Pszichológiai fogalomtár

Szerzők:

József István

Klinger Csilla

Martin László

Szerkesztő:

Martin László

A kiadvány a TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosító jelű, a

„Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban”

elnevezésű projekt keretében készült.

ISBN: 978-615-5599-08-8

Lektorálta:

Vajda Zsuzsanna

egyetemi tanár

Felelős kiadó:

Podráczky Judit

dékán

Nyomda:

Dombóvári Szecsox Nyomda Kft.

Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar · Kaposvár, 2015

Előszó

Tisztelt Olvasó!

A most közreadott Pszichológiai Alapfogalmak című kötetet, azzal a szándékkal állítottuk

össze, hogy az alapfokú pedagógusképzésben részt vevő, óvodapedagógus és tanító szakos

hallgatók, a „nagy vízválasztó”, a pedagógia és pszichológia szigorlat előtt, számukra

hozzáférhető forrásból alapozhassák és szilárdíthassák meg előző több féléves általános-,

személyiség-, fejlődés-, pedagógiai-, és szociálpszichológia tanulmányaik során szerzett

ismereteiket. A szigorlat az utolsó teljesítési mód, ahol szakmai ismeretek tételes tudásával

bizonyíthatják a pár félév múlva diplomázó, és gyermekeink, unokáink nevelésére

jogosultságot szerző jelöltek, hogy „anyagismeret”-ből, vagyis a lelki funkciók tudásából,

annak alkalmazására (nevelés, oktatás) kellően felkészültek. Amint az orvosi, jogi, műszaki,

számítástechnikai, informatikai… nyelveket is el kell sajátítani ahhoz, hogy hatékonyan

tudjuk alkalmazni azokat, az emberi teljesség alapját adó lélek megismerését szolgáló

pszichológia nyelvével is ugyan ezt kell tenni, bármilyen fejlesztő (nevelés), korrekciós, vagy

rehabilitációs tevékenység megkezdése előtt.

Szakmánk olyan alapfogalmait és alapösszefüggéseit igyekeztünk – kellő válogatással és

belső redundanciával – közreadni, amit „ha álmából felkeltik”, emberformáló szakembernek

akkor is tudnia kell. Nem csak „anyagismeret” van itt, hanem az előbbi – nyelv - értelemben

„szerszám”, amit, ha tud kezelni/alkalmazni a birtokba vevő, akkor jövőnk hasznára lesz. De

nem csak másokéra. Reményeink szerint írásunk tartalma az Olvasók önismeretét, lelki

„anatómia és élettan tudását” is szolgálja majd. Ezáltal, alaposabb önismeretük birtokában

jobban szolgálhatják a mindenkori közjót és közös jövőnket.

A pszichológiai ismeretek exponenciális gyarapodásával arányosan szorulnak korszerűsítésre

az itt a leírtak. A gyakorlat mindig újabb kérdéseket tár elénk. Ezért kérjük minden kedves

Olvasónkat, hogy észrevételeivel segítse e tudás gyűjteményünk, - összefoglalónk

korszerűsítését!

Használati útmutató

A tudományos és ismeretterjesztő tudás közreadásban, a könyvnyomtatás kezdetei óta, több

műfaj alakult ki. A monográfiák mellett időszakonként bizonyos tudományterületeken

megjelennek betűrendbe szedett szócikkek, szakmai fogalmak ismertetői. Ennek egyik műfaja

a talán legszűkebb szavú szótár. A másik, bővebb szócikkeket tartalmazó és legismertebb a

lexikon. A szócikkek számát (extenzitás) és az azokhoz írott ismertetők terjedelmét

(intenzitás) tekintve a legszélesebb körű tudás összefoglaló szándékú, az enciklopédia. E

műfaj ó- és középkori előzmények utáni, közismert klasszikus újkori alkotása, a francia

enciklopédisták (D. Diderot, J. D’Alambert, Ch. Montesquieu, Jean-Jacques Rousseau, F. M.

Voltaire, stb.) által 1751 – 1780 között kiadott összesen 140 szerző által írott „Enciklopédia,

avagy a természettudományok, a bölcselet és a mesterségek magyarázó szótára”, vagyis a 21

szöveg és 11 kép kötetes Nagy Francia Enciklopédia volt. Ezt száz évvel megelőzően Apáczai

Csere János Magyar enciklopédiá-ját 1653-1655 között adták ki Utrechtben. Az

enciklopédikus ismertetés a puszta szómagyarázaton túl, kiterjedt az adott fogalom által jelölt

dolog tágabb lét- és tudományos fogalmi környezetének, korábbi előzményeinek, -kutatóinak

megemlítésére is. Ezt a hagyományt kívántuk mi is folytatni szerény terjedelmi korlátok

között. Az Enciclopaedia Britannica, több évtizeden át megjelent vaskos, papír alapú

kötetsorozatai további nyomtatott kiadásai helyett éppen most költözik a világhálóra. A mi

kötetünk sem kerülheti el a digitalizálás útját. De még akkor is érdemes kinyomtatni és

összefűzni, hogy kéznél legyen.

- Minek könyvet venni? Az interneten minden meg van!

De! Ahhoz hozzáférni – bár látszólag pillanatok műve – mégis más, mint egy kis alakú,

karcsú, tapintható, nyomda-, vagy iskolatáska illatú, apró, puhafedelű füzetecskét kézbe

venni! Amit lehet 1. vinni az előadásokra, 2. amiben text markerrel (széles nyomot hagyó

filctoll), a kulcsszavakat át lehet meszelni (paste), 3. vagy csak egy alkalmatos íróeszközzel

(szemöldök ceruza) aláhúzni (A), 4. aminek lapszéleire még lehet aprócska betűkkel

jegyzetet, utalást írni. Mindezt egy képernyőn, legyen az okos telefon, vagy táblagép, nem

lehet megtenni, pedig ezek a tanulás hatékonyságát jelentősen fokozzák!

A címszavakat alfabetikus rendbe illesztettük, vastag szedéssel. A hozzájuk írott szövegben

nem használtunk vastag betűs kiemelést, csak dőltet. A kötetben előforduló címszavakhoz

írott szövegben, dőlt szedés és a >> - jel utal arra, hogy az a kifejezés szerepel a

fogalomtárban. Az ilyen jel nélküli dőltbetűs szavak az adott fogalomhoz tartozó lényeges,

tartalmi összetevőket mutatják. Volt, ahol a tanulhatóság, lényeg kiemelés, strukturálás

érdekében arab számozással éltünk (1., 2. …).

A teljes kötet fogalomhálóját számos okból nem tudjuk itt prezentálni, ennek hiányát a kellő

ismétlődésekkel és utalásokkal igyekeztünk szándékosan csökkenteni. Vannak terjedelmes

kifejtéssel szereplő fő fogalmak pl. pszichológia, pszichoanalízis, olykor oldalnyi terjedelmű

ismertetővel. A szűkebb jelentésűeknél is jelöltük – az előbbi módon – hogy a jobb megértés

érdekében melyik másikra érdemes átlapozni.

A szócikket (pl. szocializáció), a mellette szereplő szövegben ~ jellel helyettesítettük.

Jó böngészést és eligazodást!

Kaposvár, 2015. szeptember 25.

A Szerkesztő

A kötetben szereplő címszavak:

1. absztrahálás/elvonatkoztatás

2. absztrakt műveletek szakasza

3. adaptív énfunkciók

4. agresszió

5. akceleráció

6. akkomodáció

7. aktív gátlás

8. aktometria

9. alap érzelmek

10. alkalmazott pszichológiák

11. alkalmazva tanulás

12. altruizmus

13. alvás

14. ambivalencia

15. analízis

16. anális szakasz

17. animizmus

18. antiszociális

19. antropocentrizmus

20. arousal

21. artificializmus

22. aszociális

23. asszertivitás

24. asszimiláció

25. asszociáció

26. asszociációs háló

27. attitűd

28. attribúció

29. autoriter

30. álom

31. általánosítás

32. általános pszichológia

33. átpártolás

34. beépített emberek

35. behaviorizmus

36. belátásos (komplex) tanulás

37. benyomáskeltés/ön megjelenítés

38. biztonság szükséglet

39. burkolt személyiségelmélet

40. bűnbakképzés

41. Carpenter-effektus

42. cirkuláris reakció

43. címkézés

44. csoportdinamika

45. csoportfejlődés

46. csoportgondolkodás

47. csoport identitás

48. csoport kohézió

49. csoport kommunikáció elemzés

50. csoportnorma

51. csoportnyomás

52. csoport szerkezet

53. csoport többlet

54. debilizáló szorongás

55. decentrálás

56. demokratikus

57. depriváció

58. destruktív szerepek

59. diszkrimináció

60. divergens gondolkodás

61. effektus törvény

62. ego: én

63. egocentrizmus

64. egyenlőtlen fejlődés

65. elaboráció

66. elfojtás

67. elhárító mechanizmusok

68. előítélet

69. elsőbbségi/sorrendhatás

70. elsődleges kötődés

71. emlékezet

72. empátia

73. energetikai funkciók

74. epizodikus memória

75. erkölcsi fejlődés

76. esettanulmány

77. esztétikai szükséglet

78. evolúciós pszichológia

79. exorcizmus

80. extrinzik motiváció

81. extraverzió/extravertált

82. élmény

83. én funkciók

84. énideál

85. énidentitás

86. énkép

87. érett személyiség

88. Érosz

89. érzelem

90. érzelmi fejlődés

91. érzelmi intelligencia

92. érzékelés

93. észlelés

94. facilitáló szorongás

95. fallikus szakasz

96. fejlődés lélektan

97. fejlődési krízisek

98. fejlődési zavar

99. felettes-én

100. feltételes reflex

101. felújulás

102. fenomenológia

103. félelem

104. félrevezető instrukciók

105. figyelem

106. finalizmus

107. fixáció

108. fiziológiai szükségletek

109. flexibilitás

110. fluencia

111. fogalom

112. frusztráció

113. generalizáció

114. genitális szakasz

115. gondolkodás

116. gyermekkori amnézia

117. helyek módszere

118. holdudvarhatás

119. hospitalizáció

120. humanisztikus pszichológia

121. identifikáció

122. idomulás

123. implicit memória

124. imprinting

125. inadaptív viselkedés

126. incentív motiváció

127. inkongruencia

128. instrukció

129. intelligencia

130. interiorizáció

131. intrauterin/prenatális fejlődés

132. intrinzik motiváció

133. introspekció

134. introverzió/introvertált

135. intuitív gondolkodás

136. iskolaérettség

137. ítéletalkotás

138. játékfejlődés

139. kettős kötés kommunikáció

140. képzelet

141. képzettársítás

142. késleltetés

143. kioltás

144. kísérlet

145. klasszikus kondicionálás

146. kognitív disszonancia

147. kognitív fejlődés

148. kognitív funkciók

149. kognitív pszichológia

150. kognitív szükségletek

151. kognitív térkép

152. kommunikáció

153. kompetencia

154. konformitás

155. kongruencia

156. konkrét műveletek szakasza

157. konstancia

158. konstruktív szerepek

159. kontextusos beszéd

160. kontinuitás törvénye

161. kontroll hely attitűd

162. konvergens gondolkodás

163. kooperáció

164. kötődés

165. kötődési stílus

166. kreativitás

167. krízis

168. kutatás

169. laissez fair/anarchikus

170. lateralitás/féltekeiség

171. látencia szakasza

172. látens tanulás

173. lelki egészség

174. libidó

175. lokalizáció (kérgi, észlelési)

176. Maslow motivációs hierarchia

modellje

177. második jelzőrendszer

178. másodlagos megerősítők

179. megerősítés

180. megfigyelés

181. megküzdés

182. metakommunikáció

183. modalitás

184. motiváció

185. motoros kéreg

186. nárcizmus

187. nevelés

188. nevelési stílus

189. nonverbális kommunikáció

190. normalitás

191. oksági gondolkodás

192. operáns kondicionálás

193. optimum arousal

194. orális szakasz

195. orientációs reakció

196. originalitás

197. ödipális szakasz

198. önmegvalósítási szükséglet

199. öröklöttség

200. öröm elv

201. összehasonlítás

202. ösztön-én

203. perinatális

204. periodizáció

205. posztnatális

206. prenatális

207. procedurális memória

208. projekció

209. proszociális

210. proxemika

211. pszichoanalízis

212. pszichológia

213. PQRST módszer

214. Pygmalion effektus

215. racionális gondolkodás

216. regresszió

217. rejtett megfigyelés

218. retardáció

219. rivalizáció

220. séma

221. sérülékenység/vulnerabilitás

222. stressz

223. szabályozó rendszerek

224. szemantikus emlékezet

225. személyészlelés

226. személyiség

227. személyiség lélektan

228. szenzitizáció

229. szenzomotoros szakasz

230. szenzoros kéreg

231. szeparációs szorongás

232. szerep

233. szimbólum

234. szinkretizmus

235. szintézis

236. szituatív beszéd

237. szocializáció

238. szociális/utánzásos tanulás

239. szociálpszichológia

240. szociometria

241. szorongás

242. sztereotípia

243. tanulás

244. tanult tehetetlenség

245. támaszkeresés

246. társas facilitáció/serkentés

247. társas lazsálás

248. teljesítmény motiváció

249. tempó zavar

250. teszt

251. Thanatosz

252. tipológia

253. többdimenziós tárolás

254. tömeg

255. transzcendencia szükséglet

256. transzfer

257. transzperszonális pszichológia

258. trauma

259. tudat elöttes

260. tudatos

261. tudattalan

262. túltanulás

263. túlvédő viselkedés

264. utánzás

265. újdonság hatás

266. valóság elv

267. veleszületettség

268. verbális kommunikáció

269. vezetési stílus

270. vélemény vezér

271. vigilancia

272. viselkedés szintek

273. vizsgálat

274. vonatkoztatási csoport

275. Yerkes – Dodson törvény

absztrahálás: elvonatkoztatás: a lényeg kiemelése, fogalom, elmélet létrehozása. A

gondolkodási>> műveletek (mikrostruktúra) egyike. Minden észlelet és arra épülő

szimbólum, pl. fogalom>> egyidejűleg számos információt tartalmaz. A dolgokkal és az őket

jelölő fogalmakkal történő, adott helyzetben megvalósuló kapcsolatba kerülés (interakció)

révén derül ki, hogy a sok információból mi lesz, a helyzetre/tárgyra/személyre adandó

reakció/válasz szempontjából fontos, „lényeges”, pl. az életben maradás, vagy a probléma

megértése szempontjából gyakorlati jelentőségű, releváns. Ennek, ezeknek a

tulajdonságoknak a „kiemelése”, meglátása, megértése egyben a többi (irrelevánstól) történő

eltekintés, ezek figyelmen kívül hagyása az ~ egyik lépése. A cselekvés szempontjából egy

tárgynak, hol a formája, hol a színe, hol a térbeli helye a fontos, a többi tulajdonsága (szaga,

tapintása…) nem. Egy másik személy megismerésekor (személyészlelés>>) hol a külleme,

hol a környezete, hol az általa mondottak, olykor a végzettsége a fontos, a vele való további

kapcsolat alakítása szempontjából. Minél rövidebb a dologgal kapcsolatos viselkedés

megtervezésére fordítható idő, annál inkább igyekszünk a leglényegesebb tulajdonságok

kiemelésére. Ennek sikeréhez jó emberismeret (implicit személyiségelmélet>>) kell. Az ~

második, logikai művelete az, amikor több tárgyat a kiemelt (a többitől elvonatkoztatott)

tulajdonsága alapján adott csoportba, kategóriába tartozónak ítélünk>>, s e kategóriáknak

fogalmi jelentést adunk. Pl. ló, macska, egysejtű: egyik sem képes fotoszintézisre =

állat<élő<létező, valós> anyagi.

absztrakt műveletek szakasza: A Piaget-féle intelligencia-, kognitív fejlődés>> modell

negyedik szakasza. Az értelmi fejlődés legmagasabb szintje, amely a prepubertástól kezdve

jellemzi a gyermeki gondolkodást. Ebben a szakaszban a probléma megoldáshoz már nem

szükséges a konkrét tapasztalat, a műveletek (decentrálás, elemzés, összehasonlítás,

hipotézisalkotás, igazolás-cáfolat, következtetés …) már „fejben” zajlanak le, elvonatkoztatva

a tárgyi tapasztalattól (ld. absztrahálás >> második lépése). Ezért az elvont intelligencia

szakaszának is nevezzük.

adaptív én-funkciók: A tárgyi és társas környezethez történő alkalmazkodást szolgáló lelki

folyamatok viselkedés-lélektani, behaviorista>>, tanuláspszichológiai alapon történő leírása,

megkülönböztetése. Az egyik funkciócsoport a jutalom, illetve annak reménye függvényében

alakul ki: 1. kitartás (perzisztencia), 2. frusztrációs>> tolerancia (mérték és reakciómód:

regresszió, agresszió, elaboráció, támaszkeresés>>), 3. késleltetés>> (szupresszió) és 4. a

jutalmazás önszabályozása. A másik két funkció, a büntetés, illetve büntetés elkerülés

függvényében alakul: 5. viselkedés gátlás és 6. lelkiismereti funkció.

agresszió: Az állatvilágban, minden olyan, az azonos fajú egyeddel szembeni viselkedés, mely

annak testi épségét, egészségét, erőforrásokhoz jutását: táplálékhoz jutási-, szaporodási- és

életben maradási esélyét rombolja, rontja. Motiválói az ön- és fajfenntartási ösztönös

késztetések, az ezekhez társuló csoportrangsorbeli helyszerzés és -védés, illetve adott

helyzetben, a félelem. Egyes állatfajoknál nem minden esetben jelenik meg a fajtársra

irányuló közvetlen tettlegességben, hanem a hátterében álló érzelmi állapotot és szándékot

kifejező testtartási, akusztikus és kémiai jelekkel kommunikálják, ritualizálják. Az emberi

érintkezésben agresszív viselkedésnek tekintjük mindazon megnyilvánulásokat, melyek egy

másik ember (vagy társ-, illetve háziállat) testi-, lelki egészségének veszélyeztetésére,

egzisztenciális (anyagi, vagyoni, kapcsolati…) körülményeinek, érvényesülési lehetőségének

rombolására, korlátozására irányulnak. Az ~ megnyilvánulásának tekinthető az állatokkal

szembeni szándékos kegyetlenkedés. A humán agresszió okaként Freud, az ösztön-énben >>

lévő Thanatoszt>>: halálösztönt jelölte meg, a behavioristák >> a célelérésben történő

akadályozottságot, a frusztrációt>>. Az agresszív viselkedésformák sokfeléségének

hátterében álló alap érzelmek>> az embernél is a düh, a szorongás és a félelem. Az ~ típusait

több szempont szerint osztályozzuk. 1. viselkedés szint szerint: cselekvéses (fizikai) illetve

verbális, szóbeli, és egyben szimbolikus, 2. az érzelmi háttér lelki minősége szerint: tudatos,

szándékos kár okozás, vagy tudattalan (pl. fixációt, regressziót okozó túlóvó bánásmód), A

sokszor információ hiánnyal összefüggő vétlen károkozás nem agresszió! 3. közvetlen:

személyre irányuló, közvetett (áttolt): a célszemély valamely hozzátartozójára, tulajdonolt

tárgyára irányuló, 4: direkt: közvetlenül a célszemélyre irányuló, vs. indirekt: más

kommunikációs (intrika) vagy cselekvési úton (árulkodás, feljelentés) megvalósuló, 5. aktív:

valamely cselekvés megvalósításával történő károkozás (ütés, rombolás, szidalmazás), illetve

passzív: valami, a másik számára jó, fontos következménnyel járó cselekvés meg nem

tételével („elfelejtés”, szabotálás), 6. reaktív: meghatározott helyzetekben megnyilvánuló,

illetve habituális: a személyre tartósan jellemző (hosztilitás), 7. instrumentális, ha az agresszív

viselkedés eszköz, valamilyen cél eléréséhez, illetve indulati, ahol a fájdalom, szégyenérzet

okozás a cél. 8. hetero-: a külvilág felé irányuló, illetve auto-: a személy önmaga ellen

irányuló. Az ~ hátterében leggyakrabban álló negatív érzelmek düh, utálat, gyűlölet, undor

elfojtása>>, szorongást okozhat, amely „kerülő úton” testi panaszokban, önleértékelésen át

depresszióban, öngyilkossági fantáziákban, -cselekményben, ellentétbe fordítás útján a másik

számára terhes szolgálatkészségben, szülői, nevelői, gondozói, baráti túlgondoskodásban,

overprotektív (túlóvó/féltő) viselkedésben>> nyilvánulhat meg.

akceleráció: akcelere (lat.): gyorsulás. Pedagógiai értelemben a fejlődés felgyorsulását

jelenti, testi, szociális és/vagy lelki tekintetben (ld.: egyenlőtlen fejlődés>>). A XX. század

derekán, a korábbi időszakokhoz képest, az ún. fejlett országokban bekövetkezett társadalmi

és életmódbeli változások (intra- és intergenerációs mobilitás, információs dömping,

fehérjedúsabb táplálkozás, urbanizáció…), elsősorban a biológiai érést gyorsították fel (pl. a

lányok egyre nagyobb hányada, egyre korábban vált nemzőképessé, az unokageneráció tagjai

egyre jobban meghaladták felmenőik testi méreteit és teljesítőképességét. Az ~ egy-egy

személy szintjén is megjelenik, demográfiai szempontból azonban egyszerre személyek

sokaságánál, egy-egy generációnál. A ~ a fejlett társadalmakban, tömegével „termelt” – a

korábbiakhoz képest – testileg korábban fejlett, de szociális és lelki szempontból, azoknál

éretlenebb (elköteleződés, felelősség vállalás, életcél…ld. érett személyiség>>) tömegeket.

Az E. Erikson féle identitás-választási moratórium (felfüggesztés, elhalasztás) egyre hosszabb

időre nyúlik. A posztmodern társadalomban nehézségekbe ütközik a tartós identitás

választása. A felnőtté válás határmezsgyéje egyre inkább elmosódik a tanulmányok

elhúzódása, az önálló egzisztenciateremtés nehézségei miatt. Késik a szülőkről való leválás, a

fiatalok biológiai érettségük ellenére mind több évet töltenek átmeneti állapotban.

akkomodáció: (lat.) alkalmazkodás, idomulás. Az organizmusnak az a tendenciája, hogy

igazodjon a környezeti feltételekhez, megváltoztassa önmagát, annak érdekében, hogy minél

hatékonyabban (feszültség mentesen, pontosan) viszonyuljon környezetéhez. 1. Az ~ jellemző

az érzékszervek és a bennük lévő receptorok működésére is, amellyel biztosítják a mennyiségi

és minőségi szempontból mind jobb ingerfeldolgozást. Érzékszervi akkomodáció/adaptáció

pl. a pupilla szűkülése - tágulása a fénymennyiség függvényében, a szemlencse

domborulatának változása a céltárgy távolságának függvényében, a receptor ~ a retina csap

sejtjeinek alkalmazkodása a sötétség – világosság mértékéhez. 2. Piaget kognitív fejlődés>>-

ről alkotott elméletében is fontos fogalom. Eszerint az észlelés révén az idegrendszerben

keletkező reprezentáció/emléknyom, séma>>, az újabb tapasztalatok hatására kétféleképpen

működik: 1. integrálja, beépíti az újabb tapasztalati elemeket, anélkül, hogy lényegesen

változna (ez is az, ez is ide tartozik…ld.: tanulás>>: habituáció, transzfer), ez az

asszimiláció>>, 2. amikor az új tapasztalatok a séma (gondolkodás, viselkedésmód…)

megváltozását (szűkítés, diszkrimináció>>, szétválasztás, kiterjesztés/generalizáció>>) a

valósághoz igazodását okozzák, akkor beszélünk ~ról. Ennek a mechanizmusnak a

viselkedéses prototípusa az utánzás>> és a konformitás>>. ld. szenzomotoros szakasz>>

aktív gátlás: Pavlov klasszikus kondicionálási>> kísérletei során, ha már kiépült a feltételes

reflex>> és ezt követően a feltételes ingert több alkalommal a feltétlen megerősítő nélkül

adták, a feltételes válasz megszűnt. Néhány (kevesebb, mint az első kialakításkor) újabb

társítás után azonban újra megjelent. Tehát a már kialakult feltételes kapcsolat

(asszociáció>>) nem szűnt meg, hanem a szervezet működésének gazdaságossága érdekében

aktívan legátlódott. Az ~ így a felejtés egyik magyarázó modellje.

aktometria: kiscsoportok vizsgálatának módszere, a szociometriához>>, és a

kommunikációs háló elemzéséhez hasonlóan. Mérei Ferenc (1909-1986) a genetikus/fejlődési

szociálpszichológiai módszereként említi. Az ~ során, két-három megfigyelő, egyidejűleg,

idői szinkronitásban, előre megadott kódokkal regisztrálja gyermekcsoportok 35-40 perces

tevékenységét. A csoportosulás fokát, a tevékenység társas színvonalát a „magányos

semmittevés”-től a „szervezett csoporttevékenység”-ig 14 kategóriába sorolják. Vizsgálják a

modellnyújtás – modellkövetés arányát (szociális penetrancia/hatóképesség), a parancsolást,

kezdeményezést, irányítást, tárgyak megszerzését, -megtartását, a támadást, a közeledést,

illetve egyéb viselkedésformákat (variálás, színezés, licitálás, dicsekvés, gyámolítás,

panaszkodás, árulkodás. Az ~i jegyzőkönyvben rögzítik az időpontokat, az éppen cselekvő

gyermek sorszámát, az adott tevékenységet (cselekvés, beszéd), és az annak, a fent említett

szempontok szerinti kategóriáját, kódjait (összesen 58 félét).

alap érzelmek: azok az érzelmek>>, amelyeket társadalmi és kulturális hatásoktól

függetlenül fejezünk ki és azonosítunk, így azokat teljesen más kultúrából származók

viselkedésében is biztonsággal felismerjük. Ezek kutatását Ch Darwin alapozta meg Az

érzelmek kifejezése az embereknél és állatoknál (1872) című könyvével. Szerinte bizonyos

érzelem kifejezési minták (tekintet, mimika, gesztikuláció, testtartás, akusztikus jelek)

öröklöttek, s az evolúció során a túlélést szolgálták. Paul Ekman, kutatásai során 6 – 8

alapérzelem (öröm, harag, undor, félelem, meglepetés, szomorúság, érdeklődés) arckifejezési

mintázatát és ezek felismerési képességét, a Föld számos népénél kimutatta.

alkalmazott pszichológia: az pszichológiai alapkutatások által leírt jelenségek és

törvényszerűségek különböző gyakorlati területeken való felhasználásának, alkalmazásának

sajátosságait tárják fel, alakítják és fejlesztik. Korábban kialakult területei a klinikai-,

pedagógiai- és munkalélektan. A klinikai pszichológia, az~, a gyakorlati orvosláshoz, azon

belül is a pszichiátriához legközelebb álló ága. Foglalkozik az egészséges és patológiás lelki

működések, állapotok megkülönböztetésével, a pszichikus zavarok, betegségek

kialakulásának megelőzésével, prevencióval, kommunikáció útján történő gyógyításával, a

pszichoterápiával, illetve ezek, a károsodások csökkentésével, a rehabilitációval

(mentálhigiéné). A pedagógiai~: az oktató, nevelő munka pszichés jelenségeivel,

folyamataival foglalkozik. Fő témái az oktatási folyamat pszichológiai elemzése, fejlesztése, a

szocializációs folyamatok, az oktatásban, nevelésben résztvevő különböző korosztályok

pszichés sajátosságai, illetve újabban az oktatást, nevelést>> végző szervezetek sajátosságai

(kultúrája), a fejlesztés és fejleszthetőség. Részterülete a gyógypedagógiai pszichológia,

amelynek tárgya az átlagtól eltérő, érzékszervi-, mozgás- és értelmi képességűek, emiatt vagy

szocializációs okokból is adódóan sajátos nevelési igényűek fejlesztése, nevelése. A munka-

és szervezet pszichológia a munkavégzéssel kapcsolatos pszichés folyamatok, a

munkateljesítmény, szervezeti társas viselkedés pszichológiai sajátosságait vizsgálja, célja a

gazdasági szervezetek munkabiztonságának, munkahelyi légkörének, hatékonyságának

fejlesztése. A pszichológia alkalmazási területei napjainkban is gyarapodnak, az élet szinte

minden területén igény van a pszichológiai ismeretek gyakorlati alkalmazására, ma létezik

többek között: gazdaság-, művészet-, sport-, orvosi-, politikai-, reklám-, vallás-,

szexuálpszichológia is. A ~, mind kutatási, mind gyakorlati alkalmazási területként népszerű,

nagy társadalmi tekintéllyel rendelkező foglalkozásokat hozott létre, megalapozóan és

megtermékenyítően hatott számos új szakmára és társadalmi gyakorlati területre (pl. HRM,

marketing, coaching).

alkalmazva tanulás: (ang.:learning by doing) Az a tanítási, tanulási módszer, mely során az

éppen megszerzett ismeretet, észlelési, cselekvési módot mielőbb használni kezdjük

különböző helyzetekben, kontextusokban.. Jellegzetes példája a nyelvtanulásban, amikor egy

újonnan megismert kifejezést azonnal és lehetőleg minél többféle szókapcsolatba, mondatba

illesztve használunk. Másik jellegzetes területe a mozgás tanulás számos módja, pl. sport,

tánc, zenélés.. A pszichológia történetében I. P. Pavlov hangsúlyozta a tanult/tanulandó

viselkedés azonnali megerősítését>>, jutalmazását (kontinuitás törvénye>>). A behavioristák

közül B. F. Skinner (1904-1990) programozott oktatási módszere az volt, hogy pármondatos

egységekre bontotta a tananyagokat, melyek megismerése után azonnal feladatokat kellett

megoldani a frissen megszerzett ismeret birtokában. Skinner feltevése szerint, az új tudás

többszöri azonnali felhasználása – a passzív befogadás helyett – segíti az anyag megjegyzését

és későbbi sikeres használatát, a módszer azonban nem vált be.

altruizmus: önzetlenség, mások érdekében való cselekvés. Amint az agresszió>>, az ~ is,

csak a fajtársakkal kapcsolatos viselkedésre vonatkozik. Ennek során az egyik egyed, a saját

haszon maximalizálása (táplálék, szaporodás) helyett, a megszerezhető javak egy részét

átengedi egy másik egyednek, a származási, s így genetikai rokonsági fokkal egyenes

arányban, a mind hatékonyabb pozitív csoportszelekció érdekében. Míg az állatvilágban az ~

döntő mértékben öröklötten meghatározott, az embernél számos szocializációs>> tényező

(idomulás/engedelmesség, utánzás/identifikáció, interiorizáció, egyéni erkölcsiség) is

alakíthatja a nevelés>> során. Ennek következtében az altruista viselkedés motiválói között

szerepelhetnek a Maslow-i szükségletek (elfogadottság, értékeltség, pozitív önértékelés),

valamint ún. racionális (hosszabbtávú, „üzleti”) megfontolások is. A reciprok ~ egymással

rokonságban, származási kapcsolatban nem álló, idegen egyedek között működik, ha a

kölcsönös önzetlenségből származó – hosszabbtávú – előny mindkét fél számára nagyobb,

mint az önzésből származó. Az ~ ellentéte az egoizmus>>, önzés, nárcizmus>>.

alvás: természetes pihenőállapot, amely a gerincesek, így az ember normális lelki

folyamatainak, - egészségének fennmaradáshoz, az életben maradáshoz szükséges,

meghatározott agyi központok összehangolt aktív működésén alapuló pszichofiziológiai

folyamat és állapot. Az agyi és testi aktivitás szabályozásának egészséges esetben a

napszakokhoz (sötét – világosság) kapcsolódó, rendszerint naponta visszatérő ciklusa, mely

mind a három arousal>> komponens aktivitás csökkenésével jár. Az ~ során, a nappali, éber

állapothoz kötődő agykérgi (EEG) béta hullámú aktivitási szint csökken, az alfa hullámokkal

kísért álmosság, szendergés, majd a négy különböző mélységű, általában másfél órás

időtartamú alvási szakasz következik. A legmélyebb szakaszt követi az álom>> szakasz,

mely a legalacsonyabb testi aktivitással, gyors szemmozgásokkal (REM: rapid eye

movement) és egyben az éber állapothoz hasonló agykérgi aktivitással járó, aktuálisan jórészt

öntudatlan állapot. A napi átlagos ~ időtartam az életkor előrehaladtával csökken, az álom>>

3. funkciójaként leírt integráció, konszolidáció miatt az előzetes terhelések, igénybevétel és az

életkori fiziológiás ~igény alapján szükséges ~ mennyiség, és ~ minőség kielégítése, a testi-

lelki egyensúly megőrzésének nélkülözhetetlen összetevője! Az ~ különböző zavarait

(elalvási nehezítettség, korai ébredés, átalvási zavar, alvajárás, felriadásos álmok…)

insomniáknak nevezzük. A rossz kedélyállapotot, nyomott hangulatot, enyhébb, alvászavarral

is járó depressziót alvásmegvonással is kezelik!

ambivalencia: Az érzelmi fejlődés sorrendjében a negyedik. Akkor jelentkezik, amikor

egyidejűleg, ellentétes tartalmú, azonos intenzitású érzelmet élünk át, ugyan azon dologgal

(személy, tárgy, esemény…) kapcsolatban. Az ellentétes érzelmek közül olykor csak az egyik

tudatosul, a másik elfojtódhat (elfojtás>>), tudattalanná válik, de továbbra is befolyásolja

viselkedésünket és szorongást>> kelt. Az ~ ambitendenciát, vagyis egymással ellentétben

álló motivációkat, döntésképtelenséget, bizonytalanságot eredményez a viselkedésben. A

tartós ~ szorongáshoz, gátoltsághoz, teljesítmény-, kommunikációs- és kapcsolati zavarokhoz,

szélsőséges esetben lelki- és lelki alapú testi zavarok különféle formáihoz vezet.

analízis: Elemzés, részekre bontás, a tulajdonságok megállapítása, mérése, leírása nyomán.

Az intuitív és a heurisztikus gondolkodási módokon kívül a racionális gondolkodás>>, a

gondolkodási folyamat mikrostruktúrájának, a gondolkodási műveletek/gondolatmenet első

lépéseként írta le Lénárd Ferenc (1911-1988). (Továbbiak: 2. szintézis>>, 3. absztrahálás>>,

4. összehasonlítás>>, 5. összefüggések felfogása, 6. kiegészítés, 7.

általánosítás/generalizáció>>, 8. konkretizálás, 9. rendezés) „Ennél a gondolkodási

műveletnél, a részekre bontás után, az egyes elemek külön egységet alkotnak.”- írta. Ezek az

egységek ismét analizálhatók, további alkotórészeikre, tulajdonságaikra bontva, így haladva

tovább a „végső oszthatatlan”-ig. Pl. mi az élő? Az egyik elemzési út, hogy a minden élőre

érvényes – az élettelenektől megkülönböztető – tulajdonságokat (differencia specifika 1.)

vesszük sorra (ezek a fogalom>> tartalmi elemei: anyagcsere, mozgás, szaporodás,

növekedés, ingerlékenység). Minden létező, melyre ezek érvényesek, élő (7. általánosítás). A

másik út, ha valamilyen szempont szerint (osztályozó változó, differencia specifika 2.) az élő

tartalmi kritériumainak megfelelő létezőket (fogalom terjedelme: mindazok, melyekre a

tartalmi elemek érvényesek) további kritériumok szerint (differencia specifika 3.) - pl. hogy

képes-e szerves anyagot előállítani (fotoszintézis) – újabb halmazokra bontjuk: igen:

növények, nem: gombák, állatok. Mint a szervezet- és rendszertanból tudjuk, mind a

növények (virágos vs. virágtalan…), mind az állatok (egysejtű, szövetes…), különböző

tulajdonságok mentén (differencia specifika n) tovább osztályozhatók.

anális szakasz: Freud (ld. pszichoanalízis) pszichoszexuális fejlődéselméletének - a

praeödipális, és egyben praegenitális szakaszba tartozó -, az orális szakaszt>> követő,

második szakasza, melyben a gyermek bizonyos kitüntetett testi funkciók feletti

önrendelkezését, kontrollját tapasztalja meg. Ebben kb. 18 hónapos kortól megközelítőleg

négy éves korig, az exkrétumok (széklet, vizelet) ürítése lesz a gyermek legfőbb örömforrása,

melynek során a széklet visszatartásában és elengedésében, őrzésében, szétkenésében, a

hasonló állagú anyagokkal való bánásmódban, „gazdálkodásban”: önmaga sárral, tejbegrízzel,

festékkel történő bekenésében talál örömet. A végbél izomtevékenysége feletti uralom, illetve

a széklet szimbolikus (jutalom, csere) értéke, mintegy szexuális pótélvezetként jelenik meg. A

szakasz jellemzője, hogy az anus, a végbél, a központi erogén (libidóval megszállt) zóna, az

élvezet, a székletürítéskor érzett ingerlésből ered. A fejlődési szakasz végére, egészséges

fejlődés esetén kialakul a gyermeknél az autonómia és a függetlenség. Odaadni vagy

megtartani – amikor mások kérik, vagy amikor én akarom –, a szociális kompetencia>>

gyakorló terepe is. A pszichoanalitikus elmélet szerint az anális késztetések pozitív

karakterformáló hatása következtében (ld. elhárító mechanizmusok>> szublimáció) a

megőrzés, rendszeretet, alaposság, felelősségérzet alapozódik meg, az elaborálatlan (ld.

elaboráció>>) analitás következménye pedig a rendetlenség, felelőtlenség, az ezen a szinten

történő fejlődési megrekedés, rögzülés, fixáció>> a fukarság, önzés, kényszeresség alapja.

animizmus: anima (lat.): 1. lélek, ~ = lélekkel felruházó, lelket tulajdonító, vagy

megelevenítő, 2. a női princípium (ld. C. G. Jung-nál). A 2-7 éves kori, a művelet előtti

kognitív fejlődés>>, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség mellett, az

oksági gondolkodás>> (miért korszak?) szempontjából is jellegzetes sajátosságokkal bír.

Piaget az ún. klinikai módszerrel kutatta a gyermeki világkép e korra jellemző sajátosságait,

magyarázó elveit. Szerinte a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó elvek közé

tartozik az ~ is. A gyermek életet, gondolatot, érzelmet, szándékot tulajdonít a dolgoknak,

tárgyaknak. Minden él, minden jó vagy rossz. A tárgyakat, jelenségeket az élőkre, pl. az

emberekre jellemző tulajdonságokkal, sajátosságokkal ruházza fel. Ez a szemlélet 5 éves kor

után már nem jellemző. Máig vitatott, hogy az ~ valóban a gyermeki gondolkodás és világkép

immanens, „természetes” sajátossága-e, vagy a felnőttek által használt nyelvi kifejezések

hatására jön-e létre (pl. a Nap felkel – mint reggel a kakas, meg a cica is, az égen jár, ahogy az

emberek, állatok is járnak, a szél, ahogy a szájával apa és anya is fúj…). (ld. még

antropocentrizmus>>, artificializmus>>, finalizmus)

antiszociális: közösség (szocietas) ellenes (anti). A társakhoz, csoportokhoz és azok

tulajdonához, céljaihoz, szokásaihoz való viszonyulásnak az a formája, mely ezek

rombolására (destrukció), megsemmisítésére irányul. Az aszociális>> viselkedés: a se nem

árt, se nem használ viszonyulás a saját csoport szempontjából lényegében antiszociális, mert a

személy tagja a csoportnak, de a csoportcélok elérését nem segíti, tehát passzivitásával

„ballaszt” (mocsár – ahogy A. Sz. Makarenkó: 1888-1939 nevezte). A proszociális>>

magatartású személy számára a csoport betölti a referencia csoport>>, mind összehasonlító,

mind normatív/szankcionáló funkcióját, viselkedését ahhoz igazítja, mert annak szankciói

(jutalom/büntetés) alól nem vonja ki magát (aszociális) és nem áll szemben (oppozíció)

azokkal (antiszociális). Az antiszociális személyiség gyermek- és felnőttkori

pszichopatológiai jellemzői: 1. nem szeret, 2. nem szorong (a szeretet elvesztésétől), ezért 3.

nem tanul (a társas büntetésekből, jutalmakból). Ez enyhébb fokban a szociopátia, súlyosabb

formában a pszichopátiák számos típusa.

antropocentrizmus: emberközpontúság, eredete: anthropos: ember (gör). A 2 – 7 éves kori, a

művelet előtti kognitív fejlődés>>, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem

vezéreltség mellett, az oksági gondolkodás>> korszakára jellemző. Piaget –„visszadobva a

labdát a gyerekeknek” – az ún. klinikai módszerrel kutatta a gyermeki világkép e korra

jellemző sajátosságait, magyarázó elveit. Piaget szerint a világ jelenségeiről, azok okairól

alkotott magyarázó elvek közé tartozik az ~ is. Ez azt jelenti, hogy e korszakban a gyermeki

világfelfogásban minden az emberekért van, mindennek a középpontja, létezésének lényeges

oka az ember „szolgálata”. ld. még: animizmus>>, artificializmus>>, finalizmus>>.

arousal: (ejtsd: erauzel) Az élő állati és emberi szervezet működési intenzitása. A vegetatív

arousal az autonóm idegrendszer által szabályozott ún. belső szervek (keringési, légzési,

emésztő… rendszerek) működési aktivitása. A motoros arousal a vázizom rendszer

aktivációjának, a cselekvéses aktivitásnak a szintje. Az agykérgi, kortikális~,vagy vigilancia,

éberség, az agykéreg működési aktivitásának mértéke, melyet hagyományosan az EEG-vel

mérnek. A három ~ szint, az esetek jelentős részében nem egyformán emelkedik, vagy

csökken, ezt nevezték el „irány széttartásnak” (Lacey, 1959). A vigilancia szintünk normál

tartománya az erős emocionális állapotok és a mély alvás szélsőértékei közötti állapotokat

vehet fel. Erős érzelmi állapotban az éberségi szint magas, a figyelem és a kognitív funkciók

diffúzak, rossz hatékonyságúak, a viselkedéskontroll gyenge. Élénk éberségi állapotban a

figyelem szelektív, fókusza válthat, egy-egy tartalomra lehet koncentrált, a viselkedés jó

színvonalú, szelektív, szervezett, gyors válaszok lehetségesek (optimum arousal>>). Oldott

ellazult állapotban a figyelem lebegő, tudattalan asszociációk jelennek meg, szabad

asszociatív működés jellemző, a gondolkodás kreatív, a viselkedés rutinszerű. Álmosság

állapotában az éberség határhelyzetű, a teljesítmény hatékonysága részleges, a viselkedés

összerendezetlen, koordinálatlan. A felületes alvásban jelentősen redukált, míg a mély

alvásban nincs már tudatosság. A vigilancia és a teljesítmények összefüggéséről ld. Yerkes-

Dodson szabály>>.

artificializmus: artificiális (lat.): művi, mesterségesen előállított. A 2 – 7 éves kori, a művelet

előtti kognitív fejlődés>>, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség

mellett, az oksági gondolkodás>> (miért korszak?) szempontjából is jellegzetes

sajátosságokkal bír. Piaget szerint a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó

elvek közé tartozik az ~ is. A gyermek a természeti tárgyakat és jelenségeket (Napot, Holdat,

folyókat, hegyeket, szelet, esőt, villámot…) úgy gondolja el, mint amelyeket az emberek

készítettek, s nem mint a természet által adottakat. Fejlettebb fokot jelent, amikor az emberi

munka mellett a természeti erők is szerepelnek a jelenségek előidézésében, de az ilyen korú

gyerekek, ezek működését is az emberi technika mintájára képzelik el. Kérdés, hogy az ~

valóban az e korban működő gyermeki gondolkodás, világkép immanens sajátossága-e, vagy

pusztán a szocializációs közegektől is függően különböző mértékben korlátozott

élettapasztalatok (többnyire csak embereket látnak maguk körül valamit létrehozni, alkotni, az

egyre nagyobb számú urbanizált gyermek ennyi idős korára még nem lát tyúkot tojást tojni,

állatot szülni…) következménye-e. (ld. még antropocentrizmus>>, animizmus>>, finalizmus)

aszociális: a társakhoz, csoportcélokhoz, -normákhoz, - érdekekhez viszonyulás „se nem árt,

se nem használ” módja. A csoportcélok eléréséhez, a csoportlégkör kellemességéhez való

hozzájárulás mellőzése, valójában ballaszt, teher a csoport egésze számára. Egoista, önző

viselkedésnek is tekinthető, mert az ilyen személy, passzivitása ellenére, amíg tagja a

csoportnak, élvezi annak előnyeit (ld. csoporttöbblet>>). Hátterében a nárcisztikus (Freud),

egocentrikus (Piaget) fejlődési fokon történt fixáció>> és a gyenge énhatárok miatti

szorongásokból eredő elköteleződéstől való félelem, szorongás áll, melynek következménye a

kooperáció, altruizmus, empátiaképesség deficitje is. A „se nem árt, se nem használ”

viszonyulás a saját csoport szempontjából lényegében antiszociális, mert a személy tagja a

csoportnak, de a csoportcélok elérését nem segíti, tehát passzivitásával „ballaszt” foglalja egy

potenciálisan proszociális>> személy helyét (mocsár – ahogy A. Sz. Makarenkó /1888-1939/

nevezte.

asszertivitás: assertivity (ang.) önérvényesítés: a saját érzelmek, gondolatok határozott

közlése a másik elleni düh, megbántási szándék nélkül – ezért nem tévesztendő össze az

agresszióval>>! Eredete: asserere (lat.) jogot formálni valamire, Az ~ legfontosabb alapja a

saját vágy, szándék, akarat, cél, igazság „jogosságának” belső bizonyossága (motiváció).

Ehhez társul: 1. az ön-érvelés képessége (normalitás, egyetemesség, logikusság, hitelesség)

meggyőző erő, 2. szükség esetén, támogatók megnyerése, 3. az ellenzők leszerelése, és 4. az

önvédelmi agresszió. Az ~ alapjait pl. az alábbi „alapjogok” képezik: 1. Jogod van ahhoz,

hogy tisztelettel bánjanak veled. 2. Jogod van ahhoz, hogy kifejezd saját érzéseidet és

véleményedet. 3. Jogod van ahhoz, hogy meghallgassanak és komolyan vegyenek. 4. Jogod

van ahhoz, hogy megállapítsd, mi fontos neked és mi nem. 5. Jogod van ahhoz, hogy nemet

mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél. 6. Jogod van ahhoz, hogy kérd, amire szükséged van.

7. Jogod van ahhoz, hogy megkapd, amiért fizettél. 8. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj

szakemberektől, beleértve az orvosokat is. 9. Jogod van ahhoz, hogy hibát kövess el, és

vállald a következményeket. 10. Jogod van ahhoz, hogy ne képviseld az érdekeidet. 11. Jogod

van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet. 12. Jogod van ahhoz, hogy megbetegedj. 13.

Jogod van ahhoz, hogy azt mondd: nem tudom. Az ~ megnyilvánulásai a verbális

kommunikációban: a szándék, a cél határozott megfogalmazása, az érzések nyílt kifejezése,

egyenes, világos állítások, tárgyszerű szavak, kifejezések használata, nincs kertelés,

mellébeszélés. Az ~ megnyilvánulásai a nonverbális kommunikációban: magabiztosságot

sugalló testbeszéd, a hang határozott, meleg, nyugodt, szemkontaktus, nyílt, őszinte szemek,

egyenes, kihúzott, nyugodt testtartás.

asszimiláció: beépítés. Az organizmusok, a környezetből felvett anyagok egy részét a

szervezetük felépítéséhez (fehérje, zsír) és működéséhez (szénhidrátok, oxigén) szükséges

anyagokká alakítják, folyamatosan magukba építik, miközben dinamikus egyensúlyi

állapotukat (homeosztázis), önazonosságukat hosszú ideig megtartják. Piaget a kognitív

fejlődés>>-ről alkotott elméletében is fontos fogalom. Az észlelés révén az idegrendszerben

keletkező reprezentáció/emléknyom, séma>>, az újabb tapasztalatok hatására kétféleképpen

működik: 1. integrálja, beépíti az újabb tapasztalati elemeket, anélkül, hogy lényegesen

változna (ez is az, ez is ide tartozik…ld.: tanulás>>: habituáció, transzfer), ez az

asszimiláció>>, 2.amikor az új tapasztalatok a séma (gondolkodás, viselkedésmód…)

megváltozását (szűkítés, diszkrimináció>>, szétválasztás, kiterjesztés/generalizáció>>) a

valósághoz igazodását okozzák, akkor beszélünk ~-ról. Az ~ viselkedéses prototípusa a játék.

A gyermek rendelkezik a környezetéről egy adott ismerettel, sémával, játék közben kipróbál

valami újat, megtapasztalja és megkísérli a már meglévő sémái>> segítségével megérteni,

azaz asszimilálni>> őket. ld. szenzomotoros szakasz>>

asszociáció: kapcsolat, társulás, társítás, képzettársítás. A lelki tartalmak (képzetek)

egymáshoz kapcsolódási „hajlandóságának” szabályait, már az ókori görög bölcselők is

tanulmányozták. Platón szerint a hasonlóság, ellentétesség és az érintkezés a fontos.

Arisztotelész ez utóbbit egybeesésre módosította. A XVIII. századi angol empirista D. Hume

ennek két dimenzióját nevezte meg: tér és idő közelségét. John Locke amellett érvelt, hogy az

~k véletlenszerűek. Freud, a pszichoanalízis>> során alkalmazott szabad asszociációs

módszere, és C. G. Jung asszociációs tesztje Locke „véletlenszerűség” koncepcióját a

tudattalan>> lelki tartomány igazolható viselkedés, gondolat, érzelem, lelki egészség, -

betegség keletkezést befolyásoló hatásának feltárása folytán töltötte meg tartalommal. Mai

összegzésben az asszociációk létrejöttéhez a következő feltételek valamelyikére van szükség:

1. hasonlóság, 2. ellentétesség, 3. tér-, idői közelség. Előbbi kettő tartalmai lehetnek 1.

észlelésiek>> (perceptuálisak), 2. strukturálisak/szerkezetiek, és a leginkább elvont szinten 3.

szemantikusak (fogalmi jelentés szerintiek), valamint a pszichoanalízis>> által felfedezett 4.

érzelmi/tudattalanok. A „szabályok” (3) és tartalmak (4) egy kétdimenziós cellába történő

összevonása, összesen 12 asszociatív utat mutat. ld. asszociációs háló>>

közelség hasonlóság ellentétesség

téri, idői

perceptuális

strukturális

szemantikus/fogalmi

érzelmi/motivációs

1. sz. ábra. Az asszociációs háló szerveződési modellje: szintek és „szabályok”

asszociációs háló: a lelkünkben lévő, valamennyi: tudatos>> és tudattalan>> tartalom

sokdimenziós (ld. asszociatív tartalmak: észlelési, strukturális, szemantikai, érzelmi és

asszociációs „szabályok”: hasonlóság, ellentétesség, közelség) összekapcsolódási rendszere.

