ribizliálom

5/10/2018 Ribizliálom - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/ribizlialom 1/12

A bartókos barátnőim vittek el egyik délután a Józse Attila Gim-náziumba, mert Nagy Bercel egy moldvai táncjátékhoz toborzotttáncosokat, énekeseket. Tanév vége volt, június talán, ültünk egykörben, először az énekeket vettük át szép sorban. Aztán jött egy

orró nyár, már nem emlékszem, merre lobogtam, de leginkább akertet túrhattam, gyomláltunk anyuval, terpeszállás a veteménysorölött, derék előrehajlik, egyik könyök térden megtámaszt. De ősszelüzent nekem Bercel a táncoslányokkal, be tudnék-e menni az ÓbudaiNépzenei Iskolába Balogh Sándor órájára. Ott szoktak ők próbálni,vannak hangszeresek, énekesek, beszélhetnénk pár szót. Nagy izgalomtámadt bennem. Odaértem, ott volt négy lány, egy aranyhajú, ürtös

király lanttal a kezében, egy hozzá hasonló ormájú mókás guraurulyával, Berci is urulyával, meg a kedves, rókanézésű tanár úr, ci-terázott épp, és diákjai minden jól sikerült hangjától huncut mosolyoksompolyogtak az arcára, kiragyogott, de olyan diszkréten valahogy.Ez a csendes ragyogás betöltötte a termet is, ahogy betoppantam, eztűnt el elsőre. Jó hangulat volt, nem terjengett az a áradt zeneis-

kolás szag, mindenki örült a hangoknak, a dallamoknak, a zenébenlétrejövő találkozásnak.

Hamar meg is alakult a Zurgó együttes, moldvai zenét játszottunk, énlettem az énekes és az egyik tánctanár. Berci mesélte később, hogymennyit kutatott a teleonszámom után. És hogyhogy én? − kérdeztem.Erre ő, hát ahogy ott ültünk júniusban a tanteremben, énekelve, öl-

kaptam a ejem, ennek a lánynak meg hogy szól a hangja… Az arany-ürtös Bolya Mátyás lett a kobzos, a testvére, Dani az egyik urulyás,Berci a másik, később jött hozzánk Draskóczy Lidike hegedülni.

Lett állandó tánctanárunk is, Tóth Anna. Azt a táncházas hagyománytkövettük, amit Sebőék találtak ki a hetvenes években. Nemcsak sima

A népi metál, a szarogatás

és a sajtos virsli

buli van, hanem a közönség kap egy csomó extrát, van tánctanítás,énektanítás, mese, ősi alvakból jövő vendégek. Ez a orma ma isél, van mindenéle, erdélyi, cigány, bolgár, görög, délszláv, ír, kerek,lyukas, mogyorós, savanyú, édes táncház, kicsiknek, nagyoknak,kezdőnek, proknak. És mindenekelőtt van a táncosokkal együttlélegző, élő zene. Most, hogy írok erről, érzem, mennyire hiányzik.Nagyon ontos, amit itt kaptam.

Moldvai táncház Guzsalyas néven a Marczibányi téren működött, aholhosszú évekig a Tatros együttes zenélt. Elég komoly transzállapotok-

ban találtuk ott magunkat szerdánként, a moldvai muzsika nagyonis alkalmas volt erre. Furulya, koboz, dob és hegedű szól, viszonylagegyszerű a zene, sok az ismétlés a dallamban, ritmusban, a táncokkönnyűek, hamar bele lehet jönni, és egy-egy részt a zenészek jóhosszan játszottak, volt idő egyberázódni. Körben összekapaszkodva jártuk az övest, a gergelytáncot, a szerbát, nagy energiák sültek ki,abszolút közösségi tombolás volt ez. Mi tagadás, volt egy szag is ott

bent az izzadó, lüktető testektől és a kevés levegőtől. Mikor beléptemoda, a csapzott hajú, őrjöngő tömeg látványa középkori rituálékraemlékeztetett, szólt a népi metál, de volt az egésznek egy hívogatóhangulata, biztonságot árasztó ól-melege. Én legtöbbször a zenészeketnéztem, Kerényi Robit, Ladányi Ferit, hozzájuk időnként Dresch Misiis beült urulyázni. Nagyon nagy erők mozdultak meg, és egyszerűen

