A reneszánsz mûvészete

A reneszánsz idején Itáliában és Itálián kívül is rohamos fej-lôdés jellemezte a különbözô mûvészeti ágakat. A MediciekFirenzéjében – a 15. században – elsôsorban a képzômûvészetvált az új gondolati és érzelmi tartalmak legfôbb hordozójává.Vezérelve a természet utánzása, célkitûzése a harmonikusemberideál megformálása lett. A középkori mûvészet sze-mélytelensége után megjelentek az önálló arculatú, összeté-veszthetetlen mûvészegyéniségek. Igazi szellemóriások,rendkívül sokoldalú tehetségek alkottak egymás után és egy-mással egy idôben.

A középkorból örökölt hagyományos bibliai témákat új-szerû, evilági szellemben dolgozták fel a festôk, s emellettmind nagyobb szerepet kaptak az antik mitológia témái is.

Képzômûvészet

A RENESZÁNSZ IRODALMÁBÓL74

Michelangelo: Utolsó ítélet.A Sixtus-kápolna oltárképe,

Krisztus alakjának részletével(1534–1541)

Az élethûbb ábrázolás érde-kében elmélyülten tanulmá-nyozták az anatómiát, s leg-nagyobb diadaluknak a pers-pektíva (távlatfestés) el-méletének kidolgozását, atérbeliség kifejezési techni-kájának felfedezését tekin-tették. A szobrokról lehullt alepel: szabadon gyönyörköd-tek az emberi test szépségé-ben. Az építészetben a góti-kus függôleges tagoltságotfelváltotta a vízszintes tagolt-ság erôs hangsúlyozása.

Az új kor elsô nagy festôjé-nek Giottót (dzsottó; ?1266–1377), Dante barátját tekin-tik. Freskóin az alakok szaba-don mozognak, tér van köztük, az elosztás levegôs, a kompozíció harmonikus(Krisztus siratása; 1306). A fi-renzeiek 1334-ben a negye-dik évtizede épülô katedrálisharangtornyának építésével a

festô Giottót bízták meg, aki nem volt tanult építész. Festôimódon oldotta meg feladatát: a tervezésnél számításba vette aperspektivikus torzulást is, s ez egészen új jelenség volt ekkor.

Giottót – csak a legjelentôsebbeket említjük – Masaccio(maszaccsó; 1401– ?1428), Fra Angelico (fra andzseliko;1387–1455), Filippo Lippi (1406–1469) követte. Botticelli (bot-ticselli; 1466–1510) a Medici-kor ünnepelt mûvésze volt.Egyik leghíresebb festménye, a Venus születése az emberi test

A reneszánsz mûvészete 75

Botticelli: Venus születése (1485 körül)

Raffaello: Athéni iskola (részlet).A Vatikánban lévô freskó

a reneszánsz perspektivikus ábrázolás szemléletes példája

(1509–1511)

szépségét és az élet élvezésének újjászületését hirdeti. A ten-gerbôl kiemelkedô istennô a szépség megjelenését jelképezi aföldön.

A 16. század eleje nemcsak az itáliai, de minden idôk mû-vészetének egyik legdicsôségesebb korszaka. Ekkor alkottákremekmûveiket Leonardo, Michelangelo, Raffaello, Giorgione, Ti-ziano, a német Dürer, Holbein és más nagyok. Az olasz meste-reket már kevesebb szál kötötte Firenzéhez. A mûvészetekközpontja a reneszánsz pápák tékozló becsvágya következté-ben részben Rómába, részben a gazdag kereskedôvárosba,Velencébe helyezôdött át. Leonardo da Vinci (vincsi; 1452–1512) fô mûve, az Utolsó vacsora Milánóban látható, a titokza-tos mosolyú Mona Lisa még Firenzében készült. – Raffaello San-ti (szanti; 1483–1520) a Vatikánban a pápák lakosztályait díszí-tette freskóival, s Michelangelo Buonarroti (mikelandzseló;1475–1564) a római Sixtus-kápolnát (szixtusz) festette éve-ken keresztül: az oltárképül szolgáló Utolsó ítéleten Krisztus –akit addig kiálló bordájú, elgyötört, légies alaknak ábrázoltak– egy antik atléta izmaival rendelkezik. Michelangelo tervez-te az új Szent Péter-templom kupoláját is. Mégis szobrairavolt a legbüszkébb. 26-28 éves korában faragta ki egy már-ványtömbbôl azt a szobrát, amely Firenze és a reneszánsz em-ber jelképévé vált, a Dávidot. Öregkori szobrai, befejezetlen al-kotásai (rabszolgaszobrok) már a reneszánsz végét, a társadal-

