nagy zoltán mihály fogyÓ fÉnyben -...

Nagy Zoltán Mihály

FOGYÓ FÉNYBEN

Kárpátaljai Magyar Könyvek199.

Készült a Szülőföld Alap támogatásával

© Nagy Zoltán Mihály, 2010© Intermix Kiadó, 2010

INTERMIX KIADÓ

Felelős kiadó: Dupka GyörgyFelelős szerkesztő: Barzsó Tibor

Budapesti képviselet: H-1011 Bp., Hunyadi János u. 5.Készült a Borneo Kft.-benISBN 978-963-9814-32-2

ISSN 1022-0283

FOGYÓ FÉNYBEN

INTERMIX KIADÓUngvár – Budapest

2010

Nagy Zoltán Mihály

A Messze még az alkonyat címűversesregény-trilógia

második része

NAGY ZOLTÁN MIHÁLY

4

FOGYÓ FÉNYBEN

5

Múlt időben

elmerülve,ásott odú sötét ölébekényszerítvemivé lettvilágod világa,

benne, általaölel a földviruló voltában ellobbant,hullta utánmég inkábbszerethető,csillagszemmel mosolygó univerzumot,

hej,a föld, már csak a földölelhetiŐt, és Őtűritiszta feketébentehetetlenül a kényszerű hűtlenségszégyenét,


6

nem tudhatod,mit vitt, vihetettmagával tőled, belőled,társas létetekkétbolygós naprendszerénekmelege, fénye betölti-e mégkihunyt szeménekgyönyörűkék egét,

amit rád hagyott,az irdatlan üresség jussod,a semmiijesztően rebbenéstelen kábulatábanegymagaddá fogyatkozva viseledsuhogó percek, dübörgő órák, sziklásan omló éveksokasodó kínját, ritkuló sápadt örömét,

eljöttél hozzá, elhozotta viszontlátás balga hite,de csak a fejfa

FOGYÓ FÉNYBEN

7

remekbe szabott betűi előtted, veled,a drága szempár repeső csillogásának fürge jeleikihunytak, aláhulltakgondosan kimért szögletesdimenzióba,

idefentszellő repdes szelíden, mint régenaz Ővágyakat felszítópajkos pillantása,

most hűvösen érint, megborzongtata fuvallat,hiányzik lényegébőlaz eleven szeretet melegsége,

csend ül a koszorús köveken,csak benned hördül a tudat

a fejfa embermagas függőlegeseelőtt, alatt,

Ő nem szól, nem szólhat,mégis


8

hallani véledrögök, gyökerek köztsuttogó neszezéssel osonóüzenetét,

kedves párom,bennem nyugalommá dermedta lét szapora léptűelevensége,de tebírjadcselekvésben izzásig hevülve, dacosana hiányommalrád szakadó, kavargó,súlyosan megáradt időt,

nem,nem lehet, ne legyen menedéke a nyugalom,minden megélt nappal nehezül hiánya,megroggyan alatta térded, elméd,még a göcsörtöskökényfa-bot isívessé hajlika láthatatlan súly alatt,már nemte őt,

FOGYÓ FÉNYBEN

9

a kín vonszol tégednapok, éjszakák kietlenségébenvalahonnan sehová, volt idők, emlékek édes zajjal, áldott színekkelzsongó mezőinadatna csak pihenés, ha nem szabdalná azt is sajgás éles pengeként,

nem sokasodhatsz már eggyé forrt kettővé Vele,

álmok, emlékeklobogva enyésző valóságakevés vigasz, mint élők éjszakájánreszketegen világoló gyertyaláng,mit, miféle jelenést,szörnyű csodát láttat veledcsapkodó szárnyú képzelet,Őszüntelenül

távolodik tőledhozzád egyre közelebb,


10

már csakaz ásott mélység könyörtelen két méterehallgat csukott szájjal közöttetek,elnyeli a törvény szigorátáthágni készőrült gondolatot,mi torpantja meg, tartja visszarettentő szándékodat,

ujjal, körömmel kaparni utatŐhozzá, hogy legalábbegy pillanatramegérinthesd szemed fényével,

nem, nem hiszedaz Ő nyugalmas bénultságát,mosolyának, szavának, pillantásánakvesztét,süt, cseng, csillan azváltozatlanul,elevenséggel riogatmohó nyüveket,az enyészet buzgó zsoldosait

FOGYÓ FÉNYBEN

11

abban a másik dimenzióban,így,második fejfakéntfölötte állvavagy, csak vagy,de miért,ha áldott napkeltékaranyözönébenaz Ő mosolyánaknem örülhetsz,a hiány hét éveujjongó reggelek fényzuhatagában iséjszakáktömény sötétjét láttatja veled,

néha tetten éred a már-már eszelősen motyogórettenetet,ahogymagadban beszélsz

Róla,Hozzá,kettőtökért,ami a falu szerintnem normális,pedigvalójában a néma kegyetlenséggel


12

pulzáló hiány abnormálisennyi idő után is,mikormocorog a sejtelem,

a katasztrófa dördülő pillanatátólbicegő időtétova ujjagyógyító leplet szőa lélek tátongó sebére,és a pap isbiztat,

bátyám, fogadja elzokszó nélkülIsten akaratát,bízzon a feltámadás örömében, akkor majdviszontlátja pirospozsgásan újra kivirulvakedves halottját,

beszélhet a reverendás, nem lehet,nem tudodszó nélkül tudomásul venniveszteségedet,

FOGYÓ FÉNYBEN

13

megbékélvecsak úgy leírniaz Őegyszervolt létét, ezt a bűnt nem veheteda lelkedre,mindig is az volt, ma is az a baj,

fajtád, az ember hajlamos eltűrni minden gyalázatot,a kényelmesség bűnébe esvelassan már gondolkodni islustalesz,

megírta az újság,

tíz éven belül sorozatgyártásban készül a mesterséges agy,gép gondolkodik majdaz ember helyett,

ez mára vég,és az utat, amihozzá vezet,

fejlődésnek


14

nevezik,hej,nekedne beszéljen senkia feltámadás öröméről,ez is csakszép, szent mese,arra jó,amire izmusok, pártok kortesbeszéde,

előre megfontolt bitangsággal,kilátásba helyezett boldogság ígéretével béketűrésre bírni nyomorúságábanaz embert,

nehogy feleszméljen,rettentő haraggal fellázadvaripityára zúzza szellemi bilincseit, akárki,

pap vagy pártérdek rakta rá,és Bene Mózes Pál módjánpróbáljon önmaga lenni, józan emberi ésszel

FOGYÓ FÉNYBEN

15

megszervezni egyetlen életét, hogy amikor eljön az idő, lelkiismeret-furdalás nélkül hajtsa a fejét örök nemlétre,

ne,ne forogjonŐ odalent, Érte, Miatta is gondolkodsz, szólsz, az Őidejekoránmegszakított léténekcsonkaságát Isten szemére vetve,aki megtagadta Tőlea harmattisztaságú szeretet unokák szemében csillogó fényénektartós örömét,

Ő nem, telátodhelyette is,

nagyot nőttek mind a ketten,kamaszos bajuszka serkenaz ajkuk fölött, a hangjuk


16

mélyül, férfi asodik,rákaptak a pecázásra, eljárnaka patakra, néhahalat is fognak, büszkén hozzák haza a fogságban is virgonc,félvödörnyi vízből kiugráló kárászokat, olyankorhalászlét főz a menyed, szeretik mind, te nema csípőssége miatt,nem is érted, mi abban az élvezet,túlcsípőspaprikázni az ételt,hogy a halhús jó íze menthetetlenül elvesszen,persze, a pikkelyes zsákmányt szívesen megpucolod, mert azt rád bízzák, nekik nincs türelmükilyesmivel bíbelődni, te meg ugyeráérsz, egyszer a nyáron azértmeglepett a menyed,pár nagyobbacska halat tengerilisztbe forgatva kisütött neked,

majdnem ugyanúgy,

FOGYÓ FÉNYBEN

17

ahogy Ő valamikor, ahogyszereted,

jó volt, a fi gyelmesség esettnagyon-nagyon jól,nem számít, hogy az unokáksúgták meg, mennyire szereteda ropogósra sütött halat, csak nekik említetted,dehogy a menyed előtt,

így vagytok, megvagytok,meg kell hogy legyetekaz Őszemének óvó fénye, gondviselő szándékának fürgesége nélkül,

ezeket és annyi mástelgondolva, motyogvaitt Neki, mintha könnyebb lenne a lelked, szinte restelled,de tudod,nem róná fel neked, hát


18

nyugalmasabban indulsz haza,

a vágott virág, amitNeki hoztál,itt marada gondozott halmon,igen,gondot visel ráa menyed, nem hagyjaelgazosodni, jön a kapával,kitakarítja, virágokat palántáz,

ki tudja,a kegyelet hagyományához hűen, jó szívvel-e,vagy csak azért,nehogymegszólja a falu,

akár így, akár úgy, fájó öröm nézni a keze nyomát,

most a műkő fejfa ismegszépült kicsit,drótkefével kapartad le rólaa mohát, amit az időrárakott,

hm, miértnem volt furcsalátni rajtaa saját nevedet

FOGYÓ FÉNYBEN

19

is,egy évszám mögött a majdani másikat, halálod évszámát sejtetővésett kötőjellel,

meg se rebbent a szemed, a kezed se remegett,miért isrebbent, remegett volna,régótatudod,elfogadod, várod, hogy végreide költözz,Őmellé, hiszenígy természetes,akik egyek voltakéletükben,együtt legyenekhalálukban is

örökkön-örökké,

útban hazafelé muszájkézfogások, odavetett adjonistenek, választ nem váró hogyvagyok köztsokadszorpróbálod elképzelnikiszabott időd


20

utolsó perceit,a némaságával vádolómozdulatot, mikornem kívánt kegyes alamizsnakéntegy korty levegő mégadatik,

milyen leszaz a perc, az a póz, mitnem követ mozdulat, mert ernyed a test, a béna akaratmegélt időd kavargótömegébe fullad,

fürge pengék élenem csonkolhatja torzóvá létedet,hiszen hatvanhét kiteljesedett évetcipelsz,

elég, legyenelég,jöhet, jöjjönérted isőrült autókereke alatt a végső, pillanatnyi

FOGYÓ FÉNYBEN

21

rettenet,ami az Ő szemében isfölfeketéllhetett Akkor,vagy falja fel mohó, buján tenyésző kórbenneda lét pislán remegő fényeit,olyan mindegy, csak lenne vége már,tenne félre megunt játékbábukéntmihamara Teremtő,így, játékszerkéntnincsen abban semmi érdekes, hogy voltál, még vagy, minthalennél,és egyszer csaknem leszel,

lesznek, maradnak Isten kezébenmás játékszerek,

a fi ad, a menyed, az unokák,


22

falubelijeid, az ország, a világ

mind-mindkiszolgáltatott játékszermindenható igényű égi és földihatalmak kezében,

darál a kegyetlen gépezet,roncsol vigyorogva a jelen idő sorsokat, testet, lelket, jövőt, múltat,

hej,micsoda időez,amikor, amelybentérdet, gerincetgyötörveátokká súlyosulakár egy csöppnyitisztesség,ami még fel-felfénylikidőnkéntrokonok, szomszédok, jó ismerősök köztitt, a faluban, mikor egy-egy családnagy vállalkozásba kezd,

régi házat bont, újat épít, vagy éppen

FOGYÓ FÉNYBEN

23

kapával megy neki a többhektáros veteményt elölni készülő gaznak,

ilyenkor áldottaka segítő kezek, könnyű, gyors, eredményesa munka, de ennyi kevés

az egymásrautaltság erős érzésénekfolytonosságához,

azt a másik, a mások gondjával-bajával valómindennapi cselekvő együttérzésteremthetné meg,

ezt, a közös gondviselés tettre kész hajlamát, felelősségét ölte ki a modern kor átkozott szelleme,

késő ősztől tavasz derekáigházukba húzódnakaz emberek,mint régen


24

szalmás ereszaljakba esténként a verebek,

férfi ember a pohár, a hordó körül forog, az asszonynép tévét bámul,unatkozva nyavalygó gazdagok műproblémáit sok száz folytatásban adagoló sorozatokat,ahol mindig akad balga izgalmak fokozásánakkívánalmai szerintvakságra, némaságra, amnéziára ítéltizé, hős,aki a kellő pillanatban könnyfakasztó módonmeggyógyul, ésigazságot tesz,mint a bűnbandákkal egy szál egyedül leszámoló szakállas ranger,

hej,újmódi néphülyítő mesék ezek,álomvilágba rántjákaz embert,

FOGYÓ FÉNYBEN

25

aki a valóságban még oly apró, de fontos igazságát sem képes érvényesíteni,ahogy az imént messziről kalapját emelőBalla Bálint sem, Korhely Márton szomszédja a Kis utcában,szomszédok letteka kolhozföldek szétosztásakor is,mindkettőjük parcellája egyformánhúsz méter szélesvolt,a Bálinté ma már szűk tizenkilenc, a Mártoné meghuszonegy, minden szántáskor elnyaltekealjnyita Bálintéból,és hát sok kicsi sokra megy, pár év alattösszejött a bő méternyi széles elbitorolt pluszbirtok,

ott az írásos panaszévek óta a bírónál,


26

mégse történik semmi,

mert a falu első embereKorhely Márton veje,nincs, nem lehetmás magyarázat,még bosszantóbb, hogy Bálinthiába fordult felsőbb hatóságokhoz,visszaküldték panaszát

a helyileg illetékes polgármesteri hivatalnakkivizsgálásra,a panasz jogossága eseténannak orvoslására,

nesze neked, közigazgatás,nesze neked, Balla Bálint,ezért kell szántáskorvasvillával ott állni a mezsgyén, nehogyelszántsa megint a rossz szomszéd,akinek van bátorságacinikusan Bálint szemébe röhögni, vérforraló pimaszsággalélcelődni,erre fog egyszer