nem tudtam levenni a szememet róluk, milyen madarak szálldosnakitt, mitől vonz ennyire ez a látvány… ahogyan mindenük beleolvadtegy-egy dallamba, ahogy a szemöldökük libbent öl és le, ahogy alevegőt vették, ahogy becsukott, összehúzott szemmel új variációkatkerestek egy-egy sorra, ahogy a cipőjük dobolt a padlón, ahogy azujjaikból ürge kedvű állatka lett, és táncolt a urulya lukjain…

Itt, a Marczi alsó termében láttam sokszor a gyimesi vak hegedűst,

Zerkula János bácsit is, meg a eleségét, a pálinkagőzös Regina nénit.Ő ütötte a érjének a gardont, azt a urcsa, cselló ormájú ütőhangszert,aminek bottal verik a húrját. Gyimesben így van sokszor, a hegedűmeg a gardon az együtt egy pár, aki játszik rajta, az is egy pár. Az öreg

János bácsi nagy mókamester, a saját vakságából nagy jókedvvel űztréát, történeteibe gyakran szőtte bele azt a ordulatot, hogy olyan

eketék voltak, mint a öld itt előttem. Botjával kopogtatta a padlót,szájával kajánul mosolygott. És amikor elkezdett énekelni gyimesikeserveseket és hegedűn kísérte magát, na, abba mindig beleőrül-tem, nem volt tér, hogy máselé nézzek, nem volt idő, hogy máshovagondoljak, csakis eléje. Egy kis dalba sűrített élet.

A Zurgó táncházban is nagyon sok jó dolog volt. Mi is a moldvai vi-lágot próbáltuk a Fehérvári úti művház körtermébe hozni, meg egy jót ürdőzni benne, de ha beléptem a térbe, itt kevésbé csapott meg arobbanékony energiák és transzállapotok hangulata. Volt viszont az

a bizonyos észekmeleg, az elogadás jótékony levegője töltötte be ateret. Talán ezért is lehetett az, hogy sok magányos arkas és sok él-nótás árva is a mi családunkhoz kezdett tartozni, keddenként néhányórára odagyűltek. Volt például egy gyerekarcú, ősz ejű, szomorúanvidám bácsi, aki mindig eljött, ókusz nélküli nézésével beleközelítettszép sorban mindenki arcába, és azt mondta urcsa hanglejtéssel, énötvenéves vagyok, majd továbbment, olytatta akkurátus tevékeny-

ségét. Mondták, fzikus volt valaha vagy tán matematikus.A mi extráink közül a daltanítás és a mesélés mindenképp sok em-

bert vonzott, előzőt én, utóbbit Berci csinálta. Kapaszkodtunk mindaz ének meg a mese onalába, mint ahogy a kis óvodások az ujjukategy hosszú madzagra űzik el, hogy el ne kallódjanak a városi orga-tagban. Meg a vendégeink! Olyan élmény volt őket hallgatni, mintha a

lelkem a legfnomabban elkészített vacsorákkal táplálta volna magát.Berecz András mesélt egyszer, a gyerekei rajzait elemezte. Olyanröpködős szavak jöttek belőle, mint a madárkák, csak úgy szálldos-tak körülöttünk, a nyakunkat utánuk kellett csavarintani. DreschMihály nagy szégyenlősen mondott magáról pár szót, de aztán inkábbzenében nyílt meg, urulyázott, szaxoonozott, szólóban. Ritkán voltalkalmam hallani őt csak úgy, egy szál egyedül. Az ölelnivaló Vizin

Antus délszláv zenét játszott Kuméval és Szabó Zolival, beállt a kerekterem közepibe a három mosolygós atyaf, újták a többszólamú horvát,szerb énekeket, alig tudtam velük betelni. Moldvai nénik, bácsik is

jöttek hozzánk, mondták magukról a történeteket. Mesélni vágytakők is, jóleshetett nekik a sok fgyelmes szempár.

