindent a saját – negatív – nézőpontjából ítél meg.

Hatalmasra duzzadt támaszigény jellemzi, minden őt körülvevő személyt annak

függvényében ítél meg, hogy az mekkora mértékű és milyen minőségű támaszt képes,

illetve hajlandó adni a számára.

� Gyakran előfordulhat a visszaesés jelensége, amikor is nem vállalja a felelősséget a

vele, az ő közreműködése által történtekért. Emellett tagadja a nyilvánvaló tényeket,

meseszerű gyógyulásban, a helyzete ilyetén jobbá alakulásában reménykedik, csodát

vár.

� A krízisállapotok menetére, lefolyására jellemző, hogy gyakran örvényszerűen

történik meg, ilyen esetekben a probléma önmagát erősíti, egyre nagyobbá válik, és

egyre intenzívebb érzések kapcsolódnak hozzá. Ilyenkor ez már a személy teljes

energiáját leköti.

A krízisállapotot öt szakasza bonthatjuk, melyek a sérüléssel való megküzdés során

megjelennek (Horowitz, 1986).

2. ábra: A krízis szakaszai

Szembesülés

� Az első szakasz a sérülés megtörténtét és ennek észlelését fogalja magában, amit

gyakran sokkszerű hatás vagy pedig a helyzet tagadása követ: („Nem is olyan komoly

ez.”)

Szembesülés Megrettenés Kiútkeresés A döntések meghozatala

Az egyensúly helyreállítása

vagy kimerülés

163

Megrettenés

� A szorongásos érzések megjelennek és elárasztják a személyt. Jellemző kérdések,

amelyeken töpreng, rágódik a személy ebben az időszakban: „Mi lesz velem?”,

„Mikor tudok újra pályára lépni?”, „Mi történik a karrieremmel?”, „Bennmaradok-e a

csapatban?”. A szorongásos érzések eluralkodása által fokozódik a személy érzelmi

sérülékenysége is.

Kiútkeresés

� Ennek az aktív szakasznak az átélése során a személy szokásos megküzdési stratégiái

felfokozódnak, de ezek mellett új, eddig nem használt stratégiáik alkalmazására

szüksége van/lehet.

A döntések meghozatala

� A lehetséges megoldási módok igénybevétele, például műtét vagy a rehabilitációs

folyamat megkezdése.

Az egyensúly helyreállítása vagy kimerülés

� Jó esetben sikeresen végigmegy és lezárul a rehabilitációs folyamat, a sportoló

visszatér az aktív sportolói életbe. Rossz esetben a pszichés egyensúly megbomlása

miatt akár éveken keresztül is elhúzódhat, és sikertelenül is záródhat a rehabilitációs

folyamat.

2.2. Mikor és miért sérülünk?

Sportpszichológia szempontból hangsúlyoznunk kell, hogy bizonyos pszichoszociális

tényezők fogékonyabbá teszik a sportolókat a sérülésekre, míg más faktorok segítenek a

sérülések elkerülésében (Williams, Rotella és Heyman, 1998). A folyamat kulcstényezője a

stressz, illetve az egyén stressztűrő képessége, a stresszhelyzetekben alkalmazható

megküzdési módjainak összetételében van.

Az olyan személyek sérülékenyebbek, akiknek az életében sok stresszhelyzet van, és bizonyos

személyiségjegyeik súlyosbítják a stresszre adott reakcióikat, ezért kevesebb megküzdési

forrással rendelkeznek. Ők olyan stresszes helyzetekbe kerülve, mint például a kemény

164

edzések vagy versenyek, jóval valószínűbben értékelik stresszesnek a helyzeteket, és mivel az

erre való reagálás, kontrollálási törekvések jelentősen lekötik a mentális folyamataikat,

figyelmük nagyobb gyakorisággal fog eltérni az aktuális sporttevékenység kivitelezésétől,

mint a kevésbé stresszes, de egyébként hasonló képességű társaiké. A megnövekedett

stresszállapot fokozza a reakcióik hevességét, amely így összességében fogékonyabbá teszi

őket a sérülésekre.

Ha a sportoló izgalmas és élvezetes kihívásként látja a versenyt vagy a kemény edzéseket,

akkor számára a stressz nem negatív előjelű (distressz), hanem pozitív lesz (eustressz) (Selye,

1976). A pozitív stresszállapot segít a koncentrációban, az adott feladat teljes körű és

hatékony kontrollálásában, és ennek következtében a sérülések esélyének alacsony szinten

tartásában. A negatív stresszállapot (distressz) esetében a sportoló fenyegetőnek és

szorongáskeltőnek éli meg a versenyt. Ezek az érzések vélhetően akkor alakulnak ki, amikor a

sportoló úgy érzi, hogy nem rendelkezik elegendő erőforrással a helyzet megoldásához.

A stresszre adott reakció közben számos pszichés és figyelmi változás megy végbe:

• Fokozódik az izmok feszülése, mely kimerültséghez, csökkent rugalmassághoz,

mozgáskoordinációs zavarokhoz és izomműködési problémákhoz vezethet, mely

állapot megnöveli az olyan sérülések előfordulási esélyét, mint a rándulás, húzódás, és

a szakadás.