FOGYÓ FÉNYBEN

27

csúnyán ráfi zetni,mert Bálintot nehéz kihozni a sodrából, de ha istenigazából feldühíti, akkor előbb-utóbbvillahegyre kapja,és persze, a törvény majdőt ítéli el,

nem kell hozzá nagy bölcsesség, érteni,miért van, lehet ilyen,

világos, ez a világa tisztességteleneké,ők csinálnaktörvénytelenültörvényt, csakisnekik passzolót,hol a törvényhozástisztelhető rendje, miért nemarra méltóan okos, előrelátó emberek hoznakmindenkire kötelezőtörvényeket,hiszen azok híjánmindenütt

a rend hiánya


28

dúl, rombol,a törvénytisztelő embertközröhej minősítiélhetetlenné,

vaskézzellehetne, kellenerendet teremteni,előbbaz emberek fejében, lelkében,aztána törvényekszigortalan szövevényében,de erre egyhamarsemmi esély,a vaskéz is,mint a többimocskos mancs, teremtett káoszban kotorászik,profi tot keres, mentibiztonságos bankokba,hogy amikor kitelika bitangság ideje,gondtalanul élvezhesseaz égtájak legszebbikén,

hátmikor jár le az idejük,feltör-e valahaa meglopottak

FOGYÓ FÉNYBEN

29

szent haragjaelsöpörnihataloméhes gazemberek siserahadát,

nincs remény,birkává züllesztve tűr, csak tűra nép,szeme világát gumigolyóktól,veséjét gumibottól félti,bizonyítja ötvenhat utánaz ötvenedik október,

hatalmat bitorló elitverőlegényeivé letteka rend őrei,

hitvány kiváltságosakdemokráciának csúfoltvilágábankussolni kellmindenki másnak,

nem, nem lesz ittvaskéz, számonkérés, elszámoltatás,

rég felnyergelve a bitangokrepülőgépe,


30

a kellő pillanatban mind elhúzza a csíkot,bottal ütheti nyomukatszámonkérő szándék,

talánaz sem lenne baj,csak mennének, tűnnének el,tisztulna meg tőlük az ország, a nemzet,

hogy a változás reményekisemmizett sokak számára váljon mindennapi kenyérré,

milyen jó lennehinni ebben,de józan ésszelnem lehet, nem és nem,hát belül, a lélek mélyénmarada háborgás, a tehetetlenségkínja,

hej, Béla,a mopeden ingázó tanító rég versbe írta,

ez a sors lett a miénk s munkál velünk,a kozmosz-szél ide sodort,és jobb hazát már nem lelünk,

szép, igaz sorok ezek,még akkor is,

FOGYÓ FÉNYBEN

31

ha nem kósza szél sodort ide titeket,

régi írások szerintÁrpád vezérhozta, vezetteőseiteketide, a Kárpátok áldott gyűrűjével ölelvepompázó földre,

honnan tudhatta volnaakkor még bárki a honfoglalók közül,hogy az új, élhető hazában, szintén az írások szerint

már ő,a honszerző fejedelema kettős fejedelemséget megszüntetveegyeduralomra tör,

dédunokája pedig,Géza fejedelem

ennél tovább lép,kezet emel rá,teljesen felforgatja,törvényeket sutba dobvaleromboljaaz erős nép szokásrendjét,

és lehetett-e másképp,amit ők elkezdtek,


32

az írások szerintGéza fi a,a VajkbólIstvánná vedlett királybevégezte,

népét, országátmi másért,egy vágyott koronáért kiszolgáltattaidegeneknek,

vajon tévedésrégótakétségekkel hadakozva,ma márszitkot sziszegő haraggalhinni,

ó, dehogy,dehogy az időparancsoló szavát,dehogy a megmaradásegyetlen esélyét ismerte fel,ez csak lepel,az igazságotkendőzi el,a temérdek vért, szenvedést,amit kiontatva, okozva,a legszentebb ősi értékekhez, a saját nyelvhez, törvényhez, hithez

FOGYÓ FÉNYBEN

33

nagy haraggal,pengével is ragaszkodó Koppányigazságátnégyfelé szakíttatva rákényszerítette népéreRóma hitét,

ezen az áron,nyugati mintára alapított államot, s ajánlotta aztMária oltalmába,

csoda-e, ha jutalmulRóma szentté avattaőt,konok koponyádban termettgondolat szerintnépe ősi hitének,országa biztató jövőjénekkönyörtelen gyilkosát,

eljátszhatta már azutána kegyes, bölcs uralkodó szerepét,hajíthatott a nyomorgóknakgarasokat, az elkövetett vétketaprópénzzelnem tehette semmivé,hát


34

forogjon, forogjon csak sírjábanGéza fejedelemidegen iskolákon lélekbenelkorcsosult fi a,

most, tízszer száz év utánmár hallani sokfelőla jogos vád őt sújtó szavát,

bízta volna az új hazátinkább önnön népe oltalmára,mielőtt kiölette belőleaz ősi erényeket éltető hitmegnyugtató biztonságát,és kötelezővé tetteaz idegenek feltétlenelfogadását, tiszteletét,itt az eredmény,népe a saját hazájábanállami kényszer alattszolgálni kényszerül habzó szájú idegenek gőgös érdekeit,

FOGYÓ FÉNYBEN

35

ez István műve,az ő korában,az ő parancsára kiontott vérrel öntözött földben,egyedül üdvözítőnek véltbalga eszméibenkapaszkodik, erősödikkitéphetetlennéa szolgaság szívós karógyökere

nem,nem igaz, hogymás istent imádó népek gyűrűjébenaz ősök pogánynak nevezett hitemihamar sírba vitte volnafajtádat,ott a kiáltó ellenpéldaháromtemplomú falvaksokaságában, ahol vasárnaponkéntaz egyik szomszédrómai katolikus, a másikgörög katolikus, a harmadikreformátus templomba indul,igaz, keresztény mind, de ugyanazt az istentmásképp imádják,és emiattsemmi bajuk egymással,


36

ékes bizonysága kereszténységtől teljesen idegen,iszlám hitű törökök országa is,annak egy darabja innen a BoszporuszonEurópa része,népe mégis megmaradta maga ősi hitével,

ezért vétekácsolni érdemetIstván király feje fölé,őt keresztény janicsárrá neveltékidegen papok,hogy engedelmesenaz ő szolgálatukba kényszerítse népét,mint ezer évvel később

a verescsillagosok,a piroskönyvesekföldi paradicsomot ígérőkolhozokba,

hol vannak már azoka kolhozok,kipurcantak, mintnagy hazugságokszínes léggömbjei,megroggyant, összezsugorodottIstván állama is,mert az idők nagy viharaiban

FOGYÓ FÉNYBEN

37

gyengének bizonyult,gyengébbneka hajdani törzsekvalódian közös érdekek teremtetteerős szövetségénél,

ott romlott el minden,amikorképes volta legyőzött Koppány testétkegyetlenülfelnégyeltetni, elrettentésülvárkapuk fölé akasztatni,

holott tudta az ősi törvényt,amit az ő idegen istene ishirdet,

a holtakatel kell temetni,

vajon mítoszból sarjadóhiedelem vagy komor érvek szikláira alapozható gyanú,hogy ez a gaztetthozta rátokaz átkot,


38

ami ma islenyomja, visszahúzza fajtádata meg nem értés,a mérhetetlen önzésbűnébe,

hiszen hakét atyádfi a véletlenül mégösszedugja a fejét,ott feltétlenüllegalábbhárom párt születik,és mind magáénak hiszia bölcsek kövét,pedig hitvány önérdeket hajszol mind,a nép, az ország gondját, létérdekét leköpik,

és fajtád oktondi baromkénttűr, csak tűr,még ápolja isa kultuszt, megbámuljaIstván lebárdolt jobb kezét,templomba tódul, hálálkodik,még mindig azt hiszi,István eszméjeegyszerre volt

FOGYÓ FÉNYBEN

39

nemzeti és keresztény,hogy őnépe hagyományaihoz, életformájáhozragaszkodókirály volt,

de te,veszteséggel sújtott,temetői csendből nagy, felhősen rajzó gondolatokkalviaskodvahazatérő öregember,tudós emberek, az igazságot híven őrző sárguló írások szavára hagyatkozva hinni merészeled,

glória helyettmegvetést érdemel,aki népérekirályi dölyfbe vetemült daccalkezet emelt,

hej,vajonegyszer majd

lesznek, szólnak

ébredő bátrak,bátrabbak,hazát, államot,


40

önbecsüléstújrateremteni késztisztességes, okos emberek,új honszerzők,jövőt ígérő szavak igazságávaleleveníteni ősi virtust,keményíteni fajtád gerincét,hogy régi önvalójához visszatalálva,országos kórusban kiáltvavégre nevén nevezzéka nagy bűnt,és hamis glóriátletépve, szemétre vetve,

az ősivel gyönyörűen ötvözhetőúj minőség jegyébenújabb ezer évek veszejtő dühénekbüszke méltósággal ellenállóországot, hazát emeljeneka siralmas romok fölé,

te, konoköregemberitt a mélybenmeg nem érheted,csak remélheted,

nem marad, nem

FOGYÓ FÉNYBEN

41

maradhatbitorolt dicsfénybenmajmolásra ingerlő példa örökkéa Rossz,

el kell hogy jöjjönfajtád, az emberjobbik, becsülhető énjéneknapkeltéje,akkor talánrátok is vetül némi fényitt, az egykorvolt hazaelorzott csücskében,ahonnana hágó magasából széttekintveÁrpád és népeelőször láthatott ráaz új hazaigéző szépségére,amire szemet vetett más népek

piros, kék, sárga,és ki tudja, még hányféleirigysége,

belemartak ebbe a szépségbe,letépték mohón maguknakfenséges részeit,


42

ami maradt,valami csoda folytánmaradhatott,a szelet kenyér formájú és nagyságú országsorsa, jövője

a csorda-népeknem szűnő, saját testében isbőven termőveszejtő nyüvekbűnös étvágyának kiszolgáltatvaaz árva fűszálénál is bizonytalanabb,

és ti itt,a már csak vágyakban, álmokbanéltető közeganyamelegéből kiszakítvamég inkábbszenveditek az árvaság kínját,megalázható, gyűlölhető, kiirthatóidegenekké lettetekszülőföldeteken, a szétszóratás utánrátok szakadt

hazug demokrácia,

FOGYÓ FÉNYBEN

43

marhavagonok dübörgése,aztán a kolhoz kényszerelett sorsotok szégyene,

kibírtátok, túléltétek, mégvagytok,

de mostiskoláitokra emelnek kezet,nyelvetek szentségét készülnekelveszejteni,

hogy holnap márpuszta fi zikai mivoltotokbanse legyetek, ne lehessetek,

sóhajt az elme,kiált a szó,nyúl a kézát a határon,oltalmatkeres, remél,a csonkává gyalázottanyaországsegítő jobbját,

hiába,hiába, hiába,

idegen eszmék kábulatábanmostohává lényegülvesaját veszténekfekete szárnyú jeleit sem érti, nem


44

ismeri fel, üttetik hát sorsotokramegfellebbezhetetlen ítélet szigonyos pecséttel,

nem csoda, ha fut, menekül, aki teheti,pedig minden távozólélek és családkiürült életteréveltovább szűkül a létesély,

a gazdátlan térbecsapatosanidegenek tódulnak, kitöltik azt, otthonosanberendezkednek,fülük hallatára maholnap megmukkanni sem szabad anyanyelvül,mert a szátokra vernek, holnap talánmár a vonatablakbólhajítanak ki,

hol a vágyottnyugat, a belesimulva imádotteurópai értékrend,amitől úgymond

FOGYÓ FÉNYBEN

45

idegen ez a fajta nyelvgyilkosság,

sehol, nem szól, nem tiltakozikveletek, értetek,tiszta sor,számára ti vagytokmég mindigmegtűrt idegenekEurópa közepén,igazolvaIstván balga eszméjénekteljes csődjét,

hej,fi ánakaz egynyelvű, egyszokású országesendőségét tanította,hát tessék, az őtöbbnyelvű, többszokású országaesett szét, és mosta honszerzők földjérőlnépének nyelveszáműzetika vele ellentétbenegynyelvűségre, egyszokásúságra törekvő jövevények kívánalmai szerint,


46

ehh,mi dolgod vele, az Árpád nemzetségéreégető szégyent hozó,koronás uralkodónak Bene Mózes Pálnál ezerszer méltatlanabbbárgyú bölccsel,

hát ő, Bene Mózes Pálcsak egy családfeje volt,de azt bölcsen, biztos kézzelkormányozta temérdek gondon-bajon át,

a csehek alatt,az oroszok alatt,kolhozidőkbennem csábult el álságosan szépszótól,nem rettent megfenyegetőököltől,

látszat szerintbékés-engedelmesen, valójábanbazsalygó méltósággal viselte Tujte Gabi, az izgága agitátorkarattyolását ismindaddig, amígfejet ingató hajthatatlanságát látva

FOGYÓ FÉNYBEN

47

az a kolhozbérenckönnyed, felelőtlen szóvalrá nem sütöttea veszedelmes titulusbélyegét,

magaakasztófára valófasiszta,

meghökkentaz akkor még ereje teljében levő férfi ,rámeredt szúrós szemmela cingár megbízottra, felemelte, ráemelteaz öklét,

tudta persze, nem üthet, nem éri meg,mert eljön érte isa fekete autó,

Gabi ugyanúgy tudta,de azt is, hogy az autó messze,Bene Mózes Pál ökle pedigegészen közel,és mit éra kései bosszú, ha őtez az ökölott, az utcán rögtön agyoncsapja,


48

érzékelte a feléje villámozó,kordában tartva is vészt jóslóindulatot,hát jobbnak láttameghátrálni,

Pa-palikám,ne bá-bánts,

fogta könyörgőredadogó tegeződésre váltva,az útpadka szélén szorongva,mire Pali bátyádcsak azért ismég közelebb lépett hozzá,arasznyi mozdulattalmeglendítve az öklét,és akkorzsupsz, Gabi az ijedtségtőlszétvetett karral, háttala patakszéli vízkórusban ordítozó békái közézuhant,

ott a helyed,

dörmögte Pali bátyádföléje magasodva,

és ha feljelentesz,

FOGYÓ FÉNYBEN

49

számíts rá,kitöltöm a büntetést,hazajövök,de addig rendeld mega koporsódat, vagy fuss ki a világból, mert ha megtalállak, bizisten ténylegagyoncsaplak,mint veszett kutyátszokás,

ennyit mondott, azutánleengedte a kezét,dolga után látott,

dehogy szólt, jelentettTujte Gabi,örült, hogy ép bőrrel megúszta,

Pali bátyádnaka haja szála sem görbült,mert volt esze, lelkierejekivédeni a megaláztatástanélkül, hogy bajba került volnaő vagy a családja,

a három fi ú az őszakasztott mása,még az unokák testében, lelkében, tartásában is felismerni rég porladó nagyapjukércből kalapált


50

erényeit,igen, ő,Bene Mózes Pálméltó fejet hajtótiszteletre,

István királybólhiányzotta nemzetségi öröklés jogánrábízott népért valófelelős, megfontoltan bölcs, mégis elszántkiállás,ezért építettdőre eszme homokjáraállamot,amelynek falaitszétmarta törvény szerint az átok,Koppány és a többi ártatlanvére,hát persze hogy megroskadt, omladozik,mint elhagyott,lakatlan, lakhatatlanősi hajlék,

deúgy látszik,sebaj, ezer év dicsőségét skandálva

FOGYÓ FÉNYBEN

51

ünnepela megvakított országos kórus,hordozzák, mutogatjákIstván jobb kezéthű papjai,szószékről hirdetiknagyságát,

naná, háta létüket, hatalmukata lelkek fölöttő alapozta meg,hogyne dicsőítenékemlékét ünnepi pazar fényben,

más, egyébként okos, tisztelhető módon igazi létérdekek irántelkötelezettemberek iselmondják, leírják, nyilatkozzák,

rendszerváltó király volt,úgy alapított államot, hogy annakkoronás főjekéntnem lett idegen országokhelytartója,


52

temiért nem tudszhinninekik sem,miért csakzsörtölődő motyogásra telik tőled,hogy

íme, feltalálva, tálalvaféligazság helyetta kétharmados igazság,

mert igen,István változást hozott,államot alapított,de amit erőszakkal eltörölt, a törzsek létérdekű önkéntes szövetségéreés az ősi hitéltető erejéreígéretesebb jövőt lehetett volnaalapozni,éppen ezeklerontásával váltidegen hatalmak érdekeinekkiszolgálójává,ez a valóság,

sírni kellene, nem

FOGYÓ FÉNYBEN

53

ünnepelni, méltatninagynak nevezett, rogyadozó művét,

szó se róla,pompás látványa pazar tűzijáték,de micsoda bűn a levegőben szétszóródó milliókdurrogtatása,ha újság írja, rádió mondja, tévé mutatja,

ezer meg ezer családutcára dobva, mert nincs pénzük a lakáshiteltörlesztő részleteinekbefi zetésére,

hogyan, honnan lenne,tisztességes munkával szerezhető, megérdemeltjövedelem sincs,tétlenségre kárhoztatvaerős országot építeni kész és képes kezek sokasága,iszonyú érdekek összeesküvésemunkál jelen időbenaz élhető jövő ellen,mi jön, mi