A moldvaiakkal való találkozások alapélményeket jelentettek nekünk.El is mentünk sokszor hozzájuk, nekivágtunk nagy bátran Wartburg-gal, Trabanttal a Kárpátokon túli területek göröngyös útjainak, hogymegízlelhessünk egy ősi, izgalmas világot. Nekem az egyik legnagyobbrácsodálkozásom a moldvaiak mindennapi beszélt nyelvére vonatko-zott. Persze, volt ű, a, állat, nyitott, beszélgető emberek, népviseletés puliszka, az is nagyon jó volt. De a parasztromantikáért önmagábanén nem úgy lelkesedtem, mint városi társaim, hiszen én magam is atyúkól mellett nőttem el, tudtam, mi az, hogy a alu közös nyelvétismerni, a öldeken dolgozni, ismertem a puliszkát, tudtam, mi a

különbség a zeller meg a petrezselyem közt, meg azt is tudtam, hogykell kilapátolni az ólból a disznószart. De itt volt valami, amivel ígymég sohasem találkoztam. Ezek az emberek képekben beszélnek, aszavakkal esteni tudnak. Mintha olyamatosan a leggyönyörűbbverssorokkal simogatnának. De nem a költő egyéni büszkeségével,hanem otthonos és elérhető egyszerűséggel. Ahogyan kibuggyanegy-egy gyönyörű mondat a szájukon, ők mintha már el is tűntek

volna mögüle, nem számít, hogy épp ki mondta, ez a közösség ígybeszél, és ezek a szavak, kiejezések, szóalkotások tartják egyben.Egy néni mesélte nekünk, hogy leégett a háza, elmaradtunk az égalatt s a öld színén, ezt mondta. Egy másiktól meg azt kérdeztem,miért szült tizenöt gyereket. Sokból soknak sok szüve van, majd csakvalamelyik megszán öreg koromra…

Köszönéskor arra kérdeznek rá, amit a másik éppen csinál: jövö-get? meneget? kapálgat? mezőről? vigyázkodik? (ez a kapuban valónézelődés), tanácsolnak? (ez meg a beszélgetés). Néha nem kérdőhangsúllyal mondják, hanem csak úgy odabillentik, jövöget, jövöget,de ebben is van valami kedves fgyelem. Ha bementünk öt percre egyidős nénihez, búcsúzáskor háromszor öt percig áldotta meg a csalá-dunkat, az Isten segélje meg édesanyjokat, apjokat, testvériket, és

azoknak a testvérit, s bocsássanak meg, ha vétettem magiknak. Merrelakik a hegedűs Tódor vagy az a jó hangú Erzsi néni, amelyik még sokéneket tud? Ilyesmit sokszor kérdeztünk a vigyázkodó néniktől, őkmeg mondták, menjenek elé hednek öl, s lütőre le, majd síriljenek bé jobbra, azután még át a szőlőcskén, és akkor ognak bé balra, és ottlészen egy sárga házecska, abba megkapják az öreg Tódort…

Pár nap után mi is ráálltunk erre a beszédre, természetesen ölbuzo-gó kreativitásunkat is kamatoztattuk, sírítsd már meg a kocsikulcsot azárjában, de vigyázz, kéziékes elindulás lesz lütőn…, ne tanácsoljatokannyit, megy a elvétel, vagy ha valaki épp sétált vissza a kerti budiról,odamondtuk neki: szarogat? És ha már témánál vagyunk, az egyikkedvenc szóalkotásom az az angol vécé moldvai neve. Ugye a balkániterülethez közel vagyunk, pottyantós vécék vannak mindenütt, csakegy luk, a két oldalán ából eszkábált tappancsok, oda kell lépni alábbal. De divatba jött a magasított budi is, ezt a népnyelv találóanszar-asztalnak nevezte el…

És a vendégszeretet. Egy bácsihoz csak be akartunk nézni pár mon-datot váltani. Ő időnként járt Pestre, s egy vagy két alkalommal Berciadott neki szállást.

