1. Az óvodaként működő munkáltató hat közalkalmazott jogviszonyát szüntette meg

felmentéssel. Ennek indokaként a csökkenő gyermeklétszámot és az ebből eredő

csoportmegszüntetést jelölte meg.

A felmentéssel érintett közalkalmazottak közül öt életkora 50 év felett volt. Ez utóbbi

közalkalmazottak keresettel támadták a munkáltató intézkedését, az életkoruk miatti

diszkriminációra hivatkozva.

A munkáltató arra hivatkozott, hogy a felmentett óvodapedagógusok tevékenysége a

megszüntetett csoporthoz kapcsolódott, továbbá arra, hogy szem előtt tartotta azt,

miszerint az óvodapedagógus-párok összetétele ne változzon.

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetének helyt adott. Megállapította, hogy a

munkáltatónál dolgozó összesen 25 főből egy 30 év alatti, tizenhat 30 és 50 év kö-

zötti és nyolc 50 évesnél idősebb volt. Ehhez képest feltűnően aránytalan az idősebb

közalkalmazottak elbocsátása. A munkáltató védekezését azért nem fogadta el, mert

egy felmentett személy nem a megszűnt csoportnál dolgozott, továbbá az egyik fel-

peressel korábban egy párban dolgozó óvónő jogviszonyát nem szüntette meg a

munkáltató. Ebből következően az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felmentések

az egyenlő bánásmód követelményébe ütköztek.

2. A munkáltató és a munkavállaló a közöttük fennálló munkaviszonyt a 2007. július

12-én kelt megállapodással 2007. július 16. napjával megszüntették. Az aláírást kö-

vető fél óra múlva a munkavállaló a megállapodás szövegét – a munkáltatói jogkör

gyakorlójának jelenlétében - összetépte, s kijelentette, hogy nem fogadja el a mun-

kaviszonya ilyen módon történő megszüntetését.

A munkáltatói jogkör gyakorlója kijelentette, hogy a munkaviszonyt megszűntnek te-

kinti. A munkavállaló egyébként 2007. július 10. napjától keresőképtelen volt. A mun-

kavállaló keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, amelyben kérte a munkaviszony

megszűnése jogellenességének megállapítását. A bíróság a keresetnek helyt adott,

a következők alapján.

• A munkáltató csak augusztus 1-én intézkedett a munkaviszony megszűnésével

kapcsolatos iratok kiadása iránt.

• A munkáltató pénzügyi vezetője 2007. augusztus 9-én önkormányzati segély

igényléséhez, majd augusztus 22-én bankkölcsön felvételéhez olyan tartalmú igazo-

lást állított ki, miszerint a munkavállaló a munkáltató alkalmazásában áll.

• A munkáltató 2007. augusztusában beiskolázási segélyt folyósított a munkaválla-

lónak.

• 2007. szeptember 5-én a munkáltató üzemvezetője a korábbihoz képest más

munkakörben való foglalkoztatást ajánlott fel a munkavállalónak, aki ezt azért nem

fogadta el, mert keresete jelentősen kevesebb lett volna, mint korábban.

Az elsőfokú bíróság mindezek alapján jogellenesnek találta a megállapodást és az

Mt. 100. § szerinti jogkövetkezményeket alkalmazta.

3. A közalkalmazott jogviszonyát munkáltatója felmentéssel megszüntette, amelyet a

közalkalmazott keresettel támadott meg.

A per során a munkáltató személye megváltozott, mert az alapító döntése alapján a

munkáltató egy része a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkáltató szá-

mára került átadásra.

A bíróság a közalkalmazott keresetének helyt adott és kötelezte a munkáltatót a to-

vábbfoglalkoztatásra.

Kérdések:

- Az „átvevő” munkáltatónak részt kell-e vennie a perben?

- Az „átvevő” munkáltató köteles-e a továbbfoglalkoztatásra?

- Mi a kérdés jogi megítélése, ha mindkét munkáltató a Munka Törvénykönyve hatá-

lya alá tartozik?

