veszprémi 7 nap - 2015. 11. 06
DESCRIPTION
© Maraton LapcsoportTRANSCRIPT
1ZalaegersZegi 7 nap
veszprémi nap2015. november 6. • XXI. évfolyam 44. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
November 14–15-én, szombaton és vasárnap a Veszprém Aréna ad otthont a rendezvénynek
Nem az a hős, aki győz, hanem az, aki nem adja fel – jelentette ki Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szerda este Brusznyai Árpád emléktáblájánál a veszprémi vár-ban. A KDNP veszprémi szervezete által rendezett megemlékezést megelőzően a városháza aulájában Brusznyai Árpád új-ratemetéséről szóló kiállítás nyílt Borbás János fotóiból. Cikkünk az 5. oldalon.
Hőseinkre emlékeztünkA MTM Bakonyi Természettudományi
Múzeum 110 éves geológiai gyűjtemé-nyéből nyílt kamarakiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban az elmúlt csütörtö-kön. A kiállítás előtt a múzeumalapító Laczkó Dezső születésének 155. évfordu-lója alkalmából koszorúzást tartottak a múzeum mellett található szobránál.
Cikkünk az 3. oldalon.
Száztíz éves gyűjtemény
Másodszor rendezik meg a Bakony Expót
(MT) – Rendszeresen jár az állatkertbe Hajdú Péter és családja, akiket szerdán a Veszprémi Állatkert idei háromszázezredik látogatóiként köszöntöttek. Cikkünk a 4. oldalon. Fotó: Mátyus
A háromszázezredik vendég
Beszélgetés Kellerné Egresi Zsuzsannával, a Petőfi Szín-ház igazgatóhelyettesével, művészeti főtitkárral és érté-kesítési vezetővel. n 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
Negyedszázados önkormányzat
A színházi munkára tettem fel mindent
A HÉT TÉMÁJA
Megalakulásának 25. évfor-dulóját ünnepli idén a veszp-rémi önkormányzat. A törté-nelmi eseményre jubileumi konferencia keretében em-lékeztek vissza a közélet ak-kori főszereplői. n 6. oldal
Újabb hazai győzelmével feljött az 5. helyre a futsal NB I-ben az 1.FCV. A veszp-rémiek hétfőn 18.30-kor is-mét itthon játszanak, ellen-felük a szombathelyi Hala-dás VSE lesz. n 16. oldal
MAGAZIN
Visszatérteka helyes útraa futsalosok
6 hónapmegszokásigarancia
Ingyenesszemvizsgálat
Az akció 2015. november 1-től 2016. január 31-ig van érvényben, és a Hoyalux iD (Hoyalux iDMyStyle V+, Hoyalux iD LifeStyle V+, Hoyalux iD LifeStyle V+ X-Act és Hoyalux iD WorkStyle V+)szemüveglencsékre vonatkozik. Ingyenes a szemvizsgálat amennyiben nálunk rendeli meg újszemüvegét (keret+lencse). Az ajánlat nem tartalmazza a szemüvegkeretet és a munkadíjat.További részletek az üzletekben és a www.opticnet.hu honlapon.
prémiummultifokális szemüveglencsékmost 35%kedvezménnyel
Próbálja kikockázat nélkül!
Prémium multifokálisszemüveglencsék
Árkád OptikaVeszprém, Kossuth u. 1.88/325-823
Koga+ OptikaVeszprém, Kossuth u. 7.(Sarolta-udvar) 88/410-600
-35%HOYALUX iD
2299
551100
22
Honor4C• 5”HD kijelző• 8x1,2 GHz processzor• 8 GB memória• 2 GB RAM• 13 mpixel/5 mpixel kamera• Dual Sim (két sim kártya kezelése)• 2 év garancia• arany, fehér, fekete színekben• Bruttó: 57.990 Ft
A hirdetés felmutatása esetén10% kedvezményt biztosítunk tartozékkínálatunkból!
Aktuális készülékajánlatunk:
HuaweiY360• 4”-os kijelző (480x854)• 4 magos processzor• 4GB belső tárhely, 32GB-ig bővíthető• 5mp kamera dual led vakuval• Dual Sim (két sim kártya kezelése)• fekete és fehér színben• Bruttó: 26.990 Ft 2 év garanciával
Kij l ő lh l é lmár1490Ft-tól •Telefontokokmár1900Ft-tól •Memóriakártyákmár2490Ft-tól •Kijelzővédő fóliák, felhelyezésselmár1490Ft tó
l Te
Plantronicsbluetoothheadsetekmár6990Ft-tól •Sonysztereóbluetoothh
eadset9990Ft •PlantronicsbluetoothheadsetekTovábbátelefonés tabletkiegészítők szélesvála
sztékban!
KezdjeakarácsonyibevásárlástaV-TelGSM-nél!
2953
37
VeszprémBalaton pláza
mobil: 06 70 411 4462(euronics és CBa között a folyosón)
VeszprémInterspar
mobil: 06 70 670 5266
VeszprémtesCo
bejárattal szembenmobil: 06 70 318 0426
V-Tel GSM
Azakció:20
15.11.06
tól201
5.11
.30-ig
érvény
esvagy
akészlete
rejéig.
Veszprém, Ady Endre u. 7/b földszintTel.: 88/409-739 • www.porzsakcentrum.hu
Itt megtalál mindent,amire porszívójáhozszüksége van!
Tisztaságolcsón,egész évben!
29
574
2
2 veszprémi 7 nap| 2015. november 6. | közélet
Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós és Kázmér Judit ügyvezető igazgatók PLT ingyenes divízió igazgató: Heffler György Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 553 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 044/2015 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748
A Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkor-mányzat a lengyel választások eredmé-nyéről tartott közéleti fórumot csütörtök dél-után a Hangvillában.
Leng yelország-ban október 25-
én tartottak választásokat, ahol fölényes győzelmet ara-tott a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság Párt (PIS), és a parlament-be nem jutott be a baloldal. A parlamentet a PIS mel-lett a Polgári Platform (PO) Kukiz’ 15, a Nowoczesna és a Lengyel Néppárt alkotja majd
A lengyelországi ese-mények a magyar–lengyel kapcsolatokra is hatással lehetnek – emelte ki Porga Gyula polgármester. Lagzi Gábor, a Pannon Egyetem tanára is az elsöprő győ-zelemre reflektálva arról
beszélt, Lengyelországban évtizedek óta nem alakult egypárti kormány.
Mitrovits Miklós törté-nész szerint a lengyel parla-ment igen változékony, nincs olyan állandóság a lengye-leknél, mint Magyarorszá-gon. Példaként említette, hogy volt olyan választás,
amikor a kormányzó párt a voksolás után be sem ke-rült a parlamentbe. Ezért azt mondta, az, hogy kiesett a baloldal, még nem jelenti azt, hogy négy év múlva nem kerül vissza a parlamentbe. Mitrovits Miklós egyébként Varsóból követte végig a vá-lasztásokat, és azt mondta:
nem meglepő a PIS győzelme és a PO veresége.
A rendezvényen részt vett Roman Kowalski lengyel nagykövet is, aki szintén arra mutatott rá: a baloldalnak jelenleg nincs képviselete a lengyel parla-mentben.
n MáTyuS TAMáS
Közéleti fórumot tartottak Veszprémben a lengyelországi választásokról Fotó: Mátyus
Nincs baloldal a parlamentben
Városrészi fórumPorga Gyula polgár-
mester ismét párbeszé-det kezdeményez a város lakóival. November 9-én, hétfőn 16.30–18.00-ig a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör klubtermében (Ma-lomkő u. 3.) tartott fo-gadóórán a helyi válasz-tókerület képviselőjével, Halmay Györggyel várja a lakosok megkeresését és véleményét.
FogadóóraBrányi Mária alpolgár-
mester, a 6-os számú választókerület önkor-mányzati képviselője fo-gadóórát tart november 11-én, szerdán 17 órától a Kossuth Iskolában.
Lakossági fórumKész Zoltán független
országgyűlési képvise-lő november 10-én 18 órától lakossági fórumot tart a csererdei élelmi-szerbolt klubhelyiségé-ben. Téma: közbizton-ság, sportolási lehetősé-gek, utak àllapota.
IdőjárásA köd teszi bizonyta-
lanná a hétvége időjárá-sát. Szombaton várható-an a nap nagy részében megmarad, csak kevés napsütésre van esély. A hőmérséklet minimuma kevéssel fagypont felett lesz, délután 5 °C ígérke-zik, de napos idő esetén 10 °C is lehet. Vasárnap hasonló forgatókönyv-re számíthatunk. A jövő hétre az eddigieknél változékonyabb időjárás körvonalazódik.
rÖviD HÍreK
A reptér melletti földterü-letre elköltött összeget akár a bérlakásszektor fejlesztésére is fordíthatná az önkormány-zat – jelentette ki Gerstmár Ferenc kedden a múlt heti közgyűlési interpellációjára reagálva.
Ebben arról érdeklődött, hogy növelte-e a helyi gaz-daság innovációs és verseny-képességét a korábbi szántó. A polgármester a közgyűlés előtt úgy fogalmazott, növel-te a versenyképességet az adásvétel, hiszen nem kerül-hetünk olyan helyzetbe, hogy alkalmas ingatlan hiányában
a leendő befektetők más tele-pülést választanak.
A képviselő a szántóra el-költött 406 millió forintról azt mondta, ma ez a pénz szol-gálhatná a munkahelyterem-tést, mert arról hallani, hogy vannak cégek Veszprémben, amelyek munkaerőhiánnyal küzdenek, ugyanakkor nem megoldottak a városban a lak-hatási feltételek azok számá-ra, akik máshonnan érkezve itt vállalnának munkát. Vagy-is a volt szántóra elköltött ösz-szeget akár a bérlakásszektor fejlesztésére is fordíthatná az önkormányzat. n MáTyuS
Hetekig fordítva lógott a nemzeti zászló a zeneisko-la homlokzatán – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sárándi Balázs, a Jobbik városi elnöke.
Kiemelte, illene tudni, hogy piros-fehér-zöld sorrendben követik a színek egymást. Úgy vélte, hibás, aki fordít-va fűzte fel a zászlót a rúdra, aki kihelyezte, valamint az is, aki nem vette észre ezt hosszú ideig, és a szolgálta-tónak kötelessége lenne a felelősségre vonás. Forgóné kelemen Judit önkormány-
zati képviselő a közgyűlési beadványáról beszélt, mely-ben a 92 önkormányzati tu-lajdonú mezőgazdasági te-rület forgalomképességének változtatását szerette volna elérni, de leszavazták. Azt mondta, ha elfogadják a be-adványt, az az önkormány-zatiság valódi ünnepe lehe-tett volna.
Arról is beszélt, üdvözli, hogy az ISZSZ ügyében fel-jelentést tett a polgármester, véleménye szerint meg kellene szüntetni a teljes szervezetet.
n MáTyuSGerstmár Ferenc a reptér melletti földterületről beszélt Fotó: Mátyus
Sárándi Balázs és Forgóné Kelemen Judit Fotó: Mátyus
Bérlakást építene az LMP Fordítva lengett a zászló
3veszprémi 7 nap közélet | 2015. november 6. |
Száztíz éves a gyűjteményAz MTM Bakonyi Természettudományi Múze-um 110 éves geológiai gyűjteményéből nyílt kamarakiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban az elmúlt csütörtökön.
A kiállítás előtt a múzeuma lapító
Laczkó Dezső születésének 155. évfordulója alkalmából koszorúzást tartottak a mú-zeum mellett található szob-ránál. Laczkó Dezsőre, a pi-arista tanárra, házfőnökre, geológusra, paleontológusra, a múzeum első igazgatójára és névadójára S. dr. Perémi Ágota, a múzeum jelenlegi igazgatója emlékezett.
A kiállítást elsőként ugyancsak az igazgató kö-szöntötte, akitől megtudhat-tuk, Laczkó Dezső pályája elején behatóan foglalkozott geológiával, paleontológiá-val és Lóczy Lajos egyik leg-kiválóbb munkatársa volt a Balaton környékének tanul-mányozásában. A múzeum első igazgatójaként 1905-ben ajándékozta a csaknem
9000 darabos geológiai gyűj-teményét az intézménynek, ezzel alapozta meg a mára önálló zirci Természettudo-mányi Múzeumot.
Brányi Mária alpolgár-mester köszöntőjében ugyan-csak a 155 éve született Lacz-kó Dezsőre emlékezett. El-mondta, a tudós tanár egész életével Veszprémet gazdagí-
totta, tudatos, tevékeny életét ennek a városnak szentelte. Dr. Kutasi Csaba, az MTM Bakonyi Természettudomá-nyi Múzeum igazgatója meg-nyitójában bemutatta múzeu-mukat és beszélt arról, hogy miként tízszereződött meg a Laczkó Dezső-hagyaték. Ki-tért arra is, hogy ez a tárlat nemcsak a természettudomá-nyos kutatást, hanem az is-meretterjesztést és a közmű-velődést is szolgálja.
A kiállítás gyűjteményét Katona Lajos Tamás geoló-gus mutatta be.
n hAuzLer
Dr. Kutasi Csaba nyitotta meg a kamarakiállítást Fotó: hauzler
Második alkalommal rendezik meg a Veszprém Arénában a Ba-kony Expót, a bakonyi ízek vásá-rát. Tavaly nagy sikert aratott a rendezvény, több mint hatezren voltak kíváncsiak a programokra, me-lyeken én is részt vettem. Gazdago-dott is az éléstáram pár különleges és valóban finom házi specialitással. Be-vallom, én azok közé tartozom, akik főként a hasukra gondolva keresték fel a rendezvényt, de voltak kéz-műves portékák és más helyi ter-melői termékek is. Nem beszélve a családi programokról, amelyek sokasága várta a kisgyermekkel érkezőket.Ez így lesz idén is. November 14–15. között délelőtt 9-től este 18 óráig Veszprém megyei és helyi ősterme-
lők – több mint százhúszan – vár-ják az érdeklődőket az Aréna küz-dőterén, előterében és az épület előtti rendezvénysátorban. A cél most sem változott: a Bakony vi-
dék kultúrájának ápolása és a terme-lők közel hozása a vásárlókhoz. Azonban szerintem sokkal többről szól ez a rendezvény. A Bakony Expo iden-titást erősít. Erősíti a veszprémiséget, a b a k o n y i s á g o t , megmutatja azt,
hogy ma is vannak köztünk olya-nok, akik szüleink és nagyszüle-ink tradícióit folytatva élnek, dol-goznak itt, körülöttünk. És úgy tűnik, egyre többen vannak, akik ezt meg is akarják mutatni ne-künk. Ennek pedig csak mi, veszp-rémiek és térségbeliek lehetünk a haszonélvezői…
véLeménY
A vidék ízei
A városvezetéssel szemben az a veszprémi-ek elvárása, hogy tevékenységüket minden szempontból törvényesen, a jogszabályok betartása mellett végezzék – fogalmaztak baloldali önkormányzati képviselők kedden a városháza előtt az ISZSZ-üggyel kapcsolat-ban. Szerdán Kész Zoltán is megszólalt.
Hartmann Ferenc azt mondta, a városvezetők fél évig „karba tett kézzel néz-ték” az ISZSZ-nél történt törvénysértéseket, pedig ők többször is felhívták rá a fi-gyelmet.
Katanics Sándor, aki már a májusi közgyűlésen is kérdést nyújtott be a polgár-mesterhez az ügyben, úgy fogalmazott: a területért fe-lelős alpolgármesternek el kellene gondolkodni lemon-dásán, és a polgármester-nek is le kellene vonni a kö-vetkeztetéseket.
Kész Zoltán független or-szággyűlési képviselő szer-dán Veszprém történetének legfelháborítóbb korrupciós botrányának nevezte a tör-ténteket, ezért kezdeménye-zi, hogy a közgyűlést alkotó pártok, szervezetek dele-gáltjaiból, valamint függet-
len civil szakértőkből alakít-son az önkormányzat vizs-gálóbizottságot, amely azt is vizsgálja, hogy az ISZSZ-en vagy más szervezeten ke-resztül fordított-e közpénzt az időközi választási kam-pányra a helyi Fidesz.
Az önkormányzat közle-ménye szerint: „az Intézmé-nyi Szolgáltató Szervezetnél a polgármester által elren-delt belső ellenőri vizsgálat által megállapított hiányos-ságokat a szervezet koráb-ban kijavította. A közelmúlt-ban azonban további infor-mációk jutottak a fenntartó tudomására – amelyeket a belső ellenőri vizsgálat nem tartalmazott –, ezek azon-nali intézkedéseket követel-tek meg.
A polgármester ennek alapján tette meg feljelenté-sét a rendőrségen.”
n MáTyuS TAMáS
Hartmann Ferenc és Katanics Sándor a sajtótájékoztatón Fotó: Mátyus
Elkésett a felelősségre vonásFeljelentést tett a polgármesterPorga Gyula polgármester feljelentést tett az ISZSZ-nél történt intézményi takarítások ügyében, az erről szóló köz-leményt teljes egészében, változtatás nélkül közöljük:
„A veszprémi intézményekkel szemben a városveze-tés alapvető elvárása, hogy tevékenységüket minden szempontból törvényesen, a jogszabályok betartása mellett végezzék. Az Intézményi Szolgáltató Szerve-zet korábbi vezetése alatt felmerült a gyanú egyes sza-bálytalanságokra, ami a városvezetés tiszta és átlát-ható irányelveivel szöges ellentétben áll.
Az elmúlt napokban a tudomásomra jutott, hogy az intézmény – azóta önként lemondott, ezzel a felelőssé-gét elismerő – korábbi vezetése alatt több esetben az intézményi takarítások körülményei tisztázatlanok voltak. Ezt a gyanút a hivatal belső ellenőre a 2015. ok-tóber 29-én kért adatszolgáltatások eredményei alap-ján megerősítette.
Polgármesterként kötelességemnek érzem, hogy az intézmény tisztázása, valamint a felelőségre vonás ér-dekében megtegyem a szükséges jogi lépéseket. A mai napon a Veszprémi Rendőrkapitányságon feljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen a Btk. 374. § (1) be-kezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő, nagyobb értékre elkövetett gazdasági csa-lás bűntette elkövetésének alapos gyanúja, valamint a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette elköve-tésének alapos gyanúja miatt.
Veszprém, 2015. november 2.Porga Gyula
www.maraton.hu

Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál Erdély – magyar zsoltár – Dsida Jenő című irodalmi fotóalbu-mát mutatták be kedd délután a VMK-ban.
A rendezvényt megnyitó Néme-
di Lajos alpolgármester úgy fogalmazott: Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál tu-dósítanak és vallanak Er-
dély tájairól. Felidézte, több mint harminc éve kez-dődött munkájuk, amely so-rán az erdélyi magyarság történetének fontosabb sze-mélyiségei életébe, Erdély
szépséges helyeibe, gazdag kultúrája egy részébe ad-nak betekintést. Munkás-ságukat több díjjal is elis-merték, és az alpolgármes-ter reményeit fejezte ki, hogy eljön majd az idő, ami-kor a városi értéktárba is bekerülnek.
A VMK-ban tartott ren-dezvényen Lőwey Lilla be-
szélt a könyv készítésének gondolatától a megvalósítá-son át annak utóéletéről, miközben a háttérben Vára-di Péter Pál fényképeit vetí-tette. Ezután Raffay Ernő történész tartott előadást Barangolások a Keleti-Kár-pátok gerincén címmel telt ház előtt.
n Mátyus taMás
4 | 2015. november 6. | közélet veszprémi 7 nap
PályázatKészíts, rajzolj Betlehe
met! címmel pályázatot hirdet a Szaléziánumóvodás kortól középiskolásig 5 kategóriában (óvodás, 1–2. o., 3–4. o., 5–8. o., középiskolás), bármely kézműves technikával készült alkotást és bármilyen technikával készült rajzot elfogadnak, határidő december 2. Informác i ó k : w w w .veszpremiersekseg.hu oldalon.
Vetésis sikerA Vetési Gimnázium a
32. helyet foglalja el a HVG 2016os középiskolai rangsorán – közölte Szán-tai Erzsébet iskolaigazgató. Mint írta, intézményük 18 helyet javított tavalyi eredményén.
TájékoztatóQuaestorkárosultak
nak tart tájékoztatót dr. Varga- Damm Andrea november 13án, pénteken 17–18 óra közt Veszprémben, a Kossuth iskolában.
Tábori lelkészetKálinger Roland őrnagy
beszélt a katonai missziós lelkészetről a közelmúltban az érseki palotában a Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban és napjainkban című konferenciájához kapcsolódóan. Elmondta, 2009 óta lát el tábori lelkészi feladatokat a Katonai Ordinariátus szolgálatában, EUFOR és KFOR missziókban is részt vett.
A VKSZ Zrt. munkatársai mindenszentek ünnepére és a halottak napjára készülve önkéntes temetőszépítő munkát végeztek az alsóvá-rosi temetőben pénteken.
Amint Köller Tamás tit-kárságvezetőtől megtudtuk, kollégái többszintű érintett-ségük révén, mint magán-emberek s mint a temetők üzemeltetéséért felelős cég dolgozóiként végeztek ön-kéntes munkát, hogy ezzel is hozzájáruljanak az emléke-zés méltóságához. Munká-jukkal támogatni kívánták azt a kiemelt figyelmet és fokozott erőfeszítést, amit a temetőkben dolgozó köztisz-
tasági és parkgondozási kol-légáik nap mint nap tanúsí-tanak, illetve felhívni a fi-gyelmet az ilyen munkák fontosságára.
A temetőszépítésben mint-egy nyolcvan fő vett részt a cég valamennyi szakterüle-te képviseletében, ami egy-ben egymás jobb megisme-rését is szolgálta. A VKSZ dolgozói a munkavégzés ide-jén mécseseket osztottak a temetőbe látogatóknak.
Az alsóvárosi temetőben hamarosan a temetőőrház is felújításra kerül az önkor-mányzat és a VKSZ Zrt. be-ruházásában.
n hauzler
Sokan vettek részt a temetőszépítő munkában Fotó: hauzler
Utazás a Keleti-Kárpátok gerincén
Alsóvárosi temetőszépítés társadalmi munkában
rÖviD HÍreK
Rendszeresen jár az ál-latkertbe Hajdú Péter és családja, akiket szerdán a Veszprémi Állatkert idei háromszázezredik látoga-tóiként köszöntöttek.
Török László igazgató és Porga Gyula polgármester egy csokor virággal, né-hány ajándéktárggyal és egy egész éves állatkerti belépővel jutalmazta a csa-ládot. Török László elmond-ta, az elmúlt évtizedek leg-magasabb látogatószámát sikerült elérni az állatkert-nek idén. Ehhez a vadas-park történetének legna-gyobb, 1,2 milliárd forintos beruházása mellett hozzá-járultak a látogatóbarát fej-
lesztések, a külső és belső játszóterek, a zoo peda gó-giai oktatóház és a tudatos marketingtevékenység is. Elefántok, pingvinek, fókák érkeztek, emellett az állat-kert megőrizte természetes arculatát. Kilencről 30 hek-tárosra nőtt területe, és egyedi attrakciókat nyújtó állatparkká bővült.
Porga Gyula elmondta, a beruházáskor célként tűz-ték ki a 300 ezres határ át-lépését, ami megvalósult, és nincs még év vége. Hoz-zátette: közel egy veszp-rémnyi látogatóval növeke-dett az állatkert forgalma idén.
n Mátyus
A háromszázezredik vendég
Megajándékozták a Hajdú családot Fotó: Mátyus
Némedi Lajos alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt a Veszprémi Művelődési Központban kedden Fotó: Mátyus
5fókuszban | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
Nem az a hős, aki győz, hanem az, aki nem adja fel – jelentette ki Rétvári Bence, a KDNP alelnöke szerda este Brusznyai Árpád emlék-táblájánál a veszprémi várban.
A Kereszténydemokrata Néppárt veszprémi szerveze-te által rendezett megemlé-kezést megelőzően a város-háza aulájában Brusznyai Árpád újratemetéséről szóló kiállítás nyílt Borbás János
fotóiból, amelyet Porga Gyu-la polgármester nyitott meg. A több mint száz egybegyűlt ezután felsétált a várba Brusznyai Árpád emléktáb-lájához, ahol a KDNP városi szer vezetének elnöke, Latorczai János köszöntötte az emlékezőket.
Rétvári Bence megemlé-kező beszédében azt mond-ta: azért állunk Brusznyai Árpád emléktáblájánál – és állhatnánk másik legalább 2600, a forradalom leverése következtében elhunyt for-radalmár sírjánál –, mert ők igazi hősök. Életük utolsó másodpercéig nem adták fel életük legfontosabb ügyét, a magyar szabadság védel-mét.
Kiemelte, a forradalom példáján megtapasztalható, hogy Magyarországon az egyének szabadsága és a nemzet szabadsága mindig kéz a kézben járt. Felidézte, 59 évvel ezelőtt 16 hadosz-tály indult meg kelet felől
Magyarország ellen egy hadüzenet nélküli háború-ban, a magyar szabadság ellen. Kétezer tank gördült végig magyar utakon, hogy leverje a magyar szabadsá-got. Hozzátette, vegyük
akár a 19. vagy a 20. száza-dot, amikor hazánkban ide-gen megszállás volt, nem-csak az ország, hanem az egyének szabadsága is csor-bát szenvedett. Rámutatott, 1956 novembere emellett két dolgot is a felszínre hozott: a magyarok szabadság vá-
gyát és a kommunizmus em-bertelen arcát.
Az államtitkár beszéde után szokás szerint felsorol-ták a forradalom veszprémi áldozatait, majd koszorúkat helyeztek el az emléktáblá-nál a politikai foglyok szerve-zeteinek tagjai, a városi ön-kormányzat, a Keresztényde-mokrata Néppárt és a Fidesz veszprémi szervezetei, illet-ve más civil szervezetek.
A rendezvény ökumenikus szentmisével ért véget a Szent Mihály-bazilikában, amit dr. Márfi Gyula érsek celebrált Niderhoffer Zol-tán református és Isó Zol-tán evangélikus lelkész részvétele mellett.
n Mátyus taMás
Hőseinkre emlékeztünk a várban
Egykori politikai foglyok is koszorúztak a várban Fotó: Mátyus
29
57
30
Ne keresseN tovább,NáluNkbiztosaNmegtalálja! Porzsakok Porzsák szakÉrtŐ
8200 veszprém, radnóti tér 2.,(radnóti irodaház) ny.: H–P.: 8–17, szo.: 8–12
tel.: 20/392-9070
gyári és utángyártottminőségben(papír, gyapjú, ipari)
29
53
45
INTEROPTIKAOO
INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLATSZÉP- és Egészségkártya-elfogadóhely 06 30 514 1981
AZ BEJÁRATÁVAL SZEMBEN
APÁRLENCSÉT
Komplett
szemüvegkészítésesetén
/+-1.5HMC;+-6dptr; 2cyl/
29
53
49
29
60
00
veszprémi nap2013. november 29. • XIX. évfolyam 47. számIngyenes városi
közéleti hetilap
A Kádártán épülő malomnál tar-
tottak bejárást múlt pénteken, ahol
elhangzott, az újtelepi malmot kivál-
tó üzem építési munkálatai jól halad-
nak. A jelenlegi kapacitás duplájára
is képes malomban várhatóan május-
ban próbaüzemet tartanak és nyáron
már elkezdődhet a termelés.
Folytatás a 3. oldalon.
Jól halad a kádártai malom építéseA Városi Nyilvánosságért Alapít-
vány a Máltai Szeretetszolgálattal
összefogva, valamint együttműköd-
ve a helyi önkormányzattal tartós
élelmiszereket és gyerekjátékokat
gyűjt rászoruló családok részére a
Dózsa téri üzletház parkolójában de-
cemberben.
Cikkünk a 3. oldalon folytatódik.
Adományokat gyűjtenek karácsonyra
hirdetés
0809
7857
MAXI AutósIskolAVeszprém, Ádám Iván u. 11.
(Veszprém-kártya elfogadóhely)
Tájékozódjon a honlapon és telefonon!
06/20-9464-985 • www.maxiautosiskola.hu
00362-2012
Tanfolyam indul
12. 02. 12.09. és 12.16 16 órakor
szünidei tanfolyam: 12.20-án, 16 órakor
B tanfolyam
94 690 FtBE, C, CE, D tanfolyamok
folyamatosan indulnak iskolánkban.
0809
7852
www.nemethszerviz.hu
Tel.: 88-565-420, 70-317-3535
Autójavítás
Eredetvizsgálat
Mûszaki vizsgáztatás
Új zöldkártya
Ingyenes olajcsere
Ózonos klímafertõtlenítés
Utastér-szagtalanítás
GARANCIÁVAL!
Veszprém, Csap u. 12.
0809
7932
Idén is sokan keresték fel a Pannon Egyetem nyílt napját, amelyet szerdán tartottak az intézmény veszprémi központjában. A diákok
megismerkedhettek az öt kar képzési profiljával, továbbtanulási lehetőségeikkel, valamint betekinthettek a tanórák, a kollégiumok,
a könyvtár és több laboratórium munkájába is.
MáTyus TaMás
Nyílt nap volt az egyetemen
Fotó: MátyusFotó: Mátyus
A kihívások nem kerülik el
és ő sosem tér ki előlük.
Szücs Józsefnek, az MH
Légi Vezetési és Irányítási
Központ parancsnokának
munkája mindennap tarto-
gat újdonságot, mégis ak-
kor nyugodt, ha reggel azt
jelentik, a szolgálat alatt
rendkívüli esemény nem
történt. 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
Új utcanevekről
is döntöttek
A hazai légteret
figyeli mindig
A HÉT TÉMÁJA
Ifjúsági koncepció készíté-
séről is döntött a városi ön-
kormányzat tegnapi ülé-
sén, ahol Göttlinger László,
a VKSZ Zrt. vezérigazgatója
távozását is elfogadták.
Utódjául januártól dr. Te-
mesvári Balázst javasolta a
testület. 6–7. oldal
Készüljünk fel mielőbb a téli útviszonyokra!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze 27. oldalKeresse a Veszprémi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon is!
facebook.com/veszpremi7nap
megújuló újságok, megújuló lehetőségek
pénteken
26 000 postaládában
�
ZalaegersZegi 7 nap
zalaegerszegi nap
2014. január 10. • II. évfolyam 1. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
A központi kormányzat 965 millió forintos fejlesz-tési hitelt vesz át, így nyu-godt pénzügyi év elé néz a város, 7 milliárd forintos fejlesztésre készülnek Za-laegerszegen n 6–7. oldal
Adósságkonszolidáció
a hét témája
Beszélgetés Pap Lujza szín-művésznővel értékrendről, hivatásról a nemrégiben kapott Domján Edit-díja kapcsán n 9. oldal
ötórai tea
Egészséges ivóvíz a poharakban
„Az adott helyzetből kell kihozni a legtöbbet, a legjobbat”
Mezílábas virágvarázslóNem példaértékű – Már januárban tavaszt ígér a kikeleti hóvirág 22. oldal
JégvarázsA filmmel új műfaj született, az alkotók sikerrel vették az akadályokat. A Jégvarázs című filmről a 12. oldalon.
Próbálta már az amerikai módszert, mely a központi idegrendszeren keresztül hat? - a stressz csökkentésében, betegségek megelőzésében - kialakult betegségek kezelésében: migrén, depresszió, fóbiák, alvászavar, neurológiai, mozgásszervi, nőgyógyászati problémák,ízületi fájdalmak, műtét utáni állapotok, szülés utáni regenerálódás ...stb.Csecsemő-és gyermekkori zavarok, diszlexia, idegrendszeri problémák…stb.
CRANIOSACRALIS TERÁPIA segíthet:
Gyermekgyógytorna, gerinctorna, SCHROTH terápiaFekete EnikőCraniosacralis terapeuta, gyógytornász-fi zioterapeutaZalai Egészségcentrum, Zalaegerszeg Csány L. tér 1., Tel.: +36-30/247-1855, bővebben: www.enikogyogytorna.hu
Gye
Cra
ZZZaZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
ÁrzuhanásÁrzuhanásrzuhanárrzzzuuuhhhaaannná
Saját üzleteink:Pókaszepetk, Petőfi út 117.Tel.: 92/584-062Zalaegerszeg, Piac tér (Vásárcsarnokkal szemben)Erzsébet-utalványt elfogadunk!Áraink az áfát tartalmazzák.
SERTÉS OLDALAS
Az akció érvényes: 2014.01.10–01.20-ig.
-ban
Asztalfogalás, információ: 30/217-6917
PÓTSZILVESZTERa
Stárvendég: JOLLY és
SUZY
JANUÁR 17-én!Heti akciónk a 23.
oldalon!
Az Európai Unióhoz való csatlakozással Magyarország vállalta, hogy jelentősen csök-kenti az ivóvíz arzéntartalmát
– a korábbi 50 milligramm/li-ter helyett 10 milligramm/li-terre. Zalaegerszeg, illetve a Zalavíz Zrt. szolgáltatási te-
rülete javarészt megfelelt a kívánalmaknak, ám Göcsej bizonyos településein, Zala-egerszeg nyugati vízgyűjtő területén korábban gondot je-lentett a határérték teljesítése (noha az egészségügyi határ-értéket itt sem érte el az ar-zéntartalom), idézte az előz-ményeket Gyutai Csaba pol-gármester. A 4,3 milliárd forintos pro-jekt 13 települést – Bagod, Becsvölgye, Boncodfölde, Csonkahegyhát, Dobron-
hegy, Hagyárosbörönd, Ká-vás, Kustánszeg, Milejszeg, Németfalu, Pálfiszeg, Zala-boldogfa, Zalaszentgyörgy – érint, mondta tájékoztatás-képpen Vigh László ország-gyűlési képviselő. Hozzátet-te, az önerőhöz a Belügymi-nisztériumhoz adtak be pá-lyázatot, a kormány pedig úgy döntött, 459 millió forin-tot biztosít hozzá, vagyis a program 100 százalékos tá-mogatottságot kapott. (Foly-tatás a 8. oldalon.)
Horváth László, Gyutai Csaba, Vigh László és Kovács Tamás a tegnapi sajtótájékoztatón Fotó: SereS Péter
Sikeres volt, így a teljes önrészt biztosítja a Bel-ügyminisztériumhoz beadott pályázat, vagyis a 4,3 milliárd forintos ivóvízminőség-javító prog-ram sem a város, sem az együttműködő telepü-lések költségvetését nem terheli. A beruházás, amely a tervek szerint ez év első negyedében kezdődik, több mint 5 ezer embert érint.

JégvarázsA filmmel új műfaj született,
az alkotók sikerrel vették az akadályokat. A Jégvarázs című filmről a 12. oldalon.
Próbálta már az amerikai módszert, mely a központi idegrendszeren keresztül hat?
- a stressz csökkentésében, betegségek megelőzésében
- kialakult betegségek kezelésében: migrén, depresszió, fóbiák, alvászavar, neurológiai,
mozgásszervi, nőgyógyászati problémák,ízületi fájdalmak,
műtét utáni állapotok, szülés utáni regenerálódás ...stb.
Csecsemő-és gyermekkori zavarok, diszlexia, idegrendszeri problémák…stb.
CRANIOSACRALIS TERÁPIA segíthet:
Gyermekgyógytorna, gerinctorna, SCHROTH terápiaFekete EnikőCraniosacralis terapeuta, gyógytornász-fi zioterapeutaZalai Egészségcentrum,
Zalaegerszeg Csány L. tér 1., Tel.: +36-30/247-1855, bővebben: www.enikogyogytorna.hu

Saját üzleteink:Pókaszepetk, Petőfi út 117.Tel.: 92/584-062Zalaegerszeg, Piac tér (Vásárcsarnokkal szemben)
Erzsébet-utalványt elfogadunk!Áraink az áfát tartalmazzák.
SERTÉS OLDALAS
Az akció érvényes: 2014.01.10–01.20-ig.
-ban
Asztalfogalás, információ: 30/217-6917
PÓTSZILVESZTERa
Stárvendég: JOLLY és SUZY
JANUÁR 17-én!
Heti akciónk a 23.oldalon!

rülete javarészt megfelelt a kívánalmaknak, ám Göcsej bizonyos településein, Zala-egerszeg nyugati vízgyűjtő területén korábban gondot je-lentett a határérték teljesítése (noha az egészségügyi határ-értéket itt sem érte el az ar-zéntartalom), idézte az előz-ményeket Gyutai Csaba pol-gármester.
A 4,3 milliárd forintos pro-jekt 13 települést – Bagod, Becsvölgye, Boncodfölde, Csonkahegyhát, Dobron-

Horváth László, Gyutai Csaba, Vigh László és Kovács Tamás a tegnapi sajtótájékoztatón
Fotó: SereS Péter

A V á r o s r ó l A V á r o s N A K !
Porga Gyula polgármester koszorúzza meg Brusznyai Árpád em-lékművét a várban Fotó: MátyuS

