Deborah-nak

Michael Reeves

Dianne-nek, mint mindig. És az új unokának, Nate-nek

Steve Perry

Köszönetnyilvánítás

Szeretnénk köszönetet mondani a támogatásért és a biztatásért a szokásos csapatnak: ShellyShapirónak, Keith Claytonnak, Betsy Mitchellnek, Sue Rostoninak, Leland Chee-nek, SteveSansweet- nek, és mindenki másnak a Del Reynél, illetve a Lucasfilmnél. És külön köszönet GeorgeLucasnak, aki felépítette az ő csodálatos világát, és most megint megengedte, hogy játsszunk benne.

„Ez nem hold….ez egy űrállomás!”

Obi van Kenobi

Első Rész

Építkezés

Első Fejezet

Steel Talon Imperial-osztályú csillagromboló, a Despayre bolygó feletti poláris pálya,

Horuz-rendszer, Atrivis-szektor, Külső Gyűrű

A riadósziréna felvisított, és az átható jajongást senki sem rekeszthette ki a tudatából, aki hallott, ésakinek vert a szíve. Egyetlen üzenetet közvetített, de azt hangosan és egyértelműen: rohanj!

A riasztás mély álmából verte fel Villian „Vil" Dance hadnagyot. Szempillantás alatt felült, azzal alendülettel leugrott a priccséről a készenléti kabin sima fémpadlójára. A sisakját leszámítvaűrruházatot viselt - a TIE-pilóták a kiképzés alatt hamar megtanultak teljes szerelésben aludni. Azajtóhoz futott, fél lépéssel megelőzve a másodiknak felébredt pilótát. Felmarkolta a sisakját, kirontott

a folyosóra, ahol jobbra fordult, és a hangár felé iramodott.

Lehetett volna gyakorlat is, az utóbbi időben egyik próbariadó a másikat érte, hogy a pilótákformában legyenek. De ezúttal talán éles bevetés várt rájuk. Vil mindenesetre ez utóbbibanreménykedett.

Másodpercek alatt elérte a hangárt. A repülőfedélzeten egy standard g alatt tartották a mesterségesgravitációt, hogy a pilóták - kivétel nélkül emberek vagy humanoid teremtmények - kicsivelgyorsabban mozoghassanak, és minél rövidebb idő alatt megérkezzenek az állomáshelyükre. A hűvöslevegőben kenőanyagok fanyar szaga terjengett, a vészvillogók fénye mindent sárgás-vörösesárnyalatúra festett. Mindenfelé technikusok szaladgáltak, hogy elvégezzék a felszállás előtti utolsóellenőrzést, és pilóták rohantak a gépeik felé. Vil észrevette, hogy csak a saját raját riasztották,amiből arra következtetett, hogy nem lehet nagy a baj.

A parancsnokok váltig állították, hogy nem számít, ki melyik gépet kapja. Ők úgy hitték, hogyvalamennyi TIE-vadász pontosan ugyanolyan az utolsó csavarig, de minden pilótának volt egy- egykedvenc gépe. Elméletileg nem lehetett megkülönböztetni őket, de persze mindegyiknek akadtakegyéni vonásai: egy karcolás itt, egy horpadás ott, így aztán előbb-utóbb mindenki tudta, hogy melyikvadász melyik. És függetlenül attól, hogy mit állítottak a parancsnokok, egyik-másik gép jobb volt atöbbinél - kicsivel jobban gyorsult, kicsivel szűkebben fordulózott, vagy a lövege valamivelgyorsabban tüzelt, ha a pilóta lenyomta a tűzkioldót. Vil történetesen tudta, hogy erre a műszakra aFekete Tizenegyesre osztották be, az egyik kedvencére. Talán csak pusztán babonából, de valamivelfelszabadultabban lélegzett attól a tudattól, hogy most ezzel a géppel fog repülni.

Odafutott Rax Exeter századoshoz, a hangár ügyeletes tisztjéhez, és megkérdezte tőle:

- Üdv, százados, mi a helyzet? Újabb gyakorlat?

- Nem az, hadnagy - felelte a fejét rázva Exeter. - Néhány elítéltnek valahogyan sikerült elrabolniegy vadonatúj Lambda-osztályú kompot. Jelenleg megpróbálnak eltávolodni a bolygótól, hogyvégrehajthassák a hiperugrást. Ez azonban az én ügyeleti időmben nem történhet meg. Az azonosítókódokat és a felderítési adatokat áttöltjük a gépe számítógépébe. Ne hagyja meglépni őket, fiam!

- Nem hagyom, uram! Mi történt a személyzettel? - érdeklődött Vil, aki tudta, hogy az új kompokatcsupán egyetlen pilóta és egy másodpilóta repüli.

- Feltehetően halottak - válaszolta Exeter. - Ezek rosszfiúk, Dance. Árulók és gyilkosok. Már ez iselég indok ahhoz, hogy megsüssük őket, azt meg főleg nem akarjuk, hogy eltűnjenek, és elmondjákmásoknak, hogy mit művel itt a Birodalom.

- Értettem, uram!

- Akkor induljon, hadnagy!

Vil nem vesztegette az időt tisztelgésre, csak biccentett egyet, majd sarkon fordult, és futásnakeredt. Menet közben a fejére húzta és rögzítette a sisakját. Az öltözetének rendszerei aktiválódtak,

hűvös, fémszagú levegő sziszegett az arcába, ami, mint mindig, ezúttal is megnyugtatóan hatott rá. Adermesztően fagyos vákuumtól csakis a fényre sötétülő arclemezzel ellátott sisak és a plasztoid-duracél szövetből kialakított nyomástartó öltözet védte meg. A létfenntartó rendszer meghibásodásaesetén egy erős férfi tíz másodperc alatt elvesztette az eszméletét, és további egy percen belülbiztosan meghalt. Sokszor megtörtént már...

A TIE-vadászokat a tervezőik a súlycsökkentés miatt nem látták el sem védőpajzsokkal, semhiperhajtóművel, de még tartalék létfenntartó rendszerrel sem. A gépek így viszonylag sebezhetőekvoltak, cserébe gyorsak és fürgék, ami Vilnek tökéletesen megfelelt. Inkább kitért az ellenséglézernyalábjai elől, semmint remélte, hogy azok lepattannak a pajzsokról. És különben is: ahhoz nemkellett különösebb ügyesség, hogy valaki elvezessen egy nehézkes, lusta acéltömböt. Ezzel az erővel apilóta a gép hátuljában is üldögélhetett, a lábát az egyik turbólézer konzolon nyugtatva. Abban mi lettvolna a móka?

Mire Vil megérkezett a gépe feletti állványzatra, a technikusok már felnyitották a Fekete Tizenegyesbúvónyílásának zárófedelét. Pillanatok alatt lecsúszott a létrán, és elhelyezkedett a szűköspilótafülkében.

A fedél lecsukódott, és halk kattanások kíséretében lezárult. Vil elfordította a főkapcsolót, és afülke belseje kivilágosodott, azzal párhuzamosan, hogy a műszerek életre keltek. Gyors, tapasztaltpillantásokkal pásztázta a monitorokat - minden rendszer tökéletesen üzemelt.

A gép előtt várakozó technikus felemelte a kezét, jelezve, hogy részéről minden rendben. Vilvisszaintett neki, és megszólalt:

- Mehet!

- Vettem, ST-11! - közölte a repirányítás. - Készüljön fel az indításra!

Vil bosszúsan rágcsálta az alsó ajkát. A jelekből ítélve a vezérkar feladatának tekintette, hogyeltörölje a pilótáinak minden egyéni vonását, abból az abszurd elméletből kiindulva, hogy az arctalanés névtelen operátorok valahogy hatékonyabbak. Innen származtak az azonosító számok, a név nélküliűrruhák és sisakok, a vadászgépek véletlenszerű kiosztása. Hz az egységesítő megközelítésvalószínűleg jól működött a Klónháború idején, de ma már akadt egy jelentős különbség: Vil és azáltala ismert pilóták nem klónok voltak. Az Alfa-osztag egyetlen tagja sem rajongott azért, hogyközönséges automatát csináljanak belőle. Mindannyian úgy vélekedtek, hogy ha a parancsnokokvalóban ezt akarják, akkor cseréljék le őket droid pilótára, aztán nézzék meg, mire mennek.

Vilt a tűnődésből egy gyenge rándulás rántotta ki, amikor is a beszállófolyosó alatti tartókeretmozgásba lendült. A gépe elindult a zsilip felé. Menet közben meglátta, hogy a technikus a fejérehúzza, és lezárja a sisakját.

A hangár szivattyúi máris teljes fordulatszámon dolgoztak, hogy minden levegőt kiszívjanak, hogyaztán ki lehessen nyitni a zsilipkaput. Vil vett egy mély lélegzetet, és lélekben felkészült az erőteljesgyorsulásra, amely a hajtóművek indulásának pillanatában keményen bele fogja préselni a testét azülésbe.

A sisakjába épített hangszórók sisteregni kezdtek, majd az indítóközpont ügyeletesének hangjáthallotta:

- Alfa Vezér, álljon készen az indulásra!

- Vettem, készen állok - felelte Vil. A zsilipkapuk idegesítő lassúsággal siklottak, a hidraulikusmozgatószerkezet vibrációja a padozat közvetítésével a Fekete Tizenegyes tartóelemeit is rezgésbehozta.

- Alfa Vezér, indítás öt másodperc múlva, négy... három... kettő... egy... mehet!

Az ionhajtóművek bekapcsoltak, és valósággal kitaszították a vadászgépet a csillagromboló zártbelsejéből a szabad űrbe. Vil boldogan vigyorgott. Mint mindig. Nem tehetett ró!a.

Újra ott, ahová tartozom...

Végtelen, fagyos semmi vette körül. Tudta, ha visszanézne, a zsugorodni látszó Steel Talontpillantaná meg. „Lefelé" és balra ívelt a börtönbolygó hatalmas hajlata. Jóllehet sarki orbitális pályánkeringtek, a Despayre tengelyének ferdesége miatt az éjszakai oldalból több látszott, mint anappaliból. A sötét félgömbön szinte mindenütt sötétség uralkodott, csak helyenként pislákolt egy-egyfénypont.

Vil bekapcsolta az adó-vevőjét. Elméletileg magától aktiválódott a kilövés pillanatában, de agondos pilóta mindig ellenőrizte a biztonság kedvéért.

- Alfa-osztag, amint kijutottak, fejlődjenek piramis alakzatba mögöttem! - mondta határozottan. -Váltsanak az ötös taktikai csatornára, és jelentkezzenek be!

Ő maga is átkapcsolt az ötös sávra. Ezen az alacsony energiájú csatornán csakis rövidtávon lehetettforgalmazni, de éppen ez volt a lényeg - így az ellenség nem hallgathatta le az adásokat. Másszempontból is hasznosnak bizonyult, ugyanis a hordozón lévő kommunikációs tiszt nem ellenőrizhettea pilóták egymás közti üzenetváltásait, amelyek nem mindig feleltek meg az előírásoknak.

A raj tizenegy pilótája majdnem egyszerre jelentkezett be. Csupán néhány másodperc kellett ahhoz,hogy az utolsó gép is elhagyja a csillagrombolót, és további fél perc ahhoz, hogy mindenki besoroljona helyére.

- Mi az ábra, Vil? - érdeklődött Benjo, vagyis ST-1-2, a rajparancsnok-helyettes, aki a második sorjobb oldalán repült.

- Figyelem, Alfa-osztag! Egy Lambda-osztályú kompot üldözünk, amit szökött fegyencekelraboltak. Pillanatnyilag arra törekednek, hogy elhagyják a bolygó gravitációs terét, és végrehajtsáka hiperugrást. Vagy feladják és visszafordulnak, vagy porrá lőjük őket.

- Lambda-osztály? Akkor vadonatúj a gép, nem? Vannak fegyvereik?

Vil felsóhajtott. Raar Anyell szólalt meg, aki hozzá hasonlóan a Korélián született, és akit senki

sem állíthatott volna követendő példaként az emberi faj elé.

- Anyell, ezúttal sem vette a fáradságot, hogy elolvassa a tájékoztató anyagokat, ugye?

- Éppen arra készültem, uram, araikor megszólalt a sziréna - felelte Anyell, és érezni lehetett ahangján, hogy szélesen vigyorog. - Pont elkezdtem. Már a kezemben fogtam a legfrissebb jelentéseket,uram.

A többi pilóta hangosan kacagott, és még a parancsnoknak is mosolyognia kellett. Anyell amúgyközönséges futóbolond volt, de elég jól repült ahhoz, hogy Vil hajlandó legyen elnézni neki azapróbb-nagyobb botlásokat.

A műszerfal halk csilingeléssel jelzett, a főmonitoron megjelent a célpont képe. Vil irányt váltott,hogy befogópályára álljon, és megszólalt:

- Hát akkor mindenkinek, aki kihagyta a házi feladatot. A Lambda-osztályú komp húsz méterhosszú, a csúcssebessége ezernégyszáz g. Egyes osztályú hiperhajtóműve van, és húsz teljespáncélzatú gyalogost szállíthat. Civil ruhás elítéltekből néhánnyal többet. A gép fegyverzete kétduplacsövű ionágyúból, és két duplacsövű lézerlövegből áll. A gyorsulása szóra sem érdemes, éslassabban fordul, mint egy üstökös, de ha a célkeresztjébe kerültök, képes szétlőni a hátsótokat,úgyhogy csak figyeljetek!

Ismét felzendült a kórus:

- Vettem, uram! Értettem, uram!

- Aha... semmi strapa...

- Anyell, nem értettem tisztán a válaszát! - mordult fel Vil.

- Jaj, elnézést, uram. Egy kicsit elszundítottam. Mi volt a kérdés?

Mielőtt a rajparancsnok válaszolhatott volna, mindannyian megpillantották a kompot. Noha amenekülők igyekeztek meghúzni magukat, és még a helyzetjelző lámpákat sem kapcsolták fel, amikoraz orbitális pályát követő gép áthaladt a nappali és az éjszakai oldalt elválasztó határon, a napfényragyogva verődött vissza a burkolatáról.

- Vizuális kapcsolat - jelentette be Vil. - Négy kilométerre van, egyenesen előttünk. Előszörelhúzunk felette, hogy megmutassuk magunkat, aztán szökőkútmanőverrel szétválunk, és egy nagyhurokkal visszatérünk mögé. A minimális távolság kilométer, jobbra-balra széthúzódnak és tartják azalakzatot. Mindannyian tudják a dolgukat. Én közelebb megyek, és beszélek velük.

- Ne már, hadnagy - szólalt meg Benjo - hadd lőjünk mi is egyet-kettőt!

- Hátul maradnak! - válaszolta szigorúan Vil. - Ha lenne némi fogalma a hajóról, talánengedélyezném, de miután valószínűleg ugyanannyit lőnék egymást, mint a célpontot, lemaradnak, éscsak figyelnek!

Mindenki nyugtázta a parancsot, de nem nagy lelkesedéssel. Vil nem hibáztatta a pilótáit - miótabeosztották őket ehhez a művelethez, nem vettek részt éles bevetésben, csak gyakorlatokon ám az őmásodlagos feladata az volt, hogy mindenkit élve vigyen vissza. Az első természetesen az, hogyvégrehajtsa a küldetést. És ehhez nem kellett az egész raj; egy valamirevaló pilótának el kellett bánniaegyetlen nehézkes komppal, még a legújabb gyártmányúval is. A Lambda-osztályú egység nemjelentett kihívást, bár az tény, hogy folyamatos hajtással hamar kirepülhetett a rendszer ekliptikussíkjából, és elég messzire távolodhatott a bolygó gravitációs terétől ahhoz, hogy aktiválja ahiperhajtóművét, és mindörökre eltűnjön.

Vil azonban nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen.

A raj piramis alakzatban húzott el a komp felett, elég közel ahhoz, hogy Vil meglássa a parancsnokiülésen ülő pilótát. A fickó természetesen nem tűnt meglepettnek - a szenzorok nyilván tájékoztatták avadászok érkezéséről. De nem rázhatta le a birodalmi gépeket, nem térhetett ki előlük, éssemmiképpen sem semmisíthetett meg egy teljes TIE-rajt, még akkor sem, ha ő lett volna a valaha éltlegnagyobb tüzér. És Vilnek nem állt szándékában lehetőséget adni a férfinak a próbálkozásra.

A vadászok a parancs értelmében különféle irányokba kanyarodva szétváltak, tág hurkot leírvavisszatértek a komp mögé, és ismét felvették az alakzatot. Vil egy szűk ívű hurokkal beállt a célpontmellé, tőle ötszáz méterrel jobbra, és kissé felette. Gondosan hozzáigazította a saját irányát akompéhoz, és éberen figyelte a vezérsíkokra szerelt lövegeket. Amint fordulni kezdtek, hogyráálljanak, balra rántotta a gépét, aztán jobbra, lassított, majd felgyorsított. A lövészek próbáltákugyan követni, de a kelleténél kicsivel lassabbnak bizonyultak.

Vil átváltotta az adó-vevőt egy szélessávú csatornára, és abban a tudatban, hogy az üzenetváltást ahordozón is hallani fogják, meg-szólalt:

- RLH Egyes komp, figyelem. Haladéktalanul forduljanak meg, és repüljenek a Steel Taloncsillagromboló felé, amíg belekerülnek a vonósugár hatókörébe!

Nem kapott választ, nem hallott mást, csak a hordozóról érkező, halk sistergést.

- Szökevény komp, veszik az adást?

Rövid szünet következett, majd egy mély hangú férfi jelentkezett:

- Igen, vesszük, kemény fiú. Csak éppen nem érdekel minket a szöveged!

Vil lenézett a műszerfalra. Kétpercnyi repülés választotta el őket a minimális biztonságitávolságtól, vagyis attól a határtól, amelyen túl már végre lehetett hajtani a hiperugrást. Ha valaki egybolygó gravitációs mezőjéhez túl közel ugrott, az átmenet darabokra szaggatta a hajóját. És ezt azidegen pilótának is tudnia kellett, ha elég tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy elvezesse a Lambdát.A műszerei nyilván tájékoztatták arról, hogy mikor éri el a minimális biztonsági távolságot, ahonnanmár megszökhet. És akkor Dance hadnagy, életében először, úgy térne vissza a hordozójára, hogy nemhajtotta végre a küldetést...

Ez az, ami sosem fog megtörténni - fogadkozott magában Vil.

- Forduljon meg, vagy tüzet nyitunk! - parancsolta elszántan.

- Tényleg megtennétek? - felelte az ismeretlen pilóta. - Egyszerűen csak szétlőnétek? Gyakorlatilagmeggyilkolnátok tizenöt férfit és két asszonyt? Egyikük annyi idős, hogy a nagyanyád lehetne! Képeslennél együtt élni ezzel a tudattal?

Vil tudta, hogy a szökevény csak az időt húzza. A kompon utazók súlyos bűncselekményeketkövettek el, ha a Galaxis legfőbb börtönbolygójára kerültek. A birodalmi bíróságok nem vesztegettékaz időt és energiát arra, hogy jelentéktelen tolvajokat vagy közlekedési szabálysértőket küldjenek ide.És a saját nagyanyja nem rabolt bankot, és nem ölt meg senkit. Vagy legalábbis nem tudott róla.

- Menekülő komp pilótája! Ismét felszólítom, hogy...

Ebben a pillanatban a bal oldali löveg tüzet nyitott. Vil a kormányt balra rántva átvitte a gépét akomp irányvonalán, közben a jobb oldali ágyú is lőni kezdte. Ráadta a teljes tolóerőt, felhúzta agépét, és egy orsóval messzire kitért a közeledő lézernyalábok elől.

Ebből a szögből még egy jó tüzér sem kaphatta volna el, márpedig abban a gépben aligha ültek jótüzérek. Ennek ellenére a ragyogó fényű, vörös nyalábok egyre közelebb húztak el mellette.

- Hadnagy! - kurjantotta izgatottan Benjo.

- Alfa-osztag, tartsák a pozíciójukat! Semmi gond itt elöl! - felelte hűvösen és nyugodtan Vil,mintha csak arról beszéltek volna, hogy mi lesz ebédre.

Néhány gyors fordulóval kivitte a Fekete Tizenegyest a komp lövegeinek hatékony lőtávolságából.Az idő fogytán volt. Alig egy perc maradt a minimális biztonsági távolságig.

- Figyelem, szökevények! Ez az utolsó esélyük. Forduljanak meg! Most!

Válasz gyanánt a pilóta az oldalára döntötte a kompot, hogy a lövészei jobb szöghöz jussanak. Ésekkor ismét tüzet nyitottak.

A nyalábok messze elkerülték Vilt, de jól tudta, mindig van rá némi esély, hogy egy kósza lövedékeltalálja, még ha véletlenül is. És az micsoda dicstelen vége lenne egy máskülönben hibátlanpályafutásnak, nem igaz? Ha egy lomha kompon utazó közönséges fegyenc végezne vele...

Ebből elég. Vil keményen megmarkolta a fogantyút, és nullára lekapta a tolóerőt. Egymásodperccel később ütközésig előrenyomta a szabályzót, tett egy kanyart balra, egyet jobbra,orsózott egyet, majd leírt egy hurkot, aminek a végén nyílegyenesen száguldott a célpont tatja felé.

És ekkor lenyomta a tűzkioldót. Zöld fénnyel izzó lézernyalábok röppentek ki a fülke alól,pillanatokkal később becsapódtak a komp törzsébe, és felszaggatták a burkolatát. Vil jobb fordulóbakezdett, pontosan akkor, amikor a Lambda felrobbant. A gép legalább tucatnyi nagyobb és több százkisebb darabra hullott szét. A kiszabaduló levegőben lévő pára azonnal megfagyott, és ebből a fehér

felhőből jéggé vált folyadékgömbök, gépek és műszaki berendezések roncsai, valamint milliónyiszilánk repült a tér minden irányába. És legalább tíz-tizenkét sebesen pörgő test.

Vil visszaváltotta az adó-vevőt az ötös taktikai csatornára.

- Anyell, Lude, menjenek közelebb, és nézzék meg, maradtak-e túlélők! - parancsolta higgadt,szenvtelen hangon. A beszédén nem lehetett érezni, hogy történt valami. A szíve éppenséggel vaduldübörgött, de ezt a pilótáinak nem kellett tudniuk. Csak hadd higgyék, hogy folyékony oxigéncsordogál az ereiben...

- Egyikük sem viselt űrruhát, hadnagy - jelentette rövidesen Lude. - Nincsenek túlélők. Kár azért agyönyörű hajóért.

- Szép találat, hadnagy - jegyezte meg Benjo. - Gratulálok!

Vil bensőjét elárasztotta az elégedettség melengető érzése. A találat tényleg szép volt. Ráadásultüzeltek rá, vagyis nem ketrecbe zárt madárra lőtt. A válaszát csakis jogosnak lehetett minősíteni.

Visszakapcsolt a fő műveleti sávra, és leadta a jelentését:

- Tűzirányítás, itt ST-1-1, Vil Dance hadnagy, az Alfa-osztag rajparancsnoka. Küldetésvégrehajtva. Ha gondolják, indíthatják a roncsmentő hajót, hogy összeszedhessék a darabokat.

- Vettem, ST-1-1! - válaszolta Exeter százados. - Szép munka volt, hadnagy.

- Köszönöm, uram! Alfa-osztag visszatér a hordozóra!

Vil derűsen mosolygott, mialatt arra várt, hogy a raja felzárkózzon mögé. Biztosra vette, hogy ennéljobb munka nem létezik az egész Galaxisban. Imádott vadászpilóta lenni. Élvezte, hogy bár fiatal még,a huszonötödik életévét sem töltötte be, de máris jelentős hírnévnek örvend a társai, és persze ahölgyismerősei körében. Az élet szép...

Mialatt elindultak a csillagromboló felé, Vil meglátta a távolban a Despayre egyik orbitálispályáján épülő gigászi űrállomást. Több száz kilométer választotta el tőle, és még csak a vázalétezett, a belső építészeti munkákat csak nemrég kezdték el, de még így is, még messziről nézve islehetetlenül nagynak tűnt. A flotta berkeiben az a hír járta, hogy miután elkészül, akkora lesz, mint egykisebb hold, még a legnagyobb csillagromboló is eltörpül majd mellette.

Vil jószerével gondolni sem tudott rá. És mégis, úgy számította, hogy ha szorgalmasan gyűjtögeti aküldetéseket - mint amilyent az imént hajtott végre -, akkor jó esélye van arra, hogy átvezénylik az újállomásra. És ki tudja, talán előléptetik egy nagyobb egység parancsnokának...

Továbbra is mosolyogva vezette vissza a raját az alsó hangárba. Amikor a félelmetes támaszpontrapillantott, büszkeség áradt szét benne. Büszke volt a Birodalomra, és hálát érzett, amiért részese leheta Tarkin Doktrína dicsőséges küldetésének. A nagymoff látomásából születő új harci állomástegyelőre nem nevezték el hivatalosan, még csak kódnevet sem kapott, de mindenki - tisztek ésközkatonák, hivatásosok és sorozottak - egy bizonyos néven emlegette.

Úgy nevezték: Halálcsillag.

Második fejezet

Havelon vezérhajó,

geostacíonárius pályán a Despayre bolygó felett

Wilhuff Tarkin - immáron nagymoff, ezt a magasztos előléptetést pontosan ennek a vállalkozásnakköszönhette - a megfigyelőfedélzet széles, a padlótól a mennyezetig érő páncélüveg ablaka előtt állt.A művét szemlélte, és tetszett neki az, amit látott.

Egy egész világot épített.

Igaz, mindenütt azt beszélték, hogy az, ami a vezérhajójától háromszáz kilométerre lassan formátöltött, nem lesz olyan csodálatos, mint a Birodalmi Központ vagy mondjuk az Alderaan. Ám amikorelkészül, nagyobb lesz, mint az ő szülőbolygójának, az Eriadunak két holdja együttvéve, és egymillióteremtménynek szolgál majd otthonául.

Ami ennél is fontosabb, megszámlálhatatlanul sok világ több milliárd lakóját fogja lenyűgözni ésmegfélemlíteni - ő maga fogja megfélemlíteni őket.

Közel három évtized telt el azóta, hogy Raith Sienar megkörnyékezte Tarkint egy kisbolygó méretűűrállomás ötletével. Legalább tíz évbe telt, mire sikerült megszabadulni minded-gátló tényezőtől, és ageonosisi társaság végre nekiláthatott az alapterv részletes kidolgozásának. A vállalkozás többfélefedőnéven futott - nevezték például Nagy Fegyvernek -, és Poggle irányításával a tervezőcsapat sokatfejlesztett az eredeti terveken. De így is évek kellettek ahhoz, hogy a koncepciót Tarkin átvigye akormányzati bürokrácia útvesztőjén, és végre megkezdődhessen az építkezés.

Az eredeti terveknek bőven akadtak hibái, de ezek java részét még a tervezőasztalon kiküszöbölték,a többit pedig menet közben, a kiderülésük után hozták helyre. Tarkin a cél érdekében összegyűjtötte aGalaxis legnagyobb koponyáit - vagy alkalmazta vagy besorozta őket -, hogy felhasználja a tudásukat,minden szakértelmüket az ő tökéletes fegyverének megteremtéséhez. A briliáns dr. Ohran Keldor,Umak Leth, az őrült fegyvertervező, a fiatal, de káprázatosan okos Qwi Xux, a twi'lek Tol Sivron, aszervezőzseni - őket és még sok más hozzájuk hasonlót személyesen ellenőrzött, és személyesenhagyta jóvá a felvételüket. Ok voltak a legjobbak, akikkel a Birodalom szolgálhatott, akár önként,akár kényszerből csatlakoztak a vállalkozáshoz.

Rajtuk kívül vuki rabszolgák egész seregét szerezte be, valamint több tízezer elítéltet a Despayrebörtönbolygó gőzölgő őserdőiből, és temérdek építődroidot, a valaha létezett legnagyobb géphadat.Mindannyian, mind az organikus, mind a mesterséges teremtmények folyamatosan dolgoztak, éjjel-nappal, csupán egyetlen cél érdekében: hogy valóra váltsák az ő álmát.

Hogy felépítsék a Halálcsillagot.

Tarkin kissé lebiggyesztette a száját. Ő maga ugyan eléggé melodramatikusnak érezte ezt a nevet,de nem számított. Sőt akár még hasznosnak is bizonyulhatott, mert híven kifejezte az állomásrendeltetését.

A Horuz-rendszert szabályosan kifosztották nyersanyagokért. Aszteroidákat és üstökösöket fogtakbe a belső és a külső övezetben egyaránt, szétzúzták őket, és elemeket - oxigént, hidrogént, vasat,nikkelt és sok minden mást - vontak ki belőlük. Óriási tehergépeket, ércszállítókat, tartályhajókatbeleztek ki és építettek át orbitális laboratóriumokká, gyárakká és lakóhajókká. Hemzsegtek bennük amunkások, akik száloptikákat, elektronikus berendezéseket és ezernyi más gépet, eszközt ésépítőelemet gyártottak. Csalódásokkal, tévutakkal, szakszervezeti vitákkal, adminisztratíveljárásokkal és politikai manőverezésekkel teli két évtized után a Birodalom legnagyobb fegyveréneképítése végre megállíthatatlanul haladt előre.

Természetesen bőven akadtak problémák. Tarkin annak idején meghökkent és jócskán feldühödött,amikor a tudomására jutott, hogy az új tervek Raith Sienar eredeti tervein alapulnak - azokon,amelyeket tíz évvel korábban ő maga terjesztett Palpatine elé, és amelyeket a Császár elutasított.

Palpatine végül a rendelkezésére bocsátotta a szükséges eszközöket. Ami a háború és a politikaszeszélyességének ismeretében talán nem is volt meglepő. Akármi került be a Birodalom kincstárába,sosem veszett el, bár egyes dolgokat néha rossz helyre raktak le. És sokszor megtörtént, hogy egydöntéshozó előbb elvetett valamit, de később engedélyezte, miután valahogyan elhitette magával, hogyaz ötlet az ő fejéből pattant ki. Úgy tűnt, még maga az uralkodó sem mentes ettől a jellemhibától.

Miután a fekete lyukakkal teli Bendő-halmaz mélyén elkészült az alapváz, Tarkin és BevelLemelisk, a főtervező többször elköltöztették az egész vállalkozást, hogy elejét vegyék a lázadókszabotázsainak, végül a lehető legnagyobb biztonság megteremtése érdekében ide helyezték át, aHoruz-rendszerbe.

Természetesen még csak nem is remélték, hogy egy ilyen nagy-szabású építkezést mindörökresikerül titokban tartani, de az, hogy valaki tudott a létezéséről, és azt is tudta, hogy hol zajlik azépítkezés, még korántsem jelentette azt, hogy tehetett valamit ellene. Daala admirális négy Imperial-osztályú csillagrombolójával és számtalan kisebb harci egységével éberen őrködött a Bendőn belüliállomáshelyén. Ha egy hajó jogosulatlanul behatolt a zárt régióba, nem távozhatott, hogy híreket éstörténeteket szállíthasson máshová.

Tarkin a befejezetlen gömböt bámulta. Látszólag mozdulatlanul lebegett a semmiben, a Despayrefelszínéről visszaverődő napfény hátulról világította meg, és ettől eléggé kísérteties külsőt kapott.Egyelőre a vázszerkezete sem készült el teljes egészében, így nehéz lett volna megbecsülni a méreteit.Tarkin természetesen mély álmából felriasztva is sorolta volna az adatokat. A harcállomás átmérője160 kilométer lesz. Huszonnégy zónára oszlik majd, tizenkettőre mindkét féltekén. Valamennyi,körzetnek is nevezett zónának lesznek saját élelemtermelő egységei, hangárai, hidroponikusültetvényei, börtönei, kórházai, fegyvertárai, parancsnoki központjai, és mindenféle máslétesítményei, amelyek a működtetéshez, az ellátáshoz és a harci alakulatok kiszolgálásához kellenek.

Vészhelyzet esetén a körzetek mélyére telepített tartalék harcálláspontok átvehetik a teljesellenőrzést a fegyverrendszerek és manőverezést biztosító hajtóművek felett. Teljesen működőállapotban ez a támaszpont lesz messze a legnagyobb ütőerejű fegyver az egész Galaxisban.

És ennek a csodafegyvernek ő, Wilhuff Tarkin lesz a parancsnoka.

Egy efféle állomás parancsnokaként magától értetődően ő lesz a legnagyobb hatalmú teremtmény aGalaxisban. Sokszor gondolt arra, hogy valószínűleg még az uralkodó sem állhatna ellen neki,amennyiben úgy döntene, hogy átveszi Palpatine helyét. De persze jól ismerte a Császárt. Fordítotthelyzetben ő maga sem adott volna senkinek ekkora hatalmat megfelelő óvintézkedések nélkül. Vajonmáris rejtőzik valahol az állomás belsejében egy önmegsemmisítő szerkezet, amelynek vörös gombjátPalpatine hálószobájába építették be? Vagy létezik egy, a 66-os parancshoz hasonló utasítás, amelyetcsakis bizonyos tisztek és katonák ismernek? Vagy valami ennél is fortélyosabb? Tarkin esküdni mertvolna, hogy az uralkodó valamilyen módon biztosította magát a zendülések ellen. Nem mintha efféleterveket dédelgetett volna - nem volt sem ostoba, sem öngyilkos hajlamú.

Ismét a távolban lebegő állomásra szegezte a tekintetét, és tovább tűnődött annak leendőparaméterein. A tervek szerint a félelmetes, világpusztító szuperlézeren felül - ami a Hammertong-terven alapult, és ami egy olyan erőforrást használt, amelyet az 501-es Rohamosztagos Légió harcosaifoglaltak le a Mygeetón a Klónháború idején - az állomás felszíni és űrjárművek egész seregét fogjaszállítani: négy nagyobb cirkálót, száz TIE-csillagvadászt, továbbá rohamkompokat, fregattokat,csapatszállítókat, támogató egységeket és felszíni járműveket, mindösszesen több tízezret. Aműködését biztosító személyzet létszáma meg fogja haladni a negyedmilliót, ebből csak a tüzérekszáma megközelíti a hatvanezret. Rajtuk kívül könnyedén el lehet majd helyezni benne több mintötszázezer teljes felszerelésű gyalogost, míg a kiszolgáló pilóták, a segédszemélyzet tagjai és másmunkások száma legalább kétszázezer lesz. Mindehhez persze döbbenetes szervezőmunka kell...

Ó igen, valóban félelmetes szörnyeteg lesz. Ám egy kordában tartott szörnyeteg, amelyet ő, Tarkinfog irányítani. Egy quadanium acéllemezekbe burkolt, sebezhetetlen és tiszteletet parancsolószörnyeteg.

Pontosabban majdnem sebezhetetlen. Lemelisk ebből a szem-pontból csalódást okozott. Aztállította, hogy a harcállomás megtervezése során a legnagyobb kihívást nem a bolygókmegsemmisítésére alkalmas lézerágyú, és nem is egy hármas osztályú hiperhajtóművekkel mozgatott,hold méretű mesterséges égitest megtervezése jelentette. Hanem az energiaellátás biztosítása. Aztmondta, tetszik vagy sem, kompromisszumokra kényszerült. Nevezetesen hogy a világok elpusztításáraalkalmas löveg megteremtése érdekében a pajzskapacitást a legelemibb szintre kellett csökkentenie.Ugyanis az energia mennyisége nem lesz korlátlan, még egy ilyen méretű állomáson sem, hiába építikbele a valaha létezett legnagyobb hiperanyag-reaktort. Viszont, tekintetbe véve a felszíni védelmierőket, a vadászgépek, turbólézer ütegek, ionágyúk, elektromágneses ágyúk, protontorpedó ütegek ésa seregnyi más védelmi eszköz mennyiségét, nincs az a még oly óriási hadihajó, amely komolysérüléseket és veszteségeket okozhatna. Még egy Imperial-osztályú csillagrombolókból álló flotta -sőt akár egy Super- osztályú csillagrombolókból álló flotta, ha létezne ilyesmi - sem jelenthetveszélyt az állomásra, ha az egyszer teljesen működőképes lesz. Lemelisk végül kijelentette, hogymindezt tekintetbe véve egy pajzsrendszer hiánya igazán nem nagy ár azért, hogy az állomás képeslegyen elpusztítani egy egész bolygót.

Tarkin mindent egybevetve elégedett volt. Miután az állomás teljesen működőképes lesz, a TarkinDoktrína - amelyet most már a Birodalom hivatalosan is elfogadott, és nevezett el így - uralja majd azismert világokat. A Tarkin Doktrína ugyanolyan egyszerű volt, mint amilyen hatékony: a félelemfenntartja a rendet a Galaxisban. Tarkin úgy tervezte, hogy először látványos körülmények közöttdemonstrálja a Halálcsillag erejét, aztán már az állomás puszta létezése elég lesz ahhoz, hogymindenütt béke és nyugalom legyen. A lázadóknak sosem lesz bátorságuk megtámadni. A forrófejűalakokat, akik örömmel lemondanának az életükről gyalázatos céljuk érdekében, visszarettenti majd agondolat, hogy az egész szülőbolygójuk, valamennyi lakójával együtt, izzó plazmává változhat.

Tarkin elfordult az ablaktól. Máris történtek szabotázsok és bal-esetek, és tudta, hogy ezekre ajövőben is számítania kell. Az ilyesmit nem lehetett elkerülni egy ilyen nagyszabású vállalkozásesetében. A rabszolgák mindig szökni próbáltak, a droidok folyton meghibásodtak, és mindig akadtakemberek, akik politikai fondorlatokkal igyekeztek szert tenni minél nagyobb hatalomra. Ezenbosszúságokon felül Darth Vader, az uralkodó kedvenc vérebe az utóbbi időben rákapott arra, hogyelőzetes bejelentés nélkül beállított, és rátette súlyos kezét az egész folyamatra. Tarkin legnagyobbsajnálatára nem parancsolt Vadernek, noha nagymoff létére a szava törvénynek számított az egészKülső Gyűrűben.

Igaz, Vader gondolkodásmódja és viselkedése lényegében ugyanazon a filozófián alapult, mint aTarkin Doktrína, még ha kisebb léptékben is... és mégis, Tarkint nyugtalanította, hogy a sötét alakegyetlen intésével képes leteríteni egy admirálist vagy tábornokot. Vader azt állította, hogy az Erővelteszi ezt, azzal a titokzatos hatalommal, amellyel elméletileg csak a Jedik és a Sithek tudtak bánni.Tarkin a saját szemével látta Vadért, amikor sugárnyalábokat ütött félre a fénykardjával - sőt semmimással, csak fekete kesztyűbe bújtatott kezével -, és mindezt körülbelül annyi erőfeszítéssel, minthacsak csillámlegyeket csapott volna le. Vadért a rejtélyek láthatatlan felhője vette körül. A szóbeszédszerint a Jedik az utolsó szálig kihaltak, akárcsak a Sithek, és mégis, a fekete ruhás férfi a két csoportjellegzetes fegyverét hordozta, és a használatához is értett. Tarkin ezt zavarba ejtőnek találta. Többforrásból is hallott arról, hogy Vader a páncélzata alatt inkább gép, mint ember. Tudott arról, hogyGrievous tábornok, a kiborg droid egyszerre négy fénykarddal harcolt, így talán mégsem kellett volnameglepődnie attól, hogy Vader milyen kiválóan bánt eggyel. Biztosat természetesen senki semmondhatott, miután senki, talán még maga a Császár sem tudta, hogy kinek az arca rejtőzik a feketemaszk mögött.

Tarkin ugyanakkor összeállított magának egy saját elméletet a Sötét Nagyúr kilétéről, amely titkosaktákból, beszélgetésekből és nyilvános anyagokból összegyűjtött adatokon alapult. Annak idejénhallott Anakin Skywalker állítólagos haláláról, és arról is, hogy a Jedi-rend háborús hősének holttestesosem került elő. Na persze, könnyen eltűnhetett a Mustafar egyik fehéren izzó lávafolyó- jában... devalóban véletlen egybeesés, hogy a létfenntartó öltözetet viselő Darth Vader, aki úgy parancsolt azErőnek, ahogyan állítólag csak a legnagyobb Jedik tudtak, a semmiből előlépve az uralkodó újkegyence lett, rögtön azután, hogy Skywalker távozott a színről?

Tarkin végül csak megvonta a vállát. Akárki vagy akármi volt is Vader, vagy akármi lett belőle,tekintélyes befolyást és személyes hatalmat birtokolt, és élvezte a Császár bizalmát. De ez semszámított. Tarkinnak csak az számított, hogy a harci állomás építése végre rohamléptekkel haladelőre. És ha Vader vagy bárki más megpróbálja gátolni őt a végcélja elérésében, azzal rövid úton,

egyszer s mindenkorra leszámol. A legnagyobb álmának valósággá kell válnia. Ehhez képest semmisem volt fontos neki, semmi sem számított.

Semmi.

Harmadik fejezet

GLTB-3181 birodalmi rabszállító hajó,

szuborbitális pályán, úton a Halálcsillag kilences állomása felé

Teela Kaarz a kijelölt helyén ült, és némán bámulta a szürke, jellegtelen válaszfalat. Az utastérbenegyetlen ablak sem akadt, így aztán nem nézhetett sok mindent, legfeljebb a többi rabot. A hajómintegy háromszáz elítéltet szállított, nőket és férfiakat, embereket és körülbelül tucatnyi humanoidfaj egyedeit, akik sűrűn ősszetömörülve szorongtak az üléssorokban. A levegőben csípős testszagokterjengtek. Teela egyetlen honfitársát sem fedezte fel a tömegben. Tudott arról, hogy rajta kívül másmirialikat is elküldtek Despayre poklába, de nem találkozott velük - ha még éltek egyáltalán. Abörtönbolygón ezernyi veszélyforrással kellett számolni: vadállatokkal, mérgező növényekkel, hevesviharokkal, valamint a szeszélyes orbitális pálya miatti szélsőséges fagyokkal és hőségekkel. Erre avilágra az ő népéből - és még sok másik népből - senki sem jött volna önként, hacsak nem uralkodikel rajta a halálvágy.

Teela nem óhajtott meghalni, de itt a legkevésbé sem számított, hogy mire vágyik. Az összestöbbivel együtt a vágyódásra való jogától is megfosztották. Már nem tartozott a Galaxis polgáraiközé. Egy standard évvel ezelőtt bűnözőnek minősítették, és elítélt rab lett belőle.

Eléggé egyszerű bűnt követett el: nem a megfelelő jelöltet támogatta a szülőbolygója egészérekiterjedő választáson. Az uralkodó úgy döntött, hogy a hivatalért versengő férfi áruló, és árulók alegbefolyásosabb támogatói is. így aztán elrendelte vagy tucatnyi jómódú miriali letartóztatását, aztánkövetkezett egy gyors „tárgyalás", amelynek végén mindenkit elítéltek árulásért. Tekintetbe véve azigazságszolgáltatás megcsúfolása miatti közfelháborodást, a Császár politikailag hátrányosnak vélte,ha ott rögtön kivégeztet mindenkit, így aztán Teelát és a honfitársait elszállították onnan, hogy egytöbb fényévnyire lévő világon haljanak meg - egy világon, amely olyan veszedelmes és barátságtalan,mintha szántszándékkal börtönbolygónak tervezték volna.

Teelát gyakorlatilag sokkolta az, ami történt vele. Egyetlen bolygófordulatnyi idő alatt befolyásosés gazdag polgárból bűnöző lett, és immár egy standard éve élt ebben az állapotban. Szerencsésnektartotta magát, amiért ilyen sokáig életben maradt - és meg is lepődött rajta. A civil életébenépítészként dolgozott, a zárt arkoló- gia volt a szakterülete, ami aligha készíthette fel arra, hogyéletben maradjon egy bolygón, ahol minden egyes körülötte csúszó-mászó állat prédának tekintette,ahol minden növény ágain mérgező tüskék sorakoztak, és egyetlen karcolás elég volt a kínhalálhoz.

Mielőtt kegyvesztett lett, a szakmája legjobbjai közé tartozott. Népszerű és keresett profiként őtervezte a Ralthhok Burkot a Korélián és a Blackstar űrállomást a Sagar rendszerben. Körülrajongták

és ünnepelték, uralkodók, szenátorok, gyártulajdonosok és admirálisok hívták vendégnek adíszvacsorákra. Nem jelentett gondot a számára, hogy az atmosiklóján megkerülje a fél Mirialt, és egymásik kontinensen ebédeljen az ottani barátaival.

Manapság örült, ha olyan vacsorát kapott, ami nem harapott vissza.

Igen, szerencsés volt, de az, hogy életben maradt, nemcsak a puszta szerencsén múlott. Az apjaannak idején rajongott a természetért, és gyakran elvitte őt túrázni. Megtanított az erdőjárók mindentudományára, és bár a börtönbolygón másfajta növények és állatok éltek, mint a Mirialon - finomanszólva -, lényegében ugyanúgy kellett viszonyulni hozzájuk. Nevezetesen, aminek karma és foga volt,az elől ki kellett térni. Ami tüskéket és éles leveleket növesztett, azt nem ártott kikerülni. Folytonfigyelni kellett, és aki élni akart, az nem merülhetett sem ábrándozásba, sem töprengésbe, hacsak nemtartózkodott a kiselejtezett páncéllemezekből összetákolt falak mögött vagy a szögesdróttalkörülkerített földeken. De még ott sem ártott az éberség, ugyanis a telepeken is szép számmal akadtakragadozók. Ezek a ragadozók nem négy vagy hat lábon jártak, hanem csak kettőn, de ettől mégugyanolyan veszedelmesek voltak, mint azok, amelyek a vadonban éltek.

Teela egy egész standard évet töltött ilyen körülmények között. Egészen ma reggelig nem látott okotabban reménykedni, hogy valaha is elhagyja a Despayre-t, akármennyi idő van hátra az életéből. Ámamikor a csillaghajó leszállt a foglyok által Dutyivárosnak nevezett szedett-vedett nyomortelepmellett, hamar elterjedt a hír, miszerint nagyszabású építkezés folyik a bolygó felett, ahol ismunkásokra van szükség.

- Úgy hallottam, húszezer vuki rabszolga dolgozik azon a micsodán - morogta a Teela jobbján ülőférfi. Nem hozzá beszélt, hanem a másik oldalán ülő rabhoz, de ebből a közelségből csak egy süketnem hallotta volna a szavait. Ez a fickó a Bakuráról származott. A saját, kérkedő vallomása szerinttöbb bűncselekményért ítélték el: rablásért, fegyvercsempészésért, fosztogatásért és gyilkosságért. Atestéből dohos penészszag áradt.

- Tényleg? - dünnyögte a másik rab, egy magas, bíborszínű bőrű férfi, akit Teela többször is látottmár a Dutyivárosban. Tudomása szerint ő volt ott az egyetlen brigiai humanoid. A fickó halk, szelídhangon válaszolt a bakurainak, de állítólag puszta kézzel is olyan ügyesen gyilkolt, hogy ritkán kellettneki fegyver. A telepen szállongó pletykák szerint egy alkalommal egy szál bottal megölt egy virevolt- egy farkas méretű, tőrszerű fogakkal felfegyverkezett patkányt. Aztán megsütötte és megette.

Rablók és gyilkosok. Kellemes társaság egy nőnek, aki, mielőtt letartóztatták a helytelen politikaidöntése miatt, még közlekedési kihágást sem követett el.

Ezt persze Teela gondosan titkolta. A Dutyivárosban minél veszélyesebb bűnözőnek tartottakvalakit, annál nagyobb esélye volt arra, hogy békén hagyják. Amikor valaki megkérdezte, hogy mitkövetett el, Teela csak mosolygott, és ennek köszönhetően a kérdező kétszer is meggondolta, hogymiféle szándékkal közeledjen hozzá.

- Aha - felelte a bakurai. - Félmillió droid és egy rakás automata építőgép. Prések, sajtolok, öntők,hajlítok, ilyesmik. Akármit építenek is, szép nagy cucc lehet.

A bíbor bőrű humanoid megvonta a vállát.

- A bolygón is megdöglünk, meg az űrben is - felelte közönyösen. - Teljesen mindegy.

A hajó lassított, majd megállt. A következő pillanatban tompa dörrenés hallatszott, és a gépmegremegett.

- Alighanem rögzítették a rámpát - jegyezte meg a brigiai. - Úgy tűnik, megérkeztünk.

A bakurai Teela felé fordult, tetőtől talpig végigmérte, és szélesen vigyorogva kijelentette:

- Nem bánnám, ha te lennél a priccstársam, ha kevés odaát a hely. Pont megfelelnél.

- Az utolsó priccstársamat merő véletlenségből megöltem, mialatt aludt - felelte Teela, éselbűvölően mosolygott.

- Tényleg? - kérdezte szaporán pislogva a bakurai.

Teela nem mondott többet, csak tovább mosolygott.

A bakurai vigyora lassan lehervadt.

A kabin elejében megjelent egy őr.

- Mindenki talpra, és sorakozó! - kiáltott erős, mély hangon.

A rabok azonnal felugrottak. A brigiai állt a legközelebb a közlekedőfolyosóhoz, a bakuraimögötte, és Teela a bakurai mögött. A fickó folyton hátranézett rá, gyors és ideges pillantásokkalfigyelte, egészen addig, amíg elhagyták a hajót, és végigmentek a rámpát körülzáró, hajlékony,nyomástartó alagúton.

Egy óriási, hideg csarnok bejáratához érve Teela meglátta, hogy a más gépekhez csatlakoztatottalagutakon keresztül több ezer rab özönlik a helyiségbe. A félelem orrfacsaró bűzét érezte az állott,fémszagú levegőben. Minden egyes bejáratnál letapogatók álltak, amelyek mellett őrök állomásoztak.Valahányszor egy rab átment egy berendezésen, a készülék dallamosan csengetett.

Teela sejtette, hogy a készülékek az implantátumokat olvassák le. A legtöbb csengetés ugyanúgyszólt, de néha más, egy teljes oktávval mélyebb hang hallatszott. Ekkor azt a rabot, aki éppen áthaladta letapogatón, az őrök elválasztották a többitől, és elterelték egy lefelé vezető lépcsőhöz. Teela úgybecsülte, hogy ez körülbelül minden ötvenedik fogollyal történik meg.

Kik lehetnek ezek? - töprengett magában. - Visszaküldik őket? Vagy csak a legközelebbi légzsilipigmennek?

Néhány másodperccel később áthaladt a letapogatón, és a mély hangú csengő szólalt meg. A torkánakadt a lélegzet, és a szívverése felgyorsult, amikor az őr durván ráförmedt, hogy lépjen ki a sorból.

Akármi várt is azokra, akiket kiválasztottak, a jelekből ítélve hamarosan megtudja...

Negyedik fejezet

Lágy Szív kocsma,

Déli Alszint, 19-es szektor, Coruscant

- Betörjem a fejüket? - érdeklődött Rodo.

- Ne - válaszolta Memah Roothes csak rakd ki őket.

- Biztos? Nekem mindegy.

- Akármennyire csodálom is azokat, akik élvezik a munkájukat - felelte Memah -, arra kérlek,türtőztesd magad.

- Te vagy a főnök... - dünnyögte Rodo.

Memah a bárpult mögé húzódva nekilátott italokat keverni, de közben fél szemmel Rodót, a kidobótfigyelte, aki elindult, hogy gondoskodjon a túlontúl hangos vendégekről. Hogy ezúttal két eléggérészeg, és egyre agresszívebb birodalmi rohamosztagost kellett elintézni, az a legkevésbé semaggasztotta. Rodo - a valódi nevét senki sem ismerte - a legnagyobb termetű emberi lény volt, akit ővalaha látott. A férfi a Ragith-III-on született, olyan telepesek le-származottjaként, akiket valahagenetikai vizsgálatok alapján vá-lasztottak ki, és nemzedékeken át szó szerint arra tenyésztettek, hogyelviseljék a másfél standard g-s környezetet. A két méternél is magasabb, 110 kilós Rodót csak azőrültek akarták Ragukra haragítani. Valaki egyszer beállt a helyére a kocsma előtti útszakaszon. Rodosértésnek vette, és nyomban megtorolta.

Egyszerűen megemelte és felborította a siklót, amivel mély be-nyomást tett a járókelőkre, és ezekután többé senki sem foglalta el a parkolóhelyét. Ezenfelül rendkívül gyorsan mozgott, és nagyonértett egyfajta furcsa harcművészethez, minek köszönhetően hamarabb elbánt az ittas és harciasvendégekkel, nemhogy bárki kihívhatta volna a birodalmi nehézfiúkat, hogy azok oldják meg aproblémát.

Rodo jelenléte miatt általában nyugalom uralkodott a kocsmában, még a fizetésnapokon is. Havalaki túl sokat hangoskodott, netán kötekedett, Rodo hamarosan megérkezett az asztalához, ésrendszerint ennyi elég szokott lenni ahhoz, hogy az izgága alakok elcsendesedjenek.

Rendszerint, de nem mindig...

Memah elfordult, és kiadott egy-két italt. A szeme sarkából látta, hogy egy ember férfi, aki azöltözete alapján űrcsavargó lehetett, álmodozva figyeli őt a pultra könyökölve és az állát a tenyerénnyugtatva. Nem reagált a kéjsóvár pillantásokra. Rutiai twi'lek lévén rég hozzászokott ahhoz, hogy

megbámulják. Hibátlan bőrének lágy tónusú, halványkék színe a legjobb tulajdonságai közé tartozott,és általában ujjatlan, rövid ruhákat hordott, hogy megmutassa.

Azt is tudta, hogy a legtöbb humanoid faj férfijai lélegzetállítóan szépnek látják őt. Sőt sokan mégkecsesen ívelő, vastag lekkuit is ellenállhatatlanul vonzónak találták. Ezenfelül a napi úszásnak észéró g-s edzőteremben végzett gyakorlatoknak köszönhetően a teste csupa izom volt, bár mindig is úgyérezte, hogy a derekáról nem ártana ledolgozni egy-két kilót.

Először két éven keresztül vezette a kocsmát, aztán két éve megvette, közvetlenül azelőtt, hogy azegész Galaxis megőrült. A háború természetesen jót tett az üzletnek. A csataterekre induló katonáktudták, hogy a távoli, elmaradott bolygókon nem fognak ilyen nyugodt helyeken üldögélni azon rövididőszakokban, amikor éppen nem lázadókat és droidokat lőnek szét. A legtöbbjük átadta magát a „avákuumba a holnappal" viselkedésnek, ami tekintélyes hasznot hozott Memah-nak.

A Lágy Szív ezen az estén is megtelt, így Rodónak kellett egy perc, hogy átküzdje magát leendőellenfeleihez, akik mindeddig a keleti falnál ültek egy kétszemélyes asztalnál. Egyikük már állt, amásik éppen felemelkedett, amikor a megtermett kidobó odaért hozzájuk. Mindkettőjüknél magasabbvolt, és majdnem olyan széles, mint ők ketten együttvéve. Elfogta előlük a fényt, és mindkettenfelkapták a fejüket, hogy megnézzék, mit vet rájuk ekkora árnyékot.

Memah ismét vigyorgott. Semmiképpen sem hallhatta, mit mond nekik Rodo. A helyiségben abeszélgetések, nevetések, poháré köszöntőre emelt poharak csendülései, a padlón csúszkálószéklábak csikorgása miatt elég nagy volt a hangzavar. Ezenfelül sokan tolongtak a pultnál, és adták lesorban a rendeléseket a másik két pultosnak. De Memah azért nagyjából sejtette, hogy Rodo mit monda két rohamosztagosnak: hogy a rendzavarás miatt távozniuk kell, méghozzá azonnal.

És persze azt is tudta, mi következik: ha a katonák elég okosak, akkor csak mosolyognak,bólintanak, és elhagyják a kocsmát. Ha ostobák, vitába szállnak Rodóval. És ha nagyon ostobák,akkor úgy döntenek, hogy a kidobónak semmi köze a viselkedésükhöz, és boldogan megmutatják neki,hogy mit tanultak a katonai közelharc - kiképzés alatt.

Rodo válasza mindig is a bajkeverők reakciójától függött. Ha rendesen játszották a játékot, másnapis visszatérhettek, tiszta lappal, minden harag nélkül. Ez volt az alap, ettől felfelé Rodo egyredurvább lett. Ebben a mostani esetben a két alak alighanem úgy ítélte meg, hogy a kidobó korántsemolyan kemény, mint amilyennek látszik, és megér egy-két megválogatott szót, amelyek alighanem aszüleire, a nőrokonaira és a velük való erkölcstelen kapcsolatára utalnak.

Mielőtt a katonák mondhattak vagy tehettek volna még valamit, Rodo a termetéhez képesthallatlanul gyorsan belemarkolt a zubbonyukba, mindkettejüket felemelte a padlóról, és összeütötte afejüket. Ha ettől nem is veszítették el az eszméletüket, eléggé el-kábultak ahhoz, hogy neverekedjenek. Rodo a két alakot maga előtt tartva ballagott az ajtó felé, és körülbelül annyi erőlködéslátszott rajta, mintha csak két nagy korsó sört cipelt volna. Mindenki fürgén eltakarodott az útjából,így hamar elérte a kijáratot. A söntésre teljes csend borult, amikor az ajtó halkan sziszegve kinyílt, ésRodo egyszerűen kilódította a katonákat az utcára.

Amikor az ajtó bezárult, a zajszint hamar visszakúszott a meg-szokottra, és Memah ismét nekilátott,

hogy kiszolgáljon néhány vendéget. Senki sem sérült meg, így aztán nem kellett aggódnia a hatóságokmiatt. És azt is tudta, hogy ha a rohamosztagosok netán visszatérnének néhány társukkal, ésmegpróbálnák kihasználni, hogy a Birodalom katonái... nos, a felszín alatti szinteken az effajtatúlbuzgóságnak nem akadt sok támogatója. Memah kissé elszomorodva sóhajtott. Amikor annak idejénelkezdett vendéglátózni, és pincérnőként dolgozott egy Villynay nevezetű városkában, a birodalmikatonák java része még klón volt » egyformán udvariasak és higgadt alakok mindahányan. Igaz, akelleténél több ital után ők is lármásak lettek, de sosem okoztak gondot, és mindig segítettek az utcáratessékelni azokat, akik gondot okoztak. Memah úgy hallotta, valamilyen módon beprogramozták őketarra, hogy csak az ellenséggel szemben legyenek agresszívek. Akármi volt is az ok, a klónokat mindigszívesen kiszolgálta.

Nos, az akkor volt, ez meg most van - gondolta a fejét ingatva. Megfordult a fejében, hogy akellemes emlékek miatt talán túlontúl rózsaszínűnek látja a múltat, de akkor is úgy vélte, hogyrengeteg minden változott. Manapság emlékezetesnek számított egy olyan éjszaka, amelyen Rodónaknem kellett kivágnia néhány kötekedő részeget.

Memah összeállított egy Bantarobbantót, és mialatt megkeverte, felfigyelt két vendégre. Nemcsináltak semmi hűhót, éppen ellenkezőleg, túlontúl csendesnek tűntek. Az ember nő és férfi pontosanúgy nézett ki, mint a vendégek zöme. Mindketten jellegtelen, sötét kezeslábast viseltek. Membrosiávalteli korsójukat tapogatva egy-mással szemben ültek egy kétszemélyes asztalnál a sarokban, ahonnanfeltűnés nélkül szemmel tarthatták az egész söntést.

És bár egyszer sem kapta rajta őket, hogy őrá merednek, Memah-nak az a benyomása támadt, hogyelsősorban őt figyelik.

Rodo visszatért a pulthoz - mintha egy nehéz rakodógép állt volna be a dokkjába. Továbbibajkeverőket keresve végigpásztázott tekintetével a helyiségen, de egyelőre nem látott semmikülönöset.

Memah befejezte a Bantarobbantót, felrakta a pultra, és felkiáltott:

- L-9! Kész van, viheted!

Az új pincérdroid, a szemeteskuka méretű, egyetlen keréken közlekedő szerkezet, amelynek atípusát Memah sosem tudta megjegyezni, odagurult a pulthoz.

- Vettem, főnök! - recsegte, azzal kinyújtható fémkarjával fék kapta a tálcát, rátette lapos, mágnesesfejére, és elindult, hogy kivigye az italt.

Memah szép lassan odaoldalazott a pult sarkához, és halkan meg-szólalt:

- Rodo, látod azt a két fekete ruhás alakot a sarokban?

Rodo nem nézett sem a párra, sem a főnökére.

- Aha.

- Tudod, kik ezek?

- Nem én. Még sosem láttam itt őket. De azért van egy sejtésem,

Hosszabb hallgatás következett, amelyet végül Memah tört meg:

- Hajlandó lennél elmesélni, hogy mire gondolsz?

Rodo halvány mosolyra húzta a száját. Memah tudta, hogy a kidobó kedveli őt, de sosem próbáltközeledni hozzá, és valószínűnek tűnt, hogy ez a jövőben is így marad.

- Birodalmi hírszerzés - suttogta végül Rodo, a száját alig mozgatva.

Memah meglepetten ráncolta a homlokát. Mit keresne két Szem az ő üzletében? Tipikusmunkáskocsmát vitt, nem látta valószínűnek, hogy összeesküvők és kémek járnának hozzá. Ez ittelvégre a Déli Alszint - a felszín alatt élő teremtmények talán még leírni sem tudnák a kémkedés szót,nemhogy ilyesmire adnák a fejüket.

- Biztos vagy benne? - kérdezte megrökönyödve.

- Eléggé. Pont úgy néznek ki. Ha akarod, körülszaglászom őket.

- Inkább ne - felelte a fejét rázva Memah. - Ne csináljunk bajt, ha nem muszáj. Csak tartsd rajtuk aszemedet.

Rodo hátradőlt a széken, és miután kényelmesen elhelyezkedett, ismét elmosolyodva válaszolt:

Hát, főnökasszony... éppen ezért fizetsz nekem.

Ötödik fejezet

Tiszti szálláshely,

Steel Talon csillagromboló, Horuz-rendszer

Tenn Graneet tüzér őrmester legurult a priccséről, és a talpát a padló hideg fémlemezére eresztette.Ettől gyorsan felébredt, és már vagy ezredszer gondolt arra, hogy nem ártana beszerezni egyszőnyeget. Ezt tervezte azóta, mióta a hajóra vezényelték, nyolc standard héttel ezelőtt. De mindigakadt fontosabb dolga, és úgy tűnt, a kabintársait, S'raan Drootot és Velvalee-t nem zavarja, hogyjéghideg a padló. Na persze, Droot lába inkább patának tűnt, Velvalee pedig sokkal hidegebbidőjáráshoz szokott - ő talán kimondottan melegnek érezte a lemezeket. A véleményét nem közölhettea társaival, mert ezen a héten mindkettőjüket éjszakásnak osztották be, így aztán jelenleg még aszolgálati helyükön tartózkodtak.

Tenn végül csak fújt egyet, és remélte, hogy egy napon hozzászokik. Vagy talán udvarol egy kicsitannak az alderaani nőnek, aki szabad idejében kötögetni szokott, és ráveszi, hogy kössön neki egykisebbfajta szőnyeget - aligha került volna különösebb erőfeszítésébe. Mindig is könnyen rávette anőket arra, hogy mindenféle dolgokat csináljanak neki...

Végigsietett a folyosón a fürdőig, ahol vett egy gyors, szonikus zuhanyt, majd szőrtelenítőt kent azarcára, és tisztára törölte a bőrét. Végül a derekára csavarta a törölközőjét, és visszatért a kabinjába,hogy felöltözzön.

Tenn Graneet már az ötvenedik évében járt, de korához képest remek formának örvendett. Apályafutása során beszerzett néhány sebet, amikor találat érte a harcálláspontját, vagy amikor valamimeghibásodott és felrobbant a közelében, vagy amikor egy-egy kocsmai verekedés alatt túl lassan tértki egy eltört üveg vagy vibro- penge útjából. Ugyanakkor nem hízott el, az izomzatát is megőrizte, ésbármikor felvette a versenyt a huszonéves ifjoncokkal, bár már nem olyan könnyedén, mint régebben.Igen, elmúlt már az a kor, amikor végigmulatott egy éjszakát, azután vigyorogva lenyomott egy teljesszolgálatot, de az akadálypályán még az újoncok is tudták, hogy jobban teszik, ha nem kerülnek elébe,nehogy letapossa őket. Büszke volt arra, hogy több mint harmincévi flottaszolgálat után az ütegénekegyetlen katonája sem győzte le sem ivásban, sem verekedésben, és senki sem tudott olyan nőketágyba vinni, mint ő.

A legrégebbi, hamuszürkére fakult gyakorló egyenruháját választotta, és pillanatok alatt magáravette. Nem látta értelmét, hogy jobb öltözetbe bújjon, mert előre tudta, hogy ezen a napon a fejebúbjáig koszos lesz. A felső szintekről kiszivárgott a hír, hogy déltájban ismét próbariadó lesz. NastHoberd százados, a hangárvédelmi nehézüteg parancsnoka ivócimborája volt Luah alezredesnek, azadmirális szárnysegédjének, és ennek eredményeként az ütegnél előre tudták, mikorra várhatópróbariadó vagy szemle. A százados azt akarta, hogy az ütege jól mutasson, és mivel mindig tudta,mikor fogják megnézni, mindig jól mutatott. Ha valaki fehér kesztyűt húzva végigjárta volna a hatturbólézertornyot és a két nehéz iontornyot, nyugodtan végigtapogathatott volna mindent, egyetlenfoltot sem talált volna a kesztyűjén. Szemlenapokon enni lehetett a tűzvezető központ padlójáról. Hamegszólaltak a riadószirénák, Hoberd ütege jelentett elsőnek tűzkészültséget. Minden egyesalkalommal.

Az a hír járta, hogy a százados előléptetésnek néz elébe így aztán nem ártott, ha az egységeállandóan tökéletes teljesítményt nyújt. Nem mintha a többi tiszt elnézett volna bármilyenhanyagságot. A nagy lövegekkel csak az tudott lőni, aki más területen is hibátlanul teljesített, ésazokat, akik nem feleltek meg a kívánalmaknak, Tenn úgy kirúgta, hogy a súrlódástól leégett a bőr azalfelükről. Neki is vigyáznia kellett a hírnevére. Tenn Graneet a flotta legjobb tüzérparancsnokai közétartozott. Ha valaki adott az ütegének egy célpontot, és azt el lehetett találni, akkor ők eltalálták.

Miután elkészült az öltözéssel, megszemlélte magát a tükörben. Egy középkorú, minden ízébentapasztalt flottatiszt arcát látta - és örült ennek. Akkor lépett be a Birodalmi Hadiflottához, amikormég nem is így nevezték, és úgy számította, hogy a flotta kötelékében fog meghalni. Mindez remekülmegfelelt neki. Jól döntött annak idején, minden nyűggel-bajjal együtt jó élete volt a katonaságnál.Ezzel a tudattal hagyta el a kabint, és nekivágott a folyosónak.

A Steel Talon már a kilencedik hajó volt azok sorában, amelyeken valaha szolgált; az utolsó

négyen már lövegparancsnoki beosztásban. A Talon, mint Imperial-osztályú csillagromboló, a flottagerincéhez tartozott. Tenn abban reménykedett, hogy egy szép napon átvezénylik a jelenleg épülőSuper-osztályú rombolók egyikére. A pletykák szerint ezek aztán igazi szörnyetegek lesznek, legalábbnyolcszor-tízszer akkorák, mint az Imperial-osztályú egységek, amelyek hossza meghaladta az egykilométert, a szélessége pedig az ötszáz métert. A Superek semmihez sem hasonlítottak jobban, mintegy ék alakú, fegyverekkel és páncélzattal beborított kisbolygóhoz. Tenn úgy számolta, hogy ha amegfelelő időben veszi igénybe a megfelelő szívességeket, talán elintézheti, hogy átvezényeljékvalamelyik óriásra, amely a jövőben fog kisiklani a Kut Gépgyár orbitális szerelőcsarnokából. Úgytartotta, maradt még néhány jó éve, és ki lenne alkalmasabb nála arra, hogy irányítsa a gigászok egyikütegét? Már korábban beadta a kérvényt, és remélte, hogy amikor Hoberdet előléptetik, szól egy-kétjó szót az érdekében. Azt viszont tudta, hogy amíg Hoberd lesz az üteg parancsnoka, erre nem fog sorkerülni. A százados többször kijelentette már, hogy nem akarja elveszíteni a szektor legjobb tüzérőrmesterét.

Tenn annak mindenesetre örült, hogy így elismerik a teljesítményét. Ugyanakkor a lelke mélyénbiztosan érezte, hogy addig nem lesz elégedett, amíg nem irányíthatja a legnagyobbat és a legjobbat.

Közelgett az őrségváltás ideje. A folyosókat ellepték az állomáshelyükre siető tisztek és kezelők.Tenn már alig várta, hogy megkezdődjön a gyakorlat, hogy meghallja végre a tárolókat töltőgenerátorok búgását, megtapasztalja a heves rezgéseket, és megcsapja az orrát az a jellegzetes égettszag, amikor az ionágyúk, valamint a lézerlövegek megszólalnak, és irtózatos mennyiségű energiátköpnek ki a végtelen űrbe, hogy megsemmisítsék a gyakorlócélokat. Hogy Tenn-nek módjában álltszáz kilométerről eltalálni, és atomi porrá lőni egy hajót, az valódi hatalmat jelentett. És ezt nálajobban senki sem csinálta.

Öt perccel a kitűzött időpont előtt érkezett az állomásra, mint mindig. Az ötven méter átmérőjűcsarnokban csend uralkodott. Tenn meglátta Droot őrmestert, és odasietett hozzá.

- Üdv, főnök, mi a helyzet? - köszönt barátságosan. - Hogy s mint vagy?

- Csúcsformában, főnök - felelte elmosolyodva a magas chagriai, aki azon kevesek közé tartozott,akik idegen lény létükre rangot szereztek a Birodalmi Hadiflottánál. - Tudsz arról, hogymeglepetésszerű próbariadó lesz tizenegy harminckor?

- Aha.

- Mindenhol kitakarítottunk, és feltöltöttük a tárolókat. Az üteg már most tűzkész.

- Kösz, Droot - felelte vigyorogva Tenn. - Jövök neked eggyel.

- Á, még mindig kettővel tartozom - válaszolta nagyvonalúan legyintve a chagriai. - Amiért alegutolsó szemlénél úgy kitakaríttattál, hogy az egész állomás ragyogott. Magától az admirálistólkaptam érte egy elismerő biccentést!

Tenn bólogatott. Egy hadihajón mindenki számon tartotta, hogy ki tartozik kinek, és a tisztekáltalában nem hagyták, hogy a társaik bajba kerüljenek, ha módjukban állt segíteni. Hiába nem adtak

éppen szolgálatot, az állomáshelyet rendben tartották, mert ha rosszul nézett ki, az mindenkire rosszfényt vetett.

- Az állomás az öné, uram! - jelentette ki tisztelegve Droot.

- Megyek, és bedobok valamit. Azt hallottam, hogy az étkezdében valami barbersiai rákot raktak amenübe.

- Az inkább valami ügyesen megbűvölt fehérjekivonat lesz... - vélekedett a fejét rázva Tenn.

- Hát, igen... - válaszolta a vállát megvonva Droot -, elvégre ez a hadiflotta, és nem egy átokverteluxusszálló. Na, jó szórakozást!

- Azzal még egyszer tisztelgett, a kijárathoz sietett, és mélyen meghajolva, nehogy a szarvabeleakadjon az átjáró felső ívébe, elhagyta az állomást.

A délelőtti őrség katonái már megjelentek a teremben. Tenn Graneet őrmester elvárta, hogy aszemélyzet a váltás előtt tizenöt perccel megérkezzen. Aki netán nem tette meg, hamar megbánta. Azelső esetben Tenn leüvöltötte a gondatlan alak haját, a második esetben áthelyeztette valahová -lehetőleg egy sötét, büdös, undorító helyre.

- Jó reggelt, katonák! - köszöntötte a csapatát.

- Jó reggel, főnök! - felelték egyszerre a kezelők.

- Most szépen nekiugrunk, és mindent kifényesítünk - közölte Tenn. - Nem szeretném, ha bármiberagadna vagy lefüstölne. Arra az esetre, ha netán véletlenül lőnünk kell a mai napon.

A kezelők legtöbbje elmosolyodott. Természetesen ők is tudtak a próbariadóról. És márisfelkészültek rá. Egyikük sem óhajtott csalódást okozni Graneet tüzér őrmesternek. Inkább fejestugrottak volna egy szupernóvába...

MedStar 4 kórházfregatt,

orbitális pályán a Despayre bolygó felett

- Dr. Kornell Divini százados?

- Igen, én vagyok - felelte Uli udvariasan biccentve.

- Vurly segédápoló, uram - mutatkozott be a férfi. Ember volt, akárcsak Uli, vagy legalábbis eléggéközel állt az emberi fajhoz, hogy ne lehessen mást megállapítani, márpedig Uli eléggé értett ahumanoid anatómiához.

- Erre legyen szíves, uram!

A segédápoló jellegtelen, szürke folyosókon vezette az orvost a hajó mélyére, egyirodakomplexumhoz. Uli ösztönösen rögzítette az emlékezetében az utat, abban a tudatban, hogyhamarosan egyedül kell tájékozódnia. Az irányérzéke egész jól működött, bár erre aligha lehetettbüszke - a veleszületett tulajdonságai közé tartozott.

Annyi bizonyos, hogy hamarosan a kórházi adminisztrációs részlegen találta magát. A hajókon akórházi egységek mind ugyanúgy néztek ki. Ugyanazok a fakó, halványszürke falak, széles folyosók,míg a padlókon színes sávok jelezték az utat a különféle részlegekhez. A környező kabinokban tízen-tizenketten dolgoztak: irodai alkalmazottak, egy részük eleven teremtmény, a többi droid. Uli tudta,hogy a tulajdonképpeni orvosi személyzet valahol másutt tevékenykedik.

- Hotise parancsnok, dr. Kornell Divini! - jelentette be Vurly, miután bekopogott egy irodába, ésbenyitott.

Hotise alacsony, kissé elhízott férfi volt. A hetvenes évei elején járhatott, ősz haját és szakállátegészen rövidre vágatta. Szürke egyenruhát viselt, amelynek kitűnő szabása arról árulkodott, hogyméretre készült. A parancsnok egy listát tanulmányozott az asztalán álló monitoron. Hirtelen felkaptaa fejét, és odabiccentett a segédápolónak.

- Köszönöm, Vurly.

- Szívesen, uram - felelte Vurly kurta biccentéssel, és távozott.

- Üdvözlöm a MedStar Négyesen, doktor - köszöntötte Hotise a jövevényt. - Örülök, hogymegérkezett.

- Köszönöm, uram - válaszolta színtelen hangon Uli. A lelkesedés jól érzékelhető hiánya miatt azidős férfi felvonta a szemöldökét, amely szőrösebb volt, mint egy levélkúszó.

- Nem örül az áthelyezésének, fiam? - kérdezte viszonylag barátságosan.

Uli hitetlenkedve pillantott újdonsült parancsnokára, és visszakérdezett:

- Hogy nem örülök-e? Az első megbízatásomat egy Rimsoo egységnél teljesítettem, egy mocsárban,ahol a tüdőm öt perc alatt megtelt spórákkal, ha nem viseltem légzőmaszkot. Befoltoztam körülbelülezer klónt, és úgy volt, hogy visszakerülök a szülőbolygómra, és rövidesen leszerelek. Ez... mikor istörtént? Öt vagy hat körrel ezelőtt? Már nem is tudom számon tartani...

- Értem... BHVP - felelte megfontoltan bólogatva Hotise.

- Így van, uram.

A BHVP a „Birodalmi Hadsereg Visszatartó Parancs" rövidítése volt. A Klónháború után akényszersorozottak közül sokaknak lett elegük a katonáskodásból. Miután lejárt az előremeghatározott szolgálati idejük, nem akartak mást, csak hazatérni. Csakhogy a lázadók egyre erősebb

nyomást fejtettek ki, és a Birodalom nem mondhatott le a képzett és tapasztalt katonákról. Főleg azorvosokból volt komoly hiány, így aztán: BHVE. A vezérkar egy visszamenőleges hatályú paranccsalelrendelte, hogy a bevonulás idejétől függetlenül, aki egyszer bekerült a seregbe, az bent is maradtmindaddig, amíg szükség volt rá - vagy amíg meg nem halt. Akár így, akár úgy, a sorozottak közülsokan búcsút mondhattak a civil életüknek és korábbi terveiknek.

- Sajnálom, fiam - mondta halkan a parancsnok. - Nem feltétlenül értek egyet ezzel a paranccsal.

- Hát igen, de maga hivatásos flottatiszt - jegyezte meg Uli.

- Mindannyian a magunk által választott utat járjuk - bölcselkedett az idős férfi.

- Ez azért nem teljesen igaz -r szállt vitába Uli. - Ha például én azt az utat járhatnám, amit magamválasztottam, mi ketten valószínűleg sosem találkoztunk volna.

- Mit mondhatnék erre? - válaszolt a vállát megvonva Hotise. - Nem én vezénylem a parádét ott, acivilizációban. Én csak végrehajtom az utasításokat. Hiányzott egy sebészünk, és kértem egyet. Aparancsnokaink magát küldték. Ha nem itt lenne, akkor máshol lenne, egy olyan helyen, ahol aBirodalom szerint szükség van magára. Nézze, fiam. Ez itt nem a Birodalmi Központ, de azért elégnyugodt hely. A legkevésbé sem olyan, mint egy Rimsoo sátor egy őserdő mélyén. Senki sem lő ránk.A legtöbb esetünk ipari baleset, vagy teljesen hétköznapi betegség. Jobb helyre is kerülhetett volna,de sokkal rosszabbra is. A háború ocsmány valami, de ez már csak így működik.

- Értem, uram.

- Ezt a részt nyugodtan felejtse el. Mi itt kerüljük az előírásos dolgokat. A rendelkezésére bocsátokegy droidot, az majd elvezeti a szálláshelyére. Rendezkedjen be, aztán nézzen körül. - Hotisebelepillantott Uli áthelyezési parancsába, és hozzátette: - Itt az áll, hogy a Tatuinról származik, dr.Divini.

- Uli - szólt közbe kurtán Uli.

- Ezt hogy érti, fiam? - kérdezte a szemét kissé összehúzva Hotise.

- Engem mindenki Ulinak hív. Ez egy taszkén szó, és azt jelenti...

Riadósziréna visítása vágott a szavába. Nem volt szüksége fordíl tásra, tudta, mit jelent:mentőegység érkezik.

Egykerekű titkárdroid gurult be az irodába. Odagördült a pa-f rancsnok asztalához, ahol megállt,aztán a giroszkópja halk nyikorgásától kísérve hol előre, hol hátra forgatta a kerekét, hogy megőrizzeaz egyensúlyát, és jelentette:

- Uram, a Kilences mentőhajó a B dokk felé tart. Tizenkét sérültet hoz, akik egy oxigéntartályrobbanásakor sebesültek meg az, építkezésen.

Uli felfigyelt arra, hogy a droid meglepően dallamosan beszél. A gépezet mintha egy operett

mellékszereplője lett volna, ami kész bármelyik pillanatban dalra fakadni.

- A mentőegység hat perc múlva leszáll - folytatta a droid. - A baleset helyszínén tartózkodófelcserek szerint a sérülések szorításból és ütésből származnak, valamint repeszektől és vákuumtól.Négy súlyos eset, közülük ketten sokkos állapotban vannak, továbbá hárman közepesen, ötenkönnyebben sérültek. A fajokat tekintve hat vuki érkezik, három ember, egy cereáni, egy ugnaught ésegy gungan.

Uli a homlokát ráncolva töprengett. Hát ez igazán érdekes... hat vuki? A Birodalomnak dolgoznak?Rendkívül különös...

- Ennyit a nyugalomról - dünnyögte a fejét csóválva. - Hol találom a sürgősségi osztályt?

- Nem kell egyből beleugrania - felelte Hotise.

- Akár kezdhetek is - felelte a vállát megvonva Uli. - Ezért vagyok itt.

- Köszönöm - Hotise biccentett, és a droidra mutatott. - C- 4ME-0 odavezeti. A holmiját hagyjacsak itt, majd átvitetem a szállására.

- Erre parancsoljon, dr. Divini - mondta a droid azon a kellemes tenor hangján, azzal halkannyikorogva kigurult a folyosóra, Uli pedig a nyomába szegődött.

Hatodik fejezet

Slashtown büntetőtelep,

4354-es rács, 547-es szektor, 3-as kvadráns, Despayre bolygó

Zelosi létére Celot Ratua Dil szükség esetén elélhetett napfényen és vízen, legalábbis egy darabig.Nem ismerte a népe eredetét, de azt tudta, hogy a fajának valamennyi egyede zöld szemű és zöld vérű.A kérdés más népek tudósai közül senkit sem érdekelt annyira, hogy elvégezzen egy teljes körűgenetikai kutatást, így aztán az elméletet, miszerint a faj egy növény és egy állat egyedülállóösszeolvadásából alakult ki a zelosi történelem hajnalán, tényként kezelték Ratua szülőbolygóján.Annyi bizonyos, hogy napfénnyel és némi vízzel kibírta volna egy, esetleg két hónapig, egyetlen falatétel nélkül, de nem szívesen. Jobban örült volna egy szép, ropogósra sült banthaszeletnek és néhányfeelotojásnak, és ha már a vágyairól volt szó, szívesebben élt volna odahaza, a Zeloson, mint egygonosz bűnözőkkel teli börtönbolygón.

Sajnálatos módon ez a vágya sem teljesült.

Körülnézett az otthonául szolgáló rozoga kunyhóban, amelynek falait és tetejét zsinegekkel,indákkal és drótdarabokkal összekötözött faágakból és kihajított tárolóládák deszkáiból építették.

Ócska egy tákolmány volt, de ezzel kellett beérnie. Legurult a priccséről, pontosabban a priccsnekhasznált lombhalomról. A friss és megfelelően lerakott örökzöld ágakból viszonylag kényelmeságyféleséget lehetett építeni. Ám ezek a mostani ágak már majdnem teljesen kiszáradtak, többstandard hét telt el azóta, hogy cserélte őket. Elhatározta, hogy hamarosan új fekhelyet készít magának.A száraz ágak nem csupán szúrtak és recsegtek, de a skorpiócsigák is hamar elszaporodtak bennük. Anyomorult apróságok egyetlen szúrása is többhetes kínszenvedést okozott a humanoid fajokegyedeinek - szerencsés esetben.

Ratua már vagy ezredszerre fellázadt gondolatban a balszerencse ellen, ami idesodorta őt. Igen,tolvaj volt, de nem nagy tolvaj. És igen, csempészett is ezt-azt, de nem sokat keresett vele. Ügyesenlopott, ami sokat segített neki, hogy életben maradjon ezen a borzalmas helyen. És néha bizony nemhabozott kifosztani egy - egy nyomorult kereskedőt egy-egy szellemes üzlettel. De hogy azértgyűjtötték be egy trigalisi kikötői kocsmában, mert történetesen ott dorbézolt egy kalózbanda, és azthitték, ő is közéjük tartozik? Még ma sem tudta elhinni, hogy ez történt. Nem csinálj mást, csakbeugrott a kocsmába egy italra. A tény, hogy alkudozott! az egyik kalózzal egy tétel meelweekiaiselyemre, ami valahogyan! „leesett" egy kereskedelmi teherszánról, még korántsem jelentette azt,hogy a banda tagja...

A bírót azonban nem tudta meggyőzni. Kijelentette, hogy kész alávetni magát hazugságvizsgálatnak,csakhogy ezért fizetni kellett volna, márpedig neki egyetlen kreditje sem volt, a bíró pedig| nem akartaaz adófizetők kreditjeit költeni egy olyan gyanúsítottra, aki egyértelműen bűnös valamiben, még haazon a bizonyos világon nem is követett el semmit. Így aztán Ratuát belökték egy rakás kőkeménybűnöző közé, egy akkora raktérbe, ami még feleannyi utasnak is szűk lett volna, és rövid útoneltávolították a bolygóról.

Nehéz és kegyetlen élet várt rá a szörnyű alakokkal teli fegyenctelepen. Még ha nem lettek volna itta száműzött rablók, gyilkosok és fosztogatók, akkor sem a Despayre-on épített volna magánaknyaralót. A felszín egy hatalmas szárazföldből és egy még hatalmasabb óceánból állt, és az előbbinekjava részét őserdő borította. A háromnegyed standard g jóvoltából a növények szabadon növekedtekés burjánoztak, míg a szeszélyes keringési pálya miatti árapály-erőknek köszönhetően a távoli óceánfelől gyakran érkeztek heves szélviharok.

Az őserdő növényei azzal válaszoltak a környezeti kihívásokra, nevezetesen az erős szelekre, hogysűrű, összefüggő lombokat növesztettek, és a gyökereiket mélyre lefúrták a talajba. Egyes helyekengyakorlatilag áthatolhatatlan növényfalak álltak. Az állatok is alkalmazkodtak ezekhez aviszonyokhoz, elsősorban úgy, hogy karcsúak, hajlékonyak, hüllőszerűek lettek, mert így könnyebbenmozoghattak az egymásba fonódó ágak és fatörzsek között. Szép számmal éltek itt mérges héjasállatok, valamint repülő teremtmények, mint például a kistermetű szárnyas gyíkok és a sáskafélék.utóbbiak érdekes életciklusa az óceán mélyén kezdődött, és az erdőben ért véget.

Es úgy tűnt, ezen a bolygón minden, de minden élőlény a fajának lehető legvadabb,legalattomosabb, legbarátságtalanabb képviselője. A felszínen szinte nem is egy kölcsönösfüggésekkel teli ökológiai rendszer működött, mint inkább egy totális biológiai háború dúlt, éslátszólag a Despayre milliárdnyi őshonos teremtménye arra született, hogy megtámadjon és megöljönmásokat. Úgy tűnt, mindennek, ami mozog, méregtől csöpögő agyarai vannak, és minden, ami aföldben gyökerezik, mérgező tüskéket és töviseket növeszt...

És mindennek a tetejébe ott voltak a fegyencek.

Az őrök, akik a lebegő járőrbárkáikon biztonságban tudhatták magukat, gondoskodtak róla, hogysenki se szökhessen meg. A kerítésen belül viszont a rabok többé-kevésbé azt csináltak egymásnál,amit akartak, és nem múlt el éjszaka, hogy valakit ne vertek volna össze, néha annyira, hogy belehalt.A telepen belül ugyanúgy a vadon törvényei uralkodtak, mint kívül, és itt is a nagy ragadozókuralkodtak. Elvették, amit akartak, és ha valaki ellenállt nekik, azt eltaposták. Ratua igyekezettmeghúzni magát, mert ha nem figyeltek fel rá, valószínűleg nem kapták el a puszta szórakozáskedvéért.

A sztázismező generátorának kupolájánál folyó tiszta vízzel megmosakodott, és elindult, hogykörülnézzen. Nova Stihl őrmester, az engedékenyebb őrök egyike minden reggel önvédelmet tanítottaz egyik tisztáson. A tanítványok elsősorban az őrök közül kerültek ki, de néhány fogoly is beálltgyakorolni, és Ratua szívesen elnézte őket, ahogy küzdenek és erőlködnek. Ezenfelül néhány hírt isbegyűjthetett. Elcserélt egy kis ezt egy kis arra, és kicsivel máris jobban boldogult. Mindig is ügyesencserélgette a bizalmas értesüléseket, a kisebb-nagyobb árucikkeket és a szolgálatokat, ami sokatsegített abban, hogy lerázza a ragadozókat, akik időről időre rászálltak. Mondd csak, cimbora, miveljárnál jobban? Ha beletaposol engem a fűbe, vagy ha szerzel egy új telepet abba a helyes kiszajládádba?

A bűnözők között - ugyanúgy, mint odakint, a nagyvilágban lehetett alapozni a birtoklási vágyra ésa kapzsiságra.

Ratua hamarosan megérkezett az oktatás helyszínéül szolgáló tisztásra. A tanítványok körülbelülhúszan lehettek, és legalább ugyanennyi őr, illetve elítélt jött el nézőnek. Ratua elindult, hogyvégigjárja az utóbbiakat, hátha be tud szerezni néhány napgyümölcsöt, amit bedobhatna reggelire.

Mialatt nézőtől nézőig surrant, Stihl őrmester arról beszélt, hogy mi a teendő, ha valaki késseltámad.

- Szóval, mi az első, ha valaki késsel ugrik nektek? - kérdezte fennhangon.

- Fuss, mint az eszét vesztett fleetabeesta - felelte valaki.

Felzendült a röhögés, és Stihl felkiáltott:

- Ezek szerint jártál már az órámon?

A tanítványok és a nézők még hangosabban röhögtek.

- Monnak tökéletesen igaza van - mondta aztán Stihl, miután a I tömeg elhallgatott. - Fuss, amilyengyorsan csak bírsz. Ha puszta kézzel védekezel kés ellen, megsebesülsz, ez teljesen biztos. És hacsakti, a Galaxis csőcseléke nem fejlődtetek ipari társadalommá azóta, hogy utoljára körülnéztem, ezen akörnyéken nem sok kórház akad. Szóval, beszerezhettek egy ronda vágást, elvérezhettek, vagyfertőzést kaphattok, amitől lassú és fájdalmas módon szállto ki a buliból.

A legtöbben helyeselve bólogattak. Ezeket a dolgokat mindenki tudta. Ha itt valaki elvesztette egy

végtagját, és nem tudta természetéből adódóan újra kinöveszteni, mindörökre elbúcsúzhatott tőle. Ahelyi egészségügyi ellátás a legalapvetőbb szintre korlátozódott: néhány orvos és ápoló, degyógyszerből és műszerekből nem sok akadt. A legközelebbi baktatartályt háromszáz kilóméterrelehetett fellelni, ami talán nem is lett volna sok, csakhogy ezt nem vízszintes, hanem függőlegesirányban kellett érteni. És a rabok nem sok illúziót dédelgettek magukban annak kapcsán, hogy bajesetén mennyi esélyük van felkerülni az orbitális pályákon keringő kórházakba.

- Viszont ha nincs fegyveretek, és nem tudtok elfutni, más megoldás után kell néznetek - folytatta azőrmester. - És ez nem lehet olyan, amihez sok tapasztalat kell, mert ha az nincs, akkor nem fogbeválni, de talán még akkor sem, ha van. - Stihl körülnézett, és felkurjantott: - Hé, Ratua! Add csakkölcsön magadat egy percre!

Ratua elmosolyodott. Nemegyszer játszotta már ezt a játékot.

- Az önvédelmi oktatók általában azt javasolják, hogy kapjátok el és fogjátok le a kést tartó kezet -magyarázta Stihl. - Ez, finoman szólva, közönséges marhaság. Ha nem vagytok gyorsabbak, mint atámadó, akkor a fickó kibelez titeket, függetlenül attól, mennyit tudtok.

Ratua besétált a nézők szabálytalan körébe. Stihl odadobott neki egy gyakorlókést, egy alkarhosszúságú, puha plasztikból készült tőrféleséget. A pengéje elég merev volt ahhoz, hogy nelengedezzen, de testet érve azonnal meghajlott, és nem okozott sérülést. A hegyét és az éleitártalmatlan vörös festék borította, ami nyomot hagyott mindenen, amihez hozzáért.

- Tizenkét éve űzöm a tera käsit - közölte Stihl. - Az Első Flotta középsúlyú fegyvertelen bajnokavoltam két évig, és további kettőig második helyezett. Pusztakezes küzdelemben, azt hiszem,mindenkit legyőznék ezen a bolygón, függetlenül attól, hogy melyik fajhoz tartozik. Penge penge elleniküzdelemben kemény ellenfélnek bizonyulnék. De puszta kézzel egy kés ellen? Biztosanmegsebesülnék. Gyerünk, Ratua, mutassuk meg!

Ratua mosolygott, és ráérősen, kényelmesen lépett egyet előre. Lustán előredöfött a késsel, Stihlpedig hirtelen leguggolt, és felfelé lendítette a kezét - csakhogy Ratua ismerte ezt a trükköt.

Mialatt az őrmester a csuklója felé kapott, hátrarántotta a jobbját, és mialatt ez az ő számára nemjelentett különösebben nagy dolgot, tudta, hogy a nézők alig látják a karját.

Ez a valami nem a zelosiakat jellemezte úgy általában, hanem csakis őt. Nem tudta, hogy mitől van,de ha egyszer begyújtotta a rakétákat, rövid ideig mindenkinél gyorsabban mozgott. Sokkalgyorsabban. Régebben egyszer megvizsgálta egy orvos, és megmérte a reflexidejét, aztán valamimutációról hadovált neki, meg arról,

hogy az izmait alkotó cellulózrostokban abnormálisan gyorsan terjednek agyának a parancsai.Akármi volt is az ok, a gyorsasága sokszor tett neki jó szolgálatot a fogsága alatt.

Az őrmester folytatta a mozdulatot, amit Ratua úgy látott, mintha lassított felvételt nézett volna,aztán hirtelen előrelendítette a tőrt, és háromszor vágott, illetve egyszer szúrt vele. A következelpillanatban máris hátraugrott.

Az idő ismét a megszokott ütemében haladt. Néhányan, akik még sosem látták ezt a bemutatót,felnyögtek vagy káromkodtak.

Stihl őrmester nyakának mindkét oldalán egy-egy vékony vonajM vöröslött, egy pedig a torkán, ésvolt egy apró, vörös pont a szíve felett a zubbonyán.

Miután elhaltak a csodálkozás hangjai, az őrmester felkiáltott.

- Na, látjátok? - Ratuához fordult, és megkérdezte: - Mennyi kiképzést kaptál, Ratua?

- A maival együtt? - Ratua szélesen vigyorgott. - Egészen pontosan... semennyit.

Stihl rámutatott a szúrás- és vágásnyomokra, és ismét a hallgatóságához beszélt:

- Ezek bármelyike külön-külön is végzett volna velem. Ez a zöld szemű fickó nem kapott semmifélekiképzést. Én szakértő vagyok, de ha az a kés igazi lett volna, most legfeljebb trágyának lennék jó, havalaki venné a fáradságot, hogy eltemessen. Igen, a fiú gyors, átkozottul gyors, de éppen ez a lényeg.Sosem tudhatjátok, hogy kivel vagy mivel álltok szemben, főleg itt, a Despayre-on. Szóval, mielőttugranátok, álljatok meg, és gondolkodjatok, világos? Köszönöm, Ratua.

Ratua biccentett, és elhagyta a küzdőkört. Ezek a bemutatók szintén kapóra jöttek neki ahhoz, hogyéletben maradjon. A ragadozók a gyenge, védtelen áldozatokat keresték, és mialatt ő nem i tartottamagát nagy harcosnak - már a vér látványától is rosszul lett -, szép számmal akadtak nála sokkallassúbb teremtmények akikre a nagymenők vadászhattak. Miért is kockáztatnák a nyakukat, ha nemmuszáj?

Stihl tovább magyarázott a pozícióról, a megelőző csapásokról m meg effélékről, de Ratua márhallotta mindezt. Inkább áz érdekelte, hogy találjon egy-két napgyümölcsöt, és úgy sejtette, hogy areflektorfényben eltöltött percek után könnyebb dolga lesz. Elvégre a sztárokat mindenki kedvelte.

Nova Stihl őrmester általában úgy érezte, hogy ő a megoldás része, és nem a problémáé. Őrkéntszolgálni egy börtönbolygón a legjobb esetben sem számított mámorító munkának. Hiába is próbáltavolna titkolni, az orbitális pályákig szaglott róla. Szeretett volna ott lenni a dolgok sűrűjében,szívesen harcolt volna a lázadók ellen valódi csatatereken, hogy ott vesse be nehezen megszerzettképességeit, ahol a legtöbb hasznot hozták volna. De valakinek ezt a munkát is el kellett végeznie, éső elég higgadt, filozofikus természetű volt, így könnyen elfogadta a tényt, hogy ide vezényelték. Régmegtanulta, hogy hogyan hozza ki a legtöbbet az adott helyzetből. Ha valaki gyalogosként szolgált aBirodalmi Hadseregben, ennél többet nemigen tehetett. Gyakran eszébe jutott a híres mrssli filozófus,Jhaveek egyik mondása: ismerem magam annyira, hogy csak az legyek, aminek látszom. Úgy tartotta,hogy ez egy bonyolult gondolat, csalókán egyszerű szavakba csomagolva.

Nova derűsen elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy mit szólnának a katonatársai, hamegtudnák, hogy az ágya alatt rejtegetett hololemezeken nem twi'lek táncoslányok nyálcsordító képeivannak, hanem tudományos metafizikai művek, amelyeket a Galaxis legnagyobb, különféle iskolákhoztartozó filozófusai állítottak össze. Nem mintha kifogásai lettek volna a twi'lek táncoslányok ellen.Ám az itteni posztján eltöltött évek alatt a tanulmányai sokat segítettek neki abban, hogy megőrizze a

józan eszét - ezt szentül hitte.

A rabok többsége valóban a Galaxis legaljához tartozott. Ezek az alakok megszegték a törvényeket,és megérdemelték, hogy életük végéig börtönben rohadjanak, ha nem mindjárt azt, hogy kivágják őketegy csillagromboló tatjából a hulladékkal együtt. De néhány fogoly a puszta balszerencse miatt vagyvéletlenül került ide, bár róluk is lehetett tudni, hogy nem éppen a társadalom oszlopai. Erretörténetesen Ratua volt a legjobb példa, és Nova sokkal tartozott neki. A zelosi a maga titokzatosforrásaiból beszerezte a filozófiai műveket tartalmazó hololemezeket, és mialatt átadta őket, éppencsak egy kicsit felvonta a szemöldökét, aztán természetese mélyen hallgatott. A zöldségember akivételek közé tartozott. Hal valaki ellenőrizte az elítéltek adatait, alighanem úgy találta, hogy, alegtöbbjük súlyos bűncselekményeket követett el azon a világon, ahonnan jött, így aztán nem kellettsajnálni őket azért, mert itt sínylődtek. Jelentéktelen kisebbséget alkottak az igazi ártatlanok, de Stihlilyeneket is ismert, a legtöbbjük politika fogoly volt.

Ezek az illetők nem a megfelelő jelöltet támogatták egy választáson, vagy rosszkor szólaltak meg,vagy olyan dolgokról beszéltek, amelyekről nem kellett volna. Nova némi részvétet érzett irántuk, bártekintetbe véve a Galaxisban manapság uralkodó állapotokat, a kelleténél talán valamivel többrészvétet. Ha valaki elég ostoba: volt ahhoz, hogy egy tüntetés alatt a rohamosztagosok előtt ugráljon,és mindenféle ocsmányságot kiabáljon nekik, annak nem lett volna szabad meglepődnie azon, ha tüzetnyitottak rá, vagy összeverték és letartóztatták. A katonák is értelmes, érző lények voltak, és ha valakiegy rossz napjukon táncolt előttük, és mindennek elmondta őket, az nagyon könnyen ráfázhatott.

Stihl nézetei szerint ugyanez állt a politikusokra. Ha valakinek egy kicsit is működtek azérzékszervei, simán megállapíthattad hogy honnan és merre fújnak a birodalmi szelek, ráadásul aGalaxisban háború dúlt, még ha hivatalosan nem is nevezték annak. A társadalom érdekében néhakorlátozni kellett a szólásszabadságot és ami régen, a Köztársaság korában csak egy izgalmasbeszédnek számított, az manapság gyakran minősült árulásnak. Ez kissé aggasztotta az őrmestert.Talán nem annyira, mint kellett volna, de azért egy kicsit igen.

Nova felsóhajtott. Dacára annak, hogy elragadtatással olvasott azokról a nagy rejtélyekről,amelyeket a Galaxis legkiválóbb tudósai próbáltak megfejteni, nem tartotta magát különösebben nagy'gondolkodónak. Ő csak azt tette, amire utasították. A munkája főleg abból állt, hogy fenntartotta afegyelmet a büntetőtelepen, és igyekezett kerülni azokat a helyzeteket, amikor lőnie kellett volna. Azönvédelmi edzéseket puszta magánszorgalomból, a szabadidejében tartotta. Azt remélte, hogy ezzelsegít a gyengébb foglyokon, akik így talán kapnak némi esélyt az igazi ragadozókkal szemben. Ő magamindenesetre jobban érezte magát ettől. Szerette a sima játékteret, és bár ezt az edzéseivel nem isvalósíthatni meg, talán sikerült egy-két helyen elegyengetnie a talajt. Időről időre hallott egy-egytörténetet arról, hogy valaki, aki részt vett az oktatásokon, az ott tanultakat felhasználva megúszta,hogy megsérüljön vagy meghaljon, és ezek az esetek jó érzéssel töltötték el. Persze, gondosanmegszűrte a tanítványait. Igen, mindannyian elkövettek ezt-azt, és sokan alattomosak voltak, akár egyhomokkígyó, de ő elzavarta az agresszív alakokat, azokat, akik megítélése szerint nem önvédelemre,hanem valami másra használták volna B tudásukat. A tanítványai zöme az alacsony, gyenge foglyokközül került ki, valamint azok közül, akik nem erőszakos, hanem vagyon elleni bűncselekménytkövettek el. Stihl a legkevésbé sem akart egy elvetemült gyilkost még jobb gyilkossá képezni.Azokból már éppen elég akadt szerte a Galaxisban, és persze itt, a börtönbolygón is.

Az övére akasztott adó-vevő halk csengetéssel emlékeztette, hogy hamarosan jelentkeznie kell azőrszobán. Eljött az idő, hogy befejezze az edzést, átöltözzön, és felvegye a szolgálatot. Az őrök közülsokan tartották ostobának, amiért gyakran elvegyült a foglyok között. Az őrök elvileg nem tarthattakmaguknál fegyvert, még csak kábítóbotot sem, ha magányosan mozogtak a telepen, nehogy a rabokelkapják őket, és elvegyék a fegyverüket. Nova azonban nem aggódott emiatt. A nehézfiúk jólismerték ahhoz, hogy ne akaszkodjanak össze vele üres kézzel, és azt is tudták, hogy ha kerítenénekegy sugárvetőt, és azzal végeznének vele, nem érnék meg a reggelt. Az őrkatonák összetartottak, és havalaki megtámadott egyet, akkor mindet megtámadta. Az őrök kölcsönösen vigyáztak egymásra, depersze bizonyos magasabb érdekek miatt ennek is megvoltak a maga határai. Ha valakik túszul ejtettekegy őrt, és megpróbálták zsarolásra felhasználni, akkor hamarosan a túszejtők, a túsz, és mindenki, akiszázméteres körön belül tartózkodott, füstölgő széndarabbá változott. Bizonyos esetekben nem kerültsor semmiféle tárgyalásra. Senki sem alkudozott, csupán egy nagy, karcsú termobomba röppent fel atelepről, majd néhány másodperc múlva rázuhant a túszejtőkre. A bomba elől nem lehetett elrejtőzni,ugyanis a nyomkövető rendszere a túszul ejtett őr implantátumára állt rá, amit nem lehetett semkikapcsolni, sem megsemmisíteni, hacsak valaki nem tudta pontosan, hogy hol keresse, márpedigminden őr esetében máshol volt. A túszejtőknek teljesen meg kellett nyúzniuk az őrt ahhoz, hogymegtalálják - bár ez nem okozott volna különösebb gondot a rabok zömének, sőt egyesek kimondottanörömüket lelték volna benne -, viszont az implantátum az őr halála után is működött, és jelentette,hogy a tulajdonosa halott. Ami azt eredményezte, hogy a bomba ugyanúgy rátalált a célra, és arobbanás hatóköréből még egy lángoló farkú fleetabeesta sem menekülhetett ki időben.

A Despayre nagy bolygó volt, de nem olyan nagy, hogy a birodalmi egységek ne találják meg aszökevényeket. Ez a tudat általában kordában tartotta még a legerőszakosabb rabokat is. Mindezekmiatt, és mert bízott a saját képességeiben, Nova Stihl őrmester nem félt fegyvertelenül bemenni azelítéltek közé. A kemény alakok biztosan felismerték egymást, és aki rápillantott, aligha tartottakönnyű prédának.

Mindezeken felül ott volt neki a Villanás.

Az adó-vevője ismét csengetett, és ezúttal a hangszóróból a hadnagy hangja recsegett: Stihl?

- Jelentkezem, uram!

- Egész nap pirospacsizni fog azokkal a férgekkel, vagy csatlakozik hozzánk?

- Úton vagyok, főnök...