4. A pultos munkakört betöltő felperes 2006-tól alkalmi munkavállalóként, 2008. ja-

nuár 30-ától kezdődően pedig munkaszerződéssel állt alkalmazásban az alperesnél.

Ezalatt B. S., az alperes által bérelt ingatlan tulajdonosa és a felperes édesanyja kö-

zött kialakult személyes konfliktus miatt több hivatalos eljárásra is sor került. Az alpe-

res felperes munkaviszonyát 2008. június 4-én a vállalkozás bevételeinek csökkené-

sére és az ebből következő létszámleépítésre hivatkozással, rendes felmondás útján

megszüntette, azonban az okirat átadása során azt is közölte a felperessel, hogy az

intézkedésre B. S. utasítására került sor.

A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását arra

hivatkozva kérte, hogy az abban megjelölt indok valótlan, az alperes a felmondási

jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, amelynek bizonyítékaként a felmondási okirat

átadásakor készített, az alperessel folytatott beszélgetését rögzítő hangfelvételre

hivatkozott.

Az első fokú bíróság megállapította a felmondás jogellenességét és a jogellenes

munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeiről rendelkezett. A munkaügyi bíró-

ság ítéletének indoklása szerint az alperes a felmondás átadásakor többször is utalt

B. S-nak a felperes munkaviszonya megszüntetését szorgalmazó törekvésére, amely

számára sem volt konfliktusmentes. Az igazságügyi szakértő által megvizsgált hang-

felvétel nem vitásan alátámasztotta a felperes állítását, miszerint a keresettel táma-

dott intézkedésre rendeltetésellenesen került sor, noha az alperes által megjelölt

felmondási indok valósága önmagában nem volt vitatható.

A munkaügyi bíróság ítélete ellen benyújtott alperesi fellebbezés érvelése szerint a

munkáltató diszkrecionális jogkörét sértené, ha a létszámleépítés estén nem választ-

hatná ki az intézkedéssel érintett munkavállalóját. Sérelmezte azt is, hogy az munka-

ügyi bíróság az alperes hozzájárulása nélkül készített hangfelvételre alapítottan hoz-

ta meg a felperes javára szóló ítéletét.

A megyei bíróság jogerős ítélete a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatva a felpe-

res keresetét elutasította. A másodfokú bíróság az alperes által bérelt ingatlan tulaj-

donosa és a felperes édesanyja közötti rossz viszonyt a munkaügyi jogvita keretein

kívül eső, a rendes felmondás indokainak vizsgálatán túlmutató olyan körülménynek

tekintette, amely az Mt. 89. § (2) bekezdése alapján közölt rendes felmondással ösz-

szefüggésben nem vizsgálható. Bizonyítottnak találta, hogy az alperesi ételbár for-

galmának 2008. májusában történt jelentős visszaesése, valamint a munkavállalók

létszámának 2008. január és 2008. szeptember közötti alakulása a rendes felmon-

dás indokát kellően alátámasztotta. A létszámleépítéssel érintett munkavállaló sze-

mélyét az alperes kiválaszthatta, ennek során a vendéglátó ipari szakképzettséggel

nem rendelkező felperes munkaviszonyát jogszerűen szüntette meg. A valós és ek-

ként egyúttal okszerűnek is tekintendő felmondási indok célszerűsége pedig nem

képezhette vizsgálat tárgyát.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a

munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős

ítélet jogellenesen mellőzte B. S. nyomást gyakorló magatartása és az alperes intéz-

kedése közötti, egyértelműen bizonyított összefüggés értékelését, a hangfelvétel

alapján ugyanis megállapítható volt, hogy az alperes a rendes felmondást B. S. kife-

jezett ráhatására közölte. Hangsúlyozta, hogy a rendes felmondásban foglalt indokok

valóságának bizonyítottsága sem eredményezheti a felmondó jognyilatkozat jogsze-

rűségének megállapítását akkor, ha az intézkedésre bizonyítottan a jog rendeleteté-

sével ellentétes okból, az Mt. 4. §-a megsértésével került sor.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartá-

sát kérte. Álláspontja szerint az általa okirattal bizonyított valós felmondási indokok-

kal szemben tudta nélkül készített hangfelvétel figyelembe vételére nincs jogi lehető-

ség.