6 | 2015. november 6. | a hét témája veszprémi 7 nap
Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli idén a veszprémi önkormányzat. A történelmi eseményre jubileumi konferencia keretében emlékeztek vissza a közélet akkori főszereplői.
Porga Gyula polgármester, a kon
ferencia házigazdája köszöntötte a résztvevőket múlt pénteken a megyeháza Szent Istvántermében, ahol 1990. október 19én megalakult a rendszerváltás utáni első veszprémi önkormányzat. – Új időszak kezdődött akkor, valamit fel kellett építeni – utalt a negyedszázaddal ezelőtti történésekre a város jelenlegi vezetője, aki szubjektív múltidézésre kérte az előadókat.
Elsőként Maróti Rezső, Veszprém utolsó tanácselnöke idézte fel emlékeit. Többek között a rendszerváltás kulcsalakjával, az azóta elhunyt dr. Horváth Balázzsal folytatott nyilvános vitáját, amely a nyilvánosság előtt, nagy érdeklődés mellett, és nem a konfrontáció jegyében zajlott, pedig nem kerülték meg a kemény kérdéseket. Maróti Rezső beszélt a város akkori sikereiről és gondjairól, visszaemlékezett arra, hogyan adta át helyét utódjának, Dióssy László polgár
mesternek. Elmondta, működőképes, gazdaságilag stabil várost vehetett át az önkormányzat.
Dr. Papp Sándor profeszszor, aki 1990–1994 között dr. Horváth Balázzsal együtt egyéni parlamenti mandátumot szerzett a kormányzó MDF színeiben, az önkormányzati törvény megalkotásáról szólt. Kiemelte, hogy ebben oroszlánrészt vállalt országgyűlési képviselőtársa, dr. Horváth Balázs akkori belügyminiszter. Közel három hónapig tárgyalta a Tisztelt Ház a rendszerváltás egyik sarkalatos törvényét, amelyet 1990. szeptember 30án fogadtak el.
Dr. Zongor Gábor, a megyei közgyűlés első elnöke korábbról kezdte a visszaem
Negyedszázada alakult a veszprémi önkormányzat
Szubjektív múltidézést tartottak a rendszerváltás helyi főszereplői a megyeháza Szent István-termében Fotó: zwicker
Hatályos hirdetményekA háztArtások lakáskörülményeit feltáró országos felmérés lesz 2015. október 10. és novem-ber 30. között Miben élünk? – Lakásviszonyok, 2015 címmel. Az adatfelvételt a Központi Statiszti-kai Hivatal (KSH) hajtja végre
n n nPáLYázAtI FELhÍVás a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet igazgatói (magasabb veze-tői) beosztásának ellátására. Határidő: november 30. A hirdetmény megjelent lapunk október 30-ai számának 13. oldalán.
n n nPáLYázAtI FELhÍVás a VMJV Egyesített Bölcsődéje intézményvezetői (magasabb vezetői) be-osztásának ellátására. Határidő: november 25. A hirdetmény megjelent lapunk október 30-ai számá-nak 26. oldalán.
n n nEgYEnLő bánásmód dr. Fábián Alexandra egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadá-sa VESZP RÉMBEN, a Veszprémi Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házban november 6-án, pénteken, november 9-én, hétfőn, november 13-án, pénteken, november 16-án, hétfőn, november 20-án, pénteken, november 23-án, hétfőn vagy november 27-én, pénteken egyaránt 8–10 óra között. További információ, bejelentkezés telefonon vagy e-mailen: 06/30/377 4272, [email protected] www.egyenlobanasmod.hu
A VESZPRÉM ARÉNA ÉS A 15 ÉVES
EXPERIDANCE PRODUCTIONBEMUTATJA ROMÁN SÁNDOR KOREOGRÁFIÁJÁT
2015. DECEMBER 08.IDŐPONT: 19.00 ÓRA
www.experidance.huFŐTÁMOGATÓ:
Jegyek már 2.400 Ft-tól kaphatók.Részletek és bővebb információ:www.veszpremarena.hu
Keresse a Veszprémi 7 Napot a facebookon is: facebook.com/veszpremi7nap
Pályázati hirdetményVeszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata(8200 Veszprém, Óváros tér 9.) pályázatot ír ki:Veszprém, Házgyári u. 1. szám alatti épületben található
következő félkomfortos komfortfokozatú lakrész bérlőjének megnevezésére:
4. emelet 403. konyhalakótér és fürdőhelyiség 17 m2
A pályázat benyújtásának feltételeit a pályázati hirdetmény tartalmazza, mely 2015. év november 6tól november 20ig munkanapokon 7.30–16.00 óra között (pénteki napokon 7.30–13.30 óra között) a Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) vehető át.
facebook.com/veszpremi7nap
Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba már a facebookon is!
veszprémi nap2013. november 29. • XIX. évfolyam 47. számIngyenes városi
közéleti hetilap
A Kádártán épülő malomnál tar-
tottak bejárást múlt pénteken, ahol
elhangzott, az újtelepi malmot kivál-
tó üzem építési munkálatai jól halad-
nak. A jelenlegi kapacitás duplájára
is képes malomban várhatóan május-
ban próbaüzemet tartanak és nyáron
már elkezdődhet a termelés.
Folytatás a 3. oldalon.
Jól halad a kádártai malom építéseA Városi Nyilvánosságért Alapít-
vány a Máltai Szeretetszolgálattal
összefogva, valamint együttműköd-
ve a helyi önkormányzattal tartós
élelmiszereket és gyerekjátékokat
gyűjt rászoruló családok részére a
Dózsa téri üzletház parkolójában de-
cemberben.
Cikkünk a 3. oldalon folytatódik.
Adományokat gyűjtenek karácsonyra
hirdetés
08
09
78
57
MAXI AutósIskolAVeszprém, Ádám Iván u. 11.
(Veszprém-kártya elfogadóhely)
Tájékozódjon a honlapon és telefonon!
06/20-9464-985 • www.maxiautosiskola.hu
00362-2012
Tanfolyam indul
12. 02. 12.09. és 12.16 16 órakor
szünidei tanfolyam: 12.20-án, 16 órakor
B tanfolyam
94 690 FtBE, C, CE, D tanfolyamok
folyamatosan indulnak iskolánkban.
08
09
78
52
www.nemethszerviz.hu
Tel.: 88-565-420, 70-317-3535
Autójavítás
Eredetvizsgálat
Mûszaki vizsgáztatás
Új zöldkártya
Ingyenes olajcsere
Ózonos klímafertõtlenítés
Utastér-szagtalanítás
GARANCIÁVAL!
Veszprém, Csap u. 12.
08
09
79
32
Idén is sokan keresték fel a Pannon Egyetem nyílt napját, amelyet szerdán tartottak az intézmény veszprémi központjában. A diákok
megismerkedhettek az öt kar képzési profiljával, továbbtanulási lehetőségeikkel, valamint betekinthettek a tanórák, a kollégiumok,
a könyvtár és több laboratórium munkájába is.
MáTyus TaMás
Nyílt nap volt az egyetemen
Fotó: MátyusFotó: Mátyus
A kihívások nem kerülik el
és ő sosem tér ki előlük.
Szücs Józsefnek, az MH
Légi Vezetési és Irányítási
Központ parancsnokának
munkája mindennap tarto-
gat újdonságot, mégis ak-
kor nyugodt, ha reggel azt
jelentik, a szolgálat alatt
rendkívüli esemény nem
történt. 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
Új utcanevekről
is döntöttek
A hazai légteret
figyeli mindig
A HÉT TÉMÁJA
Ifjúsági koncepció készíté-
séről is döntött a városi ön-
kormányzat tegnapi ülé-
sén, ahol Göttlinger László,
a VKSZ Zrt. vezérigazgatója
távozását is elfogadták.
Utódjául januártól dr. Te-
mesvári Balázst javasolta a
testület. 6–7. oldal
Készüljünk fel mielőbb a téli útviszonyokra!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze 27. oldal
7a hét témája | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”
Varga EndreVeszprémi Civil ház vezetőjeEgy ember életében szerintem a csa-lád az egyik legszebb dolog. Nekem is van két gyermekem, a fiam 19 éves és a Vetésiben tanul, a lányom pe-dig 9 éves és a Botevbe jár. Szívesen emlékezem még az 50. születésna-pomra, amikor számot vetettem az életemmel.
balogh LászlónyugdíjasAmikor az ember már megöreg-szik és az egészsége sem a régi, ak-kor bizony már semmi nem jó neki. Gyerekkoromtól kezdve sok rossz emlékem van, jött a háború, majd a Rákosi-rendszer. Talán csak a rend-szerváltás hozott egy kis nyugalmat, hogy nem kell félni.
gaál ErnőnyugdíjasA legnagyobb öröm az ember éle-tében a család. Szerencsére a gyer-mekeim eljutottak oda, hogy mind-ketten megtalálták a számításukat. Pedagógus lesz mindkét lányom, az egyik óvónőként, a másik pedig ta-nítónőként. Nekem az is öröm, hogy Veszprémben élhetek.
molnár brigittanyelvtanárAz én életemben a legszebb em-lék és öröm a két gyermekem. A fiam kilenc-, a lányom hétéves és mindketten iskolások. Szülőként, anyaként nagyon szeretem a gyer-mekeimet és igyekszem mindent megtenni értük, mert az ő örömük az enyém is. Fotók: zwicker
Önnek mi a legkedvesebb emléke az elmúlt 25 évből?
megkérdeztükNegyedszázada alakult a veszprémi önkormányzat
lékezést. 1980. január 1jén, 27 évesen előadóként került a megyeházára. Onnantól láttatta a rendszerváltásig tartó utat, felidézve többek között az 1985. évi választásokat, amikor Pap János megyei pártfőtitkár még a szavazatok negyedét sem tudta megszerezni a kedvencének számító ajkai körzetben. – A rendszerváltás arról szólt, hogyan bontjuk le az államot – emlékezett az önkormányzatok megnövekedett szerepére, a helyi akarat korábban nem tapasztalható megnyilvánulásaira.
Dr. Hegedűs Tamást 1990ben beválasztották a veszprémi képviselőtestületbe, később címzetes államtitkárként a megyei Köztársasági
Megbízotti Hivatalt vezette. – Helyi szinten is megfogalmaztuk, hogyan képzeljük el a jövőt. Azt akartuk, hogy ne egy párt akarata érvényesüljön – emlékezett dr. Hegedűs Tamás. Hangsúlyozta, hogy az új politikai vezetés szakmai elvek alapján működött.
– A rendszerváltás folyamata ma is zajlik – jelentette ki Nagy Károly, aki valamennyi párt veszprémi szervezetének létrejöttében valamilyen szerepet vállalt. Visszaemlékezett a helyi MDF megalakulására, ami 1988. október 9én történt a Kiskukta étteremben, és felidézte az SZDSZ (1989. március 14.) és a Fidesz (1989. június 14.) helyi alapszervezetének alapítását is.
Molnár Jenő, a Laczkó Dezső Múzeum történésze ismertette a 25 évvel ezelőtti választások eredményeit, Oláh Miklós szociológus pedig többek között a Veszprémi Műhely létrejöttére emlékezett. Ezt követően levetítették a Veszprém Televízió korabeli tudósítását az önkormányzat megalakulásáról.
– Feladat volt bőven, és ezzel nem azonnal szembesültünk – mondta visszaemlékezésében Dióssy László, aki 16 éven át volt Veszprém polgármestere. Történelmi döntésnek nevezte, hogy az alakuló ülésen olyan rendeletet fogadtak el, amely kétharmados többséget írt elő egyes kérdésekben annak érdekében, hogy lehetővé váljon a konszenzusos városépítés.
n dArCsI IstVán
Szubjektív múltidézést tartottak a rendszerváltás helyi főszereplői a megyeháza Szent István-termében Fotó: zwicker
KözvilágításihibabejelentésVeszprém, Gyulafirátót, Ká-dárta közvilágítási hibabeje-lentésére az alábbi módon van lehetőség:Gátiba Energie Kft. hi ba be je-lentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444-721 számon, e-mailben a [email protected] címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek:Telefonon: 88/549-100zöldszám: 88/401-104 (24 órában hívható)fax: 88/421-418e-mail: [email protected].
veszprém megYei JOgÚ vÁrOs kÖzpOnti OrvOsi ügYeLet mŰkÖdési rendJe, eLérHetŐsége:
FELnőtt sÜrgőssÉgI ELLátás ÜgYELEtI rEndJE: Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);
házI gYErmEkorVosI sÜrgőssÉgI ELLátás ÜgYELEtI rEndJE:Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);
KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik 2014. május 1-jétől!)
FogorVosI sÜrgőssÉgI ELLátás ÜgYELEtI rEndJE 8200 VESZPRÉM, HALLE U. 5/E. Telefon: (88) 425-228
Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-273
Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. sz. Tel: (88) 424-472
Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9. tel: (88) 549-273.
8 | 2015. november 6. | programajánló veszprémi 7 nap
0A
5A
25A
75A
95A
100A
vmK FilmklubNovember 9., hétfő 18 óraCukor-blues – cseh dokumentumfilm,
2014
színházakPetőfi SzínházNovember 6., péntek 19 óra Liliom –
Petőfi bemutató bérletNovember 7., szombat 19 óra Liliom –
Bakony-bérletNovember 8., vasárnap 18 óra Liliom –
Déryné-bérletNovember 11., szerda 19 óra Liliom –
Dobák Lajos-bérletNovember 12., csütörtök 19 óra Min-
dent Éváról – Vendégjáték-bérletNovember 13., péntek 19 óra Liliom –
Csokonai-bérletNovember 14., szombat 19 óra Tokaji
aszú – Gárdonyi-bérlet
Latinovits–Bujtor JátékszínNovember 14., szombat 19 óra Kötélen
a Niagara felett – 1. bérletNovember 15., vasárnap 19 óra Köté-
len a Niagara felett – 5. – pedagó-gus – bérlet
Pannon VárszínházNovember 6., péntek 19 óra Makran-
cos hölgy – Páger-bérletNovember 7., szombat 19 óra Makran-
cos hölgy – Premier-bérletNovember 8., vasárnap 17 óra Makran-
cos hölgy – Vörösmarty-bérlet
HanGviLLa KuLtúrtipp
Megint borkörút lesz a HangvillábanA nagy sikerre való tekin-
tettel ismét sétáló borkóstoló estét rendez a Historia Hang-villa Étterem és a Bortársa-ság november 13-án, pénte-ken 18 órától. Lehetőség nyí-lik megkóstolni Észak-Ma-gyarország borvidékeinek borait, akár ki is választhat-juk, mi kerüljön az ünnepi asztalra karácsonykor.
November 9., hétfő 19 óra A makran-cos hölgy – Arany-bérlet
November 10., kedd 17 óra A makran-cos hölgy – ifjúsági bérlet
November 11., szerda 19 óra A makran-cos hölgy – Tolnay-bérlet
November 12., csütörtök 15 óra A mak-rancos hölgy – ifjúsági bérlet
Kabóca BábszínházNovember 7., szombat 15 óra
HabakukkantóNovember 8., vasárnap 10 óra Mosó
Masa mosodájaNovember 11., szerda 10 óra Mosó
Masa mosodája – Pepita-bérletNovember 12., csütörtök 10 óra Mosó
Masa mosodája – Pöttyös-bérletNovember 13., péntek 10 óra Mosó
Masa mosodája – Pepita-bérletNovember 15., vasárnap 10 óra Körfor-
gás – az Aranyszamár Bábszínház vendégelőadása
Kiállítások Boldog Gizella Főegyházmegyei GyűjteményTest és lélek a Nagy Háborúban –
Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban, december 31-ig a Tejfalussy-házban
Folytatás a 10. oldalon.
A világzenét játszó Habana Social Club ad koncertet november 23-án, hétfőn este 19 órától a Hangvillában.
A Buena Vista Social Club méltó utódjaként emle-getett Habana Social Club a kubai mulatók forró, szi-varfüstös éjszakáinak sztárja, népének elsőszá-mú kedvence. „Aki járt már Kubában, átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy kubai zenekar élő fellépése nyújt: felejthetet-len, semmihez sem hason-lítható, különleges élmény.
A rendkívül sok megpró-báltatáson átesett nép életösztöne – a rengeteg könny és fájdalom ellenére – töretlen, minden pilla-natban az élet feltétlen szeretetét, a boldogság ke-resését hirdetik, hiszen a kubaiaknak a zene és a tánc jelenti az utat a bol-dogsághoz.” Veszprémi koncertjük minden kor-osztály számára páratlan zenei csemegét ígér, az au-tentikus díszlet, a kubai táncosok, a színes jelme-zek, a havannai hétközna-pok hangulatát felidéző vetítés, mind-mind felejt-hetetlenné teszik az estét.
Habana Social Club Az egyik kereskedelmi rádió műsorá-
nak állandó szakértője, Tóth Gábor Ön tudja, hogy mit eszik? címmel tart elő-adást november 22-én, vasárnap 18 órától a Hangvillában.
Az élelmiszeripari mérnök végzettségű szakember elő-adásában bemutatja azokat az ételeket, amiket nap mint nap fogyasztunk, de valójában alig tudunk összetételükről, készítési módjukról, élettani hatásaikról. Az Ön tudja, hogy mit eszik? című előadás-soro-zat tavasszal Debrecenben in-dult. A táplálkozáskutató az étkezés valamennyi fázisát
sorra veszi az előadásai során: a reggeli, az ebéd és vacsora mellett a nassolásról is szót ejt, de betekintést nyerhetünk bizo-nyos élelmiszeripari kulisszatitkokba is.
Tudja-e, hogy mit eszik nap mint nap?
Csúcstechnológiaa kozmetikában MMesterssééggeeMM ccííMMeerree::
szépség-műhelyyAmerika után Európában is hódít a 21. századbőrszépítő eljárása.A HIFU (High Intensity
Focused Ultrasound) egyteljesen egyedülálló keze-lés, amely magas intenzitá-sú fókuszált ultrahang se-gítségével az arcplasztiká-hoz hasonló eredményekreképes. Az eljárás egyedülál-ló módon közvetíti az ultra-hang-energiát a bőr legmé-lyebb rétegeibe is. Stimu-lálja a kollagéntermelést,feszesíti a kötőszö-vetet olyan rétegek-ben, amelyeknekkorrigálására eddigcsak sebészeti be-avatkozással volt le-hetőség.Megemeli a meg-
ereszkedett szem-öldököt, feszesíti azállkapocs vonalánálmegere szkedet tbőrt, kisimítja aszarkalábakat, elsi-mítja az orr-ajak ba-
rázdát, valamint simítja anyakon kialakult ráncokatés feszesíti a megnyúlt nya-ki bőrt, az arc- és testvona-lak természetes karakterétmegtartva.„Azt tudni kell, hogy a
technológia annyira össze-tett és rendkívüli pontossá-got igényel, hogy valóbanműködő HIFU technológi-ás arckezelő gépet kevesen
tudnak gyártani!” (forrás:www.hifukezeles.hu.)A csúcstechnológiát kép-
viselő UTIMS A1 HIFUkészülék, amelynek szol-gáltatásai immár Veszp-rémben is elérhetővé vál-tak, egyetlen kezeléssel –szike, tű, hegképződés ésfelépülési idő nélkül – rend-kívül látványos eredmé-nyeket produkál.
Megfelelően in-tim, ugyanakkorexkluzív környeze-tet a SkinVonalSzépség-Műhelybiztosít a kezelésszámára. Novemberhónapban a teljesarc kezelése mellémezoterápiás keze-lést adunk ajándék-ba! Kérje ingyeneskonzultációnkat.(Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 15. )
29
58
77
9ötórai tea | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
Bizonyos megállapítások azért válnak közhelyekké, mert alapvető igazságokat fogalmaznak meg, ilyen alapvető igazság, hogy a színházcsinálás csapat-munka, sok ember odaadó tevékenységére van szükség ahhoz, hogy estéről estére a színpadon létrejöjjön a varázslat, s minden fogaskerék ponto-san illeszkedjék a rendszerbe.
n LászLó Péter
Helyének megfelelően ki-sebb-nagyobb mértékben min-denki osztozik a sikerben, min-denki osztozik a felelősségben. Van, akire a felelősség nagyobb súllyal nehezedik, mert na-gyobb, több ember munkáját érintő feladatkört lát el, s hibáz-nia nem lehet. Kellerné Egresi Zsuzsanna művészeti főtitkár és értékesítési vezető is egy sze-mélyben, így szerencsés módon
nála két fontos terület is össze-kapcsolódik, tulajdonképpen a színházi munka két összetarto-zó oldalát felügyeli, s így az igazgatóság alapkoncepciójá-nak megfelelően a műsorpoliti-kában a közönség igényei is ér-vényesülhetnek, természetesen a művészi színvonal megtartá-sa mellett, ami soha nem öncél.
– A gyakorlatban magam is megtapasztaltam, hogy az érté-kesítési csoport és a művészeti titkárság munkája szorosan összefügg, hiszen azok a vissza-jelzések és tapasztalatok, ame-lyek a közönségkapcsolatok ré-vén hozzánk eljutnak, meg kell
hogy jelenjenek a színház műso-rában, előadásaiban, s bizonyá-ra nem véletlen, hogy e két terü-let egy kézbe került. Huszon-egyedik éve vagyok a színház-nál, 1994-ben Vándorfi László, az akkori igazgató hívott ide a művészeti titkárságra. Középis-kolás diákként statisztáltam a Jézus passióban, amelyet ő ren-dezett, s amikor az önkormány-zatnál, ahol frissen érettségi-zettként a sportirodán dolgoz-tam, újra találkoztunk, áthívott
a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Akkorra engem már kellőkép-pen megfertőzött a színház – ekkor ismertem meg leendő fér-jemet –, úgyhogy természetesen igent mondtam. Bekerültem a munka sűrűjébe, rengeteg elő-adást játszottunk, s az ember megtanulhatott dolgozni. Na-gyon sokat köszönhetek Szilágyi Erzsébetnek, tanítómeste-remnek, ő oltotta belém a szín-házi titkári munka szeretetét. Sajnos Erzsi betegsége miatt hamar a mélyvízbe kerültem. 1997-től színházi főtitkár lettem. Mondhatom, hogy éjjel-nappal itt éltem, erre tettem fel min-
dent, ez volt az életem, és ez ma sincs másképpen. Amikor meg-született a kisfiam, Marci, ter-mészetesen ő lett a legfonto-sabb, teljesen leálltam a munká-val, és hároméves koráig csak vele foglalkoztam, mert úgy gondolom és érzem, hogy első-sorban anya vagyok. Amikor visszajöttem dolgozni, már Kolti Helga volt az igazgató, s mivel a művészeti főtitkári ál-lást közben betöltötték, ő meg-kérdezte, hogy milyen területen szeretnék dolgozni. Akkor én az értékesítést választottam, hogy egy másik, távolinak gondolt te-rületen is kipróbálhassam ma-gam. Jött egy időszak, amikor több igazgató is váltotta egy-mást. Időközben a szervezési csoport élére választottak, majd amikor Bujtor István és Eperjes Károly került a színház élére, ők is bizalmat szavaztak ne-kem, s ekkor lettem az értékesí-tés vezetője. Rendkívül nagy munka volt az átmeneti idő-szakban leesett nézőszámot is-mét visszatornászni, a nézők bizalmát ismét visszaszerezni. Később egyre több – a színház minden területére kiterjedő – feladatot kaptam, az igazgató távollétében gyakran helyette-sítésre volt szükség, így lassan két éve igazgatóhelyettesként dolgozom Oberfrank Pál igaz-gató úr mellett, akivel nagyon jól együttgondolkodunk, az ő országos és az én helyi kapcso-lataimat egyesítve igyekszünk a lehető leghatékonyabban tevé-kenykedni, küzdeni a színhá-zért. Közben indulásától kezdve a VeszprémFest szervezésében is részt vettem, kezdetben mint ügyvezető és mindenes, jelenleg pedig az értékesítésért és proto-kollért felelek. Így a nyarak is munkával telnek, tizenkét éve nincs nyári szünetem.
– Az igényes, minden szem-pontnak megfelelő színházi él-mény „előállításán” és napi fel-adatokon túl alapkoncepciónk, hogy ez a színház mindenkié, a város kulturális központja, te-hát mindenki előtt szélesre kell tárni a kapukat. Fontos napi kapcsolatban lenni a közönség-gel, s azt mondhatom, szinte személyesen ismerjük visszaté-rő bérleteseinket. Rendkívül
fontosnak tartom a gyerekek és az ifjúság megnyerését, közel 22 olyan bérletsorozatunk is van, amelyekre az óvodástól a kö-zépiskolás korosztályig érkez-nek hozzánk ifjú nézők. Minden bizonnyal szociálpedagógusi alapképzettségemből fakadóan is rendkívül érzékenyen érint a kihívásokkal élő és hátrányos helyzetű gyermekek sorsa, s erre igazgató úr is nagy gondot fordít, így számos alkalmat igyekszünk teremteni, hogy ők is eljuthassanak a színházba, nemcsak nézőként, de a szín-padra szereplőkként is.
– Mindazok a tapasztalatok, amelyeket a két évtized alatt munkám során a Veszprémi Pe-tőfi Színházban szereztem, na-gyon jól hasznosíthatók igazga-tóhelyettesként, adott esetben
akár a műsorpolitika alakításá-ban is. Az, hogy milyen darab kerül a színház műsorára, ter-mészetesen az igazgató dönté-se, de a tervezéskor a társulat adottságaitól a gazdasági lehe-tőségekig rengeteg szempontot kell figyelembe venni, s a nézők igénye az elsők között van.
Munkám nagyon sokrétű, a színház minden területére ki-terjed, kihívások, nehézségek, küzdelmek, örömök, sikerek tarkítják. Megéri a sok energiát és fáradságot, főleg, amikor lá-tom a premieren, amelyet min-dig nagy izgalommal élek meg, hogy sikerült örömet és élményt ajándékozni az embereknek, és megfelelő hátteret biztosítani munkatársaimnak, hogy újult erővel készüljünk a következő feladatra!
Kellerné Egresi Zsuzsanna Veszprémben született, s itt, a Köz-gazdasági Szakközépiskolában érettségizett. 1994-ben került a Veszprémi Petőfi Színházhoz művészeti főtitkárnak. Fia szüle-tése után visszatérve a színházhoz, az értékesítés területén dol-gozott, amelynek később vezetője lett. 2014-től igazgatóhe-lyettesi minőségben dolgozik. Indulása óta részt vesz a VeszprémFest szervezésében, kezdetben ügyvezetőként, je-lenleg az értékesítésért és a protokollért felelős. Közben Sop-ronban elvégezte a Tanárképző Főiskolát, s jelenleg a Kaposvá-ri Egyetem másoddiplomás művészetmenedzsment szakirá-nyú képzésén vesz részt. 2011-ben a Latinovits-díjat, 2014-ben a Bujtor-gyűrűt kapta meg, amelyeknek értékét szemében kü-lön emeli, hogy mindkettő a munkatársak elismerését jelenti. Férje Keller János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház szín-művésze, egy fiuk van, Márton, aki most kezdte a középiskolát, s úgy tűnik, hivatásának ő is a színházat választja majd.
névJeGY
Beszélgetés Kellerné Egresi Zsuzsannával, a Petőfi Színház igazgatóhelyettesével, művészeti főtitkárral és értékesítési vezetővel
A színházi munkáratettem fel mindent
Kellerné Egresi Zsuzsanna sokrétű munkát végez Fotó: zwicker
A szíven ütős klezmerVeszprém – Barta Já-nos, a VeszprémerKlezmer Band veze-tője szerint az együt-tes túl van a zeniten,a klezmer ma márnem annyira menő.
Ennek ellenére fenn-állásuk húszéves évfor-dulóján telt házas kon-certet adtak. Barta Já-
nost egy kollégája an-nak idején egy klezmer-kazettával lepte meg.Mint mondja, amikor az
első számot meghallgat-ta, azonnal érezte, hogyezt neki találták ki. Ze-nésztársával úgy vélték,fel tudnák dolgozni úgy,hogy az „üssön”.