Hetedik fejezet

Devastator, Imperial-osztályú csillagromboló,

úton a Horuz-rendszer felé

Darth Vader a csillagrombolójának hídján állt, és az elülső ablakokon kinézve bámulta a hiperűrkavargó fényjátékát. A látvány még a hajó méltóságteljes sebességénél is ahhoz hasonlított, mintMinikor valaki egy örvénylő, alaktalan fényekkel teli, végtelen alagútban száguld - a csillagok és ahalmazok elkenődött, színes foltoknak és csíkoknak látszottak. Vader tudta, hogy még a tapasztaltűrutazók sem szokták figyelni a lenyűgöző jelenséget. A standard Utasítások alapján a vastagpáncélüveg ablakokat általábán opálosra polarizálták, mialatt a hajók a sokdimenziós univerzumbanrepültek. Volt valami furcsa, valami felkavaró a hipertérben, ami nem Csupán abból a három tér- ésegy idődimenzióból állt, amihez a legtöbb értelmes lény hozzászokott. Ha valaki túl sokáig nézte,előbb- utóbb megőrült - legalábbis a Galaxisban keringő mesék szerint. Vader sosem hallott senkiről,aki valóban áldozatául esett az úgynevezett „hipergyönyör"-nek. Mindazonáltal a legendák léteztek.

Ő maga kimondottan élvezte a látványt.

Néhány perc elteltével tudatára ébredt a lélegzetvételét kísérő hangoknak, a légzőkészülékeritmikus és egyenletes sziszegésének. A berendezés, ami életben tartotta őt, rendkívül hatékonyanműködött, és rendszerint ki tudta zárni a tudatából a neszezését. Viszont időről időre - általában anyugodt, töprengéssel töltött pillanatokban, a hangok betolakodtak az elméjébe, és eszébe juttatták,hogy a mestere akaratából lett az, ami lett. Bizonyos értelemben véve sokkal kevesebb, mint amikorábban volt.

Más tekintetben sokkal több...

A tervezők sebtében tervezték meg és készítették el az öltözetét, mert az a megcsonkult ésösszeégett lény, Anakin Skywalker haldoklott, és még egy baktatartályban sem maradt volna életben.Nem maradt idő arra, hogy a létfenntartó rendszereket az ő igényeihez igazítsák. A berendezések egyrészét korábbi technológiákból emelték át, például abból, amit Grievous tábornoknak, a kiborgdroidnak terveztek két évtizeddel korábban. Ezeket aligha lehetett csúcsminőségűnek nevezni. Vadertudta, hogy most már volna lehetőség új öltözetet készíteni, ami sokkal jobb, sokkal kényelmesebb éserősebb a mostaninál. Csakhogy akadt egy bökkenő: nem vehette le, még átmenetileg sem, mertbelepusztult volna. Még a meditációs kamrájában sem tehette meg, még a sötét oldal sem segítettvolna, hogy túlélje a beavatkozást.

Akár tetszett neki, akár nem, az öltözete és ő eggyé váltak egyszer s mindenkorra.

- Vader Nagyúr! - hallotta a háta mögül a Devastator parancsnokának hangját. Éppen csak egykevés félelem érződött belőle, de még ennyi is nyilvánvaló volt annak, akit mélyen átjárt az Erő sötétoldala. Vader olyannak érzékelte, mint egy jeges bizsergést az idegei mentén - egy kongó hang, amitcsakis ő hallhat, vagy mintha villám cikázna át egy sötétbe boruló síkság felett. A félelem jó volt -másokban.

- Igen?

- Hamarosan visszatérünk a valós űrbe.

Vader megfordult, és a férfira meredve megkérdezte:

- És?

Pychor parancsnok nyelt egyet.

- S... semmi más, nagyuram. Csak gondoltam, tájékoztatom önt.

- Köszönöm, parancsnok. Már tudtam róla.

- Igenis, nagyuram! - felelte a parancsnok, azzal fejet hajtott, és elhátrált.

Vader a sisakja rejtekében mosolygott, bár ez elég komoly fájdalmat okozott neki. Ám a fájdalommindig, mindenhová elkísérte, H szinte semmit sem jelentett a számára. Még csak a sötét oldalt kellettsegítségül hívnia, hogy megbirkózzon vele. Csak az akaraterejét kellett bevetnie.

A mosoly lehervadt az arcáról, amikor a közeljövőről kezdett töprengeni. Úgy érezte, ez az utazásnem igazán szükséges. Wilhuff Tarkin kormányzó - Tarkin nagymoff, az új megszólítás szerint; Vadernevetségesnek tartotta a címet - tudta, mi a dolga. Az uralkodó bízta meg ennek a behemótnak amegteremtésével - amitől elméletileg félelem tölti majd meg a lázadók szívét -, és biztosan tudta,hogy mi vár rá, ha kudarcot vall. Vader úgy vélte, hogy a nagymoff helyesen gondolkodik, ő maga ishasznosnak tartotta a félelmet. És az állomás kétségkívül hasznos lesz, noha minden agyonmagasztaltfegyverének és saját flottájának együttes ereje sem érhet fel az Erő hatalmával. Ám a Császár ígykívánta, ezért meg kell történnie.

Néha viszont akadályokkal kellett szembenézni - balesetekkel, szabotázsokkal, késlekedésekkel -,és ezek nyugtalanították a Császárt. így aztán elküldte Vadért, hogy ismét fejezze ki az ő nemtetszéséta csúszások miatt, valamint ajánlja - igen-igen nyomatékodul! - a nagymoffnak, hogy találja meg amódját az ilyen jellegű problémák kiküszöbölésének.

Vader persze tudta, hogy Tarkin nem ostoba, és meg fogja érteni az üzenetet: a kudarcnak súlyoskövetkezményei lesznek.

A Devastator minden érzékelhető átmenet nélkül kitört a hipertérből, és odakint a delejezőfényjelenség helyét a valós űr sokkul megállapodottabb látványa vette át.

Vader elfordult az ablaksortól, a köpenye lobogva örvénylett körülötte. Most, hogy az úticélközelében jártak, eltölthetett néhány órát a meditációs kamrájában, ahol legalább a sisakjátólmegszabadulhatott. Eljött a perc, hogy eltöprengjen az emlékein, és felszítani magában a haragját,annak segítségével megidézze a sötét oldalt, ami a dühéből táplálkozva megszabadította őt afájdalomtól. Az az állapot persze sosem tartott sokáig. Amint alábbhagyott a haragja, és amintkevésbé összpontosított, visszaváltozott azzá, amivé lett - amit egykori mestere, Obi-van Kenobicsinált belőle.

A Jedik többsége meghalt. Néhányan viszont nem, és ezek között akadtak rendkívül fontosak is.Egyesek megszöktek és elrejtőztek, mint például Yoda. Vader ezt aggasztónak tartotta, mert jól tudta,hogy akármilyen öreg is az a reszketeg hangú zöld manó, még komoly veszélyt jelenthet.

Ennél is érzékenyebben érintette a tudat, hogy a régi mestere] még életben van. Az Erőn keresztül

megérezte volna a halálát, ezt teljesen biztosra vette. Ám egyben örült is ennek, mert azt jeleni tette,hogy egy napon megfizethet Kenobinak azért, amit Anakin Skywalkerrel tett. Végezni fog Kenobival,ahogyan oly sok Jedivel végzett már, mesterekkel, lovagokkal és padavanokkal. Az elkerülhetetlenvalósággá válik, és a Jedik végleg megszűnnek létezni.

Ez a gondolat megért egy újabb fájdalmas mosolyt az éjfekete maszk rejtekében.

Nyolcadik fejezet

A nagymoff lakosztálya,

Havelon vezérhajó

- Uram, ismét történt egy... sajnálatos incidens.

Tarkin az íróasztala mögött ült, és a tőle jobbra lévő tágas ablakon keresztül bámulta a kintivégtelent, de most a századosra nézett, és megkérdezte:

- Incidens?

- Igen, uram. Felrobbant egy oxigénszállító tanker, amely a bolygóról érkezett. A hajó azészaknyugati gömbnegyed fődokkjának közelében járt, amikor megtörtént.

- Károk?

- Egyelőre nem tudunk biztosat, uram - jelentette a százados.Még rengeteg törmelék röpköd ott. Atanker megsemmisült. Szerencsére csak droidok utaztak rajta. Megsérült néhány flottatiszt htiszthelyettes, valamint...

- Ne pazarolja az időmet jelentéktelen ügyekre! - förmedt Tarkin a tisztre. - Az állomásrólbeszéljen! Abban milyen károk keletkeztek?

- Eddig csak azt tudjuk biztosan, hogy a csapás elsősorban a dokk bejáratára zúdult. A biztonságiegységek most becsülik fel a...

- Hát akkor igyekezzenek! - szólt közbe a nagymoff.

A századosról lerítt, hogy szörnyen kínosan érzi magát. Rossz híreket hozott, és jól tudta, hogyennél kisebb vétkekért is kerültek már tisztek a frontra. Semmi kétség, a biztonságért felelős admirálisezért nem jött el, hogy személyesen adja le a jelentést.

- Uram, a bejárat és a dokk gyakorlatilag megsemmisült - hadarta idegesen. - A hangár egy rakásmeggörbült tartógerenda és eltorzult fémlemez. Könnyebb lesz lebontani és újjáépíteni az egészet,mint helyrehozni a sérüléseket.

Ha Tarkin egyedül lett volna, kimondja a nyelvére toluló átkot. De természetesen egy közönségesszázados nem hallhatott ilyesmit egy nagymoff szájából. így aztán egyszerűen annyit felelt:

- Értem.

- A vészhelyzeti karbantartó és építőcsapatok már megérkeztek a helyszínre, és nekiláttak akárfelmérésnek - folytatta a százados - Amint lehetséges, eljuttatjuk önhöz a teljes jelentést.

Tarkin kurtán biccentett. Kívülről nézve higgadtnak és összeszedettnek tűnt. Még a hangja isnyugodtan, egyenletesen zengett, amikor megszólalt:

- Azt akarom, hogy derítsék ki az okot, százados! Haladéktalanul!

A felszín alatt viszont fortyogott a haragtól. Hogyan merészeli valaki tönkretenni az ő állomásánakakár egyetlen csavarját, szegecsét vagy hegesztését?

- Természetesen, uram! - válaszolta a százados.

- Ha valaki hibázott, tudni akarok róla. Ha szabotázs történt, meg akarom kapni az elkövetőkéletének teljes történetét, és annak a főtisztnek a nevét, aki mulasztott, és hagyta, hogymegtörténhessen.

- Értettem, uram!

- Végeztem, százados.

- Uram! - A százados tisztelgett, sarkon fordult, és elhagyta a lakosztályt, sokkal gyorsabban, mintahogyan megérkezett.

Tarkin mozdulatlanul állt, és szótlanul meredt az ablakon túli, fénypontokkal telehintett feketeségre.Oly hideg és üres az a kinti világ... De hamarosan valamivel telítettebb lesz. Ott fognak lebegni bennea felháborító merényletért felelős átkozottak keményre fagyott, megtépázott hullái. A megtorlás gyorslesz és könyörtelen. Csak így lehet elérni, hogy a jövő szabotőrei kétszer is meggondolják, hogybelevágjanak-e egy ilyen förtelmes tettbe.

Tarkin ilyen alkalmakkor mindig azt kívánta, bárcsak maga mellett tudhatná Daalát. Az okos,gyönyörű, és szükség esetén kegyetlen nő tökéletesen elterelte, pontosabban magára vonta volna afigyelmét - ami jelentős megkönnyebbülés lett volna egy olyan férfinak, akit minden oldalról súlyosgondok ostromolnak. Ám a Birodalmi Hadiflotta egyetlen admirálisnője továbbra is a Bendő- benállomásozott négy csillagrombolójával, és a bázist védte, ahol a harcállomás fegyvereit gyártották ésa terveit fejlesztették. Tarkin hirtelen döntésre jutott, és elhúzta a jobbját az asztalán álló adó-vevőfelett.

- Uram? - jelentkezett azonnal az ügyeletes segédtisztje.

- A kompom menetkész?

Természetesen, uram - válaszolta a segédtiszt udvariasan, bár hangjából némi meglepődés érződött,mintha csodálkozott volna, hogy milyen felesleges ez a kérdés. - Jöjjön a hangárba, ott találkozunk!

- Értettem, uram - vágta rá pillanatnyi késedelem nélkül a fiatal férfi, majd óvatosan hozzátette: -Megkérdezhetem, hogy hová megyünk?

- Megnézzük, hogy milyen károk keletkeztek az állomásban a robbanáskor. A saját szememmelakarom látni.

- Értettem, uram!

Tarkin felállt, és harcias elégedettség áradt szét a bensőjében. Nem szolgált ő mindig íróasztalhozláncolt parancsnokként! Rengeteg időt töltött a terepen. Időről időre jó szolgálatot tett neki a ludat,hogy még mindig képes bemocskolni a kezét - vagy éppen összevérezni, a helyzettől függően.

A nagymoff kompja,

0,5 kilométerre a Halálcsillagtól

- Kormányzó úr, kérem, nézzen ki az elülső ablakon - mondta a pilóta.

Tarkin az utazás alatt az állomás sérüléseiről készített holofelvételeket tanulmányozta, most viszontelfordult a pulttól, hogy megszemlélje a valós helyzetet.

Csakugyan súlyos károk keletkeztek. Mintha egy óriási kéz lesújtott volna a dokkra, aztán dühödtenkitépte és szétszórta volna annak darabjait. Különféle méretű és alakú roncsok repkedtek mindenütt,egyelőre nem volt idejük stabil orbitális pályára állni.

Tarkin dühében megfeszítette az arcizmait, de sikerült nyugodt hangon megszólalnia.

- Ereszkedjen lejjebb, hadd nézzem meg közelebbről.

- Uram... - kezdte a pilóta, de elhallgatott, aztán rövid habozás után folytatta: - rengeteg a törmelék,uram.

- Azt én is látom. Éppen ezért azt javaslom, hogy figyeljen, és ne vigye neki a gépet semminek!

- Értettem, uram - vágta rá a pilóta, és idegesen nyelt egyet.

Mialatt a pilóta tágas fordulóba vitte a hajót, a segédtiszt belépett a fülkébe.

- Igen, ezredes?

- A szakértői vizsgálócsapat összeállította az előzetes jelentést uram. - jelentette a tiszt.

- Valóban? Ilyen hamar?

- Ön jelezte, uram, hogy gyors eredményeket akar.

- Ez igaz - felelte Tarkin, és rideg mosolyt villantott az ezredéi re, majd odaszólt a pilótának: -Emelkedjen feljebb, és körözzön a helyszín körül! Itt hallgatom meg a jelentést.

- Értettem, uram - felelte a pilóta szemlátomást megkönnyebbülten.

Tarkin átment az utastérbe, és beállt a kommunikációs pult mögé. Néhány pillanattal későbbaktiválódott a holovetítő, és megjelent felette egy biztonsági őrnagy legalább fél méter magas,háromdimenziós képe.

- Üdvözlöm, kormányzó úr! - köszönt a középkorú férfi egy katonás fővetés kíséretében.

Tarkin türelmetlenül intett, és megkérdezte:

- Mit találtak, őrnagy?

Az őrnagy kinyúlt a képből, és megnyomott egy gombot, mire egy holokép jelent meg mellette, amiegy birodalmi gázszállító tankert ábrázolt. Mialatt Tarkin szótlanul figyelt, a virtuális kameráiráközelített a gépre, aminek az oldalai áttetszővé váltak. A kamera tovább közeledett, majd behatolt ahajóba, és a tat közelében lévő kabinok egyikében megállapodott.

Számítógépes rekonstrukcióval meghatároztuk a hajó belső részeinek és a héjazatánakszóródásmintáját, és ez alapján a detonáció itt következett be - kezdte az őrnagy, és rámutatott a tankerbelsejében villogó vörös fényfoltra. - A hátsó raktérben. A pontos pötty a jobb oldali tartályürítőszelepeinek egyméteres körzete.

- Folytassa! - rendelkezett Tarkin.

- Tekintetbe véve a tartályok méreteit és a nyomást - az oxigén természetesen cseppfolyósállapotban volt -, számításaink szerint egy szivárgás, és a kiszökő gáz véletlen belobbanása egy zárttérben nem okozhatott ilyen súlyos károkat.

Tarkin bólintott, szinte csak magának.

- Tehát szabotázs történt - jelentette ki határozottan. - Egy bomba.

- Mi is így gondoljuk, uram - válaszolta az őrnagy, mialatt eltűnt mellőle a tanker fényábrája. -Egyelőre nem találtuk meg a darabjait, de biztosan meglesznek.

Tarkin a fogait csikorgatta, az állkapcsának izmai fájdalmasan görcsöltek. Minden akaraterejétösszeszedve nyugalmat kényszerített magára, és erőltetetten, kimérten rámosolygott az őrnagyra.

- Gratulálok önnek és a csapatának az eddigi eredményekhez. Elégedett vagyok a teljesítményükkel.

- Köszönöm, uram! - felelte derűsen az őrnagy.

- De egyelőre ne kezdjék csapkodni egymás vállát! Tudni akarom, hogy miféle bomba volt, kikészítette, és ki rakta be oda. Mindent.

Az őrnagy ismét megmerevedett, és az állát felszegve, már-már kiabálva válaszolt:

- Igenis, uram! Amint új információkkal rendelkezünk, azonnal tudatjuk önnel.

. - Máris késésben vannak - közölte gőgösen Tarkin. - Végeztem!

A holokép egy villanással eltűnt, és Tarkin a helyén maradt fekete semmit bámulta, mintha attólvárt volna választ. Természetesen már a kezdet kezdetétől fogva számított szabotázsokra. Nemelőször történt meg, és minden bizonnyal nem is utoljára. Egy ilyen nagyszabású építkezésnél nemszámított, milyen szigorúan őrzik, nem lehetett mindent titokban tartani. Egy ügyes megfigyelőösszegyűjthetett adatokat egymástól távol eső forrásokból – szállítólevelekből, csapatmozgásokból,hajók útvonalából és hasonlókból -, és ezek alapján, ha csak annyi esze volt, mint egy napszúrástszenvedett gungannak, kikövetkeztethette az általános dolgokat. Arra ugyan nem jöhetett rá, hogypontosan mi épül, és pontosan hol, de arra igen, hogy valami nagy készül. És kellő forrásokkal,elegendő idő ráfordításával, valamint tekintélyes ravaszsággal ez az illető, valamint a hozzá hasonlókrátalálhattak egy nyomra, ami elvezetett ehhez a rendszerhez, és ehhez az állomáshoz.

Tarkin egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a lázadók között is szép számmal akadnak okosteremtmények. És abban sem, hogy még odalent, a börtönbolygón élő emberi mocsok között is vannaklázadók. Talán még a Birodalmi Hadiflotta soraiban is rejtőzik egy-két áruló...

A vállalkozást persze szigorú titoktartás övezte. A kommunikációt a lehető legkevesebbrekorlátozták, és igyekeztek betömni minden léket, hogy megakadályozzák a szivárgást. De valakikfelrobbantották azt a teherhajót, és nem azért, mert unatkoztak, és nemi akadt jobb dolguk.

Tarkin eddig sem tűrte ezt a fajta gyalázatot, és a jövőben sem akarta eltűrni.

Kilencedik fejezet

Belső irodaszárny, szerelőcsarnok, Béta-9 építkezési helyszín,

HalálcsillagA férfinak természetesen volt igazi neve - Benits Stinex amit mindenki ismert, aki konyított valamit

az építészethez. Stinex? Ó persze, a nagy tervező. Az, aki rendszeresen írogat a Beings Holozine-be.Az a fickó, akinek a munkadíját még elképzelni is nehéz, nemhogy megfizetni. A belső építkezésértfelelős csapat tagjai egymás között úgy nevezték: az Öreg. Valóban öreg volt, a huszonnégy évesTeela úgy becsülte, legalább háromszor, ha nem ' négyszer annyi idős, mint ő. A belső tervekért és azépítkezésért felelős főmérnök arcán több volt a ránc, mint a hipertérben, de az esze úgy vágott, akár avibropenge.

Az Öreg a kettejük előtt lebegő kékes-fehér holoképre mutatott, mely a befejezett gyűléstermetábrázolta, és megkérdezte: - Te mit gondolsz, Kaarz?

Teela az idős ember mellett állt a nemrégiben nyomás alá helyezett, de még most is jéghidegirodaszárnyban, és tudta, hogy ismét vizsgázik. Valahányszor az Öreg közelébe került, mindig így járt.Úgy hallotta, sok időbe telik, mire valaki kivívja Stinex bizalmát, de ha ez egyszer megtörténik, onnankezdve az Öreg nagy becsben tartja az illetőt. És a környezetében dolgozók kivétel nélkül szerettékvolna kivívni maguknak ezt a rangot. És miért is ne akarták volna? Stinex ajánlólevele kincset ért.Egy-két sora kedvéért megérte elviselni mindazt a gyötrelmet, amit az ember elképzelhet és kibírhat.Jegyet jelentett egy hiperútra, amely a gazdagsághoz és a hírnévhez vezetett, valamint mindközül alegkívánatosabb dologhoz: a szabadsághoz.

A szabadsághoz, hogy a mérnök azt tervezze, amit akar, hogy szabadjára engedje művészi hajlamaités képzeletét, és megteremtsen valamit, ami valóban évezredeken át fennmarad, ami...

Teela hirtelen rájött, hogy az Öreg türelmesen várja a válaszán Rántott egyet a vállán, éskijelentette:

- Szabvány birodalmi terv. Elég jó ahhoz, hogy működjön. - Elhallgatott, de az Öreg csalódottpillantása láttán gyorsan folytatta!

- Viszont, ha azt akarjuk, hogy jól működjön, át kell helyeznünk a bejáratokat. - Előhúzott egy ujjnyiméretű elektronikus tollat a derékszíjából, a hüvelykujjával bekapcsolta, majd a háromdimenziósvázlat felé lendítette, és a tovább magyarázott: - Itt, itt, és itt... és ha lehet, itt is. - A mozdulatainyomán az átjárók eltűntek, a helyükön a fal szerkezeti elemei jelentek meg. Lendületed vonásokkalrajzolt néhány új bejáratot, és hozzátette: - Amennyiben áthelyezzük ezeket, kicsit elferdítjük azútvonalakat, így ni, akkor az áteresztőképesség legalább huszonöt százalékkal javul, ahogyan azt aszámítógép is jelzi. És nem került sokkal többe.

Az Öreg mosolygott, elégedetten bólogatott, majd megkérdezte:

- Mi a helyzet a szellőztetéssel?

- A tervek egy rég elavult négyes rendszert írnak elő, pedig itt legalább egy ötösre lenne szükség. A

hatos még jobb volna.

- A Birodalom elégségesnek tartja a négyest - jegyezte meg ravaszkásan mosolyogva Stinex.

- Azt a nyomorultat, aki a paraméterekről döntött, csak a költségcsökkentés érdekelte - felelte afejét csóválva Teela. - Ha neki kéne beülnie ebbe a terembe négyezer másik teremtmény közé, akikfejenként hatvantól száznegyven wattig terjedő hőmennyiséget bocsátanak ki, valamint tekintélyesmennyiségű szén-dioxidot termelnek, mialatt egy beszédkényszeres admirális locsogását hallgatják kétórán keresztül, akkor a fickó azonnal felfejlesztené a légcserélőket, amint hozzájut egy igénylőűrlaphoz.

Az Öreg derűsen kacagott, és megjegyezte:

- Most már értem, miért küldtek téged börtönbe. A politikai finomság nem erős oldalad, igaz?

- Első a hatékonyság, a forma csak a második - felelte a vállát vonogatva Teela.

- Az idealisták védekezése. De azt elismerem, hogy a Birodalom lassan tanulja meg az alapvetőépítészeti elveket - válaszolta az öreg, és a háromdimenziós vázlat felé biccentett. - Rendben.Helyezze át a bejáratokat. Engedélyezem az ötös típusú légcserélőket. Van még valami?

Teela nem tudta eltüntetni a képéről a vigyort. Igen, börtönbe vetették a politikai nézeteiért, delegalább megengedték neki, hogy azt csinálja, amihez ért. Az óriási vállalkozáshoz szükségük voltminden elérhető segítségre, és ő tényleg értett a munkájához. Ezt az öreg is tudta, bár verbálisanmegszurkálta őt, valahányszor beszéltek. Maga Stinex engedelmesen szolgálta a Birodalmat, de hát őmár sok mindent tervezett, a fürdőszobáktól kezdve az égi állomásokon és sportstadionokon át afelhőkarcolókig, és már többet felejtett, mint amennyit egy átlagos építész egy életen keresztülmegtanul. Teela kiváló tanároktól tanult, és felismerte a mesteri kéz művét. Azt ugyan nem élvezte,hogy vizsgáztatják, akár egy harmadéves építészhallgatót, de valahányszor az Öreg rábólintott egy-egy javaslatára, elöntötte a büszkeség. Örült annak, hogy valaki - nem is akárki! - elismeri aképességeit.

Ugyanakkor, mialatt rámutatott a szabványtervek hibáira, ismét megtapasztalta azt az aprórándulást, azt a rövid ideig tartó, kínos érzést. Továbbra sem tudta megszokni, hogy a Birodalomnakdolgozik, holott annak idején megesküdött, hogy ezt sosem fogja megtenni. Hogy segít megépíteni egyharcállomást, amely minden valószínűség szerint a valaha létezett legnagyobb lesz. Igaz, együlésterem környezeti feltételeinek feljavítása és üléssorainak megtervezése nem ugyanaz, mint egyholdak elpárologtatására alkalmas szuperlézer megteremtése, de mégis... Mégis, az ember vagyvalami sikerének részese, vagy annak kudarcáé.

Az ellenségnek dolgozol - suttogta az a vékonyka, testetlen hang, mely néha megszólalt a fejében.Általában úgy képzelte el, hogy Önmagának kicsinyített mása beszél hozzá ilyenkor, az ujját vádlónelőreszegezve. - Hát nem szörnyű?

Miért, volt más választásom? - felelte gondolatban. - Senki sem kérdezte, hogy akarom-e ezt amunkát, nem igaz?

Visszautasíthattad volna - vágott vissza lelkiismeretének hangja.

Hogy visszaküldjenek abba a kígyófészekbe, hogy ott rohadjak el elevenen? Annak mi értelme lettvolna?

A hang ezúttal nem válaszolt. Teela ekkor az Öreg elé terjesztette a javaslatát, miszerinttermészetes fénnyel kellene megvilágítani a gyűléstermet.

- Az nem fog menni - válaszolta gondolkodás nélkül Stinex. - Vannak korlátaim.

Teela bólogatott. Sejtette, hogy ez lesz a válasz, de abból nem lehetett baj, ha felveti. Az Öreg elégnagy hatalmat élvezett, viszonylag szabadon megváltoztathatta a terveket. Teela több alkalommal islátott már olyat, hogy jelentősen módosította az előírásokat, és az előre meghatározott értékeket.

Ezt a vállalkozást a legmagasabb szinteken támogatták. Mialatt a pénzalapok felett őrködőadmirálisok igyekeztek visszatartani annyi kreditet, amennyit csak tudtak, ha a működőképesség kerültszóba, egyik sem fukarkodott.

Teela csak azt sajnálta, hogy az eredeti tervezők nem kaptak ekkora hatalmat. Az ősterveket sosemlátta - gyanította, hogy az Öreg beosztottai közül senki sem találkozott velük de az általa átvizsgáltaltervekben számtalan hibára bukkant. Ezek közül egy sem okozott volna jelentős működési zavart, azállomás nem hullott volna darabokra, ha valaki nekimegy a falnak, de a tervezők kétségkívülkevesebb figyelmet szenteltek a részleteknek, mint kellet volna. A hibák jelentős részét egy-kétvonással lehetett korrigálni. A többi az építkezés alatt derült ki, mint például az, amit Teela az iméntkiszúrt: rosszul elhelyezett bejáratok, a kelleténél kisebb teljesítményű légcserélők, rosszulelhelyezett szellőzőaknák... a szokásos apróságok, amelyek minden nagyobb építkezésen előfordulnak.Itt csupán több fordult elő, mivel ez egy minden korábbinál nagyobb építkezés, nem igaz? Elvégre aHalálcsillag akkora lesz, mint egy négyes osztályú hold, és legalább egymillió teremtmény alkotjamajd a személyzetét. A Galaxisban még sosem épült ekkora mesterséges tárgy - legalábbis Teelatudomás szerint.

Mindezek alapján arra az elhatározásra jutott, hogy meg fogja lenni, amit meg kell tennie. Nemörült annak, hogy a Birodalomnak dolgozik, ezen egyelőre nem tudta túltenni magát, de még ez jobbvolt, mint egy ócska kunyhóban sínylődni egy olyan világon, amelyet vagy erdő, vagy mocsár borít, ésamelynek lakói azonnal támadnak, amint megpillantják az embert. Végül is mi mást tehetne? Azépítészet nem az a fajta izgató és feltűnő dolog, ami köré tömegével gyűlnek a népek. Ha megpróbálnasegíteni a lázadóknak, azzal minden valószínűség szerint megöletné magát. De ha tisztességgel elvégzia dolgát, talán megmenthet néhány életet, Vagy legalábbis kényelmesebbé teheti mások életét. Igen,ezek a mások a Birodalom szolgái, de végső soron nem mindannyian gonoszak.

Ezen érvek hatására már nem is érezte magát annyira pocsékul. Majdnem sikerült elhallgattatnia alelkiismeretét.

Tizedik fejezet

MedStar 4 kórházfregatt,orbitális pályán a Despayre körül

A C-4ME-0 titkárdroid giroszkóppal vezérelt egyensúlyban állt egyetlen kerekén a folyosón,amikor Uli kilépett a műtőből. Rutinműtétet hajtott végre, új májat ültetett be egy vuki rabszolgába,aki az építkezésen nemrégiben történt robbanásban sebesült meg. A más fajokhoz tartozó rabszolgákfeláldozhatónak minősültek, mivel a lenti börtönbolygó bőséges utánpótlást biztosított, ám a vukik túliértékesek voltak ahhoz, hogy elveszítsék őket - ezt egy ezredei mondta Ulinak. Háromszor annyitértek, mint egy átlagos munkása és Uli a megérkezése óta legalább tízszer hallotta a mondást: ha aztakarod, hogy valamit tisztességesen megcsináljanak, bízd rá egy vukira. Az óriások jobban elviseltéka szélsőséges hőmérsékleteket, és szívósabbak voltak más teremtményeknél, továbbá amunkaerkölcsükben senki sem találhatott hibát. Úgy tűnt, alkatilag képtelenek százszázalékosnálgyengébb teljesítményt nyújtani, még ezen az építkezésen is, ahová erőszakkal hurcolták őket.Egyedüli hátrányuk az volt, hogy külön űrruhákat kellett tervezni és gyártani nekik, amelyekbebelegyömöszölhették hatalmas, szőrös testüket. Uli többször is eltöprengett azon, hogy miérttalálkozik itt ennyi vukival, mígnem rájött, hogy hozzá hasonlóan ők sem választhattak.

- Üdvözlöm, dr. Divini - köszönt a droid a maga kellemes tenor hangján. - Hogy van?

- Ahogyan az várható egy ilyen helyen - dünnyögte Uli. - Szükséged van valamire?

- Köszönöm az érdeklődést, doktor, minden rendben. Ám Hotise parancsnok beszélni kívánmagával, amint önnek is megfelel.

Uli lemondóan sóhajtott. Egy percre sem állt meg, mióta betette ide a lábát, és most, hogy aműszakja véget ért, alig várta, hogy végre aludjon egyet. - Sürgős az ügy?

- A parancsnok egészen pontosan a következő szavakat használta: - vonszolja ide Divinit, defutólépésben! - közölte a droid, tökéletesen utánozva a főorvos hangját.

Ulinak erre mosolyognia kellett. Hotise lehetett ugyan törtető alak, de őszintének tűnt, mind abeszédét, mind a tetteit tekintve, ő is csupán egy fogaskerék volt a Birodalom gigászi gépezetében -értelmetlen lett volna őt hibáztatni a helyzetért.

Uli kék műtősruhát viselt, és nem akart időt pazarolni az átöltözésre. Noha a szabályzat szolgálatiegyenruhát írt elő, ha valaki kihallgatásra ment a feletteséhez, ha a hajója éppen nem vett részt harcicselekményben, de az orvosi részlegeken kevésbé szigorú légkör uralkodott. Az orvosok javasorozással került be a flottához, teljesen hidegen hagyta őket az, hogy a vezérkar mit gondol róluk -nem érdekelte őket más, mint hogy végre leszereljenek és hazatérjenek. És Ulihoz hasonlóan mindenorvos, aki ért annyit, mint a lézerszikéje, túl értékes volt ahhoz, hogy több hétre fogdáim zárják, mertnem vett figyelembe holmi öltözködési előírást. A Birodalmat lehetett ugyan maradinak ésnehézkesnek nevezni, de ostobának semmiképpen.

Amikor Uli belépett, Hotise az íróasztala mögött ült, és egyszerit gépelt két külön billentyűzeten. A

holoberendezések felett képek táncoltak és siklottak fel-le, valamint különféle kódrészletekáramlottak folyamatosan. Ulit lenyűgözte ez a teljesítmény, hogy a parancsnok egyszerre írt két különnyelven.

- Üljön le - mormolta Hotise -, mindjárt végzek.

Uli letelepedett az egyik székre, egy alakváltó szerkezetre, amely halkan zümmögve felvette a testeformáját, hogy tökéletes támaszt nyújtson. Megkésve döbbent rá, hogy hibát követett el. Attól tarlóit,hogy ha hátradől, hamarabb elalszik, semmint...

Hotise állta a szavát, néhány másodperccel később felverte Ulit szendergéséből.

- Az építőcsapatok berendeztek néhány egészségügyi állomást - közölte a parancsnok. - Még nemnyújtanak teljes körű szolgáltatást, de már van ott egy-két műtő, előkészítő és utókezelő kabinok,mindegyik húsz-húsz ággyal. Ezenfelül baktatartály-termek, ntfl vérállomások, raktárak, irodák...ismeri a dörgést. Több mint egy Rimsoo, kevesebb, mint egy kórház.

- És?

- És azt akarom, hogy maga vezesse az egyiket.

- Nem értek a papírmunkához - védekezett Uli.

- Fiam, a nagyapját tanítja arra, hogy hogyan vegye fel a csizmáját - felelte mélyet sóhajtva Hotise.- Tudom, hogy nem az a tipikus aktatologató, de abból most történetesen komoly hiányunk van. Azépítkezés az ütemterv szerint halad, legalábbis a mi területünkön, és lassan kapunk új munkaerőt.Maga rendelkezik főorvosi vizsgával és átküldőm C-4ME-0-t, ami majd ellátja a titkári teendőket.Szükségünk van három sebészre, néhány belgyógyászra, akik számos fajnál szereztek gyakorlatot,továbbá nővérekre, ápolókra, segédszemélyzetre, és pár számítógép-kezelőre. Nem rosszabb, mintegy klinikát irányítani. Az esetek zöme munkahelyi balesetből fog szára mázni. Törések, zúzódások,egy-két fertőzés és korfüggő betegségek. Az építkezéseken előforduló szokásos nyavalyák. Semmiolyan, amivel ne tudna megbirkózni. És ha megszorul, kérhet segítséget!

Uli rájött, hogy ebből sehogyan sem tud kimászni. Ettől függetlenül nem tudott ellenállni akíváncsiságnak, és rákérdezett:

- Miért én?

- Őszintén szólva, fiam, maga az egyetlen, akit pillanatnyilag nélkülözni tudok - válaszolta Hotise.

Mit számít ez? - kérdezte magától Uli. Itt, ott, vagy máshol, valójában mindenütt ugyanolyan. Ittlegalább nem lesz harci zónában, mint korábban oly sokszor. Mindazonáltal megérezte, hogy anyugtalanság apró, hideg férge araszolgatni kezd a beleiben.

- Rendben - mondta rövid töprengés után.

- Gondoltam, hogy ezt fogja mondani - jelentette ki Hotise - Nem mintha lett volna más választása.

Pakoljon össze, a harmadik műszak kompjával utazik.

Mialatt Uli nemrég elfoglalt kabinja felé tartott, ismét az életéről gondolkodott. Két évtized telt elaz első, drongari küldetése óta. Azótaa több Rimsoo-egységnél szolgált, és mire a Klónháború végetért, elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy magánpraxist nyisson. De az élet nem ezt a lapot osztottaneki. És most, amikorra már rég ki kellett volna szabadulnia ebből a bilincsből, ismét újállomáshelyre vezénylik - ezúttal a Halálcsillag nevezetű behemótra.

Általában igyekezett nem gondolni a Drongarra. Bizonyos emlékek még ennyi idő elteltével isfájdalmat okoztak neki. De önkéntelenül is eszébe jutott Den Dhur, a sullusti riporter gyakorimondása: rossz érzésem van ezzel a dologgal kapcsolatban.

Hát most nekem is - kesergett magában Uli.

Slashtown büntetőtelep,

Despayre

Ratua először Balahteeztől, a pho'pheahi fűszercsempésztől halotta a hírt. Balahteez régebben, azévek folyamán számtalan kapcsolatot épített ki, és ezek egy része korántsem meglepő módonelvezetett egészen a börtönbolygóig. Ennek eredményeként a fickó elsőrangú hírforrásokkalrendelkezett.

Viszont súlyos árat kellett fizetnie annak, aki meg akarta hallgatni az értesüléseit: végig kellettszenvednie a szomorú történetet arról, hogy a szívtelen Birodalom milyen igazságtalanul bánt vele. Afűszercsempészés önmagában véve nem lett volna elég ahhoz, hogy valakit élete végéig bevarrjanak afegyenctelepre, de Balahteez tömegszerencsétlenséget okozott, miközben egy birodalmi járőr előlmenekült a Zharan egyik holdja közelében. Amikor felismerte, hogy nem menekülhet el a nyomábaszegődött fregatt elől, megszabadult az illegális rakománytól. A fűszer egy bőrönd méretűkarbontömbben rejtőzött, amely beleszáguldott a Gall nevű hold gravitációs mezőjébe, és hatalmaslyukat ütött egy vadászgépműszerészek szálláshelyéül szolgáló űrállomás burkolatába. A viharosgyorsasággal távozó levegő legalább harminc műszerészt sodort ki az űr vákuumába, és mégtucatnyian megfulladtak, mire a karbantartó droidok lezárták a léket. Legalább ötvenen veszítettékéletüket; a karbontömb másodpercenként két kilométeres sebességgel repült, és harminc méterátmérőjű krátert ütött a hold felszínébe.

Teljesen egyértelműen baleset történt. Annyira csekély volt az esélye annak, hogy a tömb telibetaláljon egy több ezer négyzetkilométeres semmi közepén lévő létesítményt, hogy a kiszámítása mégegy givinnek is lüktető fejgörcsöt okozott volna. A birodalmi bíróság persze másként látta.

Ratua annyiszor hallotta már a történetet, hogy gyakorlatilag szóról szóra tudta: a csempésztbíróság elé állították, elítélték, és felrakták egy, a Despayre felé tartó hajóra, alig egyetlen standardhét leforgása alatt. Ratua sokszor hallotta már, hogy a pho'pheahik nagy mesélők, képesek akár egyéjszakán keresztül szórakoztatni a hallgatóságukat. És Balahteez története valóban érdekes volt - azelső öt-hat alkalommal. Ám Ratua már rég nem tudta számon tartani, hogy hányszor hallotta. Ráadásula fickót nem lehetett siettetni. Kénytelen volt ott ülni vele szemben, néha bólogatni, néha csettinteni anyelvével, vagy éppen csodálkozva rázni a fejét, máskülönben a csempész megsértődött, és nemárulta el azt, amit éppen megtudott. Mintha egy jól begyakorolt darabot adtak volna elő. AmennyibenRatua pontosan és tisztességesen eljátszotta a szerepét, jutalmat kapott. Ha hibázott, eredménytelenültávozott.

- Az már biztos, hogy nagyon aljas módon elbántak veled - jelentette ki. - Ez annyira igazságtalan!

- Bizony, bizony, igazságtalan - felelte bólogatva Balahteez.

- Szomorú. Nincs igazság - válaszolta Ratua, és mert úgy ítélte meg, hogy elérkeztek ahhoz aponthoz, ahol már kérdezhet, a hangját lefojtva hozzátette: - Amúgy van valami újság?

- Történetesen van, zöld bőrű barátom - közölte elégedetten Balahteez. - Megbízható forrásbóltudom, hogy az EngSat vállalat és a Dybersyne Tervezőiroda elkezdte a valaha létezett legnagyobbfókuszáló mágnes legyártását. Állítólag a gauss értéke akkora, mint egy kisebbfajta vasholdé.

- Hát ez... khm... igazán érdekes - hümmögött Ratua. - Alighanem ez lesz a legizgalmasabb téma azUnalmas Tudományos Vívmányok Csillagközi Konferenciáján.

- Már elnézésedet kérem a nem szándékos durvaságért, ifjú barátom, de semmit sem tudsz arról,amiből gúnyt űzöl - vágott vissza Balahteez, és jelentőségteljes pillantást vetett a mennyezetre, minthaa tekintetével áthatolhatott volna rajta, és megláthatott volna valamit az űrben. - Az a fenti építkezés,ahová oly sok fogolytársunkat elhurcolták kényszermunkára, és amelyen rajtuk kívül több ezerrabszolga, droid és magánvállalkozó dolgozik, nem beszélve a hadsereg, a hadiflotta és a Birodalommérnökeiről, a rendeltetési helye annak a gigászi berendezésnek.

- Aha... és?

- Nos, hadd világosítsalak fel. A koherens részecskéket, mint például az elektronokat, apozitronokat és a hozzájuk hasonlókat, valamint a felerősített foton emissziókat gyakran nagymágnesgyűrűkkel fókuszálják. Tételezzük fel, hogy valaki ezzel a módszerrel előállít egysugárnyalábot, amely elég erős ahhoz, hogy egyetlen lövéssél darabokra robbantson egy jókoraaszteroidát.

- Létezik ilyen berendezés?

- Elméletileg megteremthető, igen, bár akkora energiaforrást kíván, amekkorát még egycsillagrombolóba sem lenne célszerű beleépíteni - magyarázta Balahteez, és a nyomaték kedvéértfelemelni az egyik karját. - Viszont egy hold méretű űrállomásra már könnyű volna telepíteni egyefféle fegyvert.

- Arról beszélsz, hogy az a harcállomás, amit odafent építenek, ennyire nagy lesz?

- Hát igen... minden valószínűség szerint. De nem ez a lényeg. A Dybersyne gyárában készülőmágnesgyűrű sokkal nagyobb lesz, mint amekkora egy effajta sugárnyaláb, egy mégoly erőssugárnyaláb fókuszálásához kell.

- Most összezavartál - szólt közbe a homlokát ráncolva Ratua.

- Akkor tételezzük fel - válaszolta mosolyogva a csempész hogy az épülő harcállomás elég nagy leszahhoz, hogy befogadjon hat, vagy talán nyolc ilyen fegyvert, valamint egy akkora hiperanyag- reaktort,amely képes ellátni egy kisebbfajta bolygót. És tegyük fel, hogy lehetséges egyetlen sugárba gyűjteniezt a rengeteg energiát a valaha gyártott legnagyobb és legerősebb mágnesgyűrűvel...

Balahteez elhallgatott, és várakozva meredt Ratuára.

- Magasságos mopak - dünnyögte elképedten Ratua.

- Bizony ám... látom, végre felfogtad. Már nem is olyan unalmas N téma, mi?

Ratua megrázta a fejét. Ezúttal nem színlelt, valóban úgy gondolta, hogy a dolog a legkevésbé semunalmas. Ha a Birodalom egyszer üzembe helyezi azt az állomást, a lázadók sehol sem rejtőzhetnek el- a szuperfegyver egyetlen lövése egész kontinenseké semmisíthet meg. Ki tudja, talán egészbolygókat. A puszta létezése elég lesz ahhoz, hogy csend és nyugalom uralkodjon mindenütt! Senkisem akarja majd látni, hogy az a szörnyeteg behatol abba a rendszerbe, amelyben a családja lakik...

Ratua sosem foglalkozott a politikával. Nem érdekelte, hogy ki a nagyfőnök, mivel ő mindenképpena társadalom peremvidékén élt, és most még kevésbé érdekelte, miután arra ítélték, hogy; az életénekhátralévő részét ezen a borzalmas bolygón élje le. Biztosra vette, hogy ha a lázadók valahogylegyőznék is a Birodalmat - ez a lehetőség elképzelhetetlennek tűnt -, ők sem hirdetnének gyakrabbanamnesztiát, mint a Birodalom. Igaz, a politikai foglyokál szabadon engednék, de a tolvajok, acsempészek és a gyilkosok itt maradnának, függetlenül attól, hogy ki nyeri a háborút. Még azigazságtalanul elítéltek - mint például ő és Balahteez - sem számíthatnának arra, hogy szabadlábrakerülnek. Nem, Ratua jól tudta, hogy neki itt, a Despayre-on kell sínylődnie, amíg csak él.

Hacsak…

Két dolgot biztosan tudott: egy, ha az állomás működőképes lesz, nem sokáig marad a Horuz-rendszerben, kettő, az lesz a Galaxis legbiztonságosabb helye. Mindent egybevetve sokkal jobb helylesz, mint ez.

Azonban sajnos nem rendelkezett semmiféle különleges képzettséggel vagy képességgel, amelynekláttán a birodalmi toborzók felrendelték volna az állomásra, hogy ott dolgozzon. A Birodalomnakaligha van szüksége odafent egy jelentéktelen bűnözőre... Ugyanakkor, ha jobban belegondol, egykisbolygó méretű állomásod egyetlen teremtmény valószínűleg könnyen elkerülheti a hatóságokfigyelmét. Ha sikerül felkerülnie oda, könnyen elbújhat az árnyékokban, és némi szerencsévelláthatatlanná válik. Egy akkora helyen nyilván milliónyi rejtekhelyet találhat.

Csak a gond, hogy amíg ő idelent van, az állomás lehetne akár a Galaxis másik felén is. És odafeljutni... talán az sem megoldhatatlan probléma.

- Főzök neked egy jó teát - szólt oda Balahteeznek aztán folytassuk ezt a kellemes beszélgetést!

Tizenegyedik fejezet

Devastator, Imperial-osztályú csillagromboló

Darth Vader két órát töltött a meditációs kamrájában, és miután pihent egy kicsit, ismét azon azegyedülálló sorsán töprengett. Már hozzászokott ahhoz, hogy mi lett belőle, legalábbis többé-kevésbé.Ennyi idő elteltével még elképzelni is nehezére esett Anakin Skywalker, a Jedi-lovag arcát. De ennekígy kellett lennie. Skywalkert meghalt. Kenobi megölte őt a Mustafar egyik lávafolyójának holdján, ésa hamvakból Darth Vader emelkedett ki.

Vader ismét tudatára ébredt a lélegzetvételét kísérő hangoknak.

A légzőkészülék felgyorsított, mialatt felerősödött benne a harag és a gyűlölet, és fokról fokraátadta magát a sötét oldalnak. Az Erő szabadon áramlott belé, megtöltötte a bensőjét, és felszította adüh. Mint mindannyiszor, ezúttal is őrajta múlt a döntés: vagy befogadja és magába zárja a sötét oldalenergiáit, egyfajta félig ember, félig gép tárolóvá válik, amely bármikor kisülhet, bárkire vagybármire irányulva. Vagy csak átengedi magán a titokzatos erőket, nem tárolja azokat, hanemátáramoltatja a testén, és ezzel átmenetileg megszűnik, vagy legalábbis alábbhagy az a tűz, az a harag,amely mindig is olyannyira a lényének része volt.

Az utóbbi mellett döntött.

A fénykardját a derékszíján hagyta. Mostanában amúgy is csak gyakorlatozásra használta, amikorpárbajdroidokkal harcolt. Ezeket a különleges gépeket speciálisan arra tervezték és gyártották, hogy őpróbára tehesse a tudását. A tucatnyi harcművészet minden ismeretanyagával felvértezett, halálosvágó vagy ütőfegyvereket forgató droidok félelmetes ellenfelek voltak, és időtlen idők óta szervesrészét képezték a Sithek felkészülésének. De a harc nem csupán a fénykardról szólt. Vaderarzenáljában szép számmal akadtak más eszközök, más fegyverek is, amelyekkel szintén gyakorolniakellett.

Vader mélyen beszívta, és benn tartotta a száraz és kissé kesernyés ízű levegőt, amíg szétroncsolttüdeje bírta. Aztán ellazította megmaradt izmait, és mialatt a lélegeztető rendszer kiszívta belőle alevegőt, a jobb karját egy közeli tükör felé lendítette.

A fényesre csiszolt fémlemez ezer darabra tört, a sötét oldal haragja sújtott le rá, akár egyacélököl.

Az elméletileg törhetetlen lemez berepedezett, milliónyi szilánkra vált szét, amelyek lehullottak,hangosan csörömpölve és csilingelve szétterültek a padlón, aztán sziporkázva verték vissza amennyezeti lámpák fényét. Vader ezt a szempillantás alatt lezajló folyamatot úgy érzékelte, minthalassított felvételt látott volna.

A következő pillanatban az Erő arról értesítette, hogy valaki megjelent a mögötte lévő ajtóban.

- Igen? - mordult fel, anélkül hogy odanézett volna. A ragacsos gondolatok alapján máris tudta,hogy ki a jövevény. De még ha nem is érzékelte volna azokat, a puszta tényből - miszerint abetolakodó vette a bátorságot, hogy megzavarja őt gyakorlatozás közben - tudta, hogy ki kereste fel.

Ehhez csak egyetlen teremtménynek volt bátorsága.

- Elnézését kérem, nagyuram - szólalt meg Motti admirális - Tarkin nagymoff beszélni kíván önnel.

Vader meglepetten fordult meg. Miért kér kihallgatást Tarkin éppen most? Tudnia kell, hogy aDevastator már a Despayre közelében jár, és a rádiócsendet még ő is csak kivételes esetben szeghettemeg.

A Sötét Nagyúr biztosra vette, hogy akármi a látszólagos indok, valamilyen titkos terv rejtőzikmögötte. Régóta tudta, hogy Tarkin ravaszságától még egy rakás neimoidi ügyvéd is zavarba jönne.De szerencsére az Erő a fortélyok, az aljas intrikák ellen is kiváló védelmet nyújtott.

Egyetlen szó nélkül elsietett az admirális mellett, és elindult a lakosztálya felé. Semmiképpen semnevezte volna gyengének Motti elméjét, ám a higgadt külső alatt tomboló érzések jóvoltából könnyenérzékelte a férfi gondolatait. Motti, ha módjában állt volna, azonnal megölte volna őt. Az elméjefortyogó katlannak tűnt, gyűlölet, harag és irigység kavargott benne, és ezen érzések zöme ellneirányult. Igazán kár, hogy Mottit nem hatja át az Erő - vélekedett magában Vader. - Hasznos eszközlenne belőle.

Üdvözlöm, Vader Nagyúr! - köszönt Tarkin kimért, merev főhajtás kíséretében. A holovetítő feletta nagymoff életnagyságú képi lebegett, és bár kissé áttetsző, illetve szemcsés volt, rendkívül valósnakhatott.

Vader néhány pillanatig némán tanulmányozta a háromdimenziós szimulációt. Akármi késztette isTarkint a hívásra, nem lehetett jelentéktelen. A nagymoff arcán a szokottnál is ridegebb és savanyúbbkifejezés honolt.

- Tarkin nagymoff... - felelte Vader. Meg sem próbálta leplezni a rang iránti megvetését, ami ígynyilván kiérződött a hangjából. A katonák ostoba módon rajongtak a minél cifrábbnak hangzóelmekért...

Tarkin ugyanakkor sosem vesztegette az időt udvariaskodásra, Ezúttal is egyenesen a tárgyra tért:

- Robbanás történt az állomáson. Valaki szabotázst követett el. A károk jelentősek.

- És?

- Több gyanúsítottat letartóztattunk.

- És?

- Az orvoscsapatunk egyelőre nem kapta meg az első agyszonda szállítmányt, holott hónapokkalezelőtt igényeltük.

- Értem - felelte Vader kurtán biccentve. - Arra kér, hogy hallgassam ki a gyanúsítottakat.

- Pontosan. A gyorsaság életbevágóan fontos. így aztán, ha szüksége van bármilyen előkészületre,

most közölje velem. Meg kell határoznunk, hogy kik követték el a merényletet, és miért. Aztán pediggyorsan és határozottan lesújtunk rájuk.

- Nincs szükségem előkészületekre - közölte Vader. - Néhány óra múlva megérkezem. Kihallgatoma gyanúsítottakat, amint átszállok az űrállomásra. Tartsa őket készenlétben. Kiderítem, hogy kik afelelősök.

Tarkin ismét bólintott a maga fennhéjázó módján, és elbúcsúzott!

- Tisztelettel várjuk, Vader Nagyúr!

Vader a köszönést mellőzve megszakította az adást. Igen - gondolta -, azt elhiszem, hogy vártok.

A hír viszont felkeltette az érdeklődését. Amennyiben a lázadók a felelősök - és ki más lehetne? -ezért az akcióért, akkor most megcáfolják a róluk sugallt hivatalos képet, mely szerint a szövetségükcsupán szakadárok szervezetlen hordája, amely nem képvisel valódi fenyegetést. Vader megérezte,hogy a bensője mélyén izzik az elégedettség apró parazsa. Már jó ideje tudta, hogy a zendülők egyreszervezettebbek és erősebbek. A különféle űrállomások és készletraktárak elleni aljas támadásaiksorán hadianyagot zsákmányoltak, míg a szimpatizáns ipari és hajógyári vezetőn tői fegyvereket, sőtcsillaghajókat szereztek. Ezenfelül szövetségre léptek egyes idegen fajokkal, amelyek azértzúgolódtak, mert másodrendűnek minősültek az Új Rendben. Igen, a lázadók sokat fejlődtek, ma márnem lehetett lázasan villogó szemű idealisták gyülevész hadának tekinteni őket. A soraikban szépszámmal akadtak korábbi birodalmi stratégák, programozók és technikusok, valamint a kémhálózatuknapról napra bővült és mind bonyolultabb lett. Az uralkodó és a Birodalom más vezetői továbbra issöpredéknek minősítették őket, ám Vader tudta, hogy elegendő mocsok bármilyen rendszert eltömíthet,még egy olyan összetett és tiszta rendszert is, mint amilyen a Birodalomé.

Le kellett számolni velük, és ő nem kételkedett abban, hogy ez így is lesz. Tarkin imádottHalálcsillaga elég hatékony fegyvernek ígérkezett, de szikraszúnyogokra nem lehetettprotontorpedóval vadászni.

Vader megfordult, és elhagyta a lakosztályát. Biztosra vette, hogy a sötét oldal elárulja majd neki,kik követték el a merényletet, és el is bánik a bűnösökkel.

Tizenkettedik fejezet

Lágy Szív kocsma, Déli Alszint,

19-es rács, Birodalmi Központ

Memah Roothes gyanakodva méregette az előtte álló droidot. A helyi időjárás-szabályzó rendszeralaposan rákapcsolt. A levegő forró volt és fullasztóan párás, ráadásul kenőolaj szaga szállongottmindenfelé, és érezni lehetett a kocsma mögötti sikátorban halmozódó szemét bűzét. Memah későnkerült ágyba, korán kelt, és máris pocsékul érezte magát, így aztán végképp nem hiányzott neki akellemetlen hír.

- Hogy mondod? Attól tartok, rosszul hallottam. Ismételd meg! - kérte elkedvetlenedve.

iA droid, egy teljesen szabvány rakodógép megismételte az üzenetet:

- Az italszállítmánya késik. A diszpécserünk elnézését kéri a hibáért.

- És addig mit adjak inni a vendégeimnek? - csattant fel Memahh. - Vizet?

A droid mesterséges intelligenciája csupán a rakodás és az üzenetközvetítés körébe tartozókérdésekkel birkózott meg, a gúnnyal nem tudott mit kezdeni.

- A víz valamennyi szén alapú értelmes lény számára iható - közölte a gépezet.

- Igen, de még itt is ingyen folyik a birodalmi csapokból - vágott vissza Memah, és a droid erremár nem válaszolt. Memah utálkozva rázta a fejét - erre az emberi gesztusra már régen rászokott. Nemlett volna értelme egy droiddal veszekedni, ezzel az erővel akár a pincében működő lepárlóval isvitatkozhatott volna.

- Rendben - mondta végül mélyet sóhajtva. - Mikorra várhatom a szállítmányt?

- Holnapra.

- Hát, addig csak kihúzzuk valahogy, nem igaz?

A droid nyilvánvalóan ezt sem értette, így aztán Memah csak legyintett, és intett a gépezetnek, hogytávozhat.

Rodo egészen mostanáig a bejárati ajtó forgópántját javította, amely az éjszaka folyamán megsérültegy harcias vendég kényszerű távozása közben, de most átballagott a teherkapuhoz, és megkérdezte:

- Gond van?

- Igen, a mai szállítmány... nem jön.

- Hmmm...

Memah a férfi felé fordult, és odaszólt neki:

- Helyesen érzékelem, hogy ez a mormolás jelent valamit?

- Talán semmit - válaszolta Rodo. - De ma reggel láttam, hogy az élelemszállító tehersiklómegállás nélkül áthúzott a Kenloo piac felett. Ók ugyanazon a napon kapják az árut, mint mi.

A piac két sarokkal odébb volt, a túlsó oldalán egy üres boltnak, amelyben valaha másikvilágokról származó egzotikus állatokat árusítottak. Hét hónappal ezelőtt titokzatos járvány ütötte fel afejét, amely elvitte az állatok felét. A hatóságok karantén alá helyezték az üzletet, a megmaradtteremtményeket megölték, és az ügy ezzel véget ért. Az épület azóta is üresen állt.

Memah a kidobó arcát fürkészve megkérdezte:

- Hová akarsz kilyukadni?

- Csak furcsának tűnik - válaszolta Rodo a vállát vonogatva hogy két majdnem szomszédos üzlet,amely két külön szállítótól rendel, ugyanazon a napon nem kapja meg az árut.

- Véletlen egybeesés - jegyezte meg Memah.

- Amikor a Strikebirdnél szolgáltam, volt egy mondásunk, a véletlen egybeesés könnyen megölhet -felelte Rodo, azzal ásított egyet, és a karját felemelve nyújtózott, közszemlére téve az izmait,amelyeket még egy whiphid is megirigyelhetett. - Talán körülnézek egy kicsit - tette hozzá aztán. -Kiderítem, hogy Chunte-nak Ligabow-nak is vannak-e ilyen problémáik.

- És ha igen? - csapott le nyomban Memah.

- Akkor az már jelent valamit - dünnyögte szenvtelenül Rodo. Memah nem tudta tovább türtőztetnimagát, ingerülten kifakadt:

- Például mit?

Rodo megint rántott egyet a vállán. - Gőzöm sincs. Sok mindent jelenthet. Talán csak a nyilvántartóprogram állt fejre. Vagy valaki megpróbálja lenyomni az ingatlanárakat errefelé, hogy aztánfelvásárolja a környéket. Tudja a kark. Lehet, hogy semmit sem jelent.

Memah lassan bólogatott, nem tudott mit kezdeni Rodo hirtelen támadt és alighanem színleltközönyével.

- Hát jó, leporoljuk minden tartalékunkat, hogy átvészeljük a mai estét. De még így is szoros lesz.

- Mire beindul az esti zúzda, itt leszek - jelentette ki biccentve Rodo, azzal elindult a sikátortorkolata felé, Memah pedig visszaért a kocsmájába.

A pulthoz érve azzal próbálta nyugtatni magát, hogy a Rodótól hullottak ellenére egy késedelmesszállítás miatt kár aggódnia. Elvégre háború van, és számítani kell kisebb zökkenőkre, még akkor is

ha a háború egyelőre messze elkerülte ezt a bolygót, néhány szabotázst leszámítva. És legfeljebb egyteljesen bolond lázadó jött volna a Déli Alszintre, hogy felrobbantson valamit - ide, ahol jó esélyevolt arra, hogy fegyvert fognak rá, és mindenét elveszik, még a bombáját is.

Ha valaki nem ismerte jól ezt a környéket, veszélyes lett volna itt turistáskodnia fegyveres testőröknélkül. Ezenfelül nem sok célpont akadt errefelé - talán egy sem -, amelynek a megsemmisülésebekerült volna a holohíradókba. Kit érdekeltek a felszín alatti nyomornegyedek?

Memah-nak ekkor eszébe jutottak az előző este látott Szemek, ez tényleg szokatlan volt, deakármiért tértek is be a Szívbe, biztosan nem azért, mert itt valakik készülnek valamire... Vagy mégis?

Memah ingerülten fújt egyet. Alighanem csak az történt, hogy valahol megkergült egy számítógép,és elvesztek belőle a megrendelések. Ha csak egyszeri hibáról, egyetlen alkalomról van szó, ő kifogja bírni. Már csak azért is, mert a helyi állapotokat tekintve nincs sok választása.

Altiszti kantin,

Steel Talon Imperial-osztályú csillagromboló

Az altiszti kantin félig telt meg vendéggel. A légcserélők keményen dolgoztak, hogy eltávolítsák afüstöt és a testszagokat, éli majdnem sikerült is nekik. Tenn Graneet tüzér őrmester egynégyszemélyes asztalnál ült Olzal Erne-nel, a bal oldali üteg parancsnokhelyettesével szemben. Azasztalon tartották mindkét könyöküket, a jobbjukkal szilárdan markolták a másik kezét, a bal karjukatoldalra nyújtották, és az asztallapba kapaszkodtak vele.

Kettejük közül Erne volt a nagyobb - legalább tizenöt kilóval többet nyomott és vagy tíz évvelfiatalabb is, ráadásul szereti a vasat pumpálni, így aztán egy súlyemelő izomzatával dicsekedhetett.Ha valaki rájuk nézett, nem kételkedett abban, hogy ki lesz a győztes - Erne szemlátomást jelentősfölényt élvezett.

- Kész vagy, öreg? - kérdezte Erne.

- Egy pillanat - dünnyögte Tenn, azzal a baljával felkapta páráló korsóját, és alaposan meghúzta.Aztán letette a korsót, elvigyorodott, és ismét megmarkolta az asztal szélét. - Felőlem mehet, Olzat.

Az asztal körül tucatnyian álltak mindkét üteg személyzetéből, továbbá odamerészkedett néhánypadlómosó is, és mindannyian izgatottan figyeltek, mialatt a két férfi karján megfeszültek az izmok.Ezt leszámítva a karok meg sem mozdultak, mintha duracélból öntötték volna őket.

- Ötöt teszek Erne főnökre. Legfeljebb harminc másodperc - kurjantott hirtelen Erne egyik tüzére.

- Állom! - válaszolta valaki Tenn csapatából.

- Tízet Graneet őrmesterre - jelentette ki egy protonkergető, szintén Tenn csapatából.

- Idő mennyi? - kérdezte egy nő.

- Ameddig csak tart!

- Állom a fogadást!

- Hé, Number! Mennyi van rajtunk? - érdeklődött Tenn.

Number givin volt, egy olyan nép szülötte, amelynek tagjai kivétel nélkül rajongtak amatematikáért. A flottához csak néhány tucatot soroztak be közülük, de inkább csak azért, mert rövidideig elviselték a vákuumot űrruha nélkül, nem pedig azért, mert könnyilszerrel bűvészkedtekmindenféle számokkal és változókkal. Ezen vonásaik révén kedvezőbb bánásmódban részesültek aBirodalomban, mint a legtöbb idegen teremtmény.

Number a maga titokzatos képessége jóvoltából majdnem olyan gyorsan végzett fejben mindenféleszámításokat, mint egy droid.

A mostani helyzet sem volt kivétel. Tenn alig tette fel a kérdést, amikor az ösztövér teremtmény márisválaszolt:

- Nyolcvanöt kredit jut ránk, uram. Húsz a magáé.

- A pénzedet számolod, Tenn? - mordult fel Erne. - Előbb le kellene győznöd, nem?

- Á, vagy úgy! - Tenn egy gyors csuklócsavarással, a mell- és vállizmait is bevetve az asztalracsapta Erne kezét. Az egész nem tartott tovább egy másodpercnél.

Elengedte az ellenfele kezét, és elégedetten odabiccentett éljenző és tapsoló beosztottainak. Ernedöbbenten pislogott, megnyomkodta a felkarját, és kifakadt:

- A tairn átkozott kölykeire! Ezt meg hogy a karkba csináltad?

- Egészséges életmód, főnök - válaszolta vigyorogva Tenn.

Az igazság másként festett, de ezt csak ő tudta. Régen, még a m Klónháború utolsó, zűrösnapjaiban, amikor segédtüzérként szolgált, az egyik őrült töltőkezelő rácsatlakoztatta a vezetékeket azegyik nagy teljesítményű energiatárolóra, aztán elfelejtette átállítani a biztosítékokat. Amikor a lövegtüzelt, a tároló felrobbant, és repeszzáport zúdított a kezelőszemélyzetre. Az egyik éles fémdarabelvágta azt az inat, amely Tenn jobb mellizmát kötötte a karjához.

A töltőkezelőnek szerencséje volt, hogy azonnal meghalt. Az életben maradt katonák gondoskodtakvolna róla, hogy az ostobaságáért cserébe lassú és fájdalmas halált haljon. Amikor az orvosvisszacsatlakoztatta Tenn inát a karjához, valamiért nem tetszett neki az eredeti ínfej, amelyet az izzófémszilánk majdnem teljesen szétroncsolt, így aztán beépített egy organikus csavart, és az ízülettőlkissé lejjebb kötötte be az inat. A műtét remekül sikerült, később a csavar is felszívódott, csupán egyapró csontpúp maradt a helyén. A merész vállalkozás eredményeként Tenn teste és karja között azerőkar huszonöt-harminc százalékkal megnövekedett. Néhány hónapi edzés után a jobb karja

gyakorlatilag másfélszer erősebb lett a balnál. Ez ugyan nem látszott rajtad nem vastagodott meg, de avégeredmény lenyűgöző lett. Tenn az évek folyamán számtalan kocsmai szkanderversenyben győzött.

Number egy kis halom kreditet csúsztatott az őrmester korsója mellé, és halkan megjegyezte:

- A része, főnök.

- Az én drága anyám áldjon meg téged, édes fiam - felelte elbűvölően mosolyogva Tenn, majdErne-re pillantott, és megkérdezte tőle: - Meghívhatlak egy körre?

- Nekem megfelel - dörmögte rosszkedvűen Erne.

- Ugyan már, ne szívd fel magad! - szólt rá Tenn. - A legjobbtól kikapni nem szégyen!

Erne hirtelen elvigyorodott.

- Adj egy pár napot, hogy összekapjam magam, aztán jöhet a visszavágó.

- Mindig boldogan bezsebelem egy katonatársam pénzét - válaszolta szintén mosolyogva Tenn.

Miután a nézők visszatértek az asztalaikhoz, Erne megkomolyodott, és megkérdezte:

- Szóval, mi az ábra azzal az új állomással?

- A Halálcsillaggal? - Tenn lefojtotta a hangját, mintha összeesküvést szőtt volna. - Úgy hallottam,hogy bárki, aki képes egy méterről eltalálni egy hangár falát, átkerülhet oda, ha akar. De ha tényleg jóI vagy, rád bízzák valamelyik nagy ágyút. Többek között azokat is, amelyekhez képes a mostanilövegeink olyanok, mint egy zsebpisztoly.

- Ez komoly?

- A hozzánk hasonló fickók esetében minden rendből - folytatta Tenn. - Csak annyit kell tennünk,hogy beadjuk a kérelmet.

- Te belevágsz?

- Viccelsz? Életfogytos vagyok. Miért ne tenném? Ha egyszer befejezik azt a micsodát, nem leszsemmi, ami képes lenne megkarcolni a burkolatát. Egy olyan ágyút irányítani, amely úgy lövi szét acsillagrombolókat, akár a szappanbuborékokat, és talán még egy holdat is képes lelökni a pályáról?Miféle tüzér hagyná ki? Tenn elvigyorodott, és hozzátette: - Minél nagyobb, annál jobb! Úgyhallottam, a biztonsági előírások nagyon kemények. Ha Valaki egyszer odakerült, többé nem jöhet elonnan.

- És az miben különbözne a mostani állapotoktól? - vágott vissza Tenn. - Amúgy meg, nézd csakmeg a méreteit. Olyan lesz, mintha egy holdon élnék. Vagy inkább egy holdban. Több ezer fedélzet.Ha valaki alaposan felderíti, megkaphat ott mindent, ami kell egy férfinak. Kinek kéne eltáv, ha csakannyit kell tenned, hogy beugrasz egy turbóliftbe? Erne elismerte, hogy a társának alighanem igaza

van, és a Halálcsillag valóban számtalan szórakozási lehetőséggel kecsegtet, aztán mindkettenmeghúzták a korsójukat.

- Én már szóltam a parancsnokomnak, hogy kész vagyok átszerződni oda - közölte Tenn. - Amintlesz ott egy működőképes löveg, elég levegő, hogy lélegezni lehessen, elég gravitáció, hogy megIehessen állapítani, merre van a fel, és merre a le, én ott leszek.

- Ha már arról beszélünk, hogy mi kell egy férfinak - dünnyögte Erne, és a bejárat felé biccentett.

Tenn megfordult, és az Ellátószolgálat két civil alkalmazottját pillantotta meg: két fiatal, csinos nőt,akik kétségkívül azért jöttek ide, mert olyan helyet kerestek, ahová az igazi férfiak járnak inni.

- Tetszik a szőke - jegyezte meg Erne.

- Nekem mindegy - válaszolta Tenn. - A hajszín úgysem látszik sötétben. Erne felállt, ésfennhangon megszólalt:

- Szép estét, hölgyeim! Az apám és én meghívhatjuk önöket egy italra?

A fiatal nők elmosolyodtak. Tenn rájuk villantotta a legcsábosabb vigyorát, és szétáradt benne az afajta elégedettség, amelyet csak az ital és egy versenyen elért győzelem válthat ki az emberbőll.Élvezte a munkáját, a környezetében élők tisztelték, továbbá egy kellemes külsejű hölgy ült melletteegy kantinban, ami tele volt ortolai kék sörrel. Hát lehetne ennél szebb az élet?

Tizenharmadik fejezet

Pilótakantin, repülőfedélzet,

Steel Talon Imperial-osztályú csillagromboló

Vil Dance tizenkét egymásra rakott tízkredites érmét egyensúlyozott feltartott könyökén. Körülötte atöbbi pilóta fogadásokat kötött, hogy megcsinálja-e.

Eddig minden rendben...

Ivott még egy kortyot a söréből. A játék egyszerű volt: a versenyző felemelte a karját, behajtotta azalkarját, mígnem párhuzamos lett a padlóval, a füle mellé tette felfordított a tenyerét, és érméketrakott a könyökére. Aztán hirtelen lerántotta a kezét, és megpróbálta elkapni a lehulló érméket. Eggyelbárki meg tudta csinálni. A legtöbben hárommal, vagy akár néggyel is. Tíz felett a feladat márrendkívül nehézzé vált. Vil személyes rekordja tizennyolc volt, úgyhogy a tizenkettőtől a legkevésbésem tartott. A játék gyakorlatilag egy kéz-szem koordinációs teszt volt, márpedig azokban apilótáknak jónak kellett lenniük. Vil rég megtanulta a trükköt, miszerint villámgyorsan kell lecsapni azérmékre, amid együtt vannak. Normál gravitáción néhány centiméteres szabadi esés után kezdtekszétválni, és ha az egyszer megtörtént, már senki nem kaphatta el valamennyit. A mozdulatnakgyorsnak, simának és egyenesnek kellett lennie. A legkisebb szögeltérés az érmék szétválásáteredményezte. Ha ez megtörtént, a legtöbbet még mindig el lehetett kapni, de valamennyit márbiztosan nem.

A játék nem szólt ugyan az osztag becsületéről vagy valami ilyesmiről, viszont Vil komoly hírnévretett már szert, aminek meg kell felelnie. A reakciógyakorlatokon mindig is az első vagy a másodikhelyen végzett, és lényegében ez is az volt. Reflexpróba. Akadtak olyan idegen teremtmények, példáula fallenek, akik akár húsz érmét is elkaptak minden gond nélkül. De kevés ember boldogult el tízzel,legfeljebb az akrobaták, a harcművészet mesterei - és persze a pilóták.

- Kapcsolj rá, Dance! Lassabb vagy mint egy ronto nyolc g-n! - kurjantotta Benjo.

- Hát igen, addig kéne látnunk valamit, amíg fiatalok vagyunk dörmögte Raal. - Hát néhányan,legalábbis... Vil elvigyorodott, lerántotta a kezét, simán elkapta a tucatnyi tízkreditest, és elégedettenkijelentette:

- Hát ez könnyen jött. Igazán köszönöm, uraim! - Döbbent csend támadt, aztán valaki megszólalt:

- Ötöt arra, hogy tizennéggyel nem tudja megcsinálni!

- Állom a tétet!

- Tízet arra, hogy megcsinálja.

- Arány?

- Arány? Úgy nézek én ki, mint egy toydari buki? Egyenlő! Mialatt a pilóták vitatkoztak, Vilfelszedett még két érmét az asztalon elterülő halomból. Tizennégy, mi? Ez még mindig nem a rekordjavolt, de nem látta értelmét megemlíteni ezt a tényt... Ebben a pillanatban megszólalt a riadósziréna,konokul és szaggatottan üvöltött. A pilóták beszüntették a beszélgetést, mindent eldobtak, csak akreditjeiket nem, amelyeket a zsebükbe gyömöszöltek, mialatt a kijárat felé iramodtak. Vil az asztalratette a korsóját, és a társai után futott. Maradt ugyan még egy korty söre, két másodperc kellett volnaahhoz, hogy megigya, viszont ha megszólalt a riadó, a pilóták mindent abbahagytak, és azonnalindultak az állomáshelyükre. Először is, mert mindenki tudta, hogy ez a helyes. Másodsorban azért,mert sosem tudhatták, hogy mikor szegeződik rájuk egy holokamera, és ha valakit rajtakaptak, hogykésve indul a szolgálati helye felé, ahelyett hogy derék TIE-pilótához illő módon rohanna, mint akinekelment az esze, akkor a meggondolatlan illető néhány hónapig „droidszolgálatot" adott, vagyisszemeteseket és a latrinák, tárolótartályait súrolta.

Harmadsorban pedig azért, mert Vil sokkal jobban szeretet repülni, mint sörözni.

- Ez biztos gyakorlat! - vélekedett valaki futás közben. - Nem valószínű, hogy megint kitört néhányfogoly. Nagyon kevés idő telt el azóta, hogy megsütöttük azt az előző csapatot.

Vil erre nem szólt semmit. Nem csekély megdöbbenésére az esetl után akadt néhány kellemetlenéjszakája. Igen, azon a kompon elvetemült bűnözők utaztak, és neki az a munkája, hogy megállítsa asöpredéket, ám azt, ami történt, nem tudta igazi harcnak minősíteni. A szökevényeknek nem voltesélyük. Szétlőtte azt a hajót, aztán végignézte, hogy az utasainak maradványai lassan forogvaszétrepülnek a semmiben, a saját testfolyadékaik felhőjébe fagyva. Szeretett volna úgy gondolni rá,hogy csupán egy gyakorlócélt semmisített meg, mint a lőgyakorlatok alatt, és nem eleventeremtményeket, de látva azt a pusztulást, amit a fegyverei okoztak…Legyünk őszinték - mondtamagának gondolatban -, csak te meg én vagyunk itt. Az igazság az, hogy volt néhány rossz álmomazóta!

Nem, nem pontosan álmai. A rossz álmok ártalmatlan töredékei ennek vagy annak. Például, azember úgy megy vizsgázni, hogy nem készült fel, vagy hajó nélkül repül az űrben, vagy meztelenülszaladgál nyilvános helyen. Azok viszont nem ilyenek voltak.

Hanem rémálmok.

A legtöbbet szerencsére rögtön ébredés után elfelejtette, de egyiket nem. Az valamiért megőrződöttaz emlékezetében. Az egyik keményre fagyott áldozat alig tíz méterre repült el a pilótafülkém ablakaelőtt. A fejét és a testét annyira széttépték a repeszek, hogy a nemét sem lehetett megállapítani. Vilszótlanul, lenyűgözve figyelt, mialatt a megtépázott holttest lassan forogva elé sodródott és őmegpillantotta az arcot. Észrevette, hogy a szem valami csoda folytán sértetlen maradt, az izzófémvihar valahogyan elkerülte.

És ekkor a szempár felnyílt.

Vil megborzongott, már csak azért is, mert korábban nem számított efféle utóhatásokra. Azzal

vigasztalta magát, hogy ez a legkevésbé sem szokatlan, gyakorlatilag a munkája része, és idővelhozzászokik majd.

Ez a gondolat segített. Egy kicsit.

A hangár közelébe érve meglátta az ügyeleteshelyettest, aki a folyosón állt, és integetve kiabált apilótáknak:

- Gyerünk, uraim, mintha élnének! A terhes pa'lowick is gyorsabban fut! Mozgás, mozgás!

- Üdv, főnök - köszönt Vil, amikor odaért a férfihoz. - Mi a helyzet?

- Tíz rajt indítunk, köztük a magáét is - közölte a hadnagy, és tovább integetett a közeledő pilótáknak,akik mostanra már csak maroknyian maradtak. - Díszkíséretet adnak egy Imperial-osztáIyúcsillagrombolónak, a Devastatornak.

- Egy szivárványzubbonyos admirálist kaptunk? - kérdezte meglepetten pislogva Vil. - Vagy egymoffot?

- Nem éppen. A fickó, aki azon a hajón vezényel, eléggé egyhangúan öltözik - válaszolta a hadnagy,majd Vil értetlen pillantása Iáttán hozzátette: - Csak feketét hord.

Vil kapcsolt, és kibökte a nevet: - Darth Vader...

- Netán a barátja?

[ Vil felkacagott, aztán, mialatt beléptek a hangárba, válaszolt: - Személyesen még sosemtalálkoztam vele, akárki legyen is. Egyszer láttam repülni. A pilótaképzőben, a Birodalmi VárosFlottabázisán. Barvel ellen.

Nem kellett pontosítania, hogy Vindoo „Lövész" Barvel ezredesről beszél, minden idők legjobbTIE-pilótájáról. A Klónháború alatt Barvel több mint harminc igazolt találatot ért el gép gép elleniküzdelemben, talán kétszer ennyi valószínű találatot, és senki sem tudta, hányat nem jelentett pusztalustaságból. Vil tudta magáról, hogy jó pilóta, forrókezű még gyakorlatozás közben is, és azt is tudta,hogy Barvel a legjobb. A fickót harsány zeneszó kíséretében kiemelték a harci szolgálatból, hogy aparancsnokoknak legyen egy eleven hősük, akit mutogathatnak és elküldhetnek toborozni. Nohaakkoriban még századosi rangban szolgált, kinevezek a Hadiflotta Kiképzőbázisára parancsnoknak.Barvel manőverezés közben mindenkit felülmúlt, és csúcssebességnél is eltalált Igy tenyérnyicélpontot. Valahányszor ő vezette a gyakorlórepülést, Vil úgy érezte magát, mint egy járni is alig tudókiskölyök, aki megpróbált lépést tartani egy távfutó bajnokkal.

Aztán a záróvizsgára készülő pilóták egyik gyakorlata alatt feli bukkant Darth Vader. Nem viselthivatalos katonai rangot, de mindenki tudta róla, hogy a Császár vadászsólyma. Ami kiszállt annak afekete sisaknak a hangszórójából, az akár Palpatine szájából is elhangozhatott volna, és ha valakivitába szállt a különös alakkal, komoly veszélynek tette ki magát, akármilyen rangban szolgált!

Vader figyelt egy darabig, aztán kért egy TIE-vadászt. Belemászott, felszállt, és bekapcsolódott a

színlelt ütközetbe. Elektronikus lövegei másodpercek alatt befestettek fél tucat hajót, míg végül kettenmaradtak: Vader és Barvel. Vil, aki már a csata elejém találatot kapott, a kijelölt szektor szélérehúzódva várakozott és onnan figyelt.

Vader nem röpködte ugyan körül Barvelt, de valahányszor a lövész elrántotta valamerre a gépét,Vader egy fél másodperccel megelőzte. Barvel olyan manővereket hajtott végre, amelyekről Vil nemhitte, hogy meg lehet csinálni egy TIE-vadásszal, és Vader nem csupán felért vele, de még túl isszárnyalta. A jelenet - nincs rá jobb szó - megdöbbentő volt. Vil hamar rájött, hogy Vader bármelyikpillanatban elintézhetné a pilótaképző parancsnokát - csupán játszott vele.

Vil számára az eset a maga módján ugyanolyan ijesztőnek tűnt, mint az utóbbi időben átéltrémálmok. Sosem hitte volna, hogy' egy emberi lény képes így repülni. És persze az idegenteremtmények közül sem sokan.

Néhány átrepülést és fordulót követően Vader egy sor lassúnak és lezsernek tűnő orsó és hurok utánegyenesbe hozta a gépén megsorozta Barvelt - és ezzel vége lett. A szektor határain várakozópilótáknak fel kellett nyúlniuk, hogy a kezükkel csukják be a szájukat.

Az ügyeleteshelyettes kinézett a folyosóra, és látott több pilótát. Ekkor megfordult, és a hangárbelseje felé intve megszólalt:

- Jobb lesz, ha beszáll, Dance! - Elhallgatott néhány pillanatról majd hozzátette: - Vader jó, mi?

- Több annál. Mindenkinél jobb. Ha rám támadna, túltölteném a hajtóművet, és felrobbantanámmagam. Akkor legalább én választanám meg a halálom pillanatát.

ViI arról már nem számolt be - főleg, mert még ma sem hitte el , hogy a műszerész, aki a gyakorlatután átvizsgálta a Vadernek kiadott gépet, a fejét rázva ballagott ki a hangárból. Később mesélte, hogya navigációs és a célzó számítógép egy pillanatig sem működött. A fülke adatrögzítője szerint Vadermég a dokkban volt, amikor kikapcsolta a rendszereket. Vagyis, ha a műszerész igazat mondott, akkorVader nem csupán legyőzte a flotta legjobb pilótáját, oly könnyedén, mintha Barvel holmipermetezőpilóta lett volna egy elmaradott bolygón, de mindvégig manuális vezérléssel repült.

Ami egyszerűen lehetetlennek tűnt.

- Induljon! - vezényelt a hadnagy. - Irány az űr. Nehogy lekésse műsort.

- Ott leszek, uram - ígérte Vil, és magában hozzátette: nem mintha Vadernek szüksége volnakíséretre. Ezen a világon semmi sem állhatja útját.

Berohant a gépek közé, közben meglátta a technikusát, aki a kijelölt gépre mutatva odakiáltott neki:

- Elaludtál, nagymenő? Szállj már be!

Mialatt Vil becsatolta a sisakját, és ellenőrizte a műszereit, rááldozott egy pillanatot, hogyeltöprengjen a kíséret rendeltetésén, Darth Vader egy óriási romboló parancsnoka. Mit keres itt?Akármi legyen is az, nem lehet jelentéktelen az ügy... A zsilip szárnyai szétcsúsztak. Vil bekapcsolta a

hajtóművet, és útnak indult.

Tizennegyedik fejezet

Hetes fogadófedélzet,

Havelon

Tarkin a fogadófedélzet óriási főcsarnokának közepén állt, és a a gondolataiba merülve várta, hogyVader megérkezzen.

El kellett fogadnia a tényt, hogy az uralkodó azt küld, akit akar és akkor, amikor akar az építkezésállásának ellenőrzésére. Azt is tudta, hogy csak hálás lehet a Császárnak - elvégre hány nagymofflétezik? Ki emelte őt ebbe az egyedülálló pozícióba, és ki bízta rá a történelem legfontosabb katonaivállalkozásának irányítását? Mindezt készséggel elismerte magában. És valóban hálás volt Palpatine-nak. De az, aki a póráz egyik végén van, másként érez az iránt, aki a póráz másik végét tartja, mintviszont.

Vaderből áradt valami, amitől őt minden találkozásuk alkalmával elfogta az idegesség. Nem csupána fenyegető külsőnek tulajdonította ezt az érzést, a gépekkel teli öltözetnek és a maszknak, valamintannak a ténynek, hogy nem láthatja a sötét lencsék mögött rejtőző szempárt. Vader komoly hatalmatbirtokolt, egyfelől személyesen, másfelől a Császár eszközeként, és Tarkin mindig is azt érezte, hogya titokzatos alakot körülbelül annyira érdekli a környezetében lévő emberek élete, mint a távoliNeimoidia mocsarai felett röpködő ködszúnyogoké. Valahányszor Vader társaságában tartózkodott, aza benyomása támadt, hogy egy óriási thermogránát mellett áll, ami minden pillanatban felrobbanhat.

És a fekete öltözetet viselő férfiban pusztító indulatok munkáltak. Ezeket mindeddig nem zúdítottará Tarkinra, de a nagymoff látott már olyat, hogy rászabadította a dühét valaki másra. Ha valaki netánúgy gondolta, hogy bajt okoz Vadernek, hamar rádöbbent, hogy végzetes hibát követett el. Függetlenülattól, hogy a Galaxis lakói közül a legtöbben afféle babonának tartották az Erőt, ami nem mentette mega Jediket a végpusztulástól, az Erő létezett. Vader a puszta akaraterejével képes volt megállítanivalaki szívét, vagy megfojtani az illetőt. És persze könnyűszerrel félrecsapni a fénykardjával alevegőben röpködő sugárnyalábokat. Igaz, a Harcállomás erejének semmi sem állhat majd ellent,miután teljesen működőképes lesz. Ám erre az örömteli pillanatra még sokat kellett várni. Ráadásul,ha valaki elég ostoba vagy elég erős lett volna ahhoz, hogy megölje Vadert, akkor az uralkodóharagjával kellett volna szembenéznie - és hozzá képest Vader iridoniai hugglekölyöknek tűnt.

A komp hátsó rámpája leereszkedett. Katonai vezetők érkezése esetén elit rohamosztagosokból állódíszőrség vonult volna le a vendég megjelenése előtt. Vader nem adott az efféle biztonságiintézkedésekre. A maga hosszú, döngő lépteivel, magányosan ereszkedett le a rámpán, a köpenye amenetszéltől csapkodva hullámzott a háta mögött. Szemmel láthatóan nem félt semmitől, a legkevésbésem tartott attól, hogy veszély fenyegeti. Tökéletesen magabiztosan viselkedett, de hát erre megvoltminden oka. Tarkin türelmesen várt, az admirálisai nyugtalanul mocorognak mögötte. A legtöbbjüknem állhatta Vadért. Nehezen viselték, hogy a félelmetes alak kívül esik a parancsnoki láncolaton,szabadon jön és megy, ahogy a kedve tartja, és nem vonatkoznak rá a katonai utasítások. De ez márcsak így volt, ezen nem lehetett segíteni.

Vader tett még néhány lépést, és lecövekelt a nagymoff előtt. Mint mindig, ezúttal is nagyobbnak ésmagasabbnak hatott, mint amilyennek Tarkin emlékezett rá. Mintha egy fekete jelenés érkezett volna,vagy inkább egy rejtélyes természeti erő.

Tarkin nagymoff - dörmögte köszönés gyanánt, és eszébe sem jutott fővetéssel tisztelegni. DarthVader senkit sem ismert el feljebbvalójának, természetesen a Császárt leszámítva.

- Üdvözlöm, Vader Nagyúr - köszönt egyszerűen Tarkin, és mert tudta, hogy értelmetlen lenneudvariaskodásokkal vagy fecsegéssel pazarolni az időt, a csarnok kijárata felé intve megkérdezte, -Kezdhetjük a szemlét?

- Igen - felelte kurtán Vader.

- Erre parancsoljon. Egy darabig a siklómmal fogunk utazni!

Vader érzékelte a Tarkin mögött álló alakokból áradó ellenségességet, de nem törődött vele. Azellenséges szavakkal vagy cselekedetekkel meg tudott birkózni, míg a gyenge tudatú teremtményekgondolatai nem jelentettek semmiféle veszélyt.

A mindig rideg, mindig szigorú Tarkin pontosan tudta, hogy mi szolgálja a legjobban az érdekeit,így aztán Vader úgy vélte, mindaddig, amíg a nagymoff tervei összeillenek az uralkodó terveivel, aférfi hasznos eszköz lesz. Ez az állapot tökéletesen megfelelt neki, mert tudta, hogy a jövőben sokszorbe kell majd vetni ezt az eszközt.

A lázadók egyre több gondot okoztak, többet, mint korábban bárki hitte volna. A Császár perszetudta, hogy így lesz, az ellenállás nem lepte meg. A Császár tökéletes összhangban élt az Erő sötétoldalával. Ő volt a valaha létezett legnagyobb Sith.

Vader biztosra vette, hogy egy napon ő veszi át Palpatine helyét.

Egyelőre azonban várnia kellett. Most hétköznapi, alantas feladatok kötötték le a figyelmét.Problémák támadtak a harcállomás építése során, ő pedig azért jött ide, hogy megoldja azokat. Éstudta, hogy a jövőben is vissza fog térni, és megoldja a később előálló problémákat, és néha akkor isvissza fog térni, ha minden zökkenőmentesen halad, hogy emlékeztesse Tarkint és az itteni vezérkartagjait, hogy a Császár mindig rajtuk tartja a szemét.

Mindig.

Tizenötödik fejezet

Alszinti gyalogosbarakkok, N-l szektor,

Halálcsillag

Az N-l szektor, az északi félteke huszonnegyed részét magába foglaló óriási munkaterület egyesrészeit már nyomás alá helyezték és felfűtötték, így Teelának nem kellett űrruhát viselnie munkaközben. Hála a csillagoknak - már torkig volt azzal, hogy minden műszak végére halálosan kimerült amerev ízületek mozgatásától, hogy a sisak jelentősen korlátozta a látását, és hogy nem tudottvakarózni; hogy csak néhány kellemetlenséget soroljon fel. Korábban is viselt már űrruhát munkaközben, és azok sem tartoztak a legkellemesebb élményei közé, de itt minden korábbinál rosszabb volthelyzet, ugyanis a Birodalom - kétségkívül költségkímélés aljából - rég elavult, állandó térfogatúűrruhákat adott, nem pedig modernebb, elasztikus, egyrészes öltözeteket.

Az építők egyelőre nem nélkülözhették az űrruhákat. Egy ekkora építménynél semmiképpen semtehették meg, hogy befejezik az egész külső burkolatot, feltöltik levegővel az egészet, majd nekilátnaka belső egységek kialakításának, mert ehhez irtózatos mennyiségű levegő kellett volna. A mérnököklégcserélők és konverterek egész seregét tervezték minden egyes szektorba, de ezek túlnyomótöbbsége még nem működött. A helyzetre kétféle megoldás létezett: vagy egy közeli bolygórólszállítottak levegőt tartályhajókkal, vagy építettek egy óriási átalakító üzemet az űrben, amit aztánirgalmatlan mennyiségű vízzel kellett ellátni. Csakhogy egy vízzel teli tanker sokkal nehezebbenmozgott, mint egy olyan, amely gázpalackokat hordozott, továbbá megfelelő fűtés nélkül a víz sokszorjéggé fagyott, amikor átszivattyúzták a feldolgozóba, és ebben az esetben számolni kellett atérfogatváltozásokból származó problémákkal is. Az építkezés puszta méretei nem tették lehetővé,hogy először befejezzék a teljes külső héjazatot.

Ezen okok miatt, mialatt a csapatok egy része a burkolóelemeket rakta le, a többi a belsőszektorokat építette, illetve lezárta a már elkészült egységeket. Ezzel a megoldással rengetegtárolóhely maradt a készleteknek, legalábbis kezdetben, továbbá a munkások is a helyszín közelébenlakhattak. Több százezer teremtménynél kellett szállást biztosítani - aligha lett volna gazdaságos, hakompokkal utaztatják őket akármilyen rövid távolságra.

A burkolatlemezeket gyártó üzemek az állomástól néhány száz kilométerre lebegtek egy-egy fixorbitális ponton, ahol a börtön bolygó és az aszteroidaöv gravitációs erői kiegyenlítették egymást. Azeljárás viszonylag egyszerű volt. A nikkelben és vasban kellően gazdag aszteroidákat odavontatták agigászi zúzdákhoz, és belökték azok torkába. A sebesen forgó duracél fogak apró darabokra őröltékaz aszteroidát, valamint hozzáadták a Despayre-on kitermelt ötvözőanyagokat, például quadaniumot.Ehhez a zúzalékhoz aztán vizet adagoltak, és az így keletkező sűrű zagyfolyadékot szivattyúzták akohókba. Az óriási olvasztóüstökben tovább finomodott az anyag, kiégett belőle mindenszennyeződés. Végül tiszta fém átkerült a hengerműbe, ahol hatalmas burkolatelemeket hengereltekbelőle. A folyamat eredményeként rengeteg salak keletkezett, de ezt csupán összegyűjtötték,nekiirányozták a helyi napnak, és erősen megtaszították. A szabadon repülő salakhegyek néhány

hónappal később belezuhantak a csillagba és elégtek.

Teela természetesen dolgozott már olyan építkezéseken, ahol mélyűri kőzúzdákat, kohókat éshengerműveket használtak,például égi állomásokon és űrállomásokon. De még sosem látott akkorákatés olyan sokat, mint itt. Egyetlen hét leforgása alatt több burkolólap érkezett a munkaterületre, mintamennyit máshol összesen beépítettek.

Az N-l szektor a formáját tekintve leginkább egy gigászi félbevágott dinnyeszeletre emlékeztetett. Aleendő egyenlítőnél lévő alapjánál harmincegy kilométer széles volt, és a másik végén alig néhánytucat méter szélességűvé keskenyedett, a hajlata mentén a hossza meghaladta a kilencvennégykilométert. A mérnökök a legtöbb szektort ilyennek tervezték ezen a féltekén, leszámítva néhányat,köztük azokat, amelyek a szuperlézernek adtak otthont. A teljes gömb látványát és méreteit nemegykönnyen lehetett elképzelni. A „nagy" jelző nem írta le híven a valóságot. A lakható kéregvastagsága elérte a két kilométert, és még annak felszínén kapott helyet számtalan létesítmény, mintpéldául fegyverraktárak, hangárok, parancsnoki központok, javítóműhelyek és a lakónépületek. Akéreg alá került a hiperhajtómű, a főreaktor és a tartalék energiaforrások - Teelát ezek szerencsére alegkevésbé sem aggasztották.

Pillanatnyilag egy vénségesen vén és kissé ütődött vuki miatt idegeskedett, aki eléggémegnehezítette a dolgát.

Teela pocsékul beszélte a vukik nyelvét. Nem a nyelvtannal nem boldogult, és nem is a szókincsehiányzott, hanem a kiejtéssel gyűlt meg a baja. Az emberi hangképző szervek egyszerűen nem tudtákúgy előállítani a morgásokat, nyögéseket és üvöltéseket, hogy azok érthetőek legyenek. Mint alegtöbben azok közül, akik valaha megfordultak nagyobb építkezésen, Teela is hozzászokott a magas,szőrös kétlábúak állandó jelenlétéhez - ezek a helyszínek mágnesként vonzották őket, és százszámrahemzsegtek a munkaterületeken még akkor is, amikor nem kényszermunkásként kellett dolgozniuk.Szerencsére a vukik többsége ismerte a közös nyelvet, bár ugyanúgy nem boldogultak a kiejtéssel,ahogyan az emberek nem tudták kimondani az ő szavaikat. Mindezt tekintetbe véve Teelának általábansikerült egész tűrhetően kommunikálni velük. Általában.

Ebben az alszektorban az egyik műszakban egy Hahrynyar nevű öreg vuki volt a művezető, aki, hanem kapják el és nem vetik I rabszolgasorba, valószínűleg önként elszerződött volna ide. A bundájaszürkében játszott, az orra hegyétől a bokájáig, és ennek a konok, kezelhetetlen alaknak megvolt az ajó szokása, hogy amint Teela vitába szállt vele, egyből elfelejtette a közös nyelvet.

Most is ez történt.

- Haaaarm - morogta Hahrynyar -, aarn whynn roovarn.

- Tudom, hogy ez van a tervrajzon - felélte Teela. - Arról beszélek, hogy nem így kell megépíteni.Semmi értelme odarakni egy hőkivezető aknát. A főakna már kész van, és ha szükségünk volna iskisegítőaknákra, amit erősen kétlek, semmi értelme a főakna mellé építeni őket. Nincs rá szükségünkaz egész szektorban, ezen a helyen meg végképp nincs - lendületesen rámutatott a sarki árokra.

- Harnkk vhom?

- Az én utasításomra.

- Arrk-arn ksh savrron.

Teela kuncogott egyet. Ezt nagyon is jól értette.

- Persze, persze - hadarta derűsen -, természetesen írásba adom.

Ezek az öreg hegesztők és szegecselők mindig azt hitték, hogy jobban értenek az építészethez, minta mérnökök, miután beindult a tényleges munka. Néha valóban így állt a helyzet, ami TeeIánakremekül megfelelt. De nem számított, miről van szó, olyan konokul ragaszkodtak a jóváhagyotttervekhez, akár egy erre programozott droid, nehogy magukra vonják a főnökeik haragját.

Nem hibáztatta a vukit, amiért írásban kérte a parancsot. A pályafutása elején egyszer elfogadottegy szóbeli utasítást a főmérnöktől. Nem volt nagy ügy, a fickó ostobaságnak gondolta a szerkezetielemek tűrésére előírt értékeket, így aztán szólt Teelának, hogjy másfajta duracélt használjon, aztán abizonytalansága láttán kijelentette, hogy az a típus is elég erős ahhoz, hogy elbírja a várhajó terhelést,ráadásul sokkal olcsóbb is, úgyhogy mi a probléma? Teela rántott egyet a vállán, és megtette azt,amire kérték. Amikor aztán megérkeztek a szemlézők, és nem vették át az épületet, a főmérnök sietveközölte, hogy nyilván az asszisztense hozta meg a döntést, saját magától, mert ugyebár a tervek 9095-T8511 jelű acélt írtak elő a tartószerkezethez, ugyanakkor 9093-T7511 típus került beépítésre. És hátpersze nem számít, hogy az ötvözőanyagoknak és a hőkezelésnek köszönhetően könnyedén elbírja aterhelést, ha egyszer a tervek magasabb fokozatú anyagot kérnek, nem igaz?

A főmérnök odadobta őt a viharnak. Később, amikor Teela bel rontott az irodájába, hogy ráborítsaaz asztalt, a fickó előbb kiröhögte, aztán azt mondta neki, hogy még sokat kell tanulnia arról] hogyhogyan mennek a dolgok a való életben. Ha elkapnak valamin - magyarázta szélesen vigyorogva -, átkell hárítani a felelősséget. Az egész balhét át kellett volna tolnod a nyilvánvalóan vak és ostobaművezetőre, aki a rossz ötvözetet választotta. Elvégre ő is tud tervet olvasni, nem igaz?

Teela semmit sem tudott bizonyítani, és nem volt ostoba. Ezt követően gondosan ügyelt arra, hogyminden eltérést és módosítást írásban kapjon a feletteseitől. így aztán pontosan tudta, hogy mi jár avén vuki fejében. - Emiatt ne aggódj - mondta neki barátságosan. - Úgyis be kell szerelnetek ahőcserélőket a barakkokba, mielőtt nekiláthatnátok ennek a nyavalyás szellőzőaknának.

- Arrrrnnnn rovvvlnnn... - adta meg magát Hahrynyar.

- Akkor kezdjetek bele! Valaki rossz helyre küldött egy szállítmány triaxiális száloptikai kábelt, ésmennem kell, hogy visszaszerezzem. Csomagoljátok ki a hőcserélőket, és kezdjétek el beépíteni őket,aztán később visszatérünk a hőkivezető aknákról folytatott eszmecserénkre. Jó lesz így?

Az öreg vuki bólintott, és elballagott. Teela néhány másodperig szótlanul nézett utána, majd akövetkező problémára fordította a figyelmét. Soha nem akadt egy unalmas pillanata. A nap sosem voltelég hosszú, és annyi bizonyos, hogy nem fizettek neki eleget...

Ettől a gondolattól mosolyognia kellett. A fizetés tényleg nem sok, de még mindig jobb idefent élni,

mint odalent, azon a gyilkos szörnyetegekkel teli mocskos bolygón. Ezzel még a házsártos Hahrynyarsem vitatkozott volna.

Tüzérparancsnokság,

Steel Talon csillagromboló

Tenn Graneet bedugta a fejét a százados irodájába, és megkérdezte:

- Látni kívánt, százados úr?

A parancsnoka felnézett az aktáiból, és kurta biccentéssel válaszolt:

- Igen, Tenn, jöjjön be!

Tenn a fejét előrehajtva bebújt a kabinba. Hoberd százados szobája úgy nézett ki, mint mindig:mintha a helyi mesterséges gravitáció kihagyásokkal üzemelt volna. A padlón adatkártyák hevertekszerteszét szórva, az egymással szemközti falon lévő holoképek - az egyik Hoberd végzős osztályátábrázolta, a másik a feleségét Linesee-t, és a két gyermeküket, a nevüket Tenn sosem tudta előkaparniaz emlékezetéből. A képek állandóan elferdülve lógtak a százados Ezüst Bátorsági Érdemérme mostegy falfülke felső forgópántjáról függött. Valahányszor Tenn ebben az irodában járt, a kitüntetésmáshová volt akasztva - vagy az egyik, vagy a másik helyre, vagy az íróasztalon álló alumabronzszoborra, néha még lengedezett is egy kicsit a szellőzőnyílásból kiáramló levegőtől... Nem tudottvisszaemlékezni arra, hogy látta-e már kétszer ugyanazon helyen. Droot és a többiek ugyanilyentapasztalatokról számoltak be. Soha senki nem látta, hogy a százados átrakja valahová a kitüntetést, éssenki sem tudta, hogy miért költözteti állandóan.

TaIán csak puszta szeszélyből. Azok, akik nem ismerték a katonai múltját, talán tiszteletlenviselkedésnek minősítették volna ezt a különös szokását, de mi sem állhatott volna távolabb avalóságtól -legalábbis Tenn véleménye szerint.

- Mi a helyzet? - dünnyögte, mert semmit sem tudott leolvasni a férfi arcáról, ami nem voltszokatlan. Hoberd merevebb képet tudott vágni, mint egy kőszobor. Ez általában nem nyugtalanítottaTennt, de a mai napon valamiért elfogta az idegesség. Az energiák határozottan megváltoztak akabinban. Általában nem hitt a bűbájokban, de néha nem tagadhatta a létezésüket.

- Üljön le! - szólt oda neki Hoberd, és az arckifejezése nem változott. Tenn a székekre nézett,mindkettőn különféle tárgyak halmozódtak, aztán letelepedett a valamivel rendezettebb szélére.

- Attól tartok, rossz hírem van - folytatta ekkor a százados.

Ajjaj - nyögte magában Tenn. Alighanem a legutóbbi szemle. Nem tudott más okra gondolni. Milehetett a baj? Egy rossz kalibráció? Valami nem ragyogott a tisztaságtól? Mi volt az?

A százados hagyta izzadni néhány pillanatig, aztán elvigyorodott, és tovább beszélt:

- Legalábbis nekem rossz a hír. Úgy néz ki, elveszítem a legjobb altisztemet.

- Hogy mondja, uram?

- Szedje össze a holmiját, Tenn! Indul a Halálcsillagra. Magának adják az egyik nagy ágyút.

Tenn először nem fogta fel, hogy mit hallott. Aztán a szavak jelentése eljutott a tudatáig, és szinténelvigyorodva megkérdezte:

- Nem ugrat, főnök?

Hoberd felmutatott egy adatkártyát.

- Most jött meg a parancs. - Odadobta a kártyát az őrmesternek, aki ügyesen elkapta röptében.

Tenn tudatában volt annak, hogy úgy vigyorog, akár egy kölyök.

- Köszönöm, százados úr!

Hoberd hirtelen elkomolyodott, és a homlokát ráncolva megkérdezte:

- Biztos ezt akarja?

- Most viccel, uram?

A százados sajnálkozva megcsóválta a fejét, és felsóhajtott:

- Hogyan fogom pótolni magát?

- Miért, maga nem jön? - kérdezte meglepetten pislogva Tenn.

- Én ugyan nem. A szerződésem hamarosan lejár, és leszerelek. Az egyik rokonomnak van egytekintélyes méretű ipari vállalata. Egész jó munkával vár.

- Ó, hát ez nagyon izgalmasnak tűnik - dörmögte Tenn. - Mit gyártanak ott? Apró ketyeréket? Önjárólocsolókocsikat? Ugyan már, főnök! Maga meg én együtt húzkodtuk az elsütőkart a legnagyobb...

- Azért a munkáért háromszor annyit fizetnek, mint amennyit itt kapok, és az egyetlen veszélyt azjelenti majd, hogy a feleségem véletlenül megtudja, hol rejtegetem a barátnőmet.

Mindketten felnevettek, majd Hoberd folytatta:

- A lövegek még nem működőképesek. Egyelőre csak néhány szektorban van nyomás, de ön a flottalegjobb tüzére, és az ottani népségnek szerencséje van, hogy megkapják magát. Azt akarják, hogyminél hamarabb legyen ott, és kezdje meg a löveg beszabályozását.