54

jöhet még, hapusztít a kétségbeesés,mert nem mindenkiBene Mózes Pál,és a gyengébbektartása egyik napról a másikramegroppan, elemészti a tehetetlenség rozsdája,az ilyenek már csaka nyugalmat ígérő nemlét megváltásábanhisznek,elhajítják maguktólaz életet,hol innen, hol onnanjön a hír,

valaki megint elrejtette magát,

Bogár Katicáta harmadik faluba vitték asszonynak,jó helyre került, szült fi út, lányt,megvoltak, boldogultak,amíg az urát sokadmagával együttki nem rúgták az állami vállalattól

FOGYÓ FÉNYBEN

55

annak privatizátorai,ötvenéves sem volt, vígan viselte a napi robotot,dologtalanságra ítélt kezével már nem tudott mit kezdeni,felhőt borított elméjére a szégyen, hogy felesége, a gyermekeitartják el,gyógyírt a borban remélt, és merthiába,hát elszánta magátő is,

drótot tekert a lábára, a másik végét konnektorba dugta,kész, egy pillanat alattvége volt,tegnap temették el,

hej,

kinek a bűne

ez, az ilyesmi,magas hivatalt viselőgazfi ckóké,

akik kezében az országebek harmincadjára vetveEurópa kapcarongyakéntsínylődik,az élet normális rendjefeldúlva,


56

feje tetejére állítva rég,valóra vált, most vált valóra igazána költő rémlátomása,

neve szégyen, neve átok,ezzé lett magyar hazátok,

az édes haza lényegétfeledve,letagadva,kigúnyolva,pucérkodó másságok büdös bájainak tiszteletéttörvénybe iktatvaállamférfi ak szerepében tetszelgőcsirkefogók bohóckodnak a történelmi színpadszélén,mert ugyemindent a publikumért,a szánalmas produkciót kellemes kikapcsolódásként nézőkis- és nagyhatalmak kegyes mosolyáért,

mi, ugyan mivárható, remélhetőa ripacsok lakkcipői alattvergődő hazától

FOGYÓ FÉNYBEN

57

így,a ma márorrfacsaróan bűzös,valamiképpen mégismegtartó nyájmelegbőlkiszakítva,hiszen ő maga is

kegyelemkenyérentengődik,iszonyú adósságok köteleibe gabalyodvacsak tántorog,céltudata szabad létezésértnem nógatja,nem vezeti,pedig ott állaz idegen hitBibliának nevezettFekete Könyvében isaz intelem,

ahol nincs vezetés,elvész a nép,

eznem számít,vesszen, áldoztassék felMammon, a könyörtelen isten oltárán,

érdek gyilkol


58

értéketa profi tért,

ésmintha nem lenne elégtöbbszörösszámkivetettségetek,titeket sújt a szégyen is

fajtátok, hazátok,saját pipogyaságotok, céltudatlanságotokbűnéért,

szintemegáll, bambulaz ész,hát vannak,a veres birodalomomladozásával egy időben alakultak, azóta önjelölt bölcsekvezérlete alatt gombásan elszaporodtak

szervezetek, szövetségek,lassan a számukat se tudni már,és mind fújja, szajkózza,

érdeket véd,a ti érdekeiteket,

csak éppenaz eredmény sehol,

FOGYÓ FÉNYBEN

59

a sors, a helyzet évről évrekilátástalanabb,az övék, a szájhősökénem annyira, beszélik egyre többen,ők

megélnek,jól megélnek megpályázható, megpályázott,elnyerhető, elnyertszázezrekből, milliókból,amivel az anyaországletudni vélia veletek való törődéskötelezettségét,az már nem az ő bűne,hogy itthontúl sok a mohó zseb, megtömni azokatDárius mesés kincsesem lenneelég,

ez, csakis ezaz oka a szervezetekmértéktelen elburjánzásának, kezdetben ugye


60

volt az egy,az egyetlen egy, tódultak bele tagnak az emberek, te isbeléptél büszkén, mert benned iséletre kelt a remény,

végretalán lehet, érdemesértelmes célokértegyütt gondolkodni, tenni,

itt, a falubanViktor, Balogh András fi akezdeményezte az alakulógyűlést,harmincvalahányan jöttetek össze,lehetett ámulni Viktor lényeget megragadóhelyzetértékelésén, akkurátusan sorakozó, cselekvést sürgetőérvein,

ami eddig nyomasztott, gúzsba kötöttbennünket, ezekben a napokban, hetekben, hónapokbana szemünk láttára

FOGYÓ FÉNYBEN

61

bukik önvesztébea párt mindenhatósága, örülhetünk a szabadság fuvallatának, deéljünk is vele,beszéljük meg, döntsük el,mi a legfontosabb számunkraebben a helyzetben, a városban három héttel ezelőttszövetség alakult, mosta falvakon a sor,alapszervezetek kellenek, hogy kiteljesedhessen az érdekvédelem, alakuljunk meg mi is, válasszunka jelenlévők közültitkos szavazással saját belátásunk szerint megbízható tisztségviselőket,akik a közös ügyek intézését képesekszervezni, sikerre vinni,akarjuk-e, jó lesz-e így,

hogyne akartátok volna,hogyne lett volna jó,már az is nagy öröm volt, hogy nem neveztek meg előreegyetlen jelöltet sem,tényleg mindenkiszabadon szavazhatott,


62

hát igen,felettébb rokonszenvesen érvelt Viktor,

mennyire más voltszájából a szó, mint korábbana kolhozelnök, a párttitkár, a tanácselnöknek nevezett bíróés más piroskönyves-pozíciós felszólalóé,

amazok nem beszélhettek,nem is tudtakközpontibizottságos citátumok szánalmas értelmezése, szolgai majmolása nélkülakár csak megmukkanni, így aztánholtan hulltholt közegbea szavuk,

Viktor minden szava élt, pillanatok alattmegfogamzott, erős gyökeret vertaz ott ülők elméjében,

valami megmozdultmindenkiben,voltak, jöttekmár ott, az alakulógyűlésenötletek, elképzelések,

FOGYÓ FÉNYBEN

63

Kincsesné lánya épphogy győztefürgeséggeljegyzőkönyvbe írni,

Viktor, az újdonsült elnökvégtelen türelemmel, odatapadó fi gyelemmelmeghallgatott mindenkit, aztán irigylésre méltóan éles szemmel, logikávalösszefoglalta a lényeget,

ez mind-mind fontos,de épphogy megalakultunk,nincsenek tapasztalataink,nem lehetünk maximalisták,egyelőre érjük be kevesebbel, olyan dolgokkal,amelyek valóra váltásárareális esély mutatkozik,ilyen a háború és a lágerek áldozatai emlékművénekelkészítéseközadakozásból,ilyensaját képviselőjelöltjeink beszavazásaminél nagyobb számban a községi tanácsba,hogy a következő választásonhelyi szintenátvegyük a hatalmat,


64

mert csak így tudjuka törvények betűibe lelket lehelveszervezni, irányítanisaját sorsunkat,kiteljesíteni emberi,megmenteni, felragyogtatnikulturális értékeinket,ez se lesz könnyű,lehajolni az elhajított, jórészt elfelejtettértékekért, felemelni, megtisztítani azokat,hogy általuktöbbek, erősebbek lehessünk, mert nem vagyunk különbekmás nemzeteknél,de alábbvalóak sem,vanmúltunk,életrevalóságunkatévszázadok hosszú soránbizonyítva jutottunk ela jelenbe, és ha akarjuk, ha teszünk érte, akkor leszjövőnk is, ami

FOGYÓ FÉNYBEN

65

nem adatik megszentféltéglás melldöngetésjutalmaként,a megmaradásértigenisokos, céltudatosstratégia,mindennapi szorgos aprómunkakell,

öreg este volt már, amikornem véget ért, abbahagyódotta gyűlés,érdekes módonakkor sem sietett senki hazafelé,csoportok ácsorogtakaz udvaron, izgatottantanakodtak,

ott volt,veled voltŐ is,aki odabenttalán egyedüliként pisszenés nélkül, izgalomtól kipirulva, szorongva fi gyelt minden szót,

kint is csak tőled kérdezte elfúló hangon,félelmet sejtető aggállyal,


66

na jó, van akarat, van cél,de nem lesz ebbőlvalami baj,hiszen a Biblia azt írja,adjuk meg a császárnak,ami a császáré,

fejcsóválvarámosolyogtál,türelmes szóval nyugtattad,

ne félj,a veres császár idejelejárt,eljött a mi időnk,semmik voltunk sokáig,most végrelehetünk valamik,nem várhatunkölbe tett kézzel, tátott szájjalsült galambot,különbenazt is írjaa Biblia,segíts magadon, akkor Isten is

FOGYÓ FÉNYBEN

67

megsegít,

így,villódzó reményekkelfűtött a tettvágybenneteket, ha a világot nem is,

de a falut, magatokatmegváltania tehetetlenség-érzés béklyóitól,kimozdítani a több évtizedesdermedtségből,

ésrészbensikerült,pár hét alatttízszeresére nőtt a taglétszám,jelentkeztek önkéntesekkettős célú portabejárásra,

hiszen így voltcélszerű, a közadományokat precíz kimutatás szerint begyűjtő megbízottaka képviselőjelölteket isszóba hozták, az adakozó falubeliekfi gyelmébe ajánlották,

persze,


68

mozgolódotta másik oldal is, a kolhoz vezetősége, pártszervezeteerősen nehezményeztea többes jelölést,

őkhozzászoktak a piroskönyves módihoz,miszerint csakis ők jelölhettekminden körzetbenegy-egy nekik megfelelő embert,afféle Bólintó Jánosokat,

ez mostnem ment,a választási törvényváltozása miatt számolniuk kelletta megmérettetéssel, hát keresték, győzködték, utasítottáklázas buzgalommal saját embereiket a jelöltség vállalására,

Puha Feri brigádvezetőneksaját elszólása szerintesze ágában sem volt a képviselősködés, őt csak

FOGYÓ FÉNYBEN

69

tanult szakmája, a gazdálkodás érdekelte, és hátmi tagadás, ahhoz jobban értett, mint elődje, Bicskás Bence, akimég legénykorábanmegkéselte egyik cimboráját, mégis, Feriduzzogós engedelmesenelvállalta a rákényszerített jelöltséget,Viktorral szemben,kaján bazsalygással remélve,úgyis alulmarad,

szó se róla,leginkább az ő körzetükbenoszlottak meg a szavazatok,csak tízvalahánnyal többenvoksoltak Viktorra,ebből látszott, sokan respektálták mégFeri személyébena kolhoz emberét,pedig nem is kolhoz volt már a neve,átkeresztelték valami társulássá,mint Lukács Bandi a fi át, akivel az orvosok


70

állítólagnem tudtak mit kezdeni,végülegy jósazt ajánlotta Lukácsnak,

cseréltesse ki a fi ú keresztnevét, akkornem fog rátalálnia gonosz szellem, amia betegségét okozza,

ezen ne múljék,vélhettereménykedveLukács, sebbel-lobbalúj keresztlevelet csináltatott,

hogy aztánezért-e, vagy a természetgyógyász javallatainak, jószereinekköszönhetően, azt nem tudni, de javult, sokat javult a gyerekállapota, mondhatnimeggyógyult,

a társulássá avanzsált kolhoz istartotta magát, és az emberek jól tudták,

FOGYÓ FÉNYBEN

71

járműt például fuvarozáshozFeritől kell kérni,hiszen Viktor már az elejénvilágosan megmondta,

kolbászt, kenyeretsenkinek sem tudunk adni,csak a rendszer bukásánakhitét, ez a változás hozza ela földek kiosztását,hogy gazdálkodhassonmindenki a saját földjénsaját belátása szerint,

voltak szép számban,akik hitetlenkedveingatták a fejüket,szerették volna,de csak fél szívvel szerették volna,hogy megszűnjék a kolhozvilág,

mert negyven év alattsokan elidegenültekaz önálló gazdálkodásfelelősségétől,

és azt is látták, még fennáll,


72

úgy-ahogy, de működik, kevéske fi zetséggel bár, de admunkalehetőséget,és persze, akadtak olyanok is, akik zsíros állást, kisebb-nagyobb hatalmatélveztek a kolhozban,hát ők és a rokonaiknyilván Ferire szavaztak,és ebbenmai szemmel nézve sincskivetnivaló,ez jelentette akkor

a szabad akaratnyilvánításbeteljesedett lehetőségét,

a változástólvissza nem rettenők,a van-ra

nemet mondani

bátrakmégiscsaktöbben voltak,a megválasztott képviselőkjó kétharmadaa ti emberetek, a szervezettagja vagy szimpatizánsa volt, közülük került ki a falu új első embere,

FOGYÓ FÉNYBEN

73

úgymondtényleg átvettétek a hatalmat,

elkészült az emlékmű, avatására összesereglett minden épkézláb falubeli, más falvakból is jöttekrokonok, ismerősök, mindenki feketében, mintha temetésre,

hát az volt,jelképes temetés,beszédek, versek, énekekhangzottak el, a pap áldást mondott, azóta ott állnakaz aranybetűkkel telerótt,fehér keretbe foglaltfekete márványlapoka templom kertjében,

visszakapta nevét a falu, az utcák is mind,heti rendszerességgel állandósulta szemét összeszedése, elszállítása, megkezdődött a kárpótlási ügyintézés,

micsoda rangot, büszkeségetjelentett, hogy az anyaországhosszú idő óta elsőszabadon választott kormányarátok, a szervezetre bízta


74

a háború után meghurcoltakanyagi kárpótlásához szükséges okmányok, tanúvallomásokfordítását, hitelesítését,

és ami mélyen, nagyon mélyenmegérintette a lelkeket,

eljött hozzátok, közétek,énekelt nektek, veleteka messze földön híres énekművész,a dal tábornoka,Viktor kereste, hívta mega rádiónak címzett levelében,

felemelő élmény voltitt, az isten háta mögötti falubaneleven közelségbőllátni, hallaniezt az embert,volt, akinek

könnye csordult a gyönyörűségtől, a büszke tudattól,hogy a nagy művész, aki énekévelmeghódította szinte az egész világot,más külföldi meghívást elhalasztvafontosnak tartotta az együttlétetveletek, egy falu népével,

FOGYÓ FÉNYBEN

75

nyilván jól tudta,jelenlétével, felcsendülő hangjávalbátorítást ad a hithez,

hogy otthonotokbanidegenkéntszámkivetve,veszejtésetekre sereglő szándékokdárdahegyei köztcsak azért isvagytokés megmaradniakartok,

igen, élt, izmosodott,énekhangon isjelezte feltámadásáta remény,tagja lettélVele együtta szintén Viktor ötletébőlfrissen alakultvegyes kórusnak,

emberek,a szépetigényelni, megkapnielvitathatatlan jog,de adni, másokkal megosztaniletagadhatatlan