10 | 2015. november 6. | programajánló veszprémi 7 nap
Laczkó Dezső Veszprém Megyei
Múzeum Élet a mínusz harmadikon – várbörtön
a 21. században című állandó kiállí-tás a Veszprémi Törvényszék épüle-tében (Vár u. 19.)
„Összefirkált térkép” – Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém, Amerika, indiánok című kiállítás, december 20-ig
110 éves a MTM Bakonyi Természettu-dományi Múzeum geológiai gyűj-teménye című kamarakiállítás, január 22-ig
Megyei levéltárSublótba zárt háború: Kiállítás otthon
őrzött I. világháborús emlékekből című kamarakiállítás, március 31-ig
Szaléziánum „Rosa Mystica – Titkosértelmű rózsa”
– kamarakiállítás
„…Értetek és sokakért” címmel Tremmel-Hudik Katalin festmény-kiállítása, november 21-ig
Pannon EgyetemA Mesemadár Műhely Száll a Mesema-
dár című gyermekrajz-kiállítása a Folyosógalérián, november 15-ig
Lovassy László GimnáziumKallai Sándor Fényszakok című kiállítá-
sa, november 20-ig Folytatás a 12. oldalon.
2015N O V
21SZOMBAT20:00
VESZPRÉM, BRUSZNYAI U. 2. | HANGVILLA.COM | JEGYÁR: 2900 / 3600 / 4200 FT
MAGNA CUM LAUDECSAK ÜLÜNK ÉS ZENÉLÜNKAKUSZTIKUS KONCERT
Az akusztikus koncert különlegesen hangsze-relt dallamaiba a Virtuózok Kamarazenekar csempészi bele a szimfóniát, hogy egészen egyedülállóan mutassa be a Magna dalok színes világát. A koncerten a „Köszönet” album dalai mellett a legnagyobb slágereket is hallhatjuk – akusztikusan, néhol szimfoniku-san, így a legnagyobb rajongóknak is bőven tartogat meglepetéseket az este.
29
60
51
Kísérje figyelemmel napi étlapunKat!
www.cserhat.veszprem.hu
Tel.: 328-473Veszprém, Kossuth u. 6.,félemelet
Tel.: 425-441
Márton-napi
libatornnoovveemmbbeerr 99-ttőőll 1133-iigg
Kínálatunkból:libaleves, ludaskása, libacomb pezsgős káposztával
2953
39
29
57
27
29
57
26
20 éve
A Z O LVA S Ó K É R T
A VÁ R O S É R T
A P O S TA L Á DÁ K B A N
programajánló | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap 11
November 9–29.
29
57
79
www.faceb
ook.co
m/vmkv
eszp
remV M K
November 7. 15 óra
Ukrán Nemzetiségi NapJátszóház, kiállítás, zongorakoncert és ukrán finomságok
November 9. 18 óra
Filmklub: Cukor-bluesCseh dokumentumfilm, 2014.
November 22-én, 11 és 14 órakor
Halász Judit-koncert„Kezdődhet a mulatság”Jegyek már kaphatók a VMK jegypénztárában! 2
95
73
3
November 9., 19 óra,egyetemi aula
tony lakatosés avasvári trióa világhírű szaxofonos ésa hazai jazzélet ikonjainak
koncertjeinfó: kultura.uni-pannon.hu
29
60
74
New Line ZenekarMárton-napi koncert
November 14. szombat 19.00Belépő 2800 Ft, amely tartalmazegy kétfogásos vacsorát.Előzetes asztalfoglalás szükséges.
+36 88 889 185
29
57
28
2015NOV
27PÉNTEK19:00
VESZPRÉM, BRUSZNYAI U. 2. | HANGVILLA.COM | JEGYÁR: 3900 / 4500 / 4900 FT
GENERÁLKARÁCSONY JÁNOS, CHARLIE, VÁRKONYI MÁTYÁS, NOVAI GÁBOR
A 2015. december 12-i budapesti nagykoncert előtt az országban először Veszprémben, a Hangvillában lép fel az újra összeálló Generál együttes novem-ber 27-én, este 7 órától. Az év egyik legjobban várt koncertjén a rocklegendák csapata Várkonyi Mátyás, Horváth Charlie, Karácsony James, Novai Gábor felállásban lép majd színpadra. S nem nosztalgiázni jöttek össze az egykori Generál tagok, hanem a régi slágerek újraértelmezésével, újra hangszerelésével kívánják bemutatni, hogy szólnak a híres nóták a huszonegyedik század elején.
Ha Ön is szívesen meghallgatná ezt a nem mindennapi koncertet, akkor játsszon velünk a két darab páros belépőért! Ehhez nem kell mást tennie, mint helyesen válaszolni az alábbi 4 kérdésre:
1. A Generál zenekar legendás gitárosa, Karácsony János „James” melyik meghatározó zenekarban játszott a 70-es években a Generál mellett?A: Piramis B: LGT C: Omega
2. A 70-es évek elején melyik nagyszerű művész volt még a zenekar tagja az alábbiak közül?A: Révész Sándor B: Presser Gábor C: Demjén Ferenc
3. Horváth Charlie a Generál után melyik zenekarban lett énekes az alábbiak közül?A: V’Moto-Rock B: KFT C: Tátrai Band
4. Az alábbiak közül melyik számhoz fűződik Novai Gábor neve szerzőként, amelyik a koncerten is elhangzik majd?A: Csöngess be hozzám, jó barát! B: Holnap hajnalig C: Citromízű banán
A helyes megfejtéseket a kérdések és a válaszok helyes szám-, illetve betűkódjaival (Pl.: 1. – „C”, 2. – „B”, stb.) november 20-ig várjuk a [email protected] e-mail címre elérhetőségekkel együtt. A helyes megfejtők közül kisorsolt nyerteseket e-mailben értesítjük.
NYEREMÉNYJÁTÉK
„Ilyen Generál még nem volt…” A legendás Generál együttes ismét koncertezik! A Csengess be hozzám jó barát!, a Könnyű álmot hozzon az éj, a Különös szilveszter, a Lehajtott fejjel… című dalok most gran-diózus szimfonikus hangszereléssel, több-szólamú ének kísérettel, az eredeti előadók és vendégeik (Marót Viki és Zentai Márk) különleges előadásában szólalnak meg.
12 | 2015. november 6. | programajánló veszprémi 7 nap
További városi programokról Veszprém honlapján az alábbi címen tájékozódhat:
www.program.veszprem.hu
November 10., kedd 16.30 óraA kékfestő mesterség Veszprém
megyében címmel Törő Balázs néprajzos muzeológus előadása a Laczkó Dezső Múzeumban, a Múzeumi Szabadegyetem előadás-sorozat keretében
November 10., kedd 17 óraBiokonyha Jánosik Zsuzsával a
dózsavárosi könyvtárban – zöld tur-mix, peszto és színes szendvicsek készítése
November 10., kedd 18 óra„… és boldogan éltek, amíg meg nem
haltak” címmel dr. Somogyiné Petik Krisztina előadása a Szaléziánum előadótermében
November 10., kedd 18 óraIgazságkereső magyar művészek II.
rész: Zichy Mihály: A pusztítás géni-uszának diadala – Ki irányítja az emberi történelmet? címmel Soós Attila, a Nyitott Szemmel magazin főszerkesztőjének előadása a VMK 203-as termében
November 11., szerda 17 óraÉletmódklub 5. foglalkozás a Csolnoky
Ferenc Kórház Csillag József termé-ben, E. épület I. emelet: Poór Balázs hagyományos kínai belgyógyász tart előadást Mik a fontos és a szük-séges dolgok az életben? címmel. A résztvevők száma korlátozott, jelentkezni a 88/769-005 telefon-számon szükséges
VMKA változó természet – Vajdáné Földesi
Erzsébet kiállítása, november 12-igSportfólióm – Baumann Béla fotókiállí-
tása a VMK minigalériában, novem-ber 30-ig
Variációk hat lábra – Találkozás a rova-rokkal – a Magyar Természettudo-mányi Múzeum vándorkiállítása, december 7-ig
Dózsavárosi könyvtár„Nekünk a világ színes álom”, novem-
ber 23-ig
egyébNovember 6., péntek 15 óraA hóhér párt hagyatéka címmel vitéz
Sándorffy Ottó, valamint Visszaem-lékezés – 1956-os kálváriám címmel Schrötter Tibor előadása a Mártírok u. 11. alatt
November 6., péntek 17 óraCsend séta a Benedek-hegy körül,
gyülekezés a Dubniczay-palotában
November 7., szombat 8 óraAlkotó műhely – közös festés és rajzo-
lás N. László Gizella festőművész vezetésével a VMK 214-es kreatív foglalkoztatójában
November 7., szombat 10–15 óraEgészségnap gyerekeknek és felnőt-
teknek a Dózsavárosi Baráti Kör szervezésében a Vadvirág Óvodá-ban
November 7., szombat 15 óraUkrán nemzetiségi nap a VMK színház-
termében és színháztermi előteré-ben: 15.00–17.00 Játszóház – hagyományos ukrán baba, „MOTANKA” készítése Petrovszka Viktória vezetésével; 17.00 Borscs Ljubomér zongora- és festőművész kiállításának megnyitója; 17.30 Nincz Erzsébet zongoraművész, valamint Borscs Ljubomér zongo-ra- és festőművész koncertje
November 7., szombat 16 óraEurópa és az iszlám címmel prof. dr.
Maróth Miklós előadása a Padányi iskolában, a KÉSZ veszprémi cso-portjának szervezésében
November 8., vasárnap 9.30 órátólDiabétesz világnap a VMK-ban
November 9., hétfő 19 óraTony Lakatos és a Vasvári String Trió
jazzkoncertje az egyetem B épület aulájában, a Zenei csemegék a Pan-non Egyetemen programsorozat keretében
HALLÓKÉSZÜLÉKEKKEdvEZő áron– angol minőségi hallókészülékekkel– ingyenes hallásvizsgálattal– tanácsadással (Dr. PethőMária)– kamatmentes részletfizetésselVárjuk kedves ügyfeleinket!
H-Ear Kft.
Bejelentkezés:Veszprém, Szeglethy u. 1. Belvárosi Üzletház, fsz.Tel.: 88 329 037 www.hallokeszulek.hu
2956
592
95
36
7Generációk örökségeFINOM EGÉSZSÉG Az egészsé-ges étkezés a modern lét elen-gedhetetlen kelléke. Stresszelteli világunkban felértékelődnek ateljes kiőrlésű gabonából készülttermékek, mivel a hántolatlanmagok csökkentik számos be-tegség kialakulásának esélyét,rendszeres fogyasztásukkal pediga szinte egész nap ülőmunkátvégzők körében is mérséklődik azelhízás veszélye. A teljes kiőrlésűgabonákban (búza, rozs, tönköly-búza) található tápanyagok azE-vitamint, a B-vitamincsopor-tot és ásványi anyagokat, minta szelént, cinket, rezet, vasat,magnéziumot és foszfort foglaljákmagukba. Ezen vitaminokon ésásványi anyagokon kívül a teljeskiőrlésű gabonák fehérjét, ösz-szetett szénhidrátokat és olyanvédőanyagokat tartalmaznak,mint a lignánok, amelyeknek aszívbetegségek és a rák elleniegészségvédő tulajdonságokattulajdonítanak.Üzletünkben a tradicionális oszt-rák receptúrák szerinti, magasrosttartalmú, szaftos bélzetűrozs, illetve rozsos kenyerek vá-sárolhatóak, amelyek mindezenpozitív tulajdonságokkal rendel-keznek.
Különleges, speciális igényeketkielégítő pékárukkal is várjukvendégeinket: szénhidrátcsök-kentett kifli, zsemle, croissant,csiga is kapható nálunk, amelye-ket magas rosttartalmuk miatt isajánlott fogyasztani.MINDIG FRISS Nyitástól zá-rásig folyamatosan friss, melegpékáruval kedveskedünk vásárló-inknak, helyben sütjük terméke-inket, a vevők igényei szerint.Igény szerint előzetes rendelésalapján, időpontra is kisütjük akívánt kenyeret, pékárut.FINOM REGGELI, EBÉD Fris-sen sütött pékáruinkból ízletes,meleg és hideg szendvicseket iskészítünk, amelyek egy habos Illycappuccinóval és egy illatos ka-kaós croissanttal méltó indításailehetnek a napnak.Friss házi réteseink, töltött áfo-nyás, szilvás croissantjaink, segy gőzölgő kávé mellett pedigbármikor megbeszélhetjük az életnagy dolgait, barátságos, kelle-mes környezetben.Látogasson el hozzánk! Önt isvárjuk szeretettel a VESZPRÉMIPLÁZA főbejáratánál!
29
574
3
29
56
60
November 14–15.
200
FŐZŐ-TANFOLYAMOKINDULNAK!Tápláló ételekegészséges
alapanyagokból.Érdeklődni és
jelentkezni lehet:www.chefkamila.hu
06 70 8828872
29
601
2
KÉRLEK,SZELÍDÍTSMEG!
INTERAKTÍVKOMMUNIKÁCIÓSTRÉNING
Exupéry feledhetetlenregénye nyomán
Helyszín:HANGVILLA,Veszprém, Brusznyai út 2.
nov. 14-től kezdődően6 szombaton át 17 órakor
BELÉPÉSDÍJTALAN
29
574
12
95
731
BIBLIAAZ EURÓPAI KULTÚRÁBAN
BibliaiSzabadegyetemPlusz
Helyszín:HANGVILLA
Veszprém, Brusznyai út 2.Nov. 13-tól kezdődően,péntekenként 17 órakor
BELÉPÉSDÍJTALAN
veszprémi nap2013. november 29. • XIX. évfolyam 47. számIngyenes városi
közéleti hetilap
A Kádártán épülő malomnál tar-
tottak bejárást múlt pénteken, ahol
elhangzott, az újtelepi malmot kivál-
tó üzem építési munkálatai jól halad-
nak. A jelenlegi kapacitás duplájára
is képes malomban várhatóan május-
ban próbaüzemet tartanak és nyáron
már elkezdődhet a termelés.
Folytatás a 3. oldalon.
Jól halad a kádártai malom építéseA Városi Nyilvánosságért Alapít-
vány a Máltai Szeretetszolgálattal
összefogva, valamint együttműköd-
ve a helyi önkormányzattal tartós
élelmiszereket és gyerekjátékokat
gyűjt rászoruló családok részére a
Dózsa téri üzletház parkolójában de-
cemberben.
Cikkünk a 3. oldalon folytatódik.
Adományokat gyűjtenek karácsonyra
hirdetés
080
9785
7
MAXI AutósIskolAVeszprém, Ádám Iván u. 11.
(Veszprém-kártya elfogadóhely)
Tájékozódjon a honlapon és telefonon!
06/20-9464-985 • www.maxiautosiskola.hu
00362-2012
Tanfolyam indul
12. 02. 12.09. és 12.16 16 órakor
szünidei tanfolyam: 12.20-án, 16 órakor
B tanfolyam
94 690 FtBE, C, CE, D tanfolyamok
folyamatosan indulnak iskolánkban.
080
9785
2
www.nemethszerviz.hu
Tel.: 88-565-420, 70-317-3535
Autójavítás
Eredetvizsgálat
Mûszaki vizsgáztatás
Új zöldkártya
Ingyenes olajcsere
Ózonos klímafertõtlenítés
Utastér-szagtalanítás
GARANCIÁVAL!
Veszprém, Csap u. 12.
080
9793
2
Idén is sokan keresték fel a Pannon Egyetem nyílt napját, amelyet szerdán tartottak az intézmény veszprémi központjában. A diákok
megismerkedhettek az öt kar képzési profiljával, továbbtanulási lehetőségeikkel, valamint betekinthettek a tanórák, a kollégiumok,
a könyvtár és több laboratórium munkájába is.
MáTyus TaMás
Nyílt nap volt az egyetemen
Fotó: MátyusFotó: Mátyus
A kihívások nem kerülik el
és ő sosem tér ki előlük.
Szücs Józsefnek, az MH
Légi Vezetési és Irányítási
Központ parancsnokának
munkája mindennap tarto-
gat újdonságot, mégis ak-
kor nyugodt, ha reggel azt
jelentik, a szolgálat alatt
rendkívüli esemény nem
történt. 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
Új utcanevekről
is döntöttek
A hazai légteret
figyeli mindig
A HÉT TÉMÁJA
Ifjúsági koncepció készíté-
séről is döntött a városi ön-
kormányzat tegnapi ülé-
sén, ahol Göttlinger László,
a VKSZ Zrt. vezérigazgatója
távozását is elfogadták.
Utódjául januártól dr. Te-
mesvári Balázst javasolta a
testület. 6–7. oldal
Készüljünk fel mielőbb a téli útviszonyokra!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze 27. oldalKeresse a Veszprémi 7 Nap legfrissebb számát a facebookon is!
facebook.com/veszpremi7nap
programajánló | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap 13
November 11., szerda 17 óraA magyarországi szabadkőművesség
1749-től napjainkig címmel dr. Raffay Ernő előadása a Padányi iskolában, a Mozaik Egyesület szer-vezésében
November 11., szerda 17.30 óraKurtán Zsuzsa Tudományos megisme-
rés és nyelvhasználat: a szaknyelv rétegződése, valamint Szabó Mik-lós A jogi nyelv viszonya a valóság-hoz: valós, virtuális vagy lehetséges világ? című előadása a VEAB-székházban
November 12., csütörtök 9.15 óraRingató foglalkozás a VMK földszinti
tükrös termében, Rábaközi Rita vezetésével
November 12., csütörtök 18 óraMunkácsy Mihály: Krisztus-trilógia –
Miért foglalkozott Munkácsy 18 évig ezzel a témával? címmel dr. Reisinger János irodalomtörténész, bibliakutató előadása a Dubniczay-palotában
November 14–15., szombat-vasárnapBakony Expo a Veszprém Arénában
November 14., szombat 10 óra„Örök Pódiumon” 7. országos vers- és
prózamondó verseny Pintér Tibor emlékére a VMK-ban
November 14., szombat 15 óraEgy passió kálváriája – Zsigmond
Dezső rendező dokumentumfilm-jének vetítése a Dubniczay-palotában, a vetítés után beszélge-tés a Passió Baráti Kör tagjaival
November 14., szombat 17 óraLelki alakformálás – „Személyiségfej-
lesztés” a korai egyházban címmel Heidl György előadása a Szalé-ziánumban
November 14., szombat 17 óraJátszóház és táncház kicsiknek és
nagyoknak, 17 órától játszóház a kisebbeknek, azt követően táncház hajnalig, közreműködik a Dűvő zenekar, házigazda a Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Kis-Bakony Táncegyüttes
GyerekeknekNovember 6., péntek 16 óraVarázserő – játékos sportfoglalkozás
gyerekeknek a dózsavárosi könyv-tárban
November 6., péntek 18.30 óraÉSZTveszejtő szellemjárás a megyei
könyvtárban
November 7., szombat 15 óraHabakukkantó – mese, vers, zene és
kézművesség a Kabóca Bábszínház és a Kukkantó szervezésében az Agora Kabóca Házikóban és a Kabóca Bábszínház Kisszínpadán
November 11., szerda 17 óraMárton-napi „kék madaras” játszóház
leendő első osztályosoknak a Báthory iskolában
November 13., péntek 16 óraMárton-napi mulatság a kádártai falu-
házban, kézműves játszóház, lám-páskészítés várja a gyerekeket, csa-ládokat
November 14., szombat 10 óraVastag Ricsi „jáccóháza” óvodásoknak
és alsós gyerekeknek a VMK-ban, téma: bakonyi és Balaton-felvidéki játékok – pásztorművészet (kézmű-ves családi játszóház)
November 14., szombat 18 óraApróknak – Ovis mise és Márton-napi
lámpás felvonulás a Szilágyi Keresz-tény Iskola tanulóinak közreműködé-sével a Regina Mundi-templomban, aki teheti, lámpást hozzon magával!
nyugdíjasklubokBakony Művek: 9-én 14 órakor klubfog-
lalkozásBalluff: 10-én 16 órakor klubfoglalko-
zásCholnoky: 10-én 14 órakor „Fiú nap” a
klubban (Rózsa u. 48.)Csikász: 9-én 16 órakor terefere dél-
utánErzsébet: 11-én 14 órakor klubfoglalko-
zásFegyveres Erők: 9-én 14 órakor klubnapGizella: 11-én múzeumlátogatás a Vár-
börtönbenLaczkó Dezső: 10-én 14 órakor „Kegye-
leti látogatás az Isonzó vidékén” – dr. Vehovszky Ágnes előadása
Napsugár: 10-én 15 órakor klubfoglal-kozás
Szenior: 11-én a Csontváry kiállítás megtekintése Budapesten
Távközlési: 12-én 14 órakor előadás Franz Werfel: A Musza Dagh negy-ven napja című regényéről
Veszprémi Polgárok: 11-én 15 órakor film Auer Lipót hegedűművész éle-téről, bevezeti Kováts Péter hege-dűművész
A Veszprémi Lengyel NemzetiségiÖnkormányzat
a Lengyel Függetlenség Napjaalkalmából
tisztelettel meghívja Önt
zongorakoncertreIdőpont: 2015. november 11. (szerda) 18.30 óraHelyszín: CsermákAntal Zeneiskola hangversenyterme
(Veszprém, Megyeház tér 5.)Köszöntőt mond: Halmay György képviselőA koncerten fellép:Marcin Dominik Głuch
lengyel zongoraművészMűsor:
F. Chopin: noktürnök, mazurkák, keringők,balladák és polonézek,
valamint más lengyel zeneszerzők művei
A belépés díjtalan!
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
29
59
79
A BAKONY EXPO programjan 2015.11.14., szombat
9:00–9:30 Indul a II. Bako-nyi Gasztrokupa helyi terme-lői mustrája.
Egész nap: vásári élelmi-szertermékek versenye és bemutatása a Veszprém Me-gyei Gasztronómiai Egyesü-let szervezésében
10:30–11:30 Forrás Népdalkör és Hajnal Citera Együttes műso-ra
12:00–13:00 Forgó-rózsa mulatság – éne-kes játék a Szilágyi Táncegyüttes 6–7. osz-tályos csoportjával, művészeti vezető: Haj-du Péter
13:00–14:30 Nagy-mama portája – őszi praktikák és a sokolda-lú kukorica. Kukorica-c su h é z á s , - tö r é s , -morzsolás, őszi prak-tikák, népdaléneklés, kukoricaprósza-készí-tés a Lencseszemek Asszonykörrel.
Kézművesház: csuhédí-szek készítése a Mosolyvár Játszóházzal. Vajköpülés Csehiné Sikos Máriával
16:00–17:00 Veszprémi If-júsági Táncegyüttes – „Nagy-apáink tánca” című előadása (művészeti vezető: Hajdu Pé-ter és Hajdu Viktória)
Párhuzamos programok:
13:00–18:00 Mosolyvár Játszóház – Népi játékok
11:30, 15:30, 17:00 hörPINTő – keverjük még fi-nomabbra a hely it ! „Vegyigyümi”
Egész nap: Marcipán- és karamellvirág-készítés, zöld-ségfaragás-bemutató
n 2015. 11. 15., vasárnap
9:00–9:30 Indul a II. Bako-nyi Gasztrokupa szakmai mustrája
Egész nap: szakács, pin-cér, cukrász és pék díszmun-kák versenye és kiállítása a Veszprém Megyei Gasztro-nómiai Egyesület szervezé-sében
10:00–10:30 „Terítéken a vidék bája” – vidéki terített asztalok bemutatása
12:30–14:00 Nagymama portája – hangolódjunk az adventre! Az adventi ünnep-körhöz és a karácsonyhoz kapcsolódó mézeskalács ké-szítése, sütése, díszítése, nép-
szokások felelevenítése.A döbrögi vásárban
– interaktív mesejáték a mézeskalácshoz kap-csolódva
Kézművesház: mé-zeskalács-díszítés
12:00–12:30 Forgó-rózsa mulatság a Bá-thory Bandával
14:00–15:00 Geren-ce Táncegyüttes és Ba-ráti kör: „Bakony erdő az én hazám…” című előadása és táncház (művészeti vezető: Vas-tag Richárd)
15:30–16:00 II. Ba-kony Gasz trokupa eredményhirdetés és
díjkiosztó16:30–17:30 Berecz And-
rás ének- és mesemondó: „A félbevágott pipafüst” című előadása
Párhuzamos programok:13:00–18:00 Mosolyvár
Játszóház – Népi játékok10:00–14:00 Mesél a vá-
szon – A diafilmvetítő vará-zsa
A rendezvény fővédnöke dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.Védnökök Jakab István, a Parlament alelnöke, a MAGOSZ elnöke, dr. Viski József agrár-vi-dékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár és Porga Gyula, Veszprém MJV polgármestere
Adja fel apróhirdetését lapunkba a belvárosban!
Veszprémi Hirdető IrodaKossuth u. 6., húszemeletes félemelet
megújuló újság, megújuló lehetőségek
PLUSZ
veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2013. november 29., péntek
XIV. évfolyam, 47. szám
Készüljünk fel mielőbb a téli útviszonyokra!
Emlékülést rendeztek a megyehá-
zán Pál veszprémi püspök oklevele
keletkezésének 750. évfordulója al-
kalmából múlt pénteken. Mint azt a
rendezvény főszónoka, Rétvári Ben-
ce államtitkár kiemelte, a keresztény-
ség nemzetmegtartó erő, e nélkül nem
létezne magyarság, és ez a vallás köt
össze minket Európával is. MTM
Iskolákat, kórházakat alapítottak
Esélyegyenlőségi workshopot tar-
tott a székesfehérvári Türr István
Képző és Kutató Intézet Veszprém-
ben a városháza Kossuth-termében
kedden. A tanácskozás egyike an-
nak az 56-nak, amelyeket ország-
szerte szerveztek 2012. szeptember
15-től a hátrányos helyzetű emberek
megsegítése érdekében. DI
Tanácskozás az esélyegyenlőségrőlMegújulhataz Arácsi útFelújítják Balatonfüred
nagy forgalmú gyűjtőútját,
az Arácsi utat, amely Ba-
latonarácsot köti össze a
városközponttal, azaz a
kertvárosias szerkezetű
településrészt az intézmé-
nyekkel, munkahelyekkel
– tájékoztatta az önkor-
mányzat az MTI-t hétfőn.
A 277 millió forint össz-
költségű beruházással az
egységes, összefüggő
gyűjtőúthálózat létrehozá-
sával jelentősen csökken a
Lóczy Lajos utca, az Ady
Endre utca, a Kossuth La-
jos utca és a Tamási Áron
utca terheltsége. Az Ará-
csi út keleti végén óvoda és
középiskola is található,
amelyek környékén jelen-
tős gyalogosforgalom a
jellemző, így a projekt
nemcsak a gépjárművek-
kel való közlekedést teszi
biztonságosabbá, hanem
a gyalogosok és kerékpá-
rosok közlekedésének vé-
delme is jelentősen nő a
kiépített járdaszakaszok-
nak köszönhetően.Tájékoztatásuk szerint
a gyalogosforgalomhoz
igazodva három biztonsá-
gos gyalogátkelőhely is lé-
tesül, amelyek műszaki
megoldásuknak köszön-
hetően a mozgáskorláto-
zottak és gyermekkocsit
tolók számára is könnyen
használhatóak, míg a
Gombás-kúria környékén
új és biztonságos autó-
busz-megállókat építenek.
A járda és a közút között
zöld sávot alakítanak ki,
az Arácsi út mentén fasort
telepítenek és utcabútoro-
kat is kihelyeznek. mti
Idén is sokan keresték fel a Pannon Egyetem nyílt napját, amelyet szerdán tartottak az intézmény veszprémi központjában. A diákok
megismerkedhettek az öt kar képzési profiljával, továbbtanulási lehetőségeikkel, valamint betekinthettek a tanórák, a kollégiumok,
a könyvtár és több laboratórium munkájába is.
Mátyus taMás
Nyílt nap volt az egyetemen
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze 4–5. oldal
A négyszögletű kerek erdő lakói
Lázár Ervin A négy-szögletű kerek erdő
című mesemusicalje lát-
ható a Veszprémi Petőfi
Színházban december
1-jétől gyermekbérletes
előadásban.A Tatabányai Jászai Mari
Színház produkcióját Pesty-
Nagy Kati rendezte. A szeretet
nyelvét sokan értik már abban a
csodálatos erdőben, ahol a mese
játszódik. Itt élnek ugyanis
olyan varázsos figuráink, mint
Mikkamakka vagy Nagy Zoárd,
Dömdödöm és Szörnyeteg La-
jos. Egy Kiscsillag látogatóba
érkezik, s feltárul előtte megany-
nyi titok, cselszövés, vetélkedés,
megismerhetjük vele együtt a
barátság, a hűség örökérvényű
igazságait, miközben dallal,
tánccal ünnepeljük Bruckner
Szigfrid hencegő szerethetősé-
gét, Aromo nagy eszét vagy Ló
Szerafin kitartását, Vacskama-
ti élceit. Örök érvényű mese,
nemcsak fiataloknak, hanem
mindenkinek, aki még érti vagy
újra tanulná a szeretet szavait,
a barátság nyelvét, a hűség tör-
vényeit, humorral, zenével,
tánccal fűszerezve.
mátyus
Dömdödöm, Bruckner Szigfrid és társai lesznek láthatók a színházban
Fotó: Mátyus
Fotó: Petőfi Színház
Fotó: Mátyus
hirdetés
veszprémi nap
2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadán
A nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal
Idén kilencedik alkalommal adták át
a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-
tek este a megyeházán, ahol Perlusz
László és Gazsi Attila, a VOSZ országos
és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-
teket. Az elismeréseket Tamás Ákos,
Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-
gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át.
Cikkünk a 4. oldalon.
Megválasztották a megye prímáit
Harmincöt éves fennállását ünne-
pelte gálaműsorral múlt pénteken a
veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-
velődési Központ színháztermében.
Hegyiné Horváth Éva óvodavezető
köszöntője után Némedi Lajos alpol-
gármester üdvözölte a születésnapi
rendezvényen megjelenteket.
Cikkünk a 3. oldalon.
Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda
Kisné Lovasi Mária negyven
évet töltött a szociális ellá-
tásban, s mint az Egyesített
Szociális Intézmény vezető-
je ment nyugdíjba május-
ban. Munkáját Hornig-díjjal
ismerte el Veszprém Megyei
Jogú Város Önkormámyza-
ta, amelyet Porga Gyula pol-
gármestertől vehetett át a
városházán. 11. oldal
ÖTÓRAI TEA
A hatékonyabb betegellátásért
Empátia kell és kreativitás
A HÉT TÉMÁJA
A hatékonyabb betegellátá-
si rendszer biztosítása ér-
dekében kötött megállapo-
dást az Országos Mentőszol-
gálat és a megyeszékhely
önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-
mét, hogy 2013. december
1-jétől a központi orvosi
ügyelet az Országos Mentő-
szolgálat közös diszpécser-
irányításával működik, ezért
a felnőtt háziorvosi és a házi
gyermekorvosi ügyelet egy-
séges hívószáma a (88) 412-104 telefonszámra változik.
8–9. oldal
Az MKB–MVM Veszprém
KC november 23-án,
szombaton 18.45-kor a
szlovén RK Celje PL ellen
lép pályára a Veszprém
Arénában. 20. oldal
SPORTA Celjét fogadja
az MKB–MVM
A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított
Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t.
Cikkünk a 2. oldalon.
Húszéves lett a német tagozat
Fotó: Mátyus
080
9774
9
Tervezés 3D technológia segítségével
Professzionális kivitelezéssel
További információkért, referenciákért, kérem látogassa
meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen,
illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!
BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397
HOGY AZELképZELésvaLÓSággá
váLjOn!
08
0976
88

