williamson -- szervezetek közg
TRANSCRIPT
http://www.kormanyzas.hu
II. évfolyam (2007) 2. szám • 235–255. oldal
Köszönjük a /PEND Consultingnak/ a szám megjelenéséhez adott támogatást.
A tranzakciós költségek gazdaságtana:
a szerződéses kapcsolatok irányítása
Oliver E. Williamson
Oliver Williamson az új intézményi közgazdaságtan egyik megteremtője és legnagyobb hatású műve-lője. Kutatásai nagyban hozzájárultak a különféle gazdasági tevékenységek sajátosságai és a keretüket alkotó intézmények (a piac, a vállalatok, a hosszú távú szerződések) közötti összefüggések megértésé-hez. Most közölt tanulmánya a tranzakciós költségek általa kidolgozott elméletének talán legtömörebb összefoglalása.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 235
Az új intézményi közgazdaságtan vizsgálódá-
sainak középpontjában a tranzakciós költségek
forrásai, tehereloszlása és következményei állnak.
A tranzakciós költségeknek szentelt figyelem
mindenképpen indokolt; hiszen ha a nagyságuk
elhanyagolható lenne, úgy a gazdasági tevékenysé-
gek megszervezésének módja maga is érdektelen-
né válna, mert egy-egy szervezési mód látszólagos
előnye egyszerűen kiváltható lenne költségmentes
szerződésekkel. Noha egyre elterjedtebb az a
vélekedés, hogy a tranzakciós költségek központi
jelentőségűek a közgazdaságtan számára,1 marad-
nak szkeptikusok. Stanley Fischer kifogása például
tipikusnak mondható: „Mint elméleti eszköznek,
a tranzakciós költségnek jól megérdemelt rossz
híre van… [részben azért,] mert felmerül a gyanú,
hogy majdnem minden megmagyarázható megfe-
lelően definiált tranzakciós költségek segítségével.”
(Fischer [1977], 322. 5. j.) Más szóval, túl nagy az
értelmezési szabadság, a fogalmat definiálni kell.
Úgy tűnik, hogy általános egyetértés van kiala-
kulóban a következőket illetően: (1) az opportu-
nizmus központi fogalom a tranzakciós költségek
tanulmányozásában;2 (2) az opportunizmus kü-
lönösen lényeges szerepet játszik olyan gazdasági
tevékenységek esetében, amelyek humán vagy
fizikai tőkébe történő tranzakció-specifikus beru-
házásokkal járnak együtt;3 (3) az információ haté-
kony feldolgozása fontos vizsgálódási szempont;4
továbbá (4) a tranzakciós költségek értékeléséhez
elengedhetetlen az intézmények összehasonlító
elemzése.5 Ezeken az általános megállapításokon
túl azonban hiányzik az egyetértés a tranzakciós
költségekkel kapcsolatban.
A tranzakciós költségek gazdaságtana:a szerződéses kapcsolatok irányítása*
Oliver E. Williamson
http://www.kormanyzas.hu
Kormányzás, Közpénzügyek, SzabályozásII. évfolyam (2007.) 2. szám 235–255. oldal
* Transaction Cost Economics: The Governance of Contractual
Relations, Journal of Law and Economics, 1979. október., Vol.
22. No. 2., 233–261. Magyar fordítás: Gacsal Gergely, Kauzli
Katalin és Mike Károly. A szöveget az eredetivel egybevetette:
Mike Károly. Lektorálta: Abdulwahab Adám és Szalai Ákos.
[A szerző jegyzete:] A tanulmány elkészítéséhez nagy segít-
séget nyújtott a Center for Advanced Study in the Behavioral
Sciences, a Guggenheim Alapítvány és a National Science
Foundation. Sokat segített hasznos megjegyzéseivel Yoram Ben-
Porath, Richard Nelson, Douglass North, Thomas Palay, Joseph
Sax, David Teece és Peter Temin. Köszönettel tartozom a Yale
Law School és a Princeton Egyetemen működő Institute for
Advanced Study által szervezett szemináriumok résztvevőinek
is. A cikk sokat javult annak köszönhetően, hogy átírtam, miután
elolvastam a következő két dolgozatot: Ben-Porath [1980] és
Temin [1979].1Ronald Coase két, egymást húsz évvel követő cikkében erőtelje-
sen érvelt a tranzakciós költségek fontossága mellett. Lásd Coase
[1937/2004; 1960/2004]. Az elmúlt évtizedben az én munkáim
nagy része is a tranzakciós költségelmélettel foglalkozott. Lásd
különösen Williamson [1975]. Egyéb munkák, amelyekben
kiemelt szerep jut a tranzakciós költségeknek: Calabresi [1968],
Goldberg [1976], Klein et al. [1978] és Dahlman [1979]. Pigou
munkásságát vizsgálja a tranzakciós költségek szemszögéből:
Goldberg [1981].2Az opportunizmus az önérdekkövetés egy változata, amely túl-
lép az egyszerű önérdekkövetésen, és az erkölcsi gátlások nélküli
önérdekkövetést [self-interest seeking with guile] is magában
foglalja. Nem szükséges, hogy mindenkit ugyanolyan mértékben
opportunistának tartsunk. Elégséges azt feltételezni, hogy nehéz
ex ante elkülöníteni azokat, akik kevésbé opportunisták, és
megfelelően nagy haszon reményében az utóbbi csoportba
tartozók nagy része is hajlandó áthágni az erkölcsi korlátokat.
Az opportunizmus részletesebb elemzését nyújtja Williamson
[1975] 7–10., 26–30. A fogalom egy újabb alkalmazása: Klein
et al. [1978].3Az opportunizmus összekapcsolása a tranzakció-specifikus
beruházásokkal (vagy ahogyan Klein et al. [1978] nevezi: a „ki-
sajátítható kvázijáradékkal”) fontos eleme a vertikális integráció
magyarázatának. Lásd Williamson [1971, 1975]; valamint Klein
et al. [1978].4Ha az emberek képessége az adatok fogadására, tárolására, visz-
szanyerésére és feldolgozására nem lenne korlátozott, az összes
érdekes közgazdasági probléma megoldódna.5Erről lásd Dahlman [1979].
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám236
Oliver E. Williamson
Az előrelépés feltétele, hogy azonosítsuk azo-
kat a kritériumokat, amelyek alapján a tranzakciós
költségek típusai elkülöníthetők, és feltárjuk a
tranzakciók keretéül szolgáló különböző intézmé-
nyi formák gazdaságossági tulajdonságait. Csak
ezután kerülhet sor a tranzakciók és az intézményi
formák megalapozott összekapcsolására. Ez a ta-
nulmány megerősíti, hogy a tranzakciós költségek
központi jelentőségűek a közgazdaságtan számára,
azonosítja a tranzakciók kritikus dimenzióit, is-
merteti a tranzakciók fő irányítási struktúráit, és
bemutatja, hogyan és miért tartoznak a különböző
tranzakciókhoz eltérő intézményi megoldások.
Főként a köztes termékekkel kapcsolatos tran-
zakciókkal kívánok foglalkozni. Noha korábban
csak a tranzakciók piacon kívüli, vállalaton belüli
megszervezésének (a vertikális integrációnak) az
ösztönzőit hangsúlyoztam,6 jelen elemzés szim-
metrikus abban az értelemben, hogy egyaránt
foglalkozik a piaci, a hierarchikus és a közbeeső
szervezési módokkal. Továbbra is fontos kérdés,
hogy miért olyan gyakori a vertikális integráció.
De arra is kíváncsiak leszünk, hogy miért bonyo-
lódik le oly sok tranzakció piaci (vagy kvázi-piaci)
úton. Egy átfogó elemzésnek ugyanis választ kell
adnia arra a kérdésre, hogy melyik tranzakcióhoz
milyen szervezési mód tartozik, és meg kell
magyaráznia, hogy miért. Célunk lényegében a
következő: a tranzakciók minden absztrakt típu-
sánál azonosítani a leggazdaságosabb irányítási
struktúrát. Irányítási struktúrán azt az intézményi
keretet fogjuk érteni, amelyen belül egy-egy tran-
zakció a maga teljességében lebonyolódik. A piac
és a hierarchia a két legfontosabb a lehetséges
struktúrák közül.
Az első részben röviden áttekintjük a tranzak-
ciók tanulmányozásához szükséges jogi hátteret.
A közül a három dimenzió közül, amelyeket
majd a tranzakciók jellemzésére javaslunk, a
tranzakciókhoz kapcsolódó beruházások jellege a
legkevésbé értett és valószínűleg a legfontosabb. A
beruházások kiemelt jelentőségét az idioszinkrá-
zia, azaz az egyedi sajátosságok gazdaságtanának
kontextusában igyekszünk bemutatni a második
részben. A harmadik részben a szerződések álta-
lános kategóriáira teszünk javaslatot, és e kategó-
riákban elhelyezzük a kereskedelmi szerződéseket.
Majd a bevezetett kategóriákat a negyedik részben
az alkalmazotti kapcsolatra, az állami szabályo-
zásra, a családi tranzakciókra és a tőkepiacokra
alkalmazzuk. A legfontosabb következtetéseket az
ötödik rész foglalja össze. Ezt a záró megjegyzések
követik.
I. A TRANZAKCIÓK SZERZŐDÉSI
HÁTTERÉRŐL
Bár széleskörű egyetértés van abban, hogy a
diszkrét tranzakció paradigmája („gyors belépés
világos megállapodással; gyors kilépés egyértelmű
teljesítéssel” – Macneil [1974] 738.) korábban jól
szolgálta mind a jogtudományt, mind a közgaz-
daságtant; terjedőben van az a felismerés, hogy
sok szerződéses kapcsolat nem tartozik ebbe a jól
definiált típusba.7 A szerződések természetének
mélyebb megértésére ad lehetőséget, ha a jogi
szabályozást előtérbe állító megközelítés helyett
– amely lényege szerint a diszkrét szerződések
vizsgálatára koncentrál – egy átfogóbb néző-
pontot fogadunk el, amely a szerződések céljaira
összpontosít.8
Ian Macneil gondolatgazdag esszéiben igen ter-
mékenynek bizonyul a különbségtétel a diszkrét és
a kapcsolati tranzakciók közötti különbségtétel.9 A
két kategóriát azonban tizenkét „koncepció” alapján
6Lásd a 3. lábjegyzetet.7A kereskedelmi szerződésekre vonatkozóan lásd Llewellyn
[1931], Havighurst [1961], Fuller [1964], Macaulay [1963],
Friedman [1965], Leff [1970], Macneil [1978] és Goldberg
[1976]. Munkajogászok hasonló megfigyeléseket tettek az alkal-
mazotti kapcsolatok terén. Lásd Cox [1958], Summers [1969]
és Feller [1973].8A technikai és a cél szerinti megközelítés megkülönböztetése
Summerstől [1979] származik. A szerző különbséget tesz a
„törvény betűje" (539, 543, 548, 566.) és a szerződés körül-
ményeit jobban figyelembe vevő jogértelmezés (549–51, 561,
566.) között. „A körülményektől való elvonatkoztatást legtömé-
nyebben a Restatement [a szerződési jog egységes szerkezetbe
foglalt szövege] jeleníti meg, amely az általa megfogalmazott
szabályokat légüres térben végrehajtott tranzakciókon szem-
lélteti, azt az illúziót keltve, hogy a szerződésekre vonatkozó
szabályokat a szerződési környezet figyelembe vétele nélkül
lehet megfogalmazni; így azok minden szerződéses tranzakcióra
általánosan alkalmazhatók” (566.). Summers megállapítja, hogy
ez a megközelítés nem nyújt és nem is nyújthat olyan „keretet,
amelyen belül az összes szerződéses tranzakcióra érvényes
szabályok és elvek egységbe rendezhetők” (566.). Egy ilyen keret
megalkotásához olyan jogszemléletre van szükség, amely jobban
figyelembe veszi, hogy milyen intézmények biztosítják a szerző-
déses kapcsolatok sikeres irányítását – beleértve a szerződések
értelmezését és végrehajtását is.9Lásd különösen Macneil [1974, 1978] és az ott található
hivatkozásokat a szerző kapcsolódó munkáira.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 237
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
határolja el egymástól (Macneil [1974] 738–740. és
Macneil [1978] 902–905.), és egy ennyire aprólékos
osztályozást nehéz lenne alkalmazni. Céljainknak
jobban megfelel a szerződéseknek az a hármas cso-
portosítása, amelyről Macneil legújabb cikkében ír.
Ebben a klasszikus, a neoklasszikus és a kapcsolati
szerződések kategóriáját különbözteti meg.
A) A klasszikus szerződési jog
Macneil szerint a szerződéseket szabályozó jog-
rendszerek célja minden esetben a csere elősegítése.
A klasszikus szerződési jogot az különbözteti meg
a szerződések más típusú szabályozásától, hogy
ezt a célt úgy próbálja elérni, hogy hangsúlyozza a
szerződések diszkrét jellegét10, és fokozza a tran-
zakció „jelenidejűségét” [presentiation] (Macneil
[1978], 862.). Utóbbi azokra az erőfeszítésekre
utal, hogy a felek a szerződés minden mozzanatát
„jelenbelivé vagy jelenlévővé tegyék; a jelenben
érzékeljék, illetve megértsék” (Macneil [1978],
863, 25. j.). A teljes jelenidejűség közgazdasági
megfelelője a minden lehetséges jövőbeli helyzetre
kiterjedő szerződés [contingent-claims contrac-
ting], amely egy áru vagy szolgáltatás szállítása
szempontjából releváns összes jövőbeli körülményt
leírja, és azok bekövetkezésének valószínűségét és
idejét is figyelembe veszi.11
A klasszikus szerződési jog több módon is
törekszik a diszkrét jelleg és a jelenidejűség meg-
valósítására. Először is: a tranzakcióban részt vevő
felek kilétének nem tulajdonít jelentőséget. Ebből
a szempontban tökéletesen összhangban van a
közgazdaságtan „ideális” piaci tranzakciójával.12
Másodszor: a megállapodás tartalma gondosan
körülhatárolt, és a formális elemek döntenek, ha
a formális (például írott) és az informális (például
szóbeli) elemek ellentétbe kerülnek egymással.
