Upload File

Új kép (2006. december)

112
ÚJ KÉP Pedagógusok és szülők folyóirata ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u u s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s s o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k s s s s s s s s s s s s s s s zülők f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f f o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y y ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r r a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a 2006 december ISSN 1450-5010

Upload: uj-kep

Post on 29-Jun-2015

205 views

Category:

Documents


5 download

Report

DESCRIPTION

X. évfolyam 10. szám

TRANSCRIPT

Page 1: Új Kép (2006. december)

ÚJ KÉPPedagógusok és szülők folyóirata

óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóógggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggguuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuusssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooookkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk sssssssssssssssszülők ffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooollllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiirrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrraaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

2006 december

ISSN 1450-5010

Page 2: Új Kép (2006. december)

Egyes szám. Ára 100 dinár.

Pe da gó gu sok és szü lők fo lyó ira taX. év fo lyam 10. szám, 2006. december

Szer kesz tő bi zott ság/članovi uredništva: Bo ri Má ria, dr. Gáb rity Mol nár Irén, Haj nal Je nő ma gisz ter, dr. Hó zsa Éva (iro dal mi szer kesz tő/knji žev ni ured nik), dr. Il lés Ti bor (Eöt vös Lo ránd Tu do mány egye-tem), dr. Pé ics Haj nal ka, So ós Edit (fe le lős szer kesz tő/od go-vor ni ured nik), Szá las Tí mea (szerkesztő/urednik), Sző ke An na, dr. Zsol nai Ani kó (Sze ge di Tu do-mány egye tem), Be szé des Ist ván (műsza ki és mű vé sze ti szer kesz tő/teh nič ki i umet nič ki ured nik). A lap ta nács tag jai/Sa vet lis ta: Mis kol czi Jó zsef (el nök), dr. Bá nyai Já nos, dr. Pin tér Já nos (al el nö kök), Gr go Fran ciš ko vić, dr. Hor váth Má tyás, Ku cse ra Gé za, dr. Lo soncz Al pár, Nin kov Irén, Pe tő Ist ván, Pr iboj Pot re bić Ves na, dr. Szöl lő sy Vá gó Lász ló, Var jú Pot re bić Tat ja-na, dr. Zol nai Al bert .Lek tor: Bá lint Irén.Re zü mé/Re zi me: Ti be ri je Ko pi lo vić, Szá las Tí mea.Szer kesz tő ség/Ured ništ vo: 24000 Su bo ti ca, Age Ma mu žića 13/II., tel./fax: (024) 554-184, e-mail: [email protected]ó/Izdavač: Vaj da sá gi Mód szer ta ni Köz pont Sza bad ka, Voj vo đans ki cen tar za me to di ku Su bo ti ca.El nök/Pred sed nik: So ós Mi hály. Ké szült/Štam pa: Gra fo pro dukt, Sza bad ka/Su bo ti ca. Az Új Kép az in ter ne ten: www.ujkep.netwww.ujkep.tippnet.co.yu

Tar ta lom

KöszöntőUtcai Róbert: Megnyugvás a közénk érkező Megváltóban 3

Tantárgyháló – 2007 Felhívás az Új Kép X. tanulmányi versenyére 5

Tanulmányok, kutatásokLovra Éva, Keiper Tímea és Misinszki Edit : Barangolás, avagy Macskovics Titusz felfedezése 7Brenner J. János: Egy tudós két világa – Matijevics Lajos 17

Tanármelléklet:Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezeteVas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek 26Pejin Attila: Egy zentai ötvenhatos ereklyéről 27Schmidt Mária: A pillanatokról, amelyekből egy nemzet áll össze… 29Beney Zsuzsa: November, 1956 31Zalán Tibor: Az ősz pergése 31Parti Nagy Lajos: E-mail Móser Zoltánnak 31Döbrentei Kornél: A Kozmosz sebe 32Wittner Mária: Emlékezés és emlékeztetés 33Bíró Mátyás: 1956 és a fiatalok – Fényképek a forradalomról 36Molnár Tibor: Az 1956-os forradalom eseményei a vajdasági magyar nyelvű sajtóban 39Gruik Zsófia: Szabadság, szerelem… 49Pomogáts Béla: „Mikor a rózsák nyílni kezdtek” – 1956 az irodalom emlékezetében 53Csete Örs: Folklórmotívumok egy ’56-os élettörténetében 70Szőke Anna: Magyar emigránsok Kishegyesen 80Pataki Tibor: Módszertani kérdések az 1956-os forradalom 93 és szabadságharc tanításához 93Mészáros Zoltán: ’56 taníthatósága – Gondolatok arról, hogy hogyan érdemes 95Jenei Szilveszter: Mennyből az angyal… 99Verebes Ernő: Liberté ’56 – zenével 100Ninkovné Kovacsev Olga: A szabadságért küzdő ember emlékére – 1956-os emlékmű Palicson 105Pomogáts Béla: Ötvenhat kései mérlege 108

Page 3: Új Kép (2006. december)

Megnyugvás a közénk érkező MegváltóbanUtcai Róbert

Mi, emberek, mindig valamire vágyakozunk és várakozunk, szinte soha sem vagyunk megelégedve saját helyzetünkkel. Ha valamit elérünk, igazából már egy másik cél megvalósítására koncentrálunk és azt gondoljuk, ha azt is sikerül megvalósítanunk, akkor végleg megnyugszunk. A fiatalok sóhajtozva várják a tanulmányok bevégzését, hogy megszabadulva a diákélet izgalmaitól békés és kiegyensúlyozott életet kezdje-nek. A megnyugvás helyett azonban az esetek többségében még csak ekkor kezdőd-nek az élet pergősebb napjai, hisz a lakásszerzés, a megfelelő munkahely biztosítása, a családalapítás és később a gyerekek nem kis kihívásokkal állítják szembe az adott személyt. Napról-napra nyugodtságra, békére vágyakozunk, mégis azt vesszük észre a mindennapok hajszájában, hogy vágyaink, álmaink és kívánságaink felülmúlnak bennünket és meghaladva lehetőségeinket állandó stressz alá sodornak.

Vajon találhatunk-e tökéletes megnyugvást ezen a földön?A Szeretet megtestesülésének az ünnepe a megnyugvás és megbékélés utáni

vágyunkat tölti be. Pontosan ezért válik karácsony számos ember legkedvesebb ün-nepévé.

Az ünnepet megelőző adventi időszak liturgiájában három mozzanat kerül elő-térbe: a várakozás, a reményteljes vágyakozás a megtestesült Igével való találkozásra valamint a bűnbánat gyümölcseként élvezhető megnyugvás. Minél közelebb kerü-lünk Krisztus születésének ünnepéhez, annál erősebb bennünk a vágy és a remény, hogy zajos világunkban meghalljuk szívünk mélyén az angyalok lágyan csengő és megnyugvást sugárzó énekét:

„… et super terram pax in hominubus bonae voluntatis.”„… és a földön békesség a jóakaratú emberekben!”

A vallásosságunk, az élő Istenbe vetett hitünk nem szabad, hogy csupán egy gye-rekkori ígéretet jelentsen számunkra (amit ráadásul a szüleink tettek meg helyettünk keresztelésünkkor), hanem olyasvalamivé kellene, hogy váljon, ami által életünk minden pillanatában kifejezzük készségünket Teremtőnk akaratának teljesítésére. Más szóval: a vallásosságom egy életprogram, melyben szerető vezetőmnek elfoga-dom Krisztust, aki a világunkba jött, emberként megszületett, és mindenben IGEN-t mondok az Ő hívására.

Isten-hitünket életre váltjuk, amikor igyekszünk járni az általa elénk tárt úton, mely az Istennek való teljes önátadás valamint az emberek szolgálatának ösvényén vezet. Mind a mózesi törvények, mind a jézusi tanításokra alapozott egyházi előírá-sok az Isten felénk hajló szeretetének jelei, melyek az emberek szolgálatában állnak. Jézus földi élete folyamán számos esetben fellépett a képmutatók ellen, akik min-denféle előírást aprólékosan betartottak, viszont az őszinte és szívből jövő Isten-hitet háttérbe szorították, szinte teljesen elnyomták a lelkükben.

Köszöntő 3

Kaplan i profesor veronau-ke se obraća profesorima, roditeljima i đacima povo-dom božićnih praznika. On ističe koliko je važno da čujemo božje reči bez obzi-ra na svu buku sveta, i da budemo dovoljno hrabri da postupamo u duhu njegovih učenja.

Page 4: Új Kép (2006. december)

Jézus felénk forduló szeretetének és örömet, békét, valamint szeretetet serkentő tanításának fényében érdemes egy pillantást vetni magunkra és tetteinkre.

Népünk (sajnos!) „büszkélkedhet” azzal, hogy a csúnya beszédben, a károm-kodások változatosságában a világ nemzeteinek élén áll. Gyakran a legszűkebb (keresztény) környezetünkre is jellemző nemcsak a trágár beszéd, hanem az ártatlan emberek befeketítése is. Mindkét eset előtt, szinte kivétel nélkül néma tanúként állunk. Ilyenkor – Jézus tanításával ellentétben – magunkkal vagyunk elfoglalva (nehogy kinevessenek vagy esetleg „szenteskedőknek” tartsanak), és nem gondolunk arra, hogy mekkora felelősséggel tartozunk embertársainkért.

Jézus a világunkba jön, világosságot gyújt a bűn sötétségében tengődők számára és bátran fellép azok ellen, akik a Mennyei Atya akaratát semmibe veszik. Teszi ezt azért, hogy felhívja a figyelmüket magatartásuk veszélyére és ezáltal szebbé, örömte-libbé, lakhatóbbá tegye a világot.

Az idei év karácsonyán, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Kar Szent Erzsébetre irányítja a figyelmünket (születésének 800. évfordulóján), próbáljunk meg túllépni önmagunkon. Tudatosítsuk magunkban, hogy felelősek vagyunk a világban egymá-sért, hisz az üdvösség felé vezető úton nem egyedül haladunk! Isten Fia emberré lett, hogy örömet, békét és szeretetet hozzon minden ember szívébe! Ne akadályoztassuk Istennek ezen szándékát lustaságunkkal és a jóra való restségünkkel! Forduljunk nagy szeretettel és türelemmel szükséget szenvedő embertársaink felé, merjük lelkesíteni tévelygő barátainkat, akik keresik a Szeretet felé vezető utat, ám a világi dolgok elhomályosítják látásukat! Istenbe vetett bizalmunkat és hitünket ne csupán a parancsolatok mechanikus teljesítése, hanem sokkal inkább az önzetlen tetteink gyakorlása által valósítsuk meg!

Bártan lépjünk fel most, karácsonykor is és az év minden napján a másokat meg-vetők, az Istent és embert káromlók ellen, hogy szavunk és jó példánk valamint az embertársainkért végzett közös fohászaink által is megszülessen Krisztus a szívek-ben és terjedjen Isten országa!

Isten ma is közelít felénk, belép a világunkba hirdetve:

„… et super terram pax in hominubus bonae voluntatis.”„… és a földön békesség a jóakaratú emberekben!”

Jelent-e ez számomra valamit, vagy a világ zaja elnyomja bennem az Isteni szót?A közénk érkező Megváltó töltse el örömmel, szeretettel lelkünket, hogy rajtunk

keresztül megnyugvásra találjon a békétlen világ embere! Áldott ünnepeket kívánok!

Utcai Róbert4

Page 5: Új Kép (2006. december)

TANTÁRGYHÁLÓ – 2007

Felhívás az Új Kép X. tanulmányi versenyére

Az elmúlt évek hagyományától eltérően a soron következő Tantárgyháló tanulmányi versenyt már most decemberben meghirdetjük. Ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a tanévvégi „hajrá” és a felvételi vizsgák miatt nem mindenki tud részt venni a versenyünkön, még ha ezt szeretné is. Ugyanakkor a tudományosság igényével készülő, több tudományterületen való jártasságot és komoly utánajárást, számos for-rásmunka konzultálását igénylő pályamunkák elkészítése több időráfordítással még eredményesebb és színvonalasabb lehet.

A 2007. évi Tantárgyháló ismét más lesz az előző évinél. Az újításnak nem ne-vezhető másság abban rejlik, hogy a 2004. évi versenyünkhöz hasonlóan a pókháló szövögetését ismét a diákokra és tanáraikra bízzuk, vagyis nem a versenybizottság által megszerkesztett hálót kell tanulmányozni, hanem az alább felsorolt témák közül kell kiválasztani egyet, majd azt több szempontból körüljárni, tanulmányozni annak vonatkozásait a különböző tantárgyak/tudományágak vetületeiben. Példaként szol-gálhat az a két sikeres pályamunka, amelyet az Új Kép 2004. decemberi számában közöltünk, illetve a www.ujkep.net weblapon is olvashatók.

A választható témák:

JÁTÉK, KORINTHOSZ, BOSZORKÁNYSÁG, SZÍV, MÉRFÖLD, KOCKA, ÜVEG, SZÉL, VÁSÁR, TEST, VÉGTELEN

VIRÁG, KÖNYV, KÉP

A pályamunkák megírásánál a következő általános követelmények szerepelnek:

A felhasznált irodalom jegyzékének feltüntetése. A pályamunkák tapintható formájú megjelenítését (is) igényeljük (ami persze nem zárja

ki a virtuális forma alkalmazását). A világhálón elérhető információk ne képezzék az egyetlen forrást (azok kizárólagos

és kritikátlan alkalmazása – a legjobb esetben uniformizáláshoz vezet). Az Internetről szerzett információk esetében szükséges feltüntetni az információ helyét és a dátumot, amikor ráakadtak (ez a korrekt idézés formája a világhálóról). Továbbá juttassátok el nekünk a honlap adott oldalának/oldalainak .mht kiterjesztésű lementett kópiáját CD-n, mint a dolgozat mellékletét.

A tanuló környezetéhez kötődő jelenség, a lakóhelyhez (vidékünkhöz) kapcsolódó tudós, kutató, művész, különleges mesterséget űző ember bemutatása a kiválasztott témához kapcsolódóan.

Tantárgyháló 5

Page 6: Új Kép (2006. december)

A pályamunka szerkesztésére vonatkozó kívánalmak:

Korrekt gépelés (helyesírási hibák kiküszöbölése, sorköz, sorkizárás, mellékjelek hasz-nálata, szóközök betartása).

A cím és a tartalom egybeesése. Szabatosság, érthetőség, világos megfogalmazás. A szöveg tagolása.

Nem kötelezőek, de javíthatják a dolgozatok végső elbírálását:

a. Illusztrációk (képek, ábrák) b. Idézetek c. Táblázatok (pl. időrendi táblázat a függelékben) d. A szövegben előforduló személyek rövid életrajzának közlése a függelékben.

Középiskolásoknak az előbbieken felül:

Hivatkozó láb- ill. végjegyzetek. (Az állítás forrásának megjelölése.) Magyarázó láb- ill. végjegyzetek (pl. kevésbé ismert fogalmak megmagyarázása).

A munka eredményeként kialakított esszé, tanulmány, vers, vagy más szépirodal-mi műfajú/formájú pályamunkát a szerkesztőségbe kell eljuttatni 2007. május 20-áig. A versenybizottság az Új Kép júniusi számában közli a döntőbe jutók névsorát. A jövő ősszel sorra kerülő döntőre Power Point prezentációt vagy plakátot kell készíteni a választott témáról.

A verseny folyamatáról az Új Kép következő számaiban tájékoztatjuk az érdeklő-dőket, illetve további információ e-mailen [email protected] vagy a 024/554-184-es telefonszámon kapható folyamatosan.

A Versenybizottság

Tantárgyháló6

Page 7: Új Kép (2006. december)

Tanulmányok, kutatások 7

Barangolás, avagy Macskovics Titusz felfedezése*

Lovra Éva, Keiper Tímea és Misinszki Edit

Megleltük létünk kegyetlen paradoxonát, hogy miért is beszélünk tudományról, s az kinek mit jelent. Csak ki kell nyitnunk szemünket, máris süvít tudatunkba a felis-merés, hogy akár a macskakövek alatt is meglelhetjük a legnagyszerűbb elmét, aki alkotott, tett hozzá vagy vett el valamit kis világunkból. A holnap tudata már a teg-napé, s a tudásunk a tegnap nagy elméinek agyszüleménye. Ne is menjünk messzire, csak sétáljunk, és gyönyörködjünk a napsütésben, egy cseppnyi tudattalansággal, hogy apró molekulákat lélegzünk be, amik már megannyi ős-tudós tüdejét is meg-járták. Talán a festékszag sem véletlen, a tegnap pora Szabadka utcáin, sétapálcák és növényi ornamentika, eklektika és szecesszió derűs bája. Ez is jelenthet valamit, egy alkotás, ami naggyá tett valakit, valamit jelentett és talán jelenteni is fog egy jövőbeli nemzedéknek. Elsétálunk az árkádok alatt, és lassan hasít tudatunkba a felismerés, hogy fel kell néznünk, felszegett fejjel a homlokzatok tetejére, máris jobb, tisztább tudattal a Korzó fáit kerülgetve. A céltalan tudomány mit sem ér, talán fel sem fog-tuk, hogy mit is rejtenek a füsttől szürke falak. Apró csoda a tintapacában, az építész fekete ironjában, az egyenes vonalak gomolygó kuszaságában. Ezt a kuszaságot érzem a klasszicista stílusban, a kitörni kívánó állatot, a komolykodó lánykát, ki még a babáját maga után húzza a porban, de már anyaszerepre készül, a sajgó hátú asszo-nyok siralmait, és a tényt, hogy ennyi volt, megleltük lelkünk nyugalmát. Induljunk

* A dolgozat első díjas, a Magyar tudományos-ság a Vajdaságban című pályázaton (esszé, egyetemista kategória).

Mac

skov

ics

Titu

sz c

salá

di h

ázán

ak d

íszí

tése

Rad studenata Građevinskog fakulteta koji je osvojio prvu nagra-du na konkursu «Naučnost Mađara u Vojvodini», koji je raspisao Generalni konzulat Republike Mađarske u Subotici u saradnji sa Ambasadom Republike Mađarske u Beogradu.

Page 8: Új Kép (2006. december)

8 Lovra Éva, Keiper Tímea, Misinszki Edit

a téglagyárba, térdig az agyagban, vályogot, vizet, világot... és kik vagyunk, mit teszünk, vajon nem csak képzeletünk gótikus vihara ez?