• Beszűkül a vizuális látómező, ezért a sportoló vagy nem veszi észre a veszélyes

perifériás ingereket, vagy pedig csak későn és így nem tud reagálni rájuk. A nem

megfelelő edzői utasítások is kialakíthatnak ilyen figyelmi torzításokat, melyek

hasonló megkésett reakciókhoz vezethetnek.

2.3. Hogyan reagálnak a sportolók a sérülésre?

A sportolók sokféleképpen észlelhetik és értelmezhetik az egyes sérüléseket. Egyesek

betegségként élik át, és emiatt szánnak időt a felgyógyulásra, míg mások inkább leküzdendő

problémaként tekintenek rá, és megpróbálják bebizonyítani, hogy mint minden más

problémával, ezzel is képesek megküzdeni. Vannak, akik számára megkönnyebbülést

165

jelenthet, amely által nem kell szembesülnie a folyamatosan felé irányuló

teljesítményelvárásokkal. Mások szintén akár meg is örülhetnek neki, lehetőségként fogva fel

a sportpályafutásuk lezárására, és valami új dologba valóbelekezdésbe.

A visszatérésben reménykedő sérült sportolók bizonytalanok, mivel nem tudják, hogy mikor

térhetnek vissza, hogy pontosan mennyi időt fog igénybe venni a felépülésük, illetve azt sem,

hogy milyen hatékonysággal tudják majd a sérült testrészeiket használni, terhelni a

visszatérésüket követően. A rehabilitációs folyamat pozitív keretbe helyezése, és az optimista

szemléletmód és a lelkesedés segít a fizikai és a mentális erőforrásoknak a gyógyulás

szolgálatába történő állításában.

A sérülések hatására a következő negatív pszichés következmények léphetnek fel egy

sportolónál (Moran, 2004):

� Stressz/szorongás

� Düh, elkeseredettség

� Engedelmességgel kapcsolatos problémák

� Depresszió

� Koncentrációs problémák

� Edzésfüggőség

A konzultációk során tudatosítani kell a sportolókban, hogy a sérülésükkel és a fájdalommal

kapcsolatos érzéseik teljesen normálisak, és a sikerre vezető rehabilitációs folyamat fontos

elemeit képezik. A fájdalom nem csak a testre hat, hanem ezen túl az elmét, az elmeműködést

is igénybe veszi.

A sportolók által megélt fájdalomélményt a következő kategóriákba sorolhatjuk (Addison,

Kremer és Bell, 1998):

Kimerültség és kellemetlen érzés

� Normális vagy rutinszerű érzések, melyek együtt járnak a fizikai megterheléssel, és a

rehabilitációval.

Pozitív edzésfájdalom

� Az állóképesség fejlesztésével együtt járó, nem fenyegető érzés

166

Negatív edzésfájdalom

� Túledzéssel kapcsolatos, fenyegető érzés, amikor már az edzés nem jár előnyökkel.

Negatív figyelmeztető fájdalom

� Az előzőhöz hasonló, de annál komolyabb és fenyegetőbb fájdalomérzés. Nem akut,

hirtelen állapot, hanem elhúzódó, konstans.

Negatív akut fájdalom

� A hirtelen bekövetkező sérülés. Intenzív és specifikus érzés, katasztrófaérzettel

összekapcsolódóan.

2.4. Hogyan előzzük meg, hogy egy fizikai sérülés érzelmi problémává váljon?

Gyakran előfordul amatőr és professzionális sportolóknál egyaránt, hogy a sporttevékenység

során szerzett sérüléseik, illetve ezek következményei a különféle, a normális életvitelüket

megzavaró problémák forrásává válnak. Egy amerikai pszichoterapeuta a saját prakszisából

vett rövid esetleírásokkal illusztráltan összegyűjtött néhány tanácsot a fizikai sérülések

pszichés jellegű problémákká válásának megelőzési módjairól.

Egy profi sportoló, egyetemista lány edzés közben elszakította a térdszalagját, amit több

műtéttel tudtak csak helyre hozni. Emiatt nem csupán egy telje versenyszezont kellett

kihagynia, hanem nagy bánatára még a nyaralási terveit is fel kellett adnia abban az évben.

Egy harmincas férfi egyre erősödő háti fájdalmai miatt nem tud teniszezni. Egy másik

férfibeteg kerékpáros balesete miatt került kórházba. Egy negyvenes nő erős ízületi

fájdalomra és fáradtságérzetre panaszkodott, valamint még a Lyme-fertőzés gyanúja fennállt

nála.

Ezek az emberek mindnyájan eltérő módon, a saját személyiségüknek és személyes

élettörténetüknek megfelelően reagáltak a sérüléseikre. Egyikük erős depresszióba esett.

Másikuk a kezdetben enyhe sérülés elhanyagolása révén jelentősen tovább rontott a sérülésén.

Egy harmadik pedig egyre fokozódó mértékű dühvel reagált a sérülésre.