Harmadszor: a jogorvoslati lehetőségek, a kárté-
rítési módszerek [remedies] részletesen megha-
tározottak. „Ha az eredetileg vállaltak teljesítésére
nem kerül sor, a következmények kezdettől fogva
viszonylag jól előre jelezhetők, és nem tekinthetők
nyitott kérdéseknek” (Macneil [1978] 864.). Végül:
a jog nem ösztönzi harmadik fél részvételét a viták
rendezésében (Macneil [1978]). A hangsúly így a
jogi szabályokon, a formális dokumentumokon és
a tranzakciók önmegoldó, önmegszüntető [self-
liquidating] jellegén van.
B) A neoklasszikus szerződési jog
Nem minden tranzakció illeszkedik jól a klasszikus
szerződés sémájába. Különösen a bizonytalan fel-
tételek mellett végrehajtandó, hosszú távú szerző-
dések azok, amelyek esetében rendkívül költséges,
gyakran egyenesen lehetetlen az együttműködés
minden lényeges jövőbeli mozzanatát jelenidejűvé
tenni. Itt számos probléma adódhat. Először
is: a szerződéskötés időpontjában nem látható
előre minden olyan jövőbeli körülmény, amely
alkalmazkodást igényelne. Másodszor: a megfelelő
alkalmazkodás módja számos esetben nem lesz
magától értetődő, amíg az adott körülmény elő
nem áll. Harmadszor: hacsak nem egyértelműek
a környezetben bekövetkező változások, a rész-
letes szerződést kötő autonóm felek között is
vita alakulhat ki, ha az egyik fél egy adott feltétel
beálltára hivatkozva fogalmazza meg valamilyen
igényét. Egy olyan világban, ahol a szerződő
felek (vagy legalábbis egy részük) hajlamos az
opportunizmusra, nehéz eldönteni, hogy kinek is
higgyünk.
A klasszikus szerződés várható kudarcát szem
előtt tartva, ilyen helyzetekben három lehetőség
közül választhatunk. Az egyik az, hogy tartózko-
dunk az ilyen tranzakcióktól. Egy másik lehetőség,
hogy az ilyen tranzakciókat a piacról egy szerve-
zeten belülre visszük, és annak keretében bonyo-
lítjuk le. Az alkalmazkodást biztosító döntések
sorát ebben az esetben közös tulajdonlás mellett,
hierarchikus ösztönző és ellenőrző rendszerek
10Diszkrét jellegen azt értjük, hogy a szerződés tárgyát képező
tranzakció elkülönül a felek közötti (tágabb) kapcsolat minden
más elemétől. [a szerk.]11A minden lehetséges jövőbeli helyzetre kiterjedő, komplex
szerződésekről és működésükről lásd Arrow [1971], Meade
[1971] és Williamson [1975].12Telser – Higinbotham [1977]: „A szervezett piacokon a
felek olyan szabványosított szerződéseket kötnek, amelyekre
igaz, hogy a szerződések tárgyát képező jószág bármely két
egysége tökéletes helyettesítője egymásnak. A felek személye
egyik kölcsönösen előnyös tranzakcióban sincs hatással a csere
feltételeire. A szervezett piac maga vagy valamely más intézmény
szándékosan olyan homogén jószágot hoz létre, amellyel a piaci
szereplők vagy megbízottjaik anonim módon kereskedhetnek.”
(997.)
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám238
Oliver E. Williamson
segítségével hozhatjuk meg. Harmadszor: ki lehet
építeni egy olyan szerződéses kapcsolatot, amely
megőrzi a felek közötti viszony kereskedelmi jel-
legét, de emellett részét képezi egy saját irányítási
struktúra is. Ezt a harmadik lehetőséget nevezi
Macneil neoklasszikus szerződésnek.
Macneil úgy véli, hogy „a hosszú távú szerző-
dések két általános jellemzője a hézagos tervezés
és az olyan folyamatok, technikák alkalmazása,
amelyek segítségével a felek rugalmasabbá teszik
a kapcsolatukat, ahelyett, hogy egyszerűen héza-
gokat hagynának a szerződésben, vagy mindent
mereven megterveznének” (Macneil [1978], 865.).
A rugalmasság biztosítására és a hézagok kitöl-
tésére pedig gyakran jobb megoldást jelent, ha
pereskedés helyett a felek egy harmadik fél bevo-
násával próbálják rendezni a vitáikat és értékelni
egymás teljesítményét. Igen tanulságosak Lon
Fuller megjegyzései a választottbíráskodás és a
pereskedés közötti különbségekről.
… a választottbírák számára nyitottak […]
olyan gyors tanulási lehetőségek, amelyek
a bíróságoknak nem állnak rendelkezésére.
Egy választottbíró gyakran megszakíthatja a
tanúk kihallgatását, magyarázatot kérve a vi-
tázó felektől, hogy megérthesse a bemutatott
bizonyítékokat. Ez a tanulási folyamat infor-
málisan mehet végbe, a döntéshozó gyakran
megkérdezi a felek hozzáértő képviselőit, ha
egy-egy momentum tisztázásra szorul. A fe-
lek megvitathatják egymással a helyzetet, sőt
alkalmanként az egyik vagy másik táboron
belül is vita alakulhat ki. A végeredmény álta-
lában a helyzet tisztázása lesz, ami mindenki
számára lehetővé teszi az eset intelligens
megoldását. Egy ilyen informális eljáráshoz
tökéletes alapot adnak a választottbíráskodás
szabályai. (Fuller [1963], 11-12.)
A neoklasszikus szerződések joga tehát abból
indul ki, hogy a világ bonyolult, a megállapodások
hiányosak, és bizonyos szerződéseket sosem kötné-
nek meg, ha a felek nem bíznának meg a viták peren
kívüli rendezésének mechanizmusában. Egy fontos
és tudatos különbség a választottbíráskodás és a
pereskedés között, hogy míg az előbbi a kapcsolat
folytatásának – vagy legalábbis a szerződés teljesí-
tésének – feltételezéséből indul ki, a peres megoldás
esetében ez a feltevés sokkal kevésbé érvényesül.13
C) Kapcsolati szerződések
A létező kapcsolatok fenntartásának igénye ,,oda
vezetett, hogy a klasszikus, majd később a neoklasz-
szikus szerződéseket szabályozó jogrendszerről szá-
mos terület levált, így a társasági jog jelentős része és
a kollektív szerződési jog is” (Macneil [1978], 885.).
A szerződések „időtartamának és komplexitásának”
növekedésével ugyanis a neoklasszikus jellegű alkal-
mazkodási eljárások elégtelennek bizonyultak, és a
helyüket erősebben tranzakció-specifikus és admi-
nisztratív jellegű módszerek váltották fel (Macneil
[1978], 901.). A szerződések diszkrét jellegének
feltételezése teljesen eltűnik, és a kapcsolat egy
olyan „minitársadalom” jellegzetességeit ölti magára,
„amely normáinak halmaza túlmutat a piaci cserén
és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó folyamatokon”
(Macneil [1978], 901.). A neoklasszikus rendszerrel
szemben, ahol az alkalmazkodás referenciapontja
mindvégig az eredeti megállapodás marad, a valódi
kapcsolati megközelítésben a referenciapont „maga
a kapcsolat, ahogy az kifejlődött az időben [...] Ez
nem is biztos, hogy része az eredeti szerződésnek,
de ha része is, akkor sem biztos, hogy figyelembe
veszik.” (Macneil [1978], 890.)
II. AZ IDIOSZINKRÁZIA
GAZDASÁGTANA
A szerződések Macneil szerinti hármas csoportosí-
tása világossá teszi, hogy a szerződések sokkal össze-
tettebbek, mint általában feltételezzük.14 Ezenkívül
arra utal, hogy az irányítási struktúra – vagyis az
intézményi keret, amelyen belül a tranzakciót meg-
kötik és végrehajtják – a tranzakció természetével
együtt változik. Macneil azonban sem a szerződések
kritikus jellemzőit nem azonosította egyértelműen,
sem az irányítási struktúrák céljait. Azon érdekek
harmonizálása, amelyek máskülönben egymásnak
13Amint Lawrence Friedman megállapította, a kapcsolatokra
romboló hatással van, ha a vita pereskedéssé fajul. Lásd Fried-
man [1965], 205.
14Néhány jogi szakember azt állítja, hogy mindez már régóta
ismert. Azonban különbség van ismeret és megértés között.
Macneil elemzése részletesen ismerteti a jelenséget, így lehetővé
teszi a mélyebb megértését.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 239
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
ellentmondó alcélok követésére ösztönöznék a fele-
ket, fontos irányítási feladatnak tűnik, ám e gondolat
részletes kifejtése is elmarad.
Ésszerű eljárásnak tűnik, hogy az egyszerű szer-
ződéses kapcsolatokban egyszerű irányítási struktú-
rákat használjunk, a komplex struktúrákat pedig a
bonyolultabb kapcsolatok számára tartsuk fenn. A
komplex struktúrák használata egyszerű kapcsola-
tok irányítására szükségtelen költségeket okozhat,
ha viszont egyszerű struktúrákat használunk komp-
lex tranzakciókban, az feszültségekhez vezet. De
mi számít egyszerű, és mi komplex szerződésnek?
Nyilvánvaló, hogy megkülönböztetett figyelmet kell
fordítani a tranzakciók meghatározó jegyeire.
Amint a harmadik részben majd részletesen
kifejtjük, a tranzakciók három kritikus dimen-
ziója a (1) bizonytalanság foka, (2) a tranzakció
ismétlődésének gyakorisága, és (3) a tartós tran-
zakció-specifikus beruházások mértéke. E három
közül a bizonytalanság kritikus szerepét széles
körben elfogadják.15 Az, hogy a gyakoriság fontos,
szintén meggyőző állításnak tűnik.16 Azonban
mindeddig egyik tényező esetében sem fejtették
ki teljes egészében, hogy miképpen befolyásolják
a kapcsolatok irányítását. Ennek kifejtése mindad-
dig nem is lehetséges, amíg e két dimenziót össze
nem kapcsoljuk a harmadikkal: a tranzakció-
specifikus beruházások mértékével. Az irányítási
formák tanulmányozásakor a legtöbb kérdés a
beruházások jellegével függ össze, ezért szükség
van e dimenzió részletesebb elemzésére.
A) Általános megfontolások
A beruházásokat illetően a kritikus kérdés az, hogy
mekkora a tranzakció-specifikus (nem piacképes
eszközöket létrehozó) kiadások volumene. A nem
specializált eszközök használata kevés kockázattal
jár, hiszen esetükben a vevők könnyen átválthat-
nak alternatív beszerzési forrásokra, a szállítók
pedig könnyen eladhatják az egyik vevőnek szánt
terméküket valaki másnak.17 A piaci értékesítés
azonban nehezebbé válik, ha a tranzakcióban részt
vevők kilétének fontos költség-következményei
vannak. Az ilyen tranzakciókat idioszinkratikus-
nak fogjuk nevezni.
Időnként a felek kiléte kezdettől fogva fontos,
például amikor egy vevő rávesz egy szállítót, hogy
ruházzon be valamilyen specializált, tranzakció-
specifikus fizikai tőkeeszközbe. Mivel egy ilyen
eszköznek az értéke az eredetileg tervezettől
eltérő hasznosításban – definíció szerint – sokkal
kisebb lenne, mint az adott kapcsolatban, a szállító
jelentős mértékben „beragad” a tranzakcióba. De
a vevő helyzete is hasonló, hiszen nem fordulhat
más ellátási forráshoz, hogy onnan szerezze be
hasonlóan kedvező feltételekkel az adott eszközt.
Az előállítás költségei ugyanis nem specializált fi-
zikai tőkével feltehetően magasabbak lennének.18
Így a vevő is elkötelezett [committed] a tranzakció
mellett.
A csere idioszinkratikus jellege azonban
többnyire nem csak a specializált fizikai tőkéből
fakad. Szintén gyakoriak a humán tőkébe történő
tranzakció-specifikus beruházások. Jó példa lehet
erre a specializált képzés vagy a munka közbeni
tanulás, mivel mindkettőnek mérhető hatása lehet
a termelékenység növekedésére. Eltekintve azok-
tól a ritka kivételektől, amikor ezek a beruházások
alacsony költséggel átvihetők másokhoz, általában
a kezdeti beruházások költségét csak addig lehet
visszanyerni, amíg fennáll a kapcsolat a köztes
termék vevője és eladója között.
További tranzakció-specifikus megtakarítások-
ra nyílik lehetőség akkor, ha a vevő és a szállító a
15A bizonytalanság szerződéses viszonyokban játszott szerepét
hangsúlyozza például Peter Temin közelmúltban megjelent
tanulmánya: Temin [1979].16A gyakoriság jelentőségét hangsúlyozza például Whinston
[1978].17Lásd Telser – Higinbotham [1978], Ben-Porath [1980] és
Barzel [1979]. Megjegyzendő, hogy míg Barzelt elsősorban
a végtermékek piacait jellemző szabványosítás foglalkoztatja,
bennünket most inkább a nem szabványosított beruházások
érdekelnek. A kettő nem teljesen független egymástól, de
ugyanaz a minőség gyakran különböző inputokkal is előállítható.