„Ha hozzáért a házak téglafalához, érezte-e még mindig a szikkadt sár dohos szagát? Bolyongott-e Titusz az utcákon, lépteivel méregetve a szélességüket, tudta-e, hogy az iskolá-ban nem taníthatják meg arra, milyen nehéz házat emelni ingatag talajon, melynek felszíne alatt szeszélyes irányokban föld alatti vízerek áramolnak? Látta-e, hogy az Iskola utcában az emeletes házak pincéibe beszivárognak a kutak a talaj agyagrétegein át, hogy a felszín alatt áramló víz elfolyjon a Föld belsejébe? Tudta-e, hogy odalenn a talpa alatt – miközben a városháza előtt áll, és figyeli reggelente a piacon vásárló asszonyokat – forrong a Föld belseje?”1

Kérdezz, kérdezz, kérdezz..., de a választ csak magad leled, magadban, az abla-kok üvegmozaikján keresztül szólít meg a fény, elfeledett macskakövek kopognak a talpad alatt, s ó, a mozaikok, homlokdíszek, ajtókilincsek, de mi csak állunk, s nem leljük lelkünk igazságát, azt, hogy minek is nevezzük az embert, aki volt, van, alkot, s alkotásaival lesz is még, míg áll az épület, szembefordulva az idővel, a vasútállomás mindig siető órájával, hogy ezrek menjenek el mellette, s ne is sejtsék, hogy miket is rejtenek a falak...

„Látta-e, hogy az évszakok váltakozásával a házak is színt, magasságot, sövényt, árnyat, fényt cserélnek? Utazott-e Szabadkán kívül? Szorította-e repeső mellére a kezét, amikor a budai csúcsokról eléje tárultak a sűrűn rakott pesti tetők? Álmodta-e, hogy ott sétál ezeken a tetőkön, fölkapaszkodva, majd leereszkedve a ferde síkokon?”2

Mesebeli kérdezz-felelek, hát hová tűntek a szecessziós álmok, a sok-sok szín, hajlékony egyenesek, vörösen izzó ablakszemek, ki lészen, aki élteti e szürke kö-zeget, a siető taxiba ülőket, vakon botorkálókat a napfényen, talán a tegnap kere-sése a padon ülve, az hozza a felismerést, hogy itt, valahol Szabadkán, 1851-ben megszületett MACSKOVICS TITUSZ (Titus Mačković), aki csak ült, s rajzolt... fekete kis paca a merített selyempapíron, gimnáziumi évek Szabadkán, majd képzőművészeti akadémia Aachenben, Zürichben és Bécsben, egy be nem fejezett szándék. 1870 környékén a városba való visszatérés: ekkortól vette kezdetét építészi pályafutása. A szabadkai Történelmi Levéltárban 400-nál több épülettervét őrzik; ezek többsége meg is épült. Épületeket minden akkor korszerűnek számító stílusban tervezett, a neoreneszánsztól a neogótikán át a neobarokkig, majd könnyen alkalmazkodott a szecesszióhoz, fölépítve a város egyik legnagyobb szecessziós bérpalotáját FAZEKAS LAJOS részére. Közvetlenül a háborút megelőzően olyan szecessziós stílusú épületeket tervezett, amelyek az akkoriban éppen szárnyait bontogató modernizmus jegyeit vi-selték magukon. Lakó- és bérpaloták mellett tervezett földszintes házakat, istállókat, pajtákat, melléképületeket, de laktanyákat, iskolákat, vágóhidat is. Szabadka egyik legsokoldalúbb építőjének bizonyult. Emellett vállalkozó volt, téglagyár-tulajdonos, városi főépítész, majd hírlapszerkesztő is. 1919-ben hunyt el.

1-8 Viktorija Aladžić: Az

építő

Szilasi Mór bérházának lépcsőháza

Page 9: Új Kép (2006. december)

9Barangolás, avagy Macskovics Titusz felfedezése

Valahogy a tegnap markában, még nem volt ez a kínos várakozás, sarat dagasztó asszonyok homályos képe, vályogfalak tüdőt tépkedő mohás illata, vagy csak az eklektika kacsingat az állomás felől, leülve egy sarokba a lépcsőfordulóban. Hol vannak már a századforduló kopogó cipellői, a macskaköveken vágtató paripák, csatakos hosszú utak, ahogy felemelik szoknyájukat esős időben, ernyő mögé rejtett száradás.

„Látta-e a mester kezét, miként választja ki a fatörzset, amelyből majd széket farag? Könnybe lábadt-e vajon a szeme, amikor a ház ablakában először látta nyílni a piros muskátlikat, az üvegen pedig áttetszett a fehér csipkefüggöny rezdülése? Gyerekkorában rajzolt-e ujjával a porba félrecsapott tetejű házakat nagy kéménnyel? Járt-valaha novemberben kinn a mezőn, miközben a szél odafagyasztotta az esőcsöppeket az arcát övező hajtincsekre?”3

Egy kort idézünk, idézzünk arcokat, papír fölé görnyedő embert, vonalzókkal, fekete tintával, mert itt kezdődik a tudás, egy kor képe téglákba ágyazva, keressünk tudományt a porban, a házat építő emberek izzadságában, az építész petróleumlám-pa-vakságában, az éjszakákon át tartó rajzolásban, összegyűrt, elrontott tervekben, a mészben, vízben, üvegcserepekben, s akkor találunk reá, Macskovics Tituszra.

Hiszek magamban, hiszek a földre hulló vakolatban, a tócsában, amit átugrani készülök utam kezdetén, s hiszek az építőben, aki hit nélkül is naggyá lett, mert csak egy hiányzott a szabadkaiak részéről, a bizalom, mégis ez nem akadályozta meg abban, hogy Macskovics Titusz naggyá legyen, s épületei szerte a városban hirdessék megfontolt bohémságát, mert paradoxonok világát tárja elénk, néha felbukkan a klasszicista jelleg a puritán díszességével, majd a szecesszió süvít a szemünk előtt, táncba híva suhogásával, könnyű lépteivel.

Kopog a cipőm sarka a ködben, a Petőfi utcában, halkan bontakoznak ki a fák és a házak a hajnal tejszerű váladékából, talán a napsugarak is megcsillannak a levele-ket borító könnyeken, az ősz első lehelete, fázósan húzom össze a kabátom a mellka-somon, mellettem a századforduló ígérete, neobarokk semmittevés, a szobák súlyos brokátfüggönyein át szűrődő fény, bérházak mély csendje, az alkotó lélegzete.

„S amikor aztán PEIĆ STIPAN házán elsőt rezzent a modernizmus, sajnálta-e, hogy nem fog eléggé soká élni ahhoz, hogy ugyanazt a nemzetközi stílust követve építsen Szabadkán, ami az egész világot összekapcsolja? Érezte, hogy az építők az új építési technológiák elsajátításával minden stílust eltörölve elindultak egymás irányába? Vajon egy szép házra vetett pillantása letörölte-e homlokáról a verejtéket és levette-e válláról a kellemetlen terhet, mielőtt utoljára lecsukta a szemét? Megbékélt-e vajon?”4

KÁDÁR IMRE háza, lobogó neobarokk tervek, majd neoreneszánsz felismerés, boltívek ritka csodája, finom hálót sző az emlékezés és az idő a falakra, egy lépés s BILISICS DEZSŐ lép ki a múltból, bérháza kapuján át, kalapját leemelve köszön, s kezet ráz Macskovics Titusszal, köszönve a kitűnő munkát. Egyre melegebb van, ahogy szárad lassan fel a harmat, már nem is hull nedvesen a vakolat a házak faláról, ahogy végighúzom a kezem összeaszott testükön.

Atlasz-szobor Stevan Milinković bérházán

Page 10: Új Kép (2006. december)

10 Lovra Éva, Keiper Tímea, Misinszki Edit

Tér. Zihálva szedem a levegőt, ahogy végigrohanok a Fasizmus áldozatainak terén, fellökve az elém tóduló korok hajnalát, egy percre megállva, kezemmel támasztva a falat, hunyorogva a napfényben, egy perc, s folytatom a kalandozást. MATKO VUKOVIĆ utca, el szeretném érni a füzérdíszítésű hevedergerendát, de a KUNCZE Fivérek bérpalotája nem enged csendes terroromnak, gyenge öklöm csapásainak, csak áll neoreneszánsz vigyorával, s tekintélye a földbe tapos, félek továbbmenni, előttem az elnagyolt rusztikusság, neoreneszánsz fintor, hívogat a kapu fogatlan szája, de hiába keresem a megszokott helyeket, nem lelem sem a lépcsőházat, sem nyugalmamat a helyén. Az udvari szárny végében, az árnyékszék mellett lépcsőház, nyugalom már az utcán, id. VERMES NÁNDOR szelleme, szellemisége kísért házában. Kézfogások, tervek suhogása, ahogy kiterítik az asztalra, magyarázatok, hogy mi ez a szokatlanság, hol vannak már a régi szabályok, a stílusok tisztasága.

Elhagytam komor egyszerűségét, az utca másik feléről nézem magam, ahogy távolodom, csüngök a kilincsen, kavarog a fejem a stílusok színes kötéltáncában, a homlokzat kései eklektika, barokkos túlkapás, a reneszánsz jegyeivel. SZILASI MÓR bérháza, a tizenkilencedik század végén épült fel hamvaiból, főnixi repülése egy egyemeletes szárnyban teljesült ki, hagyományt teremtve. A lépcsőházat az udvari szárnyban keresem, s lelem. Kedvemre barangolok, siklok a korlát kovácsoltvas hor-golásán. Vajon milyen mesterek álmodhatnak acél horgolótűkkel, korlátot foltozva? Megállok a kapuban, a lépcsőház templomillata után eretnek a Nap, eltakarom sze-mem, úgy nézem a szemközti oldalt, táskámban a jegyzeteim keresve, nem tudtam hirtelen, hogy hová kerültem: PETAR RADIŠIČ bérpalotája, tervei Macskoviccsal és a Grundböck céggel közösen készültek. Jellegzetes stílusjegye a rusztikus megmunká-lású földszint, a túlméretezett fényűző lépcsőház. Még mindig a kapuban állok, csak nézem a házat, s nincs bátorságom bemenni, szorongatom kezemben jegyzeteim, s próbálok okosnak látszani a papírok védelmében. Már hallom, ahogy kopog a cipőm a csempén, tüdőm átjárja az elmúlt század illata, lassan ballagok fel a lépcsőn, min-den hatalmas, mintha újra gyermek lennék, mindent lentről nézni, megszeppenve, félősen, visszhang, hát visszhangozz ódon kúria, űzd el félelmem. Kiállok, s szaladok a fényre, magammal húzva hangom megsokszorozott magányát.

„Tudta-e, hogy Szabadkán a házak majd szépen összeszoknak egymással a csillagszá-rak mentén, amelyeket ősidőktől fogva az utak róttak beléje? Szomorú volt-e, amikor MILINOVITS JÁNOSnak készített első emeletesház-tervét nem kivitelezték változtatás nélkül, hanem a ház sarkán 1879-ben VÁGNER NÁNDOR terve szerint egy égetett agyagból készült Atlasz-szobrot állítottak föl?”5

Futok, majd sétálok, s újra csak futnom kell, míg meg nem torpanok, autók, út, át kell kelnem, mint régen, s nincs ki fogja kezem, nem várhatok a tegnap szellemére, becsukom a szemem, s átballagok az úttesten, s úgy botladozom vakon, tapogatva Atlasz balkont tartó izmait, a Rudić utca sarkán már majd egy évszázada erőlködő férfit, kinek hátát a könyvtár terasza is nyomja. Ikrek volnának? Talán nem, csak erő kell a népnek. STEVAN MILINKOVIĆ bérháza mégis maga a kellem, a nőies báj, fedetlen keblekkel mosolyognak a hajadonok a homlokzatról, édes mannájukat kínálva. A

Aradszki Lukács részére tervezett bérház

Page 11: Új Kép (2006. december)

Barangolás, avagy Macskovics Titusz felfedezése 11

klasszicista, egymástól, a megszokottól távolabb álló oszlopok meghatározó, vissza-térő motívumai Macskovics Titusz építészetének. Szabadka központjában álló házai a korai polgárosodás ígéretét hordozzák, az eredetileg is üzlethelyiségnek tervezett földszint a tegnap igénye a mára, napernyős kisasszonyok bársony szalagja, selyem cipőcskéi, a csilingelő kacaj, mikor egymásnak mutogatják kincseiket.

„Láthatatlan hosszú csápjai voltak-e Titusznak, amelyekkel végigtapogatta a házakat, a tetőket és a kéményeket, megvizsgálva, hol legyen a majdani házak helye és tere, vagy pedig lopva lapozgatta ágyában a más városok gazdag házainak rajzaival teli megsárgult folyóiratot, amelyet a zöldségárus csak neki tett félre? Szeretett-e kocsival végigszáguldani a városon, hogy szemei előtt egybefolyjon a házak képe, s ugyanaz az ablak hol az egyik, hol a másik házon legyen? Látta-e, hogy az évszakok váltakozásával a házak is színt, magassá-got, sövényt, árnyat, fényt cserélnek?”6

Felfelé kúsznak az árnyak, egyre kisebb a követő felismerés, groteszk árnyékom bekúszik az ivókút rácsai közé, az államról lecsorduló vízzel együtt hirtelen tűnik el a süllyesztőben, azután megint itt van, incselkedik a falevelekkel. Az őszi csendben csak a körforgalom zaja hallatszik, egy-egy galamb oltja szomját, megtelepedik a padok hívogató kényelmén, már fáradok, pedig még nincs itt a nap vége, várom a nyár utolsó édes, meleg leheletét, a kabátot eldobni kényszerítő sugarakat, melyek dühöngő áradatot korbácsolnak a békés eperfagylaltból. Oszlopok, korlátok csipkéje, hűvös márvány, teraszok, s groteszk ördögfejek a balkonok félhomályában, hol van-nak már az egymással játszadozó kis dundi puttók, arany szárnyaikon megcsillan a fény, RAFAELLO angyalkái. Hallom a szökőkút csobogását, kéksége elringat. Szecesszió a térdünk hajlatában, pihenni kell.

Lichtneckert Károly bérpalotája

Page 12: Új Kép (2006. december)

Lovra Éva, Keiper Tímea, Misinszki Edit12

Végig a Strossmayer utcán Macskovics Titusz első tervei, bizalmatlan polgárok epe-lélegzete, megbúvok az árkádok alatt, onnan figyelem POPOVICS SIMON bérházát: az új és régi szimultán megnyilvánulása, tükröződő üvegablak a neoreneszánszban. E stílus nem jellemző építőnkre. Sétám során inkább az erőteljes, klasszicista gyökerekhez való visszatérést tapasztaltam: masszív, erőteljes vonalvezetés, hangsúlyos oszlopok, de az épületek légiessége mégis visszaköszön az apró részletekben, egy-egy belső dekoráció, a felfüggesztett lépcsők testtelensége, korláton kapaszkodó árnyak, az ellentétes világ, mely a szememben jellemzi őt. Nevezhetném mókamesternek is, de utazok a fejemben tovább, lépegetek csendes ritmusban, az 1880-as, Aradszki Lukács részére tervezett bérházig. Még ma is eredeti állapotában terpeszkedik a város szívében, mintha egy pocakos úr szívná pipáját, kacagnom kell, de mégis csak tisztelettel, hiszen az eklekti-ka komolysága innen sem hiányzik, s a gomolygó füst -gondolat- gombolyag elmémet simítja a gótika és reneszánsz felbukkanásával. Néha, mikor belépek egy romos lép-csőházba, s hallom az elmúlt évszázad padlókoptató lépteit, vagy érzem a pincékben megbúvó embereket, a gyomromat szorítja a gondolat, hogy merre tart a következő nemzedék. Vajon látni fogják-e, érezni tüdejükben a múlt dohos illatát? Az Aradszki bérházat 1981-ben restaurálták, hűen ragaszkodva az eredetiséghez. Megnyugodtam.

Visszaköszön Macskovics Titusz életútja is az általa tervezett házakban, tervező-irodája édesapja, BENEDEK házában kapott helyet. Jellegzetes díszítése az erkélyekre és a padláskoszorúkra összpontosul. Jelenlétük 1928 óta ad rusztikus hangulatot az épületnek, a gazdagon díszített szellőzők még fenségesebbé teszik az igen impozáns házat, az összhatás mégis kissé puritán, komolykodó funkciót szül.

Építőnk gondolatiságában egyaránt helyet kap a szögletesség, komolyság, a klasszi-ka, és a szecesszió bohókás növényi ornamentikája, már majdnem giccsszerű díszített-sége. A bécsi és darmstadti szecesszió ihlette bérpalota, ROZNOFSZKY JÓZSEF részére 1909-ben, az irányzat egy újszerű megfogalmazását hirdeti. A díszítések háttérbe szorították az ábrázolást, a vonalasan kígyózó minták szinte zabolátlanul átvették a hatalmat, s néha még a tárgyak funkcióját is feláldozza az esztétikum oltárán. Ez a merészség, színgazdagság az, amely építőnk szecessziós épületét is olyan megkapóvá teszi. A kapu gyermekkorunk virágfüzéreit idézi, gyermekdalaink aranykapuja néz szembe velünk, s ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy átbújjunk rajta. Mintha két gyermek tartaná, úgy emelkedik az épület szimmetriája, ritmikusan lélegezve, félkör alakú erkélye csak úgy hullámzik az árnyékok játékában. A szuszogása ritmusára a meg-megrezdülő falevele-ket felkapja a szél, s apró tornádóként végigsöpri velük az utcát. Ahogy pihentetjük szemünket az alsó szint szögletes ablakain, nem is hinnénk, hogy milyen stílusjegyeket visel a palota, majd néhány pillanattal feljebb már jön a megnyugvás, az emelet boltíves ablakai, és a középrizalit, mely magasabb és díszesebb a többinél. Kellemes csalódás, jóleső fellélegzés, a fordulatok az orrunk előtt táncolnak.

Elhagyva a Strossmayer utcát , míg várakozok, hogy zöldre váltson a közlekedési lámpa, figyelem az egyre gyűlő tömeget, ahogy rajzik be, s ki a mai Posta épületéből. Újra csak az az érzésem, hogy lélegző épületet látok, néha mintha köhögne, ahogy elindul a forgalom, s kendőt kell a számhoz szorítanom, hogy védje tüdőm buboré-kait a portól, szmogtól, a városi közlekedés bűzös leheletétől. Már nincs az a múlt századi hangulat, elveszik a zajban a szoknyák suhogása, a sétapálcák kopogása.