5. A felperes 2008. március 3-tól terhességi gyermekágyi segélyt igényelt, melynek

elbírálásával összefüggésben lefolytatott vizsgálat adatai alapján az egészségbizto-

sítási pénztár – jogerős határozatában – arra a következtetésre jutott, miszerint tény-

leges és személyes munkavégzés hiánya miatt az alperes és a felperes között mun-

kaviszony nem jött létre, ezért határozattal elrendelte 2008. január 22-től a felperes

biztosítási jogviszonyának a biztosítottak nyilvántartásából való törlését. A közigazga-

tási eljárásban az alperesi munkáltató a felperes munkaviszonyának folyamatos

fennállásáról tett nyilatkozatot.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte a munkaügyi bíróságtól, hogy az

alperessel 2008. január 18-án megkötött munkaszerződés alapján a munkaviszonya

2008. január 22-től fennáll.

Az alperes a „Válasz kereseti kérelemre” megnevezésű beadványában maga is a

munkaviszony fennállásának megállapítását kérte.

6. A felperes 2008. június 21-től 2009. augusztus 7-ig állt munkaviszonyban az alpe-

ressel, fürdőigazgató munkakörben. A munkaviszonya az alperes 2009. június 25-én

kelt rendes felmondásával, 35 nap felmondási idővel és egyhavi átlagkeresetnek

megfelelő végkielégítés megfizetésével szűnt meg. A felperes a felmondó irat átvé-

telét – amely a törvénynek megfelelő tájékoztatást tartalmazott a jogorvoslati lehető-

ségről – 2009. június 27-én megtagadta, melyről az alperes jegyzőkönyvet vett fel.

A felperes 2008. szeptember 2-án előterjesztett keresetében arra hivatkozott, hogy

az eredetileg határozatlan idejű munkaviszonyát 2008. január 15-én aláírt munka-

szerződés módosítással két éves, 2008. január 15-től 2010. január 15-ig terjedő ha-

tározott időre módosították. Keresete nem irányult a rendes felmondás jogellenessé-

gének megállapítására. Az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján kizárólag egyévi átlagke-

resete és annak 2009. június 27-től járó késedelmi kamata megfizetésére kérte az

alperest kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felek a határozatlan

idejű munkaszerződést érvényesen nem módosították határozott idejűre. Arra is hi-

vatkozott, hogy a felperes a keresetét az Mt. 202. § (1) bekezdés b) pontjában előírt

30 napos határidőn túl terjesztette elő.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és a felperest per-

költség fizetésére kötelezte az alperes részére. A munkaügyi bíróság megállapította,

hogy a felek a munkaszerződését 2009. január 15-én két éves határozott idejűre

módosították.

A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában azt emelte ki, hogy a felperes az Mt. 202.

§ (1) bekezdés b) pontjában előírt törvényes határidőben, az intézkedés közlésétől

számított 30 napon belül a rendes felmondás jogellenességének megállapítása iránt

keresetlevelet nem terjesztett elő, és a bíróság előtt is akként nyilatkozott, hogy a

munkaviszony megszüntetésével összefüggésben az alperes rendes felmondásának

jogszerűségét elfogadja, azt nem kívánja vitatni. Ezért a munkaügyi bíróság levont

jogkövetkeztetése az volt, hogy a felperes az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján igényt

nem érvényesíthet, mert a perbeli esetben az alperes a felperes munkaviszonyát

nem az Mt. 88. § (2) bekezdésének alkalmazásával szüntette meg, hanem a határo-

zatlan időtartamú munkaviszonyokra vonatkozó szabályok szerint az Mt. 89. §-ában

meghatározott eljárással, az Mt. 92. §-ában előírt felmondási idő biztosításával, va-

lamint végkielégítés megfizetésével. A felperes az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti

egyévi átlagkeresetét csupán munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövet-

kezményeként igényelhette volna.