14 veszprémi 7 nap| 2015. november 6. | kultúra
Ma este mutatja be a Petőfi Színház Molnár Ferenc Liliom című színművét, s nem ne-héz megjósolni, hogy az évad legsikeresebb darabjainak egyike lesz.
Garancia erre maga a szerző, a
kitűnő és jól eltalált szereposz-tás és a rendező Juhász Róza féltő gondossága. – Egyre erő-sebb az a meggyőződésem, hogy nekem csak úgy szabad egy darabhoz nyúlnom, hogy azt a világot valósítsam meg a színpadon, amit az író megál-modott – nyilatkozta Juhász Róza lapunknak a főpróbán. – Szeretem megtartani a törté-netet a maga korában, azt a miliőt köré varázsolni, amely-ben játszódik, szeretem nyel-vezetét megőrizni, hiszen azok a társadalmi kapcsolatok, ré-tegződések akkor voltak iga-zak, s az elhangzó mondatok a szereplők élethelyzetéből adódnak. Mindezt megváltoz-
tatva, úgy érzem, nem lennék képes egy új világot teremteni, hogy az érvényessé váljon egy másik kontextusban. Nagyon fontos a mese, fontos, hogy ké-pes legyen magával sodorni, hatni érzelmeinkre.
Molnár Ferenc egy meséből írta a darabot, amely burleszk-szerű vígjáték és tragédia, ahogyan az író megjelölte mű-faját, külvárosi legenda hét
képben, amelyben a költőiség pontos társadalomrajzzal és jellemábrázolással párosul. Liliom, a ligeti hintáslegény és a kis cselédlány, Juli szerelmé-nek története, rendkívül egy-szerű történet. A Liliomot 1909-ben mutatták be a Víg-színházban Varsányi Irén és Csortos Gyula főszereplésével, s a darab hamarosan világkar-riert futott be. A Liliomhoz ka-
Egy külvárosi legenda a Petőfi színpadán
Meglepésekkel, vendégelőadásokkal, sztárvendé-gekkel készül a karácsonyra és a szilveszterre a Petőfi Színház, jelentette be sajtótájékoztatón OberFrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgató-helyettes, a színház művészeti titkára és értékesítési vezetője.
Talán legbensőségesebb ün-nepünket a nézők nagy család-jával együtt kívánja ünnepelni a Petőfi Színház, s advent első vasárnapja előtti szombaton, az egyik néző nagylelkű felajánlá-sának köszönhetően közös ka-rácsonyfát állítanak fel a szín-ház épülete előtt, amelyre min-denki elhelyezheti saját ajándé-kát, karácsonyfadíszét.
Szilveszter napján 17 órakor Csárdáskirálynő 100 címmel nagyszabású operettgálát mu-tat be a színház, amelynek ak-tualitását az adja meg, hogy száz évvel ezelőtt mutatták be Kálmán Imre halhatatlan ope-rettjét Bécsben. Az előadásban a tásulat tagjai mellett sztár-vendégként fellép Oszvald Marika Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész is. Az előadás után vacsorával egybekötött, vidám hangulatú közös mulat-sággal búcsúztathatják az
óévet azok a nézők, akik erre is megváltják jegyüket.
A múlt évek gyakorlatának megfelelően három-három elő-adással két bérletet hirdet meg az ünnepekre a színház. A Csil-lagszóró bérlet keretében a Ka-rinthy Színház produkcióját, Molnár Ferenc Olympia című színművét láthatja a közönség olyan szereplőkkel, mint Szilá
gyi Tibor, Pásztor, Erzsi, Balsai Mónika, valamint a Szé-kesfehérvári Vörösmarty Szín-ház Bor, mámor, szerelem operett slágerekből összeállí-tott előadását. A Vendégjáték bérlet szintén három előadás-ból áll, Mary Orr Mindent Évá-ról, az Orlai Produkciós Iroda ven dégjátéka, Hernádi Judit főszereplésével, s a Győri Ba-lett Ne bánts! című magas szín-vonalú, megrázó erejű előadá-sa szerepel a bérletes előadá-sok között. Mindkét bérletben a harmadik előadásról még foly-nak az egyeztetések, így azok címét nem árulta el az igazga-tó.
n LászLó Péter
Ünnepi meglepetés a színházban
Különlegessé teszik az év végi ünnepeket Fotó: mátyus
Átadták a Polinszky-díjatDr. Hancsók Jenő professzor vehette át a Polinszky-díjat Porga Gyula polgármestertől csütörtökön a Pannon Egyetemen, a ma-gyar tudomány napja alkalmából rendezett ünnepségen.
A rendezvényen dr. Gelencsér András rektor köszöntötte a megjelente-ket. Elmondta, a magyar tudomány napját idén a Magyar Tudományos Aka-démia a tudomány evolúci-ója gondolatkör köré szer-vezte. Úgy fogalmazott: minél többet tudunk, an-nál inkább tisztában le-szünk azzal, hogy mennyi-re kevés dolgot ismerünk. Kitért a globalizációs ha-tásokra is, amelyet úgy magyarázott, hogy a tudo-mány által létrejött emberi
tevékenység már-már fe-nyegeti az emberiség jövő-jét. A kérdésre választ azonban csak a tudomány, a tudományok fejlődése ál-tal kaphatunk.
A valóság és a virtuális világ kapcsolatára helyez-te a hangsúlyt beszédében dr. Keserű György Miklós, az MTA Természettu-dományi Kutatóközpontjá-nak főigazgatója. Azt mondta, utóbbi segítséget nyújthat az emberiségnek a valóságot értelmezni. Ehhez azonban feszegetni
kell a határokat, de hatá-rokat kell húzni a tudomá-nyok és áltudományok közé. Az ünnepségen dok-toranduszokat is avattak. Nekik azt üzente, merjék megkérdőjelezni a fennál-ló paradigmákat.
Meg kell különböztet-nünk a tudósokat a sarla-tánoktól – kapcsolódott az előző felszólalóhoz dr. Pósfai Mihály, az MTA terüle-ti bizottságának elnöke is, aki elmondta, a ma embere nem képes lépést tartani a tudományokkal, ezért
könnyen megtéveszthető hamis információkkal.
A köszöntők után Porga Gyula polgármester átad-ta a Polinszky-díjat dr. Hancsók Jenőnek, aki 1947-ben született, Bony-hádon. Egyetemi diplomá-ját a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerezte meg. Az intézményben 1972 óta oktat, jelenleg a Pannon Egyetem MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Inté-zeti Tanszékének profesz-szora, 2009 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Tevékenysége az utóbbi években elsősorban a környezetkímélő, bio-alapú motorhajtóanyagok területére koncentrálódik. Életfilozófiájának lénye-ges pontja a nemzeti ösz-szefogásra való törekvés, a nemzeti vállalkozások felvirágoztatása. Fejlesz-tési-kutatási tevékenysé-gei Veszprém város és a Pannon Egyetem Öko po-lisz programjának alapja-it képezi.
n Mátyus taMás
Dr. Gelencsér András köszöntötte a megjelenteket Fotó: mátyus
Dr. Hancsók Jenő Fotó: mátyus
A Liliom című darab a ligeti hintáslegény és a kis cselédlány szerelmének története Fotó: mátyus
rizmatikus, tehetséges színész kell, s Juhász Róza meggyőző-dése, hogy Makranczi Zalánban megtalálta ezt a színészt, s a közönség nagyszerű alakí-tást fog látni.
Makranczi Zalánnak is megvan a saját képe és felfogá-sa Liliomról, s mint elmondta, nem célja, hogy a szerepben nagy elődök példáit kövesse. Molnár Ferenc zseniálisan
mindvégig olyan helyzeteket tud teremteni, amelyekben ér-demes játszani, jó játszani. Azt érezzük minden jelenetben, hogy két-három mondaton-ként tud fordulni a kocka, fo-lyamatosan eldöntendő kérdé-sekkel áll szemben az ember. Célom az volt, hogy ebben a klasszikus miliőben, viszony-lag klasszikus jelmezben egy másfajta játékstílussal kelt-sem életre ezt a figurát. Mindig azt mondják Liliomról, hogy egy csibész, s ezt nem nagyon találtam a korábbi alakítások-ban. Van benne egy hatalmas vitalitás, életkedv, és tulajdon-képpen az a tragédiája, hogy az esze helyett az ösztöneire hallgat.
Makranczi Zalán, mint mondta, Csarnóy Zsuzsanna személyében, aki Muskátné szerepét alakítja, kitűnő part-nerre talált, akivel öröm ját-szani, s közös jelenetük talán a darab egyik legerősebb része. De az előadás egységét, egyen-letes színvonalát s a közönség jó szórakozását az összes sze-replő kitűnő játéka biztosítja.
n LászLó Péter
15veszprémi 7 nap kultúra | 2015. november 6. |
A Városi Művelődési Köz-pont szervezésében és a TIT Váci Mihály Irodalmi Szín-pad közreműködésével iro-dalmi est keretében köszön-tötték a 80 éves Búzás Huba költőt az elmúlt csütörtökön.
Búzás Huba költészetét el-sőként Horváth Ferenc köl-tő, író méltatta, aki úgy fogal-mazott „Búzás Huba kemény, szívós és egységes, mint a márvány, s egyetlen, bontha-tatlan tömör való a költészete is, aki páratlan jelenség a magyar irodalomban”. Bár 1972-ben félretette a tollát, 1995-ben ismét elővette és azóta építi utánozhatatlan költői univerzumát. Elmond-
ta, szerencsére számosan is-merik és elismerik Búzás Huba téveszthetetlenül bo-hém hangú költészetét. Egy verset is írt róla, Töredék egy poétáról címmel, amit itt fel-olvasott.
Az irodalmi színpad tag-jai, Rábai Zsanett, Tatai Barbara, Marosvölgyi Gergely és Felföldi Gábor a poé-ta verseiből mondott el egy csokorra valót Nagy Gergely zenei közreműködésével.
A műsor végén meghatód-va mondott köszönetet az ün-nepelt, majd dedikálta Kúszmászva Európa zsámo-lyán című kötetét.
n HauzLer
Egy külvárosi legenda a Petőfi színpadán
Búzás Huba köszöntése
Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Búzás Huba Fotó: Hauzler
Sárdi Krisztina fotói te-kinthetők meg a Szilágyi Lász-ló Utcagalériában, a Budapest út és a Jutasi út találkozásánál levő aluljáróban.
– Azért is szeretjük az Utca-galériát, mert olyan, mint egy klasszikus kiállítótér, ahol az épület külső falain láthatók a képek. Így mellettük elhaladva elég csak egy pillantást vetni rájuk, hogy az ember elkezd-jen gondolkodni – mondta a kiállítás múlt pénteki megnyi-tóján Áfrány Gábor médiamű-vész.
Dohnál Szonja művészet-történész nyitotta meg az Ar-comra vagy írva című tárlatot. Elmondta, hogy az alkotó, Sár-di Krisztina egy keddi piacna-pon kapta lencsevégre a képe-
ken szereplőket a rögtönzött fotózási helyszínen, az aluljá-róban. Az elkészült képek nem idealizált fotók, a szerző vélet-lenszerűen kiválasztotta a tö-megből azokat az arcokat, amelyeket valamilyen szem-pontból unikálisnak tartott.
Sárdi Krisztina 1981-ben született Veszprémben. A gim-náziumi évek után Londonban folytatta tanulmányait 2010-ig, azóta Magyarországon sza-badúszó reklámgrafikusként dolgozik.
n Darcsi
A Szabad Sajtó Egyesület által kiadott Veszpré-mi Portré ez évi második számát mutatták be a Fricskában pénteken.
Pethő Imre, a magazin fő-szerkesztője elmondta, mostani számuk egy zenei CD, amely Veszprém köny-nyűzenei életébe nyújt bete-kintést. Hagyományaikhoz híven ez a szám is a tárcá-val indul, amelyben Szaksz Balázs, a Portré felelős szerkesztője zenészként mondta el zenével kapcso-latos gondolatait. Ebben a számban még egy tárca ol-vasható Pethő Imre tollából, amelyben Veszprém zenei-ségét dicsérve nevezi a vá-rost Rock and roll citynek, amely valójában nem egy tánc, hanem egy életérzés.
A bemutatón természete-sen vendégként is egy ze-nész szólalt meg Csikós Balázs személyében, akit a Sántakutya zenekarból is-merhetnek sokan. Ő is első-sorban arról szólt, hogy szá-mára mit jelent a zene. A zenész után a főszerkesztő
mutatta be a legújabb szá-mukat. Amint elmondta, az Arcvonalban arról vallanak a megszólalók, hogyan is le-het megélni a zenei piacon. A Képmásban két veszprémi kötődésű zenész, Gájer Bálint és Temesi Bercia kar-rierjük titkaiba nyújtanak betekintést. A Zenészportré az eddigi 14 számnak az ösz-szesítése, azokról a zené-
szekről, akik eddig megszó-laltak a Veszprém Portré-ban. Végül a Veszprémi ze-nekarok rovatban 16 együt-test ismerhet meg az olvasó, a teljesség igénye nélkül, ahol a bemutatkozás mellett videoklipet nézhet és zene-számokat is hallgathat.
Egy zenei bemutatkozó pedig úgy teljes, ha nem csak beszélnek róla, így az est további részében külön-böző zenei formációkat is-merhetett meg a Fricska közönsége.
n HauzLer
Unikális arcok az Utcagalériában
Veszprém, a rock and roll város
Sárdi Krisztina egy piacnapon kapta lencsevégre alanyait Fotó: zwicker
Pethő Imre főszerkesztő mutatta be az új lapszámot Fotó: Hauzler
Pályázati hirdetményVeszprém Megyei Jogú Város Önkor-
mányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) pályázatot ír ki a tulajdonában lévő:
Veszprém, Karacs T. u. 2. szám alatti épületben található következő össz-komfortos komfortfokozatú lakás piaci alapon történő bérbeadására: 1. emelet 106. 1+1 fél szoba, 48 m2 lakbér: 35.616,-
Ft, óvadék: 106.848,-Ft. A pályázat be-nyújtásának feltételeit a pályázati hir-detmény tartalmazza, amely 2015. év november 6-tól 2015. év november 20-ig munkanapokon 7.30–16.00 óra között (pénteki napokon 7.30–13.30 óra között) a Veszprém Megyei Jogú Város Polgár-mesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodá-ján (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) vehe-tő át.
A Liliom című darab a ligeti hintáslegény és a kis cselédlány szerelmének története Fotó: mátyus
hírháló
Csak az MVM százszázalékosMagabiztos győzelmekkel zárta az MVM a há-rom mérkőzésből álló balkáni portyáját. Már csak a veszprémi férfi kézilabdacsapat rendelkezik hibátlan mérleggel a SEHA Ligában.
A sűrű Bajnokok Ligája-prog ram
miatt több SEHA-meccset el-halasztottak a veszprémiek, amelyeket „egy füst alatt” igyekeztek pótolni. Így há-rom egymást követő napon is pályára léptek idegenben, és esélyeshez méltóan vala-mennyit nagy különbséggel nyerték.
Bosznia-Hercegovina má-sodik legnagyobb városában, Banja Lukában kezdte a Bal-kán-túrát az MVM, és 10:19-es félidőbeli vezetés után 20:34-re legyőzte a házigaz-da Boracot. Másnap Újvidé-ken léptek pályára a bakonyi-ak, és még nagyobb különb-séggel nyertek a Vojvodina ellen – 22:42 (11:18). A sorozat zárásaként ugyancsak a Vaj-daságban, Szabadkán ját-szott az MVM a Spartak Vojputtal. Ennek a találkozó-nak a biztos megnyerése – 15:31 (8:14) – sem okozott gon-
dot a veszprémieknek. Mind-három meccsen Gasper Marguc volt a magyar baj-nokcsapat legeredménye-sebb játékosa, a szlovén jobb-szélső valamennyi összecsa-páson kilenc gólt lőtt.
Mivel a horvát PPD Zagreb 30:23-ra kikapott a Tatran Presov vendégeként Eperje-
sen, így már csak az MVM százszázalékos a 10 csapa-tos mezőnyben. Az aktuális tabellán ugyan a Tatran az első 21 ponttal, de csak azért, mert a felvidékiek ket-tővel több meccset játszot-tak, mint a hat találkozóján mind a 18 pontot begyűjtő Veszprém.
Következő SEHA-meccsét november 10-én, kedden 18 órakor játssza az MVM a ma-cedón Vardar Szkopje ellen a Veszprém Arénában.
n Darcsi istván
KarateA Veszprémi Shotokan
Karate Club csapata Keszt-helyen, a Budo Karate Of Hungary Szövetség orszá-gos bajnokságán vett részt. 7 kategóriában szereztek aranyérmet, illetve 3 ezüst- és 3 bronzérmet is hazahoz-tak. Egyéni eredmények: Kőmíves Roland: küzdelem 1., míg Kőmíves Norbert for-magyakorlatban 2. és küz-delemben 4. lett. Kocsis Áron fgy. 3., míg küzdelemben első lett. Sándor Alfonz: küz-delem 2. hely. Bartos Bonita Kíra: fgy. 3., küzdelem 1.
hely. Varga Norbert forma-gyakorlatban és küzdelem-ben is győzött. Végvári Ádám fgy-ban 4. lett, Fuit Vilmos pedig formagyakor-latban 3., küzdelemben 1. helyen végzett, valamint a legeredményesebb férfi versenyző lett.
RöplabdaHazai győzelem után ide-
genbeli vereséggel folytat-ták Magi Gábor edző tanít-ványai az NB II-es bajnok-ságban. Szombathelyi ESE–VESC 3:2 (14; 22; -22; -22; 6). November 8-án, vasárnap 17 órakor megyei rangadót rendeznek Balatonfüreden, a Szt. Benedek Iskola torna-csarnokában, ahol a füredi-ek fogadják a veszprémie-ket.
Kézilabda Az NB I/B-s bajnokság 8.
fordulójában csak a VKSE lé-pett pályára és szoros csatá-ban győzött. Veszprémi KSE–SZESE Győr 27:26
(12:12). A legjobb veszprémi gólszerzők: Márton B. (7/2), Gulás M. (6), Tombor Cs. (3).
A KSE november 14-én játszik legközelebb Százha-lombattán.
Az MKB Veszprém Kézi-labda Zrt. U23-as csapata legközelebb 11-én játszik Balatonfüreden, a BKSE U23 ellen. Az NB II-es bajnokság északnyugati csoportjában a VESC lánycsapata legköze-lebb november 8-án, 13 óra-kor fogadja a Büki TK csapa-tát a stadion munkacsarno-kában.
A férfiaknál az MVM Veszp rém II. szabadnapos
volt. Tombor Csaba edző fiai a következő bajnoki mérkő-zésükön november 7-én, Balatonfüreden játszanak, a BKSE II-vel.
JudoCegléden rendezték a
serdülő B és junior B judo országos bajnokságot. A Veszprém Judo SE Gazda Patrik révén egy bronzérem-mel gazdagította a klub ma-gyar bajnoki éremgyűjte-ményét.
Répási Áronnak és Hor-váth Leventének ez most nem sikerült, ők helyezetle-nül zártak. A legfiatalabbak Zalaegerszegen versenyez-tek, ahova még Szlovéniá-ból is érkeztek judokák. Az utánpótlás nemzetközi ver-senyen az alábbi helyezések születtek. Győzött Németh Zétény és Németh Bulcsú, 2. helyen végzett Takács Regő, míg bronzérmes lett Kocsis Dominik, Takács Emese, Far-sang Máté és Windischmann Botond.
n Mosonyi József Az MVM legközelebb november 10-én lép pályára a Veszprém Aréná-ban SEHA Liga-mérkőzésen a Vardar ellen Fotó: Zwicker
16 | 2015. november 6. | sport veszprémi 7 nap
Visszatértek a helyes útra a futsalosokÚjabb hazai győzelmé-vel feljött az 5. helyre a futsal NB I-ben az 1.FCV. A veszprémiek hétfőn 18.30-kor ismét itthon játszanak, ellen-felük a szombathelyi Haladás VSE lesz.
Három válogatott szintű játékosa
nélkül készült az újonc zala-egerszegi Göcsej SK elleni hétfő esti hazai bajnoki mér-kőzésére az 1.FCV. Tatai Jó-zsef és Bánfalvi Balázs hosz-szú ideje bajlódik sérüléssel, Vas Ádám hozzáállásával pedig elégedetlen volt Mada-rász János vezetőedző, ezért kizárta a keretből a fiatal já-tékost. A döcögős idénykez-dés után így ez a mérkőzés sem ígérkezett sétagalopp-nak, annak ellenére sem, hogy egy hete a veszprémiek remek játékkal 7:1-re verték itthon a Vasast.
Nem úgy indult a meccs, hogy diadal lesz a vége, hi-
szen a zalaiak már a 2. perc-ben vezettek (0:1). Boromisza Gábor szemfüles megoldás-sal egyenlített, amikor jó ütemben a hátul passzolgató vendégvédők közé ugrott és a jobb alsó sarokba „csőrözte” a labdát (1:1). Támadtak a ha-zaiak, de a vendégek lőttek újabb gólt egy ártalmatlan-nak tűnő akcióból (1:2). Járat-
TájfutóérmekÖtvenhatodszor ren-
dezték meg a Mecsek-ku-pa országos rangsoroló tájékozódási futóver-senyt. Mindenki a kor-osztályának megfelelő nehézségű pályán futha-tott az Abaliget környéki terepen. A legfiatalab-bak és a 70 év fölötti sze-niorok 2–3 kilométeres, míg a legerősebb, a fel-nőtt férfi mezőny tagjai 10–12 kilométert megha-ladó, 500 méter szintkü-lönbségű pályát teljesí-tettek. A gyorsabb hala-dást a csúszós talaj ne-hezítette.
A rangos erőpróbán rajthoz állt a Veszprémi Honvéd 16 sportolója. Va-lamennyien az elvárá-soknak megfelelően telje-sítettek, közülük négyen felállhattak a dobogóra. Bálint Gergő aranyér-met nyert kategóriájá-ban, az F10D-ben. Máso-dikként ért célba Bálint Ádám az F12C-ben és Németh Zsoltné az N45-ben. Bálint Bence bronz-érmes lett az F35Br-ben.
n Di
A Göcsej elleni mérkőzésen mindent kiadtak magukból a veszprémi futsalosok Fotó: Zwicker
Veszprémi KSE–SZESE Győr 27:26 Fotó: Zwicker
n Darcsi istván
Váratlan dologra szánta el ma-gát Madarász János. Az 1. Futsal Club Veszprém vezetőedzője a legutóbbi hazai baj-noki mérkőzés előtt kitette a keretből Vas Ádámot, az egyesület fiatal, ta-lán legtehetsége-sebb, felnőtt váloga-tott játékosát. Nyil-ván jó oka volt rá, mert abban a nehéz helyzetben, amiben most van a csapata, ritkán tesz-nek ilyen drasztikus lépést az edzők. Talán a játékos is ezt gon-dolta, azért szaladt el vele az a bizonyos ló...Két éve az NB I dobogóját ostro-molja az 1.FCV, mindeddig siker-telenül, ezért mi más is lehetett volna az új bajnokságban a cél, mint a bronzérem megszerzése. Ehhez képest pocsékul kezdte az idényt a gárda: kiütéses vereséget szenvedett azoktól az élkluboktól, amelyekkel addig partiban volt, és a kisebb csapa-tok elleni hazai zakók kétségessé tették a Március 15. utcai csarnok
oroszlánbarlang jellegét. Közben súlyos sérülés miatt hosszú időre kidőlt a sorból két kiváló, váloga-tott szitű játékos: Tatai József és Bánfalvi Balázs. Gond gond há-
tán a csapat háza táján, ennek ellené-re itthon kötelező nyerni az újonc zala-egerszegi Göcsej SK ellen (főleg, hogy a másik újonc, a Nyír-gyulaj nemrég mindhárom pontot elvitte Veszprém-ből), és ekkor az
edző kiteszi a keretből egyik kulcsjátékosát...Madarász János nem elhamar-kodottan döntött, alaposan át-gondolta, de úgy érezte, a csa-pategység, a közös hosszú távú célok felülírják a pillanatnyi érde-ket, és sakknyelven szólva meg-lépte a vezéráldozatot. Ha kikap a csapat, magyarázkodhatott vol-na, de a gárda idei legszebb arcát mutatva nyert. És talán még egy-ségesebb társasággá vált, mely-ben helye van Vas Ádámnak is. Persze annak a Vas Ádámnak, aki társaival együtt egy irányba húz-za a csapat szekerét...
ziccer
Vezéráldozat
17veszprémi 7 nap sport | 2015. november 6. |
Nem töltötte tétlenül a veszprémi NB I/B-s férfi ko-sárlabdacsapat az elmúlt hetet, mivel edzőmérkőzést játszott az U18-as váloga-tottal.
Az MKOSZ új székesfe-hérvári edzőközpontjában lejátszott mérkőzés mindkét csapatnak felkészülés volt a következő feladatokra. U18-as válogatott–Hoya-Pannon Egyetem Veszprém 66:79 (8:21; 18:19; 13:19; 27:20). Veszprém: Vertetics Á. (13/6), Simon L. (6), Kámán T. (17), Körtélyesi G. (23/9), Takács A. (11). Cserék: Si-pos Á., Kováts V. (2), Szücs
P. (2), Blaskovits B., Máyer M. (2), Szeifert Z. (3/3). Edző: Mérész Csaba. Ezzel a felké-szülési mérkőzéssel hangol-tak a bakonyiak a most pén-teki bajnoki mérkőzésre. Az ellenfél a Széchenyi Egye-tem Győri KC, akik ottho-nukban veszélyesek bárme-lyik ellenfelükre. A veszpré-miek a szeptemberi felké-szülési mérkőzések során kétszer is legyőzték pénteki vetélytársukat, de azóta tá-vozott Veszprémből Puszta Dávid, míg a győriek az első 3 fordulóban összeszo-kottabbak lettek.
n Mosonyi
Jó formában vannak a kék mezes veszprémiek Fotó: mátyus
Kettős győzelem a megyei egybenMindkét veszprémi csapat sikeresen vette a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját.
Papírforma-győ-zelmet aratott a
Veszprémi LS. A listavezető hazai pályán nyert 3:0-ra az addig a tabella harmadik he-lyén álló Balatonalmádi ellen. Horváth Valentin és Csordás Máté találataival, valamint Blaski Gábor öngóljával már az első félidőben kialakult a végeredmény.
Fűzfőn aratott egygólos győzelmet a megyeszékhely másik csapata, a Gyulafirátót SE. Horváth Benjámin góljá-val az első félidőben szereztek vezetést a vendégek (0:1), majd újabb találatával a második játékrész elején növelték elő-nyüket. A fűzfői szépítő gól a 86. percben esett (1:2).
Mivel a második helyen álló Úrkút is megnyerte a hétvégi mérkőzését, így to-vábbra is négy pont a Veszp-rémi LS előnye. A Gyulafirá-tót SE-nek csak három pont
az előnye az utolsó előttivel szemben.
A 12. fordulóban: Veszprémi LS–Balatonalmádi 3:0, Fűzfő–Gyulafirátót 1:2, Tapolca–Úr-kút 1:4, Ajka Kristály–Öskü 1:0, Dudar–Pápa 1:5, Várpalota–De-vecser 4:2, Pét–Ugod 2:1, Cse-tény–Sümeg 1:1, Herend–Peremarton 3:0. A bajnokság állása: 1. Veszprémi LS 34, 2. Úrkút 30, 3. Öskü 22, 4. Balaton-
almádi 21, 5. Pápa 20, 6. Várpa-lota 20, 7. Devecser 20, 8. Ajka Kristály 19, 9. Pét 17, 10. Ugod 17, 11. Dudar 15, 12. Sümeg 14, 13. Gyulafirátót SE 13, 14. Fűzfő 11, 15. Herend 10, 16. Csetény 10, 17. Tapolca 10, 18. Peremarton 3.
November 8-án, vasárnap 13.30-kor Sümegen lép pályára a Veszprémi LS, a Gyulafirátót SE ugyanekkor hazai pályán játszik a Péttel. n Darcsi
Kosársiker az edzőmeccsen
Visszatértek a helyes útra a futsalosok
ták a labdát a veszprémiek, de a jól záró göcseji védeke-zésen nem találtak rést. Ek-kor átlövéssel próbálkoztak, de az sem vezetett eredmény-re. Büntetőből sem sikerült egyenlíteni: Boromisza Gá-bor első kísérletét védte a ka-pus, de mivel elmozdult a lö-vés előtt, így a veszprémi já-tékos újra próbálkozhatott,
ám ekkor hatalmas erővel szétlőtte a felső lécet. Aztán 11 másodperccel az első fél-idő vége előtt mégis Boromisza-góllal egyenlített az 1.FCV, de nem Gábor, ha-nem testvére, Dániel juttatta a kapuba a labdát (2:2).
Bő két perc telt csak el a második játékrészből, amikor Németh Péter vezetéshez jut-
tatta a hazaiakat (3:2). Ez a gól érezhetően átszakított egy képzeletbeli gátat, ami a veszprémiek előtt magaso-dott addig. Beindult a gépezet, és három perccel később Bog-nár Péter növelte az előnyt (4:2). Pedig nem lett gyengébb az ellenfél, sőt. Vesztett állás-ban kitámadtak a göcsejiek, kapufát lőttek és bravúrra késztették Schmidmajer Ádám kapust. Látványos el-lentámadás során talált be újra Németh Péter (5:2), majd fél perccel a vége előtt meglőt-te aznapi harmadik gólját a válogatott játékos (6:2). Már csak két másodperc volt hát-ra, amikor látványos kapáslö-véssel szépítettek a zalaiak (6:3), ám ez sem halványította el a hazaiak aznapi kiváló tel-jesítményét.
– Köszönöm a pályára lé-pett játékosaimnak, hogy ne-héz helyzetünkben fegyelme-zetten és alázattal tették a dolgukat – nyilatkozta la-punknak a mérkőzés után Madarász János. – Visszatér-tünk a helyes útra!
n Darcsi istván
A Göcsej elleni mérkőzésen mindent kiadtak magukból a veszprémi futsalosok Fotó: Zwicker
A VLS 3:0-ra nyert hazai pályán a Balatonalmádi ellen Fotó: Zwicker
18 | 2015. november 6. | sport veszprémi 7 nap
BiBi Gyepmesteri telepen
Középkorú, kis-termetű, szu-ka kutya. Bibi va lósz ínűleg spániel keve-rék kutyus. Na-gyon barátsá-gos, nyitott eb, aki a két hetet már letöltötte, és mivel gazdája nem jelentkezett érte, örökbefogadót keresünk a szá-mára!
BarnaBás Gyepmesteri telepen
Fiatal, közepes termetű, kan kutya.Csodaszép és kedves, barna bundás ku-tyus ücsörög a gyepmesteri telepen. Bar-nabás, ahogy a képen is lát-szik, nagyon érdeklődő és barátságos. A jelek szerint a többi kutyával is kijön, így akár másik kutya mellé is ajánljuk. Chippel és oltásokkal rendelkezik.Mindkét kutyus örökbefogadóra vár!
Felelős állattartásAz előző részben elkezdtük a kutyusokat gyakorta érintő fertőzöttség, a férgesség témakörét kitárgyalni. Ezt most tovább folytatnánk a sokak számára talán kevésbé ismert bőr- és a sajnos nagyon komoly követ-kezményekkel járó szívférgességgel.
Ezek elterjedése már Magyaror-szágon is egyre gyakoribb, így sajnos már nem csak a melegebb éghajlatra utazóknak kell ettől megóvni kedven-cüket. A bőr- és szívférgességet a szú-nyogok terjesztik, így az ezek elleni védelemre leginkább a szúnyogsze-zon ideje alatt kell kiemelt figyelmet fordítanunk, azaz a márciustól szep-tember végéig terjedő időszakban. Utóbbi a súlyos beszámítás alá tarto-zó betegségek közé sorolható.
Abban az esetben, ha négylábú társunk bőrférges, apró csomók ke-letkeznek rajta, amelyeket műtéti úton tudnak eltávolítani. A csomók gyakran viszkethetnek és esetenként a szőr is kihullhat felettük.
Sajnos a szívférgesség lappangási ideje meglehetően hosszú (6–9 hó-nap), és ami igazán elkeserítő ezzel kapcsolatban, hogy a súlyos beszá-
mítás alá tartozó betegségek közé sorolható. A betegség legelső és leg-jellemzőbb tünete pedig a köhögés, ami később fokozódik és nehezített légzés is kíséri. A sokat mozgó, aktív állatokon a legszembetűnőbbek a szívférgesség tünetei, hiszen ilyen-kor az állat már kevés mozgás után is gyorsan elfárad, elfekszik és kapkodja a levegőt. Amennyiben a szívférges-ség gyanúja fennáll, mihamarabb keressük meg az állatorvost és csinál-tassunk vérvizsgálatot.
Ahogy általában minden beteg-ség kapcsán, így ebben az esetben is fontos a megelőzés. Már a szúnyog-szezont megelőzően egy hónappal vásároljunk szúnyogriasztó hatású nyakörvet, illetve rendelkezésre áll-nak rácsepegtetős készítmények és speciális tabletták is.
A megelőzésen túl mindenkép-pen vigyük el kedvencünket szűrésre,
mert a fertőzöttség ideje alatt mind-két betegség tünetmentes. Ezt az első évben háromszor, majd utána évente egyszer érdemes megismételni, mert a hat hónapnál fiatalabb fertőzöttség még nem kimutatható. Fontos tudni, hogy a szívférgesség elleni készít-ményt csak a szűrést követően kezd-jük el alkalmazni, mert ha a férgek egyszerre nagy számban pusztulnak el, akkor az akár kedvencünk életébe is kerülhet.
A macskák kevésbé fogékonyak a szívféregre, így náluk ez ritkábban for-dul elő, ám mivel kisebbek, így itt akár már egy-két féreg is a kis állat életébe kerülhet. Macskák esetében a fertő-zöttség kimutatása sem egyszerű, illetve nem áll rendelkezésre megfele-lő készítmény sem annak orvoslására, így itt nagyobb hangsúlyt kell a meg-előzésre fektetnünk. Esetükben, ami szerencsés, hogy mivel a macska nem a tökéletes gazdaállat a férgek számá-ra, így azok gyakran elpusztulnak, így gyakori a spontán gyógyulás.
Kicsi odafigyeléssel tehát minden baj megelőzhető és kedvencünkre egészséges, boldog élet várhat, ami gyakorló gazdiként mondhatjuk, hogy minden pénzt megér.
A kutyusokról az alábbi telefonszámon
lehet érdeklődni: 20/288-3728
SOS gazdikeresők
…mert, ahogy már lassan mindannyian tudjuk:ROSSZ KUTYA NINCS, CSAK FELELŐTLEN GAZDI!
Borbély Ferenc Benedek, a Veszprémi Spartacus SE ki-válósága kategóriájában a 2. helyen végzett az idei Alpok-Adria-kupa nemzetközi BMX Cross versenysorozaton.
Az ausztriai Baierdorfban rendezték a közelmúltban az Alpok-Adria-kupa idei utolsó versenyét, amelyen a házigazdák mellett szlovén, olasz és magyar BMX-esek álltak a rajthoz. Összesen 12 érmet (7 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot) nyertek a két-napos erőpróbán a magyar kerékpárosok, három 1. és egy 2. helyezésével közülük is kiemelkedett Borbély Fe-renc Benedek. Mindkét na-
pon nagy fölénnyel meg-nyerte a 8 évesek viadalát, majd első lett a versenysoro-zatot lezáró open futamon is, ahol az indulók eggyel magasabb korcsoportban is kipróbálhatták magukat. Így az Alpok-Adria-kupa összetett versenyében a Veszprémi Spartacus SE sportolója a 2. helyen vég-zett, mindössze 2 ponttal le-maradva az elsőtől.
A veszprémiek közül még ketten végeztek pontszerző helyen Baierdorfban: a 8 éve-sek között Bokros Kincső 8., a 9–10 esztendősöknél Szabó Ádám 9. volt futamában.
n Darcsi
Borbély második a kupában
Borbély Ferenc Benedek 27-es rajtszámmal a mezőny élén Fotó: szervezők
Egyéniben negyedik világbajnoki címét szerez-te Lepsényi Boglárka veszprémi lábteniszező. Az aranyérem mellé két ezüstöt is gyűjtött páros-ban és hármasban a kolozsvári vb-n.
Magabiztosan fektette két vállra svájci, lengyel és cseh ellenfeleit az immár négyszeres egyéni világ- és kétszeres Európa-bajnok Lepsényi Boglárka. Riváli-sai hét éve nem találják az ellenszerét a színes, techni-kás, váratlan megoldások-kal tarkított, kiismerhetet-len játékának. Párosban és hármasban a kaposvári Kő-rösi Evelinnel és a balas-sagyarmati Hering Domi-nikával viszont „csak” ezüstöt sikerült nyerni.
– A csoportküzdelmekben és a döntőben is jobbak vol-tak a csehek, ám elsősorban azért, mert az egyéni sok erőt kivett belőlem, így fá-radtan léptem pályára pá-rosban és hármasban. Ugyanakkor a cseheknél nem ugyanazok játszottak a különféle versenyszámok-ban, és mivel egy napon bo-nyolították a döntőket, ez sokat számított. Az is meg-
látszott a játékunkon, hogy mivel az ország különböző pontjain lakunk, ezért keve-set tudunk együtt gyakorol-ni, míg a csehek minden hétvégén játszanak – be-szélt a részletekről a 38 éves világbajnok.
A női felnőtt mellett a férfi junior korcsoportos világ-
bajnokságnak is otthont adott Kolozsvár. Utóbbin a kaposvári Harsányi Ádám eg yéniben bronzérmet nyert. Így Magyarország négy éremmel a második helyet szerezte meg az éremtáblázaton Csehország mögött.
– Összességében elége-dett vagyok az elért ered-ménnyel, bár párosban is szerettem volna fellépni a dobogó tetejére – mondta Lepsényi Boglárka.
n Darcsi istván
Lepsényi Boglárka vb-érmei
Lepsényi Boglárka 2008 óta megszakítás nélkül őrzi egyéni világ-bajnoki címét Fotó: szervezők
19melléklet | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
Vizes emlékeket várnak
A Bakonykarszt Zrt. fel-hívással fordul a régió la-kosságához: akinek bár-miféle írásos vagy tárgyi emléke van – akár család-ja, ismerősei körében – a vízellátással, szennyvíz-elvezetéssel és –tisztítás-sal kapcsolatban, a tár-gyakat szívesen fogadják a 120 éve megindult vízi-közmű-szolgáltatás törté-netét bemutató kiállítási anyagukba. Jelentkezni a társaság titkárságán munkaidőben a 8200 Veszprém, Pápai út 41. alatt vagy a (88) 423-222 telefonszámon lehet.
29
59
98
TTeerrvveezzééssTTõõllaa kkiivviiTTeelleezzééssiigg
Veszprém, Síp u. 1.Tel.: 88/410-466
30/272-5425www.faymibutor.hu
EgyEdibúTOROKgyÁRTÁSA
... a megvalósuló álom ...
29
59
94
E heti kérdésünkre la-punk állandó szakértője,Böröndi Gábor, a Kellék-ház számítástechnikaiszaküzlet tulajdonosa vá-laszolt.
A tabletek forgalma idénminden negyedévben csök-kent, azonban a folyamat fel-gyorsulni látszik. Tavalyilyenkor még bőven többmint 50 millió táblát adtak elvilágszerte, ezúttal viszontmár csak 48,7 milliós adatrólszámolhatunk be.
Az élmezőnyt továbbra isaz Apple és a Samsung páro-sa alkotja – ebben a sorrend-ben –, de egyik vállalat semlehet elégedett az elmúlt hó-napok tendenciájával. Ha-sonló mértékű forgalom-csökkenést volt kénytelenelkönyvelni mindkét válla-lat, szóval az erőviszonyok ismaradtak a régiben.
A szakemberek azonbanegyáltalán nem gondolják,hogy a tableteknek ne lennelétjogosultságuk, viszont eh-
hez az eszközhöz teljesenmásképpen viszonyulnak avásárlók, mint például a mo-biljaikhoz. A tabletek legna-gyobb gondja az, hogy túlsá-gosan jók arra, amire ter-vezték őket. Egy táblagépkihordási ideje a felmérésekszerint négy év, tehát a fel-használó általában nagyonhosszú ideig egyáltalán nemis érzi szükségét a cserének.Ráadásul a mobilok nagyranövésével sokan gondoljákazt, hogy már kevésbé vanszükség még tabletre isokos te l e fon me l l e t t ,okostelefonja pedig márszinte mindenkinek van. Agyártók mostanában azzalpróbálnak érdeklődőket sze-rezni, hogy újfajta, figyelem-felkeltőbb eszközöket alkot-nak. Egyre több a különböződokkolható termék, a strapa-bíróbbra tervezett megoldás,továbbá a gyerekek mellettmár a játékosok (pl. AcerPredator 8) is speciális gépe-ket kaphatnak. (X)
A SzAKértő válASzol
Van jövője a tablet PC-nek?
Kérdezze Ön is szakértőinket!e-mail: [email protected]
2960
0329
5992
20%kedvezményVICHYTERMÉKEKRE
VÁSÁROLJ 6000 FT-ÉRT VAGY AFELETTLA ROCHE-POSAY TERmÉkEkbőL ÉS
VISSZAADUNk 2000 FT-OT A VÁSÁRLÁS VÉGÖSSZEGÉbőL!Akció november 1-jétől december 15-ig tart.
HOMEOPÁTIÁSARCDIAGNOSZTIKAÉSTANÁCSADÁS !
KEDDINAPOKON10–12ÓRÁIGBEJELENTKEZÉSALAPJÁN!
NYITVATARTÁS: hétfő-péntek: 8.00–20.00 Hétvégén zárva!TELEFON: +36 88 / 783-504
E-MAIL:[email protected]
E G Y E T E MG Y Ó G Y S Z E R T Á R
Comfort Line Bútoráruház – Veszprém, Házgyári út 24. Tel.: 88/201-242
VáSároLJon moSt JÓ áron!
Érvényesség2015.november4–14-ig,illetvte
akészleterejéig.
Ralf kanapéágyazható, ágyneműtartós
Szürke, narancs, zöld színben73.900.- helyett
63.900.-
2953
81
ÚJ!
Comfort Line BútoráruházVeszprém, Házgyári út 24.
ORiOn á gykeRet160*200 cm matrachoz
ágyráccsal59.900.-
39.900.-