A legelvontabb, szemantikai, fogalmi>> ~ mellérendeltségi és alá-fölérendeltségi

(hierarchikus) jellegét az emlékezet>> kutatások igazolták. Az észlelési, a strukturális és az

érzelmi asszociációs hálózat első két szintje, még valószínűleg magán visel kulturális,

szocializációs>> hatásokat. Az érzelmi ~ sem független a megélt sorstól, élményektől,

hiányoktól, konfliktusoktól, traumáktól, de minthogy ezek teljesen egyéniek, ezért

maximálisan szubjektívek.

attitűd: tartós beállítódás. Érzelmi-motivációs, kognitív/racionális- és morális-értékelő

viszonyulás, egyes személyekhez, csoportokhoz (etnikai, vallási, szakmai, kor szerinti…),

társas-társadalmi történésekhez, eszmékhez, ideológiákhoz és önmagunkhoz. Az ~ tehát

érzelmi, gondolati és viselkedéses összetevőkkel rendelkezik. A viselkedés>> mindhárom

szintjén (vegetatív, cselekvéses, verbális) megnyilvánul, részben a személyes tapasztalaton,

részben a szociális tanuláson>> alapul. Minden attitűdnek van polaritása (pozitív vs.

negatív), intenzitása (az aszerinti viselkedés gyakorisága, tartóssága, vegetatív reakciók) és

relevanciája (milyen erősen, tartósan, kizárólagosan kötődik az attitűd tárgyhoz). Kialakulása,

illetve – az előítéletnél>> némileg könnyebb - változtatása, a szociális befolyásolás Kelman

(1961) által leírt három alapfolyamatán keresztül valósul meg: behódolás (idomulás)

azonosulás/utánzás (identifikáció) és belsővé válás (interiorizáció). Mérése a vegetatív szinten

pszichofiziológiai módszerekkel (szívritmus, légzés, bőrellenállás, vérnyomás... mérés),

gyakrabban attitűd skálákkal (Bogardus, Likert, Thurstone) történik. Ez utóbbiak az USA-beli

rasszista viselkedések kutatása nyomán (társadalmi távolság mérés) alakultak ki.

attribúció: jelentése: ok tulajdonítás. Az ~elmélet egyik klasszikusa Fritz Heider (1896-

1988). Ahogy a tárgyi világban zajló történéseknek – mint több tízezer évvel ezelőtt élt

őseink, úgy – gyermekkori intelligenciafejlődésünk egy bizonyos szakaszában

(artificializmus>>, oksági gondolkodás>>) mindannyian vélelmezzük/megtanuljuk

valamilyen eredetét, okát, úgy az embervilágbeli viselkedéseknek is megtanuljuk,

megkonstruáljuk azok belső: lelki eredetére, vagy külső okaira vonatkozó vélekedéseinket. A

személyészlelés>> a tárgyak észlelésénél komplexebb, ún. „két lépcsős folyamat”, kiterjed

arra is, hogy milyen tulajdonságok milyenekkel járnak együtt rendszerint (sztereotípiák>>),

milyen viselkedéseknek, tulajdonságoknak milyen okai vannak. Ez utóbbi, oksági konstruáló

folyamatokat nevezzük ~nak. Alapvetően két fő iránya van: 1. belső, a személyben rejlő okok

(vágy, szándék, képesség, szükséglet… illetve képességek) 2. külső, a személyen kívüli, általa

előre nem látható, kontrollálhatatlan okok (más személyek illetve események, szerencse,

véletlen…) Az attribúció irányulhat csoportokra, más személyre és önmagunkra egyaránt. Ez

utóbbi során a sikert önmagunknak (szorgalom, jó szándék… illetve okosság, ügyesség…), a

kudarcot inkább külső tényezőknek tulajdonítjuk. A számos attribúciós hiba egyike a személy

szerepének eltúlzása, főleg annak motivációi irányába (moralizálás), másik véglete a

körülmények szerepének felmentővé tétele. Mindkettő mögött az érzelmi, motivációs, vagy

érdek vezette rövidtávú (beállítódás), vagy tartós értékelő viszonyulás (attitűd>>,

előítélet>>) áll.

autoriter/tekintélyelvű: A White, Lippitt és Kurt Lewin által gyermekcsoporton vizsgált

(1938) vezetési stílusok>> egyik formája. Amikor a vezető valamennyi vezetési funkciót

(célkitűzés, tervezés, szervezés, ellenőrzés, értékelés, minősítés…) kizárólagosan,

tekintélyelvűen, egyed uralkodóan (diktatórikusan, parancsuralmian) maga gyakorolja, s

ezekbe a tagoknak semmilyen mértékű beleszólást nem enged. 1. A csoport teljesítmények

magasak, de csak a vezető jelenlétében, egyébként távollétében alacsonyak, mert a tagok nem

azonosulhattak (identifikáció>>) a célokkal. 2. A vezető értékelő megnyilvánulásai főként

büntetés orientáltak, nem egy-egy tevékenység eredményesebb végzését segítő, tanító,

tanácsadó, hanem személyeskedő jellegűek. 3. Csoporton kívüli személytől érkező, a

teljesítményt illető kritikára a tagok indulatos felháborodással, agresszíven reagálnak. 4. A

csoporttagok önmegvalósítási-, részvételi-, identifikációs igényük frusztráltságából>>

fakadóan részben regresszíven (teljesítménycsökkenés), részben agresszíven viselkednek.

Agressziójuk a vezető ellen nem irányulhat, ezért az, alkalmanként a tárgyakra,

munkaeszközökre, részben a csoporttagok, vagy csoporton kívüli személyek, más csoportok

felé irányul (bűnbakképzés). A hosszabb távon ~ vezetésű munkacsoportokban a „pangó”

agresszív feszültségek, ambivalencia>> és szorongás>> miatt gyakoribbak a lelki alapú testi

megbetegedések, hiányzások és a szervezett teljesítmény visszatartás, társas lazsálás. Az ~

vezetési stílus szélsőséges következménye a csoportgondolkodás>>.

álom: az alvás folyamán fellépő spontán, főként vizuális képzeleti tevékenység, a

személyiség>> történeti és aktuális teljességének, komplex, öntudatlan és

integrált/integrálható produktuma. Komplexitását teljes élményszerűsége>> adja (érzelmi,

motivációs, színes, hangos, mozgalmas, „értelmes” – olykor értelmetlen…). Az ~látással járó

alvásszakaszt az ekkor tapasztalható gyors szemmozgások nyomán (rapid eye movements)

REM szakasznak nevezzük. Az~ öntudatlansága azt jelenti, hogy tartalma, lefolyása

akaratlagosan nem tervezhető, szabályozható, döntő részben autonóm. Integrált és

integrálhatósága pedig azt, hogy felébredéskor spontán emlékezve, önmagunkhoz tartozónak,

én-azonosnak éljük meg, „én álmodtam, velem történt álmomban…), illetve az ~ok

elemzésével is dolgozó feltáró terápiákban tudatosíthatóak. Az ~nak számos funkciója van: 1.

Neurofiziológiai: az arousal>>vigilancia szint regulációja; 2. Ezáltal a pszichés és testi

funkciók homeosztázisának fenntartása (több napos álom megvonás súlyos pszichés

zavarokhoz, az immunrendszer meggyengüléséhez vezethet); 3. A személységbe>>,

feszültség- és szorongás mentesen nem integrált élménytartalmak konszolidációja,

pacifikációja, 4. Az ön-emlékezet, énidentitás>> folyamatosságának támogatása. 5. A

pszichoanalízis>> szerint (Freud, 1900) az ~ok legfőbb funkciója a tudattalan vágyak

teljesítése. Az ~ok másik „értelme”, hogy „királyi utat” nyitnak a tudattalan>> így az abban

rejlő elfojtott, betegségokozó tartalmak megismeréséhez. Ebben a felfogásban az ~ok

keletkezése az előző napi – olykor nem is tudatosult, de észlelési küszöb alatt mégis ható –

valamilyen eseményen, élményen (induktor 1.) és a tudattalanban rejlő tartalmakon (induktor

2.) alapul. A felidézhető, elmondható tartalmakat nevezzük manifeszt álomtartalomnak. Ezek

a sűrítés, dramatizálás, szimbolizálás, idői megfordítás… révén pusztán jelképei, a felettes

én>> cenzori „nyomására” és az én>> elhárító mechanizmusai>> folytán álcázott

megjelenései az eredeti tudattalan, látens (rejtett) tartalmaknak. A főként a szabad

asszociációra építő álomelemzés során e jelképek eredeti tartalmainak feltárása történik, azok

integrálása, az elfojtás alóli felszabadítása céljából. Az értelmetlennek, „badarságnak” értékelt

~mok így válhatnak fontos, az önismeretet és gyógyulást segítő értelmes, zavaróból, hasznos

~má. Az ~ olykor jelentős arousal>> fokozódással járnak, az emelkedett cselekvéses arousal

mozgásba hozza a végtagokat, a beszédhez kötődő izmokat (rekesz, bordaközi, álkapcsi,

gége), ilyenkor ütünk, rúgunk, szaladunk, nyögünk, érthetően vagy artikulálatlanul beszélünk.

Ezt a jelentős érzelmi erővel kísért álomtartalmak okozzák. Ezek enyhébb formában

„egyszerű”, a személyre jellemző tartalmú visszatérő ~kat indukálnak. A felriadásos

szorongásos egyszeri illetve visszatérő ~mok a személyiségben lévő potenciálisan

betegségokozó, feldolgozatlan ellentmondásokra, komplexusokra utalnak, és/vagy fennálló

lelki betegség tünetei.

általánosítás: a fogalomalkotás egyik döntő lépése: a lényeges jegyek kiemelése és

kiterjesztése a fogalomhoz tartozó tárgyak valamennyi egyedére, csoportjára. Az intuitív és a

heurisztikus gondolkodási módokon kívül a racionális (a formális logikai szabályokat követő)

gondolkodás>> mikrostruktúrájának, a gondolkodási műveletek/gondolatmenet hetedik

lépéseként írta le Lénárd Ferenc. (Továbbiak: 1. analízis>>, 2. szintézis>>, 3.

absztrahálás>>, 4. összehasonlítás>>, 5. összefüggések felfogása, 6. kiegészítés, 8.

konkretizálás, 9. rendezés) Az a gondolkodási művelet, „amelynek segítségével valamely

megadott, konkrét adathoz tartozó fölérendelt adatot megtaláljuk.” A tanuláspszichológia

nyelvén a transzfer>> és az annak többszörözéséből eredő generalizáció>> folyamata. Ha

gyermekként azt tapasztaljuk, hogy a felnőttek általában csak a mozgó dolgokra mondják,

hogy élő, akkor a valóban élők közül csak az állatokat fogjuk annak gondolni és a növényeket

nem (szűkített generalizáció). Viszont élőnek gondolhatunk mozgásban lévő tárgyakat is pl.

felhő, folyó víz, hulló hó… (túlzott általánosítás). Így jöhet létre a gyermeki gondolkodás (2-

6. életév közötti) azon jellegzetessége, melyet Piaget animizmus>>-nak írt le, a nem élők

élőkénti felfogása, azoknak, az élőkre jellemző tulajdonságokkal (szándék, akarat, érzés…)

való felruházása.

általános pszichológia: A pszichológusok és a pszichológia>> tudománya az emberi (állati)

viselkedést tanulmányozza három különböző szinten (ld.:viselkedés szintek>>), a

megfigyelés, esettanulmány, vizsgálat, kísérlet és kutatás módszereivel. Az ~ ennek nyomán

alkot modelleket, elméleteket az ezek hátterében álló, az idegrendszer működéséhez kötődő

alapvető lelki folyamatokról és azok összefüggéseiről, befolyásoló tényezőiről. A kilenc

alapvető pszichikus alapfolyamatot három csoportba sorolhatjuk: 1. energetikai>>:

arousal/aktivációs szint>>, emóciók/érzelmek>>, motivációk>>, 2. információ szelekció:

figyelem>>, 3. kognitív/megismerő: észlelés>>, emlékezés>>, tanulás>>, képzelet>>,

gondolkodás>>. Az ~ az egészséges egyedek/személyek lelki működéseit tanulmányozza, a

normális>>tól eltérőéket a differenciális pszichológia és a pszichopatológia vizsgálja.

átpártolás: Gyermekként kb. hat-hét éves korunkig, a felnőtt (szülő, pedagógus) elismerését,

szeretetét akarjuk kivívni, később fokozatosan a társak, a kortárscsoport értékelő, elismerő

vagy elutasító magatartása lesz számunkra a döntő. Változik kötődéseink tendenciája,

módosulnak a társas mező arányai, a társas érdeklődés áttevődik a felnőttekről a velünk

egykorú társakra. A folyamat lényege, hogy a kétféle kapcsolat (felnőtt–gyermek és gyermek–

gyermek) érzelmi értékelő, -fontossági, indulati szintje között kezdetét veszi a kiegyenlítődés,

míg az előbbinek csökken, az utóbbinak növekszik az érzelmi hőfoka. A gyermek elkezd

elfordulni a felnőttől, az egykorú társak (kortársak) felé. Ez nem jelenti a felnőttől való teljes

elszakadást, csupán megváltozik a felnőtt–gyermek kapcsolat funkciója, a gyermek egyre

több önálló döntési lehetőséget igényel/hagy az irányítás helyett. Kb. 9-10 éves korra kezd el

tartalmat nyerni az osztályközösség, az osztálybecsület, megváltozik a tanulók egymáshoz

való viszonya. A kamaszkorban még inkább a kortárscsoportok veszik át a referencia

csoport>> szerepét és artikulálják a csoport->> és az én-identitást>>. Számos klinikai és

pszichoterápiás tapasztalat mutatja, hogy ennek, az időnként hullámzó intenzitású és tempójú

kortársak felé fordulásnak, akár a túlféltésből (ld. túlvédő viselkedés>>), akár a

túlkontrollálásból fakadó túlzott korlátozása káros. Előbbi, a saját korosztályba történő

beilleszkedési deficiteket (infantilizmus, gátlásosság, koravénség) okozhat, az utóbbi miatt, a

hosszan visszafojtott autonómia igény, „robbanásszerű” szökéseket, kimeneküléseket,

depressziót, szorongásos viselkedési- és testi zavarokat (pánik), önpusztító

viselkedésformákat eredményezhet. ~-nak tekinthető tágabb értelemben minden

párkapcsolati, csoport, vagy ideológiai kötődés váltás.

beépített emberek: A szociálpszichológia>> igyekszik az emberek „természetes”

viselkedését (behavior) tanulmányozni. Ennek érdekében a kutatók több kutatás módszertani

„trükköt” is bevetnek, (pl. félrevezető instrukció>>). Amikor a másoknak/csoportnak való

engedelmességet (behódolás, konformitás>>, idomulás>>) a csoportnyomás>> jelenségét

vizsgálták (S. Asch, 1960), egyszerű észlelési feladatban (különböző vonalak hosszúságának

megegyezése egy másik vonallal), a kísérleti személy előtt több olyan beépített ember

nyilatkozott a valóságtól eltérő módon, akik semmilyen közvetlen, vagy szimbolikus hatalmi

eszközzel (jutalmazás, büntetés) nem rendelkeztek. Ennek ellenére, ha a 4-5 beépített emberrel

szemben csak egyedül voltak a kísérleti személyek, egyharmaduk engedelmeskedett,

konformista módon viselkedett, vagyis azt a nyilvánvalóan hibás megállapítást mondták, amit

a többi, előttük határozottan nyilatkozó. Közel felére csökkent a hamis véleményhez igazodás

aránya, nőtt a non-konform válaszok száma, csökkent a csoportnyomás>> hatása, ha azonos

számú ~-rel szemben két kísérleti személy volt a csoportban.

behaviorizmus: (ejtsd: bihéviorizmus) amerikai pszichológiai irányzat, szó szerinti

fordításban viselkedéstan. Az ortodox behaviorista nézőpont az egyén viselkedését, nem pedig

az ezek hátterében álló lelki működéseit, folyamatait tanulmányozza. Azt a nézetet, hogy a

pszichológia egyetlen tárgya egyedül a viselkedés lehet, először az amerikai John B. Watson

(1878-1958) fogalmazta meg az 1900-as évek elején. Azelőtt a pszichológia nem biológiai

megközelítései közül a XIX. századi kognitív nézőpont (kognitív pszichológia>>), az

introspekciós hangsúlyú (introspekció>>) pszichológia és a pszichoanalízis>> volt

domináns. A ~ előzményének tekinthetők I. P. Pavlov klasszikus kondícionálás>>-sal

kapcsolatos kísérletei. Watson úgy gondolta, hogy objektív tudománnyá csak annak

vizsgálatával válhat a pszichológia, hogy olyan jelenséget tesz tárgyává, ami objektíven

megfigyelhető. Számára ez a viselkedés volt. Thorndike fogalmazta meg a II. típusú, vagy

operáns kondicionálás>> alapszabályát, az effektus törvényt>>. Skinner a shaping (ejtsd:

séping: formálás), az apró lépéseken alapuló viselkedésmódosítás és a programozott oktatás

megalkotója. A ~ vagy inger-válasz, stimulus - reakció, S-R pszichológia, azokat az ingereket

tanulmányozza, amelyek viselkedéses válaszokat váltanak ki, valamint azokat a jutalmakat és

büntetéseket, melyek fenntartják ezeket a válaszokat, és azokat a viselkedésváltozásokat,

melyeket a jutalmak és büntetések mintázatának (pl. rendszeres-, véletlenszerű megerősítés)

alakítása révén kapunk. A társas élet inger-válasz megközelítését például az érdekli, milyen, a

szociális ingereket képező emberekkel vagyunk kapcsolatban, milyen megerősítő, büntető

vagy semleges válaszokat adunk ezekre az ingerekre, hogyan: megerősítő, büntető vagy

semleges módon válaszolnak ők vissza ezekre, és hogy ezek a megerősítések fenntartják vagy

megszüntetik-e a kapcsolatot. A szigorú behaviorista megközelítés nem foglalkozott az egyén

lelki folyamataival, a tanuláson kívül mindent „black box”-nak, a lélektan számára érdektelen

„fekete doboznak” tartottak. A pszichológia fejlődését a XX. század első felében a ~ jelentős

mértékben alakította, majd folyamatosan továbbfejlődve, viselkedés modelljébe, a tanulás

mellé bevonva például az érzelmek és motivációk folyamatait, ma is az egyik alapvető

gondolkodásmód maradt. Ld. még: operáns kondicionálás>>, megerősítés>>, én

funkciók>>. A ~ megállapításaira alapozva, főleg a kóros félelmek, a fóbiák, az evészavarok,

az addikciók és egyéb viselkedéses zavarok kezelésében alkalmazzák az „átkondicionáláson”

alapuló viselkedés terápiát.

belátásos (komplex) tanulás: Karl Bühler (1879-1963) – aki a funkcióöröm felfedezője is –

már a XX. század elején (1907) leírta az „Aha-Erlebnis”-t, az „aha” élményt. Wolfgang

Köhler, (1887-1967) az állati intelligenciára irányuló kísérletei során tapasztalta, hogy egy

eszközök összeillesztésével megoldható problémahelyzetben (cél ismert, elérési út nem)

Szultán nevű csimpánza az operáns tanulásban>> jellegzetes próba-szerencse viselkedés

nélkül érte el a célt (jutalom). A belátásos, vagy komplex tanulás során az új, adaptív,

problémamegoldó viselkedés, megfigyelhető előzetes próbálkozások nélkül, a helyzetbeli

információk intrapszichés, mentális kombinációja révén jelenik meg. Ez már gondolkodás>>

révén zajló tudás termelés! József Attila A Dunánál című versében így fogalmazza meg ezt:

„Én úgy vagyok, hogy már százezer éve/nézem, amit meglátok hirtelen./ Egy pillanat, s kész

az idő egésze/ mit százezer ős szemlélget velem.” Ez az insight, vagy flash (megvilágosodás)

élmény alvás közben is működik, mint ezt több tudományos felfedezés is (Kekulé? Benzol

gyűrű, Szent-Györgyi Albert C-vitamin) igazolja. A mezőelmélet (Kurt Lewin)

megfogalmazásában, ez a belátás akkor jöhet létre, ha a megoldáshoz szükséges összes

információ egyszerre van jelen a pszichikus mezőben. Ezt egyrészt az aktuális észleleti

tapasztalatok, másrészt a memóriából mozgósított tartalmak képezik, melyek egyidejűleg

tudatosak.

benyomáskeltés/önmegjelenítés: (ang: impression management): Az a helyzetenként,

alkalmanként és tartalmában különböző mértékben tudatos törekvés, hogy más személyekben

magunkról az általunk szándékolt/vágyott – többnyire pozitív (intelligens, tisztelettudó,

őszinte, segítőkész, megbízható, igényes, jól öltözött…) – értékelést, képet alakítsunk ki.

Tesszük mindezt a kapcsolat további fenntartása, kontrollálása, a különböző nyereségek

(kapcsolati, hatalmi, egzisztenciális) megszerzése, valamint pozitív önértékelésünk

fenntartása, megerősítése érdekében. A ~ben fontos szerepe van a csak részben tudatos

nonverbális>> kommunikációs elemeknek és az időzítésnek (ld. elsőbbségi hatás>>,

személyészlelés>>) a hétköznapokban épp úgy, mint a fontos találkozásokkor (állás interjú,

randevú, szülői értekezlet). Az attitűdök hasonlóságának és a személyes kiválóságok

hangsúlyozása, az erőfeszítések, előnytelen tulajdonságok leplezése, az egyes elemek

prezentációs sorrendje, időzítése, alapvető részei és módjai a ~nek.

biztonság szükséglet: Alapvető emberi szükséglet, amelyet Abraham H. Maslow az emberi

motívumok hierarchiájában a második legfontosabb hiányszükségletnek tart. Erikson szerint

az ősbizalom következtében alakul ki. A csecsemőnek az adja az alapvető biztonság-,

ősbizalom élményét, hogy „körülötte minden rendben van”, ami történik vele, az úgy jó,

ahogy az anya, a gondozók teszik. Ebben valószínűleg nagy szerepe van az elsősorban

személyi, de részben tárgyi környezet (látvány, hang, érintés…) viszonylagos állandóságának,

mind intenzitásban, mind jellegben, mind időben, hiszen ez segíti elő a környezetről kialakuló

belső reprezentációk, sémák>> konstanciájának>> (az aktuális változások ellenére is

azonoskénti felismerésének) kialakulását, ezáltal az események „kiszámíthatóságának”, az

akció-reakció kapcsolatok stabilitását. Az ősbizalom kialakulásának minden bizonnyal

feltétele: 1. az újszülött/csecsemő szükségleteinek pontos, adekvát felismerése és 2.

következetes/rendszeres kielégítése, mind minőségi (mit, milyent?), mind mennyiségi

(mennyit? épp eleget) szempontból.

burkolt személyiségelmélet: implicit személyiségelmélet. Szocializációnk/nevelődésünk

során, részben a tudattalan látens tanulás>>, részben a tudatos ismeretszerzés, gondolkodás

és a másoktól átvett vélekedések nyomán mindannyiunkban kialakulnak érzelmileg is

színezett tartalmak arra vonatkozóan, hogy hogyan működik a személyiség (naív

pszichológia). Ez a ~ legalább három dolgot foglal magába: 1. Hogyan kapcsolódnak össze a

személyiségjellemzők, illetve melyek zárják ki egymást? (pl. aki hazudik, az lop is) ld. még

sztereotípiák>> 2. Az egyes viselkedésmódoknak általában mi az oka, eredete?

(attribúció>>) 3. Melyek a tartós, biztonságos kapcsolatok szempontjából legfontosabb

emberi tulajdonságok? (pl. nyitottság, őszinteség, megbízhatóság, kedvesség, rendezett külső,

intelligencia).

bűnbakképzés: Az a csoportdinamikai>> folyamat, mely során a csoport és környezet

közötti, valamint a csoporton belüli konfliktusok inadaptív, destruktív kezelése folytán, a

frusztrációból>> eredő feszültségeket nem a problémák megoldására használják, hanem egy

vélt oknak/okozónak kiszemelt, a csoporton belüli, vagy azon kívüli személyre, vagy külső

csoportra (outgroup) irányítják, azon vezetik le. Ennek fokozatai: hátrányos

megkülönböztetés, zaklatás, fizikai és/vagy szimbolikus büntetés és kiközösítés. Gyenge

asszertivitású, -önvédelmi képességű, hátrányos helyzetű, kisebbségi, a másságot képviselő

személyek és csoportok könnyen válnak – és váltak a történelem során - bűnbakká, a

különböző csoportok (családok, intézmények, felekezetek, országok, nemzetek) bajainak

legfőbb vélt okozójává. Mint minden irányát tévesztett pótcselekvés, a ~ is csak átmenetileg

vezeti el a feszültségeket, hosszabb távon nem jelenti a konfliktusok, problémák, krízisek

megoldását. (ld. autoriter>> vezetői stílus).

Carpenter-effektus: W. B. Carpenter (1813-1885), angol pszichológus 1852-ben írta le azt a

jelenséget, hogy érzelmileg fokozott csoporthelyzetekben (fenyegetettség: ijedtség, lelkesedés,

düh-bosszú, öröm, rajongás…) a normál körülményekhez képest nagyobb hajlandóság

mutatkozik más személyek (pl. a határozott, a szókimondó, a vezér, az erős, a gyors

észjárású…) viselkedésének egyidejű utánzására>>.

cirkuláris reakció: cirkuláris (lat.): körkörös, önmagába visszatérő. 1. A születést követő

hatodik hét után a gyermek reflexes mozgása tovább fejlődik, mind változatosabb ingerekhez,

tapasztalatokhoz kapcsolódik. Ennek a fejlődési szakasznak a domináns fejlődési területe az

érzékszervi – mozgásos fejlődés, amit szenzomotoros szakasznak>> hívunk (Piaget). A

gyermek értelme odáig terjed, amit az érzékszerveivel és mozgása közben képes

megtapasztalni. Ez a reflexsémák gyakorlása, melyben a cselekvési sémák>>

összekapcsolódnak ösztönszerű mozgásokkal (eleinte egy ingerre egész testtel válaszol). Az

érzékszervi-mozgásos sémák>> nagyrészt ún. ~ban, ismétlődő, önmagukat gerjesztő

mozgásokban valósulnak meg: Elsődleges ~ a saját testtel kapcsolatos, számára kellemes

mozgást ismételgeti (pl. lábaival cél nélkül rúgkapál), később ezek a mozgások

differenciálódnak és integrálódnak. Másodlagos ~: a külső tárgyakkal kapcsolatos

manipulációk tartoznak bele. A gyermek ilyenkor kiterjesztett akciókat ismételget, melyek a

környezetében érdekes változásokat eredményeznek. Látása és a fogása koordinálódik,

sémákat kombinál (ismert eljárásokat alkalmaz új célokhoz), kialakul a szenzomotoros

szakasz>> legjelentősebb értelmi teljesítménye a tárgyállandóság, a konstancia>>. (Ez azt

jelenti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha érzékszerveink számára nem elérhetőek, 8. hó: a

letakart csörgő nincs. 10 hó: aktívan keresi a tárgyállandóság ismeretével. 1 év: ott keresi ahol

eltűnt). A tárgyállandóság másik jelentése a tárgykonstancia, mely szerint a tárgyak, dolgok a

szemléleti viszonyoktól függetlenül egyformák. A harmadlagos ~ a tárgyak közötti viszonyok

manipulálása. A cselekvési sémák tovább differenciálódnak, a kisgyermek egy problémát

többféleképpen közelít meg, kialakul a logika kezdetleges alkalmazása. 2. Az ego: én>>

felépülésében, James M. Baldwin (1861-1934) a ~nak kiemelt szerepet tulajdonított. Az

utánzás>>, a szociális tanulás>> személyiségfejlődésben játszott szerepe már

csecsemőkorban kibontakozik. Az ilyen korú gyermek spontán nem utánozza a másik

személy viselkedését, hanem akkor – tulajdonképpen önmagát – amikor az utánozza őt,

„kiemeli” az adott cselekvést, a még céltalan (nem instrumentális) viselkedések „káoszából”.

A felnőtt által utánzott vokalizációkat és mimikát utánozza vissza, a környezet által utánzott

viselkedéseiből szerveződik az én-érzés, a másikkal (alter ego) átélt közös élményben>>.

címkézés: sztereotip>> megítélés, megbélyegzés, stigmatizálás (stigma (lat.), labelling (ang.)

1. A közösség szokásaitól szélsőséges (deviáns) módon, és mértékben eltérő, személyeket –

helyenként fizikailag is megjelölték, pl. a bőrbe égetett jellel. A latin eredetű stigma, Jézus

Krisztus 5 sebét jelentette eredetileg, az ebből származó stigmatizálás szintén a megjelölést,

megjelöltséget, a másoktól jelekkel való megkülönböztetést jelenti. Az alap normatípusok>>

egyike, (a statisztikai és az ideálnorma mellett) a funkcionális norma, vagyis az a tartomány,

mely a közösség ideálnormájától való eltérés még nem megcímkézett (bolond, cigány,

beteg…) és még nem szankcionált (elzárás, nevelés, gyógyítás…) mértékét jelenti. 2. A társas

tanulási, jelentésadási hatásoknak az érzelmek minőségének kialakulásában játszott szerepét

Schachter és Singer mutatta ki (1962). Eszerint egy, az arousalt>> fokozó élmény>> egyedi

érzelmi jellegét (pl. meglepetés, ijedtség, pánik…) az adott esemény szemtanúiként jelen lévő

személyek reakcióiból „olvassuk le” és címkézzük meg – nevesítjük – ezáltal.

csoportdinamika: 1. a csoportban, a társas hatások által teremtett erőtérben zajló folyamatok

összefoglaló neve. A ~ mindazon folyamatok, melyek a kiscsoportokban lezajlanak, pl. a

különböző fejlődési szakaszok>> (Argyle 1981: formálódás, viharzás, normázás, teljesítés) és

az ezek során zajló események: pl. rivalizáció>>, kooperáció>>, altruizmus>>, társas

facilitáció/serkentés>>, társas lazsálás=teljesítmény visszatartás>>, fragmentáció,

integráció, bűnbakképzés>>, titok/tabu képzés, a hiányzó hős, a megmentő. A csoportokbeli

pozíciók, státuszok (R. Linton), dinamikus, megvalósítási aspektusa a szerep>>. A

csoporttörténések folyamán kialakuló szerepeket Broscher (1975) két fő csoportra osztotta, A/

konstruktívak: kezdeményező, vélemény nyilvánító, kérdező, informátor, szabályalkotó,

általánosító, engedelmeskedő, B/ destruktívak: akadékoskodó, vetélkedő, mindentudó,

hírharang. 2. A ~ a szociálpszichológia történetének egyik fontos irányzata, mely Kurt Lewin

(1890-1947) nevéhez fűződik. Feltételezése szerint a csoport nem pusztán egyének halmaza,

hanem részben autonóm jelenség. Ezzel megnyitotta az utat a csoportjelenségek

tanulmányozásához. Kezdeményezte a vezetési stílusok>> csoportbeli folyamatokra

gyakorolt hatásának vizsgálatát.

csoportfejlődés: A csoporttörténések, csoportdinamika>> egyik fő folyamata. M. Argyle

(1976) a kiscsoportok időbeli változásának négy szakaszát írja le: formálódás, viharzás,

normázás, teljesítés. A történéseket két dimenzió mentén jellemzi: 1. a csoport belső állapota,

2. a feladatvégző tevékenység. Számos tanagyban szereplő modellje a „csoport történelem”-

nek valóban csak a fejlődési lépéseit foglalja magába, nélkülözi az ugyancsak a

csoportdinamikához>> tartozó megszűnés fázisát. Sok szempontból (tágabb társas környezet,

kommunikáció, csoporttagok sorsa…) fontos, nem mindegy, hogy ez miként zajlik le

(megszüntetés, felszámolás, kiirtás, feloszlatás, elfogyás, önfeloszlatás stb.), krízissel jár,

vagy ritualizált, szerves vagy katasztrofális.

csoportgondolkodás: Szélsőséges helyzetekben (győztes pozíció, üldözöttség…) – amint az

egyének pl. tömegben (ld. Carpenter effektus>>) – úgy a csoportok is a normál

körülményekhez képest az előbb utóbb önsorsrontó egzisztenciális és pszichopatológiai

állapotba tudnak kerülni. I. L. Janis az USA-beli Yale egyetem professzora (1982) írta le

ennek 1. előfeltételeit: összetartás, elzárkózás, irracionalitás, a vezető előre elköteleződése az

adott döntés mellett, 2. fogalmát: a vezetőétől eltérő vélemények önkéntes elfojtása, 3.

tüneteit: a sebezhetetlenség és feltétel nélküli egyetértés illúziója, az ellenkezők elnyomása,

öncenzúra, közös „megmagyarázás”, önjelölt bírálók a más nézetűekkel szemben, 4. a

következményes döntéshozatali hibákat: a kritikai észrevételek „szelektív” összegyűjtése, a

választott döntés kockázatainak fel nem mérése, a fontos információk részleges felkutatása, az

elért információk torzított feldolgozása (~közlése), az elvetett alternatívák újragondolásának

hiánya. Nincs alternatív – ma úgy mondjuk „B-terv”. A háttérben a tökéletesség, a

mindenhatóság, a sérthetetlenség illúziója áll. Az így működő csoportok/személyek szinte

összetévesztik magukat a Teremtővel, a Mindenhatóval. Nem csoda, hogy az ilyen csoportok,

a Freud-i „realitás elvet” sutba dobva, előbb-utóbb összeomlanak (ld. totalitárius rendszerek).

csoportidentitás: azonosulás egy vagy több csoport normáival, értékeivel. Azokat a

csoportokat, melyek elvárásaihoz igazodunk, s melyek normáit elfogadjuk, referencia

(összehasonlítási) csoportoknak>> nevezzük. Célkitűzéseik, értékrendjük az idomulás>>,

identifikáció>>, interiorizáció>> révén önazonosságunk részévé válik, így alakulnak ~aink

(családi, baráti, hobbi, iskolai…). Életünk során egyidejűleg is több csoport tagjai vagyunk,

csoport identitásaink számos okból (kor, családi helyzet, munka…) változnak, ezt a

folyamatot átpártolásnak>> nevezzük. Csoport identitásunk számos módon nyilvánul meg,

akár külsőségekben (hajviselet, ruházat, emblémák), kommunikációban (módokban: pl.

üdvözlés, speciális tartalmakban: csoport szleng, szakmai nyelv), aktivitásokban (részvétel,

toborzás), illetve mindezeknek a személyen belüli „mi tudat”: határoltság, odatartozás, saját

csoport (ingroup) élményében.

csoportkohézió: kiscsoportok tagjainak összetartozási foka. Hit, nézet, cél, vélemény,

módszer… azonosság a csoporton kívüli és belüli dolgokra vonatkozóan. Exakt mutatója

számszerűsíthető a szociometriai>> vizsgálat során nyert adatokból (kohéziós index). Szintén

empirikusan megközelíthető a csoporttagok, pl. skálázással mért vélemény egységességének –

szóródásának vizsgálatával. Minél magasabb kohéziójú egy csoport, annál erősebben tölti be a

referencia csoport>> funkcióit, de annál jobban csúszhat a szélsőségek irányába pl.

csoportgondolkodás>> is!

csoport kommunikáció elemzés: A csoportokban zajló, a kommunikáció révén megvalósuló

interakciók vizsgálatának egyik módja az aktometria>>. Egy másik a Bales (1950) által leírt

interakció elemzési kategória rendszer, mely megragadhatóvá, számszerűsíthetővé teszi mind

a feladatra irányuló, mind a társas-érzelmi viselkedésmódokat, tartalmakat, összesen 12 féle

kategória használatával (feladatra irányuló: 3+3, társas-érzelmi: 3+3). A kommunikációs

irányok, az ezekből formálódó kommunikációs hálózat alaptípusai: lánc, ipszilon (Y) iksz (X),

kör, kerék és háló. Ezek különböző mértékben biztosítják a különböző helyzetű tagok számára

a kommunikáció lehetőségét, ezáltal is befolyásolva a csoportteljesítményt. Ez utóbbira

vonatkozó kutatási eredmények abban összegezhetők, hogy ahogy a csoport a maga számára

értelmezi a feladatot (szociális reprezentáció), ahogy ezzel összefüggésben jól vagy rosszul

alakítja ki kommunikációs útjait, úgy változik a teljesítmény. Az ún. konvergens feladatok

megoldásakor az egy központú (Y, X) hierarchikus típusú, a divergens feladatoknál pedig a

plurális, decentralizált, a lehetőleg mindenkinek egyforma kommunikációs lehetőséget

biztosító kerék, illetve háló (abszolút) modell kedvező.

csoportnorma: a csoport vezetőjének és/vagy közvéleményének elvárásai a csoport tagjainak

csoporton belüli (egymással kapcsolatos) és csoporton kívüli személyekkel, más csoportokkal

kapcsolatos attitűdjére, gondolkodására, viselkedésére vonatkozóan. Ezek lehetnek explicitek,

akár írásban is lefektetett, nyilvános, előíró, tiltó és megengedő jellegű tartalmak, illetve

rejtettek, implicitek, „kimondatlanok”, ezért a tagok számára kevésbé hozzáférhetőek,

érthetőek, követhetőek. A normák vonatkoznak a csoport szerveződésére (struktúra,

hierarchia), szerep- és teljesítmény elvárásokra, kommunikációs módokra és tartalmakra,

lojalitásra, önmegjelenítési módokra stb. Azokat az eljárásokat, melyeket a csoport annak

érdekében alkalmaz a tagjaival szemben, hogy azok kövessék normáit, konformista>>,

engedelmeskedő, behódoló módon viselkedjenek, csoportnyomásnak>> nevezzük.

csoportnyomás: Azon fizikai, verbális, nonverbális, szimbolikus, valós vagy virtuális, előre

bejósolható eljárások: adott viselkedést követő jutalmak, vagy büntetések, melyeket a csoport

annak érdekében alkalmaz(hat) a tagjaival szemben, hogy azok kövessék a normáit,

konformista>>, engedelmeskedő, behódoló módon viselkedjenek. S. Asch, (1907-1996)

egyszerű észlelési feladatában, a kísérleti személy előtt több olyan beépített ember

nyilatkozott – a valóságtól teljesen eltérő módon –, akik semmilyen közvetlen, vagy

szimbolikus hatalmi eszközzel (jutalmazás, büntetés) nem rendelkeztek. Ennek ellenére – ha a

kísérleti személyek, a 4-5 beépített emberrel szemben csak egyedül voltak, harmaduk

engedelmeskedett, konformista módon viselkedett, vagyis azt a valójában hibás megállapítást

mondták, amit a többi előtte határozottan nyilatkozók. Közel felére csökkent a konform és

nőtt a tapasztalattal megegyező válaszok aránya, ha azonos számú beépített emberrel szemben

két kísérleti személy volt a csoportban. Ezt a következmény, megerősítés (jutalom vs.

büntetés) független viselkedést napjainkban igazodási kényszer – nek is nevezik. Minél

nagyobb létszámú és tekintélyű, minél nagyobb hatalmi potenciállal rendelkezőnek tűnik a

csoport a tag számára, annál nagyobb nyomást tud rá kifejteni az elvárásai szerinti viselkedés

irányába, akár az én feladásig. Az engedelmesség mértéke akár a virtuális (Milgram, 1963)

vagy a valós gyilkosságig is (koncentrációs táborok) elmegy, ha az egyén a felelősséget másra

átruházhatónak véli.

csoportszerkezet: csoport struktúra: az egyének csoporton belüli státuszai, pozíciói,

alcsoportjai rendszere. A formalizáltság azt fejezi ki, hogy egy csoportban a tagok egymáshoz

viszonyított helyzete milyen mértékben szabályozott akár csoporton kívüli, akár a csoportban

alkotott elvárások, szabályok szerint. A hierarchizáltság: alá-fölé rendeltség, azt fejezi ki,

hogy a viselkedésbefolyásoló (hatalmi) eszközök, módszerek, jogosultságok miként oszlanak

meg a csoportban. Alacsony, ahol csak két „szint” van (vezető, beosztott), magas, ahol több

szint van egymás felett. A centralizáltság azt jelenti, hogy a hatalmi eszközöknek a tagok

mely hányada a birtokosa (magas/koncentrált, ha csak egy vagy kevés, ld. autoriter>>

vezetés). A formális és az informális jelzőt nem csak csoport típusokra alkalmazhatjuk,

hanem egy csoport szerveződési szintjeinek megkülönböztetésére is. Az előbbi a hivatalos,

nyilvános, „szabályos”, az utóbbi a „közösségek rejtett hálózata” (Mérei F.), mely a

csoportvezetőhöz (személy, módszerek) a csoportcélokhoz, a célelérési módokhoz (ld.

Merton), a hagyományokhoz… fűződő személyes érzelmi viszonyulás hasonlóságai és

különbözőségei mentén szervezi újra a csoportot, s hozza létre annak nem hivatalos,

informális struktúráját. Minél nagyobb a két szerveződési szint közti különbség, annál

nagyobb a csoportbeli feszültség, kisebb a kohézió, romlik a csoportteljesítmény.

csoporttöbblet: mindazon lehetőségek, viselkedés és élménymódok, melyek a magányos

helyzethez képest a csoportbeli részvétel során adódnak, megélhetőek. Ilyenek pl. a társas

facilitáció és teljesítménynövekedés, az objektív éntudatosság (önmagunk más szemével

nézése, decentrálás>>) növekedése, az én-központúság-, egocentrizmus csökkenése. Továbbá

az önértékelés- és önismeret gazdagodás, társas motivációk megjelenése (altruizmus,

versengés, kooperáció…), a különböző konfliktuskezelési módok megtapasztalása, a lelki

tartalmak árnyaltabb, differenciáltabb, expresszívebb megélhetősége és megjelenítése,

kommunikálása. A ~ része a közös szabályalkotás, szokások, rítusok, az elköteleződés –

csoportidentitás>>, az intimitás – személytelenség, a hierarchikus kapcsolatokban létezés, a

hatalom alá rendelődés, konformitás>>, az oppozíció: szembenállás… megélése.

debilizáló szorongás: teljesítményrontó „elbutító” feszültség/izgalom szint. Ha külső vagy

belső okok folytán az agykérgi arousal>> a vigilancia az optimális szint fölé (optimum

arousal>> emelkedik, a személyek egy részénél a teljesítmények azonnal romlani kezdenek.

A vizsgadrukk, lámpaláz, rajtláz e kedvezőtlen – adott esetben baleseti kockázatot, hosszabb

távon fóbiákat okozó – típusa, bizonyos esetekben relaxációs viselkedésterápiával is

kezelhető, a tartós „izgulósság” vonás szorongás/szorongásosság tartós megszüntetésére a

feltáró (pszichoanalitikus) terápiák alkalmasak.

decentrálás: A 2-6. életév közötti „műveletek előtti” intelligencia/gondolkodásfejlődési

szakaszban az animizmus, antropocentrizmus>>, artificializmus>> és finalizmus>>

világ/okságmagyarázó elvei mellett jellemző a szinkretizmus>>, érzelemvezéreltség és

egocentrizmus>>. Ebben a korban a dolgokat csak egy – és legfőképp a saját – szempont

szerint fogja fel a gyermek, sem egy másik személy „helyébe képzelni” magát, sem egyszerre

több szempont szerint felfogni és csoportosítani a dolgokat még nem képes. Ennek

meghaladása a „konkrét műveletek” szakaszában zajlik le, amikor képes a dolgokat a saját

helyzetétől eltérő helyzetből is felfogni, egyszerre több tulajdonság mentén észlelni és

csoportosítani, illetve a csoportosítás szempontjait váltogatni. „Kimozdul” a saját (egy)

szempontjából, én-központúságából: de-centrál. Ez a kognitív képesség a lassan kialakuló

empátia>> képességnek és az objektív éntudatosságnak is fontos alkotója. Krízis helyzetben,

fokozott frusztráció>> és szorongás>> hatására a normál ~i szintről a regresszió>> során a

beszűkülés, egocentrizmus irányába haladnak a kognitív és érzelmi folyamatok.

demokratikus: A Kurt Lewin és munkatársai által gyermekcsoporton vizsgált vezetési

stílus>> egyik formája. Lényege, hogy a vezető a vezetési funkciókat (célkitűzés, tervezés,

szervezés, ellenőrzés, értékelés, minősítés…) bizonyos mértékben megosztja a csoport

tagjaival, ezáltal lehetővé téve az identifikációt>>, bevonódást (participáció), kielégítve a

szociális kompetencia>> és asszertivitás>> szükségleteket. Az autoriter>> vezetéshez

hasonlóan a csoport teljesítménye itt is magas, de (!) akkor is az marad, amikor a vezető nincs

jelen, mert a részvétel lehetősége miatt a tagok interiorizálhatták>> a csoportcélokat. A

vezető értékelő megnyilvánulásai technikai jellegűek és nem személyeskedőek, bíztatóak és

nem büntetőek. A csoportlégkör nyugodt, sem befelé, sem kifelé irányuló feszültségekkel (pl..

bűnbakképzés>>) nem terhelt. A fenti elnevezések utóbbi formái, ezt a vezetési stílust,

igyekeznek függetleníteni politikai felhangjától. A participatív: részvételen alapuló, a

kollektivista: a nem kisajátító, közösségi, a szociál-integratív: a társas kölcsönösség

összehozó, csoport kohéziót>> fokozó hatására, jellegére utal. Általában – viszonylag állandó

környezetben – mind a csoport teljesítmény, mind a csoport légkör/klíma szempontjából

vonzó, ideális vezetési stílus, de gyors döntéseket igénylő krízis>> helyzetekben a

döntéshozatal és végrehajtás gátjává válik. (ld. még csoport kommunikáció elemzés>>)

depriváció: megfosztottság, hiány. 1. A XX. század derekán, emberekkel folytatott

ingermegvonásos, szenzoros, vagy perceptuális ~ós kísérletek egyik típusában, önként

jelentkezőket több órára olyan helyiségben („süket szoba”) helyeztek el, melynek fizikai

(látási, akusztikus) ingermennyisége és változékonysága a megszokott hétköznapi

körülményekhez képest jóval alacsonyabb volt. A kísérleti személyek unalmuk elűzése és

mentális folyamataik rendezettségének fenntartása érdekében verseket mondtak, számtani

feladatokat oldottak meg, de idővel észlelési>> zavarok léptek fel náluk, kezdetben illúziók,

majd hallucinációk. Ez utóbbiak – az alvás>> közbeni álmok>>-hoz hasonlóan - az

idegrendszer kényszerű, homeosztatikus öningerléseként foghatók fel. 2. A szociális

depriváció: Harry Harlow (1905-1981) majmokkal végzett kísérletei bizonyították, hogy az

anyától történő megfosztás, életre szóló zavarokat okoz a későbbi társas életben, a reproduktív

(párkapcsolat, utódgondozás) viselkedésben. Későbbi kutatások igazolták, hogy pusztán a

fajtárs érintésétől történő ~ az egész szervezet vegetatív labilitásához, infantilis és agresszív

viselkedéshez és az agyi neuronok fejlődési elmaradásához (dentrit csökkenés) vezet. Számos

ország büntetés végrehajtási gyakorlatában a legsúlyosabb büntetések közé tartozik a

magánzárka, a társakkal érintkezéstől való teljes megfosztás. A társas – társadalmi életben

van objektív/abszolút ~ (táplálék, lakhatás, egészség…) és relatív ~ (másokhoz képest

bizonyos dolgok, képességek, lehetőségek hiánya: munkalehetőség, jövedelem,

képzettség…). Előfordul ön-depriváció is, amikor a személy számára elérhetőek dolgok, de

ezekről önmaga mond le. Ilyen pl. a politikai-ideológia indíttatású és szándékú éhségsztrájk,

egészségvédelmi koplalás, vagy több „élvezeti szer” távoltartására irányuló aszkétizmus, és

absztinencia. A nem önszándékú (aszkétikus) ~k frusztrációt>> okoznak. Napjaink egyik

gyakori ~ típusa, a tartalommal nem telítődött, vagy kiüresedett kapcsolatok következtében

kialakuló társas magány.

destruktív szerepek: mindazok a csoportbeli viselkedésformák, melyek a csoportcélok

elérését nehezítik, gátolják, illetve a csoport társas-érzelmi kapcsolatrendszerét a kohézió

csökkenése, a fragmentálódás (feldarabolódás) irányába mozdítják, aszociális és antiszociális

viselkedések. Broscher (1975) csoportosítása szerint ezek: akadékoskodó, vetélkedő,

mindentudó, hírharang. ld. még: csoportdinamika>>.

diszkrimináció: megkülönböztetés (disztingválás). 1. Pavlov klasszikus kondicionálási>>

kísérletei során vizsgálta, hogy egy kialakított feltételes reflex a feltételes inger milyen

jellemzőinek milyen mértékű változtatása mellett marad fenn, vagy szűnik meg (aktív

gátlás>>, kioltás>>). Az így tapasztalt válasz különbség (feltételes reflex megjelenése vagy

gátlása) arra utal, hogy az élőlény két külön sémát>> képez a különböző ingerhelyzetekről, és

másként „válaszol” azokra. A ~s képesség a szenzoros-perceptuális, a szenzomotoros, az

emocionális, és a kognitív, szemantikus ingerfeldolgozásban, mindezek által a viselkedés

helyzetfüggő adaptivitásában is fontos képesség. A ~ az idegrendszeri folyamatokon alapuló

tanulási>> alapmechanizmusok egyike, mely során egy adott ingerre egy nagyobb neuron

csoport reagálását követően, a szükséges perceptuális és motoros feldolgozást egy kisebb

ideghálózat is teljesíteni tudja, a többi – gazdaságossági/ökonomikus szempontból – pihen. Az

organikusan sérült, vagy szorongó, depressziós személyek agyáról feladatmegoldás közben

készült felvételek (fMRI) azt mutatják, hogy az egészségesekhez képest jóval nagyobb

területek mutatnak - funkcionálisan felesleges, inadaptív, gazdaságtalan – aktivitást (ld.

intelligencia>>). A gondolkodásban>> a ~t, az analízis>> és az összehasonlítás>> segíti,

alapozza meg. 2. Szociálpszichológiai jelentése az etnikai, vallási stb. kisebbségek hátrányos

megkülönböztetése, a velük való egyenlőtlen és/vagy méltánytalan bánásmód, megbélyegzés,

kirekesztés. A ~ az előítélet>> megnyilvánulásának harmadik fokozata (Allport, 1977. 48.). A

pozitív ~ kedvezményes, támogató bánásmód a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (pl.

fogyatékossággal élők) és kisebbségek iránt, az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében

például egyetemi felvételnél, munkahelyi alkalmazás esetén.

divergens gondolkodás: széttartó, többirányú. Ellentéte, a konvergens: összetartó, egyirányú.

Olyan helyzetekben, feladatokban nyilvánulhat meg, melyeknek nem csak egyetlen

(konvergens), hanem több érvényes, adaptív megoldása van, vagy ha csak egy, akkor ahhoz is

több különböző úton (elemzési, osztályozási, következtetési…) lehet eljutni. Konvergens

feladat: mennyi 4 x 7? Jó megoldás: 28. Divergens feladat: hány féle szorzat eredményeként

helyes a 28? 1. megoldás: 4X7. 2. megoldás: 2x2x7. Szintén divergens feladat: hány féle

szempontból lehet csoportokat képezni a 0-tól 9-ig terjedő grafikus jelekből? A „grafikus

jelek” kifejezés használata – ahhoz képest, mintha a jeleket, csak, mint számokat

(szimbólumok>>) kezelnénk (páros-páratlan, prím, valós, kettővel-, hárommal, néggyel

osztható), az osztályozási lehetőségek egy újabb, nagy csoportját nyitja meg (pl. szimmetria

szerinti, szöges, íves…).

effektus törvény: ld.: behaviorizmus>>, operáns kondicionálás>>

ego: (lat.): Az én elnevezése a pszichológiai elméletekben, pl. Freudnak a személyiség

struktúrájára vonatkozó elméletében. Az ~ személyiségünk azon része (ném.: Ich), amely az

„örömelv” >> (korlátozás nélküli kielégülés és kín kerülés) szerint működő ösztön-énből>>

(Id, Es) fejlődik ki. A „valóságelv”>> szerint működve, feladata 1. a külvilág pontos

észlelése, a realitás vizsgálat 2. a viselkedés megszervezése, szabályozása, az ösztön-én

késztetések, a felettes-én>> elvárások és tilalmak, és az aktuális környezeti körülmények

összeegyeztetésével, (ld. adaptív énfunkciók>>) 3. a különböző eredetű szorongások>>

csökkentése az elhárító mechanizmusok>> működtetésével. C. G. Jung

személyiségmodelljében a négy tudatfunkció (gondolkodás – érzelem, érzékelés – intuíció) az

~ működései, mely a személyiség tudatos tartományában van, a külvilág felé történő

megnyilvánulása a Persona (személy). A tudatos tartományban az ego-val kapcsolatban álló,

egyben a személyes tudattalan felé is nyitott Selbst (angolul self) az önmaga centruma. (ld.

én-identitás>>).

egocentrizmus: én központúság 1. Piaget-nak a megismerés, a gondolkodás, az intelligencia

fejlődéséről (kognitív fejlődés>>) adott szakaszolásában a műveletek előtti időszak második

szakaszában jellemzi a gondolkodást, „világlátást”. A gyermek megismerő folyamatait ebben

a szakaszban erősen meghatározza az aktuálisan észlelt valóság, melytől nehezen szakad csak

el. Mivel a valóságot csak a saját szemszögéből észlelheti, ezért általában csak a saját

szempontjából képes ítéleteket hozni. 2. Mint tartós személyiségvonás, vagy átmeneti

regresszió>> következménye az, hogy az egocentrikus személy mindent magára vonatkoztat.

Minden eseményt csak a saját szempontjából él át, önmagát tekinti a történések

középpontjának, nem képes a saját szempontján kívülre helyezkedésre, a decentrálás>>-ra,

csakúgy mint az empátiára>>, vagyis mások helyzetébe sem logikailag, sem érzelmileg nem

képes belehelyezkedni. Képtelen mások véleményére odafigyelni, a valaki más által

megfogalmazott szempontokat megpróbálni megérteni, megfontolni, elfogadni.

egyenlőtlen fejlődés: Minden személynek négyféle kora, ezen belül három fejlődési

dimenziója, szintje van. 1. Kronológiai, vagy naptári kor: ez objektíve adott és egyenletesen

nő a halálig. 2. Biológiai kor: szervezetünk strukturális és élettani érettsége, fittsége,

elhasználtsága az öröklöttség, veleszületettség, betegségek, az életmód és a stresszek

következtében. 3. Szociális kor: a társas illeszkedés, státusz és szerepviszonyok, önellátás,

felelősségvállalás/viselés, függőség – autonómia, alárendelődés – asszertivitás>> szintje. 4.