A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság

ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpe-

resnek 8.400.000 forintot, és annak 2009. augusztus 7-től a kifizetésig járó törvényes

kamatát.

A másodfokú bíróság a munkaügyi bírósággal egyezően azt állapította meg, hogy a

felek a munkaszerződést 2009. január 15-én két éves határozott idejűre módosítot-

ták. Levont jogkövetkeztetése szerint az alperes a felperes határozott idejű munkavi-

szonyát az Mt. 88. § (1) bekezdésébe ütköző módon szüntette meg a 2009. június

25-én kelt rendes felmondással, ezért a felperest a jogellenesség megállapítása nél-

kül is megillette az Mt. 88. § (2) bekezdésében foglalt „jogkövetkezmény”.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődle-

gesen annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helyben-

hagyását, másodlagosan annak „megváltoztatását”, és a már kifizetett kéthavi átlag-

kereset beszámításával a marasztalási összeg 7.000.000 forintra történő leszállítását

kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes munkaviszonyát rendes felmondással szün-

tette meg, ezt az egyoldalú intézkedést nem módosította, nem vonta vissza, a felpe-

rest a felmondó iratban a jogorvoslati lehetőségről tájékoztatta. A felperes azonban

nem kérte a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, nyilatkozata

szerint azt tudomásul vette, a keresetlevele 30 napon túli előterjesztése miatt a jogel-

lenesség megállapítását megalapozottan már nem is kérhette volna. Amennyiben

pedig nincs jogellenes munkáltatói intézkedés, akkor sem az Mt. 88. § (2) bekezdé-

se, sem az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján nem érvényesíthető igény, mert mindkét

esetben a jogellenes munkáltatói intézkedés teremti meg a kereseti kérelem jogalap-

ját.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet „helybenhagyását” kérte.

7. Az üzemi tanács – egy képzési tervvel kapcsolatban, az előzetes véleményezési

jogának megsértésére hivatkozva -, nem peres eljárást indított a munkáltató ellen. A

2010. november 30-án benyújtott kérelmében az Mt. 65. § (3) bekezdés c) pontja, és

a 67. § alapján a munkáltatói intézkedés érvénytelenségének a megállapítását kérte.

A munkáltató – azon túl, hogy a kérelmet érdemben is megalapozatlannak tartotta -,

ellenkérelmében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a kérelem benyújtásakor az

üzemi tanács nem rendelkezett perbeli jogképességgel. Az Mt. 43. § (4) bekezdése

ugyanis azt írja elő, hogy az üzemi tanács megbízása 3 évre szól. Az Mt. 55. § (1)

bekezdés b) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy az üzemi tanács megszűnik, ha a

megbízatási ideje lejár.

A kérelmet benyújtó üzemi tanács megválasztásának megállapítására 2007. novem-

ber 25-én került sor. Mivel az üzemi tanács 3 éves mandátuma lejárt, az eljárást

megindító üzemi tanács 2010. november 25-én – a törvény erejénél fogva - meg-

szűnt. Ennek ellenére, az eljárás megindítására az üzemi tanács megszűnését köve-

tően került sor, a jogi képviselő meghatalmazása 2010. november 26-án kelt, a kére-

lem november 30-án érkezett a bíróságra.

A munkáltatói szervezetben 2010. november 29-én új üzemi tanács-választásra ke-

rült sor. Az új üzemi tanács azonban az alakuló ülését csak 2010. december 7-én

tartotta meg. Az alakuló ülés megtartása előtt az új üzemi tanács nem intézkedhetett

az adott nem peres eljárás megindításáról, hiszen az alakuló ülésének megtartásáig

tisztségviselőkkel még nem rendelkezett.