Tenn olyan szélesen vigyorgott, hogy azt hitte, mindjárt kettészakad az arca. Igazat adott aszázadosnak: ki lenne alkalmasabb nála arra, hogy meghúzza a szuperlézer tűzkioldó karját? Az lesz

minden idők legnagyobb és legerősebb fegyvere. Ennél jobb mii nem is lehetne. Ez a tudat jó darabigkellemes melegséggel fogja fl tölteni.

- Hát akkor, mire vár, őrmester? Induljon. Legközelebb, amikor meglátom azt a ronda képét, jobbanteszi, ha elrejti egy olyan puccos fekete vizor mögé, amit odaát viselnek.

Tenn Graneet tüzér őrmester kisétált Hoberd százados irodájából, és azt hitte, baj történt a folyosógravitációjával, ugyanis úgy érezte, a levegőben jár. Mit fog szólni Droot és Velvalee, ha meghalljáka hírt? A Galaxis legjobb tüzére megkapja a legnagyobb ágyút...

Tenn összecsapta, és lelkesen összedörzsölte a két tenyerét. Alig várta, hogy rátegye a kezét azokraa kezelőpultokra.

Tizenhatodik fejezet

Lágy Szív kocsma,

Déli Alszint, Birodalmi Központ

Memah a járdán ácsorgott a kocsmája romjai előtt, és a döbbenettől nem tudott sem megszólalni,sem mozogni. A Lágy Szívből nem maradt más, csak egy rakás hamu és salak. A maradványokból mégmost is áradt a forróság, a szél pernyét és füstöt sodort a szellőzőnyílások felé.

És nemcsak az ő kocsmája jutott erre a sorsra. Az egész tömb porig égett. Az automatatűzoltórendszerek rejtélyes módon nem leptek működésbe, legalábbis a hivatalos jelentés szerint, míga droid tűzoltócsapatokat rossz helyre küldték, így mire ideértek és megkezdték az oltást, rég elkéstek.Utóbb azt mondták, már azzaI is szerencséjük volt, hogy meg tudták akadályozni, hogy a tűzszétterjedjen az egész környéken.

Memah még most sem tudta felfogni az egészet. Nem csupán egy épület vált a lángok martalékává.Hanem az ő egész élete is. Rodo odaballagott hozzá, lecövekelt mellette, és végtelenül komoranmegszólalt:

- Varlo Brimet holtan találták ma reggel a lakásában.

- Kit? - kérdezte a homlokát ráncolva Memah.

- Egy gyújtogatót. Egy hivatásos gyújtogatót. Ismerek valakit, aki a törvényszéki boncmesternekdolgozik. Szívelégtelenség. Ez került bele Varlo halotti bizonyítványába. Még mielőtt a holttestegyáltalán megérkezett a hullaházba. Felülről jött a hír, hogy a tetemet nem vizsgálták meg alaposan.

Memah elfordult attól, ami a közelmúltban okot adott neki, hogy reggelenként felkeljen, és pislogvameredt a férfira. A levegőbe szállongó füst miatt a szeme könnybe lábadt. Érezte, hogy fontos lennemegérteni azt, amit Rodo közölni akar vele, de a férfi hiába beszélt a közös nyelven, a szavaivalahogy nem nyertek értelmet.

- És ez... mit jelent?

- Gondolkodj egy kicsit - felelte Rodo. - Egy alszinti háztömbben tűz üt ki. Az oltórendszerek,amelyeket alig két hónapja vizsgáltak át, hirtelen felmondják a szolgálatot. A tűzoltók késve érnek ide,és másnap reggel holtan találják azt a férfit, aki abból élt, hogy tüzeket gyújtott. És persze,természetes ok miatt halt meg. Ezenfelül tegnap nem érkeztek meg a szállítmányok. Nos? Nem kellépítészmérnöknek lenni ahhoz, hogy összerakjuk a dolgokat.

- Kark... - nyögte Memah, és dermedten bámulta a kidobót,

- Az... kark. Valaki most zsebre vág egy kövér biztosítási összeget. Fogadni merek, hogy néhány

hónap múlva egy szép Új üzletsor lesz itt, és hogy annak tulajdonosai, valami felszíni nagyfőnökök,történetesen ugyanazok a személyek, akik a tűzoltókért és az automata oltórendszerekért felelősök.

- És ez ellen nem tehetünk semmit - tette hozzá Memah.

- Nem hát. Néhány ügyes fickó megvesztegetett néhány gátlástalan gazembert - válaszolta Rodo. -Lefedezted magad? Van biztosításod?

- Nincs. Sosem láttam szükségesnek. Hisz itt voltak az oltórendszerek meg minden...

Rodo bólintott, és Memah hálás volt neki, amiért a hangjából hiányzott a szemrehányó hangsúly,amikor megkérdezte:

- Mit fogsz most csinálni?

- Fogalmam sincs - felelte Memah a fejét csóválva.

Sokan bolyongtak a romok között, emberek és idegen lények egyaránt. Lesújtva méregették egykoriüzleteiket, a reményeik, álmaik gyászos maradványait. A járdákon kíváncsi nézők gyülekeztek, éstűzoltódroidok cirkáltak mindenfelé, amelyek a romok alatt rejtőző tűzfészkeket keresték, helyenkéntrendőrök ácsorogtak... Mindenki mélyen hallgatott. A füstben mozgó, sötét alakok kísérteteknektűntek, amitől az egész látvány szürreális színezetett kapott.

Néhány perc elteltével egy fekete felöltőt viselő férfi közeledett Memah és Rodo félé. Amikor aközelükbe ért, a tekintetével végigpásztázott a füstölgő maradványokon, és a fejét csóválvamegszólalt:

- Sajnálom, hogy ilyen csapás érte, Memah Roothes. - Memah ezúttal is értette a szavakat, de nemjelentettek semmit számára.

- Ismerem én magát?.- kérdezte tétován.

- Nem. Neet Alamant vagyok, a Birodalmi Hadiflotta Polgári szolgálatának egyik toborzója.

- Aha... És?

- Van egy ajánlatom, amit talán érdekesnek fog találni. - Memah keserűen nevetett.

- Hacsak nem komposztnak valót keres - a romok felé intett - pillanatnyilag nincs sok árum, amiteladhatnék.

- Ennek magam is tudatában vagyok - válaszolta Alamant. - Akkor talán beszélhetnénk később?Íme, ezzel elér. Kérjem, hívjon fel, ha lesz néhány szabad perce.

Azzal átadott Memah-nak egy infógombot, bátorítóan rámosolygott a nőre, majd átvágott az utcánféltucatnyi ember felé, akik a pékség maradványai előtt álltak.

Memah a tenyerén fekvő gombot bámulta. Szabad percek? Hát nem gond. Abból nem lesz hiány aközeljövőben. Nem lesz más dolga, mint hogy gyászba borulva üldögéljen a lakásában, és emlékezetta régi szép időkre, amikor még volt egy jó kocsmája.

Rodóra pillantott, aki csak megvonta a vállát Memah visszanézett a kocsmája romjaira. Elképzelnisem tudta, hogy most mihez kezd.

Egészségügyi állomás, N-l szektor,

Halálcsillag

Uli áthúzta a kezét az ultraibolya fertőtlenítő alatt, majd gondosan megtörölte egy tisztatörölközővel. A segéddroid kitolta a műtőből a lebegőhordágyon fekvő beteget, és elindult vele azőrző felé. Uli mindennel végzett, erre a délutánra nem maradt előre betervezett műtétje, semutókezelése. Most végre hosszabb szünet következett.

- Ezt látnia kell, doki! - szólt oda neki Zam Stenza, az egyik ápoló.

Uli kíváncsian követte az ápolót, végig az egész kórházrészlegen, aztán egy félig befejezettjáratban, amely inkább volt függőhíd, semmint folyosó. A bakancsa tompán dobolt az olcsófémlemezeken, a járat ideiglenes padozatán, a hangok üresen kongva verődtektek vissza a távolabbifalakról. Ezt a részt elméletileg már befejezték, de a legjobb esetben is félkésznek tűnt. Alevegőellátás zavartalan volt, viszont építődroidok kúsztak-másztak a burkolni belsején, hegesztettek,csavaroztak, szegecseltek, valamint a szigetelőlapokat rakosgatták a helyükre. Uli tömítetlen réseketlátott a belső falakon, és forrón remélte, hogy nem szakad fel valahol hegesztés. Azzal, hogyműtősruhában mászkált és dolgozott ebben a veszélyes környezetben, alighanem vétett a biztonságielőírások ellen, de biztosra vette, hogy nem menne semmire, ha ezt közölné az elöljáróival.

Stenza megállt egy ablaknál, és átnézett a szomszédos, kissé feljebb húzódó folyosóra. Uli odamentmellé, hogy végre megtudja mi olyan érdekes.

A széles járatban húsz-huszonöt fős csoport haladt. Őrökből, magas rangú tisztekből állt, valamintakadt köztük egy tetőtől talpig feketébe öltözött alak, aki mindannyiuk fölébe tornyosult.

- Ki az? - kérdezte Uli, és úgy érezte, tudnia kéne a választ.

- Darth Vader - felelte Zam. - Szemlét tart.

Uli a magas fekete alakot bámulta. Természetesen hallott már Darth Vaderről. Látott néhányfelvételt a férfiról - már ha valóban egy férfi rejtőzött abban az öltözetben, ami minden látszat szerintvalamilyen fajta ciklikus lélegeztető gépet tartalmazott, és talán mechanikus művégtagokat is, Vaderjárásából ítélve. A mozdulatai merevségét nem volt könnyű észrevenni, de azért látni lehetett, havalaki tudta, hogy hová nézzen.

- Szóval, szemlét tart? - dünnyögte alig hallhatóan.

- Ó, igen - felelte az ápoló helyett C-4ME-0, aki időközben megérkezett mögéjük. - Ez avállalkozás rendkívül fontos az uralkodónak.

- És ezt te honnan tudod? - kérdezte mosolyogva Uli. - Talán jóban vagy a Császárral?

- Nem, de a Coruscanton állítottak szolgálatba, még mielőtt átnevezték Birodalmi Központnak.Sosem törölték a memóriámat, megmaradtak az emlékeim arról a korról. És tudja, a droiok néhabeszélgetnek egymással. Többek között így terjedlek a hírek.

Ull bólintott, hallott már minderről. Rengeteg igazság volt abban a régi mondásban, amely szerint:„ha tudni akarod, mi történik kérdezd a droidokat". A droidok sok mindent láttak és hallottak, éssosem felejtettek. Uli ismert néhány droidot, amelyek ugyanolyan okosak és bőbeszédűek voltak, mintaz organikus élőlények. Ott volt az a protokolldroid a Rimsoo Hetesnél a Drongaron - hogy is hívták?-, amely az idők folyamán olyan öntudatra tett szert, hogy leült szabakkot játszani emberekkel, aztánpedig kérkedett a győzelmeivel.

UIi a lassan távolodó menetoszlop után nézett, és halkan felvetette:

- Ezek szerint minket kihagynak?

- Az a hír járja, hogy Vader Nagyúr nem rajong az orvosokért - válaszolta C-4ME-0. - Valószínűleg amúltbeli kellemetlen élményei miatt.

Uli ezúttal is csak bólogatott, ezt is megértette. Darth Vader nyilvánvalóan azért viselte amesterséges légzőszervként működő öltözéket, mert valamikor a múltban súlyosan megsérült a tüdeje,és az orvosok valamiért nem tudtak újat klónozni a szöveteiből, majd beülltetni a testébe. Ez ugyanfelettébb különös betegség lehetett ebben a korban, de nem tűnt lehetetlennek. Talán valamilyenautoimmun probléma... Uli tudott arról, hogy vannak olyan teremtmények - egy a milliárdból akiknek aszervezete még a saját klónozott, vagyis genetikailag teljesen azonos szöveteiket is kilöki. Gyanította,hogy Vader esetében is valami ilyesmiről lehet szó senki sem sétálgatna efféle öltözetben, hanélkülözhetné.

- Állítólag képes megölni valakit pusztán úgy, hogy ránéz - suttogta izgatottan Stenza. - Azthallottam, hogy valaha Jedi volt,

Uli némán bólogatott. A titokzatos Erő lenyűgöző jelenségeket idézett elő, ha egy hozzáértő használta.Neki egy nő mutatta meg ezeket, aki a drongari csapathoz tartozott. Bariss Offee, a Jedi gyógyító aMirialról származott. Még padavan volt, amikor megismerték egymást, később lett belőle Jedi-lovag.Uli rengeteget tanult a vele folytatott beszélgetésekből, mind a Jedikről, mind tágabb én telemben azéletről. Bariss azt állította, hogy mélyen áthatja az Erő. De mégsem hatotta át eléggé ahhoz, hogymegmentse... A Felicián halt meg, amikor a klónok a Jedik ellen fordultak.

A hír jobban lesújtotta Ulit, mint korábban gondolta volna Majdnem két évtized telt el azóta, hogyazon a bűzlő mocsárvilágon szolgált, és azóta sokszor mondta magának, hogy amit Barin iránt érzett,

az csupán fiatalkori rajongás volt. Ez akár igaz is lehetett, de a mai napig látta maga előtt a fiatal lányarcát, és hallotta a hangját. Még ennyi év elteltével is...

Amit akkor érzett, talán valóban nem szerelem volt. Annak idején talán tényleg nem tudta, mi aszerelem. De amikor meghallotta, hogy Bariss meghalt...

Abban az átkozott háborúban sokan haltak meg olyanoknok, közel álltak hozzá. Néhány Jedinektalán sikerült elmenekülnie, de a hivatalos álláspont szerint kivétel nélkül a nép ellenségei voltak, ésemiatt végeztek velük. A Jedik pszionikus képességeit vizsgáló kutatásokat egyszerre leállították. Havalaki manapság bemerészkedett arra a területre, halállal büntették. Amúgy is kegyetlen törvényekuralkodtak. Elég volt egyetlen rossz lépés ahhoz, hogy a polgárok börtönbe kerüljenek, és halál vártarra, aki túl keményen lépett rá valaki lábára. Mindezt tekintetbe véve Uli csodálkozott azon, hogyVader eltűri a pletykákat, amelyek szerint valaha Jedi volt.

Sóhajtott egyet - mindenesetre, ehhez neki semmi köze. Ő egy egyszerű sebész. Öröklődőképességek, tárgyak mozgatása a gondolat erejével, kapcsolatok a végtelennel... ezekkel egy pillanatigsem kellett törődnie. Ő csupán oda ment, ahova vezényelték, vágott, amikor arra kapott parancsot, ésremélte, hogy kényszerű szolgálata egyszer véget ér, és addig talán egyben marad.

Kezdetben úgy gondolta, egy jó azért van abban, hogy erre az óriási állomásra küldték, mégpedigaz, hogy itt nem fog felrobbanni. Ez a véleménye azonban hamar megváltozott, amikor munkahelyibaleset, egy robbanás első sérültjei megérkeztek a kése alá. Szembe kellett néznie azzal a szomorúténnyel, hogy sehol nincs tökéletes biztonságban, még ezen a gigászi Halálcsillagon sem.

Uli elfordult az ablaktól. Szeretett volna enni pár falatot a kantinban, aztán aludni néhány órát akövetkező műszakja előtt. Feltéve persze, ha addig nem lesz újabb szabotázs. Mialatt a folyosónbaktatott, azt kívánta, bárcsak eszébe jutna annak a drongari droidnak a neve. Előre tudta, hogy akérdés egész nap bosszantani fogja.

Tizenhetedik fejezet

Béta-9 munkaterület,

Halálcsillag

A feketébe öltözött, a fején respirátorral felszerelt sisakot viseli férfi úgy hatott Teelára, mint egyrég elfeledett rémálom. Érezni vélte, hogy a gonoszság sűrű hullámokban árad a vészjósló alakból. Apuszta közelségétől rosszullét fogta el, a gyomra úgy émelygett, hogy majdnem hányingere támadt.

És mindennek a tetejébe az alak még csak nem is őrá figyelt. A háttérben állt, a mérnökök ésmunkások seregében, mialatt Tarkin nagymoff megérkezett a csapatával, és megmutatta a vendégénekaz állomásnak ezt a részét. Teela nem beszélt Vaderrel, de úgy érezte magát, ahogyan képzeleteszerint egy nagyító alá tett rovar érezheti, amikor felnéz, és meglátja, hogy egy óriási szem mered rá.Vader háttal állt neki, de ő mégis érezte a figyelmét, egyfajta sötét nyomásként, vagy mintha egysúlyos, hideg kéz nehezedett volna a vállára.

Erős késztetés szállta meg, hogy elhagyja a csarnokot. Nem is, inkább futni akart, hogy a lehetőlegmesszebbre jusson, a lehető legrövidebb idő alatt. Még sosem telepedett rá ennyire nyomasztóelőérzet. Úgy érezte, ha elrohanna az állomás legtávolabbi pontjára, az sem lenne elég messze. Depersze egy efféle manőverrel mindenki véget vetett volna az itteni pályafutásának, hát még egy bizalmiállásba helyezett, elítélt bűnöző...

Tarkin a tűzerőről zümmögött valamit, a turbólézer ütegekre mutogatott, és úgy tűnt, Vader őthallgatja. Teela azonban valahogyan tudta, hogy a fenyegető alak nem a nagymoff szavaira figyel. Akörnyezetében tartózkodók elméjét szondázta, sorban megvizsgálta tudatukat, kutatott bennük...keresett valamit. Teela hirtelen rádöbbent, hogy a férfi teljes figyelme őrá irányul. Egy pillanatigteljesen meztelennek érezte magát, mind a tudatát, mind a testét, mintha Vader - akár a képzeletbelitudós, aki a lencséje alá tűzött rovart tanulmányozza - meglátta volna az ő egész lényét. A jó és arossz tulajdonságait, a gyenge pontjait, az erősségeit, mindent, amiből a személyisége összeáll.

Ösztönösen felrántott egy mentális pajzsot, egy anyagtalan falat, hogy kirekessze a betolakodót.Noha nem tudta, hogy hogyan csinálja, úgy képzelte el, mintha bevágott volna egy robbanás biztosajtót. Látni vélte, hogy az elméje előtt becsukódik egy vastag duracél lemez, és a reteszek zárt állásbaugranak. A képzelete mindig is remekül működött - java részben ezért aratott sikereket a szakterületén-, és a lelki szemeivel látott minden illesztést és hegesztést, minden csavart és szegecset azon alemezen, hallotta a tompa dörrenést, amellyel bezárult, sőt még a rezgéseit is érezte. Mielőtt azonbanbecsukódott volna, furcsa módon ő is érzékelt vaIamit Vader felől: meglepődést.

És.,, érdeklődést.

De hát ez lehetetlen... Hogyan is érzékelné mások gondolatait?

Teela azt hitte, csupán a képzelete játszott vele. Ám a következő pillanatban a magas alakmegfordult, és egyenesen őrá nézett. A sisak lencséi elrejtették ugyan a szemét, de Teela nemkételkedett abban, hogy a férfi őt fürkészi.

Ezek szerint nemcsak képzelődött. Minden önuralmát bevetve, rezzenéstelen arccal állta avészjósló alak tekintetét, és a helyén tartotta a mentális pajzsát.

Eltelt egy-két másodperc. Hosszú időnek tűnt, de nem tarthatott tovább néhány pillanatnál. Vadermintha biccentett volna, aztán visszafordult, hogy megnézze azt, amiről Tarkin magyarázott neki.

Amikor lekerült róla a szörnyű alak figyelme, mintha egy üvegburok tört volna össze körülötte.Teela kis híján összeesett. Mélyet lélegzett, és nyögött egyet, elég hangosan ahhoz, hogy a munkatársiközül többen ránézzenek. Mintha valami rettentő megpróbáltatáson esett volna át, ami a velejéigmegrázta...

Mi volt ez? Mi történt?

Slashtown büntetőtelep,

Despayre

Ratua a lehetőségeit elemezte, vagy legalábbis azokat a dolgokat, amelyeket lehetőségeknek hitt, ésvalahányszor számba vette őket, mind jobban elkeseredett. Csak egyet talált vonzónak, de azt senagyon.

A helyzet úgy állt, hogy vagy eltölti az élete hátralévő részét ennek a bolygónak nevezett ocsmánylyukban, amíg egy napon végez vele valaki vagy valami...

Vagy elmegy innen.

Legalábbis megpróbálja. A statisztikai adat ugyanolyan egyszerű volt, mint amilyen lehangoló: abörtönbolygón senki sem élt meg békés, hosszú öregkort, amelynek a végén, alvás közben szépcsendesen örök álomba merült. Senki. Az elítéltekkel vagy egy szörnyű, helyi betegség végzett, vagyvalaki megkívánta a bakancsukat, vagy túl közel kerültek valamihez, aminek agyarai és mérgezőkarmai voltak, és éppen ennivalót keresett. A Despayre-n így mentek a dolgok. Ezen a kegyetlenvilágon előbb-utóbb mindenkiből vacsora lett, még a leggyorsabb, legügyesebb teremtményekből is.

Ratua a kunyhójában ült, magányosan és mély töprengésbe merülve. A szánalmas helyiségetegyetlen fényrúd világította meg, így éppen csak látni lehetett a támla nélküli, rozoga széket, azasztalként szolgáló üres kábeldobot, a rajta lévő repedezett tányért, két össze nem illő, csorba pereműpoharat, és az ököl méretű kúszópókot, amely az egyik felső sarokban élt, a tető közelében. Leszállt azéjszaka, és a sötétséget kedvelő ragadozók elindultak vadászni. Egy részük elítélt volt, egy részükhelyi vadállat, de abban megegyeztek, hogy egyikük sem jót akart másoknak. És mégis, annakérdekében, hogy Ratua rátérhessen arra az útra, amelyen végig akart menni, ki kellett merészkednie az

éjszakába.

Méghozzá hamarosan, mert ezt a nyomorult sziklát csak egy apró lyukon keresztül lehetett elhagyni,amely bármelyik pillanatban bezárulhatott. Előre tudta, hogy a szökési kísérlethez fel kell áldozniamindenét - ami nem volt sok, és persze ez is aggasztotta -, és ha nem sikerül, de valahogyan életbenmarad, mindent újra kell kezdenie, a nulláról. Nem lesz semmije, csak azok a ruhái, amelyeket éppenvisel.

Felsóhajtott, és a viskó rosszul összetákolt falára meredt. Vajon mi a rosszabb? Az itteni élet, vagya szökéssel járó veszélyek? Aki itt nem kockáztat, nem nyer semmit. De nem is veszít semmit. Agondolatai világából halk kopogtatás rángatta ki. Felkapta kis méretű energiatelepét, tett két lépést azajtó felé, és kinézett a kémlelőlyukon. A telepet egy összetört és kidobott biztonsági kamerából emelteki, és igazából nem sokat ért fegyverként. Hozzá kellett nyomni a támadóhoz, vagyis sokkal közelebbkellett kerülni hozzá, mint Ratua szerette volna, de a semminél többet ért. A készülékben, ha beindult,néhány pillanat alatt tekintélyes mennyiségű energia termelődött, ami aztán egyszerre kisült. Azáramerősség alacsony volt, de a feszültség elég magas ahhoz, hogy leterítsen egy felnőtt férfit -feltéve, ha sikerült az érintkezőket a csupasz bőréhez, tartani. Ratua számíthatott a gyorsaságára,amelynek révén a telep valamivel jobb fegyver volt az ő kezében, mint egy átlagos reakcióidejűteremtménynél lett volna, de egyszerre csak egyetlen töltetet tudott leadni, aztán várni kellett vele,amíg újra feltöltődött.

Ratua akármilyen ügyesen üzletelt is, sosem tudott szert tenni egy sugárvetőre. Nem mintha olyansokat próbálkozott volna. Ha Valaki lőfegyvert hordozott, óhatatlanul felhívta magára sokakfigyelmét. Ettől függetlenül alkalmanként - például most is - sajnálta, hogy nem törte magát jobban.

Kinézett az ajtóba épített apró lencsén, amelyet ugyanabból a kamerából mentett ki, mint aminitelepet, és megnyugodott. Brun állt odakint, az a fegyenc, akit ő várt.

Ratua kinyitotta az ajtót, gyorsan ellenőrizte, hogy senki sem bujkál Brun mögött, majd miután aférfi belépett, gondosan bezárni az ajtót.

Brun ember volt, vagy valami afféle: semmihez sem hasonlított jobban, mint egy átlagos magasságúférfihoz, akire valaha ráült valami nagy és súlyos teremtmény. A törzsének formája hordóraemlékeztetett, és a feje majdnem olyan széles volt, mint amilyen magas. Egy olyan bolygórólszármazott, amelyről a kettejük találkozása előtt Ratua még sosem hallott. Brun évek óta élt afegyenctelepen, és lassan, fokról fokra küzdötte fel magát bizalmi állásba, vagyis beengedték azűrkikötőbe, és segíthetett rakodni a felszíni őrök ellátmányát szállító teherhajót.

Ratua csakis egy űrhajóval hagyhatta el ezt a világot, és csakis az ellátóhajót vehette számításba.Időről időre előfordultak csoportos szökési kísérletek, amikor is a fegyencek elraboltak egy egészhajót, de ezek inkább csoportos öngyilkosságok voltak. A Birodalom hadihajók százait állomásoztattaa bolygó körül, és nem haboztak bevetni ezeket, amennyiben valakik megszálltak egy kompot vagytehergépet. Ez történt hat hónappal ezelőtt is, és a menekülni akaró rabok közül egy sem élte túl azelkeseredett kísérletet.

Ratua tudta, hogy titokban kell távoznia, máskülönben nem jut messzire. Ha valaki nyíltan

összeakaszkodott a birodalmi vadászokkal, csak veszíthetett.

Brun nem udvariaskodott, egyből a tárgyra tért:

- Mnddel nköm mija trved, c'bora. Egy'ra mlva kzdem amlót I

Akármelyik bolygóról származott is Brun, az vagy túl távol eseti a Magvilágoktól ahhoz, hogy akormányzata tisztességes közoktatási programot működtessen, vagy pedig a lakóit nem érdekelte, hogymáshol alig értik meg őket. Ratua az elmúlt hónapok során sokszor beszélt Brunnal, és elegetfelszedett a tájszólásából ahhoz, hogy megértse, mit akart közölni vele: mondd el nekem, mi a terved,cimbora. Egy óra múlva kezdem a melót. A „cimbora" szó ugyan nem hangzott olyan bensőségesnek,mint a „barátom", de Ratua nem akadt fenn ezen az apróságon.

Rámutatott az egyik székre. Brun letelepedett, az ócska ülőalkalmatosság recsegve tiltakozott amegterhelés ellen. Ratua a ládájához ment, és előkotort belőle egy üveg bort. Nem tartozott ugyan aGalaxis legjobbjai közé, de messze felülmúlta a savanyú és gyenge helyi lőréket, amelyekből a raboknéha tudtak szerezni egy-egy palackkal. Ratua egy különleges alkalomra tapogatta, és ennélkülönlegesebbet aligha találhatott volna.

Kihúzta a dugót, töltött a két pohárba, és az egyiket odanyújtotta a vendégének.

- Trető - dörmögte Brun, miután megkóstolta. Tűrhető.

- Tiéd az egész palack.

Brun elégedetten bólintott.

- Mtaka'sz? - kérdezte. Mit akarsz?

Ratua vett egy mély lélegzetet, és igyekezett összekaparni minden bátorságát. Aki nem kockáztat,nem nyer semmit...

- Arra kérlek, hogy juttass fel a ma hajnalban induló ellátóhajóra.

Néhány másodperces szünet következett, aztán Brun felröhögött, megrázta cipóforma fejét, majdivott egy kortyot, és Ratua legnagyobb meglepetésére a közös nyelvet tökéletesen használva válaszolt:

- Azt éppen megtehetem, de mi értelme lenne? Nem megy az sehová, csak a geostacionárius pályánparkoló raktárhoz. Minden hajót, ami elhagyja a rendszert, az utolsó csavarig átkutatnak, és alighanemhallottál arról, hogy mostanában egy sem távozott, nem jutsz messzire, Ratua. És egy raktárban semjobb az élet, mint itt. Azt tudod, hogy időről időre a hidegtűrő készleteknél kinyitják a zsilipeket?Hogy a vákuum és a fagy megszabadítsa őket az élősdiektől?

- Aha, ezt tudom - felelte Ratua a vállát vonogatva. Nem állt szándékában a raktárban maradni, denem látta értelmét, hogy beavassa Brunt a tervének minden részletébe. Minél kevesebbet tudott azömök humanoid, annál kevésbé okozhatott bajt. - Emiatt hadd fájjon az én fejem. Szóval,megbeszélhetnénk, hogy...

- Várj csak, várj csak! - szólt közbe Brun, a poharát meglengetve - Még nem mondtam, hogy bennevagyok. Ha elkapnak, és feldobsz engem, visszakerülök a csőcselékbe, és ugranak a pluszok. Miértkockáztatnám ezt?

Ratua számított arra, hogy elérnek ehhez a ponthoz. Visszatért a ládájához, és kivett belőle egy kisméretű elektronikus készüléket, amit odamutatott Brunnak.

- Tudod, mi ez?

Brunt számos bűncselekményért ítélték el, többek között kalózkodásért. Azzal is jó pénzt keresett,hogy szétszedte az elfogott hajókat, aztán eladta a még használható alkatrészeiket, - Beültetőnek tűnik- mondta kurta biccentés kíséretében.

- Pontosan az - felelte Ratua. - Egyszer használatos kémgyilkos, tessék, nézd meg. - Azzal átadta azeszközt Brunnak, hogy megvizsgálhassa.

- Honnan szerezted?

- Tudod, hogy megy ez. Innen, onnan, amonnan. Sokfelé megfordulok.

Brun ismét bólintott. Mindenki tudta Ratuáról, hogy nagyon ért a beszerzéshez, szinte bármit elő tudkeríteni. A férfi megnyomott néhány gombot a készüléken, és a kijelzőre sandított.

- Töltöttség rendben - állapította meg. - Jónak tűnik. Mennyit kérsz érte?

- Nem akarom eladni. Ez a te biztosítékod - magyarázta Ratua - Belém ülteted az implantátumot, ésbeprogramozod a nevedre.

Brun elgondolkodott. Ha beülteti a kémgyilkost, azzal valóban megakadályozza, hogy Ratuaelárulja őt. A csecsemőköröm méretű készülék ártalmatlanul lapulna Ratua koponyájában az életevégéig. De rá lehet hangolni egyetlen szóra, és ha Ratua, és csakis Ratua kimondja azt a szót, aberendezés felrobban a fejében. Nemi következik be nagyon nagy detonáció, de arra pont elég, hogymegsüsse az agyát...

- Szóval, mi esne le nekem? - kérdezte végül.

Ratua az ágya felé intett.

- Elsőrangú áruk vannak itt. Ennivaló, ital, kisebb-nagyobb ketyerék, halálpálcák. És átadom nekeda forrásaim listáját. Ha én elmegyek, szóba állnak veled, de mással nem. Ez rengeteget ér.

- Előre megmondom, mi vár rád - felelte Brun. - A fagyhalál, Az vár rád.

- Ez az én gondom. Szóval, áll az alku?

Brun egy darabig hallgatagon ült, a poharával az egyik, a beül tetővel a másik kezében, és leríttróla, hogy a lehetőségeket, valamint a kockázatokat mérlegeli. Igen, az utóbbiból is akadt néhány, de

ha Ratua meghal, nem lesz, aki mutogasson rá. Ratua tudta, hogy a fogolytársa bensőjében a kapzsiságharcol a félelemmel, ennek jelei tisztán meglátszottak Brun ábrázatán.

A kapzsiság győzött.

- Rendben - mormolta megfontoltan Brun. - Legyél a déli kapunál, pontban éjfélkor. Rejtőzz el, ésne gyere elő, amíg nem látsz engem. Ha valaki más is van velem, húzd meg magad.

Ratua kiengedte a tüdejéből a régóta visszatartott levegőt.

- Rendben.

- Ne hozz nagy csomagot - tette hozzá Brun. - És most fordulj meg.

Ratua kiürítette a poharát, és engedelmeskedett. Hideg, kemény tárgy nyomódott a tarkójának: abeültető csöve. A következő pillanatban kissé éles, de elviselhető fájdalmat érzett, amikor Brun akoponyájába injektálta az apró kapszulát.

- Így ni - mondta Brun, és zsebre vágta a beültetőt. - Amúgy mért vagy biztos abban, hogy nemöllek meg mindenképpen?

Azért, mert te nem vagy gyilkos - válaszolta Ratua. - A civilizált, normális teremtmények általábanfelismerik egymást.

- Hadd lássam az árut - kérte ekkor fojtott hangon Brun. Nem reagált arra, amit Ratua mondott róla,de Ratua tudta, hogy ez az igazság. Nem kellett aggódnia amiatt, hogy a kapszula elsül, és azagyveleje beteríti a kunyhót. De még akkor sem kellett volna aggódnia, ha Brun elvetemült gyilkos,ugyanis a készülék nem volt élesítve. A közelmúltban átprogramoztatta a berendezést, így a beültetőakkor is élesített állapotot jelzett, ha ez a valóságban nem így volt. Kisebb vagyont fizetett ezért azügyes módosításért, de kétszer annyit is megért volna. Összevissza ugrálhatott, és addig ordíthatta,hogy „Brun, Brun, Brun!", amíg leszakad a szája, és akkor sem történt volna semmi. A Galaxis mindenkincséért sem lett volna úgy az élete hátralévő részében, hogy egy bomba lapul a felében, egynyelvbotlásra várva. Brun tényleg nem volt gyilkos, a becsület szobrát sem lehetett volna rólamegmintázni, de Ratua tudta, ha elkapják, szempillantás alatt elárulja Brunt. És a zömök humanoidrengeteget nyert az üzleten, igazán vállalhatott érte némi kockázatot. , Főleg így, hogy nem is tudottróla.

Tizennyolcadik fejezet

J barakk, 19-es őrállomás, 4349-es rács, 547-es szektor, 3-as kvadráns, Despayre

Nova Stihl őrmester rosszul aludt. Egy álom zaklatta. Nem tudta felidézni még a lényegét sem, csakazt, hogy veszélyben volt, fegyverei kiürültek, és harcművészeti tudásának nem vette hasznát. Egykatona számára ennél szörnyűbb rémálom nem létezed Talán a hőség okozta. Bár éjfélre járt az idő, akinti hőmérséklet bőven meghaladta a harminc fokot, és a barakkok légcserélői megint bemondták azunalmast. Alighanem a transzformátor vacakol. A technikusok nem tudták megfelelően összehangolnia tekercseket. Az energiaszint folyton ingadozott, a nagyobb kilengéseknél a hűtőegységek rögtönleálltak, és az ablaktalan szobák hamar átforrósodtak. Az épületekben talán melegebb volt, mintodakint. Nova egy pillanatra fontolóra vette, hogy előveszi a holokönyvét - a felénél járt Gar Gratiusaz eklektikus deontológiáról írt tanulmányának -, de tudta, hogy az aligha ringatná álomba. így aztánfelkelt, és felvett egy rövidnadrágot. Azt remélte, talán fuj egy kis szellő, és bár az is eléggé meleglehet, az udvaron talán nem lesz olyan fülledt a levegő.

Elhagyta a barakkot, és sétára indult az udvarban. Az ujjnyi magas, sűrű fű kellemesen hűtöttemeztelen talpát. A telepet körülölelő, árammal töltött kerítés halvány derengést bocsátott ki,helyenként szikrák pattogtak belőle ott, ahol egy szerencsétlen rovar belerepült a mezőbe.

Az égboltot egybefüggő felhőtakaró borította, amitől teljes sötétség uralkodott ott, ahol nem égteklámpák, ráadásul egyfajta takaróként hatott, amely nem engedte a magasba szökni a nappali meleget.A messzeségben vihar dühöngött, a távolság miatt a villámok villanásai csupán haloványfényfoltoknak látszottak. Egy eső jól jött volna, lehűtötte volna a környéket. Nova számolta avillanások és a mennydörgések között eltelő időt, hogy megállapítsa a távolságot. Úgy becsülte, avihar tizenöt- tizenhat kilométerre lehet, és közeledik. Talán kizuhogja magát,

Hamar ideér - gondolta -, nagy kár. Az űrkikötő nappali fényben úszott ott, ahol az ellátóhajótürítették. Ezt a munkát foglyok végezték, mert a droidokból szinte mindig hiány volt. A trópusi hőségés a magas páratartalom miatt sokkal gyorsabban hibásodtak meg, mint ahogyan pótolhatták őket.

A foglyokat természetesen őrizték, nehogy valamelyiknek kedve támadjon elbújni az ellátóhajón.Nem mintha lett volna hová menniük, miután a rövid hatótávolságú gép nem hordozotthiperhajtóművet, így legfeljebb a bolygóközi térben röpködhetett.

Nova nyújtózott néhányat, majd hasra ereszkedett, a hátára fordult, onnan fejenállásba nyomtamagát, aztán leengedte a lábát, amíg a térde a füléhez ért. Ebben a pózban töltött néhány percet, majda kezeit nem használva talpra gurult.

Valamivel jobban érezte magát. A szolgálata korán kezdődött, így aztán elindult, hogy visszatérjenaz ágyába, közben remélte, hogy hűtőegységek ismét működésbe léptek.

Néhány pillanat múlva mozgást látott a szeme sarkából. Elnézett abba az irányba, a déli kapu felé.

Semmi. Megtorpant, várt egy kicsit, közben a tekintetével a kapu környékét pásztázta... Nem látottsemmi szokatlant. Talán csak képzelődött. Aztán arra gondolt, hogy talán egy flit mozgott ott. Azok arepülő hüllők néha átjutottak a kerítésen, és behatoltak a telepre - senki sem tudta, hogyan csinálják.Ha sötétben támadtak, alig lehetett kitérni előlük, és a hasukon lévő fullánkjuk egyetlen szúrásávalannyi mérget juttattak az áldozatukba, amennyi még egy megtermett férfit is leterített.

Nova elindult, és gyors léptekkel tartott a barakkja felé.

N-3 szektor,

Halálcsillag

- Hol vannak a foglyok?

Tarkin visszanézett Vaderre, és megkérdezte:

- Nem óhajtja megtekinteni az állomás többi részét?

- Az építkezést a segítségem nélkül is tudják folytatni - válaszolta Vader, elutasítóan intve. - Afoglyok?

Vader látta, hogy a kormányzó beesett arcán megfeszültek az izmok.

- Erre parancsoljon - felelte aztán Tarkin. Indulatba jött, de nem hagyta, hogy az érzéseimegmutatkozzanak az ábrázatán. És bár a tudata talán nem volt annyira rugalmas, mint kellett volna,gyengének nem lehetett nevezni.

Vader mindig is csodálkozott azon, hogy a magas rangú flottatisztek közül milyen soknak gyenge atudata. Arra megfelelő volt, hogy végrehajtsák a parancsokat, de ő még az Erő segítsége nélkül iskönnyűszerrel kifürkészte a gondolataikat. Az arckifejezésük, a tekintetük, a testbeszédük mindenszónál ékesebben árulkodott arról, hogy mi jár a fejükben.

Azonban nem mindenkit talált gyengének itt, a Halálcsillagon, éppen ellenkezőleg. Az a mérnökalaposan meglepte őt. A miriali nő erőteljes pajzsot létesített az elméje köré, hogy elrejtse agondolatait, bár nem esett át semmiféle felkészítésen. Nem tudott bánni az Erővel - nem volt Jedi -, dea tudata rendkívül erősnek bironyult. Erősebbnek, mint bármelyik nőé, akivel ő azóta találkozott,hogy...

Vader észbe kapott, és elnyomta a mélyről előtörő emléket. Többé nem engedhetett meg magánakeffajta gondolatokat. Az elmúlt két évtizedben a fájdalom lett a szövetségese. A testi és lelkimegpróbáltatások, ahelyett hogy megsemmisítették volna, erősebbé tették. De akármilyen közönyösenviselte is el a gyötrelmeket, a tűrőképességének is voltak határai.

Végignézett a magasra ívelő, tágas szektor üres belsején, amelyből még ezernyi tartóelem, oszlopés duralumin válaszfal hiányzott. A megfigyelőteraszt és a közvetlen környékét már körülzárták, és a

mesterséges gravitáció is működött itt, akárcsak számos más fedélzeten, folyosón és platformon.Vader jobbra elnézve hat - nyolc embert látott a távolban, akik a mérnökök hagyományos fehérköpenyét, illetve szürke kezeslábasát viselték, és egy asztal köré csoportosulva tárgyaltak vagyéppenséggel vitatkoztak valamin. Az ottani gravitáció fordítva működött, így a Sötét Nagyúrhoz éskísérőihez viszonyítva fejjel lefelé álltak. Az óriási térszelet java részében viszont még most is nullag és vákuum uralkodott.

Vader számtalan építőmunkást látott - a méreteik alapján vukik lehettek akik lassan repültek ide-oda a szintek között, vagy gerendákat és lemezeket hegesztettek. Rajtuk kívül droidok egész seregemozgott mindenfelé, és hajtott végre különféle feladatokat. A látvány egy jól szervezett gyárbenyomását keltette. Csakhogy a gyárat mintha szándékosan működtették volna így, hogy elhitessékvalakivel, hogy a munkálatok zökkenőmentesen, az ütemterv szerint zajlanak... Ezt kétségkívül Tarkinintézte így. És persze ügyes munkások is kellettek hozzá, akik képesek példásan gyorsan éshatékonyan dolgozni, még ha csak rövid ideig is. Vader végül elhatározta, hogy kedvező jelentést fogadni a mesterének. A problémák ellenére is úgy ítélte meg, hogy Tarkin és a munkások serege képesfolytatni az állomás építését. A szabotázsokat persze nem akarta megtorlás nélkül hagyni. A SötétNagyúr elindult, hogy kihallgassa azokat, akik érintettek a legutóbbi merényletben. Feltette magában,hogy ha másképp nem megy, kitépi az agyukból minden egyes gondolatukat, és az alapján cselekszik,amit talál. Az életével fizet mindenki, akinek bármi köze volt a robbantáshoz. Egy fő, kettő, vagy akárezer - nem számít, hányan vannak. Mindannyian megkeserülik | Mindannyian megfizetnek.

Tizenkilencedik fejezet

Vallatókabin, AA börtönblokk,

5-ös fedélzet, Halálcsillag

- Kinek dolgozik?

Vader egy hadnagy előtt állt, aki a merényletet megelőző éjszakán őrparancsnoki szolgálatot adott aDespayre-on lévő légtermelő telepen. Tarkin szótlanul figyelt, mialatt a Sith Nagyúr arról faggatta agyanúsítottat, hogy mi történt azon az estén, amikor megtöltötték a tankert.

- A... a... a Bi... Birodalmi Hadiflottának - nyögte ki nagy nehezen a férfi.

- Szerintem nem - mennydörögte Vader olyan mély és fenyegető hangon, hogy Tarkin szeretett volnalépni egyet hátra. A mögötte álló tisztek közül többen meg is tették.

A rangjához képest eléggé idős hadnagy elfordította a fejét, és Tarkinra nézett. A szeme rettegésttükrözött és kétségbeesést. Ugyancsak kétségbeesettnek kellett lennie, ha a nagymofftól reméltsegítséget. Tarkin ridegen és higgadtan meredt a férfira. A hadnagy most már Vaderé volt.

- Nézzen rám! - mordult fel Vader, és a hadnagy engedelmeskedett. - Ez az utolsó esélye! -Felemelte a kezét, és szélesre nyitotta az ujjait.

- Nagyuram, könyörgök! Nem tudok semmit.

Vader villámgyors mozdulattal ökölbe szorította a kezét.

A hadnagy hangja elhaló hörgésbe fúlt, a nyakán az izmok jól láthatóan vonaglottak, hogy levessékmagukról a láthatatlan satut, amely hirtelen rájuk szorult. A levegő sziszegve tört elő a torkából, azarca elvörösödött, a szeme kidülledt, aztán egy-két másodperc múlva megtántorodott, és elterült aduracél padlólemezeken, Tarkinnak nem kellett orvosnak lennie ahhoz, hogy megállapítsa: a hadnagymár nem fog elmondani senkinek semmit.

Ezúttal sem szólalt meg. Látott már hasonló mutatványokat Vadertől, és mint a korábbialkalmakkor, ezúttal sem tudta, hogyan csinálta. Az Erő, akár egy valamilyenfajta telekinetikushatalom volt, akár egy pszichológiai-fiziológiai hipnózis, vagy valami teljesen más, rendkívüllenyűgöző eredményeket produkált.

Vader ekkor a nagymoffhoz fordult, és kijelentette: - Nem volt köze a szabotázshoz.

- Honnan tudja? - kérdezte az állát felszegve Tarkin.

- A tudata gyenge volt. Könnyen kiolvastam belőle a gondolatait.

- Akkor miért ölte meg?

- Hogy elrettentő példát állítsak a többiek elé.

Tarkin felvonta a jobb szemöldökét, és megjegyezte:- Talán egy kissé durva...

- Az eset az őrsége alatt történt - vágott vissza Vader. - Ő is felelős. Tudnia kellett volna róla.

Az indoklás nem nyerte el Tarkin tetszését. Ezen logika alapján mindenki bűnösnek minősült, aki amerénylet idején szolgálatban volt az állomás bármely pontján. Szélsőséges esetben még ő maga is.És bár a fekete maszk miatt nem láthatta Vader arcát, nem olvashatott le róla semmit, Tarkin tudta,hogy a Sötét Nagyúr ebben a pillanatban ugyanerre gondol.

- Most várok egy-két órát, mielőtt kihallgatom a többi gyanúsítottat - folytatta Vader. - Intézzék el,hogy tudomást szerezzenek ennék a férfinak a sorsáról. Úgy, hogy véletlenül halljanak róla. Tarkinbólintott. A trükk kegyetlen volt, de ő maga is felismerte mennyire értékes. Végül is nem pontosan eza harcállomás a legfénylőbb példája a doktrínának, mely szerint a félelem a leghatékonyabb fegyver?

- Most visszatérek a hajómra - közölte ekkor Vader.

- Előkészítettünk önnek egy lakosztályt, Vader Nagyúr - felelte Tarkin. - Amennyiben...

- Jobban szeretem a sajátomat - vágott közbe Vader, azzal sarkon fordult, és elindult.

Az elutasító viselkedés miatt Tarkinban feltámadt a bosszúság, de gyorsan elnyomta. Igazából nemis számított másra. Lepillantott a holttestre, aztán a nem túl tágas kabinba bezsúfolódott altisztekre ésőrökre nézett, akik közül a legtöbben mélységesen megdöbbentek attól, amit az imént láttak.

- Vigyék le a tetemet a hulladékkezelő szintre, és szabaduljanak meg tőle! És gondoskodjanak róla,hogy az őrök a foglyok füle hallatára beszélgessenek arról, ami itt történt. A lehető legnagyobbrészletességgel.

Néhány pillanatig senki sem mozdult. Tarkin végignézett az arcokon, és megkérdezte:

- Netán csak azért beszéltem, hogy halljam a saját hangomat?

Ez már hatott. Két őr kiugrott a többi közül, és felkapták a te temet.

Tarkin elhagyta fogdát, és a szárnysegédeivel a háta mögött gyors léptekkel haladt a folyosón.Vadert körülbelül annyira leheteti irányítani, mint egy megvadult reeket, de kétségkívül eredményesendolgozott. Tarkin meglepődött volna azon, ha a gyanúsítottak nem árulnák el gyorsan mindazt, amittudnak, miután hírét veszik a történteknek.

Ha egyáltalán tudnak valamit...

Ennek ellenére úgy gondolta, hogy amennyiben maroknyi ártatlan teremtmény feláldozásával elejétveheti a jövőbeni szabotázsoknak, kész megfizetni ezt az árat. Elvégre bőven akadnak mások, akiket a

helyükre állíthat.

T-14-es közlekedőfolyosó,

Halálcsillag

Tenn Graneet tüzér őrmester kiszállt a kompból, amely elhozta őt a harcállomásra, és a dokkbólkiinduló folyosók egyikében ballagott, amikor meglátta a magányos alakot. A tetőtől talpig feketébeöltözött férfi egyenesen felé tartott, a köpenye lobogva hullámzott mögötte. Azonnal felismerte azilletőt, sokszor látta már a holohíradókban.

Darth Vader volt, a Császár végrehajtója. A banthák vérére - káromkodott magában Tenn. Tudottarról, hogy a fickó éppen szemlét tart itt, de arra aztán nem számított, hogy találkozik vele egyfolyosón. Azon is meglepődött, hogy Vader egyedül van, védőkíséret nélkül közlekedik. Bár...tekintetbe véve, hogy a pletykák szerint mi mindenre képes azzal az akkösztökével, amit a derékszíjánvisel, miért is ne tette volna?

Tenn lassítás nélkül folytatta útját, ahogyan Vader is. A folyosó, a kompállomásról kivezetőmellékjáratok egyike nem volt éppen keskeny, de túl széles sem. Az őrmester rájött, hogy ők kettennyílegyenesen egymás felé tartanak, és hamarosan összeütköznek, hacsak Valamelyikük nem tér ki amásik útjából

Tenn fontolóra vette, hogy tartja az irányt, csak azért, hogy megtudja, mit tesz Vader. Ahadiflottánál szolgálók gyakran játszották ezt a játékot. Az akarat és a dominancia próbájánakszámított - aki kanyarodott, elismerte alávetett helyzetét. Tenn Graneet őrmester ritkán adott utatmásoknak - kivéve természetesen a rangban előtte állókat. Vader viszont nem tartozott a hadiflottakötelékéin, így hivatalosan nem lehetett magasabb rangú nála.

Csábítónak találta az ötletet, de csak néhány pillanatig. Vader gyors léptekkel járt, és ő biztosravette, hogy a fekete ruhás alaknak nem áll szándékában akár csak hajszálnyival is változtatni azirányán. Tenn Graneet keménynek és bátornak tartotta magát, de nem volt ostoba, és nem dolgoztakbenne öngyilkos hajlamok. Kicsit jobbra tartott, éppen csak annyira, hogy amikor majd elhúzunkegymás mellett, a vállukat egy-két ujjnyi távolság válassza el.

A valóságban Vader válla alkarnyi távolságban haladt el Tenn feje mellett. Annyira közel voltakegymáshoz, hogy a lobogó, fekete köpeny széle végigcsúszott az őrmester bal karján, és egy pillanatigfennállt a veszély, hogy beleakad az órájába. A köpeny sima, selymes tapintású anyagból készült, ésmeglepően hidegnek bizonyult. Mintha maga a levegő is megfagyott volna Darth Vader nyomában...

Tenn lassított egy kicsit, és úgy érezte magát, mintha az imént egy természeti erő érintette volnameg. Talán egy hurrikán szele, vagy egy fagyos üstökös, amelyet egyszerűen nem lehet megállítani.Most már tudta, ha kihívást intézett volna Vaderhez azzal, hogy az útjában marad, élete végéig bántavolna. Bár az valószínűleg nem tartott volna sokáig...

Ellenállt a késztetésnek, hogy hátranézzen. Ha Vader felfigyelt is az ostoba játékra, nem adtatanújelét.

Huh... - nyögte Tenn, miután a vészjósló alak csizmájánál koppanásai elhaltak mögötte. Biztosantudta, hogy erre az élményre jó darabig emlékezni fog. Kis híján ő lett a férfi, aki megrángatta DarthVader köpenyét.

Bukórigó étterem, Déli Alszint, 17-es rács,

Birodalmi Központ

Neet Alamantról hamar kiderült, hogy eléggé udvarias, de céltudatos fickó. Egyszer sem akadt el aszava, és nem zavarodott bele a mondandójába. Memah vele szemben ült egy retro stílusúegyszemélyes boxban, és kevés bizalmat vagy melegséget érzett iránta. Rodo a bárpultnál ült egymagas széken, egy caffal teli csészét tapogatott és forgatott maga előtt, és nem törte magát túlságosan,hogy beleolvadjon a környezetbe. Memah nem félt az alacsony hivatalnoktól, de jó érzéssel töltötte ela tudat, hogy Rodo a közelében van, és hogy erre nyilván mások is felfigyelnek.

- Akkor lássuk, hogy jól értettem-e az ajánlata lényegét - mondta megfontoltan. - Arra kér, hogyvezessek egy kantint egy katonai létesítményben, amiért csinos szerződési jutalmat kapok, aztán Igennagylelkű fizetést, valamint százalékot a haszonból. Kétéves szerződésről van szó, és ezen idő alattnem hagyhatom el a bázist. Jól foglaltam össze?

- Tökéletesen - helyeselt Alamant bólogatva. - Továbbá szabadon használhatja a sport- és aszórakoztató létesítményeket. Tudatták velem, hogy a szóban forgó telep majdnem pontosanugyanolyan, mint az Alszint, a kényelmi szolgáltatások, az ellátás, a forgalom és az általánosmunkakörülmények tekintetében.

Memah ismét elgondolkodott. Alamant utolsó kijelentése nem sokat jelentett, de élt ő már azAlszintnél rosszabb helyeken is. Sosem vágyott fényűzésre, és az utóbbi években alig néhányszor járta felszínen, de még azokról az utazásokról is le tudott volna mondani, anélkül hogy bármi hiányzottvolna neki. Az élete már jó ideje a munkája körül forgott.

Mindent egybevetve az ajánlat tisztességesnek tűnt. Alamant nem árulta el, hogy mi az a katonaitelep, és hogy hol van, de Memah ezt meg tudta érteni. Elvégre a Galaxisban háború dúlt, aBirodalom cseppet sem meglepő módon igyekezett védeni titkait. Ami keveset leszűrt a férfiszavaiból, az alapján úgy sejtette, hogy a hadiflotta egyik távoli támaszpontjáról van szó. És hapolgári személyt kerestek a kantinja vezetésére, aligha leheteti harci zónában. Továbbá, ha az ottanikörülmények majdnem ugyanolyanok, mint itt, a Déli Alszinten, az itteni veszélyek nélkül, akkor nemlehet nagyon rossz.

Memah persze azt is tudta, hogy egy toborzó ül vele szemben, aki valószínűleg hajlamos kiszínezniaz igazságot, ha az érdekei úgy kívánják. Alighanem jutalmat kap minden egyes képzett személyért,akit leszállít. Ugyanakkor egy birodalmi munkaszerződésnek meg kellett felelnie a valóságnak ahhoz,hogy érvényes legyen, még manapság is. A katonaságnál vagy a hadiflottánál szolgálóknak nem sok

joguk volt, de a polgári alkalmazottak általában jobb bánásmódban részesültek.

És Memah arról sem feledkezhetett meg, hogy nem ostromolják jobbnál jobb ajánlatokkal.

- Magammal vihetem a saját biztonsági főnökömet? – kérdezte.

- Amennyiben az illető büntetlen előéletű, és jelenleg sem áll körözés alatt a Birodalomfennhatósága alá tartozó világokon -- válaszolta Alamant. - Módunkban áll neki is tisztes fizetéstbiztosítani, valamint szállást magának és a biztonsági személyzetének, ez is része az ajánlatnak. Önegy egyszemélyes, szabvány tiszti szálláshelyet kap. - Hirtelen elhallgatott, látványosan elfordult,hogy Rodóra pillantson, majd ismét Memah-ra nézve folytatta: - A biztonsági főnöke is kaphat sajátkabint.

Memah bólogatott, és tovább törte a fejét.

- Nem akarom sürgetni, de a következő civil személyszállító három nap múlva indul a Főkikötőbőla szóban forgó létesítmény felé. Ha nem érdekli az ajánlat, mást kell keresnem - mondta Alamant;,azzal kicsúszott a boxból, és felegyenesedett. - Arra kérem, később holnap feltétlenül tudassa velem adöntését. Memah feltartotta a jobbját.

- Várjon egy percet, kérem! - Ő is kicsúszott az asztal mögül, és odament Rodóhoz.

- Pocsék a caf - dörmögte a férfi, és megcsóválta a fejét. - Olyan az íze, mint a mosogatólének.

- És te ezt honnan tudod? Kóstoltál már mosogatólét?

Rodo csak rántott egyet a vállán, Alamantra villantotta a tekintetét, és megkérdezte:

Mit akar a fickó?

- Munkát ajánlott. Egy katonai kantint kéne vezetnem. Hogy hol, azt nem hajlandó elárulni. Két évrekellene leszerződnöm, és azalatt nem hagyhatnám el a létesítményt. A fizetés jó, leesik egy kevés ahaszonból, és van egy-két plusz is: lakás, orvosi ellátás, Ilyesmik.

Rodo biccentett, és megkérdezte:

- Belevágsz?

Memah hümmögve körülnézett az étteremben.

- Amikor ennyien akarnak tetőt adni a fejem fölé, és ételt az asztalomra? - mormolta a fejétcsóválva. - Nem is tudom... olyan nehéz választani. - Letelepedett a férfi mellé, és elkomolyodvafolytatta: - Tudom, hogy a magadfajták mindig találnak munkát. De ha elvállalom, azt szeretném, ha telennél a kidobóm.

Rodo azonnal bólintott.

- Rendben. Benne vagyok.

- Ennyi? Ilyen egyszerűen?

- Ha végre lehetőségem lesz kicsit megdolgozni aktív katonákat, akik elfelejtkeznek a jó modorról?Ezt nem hagyom ki. A terepen szolgáló fickók általában keményebbek, mint az itteni padmelegítők.Úgy sokkal szórakoztatóbb a munka. Amúgy meg... hiányoznál...

Memah-nak mosolyognia kellett.

- Született széplélek vagy, Rodo. Csodálom, hogy nincsenek nőügyeid...

Rodo ismét biccentett.

- A nőket tartsuk a piedesztálon, ahová valók, ez a mi mottónk. De mindenkinek lennie kell valahol.A szépség ott van, ahol megtalálod.

Memah-ban szétáradt a megkönnyebbülés.

- A hajó három nap múlva indul - mondta halkan.

- Nem gond. Öt perc alatt összepakolok.

Ezúttal Memah bólogatott. Hát igen... neki sem kell több idő.

- Akkor szólok Alamantnak, hogy elvállaljuk a munkát.

- Legyen így. Ennél rosszabb ott sem lehet a caf- dörmögte Rodo, azzal köszöntés gyanántmegemelte a csészéjét a távolabb várakozó toborzó felé.

Huszonegyedik fejezet

Kórházkomplexum, sebészeti részleg,

N-l szektor, Halálcsillag

Ha a kés az egyetlen eszközöd - hangzott a régi vicc -, minden problémát hússzeletnek látsz. Ulisebész létére elsősorban sebészi feladatokkal foglalkozott. De a munkája többről szólt, nem csupánarról, hogy sterilizáló reflektorok fényében operált. Amíg a beteg nem állt lábra, a sebész felelt érte,és erre is akadt egy régi mondás: ha már felvágtad, viseld gondját.

A sebészeknek pontosan ezért kellett sokat tanulniuk az általános orvoslásról, mielőtt megengedtéknekik, hogy lézerszikét fogjanak a kezükbe. Mert hiába hoztak helyre gyönyörűen egy bonyolultmellkasműtéttel egy aneurizmát, mielőtt a kidudorodó limtu felrobbant volna, ha a beteg két nappalkésőbb, lábadozás közben meghalt. És ezzel előkerült a harmadik régi mondás: a műtét sikerült, de apáciens meghalt.

Egyes sebészek el tudták választani egyiket a másiktól, és nyugodtan aludtak éjszakánként, de Ulinem tartozott közéjük. Ezért találta magát egy ősz vuki ágya mellett. Az öreg művezető egy rondadekompressziós balesetnek esett áldozatául, és három nappal ezelőtt teljes szív-tüdő átültetésreszorult. A lehető legsterilebb körülmények ellenére a betegek néha másodlagos fertőzéseket kaptuk,és vele is valami hasonló történhetett. A szokásos antivírus, gntiprion és antibiotikum készítményekmindeddig hatástalannak bizonyultak, és nem került elő semmiféle kórokozó. Mindazonáltal az öregvuki belázasodott, csúnyán köhögött, és a vérképe furcsán eltolódott, ezt azonban nem lehetett sembaktériumoknak, sem vírusoknak, sem prionoknak tulajdonítani. Az eozinofilszám megemelkedett, aszokásos szint több mint kétszeresére. Uli természetesen szakértői konzíliumot kért, de a specialistakizárta a szokásos, a legtöbb fajra jellemző betegségeket: a kozémát, a leukémiát, az asztmát, azautoimmun betegségeket, de még a drogokat is. Nem maradt más lehetőség, mint valamilyenfajtaparazita, vagy protozoafertőzés. Csakhogy a QRI-keresések nem adtak éredményt, nem léteztekbeszédes nanokamerás képek, és nem tenyészett ki semmi. A megemelkedett fehérvérsejtszámotleszámítva nem voltak valós indikátorok. Uli végül arra a következtetésre jutott, hogy ha nem egyeddig ismeretlen nosocomiális fertőzés okozza a tüneteket, akkor már csakis a fekete mágia jöhetszóba.

A Hahrynyar nevű vuki állapota nem romlott, de nem is javult. Elég beteg volt ahhoz, hogy ágybankelljen maradnia. Uli a falakra és állványokra szerelt monitorokra és műszerekre pillantott, és részbenfáradtan, részben értetlenül csóválta a fejét. Semmi változás...

A vukik nyelvét még a legjobb napjain is rosszul beszélte. Az „igen"-t és a „nem"-et mégmegértette, és fel tudott tenni néhány alapvető kérdést, mint például „egy egytől tízig terjedő skálánhányasnak mondaná a fájdalmát", de nem bocsátkozhatott filozófiai vitákba a magas, széles vállúteremtménnyel. Szerencsére nem is volt szükség. Magához intette C-4ME-0-t, ami a közel benbaktával töltött egy tartályt. A droid odagurult hozzá, hon tolmácsoljon.

- Jó napot - mondta Uli a vukinak. - Hogy van?

- Wyaaaaa. Ruh ruh? - érdeklődött a droid, és lágy, barátságos hangjának köszönhetően avukibeszéd horkantásai és nyögései kellemesnek hatottak.

A beteg választ nyögött, amit C-4ME-0 úgy fordított:

- Ha maga kérdi, jól.

Az öreg vuki megőrizte a humorérzékét, noha szemlátomást pocsékul érezte magát. Uli ezt jó jelnekvette; rég megtanulta, hogy a küzdeni akarás a gyógyulási folyamat legfontosabb eleme, fajtólfüggetlenül.

- Akkor most valami újjal próbálkozunk - folytatta aprókat bólogatva. - Úgy gondoljuk, hogy öntegy valamilyenfajta parazita terítette le. Talán évek óta ott bujkált a szervezetében, és azimmunszupresszorok miatt valahogyan elszabadult. A belgyógyász csapatunknak van egy széleshatókörű gyógyszere, egy Nicosamide-Mebendazole keverék, ami általában el szokta kapni amelegvérű emlősöket megtámadó parazitákat. Ha önnek az a baja, amiig gondolunk, ez a gyógyszervalószínűleg helyrehozza.

- Whuahh yun yorra ellihenn?

- Nos, a mellékhatások rendszerint gyengék - magyarázta Uli. Van néhány, amely kisebbkellemetlenségeket okoz.

- Arm whoon urr - morogta a vuki, ami C-4ME-0 szerint fáradt cinizmusba csomagolt beleegyezéstjelentett. Hahrynyar aztán intett az orvosnak, hogy folytassa.

- Tehát, a kezelést néha hasmenés kíséri. És ritkán, nagyon ritkán befolyást gyakorolt a pácienskörmeire, mind a kéz-, mind a lábujjain.

- Yaag?

- Nos, khm... a körmök khm... egyszerűen lepotyognak.

- Whuahh?

- Nem, néhány hónap alatt visszanőnek, és tökéletesek lesznek. De mint említettem, ez rendkívülritkán fordul elő.

A vuki következő megjegyzését C-4ME-0 először vonakodott lefordítani, és amikor megtette, Ulialig állta meg, hogy ne kezdjen vigyorogni. Mindeddig nem is sejtette, hogy a vukik képzelőerejeennyire fejlett.

- Megértem, hogy mindez kellemetlen az ön számára - válaszolni elkomolyodva -, de amíg nem leszjól, nem mehet el innen. És nem mehet vissza dolgozni, amíg nem derül ki, hogy fertőző-e vagy sem.

A vuki mérgesen horkantott, és kivillantotta a fogait.

- Nézze, nem én hozom a szabályokat, én csak alkalmazom őket - mentegetőzött Uli. - Amennyibenpanasza van, forduljon egyesen a Császárhoz.

Hahrynyar olyan sértő megjegyzést morgott Palpatine személyi higiéniájára, hogy Uli esküdni mertvolna, C-4ME-0 elvörösödött, holott az ábrázata duracélból készült. Aztán a megtermett alakvonakodva és kelletlenül, de beleegyezett a kezelésbe.

Miután befejezte a vizitet, Uli visszatért az irodájába, és a naptárára pillantott. Nem várt rá többoperáció egészen másnap reggelig. Egy flottatisztet kellett összeraknia egy hármas bypass műtéttel,aki túlságosan rajongott a zsírért. A fickó éppen csak megfelelt a fizikai követelménynek. Még egykiló plusz, és orvosilag elleni őrzött fogyókúrára szorult volna ahhoz, hogy tovább szolgálhasson aflottánál. Ez azonban nem lepte meg Ulit: a háború természetét tekintve a Birodalom egyetlenteremtményről sem mondhatott le bizonyos területeken. Alacsony, magas, sovány vagy kövér, nemszámított. Mindig több és több eleven sugárfogó kellett.

Uli megvonta a vállát. Valahányszor erre gondolt, felszökött benne a harag, de a dühe sem számítottsemmit. A háború tovább folytatódott. Néha úgy érezte, sosem fog hazatérni, mert a háborúnak sosemlesz vége, és öregemberként fog meghalni egy sivár kőgolyón a semmi közepén, mialatt a végtelensorokban érkező sebesülteket foltozgatja.

És semmit sem tehetett, hogy ezt megváltoztassa.

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

Tarkint elégedettséggel vegyes öröm szállta meg. Akármennyire nem bízott is Vaderben, a feketeruhás alak látogatása szemmel láthatóan felgyorsította a folyamatokat. Senki sem akart szembekerülnia Sith Nagyúr haragjával, és ezt úgy érhették el a legkönnyebben, hogy a lehető leghatékonyabban,leggyorsabban és legpontosabban végezték a munkájukat. Vader katalizátorként hatott: olyanreakciókat váltott ki, amelyek messze túlhaladták a személyes hatalmi körét, akármekkora volt is az.Félelmet ébresztett másokban, ami nem csupán fenyegető külsejének, a tetteinek és a rossz hírénekszólt. Még Tarkin is - nagymoff létére - érzett valamit néha, mint amikor valaki ionvihar előttózonszagot szimatol. És ezt elég különösnek találta. Tudott arról, hogy Vader valójában egytöbbszörösen megcsonkult roncs, aki az egész életét abban az undok létfenntartó öltözetben fogjaeltölteni. Egy ember, aki inkább szánalomra méltó, mint bármi másra. Ugyanakkor személyében sokmindent felébresztett másokban, de a szánalmat biztosan nem. Vader tekintélyes hatalommalrendelkezett, azt is tudta, hogyan használja, akár egy kontinens felperzselését irányította acsillagrombolója hídjáról, akár egy embert sújtott halálra néhány méteres távolságból.

Tarkin töprengve csóválgatta a fejét. A rejtett és titokzatos dolgok mindig is érdekesebbek, mintazok, amelyeket látni lehet. Számos területen nem vehette fel a versenyt Vaderrel, de nem is vágyottrá. Ám azt is tudta, hogy amikor az álma hideg, duracél valósággá válik, Vader híres-hírhedtvezérhajója szempillantás alatt a múlt elavult ócskasága lesz. Miért is pazarolná bárki az idejét és az

energiáját arra, hogy felkutassa és megsemmisítse a lázadók bázisait a különféle sivár aszteroidákonés holdakon, amikor egyetlen parancsával elpusztíthat egy egész bolygót?

És ez a hatalom hamarosan az övé lesz. Az utóbbi időkben keletkezett károk javítása jól haladt, ésa főmérnökök azt jelentették, hogy a következő hónapok során valószínűleg behozzák a lemaradást. Azis valószínűnek tűnt, hogy az ellenség aknamunkájának most már vége szakad. Vaderközreműködésének köszönhetően mindazok, akik benne voltak az aljas merényletben, rövidesenlekerülnek a tábláról - mindörökre.

Igen, a harcállomás fel fog épülni. És amikor elkészül, a Galaxis legnagyobb, legütőképesebbfegyvere lesz. Tarkin elégedetten mosolygott. Már nem kellett sokat várnia.

Huszonkettedik fejezet

Alfa-4 alkatrészraktár,

orbitális pályán a Despayre felett

Ratua nem kovácsolt külön tervet arra, hogy hogyan fog átjutni a bolygó felett keringő raktárból aHalálcsillag nevezetű harcállomásra. De tudta magáról, hogy nem ostoba, és azt is, hogy min delihelyzetben feltalálja magát. Abban a teremben, amelyben találta magát, főként különféle gépekalkatrészeit tárolták. Az első felderítés alkalmával nem bukkant konyhai készletekre, sem fegyverekre,ami nem sok jót jósolt a közeljövőre nézve.

De aztán úgy tűnt, Szerencse istenasszony úgy döntött, hogy Celot Ratua Dil eleget szenvedett azért,mert rosszkor volt rossz helyen, ugyanis három jó dolog is történt vele néhány órával azután, hogy ateherhajóról átlopózott a raktárba.

Először is, gyakorlatilag belebotlott egy rakás gáztartályba, amelyek tekintélyes mennyiségűoxigént és hidrogént tartalmazták. Egy rész az előbbiből, kettő az utóbbiból, egy szikra - ez semlehetett gond, tekintetbe véve a rengeteg alkatrészt -, és könnyedén gyárthatott magának vizet, amivelmég élelem híján is hetekig kihúzhatta.

Másodsorban, az egyik falfülkében tucatnyi űrruhára bukkant, amelyek közül az egyik egész jólillett rá, így aztán attól sem kellett tartania, hogy a pletykák igaznak bizonyulnak, és a raktári időrőlidőre valóban megnyitják a vákuumnak, hogy megszabaduljanak az élősdiektől - az öltözet megóvta afulladástól és a fagy- haláltól.

Harmadszorra pedig, rátalált egy egész ládányi szárított vulderuni gabonapehelyre, amitnyilvánvalóan tévedésből hoztak ebbe H helyiségbe, gépalkatrészek között lapult az egyik állványon.Csak némi vizet kellett hozzáadnia, és bár sejtette, hogy nem ezek lesznek élete legjobb étkezései, ésegy ideig alighanem egyhangúnak bizonyulnak majd, mindenesetre az őrlemény rengeteg tápanyagottartalmazott.

Így aztán volt vize, ennivalója és levegője. Sokkal rosszabb helyzetbe is kerülhetett volna.

A megérkezése utáni napon, egy újabb óvatos felderítés alatt rátalált egy ládára, amelyben egyáltalános célú droid ácsorgott, és nem győzött csodálkozni azon, hogy a szerencsesorozata továbbfolytatódik. Réges-régen, a Galaxis egyik távoli zugában néhány napig egy droidszervizben bujkált ahelyi hatóságok elől, egy sajnálatos félreértés miatt. Két-három nap elteltével, mert jobb dolga nemakadt, megtanulta a droidprogramozás alapjait. Nem ismert varázslatos trükköket, de eleget tudottahhoz, hogy összeállítson és feltöltsön egyszerű utasításokat. És az általános célú droidokat gyakranbefogták rakodónak.

Így aztán már terve is lett. Már csak egy lehetőségre volt szüksége, ami két nappal később eljött,

rögtön azután, hogy befejezte az előkészületeket. Ehhez mekkora szerencse kellett? Üres teherhajóérkezett, a fedélzetén legalább húsz droiddal. Ratua végignézte a dokkolást az egyik szervizalagútbanlévő leshelyéről, majd gyorsan aktiválta átprogramozott droidját, és sietve magára öltötte az űrruhát.Ezt követően beleült egy üres ládába, magára csukta a fedelet, és várt.

Ettől kezdve minden a droidon múlt.

Úgy programozta be, hogy figyelje a rakodókat, nézze meg, milyen készletekért jöttek, majd jelöljemeg a rejtekhelyéül szolgáló ládát, hogy úgy tűnjön, az is a keresett tételeket tartalmazza. Amint ezmegtörtént, a droid kölcsönvett egy lebegő raklapot, és átvitte a ládát a teherhajóra. Senki semállította meg, mert senkinek nem volt rá oka. Még ha lett is volna eleven biztonsági őr a gépen, aztlátta volna, amire számított: egy droid alkatrészekkel teli ládát szállít.

És miután nem hallott ordítozást, és senki sem feszegette a ládája fedelét, Ratua mind jobban bízottabban, hogy a terve beválik,

A raktér levegőtlen és fűtetlen volt, de az űrruhája megvédte, úgy számolta, hogy az utazáslegfeljebb egy-két óráig fog tartan Tisztában volt azzal, hogy ha elszámította magát, előbb-utóbbelfogy a levegője, de hát az életben kevés dolgot nem kísért kockázat. így aztán elhelyezkedett, ésvárt, közben félig alvó állapotot kényszerített magára, hogy takarékoskodjon a levegővel.

Alig félóra elteltével megérezte, hogy a teherhajó remegve életre kel, és elindul. Akárhová tartottis, úton volt.

Portminian polgári személyszállító,

Horuz rendszer

Az ablakok opálosak voltak, és nem lehetett látni semmit rajtuk keresztül, csak halovány, elkentfényfoltokat. Memah az utazás kezdetén kinézett a magasabb dimenziók birodalmába, de hamarosanmegfájdult a feje, a gyomra pedig émelyegni kezdett, így sürgősen befejezte a bámészkodást. Rodo,aki már számos hosszú utazást tett, előre figyelmeztette, de ő mindenképpen személyesen akartamegtapasztalni az élményt. Memah Roothes sosem hitt senkinek, ha maga is meggyőződhetett az adotthelyzetről. Ez a vonása, emlékeztette magát keserűen, már sok fejfájást okozott neki a múltban

A személyszállító ugyan nem volt luxushajó, de elég kényelmesnek bizonyult - kicsi, de tisztahálókabinok, rendezett közös helyiségek. Rodo és Memah két másik emberrel lakott együtt, akikhozzájuk hasonlóan a Birodalmi Központban szálltak be, és szinten polgári alkalmazottak voltak. Aférfi a Koréliáról jött, és rekreációs sportokra szakosodott, a nő nem árulta el sem azt, hogy honnanszármazik, sem pedig azt, hogy milyen munkára szerződött.

Nem mondták meg nekik, hogy meddig fog tartani az utazás, és azt sem, hogy hol fognak kikötni, detöbb napig száguldottak fény sebességgel, vagyis a távolság nem lehetett kicsi. Hacsak nem körbe-körbe repültek, vagy véletlenszerű irányokba, hogy úgy tűnjön, hosszú utat tesznek meg. Memah

igazából nem hitt ebben a lehetőségben. A Birodalom talán hajlandó lett volna komoly összegeketfeláldozni annak érdekében, hogy megtévesszen magas rangú hivatalnokokat vagy fontos civilügyfeleket, de egy kocsmafőnököt, egy kidobót, egy edzőt, és egy „táncost"? Nem tartottavalószínűnek...

És mindent egybevetve nem is érdekelte igazán. Beérte annyival, hogy úton volt valahová, ésamikor odaér, egy új kantint fog vezetni, amiért szépen megfizetik majd. A helyzete lehetett volnarosszabb is. Sokkal, sokkal rosszabb.

Azt legalább bízvást remélhette, hogy senki sem fog felgyújtani egy kantint, amelynek tulajdonosa aBirodalom.

Huszonharmadik fejezet

Devastator csillagromboló,

a Despayre feletti orbitális pálya

Darth Vader felfrissülve és többé-kevésbé pihenten lépett ki a meditációs kamrából. Aharcállomás építését lelassító incidenseken töprengett, és úgy ítélte meg, hogy pocsékul tervezték megél hajtották végre valamennyit. Ezen meg is lepődött, ugyanis jóval veszélyesebbnek tartotta aLázadók Szövetségét, mint az uralkodó. Tudatában volt annak, hogy a lázadók hálózatában, mintminden nagy csoportban, szép számmal akadnak okos, sőt zseniális teremtmények. Neki elsősorbanezek miatt kellett aggódnia, meri tudta, hogy ezek fognak harcolni az utolsó leheletükig. A Jedik közültöbbeket nagyon nehezen lehetett megölni - erre éppen aCsászár ábrázata szolgáltatott bizonyítékot.

Mielőtt Vader átállt a sötét oldalra, végignézte, hogy Mace Windu szörnyű sérüléseket okozPalpatine-nak. Talán csak próba volt? Lehet, hogy a mester így akart meggyőződni arról, hogy az ifjúAnakin Skywalker hajlandó-e a Sithek ügye mellé állni? Lehet, hogy mindvégig Darth Sidious uralta ahelyzetet, és csak azért színlelte, hogy vesztésre áll, és csak azért viselte el azokat a rettentőcsapásokat, hogy döntésre kényszerítse azt a fiatal, ingatag Jedit? Ha igen, akkor súlyos árat fizetettazért, hogy megtudja azt, amit meg kellett tudnia.

De akárhogyan történt is, többé nem létezett Yoda, nem létezett Mace Windu, akik a felkelés éléreállhattak volna... nem létezett senki, aki fényesen ragyogott az Erőben, mert azt ő, Darth Vaderbiztosan érzékelte volna. Akárhány Jedi maradt is a Galaxisban, nem volt közük ehhez a legutóbbimerénylethez. Vader elhatározta, hogy ezt Tarkinnal is közölni fogja. A hullabőrű bürokratából szinteteljesen hiányzott a képzelőerő, de módszeresen és megrögzött konoksággal dolgozott, azt el kellettismerni, Tudta, hogyan tartsa mozgásban a dolgokat. Az építkezés nem lassult le annyira, hogyVadernek személyesen kellett volna beavatkoznia. Ideutazott, hogy megnézze, amit meg kellett néznie,Korrigálta a problémát, amit talált, és most eljött az idő, hogy elrepüljön, és más, szintén fontosügyekkel foglalkozzon. Elvégre a háború egy óráig sem szünetelt.

A lakosztályához vezető folyosón szembe találta magát egy századossal, és odaszólt neki:

- Keresse meg az admirálist, és mondja meg neki, hogy egy óra múlva indulunk.

- Igenis, nagyuram! - felelte a százados, azzal tisztelgett és elrohant.

Vader belépett a lakosztályába. Elég kényelmes volt, de fényűzőnek aligha lehetett nevezni. Sok-sok év telt el azóta, hogy ő törődött az efféle dolgokkal. Odament a kommunikációs pulthoz, hogykapcsolatba lépjen Tarkinnal, és tudtára adja, hogy végzett itt.

Némi szerencsével - mondta magának -, nem fogok visszatérni, amíg a harcállomás elkészül.

Őrállomás, Slashtown büntetőtelep, Despayre

- Elmondaná még egyszer? - kérte Nova Stihl őrmester.

- Csomagoljon, őrmester - válaszolta a hadnagy. - Áthelyezték.

- Hová? - érdeklődött Nova, nem mintha különösebben érdekelte volna - végső soron ezen a bűzlővilágon az egyik hely ugyanolyan jó és rossz, mint a másik. De legnagyobb meglepetésére a hadnagy amennyezetre mutatott, és közölte:

- Arra a nagy rakás acélgerendára és borítólemezre, ami odafent kering.

- A Halálcsillagra? - bökte ki szaporán pislogva Nova. - Hogyhogy? Miért?

A hadnagy felsóhajtott, és Nova vállára bökve válaszolt!

- Maga szerint azok ott egy moff rangjelzései? Stihl őrmester maga dolga nem az, hogygondolkodjon, hanem hogy végrehajtsa a parancsot, és ha kell, meghaljon. Délben indul egy komp. Aza parancsa, hogy legyen rajta, így aztán rajta lesz. Vegyen érzéken búcsút a kedvenc fegyenceitől, ésrakja össze a zsákját! ,

- Ennek semmi értelme - dörmögte Nova, és hitetlenkedve ingatta a fejét. - Jó munkát végzek itt.Mióta elkezdtem a harcművészeti edzéseket, a gyilkosságok és az erőszakos bűncselekmények számatizenkét százalékkal csökkent.

- Hát igen, mindannyiunknak hiányozni fog, de a katonaság azt akarja, hogy ott legyen, és ne itt,úgyhogy utazik.

Nova közönyösen rántott egyet a vállán. Értelmetlen lett ylna tovább vitázni - a parancs az parancs.

A szobájába érve alig félóra alatt összecsomagolt; ahogyan a korábbi szolgálati helyein, úgy ittsem eresztett mély gyökereket. Számított arra, hogy előbb-utóbb áthelyezik, de igazából nem sokatfoglalkozott vele. És most eljött a perc. Nem tehetett semmit, de valójában mit számít ez neki?Fegyencekre vigyázni itt, vagy a börtönben dolgozni a harcállomáson: pontosan ugyanaz. Hiányoznifog neki a szabad levegő és a napsütés, továbbá néhány teremtmény is, akiket a barátainak tart. Detudta magáról, hogy képes dolgozni mindenütt, ahol van annyi hely, hogy lefeküdjön aludni és azt is,hogy mindig képes lesz új barátokat szerezni.

Végül körülnézett a szobában - ez is csak egy hely. Eltöltött itt némi időt, és most elmegy innen.Ilyen az élet. Ha az olvasmányai és a tapasztalatai megtanították valamire, akkor arra, hogy azembernek sodródnia kell az árral.

Arra azért kíváncsi volt, hogy milyen munka várja az állomáson. Fontolóra vette, hogy kapcsolatbalép néhány ismerősével, akik tartoznak neki, és megpróbálja kideríteni.

Elvégre, aki előre felkészül, azt nem éri meglepetés...

Huszonnegyedik fejezet

KIB-87 teherhajó, a Halálcsillag közelében

Rutua tudatában volt annak, hogy a ládájában kellene maradni, amíg egy droid kiviszi azt a hajóból,és berakja egy másik raktárba. De néhány óra elteltével nem bírta tovább elviselni a szűkös teret és azegyhangúságot, ezért lassan felnyomta a fedelet, és óvatosan kiszállt a ládából.

A droidok a falak mellett álltak - takarékossági okokból kikapcsolva -, és őket leszámítva egyedülvolt. A gépet robotpilóta vezette, egy előre beprogramozott útvonalon, így aztán Ratua úgy ítélte meg,hogy egyáltalán nem jelent veszélyt a számára, ha kikukucskál az egyik ablakon, és megnézi, mi vanodakint.

Természetesen hallott már a harcállomásról, sőt látta is egyszer- kétszer egy dioptriás távcsővel,amit az egyik őrtől szerzett. De arra, amit ekkor látott, nem volt felkészülve. Jóllehet még csak féligkészült el, a Halálcsillag félig csontváz, félig test szörnyetegnek tűnt. Ratua nem tudta felbecsülni atávolságot. Idefent nem létezett atmoszféra, ami elhomályosította volna a tárgyak körvonalait,tökéletesen élesnek látott mindent, és úgy tűnt, az állomás elég közel van ahhoz, hogy a kezét kinyújtvamegérinthesse. Elképesztő méretekkel találta szemben magát, és nem tudta volna megítélni, hogymekkora az állomás, ha nem lebegtek volna mellette csillagrombolók és óriási teherhajók - amikeltörpültek mellette, apró gyerekjátékoknak tűntek.

Lenyűgöző... - álmélkodott magában Ratua, majd arra gondold - Egy ekkora építményben nem lesznehéz rejtekhelyet találni.

Visszatért a ládájába, magára csukta a fedelet, és nekilátott elrágcsálni néhány marékgabonapelyhet.

Portminian polgári személyszállító, a Halálcsillag közelében

Rodo füttyentett, és felmordult:

- Ezt nézd meg!

Memah odament a tagbaszakadt férfihoz, és kinézett az ablakon.

- Húha...

- Az már biztos, hogy óriási - értett egyet Rodo, majd a mutatóujjával az üvegre bökve hozzátette: -Az ott egy csillagromboló. Látod?

- Látom, de mi ez? - kérdezte Memah. - Egy újfajta csapatszállító?

- Szerintem harcállomás - válaszolta a fejét csóválva Rodo. - Csapatszállítónak túl nagy. Bár azbiztos, hogy ha egyszer elkészül, belezsúfolhatsz pár millió rohamosztagost, és még mindig mard helyegy hadiflottának. Több katonát és fegyvert szállíthat, mint amennyi a lázadók legnagyobb bázisa ellenkell.

- De miért ilyen nagy?

- Fogalmam sincs - dörmögte Rodo, és rántott egyet a vállán, - Alighanem azért, hogybelepakolhassanak egy rakás nagy ágyút.

- Mit gondolsz, oda visznek minket? - vetette fel Memah.

- Felteheted rá minden megmaradt kreditedet.

Memah az iszonyúan nagy, félkész kisbolygót bámulta, amelynek felszínéből máris fegyvercsövekszázai meredtek ki. Még ő is fel tudta mérni, hogy az állomás, ha egyszer befejezik, képes leszkozmikus porrá lőni a legnagyobb űrhajókat, az aszteroidákat, taIán még egész holdakat is. Hirtelenmegérezte, hogy a lekkui megmerevednek az aggodalomtól.

Viszont egy olyan helyben reménykedett, ahol biztonságban űzheti a mesterségét, nem igaz?

- Vigyázz, mit kívánsz - suttogta nyugtalanul, mire Rodo rápillantott, de nem mondott semmit.

A máris óriási állomás egyre nagyobbnak látszott, azzal párhuzamosan, hogy a személyszállítóegyenletes sebességgel közeledett hozzá.

NGC-17I0 katonai komp,

a Halálcsillag közelében

Nova látott már holofelvételeket, de azok alapján nem mérhette fel az építkezés valódi méreteit. Azátkozott szörnyeteg óriási volt, akkora mint egy hold! És persze a pletykákat is hallotta, a katonaisávok szinte fortyogtak tőlük. Egyesek tudni vélték, hogy a Halálcsillag hadihajók egész armadájátszállítja majd, hogy több ágyúja lesz, mint egy birodalmi flottának, és lesznek rajta szuperfegyverekis, amelyek úgy lövik szét a csillagrombolókat, mint a szappanbuborékokat, egészen a sziklaágyigfelégetik a kontinenseket, napkitöréseket szabadítanak el és így tovább. Nova mindeddig közönségesostobaságnak tartotta ezeket a híreszteléseket. Most viszont, mialatt a kompon utazva közeledett aHalálcsillag felé, gyorsan megváltoztatta ezen véleményét. A Birodalom biztosan nem áldozott volnaennyi pénzt, időt és energiát erre a gigászra, ha nem lenne képes egy-két nagy dobásra... Egyvalamitbiztosra vett: az állomás több izgalom ígéretével kecsegtette, mint az, hogy továbbra is foglyokatterelgessen egy olyan mocskos patkányfészekben, mint amilyen a Despayre.

Határozottan érezte, hogy érdekes idők várnak rá.

Huszonötödik fejezet

Nordieus polgári személyszállító, az 127l-es hangár közelében, Halálcsillag

Atour Rien parancsnok - a rang a semminél is kevesebbet jeleni tett a számára - hátradőlt azülésében, és a válaszfalba épített monitorra nézett. Jóságos ég - hüledezett magában -, az már biztosihogy ez az izé... nagy...

Ezt persze eddig is tudta. A vállalkozást övező titkolózás ellenére, és bár nem tartozott aBirodalom felső köreihez, tudott róla. Ha valaki negyven évet ledolgozott a Galaktika Könyvtárban,biztosan megtanult a sorok között olvasni.

Tehát igen, a harcállomás rettenetesen nagy. És igen, tudott erről, de most, hogy a saját szemévellátta, és még viszonyítási pontok is akadtak, az élmény teljesen másként hatott rá. Egyelőre csaktucatnyi szektorát fejezték be és tették lakhatóvá, de még ezek a részek is borzasztóan nagyok voltak.

Atour végül a száját lebiggyesztve hümmögött egyet. Igazából nem érdekelte, hogy milyen nagy azállomás, csak az, hogy tisztességes könyvtár legyen benne. És azt mondták neki, hogy nem fogcsalódni. Az itteni gyűjtemény állítólag nem volt olyan nagy és átfogó, mint például a BirodalmiKözpont Főkönyvtáráé, de sokkal teljesebb, mint a legtöbb planetáris archívumé - vagy legalábbis azlesz, mire ő végez a munkájával.

- Nem semmi, mi? - mormolta az Atour mellett ülő férfi, egy polgári alkalmazott, aki állításaszerint mágneses tárolókkal foglalkozott. Az utazás alatt ezen téma jóvoltából Atour kis híjánfelülvizsgálta azt a nézetét, mely szerint semmi sem unalmas, amennyiben az, aki beszél róla, kellőenért hozzá. Áramlások, gauss, m-részecske és gravitációs eltolódások? Noha tekintélyes általánosműveltségre tett szert, ezek a technikai részletek még a legjobb esetben is éppen csak egy kicsitérdekelték.

És mégis, Atour Rien szilárdan hitt abban, hogy ez még nem ok az udvariatlanságra, így aztánbólintott egyet, és kibökte:

- Csakugyan...

Szerencsétlen módon a szomszédja ezt bátorításnak vette, és máris lelkesen mesélt az óriásiállomás üzemeltetéséhez szükséges, megajoulokban kifejezett energiamennyiségről.

Mialatt a hajó dokkolt, Atour szórakozottan bólogatva hallgatta a locsogást, közben a sorsszeszélyein töprengett, amelyek idevetették őt az életének ebben a késői szakaszában. Hogy a könyvtáregész jónak ígérkezett, azt tekinthette volna váratlan prémiumnak is, csakhogy nem jutalombólhelyezték át ide. Gyakorlatilag száműzték erre a civilizált világoktól távoli helyre, hogymegszabaduljanak tőle.

Ezt bizonyos értelemben véve magának köszönhette. Atour Rien készséggel elismerte, hogy nemmindig nyilatkozott körültekintően kényes kérdésekben - politikai, kormányzati és személyi ügyekben,és az idők folyamán sikerült szert tennie számos ellenségre, akik nem bírták elviselni a véleményét.Szerencséjére azoknak, akik elég nagy hatalommal bírtak ahhoz, hogy mindörökre elhallgattassák,mindig akadt egy-két sötét folt a múltjukban. A könyv- és levéltárosok általában tudták, hogyanturkáljanak az adatbankokban, és hogy kerítsenek elő szinte mindent, többek között rég elfeledettnekhitt terhelő bizonyítékokat. Egy öreg és okos könyvtáros azt is tudta, hogyan és hová építsen bebiztosítékokat úgy, hogy ha hirtelen meghalna, akármennyire természetesnek tűnjön is a távozása, azoka bizonyítékok előkerüljenek. Ezek a néha hiányos, gyakran illegálisnak számító adatok komolyfelfordulást okoztak Volna a legfelső kormányzati körökben, ha hirtelen felbukkantak Volna a napiholohíradókban.

Sokan nem akarták, hogy ez megtörténjen, és néhányuk elég okos volt ahhoz, hogy felismerje: haparancsnokká léptetik elő Atour Rient, és elzavarják a semmi közepébe, hogy ott igazgasson egykatonai archívumot, az sokkal biztonságosabb, mintha egyszerűen megöletik. És így is történt.

Rien igazából elégedett volt ezzel a megoldással, rosszabbul is járhatott volna. A kutatással ésfejlesztéssel töltött napjait úgyis rég maga mögött hagyta.

Elmúlt már az a korszaka, amikor még képes volt napi három- négy óra alvással heteken átmunkalázban égve dolgozni. Még mindig össze tudott rakni egy csúcsminőségű rendszert, ugyanolyanjól, mint bárki más - álszerénységet félretéve, jobbat, mint a legtöbb szakmabeli -, de ez manapságmár sokkal tovább tartott, mint valaha. Ma már sokkal közelebb volt az útja végéhez, mint az elejéhez.És mindent egybevetve kevés dolgot bánt meg.

Halkan, kissé keserűen sóhajtott egyet. Régóta volt már szálka a mindenkori hatalom szemében. Ezaz utóbbi váltás nem szántott neki sokat - Köztársaság vagy Birodalom, az egyik tizenkilenc, a másikegy híján húsz. Keveset jelentett a mindennapi gondokkal küszködő, átlagos polgároknak. Mindkétkormányzat el tudta érni, hogy a mágnesvonatok tartsák a menetrendet, és mindkettő sokkal jobbankorlátozta az egyéni szabadságjogokat, mint II- lett volna. Atour személy szerint azt a kormányzatottartotta a legjobbnak, amely a lehető legkevesebbet kormányoz. Valami olyasmin gondolt ideálisnak,ami csak egy-két fokkal áll az anarchia felett.

Jelenleg egy hataloméhes Császár irányította a Galaxist. Atour a történelmi és a személyestapasztalatok arra tanították, hogy vagy rövid idő, vagyis néhány év, vagy hosszú idő, talán néhányévszázad múlva, de mindenképpen változások lesznek, vagy forradalmak törnek ki, és a császáriuralomnak is vége szakad. Az új urak jó szándékkal, reménnyel és ígéretekkel csordultig tele fognakbelevágni, aztán fokozatosan lesüllyednek a középszerűségbe. És egy jóságos, de a feladatraalkalmatlan király ugyanolyan rossz, mint] egy mégoly gonosz zsarnok.

Megszólalt egy figyelmeztető csengő, és a hangszórókból felzendült a pilóta hangja:

- Tisztelt utasaink, figyelmet kérek! Öt perc múlva befejezzük a dokkolást. Kérjük, kiszállás előttellenőrizzék a csomagjaikat, és győződjenek meg arról, hogy mindenük megvan.

Atour Rien halkan kuncogott. Ezt a szót manapság eléggé ritkul hallotta. A „kiszállás" az ősi

frusoise nyelven azt jelentette: elhagyni egy kis vitorlás hajó mentőcsónakját. Ezt vajon ki tudja afedélzeten, őt és esetleg a pilótát leszámítva? Valószínűleg senki. És valószínűleg senkit sem érdekelt.Ám Atour idős korára azzal szórakoztatta el magát, amivel éppen tudta, Főleg így, hogy a mellette ülőalak kitartóan zagyvált a hiperanyag csodálatos reakcióiról.

Középszinti kantin, 69-es fedélzet, N-l szektor, Halálcsillag

Az állomás méretei összezavarták az elmét. Memah egyelőre nem tudott hozzászokni. Az a parányirésze, amelyet őrá bíztak, és ami hamarosan működő kantinná válik, másfélszer akkora volt, mint az azüzlet, amely a kövezetig leégett az Alszinten, és ő többé-kevésbé szabad kezet kapott, hogyberendezze és vezesse. Legalábbis eddig. Az illetékesek biztosították, hogy amíg nem őrül meg, ésnem próbálja bevonatni a falakat platinával áttört tapétával és hasonlókkal, a Birodalom állja aköltségeket.

Memah úgy érezte, ha továbbra is ilyen híreket kap, talán megváltoztatja az új rezsimről szólóvéleményét.

Rodo fel és alá járkált, míg ő az egyik asztalnál ült, és az üdítőket, illetve az alkoholos italokatfelsoroló megrendelő űrlapot böngészte. Azt akarta megtudni, hogy milyen fajta erjesztett, főzött Vagydesztillált innivalók vannak raktáron. A listában szép számmal akadtak sörök, borok, likőrök, égetettszeszek... mind közönségesek, mind márkásak. Tartalmazta továbbá az ehető, iható, belélegezhető,bőrre kenhető vagy más módon fogyasztható szereket, amelyek legálisnak számítottak az állomásfedélzetén. Memah-nak csak annyit kellett tennie, hogy végigpipálgatja a hosszú űrlapot, majd várja aszállítást. Az első percekben látta, hogy akárkik hozták össze a mesterséges kisbolygót, jó előrefelkészültek ezekre a dolgokra.

A munkát félbehagyva felnézett Rodóra, és megkérdezte:

- Mit mondtál?

- A kivitelező úton van ide, hogy beszerelje az asztalokat és a székeket - felelte a kidobó. - Aztállítja, két nap alatt mindenképpen kész lesz.

- Aha, hát persze. És a kantint személyesen a Császár fogja megnyitni...

- A jelekből ítélve nemrégiben itt járt az uralkodó kedvenc követe - válaszolta Rodo, azzal atenyerét a szájára csapva igen élethűen utánozta Darth Vader légzőkészülékének szörcsögő hangjait. -Miután távozott, a dolgok nagyon simán mennek. Azt hiszem kivitelező tényleg így gondolja.

A számítógépbe épített adó-vevő halkan csipogott, Memah fogadta a hívást.

- Tessék!

- Memah Roothest keresem.

- Én vagyok.

- Itt az Egészségügyi Részleg betegirányító droidja beszél. Mini bizonyára tudja, annak érdekében,hogy megkapja a belépési engedélyt az állomásra, át kell esnie egy teljes körű vizsgálaton. Ehhezpedig fel kell keresnie az egyik orvosunkat. Mikor lenne megfelelő önnek?

- Nem szeretnék vitatkozni - felelte Memah de alig néhány napja érkeztem. És mielőtt elindultam aBirodalmi Központból, tetőtől talpig átvizsgáltak.

A droid udvariasan elismerte a tévedést, túlzott sietségre és túlterheltségre hivatkozott, deragaszkodott ahhoz, hogy a vizsgálatnak meg kell történnie, méghozzá a lehető leghamarabb. Memahbelátta, hogy ezt nem tudja megúszni - a droid olyan hajthatatlan volt, amilyen csak egy gépezet lehet.Végül beleegyezett, hogy mára nap, pontban tizenegy nulla-nullakor megjelenik a kórházban.

- Köszönöm, asszonyom. Dr. Divini századosnál jelentkezzen. Kérjük, hozza magával valamennyiegészségügyi anyagát, ami a birtokában van. Kér emlékeztető hívást holnap délelőtt?

- Köszönöm, nem, ennyire még működik az emlékezetem.

Memah megszakította az adást, és Rodóra pillantott, aki csak megvonta a vállát, és közölte: - Éntegnap voltam. A leleteim szerint nem hordozok semmiféle fertőző nyavalyát, így aztán alkalmasvagyok arra, hogy az állomáson éljek.

- Hát, ha engem elkapott a Sangi-láz, máris elkéstünk néhány nappal - jegyezte meg fintorogvaMemah. - Mostanra több száz teremtményt megfertőzhettem. Úgy hullana a nép, mint a fagybogarak atűző napon.

- A Birodalom malomkerekei lassan őrölnek, de tévedhetetlen pontossággal - dörmögte Rodo. - Ésahogy te is mondtad, mindenkit ellenőriztek, még mielőtt beszálltunk a gépbe. Akkor meg minekcsinálják végig még egyszer? Kizárt, hogy útközben elkaptunk valamit.

- Ilyen a kormányzatunk... mindent a Felesleges Minisztériumok Minisztériuma irányít - dohogottMemah, azzal ismét lené- lett a megrendelőre. - Szóval holnap orvosok fognak bökdösni és tapogatni.Nézz már utána, légy szíves, hogy ide tudod-e hívni azt a fickót, aki a szellőztető ventilátorokat és alégterelőket fogja beszerelni, rendben?

Rodo bólintott, de eléggé szórakozottan. Szemmel láthatóan másvalami kötötte le a figyelmét.Memah először arra gondolt, megkérdezi tőle, hogy min rágódik, de aztán letett róla - ha Rodo elakarja mondani, előbb-utóbb elmondja, ha felkészült rá. De neki midig is döntenie kellett, hogy mitrendeljen: koréliai sört vagy zabrak pálinkát?

Huszonhatodik fejezet

92-es fedélzet, N-l szektor,

Halálcsillag

Ratua sosem volt vallásos, nem tartott tiszteletben semmiféle írásokat vagy dogmákat, mint ahogyana világi törvényeket sem különösebben. Ugyanakkor úgy gondolta, hogy ha valamelyik vallás ígérolyat, hogy a tolvajok paradicsoma, akkor az nem sokban különbözhet a harcállomástól.

Kezdetben attól tartott, hogy félreeső, ritkán használt folyosókon és sötét helyiségekben kell majdbujkálnia, és csakis szervízalagutakban közlekedhet, hogy az állomás biztonsági őrei ne állítsák meg.De tucatnyi alkalommal sétált el őrök mellett, előszőr habozva és rettegve, aztán egyre kevésbéaggódva, végül teljesed magabiztosan. Amennyire meg tudta állapítani, gyakorlatilag rá sem néztek.Senki sem állította meg, nem kérdezték tőle, mi járatban van, nem kértek tőle azonosító okmányokatmindaddig, amíg nagy ívben kerülte azokat a részlegeket, ahová csak külön felhatalmazással lehetettbelépni - egyszerűen úgy tűnt, senki sem vette észre őt. Az őrök, a katonák és mindenki más alighanemabból a feltételezésből indult ki, hogy ha valaki az állomáson tartózkodik, akkor nyilván oda tartozik.Minden jel arra mutatott, hogy lm nem csinál semmi gyanúsat, szabadon mozoghat, ahogy a kedvetartja.

Ratua odáig nem jutott el, hogy úgy mászkált, mintha övé lett volna az állomás, de egy idő utánegyfajta magabiztossággal közlekedett, ami alaposan rácáfolt a valódi státusára, és ettől még jobbanbeleolvadt a környezetébe. Egyszerűen besétált a szolgálati étkezdékbe, ételt-italt választott magának,és háborítatlanul evett, ehhez sem kértek személyazonosítót, és az ennivalóért nem kellett fizetnie. Egyalkalommal gyors üzemmódra váltva besurrant egy készletraktárba, és „kölcsönvett" egy sötétkékkezeslábast - a rakodómunkások formaruháját.

Az állomáson töltött második napján talált több, látszólag használaton kívüli szemétledobó aknát.Az egyikbe némi ügyeskedéssel sikerült beszerelnie néhány acélrudat, és egy darabig ezen arácsféleségen aludt. Aztán az egyik hajnalon valaki a nyakába zúdított egy tekintélyes adag szemetet,ekkor úgy döntött, kényelmesebb szálláshelyet keres - már csak azért is, mert bizonyos hangok ésszagok alapján gyanította, hogy a tárolószinteken különféle teremtmények élnek a szemétben. Nagytestű és aligha jóindulatú teremtmények.

Ezt követően talált vagy fél tucat üres vagy majdnem üres raktárat, és a tapasztalatait kamatoztatvakönnyűszerrel belopózott ezekbe, amikor senki sem járt arrafelé. Ezeken a helyeken már félelmeknélkül alhatott.

Ennivaló, menedék, ruhák - az alapok máris megvoltak. És miután így berendezkedett, nekilátottbegyűjteni különféle árucikkeket, amelyekkel kereskedhet.

- Hé, katona! Nem ismersz valakit, akinek jól jönne egy jó állapotban lévő D-9-es telep?

Történetesen találtam egyet, és eléggé híján vagyok a pénznek. Simán megér tíz kreditet, de nekedhétért odaadom...

Egy hét leforgása alatt csinos kis készletre tett szert, amelyet így a hulladékfeldolgozó állomásegyik üres tárolójában rejtett el. Most már pénze is volt, hogy megvásárolhasson apróbb tárgyakat,amelyeket nem tudott ingyen megszerezni - vagy „kölcsönvenni" Ki megismerkedett néhányszállásmesterrel, akik a szürke- és feketepiaci kereskedéssel egészítették ki a hivatalos jövedelmüket.Ratua mint már oly sokszor, ezúttal is megállapította, hogy nem számít, hová megy, az emberekmindenütt ugyanolyanok. Akadt köztük becsületes, becstelen, nagylelkű, kapzsi, mindenféle-fajta, havalaki eléggé odafigyelt, ki tudta deríteni, melyik milyen, amit aztán a maga javára fordíthatott. Es haő megtanult valamit a börtönbolygón, akkor azt, hogy figyeljen másokra.

Rövidesen még hamis személyazonosítót is készített magának és Teh Roxxor lett belőle, egyellenőr, akit egy szeméttárolókat gyártó civil vállalkozó alkalmazott, így bárki számára meg tudtamagyarázni, hogy mit keres állandóan a hulladékfeldolgozók környékén. Nem mintha égető szükségelett volna erre. Egyszer fordult elő, hogy egy őr meglátta őt, mialatt merészen beballagott az egyiktárolóba. Csak mosolygott és biccentett egyet, mire az őr intett neki, és ment a dolgára.

Ratua alig hitte el mindazt, amit tapasztalt. Néha úgy érezte, továbbra is így mennek a dolgok, egyév múlva ő fogja irányítani az állomást...