76

kötelesség,képesek vagyunk rá,álljunk össze, legyen kórusunk,mutassuk mega magunk értékeitszárnyaló dalban, zsoltárban,

ez isvalóságos csoda volt,ő, akibotfülűnek született,makacs buzgalommal, győzködésselösszehozta a kórust,húsz férfi , húsz nőjárt el hetentea próbákra, Bacsó tanító felügyelete alattmegtanulni a közös éneklésművészetét,hogy a márciusi nemzeti ünnepenőserővel felcsendülő Kossuth-nóták, népdalok, a Himnuszgyönyörű dallamaivalelbűvölje a falu népét,nem, dehogy lehetelfelejteni,ahogy a színpadi félkörben állva

Őidőnként

FOGYÓ FÉNYBEN

77

rád nézett,ahogy a két tekintetkipirult arcú boldogságbanegy-egy pillanatramosolygósanösszeforrt, élő fényből szőttglóriáta nyilvánvaló bizonyosságköré, fölé,hogy ittmosttiteketaz éneklés semmi mássalnem pótolható gyönyörűségebátorítlétezésre,

hej, micsoda időkvoltak azok,mennyire mások,mint azelőtt és azutánsivár évek sokasága,

a jeles színművészt Viktorszemélyesen kereste fel fővárosi otthonában, az első hívó szóra kétszer jött el verset mondaninektek,


78

szó se róla,volt szorongásaz első fellépés előtt,még te ishajlamos voltálazt hinni,Viktor ezúttalelvetette a sulykot,mert nem lesz hallgatóság,hiszenpár kivételtől eltekintvekit érdekela vers itt,a létgondokkal sújtott,fölfeslőközösségben,

aztánminthacsoda történt volna,a nézőtér kétszáz székejavarésztnem maradt üresen,egészen fi atalok, középkorúak, idős atyafi ak, nagymamákfészkelődtek, sugdolóztak a csak fi lmekből, tévéből ismert művészjelenésérekíváncsian,és amikorelétek lépett, megszólalt

FOGYÓ FÉNYBEN

79

a magas férfi ú,csenddé nemesült minden neszezés a széksorok közt,megfogott, megejtettmindenkita hanggá elevenedő versekmélyből felcsapó gondolatisága,

csaknem egy órán át hullta szép szófalubelijeidnyomorúságban eldurvulni véltlelkére, elméjébe,és őkmint szószékről igét hirdető papot,fényes szemmel, áhítattalfi gyelték, hallgattáka versigéketmindvégig,semmi gyakorlatuknem volt, mégis tudták,egyszer sem tévesztették ela tapsos tetszésnyilvánítás alkalmát,ösztön és értelemegyszerre munkált a lelkekben,

ezjó vót,


80

foglalta össze sokak véleményétBéla tanító egyik verssoránaktöredékétakaratlanul, véletlenül idézveJóska bácsi, a nyugdíjas lakatosmester,aztán kevés hunyorgás utánhozzámondta még,

amondó vagyok,vers és szentbeszédegy tőről fakad,ez is, az isképes a lelket felemelni,csak legyen hozzábennünkakarat,

bennedvolt, azóta becsülöd templominál többrea versigét, ma ishiszed, tudod,

kellett, nagyon kellett

ez, az ilyen élmény

FOGYÓ FÉNYBEN

81

neked és az atyafi knak,emeltebb fővel járhattatok azutánegészen addig, amíg

valahogyel nem sikkadtminden, amíg ki nem apadta kezdeményező kedv,a közjóval való törődésvágya, teremtő akarata,

kétfelől szakadt rátoka baj,fent, a megyei vezetés szintjénpiszkos magánérdekek, pimasz ambíciókroncsolták szétaz egységet,felhasadt, kettészakadtaz erősnek vélt szövedék,tisztségre, hatalmi pozícióba vágyó emberekúj szervezetet alapítottak, magukkal vitték a tagság egy részét,és a szakadás harcias szembenállássá fajult,micsoda ádáz, mocskos küzdelem kezdődötta parlamenti képviseletért,szégyellnivalóan gyűlölködve kígyót-békát kiáltott egymásraa két tábor,rémisztően teljes valójában beigazolódott


82

a másik költő látomása,

pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó,

ti, a tagságcsak bámultatok,nem láthattátok tisztán, miért van így,miért fakad kiindulatosanegyik-másik atyafi ,tegnap méga málló egységerős oszlopa,hogy azt mondja,

senkisoha többéki se mondja előttema szövetség nevét, mert allergiás vagyokerre a bandára,

ez lett következményealula fenti torzsalkodásnak,

Viktor megpróbálta legalább itt, a falu szintjén észérvekkelleszerelni az indulatokat,

FOGYÓ FÉNYBEN

83

enyhíteni, feloldaniaz ellentéteket,

nem sikerült, nem sikerülhetett, hiszena felsőbb vezetés bűneitő sem tudtameg nem történtté tenni,végülbelefáradt, csalódottanfeladta,még a faluból iselment, állást vállaltszolgálati lakással Odaát, aztán megnősült, végleg letelepedett Ott,így,

elhagyatva

visszahulltatoktörvényszerűenzuhanó kőtehetetlenségével

a mélybe,korán halt reményeksötétfelhősen áradóhullabűzénekcsendjébe,

ahol


84

idő múltánfölfesletttitkolt vétkekrőla fátyol,széthordták fekete cafatjaitkezdetben suttogó,később harsogóvádak,hogy a pucér valóság láttánbeleborzongjon a lélek, mennyi álság, önérdekdúlt, győzedelmeskedett itt, lent isa nagy akarások,tiszteletre méltó törekvésekárnyékában,

már a kárpótláskortörvény sérült, mikor haszonra elvetemülten sóvárgó falubeli és ügyintézőtanúkkal cinkos egyetértésbenhamis adatokat rondított az okmányokba,hogy koruknál fogvasoha nem deportáltak, tehát arra jogosulatlanok iskaphassanak,kaptak is

FOGYÓ FÉNYBEN

85

kártérítést,a súlyos százezreket pedigkuncogva elosztottákegymás közt,ésemiattnem szakadt leaz ég,

ahogy a kolhozföldekkiosztásakor sem,mikorcsak a mának élőszerencsétlenek

szűk marokkal mértfi zetségértátadták, eladták a kapott parcellák hektárjaitpénzes embereknek,a megszűnt kolhozilyen-olyantisztségviselőinek,hogy aztán nekik robotoljanaksaját földjüköna megélhetésért,

hej, micsoda rablógazdálkodásbakezdtek a káefték,

annak idejéna kolhoz sem volt


86

jó gazda,de akkor legalábbetették trágyávala földet, hatalmas máglákbahordták egész télenegy-egy tábla szélén, tavasszal szétszórták, beművelték,az őszi vetésekrezsendüléskorrepülőgépről is szórtakgranulált nitrogént,csak úgy csörgött, pattogottaz ember kalapján, ha éppen arra vitte útja,

a káefték csak kapni akartak tőleminél többet,nem csoda, ha belehalt a földebbe a szipolyozásba,a túlzott műtrágyázás okoztamérgezésbe,

ma mársorsukra hagyotthektárok sokaságagazzal benőve csúfítja a falu határát,mert a kizsigerelt földolyan keveset ad,

FOGYÓ FÉNYBEN

87

a szántás, vetés, aratás költsége pedigannyira sok,hogy kifi zetődőbbparlagon hagyni,

régholt atyafi ak, akik érte, belőleéltek,ha látnákezt a rettenetet,

ütődött utódok bűnéértszégyenkezve,eszelős tekintettel, szent haraggal átkosan zúgolódvadőlnének vissza a sírba,

megállt, visszaforgottaz idő kerekebent a faluban is,mikor a bírót, a ti embereteket

acsarkodó nemtelen érdekekösszeesküvésehazug, de ravaszul álcázottérvekkel,túlcicomázottígéretekkelkibuktatta hivatalából,hogy Korhely Márton vejekiskirálykodhassonazóta,

mert a közösséget


88

falun belül, azon kívülnyálkásan undorító csápjaivalmenthetetlenül átfonta, fogva tartjaa közöny,

emelhetnek pótcselekvéskéntszobrokatfajtátok nagyjainak,emlékjeleket a régidicsőségnektisztségviselőkké fogyatkozottszervezetek, a csalódások mérgétől kiszenvedett lelkeknem értik, talánnem is hiszika mégoly művészien faragott köveküzenetét,

legfeljebb a magadfajtavénemberekcsóválják a fejüket,hiszen tudják, a valós vagy véltsérelmek nyomán fellobbanó,létükön átviharzóváltozások gyalázatos hordalékát viselvemegtapasztalták,

bármilyen keménya kő, a fém,

FOGYÓ FÉNYBEN

89

mégis csakromlandó anyag,időnek, izmusok dühöngő ellenszenvénekkiszolgáltatott,

ott a példa a hágón,ahol egykor Árpád vezette népétaz új hazába,ahol fenyőfát formázóemlékmű nőtt a honfoglalás tiszteletére,és letta mívesen összeillesztett kövekből emelt ártatlan kompozíció

casus belli,tűrhetetlen szálkaaz idegenek szemében,nekimentek barbár módon,pöröllyel zúzták, festékkel öntötték le, szigonyos állami címerrelszentségtelenítették meg,az oltárkövettűzzel emésztették, a messze földről is hozott,nemzetiszínű szalaggalkegyeletesen ékesített koszorúkatszéthajigálták, volt, amelyik fölé

odaguggolt


90

a gyűlölet,rárondította ürülékét,

íme, azüzenet,az idegeneküzenete,érthet belőle, akinek van bátorságaszembesülni a valósággal, akinek még nem mindegyminden,

ez a baj, egészséges lélekben gyérülő fajtádatez mindhidegen hagyja,mint holtatkonduló harangok jajszava,tűrik engedelmesenapák, anyáka nyelvük elveszejtésérepokoli következetességgel kimódoltmerényletet,hogy csemetéiksaját iskolájukbanidegenül tanuljákaz egyszeregyet is,

hátmiért

FOGYÓ FÉNYBEN

91

nem viszi őketutcára, rideg hivatalok elétiltakozniőserővel feltörő jogos harag,mertnem viszi,nincs új Kossuth, már Viktorotok sincs,vezér nélkül pedig kény és kedv szerintbárhová terelhetőbarmokká züllik a nyáj,érvénybe lép az önveszejtés ostobaideológiája,

ha úgyisidegenül kelltanulni mindent,akkorírassuk kölykeinket idegen iskolába, ott legalábbperfekt megtanuljákaz állam hivatalos nyelvét,így felnőttkéntjobban fognakboldogulni,

szégyen,micsoda szégyen


92

ez a gyávakapituláció,és mennyire fájóa fennhéjázó gőg,ahogy a jövőt feladóklenézik, becsmérelikaz anyanyelv szentségéhezragaszkodó keveseket,akik tudják, erősen hiszik, kimondják,

a boldogulásnem csakmegszerezhető diplomát, zsíros állást,tele hasat, úri jómódot jelent, hanemvalami többet, a született önvalószellemi épségénekmegőrzését, kiteljesedését,hiszenahogy Viktor is mondta,nem vagyunk különbek,de alábbvalóak semmásoknál,

vagyhomlokotokon

FOGYÓ FÉNYBEN

93

a gyávaság bélyegévelalábbvalóak lettetek mégis,

hej,gyanú formájában is micsoda szörnyű igazság ez,nesze neked,büszkén ajnározottezer év, államiság, virtus,milyen jogonveszik szájukramúltatokata jelenbenjövőtök sírásói,hitvány harminc ezüstértvásári gyékényenországot, nemzetetelkótyavetyélők,

tévedt,kétszeresen tévedta költő,mert nem igaz, hogy

még jőni kell, még jőni fogegy jobb kor, mely utánbuzgó imádság epedez százezrek ajakán,

ő nem tudhatta,


94

te látni, hallanivéledfajtád maifőurainak imádságot kiforgató, megszentségtelenítőzsolozsmáját,

a mi mindennapiprofi tunkat,add meg nekünk ma,

százezrek ajkán pedigbuzgó imádság helyetta csend néma dögmadara gubbaszt, ezért lenne dőreségremélni a költővel, hogy

jőni fog, ha jőni kell,a nagyszerű halál,hol a temetkezés fölöttegy ország vérben áll,

s a sírt, hol nemzet süllyed el,népek veszik körül,s az ember millióinakszemében gyászkönny ül,

hát

FOGYÓ FÉNYBEN

95

nem,elgyávult népneknem lesz, nem lehetnagyszerű halála,a gyáva nép gyalázatbanpusztul el,sírjátdehogy veszik körülgyászoló más népek,röhögve belakják inkábbkiürült életterét,és igazuk van, lesz,hiszen a létezésben nincsvákuum,élő népeket isszorongat, elűz, kiirtani képesaz erősebbek érdeke,hát hogyne kapnakét kézzel, tíz körömmelöngyilkos fajtátokgazdátlan országnyi portájaután,nyálukat csorgatva lesiktótok, rácok, oláhok és ki tudja, hányan másoka pillanatot,hogy a már csakkenyérszeletnyi országotmorzsányi maradék nélkül


96

bekebelezzék végre,jön, az idő szapora lépteivel dübörögve közelít a pillanat,amikor jóvátehetetlenül, újraindíthatatlanulmegszakada ti történelmi órátokamúgy is akadozó ketyegése,nem lehet másképp, hiszen

pusztulunk, veszünk,mint oldott kéve, széthull nemzetünk,

sokra sír, sokra vak börtön borul,kik élünk, járunk búsan, szótlanul,van aki felkél, és sírván, megyenúj hont keresni túl a tengeren,

gyalázat reánk,nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk,a kidült fában őrlő szú lakik, a honfi honfi ra vádaskodik,

ennél is rosszabba jelenvalósága,hiszen kevesen járnak

búsan, szótlanul,

FOGYÓ FÉNYBEN

97

kevesen keresnek

sírván

új hazát szerte a nagyvilágcsábosan hívogató égtájain,a többségvidáman fütyörésző reménnyeljátszik költöző madarat,és akik maradnak,vigyorogva ücsörögnek százezreklucskos kocsmaasztalok mellett,emelgetik a poharat, verik a blattot, szidják a focinak nevezett nemzeti labdakergetést,csámcsognak meztelenül fotózkodó sztárokpletykalapokban kiteregetettbájain, titkain,lesik erkölcsi hullákszínes-káprázatosnyüzsgését a bérelt képernyőkön,az ország hajdan kies tájain szintúgybűzét árasztjakényes nyugati népekelhányt szemete,


98

mert van ráember,jó pénzértaz áldott anyaföld ölét mérgezvebehozni, lerakni, ilyen csúfságosimportot,

így lett az országnemzetközileg jegyzettszemétlerakó hely,múltjához hűtlen, jövőt a jelenbennem igényelő fajtád guberáló nemzet,

és van, akadtarra is elvetemültember, szándék,

megszüntetni, eltörölnia rádió évtizedek alatt megszokott, itt, idegen uralom alattkülönösen szívhez nőtt, bátorítóKossuth-nótás dallammal áradószünetjelét,

hej,őrzöd a levelet,

FOGYÓ FÉNYBEN

99

apádét, annak idejénaz uráli fogságmásodik évében írta,benne búcsúzóulnemes hazaszeretetből fakadó, reményt éltető sorokat,

kedves családom,feleségem, fi aim,magatokravigyázzatok,miattamne aggódjatok,hazamegyek én,fogom én méghallgatniköztetek, veletekdéli harangszó előtta Kossuth-nótanyitott ablakon átkiömlő, utcahosszig áradó szent sorait, dallamát,már csak ezért isérdemestúlélni Szibériát,