Lichtneckert Károly bérpalotájának terve

Page 13: Új Kép (2006. december)

Barangolás, avagy Macskovics Titusz felfedezése 13

Az autók áradata lefújja a fejről a kalapot, tisztelgés a mai modernizmus előtt, óda mindenhez, amit benzin hajt. Mégis impozáns épület, dr. WILHEIM ADOLF bérpalotája, méreteivel térdre kényszeríti a befogadót. Az eredeti tervek eltűntek az évek folya-mán, 1894-től tartják számon létezését, pontos adataink nincsenek, de feltételezik, hogy megmaradt eredeti alakjában, bár a homlokzati síkot és az ablakok szabályos ritmusát megbontja a sarok hiánya, egy kései kor igénye, mintha csak egy sajtdarab lenne, könnyen leválik, s rajta a kivágott ajtó, gégemetszés egy egészséges emberen. Az épület monumentalitását hangsúlyozza a szokatlan erkélynélküliség, az attikák és a hozzáragasztott kiegészítések.

Az idő múlását csak az egyre melegedő időn észlelem, a kabátom feleslegességén, s, hogy lassan érzem a lábam, az ereimben csordogáló vért, ahogy egyre inkább lüktet. Menekülnék a tömeg elől, szorosan simulok a házak falának, élvezem a szigorú szim-metriát, a kiugró íveket, a neoreneszánsz érzékiséget, próbálok eggyé válni vele.

„Vajon a teste más városok sokféle házainak felületeihez igazodva formálódott-e. Vajon a sokféleségük élesztette-e föl a képzeletét és a vágyat, hogy ugyanazt áthozza Szabadkára? Tudta-e, hogy Szabadkán a házak majd szépen összeszoknak egymással a csillagszárak mentén, amelyeket ősidőktől fogva az utak róttak beléje?”7

SÜMEY FERENC bérháza csak néhány lépésnyire van a mai Posta épületétől, mégis jel legében, hangulatában teljesen eltér az előzőtől. 1885-ben tervezte Macskovics, és a reneszánsz épületek arányos monumentalitásával ruházta fel, a neoreneszánsz stí luselemek is fellelhetők. Az egyenletes ablakritmusban, a díszítőelemekben, a hom lokkövek megmunkálásában érhető tetten, de érdekes, hogy nincs egyetlen felesleges elem sem a homlokzaton, s a szigorú szimmetria teszi még arányosabbá és meg kapóbbá.

Macskovics Titusz a funkcionalitás terén is szeretett volna kimagaslót alkotni, eltávolodni az elmúlt évek sablonos beidegződésétől. Mindig fogékony volt az új ötle-tekre. A müncheni geometrikus szecesszió hatására tervezte meg FAZEKAS LAJOS bérpa-lotájának homlokzatát. Először tervezett épületet vasbeton födémekkel, bár a palota nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, tetszetős és sablon nélküli volt, mégsem funkcionális, hiszen egy adott térben kellett volna minél több lakást bezsúfolni.

„Mit tudott Tituszról a szintén építész Fazekas Lajos, amikor rábízta saját kétemeletes bérpalotájának tervezését? Netán látta a Halbror Adolf-ház tervét, vagy olyasvalamit tudott Tituszról, amiről másoknak nem volt tudomásuk? Azt hitte talán, hogy Titusz szebb palo-tát képes alkotni, mint ő maga? Vajon rászolgált-e a bizalmára Titusz, amikor a müncheni szecesszió mintáját követő homlokzattal emelt számára palotát akkor, amikor Európát még a neobarokk uralta, s a szecesszió még csak akkoriban szerezte első hídfőállásait?”8

Mese, mese mátka, vajon mikor kiált le toronyszobájából a királyleány? A karcsú építmény15 a RADIĆ fivérek utcában úgy ékelődik a többi ház közé, mint egy faszilánk a rönkbe, mintha hasítaná a teret. Gyermekkorom mesebeli kastélya 1911-ben készült BÍRÓ KÁROLY kérésére, asszimetriája merőben eltér a megszokottól, a periférikus plasz-

Đuro Manojlović családi palotája

Page 14: Új Kép (2006. december)

Lovra Éva, Keiper Tímea, Misinszki Edit14

tika beborít, azt a hatás kelti, hogy az épület ugorni készül, szinte kidagad a tömzsi kis házak közül, szürkesége mégis visszatartja. A földszinti ablakok szegmens bolto-zata klasszicista, komor jelleget ad, de az emelet ablakainak tört gótikus ívei, a rizalit gazdag megmunkálása, a kiugró tornya ellensúlyozza ezt.

Még mindig a mesék harmonikus rezgőmozgása, a szimmetriát kölcsönző ördög-fej mintázatú középrizalit vezet el a családi ház világáig, amely a növekedés színtere, a mesék, a bújócska, az álmok, a függöny mögött megbúvó gyermekfejek világa. Kedvem volna bemenni, de taszít a modern plakát, a sarkokból előbukkanó cégér, hol van már a tiszta önzetlenség, a majdnem felnőttkor derűs bája. A neobarokk fakapu már csak részleteiben látszik, feszítsük le a táblákat. Az 1892-ben átalakított épület mára már csak hordozói szerepet tölt be, elveszíti lassan építészeti jellegét, pedig bi-zarr módon keveredik itt az eklektika és a neobarokk, a középső rész, szintén neoba-rokk stílusú tornya a hajdani, csipkeillatú reggelekre asszociáltat, porceláncsészékre, az ezüst teáskannára a szobalány kezében, habpárnás ébredésre, a sűrű függönyök mögött cikázó napfényre.

A hűvös kis utcából csak egy pillantást vetek a szökőkútra, a hívogató padokra, még egyszer visszanézek, nyelvet öltök az ördögfejre, s kacagva átvágok a Szabadság téren. Mögöttem magasodik a könyvtár, sárgás Atlaszai csak úgy görnyednek a bal-kon súlya alatt, nem is kell ránéznem, behunyt szemmel képzeletben felszaladok a lépcsőn, puha szőnyeg a talpam alatt, a kristálycsilláron megcsillan a fény…, de előttem már a színház, a szecessziós városháza, s az 1881-ben, Macskovics Titusz által tervezett saroképület, JOVAN DIMITRIJEVIĆ palotája, ami az első emeletes bérhá-zak közé tartozott, neoreneszánsz stílusa jól megfér a szecessziós és klasszicista épületekkel.

Mamusich Lázár palotája

Page 15: Új Kép (2006. december)

Barangolás, avagy Macskovics Titusz felfedezése 15

„A Kossuth utcai homlokzat szimmetrikus a központi gyalogbejáróval, amelyet oszlopok-kal hangsúlyoztak, és amelyek a hevedergerendát tartották. A homlokzat rizalitrészeit gazdagabban komponálták. A földszinti szélső előugró homlokzatrészeket rusztikus megmunkálással és félkörívben végződő nyílásokkal hangsúlyozták. Az emelet díszítését szegélypilaszterek tették gazdagabbá. Az ablakok felett, a rizalitok közötti mezőben a szel-vények háromszögletű timpanonnal váltakoznak. ”9

Már egy ideje érlelődik bennem a tudat, hogy hiába a holnap üvegpalotája, nincs értelme a mai létnek, ha a tegnapit nem úgy őrizzük, mint egyik legnagyobb kin-csünket. Olyan történeteket ismernek ezek a falak, miket felidézni is keserű, boldog, de legfőképpen jó lenne. Eljött a nap jelenkori része, mikor nem vissza, hanem előre tekintek, nem az elmúlt század csodáját látom, hanem a ma keservét, hogy szürkére festi tenyerem a lehulló vakolat...

Az épület homlokzatát 1984-ben felújították, s néhány másik épülettel együtt műemlékké nyilvánították. Nyugalom, megint, talán.

A régi Kossuth utcában még néhány, az építőnk által tervezett épületbe botlok, már nem lepnek meg, csak felidézik bennem a sétám eddigi állomásait. A legutolsó épület a Korzón, ĐURO MANOJLOVIĆ családi palotája, szokatlan alaprajza nem ido-mul Szabadka más, impozáns épületéhez. A négy homlokzatú ház 1881-ben épült, asszimetrikusan váltakoznak a hatalmas terek, a kis intim zugokkal, éltető közeget adva a fény és árnyék játékosságának. Már-már elfeledtem a tegnap szellemét, de a kongó üres lépcsőházban a mellkasomra telepszik a küszöb római szelleme, a kis puttók arany szárnyaikkal lágyan hűtik kimelegedett testem, pedig nem is rohantam, csak megérintettem minden lépcsőfokot, végigsimítottam a korlátot, hallgattam, ahogy az üres térben visszhangzik a szívdobogás, lüktető vörös kis angyal. Ahogy kilépek a kapubejáró félhomályából, hirtelen vakít a fény, másodpercekig csak a cikázást látom, apró lidércfények az orrom előtt.

Átvágok a Raichle-parkon, tenyeremből iszom a csobogónál, megférünk a galam-bokkal, morzsát szórok nékik, a maradék maradéka, mélyen beszívom az oxigént, keresem a levelek és ágak között a Napot, követem a fénycsóvát, lassan kúszok felfelé a lépcsőn, egészen a denevér pocakja alá, a kezdetekben még nem létező sarok-lépcső tetejére.

1897/98-ban került sor Macskovics Titusz tervei alapján LICHTNECKERT KÁROLY bérpalotájának építésére. Hat évvel korábban ő tervezte MAMUSICH LÁZÁR palotáját is, amely a házsor másik végén áll. Ebben az időszakban, 1884-1890 között, építőnk a város főmérnöke volt, s részvényese az első szabadkai tégla- és cementgyárnak. Mamusich, az akkori polgármester palotájának fényűző enteriőrje „tükröződik a homlokzat megmunkálásában is. A sarkot külön hangsúlyozza a zárt erkély és to-rony, míg a park felőli bejáratot a terasz emeli ki, amelyet két jón timpanonnal készült jón oszlop tart.”10

S még mindig Lichtneckert palotájának lépcsőfeljárója, még egy lemetszett ház-sarok, a múlt kigúnyolása, gótika és eklektika szimultán térhódítása, a különböző anyagokkal fedett tető, a toronyépítmény s a szellőzők ritmikája olyan egységet alkot, ami kiemeli a ház eleganciáját, tulajdonosának a társadalomban elfoglalt 9 Városteremtők, 57.old

10 Városteremtők, 98.old

Mamusich Lázár palotájának menyezete

Page 16: Új Kép (2006. december)

Lovra Éva, Keiper Tímea, Misinszki Edit16

jelentős helyét. Ahogy méltóságteljesen szembenéz a vasútállomás épületével, figyeli az órát, mintha kacagna az időn, öröklétének hamis tudatában. A lépcső-ház légiességét nem csak a finoman megmunkált korlát adja, a hatalmas neogót üvegablak elárasztja fénnyel, s néha a központi vitrázson átszűrődő fény a falakon játszik vörös, kék színben. Lassan hagyom el álmaim palotáját, s a teljesség igénye nélkül folytatom utam a Đuro Đaković utcán keresztül lassan botorkálva, néha felpillantva a homlokzatokra, ismerős stílust, szellemiséget keresve az újra megje-lenő bécsi szecesszió LENDVAY ERNŐ bérházán (1909) , a darmstadti szecessziót idéző rizalitot és pártafalat. S a felismerés, az újraélése a gyermeki kíváncsiságnak, megnyugvásnak, hogy olyan dolgokat fedezek fel most, amelyek mellett naponta elmegyek, elmegyünk, s mégsem látjuk a csodát, amit Szabadka századfordulós épületei adnak nekünk. Néha szinte erőszakosan gyötörnek, éles kontrasztot adva az újszerű üvegpalotákkal, az építkezések habarcsillatával, a kiálló betonvassal, nyílt törés a történelem alkarján. Ezekkel a gondolatokkal ballagok végig a Jovan Zmaj utcán, új élményekkel gazdagodva, tágra nyílt szemmel, mert eddig nem is értettem ezt a várost. Ítéltem s ítéltettem, rohantam levegőtlenül, de most, ha végigsétálok a Dimitrije Tucović utcán, látom az ötletet, az eredeti gangos erkély-megoldást DUŠAN PETROVIĆ házán, amely a városban egyedülállóvá tette az épületet. Az olasz példákra támaszkodva tervezett fényűző neoreneszánsz homlokzatot. Besurranva a lépcsőházakba eljátszok a gondolattal, hogy milyen kevés is kell az örömhöz, gyermeki ártatlanság a sarkok ragasztott díszeiben, a törött ablakon át befújó késő őszi langyos szellőben.

Lassan befejezem a barangolást, utam utolsó állomása következik, a teljesség igénye nélküli felfedezés, a meg nem említett épületek, egy-egy röpke gondolat. A kis Korzó fáit kerülgetve már látom, hogy várnak, vidáman csacsogva a Pelivan előtt. Fagylaltot rendelek, s melléjük ülök, utolsó állomás az Ostojić-Jakobcsics féle ház, a mai cukrászda épülete. Kifáradtam, szárnyall szellemem, kötéltáncos a védelmet nyújtó háló nélkül. Nagyokat hallgatunk, s csak élvezzük az ősz utolsó, legszebb napsugarait.

Célunk nem az volt, hogy összefoglaljuk, csak mintegy felsorolásként közöljük Szabadka egyik legtermékenyebb építészének, Macskovics Titusznak munkáit. A város szellemiségét próbáltuk néhány mondatban kitárni, hogy nekünk mit jelent, s, hogy Szabadka képe nem lenne ennyire meghatározó nélküle. Egy kicsit a lelkünk levonata is ez, némi gondolatisággal, s kutatással együtt, de élményekkel és felfede-zéssel a szívünkben.

Nagy segítség volt G. P. VUJNOVIĆ, V.ALANDŽIĆ, M. GRLICA Városteremtők (I, II) című könyve. Felhasználtunk még levéltári adatokat, az idézetek V. Alandžić Az építő című esszéjének töredékei (Ford. Túri Gábor. Üzenet, 1999. május-augusztus, 56.p.).

Page 17: Új Kép (2006. december)

Egy tudós két világa – Matijevics Lajos* (1940–1983)

Brenner J. János

Matijevics Lajos 1940-ben született Szabadkán. Szülővárosában fejezte be az álta-lános iskolát és a gimnáziumot. Az első nemzedékkel iratkozott be az újvidéki Böl csészettudományi Karon éppen megnyílt Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékre, huszonhárom évesen már magyartanár. Huszonhat évesen tanársegéd, és huszonki-lenc, amikor bölcsészdoktori oklevelet szerez. Negyvenhárom évesen rendes tanár, ek kor tragikus hirtelenséggel elhunyt. Halálhírét munkatársai, diákjai értetlenül fogadták.

Nagyon röviden így foglalhatjuk össze az egyre feljebb ívelő életútját. Tudományos tevékenységét egyébként a kettős hozzáállás jellemzi: az egyik világa a népi világ volt, az élő nyelvet kutatta, ebből gyűjtött tengernyi adatot, a másik világa viszont a levéltárak magányos, titkos univerzuma volt. Mindkét téren jelentőset alkotott, s ez a kettősség életén át végigkísérte. Sokat köszönhet neki a dialektológia, a néprajztudo-mány, de a névtan és a nyelvművelés is. HAJDÚ MIHÁLY a következőket írja róla: „Idős ember számára is jelentős életmű lenne ez a sok munka, pedig Matijevics Lajos alkotói tevékenysége még csak ezután teljesedett volna ki”1

A gyenge fizikumú, ám kitűnő előmenetelű fiú sikert sikerre halmozott. Kitűnő eredménnyel végezte el a gimnáziumot, sikeresen fejezte be a Bölcsészkar Magyar Tanszékét, és rögtön munkához látott. Friss diplomásként az élet tengere Kishegyesre sodorta. A kishegyesi általános iskolában tanított három éven át, eközben figyelte a körülötte élők nyelvét, szokásait, hétköznapi tevékenységét. Lejegyzett mindent, ami körülötte, embertársaival történt. Emberek között, köztünk volt, s egyik pillanatról a másikra közétette első kutatásainak eredményeit a Bölcsészkar Évkönyvében. Négy év megfigyelése, jegyzetelése, sok-sok beszélgetése során szerzett tapasztalatait, élménye-it „adta át” nekünk egy rövidke tanulmány formájában (Jegyzetek Kishegyes nyelvé-ről). Munkájában kitér a kishegyesi hangállomány alapos vizsgálatára, amihez egy kis szótárt is kapcsolt, a toldalékok kapcsolódási módjáról is írt, s ami a hétköznapi olvasó számára a legérdekesebb, tanulmányához népi meséket, kiszámolókat is csatolt.

Ezzel az első publikációjával jelezte a kollégáinak, a diákoknak, s legfőbbképp nekünk, hogy helyet kér magának a szakirodalomban. Egyre nagyobb hangsúlyt helyezett az élő nyelv kutatására, a nép szellemi tevékenységének megfigyelésére. Ekkor már tanársegéd a Tanszéken, s még harminc sincs, amikor doktorátust sze-rez. Innentől egyenes az út: rengeteg tanulmánya jelenik meg vagy az Évkönyvben, vagy pedig önálló kötetekben. Egyre nagyobb lélegzetvételű műveket ír. Egyik ilyen alkotása – amit doktori értekezésére épített – A vajdasági magyar diáknyelv című kötete, ami hatalmas anyaggyűjtésen alapult, s szótára még ma is kiváló példaként szolgál a hasonló témákkal foglalkozóknak. Ez a műve – majd pedig egy későbbi –, a nyelvi rétegződés kérdésével foglalkozik. Hét éven át gyűjtött huszonhat helység

1 Hajdú Mihály: Matijevics Lajos. = Magyar Nyelv, 1985., 81. évf., 249. o.

Tanulmányok, kutatások 17

* A Magyar tudo-mányosság a Vajdaságban című pályázat második díjas dolgozata – esszé, egyete-mista kategória.

A pályázatot a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Köztársaság szabadkai Fokonzulátusa hirdette meg, együttműködve a belgrádi Nagykövetséggel.

Rad studenta Mađarskog jezika i književnosti, koji je dobio drugu nagradu u kategoriji studenata na konkursu sa temom «Naučnost kod Mađara u Vojvodini». Konkurs je raspisao Generalni konzulat Republike Mađarske u Subotici u saradnji sa Ambasadom Republike Mađarske u Beogradu.