Huszonhetedik fejezet

17-A edzőterem, 36-os szint,

Halálcsillag

Vil Dance hadnagy körülnézett a helyiségben. Szabvány tervezésű volt, pontosan úgy nézett ki, minta Birodalom több ezer hasonló rendeltetésű terme. A mennyezet négyméteres magasságban húzódott,az egyik falon tükrök sorakoztak, a padlót vastag, egybefüggő matrac borította, és egyetlenberendezési tárgy sem akadt. Rajta kívül még nyolcan ácsorogtak idebent: hét ember, és egy rodiai,akinek az arcán vibropengével vágott hosszú seb vonult végig keresztben. Vil nem sok rodiait látott akatonaságnál - sőt idegen lényeket sem, a Birodalom általános xenofóbiájának köszönhetően, de úgyhallotta, hogy közülük néhányan egész jó fejvadászok. Klipek alapján érteni vélte, hogy mit keres itt arodiai, és magyarázattal szolgált a fickó képét elcsúfító forradásra is. Az órájára pillantott - azedzésnek öt perc múlva kellett kezdődnie.

Ismét körülnézett, és úgy látta, a többiek jó formában vannak, amin nem csodálkozott. A lustábbakaligha emelték fel a hátsó felüket, hogy megpróbálkozzanak valamivel, ami komoly fizikaimegterheléssel jár. Vil számtalan pilótát ismert, akik ugyan teljesítetlek az előírt edzésadagot, deazonfelül legfeljebb a hűtőig sétáltak el egy üveg sörért. Ő maga viszont fontosnak tartotta, hogyformában maradjon. Ugyanakkor elsősorban nem a mozgás miatt jött ide, még csak nem is tudásért,hanem azért, hogy még jobb pilóta legyen belőle. Az Akadémián egyszer lefolytattak egy kísérletet, ésarra a következtetésre jutottak, hogy aki valamilyenfajta harcművészettel foglalkozott, a jobbreakcióidejének köszönhetőéi jobb eredményeket ért el a szimulátorban. Vil mindig is szerette volna agyakorlatban kipróbálni ezt, de még sosem volt rá lehetősége. Tudta magáról, hogy máris remekpilóta, de azt is, hogy még hová fejlődnie.

Az ajtó halkan surrogva besiklott a falba, és egy szürke sportruházatot viselő férfi sétált be ahelyiségbe. A harmincas évei derekán járó alak ritmikusan, gördülékenyen lépkedett, és szélesen;mosolygott. Nem volt különösebben nagy darab, és nem dicsekedhetett lenyűgöző izomzattal, de atesttartása és mozgása arra utalt, hogy érti a dolgát.

- Üdvözlöm önöket, Nova Stihl őrmester vagyok - kezdte a beszédét, miután a terem közepére érvelecövekelt -, és azt hiszem, maguk mindannyian magasabb rangúak nálam. De egyvalamit már előretisztáznunk kell: engem nem érdekel, hogy maguk közkatonák-e vagy admirálisok, én vagyok azinstruktor. Amiről szó van, az a Teräs käsi , egy közelharcra tervezett harcművészet. Öklök, lábak,könyökök, kések és botok. Azt hiszem, többet tudok erről a dologról, mint bármelyikük, úgyhogy itt azlesz, amit én mondok. Akinek ez nem tetszik, haladéktalanul távozzon. Kivéve persze, ha az illetőszeretné bebizonyítani, hogy jobb nálam. És ha sikerül, kész vagyok tanulni tőle. - Elhallgatott néhánypillanatra végignézett a csoporton, majd megkérdezte: - Lássuk, akad-e önök között egy-két harcos.

Vil általában jól boldogult, amikor röpködni kezdtek a bútorok, de ezt most a világért sem közöltevolna. Egy efféle felhívásra így épeszű ember nem reagálhatott, hacsak nem volt biztos abban, hogy

mi lesz a végeredmény.

A társaira pillantott. Néhányukon látszott, hogy szabad idejükben szorgalmasan nyomkodják avasakat, és ennek következtében jelentős izomzatra tettek szert, vagyis akár veszélyesek is lehettek. Alegalacsonyabb fickó szemében furcsa, harcias fények táncoltak - Vil nem szívesen találkozott volnavele egy sötét, kihalt folyosón. És ott volt a rodiai, viszont nem tudott eleget erről a népségről ahhoz,hogy megítélje ezt az alakot.

Az egyik izomember megszólalt:

- Én úgy nagyjából tudok vigyázni magamra. Stihl biztatóan rávigyorgott. A fickó magasabb ésjóval testesebb volt nála, kemény ellenfélnek tűnt. Vilnek viszont az az érzése támadt, hogy Stihlőrmesternek mindez a legkevésbé sem számít.

- Rendben - felelte az instruktor -, jöjjön és mutasson valamit. Ha matracra fektet, egy hónapigállom a kocsmaszámláját!

- Rendben, őrmester, kezdhetjük! - vágta rá az izomember elé- elégedetten vigyorogva.

Na, ez érdekes lesz... - állapította meg magában Vil, de mielőtt befejezhette volna a gondolatot, azösszecsapás véget ért. A megtermett alak lépett egyet előre, elindított egy ütést, ami egyquadaniumlemezt is behorpasztott volna, és a következő pillanatban arcra borulva feküdt a matracon.

Vil elképzelni sem tudta, hogy mit tett az őrmester, ami ezt az eredményt hozta. Stihl csak valahogyoldalra mozdult, aztán mintha legyintett volna a bal kezével, és ennyi: a támadója akkorát esett, hogyérezni lehetett a matrac rezgéseit.

Hoppá...

A többiek meglepetten felnyögtek, ami arra utalt, hogy ők sem tudják, mit művelt az őrmester. Fogadnimerek, hogy a következő edzésen sokkal többen leszünk, ha ennek híre megy - vélte magában Vil.

Van még valaki, aki tenne egy próbát? - érdeklődött barátságosan Stihl.

A tanítványok toporogtak, a körmeiket vizsgálgatták, vagy hirtelen feltámadó érdeklődéssel amennyezetet tanulmányozták. Senki sem óhajtott próbálkozni.

- Rendben - folytatta Stihl, azzal lenyúlt, és talpra segítette a megtermett férfit -, akkor vágjunkbele!

Egészségügyi állomás,

Halálcsillag

Az állomás továbbra is súlyos létszámhiánnyal küzdött, így aztán Uli azon kapta magát - nem kevés

bosszúságára hogy rutinvizsgálatokat végez az állomás nemrégiben érkezett lakóin. Egy sebésztbefogni ilyen jellegű munkára körülbelül ahhoz hasonlított, mintha egy protokolldroidra bízták volnaegy vízkonverter kezelését - gyorsan és hatékonyan megoldotta a feladatot, de aligha így lehetett alegcélszerűbben felhasználni egy droid tudását és idejét.

Mialatt az imént vizsgált páciense öltözött, a képernyőre nézett és átfutotta a diagnoszter adatait. Azember férfi a Koréliáról szármázott, de négy hónappal ezelőtt valamiért a Despayre-ra küldték. Aszemélyi aktájában nem szerepelt az ok, amiért arra a borzalmas világra száműzték. De miért istüntették volna fel a magyarázatot. Értelmetlen lett volna tárolókapacitást áldozni egy emberre, akiminden cél és szándék szerint máris halott...

A lelet nem tartalmazott semmi meglepőt: megemelkedem nitrogénszint a vizeletben, legyengültimmunrendszer, vitamin- és ásványianyag-hiány, kezdődő skorbut... röviden: súlyos alultápláltság. Aférfi vékony volt, akár egy givin, egy dekányi zsír sem fedte az izmait és inait. Valahogy életbenmaradt, de ha nem került volna bele egy merítésbe, amelynek során munkásokat toboroznak odalent,nem sokáig húzta volna. A probléma most megszűnt, legalábbis rövidtávon. Nem kellett többé sültpatkányokon élnie. A munkásoknak biztosított tömeggyártott élelmiszereket aligha lehetett ízletesnekés változatosnak nevezni, de elég tápanyagot szolgáltattak ahhoz, hogy a férfi életben maradjon, ésdolgozzon Birodalomnak.

Egészen addig, amíg - minden valószínűség szerint - halálra hajszolják.

A koréliai távozása után Uli megdörzsölte a szemét, és megkérdezte:

- Ki a következő?

- Memah Roothes, rutiai twi'lek nő - felelte C-4ME-0 -, kilenc nappal ezelőtt érkezett az állomásraa Birodalmi Központból.

- A Coruscantról - javította ki a droidot Uli. - Mindig is utáltam ezt a névváltoztatást.

A falra szerelt órára pillantott, ami tizenegy negyvenötöt mutatott. Huszonhárom harminc ótadolgozott megállás nélkül.

- Memah Roothes polgári alkalmazott - folytatta C-4ME-03 - A besorolása RSW-6, kettesalosztály. Vagyis a Szórakoztató Szolgálat.

Uli nem tehetett róla, kissé ingerülten förmedt a droidra:

- Miért nem ezzel kezdted?

Megtettem, Divini százados - felelte C-4ME-0. - Amennyiben tanulmányozta a BirodalmiBesorolások Útmutatóját, önnek is ismernie kell a megnevezést.

Köszönöm, de igazán nincs szükségem arra, hogy egy droid Holdja meg nekem, mit kelltanulmányoznom. C-4ME-0 furcsa horkantást hallatott. - Ez mi volt? - csattant fel Uli.

- Kondenzáció a hangképző rendszeremben. Tisztításra szorul.

Uli elvigyorodott, és megcsóválta a fejét.

- Na jó - dörmögte -, add ide a kartont. A vizsgálóban a twi'lek nő egy szál egyszer használatosköpenyben ült az asztalon, csupasz lábát lóbálva. A bőre halványkék színben játszott, és elsőpillantásra tökéletesen egészségesnek tűnt.

- Jó napot, Memah Roothes - köszönt Uli - dr. Divini vagyok.

- Üdv, doktor - felelte a nő közönyösen.

Uli az egyik képernyőre pillantott, és megszólalt:

b Itt az áll, hogy ön eredetileg a Rylothról származik, és a Coruscant érintésével került ide. –

Sok hely érintésével.

- Az anyagában nem szerepelnek súlyosabb betegségek, sem sérülések.

- Így van. Gyerekkoromban leterített a barlangi láz. A sötét oldalon éltem, és ez eléggé általánosarrafelé. A legtöbb gyerek megkapja. Ezt leszámítva semmi komoly.

Uli bólintott. Sok éve járt egyetemre, és nem sok twi'leket látott azóta, bár felnyitott néhányat. A nőkartonja teljesen megszokott dolgokra utalt. Uli elhatározta, hogy megvizsgálja Memah Roothesreflexeit, meghallgatja a szívét és a tüdejét, a többit pedig a diagnoszterre bízza, hogy az kutassonegyebek között fajközi betegségek után. Nem mintha sokat számított volna, miután a nő alig másfélhete érkezett az állomásra. De itt minden a számokról szólt, és ezeket a vizsgálatokat bármelyikharmadéves orvostanhallgató elvégezhette volna. A műszerfal felé fordult, a fülébe illettette ahallgató dugóját, majd visszafordult a nőhöz, közben ismét megszólalt:

i- Nos, akkor most meghallgatom a szívét. Megtenné, hogy...

Hirtelen elakadt a hangja, ugyanis az történt,hogy Memah Roothes lecsúszott az asztalról, egymozdulattal lekapta magáról és az asztalra hajította a köpenyt, aztán anyaszült meztelenül állt és várt.

Uli gondosan ügyelt, hogy közönyös képet vágjon, és remélte, hogy nem csuklik el a hangja.

- Azt akartam mondani, hogy vegyen mély lélegzetet.

Roothes rántott egyet a vállán, és megjegyezte:

- Végül úgyis megkért volna rá.

Uli nem tudta biztosan, hogy ezt hogyan kellene érteni, de nem is igyekezett kitalálni. MemahRoothes lélegzetelállítóan gyönyörű volt, semmi kétség, ő viszont nem feledkezhetett meg arról, hogyorvos. Különben is, számtalan teremtményt látott már meztelenül, férfiakat és nőket egyaránt. Ez is

szervesen hozzátartozott a munkájához.

Egy-két percig szótlanul bökdösött, tapogatott és vizsgálódott, és nem talált semmi különöset, amitgondosan feljegyzett Roothes kartonjára. A jól táplált, arányosan fejlett twi'lek nő kissé fiatalabbnaktűnt a koránál, és mindene a fajára jellemző normális tartományokban volt, legalábbis az ódivatúkülső vizsgálat alapján.

- És most lépjen a diagnoszter elé - kérte végül Uli.

Roothes engedelmeskedett. Amikor rálépett a vizsgálóiadra, a gép érzékelte a jelenlétét, és halkanfelzúgott. Éles fény villant, a berendezés megmérte Memah súlyát és magasságát, átvizsgáltakülönféle szerveit, az emésztő-, légző-, ideg- és keringési rendszerét, az izmai és az ízületei állapotát.Az eredmények pillanatokká később megjelentek Uli képernyőjén: arra utaltak, hogy Memah Roothesép elméjű, egészséges és fertőző betegségektől mentes. Semmi meglepetés...

- Köszönöm, felöltözhet - közölte elmosolyodva.

- És? Megfelelek? - kérdezte Roothes.

- Igen. Nincs semmi baja.

- Két óra ment el az életemből, amit már sosem kapok vissza mormolta Roothes, és öltözni kezdett.

Uli megértőn bólogatott, mialatt elhagyta a vizsgálót. Pontosan tudta, mit érez a nő.

Huszonnyolcadik fejezet

Központi vezérlő, parancsnoki híd. Halálcsillag

Tarkin azon kapta magát, hogy megint Daala után sóvárog. Meglepődött attól, hogy ennyire hiányzikneki a nő társasága. Természetesen a feladatai a Bendő-telephez kötötték Daalát, de igazság szerintannak a szektornak a természete - számos fekete lyuk keringett egymás körül elegáns, bonyolult táncotjárva - felettébb valószínűtlenné tette, hogy véletlenül odatéved valaki. Ha ez még Illem lett volnaelég, a négy ott járőröző csillagromboló bőven elég volt ahhoz, hogy elriassza a kóbor hajókat,lázadókat és másmilyeneket egyaránt.

És most, amikor az állomás építése itt, a Horuz-rendszerben zajlott, a Bendőben végzett munkálatokfontossága kissé lecsökkent. Igaz, Qwi Xux egyéb ötleteit - a Napzúzót, a Világpusztítót és a hasonlószuperfegyvereket - továbbra is ott fejlesztették, ráadásul a telepen hemzsegtek az értékes kutatók éstechnikusok, de Daala nyugodtan otthagyhatta egy-két hétre, a távollétében a főtisztjei is könnyűszerrelgondoskodtak a biztonságról. Daala persze hivatalos parancsot kapott arra, hogy továbbirendelkezésig ne hagyja el az állomáshelyét, mivel az előírások értelmében legalább egy admirálisnaka helyszínen kellett tartózkodnia. Csakhogy léteztek ilyen parancsok, és léteztek olyan parancsok, ésmiután mindkettőt Tarkin adta ki, megváltoztathatta őket, ha szükségesnek ítélte. A Galaxis egyetlennagymoffjaként viszonylag nagy szabadsággal intézkedhetett. Senki sem vonta kérdőre - a Császártleszámítva és mindaddig, amíg jól végezte a munkáját, az uralkodót nem érdekelte, hogy hogyan hajtjavégre a feladatait.

Tarkin kinézett az ablakon a részben összeszerelt állomásra, és tovább gondolkodott.

A Bendő-telepre kiadott utasítások teljesen egyértelműen írtál elő a teendőket, és senki semtérhetett el tőlük. Ha egy idegen hajónak netán sikerült átmanővereznie a szingularitások sűrűjén, lelkellett tartóztatni, és ki kellett hallgatni a személyzetet arról, hol, hogyan és miért mentek oda. Ha nemsikerült elfogni, csak egy lehetőség maradt: atomokra kellett lőni. Nem lehettek kivételek, ezeket aszabályokat még a legcsököttebb agyú tiszt is be tudta tartani. Nem volt óhatatlan szükség arra, hogyDaala ott álljon a tüzérek mögött, és állandóan elismételje azt, amit már úgyis tudtak.

Tarkin hirtelen döntésre jutott. Visszatért a lakosztályába, és bekapcsolta a személyi adó-vevőjét,aztán letelepedett, és várta, hogy felépüljön a kapcsolat, ami hamarosan meg is történt.

- Wilhuff! De örülök, hogy látom!

A hololemez felett megjelent Daala életnagyságú, háromdimenziós képe. A nagy felbontásnakköszönhetően minden részlet rend kívül élesen kirajzolódott. Noha nem tűnt úgy, hogy az admirálisnőszemélyesen jelen van a helyiségben, a holorendszer hűen visszaadta az arckifejezését, valamintfagyos szépségét. Tarkinhoz hasonlóan ő is egy parancsnoki ülésben ült.

Lerítt róla, hogy valóban örül a hívásnak, amitől a nagymoff egy csapásra jobban érezte magát.

- Én is boldog vagyok, hogy láthatom! - válaszolta elmosolyodva. - Mi a helyzet a telepen?

- Semmi izgalom - felelte lemondóan legyintve Daala. - Mik a hírek?

A Bendőben végzett kísérletek szigorúan titkos jellege miatt az ottani külső kommunikációtszigorúan korlátozták- Daala legfeljebb a nagymoffal, a Császárral, és talán Darth Vaderrel léphetettkapcsolatba. Tarkin biztonsági megfontolásokra hivatkozva meg tudta indokolni ezt a beszélgetést -márpedig, ha az uralkodó nem bízott meg őbenne, akkor kiben bízott volna?

- Semmi, ami érintené önt és a feladatát - felelte a fejét csóválva. - A háborút tekintve győzelemreállunk.

- Hát persze - mondta helyeslően mosolyogva Daala. Cserébe Tarkin is elmosolyodott.

- Tudja, akadt itt néhány kisebb problémánk. De szerencsére valamennyit korrigáltuk, egy bizonyoscsászári követ segítségével. Nyilván tudja, kiről beszélek.

Daala bólintott. Természetesen tudta, hogy kiről van szó, de ő sem mondta ki Vader nevét. A sávelvileg biztonságos volt, bonyolult titkos kódok védték, de nem bízott benne sem Tarkin, sem Daala.Vader milliónyi helyre beépítette a kémjeit, és amit az egyik technikus el tudott rejteni, azt egy másikelő tudta keríteni.

- Ugyanakkor - folytatta Tarkin - szükségem lenne arra, hogy... személyesen tájékoztassam önt, ésennek érdekében parancsba adom, hogy keressen fel!

- Valóban? Mikor?

- Amint el tud szakadni a feladataitól.

Mindketten elmosolyodtak, mert mindketten tudták, hogy Daala feladatai jelenleg körülbelülannyira izgalmasak, mint egy bantha- horda vonulása. Az ottani személyzet szükség esetén márálmában végigcsinálta a katasztrófa- és harci riadókat.

- Nos - válaszolta megfontoltan Daala -, azt hiszem, el tudok szabadulni... mennyi most az idő?

Tarkin felkacagott. Daala volt az egyetlen a Galaxisban, aki meg tudta nevettetni. A szépségét,becsvágyát és eszét leszámítva ezt tartotta a nő legvonzóbb tulajdonságának.

- Értesítsen, amikor elindul - kérte elégedetten. - Alig várom a találkozást, Daala admirális!

- Én is, Tarkin nagymoff! - búcsúzott Daala.

Tarkin megszakította az adást, és megérezte, hogy valami szétárad a bensőjében. A boldogság?Minden bizonnyal. De talán ennél több is, noha nem tudta a nevén nevezni. Daalát rendkívülizgalmasnak találta, és nem csupán a lenyűgöző külseje miatt. A kegyetlensége is szinteellenállhatatlan erővel vonzotta. Nőként ő érte el a legmagasabb rangot a Birodalmi Hadiflottában, ésezt ugyan részben Tarkin mesterkedésének köszönhette, ám a nagymoff biztosra vette, hogy Daala

végül magától is felszárnyalt volna a magasba. Ha valaki nem tudta róla, hogy nő, és csak ateljesítménye alapján ítélte meg, felvette a versenyt az összes férfi tiszttel.

Egyedül talán nem jutott volna ilyen messzire ennyire rövid idő alatt, ám egy ilyen tehetséges,tapasztalt és akaratos teremtményt nem lehetett megállítani. Tarkin nem is vonzódott volna egykevésbé rátermett és céltudatos nőhöz.

Körülnézett a lakosztályában, és mert kissé porosnak ítélte a bútorokat, elhatározta, hogy nyombanriasztja a takarítódroidokat. Elvégre Daalát várta. Mindennek tökéletesnek kellett lennie,máskülönben könnyen megkaphatta a magáét.

Tarkin ismét elmosolyodott. A háta mögött öregnek nevezték, de még fennen lobogott benne a tűz.Az alárendeltjei meglepődtek volna, ha megtudják, hogy mennyire perzsel még...

Huszonkilencedik fejezet

Polgári alkalmazottak szálláshelye, Delta-szektor építési terület, Halálcsillag

Teela arra a következtetésre jutott, hogy a főnöke azért vág hozzá különféle problémákat, hogyláthassa az első reakcióját. Ez a mostani feladat egyszerűbb volt néhánynál, bonyolultabb a többinél,de mindent egybevetve boldogan élt volna úgy, hogy nem kell foglalkoznia vele. Stinex várakozvanézett rá, és megkérdezte:

- Nos, mit gondol?

- Azt gondolom, hogy maga perverz örömét leli abban, ha gonoszkodhat velem.

iAz Öreg felkacagott, és nevetve válaszolt:

- Tudja, az én koromban az ember már nehezen talál szórakozási lehetőséget. Szóval, a megoldás?

- TPB - válaszolta Teela -, vagy pedig HNK.

Stinex ismét nevetett, ezúttal még hangosabban, mint az imént. A TPB rövidítés azt jelentette: többpénzt bele, míg a HNK azt: használj nagyobb kalapácsot. A mérnökök és a gépészek gyakrandobálóztak mindkettővel. És valóban, rengeteg problémát meg lehetett oldani, ha elég kredit állt arendelkezésre ahhoz, hogy végrehajtsák a módosításokat. És a nyers erőnek is megvolt a helye. Itt ésmost azonban egyiket sem lehetett alkalmazni, és ezt Teela is tudta, de bedobta a betűszavakat, hogymegnevettesse az Öreget. - Akkor most komolyan - kérte Stinex.

Teela felállt, és odament a hálóhelyet ábrázoló vázlathoz. A teljesen zárt szörnyűség semmihez semhasonlított jobban, mint egy koporsóhoz, és Teela tudta, hogy nem ő az egyetlen, akiben ezt abenyomást kelti. Intett egyet, mire fénylő számok jelentek meg a képen.

- Ne már, főnök - mondta a fejét csóválva -, maga ugyanolyan jól ismeri az adatokat, mint én. Hamegpróbálunk bezsúfolni egy ekkora helyre ötszáz civilt, akik nem szoktak hozzá a szűk helyekhez,rövid idő alatt megbolondulnak. Túlterheljük a kórházat, az emberek nem mennek dolgozni... a fejetetejére áll minden.

Stinex bólintott, és kijelentette:

- Mégis meg kell találnunk a módját, és miután én vagyok a főnök, magára bízom a feladatot.

Teela egy különösen ocsmány szitokszót dörmögött.

A probléma a következőképpen nézett ki: x mennyiségű hely állt a rendelkezésére, amelyben yszámú élőlénynek kellett szállást biztosítania. A mérnökök szerte a Galaxisban jól tudták, hogy alegtöbb faj egyedein megfelelő élettér híján hamar eluralkodik a klausztrofóbia. Az emberek

különösen fogékonyak voltak erre a betegségre, ami komoly gondot jelentett, miután tudni lehetett,hogy a Halálcsillag személyzete 95 százalékban emberekből vagy genetikailag nagyon hasonlóhumanoidokból fog állni. Léteztek megoldások - hipnózisból, gyógyszeres kezelésből és szakaszosakklimatizációból összetevődő eljárások -, amelyekkel a katonákat szokták felkészíteni a zsúfoltkörülményekre, hogy a lelki betegségek ne harapózzanak el a katonai létesítményekben, ám a civilekáltalában nem estek át effajta felkészítésen. Ha arra kényszerítetttek valakit, hogy egy koporsó méretűhálóhelyen aludjon, az illető rövid idő elteltével nagy valószínűséggel komoly pszichikaibetegségekkel küzdött. Egyes idegen teremtményeket, mint például a gamorreaiakat és atrandoshaiakat semmivel sem lehetett rávenni, hogy önként bemenjenek az ilyen helyekre!

Azt pedig senki sem akarta, hogy azok, akik például egy létfontosságú légvezeték illesztéseithegesztik, félőrültek legyenek az alváshiánytól, mert a zárt, szűk tértől való irtózásuk miatt napokignem tudják kipihenni magukat.

Teela kezdetben nem hitte volna, hogy egy ekkora állomáson gondot jelent az élettér megteremtése.És mégis, azok az elmebetegek, akik évekkel ezelőtt összehozták az eredeti terveket, úgy gondolták,hogy egy két méter, hosszú, egy méter széles lyuk elég lesz egy emberi lénynek, ha mást nem csinálbenne, csak alszik. És ebben igazuk is lett, mert mást nem is lehetett csinálni benne. A kamra lakójabekúszott a priccsére, és miután bejutott, nem tudott felülni, de jóformán még megfordulni sem. Halábbal előre vergődött be, fejjel előre mászott ki, és fordítva.

Így aztán Teelának választ kellett találnia a kérdésre: hogyan biztosítson több helyet a részleglakóinak? Egy embernek legalább két négyzetméter terület és két méter belmagasság kellett, hogy neverje bele a fejét a mennyezetbe, és kinyújthassa a karját, anélkül hogy elérné a falat, noha még ez isszűkös lett volna. Legalább négyszer ekkora tér kellett volna - de honnan? A civil szektorok mindenrendelkezésre álló részét már kijelölték más célokra.

Stinex tudta ezt, ahogyan Teela is - és valószínűleg rég rájött a válaszra. De a vén gazemberalighanem ezt is vizsgának szánta. Nem mintha azt akarta volna, hogy ő kudarcot valljon, ezt Teelaegy pillanatig sem hitte. Ám azt is tudta, hogy Stinex örülni fog, amikor elébe áll a megoldással, ésminél ötletesebbel, annál jobb.

Ez azonban nem pattanhatott ki csak úgy az agyából. Gondolkodnia kellett, és ezt meg is mondta.

Stinex bólintott. Ő is a „kétszer mér, egyszer vág" filozófiát vallotta, és tudta, hogy jobb, ha abeosztottja kellő alapossággal megfontolja a problémát, mintha kikottyantja azt, ami hirtelenjébeneszébe jut.

- Holnap reggelig kap időt - jelentette ki. - Nulla nyolc nulla nullára várom a választ.

G-l2 barakk, N-7-es szektor, építési terület, Halálcsillag

Nova elhajolt egy vad ütés elől, elkapta a támadója karját, és nekipörgette a férfit a mögötte állókatonának. Mindketten elzuhantak, de neki nem volt ideje örvendezni, mert újabb alakok lódultak felé,

egyszerre vagy négyen. Berontott két őr közé, és mindkét öklét egyszerre előrevágva szétlapította atámadók orrát, majd leguggolt, és egy lábsöpréssel a padlóra fektette az egeket, de nyombanfelpattant, és egy oldalazó rúgással beleküldte a talpát egy harmadik fickó hasába...

Tudatában volt annak, hogy valaki őt támogatja, egy magas tagbaszakadt ember, és hogy ez a férfiugyanolyan jó harcos, mini ő maga. Ismeretlen szövetségese nyakon ragadta az egyik katonát,odarántotta magához, és szétfejelte az arcát, majd elengedik a szempillantás alatt elernyedő testet,máris megpördült, és en forgó rúgással leterített még két ellenfelet.

- Végre szórakozunk, nemde? - kurjantott a megtermett férfi, és elégedetten röhögött.

Novának fogalma sem volt, hogy hol van, hogy miért van itt, és miért harcol a félszakasznyirohamosztagos ellen. És azt sem tudta, hogy kicsoda a titokzatos szövetséges. Csak azt tudta, hogyvesztésre állnak. Hiába ütöttek le hat-nyolc katonát, legalább ugyanennyien még talpon maradtak, éseddig csak azért nem sütötték ropogósra őt és az ismeretlen támogatót, mert nem volt elég helyük,hogy használhassák a sugárvetőiket. Ez az állapot azonban nem tarthatott sokáig. A katonák márishátráltak, és a fegyverükhöz kaptak. A játszma a végéhez közeledett.

Nova érezte, hogy szétárad a testében a félelem. Nem magát féltette, valamiért az első pillanattólfogva tudta, hogy nem éli túl ezt a verekedést. Ketten tizenöt fegyveres ellen? Ilyen lapokkal nemlehetett nyerni. De életbevágóan fontos volt, hogy elnyújtsa a harcot, amennyire csak tudja, hogy atöbbiek... miféle többiek? Kik azok, és mit csinálnak?

Nem tudta. Csak azt tudta, hogy ez az utolsó tánca, és azt akarta, hogy ez legyen a legszebb és alegjobb. Esélytelen harcban, minden tudását felhasználva, az utolsó leheletéig küzdve fog meghalni.

Sokkal rosszabb módon is kiszállhatna a játékból.

Hirtelen meglátta, hogy az egyik rohamosztagos célba veszi, látta, hogy a cső a fejére irányul, éstudta, hogy nem érheti el idejében... és Nova ebben a pillanatban felébredt, ülő helyzetbe pattant acsuromvizes priccsen, a szíve vadul kalapált.

- A pokolba - nyögte elkeseredetten.

A létfenntartó rendszerek ellenőrző műszerei halványkék és zöld fényekben fürdették a kabint. Asejtelmes derengésben Nova meglátta Mantologót, az egyik őrmestertársát, aki halkan hortyogvamélyen aludt. Jelenleg csak ketten tartózkodtak idebent, a másik két őrmester, akikkel megosztoztak akabinon, szolgálatban volt.

Nova kiült a priccse szélére, majd a hideg padlólapokra eresztet- Ir B lábát, és feltápászkodott.Kivánszorgott a fürdőbe, a kis méretű kamrába, amelynek minden berendezése egy mosdóból, egyvécécsészéből és egy szűk szonikus zuhanykabinból állt. Langyos vízzel megmosta az arcát, gondosanmegtörölte, majd megnézte magát a mosdó feletti tükörben.

Ugyanaz az álom...

Negyedszerre, mióta áthelyezték a harcállomásra. Minden alkalommal változott egy kicsit - egyszer

magányosan harcolt, néha kevesebb, néha több rohamosztagos ellen. Az utolsó alkalommal telibetalálta egy izzó energianyaláb, és „meghalt". Az volt a legrosszabb.

Talán elmehetnék egy orvoshoz - gondolta.

Aha, még csak az kéne. Hogyan mutatna ez a személyi aktájában? Rossz álom? Miféle keményfickó, miféle harcművész maga, Stihl? Orvoshoz fordul egy álom miatt? Megrázta a fejét. Nem. Eztmostanában nem fogja megtenni.

Amúgy sem gyakran történt meg vele. Valahányszor felriadt, álmában sikerült újra elaludnia, és azálom sosem ismétlődött meg Ugyanazon az éjszakán.

Végül csak rántott egyet a vállán. Talán egy vegyület okozza, amit a szűrők nem szednek ki alevegőből. Különben is, nem olyan komoly, hogy érdemes lenne kockára tennie miatta a katonaipályafutását. Elhatározta, hogy mostantól kezdve lefekvés előtt meditálni fog. Sorban beveti az általaismert tudattisztító meditációkat, hátha segít valamelyik.

Ha mégsem, nos, megtanul együtt élni a problémával. De ez a gondolat sem derítette jobb kedvre.

Harmincadik fejezet

Kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

- Kitaláltad már a nevét? - érdeklődött Rodo, mialatt körülnézett a nemrég befejezett helyiségben.

- Azt hiszem - felelte Memah. A kantint hivatalosan a fedélzeti részleg, és ajtószám alapjántartották nyilván, de nem hivatalosa a népek szerették a beszédes neveket. A régi kocsmáját, ami porigégett a Déli Alszinten, Lágy Szívnek nevezte el annak idején, ezt az új helyet csak vezette, de nembirtokolta, továbbá tekintetbe véve, hogy hol van, és miféle vendégek fogják látogatni, úgy gondolta,hogy a régi név egyik változata illeni fog hozzá.

- Úgy fogom hívni: Kemény Szív.

- Nekem megfelel - dünnyögte Rodo.

Az építődroidok és a vuki minőségellenőrök gyorsan dolgoztak, és amennyire Memah meg tudtaítélni, jó munkát végeztek. Rodo alaposan körülnézett, sok mindent megvizsgált, és elégedettnek tűnt.A kantin a birodalmi szabványok szerint készült, és pontosan úgy nézett ki, mint több száz ugyanilyenrendeltetésű intézmény a Birodalmi Űrben. A fő helyiség alaprajza többé-kevésbé négyzetetformázott, a pult végigfutott a keleti fal majdnem teljes hosszán. Az északkeleti sarokban kisméretűszínpad állt, ahol énekesek és zenészek léphettek fel, vagy az ittas vendégek torkuk szakadtábólüvöltve előadhatták a kedvenc slágerüket.

A nem- és fajfüggetlen mosdó az északnyugati falon túl terüli el, mellette kapott helyet a vezetőiiroda. A kantinnak két bejárata volt: egy a déli, egy az északi oldalon, míg a vészkijárat a nyugatifalba, a pult mögé került. A teremben húsz asztal fért el, mindegyik körül féltucatnyi alacsonyháttámlájú, állítható magasságú szék állt. Valamennyi asztalt és széket elektromágnesek rögzítették apadlóhoz, amelyeket vagy az asztalokról, vagy a pultból lehetett vezérelni. A vendégek ízlésük szerintösszetolhatták az asztalokat, elmozdíthatták a székeket, de miután elhelyezkedtek, a pultos egygombnyomással mindent rögzített. Ez a megoldás azt eredményezte, hogy ha egyesek megvadultak,nem használhatták fegyvernek a berendezési tárgyakat, Noha Rodónak köszönhetően nem számítottnagyobb felfordulásra, Memah úgy tartotta, hogy jobb félni, mint megijedni.

Minden áru a pultba került vagy a falakon végignyúló polcokba, vagy a pultba épített üvegeshűtőkbe. Az ételkínálat zömét előre elkészített, mélyhűtött ételek alkották, amelyeket csak meg kellettmelegíteni - ehetőek voltak, de körülbelül ennyi. A kantint nem egy elsőrangú étteremnek szánták,amely ínyencfalatokkal várta a vendégeit.

A mennyezetben és az asztalokban légfúvók és -elszívók rejtőztek, az asztali egységeket kezelhettéka vendégek és a pultosok egyaránt. Ha például a fiúk a hatos asztalnál sodort rankgyökeret szívtak, éslustán hullámzó, sűrű felhőt hoztak létre, beállíthatták az elszívókat, hogy a bódító füst ne sodródjon áta hetes asztalnál ülő, kik-por spirálokat nyalogató lányokhoz, sem az ötös asztal vendégeihez, akik

korsószámra zúdították magukba az andoai sört. A Iégtisztítók persze nem működtek százszázalékosan,de elég hatékonynak tűntek.

A pincérdroid - SU-B713, vagyis Eszu - majdnem pontosan úgy nézett ki, mint egy jókora, felülkupolában végződő szemetes, és női hangon beszélt. Odagurult Memah-hoz, és jelentette:

- Minden cucc a helyén van, főnök. Készen állunk, hogy puffadtra zabáltassuk és ronggyá itassuk ajónépet.

Memah elmosolyodott. Akárki programozta Eszut, élvezte a munkáját.

- Helyes - válaszolta. - Futtass le egy ellenőrzést a fizetőrendszeren. Győződj meg arról, hogy aleolvasók működnek-e. A droid képernyőjén színes fénysorok villogtak.

- Vettem, nézem... - válaszolta Eszu. - Leolvasok zöldek, működésre készek. Lefuttatok egy belsőrendszerellenőrzést, azt lehasadok innen, mielőtt becsavarodom.

Miután a droid elgurult, Rodo megszólalt:

- A hivatásos humoristák éhen halnak, mi meg kapunk egy pincérdroidot, ami képes reggeligszórakoztatni a vendégeket..-

- Hát, ha örülnek neki...

- Igaz, de én mit fogok csinálni, ha mindenki mindig normálisan viselkedik?

- Ne aggódj már - felelte vigyorogva Memah -, inkább gyere segíts beállítani a légcserélőt amosdóban. Ha bejön egy-két hutt vagy egy drack, pillanatok alatt túlterhelődik a rendszer.

Még egy-két utolsó simítás, és Memah úgy döntött, hogy amennyire lehet, felkészültek. Mindentelintézett, amire csak gondolni tudott, de akkor is dolgozott benne a nyugtalanság. Egy újvendéglátóhely megnyitására készült, ami mindig, mindenütt idegtépő dolog volt. Noha tudta, hogy ezcsupán egy apró kantin, semmi a Galaktikus Birodalom kozmikus térképén, de őrá bízták a vezetését,és azt akarta, hogy jól menjen. Valószínűnek tűnt, hogy az állomás évtizedekig üzemel majd, és a jóhírnév sosem ártott az üzletnek. Elvégre százalékot ígértek neki a forgalomból, vagyis minél jobbanmennek a dolgok, annál több pénze lesz.

Steel Talon csillagromboló

- Minden rendszer tökéletesen üzemel, admirális úr! Motti kurta biccentéssel nyugtázta a jelentést.Természetesen el kellett intéznie ezt a fárasztó ügyet a hajón, de szerette volna gyorsan lebonyolítani,hogy minél hamarabb visszatérhessen az állomásra. Már-már babonás félelmek szállták meg,valahányszor hosszabb időre elhagyta a Halálcsillagot. Igaz, a felelősséget elsősorban Tarkin, anagymoff viselte, de a valódi irányítás őrá hárult - ahogy annak lennie kellett. Az egész BirodalmiHadiflottában nem akadt olyan, akit annyira érdekelt a Halálcsillag, és aki több időt és energiátfektetett bele, mint Conan Antonio Motti admirális.

A százados tisztelgett és elsietett, Motti pedig a híd falába épített órára pillantott. Már csak egyórája maradt a komp indulásáig, hogy végre visszarepüljön az állomásra, és a valóban fontosfeladatokkal foglalkozzon. Mert minden babonás félelmet félretéve vannak gyakorlati okai voltakannak, hogy Motti nem szívesen távolodik el onnan hosszabb időre.

Elsősorban azért nem, mert nem bízott sem Bast tábornokban, Tagge tábornokban.

Mindketten a Birodalmi Hadsereg állományából jöttek, és mindketten magasabb beosztásúakvoltak, mint ő, bár az állomás a flotta kötelékébe tartozott. Tarkin persze, nagymoff lévénfelülemelkedett a szolgálati ágak közötti kicsinyes torzsalkodásokon - rang tekintetében mindenkitfelülmúlt.

Motti főleg Taggétól tartott. A Tagge-ház régi, vagyonos család volt, a tagjai nagy tekintélynekörvendtek a Birodalmi Központban, a hatalom folyosóin. Tagge jó viszonyt ápolt az uralkodóval, ésértett ahhoz, hogy ezt hogyan használja ki. Nemrégiben például arra használta, hogy megszerezze ajelenlegi pozícióját, vagyis hogy Tarkin mellé kerüljön tanácsadónak.

A helyettese, Bast szintén aggodalmakra adott okot. Jóllehet nem fűtötték személyes ambíciók azontúl, hogy a Birodalmat szolgálja, a végtelenségig lojális volt Taggéhoz és Tarkinhoz, ami miattakadály lehetett belőle akár a közeli, akár a távoli jövőben.

Motti finoman és óvatosan megpróbálta elültetni Tarkin fejében a gondolatot, mely szerint az aszemély, aki majd a teljesen működőképes állomást irányítja, a legnagyobb hatalmú ember lesz azegész Galaxisban. Igaz, a Császárt és Darth Vadért állítólag titokzatos szálak fűzték az Erőhöz, ésMotti jól emlékezett még arra, hogy fiatal korában, a Klónháború idején a saját szemével látta a Jedikmegdöbbentő tetteit. De még a természetfeletti képességek sem állhatnak ellen egy olyan fegyvernek,amely képes darabokra robbantani egy bolygót...

Mindenesetre Tarkin vagy nem értette meg a célzásokat, vagy, mint még valószínűbb, mindentértett, de úgy döntött, hogy nyitva hagyja a lehetőségeit. Ám ez sem számított. Amennyiben Tarkinnaktovábbra is szándékában állt hűséget színlelni a Birodalom trónján ülő aszott vénember iránt, azMottinak tökéletesen

megfelelt - legalábbis jelenleg. Mindenki másnál jobban ismerte a harcállomást, továbbá nem csekélytiszteletet, illetve lojalitást élvezett a főtisztek köreiben. Biztosan tudta, hogy egyszer eljön az ő ideje.Ha Tarkin akkor nem áll mellé, azt keservesen megbánja. A kockázat magas volt, de a tét is. AGalaxis vagy az egész univerzum legnagyobb fegyvere és a vele járó hatalom.

Ki tudna hátat fordítani ennek, ha módjában állna megszerezni?

Harmincegyedik fejezet

Fél fénymásodpercre az 1 -A dokktól. Halálcsillag

- Húzza fel, Kendo! - parancsolta Vil Dance. Várt néhány pillanatig, és miután nem kapott választ,hozzátette: - Kendo hadnagy, megsüketült?

Olyan éles jobb fordulóba vitte a gépét, hogy az egész remegni kezdett, és keményen gyorsított,hogy megakadályozza, hogy a tőle alig hatszáz kilométerre lévő célgépek szoros alakzatba álljanak.

- Felhúzom, uram - jelentette végül Kendo, és a hangja valahogy furcsán szólt. Hogyan is?Egykedvűen? Nem, sokkal inkább... unottan.

Vil végignézte, hogy Kendo letér az irányról, amelyet követve két másodperc múlva belevágódottvolna az egyik célpontba. Egy hajszál éppoly jó, mint egy parszek - tartotta a régi pilótamondás, ezugyan igaz is lehetett, a parancs pontos végrehajtása még fontosabb volt.

Ezt a tényt Nond Kendo hadnagynak még meg kellett tanulnia.

A raj többi tagja jócskán lemaradva, több száz kilométerrel hátrébb várakozott, onnan figyelték,hogy az újonc Kendo és a veterán Dance bemelegítés gyanánt végrehajtják az első rácsapást.Mindannyian befogták a szájukat, mert nem kellett hozzá megahertzes processzor hogy megértsék: azújonc viselkedése miatt a parancsnokuk olyan hangulatban van, hogy kész leharapni a fejüket, éselköpni a Magig.

A csapatokhoz frissiben megérkezett újoncok kivétel nélkül azt hitték, hogy ők a legjobbak azokközül, akik valaha botkormányt markoltak. Vil annak idején ugyanígy érzett. Viszont nagyon hamarmegtanulta, hogy ha a rajparancsnoka mond neki valamit, annak oka van, ráadásul, ha valaki úgy hitte,hogy többet tud a repülésről, mint a főnöke, súlyos árat fizethetett érte. Nagyon súlyos árat.

A világ minden kincséért sem hagyta volna, hogy a tökéletesnél rosszabb teljesítményt nyújtson azúj megbízatása első időszakában. Alig néhány hete vezényelték át a Steel Talonról a Halálcsillagra,és gondoskodni akart arról, hogy a vezérkarnak ne legyen oka megbánni a döntését.

Jelenleg egy egyszerű, alapszintű lőgyakorlatot hajtottak végre. A rajának tagjai egyenként támadtáka célpontokat, ő pedig mögöttük repült, és figyelte minden mozdulatukat. Az első rácsapás a szögek éstávolságok felmérésére szolgált. A másodikban a célzórendszereket vetették be - ha megfestették velea célt, az ellenőrző rendszer igazolta a találatot, aztán Vil értékelte a támadást. A valódi fegyverekkelcsak a harmadik körben tüzeltek. A célokat - flottagyakorlatokhoz átalakított, kivénhedt teherhajókat -vastag páncél védte. Egyetlen TIE-vadász nem sok kárt tehetett bennük, és több tucatnyi találatotelviseltek, mielőtt javításra szorultak, így a Birodalmi Hadiflotta megtakarított néhány kreditet. Azviszont számított, hogy a pilóták hová lőnek, és meg kellett tanulniuk teljes harci sebességgelvégrehajtani a támadásokat, de csak lépésről lépésre.

Vil meglátta, hogy Kendő célzólézerének fénye ott táncol az élőn haladó célhajón, és a gyakorlólövés is egész jónak tűnt. Mialatt mindketten megfordultak, és visszafelé repültek a harmadikrácsapáshoz, ellenőrizte a gépe szenzorai által,'rögzített adatokat, amelyek megerősítették avéleményét.

Rendben, a kölyök tudott lőni. Ettől azonban nem sokkal kerüli feljebb, Vil továbbra is tartott attól,hogy a forrófejű alak önteltségében valami őrültségre vetemedik.

- Most nagyon figyeljen rám, Kendo - mondta éles, határozott hangon. - Ráfordulunk a célra.Amikor öt másodpercre jár tőle tüzet nyit a hátsó szenzorsorra, és azonnal oldalra húz. Megértette?

Kendo rövid hallgatás után válaszolt:

- Á, igen, vettem, parancsnok. Kérek engedélyt a hátsó vezérlőre tüzelni. Bármelyik löveggeleltalálom, amelyikkel csak akarja!

- Elhiszem, hogy képes rá, hadnagy, de nem ezt a feladatot adtam magának, nem igaz?

Újabb egy-két másodperces szünet következett, aztán:

- Nem, uram.

- Helyes. Most menjen rá, és csináljon mindent úgy, ahogyan a tankönyvekben szerepel.

- Vettem!

Az utolsó szóból teljesen egyértelműen megvetés áradt. Mintha a fiatal, öntelt, szimulátorbankiképzett pilóta minden arroganciája belesűrűsödött volna. Kendo mintha azt akarta volna közölni: hé,én ennél sokkal többet tudok! Nincs szükségem holmi gyáva, öreg rajparancsnokra, aki köré bármikorköröket repülök, akár fél kézzel is!

Vil nem tudta megállni, hogy ne kezdjen el vigyorogni. Alig három évvel volt idősebb Kendónál,de néha úgy érezte, évtizedekkel öregebb az újoncoknál. Nem válaszolt, csak lekapta a tolóerőt,jócskán lemaradva végignézte, amint Kendo végrehajt egy éles fordulót, aztán egy gyönyörűenkivitelezett félorsóval irányba áll I támadáshoz. Tény, ami tény, a kölyök tud repülni... de vajon arrais képes, hogy azt tegye, amire utasítják? Elöl a hat célhajó méltóságteljes lassúsággal siklott afeketeségben. Az elhárító fegyvereik alacsony energiafokozaton tüzeltek. Ha a sugárnyalábokeltalálták a vadászgépeket, úgy megrázták őket, hogy a pilótáknak összekoccantak a fogaik, de nemokoztak komoly sérülést. Ha valaki odafigyelt, könnyen kitérhetett a nyalábok elől, de ehhez istapasztalatok kellettek. A való világban még egy lomha teherhajó tüzérei is elérhettek szerencséstalálatot, és a gyakorlat éppen erről szólt: a pilóták megtanulták, hogy hogyan kerüljék el a végzetescsapásokat. A TIE-vadász gyorsan repült, kiválóan manőverezett, de nem hordozott sem létfenntartórendszert, sem védőpajzsokat - bármelyik valódi fegyver lövedéke megsemmisíthette.

Kendo gyorsított - egy kicsivel gyorsabban repült, mint kellett volna, de Vil nem szólt rá. Lássuk,kölyök, mit tudsz kihozni belőle...

Az újonc nyílegyenesen száguldott a célhajó felé. Vil a műszerfalára pillantott, hogy ellenőrizze ahátralévő időt. Hét másodperc... hat... öt...

- Lőjön, Kendo! - mondta higgadtan

Nem kapott választ. .

- Kendo, lőjön és forduljon!

De Kendő egyenesen repült tovább, már az alakzat élén haladó célhajó közvetlen közelében járt.

Az ostoba mopak! - káromkodott magában Vil. - A vezérlőre megy!

- Térjen ki, hadnagy! - harsogta a mikrofonjába. - Ez parancs. Azonnal forduljon!

A célhajó jobb oldali lövegei tüzet nyitottak. A tompított fénysugarak eltalálták a gépet. Nem tettekkárt benne, de alighanem meglepték az újoncot. Leadott egy lövést, jobbra fordult, de el késett.

Ha fél másodperccel hamarabb cselekszik, megússza, így viszont a TIE bal oldali kollektorpaneljeelérte a célhajó orrát. Az ütközés pillanatában a panel leszakadt, az energiagyűjtő tekercsekgörcsösen rángatózva kibomlottak. A tápvezetékek heves szikrázás közepette szakadtak szét. Aburkolat felhasadt, és az ütés vadul megpörgette a gépet.

Vil ütközésig előrelökte a tolóerő-szabályzót, holott tudta, már nem tehet semmit, legfeljebbvégignézheti az eseményeket.

- Kapcsolj ki mindent! - kiabálta, mialatt a heves gyorsulástól keményen belepréselődött az ülésbe.- Vegyél le minden energiát.

Az üzemanyagtartály levált a törzsről. A hegesztések kitartotttak, de az üzemanyagcső nyúlt ésnyúlt... Vil furcsa módon lelassítva látta mindezt, mintha megállt volna az idő...

A cső végül kettészakadt, és radioaktív gázt okádott a sebesen pörgő TIE felé. A következőpillanatban valami felszikrázott, taIán egy szétzúzott áramkör, és Kendo gépe körül vakító fényűlángfelhő ragyogott fel.

- A pokolba! - ordította Vil. - A pokolba, a pokolba, a pokolba!

Harminckettedik fejezet

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

Ratua személyazonosítója nem volt bombabiztos, de műszeres vizsgálat nélkül állta volna a próbát.Nem mintha bárki elkérte volna tőle, hogy vessen rá egy pillantást, amin továbbra sem győzöttcsodálkozni. Az állomás méreteiből ítélve úgy sejtette, hogy ha egyszer elkészül, nem árthat nekisemmiféle külső támadás. Senki sem lesz képes hozzávágni semmit, ami komoly gondokat okozna. Ésmégis, ő itt élt, egy képzeletbeli polgári alkalmazott bőrébe bújva szabadon járt-kelt. Egy lázadószabotőr akár egész merényletsorozatot végrehajthatott volna. Ez mennyire ironikus! . Na persze alázadás őt teljesen hidegen hagyta. Sosem foglalkozott a politikával, és ezen a jövőben sem kívántváltoztatni. Egy olyannak, aki az ő mesterségét űzte, nem számított, kik a nagyfőnökök - a birodalmiak,a lázadók, vagy a saját jó öreg Tunia bácsikája. Amíg a Fekete Nap nem jutott hatalomra, akárkivezényelte a parádét, rács mögé akarta őt dugni.

De most nem rácsok mögött élt, sőt kimondottan nagy szabadságot élvezett. Rengeteg kreditet tudottelrejteni itt-ott, senki sem kételkedett hamis személyazonosságában, sőt még egy magánkabinra isszert tett, miután talált magának egy szerencsejáték-függőségben szenvedő ügyintézőt. Mindenemegvolt, amit csak kívánhatott.

Pontosabban majdnem mindene. Egy csinos hölggyel kialakított kellemes viszony még éppen jóljött volna, de már ezen is dolgozott. A lakhelyétől néhány szinttel feljebb új kantin nyílt. A folyosókonbolyongva hallott már a helyről, és a pletykák alapjául egész jónak tűnt, így aztán ezen a délutánonelindult, hogy benézzen oda. Nem rajongott a tudatmódosító szerekért, de szívesen legurított egy-kétsört, hogy egy kicsit derűsebb legyen a máskülönben unalmas este.

A kantin bejárata felett kisméretű, vörösen izzó fényreklám hirdette a nevet: Kemény Szív. Ratuabelépett a helyiségbe, és azonnal megcsapta az orrát a kocsmák jellegzetes szaga, amely ételek, italokés füstök illatából, valamint mosdatlan testek bűzéből tevődött össze. A helyiségben főleg katonáktartózkodtak, valamint néhány polgári alkalmazott. A mennyezeti lámpák letompított, színes fényeihangulatos félhomályt varázsoltak a terembe.

Minden asztal körül ültek, de a hosszú pultnál akadt még néhány üres szék. Ratua átvágott azasztalok között, hosszú tapasztalatból származó könnyedséggel, de közben vigyázott, nehogynekimenjen egy ülő alaknak, és ne jelenjen meg hirtelen valaki látóterében, sokan voltak olyanok, akikha meglepődtek, netán megriadtak, gondolkodás nélkül kaptak a fegyverükért, és a katonák általábanhamarabb meghúzták azt elsütőbillentyűt, mint a civilek.

De úgy tűnt, itt és most nem kell tartani ettől a veszélytől. A pult feletti tükrön egy áthúzottsugárvetőt ábrázoló jelképet fedezett fel, ami azt jelentette, hogy ebbe a kantinba nem szabadfegyverrel belépni. Ratua ezt jó ötletnek tartotta. A katonák előszeretettel hordtak fegyvert, akárhovámentek, és ha feldühítették őket, gyakran elő is vették. Már annak sem örült volna, ha ő bosszantfelegy robbanékony alakot annyira, hogy az előkapja a sugárvetőjét, és lelője, de valahogy még

rosszabb lett volna, ha csak a saját dolgával törődik, de leteríti egy másnak szánt, eltévedt lövedék.

Pillanatok alatt odaért a pulthoz. A helyiségben három-négy pincérdroid dolgozott, egy a pultbanszolgált ki. És a pult mögött ott állt a világ legszebb twi'lek nője. A bőre halványkék színben játszottott, ahol nem takarta ruha, és szerencsére jó néhány ilyen hely akadt a testén.

- Mit parancsol? - érdeklődött a pultos droid.

- Házi sört- felelte Ratua.

- Két kredit lesz. A kártyája száma?

- Készpénzzel fizetek - jelentette ki Ratua, és miután a droid törpéből előbukkant a pénzgyűjtőrekesz, beledobott két érmét. Fél perccel később a gép odarakott elé egy korsót, amelyben aborostyánsárga sör tetejét ujjnyi vastagságú, sűrű hab borította.

- Köszönöm - dünnyögte Ratua. A sör hideg volt, friss, és kellemesen csípte a nyelvét. Remek...

A korsóval a kezében megfordult, és körülnézett. A szemközti falnál, közvetlenül a másik bejáratmellett egy mágus, megtermett ember férfi állt, és feltűnés nélkül figyelte a vendégeket. Ratua érezte,hogy a fürkész tekintet rajta is megállapodik agy másodperc tört részéig, majd továbbsiklik. Esküdnimert volna hogy az illető a kantin kidobója, és a kinézete alapján gyanította, hogy nem sokan szállnakvitába vele. Ratua már rengeteg kemény fickóval találkozott megannyi bolygón. A legtöbbjükközönséges, durva alak volt, de akadtak néhányan, akiknek a megjelenése és a viselkedésefelkészültségről és különleges képességekről árulkodott. Ez a fickó az utóbbiak közé tartozott. Már atesttartása is azt sugallta, hogy egyetlen rossz mozdulatért minden ceremónia nélkül bárkit kihajít afolyosóra. És ha valaki nagyobb zűrzavart csinál, az rövid idő alatt keservesen megbánja. Ratua Idáigjutott a töprengésben, amikor kellemes női hangot hallott a háta mögül:

- Az ott Rodo. Ne féljen, nem harap. Azt még sosem kellett megtennie.

Ratua visszafordult a pult felé. A twi'lek nő állt előtte, és barátságosan mosolygott. Biccentettegyet, tisztelgett a nőnek a korsójával, és kijelentette:

- És gondolom, egyetlen épeszű alak sem akarja magára haragítani ezt a Rodót.

- Tökéletesen látja. A nevem Memah Roothes. Én vagyok a kantin vezetője.

Ratua ismét bólintott. Fontolóra vette, hogy álnéven mutatkozik be, de valamilyen oknál fogva, amitmaga sem értett, a valódi nevét közölte:

i - Celot Ratua Dil. A kantin már akkor tetszett, amikor besétáltam, de most, hogy találkoztamönnel, még jobban tetszik.

- Ó, egy udvarias férfi - jegyezte meg Memah, és a hangja, bár barátságosan szólt, némi kíváncsiságis érződött belőle. Vagy legalábbis Ratua ebben reménykedett.

- Szó sincs róla, Memah Roothes - tiltakozott a fejét rázva - Csupán nagyra értékelem a jó sört és aszép nőket.

- Üdvözlöm a Kemény Szívben, Celot Ratua Dil - válaszolta mosolyogva Memah. - Szintén polgárialkalmazott?

- Valójában szökevény vagyok. Néhány napja léptem meg a börtönbolygóról. Azóta csakcsavargok, és próbálok megélni.

- A humorérzék ritka kincs errefelé - válaszolta a szemöldöke felvonva Memah.

Ratua megint körülnézett, és észrevette, hogy a színes fények és a különféle díszítőelemek tompítjákugyan, de nem tüntetik el az éles sarkokat, sem az építmény általános komorságát. Akármilyen ;lenyűgöző volt is a Birodalom legújabb fegyvere, aligha nyert volna belsőépítészeti díjakat.

- Azt én is látom - felelte bólogatva. - Azt hiszem, nem véletlnül hívják Halálcsillagnak. SzólítsonRatuának, kérem - tette hozzá, és ismét megemelte a korsóját. - Meghívhatom egy italra?

- Most még túl korai lenne - mondta Memah Roothes -, de ha még itt lesz egy-két óra múlva, talánelfogadom.

Ratua elvigyorodott, és kijelentette:

- Egy megvadult banthacsorda sem tudna elvonszolni inneni

Memah odébb ment, hogy kiszolgáljon egy másik vendéget, Ratua pedig figyelte. A nő tökéletesalakja, gyönyörű arca és kecses mozgása teljesen lenyűgözte. Ó igen, az már biztos, hogy nem kevésidőt fog itt eltölteni...

Harmincharmadik fejezet

Műtő, egészségügyi állomás,

Halálcsillag

A műtét nem úgy zajlott, ahogyan kellett volna, és Uli egyre ingerültebb lett.

- Szorítsd el azt az eret - parancsolta, és összepréselte a száját. Egy, a műtőasztallal egybeépítettMD-S3-as droid asszisztált neki. A gépezet kinyújtotta egyik vékony, hajlékony karját, és apró fogóttett a megsérült vénára, a vérzés azonnal megszűnt. A droid ügyesen, fürgén kitörölte a vért atestüregből, és kijelentette: - Négyes szivacs! - Azzal kihúzta az átázott szivacsot a metszésből, ésbeledobta a szeméttároló edénybe.

- Törlést! - rendelkezett ekkor Uli.

A droid egy másik karját használva óvatosan végighúzott egy steril kendőt Uli homlokán, eltüntetveróla a verejtéket, amely már majdnem belefolyt a szemébe. Léteztek izzadásgátló filmek, amelyek abőrre permetezve egy ideig kordában tartották a verejtéket, de ő nem szerette ezeket, mert alegtöbbjüktől mindene viszketett. Embereket és humanoidokat farigcsálni általában nem jelentettgondot a számára. A szervátültetéseket akár álmában is elvégezte Volna - sőt talán meg is tettenéhányszor, amikor annak idején megszakítás nélkül, napokon át műtötte a tömegesen érkezősebelülteket. Ám a természet néha különös kihívások elé állította, amikor is egy-egy test nempontosan úgy nézett ki, mint ahogyan a tankönyvek szerint kellett volna. A műtőasztalon fekvő őrnagyis egyike volt ezen kihívásoknak, és fennállt a veszély, hogy ha Uli nem tudja meg gyorsan azt, amitmeg kell tudnia, a betegéből csupán egy érdekes statisztikai adat lesz.

A Bakura bolygóról származó negyvenéves férfi három órával ezelőtt jelentkezett az ügyeleten.Hányingerre, étvágytalanságra, hőemelkedésre, és alhasi fájdalmakra panaszkodott. A tünetek teljesenegyértelműen vakbélgyulladásra utaltak. Az ügyeletes orvos felállította a diagnózist, és átküldte apácienst a műtőbe.

Egy ilyen műtétet normális esetben egy sebészdroid is elvégzed volna, csakhogy az állomástovábbra is személyzet- és műszerhiánnyal küzdött. így aztán Uli megvonta a vállát, és bemosakodott.Rutin appendectomiának indult, amit egy elsőéves rezidens is fél kézzel elintézett volna. Csakhogyamikor Uli bevezette az endoszkópot az őrnagyba, hogy megkeresse a begyulladt nyúlványt, érdekesproblémába üközött: nem találta sehol.

Legalábbis ott nem, ahol lennie kellett volna. Ez ugyan lehetetlennek tűnt, de Uli nem vesztegette azidőt arra, hogy kételkedjen, a képernyőn megjelenő képben.

- Futtass le egy keresést az axiális tomográffal, és kerítsd elő azt a nyavalyás vakbelet - utasítottaaz MD-droidot.

- Igenis, doktor - válaszolta a droid. A képalkotó berendezés felbúgott, és vékony zöld vonal jelentmeg a beteg mellkasán, ami lassan lesiklott az ágyékáig, ez jelezte a vizsgált terület szélességét éshosszát.

- Tomográfos keresés teljes - jelentette aztán a droid.

- Mutasd!

A beteg felett a beleinek életnagyságú, háromdimenziós képe alakult ki, amely halványkékenderengett a sterilizáló lámpák fényében.

Uli szemügyre vette, és pár pillanat múlva halkan megszólalté

- Még mindig nem... á, megvan. Mi a fenét keres ott?

Költői kérdés volt, de a droid válaszolt rá:

- Az adatbankommal való egyeztetés nyomán azt kell mondjam, doktor úr, hogy anatómiairendellenességet látunk.

- Zseniális észrevétel - dohogott Uli, és megrázta a fejét. A sors mentse meg a gépiesengondolkodó droidoktól, amik mindent szó szerint vesznek! De ezúttal nem szakíthatott időt arra, hogyaz MD-S3-as miatt dühöngjön, mert a féregnyúlványa normális. méretének négyszeresére duzzadt.Gondolatban végigfutott a lehetőségein. Vagy még jobban felnyitja a fickót, vagy beküld egyendoszkópos kart, ami vág és ragaszt... igen, ez lesz a legjobb. Ez a legkevésbé invazív.

- Kérem a hatos endoszkópot! - mondta a droidnak. - Vágd le azt a nyúlványt, és zárd le a sebet.

- Értettem, doktor. - Az MD-S3-as burkolatából újabb függelék bújt elő, amelynek a végekettéoszlott. A felső ágából apró, öntisztító kamera állt ki, míg az alsóból egy körülbelül öt centiméterhosszú sebészfogó. A droid fürgén beledugta a karját a betegbe. Újabb holokép jelent meg az elsőmellett, amely a műszer haladását követte nyomon. A droid tévedhetetlen pontossággal rácsukta afogót a begyulladt féregnyúlvány tövére. Ekkor besiklott egy második kar, amelynek végébenendoszike rejtőzött. Erős, fehér fény villant, amikor a lézer szempillantás alatt levágta a nyúlványt, ésezzel párhuzamosan lezárta a bélen keletkezett nyílást. Egy vákuumtoldalék kiszívott mindenszennyeződést, aztán a droid a leválasztott nyúlvánnyal együtt kihúzta a karjait a páciensből. Ulimegkönnyebbülten fellélegzett, és megszólalt:

- Küldj szövetmintát a laborba. Ha találnak kórokozókat, határozzák meg, hogy mire reagál, éshaladéktalanul jelezzék.

- Értettem, doktor.

- A vizsgálati eredményt és a javaslatot küldd át nekem.

- Értettem, doktor.

- Végeztünk. Fejezd be a műtétet, és egy ápolóval vitesd át a pácienst az őrzőbe.

- Értettem, doktor.

Uli elfordult az asztaltól. Az axiális tomográfok és a precíziós sebészdroidok megjelenése előttikorokban valószínűleg elvesztette volna ezt a beteget. Összevissza turkált volna benne aféregnyúlványt keresve, amely bármelyik pillanatban felrobbanhatott. De az őrnagy élni fog, ésvalószínűleg több száz vagy több ezer teremtményt fog megölni, mielőtt a háború véget ér. Nem esettnehezére érzékelni a dologban rejlő iróniát.

Szuper lézer-vezérlő, Théta-szektor, Halálcsillag

- Na, főnök, mit gondolsz? - kérdezte Mekkar Doan, és rácsapott a fő műszerpultra.

Tenn rávigyorgott az őrmesterre.

- Ó, a szerelés első osztályú, az már biztos.

Egy kis méretű csomóponti kamrában álltak, ahonnan rá lehetett látni a sugárirányban szétágazónyolc részecskegyorsító csőre, amelyeket a szuperlézer sugarának táplálására szántak. A falakaiműszerek, ellenőrző monitorok, kapcsolótáblák és másfajta berendezések borították. Tenn Graneettüzér őrmester a legtöbb működéséről semmit sem tudott, de ez nem jelentett gondot. Nem kelletttudnia, hogy mi hogyan működik. Neki csak dolgoznia kellet vele.

Doan főnök felnevetett, és megkérdezte:

- Szerinted tudsz majd lőni vele, miután mindent összeraktál?

Tenn meglepődést színlelve meredt a társára, és visszakérdezést:

- Te tudsz vele lőni, nem igaz? Ha nem tudok eltalálni vele valamit, amit te igen, nyugdíjbavonulok.

- Láttad az adatokat?

- Aha - felelte bólogatva Tenn. - Ha minden úgy működik majd, ahogy kell, talán még egy bolygótis szétrepeszthetsz vele.

- A mérnökök szerint képes lesz rá.

- Mérnökök... - dünnyögte Tenn, és tekintélyes mennyiségi megvetést sikerült a szóba sűrítenie.

- Hát igen, én is így vagyok velük. De jelenleg éppen kihúzgálják a fékeket ebből a kis szépségből -közölte Doan, és megsimogatta a műszerpultot. - Ha problémába ütköznek, annyi pénzt öntenek rá,hogy nem látszik ki belőle. Meglesz az energia, ne aggódj.

- Elhiszem, de ha valaki elfelejt szorosra húzni egy csavart, ez a szépség elrepít minket a Gyűrűmásik végéig.

- Hé, én mondom neked, hogy a legkisebb alkatrészt is háromszorosan túlbiztosították.

- Volt egy unokaöcsém, aki a Battle Lance-en szolgált - mondta csendesen Tenn.

Doan arcáról lehervadt a mosoly.

- Értem. Én is ismertem néhány fickót, akik a Lance-en repültek. Ocsmány egy baleset volt, az márbiztos.

- Talán... a lényeg az, hogy egy visszaáramlás itt is túlterhelheti a hiperanyag-reaktort, amiszempillantás alatt radioaktív porrá Változtatja az állomást.

- Az nem történhet meg - vitatkozott a fejét csóválva Doan. - A Császár mindvégig rajtuk tartotta aszemét. Tuti, hogy nem kavartok el semmit.

Tenn megvonta a vállát. Nem látta értelmét annak, hogy a berendezések hibái miatt aggódjon. Ha alöveg működik, akkor a Halálcsillag az lesz, aminek Tarkin nevezte az állomás személyzetéhezintézett lelkesítő beszédeiben: a Galaxis legnagyobb, legtökéletesebb fegyvere. Ha pedig nemműködik, nos, a hiperanyag- reaktor egyetlen löketével annyi energiát ad majd le, mint amennyit többcsillag együttesen egy hét alatt. Vágyig, ha valami meghibásodik a kritikus pillanatokban, azt ő nemfogja észrevenni, mert nem lesz rá ideje. És itt helyben senki másnak sem.

- Hát igen - felelte megfontoltan -, ha össze tudják rakni úgy, hogy egyben maradjon, én lőni fogokvele.

- Akkor hadd mutassam meg, hogyan lőhetsz vele. Te és a csapatod a szimulátorban fogtokgyakorolni, amíg az igazi cucc elkészül.

Mialatt Doan az indítórelék bonyolult finomságairól magyarázott, Tenn azon kapta magát, hogy aligképes odafigyelni a társa szavaira. Nem tudta biztosan, hogy miért. Elvégre hónapok óta álmodottezekről a percekről, arról a napról, amikor végre ott fog állni a szuperlézer vezérlőjében, éshivatalosan is rábízzák annak Irányítását. Noha az építkezés nem fejeződött be, ezt innen nem tudtavolna megállapítani. Hallotta a klystroncsövek és a thermistorcsatolók susogását, az orrában érezte anemrég megszilárdult szigetelőhabok vegyszerszagát, érezte a nyakán a pontosan húszfokos szögbenbeérkező friss levegő hűvös leheletét, és azon töprengett, hogy miért nem elégedett.

Akárhogyan törte is a fejét, csak egyetlen magyarázat jöhetett szóba.

A Battle Lance.

Az unokaöccse, Hora Graneet azon az Imperial-osztályú, Mark- 11-es csillagrombolón dolgozott,amelyet kijelöltek egy új típusú hiperanyag-reaktor végtesztelésére. Tenn nem ismerte részletesen atörténteket, és közel sem tudott annyit a magfizikáról, hogy megértse az okokat. Azt tudta, hogy ahiperanyag csakis a hipertérben létezik, hogy tachionrészecskékből áll, és hogy a töltött tachionok a

valós tér alacsonyabb dimenzióiba kényszerítve szinte korlátlan mennyiségű energiát termelnek. Hogyez az úgynevezett nullponti energia hogyan lett instabil, azt még csak elképzelni sem bírta. Csak azttudta, hogy amikor a reaktor elszabadult, egyetlen mikroszekundum alatt ionizált gázfoszlányokkáváltoztatta a csillagrombolót és annak mintegy harminchétezer fős személyzetét. És akkor mi van? Negyere nekem azzal, hogy félsz, Graneet! Ismered a veszélyeket. Háború van, akár elismerikhivatalosan, akár nem. És a háború mindig áldozatokat szed.

Nem. Nem ez volt az ok. Még csak nem is az, hogy kedvelte Horát, sem pedig az, hogy az ifjúGraneet azért állt be önként a flottához, mert annyira csodálta a nagybátyját, és ettől Tenn felelősnekérezte magát a haláláért. Inkább az a gondolat bántotta, hogy itt lesz az a temérdek energia, és alehetőség, hogy ellenőrizhetetlenné válik. Tenn ismét meglepődött saját magán. Korábban sosemaggódott a műszaki hibák miatt. Nem volt rá oka, ő csak az elsütőkart húzta meg. És most rábízták aGalaxis legnagyobb ágyúját. De vajon képes lesz bölcsen felhasználni ezt a rettenetes hatalmat?

Létezik olyan teremtmény, aki képes rá?

Harmincnegyedik fejezet

6-os dokk. Alfa-szektor,

Halálcsillag

Daala úgy jött le a rámpán, hogy minden ízében birodalmi admirálisnak hatott. Nem egyszerűenjárt, inkább vonult, és öröm Volt nézni a mozgását, az egész megjelenését. Erős, okos, ambiciózus,elszánt, humoros és gyönyörű - mit kívánhatna még egy férfi? Hát, talán nem ártott volna, ha egy kicsitközelebb dolgozik... Mindketten a szolgálatnak szentelték az életüket, és Tarkin tudta, hogy ez nemegyhamar fog megváltozni; addig biztosan nem, amíg az állomás elkészül. Talán még akkor sem.Tudta, hogy Daala kedveli őt, nagyon-nagyon kedveli, de ezt a viszonyt másodlagosnak tartja apályafutásához képest. Tarkin ezt is megértette, sőt csodálta. Nem lett volna méltó hozzá egy olyanasszony, aki ennél kevesebbre tartja magát - és ez persze paradox helyzetet teremtett.

- Üdvözlöm, Tarkin nagymoff - köszönt Daala -, örülök, hogy újra látom, uram!

Tarkin megállta, hogy ne mosolyogjon. Mások szeme láttára nem engedhetett meg magánakilyesmit.

- Üdvözlöm, Daala admirális - felelte. - Részemről az öröm. Remélem, az utazás eseménytelenültelt.

- Így történt, uram. Semmi különös.

- Kiváló. Engedje meg, hogy elvezessem a szálláshelyéhez. A lakosztálya történetesen az enyémmellett van.

Daala arcán izgatott várakozásra utaló kifejezés suhant át,, éppen csak egy pillanatra, és csak azláthatta, aki közvetlenül előtte állt. Aztán a nő a száját alig mozdítva, nagyon halkan megjegyezte:

- Milyen kényelmes megoldás, Wilhuff.

Tarkin ezúttal nem tudta türtőztetni magát, és elmosolyodott

- Erre parancsoljon, admirális! - mondta, és jobbját kinyújtva mutatta az irányt.

Daala katonás fővetéssel nyugtázta a kérést, aztán együtt elvonultak a díszőrség sorfala előtt. Menetközben a nő körülnézett a hangárban, és álmélkodva megszólalt:

- Tudtam, hogy óriási, de a valóságot alig lehet felfogni.

- Tartalékolja a csodálatát - javasolta büszkén Tarkin -, majd akkor nézze meg, amikor elkészülünkvele. Ami hamarosan bekövetkezik.

- A lázadók azt sem fogják tudni, hogy mi csapott le rájuk.

- Dehogynem, kedvesem! Mindenki tudni fogja. Éppen ez a lényeg!

Daala egy kicsit rövidebbre vágatta a haját a legutóbbi találkozásuk óta. Jól állt neki, bár az istény, hogy neki minden hajviselet jól állt. Az admirálisnők öltözködését nem szabályozta semmiféleutasítás - elvégre Daala volt az egyetlen, és ki merte volna előírni neki, hogy hogyan nézzen ki?

A saját erejéből emelkedett fel, bár az előmenetele kétségkívül találgatásokra adott okot annakkapcsán, hogy miféle viszony fűzi] Tarkinhoz, és hogy ez milyen mértékben egyengette az útjátTermészetesen Tarkin közelében, hallótávolságon belül senki sem vette a bátorságot, hogytalálgasson. Ma már nem, ugyanis az a néhány vakmerő, aki a múltban megtette, eltávozott az élőksorából és a hamvaikat rég szétszórta a négy napszél. Igen, Daala a védence volt, és kinyitott előttebizonyos ajtókat, de azóta segítség nélkül teljesítette a feladatait a flottájával. A férfi admirálisoklegtöbje arra sem lett volna méltó, hogy kifényesítse a csizmáját.

Hamarosan odaértek a nő lakosztályának bejáratához.

- Mi lenne, ha bemennénk, és odabent folytatnánk ezt a beszélgetést? - vetette fel Tarkin.

- Kitűnő ötlet, Tarkin nagymoff - felelte Daala.

Még mielőtt az ajtó bezárult volna mögöttük, Daala a férfi karjaiba vetette magát.

Könyvtár és archívum, 106-os fedélzet, N-l szektor, Halálcsillag

Az állomáson lévő könyvtár semmi esetre sem volt a legnagyobb, amit Atour valaha látott. Atanulóéveit a Baobab Archívumban töltötte, a Mandán, jóllehet manapság nem igyekezett feltüntetniezt a tényt a hivatalos irataiban. Onnan indulva dolgozott többek között a Dorismus Athaeneumban aKorélián és az Arkam 14 állomás Holotárházában. Az utóbbi arról vált híressé, hogy ott őrizték aRégi Köztársaság második legnagyobb hologyűjteményét az elsőt természetesen a Jedi Templomban.A könyvtárosok életét aligha lehetett izgalmasnak nevezni, de neki tökéletesen megfelelt. Afeltételezésekkel ellentétben nem mindig volt befelé forduló, tudós alkat; fiatalkorában harcolt aJaplisariad-seregben a balduri polgárháborúban. Az akkori élmények hutására meggyűlölte a központikormányzás minden valaha feltalált formáját. Atour Rien a politikától megundorodva - ha testben nemis, lélekben mindenképpen - visszavonult a ködös múltba. Ezt a döntését sosem bánta meg.

A Halálcsillag Könyvtárban - az elméje ragaszkodott ehhez a névhez - nem használtakholokönyveket, szalagokat és holokronokat, helyettük az úgynevezett fotonikus rácshálózatotrészesítették előnyben. Ez a megoldás lehetővé tette, hogy irtózatos mennyiségű adatot tároljanakviszonylag kis helyen. Atour feladata elsősorban abból állt, hogy felügyelte a droidokat, amelyekelőbb begyűjtötték az információkat a Galaxis legkülönfélébb forrásaiból, majd mindent betápláltak arácshálózatba. A szabad hely még a hihetetlen méretű Halálcsillagon is ritka kincsnek számított,legalábbis az adattárolás szempontjából.

Jóllehet Atour látott már nagyobb és jobb archívumot, a begyűjtött adatok mennyisége, őt iselképesztette. Az elektroakták óriásira duzzadtak, a keresőhálózatot terjedelmes memóriamoduloktámogatták, hogy a letöltés minél gyorsabb legyen, és az olvasórendszerek csúcsminőségűek voltak.Azt viszont szívből sajnálta, hogy a népek manapság már ritkán jártak könyvtárba. De miért is leltékvolna, ha egyszer a számítógépükön keresztül kényelmes otthonaikból is hozzáférhettek szintemindenhez? Valaki el akarta olvasni a legújabb nagy sikerű csillagközi regényt vagy a Beingsholomagazin legfrissebb számát? Csak begépelte a nevet, megnyomott egy gombot, és tessék, márisrákerült az adatolvasójára. Netán a szárnyas értelmes lények történetét óhajtotta tanulmányozni? Nemkellett mást tennie, mint megadni a keresési feltételeket, majd kiválasztani az ajánlott irodalmat, ésmáris nekikezdhetett.

Persze léteztek még maradi teremtmények, akik hajlandóak voltak elbandukolni oda, ahol a tudásttárolták. Egyes világokon, régebbi könyvtárakban igazi könyveket is tartottak - papírra vagy másanyagokra nyomtatott köteteket. Takaros rendben sorakoztak a polcokon, az olvasók fel és alásétálgattak a folyosókon, aztán vettek egy-egy könyvet, beszívták annak dohos-poros szagát, majdodavitték egy asztalhoz, hogy kedvükre böngészgessék...

Ebből a típusból már nem sok maradt, és a számuk folyton csökkent, ezt Atour saját tapasztalatábóltudta. De még manapság is akadtak olyanok, akik tudták, milyen érzés igazi könyvet lapozni - és őkcsodás jutalomban részesültek.

Atour természetesen nem gyűlölte a fejlődést, nem haragudott a modern világra. Éppenellenkezőleg, mindent megtanult a különféle hálózatokról, és oda hatolt be, ahová csak akart. Azadatgyűjtést és információszerzést kevesen tartották főbenjáró bűnnek, de Palpatine CsászárBirodalmában sok minden számított annak. És egy főkönyvtáros sok mindenhez hozzáfért, még magasszintű engedélyek nélkül is. Atour is megtanult egy-két trükköt több évtizedes pályafutása során.

Így aztán azon kapta magát, hogy a harcállomás, vagyis a Halálcsillag terveit nézegeti. Nem voltmérnök, így nem értett meg mindent, ráadásul az anyagokban hemzsegtek a szakkifejezésések, de mégegy átlagos műveltségű teremtmény is rájött volna, hogy csodát lát. Az iratokból hamar kiderült, hogya támaszpont a méretét, a rendeltetését és az ütőerejét tekintve elképesztő szörnyeteg lesz, ha egyszerelkészül, és minden rendszerét működésbe hozzák. Lenyűgöző anyag...

Atour Rien évtizedeken keresztül, valahányszor érdekes és esetleg hasznosítható aktákra bukkant,gondosan lemásolta és áttöltötte egy személyi tárolóba, amelyet gyakorlatilag lehetetlen volt feltörni.Ezt a tárolóhelyet a legjobb katonai őrprogramokon és tűzfalakon felül egy kvantumszámítógép általgenerált véletlen szám védte, ami negyvenhét számjegyből állt. Ezenfelül a program hat standardóránként eggyel növelte vagy csökkentette valamennyi számjegy értékét. Ezt a kódot csakis az törhettefel, aki ismerte a szám generálásának pontos időpontját, máskülönben nem követhette nyomon aváltozásokat. A folyamat lassú és nehézkes, aligha lett volna jó gyakran használt adatokhoz, deAtournak megfelelt.

Miután lemásolta az anyagokat, szüksége volt egy biztonságos tárolóhelyre. Valaha a Danután, azottani katonai bázis könyvtáráéin dolgozott, és azóta is oda küldött át mindent, arra a nem túl értékesbolygóra, amely csak stratégiai helyzete miatt volt fontos. Viszonylag könnyen hozzácsatolta a kódoltinformációkat egy birodalmi rádióüzenethez, vagy akár egy holoadáshoz - ezt a trükköt is a katonai

titkok gyűjtögetésével töltött évek alatt sajátította el.

Atour azt tervezte, hogy ha elég sokáig él, egy napon megírja a történetét annak a korszaknak, amelya Klónháborúval kezdődött, felölelte a Birodalom, illetve a Lázadók Szövetsége jelenlegikonfliktusát. Természetesen várnia kellett, hogy kiderüljön, ki nyeri meg a háborút. Egyelőre nemállhatott neki, de folyamatosan kereste a kutatási anyagokat. A harcállomás mindent eldönthetett,ennélfogva úgy érezte, érdemes alaposan megvizsgálni a terveit.

Hátradőlt a székén, mire az nyomban hozzáigazodott a testéhez. Azt el kellett ismernie, hogy aBirodalom, ha akart, első osztályú környezetet teremtett. Erre éppen az irodája szolgált látványos éskényelmes bizonyítékul. Intett a kamerának, és néhány ujjmozdulattal utasította a számítógépet, hogytüntesse el a hozzáférés minden nyomát. A holokép egyet villant, és azzal kész volt. Most már csakegy kimenő adást kellett találnia, hogy hozzácsatolja az ellopott anyagot. A bázis kommunikációsforgalmát szigorúan korlátozták, de ha elég magasra ment a parancsnoki láncolatban, mindig találtvalakit, aki engedélyt kapott arra, hogy beszéljen valaki mással. És miután aligha kerültek ide olyantisztek, akik kockára tették volna a pályafutásukat azzal, hogy titokban meglovagolják a főtisztekadásait, a technikusok nem tartották szemmel a kimenő üzeneteket. De még ha figyeltek volna is, nemfedezhették fel Atour csomagját, ha nem tudták, hogy pontosan hol és hogyan keressék.

A hatalmasságok páncélján mindig akadt egy apró rég, mégpedig az, hogy azt hitték, a hatalomtólmindjárt okosak is lettek. Márpedig Atour Rien tapasztalatai szerint ez sosem történt meg.

Bonyolult, kétkezes ábrát rajzolt a levegőbe a kamera elé, miül a számítógép keresgélni kezdett ahullámsávok között. Atour tudta, hogy előbb-utóbb rátalál egyre, amely megfelel a céljainak. Nemkellett sietnie.

Bőven maradt ideje arra, hogy kényelmesen megebédeljem.

Harmincötödik fejezet

Edzőterem, főtiszti lakórészleg, Halálcsillag

Motti előszeretettel kérkedett magának azzal, hogy milyen kitűnő formában van. Egy szálsportnadrágra vetkőzve, verejtékben úszva gyakorlatozott a főtiszti edzőteremben, amelynekmesterséges gravitációját három g-re állította be. Egy ilyen mezőben már állni sem volt könnyű.Minden mozdulat háromszor annyi erőkifejtést kívánt, mint normális körülmények között. Már egyegyszerű ugrás is veszélyekkel járt - ha valaki rosszul érkezett vissza, könnyen kificamíthatta abokáját. Egy esés pedig akár végzetes koponyasérüléseket is eredményezhetett.

Motti felkapott három, ökölnyi méretű súlygolyót. Az állomás bármely másik pontján körülbelülegy kilót nyomtak volna, de itt és most háromszor annyit. Zsonglőrködni kezdett velük, és az izmairövidesen izzottak a megterheléstől. A válla, a karja, a keze, a háta mind sajogva tiltakozott, mialattfeldobta és elkapta a golyókat. Erősen összpontosított, nehogy elejtse valamelyiket. Annak Idejénhamar megtanulta, hogy amikor egy megnövelt gravitációjú helyiségben zsonglőrködik, és hibázik,azonnal el kell rántania a lábát. A háromkilós golyók háromszoros gyorsulásnál könnyen szétzúztákvolna a csontjait.

Ezen a napon, noha az izmai máris nyilalltak, úgy dolgozott, akár egy gép. A golyók folyamatosanröpködtek, tökéletes szinkronban, a legkisebb hiba nélkül. Motti tudatában volt annak, hogy három-négy magas rangú tiszt figyeli őt az egyik sarokból, és elégedetten mosolygott. Fontosnak tartotta akiváló erőnlétet. Biztosan tudta, hogy ha nagyobb testi erőnek örven d, mint a környezetében élők,akkor azok egyfajta ősi ösztönből táplálkozó tisztelettel tekintenek rá.

Réges-régen megfogadta, hogy sosem lesz belőle holmi elhízott és elpuhult tiszt, aki zihál és kiköpia tüdejét, ha fel kell szaladni u egy lépcsőn.

Egyre gyorsabban, egyre alacsonyabbra dobálta a golyókat, és a könyökét a testéhez húzvaszűkítette az ívüket. Az imént még a feje felett repkedtek, de most már csak az álla magasságáigemelkedtek fel, és olyan gyorsan futották be a pályájukat, hogy úgy tűnt, egy tengelyre szerelt kereketforgat maga előtt. Határozottan érezte, hogy hamarosan képes lesz egy negyedik golyót is bevenni akörforgásba. Mások szemében ez jelentéktelen dolognak tűnhetett, de neki nem. Számára ez egyfajtametafora volt arról, hogy hogyan kell élni az életet. Úgy tartotta, hogy egy férfi bármit elérhet, amitcsak akar, ha eléggé akarja.

Kemény Szív kantin, Halálcsillag

Stihl őrmester nem sok időt töltött bárokban és kantinokban, Időről időre benézett persze, de csakazért, hogy megmutassa, ő is rendes katona, aki szívesen legurít néhány sört a többiekkel, de ez nemtörtént meg túl gyakran. A kocsmában töltött estéket arra is fordíthatta, hogy a harcművészetet

gyakorolja, vagy elolvasson egy - két filozófiai értekezést. Ezenfelül a tudatmódosító szerek rosszulhatottak a motorikus funkciókra, és ha valaki kifeküdt, csak lassan és nehezen heverte ki az italokutóhatásait. Olyankor az ember szívesebben üldögélt egy puha széken, és holofílmekkel szórakoztattamagát, ahelyett hogy edzett volna - márpedig ezzel a módszerrel aligha lehetett tanulni és fejlődni.

Azonban a csapatának egyik tagja eljegyzett egy nőt. A fiúk ünnepelni akartak, így aztán Nova úgydöntött, hogy velük tart, már csak azért is, mert a vőlegény a tanítványa volt.

A kantin egész kellemesnek bizonyult: tiszta volt, a szellőztetés hatékonyan működött, és avendégsereg sem zajongott elviselhetetlenül. Mire Nova befutott, a helyiség már megtelt vendégekkel,csak a pultnál maradt egy-két üres szék. Az emberei szerencsére foglaltak neki egy helyet - és a sör isfriss, hideg volt. Hamarosan észrevett egy kidobót, és miután néhány percig lopva figyelte,megállapította róla, hogy igazi nagy játékos. Legalább egy fejjel kimagasodott a tömegből, de nemcsupán a magasságára és a súlyára támaszkodott, ez messziről lerítt róla. Igen, a férfi vérbeli harcosvolt. Nova nem tudta, hogy melyik harcművészeti ágat műveli, de azt igen, hogy mesteri szinten értvalamelyikhez. Ha valaki évekig táncolta a táncot, ezt meg tudta állapítani már csak abból is, hogyvalaki hogyan állt, vagy támaszkodott a falhoz. A jelek finomak voltak - az egyensúly, a tartás, afigyelem, a súlypont áthelyezésének módja -, de ha valaki tudta, mit keressen, könnyen megláthatta. Eza fickó tudott vigyázni magára, és azok, akik rosszat akartak neki, nagy bajba kerültek. Leszámítvapersze Stihl őrmestert.

Nova belemosolygott a sörébe. Két óra alatt mindössze a másodiknál tartott, de még ebből is csakpár korty hiányzott. Az eddig elfogyasztott alkoholmennyiség már kiégett belőle, és nem óhajtott addiginni, amíg eltompul az elméje. Elmúlt már az a korszaka, amikor még kocsmákban verekedett - miértelme volt az edzéseknek, ha túl részeg lenne ahhoz, hogy szükség esetén hasznosítsa a tudását?Egyszer ismert egy bunduki játékost, aki csúcsszintű meccseket nyert. Egy felszíni hadgyakorlat alatt afickó összebalhézott egy helyi lakossal, és mert részeg volt, minden harci jártassága ellenére azidegen agyba-főbe verte. Nova nem akart hasonló helyzetbe kerülni. És nem azért ment kocsmába,hogy verekedjen, az ilyesmit ma már rettentő ostobaságnak tartotta. Sosem lehetett tudni, hogy kirejteget vibrotőrt a ruhája alatt, vagy kinek van néhány barátja, akik váratlanul felugranak a helyükről,hogy besegítsenek vesztésre álló társuknak.

Nova az utóbbi időben sokat gondolkodott arról, hogy valóban van-e valami abban a metafizikaielméletben, mely szerint, ha valaki sokat gondol valamire, akkor az nagy valószínűséggel meg istörténik vele. Ha ezekben a pillanatokban arra gondolt volna, hogy ki kéne mosnia a szennyesét, vagyarra, hogy rabokat terelget az étkezdében, a mellette elballagó fickó talán nem botlott volna meg.Talán. Vagy a dolognak a Villanáshoz volt köze...

Villanásnak nevezte el azt a képességét, amelynek révén előre látott, vagy inkább megérzettbizonyos dolgokat, elsősorban az ellenfelei mozdulatait. Az összecsapások alatt sokszor tudta, hogyaz ellenfele most egy könyökütéssel vagy rúgással fog támadni, még mielőtt megtörtént volna. A jóharcos persze többé-kevésbé előre ki tudta számítani az ellensége mozdulatait, de a Villanás ennéltöbbről szólt. Több évtizednyi gyakorlással sem lehetett előre látni például azt, hogy az ellenfélmindjárt aktiválja a ruhája alatt rejtegetett hordozható zavarót, egy, az érzékszerveket összekuszáldberendezést, amellyel kibillenti őt az egyensúlyából. Vagy pedig hogy egy másik ellenfél bujkál asarok mögött, készen arra, hogy előugorjon, és harcba szálljon. De Novával történtek ilyen, és ehhez

hasonló dolgok. Előre tudott róluk. Valahogyan...

De akármi volt is az ok, idejében észrevette, hogy a férfi, aki egy sörökkel megrakott tálcávalérkezett a pult felől, megbotlik egy széklábban. A fickó dőlni kezdett, egyenesen felé, miregondolkodás nélkül felpattant. A bal kezével meglökte a katona vállát, éppen csak annyira, hogy aférfi mellette zuhanjon el, és ne őrá borítsa a tálcáját, hanem a padlóra.

A korsók elrepültek, hideg sörcseppek záporoztak mindenfelé. A tálca hangosan csörömpölveérkezett a fémlapokra, valamivel á katona előtt, akinek sikerült idejében maga elé kapni a kezét, ígynem törte be a képét. Aztán a megtermett, eléggé ittas alak felállt, és ingerülten szembefordult azőrmesterrel.

- Jól vagy, cimbora? - érdeklődött Nova.

- Nem, átkozottul nem vagyok jól! Miért gáncsoltál el?

- Én ugyan nem - tiltakozott a fejét rázva Nóva. - Beleakadtál lábad abba a székbe.

- Ezek szerint hazudok?

- Én csak azt mondom, amit láttam.

- Előbb elgáncsoltál, aztán meglöktél! - vádaskodott tovább a katona.

- Szó sincs róla. Csak félretoltalak, hogy ne énrám zuhanj. Sajnálom. Reflexből csináltam.

A fickó ökölbe szorította a kezét, máris vörös képe még mélyebb árnyalatúra színeződött. Novafelsóhajtott. Ismerte a jeleket. Bármelyik pillanatban...

A férfi lépett egyet előre, és kemény jobbegyenest indított. Nova elhúzta a fejét, felrántotta a balját,és félresöpörte az arca felé tartó öklöt, majd nyitott tenyérrel rácsapott a támadója halántékára. Afickó megtántorodott, és mielőtt pislantani tudott volna, Nova újabb ütést mért a halántékára, ezúttal atenyere élével. A férfi elterült a padlón. Nem vesztette el az eszméletét, de közel járt hozzá.

- Végzett, őrmester? - hallatszott ekkor egy halk, de határozott hang.

Nova inkább érezte, semmint látta, hogy a magas, széles vállú kidobó odalép mellé.

- Azt hiszem - dörmögte, és a fejét oldalra fordítva végigmérte a tagbaszakadt férfit.

- Teräs käsi - mondta a kidobó. Kijelentette, nem kérdezte.

- Az - erősítette meg Nova.

- Magas szint, tüköreszközök. Szép. Rodo vagyok,

- Nova Stihl.

Eltelt néhány pillanat, majd Nova megjegyezte:

- Kissé mintha lassan értél volna ide.

- Nem igazán. Láttalak, amikor bejöttél. Sejtettem, hogy nincs szükséged segítségre - közölte Rodo,és lenézett a kábult férfira.

- És látni akartad, hogy mit csinálok.

- Persze - felelte a vállát vonogatva Rodo. - Te nem azt tetted volna a helyemben?

- Dehogynem - vallotta be Nova, és elvigyorodott.

- A következő sörödet fizetem - jelentette ki Rodo, és ő is vigyorogni kezdett.

- Kösz, de azt hiszem, már eleget ittam.

- Igen, ezért hívtalak meg - válaszolta Rodo, majd rövid szünet Után hozzátette: - Van egy fickó, akipár szinttel lejjebb teräs käsit tanít.

- Az én volnék.

- Egyszer talán benéznék...

- Örülnék neki. Bármikor szívesen látlak.

Rodo lehajolt, minden látható erőfeszítés nélkül talpra segítette a még ekkor is eléggé szédelgőkatonát, és rászólt:

- Mi lenne, barátom, ha befejeznéd mára, és szépen hazamennél?

- Aha... - felelte bizonytalanul bólogatva a férfi -, nagyon elfáradtam. Mi történt?

- Megbotlottál.

- Á, értem...

Nova megvárta, amíg Rodo kikísérte az ittas vendéget, aztán letelepedett a helyére. Észrevette,hogy az asztal körül ülő katonák furcsán néznek rá. Hogyan is...? Csodálattal? Álmélkodva?Tisztelettel? Félelemmel?

Talán mindegyikkel egyszerre...

- A következő kör az enyém! - mondta fennhangon. - Ünnepeljük meg, hogy ma a barátunk, Dillwitőrmester eljegyezte azt a szegény, szerencsétlen leányzót!

A katonák felröhögtek, és ezzel véget ért a kínos jelenet.

Memah Roothes különleges koktélt készített: tíz különböző italból állt, és ezeket ügyesen, pontosankellett egymásra rétegezni, hogy ne keveredjenek össze. Hetet már beletöltött a hengerformájúkristálypohárba, amely olyan hosszú és vastag volt, mint Rodo alkarja. Az utolsó három ígérkezett alegnehezebbnek, de tudta, hogyha nem remeg a keze, sikerülni fog. Sokat törte a fejét, mire az italoksűrűsége alapján kitalálta, hogy melyik bírja el a másikat, de a négy főre méretezett koktélért ötvenkreditet fizettek, így aztán megérte elbíbelődni vele néhány percig. Amikor befejezte, lépett egyethátra, és megszemlélte a művét. Tökéletes..

A pincérdroid óvatosan leemelte a pultról az italt.

- Séta egy phelopeai erdőben - rikkantott valamiért, azzal elgurult.

Pillanatokkal később Rodo jelent meg a pultnál, és Eszu után intve megjegyezte:

- Szép munka.

- Köszönöm. A tiéd is. Jól láttam, hogy nem rúgtad ki az őrmestert?

- Jól. Nem kellett. Vegytiszta önvédelem volt. Ugyanígy csinálta m volna.

- Az a fickó hamar kifeküdt - állapította meg Memah.

- Hát igen. Az őrmester nagyon jó. Szerintem rendszerszintű harcos. Nem hittem volna, hogy ilyenretalálok itt, a semmi közepén.

- Miért nem? Ez végül is egy hadihajó, nem?

- Ez igaz, de az igazán jók vagy a csatamezőkön harcolnak, ahol hasznosíthatják a tudásukat -magyarázta Rodo -, vagy a békés területeken tanítják az újoncokat. Az első rendben van, a másodikpazarlás. Itt csak szokatlan, és kész.

- Férfiak... - mormolta Memah a fejét csóválva. - Mindig az erőszak. Szeretnél lenyomni pármenetet a fickóval, mi?

- Nem bánnám - vallotta be vigyorogva Rodo. - Ha éles akarsz maradni, a fellelhető legjobb kövönkell fenned magad. Csak egy barátságos meccs. Senki sem sérülne meg. Legalábbis súlyosan nem.

Memah megint megrázta a fejét. Rodo vigyorgott, és visszaballagott a bejárat melletti Őrhelyére.

Memah eléggé elfoglalt volt, de felfigyelt a pult sarkánál ülő zöld szemű fickóra, aki magányosankortyolgatta a sörét. Ez az alak már az első találkozásuk alkalmával felkeltette az érdeklődését.Zelosinak mondta magát, és ő még sosem találkozott ezzel a népséggel. Utánanézett a HoloHálózaton,és meglepően kevés adatot talált róluk. Annyit sikerült kiderítenie, hogy valószínűleg egy állat és egynövény kereszteződéséből származnak, és nem szaporodhatnak más humanoidokkal - ez utóbbi alegkevésbé sem aggasztotta, mivel a közeljövőben nem óhajtott utódokat szülni. Ugyanakkor furcsamódon vonzódott a fickóhoz. Tetszett neki a könnyed mosolya, laza stílusa, egész tűrhető külseje, de adolog ennél többről szólt. Mintha lett volna kettejük között egyfajta... együtthangzás, ha ez rá a

megfelelő szó. Mintha már régóta ismerték volna egymást, holott alig néhány napja találkoztak. Azelosi férfi közepesen sikeres vállalkozónak adta ki magát, de akárki volt is, biztosan nem az. Rodo isutánanézett egy kicsit, és az állomás nyilvántartásában nem létezett Celot Ratua Dil nevezetű személy.Ami azt jelentette, hogy Ratua alighanem sötét alak, aki a zavarosban halászik, és amikor ezt Memahmegtudta, összeszorult a szíve.

Mialatt megtöltött hat csészét Mon Calamar-i hínárzúzalékkal, egyfolytában a fejét csóválgatta, ésimmáron sokadszorra feltette magának a kérdést: miért nem tudok találni magamnak egy keményendolgozó, rendes férfit? Miért vonzódom mindig a rosszakhoz, azokhoz, akik még egyetlen kreditet semkerestek tisztességes munkával, azokhoz, akiknek eszükbe sem jut normális életet élni?

Lemondóan sóhajtva nekilátott egy újabb koktél összeállításának. Hát igen... ha nem ölelkezettvolna rosszfiúkkal, talán még sosem ölelkezett volna. Az utóbbi időben még azokból sem jutott sok.Felrakta a poharat a pultra, és felkiáltott: - Kész a következő!

Az egyik pincérdroid odagurult hozzá, és elvitte az italt. Memah végül arra gondolt, hogy miután ittfogja eltölteni a következő majd két évet, a zöld szemű férfi talán segíthet neki, hogy jobban érezzemagát.

Harminchatodik fejezet

Szuperlézer-szimulátor, Théta-szektor, Halálcsillag

Tenn Graneet tüzér őrmestert biztosították arról, hogy a szimulátor pontos másolata a hamarosanelkészülő vezérlőnek, hogy minden részletében, az utolsó csavarig megegyezik azzal, és hogy az Igaziminden lehetséges eseménye előállítható itt. A tüzércsapat tagjai hosszú órákat töltöttek azirányítópultok mögött, és szüntelen gyakorlatozással belevésték a fejükbe a tüzeléshez szükségeseljárások minden mozzanatát, hogy mire a valódi vezérlő működőképes lesz, tökéletesen, rutinosanvégezzék a feladataikat. I Kellett is a gyakorlás, mert a szuperlézer nem volt egyszerű fegyver. Sőtsokkal bonyolultabban működött, mint a Birodalmi Hadiflotta bármelyik, mégoly óriási ágyúja. Minda nyolc mellékágat színkóddal jelölt, külön-külön irányítópultokról kellett vezérelni. A falakatelborították a monitorok és a műszerek, amelyek a hiperanyag-reaktorról, a generátorokról, amezőerősítőkről, az indítórendszerről, a sugáralagutak állapotáról és még milliónyi kisebb-nagyobbalkatrészről szolgáltattak pillanatonként frissülő adatokat - mindehhez képest egy csillagrombolólegnagyobb lövege apró gyerekjátéknak tűnt. Valamennyi egységet a lehető legpontosabban kellettbehangolni. Ha a fősugár fókuszáló mágnese csak egy nanométerrel elmozdult, a melléksugarak nemegyesültek, ráadásul fennállt a veszély, hogy robbanások következnek be a sugáralagutakban,amennyiben a melléksugarak nem a megfelelő Időben és sorrendben pulzálnak. A technikusok és amérnökök általában elvetették ennek lehetőségét, azt állítva, hogy az esélye egy a millióhoz. Tennazonban nem tudott túllépni, a dolgon: Úgy gondolta, hogy egy ennyire veszélyes fegyver esetén azesély nem lehet eléggé csekély. Igaz, léteztek automata biztosítékok, de ő minden valamirevaló tüzérparancsnok - annyira bízott bennük mint abban, hogy képes űrruha nélkül sétálgatni egycsillagromboló burkolatán. A mérnökök zöme égi állomásokon lakott, túli magasan a felhők felett, ésmár el is felejtették, hogy milyen a földön járni. És ha a fegyver tervezői nem óhajtottak a művükmellett állni, amikor a tesztelések zajlanak, Tenn sem látott okot arra hogy ott legyen.

A szörnyeteggel tüzelni semmiben sem hasonlított ahhoz, mint meghúzni egy sugárvetőelsütőbillentyűjét. A tűzparancs elhangzását követően optimális esetben tizenöt-húsz másodperckellett mire a fősugár készén állt az indításra, és Tenn csapata egyelőre messze járt ettől. Alőgyakorlatok felénél nem tudták annyira egyensúlyba hozni a fázishullámokat, hogy a fősugáregyáltalán kialakuljon. Még ha sikerült is pontosan stabilizálniuk a mágnesgyűrűt, csak annyi kellett,hogy az egyik melléksugár egyetlen hertzet torzuljon, és abban a pillanatban a többi is széthullott. Avalóságban ennek eredménye egy visszafelé ható robbanás lett volna, ami elérte volna a főreaktort,ami aztán a másodperc tört része alatt izzó plazmafelhővé változtatta volna a támaszpontot.

Tenn szentül megfogadta, hogy ez nem fog megtörténni az ő szolgálata alatt. Azt akarta, hogy mire avalódi fegyver működőképes lesz, a személyzete simán, zökkenőmentesen hajtsa végre az indítóeljárást. De most még nem tartottak ott. Több parszeknyira jártak ettől az állapottól.

Szerencsére rengeteg időt kaptak a gyakorlatozásra. A kezelők m a csapat felét Tenn a régiegységéből válogatta össze az új parancsnoka segítségével - ügyesek voltak és okosok, de tizenkétember tökéletes összhangban végzett munkája kellett ahhoz, hogy feltöltsék és elsüssék a nagy ágyút,

és valamennyiüknek hibátlanul kellett teljesíteni. Hibahatár nem létezett. Mindeddig, az első tíz-tizenkét gyakorlat alatt ötször tudták előállítani a fősugarat a tűzparancs kiadását követő egy percben.Kétszer két perc alatt csinálták meg, négyszer pedig nem tudták megfelelően behangolnimelléksugarakat, vagyis egyáltalán nem adtak le lövést. Egy alkalommal a számítógép kisebb mértékűsugártorzulást észlelt, és a károk elkerülése érdekében leállította az elsődleges energiaforrást. Amiazzal járt, hogy egy órán keresztül dolgoztak őrült tempóban, mire sikerült minden rendszertvisszaállítani és beszabályozni. Ez pedig aligha lett volna szívderítő munka, ha közben egy lázadóbázis felszíni ütegei izzó energiasugarakkal árasztják el az állomást.