Az eljárás megindításának napján – 2010. november 30-án – nem volt olyan üzemi

tanács, amely perbeli jogképességgel rendelkezett volna. E napon ugyanis az eljárás

megindításáról intézkedő (korábbi) üzemi tanács már a törvény erejénél fogva meg-

szűntnek minősült, az új üzemi tanács pedig, - annak ellenére, hogy november 29-én

a megválasztására sor került, tehát a mandátumát elnyerte -, a jogalanyiságát csak a

december 7-ei alakuló ülésének megtartásával, a tisztségviselőinek megválasztásá-

val szerezte meg.

Meg kell különböztetni egymástól az üzemi tanács mandátumának és a jogalanyisá-

gának jogintézményét. A jogalanyiság azt jelenti, hogy egy személy, vagy szervezet

jogokat szerezhet, illetve kötelezettségeket vállalhat, jogviszonyok alanya lehet.

Az üzemi tanács a megválasztásával a mandátumát (a megbízatását) szerzi meg.

Ezzel azonban még nem nyeri el a jogalanyiságát is. A megválasztott - az érdekkép-

viseletre felhatalmazást (megbízást) kapott - üzemi tanács csak akkor tud jogokat

szerezni, illetve kötelezettségeket teljesíteni, akkor tud jogviszony alanyává válni, ha

az alakuló ülését megtartja, és a tisztségviselőit megválasztja.

Az üzemi tanács arra hivatkozott, hogy az üzemi tanács 3 éves mandátuma az alaku-

ló üléssel veszi kezdetét. Az eljárást megindító üzemi tanács egyébként 2007. de-

cember 3-án alakult meg, ezért megbízatása csak 2010. december 3-án járt le.

Az Mt. 59. §-a szerint az üzemi tanácsnak a megválasztását követő 15 napon belül

kell megtartania az alakuló ülését, ekkor kell megválasztania a tisztségviselőit. Mivel

az üzemi tanács csak a megalakulásától kezdődően tud működni, a 3 éves megbíza-

tás tartamát e naptól kezdően kell számítani. Ha a 3 éves mandátumot nem az üzemi

tanács megalakulásától, hanem a megválasztás időpontjától kellene számítani, ez

azt jelentené, hogy az üzemi tanács ténylegesen nem tudna 3 éven át működni, a

működésre előírt 3 éves időszak ténylegesen megrövidülne azzal az időszakkal,

amely a választás és a megalakulás között eltelik.

Az üzemi tanács hivatkozott arra is, hogy a korábbi és az új üzemi tanács között „jog-

folytonosság” áll fenn. Ennek figyelmen kívül hagyása arra vezetne, hogy a korábbi

üzemi tanács megszűnése és az új üzemi tanács működésének megkezdése közötti

időszakban a munkavállalók érdekképviselet nélkül maradnának. Az új üzemi tanács

egyébként az eljárás megindításával egyet értett (ezt a kérelmező igazolta).

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az eljárást megindító korábbi üzemi ta-

nács a megválasztásától számított 3 év leteltével, 2010. november 25-én megszűnt,

a kérelem benyújtásának időpontjában nem volt perbeli jogképessége. Az új üzemi

tanács az alakuló ülését a kérelem benyújtását követően tartotta meg, így az eljárás

november 30-ai megindításáról tisztségviselők hiányában nem intézkedhetett. Ezért

a kérelmet perbeli jogképesség hiányában érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

Az üzemi tanács fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság

végzését helyben hagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. úgy rendel-

kezik, hogy az üzemi tanácsot 3 évre választják, ebből következően a mandátum

időtartamát a választás napjától kell számítani. A 3 év leteltével az üzemi tanács

megszűnik, és ezzel nemcsak a mandátuma jár le, hanem a jogalanyiságát is elve-

szíti. A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az adott esetben nincs relevanciája

annak, hogy az új üzemi tanács egyetértett a korábbi üzemi tanács által indított eljá-

rással, mivel az adott esetben nem az eljárás során történő jogutódlásról van szó,

hanem arról, hogy a korábbi üzemi tanács már a kérelem benyújtásakor sem bírt jog-

képességgel.

8. A munkavállaló részére a munkáltató kétszer adott ki írásbeli figyelmeztetést, egy-

szer 2009. október 1. napján, majd 2010. március 7. napján.