Page 18: Új Kép (2006. december)

harmincnyolc iskolájában. Hatalmas mennyiségű szót és szókapcsolatot szótárazott, amiket egytől egyig a fiataloktól, iskolásoktól hallott. Igyekezett továbbá feltárni a diáknyelv keletkezését, mibenlétét, a diákszókincs gazdagításának módjait. Könnyen ment neki a munka, hisz a tanulókkal megértő volt. Mindig is jó hangulatot tudott teremteni vonzó személyiségével és közvetlenségével. Ezekre az erényekre szüksége volt, hisz rengeteg adatközlővel dolgozott együtt: az iskolás gyerekektől, az idős öz-vegyekig, bárkivel s bármikor.

Ám kanyarodjunk vissza A vajdasági magyar diáknyelvhez. Nem kívánom a művet részletesen elemezni, bemutatni, azt azonban nem kerülhetem ki, hogy né-hány érdekes szóanyagot ne mutassak be a szótári részéből. Talán azért sem, mert a most felsorolásra kerülő példák mindannyiunkban felidéznek egy-egy közös múltat: az iskolaéveket (olvasótól függ, hogy régmúltról vagy közelmúltról van-e szó...). Ki ne emlékezne a matekórák vagy másképp a halál órák izgalmaira, amikor feszült fi-gyelemmel vártuk a tudásfelmérők eredményeit, hogy vajon meglesz-e a hőn áhított kettes, vagy netán kampó vagy búger lesz a vége? A kérdésen addig csikorgattuk a fogaskereket, amíg megtudtuk: sikerült, meglett! Ez már döfi... – tettük hozzá! Ilyen és ehhez hasonló szavakat, szókapcsolatokat gyűjtött össze Matijevics, s ezáltal a tudományos tevékenységet, ha netán egy pillanatra is, de a nosztalgiával mint egyéni élménnyel tudta elegyíteni, „könnyen fogyaszthatóvá” tenni.

A hetvenes évektől sorra jelennek meg tanulmányai, azaz rendszeresen publikál a Hungarológiai Intézet és a Magyar Tanszék periodikumaiban. Most már nem egye-dül, hanem kollégákkal, egykori tanárokkal, köztük a kiváló néprajzkutató PENAVIN OLGA tanárnővel és a tragikus sorsú nyelvész kollégával MIRNINCS JÚLIÁval dolgozik együtt. Ők hárman indítják útjára a Vajdaság helységeinek földrajzi nevei című soro-zatot. Az első füzeteket még hárman készítik, ám Mirnics Júlia váratlan halálával ő marad Penavin Olga társszerzője.

Egészen a hetvenes évekig nem akadt olyan nyelvtudós, aki összegyűjtötte volna Vajdaság földrajzinév-alakulatait. Itt-ott azonban már korábban megjelentek a Délvidék bizonyos névalakulatait öszzefoglaló munkák, ezek azonban közel sem voltak módszeresek és rendszerezettek, inkább csak az érdekesebb, feltűnő példákat említették meg bennük. Egy igazán tudományos hozzáállásra volt tehát szükség, ami Matijevicsék szaktudásában adva volt. Léptek is, amint megtehették. Céljuk röviden így foglalható össze: a vajdasági helységek földrajzi neveinek begyűjtése és feldolgozása. Fontos külön kiemelni, hogy a sorozat a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék nyelvészi kutatásainak legelső eredménye volt, s mivel a munkából számos egyetemi hallgató is részt vállalt, így a tervezet pedagógiailag is nemes célokat szol-gált: igyekeztek megkedveltetni a gyűjtőket a nyelvjáráskutatással és más egyéb nyelvészeti területekkel. A szorozat elsődleges és legfontosabb szerepét abban látták, hogy az utókor számára megmentsék a folyamatosan pusztuló névanyagot. Matijevics Lajos és kis csapata átlátta ezt a veszélyt, így talán még időben munkához tudtak fogni. Igyekeztek az akkor még élő neveket begyűjteni, s ezt csak jól meg-szervezett terepmunkával tudták elérni. A nyelvi, nyelvjárási anyag és a névalakok egyéb jellemzőit rögzítették elsősorban. Így aztán ezek mind-mind megmaradhattak számunkra. A kutatások eredményeit bárki és bármikor felhasználhatja, ha tele-

Brenner J. János18

Page 19: Új Kép (2006. december)

püléstörténettel, gazdaságföldrajzi kutatásokkal, vagy netán térfelszíni formákkal kíván foglalkozni.

A sorozat füzetei az úgynevezett kommunák szerint készültek, azaz egy-egy földrajzi egység névanyagát külön kötet tartalmazta. Ezeken az egységeken belül húsz-harminc kisebb-nagyobb településre jártak el az adatgyűjtők, és fogtak hozzá az óriási munkához. Általában negyven-hatvan adatközlőt szólaltatott meg a tíz-húsz gyűjtő. A munka eredménye egy gazdag kettős névanyag lett – hisz szerbhorvát adatközlőket is megszólaltattak –, egy kétnyelvű kiadvány, ami nemzetközi viszony-latban is figyelmet érdemelt. Ha kezünkbe vesszük a füzeteket, azok bevezetőjéből sok mindent megtudhatunk az adott táj jellegzetességeiről, földrajzi, gazdasági, népességi adatairól. Külön adatokkal szolgálnak a szerzők a kisebb településekről is. A bevezetés után következik maga az adattár: települések szerint, a betűrendezett állománnyal.

Noha e munkájához munkatársaival együtt levéltárakat, régi térképeket kellett böngészniük, ő maga nem hagyta ott teljesen a nép világát, az élő nyelv alakulásának megfigyelését. Sőt, népmeséket, népballadákat és egyéb népi kisepikai alkotásokat kezdett gyűjteni. KOVÁCS ILONÁval együtt adta ki a Gombosi népballadák című gyűj-teményét, majd pedig hamarosan saját szerkesztésű gyűjteményét, a Tíz, tíz, tiszta víz címűt. Már az alcímből kiderül, hogy jugoszláviai magyar válogatott népi mondó-kákkal kíván megismertetni bennünket a szerző. A legtöbb mondóka azonban mégis Vajdaságból származik.

Ebben az esetben is főleg abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a nép szellemi javainak szinte mindegyike – hasonlóan a földrajzinév-alakulatokhoz – szájhagyo-mány útján vándorolnak generációkról generációkra. A társadalmi-gazdasági hatások azonban jelentősen hozzájárulnak ezeknek az emlékeknek a kihalásához. Matijevics Lajos és lelkes csapata – azzal, hogy lejegyezték ezeket, újra „életet mentenek”, megóvva így a teljes pusztulástól e szellemi-kulturális javakat. Elsőre talán kevesen látják a mondókák, kiszámolók, ringatók óriási művelődési értékét, ám gondoljunk csak bele, hogy ezek a kis művek egész életünkön át végigkísérnek bennünket: amíg kisgyermekek vagyunk bennünket szórakoztatnak velük, később talán majd mi szórakoztatjuk saját gyermekeinket. A látszólagos egyszerűség mögött óriási nyelvi, történelmi, társadalmi értékek húzódnak meg. Kulturális-szellemi öngyilkosság lett volna hagyni ezeket kárba veszni. Szerencsére akadtak olyanok, akik „gyűjtötték és sajtó alá rendezték” őket!

Mondhatjuk azt is, hogy az 1970-es évek a nagy gyűjtések évei voltak. Ez nem csoda, hisz Matijevicsék egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek arra, hogy megkedveltes-sék a tanítványokkal, kollégákkal a népi hagyományok, javak megismerésének ezen módját. Egyre több lelkes munkatárs jött segítségükre, s gyűjtött megszámlálhatat-lan népmesét, népballadát, népdalt, mondát és anekdotát. „Könnyű dolga” volt így Matijevics tanár úrnak, ám az adatokat rendszereznie és ellenőriznie is kellett. Tíz év komoly munka és odafigyelés gyümölcse lett így a Tíz, tíz, tiszta víz című könyve. Persze precíz csoportosításokkal, rendszerezésekkel tárta elénk a művecskéket a legegyszerűbbektől kezdve, a legbonyolultabbakig. Ezeket a felosztásokat a fejezetek is tükrözik: kezdi a találós versikékkel, hintáztatókkal, ringatókkal, kiolvasókkal,

Egy tudós két világa – Matijevics Lajos 19

Page 20: Új Kép (2006. december)

ugráltatókkal; folytatja a tréfás mondókákkal, állatmondókákkal; s a nyelvtörőkkel, számolósdikkal, alkalmi mondókákkal fejezi be a felsorolást.

Ha belelapozunk Matijevics Lajos gyűjteményébe, rögtön láthatjuk, hogy abban nem pusztán a mondókák kaptak helyet: tankönyv ugyanis ez a javából! A tanár úr gondosan ismerteti velünk, hogy egyáltalán mi is a népköltészet, mi jellemzi, milyen rejtett mondanivalóik vannak ezeknek a költeményeknek, de arra is választ kaphatunk, hogy hogyan jelenik meg bennük a líraiság és a gyengédség. Kellő részle-tességgel mutatja be a mondókacsoportokat, így megtudhatjuk például azt is, hogy a hintáztató mondókák ritmusa kapcsolatban van magának a hintáztatásnak a lendü-letével; vagy például azt, hogy a nyelvtörők nem csak tréfálkozásra, szórakoztatásra szolgálnak, hanem fontos pedagógiai szerepük is van: a gyerekek így megtanulják a szavak helyes kiejtését. Mondókáinkról olyan szép magyarsággal beszél, hogy öröm olvasni tanulmányának minden szavát. Ennek ellenére mégsem kerüli a tudományos terminusok használatát, de valahogy úgy rejti el őket a szövegekben, hogy fel sem tűnik jelenlétük, s egyik pillanatról a másikra azt vesszük észre, hogy mi is „amatőr-néprajzszakértők” lettünk. Hihetetlen, hogy Matijevics Lajos mennyire tudta, hogyan kell a valódi tudományosságot mindannyiunk nyelvhasználatába ültetni, s újra: „könnyen fogyaszthatóvá” tenni.

Ezzel a művével végleg lezárta a területi nyelvváltozatok tanulmányozását, elem-zését, kisepikai javainak gyűjtését. Noha továbbra is az emberek között kutatott, munkáiban inkább a társadalmi nyelvváltozatok, a rétegnyelvek felé fordult. Legelső műveinek egyikéhez A vajdasági magyar diáknyelv szemléletmódjához tér vissza, amiben a rétegnyelv sajátosságaival, szóállományával foglalkozott.

Ezekben az években a Forum Könyvkiadó Forum Kiskönyvtár címen sorozatot indított. A Kiskönyvtár első kiadványa volt az Utca nyelve, Matijevics Lajos újabb kötete, s az utolsó műve is ebben a sorozatban jelent meg, a Vizeknek szarváról, ami Vajdaság magyar tulajdonneveiről szól.

Az Utca nyelvében már háttérbe szorul a nép szellemi-kulturális javainak gyűjtő-munkája, ugyanis az élő nyelv utcai változatát tanulmányozta. Tanulmányának ele-jén, érdekes módon, Matijevics rögtön azt határozza meg, hogy kikről nem ír könyvé-ben: „(...) nem azokról (lesz szó), akik a beszédet trombitálásnak, prüttyögésnek vagy köhögésnek nevezik, de azokról sem, akiket a körülményeik eleve nem kényszerítik rá az igényesebb, választékosabb beszédre (...)”2, hanem azokról a városi, falusi, ta-nyai emberek csoportjáról, akiknek nincs nyelvi igényük, így egymás között sajátos módon kommunikálnak. Ezt a kommunikációt azonban csak figyelhetjük, elleshetjük és vizsgálhatjuk – állítja a tanár úr –, ám teljesen megérteni sosem leszünk képesek. Olyan nyelvként látja az utca nyelvét, amit az emberek egy sajátos csoportja alkot, éltet és pusztít el majd valamikor. Matijevics kutatásának szemléletmód-változását az is jelzi, hogy figyelmeztet bennünket arra, hogy a megfigyelt alanyoknak most már nem az életével kíván foglalkozni, hanem sajátos kommunikációjukkal, s hogy ezt kutathassa, ki kell lépnie az utcára. Az utcákon rögtön csavargókkal, naplopókkal, tétlenkedőkkel, sarki ólálkodókkal találjuk szembe magunkat, vagyis olyanokkal, akiknél kialakult a köznyelvnek egy peremre szorult változata, vagyis az utcanyelv. Ilyen nyelvváltozata lehet minden foglalkozásúnak – fejtegeti tovább Matijevics –,

2 Matijevics Lajos: Az

utca nyelve. – Újvidék : Forum, 1979., 5. o.

Brenner J. János20

Page 21: Új Kép (2006. december)

városinak, falusinak, tanyasinak, ha eluralkodik rajtuk a nyelvi igénytelenség, vagy pedig a nemtörődömség.

Persze a gond ott kezdődik – olvashatjuk ki a tanár úr szavaiból –, ha az utca nyelve, szóhasználata, mondatalkotási struktúrái megjelennek mondjuk a családban. Ezután a megállapítása után egyre inkább az az érzésünk, hogy egy nyelvműve-lő olvasmányt tartunk a kezünkben. S valóban, ez a feltevésünk a későbbiekben bebizonyosul, pláne akkor, amikor az És végül... fejezethez érünk. Noha ez a fejezet egy átvett szövegrész a Magyar Szó egyik rovatából, komoly veszélyekre hívja fel nem csak a hetvenes évek végi olvasó, hanem a mai figyelmét is. Maga a fejezet egyben a kétnyelvűség problémájára próbál rávezetni bennünket, ami addig nem baj, amíg a két nyelv – esetünkben a szerb és a magyar – szóállománya, mondatalkotási lehetősé-gei nem keverednek egymáséval, másrészt pedig kitér a szleng szavak és kifejezések megjelenésére a hétköznapi beszédünkben. Jogos tehát a félelmünk, ha egyre többen fogalmaznak hasonlóképp: „(...) az én csálém szávet-tag az egyik opstinszki szizben. Elintézte, hogy megkapjam a sztipit. Így a lóvé kérdése el van intézve. (...)”3 Noha ezeken az „alkotásokon” olykor elmosolyodunk, koránt sem olyan humoros a helyzet, sőt, a tanár úr figyelmeztet bennünket arra, hogy bárki kapható lehet erre a nyelvre: észre sem vesszük, s már mi is így beszélünk.

Újvidék, Szabadka, Zenta, Zombor, Ada, Topolya, Verbász, Kula, Pacsér, Kishegyes, Ki kinda, Horgos, Kanizsa, Nagybecskerek, Feketics, Piros, Temerin, Eszék, Bezdán – és más települések – utcanyelvét figyeli utazás közben, piaci alkudozás alkalmá-val, mulatságokon, vendéglőben, munkahelyen, vagyis olyan helyeken, ahol nap mint nap megfordulunk. Újra jegyzetel, rendszerez, típusokba sorolja a nyelvi jelen-ségeket. Ezeket a típusokat aztán fejezetekbe sorolja, s nem éppen beszédes címeket is ad nekik.

Azt kell mondanom, hogy nagyot téved az, aki azt állítja, hogy Az utca nyelve egy puszta adattár. Előző művéhez hasonlóan ugyanis ez is egyfajta tankönyv, tanulmány szépen megformált nyelvi köntösben. Habár szófordulatain, kifejezésein olykor-olykor elmosolyodunk, meghökkenünk, fejezeteit a tudományosság itt is átszövi. Olvasásakor szinte észre sem vesszük, hogy megismerkedtünk a legismertebb szóal-kotási módokkal, a suksükölés buktatóival vagy éppen a szerb nyelv anyanyelvünkre hatásának jellegzetességeivel. Ha valaki netán még nem olvasta volna ezt a könyvét, az gyorsan tegye meg, mert különben sosem kap választ azokra a kérdésekre, ame-lyeket Matijevics Lajos a fejezetek címében fogalmaz meg, vagyis sohasem derül ki Mi lesz a macskából és a benzinből, vagy ki is az a Csini doki, aki csak egy kicsit sovi, illetve hogy vajon ki is a Görög, Magyar és Júgó. Az első pár oldal átolvasása után rögtön megtudhatjuk hogyan nevezi az utca nyelve a nőt (csaj, nőci, cura stb.), a férfit (krapek, szivar, boj stb.), milyen elnevezéseket használ az utca a különböző emberi szervekre (hidrofor – vese, villanytelep – szív, hólyag – tüdő stb.) satöbbi-satöbbi.

Hasonló hangvételű a következő kiadványa a Vizeknek szarváról című, ami – mint már említettem – a Forum Kiskönyvtár-sorozat tagjaként jelent meg. Ezzel a könyvével nem titkolt célja az, hogy a földrajzi nevek segítségével emberközelivé tegye kis hazánkat, Vajdaságot. Ám hangsúlyozza azt is, hogy azokhoz is szól ez a kis könyv „(...) akik sosem járták (Vajdaság) széles falusi utcáit, nem leshették meg

3 Matijevics Lajos: Az

utca nyelve. – Újvidék : Forum, 1979., 115. o.

Egy tudós két világa – Matijevics Lajos 21

Page 22: Új Kép (2006. december)

szikeseinek virágzását, nem fújta szemükbe a szél a bácskai vagy bánáti homokot, nem volt alkalmuk gyalogolni a szerémségi szurdokban, s nem ihattak felhúzott friss vizet az alföldi hűs kutakból.”4 A hazaszeretet, a táj alapos ismerete, s nem kevésbé a tudományosság alapszólamai jellemzik ezeket a gondolatokat.

Matijevics Lajos kincsesbányát látott Vajdaság földrajzi neveiben. Tudta ő, hogy voltak kisebb-nagyobb expedíciók e kincsek begyűjtésére már korábban is, ám egy átfogó akció addig még váratott magára. Lehet, hogy sokunkban újra megfogalma-zódik a kérdés, hogy vajon mit érünk el azzal, ha a neveket begyűjtjük? A kérdés teljesen jogos, ám ha jobban elmélyedünk a tanár úr munkájában, hamarosan – akár magunktól is – választ kapunk. Az úgynevezett mikrotoponímiai nevek ugyanis el-árulják a táj képét, jellegét, a talaj minőségét, a korábbi helyrajzi viszonyokat, a terep természetes formáját, a határ történetét, tagolódását, a tagolódás változását, a művelés módjának változását és még sok minden mást, amelyeket akár a végtelenségig so-rolhatnánk. Az imént felvázolt gondolatok azonban nem csak erre a kötetére vonat-koznak: mintegy kiegészítik a Vajdaság helységeinek földrajzi neveinél említetteket, elsősorban. Így már mindenkinek világos, hogy miért van szükségünk a földrajzi neveink alapos begyűjtésére, elemzésére.