A valós problémákon felül a számítógép néha kisebb-nagyobb meghibásodásokat szimulált, amiminden esetben többszörös sugártorzulást és fáziskéséseket eredményezett. A biztonsági rendszerelméletileg bármikor le tudott állítani mindent, de a mérnököknek ezt az ígéretét Tenn túlzottanderűlátónak ítélte. Valószínűbbnek tartotta, hogy éles helyzetben egy súlyosabb hiba miatt az állomásvalamennyi lakójával együtt izzó ionokká robban, amelyek aztán füstölögve elhúznak a Galaxis széleifelé.

- Rendben, fiúk, fussunk neki még egyszer, és ezúttal hozzuk össze a dolgot! - szólt oda emelthangon a kezelőknek. - Azt akarom, hogy minden az előírások szerint, zökkenőmentesen menjen. Havalaki nem azt a kapcsolót fordítja el, amelyiket kell, egy hónapig konyhaszolgálatot ad. Ha elkésneka fázisegyensúllyal, jobban teszik, ha beszereznek néhány orrdugót, mert addig fogják súrolni aszeméttárolókat, amíg nem ragyognak. Aki rosszul olvas be egy adatot, trágyát fog lapátolni, amígolyan büdös nem lesz, mint egy északnak tartó reek déli vége. Megértették?

- Igen, főnök! - kiáltották kórusban a kezelők.

- Mondják újra, nem hallottam!

- Igen, főnök!

Tfenn elmosolyodott a sisakja rejtekében, de nyomban utálkozva grimaszolt, mert a verejtékebelecsorgott a szemébe. Az átkozott vacak semmit sem ér, ha a löveg berobban, de elsőrangúkínzóeszköz lett volna kémek vallatásához. Igaz, a flotta szabályzata azt írta elő, hogy a kezelőknekviselniük kell, de akárki tervezte a nyavalyás vödröket, sosem kellett viselnie több órán keresztül.Csak megnehezítették a munkát azzal, hogy korlátozták a perifériális látást, és gyakorlatilaggarantálták, hogy a viselőik folyton beverjék a fejüket a csövekbe, tartóelemekbe, műszerfalakba éshasonlókba. A belsejük pillanatok alatt felforrósodott, ráadásul túl szűkek voltak. Tenn csaknembiztosra vette, hogy a csöbröket egycsökött agyú szerencsétlen tervezte, aki a formát tartotta szemelőtt, és nem a funkciót. Valahányszor magukra maradtak, megengedte az embereinek, hogy levegyék asisakjukat, és egy kicsit fellélegezzenek, de erre ritkán kerülhetett sor, ugyanis a szimulátor jellegbőladódóan folyton benézett egy-egy kíváncsi tiszt, hogy a száját I tátva bámészkodjon.

- Figyelem, emberek, tűzparancsot kaptunk - mondta határozott, erős hangon.

- Indítás... most!

Megnyomta a műszerfalba épített stopper gombját, és a másol! percek múlását figyelte, mialatt a

kezelők sorban kiabálták a jelentéseiket:

- Hiperanyag-reaktor szintje száz százalék! Melléksugarak betáplálása egytől nyolcig tiszta!

- Elsődleges energiaerősítő működik!

- Tűzmező-erősítő zöld!

- Hiperfázis-generátor betáplálás indul!

- Melléksugár alagútmezők beálltak!

- Célmező-generátor üzemel!

- Fősugár fókuszáló mágnes teljes gausson!

Tenn az időt figyelte: eddig jó. De aztán:

- Fáziskésés az ötös melléksugáron! Ismétlem, ötös melléksugár sárga jelzés! Eltolódás azalirányítóban!

- Hozza helyre, mester! - kurjantotta Tenn, és a stopperrá nézett. Huszonnégy másodperc... - Hozzaegyenesbe, most azonnal!

Az ötös melléksugár kezelője gombokat nyomkodott, csúszószabályzókat tologatott,kapcsolókarokat váltott át.

- Újrahangolás... A torzulás mértéke csökken! Mindjárt kiegyenesedik. Öt... négy... három... kettő...egy... ötös melléksugár rendben! Folytathatjuk!

Tenn a pultjára nézett. Az utolsó sárga fény is kialudt, minden jelzés zöld volt. Felnyúlt a feje felettlévő műszerfalhoz, felkattintotta a tűzkioldó védőfedelét, és meghúzta a kart.

- Sikeres lövés - jelentette a következő pillanatban a számítógép.

A kezelők éljeneztek, Tenn pedig elmosolyodott.

Harmincnyolc másodperc. Új rekord, még a bakival együtt is, de ennél jobbat is tudunk - közöltefennhangon, és levette a sisakját. - Újra nekimegyünk. Ha még a mai szolgálat vége előtt harmincmásodperc alatt megcsináljuk, mindenkit meghívok egy sörre.

A kezelők ismét éljeneztek, és azonnal munkához láttak. Tenn megint mosolygott. A tapasztalatai aztmutatták, hogy semmi sem lelkesíti úgy a személyzetet, mint egy potya sör ígérete.

Harminchetedik fejezet

Hetes szimulátor, Delta-szektor, Halálcsillag

Vil Dance úgy repült, mintha egy eszét vesztett szellem szállta volna meg. Még sosem vezetett ígyTIE-vadászt, ezt jól tudta de ez sem volt elég. Nem számított, hogyan rángatta ide-oda a gépet, hogyanfordulózott, emelkedett vagy merült, a támadója hajszállal sem maradt le. Nem tudta lerázni. A másikgép olyan volt, mint valami lehetetlen árnyék, tökéletesen utánozta az ő összes manőverét.

Ráadta a teljes tolóerőt, majd hirtelen lekapta, de a rohadék mi volt mögötte, minthahozzáhegesztették volna a gépéhez. Orsózot és bukfencezett és szűk hurkokat írt le - és az ellenfeletovábbra is a hátára ragadva száguldott a nyomában. Egyetlen lövést sem adott le - egyelőre.

- Rendben, haver... akkor most rakjunk össze néhány g-t morogta a fogait csikorgatva, azzalmajdnem kilencvenfokos jobb fordulóba rántotta a gépét, és a hirtelen fellépő, csaknem 4-g-s terhelésmiatt kis híján elájult. És a titokzatos, fekete gép nem csupán hűen utánozta a manővert, de úgy tűnt,könnyedén végrehajtotta! Vil hallani vélte, hogy a háta mögött az üldözője ásít egyet unalmában.Végső kínjában arra gondolt, hogy ha elég messzire elhúzhatna tőle, szembefordulna vele, ésegyszerűen belerepülne, hogy akár a saját élete feláldozásával is, de megsemmisítse. Legalábbmagával vinné az átkozottat.

Ám ezzel is elkésett. Az üldözője ionágyúi villogni kezdtek. Felül fény árasztotta el a fülkéjét, ésmialatt a ragyogástól elvakulva szaporán pislogott, azt hallotta:

- A hajója megsemmisült.

A szimulátor hangja elméletileg nem hordozott semmiféle érzelmi töltést, de Vil érzékelni vélte az„elszúrtad, öcsi!" hangsúlyt.

- Gyakorlat vége - jelentette ki, és ezekben a pillanatokban nagyon utálta magát. A holokép kialudt,a műszerfal elsötétült előtte, mire hátradőlt az ülésében, és felsóhajtott. Mindeddig hitt abban - vagyinkább remélte hogy a harcművészeti képzéstől jobban fog teljesíteni. Több hete járt edzeni, és Úgyérezte, fejlődött valamennyit. És amikor az ellenőrző monitorra pillantott, meglepetten látta, hogyvalóban fejlődött: a műszerek szerint csökkent a reakcióideje. Vagyis gyorsabb volt, mint régebben.

De nem elég gyors ahhoz, hogy legyőzze a szimulátort. Kendo halála óta - több mint egy hónapjatörtént - valahogy úgy érezte, kiesett a játékból. Semmi drámai változás, még mindig Jobban repült,mint a harcállomás többi pilótája, de nem tudott megfelelni a saját elvárásainak.

És tudta, hogy nem ő hibázott. A kölyök túl vakmerően repült, merészsége és az önhittsége miattfürdött meg a vákuumban, és semmit sem tehetett.

De Kendo az Alfa-osztag tagja volt, és Vil felelősnek érezte magát miatta. Korábban még sosem

halt meg senki a rajából. Megtartották a kötelező megemlékezést, és holoüzenetben részvétüketnyilvánították Kendo családjának, ám ő úgy érezte, ennél többet kellene tennie. De hogy mit, aztelképzelni sem tudta. Talán másként érzett volna, ha Nond Kendo ütközetben halt volna meg. De ígytávozni az élők sorából, egy egyszerű lőgyakorlat során... annyira felesleges volt...

Vil olykor úgy érezte, hogy semmi értelme mindannak, amit fiinál. És ezek a gondolatok, ezek azérzések felzaklatták - majdnem annyira, mint az újonc halála.

Azért állt be a flottához, hogy a Birodalom vadászpilótája legyen, annak idején elképzelte magát,amint a világűrben száguld, és a törvény nevében levadássza a gonosztevőket. De eddig nem láttamások halálát, csak azét a maroknyi szökevényét, akik ellopták azt a kompot, és egy kölyökét, aki túlmerész volt ahhoz, hogy éljen.

Nem pont így képzelte valaha...

- Az összecsapás hossza? - kérdezte.

- Két perc tizennégy másodperc - közölte a számítógép.

Ennek hallatán Vil felvonta a szemöldökét. A harc hevében nem tűnt ilyen hosszúnak. Ez volt aszemélyes rekordja Vindoo Barvel szimulációja ellen. És Barvel volt az egyetlen, aki néhánymásodpercig kitartott Darth Vader ellen. Vil kíváncsi lett volna, meddig bírná Vader ellen.

Nem mintha lett volna esélye valaha is megtudni. Az egész Galaxisban nem akadt olyan őrült, akiodaállt volna Vader elé azzal, hogy hagyja magát letapogatni, bemérni és holofilmre venni, mialattúgy tesz, mintha egy TIE-vadászt vezetne. A komor alak alighanem levágta volna a merész bolondfejét azzal a legendás fénykardjával.

Egyébként meg két teljes másodperccel tovább bírta, mint korábban bármikor. Talán mégiscsak vanvalami értelmük az edzéseknek. Ettől a gondolattól kicsivel jobb kedvre derült, és megkérdezte:

- Hol állok a rangsorban?

- A jelenleg szolgálatot teljesítő birodalmi pilóták közül ezen szimuláció alapján ön atizenkilencedik - válaszolta a számítógép.

- Hmmm...

- Hányból?

- Kétszázharminchétezer-hatszáztizenkettőből - felelte a gép.

Ez nem is hangzott rosszul. Alig tizennyolcan előzik meg majdnem negyedmillióból? Aligha vanoka szégyenkezni.

Vil felsóhajtott, kényelmesen elhelyezkedett az ülésben, és megszólalt:

- Rendben, kérek még egy kört!

- Szimuláció tíz másodperc múlva indul. Kilenc... nyolc... hét. M hat...

Vil vett egy mély lélegzetet, és keményen megmarkolta a botkormányt.

Könyvtár és archívum, 106-os fedélzet, Halálcsillag

Atour már egy órája vesződött egy adatkeresési problémával, amikor rájött, hogy áll mögöttevalaki. A homlokát ráncolva megfordult, készen arra, hogy elűzze azt, aki betolakodott a szentélyébe.Ám annyira meglepődött, hogy egyetlen szót sem tudott kinyögni. Egy droid állt ott, tőle karnyújtásnyitávolságban, a legújabb könyvtáros modellek egyike. Eddig csak holokatalógusokban ésreklámanyagokban látott efféle gépezetet, a valóságban soha. Többé-kevésbé úgy nézett ki, mint egystandard protokolldroid, azzal a különbséggel, hogy a burkolata nem aranyszínben, hanem kékbenpompázott, és a fotoreceptora is kék fénnyel ragyogott. A feje nagyobb volt valamivel, ami megnöveltmemóriakapacitásra utalt.

- Igen?

- Jó napot, uram - köszönt udvariasan a droid. - Parancsot kaptam, hogy jelentkezzek önnélszolgálattételre.

Ez meg miféle akcentus? Talán a magas coruscanti? Kásásán ejti a szavakat, a végüket elharapja.Még sosem hallott így beszélni droidot. Mintha a felső tízezerhez tartozott volna. A gondolat nyománAtour elmosolyodott, és megkérdezte:

- Milyen minőségben?

- Könyvtáros vagyok, uram. Azért jöttem, hogy támogassam önt minden módon, amit szükségesnekítél.

Szükségesnek ítél. Ezt a kifejezést sem lehetett gyakran hallani droidok szájréséből. És eleventeremtményektől sem. Atour néha úgy gondolta, ő az utolsó klasszikus műveltségű ember aGalaxisban.

- És ki küldött?

- Poteet szektorparancsnok, uram.

- Értem. A neved?

- A típusszámom P-RC-3, uram.

- Nem, nem a számodat kérdeztem, hanem a nevedet.

- Nincs nevem, uram - közölte a droid, és bár udvariasan felelt, kissé mintha rosszallóan beszéltvolna. - Droid vagyok.

- Ki programozott?

- Az elsődleges vezérlőprogramomat Alferon Choots Bemmini Nagyúr készítette és telepítette, aBibliotron Systems tulajdonosi és elnök-vezérigazgatója.

- Á, a Birodalmi Központban...

- Igen, uram - felelte készségesen a droid, de ezúttal is kissé furán hangsúlyozva. Mintha azt akartavolna sejtetni: hol máshol?

Atour természetesen hallott már Alferon Nagyúrról, az amatőr feltalálóról, a BemmingSzállítóvállalat örököséről. A család birtokolta a Galaxis legtöbb valódi könyvét, állítólag több minthétmillió kötetet, amelyek közül több az Aranykorból származott. Alferon Nagyúr állítólag akkoravagyon felett rendelkezett, hogy módjában állt volna megvásárolni egy bolygót, egyméteresmagasságig beborítani drágakövekkel, aztán az egészet porrá lövetni egy szuperfegyverrel - és még ezsem okozott volna észlelhető változást az anyagi helyzetében. És mert szeretett műszaki eszközökkelvacakolni, évekkel ezelőtt megvásárolt egy droidgyártó vállalatot, és azóta ott töltötte a szabadidejének jelentős részét. Atour sóvárogva gondolt a dúsgazdag férfi könyvtárára. Egyesek akárgyilkolni is készek lettek volna azért, hogy ott dolgozhassanak, és ő is közéjük tartozott. Hétmilliókönyv... Atour vágyódva sóhajtott. Belesajdul az ember szíve...

- Nos, részemről rendben - mondta a droidnak. - Mostantól a neved: Perszi. Hacsak nincs ellenekifogásod.

- Nincs kifogásom, uram - felelte a droid engedelmesen. Talán egy kissé fagyos hanghordozással?Ha igen, annyi baj legyen.

- Helyes - mondta Atour. - Akkor most gyere, és tedd magad hasznossá. Van egy dugó ebben ahozzáférési rendszerben - folytatta a holoképernyőre mutatva ezt kéne kiiktatni. Találd meg a módját.

- Értem, uram. Ez minden?

- Éppen elég lesz, azt hiszem. Mit gondolsz,meddig fog tartani?

A droid lépett egyet előre, és megnyomott több billentyűt a holokonzolon, aztán egy darabig aholoképen átáramló adatokat, programsorokat figyelte. Néhány másodperc elteltével megnyomott egygombot. Az adatfolyam megállt, a droid felegyenesedett, mozdulatlanul, némán várakozott.

Atour elszámolt magában ötig, majd megszólalt:

- Az imént azt kértem, hogy add meg a dugó eltávolításának becsült idejét.

- Felesleges, uram. Megoldottam a problémát.

- Tényleg? - kérdezte meglepetten pislogva Atour.

- Természetesen, uram. Óhajt még valamit?

Atour elégedetten mosolygott. Végre egy rátermett asszisztens! Milyen csodálatos! Jobb egyetlendroid, ami tudja, mit csinál, mint akárhány ügyetlen eleven teremtmény.

- Nem, azt hiszem, ennyi elég lesz most. Köszönöm, Perszi. Nagyra értékelem azt, amit tettél.

- Ez a munkám, uram - felelte a droid. - Hozhatok önnek egy teát, amíg meghatározza a következőfeladatomat? Mielőtt bejöttem ide, betértem a konyhába, és ellenőriztem a készleteket. Többfélemárkából választhat, uram. Manellai Jasper, Kosh, Kékgyümölcs Kintié...

Atour Rien most már hangosan kacagott, és úgy érezte, ez a munka talán nem is lesz olyan szörnyű.

Harmincnyolcadik fejezet

35-ös dokk, Undauntable Imperial-osztályú csillagromboló

Motti admirális örömmel látta, hogy Helaw admirális kiváló munkát végzett az Undauntable-lal. Avén teknő legalább tíz évvel volt öregebb, mint az ebben a kvadránsban tartózkodó többi hajó, ésennek ellenére fényesen ragyogott, akár egy vadonatúj kreditérme. Minden rendszer tökéletesenüzemelt, és Helaw, aki úgy tervezte, hogy az állomás elkészülte után nyugdíjba vonul, még a régiiskolát járta ki, és frontvonalban érdemelte ki a rangját, tucatnyi jelentős csatában. Amikormegszólaltak az ágyúk, Motti egy ilyen embert akart a háta mögé - Helaw képes lett volna a testévelmegállítani egy neki szánt energianyalábot.

Mialatt végigmentek a folyosón a dokkhoz, ahol Motti kompja várakozott, fesztelenül beszélgettekkellemes dolgokról. Ők ketten régóta ismerték egymást. Helaw volt a parancsnoka az Ionstorninevezetű cirkálónak, amelyen Motti fiatal hadnagyként szolgált. Hogy Motti aztán elkerült aCoruscantra, és íróasztalnál dolgozva olyan kapcsolatokat épített ki, amelyek lehetővé tették számára,hogy egyre feljebb és feljebb hágjon a ranglétrán, az a régi parancsnoka számára becsvágyról éstehetségről árulkodott. Helaw nem szerette a politikát, bár Motti megpróbálta felkelteni benne azérdeklődést. Ám az idős férfi egész egyszerűen nem foglalkozott vele. Nem akart mást, mint elrepülnia Galaxis távoli vidékrire, és megsemmisíteni az ellenséget, és mindenki elismerte, hogy remekeltezen a területen. Helaw-t íróasztal mellé küldeni pazarlás lett volna, ezt Motti jól tudta, viszont az istény, hogy félelmetesen jó moff lett volna belőle, ha azt az utat akarta volna járni. Messze jobb lettvolna, mint Tarkin, aki ugyan lenyűgöző politikai érzékkel és jártassággal rendelkezett, de astratégiáról és a taktikáról sokkal kevesebbet tudott, mint az öreg admirális. - Szóval úgy gondolja,hogy a mi Wilhuff barátunk előbb-utóbb csak összerakja azt az ormótlan víztartályt? - vetette felmosolyogva Helaw.

- Semmi kétség. És most, hogy én is ott dolgozom, még gyorsabban elkészül.

- Tudja, Zi, magából aztán sosem hiányzott az önbizalom - jegyezte meg nevetve Helaw.

Motti is elmosolyodott, és bólogatva válaszolt: - Ismeri a mondást: néha téved, de sosemkételkedik.

- Ettől függetlenül azt gondolom, hogy túl sok tojást raknak egy kosárba.

- Ugyan már, Jaim, maga is látta az adatokat, még ha nem is lett volna szabad. A támaszpont egyóriási, mozgó erőd. Több ágyúja van, mint egy flottának, és hordoz egy fegyvert, ami úgy fogjaszétrobbantani a bolygókat, akár az érett wulidiókat. A lázadók semmivel sem támadhatják, amivelakár csak lelassítanák egy kicsit. Sőt nekünk sincs semmink, amivel megállíthatnánk. Akármitgondolunk is Wilhuffról, ebben a tekintetben igaza van. A lázadók nem lesznek elég gyorsak ahhoz,hogy elmeneküljenek, és ha kirobbantjuk alóluk a bolygókat, hol is rejtőzhetnének el?

- Talán...

Már majdnem a hangárban jártak, de Motti most szembefordult régi parancsnokával, és kérdőhangsúllyal megismételte a szót: - Talán?

- Meséltem már valaha Pojo hadnagyról?

- Nem hiszem. Nem.

- Harmincöt-negyven évvel ezelőtt Kan Pojo kézifegyver-instruktorként dolgozott az Overt nevűkiképzőhajón. Flottabajnok Volt minden létező kézifegyverrel - karabéllyal, mesterlövész puskával,oldalfegyverrel. Tíz lépésről leszedett egy legyet a falról. Még sosem láttam olyan lövészt, mintamilyen ő volt. Félelmetesen, már-már rejtélyesen tudott bánni a fegyverekkel.

- Aha... - dünnyögte Motti, és ellenállt a késztetésnek, hogy ásítson egyet. Nem sok embert csodáltés tisztelt úgy, mint Jaim Helaw-t, de az öreg katona ezúttal messziről indította a meséjét.

- Szóval, egyszer Vergesso-kalózok ellen vetették be az egységünket, miután azok elfoglaltak egyholdat. Minket küldtek oda, hogy megmutassuk nekik, milyen súlyos hibát követtek el.

Motti bólintott.

- És?

- Pojo ott akart lenni a csata sűrűjében. Főleg közelharcot vívtunk a kalózokkal. A hold egyetlenvárosát kupola védte. Sikátorok és keskeny utcák útvesztőjében nyomultunk befelé. Nemhasználhattunk sugárkarabélynál erősebb fegyvert, nehogy kilyukasszuk a kupolát. így aztán aszázadparancsnok azt gondolta miért is ne? Én a hadiflotta megfigyelőjeként voltam jelen, és Pojo ami osztagunkba került. Ledobtak minket, megrohantuk a kupolavárost, és elkezdtünk kalózokravadászni. Nem voltak sokaid legfeljebb százan-százhúszan, de eléggé szétszóródtak. Az osztagunkrátalált egy csoportra, körülbelül huszonöten lehettek, és el kezdődött a lövöldözés. Pojo sorbanterítette le a fickókat, jobbra, balra, előre, mintha csak célokat szedett volna le a lőteremben. Nemláttam ahhoz foghatót, legfeljebb Phow Ji holofilmjében kapta el így a zsoldosokat. Látta valaha?

Motti bólintott - melyik katona nem látta?

- így aztán, még mielőtt mi, a többiek, egyáltalán kibiztosítottuk volna a fegyverünket, Pojo kinyírtaa csapat felét, és ehhez csakis az oldalfegyverét használta. Egy sugárvetőt, amelynek kicsitmegbütykölte a celláját, hogy több töltetet tároljon, mint a szabván modellek. A túlélők pánikba estekés szétfutottak, mi meg üldözőbe vettük őket. Pojo és én négy alakot kergettünk, három; embert és egyrodiait. Pojo úgy vigyorgott, akár egy jóllakott homokmacska, ő erre született. A kalózok pocsékullőttek, és hamarosan szétváltak. Én két fickót hajszoltam, és miután üresre lőtték a fegyverüket,végeztem velük. Ekkor tettem egy kört, hogy visszatérjek Pojóhoz. Mire odaértem, sarokba szorítottaa másik kettőt. Ezek is ellőtték már minden töltetüket, mire Pojo beledugta a fegyvert tokjába.

- Elrakta a sugárvetőjét? - kérdezte Motti.

- Igen, hogy adjon nekik egy esélyt. Hat-nyolc méterre lehettek tőle, amikor azt mondta nekik:figyeljetek, fiúk, üzletet ajánlok. Támadjatok, és ha hibázok, szabadok vagytok!

Motti megrázta a fejét. Átkozottul hihetetlennek hangzott...

- Szóval a kalózok nyilván úgy gondolták, hogy mindenképpen végük van, és rohamra indultak.Pojo olyan gyorsan rántotta elő a sugárvetőjét, hogy szinte látni sem lehetett. A fickók két lépést semtehettek meg. Leadott egy lövést, és pont a szeme között találta el a jobb oldali alakot. Aztán célbavette a másikat, és meghúzta az elsütőbillentyűt.

i- Hadd találjam ki - szólt közbe Motti. - Elhibázta?

- Szó sincs róla. A sugárvetője felmondta a szolgálatot. Sistergett, pattogott és szikrázott.Valószínűleg túlterhelődött a tároló. Pojo eldobta a fegyvert, és a tartalék pisztolyáért nyúlt. Tudja,akkoriban senki sem ment vadászatra tartalék nélkül. De mire előkapta volna, a kalóz odaért hozzá. Anyomorultnak volt egy tőre. Egyszerű, régimódi tőr volt, még csak nem is vibropengés, egy fokkal állta kovakés felett. Mire céloztam és lőttem, a kalóz Pojo torkába döfte a tőrt. Az orvos későn ért oda.

- Nézze, admirális úr - jegyezte meg elnézően mosolyogva Motti -, egy több milliárd kreditértfelépített harcállomás nem ugyanaz, mint egy ügyesen megpiszkált sugárvető.

- Minél bonyolultabb egy fegyver, annál könnyebben meghibásodik - vágott vissza Helaw. - KanPojo a legjobb lövész volt, akit valaha láttam, de meghalt egy ócska sziklán, mert a csúcsminőségűfegyvere elromlott.

- Én nem aggódom tőrökkel felfegyverkezett kalózok miatt, Jaim.

- Pedig nem ártana, fiam - válaszolta az ősz hajú, öreg admirális. - Sok minden miatt kéneaggódnia.

Motti admirális kompja, kétszáz kilométerre az Undauntable jobb oldalától

Vajon igaza van az öregnek? - tűnődött Motti, bár nem tudta felfogni, hogy hogyan lehetne igaza.Elvégre a Halálcsillag valódi, gyilkos szörnyeteg lesz, óriás a törpék között. Igaz, a mesékben atörpék szinte mindig legyőzik az óriást. Hmmm... talán nem is lenne rossz ötlet elrendelni az építményés a tervek minden részletre kiterjedő vizsgálatát. A karbantartók persze üvölteni fognak, de az nemszámít. Elvégre ő nem azzal érte el ezt a magas rangot, hogy feltételezte, minden olyan, amilyenneklennie kell. Nem mintha az öreg admirális egyszerűen csak paranoiás lenne. Ebben a mostanihelyzetben, amikor a Galaxis sorsa a tét, senki sem lehet túl paranoiás...

Motti még a Helaw-tól hallott történeten töprengett, amikor kompja mögött az Undauntablecsillagromboló megszűnt a kvadráns legöregebb hajójának lenni.

A fenséges szörnyeteg az egyik pillanatban még ott siklott a fekete semmiben, a következőben máregy óriási, fehér tűzgömb ragyogott a helyén.

Harminckilencedik fejezet

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

- Szóval, pont eljött onnan - összegezte Tarkin.

- Igen... két percen múlt, hogy nem robbantam fel - felelte Motti.

Tarkin elszámolt magában tízig. Daala mögötte állt, tiszteletteljes távolságban, és úgy tett, minthanem hallaná a beszélgetést,

- Mi történhetett? - kérdezte aztán. - Talán baleset történt.

- Én ezt nem igazán tudom elhinni - jelentette ki Tarkin.

- Én sem, uram - helyeselt Motti. - Helaw a flotta legjobb parancsnokainak egyike volt. Nem tudomelképzelni, hogy ilyen súlyos baleset történt volna a hajóján.

- Az Undauntable régi hajó volt.

- Még akkor sem.

- Attól tartok, egyetértek - közölte megfontoltan bólogatva Tarkin, és rövid szünet után hozzátette: -Pedig jobb lenne, ha baleset történt volna.

Motti nem szólt semmit, de Tarkin tudta, hogy az admirális nem ostoba. Megértette a célzást.

- Darth Vader legutóbbi látogatása azt a célt szolgálta, hogy többé ne történjenek szabotázsok -folytatta Tarkin. - Én is így tudtam. Ám a jelekből ítélve nem sikerült.

- Ebben az esetben számíthatunk arra, hogy Vader Nagyúr hamarosan ismét felkeres minket. Ennélrosszabb dolgok is történhetnének velünk, de erre a teherre bizonyosan nincs szükségeik most, hogyaz építkezés a vége felé közeledik.

- Igen, számíthatunk egy újabb látogatásra - erősítette meg a nagymoff véleményét Motti.

- Amennyiben viszont baleset történt egy elöregedett hajón, mondjuk, meghibásodott a hiperanyag-reaktor egy zárószelepe az ugyan szerencsétlen dolog volna, de érthető és megmagyarázható, és nemlenne szükség arra, hogy a Császár megbízottja megtegye ezt a hosszú utat.

Motti a homlokát ráncolva közbeszólt:

- Ugyanakkor egy ilyen baleset igen kedvezőtlen színben tüntetné fel Jaim Helaw-t. Lemoshatatlanszégyenfolt kerülne máskülönben tiszta szolgálati lapjára.

- Igen, ezt magam is sajnálnám - felelte szemrebbenés nélkül Tarkin. - Csakhogy Jaim barátunkhalott, vagyis aligha zavarná, nem igaz? És nem volt családja.

- A flotta volt a családja - mondta halkan Motti.

- Így igaz. És Jaim a velejéig lojális volt. Nem akarná, hogy a családja szenvedjen, nem igaz?

Mottiról lerítt, hogy nem tetszik neki a dolog, de ő is a végletekig lojális volt. Tarkinnak nemkellett emlékeztetnie a kötelességére. Az admirális katonásan bólintott, és összefoglalta azelhangzottakat:

- Tehát: sajnálatos baleset történt, és folt kerül egy máskülönben csodás pályafutásra.

- Sajnálatos, valóban sajnálatos - felelte Tarkin. - És mindannyian továbblépünk.

Motti távozása után Daala közelebb lépett a nagymoffhoz, és halkan megkérdezte:

- Nem kockázatos ez egy kicsit?

- Nem igazán - válaszolta Tarkin. - Motti becsvágyó, és tudja, hogy ez az állomás a nagyság feléfogja repíteni. Moff lesz belőle, amint a lázadók eltűnnek, és ostobaság lenne a részéről, ha nagyhűhót csinálna ebből az ügyből. Szerette az öreget, én magam is kedveltem őt, de akármit mondunkvagy teszünk, nem hozhatjuk vissza, és jobb, ha a halála a céljainkat szolgálja, mintha akadályoznaminket. így aztán baleset történt. Megesik néha.

Daala megfontoltan bólintott, és megjegyezte: - De ez még nem oldja meg a problémát, ugye?

- Ebben igaza van, admirális - ismerte el Tarkin. - Továbbra is árulók vannak közöttünk, akikneksikerült megsemmisíteniük egy csillagrombolót. Meg kell találnunk a felelősöket, mielőtt a lázadókmagukra vállalják a merényletet, és bezsebelik az ezzel járó dicsőséget. És a „mi" alatt azt értem...

- Hogy én - fejezte be helyette a mondatot Daala. - De gondolja, hogy ez bölcs ötlet? Nekemhamarosan vissza kell térnem a Bendőbe.

- Ki fogják bírni maga nélkül is. Nekem nagyobb szükségem van Önre itt, mint nekik ott.

Értem... Ha egyszer ez a parancs, mi mást tehetnék? - felelte Daala, és hirtelen elmosolyodott, mireTarkin is mosolyogni kezdett. A nő várt még néhány pillanatig, és hozzátette: - Haladéktalanulmunkához látok.

Tarkin köhintett egyet, és megszólalt:

- Talán nem szükséges haladéktalanul belekezdenie. Úgy rémlik, van még néhány téma, amitfeltétlenül meg kell beszélnünk.

- Biztonságos körülmények között? Mondjuk, a lakosztályában? Tarkin ismét mosolygott, éselégedetten válaszolt:

Pontosan ott.

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

Teela Kaarz nem rajongott az alkoholért. Igaz, szívesen elkortyolt egy-egy pohár bort az ebédhez,néha megivott egy sört a társaság kedvéért, de a szesz túlságosan feldobta, és ittas állapotban könnyenbelement bármilyen őrültségbe a puszta móka kedvéért. Egy ideje már úgy tartotta, hogy jobbjózannak maradni, mint később megbánni azt, amit tett - bánat éppen elég jutott neki az utóbbi időben.

De most mégis itt ült a Kemény Szív kantinban, és egy fiatal nőt hallgatott, aki az apró színpadonjátszott egy furcsa húros hangszeren. A zene kellemes volt, bár alig lehetett hallani a vendégseregricsajától. Teela azért jött ide, mert megnyert egy fogadást. Az egyik munkatársa nem hitte róla, hogyképes lesz áttervezni egy étkezdét, amely nem felelt meg az előírásoknak, ugyanis valaki rosszmértékegységeket használt. A rendelet szerint az étkezde alapterületének kilencszáz négyzetméternekkellett lennie, ám a terv készítője valamiért trogai méterben számolt birodalmi standard méter helyett,így a helyiséget csak úgy lehetett belerakni a rendelkezésre álló térbe, hogy huszonöt százalékkalkisebb lett a kelleténél.

Amikor Teela még iskolába járt, elképzelni sem tudott volná egy ilyen tévedést, ám az akadémia ésa valóság úgy viszonyult egymáshoz, mint a nappal az éjszakához. Újra és újra megtörtént. Az előzőhéten egy automata ellátóhajó belerohant egy raktárba a Desprayre-on. A gép és az épület teljesenmegsemmisült, mert valaki centiméter per szekundumban adta meg a fékezés adatait a robotpilótának,és nem méter per szekundumban.

Vishnare, a fogadást ajánló mérnök a korsójával tisztelgett, akárcsak a többi öt munkatárs, mireTeela is megemelte a sajátját.

Ezekben a pillanatokban lármás társaság érkezett a kantinba. A kiabálásuk elnyomta Vishnarepohárköszöntőjét, de még a fellépő művész zenéjét is. Teela az újonnan érkezettekre pillantott Félitucat fiatal férfit látott, akik a pilóták kimenőegyenruháját viselték.

Ivott néhány kortyot, és letette a korsóját. A pilóták hangoskodtak, és szemlátomást el voltak telvemagukkal, valósággal csöpögött belőlük az önbizalom és a gőg. Teela régebben randevúzgatott egykatonai pilótával, aki aztán leszerelt, és onnantól kezdve kereskedelmi járatokkal repült aszülőbolygóján, de ezt a fajta viselkedést sosem hagyta maga mögött. Nézzetek csak rám - ezt hirdette- én sokkal jobb vagyok mindenki másnál. Én tudok repülni!

Az a viszony nem tartott sokáig. Teela elismerte ugyan, hogy az még nem baj, ha valaki élvezi amunkáját, de felvágni vele? Alj már kevésbé vonzó vonás...

A pilóták letelepedtek az egyik asztalhoz, és egy droid elindult feléjük, hogy felvegye a rendelést.

Teela lopva az órájára nézett. Még legalább félórát itt kellett maradnia, de mert nem rajongott azüres locsogásért, főleg csak üldögélt, mosolygott, és a korsóját babrálva várta, hogy végre

kimenthesse magát, és távozzon. El akart olvasni néhány szaklapot, különben sem szerette a lármás,zsúfolt helyeket. Viszont ki kellett mennie a mosdóba, és bár ezt szívesebben intézte volna a sajátkabinjában, nem halogathatta tovább.

A társaira mosolygott, felállt, és elsietett a mosdó felé. Visszafelé tartott, és már az asztalaközelében járt, amikor egy, a raktári munkások kezeslábasát viselő nagydarab fickó úgy döntött,lehetőséget ad neki, hogy élvezhesse a társaságát. A férfi talpra ugrott, és elállta az útját.

- Hová ez a nagy sietség, szépségem? Hadd hívjalak meg egy Italra! - kurjantotta. A leheleténekszagából és bizonytalan mozdulataiból ítélve már alaposan elázott.

- Köszönöm, de már van italom. Vissza kell mennem, a barátaim várnak rám - válaszolta Teela azasztala felé intve, amely körülbelül négy-öt méterre állt a munkás mögött.

- Ne már, szépségem! Sokkal jobban fogsz szórakozni minálunk, az már biztos! - jelentette kimagabiztosan a munkás, majd böfögött egyet, mire rumszaggal vegyes bűzfelhő csapott Teela arcába.Teela tudatában volt annak, hogy eléggé vonzó a külseje, és az utóbbi évek folyamán megtanulta, hogyhogyan bánjon a tolakodó alakokkal. Néha egy mosoly is elég volt ahhoz, hogy lerázza őket, néhakicsit élesebb hangon kellett rájuk szólnia, a leggyakrabban pedig nyíltan közölte velük, hogy hagyjákbékén. A részegek szinte sosem értettek a finom célzásokból, így aztán határozottan rászólt:

- Bocsánat, de várnak rám.

Oldalra lépett, hogy kikerülje a férfit, de az odébb mozdult, és megint eltorlaszolta az utat.

- Nem tudod, mit hagysz ki, szépségem! - mondta vigyorogva. - Csodás társaság vagyok!

- Jó magának. Mondja annak, akit érdekel - felelte Teela, azzal hegfordult, hogy visszamenjen afalhoz, és kerülő úton térjen vissza az asztalához. Mielőtt azonban elindulhatott volna, a fickó elkaptaa csuklóját, és eléggé barátságtalanul ráförmedt: - Nemet mondasz nekem?

Teela megpróbálta kirántani a kezét, noha előre tudta, hogy ezzel csak annyit ér el, hogy a zaklatójamég erősebben fogja szorítani. Igaza lett.

A környező asztaloknál csend támadt, és az ott ülő vendégek, akik legalább olyan részegek voltak,mint a raktári munkás, vagy még részegebbek, bambán pislogva figyelték a jelenetet. A férfi legalábbolyan nagy volt, mint amilyen ittas, ami eléggé félelmetessé tette. Teela abbahagyta a küszködést, merta támadója pontosan azt akarta, hogy vergődni lássa. Úgy hallotta, hogy a kantin kidobója gyors ésmegbízható. Remélte, hogy így van, mert tapasztalatból tudta, hogy az ilyen helyzetek gyorsanelfajulhatnak... Ebben a pillanatban valaki megszólalt mellette:

- Ó, nézd már...

Teela odafordult, és az egyik pilótát pillantotta meg. Húsz- huszonöt évesnek tűnt, és látszott rajta,hogy ha keményen edz, és minden reggel szépen megeszi a gabonapelyhét, néhány év múlva olyanvastag lesz a felsőteste, mint a raktári munkás nyaka.

Csodás - kesergett magában Teela. - íme, a hős. Hol van már az a nyomorult kidobó?

- Mindjárt megfájdul a sípcsontod - jelentette ki a pilóta, és ártatlanul mosolygott a megtermettalakra.

- A micsodám? - dörmögte értetlenül pislogva a munkás.

A pilóta meglendítette a lábát, villámgyors mozdulattal belerúgott a munkás lábszárába, majdlecsúsztatta rajta a csizmája élét, és keményen rátaposott a lábfejére.

- Á... a francba!

A pilóta ekkor a részeg alak mellkasára tette a kezét, és lökött egyet rajta. Mivel a munkás éppenfél lábon ugrált, és sziszegve markolászta a sérült lábát, ettől a kisebb taszítástól is hanyatt ésnehézkesen rázuhant a székére.

Éppen csak pislantott egyet meglepetésében, amikor mintegy varázsütésre hatalmas termetű férfijelent meg mögötte, és a vállára tette a kezét, amely méret dolgában egy wampa mancsával vetekedett.

- Van valami gond? - kérdezte halkan a jövevény. A hangja kellemesen zengett, minden indulathiányzott belőle, de Teelának valamiért egy éles pengét rejtő, vastag kardhüvely jutott róla eszébe.

- Semmi - felelte a pilóta -, a barátunk egy kicsivel többet ivott a kelleténél, és bizonytalanul állt alábán. A hölgy és én segítettünk neki, hogy baj nélkül helyet foglaljon.

A munkás mögött álló kidobó elmosolyodott.

- Á, értem... további kellemes estét kívánok - válaszolta, azzal lenézett az ittas alakra, ésmegkérdezte tőle: - Ön pedig éppen távozni készül, ugye?

- Mivan?

- Akár indulhat is. Hadd segítsem el a kijáratig.

Miután elmentek, Teela a pilótához fordult: - Nem szeretnék hálátlannak tűnni, de ez igazánfelesleges volt.

- Ha egy részeg alak zaklat egy hölgyet, szerintem közbe kell avatkozni - vágott vissza a fiatal férfi.- A legjobb esetben is udvariatlanság, a legrosszabb esetben pedig erőszak. - Elmosolyodott, ésbemutatkozott: - Egyébként Vil Dance hadnagy vagyok.

Teelának el kellett ismerni, hogy a hadnagy mosolya rendkívül vonzó. Nyugalom, kislány - intettemagát gondolatban, de nem tagadhatta le, hogy kellemes bizsergés kezdett ébredezni a gyomra tájékán.

- Teela Kaarz - válaszolta -, és méltányolom a gondolkodásmódját, hadnagy, még ha nem is értekegyet vele.

- Ha méltányolja, de nem ért egyet vele, az még mindig jobb, mint egy nagy pofon - jelentette kivigyorogva Vil Dance. - Meghívhatom egy italra?

- Köszönöm, nem. Nem vagyok odáig az ivásért.

- Igazából én sem. Sokkal jobban szeretek műszaki szaklapokat olvasgatni a kabinom mélyérehúzódva.

- Valóban?

- Á, szó sincs róla - felelte ismét vigyorogva Dance. - De reméltem, hogy ha komoly alaknak hisz,talán jobb véleménye lesz rólam.

A jókedve fertőzőnek bizonyult, Teela nem tudta megállni, hogy ne kezdjen el mosolyogni.

- És gyakran bejön?

- Ha afféle visszahúzódó, folyton tanuló fickónak mutatom magam?

- Nem ez, hanem az, hogy leleplezi a saját trükkjeit. Dance most már hangosan kacagott.

- Á, imádom az okos és humoros nőket - közölte, majd kissé elkomolyodva hozzátette: - Akkorhadd hívjam meg egy cafra vagy sucosára. Vagy akár egy pohár vízre. Csak jöjjön, és üljön le velembeszélgetni egy kicsit.

- Nem is tudom... - mormolta Teela, de ezzel hazudott. Nagyolj is jól tudta, hogy mit akar. A lelkiszemei előtt a lelkiismereteink mentális kivetülése hitetlenkedve pislogott, és a száját tátotta. Nemtudom elhinni, hogy komolyan fontolóra veszed az ajánlatot - korholta az apró alak.

- Jöjjön már! - kérlelte tovább Dance. - Háború van, én pedig pilóta vagyok. Bármelyik pillanatbanbevethetik az egységem! Nem esne jól a tudat, hogy az utolsó pillanataimban mosolyogtam, és magáragondoltam?

Épp az imént menekültél ki egy férfi karmaiból - intette Teelát a lelkiismeretének képviselője. -Erre most bedőlsz egy másik mézédes szavainak.

Teela hirtelen felkacagott, és a fejét csóválva válaszolt:

- Maguk pilóták, meg az a platinanyelvük! Na jó, nem bánom. Talán nem lesz belőle bajom.

A lelki szemei előtt a parányi alak felemelte mindkét kezét, majd lemondóan legyintett, ésvisszasomfordált az agya szürke folyosóin.

Az asztalhoz érve Teela meglátta, hogy a többi pilóta őt bámulja. Alaposan végigmérték, majdösszenéztek, és fura képet vágva hümmögtek. Végül mindannyian felálltak, és egyikük odaszóltDance-nek:

- Figyelj csak, Vil. Nekünk most le kell lépnünk. Majd a szálláshelyen találkozunk.

- Biztos vagy benne? - kérdezte a homlokát ráncolva Dance.

- Aha, igen. Hát... - A pilóta szemmel láthatóan kínosan érezte magát, és a többiek rosszul leplezettmosolya, valamint Dance zordon tekintete nem könnyítették meg a dolgát. - Igen. Biztos. Nekünk most,ööö... át kell néznünk egy szakmai anyagot. Odaát, a hangárban.

Az öt pilóta azzal távozott, Teela pedig hűvös pillantást vetetn Dance-re.

- Fogadott a barátaival - mondta. Nem kérdezte, hanem állította.

- Hát igen - ismerte be Dance. - Az nyer, aki először hoz nőt az asztalhoz. A fiúk most elmentek,hátha több esélyük lesz a hatos szinten lévő kantinban. Meg aztán nem akarnak rám akaszkodni most,hogy ekkora szerencsém van.

- Annyira azért nem szerencsés, hadnagy - jegyezte meg Teela. - Ma este semmiképpen...

A férfi ismét rávillantotta azt a szívmelengető mosolyát, és derűsen válaszolt:

- Maga nagyon okos, Teela Kaarz. Én pedig szeretem, ha meg kell küzdenem egy nőért.

Teela erre már csak sóhajtani tudott. A flotta pilótáit egyszerűen képtelenség rávenni, hogy ötpercig komolyak maradjanak. Képtelenség...

De egy csésze cafból tényleg nem lehetett baj.

Negyvenedik fejezet

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

Memah Roothes már egy ideje ráébredt, hogy folyamatosan csinosítgatja magát. És tudta, hogyrosszat jelent, amikor törődni kezd azzal, hogy egy férfi mit gondol a külsejéről. Apróságokról voltszóíj kicsit odafigyelt a tartására, egy-egy finom mozdulattal megigazította a sminkjét, és valahányszorelhaladt egy tükör előtt, győri pillantásokkal ellenőrizte a lekkui állását. Semmi komoly. De tudta. Aztakarta, hogy jól nézzen ki, és azt akarta, hogy ezt Ratua is észrevegye.

Memah nem volt sem öreg, sem csúnya, sem kövér, sem pedig ostoba. A fickó máris kedvelte őt.Régóta dolgozott már kocsmákban, így azonnal észrevette, ha egy férfi belezúgott. Ugyanakkor az azismerős csiklandozás a hasában, a felgyorsult szívverés és lélegzet, ezek a jelek arra utaltak, hogy bajvan. Itt és most a legkevésbé sem volt szüksége további bonyodalmakra.

Márpedig a zöld szemű fickó pontosan annak ígérkezett. Először is, nem létezett. Nem lehetett rólakideríteni semmit. Nemvvoltak adatok róla sem a HoloHálózaton, sem a Halálcsillagnyilvántartásában, ami azt jelentette, hogy valamilyenfajta rosszfiú. Éppenséggel lehetett akár legálisrosszfiú is, például a Birodalom titkos ügynöke. De ugyanígy lehetett a lázadók kémje is. Vagyvalamilyen bűnöző...

Ám Ratua megnevettette őt, kedves volt és okos, és az a szempár... Memah még sosem látott ilyenszínt. A fickó szeme olyan volt, akár az elevenen csillogó, tiszta smaragd, így aztán folyton-folyvástcsinosítgatta magát.

A bárpult végénél két tüzér őrmester ült, akik arról beszélgettek, hogy állítólag szökési kísérlettörtént az egyik börtönblokkban. Memah fel-alá járkálás közben meghallotta, amint egyikük aztmondta:

- Nekem azt mondták, kilenc fogoly próbált szökni, az egyikük Jedi volt.

A másik őrmester nevetve válaszolt:

- Nem szívesen emlékeztetlek rá, hogy manapság nagyon ritkán látni Jediket.

- Én csak a történetet mesélem, Tenn - védekezett a másik.

- Aha, persze... én is hallottam. Csak én azt hallottam, hogy ötvenen voltak, lázadók mind egyszálig, és tíz Jedi vezette őket. És elfoglalták a szuperlézert, és elkezdték szétlőni acsillagrombolókat. Na persze, a nagy ágyú egyelőre nem is működik. Ezt én tudom a legjobban. Dehát miért is hagynánk, hogy a tények egy jó történet útjába álljanak?

A társa felnevetett, ivott pár korty sört, és felvetette:

- Szinte úgy hangzik, mint egy szimulált menet, nem igaz? Mint egy igazán rázós szimulált menet.

- Fogadni merek - válaszolta a Tenn nevű férfi -, hogy mire a háború véget ér, a mese már úgy fogszólni, hogy egy lázadó hadsereg kevés híján megsemmisítette az állomást. Akárhány bevetésenvettem részt, csak úgy habzottak az ilyen szóbeszédek. Valami szerencsétlen a padlóra köpött, és azösszecsapás végére tudni lehetett, hogy egy lázadó csapat elfoglalt egy erődöt.

A másik őrmester ismét kacagott.

- Hát igen... ez már csak így megy. Legközelebb már azt fogod hallani, hogy az 50l-esek kellettekahhoz, hogy lenyomják őket.

Mindketten harsogva nevettek.

Memah elmosolyodott. Ő is hallott már száz és száz efféle történetet. Fel nem foghatta, hogy anépek miért érzik szükségét a valóság kifényezésének, vagy miért találnak ki valami egészen mást,amikor gyakran a valóság is elég fantasztikus.

Merő véletlenségből pont az ajtóra nézett, amikor Ratua besétált. A hátát kihúzva, az állátfelszegve, hosszú, magabiztos léptekkel járt, mintha az övé lett volna a kantin. Amikor elkapta Memahpillantását, elmosolyodott, és elindult a pult felé. Amikor odaérd nyílt csodálattal végigmérte a nőt, ésmegszólalt:

- Maga... maga lehetett az oka, amiért kitört a lázadás.

Memah döbbenten fedezte fel, hogy elpirult.

- Ami azt illeti - válaszolta -, maga meg úgy néz ki, mint akinek jól jönne egy ital. Mi legyen az?

- Ne a szokásos - felelte vigyorogva Ratua.

- Ez egészen pontosan mit jelent?

- Lepjen meg! Valami különlegességgel. Elég drága legyen ahhoz, hogy jogom legyen itt ülni, éslefoglalni a pultját, valamint a maga figyelmét.

- Attól tartok, nincs semmink, ami ennyit érne.

- Most megsebzett. Pontosan itt - válaszolta Ratua, és mellkasára tette a kezét, oda, ahol egy emberilény szíve lett volna. - Bejövök ide, menedéket keresek, hogy egy kicsit elbújjak a bajok elől...

- Azt sejtettem, hogy bajban van, Ratua - szólt közbe Memah - Talán jobb lenne, ha nem állnékszóba magával.

- Talán... - felelte elkomolyodva a férfi. - De az mitől lenne szórakoztató?

Memah kevert egy italt, egy eléggé egyszerűt, ami sok alkoholt, illetve némi édesítőt és színezéket

tartalmazott. Elég ütős koktél kerekedett belőle. Mindeddig nem látta részegen a férfit, vagylegalábbis nem tudta megállapítani róla. Talán hipergyors az anyagcseréje - vélte magában.

Felrakta a poharat a pultra, majd előrehajolva lekönyökölt Ratua elé, és fojtott hangon megszólalt:

- Kezdjük a szórakozást az igazsággal. Ki maga?

Ratua felsóhajtott, néhány másodpercig hallgatott, aztán eléggé komoran megjegyezte:

- Mindig is úgy tartottam, hogy sokan túlértékelik az igazság jelentőségét.

- Ettől függetlenül...

- Rendben - szólt közbe Ratua, ivott egy kortyot, hogy megtámogassa a bátorságát, és belekezdett. -Celot Ratua Dil vagyok, Nagat Keris Ratua tanácsosnak és az ő harmadrendű feleségének, FeelahDerinnek második fia. Az utóbbi időben a Despayre bolygón éltem, ahová egy olyan bűn miattbörtönöztek be, amelyet nem követtem el. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sosem voltamtörvénytisztelő mintapolgár.

- Ezek szerint nem tréfált korábban?

- De nem ám!

- Miért csukták le?

1- Rablásban, csempészésben és orgazdaságban való bűnrészesség. Rosszkor voltam rossz helyen.

- És hogyan került ide?

- Megszöktem.

- Értem... ennyi? Ilyen egyszerű?

- Nem untatnám a részletekkel.

- Ó, csak untasson bátran! Manapság nagyon ritkán unatkozom.

- Nem zavarja, hogy szökött fegyenc vagyok?

Memah felegyenesedett, összefűzte a karját a keblén, és kissé kihívó hangon felelt:

- Csaknem biztos abban, hogy nem zavar, igaz? Máskülönben nem mondta volna el.

- Inkább csak reméltem. És maga követelte az igazságot.

- Ez igaz. És kíváncsi lennék, hogy mikor tudom meg végre! Ratua a poharára meredt, aztánfelnézett Memah-ra, akinek minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy ellenálljon a lenyűgözőszempárból sugárzó komoly tekintetnek.

- Most, ha akarja - felelte végül halkan Ratua.

- Tehát, mit követett el, ami miatt börtönbe zárták?

- Csempész voltam. Többek között. De semmi erőszakos bűn-cselekmény!

- Az jó - mormolta Memah, és újra megtöltötte a poharat. Ratua lepillantott az italra, majdfelnézett, és szelíden elmosolyodott.

Csak mosolyogj, és villogtasd a szemedet, ahogy akarod - gondolta Memah. - Ha fel kell dobjalak,megteszem. Vett egy mély lélegzetet, és megszólalt:

- Figyeljen rám, Ratua Celot Dil! Jól fontolja meg, hogy mit mond még el nekem. Ha bűnt követettel a Birodalom ellen, már azzal is kockára teszem a kantinomat, hogy beszélgetek magával. Talán azlenne a legjobb, ha megfordulna, és szépen kisétálna iónén, ugyanis ha a jelenlétével veszélybe sodorengem és a környezetemet, hamar megtudja, hogy ez a hely miről kapta a nevét.

Ratua néhány pillanatig meredten bámult rá, majd biccentettél

- Hiszek önnek. Maga az a típus, aki képes megtenni.

- Igen, az vagyok - erősítette meg komoran bólintva Memah.

- Akkor jó - felelte Ratua -, mert ha nem volna az, nem állnék szóba magával.

Negyvenegyedik fejezet

17-A edzőterem,

Halálcsillag

Nova Stihl őrmester nagyon elfáradt. Az edzések nem tartoztak az előírt feladatai közé, és miutánhírük ment, négy csoportja jött m össze, mindegyiket körülbelül huszonöt fő alkotta. Az edzésekmásfél órán át tartottak, és minden estére kettő jutott, a szolgálati idő után. A vacsorára is csak amásodik után tudott időt szakítani, aztán visszatért a kabinjába, lezuhanyozott, és levágta magát apriccsére. Ez a körforgás teljesen lekötötte minden idejét és energiáját. Ezzel az életmóddalmegőrizte a formáját, viszont továbbra sem aludt valami jól. A rossz álmok, amelyek már abörtönbolygón kísértették, egyre gyakrabban törtek rá, és némelyik szörnyen valós és erőszakos volt.Mind gyakrabban riadt fel arra, hogy a szíve hevesen ver, és az ágyneműje verejtéktől lucskos.

Nem értette, hogy mi történik vele, és miért. Fontolóra vette, hogy orvosi segítséget kér, hátha azelméjével van valami baj, de folyton remélte, hogy az alvászavarai maguktól elmúlnak. Mindig úgydöntött, hogy vár még egy kicsit, és ha nem javul a helyzet, orvoshoz fordul. És addig is azzalpróbálta nyugtatni magát, hogy talán a levegő az oka, talán van benne valami, amit a légcserélők nemszűrnek ki.

Különben is, mikor lett volna ideje arra, hogy felkeressen egy orvost?

A legtöbb tanítványa még sosem foglalkozott küzdősportokkal. Akadt közöttük egy-két jó harcos,de még nekik is meg kellett tanulniuk a teräs käsi rendszerét, hogy ráépítsék arra, amit már tudtak. Eza harcművészeti ág sajátos mozdulatsorokból, alapelvekből és törvényekből tevődött össze, és ezekfontosabbak .voltak, mint bármiféle technika. Hiába tudott akkorát ütni valaki, hogy egy falat isledöntött volna, ha nem tudta bevinni az ütést. Ennélfogva szüksége volt egy rendszerre, amelylehetővé tette számára, hogy gyakran célba találjon.

Noha a tanítványai még csak most ismerkedtek az alapokkal, Nova úgy érezte, legalább annyit tanultőlük, mint amennyit tanít nekik. Csak az tudott elmagyarázni valamit egy adott dologról, aki magasszinten értett hozzá. Néha olyan szavak hagyták el a száját, amelyekre a legkevésbé sem számított. Aszavak aztán hirtelen összeálltak, és alapvető igazságok bomlottak ki belőlük, valahogy úgy, ahogyana sivatagi növények borulnak virágba egy-egy zápor után. Nova újra és újra meglepődött attól, amitmondott. Honnan jöttek ezek a dolgok? Ő maga sem tudott róluk, amíg nem hallotta a saját szájából.

A terem közepén ült a vastag matracon, és hirtelen ráeszmélt, hogy valaki áll előtte.

- Igen, Divo? Kérdése van?

A tanítvány, egy zömök rakodómunkás, aki elég erősnek látszott ahhoz, hogy fél kézzel széttépjesaját magát, bólintott egyet.

- Igen, őrmester. Ez a távolságdolog. Egy kicsit megkeveredtem.

Általában egy tanítvány tette fel a legtöbb kérdést, és mialatt a többiek rendszerint unott képetvágva tanulmányozták a mennyezetet, a kérdező nem csupán a maga nevében beszélt. Nova ezértválaszolt meg minden kérdést a lehető legteljesebben, amennyire csak az idő engedte.

- A puszta kézzel vívott harcban négy távolság létezik - kezdte a magyarázatot, és a jobbjátfelnyújtva az ujjain számolt: - A rúgó, az ököl, a könyök, és a fogás. Nem foghatnak hatékonyankönyöktávolságból, nem hajthatnak végre jó könyökütést ököltávolságból, és nem üthetnek hatékonyanököllel rúgótávolságból. Vegyenek a kezükbe ütő- vagy szálfegyvereket, és a távolságok márismegváltoznak. Egy bot rúgótávolsággá nyújtja az ököltávot. Egy kés ököltávolsággá nyújtja akönyöktávot. Ha az ellenfelük kést tart a kezében, legfeljebb másfél lépésnyire engedjék magukhoz,hacsak nem akarnak aktívan támadni, mert túl közel lesz. Nagy a valószínűsége, hogy az illetőmegmártja magukban a pengéjét, már-pedig egyetlen szúrás is elég ahhoz, hogy tönkretegye anapjukat. Szóval, most megmutatom a belépést, amivel ellophatják azt a kritikus távolságot.

Az edzés folytatódott. A tanítványok a mozdulatsorokat gyakorolták, Nova pedig ide-oda járkáltközöttük, korrigálta a hibákat, tanácsokat adott, rámutatott, hogy mi a rossz és mi a helyes. Mindentmegtett annak érdekében, hogy bátorítsa a tanítványait. Néhány nap leforgása alatt kialakult egy magazokból, akik rendszeresen jártak edzésre, de persze elég sokan lemorzsolódtak, cserébe mindigjöttek újak - ahogyan az már lenni szokott. Sokan szerették volna megtanulni, hogy hogyan ölhetnekpuszta kézzel, de a tudás megszerzéséhez és a képességek kifejlesztéséhez szükséges, több hónaposkemény munkát már nem vállalták.

Az edzőteremben uralkodó hangulat váratlanul megváltozott, hirtelen és finoman. Nova érzékelte aváltozást, anélkül hogy körülnézett volna.

Veszély érkezett a helyiségbe.

Az őrmester odalépett az egyik tanítványhoz, és segített neki megtalálni a helyes kéztartást, közbenfeltűnés nélkül kissé oldalra fordult, és a szeme sarkából a bejáratra pillantott. Rodo állt az ajtóban, aKemény Szív kidobója.

Nova halvány mosolyra húzta a száját, és meglátta, hogy a jövevény is elvigyorodik. Öt perc volthátra az edzésből, és az őrmester tudta, hogy Rodo nem véletlenül futott be éppen most. Mégszélesebben, de kissé bánatosan mosolygott. Fáradt volt és éhes, továbbá nem számított semmikülönösre - de hát ez már csak így működött, nem igaz? Többek között azért edzett, hogy felkészüljönaz ilyen körülményekre.

Annak idején az első fokozatú tanítvány címet egy kétórás kegyetlen edzés után kapta meg. Azon anapon ő és a társai rengeteg talajmunkát végeztek. Ugráltak, szaltóztak, ide-oda gurultak megállásnélkül, és a végére mindannyian kimerültek. A mester megvárta az edzés végét, és mialatt a többiekelindultak a szonikus zuhanyozó felé, félrehúzta Novát, és azt mondta neki:

- Azt hiszem, eljött számodra a vizsga ideje.

Novában szempillantás alatt szétáradt az adrenalin, és elsöpörte a fáradtságát.

- Tényleg? Mikor?

- Most rögtön.

Nova mosolyogva merengett az emléken. A vizsga majdnem négy órán át tartott. Az öreg férfi a fejetetejére állította és kifordította, majd darabokra kapta, mint egy meghibásodott droidot. És jól tette.Elvégre egy utcai támadó sem várta volna meg, amíg ő remekül érzi magát. Minden pillanatbankészen kellett állnia arra, hogy szükség esetén az utolsó leheletéig harcoljon. Máskülönben a tanításoknem értek semmit.

Az edzés végén Nova elbocsátotta a tanítványokat, akik közül sokan elcsodálkoztak azon, hogy mitkeres itt a Kemény Szív kidobója, aki a bejárat mellett támasztotta a falat. Amekkora darab, meg istudná támasztani - állapította meg Nova.

És mert gyanította, hogy a közeljövőben nemigen lesz ennél pihentebb, úgy döntött, hogy belevág.Odaballagott Rodóhoz, és köszönés gyanánt megkérdezte tőle:

- Szóval, lenyomunk pár menetet?

Rodo megvonta masszív vállát, és bólogatva válaszolt:

- Nem bánom. Na persze, ha ez a jótékonysági táncmulatság kifárasztott...

- Köszönöm, hogy aggódsz értem - szólt közbe Nova. - Könnyű küzdelem?

- Nekem megfelel - vágta rá gondolkodás nélkül Rodo.

Annak idején, amikor Nova még kezdő volt, kétféle küzdést engedélyeztek. A „nehéz" azt jelentette,hogy a felek vastag, puha biogél öltözetet vettek magukra. Bár a gél viszonylag könnyű volt, avédőruha legalább öt kilóval megnövelte a testtömeget, és jócskán fékezte, illetve korlátozta amozgást. Ráadásul egy beöltözött támadó kaphatott akkora ütést, amely egy védtelen harcost leterítettvolna, és még akkor is csak ment előre.

Nova a pályafutása elején megtanulta, hogy ha felteszik neki a kérdést: „könnyű vagy nehézküzdelem?", akkor az előbbit válassza. A kettő között természetesen csak az öltözet volt a különbség.A küzdő felek mindkét esetben ugyanakkorát ütöttek, de mert tudták, hogy ha a könnyű stílusbanverekednek, súlyosan megsérülhetnek, sokkal óvatosabban harcoltak.

Nova becsukta az ajtót, rátolta a záróreteszt, és megkérdezte: - Van szükséged bemelegítésre?

- Nincs - felelte Rodo, a fejét rázva. - Hát neked egy kis szunyókálásra?

Nova vigyorogva megcsóválta a fejét. Bement a terem közepére, és szembefordult Rodóval.

A teräs käsi művelői tucatnyi alapállás közül választhattak, és Nova tökéletesen ismerte

valamennyit, mivel már ezerszer begyakorolta őket. De mialatt Rodo elindult felé, nem vette felegyiket sem, inkább semleges tartásban várakozott. A vállát ellazította és leengedte, vállszélességűterpeszben állt, a bal lábát kissé a jobb elé csúsztatva. Nem akart elárulni semmit a stílusáról, amígnem kezdődik el az összecsapás.

Tudta, hogy kettejük közül ő van hátrányban. A fáradtságán felül ott volt még a tény, hogy Rodolegalább húsz kilóval nehezebb, és egy fejjel magasabb nála. Minden más tekintetben egyenlőnektűntek - legalábbis eddig nem látott arra utaló jelet, hogy Rodo jobb harcos lenne, mint ő de alapjábanvéve a test-test elleni küzdelmekben mindig a nagyobb fél került előnybe.

Ám Rodo nem tudott a Villanásról, és ettől valószínűleg egyenlők lettek.

Valószínűleg...

Rodo másfél méteres távolságba érkezve megállt. Ez a kétlépéses pozíció túl nagy lett volnatámadáshoz, a védekező félnek bőven lett volna ideje kitérni. Egyetlen lépés pedig túl közeli lettvolna.

Nova a helyén maradt. Rodo balra körözött. Nova folyamatosan fordult vele, egy pillanatra semtévesztette szem elől. Kissé berogyasztotta térdét, és lejjebb engedte a törzsét, hogy szilárdabbanálljon.

Rodo mozgatni kezdte mindkét öklét - a jobbat fel-le, a balt jobbra-balra -, majd hirtelen azoldalához húzta a könyökét, kissé hátradöntötte a felsőtestét, és tett egy fél lépést előre.

Az őrmester nyomban elismerte, hogy a csel roppant ügyes. A felsőtest mozdulatából úgy tűnt,mintha Rodo hátrált volna, holott valójában közelebb nyomult. Nova kilépett oldalra, és a szögetkihasználva visszalopta azt a fél lépést, így fenntartotta a távolságot.

Rodo biccentett, és halkan megjegyezte:,

- Szép...

Nova ekkor tett egy keresztlépést, a jobb lábát a bal mögé húzta, azt a látszatot keltve, hogyingatagon áll, és sebezhető célpontot nyújt. A megtermett kidobó megrázta a fejét, és azt dörmögte:

- Inkább kihagynám.

Nova ekkor balra mozgott, majd megállt, és úgy fordította a törzsét, hogy a bal oldala körülbelülnegyvenöt fokban előreállt.

Rodo hűen utánozta a mozdulatot, és kissé lejjebb eresztette testét. Miután ő volt a magasabb,ebből a tartásból már ököllel is eltalálhatta az ellenfele fejét. A magassága kétségkívül kedvezett nekia távolsági harcban, csakhogy egy kantinban dolgozott, ahol a verekedések testközelben zajlottak.

Rodo a csípőjét finoman himbálva ingatni kezdte a felsőtestét. Nova elnyomott egy mosolyt.Valóban azt képzeli a fickó, hogy holmi varázstánccal elbűvölheti, mint a naga a rikitiket? Mert őt

nem lehetett ilyen könnyen megtéveszteni. Tudta, ha összekapaszkodna a nála sokkal nagyobbkidobóval, megfelelő támadószögre, támasztékra és stabil alapra volna szüksége, máskülönbenazonnal veszítene. Ez nem annyira tudás kérdése volt, mint inkább a fizikáé.

Rodo rohamra indult, és Nova az utolsó pillanatban tért ki előle. Elátkozta magát az ostobaságáért,közben guggolásba zuhant, és gyors lábsöpréssel próbálkozott. Éppen csak egy pillanatig nemösszpontosított, és ez is majdnem elég lett ahhoz, hogy elveszítse a meccset. Ha nem rendelkezneazzal a különleges képességgel, ha nem érezte volna meg előre a támadó mozdulatot, Rodo elkaptavolna. A tagbaszakadt fickó átkozottul gyors volt.

A lábszáraik egymásnak ütköztek, akkorát csattantak, mintha két deszka találkozott volna, deRodóról kiderült, hogy hajlékonyabb annál, mint amilyennek látszik. A levegőbe szökkent,meghiúsítva a lábsöprést, de ettől egy lépéssel messzebbre került, hogysem visszaérkezés közbenüthetett volna. Nova közelebb siklott, és ezzel hatótávolságon belülre ért. Három gyors ütést indított,az elsőt magasan, a másodikat alacsonyan, a harmadikat ismét magasad! Mindhármat nem lehetettkivédeni, de Rodo nem hátrált, inkább lépett egyet előre, és szűk ívű, vízszintes könyökütésselellentámadásba lendült. A Villanás ezúttal is megmutatta Novának, hogy mi Következik, így nyitotttenyérrel blokkolt, és nyomban megpróbálta lefogni a megállított kezet. Rodo erre szintén fogássalválaszolt, közben távolabbra lépett, megpördült - és mindketten visszakerüllek oda, ahol az iméntelkezdték.

Rodo előbb kuncogott, pár pillanattal később hangosan nevetett, Nova csatlakozott hozzá.Mindketten kiegyenesedtek, és lerázták a tagjaikat. Nova úgy becsülte, hogy a tényleges harclegfeljebb harminc másodpercig, vagy még kevesebb ideig tartott.

- Végeztünk? - kérdezte elégedetten mosolyogva Rodo.

- Azt hiszem - felelte Nova. Valóban nem lett volna értelme folytatni. Tökéletesen egyenlő felekvoltak.

- Van néhány egészen káprázatos manővered - mondta a kidobónak.

- Ha jól láttam, neked is - válaszolta Rodo, azzal előrelendítette jobbját. Nova ugyanígy tett, éskeményen, férfiasan kezet ráztak.

- Honnan vetted azt a csípőcselt? - kérdezte aztán az őrmester.

- Changa bozótharc. És mi volt az a lábsöprés? Az nem klasszikus teräs käsi.

- Sera Plinck, jalini tőr.

Rodo bólintott. Mindketten tanultak valami újat a másiktól. És mindketten jól jártak a cserével.

Nova ráeszmélt, hogy a fáradtsága elröppent. Évek óta nem volt esélye ilyen jó harcossalmegküzdeni. Manapság ritkán akadt össze olyannal, akitől tanulhatott valamit.

- Láttál valaha velanari ökölvívást? - kérdezte.

- Aha, az egyszerűsített változatot - válaszolta Rodo. - Ismertem egy fickót, aki azzal foglalkozott.Nehéz megtanulnod a mozdulatokat, ha csak két karod van, de azért... - Rántott egyet a vállán, és témátváltott: - Vissza kell mennem melózni. Gyere velem, én fizetek.

Nova követte a kidobót, és arra gondolt, hogy ez az este akár egy nagy barátság kezdete is lehet.

Negyvenkettedik fejezet

Építésziroda, építési terület,

Halálcsillag

Teela Karz pislogva nézett az előtte álló férfira, és megkérdezne tőle:

- Hol a vuki művezető? Hahrynyar?

- Megbetegedett - válaszolta a férfi. - El kellett mennie az egészségügyi állomásra, és egyelőrenincs olyan jól, hogy visszajöhetni dolgozni. Én vettem át a műszakját.

- És a maga ötlete volt, hogy megépítse ezt a hőkivezető aknát - Teela az állomás tervrajzánakkinagyított holoképére mutatott. A sokat vitatott kivezetőnyílás tisztán látszott az északi sarkközelében, az ottani árok mélyén.

- Nem, nem az enyém. Benne van a tervekben.

- Szóltam a vukinak, hogy ne építsék meg - közölte Teela.

A művezető, egy ötven év körüli férfi, aki legalább egy fejjel alacsonyabb, és ötven kilóvalnehezebb volt Teelánál, megvontál a vállát.

Valóban? Hát sajnálom, de a vuki nekem nem beszélt erről. A terv egy hőkivezető nyílást írt előoda, engedi pedig azért fizetnek hogy megépítsem azt, ami a tervben szerepel. Hacsak, esetleg khm...ön nem adta írásba a módosítást.

- Arra nem volt időm - felelte Teela, mialatt csalódottan és kissé mérgesen megrázta a fejét.

- Akkor nem az én hibám - jelentette ki a művezető, és ismét rántott egyet a vállán.

Teela bólintott. Valóban, a férfi nem követett el hibát.

- Rendben, ami történt, megtörtént - mondta lehiggadva. - Menjünk tovább. Mi a helyzet ahőcserélőkkel a barakkszinteken?

- Kilencvennyolc százalékig készen vannak, már az irányítókat és az energiatárolókat isbeszereltük. Még egy-két műszak, és azokat is beüzemeljük, semmi gond.

Ez legalább jó hír volt.

- A személyfelvonók a hatos és a hetes között?

- Kész vannak. Bármikor beröffenthetjük őket.

- És a park a kilencesen?

- Elegyengettük a talajt, elvetettünk minden magot, elültettük a fákat és a bokrokat, telepítettük aszivattyúkat és az öntözőcsöveket, kiástuk és kiköveztük az árkokat. Csak annyi hiányzik, hogy aVízszolgáltató küldje a vizet meg az energiát, és indulhat.

Teela az adatolvasójára pillantott. Minden feladatával jól állt, sőt néhánnyal, mint például azzal aszép kis parkkal a kilencesen, határidő előtt sikerült elkészülnie. Hahrynyar helyettese nyilvánvalóankeményen meghajtotta a munkásokat. Igaz, beszerelték azt a hőkivezető aknát, amire nem lett volnaszükség. Ettől viszont nem lassult le semmi, és abból igazán nem lehetett baj, ha ott van. Sőt tekintetbevéve a reaktor méretét, és hogy mennyi hőt fog termelni, talán jobb is, ha több akna lesz, mintamennyit előírtak hozzá.

- Rendben - mondta végül Teela -, folyamatos tájékoztatást kérek.

- Mi sem természetesebb.

Miután a művezető elhagyta az irodát, Teela ismét az ütemtervét böngészte. Az építkezésből ráesőrészen tartotta a határidőket és a költségkereteket, de nem ő volt az egyetlen építész itt, és gyakranmegesett, hogy a jók megszenvedték a rosszak hibáit. Bízvást számíthatott arra, hogy a főnökehamarosan felhívja, és megmondja neki, hogy vigye lejjebb a költségeket, vagy gyorsítsa fel amunkálatokat - vagy mindkettőt egyszerre. Ez nem volt sem helyes, sem tisztességes, de ha valakielboldogult a terhével, gyakran megkérték, hogy segítsen cipelni másokét is.

- Teela Karz?

Teela felkapta a fejét. A recepciós droidja állt a bejáratban.

- Igen?

- Stinex főmérnök úr üdvözletét küldi, és arra kéri, keresse lel az irodájában, amikor önnekmegfelel.

Teela bólintott. Hát bekövetkezett az, amit várt.

- Szólj a főmérnök úrnak, hogy egy óra múlva ott leszek, ha neki is jó - válaszolta. Ezt nem lehetettmegúszni. így működtek a dolgok. A droid az ajtóban maradt, így aztán megkérdezte tőle! - Van mégvalami?

- Van egy hívása Villian Dance hadnagytól.

- Kapcsold be ide! - rendelkezett Teela elmosolyodva. - És csukd be magad mögött az ajtót.

Az elhatározása ellenére tetszett neki a vagány TIE-pilóta - a fickó okos volt, humoros, és jól nézettki. A munkájának és a bizalmi állásnak köszönhetően nem sok időt tudott szakítani szórakozásra, így

aztán sokat ért a szemében egy olyan férfi, aki meg tudta nevettetni.

A képernyőn megjelent Vil Dance képe. A hadnagy két ujját a homlokához érintve hanyagultisztelgett, és megszólalt:

- Üdvözlöm, Teela úrnő! Hogy megy a munka?

- Egész tűrhetően, hadnagy - felelte Teela mosolyogva. - Rémélem, a magáé is!

- A helyzet éppen most javult ezer százalékot.

- És minek köszönhetem megtisztelő hívását? - érdeklődött Teela.

- Nos, történetesen ismerek valakit, aki ismer valakit, aki szakácsként dolgozik az új melahnesiétteremben, ami most nyílt a Szórakozórészleg ételudvarában. Mit szólna egy zöld tűzszósszal nyakonöntött foduhoz?

- Az egyik kedvencem - vallotta be Teela.

- Sejtettem, hogy szereti a fűszeres ételeket - mondta elégedetten Dance. - Ha van kedve hozzá,foglalok asztalt ma estére. Én fizetek.

- Hogyan engedhet meg magának egy hadnagy egy efféle éttermet? Úgy hallottam, az a hely elégdrága.

Dance elegánsan megvonta a vállát..

- Idekint, a világ végén nem nagyon tudom elverni a kreditjeimet - válaszolta vigyorogva. - Ésmiután bármelyik percben elindulhatok egy olyan küldetésre, amelyről nem térek vissza, akár el iskölthetem a pénzemet valamire, vagy valakire, akire megéri.

Teela felnevetett, és a fejét csóválva megkérdezte:

- Mondja, meddig akar még ezen az útvonalon haladni?

- Most már látom, hogy valami mással kell próbálkoznom - felelte fanyar képet vágva a hadnagymiután maga egy szívtelen nőszemély, akit a legkevésbé sem érdekel, hogy bármikor meghalhatok.Szóval, eljön velem vacsorázni?

Teela lelki szemei előtt megjelent a lelkiismerete. A képzeletbeli alak komor képpel csóválta afejét, és azt sugallta: ezt még nagyon megbánod. Tűnj el - förmedt parányi önmagára, míg hangosanígy szóit:

- Hát legyen, menjünk. Mikor?

Dance arcán felragyogott az a gigawattos mosoly.

- Tizenkilenc nulla-nulla?

- Rendben, ott leszek.

- Most nagyon boldoggá tett, Teela.

- Minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy katonáink boldogok és elégedettek legyenek - válaszoltaTeela.

Miután megszakította a kapcsolatot, hátradőlt a székén, és nem győzött csodálkozni saját magán.

Azt persze tudta, hogy kettejük között nem lehet viszony, legalábbis komoly és hosszú távú nem.Elvégre a fickó pilóta, és minden kérkedő szövege ellenére valóban megtörténhet, hogy egy bevetésenéletét veszti. Ő maga pedig fogoly, akinek talán újra döntenek a sorsáról, miután elkészül az állomás,de ezt sem garantálta semmi.

Ugyanakkor háború van, és az embernek meg keli ragadnia minden örömöt, amit az élet felkínálneki. Amikor ez az állomás elkészül, mindennek ellenáll majd, és neki talán megengedik, hogy ittmaradjon, és tovább dolgozzon az utómunkálatokon - esetleg még azután is, hogy a Halálcsillagelindul, és felszámol minden ellenállást, ami az útjába kerül. Elvégre akkor is lesznek módosítások,átépítések...

A tény, hogy az ellenségnek dolgozik, néha még most is aggasztotta Teelát, de észérvekkel sikerültlecsendesítenie lázadozó lelkét. Egyébként meg, egy nőnek nemcsak munkára és szálláshelyre vanszüksége. így aztán az lesz a legjobb, ha kihasznál minden lehetőséget, hogy szórakozzon egy kicsit.

És úgy tűnt, ez a Vil Dance hadnagy ért ahhoz, hogy hogyan tegye élvezetesebbé az életet.

A Kemény Szív előtti főfolyosó, 69-es fedélzet, Halálcsillag

Ratua a legújabb üzletén töprengett - ha sikerül nyélbe ütnie igen kedvező helyzetbe kerülhet. Aszó szoros értelmében nem volt illegális - ami persze vitatható, tekintve, hogy a jelenlegi helyzetébenbármit tett, az csakis illegálisnak minősülhetett -, de ebben az esetben senkit sem ért kár. ABirodalom úgy zúdította a pénzt ebbe az építkezésbe, akár a vizet az erdőtűzre; egy-két kredit itt, egy -kettő ott senkinek sem hiányzott, ő viszont olyan kedvező helyzetbe kerülhetett, hogy egy jó darabignem kellett volna ügyeskednie.

Mindent egybevetve remekül érezte magát, mialatt magabiztosan sétált az enyhén ívelő folyosón aszórakozórészleg felé. Azértt ment, hogy meglátogassa Memah Roothest, a legszebb éslegizgalmasabb nőt, akit valaha ismert. Már látta maga előtt a kantint, alig harminc méter választottael tőle, amikor annak bejáratában megjelent Rodo, a kidobó. Ratua fellendítette a kezét, hogyintegessen, és majdnem kurjantott egyet, amikor Rodo mögül egy másik férfi is kilépett a folyosóra.Beletelt egy-két másodpercbe, mire Ratua felismerte ezt az alakot, mert mindeddig teljesen máskörnyezetben, más viszonyok között találkozott vele. Amikor viszont rádöbbent, hogy kit lát, jéghideg

érzés söpört végig rajta, mintha nyakon öntötték volna egy vödör folyékony nitrogénnel.

Nova Stihl állt ott, az őrmester, aki néha bevonta őt a harcmű-vészeti bemutatóiba afegyenctelepen.

Ratua minden akaraterejét összeszedve ellenállt a késztetésnek, hogy utánégetőre kapcsoljon, ésbefordult az első ajtón, amit meglátott. Történetesen egy fehérneműboltba érkezett, és gyorsan úgy tett,mintha az áruval teli polcokat, illetve a holomanökeneket tanulmányozná. Mialatt így tett, érezte, hogya belei úgy fortyognak, mintha őt is elkapta volna az a hasmenésjárvány, amely állítólag odalentdühöngött, a mélyszinteken. Rendes embernek ismerte Stihlt, de nem kételkedett abban, hogy mit tenneaz őrmester, ha szökött fegyencre bukkanna.

Egy droid gurult oda hozzá, és egyetlen kerekén egyensúlyozva megkérdezte:

- Segíthetek valamit, uram?

Nyugalom! Higgadj le! - szólt rá magára Ratua, majd krákogott egyet, és válaszolt:

- Nos, a barátnőmnek keresek valami csábos ruhadarabot.

- Faj?

- Twi'lek.

- Bőrszín?

- Halványkék.

- Mennyire csábos legyen, uram?

- Óh... hát... nagyon.

- Erre parancsoljon. Rengeteg twi'lek ruházatunk van az ön által megnevezett bőrszínhez. Talán aselyemholmikat kellene megtekintenie. Egy szép hálóing? Vagy fehérnemű?

Ratua követte a droidot az üzlet hátsó részébe, ahol kettejükön kívül nem tartózkodott senki, semvásárlók, sem eladók. A bolt elülső falát jókora kirakat helyettesítette, és ő nem akart mást, mintannak háttal állni. Alig figyelt oda, mialatt a droid elébe tartott egy vékony, és majdnem teljesenátlátszó valamit.

- Igen, igen, ez jó lesz - hadarta, a szeme sarkából az ajtó felé sandítva. - Mutass még valamit!

A gondolatai kavarogva örvénylettek. Mindeddig eszébe sem jutott, hogy ismerősökkel istalálkozhat a Halálcsillagon. Nem tűnt valószínűnek, hogy a fogolytársai közül valaki idefent kóborol,és mekkora lehetett az esélye annak, hogy áthelyezik ide az általa ismert őrök egyikét?

A jelekből ítélve több, mint amennyire számított.

Ám amikor jobban belegondolt, logikusnak tűnt. Az állomáson szükség volt őrökre, mert egyekkora helyen biztosan felütötte á fejét a bűnözés, még ha csak annyi történt is, hogy a katonáklerészegedtek és összeverekedtek. És ez még csak a kezdet lehetett. Több százezer teremtménydolgozott az állomáson, így óhatatlanul bekerült néhány záptojás is. Sokan rosszul tűrték a katonásfegyelmet, ráadásul szép számmal akadtak itt polgári alkalmazottak is, Hát igen, nyilvánvalóanszükség volt fogdákra, és őrökre, márpedig ez utóbbi célra kik lennének alkalmasabbak, mint azok,akik már tekintélyes tapasztalatokat szereztek egy valódi bűnözőkkel teli börtönbolygón?

Rendben, tehát logikus - állapította meg magában Ratua. De a probléma ettől még korántsemoldódott meg. Ha Stihl meglátja őt, mindennek vége, semmi kétség. És ezen körülmény jóvoltábólaligha udvarolhat tovább Memah-nak. Nem mehet a kantin közelébe, ha - mint azt gyanítja - Rodo ésStihl összebarátkoztak. Végül is ez sem meglepő: mindketten odáig vannak a verekedésért, így aztánelkerülhetetlen volt, hogy kebelbarátok vagy pedig halálos el-lenségek legyenek. Mindenesetre abimbózó románcnak vége, még mielőtt elkezdődhetett volna...

Na, állj le, állj le. Várjunk egy kicsit. Hiszen elárulta Memah- nak, hogy kicsoda valójában.Életében talán másodszorra igazat mondott. A nő tehát tudja, hogy szökevény, és nem tett semmit-legalábbis mindeddig. Akkor talán erről is beszélnie kellenél Együtt kitalálhatnak valamit.

- És ehhez mit szól, uram?

Ratua összerezzent, és a droidra nézett, ami egy vörös selyemdarabot tartott elébe. Az a valamiakkora volt, hogy könnyedén elfért a markában úgy, hogy két ujját kinyújtva hagyja. Maga elé képzelteMemah-t, amint nem visel mást, csak ezt az apróságot, és ez a kép átmenetileg száműzte az elméjébőla Stihl őrmesterrel kapcsolatos gondolatait. Te jóságos...

- Jó, ezt megveszem. Meg azt a másikat is.

- Helyesen teszi, uram. Szabad a hitelkódját?

- Készpénzzel fizetnék.

- Semmi akadálya. Óhajt díszcsomagolást?

- Ööö, igen. Jó ötlet.

Ratua két csomaggal a kezében sétált ki az üzletből, sokkal komorabb hangulatban, amintamilyenben néhány perccel ezelőtt volt. Vett egy-két szép ajándékot Memah-nak, bár kissé talánkorán. Elhatározta, hogy egy időre mindkettőt elrakja, abban a reményben, hogy egy szép naponláthatja a gyönyörű nőt, amint viseli őket.

És amikor jobban belegondolt, úgy sejtette, hogy Stihl talán nem is jelent számára akkora veszélyt.Elvégre az őrmester katona, vagyis a szolgálati beosztásának ott kell lennie valahol az állomás adat-bankjaiban. Egy hozzáértő, ügyes személy minden bizonnyal belekukkanthat azokba az anyagokba, mígegy óvatos személy elegendő kredittel felbérelhet egy efféle szakértőt.

Ratua végül rájött, hogy ha tudni fogja, mikor merre jár az őrmester, elkerülheti a vele való

véletlen találkozást.

A felismerés nyomán jócskán megnyugodott. A helyzet nem is tűnt olyan vészesnek. A szerencseismét mellé szegődött. Már-már úgy hitte, nagyhatalmú, természetfeletti lények áldása kíséri.

Negyvenharmadik fejezet

Könyvtár és archívum, 106-os fedélzet, N-l szektor, Halálcsillag

- Maradj veszteg, Perszi!

- Meg sem moccanok, uram - felelte a droid.

Atour Rien rosszallóan ráncolta a homlokát. Ha ez igaz, akkori! a keze remeg. Tényleg ígymegöregedett?

- Mindjárt kész vagyunk - dörmögte. - Még egy kis türelmet.

- A türelmem végtelen, uram, tekintve, hogy droid vagyok. Ugyanakkor kénytelen vagyok felhívni afigyelmét arra, hogy amit most tesz, azzal megszegi a Birodalmi Törvénykönyv 14. törvény, 9.bekezdés C/l pontjában foglaltakat, miszerint hivatalos felhatalmazás nélkül tilos módosítani egyszabvány droid autonóm funkcióit.

- Tudom én azt... de történetesen van engedélyem - felelte Atour, azzal beillesztette az aljzatba afotokábelt, és elfordította a végét, hogy bepattanjon a helyére.

- Én nem láttam efféle iratot a beérkező anyagok között, uram - jegyezte meg a droid.

- Mert futár hozta ma reggel - válaszolt Atour. - Csak én olvashattam el.

- Valóban, uram? Ez felettébb szokatlan. Attól tartok, ellenőriznem kell...

A droid a mondat közepén elhallgatott, amikor Atour megnyomta az adás gombot az adatolvasóján,és az azon tárolt program elkezdett áttöltődni Perszi gépagyába. A droid kissé megroskadt afotoreceptorai elsötétültek.

Mivel Atour tudta, hogy milyen nehéz ügyes asszisztenst kapni, nem akarta megzavarni a droidegyéb képességeit, csupán két ponton módosította Perszi vezérlését. Először is a kémprogramot iktattaki, amely folyamatosan ellenőrizte a környezetet, és ha olyasmit észlelt, ami ütközött a birodalmitörvényekkel, jelentést küldött ti legközelebbi biztonsági központnak. Másodsorban a lojalitásmodultkellett átállítania, jelenleg ugyanis a birodalom érdekei álltak a funkciópiramis tetején, és azt akarta,hogy Perszi őhozzá legyen lojális.

Az apró képernyőn vöröslő letöltésjelzőre pillantott - még néhány másodperc, és Perszi az őszolgája lesz. Onnantól kezdve bármit megtehet a droid jelenlétében, mert akármit lát, akármit hall,megtartja magának. Ha valaki netán belepiszkál a fejébe, hogy a programot megkerülve kiásson onnanvalamit, az azonnali és teljes memóriatörlést eredményez, és Persziből csupán egy járni, beszélni,cselekedni képtelen roncshalmaz lesz. Atour nem vágyott olyan segítőre, ami akarva vagy akaratlanulelárulhatja őt a Birodalom ügynökeinek, akár nyíltan, akár burkoltan.

Az irattározással és katalogizálással töltött évek folyamán sikerült szert tennie néhány igazánlenyűgöző anyagra. Ez a droidmódosító program a legjobb leletek közé tartozott. Csak át kelletttöltenie egy droid elektronikus agyába, és tessék, máris szert tett egy új jó barátra, ami mindentmegtesz annak érdekében, hogy megóvja őt a bajtól.

A módosítóprogramot úgy írták meg, hogy miután elvégzi a dolgát, eltüntesse a behatolás mindennyomát. Vagyis a droidnak fogalma sem lesz arról, ami történt vele, nem fog érzékelni semmifélekülönbséget.

Halk sípolás tudatta, hogy az áttöltés befejeződött. Atour eltávolította a kábelt; az egész eljárás hat-nyolc másodpercig tartott. Elszámolt tízig. A várt pillanatban a droid fotoreceptorai felizzottak, majdPerszi megkérdezte:

- Óhajt még valamit, uram?

- Nem, köszönöm. Mára végeztünk. Rendszerellenőrzést kérek!

A droid minden érzékelhető késlekedés nélkül közölte:

- Az áramköreim, moduljaim és mechanikus egységeim optimálisan üzemelnek, uram.

- Helyes, ennek szívből örülök - válaszolta Atour, és barátságosan intett: - Akkor most távozhatsz. |

Miután a droid elhagyta az irodát, Atour megnyugodott. A megszokott dolgai közül sok mindentnem csinálhatott úgy, hogy egy pletykás droid áll mögötte, és mindent, amit tapasztal, továbbítja ahelyi biztonsági számítógépnek. Csekély volt az esély arra, hogy valaki valaha addig vallatja Perszit,amíg kiégnek az áramkörén ám a szerencse azoknak kedvezett, akik előre felkészültek.

Atour erre a napra egy csapatra való fiatal könyvtárost várt, és még rengeteg dolgot el kellettintéznie addig. A személyes anyagára nem találhattak rá sem véletlenül, sem szántszándékkal.Magáttli értetődőnek vette, hogy egy vagy több birodalmi kém is lesz közöttük. Minden szervezetnélez volt a szokásos eljárás, de még ha nem ez lett volna is, úgy gondolta, hogy jobban teszi, ha ebből afeltevésből indul ki, mintha börtönbe kerülne, mert alábecsülte az ellenségét. Egy ostoba alak nemérte volna el sem az ő korát, sem a beosztását, noha a pályafutása során tucatnyi alkalommal átlépettmár bizonyos határokat. A hatalom ellen évtizedek óta vívott titkos háborúja alatt több csatát nyertmeg, mint amennyit elveszített, még ha erről a nagyok nem is tudtak.

Sok a tennivalód - emlékeztette magát -, és kevés az időd. Jobb lesz, ha mozogsz.

Negyvennegyedik fejezet

Tarkin nagymoff lakosztálya, parancsnoki szint, Halálcsillag

Daala kilépett a zuhany alól, meztelen bőréről forró gőz szállt fel. Tarkin elégedetten mosolygott,mialatt a nő megszárította magát egy bolyhos, fekete törölközővel, majd belebújt egy ugyanilyenanyagból szabott fürdőköpenybe. Daala aztán belépett a légfúvó alá, megszárította a haját, majdbesétált a hálószobába, és leült az ágy végére.

- Jobban érzed magad? - kérdezte Tarkin.

- Sokkal. Jobban szeretem a meleg vizet, mint a szonikus hullámokat.

- Hát igen... a ranggal járó kiváltságok. Na, mindegy. Hoztál nekem híreket?

- Történetesen igen. De nem fognak tetszeni.

Tarkin felült, és kérdőn nézett a nőre.

Daala odament az íróasztalhoz, kihúzott egy fiókot, és kivett belőle egy tenyérnyi adatlemezt, majdbekapcsolta az asztalon lévő számítógépet.

- Ismered a belépőkódomat? - érdeklődött a szemét résnyire vonva Tarkin, azzal kicsusszant azágyból. Mialatt átsiklott a takarókon, selyem hálóruhája feltöltődött elektromossággal. Az öltözethangosan pattogott, és a testére tapadt, mialatt a nő mögé sétált.

- Természetesen - válaszolta mosolyogva Daala.

- Én adtam meg?

- Miért, nem emlékszel? Hát... ha nem is adtad meg, biztos akartad.

Tarkin nem tudta eldönteni, hogy bosszankodjon-e vagy nevessen Daala merészségének újabbbizonyítéka láttán. Mielőtt határozhatott volna, az asztal felett kialakult egy hologram. Egy raktárbelsejét ábrázolta, a fehér plasztikkonténerek hármasával álltak, közöttük széles közlekedőfolyosókhúzódtak. Maguk a konténerek szabvány 2,5 méteres egységek lehettek, de ezt puszta ránézésre nehézlett volna biztosan megállapítani.

- Ez egy biztonsági felvétel - közölte Daala. - Az Undauntable hátsó rakterét látjuk.

- Az ottani kamera nem pusztult el a robbanásban?

- Megsemmisült a hajó többi részével együtt. De úgy volt beállítva, hogy átküldjön egy jelet egyvevőnek. Megszereztem á felvételt.

- Hogyan?

- Egy pillanat. Ezt nézd meg!

A kép jobb alsó sarkában vörös számok mutatták a dátumot és az időt. Múltak a másodpercek...

Hirtelen egy alak sétált be a képbe. Tarkin a homlokát ráncolta. Skála híján még most is nehéz voltfelbecsülni a méreteket, j

Mintha olvasott volna a gondolataiban, Daala megnyomott egy gombot, mire kéken világítóméretrács jelent meg a képen. Az alak körülbelül 190 centiméter magas volt, de ennél többet mostsem lehetett megtudni róla. Mivel a fejét csuklya, a testét bő köpetig borította, több száz fajhoz istartozhatott.

A titokzatos idegen végigment a főfolyosón. Hamarosan beérti kép közepére, ekkor megállt azegyik konténernél, és begépelt valamit a tárolóegységre szerelt billentyűzetbe.

- Miért nem üzemeltek ott bioletapogatók is? - vetette fel Tarkin. - Akkor most ismernénk a fajt, anemet, az életkort...

- Cssss! - szólt rá Daala. - Örülj, hogy ennyink van. Most figyelj….

Az ajtó felnyílt, és az alak belépett a konténerbe. Harminc másodperc telt el. Az alak megjelent,lezárta maga mögött az ajtót, és gyors léptekkel kisietett a kamera látómezejéből.

Daala leállította a felvételt, és várakozva meredt a nagymoffra.

Tarkin bólintott, és kijelentette:

- A robbanószerkezet már ott volt a konténerben, indításra készen. Az ügynöknek csak annyit kelletttennie, hogy beállítja az üIdőzítőt.

- Így van - helyeselt Daala. - Nem vitt magával semmit, vagyis a bombának már ott kellett lennie.

- És?

Daala a számítógéphez fordult, és megnyomott egy billentyűt, mire újabb kép alakult ki az asztalfelett, amely egy szállítólevelet ábrázolt.

- A bombát tartalmazó konténer azonosítója nem látszik a felvéételen, de ugyanabban a sorban egymásiké igen, így aztán könnyen kiderítettük azét, amelyik nekünk kellett.

Ez igaz - gondolta Tarkin. A rakodódroidok nem a kreativitásukról váltak híressé. Számok alapjánhelyezték el a konténereket.

- Itt láthatod - folytatta Daala -, hogy ez a bizonyos konténer I u Omega Gaila teherhajón érkezett aGall közelében lévő Flottaellátóból. Robbanóanyagot tartalmazott, így aztán a letapogatók

mindenképpen ezt mutatták volna ki, már ha valaki vette volna a fáradságot, hogy ellenőrizze.

A nő elhallgatott, és ismét csak várt. Tarkin gondolkodott egy sort, és átvette a szót:

- A Gálinál lévő ellátótelep szigorúan őrzött létesítmény. Külön engedély nélkül nem mehet besenki, és nem jöhet ki senki, még a rakodómunkások sem.

- Pontosan.

Tarkin a homlokát ráncolta, majd megrázta a fejét, és határozottan kijelentette:

- Lehetetlen.

- Valaki mégis behatolt abba a konténerbe, és belerakott egy robbanószerkezetet. És nem a sötétbenlövöldöztek, abban a reményben, hogy eltalálnak valamit, ugyanis a lánc másik végére is kellett Ivalaki, aki élesíti a bombát.

- Vagyis tudták, hogy hová kerül a szállítmány - fejezte be a nő I helyett Tarkin. - Nem létezik, hogylegyenek ügynökeik minden számba vehető célállomásnál. Miután a konténer kikerült a telepről,bármelyik hajónkra eljuthatott volna.

- Vagy erre az állomásra - jegyezte meg Daala. - A puszta szerencsén múlt, hogy az Undauntable-nak hamarabb támadt szüksége lőszerre, mint nekünk.

- Vagyis, nem egy egyszerű rakodómunkást kell elkapnunk, hanem egy sokkal magasabb rangúvalakit - állapította meg Tarkin - Az illető magas beosztásban dolgozik, valószínűleg az Irányításnál,és képes volt áthelyezni ide egy ügynököt, vagy kapcsolatba lépni azzal, amelyik már itt tartózkodott.Egy lázadó kémről beszélünk, aki mélyen beépült a Birodalmi Hadiflottába, és tekintélyeshatalommal bír.

- Pontosan - helyeselt Daala.

- Valószínűleg ki tudjuk deríteni, hogy kik töltötték meg azt a konténert.

- Ez ugyan jól jöhet, de önmagában véve nem akadályozza meg, hogy hasonló dolog történjen, ha akövetkező szállítmány egy másik forrástól érkezik.

- Ez igaz. Azt kell megtalálnunk, aki az ügynököket mozgatja összegezte Tarkin.

- Egyetértek.

Tarkin a nőre pillantott, és megkérdezte:

- Hogyan akarod csinálni?

- Joggal feltételezhetjük, hogy az ügynök nem akart öngyilkosságot elkövetni. Percre pontosantudjuk, hogy mikor aktiválta robbanószerkezetet. Ezt megelőzően kellett megérkeznie a

csillagrombolóra, és nyilván a robbanás előtt távozott onnan. Az Undauntable hajónaplóit mi istároljuk itt, az állomás számítógépein, és az utolsó adatcsomag közvetlenül a detonáció előtt érkezett.Beletelik némi időbe, de átnézhetjük a naplókat, és leszűkíthetjük gyanúsítottak körét.

- Helyes - felelte bólogatva Tarkin. - Haladéktalanul láss hozzál

Daala mosolygott, és megigazította a köpenye hajtókáját.

- Haladéktalanul?

Tarkin ezúttal nem viszonozta a mosolyt.

- Igen. Megvan az ideje az enyelgésnek, és megvan az ideje a cselekvésnek. Nulla öt nulla-nullárakérem a jelentést!

Daala biccentett, és gyors mozdulatokkal öltözni kezdett.

Negyvenötödik fejezet

Egészségügyi állomás, N-1 szektor, Halálcsillag

Uli hitetlenkedve meredt a parancsnokára. Mióta Hotise megérkezett, és munkához látott azállomáson, nem sokszor látták egymást, és Uli most sem örült a találkozásnak.

- Tessék? - mordult fel Hotise. - Ügy tűnik, doktor, maga azt hiszi, hogy én irányítom ezt a háborút.Higgye el, én sokkal jobban csinálnám. Így viszont, törődjön bele, hogy sokféle hiánnyal küzdünk.Nehezen kapunk orvosokat, hogy pszichiáterekről már ne is beszéljünk, még ide is, ahol ég a nagyzöld lámpa. Nem fog belehalni, ha néha beugrik helyettesíteni. Gyakornok korában mindkét szakágbanszerzett gyakorlatot.

- Igen, ez így van, és nem is azért panaszkodom, mert dolgoznom kell. Csakhogy én sebész vagyok,nem belgyógyász. A szakterületemen kívül a tudásom eléggé berozsdásodott.

- Nos, csúcsminőségű robotok fogják segíteni, valamint a Galaxis legfejlettebb, legjobbdiagnosztikai műszerei. Egy ügyes droid támogatásával még egy elsőéves orvostanhallgató iskilencvenöt Százalékos pontossággal célba talál.

- Nem érti a lényeget, doktori - vágott vissza Uli, és felmutatta mindkét kezét. - Ezek vagdosásravalók, nem térdek tapogatására és hátak kopogtatására. Nem ez a legjobb módja a tudásom fel-használásának.

Hotise megvonta a vállát.

- Nézze, fiam, a tudás legjobb felhasználása sosem szerepelt a katonaság céljai között. Itt mindenolyan gyorsan váltózik, amilyen gyorsan egy űrcsiga barlangot vált. Ha a parancsnokság azt akarja,hogy az orvosok lövészárkokat ássanak a frontvonalban, akkor. vészárkokat fogunk ásni. Ha műteniekell, tegye félre a rutinvizsgálatokat. De amikor nem vág és ragaszt, nem üldögélhet tétlenül. Be kellszállnia a játékba, mert egyszerűen nincs elég orvosunk - magyarázta Hotise, azzal előredőlt, ésrátette a kezét a rendetlen íróasztalra. Legalább húsz évvel tűnt öregebbnek a hetekkel az előttiállapotához képest, és a leheletéből alkoholszag érződött.

- Egy szép napon fel lesz töltve az állomány, de addig szét kellj szóródnunk.

- És ha annyira szétszóródunk, hogy annak már a betegek is kárát látják? - vetette fel Uli.

- Nyelje le a dolgot, dr. Divini - válaszolta felegyenesedve Hotise. - Elvégre háború van.

Uli felsóhajtott, és bólintott egyet. Valójában nem is számított másra. És azt is tudta, hogy akárfáradt Hotise, akár nem, akár ittas, akár nem, igaza van. Ha egy sebésznek nem akadt más dolga, akárbe is segíthetett a kisebb-nagyobb nyavalyák gyógyításába.

Ettől még persze korántsem repesett a boldogságtól.

- Máris meg kell vizsgálnia valakit - tette hozzá Hotise. - Úgyhogy leszállok a nyakáról. Jó munkát,dr. Divini!

Az idős férfi elhagyta az irodát, Uli pedig szótlanul nézte a becsukódó ajtót.

- Nem ismerem az emberi viselkedés valamennyi apró részletei - jegyezte meg halkan C-4ME-0 -,de azt hiszem, biztonsággal Kijelenthetjük, hogy maga nem a legjobban jött ki ebből a vitából. W

- Te vagy a második bölcs droid, akivel valaha találkoztam - felelte ingerülten Uli. - És nembánnám, ha; soha többé nem talál4 kőznék ilyen okos droiddal.

- Íme, a következő betege kartonja, dr. Divini - felelte közönyösen C-4ME-0.

- Menj, és tedd magad hasznossá, mielőtt úgy döntök, hogy átprogramoztatlak latrinatakarítóvá.Tudod, a katonaságnál ezt is megtehetjük. Fogunk egy orvosdroidot, és ürüléket takaríttatunk, vele.

- Az üres fenyegetőzés nem illik önhöz, dr. Divini.

Uli az érzései dacára elmosolyodott, és szemügyre vette a kartont. Egy bizonyos Nova Stihlőrmesterről szólt, aki...

Rossz álmok?

Hát ez remek. Egyszerűen óriási. Uli még kevesebbet tudott a pszichikai betegségekről, mint arodiai influenzáról.

A páciens a vizsgáló közepén álló asztalon ült, egy szál egyszer használatos kórházi köpenyben.

Ránézésre tökéletesen egészségesnek tűnt, nem látszott rajta, hogy komolyabb pszichózisbanszenvedne. Teljesen nyugodtan lóbálgatta a lábát.

- Üdvözlöm, Stihl őrmester - köszönt Uli. - Dr. Divini vagyok. Nos, mi a panasza?

Az őrmester szemlátomást zavarba jött, és kissé szégyenlősen kibökte:

- Rosszul alszom.

- Értem. Itt az áll, hogy rémálmai vannak.

- Hát igen. Nézze, doki, nem rabolnám az idejét jelentéktelen ostobaságokkal, de már ott tartok,hogy elalszom szolgálat közben. Tudna adni valami tablettát, vagy ilyesmit?

- Az nem gond, sokféle altatónk van. De előbb talán ki kéne derítenünk az okot, mielőtt nekilátunkmeggyógyítani - magyarázta Uli.

- Maga az orvos - felelte a vállát megvonva Stihl. - Szóval, mióta tart?

- Azt nehéz megmondani. Már az előző állomáshelyén is előfordult, de mióta áthelyeztek ide, sokatromlott a helyzet. Sokkal gyakrabban törnek rám a rémálmok.

- Aha... hmmm... a munkája mennyire stresszes?