Beköszönünk, mondjuk, mennénk is tovább. Erre a háziak elkezd-tek marasztalni minket, leültettek. Nagy, izgatott sürgölődés támadt,az asztalra ünnepi, ényes zsírpapír került, ki-be szaladgáltak, hoztak

saját készítésű, fatal bort, itattak. Behozták nekünk a kazettás magnót,beraktak valamilyen Neoton Família-stílusú regionális slágert, és el-lenőrizték élénk tekintettel, hogy a vendégeknek mindene megvan-ea kényelemhez. Időnként a bácsi leült hozzánk, térdét tördelve váltottvelünk pár rövid mondatot. De aztán szaladt, dolga volt.

Kiderült, hogy nem mást, csak egy bárányt vágtak le az érke-

zésünkre. Budiról visszaelé menet látom ám, a hátsó konyha teleemberekkel, lakodalmi hangulatú sütés-őzés, rohangálás, tányérokcsörrenése, nyílt tűzön sül a hús, pucolják a lányok a krumplit.

Megyek vissza a terített asztalhoz, hozzák be épp a zöldszilvávalsavanyított levest, ez az első ogás. Nagyon bírom. A második ogásazonban már kiogott rajtam, a bárány nem az esetem. A másik kétlányé sem… Így a két fúra maradt a java. Nekiláttak hát nagy érfasan,

előtágították gyomraikat, beáldozták önmagukat. Vendéglátóink akisadag ogalmát nem ismerték, olyanok, mint anyukám… Hiába, alunaz evés a legeslegontosabb nyelv akkor, ha szeretetet és tiszteletetakarnak kiejezni. Na meg annak a nyelve is, hogy a szegénységbena gazdagságot bizonyítsák: ha van enni, nincs min szégyenkezni.Ezért is volt lehetetlen vállalkozás nemet mondanunk a vacsorára,

próbáltuk kedvesen, próbáltuk határozottan, de aztán megértettük,miről van szó. A bárány le volt vágva, az egész tágan értelmezett családkörülöttünk orgott, a bácsi szerette volna visszaadni, meghálálni azt,hogy Budapesten őt is megvendégelték.

Zavarba ejtő, és egyben megható is volt ez az igyekezet.Aztán volt még egy másik emlékezetes zenegyűjtési kísérletünk.

Egy hajdan híres hegedűshöz vetődtünk el nagy nehezen, tekeregtünkelőtte sokat, mentünk előtte hednek öl, lütőre le, de végül, a sokadikpróbálkozás után csak megtaláltuk az öreg bácsit.

Alacsony plaon, kis csepp szoba, ingatag járású, szelíd bácsika.

Behív a szobába, nagy megilletődve besorolunk utána, mint a kislibák,izgatottan várjuk, vajon ma hallunk-e ősi moldvai hegedűjátékot.Egyszer csak jön egy csepp termetű, de nagyjárású néni, kezébenpálinkásüveg, kispoharak. Bejön a szobába, onnantól kezdve csak őtlehet nézni. Tölt mindenkinek, de előtte gyorsan iszik maga is egypohárkával.

Leül az ágyra, Berci mellé. Szóra nyitja a száját, és látjuk, halljuk,

hogy ogai lukacsos kerítésén szavak szökkennek elő, de az értelmétvalahogy nem találjuk. Pedig a csángó szójárás már otthonos nekünk.Egymásra nézünk, a szemében mindenkinek ott a bizonytalanság,vajon csak én nem értem, vagy ti sem? A néni tovább mondja, nagyérzelmes hangsúlyokat vegyít a mondandójába, de csak nem értjük.Egy-egy szó talán kiviláglik a beszédéből, amiből arra következtetünk,

hogy a néni sejti, érti, zenészek vagyunk, és szívesen hallanánk tőledalokat.Rázendít egy nótára. A kis testéből nagy hirtelenséggel ujjak, ka-

rok kezdenek el szálldosni, Bercit előbb a könyökével vágja orrba, azéneklésben támadott nagy hevében, mintegy véletlenül. Aztán újabbrekedt nótázásba indul bele, ekkor már Berci combját ütögeti, olyikki belőle a szándék, első teste ráhajlik a combjaira s vissza, üti a saját