Lelki, pszichés kor: a biológiai és szociális fejlettségünkhöz és a kronológiai korcsoportos

reprezentatív felméréseken alapuló életkori sztenderdekhez viszonyított: interperszonális,

emocionális, kognitív és morális szint. Általános tapasztalat, hogy minél nagyobbak ez utóbbi

három szintjei közti különbségek, a személyiség vulnerabilitása>> annál nagyobb! Hol a

„tehetséggondozás”, hol a sztárság (celeb, élsportoló), hol olykor a betegség által

„kényszerérlelt” személyek gyors összeomlása – a gyenge megküzdő- és elhárító

mechanizmusok>> talaján - mára mindennapos jelenség.

elaboráció: labora (lat.): munka, megmunkálás, feldolgozás. A frusztrációra>> adott

reakciómódok egyike. Fontos, ún. érett elhárító mechanizmus>>, aktuális indulati, hangulati,

kognitív feszültségek, nem romboló, hanem alkotó, kreatív, és a személyiség

problémamegoldó színvonalát emelő, fejlesztő megmunkálása. Az alkotó, kreatív>>

folyamatnak a megvilágosodás/felismerés után következő negyedik szakaszaként is leírták,

szerepe van a legtöbb művészi tevékenységben és kifejezési formában. Ennek során az alkotó

kidolgozza magából a kínjait, szorongásait. Az ~ a feszültségszabályozás legkreatívabb módja

azaz a személyiség sajátosan kimunkált önszabályozása. A viselkedés, amelyben

megnyilvánul, az elhárítás előtti helyzethez viszonyítva magasabb teljesítményt, fejlettebb

színvonalat képvisel. Lehetővé teszi a képességek jobb érvényesítését, és az alkalmazkodás

szempontjából emeli a személyiség színvonalát

elfojtás: (ang.: repression) Az elsőként S. Freud által leírt én védő, elhárító mechanizmus>>,

az ego: én>> egyik funkciója, működése. Ezen tudattalan védekezés során az egyén, a

számára elviselhetetlen feszültségeket, szorongást>> keltő lelki-, részben tudatos tartalmakat,

észleleteket, érzéseket, vágyakat, indulatokat, gondolatokat, a tudat számára

hozzáférhetetlenné teszi, a tudattalanba szorítja. Az elfojtás azonban soha nem tökéletes, a

tudattartalom információ tartalmát, például egy életesemény történéseit, képes elérhetetlenné

tenni a tudat számára, de a hozzájuk kapcsolódó szorongások szabadon lebegővé válnak és

képesek hozzákapcsolódni az eredeti eseménnyel az egyén számára (perceptuális, strukturális,

szemantikus, érzelmi) asszociatív összefüggésben álló tudattartalmakkal. Az elfojtott lelki

tartalom, kerülő úton visszatér. Ez egy egészséges lelki működésű személynél elszólások,

viccek, nappali fantáziák, álmok, alkotások formájában mutatkozhat meg, patológiás szintű

elfojtásnál pedig szorongásos, neurotikus tünetek (pl. fóbia, kényszer, testi tünetképződés)

vagy más súlyosabb érzelmi, mentális és viselkedés zavar formájában jelenhet meg.

elhárító mechanizmusok: A pszichoanalízis>> személyiségdinamikai elméletében, az ~, a

szorongás enyhítésére, a konfliktus kontrollálására irányuló nem tudatos, az én (ego>>)

személyiségrészhez kötődő pszichés folyamatok, én védő mechanizmusok. Funkciójuk tehát

az önértékelés, önkontrol, önazonosság fenyegetettségének csökkentése, megakadályozása, a

valóság élményének>> meghamisításával. Összességében nem magát a direkt

problémamegoldást szolgálják, hanem a belső és a külső „tartás”, önértékelés, én-identitás>>

megőrzését. Ez azonban a realitással való konfrontációt elkerülő és azt különböző mértékben

torzító beállítódást eredményez. Az elhárítás fogalmát Sigmund Freud az összes olyan nem

tudatos lelki mechanizmus általános megjelölésére használta, melyeket az ego:> én, a

négyféle (ösztön, felettes-én, realitás- és neurotikus) szorongás>> enyhítésére,

megszüntetésére vet be, míg az elfojtás>> szót fenntartotta a védekezés speciális, egyik

elsődleges formájának megjelölésére. (A másik ilyen elsődleges mód a tagadás.) Az ~ról

szóló első monográfiában Anna Freud kilenc elhárító módot írt le (1936.), ezek: regresszió,

elfojtás, reakcióképzés, izoláció, meg nem történtté tétel, projekció (projekció>>),

introjekció, önmaga ellen fordulás és ellentétbe fordítás, valamint az egészséget szolgáló

szublimáció, azaz az ösztöncélok áthelyezése. Tízedikként ide sorolhatjuk az általa leírt és

igen fontos, a támadóval/agresszorral történő azonosulást is. Az analitikus irodalomban azóta

további elhárító mechanizmusokat azonosítottak, pl.: elaboráció>>, racionalizáció,

intellektualizáció, hasítás, leértékelés stb. Gyakran érnek bennünket sérelmek, kudarcok,

melyek feszültséget keltenek. Az egyén igyekszik az ilyen hatások által keltett feszültségekkel

szemben védekezni, a keletkezett negatív következményeket elkerülni, a szorongást

csökkenteni. Mindenkinek, a személyiségfejlődéséből eredő én védő mechanizmus repertoárja

és preferenciája van, azonban, ha ezek a tudattalan védekező stratégiák szélsőséges és tartós

dominanciát kapnak, az ~ok profiljának megfelelő karakterjellemzők, -zavarok

(„jellempáncél”: W. Reich) és lelki betegségek alakulnak ki. A ma ismert/leírt ~ száma közel

hetven.

előítélet: hamis általánosításon, olykor saját tapasztalaton nem alapuló ítélet, amely megelőzi

a tájékozódást, információszerzést. Gyakran vonatkozik kisebbségi csoportok tagjaira A latin

alapú jognyelvben prejudikálás, ami utal arra, hogy előbb van ítélkezés, mint megismerés

(tényfeltárás, nyomozás, bizonyítás, vádemelés, védőbeszéd, bírói mérlegelés). Az ~ről szóló

monográfia szerzője G. W. Allport, könyvét „A részrehajló gondolkodás” c. első fejezettel

kezdi, utalván arra, hogy az előítéletes gondolkodás mögött nem pusztán gondolkodásbeli

hasznosság, takarékosság, hanem, érzelmek, érdekek, erkölcsi tartalmak (moralitás) állnak.

Az általa írt meghatározásában: „Kedvező, vagy kedvezőtlen érzés egy személy vagy dolog

vonatkozásában, mely megelőzi a tényleges tapasztalatot, illetve azon alapul.” (Allport, 1977.

35.) Minthogy előítéleteink nem csak saját személyes tapasztalataink híján, de egyben

másoktól átvett tartalmakon is alapulnak, forrásukként mindenképp számolnunk kell a

referencia csoportok>> és -személyek hatásával (pl. tömegkommunikáció:

véleményirányítók>>). Az ~ lényeges ismérve, hogy az attitűd>> azon formája és mértéke,

mely a korábbi információk alapján kialakult képnek, véleménynek, hiedelemnek,

meggyőződésnek ellentmondó újabb tapasztalatok ellenére sem - vagy csak nagyon lassan és

nehezen – változtatható. Az előítélet tárgya lehet a saját (ingroup) és más (outgoup) csoport,

illetve azok egyes tagjai (etnikai, vallási, nemi, kor, politikai hovatartozás szerint). A saját

csoporttal általában felértékelő (pozitív), a külső csoportokkal leértékelő (negatív) a

viszonyulásunk. Az utóbbi megnyilvánulásának fokozatai: 1. szóbeli (szidalmazás, gúnyolás),

2. elkerülés, 3. hátrányos megkülönböztetés (lehetőségek korlátozása /zsidó ellenes törvények

Magyarországon/, 4. címkézés/megbélyegzés>>(sárga csillag), 5. testi erőszak (pogromok,

lincselés), 6. kiirtás (USA: Ku-Klux Clan, Európa: holokauszt). Az ~esség még a fogyasztói,

vásárlói viselkedésben is tetten érhető (fogyasztói etnocentrizmus). Kialakulásában az ~es,

autoriter>>, monoideologikus szocializációs>> közegek fontos szerepet játszanak. Az ~

személy- és csoportközi konfliktusok forrása lehet. Az előbbiek megelőzésére,

megszüntetésére az együttműködésen alapuló, E. Aronson (1932-) által kialakított „mozaik

iskola” módszer (Aronson, 1970), az utóbbiak kezelésére a M. Sheriff és C. W. Sheriff által

kísérletileg alkalmazott „fölérendelt célok” módszere (1969) igazoltan alkalmas. Mindkettő

lényege az együttműködés választása, vagy kényszere.

elsőbbségi/sorrendhatás: Az információ felvétel/feldolgozás, az emlékezet>> és a

tanulás>> kutatásában is igazolódott az az egyébként szinte mindennapos tapasztalat, hogy

egy információ sor (számsor, bevásárló lista, névsor…) első tagját könnyebben jegyezzük

meg, mint az utána következőket, sőt arra is van példa, hogy az első információ gátolja az

utána következők memorizálását (proaktív interferencia). Az első információk felvételének és

feldolgozásának a személyészlelésben>>, az attribúcióban>>, tudatos alkalmazásuknak

pedig a benyomáskeltésben>>, én/ön megjelenítésben is fontos szerepe van.

elsődleges kötődés: ld. kötődés>>

emlékezet: az élet folyamán szerzett ismeretek rögzítéséért, tárolásáért, előhívásáért felelős

lelki alapfunkció, a kognitív funkciók>> csoportjának része. Az ~ről szóló első monográfiát

Sír Frederick Ch. Bartlett (1889-1969) jelentette meg (1932). Az ~ fiziológiai és pszichés,

tudatos és tudattalan folyamatok együttese, melyek során külső és belső ingerhatások,

pszichés tartalmak bizonyos ideig megőrződnek, befolyásolják a viselkedést (tanulás>>), és

lehetővé teszik az önfolytonosság (self), önazonosság: az én-identitás>> szerveződését. Az ~

három, egymásra épülő alapfolyamatból áll: 1. kódolás/beírás/rögzítés, 2.

tárolás/megtartás/konszolidáció és 3. felidézés/előhívás. Az első lépésben emléknyom (séma,

reprezentáció) jön létre. A tárolás, időtartama szerint rövid, pár perces, órás (STM) illetve

hosszú, hónapos, éves (LTM) idejű. Az emléknyomok különböző agyterületek működéséhez

kapcsolódó memória tárakban rögzülnek (epizódikus memória>>, procedurális memória>>,

implicit memória>>, szemantikus memória>>), és megőrzik az eredeti észlelési dimenziók

élményszerű vizuális, akusztikus, taktilis, téri… jellegzetességeit is (több dimenziós

tárolás>>) az élmény>> teljességét a kognitív, emocionális és motivációs komponensekkel.

A felidézés lehet spontán (pl. szabad asszociáció, álom) vagy célorientált, tudatos. A

felidézéskor az egyes tartalmak gátolhatják egymást. Proaktív (előre ható) a gátlás, ha egy

korábbi anyag, egy később tanult felidézését zavarja, és retroaktív (vissza ható), ha a később

tanult anyag blokkolja egy korábban tanult felidézését. Bizonyos élmények felidézését

jelentősen gátolja a tudattalanul motivált elfojtás>> (ld. elhárító mechanizmusok>>). Az ~-t

jelentősen befolyásolhatják az eredeti élményhez kapcsolódó, és a felidézés kori aktuális

érzelmek, vagy tartós személyiségsajátosságként az attitűdök>> és előítéletek>>. Az ~

zavarait amnéziának hívjuk. Mindenkinél előforduló természetes jelenség a gyermekkori

amnézia>>.

2. ábra. Az emlékezeti folyamatok és kapcsolataik (Martin, 2015)

empátia: beleélő, beleérző képesség. A másik személy érzelmi állapotának az átélése,

megélése, ráhangolódás a másik ember lelkiállapotára, önmagunk beleképzelése annak

helyzetébe, problémáiba, örömébe, bánatába. Ez egyszerre érzelmi és gondolkodási folyamat.

Az ~s készség, vagyis a másik ember szavai, metakommunikációja, viselkedése valósághű

észlelésének és megértésének a képessége egyrészt a kommunikációs szituáció, a kontextus

nagyobb fokú tudatosításával, másrészt az érzelmi ráhangolódás nyomán a saját érzelmeink

által felszínre hozott ismerettartalmak önreflexiója által fejleszthető. Alkalmazásában nagy

szerepe van az értő figyelemnek, az elfogadó beállítódásnak (Rogers a másik

személyiségének a feltétel nélküli elfogadását és annak kinyilvánítását érti ez alatt), a

kommunikációs képességeknek, a szociális és érzelmi intelligenciának, az önreflexiós

képességnek. A gyermek megismerése, megértése és személyének elfogadása a nevelés egyik

leghatékonyabb módja, ezért az ~ képessége a pedagóguspályán és más segítő szakmákban,

nélkülözhetetlen. Buda Béla (1939-2013) az ~-ról szóló monográfiában írta le a szintjeit.

Ezek: 1. meghallgatás, megfigyelés/meglátás, 2. indulattalanítás az indulatok kifejezésének

teret engedés által (nem elfojtás!), 3. racionális, logikai megértés, 4. történeti – oksági

megértés, 5. ön-behelyettesítési képesség (nem projekció!), 6. érzelmek>> megértése, 7.

motivációk>>: vágyak, szándékok, kényszerek megértése, 8. a nem verbális promotív

kommunikációs tartalom (mit vár tőlem?) megértése. Az ~ nem a segítő felől igazolódik,

hanem a másik félben keletkezik, a találkozás (encounter, C. Rogers), a megértettség élménye

(Kóczán György pszichiáter 1943-2003).

energetikai funkciók: Az általános pszichológia>> tanulmányozza a legalapvetőbb lelki

funkciókat, melyek 3 főbb csoportba sorolhatóak. Ezek egyike a viselkedés energetikai

alapjait adó funkciócsoport. Az ide tartozó arousal>> a vegetatív, a motoros/cselekvéses és

az agykérgi (kortikális) aktivációs szintet foglalja magába. Ez utóbbit nevezzük

éberségi/vigilancia szintnek, mely a kóma állapottól az extrém izgatott állapotig tartó

kontinuumot jelent. A vigilancia>> és a teljesítmény közti összefüggést írja le a Yerkes -

Dodson szabály>>. A második energetikai funkciót az érzelmek>> jelentik, melyeknek

alapvetően a külvilágból és a tudatalattiból érkező, tudatelőttes és tudatos tartalmak

kiértékelése a feladata (kellemes vs. kellemetlen), ezáltal megalapozva a harmadik

alapfunkciót, a motivációt>>, mely a viselkedés irányultságát (közelítő vs. elkerülő)

intenzitását (tartósság, gyakoriság), megkezdését, fenntartását és leállását szabályozza.

epizódikus memória: A deklaratív emlékezet (többdimenziós tárolás>>) egyik tára, melyben

rögzülnek a saját és az általunk tapasztalt környezetünk élettörténeti eseményei, élményei>>.

Az ~ a velünk történt, általunk tapasztalt események emlékének gyűjtőhelye. Az ~ nem

mechanikusan tárolja az információkat, az egyén értékeinek, élettapasztalatának, szubjektív

ítéleteinek megfelelően aktívan súlyozza, szervezi, konstruálja az emlékeket. Az ~ tartalma

egyedi, csak az egyénre jellemző, ezért lehetővé teszi az önfolytonosság (self) és önazonosság

megélését, az én-identitás>> folyamatos szervezését. Az ~ "feltöltése" 3-4 éves korban

kezdődik, az ezt megelőző emlékek a gyermekkori amnézia>> hatása alá kerülnek.

erkölcsi fejlődés: az erkölcsi szabályok és társadalmi konvenciók elsajátításának, belsővé

válásának intrapszichés folyamata, a fejlődéslélektan>> egyik fontos kérdése. Piaget szerint

(1932) az erkölcsi fogalmak kialakulása és fejlődése a kognitív fejlődési szinttől függ, az

erkölcsi szabályok, szociális konvenciók ismerete, megértése megfelel a kognitív fejlődés>>

általános szintjének. Fejlődési szakaszai: 1. Motoros szabályok ideje. 2. Kényszerszabályok

ideje. 3. Racionális szabályok ideje. 4. Új szabályok alkotásának ideje. Piaget az ~nek két

általános szakaszát különbözteti meg, a heteronóm és az autonóm moralitást. Előbbi a

tekintélyszemélyek véleményén alapul, főleg külső függésre, utóbbi az ön-meghatározottságra

utal. Az ~ szakaszainak másik ismert leírása Lawrence Kohlberg (1927-1987) nevéhez

fűződik (1958). Az ebben szereplő három fő szakasz a pre-konvencionális, a konvencionális

és a poszt-konvencionális, melyek mindegyike két-két alszakaszt foglal magába.

esettanulmány: a tudományos kutatásban alkalmazott empirikus módszer, valamilyen

szempontból jellemző, általánosítható tulajdonságokkal rendelkező jelenség, helyzet,

folyamat részletes bemutatása. Készülhet egy személyről, egy csoportról, egy szervezetről,

egy adott eseményről. A pszichológiai ~-t leggyakrabban a diagnosztika és a terápia körében

alkalmazzák, de a szociálpszichológiai kutatásnak>> is kedvelt módszere. Az esetek

leírásában fontos az elfogultság, a túláltalánosítás veszélyének csökkentése, ez különböző

vizsgálati módszerek egyidejű alkalmazásával érhető el. (pl. egy diagnosztikai, vagy terápiás

~ készítésénél a teszteredmények, az anamnézis és a környezettanulmány adatainak

egybevetése). E „műfaj” jelentős példáit képezik a pszichoanalitikus ~-ok (Freud pl. A

patkányember, A farkasember, A kis Hans, Ferenczi Sándor: A kakasimádó fiú).

esztétikai szükséglet: Maslow motívum hierarchia rendszerében a hatodik szinten álló magas

szintű, ún. fejlődési, humán specifikus motiváció. Magába foglalja a szimmetria, a rend, a

ritmus és a szépség, az elegancia, harmónia igényét. Az ~ünket kielégíthetjük a természetben,

művészetekben, gasztronómiai esztétikai élvezetben, öltözködésben, viselkedési stílusban,

mozgáskultúrában, beszéd stílusban, lakberendezésben stb. De az, hogy kinek mi az

esztétikus, az személyiségfejlődésünk folyamatában, kulturális és társadalmi hatásoktól,

személyes tapasztalataink függvényében folyamatosan változik, tehát az, hogy valami szép

vagy rút nem a tárgy objektív tulajdonsága, hanem a szemlélő hozzáfűződő pozitív vagy

negatív viszonyulása. Az ~ és kielégítésük, csak közvetve hoz hasznot, de ugyanolyan fontos,

mint az alapvető szükségleteké. A szép természeti, tárgyi környezet, a jó emberi kapcsolatok,

a műalkotások (pl. zene, épített tér, plasztikák…) kihatnak a közérzetre, fokozzák az

életkedvet, munkakedvet, javítják biztonságérzetet és nem utolsósorban megbetegedés esetén

elviselhetőbbé teszik a betegséget, ezzel növelik a gyógyulás esélyeit. Az ~ kialakítása, az

esztétikai igény (élni nem csak jól, de szépen) kielégítettsége preventív és protektív

mentálhigiénés funkcióval bír.

evolúciós pszichológia: a pszichológiai jelenségek és folyamatok evolúciós alapú

megközelítése, tanulmányozása. Az emberi viselkedés és lelki folyamatok, más természeti

folyamatokhoz hasonlóan – keletkezésükben, kialakulásukban, fejlődésükben (genezisében)

érthetők meg. Az emberi lelki fejlődés egyik ilyen, hagyományos megközelítésmódja a

fejlődéslélektan>>, mely a viselkedés és a lelki funkciók, a személyiség fejlődését – ma már

– a méhen belüli, magzati élettől tartó egyedfejlődés (ontogenezis) során tanulmányozza.

Charles Darwin (1809-1882) 1859-ben megjelent „A fajok eredete…” című klasszikus

munkája, majd „Az ember származása…” (1864) valamint az érzelmeknek embernél és

állatoknál történő kifejezéséről szóló könyvei, már a XIX. század végén, majd a XX.

században is számos pszichológust inspiráltak a lelki folyamatok törzsfejlődésének,

filogenezisének kutatására. A főként állatkísérletekre alapozott tanulás-lélektani kutatások

(behaviorizmus>>, W. Köhler), az etológia (K. Lorenz, N. Tinbergen, Karl von Frisch >

humán etológia (Eibl-Eibesfeld), a szociobiológia (P. Barash, W. Hamilton), egyre többeket

inspirált arra, hogy feltárják a ma embere viselkedésének, az állatvilág bizonyos fajaival

különböző mértékben egyező jellemzőit és az ezek mögött álló lelki folyamatoknak a

törzsfejlődés során kibontakozó változását, az alkalmazkodásban betöltött funkcióját. Az ~i

kutatásnak és szemléletnek, elemzésnek komoly szerepe – és potenciális prevenciós és

terápiás értéke – van abban, hogy elkülöníthessük az egyedfejlődés, a szocializáció>> során

kialakult sajátosságokat a filogenetikusan több évezrede „belénk íródott múlt” (Bereczkei,

1998) transzgenerációs, egyénileg szűkösen befolyásolható, korrigálható hatásaitól. Az ~

kutatja, bemutatja többek közt az ember csoportos szerveződését, a párkapcsolatokat, szülői

stratégiákat, az elme és a kultúra eredetét. Az ~ első magyar tankönyve 2003-ban jelent meg,

írta Bereczkei Tamás (1956-).

exorcizmus: (a kései latin exorcismus, illetve a görög exorkizein - "eskü alatt megtagad"

jelentésű szóból származik). Démonok vagy más gonosz szellemlények – megszállottnak hitt

emberből vagy helyről való – kiűzése. Az ~t végző személy elnevezése exorcista, gyakran

papi személy vagy olyan ember, akiről úgy vélik, hogy különleges erőkkel, képességekkel

megáldott. Az exorcista eszközei többek között az ima, előírt szövegek, gesztusok,

szimbólumok, jelképek, amulettek. Az exorcista gyakran hívja segítségül Istent, Jézust

és/vagy angyalokat, arkangyalokat. Általában a megszállt személyek nem tartják önmagukat

gonosznak, és felelősséget sem vállalnak az általuk elkövetett rossz cselekedetekért. Ennek

következtében az ~t a művelői inkább tekintik egyfajta gyógymódnak, kezelésnek, mint

büntetésnek. A rituálék ezt általában figyelembe veszik, ezért nem is erőszakkal közelítenek a

megszállotthoz.

extrinzik motiváció: humán specifikus késztetések, amelyek külső eredetűek pl. jutalom,

nyereség. Az ~ gátolhatja a belső vagy intrinzik motiváció>> kiépülését, vagy fenntartását,

ezért a nevelési folyamatban tudatos alkalmazást kíván. A kontrolláló külső motiváció a belső

motivációt felfüggeszti, a cselekvő a viselkedés okának a külső megerősítést, például csokit,

pénzt fogja tartani, és cselekvését addig fogja fenntartani, amíg a jutalmat megszerezhetőnek

gondolja, míg az informatív, értékelő jutalmazás, visszajelzést ad a teljesítményről, és a

tevékenység fenntartásához hozzájáruló intrinzik motivációt erősíti meg. Az újabb elméleti

megközelítések szerint az intrinzik és ~k mintázata egy cselekvés végrehajtásának

folyamatában dinamikusan változhat, például a tudásvágy és az elismerés egyszerre és időben

különböző hangsúllyal motiválhatja a tanulást.

extroverzió/extrovertált: C. G. Jung (1875-1961) a mélylélektan, vagy analitikus

pszichológia megalapozója, tipológiájában két dimenzió mentén rendszerezi az általa leírt

személyiségtípusokat. Az egyik dimenzió a libidó irányultsága, a másik dimenzió a

megismerési típusok. A libidó fogalmát Jung a freudi hagyományos pszichoanalitikus

gondolkodással szakítva nem szexuális hajtóerőként értelmezi, hanem a személyiség egészét

energetizáló lelki energiaként. Ebben a megközelítésben a libidó irányultsága a személyiség

és a környezet kapcsolatát írja le, jelzi a személyiség alapvető viszonyulását tárgyakhoz,

eseményekhez, kapcsolatokhoz. Az extravertált személyiség libidója tárgyi/külvilági

orientáltságú, nem alanyi/szubjektív. Az extrovertált személyiség szociális közegében

ingerkereső beállítottságú, akkor érzi magát jól, ha sok esemény, tárgy, kapcsolat veszi körül,

ennek biztosítása érdekében könnyen kapcsolódik is ezekhez, nyitott, kommunikatív,

szociábilis. Jung extroverzió és introverzió>> fogalmát más tipológiák (tipológia>>) is

használják, ilyen például Eysenck vonáselméleti megközelítése. Egyik elmélet szerint az

extravertáltak öröklötten/veleszületetten alacsony arousal>vigilancia>> szintűek, ezért

aktivációs szintjük optimalizálása érdekében keresik az azt optimum fölé növelő külső

ingereket, szélsőséges élmény, sőt veszélykeresők, alacsony unalomtűréssel.

élmény: Lelki életünk, lelki tartalmaink alapegységei. Önfolytonosságunk, én-identitásunk>>

időben egymást követő, egymáshoz számos asszociatív fonalon kapcsolódó ~ek sorozatából,

hálózatából szerveződik. Három összetevője egymással kölcsönhatásban alakítja lelki

folyamatainkat és viselkedésünket. A kognitív komponens az észleleti, emlékezeti, gondolati

tartalmakat (mi? hol? mikor? ki? miért?) hordozza. Az emocionális, érzelmi>> összetevő az

~alapot képező tapasztaláshoz kötődő indulatokat, hangulatot, annak polaritását (jó, rossz),

minőségét (félelem, öröm, megkönnyebbülés…) és erősségét foglalja magába. A

motivációs>> komponens az előző kettőből fakadó (ahogy felfogtam + ahogy éreztem)

késztetéseket, vágyakat, szükségleteket foglalja magába. Az élmények elemzésének és

integrálásának fontos szerepe van a lelki egészség helyreállításában, a pszichoterápiában. A

reformpedagógia egyik újabban terjedő koncepciója az ~pedagógia, melynek sokféle

definíciójában közös elemnek tűnik, hogy az oktatás/tanulás kilép a tantermi keretek közül,

valamint a tanulókat érzelmileg fokozottan érintő, bevonódásra késztető körülmények között

és módon történik.

én funkciók: A Freud-féle személyiségmodellben, az Eros (életösztön) és a Thanatosz (halál,

agresszió ösztön) késztetéseket, az ön- és fajfenntartási késztetéseket magába foglaló ösztön-

én (ES, Id), és a szülők, nevelők, referencia csoportok révén internalizált normákat,

szabályokat, elvárásokat (én-ideál) tartalmazó felettes-én között elhelyezkedő ego=én>>

alapvető működésmódja a realitás elv. Az ego-nak integrálnia kell az ösztön-énből származó,

azonnali, korlátozás nélküli kielégítésre vágyó (öröm elv) hajtóerőket, a felettes-énből

(kultúra, társadalom, család, szocializáció>>nevelés) eredő korlátokkal, elvárásokkal,

valamint mindezeket az aktuális tárgyi – társas helyzet adta körülményekkel, lehetőségekkel.

Ehhez a „valóság (realitás) elv” szerint kell működnie, melynek egyik eleme a

valóságvizsgálat. Ez az egóra háruló hármas „elvárás” feszültségeket, szorongást>> kelthet,

melyeket különböző elhárító mechanizmusokkal>> (tagadás, bagatellizálás, elfojtás,

projekció, ellentétbe fordítás, túlkompenzáció, racionalizáció, reakcióképzés, elaboráció>>,

szublimáció, konverzió, szomatizáció, öndestrukció…) igyekszik oldani. Az ego funkciói

ebben a megközelítésben: 1. realitáskontroll: valósághű észlelés/tudatosítás, 2.

szorongásmentesítés, 3. adaptív viselkedéstervezés. ld. még adaptív énfunkciók>>

énideál: Carl Rogers (1902-1987) egyik központi fogalma (a másik az énfogalom) annak

elképzelése, milyenek szeretnénk lenni. Az énkép>>-énideál viszonya több féle lehet: 1. Ha

az énkép>> túl messze van az ~tól: értéktelenség érzés, kevés önbizalom, alacsony

önértékelés, szorongás, elégedetlenség, 2. Ha az énkép>> túl közel van az ~hoz: az egyén

irreálisan túlértékeli saját képességeit, felsőbbrendűség érzése, túlzott önelégültség,

dölyfösség, 3. Ha az énkép>> és ~ optimális távolságra van, az a fejlődésre serkentő hatású:

az ilyen személyiség tudatában van a meglévő képességeinek, de a távlatokban gondolkodik.

énidentitás: önazonosság. Erik H. Erikson meghatározásában: "Az én-identitás érzése tehát a

személynek az a felgyülemlő bizakodása, hogy belső létének egysége és kontinuitása mások

szemével tekintve is megfelel az egység és a kontinuitás fogalmának, oly módon, ahogyan azt

most, az "életpálya" nyilvánvaló kilátásai tanúsítják." (Erikson, 1981. 168-169) A Jung-féle

személyiségmodell nyomán úgy határozható meg, mint az Ego/én (aktuális, itt és most) és a

Self/önmagam (egóim történelmi sora, folyamatossága) ellentmondás- és feszültségmentes

illeszkedése. Az ~nak több dimenziója, összetevője van. 1. A szomatikus – fiziológiai~ azt

fejezi ki, hogy a saját testünket, a benne zajló folyamatokat, testrészeinket önmagunkhoz,

egyedi énünkhöz (érzésünkhöz, észlelésünkhöz, akaratunkhoz…) tartozónak (észlelhetőnek,

megismerhetőnek, befolyásolhatónak) éljük meg. 2. A pszichoszexuális ~ azt jelenti, hogy a

biológiai (öröklött, veleszületett, hormonális) nem (szexus) és a társas hatóközegek

rendszerében formálódó lelki nemi hovatartozás érzés milyen mértékben illeszkedik

egymáshoz a vágyak, az orientáció, az érdeklődés, a feminin/nőies – masculin/férfias habitus

viselkedésbeli megjelenése során. 3. A társas ~nak az életünk során alakuló

csoportidentitások>> adják az alapját, melyek az elsődleges és másodlagos szocializáció>>

során változnak, megszűnve-megőrződve. Ezek főbb típusai, 1. az etnikai, 2. a rokonsági-

származási, családi, 3. a hit/vallás/ideológia béli, 4. a kortárscsoporti, 5. a generációs, 6. a

konstruált/alapított családi, 7. az életkori, valamint 8. a professzionális: szakmai –

foglalkozási – szervezeti.

énkép: A személyiség olyan önmagáról alkotott képe, amely részben mások véleménye

alapján alakul ki, és amely irányító funkcióval rendelkezik (Linville-Carlston, 1994). Az ~nek

ezt a másoktól eredő részét objektív, vagy optatív (tulajdonított) self-nek nevezzük, azt

tartalmazza, amit arról tudunk/gondolunk, hogy mások miként vélekednek rólunk, verbális>>

és nonverbális>>, metakommunikatív>> megnyilvánulásaik nyomán. Azonban ezeket az

információkat (valós és szimbolikus szankciókat, megerősítéseket), az életkor előre haladtával

– minthogy ezekből egyre többfélével találkozunk – egyre jobban megszűrjük, s így alakítjuk,

alkotjuk meg a szubjektív self-et, azt, ahogy mi vélekedünk önmagunkról. Az ~ mindkét fenti

eleme tartalmazza az „itt és most” értékelést (reális self) és a jövőbeli milyenségünkre

vonatkozó énideált>>, ideális self-et. Az ~, nem „csúcs fogalom”, vagyis a benne foglalt

tartalmak egy tágabb, összetettebb lelki konstrukció, az önismeret részét képezik.

érett személyiség: G. W. Allport szerint "Az egészséges (érett) személyiség tevékeny ura

környezetének, személyisége bizonyos fokig egységes és képes arra, hogy pontosan észlelje

mind a világot, mind önmagát." Az érettség számos köznapi és tudományos vonatkozásban

többnyire (kronológiai) életkorhoz is kötött. (ld. egyenlőtlen fejlődés>>) A felnőttkori lelki

érettség kritériumait Allport az alábbiakhoz kötötte: 1. Széleskörű öntudat: partikularitásán

túllépve, érdeklődéssel, értelmes, alkotó módon viszonyul a munkához, családhoz,

politikához, valláshoz. 2. Meghitt viszony másokkal: bensőségesség képessége, olyan

szeretetet nyújtson barátai, családja számára, melyet semmiféle féltékenység, vagy anyagi

szempont nem zavar. 3. Részvét képessége: viseljen el bizonyos nézet- és magatartásbeli

különbségeket önmaga és mások között, tegyen tanúságot mások helyzetének mély

megértéséről, megbecsüléséről. 4. Érzelmi biztonság, önelfogadás: alapvetően pozitív

énképpel>> rendelkezik, elviseli a gátló, zavaró eseményeket, saját tökéletlenségét, belső

elkeseredettség nélkül. Gondolatainak kifejezésekor tekintettel van másokra is, eléggé bízik

önmagában ahhoz, hogy ne féljen sem maga, sem mások érzelmi megnyilatkozásaitól. 5.

Valósághű észlelés problémamegoldó képességgel: a dolgokat képes úgy észlelni, amilyenek

azok a valóságban, s nem úgy, ahogy az neki tetszenék, a valósághoz kapcsolódik,

problémaorientált, munkájába belemerül, bizonyos időre félretéve saját személyes vágyait is.

6. Ön - objektiválás és humorérzék: képes kívülről is nézni önmagát, megérti a különbséget

saját igazi, áhított és mások által vélt valósága között. A humor az a képessége, hogy

nevessen azokon a dolgokon, amelyeket dédelget, és mégis tovább dédelgesse őket. 7.

Egységesítő életfilozófia: olyan értékrenddel, valóságmodellel rendelkezik, mely megadja

számára az életet értelmessé tevő irányt, tárgyat és célt, egész sor mélyen rejlő értékfogalma

van. (Allport, 1980. 299-327.)

Érosz: gör.: szeretet/erotika. ld. pszichoanalízis>> Freud duális ösztöntanában az ösztönén>>

egyik alap ösztöne, mely a szeretet, az alkotás, teremtés, összekötés, gondoskodás alapja.

érzelem: emocio (lat.):. A kilenc lelki alapfunkció egyike, az arousal>>-lel, és a

motiváció>>-val együtt az energetikai funkciók>> közé tartozik. Az ~k alapvető funkciója az

érzékszervekből befutó és a tudattalanból érkező információk kiértékelése. Az agykéreg alatti

központok (talamusz, hipotalamusz, hipofízis, limbikus rendszer), melyek az alapvető

vegetatív élettani folyamatainkat is szabályozzák, egyben az érzelmi-motivációs szabályozás

központjai is. Az érzékszervekben lévő receptorokból az afferens pályákon befutó

ingerületek, valamint a tudattalanból tudat közelivé, vagy tudatossá váló tartalmak (emlékek,

fantáziák, gondolatok, álmok, hallucinációk), elsődlegesen a jó/kellemes vs. rossz/kellemetlen

dimenzió mentén értékelődnek (polaritás, minőség), e kiértékelés erőssége az aktuális

arousal>> szinttől függ. Az erősség és időtartam függvényében is megkülönböztetjük az ~-

ket. 1. az indulat erős, rövid időtartamú, 2. a hangulat kevésbé intenzív, de hosszabb

időtartamú, 3. a szenvedély egyszerre erős és tartós érzelmeket jelent. Az ~i kiértékelés az

alapja a viselkedés irányultságának és intenzitásának, a motiváció>>-nak. A pozitív

kiértékelés (öröm, megkönnyebbülés, szeretet…) ún. megközelítő/inger közelben maradó, a

negatív kiértékelés (ijedtség, félelem, szomorúság…) aktív (menekülő)-, vagy passzív

(viselkedésgátlás) elkerülő viselkedést vált ki. A társas tanulási, jelentésadási hatásoknak az

érzelmek minőségének kialakulásában játszott szerepét Schachter és Singer (1962) igazolta.

Eszerint egy, az arousalt>> fokozó élmény>> egyedi ~i jellegét (pl. meglepetés, ijedtség,

pánik…) az adott esemény szemtanúiként jelen lévő személyek reakcióiból „olvassuk le”, e

reakciókkal címkézzük>> meg. A másik személy ~inek megértési képességét empátiának>>,

az önmagunk és mások ~inek felismerési hiányát alexitímiának, zavarát pedig ~mi

félreértésnek nevezzük. A régebben elsősorban tömegesen, intézetben nevelkedett gyerekek

sajátos lelki állapotát John Bowlby (1907-1990) „érzelmi elhanyagoltság”-ként írta le. A most

felsorolt tényezők fontos szerepet játszanak az ~i intelligencia>> kialakulásában. ld. még

alap érzelmek>>, érzelmi fejlődés>>

érzelmi fejlődés: a négy legalapvetőbb érzelemnek a csecsemő és kisgyermekkorban zajló

kialakulását jelenti. Az érzelmek azonosítását korai fejlődési szakaszokban tanuljuk, melyek

kapcsolati kerete főleg az anyával való interakció (ld. cirkuláris reakció 2.>>). Elsőként a

már méhen belüli életben megalapozódó megfelelő anyai gondoskodás nyomán kialakuló

kötődés>> során, a biztonság, vonzalom, ragaszkodás, szeretet jelenik meg. Másodikként,

hat-nyolc hónapos korban a szorongás>>, melynek első formája az anya elérhetetlenségétől,

elvesztésétől való szeparációs szorongás. Harmadikként jelennek meg a félelmek>>.

Kondicionálással tanuljuk az elkerülhetetlen kellemetlen tapasztalatok során a konkrét

félelmeket, melyek valós veszélyek előrejelzői. Később jelentkeznek a kognitív funkciók

fejlődésével a szimbolikus félelmek, mint a sötéttől, vagy gonosz mesehősöktől való félelem,

melyben tudattalan szorongások kerülnek megformálásra, kifejezésre. A kisgyermeket

félelemmel tölti el, ha egy ismert összkép belső eleme megváltozik: belső vágyképe, a benne

élő séma összeegyeztethetetlen az aktuális tapasztalattal, a megszokott a szokatlannal. A

harmadikként kialakuló, az agresszió>> alapját képező harag és düh a félelmek és

frusztrációk>> következtében alakul ki. Negyedikként jelenik meg az ambivalencia>>.

érzelmi intelligencia: az érzelmi információk megértése és az érzelmekkel való bánásmód

képessége (Mayer - Salovey 1990). Az ~ meghatározása és fejlesztése az utóbbi időben egyre

nagyobb hangsúlyt kapott, egyre divatosabbá vált. Az ~ fontos előfeltétele a mindennapi

társas helyzetekkel való sikeres megküzdés>>-nek. Magába foglalja az érzelmek hatékony

nonverbális és verbális kifejezését, saját érzelmek>> hatékony megértését, a gondolkodás

érzelmek segítségével való előremozdítását, mások érzelmeinek eredményes dekódolósát,

megértését, az empátiás>> készséget, a hatékony interakció- szabályozást, valamint az

optimális érzelemszabályozást. Mutatójaként az EQ-t (emocionális kvóciens) használják, a

mérésére jelenleg forgalomban lévő tesztek eredményei között nincs elég szoros megegyezés.

érzékelés: a környezeti ingerek felvétele, eljuttatása a kérgi feldolgozó központba az egyes

ingerfajtákra specializálódott érzékszervek és a belőlük kiinduló idegpályákon keresztül,.

az információszerzés kezdeti szakasza. Az információ feldolgozás következő szakasza az

észlelés>> folyamatok viszont a kéreg magasabb területeihez kötődnek, ahol az ingerek

jelentésének megalkotása történik. Az ~ különböző modalitásban működik, a látás, hallás,

szaglás, ízlelés és tapintás, nyomás-, hő- és fájdalomérzékelés. Az érzékleti modalitásoknak a

fizikai energiát idegimpulzusokká kell átalakítaniuk, ez a transzdukció folyamata, amelyet

receptorok hajtanak végre. A receptorok és az idegi pályák az inger intenzitását az

idegimpulzusok gyakoriságával és időbeli mintázatával kódolják; minőségét viszont a

specifikus idegrostok és azok aktivitásmintázata adja. Érzékszerveinkre jellemző, hogy

rendkívül érzékenyek a környezet változásaira. Az érzékenység mérésének az alapja, hogy

meghatározzuk a legkisebb érzékelhető ingermennyiséget. Vagyis a legáltalánosabb módszer

egy érzékleti modalitás érzékenységének mérésére annak a legkisebb erősségű ingernek a

meghatározása, amely megbízhatóan megkülönböztethető az inger hiányától, a leggyengébb

fény például, amely megkülönböztethető a sötétségtől. Ezt a legkisebb ingererősséget

nevezzük abszolút küszöbnek, mely az a legkisebb ingerintenzitás, ami a próbák 50%-ban

vagy a vizsgálati személyek 50%-nál érzéklet kialakulásához vezet. Az érzékelés másik

fontos összetevője a változások jelzése. Ugyanúgy, ahogy az érzékeléshez kell egy minimális

inger, úgy két inger megkülönböztetéséhez is szükség van bizonyos mértékű különbségre a

két inger között. Ahhoz például, hogy két hang intenzitását meg tudjuk különböztetni, az

egyiket hangosabbnak kell hallanunk ahhoz, hogy hangmagasságok között különbséget

tudjunk tenni, a hangok frekvenciájának kell különböznie. Két különböző intenzitású, azonos

modalitású inger megkülönböztetése akkor lehetséges, ha az eltérésük meghaladja a

különbségi- vagy relatív küszöböt, amit az abszolút küszöbhöz hasonlóan statisztikusan

határozunk meg. A relatív küszöb, az az ingerintenzitás különbség, ami a próbák 50%-ban

vagy a vizsgálati személyek 50%-nál érzéklet változás vagy különbség érzéklet

kialakulásához vezet. Az abszolút és relatív küszöb szintjét az érzékelő személy testi és

pszichés állapota, személyiség jellemzői jelentősen befolyásolják. A pszichofizika klasszikus

kutatói az inger erősség és az érzet nagyság között különböző matematikai összefüggéseket

írtak le. Wéber konstans-, Fechner logaritmikus-, Stewens exponenciális kapcsolatot írt le.

észlelés: percepció (lat.): befogadás, összegyűjtés, birtokba vétel. Az érzékletek első szintű

feldolgozása, tudatosítása, értelmezése. Mint az érzékelés>> címszónál olvasottakból is

sejlik, az 1. biológiai, elektrokémiai és 2. a perifériákon lévő érzékszervekben zajló folyamat,

ezzel szemben az ~ 1. központi idegrendszeri (centrális), agykéreg sejtek millióinak

összehangolt működésén alapuló 2. pszichés folyamat. Az, hogy az agyat egyidejűleg érő

milliónyi érzékleti ingerből mi képezi az ~ (észbe vevés), egyben a tudatosulás anyagát, a

számos tényező (érzelem, motiváltság, tanulás) által befolyásolt figyelem>> szűrő és/vagy

kiemelő működésén múlik. Információfeldolgozási szempontból az ~ az első kognitív

folyamat>>, melyre a magasabb szintűek (emlékezés, tanulás, képzelet, gondolkodás)

épülnek. Az ~nek alapvetően két fő funkciója van: 1. lokalizáció>> 2. identifikáció,

azonosítás (appercepció) Ez utóbbi szorosan összefügg a korábbi tapasztalatokkal,

emlékezettel, tanulással, gondolkodással. A tárgyak, ingerforrások helyének meghatározását

téri lokalizációnak nevezzük, erre épül a kognitív térkép>> mely a környezetünkben való

tájékozódás eszköze, amely nélkül pl. állandóan a tárgyaknak ütköznénk, nem volnánk

képesek tárgyakat megfogni, amikor értük nyúlunk, és veszélyes tárgyak vagy ragadozók

útjába kerülnénk. A lokalizáció és a felismerés mellett észlelőrendszerünk további feladata, a

perceptuális konstancia>> is, vagyis hogy a tárgyak külső megjelenését állandónak mutassa,

annak ellenére, hogy a retinánkra eső ingerek folyamatosan változnak. A másik fontos feladat

a tárgyak elkülönítése, mivel a retinánkra vetülő kép, különböző világosságú és színű pontok

mozaikja. Az észlelőrendszer ezt a mozaikot a háttértől és egymástól elkülönülő tárgyak

csoportjává szervezi. A folyamat további részében zajlik a figura és háttér elkülönítése,

nemcsak kiemelkedni látjuk a tárgyakat a háttérből, de sajátos csoportosításban is észleljük

őket. Még egyszerű, pontokból és vonalakból álló minták is rendezett kapcsolatokba kerülnek,

ha a mintára nézünk, ez a jelenség a csoportosítás stb. Mivel az ~ korábbi tapasztalatokra

épül, nagyon szubjektív, egyrészt az észlelő rendszer torzításai, mint az illúziók, másrészt az

észlelő testi és pszichés állapota, személyiségéből fakadó ~-i stílusok, a korábbi

tapasztalatokhoz kötődő torzító jelenségek, mint például a szorongás, az objektívnek hitt

valóságot nagymértékben szubjektivizálják. A tárgyak felismerése általában annyira

automatikus és erőfeszítés-mentes, hogy természetesnek vesszük, a folyamat azonban zavart

szenvedhet, balesetek vagy például agyvérzés következtében fellépő agyi sérülések esetén. Az

~ zavarai: az illúzió (van inger, de az észlelés torzult) és a hallucináció (nincs inger, de

észlelés élmény van – mint normál esetben az álomban). A felismerés (appercepció) zavarait

agnóziáknak nevezzük.

3. ábra: Az érzékleti információ feldoglozási folyamata. (Martin, 2015)

facilitáló szorongás: serkentő, teljesítményjavító izgalmi/feszültség. Ha az arousal>> szint

az optimális fölé (optimum arousal>>) emelkedik a személyek egy részének

teljesítményszintje magasabbra emelkedik, mint az optimum szinten volt. A vizsgadrukk,

lámpaláz, rajtláz kedvező és kellemes, önbizalmat adó típusa, azonban a meg nem tanultakat,

az eléggé nem begyakorlottakat önmagában a ~ nem segít jól prezentálni! A ~ tartós

fennállása után kifáradás, kimerültség, sőt izomláz léphet fel.

fallikus szakasz: Freud pszichoszexuális fejlődéselméletének, a pre-ödipális és pregenitális

időszakba tartozó harmadik szakasza (3-6 év), melynek során a gyermek figyelme a külvilág

felé fordul, felfedezi a nemi különbségeket, kialakul a nemi kíváncsiság és a nemi izgalom.

Felfedezi, hogy a nemi szervek ingerlése kellemes érzésekkel jár, ezért ebben a korban már

megjelenik a maszturbáció. A nemi szervek öningerlése örömforrás és gyakran (nemegyszer

kóros mértékben) feszültségcsökkentő. A ~ legfontosabb fejleménye az azonos nemű szülő

számos viselkedésmódjának (beszéd, mozdulatok, ruházat, szerepviselkedés) utánzásán>>

alapuló identifikáció>>. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása, az

elsődleges genitális-szexuális orientáció kialakulása. Freud szerint a gyermek szinte

szerelmesen ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, mint a vele azonos nemű, birtokolni

akarja azt, ugyanakkor az azonos nemű szülővel, riválisával szemben negatív érzelmeket

táplál. A folyamat egy ún. rivalizációs feszültséget gerjeszt, aminek következtében egyrészt

bűntudat alakul ki a gyermekben, másrészt agresszív indulatai, fantáziái, álmai keletkeznek,

„vetélytárs” iránt, s ezzel átlép a következő, az ödipális szakasz>>-ba. Ezt az érzelmi

krízist>> a szerző ödipális konfliktusnak nevezte el.

fejlődéslélektan: a pszichológia>> egyik alapkutatási területe, amely az ember pszichikus

jelenségeinek kialakulásával, az emberi tudat keletkezésével, az egyes életkori szakaszokra

jellemző pszichikus sajátosságok, törvényszerűségek leírásával foglalkozik. A lelki jelenségek

kialakulásában kétféle fejlődési folyamat állapítható meg: 1. A lelki jelenségek törzsfejlődése

(filogenezis: evolúciós pszichológia>>) és 2. Az ember egyedi fejlődése (ontogenezis). A ~

három központi kérdéssel foglalkozik: 1. a folyamatosság, 2. a fejlődés hajtóereje, 3. az

egyéni különbségek. A ~ kutatói – ma már a méhen belüli, magzati időszaktól kezdődően – a

viselkedés kettős (biológiai és társas) determináltsága következtében alakuló, változó, életkori

sajátosságokat (periodizáció) is mutató lelki alapfolyamatokat (éberség/arousal, emóció,

motiváció, figyelem, emlékezés, tanulás, képzelet, gondolkodás) és a többnyire a társas

közegben való megnyilvánulásaikat vizsgálják. A ~ és a személyiség lélektan>> közös, átfedő

területét képezik a személyiségfejlődési modellek (S. Freud, E. Erikson). Napjainkban egyre

fontosabbá válik a lelki, viselkedési rendellenességek kialakulásának megértése, ezt a

fejlődési pszichopatológia kutatja. Megalapozójának Anna Freud: Normalitás és patológia a

gyermekkorban című munkáját tekinthetjük Freud, A, 1965) Első hazai ismertetője:

Ranschburg Jenő (Ranschburg 1989. 1998).

fejlődési krízisek: a fejlődés során bekövetkező, a fejlődés további menetét meghatározó

válságok. Erik H. Erikson (1902-1994) nevéhez fűződő fogalom (normatív krízisnek is

nevezi). Erikson a személyiségfejlődés mozgatórugójának az intrapszichés és szociális

tényezők egymásra hatását, konfliktusait tekintette. A személyiség egyes fejlődési

szakaszokban megnyilvánuló jellegzetességei, fejlődése formálják az identitást. E szakaszok –

szám szerint nyolc -, egymásra épülő sorrendben követik egymást, az egyén a ~ hatására lép

át az új szakaszba. Erikson szerint minden életszakasz-váltáskor pszichoszociális krízist,

konfliktust élünk meg, melyek a fejlődéshez szükséges, természetes (normatív, normális)

változásokat jelentik, mint például a serdülőkori krízis, életközép-krízis, időskori krízis. A

krízis, növekedési lehetőségeket rejt magában, ám ilyenkor fokozottabban sérülékeny>> a

személy. Az új életszakasz új feladatok megoldását követeli meg, amelyhez új

konfliktusmegoldó stratégiákat szükséges mozgósítani. A krízis hatására eldől, a következő

szakaszban a fejlődés a jobbára egészséges, vagy patológiás úton folytatódik. Egy korábbi

szakaszban patológiás úton zajlott fejlődés, a későbbiek során spontán, vagy külső segítség

(nevelés, szocializációs korrekció, pszichoterápia) korrigálódhat. Potenciálisan patológiás

állapothoz (szorongás, neurózis, addikció, pszichózis, öngyilkosság) vezető krízis akkor

alakul ki, ha a fejlődési és az akcidentális, traumatikus, vagy egzisztenciális krízisek (Rahe)

közel egyszerre érik a személyt.

fejlődési zavar: Tipikusan a koragyermekkorban, a gyermekkorban és a serdülőkorban

kezdődő zavarok. Ezek közé sorolandók: (a) az értelmi elmaradás; (b) az általános fejlődési

zavarok, pl. az autizmus; (c) a specifikus fejlődési zavarok, pl. iskolai teljesítményzavarok,

beszéd-, kiejtési és artikulációs zavarok, a motoros koordináció zavarai; (d) más fejlődési

zavarok, vagyis a fentebb leírt típusok szerint jelenleg nem jellemezhető zavarok; (e)

diszruptív viselkedészavarok, mint a figyelemzavarok, hiperaktivitás-zavarok, a társas

viselkedés zavarai, pl. csoportban fellépő zavarok, agresszív különcködés, ellenségesen

dacoló viselkedés; (f) gyermekkori és serdülőkori szorongásos zavarok, mint szorongás az

elválasztástól, kontaktusok kerülése, felfokozott szorongás; (g) táplálkozási zavarok; (h) nemi

azonosság zavarok gyermekkorban és serdülőkorban; (i) kényszeres mozgászavarok; (j)

ürítési zavarok, funkcionális encopresis (beszékelés) és enuresis (ágybavizelés); (k)

besorolatlan beszédzavarok, azaz hebegés és dadogás; (l) a kora gyermekkorban, a

gyermekkorban és a serdülőkorban jelentkező egyéb zavarok, mint a mutizmus, ön agresszív

jellegű és differenciálatlan figyelemzavarokkal járó reaktív azonossági és kötődési zavarok és

mozgászavarok.

felettes-én: Freud személyiség struktúra elméletében, személyiségünknek az én>>-ből

kialakuló azon része (ang.: super-ego, ném.: über-ich), mely az én cselekvésmódját és az

ösztön-én törekvéseit „cenzor”-ként szabályozza. Ha az énnek nem sikerül az ösztön-én>> és

a ~ törekvéseit összhangba hozni, akkor az ösztönök a ~ nyomására, az ego: én>> szorongás

elhárító működése (elhárító mechanizmusok>>) révén elsődlegesen elfojtódnak (a

tudattalanba kerülnek). A ~ a társadalmi és a tradicionális értékek, szülői képek, családi-,

szűkebb- és tágabb környezeti – pl. kortárs csoport – normák>> belső, idealizált

reprezentációja. A tekintélyszemélyek és referencia csoportok>> elvárásai és tilalmai szerinti

viselkedés kialakulásában, a jutalmak – büntetések függvényében folyó idomulás,

engedelmesség, majd az érzelmi viszonyulás függvényében megjelenő identifikáció, utánzás,

azonosulás a ~ kialakulásában fontos szerepet játszanak. Anna Freud írta le a

támadóval/agresszorral történő azonosulást, mint a ~ kialakulásában fontos folyamatot és

egyben elhárító mechanizmust. Eszerint olyan személyeket is utánozunk, akik velük szemben

korlátozással, frusztrálással, büntetéssel éltek. A ~ alakulásában fontos folyamat, az érzelmi

elutasításon, ellenszenven és sokszor haragon, gyűlöleten alapuló identifikációs forma, az

ellenazonosulás („csak azért sem úgy!”). Ha a személyiség én-identitása>> többségében ez

utóbbira alapozódik, alakul ki a krónikusan kolerikus (Hippokratész), oppozíciós karakter,

személyiségzavar. A viselkedésmódok (önző, altruista>>, asszertív, agresszív>>,

kooperatív…) hátterében álló értékrendnek a ~-be épülése az egyén erkölcsisége az

interiorizáció (belsővé tétel) nyomán teljesedik ki. A többségében tekintélyelvű,

megkérdőjelezhetetlenül parancsuralmi légkörben felnőtt, olykor fanatikus emberek, e

~tartalmakat akár önmaguk, vagy mások életének, épségének kockáztatásával, rombolása árán

is képesek követni.

feltételes reflex: ld. klasszikus kondicionálás>>

felújulás: I. P. Pavlov tapasztalta, hogy egy, már kialudt, legátlódott feltételes reflex >>

(fényre, csengőhangra nyálzás) a feltételes megerősítő (étel) nélkül is időnként megjelent. A

tanuláshoz kapcsolódó emlékezet>> a beírás/rögzítés, megtartás és felidézés/előhívás

szakaszokból áll. A felidézés/előhívás lehet tudatos/szándékos és akaratlan, spontán. Ha adott

tananyagrészek ilyen spontán felújulását tapasztaljuk, érdemes az adott részt egészében

átismételni, az eredményes hosszú távú megőrzés (LTM) érdekében!

fenomenológia: E. Husserl német filozófus által a XX. század első felében létrehozott

filozófiai irányzat, amely a szubjektív tudatot és a tapasztalást tekinti a megismerés

legfontosabb forrásainak. A pszichológiában elsősorban a humanisztikus pszichológia>>,

képviseli.

félelem: negatív, de a túlélés, alkalmazkodás szempontjából nélkülözhetetlen érzelmi állapot.