Noha ez utóbbi munka a pusztán leíró adattárak közé tartozik, Matijevics Lajos a Vizeknek szarváról-ban igyekszik más szempontok alapján elemezni az adattárból kiválogatott helyneveket, toponímiai adatokat, vagyis a kissé nyers adattárat meg-próbálja közérthetővé tenni. Ennek a munkájának is fő tulajdonsága a tudományos-ság és a közérthetőség, valamint a haza szeretetének és ismeretének lágy ötvözése. Nyelvtudósi zsenialitása ismét elénk tárul: képes ugyanis arra, hogy megszólítsa az érdeklődőket, s hogy párbeszédbe elegyedjen velük, velünk.

Térjünk vissza azonban a nevekhez, s azokhoz, akik ezeket adják. A nép körében kell keresnünk őket, vagyis Matijevics Lajos újra kérdezget, jegyzetel, de a levéltára-kat is rendszeresen látogatja, és térképekkel veszi körül magát. Vajon mit akar azzal elérni az ember, hogy mindent megnevez? – teszi fel a kérdést Matijevics Lajos, majd rögtön megválaszolja: egyszerűen azt, hogy tájékozódjon. Ezért az egyszerű ember nevet ad a területeknek a növényzete, állatvilága alapján, megnevezi a vidékeket, tá-jakat, településeket, utcákat, dűlőutakat, a „kiemelkedéseket”, „bemélyedéseket” stb. A kutatónak „csak” az a dolga, hogy begyűjtse és rendszerezze ezeket. Persze ekkora mennyiségű adatot Matijevics Lajos sem tudott volna begyűjteni, ha nem áll mellette egykori tanára, Penavin Olga és a lelkes csapat.

Röviden ismertetném a legérdekesebb, legmeglepőbb részeket, ugyanis nem ke-rülhetem el azt, hogy ne mondjak pár szót erről a felettébb érdekes olvasmányról. Ki hitte volna – én legalábbis nem igazán – hogy a különféle térszínformák a betyárok neveit is hordozhatják? Pedig így van, s ez némiképp érthető is. Az egyszerű nép a betyárokban látta a megmentőjét, ugyanis ők voltak azok a bátor lovagok, akik meg-lopták a gazdagokat, és az aranyat a szegényeknek adták. Ezek közé a betyárok közé tartozott elsősorban Rózsa Sándor, akinek nevét a Ludas környéki térszínformák is őrzik, ám Angyal Bandit sem hagyhatjuk ki. Teljes alakja Gornja Rogatica népi elne-vezésében mutatkozik meg, ennek a kis falunak a népi neve ugyanis Angyalbandi. De létezik Angyalbandi-völgy Telecska határában, Angyalbandi-barlang a Telecskai-

4 Matijevics Lajos: Vizeknek szarváról

: Földrajzi neveink.

– Újvidék : Forum, 1982., 8. o.

Brenner J. János22

Page 23: Új Kép (2006. december)

dombok oldalában, sőt, ha ezeket a területeket alaposan bejártuk, megpihenhetünk az Angyalbandi csárdában is. Pusztán a betyár elemet is hordozzák földrajzi neveink, így létezik Betyár-határ, Betyár-völgy stb. – állítja Matijevics Lajos.

A tanár úr munkájában számba veszi a titokzatos „helynévóriásokat” is! Nos, ebben a fejezetben azokat a névalakokat mutatta be, amelyeket a nép úgyszólván „kölcsön vett” távolabbi vidékeken megjelenőktől. Ennek hátterében egyáltalán nem kell meglepődnünk azon, hogy Újvidékről tíz perc alatt Sanghajba jutunk. Busszal! Persze, mondanom sem kell, hogy az itteni Sanghaj, egy kisebb település a székváros határában. Jómagam például Tokióban lakom! Helyesebben Szabadka város Tokió-lakótelepében... Vagyis nem meglepő, hogy kis hazánkban létezik Brazília, Texas, Vietnám, Gibraltár stb.

A Vizeknek szarváról 1982-ben jelent meg. Egy évre rá hirtelen megszakadt az „egyre feljebb ívelő életút”. Ezzel együtt félbeszakadt egy készülőben levő kiadvány munkája. Így a jövő tervei majdnem a semmibe vesztek a tanár úr váratlan halálával. Matijevics Lajos haláláig nyelvtörténetet tanított az újvidéki Magyar Tanszéken. Elsősorban a magyar nyelv múltja során bekövetkezett változásokat tanulmányozta, figyelmét egyre inkább a vízneveink történeti alakulása kötötte le. Ennek szellemé-ben kezdett hozzá a Bácska történeti víznevei című kötetének munkálataihoz. Ez azonban posztumusz-kiadvány lett, egy korántsem befejezett mű, ami bár megjelent, biztosan állítható, hogy nem a tanár úr elképzelései szerint látott napvilágot. Kollégái fejezték be helyette, derül ki Penavin Olga szavaiból, aki hozzátette, hogy a teljes adattár elkészítését, kiegészítését egy kollégákból álló csoport végezte el. A csoport öt teljes napot töltött el Budapesten az Országos Levéltárban, hogy ellenőrizze, kiegé-szítse a csonka művet. 1986-ban jelent meg a Bácska történeti víznevei, aminek min-den egyes kiegészített címszava építőanyagként van jelen a kollégák, barátok emelte „emlék-műben”. Ezt az „emlék-művet” Matijevics Lajos munkájának megbecsülésére, személyének tiszteletére „alkották”, azzal, hogy befejezték. Ezt a tettet Penavin Olga gondolatai is alátámasztják: „A korán elhunyt kolléga iránti megbecsülés és kegyelet jeleként tettük ezt, hogy emléket állítsunk dr. Matijevics Lajosnak, a páratlan szor-galmú gyűjtőnek, az ötletes feldolgozónak, aki nemcsak a nyelvtörténet diszciplínáját művelte eredményesen, hanem a névtanét, a néprajzét is, mert így akarta és tudta szolgálni a tudományt, s a tudományon túl a közös ügyet, s így akart »ösztönözni másokat is a további kutatásokra.«”5

Penavin Olgától azt is megtudjuk, hogy Matijevics Lajos a névtani és a nyelvi moz-zanatok vizsgálatát egy későbbi időpontban kívánta elvégezni, vagyis volt még terve. Mindenesetre a tanár úr halála előtt hatalmas anyaggyűjtésbe fogott. A levéltárak magányos világába zárkózva kutatott, több száz térképet böngészett át. Belátta, hogy jóval több névanyag van, csak itt a Bácskában, mint amennyire ő maga számított: erek, patakok, folyóágak, szakadások, tavak, mocsarak, árkok vannak, amelyek nevé-ről vajmi keveset tudunk! Ezek begyűjtése, rendszerezése a már említett okok miatt – vagyis hogy egyáltalán megismerjük tájunkat, annak történetét, jellegzetességeit stb. – rendkívül fontos.

A legtöbb adatot régi térképekből szerezte, óriási forrásanyagot – ezek jegyzé-két oldalakon át sorolhatnánk – mozgatott meg, lapozott át a tanár úr. Leginkább

5 Matijevics Lajos: Bácska

történeti víznevei.

– Újvidék : Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai kuta-tások intézete, 1986., 150. o. (Penavin Olga jegyzete)

Egy tudós két világa – Matijevics Lajos 23

Page 24: Új Kép (2006. december)

a magyar névalakokat tanulmányozta, de mivel tudta, hogy egy multikulturális, multietnikumú közegben élünk, mint amilyen Bácska, nagy figyelmet szentelt a szerb, horvát, német, szlovák sőt a német és a latin névformák tanulmányozására, hisz ezek fontosak a magyar névalakok kiderítéséhez is.

A legapróbb patakoktól a Palicsi-tóig Bácska szinte összes vizeit, ezek neveit átta-nulmányozta. Senki sem gondolná, hogy kis Bácskánknak ennyire gazdag vízrajza van. Akár magyarok, szerbek, horvátok, bunyevácok, svábok, szlovákok, ruszinok vagyunk, mindannyiunk lételeme a víz. Víz nélkül egy napig sem élhetnénk. Életet ad. Milyen furcsa, hogy a tanár úr az emberi lét nélkülözhetetlen forrásának, illetve neveinek begyűjtése során hozta meg kegyetlen döntését, itt hagyva mindent: a sike-reket, kitűnő kiadványokat, a nagyszerű életművet... És ha már az életművet említem, gondoljunk csak vissza Hajdú Mihály szavaira...

Matijevics Lajos nem csak a tudomány nyelvén szólt hozzánk. Ha meghalljuk nevét, elsősorban tudományos munkái, értekezései, tanulmányai jutnak eszünkbe, de nem feledkezhetünk meg szépirodalmi alkotásairól sem. Mondanom sem kell, hogy ebben a „világban” is jelentőset alkotott, hisz egy évvel halála előtt a Majtényi Mihály novellapályázaton első díjban részesült. Most már egyértelmű, hogy nyelvé-szeti munkái miért annyira közkedveltek, olvasmányosak. Arra volt képes, amire sokan nem: szépirodalmi köntösbe öltöztette a tudományt.

*

Matijevics Lajos tragikus körülmények között hunyt el 1983. október 21-én. Ez a kis munka egyrészt életrajzi összefoglaló, másrészt pedig megemlékezés, hiszen a napokban volt Matijevics Lajos halálának huszonharmadik évfordulója.

Huszonhárom évvel ezelőtt nélkülözhetetlen szakembert veszített el az újvidé-ki Magyar Tanszék, másrészt pedig a vajdasági magyarság, azaz mindannyiunk. Manapság rengeteg vita folyik arról, hogy mi, kisebbségben élő magyarok, hogyan óvhatjuk meg kultúránkat, s a nyelvünket egyáltalán. Egyfajta létharc ez. Fenntartani valamit legjobban megőrzéssel lehet, ha megóvjuk pusztuló földrajzi neveinket, pusztuló népi szellemi javainkat – például könyvekben –, máris sokat teszünk, tet-tünk. Sokat, sőt rengeteget tett Matijevics Lajos és két világa ennek az egyre jobban zsugorodó vajdasági magyarságnak: pedagógiai célkitűzése volt, hogy az utókor is léphessen, hisz nyelvében él a nemzet. Talán mindnyájunknak tennünk kell valamit, hogy legyenek köztünk Matijevics Lajosok, olyanok tehát, akik értünk valóban tettre készek, vagy pedig nekünk kell átvenni azt a szellemiséget, amit a tanár úr képviselt. Így soha nem lehet semmi bajunk.

Ő már lépett. Rajtunk a sor.

Brenner J. János24

IRODALOM:

Matijevics Lajos: Jegyzetek

Kishegyes nyelvéről. = A Novi Sad-i Bölcsészeti Kar Évkönyve, 1968., 2. évf., 619–634. o.

Matijevics Lajos: Tíz, tíz, tisz-

ta víz. – Újvidék : Forum, 1976.

Matijevics Lajos: Az utca

nyelve. – Újvidék : Forum, 1979.

Matijevics Lajos: Vizeknek

szarváról : Földrajzi neveink.

– Újvidék : Forum, 1982.Matijevics Lajos: Bácska tör-

téneti víznevei. – Újvidék : Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai kutatások intézete, 1986.

Hajdú Mihály: Matijevics

La jos. = Magyar Nyelv, 1985., 81. évf., 248–249. o.

Bányai János: Matijevics Lajos. = Tanulmányok, 1995., 31–32. o.

Papp György: Bácstopolya és

környéke földrajzi neveinek

adattára. = Hungarológiai közlemények, 1976.

Molnár Csikós László: A

vajdasági magyar diák-

nyelv napjainkban. = Tanulmányok, 1995., 43–45. o.

Gerold László: Jugoszláviai

magyar irodalmi lexikon :

(1918–2000). – Újvidék : Forum, 2001.

Kalapis Zoltán: Életrajzi

kalauz. – Újvidék : Forum, 2003.

Page 25: Új Kép (2006. december)

25A megújuló energiaforrások szerepe napjainkban

56

Page 26: Új Kép (2006. december)

26 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Ezekben a napokban világszerte az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára emlékezünk. Arra az

eseményre, amely a 20. századi magyar tör-ténelem talán egyetlen általánosan nagyra értékelt eseménye volt. A Magyar Nemzeti Tanács 2005 szeptemberében a vajdasági magyarság nemzeti ünnepévé is nyilvánította október 23-át, amely napjainkban egyszerre örökíti meg – POMOGÁTS BÉLA szavaival – „a nemzet akkori reményeit és fájdalmait, a zajló történelmi idő eseményeit, a felkelt ifjúság harcát, a rettenetes vereséget, a bénító megtorlást és a későbbi esztendők hűségét a forradalom öröksége és eszményei iránt”.

Tanármellékletünk arra tesz reménytelen kísérletet, hogy a fél évszázaddal ezelőtti események egy-egy kiragadott igazságának s napjaink emlékezete egy-egy pillanatá-nak megidézésével megragadja azokat a mozzanatokat, amelyek egy nemzet sorsát meghatározták. Ehhez hívtam segítségül a kortárs magyar líra négy költőjének egy puskagolyóval átlőtt őszi levél ihletésében született versét; a forradalom még élő tanú-jának emlékezését és emlékeztetését; egy kiállítás hőseinek, a „pesti srácoknak” a pél-dáját; 1956 mozgóképi, irodalmi, néprajzi megidézését; a forradalmi események iskolai taníthatóságának módszertani kérdéseit; egy színpadi mű és egy film zeneszerzőjének művészi útkeresését; az évforduló tisztele-tére felavatott emlékmű üzenetét. Minden írásban, képben, korabeli hírben, statisztikai adatban, történelmi eseményben azt próbál-tam megragadni, ami ötvenhat kései mérle-ge, fiataljaink számára pedig példa, érték és hitvallás lehet.

HAJNAL JENŐ, a Tanármelléklet szerkesztője

MIKOR A RÓZSÁK NYÍLNI KEZDTEK

Vas István

Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek, Már nem voltunk fiatalok –Házunk körül virágzó sírkeresztek, Szívünkben sok friss halott.

Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág, Akkor is, ha férj-feleségNézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák, Fogják egymás kezét.

Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben – Emlékszel? volt is oka.De ami fekete maradt, még feketébben Ragyogott, mint valaha.

Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe Tört fényeket rejtett a rémület,És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje S attól lett édesebb.

Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente, Te a kertre, én terád –Ez az öreg nyarunk szelíden betemette Velencét s Angliát.

Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget Kezdtük nézni a holnapot –Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved Koszorújába kapott.

Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt, De emlékszel? ez volt a legszebb.Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők, Mikor a rózsák nyílni kezdtek.

Page 27: Új Kép (2006. december)

Egy zentai ötvenhatos ereklyérőlPejin Attila

1962. május 25-én B. G. zentai, hatodik osztályos általános iskolás tanuló egy üvegpa-lackot fogott ki a Tiszából a csókai oldalon. Az üvegben egy 10,2 × 13,6 centiméteres papírdarab volt, rajta a következő szöveg:

1956. XI. 15.Magyarok!Segítség!

Az oroszok nemsokára ki fognak végezni és társaimat is, mert Magyarok vagyunk. Itt a Tisza Partján. Harcolunk a szabad Magyarországért! HAZÁÉRT! Míg elmentek megírtam ezt. Vizesüvegembe tettem. Kifogyott a töltőtollam. Segítség! Véremmel írok!

Csongrádtól 3 km északra a füzesbenMagyarok! Szabadítsatok ki!

Ovih se dana širom sveta podsećamo pedesete godi-šnjice mađarske oslobodi-lačke borbe i revolucije iz 1956. Na zbivanje koje je predstavljalo jedini gene-ralno visoko vrednovani događaj mađarske istorije XX veka. Nacionalni savet mađarske nacionalne manjine je septembra 2005. proglasio 23. okto-bar nacionalnim praznikom vojvođanskog Mađarstva, koji u današnjim danima – rečima Bele Pomogača iskazano – u isti mah ove-kovečuje „ondašnje boli i nadanja nacije, događaje zbivajućeg se vremena, borbu ustale omladine, strahoviti poraz, paralizi-rajuću odmazdu i vernost potonjih godina prema revolucionarnom nasleđu i njegovim principima.”Naš nastavni prilog čini beznadežan pokušaj da evociranjem pokoje iz zbivanja od pre pedeset godina otrgnute istine, te ovovremenog sećanja na pojedine trenutke, predoči one momente koji determi-nišu sudbinu jedne nacije. Ovome u pomoć pak on priziva u nadahnuću pušča-nim metkom prostreljenog jesenjega lista porođene pesme četvorice pesnika savremene mađarske lirike; sećanje i podseća-nje još živućeg svedoka revolucije; primer „peštan-

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 27

Page 28: Új Kép (2006. december)

A papírlap a Városi Múzeumba került, ahol egy dobozban elraktározva, sok más tárgyhoz, dokumentumhoz hasonlóan arra várt, hogy egyszer majd valamilyen for-mában a közönség elé kerüljön. Ez akkoriban még nem igazán volt aktuális, később pedig talán már nem tűnt érdekesnek. Tény az is, hogy a levél autentikusságának bizonyítása mind a mai napig elmaradt, a közeljövőben azonban remélhetően mó-dunkban lesz pótolni ezt a mulasztást.

A műhelymunkán túl azonban – a közhiedelemmel ellentétben – a történészt-mu-zeológust is meg szokta érinteni a tárgy szellemi töltése, amely esetünkben rendkívül megrázó. Hiszen gondoljunk csak bele, milyen parányi reménnyel utazott végig a folyón az üzenet, míg eljutott Zentáig. Nos, a földrajzi távolság nem volt nagy; annál inkább az időbeli. Persze jó lenne tudni, hogy a fogságba esettek csoportja mégsem jutott arra a sorsra, amit az ismeretlen levélíró segélykérésében állított. Amennyiben viszont ez mégis bekövetkezett, kívánatos lenne lenyomozni, kik voltak ők, hogy legalább megemlékezzünk róluk. (Talán a levél mostani közlése is hozzásegíthet ehhez.)