úgy lett,hazakerült,örülhetettövéinek,


100

a műsorok közötti felemelő dallamoknak,sokszor megállt keze a munkában,a dallamra fi gyelt, dúdolta hozzáa szöveget,

éljena magyar szabadság,éljen a haza,

hol van mára haza,a haza szabadsága,a haza mindenek felett valószeretete,

néma szünetjellé lényegítettea gőgös másságok,az embertelen, nemzetietlen

korszellem kegyeibe vágyó,hatalmat élvezőhazug siserahad,amelynem átallja magátelitnek neveztetni,pediga vak is látja,csak ez

FOGYÓ FÉNYBEN

101

kell neki,valahányszor elkurvult bájait meghágnikedve támad,minden idegen vágynakengedelmesen aláfeküdni

szégyentelenül,

hú, végrehazaértél,nyikkan a kisajtó sarka, örömöt vakkant Fürge, társada magányban,szokása szerint itt várt ráda kapu alatt hasalva,most két lábra állvahozzád törleszkedik,nyújtja, tartja a fejét,simogasd mega hűségét,jólesik neki,neked is az őboldogsága,eszedbe juttatjaa tiédet, a régvoltatVele,onnan jössz, nála jártál,


102

Fürge érzi kezedena koszorúk bús szagát,panaszosan vinnyog,mintha értené, képes lenne ő isfelfogni, hogyakinek kezében valaha rég

játszó kedvű kiskutyakéntsokszor megragadta, cibáló erővel magának kívántaa törlőkendőt,és a zsákmányt megszerezvefutott a farakás alá, vagyéber ellenállás eseténapró fogaival makacsul szorítvaköldökmagasságig a levegőbe emelkedve körbeforgott kacagó gazdaasszonyával együtt,

vajon valóbaneljutott a tudatáig,vagy ösztöni sugallatcsillanásából sejti, hogy

gazdaasszonya,Ő és a kacagásanincs már,

csak te maradtál neki,tőled kapenni, inni,együtt kutakodva feditek felravasz vén pockok búvóhelyét, és ha riadtan iszkolni próbálnak,

FOGYÓ FÉNYBEN

103

ő fület hegyező szenvedéllyelegy pillantás alattelkapja a grabancukat, érti a módját, fogai közülnincs menekvés, precízen megroppantja a gerincüket,aztándolgát elvégezve,undorral elfordul a legyőzött rusnyák tetemétől,

igen,él benneaz ősi ösztönaz ilyen parazita-fajzat kiirtására,

mint benneda kezed munkálta földekenfejét felütő, buján tenyésző dudvakönyörtelen pusztítására,

hm,ti idelentteszitek a dolgotokat,deodafentbambul a törvény,már nem a teremtő emberérdekét, értékét védi árgus szemmel, szigorú szóval,hanem az élősködőkét,


104

akárkétlábúak, akár négylábúak azok,

ott a példa,a gazdák és a vaddisznók esete,megírta az újság,évről évre felfalták, legázolták, tönkretettéka kukoricást, végüla káromkodó gazdák mérget raktak a dúvadak útjába, el is pusztultnéhány,és akkor,

íme a törvény,a gazdákat cibálták bíróság elé, felelősségre vonták őket, mert ugye

a vadaknak táplálkozniuk kell, ez a természet rendje, amit óvni, tisztelni kell,

az emberi munkát, amivela maga élelmét teremti elő, azt nem, az kevesebbet nyom a latban, az nem része a természet rendjének,

FOGYÓ FÉNYBEN

105

és amia legszörnyűbb,

nagy igazság van ebben, hiszen a munkama már nem érték,lopni, csalni, hazudni, mások munkájának gyümölcsételbitorolni, ma ez jelenti az életrevalóságot,

a hírek tömkelegébenvalami biztatót hiába remél az ember,napról napra gyomorforgató aljasságokkalszembesül,és a törvény kussol, egy-egy kirívóan piszkos ügyelsimításáhoza hatalmasok kénye-kedve szerint asszisztál vagy engedelmesen, tevőlegesenközreműködik abban,

hát hogy lehet az,egy nagy-nagy cég alkalmazottja, még ha középszintű vezető is,végkielégítés gyanántkiutalhat magának sok millió pénzt,


106

felmarkolja azt, és ráadásul marad a munkakörében,

na, akkor ne mondja senki, hogy a cég fő-fő vezetője nem tudott erről,azért főnök, tudnia kell, mi és miért történik a rábízott vállalatnál,márpedig ha tudja és hagyja,akkor azért,ha tényleg nem tudja, akkor azért alkalmatlan a tisztségére,

hiszenkőbe véshető bizonyosság,mindig az arraméltatlanok, alkalmatlanok vágynak rá, kerülnek végülmagas pozícióba,

kaparnák csak meg a dolgotkicsit komolyabban, mindjárt kiderülne, tudta is, hagyta is, mert neki is csurrant jócskánaz elorzott milliókból,ahogy szegény Samu bátyánaka kolhozraktár udvarán tároltterményből,ott őrködött az öreg,

FOGYÓ FÉNYBEN

107

a frissen learatott, napközben asszonynéppel, kamaszokkal átforgatva szárított, éjszakára hatalmas ponyvákkal letakart terményt vigyázta, jóformán a szemét se merte lehunyni,

mert jött-ment egész éjszakacsónakos motorbiciklivelPali, a népinek nevezett ellenőrző csoport főnöke,rettegve utált, nagyszájúpiroskönyves,aki egyszer csak hozzávágta Samu bátyához az ötletet,

hé, öreg,itt a sok termény,otthon meg kevés,hát a csónakban elférkét telizsák búza,egyik nekem, a másik magának,hiszen tudja, hogy van,jut is, marad is,mit szól hozzá,

Samu bátya meresztette a szemét, nem akart hinni a fülének, csapdát sejtett, de hallgatott, krákogott,amit amazbeleegyezésnek vélt, vitte a két zsákot, merítette bele


108

vödörrel a terményt,ráförmedve az öregre,

vén isten,tartsa legalábba zsák száját,tán azt hiszi, becsapom,ne féljen, ott lesz a részereggel a tornácon, csak aztánsenkinekegy szót se,megértette,

Samu bátya értette, de félt,szemernyi bizodalma nem volta másik iránt,pedig reggelott találta a terménnyel degeszre tömött zsákota tornácon,később is,de csak néhaa szezon alatt,pedig éjjelente menetrendszerűen felberregett Pali motorjaa raktárudvaron,és mindig két zsákot gyömöszölt be a csónakba, csak éppen úgy gondolta,

FOGYÓ FÉNYBEN

109

az öregnek eléghébe-hóba odaadni a részét,Samu bátya nem hagyta szó nélkül,sokadszor hoppon maradvaodamondta,

khm, khm,izé, hátúgy szólt az egyezség,egy neked, egy nekem,te ajánlottad, hát tartsd is be,

amaz a sápadt holdvilágnáljól láthatóanösszehúzta rőt szemöldökét, felfortyant,

vén isten,maga merészelengem megszólni, hát kapott már eleget,vigyázzon, egy szavamba kerül, osztánkirúgják az őrségből, lába se éri a földet,

tudta a bitang, Samu bátyakussolni kényszerül, bosszúból se jelenti fel,hiszen ő maga is


110

bűnrészes, és tanú híján nem az őrnek, a főnöknek hinnének,

aki,hogy megtorolja az amúgy is félénkenráemelt szót,kileste az alkalmat, tetten érte Samu bátyát,ahogy a kertek alatt ballagott hazafelétáskányi terménnyel,

ügyet csinált belőle, tényleg kitétette az öreg szűrét az őrségből, odaveszett Samu bátya havi kevéske fi zetsége, ami a nyugdíjjal együtt sem érte el a nyolcvan pénzt, de sóra, cukorra, egyéb konyhai költségre legalábbfutotta belőle,megkeseredett Samu bátyalelke, elméje,azutánhaláláigvalahányszor felzaklatták a történtek, vette a vasvillát, sietetta kertben álló kis kazalhoz,megszurkálta indulatosan motyogva,

megdöglesz, Pali,én öllek meg,

FOGYÓ FÉNYBEN

111

aztán eszébe jutott, hogy amazt elérte már a vég,alig ötvenévesenbukott le a motorjárólholtan,pap nélkül, piroskönyves dumávaltették sírba,

nincs, ne is legyen áldás poraidon,te rohadék,ott süllyedj lejjebb,ahol vagy,

szitkozódott Samu bátyamások helyett is,akiket szinténbecsapott, megrövidítettaz a gazemberbíró korában,mert volt őa falu első embere is,azzá tették, megválasztattákpiroskönyves cimborái,az ő beteg elméjéből bugyborgott elő az égbekiáltó marhaság,miszerint


112

házhelynek, udvarnakfaluhelyen iselég hét ár föld,az ismár lakott telkekalsó lábjában,hogy legyen minden utcatökéletesen beépítve,felesleges a kolhozföldeketúj telkek kimérésérepazarolni,

azótatizenháromszűkre szabott portagazdájaátkozza azt az idiótát, akinek perszeahhoz volt esze,hogy saját magának

a patakszélre futó utca végénmérjen telket, nem hét, hanem harminchét árast,hiszen elkerítette a telketmagának egészen a patakig,

így szerzett

FOGYÓ FÉNYBEN

113

jogos haragost több mint eleget, így lett belőlea falu emlékezetében

negatív példa,

hej, volt ami volt,nagyobb baj,hogy a volt van ma is,új Palik, újkönyvesekvigyorognak elégedettenfontos pozíciókban,Fürge hiába néz rádokos szemmelértetlenkedve,ha te se értedezt a világot, benneaz állítólagIsten képmásárateremtett embert,akiszintén állítólagmég a tudomány szerint isa legfejlettebb lény,

ezmondjukhihető, hiszenpéldáulFürge alkalmazkodott


114

hozzád, nem fordítva,állatként elismeriemberi felsőbbrendűségedet,

de arról vajonmit tud a tudomány,mennyire fontosnekedaz ő léteközeledben,hogy micsodafelemelő, megnyugtató érzésmegsimogatni a fejét, amikor szemet bántóan újra és újrafény vetüla rideg valóságra,a fogvacogtató felismerésre,mert muszájbelátni,

úgy vagy benne a világban, hogy annak része nem lehetsz,

emiattcsak ülszletaglózvaa lépcső második fokán,ő meg odabújik hozzád, mellső lábát szelíden a térdedre emeli, ráhajtja a fejét,

FOGYÓ FÉNYBEN

115

minthaegyütt búsongna veled,úgy vagytok egymással, hogy egyikőtök se tudja,melyikőtök kötődik jobbana másikhoz,tudatlan kívülállókönnyen rávágná,

a ti kötődésetek egymáshozegészen emberi,

hát nem az, nagyon is nem, sokkal több annál,rejtélyesen más,ember birtokolta mércévelnem mérhető, minősíthető,hiszen az emberilyen-olyan eszmék parancsának engedelmeskedvemódszeresen gyilkoljaönvalója jobbik énjét,felszabadítja, rászabadítja a világrarosszabbik lényegét,és annak nem a létfenntartás minősége számít,hanem a farkasétvágyú önérdekmindenek felett, előtt,


116

a soknál több az elég

helyettél, uralkodikalantas célt és eszköztszentesítve

a többhöz több kell

törvénye,Fürge világábannapi boldogsága jóllakás, az embernem elégszik megennyivel,szemet veta máséra,a szerzés átkos mámorában betelhetetlenül halmozpénzt, kincseket, élvezeteket,mert csak azok által véli magátvalakinek, életétszépnek, teljesnek,ebből látszik, nem tudja, már elfelejtettea szépség lényegét,

FOGYÓ FÉNYBEN

117

ami azonosa lélek tisztaságával,

ez,a lélek, a létezés messze sugárzótisztaságalehetne,kellene hogy legyenminden emberi dolgokrendíthetetlen fundamentuma,

de nem az, nemlehet az,mert nincs, megszűnt létezni,felmorzsolta kéjvágyakvakítóan villogó fogsora,nincs menekvésesemmifélebecsülhető, becsült értéknek,a léhaság toporzékoló igényeterjed, mintlelkeket ölőfertőző nyavalya,ami ellennem véd, mert nincsszérum, rúgkapálhatnak kétségbeesetten a szülők,tilthatják csemetéjüketa féktelen szórakozást


118

életcéllá emelőkorszellemtől,ott a rettentő példa, mit érhetnek el vele,

tizennégy éves csitriakasztotta fel magátcsak azért,mert apja, anyjamegálljt parancsolt nekia léha élvezetek hajszolásában,

hej, hátegy kamaszlánynaknormális körülmények köztaz lenne a dolga,

leckét, háztartást tanulni,hogy amikor ő is anya lesz, gondját viselhesse saját családjának,és nem, ezzelnem törődik,csak a tánc, a villódzó fények káprázatának él,aztánférjhez megy, de egy tojásrántottát sem tudtisztességesen elkészíteni,hát nem csoda, haesztendőt sem ér megegyüttsok fi atal házaspár,

FOGYÓ FÉNYBEN

119

szétmennek rezzenéstelenarccal, lélekkel,mert ugye,ahogy a tévébeli bohócrikácsolja,

van másik

asszonynak, férjnek való,és ténylegakad, van,de hát az is csakolyan,a személy más, tudatlansága, felelőtlensége, léhaságaugyanaz,így aztánremény sincsa család szentségénekmegbecsülésére, ép lelkű utódokfelnevelésére,nevelés, ugyan,nincs már olyan,utcai csapatokba verődve,szabadjára eresztvecseperednek fel a kölykökmég itt, falun is,hazajőve hajítják sarokbaaz iskolatáskát,ahol van, ülneka számítógéphez,


120

játékosnak nevezett programra kapcsolvabújnak állig fegyveresgyilkosok bőrébe,lövöldöznek ádázul, hurráznak hangosan,valahányszor a virtuális ellenségszitává lőve elterül,mások a porták előtti lócákonkártyáznak ricsajozvaújfajta lapokkal, elnyerve egymástólvalamiféle levonók százait,vagy éppenméteres fűzvesszővelcsapják agyonszórakozásbólaz árkokban, patakszéli vízben hangoskodó békákat,csak a játék,az ilyenféle játékokfontosak nekik,a feladott leckenem számít,a minapKismatyi szavávalkiábrándítóanszínt vallottez a nemzedék,amikor tanúja voltál,hogy a kis kölyökcsak úgy áthajította iskolatáskáját a kapun,és máris rohant