Ezek az eltérő reakciók úgy érthetők meg, ha feltárjuk a fizikai sérüléseknek az egyéneknél

jelentkező, eltérő pszichológiai jelentéstartalmait. A testünkkel való bánásmódnak az adott

167

személyre jellemző formája az egyik fő tényező, amely meghatározza egyrészt a gyógyulási

folyamatot, másrészt pedig azt is, ahogyan a gyógyulás során és azt követően érezzük

magunkat. A problémák felnagyításának, illetve érzelmi túldimenzionálásának elkerülésre a

tanácsok a következők:

2.4.1. Beszélgess a családtagjaiddal

Egy sérülés nagyban befolyásolhatja a sérülést elszenvedő családtagjait is. Például

aggódhatnak miatta, de ezt nem képesek felé kifejezni. Vagy éppen ellenkezőleg, azt

érezhetik, hogy az ő sérelmeikre, szenvedésükre, már nem is figyelnek (csak a sérült

hozzátartozóra), „ők nem is számítanak”. Ebben az esetben ők is vágyhatnak némi

együttérzésre. Akármilyen formában is változik meg a család tagjainak érzelmi viselkedése,

reakció a sérülést követően, ezek mindegyikét érdemes nyílttá tenni és megbeszélni a

többiekkel, ahelyett, hogy magukba zártan próbálják meg ezeket az érzéseket megoldani,

feldolgozni. A feldolgozás sokkal könnyebb és hatékonyabb, valamint kevesebb maradandó

érzelmi károsodással fenyegető, ha közös beszélgetésen, az aggodalmak, a vélt vagy valós

sérelmek megbeszélésén alapul.

2.4.2. Próbáld megérteni, hogy a sérülés mit jelent a számodra

Egy érdekes kutatási eredmény szerint (Chen és munkatársai, 2008) a fizikai fájdalmat sokkal

könnyebben felejtjük el, mint az érzelmi fájdalmat. De amikor a testi problémák érzelmi

színezetet is kapnak, akkor már sokkal központibb helyet tudnak elfoglalni a tudatunkban. Az

emberek egy része számára a fizikai fájdalom azt jelentheti, hogy a fájdalom átélése

időszakában képtelenek ellátni önmagukat – vagyis a fájdalom érzete a gyengeség

önmeghatározásával kapcsolódhat össze. Egy ismert fájdalom kezelési technika fő eleme arra

irányul, hogy fókuszáljuk figyelmünket egy másik, a fájdalmat kiváltótól eltérő testtájunkra.

Ennek a technikának az alkalmazása abban az estben is hasznos lehet, ha a sérülés által

elárasztottnak, rosszul működőnek érezzük magunkat. Ilyenkor próbálunk összeállítani egy

listát a mindennapi életünk azon területeiről, ahol továbbra is képesek vagyunk jól

funkcionálni. Keressük meg azokat az adottságainkat, jellemzőinket, amelyekre büszkék

168

vagyunk. Fontos szem előtt tartani, hogy mi csupán a sérülésünk vagyunk, hanem annál jóval

több.

2.4.3. Vállaljuk a felelősséget – anélkül, hogy önmagunkat hibáztatnánk

Egy a sportsérülésekből való rehabilitációt pszichés vonatkozásait vizsgáló kutatásban

(Hagger és mtsai, 2005) azt találták, hogy míg az önkritikus viselkedés hátrányosan

befolyásolta a gyógyulási folyamatot, addig a rehabilitációért való felelősség vállalása

segítette azt. Persze ezt sokkal könnyebb elmondani, mint megcsinálni. Sokszor nehéz

elkerülni önmagunk hibáztatását – különösen, ha valami olyan dolog miatt szenvedtünk

sérülést, amit mi tettünk vagy épp nem tettünk meg (pl. sisak nélkül kerékpároztunk, vagy

nem megfelelő felszerelésben sportoltunk). Fontos szem előtt tartanunk azonban azt a tényt,

hogy a legtöbb esetben nem szándékosan (még nem tudatos szinten sem) okozunk sérülést

önmagunknak. A korábbi hibázásaink folytonos újra felidézése nem megkönnyíti, hanem

éppen megnehezíti azt, hogy továbblépjünk.

Hasonlóképpen fontos tényező lehet a gyógyulási folyamatban, hogy ne adjuk fel a dolgok

irányításának érzetét, még akkor sem, ha ez nagyon nehezen kivitelezhetőnek is tűnhet. Egy

beteg keserűen arról panaszkodott a pszichológusának, hogy az orvos nem volt képes őt

meggyógyítani, jobb állapotba hozni. Mindaddig viszont képtelen volt egy másik megoldási

módon találni, amíg a pszichológusa nem javasolta neki azt, hogy keressen egy másik

szakembert, mert talán a jelenlegi orvosa már nem képes őt tovább segítni a gyógyulási

folyamatban. A tanács elhangzását követően a páciens gyorsan felismerte, hogy őtőle függ,

hogyan kezeli a helyzetet, milyen további kezelési módot választ. Ezt követően konzultált az

orvosával a további lehetőségeiről, valamint önállóan is elvégzett egy kisebb kutatást a

kérdésben – ezek eredményeként már az előtt elkezdte jobban érezni magát, hogy az újonnan

kidolgozott kezelési metódus – kismértékű testmozgás, gyakori masszás és egy eltérő orvosi

megközelítés alkalmazása – megváltoztatta volna a helyzetét.

169

2.4.4. Támaszkodj a barátaidra és a családodra (de ne túlzott mértékben)

A segítségnyújtás elfogadása, annak kinyilvánítása mások felé, hogy mennyire sérülékenynek

vagy gyengének érezzük magunkat egy adott helyzetben nem jelenti azt, hogy ezáltal teherré

is válunk mások számára, illetve hogy egészségtelen függőségi állapotot alakítanánk ki.