20 | 2015. november 6. | melléklet veszprémi 7 nap
29
53
77
Belevalóakció! Ez fekszikneked!
ÁgykErEt és azonos mérEtű matrac EgyüttEs vÁsÁrlÁsaEsEtén mindkEttő ÁrÁBól 25% kEdvEzményt adunk!
Veszprém, Házgyári u. 1. Telefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260•www.matracdepo.hu
Az akció 2015. nov. 2–30. között érvvrvényes!Más akcióval, kuponnal nem vonható össze! * A kép illusztráció!
Chutney
29605
4
Ismerje meg a megújultKIA cee’d modellünket,el fogja kápráztatni Önt!Az új cee’d 7 fokozatú, duplakup-lungos sebességváltót és olyan,csúcstechnikájú szolgáltatásokatsorakoztat fel, mint az új navigá-ciós rendszer.Turbo GDI motorjával minden útélmény, amelyet nem felejt elegyhamar.Számítson rendhagyó találkozá-sokra e rendhagyó autóval!Stílusos és sportos autó telecsúcstechnikával – európai ter-vezők alkotása, amelyet bárhol avilágon megbámulnának! Meg foglepődni: ez az új, továbbfejlesztett
Kia cee’d! És ha ennél is sporto-sabb élményre vágyna, a GT Linefelszereltséggel még tovább fo-kozhatja a Kia cee’d dinamizmu-sát. De inkább higgyen a sajátszemének!A részletekről érdeklődjön KIAkereskedésünkben!
Jász- Plasztik Autócentrum8200 Veszprém,Almádi út 4781/7 [email protected] (X)
29
56
66
Online aukció› Regisztrálj a› licitálj a kív› Juss hozzá j
álmaidhoz, v
2015.november
11-17.licitzárás:
2015. november 17.19 órától
a Pannon lapokTársasága
aukciós portálja
Része a megtakarításnak!
Sebváltózárak, Autóriasztók, AutórádiókTolatóradarok, Nyomkövető berendezések
Szerelés, Javítás
Tél = Hideg autóÜlésfűtés fixen beépítve 1 db ülésre 25.000,-Ft
Érvényes megjelenéstől 2015. december 31-igAmásodik ülés csak 22.500,- Ft!
29
510
3
21melléklet | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
Sérelmek a pszichiátriánAlapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszol-gálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai keze-lésük során. Ha ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illet-ve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elér-hetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: [email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
Számos embernek okoz nehézséget a beszéd megértése, annak ellenére,hogy a hallását még jónak értékeli.Egyre több ember számol be arról,hogyproblémát okoz számára mások beszédénekmegértése leginkább társaság-ban, zajban vagy TV nézés közben.A magas hangok elvesztése a beszédethomályossá és érthetetlenné teszi, melynek hátterében gyakran keringésirendellenesség, cukorbetegség vagy akár munkahelyi zajártalom is állhat.Ha Ön nehezen érti unokája vagy felesége beszédét, vagy ha gondotokoz, ha a beszélő nem szemben tartózkodik, akkor Önnek is segíthet
az az új technológia, amellyel a nehezebben érthető magas (női,gyerek) hangok újra érzékelhetőek lesznek és amellyel a háttérzajcsökkentése által tisztább hallás biztosítható. Svájci kutatók általkifejlesztett speciális hangchip segítségégével ugyanis a beszédértésnagymértékben javítható, különösen társaságban!Novemberben lehetősége nyílik, hogy a Pannon Halláscentrumoküzleteiben ingyenesen tesztelje az új technológia nyújtottahallásélményt.
Ön jól hall, azonban a beszédet nehezen érti?A beszédértés képessége javítható!
Jelentkezzen Ön is hallásélmény tesztelőnek 2015. november 30-ig!
Tesztelje
ingyen, saját
otthonában!
SVÁJCISZAKÉRTELEM
A KOCKÁZATOKRÓL KÉRDEZZE KEZELŐOR VOSÁT VAGY OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT.
A KUPON tartalmazza: Fájdalommentes, teljes körű, ingyenes hallásvizsgálat Új technológiás hallókészülékek ingyenes kipróbálása
KUPON
Az akció 2015. november 30-ig, vagy a készlet erejéig tart.
06 80/20-44-89Ingyenesen hívható telefonszámunk:
www.pannonhallas.hu
Veszprém, Kossuth Lajos utca 8.Telefonszám: 06 88 567 827
Nyitva tartás:H-Sz-Cs: 08:00-16:00, K: 08:00-18:00, P: 08:00-14:00
Európai Szociális
Alap
2015. október 30.Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei SzervezeteVÁRPALOTA TÉRSÉGI ÖSSZEVONT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY
SAJTÓKÖZLEMÉNYTÁMOP-5.3.3-13/1-1024-0006. ESÉLY AZ ÚJRAKEZDÉSREHAJLÉKTALAN EMBEREK TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁT SEGÍTŐ PROGRAM
A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete 2014-ben sikeresen pályázott az Európai Unió által támogatott, „Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatósá-gának elősegítése, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása” című pályázati felhívásra, melynek célja: az utcán, közterületen élő emberek társadalmi integrációjának elősegítése foglalkoztat-hatóságuk fejlesztésével, foglalkoztatási esélyeik növelésével, önálló életvitelük erősítésével.
A program megvalósulása során, Várpalotán és annak vonzáskörzetében 58 fő hajléktalan személyt értünk el, akik közül 8 fő önálló lakhatását kutattuk fel és támogattuk. 10 fő, korábbi utcán élő hajléktalan személy számára biztosítottunk elhelyezést a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete várpalotai Hajlékta-lanellátó intézményében. Tanácsadó Irodánk a várpalotai Hajléktalanszállón segítséget nyújtott a lakhatási lehetőségek, képzések és munkalehetőségek felkutatásában. A programba bevont személyeket 3 fő mentor segítette, szoros együttműködésben.
Szervezetünk a programot 2014. szeptember 01. és 2015. október 31. közötti időszakban valósította meg.
A támogatás mértéke: 26.777.400 Ft volt, mely 100% vissza nem térítendő támogatás.
A célok elérése érdekében a következő programelemek valósultak meg:• Támogattuk 8 fő önálló lakhatásba költözését.• A programba bevont 10 fő a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetének várpalotai hajléktalan-
ellátó intézményében került elhelyezésre.• A hajléktalanok számára háziorvosi, pszichológiai ellátást biztosítottunk és segítettük az addiktológiai
ellátáshoz valóhozzájutást.• Tanácsadó Irodát működtetünk.• Felújítottuk a Hajléktalanszálló zuhanyzóját és Tanácsadó Irodáját.• Konfliktuskezelő és tanulást segítő tréninget, valamint kommunikációs, egészséges életmód, elsősegély-
nyújtó, munkaerő-piaci reintegrációs, életvezetési és számítástechnikai tanfolyamokat szerveztünk.• 4 alkalommal 18 fő hajléktalan ellátottal látogattunk el a Pannon Várszínház színházi előadásait.• A projektben részt vevő hajléktalanok számára budapesti kirándulást szerveztünk, ahol megtekintettük az
Országházat és sétát tettünk a Budapesti Állatkertben.• 20 fő részvételével, ellátottjaink egy élményekben gazdag napot töltöttek a Művészetek Völgye Fesztiválon.• Munkatársaink számára a program ideje alatt szupervíziót biztosítottunk.
2941
24
V e s z p r é m , s é t á l ó u t c a
29
53
32
30 üzlet I folyamatos akciók I kedvező árakjátéksziget I mozgólépcső I légkondicionálás
Azőszi-téli árukészletmárazüzletekben.
NézzenbehozzánkÖn is!