A ~ és a szorongás nagyon hasonló érzelmi állapotok, megkülönböztetésük nem egyértelmű.

Az egyik fontos különbséget az jelenti, hogy a ~nek konkrét tárgya van, aktuális fizikai (testi

épséget károsító) vagy szimbolikus veszélyt (pl. szereplési kudarc, megszégyenülés) jelez. A

szorongás ezzel ellentétben előrevetített, elképzelt veszélyekkel kapcsolatos. A félelem

tárgyiasult, konkrét dologhoz, személyhez, helyzethez „kötött” szorongás. Mindkettő negatív

érzelmi állapotot teremt, mindkettő a jövőre irányul, hasonlóak az őket kísérő, és néha

öningerlő kört képező, egyben provokáló (ld. pánik) vegetatív tüneteik (szívritmus-,

vérnyomás-, bőr vezetőképesség-, izzadás növekedés, szabálytalan légzés, pirulás vagy

sápadás, reszketés…). Epstein (1972) szerint ~et akkor élünk át, ha a veszélyeztető helyzetben

rendelkezésre állnak a veszély elhárítására megoldási módok, viszont szorongás esetén ezek a

stratégiák akadályozottak. A ~ az alapérzelmek>> egyike, kialakulásának háromféle módját

ld. az érzelmi fejlődés>> címszónál. A normális életvitelt akadályozó erősségű, tartósan

fennálló, racionális alappal nem rendelkező félelmeket nevezzük fóbiáknak, melyek

kezelésében gyakran alkalmazott módszer a viselkedés terápia (behaviorizmus>>).

félrevezető instrukciók: a szociálpszichológiai>> kísérletekben gyakran alkalmazott

módszer, annak érdekében, hogy a személyek spontán, „természetes” viselkedését, és ne az

általuk vélt, velük szembeni elvárások szerinti magatartását tanulmányozhassák. Stanley

Milgram híres kísérletében (1963) a kísérleti személyeknek – akik a jutalmazó-büntető tanár

szerepben voltak – azt mondták, hogy a kutatók, a büntetésnek a memóriára gyakorolt

hatására kíváncsiak, s hogy ez egy fontos dolog. Eközben valójában arra voltak kíváncsiak,

hogy a kísérleti személyek (tanárok) hányad része képes egy embertársának halálos áramütést

(450 V) adni – még akkor is, ha hallhatja annak jajveszékelését és az abbahagyásra irányuló

könyörgését –, ha az emiatti felelősséget átháríthatja másra (a kísérletvezetőre).

figyelem: külső ingerhatások és a belső energetikai folyamatok>> által is befolyásolt, a

kognitív folyamatok>> tartalmát és hatékonyságát befolyásoló mentális folyamat, költőien

szólva: a lélek kapuja. 1. Alapjelensége az agykérgi éberségi szint, a vigilancia (arousal>>)

kialakítása és fenntartása, ez teszi lehetővé a környezet ingereinek felvételét és feldolgozását.

2. A ~ másik jellegzetessége a szelektivitás, amely során az információkat tudatosan észleljük

(észlelés, percepció>>) vagy kiemeljük, (Neisser modell) miközben más információkat

tudattalanul elemzünk vagy szűrünk ki, (Broadbent modell). Ennek következtében bizonyos

tények feldolgozása hangsúlyozódik, másoké csökken vagy gátlódik, ez utóbbi a perceptuális

elhárítás>>. 3. Harmadik jelensége a megosztott~, ez egy erőfeszítési folyamat, ami mentén a

figyelmi kapacitást megosztjuk, így a ~ egy meghatározott feladatra fordítódik, más

aktivitások automatizálódhatnak vagy közös szervezési egységbe szerveződve megosztott

figyelmi kontrollt kaphatnak. A ~nek több fajtája és csoportosítási lehetősége van. Lehet a

~tudatosság alapján spontán vagy szándékos. A spontán ~önkéntelen, nem tudatos, általában

váratlan, újszerű ingerek keltik fel, tájékozódási, vagyis odafordulási, orientációs reakciót>>

kiváltva. A szándékos ~ tudatos, az érdeklődés vagy a szükséglet alapozza meg. Időbeliség

alapján a ~ lehet epizódikus, ha csak rövid ideig fokuszál az adott információszerzése, ennek a

figyelemnek a kapacitása 7+2 információ egység lehet. Időbeliség alapján lehet még tartós ~,

ez tudatos, időtartama függ az inger változatosságától, az arousal szinttől, a fizikai állapottól,

a motiváltságtól és az érdeklődéstől.

finalizmus: A 2-7 éves korú gyermekekre jellemző céloksági gondolkodás. A művelet előtti

kognitív fejlődés>> jellemzője, az egocentrizmus>>, szinkretizmus>>, érzelem vezéreltség

mellett, az oksági gondolkodás>> (miért korszak?) szempontjából is jellegzetes

sajátosságokkal bír. Piaget –„visszadobva a labdát a gyerekeknek” – az ún. klinikai

módszerrel kutatta a gyermeki világkép e korra jellemző sajátosságait, magyarázó elveit.

Piaget szerint a világ jelenségeiről, azok okairól alkotott magyarázó elvek közé tartozik az ~

is, melynek jellemzője a célokság, vagyis az, hogy a dolgok oka azok céljában rejlik. A

gyermek az oksági összefüggéseket gyakran felcseréli a célszerűséggel, például „azért esik a

hó, hogy szánkózni lehessen” vagy „azért süt a nap, hogy fürödni, strandolni lehessen”, és

nem azért lehet szánkózni, mert esett a hó, ill. nem azért lehet strandolni, napozni, mert süt a

nap. (ld. még animizmus>>, antropocentrizmus>>, artificializmus>>)

fixáció: rögzülés, pszichoanalitikus fogalom. Jelentése, hogy a pszichikus fejlődés bizonyos

területeken hosszabb vagy rövidebb időre megáll, miközben az életkor (kronológiai kor) előre

halad. Ezekben az esetekben a környezet az egyén kronológiai (naptári) életkorának

megfelelő viselkedést várja el, de a ~ miatt az egyén nem tud ennek megfelelni, azaz

viselkedése elmarad a tőle elvárhatótól (ld. egyenlőtlen fejlődés>>). Freud pszichoanalitikus

elméletében egy korábbi pszichoszexuális szakaszt túlhaladni nem képes vagy a

tárgykapcsolatain változtatni képtelen személy megrekedt fejlődése (pl. ~ az orális-, az

anális-, a fallikus, vagy az ödipális szakaszban>> az anyához fixálódott személyiség).

fiziológiai szükségletek: élettani, vitális, elsődleges szükségletek. Abraham Maslow

motivációs elméletében a legerősebben jelentkező, domináns, a szervezet egészséges

működésének (homeosztázis) fenntartásához feltétlenül kielégítendő hiány szükségletek,

késztetések. Az alapvető ~ek az éhség, szomjúság, szexuális vágy, aluszékonyság, anyai

reakciók. Maslow szerint amennyiben ezen szükségletek nincsenek kielégítve – vagy akár

csak egy közülük, mivel ezen szükségletek viszonylag elszigetelhetők, testileg lokalizálhatók

–, akkor minden egyéb szükséglet megszűnhet, vagy háttérbe szorulhat. Ha valaki például

éhezik, számára egy cél létezik: az élelemszerzés. Ebben az esetben megszűnnek számára az

egyéb motiváló tényezők: nem törődik a biztonságosabb gépkocsi vásárlással, elhanyagolja

emberi kapcsolatait, de még az azonos szintű szükségletek – szexuális vágy, alvás iránti igény

– is jelentőségüket vesztik. Ilyenkor az ember tudatát majdnem teljesen az éhség tölti ki, az

egész organizmus jól jellemezhető azzal, hogy éhes, viselkedése a táplálék iránti szükséglet

csökkentésére, az evési vágy kielégítésére irányul, olykor korlátozódik. Az emberi agy másik

sajátos jellemzője az, hogy adott hiányszükséglet kielégítetlensége esetén az ember egész

jövőképe megváltozhat. Az éhes ember leghőbb vágya egy olyan hely, ahol sok élelem van.

Korgó gyomorral akár a diktatúrát is elfogadná, csak ehessen végre. Ha a ~ kielégítést

nyertek, a viselkedést, a következő, a biztonsági szükségletek>> irányítják. Maslow

motivációs elméletének korlátja, hogy általa nem magyarázható az emberi tettek azon

jelentékeny hányada, amikor az egyének tudatosan alárendelik élettani szükségleteiket más

késztetéseiknek (pl. éhségsztrájkot folytatnak, vagy fogyókúrájuk érdekében éheznek).

flexibilitás: rugalmasság, hajlékonyság. A kreatív>> gondolkodás egyik összetevője és

mutatója. Az a képesség, hogy adott dolgot, többféle szempontból tudjunk jellemezni, illetve

csoportosítani másokhoz viszonyított hasonlóságai és különbségei mentén. Az ego- és

monocentrikus (egy szempontú) gondolkodást (művelet előtti korszak 2-6 év között) felváltó

decentrálás>>, szempontváltás képességének következménye.

fluencia: szó szerint folyékonyság, átvitt értelemben gondolati rugalmasság, könnyedség. A

kreatív>> gondolkodás egyik összetevője és mutatója. Az a képesség, hogy egy adott

dologgal kapcsolatban mennyi, valamilyen módon hozzá kapcsolódó tartalmat tudunk

felidézni az emlékezetből. A szabad asszociációk haladhatnak formai/felszíni (hang, dallam,

kép…) szemantikus/jelentés szerinti és érzelmi fonalon.

fogalom: a dolgok és a köztük lévő viszonyok, elvont, absztrakt>> és általánosított>>

tükröződése a tudatban, I. P. Pavlov elnevezésével a „második jelzőrendszer” a jelek jelzése.

A ~ak jelentése, tartalma a nyelvhasználók közmegegyezésén (konszenzus) alapul. Azon

dolgok köre, melyekre a tartalomban lévő kritériumok érvényesek, adja a ~ terjedelmét.

Tartalom és terjedelem reciprok viszonyban vannak egymással. A konkrétság – elvontság

mértéke szerint a fogalmak hierarchikus, alá - fölérendeltségi viszonyban (piramis) vannak

egymással. A magasabb, szűkebb tartalmú és tágabb terjedelmű ~ak (pl. művészet) ún. nem

~ak (genus), az alájuk tartozó tágabb tartalmú, de szűkebb terjedelmű faj ~ak (species)

sokaságát foglalják magukba, maguk alá (pl. építészet, szobrászat, festészet, film, színház…).

A ~ak szemantikai, denotatív jelentése a közmegegyezésen alapuló tartalmakat foglalja

magába (ld. szótári alak). A konnotatív, társult jelentés egy csoportban a denotatív

jelentéshez, a mellé társult sajátos jelentéstöbbletet hordozza (ld. Mérei F. az utalás). A ~

tanulás három alapvető módja: 1. definitív, a fogalom tartalmának megtanulása, 2. társításos,

amikor egy fonéma (hangzósor, pl. sár) asszociálódik egy adott dologgal, 3. kontextuális,

amikor a jelentés, a történés (pl. leesik), cselekvés (pl. simogat), vagy szövegkörnyezetből

épül fel, értődik meg. A szavak (fonémák) egy részének a fogalmi, denotatív jelentése

többféle. Az, hogy egy adott esetben a kommunikáció>>ban résztvevők melyik szemantikai

tartalmat használják, többféle kontextuson múlik. Ezek egyike a szövegkörnyezet, vagyis,

hogy az adott szó milyen jelentésű egyéb szavakkal együtt fordul elő. Pl. Éva bírja (kedveli) a

komoly zenét. Lajos bírja (fizikai terhelhetőség) a kiképzést. A gróf 1000 hektárt bírt

(birtokolt). A kontextuális jelentésbefolyásolás egyéb típusai a személyi, idői, helyszíni.

frusztráció: akadályoztatás, egy cél/állapot elérésére irányuló, tudatos, vagy tudattalan

törekvésünk sikertelensége miatt érzett kudarc, külső akadály, vagy képességhiány miatt. A

pszichológiai (mezőelméleti) viselkedés- és szituáció elemzés négyféle helyzetet különböztet

meg: 1. akadály nélküli: a cél és személy között nincs akadály, a célelérés akadálytalan, 2.

problémahelyzet: a cél ismert, de az elérési útvonal nem, rá kell jönni, 3. ambivalencia>>:

amikor két egyformán jó, vagy egyformán rossz opcióból kell választani, illetve egy

ugyanazon céltárgy ugyanazon időben egyformán vonzó és taszító, 4. akadályozottság:

frusztráció, amikor a célt a személy, vagy külső akadály, vagy belső tényezők (képesség,

motiváció) nem képes elérni. A frusztrációra adott reakciók típusai: 1. agresszió>>, 2.

regresszió>> 3. elaboráció>> 4. támaszkeresés>>

generalizáció: általánosítás. Pszichológiai szempontból a tanulás egyik alapmechanizmusa,

mely során egy adott helyzetben jutalom, vagy büntetés következtében kialakult reakció,

válasz, számos más, az élőlény számára különböző szempontok mentén hasonló helyzetben is

megjelenik. A klasszikus kondicionálás>> folyamatában az a jelenség, amikor a már kialakult

kondicionált választ, egy hasonló feltételes inger is kiváltja. Például, ha különböző

frekvenciájú csengőhangokat is megerősítés követ, akkor minden hasonló frekvenciájú

hanggal kiváltható a feltételes válasz. Az operáns kondicionálás>> során egy adott

helyzetben sikeres cselekvés generalizálódhat, ha sok más helyzetben is a cél elérését

szolgálja. ld. még általánosítás>>. A ~ ellentéte a diszkrimináció>>.

genitális szakasz: Freud pszichoszexuális fejlődéselméletének ötödik, utolsó szakasza, mely

a serdülőkor kezdetétől a felnőttkorig tart. A ~ a fallikus szakasz organizációjának tekinthető,

mely a részösztönöket a nemi szervek elsőbbrendűségének rendeli alá. A pubertással a

libidinális és agresszív vágyak újra felélednek – az ödipális konfliktus ismét felszínre kerül –,

de míg a kisgyermek ezt a konfliktust a családon belüli tárgyválasztás miatt az azonosulással,

addig a serdülő ugyanezt a családon kívüli, tehát nem tiltott tárgyválasztással oldja meg.

Eleinte a szexuális energia aktusban való levezetése még nem elfogadott, ezért a serdülő

fantáziál és maszturbál. A hatalmas impulzusmennyiséggel való megküzdés módját nagyban

befolyásolják az előző szakaszok sikerei-kudarcai. Ideális esetben az ifjú képes lesz

szeretetteljes, gondoskodó kapcsolatban megosztani a szexuális gyönyört ellenkező nemű

partnerével, és egyre jobban képes lesz kontroll alatt tartani impulzusait. A megelőző, ödipális

szakasz>> patológiás lefolyása következtében a normális, egészséges, a fajfenntartást szolgáló

nemi céltól eltérő libidótörekvések, perverziók fordulhatnak elő.

gondolkodás: a legmagasabb szintű kognitív funkció>>. A társasan kialakított jelentések, a

fogalmak>> megértésén, alkotásán alapuló, tehát szimbólumokkal végzett megértő,

problémamegoldó/tudásalkalmazó (intelligencia>>) és szimbólumképző, valóságtükröző,

valamint kreatív>> műveletek rendszere. A gondolkodás alapműveletei az analízis>>,

szintézis>>, absztrahálás>>, a konkretizálás, az összehasonlítás>>, kiegészítés,

következtetés, ítéletalkotás>>. Az analízis a probléma, a feladat részletekre bontása,

elemzése. A szintézis ezzel ellentétes irányú folyamat, a részek egésszé szervezése. Az

absztrahálás a lényeg megkülönböztetése és kiemelése. A konkretizálás során egy elvont

megállapítást adott helyzetre, tárgyra vonatkoztatunk. Az összehasonlítás során több

különböző jelenséget különböző szempontokból vizsgálva kiemeljük az azonosságokat és a

különbségeket. A kiegészítés révén a problémaelemzést bővítjük újabb szempontokkal, vagy

egy tárgyra vonatkozó tudást, szemléletet újabb tulajdonságokkal, összefüggésekkel. A

következtetés a dolgok, kapcsolatok közötti összefüggések megállapítása, melyek közül

alapvetőek az ok-okozat, illetve a rész-egész kapcsolatok. A következtetés lehet induktív,

amely során az egyes elemekből haladunk az általánosítások felé, vagy deduktív, amikor a

következtetés ennek fordítottja, az általános sajátosságokból irányul az adott jelenségre. Az

ítéletalkotás számos ~-i műveletre alapozott, az adott helyzetbeli viselkedésre vonatkozó

döntés része. A gondolkodást több tényező befolyásolhatja. Az objektívek körébe tartozik pl. a

probléma, a helyzet minden olyan sajátossága, amelyet a gondolkodó személy nem tud

befolyásolni, így maga a probléma, illetve az ahhoz kapcsolódó különböző forrású,

mennyiségű, minőségű információk, a megoldási idő. A ~t befolyásoló szubjektív tényezők

közé soroljuk a ~ célját, beállítódásokat, attitűdöket. Ezek közé tartoznak az elemző,

szintetizáló ~i sémák, rutinok, problémaérzékenység, arousal>vigilancia, érzelmi, motivációs

állapot, tágabb személyiségjellemzők, például kontroll hely attitűd, előítéletesség, ill.

patológiára való hajlam, a paranoid, vagy depresszív ~i hajlam. A ~t sokféle szempont szerint

lehet csoportosítani, ilyen a megértő, a problémamegoldó és az alkotó~. A megértő, vagy

reproduktív ~során rajtunk kívül álló forrásokból származó képzeti vagy fogalmi szinten

absztrahált ismereteknek, összefüggéseknek, következtetéseknek a saját tudatban történő

újraépítése, reprodukálása történik. A problémamegoldó ~ célja egy adott helyzet,

összefüggés megoldásának saját belső erőfeszítés révén történő megtalálása. Ezen belül a

következtetéses ~ a probléma elemzésén át a különböző ~i műveletek alkalmazásával,

lépésről lépésre halad a megoldás felé. A problémamegoldó ~ azonban lehet intuitív is

(intuitív gondolkodás>>), itt a lépésről-lépésre jelleg helyett tudattalan tartalmak asszociatív

összekapcsolásával születik meg a megoldás. Az alkotó vagy kreatív ~ olyan folyamatokat

jelent, melyek során új mentális tartalmakhoz jutunk. A ~i folyamatok másik csoportosítása a

problémamegoldás irányultsága alapján írható le, eszerint van konvergens és divergens~. A

konvergens ~ során egy adott jó megoldás megtalálására törekszünk, divergens ~ célja pedig

többféle megoldás megtalálása. További tipizálás: ld. még racionális gondolkodás>>.

gyermekkori amnézia: a három éves kor előtti ön-élettörténeti emlékek hiánya. A

hétköznapi tapasztalat, és tudományos megfigyelések is igazolják, hogy - ritka kivételtől

eltekintve - a harmadik életév előtt velünk és a környezetünkben történt dolgokra,

eseményekre már néhány év múlva sem emlékezünk. Freud a jelenséget az érzelmi okok

miatti elfojtás>>-sal magyarázta, Neisser pedig – a kognitív pszichológia>> egyik kutatója - a

három éves kor előtt még nem kifejlődött, számos későbbi memória folyamat (kontextualitás,

idő dimenzió) hiányával, mások a hippokampusz éretlenségével hozzák összefüggésbe a

jelenséget. A társas interakcionista megközelítés szerint az elaboratív szülők – szemben a

„kikérdező” pragmatikusokkal – jól formált narratívumokkal, színes, gazdag, jól megformált

történetmesélésekkel segítik az önéletrajzi emlékezést.

helyek módszere: a mnemotechnikák egyike, mely az asszociatív>> tanuláson alapul. Ennek

során egy adott információ tartalma összekapcsolódik az információszerzés

helyének/körülményeinek észleleti jellemzőivel és azok emléknyomaival. Az athéni

akropoliszon, a templomok körül mesterükkel sétáló, azt hallgató tanítványok jobban

emlékeztek a mester által elmondottakra, ha azt is megjegyezték, mit ábrázolt az a dombormű,

mely előtt elhaladva/megállva hallották a tanító szavakat. Számos tapasztalat igazolja, hogy

könnyebb híreket megjegyezni, ha azok forrását is tároljuk. A ~ különösen jól alkalmazható,

ha szervezetlen információk tárolására van szükség, ilyenkor jól ismert helyszínek, pl. a lakás

meghatározott pontjaihoz kapcsoljuk az egyes elemeket.

holdudvar hatás: halo – effektus: tulajdonság vélelmezés. A személyészlelés>>

torzulásainak az a típusa, amikor valakiről hallott tulajdonságokat, a saját sztereotípiáink>>

szerinti hasonló előjelű (pozitív vagy negatív) tulajdonságokkal egészítünk ki.

hospitalizáció: egészségügyi, vagy szociális intézményi elhelyezés, eredete: vendégszerető

(lat.) Gyerekek esetében a legtöbb esetben a René Árpád Spitz (1887-1974) által leírt (1945)

fejlődési zavart jelenti, amely a személyes gondozó-gyermek kapcsolat hiánya és az

ingerszegény környezet következtében a fejlődés minden területén kisebb vagy nagyobb

lemaradást, hibás fejlődést eredményez. Spitz lelencházi csecsemők megfigyelése kapcsán írta

le a jelenséget. A tartósan itt élő gyerekek kezdetben sírást és motoros nyugtalanságot,

étvágytalanságot mutattak (tiltakozás), melyet lassan felváltott az apátia, a közönyösség és az

interperszonális kapcsolatok elutasítása (beletörődés). Az érzelmi lemaradást és fejletlenséget

a mozgásfejlődésben, de különösen a beszédfejlődésben való lemaradás (retardáció) is követi.

Jellegzetesek a kicsinyeknél megjelenő pótcselekvések: ujjszopás, himbálás (jaktálás),

maszturbáció, amelyek hosszú távon is fennmaradhatnak. Egyes megfigyelések szerint a 0-6

hónapos kor között elszenvedett anyai/gondozói több hónapos depriváció>>,

visszafordíthatatlan, maradandó lelki, viselkedési károkat okoz, a fél – kétéves kor közötti

depriváció akut következményei később helyrehozhatóak. A Kistner által leírt felnőttkori ~t,

intézeti neurózist az érdektelenség, apátia, kezdeményezés/cél hiány, társas visszahúzódás,

regresszió>> jellemzi, melynek része a csökkent mozgásmennyiség, az indokolatlan ágyban

fekvés is.

humanisztikus pszichológia: Ez az irányzat, a pszichoanalízis>> és a behaviorizmus>> után

„a harmadik erő”- ként jelent meg pszichológiai gondolkodásban az USA-ban a II.

világháború után. A behaviorista és pszichoanalitikus nézőpontokkal szemben, a ~i, más

kifejezéssel: fenomenológiai>> megközelítés számára, a szubjektív tapasztalásra a

legfontosabb. Az élményeket átélő egyént, a szubjektív élményvilágot helyezi a középpontba,

a fenomenológia filozófiai irányzatához hasonlóan. A ~i elméletek szerint az egyén fő

motivációja a növekedés, kiteljesedés és az önmegvalósítás felé való törekvés. Minden ember

alapvető szükséglete, hogy adottságait, képességeit, kompetenciáit, a környezet adta

lehetőségek közt kiteljesítse, és hogy túlhaladja azt az állapotot, amit éppen elért. Az irányzat

megalapítója Carl Rogers (1902–1987), aki több alkalommal járt hazánkban. Szemléletmódja,

non-direktív, kliens centrikus terápiás módszerei a tanácsadás, konzultáció, csoportfejlesztés,

pszichoterápia területein jelentős befolyásra tettek szert, személyiségfejlesztési elméletére

pedagógia rendszer épült, a Rogers-i óvoda és iskola. A ~ szerint a személyiség fejlődése

kapcsolati keretben zajlik, akár pszichoterápiáról, akár tanár-diák kapcsolatról,

párkapcsolatról, vagy anya-gyerek kapcsolatról van szó. Azonban egy kapcsolat akkor válhat

fejlesztővé, vagy a bajban segítővé, ha a nevelő, segítő, három alapvető kritériumnak

megfelel. Az első a feltétel nélküli elfogadás, ami azt jelenti, hogy a valódi megértés és a

másik szubjektív valóságának megismerése céljából félretesszük a megítélő, ítélkező

beállítódásunkat. A második feltétel az empátia>>, vagyis a másik érzelmeinek, vágyainak,

szükségleteinek kognitív leképezése, ami lehetővé teszi, ezen mentális tapasztalatok

visszajelzését, visszatükrözését, a megértettség élményét biztosítva. Az utolsó feltétel a

kongruencia, vagyis összeillés, hitelesség, ami azt jelenti, hogy mind a nyílt szóbeli, mind a

tudatalatti érzelmeink által befolyásolt nonverbális, metakommunikatív csatornákon illetve

viselkedésünkben összeillő és hiteles módon közvetítjük a másik megértését és elfogadását.

Az irányzat másik, motivációs>> piramisáról világhírűvé vált képviselője Abraham Maslow

(1908-1970). Rendszerében a hiány szükségletekre (fiziológiai, biztonság,

szeretet/elfogadottság) épülnek a fejlődési szükségletek (önértékelés/önbecsülés, kognitív>>,

esztétikai>>, önmegvalósítási>>, transzcendencia>>). A ~i irányzat harmadik emblematikus

alakjaként tartjuk számon a filozófus, pszichoanalitikus Erich Fromm-ot (1900-1980).

Gondolatait a negyven nyelven, így magyarul is kiadott A szeretet művészete (1956) és a

Menekülés a szabadság elől (1941) című könyveiből is megismerhetjük. Előbbi az emberi

kapcsolatok egyik fontos „kötőanyagának” sokoldalú elemzését mutatja be. Fromm szerint a

neurózis, az irracionális tekintélytől való szorongás.

identifikáció: azonosítás, azonossá tétel, azonosulás. 1. az észlelés>> egyik alapfunkciója, a

tárgyak, helyzetek, személyek, események beazonosítása, korábbi tapasztalatokkal

(emlékezés>>, tanulás>>) összefüggő felismerése. 2. a társas befolyásolás és így a

szocializáció>> három komplex alapfolyamata közül a második, a társas szerepek

elsajátításának az utánzás>> révén történő módja. Ennek során a gyermek, utánozva a

beszédet, gesztusokat, öltözködést, eszközhasználatot és egyéb viselkedésmintákat, azonosul

a számára vonzó mintát jelentő, tökéletesnek tartott személlyel (rendszerint a szülőkkel), és

annak tulajdonságait igyekszik átvenni. Az ellenazonosulás az érzelmileg negatívan értékelt

személy viselkedésével ellentétes magatartáselemek megjelenése (dac), mely kamaszkorban

szándékos, tudatos. Az ~ a pszichoanalízis>> személyiségfejlődési és -dinamikai elméletében,

az a folyamat, amelynek során az egyén valakihez fűződő érzelmi kötődése folytán többé-

kevésbé tudattalanul, időlegesen vagy viszonylag tartósan ennek szerepébe helyezkedik, hogy

így a vonatkoztatási személyhez hasonlóan gondolkodjon vagy cselekedjen, ill. ezt

képzeletben átélje. Az anaklitikus ~ a szeretett személlyel történő azonosulás. Jórészt

tudattalan folyamatok révén jön létre az Anna Freud által leírt, az agresszorral, támadóval, a

büntető, korlátozó személlyel történő ~. ld. még énidentitás>>

idomulás: viselkedés/attitűd változás, a normák, értékek személyiségbe épülésének, az észlelt

hatalom jelenlétében, annak büntető – jutalmazó hatására bekövetkező változása. A társas

befolyásolás, így a szocializáció>>, nevelés három komplex alapfolyamata közül az első,

mely a saját viselkedés következmények (operáns tanulás>>) és a társas

viselkedéskövetkezmény tapasztalatok (utánzás>>, szociális tanulás>>) hatására alakul. A

„nincs itthon a macska, cincognak az egerek” szólásnak megfelelően csak addig működik,

amíg az adott személy/állat a kontrolláló jelenlétét észleli. ld. még autoriter>>)

implicit memória: tudatos erőfeszítés nélkül, "automatikusan" felidézhető ismeretek tára.

Az emlékezet>> három szakasza közül (1. beírás/kódolás/rögzítés, 2. megtartás, felidézés) a

3., az előhívás/felidézés, kétféle módon történik. Egyrészt tudatosan, célirányosan, koncentrált

erőfeszítéssel, (tudom, mit keresek) ezt hívjuk explicit emlékezetnek. A másik felidéződési

mód, az implicit, vagyis tudattalan>>, például felismerés, ráismerés helyzetekben (nem is

tudom, hogyan jutott eszembe, ezt már láttam/hallottam valahol/valamikor, deja vu). Ennek

hátterében formai/szerkezeti, érzelmi, és szemantikus/jelentés szerinti analógiák,

hasonlóságok, nem tudatos asszociációk>> állnak, valamint az, hogy a tudatosulási küszöböt

(észlelési küszöb) el nem ért információk is beíródnak, tárolódnak, ezért fel is idéződnek

(tudattalan, látens tanulás>>). A tudattalan memóriafolyamatok gyakori bizonyítéka, hogy

naponta van olyan helyzet, amikor valami nem jut eszünkbe, mikor szeretnénk, s minél

inkább erőltetjük, annál kevésbé. Ha azonban egy ideig „pihentetjük”, pár másodperc múltán

„spontán” eszünkbe jut. A másik példa az álom során jelentkező problémamegoldás,

felfedezés (Szent Györgyi Albert: C-vitamin, Kekulé: benzolgyűrű) amikor a

problémamegoldáshoz szükséges ismeretek az alvás során kerülnek át az implicit memóriából

az explicitbe, a tudat számára hozzáférhetővé válnak, a nem tudatos tudás régiójából a tudatos

tudás tartalmát képezik, nemegyszer rácsodálkozással: „honnan tudom én ezt?”.

imprinting: bevésődés. A Konrad Lorenz (1903-1989), az etológia egyik megalapítója által

vadludakkal folytatott kísérletek során feltárt tanulási forma, mely révén. egész életre szóló

kötődés (követés) alakul ki. Az ~ során a tojásból kikelt fiókák egy vagy nagyon kevés társítás

nyomán felnőtt korukban is azt a dolgot (személy, tárgy) követték anyjuk ként, melyet először

mozogni láttak a környezetükben. Minden, ~re képes állatfajnál, így az emberi viselkedésben

is fontos szerepe van a fajtársakhoz kötődés>> kialakulásában, ennek következtében a társak

közti, későbbi utánzásos>> szociális tanulásban, valamint a pszichoszexuális fejlődés

folyamataiban, az egészséges (egy ellenkező nemű fajtársra irányuló) szexuális orientáció

kialakulásában. Ranschburg Jenő (1935-2011) humán kísérlete alapján felmerül, hogy a

szülés utáni, zavartalan, vagy akadályozott anya-újszülött kontaktus a későbbi anyai gondozói

viselkedésre is hatással van, befolyásolja az „anyai~”-et.

inadaptív viselkedés: ~nek nevezzük az adott helyzetben eredménytelen, redundáns,

felesleges (inkompetens, pót) cselekvéseket, valamint a csoport és kulturális szabályoktól

eltérő, vagy épp azokkal szembehelyezkedő, az alkalmazkodással (adaptivitás),

szinkronizáltsággal, kooperativitással ellenkező magatartásformákat. Hátterében állhatnak

biológiai alapú (öröklött, szerzett, betegség folytán kialakuló) idegrendszeri strukturális és

funkcionális károsodások (MCD: hiperaktivitás), a problémamegoldás, a társas

helyzetkezelésre, a társas forgatókönyvekre vonatkozó ismertetek hiánya, illetve szintén a

nevelés/szocializáció>> elégtelenségéből, zavaraiból eredő, személyiségfejlődési zavarok. Az

~ következményei a tárgyi- és fizikai kompetencia>> deficitek, sorozatos frusztrációk>>,

akut és krónikus interperszonális konfliktusok, a magatartászavar, a nehezen kezelhetőség.

incentív motiváció: az elsődleges, fiziológiai szükségletektől független motívumok,

késztetések. Már az állatvilágban is megfigyelhető, hogy az elsődleges szükségletek

kielégülése közben az adott környezetről szerzett észleleti tapasztalatok asszociálódnak>> a

kielégülés (elsődleges jutalom, pozitív megerősítés) élményével, ezáltal önmagukban is

jutalom értékűek, ún. másodlagos megerősítők lesznek. Amikor az elsődleges szükségletektől

függetlenül is képesek a viselkedés irányát, intenzitását befolyásolni, akkor beszélünk incentív

motivációról. Ezek lehetnek fizikai természetűek (pl. kellemes hőfok, hangok, tárgyak), de

szimbolikusak is (pl. dicsérő szavak, osztályzatok). Olykor e másodlagos megerősítők

fontosabbá válhatnak, mint az elsődleges élettani szükségletek és a belőlük fakadó

motívumok kielégítése. Az énképi, önértékelési tartalmaknak (jó, becsületes, megbízható…),

eszmei, ideológiai elköteleződésnek, olyan fokú incentív ereje lehet, hogy azok érdekében

egyesek egészségüket, életüket is képesek kockáztatni (rigiditás, dogmatizmus, ortodoxia,

fanatizmus).

inkongruencia: össze nem illés. 1. Az alap érzelmek>> keletkezési sorrendjében

másodikként megjelenő félelem>> egyik kialakulási módja, az addig megszokottnak

szokatlan környezetben/helyzetben történő megjelenése, össze nem illése. 2. A verbális és

nonverbális kommunikációs csatornák>> viselkedésbefolyásoló, promotív hatásának

egymástól való eltérése, vagy éppen ellentétessége (double bind>>), amely során, az

utóbbiakon érkező üzenet, kognitív és emocionális tartalma gyengíti, vagy ellene mond az

előbbi csatornán érkező üzenetek hatásának. 3. A személy észlelés>> során a korábbi saját

tapasztalatokon alapuló és társas forrású (sztereotípia>>, előítélet>>) sémáktól eltérő,

azokkal ellentétes tapasztalatok/hírek hatására létrejövő, feszültséget keltő, az adott

személlyel kapcsolatos hitet, bizalmat megkérdőjelező, elkerülésre (bagatellizálás, elhárítás,

menekülés) vagy megközelítésre (megismerés: orientációs reakció>>) motiváló élmény.

instrukció: teendő, feladat, viselkedés mód meghatározása, közlése. Különböző tréningeken,

vizsgálatok>> alkalmával a pszichológusok közlik a személyekkel, hogy a soron következő

feladat megoldása (pl. teszt>> kitöltés) hogyan kell viselkedniük, eljárniuk. Az ~nak

pontosnak, logikusnak és érthetőnek kell lennie, figyelembe véve a személyek életkori

jellemzőit és mentális állapotát. Az írott, vagy élőszóban ismertetett ~ alapján a személyek a

tréner/vizsgálatvezetőnek rájuk vonatkozó elvárásokat tulajdonítanak, melyeknek igyekeznek

megfelelni. Ezt a hatást mérsékelik, vagy védik ki a félrevezető instrukciók>>, melyeket

gyakran alkalmaznak a szociálpszichológiában.

intelligencia: általában: értelmesség, eszesség. A XX. század elején francia orvosok (Binet és

Simon) az oktatási miniszter megbízásából, olyan értelmi fejlettségi próbasort (teszt>>)

állítottak össze, melynek segítségével létrehozták a gyerekek értelmi képességfejlődése

életkori sztenderdjeit. Így meg tudták különböztetni az akkori tantervek szerint eredménnyel

képezhető, illetve a más oktatási, nevelési módszereket igénylő gyerekeket. A század

derekától számtalan ország pszichodiagnosztikai gyakorlatában meghonosodott 10 próbából

álló ~ teszt alkotója szerint, az „intelligencia az egyénnek az az összesített vagy globális

képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjék, hogy racionálisan gondolkodjék

és eredményesen bánjék környezetével.” (Wechsler, 1939) Az ~ jelentése: 1. Számos kognitív

funkció>> együttesét, kölcsönhatását jelenti, nem pusztán az emlékezetét, vagy a

gondolkodásét, 2. Célszerű, azaz cél vezérelt – nem pusztán reflexes, ösztönös – viselkedést

tesz lehetővé, 3. Racionális>>, a tiszta fogalmi tartalmakon alapuló, a formál logikai

szabályokat követő gondolkodást>>, ennek következtében, 4. olyan viselkedést eredményez,

mely során a kitűzött célokat az élőlény eléri, eredményesen bánik környezetével. Az utóbbi

évtizedek modern agyi, funkcionális képalkotó eljárásai eredményének tükrében is érdemes az

„eredményesség”-et a hatékonyságra felcserélni (az egészséges agy csak a feladathoz

szükséges területeken aktív/takarékos/differenciált, a betegek agyának nagy része a

feladat/helyzet jellegétől függetlenül pazarlóan aktív). A hatékonyság kritériuma a

mesterséges ~ rendszerekre (automatizálás, számítógépes vezérlés) is érvényes. A kutatások

során az ~nak több összetevőjét (pl. öröklött, fejlődési), illetve típusát (praktikus, elvont,

szociális) írták le, majd alakítottak ki ezek mérésére teszteket. Fontos, hogy ezek eredményei

a sajátos kulturális/szocializációs hatásoktól, tartalmaktól minél függetlenebbek legyenek. Az

ezt biztosító módszerek kidolgozása nem járt sikerrel, az intelligens cselekvés/viselkedés nem

környezet független. Egy afrikai törzs tagja e szempontból, a saját környezetében éppoly

intelligens lehet, mint egy közép-európai, vagy kelet-ázsiai földlakó társa. Teljesítménye a

kulturális hatásokat magában foglaló módszerrel mérhető, a probléma, hogy az eltérő

kulturális környezethez alkalmazkodó vizsgálatok eredményei nem összehasonlíthatóak. Az ~

szintet kifejező objektív mutató az IQ (~ kvóciens). Az ~ egyedfejlődési szakaszait, J. Piaget

modellje foglalja össze (ld. kognitív fejlődés>>). Mára a szakirodalomban megkülönböztetett

~ típusok száma több mint fél tucat (Gardner: „többszörös ~”: nyelvi, logikai-matematikai,

téri, zenei, testi-mozgásos, személyes, Mayer - Salovey: érzelmi ~ (EQ), mások: személyközi,

környezeti, természeti, erkölcsi ~).

interiorizáció: belsővé tétel. A társas befolyásolás, így a szocializáció>>, nevelés három

komplex alapfolyamata közül a harmadik. 1. Értékek, nézetek beillesztése a saját

értékrendszerbe. Alapja az információ, illetve a modell személyek (szociális tanulás>>)

hitelessége. 2. A társas befolyásolás eredményeként létrejövő állapot, melynek során a

személy a másik attitűdjét>>, nézeteit, értékeit, viselkedését olyan mértékig magáévá teszi,

hogy a modellszeméllyel kapcsolatos érzelmeitől függetlenül, minden külső ellenőrzés,

jutalmazás vagy büntetés nélkül is érvényesíti azokat. Az interiorizált tartalmak adják a

személyiség tartását, „gerincét”, viselkedésbefolyásoló hatásuk olyan erős lehet, hogy a

személy saját vitális szükségleteinek rovására (életben maradás) is érvényesülhetnek. Minden

gerinc akkor jó, amikor már elég erős, szilárd a tartáshoz, de még elég rugalmas a

változásokhoz való alkalmazkodáshoz. Ezt a dialektikát és dinamikát láthatjuk az élethosszig

tartó személyiség változásban/fejlődésben is (Erikson), ahogy korszakonként és az

átpártolás~-ok révén, új értékekkel gazdagodunk, s képesek vagyunk „elengedni” korábban

oly fontosnak, nélkülözhetetlennek tartottakat (örömelv, hedonizmus, egocentrizmus,

individualizmus, kooperáció, asszertivitás, altruizmus, empátia, elköteleződés, szolidaritás,

szépség, hasznosság, egészség, környezettudatosság).

intrauterin fejlődés: lat.: intra=belső, uterus=méh> méhen belüli fejlődés. ld.: prenatális

időszak>>

intrinzik motiváció: lat.: intrinzik: belülről fakadó. Minden olyan viselkedés befolyásoló

(motiváció>>) tényező, mely öröklötten>>, veleszületetten>>, vagy a

szocializáció>>/nevelés/, tanulás>> folytán interiorizáltan>>, az élőlény saját

késztetéseiből, nem a tőle független környezeti hatásokból (fenyegetettség, kényszer, nyomás)

származik. Ide tartoznak a veleszületett>>, ösztönös szükségletek és a Maslow-i piramis többi

hiány szükséglete, valamint egy adott cselekvés pozitív következményeinek

(feszültségcsökkenés, kompetencia, megértés) önjutalmazó hatása, mint pl. a K. Bühler-féle

funkcióöröm. Ha egy eredendően intrinzik motivált viselkedést elkezdünk külső

megerősítőkkel jutalmazni, az elveszti belső késztetés jellegét, s mind inkább extrinzik

motívummá>>, jutalom függővé válik!

introspekció: önmagunkba tekintés. Eredetileg filozófiai kategória, amelyet Descartes

használt először. A pszichológiában Wilhelm Wundt honosította meg a XIX. század végén

létrehozott lipcsei laboratóriumában (1879. a „pszichológia születési éve”). Az ~ alkalmazása

azon az előfeltevésen alapul, hogy az átélő személy részletesen be tud számolni az átélt elemi

pszichikai jelenségekről. Az ~ alkalmazói az így megragadott mentális tartalmakból próbálták

a tudat struktúráját felépíteni. Az ~s módszer alkalmazói elsősorban a megismerő

folyamatokra fordítottak figyelmet, a gondolkodás, az akarati, a döntési folyamatok

megismerésére törekedtek, nem foglalkoztak az érzelmekkel, motivációkkal. Az ~

szubjektivitása, a megfigyelő és megfigyelt azonosságának, egybeesésének ismeretelméleti

problémája miatt szorult ki, a pszichológia objektivitásra törekvő módszerei közül.

Ugyanakkor az ~ nagyon jó módszer a bennünk zajló érzelmi, motivációs és gondolkodási

folyamatok megismerésére, amennyiben kellő fokú decentrálásra, ön-eltávolításra, ezáltal

rálátásra képesek vagyunk. Ennek révén mentalizálhatjuk, tudatosíthatjuk intrapszichés

folyamatainkat, mely hozzájárulhat a tárgyilagosabb önismeret, önelemzés, objektív

éntudatosság fejlődéséhez, ennek birtokában önmagunk hatékonyabb „használatához”. Az

~nak, a „befelé látásnak”, tudatos önmagunkra figyelésnek számos, elsősorban önismereti,

feltáró terápiában fontos szerepe van, segíti az egykori és aktuális élmények nem átlépő,

átugró, hanem valóban elmélyült át/megélését.

introverzió/introvertált: C. G. Jung tipológiájának egyik eleme (tipológia>>). ld. még

extravertált>> Jung, két dimenzió mentén rendszerezi az általa leírt személyiségtípusokat. Az

egyik dimenzió a libidó irányultsága, a másik, a megismerési típusok. A libidó fogalmát Jung

a freudi hagyományos pszichoanalitikus gondolkodással szakítva, nem szexuális hajtóerőként

értelmezi, hanem a személyiség egészét energetizáló lelki energiaként. Ebben a

megközelítésben a libidó irányultsága a személyiség és a környezet kapcsolatát írja le, jelzi a

személyiség alapvető viszonyulását tárgyakhoz, eseményekhez, kapcsolatokhoz. Az ~

személyiség libidója nem tárgyi/külvilági, hanem alanyi/szubjektív irányultságú. Szociális

közegében ingerkerülő, befelé forduló beállítottságú, zavarja a sok inger, esemény, tárgy,

kapcsolat. Nehezen is tud kapcsolódni ezekhez, zárkózott, nem kommunikatív, nem

szociábilis. Jung extroverzió (extroverzió>>) és ~ fogalmát más tipológiák is használják,

ilyen például H. J. Eysenck vonáselméleti megközelítése. Egyik elmélet szerint az ~ak

öröklötten/veleszületetten magas arousal>vigilancia>> szinttel rendelkeznek, ezért

aktivációs szintjük optimalizálása érdekében kerülik az azt optimum fölé növelő külső

ingereket.

intuitív gondolkodás: intuíció: megsejtés, megérzés, felismerés, ráérzés, a dolgok mélyére

látás, megvilágosodás. A problémamegoldó gondolkodás>> egyik fajtája a következtetéses

gondolkodás mellett, és az igen hasonló jellegű belátásos tanulás/gondolkodás (insigth, flash)

mellett. A következtetéses gondolkodás, tudatos és utólag felidézhető, lépésről-lépésre

haladás. A belátásos tanulás/gondolkodás során szintén tudatosak a belátáshoz, felismeréshez

vezető, de nem előre tervezett lépések, felbukkant emléktartalmak (implicit memória>>).

Mindezekkel ellentétben, az ~ során az egyes gondolati folyamatok nem feltárhatóak,

tudattalanul maradó tartalmak asszociatív összekapcsolásával születik meg a megoldás. „Nem

tudom hogyan/miből jöttem rá, de éreztem, hogy...”

iskolaérettség: Összetevői: 1. Fizikai érettség. Általában kritériumnak tekintik egy adott testsúly (18 kg) és

testmagasság (110 cm) elérését, a fogváltás megindulását, a megfelelő fizikai erőnlétet, a nagymozgások

összerendezettségét. 2. Kognitív érettség. Téri - időbeli tájékozódási képesség, legfontosabb személyi adatok

(lakcím, szülők neve) ismerete, a 15-20 percig tartó szándékos figyelem képessége, feladattudat, az anyanyelv

biztonságos ismerete. 3. Motiváltság, teljesítményigény. Az ~ kritériumai közé tartozik, hogy a gyerek

érdeklődjön az iskola iránt, képes legyen elvégezni az életkorának megfelelő feladatokat. 4. Szociális érettség.

Az ~ gyerekekre jellemző az átpártolás>>, a pedagógusokkal és a kortársakkal való együttműködés készsége, a

szülő távolléte nem okoz a számára tartós szorongást.

ítéletalkotás: a gondolkodás>> egyik legfontosabb fázisa. Ennek során a dolgok eredetére,

kapcsolataikra, a várható eseményekre nézve következtetéseket hajtunk végre. Minthogy ezek

ugyan azzal a dologgal kapcsolatban különbözőek, sőt ellentmondóak is lehetnek (divergens

gondolkodás>>), mielőtt aktív viszonyba kerülnénk a dologgal, döntenünk kell, hogy mely

következtetésre alapozzuk a cselekvést, véleménynyilvánítást. A döntési folyamatnak ezt a

lépését nevezzük ~nak, egy vagy több cselekvési tervet végrehajthatónak/végrehajtandónak

ítélünk, a többit nem. Tenni vagy nem tenni, és ha tenni, akkor mit?

játék fejlődés: a játék, játszás, életkori fejlettséghez kapcsolható változásai. A játéknak az

emberi tevékenységben, fejlődésben betöltött szerepére vonatkozóan többféle filozófiai (pl.

Huizinga) és biológiai elmélet született. Ez utóbbi területen Grastyán Endre (1924-1988), a

játék neurobiológiájára (Grastyán, 1983) vonatkozó kutatásai világhírűek. Pszichológiai

szempontból a játék polifunkcinális, szerepe van egyes pszichomotoros és társas funkciók,

szerepek begyakorlásában, információszerzésben, tanulásban, élményfeldolgozásban, társas

összehasonlításban, a valóság és a képzelet határainak kialakításában, a felnőtti életre történő

felkészülésben. Az ún. „felesleges energia elvezetés” neuropszichológiai magyarázatát

találjuk meg a játék és explorációs tevékenység, D. Hebb-féle optimum arousal>> elméletére

épített koncepcióban. A kéz-szem koordinációval kísért manipulációs tevékenység, az ennek

során szerzett tapasztalatok, mozgásminták, a hozzájuk társuló funkcióöröm képezik a ~ első

lépcsőfokát. A tárgyi konstrukciós tevékenység, első megjelenésében a magányos játék eleme.

Az egy térben lévő, 3 évnél fiatalabb gyerekek sajátos játékformája a tárgy körüli

összeverődés, de egyidejűleg jelen van a magányos játék is. A többszólamú játék kifejezés

arra utal, hogy egy helyhez, játékcsoporthoz kapcsolódóan egy időben különböző

tevékenységeket végeznek. Egy későbbi fejlődési fokon, 4 – 5 éves korban az egy helyen

egy időben külön-külön hasonló dolgokkal, hasonló műveleteket végző gyerekek körében

jelenik meg a közös konstrukciós játék. A közös célt feladatmegosztással tudják elérni. Ennek

során bizonyos feladatkörök állandósulnak, melyek betöltésével kapcsolatban részben a

gyerekek által kialakított, illetve a felnőttektől átvett elvárások jelennek meg. Ez utóbbiak

egyre gyakoribb érvényesülése jellemzi a szerepjáték időszakát. Mind a szerep, mind a

konstrukciós játékokban, egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a szabályok. Kisiskolás

korban már nem csak a szabályok betartása, betartatása jelent örömöt számukra, hanem maga

a szabályképzés is. Ez a szabályjáték időszaka. A Világjáték nevű gyermekdiagnosztikai

módszert Polcz Alaine (1922-2007) adaptálta magyar nyelvre.

kettős kötésű (double bind) kommunikáció: a csak emberre jellemző két kommunikációs

csatorna (non-verbális és verbális) viselkedésösztönző (promotív) hatása egymással többféle

viszonyban lehet (pl. megegyező=erősítő, helyettesítő). Ezek egyik típusa, amikor a két

csatornán egyszerre érkező információ promotív hatása eltér egymástól, tehát összességében

gyengül a hatás, sőt, amikor teljesen ellentétes egymással. Pl. amikor a közlő a verbális

csatornán a másik iránti figyelméről beszél „Mond csak, figyelek…”, mindezt a másiknak

háttal, közben más dolgokkal szöszmötölve (rakosgatás, keresgélés…) teszi. Utóbbiban

mindez, bizonytalanságot, ambivalenciát>>, ambitendenciát (mondjam/ne mondjam?),

szorongást>> okoz. Épp ebből adódóan, az így kommunikálókkal való tartós (pl. szülő –

gyerek) kapcsolat hatásaként, lelki- és lelki eredetű testi betegségek alakulhatnak ki. G.

Bateson (1904-1980) és munkatársai 1956-ban írták le, hogy a double-bind (ejtsd: dábl bájnd)

anyai kommunikációnak szerepe van a szkizofrénia nevű elmebetegség kialakulásában.

Későbbi kutatások szerint szerepet játszhat egyéb szorongásos lelki- (fóbiák, depresszió…) és

lelki alapú testi (szomatizációs, pszichoszomatikus) betegségek kialakulásában is. (Buda B.