Valójában a valódi (én)erő egyik fontos forrása a mások által nyújtott segítség elfogadásának

képessége. Ha amiatt aggódsz, hogy az igényeid túl nagy megterhelést jelent a környezeted

számára, akkor - kezd el beszélgetni velük erről a témáról. Mesélj nekik az aggodalmaidról,

mondd el nekik, hogy mennyire nagyra tartod őket a segítségnyújtásuk miatt. Kérd meg őket,

hogy ők is mondják el az adott szituációval kapcsolatosan az érzéseiket, gondolataikat.

Nagyon sok pszichológusi tapasztalat támasztja alá azt a tényt, hogy a kiszolgáltatott

helyzetben való segítségnyújtás és fogadás megbeszélése nagyban javíthatja a két személy

kapcsolatának a sérülés (betegség) megjelenése előtti minőségben való megőrzését.

2.4.5. A jó dolgok gyakran a rossz tapasztalatokból, élményekből származnak

A betegség, sérülés, illetve a lábadozási folyamat nagyon sok pozitív eredménnyel is

szolgálhat. Olyan értékes területek tárulhatnak fel a rehabilitáció során a páciens számára -

mind saját magában, mind pedig a környezetének tagjai viselkedésében és vonásaiban - amely

korábban rejtve volt a szeme elől, de most már fontos erősforrásként működhet számára

felépülését követően.

3. A stressz jelentősége a sportban

Stressz hatására a szervezetünk hormonokat bocsát ki, és beindul az ún. „harcolj vagy

menekülj” reakció. Megemelkedik a pulzus és a légzésszám, összeszűkülnek a vérerek. Ezek

a reakciók lehetővé teszik, hogy a test olyan részein összpontosuljon az energia, ahol

cselekvésre van szükség, például az izmokban és a szívben. Ugyanakkor bármilyen fontos is

ez a reakció rövidtávon, ha a szervezet hosszú időn keresztül stressz hatása alatt van, az

érzelmi és fizikai sérüléshez vezethet. A sokáig fennálló vagy krónikus (hónapokig vagy

évekig tartó) stressz csökkenti a szervezet ellenálló képességét és bizonyos

170

megbetegedésekhez vezet. A krónikus stressz szerepet játszhat többek között a magas

vérnyomás, a fejfájás, a gyomorfájás kialakulásában, és ronthatja bizonyos betegek, pl. az

asztmások állapotát. A stressz szorosan kapcsolódik a depresszióhoz, szorongáshoz és egyéb

mentális megbetegedésekhez is.

Egy ideális általános izgalmi állapot sportolók esetében a versenyzéshez elengedhetetlen,

hiszen ez segít más zavaró ingerek kizárásában, és lehetővé teszi, hogy csak a helyzetben

legfontosabb információkra koncentráljon. Ugyanakkor ha túl magas stressz-szint, a figyelem

olyannyira beszűkül, hogy a sportoló olyan ingereket is kizár, amelyek viszont a

versenyzéshez szükségesek, így pontatlanul vagy tévesen értékelhet helyzeteket. Az

izgalomnak tehát van egy optimális szintje, amely jó teljesítményhez vezet, az ez alatti vagy e

fölötti stressz-szint azonban rossz teljesítményhez vezet. Az, hogy hol van az optimális

izgalmi szint, egyéntől függ, ennek megtalálása lehet például a sportoló, az edző és a

sportpszichológus közös célja.

Megkülönböztetjük a vonás- és az állapotszorongást. A vonásszorongás egy általános

tulajdonság, személyiségtényező, és arra utal, hogy az egyén milyen mértékben hajlamos

szorongani. Velünk született temperamentumunk éppúgy meghatározza, mint neveltetésünk, a

szülői minták, a környezet, amiben felnőttünk. A magas vonásszorongásúak általában jobban

aggódnak az élet minden területén, így egy-egy versenyhelyzetet is feszültségtelibbnek élnek

meg. Az állapotszorongás a konkrét helyzetekben jelentkező szorongást jelenti, ami egy

általában nem szorongó személynél is lehet magas a verseny előtt vagy alatt. Ugyanakkor az a

sportoló, akinél a szorongás alapvető személyiségvonás, általában az adott helyzetekben is

jobban szorong.

3.1. A szorongás forrásai sportolóknál

Sportolók esetében a szorongásnak két nagy csoportja van. Az egyik csoportba azok a

stresszek tartoznak, amelyek minden embert érintenek, ilyenek a családdal, párkapcsolattal,

életvezetéssel kapcsolatos nehézségek. Egy sportoló, akárcsak az átlagember, krízist élhet át

párkapcsolata elvesztésekor, aggódhat amiatt, hogy időben be tudja-e fizetni a számláit, vagy

hogy hogyan oldja meg idős szülei ápolását. A másik csoportba kifejezetten a sporttal

171

kapcsolatos szorongások tartoznak. A kettő természetesen össze is kapcsolódhat, hiszen ha

egy sportoló párkapcsolati nehézségekkel küzd, az kihathat versenyteljesítményére, de a

mindennapos többszöri edzések és versenyek is jelentősen befolyásolják például, hogy egy

pár mennyi időt tud együtt tölteni, ami párkapcsolati konfliktusokhoz vezethet.