A RENESZÁNSZ IRODALMÁBÓL76

Tiziano: III. Pál pápa Alessandroés Ottavio Farnese társaságában

(1546)

Giorgione: A vihar (1508 körül)

mi fejlôdés elakadásával bekövetkezô, tragikus konfliktusok-kal terhes új idôszakot jelzik. A firenzei Medici-síremlékek jel-képes szoboralakjai (Éj, Nappal, Est, Hajnal) Michelangelolegérettebb alkotásai.

Velence két nagy festôegyénisége Giorgione (dzsordzsóne;1478–1510) és Tiziano (ticiánó; 1485–1576) volt. Közép-Itá-lia reneszánsz festôi a tökéletes kompozícióval, a gondosankiegyensúlyozott elrendezéssel teremtették meg képeiken azúj, magas szintû harmóniát, a velenceiek viszont a fények ésszínek szerencsés alkalmazásával értek el egységes képhatást.– Egy égiháború kísérteties fényei járják át Giorgione A viharcímû képét, melyen a táj, elôtérben a szereplôkkel – talán leg-elôször a mûvészet történetében – több immár egyszerû hát-térnél: önnön jogából, önmagáért van a képen mint a fest-mény tulajdonképpeni témája. – Tiziano kevésbé törôdött akompozíció merev szabályaival, és pusztán a fény, a levegô, aszínek segítségével teremtette meg képei egységét. Kortársaiportréi miatt becsülték a legtöbbre. Egyházi és a világi hatal-masságok versengtek egymással, hogy megfesse arcképüket(III. Pál pápa Alessandro – alesszandró – és Ottavio Farnese – far-néze – társaságában; 1546). – Correggio (korreddzsó; ?1489–1534), a pármai festô még Tizianónál is jobban kihasználta azta felfedezést, mely szerint a színek és a fények igen hatásosanellensúlyozhatnak tömegeket is: fölényes biztonsággal bánt afényhatásokkal (Jézus születése; 1530).

Az építészek is új utakat kerestek. A 15. század elsô évti-zedeiben néhány fiatal mûvész összefogott azzal a feltettszándékkal, hogy félredobják a hagyományokat, és megte-remtik az új mûvészetet. Vezetôjük Filippo Brunelleschi (bru-nelleszki; 1377–1446) volt. A firenzeiek kívánságára mégnyolcszögletô gót kupolával fedte be a dómot, de aztán Ró-mába utazott, és ott tanulmányozta az antik épületek romjait.

A reneszánsz mûvészete 77

Albrecht Dürer: Ádám és Éva (1504)

Id. Pieter Bruegel: Parasztlakodalom

(1565 körül)

Nem lemásolni akarta az ókori épületeket, hanem olyan stí-lust kívánt kialakítani, amelyben szabadon felhasználhatja azantik formákat, és új szépségeket, új harmóniát teremthet.Brunelleschi elérte, amit akart: új korszakot nyitott az építé-szetben. Ô tervezte a firenzei Pazzi család (pacci) híres kápol-náját (1430 körül). – Természetesen lakóházakat is terveztekBrunelleschi stílusában. Jellegzetes reneszánsz épületek Fi-renzében a Rucellai- (rucselláj – tervezte Alberti, 1460 körül),a Medici–Riccardi- (medicsi-rikkardi – Michelozzo – mikeloc-có – tervei szerint, 1460), a Strozzi- (strocci – Maiano terveialapján, 1507) és a Pitti-palota (Brunelleschi tervezte).