1965)

képzelet: a kognitív pszichikus funkciók egyike, melynek alapanyagát a különböző észleleti

modalitásokból>> (látás, hallás, mozgás…) származó reprezentációk, sémák, elemek

alkotják. Bár a köznyelv is legalább 6+1 „érzékről” beszél, számos nyelvben ez a funkció az

aktuális pszichikus mezőnk kb. 70%-át kitöltő vizuális anyagról kapta nevét (kép, image,

imagination). 1. A reproduktív képzeleti folyamat során, egy más személytől származó

verbális instrukció, narráció nyomán, a bennünk lévő szenzoros emlékanyagból, magunkban

alkotjuk újra – rekonstruáljuk, reprodukáljuk: megismételjük – azt a képzet sort, folyamot,

anyagot, amelyet a személy, pl. mint vele megtörténtet, vagy benne lejátszódottat élt át. Az

ilyen irányított, vagy vezetéses imaginációnak fontos szerepe van a kreativitás>>

fejlesztésben és a pszichoterápiában is, ahol emlékezést segítő, tudatosulást támogató

funkcióval is rendelkezik. 2. A produktív, alkotó képzelet a korábbi perceptuális

tapasztalatokból építkezve új kombinációkat, kompozíciókat alkot, ezzel jelentősen

hozzájárulva a kreativitáshoz. Számos tudományos felfedezést köszönhetünk ennek (DNS,

benzol gyűrű), melyek egy része igazolja, hogy az alkotó képzelet az alvás, álom közben is

működik, tehát a tudattalan által is jelentősen meghatározott.

képzettársítás: ld. asszociáció>>

késleltetés: (szupresszió) 1. Reakció ~: az a jelenség, amikor egy adott ingerre a fejlettebb

állatok és az ember nem azonnali (pl. feltétlen reflexes) választ ad, hanem az inger/szituáció

észlelése és a válaszreakció között bizonyos idő telik el. Ez idő alatt van lehetőség a helyzet

kiváltotta érzelmek tudatos megélésére, valamint több gondolkodási>> műveletre és a több

válasz lehetőség mérlegelésére (döntés, ítéletalkotás>>). A ~-t ezért a gondolkodás fejlődése

fontos tényezőjeként tartjuk számon. 2. Megerősítés késleltetés: A várható negatív

megerősítés (fizikai, vagy szimbolikus büntetés, és jutalom elmaradás) ~e/késlekedése

szorongás fokozó, lelki egészség károsító. A pozitív megerősítés (jutalom, büntetés elkerülés)

~e a jutalom függvényében kialakuló adaptív énfunkciók>> fejlődését segíti elő. A késleltetés

képesség integrálódik a türelem, tolerancia, empátia>> képességrendszerébe. Norma Haan

(1977) énfunkciók rendszerében, ahol párba állítja az elhárító>> (defense) és a megküzdő

(coping)>> folyamatokat, az elfojtás>>, elhárító mechanizmusokhoz tartozó folyamat

„ellenpárja”, nem elfojtjuk, csak későbbre halasztjuk a vágyott cselekvés, indulat

kivitelezését.

kioltás: A Pavlov-i, inger-inger (S-S) társításos, ún. I. típusú, vagy klasszikus

kondicionálás>> egyik alapjelensége. Ha a feltételes ingert több alkalommal nem követi

megerősítés, vagyis megszűnik, aktív gátlás (felejtés) áldozatává válik az ingertársítás. Ekkor

a kondicionált viselkedés, a feltételes reflex/válasz elveszíti „értelmét”, gazdaságosságát,

adaptivitását, a hatékony (ökonomikus) alkalmazkodás érdekében, a tanulási folyamat során

létrejött asszociatív kapcsolat aktívan gátlódik, vagyis kioltódik. A kapcsolat azonban nem

szűnik meg, melyet az a jelenség bizonyít, hogy a kapcsolat ismételt kialakításához kevesebb

számú társítás elegendő, mint az elsődleges tanulásnál. Pavlov a felejtés ezzel magyarázta,

Freud az elfojtással. Előbbi akadémikus elfogadottságot nyert, utóbbi felháborodást keltett.

Pedig: mindkettő akaraton kívüli, tudattalan, és mindkettő a felesleges, káros tartalmak,

viselkedés, érzelmek tudaton/szándékos viselkedésen kívül tartását szolgálja. A spontán

felújulás jelzi, hogy az aktív gátlás újra jutalmazás nélkül is megszűnhet, a gátolt

tartalom/tudás/viselkedés visszatér, az elfojtott tartalmak is az álmokban, elszólásokban,

viccekben kerülő úton szintén visszatérnek.

kísérlet: Az empirikus, egzakt tudományok, nomotetikus, általános törvényszerűségek

megragadására irányuló megismerési eljárásainak egyike. A pszichológiában a ~et az elemi

pszichofiziológiai szinttől a társas jelenségek vizsgálatáig, mesterséges (laboratóriumi) és

természetes körülmények között is alkalmazzák, szinte önálló ágazatként (kísérleti

pszichológia) tartjuk számon. A ~, mint beavatkozó módszer, más módszerekhez

(megfigyelés, esettanulmány) képest objektívebb, kontrollált és megismételhető módon

alkalmas ok-okozati összefüggések felismerésére. Képletbe foglalva R: f (S;O). A ~ezés

gondolkodásmódja, hogy a megfigyelhető reakció (R), függvénye az ingernek, illetve

szituációnak (S) és a szervezet, organizmus (O) sajátosságainak. A megfigyelt viselkedés a

környezeti hatások és a szervezeti adottságok interakciójának, kölcsönhatásának

következménye. A ~ nem az egyének közti különbségekre fókuszál – mint a vizsgálat>> –,

hanem a bizonyos feltételek között az egyének valamilyen szempontú közös jellemzőkkel bíró

csoportjára, vagy arra, hogy általában az emberek milyen viselkedést mutatnak adott

helyzetben. Ezért a kísérletvezetőknek minden ~i személy viselkedésének szituációs

tényezőit, kontroll alatt kell tartaniuk. Azokat viszont, melyekről feltételezik, hogy az adott

viselkedés szempontjából lényeges befolyásoló hatásuk van, előre megtervezetten

változtatják, ezek a – kísérleti személyektől – független változók. Az ingerváltozások miatt

változó viselkedéselemeket nevezzük függő változóknak. A kísérletnek többféle formája van,

természetes (in vivo) kísérletekről beszélünk, akkor, ha valós élethelyzetekben zajlanak,

mesterségesekről akkor, ha laboratóriumi (in vitro) körülmények között. A ~ek során gyakran

alkalmazunk kontroll csoportokat/személyeket, akik nincsenek kitéve a ~i

személyeknél/csoportoknál alkalmazott független változók hatásának. A ~ -i módszerek a

megismerő folyamatok, a pszichés fejlődés vizsgálatában váltak be, egyéb területeken (pl.

szociálpszichológia>>, személyiség lélektan>>) a ~ -i módszerek a bírálatok szerint nem

tükrözik a vizsgált jelenség komplexitását, hamis eredményekre vezetnek.

klasszikus kondicionálás:, I. típusú, vagy S-S tanulás az egyik alapvető tanulási forma,

melynek lényege ingerek társítása (közel egyidejű expozíciója) más ingerekkel. Az Iván

Petrovics Pavlov (1849-1936) által kutyákkal végzett kísérletek alapján leírt kondicionálás

során az asszociációk, „időleges idegkapcsolatok” közel egyidejűleg ható ingerek, ill. inger

reprezentációk, pl. csengő hangja, vagy lámpa fénye és az étel látványa, illata, íze között

jönnek létre. A jelenség során egy eredetileg biológiailag releváns, feltétlen inger – táplálék –

összekapcsolódik biológiai szempontból közömbös, feltételes ingerrel, pl. vizuális,

akusztikus, vagy ízleléshez kapcsolódó jelekkel, vagy az emberi viselkedésben fogalmi

jelentéssel bíró szavakkal, pl.: citrom. Kellő számú társítás után a feltételes inger is kiváltja az

eredetileg feltétlen választ, ez a feltételes reflex. A folyamat során a viselkedésrepertoár nem

bővül, a viselkedéskészletben addig is meglévő viselkedéselemek – leggyakrabban vegetatív

válaszok – kapcsolódnak korábban jelentéktelen, irreleváns ingerhez. A Pavlov által

kidolgozott elméleti rendszerben, reflexes alapú a gondolkodás és a beszéd is (reflexológia) az

így kialakuló második jelzőrendszer>> a jelek jeleinek, pl. a nyelvben, szavakban használt

fogalmaknak a rendszere, hálózata. Ha a feltételes ingert, több alkalommal a feltétlen inger –

a megerősítés – nélkül adjuk, a feltételes reflex megszűnik, kioltódik, aktív gátlás révén,

kerülvén a szervezet a felesleges, energiapazarló válaszadást. A „felejtés” azonban csak

átmeneti, néhány újabb megerősítéses társítás után, hamarabb, mint a kialakításkor, a

feltételes válasz ismét megjelenik. Az emberi viselkedés szerveződésében jelentős szerepe

van ennek a tanulási formának például a szorongások, félelmek, fóbiák kialakulásában és

viselkedésterápiás kezelésében is. (ld. behaviorizmus>>)

kognitív disszonancia: értékhordozó tudattartalmak össze-nem illése. A ~ elmélet

megalkotója L. Festinger (1957). Amikor egy új tapasztalás, információ ellentmond korábbi

ismeretinknek, várakozásainknak, viselkedésünk ellenkezik eddig hirdetett elveinkkel, ~át

élünk át, mely szorongással>> jár. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy vagy viselkedés, vagy

kognitív változással csökkentsük a disszonanciát, ellentmondást. A „mentális homeosztázist”

(Stagner, 1951) helyreállító, ~át csökkentő mechanizmusokat (pl. az új, disszonáns elem

leértékelése, a konszonáns elemek megerősítése, gyarapítása…) Ch. Osgood írta le (1960).

kognitív fejlődés: a megismerő folyamatok, kognitív funkciók>>, az intelligencia, az életkor

előrehaladtával történő változása. A gyermekkori ~ legismertebb kutatója Jean Piaget (1896-

1980). svájci pszichológus írta le ennek számos fő- és alszakaszát. A születéstől a 6-7 éves

korig tartó időszak a műveletek előtti. Ezen belül a 0-2 éves kor közti alszakasza az

érzékszervi-mozgásos, más néven szenzomotoros>> fejlődési időszak, melyben a külvilágról

és a saját testről az idegrendszerben kialakuló reprezentációk, neurális modellek,

szenzomotoros sémák foglalják magukba a „tudást”, melyek az újabb tapasztalatok hatására

kétféle módon változnak. Az asszimiláció: gazdagodás, kiegészülés, beépítés anélkül, hogy

maga a séma módosulna (ez is, az is beleillik), az akkomodáció: az eddigi sématartalmakat

kiegészítő tapasztalatok a séma megváltozásával, alkalmazkodásával járnak (ez már nem az,

ez más). Ezek a művelet előtti mechanizmusok alapját képezik a diszkriminatív tanulásnak,

kategorizációnak. A 2-7 év közötti művelet előtti alszakaszt a világ én- és érzelem központú,

szinkrétikus>>, antropocentrikus>>, animista>>, artificialista>> és finalista>> felfogása és

értelmezése (okság) jellemzi. A 7 éves kor utáni fő szakasz a műveleti szakasz, melynek első,

konkrét műveletek>> alszakaszában a gondolkodási műveletek még az aktuális cselekvésekbe

ágyazottan, azokkal egyidejűleg zajlanak. Az absztrakt vagy formális műveletek/intelligencia

alszakaszában a probléma megoldáshoz már nem szükséges a tárgyi cselekvés, a műveletek

(decentrálás, elemzés, hipotézisalkotás, igazolás-cáfolat, következtetés…) már „fejben”

zajlanak le, elvonatkoztatva a tárgyi tapasztalattól. Ezért az elvont intelligencia szakaszaként

is említik. A műveleti szakaszok korszakhatárai a korábbiaknál kevésbé pontosíthatók,

minthogy az idő előrehaladtával az intelligencia fejlődését egyre több tényező befolyásolja.

Az újabb kognitív fejlődési modellek már tekintettel vannak a méhen belüli életben zajló

funkciókra, képességekre is (tanulás, emlékezet, diszkrimináció…) ezért az újszülöttet nem

úgy tekintik, mint aki tabula rasa-ként (üres lap) jön a világra. Kísérletek igazolják, hogy már

újszülöttként is másként reagálunk (fiziológiai és viselkedéses mérések) a majdani saját

anyanyelven hangzó beszédre, mint más nyelveken elhangzóakra!

kognitív funkciók: az általános lélektan>> által tanulmányozott kilenc alapvető lelki

funkciót három főbb csoportba sorolhatjuk. Ezek egyikét alkotják a kognitív funkciók, melyek

révén lelkünkben, elménkben felépítjük a külvilág, saját testünk és lelkünk, valamint e kettő

kapcsolatának belső, relatíve állandó és dinamikusan változó reprezentációit, modelljeit. E

funkciók: 1. az érzékelés>>-re és a tudattalanból felbukkanó tartalmakra épülő, a figyelem>>

szűrő, kiemelő munkáját hasznosító észlelés>>, percepció, appercepció (felismerés),

tudatosítás, az azonosítás és lokalizáció funkciókkal, 2. az emlékezés>> a beírás/rögzítés,

megtartás, felidézés alszakaszokkal, 3. a tapasztalatok adaptív alkalmazását segítő tanulás>>

számos alapmechanizmussal (szenzitizáció, habituáció, asszociáció, diszkrimináció, transzfer,

generalizáció) és alaptípussal (az imprintingtől a szociálisig), 4. a minden perceptuális

modalitásban működő, reproduktív- és produktív képzelet>>, és 5. a szimbólumokra>> a

fogalmakra épülő gondolkodás (intelligencia, kreativitás)>>.

kognitív pszichológia: a pszichológia>> azon irányzata, mely elsősorban a megismerő

folyamatokat (észlelés>>, figyelem>>, emlékezés>>, gondolkodás>>, döntés, nyelv)

tanulmányozza. Más tudományokkal együtt (biológia>idegtudományok: neurológia,

antropológia, nyelvészet, informatika, filozófia) a megismerés-tudomány része is. Eredetét,

egyesek E. C. Tolman munkásságában látják, melynek során leírta a kognitív térkép>>

létezését (ld. még látens tanulás>>). Mások a ~ megalapozásában Sir F. Ch. Bartlett (1886-

1969) a Cambridge-i Egyetem első kísérleti pszichológia professzorának, Az emlékezés

(1932) című munkáját tartják megalapozónak. Sír Henry Head nyomán ő vezette be az

egységes, statikus tudat felfogással szemben a dinamikus, egymással kapcsolatban álló,

jelentéssel bíró sémák>> fogalmát. Előzményként tarthatjuk számon a Gestalt

pszichológusoknak az észlelési szerveződés „alapszabályainak” (közelség, hasonlóság, jó

folytatás, közös sors/együttmozgás, alak-háttér…) leírására vonatkozó munkásságát is. A ~

fejlődés tanulmányozási területéhez, megalapozóként sorolhatjuk J. Piaget, a kognitív

fejlődés>>ről alkotott modelljét. A nyelv és beszédfejlődés új – a behaviorizmus>>sal

szembeni – paradigmáját (generatív nyelvelmélet) vetette fel Noam Chomsky (1928- ). A

szelektív figyelem>> „szűrő”- modelljét írta le D. Broadbent (1958), a „kiemelés” modellt és

az észlelési ciklus folyamatát U. Neisser (1984. 32.). Ez a cirkuláris modell bemutatja, hogy

az észlelés nyomán („felfelé” irányuló szabályozás) az emlékezetben keletkező reprezentáció,

a séma, aktívan irányítja a további exploráció és megismerés, a séma módosulásának

(akkomodáció>>, asszimiláció>>) folyamatát („lefelé” irányuló szabályozás). A megismerő

folyamatok központi idegrendszeri mechanizmusainak megismerését kezdetben az

agysérültek teljesítményváltozásainak vizsgálata, majd az epilepszia miatt a két agyféltekét

összekötő rostok műtéti elvágásában részesültek, később kiváltott potenciál vizsgálatok,

újabban a képalkotó eljárások (CT, agyi vérkeringés-, oxigén felhasználás, MRI) segítik. Ezek

közül a legkorszerűbbek azok, melyek a működő agy egyidejű tanulmányozására alkalmasak

(fMRI). A ~ jelentős hazai képviselője és kutatásszervezője Pléh Csaba (1945- ).

kognitív szükségletek: az emberi motivációk>> Maslow-i hierarchikus, egymásra épülő,

piramisként ábrázolt rendszerében a 1. fiziológiai, 2. a biztonsági, 3. a szeretet/elfogadottság,

4. az elismerés/önértékelés hiányszükségleti szintek feletti, ún. növekedési szükségletek között

szerepel az ötödik szinten, a világ, s benne önmagunk megismerésére, a benne/bennünk zajló

dolgok okainak, összefüggéseinek, szabályszerűségeinek megértésére irányuló szükséglet.

Könnyű belátni, hogy ez is a biztonsági szükséglet egyik fajtájaként érthető. A felfedezés,

tapasztalás fejlődési időszaka – mi ez? korszak – után elérkezik a hogyan? miért?, az oksági

gondolkodás>>, a megértés szükségességének időszaka.

kognitív térkép: Edward C. Tolman (1886-1959) írta le a kognitív térkép létezését, mely az

állat által explorált téri környezetről, az idegrendszerben készült elsődlegesen „felülnézeti”,

komplex vizuális modell/reprezentáció/séma. A tanulási helyzetről alkotott olyan mentális

kép, amely megerősítés hiányában is létrejön, majd később hatékonyabbá teszi a jutalom, a

megerősítés megszerzését, amit Tolman, ételt (megerősítést) nem tartalmazó labirintusban

mozogó, exploráló patkányokkal végzett kísérletében, tapasztalt. Ez, a látens tanulás>>

jelenségének felfedezését és leírását tette lehetővé. A ~ akusztikus, szaglási, tapintási,

mozgásos vagy egyéb modalitású ingerekkel egészülhet ki, s a többdimenziós tárolás>>

révén komplex modell alakul ki az emlékezetben, amely élményszerűen>> megőrzi, ill.

összerendezi az explorációs, látens tanulási helyzet különböző eseményeit. A téri tájékozódás

magyar kutatója Kállai János egészséges és szorongásos betegségben szenvedőkkel végzett

vizsgálatai során elkülönítette a személyközpontú (egocentrikus) és a tárgy/külső környezet

központú (allocentrikus) tájékozódási típusokat, pánik-agorafóbiás pácienseknél ez utóbbi

jelentős deficitjét mutatta ki (Kállai, 2004, 2015).

kommunikáció: communicatio (lat.): közzététel, információközlés/csere. Shannon és Weaver

(matematikai) modellje (1949) a ~ három szakaszát különbözteti meg: 1. pre~:

motiváció/stimulálódás, eszköz-, mód-, helyzetteremtés; 2. tényleges ~: szabályozott,

ciklikus; 3. poszt~: megerősítő, entrópiás, törlő. A középső szakasz fő elemei: 1. adó; 2.

kódolás: a megfelelő jel kiválasztása; 3. csatorna: amelyen az üzenet + zaj továbbítódik; 4.

dekódolás; 5. vevő és 6. visszacsatolás (feed-back) az adóhoz. A ~ megjelenési módjai a

különböző (természetes és mesterséges) nyelvek, melyek minimálisan két fő összetevőből

állnak: jelekből és jelhasználati szokásokból, szabályokból. A többnyire vizuális, akusztikus

és kémiai jelekkel zajló állatvilágbeli ~ ún. zárt nyelvekkel, évezredek óta változatlan jelekkel

és szabályokkal zajlik. Ezekhez képest a humán ~nak számos sajátossága van. 1. Az

állatvilágbeli „testbeszéd” – a nem verbális ~>> - mellett megjelent a második ~s csatorna, a

beszéd, a verbális ~>>. Ennek alapelemei a szavak, melyek kultúrafüggő közmegegyezéses

fogalmi jelentést hordoznak. Ezek a jelentések a dolgokra és azok viszonyaira vonatkoznak. 2.

Mindkét ~s csatorna a vevő felé ún. promotív, viselkedés mozgósító hatással rendelkezik,

ebből adódóan a két csatorna viszonya lehet kongruens>>, inkongruens>> és (egyirányúan)

helyettesítő. A két csatorna promotív hatékonysága/ereje egymástól különbözik

(metakommunikáció>>). 3. Az emberi nyelvek nyílt rendszerek, az ember – világ kapcsolat

(megismerés, beavatkozás) folyamatos változásával új fogalmak keletkeznek, mások

„kikopnak” a használatból, valamint a nyelvhasználati és nyelvtani szabályok is módosulnak

(ld. sms nyelv). 4. Az emberi ~nak számos, egymástól eltérő pszichológiai jellemzővel bíró

típusa van a/. a résztvevők száma (pár, csoport, szervezet, tömeg) és b/. a közvetlenség

(személyes: facet to face vs. médiatizált: eszközös) szerint. 5. Funkciói közé tartozik az

információközlés, a meggyőzés, az érzelmek kifejezése, az ellenőrzés, a

egyetértés/kohézióteremtés, hangulat befolyásolás. Grice (ejtsd: grájsz) fogalmazta meg az

együttműködés hatékonyságát segítő ~ós maximákat, ezek: a mennyiség, a minőség, a

relevancia és a modor (Grice, 1988).

kompetencia: hozzáértés, képesség valami megtételére, ellentéte az inszufficiencia:

képtelenség, ön-elégtelenség. A ~ szükséglet, a személyes okozás (én csináltam) élményének

átélésére irányul. A személyiség fejlődésének második, harmadik évében ismerhető fel,

egyrészt az anális fejlődési szakaszban>>, az exkrétumok (széklet, vizelet) ürítésének

önszabályozására irányuló törekvésben, majd az utánzás>> során, mellet az azt felváltó „én

akarom” megnyilvánulásokban. Az oksági gondolkodás fejlődésének első intenzív, „miért?”

korszakában a mentális, kognitív, a megértési ~ jelenik meg. A kutatások megkülönböztetik a

tárgyi-fizikai ~t, az ügyességet (efficacy) illetve a szociális ~t, mely magába foglalja az

önérvényesítést (asszertivitás>>) és társas hatóképességet (penetrancia). Az a mindennapos

tapasztalat, hogy a kettő (fizikai és szociális), egy-egy személy esetében nem egyenlő

mértékű, azt sugallja, hogy fejlődésük más és más környezeti tényezőktől függhet. Akik az

egyikben jelentősen gyengék, sokszor a másikban mutatnak átlag feletti teljesítményt (ld. A,

Adler: túlkompenzáció).

konformitás: az attitűdök>> és a viselkedés hasonulása egy csoport többi tagjáéhoz, annak

elvárásaihoz, normáihoz. Az engedelmesség, behódolás, idomulás>> a valódi, vagy

potenciális jutalmak, büntetések miatt, vagy kényszerből (csoportnyomás>>) történik,

anélkül, hogy a személy értené, hogy miért kell adott módon viselkednie, vagy egyetértene

annak okával. Az utánzás, identifikáció>> a többekkel kapcsolatos szimpátia révén működik.

Az interiorizáció>> a modellszemélyek hitelességének hitén, vagy az arról való

meggyőződés nyomán történik, amikor a normák, szabályok a személyiség belső értékelő és

önszabályozó rendszerének, ön- és csoport azonosságának (én identitás, csoport identitás>>)

ellentmondás (ambivalencia->> és szorongás->>) mentes részévé válik. A konformitás fent

említett különböző módjainak motivációs hátterében nem csak a büntetés/kín elkerülés,

hanem az elfogadottság, pozitív értékeltség, valahová tartozás szükségletei is állnak (ld.

Maslow motivációs piramis modellje 3. és 4. szint).

kongruencia: összetartás, összeillés, összerendezettség, szinonimái: konvergencia,

koherencia. 1. A humán kommunikációban, a verbális és a nonverbális csatornákon áramló

információnak a befogadóra irányuló viselkedésbefolyásoló (promotív) hatása akkor a

legerősebb, meggyőző, ha a két csatornán érkező jelek (amit mond: tartalom, és ahogy

mondja: tekintet, mimika, gesztikuláció, tempó, hangerő…) azonos irányba hatnak,

kongruensek, nem gyengítik egymás hatását (inkongruencia), és nem ellentétesek egymással

(kettős kötésű, bouble bind kommunikáció>>). Mint tudjuk, a nonverbális csatorna üzenetei –

melyek jórészt nem tudatos szabályozás alatt állnak és részben nem tudatosan (észlelési

küszöb alatt) dekódolódnak – erőteljesebb promotív hatásúak, mint a verbálisaké, ennek

megfogalmazása a meta (feletti) kommunikáció>>. A jó kommunikátor tudatosan is törekszik

a ~ra, de a valódi hitelességet a tartalomhoz, a partner/ek/hez és a helyzethez fűződő

ellentmondásmentes tudatos és tudattalan érzelmi folyamatok alapozzák meg és okozzák. 2.

Carl Rogers az eredményes segítői munka három, a segítő részéről szükséges alap

tulajdonsága/képessége között – a feltétel nélküli elfogadás>> és az empátia>> mellett a ~át a

harmadikként fogalmazta meg.

konkrét műveletek szakasza: Piaget kognitív fejlődési>> elméletének két nagyobb egysége

a művelet előtti- és a műveletek szakasza. Ez utóbbinak első, egyben a teljes sorrendben

harmadik szakasza 7-től 11 éves korig. Ez alatt a gyermekek már birtokolják a konstancia>>,

tárgy állandóság képességét: 1. az aktuális megjelenéstől /nézet, megvilágítás…/ függetlenül

is azonosként észlelik a tárgyat, 2. tudják, hogy a tárgy létezik akkor is, ha éppen nem

észlelik, és képessé válnak a logikus (racionális>>) gondolkodásra. Hat-hét éves korára a

gyermekek többsége képes fejben, képzetek segítségével műveleteket elvégezni. Absztrakt

műveletek, szabályok felfogására is képesek, azonban ezek a műveletek még a korábban

lejátszott cselekvésekhez kötődnek, vagyis konkrét tárgyakra képesek alkalmazni. A

valamilyen szempontból sorba rendezéshez, a különböző nagyságú, jelentésben alá-fölé

rendeltségi viszonyban (rész – egész) csoportosításhoz, még kellenek a konkrét tárgyak.

Felnőtt korban is előfordul, hogy erre a műveleti szakaszra hagyatkozunk, (regresszió>>), pl.

amikor egy útbaigazítás közben a verbális instrukciók mellett kezünkkel mutatjuk az

irányokat, vagy amikor egyes dolgok kiszámolásánál (a hét hányadik napja?) az ujjainkat is

használjuk.

konstancia: konstans (lat.): állandó. Az érzékelésből adódó, ugyan azon helyzetre,

tárgyra/személyre vonatkozó információtartalom sokszor pillanatról pillanatra, helyzetről

helyzetre változik. A központi idegrendszerben zajló észlelési>>, emlékezeti>> és

tanulási>>, folyamatok révén mégis képesek vagyunk a tárgyak viszonylag állandó belső

sémáit megalkotni. Az észlelési- vagy azonossági ~ a tárgyak ezen, az aktuális helyzettől (pl.

látószög, megvilágítás, háttér…) részben független, viszonylag állandó belső képének

kialakultságát jelzi. A létezési, vagy állandósági ~ pedig azt, hogy tudatunkban egy

tárgyat/személyt, akkor is létezőnek fogunk fel, amikor az nincs jelen az aktuális észlelésben.

Mindkét ~ feltételezi az absztrahálás>> bizonyos szintjét, ezért csak a kognitív fejlődés>>

bizonyos szintjén alakulnak ki. A ~ alkotás képességét konzervációnak nevezzük.

konstruktív szerepek: mindazok a viselkedésformák, amelyek a csoportcélok elérését, a

csoportteljesítményt és a csoport kedvező érzelmi, hangulati közegét, feszültségmentességét

támogatják, konstruktívak, építőek, proszociálisak. Broscher (1975) csoportosítása szerint

ezek: kezdeményező, véleménynyilvánító, kérdező, informátor, szabályalkotó, általánosító,

engedelmeskedő. ld. még: csoportdinamika>>.

kontextusos beszéd: Kontextus: körülmény, környezet. Kon: illeszkedő, textus: szöveg. 1. A

beszédfejlődés egyik szakasza, amely logikai összefüggésekben való beszédet jelent, a

szövegkörnyezetbe, a többi mondatelemhez illeszkedő szavak, kifejezések megválasztását. 2.

A ~ nem csak a beszédtartalomban koherens, de egyre jobban illeszkedik az aktuális tárgyi,

esemény környezethez (arról beszél, amit éppen észlel, vagy arról eszébe jut). 3. Ahogy

gyermek szociális kapcsolatai kiszélesednek, a környezet magasabb igényeket támaszt a

gyermek beszédével kapcsolatban, melynek fő formája a dialógus. A beszédtanulás kezdetén

a kisgyermekek kétszavas mondatokat használnak (alany és állítmány), gyakran cselekvésbe

ágyazva. Szeretik a verseket és a mondókákat, és játékukat is gyakran kísérik beszéddel.

Ebben az egyre bonyolultabb esemény és viszonyrendszerben, egyre jobban elsajátítva a

kommunikációs szabályokat és társas forgatókönyveket (meghallgatás, közlésvágy jelzése,

közlés, odafigyelés, az értem-figyellek, befejeztem… nemvebális jelzései…) a beszéd – is –

szociális kontextusba illeszkedik.

kontinuitás törvénye: kontinuus: folytatólagos, kapcsolódó. A ~ klasszikus kondicionálás>>

során a feltétlen- és a feltételes inger közti időleges kapcsolat, asszociáció>>, a feltételes

reflex>> kialakulásának feltételeként írta le I. P. Pavlov, hogy azoknak egymáshoz közeli

időben, folytonosan=kontinuusan kell megjelenniük (valamint, hogy sorrendjük nem

felcserélhető). A ~ a klasszikus, I. típusú, pavlovi kondicionálás alaptörvénye.

kontroll hely attitűd: személyiségdimenzió. Az általunk végzett cselekvések

kimenetelei/eredményei, két fő tényező/befolyásoló rendszer függvényében,

kölcsönhatásában gyökereznek. Az egyik a cselekvő teljesítőképessége (motiváció x

képesség), a másik a környezet fizikai és társas hatótényezői. Az ún. belső kontrolos

személyek (attitűd), a velük történő dolgokat főként saját viselkedésük, akaratuk, kitartásuk,

képességeik következményének tartják, míg a külső kontrollosok a véletlen, szerencse, sors,

vagy más személyek akaratának, rajtuk kívül álló következményeinek. Kutatások eredményei

szerint, különbség mutatkozik a ~re vonatkozó értékelésekben a 1. fizikai, tárgyi, ügyességi,

2. a személyközi, és 3. a társadalmi politikai dolgok vonatkozásában. A nők nagyobb vágyat

éreznek a személyközi, míg a férfiak az ügyességi és társadalmi-politikai belső

kontrollosságra, kompetenciára>>.

konvergens gondolkodás: konvergencia: összetartás. Egy irányba tartó, a meghatározott utat

bejáró gondolkodás. Olyan feladatokban, problémahelyzetekben, melyeknek csak egy

érvényes, elfogadott, használható megoldása van, illetve a divergens>>, több utas

problémamegoldás utolsó, kidolgozási szakaszában érvényesülő gondolkodásmód. A ~

nélkülözi a kreatív részfolyamatok számos elemét pl. újrafogalmazás, flexibilitás>>,

fluencia>>…

kooperáció: együttműködés, a proszociális vagy konstruktív viselkedésformák egyike. A

csoport fejlődés bizonyos szakaszában (csoportfejlődés>>, csoportdinamika>>,

csoportszerkezet>>) kialakulnak a különböző státuszok és szerepek, a közös célokért folyó

tevékenységekben egyre nő a tagok egymásra utaltsága. Bizonyos helyzetekben a

csoportteljesítményt növelheti a tagok közti rivalizáció>>, de számos esetben az egyének

számára is boldogulást okozó csoport célok elérése a ~ révén valósul meg. Ennek során a

tagok kisebb-nagyobb részben egymástól eltérő tevékenységekkel járulnak hozzá

(munkamegosztás) a csoportteljesítményhez, úgy, hogy tevékenységeik bizonyos fokig

összekapcsolódnak, funkcionális egységet alkotva (tájékozódik, informál, tervez, szervez,

végrehajt, ellenőriz…). A szerep- és a szabályjáték közegében intenzíven fejleszthető. Szép

példája az „A part alatt…” kezdetű közismert gyermekdal. A ~ a személyközi és a

csoportközi konfliktusok kezelésének is hatékony eszköze!

kötődés: pszichológiai értelemben szoros és tartós érzelmi kapcsolat két ember között. Az

elsődleges ~ >>: a csecsemő és kisgyermek szoros kapcsolata az elsődleges gondozóval,

többnyire az anyával, amely a későbbi harmonikus személyiségfejlődés egyik feltétele.

Fontosságának felismerésében jelentős szerepet játszottak a budapesti pszichoanalitikusok,

így többek között Bálint Alice (1897-1939) és Hermann Imre (1889-1984), aki szerint az

ember legalapvetőbb, legősibb ösztöntörekvése a megkapaszkodási ösztön. John Bowlby

(1907-1990) etológiai és pszichoanalitikus szemléletű és képzettségű orvos szerint, a kötődési

késztetés velünk született, de további alakulásában és a személyiség fejlődésében döntő

szerepe van az anya/gondozó válaszkészségének. A kötődési sajátosságok kialakulásának is

van egy szenzitív (érzékeny) időszaka – feltehetően hosszabb, mint az állatok imprinting>>

időszaka. A elsődleges~ fejlődésében az alábbi szakaszokat különböztette meg: 1. 0-3

hónapos korban: differenciálatlan: az újszülött és csecsemő még nem tesz különbséget a

környezetében megjelenő személyek között, a szociális mosoly mindenkinek kijár, 2. 3-6

hónapos kor: differenciált: a gondozóra másként reagál, mint másokra, de ez utóbbiakra sem

ad averzív reakciót. 3. 6. hónap - 2. életév) személyes kötődés: törődést az elsődleges

gondozó/któl fogad el (anyag, apa, testvér), 4. 2-3. évben partnerség: az elsődleges kötődések

már annyira stabilak, hogy már más személyek, felnőttek, kortársak felé is képes nyitni,

ismerkedni, játszani, közeledést, átmeneti helyettesítést elfogadni, kezdeményezni. A

elsődleges~ fejlődésében, jellegének alakulásában különböző típusokat találtak. ld. kötődési

stílus>>. A elsődleges ~ben gyökerezik a szeretet, hűség, altruizmus>>, empátia>> hála,

kooperáció>>, azonosulás/identifikáció>>, interiorizáció>>, felettes-én>>, adaptív

énfunkciók>>, én-identitás>>. A korai anya-gyerek kapcsolat hiányának számos kóros

viselkedéses következményére mutattak rá H. Harlow (1905-1981) majmokkal végzett anya

deprivációs>> kísérletei, majd az ezek nyomán végzett kutatások a vegetatív szabályozás

(szabályozó rendszerek>>) és az agyi neuron fejlődés deficitjeit is leírták.

kötődési stílus: Mary Ainsworth (1913-1999) Idegen Helyzet Teszt vizsgálata alapján a

kötődési mintázatok három típusát különböztette meg. 1. Biztonságos kötődés. A

biztonságosan kötődő gyermek (a vizsgált minta 60%-a) anyja jelenlétében bátran indul el

felfedezni a szobában található játékokat, illetve barátságosan viszonyul az idegen

személyhez. Az anya távozásakor viszont a nyugtalanság jeleit mutatja és az anya

visszatéréséig – melyet örömmel fogadott – nem is talál vigaszt sem a játékokban, sem idegen

személy társaságában. A kötődési rendszer az ilyen esetekben jól működik, a biztonságosan

kötődő gyermek a számára veszélyes helyzetben édesanyját hívja. Idegen személy viszont

nem képes megnyugtatni a gyermeket – ami a biztonságos kötődés egyik fontos ismérve –, aki

nem tolerálja az egyedüllétet idegen helyen, és hangot ad kétségbeesésének. A bizonytalan

kötődési mintázatok három típusa: 2. Szorongó-elkerülő kötődés. A gyermekek egy része

(10%) az anya távozásakor nem reagál arra, és az idegen személy jelenétére sem, de nem vesz

tudomást az anya visszatéréséről sem. Kerülik a kontaktust, sőt az idegennel, egy fokkal

barátságosabbak. Az így viselkedő gyermeket elkerülő kötődés jellemzi, ami nem azt jelenti,

hogy a kötődési rendszer egyáltalán nem működik, és alapvetően hiányzik az a kötelék, mely

az anyához fűzné gyermekét. A kötődés működik, csak az elkerülő kötődéssel jellemezhető

gyermekek egy éves korukra megtanulják nem kimutatni érzelmeiket. Az ilyen gyermekek

ugyanolyan stresszt>> élnek át anyjuk távozásakor, mint síró társaik, csak nem

kommunikálják érzelmeiket. A kutatások kimutatták, hogy ezeknél a gyermekeknél a nem

megfelelő anyai válaszkészség az, ami arra készteti a gyermeket, hogy elkendőzze érzelmeit,

vagyis a gyermek stratégiája: ha nem reagálnak, nem érdemes kommunikálni. Az ilyen anyák

sokszor nyíltan elutasítóak, és nem szeretik a testi kontaktust. 3. Szorongó-ambivalens

kötődés. Az így kötődő gyermek (20%) már az anya jelenlétében félénkebben, passzívabban,

vagy éppen ellenkezőleg felfokozott érzelmi reakciót mutatva, dühösebben viselkedik, az

idegen jelenlétében pedig nehezen alkalmazkodik. Nyugtalan, nem merül el semmilyen

tevékenységben. Az anya távozása teljesen kiborítja, és a visszatérése is alig-alig tudja

megnyugtatni, egyszerre kapaszkodik az anyába, illetve tolja el magától. Ebben az esetben a

gyermek nem tekinti az anyát biztonságos háttérnek, hiába van jelen, a gyermek nem indul

felfedezni a világot. Ráadásul az anya valóban képtelen gyermeke megnyugtatására, hiába tér

vissza hozzá, a gyermek hosszasan sír tovább. Az ilyen anyákat a hétköznapokban többnyire

kiszámíthatatlan viselkedés jellemzi, nem a gyermek jelzéseinek, hanem önmaguk belső

állapotának függvényében reagálnak, így alakul ki az ambivalens kötődés. 4. Később Main és

Solomon leírták a dezorganizált kötődés-t, amely sajátosságaival jellemezhető gyerekek nem

voltak besorolhatók az előző csoportokba. A fentiektől eltérő – azoknál súlyosabb – tüneteket

produkáló gyermekek is vannak. Ezek a gyermekek sokszor menekülnek az anya elől, vagy

teljesen váratlan helyzetekben lemerevednek, autoagresszív cselekedetet hajtanak végre,

például fejüket a falba verik. Ezen gyermekek számára, az anya egyszerre a félelem és a

megnyugvás forrása, és ez az ellentmondás vezet a kötődési rendszer széteséséhez. Ebben

különbözik ez utóbbi kötődési mintázat az előzőektől, itt a gyermeknek nincs stratégiája, saját

maga által kifejlesztett módszere az anya távozása okozta stresszhelyzet esetén, viselkedése

szabálytalan, rendszertelen. A dezorganizáltan kötődő gyermekek történetében gyakori a

súlyos érzelmi elhanyagolás és a szülői bántalmazás.

kreativitás: kreare (lat.) alkotni, alkotóképesség. Képesség eredeti, újszerű dolgok, tárgyak,

gondolatok létrehozására, egyéni látásmód, problémák szokatlan megoldásának képessége.

Legfontosabb jellemzői a divergens gondolkodás>>, a problémaérzékenység, a gondolkodás

originalitása, flexibilitása, fluenciája>>, komplexitása, valamint a fejlett fantázia, a jó

elaborációs>> készség. Az ilyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkező egyénektől

származnak az újszerű és kiemelkedő gondolatok, alkotások, produktumok, eredmények a

tudományokban, a művészetek különféle területein. A kreatív folyamat szakaszai: 1. a

probléma felmerülése, 2. az inkubáció, lappangás (tudattalan információ felvétel és

feldolgozás is) 3. az illumináció: megvilágosodás (belátás>>) és 4. az elaboráció>> az

eredmény kidolgozása, rendezése, formába öntése, közölhetővé tétele. A kreativitás lehet

szubjektív (rájönni olyanra, amit már felfedeztek, s nem megtanulni mástól) és objektív

(olyant alkotni, felismerni, felfedezni, amit még senki eddig sehol). A ~ szintjei az

alacsonyabbtól a legmagasabbig: kifejező, produktív, feltaláló, újító és teremtő. A ~ jelentős

hazai kutatója Barkóczi Ilona (1926- ).

krízis: A ~, vagy válsághelyzet olyan: 1. amelyben a személynek életvezetésére,

viselkedésére nézve döntést kell hoznia, 2. e döntés nem elodázható, nem elkerülhető,

azonban az eleddig kialakult megoldásmódok nem elégségesek (Caplan, 1964). A kialakult

~helyzetben lelki válság akkor jön létre, ha a személyben növekvő feszültség, a szorongás

elhárítására eddig kialakult módok, elhárító mechanizmusok>> elégtelenek, korábban adaptív

megküzdési>> módszereit nem képes hatékony megoldást segítő újabbakkal gyarapítani. Az

E. Erikson-féle fejlődésmenet szakaszai közti átmeneteket fejlődési (normatív) ~eknek>>

nevezzük. A ~ek Rahe szerint életeseményekhez kapcsolódóak, kétfélék: 1. egzisztenciális

~ek: szülői ház elhagyása, házasság, szülés, költözés, munkanélküliség, klimax, nyugdíjazás,

halál, 2. traumatikus ~ek: közeli személy halála, betegsége, pillanatnyi testi inszufficienciát

okozó állapotok, hűtlenség, válás, felmondás, szociális csőd, külső katasztrófa. Az

akcidentális ~ek kialakulásának akkor a legnagyobb a valószínűsége, ha ezek és a fejlődési

krízisek időben közel, vagy egybe esnek. A ~ek kimenetele többféle lehet: 1. a saját

intrapszichés erők, szociális, kapcsolati segítséglehetőségek mozgósítása révén, megoldódás,

új egyensúlyi állapot kialakulása, maradványtünetek nélkül, 2. adaptáció, kompromisszum, a

személy kénytelen a ~t kiváltó, elfogadhatatlannak megélt helyzettel együtt élni, s ez minden

további ~re fogékonyabbá teszi (pl. feldolgozatlan gyász, veszteség érzékenyítő hatása ld.

vulnerabilitás>>), 3. ineffektív kimenetel, a krízis utáni állapot a személyiség alacsonyabb

működési színvonalát (ld. regresszió>>) eredményezi, egzisztenciálisan, teljesítmények,

érzelmi, szociális kapcsolatok, önértékelés, stb. vonatkozásában, szorongásokhoz>>,

neurotizálódáshoz, pszichopatizálódáshoz, alkohol- és drog- és egyéb függőségekhez

vezethet, 4. összeomlás, a személy az elviselhetetlennek megélt helyzetből vagy pszichésen

"lép ki", pszichotikussá, elmebeteggé válik (hallucinációk, téveszmék), vagy a biológiai

szinten igyekszik megszüntetni az átélés gyötrelmét, öngyilkosságot kísérel meg. A ~ben lévő

személy számos direkt, vagy burkolt (utalásos) verbális és nonverbális segítségkérő

viselkedéselemmel („cry for help”) jelzi környezete számára, helyzete, lelki állapota

nehézségét, elviselhetetlenségét, kilátástalanságát, mindebből történő kilépési (acting out)

szándékát. Az öngyilkossági (szuicidális) ~ krízis hazánkban egyre korábbi életszakaszban

jelenik meg. Az öngyilkosság előtti tünetcsoportot (preszuicidális szindróma) E. Ringel

(1969) írta le. Ennek összetevői: 1. az élettér, a gondolkodás, az érzelmek beszűkülése,

egysíkúsága, 2. az agresszív feszültség felhalmozódása (pangása), önmaga ellen fordulása

(balesetezés, önkárosítás, önszidalmazás), 3. öngyilkossági, elmúlási vágyak, fantáziák,

tervezgetés.

kutatás: a tudományos megismerés legfontosabb módszere, számos idiografikus

(megfigyelés>>, esettanulmány>>, vizsgálat>>) és nomotetikus (kísérlet>>)

információszerzési, adatképzési módszerre épülő, objektív ismeretek, összefüggések,

törvényszerűségek megállapítására irányuló módszeres, többlépcsős eljárás sorozat. Főbb

lépései a következők: 1. a probléma felmerülése, megfogalmazása, 2. hipotézis alkotása, 3. a

jelenség/probléma/hipotézis vizsgálatára alkalmas eszközök, módszerek kiválasztása,

létrehozása, 4. a vizsgálandó terep/minta/elemek, résztvevők kiválasztása, 5. az

információszerző eszközök, módszerek alkalmazása, adatfelvétel, adatrögzítés, 6. az adatok

leíró- és matematikai statisztikai feldolgozása, 7. az eredmények megfogalmazása,

értelmezése, értékelése, 8. a hipotézis igazolása vagy cáfolata, az eredmények

érvényességének pontosítása, 9. a további kutatási irányok, módszerek, minták kijelölése.

laissez fair/anarchikus (ejtsd: lesszé feer): A Kurt Lewin által eltervezett, később White és

Lippit által gyerekcsoportokkal végzett kísérlet során vizsgált vezetési stílus>> egyik

formája. Amikor a vezető valamennyi vezetési funkciót (célkitűzés, tervezés, szervezés,

ellenőrzés, értékelés, minősítés…) hárítja, a kívülről, vagy a csoporttagok által delegált

vezetői szerepelvárásoknak nem felel meg, ezáltal frusztrálja>> a csoporttagok irányítás,

döntés, értékelés… igényét. Ilyen csoportokban 1. A csoport teljesítmények alacsonyak, mert

a tagok nem azonosulhattak (identifikáció>>) semmilyen célokkal. 2. A vezető értékelő

megnyilvánulásai ritkák, kényszeredettek, semmitmondóak. 3. Egyes csoportokban

megjelenhetnek átmeneti aktivitás strukturáló kezdeményezések, személyek (pl. a hiányzó

hős), alcsoportok, melyek idővel felbomlanak, ha nem tudják integrálni a csoport egészét. Ha

ez mégis sikerül, akkor ez egy informális vezető kijelölődésével is együtt jár. A csoporttagság

iránti szükséglet erőteljes volta mellett ~ stílus esetén, a csoport, önfenntartása érdekében

pótcselekvéseket is végezhet, nem rendeltetésszerűen, hanem öncélúan működik. A

csoportlégkör feszült, magas a szorongás szint, gyakoriak az agresszív, destruktív

(bűnbakképzés>>, frakciózás, acting-out: kimenekülési) megnyilvánulások. (ld. még

autoriter>>, demokratikus>>)

lateralitás/féltekeiség: oldaliság/oldalasság: az agyféltekék dominanciája a viselkedés

szervező folyamatokban. A cselekvéses, motoros viselkedés szintjén>> az emberek döntő

hányadánál aktivitás, dominancia különbség tapasztalható A bal félteke inkább a „játszó”,

finomabb, precízebb kismozgások, cselekvések (rajzolás, írás, labdakezelés) irányításában, a

jobb félteke inkább a kisebb frekvenciájú és amplitúdójú, de erősebb „tartó” működések

kivitelezésében vesz részt. Az evolúció során az emberek nagyobb hányadánál – bár az

arányokban nemzetek és nemek közt is vannak különbségek -, az írás-olvasásban is fontos

szerepet játszó testfél és az azt irányító bal félteke fölénye mutatkozik. Bár mindkét

agyfélteke (hemiszférium) az őket összekötő kérges test idegrostjai általi funkcionális

összeköttetések révén minden információt feldolgoz, ezt különböző módokon végzik. A jobb

félteke az egészleges (holisztikus) információfeldolgozási mechanizmusokat működteti,

fényképszerű működéséhez társul a forma, tér, arc felismerés, a nem verbális kategorizálás, a

képi, téri, zenei, mozgás memória, és a negatív érzelmek: szorongás, depresszió. A bal

félteke, elemző, idősoros (szekvenciális) működéséhez az absztrakciót igénylő képességek:

beszéd, írás, olvasás, számolás, a fogalmi/verbális memória és a pozitív emocionalitás,

szociabilitás tartoznak. Számos pszichoszomatikus és neurotikus betegségben jelentkező tünet

az alexitímia: a saját és mások érzelmeinek „olvasásképtelensége” és az ebből eredő empátia

deficit. Ennek hátterében a szocializációs okokkal is összefüggő funkcionális működészavar

áll (elfojtás>>) aminek következtében egyrészt az emocionális folyamatokat szabályozó

limbikus rendszer és a verbalizációt végző bal félteke közti kapcsolatok, másrész a két félteke

közti átjárhatóság csökken és/vagy gátlódik. A ~ és ennek kapcsán a jobb vagy bal kezesség

öröklötten is determinált. Ha egy veleszületetten balkezes gyermeket a „szép kezeddel

csináld!” elve alapján jobbkezesre szoktatnak át, az különböző teljesítmény és komplexebb

lelki zavarokhoz vezethet. Ennek egyik leggyakoribb következménye a dadogás, majd az

emiatti szorongás fokozódásából eredő szorongásos és viselkedészavarok. Nagyon fontos

tényező a társas környezet kezesség (másság) iránti toleranciája. Számos híressé vált tudós,

művész, sportoló jelentős teljesítményt ért el balkezessége ellenére, vagy éppen azáltal (Július

Caesar, Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Albert Einstein).

látencia szakasza: lat.: latens: rejtett, közvetlenül, érzékileg nem tapasztalható. S. Freud

pszichoanalitikus személyiségfejlődési elméletében a negyedik szakasz, körülbelül öt-hat éves

kortól, az ödipális szakasz>> után, a serdülőkorig tartó időszak. Ez alatt, mind a szexuális,

mind az agresszív impulzusok viszonylagos nyugalomban vannak, stabilizálódik a felettes-

én>>. A gyerekek, az ödipális szakaszban>> megfigyelhető, néha könyörtelen szexizmus

(néha kegyetlenül komolyan veszik a nemi szerepeket) után látványosan elfordulnak a

szexualitástól, figyelmüket a külső kihívások, a külvilággal kapcsolatos készségeik felé

fordítják. A libidó energiája a testen (szubjekt) kívülre (objekt) irányul, felébred az

intellektuális és szociális érdeklődés, a korábbi (szülőkkel szembeni) azonosulási minták

kiegészülnek más tekintélyszemélyekkel (nevelőkkel) való azonosulással. (ld. átpártolás>>)

A szakasz, látszólagos nyugalma ellenére, bizonyos konfliktusok előfordulhatnak a gyermek

és a környezete között, a korábbi részösztönök, illetve az emberiség kódolt félelmeinek (pl. a

természeti elemek, jelenségek) megjelenése kapcsán.

látens tanulás: rejtett, nem szándékos tanulás. E. C. Tolman (1886-1959) fedezte fel, hogy az

állatok megerősítés nélkül is képesek megtanulni az ingerek közti kapcsolatokat. Az így

látens módon rögzült és tárolt információk, tanulási tartalmak, a tanulási folyamatot követően,

egy későbbi időpontban jelennek meg a viselkedésben a felvett és feldolgozott információk

hatása. Ld. még: implicit memória>>

lelki egészség: Az egészségesség megítélése, főleg a viselkedés megítélésében, a lelki

dolgokban gyakran kapcsolódik össze a normalitással>>. Ennek legalább három különböző

típusa van (statisztikai-, ideál- és funkcionális-). A lelki egészség kritériumát Freud így adta

meg: tudjon örülni/szeretni és dolgozni. Egy bővebb szempontrendszer szerint a lelki

egészség kritériumai: 1. életkorának megfelelő önellátásra, önálló életvezetésre képes –

autonómia, 2. korából, biológiai neméből, társadalmi helyzetéből adódó szerepeit elfogadja –

szerepelfogadás, 3. képességeinek megfelelő produktív tevékenységet (testi, szellemi

önreprodukció, utód létrehozás és nevelés, munka) végez – növekedés, 4. örömszerzésre és -

adásra képes – élvezetképesség, 5. mindezt másokkal közös célok, értékek, együttműködési,

kapcsolati szabályok kereteiben teszi – szociabilitás.

libidó: 1. az ösztön én>>-ből származó pszichés energia egység, 2. szexuális jellegű

késztetés. Freud pszichoanalitikus elméletében, a személyiség veleszületett bázisát képező

ösztön-én (Id, Es) kezdetben csak egy ösztönkésztetést, az Erost-t az élet, a szeretet ösztönt

tartalmazta. (Az első világháború borzalmait tapasztalva alakult ki duális ösztöntana, melyben

az Eros-szal szemben már a Thanatosz, a pusztítás, agresszió, halál ösztönkésztetése is

megjelenik.) A ~, az életösztön rendelkezésére álló energia, amely a fejlődés során irányítja

az ösztöntörekvések megnyilvánulási formáit. A ~ egy része a külvilág objektjeire irányul

(kathexis: megszállás, tárgy libidó), más része az alanyra (szubjekt libidó), így hozva létre az

elsődleges, csecsemő és kisgyermekkori, majd a másodlagos – a külvilágra irányuló libidó

megszállások frusztrációjából (viszont szeretettség hiányából) eredő szekunder (csalódásos)

nárcizmust: önszeretetet. Freud személyiségfejlődési elmélete, a ~ különböző korszakokban

tapasztalható kathexiseinek sora. Az első három időszakban a ~ a saját testre irányul. Elsőként

orális (szájkörüli) zónát szállja meg, az örömszerzés, kínkerülés élménye ennek

működéséhez, élményeihez kötődik. Az anális szakaszban>> az ürítési funkciókért felelős

testtájakon (uretrális, anális) „időzik”, majd a fallikus szakaszban>> a nemi szerveken, a

későbbi erogén zónákon. Ezt követően tapasztalható a ~ első komoly tárgyra irányultsága,

objekt megszállása, az ödipális szakaszban>> amikor az én-en kívül más tárgyra/személyre,

egészséges esetben az ellenkező nemű szülőre irányul. A látencia szakaszában>> a ~ konkrét

tárgyhoz kötődése oldódik, átszellemítődik (elsődleges szublimáció) és a tágabb világ

dolgaira irányul (tudásszerzés, újabb személyek, -kapcsolatok, - szabályok ld. átpártolás>>).