Az ötvenhatos események újraértékelése folyamatos kutatómunka, amit termé-szetesen a vajdasági magyarság is figyelemmel követ, hiszen az egyetemes magyar történelem nem ismer határokat. Emellett nálunk is mind gyakrabban jelennek meg szakmunkák, illetve önéletrajzi jellegű, visszaemlékező-múltbanéző írások, ami egy-fajta leszámolás egy letűnt (ti. a titói) korszakkal, s folyik itt is e múlt eseményeinek újraértékelése, olykor esetleg elhamarkodott átértékelése. Nagyon sok izgalmas adat kerülhet még felszínre a korabeli magyar–jugoszláv kapcsolatokra vonatkozóan, ho-gyan befolyásolta mindez az itt élők sorsának alakulását, s persze arról is, egyáltalán hogyan élte meg a vajdasági magyarság ’56-ot. A mostani kerek, fél évszázados nagy évforduló különösen aktuálissá teszi az ilyen munkálatokat, különösen azért, mert láthatjuk, hogy ez a dátum még mindig nem foglalta el méltó helyét a nemzet törté-nelmi emlékezetében; nincs összmagyar konszenzus, amely mintegy megszentelné ezt a jubileumot, s akkor az – mint ilyen – a jövőben nem válna szentségtörő módon a napi politika játékszerévé.

Nekünk, zentaiaknak mindenesetre itt van ez a levél, mint egyetlen ötven-hatos ereklye: egy materiális kapcsolat közös magyar múltunk egy dátumával, azon túl egy darabka tragikus, emberi sors. Csak rajtunk áll, hogy MI hogyan viszonyulunk hozzá.

skih momaka” – heroja jedne izložbe, književno, etnografsko i filmsko evo-ciranje 1956; pitanja meto-dike potencijalne školske nastave o revolucionarnim zbivanjima; traženje ume-tničkog puta autora muzike jednog pozorišnog dela i jednog filma; te poruku u čast godišnjice otkriva-nja jednog spomenika. U svakom napisu, slici, onovremenoj vesti, statisti-čkom podatku, istorijskom zbivanju on pokušava da predoči ono što pozni bilans pedeset i šestoj, a omladini našoj pak primer, vrednost i kredo mogu biti.

28 Pejin Attila

Page 29: Új Kép (2006. december)

29

A pillanatokról, amelyekből egy nemzet áll össze…

Schmidt Mária

Ötven évvel ezelőtt, 1956 őszén, a magyar nép világtörténelmet írt. Fellázadt a zsarnokság ellen. Harcba szállt az idegen megszállókkal. Egy független és szabad Magyarországért. Akkorra már tűrhetetlenné vált az élet Európának ezen a felén. A kommunista utópia azt ígérte, hogy földi paradicsomot teremt, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalmat, amit azonban megvalósított, az nem volt más, mint egy ázsiai típusú zsarnokság. A szovjetek uralma, a quislingjeik által működ-tetett totális diktatúra ellen az egész ország fellázadt. Mert tűrhetetlen volt az elnyo-más, elviselhetetlen volt a terror, és fojtogatott a szabadság hiánya. […]

1956 forradalma óriási áldozatokat követelt. A magyar nép, a pesti srácok, halálos sebet ejtettek a kommunizmuson. Olyan sebet, ami azonnal üszkösödni kezdett. MANSFELD PÉTER, KÓSA FERENC vagy FUTÓ JÁNOS társainak 1956-ban alig néhány nap jutott. Ahogy jó száz évvel korábban a márciusi ifjakat, PETŐFI, JÓKAI vagy VASVÁRI társait a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje fűtötte, ugyanúgy a pesti srá-cok küzdelme is a szabadságról szólt. A tét a puszta létezés, a gondolkodás és érzés, a lélegzetvétel szabadsága volt. Ők voltak 1956 forradalmának legifjabb hősei. Nem volt mit veszíteniük. Sokuk alig bírta cipelni a puskát. A kamaszok konokságával lázadtak fel a szabadságért, egy félelem és szorongás nélküli életért. […]

Az 1956-os forradalom, szabadságharc és nemzeti felszabadító háború mindössze két hétig tartott, mégis megrengette a világot. Megroppantotta a II. világháború után létrehozott európai békerendszert. Lerántotta a leplet a szovjet típusú terrorrendsze-rek rideg valóságáról.

A világ egyszer s mindenkorra kijózanodott a kommunista illúziókból. Mert 1956 után nem lehetett nem tudomásul venni többé, hogy a Szovjetunióban és a fennhatósága alatt álló országokban tűzzel-vassal életben tartott illegitim, korrupt és életképtelen rendszerek valójában népellenes, totális diktatúrák. Többé senki sem áltathatta magát. […]

Ötven évvel ezelőtt az egész világ Budapestre figyelt. Ökölbe szorított kézzel ültek a rádiókészülékek előtt a jóakaratú emberek Washingtontól Isztambulig, Berlintől Montreálig, Londontól Tallinig, Varsótól Stockholmig, Bécstől Rómáig. Mert ez a szűk két hétbe szorított élet-halál harc mindenki számára nyilvánvalóvá tette a tényt, hogy egy kis nép szabadságharca a nagyhatalmi érdekek, és erőviszonyok alapján kialkudott érdekszférák teremtette realitással szemben nem kaphat esélyt. Megkönnyezték a vérrel borított budapesti utcákról érkezett tudósításokat. Aki tu-dott segített, aki tehette, befogadta az üldözötteket, támogatta a menekülőket. Voltak, különösen a szovjet megszállás alatt élők között, akik súlyos megtorlást kockáztatva fejezték ki szolidaritásukat a magyar hősökkel. […]

29Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 29

Page 30: Új Kép (2006. december)

30

1956 forradalma és szabadságharca legújabb kori történelmünk legfényesebb lap-jai közé tartozik. A pártállami rendszer összeomlása a forradalom bitófára juttatott miniszterelnökének, Nagy Imrének és mártírtársainak ünnepélyes újratemetésén, 1989. június 16-án, mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Amint „népfelkeléssé”, illetve „forradalommá” minősült át az, amit több mint harminc éven keresztül „ellenforradalomnak” és „a fasiszta csőcselék lincselési tobzódásának” hazudtak, illetve „sajnálatos eseményekké” tompítottak, abban a pillanatban köddé vált a Kádár-rendszer vérben fogant és a Vörös Hadsereg jelenlétével nyomatékosított legitimitása. […]

A húszadik századi totális diktatúrákban csak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mert szembeszállni a mindenhatóvá vált állammal. Mert a bolseviz-mussal nem lehetett megbékélni. Mert végső soron a nemzet megmaradásáról és az emberi méltóságról volt szó. Mert nincsenek kis nemzetek. A legerősebb, a leghatal-masabb erővel is muszáj szembefordulni, ha már tűrhetetlen a megalázottság. Mert egy nemzet sorsát azok a pillanatok határozzák meg, amikor nemcsak sodródik a történelem árján, hanem ő maga a történelem.

Akkor, 1956-ban, egy pillanatra Magyarország úgy érezte, talán sikerülni fog. És egy pillanatra sikerült is. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Ezekből a pilla-natokból áll össze egy nemzet. Ezekből a nemzetekből áll össze Európa. Ezekből az emlékekből lehet építkezni. Ezekre az eseményekre muszáj emlékezni.

Forrás: http://www.forradalom1956.hu/

30 Smidt Mária

HÍREK 1956-BÓLOktóber 23., kedd

A BUDAPESTI FIATALOK HATALMAS FELVONULÁSA KEDDEN DÉLUTÁN

Kedden délelőtt egymás után érkeztek a jelentések az egye-temekről, főiskolákról, ame-lyek arról számoltak be, hogy a fiatalok nagyobb szabású felvonulásra készülnek. […]

A Budapesti Műszaki Egyetem fiataljai keddre virra-dó éjszaka felhívással járták végig a főváros üzemeit és gyárait. […]

A fiatalok lelkes készü-lődését megzavarta az a közlemény, amely szerint a belügyminiszter megtiltott minden felvonulást és gyűlést. Ahogyan terjedt a hír, úgy érkeztek a tiltakozások. […]

A Műszaki Egyetemen rövid-del fél három előtt bejelen-tették, […] hogy a miniszter visszavonta utasítását. […]

Három óra előtt pár perccel már több tízezren tolong-tak a Petőfi szobor körül. Felcsendültek a Kossuth-nóta hangjai. A Lobogók között fel-tűntek a lengyel nép zászlói is. […] Pontosan hármat mutatott az óra, amikor az összegyü-lekezett tömeg előtt S I N KO V I T S IM R E , a Nemzeti Színház művésze elszavalta a Talpra magyart. […]

A fiatalokhoz csatlakoztak a Nép had sereg tisztjei is, csak-nem 800 tiszt egy csoportban vonult fel. Bem József tábor-

Page 31: Új Kép (2006. december)

NOVEMBER, 1956

Beney Zsuzsa

Puskagolyóval átlőtt ősz. A szívHelyén átlátszik a levélHiánya.

*

Nem penderültek össze szélei.A seb: időtlenIdő haldoklás és halál között.

*

Egy levélen egy évszak. Szemfedő.A zöld selyem árnyéka vagyA hófehér hiány.

*

Meghalt, mielőttLehullott volna. A halálosGolyó nélkül élne-e még?

AZ ŐSZ PERGÉSE

Zalán Tibor Móser Zoltán lyukas levelére

pereg az őszőszben a levél

vérbe pereg az őszőszi vérbe pereg a levél

vérben és szélben pereg az őszőszi vérben és szélben pereg a levél

vérben és szélben és lángban pereg az őszőszi vérben és szélben és lángban pereg a levél

lyukas zászlók égneklyukas és véres a levél

a lyukat nem tudja elfújni a szél

nok szobrát soktízezres tömeg vette körül. A tömegben ott voltak az egyetemistákon kívül a gyárak, üzemek munkásai, a hivatalok dolgozói is. (...) Hatalmas lelkesedéssel fogad-ták a résztvevők a Petőfi Kör hangoskocsiját, amelyik a Kör tagjainak üdvözletét tolmácsol-ta és hangszórón közvetítette a fiatalok követeléseit. […]

A mintegy 50 000 főnyi tömeg, amely állandóan nőtt, gyarapodott, elénekelte a Himnuszt és a Szózatot, majd V E R E S P É T E R , a Magyar Írók Szövetségének elnöke ismertette az Írószövetség elnökségének határozatát és hét pontba foglalt követelését. […]

Percekig zúgott a taps, amikor az emlékműre feltűz-ték a Kossuth-címert. Ezután B E S S E N Y E I F E R E N C , a Nemzeti Színház művésze mondta el a Szózatot. […]

Az Országház előtt a Kossuth téren összegyülekezett hatal-mas tömeg hosszú ideig együtt maradt. […] A tüntetők köve-

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 31

E-MAIL MÓSER ZOLTÁNNAK

Parti Nagy Lajos

összeszavazni mindentez se versez egy levéla vers csakáthullana rajtacsak átfújná a szélát hangtalanez a levélegy tiszta jelegy tiszta lyuknem lesi önmagátnem kérdi nézed-enem kell megírnivan

Zörögve, veckelődvehonnan hová törekszel –mintha egy üvegpatkányvonná vemhes, törékenyhasát az úton át, tekallódó levélasszony?

Petri György: Egy őszi levélre

láttamköszönömgyönyörűnincs mit írnomnem kell

Page 32: Új Kép (2006. december)

A KOZMOSZ SEBE

Döbrentei Kornél

Válasz a Móser Zoltán küldte lyukas falevélre

Az őszhatalmú időtől kihívó üzenet érkezett,sarjadás-erejű válasz rá a képzelet;kaptam egy talányos – virágtól, fától? – levetett,Biblia-lapok közt imádságossá aszalt, szívforma levelet:milliárdból egyetlenként önmaga,nincs hozzá hasonló, csak hasonlata,közepén viseltes űr a folt,mint szívburkon golyó ha áthatolt,szűziség szűk bejáratán ha átütött,miként csírakopja konok ősrögöt,megidéz ávósok vezényelte sortüzet– ó, ezek a ruszki tankok mögött lappangó vacak-bátrak! –,előtte még, hogy zárkamélyben csillagvizsgálója a szabadságnakcsak kivágott-címerű zászló lehet,s a magyar életfa lombjába vackolódó Holdnem éjszakát szül, virradat, amit kihord,a vitorlát bontó Haza zátonyról nem zátonyra érkezett,mert nem bitókról lopta le a kötélzetet,e cirkli-terebélyű növényi sebenátduhhan a molekuláris tisztaság, mint a hó,s a Szentlélek is átszáll könnyeden,a Máriás lobogókkal suhogó,bár bennünk minden pika a Kossuth-címerig ér,eszünket búsítja eszme, de erünkben felvidul a vér,s újra kigyúl a fáklyaüszök, mert az ország mégse a kárhozat hona,nem ferde gerincet sugall a dőlt keresztű Szent Korona.Vagy csupán a férgek hada rágta ki az utata Nagyistennek, ki szánva minket ide néz, és sírva mulat,mert csak Ő sejti, mint dönti el, szabadságunk annyi maradt-e még,mint e lyukon át ránkderengő kerek ég.

Budapest, 2006

telték, hogy N A G Y I M R E elvtárs beszéljen. Nagy Imre elvtárs este 9 óra körül rövid beszédet mondott a Kossuth Lajos téren.

Az esti órákban a város több pontján rendzavarásra került sor. Különösen súlyosan ala-kult a helyzet a Magyar Rádió székházának környékén, ahol a megtámadott karhatalmi ala-kulatok szorongatott helyzetük-ben fegyvert is használtak. Az összeütközésnek halálos áldo-zatai és sebesültjei vannak.

32 Döbrentei Kornél

Page 33: Új Kép (2006. december)

3333

Emlékezés és emlékeztetésWittner Mária

Immáron 14 éve emlékezünk az 56-os forradalom évfordulójára.Még elevenen él emlékezetemben az első (1989) megemlékezés, ott a Kossuth téren. Hatalmas, lelkes tömeg, csillogó szempár, szinte minden ember kezében égő fáklya, megvilágítva az arcok derűjét, a bizakodó tekinteteket, melyek egy igazabb jövőké-pet sugároztak felénk. A hit eufóriája áthullámzott az emberi szíveken és reményteli várakozással néztünk a jövő felé. Szebb lesz, jobb lesz, igazabb lesz, ez a hit töltötte el szívünket és tudatunkat.

Aztán telnek az évek és az idő örök körforgásának törvénye szerint jönnek az újabb évfordulók, emlékezések, melyek mára mintegy kötelező aktusként zajlanak, szinte érzelmek nélkül. Az érzelmi hiányt pótolja a pályázati úton elnyert pénzkeret, mert emlékezni is lassan csak pályázati úton lehet. Globalizált világ. Globalizált emlékezet. ILLYÉS GYULA Egy mondat a zsarnokságról versének megrendítő sorai tó-dulnak fel bennem. A zsarnokság, mely mindenütt jelen van, mellyel nap, mint nap együtt élünk a nap huszonnégy órájában, mára új arcot öltött. A zsarnok lemossa vértől csöpögő kezét, és glaszékesztyűt húz rá, úgy érzi, mindent eltakar, de előbb még exhumálja a 45 évig temetett kapitalizmust a tőkével együtt. Rádöbben, hogy a Marx-féle Tőke tőkésíthető. A pénzhatalom és a zsarnokság egy tőről fakadnak. A véres falu székházát is tataroznák, csak egy dologról elfeledkeznek, a víz mindent levisz, de a bűnt azt nem, mert arról egyszer számot kell adni Isten ítélőszéke előtt.

Lehet pályázati pénzből emlékeztetni, de a mi emlékeinket nem lehet pénzre át-váltani, mert beleégették a lelkünkbe örökkön örökké. Nekünk ’56 szabadsága nem a ma szabadosságát jelenti, hanem az elesett hősöket, kivégzett mártírokat, megalázott, megnyomorított embereket. Mi nem csak 14 éve emlékezünk, mert az emlékezés nem pénzfüggő, mint ahogy parancsszóra sem lehet elfelejteni semmit.

Az október 23-ára való emlékezés nem dátumhoz kötött, és nem kampányszerű, mert életünk részévé vált minden fájdalmával együtt.

2003. október

A SZABAD NÉP SZERKESZTŐSÉGE KÖZLI:

A Szabad Nép üdvözli Budapest népének hatalmas erejű felvonulását és tüntetését a szocialista demokrácia kibontakozásáért, közéletünk megújulásáért!

Kommunista lelkiismere-tünket követve mélységesen elítéljük a karhatalmi szervek erőszakos fellépését. Követeljük az azonnali felelősségrevonást!

A Szabad Nép szerkesztősége megfogadja a pártnak és a népnek, hogy egyetlen sorral sem támogatja, hanem megta-gadja azokat, akik sortűzzel, terrorral felelnek a nép szavára és követeléseire.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 33

Page 34: Új Kép (2006. december)

34

HÍREK 1956-BÓLFORRÓ NAPOK A VIDÉKI EGYETEMI VÁROSOKBAN

Hétfőn és kedden a vidéki egyetemi városokban is gyűléseken, felvonulásokon követelte a fiatalság és – hoz-zájuk csatlakozva – a városi munkásság és az értelmiség a következetes demokratizálást, a teljes leszámolást a vissza-húzó erőkkel.

„Pesti srácok” a forradalomban Vannak kifejezések, mint például a „pesti srácok”, amelyeket többnyire anélkül hasz-nálunk, hogy pontosan tudnánk azok tartalmát.

1956 őszének fegyveres utcai harcait legnagyobbrészt fiatal, tizen- vagy huszon-éves munkások – a 25 évesnél fiatalabb korosztály, a „pesti srácok” – vívták.

A felkelők – köztük a „pesti srácok” – lehetséges indítékai rendkívül változatos képet mutattak. „Voltak, akik az egyetemisták 16 pontjának érvényesítéséért váltak felkelőkké. Mások anyagi helyzetük javulását várták a forradalomtól. Olyanok is vol-tak, akik hirtelen felindulásból ragadtak fegyvert. Egyeseket a Szabad Európa adásai befolyásoltak. Csak néhányan voltak, akik önös célokért szálltak harcba.” – írja a korszak egyik szakértője.