A vizsgálatunk tárgyát most a specializált (tranzakció-specifikus)
termelési tényezők jelentik.
18Ez feltételezi, hogy az eredetileg szerződő szállító számára
költséges a speciális fizikai eszközök átadása az esetleges új
szállítóknak. Erről lásd Williamson [1976]. Klein et al. [1978]
ezt a feltételt úgy fogalmazza meg, hogy létezik „kisajátítható
kvázi-járadék”. Ezzel kapcsolatban fontos különbséget tenni
felhasználás és felhasználó között. „Az eszközzel járó kvázijára-
dék az a többlet, amely meghaladja az eszköz kimentési értékét,
vagyis azt az értéket, amelyet a következő legjobb felhasználásban
egy másik bérlő számára képvisel. A kvázijáradék potenciálisan
kisajátítható, speciális része pedig az eszköznek a második
legnagyobb értéket tulajdonító felhasználó értékelése fölötti
esetleges rész.” (298.)
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám240
Oliver E. Williamson
szerződést folyamatosan hozzáigazítja a kibonta-
kozó eseményekhez, illetve időről-időre megújítja
a megállapodást. A személyes ismeretség csökkenti
a kommunikáció költségeit: ahogy a tapasztalataik
gyűlnek, a felek egy speciális nyelvezetet alakítanak
ki, így a legkisebb változások is könnyen jelezhetők
és érzékelhetők. Intézményi és személyes szinten
is bizalmi kapcsolatok épülnek ki. Így azok, akik a
két szervezet közötti kapcsolattartásért felelősek,
személyes és szervezeti érdekük miatt is ügyelnek
arra, ami történik. Ha a tisztesség [integrity] fon-
tos számukra, visszautasíthatják a részvételt olyan
opportunista törekvésekben, amelyek a szerző-
dés betűjével visszaélve (arra támaszkodva) az
együttműködés szellemét gyengítenék. Az effajta
visszautasítások kordában tarthatják a szervezetek
opportunizmusra való hajlamát.19 Egyéb feltételek
változatlansága mellett azok az idioszinkratikus
cserekapcsolatok, amelyeket a személyes bizalom
jellemez, sikeresebben túlélik a feszültségeket, és
nagyobb alkalmazkodóképességet mutatnak.
Az idioszinkratikus áruk és szolgáltatások eset-
ében tehát humán vagy fizikai tőkébe történő tran-
zakció-specifikus beruházásokra kerül sor, amelyek
a szerződés sikeres végrehajtása esetén hasznot
hoznak. Ilyen beruházások megjelenhetnek alkal-
mi kereskedelmi kapcsolatokban is, amikor egy
egyedi tervezésű termék előállítása hosszabb időt
vesz igénybe (például építési szerződéseknél). A
hangsúlyt azonban most az ismétlődő tranzakci-
ókra helyezzük. Bár az ismétlődő szerződések első
odaítélésekor gyakran kivitelezhető a sok résztvevős
verseny, az idioszinkratikus tranzakciók esetében a
vevő és a szállító közötti kapcsolat ezután – a fent
említett tranzakciós költségek hatására – gyorsan
bilaterális monopóliummá alakul át. Ez az átalaku-
lás pedig erősen hat a szerződésre.
Miközben az ismétlődő azonnali szerződé-
sek alkalmas keretet kínálnak a szabványosított
tranzakciók számára (a sokszereplős verseny
ugyanis folyamatosan biztosítja a szerződésszegés
szankcionálását [self-policing]), idioszinkratikus
tevékenységek esetén nem ösztönöznek megfele-
lően beruházásra. Feltettük, hogy idioszinkratikus
tevékenység esetén költséghatékonyság csak úgy
érhető el, ha a szállító speciális eszközökbe ru-
ház be, illetve a dolgozók tranzakció-specifikus
munkakészségekre tesznek szert a szerződés vég-
rehajtása során. Ahhoz, hogy a felek hajlandók
legyenek ilyen beruházásokra, biztosítani kell a
kapcsolat folyamatosságát. Bár a megfelelő ösz-
tönzők elvileg kialakíthatók hosszú távú szerző-
désekkel, az ilyen megállapodások szükségképpen
hiányosak lesznek (a felek korlátozott racionalitása
miatt). Így meghatározatlan marad, hogy bizonyos
jövőbeli helyzetekhez hogyan kell a feleknek
alkalmazkodniuk. Az intertemporális hatékonyság
ugyanakkor megköveteli tőlük, hogy alkalmaz-
kodjanak a változó piaci körülményekhez.
Komoly szerződési dilemma, hogy hogyan
biztosítható ez az alkalmazkodás. Érdemes ismé-
telten megjegyezni, hogy opportunizmus hiányá-
ban mindez semmilyen nehézséget nem okozna,
mivel a hosszú távú, hiányos szerződések hézagjait
a felek hibátlanul kitölthetnék, amint folyamato-
san alkalmazkodnának a változó körülmények-
hez. Elegendő lenne elfogadniuk egy általános
záradékot arról, hogy „felelősségteljesen fognak
viselkedni, amikor az alkalmazkodás esedékessé
válik, ahelyett, hogy az egyéni előnyöket keresnék”.
Figyelembe véve azonban, hogy az általános zára-
dékok nem kikényszeríthetők, az emberek pedig
hajlamosak hamis és félrevezető (saját maguk által
nem hitt) kijelentéseket tenni, a szerződő feleknek
a következő veszéllyel kell szembenézniük: az
idioszinkratikus beruházás hatására előálló bila-
terális monopóliumban a vevőnek és az eladónak
egyaránt stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy
minden alkalommal alkut kezdjen a pótlólagos
haszon felosztásáról, amikor a másik fél javaslatot
tesz valamilyen változtatásra. Bár hosszú távon
mindkettőjük érdekelt a közös profitot maxima-
lizáló alkalmazkodásban, az is érdekükben áll,
hogy az alkalmazkodási folyamat minden lépése
alkalmával a haszon lehető legnagyobb részét pró-
bálják megszerezni. A hatékony alkalmazkodás,
amely opportunizmus nélkül megvalósulna, így
költséges alkudozássá alakul – olyannyira, hogy bi-
zonyos lehetőségeket a felek fel sem vetnek, mivel
attól tartanak, hogy az alkalmazkodás potenciális
19Ideillenek Thorstein Veblen [1927] megállapításai a nagyvál-
lalati vezetők és a tranzakciók közötti távolságról: személytelen
körülmények között „nagyrészt megszűnik az a csillapító hatás,
amelyet az emberek közötti kapcsolatokban a személyes rész-
vétel kivált… [Így] az üzletvezetésnek nem kell a tisztesség,
jóindulat vagy éppen a harag szentimentális megfontolásaival
szembesülnie." (53.)
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 241
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
hasznát felemésztené a költséges alku. Nyilvánvaló
tehát, hogy szükség van olyan irányítási struktú-
rákra, amelyek mérsékelik az opportunizmust, és
fokozzák a bizalmat.
B PÉLDÁK
Néhány illusztráció segíthet megérteni az idi-
oszinkratikus tranzakciók működését. A speciali-
zált fizikai tőke esete viszonylag egyértelmű. Erre
példa lehet (1) egy speciális alkatrész vásárlása
külső szállítótól, vagy (2) egy specializált üzem
létesítése egy olyan helyen, ahol biztosított a
lehető legszorosabb kapcsolat egy másik, számára
létfontosságú inputot előállító üzemmel.
Tegyük fel, hogy (a) az alkatrész gyártásá-
hoz speciális berendezésre van szükség (azaz
a berendezés értéke jóval kisebb a következő
legjobb felhasználásban), (b) a méretgazdaságos-
ság jelentős, egyszeri beruházást követel meg, és
(c) az alkatrésznek kevés alternatív vásárlója van
(vagy az iparág szerkezete, vagy a termék speciális
jellemzői miatt)! Ilyen körülmények között a vevő
és az eladó nyilvánvalóan erősen érdekelt a csere-
kapcsolat fenntartásában.
A telephely közelségével járó előnyök a szállítás
és a hozzá hasonló termelési folyamatok (készlet-
gazdálkodás, hőgazdálkodás stb.) terén elérhető
megtakarításokból fakadnak. Az üzemnek nem kell
feltétlenül specializáltnak lennie, de hosszú életű-
nek és egyedi elhelyezkedésűnek igen. Ha egyszer
a beruházás megtörtént, az üzem többé nem moz-
dítható el onnan (pontosabban csak vállalhatat-
lanul magas költséggel), az egyedi elhelyezkedésű
telephelyhez pedig immár más nem férhet hozzá.
A vevő és a szállító ez esetben is arra fog törekedni,
hogy működőképes, az alkalmazkodást lehetővé
tévő megállapodást kössön egymással.20
A humán tőkébe történő idioszinkratikus
beruházások sok szempontból érdekesebbek és
kevésbé nyilvánvalóak, mint a fizikai tőkébe tör-
ténő befektetések. Polányi Mihály gondolatai a
„személyes tudásról” megvilágító erejűek:
Mindenütt hasonló eredménnyel járt, amikor
megkísérelték a megállapodott ipari mester-
ségeket tudományosan elemezni. A meghatá-
rozatlan tudás tulajdonképpen még a modern
iparban is lényeges része a technológiának.
Magam figyeltem meg Magyarországon,
hogy egy villanykörték fúvására szolgáló új,
importált gép, amelynek tökéletes mása si-
keresen működött Németországban, egy álló
évig egyetlen hibátlan körtét sem termelt.
(Polányi [1994], I. kötet 100.)
A szakértelemről pedig így ír Polányi:
[…] ha egy mesterséget egy generáción ke-
resztül nem gyakorolnak, akkor az teljesen
eltűnik […] Szánalmasak azok a vég nélküli
erőfeszítések, hogy a mikroszkópia, a kémia,
a matematika és az elektronika bevetésével
reprodukáljanak egyetlen olyan hegedűt,
amilyet a félanalfabéta Stradivari több mint
kétszáz évvel ezelőtt rutinszerűen állított
elő. (Polányi [1994], I. 101.)
Polányinak a nyelvről szóló fejtegetései pe-
dig megerősítik azt a korábban megfogalmazott
állításunkat, hogy az ismétlődő tranzakciókban
speciális kódszavak és kifejezések alakulhatnak
ki, és ezek révén megtakarításokat érhetünk el.
Az ő szavaival: „a dolgok értelmezésére szolgáló
eltérő szókészletek olyan csoportokra osztják az
embereket, amelyek nem érthetik azt, ahogy a
másik látja a dolgokat és ahogy a másik cselekszik”
(Polányi [1994], I. 197.). Majd hozzáfűzi:
Egy nyelv tudása mesterség, amit hallgató-
lagos ítéletek és meghatározatlan készségek
gyakorlása révén űznek […] Beszédkom-
munikáció az, amikor két személy sikeresen
alkalmazza azt a nyelvtudást és nyelvi kész-
séget, amelyet egy ilyen inaskodás folyamán
sajátítottak el, s az egyik személy információt
akar átadni, a másik pedig átvenni. Arra tá-
maszkodva, amit mindketten megtanultak,
a beszélő magabiztosan kiejt szavakat, a
hallgató pedig magabiztosan értelmezi azo-
kat, s kölcsönösen arra hagyatkoznak, hogy
helyesen használják, illetve helyesen értik
meg ezeket a szavakat. Valódi kommunikáció
akkor és csak akkor zajlik, ha igazolt ez a
tekintélyre és bizalomra vonatkozó kettős
feltevés. (Polányi [1994], I. 350–351.)
Babbage a tizenkilencedik század elejéről hoz
figyelemreméltó példát a tranzakció-specifikus
20A Great Lakes Carbon esete szemléletes jogi példával szolgál erre. Lásd 1970-1973 Trade Reg. Rep. Transfer Binder, 19,848 (FTC
Dkt. No. 8805).
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám242
Oliver E. Williamson
értékről. Noha ő a nehézségek ellenére folytató-
dó kereskedést a „megalapozott üzleti hírnévvel”
(vagyis a bizalommal) magyarázza, a történetben
vélhetően egyéb specializált – humán és fizikai –
beruházások is szerepet játszottak. Bárhogyan is
van, az ismertetett eset a következő:
A megalapozott üzleti hírnév bizalomte-
remtő képessége figyelemre méltó módon
nyilvánult meg, amikor a brit ipar termékeit
kizárták a kontinensről a legutóbbi háború
idején. Az egyik legnagyobb vállalkozásunk
hagyományosan kiterjedt üzleteket bonyo-
lított egy közép-németországi kereskedő-
házzal. Miután azonban a brit áruk előtt
lezárták a kontinens kikötőit, súlyos bün-
tetést róttak ki mindenkire, aki megszegte
a berlini vagy a milánói dekrétumokat. Az
angol gyártó ennek ellenére továbbra is ka-
pott megrendeléseket, útmutatással, hogy
hová küldje az árut, továbbá a fizetés mód-
jának és idejének megjelölésével – mindezt
levélben, ismerős kézírással, a végén a ke-
reskedőház egyik tagjának keresztnevével,
sőt esetenként mindenféle aláírás nélkül. A
megrendeléseket egytől-egyig teljesítették,
és nem volt rá példa, hogy bármi gond lett
volna a fizetéssel. (Babbage [1835])21
Az eddigi példák többsége technikai jellegű
és kereskedelmi tranzakciókra vonatkozik, ám
másfajta tranzakcióknak is lehet idioszinkratikus
jellege. Rhenquist bíró is utal erre, amikor a
jogesetek egy olyan osztályáról beszél, amelyek-
ben „az egyik személy panaszának peres útra
terelése az ellenséges légkörű tárgyalóterembe
viszi azokat a feleket, akik egyébként továbbra
is kapcsolatban maradnak” (Rhenquist [1978],
19. – kiemelés tőlem.). Ez a légkör pedig egyér-
telműen károsan hat a kapcsolatukra. Rhenquist
többek között a kollektív munkaszerződésekkel
kapcsolatos vitákat (I.m. 11-13.) és a gyermekek
és a szüleik közötti konfliktusokat (16-19.)
hozza fel példaként.