FOGYÓ FÉNYBEN

121

játszani,rászóltál csendesen,

Matyi,hát így becsülöda könyveket, táskával együttelhajítod,hát a könyvekbentudomány van,azokatolvasni kell, nemelhajítani,

meghökkent a gyerek, egy pillanatigrád meredt kikerekedő szemmel,és ahogy a táskát,hajította csúfondárosan a választ,

ol-vas-ni,még az kéne,ne izéljen már,

köpni-nyelninem tudtál,kővé dermedt benneda bizonyosság,


122

itt tarta világ,ilyen utódokkezében a jövő,

te megvén bolondkénttusakodhatsz a kérdőjelek sarlójával,

miért van ezígy,hol kezdődött,hogy kezdődöttaz őrület,az emberi önvalóhátborzongatókomolytalansága,

van válasz,ott a válasz

az elszaporodott tévécsatornák műsorában, képernyőin,napi huszonnégy órábanokádjákcsicsás látványosságba csomagolva a könnyelmű élet szépségként eszményített mocskát,mert úgymonderre van igény,

holott valójábanaz általuk gyártott, adagoltszellemi kosz

FOGYÓ FÉNYBEN

123

ragad, rátapada lélekre, az elmére,átlényegíti az embereketa léhaság kéjesen nyüzsgő, vonaglóbábuivá,számítógépek monitorjain egy-két kattintással megjelenítettpornográf képek, videókkigúvadt szemű bámulóivá,munkát rühellő, munkát kerülőélősködővé,

ez az igazság, nemcsakmunkanélküliség van,munkaundor is van,beszélik faluszerte,

panaszkodika sok hektáronúj szőlőt, gyümölcsöst telepítő vállalkozó,akihívja, várja, tisztességesen megfi zetnéa munkáskezeket, csak jöjjenek, műveljék mega gondozásra szoruló ültetvényt,és hiába,a szükséges negyven-ötven helyettnégyen jelentkeztekcsupán,


124

pedig tele a falu munkanélküli fi atalokkal,nap mint nap estétől éjfélig, reggeligaz utcán lődörögnek, járnakpresszóból presszóba, költik a szülők, nagyszülőkkeresetét, nyugdíjátféldecik, korsó sörök sokaságában hajszolt, meg nem érdemeltélvezetekre,

szerintük puszta létezésük okán mindez kijár nekik,

micsoda felfogás az utcabeli, nyakigláb Lackóé is,akit füled hallatárasürgetett az anyjaidén tavasszal,

fi am,millió bogár a krumplin,muszáj permetezni, különbennem lesz mit kivájni ősszel,és hogy ne kelljen örökkémástól kölcsön kérni ,hát vegyünk, vegyél

FOGYÓ FÉNYBEN

125

permetezőgépet, most kaptál fi zetést, csak jut rá,

az utcán beszélgettek, te a magaslugasra futtatott szőlőtzöldmetszetted,jól hallottál, láttál mindent,Lackó szemrehányó tekintetét és válaszát, ahogyaz anyja felé fordulvaindulatosankimondta, azt mondta,

jaj, anyu,mit ki nem talál,csak nem fogoma pénzthülyeségre költeni,

csak álltál a lugas alattföldbe gyökerezett lábbal,szentül eltökélve, ha tőled kéri

megint, sokadszor a gépet,hát nem adod, csak azért se adod,inkább a fejére olvasodiménti szavait,s hogy a pénzből,amit szabadnapontaeldorbézol cimborákkal a presszóban,


126

réges-rég vehetett volna márpermetezőgépet,

szerencsére nem szólt, nem kérte,valaki mástól hozott masinát,és nem átalltalevitetni a vizet vödörszámfájós lábú anyjával a kertbe,ahelyett, hogy feljárt volna teletölteni a tartályt,ahogy te szoktad,na persze, a szegény asszonyígy is örült, annak is örült,hogy a fi úegyáltalán hajlandó voltelvégezni a munkát,mert igen sokszor inkábbnapszámost fogad, fi zet,kapa-, kasza-, villanyelet az mégnem markolt, kiesne kezébőlaz ilyesféle szerszám,

így megy ezfi ataléknál,és miért,napnál világosabb,a sok rossz befolyástólnem óvta meg őketszigorú szülői nevelés,nem hajtott lombot, meg se fogant bennüka világ legegyszerűbb igazsága, miszerint nektek,

FOGYÓ FÉNYBEN

127

akik nem úrnak születtetek,

minden karéj kenyérért, a vacsorához óhajtottpohár borértnapontaáldozni kell munkát, fáradságot,

nincs halvány fogalmukarról sem, mennyivel jobban esik, igazán jól csak akkor esika pohár bor, a korsó sör, és egyébfi nomság,amikor a napi munkaután veszi magához az emberabban a tudatban,hogy méltó rá, megérdemlia fáradságot jótékonyan enyhítő, feledtetőnedűt,ha folyton benne pancsol, haszámolatlanul dűti magábaa poharak tartalmát, akkorértékét veszti, devalválódika legnemesebb ital


128

derűs hangulatba emelőártatlan mámora is,a szíves koccintásszentséges szertartás helyettlármás vedeléssé fajul,amelynek a vége hazatántorgás közben sokszorbűzös okádék az útszélen, émelygés,rossz szájíz,a tiltakozó belső szervekremegése,végülreszket a kéz is,hm,rettentő példavolterreSuta Vince esete,ahogy megállt a szerencsétlen reggelente hugyoznia mezsgyekerítés mellett,

fél keze a farkát, másik a kerítést markolta eszeveszetten reszketve, méterekkel odébb iszörgött, remegett a drótháló,a szomszéd kutyája megcsaholt kötelességszerűen, nyilván azt hitte,tolvaj csinálja a zajt,

Ignác, a szomszéd

FOGYÓ FÉNYBEN

129

derült a látványon,röhögve szóvá tette,Vince perszenem érzékeltea helyzet komikumát, ő a kínok kínjátélhette át,szemrehányóan szegezte Ignácraa tekintetét,ugyanakkor könyörögve szólt,

ne röhögj, szomszéd,inkábbadj egy liter bort,különben itt döglök meg, azt meg nem akarhatod,

nyögte kétségbeesetten,és nem hagyta békén Ignácot, amíg oda nem vitt nekiegy literes bádoggalkajánul aggodalmaskodva,

ember, tele van, hogy fogod meginni,hát a felét


130

kilögybölöd, annyirareszket a kezed,

Vince azonbankészen volt a válasszal,

az márnem a te gondod,tedd csakide,az oszlop tetejére,a többi az én dolgom,

lábujjhegyre állva emelte száját a bádog széléhez, úgy szívta-szürcsölte magába az italt,a felét benne hagyta,motyogott egy keveset, hogy ne féljen Ignác,nem marad adósa, kifi zeti az áráta nyugdíjából, vagyha úgy akarja,ledolgozza neki,

mert megérdemled, szomszéd,segítettél rajtam, nézd csak,már semmi bajom,jól mondják,kutyaharapást szőrivel,meggyógyított a borod,jó bor ez, szilu dajot, vagyis

FOGYÓ FÉNYBEN

131

erőt ad,köszönöm,

és tényleg,elmondta Ignác,már cseppet sem remegő, biztos kézzelragadta meg a bádogot,szinte egy mohó szuszramagába öntötte a maradék bort, aztánmagabiztosantovább ment,

dehogy fogta felszegény feje, hogy az ital nem meggyógyította,hanem az tette beteggé,a remegés megszűnésecsak pillanatnyi állapot, látszatgyógyulás volt,

az évek óta vedelt szeszelvégezte dolgátbenn, a szervezetében,előbb a veséje mondta fel a szolgálatot, végül,már a halálos ágyána máját hányta ki bűzös, fekete darabokban,ilyencsúf véget ért,


132

Istenmit műveltvele, általa,hát Vince isaz ő teremtményevolt,ahogy Kálmus,meg a többi szerencsétlen is,miért hagyta, hagyjasínylődni őketaz elesettségben,ha valóbanMindenek gondviselőjeként létezik, ahogy az Írás,a kételkedni gyávafanatikus hívekhite hirdeti,akkorcsak akarat kérdése,hogy felemelje őketaz állathoz sem méltótesti-lelki nyomorúságból,ha nekedés kevés másoknak megadta a mértékletesség tudását, csendes örömét,tőlük miért tagadta meg

FOGYÓ FÉNYBEN

133

ugyanazt,nem érted,ezért gyanakszol,kételkedszgondviselőszándékában, képességében,forog, fortyog, kavarog,sokadszor sűrűsödik súlyos szavakká benned a vád,

eleve nem akartminden embert a maga képére, minőségére formálni, vagy képtelen volta teremtés tökéletességére,ezért Vincék, Kálmusoknyakába varrtaa féreg-léteredendő bűnét,így lettaz ő vétkemegbocsáthatatlan,az övék pediglegalábbmegmagyarázható,

ezt gondolod, muszáj gondolnodszűk dimenzióra kicentizett elmédáthághatatlan mezsgyéjén toporogva, mint aki


134

nem tudigazán örülnia kegyes bőkezűségnek, miáltalbírod, bírhatoda kedvezményként neked osztottesélyt, igénytaz értelmes létezésre,mert nap mint napfelnyüszít, megfeszül benneda fájdalom, a szánaloma bamba kábulatban vegetáló, önsorsrontóVincék, Kálmusok, létüket elhajítóKósa Balázsok, csitri lányok,más szerencsétleneksorsának láttán,ésígy igaz,szánod, furcsállod, korholodmagadat is,hiszen

dehogyis vagy kedvezményezett,

ha iszonyatos veszteséged,az Őhiányát kárpótolva

FOGYÓ FÉNYBEN

135

a gondolkodásmihaszna képességét, sokszorelviselhetetlen kínjátadta jussodul,

járhat sebesen, zakatolhat nehézkesenagyad kereke,jottányit sem jutsz közelebb igékbe kövesült szándékokmegértéséhez,

igen,érteni, nem csupánhinniakarodIsten szent jóságát,vigasztaló törődését,tapasztalni gondviselésénekmegingathatatlan jeleit,de seholsemmilyenbizonyosság,hát lehet, talánbenned a hiba,korlátolt elméd gyarlóságában,csakhogyaz ő műveez is,


136

megadta neked nagy kínok érzékelésénekképességét,

de a fájdalmakvégső, igazi okáttitkok mélységébe rejtveleplezi előtted,

igéi szerintminden rejtélyhezkulcs a hit,ami megválta kétségektől, nyugalmas biztonságba emelia lelket,de hiszente is

hittél,harang ha szólított,dolgaidat félretévehozzá, házába mentél,hallgattad papjait, zengted a dicséretetegyütt atyádfi aival,a szent írásokat olvasva elmélyültél itthon isigéiben,

mégis összetörte a sorsod,megölte,megölette,így vette eltőled

FOGYÓ FÉNYBEN

137

Őt,mi célbóltette ezt,ha mindentudó, akkor láthatta előre, idő múltán már nem tompítjaszemed fényét a gyász,de a veszteség harangszavanaponta feljajdul, áthatjazúgolódó keserűséggelbelső világodat,miértteszi eztveled,vajon nemközel jársz-e az igazsághoz, ha aztmerészeledgondolni,

úri, kegyetlen kedvébenpécézett ki magánakjátékszerül,mert örömét lelikínjaid gyilkos pengéinek villogásában,

ráadásulvárja, elvárja tőled a hitet,a megbocsátó belenyugvást,


138

a felejtés felelőtlenségét,hátnem, sem a vakhit, sem a megbocsátás,sem a felejtésbűnét nem vállalod,

minden érző porcikádellenáll,minden szavadvádol, őt sújtja, sújtsaaz igaztalanságért,hiszen

végül iső vetetteretnek gondolatokőrlőfogai közé,

ahonnannem szabadulhatsz,napjaid és éjszakáidkomoran hömpölygő, tajtékos gondolatfolyamagátat szakít, kilépa sorjázó mindennapokszűkre szabott medrébőlvégtelennek tetsző nagy terekre, sodródva vele sokszorgépiesen eszel, azt sem tudva,reggelit, ebédet vagy éppen vacsorát,

FOGYÓ FÉNYBEN

139

este megszokásból fekszel lemeghalniszeletnyi alvásidőre,de sose tudsz igazán belehalniaz alvásba,felébreszt mihamarcsúf látomás, riasztó sejtelem, hajnali kakasszó, az ébredésmintharémálmokból menekítenevissza a valóságba,de a legszebb napkelte fényénél isújabb rémségekkelszembesülsz,seregesen rikácsolónagy, fekete madarakkal,ahogy szárnyasan suhogtatjáka hiány elnyűhetetlen fekete vásznát,és karmaikat kéjelegvebeléd vájják,így lényegül sorsodszenvedéssé,

csak egyszer,


140

egyetlenszerhozná el Öt,vinne tégedŐhozzákurta álom, életesen megelevenedő,legalábbvillanásnyi időrekimerevített álomkép,akkornem lenne nyűgaz ébredés,mert veled maradnaa látott pillanat gyönyörűségeegész napra, napokra, évekre,fölfénylene tőle a lélek, valahányszorszaggatni készen a fájdalomorvul rád tör,

de nem,Ő nem jön mint jelenés,Ő márkülön dimenzióban létezik, melynek falát hiába döngeti félőrülten a vágy, a viszontlátásjogát, lehetőségétkövetelő gondolat,hiszen

FOGYÓ FÉNYBEN

141

a lehetetlent akarni

Isten igéje szerintmegbocsáthatatlan bűn,és persze, ki más,ő szabja meg, milehetlehetetlen,hatalmi önkényénekrideg gyakorlatábahozzád hasonlóföldönfutónakbeleszólása nincsen,pedig a szólásképessége nem csupán hallgatásravagy az ő dicsőségét zengő énekrekötelez, kényszerít,

beszél, beszélnie kella fájdalomnak is,a méltánytalanságnak, amelybennaponta részesülsz,

egy vagysokak közül,talánaz egyetlen,aki nem gyáva


142

elgondolni, kimondani, Isten szemére vetnigőgösen okozottsérelmeket,aki megtapasztalta kőbe dermedt igéihiábavalóságát,és tudja, elképzeli,ahogy az idő végtelenségében zajlóörök változáskönyörtelen sodraóhatatlanul

ledönti, magával ragadja, apró kavicsokká, homokszemekké morzsoljaigéi öröklétre szánt irdatlan sziklatömbjeit,

igen,ennyit érneksúlyos intelmei, parancsai,megállnak, hatnakvalameddig, aztánleomlanak,mert

FOGYÓ FÉNYBEN

143

nagyobb úr az idő,hiába mérik,próbáljákméricskélnifi a születése óta,valójábannem érti senkiaz időeredetét, célját, lényegét,

de hátmit is kezdhetnél velete, aki

annyit érsz csupána létező dolgok világában, amennyitmegértsz belőle, összefüggéseiből,

nagyon keveset, hiszenmagadat sem érted,pedig ez lenneaz első foka megértés magasba emelőlépcsőzetén,meghatározni, legalábbbehatárolni


144

helyedeta világ természetes állapotát jellemzőkáoszban,de ehhezki kell, muszáj lenne kilépni magadból,egy külső biztos pontrólszigorú szemmel mustrálnigyarló mivoltodat,

néha pillanatokraminthasikerülne,

olyankorfelizzítja arcoda szégyen,lelked legmélyén bűntudat nyöszörög,szádból hullószitokszavakvesszőzik elmédetmindenekkel feleselő,mindeneket megítélőpimaszságodért,és ilyenkorcsak arra tudsz gondolni,

mit akarszIstentől, a világtól,magadtól,honnan szerzett jogon

FOGYÓ FÉNYBEN

145

akarsz akarnibármit bárkitől,világgá kiáltani a csak téged sújtó veszteséget,hiszensemmi vagy,egynyári létre ítéltlevél a fán,amelynek jussa ősszelelsárgult sorstársaival együtttörvény szerintsárba, avarba hullás iszonyata,

hát éppen ez,a létező mindenek hiábavalóságából áradóiszonyat,amit érzékelni kényszerülszminden átkozott percben,

ezműveli benneda békétlenséget,ebből sarjadt ki, nőtt lombtalan szálfávákülönös egyvalód,ezért szólsz, perelszígy, gondolatbanvalamiféle rendért,