A fegyveres harc vállalásának indítéka lehetett a szocialista rendszer kategorikus elutasítása is. De az indítékok közé sorolható a romantikus hazaszeretet és a kaland-vágy, a basáskodó és kizsákmányoló hatalom gyűlölete és a sivár életkeretekből való

34 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Page 35: Új Kép (2006. december)

35„Pesti srácok” a forradalomban

NÉPFRONT ESTÉK SZOLNOK MEGYÉBEN

A népfront-bizottságok több Szolnok megyei községben népfront esték címmel isme-retterjesztő előadás-sorozatot, kérdezz-felelek ankétot ren-deznek. Az előadások anyagát mindenütt a dolgozó parasztok kívánságait figyelembe véve állítják össze.

kitörés öröme. Nélkülük az október 23-án kezdődött forradalom néhány napon belül valamilyen kompromisszumba torkollott volna.

A fegyveres felkelőcsoportok mindenesetre jelentősen befolyásolták – közvetve és közvetlenül – a politikai szférát. A felkelők hősies küzdelme adott nyomatékot a forradalmi követeléseknek, önfeláldozásuk nélkül elképzelhetetlen lett volna az októberi szovjet támadás visszaverése, SZTÁLIN és RÁKOSI híveinek, követőinek eltávo-lítása a hatalomból, a többpártrendszer kereteinek megteremtése, a semlegesség be-jelentése. A felkelők legfőbb politikai célkitűzése a függetlenség és a „demokratikus szocializmus” kivívása volt.

A „pesti srácok” szerepe és tevékenysége bármilyen jelentős és kivételes volt is, nem szakítható ki a forradalom egész folyamatából.

A „pesti srácok” és a náluk idősebb felkelők primitív harceszközökkel – kézifegy-verek, benzines palackok – szálltak szembe a szovjet tankokkal. Sikereikben termé-szetesen a döntő tényező az volt, hogy a felkelők maguk mögött tudhatták a lakosság gyakorlati támogatását.

A fegyveresek egy része október 30-ig a harcok alatt tanult meg a fegyverekkel bánni, a fiatalok jelentős része a „Szabadságharcos Szövetség” keretein belül tanult meg lőni. Akik pedig nem ismerték a fegyverek használatát, azoknak, aki értett hozzá, megmutatta. Több szerencsétlenség következett be a fegyverekhez nem értő és azzal játszó 13–15 éves gyerekek között, akiknek leszerelését november első nap-jaiban is csak nagyon nehezen tudták végrehajtani.

A nehézfegyvereket katonaviselt hozzáértő személyek, sok esetben tényleges katonák kezelték, de a „molotov koktélt” veszélyessége ellenére többnyire a fiatalabb korosztályba tartozó fegyveresek, gyerekek használták.

A Terorr Háza Múzeum kiállítása az 1956-os forradalom és szabadságharc eddig méltánytalanul elhanyagolt és elhallgatott metszetét kívánja bemutatni. A kiállítás megrendezésével többek között választ kívánunk adni azokra a kérdésekre, hogy milyen volt a forradalom időszakában a tizenéves kamaszok és a húszas éveik elején járó fiatalok – a „pesti srácok” – élete, hogyan, milyen úton kerültek kapcsolatba a forradalom és szabadságharc eseményeivel. Bemutatjuk, hogy mit jelentett ebben a felnőttekre szabott világban gyereknek, fiatalnak lenni.

Az oly sokat emlegetett „pesti srácoknak” a világát – a felkelés és szabadságharc „hétköznapjait” – szeretnénk hitelesen bemutatni, azokat a fiatalokat, akiknek a hő-sies fegyveres harca nélkül a forradalom nem győzhetett volna.

A forradalom és szabadságharc időszakában bekövetkezett veszteségek 44%-át a „pesti srácok” korosztálya adja. Az életüket vesztett fiatalok – a teljes veszteség 21%-a – 19 éves, vagy annál fiatalabb volt, 4%-uk a 16-ik életévét sem élte, élhette meg.

A „pesti srácokat”, 1956 fegyveres felkelőit mutatjuk be, azokat, akik a forradalom napjaiban a legelszántabbak voltak, s akik a győzelemért a legtöbb személyes kocká-zatot vállalták, akikre – ha itthon maradtak – többnyire a meghurcoltatás, a társada-lomból való kirekesztés, később pedig a még inkább fájó közöny vagy felejtés várt.

Forrás: http://www.forradalom1956.hu/

35

Page 36: Új Kép (2006. december)

36

1956 és a fiatalokBíró Mátyás

Vannak napok és hetek, amelyek kitörölhetetlenek az emberek tudatából és egy nem-zeti közösség emlékezetéből. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ezen időszakok közé tartozik. A mai magyar fiatalok, határon innen és túl, nem felejthetik el ’56 szellemét, üzenetét, eseményeit. Hogy tanulhassanak belőle. A forradalomban az akkori fiatalság az események motorja volt, kezdeményezéseik nélkül könnyen a csírájában elfojtott megmozdulások közé tartozna 1956 is. Nem lehet és hagyni sem szabad kiirtani a magyar szívekből azt a szellemet, melyet ’56 hagyott öröksé-gül. Október 23-a jelkép, ezért kiáltották ki hazánkban, 1989-ben ezen a napon a köztársaságot. Ezért határozott úgy az Országgyűlés 1991-ben, hogy e nap hivatalos nemzeti ünnep legyen.

FÉNYKÉPEK A FORRADALOMRÓL

1956-ban a kommunizmusban felserdülő gyerekek, fiatalok követve az 1848-as fiatalok példáját, fegyvert mertek fogni a túlsúlyban levő és hazánkat elnyomó szov-jet erőkkel és hazai csatlósaikkal szemben. Ki mertek állni a terekre, össze mertek kapaszkodni a felvonulásokon az utcán. Nem merészség volt ez, annál sokkal több. Felelősség: a saját életükért, az országért, a családjukért, a jövőért. Nem tettek többet, mint vállalták azt az embert emberré avató tulajdonságot, hogy valódi életet csak szabadon lehet és szabad élni. Mi fiatalok ma talán már el sem tudjuk képzelni, hogy milyen is lehet szabadság hiányában élni. Talán csak akkor, amikor a szabadosság elkorcsosult felfogásának nevében próbálnak minket meggyőzni az alternatív élet-formákról, a nemzeti elkötelezettség feleslegességéről, sőt veszélyéről. Ilyen esetek-ben a jó érzésű emberekben, fiatalokban megkondul talán a vészharang, és felötlik bennük, hogy valóban szabadságban élnek-e? 1956-ban nem volt kérdés, hogy fogság az életük. Ez ellen cselekedtek, ezért kell megismernünk és továbbadnunk tetteiket, és emléküket. A következőkben röviden felelevenítjük azokat az 1956-os októberi eseményeket, amelyek az akkori fiatalsághoz kötődnek.

1956 október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták köve-teléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedett követeléseik között a legfontosabbak a következők voltak: a szovjet csapatok kivonása, új kormány alakí-tása NAGY IMRE vezetésével, RÁKOSI és társai bíróság elé állítása, általános, egyenlő és titkos választások, új gazdaságpolitika, a munkásság létminimumának megállapítá-sa, a kötelező beszolgáltatás eltörlése, a politikai és gazdasági perek felülvizsgálata, a régi magyar Kossuth-címer visszaállítása és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvá-nítása. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek köve-teléseik alátámasztására és a Szovjetunióval szemben nagyobb önállóságra törekvő Lengyelország támogatására.

36 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Page 37: Új Kép (2006. december)

1956 és a fiatalok 37

Október 23-án a fiatalok spontán kezdeményezése magával ragadta Budapest lakóit, majd az egész országot. Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonult, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indult. A Petőfi-szobornál SINKOVITS IMRE, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt. Egy diák felolvasta a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbra duzzadt – a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatla-koztak –, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonult. A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangoztak.

A tüntetők a Bem-szobornál egyesültek. Egyesek kivágták a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. VERES PÉTER felolvasta az írók kiáltványát, BESSENYEI FERENC elsza-valta a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, ZBIGNIEW HERBERT üdvözöl-te a tüntetőket. A tömeg ezután a Kossuth tér felé vette az irányt azt követelve, hogy NAGY IMRE beszéljen a Parlamentnél. A tüntetők első csoportjai 17 óra körül értek a Kossuth térre. Egy óra múltán már az egész teret betöltötte a kétszázezresre becsült tömeg. 18 óra körül a tüntetők néhány kisebb csoportja a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz indult, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét. Október 23-át, a forradalom első napját követő napokban, a szabadságharc napjaiban a pesti és vidéki fiatalok is felvették a harcot a szovjet csapatokkal szemben, százával maradva holtan az utcakö-veken. Nincsen talán abban semmi túlzás, ha a magyar forradalom és szabadságharc legnagyobb hőseinek a bátor magyar fiatalságot, köztük nem utolsó sorban a „pesti srácokat” tekintjük. Róluk szólnak a következő verssorok is. Emlékezzünk rájuk és ne csak ezen a napon!

Kenneth Klára: ANYU, TÜNTETNI MEGYEK!

Tegnap még, selymes szőke hajadSimogatta szelíd anyai kéz…Ma fegyverrel a kezedbenA barikádra mész…Tegnap még féltél az iskolában,Hogy a leckét nem tudod jól…Ma? Orosz túlerővel szembenA géppisztolyod szól…Csak tizennégy éves voltálVézna, kékszemű gyerek,Bekiáltottál a konyhába:Anyu, most tüntetni megyek!!!Olcsó mackóruhát viseltél,Megtalpalt iskolacipőt.Emléked azóta márCsodás legendává nőtt…Mert soha, soha a világonMég nem harcolt ilyen sereg,

GERŐ ERNŐ RÁDIÓBESZÉDE

[…] mindent elkövetünk annak érdekében, hogy orszá-gunkban a szocializmust, a legfontosabb, a legalapvetőbb, a leglényegesebb kérdésekben a többi országokkal közös, egységes marxi-lenini alapon, de a magyarországi sajátossá-gok, országunk gazdasági és társadalmi helyzete, a magyar hagyományok figyelembe véte-lével építsük. […]

Munkás elvtársak! Dolgozók! Nyíltan meg kell mondani: most arról van szó, szocialista demokráciát akarunk-e, vagy burzsoá demokráciát?

37

Page 38: Új Kép (2006. december)

38

HÍREK 1956-BÓLTIZENNÉGY MAGYAROR SZÁGON NEVELKEDETT GYERMEK VISSZATÉR SZÜLEIHEZ NYUGAT-NÉMETORSZÁGBA

A gyermekek átadása a bécsi magyar követségen rendkívül szívélyes légkörben ment végbe. A nyugat-németországi Vöröskereszt megbízott meleg szavakkal mondott köszönetet a magyar kormány emberséges és előzékeny magatartásáért, amellyel lehetővé tette, hogy a gyermekek, akik a második világháborút követő zűrzavar-ban szakadtak el szeretteiktől, visszatérhessenek szüleikhez.

Halált megvető bátorsággalEnnyi gyerek, magyar gyerek!Szemben az orosz tankokkalMely mint dübörgő halálPillanatonként százakatIrgalmatlanul lekaszál!Drága kis testeken gázolPáncélszörnyek hernyótalpaSzovjet tankokra vér tapadÉs ott feküsztök halva. Halva!Megölték a gyerekeinketA hősöket, mert szembeszálltak…Bolsevista bitangok hadaNemzetgyilkossá váltak!Ezt a vért nem mossa leÉvezredek ítélőszékeÉs egy napon fegyvert ragadA világnak minden népe!Példát vesz Rólad kisfiú,Te vézna iskolás gyerek,Aki beszóltál a konyhába:Anyu, most tüntetni megyek!!!

A világhírű írónő ezt a versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfor-dulóján legifjabb hőseink emlékére.

Forrás: http://1956emleke.hu/index.php?csz=266314

38 Bíró Mátyás

Page 39: Új Kép (2006. december)

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 39

NÖVEKSZIK A MONGOL NÉPI FORRADALMI PÁRT TAGLÉTSZÁMA (TASZSZ)

Az Unen című lap jelen-tése szerint a Mongol Népi Forradalmi Párt tagjainak és tagjelöltjeinek száma a 12. pártkongresszus óta 18 száza-lékkal megnövekedett.

Az 1956-os forradalom eseményeia vajdasági magyar nyelvű sajtóban

Molnár Tibor

Az 1956-os magyarországi forradalom megdöbbenést keltett a világban. Európa szí-vében – a hidegháború közepette – egy nép megpróbálta kezébe venni sorsának irá-nyítását: felkelt bel- és külföldi elnyomói ellen, hogy kivívja szabadságát és nemzeti függetlenségét. A szuezi válság mellett világszerte a magyarországi hírek foglalták el a lapok címoldalait. Az események nagy izgalmat keltettek a határon túli magyarság körében: attól függően azonban, hogy melyik utódállamban éltek, a híreket külön-böző tálalásban kapták, különböző információkhoz juthattak. A Jugoszláviában élő magyarságnak volt – az ország különleges helyzetéből eredően – talán legjobb rálátása a magyarországi eseményekre a többi „népi demokratikus” államban élőkkel szemben. Ez elsősorban a vajdasági magyar nyelvű sajtó érdeme volt.

A VAJDASÁGI MAGYAR NYELVŰ SAJTÓ AZ 50-ES ÉVEKBEN

A tájékoztatás valamennyi társadalmi rendszerben fontos szerepet töltött és tölt be, mivel hatással van az emberek gondolkodásmódjának formálására. Az aktuális hatalom ezúton igyekszik megnyerni elképzelései számára a tömegeket, úgy magya-rázni az egyes eseményeket, ahogy az érdekeinek legjobban megfelel.

Az 50-es években egyre nagyobb teret hódított a rádió: az éteren keresztül jutot-tak el a hallgatókhoz leggyorsabban a hírek, és már kezdett szárba szökkenni az új médium, a televízió is. A sajtó, a napi- és hetilapok azonban még mindig megkerül-hetetlenek voltak.

A II. világháborút követően Jugoszlávia a szocializmus útjára lépett, megkezdte az új társadalmi rendszer felépítését. A hatalom e tevékenységnek rendelt alá mindent, és ez alól a tájékoztatás sem képezhetett kivételt. Ezt úgy érték el, hogy a régi lapok helyett újakat alapítottak. Az új lapok szerkesztői és újságírói a szocialista társadalmi rendszer szellemében, a Párt által megszabott és ellenőrizett módon készítették az újságokat. Ez természetesen elkerülhetetlenné tette a mindenkori cenzúrát is.

A Vajdaságban megjelenő magyar nyelvű hetilapok, és az egyetlen napilap is az említett célokat szolgálta. Az 50-es évek közepén a Vajdaságban három magyar nyel-vű hetilap jelent meg:

– a 7 Nap mint a Szocialista Szövetség hetilapja; szerkesztőségének székhelye Szabadkán volt;

– az Ifjúság mint a Népi Ifjúság Tartományi Vezetőségének hetilapja; szerkesztőségének székhelye Újvidéken volt;

– a Dolgozók mint a Vajdasági Tartományi Szakszervezeti Tanács hetilapja; szerkesztősé-gének székhelye Újvidéken volt.

39

Page 40: Új Kép (2006. december)

40

HÍREK 1956-BÓLVISSZAVONTÁK A BZ AM ABEND HÉTFŐ ESTI SZÁMÁT (BIZALMAS!) (DPA)

A Kelet-Berlinben megjelenő BZ am Abend hétfői számát, amely a kelet-berlini lapok közül elsőként közölt bő kivo-natokat Gomulka vasárnap este elhangzott beszédéből, minden indokolás nélkül visszavonták. (Bizalmas!)

Egyetlen magyar nyelvű, „országos” napilapként az újvidéki Magyar Szó jelent meg hivatalosan a Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének magyar nyelvű napilapjaként.

A jugoszláv lapok előnye a népi demokráciákban megjelenő lapokkal szemben az volt, hogy nagyobb számú hírforrással rendelkeztek. A hazai hírforrások (TANJUG1, JUGOPRESS) mellett felhasználták a szocialista országok távirati irodái (MTI, PAP, CSTK, TASZSZ)2 és a nyugati hírügynökségek (Reuters, AFP)3 által közölt híreket is. A jugoszláv lapoknak az 1956-os forradalom napjaiban magyar nemzetiségű vagy magyarul jól beszélő saját tudósítójuk is volt Magyarországon. A magyarországi ese-mények bemutatásában előszeretettel közölték – mivel az újvidéki szerkesztőknek nem voltak e téren nyelvi nehézségeik – a budapesti rádió híradásaiban elhangzott híreket is. Ugyanez vonatkozik a magyarországi lapokra is: hírközlő eszközeink fel-használták a Szabad Nép, a Szabad Ifjúság, a Népszabadság egyes cikkeit.

A hetilapok megjelenésük dinamikájából kifolyólag egy-egy hét teljes híranyagát közölték általában hírmagyarázatok alakjában. Ebből kifolyólag az 56-os események követésére – ahol a helyzet sokszor percről percre változott – kevésbé voltak alkalma-sak. Kivételt talán a szabadkai 7 Nap képez, melynek a forradalom során kiküldött tudósítója tartózkodott Magyarországon, de ezek az írások is egy-két hetes időszakot átfogó tudósítások.

A magyarországi 56-os történések vajdasági sajtóvisszhangjának követésére a Magyar Szó napilapot értékeltük a legmegfelelőbbnek, habár az egyes események bekövetkezése és a rájuk vonatkozó tudósításnak a lapban való megjelenése egy-két, ritkábban – ha az újságíró akadályozva volt – akár három napot is késhetett. Ezeket az újsághíreket olvasva, a történelmi tények ismeretében megtudhatjuk, milyen in-formációkat hagyott meg a jugoszláv cenzúra a magyar napilap olvasóinak.

ELSŐ HÍREK A FORRADALOMRÓL

A Jugoszláviában vendégeskedő állami és pártküldöttség 1956. október 22-én fe-jezte be látogatását. Az egyhetes látogatás során a magyar delegáció – melynek GERŐ ERNŐ, KÁDÁR JÁNOS és HEGEDŰS ANDRÁS is tagjai voltak – beutazta Jugoszlávia több tagköztársaságát: jugoszláv állami és pártvezetőkkel folytatott tárgyalásokat, többek között Titóval is. A tárgyalások mindkét fél számára fontosak voltak a kétoldalú kap-csolatok rendezése végett, Magyarország számára pedig külön azért is, mert a pártve-zetés a jugoszláv mintát kívánta felhasználni az ekkor már szemlátomást zsákutcába jutott magyarországi társadalmi viszonyok orvoslására. Az újvidéki Magyar Szó a magyar delegáció látogatásáról és tárgyalásairól részletesen beszámolt, október 25-ig Magyarországgal kapcsolatosan más hírt nem is közöltek.