A sportban a szorongás leggyakrabban a következőkre vonatkozik (ld. Gyömbér és Kovács,

2012, Kurimay és mtsai 2012):

− sérüléstől való félelem, betegség vagy testi tünetek: a sportoló amiatt aggódik, hogy

megsérül vagy megsérült, lebetegszik vagy testi tünetei vannak, és emiatt nem tud

megfelelően teljesíteni

− szorongás a felkészületlenségtől

− fontos tekintélyszemélyek jelenléte: ha a versenyen olyan személyek vesznek részt

nézőként, akit a sportoló tisztel, felnéz rá, az növelheti szorongását, mert attól fél,

hogy csalódást okoz nekik

− aránytalanul nagy tét, jelentős sportesemény: a kudarctól való félelem különösen erős

lehet, ha a sportesemény jelentős. Mivel olimpiai játékokat például csak négy évente

rendeznek, az esetleges verség után a legközelebbi bizonyítási lehetőség csak négy év

múlva lehetséges. A versenyek közül az olimpiára mindig sokkal nagyobb figyelem is

irányul, és a sportoló úgy érezhet, hogy egy egész országnak bizonyítania kell.

− kedvezőtlen visszajelzések: egy-egy részeredmény vagy kevésbé jól sikerült verseny,

nagyra tartott személy megjegyzése

− önkontroll elvesztése: a sportoló szoronghat attól, hogy nem tud megfelelően

alkalmazkodni a versenyhelyzethez, hogy nem jól reagál az esetleges változásokra,

nem tudja uralni érzéseit

− csapattársak és értékeléseik: az önértékelésben nagy szerepet tölt be a csapattársak

véleménye, és növeli a szorongást annak a súlya, hogy az egyéni rossz teljesítmény

miatt az egész csapat rosszabbul teljesíthet.

− félelem az ellenféltől: ha a sportoló túlságosan a másik félre és annak sikereire

fókuszál

172

− Szorongást okozhat még, ha valamilyen eltérés adódik az edzéstervben, a

rutineljárásokban, a versenyhelyszínben, ha nem megfelelő vagy hibás információkat

kap a versenyző a versennyel kapcsolatban (pl. a rangsorról, az utazás körülményeiről,

a díjakról).

− Perfekcionizmus: ha túl magasra teszi a mércét, amit nehezebb is teljesíteni

− Ha elhúzódik a szorongást okozó inger, túl intenzív, nem tud regenerálódni

A szorongás gyakran anticipált, azaz elővételezett: a sportoló képzeletben lejátssza a

versenyhelyzetet, és negatív módon elképzeli, hogy mi történik, ha nem jól teljesít. Gyakran

tehát konkrét tapasztalat hiányában szorongunk olyan dolgoktól, amelyek nem történtek meg,

és kicsi annak a valószínűsége, hogy megtörténjenek, vagy ha be is következnek, a

következmények általában nem annyira tragikusak, mint ahogy azt a személy elképzeli.

3.2. A szorongás tünetei

A szorongás sokféleképpen megjelenhet, bizonyos személyeknél csak egy-egy, másoknál

több tünet egyszerre van jelen. Kis önmegfigyeléssel meg tudjuk magunkról mondani, hogy a

„fejfájós”, a „hányingeres” vagy a „kézremegős” stb. típusba tartozunk-e, hogy mi az az első

vagy legjellegzetesebb testi tünet, amivel a feszült helyzetekben reagálunk. A szív és

érrendszer reakciója lehet a megnövekedett vérnyomás és pulzusszám, ezek következtében

fejfájás, kipirulás. Sokan úgy érzik, hogy lüktet az egész fejük, nyakuk. Légzőszervi

reakcióként jelentkezhet nehézlégzés, légszomj vagy fulladásérzés, gombócérzés a torokban,

gyors légzés. Gyakori szorongásjelző a hasfájás (amikor összeszorul a gyomrunk), a

hasmenés, a gyomorégés vagy a hányinger. Jelentkezhet még gyakori vizelési inger, remegés,

izomfeszültség, nyugtalanság, ingerlékenység, alvászavar, erős izzadás.

A szorongás kognitív (gondolatokhoz kapcsolódó) tünetei lehetnek az ún. negatív

automatikus gondolatok, amelyek, ahogy az elnevezés is mutatja, negatívan megfogalmazott

állítások, amelyek az énre vonatkoznak, és automatikusan megjelennek, szinte

kitörölhetetlenül folyton csak ezek járnak a fejünkben, ha a kiélezett helyzetre gondolunk.

Sportolóknál ilyen negatív automatikus gondolatok lehetnek például: „Nem vagyok rá képes.”

173

„Megint el fogom szúrni.” „Lejáratom magam és a csapattársaimat.” „Ha veszítek, nem fog

senki szeretni.” Ha most nem nyerek, örökre vége a karrieremnek.” Az ilyen és hasonló

gondolatok jelentősen csökkentik a személy önbizalmát. Részei egy negatív körnek, hiszen

összességében rosszabb teljesítményhez vezetnek, ami megerősíti a személyt például abbéli

hitében, hogy „nem képes a győzelemre”.

3.3. A gondolatok, az érzések, a testi és a viselkedéses válaszok összefüggései

Egy adott helyzetben vagy a helyzet elképzelésében számos gondolat, érzés, testi tünet és

viselkedéses válasz megjelenhet. Ezek hatnak egymásra, az egyik megjelenése a másik

felerősödését eredményezheti. A 2. ábra egy versenyhelyzetben jelentkező

teljesítményszorongást ír le. Leolvasható, és talán magunkon is tapasztaltuk már, hogy amint

eszünkbe jut a szorongató helyzet, beindulnak a negatív automatikus gondolatok, amelyeket

követnek például a testi tünetek. De a fordítottja is előfordulhat: előbb észleljük, hogy

összeszorult a gyomrunk és hevesen ver a színünk, majd „levonjuk a következtetést”, hogy

biztosan izgulunk a verseny miatt, ami aztán beindítja az automatikus gondolatokat.