A munkavállaló keresetet nyújtott be a bírósághoz a 2010. március 7-i figyelmeztetés

ellen, kérte annak hatályon kívül helyezését; ugyanis álláspontja szerint a munkáltató

nem tartotta be a megfelelő eljárási rendet, valamint hivatkozik arra, hogy jövedelme

húszezer forinttal csökkent amiatt, mert a munkáltató őt nem Instruktor III., hanem

Instruktor I. munkakörben alkalmazza (munkaköri pótlék kevesebb).

A perben mindenekelőtt azt kellett tisztázni, hogy a munkavállaló írásbeli figyelmezte-

tésben és nem az Mt. 109. §-a, illetve az alperesnél alkalmazott kollektív szerződés

szerinti hátrányos jogkövetkezményben részesült.

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés tartalmazza a hátrányos jogkövetkez-

ményeket, amelyeket a munkáltató a munkavállaló vétkes kötelezettségszegése ese-

tén alkalmazhat (más munkakörbe helyezés, más munkahelyen történő munkavég-

zés, egyéb juttatások megvonása, személyi alapbér csökkentése). A hátrányos jog-

következmény kiszabására irányadó eljárási rendet a kollektív szerződés melléklete

határozza meg.

A KSZ leszögezi, hogy a „fenti szabályok nem érintik a Munkáltató írásbeli figyelmez-

tetés alkalmazására vonatkozó jogát”. A munkáltatónál tehát az írásbeli figyelmezte-

tés nem minősül az Mt. 109. §-a szerinti hátrányos jogkövetkezménynek, ezért annak

eljárási szabályait sem köteles a munkáltató alkalmazni. Ezért teljesen megalapozat-

lan azon hivatkozás, miszerint a munkáltató az eljárási szabályok megsértésével

hozta meg intézkedését.

Egyébként a munkavállaló esetében nem másik munkakörbe történő áthelyezés tör-

tént, hiszen az instruktor I. és III. munkakör egyazon munkakör, ugyanazon munka-

köri feladatokkal. Az egyetlen differenciáló ismérv a munkakört betöltő személy által

irányított létszámban és a szakmai területben van. Az instruktor III. nagyobb felelős-

séggel járó munkakör, ezért a hozzá kapcsolódó munkaköri pótlék havi bruttó

27.000,- Ft, míg az instruktor I. besorolású munkavállaló havi bruttó munkaköri pótlé-

ka 7.500,- Ft. A havi személyi alapbér mindkét esetben 97.000,- Ft. A másik besoro-

lásba minősítés nem jelenti a munkakör megváltoztatását, ezért a munkáltató intéz-

kedése nem a KSZ szerinti más munkakörbe helyezés.

A perbeli eset munkáltató által történő kivizsgálásakor jegyzőkönyv készült, amelyen

a munkavállaló saját kézírásával elismerte, hogy „valóban pár dokumentumot nem

írtam alá.

Az első fokú eljárás során a munkavállaló munkaviszonya megszűnt, az általa kez-

deményezett közös megegyezés révén, amelynek teljesítéseként a munkáltató plusz

díjazást is fizetett a munkavállaló részére.

Az első fokú bíróság úgy ítélte meg, hogy azáltal, hogy a munkavállaló munkaköri

pótléka ténylegesen csökkent, az intézkedés hátrányos jogkövetkezményt szabott ki,

tehát az eljárási rendet be kellett volna tartani. Mindazonáltal a munkavállaló részére

nem ítélte meg a kereseti követelést, figyelemmel arra, hogy a közös megegyezés-

ben ez a díjazás már kielégítésre került.

A munkavállaló az EBH előtt is indított eljárást, arra hivatkozva, hogy a figyelmezte-

tés is arra vezethető vissza (egyéb események mellett!), hogy őt közvetlen hátrányos

megkülönböztetés érte a fia által elkövetett bűncselekmény miatt. Az EBH úgy ítélte

meg, hogy az előtte folyó eljárásban a munkajogi vonatkozásoknak nincsen relevan-

ciájuk.