A genitális szakaszban>> a ~ újra megszállja az ego>>t, a szubjektumot, az örömszerzést és

kínkerülést az ivarszervek ingerlésében, működésében keresve, meglelve, kezdetben az

önkielégítés, majd a szexuális élvezet társas kapcsolatba integrálása révén a közösülésben

megélve. A pszichoanalitikus elmélet szerint, a nevelés/szocializáció hiányai, traumái folytán

a ~ a korai (nárcisztikus, autoerotikus, preödipális, pregenitális) fázisokban fixálódhat, ezáltal

karakter- és személyiségzavart, pszichoszomatikus, pszichotikus és neurotikus

megbetegedéseket okozhat.

lokalizáció: rögzítés, ill. helyazonosítás. 1. A neuropszichológiában az egyes pszichikus

működésekhez tartozó agykérgi és kéreg alatti területek azonosítása (beszéd, írás, olvasás,

látás, tapintás, mozgatás…). A lokalizációs tan előfutára a F. J. Gall osztrák anatómus által

kifejlesztett frenológia, „koponyadudortan” volt, mely összefüggést sejtett az agykoponya

bizonyos területeinek kidomborultsága és bizonyos személyiségsajátosságok, képességek, a

tehetség típusok és karakterjellemzők között. 2. A~ az észlelés>> egyik funkciója - az

azonosítás (identifikáció), felismerés (appercepció) mellett – az ingerforrás helyének

megállapítása, lokalizálása is, ld. térlátás, téri hallás, tapintás…

Maslow motivációs hierarchia modellje: (1943-tól több változat) alapján a motivációk

humán specifikus hierarchiában szervezik az emberi viselkedést. Az első három szinten a

hiánymotívumok állnak. A piramis alján az alapvető, legerősebb hajtóerők, a fiziológiás

motívumok helyezkednek el. A második szinten a fizikai biztonsági szükségletek foglalnak

helyet, ezek a szükségletek is erősen motiválnak, ha az első szint már kielégített. A szeret,

valahova tartozás a harmadik szint. Ezeket követik a fejlődési motívumok. A negyedik az

önértékelés, önbecsülés, az elismerés, megfelelés, függetlenség, szabadság utáni vágy. Az

ötödik szint a kognitív szükségleteké>>, a tudás, megértés, megismerés szükséglete, a hatodik

szint pedig az esztétikai szükséglet>>. A legteljesebb Maslow-i modellben az

önmegvalósítási igény>>, a hetedik, majd a transzcendencia szükséglet>>, mint legmagasabb

szintű motiváció a nyolcadik szinten szerepel. A piramisban felfelé haladva az egyes

szükségletek kielégítettségi szintje csökken, azonban a viselkedés szerveződésében egy

magasabb szintű motiváció akkor jelenhet meg, ha az alatta állók megfelelő szinten

kielégítettek. Azonban a teljes kielégítettségi szint elérése egy-egy szinten ritkán lehetséges.

Felcserélődés is történhet, valamilyen magasabb rendű szükséglet kompenzálhatja valamely

alacsonyrendű igény kielégítettségének hiányosságát. A legtöbb viselkedést egyszerre több

szükséglet is motiválja (multikauzalitás).

második jelzőrendszer: Pavlov feltételezése szerint, ahogyan klasszikus kondicionálási

kísérleteiben>> egy csengőhang vagy egy lámpa fénye „előjelzőjévé” vált a feltétlen

ingernek, a tápláléknak, úgy egyéb jelek/szimbólumok>> is helyettesíthetik az általuk jelölt

dolgokat, például olyan fonémák, melyekhez az emberi közösségek közmegegyezéses

jelentést társítanak. Ilyen pl. a fogalom>>. Amennyiben a fogalmak használatára vonatkozó

szabályok is kialakulnak, létrejön a nyelv, melynek segítségével minden éppen nem

tapasztalható dolgot is tudatba tudunk hozni. A jelek – tapasztalati ingerek – ilyen jeleinek

rendszerét, a beszélt és írott nyelvet nevezzük második jelzőrendszernek.

másodlagos megerősítők: már az állatvilágban is megfigyelhető, hogy az elsődleges

szükségletek (drive) kielégülése közben, az adott környezetről szerzett észleleti tapasztalatok

asszociálódnak>> a kielégülés (elsődleges jutalom, pozitív megerősítés, büntetés-, fájdalom

elkerülés, megkönnyebbülés…) élményével, ezáltal önmagukban is jutalom értékűek, ún.

másodlagos megerősítők lesznek. Az eredetileg biológiai, életben maradási szempontból

közömbös ingerek, a viselkedést befolyásoló hatásra tesznek szert. ld. még incentív

motiváció>>

megerősítés: mind a klasszikus kondicionálásnál>> (S1-S2), mind az operánsnál>> (S – R) és

a szociális tanulásnál>> működő mechanizmus. Az előbbinél a feltételes ingerre (hang, fény)

bekövetkező feltételes válasz (nyálzás) után kapott feltétlen inger (étel) képezi az elsődleges

~t. Ha több alkalommal csak a feltételes ingert prezentáljuk a ~ nélkül, a feltételes reflex

kialszik, aktív gátlás alá kerül, ez a kioltás>>. Az operáns, instrumentális tanulásnál az állat

viselkedése tkp. eszköz ahhoz, hogy önmaga számára kedvező helyzeteket (kielégülés,

megkönnyebbülés, kényelem = jutalmak) vagy kedvezőtleneket (fájdalom, félelem, büntetés)

teremtsen. A jutalom, a pozitív ~ – ide tartozik a büntetés elmaradása is! -, növeli az adott

viselkedés gyakoriságát, tartósságát, a büntetés, negatív ~ – ide számít a várt jutalom

elmaradása is! – csökkenti az adott viselkedés gyakoriságát, vagy teljesen legátolja azt. Ez a

Thorndike (ejtsd: Thorndájk) – féle effektus törvény>>. Az apró viselkedésegységenkénti

megerősítés a shaping (formálás). Figyelemre méltó tapasztalat, hogy ha időnként elmarad a

(pozitív) megerősítés, a viselkedés (tanulás) tartósabb lesz (jobban ellenáll a kioltásnak), mint

ha minden egyes célviselkedés elemet a megjelenésekor azonnal jutalmazunk. A szociális

tanulásnál a modell viselkedésének pozitív vagy negatív következményei töltik be a

megfigyelő viselkedésirányításának szerepét. „Más kárán tanul az okos!” – tartja a szólás. A

véletlenszerű (random), az élőlény számára kiszámíthatatlan, következetlen megerősítés (-

nevelés) a szorongás>> fokozódásához, ezáltal lelki zavarokhoz, betegségekhez vezethet!

megfigyelés: obszerváció (lat.), mint más empirikus tudományokban, a pszichológiában is

alapvető, idiografikus (egy jelenségre, egyedre koncentráló) ismeretszerző, a nem beavatkozó

módszerek csoportjába tartozó kutatási>> módszer. Célja ok-okozati összefüggések

felismerése. A ~ek tudományos általánosíthatóságának korlátja, hogy a ~ körülményei –

szemben a kísérlettel>> - rendszerint megismételhetetlenek, ezért nagyszámú, hasonló

körülmények között végzett ~ szükséges ahhoz, hogy általános érvényű következtetéseket

alapozhassunk rájuk. A ~ objektivitását elősegíti az előre kiválasztott, jól meghatározott

megfigyelési szempont, hiszen egy-egy viselkedésforma hátterében rengeteg hatótényező

húzódik meg, egyszerre nem lehet mindegyiket megfigyelni, szükséges a ~i stratégia, kutatási

hipotézis alapján ezek közül választani. Másrészt fontos valamilyen rögzítési technika, ez

lehet jegyzőkönyv, hangrögzítés vagy film stb. A ~ hitelességét segíti az is, ha az előre

meghatározott ~i szempontok szerinti adatrögzítést (pl. kódolás jegyzőkönyvbe) egyszerre

több személy is elvégzi (ld. aktometria>>). A ~eknek több fajtája létezik. Irányultsága alapján

lehet önmegfigyelés (introspekció>>), amit ma már szubjektivitása miatt nem alkalmazunk

tudományos céllal. Lehet más személyekre, csoportokra, eseményekre irányuló. A ~ a

használt eszközök jellege alapján lehet közvetlen ~, ide tartoznak az egyszerű ~ek,

(jegyzőkönyv, fotó, hang-, filmfelvétel a megfigyelt/ek tudtával). A

szociálpszichológiában>>, a munkalélektanban és más területeken is használják a rejtett >>t,

például foncsorozott üveg mögül figyelik meg kisgyermekek játékát, vagy a gyanúsított, tanú,

viselkedését.

megküzdés: coping (ang). ejtsd: kóping. A stresszel>>, traumával>>, nehéz élethelyzetekkel

való megküzdés stratégiái. A ~ stratégiák jelentősége nagyon nagy, hiszen a stressz mértéke

nem önmagában a stresszorok erősségétől, hanem a ~ stratégiák hatékonyságától függ. A ~

stratégiáknak három szintjét lehet elkülöníteni, a megküzdést, a védekezést és a

töredékképzést. 1. A megküzdés kétféle lehet, érzelmi és kognitív. Az érzelmi megküzdés nem

oldja meg a stresszt önmagában, de energetizál, a kontroll, a helyzet befolyásolhatóságának

érzését kelti, vagyis reményt, bizakodást épít, így megadja a kognitív megküzdés lehetőségét.

Ha az érzelmi megküzdés ilyen módon hatékony, akkor pozitív érzelmi megküzdésről

beszélünk, ide tartozó stratégiák a pihenés, kikapcsolódás, relaxáció, baráti beszélgetés stb.,

viszont ha csak rövidtávon a feszültség elkerülését, elfedését célozó stratégiák, mint az

alkoholizálás, droghasználat, folyamatos panaszkodás stb., akkor negatív érzelmi

megküzdésről beszélünk. A kognitív megküzdés három lépcsőből áll, elsőként a késleltetéssel

időt és teret adunk a második lépésnek az információgyűjtésnek, majd a problémahelyzet

megértésével esélyt kapunk harmadik lépésként megoldási tervek kidolgozására és

kipróbálására, a folyamatos tudatos helyzetmegoldási kísérletek erősítik a kontroll érzését,

féken tartják a distresszt (stressz>>) pszichés és testi szinten is, míg nem vezetnek el a

helyzet végső megoldásához. 2. A megküzdéssel párhuzamosan, még pozitív érzelmi és

kognitív megküzdés mellett is megtalálható a védekezés stratégiája. A védekezés neurotikus

szintű ~, énvédő mechanizmusok segítségével a valóság meghamisítását jelentik (elhárító

mechanizmusok>>), ide tartozó stratégiák például az elfojtás>>, reakcióképzés, projekció. 3.

A ~ legalacsonyabb szintje a töredékképzés, vagyis a stressz hatására a valóságból való

kicsúszás, a valóság teljes átírása. Egészséges mentális működésű ember csak pillanatokra él

meg ilyet szélsőséges stresszben, azonban pszichotikus állapotú beteg hosszabb időre foglya

marad ennek az irrealitásnak.

metakommunikáció: (meta = feletti). Abból adódódóan, hogy a ~ révén a kommunikáló

feleknek a verbális tartalomhoz, egymáshoz, a helyzethez való viszonya fejeződik ki,

„kommunikáció, a kommunikációról” kifejezéssel is használjuk. Az emberi kommunikáció

megőrzi az ősi „testbeszédet”, melyet a másik, a filogenetikusan újabb és csak az emberre

jellemző szóbeli-, beszéd-, verbális kommunikációhoz viszonyítva, non-verbális

kommunikációnak>> nevezünk. Ezt a kifejezést és a ~t sokan szinonimaként használják –

helytelenül! A „meta” előtag és egyben jelző, a nonverbális csatornának azt a többlet

viselkedésbefolyásoló (promotív) erejét jelenti, amivel a verbális felett/mellett/vele szemben

képvisel. ld. még kettős kötés kommunikáció>>. Erre legalább két okból képesek a

nonverbális ingerek, 1. az esetek jelentős részében nem tudatosulnak (észlelődnek), de mégis

viselkedés befolyásoló hatásuk van, 2. az evolúció során több tízezer évvel ezelőtti, az életben

maradással kapcsolatos, nagy ökológiai értékű információkat hordoznak (ld. pl. színek,

szagok, formák, testtartások…).

modalitás: módusz: milyenség, minőség, kvalitás, (mat.: egy számhalmazban a legnagyobb

gyakoriságú érték). Érzékszerveink különböző típusú fizikai (fény, hő, rezgés) és kémiai

ingerek (gázokban, folyadékban oldottak) hatására az érző rostokban keletkező akciós

potenciálokat generálnak, melyek az érző (afferens, szenzoros) pályákon át, ingerminőségtől

független akciós potenciál formájában juttatják az ingerületet a központi idegrendszer adott

központjaiba. Hogy az észlelés>>kor látási, hallási, tapintási, íz, illat, fájdalom élményünk

lesz-e, az azon múlik, hogy az érzőpálya az agykéreg (kortex) melyik érző/szenzoros területén

végződik. A látóközpont a nyakszirti-, a hallóközpont a halántéki lebenyben helyezkedik el. A

különböző érzékelési – észlelési (szenzoros – perceptuális) pályákat nevezzük modalitásoknak.

A rövid (STM) és a hosszú távú (LTM) emlékezetben is, egymással összefüggő, egyszerre

több ~ban tároljuk az információt (ld. multimodális/polimodális tárolás>>). A képzelet>>

folyamatainak (forgatás, távolítás, kombináció…) az észleleti és emlékezeti ~ok adják az

alapját, ahány észlelési, annyi emlékezeti és képzeleti ~unk van.

motiváció: movere, mocio (lat.): mozgatni, mozgás. Alapvető pszichikus funkció, az

energetikai folyamatok>> csoportjába tartozik. Mindazon élettani és pszichés folyamatok és

állapotok, különböző mértékben összekapcsolódó rendszere, melyek meghatározzák 1. a

viselkedés irányultságát és intenzitását (időtartamát, gyakoriságát), 2. annak kezdetét,

fennmaradását és megszűnését. Az állati és emberi cselekvések hátterét és mozgatórugóit

jelölő gyűjtőfogalom, jelöli a szervezetben keletkező hiányállapotokat vagy szükségleteket, a

hajtóerőt, melyeket késztetésként élünk meg, és az ösztönző, vagyis incentív, a külvilág

cselekvésre felhívó ingereit. A szervezetben kialakuló biológiai hiányállapot, mint a

szomjúság vagy éhség, vagy pszichés igény - mint pl. az elismerés utáni vágy - nyomán

szükségleti állapot keletkezik. Ennek a feszültsége energetizáló belső hajtóerőt teremt, amely

a hiány megszüntetésére, a szükséglet kielégítésére törekszik. Azonban azt, hogy milyen

viselkedésformával érhetjük el leghatékonyabban a feszültség csökkentését, a

személyiségfejlődési és szocializációs>> folyamatok során tanuljuk meg. Minden olyan

stratégia, ami hatékonynak bizonyult megerősítődik, rögzül a viselkedésben, szokássá válik.

A tanulási folyamatban a környezet jelzőingerei is segítenek, külső ösztönzést adva, de

helyettesíthetik is azt, például a finom étel, a szeretetet, elismerést nyújtó személy kvázi

szükségletként motiválhatja a viselkedést. A késztetések folyamatosan keletkeznek a lelki

működésben, egyidejűleg több motívum is jelen lehet, ezek szemben is állhatnak egymással.

A sürgetőbb szükségletek dominánssá válnak, vagy valamelyik szükséglet tudatos döntés

mentén kerül előtérbe, míg más szükségletek kielégítését késleltethetjük. A ~k kontrollja a

személyiségfejlődés egyik alapfolyamata. A ~ mentális folyamata elválaszthatatlan az

érzelmektől, a motívumokat érzelmek>> kísérik és fordítva. A motívumoknak több fajtája

van, a veleszületett, ön- és fajfenntartásban szerepet játszó szükségleteket alapvető

motívumoknak nevezzük. Szorosan kapcsolódnak az anyagcsere egyensúlyának

(homeosztázis) fenntartásához, szabályozásukat a hormonrendszer és idegrendszer látja el. Az

emberek gyakran végeznek olyan tevékenységeket is, amelyek hátterében nem alapvető

motívumok, -szükségletek azonosíthatóak. Ezek az extrinzik>> valamilyen külső utasításra,

elvárásra, jutalom elérésére, vagy büntetés elkerülésére irányuló viselkedésformák. Az

intrinzik>> ~ áll azon viselkedések hátterében, amelyek önmagukban jutalmazó, belső

igényből, érdeklődésből végrehajtottak. Az intrinzik motivációk közé tartozik a

kompetencia>>, vagy személyes hatékonyság, személyes okozás igénye, az

érdeklődés/tájékozódás, a teljesítménymotiváció>>, melyet a sikerorientáció és kudarc

keresés, illetve kudarc kerülés mechanizmusai mozgatnak. A ~ alapfolyamatait az alábbi

táblázatban foglaltuk össze. (Martin, 1997)

Indítás Előkészület Cselekvés Ellenőrzés Befejezés

szükséglet késztetés tájékozódás telítődés

vonzalom szándék megközelítés külső következmények gátlás

érdeklődés döntés elkerülés belső következmények kimerülés

kényszer összehasonlítás kielégülés

4. ábra: A motivált viselkedés alapfolyamatai (Martin, 1997)

motoros kéreg: Az agykéreg (cortex) azon központjainak együttese, melyek a test

akaratlagos mozgásait szabályozzák. Ez a kérgi terület a homlok lebeny központi árok előtti

részén fekszik. A ~ bizonyos pontjainak elektromos ingerlése a megfelelő testrészek mozgását

eredményezi; amikor ugyanezen pontok sérülést szenvednek, ezek a mozgások károsodnak. A

mozgatókéregben a test megközelítőleg fejtetőre állított formában képeződik le

(homunkulusz). A lábujjak mozgásai például a fejtetőhöz közel, míg a száj és a nyelv

mozgásai a motoros terület aljához közel vannak leképezve. A ~ben a beidegzettség

gazdagsága és a kérgi reprezentáció nem a testrészek anatómiai arányával, hanem az adott

testrész viselkedésben játszott szerepével függ össze. A nagyagyban (cerebrum) a test jobb

oldalának mozgásait a bal félteke, a bal oldalét a jobb félteke ~ge vezérli (ld. lateralitás>>).

A kisagy kéregre a testfelek azonos oldalian vetülnek.

nárcizmus: önszeretet, túlzott énközpontúság, pszichoanalitikus fogalom, eredetileg a görög

mondahős, az önmagában a végletekig gyönyörködő Narcissus neve. Freud

pszichoanalitikus>> személyiség/fejődési modelljében, a születést követő korai időszakban, a

libidó>> minden energiája a szubjektumra, a saját testre irányul (primér~). A tárgy

megszállások, a kathexisek folyamán később ennek egy része külső tárgyakra (objektekre)

(anyamell, anya, gondozók, játékok…) tevődik át. Amennyiben a primér szocializáció>>

során ezt a libidótörekvést, elhanyagolás (neglect) rejtett érzelmi félreértés, traumák>> révén

frusztráció>> éri, visszatér az alanyra (secunder~). Ebből fakadóan alakulhat ki az

egészséges, a destruktív (romboló) és a deficites ~ (G. Ammon). Az egészséges ~ önbecsülést,

önértéktudatot jelent, a destruktív ~ aszocialitást, antiszociális önzést, devianciákat. A

deficites ~ az önértéktudat, hiányát, a negatív önértékelést, a külső kontrollosságot,

következményesen a tanult tehetetlenséget>> és az ezekből fakadó lelki betegséghajlamot

(vulnerabilitás>>) vonja magával.

nevelés: A szocializáció>> azon szűkebb területe, amely: 1. értéktételezett, 2. céltudatos, 3.

személyi, tárgyi körülményeiben tervezett (folyamat), 4. szervezett (keretek, feltételek), 5. az

életkori sajátosságokhoz illesztett módszerekkel történik. Talcot Parsons (1902-1979)

amerikai szociológus szerint, minden újszülött érkezése „barbár invázió” a kultúra ellen. A

szocializáció>>, mindazon társas, kulturális hatások összessége, melyek – már az intrauterin,

magzati korban (prenatális>>, perinatális>>) – befolyásolják a leendő személyiség

életesélyeit. Ezek egy része nem tervezett (hova, mikor, ki/k gyermekeként születünk… a

„történelem” miképp „rendelkezik” felettünk…) kisebb része (értékek, tartalom, intézmények,

módszerek…) az adott kultúra informális és formális intézményei által befolyásolt.

Amennyiben ez utóbbiak (család, óvoda, iskolák…) célirányos, tudatos, tervezett…

személyiségfejlesztést (ártalom megelőzés/prevenció, adaptív énfunkciók>> támogatása…)

végeznek, akkor beszélünk pszichológiai értelemben ~ről.

nevelési stílus: a szülő/nevelő és a gyermek kapcsolatának olyan hosszabb időn át

érvényesülő alaptónusa, amely sokban meghatározza a nevelői hatás érvényesülésének

esélyeit. A Pedagógiai Lexikon (Báthory Zoltán – Falus Iván [szerk.] 1997) szerint a ~ a

szülő/nevelő által alkalmazott nevelési módszerek összessége, olyan osztályozási rendszer,

melyben a családi/intézményi nevelés hatását hasonlítjuk össze. Azon a feltételezésen

alapszik, hogy a nevelési helyzet legfőbb tényezője a szülő/nevelő–gyermek kapcsolat

demokratizmusa, melynek mértékét a tekintély-kontroll mértéke, illetve a nevelés más

összetevőivel való kombinációi alakítják ki. A ~ fogalmát Baldwin vezette be, aki két fő

dimenziót – a kontroll és a kapcsolat nyíltsága (demokratizmus) – használt. A kontroll és

demokratizmus kapcsolódásai négy típust eredményeztek: erős kontroll-demokratikus, gyenge

kontroll-demokratikus, erős kontroll-autoritatív és gyenge kontroll-autoritatív. Az optimális

kombináció a magas szintű demokratizmus és a magas szintű kontroll, míg a legnegatívabb

hatású az erős kontroll és alacsony demokratizmus. A ~ későbbi kutatásába bekerült a

szeretet, melegség, az elfogadás dimenziója is. Így Schaefer sémájának két tengelyét az

elfogadó szeretet-ellenségesség, valamint az ellenőrzés-autonómia jelenti; Beckerét pedig a

melegség-ellenségesség, illetve a korlátozás-engedékenység. Baurmind nyomán a ~okat

a korlátozás és az érzelmi odafordulás arányától függően osztják négy kategóriára:

következetes (meleg-korlátozó), tekintélyelvű (hideg-korlátozó), elhanyagoló (hideg-

engedékeny) és megengedő (meleg-engedékeny) nevelési stílusra Ugyancsak ezt a négy

stílust különbözteti meg Ranschburg Jenő: meleg-engedékeny, meleg-korlátozó, hideg-

engedékeny és hideg-korlátozó. Az I. Dolean – D. Dolean szerzőpáros az autoriter,

engedékeny, aggályoskodó, passzív és demokratikus stílust határozza meg, a Rembserg –

Saunders szerzőpáros pedig a diktatórikus, kritizáló, alkalmatlan, érdektelen, aggályoskodó

értékelő szülői ~t körvonalazza. A ~, más szóval a bánásmód, lelki betegség, viselkedés zavar

okozó szélsőségei: 1. bántalmazás (fizikai-, érzelmi-, szexuális) 2. elhanyagolás, 3. szeparáció

(ld. fenti kép), 4. túlvédő viselkedés>>, 5. kettős kötésű kommunikáció>>, és 6. a

következetlenség (ld. megerősítés>>).

nonverbális kommunikáció: verbus (lat.): szó, a nyelvi/verbális kommunikációt kísérő,

olykor helyettesítő információátadás, -/csere. Mi emberek, a Föld egyetlen élőlényeiként, a

csak ránk jellemző, humán specifikus verbális>> kommunikációs csatorna mellett

megőriztük az állatvilágban az evolúció során kialakult, állapot-, szándékközlési jelrendszer

jel kibocsájtó és jel felfogó (perceptuális: ld. észlelés>>) csatornáit és képességeit. Ezek

összességét nevezzük ~nak. (Pavlovnál az I. jelzőrendszer). Mint az állatok, így mi is

kommunikálunk vizuális (testtartás, gesztusok, mimika, sebhelyek, tetoválások, ékszerek,

térbeli hely /ld. proxemika>>/ – és mozgás, színek), akusztikus (sírás, nyögés, sóhajtás),

kémiai (szag, illat) jelekkel. Ez a kommunikációs csatorna puszta létezésünkkel folyamatosan,

egyidejűleg működik (0-24 órában), míg a verbális, csak kisebb időtartamban. Ősörökségi,

evolúciós voltukból adódóan a ~ csatornákon érkező információ erőteljesebben képes

befolyásolni a viselkedést (a vegetatív szinten is!), mint a verbális. Ezt a funkcionális

többletet, fölényt nevezzük metakommunikáció>>-nak, felülíró hatásnak. A verbális- és ~

csatornák egymással alapvetően három féle viszonyban lehetnek: 1. kongruens

(kongruencia>>): kölcsönösen erősítő, 2. inkongruens>>: hatás gyengítő, sőt ellentétes

(kettős kötésű/double bind kommunikáció>>) és 3. helyettesítő: ez egyoldalú, csak a ~ tudja

helyettesíteni a verbálist.

normalitás: a matematikai statisztikában egy halmaz-, sokaságbeli elemek Gauss-féle, azaz

haranggörbe alakú, nagyjából szimmetrikus eloszlása. A társadalomtudományokban – is – ez

képezi a 1. statisztikai-, vagy többségi norma képezi a normatív gondolkodás és megítélés

alapját (Az emberek többsége… a közvélemény…). 2. Az ideálnorma az emberi pszichikum

azon képességéből ered, hogy nem csak tárolni tudja a korábbi információkat (emlékezet>>),

hanem a korábbi, vagy aktuális helyzeteknél, állapotoknál, szabályoknál… jobb,

hatékonyabb, kellemesebb változatokat is el tud képzelni>>. Az ilyen ideák, (eszme),

képzetek, vágyak, céltételezések az emberiség történetében számos dokumentumban

(Tízparancsolat, erkölcsi-, szakmai etikai kódexek) öltöttek, öltenek testet, melyek a

különböző szempontból (erkölcs, gazdaságosság, környezetvédelem, biztonság…) kívánatos,

elvárható és elvárt magatartásformákat foglalják magukba. A mindenkiben, az énképe>>

részeként működő énideál>> hasonló funkciót tölt be. 3. funkcionális normának nevezzük

annak mértékét, hogy egy személy vagy egy csoport az ideálnormától milyen és mekkora,

valamint milyen gyakoriságú eltérést tolerál. Ennek ismérvei: a). még nem címkézi>> meg,

nem alkot külön fogalmat az adott viselkedésre, nem „szólja meg/le” (pl. fogyatékos, beteg,

bűnös, bolond, deviáns…), b). még nem szankcionálja: nem bünteti (kezel, átnevel, elzár…) -

ld. még csoportnorma>>, referencia csoport>>

oksági gondolkodás: Az okság (kauzalitás) két esemény, egyoldalú: okozó>okozott, vagy

kölcsönös (cirkuláris) egymásra hatására vonatkozó feltételezés. A filozófiában a

determinizmus (meghatározás) kifejezés az okság két jelentését (genetikus:

eredetéből/előzményeiből adódó, teleologikus: céljából eredő/megérthető) foglalja magába.

(A pszichológiában>> a viselkedés oki tényezőit a motiváció>> fogalmában összegezzük.

Az oki, genetikus motivációk általában a hiány állapotokhoz és szükségletekhez (drive)

kapcsolódnak, a teleologikus, cél motivált viselkedések pedig a másodlagos megerősítőkhöz,

incentív, extrinzik motívumokhoz.) A kognitív fejlődésben>> 2. – 3. év közötti „felfedező”,

tapasztalat – fogalomtársító „mi ez?” korszakot követően, a felnőttektől hallott „azért

mert…”, „amiatt…” megfogalmazások és a „miért tetted?” kérdések folytán, az

óvodáskorúaknál is megjelenik a dolgok okának/céljának megismerésére és megértésére

irányuló ~. Piaget kíváncsi volt arra, hogy a kisgyermekek világképében milyen oksági

magyarázatok vannak. A „klinikai módszer”-rel őket kérdezte a dolgok okáról, mindaddig,

míg a válaszadást be nem fejezték. Ezen interjúk alapján írta le az animizmus>>,

antropocentrizmus>>, antropomorfizmus>> és >>finalizmus, mint a gyermeki világkép

magyarázóelveinek fogalmait. Az események genetikus/oksági/keletkezési megértésének, az

ezeket megalapozó észlelési>>, emlékezeti>>, tanulási>> folyamatoknak és az ezekre épülő

anticipációs/elővételezési, mentális modellezési (kognitív fejlődés>absztrakt műveletek>>),

képzeleti>> folyamatoknak vitális (életben maradási) és adaptív értéke van.

operáns kondicionálás: A behaviorizmus>> kutatói által leírt, próba – szerencse (operáló,

környezetére aktívan ható) tanulási>> alaptípus, tanítási metódus. Ebben a modellben az

élőlény, különböző mozdulatokat, cselekvéseket végezve, „kisugározva”, azok által, önmaga

számára kedvező/kellemes (feszültségcsökkentő, célra irányuló, vágyteljesítő, biztonságot

nyújtó) vagy kellemetlen (fájdalom, félelem, rosszullét…) következményeket okoz. Ha a

viselkedés következmények kellemesek, növelik e cselekvés gyakoriságát, ha kedvezőtlenek –

büntetik az adott cselekvést – akkor az adott viselkedéselem gyakoriságát csökkentik, vagy

legátolják azt.. Ezt fejezi ki a Thorndike-féle effektus törvény.

optimum arousal: Az ~ fogalom és koncepció megalkotója Donald O. Hebb (1904-1985),

akinek másik felfedezése az STM (emlékezet>>) idegélettani alapját képező öningerlő

(reverberációs) körök, ideghálózatok. A motiváció>> biológiai/élettani (drive) és

tanuláselméleti (incentív, másodlagos megerősítők) modelljei nem tudtak magyarázatot adni

az olyan „energiapazarló”, felesleg tűnő viselkedésekre, mint a jóllakás utáni környezet

felderítés (exploráció) és a játék. Hebb vetette fel, hogy ezek magyarázata abban rejlik, hogy

az idegrendszer is – a viselkedés által – szabályozza saját homeosztázisát, ingereltségi

szintjét. Az ~ elmélet abból indul ki, hogy minden fejlettebb állat és az ember az optimális

arousal>>vigilancia szint elérésére törekszik. Az optimális szint, örökletesen, egyénenként

változó (temperamentum), a tiszta tudat élményével és jó teljesítmény szinttel jár együtt (ld.

Yerkes – Dodson szabály>>). Az alapvető fiziológiai szükségletből fakadó motívumok az

optimális szint fölé emelik az arousal szintet, így olyan viselkedést (megközelítés,

konszummáció) eredményeznek, amely lecsökkenti a megemelkedett arousal szintet a hiány

okozta feszültség csökkentésével. Abban az esetben viszont, amikor a szervezetet kevés inger

éri, az arousal az optimális szint alá csökken, ezért az élőlény az arousal szint növelésére fog

törekedni, keresni fogja a környezeti ingereket, az újdonságot és a komplexitást, azonban csak

az optimális szintig. ld. még extroverzió>>, introverzió>>.

orális szakasz: Freud pszichoanalitikus személyiségfejlődés elméletében a pszichoszexuális,

ezen belül a pregenitális libidó>> fejlődés első szakasza. Az élet első 18 hónapjában az

újszülött és a csecsemő legfőbb örömforrása és kín csillapítási (ön megnyugtatási, arousal>>

csökkentési) eszköze a szájjal végzett tevékenység, elsődlegesen a táplálékszerző szopás,

majd csücsörítések, vokalizációk, érintés (ld. szopóreflex), dörzsölés. Egyrészt a gyermek a

szájával táplálkozik – és szopás közben érzi az anyamell melegét, illatát –, másrészt a

ritmikusan szopó mozgás örömérzést kelt benne. Tehát a libidóból>> eredő ösztöntörekvés,

mint pótélvezet, az éhség kielégítésén túl a szopás élvezetében fedezhető fel. A gyermek a

szájával szerez tapasztalatokat, s alkot belső reprezentációkat, sémákat>> a világról, a száj a

szenzomotoros sémák időszakban (kognitív fejlődés>>) a megismerés eszközévé is válik, és

ezért mindent a szájába vesz, hogy megnyalja, szopogassa, mintegy „bekebelezze, felfalja,

felfedezze” a világot. E. Erikson fejlődésmodelljében a száj a zóna, ahogy a táplálkozás során

az anyamellel való kapcsolatban (kevés, elég, elárasztó) a csecsemő ezt „birtokba veszi”,

megtanulja használni az a módus. Az ezzel összefüggő, mélyen a tudattalanban összegződő

tapasztalatokon, emlékeken múlik, hogy a külvilág iránti ősbizalom (extroverzió,

szociabilitás…) vagy a vele szembeni bizalmatlanság (introverzió, gyanakvás /Ne szólj szám,

nem fáj fejem/, ellenkezés, ellenségesség…) alapozódik-e meg a nyolc közül ebben az első

fejlődési szakaszban.

orientációs reakció: veleszületett>> tájékozódási reakció („Mi ez?” reflex, Pavlov nyomán).

A figyelem>> kiindulópontja, a figyelés alatt teljes vagy redukált formában megy végbe. Ha

az új inger kedvezőtlen hatású elhárítja, ha kedvező, akkor serkentően hat a cselekvésre.

Felkészíti a szervezetet az adott inger optimális fogadására, biztosítja a jelzőingereknek a

cselekvés kiváltásához szükséges intenzitását. ~t eredményez, ha az új inger a korábbiak

alapján kialakult sémákhoz képest eltérést mutat. Embernél az ~ főbb viselkedéses

komponensei az alábbiak: 1. vegetatív szinten: kezdetben pulzus szaporulat (startle reakció),

majd az ingerfelvételkor, befogadáskor pulzuscsökkenés (Lacey: befogadó attitűdnek nevezi),

pupillatágulat, arousal>>vigilancia fokozódás (β-hullámok), 2. motoros, szomatikus szinten:

az érzékszerveknek az inger irányába történő "beállítása", esetleg kiegészítő mozdulatokkal,

majd mozgásaktivitás csökkenés, "figyelő póz". 3. verbális szinten: ki ez? mi ez? mit történt?

kifejezések használata. Az ~t befolyásoló tényezőket Berlyne (ejtsd: Börlájn) nyomán három

csoportba soroljuk: 1. Az inger sajátosságai: alak-háttér pregnancia, kontúrosság, erősség,

differenciáltság (pl. színesség) téri - idői eloszlás (pl. sűrűség). 2. Az inger biológiai

(ökológiai) jellemzői: az inger, ingerhelyzet - főként tanult - biológiai értékén, jelentésén,

veszélyes, veszélytelen jellegén múlnak. 3. Az ingerhelyzet és szervezet kapcsolatán alapulóak

(kollatív: összehasonlítási jellemzők) újdonságérték, váratlanság, inkongruencia>> (össze

nem illés ld. pl. a félelemtanulás 3. formája)

originalitás: eredetiség. A kreativitás>> produktumainak objektív mérése akadályokba

ütközik, többnyire társadalmi megítélés kérdése is, mennyiben minősül eredetinek egy-egy

adott alkotás. Projektív tesztekben alkalmaznak olyan mutatókat, amelyek egyike arra szolgál,

hogy számszerűsítse azt, hogy az adott megoldás, ötlet, válasz – korábbi reprezentatív

mintákon végzett felmérések tükrében – milyen gyakoriságú. Minél kisebb egy válasz,

megoldás gyakorisága, annál magasabb az originalitási (ritkasági) pontszáma, értéke. A

pszichológiában és a mindennapi életben is megkülönböztethetünk építő és romboló ~ t. Az

utóbbi esetében az egyediség a károkozás módjában, hatékonyságában nyilvánul meg,

súlyosbító körülménynek minősül.

ödipális szakasz: a pszichoanalitikus elmélet szerint 5-6 éves fiúknál bekövetkező érzelmi

krízis>>, amelyet Freud ödipális konfliktusnak nevezett el. Ebben a korban a fiúgyermekek

libidinális/erotikus vágyai az anyára irányulnak, az apa pedig vetélytársuk lesz az anya

szeretetéért, birtoklásáért vívott harcban. Az időszak és a konfliktus elnevezése a görög

mitológiából ered. Ödipusz királyfi – akit csecsemőkora óta idegenek neveltek, őket hitte

valódi szüleinek - megöli apját, és feleségül veszi saját anyját. Ezt megelőzi a fallikus

szakasz>> vagy fallikus fázis, amely három és hat éves kor között jellemző a gyermek

életében. Ennek a periódusnak a legfontosabb fejleménye az ún. identifikáció>>

(azonosulás), amely – egészséges esetben – a gyermek és az azonos nemű szülője között

zajlik le. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása, az elsődleges – a

fajfenntartást szolgáló – heteroszexuális orientáció kialakulása. A gyermek szinte szerelmesen

ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, ugyanakkor az azonos nemű szülővel szemben

negatív érzelmeket (halálvágy) táplál. A folyamat ún. rivalizációs>> feszültséget gerjeszt,

aminek következtében egyrészt agresszív indulatai keletkeznek az azonos nemű szülővel

szemben, másrészt – mert az egyben identifikációs/szeretett mintája is – emiatt bűntudat

alakul ki. A folyamat során a fiúk félni kezdenek attól, hogy apjuk a bűnös vágyuk miatt

bosszúból kasztrálni (nemi szervüktől megfosztani) fogja őket. Ezt az érzést kasztrációs

szorongásnak, nevezte el, és minden későbbi szorongás prototípusának tekintette. Normális

esetben a fiúk azonosulnak (identifikálódnak>>) az apjukkal, csökkentve ezzel a feszültséget,

és beérik anyjuk iránti érzéseiknek más személy (az apa) révén történő kielégítésével. Lányok

esetében Freud negatív Ödipusz konfliktusként említi az anyával való rivalizációt, később C.

G. Jung javaslatára ezt Elektra komplexusnak nevezték el. A lányok anyjukkal versengenek

az apa szeretetéért, ennek kísérőjelensége a pénisz-irigység, vagy péniszféltés. A

péniszirigység megfelel a fiúknál fellépő kasztrációs szorongásnak. Ez a folyamat is

identifikációval>> – az anyával való azonosulással – oldódik meg, a lányok így kerülnek

közel az apához. Normális esetben mindkét fajta konfliktus következménye az azonosulás és a

felettes én>> kialakulása, az impulzuskontroll és a bio-pszicho-szociális nemi identitás

alapjainak megerősödése. Patológiás – azaz a normálistól eltérő – esetben neurotikus

személyiségfejlődés, hiszteroid karakter alakulhat ki. Férfiak esetében latens homoszexualitás,

ennek elhárításaként Don Juan/Casanova komplexus, „nőfaló”, macsó viselkedés, agresszív

szexualitás, túlzott karriertörekvés vagy szexuális és szakmai impotencia fordulhat elő, nők

esetében a szexuális tartalmat/élvezetet tagadó (frigid), de mégis félreérthető, túlzottan kacér,

kihívó, az ellenkező neműeket büntető viselkedés lehet a jele a szakaszban kialakult

fixációnak>>.

önmegvalósítási szükséglet: Maslow motiváció hierarchia elméletének >> piramis

modelljében az öt fejlődési szükséglet közül a negyedik, a piramis hetedik szintjén. A csúcson

lévő transzcendencia szükséglet>> után a második legmagasabb szintű humán késztetés. A

fejlődés, a növekedés, az önmagunk tökéletesítése iránti vágyat jelenti. A személyiségnek az

az alapvető késztetése, hogy kiteljesítse, realizálja a benne rejlő adottságokat, képességeket,

kompetenciákat a környezet adta és/vagy maga teremtette lehetőségek között. A személyiség

humanisztikus elméletének egyik alapfogalma. ld. még humanisztikus pszichológia>>

öröklöttség: hereditas (lat): gének általi meghatározottság. Mint sok más nyílt genetikai

programú (tanulásképes) társas állatfaj, így az ember viselkedését, lelki tartalmait,

működésmódjait is két nagy tényezőrendszer formálja: 1. a biológiai és a 2. társas – az

embernél társadalmi, kulturális hatások, a szocializáció során. A biológiai tényezők három

nagyobb csoportját különböztetjük meg: 1. öröklött, 2. veleszületett>> (méhen belüli hatások),

és 3. a méhen kívüli élet során szerzett tényezők. Az emberi test felépítésének, működésének

(fenotípus), ezek kialakulásának (fejlődés, öregedés) öröklött alapjai az embernél összesen

46: 22 pár testi és 1 pár ivari kromoszómában vannak kódolva, melyek egyik fele az anyai,

másik fele az apai génkészletből adódik (genotípus). Az XX ivari kromoszómájú egyed

nőivarú, az XY-os hímivarú lesz. A kromoszóma pár hibák (hiány, vagy többszöröződés)

olyan betegségeket okoznak, melyek a lelki működésekre, a személyiségfejlődésre is káros

hatással vannak. Közismertek a Down-, a Turner-, a Klinefelter szindrómák. A 2006 májusáig

feltárt humán géntérkép 20000-25000 ezer, a fehérjék felépülését kódoló gént tartalmaz. Az

intrauterin, magzatkori genetikai vizsgálattal feltárható, hogy milyen betegséghajlammal kell

számolni az újszülöttnél, vagy a későbbi életkorban, s ezáltal nyílik lehetőség a betegség

megjelenési valószínűségének csökkentésére, akár életmódi tényezőkkel (pl. táplálkozás),

műtéti és gyógyszeres beavatkozással, vagy ma már génsebészeti módszerekkel is (eufenika).

öröm elv: Freud strukturális modelljében, az öröklött biológiai tartalmakat, az ön- és

fajfenntartást szolgáló ösztönöket (szexualitás, Erosz>>, Thanatos>>) magába foglaló

ösztön-én>> működési elve. Az ~ nem tűr korlátozást, az azonnali és korlátozás nélküli

vágy/szükséglet kielégítésére törekszik (kéj keresés, kín kerülés). A szocializáció>> során a

tanulási folyamatok>> révén megtapasztalt aktuális helyzetekbeli és a felettes – én>>be

interiorizált>> korlátozások/elvárások nyomán, az ego>> valóság elv>> szerinti működése

következtében is kialakuló adaptív énfunkciók>> tartják kordában az ösztön-én>>t.

összehasonlítás: a gondolkodási műveletek azon típusa, mely során két vagy több dolog

(tárgy, személy, esemény…) különböző szempontok mentén történő különbözőségének illetve

hasonlóságának, azonosságának megállapítása történik. Ennek nyomán a dolgokat különböző

csoportokba, kategóriákba sorolhatjuk, melyeken belül újabb szempontok mentén ismét

alcsoportokat hozhatunk létre. Az így létrehozott kategóriákat fogalmakkal>> láthatjuk el.

ösztön-én: Freud strukturális személyiség elméletében a pszichikus apparátus legősibb része,

(latinul: Id, Es), a személyiség biológiai bázisa. Az ~ már a születéskor jelen van, ebből

fejlődik ki először, ebből fejlődik ki később a strukturált ego: én>>és a felettes-én>>. Az ~

tartalmazza mindazt, ami születéskor jelen van, mindenekelőtt az élet (Erosz) és a halál

(Thanatosz) ösztönöket, melyek az ön- (táplálkozás, önvédelem) és fajfenntartással

(szaporodás, utódgondozás) kapcsolatosak, így a libidó>> forrása és tároló helye is. Az ~ az

örömelv>> szerint működik: képes a benne keletkező felszültségek érzékelésére, és ezeket a

feszültségeket rövid úton szeretné megszüntetni. Az ~ szubjektív módon működik, a

vágykielégítés a cselekvésben és a vágyteljesítő fantáziák által történik. Az ego: én>>

megpróbálja az ~ szociálisan elfogadhatatlan tartalmait a tudattalanban tartani, vagy a

szocializáció elfogadható útjára terelni (kanalizáció, szublimáció). Ha ez nem sikerül, az

elfojtott késztetések kerülő utakon, szimbólumok segítségével a felszínre törnek az álomban,

tévesztésekben és felejtésekben, vagy neurózisok formájában.

perinatális: a szülést közvetlenül megelőző, a szülés folyamán zajló történések jelzője. E

történések - az anyát, a magzatot vagy újszülöttet érő, ártalom okozó fizikai, kémiai,

biológiai, társas hatások - némelyike (pl. fertőzés, elakadás a szülőcsatornában,

fogós/vákumos szülés, szülést indukáló pszichoszociális stressz) jelentősen befolyásolhatja

mind a szülő nő, mind az újszülött állapotát, élettani folyamatait, ezáltal az idegrendszer

strukturális és/vagy funkcionális károsodásait, ezáltal a lelki funkciók fejlődésének zavarait

okozhatja (fejlődési zavar>>, posztnatális>>, prenatális>>).

periodizáció: egy folyamat szakaszokra osztása, szakaszokban való vizsgálata, a

fejlődéslélektanban>> a gyermek pszichológiai fejlődésének elkülöníthető, életkorhoz

kapcsolódó szakaszai. . E feltevésrendszer szerint, egy-egy fejlődési szakaszhoz hasonló testi,

idegrendszeri, megismerési, érzelmi, viselkedési és érési fokozatok tartoznak. A különböző

életkori szakaszokban végzett reprezentatív mintán végzett pszichológiai vizsgálatok>>

alapján készülnek a fejlődési sztenderdek, egy adott életkorú gyermek/serdülő érettségének

megállapításához adnak támpontot. A fejlődési szakaszokra tagolás megkönnyíti a fejlődési

jelenségekben való tájékozódást, a fejlődési csomópontok meghatározását, időbeli támpontot

biztosít a fejlődési jellemzők, tendenciák felismeréséhez, az adatok rendezéséhez,

kezeléséhez, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a különböző pszichikus folyamatok

egyenlőtlenül fejlődnek>>, sok esetben elmosódnak a szakaszhatárok. A szakaszelméletet

megalkotó Piaget-val vitázva, a mai kognitív fejlődéselméletek kétségbe vonják a fejlődés

szakaszos jellegét, jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a veleszületett képességeknek, (e

nézetrendszer alapja N. Chomsky elmélete a beszéd elsajátításáról) a fejlődést döntő

mértékben mennyiségi változásoknak, lineáris bővülésnek tulajdonítják. A pszichológia>>

egyik, az utóbbi évtizedekben egyre gazdagodó és növekvő hatású újabb területe a fejlődési

pszichopatológia, amely a fejlődési zavarok>> mielőbbi felismerésére, az ehhez szükséges

módszerek fejlesztésére és az egészségestől mutatkozó eltérések lehetséges korrekciójának

megalapozására irányul. E terület kibontakozásáról elsőként Ranschburg Jenő (1935-2011)

tájékoztatta a hazai szakmai közönséget (1989).

posztnatalis: a szülést, születést követő pár napos (gyermekágyas) időszak. Jelentőségét az

adja, hogy az ebben az időszakban, az anyát és az újszülöttet ért fizikai, kémiai, biológiai és

társas hatások, az anya testi és lelki egészségi állapota, hosszabb távon érintheti a

megszületett gyermek testi és lelki állapotának alakulását. A császármetszéses világrahozatal,

vagy a koraszülés többnyire a normál szülést követő azonnali anya-újszülött testi,

kommunikációs kontaktus késésével, vagy elmaradásával jár. E korai szociális depriváció>>

egyik következményének tartják egyes kutatók a később serdülő, vagy fiatal felnőttkorban

megjelenő mentális betegségeket (pl. szkizofrénia) és személyiség és viselkedészavarokat.

Még fizikailag, élettanilag normál szülés után is előfordul a post partum pszichózis (1-2%), –

depresszió (15%) és – hangulatzavar (70-80%, baby blues). Ezek az egyedülálló/-élő, rossz

házassági/élettársi kapcsolatban lévő, korábban már lelki zavarokkal, premenstruációs

szindrómával küszködöt/kezelt nők körében gyakoribbak, mind az anyánál, mind az

újszülöttnél ronthatják az egészséges kötődés>> kialakulását.

prenatális: születés előtti, méhen belüli (intrauterin). Egészséges esetben a várandósság

(graviditás) 40 hete alatt a zigótából érett magzat fejlődik és születik meg természetes úton.

Ez idő alatt fejlődését, szervezetének strukturális/anatómiai és működési/élettani érését

részben az öröklött adottságok, részben a fejlődő magzatot, az anyai szervezeten keresztül érő

külső környezeti hatások és ezek kölcsönhatása (interakció) befolyásolja. Amennyiben ezek

az egészségestől eltérő következménnyel járnak, veleszületett>> ártalomról van szó. Típusai:

1. az anya életmódjából fakadó ártalmak, 2. az anya terhesség előtti betegségének

következményei, 3. az anya terhesség alatti betegségei (pl. rubeola fertőzés, következménye

farkastorok, nyitott gerinc, vagy HÍV fertőzés), 4. a terhesség ideje alatt szedett gyógyszerek

mellékhatása, 5. sugárzás, 6. dohányzás, 7. mértéktelen alkoholfogyasztás, 8. kábítószer-

élvezet. Az eufénika (Czeizel E. 1935-2015) törekvései arra is irányulnak, hogy a minél

korábban felfedezett genetikai rendellenességek ismeretében, már a ~ időszak alatt, a

megszületés előtt, gyógyszeresen vagy műtéttel korrigáljanak bizonyos rendellenességeket.)

Tágabb, a bio-pszicho-szociális koncepció (Engel, 1977) értelmében az ~időszakot

befolyásoló tényezők közé értjük azt is, hogy a várandósság előtt és alatt a szülők/nemzők

egzisztenciális helyzete (lakhatás, munka, jövedelem), társas kapcsolatrendszere (hiányok,

veszteségek, konfliktusok támaszforrások), egymással való kapcsolatunk milyen mértékben és

irányban befolyásolja, mint potenciális stresszor forrás, a várandós nő lelki állapotát,

biztonság érzetét, s ezen keresztül életvitelét és a magzat fejlődését. Élettársi kapcsolatban

születettek és nevelkedettek között nagyobb a testi megbetegedések, lelki problémák,

teljesítmény (tanulási) és viselkedési zavarok gyakorisága, mint a házastársi kapcsolatban

születettek és nevelkedettek között!

procedurális memória: Míg az epizodikus memória>> „képszerű”, tartalma elmondható,

explicit, deklaratív, addig a ~ tartalmai „filmszerűek”, folyamatokat tartalmaznak, melyek

jórészt mozgásos, cselekvéses jellegűek, az implicit>>, nem mindig tudatos memóriatárakban

rögzültek, gyakran nem foglalhatók szavakba, pl. zene lejátszása, sport-, munka mozdulatok.

Alapjukat az extrapiramidális pályarendszerekre épülő dinamikus sztereotípiák>> képezik.

projekció: kivetítés, az az elhárító mechanizmus>>, amely révén az egyén, a számára

elviselhetetlen feszültségeket jelentő tudattalan tartalmaktól, érzésektől, vágyaktól és

indulatoktól, kerülő úton szabadul meg. A szorongást okozó saját, elsődlegesen elfojtott>>

lelki tartalmait: gondolatait, érzelmeit, vágyait, egy másik személyre vetíti ki, neki

tulajdonítja. Mindezt szinte megfordítva, saját magára vonatkoztatja, mint a másik felől rá

irányuló viselkedéseket, késztetéseket, a másik szereti, gyűlöli, vagy üldözi őt, kíváncsiskodik

utána. Ha valakinél ez a védekezési mód válik dominánssá, akkor gyanakvó, ellenségeskedő,

ön-túlértékelő… karakter-, vagy személyiségzavart, súlyosabb esetben patológiás működést

eredményez, ilyen például a paranoid állapot vagy pszichózis.

proszociális: A társakhoz, csoportokhoz viszonyulás azon módja, amikor a csoportcélok

elérését, a kedvező csoport légkör létrehozását, fenntartását támogatjuk. Ilyenek: a

csoportnormák>> betartása, az együttműködés, kompromisszumkészség, altruizmus>>,

megvitatás, kreativitás>>, konstruktív konfliktuskezelés, empátia>>, a társ-, illetve a csoport

érdekeinek képviselete: szolidaritás, lojalitás. Broscher (1975) az ilyen csoportbeli

viselkedéseket konstruktív szerepeknek nevezte (kezdeményező, véleménynyilvánító,

kérdező, informátor, szabályalkotó, általánosító, engedelmeskedő).

proxemika: a személyközi viselkedés és a személyek közti vízszintes téri távolság

kapcsolatának vizsgálatán alapuló kutatási terület. Megszületése Edward Hall (1914-2009)

Rejtett dimenziók c. könyvének 1966-os New York-i megjelenéséhez köthető (Gondolat,

1975. Budapest). Klasszikus felosztása szerint a személyközi távolság növekedése mentén

négy alapvető zóna különböztethető meg: a bizalmas, a személyes, a társasági és a nyilvános.