146

a létezéselfogadható, megnyugtató, zúgolódást kioltó minőségéért,

nem, nembotor izgágaság,sértett kivagyiságágaskodik tragikomikusangondolataidban,a fájdalom ércből valófeszített szálajajong bennedelnémíthatatlanul,mert zuhog rá, megfeszíti napontaaz Őhiányánakvigasztalhatatlan tudata,

Őzölden susogó levél-társad voltsorsotok kéttörzsű fáján,de számodratöbb ennél, maga a Minden,még nem várta, de értette, elfogadtaaz ősz lombveszejtő törvényét,

FOGYÓ FÉNYBEN

147

amiegyszer majdrajtatok isbeteljesedik,

hej, Isten,a kegyetlen Istenadott-e neki villanásnyi időtrettenetrea zölden-aláhulláspillanatában,

eljuthatott-e mégellobbanó tudatáiga vesztére kitervelt, végrehajtott merényletiszonyata,vagy az a Pillanatnem volt más,érzékelhetetlen lobbanás,a létre ráomló semmicsendjének suhintása,

ülsz a lépcsőalulról számítottmásodik fokán,de gondolatodhatvanhét esztendő magasábancsapong,odafentrőljól látható, lemérhetőmegtett utad az időben,


148

jóval hosszabb,mint a józan számítás szerintmég bejárható utolsó szakasz, a nemlétbe deltázókomor célegyenes,

hm, van, akit ez a tudat letaglóz, megbénít,van, akit léha örömök utáni kapkodásra ösztönöz, és van, aki a közelítő katasztrófa robajló pillanatáig képes tenni a dolgát változatlan hittel, hogy van értelme a cselekvésnek,

te közömbösen, bénaság, kapkodásnélkül,apadó hittel viseleda múlás törvényét,

mintha semmi sem lennefontosabb,cirógatja

FOGYÓ FÉNYBEN

149

kezed, tekintetedFürge okos fejét,ésegyszer csakráérzelvégre igazánmegkönnyebbültenbeletörődve,

ma esteelmarad szádbólaz esti ima,nem fordul gondolatban semnyelvedIsten igéire,

miért is mormolnáddicsőségét,kívánnád akaratánakbeteljesedését,ha nem méltódicsőségre,ha kétségbe vonodjóakaratát,

egyszerű ez,aki téged sújt, arravisszasújtasztagadással, elfordulással,

ha tehetnéd,egész fajtád nevébenezt tennéd,mert saját veszteséged kínja


150

bármennyireelviselhetetlen,mégiscsak semmiségfajtád tragédiája mellett,

még hogyválasztott nép a tiéd,akinekerős vára, oltalmazója Isten,

elég a dőre meséből,ismeredrégi írásoksokaságát,és azok mindegyikemásról beszél,felvillantva a gyászosvalóságot,

már Isten fi a születése előttnagy nép volt a tiédegészen addig, amígidegen hit uralma alánem kényszerítetteöncélú akarat, erőszak,azelőtt

FOGYÓ FÉNYBEN

151

szabad volt,Róma hitével sújtvarabbá lett, lelkületébena mindenekkel dacoló virtuscsámcsogó nyüvekmartalékaként elenyészett, megrendült, leomlotta büszke hitönmagában, rá,az idegen istenrebízta sorsát, országát,papjaira elkorcsosult lelkénekistápolását,nem csoda, hogya romlás ideje jött el,százévek ótapusztul a nép, sorvad az ország, hiába kiáltott, kiált oltalomértfogadott Istenéhez,közönyös maradt iránta,sorsára hagyta,papjai is


152

csak mellébeszélteknagy bajok idején,ahogy ma is, mikorminden végképp veszni látszik,

kell, nagyon kell,hogy jöjjenek eszmélő, tiszta szeműbátrakszót emelni rá,a becsvágyó Istenre,és ahogy az új Messiást hiába remélő költő tette,igéinek Fekete Könyvét vetni

döglött bagolyként

sarokba,visszafordítani fajtádfi gyelmét, igényéta hajdan erős, szabad néperényei felé,

még hallgat a mély,a beléje hullóintő szavak csobbanásacsak a felszíntnyugtalanítja, ébresztgetidermedt álomból,

FOGYÓ FÉNYBEN

153

de szaporodnakszigorúan felvont szemöldökök alatta hitvány valóságrariadalmasan rácsodálkozó szemek, sorsotok fekete vásznánfelragyogó csillagok,mind-mindigazodási pontaz álom átkozott bűvkörébőlébredő sokaságszámára,akiketmajdmás,

új minőség igénye

hevítősi erényekzászlaja alattbetörnipompás termekbe, aholkattogó villanófénybenmézes, hazug mosolya királyi arcokon,leplezneklélekbénító szándékotsuhogóreverendák,


154

hogy a szétzúzottvigyorgásokromjain, tépett palástokrongyainújrateremtséka régi rendszakasztott mását,ami őrzi,törvényre emeliromolhatatlan erényekszigorátúj idők, értékekragyogásávalegyütt,a porban ma még kábán hentergő pórnép jogátaz emelt fővel való létezéshezpusztán a törődésselvisszaadja,

ezhiányzik,a sokaságbólszerencsésenvagy gondviselő vasakarattalzenitre emelkedőemberfőktörődése

FOGYÓ FÉNYBEN

155

az alul maradt,olcsó lőrék mámorába beleszédülő atyafi ak, a nyomorúság sírkő-nehéz gondjainak cipelésétől koravénné hervadt asszonynép, a céltalan létezés útvesztőiben tántorgókölykök, csitriksorsával,

hej, hinni kell, kelleneazt az időt,azt a napot,amelynek végénbíborban tobzódó alkonyi égrőlszépségesen más,hangya-nyüzsgésű, zsibongó rendteremtő törvénye szerint épülő világrabámul visszamosolyogvaa Nap,

denem,nem sarjad kibennedcsenevészen sem


156

az élhető jövőhite,

kereshetedeszelős tekintettela közel és távolzajló jelenségek mögötta biztató lényeget,csak a romlás vicsorog mindenütt,mint lopásontetten ért,a leleplező szempár fényénélgyilkos vehemenciával háborgó bűnöző,aki

a jut is, marad is

fi camosan sántikáló logikája szerintűzi szorgalmasana veszejtés mesterségét,

dehogy jut,dehogy maradesély vágyakban szépülő jövőremindenkinek,ha elorozzákkeveseka sokaság teremtő szorgalmával

FOGYÓ FÉNYBEN

157

csillogó cseppekként összegyűjtött mézét,

az Osztás törvényekijátszva pimaszul,de ha ezt látja,márpedig látjaa sokaság,

miért nem görcsülököllé haragjaa mindent elorzókkezére, szándékáracsapva,

a válasziszonytatóanott bűzlika világnyi akol minden sarkában,ahol jó pásztor,gondoskodó gazdanélkülbarmosan nyüzsög, legfeljebb néhabődül felingerültena sokaság,

sorsára hagyottanszemének fénye, sugaravégülüvegesen csörrenveösszetörik,

így


158

lészen az mi sorsunkszemeknek csillagos hullása,

hátképzelhet a megkínzott recehártyavalami szépséges másat,megírva rég az igazság,

ez a sors lett a miénk s munkál velünk,

ő, Bélaaz igazak egyike volt,súlyos szavú törvénytudó,vigasztalan valóságban ismosolyogva, látó szemmelérzékelte, vállaltaa törődés áldatlan gyönyörűségét,alvó falvakcsendben kushadó régiójánakBene Mózes Pálja volta tudás irigyelhetőenmagasabb szintjén,ahonnan

FOGYÓ FÉNYBEN

159

családlátogatás címénalászállt napontaövéihez,konok atyafi ak dacba dermedt elméjét ostromolvanyílvesszőként suhogó, célba találóérvekkel,

bátyám, a magaFerkója, Jancsija, Zsuzsijaéles eszénél fogvatöbbre hivatott,elméje mint a jó termő föld,amit vétek lenneparlagon hagyni,meg kell művelni, bevetnia tudás szemenszedett, értékesmagjaival,ez a mi dolgunk,engedje hát,nógassaFerkót, Jancsit, Zsuzsitiskolába,hogy lehessen belőlejóra képesember, mert a tanulatlan elmétóhatatlanulfelveri, benövi a gaz,


160

mint rossz gazda földjét,ezt pedignem akarhatja, hiszenmagajó gazda, okos ember,

így,szitkokhoz szokott atyafi aknak kedves, ártatlan ravaszsággal hízelgőszavakkal, példákkal, hasonlatokkalbeszélt, és a krákogás, köhécseléshevenyészve ácsoltsánca mögé szorult delikvensarcára, szemébe rebbenéstelenülvetülő,tiszta tekintetbenvégül

feloldódott a konokság jégtömbje, másnap és azutánFerkó, Jancsi, Zsuzsiiskolába ment,

ez volt ő, Béla,ízig-vérigtanító,az a bizonyos

lámpás ember,

FOGYÓ FÉNYBEN

161

szóba hozza a fi adma is néha,

ahogy Béla bácsielmondta, előadtaa soron következőtudnivalót,nem kellett azt máritthonkönyvből tanulni,egyetlen hallásramegragadt az ember fejében,ha odafi gyelt,

ésnem lehetettnem odafi gyelni rá,téged, titeket isfejbe kólintott, észhez térítettvégül is végtelenül egyszerű,a csalóka látszat mögött lapuló lényeget felmutató igazságafi atok dolgában,

jófejű, jeles tanuló lévénigazán természetesnek tűnt,hogy menjen felsőbb iskolába, legyen papírja az elsajátított tudásról,


162

tényleg vigye többre, boldoguljonmagasabb szinten, nem úgy, mint te,aki esti, éjszakaiolvasmányok révénjuthattál el a műveltség küszöbéhez,ő lépje át, legyenigazán kiművelt emberfő,

hajlott is rá,de érettségi után, a felvételi előttkedvetlenül készült a nagy napra,elbizonytalanodott,hiába biztattátok, bizonygattátok,

ne izgulj, fi am,többet tudsz,mint amennyi a vizsgához kell, és pár év múlvaugyanolyan diplomád lesz,mint Béla bátyádnak,

más volta kedvetlenség oka,Béla szavaiban öltött testeta nagy remények hevületét lehűtő valóság,portátok előtt

FOGYÓ FÉNYBEN

163

a piros moped nyergében ülve mondta higgadtan, fi gyelmeztetőn,

bátyám, néném,ismerem a gyerekátlagon felüli adottságait,de azt is tudom, bevallotta nekem,csak a maguk kedvéért menneegyetemre,őtvalójábannem érdeklika humán tudományok,a műszaki dolgok, gépek, műszerek világához van hajlama, kedve,mármostgondoljanak bele,egy nemszeretem szakma, hivatáserőltetésévelmilyen rosszat tennének nekiegész életére,tanuljon inkábbszakiskolában,legyen belőlearanykezű, boldográdió- vagy tévészerelő, akármi,nem pedig botcsinálta, boldogtalantanár vagy bármiefféle,


164

lássák be szépen,mennyire bántaná magukat későbba lelkiismeret, ha mostjóvátehetetlen döntésrekényszerítenék,hátne tegyék, ne tegyék,

csalódottan,de felfogtátok, tudomásul vettétekaz intelem szavaiban kopogóigazságot,így lett a fi atokszakiskolai végzettséggel

műszerész,kis túlzással ezermester,elromlottrádió, tévé, bármilyen háztartási gépezetha keze alá kerül,addig fürkészi annakbelső titkait, amíg rá nem lela hibára,szinte felfoghatatlan, hogyan tud eligazodnia dobozból kiemelt, a műhelyasztalonszanaszét heverőapróbbnál apróbb mütyürkék,

FOGYÓ FÉNYBEN

165

különböző színű kábelekrengetegében,na persze,sok évvel a szakiskola után, ma istanul, esténként a számítógép előtt ülvejegyzetel, egy-egy komplikált műszaki rajzotkinyomtat, technikai újdonságokkal ismerkedik,és nem csupánszórakozásból, puszta kíváncsiságból,haszon is van belőle,például a darálóból,aminek felépítésétinternetes barkácsoldalon leste el, aztán beszerezte a hozzávalókat,néhány szabadnapját rászánvafúrt, fl exelt, hegesztett,és egyszer csakelkészült az új daráló,azóta dologtalana régi, még apádtól örököltkézzel tekerős, szinte úri dolog


166

bekapcsolni az újat,beleönteni vödörnyi terményt,amit percek alatt apróra zúz,nem fárad bele a karod, a vállad,

hát igen, nagyon igaza voltBélának,a fi adneki köszönhetően lettkiegyensúlyozott lelkületűfelnőtt, kötelességtudó családapa,Béla emlékét őszinte hálával áldó férfi ,

igen, már csakBéla emléke él,őt betegágyba döntötte, pár hét alattsírba vittehárom híján hatvanévesenaz esendő testbelső, nemes szerveineluralkodórosszindulatú kór,

visszafojtott könnyektől fuldokolva,riadtan repeső szavakkalmondta a fi ad,

FOGYÓ FÉNYBEN

167

muszáj volt,ösztökélt a lelkiismeretelmenni hozzá, Béla bácsihoz,leültem az ágya szélére,szólni akartam, beszélgetni vele,de torkomban a görcsútját állta szándékomnak,hallgatott ő ispercekig, aztánsápadtan sovánnyá aszott arcát, megtört tekintetétfelém fordítvaalig hallhatóan, szelídenazt mondta,menjek el ésne jöjjek többé,ez volt hozzámaz utolsó szava,nem értem, miérttiltott el magától,bánt ez engemnagyon,

te értetted, ma isbiztosan tudod,nem oktalan tiltás parancsát suttogta akkor Béla,hanem a rá váró dolgok igézetébennemrég még céltudatosan, magabiztosan


168

tevékeny férfi kérését, kívánságát,hogy

ne lássa másaz ő elesettségét,kiszolgáltatottságát,mikor a gerinces emberi tartásszálfaegyenes függőlegeseledöntvetehetetlen vízszintessé,a lét és nemlét határán megvesszőzve vánszorgó elmét pedigbetölti óhatatlanul a lét csodáját elveszejtő kudarc bizonyosságának dübörgő tudata,

mások, Bernát példáula tüdőrák végső fázisábantíz körömmel vájta a falat, hátborzongató hangon kiáltozott,

jaj,ne hagyjatokmeghalni még,a kíntöljétek meg bennem,fi am, lányom, feleségem, jóságos Istenem,ezt a keselyűkarmos gyötrelmetnem érdemlem, nem érdemlem,

FOGYÓ FÉNYBEN

169

Béla másképp,méltósággal,arcán a megbékélés nyugalmávalviselte az elmúlás iszonyatát,

be nem fejezett, de jól végzettdolgok tudatában,hallható zokszó nélkül távozott közületek,