Nyugat- és Közép-Európában más utat járt be a reneszánsz.A mûvészetek itáliai típusú kivirágzásához hiányzott a társa-dalmi háttér, hiányoztak a reneszánsz önbizalmával rendelke-zô férfiak. Az Alpoktól északra sokkal erôsebb volt a gótikushagyomány, mint délen – Itáliában nem is volt igazán fejlettgótikus építészet a milánói dómtól és Velence sajátos, bizánci-as gótikájától eltekintve. A reneszánsz Itálián kívül a gótikávalegy idôben, a gótikával összefonódva létezett. Franciaország-ban, Angliában, Németországban olyan templomok, épületekláthatók, amelyekben a boltíveket támasztó pilléreket úgy ala-kították át oszlopokká, hogy oszlopfôkkel egészítették ki azo-kat; a gótikus ablakok kôcsipkézetét is érintetlenül hagyták,csak csúcsíveiket kerekítették le.

A tudományosan megszerkesztett perspektívát és az anató-mián alapuló emberábrázolást az olasz mûvészek dolgozták kia 15. század folyamán. Az „északi” festôk, mint Dürer vagyaz idôsebb Pieter Bruegel (piter brôhel) kénytelenek voltak Itá-liába menni, hogy több-kevesebb sikerrel ellessék az olaszoktitkait.

A kor legnagyobb német mûvészének, Albrecht Dürernek(1471–1528) rézkarcai sikeres summázatát adják a reneszánszvonzásába kerülô gótikus mûvészetnek (Ádám és Éva, 1504).

A 16. század folyamán az északi országokban megkérdôje-lezték a festészet létjogosultságát. E nagy válságot a reformá-ció hozta magával. A protestánsok ellenezték képek és szob-rok elhelyezését a templomokban, „pápista bálványimádás-nak” tekintették az ilyesmit. Gyakorlatilag az arcképfestés ésaz életképfestészet virágzott. A portréfestészet egyik legna-gyobb alakja volt ekkor a német ifjabb Hans Holbein (hansholbejn; 1497–1543): hûen, minden aggály és hízelgés nélkülábrázolta azt, amit látott. A németalföldi flamand festôk mára 15. században is elismert mesterei voltak a mindennapi életjeleneteit ábrázoló alkotásoknak, az ún. zsánerképeknek. A 16. századi flamand zsánerfestészet legnagyobb mûvésze azidôsebb Pieter Bruegel (?1525–1569) volt. Egyik legtökélete-sebb munkája a parasztlakodalmat ábrázoló híres festmény(1565 körül). A sok szellemes megfigyelésnél, a bôven áradó

A RENESZÁNSZ IRODALMÁBÓL78

Sárospatak vára

anekdotázó kedvnél is bámulatosabb Bruegel páratlan kom-ponálókészsége, mellyel elejét veszi, hogy a kép túlzsúfolt-nak, zavarosnak tessék.

Hazánkban a Mátyás király korában beáramló reneszánszmûvészet kivirágzását a török uralom megakadályozta. Né-hány épület maradt csak meg, mint pl. az esztergomi, vörösmárványból épített Bakócz-kápolna (1506–1507) vagy a sáros-pataki vár Perényi-szárnyának árkádos lodzsája és lépcsôfeljá-rója. Mátyás budai és visegrádi palotájából csak töredékek ke-rültek elô.

A 14–15. században Európa szellemi arculatával együtt a ze-nei ízlés és gondolkodásmód is erôsen megváltozott. A vi-lági mûfajok közül az egyik legnépszerûbb ekkor a villanel-la (eredetileg falusi nóta, parasztdal). Ez kórusdal: négy szó-lama kitûnôen csendül össze, hangszer nem kíséri, hangulataderûs. Hangzása itt-ott arra emlékeztet, hogy szerzôit egykora tanulatlan emberek népies többszólamúsága is megihlette.

A 16. században virágzik igazán a zenei reneszánsz. Leghí-resebb mûfaja a madrigál: anyanyelven írt értékes költôiszövegre szerzett, hangszerkíséret nélküli, négyszólamú tár-sasének; mindegyik szólamát egy-egy ember énekli. Fôleg azolasz udvarok mûértô nemességének ízlését tükrözi a népie-sebb villanellával szemben. – A kor stílusjegyei fôleg Palestri-na (palesztrina; 1525–1594) zenéjében figyelhetôk meg. Zeneés szöveg egysége, harmónia és dallam kiegyensúlyozottságajellemzi mûvészetét.

A 16. század divatos hangszere a lant. Egyik legnagyobbmûvésze a magyar származású Bakfark Bálint (1507–1576).

A reneszánsz mûvészete 79

Az északi palota középsô udvaraVisegrádon

Zene