Rá kell azonban kérdeznünk, hogy mi a meg-
különböztető jegye ezeknek a tranzakcióknak.
Úgy vélem, mindegyikben központi szerepet ját-
szik a tranzakció-specifikus humán tőke. Mi más
lehetett az oka annak, hogy a magyaroknak olyan
sokáig tartott a német villanykörte-gyártó gép be-
üzemelése? És mi más magyarázza, hogy elveszett
Stradivari mesterségbeli tudása? Hasonlóképpen,
a Babbage kereskedői között kialakult ismeretség
és bizalom olyan értékes humán erőforrások,
amelyeket vonakodva áldoznak fel, ha egyszer
kialakultak. Rhenquist bírót pedig éppen azért
aggasztja a példáiban szereplő kapcsolatok fel-
bomlása, mert idioszinkratikus jellegüknél fogva
nincsenek kielégítő helyettesítőik.22
Azt állítjuk tehát, hogy a klasszikus piaci szerző-
désekkel lebonyolított piaci csere helyébe speciális
irányítási struktúrák lépnek, ha a tranzakció-specifi-
kus érték jelentős. Az idioszinkratikus kereskedelmi,
munkaügyi és családi kapcsolatok csupán sajátos
megnyilvánulásai ennek az általános jelenségnek.
III. KERESKEDELMI SZERZŐDÉSEK
A kereskedelmi szerződések elemzését egy rövid
megjegyzéssel kezdjük a költségcsökkentés [eco-
nomizing] igényéről. Majd felvázoljuk a tranzak-
ciók és a hozzájuk kapcsolódó irányítási struktúrák
kategóriáit, és összekapcsoljuk őket a szerződések
Macneil-féle hármas osztályozásával.
A) Törekvés a költségcsökkentésre
Feltesszük, hogy a kereskedelmi tranzakciók meg-
szervezési módjai közötti választást szigorúan a
költségminimalizálás célja motiválja. Ez utóbbi
21Időben közelebbi példákat hoz Stewart Macaulay az olyan
szerződésekre, amelyeknél a felek „figyelmen kívül hagyják” a
törvényt – akár még némi veszteség árán is –, ha annak előírásai
és a szerződő felek érdekei eltérnek egymástól. Lásd Macaulay
[1963]: „Az úgynevezett „lehívásos” szerződések (requirements contracts), amelyek értelmében az egyik fél minden felmerülő
igényét egy áruból vagy szolgáltatásból a másik fél elégíti ki,
valószínűleg nem érvényesíthetők jogi úton Wisconsinban és
még néhány tagállamban. A vegyipari termékeket, konténereket
és egy sor más árucikket ennek ellenére rendre ilyen szerződések
alapján értékesítik ezekben az államokban. Az Egyesült Álla-
mok 7. kerületi fellebbviteli bíróságának döntései értelmében
nem kényszeríthető ki az a szerződés, amely kiköti, hogy az
árat az eladó határozza meg a teljesítés helyén és időpontjában.
A wisconsini esetek ebből a szempontból nem egyértelműek.
Az acél és az acéltermékek értékesítése mégis rendszerint ilyen
szerződések alapján zajlik.” (16.) 22Ben-Porath [1980] megfogalmazásában: „A család mint szer-
ződés legfontosabb jellemzője, hogy beágyazódik a felek szemé-
lyiségébe, és attól elválasztva értelmét veszti. Következésképpen
specifikus, nem forgalmazható és nem ruházható át.” (6.)
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 243
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
célt pedig két, egymást kiegészítő úton lehet
elérni: a termelési kiadásokkal és a tranzakciós
költségekkel való takarékoskodással.23 Ameny-
nyiben a tranzakciós költségek elhanyagolhatók,
általában a vásárlás, nem pedig az előállítás lesz a
beszerzés leginkább költség-hatékony módja.24 A
vásárlás nem csak a statikus méretgazdaságosság
kihasználását segíti elő, de az egymástól független
keresleteket aggregáló szállító az összevont kiszol-
gálásból további haszonra is szert tehet. A külső
beszerzéssel elkerülhető a belső termelés számos
bürokratikus kockázata (amely kockázatok maguk
is tranzakciós költség jellegűek),25 tehát a külső
beszerzés egyértelműen indokolt.26
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a cél
a termelési és a tranzakciós költségek összegének
optimalizálása. Amennyiben a termelési költség
csak kis mértékben csökkenthető külső beszerzés-
sel vagy a külső beszerzéshez kapcsolódó tranzak-
ciós költségek magasak, komolyan fontolóra kell
venni, hogy vásárlás helyett más módon bizto-
sítsák a termelési tényező ellátását. A tranzakciós
költségek csökkentése egyet jelent a korlátozott
racionalitásból fakadó költségek csökkentésével és
az opportunizmus kockázataival szembeni véde-
lemmel. Adott irányítási struktúrát feltételezve e
két cél között feszültség van: az egyik rendszerint
csak a másik rovására csökkenthető.27
Az irányítási struktúra megválasztása azonban
maga is része az optimalizálási feladatnak. Bizo-
nyos tranzakciók esetében az egyik struktúráról a
másikra történő átállás egyidejűleg csökkentheti a
komplex szerződés megírásának költségeit (ame-
lyek a korlátozott racionalitásból fakadó költségek
közé tartoznak) és a végrehajtás során szükséges
folyamatos alkalmazkodás költségeit (az opportu-
nizmus mérséklése révén). A belső előállítás vonz-
ereje éppen ebből fakad az ismétlődő, idioszink-
ratikus tranzakciók esetében. Ilyen körülmények
között nemcsak a piaci kereslet aggregálásából
fakadó megtakarítások elenyészőek (a szükséges
beruházások tranzakció-specifikus jellege miatt),
hanem a kvázi-járadékok kisajátításának veszélye
is megnehezíti a piaci kereskedést. Mindez jól
ismert.28 Célunk most az, hogy ezt a megfontolást
a szerződések átfogóbb elméletébe integráljuk.
Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a
specializált irányítási struktúrák felállításával ösz-
szefüggő költségek megtérülésének esélye a tran-
zakciók gyakoriságával együtt változik. Egy irá-
nyítási struktúra kiépítése sokkal inkább kifizetődő
rendszeresen ismétlődő, mint egyforma, de csak
alkalmanként lebonyolított tranzakciók esetén.
B) A tranzakciók jellemzése
A fentiekben a szerződéses kapcsolatok három
kritikus dimenzióját azonosítottuk: a bizonytalan-
ságot, a tranzakciók gyakoriságát és a beruházások
idioszinkratikus jellegét. A leírást egyszerűsítendő,
abból indulunk ki, hogy a bizonytalanság létezik,
de nem túl nagyfokú, és a tranzakció gyakoriságá-
ra, valamint a felmerülő költségek tranzakció-spe-
cifikus voltára összpontosítunk. (A bizonytalanság
szerepével a D pontban külön foglalkozunk.) Há-
rom gyakorisági és három beruházási kategóriát
különböztetünk meg. A gyakoriság lehet egyszeri,
alkalmankénti és rendszeres; a beruházások le-
hetnek nem specifikusak, vegyesek és idioszink-
ratikusak. Az érvelést tovább egyszerűsítendő, a
következő feltevésekkel élünk:
23Általánosabban, a költségcsökkentés során el kell dönteni,
hogy a tranzakció tárgya speciális vagy általános célú áru, illetve
szolgáltatás legyen. Egy általános célú termék a piaci beszerzés
minden előnyét kínálja, de gyakran megnehezíti a tervezést vagy
csökkenti a teljesítményt. Egy speciális célú termék jellemzői
ezzel éppen ellentétesek: értékes egyedi sajátosságokkal bír, de
a piaci beszerzése kockázatos lehet. A cikk céljainak megfelelő,
ha a köztes termékek jellemzőit nagyrészt adottnak tekintjük,
és elsősorban a termelési és tranzakciós költségekre összpon-
tosítunk. Egy általánosabb megközelítés az optimalizálást a
termékjellemzőkre is kiterjesztené.24Eltekintve az olyan átmeneti körülményektől, mint például
az ideiglenes többletkapacitás. (Egy nulla tranzakciós költségű
világban az ilyen többletkapacitás eltűnne, mivel a termelési
eszközöket bárki más is ugyanúgy felhasználhatná, mint a
tulajdonosuk.)
25Ezekről a kockázatokról és arról, hogy miképpen vezethe-
tők vissza a tranzakciós költségekre lásd Williamson [1975],
117-131.26Dennis Carlton megmutatta, hogy „vertikális integrációval”
gyakran megtakarítások érhetők el egy olyan piacon, ahol – in-
tegráció hiányában – a vevők és a szállítók véletlenszerűen kötnek
üzletet egymással. A „vertikális integráció” általa adott definíciója
alapján azonban a megtakarítások hosszú távú szerződésekkel épp-
úgy elérhetők, mint házon belüli termeléssel (Carlton [1979b]).27Az ellenőrzés csökkentése általában az opportunizmus nö-
vekedéséhez vezet. A munka ellenőrzése azonban különleges
körültekintést igényel. A felügyelet folyamatos szigorítása gyakran
sértődéshez vezethet, és akár a termelékenységet is csökkentheti.
Az ilyen reakciók a vállalatok közötti kereskedelemre nem jel-
lemzők.28Lásd a 18. lábjegyzetet.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám244
Oliver E. Williamson
(i). A szállítók hosszú távon is az üzletágban sze-
retnének maradni, így az egyszeri haszon-
ra törekvő, opportunista vállalatok jelentette
kockázatot figyelmen kívül hagyhatjuk.
(ii). Minden kereslet kielégítésére potenciá-
lisan nagyszámú beszállító képes, vagyis
eltekinthetünk a specializált erőforrások
ex ante monopolista tulajdonlásától.
(iii). A gyakoriság mértéke szigorúan csak a
vásárló piaci aktivitására utal.29
(iv). A beruházások kategóriái a szállítók beru-
házásaira vonatkoznak.30
Bármennyire érdekesek is a teljesen elkülönülő,
diszkrét tranzakciók – például amikor valaki helyi
szeszesitalt vásárol egy üzletben egy idegen ország
távoli vidékén, ahová várhatóan sohasem tér vissza,
és amelyet a barátai figyelmébe sem ajánl –, tiszta
formájukban ritkán fordulnak elő. Más esetekben
pedig nehezen megragadható, hogy pontosan mi
is a különbség az egyszeri és az alkalmankénti
tranzakciók között. Ennek megfelelően csak az
alkalmankénti és a rendszeres tranzakciók között
teszünk különbséget. Az 1. ábrán látható kétszer
hármas mátrix mutatja be azt a hat tranzakció-
típust, amelyekhez irányítási struktúrákat kell
kapcsolnunk. A mátrix celláiban egy-egy jellemző
példa szerepel minden egyes tranzakciótípusra.
C) Irányítási struktúrák
Az irányítási struktúrák három tág kategóriáját
különböztetjük meg: a nem tranzakció-specifikus,
a félspecifikus és az erősen specifikus struktúrákat.
A klasszikus nem specifikus irányítási struktúra a
piac, ahol „névtelen vevők és eladók […] találkoz-
nak […] egy-egy pillanatra, hogy szabványosított
javakat cseréljenek el egymással egyensúlyi áron”
(Ben-Porath [1980], 7.). Ezzel szemben az erő-
sen specifikus struktúrák a tranzakciók speciális
igényeihez igazodnak. A tranzakcióban résztvevők
kiléte ilyen esetekben egyértelműen számít. A
félspecifikus struktúrák – magától értetődően – e
két szélsőség közé esnek. Néhány következtetés
rögtön adódik: (1) A nagymértékben szabványosí-
tott tranzakciók jellemzően nem igényelnek speci-
alizált irányítási struktúrákat. (2) Csak rendszeres
tranzakciók esetén kifizetődő erősen specializált
irányítási struktúrákat felállítani.31 (3) Habár a
nem szabványosított, alkalmankénti tranzakciók
esetében nem éri meg tranzakció-specifikus irányí-
tási struktúrákat fenntartani, ezek mégis kiemelt
figyelmet igényelnek. Macneil hármas osztályozá-
sából kiindulva: a szabványosított tranzakciók fel-
tehetően mindig a klasszikus szerződési jog keretei
között zajlanak le (a gyakoriságuktól függetlenül);
kapcsolati szerződés jön létre a rendszeres, de nem
szabványosított tranzakciók esetében; és a neok-
lasszikus szerződés felel meg az alkalmankénti és
nem szabványosított tranzakcióknak.