A távolsággal csökken a nonverbális jelek észlelési lehetősége, a verbális tematikában pedig

az intimitás. Az egyes zónákban zajló viselkedés írott és íratlan, tudatos és tudattalan

szabályainak megsértése személyközi- és intrapszichés konfliktusokhoz vezethet.

pszichoanalízis: pszichológiai irányzat, a XX. századi „nagy iskolák” egyike. Az emberi

személyiség 1. struktúrájának, 2. dinamikájának, 3. egyed- és 4. törzsfejlődésének, 5,

karakter/típus képeződésének, 6. megbetegedésnek és 7. nem fizikai és kémiai eszközökkel

történő meggyógyításának, a pszichoterápiának a pszichoanalitikus elméletét Sigmund Freud

(1856-1939) dolgozta ki Bécsben, nagyjából ugyanakkor, amikor az Egyesült Államokban a

behaviorizmus>> jelentkezett. Freud személyiségelmélete kétféle modellt ötvöz. Az ún.

topológiai modell a lelki tartalmak különböző minőségeit fogalmazza meg. Eszerint

viselkedésünk nagy része, nem áll tudatos ellenőrzés alatt, a lelki tartalmak 90%-át kitevő

tudat alatti folyamatok irányítanak bennünket. A tudat alatti tartomány (subconscious),

tudatoshoz legközelebb álló része a tudat elöttes>> (praeconscious), melynek tartalmai

viszonylag könnyen tudatosulhatnak (ld. „nyelvemen van” jelenség), az az alatti pedig a

tudattalan>> (unconscious). A tudat alatti tartományban veleszületett ösztönkésztetések, és

olyan elhárított/elfojtott érzelmek, vágyak, gondolatok, emlékek vannak, melyek tudatba

jutása veszélyezteti a személyiség lelki egészségét, de kerülő úton mégis megnyilvánulnak az

álmokban, a viszonyulásmódokban, karakterjellemzőkben, párválasztásban, elszólásokban,

viccekben, szublimálódnak munka és művészeti tevékenységekben. Személyiségmodelljének

másik aspektusa egyben fejlődési és strukturális. A személyiség veleszületett alapját képezi az

ösztön-én>>, ebből fejlődik ki az ego: én>> és a felettesén>>. Előbbi a személyiség>>

természeti, biológiai, evolúciós, ösztönös (Erosz, Thanatosz), utóbbi a társadalmi-történelmi,

kulturális, társas közvetítésű, a szocializációban>> érvényre jutó meghatározottságát és az

én-ideált hordozza magában. Az ego funkciója a valóság pontos észlelése, az ösztön-én és

felettes-én impulzusok és a körülmények összehangolása révén az adaptív viselkedés

szervezése, valamint a szorongások>> elhárítása>>. A személyiség fejlődés szakaszait leíró

pszichoszexuális fejlődés modellje az ösztön-énben adott szeretet ösztön (Erosz>>)

energiájának, a libidó>> megszállásainak az egymást követő (pregenitális: orális, anális,

fallikus, ödipális, latencia; majd genitális szakaszait foglalja magába. E modell kapcsolódik a

lelki zavarok, pszichopatológiai állapotok keletkezésének magyarázatához is, amennyiben az

ezen szakaszokon történő fixációk>> karakterzavarokhoz, az ezen szakaszokra történő

regressziók>> lelki- (neurózisok, pszichózisok) és lelki alapú testi betegségekhez

vezethetnek. Az orvoslás történetében elsőként adta egyes (elsősorban érzékszervi és

mozgatórendszeri) testi/szervi működészavarok – terápiás bizonyítékokkal igazolt –

tudattalanná vált, elfojtott lelki okokra visszavezethető magyarázatát. Ezzel megalapozva az

ember testi – lelki egységének gondolatát „jogaiba újra visszahelyező” modern

pszichoszomatikus medicinát. A pszichoanalitikus terápia a tudattalanba „száműzött”,

elfojtott tartalmak felidézésére (emlékezés), átdolgozására és integrálására irányul, elsősorban

az élettörténeti rekonstrukció, álom- és szabad asszociációs elemzés révén. A Freud által

alapított ~nek számos irányzata, iskolája alakult ki napjainkra (A. Adler: individuál

pszichológia, C. G. Jung:analitikus pszichológia, mélylélektan, A. Freud, M. Klein, O.

Kernberg: én-pszichológia, D. Winnicot: tárgykapcsolat elmélet). Freud munkásságát

esettanulmányokban és esszékben hagyta korára és az utókorra. Bár a ~ a pszichológia nagy

irányzatai közül a kultúra számos területén máig is a legnagyobb hatásúnak mondható,

munkásságát Nobel-díjjal, nem, „csak” Goethe-díjjal jutalmazták.

pszichológia: A fogalom, a görög psyche: lélek és logos, tan, tudomány szavakból

eredeztethető. A pszichológia a filozófiával, társadalom- és természettudományokkal

kölcsönhatásban álló, interdiszciplináris tudományterület. A ~ „múltja hosszabb, mint a

történelme” jellemzés arra utal, hogy az ember viselkedésére, lelki folyamataira vonatkozó

gondolatok éppúgy megtalálhatók az ókori görög bölcselők (Platon, Arisztotelész,

Theophrasztosz), mint az újkori filozófusok és szociológusok munkáiban, viszont – szakmai

konvenció szerint – „születési évének” 1879-et tekintjük, amikor a lipcsei egyetem egyik

helyiségének ajtajára Wilhelm Wundt kihelyeztette a pszichológiai laboratórium feliratú

táblát. A ~nak máig számos történeti, de manapság is jelenlévő irányzata alakult ki, pl.

pszichofizika, introspekcionizmus>>, pszichoanalízis>>, behaviorizmus>>, mezőelmélet,

alaklélektan, kognitív-, humanisztikus->>, transzperszonális->>. A mai tudományos~ a

viselkedés/magatartás tudományok nagyobb csoportjába tartozik, mint ilyen, a tárgyi és

személyi környezettel zajló interakció/kölcsönhatás során kialakuló viselkedés (viselkedés

szintek>>) empirikus tanulmányozására és hermeneutikus módszerekre is építve alkot

modelleket, törvényeket, az annak hátterében álló, az idegrendszer működésén alapuló lelki

folyamatokról és azok kölcsönhatásairól. Minthogy a ~ nem csak kutatásból áll, hanem egyre

elterjedtebb gyakorlati tevékenység, foglalkozás is, így két nagy területe az alap/elméleti- és

az alkalmazott~>>. Az előbbi, alapjelenségeket és törvényszerűségeket ír le négy nagy

témakörben. Az általános pszichológia>> az egészséges felnőttek alapvető lelki folyamatait

tanulmányozza. 1. Az energetikai funkciók>> (arousal, emóciók, motivációk) a viselkedés

fenntartó és hajtóerejét képezik. 2. A figyelem>>, a „lélek kapuja” szűrő, kiemelő működésén

múlik az, hogy mi válik a magasabb szintű információ feldolgozás, a tudatosság anyagává az

érzékelés révén adott és a tudatalattiból származó információkból. 3. A világ: a szubjektum, a

környezet és a kettő kölcsönviszonyának belső reprezentációja a megismerő, kognitív

funkciók>> révén (észlelés, emlékezés, tanulás, képzelet, gondolkodás) alakul ki. A fejlődés

pszichológia>> azon ága, mely az emberi pszichikum filogenezisét tanulmányozza, az

evolúciós pszichológia. A pszichikus folyamatok, a viselkedés egyéni élet során (ontogenezis)

– mára már a magzati élettől kezdve - mutatkozó változásait, a szűkebb értelemben vett

fejlődéslélektan kutatja. Az alap pszichológiai ágazatok harmadik nagy területe a személyiség

lélektan>>, ami különböző pszichológiai nézőpontok modelljeit alkotja meg a személyiség

felépítéséről, struktúrájáról, működéséről, vagyis dinamikájáról, fejlődéséről, az egyéni

különbségekről, a lehetséges megbetegedési folyamatokról, a patológiáról. A negyedik

alapterület a szociálpszichológia>>, amely a társas viselkedést (személyközi, személy –

csoport, csoportközi, tömeg), annak jelenségeit és törvényszerűségeit kutatja. Az alkalmazott

pszichológiák>> területeit ld. külön címszónál.

PQRST módszer: Az emlékezet tökéletesítésének egyik legismertebb technikája a PQRST-

módszer, amely egyetemi hallgatók számára készült, hogy javítsa a tankönyvi anyagok

megtanulását és az azokra való emlékezést. A módszer a következő öt szakasz kezdőbetűiről

kapta nevét: Preview (előzetes áttekintés), Question (kérdés), Read (olvasás), Self-recitation

(felmondás) és Test (ellenőrzés). Az első szakaszban a diák átnézi a fejezet anyagát,

tartalomjegyzéket, átfutja a fejezetek, alfejezetek és szakaszok címét, összefoglalásokat, ezzel

megszervezi a fejezet anyagát, benyomást szerez az anyag hierarchikus szerveződéséről, ami

támogatja az előhívás hatékonyságát. A második, harmadik és negyedik szakaszt (kérdés,

olvasás és felmondás) a fejezet minden alfejezetére alkalmazza. A kérdések (Q) lépésében a

diák gondosan elolvassa az alfejezet és a szakaszok címeit, majd kérdésekre fordítja le ezeket,

az olvasás során ezekre a kérdésekre keresi a választ. A felmondás (R) szakaszában az olvasó

megkísérli felidézni az alfejezet főbb gondolatait, vagyis elmondja azokat magában, vagy

hangosan. Az ötödik, vagyis az ellenőrzés (T) lépésére az egész fejezet befejezése után kerül

sor, a tanuló megkísérli felidézni a főbb tényeket az olvasottakból, és megérteni, hogy e

változatos tények miként kapcsolódnak egymáshoz. Ez a lépés kedvez a feldolgozásnak, és

további gyakorlást nyújt az előhíváshoz. Összegezve, a ~ módszer a memória fejlesztésének

alapelvein nyugszik: az anyag megszervezésén, feldolgozásán és a felidézés gyakorlásán.

Pygmalion effektus: a pedagógus önbeteljesítő elvárásai a diákok képességeivel és

teljesítményével kapcsolatban. Pygmalion görög mondahős, aki beleszeretetett az általa

készített női szoborba. A jelenséget G. B. Shaw is feldolgozta világhírű drámájában.

Rosenthal és Jacobson (1968) iskolai kísérletei azt mutatták, hogy a tanár nyílt vagy rejtett

elvárásai hatással vannak a tanulók teljesítményére, viselkedésére. Az az átlagos képességű

gyerek, akit a pedagógus kevésbé intelligensnek tart, előbb-utóbb valóban rosszabbul

teljesíthet, míg a tehetségesnek tartott átlagos intellektuális képességű gyerek adott esetben

komoly eredményeket érhet el és beigazolja a hozzá fűzött reményeket. A ~ neves hazai

kutatója Cserné Adermann Gizella (1986).

racionális gondolkodás: a valóság autentikus megismerésén és a logikán alapuló

gondolkodás. A pszichológusok az emberi gondolkodásnak>> többféle típusát tartják számon,

pl. mágikus, szinkretikus, szituatív, analógiás, élmény-, molekuláris- (Wallon),

problémamegoldó, intuitív, heurisztikus. A ~ jellemzői: 1. alapja, hogy a dolgokat, tényeket,

viszonyokat objektíven, személyes érzelmi elfogultságtól, előítéletektől, érdekektől mentesen

fogja fel, fogadja el, realitás orientált. 2. A tényekre, dolgokra, viszonyokra vonatkozó

fogalmakat, azok tartalmát, terjedelmét szilárd határokkal, következetesen kezeli. 3. A

gondolkodási műveletekben módszeres és rendszeres, következtetéseiben követi a formális

logika (Arisztotelész: szillogizmus) szabályait.

regresszió: egy már elért fejlettségi szintről egy korábbi fejlődési fokra való visszaesés. A

visszaesés jelentkezhet egyes funkciókban, de akár az egész személyiségben is. Többféle

traumatikus élmény, elhanyagolás, túlgondoskodás (túlóvó viselkedés>>) egyaránt okozhatja.

Ezek hatására a személyiség „visszamenekül” egy olyan állapotába, amikor még

„biztonságban” volt. Ilyenkor a korábbi viselkedési, gondolkodási, érzelmi, kapcsolati-

viszonyulási módok lépnek előtérbe (például testvér születésekor a már szobatiszta gyermek

újra bepisil, vagy a tisztán beszélő gyermek elkezd selypíteni, illetve a már önállóan evő

gyermeket újra etetni kell, stb.). Krízisben>>, lelki trauma/törés>> esetén gyakori

következményeként jelenik meg, életkortól függetlenül. Tartós stressz hatására a viselkedés,

az érzelemvilág, a kognitív teljesítmények egyre korábbi/mélyebb szintjeire, korábbi

fixációs>> időszakra történik a ~.

rejtett megfigyelés: olyan megfigyelés, melyről a megfigyelt személynek nincs tudomása. A

szociálpszichológiában>> is gyakran alkalmazott információszerzési módszer. A rejtett

kamerát, vagy félig fényáteresztő tükrön keresztüli ~t azért alkalmazzák, hogy mások észlelt

jelenléte ne befolyásolja a tanulmányozni kívánt viselkedést. Számtalan hétköznapi

helyzetben másként viselkedünk, ha úgy gondoljuk, hogy más nem látja, nem hallja amit

teszünk, pl. szemetelés.

retardáció: a fejlődés ütemének lelassulását jelenti, mely megjelenhet testi vagy értelmi

téren. Testi ~nál a növekedés, a súlygyarapodás, értelmi ~nál pedig az intelligencia fejlődése

marad el a normális fejlődés ütemétől. A ~fogalma az elmaradást jelzi, nem utal az elmaradás

mértékére. A ~ fogalmát általában a lassabban fejlődő, de normális képességű gyermekek

megjelölésére használják, tehát nem fogyatékosságot jelölünk vele. Szélsőséges

megnyilvánulása a pszichoszociális törpeség. Ld. még tempózavar>>.

rivalizáció: versengés. Az állatvilágban az azonos fajú egyedek közt versengés folyik a

szaporodáshoz jutásért és az önfenntartási szükségleteket kielégítő (táplálék, biztonság)

eszközökért. Az egyedek közti küzdelem viselkedési megnyilvánulásai számos vizuális,

akusztikus, kémiai… jellel szabályozottak. Az emberi társadalomban jelentősen bővült azon

dolgok köre, melyek megszerzéséért, birtoklásáért ~ folyik, ezek egy része nincs közvetlen

kapcsolatban a megélhetéssel, sőt, az embervilágban megjelenik az öncélú versengés is. A

konstruktív ~ során a versengő felek asszertív viselkedést>> tanúsítanak, tudásban,

képességben és egyebekben egyaránt gyarapodnak, fejlődnek (elaboráció>>), felmerülő

konfliktus esetén a nincs vesztes megoldások dominálnak, a versengő viselkedést a felek által

egyaránt elfogadott és betartott (erkölcsi) normák (kell, szabad, tilos) szabályozzák. A

konstruktív ~ a társas facilitáció>> egyik eleme. A destruktív, romboló ~ során a kívánt cél

elérése a másik testi, lelki, anyagi, egzisztenciális rombolásán, agresszív viselkedésen>>

keresztül történik, ha vannak is szabályok, azokat nem tartják be, a normanélküliség

(Durkheim: anómia) jellemző. A destruktív ~ jelentős részében az ún. győztest is – ha van

egyáltalán – veszteségek érik – mint erről számos irodalmi alkotás is megrázó képet nyújt.

séma: olyan mentális struktúra, amely a korábban megszerzett ismereteink elraktározott,

szervezett rendszerét tárolja. A~ fogalmát Sír Henry Head vezette be a pszichológiába. Sír

Frederic Ch. Bartlett, angol kutató, Az emlékezés című könyvében, mint tudás egységet

használja, melyekbe beépülnek az új információk. Ha ezek nem illeszkednek a korábbi ~ba,

akkor torzítások jönnek létre. A ~k az idegrendszer számos területének (hippokampusz,

limbikus rendszer, agykéreg) működéséhez kötődő emlékezeti>> folyamatok fontos

alkotórészei. A ~k, fontos szerepet töltenek be Piaget kognitív fejlődés>> modelljében. Ennek

első szenzomotoros szakaszában>> a sémaképződés és változás (asszimiláció>>,

akkomodáció>>) az érzékszervi, mozgásos tapasztalatokra alapozottan zajlik, majd a

kibontakozó műveleti, absztrakt intelligencia szakaszában egyre összetettebb, egymással

bonyolult asszociatív kapcsolatban álló, az attitűdöket>> is befolyásoló kognitív ~k

képződnek.

sérülékenység/vulnerabilitás: a különböző fizikai, kémiai, biológiai és társas stressz

hatásoknak, terheléseknek kitett emberi szervezet (bio-pszicho-szociális + újabban spirituális

egység), egészsége, testi – lelki dinamikus egyensúlyi állapota (homeosztázis, mentális

homeosztázis) hosszabb – rövidebb időre megbomolhat, beáll a működészavar, a betegség. A

szervezet betegség érzékenységi hajlamát, profilját nevezzük ~-nak. Ennek egyik összetevője

az öröklött betegséghajlam, mely a családban és a felmenők körében gyakran előfordult

betegségek, halálokok halmozódásából (családfa kutatás) valószínűsíthető. A másik

összetevő, a szervezetet – már a magzati élettől!!! – ért károsító hatások minősége és

mennyisége. Ezekkel a ~t fokozó tényezőkkel szemben léteznek preventív, megelőző,

(veszély, terhelés, stressz elhárító) valamint protektív, egészség támogató (táplálkozás

életmódi tényezők…) tényezők. E négy fő összetevő kölcsönhatásából alakul ki, és változik a

különböző testi és lelki megbetegedésekre való fogékonyság, hajlam.

stressz: jelentése: nyomás, feszültség – átvitt értelemben. Selye János (1907-1982)

meghatározása alapján a stressz a szervezet nem specifikus válasza, bármilyen igénybevételre.

A ~ szükséges része az életünknek, a fejlődés egyik motorja, mivel helyzet megoldására

motivál, így teljesítményfokozó, ez az eustressz. Azonban ha személy megküzdési

hatékonysága alacsony színvonalú (coping>>), akkor a ~ rontani fogja a teljesítményt, a

kiszolgáltatottság, kontrollálhatatlanság érzésének kíséretében distresszt alakít ki, ami a

kellemetlen mentális élmény mellett káros élettani folyamatokat aktivál. A ~ mértéke nem

függ lineárisan a ~t kiváltó inger, vagyis a stresszor erőségétől. A ~ mértékét (igénybevétel) a

megküzdési stratégiák hatékonysága határozza meg. A stresszoroknak különböző fajtája

ismert, a környezet fizikai, kémiai, biológiai, biokémiai és pszichoszociális hatótényezői, mint

például a légnyomás-változás, környezet szennyező anyagok, méreganyagok, pollenek,

vírusok, kapcsolati konfliktusok, iskolai-, munkahelyi zaklatás (mobbing, bullying) a külső

stresszorok. Belső stresszor lehet például a lelkiismeret-furdalás, a hozzá nem értés, az

önelégtelenség (inszufficiencia) érzés. A ~ reakció folyamata három szakaszra osztható:

alarm, rezisztencia és kimerülési szakasz. Az alarm fázis egy vészreakció, a szervezet

aktiválódik biológiai és pszichés szinten is, hogy reagálni tudjunk a stresszorra. Ha ez az

aktiválás túlzó, a szervezet és a pszichés működés túlterhelődik, sokk alakulhat ki, amelynek

következtében kóros mentális és szomatikus állapot alakulhat ki. Ha az aktiválódás sikeres, a

helyzetet megoldjuk, a ~ hatás feloldódik. Leggyakrabban azonban a kettő közötti helyzet

alakul ki, a probléma azonnal nem oldható meg, ezért a szervezetnek a ~ kiváltotta megborult

biológiai és pszichés egyensúlyi állapothoz kell alkalmazkodnia, ez a rezisztencia (tűrés,

hozzászokás) szakasza, melyben gyakoriak a pszichoszomatikus reakciók, olyan testi

funkciózavarok, amelyek hátterében nincs szöveti elváltozás, pl.: fejfájás, túlzott

gyomorsavtermelés, magas vérnyomás. Ha a rezisztencia szakasza elhúzódik, a harmadik

szakaszba lépünk át, a szervezet kimerül, a funkciózavarok hosszú idejű fennállása már súlyos

szervi elváltozásokat, pszichoszomatikus betegségeket eredményezhetnek, például krónikus

bélgyulladást, gyomorfekélyt, vagy halált.

szabályozó rendszerek: az emberi és fejlett állati szervezetek működésének összehangolását,

a környezethet történő alkalmazkodását segítő összetett és egymással kölcsönhatásban álló

anatómiai struktúrák és azok működései, valamint pszichikus folyamatok. A biológiai ~

három nagyobb anatómiai-élettani részből állnak: 1. Idegrendszer (központi és perifériás,

szomatikus és vegetatív: szimpatikus és paraszimpatikus hatással. Ez reagál leggyorsabban,

legrövidebben és lokálisan az ingerhatásokra (fázikus működés). 2. Hormonrendszer: az idegi

folyamatok által befolyásoltan, a belső elválasztású mirigyek által a vérbe bocsájtott

hormonok révén a szervezet több alkotórészének működését befolyásolja, lassúbb

reakcióidővel, de hosszabb hatással. E két rendszert együtt – szorosan összefüggő működési

kapcsolataik miatt - neuroendokrin-nak nevezzük. 3. Immunrendszer: a szervezetet érő fizikai,

kémiai és biológiai (fertőzések) ártalmak csökkentésére, megszüntetésére szolgáló ~. Az

ártalmas hatás megjelenéséhez képest az előző kettőnél lassabban reagál, de hatása akár

élethosszig tartó lehet (pl. bizonyos kórokozókkal szembeni védettség). E rendszerek komplex

működéseit a pszicho-neuro-endokrinológia (Lissák-Endrőczi, 1964. Mason, 1968) és a

pszicho-neuro-immunológia kutatja (Lázár I., 1991). A pszichikus ~ fejlődése szorosan

összefügg az ingerellátottsággal is kapcsolatos agyi érési folyamatokkal. A viselkedés

vegetatív szintű megnyilvánulásai (keringés, kiválasztás, gyomor-bélrendszer, bőr …) felnőtt

korra is jórészt kívül esnek az akaratlagos kontrollon, kivéve a kisgyermekkorban elsajátított

széklet és vizeletürítés szabályozást. A cselekvéses/motoros és beszéd viselkedési szintek>>

tudatos, öntudatos, akaratlagos szabályozásnak, a magatartás kialakulásában jelentős szerepe

van a tanulás>> neuropszichológiai alapfolyamatainak és az ezekből szerveződő típusainak

(szenzomotoros, klasszikus, operáns, komplex/belátásos, utánzásos/szociális), valamint a

komplex információtárolást (emlékezet>>) és feldolgozást/kezelést végző kognitív

folyamatoknak (képzelet>>, gondolkodás>>). Ezek nyomán alakulnak ki: 1. az aktivációs

szint, arousal>>, 2. az érzelem- 3. a frusztráció>> kezelési, megküzdő>> és elhárító

mechanizmusok>>, 4, a gondolkodás-, 5. a beszéd-, 6. a fizikai és társas cselekvések

önszabályozásának képessége, 6. az adaptív énfunkciók>>, valamint komplexebb, a

szabályozás tartalmait, értékeit tartalmazó interiorizált „etalonok”, mint az 7. attitűdök>> és a

moralitás/erkölcsiség, mely utóbbiak a frontális agykérgi terület működéséhez, épségéhez

kötődnek.

szemantikus emlékezet: nyelvi, a szavak jelentésével összefüggő emlékezet>>. A deklaratív

emlékezet (többdimenziós tárolás>>) egyik tára, amelyben az ismeretek fogalmakban>>

tárolódnak, tartalmai többnyire gyorsan és közvetlenül hozzáférhetők. Két fajtáját

különböztetjük meg: 1. személyes ~ : egyéni életünkkel kapcsolatos adatszerű tények, adatok,

emlékek 2. általános ~ tudásunk, ismereteink. A fogalmak a jelentéstartalom hasonlóságai,

különbségei, ellentétessége alapján kapcsolódnak (asszociáció>>) egymáshoz, hierarchikus

és horizontális szemantikai – jelentés szerinti – hálózatot alkotva. ld. asszociációs háló>>

személyészlelés/személypercepció: a másik személyre vonatkozó, viszonylag egészleges,

lehetőleg ellentmondás mentes belső kép, modell, reprezentáció kialakítása, kétlépcsős

folyamat, melynek során a puszta tárgy – észlelést>> számos egyéb mentális folyamat egészíti

ki (attribúció>>, általánosítás>>…). Három fő befolyásoló tényezőcsoportja 1. Az észlelt

személy jellemzői, 2. A közvetítő, kommunikációs csatorna, 3. Az észlelő jellemzői

(beállítódás, attitűd, sztereotípiák, előítéletek…), annak implicit személyiségelmélete>>. A

~nek négy szintjét különböztetjük meg 1. felszíni jegyek alapján, 2. összeillő(nek vélt)

tulajdonságok alapján, 3. a központi, fontos jellemzők alapján, 4. a (vélt) ellenmondásokkal

együtt. Az egyének különböznek a ~ pontossága tekintetében: egyesek inkább a

kategorizálásban, mások a különbségek észlelésében nyújtanak jobb teljesítményt. A ~

pontosságot viszonyítás segítségével becsülhetjük meg. A valós élet szempontjából a

legfontosabb a prediktív (előrejelző) pontosság, az, hogy milyen mértékben vagyunk képesek

előre látni az adott személy viselkedését bizonyos helyzetekben. A ~t torzító tényezők közé

tartozik a másik személy érzelmei pontos felismerésének hiánya, félreértése, pl. a

projekciók>> felerősödése folytán, az attribúció>> hibái, a túlzottan erős megítélő attitűd, a

Halo-effektus, vagy holdudvar hatás>>, mely során egy valakiről szerzett egyszeri, kevéske

tapasztalat nyomán, e tapasztalattal azonos (pozitív vagy negatív) értékű egyéb, nem

tapasztalt tulajdonságokat is feltételezünk. A ~ súlyos zavara az alexitímia (érzelem olvasási

képtelenség), amely komolyabb patológiás állapotok előrejelzője, kísérője lehet.

személyiség: persona (gör.): álarc. Az ókori görög színjátszásban azt a maszkot/álarcot

jelentette, amelyet az aktorok saját arcuk elé tartottak, s amely kifejezte az adott szereplő

karakterét, eltakarván a szereplőt alakító színészét. E. Goffman a ~ e külvilág felé forduló

aspektusát „homlokzat”-nak nevezi, megkülönböztetve a „singl”, magának való és a „with”,

társulékony típusokat. (Goffman, 1981) G. W. Allport szerint: „A személyiség azon

pszichofizikai rendszerek szerveződése az egyénen belül, amelyek meghatározzák jellemző

viselkedését és gondolkodását.” (Allport, 1980. 39.) A ~ a pszichikus folyamatok

összességének, az öröklött, a veleszületett és a szerzett biológiai/testi/szomatikus adottságok

és a mindenkori társas, kulturális hatások (szocializáció/nevelés>>) kölcsönhatásának

folyamatában kialakuló, változó, de egyediségét megőrző, megismételhetetlen rendszere.

Rendszeresen jelenlévő emberekből álló, gondoskodó, fejlesztő, gyógyító társas környezet

nélkül, az embergyerek humán társadalmi, kulturális tartalmai (attitűdök>>, moralitás) és

képességei (pl. absztrakt gondolkodás, beszéd>>), ~e, nem alakulnak ki. „A személyiség

olyan egyedi és megismételhetetlen, dinamikus funkcionális rendszer, amely veleszületett testi

és idegrendszeri sajátosságai bázisán, a társadalmi és természeti környezettel való folytonos

kölcsönhatásban, állandó fejlődés és változás folyamatában, „éntudata” birtokában többé-

kevésbé tudatos viselkedésváltozással határozza meg önmagát.” (Séra L. 1998.) 1. A ~

biológiai alapjait a testfelépítésre, élettani működési sajátosságokra (szabályozó

rendszerek>>) és az érési – öregedési folyamatokra, a génexpresszió (fenotípus kialakulás)

szabályozására vonatkozó információt hordozó öröklött kromoszóma állomány, a

veleszületett ösztönkésztetések, tanultak és viselkedéshajlamok, valamint a szerzett

strukturális és funkcionális szervi sajátosságok alkotják. Az érzelmi-motivációs folyamatokat

főként a nagyagy kéreg alatti struktúrái szabályozzák (limbikus rendszer, thalamusz,

hipotalamusz, hipofízis: neuro-endokrin rendszer). A ~ folytonosságának, a külső hatások és

belső változások integrált reprezentációi/sémái egymásra épülésének neurális alapjait az

emlékezeti>> folyamatokban részvevő struktúrák (pl. hippokampusz) és hálózatok adják. A ~

minőségének legfontosabb idegrendszeri bázisa a homloklebeny, ennek akár infekciós,

sztrókos, baleseti, vagy műtéti (lobotómia) károsodása a ~ jelentős megváltozását,

antiszocialitását, regresszióját eredményezi. A funkcionális rendszer modell szerint a ~ négy

egymással kölcsönhatásban működő alrendszerre tagolódik: a). ösztönző (motivációk) b).

tájékozódó (figyelem, OR, észlelés), c). értékelő (érzelmek, gondolkodás), d). végrehajtó

(viselkedés szintek>> ). 2. A ~ kulturális – történeti – társas meghatározódása már a

fogantatás előtt megkezdődik a szülők kulturális, etnikai, életmódi, értékrendbeli, kapcsolati,

örökletes, egészségi és ~jellemzői folytán. Mindezek valamint a mindenkori tárgyi-személyi

környezeti tényezők és az egyén kölcsönhatása, a szocializáció>>, a nevelés>>, a nevelési

stílus>> alakítja a ~ fejlődését, tudását, képességeit, temperamentumát, karakterét, típus

sajátosságait, vonásait, szokásait, attitűdjeit, aktuális viselkedését. Már a fogantatással

társadalmi – kulturális – jogi státuszba (pozícióba) kerülünk (ld. a magzati élet jogi védelme,

a várandóssággal kapcsolatos jogi és erkölcsi szabályok, lehetőségek, kötelességek).

Elsőszülöttségünk, illetve a testvérsorban elfoglalt helyünk is pozíciót jelöl ki számunkra - ld.

(Alfred Adler 1870-1937) úttörő munkásságát: individuálpszichológia – jó esetben a teljes

származási családban – melyhez viselkedés változatok, magatartási elvárások sokasága és

ezek megvalósítása, szerepek>> társulnak későbbi életünk során is. A ~ fejlődését

individuációnak is nevezzük, mely alatt a csak az adott egyénre jellemző lelki tartalmak és a

szabályozó rendszerek>> egyedi, megismételhetetlen összességének kibontakozását értjük. A

különböző kultúrákban és azok különböző történelmi korszakaiban eltérőek és változtak az

individualitással és közösségiséggel, kollektivitással kapcsolatos szocializációs >> és erkölcsi

normák, elvárások, preferenciák, tolerancia. Az „újvilági” nyugati kultúrák preferálják,

támogatják az individualista felfogást és életvezetést, a keleti kultúrákban a kollektivizmus az

elvárt társas-társadalmi viszonyulásmód. Az európai kultúrákban a két értékrend változó

arányokban van jelen. A ~ megismerésével a személyiség lélektan>> számos területe

különböző aspektusokból foglalkozik, integrálva a fejlődéslélektan>>, az evolúciós- és

szociálpszichológia>>, a genetika és neuropszichológia eredményeit is. A ~ komplexitásából

adódik, hogy kutatása és vizsgálata számos különböző módszer olykor együttes

alkalmazásával történik. A családfa- és az élettörténet elemzést, a személyes interjúkból is

nyerhető ismereteket a megfigyelés, a környezettanulmány, a viselkedéselemzés és a

tesztek>> eredményei egészíthetik ki, a módszerek együttes alkalmazása növeli azok

hitelességét.

személyiség lélektan: A pszichológia>> azon alapterülete, mely az öröklött, szerzett és

veleszületett biológiai tényezők/adottságok és a társas - társadalmi - kulturális,

szocializációs>> tényezők kölcsönhatásában kialakuló, az alapvető lelki funkciókból

szerveződő, egyed szintű rendszert, a személyiséget>> tanulmányozza. Ma is létező, elsőként

már az ókorban megjelent ága 1. a tipológia>>(Hippokratész – Galénusz, Teophrasztosz, a

XX. században Kretschmer, Sheldon, Jung, Eysenck). A modern pszichológia a személyiséget

2. struktúra- és 3. dinamikai elméletek (Freud, Jung, Dolard - Miller, Lewin, Lazarus, N.

Haan), 4. a személyiség fejlődési modellek (Freud, Erikson) 5. az egyéni különbségek

tanulmányozása (F. J. Gall, W. L. Stern), valamint 6. a normálistól, egészségestől eltérő

viselkedés, lelki zavarok, betegségek (pszichopatológia) mentén írja le. A ~ fontos

interdiszciplináris társtudománya a neuropszichológia (K. Pribram, A. R. Lurija), mely a főbb

személyiségfunkciók központi idegrendszeri bázisait, azok működését kutatja. A

pszichológia>> történetének szinte valamennyi irányzata, iskolája, hol a korábbiakat

kritikailag elemezve, hol azokra építve, olykor új megközelítésmódot alkalmazva

gazdagította, árnyalta a személyiségről ma meglévő tudásunkat.

szenzitizáció: érzékennyé válás. A tapasztalati reprezentáció, perceptuális séma>>

neurális/intrapszichés létrejöttének első feltétele, hogy az élőlény érzékennyé váljon az adott

inger/ek iránt. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy ingerre, melynek jelenlétében nem adott

viselkedéses reakciót (közömbös fázis) valamilyen vegetatív, vagy cselekvéses, embernél

verbális viselkedést produkál (érzékenyülési szakasz), mely lehet, hogy bizonyos számú

ingerexpozíció után megszűnik (habituációs szakasz). A Pavlov által „mi ez?” reflexként leírt,

később orientációs reakció>> (OR) néven meghonosodott viselkedés együttes részletes

elemzését Berlyne (1961) írta le. Az OR révén keletkezik az idegrendszer szenzoros kéreg

részeiben az a perceptuális és/vagy szenzomotoros, dinamikusan állandó modell, séma, mely

a memóriafolyamatok (beírás, megőrzés/konszolidáció és felidézés) alapját képezi. A ~

többszintű folyamat: Érzékelés: az inger erőssége eléri az alsó ingerküszöböt. Észlelés: 1.

küszöb alatti/szubliminális: az inger nem tudatosul, de hat, 2. eléri a tudatküszöböt (észlelés),

3. szemantikus/fogalmi jelentést kap (társításos-induktív, definitív, kontextuális), 4.

integrálódik az asszociatív>> jelentéshálózatba.

szenzomotoros/érzékszervi-mozgásos szakasz: J. Piaget kognitív fejlődés>> modelljében a

művelet előtti fő szakasz, és az intelligencia>> fejlődésének 0 – 2 éves kor közötti időszaka.

Az intrauterin>> (méhen belüli, magzati) élet ingergazdagságából, de ehhez képesti

mozgásszegénységéből adódóan születéskor a szenzoros kéreg>> nagyobb és érettebb,

differenciáltabb, mint a motoros. A születés után – is! – a központi idegrendszerbe futó, az

érzékszervekből érkező ingerületek neurális működési mintázatai alkotják alapját a már

méhen belül is szerveződő emlékezésnek>> és tanulásnak>>. E neurális hálózat működésén

alapuló belső reprezentációkat nevezzük sémáknak>>. A külvilágról és önmagunkról, a kettő

kölcsönhatásáról bennünk alakuló modell (környezetkép, testséma, éntudat, öntudat) a

tapasztalati alapú szenzomotoros sémákra épül, melyek a tapasztalatok hatására vagy

változnak (akkomodáció>>) vagy integrálva az új információt változatlanok maradnak

(asszimiláció>>). Az egyes szenzoros pályákon (látás, hallás, bőr- és helyzetérzékelés) befutó

információk a percepció>> során differenciálódnak, specializálódnak (kép, hang, tapintás,

hőérzet, fájdalom…), majd integrálódnak az információk idői egybeesése és az

asszociáció>> nyomán. Kezdetben az érzékelés differenciálatlan, az amodális percepció

időszakában minden egyes inger komplex, összerendezetlen testi (vegetatív és motoros)

választ vált ki. A differenciált, majd integrált, komplex sémák kialakulása révén, a reakciók

inger-, helyzet- és idő specifikusak lesznek. E reakció/viselkedés mintázatokról, a szelektív és

egyre szándékosabb mozgásokról a testsémát megalapozó motoros/cselekvéses belső

reprezentációk jönnek létre, melyek az érzékleti/szenzoros sémákkal integrálódva képezik az

ingerhez, helyzethez, alkalomhoz illeszkedő, adaptív szenzomotoros sémákat. Mindez társas

interakciók közepette zajlik (imprinting>>, cirkuláris reakció>>, identifikáció/utánzás>>,

kötődés>>). A gondozó, mint a legkomplexebb ingerforrás, szintén szenzoros, a vele zajló

cselekvések motoros, együttesen interperszonális szenzomotoros sémák (szülő imágók,

személyközi forgatókönyvek) forrásai. A korszak utolsó negyedében meginduló

beszédfejlődés>>, a társas környezet megerősítő (behavioristák), illetve veleszületett

képességeket aktiváló (generatív elmélet, Chomsky) hatására integrálódik a tárgyi és

interperszonális sémákkal.

szenzoros kéreg: A nagyagy kéreg (cortex) azon területei, melyekre a talamuszban

(érzelmek>>, motiváció>>) történő átkapcsolódást követően a receptorokból információt

közvetítő idegpályák „felkapcsolódnak”/vetülnek. A figyelem>> működései (kiemelés a

szükségletek szerint, kizárás, koncentráció, elfojtások révén) nyomán az észlelési>>

folyamatok zajlanak az agykéreg hátsó, szenzoros területein. A testérzeti (bőr, izom, izület…)

területen, a test sajátos, nem az eredeti méretekkel, hanem a szenzoros és mozgató

beidegzettséggel arányos „képe” a homunkulusz. A két agyfélteke ~ei, mindig az ellenoldali

testféllel állnak kapcsolatban (kontralateralitás>>)

szeparációs szorongás: a kisgyermekek szorongása az elsődleges gondozótól való távollét

idején. A ~ első jelei 4-6 hónapos kor körül tapasztalhatók, 8-9 hónapos korban pedig a

legtöbb csecsemő jelét adja, hogy megkülönbözteti az ismerős felnőtteket (félelem az

idegentől). ld. még: elsődleges kötődés>>. Egyedüllétekor a szülővel folytatott interakciókat

ismétli le, ezen anaklitikus: a szeretett személlyel történő identifikáció>> során újraéli az

együttlétet, ezzel csökkentve a különlétből eredő feszültséget, egyre jobban visszaemlékszik

arra, hogy már máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért. A megfelelő életkorban jelentkező

~ nem okoz maradandó károsodást, ha fennáll a gondozóval való rendszeres érzelem teli

kapcsolat. Bölcsődébe, óvodába kerüléskor normálisan is jelentkezhet félelem, ennek azonban

idővel csökkennie kell. Ritkán előfordul, hogy az elválástól való szélsőséges félelem

meggátolja, hogy a gyermek az otthontól távoli közösségbe menjen. A ~ fennmaradása 4-6

éves kor után, környezeti ártalomra utal. Az erősen elhárított>> elfojtott ~ szorongásos

rohamokban, pánik szindrómában felerősödhet. A ~ nem csak az embernél, de már a

magasabb rendű emlősöknél, pl. majmoknál is megfigyelhető és kísérletekkel igazolt jelenség.

szerep: „A státus egy bizonyos pozíció, a pozíciók valamely rendszerében vagy sémájában,

amelyet kölcsönös kötelékek, a pozíciók birtokosainak jogai és kötelességei kapcsolnak az

adott egységen belüli többi helyzethez. A ~, az a tevékenység, melyet bizonyos helyzetű

ember akkor végezne, ha kizárólag a helyzetből adódó normatív követelmények alapján

kellene cselekednie. … A szerepet játszó egyénnel szemben álló másvalaki-szerepek

összességét … szerephálónak nevezik.” (Goffman, E. 1981. 10.) A ~nek a szerephálóbeli

jelentősége a szerepfunkció. Ezt befolyásolja a szerepelvárásokat küldők/delegálók

értékrendje és a ~ alakító ~teljesítménye, a ~megvalósítás. Ez utóbbi függ a ~ betöltőjének

~felfogásától, vagyis attól, hogy a külső szerepelvárások közül, illetve saját ~ideáljából mit

akar és mit képes megvalósítani. A ~ konfliktusok fő típusai: 1. személy és ~ közötti, 2.

egyidejű ~ek közötti, 3. ~en belüli: ~ szektorok közötti.

szimbólum: jelkép, gör.: syn: együtt, össze, ballein: dobni. A ~ használó csoport, közösség

megegyezésén alapuló – régebben sokszor titkos, törzsi, vallási, szubkulturális, ma gyakran

szakma-specifikus - jel, jelzés, hozzá kapcsolódó jelentés, mely valamely dologra (tárgy,

személy, tulajdonság, szándék, érzelem…) utal. Vannak vizuális, akusztikus, tárgyi,

poszturális, gesztikulációs, mimikai, valamint fogalmi/verbális/írásos szimbólumok. A ~

jelentését, használatát a szocializáció>> során sajátítjuk el. Akár a közvetlenül észlelhető

önmegjelenítésben, akár a beszédviselkedésben történő használatuk, jelzi a személy csoport

(kor, szakmai, intézményi, szervezeti, nemzeti, nemzetiségi, etnikai, politikai, vallási,

ideológiai) hovatartozását. A jelentés ismerete nélküli ~ használat miatt (jelvények, öltözet,

kifejezések, mozdulatok…) komoly konfliktusok alakulhatnak ki.

szinkretizmus: gör.: syn: együtt, közös, azonos, kratei: uralkodás, uralom. ~: részek és

egészek azonos értékűsége, tagolatlanság. A kognitív fejlődésben>> a művelet előtti időszak 2

– 7 éves kor közötti egyik sajátossága, a lényeg – lényegtelen, rész – egész, alá-

fölérendeltségi viszonylatok még nem különbözőek egymástól, a gondolkodásban,

ábrázolásban minden elem egyenértékű. „… a gyermeki szemléletben az egész elmoshatja a

részleteket, egy-egy részlet fölébe kerekedhet az egésznek, az egész és egy részlet önkényes

egybekapcsolásával új jelentés keletkezhet. … az egésznek a preferenciája, a részletek

önállósodása vagy elhanyagolása – tagolatlanság. … A gondolkodás szinkretizmusa tovább

tart, mint a szemléleté, az óvodáskor végéig észlelhető, sőt az iskoláskorba is belenyúlik.”

(Mérei – V. Binét: Gyermeklélektan. )

szintézis: „Az analízis>> ellentétes művelete a szintézis. Szintézisnek nevezzük azt a

gondolkodási műveletet, amely a részeket – gondolatban vagy cselekvésben, vagy

mindkettőben – összekapcsolja” (Lénárd F.1978. 224) ~ például önálló, értelmes jelentéssel

bíró szavakból mondatok alkotása, részleteket ábrázoló képekből egész, rendezett kép

összerakása (pl. a puzzle játék során), elemi tárgyakból összetett konstrukció létrehozása

(építőkocka), előzetes jegyzetekből strukturált dolgozat elkészítése, dallam foszlányokból

zenemű komponálása, mozdulatelemekből sport, vagy tánc koreográfia összeállítása, kutatási

részeredményekből tanulmány megírása.

szituatív beszéd: a beszédfejlődés egyik korai szakasza: a gyermek által használt szavak

bizonyos cselekvéses, esemény helyzetekhez kötődnek, azaz jelentésüket még a szituáció

jellege határozza meg (helyzethez, és nem tárgyakhoz kötött). Ebben a szakaszban általában

csak a szűk család érti meg a gyermek közléseit. A gyermek gyakran használ egy szótagos

szavakat és egyszavas mondatokat, melyben a szónak több jelentése is lehet. A szavak

használata gyakran túlgeneralizált>> (mindenre alkalmazza), vagy túldiszkriminált>> (csak

egy bizonyos dologra alkalmazza, holott az több dologra is érvényes).

szocializáció: az a folyamat, melyben az embergyerek társadalomképessé válik, a

kommunikációs tartalmak, módok, tárgyi és társas kapcsolati viselkedési szokások, szabályok,

világkép, értékrend elsajátítása, személyiségébe épülése során és által. Képessé arra,: 1.-

hogy a társak viselkedését észlelje és utánozza, 2. - hogy elsajátítsa a társak közti

kommunikáció módjait és tartalmait, 3. - hogy társaitól információkat szerezzen és tanuljon, a

világról: önmagáról (éntudat, öntudat) a társas szerveződésekről, azok szabályairól és az

azokat meghatározó értékekről, 4. – hogy kialakítsa saját érték- és értékelő rendszerét,

önszabályozását, 5. - hogy mindezen tudást és képességeket – a társakkal folyó produktív

kooperáció során - önmaga is képes legyen tovább adni. Az 1. értéktételezett, 2. céltudatos, 3.

személyi, tárgyi körülményeiben tervezett (folyamat), 4. szervezett (keretek, feltételek), 5. az

életkori sajátosságokhoz illesztett módszerekkel történő ~t nevelés>>nek nevezzük. A ~ban

érvényesülő, a személyiség fejlődését, szociabilitását, érését megalapozó három fő társas

befolyásolási folyamat az idomulás>>, identifikáció>>, interiorizáció>>. A ~ elsődleges

közegei a – pszichoanalitikus felfogás szerint az anya/gondozó-gyermek kapcsolat – tágabban

a származási család, másodlagos közegei az intézményes nevelési-, munkahelyi- és informális

társas közegek. A ~ során a nevelési célzatú kapcsolatokon/intézményeken kívül számos más

hatás éri a személyt, melyek lehetnek hiánypótlóak, preventívek, támogatóak, de

traumatikusak, destruktívak is.

szociális/utánzásos tanulás: a másik fajtárs egyed viselkedésének másolása. Az utánzási

motiváció (gyakoriság, tartósság, intenzitás) mértéke állatoknál arányos a megfigyelt

(obszervált) modell, a fajtárs utánzandó viselkedésével kapcsolatban tapasztalt kellemes vagy

kellemetlen következményekkel (örült, jóllakott, megmenekült… vs. szenved, menekül…).

Az ún. nyílt genetikai programú állatfajoknál, ahol a viselkedés egy részét nem öröklött,

hanem tanult elemek befolyásolják, az egymást követő nemzedékek közti tapasztalatátadást,

hagyományozódást teszi lehetővé. A magyar nyelv bölcselete a „Más kárán tanul az okos”

szólásban örökítette meg. Humán feltételek között a gyerekek akkor is utánozzák az

idősebbeket, ha azt semmiféle jutalom nem kíséri. ld. utánzás>> Albert Bandura (1925-)

Szociális tanulás és személyiségfejlesztés (1963), Szociális tanuláselmélet (1977), Én-

hatékonyság: A kontroll gyakorlata (1997) című munkáiban mutatta be a ~

személyiségfejlődésben, kriminalitásban, a médiabeli erőszak hatásában, pszichoterápiában

játszott szerepét. Az utánzásnak a társadalmi viselkedésben játszott fontos szerepét már

francia szociológusok is kiemelték, Gabriel Tarde a bűnözési módok és a fogyasztási

szokások, Emile Durkheim az öngyilkosság elkövetési módok terén. Amint az attitűd>>

változásnak, úgy a szociális tanulásnak is három szintjét, szakaszát különböztetjük meg: 1.

idomulás>>/engedelmesség/behódolás az észlelt vagy vélt hatalom függvényében, 2.

identifikáció>>/utánzás/hasonulás a modellhez fűződő érzelmi viszony előjele, erőssége

függvényében, 3. interiorizáció>>/belsővé válás a modellszemély észlelt/vélt hitelessége,

kongruenciája függvényében.

szociálpszichológia: a pszichológia>> alapkutatási/elméleti területei közé tartozik, a

személyiségfejlődés szociális hátterét, a szocializációt>>, a személyközi eseményeket

(interakció, kommunikáció) és viszonyokat (vonzalom, hatalom, konformitás) és a társas

alakzatokat (a pár, a kiscsoport, a nagycsoport és a tömeg) tanulmányozza. Kutatja az

interakciók alapfolyamatait (személyészlelés, benyomáskeltés), a csoport szintű jelenségeket

(fejlődés, dinamika, vezetés, referencia funkciók, csoportidentitás, - struktúra, kommunikáció,

csoportközi viszonyok) a társas megismerési-reprezentációs folyamatokat és

következményeiket (szociális reprezentáció, kategorizáció, sztereotípiák, attitűd, előítélet). A

~ „születése” a XIX. – XX. század fordulójára datálható – bár a társas jelenségeket, azok

egyénre gyakorolt hatását a görögöktől (Platon) a középkoron át (Machiavelli) az újkori

szociológusokig (Spencer, Tarde, Durkheim, LeBon, Adorno) sokan elemezték -, ekkor

zajlottak az első ~i kísérletek (Triplet, 1898) és jelentek meg az első ~ című monográfiák

(Ross, 1908, McDougall, 1908). A ~i kutatásoknak különleges ösztönzést adott a fasizmus és

a II. világháború borzalmainak tudományos megértési szándéka (ld. Kurt Lewin, Stanley

Milgram, Solomon Asch, Theodor Adorno, Philip Zimbardo műveit). Hazai előzményei írók,

néprajzosok (Braun R. Karácsony S. Lükő G.), szociológusok (Bibó) műveiben lelhetők fel. A

~ első kísérleti kutatása Mérei Ferenc (többszempontú szociometria>>) nevéhez kötődik, aki

iskolát teremtve jelentős számú követőre talált (Pataki Ferenc, Hunyadi György, Váriné

Szilágyi Ibolya, László János, Síklaki István, Lányi Gusztáv, Csepeli György, Vastagh

Zoltán).

szociometria: a kiscsoportok társas kapcsolati szerkezetének vizsgálatára irányuló eszköz, az

aktometria>> mellett. A román származású pszichiáter, Jakob Levy Moreno (1889-1974)

által kifejlesztett ~ a kiscsoportok belső, az érzelmi viszonyuláson, a rokonszenven alapuló –

informális - szerveződésének feltérképezésére alkalmas. A csoporttagoknak az együttéléssel,

együtt dolgozással és a társas élettel kapcsolatos kérdésekre (Kivel osztanád meg a szobádat?