22 | 2015. november 6. | melléklet veszprémi 7 nap
Másodszor rendezik meg a Bakony Expót november 14–15. között a Veszprém Arénában, ahol délelőtt 9 órától este 8 óráig közel 120, főként környékbeli termelő mutatja be portékáit.
Porga Gyula veszprémi polgármester a rendezvényt beharangozó hétfői sajtótá-jékoztatón elmondta, tavaly több mint hatezren voltak kíváncsiak a programokra, és remélik, idén még többen jönnek el Veszprémbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alelnöke, Sövényházi Balázs hozzá-tette: az aréna küzdőterét már kinőtték, ezért az épü-let előtt egy több száz négy-zetméteres rendezvénysát-rat is felállítanak.
A gyerekeknek mindkét nap lesz táncmulatság, népi kézműves ház, ahol csuhédí-
szeket készíthetnek, de akár vajat is köpülhetnek, vasár-nap délután pedig Berecz András mesemondóval is találkozhatnak. A helyi ter-melőket szakmai programok is várják. Részletek a www.bakonyexpo.hu oldalon.
n Mátyus
Bakonyi ízek vására lesz Veszprémben
Porga Gyula és Sövényházi Balázs beszélt a rendezvényről Fotó: mátyus
veszprémi nap2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadánA nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal
Idén kilencedik alkalommal adták át a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-tek este a megyeházán, ahol Perlusz László és Gazsi Attila, a VOSZ országos és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-teket. Az elismeréseket Tamás Ákos, Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át. Cikkünk a 4. oldalon.
Megválasztották a megye prímáit
Harmincöt éves fennállását ünne-pelte gálaműsorral múlt pénteken a veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-velődési Központ színháztermében. Hegyiné Horváth Éva óvodavezető köszöntője után Némedi Lajos alpol-gármester üdvözölte a születésnapi rendezvényen megjelenteket. Cikkünk a 3. oldalon.
Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda
Kisné Lovasi Mária negyven évet töltött a szociális ellá-tásban, s mint az Egyesített Szociális Intézmény vezető-je ment nyugdíjba május-ban. Munkáját Hornig-díjjal ismerte el Veszprém Megyei Jogú Város Önkormámyza-ta, amelyet Porga Gyula pol-gármestertől vehetett át a városházán. 11. oldal
ÖTÓRAI TEA
A hatékonyabb betegellátásért
Empátia kell és kreativitás
A HÉT TÉMÁJA
A hatékonyabb betegellátá-si rendszer biztosítása ér-dekében kötött megállapo-dást az Országos Mentőszol-gálat és a megyeszékhely önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-mét, hogy 2013. december 1-jétől a központi orvosi ügyelet az Országos Mentő-szolgálat közös diszpécser-irányításával működik, ezért a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyelet egy-séges hívószáma a
(88) 412-104 telefonszámra változik. 8–9. oldal
Az MKB–MVM Veszprém KC november 23-án, szombaton 18.45-kor a szlovén RK Celje PL ellen lép pályára a Veszprém Arénában. 20. oldal
SPORT
A Celjét fogadja az MKB–MVM
A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított
Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t. Cikkünk a 2. oldalon.
Húszéves lett a német tagozat
Fotó: Mátyus
08
09
774
9
Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezésselTovábbi információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!
BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397
HOGY AZ
ELképZELésvaLÓSággáváLjOn!
08
09
76
88
Fotó: Mátyus
f aceb o ok .com / ves zpremi7nap
Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba
már a facebookon is!
Nagy RóbertLerakat címe:Veszprém, Batthyány L. u. 15/DTel.: 70/334-24-94
Termékeink Veszprémen belülkiszállítással is rendelhetőek!
NAPSUGÁR gyümölcs- és zöldséglevek
29
59
73
PATYI ATTILA –TERMELŐIMÉZ8597 Pápa-Tapolcafő, Simaházi u. 7.Tel.: +36 20 315 5290E-mail: [email protected]
- fajtamézek- lépes méz- magos méz- díszcsomagoltmézek- ízesített mézek- virágpor- méhviasz gyertyák- propoliszkaphatóka Bakony Expón!
29
59
29
29
62
57
Bakony Hús Kft.Széles áruválasztékkal várjuk
kedves vásárlóinkatmintaboltunkban
(darabolt húsok és húskészítmények)!
8200 Veszprém–Szabadságpuszta, Ciklámen utca 3.(22-es helyi buszjárattal megközelíthető).
Nyitva tartás:keddtől péntekig 8–16 óráig, szombaton 8–12 óráig
BAKONY HÚS
29
641

23állásbörze | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
29
60
40
Megnövekedett forgalmunk miatt, bővítés céljábólúj munkatársat keresünk
szerviz asszisztensmunkakörbe.
Feltételek:• legalább középfokú, szakirányú (autós)végzettség
• jó kommunikációs készség• jó szervezőkészség
Előny:• ügyfélkapcsolati területen szerzett tapasztalat• angol és/vagy német nyelvtudás
Fényképes önéletrajzokataz [email protected] e-mail címre várjuk 2015. november 15-ig
29
57
05
A HRC Group nagy múltú, stabil vállalati háttérrel rendelkezőveszprémi partnere részére
az alábbi pozíciókba keres munkatársakat:
Lakatos ésforgácsoLószakmunkás
Elvárások:• Szakmunkás vagy szakközépiskolai végzettség
Amit kínálunk:• Cafetéria• Minőségi jutalék• Stabil munkáltatói háttér• Barátságos munkakörnyeezzeet
Munkarend:• 1 vaggyy 22 mműűszakos munkarend• hétfőtől péntekig
Munkavégzés helye:• Veszprém
Jelentkezés módja:• E-mailben: [email protected]• Mobilon: +36/30/460-40-66; +36/30/394-03-53
Adatkezelési nyilatkozat:Jelen hirdetésre való jelentkezéssel és pályázati anyagom elküldé-sével hozzájárulok a HRCV Kft. rendelkezésére bocsátott önélet-rajzomban szereplő adatok kezeléséhez, adatbázisba történő fel-vételéhez, ill. megfelelő állásajánlat esetén – előzetes egyeztetésalapján – megbízójuknak való továbbításához. Hozzájárulok, hogya HRCV Kft. minden aktuális és általam megjelölt pozícióról értesí-tést küldjön.Tudomásul veszem, hogy az adatok adatbázisból való törlése vagyaz adatok módosítása írásbeli kérésemre, a kérelem kézhezvételétkövető 8 munkanapon belül történik. Az erre irányuló kérést azadatokat regisztráló irodának írásban kell eljuttatnom. Igazolom,hogy az általammegadott információk valósak.
29
612
4
www.otpip.hu 8200 Veszprém,Óváros tér 21.
Az OTP csoport ingatlanközvetítő hálózataingatlan- és pénzügyi közvetítőket keres.Feladatok: piaci megbízáskötés, érdeklődések generálása,prezentációk, ajánlatok menedzselése és adminisztráció.
Amit kínálunk: stabil háttér, kimagasló jutalék,rendszerhozzáférés, képzések, marketing eszközök éshirdetések támogatása, irodai háttér.
Amit elvárunk: kiváló kommunikációs készség, csapatmunkáravaló képesség, számlaképesség.
Fényképes önéletrajzokat a [email protected] címre várunk.
Az MTD Hungária Kft.felvételt hirdet
hosszú távú, határozott idejű szerződéssel az alábbi munkakörökbe.
VÁRJUK CSALÁDTAGJAIK, BARÁTAIK, ISMERŐSEIK JELENTKEZÉSÉT IS!
BETANÍTOTTMUNKÁS
Ø Minimum 8 általános iskolai végzettségØ Jó munkabírás, megbízhatóság Tel.: Szerelde (egy műszak): 88/523-563;Ø Többműszakos munkarend vállalása Tel.:Alkatrészgyártó, Festőüzem: 88/515-506;
(Alkatrészgyártó és Festőüzem) Tel.:Műanyagüzem: 88/505-717Ø Folyamatos munkarend vállalása (Műanyagüzem)
FESTŐ – VEGYÉSZ / VEGYIANYAG-GYÁRTÓ– CO HEGESZTŐ
Ø Középfokú végzettség (vegyész és hegesztő munkakörben szakirányú képzettség)Ø Szakmai tapasztalat előnyt jelentØ Többműszakos munkarend vállalásaTel.: Festő, Vegyész / Vegyianyag-gyártó, CO Hegesztő: 88/515-506
TARGONCAVEZETŐ, RAKTÁROSØ Munkakörnek megfelelő szakmai tapasztalatØ Többműszakos munkarend vállalása
További elvárás Targoncavezető munkakör esetén:Ø Gázüzemű és/vagy elektromos targoncavezetői engedély – OKJ-bizonyítvánnyalTel.: Targoncavezető, Raktáros: 88/515-624
AMIT NYÚJTUNKt Versenyképes jövedelemt Béren kívüli juttatásokt 100%-os munkába járási támogatást Kiváló csapat
Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, és úgy gondolja, megfelel elvárásainknak,kérjük, telefonáljon (munkaidőben 8.00–14.00-ig) vagy a munkakör megjelölésével küldje elszakmai önéletrajzát a [email protected] e-mail címre, vagy az alábbi címre:
MTD Hungária Kft. 8248 Nemesvámos, Dózsa György út 1.www.mtdhungaria.hu
29
59
26
Veszprémimunkavégzéssel
Alkatrész értékesítőtkeresünk.
Feladatok:Ügyfelek magas szintű
kiszolgálása. Értékesítésifeladatok elvégzése.
Árajánlatok, bizonylatokkészítése, kezelése.Elvárások:
Jó kommunikációs készség.Műszaki érzék. Felhasználói
szintű számítógépesismeretek.
Pályázatát [email protected] e-mail
címre várjuk!
29
60
39
Megnövekedett forgalmunk miatt, bővítés céljábólúj munkatársat keresünk
autószerelőmunkakörbe.
Feltételek:
• legalább középfokú, szakirányú végzettség• autószerelői gyakorlat• járműrendszerek naprakész ismerete
Előny:• Suzuki gépkocsik javításában szerzett tapasztalat
Fényképes önéletrajzokat 2015. november 15-ig várjukaz [email protected] e-mail címre
24 veszprémi 7 nap| 2015. november 6. | apróhirdetés
BETANÍTOTT munkák:
• GÉPKEZELŐ• OPERÁTOR• FRÖCCSÖNTŐGÉP-KEZELŐ• KÉZI ÖSSZESZERELŐ• BETANÍTOTTPORCELÁNFESTŐ
Jelentkezés:hívjon minket vagy küldjön SMS-t, és mi visszahívjuk:88/400-453; 20/929-2430vagy küldje el önéletrajzát e-mailben:[email protected]. R. Sz.: 3440/2001 A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015.
FIX, HOSSZÚ TÁVÚMUNKAHELYEK
Az alábbi munkakörökbe AZONNALI KEZDÉSSELkeresünk munkatársakat
2956
68
CSALÁDI HÁZ
DUNA HOUSEwww.dh.hu/veszprem
Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B.88/780-850
29
57
01
Városlőd csendes kis zsákutcájá-ban eladó egy 680m2-es telkentalálható, közel 80m2-es csalá-di ház garázzsal, melléképület-tel és egy szép gondozott kert-tel. Ár: 9,9MFt. Tel: 20/3236398
Veszprémben 3szintes zöldöve-zeti sorház és városközpontbanlevő 2szobás lakás veszprémikertes családi házra cserélhetőértékegyeztetéssel. Telefon:30/827-0732, 88/425-156
Keresek sürgősen Veszprémbeneladó sorházat vagy jó állapotúcsaládi házat 150nm-ig. Köszö-nettel várom hívását. 06-20-2149-555
Veszprémben Füredi dombontulajdonostól eladó 140nm-es,ötszobás, két fürdőszobás, na-gyon szép állapotú sorház 06-20-621-0620
Veszprémben a Victor Hugo ut-cában eladó egy 620m2-es tel-ken található, 87m2-es, 3 szo-bás ikerház, garázzsal. Ár: 22,9MFt. Tel: 20/3236398
Veszprémben, Arany J. utcábancsendes helyen 100nm családiház garázzsal, 740nm-en eladó.06-30-376-5820
Veszprém,Szabadság tér 6.
Telefon: 88/578-720www.facebook.com/optika.thalia
INGYENESLÁTÁSELLENŐRZÉS
ÉS
SZAKTANÁCSADÁS
Multifokálislencsék
40–50%kedvezménnyel
29.800 Ft-tól
Csaknálunk!
Az akció november 1–30-ig tart.Ajánlatunk 1 pár HOYA
szemüveglencsére vonatkozik.A részletekről érdeklődjön
üzletünkben!Egészségpénztári kártya
elfogadó hely.elfogadó hely.
MEGHOSSZABBÍTVA!INGYENES
LÁTÁSELLENŐRZÉSÉS
SZAKTANÁCSADÁS
2956
15
Gyulafirátóton 3szobás családiház 2500nm-es telken eladó. Újnyílászárók, tető, belső felújí-tás.70-320-1196
Balatonfűzfőn Kilátó úton 4szo-bás ikerházrész családi okokmiatt eladó. Sok gyümölcsfa,gáz a telken. 70-320-1196
Borzaváron, a Bakony szívébeneladó egy 60-as években épült3 szobás családi ház. Ár: 5,7MFt. Tel: 20/3236398
Keresünk-kínálunk ingatlanoKat70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu
295626
Érd kertvárosában szélső sorházsürgősen, családi okok miatt el-adó. 06-70-452-6973
Szentgálon 89+12nm családi házeladó 700nm telken. Lakást be-számítunk 06-30-978-0124
ÁLLÁST KÍNÁL
Keresek eladó házat Veszprém-ben és környékén! Tel: 20/3340-399
Nemzetközi fuvarozó cégGÉPJÁRMŰVEZETŐKET
keresazonnali kezdéssel
Jelentkezni emailben:[email protected] vagy
telefonon: +36 70 686 5258(munkanap 8-18 óra között)
Anglia-Ausztria viszonylatban.C, E kategória szükséges,
angliai nagy autós gyakorlat!Kiemelt havi 500 ezer forint fizetés!
Cholnokyn családi ház eladó,1+3szobás, garázzsal, pincévelés kerttel. 06-20-2923-664
Az Autó-Forrás Kft.Alfa Romeo, FIAT, Hyundai
márkakereskedés
autószerelőmunkatársat keres.
Autóvillamossági szerelővégzettség előnyt jelent.
Jelentkezéseketa [email protected]
e-mail címre kérjük.
29
59
96
Dózsavárosban 1 telken 2 külön-álló családi ház eladó. Irányár:13.900.000.- 06/20/466-2734
DOANIMAL KFT. egyműszakos, 8és 4 órás munkarendbe, jó ke-reseti lehetőséggel női munka-erőt keres Veszprém-jutaspusz-tai, gyulafirátóti, kádártai ba-romfitelepeire. Jelentkezni: rö-vid írásos önéletrajzzal a Kft. cí-mén (8200 Veszprém, Tizenhá-romváros tér 25., tel.: 88/560-305)
Veszprémi székhelyű, polgári,gazdasági joggal foglalkozóügyvédi iroda ügyvédjelöltetkeres. Különösen ezen a terüle-ten szerzett jelölti tapasztalatelőny. Fényképes önéletrajzo-kat a [email protected] e-mail címre várjuk.
Az Alap Európa Kft. munkatársa-kat keres hosszú távra, autóipa-ri minőségellenőr és gyártósoripozíciókba. A jelentkezéseketaz [email protected] címrevárjuk. További pozíciók és tá-jékoztatás az alapeuropa.comoldalon találhatók
Szakképzett szakácsot, felszolgá-lót és kisegítőt keresünk veszp-rémi étterembe. Fényképes ön-életrajzokata [email protected] címre várjuk.
Női takarító munkatársat kere-sünk veszprémi munkahelyre.Jelentkezni fényképes önélet-rajzzal a [email protected] e-ma-il címen.
Nemzetközi B kat. fuvarozásrasofőröket felveszünk. Fényké-pes önéletrajzokata [email protected] címrekérjük.
A DUNA HOUSE veszprémi irodá-jába ingatlanértékesítő kollé-gákat keresünk. Önéletrajzokata [email protected] cím-re várjuk. Tel: 20/3236398
Fulltech Kft Veszprémben gyen-geáramú szerelői állást hirdet.Érd.:30/901 1888, e-mail:[email protected]
Éves állásra nyílászáró beépítőtkiemelt bérezéssel felveszek.70-360-7212
Karácsonyi vásárba szakképzetteladót felveszek! Érd: 06-20-501-3051
Jogosítvánnyal rendelkező te-metkezési dolgozót felveszünk.Érdeklődni: 06-30-9575-003
Egész évben üzemelő büfébegyakorlattal rendelkező mun-katársat keresek. 30-9465-669
ÁLLÁST KERES
B-kategóriás gépkocsivezető11év nehézgép alkatrészbe-szerzői tapasztalattal munkátkeres. A munkámhoz használtVW Transporterrel több mint600ezer km-t tettem meg mo-tor-, kuplung-, váltójavítás,vagy csere nélkül 20-495-1823
Takarítást vállalok igényes házak-nál, lakásoknál Veszprém30km-es körzetében. Referenci-ám, autóm van. Érd:06-20-917-4193
Ápolást, gondozást vállalokVeszprémben. Tel: 06-70-259-9343
OKTATÁS
29
57
37
(3 nyelvű)Oklevelet adó,
külföldi munkavállalásra isalkalmas
masszázstanfOlyamindul
Veszprémbennovember 16-án,
Várpalotánnovember 25-én
Ára: 39.000 ft (részletfizetés)
fnysz. 00777/2012 • Érd: 06/70/369-8655
29
56
46
Tanfolyamok egyegészségesebb éleTérT!– Talpmasszázs november 14.– Családállító november 21.
Természetgyógyászttaannffoollyyaammbbaa mméégg bbeekkaappccssoollóóddhhaatt!!
Továbbá:fitoterápia, afT,
fülakupunktúrás addiktológia,mozgás- masszázsterápia,
bach-virágterápia,kéz-lábfej akupresszúra,kineziológiai tapaszÉrd.: 20/9440984
www.mariannatourist.hu,[email protected]
Tapasztalt nyelvtanár vállal angoloktatást (kezdőtől haladóig)nyelvvizsga-felkészítést, korre-petálást 30-253-0635
Márkói telephelyű fuvarozó cég Veszprémés maximum 70 km-es vonzáskörzetéből
nemzetközi gépjárművezetőket keresC+GKI és C+E+GKI+PÁV kategóriákkal
2–4 napos német, olasz, francia fuvarokra.Export után import jön, nincs több hetezés külföldön.
Egy sofőr – egy szerelvény fixen.Pályakezdőknek és kevés tapasztalattal rendelkezőknek
fizetett betanulási időszak van.Önéletrajzokat a [email protected] e-mail címre várjuk.
29
60
65
25veszprémi 7 nap apróhirdetés | 2015. november 6. |
ADJA FEL APRÓHIRDETÉSÉT OTTHONÁBÓL!
KÉRJE AJÁNLATUNKAT [email protected]
2947
02
* Az ajánlat a Veszprémi Hirdető Irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. –húszemeletes félemeletén – 88/423-639) való feladáskor érvényes.
NOvEMBERIAPRÓHIRDETÉSI
AKCIÓAmennyiben ezt a hirdetési szelvénytleadja a hirdetésmegrendelésekor
pénteken:1-ET FIzET + 2 MEgJELENÉST KAP
egyéb napokon:
1-ET FIzET + 1 MEgJELENÉST KAP
veszprémi | M
Továbbvinni a fűzfői f
Dr. Szlivka János nevét vette f l b
aa
lapusánamásodmadik Kközt pevégzett az
PLUSZ
MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2013. május 10., péntek
XiV. évfolyam, 18. szám
Zfőorvos em
i fesztiválon Veszp
rémben.
NM
Kovács Petra le
a ballagók szép
a veszprémi Kovács Petra
unk Ballagók szépe szava
ak összesített győztese
dik Horváth Eszter, a h
Király Edina lett, a
edig Horváth Gerg
z élen.
Máty
nünket is gazdagítanak
– mondta Halász Ján
kultúráért felelő
titkár vasáistvá
Fotó: Mátyus
nünket is
veszprémi nap
2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám
ingyenes városi
közéleti hetilap
Magyarul köszönti Sebastian Vette
AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal
KiK tüntetéseketis átadtak
A HÉT TÉMÁJAti fesztivál
V
n
nünket is
El ezdődtek a v zsgák
ó
Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács
Petra lett lapunk Balla
gók szépe szavazásá
nak összzeesssó ííteetttt ggyő tt
TÁRSKERESÉS
34éves veszprémi fiatalember va-gyok. Őszinte, komoly kapcso-latot keresek. Fontos számomraaz őszinteség, a bizalom. Kere-sem hölgy társamat 38éves ko-rig, egy gyerek nem akadály.06-30-546-6077,[email protected]
65év/176/85 férfi rendezett hát-térrel, független, tiszta múltúhölgyet keres végleges kapcso-latra. „Egymásért” jeligéreVeszprémi Hirdető 8200 Veszp-rém Pf:104.
VÁLLALKOZÁS
Kiürítené ingatlanát, de nincs he-lye a felesleges lomnak? Drágaa konténer? Lakás, garázs, pin-ce, padlás teljes lomtalanításaingyen. 06/20-996-5533
Dr. Hajdu László gyermekorvosimagánrendelés Hétfő:17-18,szerda:19-20 időpont egyezte-tés:30-9364-519, 8200 Veszp-rém, Budapest u. 23-25.
FOGSORJAVÍTÁS Ha bajban van,hívjon bizalommal! Veszprém,Cserhát ltp.5/B T:+36-20-932-7781