1. Piaci irányítás: a klasszikus szerződés. A piac
a fő irányítási struktúra a nem specifikus tranzak-
ciók esetén. Ez egyaránt igaz az alkalmankénti és
a rendszeres szerződésekre. A piacok különösen a
rendszeres tranzakciókat irányítják hatékonyan:
a felek saját tapasztalataik alapján meg tudják
ítélni, hogy érdemes-e fenntartani az üzleti kap-
csolatukat, vagy felbontsák azt, hiszen kis átállási
1. ábra: Szemléltető példák a kereskedelmi tranzakciók típusaira
Beruházási jellemzők
Nem specif ikus Vegyes Idioszinkratikus
Szabványos Egyedi igényeknek Üzem
Alkalmankénti berendezés megfelelő berendezés felépítése
Gyakoriság vásárlása vásárlása
Szabványos Egyedi igényeknek Helyszín-specifikus módszer
Rendszeres nyersanyag megfelelő nyersanyag a közbenső termékek szállítására
vásárlása vásárlása a különböző gyártási szakaszok között
29Ez elfogadhatónak tűnik a legtöbb tranzakcióra a köztes
termékek piacain.30Tehát a hangsúly a termelési szempontokon van. Az irányítási
struktúrába történő beruházásokat külön kezeljük.31A hadiipari szerződések ellenpéldának tűnnek, mivel gyakran
kísérik őket bonyolult irányítási struktúrák. Ez azonban részben
annak a következménye, hogy a kormányzat csak korlátozottan
alkalmas termelési feladatok ellátására. A szerződések nagy ré-
szét egyébként házon belüli termeléssel váltaná ki. Ugyanakkor,
az olyan nagy volumenű és hosszú időtartamú szerződések,
mint amelyek a honvédelmet is jellemzik, általában visszatérő
jellegűek, így „rendszeresnek” tekinthetők.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 245
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
költséggel új partnert találhatnak maguknak. Mi-
vel a tranzakciók szabványosítottak, az alternatív
értékesítési, illetve beszerzési megállapodások
feltehetően könnyen megköthetők.
Az alkalmankénti nem specifikus tranzakci-
óknál a vevők (és az eladók) az opportunizmust
kevésbé tudják saját tapasztalataikra támaszkodva
kivédeni. A terméktesztek és más vevők tapaszta-
latai azonban gyakran megbízható információkkal
szolgálnak. Bár a szóban forgó áruk és szolgál-
tatások nem szabványosítottak, – formális vagy
informális – minősítésük a szerződő feleket felelős
magatartásra ösztönzi.
Az ilyen tranzakciók ugyan jogi keretek között
zajlanak le, és ez segíti is a lebonyolításukat, de nem
függenek a jogi keretektől jelentős mértékben. S. T.
Lowry megfogalmazásában: „a piaci csere hagyo-
mányos közgazdasági elemzése inkább az adásvétel,
mint a szerződés jogi fogalmának felel meg, mivel
az adásvétel feltételezi, hogy a megállapodásra piaci
környezetben került sor, és a jogtól elsősorban a
tulajdoni jogcím átruházásának kikényszerítését
várja el” (Lowry [1976], 12.). Ezek szerint tehát
a szerződés fogalmát azokra a cserékre kellene
korlátozni, amikor nincsenek szabványosított piaci
helyettesítők, és a felek megtervezik „kapcsolatuk
azon kereteit, amelyekre a jövőben támaszkodhat-
nak” (Lowry [1976], 13.).
A diszkrét szerződéskötés paradigmájának
feltételrendszere nagyrészt megfelel azoknak a
tranzakcióknak, ahol a piac az irányítás fő esz-
köze. Elhanyagolható tényező, hogy kik vesznek
részt egy-egy tranzakcióban, amelynek tartalmát
a szerződés formális kikötései határozzák meg; a
szerződések érvényesítése pedig a jog vonatkozó
szabályai alapján történik. A feleket egymás op-
portunizmusától elsősorban a piaci alternatívák
védik meg.32 A pereskedés szigorúan csak a
követelések rendezésére szolgál. Nincs törekvés a
kapcsolatok fenntartására, hiszen azoknak önma-
gukban nincs értékük.33
2. Háromoldalú irányítás: a neoklasszikus
szerződés. Háromoldalú irányításra két esetben
van szükség: a vegyes és az erősen specifikus
alkalmankénti tranzakciók esetében. Ha egyszer
a felek megkötötték a szerződést, komoly érdekük
fűződik ahhoz, hogy azt ténylegesen végre is
hajtsák. Ennek nemcsak az az oka, hogy a speciális
beruházások az értékük jelentős részét elveszítik
más felhasználásban, hanem az is, hogy ha az
eszközöket egy harmadik félnek próbálnák meg
átadni, azok értékelése rendkívüli nehézségekbe
ütközne.34 A szerződő felek különösen az erősen
specifikus tranzakciók esetében érdekeltek a kap-
csolat fenntartásában.
A piaci alternatívák igénybe vétele tehát nem
jelent kielégítő megoldást. Ugyanakkor tranzak-
ció-specifikus irányítási struktúrát sem éri meg
kiépíteni, ha a felek csak alkalmanként bocsátkoz-
nak tranzakcióba. A klasszikus szerződések korlá-
tait és a tranzakció-specifikus (kétoldalú) irányítás
magas költségeit figyelembe véve, nyilvánvalóan
szükség van egy közbeeső intézményi formára is.
A neoklasszikus szerződési jog ebből a szem-
pontból számos kedvező tulajdonsággal bír. Lehe-
tővé teszi a szerződő felek számára, hogy a tran-
zakciót felbomlasztó azonnali pereskedés helyett
egy harmadik felet (döntőbírót) bevonva rendez-
zék a vitáikat és értékeljék a szerződés teljesítését.
(Egy építési szerződés tartalmát például segíthet
tisztázni egy építész, aki viszonylag független
szakértőként lép fel. – Macneil [1978], 866.) A
természetbeni teljesítés jogorvoslati formájának
szélesebb körű alkalmazása, amely az elmúlt év-
tizedeket jellemezte, összhangban van a kapcso-
latok fenntartására irányuló törekvésekkel – bár
Macneil tartózkodik attól, hogy a természetbeni
teljesítést „a neoklasszikus szerződések elsődleges
jogorvoslati formájának” nevezze (Macneil [1978],
879.). Egy további példával szolgál a Uniform
Commercial Code (egységes kereskedelmi tör-
vénykönyv) egyik szakasza, amely megengedi,
32Bár a rendszeres és szabványosított tranzakcióknak általában
létezik azonnali piacuk, gyakran kötnek rájuk határidős szerző-
déseket is, mivel megkönnyíthetik a felek számára a tervezést –
lásd Carlton [1979a]. Az ilyen szerződések időtartama azonban
nem hosszú, mert a kérdéses eszközöket más célra, illetve más
vevők kiszolgálásra is fel lehet használni. Ennek hatására a
piaci körülmények megváltozása viszonylag gyorsan tükröződik
mind az árakban, mind a mennyiségben, és viszonylag szigorú
szerződési attitűdök alakulnak ki.
33„Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy komoly konflik-
tus – még ha a forrása olyan jelentéktelennek tűnik is, mint egy
áru késedelmes, de kárt nem okozó szállítása – mindig véget vet
a diszkrét szerződéses kapcsolatnak, és a felek számára nem ma-
rad más hátra, mint hogy a pénzbeli kártérítés nagyságát peres
úton tisztázzák. Mindez összhangban van azokkal a normákkal,
amelyek a szerződések diszkrét jellegét és jelenidejűségét hang-
súlyozzák.” (Macneil [1978], 877.)34Lásd a 18. lábjegyzetben hivatkozott cikkeket.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám246
Oliver E. Williamson
hogy a „vevő szerződésszegése által érintett eladó
[…] egyoldalúan fenntartsa a kapcsolatot” (Mac-
neil [1978], 880.).35
3. Tranzakció-specif ikus irányítás: a kapcsolati
szerződés. A specializált irányítási struktúrák ál-
talában a rendszeresen ismétlődő vegyes és erősen
specifikus tranzakciókra jellemzőek. Mivel ezek
a tranzakciók nem szabványosítottak, esetükben
kockázatos a piaci irányításra hagyatkozni. Rend-
szerességük pedig lehetővé teszi, hogy megtérülje-
nek a speciális irányítási struktúra költségei.
A tranzakció-specifikus irányítási struktúrák
két típusát különböztethetjük meg a köztes termé-
kek piacain: a kétoldalú struktúrákat, amelyekben
a felek megőrzik autonómiájukat, és az egyesített
struktúrákat, ahol a tranzakciókat a piac helyett
egy vállalaton belül, hatalmi viszony [authority
relation] keretében szervezik meg (vertikális in-
tegráció). A kétoldalú struktúráknak a legutóbbi
időkig nem szenteltek annyi figyelmet, amennyit
valójában megérdemelnek, így ezek működéséről
tudunk legkevesebbet.
a) Kétoldalú irányítás: a felek elköteleződésén
alapuló szerződés. Az erősen idioszinkratikus
tranzakciókban a termeléshez szükséges humán- és
fizikai erőforrások nagymértékben specializáltak,
ezért a vállalatközi kereskedelemben nincsenek
olyan nyilvánvaló méretgazdaságosságból fakadó
előnyök, amelyeket a vevő (vagy az eladó) ne tud-
na egyedül is (vertikális integráció útján) elérni. A
vegyes tranzakciók esetében azonban az eszközök
kevésbé specializáltak, így a méretgazdaságossági
megfontolások miatt kifizetődő lehet a külső
beszerzésük.
A vertikális integrációhoz képest a külső be-
szerzés további előnye, hogy könnyebb az állandó
beszerzések költségeit kordában tartani. Hátránya
ugyanakkor, hogy gyengíti az alkalmazkodási ké-
pességet, és növeli a szerződéskötés költségeit.
Míg a belső adaptáció utasítással megoldható,
külső beszerzés esetén az alkalmazkodás piaci
kapcsolatokon keresztül zajlik. Hacsak a felek
nem veszik kezdettől figyelembe az alkalmazko-
dás szükségességét, és nem rendelkeznek róla a
szerződésben – ami gyakran lehetetlen vagy túl-
zottan költséges –, a piaci kapcsolaton keresztüli
alkalmazkodás folyamatos egyezkedést igényel.
Ha pedig a felek érdekei rendre ellentétesek
lesznek, amikor valamelyikük javaslatot tesz az al-
kalmazkodásra, nehezen megoldható dilemmával
szembesülnek.
Egyrészt mindkét fél a kapcsolat fenntartá-
sában érdekelt, mivel nem szeretne lemondani
a tranzakció-specifikus beruházásokból fakadó
többletről. Másrészt azonban mindketten a saját
profitjukat akarják növelni, ezért aligha lehet arra
számítani, hogy készségesen elfogadják a szerző-
dés bármilyen módosítását. Nyilvánvalóan olyan
alkalmazkodási keretek rögzítésére van szükség,
amelyeket mindkét fél elfogad, és amelyek bizto-
sítják a szerződés rugalmasságát. Ehhez a feleknek
(1) fel kell ismerniük, hogy az opportunizmus
kockázata az alkalmazkodás típusától függ, és (2)
úgy kell korlátozniuk az alkalmazkodást, hogy ez
a kockázat minél kisebb legyen. Legalább ilyen
fontos azonban annak a szellemisége is, ahogyan
az alkalmazkodást végrehajtják.36
A mennyiségi módosítások sokkal jobb ösz-
tönzőket nyújtanak, mint az ármódosítások. Míg
az utóbbiak azzal a szerencsétlen tulajdonsággal
rendelkeznek, hogy zéróösszegű játékok, addig
a szállított mennyiség növelésére, csökkentésére
vagy a szállítás elhalasztására tett javaslatokkal
mindkét fél nyerhet. Ráadásul az árváltoztatások
– a lentebb tárgyalt eset kivételével – magukban
hordozzák azt a kockázatot, hogy az egyik fél
megpróbálja a saját javára módosítani a szerződé-
ses árat, kihasználva, hogy bilaterális monopólium
alakult ki. Ezzel szemben a felek általában helye-
sen feltételezik, hogy a mennyiségi változtatásra
tett javaslatokat külső események, nem pedig stra-
tégiai megfontolások motiválják. A csere vegyes
jellegéből fakadóan az eladónak (vagy a vevőnek)
egyszerűen nincs oka megkérdőjelezni a másik fél
őszinteségét egy mennyiségre vonatkozó ajánlat
esetében.
35A törvénykönyv e rendelkezése mellett szól, hogy „a szerződés
tárgyát képező javak kijelölése – bizonyos korlátok között
– lehetővé teszi az eladó számára, hogy hozzájusson a javak el-
lenértékéhez, és ne kelljen a szerződésszegésért járó kártérítéssel
beérnie… amelynek összege jóval kisebb lehet, és a bizonyítás is
nehézségekbe ütközhet.” (Macneil [1978], 880.)36Amint Stewart Macaulay megjegyzi: „A vitákat általában
anélkül rendezik, hogy a szerződésre vagy jogi szankciókra
hivatkoznának. A tárgyalások során igyekeznek elkerülni, hogy
törvényes jogosultságokat hozzanak szóba, vagy perrel fenyeges-
senek”, ha fontos az üzlet folytatása (Macaulay [1963], 61.).
A következőkben kifejtett gondolatok először az infláció ta-
nulmányázása kapcsán fogalmazódtak meg. Lásd Wachter –
Williamson [1978].