lábát, üti tovább Berci lábát, mondja egyre, apró szeme pirosan villog.Nem bírjuk tovább. Hárman ülünk, lányok a picike ablak előtt egyapadon, érzem, hogy alattam a pad megindul reszketni. Lidike testeaz enyémhez ér, némán rázkódik már ő is, én is ogom még vissza akitörő röhögésemet, nézek kielé az ablakon, hátha úgy eltakaromaz illetlen nevetést. Érzem, hogy nem szabadna, az egyetemen is

tanultam, én vagyok a néprajzos, és népzenegyűjtő is vagyok, velemszemben egy heves adatközlő éppen értékes olklórkincseket bocsátki magából… Nade milyen hülyeség ez, a néprajzi gyűjtések soránis csak emberek vagyunk, találkozunk mindenéle lélekkel, és azttesszük, ami ezekből a kölcsönhatásokból következik. Itt egy óriási,kitörő mulatás következett. Értem én, hogy a tiszteletet meg kelladni, de hát itt egyszerűn nem lehetett mit csinálni, annyira abszurd,érthetetlenül vicces lett a helyzet, nem bírtuk tovább. Elkezdtünkpukkadozva nevetni, hangosan hahotázni, könnyünk olyt a röhögéstől,hasunkat ogtunk, mi is csapkodtuk a térdünket. Igyekeztem gondolni

magamban, nem, nem a nénin nevetek, a nénivel. De hát… mindkettőigaz volt. Szegényke, nem tudom, mennyit érzékelt ebből pálinkagőzösállapotjában, de láthatóan élvezte a közönséget, egyre jobban éreztemagát. Berci is beszállt a néni ismeretlen nyelvű nótájába, dőltekegyütt előre-hátra az ágyon, Berci is elkezdett kalimpálni a kezével,a néni néha megkereste a tekintetét, és részeg hevülettel az arcábabeleordított egy-egy sort. A bácsi is elővette rég látott hegedűjét,

beszállt a buliba, nyiszatolta a hangszert, a néni kalimpált, minden-ki nótázott, és időnként, amikor az abszurditás újabb hulláma elértminket, újra kiskifibe görnyedve pukkadoztunk a kispadon. Nagysóhajok, na, most hátha vége, természetesen nem volt vége, így ment

jó sokáig. Felhajtottuk a pálinkákat, és kikecmeregtünk vendéglátóinkmarasztaló karjaiból az utca ényes, délutáni porzásába. Negyven

okban, élrészegen nézünk egymásra, leülünk egy arönkre, szavaknélkül törölgetjük szemünk sarkából a nevetés könnyeit.

Egy másik alkalommal meg egy olyan néninél találtuk magunkat, akimegözvegyült hetvenhét éves korában, de mégsem maradt egyedül. Egymásik aluból került neki özvegyember, összekötötték az életüket.

Elgondolkodtam, meg lehet-e valakit szokni ennyi idősen. Akkoribanamúgy sem hittem a házasságban, éltem az állandósuló kapcsolatoktól,mint a tűztől. De vágytam is rá. A nénivel beszélgetünk, nem, nemnagyon énekel ő már, meghalt az ura, igen, van másik, de akkor is,szégyenlős ő már. Közben bejön az ember, áradtan ledől a konyhavégében lévő, szőttesekkel körültapétázott szűk kuckóba. Kézhátát

homlokán nyugosztja, lehunyja a szemét, hallgatja az asszony habozá-sát. Lágyan szól hozzá, onnan hátulról, nem énekelsz valamit, Máris?Az erre elmosolyodik, belekezd egy vidám dalba, a guzsalyasban évődőfatalokról. A leskelődő legényeknek odaagy az ajkuk az ablakhoz, alányok meg gyertyával olvasztják ki. A kis darab asszonyból simogatóhangok jöttek, úgy ringatta a torkában a szótagokat, mintha egy kislánya babáját a bölcsőben hintáztatná. Megtelt a szoba szelíd játékossággal.Hallgattam én is szájtátva, közben elő-előbukkant bennem a kérdés,én vajon hozzámennék-e valakihez ennyi idősen, mikor már leéltemegy életet mással, tudnék-e új kapcsolatot kezdeni özvegyen, idősen…

az érvek és ellenérvek sűrűn cikáztak át az agyamon.Az ember a kuckóban belesüppedt a párnába, ki se nyitotta a

szemét, hallgatta a kis Márist. És úgy, csukott szemmel egyszer csakelkezdett mosolyogni. Valahogy ényes lett körülötte a levegő, annyiöröm és puhaság volt ebben az egy gesztusban. És azokban a kedves,szélesre húzódó ajkakban ott volt minden szeretete is, amit a néniiránt érez.