- Börtönőr vagyok, doki - válaszolta nevetve Stihl. - Fura alakok vesznek körül, akiket bezártak egycellába, és nem akarnak ott lenni. A legtöbben elkövettek valamit, amiért börtönbe kerültek. Azokon ahelyeken a stressz benne van a levegőben.

- Mióta csinálja?

- Mióta beléptem a seregbe. Tizenegy standard éve.

- Rendben. Most milyennek mondaná a terhelést a korábbiakhoz képest? Többnek, kevesebbnekvagy ugyanannyinak?

- Őszintén szólva, kevesebbnek. Régebben odalent dolgoztam a Despayre-on. Tudja, afegyenctelepen akadt jó néhány igazi kemény alak. Egyesek őrültebbek voltak, mint egy veszettshistavanen. Idefent általában katonák vagy polgári alkalmazottak kerülnek hozzánk, akik vagytúlságosan megfeledkeztek magukról, vagy túl mohókká váltak. Hivatásos bűnözők nem nagyonvannak közöttük. Az itteniekkel könnyebb bánni, mert sokat veszíthetnek.

- Értem. Pihenés, kikapcsolódás?

- Harcművészettel foglalkozom.

- Kapott mostanában nagyobb ütést a fejére?

- Éppen ellenkezőleg - felelte derűsen vigyorogva Stihl. - Én vagyok az edző. Nem nagyon szoktakeltalálni.

- Történt változás az étrendjében? Hányadán áll az alkohollal? A szálláshelye? Kapcsolatok?

- Semmi komoly - válaszolta a fejét csóválva az őrmester. - Jól kijövök a társaimmal, ugyanazt akaját eszem, mint korábban, ét nagy ritkán legurítok egy-két sört. A szálláshelyek ugyanolyan az egészGalaxisban. Három másik őrmesterrel osztozom egy kockán, nincs velük semmi bajom. Általábanmonogám életet élek, egy ideje már nem találkozgatok senkivel.

A szubjektív vizsgálat normál eredményt hozott.

- Talán allergia okozza - vetette fel Uli. - Az építkezés miatt sokféle vegyület és porszemcseszállong mindenfelé, mielőtt a szűrők kiszűrik a levegőből. Akkor végezzünk el egy alapos külsővizsgálatot, nézzük meg, hogy minden rendszere jól működik-e. Csinálunk egy vérkép- ésvizeletelemzést, és lefuttatunk egy biokeresést. Ha találunk valamit, helyrehozzuk. Ha minden rendbenvan, adok altatót, ami úgy kiüti, mintha fejbe vernék egy pöröllyel, és hatórányi álomtalan alvástgarantál.

- Jól hangzik.

Uli elvégezte a külső vizsgálatokat, és nem talált semmit - az őrmester olyan egészséges volt, mintamilyennek látszott. Ekkor a diagnoszter elé küldte Stihlt, és elindította a standard tesztet, ami lefedtea főbb szerveket és rendszereket. A gépek gyorsan dolgoztuk, néhány pillanattal a vizsgálat kezdeteután az első eredmények máris megjelentek a képernyőn.

Ezek az adatok sem utaltak semmiféle rendellenességre. Stihl a korához képest kiváló kondíciónakörvendett, jobb állapotban volt, mint az átlagos, feleannyi idős emberi lények. Miokondukció, agyikeresés, EEG, MEG, dendritfunkció, minden érték a normális tartományban mozgott. Azafferens/efferens rostok kicsivel gyorsabban működtek a normálisnál, szív, tüdő, vese, máj, lép,hasnyálmirigy, gyomor, belek...

Uli a vérelemzés eredményére pillantott. Trombociták rendben, hematokrit, hemoglobin, mindenteljesen rendben. Kivéve... a midikloriánszám meghaladja az ötezret sejtenként.

Uli pislantott egyet. Ez szokatlan volt. Az emberi átlag ennek felét sem érte el. Nem sokat tudott amidikloriánokról - manapság mások sem -,. mivel a velük kapcsolatos kutatásokat annak idején a Jedigyógyítók végezték a saját Akadémiájukon, és a feljegyzéseikhez senki sem férhetett hozzá. Nagy kár.A Jedik mind meghaltak...

Mint Bariss...

Uli hevesen megrázta a fejét. Nem akart végigszáguldani ezen a hipersávon. Az első éles bevetéséntalálkozott Bariss-szal, amikor fiatal volt még, és idealista. Bariss azóta eltűnt - akárcsak az őidealizmusa.

Az átkozott háború...

Visszatérítette a figyelmét a pillanatnyi feladatához. Lehet, hogy a magas midikloriánszám okozzaaz őrmester álmait? Ha a Jediknek igazuk volt, akkor ezek a parányi élőlények azok, amelyek mindentösszekapcsolnak az Erővel. És Uli hallott már arról, hogy az Erő néha furcsa álmokat okoz. Ebben amostani esetben is elképzelhetőnek tűnt, főleg mert a vizsgálatokon csak ez az anomália ugrott ki,semmi más.

- Szóval, mi az ábra, doki? - érdeklődött Stihl.

Uli elmagyarázta a helyzetet, mire az őrmester közönyösen bámult rá, és közbekérdezett:

- Mini micsodák?

- Nem mini, hanem midikloriánok.

- És gondolja, hogy ez lehet a gond?

- Őszintén bevallom: nem tudom. Nem ez a szakterületem. Utánanézek, és értesítem önt, de annyibizonyos, hogy ez a szint még nem veszély. Nem fog belehalni.

- Hát, ez is valami - felelte Stihl, szemmel láthatóan megkönnyebbülve.

- Addig is, adok gyógyszert, amitől jobban fog aludni.

- Azt megköszönöm, doki. Nagyra értékelem, amit tett.

- Csak a munkámat végzem - felelte Uli.

Miután az őrmester elment, Uli belépett az állomás orvosi könyvtárába. Kicsit sem meglepő módoncsak annyit talált a midikloriánokról, amennyit eddig is tudott.

Ezek után azt remélte, hogy van egy-két sejtbiológus specialista az állomáson, esetleg a körzetbentartózkodó hajókon. Nekilátott megfogalmazni egy kérdést, hogy feltegye az OrvosHálóra, de csak afeléig jutott, amikor abbahagyta. Biztos jó ötlet ez? - kérdezte magától. A Császár parancsba adta,hogy el kell tüntetni mindent a Jedikkel és az Erővel kapcsolatos anyagot. Az ügynökei olyan ala-posmunkát végeztek, hogy manapság, alig két évtizeddel a Klón! háború után valamennyi adatbankbóleltűntek a Jedi-rendhez fűződő adatok Az azóta született teremtmények szinte semmit sem tudtakazoktól a csodás képességekkel bíró hősökről, akiknek nevét valaha mindenki ismerte, és azidősebbek okosabbak voltak annál, semhogy beszéljenek a témáról. Uli úgy tudta, hogy a tiltás a mainapig érvényben maradt. Ezek után valóban fel akar tenni egy nyilvános fórumra egy ennyire kényesterületet érintő kérdést? Végül is a páciense életét nem fenyegette veszély, sem rövid, sem hosszútávon. Továbbá még sosem hallott arról, hogy a midikloriánokat összefüggésbe hozták volnabármilyenfajta betegséggel. Az orvosi esküje vajon arra is kötelezi, hogy bajba sodorja magátazzal,hogy tiltott témáról kér információt,- főleg úgy, hogy a betegét nem fenyegeti semmiféleveszély?

Igen - döntötte el vonakodva. Úgy érezte, ha csak hajszálnyi esély van arra, hogy a midikloriánok

bármilyen jellegű bajt vagy betegség get okoznak Nova Stihlnek, akkor neki, mint orvosnakkötelességéi minden lehetőséget felhasználva fényt deríteni az igazságra.

Ebben a pillanatban C-4ME-0 belépett a vizsgálóba, és megszólalt:

- Az új betege készen áll, doktor úr!

Mialatt a következő pácienst vizsgálta, Uli rádöbbent, hogy amíg kezdetben bosszús volt, amiértHotise csatasorba állította, most már kimondottan örül neki. A munka legalább lekötötte a figyelmét,és nem rágódott azon, hogy a Galaxis micsoda erkölcsi fertővé változott.

Negyvenhatodik fejezet

Devastator csillagromboló, Arkonis-szektor, Külső Gyűrű

- Vader Nagyúr?

- Mit akar, hadnagy?

A hadnagy gyakorlatilag bűzlött a félelemtől. Vader nem is számított másra, és nem is okozottgondot neki, mert pontosan tudta, hogy a félelem hasznos eszköz. De néha feleslegesen rabolta az időt.

- Maga nem fél - mondta halkan Vader, és mialatt megidézte magában az Erőt, intett egyet ajobbjával.

- Nem félek - felelte a hadnagy, és valóban, az arca már nem rángatózott, és a testéből is szemmelláthatóan eltűnt a feszültség;

- Hozott nekem valamit?

- Igen, nagyuram - válaszolta a hadnagy, és előrenyújtott egy nyomtatott sorokkal teli papírt. - Ahálózatokba telepített őrprogramjaink egyike riasztást adott le. A harcállomás egyik sebészemidikloriánokról kért információkat a helyi OrvosHálón.

- Értem. Adja ide. Elmehet.

- Értettem, nagyuram! - mondta a hadnagy, azzal tisztelgett, és elsietett. Akármilyen gyenge tudatúidióta volt is, most már legalább nem remegett minden ízében.

Vader kíváncsian olvasta a jelentést, majd elgondolkodott annak tartalmán. Miért kérneinformációkat az állomás egyik orvosa midikloriánokról?

Ő maga természetesen sokat tudott róluk. Személy szerint az övé volt a valaha feljegyzettlegmagasabb midikloriánszám, az érték meghaladta a húszezret. Magasabb volt, mint Yodáé, ésmagasabb, mint Kenobié. Ami azt jelentette, hogy őt elméletileg szorosabb és erősebb szálak fűzik azErőhöz, mint bárki mást. És a Jedik szinte az utolsó szálig kihaltak, noha szilárdan hitte, hogy Obi-vanmég él, sőt gyanította, hogy Yoda is bujkál még valahol a Galaxis mélyén. Bár ami azt illeti, a Jedikveresége és pusztulása alaposan megviselhette a vén mestert. Talán bele is halt. De ostobaság lettvolna megalapozatlan feltételezésekből kiindulni, ha egyszer ilyen rettentő hatalmú Jedi-mesterekrőlvolt szó... Vader megcsóválta a fejét, és ismét az üzenetre pillantott. Rövid töprengés után úgydöntött, hogy beszél azzal az orvossal, és kiszedi belőle, hogy mire bukkant. A midikloriánok nembetegítették meg a legtöbb teremtményt. Éppen ezért ez az eset szokatlan volt...

De nem elég szokatlan ahhoz, hogy félbehagyja a jelenlegi küldetését. Vader tudta, hogy hamarosanbiztosan lesz egyéb oka visszatérni az állomásra, és úgy döntött, hogy majd akkor faggatja ki azt az

orvost.

Most azonban eljött az idő, hogy bevonuljon a meditációs kamrájába, hogy pihenjen és feltöltődjön.A mestere, mint mindig, ezúttal is rengeteg feladatot bízott rá, viszont az időkeretet szokásához hívenszűkre szabta.

Mérnöki iroda, építési terület.

Halálcsillag

Teela amint belépett a helyiségbe, rögtön meglátta az asztalán lévő virágokat. A liliomokból,rojókból, kékszirmúakból és bíbor szerelemvirágból készített csokrot egy olyan valaki állította össze,aki tudta, hogy mit és hogyan kell elhelyezni annak érdekében, hogy a lehető legjobban mutassanakegyütt. A levegőben a rojók édes és kissé csípős illata szállongott.

A csokorhoz mellékelt üdvözlőlapon egyetlen mondat állt: „Tehát, merre indulunk?"

Ez jó kérdés - morfondírozott Teela.

Azt belátta, hogy Vilnek és neki nem lehet közös jövőjük, hiszen a fickó birodalmi vadászpilóta,míg ő maga elítélt bűnöző, aki bizalmi állásban dolgozik a valaha megépített legnagyobbharcállomáson. A hátterük túlságosan eltér, és mindkettőjüket máshoz fűzik a lojalitás szálai. Igaz,mindketten odamentek, ahová a Birodalom küldte őket, és azt tették, amire utasították őket, de ő azértcsinálta ezt, mert nem volt más választása, míg Vil imádta a munkáját.

Az állomás építése jelentősen felgyorsult, mert a mérnökök és munkások sokat tanultak az elsőszektorokon végzett munkálatokból, és egyre kevesebb időt és energiát vesztegettek el. Egyesterületeken a tapasztalatoknak köszönhetően kétszer olyan gyorsalj haladtak, mint korábban. Azépítődroidok serege éjjel-nappal, fáradhatatlanul dolgozott. Néhány nap leforgása alatt felhúztakolyan belső szerkezetet, amelyet eleven munkások több hónap alatt raktak volna össze. A droidokkalcsakis a vukik tartották a lépést. Teela ismerte a régi mondást: adj egy kést egy vukinak, küldd be azerdőbe reggel, és estére asztalt farag neked, amin megvacsorázhatsz - és egy házat is, amelybeberakhatod az asztalt

A legtöbb területen tartották a határidőket, egyes helyeken előbbre jártak, és csak néhány részlegnélfordultak elő lemaradások. Teela mindehhez vegyes érzésekkel viszonyult. Miután az állomáselkészül, elindul, hogy leszámoljon a lázadókkal, és Vil ott lesz a harcok sűrűjében. De hol leszek én?- kérdezte magától. - Valószínűleg ismét a börtönbolygón, és ott fogom leélni azt, ami hátravan azéletemből.

Ám azt is tudta, hogy az életben semmi sem biztos. Példára könnyen megtörténhet, hogy holnap,amikor átkel egy főfolyosón elüti egy teherszán. És millió betegség létezik, amely napok alatt elviheti.Valaki rosszul hegeszt össze egy illesztést, és a nyomáskülönbség kisodorja az űrbe, ahol keményrefagy, még mielőtt bárka a segítségére sietne...

Teela persze nem úgy kelt fel minden reggel, hogy félt ezektől a lehetőségektől - az biztos út lettvolna a legmélyebb depresszióhoz -, de tudatában volt annak, hogy az élet rövid, és semmin nincsgarancia.

És ezekben a pillanatokban volt egy gyönyörű csokra, ami valószínűleg többe került, mint amennyitegy munkás több nap alatt megkeresett, és volt egy jóképű pilótája, aki vele akarta tölteni az idejét.Ma, holnap, egy hónap, egy év... nem tudhatta, hogy menynyit lehetnek együtt. Úgyhogy miért neragadná meg a pillanatot, [hogy kiélvezze, amennyire csak lehet?

Ezúttal a lelkiismerete is belátta, hogy ez a gondolatmenet értelmes és logikus. Rajta, kislány, vágjbele!

Az íróasztalhoz lépett, és bekapcsolta a holokészüléket. Pillanatokkal később a berendezés felettkialakult Vil háromdimenziós fényarca.

- Jó reggelt! - köszönt a férfi szélesen mosolyogva.

- Magának is - felelte Teela. - Gyönyörű a csokor! Nagyon köszönöm.

- Nem gondolta meg magát? - kérdezte Vil. - Eljön velem vacsorázni?

- Igen. De fogadjunk, hogy különb fogást főzök, mint bármelyik szakács ezen az állomáson -válaszolta Teela. - Mi lenne, ha eljönne a kockámba, és megkóstolná a főztömet?

Második rész

Bejáratás

Negyvenhetedik fejezet

AA-23-as börtönblokkhoz vezető folyosó, 5-ös szint, Halálcsillag

-vStihl őrmester! Behatolók a szinten! Szökési kísérlet az ötös szinten, az AA-23-asbörtönblokkban! Vigye az osztagát, és intézkedjen!

Nova hitetlenkedve bámult a hadnagyra. Behatolók? Szökési kísérlet? Ez meg hogyan lehetséges?

- Őrmester!

Nem volt idő a csodálkozásra.

- Értettem, uram, máris indulunk! - kiáltotta Nova. - Bretton, Zack, Dash, Alix, Kai, velem jönnek!Mahl, Cy, Dex és Nate az élre! Mozgás, emberek!

A katonák a páncélzatuk hangos csörömpölésétől kísérve kirontottak az ajtón. A folyosókelhagyatottak voltak, amit Nova a szerencsének tulajdonított. Minél kevesebben járnak errefelé, annálkevesebben eshetnek áldozatául egy esetleges tűzharcnak...

- Kiket kergetünk, őrmester? - érdeklődött Dash.

Nova nem tudta. Tényleg, kiket kergetnek? Hát a kark vigye el az egészet... majd megtudja, hameglátja őket.

- Arra lőjenek, akire mutatok - felelte a katonának, majd felemelte a hangját, hogy a többiek ishallják: - Futólépés, emberek, gyerünk!

Szürke és fekete folyosókon rohantak az élen haladó négy őr nyomában. Az előírások értelmében afegyverüket a mennyezetre szegezték, a mutatóujjukat a sátorvason tartották. A mennyezeteket és apadlókat energiaelnyelő bevonat borította, így ha valaki véletlenül leadott egy lövést, nem keletkeztekkárok. Ha viszont valaki a sugárvetőjét lefelé tartva eresztett volna el égy töltetet egy csapat közepén,nagy valószínűséggel lábon lőtte volna az egyik társát, és persze a falak, illetve a szellőzőnyílásoksem voltak annyira ellenállóak.

A csapat előtt húsz méterrel a folyosó kettéágazott. Nova futás közben kétségbeesetten próbáltemlékezni arra, hogy melyik ág vezet a börtönblokkhoz, amikor váratlanul sugárnyaláb süvített végiga keresztfolyosón. Az osztag élén rohanó őrök ráfékeztek, majd óvatosan araszolgattak előre, hogybenézzenek a másik járatba.

Nova hirtelen rájött, hogy ismerős neki a jelenet. Mintha már járt volna itt, és átélte volna azezekben a pillanatokban kibontakozó eseményeket. Fogalma sem volt, hogy honnan, de tudta, hogy;néhány másodpercen belül rohamosztagosok fognak...

- Aááá! - ordította valaki a másik folyosón, és a következő pillanatban fehér páncélos katonákfordultak be a sarkon, és száguldottak tovább, egyenesen Nova és az emberei felé.

Egyetlen, sugárvetőt lóbáló férfi üldözte őket, és a vad vágta közben torkaszakadtából üvöltözött,mint akinek elment az esze. A férfi - olyan ruhát viselt, mint a minden szerencséjükből kifogyottűrcsavargók - tett még néhány elnyújtott lépést, majd megtorpant, mert rájött, hogy többszöröstúlerővel került szembe. Megfordult, elindult visszafelé, és pillanatok alatt felgyorsulva eltűnt asarkon túl.

- Utána, nyomás! - harsogta Nova, és nekilódult, a katonák habozás nélkül a nyomába eredtek.Amint beért a keresztfolyosóra, meglátta az űrcsavargót, akit most már egy vuki kísért. Menekülésközben mindketten folyton hátrafordultak, és leadtak egy-egy lövést. Az egyik nyaláb leterítette aNova mellett loholó katonát. Az őrmester megpróbálta célba venni a menekülőket, de valaki meglöktehátulról, így a töltet csak a padlót perzselte meg a szökevények mögött. Az ember ismét hátrafordult,és megint tüzelt.

Az idő mintha lelassult volna. A sugárnyaláb lassan, lehetetlenül lassan siklott a levegőben. Deakármilyen lassan közeledett, Nova rájött, hogy ő maga még lassabban mozog. A halálos energiatöltet egyenesen felé tartott, és ő nem térhetett ki előle.

A lövedék a felsőtestét találta el, könnyedén átütötte a mellvértjét. Behatolt a mellkasába,elhamvasztotta a szívét, és ő csak zuhant, zuhant, zuhant...

Nova egy görcsös rándulással ülő helyzetbe lökte magát. A priccsén kuporgott, a szíve vaduldübörgött, és az egyik lakótársa ingerülten ráförmedt:

- Hé, Stihl! Ébredj már fel, a karkba! Már megint vonyítasz álmodban! Ha nem tudnád, mi itt aludniszeretnénk!

- Ne haragudjatok - zihálta Nova, majd az egyik leghatékonyabb nyugtató eljárást bevetvelelassította a légzését. Érezte, hogy szívverése is lassul, aztán fokozatosan lehiggadt.

De nem eléggé. Hanyatt feküdt az ágyon, és a mennyezetet bámulta. Ennyit arról, hogy az altatótabletták minden gondot megoldanak...

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

Tarkin örömmel szemlélte a képernyőn átvonuló adatokat. Az állomás már majdnem elkészült -legalábbis eljutott egy olyan szintre, hogy már elkezdhették vele az alapvető manővereket. Aszuperlézer még csak részben működött, de már megfelelt a teszteléshez, és neki akadt néhány ötleteannak kapcsán, hogy hogyan kellene kipróbálni.

Mindent egybevetve nagyon jól állt a helyzet.

Persze, akadt néhány kisebb bökkenő. Daala egyelőre nem tudta megtalálni az Undauntablepusztulásáért felelős személyeket. Elrepült a Bendőbe azzal, hogy hamarosan visszatér, és Tarkinmáris várta a következő találkozást.

Az imént egy titkosszolgálati jelentés vonta magára a figyelmét. Ismeretlen elkövetők betörtek aDanután lévő katonai bázisra, és elvittek onnan valamit. Egy ilyen hír általában nem keltette volna felaz érdeklődését, csakhogy a nyomozók hallottak valamit - igazából csak egy pletykát - arról, hogyegyebek mellett a harcállomás több tervrajzát is ellopták. Tarkin a homlokát ráncolva töprengett. Adolog módfelett valószínűtlennek tűnt - először is, hogyan kerültek volna a tervek arra a mindentőltávoli, jelentéktelen támaszpontra? .

Ám azt is tudta, hogy a katonai titkokat Hírhedten nehéz megőrizni, és hogy egy elektronikusantárolt anyagot könnyű átküldeni akár az egész Galaxison, csak egy erős adó és kellő mennyiségülenergia kell hozzá. Talán egy alacsony rangú hivatalnok rábukkanjon a tervekre, és úgy döntött, készítmagának egy másolatot. Erre számos oka lehetett, elvégre a tudás hatalom. Mennyit érhetnek a terveka lázadóknak? Nyilván egy egész vagyont, mindenesetre eleget ahhoz, hogy megérje vállalni a lebukáskockázatát.

Tarkin finoman szólva nem örült volna annak, ha a tervek a lázadók kezébe kerülnek. Azt ugyanbiztosra vette, hogy a harcállomás kívülről sebezhetetlen lesz, viszont egy szabotőr, aki pontosantudja, hogy hol kell lecsapnia, súlyos károkat okozhat.

Ezt az ügyet el kellett intézni, és ő tudta, hogy ki a legmegfelelőbb személy erre a feladatra.Bosszantotta ugyan, hogy pont tőle kell segítséget kérni, de az állomás biztonságát mindennélfontosabbnak tartotta.

A holokészülékhez ment, és bekapcsolta. Elsődleges fontosságira titkos sávon indította a hívójelet,így a kapcsolat pillanatok alatt létrejött. Á berendezés lemeze felett megjelent Darth Vaderéletnagyságú, háromdimenziós képe.

- Á, Tarkin nagymoff - morogta a Sötét Nagyúr. - Mit óhajt?

- Birtokomban van egy jelentés, amely alapján elképzelhető, hogy a lázadók kémjei ellopták aharcállomás terveinek egy részét, Ennek esélye csekély, de valós.

- Igen - felelte kurtán Vader.

Tarkin akkora erővel préselte össze a fogait, hogy az arcizmai majdnem begörcsöltek.

- Maga tud erről?

- Megvannak a forrásaim.

A fekete sisak természetesen nem árult el semmit a viselője érzéseiről, de Tarkin kihallotta akárörömöt a Sötét Nagyúr hangjából.

- Értem - válaszolta, mialatt gondosan ügyelt, hogy higgadtnál! és szenvtelennek mutassa magát. Az

időpont nem felelt meg arra, hogy rendezze az ügyet a Császár vérebével.

- Kiderítem, hogy igaz-e a hír, és ha igen, akkor intézkedem - folytatta Vader, és a fejét kisséoldalra billentve megkérdezte: - Mert ezért fordult hozzám, ugye?

Tarkin kimérten bólintott. Vadért sok mindennek lehetett nevezni, de gyávának és ostobának nem. Haegyszer belekezdett egy feladatba, ritkán hagyott fel vele. Valószínűnek tűnt, hogy a történet nem más,mint alaptalan szóbeszéd, de ha mégsem, akkor Darth Vadernél jobban senki sem felelt meg arra,hogy fényt derítsen a tényekre, és eliminálja a problémát. Tarkin tudta, hogy Vader ugyanveszedelmes, de rendkívül hasznos eszköz - függetlenül attól, hogy 6 maga mit érez iránta.

- Folyamatos tájékoztatást kérek - mondta végül, zárszó gyanánt.

- Meg fogja kapni - felelte Vader, azzal a képe szertefoszlott.

Devastator birodalmi csillagromboló, Toprawa közelében, Kalamith-szektor, északi kvadráns

Vader megszakította az összeköttetést Tarkinnal. A nagymoff hogyan szerzett ilyen hamar tudomástaz ellopott tervekről? Valahol lennie kell egy léknek. Valami mindig kiszivárog. Vader úgy gondolta,hogy csak akkor előzheti meg ezeket a szivárgásokat, ha mindent megtart magának, bár ez nem mindigvolt lehetséges.

Természetesen sokkal többet tudott a helyzetről, mint amennyit Tarkinnak elárult. Igen, valóbanelloptak egy sor tervrajzot arról a katonai bázisról, és igen, a tervek azóta valóban a lázadók kezébekerültek. Átcsempészték őket a Darkknellre, onnan pedig a Toprawára. Ott egy lázadó csapat elfoglaltegy birodalmi adótornyot, és továbbította az anyagot egy, a bolygó körül keringő hajónak.

Ez a hajó, mint azt Vader megtudta, a Tantive IV volt. Leia Organa hajója.

Bail Organa és a lánya bekerültek az új Birodalmi Szenátusba, és titokban összejátszottak alázadókkal. Ezt ugyan egyelőre nem lehetett bizonyítani, de Vader tudta. Még az Erőhöz sem kellettfolyamodnia, hogy kiderítse az igazságot. Egyszerűen tudta.

Nem kételkedett abban, hogy a hercegnő azóta útnak indul, hogy elvigye a terveket egy titkos lázadótámaszpontra. És neki meg kellett találnia a hajót, még mielőtt eléri az úti célját. Noha szívesebbenkövette volna, hogy elvezesse őt a bázisig, de egy újabb lázadó fészek felszámolása kevésbé voltfontos, mint a mestere imádott harcállomásának biztonsága.

így aztán elindult a Tatuin felé, miután az ügynökei jelezték neki, hogy a Tantive IV valószínűlegoda tart. Ott aligha lehetett tikos bázis, mivel szinte az egész bolygót homoksivatag borította, csekélykatonai, illetve gazdasági értékkel bírt. Az a világ elég távol esett a főbb útvonalaktól, ígyelképzelhetőnek tűnt, hogy a lázadók valaha támaszpontot létesítettek ott, ám a birodalmi ügynökökmár ellenőrizték, és jelentették, hogy manapság nem létezik semmi ilyesmi.

Vader értelmetlennek találta a hercegnőnek ezt a lépését. Azon a csupa homok, csupa dűne bolygónlegfeljebb telepesek éltek, emberek és más fajhoz tartozók, valamint a bennszülött taszkenek. Havalaki, hát ő pontosan tudta, hogy milyen barátságtalan hely a Tatuin. Hiszen ott töltötte a... Nem!Anakin Skywalker ott nőtt fel, azon a száraz, forró pusztaságon, de aki lett belőle, az egy olyanbolygón született, amihez képest a Tatuin olyannak tűnt, mint Hoth. Darth Vader a Mustafarlávafolyóiban edződött. A Mustafar az ő szülőbolygója, nem a Tatuin...

Mindenesetre, hogy a hercegnő miért repült éppen oda, az kevésbé számít. Talán csak tett egyjókora kerülőt, hogy lerázzam esetleges üldözőket. Egyedül az számított, hogy nála vannak aHalálcsillag tervei, és ez már önmagában elég ok ahhoz, hogy letartóztassák. A Birodalomvisszakapja a terveket, és megszabadul egy kellemetlen személytől - és mindezt egyszerre.

Vader tudta, hogy a mestere örülni fog mindkét eseménynek.

Negyvennyolcadik fejezet

Szuperlézer-vezérlőterem, Théta-szektor, Halálcsillag

A parancsnokok igazat mondtak. A szimulátor és a valódi löveg között csak jelentéktelenkülönbségek akadtak. A szimulátorban a több hónapos gyakorlatozás során keletkezett néhány kopottfolt, egy-két karcolás, de a berendezések a legkisebb részletekig megegyeztek.

Tenn minden gyakorlás, minden felkészültsége ellenére kicsit ideges volt. Most már az igazi nagyágyúval dolgozott, amely olyan pusztító töltetet tudott előállítani, mint még soha, semmilyen fegyver.Csodálatos, és nem kicsit félelmetes... Nem mintha számított volna arra, hogy valaha is teljesenergiával fognak tüzelni - arra meg főleg nem, hogy megsemmisítenek egy egész bolygót. Világosanértette az alapelvet, nevezetesen, hogy maga a fenyegetés is elég lesz. Talán szétlőnek egy-két lakatlanholdat, hogy bebizonyítsák, képesek rá, de a valódi célpontok katonai célok lesznek:lázadótámaszpontok, flották és hasonlók. A szuperlézer erre a célra persze durva túlzásnak tűnt,mintha zöldbolhákra lőnének turbólézerrel.

- Valamennyien gyakoroltak a szimulátorban, látták az adatokat, így aztán nem fogok újdonságokkalszolgálni - mondta a százados, kizökkentve Tennt a tűnődésből. - Ez egy szörnyeteg ágyú, de nemsorozatlövő. Ha elsőre elhibázzák, abban a szolgálatban már aligha fognak még egyet lőni.

Tenn megfontoltan bólintott. A szimulátorban töltött első napon megkérdezte, hogy mennyi energiáttudnak tárolni, de a mérnökök csak hümmögtek, és nem adtak konkrét választ. De aztán meglátta aszámokat - meg kellett mutatniuk a valós adatokat, még a gyakorlatok alatt is -, és magától is hamarrájött, hogy mi a helyzet. A tárolók valóban képesek voltak befogadni annyi energiát amennyi egybolygó felrobbantásához kellett, de ha egyszer kisültek, nem egyhamar töltődtek fel. Egyetlen lövés,és a kezelők akár le is kapcsolhatták a lámpákat, hogy aludjanak egyet, mert órákba telt, mire újraelérték a teljes energiaszintet. Igaz, kilőhettek még néhány alacsony energiájú töltetet - az „alacsonyenergiájú" itt még mindig nagyobbat jelentett, mint amennyire egy csillagromboló összes lövegeegyszerre képes volt -, de azok csak kisebb célpontok ellen lettek volna jók. Felperzselhettek egy-kétvárost, elpárologtathattak egy nagyobb tavat vagy egy kisebb tengert, de egy egész bolygót már alighasemmisíthettek meg.

Tenn mindezek tudatában arra a következtetésre jutott, hogy aki meghúzza a kart, és elhibázza,jobban teszi, ha új munka után néz, tíz másodperccel azután, hogy kiböki: hoppá...

A parancsnoka szemébe nézett, és határozottan kijelentette^

- Nem fogunk hibázni, százados úr! Mutasson egy célpontot, és mi eltaláljuk, ezért személyesenkezeskedem.

A százados felkacagott.

- Maguk tüzérek mind egyformák!

- Nézze meg a korábbi eredményeinket, százados úr. Nézze csak meg! - felelte vigyorogva Tenn. -Engem nem azért fizetnek, hogy mellé lőjek.

A százados elkomolyodva válaszolt:

- Tudom, főnök. De nem mi választjuk ki a célpontokat. És ebből ocsmány dolgok is kisülhetnek.

- Én nem vagyok sem politikus, sem moff uram - felelte Tenn a vállát vonogatva. - Én végzem adolgomat, és ők is az övékét.

A százados vállon veregette, és szemlátomást megkönnyebbülten kurjantotta:

- Derék fickó!

- Szóval, mostantól teljesen működőképesek vagyunk? - érdeklődött Tenn.

- Hamarosan, fiam, hamarosan. De most ismerkedjenek meg a bütykökkel. Elvileg mindenugyanolyan, mint a szimulátorban, de azért csak nézzenek körül alaposan. Nem akarok bakikat, amikoreljön a perc, hogy elsütjük a nagy ágyút.

- Ezt megértem, uram. Ne aggódjon, én és a személyzetem nem hagyjuk cserben!

- Hiszek önnek, főnök. Éppen ezért fognak elsőként tüzelni ezzel a szépséggel. Ha majd nyugdíjbamegy, elmesélheti az unokáinak, hogy maga adta le az első lövést minden idők legnagyobb ágyújával.

- Már alig várom, uram - felelte Tenn. - Ehhez már csak az kell, hogy megnősüljek, és összehozzakegy-két gyereket, akik aztán majd összehozzák az unokákat.

Mindketten hangosan felnevettek.

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

- Én ezt akkor is bizarr egybeesésnek látom - mormolta Memah. - Hogy a Galaxis összes kocsmájaközül éppen az enyémbe sétál be az egyetlen börtönőr, aki ismer téged.

- Ennél különösebb dolgok is megestek már - válaszolta hanyagul legyintve Ratua. - Ismertem egyfickót, aki egy zöldségtermelő szövetkezetben dolgozott a Durón, ötven másik gazdával együtt.Besorozták a hadiflottába. Végigcsinálta az egyéves alapkiképzést, aztán behajózták, és átküldték a félGalaxison, hogy ott járőrözzön a semmi közepén. Egyszer eltávozást kapott egy Pzob nevű bolygón.Beballagott egy gamorreai kocsmába, letelepedett, és rendelt egy sört. Ekkor kijött egy fickó amosdóból, és leült, pontosan az ismerősöm mellé. Egy másik gazda volt, akivel a szövetkezetbendolgoztak együtt. Ezermillió kilométerre az otthonuktól történetesen ugyanabba a kocsmába tértek be,pontosan ugyanabban az órában. Erre mekkora volt az esély?

- Tudom is én - dünnyögte a vállát vonogatva Memah. - A matematika sosem volt az erősségem.

- Pedig úgy tűnik, nincs vele gondod, amikor a krediteket számolod. ,

Memah mosolygott. Rendben, Ratua rosszfiú, de állandóan megnevetteti őt. És ez sokat érmanapság.

- Ha már a dicső őrmesterről beszélünk - folytatta Ratua az órájára pillantva. - Jobb lesz, halelépek. Stihl pár perc múlva leadja a szolgálatot, és ha benéz, hogy legurítson egy sört Rodóval, nemakarok itt lenni.

- Jó ötlet - helyeselt Memah.

- Mit szólnál egy vacsorához zárás után? - vetette fel Ratua. - Nálam?

- Ha megígéred, hogy nem főzöl semmit.

- Most megsebeztél, asszony!

- Még mindig jobb, mintha megmérgeznélek, ahogyan legutóbb te engem.

- Honnan tudhattam volna, hogy a twi'lekek nem ehetnek édesgyökeret?

- Nézz csak utána! Ha egy más fajhoz tartozó nőnek udvarolsz, tudnod kell, hogy mit ehet és mitnem.

- Ezt sosem fogod elfelejteni, igaz?

- Az teljesen biztos, Zöldszemű. Majd útközben veszek ennivalót. Halat vagy kagylót, valamiilyesmit.

Egymásra mosolyogtak, majd megfogták és finoman megszorították egymás kezét. Memah tudta,hogy rosszabbul is járhatott volna. Járt már rosszabbul, nem is egyszer.

Miután Ratua elment, felsóhajtott, nyújtózott egyet, és érezte, hogy feszült izmai meglazulnak. Azasztaloknál alig maroknyian üldögéltek. Közelgett a szolgálatváltás ideje, és a népek vagy a szolgálatihelyükre tartottak, vagy készültek lelépni onnan, ami azt jelen tette, hogy körülbelül egy óra maradt azesti csúcs kezdeté® Memah számára eljött az idő, hogy szünetet tartson. Az üzlet általában jó ment,sokkal jobban, mint korábban gondolta. Azzal párhuzamosan, hogy az állomás növekedett, új és újszektorok készültek el, kan tinók nyíltak mindenfelé. Csak ebben a szektorbeli legalább hat másikműködött, de Memah nem érzékelte, hogy fi verseny ártott neki. Igaz, csupán egy kisebb részt kapott ahaszonból, de még így is úgy számolta, hogy a jelenlegi forgalom mellett mire lejár a szerződése, elégpénze lesz ahhoz, hogy nyisson egy Baját kocsmát valahol.

Azt viszont nem tudta biztosan, hogy ezt akarja-e. Valószínűnek tartotta, hogy valamikor a jövőbenfelajánlják neki, hogy meghosszabbítják a szerződését, és tudta, hogy akkor majd nagyon komolyanmeg kell fontolnia az ajánlatot. Igaz, itt a katonaságnál szigorúbb szabályok uralkodtak, mint egy civil

bolygón, viszont a környezet tiszta volt és rendezett, a vendégek általában normálisan viselkedtek, éső annyi pénzt keresett, mint egy ékszertolvaj egy luxus személyszállítón. A szabad levegő nemhiányzott neki, sosem rajongott a természetért, még a Déli Alszintről is nagyon ritkán mozdult ki. Nemmintha sok zöld terület lett volna ott, a Birodalmi Központ gyakorlatilag egy óriási, egybefüggő városvolt. A betonrengetegben csak helyenként akadt egy-egy park.

Egy kantin egy sebezhetetlen harcállomáson vagy egy kocsma a Birodalmi Központ egyikszegénynegyedében, egy ócska űrkikötő tőszomszédságában? Ebből a szempontból nézve viszonylagkönnyűnek tűnt a választás. Itt sokkal nagyobb biztonságban tudhatta magát, mint korábban bárhol ésbármikor. Annyi bizonyos, hogy ez a kantin nem fog „baleset"- ből kifolyólag porig égni...

Memah tudta, érdemes megfontolnia, hogy itt maradjon. Mindent egybevetve jól érezte magát - ésaz sem ártott, hogy Zöldszemű itt keringett körülötte.

Elmosolyodott, és egy kedves dalocskát dúdolgatva nekilátott kikeverni a megrendelt italokat.

Negyvenkilencedik fejezet

Kétszáz kilométerrel az N-4 szektor felett, Halálcsillag

Vil kemény jobb fordulóba vitte a gépét, a hajtómű és a helyzettartó rendszer keményen küzdött,hogy kiegyenlítse az oldalazó csúszást. Az üldözője, a Béta-2-es raj újonca nem reagált elég gyorsanahhoz, hogy mögötte maradjon.

Ismét fordulózott, ezúttal balra, és az újonc megint lemaradt név hány másodperccel. Vil megértettea fiút. Ezt a manővert nem tanították a képzőben, a kezdők csak a tapasztaltabb társaiktól sajátíthattákel, akik több időt áldoztak rájuk, mint az Akadémia instruktorai.

Az újonc izgatottan hadart valamit, amiből Vil egy szót sem értett. Akár imát mormolt, akár átkot,nem segített rajta. Vil még egy gyors fordulóval mögé került, és szorosan rátapadt.

Ez a tiéd, kölyök...

Lenyomta a tűzkioldót, és egy alacsony energiaszintű sugárral megfestette a másik gép farát. Ha alövegei teljes szintre lettek volna állítva, az újonc most elpárolgott volna, és ezt mindkettői tudták.

- Nem nagy ügy, kölyök - mondta Vil. - Mindannyian végigvergődtünk ezen a pályán, és...

- Figyelem, minden rajnak figyelem! Haladéktalanul fejezzenek be minden gyakorlatot. Ismétlem,haladéktalanul fejezzék be a gyakorlatozást. Állítsák a lövegeiket harci üzemmódra, fejlődjenek egyestípusú védőalakzatba, és álljanak készenlétben!

- Mi a kark?

A parancs teljesen váratlanul jött, de Vilnek eszébe sem jutott kétkedni benne. Egyenesbe hozta agépét, és átállította az adó-vevőjét a raja taktikai frekvenciájára.

- Alfa egyes! Piramis alakzat, én vagyok a csúcs. Zöld és kék, egy-egy-kettő!

Megnyomta a megfelelő gombokat, és a vadászgép jelzőlámpái a megadott sorrendben villognikezdtek, hogy a társai azonosíthassák a gépét, és felvehessék a pozíciójukat. Zöld, szünet, zöld,szünet, kék, szünet, szünet, aztán újra elölről...

- Mi történt, főnök? - érdeklődött Anyell.

- Honnan tudhatnám? Fejezzék be a locsogást, és figyeljenek!

A pilóták gyorsan összegyűltek, és elfoglalták a helyüket az alakzatban. Ez volt az egyik alapvetőharci manőver, százszor is gyakorolták már, így alig néhány másodperc kellett ahhoz, hogy mind atizenegy gép beálljon Vil mögé.

Ekkor átváltott a fő műveleti sávra, és jelentette:

- Alfa-1 felkészült.

A többi rajparancsnok is sorban bejelentkezett. Tíz raj vett részt a gyakorlaton, mindösszesenszázhúsz vadászgép.

Néhány másodperccel később rideg, szigorú hang recsegett a hangszórókban:

- Minden egységnek, itt Tarkin nagymoff beszél. Ellenséges hordozót észleltünk. A hetes szektorbantört ki a hiperűrből, kétezer-kétszáz kilométerre az állomástól. Ismétlem, ellenséges hordozó a hetesszektorban. Azonosítottuk a hajót. A neve Fortressa, egy Lucrehulk-osztályú egység. Acsillagrombolók már elindultak, hogy megütközzenek vele, de az ellenség minden bizonnyalvadászokat fog indítani. Veszélyt jelentenek az állomásra. Állítsák meg őket!

Tarkin elhallgatott, és a helyi operatív parancsnok vette át a szót:

- Minden gépnek, minden köteléknek! Itt Drolan százados beszél, DS-11. A Delta védőzóna amiénk, ismétlem, a Delta védőzónát biztosítjuk. Fiúk, hamarosan forró lesz a helyzet, de az a pilóta,aki idő előtt tüzet nyit, holnap már egy árokásó osztagban teljesít szolgálatot.

Vil gondolatai kavarogva kergették egymást. A Lucrehulk-osztályú egységeket eredetileg aKereskedelmi Szövetség használta teherszállítónak. Az óriási gyűrűre hasonlító hajók átmérője elértea háromezer métert. A Klónháború után néhány a lázadók kezébe került. Ezek a gigászok nemhordoztak sem érős fegyverzetet, sem pajzsokat egy csillagrombolóhoz viszonyítva, de a hangáraikbarengeteg vadászgép fért. Eredetileg keselyűdroidokat szállítottad ám azokat a lázadók mindenbizonnyal X-szárnyúakra cserélték. Akár ezer is érkezhetett azon az egyetlen hordozón.

Vilnek hirtelen kiszáradt a torka, és nyelt egyet. Eljött a pillanat - ez már a valóság lesz, igaziűrcsata, és az ő raja az elsők között fogja belevetni magát a buliba.

Ez a tény fellelkesítette, de meg is ijesztette. Az egész eddigi életében erre készült. Ez már nemholmi rendőrségi akció lesz egy elmaradott bolygón, hanem valódi ütközet, lázadó pilóták ellen, akikközül sokan TIE-vadászokkal repültek, mielőtt átálltak a másik oldalra. Nem távvezérelt célhajókrafog lőni, és nem újoncok tarkóját fogja megfesteni letompított lézerekkel. Itt most vagy győzelmet arat,vagy meghal.

Vil Dance annak idején ezért lépett be a flottához.

Eljött a perc, amikor végre éles helyzetben próbára teheti a képességeit és a tudását.

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

- Az első TIE-hullám ezekben a pillanatokban érkezik a védőzónába, uram. További ezret indítunkaz állomásról - jelentette Motti admirális. Tökéletesen nyugodtan beszélt, de hát nem is ő viselte afelelősséget. Annak minden terhe Tarkinra hárult, aki ezt egy pillanatig sem tudta feledni, mialatt aVezérlő közepén lebegd háromdimenziós taktikai térképet figyelte.

Igazából nem lepődött meg. Hetek óta - az Undauntable pusztulása óta - számított valami hasonlóra.A lázadók tudták, hol keressék az állomást, máskülönben nem semmisíthették volna meg acsillagrombolót. Stratégiai szempontból okosan tették, hogy most; indítottak támadást, még mielőtt azállomás elérte volna a teljes készültséget. Taktikai szempontból egy hordozó volt a legjobb döntés.Noha valószínűnek tűnt, hogy a vadászaik zöme fennakad a csillagrombolók és a TIE-rajok hálóján,néhány gép azért áttörhetett, és lecsaphatott az állomásra. Noha nem okozhattak súlyos sérülést,lelassíthatták az építkezést, és számukra már ez is egyfajta győzelem lett volna.

Az ügyeletes felderítőtiszt felkapta a fejét, és fennhangon jelentette:

- Uram, az első vadászhullám elhagyta a hordozót. Kétszázötven X-szárnyú!

Tarkin kurta biccentéssel nyugtázta a tájékoztatást, ekkor azonban megszólalt a kommunikációstiszt:

- Uram, kódolt adás az ön személyi csatornáján! Tarkin értetlenül pislantott. Ez meg ki lehet?

- Kapcsolja a holokészülékemre! - rendelkezett.

A TIE-vadászok ezer kilométerre jártak az állomástól, és kellett még néhány perc, hogy az X-szárnyúak elérjék őket. A csillagrombolók útnak indultak, így aztán Tarkinnak pillanatnyilag nemakadt tennivalója, ezért fogadta a hívást. A képernyőn Daala arcképe jelent meg.

Tarkin megpróbálta leplezni a meglepődését. - Admirális?

- Üdvözlöm, Tarkin nagymoff! Úton vagyunk az állomás felé, és úgy tűnik, érdekes tevékenységzajlik odakint.

- Semmi olyan, amit ne tudnánk kezelni - válaszolta határozottan Tarkin. - De talán jobban tenné, hakikerülné azt a zónát.

- Melyiket? Ahol X-szárnyúak özönlenek ki egy Lucrehulk hordozóból?

- Igen. Az a környék hamarosan eléggé barátságtalan lesz.

- Odaküldte már a csillagrombolókat?

- Igen, de most, hogy mondja, jobb ötletem támadt.

- Áh...

- Pontosan.

- Hát akkor az lesz a legjobb, ha magam is odébb húzódok... a karkba!

- Mi történt?

- Társaságot kaptunk. Kilépek.

Daala megszakította az adást, Tarkin pedig a homlokát ráncolva meredt a sötét képernyőre. Daalakitűnő parancsnok volt, hajója gyors, erős, és kiválóan felfegyverzett, vagyis könnyen elbánhatottnéhány X-szárnyúval. És mégis...

- Uram, az ellenség elindította a második hullámot. Összesen ötszáz gép közeledik - jelentette afelderítőtiszt.

- Ennek most véget vetünk - dörmögte Tarkin, és odaszólt Mottinak: - Admirális, utasítsa acsillagrombolókat, hogy álljanak meg és térjenek le a befogópályáról.

- Uram? - mordult fel Motti, és úgy meredt a nagymoffra, mintha az szempillantás alatt lila szőrűvukivá változott volna.

Tarkin mosolygott, és megnyomott egy gombot a pultján.

- Szuperlézer-vezérlő - jelentkezett valaki.

Motti arckifejezése hamar megváltozott. Néhány pillanat múlva már ő is mosolygott.

- Parancsnok - mondta Tarkin a mikrofonjába - van egy feladatom a számukra.

Szuperlézer-vezérlőterem, Théta-szektor, Halálcsillag

- Hallotta a nagymoffot, főnök! - kurjantott a százados. - Meg tudja csinálni?

- Gond egy szál se, uram! - válaszolta Tenn.

- A lőtávolság kétezer-kétszázkilenc kilométer. Nem könnyű célpont.

- Ha van annyi energiánk, hogy elérjünk odáig, eltalálom, uram - felelte magabiztosan Tenn.

A százados az egyik képernyőre pillantott, és miután leolvasóit onnan egy adatot, ismét megszólalt:

- A tárolóink töltöttsége négy százalék.

- Bőven elég lesz, uram.

A századosról lerítt, hogy jócskán megkönnyebbült.

- Akkor vágjanak bele, főnöki

Tenn bólintott, a pultja felé fordult, és aktiválta a hangszórókat,

- Figyelem, emberek, tűzparancsot kaptunk! - közölte a személyzetével. - Gyerünk fiúk, emeljük fel

pörölyt, és vágjunk oda keményen! Jelentést!

A különböző állomáshelyeken ülő kezelők lelkesen, szinte egymás szavába vágva kiabáltak:

- Hiperanyag-reaktor szintje huszonöt százalék!

- Tárolók töltöttsége négy százalék!

- Melléksugarak betáplálása egytől nyolcig tiszta!

- Elsődleges energiaerősítő működik!

- Tűzmező-erősítő zöld!

- Hiperfázis-generátor betáplálása indul!

- Melléksugár alagútmezők beálltak!

- Célmező-generátor üzemel!

- Fősugár fókuszáló mágnes 10 százalékon... negyvenen... indításra kész!

Tenn a műszerfalát fürkészte. Minden zöld. Huszonnyolc másodperc. Nem ez a legjobb idejük, denem is rossz. - Kész vagyunk - jelentette a századosnak. A százados bólintott, és beleszólt amikrofonjába:

- Nagymoff úr, a szuperlézer tüzelésre kész. Tarkin nyugodt, de éles hangon felelt:

- Akkor lőjenek!

A százados biccentett az őrmesternek.

Ahogyan a szimulált lőgyakorlatokon már vagy százszor megtette, Tenn felkattintotta avédőburkolatot, és lehúzta a tűzkart. Aztán némán számolt: egy... kettő... három... négy...

- Sikeres lövés - közölte a számítógép.

Tenn feszülten várakozott. A célpont kétezer kilométerre volt, így kellett némi...

- Találat! - kiáltotta az irányzó, aztán rövid szünet következett, mialatt a műszereire meredt.

- Nos? - kérdezte nyugtalanul Tenn.

- A célpont... eltűnt, főnök. Semmi sem maradt belőle!

A jelentés hallatán Tenn csak pislogott. A századosra nézett, de rajta is az látszott, hogyösszezavarodott.

Kétezer kilométerről megsemmisítettek egy óriási hordozót egy mindössze négyszázalékosenergiájú sugárral. Ennyi történt.

A kezelők ujjongani kezdtek. A százados hátba veregette az őrmestert. Tenn szélesen vigyorgott, deigazából még most sem tudta elhinni azt, ami történt.

Négy százalék... a teljes pusztító erőt csak csillagászati léptékei kel lehet mérni. Egy csillag ereje...és ennek az erőnek ő parancsol.

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

- Nos, a jelekből ítélve a szuperlézer működik - állapította meg Motti.

- Igen, úgy tűnik - helyeselt mosolyogva Tarkin. - De még most is ötszáz gép van odakint. A pilótáknem mehetnek sehová, vagyis nincs mit veszteniük.

- Máris kétszeres fölényben vagyunk, uram - felelte Motti. - A pilótáink égnek a vágytól, hogyleszedjék őket, és bőven vannak tartalékaink. Ez most már egy tisztogató hadművelet, uram. Nemmenekülhetnek el, és nem rejtőzhetnek el.

- Adja ki a parancsot - válaszolta elégedetten bólintva Tarkin. Szóljon a pilótáinknak, hogykeményen csapjanak oda, de főleg gyorsan, amíg a lázadók szédelegnek attól, amit az imént láttak.

- Nagymoff úr! Újabb adás a magánsávján! - jelentette a kommunikációs tiszt.

Tarkin biccentett, és fogadta a hívást. A képernyőn egy ideges férfi arca jelent meg. Tarkin egymásodperccel később felismerte az illetőben Daala hajójának parancsnokát. - Mit óhajt, Kamedaezredes? - kérdezte az állát felszegve.

- Egy X-szárnyú kötelék megtámadott minket, uram. Megsemmisítettük őket, de komoly sérüléseketszenvedtünk.

- Miért nem Daala admirális közli velem a hírt?

- Uram, a csata közben elvesztettük a híd védőpajzsát. Robbanás történt. Daala admirálismegsebesült.

Tarkin érezte, hogy a gyomra görcsös csomóba rándul.

- Súlyosan?

- Nincs életveszélyben, uram. Az orvosok stabilizálták az állapotát.

Tarkin kiengedte a levegőt, amit egészen mostanáig visszatartott.

- De fejsérülést szenvedett - folytatta az ezredes és eléggé zavart. Van egy szilánk a koponyájában.Sebészre van szükségünk.

- Értem. Haladéktalanul hozzák át az állomásra! - rendelkezett Tarkin.

- Már úton vagyunk, uram. Néhány perc múlva megérkezünk.

Tarkin megszakította az adást, majd aktiválta az állomás belső adó-vevőjét.

A hívást Hotise parancsnok fogadta:

- N-l egészségügyi állómás.

- Daala admirális megsebesült egy támadásban - közölte Tarkin, - Fejsérülést szenvedett, percekenbelül ideérnek vele. Szedje össze a legjobb csapatát, és álljanak készenlétben.

- Értettem, uram.

Tarkin megszakította az összeköttetést, és bosszúsan meredt műszereire. Ez aztán végképp nemhiányzott. Jócskán tompította az örömét, amit a szuperlézer első sikeres lövése miatt érzett. Nemakarta elveszíteni Daalát - egy ilyen magas rangú tiszt halála még a teljes győzelem édes ízét ismegkeserítette volna.

És persze, szerette a nőt...

Ezer kilométerre a Halálcsillagtól

Az első hullámban legalább kétszer annyi X-szárnyú érkezeti, mint amennyi TIE-vadászfelsorakozott velük szemben. A lázadók nem kezdtek kitérő manőverekbe - nyílegyenesenszáguldottak, hogy minél hamarabb áttörjenek a védőkön.

Vil azonban megfogadta, hogy ez nem fog megtörténni. Célba vette az első, lőtávolba érkező gépet,tüzelt, és megsemmisítettea célpontot. Ennyi volt az egész. Az ellenséges pilóta egyetlen lövést semadott le.

Zónavédelemnél a gépek mozogtak ugyan, de csak egy bizonyos térszeleten belül. A lázadók ezenpróbáltak átjutni, és nem bocsátkoztak közelharcba. Ha egy TIE éppen eléjük került, lőttek, hogy utatnyissanak maguknak, de nem tértek le a pályájukról. Csak a Halálcsillag érdekelte őket, és ettőlkönnyű célponttá váltak.

Miféle őrült stratégia ez... - ámuldozott magában Vil, aztán gyorsan kilőtt még egy ellenséges gépet,majd egy harmadikat.

A háta mögött a harcállomásról TIE-rajok indultak, és az X-szárnyúakon túl a csillagrombolókszintén kibocsátották a maguk kötelékeit. Az esélyek hamarosan kiegyenlítődtek, sőt a birodalmiak

kerültek létszámfölénybe.

Néhány perccel az ütközet kezdete után a hangszórókban a parancsnok hangja recsegett:

- Alfa Egy, Béta Egy, Gamma Egy, Delta Egy! Hagyják el a zónát, és vegyék üldözőbe azellenséget! Szabadon tüzelhetnek!

Vil tudta, miben mesterkedik Drolan: annyi találatot akart begyűjteni, amennyit csak lehet. AHalálcsillag felől közeledő TIE- hullám biztosan meg fogja állítani azokat az X-szárnyúakat, amelyekáttörtek a zónán, de azok a srácok, akik későn szállnak be a játszmába, nem reménykedhettekszámottevő aratásban.

Vil megvonta a vállát - ha a lázadók öngyilkosságot akartak elkövetni, ő és a társai szívesensegítettek nekik. Átváltott a raj sávjára, és átszólt a kísérőinek:

- Alfa Egyes, hallották a parancsnokot. Szóródjanak szét, és adjanak nekik! Tíz kilométeresgömbsablon. Ne kóboroljanak túl messzire!

- Vettem, hadnagy! - harsogta a fülébe a pilóták kórusa, mialatt megfordult a gépével, és az X-szárnyúak után eredt. |Ami ekkor történt, az nem csata volt, hanem mészárlás. A lázadók csak azállomást akarták elérni, és nem vágtak vissza. A birodalmiak külső védővonalán körülbelülnyolcvan-kilencven gép jutott át, de a Halálcsillagról elindított hullám kivétel nélkül végzett velük. Amásodik hullámban támadó X-szárnyúak közül egy sem tört át a csillagrombolók TIE-vadászain.

Mire az öldöklés véget ért, Vil tíz találattal dicsekedhetett. A fedélzeti kamerája hűségesenrögzítette valamennyit, és a felvételeket a számítógépen keresztül csatolta a személyi aktájához.

Egy pilóta öt találattal elérte az ász fokozatot. így aztán Dance hadnagy kétszeres ász lett, és nemsokan múlták felül. A Birodalom alig kilencven gépet veszített.

Vilnek ez volt az első igazi csatája a lázadók ellen, és csodás eredményt ért el, de valamiért nemtöltötte el büszkeség. Túl könnyen ment.

Túlontúl könnyen.

Ötvenegyedik fejezet

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

- Hogy mondja, uram? - kérdezte hüledezve Motti.

- Jól hallotta, admirális. Elvisszük innen az állomást. A lázadók tudják, hol találnak minket, és nemakarom, hogy még egyszer megtörténjen.

Tarkin olyan képet vágott, ami elárulta, hogy nem hajlandó vitatkozni. Motti jól ismerte ezt azábrázatot, mindazonáltal kötelessége volt rámutatni a problémákra.

- Uram, egyelőre nem állunk készen a fénysebességgel végre-hajtható manőverekre.

- Magam is tisztában vagyok vele - válaszolta türelmetlenül legyintve Tarkin. - Nem megyünkmesszire. Pillanatnyilag a Despayre másik oldala éppen megteszi. A lázadók most, hogy kudarcotvallottak, nem fognak még egyszer ugyanezzel a taktikával próbálkozni. Az új koordinátákat kevesenfogják ismerni. A csillagrombolók parancsnokai, a főnavigátorok, valamint ön, a mi főnavigátorunk ésjómagam. Rajtunk kívül senki más. Kémek vannak közöttünk, admirális, és bár előbb-utóbb el fogjukkapni őket, nem akarom veszélyeknek kitenni az állomást. Megértett?

- Igen, uram, meg.

- Egy óra múlva indulunk, Motti. Hagyjon itt két csillagrombolót.

- Parancsára, uram.

Tarkin elfordult, de ismét megszólalt:

- Átmegyek a kórházba. Daala admirális már a műtőben van.

Tarkin távozása után Motti a feladatán gondolkodott. A lépés bölcs elővigyázatosságra vallott, eznem lehetett kérdéses. Ha egy lázadó flotta felbukkan, és nem lesz itt senki... hát, a Galaxis nagyonnagy. Nem fogják tudni, hol kezdjék a keresést, és valószínűleg eszükbe sem jut, hogy az ellenségükcsak azért vállalta az indulással járó nehézségeket, hogy áthajózzon a bolygó másik oldalárai Ésminden óra számított most, amikor a Halálcsillag építése a végéhez közeledett - amint elkészül, alázadók összes hajója kevés lesz ahhoz, hogy megállítsa.

Motti ugyan nem örült annak, hogy a nagymoff szeretője megsebesült, de nem is aggódott a nőért.Nem sokra tartotta flottatisztként. Biztosra vette, hogy Tarkin támogatása nélkül nem emelkedett volnailyen magasra. Nem zokogott volna, ha Daala meghal a műtőasztalon, de azt elhatározta, hogy ha ezmegtörténik, szomorúságot színlel, hogy Tarkin kedvében járjon. A nagymoffot érzékenyen érintette adolog, nem lett volna jó ötlet éppen ott eltalálnia Ráadásul Daala eléggé lekötötte a figyelmét, túlsokat foglalkozott vele. Ez egy újabb rés volt az öregúr páncélján, és Motti úgy gondolta, hogy egy

napon talán kihasználhatja.

l-es műtő, Egészségügyi Állomás, Halálcsillag

Ulinak nem az idegsebészet volt a szakterülete, de merő szükségből sok mindent megtanult róla,mialatt a különféle műtőkben dolgozott szerte az egész háború dúlta Galaxisban. Rég nem tudtaszámon tartani, hogy hány idegsebészeti beavatkozást végzett, és megbecsülni sem merte, hogy hányfaj egyedeit műtötte már meg. Ha ő volt az egyetlen rendelkezésre álló sebész a környéken, azt vágta,amit vágnia kellett.

Nem ő vezette a műtétet, csak egyike volt a háromfős csapatnak. Mindannyian jól tudták, hogy nagya tét. Daala az egyetlen admirálisnő volt a Birodalmi Hadiflottában, ráadásul a pletykák szerintgyengéd szálak fűzték Tarkinhoz. Könnyen elképzelhetőnek tűnt, hogy ha a nő nem éli túl a műtétet,akkor a nagymoff mindhármukat kilöketi a legközelebbi zsilipen a könyörtelen űrbe.

A műtőben a három orvoson kívül hét asszisztens tartózkodott, három nővér és négy droid. A műtéteddig remekül ment, minden életjelenség a normális tartományban mozgott.

- Rendben, akkor most eltávolítjuk az idegen testet - mormolta Abu Banu, az állomás egyetlen igaziidegsebésze. A cereáni férfi idegen teremtmény létére magas rangot ért el a flottánál, kétségkívülazért, mert a Galaxis legjobb agysebészei közé tartozott.

- Készüljenek a nyomómezővel, hátha megsérül egy-két véredény - rendelkezett Banu.

A mezőt kezelő Uli bólintott, de igazából nem kellett emlékeztetni. Mindannyian tudták a dolgukat.Banu a rögzítőnek beszélt, ami mindent felvett. A magas rangú páciensek esetében, ha baj történt,okvetlenül keresni kezdték a felelőst, és a felvételek segítettek megtalálni. Néha meghaltak olyanbetegek, akiknek élniük kellett volna, de egyik orvos sem vágyott arra, hogy ő legyen az, aki elveszítia nagymoff barátnőjét.

Elpattant egy kisebb ér, és Uli kicsivel erősebbre állította a nyomómezőt - éppen csak annyival,hogy elállítsa a vérzést, de nem annyira, hogy túl nagy nyomást gyakoroljon a feltárt agyra.

- Törlést - kérte Banu.

Az egyik droid kinyújtotta sziklaszilárd karját, és felitatta a kiszivárgott vércseppet.

- Roa, legyen szíves, nyomjon egy kevés ragasztót arra az érre - rendelkezett ekkor Banu.

Dr. Roa benyúlt az agyba az applikátor ultrafinom hegyével, és megérintette vele a felszakadt eret.A tompa tű végéről parányi folyadékcsepp csorgott a sérült szakaszra, és szempillantás alatt géllészilárdulva lezárta.

- Megvan - jelentette Roa.

Banu felegyenesedett, a mozdulatot a csigolyáinak hangos ropogása kísérte. Uli nem lepődött meg,rengeteg cereáni szenvedett gerincbántalmaktól - ezt az árat kellett megfizetniük azért a hatalmaskoponyájukért.

- Rendben, mit gondolnak a kolléga urak? - vetette fel Banu.

- Dr. Divini?

- A szilánk behatolt a hippokampuszba és a hozzá csatlakozó kéregállományba, főleg a dentategyrusba. Nem nagyon sértette meg a cornu ammonis mezőket, sem a subiculumot, de még ha vai lóbanígy állunk is, azt hiszem, a páciensnek prpblémái lesznek az emlékezetével. A hosszú távúvalmindenképpen, de talán még a középtávúval is.

- Dr. Roa?

- Egyetértek Divini doktorral. Ha belenyomunk egy éles, forró fémdarabot a ca-l-be, a ca-2-be és aca-3-ba, és egy kicsit megtekergetjük, teljesen biztosan emlékezetvesztést kapunk. Hogy mennyit ésmilyen rosszat, azt nem tudom megítélni.

- Hát akkor mindhárman egyetértünk - állapította meg megfontoltan bólogatva Banu. - Tekintetbevéve a sérülés helyét, nem, számítok problémára az általános kognitív funkciókban, de a memóriavalószínűleg nem fog jól működni. Lát még valaki valamit, amit helyre kell hoznunk? - Miután a másikkét orvos megcsóválta a fejét, Banu hozzátette: - Akkor rakjuk össze és zárjuk le.

A csapat a műtő melletti öltözőben mosakodott és vetkőzött, amikor Tarkin egyszerűen besétált azajtón. Uli rögtön arra gondold nem volna szabad bejönnie ide. De ki mert volna rászólni?

- Üdvözlöm önöket, doktor urak - köszönt kimérten, de udvariasan a nagymoff. - Milyen állapotbanvan Daala admirális?

Uli és Roa a cereánira néztek, mint a csapat vezetőjének, neki kellett magyarázattal szolgálnia.

- Nos, uram - kezdte Banu - Daala admirális idegsérülést szenvedett, amely főleg a jobb mediálishalántéklebenyét érintette. Az állapota stabil, a kilátásai jók.

- Ez mit jelent hosszú távon?

- Azt egyelőre nem tudjuk megmondani. Az agynak azt a részéti hippokampusznak nevezzük, ez aterület felelős az emlékezetért.

- Igen. És? - mordult fel Tarkin.

Banu előbb a másik két orvosra pillantott, majd Tarkin felé fordúlva válaszolt:

- Jelenleg csak találgatni tudunk, uram. Az admirális mesterséges kómában van, hogy megfelelőkezelésben részesíthessük, és megakadályozzuk a sérült terület megdagadását. Jó esélye van annak,hogy amikor az admirális felébred, nem lesznek maradandó funkcióproblémái, sem idegi, sem fizikai.

Ugyanakkor, az emlékeinek egy részét biztosan elveszítette.

- Egy részét? Pontosan mennyit?

- Nem vagyunk jósok, kormányzó úr! - felelte a fejét rázva Banu. - Ez csak akkor derül ki, amikor abeteg magához tér, és elvégezzük rajta a megfelelő vizsgálatokat.

Tarkin arca megkövült, és ezt nyilván Banu is észrevette, mert sietve folytatta:

- Ha találgatnom kell, azt mondom, nem fog emlékezni a traumatikus eseményre, és valószínűleg azutóbbi egy évre sem.

- Értem. Nos... rendszeres tájékoztatást kérek. Daala admirális értékes tiszt.

- Természetesen, uram.

Tarkin sarkon fordult, és a köszönést mellőzve távozott.

- Értékes tiszt - ismételte Roa, és kuncogni kezdett -, úgy hallottam, érdekes...

- Óvatosan, doktor úr - szólt közbe gyorsan Uli. - Nem tudhatjuk, ki hallgatózik!

Mindhárman elkomolyodtak, és erre nyomós okuk volt. Ostobaság lett volna a nagymoffbarátnőjével viccelődni. Ha ennek híre valahogyan eljutott volna Tarkinhoz, a meggondolatlantréfálkozó

nem sokáig maradt volna életben.

Folyosó, parancsnoki híd,

Halálcsillag

Mialatt a vezérlőközpont felé tartott, Tarkin jócskán megkönnyebbült, de az aggodalmai nemmúltak el. Gyengéd érzések fűzték Daalához, annyi bizonyos, és nagyon örült annak, hogy a nő életbenmarad. Hogy nem fog emlékezni a legutolsó itteni látogatására, és az együtt töltött kellemes órákra, aztTarkin szívből sajnálta, de tekintetbe véve, hogy akár meg is halhatott volna, a helyzet nem is tűntolyan rossznak.

Annak már kevésbé örült, hogy mindaz, amit Daala megtudott az Undauntable megsemmisülésévelkapcsolatos nyomozása során, valószínűleg elveszett. Miután hivatalosan nem járt itt, nyilván nemkészített feljegyzéseket - ennél ő sokkal okosabb.

Tarkin annak már végképp nem örült, hogy Daala itt járt és megsebesült, mivel elvileg a Bendőbenkellett volna lennie. Ezt az ügyéji mindenképpen el kellett simítania.

Menet közben számba vette a lehetőségeit. Úgy kellett intéznie a dolgot, hogy később ne üthessenvissza rá. A pályafutása sorára számtalan ellenségre tett szert, akik boldogan befeketítették volna aCsászár előtt.

Bízott abban, hogy a fiatal és erős Daala hamar felépül. És rövid töprengés után úgy döntött, hogyamint a nő szállítható állapotba kerül, azonnal visszaviteti a Bendőbe. Aztán szépen elterjeszt egymesét arról, hogy ott történt valami baleset, és az admirális abban sérült meg. Daala aligha fogtiltakozni, miután neki is sokat árthat, ha kiderül, hogy elhagyta a szolgálati helyét. A hajónaplókatkönnyen ki lehet igazítani, és nem lesznek hivatalos feljegyzések arról, hogy Daala itt járt, mégkevésbé arról, hogy megsebesült egy lázadók elleni akcióban.

És ha nem fog emlékezni semmire, nos, talán az lesz a legjobb. Még egy hazugságvizsgálattal semtalálhat senki ellentmondásokat, ha a vizsgált személy nem tudja, hogy min ment keresztül.

Tarkin sajnálta a történteket, de mindig is úgy tartotta, hogyha rossz helyzeteket ki kell hozni alehető legjobbra, már csak azért is, hogy ne fajuljanak el még jobban. Persze nem akart semmiteltitkolni Daala előtt, úgy gondolta, hogy majd később mindent elmond neki, miután a háború véget ér,és a dolgok leülepednek. Pillanatnyilag nem akarta, hogy valaki ferde szemmel nézzen rá, pont most,amikor az állomás hamarosan elkészül, és elindul első útjára.

Miután döntésre jutott, jobban érezte magát. Azt biztosan tudta, hogy Daala nem fog szemrehányásttenni fordított esetben is ugyanígy járt volna el.

Ötvenkettedik fejezet

Devastator csillagromboló, a Tatuin felett, Arkanis-szektor, Vad űr

- Vader Nagyúr, a futárhajó lőtávolon belül van. Tüzeljünk?

- Igen, de ne semmisítsék meg - parancsolta Vader. - Célozzanak a hajtóművekre és azirányítórendszerekre. Élve akarom az utasokat és a személyzetet. Miután megbénítottuk a hajót,behúzzuk a hangárba, és megszálljuk.

- Értettem, nagyuram!

A parancsnok visszatért a szolgálati helyére, Vader pedig megállt az elülső ablaksornál, onnannézte a menekülő hajót. Meg kellett akadályoznia, hogy az állomás tervei a lázadók kezébekerüljenek, és most úgy tűnt, mialatt ezt eléri, azt is kiderítheti, hogy hová akarták vinni az anyagot. Aművelet kulcsa Leia Organa hercegnő volt, és Vader biztosra vette, hogy ki fogja szedni a nőből azt,amit meg akar tudni. Az elméje ellenállhatott ugyan az Erőnek, de más módszerek is léteztek.

A korvett nem vehette fel a versenyt a csillagrombolóval, sem sebesség, sem tűzerő tekintetében. Asebészi pontosságú lézercsapás megbénította a hajtóműveit, a főreaktora leállt, és néhány pillanattalkésőbb a Devastator vonósugara rátalált az irányíthatatlanul sodródó hajóra.

A sugár ellenállhatatlan erővel behúzta a Tantive IV-et a romboló főhangárába, ahol egynyomómezőt állítottak rá, hogy a lázadók ne robbanthassák fel a gépüket. Vader ugyan nem hitte, hogyennyire elkeseredettek lennének, de nem akart vállalni semmiféle kockázatot.

Hamarosan egy rohamosztagos parancsnok jelentkezett nála.

- Vader Nagyúr, a támadóegységünk behatolt a hajó zsilipjébe.

- Helyes - mormolta Vader, elfordult az ablaktól, és intett a parancsnoknak. - Jöjjön velem!

A Tantive IV a hatalmas hangár közepén állt. Kicsinek és védtelennek tűnt, hófehér burkolatát atatja környékén fekete égésnyomok csúfították el. Vader tucatnyi rohamosztagossal a háta mögöttfelsietett a hajó rámpáján. A zsilipet csak fél perce robbantották be, a levegődben fémszilánkokkal,festékdarabokkal és elporladt sziget telőanyagokkal teli felhő kavargott. Vader átsietett a füstön, ésbelépett a hajóba. A folyosón holttestek hevertek, lázadók és birodalmiak tetemei egyaránt. Vadermegállt az egyik lázadó felett, és lenézett rá, aztán egy másiknál ugyanígy tett. Bátrak voltak. Őrültekis persze, mert tudniuk kellett, hogy nem menekülhetnek el, és nincs esélyük a győzelemre, de az tény,hogy bátrak voltak.

Nem sokra mentek vele.

A falak között sugárnyalábok vijjogása visszhangzott. Újra és újra érkezett valahonnan egy

lövedék, majd a válaszfalakon megpattanva repült tovább. A fehér felületeken vöröslő villanásoktükröződtek. Vader nem tartott az eltévedt sugaraktól, az Erő lehetővé tette számára, hogy szükségesetén akár puszta kézzel megállítsa őket.

A csata végkimenetele nem lehetett kétséges. A lázadók nem győzhettek ekkora túlerővel szemben,és ezt nekik is tudniuk kellett. Mégis folytatták a harcot. Nyilván volt okuk az ellenálláson De mi?

Vader a kísérőivel együtt gyors ütemben nyomult előre, az orr irányába, és folytatta a szemlét. Alázadók közül néhányat elfogtak, a többi életét vesztette az ádáz tűzharcban.

Vadernek hirtelen elege lett. Megállt, és intett a parancsnoknak, hogy vezessék elé az előzőpillanatokban fogságba esett lázadó tisztet. Fél perccel később a férfi ott állt előtte. Vader mindenbevezető nélkül torkon ragadta, és felemelte a padlóról. A tiszt hangosan nyögött és küzdött, demindhiába. Az Erő szorításából senki sem szabadulhatott.

Mielőtt Vader megszólalhatott volna, odasietett hozzá egy rohamosztagos, és jelentette neki:

- A Halálcsillag tervei nincsenek a központi számítógépben.

- Hol vannak azok az adatok, amiket levettetek? - förmedt a lázadóra. - Mit csináltatok atervrajzokkal?

A tiszt a nyakára szoruló, fekete kesztyűs kezet markolászta, és elhaló hangon hörögte:

- Nincs nálunk semmiféle tervrajz. Ez diplomáciai űrhajó. Fontos küldetést teljesítünk.

Vadért nem hatotta meg a szánalmas megtévesztési kísérlet, és visszavágott:

- Ha ez diplomáciai űrhajó, mutass nekem egy diplomatát!

Nem várt választ a kérdésre. Tudta, hogy a tiszt nem fog beszélni, így aztán nem akart több időtvesztegetni rá. Egy szörnyű erejű szorítással összeroppantotta a nyakát, és egy lódítással áthajította afolyosón. A holttest lepattant a válaszfalról, és elterült a padlón.

Vader érzékelte a közelben lévő foglyok reakcióit, anélkül hogy rájuk nézett volna. Hát most újabbelrettentő példát láthattak: aki keresztezte Darth Vader útját, ezt kapta jutalmul.

A Nagyúr ekkor a rohamosztagosok parancsnokához fordult:

- Kutassák át az egész hajót, amíg meg nem találják a tervrajzokat! Az utasokat meg hozzák elémélve!

Vader elmosolyodott a sisak rejtekében, amikor újabb rohamosztagos egység közeledett felé - akatonák Leia Organát hozták magukkal. Az imént jelentették, hogy a nő lelőtte az egyik társukat,mielőtt sikerült elkábítaniuk. Nehéz volt elhinni róla ezt a fajta bátorságot. Annyira fiatal, annyiraszép, és annyira csinos abban az egyszerű, fekete ruhában - gondolta Vader. - Megdöbbentő, hogymennyire hasonlít...

Nem. Ezt nem engedhette meg magának.

A fiatal nő megvetően végigmérte, és ingerülten kifakadt:

- Darth Vader... hát persze, ki más lenne. De a Szenátus ezt nem hagyja szó nélkül. Ha értesülnek,hogy megtámadott egy diplomáciai...

- Ne játssza a sértett ártatlanságot, hercegnő! - vágott közbe Vader. - Tudom, hogy nem diplomáciaiküldetésben jár. A lázadó kémek ennek a hajónak adták le a jelentéseiket. Halljam, hol vannak atervrajzok, amiket ide küldtek! ,

Leia Organa tovább játszotta a szerepét:

- Egy szót sem értek abból, amit beszél! Én mint a Birodalmi Szenátus tagja diplomáciai küldetéstteljesítek...

- Ön áruló, és a Lázadók Szövetségének a kezére játszik! - vágott közbe ismét Vader, és dühösenintett az őröknek. - Elvezetni!

Miután a katonák elvitték a nőt, Vader mozdulatlanul állt, és igyekezett elfojtani a haragját. A haraghasznos volt, de csak akkor, hogy ő maga szította fel, és formálta meg a saját céljaira. Akkor nem,amikor valaki más váltotta ki belőle.

Ugyanakkor kissé meglepődött a saját reakcióján. Leia Organából sugárzott valami, amit nem tudottmegnevezni... valami szokatlan..., ami nyugtalanította őt. A nő tudata rendkívül erős volt, erről egygyors, felületes ellenőrzéssel meggyőződött. És valami furcsa, lehetetlen módon ismerősnek találta ahercegnőt, de hogy honnan és miért, azt végképp nem értette.

Végül kisöpörte a fejéből ezeket a gondolatokat, mert tudta, hogy semmi jelentőségük. Leia Organahamarosan meghal - Tarkin máris aláírta a halálos ítéletét. Már csak az maradt kérdéses, hogy mennyihasznos információt lehet kicsikarni belőle a kivégzés előtt, Igen, a nő már a múlté... Darth Vadernekviszont van jövője, amivel foglalkoznia kell...

Vader nekivágott a folyosónak, és a következő lépésén törte a fejét.

A parancsnok halkan odaszólt neki:

- Veszélyes fogva tartanunk. Ha a Szenátusban híre megy, egyesek még a lázadók pártjára állhatnak.Helyesebb lenne nyomban likvidálni.

Vadért az effajta félelmek nem ingathatták meg.

- Biztos, hogy ő a lázadó kémek összekötője - válaszolta higgadtan. - Egyedül tőle tudhatom meg,hogy hol a titkos támaszpontjuk.

- Csakhogy ő holta napjáig sem árulja el - jegyezte meg a tiszt.

- Ezt bízza rám - felelte magabiztosan Vader, majd rövid töprengés után folytatta: - A Szenátusnakpedig jelentse azt, hogy ö fedélzeten senki sem maradt életben.

Ekkor egy másik birodalmi tiszt lépett oda hozzá.

- Vader Nagyúr, a Halálcsillag tervrajza nincs a hajón - jelentette. - Nem is továbbították innen. Atűzharc közben egy mentőkabin hagyta el a hajót, de élőlény nem volt benne.

Á... hát ezért tartottak ki a végsőkig: hogy időt adjanak a drágalátos hercegnőjüknek, hogyeltávolíthassa a terveket. Hát persze... Vader a parancsnokhoz fordult:

- Ott lesz a tervrajz, abban a mentőkabinban. Küldjön utána egy különítményt, és mindenképpenhozzák vissza. Személyesen ellenőrizze! Nem lehet fennakadás!

- Igenis, Nagyúr !

Vader átsietett a zsilipen, és visszatért a hajójának hangárába. Ha mást nem is ért el, legalábbmegakadályozta, hogy a hercegnő elvigye a Halálcsillag terveit a lázadóknak. A rohamosztagosokbiztosan visszaszerzik a terveket. Ha netán mégsem, az adatok nem sokat jelenthetnek a Tatuinsemmire sem jó, kihalt sivatagában. Azon a bolygón nincs semmi értékes. A világon semmi.

Ötvenharmadik fejezet

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

A polcokon sorakozó üvegek halkan csörömpölni kezdtek, Memah finom, folyamatos rezgést érzetta talpa alatt.

- Mi a...

- Mozgunk - jelentette ki Rodo.

A mellette ülő Nova bólintott, és hozzáfűzte:

- A fény alatti hajtóművek, vagyis nem megyünk messzire. A vendégek - körülbelül húszan-huszonöten lehettek - elhallgattak néhány pillanatra, aztán tovább duruzsoltak és nevetgéltek. Úgy tűnt,az esemény senkit sem zaklatott fel.

- De miért mozgunk? - kérdezte Memah. - Az állomás még nem készült el. Vagy igen?

- A jelekből ítélve annyira már igen, hogy át lehessen helyezni. - válaszolta Rodo.

Néhány másodperccel később a vibráció, megszűnt, és az üvegek is elhallgattak. Az amúgy isfojtott, távoli búgás még jobban elhalkult, alig lehetett hallani. Memah ekkor Novához fordult, ésmegkérdezte:

- Mondd csak, mit jelentsen ez?

- Ó, persze, hogy hozzám fordulsz! - válaszolta nevetve Nova. - Tudod, én olyan fontosszemélyiség vagyok ezen az állomásod, hogy a nagymoff személyesen hívott fel az imént, éstájékoztatóit a helyzetről. Nem is vetted észre?

- Azt hiszem, nem árulok el katonai titkokat - szólt közbe megfontoltan Rodo - amikor azt mondom;hogy a dolognak alighanem a felettünk dúló csatához van köze.

- Miféle csatához? - kérdezte meglepetten Memah.

- Nem tudom biztosan - felelte Rodo a vállát vonogatva de történt pár dolog, ami ilyesmire utal.Több kötelékre való TIE- vadász hagyta el hirtelen az állomást, több mint ezer gép, és emlékeztek,hogy röviddel ezután a lámpák elhalványultak egy-két másodpercre? Szerintem azért, mert azokat atárolókat, amelyek ellátják ezt a szép, méretes vasgolyót energiával, átváltották arra az őrült nagyágyúra.

- Honnan tudsz te ilyeneket? - érdeklődött a szemét résnyire vonva Nova.

- Hogyhogy te nem tudod? - kérdezett vissza Rodo.

- Szóval, Rodónak igaza van? - szólt közbe Memah.

Ezúttal Nova rántotta fel a vállát.

- Azt hiszem, igen. Úgy hallottam, hogy egy lázadó hordozó tört ki a hiperűrből néhány ezerkilométerre tőlünk, és kiokádott magából egy rakás X-szárnyút. Feltehetőleg azért, hogy ránk vessékmagukat. A forrásom szerint bevetették a szuperlézert a hordozó ellen, és apró cafatokra lőtték.

- Annyira erős az a fegyver? - kérdezte nagyokat pislogva Memah.

- Hát igen... - hümmögött Nova. - A legnagyobb hajó is semmi neki. És most az energiaszintegyszámjegyű volt. Ha teljesen feltöltik, félmillió kilométeren belül semmi sincs biztonságban, mégaz aszteroidák, holdak, sőt még a bolygók sem.

- Lehetetlen!

- Sajnos, nem az. Mi másért áldoztak volna annyi pénzt és időt erre - felelte Nova, és a karjátoldalra lendítve körbemutatott -, ha nem tudna szörnyű rombolást végezni? Mi másért neveznékHalálcsillagnak?

- Nehéz elképzelni - suttogta megrendülten Memah.

- Neked. Sőt még nekem is. De nem a Birodalom nagymenőinek, akiket azért fizetnek, hogy efféledolgokat találjanak ki. Úgy hallottam, hogy ezt a fegyvert ilyen vagy olyan formában már évek ótafejlesztették. És ha ez az állomás egyszer rászabadul a Galaxisra, a felkelésnek vége. Ha Tarkin úgygondolja, hogy lázadók rejtőznek egy bolygón vagy egy holdon. - Nova előbb összetettéi két tenyerét,majd robbanást imitálva szétrántotta -,... bumm! A bázisnak és a problémának vége. Felrobbantanakkét-három világot, és véget ér a háború. Ki kockáztatná több milliárd teremtmény életét azért, hogyelbújtasson néhány felkelőt? Mindennek vége lesz, már csak a kitüntetéseket kell kiosztani.

- Komolyan így gondolod? - kérdezte csendesen Rodo.

- Nem lehet kérdéses. Ha lejár a szerződésem, talán nyitok egy iskolát egy nyugodt helyen, talánvalamelyik távoli karban. Letelepszem, és összehozok egy-két gyereket, mert nem lesz több háború,miután Halálcsillagok röpködnek mindenfelé. Felépítenek még néhányat, és többé nem lesz szükségükhadseregre, flottára, sem felszíni támaszpontokra. Ha kiszúrnak egy forró pontot, vagy begerjednéhány rendszer, csak odaküldenek egy Halálcsillagot, és a játszma nyomban véget ér.

Memah végiggondolta a dolgot, és hamarosan arra a következtetésre jutott, hogy az őrmesternekigaza van. A lázadók már ennek az egyetlen Halálcsillagnak sem állhatnak ellen. Ha építenek belőlükegy egész flottát, a Galaxis soha többé nem szabadulhat a Birodalom duracél markából.

Hirtelen észrevette, hogy Nova összerándul, és megkérdezte tőle:

- Jól vagy?

- Fáj a fejem, és nem akar múlni. Talán letompíthatom valamelyik varázsitaloddal. A következőkör az enyém - válaszolta Nova - Igyunk egyet a háború végére.

- Még nem ért véget - jegyezte meg Rodo.

- Már csak idő kérdése, higgyétek el - felelte komoran Nova.

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

- Biztos ebben?

- Igen, uram - felelte bólogatva Motti. - A belső részeket még nem fejeztük be, de a burkolat teljes,és a hiperhajtóművek hamarosan elkészülnek. Ennyi elég lesz egy bejárató úthoz.

- Helyes. Mivel a lázadók ismerik a helyzetünket, nem maradhatunk ebben a rendszerben, amígelérjük a teljes készültséget. Túl kockázatos.

- Egyetértek, uram.

- És a szuperlézer?

- A mérnökök szerint elérhetjük a harmincszázalékos teljesítményt, és ha leadunk egy lövést, egy-két óra újratöltés után ismét tüzelhetünk ugyanekkora energiával.

- És milyen erős lesz az a sugár?

- Erre még csak elméletek vannak, uram - válaszolta Motti. - Senki sem tudja biztosan.

- Ezek szerint tesztelnünk kell, mielőtt elindulunk.

- Bölcs ötlet, uram. Esetleg kiválasztotta már a célpontot?

- Igen, kiválasztottam - felelte mosolyogva Tarkin.

Motti szeretett volna Daala hogyléte felől érdeklődni, de a körülmények nem tűntek alkalmasnak.Amúgy meg tudta már: a nő valamilyen memóriasérülést szenvedett, és jelenleg egy gyors hajónutazik a Bendő felé. Tarkin talán beleszeretett, de nem vesztette el a józan eszét. Ő is tudta, hogykönnyen bajba kerülne, ha Vader vagy a Császár tudomást szerezne arról, hogy Daala a parancsokellenére idejött a Halálcsillagra.

Nos, igazából ez sem számított. Noha az állomás egyelőre nem állt készen a harci manőverekre,Motti tudta, hogy néhány napon belül használható állapotban lesz.

Csakhogy... miféle célpontra gondolt Tarkin? Ezen a környéken szűkös volt a választék, azépítkezés során majdnem tisztára söpörték a rendszert. Akadt itt két Bespin-osztályú gázóriás, az

egyik egy külső pályán keringett, a másik a nap közvetlen közelében, ám ezek túl nagynak tűntek alőgyakorlathoz. Motti úgy gondolta, hogy inkább egy szilárd égitestre van szükségük, amely elég nagyahhoz, hogy a saját gravitációja többé-kevésbé gömb alakúra formálja. Csakis egy ekkora bolygónvagy holdon lehet lemérni fősugár erejét...

24 556-os kocka, 20-as körzet. Halálcsillag

Vil visszaereszkedett a priccsre Teela mellé, hanyatt fordult, és a tekintetét a mennyezetre szegezvemegkérdezte:

- Hogy ment a munka?

- Remekül. Befejeztünk két teljes sor tiszti kabint, egy kétszázötven fős legénységi szálláshelyet ésegy sportközpontot. Csodálatos élmény ott állni egy megfigyelőponton, és végignézni, hogy ennyiminden születik meg alig néhány nap leforgása alatt.

- Úgy beszélsz, mintha tetszene...

- Ó, igen, tetszik - ismerte el Teela. - Ha rajtam múlna, nem dolgoznék egy harcállomáson, de hátide osztottak be. És kimondottan elégedettséggel tölt el, ha fogok egy szabvány tervet, és addigcsűröm-csavarom, amíg sokkal hatékonyabb munkával, és jóval olcsóbban kihozok belőle valamit.

- Akkor rendben van. Gratulálok - dörmögte Vil.

- Mi a baj?

Vil meglepetten pislantott Teelára. Honnan tudja, hogy baj van? Eddig nem sok nővel került intimviszonyba, és azok a kapcsolatok is rövidre és felszínesre sikerültek. Teela észrevett olyan dolgokat,amelyeket mások soha.

- Semmi - felelte közönyösen.

- Lehet, hogy tudsz repülni, Vil Dance - válaszolta vigyorogva Teela -, de ez nem megy. Szóval?

Vil mocorogni kezdett fektében, és a száját rágcsálva dünnyögte:

- Igazából nem is beszélhetek róla.

- A tegnapi csatáról?

- Honnan tudsz róla?

- Ez az állomás elég nagy, de a népek sokat beszélgetnek. Hamar elterjednek a hírek.

- Aha, világos - mormolta Vil, és felsóhajtott. - Nos, részt vettem benne.

- És?

- Kétszeres ász lettem. Tudod, mit jelent?

- Nem.

- Tíz ellenséges gépet semmisítettem meg.

- Ha valaki nem rajong a háborúért, akkor az én vagyok - válaszolta elkomorodva Teela -, de hát eza munkád, nem? Nem gratuláltak a győzelemhez?

- De...

- Akkor?

Vil töprengve nézett Teelára. Valóban megbeszélheti vele ezt a dolgot? Végül úgy döntött: igen,megbeszélheti. Teela más, mint az átlagos nők. Biztosan meg fogja érteni, még ha nem is helyesli...

- Szóval, nem volt olyan szórakoztató, mint korábban hittem.

Teela kifürkészhetetlen tekintettel meredt rá, és halkan megjegyezte:

- Szerintem a gyilkolásnak nem is kell szórakoztatónak lennie.

- Nézd, nem gondolhatok rájuk értelmes lényként, csakis ellenségként. De nem erről van szó. Túl...könnyen ment.

- Túl könnyen? - kérdezte nagyokat pislogva Teela.

- Mintha célhajókra lövöldöztünk volna - magyarázta Vil. - Csak az állomás érdekelte őket,jószerével nem is bocsátkoztak harcba. Cafatokra lőttük őket.

- Ezt nem értem. Arra vágytál, hogy lőjenek rád?

- Nem, dehogy! Vagyis... hát... igen. Persze, nem akartam meghalni. Győzni akartam, de aztszerettem volna, ha... tudom, őrültségnek hangzik, de azt szerettem volna, ha nehezebb a dolog.

- Megértelek - válaszolta halkan Teela.

- Tényleg? - kérdezte Vil, és meglepetten nézett a nőre.

- Aha... Néha mindenkinek jólesik a nehezebb utat járni. Kihívásra vágytál, hogy érezhesd,keményen megdolgoztál az eredményért.

- Hát igen. Néha csak pocsék esélyekkel érdemes játszani.

- Nézd, azt nem mondom, hogy sajnálom, hogy nem volt sokkal veszélyesebb. Amúgy meg,gondolom, lesz még jó néhány ütközet, és...

- Na, az nem biztos - szólt közbe a fejét rázva Vil. - Csak jusson eszedbe, hogy Tarkinnakhamarosan hatalmában áll egész bolygókat felrobbantani. Azt hiszem, a háborúk hamar a múlt dolgailesznek.

- És ez miért is rossz? - kérdezte Teela.

- A civilizáció szempontjából persze nem rossz. Összességében véve jó. De a vadászpilótáknak?Előbb vagy utóbb megszabadulnak tőlünk, az biztos.

- Átülhetsz kereskedelmi hajókra.

- Igen, sokszor gondoltam már arra, hogy ha életben maradok, egy napon ezt teszem. De... most mégnem szeretném.

Teela átölelte a férfit, szorosan hozzábújt, és sajnálkozva felelte.

- Az életben ritkán kapjuk meg azt, amire vágyunk. A helyzet folyton változik, és nekünkalkalmazkodnunk kell. Ezt nálam jobban senki sem tudja.

Vil bólintott egyet.

- Viszont, ha ász akartál lenni - folytatta Teela hát most az vagy. Ez is valami. Gratulálok!

- Nos, egészen pontosan kétszeres ász, ha már gyakorlatiasak akarunk lenni.

- Ó, tényleg... erről jut eszembe, mi lenne, ha te és én most rátérnénk a gyakorlatias dolgokra?

Vil felnevetett. Teela teljesen egyértelműen más volt, mint a többi nő.

Ötvennegyedik fejezet

Devastator csillagromboló, a Tatuin közelében, Arkanis-szektor, Vad Űr

- Mi a parancsod, mester? - kérdezte Darth Vader, mialatt a holovetítő előtt térdelt, és fejet hajtotta Sith Nagyúr életnagyságú holoképének.

A mestere hangja, mint mindig, ezúttal is csikorogva, halkan szólt:

- Visszaszerezted a Halálcsillag tervrajzait?

- Még nem, mester. De tudom, hol vannak, és hamarosan visszaszerzem őket.

- Bízom benned, Vader Nagyúr.

Vader alázatosan biccentett, és hirtelen szétáradt benne a büszkeség. A mestere ritkán dicsérte meg,éppen ezért minden alkalomnak mérhetetlenül örült.

- Feloszlattam a Birodalmi Szenátust - folytatta Sidious. - Térj vissza a harcállomásra, és közöld ahírt Tarkinnal. - Elhallgatott egy pillanatra, majd hozzátette: - Azt akarom, hogy Tarkin tudja,mennyire fontosnak tartom ezt, ezért küldelek oda személyesen.

- Értem, mester.

- Az állomás már majdnem ütőképes, és azt akarom, hogy a lehető leggyorsabban fejezzék be.

- Gondoskodni fogok róla, mester!

- És mik a szándékaid, tanítványom? Kivégezteted Leia Organát, miután kiszedtél belőle mindent,amit lehet?

- Igen, mester.

- Helyes... helyes. Furcsa zavarokat érzek az Erőben, Vader Nagyúr. Zavaros áramlatokat, amelyekeltakarják előlem a jövőt. Csupán egy sűrű, homályos függönyön át látom. Rendkívül óvatosnak kelllennünk, amíg a dolgok letisztulnak.

- Értem, mester.

A holokép eltűnt, Vader felállt. A mestere közölte ugyan, hogy bízik benne, mindazonáltal abeszélgetésük nyugtalanságra adott okot. A Császár volt a leghatalmasabb Sith az elmúlt ezer évben.Sosem kételkedett magában, mindig ő uralt mindent, mindig képes volt úgy manipulálni akár alegbonyolultabb helyzetet is, hogy a maga javára fordítsa. A Galaxis gigászi gépezetét milliónyikisebb-nagyobb fogaskerék alkotta, helyenként kerekek forogtak kerekekben, és Palpatine Császár

tévedheteden pontossággal irányította az egészet.

És mégis, mialatt az imént beszélt, mintha aggódott volna. Mi nyugtalaníthat egy ilyen rettentőhatalommal felvértezett embert?

A Tatuinra leküldött csapat egyelőre nem találta meg a terveket, de Vader bízott abban, hogyrövidesen erre is sor kerül, viszont parancsot kapott, hogy repüljön a Halálcsillaghoz, így aztánelindult a hídra, hogy személyesen felügyelje az indulást.

Szuperlézer-vezérlőközpont, Théta-szektor, Halálcsillag

A százados zordon képet vágott, és Tenn tudta ennek okát. Őrajta is sötét, komor hangulaturalkodott el. Hogy el fogja végezni a feladatot, az nem lehetett kétséges - túlontúl törődött apályafutásával ahhoz, hogy másként tegyen. De mondania kellett valamit.

- Komolyan beszél, uram?

- Hát ezzel sosem viccelnék - felelte a fejét ingatva a százados.

Tenn úgy érezte magát, mintha egy varázslyukon keresztül átzuhant volna valami bizarrfantáziavilágba.

- Egyszerű lőgyakorlat? - mormolta elképedten. - Hogy kiderüljön, mit tud a kicsike?

- Úgy tudom, a műszakiak még mindig nem rakták össze teljesen. Azt mondják, jelenleg harmincszázalékig tudjuk feltölteni a tárolókat. Meg kell győződnünk arról, hogy ez igaz-e.

- És mi lesz az eredmény?

- Azt senki sem tudja. Még sosem izzítottuk fel ennyire a rendszert - válaszolta a százados, majdrövid hallgatás után hozzáfűzte: - Rendben van ezzel a dologgal, főnök? Ha gondolja, idehívomBellert vagy Reshiast...

- Minden rendben, uram - szólt közbe a kezét feltartva Tenn. - Nem az én dolgom eldönteni, hogyhová és mikor. Csak az, hogy odaküldjem a lándzsát, ahová mondják. Csakhogy...

Csakhogy elpárologtatni egy ellenséges hordozót vagy egy lázadó bázist, az egy dolog volt, mígmegsemmisíteni egy egész bolygót...

- Megértem, főnök. De ez már csak így működik.

- Persze, uram - dünnyögte Tenn, azzal kihúzta magát, és megkérdezte: - Mikor?

- A teszt tizenegy nulla-nullakor kezdődik.

Tenn a falra szerelt órára pillantott, két órája volt addig.

- Nem lesz gond, uram - jelentette ki, azzal elfordult, hogy munkához lásson.

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

Motti nem lepődött meg, amikor Tarkin közölte vele a döntését, de azonnal meglátta az esetlegesbuktatókat, és nyomban hangot adott az aggodalmainak - természetesen nagyon óvatosan fogalmazva.

- Megértem, hogy balsejtelmek gyötrik - válaszolta Tarkin. - De azt hiszem, nem kell különösebbpolitikai következményekkel számolnunk.

- De minek kockáztatnánk azt a keveset is? - kérdezte Motti.

- Azért, mert nem mehetünk csatába úgy, hogy nem tudjuk, mire képes a legfőbb fegyverünk. Eztnyilván ön is tudja.

Motti bólintott. A nagymoffnak igaza volt: az új fegyvereket próbára kell tenni. De hogy hol éshogyan, az már más kérdés...

Nem a te döntésed - mondta magának Motti, és rendkívül hálás volt ezért a tényért, miközbenkijelentette:

- Ön a nagymoff, uram.

- Igen, én vagyok - felelte az állát gőgösen felszegve Tarkin.

Ötvenötödik fejezet

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

A kantin zárva volt, a droidok a légcserélő rendszert tisztították. A munka elég nagy lármával járt,de miután becsukták az iroda ajtaját, Memah és Ratua viszonylag nyugodt körülmények közöttbeszélgethettek.

Ratua képén ott virított az az önelégült vigyor, amit Memah olyan jól megismert az elmúlt hetekalatt.

- Mit műveltél már megint, Zöldszemű? - kérdezte gyanakodva. - Majd szétvet az öröm.

- Csupán kielégítettem egy alapvető emberi igényt - válaszolta vidáman Ratua.

- Aha... na, gyerünk, mondd el szépen Memah mamának.

- Senkinek nem lesz baja - jelentette ki gyorsan, túlontúl gyorsan Ratua. - Még egy ebédről sem foglecsúszni senki. Mindenki jól jár. A szállásmester barátom egyszerűen átterelt hozzám egy rakományholovetítőt, amelyek máskülönben tíz évig porosodtak volna egy raktárban, ugyanis ezen az állomásonmindent legalább kétszeresen biztosítanak. Gyakorlatilag tíűlla az esélye annak, hogy valakinekvalaha szüksége lesz rájuk.

- Ühüm... - dünnyögte Memah, és azon töprengett, hogy egyáltalán miért hallgatja amagyarázkodást. A lopás az lopás, a körülményektől függetlenül. De tudta, hogy miért hallgatja afickót. Mert amíg hallgatta, szabadon csodálhatta azt a hihetetlen zöld szempárt.

- Nézd, ez most tényleg igaz - folytatta Ratua. - Azoknak a készülékeknek senki sem vette volnahasznát, viszont a piacon keresett cikkek. Egyes szektorokban a népek halálra unják magukat.

- És miket fogsz mutogatni ezeken a szórakoztató rendszereken, mi? Pajzán filmeket?

- Szó sem lehet róla! - tiltakozott Ratua, és a felháborodása egész őszintének hatott. -Sportműsorokat, crashballmeccset, tornaversenyeket, fogatversenyeket. Tisztességes családiprogramokat.

- És ezeket miért nem az állomás hivatalos csatornáin nézik a népek?

- Elvileg megtehetnék, csakhogy a berendezések ott vannak, ahová a mérnökök tervezték őket -magyarázta Ratua. - Csak gondolj egy szegény fickóra, aki holmi sötét raktárban dolgozik, távolminden holokészüléktől. A szerencsétlen ládákat rakodik egész nap. Unalmas, agyzsibbasztó munka.Semmi szórakozás. Mi baj lehet abból, ha beszerel egy apró holokészüléket a rakodógépe fülkéjébe,és a szünetekben megnézi, hogy áll a kedvenc csapata meccse?

- Aztán nekiviszi a rakodógépet a falnak, mert a meccset nézi, ahelyett hogy a vezetésre figyelne -jegyezte meg Memah.

- Hát az már nem az én gondom - felelte vigyorogva Ratua. - Tudod, én csak eladok nekik egy kést.Az már az ő dolguk, hogy húst szeletelnek vele, vagy lábon szúrják magukat. Semmi közöm hozzá.

Memah felkacagott. Nem tudta megállni. Igen, Celot Ratua Dil rosszfiú volt, de lefegyverzőőszinteséggel beszélt a becstelenségről.

- Tessék, nézd meg magad - folytatta Ratua, és szemlátomást megkönnyebbülten hallgatta anevetést. Elővarázsolt egy ökölnyi méretű készüléket, lerakta az asztalra, és bekapcsolta. Avetítőlemez felett megjelent az állomás szórakoztató hálózatának kezdőlapja.

- A szabályos csatornákon felül ezt a bizonyos apróságot rá lehet állítani az állomás külsőkameráira. Figyelj!

Ratua megnyomott egy gombot, állított a nagyításon, és az asztal felett egy bolygó körülbelülemberfej méretű, háromdimenziós képe derengett fel.

- Íme egykori otthonom, a Despayre - mondta Ratua. - Szörnyű hely, üdülésre a legkevésbé semalkalmas. Önként nem is megy oda senki, csak ha viszik. Bár ebből a távolságból nézve egész szép.

- A fejét oldalra billentve méregette a kék és zöld színekben pompázó gömböt, majd hozzátette: -Nem, még így is borzasztó.

Memah a vetítőbe épített órára pillantott, néhány pillanat hiányzott a tizenegy órához. Remélte,hogy a droidok hamarosan végeznek, mert tizenkettőre ki akart nyitni, és legalább egy óra kelletiahhoz, hogy...

A holoképen zöld fény villant. Az iroda hirtelen megremegem akkora erővel, hogy a székekhangosan kopogtak. Memah-nak lódult egyet a gyomra, és ebből rájött, hogy mi történt: az állomásmesterséges gravitációja kihagyott egy pillanatra.

- Mi volt ez? - csattant fel, és felugrott, mert váratlanul furcsa, nyomasztó félelem tört rá. Nemértette az okát, miután itt, a Halálcsillag mélyén nem fenyegethette semmiféle veszély.

Ratua felemelte a karját, hogy elhallgattassa őt, és a szeméi a holoképre szegezve halkan mormolta:

- Várj egy kicsit... baj van...

A Despayre holoábrája megremegett, és a kép sarkából vékony zöld fénycsík vetült a bolygóegyetlen, óriási kontinensének közepére. Mindketten döbbenten, némán figyeltek, mialatt egy sárga ésvörös folt jelent meg a szárazföld felett. Kezdetben akkora lehetett, mint egy ember körme hegye, degyors ütemben növekedet, gyűrű alakban terjedt szét, miközben a közepe feketére sötétedem

- A karkba... - suttogta megrökönyödve Ratua.

- Mi az? Mi történik ott?

- Ezek... tüzet nyitottak a bolygóra. A szuperlézerrel.

A sárga és vörös folt most már szabálytalan formájú hullámokban terjedt szét. Hamarosanelborították a szárazföldet, aztán az óceán fölé értek, de ott sem lassultak.

- Meggyulladt a légkör - magyarázta Ratua, csendesen és nyugodtan, mintha csak az időjárásrólbeszélt volna. - A mai napon meleg lesz, a hőmérséklet ötezer fok körül alakul...