174

3. ábra: A versenyhelyzetben jelentkező teljesítményszorongás meghatározó pszichológiai

faktorai

Ha az ábrán látható összefüggésben gondolkodunk, akkor azt látjuk, hogy az önrontó

folyamatba bármely ponton beavatkozhatunk, mert ez meghozza a többi tényező változását. A

sportpszichológus és a sportoló foglalkozhatnak együtt a sportoló gondolatairól, a

viselkedéséről vagy az érzéseiről. A szorongásoldás egyik jól bevált módszere a relaxáció,

ami a testi ellazulás révén hozzásegít az érzések, a gondolatok és a viselkedés megfelelő

működéséhez, és így a jobb sportteljesítményhez.

3.4. Hogyan működnek a relaxációs technikák?

A stresszreakcióval ellentétben a relaxációs válasz lassítja a pulzust, csökkenti a vérnyomást

valamint a stressz hormonok szintjét. Mivel a relaxáltság a stressz és a feszültség ellentéte,

relaxációs technikák elsajátításával – és a relaxációs válasz elősegítésével – jobban

kivédhetőek a stressz negatív hatásai.

Gondolatok (Mi futott át az agyán

akkor/előtte?)

„Nem fog sikerülni, el fogom veszíteni.”

Viselkedés

(Mit tett?)

„Megpróbáltam elnyomni a

gondolataimat.”/”Elmenekültem

Testi tünetek

(Mi történt a testében?)

Érzések

(Mit érzett akkor, milyen

intenzívek voltak ezek az

érzések?)

Szituáció Versenyhelyzet (elképzelése)

175

A relaxáció szó hétköznapi értelemben gyűjtőfogalom, amelybe a pihenés, a kikapcsolódás, a

lazítás éppúgy beletartozhat, mint a jóga, az imagináció, a meditáció vagy a relaxációs zenék

hallgatása. Ezt a tág értelmezést kihasználva a relaxáció sokféle gyógyító és sarlatán

praxisában megjelenik. Szűkebb értelemben relaxáción meghatározott technikákat,

módszereket, gyógyító eljárásokat értünk, amelyek – megfelelően személyre szabva –

segítenek konkrét problémák megoldásában vagy az általános jóllét növelésében.

A relaxációs technikák lényege az úgynevezett passzív koncentráció. Amíg a mindennapi

életben folyton törekszünk valaminek az elérésére, a figyelmünk ide-oda cikázik, addig a

relaxáció alatt hagyjuk, hogy csak történjenek velünk a dolgok, és csak egy dologra

koncentrálunk. Csökkentjük a tudatosságra, elemzésre, szervezésre irányuló erőfeszítéseinket,

kizárjuk a zavaró ingereket, és csak egy kiválasztott ingerre figyelünk. Fiziológiailag a

relaxáció pihentető, regeneratív hatású, pszichológiailag kellemes érzelmi állapotot,

feszültségmentes nyugalmat jelent. A relaxáció nem egyenlő a tehetetlenség állapotával,

hanem a felesleges túlfeszültség megszüntetését jelenti. Egyesek alvásközeli állapotról,

kikapcsoltságról számolnak be, mások testi ellazultságról, mentális csendről, megint mások

azt mondják, örömöt vagy hálát éreztek a relaxáció közben.

Ilyen passzív koncentrációs állapotokat a hétköznapokban is átélhetünk, például amikor

klasszikus zenei koncerten behunyjuk a szemünket, átadjuk magunkat a zenének, és semmi

másra nem figyelünk, vagy amikor a tengerparton fekve csak a hullámok hangját és a

napsütést érezzük. A relaxációs technikák segítségével azonban önmagunknak is kiválthatjuk

ezt az állapotot, és addig tartjuk fent, amíg szeretnénk.

3.5. A relaxációs módszerek hatása

A relaxációs technikákat rendszeresen alkalmazó egészséges személyek arról számolnak be,

hogy felfrissülnek és gyorsabban regenerálódnak, növekszik a tűrőképesség mind fizikailag,

mind pszichésen, ami védelmet jelent a pszichoszomatikus betegségekkel szemben. Javul a

teljesítmény, fokozódik az akaraterő, és a testi funkciók is szabályosabbá válnak.

A hatástanulmányok révén ma már arra is számos adatunk van, hogy bizonyos szomatikus

megbetegedésekben relaxáció hatására javul a betegek állapota, kevesebb és kevésbé súlyos

176

tünetekről számolnak be, javul az életminőségük, bizonyos esetekben csökken a halálozások

aránya. Többek között a következő megbetegedésekben a relaxációs technikák alkalmazása

bizonyítottan hatékony: asztma (Kern-Buell és mtsai, 2000), fejfájás (Blanchard és mtsai

1982), alvászavar (Taylor és mtsai, 2007), kardiovaszkuláris megbetegedések (Casey és

mtsai, 2009; Dickinson és mtsai, 2008; Dusek és mtsai, 2008).