A Zurgóval tett utazásaink alatt sokat énekeltünk az autóban. BereczAndrás, Muzsikás, Kiss Ferenc, népzenei gyűjtések mentek a lejátszó-ban, és mi daloltunk, zengett a hangoktól a rozoga karosszéria. Fehér

László lovat lopott, a fekete halom alól… Jaj, de szerettem ezt. Vagy azt,hogy Ne fogd meg a kezemet, ismerem az eszedet, szorongatja kezemet,

próbálgatja eszemet… Olyan jó volt ezeket így, együtt kikiáltani alevegőbe. Egyek is lettünk tőle.

Amúgy is testvérekként működtünk. Heti egy vagy két próba, táncház,koncert. A táncház vagy vidéki ellépés után rendszerint egy helyenis aludtunk, Bolyáéknál. A zenekar létezésének egyik alapja volt aza támogatás, amit a Bolya testvérek családjától kaptunk. Náluk, a

Csengery utcában lógtunk olyton, ott próbáltunk, ott ettünk, ottaludtunk, ott hallgattuk vissza a elvételeket, ott találtunk ki új ötle-teket. Kialakultak a rituáléink is, például táncház után éjszaka mindigsajtos virslit ettünk, a fúk vásárolnak, a lányok előkészítik a terepet,aztán megcsinálják a kaját. Leekvés a hátsó szoba széles galériáján,mint a kiskutyák, úgy bújunk össze, Berci mondja az esti mesét.

A zenekarozás nemcsak munka volt, ott éltük a családi életünketis. Mindenki sok energiát rakott abba, hogy a dolog működjön, voltvalamilyen munkamegosztás. Bercié volt a szervezés nagy része, apályázás, külső és belső kapcsolattartás. Matyié és Danié volt min-den, ami hangelvétel, adatsokszorosítás, gyűjtések másolása, hang-anyagok összeállítása, grakai munkák és még sok minden. Én azénekes gyűjtésekkel, énekes számok kitalálásával, daltanítássaloglalkoztam, bár az elején, mivel nem ismertem annyira az anyagot,akartam más tájegységek dalait is énekelni. De aztán Berci és BaloghSanyi, korábbi tanárunk a kezembe nyomott egy csomó gyűjtést,

kottát, kazettát, és beláttam, igazuk van. A moldvai énekes népzeneegy gazdag és izgalmas birodalom, hagytam hát, hogy beszippant-son. Gyönyörű dallamok, páratlan ritmusok, nyelvi csodák, erősképek, szívacsaró balladák, bölcs humor. Imádtam. Bújtam a kazet-tákat, érdekelt az utánzásos ázis, ugyanúgy énekelni, mint a nénia elvételen.

De hamar elkezdtem hozzárakni a dalokhoz a magamét. Ahol nemtetszett a szöveg, és a sok népzenei kötet átlapozása után sem találtamnekem megelelőt, ott újat írtam. Vagy kerestem kedvenc költőimtőlodaillő verset. A dallamhoz is hozzáraktam, elvettem vagy írtam hang-szeres részre szavakat. Teljesen szabadon variáltam a szövegeket ésa dallamokat, tanultam aztán Sebőtől, ez így van jól. A régi világban

nem kötődött ez a kettő szorosan össze, a versszakok inkább úgyműködtek a paraszténekesek ejében, mint az építőkockák, lehetettőket ide és oda pakolni aszerint, hogy épp milyen hangulatot, érzéstakartak kiejezni. És dallamot meg úgy választottak hozzá, ahogyépp eszükbe jutott. Ha azt mondta a népzenegyűjő, hogy néni, kérem,énekelje már el az Édesanyám rózsafáját, a néni elénekelte azt akárnégyéle dallammal. Én is.