Kinek adnál kölcsön? …?) a többi tag közül kell – általában három - személyt választaniuk. A

Mérei Ferenc (1909-1986) által kidolgozott többszempontú szociometriai felmérés során a 1.

rokonszenvi választások mellett a 2. funkcionális választások is helyet kapnak (Ki lenne

legalkalmasabb a csoport irányítására?). A választások grafikus ábrázolása a szociogram, a

„közösségek rejtett hálózata” (Mérei F.) melyen minden személyt egy - a biológiából ismert- ,

a nemet is jelző, számozott kör jelez, a személyek közé rajzolt vonalak pedig a köztük lévő

kölcsönös választások számát. Ez utóbbi alapján képezzük a kölcsönösségi táblázatot

(mátrix). A kapott adatok alapján több, az adott csoportot jellemző, más csoportokkal

összehasonlíthatóvá tévő mutatót számolhatunk (sűrűségi index, kohéziós index). További

elemzés tárgya lehet az egyes személyek társas atomja, egyedi kapcsolatrendszere. (Egy

személy életében aktuálisan létező (családi, munkahelyi, baráti…) valamennyi kapcsolat

feltárására irányuló módszer a kontaktometria.) A ~val Moreno nem csak társas-társadalmi

diagnosztikai módszert alkotott, hanem a lelki problémák csoportok segítségével történő

gyógyítására alakította ki a pszichodráma, mára világszerte elterjedt, nem csak a

gyógyításban, hanem az önismeret fejlesztésben is alkalmazott módszerét. A ~ és a

kontaktometria új alkalmazásra talált az internetes hálózati társadalmakban.

szorongás: tárgy nélküli "lebegő" félelem, fenyegetettség érzés, amely gyermekkorban a

leggyakoribb, de az egész életet végigkíséri. Legkorábbi megnyilvánulása a gondozó

személyének elvesztésében/távolléte (szeparáció) miatt tapasztalható, később előidézhetik új,

váratlan tapasztalatok, bűntudat, de felbukkanhat minden azonosítható ok nélkül is. A

pszichoanalitikus>> elmélet szerint, az ego>> alapvető funkciói közül az egyik, hogy a több

forrásból (Id, felettes-én, valóság) eredő szorongásokat elhárítsa>> (elhárító

mechanizmusok>>) vagy energiájukat a megküzdésre (coping>>) összpontosítsa. A ~

legfőbb kognitív (észleléstől a gondolkodásig) indukálója a korábbi tapasztalatokkal

(emlékezet) összeegyeztethetetlen aktuális események véletlenszerű (random) jellege, a

korábbi elővételezési sémák (pl. természeti eseményekre vonatkozó és kapcsolati

forgatókönyvek) érvénytelenné válása, előre jósló (prediktív), viselkedés tervező értékének

semmissé válása. A XX. században a szekularizáció (elvallástalanodás), a világháborúk, a

gazdasági válságok és egyéb társadalmi folyamatok nyomán kibontakozott, s jelen

századunka, az új évezredre is egyre jellemzőbb anómia (Durkheim), értéknélküliség – amint

ezt az egzisztencialista filozófusok (S. Kierkegaard, J. P. Sartre) megfogalmazták –, a ~t

korunk emberének alapvető egzisztenciális élményévé tették a ~t, melyet számtalan módon

fejez ki (médiabeli rémhírkeltések, projekció: horror filmek), kompenzál (keleti gyógymódok,

wellness) vagy fordít agresszióba. A ~ mindennapi élményünk, állandóvá válása,

halmozódása azonban kóros állapotot idéz elő, pl. pánikbetegség, generalizált szorongás.

fóbiák, szomatizációk, gondolkodási-, érzelmi-, kapcsolati-, teljesítmény zavarok.

sztereotípia: stereos: szilárd, typos: forma, sablon, (gör) eredeti jelentése szilárd séma. 1. A

mozgásszabályozásban az a nagyobb mozgásegység, amely automatizálódott, jelentős

figyelmi ellenőrzés nélkül hajtjuk végre (pl. járás, zsebbe nyúlás), és az agykéreg alsóbb

rétegei, az extrapiramidális rendszer szabályozása alatt áll. Ezek dinamikus ~k, mert ha a

végrehajtás szokásos körülményeiben változás áll be, módosulnak, szabályozásukat ekkor az

agykéreg külső, magasabb rétegében lévő piramis sejtek veszik át. 2. A

szociálpszichológiában: „a sztereotípia, (egy adott) kategóriával társult túlzáson alapuló

nézet. Feladata a kategóriával kapcsolatos viselkedés igazolása (racionalizálása).” írja G. W.

Allport (1897-1967. 1977. 285.). A szövegbeli „kategória” valamely faji (ázsiai, afro,

europid…), etnikai/nemzetiségi, vallási, foglalkozási, vagy akár korosztályi embercsoportot

jelent. A ~ tartalma a csoportokhoz társított tulajdonság vagy tulajdonságok, vagy tulajdonság

„kötegek”. Ezek a szociális tanulás>> során egyikről a másik nemzedékre öröklődnek, egy

adott csoport tagjainak közös attitűdjeiként>> a változásnak/változtatásnak ellenálló

előítéletként>> működnek. A ~ jelentős része negatív értékítéletű – ezáltal kompenzáló

tényezőként erősítve a benne osztozó csoport identitását, önértékelését, kohézióját -, de

vannak pozitív előjelűek is, főleg a saját csoporttal (ingroup) kapcsolatosak. A sztereotípiák

két funkcióját említi Allport: „igazolni képes egy-egy csoport kategorikus elutasítását, vagy

elfogadását, másrészt pedig válogatás vagy kivetítés révén fenntartja az észlelés és a

gondolkodás egyszerűségét.” (1977. 286.).

tanulás: a viselkedés viszonylag tartós megváltozása gyakorlás, tapasztalatszerzés

következtében. a megismerő (kognitív>> funkciók egyike, amely szorosan kapcsolódik más

megismerő funkciókhoz, alapvetően az emlékezethez>> és a gondolkodáshoz>> A ~

valamennyi mentális funkcióra kiterjed, nemcsak ismereteket, hanem érzelmi viszonyulást,

motivációt, önkontrollfunkciókat (ld. adaptív énfunkciók>>) is részben ~ sal sajátítunk el. A

~ gyermekkorban a legintenzívebb, de az igény és a képesség az egész élet során megmarad.

A ~nak többféle neuropszichológiai alapmechanizmusát ismerjük, ezek 1.szenzitizáció, 2.

habituáció,,3. asszociáció, 4. diszkrimináció, 5. transzfer, 6. generalizáció. Az ezekre épülő

alaptípusok: 1. a klasszikus (klasszikus kondicionálás>>) és 2. operáns kondicionálás>>, 3.

a bevésődés (imprinting>>), 4. a perceptuális-, 5. a szenzomotoros-, 6. a belátásos>>-, 7. a

látens tanulás>>) és 8. az utánzásos vagy szociális tanulás>>, különböztethető meg. Ezeket

többségükben behaviorista>> kutatók állatkísérletek alapján írták le. Mindezekre alapozva

alakultak ki a különböző emlékezet>> hatékonyságot növelő mnemotechnikák. (Martin,

2015.)

tanult tehetetlenség: az egyénnek az az élettapasztalat által kiváltott meggyőződése, hogy a

sorsát nem tudja alakítani. A kompetencia>> ellentétét jelentő inkompetencia,

inszufficiencia: hozzá nem értés (tudás, döntés, cselekvésképtelenség). Nem pusztán helyzeti,

hanem a személyre tartósan jellemző, habituális, tanulás>> során kialakult, negatív

önértékelésen alapuló ön-attitűdje. (ld. kontrol hely attitűd>>). Mindez annak következménye,

hogy a személy, az egymást követő kiszámíthatatlan (random) negatív ingerek hatására

(frusztráció>>) feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, aktivitásával kontrollálni, még

akkor is, ha azok elkerülhetőek lennének. Korábbi szocializációs>> tanulási>> tapasztalatai,

nélkülözték kompetencia próbálkozásainak (óvodás-, serdülőkor) fizikai és szimbolikus

pozitív megerősítését, esetleg büntetések következtében (te ehhez nem értesz, te ezt nem

tudod) arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes, a kihívást jelentő feladatoknak megfelelni,

az ártó ingereket befolyásolni (megszüntetni, kivédeni, elkerülni). Ez külső kontroll attitűdöt

alakít ki, sorsát másoktól (szerencsétől, véletlentől…) látja függőnek. A szélsőséges külső

kontrollosság – mint regresszív>> állapot – gyakrabban jár együtt testi, lelki

megbetegedésekkel, személyközi konfliktusokkal, szervezeti-munkahelyi alkalmasság

képtelenséggel. A már gyermekkori tanult tehetetlenség egyben a kamaszkori és későbbi

magába zárkózás, aszocialitás>>, depressziók megalapozója is. A jelenséget állatkísérletben

is sikerült igazolni (Seligman 1965).

támaszkeresés: a frusztrációra>> adott reakció típusokat kezdetben, klasszikusan csak

intrapszichés szinten fogalmazták meg (agresszió, regresszió, elaboráció). A negyedikként

leírt ~ társas szempontú megküzdési (coping)>> mód az akadályozottsági helyzetben. A ~

vagy segítség-keresés/kérés irányulhat anyagi dolgokra, fizikális, cselekvéses, biztonsági,

egészségi, anyagi, kapcsolati, egzisztenciális, információs, tudás, képességi, mentálhigiénés,

erkölcsi tartalmakra egyaránt. A ~re való hajlandóság szocializációs>> sajátosságok és

különbségek következménye. Míg a mi kultúrkörünkben a fiúkat általában az „oldd meg

magad”-ra nevelik (Mert milyen férfi leszel/vagy, ha nem tudod megcsinálni?), a lányok

nevelésében megengedőbbek a segítségkéréssel, ráhagyatkozással, főleg a fizikai

kompetenciák (efficacy: ügyesség) területén. Ennek következménye például, hogy a

férfiaknak kisebb hányada, és súlyosabb állapotban fordul telefonos lelki elsősegély

szolgálatokhoz is, mint a nőknek.

társas facilitáció/serkentés: az a jelenség, amikor az együttes munka növeli az egyéni, és a

közös teljesítményt. A csoportdinamikai>> folyamatok egyike. Norman Triplet az első

szociálpszichológiai>> kísérlet>> (1898) végzője, azt tapasztalta, hogy ha egy személy csak

egymagában végez egy egyszerű fizikai feladatot (horgászzsinór felcsévélése) a legjobb

eredményre törekedve, teljesítménye alacsonyabb szintű, mintha ezt a feladatot egy másik,

ugyan ezt végző személy jelenlétében végzi. A jelenséget társas serkentésnek nevezte el,

melyben megjelenik a konstruktív versengés, rivalizáció>> pozitív hatása. A ~ nem csak pár

helyzetekben, hanem csoportokban is megjelenik.

társas lazsálás: teljesítmény visszatartás. A csoportdinamikai>> folyamatok egyike, a társas

facilitáció>> ellentéte, amikor pár, vagy csoport helyzetben a tagok teljesítménye (és a

csoport összteljesítménye) alacsonyabb, mint egyéni feladatvégzés során. A magyarázat, hogy

bizonyos csoporthelyzetekben (például ismeretlen emberekkel való együttműködés,

tisztázatlan hierarchiaviszonyok, feloldatlan csoportfeszültségek) az egyének igyekeznek

egymásra testálni a munkavégzést, másoktól várják a munkát, kezdeményezést.

teljesítmény motiváció: az egyén késztetése arra, hogy magas szintű teljesítményt érjen el. A

~ humán specifikus, kutatásának megalapozója J. W. Atkinson (1923-2003. 1977). „A

teljesítménymotiváció az a vágy, hogy jól, sőt még jobban végezzük a dolgainkat, hogy örömet

leljünk abban, hogy legyőzünk bizonyos akadályokat.” Carver és Scheier (1998. 111.).

„Szerepet kap benne a teljesítmény elérésének önmagáért való öröme, a kompetenciaigény, a

társadalmi siker, elismertetés, anyagi jólét vágya, a mások feletti dominancia megszerzése, a

kudarctól való félelem, a szorongás erőssége, az énkép védelme, a biztonságigény, a

realitásérzék, a teljesítmény súlya az egyén életében, tapasztalatai eddigi eredményeiről,

véleménye saját képességeiről és a feladat nehézségéről…”(Herskovics 1976. 10.) Minden

teljesítmény (tudás, kompetencia>>) két tényező szorzata (nem összege!) : T = M x K. A

Teljesítmény egyenlő Motiváció szorozva a Képességekkel. (Ha bármelyik a kettő közül egy

egész alatti, az összeredményt gyengíti.) A ~ kiinduló pontja az igényszint: a személy

önmagával szembeni elvárása (Lewin (1926). A második tényező a teljesítőképességről

alkotott saját vélemény, ami lehet reális, a korábbi tapasztalatokon (visszajelzéseken) alapuló,

vagy sem (pl. vágyvezérelt). Megkülönböztetünk a teljesítményorientáció szerinti attitűd- és

személyiség típusokat. A kudarc - orientáltaknak két altípusa van. 1. A kudarckereső

magasabbra teszi az igényszintjét, mint amit eddigi teljesítménytapasztalatai indokolnának,

ezért újra meg újra sikertelenséget él át, ezzel negatív önértékelését rendre megerősíti. 2. A

kudarckerülő, az addigi teljesítési szintjénél jóval alacsonyabb igényszintet tűz ki, ezt el is éri,

viszont ezt a társas környezet nem illeti elismeréssel, tehát ő is negatív önértékelését erősíti

meg. A siker - orientált személyek eddigi teljesítményeik és a feladathelyzet reális értékelése

nyomán igényszintjüket az eddigi teljesítményükhöz közeli, valamelyest afölötti zónára

állítják be, így – ha csak nincsenek kiszámíthatatlan, rendkívüli körülmények, akkor azt el is

érik. Ezáltal pozitív önértékelésük ismét megerősödik. A két eltérő típus közös sajátossága a

korábbi önértékelés (ügyetlen-, buta-… vagyok / ügyes-, okos…. vagyok), identitás>>

öntudatlan megerősítésének, megőrzésének szükséglete.

tempózavar: A fejlődés ütemében előforduló eltérések. (ld. még egyenlőtlen fejlődés>>) A

gyermek pszichikus fejlődése nem egyformán zajlik, előfordulnak az átlagos fejlődési ütemtől

eltérő esetek, fejlődési rendellenességek: Az akceleráció>>: a fejlődés felgyorsulását jelenti

(akcelere = gyorsulás) testi vagy mentális tekintetben. A retardáció>>: a testi és/vagy értelmi

fejlődés ütemének lelassulását jelenti. Az intelligencia értékek felosztásánál szereplő

mentálisan retardált övezet (IQ: 70-90) is azt jelzi, hogy az átlagtól eltérő, de nem értelmi

fogyatékos emberről van szó. Kialakulását egyaránt okozhatják genetikai, (öröklöttség>>),

veleszületett>> biológiai okok és súlyosan kedvezőtlen szocializációs környezeti feltételek. A

rögződés vagy fixáció>>: a pszichikus fejlődés bizonyos területeken hosszabb vagy rövidebb

időre megáll. Ezekben az esetekben a környezet az egyén kronológiai életkorának megfelelő

viselkedést várja el, de ő, a rögződés miatt nem tud ennek megfelelni. A regresszió>>: egy

már elért fejlettségi szintről egy túlhaladott fejlődési fokra való visszaesést jelenti.

teszt: próba (ang.). A ~ a pszichológia legelterjedtebb mérő és vizsgálati>>eszköze. Mint

minden ilyen, más területeken is (orvostudomány, műszaki konstrukciók, technológiai

folyamatok) alkalmazott vizsgáló módszereknek, a ~eknek is több kritériumnak kell

megfelelniük, véletlen sem azonosíthatóak pusztán egy kérdőívvel, vagy feladatsorral, azok

inkább részei lehetnek. A tesztekkel szembeni követelmények: 1. objektivitás: a mért

eredmények a vizsgálótól függetlenek legyenek, 2. validitás: valóban azt mérjék, amire

tervezték, 3. reliabilitás: megbízhatóság, több, ismételt felvétellel is hasonló eredményt

kapjunk, 4 sztenderdizáltság: az ingeranyag, annak prezentálása, a válaszok rögzítése,

kiértékelése egységes legyen, 5. normalizáltság: reprezentatív mintán végzett vizsgálatok

adatainak statisztikai feldolgozásával viszonyítási értékhatárok megállapítása. A ~ek egy

része nagy mennyiségű adat begyűjtését teszi lehetővé gyorsan, egyszerűen. A ~eknek két

nagy csoportja van. 1. A teljesítmény~ek közé tartoznak az intelligencia mérő eszközök,

melyek átfogó képet adnak az egyén intellektusáról, több kognitív készség vizsgálati

eredménye alapján. Léteznek egy-egy részképességet vizsgáló teljesítmény ~tek is, pl.:

figyelem, emlékezet, tanulás vizsgálat. Ezeket sikerrel alkalmazzák a pályaválasztási

tanácsadás és a munkaalkalmasság vizsgálatok során. 2. A személyiség~ek, különböző

komplexitású lelki funkciókat (érdeklődés, motiváció), vonásokat, típusba tartozást

vizsgálnak. A leggyakrabban használtak a projektív ~ek. A személyiség pszichodinamikai

megközelítésén alapuló vizsgálati módszerek elsődlegesen a tudattalan vágyak, motivációk és

a rejtett konfliktusok feltárásának eszközei. A projektív technika a belső szükségletek és

érzések olyan többértelmű ingerekre történő kivetítésen alapuló mérőeszköz, amelyekre nem

adható határozott válasz, így az egyén saját érzéseit, vélekedéseit és tudattalan vágyait, illetve

szükségleteit vetíti az ingerre adott válaszaiba, ezzel a személyiség mélyebb rétegeit

térképezhetjük fel, amelyekhez pl. az önjellemzésen alapuló kérdőíves megoldásokkal

nehezen férhetnénk hozzá. A leghíresebb projektív ~ a klinikumban és az igazságügyi

szakértésben is gyakran használt: Rorschach-teszt, Szondi-teszt. A gyermekvizsgálatokban

alkalmazott projektív ~ek közé tartoznak a rajz tesztek is: az emberalak, a család, az

elvarázsolt család, az állatok, a fa vagy a ház ábrázolás.

Thanatosz: a görög mitológiában a halál istene. Freud által bevezetett kifejezés az olyan

élmény- és viselkedésformáknak az ösztön-énből>> származó és egyben tudattalan mozgató

okaira, amelyek másokra irányuló gyűlöletben, ellenszenvben vagy agresszióban>>, illetve a

saját személyre vonatkozó gyűlöletben vagy pusztításban nyilvánulnak meg. Thanatosz

energiája a düh. Az ebből eredő agresszió>> irányul tárgyakra, személyekre, kapcsolatokra,

eszmékre.

tipológia: A személyiség lélektan>> főbb területei (struktúra modellek, dinamika, egyéni

különbségek, patológia) között a legrégebbi, közel két és félezer évvel ez elöttől,

Hippokrátesztől, majd az ő munkáját kiegészítő Galénusztól, valamint a 17 jellemrajzot leíró

Theophrasztosztól eredő törekvés, hogy az embereket különböző jellemzőik hasonlóságai és

különbségei alapján csoportokba, típusokba sorolják. Már az ókori görögöknél megjelent

ennek máig létező két irányzata. Hippokratész vérmérsékleti/temperamentum típusai, majd

később F. J. Gall „koponya dudor tana” (frenológia), Kretschmer testalkat - temperamentum

tana, Sheldon, Pavlov, Jung, Eysenck, Zuckerman, napjainkban Cloninger, a viselkedéses

jellemzőket biológiai, alkati, élettani (testnedvek, koponya alkat, testalkat, ingerelhetőség,

öröklött neurotranszmitter szintek…) tényezőkkel próbálták oki összefüggésbe hozni. A

Theoprasztosz Jellemrajzok című, 17 karakter viselkedését leíró munkájával megindult,

megfigyelhető viselkedés jellegzetességeire alapozó, fenomenológiai-nak mondható irányzat

XX. századi kutatói a viselkedést egymásra épülő és egyre összetettebb szinteket alkotó

rendszerként fogták fel (feltételes reflexek < szokások < vonások < típus). A vonás és típus

mérő/azonosító/bejósló teszteket>> (Cattel, Eysenck, Big Five, MBTI, TCI) éppen ezért

szűrés, kiválasztás, alkalmasság vizsgálat területén lehet jól használni. A tudományos

pszichológia ma már objektív kutatási módszerek, tesztek, matematikai statisztikai

módszerek: például faktoranalízis felhasználásával alkot ~kat, melyek már nem elhatárolt

kategóriában gondolkodnak, hanem dimenziókban, így ezek a rendszerek jobban kezelik a

köztes típusokat, nyomon tudják követni a személyiségfejlődéssel megjelenő változásokat,

mint például Eysenck vonáselméleti megközelítése.

többdimenziós tárolás: az emlékezet>> működésére vonatkozó modell, amely két

emlékezeti tár létezését feltételezi. Az egyik a deklaratív memória, ami kétféle információ

típust képes rögzíteni, egyrészt a fogalmi ismereteket (szemantikus memória>>), másrészt

saját és környezetünk eseményeit epizódikus, eseményszerinti emléknyomokba szervezve

(epizódikus memória>>), vagyis a szemantikus memória a tudni mit ismerete, a procedurális

pedig, a tudni hogyan, a különböző cselekedetek kivitelezésének raktározása, például

autóvezetés, biciklizés. A ~ vagy többszörös emlékezeti rendszer modellje az

emléknyomoknak nem csak fogalmi szintű tárolására ad lehetőséget, hiszen azzal nem

lehetséges rögzíteni a fogalmak közötti kapcsolatokat, vagy tér és idői viszonyokat, az

emlékek személyes jellegét, vagy egy tanult cselekménysort, mint a cipőfűző bekötése. A

többszörös tár aktív emlékezeti feldolgozást feltételez, egy-egy tartalom több helyen, eltérő

szempontú hatékonyabb rögzítését, eltérő utakon való előhívást, szelektív és konstruktív

memóriaműködést tesz lehetővé. 2. A ~ másik megközelítésben lehetővé teszi a tudatos és

nem tudatos (implicit memória>>) rögzítést, tárolást és felidézést. 3. Egy másik jelentésben

azt foglalja magába, hogy amint az észleleteink sem csak egy inger/információ modalitásban

alkotnak reprezentációkat egyidejűleg az idegrendszerben, hanem komplexek: vizuálisak,

akusztikusak, szaglásiak, taktilisek, tér - időiek stb. úgy az észleletekből származó emlékek is

tartalmazzák az élmény>> mindhárom (kognitív, emocionális és motivációs) komponenseit,

valamint együttesen annak érzékleti-észleleti modalitásait is. A többdimenziós tárak létét agyi

és mentális sérülések következményei igazolják.

tömeg: A szociálpszichológia>> legnagyobb méretű vizsgálati egysége (a pár, a kis- és

nagycsoportok után) a tömeg. A tömegbeli viselkedést elsőként elemző G. Le Bon (1895)

említi a fokozott befolyásolhatóságot, az érzelmek fertőzésszerű terjedését. W. McDougall

(1908) a szenvedélyességet, Freud (1921) a vezérhez fűződő, tudattalan regresszív kötődést,

L. Festinger (1952) az egyéniségvesztést, a normasértési tilalom összeomlását, Reicher (2001)

a saját csoport – más csoport kötődés polarizálódását emelte ki. Trotter (1916) „nyájösztön”

kifejezése utal arra, hogy mindezek mellett az utánzó viselkedés is felerősödik. ld. még

Carpenter-effektus

transzcendencia szükséglet: Maslow, a humanisztikus pszichológia>> irányzatának egyik

jeles képviselője, 1947 óta dolgozta ki több szakaszban továbbfejlesztve számos

tudományterületen tanított szükséglet/motivációs hierarchia piramisát. Ebben a rendszerben a

1. fiziológiai, 2. a biztonsági, 3. a szeretet/elfogadottság, 4. az elismerés/önértékelés

hiányszükségleti szintek feletti, ún. növekedési szükségletek (5. kognitív, 6. esztétikai, 7.

önmegvalósítási) között szerepel a legfelső, 8. szinten. Míg az önmegvalósítási szükséglet>>

azt tartalmazza, hogy az ember, élete során a benne adott, általa megszerzett tudást,

képességeket, „tálentumot” (tehetséget) realizálja, eltárgyiasítsa (objektiválja), addig a ~ben

az fogalmazódik meg, hogy mindezekből bizonyos dolgok (gyermekek, tudás, tárgyak,

műalkotások, eszmék…) biológiai létünk megszűntével, halálunk után is, a csoport, a nemzet,

a kultúra részeként fennmaradjanak és hassanak.

transzfer: átvitel, az a folyamat, amikor egy adott ingerhelyzettel kapcsolatos viselkedés,

jelentésadás megjelenik egy másik, (perceptuális/szenzomotoros, szemantikus/verbális,

emocionális/motivációs) mentén - többnyire valamilyen szempontból a szervezet, a személy

számára - hasonló ingerhelyzetben. A pozitív ~ azt jelenti, hogy az átvitt viselkedés, jelentés

az újabb helyzetben is adaptív, sikeres, a negatív ~ az inadaptív, sikertelen átvitelt jelenti. A

szituációk objektív és szubjektív hasonlósága növeli a ~ lehetőségét. Ezt a mindennapokban

felismerhetjük pl. az azonos nyelvcsaládokhoz tartozó, vagy nyelvtani rendszerű nyelvek

elsajátításakor, vagy az azonos „hangszercsaládba” (fúvós, billentyűs, vonós-húros…) tartozó

hangszereken tanuláskor. A pedagógusi munkában, az egyéb segítő foglalkozásokban, a

pszichoterápiában is kulcsfontosságú tudattalan érzelem-áttolás, az indulatáttétel

(Übertragung) és a viszont indulatáttétel (Gegen Übertragung) is ilyen, az érzelemdinamikai

folyamatokhoz sorolható ~ mechanizmus. ld. még generalizáció>>

transzperszonális pszichológia: A pszichológia>> új határterülete, mely az ember

spiritualitás iránti igényeivel, az egészséges ember kiteljesedésével, az individuumon túlnyúló

tapasztalatokkal foglalkozik. A ~ a fenomenológiai nézőpont részeként, a humanisztikus

pszichológiával>> párhuzamosan szerveződött. A ~ interdiszciplináris, holisztikus/integratív

megközelítéssel tekint az emberre, magába foglal behaviorista, gestalt, kognitív pszichológiai,

humanisztikus pszichológiai megközelítéseket, keleti és nyugati filozófiákat, miszticizmust és

különböző vallási tanokat. Kutatói A. Maslow, A. Sutich, S. Grof, J. Fadiman, M. Vich és S.

Margulies. C. G. Jung individuációs elmélete a személyes spirituális fejlődésről, a kollektív

tudattalanról, az archetípusokról, az álmokról és a szimbólumokról, valamint a

szinkronicitásról alkotott elméletei voltak leginkább inspiráló hatással a transzperszonális

pszichológia fejlődésére. A. Maslow, aki a terület alapító tagjai között is ott van,

humanisztikus pszichológiai irányultságával, a motivációk>> hierarchiájának, az

önmegvalósítási szükséglet>> továbbgondolásával a transzcendencia>>, transzperszonális

szükséglet fogalmának megalkotásával, valamint a szélsőséges emberi „csúcsélményekkel”

kapcsolatos munkája révén vált nagy jelentőségűvé ebben az irányzatban. A

transzperszonális gondolkodás túllép az egyén élményei szubjektív megélésének megértésen,

az egyén azon értékrendjének és életfilozófiájának szerveződési folyamatát próbálja

megérteni, nyomon követni, segíteni, amelyekkel saját létezését, világban való helyét, aktuális

élettörténeteinek magyarázatát hozza létre. Egyik alapgondolata, hogy életünk során rengeteg

veszteségélményt élünk át, amelyeket egzisztenciális krízisnek nevez, ezek a krízisek, pl.:

munkahely vagy partner elvesztése felborítják az aktuálisan érvényes értékrendet,

életszemléletet, transzperszonális krízist idéznek elő. Az értékrend újraszervezésével

feloldódik az egzisztenciális krízis>>, és elfogadhatóvá, integrálhatóvá válik a

veszteségélmény.

trauma: törés, lelki megrázkódtatás. Olyan életesemények és tartósabb élethelyzetek által

kiváltott élmények>> következménye, melyek a személyiségfejlődés adott fokán értelmileg,

kognitíven és/vagy érzelmileg nagy feszültségektől, ellenmondásoktól mentesen nem

integrálhatóak a személynek a világról (természet, emberek) és önmagáról addig

interiorizált>> sémáiba, rendszerébe, felfogásába. Az idegrendszeri kéreg alatti

szabályozóközpontok (talamusz, limbikus rendszer) magas - a magasabb agykérgi

működéseket rendezetlenné tévő – aktivitásával (arousal>>vigilancia), intenzív negatív

érzelmekkel (szorongás, félelem, undor, fixáció, ambivalencia) és az idegrendszer bizonyos

területeinek (pl. a hosszú távú memóriában fontos szerepet játszó hippokampusz) strukturális,

ennek következtében funkcionális károsodásával járó lelki állapot. Ez hosszabb távon a lelki

fejlődés megtörését, fixációt>>, ezáltal fokozott sérülékenységett>>, későbbi krízisek során

regressziót>> okoz. Freud a gyermekkori pszichotraumáknak, a nem szervi eredetű lelki

zavarok (neurózisok) keletkezésében játszott szerepét tárta fel a pszichoanalitikus>> terápiák

során. A ~tikus élmények az adott szintű mentális, kognitív fejlettséggel, megküzdő>>

képességekkel nem összeegyeztethetőek, az emiatt kialakuló szorongás>>, az ego-t>> arra

indítja, hogy a tudatműködést, lelki egyensúlyt, - egészséget zavaró, torzító, dezorganizáló

élményt elhárítsa>>, elsődlegesen elfojtsa>> a tudatosság (emlékezeti felidézhetőség)

tartományából kiszorítsa. A ~ akkor is kialakulhat, ha az ún. fejlődési krízisek>> (Erikson)

időben közel-, illetve egybeesnek egzisztenciális krízisekkel és ez (akcidentális krízis) extrém

akut vagy krónikus stresszt>> okoz az átélőnek, elszenvedőnek. A krízisek egybeesése, ifjú,

felnőtt és időskorban is lehetséges. C. G. Jung feltételezte, hogy a felnőttkor tipikus jelensége

az „életközepi” (mid life) krízis. Ebben a korban még felelősek és már felelősek vagyunk

gyermekeinkért, szüleinkért, és gyermekségünket meghaladva önmagunkért, családban,

munkahelyen, közéletben. S egyben, ekkortájt veszítjük el gyermekeinket (fészekhagyás),

szüleinket, egykorú barátainkat, szerelmeinket, testi és lelki egészségünk egy részét/egészét

(menopauza, daganatos és egyéb betegségek halmozódása), addigi én erőnk, önazonosságunk

hitét, reményét. Erikson periodizációjában ez a 7. alkotóképesség vs. stagnálás szakasza. Más

kutatások azt mutatják, hogy a késői felnőttkor szakasza sok ember számára nem a válságot,

hanem a karrier- és egzisztenciális célok elérését jelenti. Napjainkban egyre gyakoribbak a

családban és az azon kívüli szocializációs>> közegekben (iskola, munkahely) előforduló

fizikai és/vagy szexuális, közvetlen és közvetett (mobbing, bullying: zaklatás)

interperszonális forrású ~k. Mind európai, mind nemzeti történelmünk bővelkedik ~ban,

tragédiákban (világháborúk, holokauszt, elbukott forradalmak…), melyek hatása a

pszichofiziológiai, élettani kutatások szerint is, több generáción át is a „zsigerekig” hatnak. A

mai pszichiátriai irányzatok egy része betegségnek tekinti, gyógyszeres beavatkozást igénylő

depressziós tünetként kezeli a ~ t (poszttraumatikus stressz zavar, angol rövidítése PTSD).

Más felfogás szerint a ~ -ák, az élet elkerülhetetlen tartozékai, az egyénnek meg kell tanulnia

a velük való konstruktív megküzdés>>, feldolgozás, elaboráció>> stratégiáit.

tudat elöttes: 1. Freud ún. topológiai modelljében - amely a pszichikus tartalmak létezési

minőségét fogalmazza meg - a tudattalan>> és a tudatos>> közti „átjárási zóna”. Emlékek,

gondolatok, fogalmak, nevek, amelyek pillanatnyilag nem részei a tudatnak, de oda

beemelhetők, szükség esetén hozzáférhetők. 2. Mindazon információk, amelyekre az adott

pillanatban nem gondolunk (nincsenek a tudatunkban), de amelyek szükség esetén tudatossá

tehetők. Ezt példázza a „nyelvemen van” jelenség, amikor egy adott kifejezés, név hirtelen

nem jut eszünkbe/tudatunkba, de érezzük hogy már közeledik a tudatosuláshoz.

tudatos: 1. Freud, ún. topológiai modelljében, a pszichikus tartalmak létezési minőségét

fogalmazza meg. Becslése szerint a személyiség>> összes pszichikus tartalmainak mindössze

tíz százaléka – mint a vízben úszó jéghegy felszín felett látszó része. ~ az: a/ amire

figyelmünk épp irányul, b/. azok a gondolatok, érzések, emlékek, amelyek könnyen

hozzáférhetők, mások számára a szóbeli beszámoló alapján érthetőek vagy a viselkedésből

kikövetkeztethetőek. A tudat két alapvető funkciója: 1. a környezet, a személy (cselekvő)

pontos észlelése (az agy szenzoros kérgi>> területeinek épségéhez, működéséhez kötötten), 2.

a viselkedés szervezése, koordinálása (az agy mozgató kérgi>>, főleg frontális területeihez

kötődően).

tudattalan: Freud, ún. topológiai modelljében, melyben a pszichikus tartalmak létezési

minőségét fogalmazza meg, a tudatküszöb alatti (így a tudatelőttest>> is magába foglaló), az

összes lelki tartalom kilencven százalékát kitevő tartomány. E tartalmak eredetük szerint

kétfélék, egy részük sosem volt tudatos (pl. ösztön-én tartalmak, intrauterin, újszülött- és

csecsemő-, sőt javarészt a kisgyermekkori tapasztalatok, perceptuális elhárítás), más részük az

elfojtások nyomán ~ná vált olyan emlékek, vágyak, érzelmek, gondolatok, amelyek a személy

önálló erőfeszítései ellenére is hozzáférhetetlenek a tudat számára. A hétköznapi életben az

elszólások, elvétések, viccek, különböző (mű)alkotások, sajátos viselkedési szokások,

bizonyos szituatív vagy habituális vegetatív reakciók, valamint az álmok is hordozzák a ~

hatását. Az integrálatlan, elaborálatlan, szublimálatlan ~ tartalmak, már gyermekkortól

megnyilvánuló lelki és lelki eredetű testi betegségek, karakter és személyiségzavarok oki

tényezői lehetnek, melyeket a pszichoanalízis>> (emlékezés, katarzis, átdolgozás) során, a ~

tartalmakat feltáró pszichoterápiával igyekeznek gyógyítani. A pszichoanalitikus értelmezés

mellett, a ~, a tudatossal párhuzamosan működő információtároló és -feldolgozó (pl.

problémamegoldó, kreatív, alkotó) rendszer (látens tanulás, intuíció, heurisztikus

gondolkodás), tartalmazza mindazt, ami aktuálisan nincs a tudat (figyelem, észlelés)

fókuszában. Bizonyos tartalmak spontán, illetve kevés erőfeszítéssel tudatosíthatók, mások

nagyobb erőfeszítéssel és időráfordítással, míg némelyek (pl. gyermekkori traumák>>

emlékei) csak különleges lelki állapotokban és/vagy külső személy segítségével. „A humán

pszichikumban az évmilliók során kialakult az a "parallel üzemmód", hogy ma már a

verbalizált tudatos tevékenység és a vele szinkron nem-tudatos háttér-aktivitás egymásra

épülve, egymást erősítve zajlik le. Ez a párhuzamosság hallatlan előnyt jelentett a

szelekcióban! A tudattal rendelkező homo sapiens számára a tudathiányos kogníció

tehermentesítő fölényt biztosított.” (Ádám György 2001.)

túltanulás: az emlékezet segítő, ún. mnemotechnikák egyike. Az intenzitás értelmében az,

amikor valamilyen ismeretanyagot már 100%-ban elsajátítottunk (teljes körű spontán

felidézés) tovább folytatjuk annak ismétlését, hogy „ha álmunkból felkeltenek, akkor is

tudjuk!” A ~ bizonyos esetekben elősegítheti, de gyakran gátolja a valódi tanulást (magolás).

Az extenzitás értelmében az a stratégia, amikor nem csak a „kötelező” anyagot tanuljuk meg,

hanem annak „kötelező határain” túllépve, más, azt kiegészítő, bővítő ismereteket is rögzítünk

– amint a sátor belső, lakó ponyvája fölé emelt esővédő, vízhatlan ponyva cövekeit is

kijjebbre verjük, mint a belső sátorét.

túlvédő viselkedés: (ang: overprotection) A másokkal kapcsolatos viselkedésmódok egyik

csoportja arra irányul, hogy annak fejlődését (nevelés>>), egészségét (gyógyítás, ápolás),

komfortját elősegítsük, gondoskodjunk róla. A nevelés>>-ben és az ápolásban, ennek mértéke

akkor optimális, ha teret enged a nevelt/gondozott/ápolt saját, még- vagy már meglévő

képességei szerinti önellátásának is, hogy ezeket használva, gyakorolva egyben szinten

tarthassa, vagy fejleszthesse őket, kiszolgáltatottságának csökkentése, autonómiájának,

pozitív önértékelésének megőrzése érdekében. A valóban szerető, empatikus nevelés,

gondoskodás erre mindig tekintettel van, következménye a fejlődés, javulás, gyógyulás, lelki

nyugalom, ami nincs terhére a gyámolított személynek. Az aggodalmaskodás, túlgondoskodás

- pláne még annak különböző formában történő kifejezése, hogy ez a „segítő” részéről milyen

nagy áldozattal jár -, a segítettben bűntudatot, ambivalenciát, szorongást, dühöt kelt, mely

utóbbit – többnyire függő helyzete miatt – nem tudja kifejezni a gondozó felé, ezért az

önmaga ellen fordulva rontja testi-lelki állapotát. A „minden szélsőség az ellenkezőjére

gyanús” alapelv sejteti, hogy ebben az esetben a gondozóban nem a szeretet, hanem a

gondozottal szembeni, elfojtott, tudattalan, ellentétbe fordított (elhárító mechanizmusok>>)

düh a fő motiváló erő. A „következmény megmutatja az igazi motívumot” gondolat arra

irányítja a figyelmet, hogy a túlaggódott, túlgondozott, lassan testi és lelki értelemben

egyaránt életképtelenné váló, regrediáló, (regresszió>>) infantilizálódó: elgyerekesedő

személy, e tudattalan dühtől motivált bánásmódba lassan „belepusztul”, pszichoszomatikus és

lelki betegségtüneteket mutat. „A pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve”, szólás

arra utal, hogy az óverprotektív gondozó/ápoló/nevelő, saját viselkedését és annak motívumait

tudatos szinten, pozitívan ítéli meg (önzetlen, önfeláldozó, segítőkész, erkölcsös…). Ebbéli

megingathatatlansága mellett, képtelen a valóságnak megfelelően empátiával>> észlelni,

hogy a viselkedése a másik személyben milyen negatív következményekkel jár.

utánzás: A szociális tanulás>> legelemibb formája. Számtalan viselkedésformát ~sal

sajátítunk el. Az~ elemi formája már újszülötteknél megfigyelhető (Melzoff és Moore, 1977).

Az ~ kezdetleges formája a cirkuláris reakció>>, amikor a csecsemő egy másik személy

közvetítésével utánozza saját magát, vagyis csak azt tudja utánozni, amit ő maga már képes

végrehajtani. Megkülönböztetünk szándékos és önkéntelen-, valamint késleltetett ~t. Az

utóbbi újszülötteknél tapasztalható, néhány évtizede felfedezett jelenség, amely az ~

késztetésének veleszületett>> voltát igazolja. A kisgyermek spontán is utánozza a felnőttek

gesztusait, beszédmódját, tartását stb. de a külső megerősítés, a jutalom és a büntetés is

szerepet játszik az ~ ban. Az utánzott mozdulat, gesztus, cselekvés, szerep önmaga is

jutalomforrássá, a funkcióöröm (K. Bühler) alapjává válhat. A gyermek számára az ~ révén

kialakuló beleélés fontos eszköze mások megértésének és előzménye, alapja a decentrálás>>

és az empátiás>> képességrendszer kialakulásának.

újdonság hatás: a környezeti ingerek újszerűsége, szokatlan volta. Az orientációs

reakciót>> befolyásoló tényezőket Berlyne (1961) három nagyobb csoportra osztotta. Ezek

egyike a környezet/inger – személy kapcsolat jellemzőinek csoportja. Ezen belül szerepel az ~

amely fokozza az orientációs reakció valószínűségét és erősségét. Az ~-nak a

személyészlelésben>> is szerepe van, amennyiben egy addig ismert személyről érkező új, az

előzőektől kisebb vagy nagyobb mértékben eltérő, vagy azokkal épp ellentétes információk

konfliktust jelenthetnek az észlelő számára, hogy az eddig kialakult sémáját, összképét

fenntartsa, vagy sem, s ha igen, milyen mértékben módosítsa. Ez az észlelés rigiditás

(merevség) – rugalmasság dimenziója.

valóság elv: realitás elv. Freud pszichoanalitikus személyiségelméletében az ego: én>>

működési elve. Funkciója a realitás vizsgálata, a környezettel való kapcsolattartás, az aktuális

fizikai és személyi környezetből- és a felettes-énből>> eredő lehetőségek, elvárások,

tilalmak/veszélyek és az ösztön-én>> impulzusai közötti egyensúly megtartása, a túlélést,

célelérést, alkalmazkodást szolgáló viselkedés megszervezése és kontrollja (adaptív

énfunkciók>>). Érvényesülését és az én működését ronthatják a túl erős ösztönkésztetésekből,

a szigorú felettes-énből, és az aktuális környezeti veszélyekből eredő szorongások>>,

melyeket az ego az elhárító mechanizmusokkal>> igyekszik csökkenteni, melyek azonban

torzíthatják a „valóságról” alkotott képet, az észlelést>>, emlékezést>> és gondolkodást>>.

veleszületettség: a születés pillanatától meglévő sajátosságok, adottságok. Nem csak öröklött

eredetűek (öröklöttség>>), hanem a várandósság idején, az intrauterin/prenatális

időszakban>> a fejlődő magzatot, az anyai szervezeten keresztül érő külső környezeti

hatások, valamint a perinatális időszak>> történései következtében jönnek létre. Rendszerint

veleszületett ártalomról van szó. Szűkebb értelemben ~ rendellenességnek a terhesség idején

elszenvedett sérülések, fizikai, kémiai és biológiai ártalmak következményeit tekintjük.

Típusai: 1. az anya életmódjából fakadó ártalmak, 2. az anya terhesség előtti betegségének

következményei, 3. az anya terhesség alatti betegségei (pl. rubeolafertőzés, következménye

farkastorok, nyitott gerinc, HÍV fertőzés), 4. a terhesség ideje alatt szedett gyógyszerek

mellékhatása, 5. sugárzás, 6. dohányzás, 7. mértéktelen alkoholfogyasztás, 8. kábítószer-

élvezet. Tágabb, a bio-pszicho-szociális koncepció (Engel, 1977) értelmében azt is ide értjük,

hogy a várandósság előtt és alatt a szülők/nemzők egzisztenciális helyzete (lakhatás, munka,

jövedelem), társas kapcsolatrendszere (hiányok, veszteségek, támaszforrások), egymással való

kapcsolatunk milyen mértékben és irányban befolyásolja, mint potenciális stresszor forrás, a

várandós nő lelki állapotát, s ezen keresztül életvitelét és a magzat fejlődését. Élettársi

kapcsolatban születettek és nevelkedettek között nagyobb a testi megbetegedések, lelki

problémák, teljesítmény (tanulási) és viselkedési zavarok gyakorisága, mint a házastársi

kapcsolatban születettek és nevelkedettek között!

verbális kommunikáció: szóbeli közlés, lat.: verbum = szó. Az emberi kommunikáció,

megőrizve az állatvilágban is működő kommunikációs csatornákat (vizuális, akusztikus,

taktilis, kémiai…), a fogalom>> alkotás, a jelentések (II. jelzőrendszer), majd a

fogalomhasználati szabályok (nyelvtan) közmegegyezéses, kulturális megkonstruálásával,

létrehozott egy újabb csatornát, a ~t. Ennek ősibb formája az akusztikus, élőszóbeli, újabb

módja a kommunikatív tartalmak megőrzését és nagy távolságokra történő továbbítását

lehetősé tévő írásos. Az emberi nyelv – szemben az állatival – nyílt rendszert képez, naponta

újabb fogalmakkal, jelentésekkel gazdagodik, és – ugyan ennél lassabban, de – változnak a

nyelvtani szabályok is. A beszélt/írott nyelvhasználat, kultúrához (nyelvcsalád, nyelvjárások)

kötött, ennek meghaladására irányultak azok a törekvések, melyek a szavak és jelentéseik

kulturális „bezártságát” meghaladni képes transzkulturális nyelvek kialakításán

munkálkodtak. Ilyen a lengyel származású orvos, L. M. Zamenhof (1859-1917) által alkotott

eszperantó, valamint a kezek mozgására alapozott jelnyelvek (pl. AMERIND, AMESLAN).

A ~ megjelenése az embernél, az állatok tapasztalatszerző, -közvetítő képességeinek korlátait

meghaladó új tanulási formát, a verbális tanulást alapozza meg. Mindezen túl az érzelem,

vágy, szándék, gondolat megjelenítés újabb módját is jelenti, amennyiben ezeket az ember

már nem csak vegetatív/zsigeri/viszcerális, vagy motoros/cselekvéses szinteken tudja társai

felé prezentálni, hanem szimbolikusan is. Ontogenetikus fejlődésével kapcsolatban ld. beszéd

fejlődés>>.

vezetési stílus: a csoport irányításának Kurt Lewin (1890-1947) és munkatársai R. Lippit és

R. White kísérletek útján feltárt módja. Szociálpszichológusok egy csoportja pl. Milgram,

Asch, Zimbardo, Mérei Ferenc – és Lewinék is - kísérletek segítségével igyekezett megérteni,

milyen intrapszichés és társas lelki folyamatok vezethettek a fasizmus és a II. világháború

borzalmainak kialakulásához. A tízéves gyermekekből kialakított, feladatvégző csoportokban

három felnőtt, egymást időnként váltva, három különböző csoportlégkört alakított ki, eltérő

~sal. Elsőként az autokratikus>> és a demokratikus>>, majd a továbbiakban a laissez fair,

vagy anarchikus>> ~ következményeit tanulmányozták. A három különböző stílus

lényegében abból adódik, hogy a vezető és a csoport között megoszlanak-e és milyen

mértékben a vezetői feladatok. Az ezeket hárító, az anarchikus, a kizárólagosan birtokló az

autokratikus, a részben megosztó a demokratikus/participatív/kooperatív/szociál-integratív.

vélemény vezér: opinion leader (ang.) (ejtsd: opínion líder). Katz és Lazarsfeld (1955) a

tömegkommunikáció hatásának kétlépcsős (two-step flow) modelljében írták le, hogy a

médiákban (újság, plakát, rádió, tv, internet…) megjelenő tartalmak nem közvetlenül hatnak a

közönségre, hanem azon személyek véleménye, állásfoglalása befolyásolja a hírek értékelését,

akik egy adott közösségben (család, kortárscsoport, munkahely…) egyéb vonatkozásban is

referencia-, és tekintélyszemélyek, formális vagy informális vezetők.

vigilancia: éberség, a figyelem mentális folyamatának egyik alapfunkciója, a tudat

szervezésének, a normál éberségi szint kialakításának, a környezet érzékelésének és

észlelésének, az ezekre épülő magasabb mentális folyamatoknak, a motivált célirányos

viselkedésnek az alapja. Szabályozását az agytörzs hálózatos állománya biztosítja. Az

arousal>>, a szervezet aktivációs szintje, három különböző, esetenként egymástól eltérő,

széttartó összetevőből, élettani szabályozó folyamatból áll. Ezek egyike az agykéreg

aktivációs szintje, az éberség, vagy ~. Ezt egyrészt autogén (belső eredetű) folyamatok (ld.

alvásszabályozás, oxigenizáció, vércukorszint, stimulátorok, szedatívumok) másrészt exogén,

külső eredetű ingerhatások befolyásolják. A befutó szenzoros idegek ingerlik az agytörzsi-

középagyi hálózatos állományt, mely nem-specifikus aktiváló hatással van az agykéregre

(cortex), emellett a szenzoros agykéreg részekre befutó látási, hallási… ingerületek speciális

területek aktivitását stimulálják. A ~t az elektro enkefalográffal (EEG) vizsgálják. Amikor az

agykéreg még fájdalom ingerekkel sem ébreszthető, az a kóma állapot. A normál ~ alsó

tartománya a mélyalvás, mely lassú hullámú elektromos jelekkel társul. A szendergést követi

az éber, tiszta tudatú tartomány, melynek egy részében a teljesítmények a legjobbak, ezt a

tiszta tudatállapot élménye kíséri (optimum arousal/vigilancia). Az ennél magasabb aktivitási

szakasz az izgatott-, majd az extrém izgatott éberségi állapot, mellyel együtt a viselkedés, az

érzelemszabályozás és a kognitív funkciók rendezetlenné válnak – amint azt a Yerkes –

Dodson szabály>> leírja.

viselkedés szintek: A viselkedés szűkebb értelemben az egyének//egyedek mások számára

látható, hallható…, különböző mértékben kontrollált (magatartás) megnyilvánulásai, melyek

tükrözik értékeit, erkölcsi felfogását, motívumrendszerét. Az angol-amerikai

szakterminológiában használt azonos jelentésű szó, a behavior (angol helyesírással:

behaviour) szélesebb értelmű: magában foglalja a szervezet valamennyi válaszát a külső és

belső környezet változásaira. Ebben a szemléleti keretben a pszichológia>>/lélektan, mint a

viselkedéstudományok egyike amely az emberi és az állati viselkedést tanulmányozza a

megfigyelés>>, esettanulmány>>, vizsgálat>>, kísérlet>> és az ezek révén nyert adatok

tudományos elemzése révén a kutatás>> során. Az embernél ez a megközelítés három

viselkedési szintet különböztet meg: 1. a vegetatív, zsigeri, viszcerális reakciók és működések,

melyek szabályozását az agy kéreg alatti részei végzik, s döntő részben akaratlagosan nem

kontrollálhatóak (keringés, légzés, bőr ellenállás, pupillatágasság…), 2. motoros, cselekvéses,

a vázizom rendszer és a bőr egy részének akaratlan, tudattalan és akaratlagos

megnyilvánulásai (hely- helyzetváltoztatás, testtartás, gesztikuláció, mimika, tekintet

irányítás…), 3. a csak emberre jellemző, részben akaratlagosan szabályozott beszéd, a verbális

viselkedés.

vizsgálat: mint más tudományterületeken is, így a pszichológiában is olyan

információszerzési (mérési, megfigyelési), - feldolgozási, - értékelési, - elemzési eljárásokat

jelent, melyek szakmai megegyezések szerint egységesítettek. Csak az ilyen egységesített

(sztenderdizált) eljárások alkalmasak arra, hogy a velük kapott adatok alapján az egyedi

jelenségek (események, folyamatok, személyek, csoportok…) egymással összehasonlíthatóak

legyenek. A pszichológia közismert vizsgáló eszközei a próbák: tesztek>>. A társas

viselkedés vizsgálatára kidolgozott módszereknél is (aktometria>>, szociometria>>) jelentős

mértékben sztenderdizáltak az adatfelvételi-, kiértékelési-, értelmezési eljárások. A ~-ok révén

nyert adatokat a kutatás>> során is felhasználjuk.

vonatkoztatási (referencia) csoport: életünk során számos csoportnak vagyunk egyidejűen,

és egymást követően tagjai, különböző mértékű elköteleződéssel, hűséggel, odaadással,

önfeláldozással. A csoporthoz kötődés erőssége (felcserélhetőség) befolyásolja azt, hogy az

adott csoport, más egyidejű vagy korábbi csoportokhoz képest milyen mértékben

(hatáserősség: kiterjedtség, időtáv) befolyásolja az egyén viselkedését. Ennek során a

vonatkoztatási csoportoknak két alapvető funkciójuk valósul meg: 1.

összehasonlítási/viszonyítási funkció: az egyén számára szinte tükröt jelentenek saját

viselkedése értékelése, megítélése számára: „mit szólnának, ha…?” Ez a hatás közvetett is

lehet, az egyén mintegy anticipálja a vágyott csoport értékeit, ez utóbbiak észlelése azonban

pontatlan és homályos lehet. Erre példa a megváltozott társadalmi helyzetbe jutottak (más

országba, más társadalmi- jövedelmi rétegbe került) gyakori túlbuzgósága az új csoportra

jellemző tulajdonságok demonstrálásában. Ezzel a funkcióval a nem-tagsági csoportok is

rendelkeznek. 2. A normatív/szankcionáló funkció: csak a tagsági csoportokra jellemző. A

csoport az egyén viselkedését különböző, verbális, nonverbális, direkt, szimbolikus stb.

módokon jutalmazza vagy bünteti, annak függvényében, hogy a csoportnormáknak>>

megfelelő, vagy azokkal ellentétes. A két funkció a csoport részéről a csoportnyomás>>

különböző eszközei révén, az egyén részéről a konformitás>> (idomulás/behódolás,

azonosulás/utánzás/identifikáció, belsővé válás/interiorizáció) folytán realizálódik. A ~

tekintetében bekövetkező váltások bizonyos fajtáit, átpártolás>>nak nevezzük, két

jellegzetes időszaka az óvodás-kisiskolás és a serdülő kor.

Yerkes – Dodson törvény (görbe): a különböző teljesítmények (figyelmi pontosság,

emlékezeti terjedelem, szenzomotoros koordináció…) és az agykéreg éberségi állapota a

vigilancia>> közötti összefüggést vizsgálva, azt találták (1908), hogy a szendergéstől a

normál éberség állapotáig a teljesítmények javulnak, majd egy tartományban stagnálnak, a

vigilancia emelkedésével azonban előbb utóbb mindenkinél romlanak. Akinél már az

optimum arousal>>hez képest kis növekedés is teljesítményromlást okoz, debilizáló-, akiknél

ez még teljesítményjavító hatású és csak nagyobb vigilancia emelkedés okoz romlást,

facilitáló/serkentő szorongásúaknak nevezték el. Az előbbiek tét-helyzetekben (vizsga,

verseny) rosszabbul, az utóbbiak jobban szerepelnek, mint a felkészülés időszakában és

körülményei között. A vigilancia és teljesítmény közti összefüggést legjobban egy lefelé

fordított hagyományos bogrács oldalnézeti kontúrjával ábrázolhatjuk.