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 247
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
Tehát a vevők nem fognak más beszerzési
forrás után nézni, sem a kedvező áron beszerzett
termékeket más célokra felhasználni vagy mások-
nak átadni. Az alternatív beszerzési források bevo-
nása ugyanis magas induló költségekkel járna, az
idioszinkratikus termékek pedig nem alkalmasak
más célok vagy felhasználók kielégítésére. Ugyan-
így az eladók sem fogják csak azért beszüntetni a
szállítást, mert jobb lehetőségük adódott, hiszen
a szóban forgó eszközök specializáltak. A meny-
nyiségi ajánlatoknak ezért specializált termékek
esetében általában hitelt lehet adni. S mivel a leg-
több idioszinkratikus kapcsolatot életképtelenné
tenné, ha sem a mennyiségen, sem az áron nem
lehetne módosítani, a mennyiségi alkalmazkodás
igen gyakori jelenség.
Természetesen nem minden ármódosítás jár
azonos kockázattal. Azokat a válfajait, amelyek
kevésbé kockázatosak, valószínűleg alkalmazni
fogják. Bizonyos esetekben jó megoldást jelenthet
például egy olyan záradék alkalmazása, amely
az általános gazdasági helyzet jelentősebb vál-
tozásaihoz köti az ármódosításokat. Ezek azon-
ban nem tranzakció-specifikusak, ezért az előírt
alkalmazkodás gyakran nincsen összhangban a
szerződő felek sajátos körülményeivel. A feleknek
ezért fontolóra kell venniük, hogy megvalósít-
hatók-e a lokális feltételekhez jobban köthető
árváltoztatások. A kérdés az, hogy meg lehet-e
határozni olyan feltételeket, amelyekhez anélkül
lehet hozzákapcsolni az ármódosításokat, hogy
fölmerülne a fent leírt stratégiai viselkedés veszé-
lye. Vajon milyen feltételek tesznek eleget ennek
az elvárásnak?
Ilyen helyzet például az, amikor az idioszink-
ratikus kapcsolatban az egyik fél válságba kerül.
Ha veszély fenyegeti a nehéz helyzetbe került
vállalkozás életképességét és ennek következtében
magát a kapcsolatot is, ad hoc ármódosításra
kerülhet sor. Fontosabb és érdekesebb azonban,
hogy milyen körülményekhez köthetők a rutin-
szerű ármódosítások. Egyrészt, az árváltoztatási
javaslatoknak exogén, a kapcsolat szempontjából
fontos és könnyen ellenőrizhető eseményekhez
kell kapcsolódniuk. Másrészt, az események
költségvonzatainak mérhetőnek és könnyen iga-
zolhatónak kell lenniük. Lássunk egy példát!
Tegyük fel, hogy egy alkatrész előállítási költsége
jelentős részben egy nyersanyag (például a réz
vagy az acél) árától függ, és a nyersanyagtól függő
költséghányad pontosan meghatározható! Ebben
az esetben kevés kockázattal jár, ha az alkatrész
előállítója a külső alapanyagár változásait a költ-
séghányad alapján előre meghatározott formula
szerint érvényesítheti az alkatrész árában. Így
finomabb alkalmazkodás valósítható meg, mint
egy olyan záradékkal, amely az általános gazdasági
helyzethez kötné az ármódosításokat.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem minden költ-
ség ilyen. A rezsiköltségekre és más nehezen iga-
zolható vagy az alkatrész összköltségének nehezen
meghatározható hányadát kitevő költségelemekre
a szerződő felek nem fognak hasonló formulákat
elfogadni, mivel tisztában lesznek az ebből fakadó
kockázatokkal.
b) Egyesített irányítás: a belső szervezet. A
tranzakciók egyedi sajátosságainak erősödésével
a kereskedés ösztönzői gyengülnek. Az egyetlen
felhasználási módra specializálódott humán és
fizikai erőforrások ugyanis nem használhatók fel
más célokra, és esetükben a méretgazdaságosság-
ban rejlő lehetőségeket a vevő ugyanúgy ki tudja
aknázni, mint egy külső szállító.37 A tranzakció
megszervezésének módja így attól függ, hogy
melyik irányítási struktúrának jobb az adaptációs
képessége. Amint másutt kifejtettük, ilyen adott-
ságok mellett gyakorlatilag mindig a vertikális
integráció jelenti a megoldást.38
A vertikális integráció előnye, hogy a folyama-
tos alkalmazkodást úgy lehet megvalósítani, hogy
közben nincs szükség a vállalatközi megállapodá-
sok fellapozására, kiegészítésére vagy módosítá-
sára. Ahol a tranzakció mindkét oldalán ugyanaz
a tulajdonos áll, az együttes profitmaximalizálás
feltevéséből indulhatunk ki. A vertikálisan integ-
rált vállalatokon belül ezért tökéletesebb lesz az
árak alkalmazkodása, mint a vállalatközi keres-
kedelemben. A mennyiségi változtatásokra pedig
olyan gyakorisággal kerül sor, hogy a tranzakcióval
elérhető együttes többlet maximális legyen.
37Ez feltételezi, hogy a vevő és a külső szállító által fizetett té-
nyezőárak azonosak. Ahol ez nem igaz, például mert a vállalaton
belül erős a szakszervezet, a vevő külső beszerzéshez folyamod-
hat, hogy kihasználja az alacsonyabb külső bérszint előnyeit. Ez
gyakori jelenség az autóiparban, ahol a bérek viszonylag magasak
és homogének.38Lásd a 3. lábjegyzetben szereplő hivatkozásokat.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám248
Oliver E. Williamson
A vertikálisan integrált és erősen idioszinkra-
tikus tranzakciók jellemzője tehát, hogy a dön-
téshozók személye változatlan, és meglehetősen
adaptívak mind az árakat, mind a mennyiséget
illetően. A felek elköteleződésén alapuló szer-
ződések helyére az adminisztratív irányítás lép,
amelyet nagyobb alkalmazkodóképesség jellemez.
Az egyes tranzakciótípusokhoz tartozó irányí-
tási struktúrákat, amelyeket a költségcsökkentés
célját szem előtt tartva azonosítottunk, a 2. ábra
összegzi.
D) Bizonytalanság
Azok a tranzakciók, amelyekben nincs bizony-
talanság, kevésbé érdekesek számunkra; hiszen
irányítási struktúrájuk tetszőlegesen megválaszt-
ható, feltéve, hogy a struktúrák a csere-egyen-
súlyt körülbelül ugyanannyi idő alatt érik el.
Érdekesebbek azok a tranzakciók, amelyeknél
a bizonytalanság közepes vagy nagyfokú. Az
eddigiekben az első kategóriába tartozó esetekkel
foglalkoztunk. Most azt a kérdést vizsgáljuk meg,
hogy a bizonytalanság növekedése milyen hatással
van a tranzakciók irányítására.
Korábban láttuk, hogy a nem specifikus tran-
zakciók esetében a kapcsolatok fenntartásának
csekély az értéke, mivel az új kapcsolatok kiala-
kítása nem ütközik nehézségekbe. A bizonyta-
lanság növekedése ezen nem változtat. Ennek
megfelelően a piaci csere és a diszkrét szerződések
paradigmája (a klasszikus szerződési jog) meg-
felelő keretet nyújt az összes szabványosított
tranzakcióhoz, bármilyen nagyfokú is a velük járó
bizonytalanság.
A tranzakció-specifikus beruházások esetében
már más a helyzet. Ha a tranzakciót kísérő beru-
házások az elhanyagolhatónál nagyobb mértékben
specifikusak, a bizonytalanság növekedésével a
felek számára egyre fontosabbá válik, hogy kidol-
gozzanak egy megfelelő mechanizmust a „felme-
rülő nehézségek rendezésére”. A bizonytalanság
hatására ugyanis a szerződéses hézagok egyre
nagyobbakká válnak, továbbá egyre gyakrabban
és élesebben merül fel a változásokhoz való alkal-
mazkodás igénye. Mindez különös jelentőséggel
bír a vegyes beruházásokat igénylő tranzakciók
szempontjából. Ezek esetében két megoldás léte-
zik. Az egyik, hogy az érintettek lemondanak az
értékes egyedi termékjellemzőkről, és megelég-
szenek egy nagyobb mértékben szabványosított
termékkel vagy szolgáltatással. Ebben az esetben
a piaci irányítás alkalmazható. A másik lehetőség,
hogy megőrzik a specifikusságot, de a tranzakciót
gondosan körülbástyázzák egy jobban kidolgozott
irányítási apparátussal, és ezáltal növelik a folya-
matos, adaptív döntéshozatal hatékonyságát. Az
alkalmankénti, nem szabványosított tranzakciók-
nál várhatóan egy kidolgozottabb döntőbírásko-
dási eljárást alakítanak ki, a rendszeres tranzakciók
esetében pedig a bizonytalanság növekedésével
a kétoldalú irányítást sok esetben az egyesített
irányítás váltja fel.
A bizonytalanság csökkenése természetesen
éppen ellenkező hatást vált ki. Amikor például egy
iparág az érett életszakaszába lép, a bizonytalanság
mérséklődésével az integrációval járó hasznok
feltételezhetően csökkennek, és a felek elkötelező-
désén alapuló piaci szerződések megfelelő keretet
nyújtanak a rendszeres tranzakciók számára.
IV. TOVÁBBI ALKALMAZÁSI
TERÜLETEK
A gyakoriság, a specifikus beruházás és a bi-
zonytalanság kategóriái mindenféle tranzakcióra
alkalmazhatók. Azok az általános megállapítások,
amelyeket a kereskedelmi tranzakciók irányítási
struktúráira tettünk, kiterjeszthetők más területek-
re is. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a keres-
2. ábra: A kereskedelmi tranzakciók típusai és a hozzájuk tartozó irányítási struktúrák
Beruházási jellemzők
Nem specif ikus Vegyes Idioszinkratikus
Háromoldalú irányítás
Gyakoriság Alkalmankénti
Piaci irányítás (Neoklasszikus szerződés)
(klasszikus szerződés) Kétoldalú irányítás Egyesített irányítás
Rendszeres
(Kapcsolati szerződés)
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 249
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
kedelmi tranzakciók speciális irányítási struktúráit
változtatás nélkül lehetne másfajta tranzakciókra
is alkalmazni. A következőkben röviden bemutat-
juk, hogy az elemzési keret hogyan alkalmazható
a munkaerőpiacra, a kormányzati szabályozásra, a
családjogra, valamint a tőkepiacokra.
A) Munkaerőpiac
Az alkalmankénti munkaerőpiaci tranzakciók
tipikus példái a szerelő, javító szolgáltatások
(vízvezeték-szerelés, villanyszerelés stb.). Régebbi
épületek vagy szerkezetek esetében ezeknek a
tranzakcióknak idioszinkratikus vonásaik is lehet-
nek. Noha az ilyen szolgáltatások érdekes kérdé-
seket vetnek fel, a következőkben a figyelmünket
a rendszeres – nem specifikus, vegyes és specifikus
– munkaerőpiaci tranzakciókra korlátozzuk.
Clyde Summers vizsgálatai a kollektív szerződé-
sek és a szerződési jog kapcsolatáról rávilágítottak,
hogy a kollektív alku folyamata sok szempontból
különbözik ugyan a kereskedelemben szokásos
alkudozástól, ám a kollektív egyezségek ennek
ellenére a „szerződések fő vonulatába” (Summers
[1964], 527.) tartoznak. Summers a szerződések
elemzésének két szintjét különböztette meg: (1)
egy általános elemzési keret kidolgozását, és (2) e
kereten belül az egyes tranzakciótípusok megkü-
lönböztető intézményi jegyeinek azonosítását. Az
első elemzési szintet illetően feltételezte, hogy „a
minden szerződéses tranzakcióra érvényes közös
elvek száma viszonylag kicsi, ezek az elvek egy-
mással versengő viszonyban állnak, továbbá annyira
általánosak, hogy nem lehet őket jogi szabályokként
megfogalmazni” (Summers [1964] 568.).
Meggyőződésem, hogy a Summers által java-
solt kétlépcsős stratégia elősegíti a szerződések
mélyebb megértését. Úgy vélem, hogy a korábbi-
akban számos elemét kifejtettük annak az egységes
elméletnek, amelyet Summers keresett. Láttuk azt
is, hogy valóban az intézményi infrastruktúra az,
ami megkülönbözteti a szerződések egyes típusait
egymástól.
a) Nem specif ikus tranzakciók. A nem specifikus
munkaerőpiaci tranzakciókban a munkaadó és a
munkavállaló nagymértékben közömbös a másik
személyét illetően. Ez a helyzet például a ván-
dorló mezőgazdasági munkaerő esetében. Noha
előfordulhat, hogy a munkavállaló hosszú ideig és
változatlan munkaszerződés alapján dolgozik egy
vállalatnak, lényegében mindkét fél az azonnali
piacon tesz és kap ajánlatokat. Nem alakul ki tehát
egy értékes, folyamatos kapcsolat, amelynek keret-
ében a specifikus képzésből és a munka közbeni
tanulásból idioszinkratikus haszon fakadna. Mind
a bérek, mind a foglalkoztatás változhatnak, és
a tranzakciókat a piac irányítja. Hasonlítsuk ezt
össze a vegyes és erősen specifikus munkaerőpiaci
kapcsolatokkal!
b) Vegyes tranzakciók. A legérdekesebbek való-
színűleg azok a munkaerőpiaci tranzakciók, ame-
lyekben nagyszámú munkatárs közepes mértékű
vállalatspecifikus készségekre tesz szert. Ha az idio-
szinkrázia mértéke változtatható, és nem lehetséges
olyan irányítási struktúrát kialakítani, amelynek se-
gítségével megelőzhető az ellenséges alkudozás a
vállalatvezetés és a specifikus tudást felhalmozó
alkalmazottak között, akkor a vállalat várhatóan
viszonylag szabványosított munkaköröket fog kiala-
kítani. Habár le kell mondania ez esetben a lega-
lacsonyabb termelési költséget biztosító technoló-
giáról, a vállalat nettó haszonra tehet szert, mivel a
szabványosított munkát végző alkalmazottai csekély
stratégiai előnyt élveznek az egyébként képzett, de
tapasztalatlan kívülállókkal szemben.