Balogh Sanyi is benézett hozzánk sokszor, merre indulunk, hogymegy a muzsika. És később is, már a Zurgó-korszak után, olyan sze-retettel kísérte az utamat, egy-egy röpke találkozásból kiderült, hogyminden lépésemet fgyelte, követte. Nagyon jólesett.

A lemez ötlete 1996-ban született meg. Mindannyiunknak az elsőkomoly lemezelvétel volt ez. A nagy eladat hegyként magasodottelénk. Féltem én nagyon, december volt, kellett volna mennem a Köl-tő utcai stúdióba, öl a hegyre, de hát berekedtem. Megbetegedtem.Vagy én nem tudom, mi lett velem. Hív Berci, hol vagyok. Nyökögöka teleonba, hát, nem vagyok jól, majd holnap kezdem a elvételeket,vegyetek még öl valami hangszeres dolgot, ma nem bírom kinyitnia torkomat. Erre Jánossy Béla, a dörzsölt és tapasztalt hangmérnökkikapta a teleont a lágyszívű Berci kezéből. Hisztis énekesnő vagy,az a bajod. Gyere ide szépen, itt majd kapsz teát, minden rendben

lesz, megjön a hangod is.Fölzötyögtem a ogaskerekűvel, megmásztam az első hegyet.

De a magasabb, az utána jött: elvételre való éneklés, olyamatoskon centrá lás, önmagam visszahallgatásakor találkozás csiszolt éscsiszolatlan részeimmel. Hány dalt bírok egy nap elénekelni, hánypróbálkozás után kell megállni, érdemes-e több darabból összerakniegy számot vagy inkább egészben nekiutni még egyszer, milyen

számot érdemes sávonként, külön elvenni, milyet inkább egyben,be tudom-e vállalni a hangmérnökkel vagy a zenészekkel szemben,ha mást akarok… Kevesebbet tudtam ezekről akkor még. De hamarbelejöttem, izgalmas olyamat volt. Az izgalmam azóta is tart, imá-dok stúdiózni, imádom azt, ahogy a semmiből valami lesz. Szeretem,amit egy-egy stúdiómunka során magamról megtudok, pusztán az-

által, hogy a hangjaimat annyiszor visszahallgatom. És a ülem iskiélesedett.De vissza kilencvenhatba. Jó élmény volt nagyon az első album

születése, megjött persze a hangom is. Az egyik legszebb emlékemegy duószám elvétele Bolya Matyival, Folydogál egy patak, nom,érzékeny összjáték. Meg azt is szeretem, ahogy az egyik táncdallam,az öves tetőpontján beénekelek egy Nagy László-versrészletet, Én

is, akit megtalálok, pántolok rá aranypántot, úgy szeretem, úgy szorítom,

én sohase szomorítom…; és a dörmögő, mély és erőteljes kaval átválta légies, röpködő hangú tilinkóra, nyugszik az őrjöngés, kirepül akívánságom a légbe.

Szép lemez lett. A címe csak az, hogy Zurgó.

Milyen érdekes a lemezkészítés. Én mindig ujjongok is, milyen jó,hogy van ez a lenyomat önmagamról, önmagunkról, ugyanakkor az időmúlására és a változás belső igényére is fgyelmeztet engem. Lezárjaa régit és kinyitja az újat. Olyan ez, mint a magamról kimondott vagymég inkább leírt szó. Hajjaj, mi vár rám ezután a könyv után…

ribizliálom

Documents

antoni gaudi arhitectura

erste doh2006 - prijava poreza na dohodak

ianos-animalbiblio

Šolski spis: glista

shmeiwseis-mmf2

gain score in data analysis

עבודת סיום וירולוגיה

Учебник языка ruby

minne hävisivät soneran rahat

英文的金玉良言

phone

Άσκηση1 4

puntuación paef,s

حقوق الانسان بين الإسلام وبين...

gidoi teknikoa

clinica dental portugal

הצגת מלחמת העצמאות באתר של מט"ח

טבלאות פרמקולוגיה קרדיו

cisco사례분석

Клиентизм