A rendszeres relaxációnak sportolók körében négy területen lehet hatása (Burton és Raedeke,

2008):

1. Enyhíti a krónikus stressz hatását. A becslések szerint a sportolók 20-30%-a él át krónikus

stresszt, amit ha nem kezelnek megfelelően, az csökkenti a sportoló teljesítményét. Ahogy

korábban írtuk, a sportolók sem mentesülnek az olyan mindennapos stresszektől, mint a

szakítás, vizsgák, krízisek. A rendszeres relaxáció segít az ilyen helyzetekben a stressz szintjét

kezelhető szinten tartani.

2. Segíti az edzés és a sérülés utáni felépülést. Az edzés megterheli az izmokat, és kisebb

szöveti károsodásokhoz, a tejsav felhalmozódáshoz vezet. Az olyan aktív regenerációs

technikák, mint a relaxáció vagy a masszázs stimulálja az erek rugalmasságát, aminek révén

több oxigén jut a fáradt vagy sérült területekre, elősegítik a káros anyagok ártalmatlanítását,

felgyorsítva ezzel a felépülést.

3. Javítja az alvás minőségét. Ha a személy nyugodt, az alvása is mélyebb és pihentetőbb.

Ugyanakkor sportolóknál gyakori, hogy különösen egy verseny előtt az izgatottság vagy a

szorongás alvásproblémákat eredményez. A relaxációs technikák segítségével csökken az

általános feszültség, a túlzott aktivitás és megnyugszik az elme, ami jobb alváshoz vezet.

A rövid relaxációs gyakorlatok alkalmazása jól jöhet egy verseny előtt vagy a verseny

szünetében. Csökkentheti a feszültséget, megtöri a negatív önrontó kört, növeli az önbizalmat

és az összpontosítási képességet, energiával tölt fel és növeli az örömérzetet. Ezek

elsajátításához előbb szükséges a rendszeres gyakorlás, hogy automatizálódjon a folyamat. Ha

a sportoló megtanulta, hogyan hozza létre a relaxált állapotot, akkor olyan technikákat

taníthatunk neki, amelyek segítségével néhány másodperc alatt elérheti a kívánt állapotot. A

relaxációs gyakorlathoz imaginációt (képzeletbeli képeket) társíthatunk. Az egyik ilyen

177

technika, hogy a sportoló önmagát úgy képzeli el, mintha egy üvegszobor lenne, amit

valamilyen energetizáló vagy nyugtató kék folyadékkal töltenek meg. Minden egyes

belélegzésre több és több folyadékkal telik meg a szobor, mígnem néhány be- és kilégzés után

meg nem telik teljesen, a sportoló pedig eléri a kívánt állapotot (Shaw és mtsai, 2005).

3.6. A relaxáció szerepe sportsérülések után

A relaxációs technikák jól használhatók önmagukban is a szorongás csökkentésére, vagy

imaginációval kiegészítve. Ilyenkor relaxált állapotban képzeletbeli képekkel dolgozik a

sportoló és a sportpszichológus. Példádul elképzeli a sportoló, amint kívülről látja magát,

ahogy tökéletes pontossággal végrehajt egy mozdulatsort. Ez a gyakorlat segít megtartani az

egyéni taktikákat. Az, hogy a személy elképzel relaxált állapotban egy mozdulatot, segít az

inaktív testrész vérkeringésének fokozásában is. Műtét előtt a legtöbben szorongást élnek át a

fájdalom és a műtét várható következményei miatt. A relaxációs technikák segítenek az

ellazulásban, és csökkentik a stresszhormon szintjét, ami a műtét után gyorsabb felépülést

eredményez (Handegard és mtsai, 2006).

A relaxáció segít a fájdalom elviselésében, és így kevesebb fájdalomcsillapítóra van szükség.

A relaxáció a figyelemelterelés révén is kifejti hatását: ha például a légzésünkre figyelünk, az

elvonja a figyelmet a fájdalomról.

3.7. Indikáció és kontraindikáció

A relaxációs módszerek biztonságosnak mondhatók, kevés kivétellel szinte bárki képes

elsajátítani a technikát, és pozitív élményeket él át. Ismert azonban, hogy néhány esetben

szorongás jelentkezhet, amit az okoz, hogy a személy figyelme a testi folyamatokra irányul,

illetve olyan élményeket él át (lebegésérzés, a testrészek arányának megváltozásának érzése),

amelyeket korábban nem tapasztalt.

Kontraindikált a relaxáció alkalmazása skizofrén és más pszichotikus betegeknél, mivel az

ellazulás visszahat az aktivációs agyi rendszerekre és csökkenti az agykéreg éberségét, annak

egyensúlyozó szerepét. Így az addig elnyomott vagy visszafojtott affektusok, kóros

gondolattartalmak felszínre kerülhetnek.

178

Bár mindannyiunknak vannak saját stresszcsökkentő módszerei, olyanok is, amelyeket

magunk fejlesztettünk ki, vagy olyanok, amelyeket egy könyv vagy egy videó segítségével

sajátítottunk el, az autogén tréninget és a progresszív relaxációt célszerű szakember

segítségével elsajátítani, aki egyrészt segít kiválasztani a megfelelő technikát, másrészt

választ adhat az alkalmazás során felmerülő kérdésekre.