Rhenquist bíró megfigyelte, hogy „bizonyos
intézmények döntéseinek bírói felülvizsgálata
valamilyen objektív szempontból talán »jobb«
döntésekhez vezethet, ám eközben felbomlasztja
az intézményen belüli kapcsolatokat, és ezáltal
magakadályozza, hogy az intézmény ellássa a
társadalmi funkcióját” (Rhenquist [1978], 4.).
Rhenquist többek között a kollektív szerződéseket
említi példaként.
Ennek oka, hogy a bíró nem jut könnyen
információhoz a tranzakció speciális igényeiről,
és a felülvizsgálat lehetősége csökkenti a felek
motivációját, hogy kétoldalú irányítási struktúrát
hozzanak létre. A Vaca kontra Stipes perben hozott
ítélet például, amelyet Rhenquist idéz, tökéletesen
összhangban van ezzel az állásponttal. Eszerint
egy alkalmazott nem kényszerítheti a szakszer-
vezetét arra, hogy a sérelmét döntőbíróság elé
vigye, mert ha a törvény nem így rendelkezne,
„jelentős mértékben aláásná a szerződésben le-
fektetett egyeztetési mechanizmust, és így […]
egymástól függetlenné, rendszertelenné és kiszá-
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám250
Oliver E. Williamson
míthatatlanná [tenné] az alkalmazottakat érintő
tárgyalásokat” (386 US. 171, 191 (1967)).
Archibald Cox ezt a következőképpen fejti ki:
... jobban összhangban áll a kollektív szer-
ződés céljaival, ha a szakszervezeteknek
ellenőrzési jogot biztosítunk a szerződés
keretein belül felmerülő összes alkalmazotti
igény felett […] Ha az egyes munkaválla-
lóknak megengedjük, hogy döntőbírósághoz
forduljanak minden olyan esetben, amikor
elégedetlenek a vállalat és a szakszervezet
által kidolgozott egyeztetési eljárással […]
nem ösztönözzük a vállalat és a szakszerve-
zet közötti napi együttműködést, amely az
egészséges munkaügyi viszonyokat jellemzi.
Jó esetben ugyanis a sérelmeket megoldan-
dó problémákként kezelik, és a szerződések
csak iránymutatással szolgálnak a dinami-
kus emberi kapcsolatokban. Amikor […]
az egyéni igények veszélyeztetik a csoport
érdekeit, a szakszervezet feladata, hogy fel-
oldja a konfliktust. (Cox [1958], 24.)
A Cox által leírt gyakorlat, mely szerint a
szakszervezetek meghatározhatják, hogy ki mikor
fordulhat jogi segítségért, a csoportérdekeket – a
rendszer életképessége érdekében – egyértelműen
az egyéni érdekek fölé emeli, és ezzel féken tartja
az egyéni és kiscsoportos opportunizmust.
A bérmódosításokat az általános gazdasági
helyzethez kötő vagy előre meghatározó zára-
dékoktól eltekintve, a kollektív megállapodások
rögzítik a béreket.39 Bizonyos időközi módo-
sításokat ennek ellenére nem lehet elkerülni. A
változtatások általában (1) mennyiségi jellegűek,
(2) a munkakörökre vagy (3) a felmerülő alkalma-
zotti sérelmek nyomán a munkavégzés szabályaira
vonatkoznak.
A mennyiségi módosítások a változó piaci lehe-
tőségekre válaszul születnek. A változtatások vagy a
foglalkoztatás szintjét, vagy az összetételét érintik.
Minthogy a dolgozók a vállalat-specifikus képzés
és a munka közbeni tanulás révén értékes humán
tőkét halmoznak fel, az elbocsátásokat gyakran
kíséri az újraalkalmazás ígérete arra az esetre, ha
a körülmények javulnak. Ezzel összhangban a
felvétel és előmenetel (áthelyezés) mechanizmusa
annál kidolgozottabb, minél specializáltabbak a
munkakörök. Így az olyan vállalatoknál, amelyeket
az egymáshoz szorosan kapcsolódó, idioszinkra-
tikus feladatkörök jellemeznek, a „szamárlétra”
hosszú és keskeny, a belépés pedig többnyire csak
a hierarchia alsó fokára lehetséges. A nem idi-
oszinkratikus állásoknál ezzel szemben a belépés
és az előrelépés is viszonylag könnyű (Watcher
– Williamson [1978], 567.). Hasonlóképpen, a
specifikusabb munkaköröket kínáló vállalatoknál
az érdem alapján való előrelépés előnyt élvez a
szigorú szenioritás elvével szemben.40
c) Erősen idioszinkratikus tranzakciók. Az idi-
oszinkratikus tranzakciók nem egyszerűen egye-
diek, hanem a tranzakció-specifikus beruházások
teszik őket azzá. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy
a fentiekben a rendszeres tranzakciók foglalkoz-
tattak bennünket. Noha sok személy rendelkezik
egyedi képességekkel (művészek, sportolók, ku-
tatók, igazgatási szakemberek stb.), a tudásuk
csak ritkán tranzakció-specifikus jellegű. Éppen
ellenkezőleg, a legtöbbjük számottevő termelé-
kenység-csökkenés nélkül képes lenne egy másik
szervezetbe átlépni.
A kivételt azok a munkakörök jelentik, ame-
lyekben jelentős haszon származik a munka köz-
ben szerzett tapasztalatokból, illetve a csapatmun-
kából. Míg az erősen specializált kereskedelmi
tranzakciókat közös tulajdonlás alá lehet vonni,
a szabad munkaszerződéseket korlátozó törvényi
tilalmak [limits on indenture] miatt a munkaerő-
piaci tranzakciók esetében erre nincsen lehetőség.
Az „egyesülés” helyett a megoldást komplex szer-
ződések jelenthetik, amelyek az egyén érdekeit
hosszú távon a szervezetéihez kötik. Egyrészt,
ha bármelyik fél egyoldalúan megsérti a szerző-
39Ennek oka természetesen az, hogy nagyon költséges és
terméketlen lenne a bérről való alkudozást újra elkezdeni azon az
időszakon belül, amelyre a már megkötött szerződés vonatkozik.
Ha ugyanis akár csak egy munkakörről is újra megnyitják a
tárgyalásokat, a többi esetében is meg kell ezt tenni, hiszen a
munkakörök közötti objektív különbségek gyakran nehezen
kimutathatók. Így a béralku a kollektív szerződés megújításának
időszakára korlátozódik.40Az idioszinkratikus és nem idioszinkratikus munkakörökre
tehát egyaránt köthetők kollektív megállapodások. A bel-
ső munkaerőpiac megszervezésének módja azonban tükrözni
fogja a munkakörök között meglévő objektív különbségeket.
Figyelembe kell venni továbbá, hogy egy vállalatnak annál
jobban érdekében áll a rendezett irányítási struktúra kialakítása,
minél nagyobb hatékonyságnövekedést remélhet tőle. A nem
idioszinkratikus munkaköröket ezért ceteris paribus később szer-
vezik meg, és kevésbé kidolgozott irányítási struktúráknak vetik
alá, mint az idioszinkratikus pozíciókat. Mindezt empirikus
bizonyítékok is alátámasztják.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 251
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
dést, szigorú büntető szankciókkal kell számolnia.
Másrészt, a felek várhatóan feltételekhez kötött,
hosszú távú, a jövőbeli körülményektől függő java-
dalmazási rendszert fogadnak el. Általánosabban
fogalmazva, az ilyen tranzakciók esetében erősen
egyénre szabott tranzakció-specifikus infrastruk-
túrákra számíthatunk.
B) A természetes monopóliumok szabályozása
Továbbra is feltételezzük, hogy speciális irányítási
struktúrára akkor van szükség, ha a hatékony ter-
melés érdekében a vevő és a szállító folyamatos,
kétoldalú kereskedelmi kapcsolatra kényszerül.
Az irányítás célja pedig ismét csak (1) a részt vevő
felek érdekeinek védelme és (2) a kapcsolat felté-
teleinek hozzáigazítása a változó környezethez.
Noha a gondolatmenetünk nem minden
részletében egyezett, Victor Goldberg [1976]
és mi magunk is (Williamson [1976]) amellett
érveltünk, hogy egy olyan szolgáltatásnál, amely
erőteljesen magán viseli a természetes monopóli-
um jellemzőit, indokolt egy specializált irányítási
struktúra kialakítása. Ez ugyanis egyfelől elősegíti,
hogy az eladó (a beruházó) és a vevő várakozásai
teljesüljenek, és ezáltal egyféle védelmi funkciót
lát el. Másfelől megkönnyíti a folyamatos adaptív
döntéshozatalt. Ilyen tulajdonságokkal rendelke-
zik például a megtérülési ráta szabályozása, ame-
lyet rendszeres időközönként felülvizsgálnak. Ha
azonban a szabályozás tárgya olyan tevékenység
(például a teherszállítás), amelynél a tranzakció-
specifikus befektetéseknek csekély a jelentősége,
a kormányzati beavatkozás nem tűnik indokolt-
nak – az itt bemutatott érvek alapján legalábbis
biztosan nem.
C) Családjog
A kérdés itt az, hogy vajon nagyobb szerepet kell-
e biztosítani a bíróságoknak a családi kapcsolatok
irányításában? Kétségtelen, hogy a bíróság, mint
végső lehetőség gyakran fontos szerepet játszik a
családi kapcsolatok fenntartásában. Ugyanakkor
nyilvánvaló, hogy ezek a kapcsolatok rendkívüli
mértékben idioszinkratikusak, és az irányításukért
nagyrészt egy specializált struktúra felelős. Ha
kibővítjük a külső döntéshozók szerepét, a család-
tagok kisebb mértékben fognak a belső mechaniz-
musokra hagyatkozni. Ezért, hacsak a családtagok
személyhez kötődő jogait nem fenyegeti súlyos
veszély, többnyire ajánlatos megtagadni tőlük a
lehetőséget, hogy bírósághoz forduljanak.
Rhenquist bíró megfigyelései is megerősítik,
hogy a feleket egymással szembe állító bírósági
tárgyalások romboló hatással vannak a családi
kapcsolatokra: „Bármely tárgyalás, amely a szülőt
és a gyermeket szembeállítja, bomlasztó hatású
a családra nézve, feszültséget kelt, deformálja
a családon belüli kapcsolatokat, így végső so-
ron gyengíti a család intézményét.” (Rhenquist
[1978]) Túlmutat e tanulmány keretein annak
tárgyalása, hogy vajon optimális-e nullára vagy
elhanyagolható mértékűre csökkenteni a bíróság
szerepét a szülő-gyermek kapcsolatok irányításá-
ban, ahogyan ezt az idézet sugallja. Csupán annyit
állapítunk meg, hogy a családi kapcsolatok rend-
szeres és idioszinkratikus tranzakciók, és ha nem
ösztönözzük a tranzakció-specifikus irányítási
struktúrák kialakítását, a felek tartózkodni fognak
attól, hogy jelentős beruházásokat tegyenek a
család intézményébe.41
D) Tőkepiaci tranzakciók
A tőkepiacok működése szempontjából kulcs-
fontosságú, hogy a befektetések könnyen ellen-
őrizhetők legyenek.42 Ahol az ellenőrzés nem
jelent nehézséget, ott a piac jól működik, és nincs
szükség más típusú irányításra. Ahol azonban
az ellenőrzés akadályokba ütközik, ott további
irányítási struktúrákra lehet szükség. Az alkal-
mankénti tranzakcióknál hasznos lehet egy har-
madik fél segítsége, míg a rendszeres tranzakciók
esetében a kétoldalú vagy egyesített irányítás
a legmegfelelőbb. Ily módon a tőkepiacokra is
sikerrel alkalmazhatjuk az elemzési keretünket, ha
a „tranzakció-specifikus beruházások nagyságát”
a „könnyű ellenőrizhetőséggel” helyettesíthetjük.
41A családi tranzakciók részletesebb tárgyalását nyújtja Ben-
Porath [1980], 4–7.
42A tőkepiacoknak erre a tulajdonságára Sanford Grossman
hívta fel a figyelmemet.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám252
Oliver E. Williamson
Ha ezt figyelembe vesszük, a tőkepiac irányítási
struktúrái nagyjából megfeleltethetők a kereske-
delmi tranzakciókat jellemző struktúráknak.
V. Következtetések
Számos intézményi következtetést vonhatunk
le abból, ha azonosítjuk a tranzakciók kritikus
dimenzióit, és megvizsgáljuk az egyes tranzakci-
ók különféle lebonyolítási módjával együtt járó
költségeket. Íme néhány ezek közül.
A) Általános következtetések
1. A nem specifikus tranzakciók – legyenek
alkalmiak vagy rendszeresek – hatékonyan
megszervezhetők piaci úton.
2. Az alkalmankénti nem szabványosított
tranzakciók esetében járhat a legnagyobb
haszonnal a bírói eljárás.