Memah valami szörnyű módon késztetést érzett, hogy felnevessen. A látvány nem tűnt valósnak -nem lehetett valós. Ratua biztos valami fantasztikus filmre hangolta a készüléket. Nem létezik, hogyott egy igazi bolygó lángol. Nem. Ilyesmi nem történhet meg.

Mindketten a lélegzetüket visszafojtva meredtek a képre. Nem tudták levenni róla a szemüket.

Szuperlézer-vezérlő, Théta-szektor, Halálcsillag

Tenn a célzókamera által közvetített képet nézte. A jobb kezét még most is a tűzkioldó karontartotta. Végül elengedte a kart, aztán csak bámult, mialatt a börtönbolygón lángra kapott maga alevegő. A szenzorok jelezték, hogy odalent iszonyatos erejű földrengések kezdődtek, amelyeklehatoltak egészen a bolygó folyékony magjáig. A tektonikus lemezek mozgása gigászi hullámokatindított pusztító útjukra, amelyek szédítő gyorsasággal száguldottak a kontinens partjai felé. Avulkánokból láva ömlött. A gőz- és hamufelhők percek alatt elborították a felszínt.

Tenn alig kapott levegőt. Az imént a kezének egyetlen mozdulatával mindent elpusztított aDespayre-on.

A százados mögéje lépett, és átnézett a válla felett. Nem gratulált a találathoz. Csak állt és bámult.

- A pokolba... - mormolta Tenn.

A százados bólintott, és megrendülten, síri hangon kibökte:

- Hát oda... a pokolba...

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

- A mérnökök azt állítják, hogy a tárolók hetvenhárom perc alatt feltöltődnek - jelentette Motti.

Tarkin a holoképet nézte, aprókat biccentve tanulmányozta a lövés hatásait. Bizonyosnak tűnt, hogymire a löveg újra készen áll a tüzelésre, nem lesznek élőlények a bolygón. Hihetetlen erejűláncreakciók indultak be. És a szuperlézer még csak a várható teljesítmény harmadával lőtt...

Lenyűgöző...

- Remélem, igaza van, uram - tette hozzá Motti -, azzal kapcsolatban, amit a politikaikövetkezményekről mondott.

- Legyen nyugodt, admirális, igazam van - felelte magabiztosan Tarkin. - Ezt a világotéletfogytiglani börtönre ítélt bűnözők lakták. Sosem térhettek volna vissza a civilizációba. Azideszállításuk és az ellátásuk folyamatosan apasztotta a birodalmi forrásokat. őröket mostáthelyezhetjük, és más feladatokat bízhatunk rájuk, Senki sem fogja gyászolni sem azokat azelvetemült alakokat, sem azt a mocskos, undorító bolygót, amelyen éltek.

- És a Birodalom ezentúl hova küldi a bűnözőket?

Tarkin elfordult a képtől, és Mottira nézve válaszolt: - Ha minden igaz, mostantól gyakrabbanfogjuk alkalmazni halálbüntetést. A Birodalom igazságszolgáltatása gyors lesz és könyörtelen,admirális. Azzal visszafordult, és tovább nézte a haldokló világ képét.

G-12-es barakk, N-7 szektor,

Halálcsillag

Nova verejtékben úszva riadt fel, a saját üvöltésére. A lakótársai iszonyodva meredtek rá, ésegyikük sem lépett oda hozzá. Rossz, ötlet lett volna túl közel kerülni egy harcművészeti szakértőt, akiéppen rémálmából ébredt.

Nova megpróbált nyugalmat kényszeríteni magára, de az eddig bevált eljárások ezúttal csődötmondtak. Még sosem tapasztalt ehhez foghatót. Az imént mintha milliók kiáltását hallotta volnaálmában. Az utolsó pillanataikat élő, szenvedő teremtmények kiáltásait...

Leszállt a priccséről, átment a fürdőkabinba, és megmosta az arcát, aztán a tükörképére meredveelhatározta, hogy ismét felkeresi az orvost. Most már nem érdekelte, hogy ki mit gondol róla. Biztosravette, hogy van valami komoly baja, és nem tudott tovább így élni.

Ötvenhatodik fejezet

Szuperlézer-vezérlő, Théta-szektor, Halálcsillag

Hetvenöt perccel az első lövés után Tenn útjára bocsátotta a második sugarat.

A már élettelenre perzselt, pusztító földrengésektől és vulkáni tevékenységtől dúlt bolygó remegnikezdett, akár egy haláltusáját vívó, szenvedő teremtmény. A felszínen ezer és ezer kilométer hosszú,több tucat kilométer széles repedések nyíltak. Hegyek roskadtak le, másutt új hegyláncok gyűrődtekfel. Mindezt persze az egybefüggő por- és hamufelhők miatt nem lehetett közvetlenül látni, de azinfravörös szenzorok híven megmutatták, hogy mi történik a fekete takaró alatt. A bolygó mélyénekolvadt kőzete száz és száz helyen áttörte a szilárd kérget, és a szárazföldet gyorsan szétterjedőlávatengerek nyelték el. A bolygó valaha így született, és most így pusztult el...

Újabb hetvenöt standard perc elteltével Tenn kilőtte a harmadik sugarat arra a megfeketedett,kiégett salaktömbre, és darabokra robbantotta, de ez már teljesen feleslegesnek tűnt. A bolygóvalamennyi élőlénye megsült, halálra égett vagy megfulladt. A Despayre gravitációs tere megszűntlétezni, amitől a rendszer gravitációs egyensúlya megbomlott. Az állomás részecskepajzsai többmillió tonna törmeléket hamvasztottak el, a kavics méretű daraboktól kezdve egészen a hegynyitömbökig.

Édes Quinella királynő - fohászkodott magában Tenn. - Egy egész bolygó semmisült meg. Kész,ennyi.

Akármilyen kemény fickónak tartotta magát, egyelőre nem tudta megemészteni a történteket. Főleg,mert ő volt az, aki meghúzta a tűzkioldót.

Devastator csillagromboló, a Halálcsillag közelében

Vader még a hiperűrben utazva is megérezte, hogy zavar támadt az Erőben, és tudta, hogy nagyhorderejű, szörnyű dolog történt. Amikor visszatértek a valós térbe, a szenzorok pillanatok alattkiderítették a megrázó esemény okát.

A Despayre börtönbolygó megsemmisült.

Vader a bolygó helyén szétterülő törmelékmezőt nézte, és biccentett egyet. Ez aztán végképpmeggyőzi a vezérkart arról, hogy sikerült megteremteniük a tökéletes fegyvert. Tévúton járnak majdpersze, de hinni fognak benne. És tele lesznek a hatalomról és dicsőségről szőtt kicsinyes álmokkal,legyőzhetetlennek hiszik majd magukat, mert egyszerűen képtelenek megérteni az igazságot.

Vadért azonban nem érdekelte, hogy mit gondolnak a főtisztek! Parancsokat kapott, amelyeket végre

kellett hajtania. Először is, ki kell csikarnia az információkat Leia Organa hercegnőből. Aztán pedigelindul, hogy megkeresse és megsemmisítse a felkelők legfőbb támaszpontját. Nagyon várta már, hogyvéget érjen a háborúi és szabadon folytathassa a tanulmányait. Még sokat kellett megtanulnia a sötétoldalról, de a Császárt túlságosan lekötötte ez a szánalmas konfliktus, így nem képezhette őt.

Mert Vadernek csak ez számított. A főtisztekkel ellentétben jól tudta, hogy a valódi hatalmat csakisaz Erő sötét oldala biztosíthatja.

Vezérlőközpont, konferenciaterem, Halálcsillag

Motti a legszívesebben képen vágta volna Tagge tábornokot - ezt az alakot egyszerűen nem lehetettelviselni!

- Amíg ez a támaszpont nem működőképes - mondta Tagge - sebezhetők vagyunk. A lázadóktúlontúl erősek. Veszélyesebbek, mint azt ön gondolja.

Motti rámutathatott volna, hogy a Lázadók Szövetsége egy óriási hordozót küldött rá az állomásra,és hogy azt a szerencsétlen hajót egyetlen lövéssel elporlasztotta a még nem is teljesen kész főlöveg,több mint kétezer kilométeres távolságból. De ez még semmi ahhoz képest, hogy egy egész bolygótmegsemmisített három részleges erejű lövéssel...

De mindezt persze Tagge is tudta. Csak azért jártatta a száját, hogy a felvevő rögzítse a tiltakozását,és jó előre lefedezze magát arra az esetre, ha bármi baj történne.

Ám Motti úgy gondolta, hogy ezt a játékot ketten is játszhatják, és megszólalt:

- Veszélyesek az ön csillagflottájára nézve, de a támaszpontra semmiképp sem.

Tagge, mint már oly sokszor, ezúttal is bebizonyította, hogy semmi sem hatol át azon a vastagkoponyáján. Egyre csak mondta a magáét:

- De a lázadás támogatókra fog lelni a Birodalmi Szenátusban mindaddig...

- A Birodalmi Szenátussal mostantól fogva nem lesz többé gondunk - vágott a szavába Tarkin, akiDarth Vaderrel háta mögött ebben a pillanatban érkezett a terembe. - Az imént értesültem róla, hogyaz uralkodó végérvényesen feloszlatta. Ezzel eltűnt a Régi Köztársaság utolsó maradványa is.

Tagge még ekkor sem tudta befogni a száját.

- De hát ez képtelenség! Hogy fogja az uralkodó ellenőrizni az államapparátust?

- Ezentúl a tartományi kormányzók közvetlenül fogják gyakorolni a hatalmat - válaszolta Tarkin. -A félelem fogja fenntartani a Birodalom rendjét. A félelem ettől a támaszponttól.

- És a lázadók? - makacskodott Tagge. - Megkaparintották a támaszpont teljes technikai

dokumentációját. Lehetséges, ha valószínűtlen is, hogy hibát találnak benne, és ezt kihasználják.

- Ezt a bizonyos tervrajzot hamarosan visszaszerezzük - szólt közbe a Tarkin mögött álló Vader.

Motti ekkor már nem tudta türtőztetni magát, és kifakadt:

- A lázadók minden támadása e támaszpont ellen eleve kudarcra ítéltetett. Bármilyen adatokatszereztek is meg. Ez a támaszpont legyőzhetetlen fegyver az univerzumban. Azt javaslom, vessük be!

- Hiába ily önhitten büszkék a technológiai szörnyszülöttjükre - avatkozott közbe ismét Vader. -Egy bolygó elpusztítása eltörpülj amellett, amire a mindenható Erő képes.

Mottinak nevethetnékje támadt. A jelekből ítélve Vader megőrült! Hogy mondhat ilyet, főleg most,amikor a Despayre maradványai odakint keringenek az állomás körül?

- A boszorkányosságai nem ijesztenek meg bennünket, Vader Nagyúr! - mondta merészen, mertennyi szemtanú közelében biztonságban érezte magát. Tudatában volt annak, hogy Vader elindulj felé,de nem akart meghátrálni. Noha tudta, nem jó ötlet felingerelni a vészjósló alakot, tovább beszélt: - Aszánalmas babonái, amikben úgy hisz, nem segítettek, hogy elővarázsolja az ellopott tervrajzokat, éslátnoki képességeivel sem találta meg a lázadók titkos... akkkhhhh...

A tőle három méterre álló Vader kissé előrehajolt, felemelte a jobbját, és ökölbe szorította.

Mottinak úgy összeszorult a torka, mintha egy óriási acélfogó pofái közé került volna. Egyikpillanatról a másikra nem kapott levegőt. Bedugta az ujjait a gallérja alá, és megpróbálta lefejteni anyakáról azt, amit hatalmas, könyörtelen kéznek érzett. Nem sikerült. Továbbra sem tudott lélegezni,de nem tapintott ki semmit...

- Sérti a fülemet ez a hitetlen beszéd - mondta fenyegető hangon Vader.

Motti egyre homályosabban látott, érezte, hogy mindjárt elájul. Kiáltani akart, de még nyöszörögnisem tudott, mialatt egyre gyorsulva siklott az eszméletlenség és a halál felé.

- Elég legyen! - csattant fel hirtelen Tarkin. - Vader, eressze el!

- Ahogy óhajtja - felelte Vader, azzal sarkon fordult, és elsétált.

A következő pillanatban Motti az asztalra borult, de nem is érezte az ütést. Viszont újra tudottlélegezni. A láthatatlan, anyagtalan kéz lekerült a torkáról. Felegyenesedett ültében, gyűlölködvemeredt Vaderre, és szívből sajnálta, hogy nincs nála sugárvető.

Ugyanakkor, noha nem volt gyáva, a dühébe félelem is vegyült. Vader ezt meg hogyan csinálta?Három méter választotta el kettőjüket. ..

Motti nyelt egyet. A torka kiszáradt, és kellemetlenül égett.

- A marakodás nem visz előbbre - jelentette ki Tarkin. - Mire a mi támaszpontunk ütőképes lesz,

Vader Nagyúr ki fogja deríteni, hol van a lázadók támaszpontja. Akkor pedig megsemmisítő csapástmérünk a lázadókra.

Motti hitt a nagymoffnak. De most már valami mást is elhitt. Vader az imént tanúbizonyságát adtaannak, hogy titokzatos, de kétségkívül valódi hatalommal bír. Motti minden idegszálával érezte, hogyha Tarkin nem avatkozik közbe, akkor ő mostanra már halott lenne.

A gondolat kijózanító hatást gyakorolt rá. Mire megy azzal, ha egy olyan állomásnak parancsol,amely képes megsemmisíteni egy bolygót, ha ez a szörnyeteg egyetlen intésével megölheti?

Ezek szerint valahogyan el kell bánnia Vaderrel. De persze nagyon-nagyon óvatosan...

Ötvenhetedik fejezet

AA-börtönblokk,

Halálcsillag

Uli a vizitkör utolsó szakaszánál járt. Ilyenkor minden alkalmal benézett egy-egy börtönblokkba. Afoglyok zömét kisebb vétkekért zárták be, például részegeskedésért, verekedésért vagy kisebbfajsúlyú függelemsértésért. A folyosón járt, és már elindult vissza, a kórházszintre, amikor nem más,mint Darth Vader közeledett felé szemből, egy gyönyörű fiatal nő társaságában.

A látvány olyan szürreális volt, hogy Uli egy pillanatig nem hitt a szemének. Ám valós elemeket istartalmazott, például a lámpák fényfoltjai eltorzulva siklottak végig annak a szörnyű, fekete sisaknakaz oldalán, valamint hallani lehetett a légzőkészülék ritmikus sziszegését. Akármilyen megtermett férfivolt Vader, a csizmái ja meglepően halkan kopogott a padlórácsokon.

A vészjósló alak a bal kezével a társa jobb felkarját markolta. A nő arckifejezése fájdalmat ésharagot tükrözött, ami arra utalt, hogy Vader kegyetlen erővel szorítja a karját - és arra is, hogyakárki; a szépség, nem a saját akaratából jött ide a Sötét Nagyúrral.

A nő fehér ruhát viselt, és Uli ismerősnek találta, de hirtelenjében nem tudta hová elhelyezni.Hosszú barna haját egy-egy feszes csigába fonva viselte a feje két oldalán. Noha nyilvánvalóanszörnyű és méltatlan helyzetbe került, rendkívül higgadtan és méltóságteljesen viselkedett.

Hármukon kívül senki sem járt a börtönblokk folyosóján. Mialatt egyre közeledtek egymás felé,Vader hirtelen megállt, és a doktora ügyet sem vetve kinyitott egy ajtót. Minden ceremónia nélkülbelökte a nőt a cellába, és máris becsukta annak ajtaját.

Néhány pillanattal később Uli elhaladt mellette, és a válla felett hátranézett. Miután Vader bezártaa nőt, elfordult, de váratlanul hátrakapta a fejét. Noha az arcát nem lehetett látni a fekete maszk miatt,Uli biztosra vette, hogy Vader őt fürkészi.

Gyorsan a lába elé szegezte a tekintetét, és egyenletes léptekkel folytatta útját. Közvetlenül azelőtt,hogy elhagyta a börtönt, három fekete ruhás, a fején sisakot viselő technikus sietett el mellette.Közvetlenül mögöttük egy lebegtető hajtóművel mozgó vallatódroid siklott halkan búgva észümmögve.

Uli felvonóba szállt, és visszatért az egészségügyi állomásra, közben azon tűnődött, hogy ki lehet anő, és miféle bűncselekményt követett el. A kabin ajtaja kinyílt előtte, és nekivágott a folyosónak, derövidesen megtorpant, amikor az egyik sarok mögül C-4ME-0 gurult elé, és udvariasan ráköszönt:

- Jó napot, dr. Divini!

- Nem mindenkinek az, úgy tűnik. Épp az imént futottam össze Darth Vaderrel, aki alighanem arra

készül, hogy kivallasson egy fiatal nőt odalent, a börtönblokkban. Nem tudod véletlenül, hogy ki az ahölgy?

- Leia Organa, az Alderaan szenátora. Állítólag a Lázadók Szövetségének titkos támogatója.Valószínűleg ismer bizonyos információkat, amelyeket a Birodalom meg akar tudni, ezért fogjakihallgatni Vader Nagyúr.

Uli megborzongott a gondolattól. Hiába minden technikai fejlettség, a vallatás manapság is durva,kegyetlen eljárásokon alapul - javarészben szándékosan. A gyanúsítottak zöme azonnal vallott, amintmegpillantotta azokat a fekete, csillogó gömböket, amelyeknek oldalából ősrégi orvosi fecskendők éselektródák meredtek ki. És rosszul tették, ha nem kezdtek beszélni, ugyanis a vallatódroid elnevezésmég szépítette is a valóságot. Ezek a berendezések gyakorlatilag kínzóeszközök voltak. Azok közül,akikre rászabadították ezeket a mechanikus szörnyetegeket, sokan helyrehozhatatlan mentális vagytesti sérülést szenvedtek.

Iszonyatos sors ez egy ennyire szép és bátor teremtésnek - kesergett magában Uli. Éppen csak egykevés félelmet látott rajta az imént. És az, hogy addig ellenállt a kihallgatásnak, míg Vader ehhez aszélsőséges eszközhöz nyúlt, olyan lelkierőről beszélt, amelyet Uli csak csodálni tudott.

Dühítette a gondolat, hogy a Birodalomban van lehetőség efféle barbár módszerek alkalmazására,jóllehet nem lepődött meg különösebben. Ám azt is tudta, hogy ő nem tehet semmit. Nem menti 'volnasemmire azzal, ha tiltakozik a Császár korbácsának tettei ellen, legfeljebb annyit ért volna el, hogylecsukatja saját magát. Ezzel ugyan végre-valahára kikerült volna a Birodalmi Hadiflottaorvoskarából, de valószínűleg a létezésnek ezen síkjából is. Megrázta! a fejét, és megkérdezte adroidot:

- Engem keresel?

- Igen, uram. Dr. Hotise beszélni óhajt önnel, amiért a múlt hónapban jócskán túllépte azengedélyezett költségkeretet.

Uli kis híján felnyögött, de aztán eszébe jutott a cellába zárt fiatal nő, és elszégyellte magát. LeiaOrganának sokkal többel kellett szembenéznie, nem csupán egy kicsinyes pénzügyi vitával.

A droid nyomába szegődött, és menet közben folyamatosan csóválta a fejét. Milyen kár... az a nőolyan fiatal, olyan szép...

Valahogyan Barissra emlékeztette.

2187-es cella, AA-börtönblokk, Halálcsillag

Vader a három technikussal a háta mögött elnyújtott léptekkel vonult a folyosón Leia Organacellája felé. Korábban remélte, hogy a hercegnő a letartóztatás után kezelhetőbb lesz. Ám továbbra ishallgatott. Rendben, ő döntött így. És most keservesen megbánja...

A technikusok mögött a droid halkan zümmögött. Durva és otromba eszköz volt az Erő láthatatlan,finom és precíz módszereihez képest, viszont a hercegnő elméje mindeddig ellenállt valamennyimanipulációnak, még a sötét oldal energiái sem tudtak behatolni a mélyére. Vader lehetségesnektartotta, hogy ki tudná csikarni a nőből az ismereteit, de fennállt a veszély, hogy vallatás közbenmegsemmisíti a keresett információkat. Biztosra vette, hogy a nő inkább hagyná hamuvá égetni azagyát, semhogy beszéljen.

Ugyanakkor, ha a droid kezelésbe veszi egy időre, az elméje sokkal... képlékenyebb lesz.

Vader nem rajongott ezért az eljárásért, de azokat az eszközöket kellett használnia, amelyek arendelkezésére álltak.

A cellaajtó felsiklott. Leia Organa a priccsként szolgáló fémlapon ült. Vader és két technikusbelépett, a harmadik kint maradt a folyosón, a bejárat mellett.

- Most pedig, fenség - jelentette be Vader -, szépen elmeséli nekünk, hol van a lázadóktámaszpontja.

Mialatt a vallatódroid besiklott a cellába, Vader észrevette, hogy a hercegnő arcáról eltűnik adacos, elszánt kifejezés, és érzékelte, hogy a gép láttán félelem árad szét abban a karcsú, törékenytestben.

Helyes...

Az ajtó halkan sziszegve zárt állásba siklott.

Vader több adag igazságszérumot adatott be a hercegnőnek, elektrosokkok záporával, és másmódszerekkel kínozta, de az elméje másfél órás próbálkozás után sem gyengült meg annyira, hogy ővégrehajthatta volna az agyszondázást.

Meglepődött ettől az eredménytől. Leia Organát elhagyta a testi ereje, és gyötrő fájdalmakat élt át,de a tudata tökéletesen zárt maradt. Nem árult el semmit.

Vader csak évtizedekkel korábban, egy-egy Jedinél találkozott ilyen önfegyelemmel. Szorosanellenőrzése alatt tartotta a haragját és csalódottságát, nem hagyta, hogy az érzései megmutatkozzanak.Más, fontos ügyek is követelték a figyelmét - legalábbis most.

- Még nem végeztünk - mondta a hercegnőnek, és odaszólt az egyik technikusnak: - Hívjanak hozzáegy orvost!

- De hát nem arról volt szó, hogy halálra ítélték? - kérdezte csodálkozva a középkorú férfi.

- Én döntöm el, hogy mikor fog meghalni! - mordult fel Vader. - Ha nem marad életben addig apillanatig, magát teszem felelőssé!

A technikus elsápadt félelmében. Vader elsietett mellette, és elhagyta a cellát.

Egészségügyi állomás,

Halálcsillag

Uli nem, tudta kiverni a fejéből a börtönbe zárt hercegnőt. Volt benne valami, ami valahogyanmegérintette őt.

Miután elhagyta Hotise irodáját, azzal nyugtatta magát, hogy semmi értelme Leia Organáróltöprengeni. Mostanra már valószínűleg halott, ő is áldozatául esett a háborúnak, mint az a több millióteremtmény, akik a börtönbolygóval együtt semmisültek meg.

- Maga, ott! - harsant ekkor a háta mögött egy férfihang.

Uli megfordult, és egy fekete egyenruhás technikust pillantott meg, aki kicsivel távolabb állt, ésmost újra odakiáltott neki:

- Maga az ügyeletes orvos?

- Igen, dr. Divini vagyok.

- Meg kell néznie egy beteget. Gyerünk, jöjjön velem!

Uli követte a férfit, és hamarosan megérkeztek a börtönblokkba, egészen pontosan Organa szenátorcellájába. Vader eltűnt a vallatódroiddal együtt, de hogy mit műveltek itt, azt azonnal látni: lehetett. Ahercegnő a priccsen feküdt, és lerítt róla, hogy nagy megrázkódtatáson esett át.

Uli elhúzta a kezét a cella leolvasója felett, és fennhangon megszólalt:

- Mentőládát!

A leolvasó azonosította őt. A bejárattól jobbra félresiklott egy panel, és egy teljeselsősegélykészletet tartalmazó fiók csúszott ki a falból. Uli kikapta belőle a kézi diagnosztert, és amozdulatlanul fekvő nőhöz lépett. Nekinyomta a szenzort a szenátor csupasz válIának, majd az apróképernyőn feltűnő adatokat figyelte.

A hercegnő szeme megrebbent néhányszor, aztán felnyílt.

- Elnézését kérem, doktor úr, amiért nem kélek fel - suttogta a szenátor, és halvány, bágyadtmosolyra húzta száját - de most! egy kicsit fáradt vagyok.

Uli ösztönösen viszonozta a mosolyt, és szintén halkan válaszolta

- Sajnálom. Megteszem, amit tudok, hogy segítsek önnek.

- Ilyesmit már nagyon rég hallottam...

- Csak pihenjen, én majd intézem, amit kell.

- Ezt is régen hallottam.

A helyzet komolysága ellenére Uli elvigyorodott, és csodálattal adózott a fiatal nőnek.Telenyomták vegyszerekkel, elektrosokkokat kapott, és még ki tudja, mi mást, és tessék, képestréfálkozni. Ha még sok hozzá hasonló akad a lázadók között, a Birodalom nem egyhamar fogjamegnyerni a háborút...

Kemény Szív kantin, Halálcsillag

A kantinban általában kellemes, jó hangulat uralkodott, ezen a napon viszont mindenki nyomott voltés levert. Ratua a pultnál ülve figyelte az italokat kevergető Memah-t, és egyikük sem repesett aboldogságtól. Memah gépiesen dolgozott, a megszokott gyorsaságával és pontosságával, de látszottrajta, hogy gondolatban máshol jár. Nemrégiben végignézték egy bolygó halálát, és ezt a tettet azzal azóriási fegyverrel követték el, amelyen éltek. Akármilyen politikai elveket vallottak, kijózanító,rémálomba illő látvány volt. Miféle szörnyeteg képes parancsot adni erre a borzalomra? Ki képesmegsemmisíteni egy egész világot?

Ratua nemrégiben ott lakott, és ha nem sikerült volna megszöknie, ő is ott pusztult volna a többmillió áldozattal együtt, rettegve és kínok között fetrengve.

Nemcsak ők ketten látták, és mint minden nagy horderejű eseménynek, ennek is gyorsan elterjedt ahíre. Igaz, a Halálcsillagot eleve úgy építették, hogy alkalmas legyen efféle csapásokra, de Ratua azállomás lakóinak többségével együtt úgy tudta, hogy a parancsnokok csak elrettentésre akarjákfelhasználni a támaszpontot, nem áll szándékukban bevetni annak teljes pusztító erejét. Hogy ismondta Tarkin nagymoff az egyik nyilvános beszédében? „A félelem fogja fenntartani a Birodalomrendjét." Ratua világosan értette, hogy miről szól ez, és elismerte magában, hogy az elv a maga torz,ocsmány módján nem nélkülözi a logikát. De valóban felhasználni az állomás képességeit,megsemmisíteni egy lakott bolygót, még ha a Galaxis söpredéke népesítette is be... és még csak nemis azért, hogy demonstráljanak, hanem hogy kipróbálják a szuperlézert...

Ezt egyetlen normális teremtmény sem foghatta fel.

A háború ezzel különösen ronda fordulatot vett, és Ratua attól tartott, hogy sokkal rosszabb dolgokis történnek majd, mielőtt javul valamit a helyzet.

Atour Riten parancsnok nem szerette a társaságot. Ezúttal is magányosan üldögélt az egyikasztalnál, és erős italt kortyolgatott, amelyet egy, az Ithoron termő trópusi növény termésébőlerjesztettek. Ez a szeszféleség gyorsan és keményen ütött, és bár Atour általában élvezte tüzes ízét,most nem annak kedvéért itta.

Hogyan történhetett meg, hogy a Birodalom megsemmisített egy egész világot? Atour, nohatartózkodott a politizálástól, igyekezett tájékozódni, és a jóhiszeműség rég kiveszett belőle. Pontosan

tudta, hogy miféle célok vezérelték a Halálcsillag építtetőit. Pusztító eszköznek szánták, irtózatosfegyvernek, amely már a puszta létezésével is olyan félelmeket ébreszt, hogy - elméletileg -megakadályoz minden felkelést, mindenütt és mindörökre. És egy idő után még a háború pusztagondolata is eltűnik a múlt ködében. De még ha demonstrálni kellett is egy efféle fegyver ütőerejét,bőven akadtak lakatlan világok mindenütt. Elég lett volna szétlőni az egyiket, és a Galaxis valamennyilakójához eljutott volna az üzenet, tisztán és egyértelműen: a te világod lehet a következő.

Atour most már belátta, hogy naiv volt. Abba a hitbe ringatta magát, hogy az embertelenségnek isvan határa, és hogy sosem vetnek be egy fegyvert, amely túl erős. Úgy tűnt, nincs az a mélység,amelybe az értelmes lények ne süllyednének le. Valaki megépít egy ágyút, amely képes elpusztítaniegy bolygót, mire egy másik, még nagyobb őrült megépít egy még nagyobbat, amely képes kioltani egycsillagot. És ez így megy tovább, örökkön örökké, mert mindig lesz egy nagyobb ágyú.

Egy ilyen esemény után egy lelkiismeretes teremtmény hogyan is maradhatna politikailag semleges?

Atour ismét belekortyolt az italába. Annyi bizonyos, hogy egy ilyen eset bárkit képes az ivásbahajszolni.

Teela és Vil az egyik oldalsó asztalnál kaptak helyet. A poharaik előttük álltak, de nem nyúltakhozzájuk, és nem beszélgettek egymással.

Teela szótlanul figyelte Vilt, aki rosszkedvűen meredt maga elé. A férfi pilóta volt, háborúraképezték ki. Az életét tette kockára az űrcsatákban, de a Despayre megsemmisülése még őt ismegrázta. Elég alaposan.

Teela még rosszabbul járt. A velejéig megdöbbent, és halálra rémült. Ő is ott lehetett volna abolygón. Ott is lett volna, ha a Birodalom nem tart igényt a képességeire. Odalent lett volna, amikor aDespayre darabokra hullott.

Az állomás fegyverzetéhez nem volt semmi köze. Ő csupán lakórészlegek, sportközpontok ésparkok építését felügyelte. És különben sem volt választása, nem igaz? Elvégre még most is elítéltfegyenc.

Ugye...?

A lelkiismerete előhozakodhatott volna a régi mondással: „én előre figyelmeztettelek!", de a rálegkevésbé sem jellemző módon mély hallgatásba burkolózott.

Ötvennyolcadik fejezet

Kemény Szív kantin, 69-es fedélzet, Halálcsillag

Uli a hosszú bárpultnál ült, egy humanoid teremtmény mellett, akinek a szeme valami hihetetlenzöld színben ragyogott. Az orvos a kantinokon töprengett, amelyekben a katonai pályafutása alattmegfordult. Némelyik tiszta, rendezett hely volt, de a legtöbb csak arra felelt meg, hogy a vendégekgyorsan és olcsón lerészegedjenek bennük. Egyiket-másikat szó szerint szakmai csoportok,munkahelyi társaságok tették meg tanyájukká: orvosok, nővérek technikusok, akiket valaha besoroztak,és arra kényszerítettek, hogy szolgáljanak egy háborúban, amelyet gyűlöltek és mereven elutasítottak.Ha valaki több ezer fiatal testet nyitott fel a szikéjével, és a saját szemével látta, hogy mit művel egysugárnyaláb vagy egy repesz, az egy idő után halálosan elfáradt. Uli hamar megtanulta, hogy nemlétezik semmi, ami ostobább és gyilkosabb a háborúnál, és ha hirtelen istenné vált volna, az elsőcselekedetével kitörölte volna az értelmes lények emlékezetéből minden tudást, ami a háborúelőidézéséhez és kirobbantásához kellett.

A Birodalom most szert tett egy bolygók megsemmisítésére alkalmas fegyverre - és ő pontosan ittélt, ezen az átkozott gépezeten. Létezhet ennél szörnyűbb helyzet?

- Üdv, doki!

Uli balra nézett, és meglátott egy őrmestert, aki ezekben a pillanatokban érkezett a pulthoz.. Beleteltnéhány másodpercbe, mire felismerte benne az egyik betegét - ő volt az, akit rémálmok gyötörtek, ésakinek a vérében magas volt a midiklorián-szám.

- Üdvözlöm, Stihl Őrmester - köszönt elmosolyodva. - Hogy alszik mostanában?

- Az igazság az, hogy alig alszom. Egyre rosszabb a helyzet. Sokkal rosszabb - felelte rosszkedvűenaz őrmester, és letelepedett az orvos mellé.

- Á... értem. A tabletták nem segítettek?

- Nem igazán.

- Sajnálom.

- Hát még én - felelte Stihl, azzal hirtelen elhallgatott, elnézett Uli mellett, a tőle jobbra ülő, zöldszemű férfira, és meglepetten felkiáltott: - Celot Ratua Dil?

Alighanem zelosi, a szeme alapján - gondolta Uli -, a Galaxis kevés klorofill alapú értelmeslétformájához tartozik.

A fickó és az őrmester nyilvánvalóan ismerték egymást.

A növényember oldalra kapta a fejét, és hirtelen kimeresztette a szemét. Néhány pillanatig rémülten

bámulta Stihlt, aztán megnyugodva válaszolt:

- Hát a pokolba is... szolgálatcsere, őrmester úr? Erről lecsúsztam. Na mindegy, ez van.

- Mit keres maga itt? - kérdezte az őrmester.

Nem beszélt ellenségesen, ezt Uli meg tudta állapítani, ettől függetlenül kezdte kínosan éreznimagát a két férfi között.

- Bedobok egy-két sört - felelte Celot Ratua Dil és hazavágyom a szülőbolygómra. Visszatekintveazt mondom, nem is voltak olyan rosszak ott a dolgok. Egész jó életem lehetett volna, de nem, énutazni akartam, csavarogni a Galaxisban. Ostoba döntés volt.

A pultos, egy gyönyörű twi'lek nő közelebb oldalazott. A bal kezét mindvégig a pult takarásábantartotta, mintha el akarta volna rejteni. Uli felfigyelt erre, és még kínosabban érezte magát. Magát apultost viszont ismerősnek találta. Hol is látta már? Á... igen... csak el kell képzelni meztelenül... egymásik páciens.

- Üdvözlöm minálunk, dr. Divini, örülök, hogy vendégül láthatom - mondta mosolyogva a nő. -Emlékszik még rám? Memah vagyok. Memah Roothes. - A zöld szemű férfira pillantott, ésmegkérdezte tőle: - Minden rendben, Ratua?

- Ó, persze - felelte nyugodtan Ratua. - Éppen most újítottam meg egy régi ismeretséget. Rég voltmár...

- Memah, maga ismeri Ratuát? - szólt köze Stihl.

- Igen - felelte biccentve a nő.

Stihl ismét a zelosira nézett. Uli érzékelte, hogy a két férfi furcsán mered egymásra, és kisséelőrébb hajolt, hogy kikerüljön a tekintetek kereszttüzéből.

- Hogyan...? - kezdte Stihl, de Ratua a szavába vágott:

- Úgy döntöttem, hogy eljövök onnan.

Stihl néhány pillanatig hallgatott, majd Memah-ra nézett, és megkérdezte:

- Mondja, Memah, levenné a kezét a sokkolóról?

- Esetleg - mormolta a nő.

Stihl bólintott, mintegy magának, azzal a zelosira nézett, majd' vissza, a twi'lekre. Végül felvonta aszemöldökét, és aprókat biccentve dörmögte:

- Aha... hát így állunk?

- Igen, így állunk - válaszolta halkan, de határozottan Memah- És tudom, hogy Ratua kicsoda, éshogy honnan jött.

Súlyos, vészjósló csend támadt, amit úgy fél perc elteltével tört meg:

- Már elnézést, hogy beleavatkozom abba, amihez nyilván semmi közöm, de mert itt ülök egykülönös jelenet kellős közepén, és maguk hirtelen sokkolókról kezdenek beszélni, elmondaná valaki,hogy mi folyik itt?

A másik három felváltva egymásra nézett, majd Ratua szólalt meg:

- Elnézését kérem, dr... Divini, ugye? A helyzet eléggé egyszerű. Mielőtt áthelyezték ide, Stihlőrmester fegyőrként szolgált a Despayre-on. Tudja, azon a bolygón, amit nemrégiben porrá lőttek. Énpedig egy darabig ott laktam.

- Ratua szökött fegyenc - mondta Stihl, továbbra is nyugodt, tiszta hangon. Lenézett a kezére - Ulimeglátta, hogy a tenyerei eléggé kérges -, aztán ismét a zelosira szegezte a tekintetét, és hozzátette: -Életfogytiglani börtönre ítélték.

- Azt akarta mondani, hogy halálra, ugye? - vágott vissza Ratua. - Mert amikor ennek az állomásnaka nagyfejesei eleresztették azt a halálsugarat, mindenki, aki odalent volt, hamuvá égett, aztán még ahamvakat is felrobbantották, ha jól emlékszem a közelmúlt eseményeire.

- Igen - dörmögte Stihl.

- Akkor most mi lesz? - vetette közbe Memah.

- Hát igen, ez jó kérdés - fűzte hozzá Ratua. - Mert visszaküldeni nem tud, igaz, őrmester úr?

Uli az őrmester arcát figyelte. Stihl valószínűleg elsőrangú kártyás lehetett, mert a vonásai semmitsem árultak el arról, hogy mi játszódik le a fejében.

- Nem, az nem megy - mondta végül Stihl, azzal Memah-hoz fordult: - Valóban úgy gondolja, hogyérdemes elővenni azt a sokkolót ezért az alakért?

- Igen, úgy.

Öt másodpercnyi szünet következett, majd Stihl megszólalt:

- Azt hiszem, jólesne most egy korsó alarevi sör. És Memah, kérem, adjon a dokinak meg ennek aretekfiúnak még egyet abból, amit az előbb ittak. Én fizetem.

Memah bólintott, és felemelte a balját a pult alól. Úgy tűnt, ő és Ratua kissé megkönnyebbültek.Nem sokkal ugyan, de Uli fogadni mert volna a reménybeli leszerelő parancsában, hogy ma este mársenki sem fog szinuszhullámokat csúcsra járatni - az elektrosokk ugyanis ezt a hatást gyakorolta anépekre.

Tudatában volt annak, hogy egy ronda jelenetet sikerült elkerülniük, és talán jobban tenné, ha nembolygatná az ügyet, de nem tudott ellenállni a kíváncsiságának, és megkérdezte:

- Őrmester úr, ha jól emlékszem, ön valamilyenfajta harcművészeti szakértő, ugye?

- Igen, az vagyok.

- Meg tudta volna védeni magát, ha a hölgy előkapja a sokkolót?

- Valószínűleg. De nem Memah volt a fő probléma.

- Hát?

- Megmutatja neki? - kérdezte Stihl az orvos mögött a zelosira pillantva.

- Persze... doki, hol a söre?

Uli elfordult az őrmestertől, és lenézett maga elé. A félig üres; korsója ott...

Hol van?

A zelosira nézett. Mintha egy sötét folt száguldott volna a pult felett - és a korsója hirtelen ott állt,ahol az imént. Kiloccsant belőle néhány csepp sör, máskülönben semmi sem utalt arra, hogy; nem voltelőtte egész idő alatt.

- Hát igen - jegyezte meg felkacagva Stihl -, Ratua elképesztően gyors.

- Így már értem - válaszolta Uli. - Tehát, ha Memah előrántja a sokkolót, mialatt maga velefoglalkozik, Ratua elkapja. Ha viszont Ratuának ugrik neki először, Memah üti ki a sokkolóval.

- Így van. Nem sok esélyem lett volna - erősítette meg Stihl.

- Ezek szerint: ennyi? - kérdezte meglepetten pislogva Uli. - A maga részéről rendben van a dolog?Futni hagyja Ratuát?

Memah egy korsó sötét sört rakott a pultra az őrmester elé, aki előbb vetett egy pillantást az italra,elégedetten bólintott, majd megfontoltan felelt:

- Miért is ne? Innen nem mehet sehová, és igaza van, nem küldhetem vissza a bolygóra, mert márnem létezik. - Felemelte a korsóját, alaposan meghúzta, és mosolyogva folytatta: - Á, köszönöim Ezjó. - Ismét Ulira nézett, és hozzátette: - És ahhoz képest, amit az előbb a Birodalom elkövetett, mennyikárt okoz egy csempész? Maga fel akarja dobni?

- Eszemben sincs.

- Hát én sem - felelte a vállát vonogatva Stihl.

Memah kirakta a többi italt a pultra, és magának is töltött valamit.

Uli felemelte a poharát, és megszólalt: - Hát akkor igyunk a háború végére!

A többiek is megemelték a poharukat, és visszhangozták a szavait!

Ötvenkilencedik fejezet

Vezérlőközpont, parancsnoki híd, Halálcsillag

Tarkin felkapta a fejét, és kérdőn nézett Vaderre. Tagge tábornok is ott állt, egyelőre szemmelláthatóan nem tudta megemészteni azt, amit Tarkintól hallott az imént.

- Figyelemre méltó, mennyire ellenáll a gondolatszondának - közölte a Sötét Nagyúr. - Bele fogtelni egy időbe, mire kicsikarjuk tőle az információkat.

Tarkin megcsóválta a fejét. Miért tűnik mindig úgy, hogy az apró részletek gátat vethetnek akár alegnagyobb vállalkozásnak is?

Ebben a pillanatban odalépett hozzá a törzskari tisztek egyike, és jelentette:

- Az ellenőrzést befejeztük. Minden rendszer működőképes. Milyen célpontra álljunk be?

Kiváló! - örvendezett magában Tarkin. Ha a szuperlézer teljesen ütőképes, akkor bárhovámehetnek. De előbb meg kell tudniuk a felkelők bázisának... á, egy pillanat. Megdörzsölgette az állát,és felvetette:

- Talán van egy hatásosabb módszer, amellyel szóra bírhatjuk őfelségét.

- Éspedig mi? - kérdezte Vader.

- Ha a saját szemével látja, mennyire ütőképes a támaszpont - felelte Tarkin, azzal odaszólt atisztnek: - Célozzák meg az Alderaant!

A férfi motyogott valamit és távozott, de Tarkin gondolatban már máshol járt. Ha Leia hercegnő atüske Birodalom oldalában, akkor az Alderaan tüskék egész erdeje.

Ideje megtisztítani azt az erdőt. Tűzzel.

Tagge kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de hirtelen meggondolta magát, és hallgatott. Tarkinmár-már jóindulatúan mosolygott, és ismét megszólalt:

- Megértem az aggodalmait, tábornok. Megnyugtathatom, nemrégiben beszéltem PalpatineCsászárral arról, hogy hogyan mutassuk meg a Galaxis lakóinak a harcállomás hatótávolságát éserejét! Az uralkodó egyetértett velem, és szabad kezet adott. - Vaderre pillantott, és hozzátette: -Netán helyteleníti, Vader Nagyúr?

- Szó sincs róla, kormányzó.

2-es vizsgáló, egészségügyi állomás, Halálcsillag

Uli a szenzoradatokat fürkészte. Leia Organa egész tűrhető állapotban volt ahhoz képest, hogy mitműveltek vele nemrégiben. Ha valaki nem tudta, hogy min ment keresztül, csupán a külseje alapjánnem mondta volna meg róla.

Ketten voltak a vizsgálóban, Uli már korábban kiküldte a technikust, aki azóta is a folyosónvárakozott.

- Köszönöm, doktor... - mondta halkan a hercegnő -, ne haragudjon, nem jut eszembe a neve.

- Divini. Kornell Divini. A barátaim Ulinak szólítanak.

- Igazán hálás vagyok a segítségéért, dr. Divini - válaszolta Organa szenátor -, de attól tartok, minem lehetünk barátok. Azt hiszem, engem hamarosan kivégeznek, ön pedig mégiscsak egy birodalmitiszt.

- Nem szabad akaratomból - felelte a vállát vonogatva Uli. - Besoroztak. És mint azt nyilván ön istudja, nem engedik leszerelni az orvosokat.

- Dezertálhatott volna - jegyezte meg a hercegnő.

- Valóban? És mégis, mikor? - kérdezte keserűen nevetve Uli. - Sehonnan sem sétálhattam volna elúgy, hogy ne lőtt volna le valamelyik oldal. Emellett nem hiszem, hogy jobban járnék a lázadókkal.

A szenátor felkönyökölt, noha ez szemlátomást komoly erőfeszítéseket igényelt, de így jobbanbelenézhetett az orvos szemébe.

- Ön támogatja a Birodalom célkitűzéseit? - kérdezte.

- Fogalmam sincs azokról a célkitűzésekről - vallotta be Uli. - És ahogy az imént mondtam, nemvagyok biztos abban, hogy a lázadókkal jobban járnék. Igen, nagyon szép az, amit mondanak, de hátPalpatine is nagyon szépeket mondott, mielőtt kikiáltotta magát Császárnak.

- A Szenátus a jövőben is szembeszáll vele - állította a hercegnő.

- Ezek szerint nem hallotta? A Császár feloszlatta a Szenátust.

A hercegnő elsápadt, és az egyik szenzor halk csengetéssel jelezte, hogy a páciens szívverésefelgyorsult. Uli rátette a tenyerét a betege vállára, és megpróbálta óvatosan visszanyomni a nőt apriccsre, de Ő lesöpörte magáról a kezét, és megkérdezte:

- Mikor történt?

- Azt nem tudom - felelte a fejét rázva Uli. - Az egyik betegemnek van egy ismerőse, aki részt vettegy magas szintű találkozón. Közvetlenül azután jelentették be, hogy Vader önnel együtt megérkezett

az állomásra.

- Szörnyű hír - suttogta a hercegnő.

- Manapság minden hír szörnyű - jegyezte meg Uli. - így megy ez, mióta megkezdődött ez azátkozott háború.

A hercegnő felnézett rá, és halkan folytatta:

- Ha azt akarjuk, hogy legyenek még jó hírek, Uli, akkor azokról nekünk kell gondoskodnunk.Nekünk kell megteremtenünk őket. Nem várhatjuk, hogy a reggeli lapokban olvassunk róluk.

Az ajtó besiklott a falba. Uli hátrakapta a fejét, és bosszúsan kifakadt:

- Megmondtam, hogy maradjon... - elakadt a szava, amikor meglátta, hogy nem a technikus érkezetta vizsgálóba.

Hanem Vader.

A Nagyúr belépett, fekete köpenye úgy terjedt szét a hófehér fal előtt, mint valami baljós, sötéttintafolt.

- Nos, doktor? - kérdezte kihívó hangon. - Hogy van a betege?

Mielőtt Uli észbe kapott volna, a szavak mintegy maguktól kicsúsztak a száján:

- Jól, de ez nem magán múlott.

Leia felnevetett, Vader ingerülten felmordult:

- Nem tűröm az arcátlan viselkedést, doktor! De most nincs időm, hogy megmutassam, mekkorahibát követett el. - Intett a szenátornak, és hozzátette: - Velem jön, felség!

Uli és a hercegnő egy pillanatra összenéztek.

Milyen gyönyörű barna a szeme - tűnődött magában Uli, Barissé kék volt...

Ha lett volna fegyvere, ebben a gyorsan tovatűnő pillanatban feli használta volna Vader ellen, hogylehetőséget adjon a nőnek a szökésre. Csakhogy ő orvos volt, nem harcos. Ő nem ezt az utat jártai

- Sok szerencsét - mondta búcsú gyanánt, és halkan sóhajtotta egyet.

- Magának is - válaszolta Organa szenátor.

Vader az ajtóhoz kísérte a hercegnőt, és egy már-már udvarias intéssel kiengedte maga előtt afolyosóra.

A következő pillanatban az ajtó zárt állásba siklott. Uli sokáig bámulta a hófehér fémlemezt.

Vezérlőközpont,

Halálcsillag

Motti belépett a vezérlőbe, és Tarkin felé fordulva jelentett: - Elértük az Alderaan-rendszert.

Az utazás nem tartott sokáig, és minden rendszer kifogástalanul működött. A támaszpont ugyanolyangyors volt, mint a Hadiflotta bármelyik hajója, sőt a legtöbbnél jóval gyorsabb. Zökkenőmentesenhajtotta végre a hiperugrást, és a birodalmi parancs tisztára söpörte a hipersávokat, így szinte percekalatt megtették az utat. A szuperlézer teljesen feltöltve, bevetésre készen állt,

Tarkin bólintott. Már szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon valamit, amikor a helyiségbenmegjelent Vader, néhány őr, és Leia Organa szenátor. Káprázatos nő - gondolta Motti. Nem bántavolna, ha közelebbről is megismerhetné. De sajnos, a hercegnő rövidesen távozik az élők sorából.Milyen kár.

Az őrök a nagymoff elé lökdösték a szenátort. A kínzás szemmel láthatóan nem gyakorolt rákülönösebb hatást, a lelke biztosan nem tört meg.

- Tarkin kormányzó! - mondta kihívó hangon. - Tudhattam volna, hogy maga tartja pórázon Vadért.Megcsapta az orromat a bűze, amikor a fedélzetre hoztak.

Motti nehezen állta meg, hogy ne nevessen fel. Jóságos szupernóva, ebben a nőben aztán van tűz!Tényleg kár, hogy meg kell halnia.

Tarkin gúnyosan rámosolygott a szenátorra.

- Elbűvöl, mint mindig - felelte higgadtan, azzal megfogta a hercegnő állát, és hozzátette: - Ha tudnáfelséged, mily nehezemre esett aláírni a halálos ítéletét.

A hercegnő elrántotta a fejét, és megvetően válaszolt:

- Meglep, hogy mert valamiért felelősséget vállalni.

Mottinak ismét vigyorognia kellett. A nő tudta, hogy hamarosan meghal, de nem reszketett afélelemtől. Ezért a bátorságért még az ellenséget is tisztelni kellett, még egy nőt is. Sőt talánkülönösen egy nőt.

- Leia hercegnő, a kivégzése előtt szeretném, ha a vendégem lenne a támaszpont harckészültségbeállításának ünnepségén - folytatta Tarkin, miközben tett néhány lépést, majd hirtelen visszafordult, éshozzátette: - Többé senki sem szegülhet szembe az uralkodóval.

- Minél erősebben szorítja össze az öklét - vágott vissza a szenátor -, annál többen csúsznak ki azujjai közül.

Tarkin ekkor visszasétált a nő elé, és a nyomaték kedvéért felemelte a mutatóujját.

- Nem, ha majd látják, hogy mire képes ez a támaszpont. Bizonyos részben felséged jelölte ki,melyik legyen az elsőként elpusztítandó bolygó. - Közelebb lépett a hercegnőhöz, és szembefordultvele. - Minthogy vonakodik közölni velünk, hol van a lázadók támaszpontja, úgy döntöttem, hogytámaszpontunk rombolóerejét az ön otthonán próbálom ki, az Alderaanon.

Ez a kijelentés letörölte a megvető kifejezést a szenátor arcáról.

- Hogyhogy? - fakadt ki ijedten, és Tarkin mögé szaladt. - Az Alderaan békés bolygó! Nincsfelfegyverezve! Ezt nem teheti!

- Van más javaslata? - vágott közbe Tarkin, és a nő felé fordult - Egy katonai célpont? Akkormondjon egyet!

Motti végignézte, hogy Tarkin közelebb nyomult a hercegnőhöz, valósággal fölébe tornyosult, hogyne hagyjon neki helyet, és ne adjon esélyt neki, hogy visszanyerje az egyensúlyát.

- Elegem van a huzavonából! - folytatta a nagymoff, mialatt a hátráló nő nekiütközött a mögötte állóVadernek. - Utoljára kérdem: hol van a lázadók támaszpontja?

Motti látta, hogy a hercegnő az ablakra pillant, amelynek közepén ott ragyogott az Alderaan: a kékés fehér színekben pompázó, gyönyörű világ, amelynek lakói mit sem tudtak a fenyegető veszélyről.

- A Dantuinon - felelte végül Leia Organa, és megtörten, legyőzetve lehajtotta a fejét. - ADantuinon...

Tarkin elégedetten felnézett.

- Látja, Vader Nagyúr, hallgat ő az okos szóra - jelentette ki, azzal odaszólt Mottinak: - Folytassáka hadműveletet. Ha felkészültek, tűz!

- Micsoda? - kiáltotta kétségbeesetten a hercegnő.

- Miért, mit képzelt? - kérdezte felé fordulva Tarkin. - A Dantuin túl messze van egy látványoserődemonstrációhoz. De ne aggódjék, elintézzük a lázadó barátait is hamarosan!

- Ne! - kiáltott a hercegnő, és küzdeni kezdett, de Vader megmarkolta a vállát, és szilárdan tartotta.

Motti elmosolyodott, mialatt felkészült, hogy kiadja a parancsot. Tarkinnak igaza volt: tényleg afélelem a kulcs...

Szuperlézer-vezérlő,

Halálcsillag

Tenn hallotta a hangszórókban recsegő p'arancsot. Nem hitt a fülének, de az utasítás valóban ígyszólt:

- Gyújtószerkezetet bekapcsolni!

Az őrmester elbizonytalanodott. Lehet, hogy valami képtelen, bizarr próba? Látni akarják, hogymiként reagál?

Nem, ez ostobaság. Már elpusztította a börtönbolygót, nem igaz? Senki sem kételkedhet a Tarkinnagymoff, illetve a Birodalom iránti lojalitásában.

Ám ettől valahogy még rosszabb lett az egész, ugyanis azt jelentette, hogy a parancs valós. Megkell semmisítenie egy másik világot - és ezúttal nem egy bűnözőkkel teli, őserdővel borított, undoksárfészket.

Hanem egy olyant, ami sokban hasonlít a saját szülőbolygójához.

Tenn tudatában volt annak, hogy a százados őt figyeli. Felnyúlt és megmarkolta a kart. Mindenrendszer tökéletesen üzemelt, min-den jelzőlámpa zöld volt.

A kezelők megint hibátlanul látták el a feladatukat. Kapcsolókat állítgattak, kijelzőket ellenőriztek,összehangolták az alrendszereket. Hamarosan - rettentően hamar - minden készen állt.

Tenn érezte, hogy verejték csorog a nyakán, az alatt az átkozott sisak alatt. Az órára nézett, ésleolvasta az időt: 00:58:57.

Meghúzta a kart.

Egy-két másodperc kellett ahhoz, hogy a melléksugarak egyesüljenek. Az őrmester el akart fordulnia monitortól, de nem tudott.

A szuperlézer kivágódott a tányér feletti fókuszpontból. A monitoron az Alderaan képét telibetalálta egy zöld fénycsík.

Egyetlen pillanat műve volt az egész. Tenn tudta, hogy a sugár teljes pusztító ereje több, mintamennyit a valós térre korlátozott anyagátalakulások előállítanak. A teljesen feltöltött hiperanyag-reaktor fénysebességű „lökést" adott, amitől a bolygó anyagának tekintélyes része azonnal átkerült ahipertérbe. Ennek eredményeként az Alderaan vakító fényű tűzlabdává robbant, és az energia- refluxsík gyűrűje - a hipertéri hullám árnyéka - gyors ütemben tágult.

Tenn ismét az órára pillantott, amely 00:59:10-et mutatott.

Oly kevés idő... oly rettenetes pusztítás... hihetetlen volt.

Az őrmester arra gondolt, hogy ha valamilyen csoda folytán a lázadók nyerik a háborút - amitlehetetlennek tartott azok alapján, amit az imént látott, amit az imént tett - , akkor az ő maradványait aGalaxis legmélyebb vermébe fogják lökni a kivégzése után.

Ez volt a munkája, és ha nem hajtotta volna végre a feladatot, valaki más végrehajtotta volna, defelfordult a gyomra attól az iszonyattól, amit a tűzkioldó meghúzásával előidézett.

Több milliárd életet oltott ki. Ilyen egyszerűen.

Nem érzett semmiféle diadalt. Nem egy lázadó támaszpontom vagy ellenséges űrhajót semmisítettmeg. Hanem egy fegyvertelen civilekkel teli bolygót. Hányingere támadt, és olyan szédülés tört rá,hogy majdnem eldőlt.

G-l2 barakk, N-7-es szektor,

Halálcsillag

Nova belépett a szonikus zuhanyba, hátha attól megnyugszik, mielőtt ismét megpróbál elaludni.Legfeljebb két perce állhatott a fülkében, amikor megérezte a lármát a fejében. Hangtalan volt, devalahogy mégis olyan hangos, hogy eszméletlenre sújtotta.

Amikor magához tért, a zuhany lemezén feküdt, a hanghullámok finoman rezegtették a bőrét. Az orravérzett, az izmai görcsösen remegtek, mintha beleküldtek volna egy kábítótöltetet. Alig, tudott talpravergődni.

Biztosan tudta, hogy történt valami. Valami szörnyűség.

Hatvanadik fejezet

Konferenciaterem, parancsnoki központ, Halálcsillag

A birodalmi tiszt bemasírozott a terembe, a csizmája ritmikusan kopogott a sima padlólemezeken.Tarkin a bejárattal szemben ült a tárgyalóasztal végénél, Vader tőle nem messze állt. Rajtuk kívül kétőr tartózkodott a helyiségben, közvetlenül az ajtónál.

A tiszt vigyázzba vágta magát. Tarkin ráemelte a tekintetét, és megkérdezte tőle:

- Igen?

- A felderítő hajóink elérték a Dantuint. Megtalálták a támaszpontot. A jelek szerint már egy idejeelhagyottan áll. Most folytatják a kutatást a környező bolygórendszerekben.

Vader némi kárörömöt érzett, noha a hír kétségkívül rossz volt. Ő azonban számított erre.

Mialatt a tiszt megfordult, és kivonult a teremből, Tarkin talpra állt, és dühtől remegve kifakadt:

- Hazudott! A bolondját járatta velünk!

Vader fanyar mosollyal reagált a nagymoff kitörésére. Akkor most ki a naiv? Ki ad hiteltmegbízhatatlan emberek szavának?

- Én megmondtam, hogy önszántából sosem fogja elárulni a lázadókat - válaszolta. - Kárpróbálkoznunk.

Tarkin tett néhány lépést, és szinte remegett dühében.

- Végezzék ki! Haladéktalanul! - parancsolta éles hangon.

A maszkja rejtekében Vader ismét elmosolyodott, noha ez, mint mindig, komoly fájdalmat okozottneki. Megértette Tarkin haragját - elvégre nála jobban kevesen tudták, hogy mi a harag -, de úgygondolta, hogy Leia Organa hercegnő élve sokkal többet ér, mint holtan. Meg kellett fontolnia akérdést. Tarkin nem parancsolhatott neki, legfeljebb tanácsokat adhatott, és ő általában nem tiltakozottemiatt, mert az esetek többségében nem számítottak. Viszont Darth Vader csakis a mestere, a SithSötét Nagyurának akarata előtt hajolt meg. Amennyiben a mestere és a kormányzó akarata valaha isösszeütközésbe került volna, habozás nélkül eltaposta volna Tarkint.

Nova nem lepődött meg, amikor beosztották őrségbe a parancsnoki szint fő konferenciatermébe.Nem tartozott a rendszeres feladatai közé, de mint veterán őrmesternek néha be kellett ugrania, havalamelyik őr hirtelen megbetegedett. Ő pontosan az a fajta katona volt, akit a parancsnokok szerettekőrnek kijelölni, mivel jól bánt a fegyverekkel, és szükség esetén puszta kézzel is meg tudta védenimagát.

A terem szinte az egész szolgálata alatt üresen állt, csak a vége felé érkezett meg Tarkin kormányzóés Darth Vader. Nova akarata ellenére minden szavukat hallotta, mialatt hosszasan beszélgetek,többféle témát érintve. Főleg arról vitatkoztak, hogy mi legyen a Halálcsillag következő célpontja.Úgy tűnt, valaki megtalálta a lázadók legfőbb támaszpontját. Vader és Tarkin a felderítők jelentésétvárták, hogy aztán útnak indítsák a harcállomást, és megsemmisítsék azt a bolygót is.

Nova még most is szédelgett a legutóbbi teszt utóhatásaitól. Pontosan abban a pillanatban ájult el aszonikus zuhanyban, amikor a m szuperlézer törmelékké robbantott egy békés világot, és biztosravette, hogy ez nem lehetett véletlen egybeesés. Gyanította, hogy a jelenségnek a magas midiklorián-számhoz van köze. Az állomás könyvtárosának segítségével végzett egy kis kutatást, és ha vonakodvais, de arra a következtetésre jutott, hogy valahogyan fogékony arra a mindent átható energiamezőre,amit a Jedik valaha Erő-nek hívtak. Erő-érzékeny, így hangzott a pontos szakkifejezés. És ezmagyarázattal szolgált arra, hogy miért szokta előre megérezni az ellenfeleinek mozdulatait, arra aképességre, amit Villanásnak nevezett el.

Azt persze nem tudta, hogy mihez kezdjen mindezzel, még abban sem volt biztos, hogy kezdeniekell vele valamit. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a jelenség végigkíséri az egész életét, hogy nem fogegyszer csak elmúlni. Ha pedig nem szabadulhat tőle, sem a látomásoktól, akkor talán valami másra ishasználhatná, nemcsak arra, hogy eltáncoljon a közeledő öklök és lábak elől.

Az ajtó kinyílt, és egy főtiszt vonult be a helyiségbe, olyan mereven, mintha egy duracél rúd lettvolna a gerince helyén.

A férfi leadta a jelentését, Nova pedig kőmerev arcot vágva figyelt.

Szóval a lány, akiről a doki mesélt a kantinban, félrevezette Tarkint és Vadért. Bátor tett volt, denem különösebben okos, mivel Tarkin annyira indulatba jött, hogy a hercegnő azonnali kivégzésétkövetelte.

Nova valaha rögtön elfelejtette volna ezeket a híreket. Nem törődött azzal, hogy a parancsnokokhogyan viselkednek. Ő csupán végrehajtotta a parancsokat, végezte a dolgát, ahogyan derék, lojáliskatonához illik. Csakhogy, ha a Despayre felrobbantása szörnyű volt, akkor az Alderaanmegsemmisítése nagyságrendekkel borzalmasabb. Több milliárd ártatlan teremtmény halt meg ott, ésnem mindenre elszánt, elvetemült bűnözök, hanem mindenféle korú és nemű civilek. Ezek után hogyanis tudná ő tiszta lelkiismerettel szolgálni azokat, akik szerint így kell megvívni egy háborút?

Az eset a velejéig megrázta, talán éppen az Erő-érzékenysége miatt. És tudta, hogy nem ő azegyetlen. Igen, biztos akadtak olyan lélektelen alakok, akik úgy vélték, hogy az Alderaan lakóibiztosan megérdemelték a sorsukat, máskülönben nem tették volna velük ezt, de rengetegen akadtakolyanok, akik nem tudták elfogadni ezeket az eszközöket, akik szerint egy népirtás nem fér bele egynormális univerzumba.

A parancsnokok ezúttal túl messzire mentek. Nova mindeddig csak azt hallotta, hogy az állomástfenyegetésnek szánták. Felrobbantani egy bolygót, és megölni minden lakóját csak azért, hogy valakimegmutassa az erejét?

Az őrmester úgy döntött, hogy ez lesz az utolsó köre. Nem akart megmaradni annál a katonaságnál,amely képes elkövetni ilyen fel-háborító borzalmat. És azt is elhatározta, hogy ha a jövőben tehetvalamit annak érdekében, hogy ez még egyszer ne forduljon elő, meg fogja tenni.

Egy egész bolygó lakosságának lemészárlása olyan gonosztett volt, amit felfogni sem tudott.Bármikor szembeszállt volna egy szakasznyi állig felfegyverzett lázadóval, és ha meg kellett volnaölnie őket, megtette volna.

De nem arra szerződött, hogy az ágyukban alvó gyerekeket gyilkoljon.

Könyvtár, 106-os fedélzet,

Halálcsillag

Atour Riten igazi világcsavargónak tartotta magát; széltében - hosszában beutazta már a Galaxist,és sok mindent látott. Megfordult a Kessel fűszerbányáiban, felderítette a Dantuin romjait, és a sajátszemével látta a csillagok halálát a Bi-Borran-halmazban. Noha a munkanapjait általában könyvtárakés archívumok falai között töltötte, az évek folyamán több tucatnyi világ levegőjét lélegezd te be. Ésezen évek alatt nem törődött a politikával. A maga útját járta, és kerülte az elkötelezettséget az olyandolgok iránt, amelyeket nem tudott befolyásolni.

De ez nem mehetett így tovább. Az Alderaan után semmiképpen!

Már a Despayre elpusztítása is felkavarta, részben maga a tett, részben pedig az, amit jósolt. Ám azAlderaan békés világ volt. A kormányzata talán támogatta a lázadókat, de a Birodalom iszonyatosaneltúlozta a megtorlást. Atour elborzadt, valahányszor a képzelete elindult azon a gyilkos úton: anyák,csecsemők, nagymamák, háziállatok... mindenkit megöltek, egyetlen szívverésnyi idő alatt.

Önkéntelenül eszébe jutott a mrissli mondás: a gonoszság exponenciálisan terjed és növekedik.Most értette meg igazán, hogy ez mit jelent. Az efféle borzalmak óhatatlanul önmagukat táplálták, ésmegdöbbentően rövid idő alatt elszaporodtak. Atour nem hagyhatta, hogy még egyszer megtörténjen.Öreg volt már, hosszú és teljes életet élt, és most úgy döntött, hogy akármennyi ideje maradt, aztannak fogja szentelni, hogy megbuktassa a Birodalmat, amely képes ezekre a szörnyűségekre.

- Perszi, arra kérlek, hogy indíts el egy keresést - szólt oda a droidjának. - Keresd meg az állomásgyenge pontjait. Azokat, amelyek a legvédtelenebbek a belső szabotázsokkal szemben.

- Ez nem bölcs ötlet, uram - válaszolta a droid. - Egy effajta keresést egészen biztosan felfedeznek,és a birodalmi titkosszolgálat emberei kétségkívül beszélni akarnak majd a kutatáskezdeményezőjével. Az a beszélgetés aligha lesz kellemes, uram.

- Hát akkor azt javaslom, legyél nagyon óvatos.

- Uram, kénytelen vagyok ismételten felhívni a figyelmét arra, hogy egy efféle vállalkozás

rendkívüli kockázatokkal jár.

- Én pedig nagyra értékelem, hogy aggódsz értem - válaszolta Atour, azzal hátradőlt a székén,összefonta az ujjait a hasa előtt, és hozzátette: - Azért csak láss hozzá!

A droid nyugtázta a parancsot, és elsietett, hogy végrehajtsa. Atour felsóhajtott. Gyanította, hogy P-RC3 sokkszerű emlékezetvesztést fog szenvedni a közeljövőben. Ami nagy kár lesz - eléggémegkedvelte a droidot -, de tekintetbe véve, hogy mit követett el a Birodalom, és hogy ezért fizetniekell, egy droid memóriája nem tűnt nagy árnak - sem egy öregember élete.

Konferenciaterem, parancsnoki központ, Halálcsillag

A belső adó-vevő sípolt, mire Tarkin aktiválta a berendezést, és megszólalt:

- Igen?

A kérdésére szenvtelen hangon beszélő férfi válaszolt:

- Elfogtunk egy teherhajót az Alderaan maradványai között. A jelzése megegyezik azéval, amelyikMos Eisleyből megszökött.

Tarkin a homlokát ráncolva töprengett. Mos Eisley a Tatuinon van, ahová Vader szerint az ellopotttervek kerültek. Véletlen egybeesés? Nem valószínű. A kormányzó Vaderre pillantott, aki kérdezésnélkül kijelentette:

- Alighanem az ellopott tervrajzokat akarják visszajuttatni a hercegnőnek. Lehet, hogy még hasznátvesszük, ha életben hagyjuk.

Tarkin ezt is fontolóra vette. Igen. Noha a nő iránti haragja azóta sem csökkent, jól tudta, hogy itt ésmost hatalmas a tét, amihez képest mit sem számít egy fogoly élete vagy halála. Vadernek igaza van.Leia Organa csaliként még hasznos lehet.

- Az lesz a legjobb - felelte a Sötét Nagyúrra pillantva -, ha megy, és személyesen intézi ezt azügyet, Vader Nagyúr.

2037-es dokk, Halálcsillag

Vader hosszú, döngő léptekkel vonult be a dokkba, pontosan akkor, amikor egy hadnagy és néhányrohamosztagos lesiettek az elfogott teherhajó rámpáján.

- A fedélzeten nincs senki, Nagyúr! - jelentette a hadnagy. - A menetnapló szerint a legénységkatapultálhatott. De az gyanús, hogy majdnem minden mentőkabint katapultáltak.

- Találtak droidokat? - kérdezte Vader.

- Nem, Nagyúr! Azokat is katapultálták.

- Kutassák át a hajót, de alaposan! - mennydörögte Vader. - A legrejtettebb zugot is!

- Igen, Nagyúr! - hadarta riadtan a hadnagy.

Vader mondani akart még valamit, amikor furcsa fodrozódást érzékelt az Erőben. Éppen csak egypillanatig tartott, túl gyorsan tovaröppent ahhoz, hogy azonosíthassa, mindenesetre meglepődött.

- Érzek valamit... - mormolta fojtott hangon -, valamit, amit nem éreztem, mióta... - hirtelenelhallgatott. Nem. Az lehetetlen. Bizonyára téved. Képtelenség, hogy megannyi év után...

Hirtelen sarkon fordult, és a kijárat felé lódult. Biztosra vette, hogy ha a tervek a hajón vannak,akkor a kutatóosztag elő fogja] keríteni őket. Ha pedig nincsenek, a hajó a legkevésbé sem fontos.Mármost ami azt a különös fodrozódást illeti... ha csakugyan az keltette, akire gondol, akkorkétségkívül az illető is érzékelte az ő jelenlétét.

Vader tudta, hogy ha Obi-van Kenobi valóban eljött a Halálcsillagra, akkor ők kettenelkerülhetetlenül találkozni fognak. Az Erő egymáshoz húzza őket, ugyanolyan biztosan, mint ahogyanaz ellenkező töltésű részecskék sodródnak össze a vákuumban.

Hatvanegyedik fejezet

Könyvtár, 106-os fedélzet, Halálcsillag

- Ez különös - jegyezte meg P-RC3.

Atour felkapta a fejét, és megkérdezte:

- Micsoda?

A droid elfordult a monitortól, az azon fénylő adatok eltorzulva tükröződtek vissza kékacélburkolatáról.

- Valaki épp az imént hatolt be a központi számítógépbe az egyik dokk parancsnoki irodájából.

- És ez miért is szokatlan?

- Mert egy droidoknak fenntartott adataljzaton keresztül hatolt be.

- Azokat nyilván azért rakják oda, hogy a droidok rácsatlakozhassanak a rendszerre, ha jól sejtem -vélekedett Atour. - Szóval?

- A behatoló egy bizonyos vonósugár vezérlőrendszeréről keres adatokat. Ezzel a vonósugárralnemrégiben elfogtak egy teherhajót, amelyen a gyanú szerint lázadók utaztak.

- És mire kellenek azok az adatok?.- vetette fel a homlokát ráncolva Atour. - A vonósugár javításraszorul?

- Ezt nem tudom meghatározni, uram.

- És hogyan vetted észre?

- Az ön védelme érdekében bizonyos alrendszerekben elhelyeztem néhány őrprogramot, uram.

- Hmmm... van biztonsági kamera abban az irodában?

- Van, uram.

- Rá tudsz csatlakozni?

- A biztonsági kód nélkül nem, uram.

- Á, szóval az kell. Parancsolj - dünnyögte Atour, azzal begépeli egy tízjegyű számot a konzolbillentyűzetébe.

- Ennek a kódnak a birtoklása bűncselekménynek számít, uram - jegyezte meg a droid. - Ezért akárbörtönbe is kerülhet.

- Valószínűleg ez lesz a legkisebb bűnöm - felelte vigyorogva Atour. - Most pedig csatlakozz ráarra a kamerára.

A droid a terminál felé fordult, és hamarosan jelentette:

- Csak a képet tudom behozni, uram. A hangot nem.

- Egyetlen képkocka többet ér száz oldal szövegnél - bölcselkedett Atour. - Hát nem furcsa eztéppen egy könyvtáros szájából hallani?

- Parancsol, uram?

- Nem érdekes. Na, lássuk azt a képet. Kapcsold át az én gépemre!

Az íróasztal felett megjelent egy háromdimenziós kép. Atour egy szabvány parancsnoki irodabelsejét pillantotta meg. A helyiségben két rohamosztagos tartózkodott, mindketten levetették asisakjukat. Nem látszott rajtuk semmi különös, bár a hajuk kissé hosszabb volt az előírásosnál. Atourrajtuk kívül felfedezett még négy alakot, akik már érdekesebbnek tűntek: egy aranyszínűprotokolldroidot, egy asztrodroidot, egy sugárvetővel felfegyverkezett vukit, valamint egy kopaszodó,szakállas idős férfit, aki sötétbarna) csuklyás köpenyt viselt. Nem csekély megdöbbenéssel jött rá,hogy az öregember a Jedi-lovagok hagyományos öltözetét hordja.

Ezenfelül két birodalmi rohamosztagos feküdt a padlón.

A testtartásukból úgy tűnt, hogy az emberek a protokolldroidot hallgatják. Néhány másodperccelkésőbb már egymással beszéltek.

- Perszi, tudsz szájról olvasni? - kérdezte Atour.

- Természetesen, uram.

- Akkor mondd meg, hogy miről beszélnek!

A droid a holoképre nézett, és belekezdett:

- Az idős úr azt mondja a fiatalabb rohamosztagosnak: neked a végzet más utat jelölt ki, mintnekem. Veled lesz az Erő... mindvégig.

Az Erő?

Mialatt Atour ezt a mondatot emésztette, az iroda ajtaja felsiklott, és az öreg férfi kisietett ahelyiségből. Az egyik rohamosztagos és a vuki váltottak néhány szót.

- Sajnálom, uram, de nem látom elég tisztán a vukit ahhoz, hogy leolvassam azt, amit mond -

közölte P-RC3. - Az idősebbik ember azt kérdezi a fiatalabbtól: hol szedted fel ezt a vén salabaktert?

Atour kissé összezavarodva töprengett. Ez meg mit akar jelenteni?

- Most a fiatalabbik beszél - jelentette a droid -, de nem látom a száját. Mindkét ember izgatottnaktűnik, a testbeszédükből ítélve.

Atour tovább figyelte a képet, mialatt a rohamosztagosok befejezték a vitát, és mindketten adroidokra néztek.

- Azt hiszem, most a droidok beszélnek - mondta P-RC3. - Most az idősebbik férfi megkérdezte:hercegnő? Na, és hol van? Ezt már a fiatalabbik kérdezte.

- Hercegnő? - hümmögte Atour. - Perszi, nézz utána, van-e adat a számítógépben erről ahercegnőről!

A droid munkához látott, Atour pedig tovább figyelte a képet. A rohamosztagosok ismét vitatkoztak,és eléggé idegesnek tűntek. A fiatalabb - gyakorlatilag kölyök volt még - jól érzékelhetőenmegpróbálta meggyőzni valamiről a társát.

- Megtaláltam, uram - jelentette rövidesen P-RC3. - A hercegnő nem más, mint Leia Organaszenátor, akit Darth Vader hozott nemrégiben az állomásra. Az aktája szerint lázadó, és ezért halálraítélték.

Atour hitetlenkedve csóválgatta a fejét. Azt nyilvánvalónak látta, hogy a két férfi, akiket figyel, nemrohamosztagos, és hogy közük van Leia hercegnőhöz. Természetesen ismerte a nevet. Bail Organalánya. A néhai Alderaan bolygóról...

A protokolldroid odébb csoszogott, és átadott a kölyöknek egy bilincset. A kölyök odament avukihoz, és megpróbálta rátenni a bilincset. A vuki szemlátomást nem örült az ötletnek. A kölyökgyorsan elhátrált tőle, a társához fordult, és átadta neki a bilincset.

- Perszi! Mit mondanak? - kérdezte Atour.

-.. .ne izgulj, Csubi, sejtem, mit forgat a fejében - felelte a droid. - Ezt az idősebb mondta.

A férfi rátette a bilincset a vuki csuklójára.

- Á... - sóhajtotta Atour.

- Parancsol, uram? Nem értettem. ,

- Alighanem besétálnak a nexu barlangjába - válaszolta elmosolyodva Atour. - Elmennek ahercegnőért.

- Ez aligha bölcs ötlet, uram - jegyezte meg P-RC3.

- Végtelenül őrült ötlet - helyeselt bólogatva Atour. - Hogy fognak elmenekülni, miutánmegtalálják... aha!

- Attól tartok, végképp nem értem, uram.

- Ezért bogarásztak a vonósugár körül - magyarázta Atour. - Bizonyára azt tervezik, hogy ellopnakegy hajót. Fogadni merek, hogy az idős úriember, aki gyanúm szerint egy Jedi-lovag, elment, hogymegbénítsa a berendezést. Okos... ugyanakkor nem valószínű, hogy sikerül.

A két férfi, illetve a megbilincselt vuki elhagyták az irodát, a droidok a helyiségben maradtak.

- Azt hiszem, eleget láttunk - állapította meg Atour. - Hol tartják fogva a hercegnőt?

P-RC3 megnyomott néhány billentyűt,

- Az ötös szinten, uram - felelte. - Az AA-23-as börtönblokkban.

Atour bólintott. Egy pillanatig sem hitte, hogy a vakmerő alakok sikerrel járnak, de elismerésseladózott a bátorságuknak. Szívesen segített volna nekik, de erre nem látott módot. A börtön ̂blokkokkapuit és a cellák ajtóit helyben vezérelték, a központi számítógépen keresztül nem lehetett kinyitniőket.

Atournak aztán eszébe jutott, hogy az idegenek csakis felvonóval utazhatnak a börtönblokkhoz,márpedig szükségük lesz a titkos kódra ahhoz, hogy elérjék azt a szintet. Talán már megszerezték, deebben erősen kételkedett.

Hát, a cellák ajtóit nem nyithatta ki nekik távolról, varázslatos módon, de hatalmában álltelőkeríteni a Vezérlőkódot, és áttáplálni a felvonóba. Ehhez mindössze néhány másodperc kellettneki.

- Sok szerencsét - mondta halkan, miután átküldte a kódot. - Szükségetek lesz rá.

Ami pedig őt illette, neki most egy italra volt szüksége.

Hatvankettedik fejezet

Kemény Szív kantin, Halálcsillag

Memah megkérte Rodót, hogy távolítson el néhány vendéget, akik túlságosan jól érezték magukat,és ezt követően komor csapat maradt a kantinban. A vendégek lenyelték a mondandójukat, vagy sajátmagukkal vitatták meg. Akár így, akár úgy, mindannyian hallgattak.

Rodo, Nova Stihl, valamint Ratua egymás mellett ültek a pultnál. Nyilvánvalónak tűnt, hogy aszökött fegyenc és a fegyőr között erős szálak alakultak ki a börtönbolygón, amelyeket még a közöttüklévő különbségek sem szaggathattak el, és Memah ennek nagyon örült.

Az egyik sarokban néhány alderaani ült. Nem sokat beszéltek, nem sokat ittak, csak bámultak magukelé.

Szintén a pultnál foglalt helyet egy pilóta és a barátnője. Memah már korábban megismerkedettvelük. A férfit Vil Dance-nek hívták, kétszeres ász pilóta volt, és rendszeresen részt vett Novaedzésein. A nő, Teela Kaarz építészként dolgozott az állomáson.

Hamarosan egy idős férfi érkezett a kantinba. Memah emlékezett rá, látta már itt, de nem tudta róla,hogy kicsoda. A férfi egyenesen Stihlhez ballagott, letelepedett mellé, és az őrmester ismerőskéntköszöntötte.

Maga Memah a pultban dolgozott, italokat kevert, sört csapolt, és a szünetekben odasodródottZöldszeműhöz, hogy váltson vele néhány szót. Az egész jelenet olyannak érződött, mint egygyászszertartás, és a maga módján az is volt.

Belépett két rohamosztagos, akik az alderaaniak közelében találtak helyet maguknak. Sörtrendeltek, és a legkevésbé sem törődtek a kantinban uralkodó nyomott hangulattal. Memah már aztfontolgatta, hogy kirakatja őket Rodóval, amikor az egyik olyan; hangosan szólalt meg, hogy az egészhelyiségben hallani lehetett;!

- Na, azt hiszem, a lázadó csőcselék nem sok gondot fog okozni az Alderaan után!

Rodo azonnal elindult, de közben az egyik alderaani talpra állt, és odament a katonák asztalához.

- Rodo - mondta halkan Memah.

A kidobó megállt, és visszanézett rá, mire ő felemelt kézzel jelzett neki, hogy várjon egy pillanatot.

A katona felnézett a mellette álló férfira, és valószínűleg nem ijedt meg. Az alderaani vékonyabb ésalacsonyabb volt nála, így aligha jelenthetett veszélyt rá nézve.

- Mit akarsz... - kezdte, de eddig jutott.

Az alderaani meglendítette a kezét, minden bánatát és haragját beleadta az ütésbe. A katonalefordult a székéről, és elterült a padlón.

- Most menj - utasította Memah a kidobót.

Mire a másik katona felállhatott volna, Rodo mellette termett, nyakon ragadta, és ráförmedt:

- Kifelé!

- Miket beszélsz! - méltatlankodott a rohamosztagos. - Senki sem üthet meg egy...

Rodo megszorította a nyakát, mire a fickó egyből elhallgatott.

- Kifelé - ismételte vészjósló hangon Rodo. - Vagy magadtól távozol, vagy az én segítségemmel.Szedd össze a haverodat, és tűnjetek el innen.

Ez a katona okosnak bizonyult. Minden további vita nélkül biccentett, azzal lehajolt, és talprasegítette a társát, majd tántorogva elindult vele a kijárat felé.

Az alderaani még ekkor is ökölbe szorította a kezét, minden ízében reszketett haragjában, és némánmeredt Rodóra. Memah tudta, hogy a fiatal férfinak nincs esélye a kidobó ellen, de biztosannekiugrana a megtermett alaknak, ha az megpróbálná kitessékelni.

Ezt Rodo is tudta, és kérdőn pillantott a főnökére.

Memah a fejét rázva üzent: hagyd békén.

Rodo bólintott, fojtott hangon mondott valamit a nála jóval kisebb férfinak, és visszatért a pulthoz.Néhány másodperccel később az alderaani visszabotorkált az asztalához. A tekintetét merevenelőreszegezte, mintha transzba esett volna, mereven mozgott, akár a droidok, végül nehézkesenleroskadt a székére.

Memah a kidobóhoz oldalazott, és megkérdezte tőle:

- Mit mondtál neki?

- Azt, hogy sajnálom. Meg azt is, hogy én fizetem a számlájukat, és ha még valaki mond ma estevalami szemétséget, bízza rám az ügyet, mert én sokkal nagyobbat tudok ütni, mint ő.

A mellette ülő Nova megjegyezte:

- Hát nem is tudom... azért elég szép ütés volt.

Erre senki sem válaszolt.

Nova ekkor az idős férfi felé intett, és bemutatta:

- Ez az úr itt Riten parancsnok. Ő a könyvtár vezetője.

- Üdv, parancsnok - köszönt udvariasan bólintva Memah.

- Hívjanak Atournak - kérte Riten -, sosem érdekelt a rang, most meg főleg nem.

- Igen, erről már hallottam - mormolta Memah, majd az ajtó felé nézett, amelyen ebben apillanatban lépett be dr. Divini. Az orvos egyenesen a pulthoz sétált, ahol többen barátságosanüdvözölték, illetve bemutatták a könyvtárosnak és a fiatal párnak.

- Lemaradt a műsorról, doki - mondta aztán Nova. - Az a kis alderaani, ott a sarokban, épp az iméntfektetett ki egy nála kétszer nagyobb fickót.

Memah kérés nélkül az orvos elé tett egy korsó sört, mire ő biccentett, és megkérdezte:

- Rodo nem dobta ki?

- Ma este nem rajongunk a birodalmi hadseregért - felelte Memah.

- Hát én sem - dörmögte a fejét csóválva Uli. - Mocskosnak érzem magam, amiért itt vagyok, ezenaz állomáson.

Többen helyeselve hümmögtek és bólogattak.

- Tennünk kell valamit - jelentette ki Nova. - Nem létezik, hogy ne tehessünk semmit.

- Mire gondolsz, őrmester? - kérdezte Rodo, - Kihívod Darth Vadért egy halálig tartóökölpárbajra? ,

- Még az is megtörténhet...

- Azzal sem menne semmire - szólt közbe Uli. - A birodalmi gépezet túl nagy. Senki sem állhatellen neki. Csak gondoljanak az Alderaanra.

- Akkor mit tegyen az, akibe szorult némi igazságérzet? - vetette fel Memah. - Rántsa meg a vállát,és törődjön a maga dolgával?

Riten, aki mindeddig némán tapogatta a poharát, megrázta a fejét, és odaszólt Novának:

- Mint harcművészeti szakértő, mit tenne, ha kapna egy ellenfelet, aki sokkal nagyobb, erősebb,gyorsabb, képzettebb, gyakorlottabb magánál, és akinek fegyvere van, illetve sok-sok barátja?

- Elhúznám a belemet, méghozzá igen gyorsan - felelte az őrmester.

- Pontosan - válaszolta Riten, és miután mindenki ránézett, hozzátette: - A legkevesebb, hogy nemakaszkodna össze azzal a gyilkos gazemberrel.

Dance, a TIE-pilóta halkan megjegyezte:

- Ha valaki megtagad egy parancsot, azonnal börtönbe kerül. És azzal mire megy maga vagy bárkimás?

- Nos - kezdte megfontoltan Riten ha bedugják egy cellába, talán nem lesz része a megoldásnak, debiztosan nem lesz része a problémának.

- Szép kis választás - mormolta leverten Dance.

- Van más választás is - felelte Riten.

- Tényleg? Mégpedig?

A könyvtáros egy darabig úgy meredt az italára, mintha kiolvashatta volna belőle a jövőt, aztánhalkan válaszolt:

- Elmehet innen.

Dance keserűen felnevetett.

- Hát persze... És mégis, hogyan? Senki sem hagyhatja el a Halálcsillagot a nagyfejesek különengedélye nélkül. Még a pilóták sem, mint én. Nem jutnék messzire egy TIE-vadásszal, hacsak nemegy új, hiperhajtóművel felszerelt Xl-esben ülnék, de abból csak pár darab van az egész állomáson.Odafent, a felszínen több a fegyver, mint egy egész hadiflottában. Turbólézerek, ionágyúk,vonósugarak, és van ott egy rakás viszkető tenyerű tüzér, akik boldogan tüzelnek mindenre, amimozog. Innen nem lehet lelépni.

- Mi van, ha mégis? - dünnyögte a szemöldökét felrántva Riten.

- Mit tenne, ha módjában állna? Maguk közül hányan élnének a lehetőséggel?

Rövid időre csend támadt, majd Nova halkan megkérdezte:

- Most csak elméleti lehetőségekről beszélünk, és nem összeesküvést szövünk, ugye?

- Természetesen. Csak egy baráti „mi lenne, ha" játék.

- Én elmennék - jelentette ki Memah, mire mindenki őrá nézett.

- Te nem vagy katona - jelentette ki Ratua. - Neked semmi közöd az Alderaan felrobbantásához.Civil vagy. Nem te húztad meg a kart.

- Képzeljék, mit érezhet az, aki meghúzta - jegyezte meg mélyet sóhajtva Teela.

- De én is itt vagyok - felelte Memah a zöld szemű férfinak. - És tudom, hogy mire képes aHalálcsillag. Hogy mit tettek vele. Ki kell szolgálnom olyanokat, mint az a katona, akit a kis fickó

kiütött. Olyanokat, akik szerint egy ártatlanokkal teli bolygó megsemmisítése nemcsak rendben van,de még büszkék is rá. - Akkora lendülettel rázta a fejét, hogy a lekkui lengedezni kezdtek, éshozzátette: - Hát nem... én habozás nélkül elmennék.

- Én is - közölte Teela. - A helyzet az, hogy fegyenc vagyok, és gyanítom, hogy miután mindenleülepedik, nem sok könyörületre számíthatok a Birodalom részéről.

- Feltéve, hogy a Birodalom győz - fűzte hozzá Rodo.

- Hiba lenne mást feltételezni - szólt közbe Dance hadnagy.

- Mindannyian tudjuk, mire képes ez a támaszpont. És ha meg-építettek egyet, meg tudnak építenitöbbet is, és azok talán ennél is nagyobbak lesznek. A lázadóknak semmi esélyük.

- Talán így van - mondta Riten -, de a háborúkat nemcsak a technikai fölénnyel lehet megnyerni.Mindig voltak és lesznek új, minden korábbinál nagyobb fegyverek, és a történelmet tekintvekijelenthetjük, hogy ezek sosem voltak elegek ahhoz, hogy véget vessenek a háborúskodásnak.

- Nem találsz békét sem a forró vérben, sem a hideg verejtékben - mormolta Nova.

Riten meglepetten pillantott az őrmesterre.

- A háború csalása, Codus Romanthus. Az ember ritkán találkozik olyan katonával, aki obskúrusfilozófusoktól idéz.

- Szeretek olvasni - felelte Nova, azzal fenékig ürítette a korsóját.

- Én is elmennék - jelentette ki Uli. - Már százszor megléptem volna, ha lett volna rá lehetőségem.

- Hát még én - mondta vigyorogva Ratua. - És mi a helyzet magával, őrmester?

- Aha... számoljanak bele - válaszolta Nova. - Nemcsak azért, mert majdnem szétrobbant a fejem,amikor megsemmisítették az Alderaant, hanem azért is, mert ennél ocsmányabb dolgot elképzelni semtudok. A háború mindig áldozatokat szed, de az egy dolog, ha az ember tüzet nyit egy fickóra, akitüzel rá. De teljesen más dolog odamenni a házához, és felgyújtani, miközben a felesége és a gyerekeiodabent alszanak.

- Valami hasonlót érzek - közölte Dance. - Szemtől szemben egy ellenséges pilótával, azzal nincsgondom. De amit a Birodalom tett a Despayre-ral és az Alderaannal? Azt már nem veszi be agyomrom. És lehet, hogy valamelyikünk szülőbolygója lesz a következő. Mostantól kezdve senki sincsbiztonságban.

- Ahogy hallom, mindenki menni akar - állapította meg Rodoé - Csakhogy valójában nincs rálehetőségünk, nem igaz?

- Talán van - felelte halkan Riten, mire a társai felé fordultak.

- Maga meg miről beszél? - kérdezte Nova.

- Nézzék, én könyvtáros vagyok - válaszolta Riten. - Az évek folyamán megtanultam megszereznimindenfélefajta információt, amelyekhez elméletileg nem férhettem volna hozzá.

- Aha... - dünnyögte Ratua -, és?

- A tudás hatalom - magyarázott tovább Ritén. - Mi lenne, ha a birtokukban lenne egy teljesenfeltöltött, repülésre kész birodalmi komp indítókódja? Mi lenne, ha a birtokukban lenne a felszállásiengedély, ami miatt az állomás tüzérei nem lőnének magukra, mialatt távoznak? És a vonónyalábokatsem hozná működésbe senki.

- Nagy kérdések - jegyezte meg Rodo.

- Valóban. Viszont, tételezzük fel, persze csak a beszélgetés kedvéért, tehát, tételezzük fel, hogynekem módomban áll megszerezni a kódokat és az engedélyeket. Mit gondolnak, megtegyem? Atársaság sokáig hallgatott, a csendet végül Nova törte meg:

- Aha... tegye meg.

Hatvanharmadik fejezet

Konferenciaterem, parancsnoki szint, Halálcsillag

Vader közvetlenül az ajtónál állt, az őrök között, és halkan, de határozottan kijelentette:

- Itt van.

- Obi-van Kenobi? - kérdezte hitetlenkedve Tarkin. - Miből gondolja?

Az Erő-érzékeny teremtményeknek nem lett volna szükségük, sem válaszra, sem magyarázatra.Vader kezdetben nem akart törődni a dologgal, mert oly sok éven át reménykedett abban, hogymegérzi azt a bizonyos jelenlétet, hogy amikor megtörtént, azt hitte, hogy téved. De tudta. Biztosantudta.

- Rezgést érzek az Erőben - mondta egyfajta egyszerű magyarázat gyanánt. - Ilyesmit utoljáraegykori mesterem közelségében éreztem.

- Ugyan... ő már rég meghalhatott - felelte Tarkin, és felállt.

- Ne becsülje le az Erőt! - válaszolta Vader, noha tudta, hogy semmi értelme. A kormányzó nemérthette meg.

- A Jedik kipusztultak - jelentette ki Tarkin. - Elhamvadtak a világegyetemben. - Az asztalon lévőzártláncú adó-vevő halkan sípolt. Tarkin elindult felé, és folytatta: - Ön a vallásuk utolsó hír-mondója, barátom.

Nem, Tarkin semmiképpen sem érthette meg. Semmiképpen sem foghatta fel még az alapokat sem.Mintha valaki egy vaknak próbálta volna elmagyarázni a színeket.

- Igen? - mondta Tarkin, miután aktiválta az adó-vevőt.

A készülékből zordon férfihang hallatszott:

- Kormányzó úr, riadójelzést kaptunk az AA-23-as börtönblokkból.

Tarkin a homlokát ráncolta, nyilván tudta, hogy mi a jelentősége annak a helynek.

- A hercegnő... Általános riadó!

Vadernek nem volt szüksége megerősítésre, de úgy gondolta, hogy ez az esemény talán segítmeggyőzni a nagymoffot.

- Obi-van idejött - jelentette ki. - És vele van az Erő.

Tarkin szükség esetén gyorsan meg tudta változtatni az álláspontját, és most így felelt:

- Ha itt van, nem engedhetjük, hogy elszökjön.

Ha valaki nem ismerte Anakin Skywalker és Obi-van Kenobi történetét, könnyen erre akövetkeztetésre juthatott. De a kormányzó tévedett.

- Nem fog elszökni - válaszolta Vader -, amíg nem találkozott velem.

A Sötét Nagyúr sarkon fordult, és kivonult a teremből. Most, hogy már biztosan tudta, hogy a régimestere az állomáson tartózkodik, könnyen rátalálhatott. Az Erő néha őrjítőén pontatlan volt. Annakidején megtörtént vele, hogy ott állt egy Jedi-mester mellett, és nem érzékelte annak hatalmát. Máskoregy bolygó másik oldaláról vagy egy csillagrendszeren túlról is megérezte a jelenlétét - az Erőszámára a távolság nem jelentett akadályt. Viszont az energiák örvényei gyakran ugyanannyit rejtettekel, mint amennyit megmutattak.

De Vader tudta, hogy Obi-van itt van, és tudta, hogy képes lesz megtalálni.

Képes lesz megtalálni, és végre, oly sok év várakozás után, végezni vele.

Őrszoba, 17-es fedélzet, Halálcsillag

Nova alig tíz perce lépett szolgálatba, és még mindig a kantinban lezajlott beszélgetésen rágódott.Magára öltötte a páncélzatát - hogy miért kellett viselnie a támaszpont mélyén, azt fel nem foghatta. Atizenegy darabból álló öltözetet egy kínszenvedés volt felvenni, és csak korlátozott védelmet nyújtottmég a kézifegyverek ellen is. Ám a szabály az szabály... „

A hadnagy hirtelen elfordult a kommunikációs pulttól, és felordított:

- Stihl őrmester! Behatolók a szinten! Kitörési kísérlet az ötöd szinten, az AA-23-asbörtönblokkban! Vigye az osztagát, és intézkedjen!

Nova hitetlenkedve bámult a hadnagyra. Behatolók? Kitörési kísérlet? Ez meg hogyan lehetséges?

- Őrmester!

Nem volt idő a csodálkozásra.

- Értettem, uram, máris indulunk! - kiáltotta Nova. - Brettond Zack, Dash, Alix, Kai, velem jönnek!Mahl, Cy, Dex és Nate az élre! Mozgás, emberek!

A katonák a páncélzatuk hangos csörömpölésétől kísérve kirontottak az ajtón. A folyosókelhagyatottak voltak, amit Nova a szerencsének tulajdonított. Minél kevesebben járnak errefelé, annál;kevesebben eshetnek áldozatául egy esetleges tűzharcnak...

- Kiket kergetünk, őrmester? - érdeklődött Dash.

Nova nem tudta. Tényleg, kiket kergetnek? Hát a kark vigye el az egészet... majd megtudja, hameglátja őket.

- Arra lőjenek, akire mutatok - felelte a katonának, majd felemelte a hangját, hogy a többiek ishallják: - Futólépés, emberek, gyerünk!

Szürke és fekete folyosókon rohantak az élen haladó négy őr nyomában. Az előírások értelmében afegyverüket a mennyezetre szegezték, a mutatóujjukat a sátorvason tartották. A mennyezeteket és apadlókat energiaelnyelő bevonat borította, így ha valaki véletlenül leadott egy lövést, nem keletkeztekkárok. Ha viszont; valaki a sugárvetőjét lefelé tartva eresztett volna el egy töltetet egy csapat közepén,nagy valószínűséggel lábon lőtte volna az egyik társát, és persze a falak, illetve a szellőzőnyílásoksem voltak annyira ellenállóak.

A csapat előtt húsz méterrel a folyosó kettéágazott. Nova futás közben kétségbeesetten próbáltemlékezni arra, hogy melyik ág vezet a börtönblokkhoz, amikor váratlanul sugárnyaláb süvített végiga keresztfolyosón. Az osztag élén rohanó őrök lefékeztek, majd óvatosan araszolgattak előre, hogybenézzenek a másik járatba.

Nova hirtelen rájött, hogy álmában látta már ezt a jelenetet. Járt már itt, ugyanilyen körülményekközött, és átélte az ezekben a pillanatokban kibontakozó eseményeket. Fogalma sem volt, hogyhonnan, de tudta, hogy néhány másodpercen belül rohamosztagosok fognak...

- Aááá! - ordította valaki a másik folyosón, majd fehér páncélos katonák fordultak be a sarkon, ésszáguldottak tovább, egyenesen Nova és az emberei felé.

Egyetlen, sugárvetőt lóbáló férfi üldözte őket, és a vad vágta közben torkaszakadtából üvöltözött,mint akinek elment az esze. A férfi - olyan ruhát viselt, mint a minden szerencséjükből kifogyottűrcsavargók - tett még néhány elnyújtott lépést, majd megtorpant, mert rájött, hogy többszöröstúlerővel került szembe. Sarkon fordult, elindult visszafelé, és pillanatok alatt felgyorsulva eltűnt asarkon túl.

- Utána, nyomás! - harsogta Nova, és nekilódult, a katonák habozás nélkül a nyomába eredtek.Amint befordult a keresztfolyosóra, meglátta az űrcsavargót, akit most már egy vuki kísért. Menekülésközben mindketten folyton hátrafordultak, és leadtak egy-egy lövést. Az egyik nyaláb leterítette aNova mellett loholó katonát. Az őrmester megpróbálta célba venni a menekülőket, de valaki meglöktehátulról, így a töltet csak a padlót perzselte meg a szökevények mögött. A rohamosztagosok istüzeltek, de senki sem talált célba. Az izgatott katonák összevissza lövöldöztek.

Nova tudta, hogy nem fogják eltalálni a menekülőket. Teljesen biztos volt benne. De vajon honnantudta?

Befordultak egy sarkon, és valaki felordított:

- Ajtót bezárni!

A vastag duracél lemezek záródni kezdtek, de a férfinak és a vukinak az utolsó pillanatban sikerült

átugrania a gyorsan szűkülő nyíláson.

- Ajtót kinyitni! - kiabálta valaki.

Nova komikusnak találta a helyzetet, és miután ő állt a legközelebb a kapuhoz, a nyitópanel felényúlt.

Ám ebben a pillanatban tétovázni kezdett. Biztosan tudta - valahogyan érezte, amit nem tudottmegmagyarázni, de nem is tagadhatta -, hogy a férfinak és a vukinak meg kell szöknie. Hogy ők ketten,az öreg könyvtáros kifejezésével élve, a megoldás részei, és nem a problémáé.

De ő honnan tudja mindezt? Az Erő -érzékenysége miatt? Fogalma sem volt... Őrültségnek tűnt, devalamiért szilárdan hitte, hogy aszerint kell cselekednie, amit érez.

Az egyik rohamosztagos odaszólt neki:

- Kinyitja a kaput, uram?

- Próbálom... beszorult a kapcsoló - felelte Nova, azzal megmarkolta a kapcsolót, és úgy tett,mintha feszegetné, abban a biztos tudatban, hogy az emberei nem látják, mit művel.

Néhány másodperc is sokat számított. És ő ennyit megadhatott a menekülőknek.

- Nem működik - jelentette ki végül, majd aktiválta az adó-vevőjét, és tovább beszélt: -Kapuirányítás, itt Stihl őrmester. Azonosítószámom: 439570437. Távvezérléssel nyissák ki az ötösszint hatos folyosójának robbanásbiztos kapuját. Haladéktalanul!

- A műszerek szerint azon a folyosón minden kézi nyitószerkezet tökéletesen működik - feleltevalaki az irányítóközpontból.

- Most mondtam, hogy ez nem működik - vágott vissza Nova. - Mi lesz már? Kinyitja, vagy hagyjamegszökni a terroristákat, akiket üldözünk?

Értettem. Végrehajtom - felelte az ismeretlen őrkatona.

A kapu kinyílt, mire Nova felkurjantott:

- Gyerünk, emberek! Tovább!

Húsz méterrel odébb a folyosó kettéágazott. Nova ezúttal sem tudta, hogy miért, de biztos voltabban, hogy a menekülők balra fordultak.

- Merre, őrmester? - kérdezte az egyik rohamosztagos.

- Jobbra! - vezényelt Nova, és a csapata élére állt.

Kaptatok egy esélyt, barátaim - gondolta. - Remélem, ki tudjátok használni.

Hatvannegyedik fejezet

A 2037-es dokkhoz vezető folyosó, Halálcsillag

Vader megpillantotta egykori mesterét. Oly sok idő elteltével a csuklyás köpenyt viselő Obi-vanKenobi ott állt előtte. A mester megöregedett. Az arcát ráncok szabdalták, a szakálla megőszült.Vader nem tudott nem gondolni az utolsó találkozásukra, amikor a mestere megnyomorította őt, és asorsára hagyta, hogy ott haljon meg annak a tüzes lávafolyónak a partján.

És most a haragja úgy izzott benne, mint az olvadt kőzet abban az átkozott folyóban. Meg kellettvolna ölnöd, Obi-van.

Vader aktiválta a fénykardját, a vörös energiapenge hangosan sistergett és búgott.

Obi-van természetesen tudta már, hogy egykori tanítványa megjelenik előtte. Az Erő ott örvénylettkörülöttük, és olyan köteléket teremtett, amit nem lehetett nem felismerni.

Vader elindult az öregember felé. Amikor a közelébe ért, Obi-van is aktiválta a fegyverét,amelynek pengéje kék fénnyel ragyogott.

- Régóta várok rád, Obi-van - mondta Vader, azzal felemelte a kardját a támadáshoz, mire Obi-vanszintén maga elé tartotta a fegyverét. - Most végre találkoztunk. Ezzel bezárul a kör. Tanítványodkénthagytalak ott, és most én vagyok a mester.

- Csak a gonosznak lehetsz mestere - válaszolta Obi-van, azzal lépett egyet előre, és meglendítettea kardját.

Vader könnyűszerrel hárította a csapást. Obi-van ismét támadott, majd még egyszer, és Vadertévedhetetlen pontossággal állította meg a kék pengét.

Ha az idős mester azt hitte, hogy folyamatos védekezésre kényszerítheti őt, akkor nagyot tévedett.Vader ellentámadást indított, és jócskán felgyorsítva magához ragadta a kezdeményezést.

Obi-van még most is jól vívott, de kijött a gyakorlatból, ezt Vader az Erőn keresztül tisztán érezte.

Az idős Jedi megpördült, és blokkolt egy csapást, aztán meglengette maga előtt a kardját, hogyelejét vegye az újabb, azonnali támadásnak. Az elmúlt évek folyamán az Erő nem hagyta el Obi - vant,még most is előre látta Vader csapásait, és vagy félrelépett előlük, vagy hárította őket. Ám egy gyorscsapásváltás után Vadéi megérezte, hogy az energiák elmozdulnak, és őt támogatják.

- Elhagyott az Erőd, öreg! - mondta.

Vader egy kicsit mindig is aggódott e miatt a nap miatt. Nem nagyon, éppen csak egy árnyalatnyit.Annak idején, ifjonti gőgjétől elvakulva biztos volt abban, hogy ő az erősebb, sokkal jobb a

tanítójánál. Anakin Skywalkerként szilárdan hitte, hogy jobb harcos a mesterénél, és mégis, Obi-vanlegyőzte.

Lehet, hogy most is ez fog történni?

Mintha olvasott volna a gondolataiban, az öreg mester odaszólt neki:

- Nem győzhetsz, Darth! Ha most halálra sújtasz, nagyobb lesz az erőm, mint azt el tudnád képzelni.