179

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE

1. táblázat: A belső és külső kontrollos sportolók attribúcióinak jellemzői .......................... 156

2. táblázat: Az értelmezések különböző fajtái ........................................................................ 159

180

ÁBRÁK JEGYZÉKE

1. ábra: A motiválatlanságtól a belső motivációig (Ryan és Deci alapján Gyömbér és Kovács,

2012) .................................................................................................................................. 149

2. ábra: A krízis szakaszai ...................................................................................................... 162

3. ábra: A versenyhelyzetben jelentkező teljesítményszorongás meghatározó pszichológiai

faktorai ................................................................................................................................... 174

181

IRODALOMJEGYZÉK

Addison, T., Kremer, J., & Bell, R. (1998). Understanding the psychology of pain in sport.

The Irish Journal of Psychology, 19(4), 486-503.

Anshel, M. H. (2003). Sport psychology: From theory to practice. San Francisco, CA:

Benjamin Cummings.

Atkinson, R. L., Atkinson, R. C., Smith, E. E., & Bem, D. J. (2005). Pszichológia. Budapest,

Osiris Kiadó.

Bakó, T. (2004). Verem mélyén. Könyv a krízisről. Budapest: Psycho Art.

Blanchard, E. B., Andrasik, F., Neff, D. F., Arena, J. G., Ahles, T. A., Jurish, S. E.,

Pallmeyer, T. P., Saunders, N. L., Teders, S. J., Barron, K. D., Rodichok, L. D., (1982).

Biofeedback and relaxation training with three kinds of headache: Treatment effects and their

prediction. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 50(4), 562-575.

Burton, D., Raedeke, T. D. (2008). Sport Psychology for Coaches, Champaign, IL: Human

Kinetics.

Caplan, G. (1961). Prevention of mental disorders in children. New York: Basic Books.

Casey, A., Chang, B. H., Huddleston, J., et al. (2009). A model for integrating a mind/body

approach to cardiac rehabilitation: outcomes and correlators. Journal of Cardiopulmonary

Rehabilitation and Prevention, 29(4), 230–238.

Chen, Z., Williams, K. D., Fitness, J., & Newton, N. C. (2008). When Hurt Will Not Heal

Exploring the Capacity to Relive Social and Physical Pain. Psychological Science, 19(8),

789-795.

Dickinson, H., Campbell, F., Beyer, F., et al., (2008). Relaxation therapies for the

management of primary hypertension in adults: a Cochrane review. Journal of Human

Hypertension, 22(12), 809–820.

182

Dusek, J. A., Hibberd, P. L., Buczynski, B., (2008). Stress management versus lifestyle

modification on systolic hypertension and medication elimination: a randomized trial. Journal

of Alternative and Complementary Medicine, 14(2), 129–138.

Gyömbér, N., Kovács, K. (2012). Fejben dől el – Sportpszichológia mindenkinek. Budapest,

Noran Libro Kft.

Hagger, M. S., Chatzisarantis, N. L., Griffin, M., & Thatcher, J. (2005). Injury

Representations, Coping, Emotions, and Functional Outcomes in Athletes With Sports‐

Related Injuries: A Test of Self‐Regulation Theory1. Journal of Applied Social Psychology,

35(11), 2345-2374.

Handegard, L. A., Joyner, A. B., Burke, K. L., Reimann, B. (2006). Relaxation and Guided

Imagery in the Sport Rehabilitation Context. Journal of Excellence, 11, 146-164.

Herman, J. (2003). Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól

a politikai terrorig. Budapest: Háttér Kiadó.

Horowitz, M. J. (1986). Stress response syndromes. Northvale: Jason Associates.

Kern-Buell, C. L., McGrady, A. V., Conran, P. B., Nelson, L. A., (2000). Asthma severity,

psychophysiological indicators of arousal, and immune function in asthma patients

undergoing biofeedback-assisted relaxation. Applied Psychophysiology and Biofeedback,

25(2), 79-91.

Kurimay, T., Faludi, V., Kárpáti, R. (2012). A sport pszichológiája. Fejezetek a sportlélektan

és határterületeiről. Budapest, Magyar Pszichiátriai Társaság & Oriold és Társai Kiadó.

Moran, A. P. (2003). Sport and exercise psychology. A critical introduction. London:

Routhledge.

Rotter, J. B. (1966). Generalized expectancies for internal versus external control of

reinforcement. Psychological monographs: General and applied,80(1), 1.

Ryan, R. M., & Deci, E. L. (2000). Self-determination theory and the facilitation of intrinsic

motivation, social development, and well-being. American Psychologist, 55(1), 68.

183

Selye, J. (1976): Stressz distressz nélkül. Budapest:Akadémiai Kiadó.

Shaw, D., Gorely, T. and Corban, R. (2005). Instant notes sport and exercise psychology.

BIOS Scientific Publishers

Taylor, D. J., Lichstein, K. L., Weinstock, J., Sanford, S., Temple, J. R., (2007). A pilot study

of cognitive-behavioral therapy of insomnia in people with mild depression. Behavior

Therapry, 38(1), 49-57.

Weiner, B. (1985). An attributional theory of achievement motivation and emotion.

Psychological review, 92(4), 548.

Williams, J. M., Rotella, R. J., Heyman, S. J. (1998). Stress, injury and the psychological

rehabilitation of athletes. In J. M. Williams (szerk.) Applied Sport Psychology. Personal

growth to peak performance. New York: McGraw-Hill.