3. A tranzakció-specifikus irányítási struktúra
akkor épül ki a legteljesebben, ha (1) a
tranzakció rendszeres, (2) idioszinkratikus
beruházást igényel, és (3) a végrehajtását
jelentős bizonytalanság övezi.
B) Kereskedelmi tranzakciók
1. A kereskedelmi tranzakciók optimális
megszervezéséhez egyaránt figyelmet kell
fordítani (1) a termelési költségek és (2) a
tranzakciós költségek terén elérhető meg-
takarításokra, és (3) a termelési tényezők
megfelelő tervezésére.
2. Macaulay megfigyelései szerint az üzle-
ti életben ritka a pereskedés (Macaulay
[1963]). Ennek magyarázata, hogy a nem
specializált tranzakciók esetében a piacok
jól működnek, a rendszeres és nem szabvá-
nyosított tranzakciókat pedig kétoldalú vagy
egyesített struktúrák irányítják.
3. Nagyfokú bizonytalanság esetén nem jel-
lemző, hogy a vegyes beruházással járó tran-
zakciókat a felek elköteleződésén alapuló
piaci szerződések keretében bonyolítják le.
Az ilyen tranzakciókat vagy szabványosítják
és kiviszik a piacra, vagy vállalaton belül
szervezik meg.
4. Amint a generikus (speciális igényeket nem
támasztó) kereslet nő, és egyre több szállító
jelenik meg a piacon, a csere fokozatosan
elveszíti tranzakció-specifikus jellegét, és
a felek jobban bevonhatják a piacot a kap-
csolatuk irányításába. A vertikális integrá-
ciót előbb felváltja a felek elköteleződésén
alapuló piaci szerződés, majd pedig maga
a piac.
5. Ahol a készletgazdálkodás és a hozzá kap-
csolódó termelési folyamatok terén jelentős
megtakarítások érhetők el, ott helyspecifikus
beszállítás és tranzakció-specifikus irányítás
(általában vertikális integráció) figyelhető
meg. A generikus kereslet így kevésbé érez-
teti a hatását.
6. A gyártás és a forgalmazás közötti kapcsolat
kialakítása szintén a szükséges beruházások
jellegétől függ. Azokat a termékeket és szol-
gáltatásokat, amelyeket tranzakció-specifi-
kus beruházások nélkül lehet forgalmazni,
a hagyományos piaci csatornákon keresztül
értékesítik. A jelentős specializált beruházást
igénylő termékek és szolgáltatások ezzel
szemben speciális – főként kétoldalú (példá-
ul franchise) vagy egyesített (az értékesítést
integráló) – irányítási struktúrákra támasz-
kodnak.
7. A technikai változások irányítása különleges
problémákat vet fel. A piac sokat emlegetett
korlátai (Arrow [1962]) miatt gyakran ösz-
szetettebb irányítási kapcsolatok jelennek
meg – a megismert logikának megfelelően
(Williamson [1975], 203-205.).
C) Más tranzakciók
1. A kollektív szerződések hatékonysági elő-
nyei nem specifikus munkaerő esetén elha-
nyagolhatók. Ennek megfelelően az ilyen
típusú munkaerő megszervezésére későn, és
gyakran csak politikai beavatkozás hatására
kerül sor.
2. A belső munkaerőpiacon a munkakörök vál-
tozatosabbá és idioszinkratikusabbá válásával
nő a munkavállalók kilétének jelentősége.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 253
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
3. Az állami szabályozást részben a természetes
monopóliummal együtt járó tranzakciós di-
lemmára adott válaszként értelmezhetjük.
4. Az állami szabályozás nem igazolható a
tranzakciós költségekre hivatkozva azoknál
a tevékenységeknél, amelyeket nem kísérnek
tranzakció-specifikus beruházások (ilyen pél-
dául a teherszállítás). Érdemes megvizsgálni,
hogy ezekben az iparágakban a szabályozás
motivációja nem politikai eredetű-e.
5. A bíróságnak óvatosan kell eljárnia a család-
jog területén, nehogy a beavatkozás értékes
tranzakció-specifikus beruházások elmara-
dásához vezessen.
6. A tőkepiacokon a könnyű ellenőrizhetőség a
tranzakció-specifikus beruházásokéval meg-
egyező szerepet játszik. Ha elvégezzük ezt a
behelyettesítést, azt láthatjuk, hogy a tőke-
piacok és a köztes termékek piacai nagyjából
hasonló logika alapján szerveződnek.
VI. ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK
A tranzakciós költségek gazdaságtana egy inter-
diszciplináris vállalkozás, amely a közgazdaságtant
összekapcsolja a szervezetelmélet bizonyos ered-
ményeivel, és jelentős átfedésben van a szerződési
jog elméletével is. Az intézményi közgazdaságtan
modern megfelelőjének tekinthető, és nagymér-
tékben támaszkodik az összehasonlító elemzési
technikára.43 A súrlódásmentesség ideáljára csu-
pán viszonyítási pontként tekint.
A matematikai közgazdaságtan a tranzakciós
költségek figyelemre méltó jelenségeinek csupán
töredékét képes megragadni,44 de a tranzakciós
költségek vizsgálatát nem csupán ez hátráltatja.
A verbális definíciók hiánya hasonló korlátot
jelent. Jelentős hiányosság, hogy nem tisztázottak
azok az alapvető szempontok, amelyek alapján a
tranzakciók megkülönböztethetők egymástól.
Ebben a tanulmányban arra tettünk kísérletet,
hogy pótoljuk ezt a hiányt, és a bizonytalanságot,
a csere gyakoriságát és a tranzakció-specifikus
beruházások mértékét azonosítottuk a tranzak-
ciók leírásának fő szempontjaiként. A gazdasági
cselekvések hatékony megszervezése feltételezi,
hogy az irányítási struktúrák a tranzakciók e
tulajdonságaihoz igazodnak.
Noha a kidolgozott elméleti keretet elsősorban
a kereskedelmi tranzakciókra alkalmaztuk, a java-
solt megközelítés könnyen kiterjeszthető a mun-
kaszerződések tanulmányozására. Elősegítheti to-
vábbá a közüzemi szabályozás és a családi kapcso-
latok megértését is. Lehetőség nyílik tehát a kü-
lönféle szerződések egységes megközelítésére.
Bizakodásra adhat okot, hogy ebben az elmé-
leti keretben számos egymástól eltérő tranzakció
elhelyezhető. Ez megerősíti a vélekedést, hogy
mennyire fontos szerepet játszanak a tranzakciós
költségek a gazdasági tevékenységek megszer-
vezésekor. A szerződések világa azonban na-
gyon összetett45, így az itt bemutatott egyszerű
költségminimalizálást feltételező modelltől nem
várható el több, mint hogy a szerződések fő
jellemzőit megragadja. Az elméleti keret to-
vábbfejlesztésével azonban lehetőség nyílhat a
tranzakciók részletesebb elemzésére. Mint láttuk,
ehhez szükség lehet a vizsgált dimenziók kibőví-
tésére vagy módosítására (például az ellenőriz-
hetőség egyszerűségének figyelembe vételére a
tőkepiacok esetében).
43A komparatív elemzés fontosságát többször is hangsúlyozta
Ronald H. Coase. Lásd az 1. lábjegyzetet.
44Lásd Dahlman [1979], 144–147.45Klein et al. [1978], 325.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám254
Oliver E. Williamson
HIVATKOZÁSOK:
Arrow, K.J. [1971]: Essays in the Theory of Risk
Bearing. Amsterdam: North-Holland.
Arrow, K.J. [1962]: Economic Welfare and the
Allocation of Resources for Invention. In: Nelson,
Richard (szerk.): The Rate and Direction of In-
ventive Activity, Princeton: Princeton University
Press. 609–625.
Babbage, Ch. [1835]: On the Economy of Machin-
ery and Manufacturers, London: C. Knight Co.,
220-221.
Barzel, Y. [1979]: Measurement Cost and the
Organization of Markets, kézirat
Ben-Porath, Y. [1980]: The F-Connection: Fa-
mily, Friends, and Firms and the Organization of
Exchange, Population and Development Review 6,
No. 1., 1–30. (A szerző kéziratként hivatkozik rá,
folyóiratban később jelent meg – a szerk.)
Calabresi, G. [1968]: Transaction Costs, Resour-
ce Allocation, and Liability Rules: A Comment,
Journal of Law and Economics 11, 67–73.
Carlton, D.W. [1979a]: Price Rigidity, Forward
Contracts, and Market Equilibrium, Journal of
Political Economy 87, 1034-1062.
Carlton, D.W. [1979b]: Vertical Integration in
Competitive Markets under Uncertainty, Journal
of Industrial Economics 27, 189–209.
Coase, R.H. [1937/2004]: The Nature of the
Firm, Economica 4, 386-405. (Magyarul: A vál-
lalat természete. Megjelent: R.H. Coase: A vál-
lalat, a piac és a jog. Budapest, 2004, Nemzeti
Tankönyvkiadó.)
Coase, R.H. [1960/2004]: The Problem of So-
cial Cost, Journal of Law and Economics 3, 1–44.
(Magyarul: A társadalmi költség problémája.
Megjelent: R.H. Coase: A vállalat, a piac és a jog.
Budapest, 2004, Nemzeti Tankönyvkiadó.
Cox, A. [1958]: The Legal Nature of Collective
Bargaining Agreements, Michigan Law Review
57, 1.
Dahlman, C.J. [1979]: The Problem of External-
ity, Journal of Law and Economics 22, 141–162
Feller, D.E. [1973]: A General Theory of the
Collective Bargaining Agreement, California Law
Review 61, 663–856.
Fischer, S. [1977]: Long-Term Contracting,
Sticky Prices, and Monetary Policy: Comment,
Journal of Monetary Economics 3, 317-323.
Friedman, L.M. [1965]: Contract Law in America.
Madison – Milwaukee: University of Wisconsin
Press.
Fuller, L.L. [1963]: Collective Bargaining and
the Arbitrator, Wisconsin Law Review, 3–46.
Fuller, L.L. [1964]: The Morality of Law. New
Haven – London: Yale University Press.
Goldberg, V.P. [1976]: Regulation and Admi-
nistered Contracts, Bell Journal of Economics 7,
426–448.
Goldberg, V.P. [1976]: Toward an Expanded
Economic Theory of Contract, Journal of Eco-
nomic Issues 10, 45–69.
Goldberg, V.P. [1981]: Pigou on Complex Cont-
racts and Welfare Economics, Research in Law
and Economics 3, 39–51. (A szerző kéziratként
hivatkozik rá, folyóiratban később jelent meg – a
szerk.)
Havighurst, H.C. [1961]: The Nature of Private
Contract, Evanston, Ill.: Northwestern University
Press.
Klein, B. – R.G. Crawford – A.A. Alchian
[1978]: Vertical Integration, Appropriable Rents,
and the Competitive Contracting Process, Journal
of Law and Economics 21, 297–326.
Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás, II. évfolyam (2007.) 2. szám 255
A tranzakciós költségek gazdaságtana: a szerződéses kapcsolatok irányítása
Leff, A.A. [1970]: Contract as a Thing, American
University Law Review, 131.
Llewellyn, K.L. [1931]: What Price Contract?
– An Essay in Perspective, Yale Law Journal 40,
704–751.
Lowry, S.T. [1976]: Bargain and Contract The-
ory in Law and Economics, Journal of Economic
Issues 10, 1–22
Macaulay, S. [1963]: Non-Contractual Relati-
ons in Business, American Sociological Review 28,
55–67.
Macaulay, S. [1963]: The Use and Nonuse of
Contracts in the Manufacturing Industry, Practi-
cal Lawyer 9, 13.
Macneil, I.R. [1974]: The Many Futures of
Contract, Southern California Law Review 47,
691–816.
Macneil, I.R. [1978]: Contracts: Adjustment of
Long-Term Economic Relations under Classical,
Neoclassical, and Relational Contract Law, North-
western Law Review 72, 854–906.
Meade, J.E. [1971]: The Controlled Economy.
Albany, NY: State University of New York Press.
Polányi M. [1994]: Személyes tudás. Úton egy
poszt-kritikai f ilozófiához. Budapest, Atlantisz.
Rhenquist [1978]: The Adversary Society, Baron
di Hirsch Meyer Lecture, University of Miami
School of Law.
Summers, C.W. [1969]: Collective Agreements
and the Law of Contracts, Yale Law Journal 78,
525–575.
Telser, L.G. – H.N. Higinbotham [1977]:
Organized Futures Markets: Costs and Benefits,
Journal of Political Economy 85, 969–1000.
Temin, P. [1979]: Modes of Economic Behavior:
Variations on Themes of J. R. Hicks and Herbert
Simon, Working Paper No. 235, MIT Department
of Economics.
Veblen, Th. [1927]: The Theory of Business Enter-
prise. New York.
Wachter, M.L. – O.E. Williamson [1978]:
Obligational Markets and the Mechanics of Inf-
lation, Bell Journal of Economics 9, 549–571.
Whinston, G. [1978]: A Note on Perspective Time:
Goldberg's Relational Exchange, Repetitiveness, and
Free Riders in Time and Space. Kézirat.
Williamson, O.E. [1971]: The Vertical Integrati-
on of Production: Market Failure Considerations,
American Economic Review, Papers & Proceedings
61, 112–123.
Williamson, O.E. [1975]: Markets and Hier-
archies: Analysis and Antitrust Implications. New
York: Free Press.
Williamson, O.E. [1976]: Franchise Bidding
for Natural Monopolies – in General and with
Respect to CATV, Bell Journal of Economics 7,
73–104.