Fakivágás, visszavágás, bozótir-tás, fűkaszálás. 20-957-2444,www.kk.ev.hu
Házhozmenő lomtalanítás takarí-tás padlástól pincéig. 06-30-881-9724
Svédmasszázs Veszprémben hét-végén is! Anna: 36-20-412-6208
LAKÁS
Eladó Veszprémben a Jutasi útonegy nyugati fekvésű, 52m2-es,4. emeleti, 2 szobás, részbenműanyag nyílászárós, erkélyestéglalakás. Ár: 9 MFt. Tel: 20/3236398
MŰSZAKI CIKK
Veszprémben 2 szobás, erkélyes,hőmennyiségmérős, jó állapo-tú lakás eladó. Közvetítők kí-méljenek! Érdeklődni: kijelzettmobilszámról este.06/30/924-9225
C-24 típusú 24KW gázkazán szi-vattyúval eladó. Érdeklődni: 06-30-387-7291
Veszprém belvárosában, Kossuthutcában 1+2félszobás, 61nm-es, nagyerkélyes, D-i fekvésű,hőszigetelt, új nyílászárós lakás15.800.000.-Ft-ért eladó.06-20-2149-555
Veszprém, Vécsey utcában31nm, 1szobás garzonlakás sa-ját kis udvarral, zárt udvarbanparkolóhellyel 11MFt áron el-adó. Érd:06-30-9795-099
Veszprémben, a Jutasi lakótele-pen eladó egy 2.emeleti, 62m2-es, 1+2szoba+hallos, részbenmár felújított, erkélyes lakás. Ár:9,5 MFt. Tel: 20/3236398
Veszprémben, Jutas városrész-ben 1+3félszobás, egyedimé-rős panellakás, azonnal költöz-hetően, sürgősen eladó.06-20-2149-555
Veszprémben lakást vásárolnéksaját részre azonnali kp. fizetés-sel 6MFt-ért 2.emeletig 06-30-853-3263
Keresek sürgősen 2vagy 3szobáslakást Veszprémben! Köszönet-tel várom hívását! 06-20-2149-555
Veszprémben 78nm társasházteljesen felújítva tulajdonostóleladó, 2-3szobás lakást beszá-mítok. Ár:14,5M 20-5794-717
Egry ltp. kétszobás, erkélyes,55nm földszinti lakás 11,5milli-óért eladó vagy kiadó. 30-2628-870
BÚTOR
Eladó lakást keresek Veszprém-ben. Előny, ha felújított és erké-lyes. Tel: 20/3236398
Háromrészes mahagóni textilbőrülőgarnitúra Veszprémben ela-dó. Fekhellyé nyitható három-részes, kétszemélyes ágynemű-tartós. Iá:70.000.-30-347-1151
Veszprémben, húszemeletesben2szobás lakás eladó. 70-320-1196
Hajmáskéren másfél szobásIII.emeleti lakás teljes bútorzat-tal eladó. Iá:3,6M, 30-635-3865
Megkímélt állapotban két sze-mélyre nyitható világos, drapp,rugós kanapé olcsón eladóVeszprémben.30-6686-483
Lakás eladó! Veszprém 20emele-tesben, 14.emelet 92-es. Érdek-lődni a 06-88-428-090-en
Háromrészes világos szekrénysor8000.-Ft-ért eladó. Tel: 06-30-912-9680
Cholnokyn a lábasházban 3 szo-bás, 72nm-es lakás eladó. 06-20-213-1911
Stromfeld 1-ben 9.emeleti nagy-garzon (36nm) jó állapotban el-adó. Érd: 20-3420-323
Veszprémben ötrészes fiatalos,dekoratív szekrénysor eladó.Tel: 88-401-875
Sürgősen keresek a Cholnoky la-kótelepen 1+2 vagy 1+3 szobáslakást. Tel: 20/3236398
Keresek 2-3 szobás lakást 10M Ft-ig Veszprémben! Tel: 30/620-2927
Klapka utcai 70nm-es, 1+2szo-bás, felújított lakás eladó. Érd:30-9572-230
295654
ALBÉRLET KÍNÁLAT
Veszprém, belvárosában várpa-norámás, bútorozott, számlaké-pes lakás cégeknek kiadó. 06-20-423-6958
Veszprémben, Takácskertbenazonnal költözhető garzonla-kás igényes bérlőnek kiadó. 06-70-452-6973
Hölgy részére Veszprémben szo-ba kiadó. 35/hó, 1 havi kaució.06-30-563-3732
Veszprémben nem dohányzó al-bérlőtársat keresek. Érd: 06-30-691-8346
ALBÉRLET KERESÉS
Keresek Veszprémben lak-részt vagy kiadó szobáthölgy lakótárs mellé. 20-591-31-69
Férfi bútorozatlan albérletet ke-res Veszprémben. 20-4614-193
TELEK
Balaton felvidéken, Lovas és Fel-sőörs határán egy 1522m2-eszártkerti beépíthető telek ela-dó. Építési engedélyek meg-vannak! Ár: 4,6 MFt. Tel: 20/3236398
Litéren építési telek, összközmű-ves, reális áron eladó. +36-70-545-0343
Veszprémben, csendes környe-zetben építési telek eladó 70-433-1033
INGATLAN
Somló déli oldalán 3szintes pincekordonos szőlővel, teljes felsze-reléssel és berendezéssel ela-dó. Villany, fúrt kút van. Tel:30-342-6339
Erdőt, rétet, legelőt vennék! Fűz-főtől Tihanyig. 06-20-345-6543
KIADÓ INGATLAN
Veszprém-Kádártán, zárt telep-helyen kb. 1000 m2-es épület-rész raktározási célra, hosszútávra kiadó. Érdeklődni: 30/9469-973
ÜZLET, IRODA
Veszprémben a Levendula üzlet-házban kiadó irodai, vagy üzletitevékenységre egy összességé-ben 60m2-es, teljesen bebúto-rozott, külön bejáratú, 2 iroda-helyiség. Tel: 20/3236398
GARÁZS
Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910
Cholnokyn panelépület alatt ga-rázst vennék +36-30-9273-898
AUTÓ/MOTOR
Opel Corsa D2011-es, benzines,87.500km-rel, szervizkönyves,friss műszakival, Cosmo felsze-reltséggel, gyönyörű, megkí-mélt állapotban eladó.06/30-369-7979
Téli gumi felnivel eladó 4 db Kle-ber 195x60xR15 Érdeklődni:06-20-514-0693
VEGYES
Háztartási tárgyak olcsón eladók125Ft-tól. Színes vastag linóle-um, kulcskészlet táskával, szo-bai antenna, villamos dolgok,borotva, éjjelilámpa, melegítő,hűtőtáska, kézi szerszámok,ásó, gereblye, kalap, fűrész, csá-kány, hozzá funér nagy láda, já-tékok, sakk, tolóka, körzőkész-let, eladó.88-401-085
Herendi Porcelánbolt, Veszp-rém,Buhim utca 1. Az 50%-osárengedményt folytatjuk de-cember 31-ig. Október 5-tőla nyitva tartás H-P-ig 12-17-ig.Szombaton csak november 2-től 10-13-ig. Árufelvásárlása nyitvatartási időben. Tel:06-20-918-6718
Garázsvásár! November 7-én10.00-16.00-ig, 14-én 9.00-15.00óráig 8200 Veszprém,Muskátli u.12/D Konyhai felsze-relések, dísztárgyak, női ruhá-zat, cipők, táskák, játékok 30-2755-910
Újszerű állapotban 10-es húsda-ráló, fogasléces hurkatöltő, ko-vácsoltvas ötágú csillár, savállómosogatók 1-2 részes, 40L-eszománcos üst olcsón eladó Ba-latonfüreden. 06-20-539-6271
Lepje meg kedvesét! December23. napjáig érvényes 50.000Ftértékű ajándékutalvány, 2fel-nőtt részére Hotel Fagus Sop-ron szállodába 40.000.-Ft-ért el-adó. 20-565-3242
Eladó sparhelt Salgó fehér Impul-serPro mágnes terápiás derék-alj. Simatsu Massager 5in1 gáz-kazán Termotéka 20kW szi-vattyúval együtt. Érd:06-20-2392-999
Vásárolnék használt szerszámo-kat: hegesztőt, üllőt, satut, ma-rószerszámokat, esztergaszer-számokat, vídia-lapkát, villás-kulcsot stb. T: 06-30-242-8413.
Koloniál ülőgarnitúra (2fotel,2puff) és asztal nagyon jó álla-potban, bakelitlemezek gyűj-tőknek eladók. Érd:30-684-7045
Fürdőszoba teljes berendezése:szaniterek, csapok, szerelvé-nyek, tartozékok, radiátor, új-szerű állapotban, átalakítás mi-att eladók. 06-70-266-2430
Újszerű állapotban lévő össze-csukható kerékpár DHS City ésegy számítógépasztal betegségmiatt eladó. Tel:06-70-350-4597
Bükfürdőn Apartman Hotel „A”épületében üdülési jog átadónovember 18-tól december 1-ig. Tel: 06-74-480-624
Kombinált gyalugép körfűrész,cserélhető marófej 1500W-osvillanymotorral 50000 forintérteladó 30-506-8048
Női kapucnis műirha kabát eladójó állapotban, 46-48-as méret,5000.-Ft 06-70-208-8390
Eladó Hévízen Napsugár üdülő-ben 1 szobás üdülőjog 06-20-207-1464
Térkövet vennék, 8 cm vastagot,szürke hullámosat, használtat.06/70/545-1230
Veszünk porcelánt, régi pénzt, ki-tüntetést, jelvényt. Antik Veszp-rém (Zöldház) 06-20-9226-606
Gyári készítésű hurka- vagy kol-básztöltő, keveset használt, el-adó Érd: 06-88-400-832
Könyvtári olvasópályázat
Veszprém lesz a Finn-ugor Népek Kulturális Fő-városa 2016-ban. Ennek alkalmából az Eötvös Ká-roly Megyei Könyvtár Gye-rekkönyvtára és a Veszp-rémi Magyar–Finn Egye-sület négyfordulós olvasó-pályázatra hívja a rémtör-ténetekre fogékony általá-nos és középiskolásokat, amelyen az észt mitológiá-hoz, folklórhoz és Kersti Kivirüüt észt írónő Okkul-tisták klubja című ifjúsági regényéhez kapcsolódó feladatokat kell megoldani.
A pályázatra 2–4 fős csa-patok jelentkezését várják két korcsoportban: 8–12 évesek és 12–16 évesek ka-tegóriájában. A verseny on-line folyik majd, a csapatok elektronikusan juttatják el az egyes fordulók megoldá-sát, így lakóhelytől függet-lenül várják a nevezéseket. A pályázat 4 fordulós, 2015 novemberétől 2016 novem-beréig tart.
A nevezéshez szükséges első forduló feladatlapját és az ehhez kapcsolódó je-lentkezési lapot 2015. no-vember 6. és 2016. január 4. között kell beküldeni a könyvtárba. A feladatlap 2015. november 6. után lesz elérhető a http://gyermekkonyvtar.ekmk.hu/ címen, az Eötvös Ká-roly Megyei Könyvtár Facebook-oldalán és papí-ron a Gyerekkönyvtár elő-terében.

26 veszprémi 7 nap| 2015. november 6. | hirdetés
Hirdetésfeladás: Veszprémi Hirdető Iroda8200 Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet
Adja fel jövő hétre apróhirdetését!
megújuló újságok, megújuló lehetőségekfitt veszprém
fitt veszprémSPORT – EGÉSZSÉG – SZÉPSÉGÁPOLÁS – DIVAT – TÁPLÁLKOZÁS | A MAGAZInjA
ISZAK ESZTER
Egy igazángyönyörű fiatal hölgy
HatékonyBŐRÁPoLÁS:
ANDREASNILSSON
ÚtJaa sikerhez
A séf ajánlata: Márton-napi
receptek
A szükséges
vitaminokAZ EGYETEM
PATIKÁTÓL
csúcsminőséga HIFU technológiában
HIFU – alapvetően új koncepcióaz arc sebészeti beavatkozás mentes megfiatalítása
Novembertől már Veszprémben is!
FANTASZTIKUS MEGÚJULÁSFANTASZTIKUS MEGÚJULÁS• egyetlen kezelés elegendő• legfejlettebb 3 rétegű eljárás• azonnali és hosszútávú hatás• „lunch–time” beavatkozás
Veszprém, Bajcsy–Zs. u. 15.Konzultáció és bejelentkezés: (20) 465–1308 • (30) 257–6459www.hifuveszprem.hu
2015. november 13. • I. évfolyam, 1I. szám
LEgyEn mEg az
SzIŐkondi
mI BaJ LEHEta gyerekkel?
nEVELéSI tanÁCSok
COCOCHANEL
aNAGYkézkrémteszt
kézisztár VESzPRémBEn
Keresse őszi számunkat november 13-tól az alábbi pontokon:
•�Cserhát�Üzletház•�Belvárosi�Üzletház•�Bástya�Üzletház•�Húszemeletes•�Koga�Optika•�Árkád�Optika•�Szemeszter�Optika•�Veszprémi�Hirdető�Iroda•�Byou�márkabolt•�Solisun�szolárium•�Mandulavirág�Stúdió•�Perfect�kozmetika�
szaküzlet•�Ásvány�Ékszer•�Egészségtár
•�Veszprém�Belvárosi�Speedfitness
•�Emotion�fitness�club•�Denevér�rekreációs�sziget•�Exkluzív�szépségszalon•�Kultúrmacska�cicakávézó•�J-press•�ProMax�fitness�stúdió•�Köröm-Lak•�Skin�vonal�szépségműhely•�Aura�hidromasszázs�stúdió•�Levendula�Üzletház•�Scitec�Veszprém•�Retro�hamburger•�Zöldház
•�Kinizsi�Üzletház•�Volt�bánytröszt�épület,�irodaház
•�Jeruzsálemhegyi�Egészségház
•�Fourmed�Gyógyház•�Vár�Áruház�papírbolt•�Luxura�szolárium•�Intersport•�Top�Gym•�Mester�kozmetika•�Hangvilla•�VMK�(Agóra�Veszprém)•�Éden�szépségsziget•�Egyetem�patika
Ismét FittVeszprém!
veszprémi nap2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadánA nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal
Idén kilencedik alkalommal adták át a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-tek este a megyeházán, ahol Perlusz László és Gazsi Attila, a VOSZ országos és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-teket. Az elismeréseket Tamás Ákos, Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át. Cikkünk a 4. oldalon.
Megválasztották a megye prímáit
Harmincöt éves fennállását ünne-pelte gálaműsorral múlt pénteken a veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-velődési Központ színháztermében. Hegyiné Horváth Éva óvodavezető köszöntője után Némedi Lajos alpol-gármester üdvözölte a születésnapi rendezvényen megjelenteket. Cikkünk a 3. oldalon.
Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda
Kisné Lovasi Mária negyven évet töltött a szociális ellá-tásban, s mint az Egyesített Szociális Intézmény vezető-je ment nyugdíjba május-ban. Munkáját Hornig-díjjal ismerte el Veszprém Megyei Jogú Város Önkormámyza-ta, amelyet Porga Gyula pol-gármestertől vehetett át a városházán. 11. oldal
ÖTÓRAI TEA
A hatékonyabb betegellátásért
Empátia kell és kreativitás
A HÉT TÉMÁJA
A hatékonyabb betegellátá-si rendszer biztosítása ér-dekében kötött megállapo-dást az Országos Mentőszol-gálat és a megyeszékhely önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-mét, hogy 2013. december 1-jétől a központi orvosi ügyelet az Országos Mentő-szolgálat közös diszpécser-irányításával működik, ezért a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyelet egy-séges hívószáma a
(88) 412-104 telefonszámra változik. 8–9. oldal
Az MKB–MVM Veszprém KC november 23-án, szombaton 18.45-kor a szlovén RK Celje PL ellen lép pályára a Veszprém Arénában. 20. oldal
SPORT
A Celjét fogadja az MKB–MVM
A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított
Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t. Cikkünk a 2. oldalon.
Húszéves lett a német tagozat
Fotó: Mátyus
08
09
774
9
Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezésselTovábbi információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!
BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397
HOGY AZ
ELképZELésvaLÓSággáváLjOn!
08
09
76
88
Fotó: Mátyus
f aceb o ok .com / ves zpremi7nap
Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba
már a facebookon is!
Véradásnovember 9.. hétfőVám és Pénzügyőrség 9–12 óraVérellátó Állomás 8–15 óranovember 10., keddVérellátó Állomás 8–15 óra
november 11., szerdaVérellátó Állomás 8–18 óranovember 12., csütörtökVérellátó Állomás 8–15 óranovember 13., péntekVérellátó Állomás 8–12 óra
AUTÓJAVÍTÁS
GÉPJÁRMŰ KÁRÜGYINTÉZÉSHa összetörte autóját, akkorsegítünk az ügyintézésben.
SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJTALAN!AUTÓFÉNYEZŐ MŰHELY,Veszprém, Budapest u. 72.T: 06-70-334-2976 29
5924
29
4724
AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:
Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.
(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]
AUTÓÜVEG
AUTÓÜVEGAzonnali cascosüvegkárfelvétel!
Veszprém, Aulich L. u. 9.(Elektro Center mellett)
www.autouvegveszprem.hutel.: 06-30-39-36-200
288619
Szolgáltatói katalógusEGÉSZSÉG
Dr. Bálint KatalinaDjunKtus
szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)
rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):
+36/30-984-90-09 29
53
73
GUMISZERVIZDongó Gumiszerviz
Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár
gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733
Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig
FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.
29
56
50
ÜVEGES
ÜVEGES
Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]
SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,nagy üvegválaszték
29
53
71
hŐszigetelt üveg rövid határidővelparaméterek: K 1.1, K 1.4
síKüveg, drótüveg, KatedrálüvegeK,tüKör kis és nagy tételben.Méretre szabás azonnal is!
Veszprém-Kádárta, Győri u. 8.Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457
BakonyGlasKft.
2962
27
AKKUMULÁTOR
AKKUMULÁTOR06-20-334-44308200 Veszprém, Tüzér u. 73.
29
59
43
ZÁRJAVÍTÁS
ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,
HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK
30/9595-482, 88/412-143 29
473
2
Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153Nyitva: H–V: 0–24-igPénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, V: zárvaMélygarázs ügyfélszolgálat:Veszprém, Bagolyvári parkolóház(A LovassyGimnáziummal szemben)
MÉLYGARÁZS
Amennyiben amélygarázsban parkol és a Belvárosi Üzletházbanmatricávalmegjelöltüzletekben vásárol, az egyórás parkolási díj felét az eladók visszatérítik.
29
510
4
SZeMÉLYGÉpkocSi ÁRAk
Bérlettípusok Bérletár (nettó) Áfa Bérletár (bruttó)Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft
parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / mindenmegkezdett fél óra
Az árak 27 % áfával növeltek.
„VKSZ” Zrt. – A SzoLGáLTATó VároSTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu
27veszprémi 7 nap magazin | 2015. november 6. |
Garázdát fogtakŐrizetbe vették a rend-
őrök azt a férfit, aki ellen ga-rázdaság miatt indított eljá-rást a rendőrség – közölte a Veszprémi Rendőrkapitány-ság. Mint írták, a veszprémi rendőrök november 1-jén dél előtt Vöröstón igazoltat-ták azt a férfit, aki ellen a Veszprémi Rendőrkapitány-ság garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapo-zott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A gyanúsí-tott még október 31-én 22 óra 30 körüli időben egy nagyvázsonyi vendéglátó-egység előtti területen elő-zetes szóváltás nélkül lépett oda az eset sértettjéhez, akit több alkalommal arcon ütött, aminek következté-ben a férfi a földre esett. A földön fekvő férfit a vádlott
ezt követően több alkalom-mal megrúgta és megütöt-te, ami miatt az könnyű sé-rüléseket szenvedett. A 26 éves vöröstói lakost az in-tézkedő rendőrök előállítot-ták és őrizetbe is vették a Veszprémi Rendőrkapitány-ságon.
Sok a vadelütésŐz okozott balesetet no-
vember elején Szentgál kör-nyékén – közölte a Veszpré-mi Rendőrkapitányság. Mint írták, egy őzsuta futott neki Szentgálnál egy a tele-pülés felől Herend irányá-ban közlekedő személygép-kocsi bal első sárvédőjének november 1-jén 17 óra kö-rüli időben. Bár a baleset következtében személyi sé-rülés nem történt, a rend-őrség figyelmeztetett: az elmúlt időszakban több vadelütéses közlekedési baleset is történt a Veszpré-mi Rendőrkapitányság terü-letén, jellemzően a főútvo-
nalak lakott területen kívüli szakaszain. A Veszprémi Rendőrkapitányság ezért felhívja a figyelmet a vadve-szélyre, ami különösen az esti szürkületi időben, vala-mint éjszaka és a kora hajna-li órákban jelentős. „Ilyen-kor nem csak azon az útsza-kaszokon kell körültekintő-en közlekedni, ahol a ve-szélyt tábla jelzi, hanem ott is, ahol az út mellett erdősáv húzódik. Növelhetjük a biz-tonságot, ha a gépjármű-vünkre vadriasztót szere-lünk” – javasolja a rendőr-ség.
Robbanás Hajmáskéren
Életveszélyes égési sérü-léseket szenvedett egy hu-szonéves fiatal férfi múlt csütörtökön, mikor robba-
nás történt egy hajmáskéri lakótelepi lakásban. A men-tőszolgálattól megtudtuk, a fiú testfelületének több mint 50 százalékán szenve-dett súlyos égési sérülése-ket, mentőhelikopterrel szállították Győrbe.
A Veszprém Megyei Ka-tasztrófavédelmi Igazgató-ság szóvivője, Csépányi-Barczi Petra elmondta, a kora délutáni órákban ed-dig ismeretlen okokból rob-banás történt egy haj-máskéri Jókai utcai négy-emeletes társasház negye-dik szintjén egy 50 négyzet-méteres lakásban. A teljes terjedelmében égő ingat-lanhoz Veszprémből, Pét-fürdőről és Balatonfűzfőről érkeztek tűzoltók egy létrás járművel, egy vízszállítóval és további három járművel. A tűzoltóknak sikerült meg-akadályozni, hogy a lángok más lakásra átterjedjenek, de két lépcsőházból az oltás idejére ki kellett telepíteni a lakókat.
112 krónika
A Környezet és Energia Operatív Program ke-retében naperőművet telepítettek a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet tetejére, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át szerdán.
Németh Éva bv. ezredes, az intézmény parancsnoka az ünnepségen elmondta, a 2003-ban átadott intézmény viszonylag korszerű, azon-ban jelentős energiákat igé-nyel üzemeltetése. Ezért fo-lyamatosan keresték és ke-resik e költségek csökkenté-sének lehetőségét. A Nemze-ti Fejlesztési Minisztérium 2014-ben kiírt pályázata eb-ben nyújtott segítséget, így 106 millió forintos beruhá-zással naperőművet telepí-tettek. Ebből az összegből 84 millió forint volt uniós for-rás, a 20% önrészből 16,7 millió forintot a Bv. Országos Parancsnokság, 5,3 millió fo-rintot pedig a veszprémi in-tézmény biztosított. A beru-házás eredményeként 800 m²-en 480 napelempanelt helyeztek el és így a 6 darab inverter segítségével jövő évtől az intézmény áramellá-tásnak 25–30 %-át tudják fe-
dezni. Érdekességként a pa-rancsnok azt a napot emlí-tette meg, amikor a rendszer elektromos bekötését teljes áramszünetben kellett meg-valósítani. Végül a beruhá-zás valamennyi résztvevőjé-nek köszönetet mondott Né-meth Éva.
A kivitelezés megvalósítá-sáról Gulácsi Tamás, az Explicit Electonics Kft. ügy-vezetője számolt be.
Csóti András bv. altábor-nagy, a Bv. országos pa-rancsnoka köszöntőjében fontosnak tartotta megemlí-teni, a veszprémi intézmény vezetése nem elégedett meg azzal, hogy van egy új intéz-ményük, még jobbat, még ha-tékonyabbat szeretnének. Ennek szép példája ez a be-ruházás, ami nemcsak kor-szerű, de hasznos is.
n hauzler lászló
Naperőmű a börtön tetején
Csóti András és Németh Éva az átadóünnepségen Fotó: hauzler
Fotó: mátyus
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSköltségvetési ügyintézői munkakör
A pályázat kiírója: Veszp rém Megyei Jogú Vá-ros Jegyzője
8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Munkahely megnevezé-se: Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hiva-tala
Pénzügyi Iroda Költség-vetési Csoport
8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Betöltendő munkakör: költségvetési ügyintéző (határozott idejű kineve-zéssel).
Ellátandó feladatok: Az önkormányzatok, társulá-sok költségvetési koncepci-ójának, valamint költség-vetési rendelettervezeté-nek/határozatának és mó-dosításainak előkészítésé-ben való részvétel Az ön-kormányzat éves és évközi gazdálkodásáról, a költ-ségvetési előirányzatok alakulásáról szóló tájékoz-tató anyagok előkészítése.
Az önkormányzat és költ-ségvetési szerveinek terve-ző és beszámoló munkájá-nak szervezése, továbbítá-sa a Magyar Államkincstár felé.
Az állás betöltéséhez szükséges feltételek: bün-tetlen előélet, cselekvőké-pesség, magyar állampol-gárság, iskolai végzettség: Felsőoktatásban szerzett gazdaságtudományi, köz-szolgálati szakképzettség; vagy felsőoktatásban szer-zett szakképzettség és gazdaságtudományi, sta-tisztikai felsőfokú, illetve mérlegképes köny velő szakképesítés. egészség-ügyi alkalmasság, vagyon-nyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: önkormány-zatnál, költségvetési szerv-nél szerzett igazolható szakmai tapasztalat (leg-alább 1–3 év), közigazgatá-si alap- vagy szakvizsga.
Illetmény és egyéb jutta-tások: a közszolgálati tiszt-viselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján
A pályázathoz csatolan-dó iratok: motivációs levél, fényképes szakmai önélet-rajz, iskolai végzettséget igazoló oklevél másolata.
A pályázat benyújtásá-nak határideje: 2015. no-vember 21.
A pályázatokat Veszp-rém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Sze-mélyzeti Csoportjához (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) kell benyújtani.
A pályázatok a benyújtá-si határidő lejártát követő 10 napon belül kerülnek el-bírálásra.
A pályázat elbírálásáról az elbírálást követően min-den pályázó írásban értesí-tést kap.
Az álláshely az elbírá-lást követően azonnal be-tölthető.

28 | 2015. november 6. | veszprémi 7 nap
TOLDI ZSUZSANNA• IFBB Pro Figure�• BodyPowe�r Pro 2014 1. he�ly• Mozolani Pro Classic 2014 3. he�ly• te�am scite�c
Akciós vitAmin és ízület csomAgjAink
8200 Veszprém, szeglethy utCA 1.(BelVárosi üzletház, A szÍnházzAl szemBen)
A termékek eredeti árA: VITAMIN D3 FORTE (100 kAAkApszulAAlA) 2.490 FT (25 FT/kAAkApszulAAlA),MulTI pRO plus (30 TAsAk) 5.890FT (196 FT/TAsAk), WINTER-X (75 kAAkApszulAAlA) 2.290FT (31 FT/kAAkApszulAAlA),
ARTHROXON plus (108 kAAkApszulAAlA) 6.490 FT (60 FT/kAAkApszulAA), NEM FORTE (36 kAAkApszulAAlA) 5.390 FT (150 FT/kAAkApszulAAlA)Az AkCió 2015. noVemBer 1-től 30-ig Vehető igényBe A www.sCiteC.hu oldAlon feltüntetett üzletekBen.
Az AkCió más kedVezményekkel nem VonhAtó össze.
2956
78
EUR TEXTILHasznáLTRUHa áRUHázVEszPRÉM, KOssUTH U. 6., FÉLEMELET
R TnáLTRUH
29
53
41
London, Párizs, Berlin,
Róma
TELJESÁ RUCSERE!november 9.,hétfõ 8.30 óra
29
574
5
29
60
53
E-lEarning lEhEtőség!
délután:november16.16óra
HétVéGE:november14.9óra
AUTÓSISKOLA„B” kat. tanfolyamot indít
kedvezménnyel
november 10-én, 12-én16 órakor !
Veszprém, ady E. 7/B fsz.6.
Levendula ÜzletházInformáció:06-20/9946-437
06-30/9215-189
turelmesautosiskola.hu 29
60
59
29
57
36
2953
64
Balogh Bélaelőadása Veszprémben
Szabadulás azérzelmek fogságából
november 10. 18 óraVeszprém, Simonyi Zsigmond
Általános Iskola
Jegyek 2000 Ft-ért kaphatóka Tourinform Irodában
Tel.: 88/404-548 29
647
6
OKÉV: 19-0017-06
Információ:Nemes Béla [email protected]
www.reginaautósiskola.hu
Részletf izetés
29
60
61
VESZPRÉM, LEVENDULAÜZLETHÁZ, Ady E. u. 7. (Belváros)
Intenzív személygépkocsIvezetőI tanfolyam Indul:november9. 16óranovember11.16óra30% kedvezmény az elméletből