áldás porairaa ti szátokból hulljon,akikért élt, akiknek példát adottemberi tartásból,akiketversbe emelveleírta,

agancsommal görgetemföldobálom a Napot,úgy viszem a jövőbe,hogy ti is ragyogjatok,

igen, keveselltesaját elméje fényét,


170

a tiétek tündöklését szerette volna látni, mert hitte, képesek vagytok ti isfelragyogni,ha rátok települtlelketlen hatalmak, intézményekönkényétszembeköpve,saját gyarlóságaitok bénítókényszerzubbonyátaz emberlét szentségéről levetitek, széttépitek,

naná,a hatalmasoknakszemet szúrta szólás jogával élőszuverén személyiség,ők éles szemmel fi gyeltéka törődés felelősségétvállalni merészelőmagatartást, ügybuzgalmat,és eljött a nap,beidézték magas hivatalokba,fejére olvasták az izgatás vádját,megfenyegették állásvesztéssel, elhallgattatással,

FOGYÓ FÉNYBEN

171

vers, verseksokaságában sorjázóbátor gondolatvolt a válasz, valahányszor azt hitték,

sikerült, megfélemlítették,hát nem, Béla megingathatatlan hittelvallotta,

nagyon kikaptam,mert sose hallgattam,de hittem, felragyogigazam, hatalmam,

dehogy volt,nem lehetettkönnyű ez a hit, verssorok tanúsítják,mivel szembesülta piroskönyves inkvizítorok előtt,

minden elhagy,jó társam, te is hol vagy,bekötött szemmel körbevezetnek,s már nem érzem melegét kezednek, meghurcolnak nagy hivatalokban,mert ami nem tetszett, kimondtam,csuklyások, lila karmok, csontkezek,csak tudnám, milyen eszmék papjai ezek,


172

trónszéken ülnek és mindegyik plecsniket hord,és látok, látok egy véres bajuszt,modern kínzógépek marcangolják a húst, vonszolnak tovább, minden szavuk szeg,ártatlan nyakamnál szögesdrót sziszeg, tömlöc-sötétség, csurgó vér-bor,boszorkányüldözés, kész középkor,Dante-i pokol hogy keveredhet,te híres huszadik század, veled,nincs felelet,vonulnak a süveges pápák,eretnekségem kiabálják,már gyújtják alattam a máglyát,s kavarognak ez őrület-nagytébolyban s felém tekeregneka rút csápok, jaj, Edit, ne hagyj,

Edita felesége volt,mélyből,szánalmas örömök vodkagőzösen fortyogó mocsarábólszeme fényébe emelve mentette jóravaló asszonnyá, jó társává,nem csoda, ha lázálmok rémségeit felülmúló helyzetébenhozzá kiáltottoltalomért,

nekedez a lehetőségnem, csak

FOGYÓ FÉNYBEN

173

a kiáltás

oka, jogaadatott meg,amikormegrepedt, szétesetta két egymást igénylő egészből összeforrt gyönyörű teljesség, de mit éraz ok, a jog, ha nincs kihez kiáltani,Ő nem hallaná,nem hallhatná meg,másokat pedignem érdekela tekínod, gondolatod, szavad,vesztes vagy, ésa vesztes mindigmagára marad,

hej, talántényleg benned,kesergő természeteddela baj,talán


174

a túlzás bűnébe esveeszményítedŐt,ezért nyüszít és ordít tudatodbanma iselviselhetetlenülhiánya,a Rend szépségének hiánya,mint Makó Józsiamputált kézfejébena fantomfájdalom,taláncsak azért is fölvetett fejjel,vasakaratból kovácsolt daccalkilépni kellenemegkeseredett bensődből,a gyászodat ölelő horizont felsejlő vonalátátlépve eljutni, visszakerülnia létezés káoszába,nem felejtve, demegbékélveviselni a veszteséget,hagyni kisarjadniannak fekete szöveténmég oly kicsi örömökszínekben szerénykedő,az ártatlan szépség

FOGYÓ FÉNYBEN

175

jelenlétével mégis vigasztaló virágait,ahogy temetői csendbenkegyelet műveli ápolt sírokon ezt a csodát,igen,sokan hiszik, mondják,

helye, ideje vana gyásznak, a fájdalomnak,de legyen,kell hogy legyena derűnek is,mert csak ígyélhető az élet,

eza Kálmusok igazsága,amit elmédfelfog, megért,de elfogadvasajátjává lényegíteninem tud,mert a fájdalom

föléjük emelt,sivár magasságba, ahol csak félni leheta lenti romláslátásától,


176

árad, tébolyultan mindeneket beboríta dögszag gomolygása,hol ittaz élet,a pirospozsgásan egészséges örömökédes mosolyt, messze hangzó kacajt csendítőzsibongása,

belevész a létezésértelmének, céljánakminden újszülött reményetemetésre hívó harangok szigorú szavába,

amelyből semmit sem érta saját mocskukbanmegváltást keresőKálmusoksokasága,üresen, őrjítően üresenzendül a zenit,Istena félelemből ácsolt trón magasábólletaszítvaelhagyottan, tehetetlen vénemberkéntmotyog,megrontott lelkek fölöttmár csaka Rossz

FOGYÓ FÉNYBEN

177

dölyfös nagyhercegebitorol hatalmat,ki nevezteti magátúj Messiásnak,aki parancsba adjaaz értelmes létezés igényéneklámpaoltását,a napi élvezetek förtelmes halmozását,

terel, szorít, legyűr a Trend,nincs, mi visszafogjaaz őrült kereket,

hát hogyan is érthetnékolcsó mámorba bambult Kálmusoka te iszonyodat, mikorpusztulásuk láttán

befutja, bitoroljafogyóhold-arcod ezüst rettenet,

pedig esendő vagy te is, benned is mocorog, ágaskodik, követelőzik

az eredendő bűn,gyarlóságod ezerfejű szörnyetege,


178

sokszor elgondolod,van-e jogod

undorodni, ítélkezniönsorsrontó Kálmusok,nemzet- és országrontó hatalmasok,túlvilági vigasz ígérgetésére szakosodott papok,uralomra vágyó pártok, izmusokfölött,

ha a romlás démonainakellenállnite sem tudsz,

bizony elcsábulszpohár borok múló mámorába, igéző emlékek villódzásába, a közöny kényelmes trónusának ölébe,egyvalód érdekének ösvényére,

hosszúa vétkek sora, mitészrevétlenülvagykészakarvate isnaponta elkövetsz,

FOGYÓ FÉNYBEN

179

hiszenemberből vagy,megejt silány hívságokpillanatnyi csillanása,mégis, mégis,mintha vigasz lenne

a szomorú igazságte legalábbmegszenveded ezerszer önnön gyarlóságodat,ez különböztet megKálmusok, Korhely Mártonokcsúfosan eltorzultlelkületétől,így vagy, lehetsznem különb, de

más,ésszel föl nem foghatóan különös minőségközegedben,a rejtélyes legfőbb rendezőelv törvénye szerintmostohaföldön isvirágosan nyíló szépségeketélvetegen legelőbarbárok közt,


180

igen, sorsoda költőé, aki leírta sziszegve,

itt a szenvedés belül,ott kívül a magyarázat,

mit tehetsz,mihez kezdhetszegymásra vicsorgó pólusok közt vergődő magaddal,hogyan csitíthatnád nyugtalanságod parazsának izzását,ha kétségek és bizonyosságokelmédre zuhogó káoszábannem tudszkívánatos csodát, rendetteremteni,csak ülsza lépcső második, majdnem legalsó fokándologtalanulölbe ejtett kézzel,pedig hallod,

rikácsolnak a baromfi k,mormog a hízó,sivalkodnak a malacok,mert nincs, elfogyott előlük

FOGYÓ FÉNYBEN

181

eleség, ivóvíz,eléga révületből,szólíta rád testált, vállaltdolog,örülj, jószerivelmár csak ennek örülhetsz,

főtt burgonyával dúsított darát szóró,moslékot kívánatos langymelegen,vizet kúthűvösen öntő kezed nyománnem szenvednek örökös hiánytoktalan, ártatlan állatok,

ezzé,jószágudvarrá és kisszobávászűkült világod,ami a faluban, azon túlaz égtájak mindegyikén zajlik,mind-mindidegen tőled,mi gondodlehet, lennerá,ha gondolat és szó úgyis elbukik,megtapossa patásanaz értetlenség behemót rinocérosza,


182

sisteregve kihunya közöny pangó Óperenciáiban,miért forgatnádfejedbena lehetetlent,ha recepted a romlás ellenbeválthatatlan,hiába rajtaa megváltás pecsétje,

ejnye, hová, micsodamagasságba, mélységbe hágott megint eretnek gondolatod,akiostorozó igazát csak véli,de hatalma nincs a romlásördögi precizitással megtervezett, nemtelen vágyak iszonyú energiájával működtetett,mindeneket veszejtőgépezete fölött,ez a buta vénembera megváltó méltóságának

FOGYÓ FÉNYBEN

183

akárcsak pillanatnyibitorlásáraképzeletben sem vetemedhetbüntetlenül,

így igaz,kivénültél a világból,göcsörtös kökényfa-botoddalsántikálvanem bírod mára rohanó idő iramát,megroskadt válladonhatvanhét esztendőhozzád nőtt terhével,elmédben a teljesség igényénekháborgásávalóhatatlanullemaradtál,magadra maradtál,de talánépp ezért

érzékelsz,ítélsz elvak rohanást,emberré emelő értékek rózsáitujjongó őrületben megvetéssel kaszaboló korszellemet,sorsokat ablaktalan kisszobákba,


184

más szóvalsiralomházba kényszerítőrideg gondviselést,ahonnan feketére festett deszkák alatt, közöttegyetlen kiút vezet, visz majdtéged isvalahová,a létalatti csendbenmegbékéltek közé,

de addigitt vagy,ritkuló szépre,szépet veszejtő csúfravan gondolatod, szavad,létezésed jogát, kötelességétvetnéd szemétre, haha önnön torkodat megragadvaszavadat, indulatodat születése pillanatában,mint védtelen kisdedetmegfojtanád,

azmit jelent, ha terméketlenül hal elaz elmében fogantsuhogó gondolat,a szájból sziszegve kibuggyanó,

FOGYÓ FÉNYBEN

185

szárnyaszegetten aláhullószó,

igen, negatív energiákparancsa szerint őrülten pörgő kerékküllői közérettegve kiáltott intelempálcaroppanását,

de mégsea készülő katasztrófaszemlélőjénekegykedvűbeletörődését,

igen, szakadásig feszülőóvó szándék két fölemelt karból alkototttiltó jelénekmihasznaságát,

de mégsekaján kárörömkuncogását,

igen, szenvedést,a tehetetlenségkényszerzubbonyát,

de mégse,sose a tétlenség bűnének


186

iszonyatát,hej, szórhatnádestig, éjfélig, hajnalig érvek aranygöröngyeit,

nem leszkékebbaz égbolt,nem tisztulfölfénylő értelemméKálmusok tekintetébena téboly,nem szelídülhatalmasok akaratában gondviselő szolgálattáaz uralkodás mozdonyosan törtető vágya,

érzékeli sápadt sejtelema valót,a fogvacogtatót,

nagy, feltörhetetlen titkok termeibenmérnöki pontossággalmegtervezve emberi közösségek, fajtádmindennapi tragédiája, és

végüla sors, a történelem őrült folyama

FOGYÓ FÉNYBEN

187

csúfos végzetholt ölébefutcsak azért, mertiszonytatóanritkulnaka magvetéssel lendülő szándékok, sokasodnaka csupán aratni vágyó,a termésre szemet vető, annak aranyátelorzónemtelen törekvések,

hát hogynefordulnasóhajra, keseregve háborgó, feljajdulószigorú szóraa magvető ember félelme,ahogyan mostés oly sokszora tiéd,

mégis, így is,te isbevallhatod, kesergésben már-márkéjelgésre kárhoztatottlényednem lehet


188

becsülhető, követhető példaunokáid szemében,hiszen a világsorsaa teremtő emberek vállátnyomja, és akiezta szentténemesülő, nehezülőterheta hiábavalóság sugallatáramegunja, ledobja,azzalszörnyű példátstatuálcipekedő sorstársak számára,s végülaz aratás ígérete nélkülóhatatlanuléhen halminden sírva születőreménya gyomor és a lélekmegfellebbezhetetlen igényénekkielégítésére,

maradj hát,fogcsikorgatva bár,

FOGYÓ FÉNYBEN

189

magot szórva lendülő, múltból jövő, mában a jövőért tevékeny akarat,hogy a két kislegény-unokabüszkén állhasson a helyedre,ha testi és lelki erőd a múlás törvénye szerint végképpkiapad,mint az Őegyetlenként kedvestekintetébőla fény,

csak így, csak általukmenthető élhetővéa világ, benneemberi sorsoksokasága,a létezés rejtélyes gyönyörűsége,aminem

bukszát, számlát megtöltő profi tban,képernyőkön szemérmetlenül tobzódómeztelenségben,istenített sztárokidétlen vonaglásának látványában,hiányzó, őserővel megigéző


190

tiszta énekhangotpótolni próbáló,szánalomra se méltófahangú pótcselekvésben,fi atalok sokkolóan kiábrándító értékrendjét tanúsítócsápolásábansejlik fel,

legyenlapos a buksza,meztelen a lélek,csak igézzen dalban, mosolybana természetesség,

ahogy az Őmosolyában, énekében,mikor csoportvezetőkéntmunkalapok fölé hajoltábanképes volt dúdolt dallamok szárnyainringatózvaosztani, szorozni, kivonni, összeadni,megejtően öntudatlanulformázva meg

az emberi lénymesterséges pózoktól viszolygó,romlatlan tisztaságúlétezésrebátorítószépségét,

FOGYÓ FÉNYBEN

191

eza feladat,ennek nyűgét, kínjátnaponta vállalvalehettalánmegállniemberhez méltó egyenes gerinccel,lelki tisztasággala romlás förtelmében,dacolni Mammon,a lélekrontó istensötétfelhősen sűrűsödve terjengőhatalmával,

unokáid szemébe nézvemost még a tisztaság természetes kékségénekörülhetsz,próbáld, akard háthinni,rajtad is múlik,képesek lesznek-eszívós ragaszkodássalőrizni, megőrizniannyi mocsok záporábanezt a tisztaságotlétezésükmajdani


192

deléig, alkonyáig,vagy megroppantja bennükaz igényarany pillérétdárdaként meredezőgalád szándék,csábos mosolyúördögi kísértés,

igen,szóval, cselekedettel, kesergéstelenkonok magatartással,biztató tekintettelerősítsd bennükazt a drága pillért,amelyreemberi minőségemelhetőjóra való hajlam, készségnemes kőzetébőlvégig a sors kimért útvonalán,ne bizonytalanítsa bénulttá sohabennük sem ezt a szándékotsemmiféle istenmagasabb rendűnek hazudottelvárása,

FOGYÓ FÉNYBEN

193

nincsmagasabb rendűkívánság, törekvés, értékaz emberi lélek és elmetermészetes tisztaságban árnyéktalanullobogó fényénél,amigyertyaláng csaka naprendszerekben időtlen idők óta világoló bolygókizzásához képest,demegsokasodvaszelíd hővel teremti mega négy égtáj mindegyikén a remény örök újjászületésének,a létezésháborítatlan folytonosságánakfeltételeit,

igen,két fi ú, ember-ígéret,ok a mosolyban aranylóbüszkeségre,aggályok szorításában ismakacs hitre,


194

bennük, általukelbukikminden rontásra fölesküdöttármány,

hát emelt fővel,sokadik, de talán még nem utolsó vacsorádatelköltve,csituló nyugtalansággalkészüljlefeküdni, aludni, meghalnia közeli éjszaka ígéretével

fogyó fényben.

nagy zoltán mihály fogyÓ fÉnyben -...

Documents