Vader tudta, hogy Obi-van a Sithek büszkeségére játszva gúnyolódik vele, hogy belehajszoljavalami őrültségbe, és nem harapom rá a csalira. Az agg Jedi ismét rohamra indult, de ő felkészültenvárta. A kardok összecsattantak. Vakító fényű szikrák pattogtak, a levegőben ózonszag terjengett, deVader megingathatatlanul állt. A pengék lesiklottak egymáson, megakadtak a mágneses kézvédőkben,és mozdíthatatlanul feszültek egymásnak.

Vader végül keményen eltaszította a mestere kezét, és visszarántotta a kardját, közben Obi-vanlépett egyet hátra.

Vader megérezte, hogy a diadal mámorító, tüzes érzése szétáradt] a szívében.

- Vesztedre jöttél utánam - mondta az öreg Jedinek.

Ismét összecsaptak, négy, öt, hat csapást mértek egymásra, és Vader tudta, hogy az öregfolyamatosan gyengül. Az Erő még most is mélyen áthatotta régi mesterét, de őt a sötét oldal mégjobban. Lehetővé tette a számára, hogy előre lássa az ellenfele lépéseit, és meghiúsítsa azokat, szintemég azelőtt, hogy megtörténtek volna.

És ezt Obi-van is tudta. Hátrálni kezdett, és úgy tűnt, egyre gyengébben mozgatja a fénykardját.

Vader átszorította Obi-vant egy nyitott kapun, így beértek abba a dokkba, amelyben az elfogottteherhajó állt. Az idős Jedi egyre jobban kifáradt.

Az enyém vagy, öreg - gondolta Vader.

De abban a pillanatban, amikor felkészült, hogy bevigye a végzetes csapást, Obi-van újabb, gyorstámadássorozatot indított, és Vadernek fürgén kellett mozognia, hogy kitérjen a kék energiapenge elől.Obi-van megöregedett, és elvesztette a testi erejét, de még most is úgy tudott vívni, hogy Vaderegyetlen hibás mozdulatáért az életével fizetett volna.

A dokkban őrködő rohamosztagosok felfigyeltek rájuk. Vader inkább érezte, semmint látta, hogyészreveszik kettejüket, és érzékelte, hogy elindulnak feléjük.

Nem akarta, hogy közbeavatkozzanak, de nem parancsolhatott rájuk. Minden figyelmét azellenfelére kellett összpontosítania, máskülönben Obi-van szempillantás alatt végzett volna vele.

- Ben! - kiáltott valaki a dokkban, a hangja alapján egy fiatal férfi.

Vader még ekkor sem mert abba az irányba nézni.

Obi-van bátrabbnak bizonyult nála. Odapillantott, és máris visszanézett rá. És ekkor megtette azt,amit Vader korábban álmában sem hitt volna: elmosolyodott.

Az agg Jedi arcán nem látszottak sem félelmek, sem aggodalmak. A vonásai inkább csendes derűtsugároztak. Aztán továbbra is mosolyogva felemelte a fénykardját, mígnem a penge hegye amennyezetre szegeződött.

Vader annyira meglepődött, hogy egy pillanatra teljesen megbénult. Ehhez még az Erő sem adottneki lélekjelenlétet. Egykori mestere védtelenül hagyta magát. Lehet, hogy csapda?

Nem számít. Még ha az is, Obi-van nem lehet elég gyors vagy elég erős ahhoz, hogy becsaphassa.Vader meglendítette a kardját, és rettentő erejű vízszintes csapást indított, a nyakra célozva. Apengéje úgy suhant át az öreg férfin, mintha a teste nem lett volna sűrűbb magánál a levegőnél, és Obi-van összeroskadt.

Igen! Ádáz, tüzes öröm áradt szét Darth Vader bensőjében. Végre sikerült! Megölte Obi-vanKenobit! A bosszúja beteljesedett!

- Neeem! - ordította valaki kétségbeesetten a dokkban.

De Vader nem törődött vele. A sötét oldal energiái korábban sosem tapasztalt erővel özönlöttekvégig rajta - de éppen csak egy pillanatig. Aztán az áradat elapadt.

Mi történt?

Vader lenézett maga elé - és nem látta a holttestet. Nem volt előtte más, csak Obi-van ruhái és aköpenye.

Ez lehetetlen! Ilyen nincs!

A rohamosztagosok tüzet nyitottak valakire a dokkban, de Vader most sem nézett oda. Lépett egyetelőre, és hitetlenkedve bámult lefelé. Mi ez? Valamilyenfajta illúzió? Egy Jedi-elmetrükk, amit azöreg sosem osztott meg vele?

Képtelenség! Kenobi minden tudását átadta Anakin Skywalkernek.

Csakhogy - suttogta egy síri hang valahol az elméje mélyén -, akkoriban talán ő sem tudott bizonyosdolgokról.

Vader kinyújtotta a lábát, hogy a csizmája orrával megbökdösse i a tetemet, de csak azenergiapenge hőjétől megfeketedett üres ruhákat rugdosta meg.

Obi-van Kenobi teste eltűnt.

Ez hogyan lehetséges?

Vader olyasmit tapasztalt, mint még soha: nem kapott választ a sötét oldaltól. És hirtelen egyszámára ismeretlen érzés kerítette t hatalmába.

Darth Vadért, a Sith Sötét Nagyurának tanítványát, a Galaxis két legnagyobb hatalommal bíróteremtményének egyikét életében először elfogta a félelem.

Hatvanötödik fejezet

Parancsnoki központ, Halálcsillag

Tarkin lenyűgözve nézte a felvételt, amelyen Vader kardpárbajt vívott az idős férfival. Szóval,Obi-van tényleg életben maradt oly sok éven át. Ki hitté volna?

Ennél is csodálatosabbnak találta a tényt, hogy a vén Jedi még most is képes harcba szállniVaderrel. Akár az apja is lehetett volna a Sötét Nagyúrnak. Elképesztő...

A kamera rosszul vette a hangokat, de Tarkin azért el-elcsípte a küzdő felek egy-egy mondatát.Kenobi egyik kijelentésén nagyon meglepődött, amikor is a Jedi arról beszélt, hogy ha Vader megöliőt, akkor még nagyobb lesz az ereje.

Milyen fura... Kenobi talán arra számított, hogy ennek hallatán Vader megretten és elmenekül?

A gondolat éppen csak átsuhant Tarkin elméjén, majd néhány pillanattal később Vader valóbanvégzett az ellenfelével. És az agg Jedi egyszerűen... eltűnt. Nem maradt más belőle, csak a ruhái és aköpenye.

Tarkin a száját tátva meredt a képre. Ez képtelenség... csakis valami trükk lehet. Senki sem élhetitúl, ha fénykarddal levágják a fejét!

- Vader Nagyúr megérkezett - jelentette az egyik szárnysegédje a belső adó-vevőn.

Tarkin biccentett. Megállította a felvételt, és átváltotta a lejátszót az egyik külső kamerára, ésonnantól kezdve a csillagmező képét nézte. Néhány másodperccel később belépett Vader, odamenthozzá, és megállt mellette. ,

- Elrepültek? - kérdezte Tarkin.

- Most kapcsoltak hiperűrsebességre.

- Bizonyos benne, hogy az a poloska jól el van rejtve a hajójukon? Nagy kockázatot vállaltam,Vader! Remélem, megéri.

Tarkin valóban komoly kockázatot vállalt, amikor hagyta megszökni a hercegnőt és a megmentőit.Számolnia kellett azzal, hogy ha a csel nem válik be, nem csupán egy magas rangú foglyot és néhánylázadó kémet veszít el, de a Halálcsillag tervrajzait is. És bár hajlott elfogadni Motti azon nézetét,miszerint a felkelők nem: sok hasznát veszik a támaszpont terveinek, nem akarta semmiféle veszélynekkitenni ezt a tökéletes, abszolút fegyvert. Ugyanakkor, amennyiben a szökevények valóban a lázadóklegfőbb támaszpontjához repülnek - Vader ezt biztosra vette -, akkor a háború hamarabb véget érhet,mint bárki gondolta volna.

Sokkal hamarabb.

És persze a tervek aligha vészelik át annak a bolygónak a teljes pusztulását, amelyre kerülnek.

A Halálcsillag végre teljesen ütőképes lett, és az az ütött-kopott koréliai teherhajó sehová semmenekülhetett előle.

Könyvtár, Halálcsillag

Atour ígéretet tett újdonsült társainak, hogy megszerzi a titkos anyagokat, ám a feladat nehezebbnekbizonyult, mint korábban hitte. Mialatt bizonyos kódok birtokában máris hozzáférhetett védettanyagokhoz, a központi számítógép-hálózatban nem volt egyszerű a tájékozódás. Számtalanalrendszeren, tartalék aktákon és redundáns programon kellett átküzdenie magát, és rengeteg időbetelt, mire előásta belőlük a keresett adatokat. P-RC3 segítsége nélkül nem is sikerült volna.

- Mire jutottunk eddig? - kérdezte a droidtól. - És kérlek, ugord át azt a részt, amikor figyelmeztetsza veszélyekre.

- Megszereztem a komp indítókódját - válaszolta P-RC3. - A hajó egy E-2T orvosi egység, egykicsi, gyors mentőhajó. Fegyvertelen, és a külsején is látszik a rendeltetése. Normál körülményekközött nem tüzelnének rá sem a lázadók, sem a birodalmiak. Kisebb teljesítményű, de hatékonyhiperhajtóművet hordoz. Általában hatfős személyzettel repül, ezenfelül alkalmas még kétszer ennyi,emberméretű beteg szállítására és ellátására.

- Helyes, helyes - dörmögte a két tenyerét összedörzsölve Atour -, legalább bőven lesz helyünk. Mia helyzet a vonósugárral?

- A nemrégiben történt sikeres szökés óta szigorúbban ellenőrzik a vezérlésüket - felelte P-RC3. -Ugyanakkor, a megfelelő féregprogram betöltését követően a kellő rádióparancsra a kiválasztottsugárzó egyik megszakítója túlterhelődik, és bontja a főáramkört. A komp indulási körzetében működőberendezés leáll, és körülbelül harminc másodperc múlva újraindul. A teljes energiaszint elérésetovábbi tizenöt másodpercet igényel. Egy ügyes és tapasztalt pilóta ennyi idő alatt hatótávolságonkívülre viheti a gépét. Ugyanakkor, ha gyorsítás közben betéved egy másik szektorba, az ottanivonósugár elkaphatja.

- Kiváló...

- Viszont nem tudok hozzáférni a dokk zsilipkapujának nyitórendszeréhez. Az ugyanis egyelőrenincs bekötve a főhálózatba.

- Ez már nem jó - felelte elkomorodva Atour. - Ha nem tudjuk kivinni a kompot a zsilipből, a többimár nem érdekes.

- Igen, uram, úgy tűnik.

Atour elemezte a problémát, és rövid gondolkodás után felvetette:

- Mi a standard eljárás egy mentőhajó indulása esetén?

- A gép fedélzetén tartózkodó személyzet elküldi a menetparancsát a Zsilipvezérlő Központnak, ésfelszállási engedélyt kér. A vezérlő ügyeletese adó-vevőn hívja a Repülésirányítást, és ellenőrzi arepülési tervet. Amennyiben érvényes, az ügyeletes parancsot ad a technikusainak, akik bekapcsoljákaz energiamezőt, ami visszatartja a levegőt, de átengedi a hajókat. Ezt követően kinyitják a kapukat, ahajó távozik, majd bezárják a kapukat, és kikapcsolják a légzáró mezőt.

- Ezek szerint egyetlen megoldás jöhet számításba - összegezte bólogatva Atour -, mégpedig az,hogy kinyittatjuk a kaput a Zsilipvezérlés személyzetével.

- Így van, uram.

- Hmmm... kellene egy hamis repülési terv - dörmögte Atour.

- Ezt össze tudod hozni? ,

- Igen, uram, de nem tudom áttölteni a Repülésirányítás számítógépébe, ami szintén független afőhálózattól. Nem lesz náluk a hiteles másolat.

- Viszont ha ismered a kommunikációs sávok azonosítóit, képes vagy zavarni, vagy elterelni azadásokat.

- Természetesen, uram. Ezt még akár Ön is megteheti. Atour sanda pillantást vetett a droidra, majdtovább kérdezett:

- Szóval, amikor a zsilipeket kezelő fickók felhívják a repirányítókat, de az adás máshová fut be,akkor az, aki fogadja, megerősítheti a menetparancsot?

- Elméletileg igen, uram - felelte a droid.

- Hát akkor ezt a problémát megoldottuk. Állítsd át az ottani; kommunikációs rendszert, hogy az ahívás ide érkezzen be.

A droid megfordult, és a gazdájára meredt.

- Jaj, ne nézz már így rám - szólt rá vigyorogva Atour. - Én nem leszek itt. Te fogod fogadni ahívást, és te fogod megerősíteni a parancsot.

- Azzal bűncselekményt követnék el, uram. Nem szeghetem meg a birodalmi törvényeket.

- Viszont, ha én azon a kompon leszek, és te nem erősíted meg a parancsot - érvelt Atour akkorengem elfognak, letartóztatnak, és minden valószínűség szerint kivégeznek.

- Ebben az esetben a vezérlőprogramom, amelynek fő célkitűzése, hogy megóvjam önt minden

bajtól, engedélyezi bűncselekmény végrehajtását.

- Derék fickó vagy! - felelte Atour, és hátba veregette a droidot -Tudtam, hogy számíthatok rád.

- Így van, uram.

- Rendben, akkor láss munkához! Van egy olyan érzésem, hogy nincs sok időnk. Miután az állomáskitör a hiperűrből, a dolgok eléggé felpörögnek.

- Máris, uram.

- Én addig elmegyek, és benézek egy kantinba - folytatta Atour.

- Ha mindennel elkészülsz, értesíts.

Konferenciaterem, parancsnoki központ, Halálcsillag

Vader továbbra sem tudta túltenni magát Obi-van eltűnésén. A diadalérzet, ami azért szállta meg,mert végzett egykori mesterével, rövid életűnek bizonyult. Azt pedig kegyetlenül ironikusnak találta,hogy ő, aki állandóan azt mondogatta a hitetleneknek, például Tarkinnak, hogy ne becsüljék le az Erőt,látott egy eseményt, amely rádöbbentette arra, hogy ő maga is elkövette ezt a hibát.

A mestere sosem beszélt arról, hogy a Jedik egyszerűen eltűnnek a semmiben. Ez a jelenség olyanhatalomról mesélt, amit ő még sosem tapasztalt, még a sötét oldalon sem. De biztosan létezett.Léteznie kellett. Talán azokhoz a titokzatos dolgokhoz volt köze, amelyekre néha a mostani mesterecélozgatott egy-egy megjegyzésével. Nevezetesen hogy az ő mestere, Darth Plagueis meg voltgyőződve arról, hogy az anyagtalan lélek valahogyan megőrződik a test halála után. Vader elhatározta,hogy amennyire lehet, kifaggatja erről Darth Sidioust, amint lezárul ez a jelentéktelen, időrablóháború.

Az asztalon álló adó-vevő halkan sípolt. Tarkin aktiválta a készüléket, és megkérdezte:

- Igen?

- Közeledünk a Yavin bolygóhoz - válaszolta az ügyeletes felderítő tiszt. - A lázadók támaszpontjamögötte van egy holdon. Megkerüljük a bolygót.

Tarkin elmosolyodott, megszakította az adást, és Vaderre pillantott.

- Nos, Vader Nagyúr, úgy tűnik, igaza volt. Hamarosan megroppantjuk a Szövetség gerincét. Azuralkodó bizonyára örülni fog.

- Feltéve, hogy a támaszpont ütőképesnek bizonyul - felelte Vader. Hitt abban, hogy mindenműködni fog, de Tarkin mostanában túlságosan elbízta magát, és ő védekezésre akarta kényszeríteni akormányzót.

- Ó, az lesz - válaszolta magabiztosan Tarkin. - Garantálom, hogy ütőképes lesz.

Hatvanhatodik fejezet

Kemény Szív kantin, Halálcsillag

Memah ismét bezárta a kantint, ezúttal látszatra azért, hogy megjavíttasson egy meghibásodotthűtőegységet.

Ratua a pulthoz ballagott, és egy apró elektronikus készülékei felmutatva kijelentette:

- A szaglász szerint tiszták vagyunk. Egyelőre nem telepítettek ide lehallgatókészülékeket. Jelenlegnyugodtan beszélhetünk.

- Az jó - dörmögte Rodo -, mert ha eddig nem is szőttünk összeesküvést, amiért mindannyiunkatkivégeznének, most biztosan meg fogjuk tenni.

Memah végignézett a csapaton: Riten, a felbujtó; Dance, a vadászpilóta; Kaarz, az építész; Stihl, afegyőr; Divini, az orvos; Rodo, Ratua és ő maga. Nyolc teremtmény a hatalmas Birodalom ellen. Nemtúl jó esélyek - gondolta Memah. - Egyetlen hibás lépés, és mind meghalunk.

- Van kérdés? - vetette fel Riten.

- Túl könnyűnek tűnik - felelte Rodo.

- Annyira azért nem - szólalt meg Nova. - Az állomás tele van rohamosztagosokkal, őrökkel, ahadiflotta és a hadsereg katonáival, még néhány fejvadász is kóvályog itt. Ezenfelül a kijáratokatszigorúan őrzik. És ha valakinek sikerül is kijutnia, elég ágyú van odafent, hogy szubatomirészecskékké lőjék a menekülő hajót, továbbá huszonnégy vonósugárüteg, amelyek megállítják ahajót, amíg az ágyúk elvégzik a dolgukat.

A padlón gyenge, de jól érzékelhető lökés futott át.

- Ez mi volt? - kérdezte meglepetten Uli.

- Visszatértünk a valós térbe - állapította meg Vil - Akárhová utaztunk is, valószínűlegmegérkeztünk.

- A Yavin-rendszerbe - közölte Riten. - Három bolygó van itt, de az egyetlen, amivel törődnünkkell, az a Yavin Prime. Egy gázóriás, amely körül számos lakható hold kering.

- És ez miért fontos? - érdeklődött Ratua.

- Emlékszik még a lázadó teherhajóra, amely úgymond megszökött? Az, amelyikkel elmenekült adoki barátnője?

- Sajnos, nem a barátnőm - tiltakozott a fejét csóválva Uli. - Jóllehet neki köszönhetőencsatlakoztam ehhez a fura kis csapathoz. Neki köszönhetően értettem meg azt, amit Atourtól hallottunk,mégpedig, hogy ne a probléma része legyek, hanem a megoldásé.

- Aha, világos - hümmögte Nova. - Az őrállomáson az a hír járja, hogy nyomkövetőt raktak arra ahajóra, és annak jelei alapján repültünk ide. Tarkin szerint van errefelé egy ellenséges támaszpont.

- Ha igen, akkor az ottani fickók nagy bajban vannak - jelentette ki Rodo.

- De nekünk talán kapóra jön - felelte Riten. - Amíg a flotta a lázadókkal harcol, valószínűlegkönnyebben leléphetünk.

- A lázadóknak nincs olyan fegyverük - vetette közbe Nova amivel akár csak megkarcolhatnák aHalálcsillag burkolatát. Legfeljebb egy-egy vadászgép közelítheti meg az állomást, ami annálnagyobb, azt ezer kilométerről szétlövik.

- Ugyanakkor egy űrcsata folyamán nem lenne feltűnő, ha útnak indulna egy mentőhajó - jegyeztemeg Riten.

- Remélem, hogy maga meg a droidja mindent elrendeztek - mondta Rodo a könyvtárosnak. -Máskülönben még azzal a mentőegységgel sem jutunk messzire.

- Akkor most mi legyen? - kérdezte Teela.

- Mindenki tegye azt, amit ilyenkor szokott - válaszolta Riten. - Szépen hajtsák le a fejüket, fogjákbe a szájukat, és ne csapjanak hűhót. Állítsák rá a személyi adó-vevőjüket a könyvtáradatcsatornájára, a frekvencia: 557.9. Amint minden a helyére kerül, hívom magukat. Némiszerencsével hamarosan. Onnan kezdve harminc percük lesz, hogy eljussanak a kompig. Ha mindenjól megy, ezt követően néhány perccel később már a hiperűrben fogunk repülni. És szabadok leszünk.

- Ha minden-jól megy - ismételte komoran Vil.

Könyvtár, Halálcsillag

Mire Atour visszaérkezett az irodájába, két fekete ruhás biztonsági tiszt várt rá, akik között P-RC3ácsorgott.

Atour úgy érezte, az egész bensője jéggé fagy.

- Mi folyik itt? - kérdezte megrökönyödve.

- Ez az ön droidja, uram?

Higgadj le - parancsolt magára Atour.

- Igen, az enyém.

- A jelekből ítélve meghibásodott, parancsnok úr - közölte az egyik tiszt. - Az egyik védelmiprogramunk behatolást észlelt. A droidja titkos adatokhoz próbált hozzáférni.

- Ez valami tévedés lesz - jelentette ki Atour. - A droidom példásan dolgozik és viselkedik.Tökéletesen elégedett vagyok...

- Elhiszem, uram - vágott közbe a másik biztonsági tiszt -, de parancsot kaptunk, hogy vegyükőrizetbe ezt a droidot, és vigyük át az állomásunkra, ahol átvizsgálják a memóriáját.

Óh, magasságos - fohászkodott magában Atour. - Sajnálom, Perszi.

Noha tudta, hogy hiábavaló, tovább próbálkozott:

- Attól megsérülhetnek bizonyos funkciói! És rendkívül értékes asszisztens!

- Sajnálom, uram, de ez a parancs - felelte a fiatalabbik tiszt, és rászólt a droidra: - Velünk jössz!

- Biztosra veszem, hogy tévedésről van szó uram - mondta P-RC3 a gazdájának -, és a vizsgálatbebizonyítja ezt. Ó, jut eszembe, végeztem azzal a leltározási munkával, amire megkért. Minden anyaga megbeszélt helyen van. Remélem, segíteni fog önnek.

- Sok szerencsét, Perszi - búcsúzott Atour.

- Önnek is, uram!

A biztonságiak elvezették a droidot.

Atour sajnálkozva sóhajtott. Jól tudta, hogy P-RC3 elektronikus agya hamarosan kiég, és emiattrosszul érezte magát. Igen, van lehetőség arra, hogy a droidot aztán újraprogramozzák, de az már nemlesz ugyanaz. Nagy kár. Valóban kedvelte P-RC3-at, jobban, mint a legtöbb eleven ismerősét.

De most ennél sokkal fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznia. A terv az volt, hogy a droid fogfelelni a zsilipkapu kezelőjének a repülésirányítók helyett. Csakhogy P-RC3-at elvitték.

Ezek szerint valaki másnak kell itt lennie, hogy fogadja azt a hívást...

Szuperlézer-vezérlő, Halálcsillag

- Készen áll az izzításra, főnök?

Tenn Graneet elszántan meredt a századosra, és kijelentette:

- Tökéletesen, uram.

Ezzel persze hazudott. Nem készült fel. Az Alderaan után semmiképpen. Már a börtönbolygómegsemmisítése is megrázta, noha tudta, hogy azon a világon gyilkosok, fűszerkereskedők és aGalaxis másfajta söpredéke lakott. Gyakran kellett emlékeztetnie magát, hogy igyekezzen ne gondolniarra a több ezer katonára, akik a Despayre-on állomásoztak, akik között több barátja is akadt. Éspersze sokan raboskodtak ott olyanok, akiket igazságtalanul ítéltek el és száműztek oda. Rengetegenhaltak meg borzalmas körülmények között azért, mert ő meghúzta a kart. Akárhogyan próbálkozott is,az ártatlanok pusztulását nem tudta járulékos veszteségnek tekinteni.

De még ha sikerült volna is, még mindig ott volt az Alderaan. Azt aztán végképp nem tekinthettejárulékos veszteségnek. Bolygó méretű népirtás volt. Megsemmisítettek egy egész világot, és miért?Miért kellett meghalni több millió teremtménynek?

Hogy példát statuáljanak velük. Hogy megmutassák a Galaxis lakóinak: a Birodalom nem tréfál, ésPalpatine-nal nem lehet szórakozni. Hogy bebizonyítsák: a Tarkin-doktrínát komolyan kell venni.

És hogy megbüntessenek - nem is, hogy megkínozzanak - egy fiatal nemes hölgyet, aki a lázadókkalszimpatizál.

Tenn több forrásból is hallotta a történetet. Az Alderaanon nem bujkáltak lázadó csapatok. Ha hittvolna abban, hogy voltak ott ellenséges egységek, talán segített volna. De egy-két ismerőse avezérlőben őrködött, amikor Tarkin szólt Mottinak, hogy eressze szabadjára a pörölyt. Ők hallották azigazságot.

És ő, Tenn húzta meg a kart. Kilőtt egy lézernyalábot, amely megölt legalább egymilliárdteremtményt, talán még többet. Nem tudta pontosan, hányan éltek a bolygón. A legutóbbi népszámlák;iás adatai valószínűleg ott rejtőztek valahol az állomás számítógépeiben, de nem akarta megkeresni.Nem akarta megismerni a számokat. Az alsó határ éppen elég volt neki.

Ez a tudat nem csupán felzaklatta, hanem egyenesen kiborított ta. Az eset óta egyetlen órát semtudott nyugodtan aludni, és úgy érezte, ez már mindörökre így marad.

- Állítólag rátaláltunk a lázadók nyomára - közölte a százados*; - Csak gondoltam, megpróbálomjobb kedvre deríteni... Fel a fej-; jel, őrmester! És őrizze meg a nyugalmát!

A százados azzal sarkon fordult, és lesietett a meredek lépcsőn,: vissza a fedélzetre, és egyedülhagyta Tennt a vezérlőben.

Egyedül - kesergett magában Tenn. - Bárcsak úgy volna. De én már sosem leszek egyedül...

Igen, mindig is jó katona volt, tökéletesen működő fogaskerék a Birodalom gépezetében. Habozásés vita nélkül végrehajtotta a parancsokat. Elvégezte a munkáját. De hogyan is élhetne együtt azzal atudattal, hogy több teremtménnyel végzett rövidebb idő alatt, mint bárki más?

Hogyan tudna együtt élni azzal a rengeteg kísértettel?

O, Tenn Graneet tüzérőrmester, ő lett a Galaxis legnagyobb tömeggyilkosa. Ezt vajon hogyan fogjaelmesélni leendő unokáinak?

És most hamarosan tovább növeli az áldozatai számát. Hé, miért is ne? Mit számít még néhányszázezer, vagy akár egy-két millió, ha már kiirtotta két bolygó teljes lakosságát?

Nem tudta, hogy képes lesz-e újra megtenni. Nem tudta, hogy képes lesz-e újra meghúzni a kart,amikor eljön a pillanat, hogy meg kell semmisítenie a lázadók támaszpontját.

Azt viszont biztosan tudta, hogy nem akarja megtenni.

Viszont ha nem hajtja végre a feladatot, valaki más végrehajtja helyette, őt pedigparancsmegtagadásért börtönbe vetik. Ott aztán bőven lesz ideje elgondolkodni arról a pillanatról,amikor messze túlszárnyalt minden gonosz diktátort és őrült hadvezért, akik valaha istömeggyilkosságot követtek el. Grievous tábornok vagy a „Montellian Serat-i mészáros" vagy IshinIlraz főadmirális... ügyetlen kezdők, amatőrök mindannyian. Egyikük sem végzett oly sokteremtménnyel oly rövid idő alatt.

Oly könnyedén...

Gyerekkorában gyakran hallott egy közmondást a nagyapjától: vigyázz, Tenn, hogy mit kívánsz,mert megkaphatod.

Most értette meg, hogy ez mit jelent. Arról álmodozott, hogy egyszer a legnagyobb ágyúval fogtüzelni, és az álma valóra vált. O az egyetlen ember a Galaxisban, aki valóban tüzelt vele, valódicélpontra, és lássuk csak, mit hozott neki: a legborzalmasabb álmait is felülmúló szenvedést.

Graneet, a bolygógyilkos. Két lövés, két találat.

A társai már most is furcsán néznek rá. A háború egyszer véget ér, és amit tett, nem maradhattitokban. Ki fog derülni, hogy ő semmisítette meg az Alderaant. A Birodalom polgárai - vagy talánegy új köztársaságé, bár lehetetlennek tűnt, hogy a lázadók győzzenek - tudni akarják majd, hogy mitörtént azon a napon az Al- deraan-rendszerben. Meg akarják ismerni az akció részleteit. És akkormegtalálják őt. Megtalálják, kivonszolják a fénybe, és a fejére olvassák a bűneit.

Graneet, a bolygógyilkos. Egyedülálló az emberek között. Rágcsálók támadták meg a raktárát?Hívja a főnököt, garantáltan megszabadítja tőlük!

Soha többé nem sétálhat az utcán a Galaxis civilizált világain. A békés polgárok nem fogjákmegtűrni maguk között.

És ezért nem is hibáztathatja őket...

Tenn nem tudott elszakadni ezektől a gondolatoktól. Úgy hitte, soha többé nem tudja kiverni őket afejéből. A halottak kísérteni fogják a sírig, vagy még azon túl is.

Hogyan is tudna együtt élni mindezzel?

Hatvanhetedik fejezet

Vezérlőközpont, Halálcsillag

Vader és Tarkin a Yavin Prime sematikus holoképét figyelték. A Yavin-4 holdat ábrázoló aprófénygömb az áttetsző gázóriás mögött lebegett, és lassan araszolgatott a körpályáján.

A rejtett hangszórókból a felderítőtiszt hangja hallatszott:

- Teljes sebességgel megkerüljük a bolygót. A hold és a lázadók támaszpontja harminc percenbelül lőtávolságban lesz.

A képen megjelent a visszaszámláló óra.

Vader sokat gondolkodott az Obi-vannal vívott kardpárbaján, és sikerült valamiféle kielégítőkövetkeztetésre jutnia: akármi történt is a testével, egykori tanítója nem létezik többé. És csak ezszámít. Az agg Jedi akármivé alakult, akármi lett belőle, többé nem fog felbukkanni a Galaxisban, ésez minden másnál fontosabb.

- A mai nap sokáig emlékezetes lesz - mondta Tarkinnak. - Leszámoltam Kenobival. És hamarosanleszámolunk a lázadókkal is,

A kormányzó Vaderre pillantott. Az utóbbinak nem kellett az Erőhöz folyamodnia, hogy érzékelje anagymoff büszkeségét - csak úgy sugárzott arról a beesett képéről. Évtizedes munkájának csúcspontjaközelgett. Ez a vállalkozás a kezdet kezdetétől fogva az övé volt, és minden jel arra vallott, hogyhamarosan meglátja az eredményt. Miért is ne lett volna büszke?

- Uram - jelentkezett ismét a felderítő kisméretű vadászgépek szálltak fel a holdról. Felénktartanak.

Tarkin kegyetlen mosolyra húzta a száját.

- Indítsuk a TIE-vadászokat? - kérdezte a férfi.

- Arra nem lesz szükség - válaszolta Tarkin. - A tüzéreinknek jól jön egy kis gyakorlatozás - Vaderfelé fordult, és hozzátette:

- Olyan lesz, mintha legyeket csapnánk le.

Könyvtár, Halálcsillag

Atour megérezte, hogy a széke alatt remegni kezd a padló. Akármi okozta is, forrón remélte, hogy a

jelenség nem fogja megzavarni a munkában. Már majdnem végzett az előkészületek utolsószakaszával. Minden figyelmével a programozásra összpontosított, a monitor fénye fakó színűrefestette a kezét és az arcát. Még egy kevés... mindjárt kész...

Ah, ez az. Elégedetten hátradőlt, megmerevedett izmai sajogva tiltakoztak a mozdulat ellen.Megtalálta azt a kommunikációs sávot a rendszerben, amelyet P-RC3 épített ki neki. Immáronrendelkezésére állt egy elkülönített csatorna a Zsilipvezérlés felé, amelyhez bármikor hozzáférhetett.

Felkapta az adó-vevőjét.

Vadászpilóták szálláshelye, Halálcsillag

Vil Dance az ügyeletes őrparancsnok felé tartott, amikor megérezte a padlólemezek vibrációját.

- Ez meg mi, százados úr? - kérdezte a tiszttől.

- Ezt érezzük, amikor odafent a lövegtornyok ide-oda forognak

- magyarázta a százados -, és feltöltik a tárolóikat. Ha minden igaz, látogatókat kaptunk.

- És nem szórnak ki minket?

- Egyelőre nem. Alighanem úgy gondolják, hogy eleget szórakoztunk a legutóbbi alkalommal, és ezta dolgot a tüzérekre bízzák, hadd játsszanak ők is egy kicsit. Nagy kár.

Vil adó-vevője halkan csengetett.

- Bocs, főnök, de ezt muszáj fogadnom. Az új barátnőm pazar vacsorát ígért estére.

Az őrparancsnok szélesen vigyorgott, és cuppantott egy nagyot.;

- Hát remélem is - jelentette ki szintén vigyorogva Vil, azzal távolabbra sietett, előhúzta az adó-vevőt a derékszíjából, és beleszólt - Tessék!

- Induljon - felelte köszönés nélkül Riten. - Kicsivel kevesebb, mint harminc perc.

- Vettem. Ott találkozunk.

Rövid szünet következett, majd Riten annyit mondott:

- Rendben.

Vilnek hirtelen kiszáradt a szája. Eljött a perc. Most még meggondolhatta magát, de ez volt azutolsó lehetősége. Most még itt maradhatott, hogy a flotta egyik legjobb pilótájaként szolgáljon, ésszédületes gyorsasággal haladjon felfelé a ranglétrán.

Hát nem... még híven emlékezett arra, amikor szétlőtte azt a szökött rabokkal teli kompot. Híven

emlékezett a rémálmokra, amelyek az eset után hetekig kísértették. Emlékezett a lázadó pilótáklemészárlására. És persze mindennél jobban emlékezett arra, ami a Despayre-ral és az Alderaannaltörtént.

Nem akart azon az oldalon állni, amelyik képes elkövetni ilyen szörnyűségeket.

Mennie kellett.

Kemény Szív kantin, Halálcsillag

Ratua adó-vevője megcsörrent, mire ő Memah-ra nézett. Senkinek sem adta meg a számát, csak anőnek - és Ritennek, a könyvtárosnak. Memah visszanézett rá, gyönyörű, halványkék arca nemtükrözött semmiféle érzelmet.

Ratua a szájához emelte a készüléket, és beleszólt:

- Igen?

- Induljon - mondta kurtán a könyvtár parancsnoka.

- Velem van Memah és Rodo - felelte Ratua.

- Rendben, akkor őket nem hívom. Siessenek a megbeszélt helyre!

- Máris indulunk!

7/B raktárfolyosó, Halálcsillag

Nova egy lezárt folyosó bejáratánál őrködött, amikor az adó-vevője sípolt. Mivel ezúttal nem fehérpáncélzatot, hanem fekete szolgálati egyenruhát viselt, nem kellett a sisakjába épített adó-vevőnkeresztül fogadni a hívást.

- Stihl - jelentkezett a készüléket a szája elé tartva.

- Ideje sétálni egyet, őrmester - közölte vele Riten.

- Vettem.

Nova elhagyta az őrhelyét, és elindult a turbóliftállomás felé.

- Mi a helyzet, őrmester? - érdeklődött barátságosan az állomást őrző rohamosztagos.

- A természet parancsa - felelte Nova. - Az a lamitos, amit tegnap este adtak, rendesen bekavart a

beleimnek.

- Erre már mások is panaszkodtak - válaszolta nevetve az őr. - Menjen nyugodtan, majd figyelem afolyosóját, amíg visszaér.

- Előre is köszönöm.

Vezérlőközpont folyosója

Vader hosszú, szapora léptekkel sietett a folyosón, amikor a saját személyzetéből az egyik tisztodaszaladt hozzá, és jelentette:

- Harminc lázadó hajó, Nagyúr, de olyan kicsik, hogy a turbólézereink nem észlelik őket.

Vader a maszk rejtekében merev, elégedett mosolyra húzta a száját. Tarkin megint túlontúlmagabiztosnak bizonyult. Túlságosan hitt abban, hogy imádott szörnyetege mindennek ellenáll.Csakhogy, ha az ember nem tudja lecsapni a tűzdarazsat, akkor az könnyen megcsípheti. Vader sajátTIE-kísérete is a támaszponton állomásozott. Elhatározta, hogy kiviszi a kötelékét, és elintézi azt,amire Tarkin képtelen.

- Egyenként kell elbánnunk velük! - rendelkezett. - Vadászrepülőket készenlétbe.

A százados tudta, hogy a parancs csakis a Nagyúr elit pilótáira vonatkozik. És azt is, hogy az azegyetlen osztag bőven elég lesz.

Hatvannyolcadik fejezet

Építészi irodák, Halálcsillag

Egy jó kapcsolatokkal rendelkező, szemfüles illető beállított egy elsőrangú holovetítőt atárgyalóterembe, és addig ügyeskedett, amíg ráhangolta a külső kamerákra. A hosszú asztal felettvillódzó háromdimenziós képek körül kisebb tömeg verődött össze.

Teela besétált a helyiségbe, és a jelenet láttán odaszólt az egyik terveződroidnak:

- Mi folyik itt?

- A jelekből ítélve az állomást lázadó vadászgépek támadják, asszonyom - felelte a droid. - És úgytűnik, az állomás tüzérei nem képesek eltalálni őket.

Teela bólogatott. Hát persze. A lövegtornyokat nagy célpontok követésére és megsemmisítéséretervezték. Látta az adataikat.

- Miért nem küldik fel a TIE-vadászokat? - kérdezte. - Ezért vannak, nem igaz?

- Ennek megválaszolása meghaladja a képességeimet, asszonyom: - felelte a droid. - Műszakirajzokat készítek, nem értek a katonai taktikához.

Teela a holoképre nézett. Két X-szárnyú vadászgép ezekben a pillanatokban száguldott bele azegyik felszíni árokba, a meredek szögű ereszkedés közben folyamatosan tüzeltek.

- Csak elpazarolják az energiát - jelentette ki felkacagva az egyik mérnök. - Azok a lövegek nemképesek átütni a páncélzatot.

Teela a szemét résnyire vonva figyelt. Ismerősnek találta azt az árkot...

Elhagyta a tárgyalótermet, és az irodájához sietett. Begépelt néhány parancssort a számítógépébe,elhúzta a kezét a leolvasó felett, és előkeresett egy tervrajzot.

Azok a pilóták milyen alapon gondolják, hogy van némi esélyük a Halálcsillag ellen? Ha valóbanmegszerezték a terveket - egyes pletykák erről szóltak -, akkor tudniuk kell, hogy az állomásmindennek ellenáll. Üresre lőhetik a tárolóikat, akkor is csak kisebb, néhány nap alatt helyrehozhatókárokat okozhatnak.

Teela a tervrajzra meredt, és különös gondolata támadt. Lássuk csak, ez az árok vezet a főhőkivezető nyíláshoz, ugye? Na persze, azt a torkolatot erős pajzsok védik, amelyeken nemhatolhatnak át egy vadászgép lövedékei.

Akkor miért próbálkoznak éppen ott? Ha náluk vannak a tervek, jól tudják, hogy minden igyekezet

hiábavaló. Vagy mégsem?

Teela pislogott, és közelebb hajolt a képhez. Ó. ..

Ó!

A másodlagos akna, az a tartalék, amelyet ő nem akart megépíttetni! Ott van, a főakna közvetlenközelében!

Teela Kaarz építész volt, méghozzá kiváló, és a mérnök szemével látta a világot. Az a torkolatkicsi volt, az átmérője a két métert sem érte el. Ha valaki nem tudta, hogy ott van, sosem szúrta volnaki. Kis teljesítményű sugárpajzs védte, amit arra szántak, hogy megállítsa az eltévedt nyalábokat. Demég ha át is jutott volna rajta egy töltet, okvetlenül bele kellett ütköznie valahol az ötszáz méterhosszú akna falába, úgyhogy nem érhette el a főreaktort.

Viszont ha valaki beleküld egy intelligens lövedéket, például egy protontorpedót...

Az adó-vevője hirtelen sípolni kezdett. Meglepődött azon, hogy milyen tiszta a hang, aztán rájött,hogy azért hallja ilyen jól, mert a készülék nem a zsebében van. A felismerés nyomán megrémült: mivan, ha a társai hívják? Gyorsan körülnézett, meglátta a adó-vevőt az egyik polcon, majd felkapta, ésbeleszólt:

- Tessék!

Riten hívta, és eléggé idegesnek tűnt.

- Percek óta próbálom elérni! Miért nem jelentkezett?

- Bocsánat, az irodámban felejtettem az adó-vevőmet.

Riten ingerülten fujt egyet, és folytatta:

- Ideje indulni, Teela! i

- Pár perc múlva. Előbb még muszáj...

- Nincs pár perc! - vágott közbe a könyvtáros. - Azonnal menjen, máskülönben nem ér oda.

- Figyeljen rám, parancsnok! A lázadók... tudom, mit terveznek!

- Nem számít, hogy mit terveznek - felelte határozottan. - Menjen!

- Hallgasson már meg! Meg fogják semmisíteni az állomást! Képesek rá!

Rövid szünet következett, legfeljebb néhány szívverésnyi, majd a könyvtáros megkérdezte: - És?

Teela összezavarodott, és nagyokat pislogva dadogta:

- Né... nézze...

- Egy katonai támaszponton élünk, Teela - szólt közbe ismét Riten - amit Halálcsillagnak neveznek.Máris elpusztított több millió teremtményt, és jól tudjuk, hogy ennél nagyobb szörnyűségekre is képes.Ha valaki megpróbál ellenszegülni a Birodalomnak, hamar megtapasztalja annak harapását. Nincshatára annak, hogy ez a szörnyeteg hány értelmes lényt képes lemészárolni.

- De az a rengeteg ember, aki a fedélzeten...

- A számuk meg sem közelíti azokét, akik az Alderaanon meghaltak. Induljon, Teela. Tűnjön elinnen, amíg lehet. Ne akarjon tovább részt venni ebben az őrületben.

Teelában ellentmondásos érzések kavarogtak. Minden munkája... Az a sok halott a Despayre-on ésaz Alderaanon... és azok, akik a jövőben fognak meghalni. Minden barátja és munkatársa. Civilek.Rabok. És ezernyi világ, amelyeket a Halálcsillag könnyedén megközelíthet.

Ritennek igaza van...

- Induljon, azonnal! - szólt rá ismét a könyvtáros.

- Rendben, megyek - válaszolta elcsukló hangon.

Nem kapcsolta ki a számítógépét, a tervrajz az íróasztala felett derengett, mialatt kiszaladt az ajtón.

17-es hangárfedélzet, Halálcsillag

Vader magányosan vonult a folyosón, mígnem összetalálkozott két pilótájával. Eljött az idő, hogykirepüljön az űrbe. A lázadók tudtak valamit, ezt biztosan érezte.

- Jó néhány vadászgép leszakadt a főbolytól - közölte a pilótáival. - Utánam!

A TIE-vadásza feltöltve, felszállásra készen várta - mint mindig, minden percben és elszántamagát, hogy személyesen mutatja meg a lázadóknak, mi történik azzal, aki szembeszáll Darth Vader-rel. A jelenleg létező legjobb géppel repült, egy módosított XI-es modellel, amely a korábbivadászoknál sokkal gyorsabb volt, továbbá jobb fegyverzetet, illetve egy kis teljesítményű, dehatékony hiperhajtóművet hordozott.

Biztosan tudta, hogy akármit forgatnak a fejükben a nyomorult felkelők, meg fogja állítani őket.

Vader intett egyet, és a gépén a búvónyílás fedele mintegy magától felnyílt.

Beereszkedett a fülkébe, begyújtotta a hajtóműveket, majd két kísérőjével a háta mögött kirepült anyitott zsilipkapun, és belevetette magát az űr fagyos feketeségébe.

Egészségügyi állomás, Halálcsillag

Uli az előző percben kapta a hívást Ritentől, és most ide-oda járkált az irodájában, hogyösszegyűjtse katonai pályafutásának néhány apróbb emléktárgyát. Az ajtó váratlanul, csengetés nélkülfélresiklott a háta mögött, és két biztonsági tiszt lépett a helyiségbe. Mindketten tökéletesre vasalt éskeményített fekete egyenruhát viseltek, a hajukat egyforma rövidre nyíratták, és egyformán zordonarcot vágtak.

- Dr. Kornell Divini százados? - kérdezte az egyik, aki néhány évvel idősebbnek tűnt a társánál.

Uli dermedten bámulta a jövevényeket, és érezte, hogy a remény lángja, amely néhány órájalobogott fel,a szívében, most egyetlen másodperc alatt kialszik. Azonnal tudta, hogy vége ajátszmának. Lebukott. Most már nem számíthatott másra, mint hogy odaálljon előbb a katonai bíróság,aztán pedig, a gyorsított tárgyalás után a kivégzőosztag elé.

Különös módon nem aggódott saját maga miatt. Csak azt sajnálta, hogy cserbenhagyott két embert.Két nőt, akik fontosak voltak a számára: Leia Organa hercegnőt és Bariss Offee Jedi-lovagot.

- Igen - felelte kurtán. A tagadásnak nem lett volna értelme. Innen kezdve feleslegesen tagadottvolna bármit. - Dr. Divini vagyok. ;

Ezúttal a fiatalabbik tiszt szólalt meg:

- Dr. Divini, ezennel letartóztatom a Birodalmi Büntető Törvénykönyv 1189-es rendelkezésénekmegszegéséért, azaz mert tiltott orvosi kutatást folytatott.

- Kérem, jöj jön velünk - tette hozzá meglepően udvariasan a másik.

Uli túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel, de valószínűleg nem is kapott volnaválaszokat. A biztonságiak kikísérték az irodából, aztán elindították a szint főfolyosója felé vezetőjáraton. Két perccel később beleolvadtak a főalagútban közlekedő a katonák, pilóták, polgárialkalmazottak és droidok folyamába.

Uli megkönnyebbült attól, hogy a társai nem kerültek abba a helyzetbe, mint ő. Nekik még most ismaradt esélyük a szökésre. Legalább nem rántja magával őket...

Csakhogy: tiltott orvosi kutatás? Mit követhetett el, ami annak minősül? És ekkor eszébe jutott:Stihl őrmester midikloriánjai. Néhány héttel ezelőtt feltett néhány, a témára vonatkozó kérdést azOrvosHálóra. Sosem kapott választ, és végül a munka vad forgatagában megfeledkezett az ügyről.Most már arra is emlékezett, hogy akkoriban sokat töprengett azon, jó ötlet-e nyilvános fórumokrafelrakni efféle kérdéseket.

A jelekből ítélve nem volt az.

12-es sarki árok, Halálcsillag

- Tartsák a támadó alakzatot! - parancsolta Vader a kísérőinek. Három Y-szárnyú száguldottzuhanórepülésben a felszín felé, az egyik árok irányába. Megőrültek ezek? Nem tehetnek kártsemmiben, még akkor sem, ha szándékosan belerepülnek a burkolatba. Egészen biztos, hogy terveznekvalamit...

Vader átváltott a parancsnoki sávra, és ismét megszólalt:

- Parancs a D-kvadránsban mindén elhárítólövegnek: tüzet szüntess!

A lázadók egy bizonyos célpontra összpontosítottak, és ettől rendkívül sebezhetővé váltak.

- Én bánok el velük - közölte Vader a kísérőivel. - Fedezzenek!

A pilótái nyugtázták a parancsot, de ő nem figyelt rájuk.

A három TIE utolérte az Y-szárnyúakat. A lőelemképzőnek csak néhány pillanat kellett, hogyráálljon a leghátsó gépre. Vader megnyomta a tűzkioldót.

Találat. A hajó vörös tűzgolyóvá robbant, és ő egyszerűen átszáguldott rajta.

Beállt a második vadász mögé. Ezúttal még az Erőt sem kellett használnia. A szűk árokban a lázadópilóták nem manőverezhettek.

Vader tüzelt, és megsemmisítette a második gépet is. Megközelítette az utolsó Y-szárnyút, ésmegnyomta a tűzkioldót. Újabb detonáció.

Túl könnyen ment.

Ez minden, ami tőlük telik?

Felső fedélzeti folyosó, Halálcsillag

Uli a biztonságiakat egy méterrel megelőzve lépdelt az enyhén ívelő folyosón. Az élete soránsokszor hallott arról, hogy ha valakit valóban elhagy minden remény, ha rájön, hogy vége a halállalfolytatott versenyfutásnak, akkor ez a felismerés meghozza számára a tökéletes lelki békét.

Sőt sokan állították, hogy ha valaki biztosan tudja, hogy hamarosan vége as életének, jócskánmegkönnyebbül. Uli is hitt ebben. Számtalanszor állt már haldoklók mellett, sokszor nézte végig azutolsó pillanataikat ahhoz, hogy mást gondoljon. Persze, nem mindenki így hallt meg. Ám azok közül,akik valamennyire eszméletükön voltak a i távozásuk percében, néhány másodperccel azelőtt, hogykilehelték a lelküket, meglepően sokan számoltak be arról, hogy elérték ezt a kegyelmi állapotot.

Ulival nemi ez történt. Nem feküdt a halálos ágyán, de jó oka volt hinni abban, hogy az élete

rövidesen véget ér. Felmerült benne a gondolat*, hogy tapasztalt sebészként rendkívül értékes, és eztalán megmentheti, de kételkedett benne. Két évtized elteltével most kapott lehetőséget először arra,hogy kiszabaduljon a háború poklából, de a tizenegyedik órában elragadták tőle. Mert meghiúsult aterve, de ami ezekben a pillanatokban szétáradt a lelkében, az nem az áldott békesség volt. Hanem aharag.

Az egész élete félrecsúszott abban a pillanatban, amikor két évtizeddel ezelőtt a Drongar undorítóföldjére tette a lábát, jóllehet ezt akkor nem tudhatta. Akkor azt tervezte, hogy amint véget ér amegbízatás, leszerel, és magánpraxist indít valahol. Legszívesebben az Alderaanoin dolgozott volna.Akkoriban úgy képzelte, hogy mire annyi idős lesz, amennyi most, visszavonul, legfeljebb egy-egykonzulensi munkát vállal el, és minden idejét a feleségének, illetve a gyermekeinek szenteli...

Ezzel szemben éles bevetések sorozatában vett részt. Őserdők mélyén, mocsarakban,frontvonalakon dolgozott, előbb köztársasági, később birodalmi mozgó orvosi egységekben;veszedelmes körülmények között végzett kimerítő és hálátlan munkát. És most, amikor végre úgy tűnt,kiléphet ebből az őrületből, elkapták, mert valamivel korábban tisztességesen és felelősségteljesenvégezte a munkáját.

Az irónia rajongói imádták volna a történetét...

Végül úgy gondolta, akár el is fogadhatja a helyzetet. Ha létezik olyan, hogy sors, akkor az övévalószínűleg az, hogy katonai sebész maradjon élete végéig - feltéve, ha az életének nem vet véget egysortűz valamikor a közeljövőben. Talán csak akkor lelheti meg a lelki békét, ha beletörődik avégzetébe, ha megadja magát az elkerülhetetlennek. Mert most már egy csoda kell ahhoz, hogymegmeneküljön.

Fojtott robbanás rázta meg a folyosót, inkább érezni lehetett, semmint hallani. A környéken mozgókatonák idegesen össze-rezzentek.

- Mi volt ez? - kérdezte Uli.

Először azt hitte, nem kap választ, de aztán a fiatalabb biztonsági megszólalt:

- Ha jól sejtem, lázadó vadászgépek bombázzák a felszínt.

- Vagy rákenődnek - tette hozzá a társa, mire mindketten gúnyosan felröhögtek. Uli nem igazán tudtaértékelni ezt a fajta humort.

- Még azzal is jobban járnának - mondta a másik tiszt. - Vader Nagyúr felszállt a pilótáival. Azok alázadó gazemberek máris repülő halottak.

- Menjünk fel lifttel az A-3-ra - javasolta ekkor a társa. - Átvághatunk a hidroponikus ültetvényen,és...

Ebben a pillanatban berobbant a fal.

Uli később rájött, hogy valószínűleg bomba vagy egy vadászgép zuhant a felszínre, közvetlenül

felettük. De ekkor csak azt tudta, hogy a közeli panelek egy éles dörrenést követően heves szikrázásközepette szilánkfelhőkre hasadtak szét, mire a járókelők pánikba estek. A sűrű füstben és az általánoszűrzavarban Uli azon kapta magát, hogy elszakadt az őreitől.

A Galaxis világain ezer és ezer istenséget imádtak, és a hívők szinte mindegyiket csodatévőnektartották. Ulinak fogalma sem volt, hogy ezt a csodát melyiknek köszönheti, de nem szakított időt atöprengésre.

Jobb lesz, ha szólok nekik, hogy úton vagyok - vélte magában, mialatt jobbra-balra kanyarogvafutott a rémült alakok tömegében, és előhúzta a zsebéből az adó-vevőjét. Ám ebben a pillanatbannekitántorodott egy megtermett férfi, mire elejtette a készüléket, ami azonnal eltűnt a lábak kavargótengerében.

Az órájára pillantott. Alig tizenöt perce maradt, hogy elérje a megbeszélt helyet. Még csak nem isgondolhatott arra, hogy megkeresi az adó-vevőjét.

Minden erejét beleadva rohant.

Hatvankilencedik fejezet

3181-es raktár, Halálcsillag

Teela begépelte a nyitókódot a bejárat mellé szerelt panel billentyűzetébe. Az ajtó félresiklott, és őmeglátta odabent a többieket, akik már a mentőcsapatok egyenruháját viselték. Egy pillanatra el-gondolkodott azon, hogy hogyan találtak megfelelő méretet Rodó- nak, de aztán Vil majdnem leverte alábáról, amikor rávetette magát, és megölelte.

- Hol voltál? - kurjantotta az izgatott pilóta. - Halálra aggódtam magam. Öltözz át, siess!

Teela nem húzódhatott be sehová, és most aligha törődhetett az illemmel. Gyors mozdulatokkallevetkőzött, és magára öltötte a szürke kezeslábast, amelynek mindkét ujján és a bal mellzsebénorvosi jelvény díszelgett.

Mialatt öltözött, a társaira nézett, és gyors létszámellenőrzést tartott: Vil, Memah, Ratua, Rodo,Nova...

- Ketten hiányoznak - bökte ki idegesen.

- Mi is észrevettük - felelte Ratua. - Nem hallottunk sem a dokiról, sem az öregúrról.

Teela előkapta az adó-vevőjét, és már készül beütni Uli hívókódját, amikor az ajtó ismétfélresiklott, és a nyíláson a kivörösödött arcú, hevesen ziháló orvos rontott be.

- Ritka itt a levegő, mi, doki? - kérdezte Nova.

Uli különös pillantást vetett az őrmesterre, mintha megharagudott volna rá a viccelődésért. De csakennyit válaszolt:

- Hallgatnom kellene a tanácsra, amit a betegeimnek szoktam adni. Nekem sem ártana, haelkezdenék sportolni.

Teela adó-vevője sípolt, mire a szájához lendítette, és beleszólt:

- Riten?

- Ott van már? - kérdezte a könyvtáros.

- Most végeztem az átöltözéssel.

- A többiek?

- Mindenki itt van. Csak maga hiányzik.

- Helyes. Rendben. Tíz percük van, hogy odaérjenek a hajóhoz.

- Maga hol van?

Riten rövid ideig hallgatott, mielőtt válaszolt.

- Az irodámban.

- Micsoda? - csattant fel Teela, majd körülnézett, és látta, hogy a többiek is megdöbbentek. - Dehát akkor nem...

- Attól tartok, a tervben akadt egy kis hiba - szólt közbe Riten. - Az én hűséges droidom kisséügyetlenül keresgélt, és ennek eredményeként nem lesz képes ellátni a feladatát. Valakinek itt kellmaradnia, hogy fogadja a zsilip kezelőjének hívását. És ez a valaki én leszek.

- Nem tudja fogadni a hívást az adó-vevőjén? - kérdezte kétség-beesetten Teela.

- Sajnos nem. A droidom mindent elrendezett, én pedig nem értek annyira a műszaki dolgokhoz és aprogramozáshoz, hogy átállítsam a rendszert. De nem számít. Amúgy utánanéztem annak, amirőlbeszélt, és azt hiszem, igaza van. Ha megtörténik, senki sem fog letartóztatni. Ha nem történik meg,hát... hosszú és élvezetes életem volt. Nem sajnálok semmit.

- Atour...

- Ne, ezt hagyja. Nincs rá idő. Induljanak! Sikeres életet kívánok mindannyiuknak! Most pedigmenjenek!

Riten megszakította az adást.

Néhány másodpercig senki sem mozdult, és nem szólalt meg.

- Nem tudunk visszamenni érte? - kérdezte aztán Teela a könnyeivel küszködve.

Természetesen tudta a választ, még mielőtt Memah kimondta:

- Nincs rá idő. Csak arról tudunk gondoskodni, hogy az áldozata ne legyen hiábavaló.

- A főnökasszonynak igaza van - jelentette ki Rodo. - Gyerünk!

Vil kinyitotta az ajtót, és sorban elhagyták a raktárhelyiséget.

- Remélem, tudja valaki, hogy merre kell mennünk - jegyezte meg Ratua.

- Arra - felelte Nova, és a kezével mutatta az irányt. - A dokk bejárata ott van, a következő sarkontúl.

Az őrmester az élre állt és elindult, a többiek fürgén követték.

A sarok után egy tágasabb folyosón haladtak tovább, amelynek végét robbanásbiztos zsilip zárta le- és az átjáró előtt két fekete egyenruhás rohamosztagos őrködött.

Nova megállt előttük, és megszólalt:

- Riasztottak minket, azonnal fel kell szállnunk!

- A parancsuk? - kérdezte az egyik őr.

- Ugyan már, őrmester úr, sietünk - felelte Rodo. - A bajtársaink haldokolnak odakint.

- Én meg idebent fogok haldokolni, ha úgy engedem be, hogy nem ellenőriztem a parancsát - vágottvissza az őrmester.

A hamis menetparancs a komp számítógépében rejtőzött. Riten nem tudott beszerezni sem papírranyomtatott, sem adatkártyára rögzített példányt.

- Nem kaptunk semmit - közölte Nova -, a parancsunk a hajón van.

- Akkor minden rendben - válaszolta biccentve az őrmester. - Mindjárt letöltetem valakivel, ésellenőrzöm. Egy perc az egész.

Nova az órájára pillantott, majd a társaira nézett. Tíz percük sem maradt a vonósugár leállásáig,aztán alig negyvenöt másodpercük lesz arra, hogy elmeneküljenek a felszín közeléből.

Nem várhattak. Tenniük kellett valamit. Azonnal.

Mentődokk előtti folyosó, Halálcsillag

Nova tudta, hogy fogytán az idő. Már csak egyetlen megoldás maradt. A másik őrre pillantott, majdRodóra, és érezte - talán azon a telepatikus köteléken keresztül, amely néha összeköti a harcosokathogy a megtermett férfi megértette őt.

Visszafordult az őr felé, és a vállát felrántva kijelentette:

- Rendben, maga itt a főnök. Megadom az adó-vevőm számát... - és ekkor kegyetlen jobbegyenestmért a katona torkára, közben a bal kezével letaszította róla a sisakot, majd belevágta a könyökét ahalántékába.

Az őr összeroskadt, Nova jobbra pillantva meglátta, hogy a másik katona is zuhan, miután Rodokirúgta alóla a lábát. A következő pillanatban a kidobó leguggolt, megmarkolta a férfi fejét,megemelte, és hatalmas erővel nekicsapta a padlónak. A támadás kitűnően sikerült: szempillantásalatt kiiktatták az őröket, a lehető legkisebb erőbedobással és felhajtással.

- Gyerünk, emberek! - kurjantotta Nova, és kinyitotta a kaput.

Ebben a pillanatban háromosztagnyi fekete ruhás őr fordult be a sarkon, mindösszesen tizenötkatona. Tizenöt fegyveres.

Az élen haladó hadnagy meglátta a két fekvő alakot, és felkiáltott:

- Hé, mi történt?

- Ezeket az embereket megmérgezték - válaszolta habozás nélkül Nova. - Minket küldtek, hogylássuk el őket, és biztosítsuk a környéket.

Jól tudta, hogy a csel csak rövid ideig fog működni. Hét egészségügyis mindössze két sérülthöz?Ezt még a legostobább tiszt is csak néhány másodpercre vette be.

Nova ismét Rodóra nézett, és megkérdezte:

- Mit szólsz hozzá, bajnok?

Rodo biccentett, majd végignézett a többieken, és a tekintete végül a főnökasszonyán állapodottmeg.

- Menj - mondta neki halkan.

- Ne Rodo! - suttogta rémülten Memah.

Nova ekkor Dance-hez fordult, és a dokkra mutatott.

- Gyerünk, nagymenő! Maga itt az egyetlen, aki képes elvezetni a gépet!

Eltelt egy hosszú, végtelenül hosszúnak tűnő pillanat, aztán a többiek mozgásba lendültek.

- Álljanak csak meg! - parancsolta a hadnagy, mialatt gyors ütemben közeledett a katonáival együtt.- Hadd lássam az engedélyüket!

- Várjanak! Vegyenek fel légzőkészüléket! - válaszolt a jobbját felemelve Nova. - Ez két fickógázmérgezést szenvedett. Idegméreg, úgyhogy jobb lenne, ha nem jönnének közelebb. Van nálunknéhány ampulla antitoxin, de nem lesz elég mindenkinek...

Az őröket ekkor már csak néhány méter választotta el az őrmestertől, és nem látszott rajtuk, hogyaggódnának a gázveszély miatt.

- Jó lesz a jobb oldal? - kérdezte Rodo halkan, a szája sarkából.

- Aha. Figyelj arra az alacsony fickóra, ott a bal szélen. Máris tapogatja a sugárvetőjét.

- Vettem. Örülök, hogy megismertelek, Nova.

- Én is, hogy téged, Rodo.

Hetvenedik fejezet

Mentődokk előtti folyosó, Halálcsillag

Ratua olyannak látta az összecsapás első pillanatait, mintha lassított felvételt nézett volna. Gyűlöltea verekedést, de amikor Stihl és Rodo az őrök közé vetették magukat, meglátta, hogy az egyik katonaelőrántja a sugárvetőjét, és tudta, hogy a régi fegyőre és a kidobó nem tudják időben megállítani afickót.

De Celot Ratua Dil megállíthatta.

Gyorsabban mozgott, mint korábban bármikor.

A katona felemelte a fegyvert és kinyújtotta a karját. A mutatóujja görbülni kezdett, lassan, nagyonlassan.

Ratua nekirontott a férfinak. Nem ütött, nem rúgott, és nem vetett be semmiféle trükköt. Egyszerűencsak nekiszaladt a fickónak, a gyorsasága miatt akkora lendülettel, hogy elsöprő erővel nekitaszítottaa falnak. A sugárvető a padlóra hullott, egy másodperccel később a gazdája is elterült mellette.

Ratua elkábult egy pillanatra, mert természetesen őt is kemény ütés érte, de legalább felkészült rá.Megtántorodott, ám sikerült talpon maradnia addig, amíg a feje kitisztult.

Az idő a megszokott sebességével haladt tovább. Ratua látta, hogy a katonák a fegyverükhözkapnak, de nem használhatták a sugárvetőjüket, nehogy a társaikat lőjék le,

Eljött a távozás pillanata.

Memah, Vil, Teela és Divini doktor már átjutottak a kapun. Ratua ismét utánégetőre kapcsolvalódult, hogy utolérje őket. Beszáguldott a dokkba, ahol nyomban megtorpant, és rácsapott a kapuzárókapcsolójára.

A vastag acéllemez leereszkedett, és hallani lehetett a zárrudak csattogását.

Ratua kisebbfajta dokkot látott maga körül, amelyet elsősorban mentőegységek indítására ésfogadására használtak. És a jegyük a szabadsághoz, az E-2T komp ott állt a forgatható leszállópadon.

Mialatt a gép felé tartottak, fekete egyenruhás alak ereszkedett le annak rámpáján. Gyanakodvaméregette őket; Ratua szentül hitte, hogy akad egy sor birodalmi tiszt és tiszthelyettes, akiknekegyetlen dolguk az, hogy mindenkit és mindent gyanakodva fürkésszenek,

A férfi - egy középkorú törzsőrmester - végignézett a csapaton, és kihívó hangon megkérdezte:

- Maguk meg mit akarnak itt?

Uli kilépett a társai közül, és megszólalt:

- Én dr. Divini százados vagyok, ez pedig itt a csapatom. Riasztást kaptunk, azonnal fel kellszállnunk. És ezt a hajót jelölték ki nekünk.

- A menetparancsuk...

- Benne van a komp számítógépében - vágott közbe Uli. - Amint elindultunk, átküldőm magának.

- Az előírások értelmében...

Uli ezúttal sem hagyta szóhoz jutni a törzsőrmestert. Közelebb lépett hozzá, és a hangját lefojtvaráförmedt:

- Fejezze be, jóember! Azt akarja, hogy maga legyen a felelős Daala admirális haláláért?

A törzsőrmester hatalmasra nyitotta a szemét, és meglepetten kinyögte:

- Daala admirális?

- A hajóját találat érte, és minket küldted, hogy hozzuk be. Biztos maga szeretne lenni az, akifeltartott minket?

A törzsőrmester minden további vita nélkül félreállt az útból.

- Gyerünk, emberek! - kiáltotta Uli. - Vár a feladat!

A csapat tagjai egymás nyomában felsiettek a rámpán. Ratua majdnem vigyorogni kezdett, mert azjárt a fejében: egész jó csaló lenne a dokiból. Ki hitte volna?

Nova elhajolt egy vad ütés elől, elkapta a támadója karját, és nekipörgette a férfit a mögötte állókatonának. Mindketten elzuhantak, de neki nem volt ideje örvendezni, mert újabb alakok lódultak felé,egyszerre vagy négyen. Berontott két őr közé, és mindkét öklét egyszerre előrevágva szétlapította azorrukat, majd leguggolt, és egy lábsöpréssel a padlóra fektette az egyiket, de nyomban felpattant, ésegy oldalazó rúgással beleküldte a talpát egy harmadik fickó hasába...

Tőle jobbra Rodo nyakon ragadta az egyik katonát, odarántotta magához, és szétfejelte az arcát,majd elengedte a szempillantás alatt elernyedő testet, máris megpördült, és egy forgó rúgással le-terített még két ellenfelet.

- Végre szórakozunk, nemde? - kurjantott a megtermett férfi, és elégedetten röhögött.

Nova felismerte a jelenetet, sokszor látta már folyton visszatérő rémálmaiban - amelyek mostvalósággá váltak. Nem tudta, hogy ez miért van, és hogyan lehetséges. Csak azt tudta, hogy ő és Rodovesztésre állnak.

Hiába ütöttek le hat-nyolc katonát, legalább ugyanennyien még talpon maradtak, és eddig csak azért

nem sütötték ropogósra kettejüket, mert nem volt elég helyük, hogy használhassák a sugár-vetőiket. Ezaz állapot azonban nem tarthatott sokáig. Az őrök máris hátráltak, és a fegyverükhöz kaptak. A játszmaa végéhez közeledett.

Nova érezte, hogy szétárad a testében a félelem. Nem magát féltette, valamiért az első pillanattólfogva tudta, hogy nem éli túl ezt a verekedést. Ketten tizenöt fegyveres ellen? Ilyen lapokkal nemlehetett nyerni. Azért küzdött, hogy amennyire csak tudja, elnyújtsa a harcot, hogy a többiekmegszökhessenek.

Tudta, hogy ez az utolsó tánca, és azt akarta, hogy ez legyen a legszebb és a legjobb. Esélytelenharcban, minden tudását felhasználva, az utolsó leheletéig küzdve fog meghalni...

Sokkal rosszabb módon is kiszállhatna a játékból.

Közvetlenül mellette Rodo mindkét masszív kezével megragadta az egyik ellenfele fejét, éskegyetlen erővel megcsavarta. A katona törött nyakkal, holtan zuhant a padlóra. Ám ezalatt egy másikőr a tagbaszakadt férfi mögé ugrott, és rászegezte a sugárvetőjét.

Nova látta, hogy Rodo hasán megfeketedik és elszenesedik a ruha a testébe robbanó energianyalábiszonyatos hőjétől, és látta, hogy az összeroskadó kidobó arcán meglepett kifejezés jelenik meg...

Aztán meglátta, hogy az egyik rohamosztagos célba veszi őt, látta, hogy a cső a fejére irányul, éstudta, hogy nem érheti el időben.

A világ előbb fehéren izzó lett körülötte, akár egy csillag belsejében, aztán fekete és fagyos,hidegebb, mint az űr.

Hetvenegyedik fejezet

5537-es számú E-2T mentőkomp

Dance belevágta magát a pilótaülésbe, és bekapcsolta a fedélzeti számítógépet. A műszerek életrekeltek, az ablak előtt megjelent a zöld fénnyel világító szélvédőkijelző.

- Fény alatti hajtómű indul - mormolta ha valaki most megtenné, hogy kinyitja a zsilipet...

Alig néhány másodperc kellett ahhoz, hogy a Zsilipvezérlés ügyeletese bejelentkezzen.

- 5537-es mentőegység, miért kapcsolták be a hajtóműveket?

Dance az orvosra pillantott, aki aktiválta az adó-vevőt, és válaszolt:

- Itt dr. Kornell Divini beszél, az azonosítószámom 504614575. Vészhelyzeti riasztást kaptunk.

- Küldje át a menetparancsát, doktor! - rendelkezett az ismeretlen tiszt.

Uli a pilótára pillantott.

- Csinálja, Vil!

Dance elindította az adást.

Könyvtár, Halálcsillag

A P-RC3 által ügyesen megbabrált sávon hívás érkezett. Atour gyorsan felvette a fejhallgatót, ésbejelentkezett: - Repülésirányítás!

- Repülésirányítás? - ismételte valaki kérdő hangsúllyal. - Akkor a tudakozó alighanem rosszszámot adott mg. Bocsánat.

- Kivel akar beszélni? - kérdezte meglepetten pislogva Atour.

- A könyvtárral. Esture hadnagy vagyok, a belbiztonsági szolgálattól. Van nálunk egy droid, aminműszeres ellenőrzést hajtottunk végre, de az előbb elszállt mindene.

- Sajnálom, de nem segíthetek, hadnagy úr - felelte Atour. - És most... eléggé elfoglaltak vagyunkideát.

- Rendben, vége.

Atour megszakította a kapcsolatot, és hirtelen megizzadt. Ez aztán végképp nem hiányzott. Biztosravette, hogy Esture még egyszer megkérdezi a számot, és ismét jelentkezni fog. Ő pedig nem teheti meg,hogy nem fogadja hívást, mert lehet, hogy a Zsilipvezérlés jelentkezik. Ha pedig ismét repirányítókéntjelentkezik be, a hadnagy tudni fogja, hogy valami nincs rendben, és talán átküld valakit, hogy nézzenkörül. Ha egy droid hirtelen tönkrement, általában nem keltett gyanút. Ha viszont ehhez hozzáadódikaz, hogy egy hívás többször félremegy, akkor szinte biztos, hogy a legtöbb birodalmi tiszt intézkednikezd...

Vajon mennyi idő maradt? Szerencsés esetben néhány perc. De valószínűbb, hogy pár másodperc.

Ismét befutott egy hívás. Atour aktiválta az adó-vevőt, és megszólalt:

- Repülésirányítás.

- Repirányítás, itt a Zsilipvezérlés, 57541-es kezelő. Egy E-2T mentőkomp kér felszállásiengedélyt. Kérem, erősítsék meg a menetparancsot.

Atour sóhajtott egyet, mintha már nagyon unta volna ezeket a kéréseket, és megkérdezte:

- A parancs száma?

A kezelő beolvasta a kódot. Atour elszámolt magában háromig, majd közölte:

- Á, igen. Itt van. A parancs érvényes, Zsilipvezérlés. Engedjék ki őket.

- Vettem, Repirányítás.

Atour kikapcsolta az adó-vevőt, és hátradőlt a székén. Ha most P-RC3 programja működik, a géppillanatokon belül úton lesz, és ha valaki megpróbálja megállítani a megpiszkált vonósugárral - amimegtörténhet, mert a Vonósugár-irányításnál ugyanúgy nem létezik a menetparancs, mint a valódiRepirányításnál akkor elméletileg a sugár nem fog működni, és a szökevények szabadonelrepülhetnek.

Elméletileg.

Atour mindenesetre már semmit sem tehetett. Felállt, és elhagyta az íróasztalát. Amennyiben TeelaKarz jól mérte fel a veszélyt, és a lázadók felfedezték az állomás gyenge pontját - mindkettővalószínűnek tűnt - akkor a Halálcsillagnak néhány perce maradt. És Atour tudta, hogy ha ez a helyzet,akkor hol akarja eltölteni azokat a perceket.

Besétált az állványok közé, mígnem minden oldalról adathordozókkal teli polcok vették körül.Szalagok, kártyák, lemezek, még igazi könyvek is. Mint mindig, ezúttal is megnyugtatta az értelmeslények felhalmozott tudásának közelsége. Letelepedett az egyik padra.

Csak azt sajnálta, hogy már sosem fogja megírni azt a könyvet. A Halálcsillag pusztulása ütősutolsó fejezet lett volna. Na, mindegy... egyszer majd talán nekilát valaki, és elmeséli a történetet.

Atour elmosolyodott, és az orrán keresztül mélyen beszívta a kissé dohos levegőt.

Elégedett volt.

Vezérlőközpont, Halálcsillag

Tarkin állva figyelte a főképernyőt, amelyen a Halálcsillag és a Yavin-4-et ábrázoló fénygömbökállhatatosan közeledtek egymáshoz.

Vader kivitte a maga elit osztagát, és megsemmisített jó néhány lázadó gépet, bár merőbenfeleslegesen. Nem árthattak a támaszpontnak. Semmi sem árthatott neki.

Egy műveleti tiszt odament hozzá. Tarkin ránézett; és látta rajta, hogy nyugtalan.

- Elemeztük a támadásukat, uram - jelentette a százados. - Veszélyes lehet.

Veszély? Lehetetlen!

- Parancsolja a hajóját? - kérdezte a tiszt.

Tarkin a férfira meredt, és felcsattant: m- Elmenjek innen? A diadalunk percében? Ön igencsaktúlbecsüli a lázadókat! - Azzal visszafordult a főképernyő felé.

Megforduljon és elszaladjon, amikor másodpercek választják el a lázadók legfontosabb bázisánakmegsemmisítésétől? Nevetséges! A hangszórókból szenvtelen hang recsegett: - A lázadóktámaszpontja hárompercnyire. Miféle kárt okozhatna az a maroknyi vadászgép ennyi idő alatt? Háromperc múlva árvák lesznek, könnyű célpontok, és a háború gyakorlatilag lezárul, a Birodalomgyőzelmével.

Tarkin a férfira meredt, és felcsattant: - Elmenjek innen? A diadalunk percében? Ön igencsaktúlbecsüli a lázadókat! - Azzal visszafordult a főképernyő felé.

Megforduljon és elszaladjon, amikor másodpercek választják el a lázadók legfontosabb bázisánakmegsemmisítésétől? Nevetséges! A hangszórókból szenvtelen hang recsegett: - A lázadóktámaszpontja hárompercnyire. Miféle kárt okozhatna az a maroknyi vadászgép ennyi idő alatt? Háromperc múlva árvák lesznek, könnyű célpontok, és a háború gyakorlatilag lezárul, a Birodalomgyőzelmével.

Szuperlézer-vezérlő, Halálcsillag

Tenn Graneet a képernyőjét bámulta. Két-három perc hiányzott ahhoz, hogy a célpont a főlöveghatótávolságán belülre kerüljön.

A szája olyan száraz volt, mint a sivatag homokja, a gyomra háborgott, akár a viharos tenger. Nemtudta megtenni. Nem tudott megölni még egy világot. De nemet sem mondhatott. Pontosan tudta, hogyha félreáll, pillanatokon belül küldenek valakit a helyére, őt pedig börtönbe vetik, és valószínűlegkivégzik parancsmegtagadásért.

Mit csináljon?

5537-es mentőkomp, Yavin-rendszer

A zsilipkapuk kinyíltak, Vil ráadta a tolóerőt, és kivitte a gépet a nyíláson, majd tovább gyorsított.Most már csak annyit kellett tennie, hogy szép csendesen elhúz innen.

- 5537-es mentőegység - recsegte egy szigorú hang a fülke hangszóróiból. - Itt a Repülésirányítás.Hová mennek?

- Repülésirányítás, itt Fayknom hadnagy - felelte Vil. - Vészhelyzeti riasztást kaptunk.

- Nem látom a repülési tervük másolatát!

Vil nyelt egyet, nyugalmat kényszerített magára, és sikerült közönyös hangon válaszolnia:

- Hát az nem az én gondom, Repirányítás. Én csak repülök oda, ahová mondják. Hívja aZsilipvezérlést, ők már ellenőriztek minket.

- Éppen azon dolgozunk, hadnagy. Forduljon meg, és térjen vissza a dokkba, amíg tisztázzuk ahelyzetet!

- Nem tehetem, Repirányítás! A küldetés minősítése: rendkívül sürgős. Ha visszatérünk, jelentőskéséssel érkezünk a helyszínre.

Vil tudta, hogy a Repülésirányítás ügyeletes tisztje egy kalapács és egy üllő közé került. A fickószigorú előírások alapján dolgozott, és ezek most ellentmondtak egymásnak. Ám azt is tudnia kellett,hogy valaki kinyitotta a zsilipet, és kiengedte a kompot, vagyis fennállt a lehetőség, hogy a számítógépkevert el valamit. Nem ez lett volna az első eset.

- Itt TIE XI - jelentkezett ekkor egy mély hangú férfi. - Mentőkomp, közölje a feladatát!

Vil úgy érezte, az ereiben jéggé fagy a vér. Minden vadászpilóta, aki képes volt megkülönböztetniegy vonósugarat egy lebegtető hajtóműtől, ismerte ezt az azonosítót. Maga Vader hívta őt.

- A lázadó gépek megtámadtak egy közeledő birodalmi hajót - válaszolta. - A gép megsérült,sebesültek vannak a fedélzeten.

- Nem tudok érkező egységről - jelentette ki Vader. - Térjen vissza az állomásra!

- Értettem, Vader Nagyúr! Visszatérek az állomásra! - hadarta Vil, és kikapcsolta az adó-vevőt.

- Micsoda? - hördült fel Ratua. - Megőrült?

- Nyugalom - felelte Vil. - Nem megyünk vissza. De ha azt hiszi, hogy engedelmeskedünk, nyerünknéhány másodpercet, hogy eltűnjünk innen. Ha végre belendülünk, gyorsabbak vagyunk nála. Nemfog... ajajj!

- Mi az? - kérdezte Teela.

- Vader felénk tart.

TIE XI

Abban a pillanatban, amikor meglátta a mentőhajót, Vader tudta, hogy valami nincs rendben. Asötét oldal energiái vadul örvénylettek körülötte. Mialatt ráparancsolt a komp pilótájára, hogy vigyevissza a gépét az állomásra, egy pillanat alatt letapogatta az Erővel az utasok elméjét - és rátalált egyismerős tudatra.

Többen tartózkodtak a fedélzeten, meglepő módon erős tudatúak mindahányan, de az egyik... egynő... hol is érzékelte már?

Á, igen. Az állomáson, a szemle alatt. Az egyik fiatal mérnöknő bezárta előtte a tudatát, méghozzáúgy, mintha egy páncélajtót vágott volna a képébe. Már akkor lenyűgözte a nő tudatának és akaratánakereje.

De mit keres egy építész egy mentőegységen?

Vader ebben a pillanatban rájött: dezertőrök!

Feltámadt benne a harag. A Halálcsillagon oly sok mindent nem tudott az irányítása alá vonni. Deezt az ügyet most elintézi! Az X-szárnyúak várhatnak még egy-két másodpercet. Személyesengondoskodik az árulókról. Most megtudják, hogy Darth Vadernek ellenállni végzetes hiba!

A mentőhajó szűk ívű jobb fordulót hajtott végre. Vader módosított az irányon, hogy ráálljon az újbefogópályára, közben megérezte, hogy az Erő szövete megremeg.

Ismét aktiválta az adó-vevőjét, és vészjósló hangon parancsolta:

- Mentőkomp, haladéktalanul térjen vissza az állomásra, vagy tüzet nyitok!

5537-es mentőkomp

Vil tudta, hogy nagy bajban vannak. A hajójuk nem hordozott semmiféle fegyverzetet, és a Galaxislegjobb pilótája üldözte őket. Eszébe jutott egy régi kijelentése, miszerint felrobbantaná a gépét, havalaha Vader célkeresztjében találná magát, mert úgy legalább ő választhatná meg a halála pillanatátés módját.

Csakhogy most nem egyedül repült.

Elszántan törte a fejét, gondolatban végigfutott minden trükkön, amit ismert. Egyik sem felelt meg acélnak.

Tudta, hogy végük van.

Hacsak...

TIE XI

Vader teljes tolóerővel száguldott. A lőelemképző folyamatosan szűkítette a keresést, végül ráállt acélra. Mire készülnek ezek a... kémek lehetnek? Nem számít. Megsemmisíti őket, aztán visszatér a főfeladatához. Lenyomta a tűzkioldót.

Hetvenkettedik fejezet

5537-es mentőkomp

Vil lecsapott a fékrakéták kapcsolójára, amelyek azonnal a teljes teljesítményükkel kezdtekdolgozni. A hajó nem állt meg, de eléggé lelassult ahhoz, hogy Vader és a kísérői úgy húzzanak elmellette, mintha egy helyben lebegett volna.

Vil a következő pillanatban ütközésig előrelökte a fény alatti hajtómű tolóerő-szabályzóját, ésjobbra rántotta a botkormányt. Két másodperccel később egyenesbe hozta a gépet. Innentől kezdvenem trükközött, csak nyílegyenesen, egyre gyorsulva repült...

TIE XI

Vader haragudott magára. A dezertőrök olyan nyilvánvaló és egy-szerű manővert alkalmaztak, hogyő még az Erőn keresztül sem látta előre. Átváltotta az adó-vevőjét a fő parancsnoki sávra, és kiadta aparancsot:

- Állítsanak rá egy vonósugarat arra1 a mentőkompra!

Egy idegességtől remegő hangú tiszt válaszolt neki:

- Sajnálom, Vader Nagyúr, de annak a szektornak a sugárgenerátora ismeretlen okból leállt. Dehamarosan működni fog...

A pokolba!

Vader elfordult, hogy ismét üldözőbe vegye a menekülőket.

- Vader Nagyúr! - jelentkezett ekkor az egyik pilótája.

- Mit akar?

- Három X-szárnyú tart ugyanazon árok felé.

Vader kiterjesztette a tudatát, az Erőn keresztül tapogatózott...

És szinte azonnal érzékelt egy teremtményt, egy embert, akit mélyen átjárt az Erő - ugyanúgyáthatotta, mint valaha a Jedi- lovagokat.

Rögtön rájött, hogy ez a fontosabb és sürgetőbb probléma.

- Elszakadunk - közölte a kísérőivel -, visszatérünk az állomáshoz, hogy elbánjunk az újtámadókkal!

- Mi lesz a mentőkomppal?

- Hadd menjen. Nincs jelentősége.

Vader visszavezette a pilótáit a támaszponthoz. Meredek zuhanórepüléssel ereszkedtek az árokba,aztán magas duracél falak között száguldottak tovább.

Pillanatok alatt utolérték a három X-szárnyút, és Vader gyors egymásutánban megsemmisítette őket.Ezúttal sem kellett különösebb erőfeszítéseket tennie. Ezek mind öngyilkosok akarnak lenni? -csodálkozott magában.

Rögtön ezután ráeszmélt, hogy az a pilóta, akit áthat az Erő, nem az elpusztított gépek egyikévelrepült. Még most is ott cikázott valahol a felszín felett. Vader tudta, hogy meg kell találnia ezt a férfit.Veszélyt jelentett - valószínűleg egyedül ő jelentett komoly veszélyt.

Aktiválta az adó-vevőjét, és megszólalt:

- Felderítés, adják meg a megmaradt lázadó gépek helyzetét!

- Azonnal, Vader Nagyúr - felelte az ügyeletes tiszt, és rövid szünet után folytatta: - Már csakhárom maradt, nagyuram. Az előző pillanatokban hatoltak be...

- Ugyanabba az árokba - fejezte be a mondatot Vader. A lázadók akármit szemeltek ki célpontnak,meg voltak győződve arról, hogy megéri feláldozni érte az összes vadászgépüket.

Vader tudta, hogy az lesz a legjobb, ha gyorsan elintézi az utolsó hármat.

5537-es mentőkomp

Vil nem tudta, hogy Vader miért hagyott fel az üldözéssel, de nem panaszkodott. Megpróbáltkicsikarni még egy kis energiát a hajtóműből. A Vaderrel való találkozó miatt értékes másodperceketvesztettek, még mindig ki kellett kerülniük a vonósugár...

Megérezte, hogy a hajó megremeg, Ratua egy pillanattal később megkérdezte:

- Miért lassulunk?

Vil a maximumra nyitotta az energiaadagolókat, de a hajó tovább lassult.

- Ismét működik a vonónyaláb - felelte elkomorodva.

- Kitörhetünk belőle? - érdeklődött Uli.

- Fogalmam sincs. Valószínűleg a hatótávolságának határán járunk. Ráadom a tartalékenergiát... -közölte Vil, és a szavait tettekre váltva előretolta a szabályzókart. A komp lódult egyet előre, de aztánismét lassult.

- Vil? - mondta halkan Teela. - Mi történik?

- Még most is jó irányba haladunk - felelte a pilóta -, még mindig van...

A hajó ebben a pillanatban megremegett és megállt. Aztán elindult hátrafelé.

- A karkba - káromkodott fojtott hangon Vil. - Elkaptak.

A hajtóművek üvöltve erőlködtek, de a gép jól érzékelhetően egyre gyorsabban siklott hátrafelé. Aműszerfalon a teljesítményt jelző fénytűk már mindenütt a vörös tartományban rezegtek.

- Ha nem állítom le a hajtóműveket, felrobbannak - jelentette ki Vil.

- Hagyd úgy, ahogy vannak - felelte elszántan Teela. - Inkább haljunk meg, mialatt szöknipróbálunk, minthogy elfogjanak és kivégezzenek minket. Tartozunk ennyivel Atournak, Novának ésRodónak.

Vil a többiekre nézett, akik kivétel nélkül bólintottak neki, mire ő megfogta és megszorította Teelakezét.

Hetvenharmadik fejezet

Vezérlőközpont, Halálcsillag

- A lázadók támaszpontja egypercnyire van - jelentette a felderítőtiszt.

Tarkin bólintott. Másodpercek választották el a diadaltól. Végre! Oly sok évnyi tervezés, politikaimanőverezés és kemény munka után most megmutatja! Most végre megmutatja mindenkinek!

TIE XI, sarki árok, Halálcsillag

Vader és a kísérői az árokban száguldottak, közvetlenül az utolsó három X-szárnyú mögött.

A bal oldali kísérő tüzet nyitott, és eltalálta az egyik lázadót. A sérült gép felhúzott, kiemelkedettaz árokból, és kiszállt a harcból.

- Hadd menjen! - parancsolta Vader. - Az elülső a fontos.

Az egyik X-szárnyú kissé lemaradt a másiktól, nyilván azért, hogy amennyire lehet, feltartóztassa azüldözőket. Vader ráállt a gépre, felzárkózott mögé, és az első lehetséges pillanatban tüzelt.

Az X-szárnyú felrobbant.

Egy maradt. Vader gyorsított, hogy utolérje.

- Rajta vagyok - közölte komoran.

Nyílegyenesen száguldott a célpont felé, és másodpercek leforgása alatt beérte. Kicsit közelebb...mindjárt...

Vader érzékelte, hogy az ellenséges pilótából szinte tapintható hullámokban áradnak az energiák. .

- Az Erő van ezzel - mormolta inkább magának, semmint a kísérőinek.

Igen, a férfit áthatotta az Erő, de nem annyira, hogy megállíthassa őt. Nem akadályozhatta meg, hogya harcos, aki legyőzte Obi-van Kenobit, megtegye azt, amit meg kell tennie.

Vader tüzet nyitott.

Az egyik energianyaláb eltalálta a vadászgép R2-es egységét, és ő tisztán látta a droidból felcsapófüstöt és a szikrákat.

Helyes.

Most pedig - gondolta -, elintézlek.

Parancsnoki vezérlőközpont, Halálcsillag

- A lázadók támaszpontja lőtávolban van - hallatszott a gépies, szenvtelen hang a hangszórókból.

A nagymoff Mottihoz fordult, és bár valósággal úszott a boldogságban, gondosan ügyelt, hogyhiggadtan adja ki a parancsot:

- Ha készen állunk, tűz!

TIEX1, sarki árok, Halálcsillag

Vader lassan közeledett az utolsó X-szárnyúhoz. Az Erő szabadon áradt az ismeretlen, titokzatospilótából, láthatatlan energiák örvényei, felhői és folyamai vették körül. Ki lehet ez? Nem Jedi, annyibizonyos, de úgy hatja át az Erő, mint annak idején a legnagyobb Jediket.

A célpont ide-oda táncolt a célképernyőn. Aztán a lőelemképző számítógép végre befogta.

- Most megvagy... - mormolta Vader, és a tűzkioldóra tette a hüvelykujját. Ám abban a pillanatban,hogy tüzet nyitott, a jobb oldali kísérője minden előjel nélkül felrobbant.

- Mi ez? - recsegte Vader, és a fejét oldalra billentve felpillantott, hogy kilásson a fülkepáncélüveg tetején, ezzel egy időben kiterjesztette a tudatát, hogy az Erőn keresztül letapogassa akörnyezetét. Az ellenséges tűz teljesen váratlan irányból érkezett. De hogyan? A Felderítés szerintnincs több lázadó gép a közelben!

A következő pillanatban megérezte: a támadó fentről és kissé jobbról közeledett. Vader nem látta,de a másik, megmaradt kísérője igen.

- Vigyázz! - kiáltott a pilóta, és egy ütemmel később a gépe ne-kiütközött Vader vadászának. AzXl-es balra lendült, a másik TIE visszapattant, belevágódott az árok falába, és száguldó tűzgolyóvárobbant. Vader gépe vadul forogva kirepült az árokból, majd továbbra is bukdácsolva, összevisszapörögve, irányíthatatlanul felhúzott a magasba.

A Sötét Nagyúr egy-egy pillanatra meglátta a váratlanul érkező támadót. Nem lehetett biztos benne,de nagyjából úgy nézett ki, mint az a megviselt koréliai teherhajó, amit nemrég átvizsgáltatott, és amimegszökött az állomásról közvetlenül azután, hogy ő megvívta döntő párbaját Obi-vannal.

Csodálkozásra és gondolkodásra nem volt idő. Minden tudását és tapasztalatát bevetve küzdött,hogy visszanyerje uralmát a gép felett, ám a helyzettartó fúvókák megsérültek, és a hajtóművel kellett

leadnia rövid ideig tartó, gyenge löketeket, hogy megzabolázza a megvadult TIE-vadászt.

A gép így tovább forgott vele, és rádöbbent, hogy könnyű célpontot nyújt. Sikerült lelassítania aforgást, majd előkészítette a hajót a hiperugráshoz. Egy-két másodperc bőven elég lesz. Ennyi időalatt félmillió kilométerrel kerül távolabb, és ott már lesz esélye az uralma alá vonni a hajóját.

Ám rögtön ezután elkomorult, mert eszébe jutott, hogy az Erőtől átitatott pilóta akármit akarmegsemmisíteni, most már szabadon, nyugodt körülmények között tüzelhet rá.

Hetvennegyedik fejezet

Szuperlézer-vezérlő, Halálcsillag

Tenn olyannak hallotta a parancsot, mintha az egy mély akna fenekéről érkezett volna hozzá. Aszavak ott visszhangzottak a koponyájában:

- Gyújtószerkezetet bekapcsolni!

A kezelők kapcsolókat állítgattak, csúszkákat tologattak, billentyűket nyomogattak. Aztán sorbanjelentették a készültséget, minden egyes kiáltás mintha a Végzet közeledtét jelezte volna.

Túl gyorsan zajlottak az események. Tenn számára túl gyorsan jött el a pillanat, amikor őkövetkezett. Felemelte a jobbját - tonnás súlyúnak érezte -, és reszkető kézzel megmarkolta a kart.Látta, hogy a százados őt figyeli a sisakjának sötétített szemlencséin át. Pontosan tudta, mit sugall nekia parancsnoka: lőjön, főnök! Lőjön már!

Tenn egész eddigi életében csak abban hitt, amit saját maga láthatott, hallhatott és tapinthatott,másban soha. De most csodáért imádkozott - hogy valaki vagy valami vegye le róla az újabbtömeggyilkosság terhét. Hogy valaki vessen véget ennek az őrületnek. A bal kezével aktiválta az adó-vevőt.

Készen állunk - mormolta, és nem tudta, hogy miért. Valószínűleg csak azért, hogy amennyire lehet,késleltesse az elkerülhetetlent.

- Készen állunk...

Parancsnoki vezérlőközpont, Halálcsillag

Motti valahonnan a háttérből ordította:

- Protontorpedók tartanak lefelé egy hőkivezető aknában! Mindjárt becsapódnak! Becsapódásvárható! Felrobban a főreaktor!

Tarkin pislogott egyet. Nem, az nem lehet. Aggodalomra semmi ok. Minden rendben lesz. Ez azállomás sebezhetetlen. Legyőzhetetlen. Képtelenség, hogy bármi vagy bárki legyőzze. Lehetetlen.

5537-es mentőkomp

A komp hirtelen előreszökkent, mintha belerúgott volna egy óriási láb. Az inerciális tompítok

megakadályozták, hogy a szökevények kiforduljanak az ülésükből, de az ablakokon túli csillagmezőrevagy a műszerfalra tekintve láthatták, hogy a gép vadul forog velük.

- Mi a... - mordult fel Ratua, de nyomban elhallgatott, aztán a társaival együtt hüledezve bámulta azegyik képernyőt.

A hátsó kamera a Halálcsillagra szegeződött, ami néma csendben iszonyatos méretű vörös és sárgatűzóceánná robbant, míg a hipertéri refluxgyűrű gyors ütemben tágult körülötte.

- Ez meg... - suttogta Memah, és hitetlenkedve megcsóválta a fejét.

- Ez... ez felrobbant - dadogta elképedten Uli. - A Halálcsillag egyszerűen csak... felrobbant.

A hajó hirtelen megugrott és megremegett, majd bukdácsolt és pörgött, akár a falevél aszélviharban.

- Mindenki kapaszkodjon! - rendelkezett Vil, és keményen küzdött, hogy irányítása alá vonja amentőegységet. - Remélem, nem szakad szét!

A gép tovább pörgött. Eljött egy rossz pillanat, aztán egy még rosszabb - majd a forgás egyrelassult, és végül a hajó megállapodott.

- Mi történt? - kérdezte Teela.

- Átsöpört rajunk a lökéshullám. Még egyben vagyunk - felelte Vil, és energiát adott a fény alattihajtóműveknek. - Ha most sikerül a törmelék előtt maradnunk, nem lesz semmi baj.

- Majd juttassák eszembe, hogy nézzek utána, ki tervezte és gyártotta ezt a kompot - mondta Ratua. -Küldök neki egy minőségi tanúsítványt. És ha siklókat is gyárt, veszek tőle egyet.

A többiek felnevettek - azok megkönnyebbült kacagásával, akik hajszál híján úszták meg a halált.Teela azonban hallgatott.

- Teela? Jól vagy? - kérdezte Vil.

- Nagyjából - felelte a mérnöknő. - Csak az, hogy... a Halálcsillag szörnyeteg volt, ez nem kérdés.Szörnyetegek találták ki és irányították. De nem mindenki volt szörnyeteg a fedélzetén.

Egy időre mély hallgatásba merültek.

- Hogy történhetett? - vetette fel aztán Ratua. - A lázadók intézték el, vagy valaki rossz gombotnyomott meg?

- Attól tartok, sosem fog kiderülni - válaszolta Memah.

- Szerintem a szuperlézernél történt valami. Ez az egyetlen ész-szerűnek tűnő magyarázat -vélekedett Vil. - Nem létezik, hogy a felkelők csinálták. Azok az X-szárnyúak annyit értek az

állomással szemben, mint amikor zúgólegyek támadnak meg egy rontót.

- Az nem olyan biztos - jegyezte meg fojtott hangon Teela, majd gyorsan beszámolt a gyengénvédett hőkivezető nyílásról.

- Én ezt nem hiszem - felelte Vil, és kétkedve ingatta a fejét. - Még ha valaki használja is alőelemképző számítógépet, egy a millióhoz az esélye arra, hogy beletaláljon egy akkora lyukba egyprotontorpedóval.

- Mit is mondtál nekem a múltkor? - kérdezte Teela mosolyogva. - Hogy néha csak pocsék esélyekellen van értelme játszani?

Ismét rövid csend következett.

- Akkor most mi legyen? - törte meg a hallgatást Uli. Fáradt volt, és látta a társain, hogy ők is azok.Mindannyian komoly meg-rázkódtatáson estek át. Néhány óra leforgása alatt két bolygó meg-semmisülését élték át - pontosabban egy bolygóét és egy hold méretű harcállomásét -, és egyelőremég felfogni sem tudták, nemhogy megemészteni mindazt, amit tapasztaltak.

- Van pár kiváló csillagtérképünk - közölte Vil -, és egy tisztességes hatótávolságunk. Könnyedénelérhetünk úgy féltucatnyi naprendszert. Viszont azon a közeli holdon van egy támaszpont. Az ottanilázadók most alighanem táncolnak örömükben. Valószínűleg szorítanának helyet nekünk, hahajlandóak lennénk beállni közéjük.

- Tényleg megtennéd? - kérdezte Memah. - Csatlakoznál a lázadókhoz?

- Nézd, én vadászpilóta vagyok - felelte a vállát megvonva Vil. - Ehhez értek, méghozzá egész jól.Ami ennél is fontosabb, olyan vadászpilóta vagyok, aki rettenetesen nagyot csalódott abban azoldalban, amelyiken eddig állt. A pilótatudásomon felül bekötött szemmel szétkapok egy TIE-vadászt,és össze is rakom, ha kell. Ismerek pár titkot, amelyek alighanem érdekelnék a felkelőket.

- Nem beszélve arról - tette hozzá Memah -, hogy te vagy az a pilóta, aki lerázta Darth Vadért.

Vil szélesen vigyorgott, majd Teelához fordult:

- Persze, minden attól függ, hogy te mit tervezel.

- Tényleg? És miért is?

Vil hirtelen olyan képet vágott, mintha most nyelt volna le egy csésze túl forró kávét.

- Hát azért... - mondta -, mert ha te is úgy gondolod, összeházasodhatnánk.

- Érdekes helyszínt és időpontot választottál a lánykéréshez, nagymenő - felelte Teela. - Majdmeggondolom... - Hirtelen elmosolyodott, aztán néhány pillanattal később elkomolyodva hozzátette: -Nyilván a lázadóknak is szükségük van mérnökökre. És nem fegyenc lennék, hanem szabad ember.Még most is számtalan politikai fogoly sínylődik a Birodalom börtöneiben. Szeretnék segíteni rajtuk.

- Nem rossz ötlet - jelentette ki Memah. - Talán én is beszállok, és megpróbálok keresni magamnakegy kocsmát. Elvégre nekem is ennem kell, és gyanítom, hogy a lázadók is szívesen bedobnak néhaegy-egy pohár valamit.

- A helyedben nem aggódnék a munka miatt - mondta Ratua a twi'lek hölgynek.

- Már ne vedd sértésnek, Zöldszemű - vágott vissza Memah de akármilyen humoros fiú vagy is,nem akarok egy csempész barátnője lenni. Egy időre elegem van a kalandos életből.

- Tudod, éppen azt fontolgatom, hogy kiszállok a csempészüzletből - felelte Ratua -, és belekezdekegy törvényes vállalkozásba.

- Aha... és?

Ratua hirtelen elvigyorodott, és kissé szégyenkezve válaszolt:

- Talán nem ártott volna megemlítenem, hogy a családom eléggé khm... jómódú. Szerintem tégedsimán befogadnának. Mindig is azt remélték, hogy találok magamnak egy tisztességes nőt,letelepszem, és beszállok a családi vállalkozásba.

- Az micsoda?

- Az ingatlanüzletben ügyeskedünk. Van néhány saját ingatlanunk is itt-ott. Például a Netaluma-toronyház a Birodalmi Központban.

- A Coruscanton - javította ki Uli, majd rájött, hogy mi sem mutatja hívebben, mennyire fáradt, minthogy nem lepődött meg Ratua vallomásán.

- Elnézést - felelte Ratua, majd ismét Memah-hoz beszélt. - A lényeg, hogy a rám eső rész akkora,hogy soha többé nem kell dolgoznod, ha nem akarsz.

- A részed? És mégis, mekkora a részed?

- Nos... - Ratua habozott.

- Beszélj, vagy kitekerem a nyakadat! - förmedt rá Memah.

- Félmilliárd kredit, plusz-mínusz néhány millió.

- Micsoda? - hördült fel Memah, és döbbenten meredt a zöldbőrű férfira. - Te gazdag vagy? Akkorminek mentél csempésznek?

- Átkozottul untam az ingatlanüzletet - válaszolta a vállát vonogatva Ratua. - Fiatal voltam éslázadó, és érdekes dolgokat akartam csinálni. De azt hiszem, most már egy életre elegem van azizgalmakból.

- Meg foglak ölni - közölte megfontoltan Memah. - Nem is, talán megvárom, hogy bemutass a

családodnak. Valószínűleg ők is szívesen segítenének.

Teela ekkor Ulira pillantott, és megkérdezte tőle:

- És mi a helyzet magával, doki?

Csakugyan, mi a helyzet velem? - tette fel magának a kérdést Uli. Kinyitotta a száját, hogyelmondja: elrepül a legtávolabbi csillagokig, keres magának egy bolygót valahol a messzeségben, ésmagánpraxisba kezd. Valahol, ahol nem ismerik sem a Birodalmat, sem a Lázadók Szövetségét. Végülis, az eddigi életét akarata ellenére a katonaságnál töltötte. Szabadságra vágyott, hogy ő választhassameg, hol dolgozik, mennyit és kinek.

De aztán, miközben beszélni kezdett, ő maga is meglepődve hallgatta a saját szavait:

- Villel tartok. Ha a lázadók befogadnak, a szolgálatukba állítom a tudásomat. Elég jó harctérisebész vagyok, legalábbis tekintélyes gyakorlatot szereztem. És a Birodalmat meg kell állítani.

- Azt a mai napon valaki ügyesen elkezdte - jegyezte meg Memah.

- Szóval, miután valamennyien egyetértünk - összegezte az elhangzottakat Vil -, menjünk, és nézzükmeg, hogyan él a másik fél, rendben?

Hetvenötödik fejezet

TIE XI. bolygóközi tér, Yavin-rendszer

Mire a Halálcsillag megsemmisült, Darth Vader idejében és biztonságban kijutott aveszélyzónából. A hajója megsérült, de üzem-képes maradt annyira, hogy néhány óvatoshiperugrással elérhesse vele a néhány fényévnyi távolságban lévő titkos birodalmi flottabázist.

A helyzet komolysága ellenére nem tudta megállni, hogy ne húzza fájó, komor mosolyra a száját. AHalálcsillag minden katonájával és fegyverével, a szuperlézerrel, amely önmagában képes volt egészbolygók megsemmisítésére, valamint azzal a több milliárd kredit értékű munkával és anyaggal együttszempillantás alatt izzó porrá változott.

Nem tudta, hogy pontosan hogyan történt, azt viszont igen, hogy a dolognak köze van ahhoz abizonyos pilótához, aki abban az apró, jelentéktelen X-szárnyúban ült. Az a férfi valahogyanmegsemmisítette a támaszpontot. Egyedül. Vadernek nem kellett a sötét oldalhoz folyamodnia ahhoz,hogy rájöjjön erre, sem pedig arra, hogy a pilóta túlélte a robbanást.

Egyetlen férfi végrehajtotta azt, amire egy egész flotta sem lett volna képes.

Vele volt az Erő...

Vajon ki lehet? Nem Jedi, ezt Vader biztosan tudta. Nem érzékelte azokat a képességeket, azt a fajtahatalmat, amit a Jedik birtokoltak. A végeredmény szempontjából nem is számított. A titokzatosidegen akár Jedi, akár nem, Vader biztosan tudta, hogy ők ketten előbb-utóbb óhatatlanul találkoznifognak.

Ellenőrizte a helyzetét, és betáplálta a számítógépbe a következő hiperugrás adatait.

Tudta, hogy haladéktalanul jelenteni kell a Császárnak, noha biztosra vette, hogy a Sith SötétNagyura máris tudja, mi történt a kedvenc játékszerével.

Vader nem várta kitörő örömmel ezt a találkozást. Mialatt végrehajtotta a hiperugrást,egyvalamiben teljesen biztos volt: a mestere nem lesz elragadtatva.