A „hírzárlatot” – ami feltehetően annak következtében állt be, hogy a jugoszláv politikai vezetést is váratlanul érték az október 23-án kezdődő magyarországi ese-

1 Telegrafska agencija nove Jugoslavije (jugoszláv hírügynökség). 2 Magyar Távirati Iroda, lengyel, csehszlovák, szovjet hírügynökség. 3 Brit és francia hírügynökség.

40 Molnár Tibor

Page 41: Új Kép (2006. december)

mények – a Magyar Szó 1956. október 25-ei Nagy Imre miniszterelnök felhívása a rend helyreállítására című cikke törte meg.4 A cikk a beérkezett hírügynökségi jelentések, valamint a budapesti rádió híradásai alapján részletesen beszámol az október 23-ai és 24-ei eseményekről: közlik Gerő Ernő október 23-ai, és NAGY IMRE október 24-ei rádióbeszédét is.

A szovjet csapatok segítségét kérték cím alatt a budapesti rádió jelentésére hivatkoz-va közlik, hogy a szovjet csapatok fegyveresen is beavatkoztak5 a felkelés elfojtásába: „… a Varsói Szerződés értelmében segítségért folyamodtak a szovjet csapatokhoz. A szovjet alakulatok a kérésnek eleget téve részt vesznek a rend helyreállításában…”.6

A MAGYAR SZÓ BEL- ÉS KÜLFÖLDI HÍRÜGYNÖKSÉGEK, VALAMINT A BUDAPESTI RÁDIÓ HÍRADÁSAIN ALAPULÓ JELENTÉSEI 1956. OKTÓBER 27-E ÉS NOVEMBER KÖZÖTT

A jugoszláv kormány első hivatalos hírmagyarázatát október 27-én közölte a Magyar Szó: BRANKO DRAŠKOVIĆ külügyi sajtószóvivő nyilatkozott a magyarországi helyzettel kapcsolatban. 7 Nyilatkozatából kitűnik, hogy a jugoszláv vezetés helye-selte a magyar kormány lépéseit: „… az, amit a mai vezetőség szükségesnek tart megtenni, a széles néprétegek követelésének vonalán mozog.” A szovjet csapatok beavatkozásával kapcsolatosan a következőket nyilatkozta: „Ha idejében számoltak volna a tragikus budapesti eseményekhez vezető okokkal, akkor – meggyőződésünk szerint – ezekre az eseményekre nem került volna sor.”

A Magyar Szó ugyanezen a napon közölte azt a hírt, mely szerint október 25-én az újpesti Egyesült Izzóban megalakult az „első munkástanács”.8

Az október 28-ai szám már nyugodtabb hangvételű. Megalakult az új magyar kor-mány című cikkében a budapesti rádió híradására hivatkozva jelenti, hogy megala-kult a Nagy Imre vezette kormány.9 A harcok csillapodásáról is hírt ad, de figyelmez-tet, hogy ez nem jelenti az összecsapások befejezését, hiszen még mindig tartanak a szovjet csapatok hadműveletei. Hírül adja, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt jelezte a Magyar Vöröskeresztnek: több ország segélyt ajánlott fel az országnak.

Közben megkezdődtek a nemzetközi diplomáciai manőverek is. Erről ad hírt az ENSZ székhelyéről – New Yorkból – az APF által közölt Az USA, Anglia és Franciaország a Biztonsági Tanács elé terjeszti a magyarországi eseményeket című cikk, amelynek zárómondata: „… a három nagyhatalom figyelmeztet a külföldi haderő magyarországi akciójával előidézett helyzetre és a magyar nép jogának elfojtására”.10 Jellemző, hogy a jugoszláv sajtó – és a Magyar Szó is – következetesen végigkövette

4 Magyar Szó (a továbbiakban: MSz), XIII. évf. 1956. okt. 25. 292. sz. 5 Volna (Hullám) hadművelet. 6 Ua., mint 3 7 MSz, XIII. évf. 1956. okt. 27. 294. sz. 8 Ua., mint 5 9 MSz, XIII. évf. 1956. okt. 28. 295. sz. 10 Ua., mint 7

TÖBB MINT 21 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ ÚJÍTÁST VEZETTEK BE A DIÓSGYŐRI KOHÁSZATBAN

A Lenin Kohászati Művekben az utóbbi három hónapban több mint 330 újítást vezettek be, amelyekből csaknem 8 millió forint megtakarítás érhető el.

Az 1956-os forradalom eseményei a vajdasági magyar nyelvű satjóban 41

Page 42: Új Kép (2006. december)

külföldi hírügynökségek és saját tudósítója útján az ENSZ-ben Magyarországról foly-tatott vitát, és tudósított is róla.

Érdekességként közlik az Olasz Kommunista Párt véleményét a Magyarországon kialakult helyzetről.11 Minthogy a nyugat-európai kommunista pártok erős szovjet befolyás alatt álltak, a cikk szerint a szovjet beavatkozásra az olasz kommunisták úgy tekintettek, hogy arra a magyar nép és a szocializmus érdekében került sor.

A lap október 29-én megjelent Új kormánynyilatkozat a magyarországi eseményekről című tudósítása Nagy Imre 1956. október 28-án délután a rádió által közvetített nyi-latkozatát közli.12 Ennek legfontosabb mozzanataként a szovjet csapatok Budapestről történő kivonásáról kötött egyezmény megszületését emeli ki: „… A magyar kormány megállapodott a szovjet kormánnyal, hogy a szovjet csapatok azonnal megkez-dik a kivonulásukat Budapestről, s az új karhatalom megalakulásával egyidejűleg elhagyják a város területét. A magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderő visszavonásáról a magyar–szovjet barát-ság szellemében, a szocialista országok közötti egyenjogúság és nemzeti függetlenség alapján.” Bejelenti az ÁVH megszüntetését is.13

Az 1956. október 30-ai Magyar Szó címoldalán TITO jugoszláv pártfőtitkárnak az MDP14 Elnökségéhez intézett levele dominál, melyet a lap Csodálattal adózunk mindazoknak, akik ma Magyarországon a tragikus harcot az újjászületés korszakává teszik címmel közöl.15 A levélben Tito az előállt helyzetért Rákosit és Gerőt teszi felelőssé. Felszólít a vérontás beszüntetésére, és arra inti a magyar kommunistákat, hogy őriz-zék meg a szocializmus vívmányait. Támogatásáról biztosítja Kádár János és Nagy Imre politikáját.

Ennek némileg ellentmond az ENSZ székhelyéről beérkezett jelentés, amely sze-rint Jugoszlávia tartózkodott a szavazástól a Biztonsági Tanács azon ülésén, amelyen a magyarországi helyzet megvitatásának napirendre tűzéséről döntöttek, mert „… a magyar kormánynak időt kell adni a béke helyreállítására…”.16

Az MTI jelentése szerint a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást, a lap pedig varsói forrásokra hivatkozva jelzi, hogy „… Gerő Ernő hívta meg a szovjet csapatokat, hogy lépjenek közbe, amikor kitört a felkelés.”17

Ezen a napon híreket közölnek a nemzetőrség alakulásáról és a külföldi segélyek Magyarországra érkezéséről. Érdekességként áttekintést adnak a moszkvai lapok

11 Ua., mint 7 12 MSz, XIII. évf. 1956. okt. 29. 296. sz. 13 Ua., mint 10

14 Magyar Dolgozók Pártja 15 MSz, XIII. évf. 1956. okt. 30. 297. sz. 16 Ua., mint 12

17 Ua., mint 12

18 Ua., mint 12

HÍREK 1956-BÓLHABZÓ KÁVÉT FŐZ AZ ÚJ ESZPRESSZÓGÉP

A Kereskedelmi Gépi Berendezések Gyárának műszaki vezetői olyan eszpresz-szógépet szerkesztettek, amely nem gőzzel, hanem forró vízzel főzi a kávét.

42 Molnár Tibor

Page 43: Új Kép (2006. december)

43Az 1956-os forradalom eseményei a vajdasági magyar nyelvű satjóban

írásaiból, melyek szerint „… ellenforradalmi puccsra került sor…”, de közlik a Szabad Népnek a Pravda cikkére adott válaszát is.18

Október 31-én A koalíciós pártok együttműködésére alapozzák a kormányzást címen a lap közli Nagy Imre október 30-ai rádióbeszédét, amelyben bejelenti az egypártrend-szer megszűnését és az új, koalíciós nemzeti kormány megalakulását.19

Az 1956. november 1-jétől 4-éig tartó időszakban a Magyar Szó tudósított a Magyarországon zajló eseményekről: az MSZDP20 megalakulásáról, MINDSZENTY JÓZSEF hercegprímás kiszabadulásáról. Ebből az időszakból a legértékesebb tudósítá-sokat a lap Budapesten tartózkodó újságírója, APRÓ MÁTYÁS küldte.

A MAGYAR SZÓ TUDÓSÍTÓJÁNAK JELENTÉSEI 1956. OKTÓBER 25-E ÉS NOVEMBER 4-E KÖZÖTT

Az október 26-ai szám már saját tudósítója, Apró Mátyás október 25-ei keltezésű telefonjelentését közli.21 Az újságíró október 25-én lépte át a jugoszláv–magyar határt azzal a szándékkal, hogy Budapestre utazik. Ekkor azonban csupán Soroksárig jutott el, ahonnét visszafordították. Közben azonban sikerült olyan emberekkel beszélnie, akik szemtanúi voltak a budapesti harcoknak, és nyilatkozni tudtak az ott kialakult helyzetről. Szeged és Budapest között személyesen látta a főváros irányába vonuló szov-jet harckocsikat. Hogy lapját tudósítani tudja, Aprónak vissza kellett térnie Horgosra, mivel Magyarországon nem működött a külföldre irányuló telefonösszeköttetés.

A lap 26-ai számában tájékoztat Gerő Ernő leváltásáról, és közli Kádár János rádióbeszédét, melyben az „ellenforradalmárok” megjelenésére figyelmeztet. Közli Nagy Imre rádióbeszédét is, amelyben felveti a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásának lehetőségét és a két ország kapcsolatai új alapokra helyezésének szükségességét.22

Apró Mátyás – tudósítása leadását követően – még október 25-én az esti órákban visszatért Magyarországra, és Kecskemétig utazott. Itt azonban – a Kecskeméten lejátszódó harci cselekmények következtében – a bekerített városban rekedt, követ-kező tudósítását csak október 28-ai keltezéssel a Magyar Szó az 1956. október 29-ei számában tudta közölni.23 Ekkor tájékoztat az október 26–27-ei kecskeméti esemé-nyekről: a vörös csillagok, címerek leveréséről, a foglyok kiszabadításáról, majd az azt követő súlyos harcokról. Tudósításában kidomborítja a „jó szándékú, becsületes tömeg” és a „kisebb ellenforradalmi csoport” szerepét, amit a hivatalos álláspont is képviselt. Az újságíró e tudósítását is Horgosról volt kénytelen elküldeni.

A kecskeméti harcok befejezését és az október 28-ai általános tűzszünetet kihasz-nálva a Magyar Szó tudósítójának sikerült bejutnia Budapestre. Innét október 31-én

19 MSz, XIII. évf. 1956. okt. 31. 298. sz.20 Magyar Szociáldemokrata Párt21 MSz XIII. évf. 1956. okt. 26. 293. sz.22 Ua., mint 17

23 Ua., mint 10

24 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 1. 299. sz.

JÓ HÍREK A HÁZIASSZONYOKNAK

… forgalomba kerül a habzó szóda. Ezt a kitűnő vízlágyító szert különösen vidéken hasz-nálhatják jól, ahol általában kemény vizek vannak.

Rövidesen megvásárolhat-ják a háziasszonyok az Ipari Segédanyaggyár Ultra nevű mosogatószerét. […]

Ugyancsak a héten kerül az üzletekbe a Csillag nevű új cipőtisztító paszta is, egyelőre fekete, barna és fehér színek-ben állítják elő és dobozonkint 3,30 forintos áron kerül for-galomba.

43

Page 44: Új Kép (2006. december)

44

küldte jelentését, amit a lap november 1-jei száma közölt Budapest utcáin címmel.24 Ez a jelentés hangvételében már lényegesen különbözik az október 28-aitól: szó sincs már ellenforradalomról és ellenforradalmi elemekről. Az újságíró következetesen forradalomról beszél kiemelve az ifjúság, a munkásság és a kommunisták részvé-telét. Hangsúlyozza az eufórikus közhangulatot, amit a szovjet csapatok kivonulása okozott. Tudósít a koalíciós kormány megalakulásáról és a pártok szerveződéséről, valamint a Budapestet ért pusztításokról. Megjegyzi, hogy a főváros közbiztonságát a rendőrség, a honvédség és a felkelők közös őrjáratai szavatolják, de több helyen sor került ÁVH tisztek meglincselésére. A politikai élet pezsdülését véli felfedezni a nagyszámú új lap megjelenésében. Kiemeli, hogy a felkelők nem kívánják a régi rendszer visszatérését, de hogy egységes távlatot még nem látnak.

Meglátogatja Kecskemétet is, ahol hasonló helyzetet talál, mint a fővárosban: újraszerveződnek a pártok, és visszakövetelik egykori székházaikat. A Budapest–Kecskemét útvonalon ekkor – tankok helyett – csak a fővárosba élelmiszert szállító teherautókat lehetett látni.

Reményét fejezi ki, hogy a munkásság nem engedi ki kezéből sorsának irányítá-sát, és hogy a szocialista demokráciáért vívott harcból az értelmiség is hathatósan kiveszi a részét.

Apró Mátyás következő tudósítása november 1-jei keltezéssel a lap november 2-ai számában jelent meg A magyar kormány felmondta a Varsói Egyezményt címmel.25 E cikkben tájékoztatja a Magyar Szó olvasóit arról, hogy Nagy Imre magához kérette Andropov szovjet nagykövetet. A tárgyalás során magyarázatot kért arról, hogy miért érkeznek újabb szovjet katonai alakulatok Magyarországra. Közli a miniszterelnök bejelentését, hogy felmondják a Varsói Szerződést, valamint hogy semlegességük ga-rantálását az ENSZ-től és a nagyhatalmaktól várják. Ezután kitér a pártok, elsősorban az FKGP26 és az MSZDP27 programjára. Tájékoztat KELEMEN GYULÁval – az MSZDP főtitkárával – folytatott beszélgetéséről is. A budapesti pártház ostromát nem említi, de leírja, hogy a „Keleti pályaudvar előtti téren” – amely a Köztársaság tér – napok óta egy földalatti rejtett börtönt keresnek, amelyben politikai foglyok raboskodnak.28

A Magyar Szó tudósítójának a második szovjet fegyveres beavatkozás29 előt-ti utolsó jelentését november 2-ai keltezéssel a Magyar Szó 1956. november 3-ai száma közölte, melynek címe A nap hírei Budapesten, alcímei: Újabb szovjet egységek Magyarországon – A Kilián-laktanya hősénél.30 Ebben a tudósításban szó esik az MSZMP31 megalakulásáról, valamint az újabb szovjet csapatoknak Magyarországra érkezéséről, amiről a magyar hatóságoknak pontos értesülései voltak. A tudósító azon igyekezete, hogy találkozzon MALÉTER ezredessel – aki akkor a hadügyminisz-

25 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 2. 300. sz.26 Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt27 Ua.. mint 20

28 Ua.. mint 21

29 Vihr (Forgószél) hadművelet30 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 3. 301. sz.31 Magyar Szocialista Munkáspárt.

HÍREK 1956-BÓLÚJ HORGÁSZCIKKEK

Rövidesen új horgászcikkek kerülnek forgalomba. Ezek közül legjelentősebb a hazai gyártmányú műanyag hor-gászbot, amely több méretben készül. […] Bővült a horgász-zsinórok választéka is és sokfé-le villantó került az üzletekbe.

44 Molnár Tibor

Page 45: Új Kép (2006. december)

45Az 1956-os forradalom eseményei a vajdasági magyar nyelvű satjóban

ter-helyettes posztját töltötte be – sikertelen maradt. A HM-ben32 várakozva az ott összesereglett küldöttektől sok hasznos információt szerzett arra vonatkozóan, hogy miként képzelik el az ország jövőjét. Ezeknek az embereknek véleménye Apró szerint „… Magyarországnak szabad, független, semleges országnak kell lennie, osztrák vagy svájci mintára. De a jugoszláv példát is emlegették, sőt volt közöttük olyan is, aki sze-rint Jugoszlávia, Magyarország és Lengyelország egy erős, semleges ország-csoport lehetne Európa szívében…”.33

Ezt követően már nem jelent meg a Magyar Szóban olyan Budapestről származó cikk, amelyet Apró Mátyás írt volna alá.

MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATOS CIKKEK A MAGYAR SZÓBAN 1956. NOVEMBER 5-ÉTŐL

A második szovjet beavatkozás kezdetét követően a jugoszláv sajtó ismét a buda-pesti rádió és a hírügynökségek tájékoztatására szorult, ugyanis újságíróik a szovjet támadást követően kénytelenek voltak elhagyni Budapestet.

A Magyar Szó november 5-ei száma címoldalán hozza a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásának hírét, és közli prog-ramját.34 Ezen a napon adnak először hírt arról, hogy magyar menekültek léptek jugoszláv területre.35

November 6-án a legfontosabb hír – az Egyiptom ellen megindított angol–francia invázió mellett – az, hogy az ENSZ határozatot hozott, melyben követeli a szovjet csapatok kivonulását Magyarországról.36

A Magyar Szó 1956. november 8-án ad hírt MILENKO MILOVANOV jugoszláv diplo-mata tragikus haláláról.37 A lap nem írta meg, de a bizalmas diplomáciai iratokból kiderült: Milovanov akkor vesztette életét, amikor november 5-én egy szovjet harcko-csi „véletlenül” tüzet nyitott a budapesti jugoszláv nagykövetség épületére.38 Annak tudatában, hogy Nagy Imréék ekkor már a jugoszláv követségen tartózkodtak, elkép-zelhető, hogy az eset mennyire volt a véletlen műve – kizárt dolog, hogy a szovjetek ne tudták volna, hogy melyik a jugoszláv követség épülete. Ez figyelmeztetés volt szovjet részről: senki se érezze magát biztonságban, bárhol is húzta meg magát.

A jugoszláv kormánynak a szovjet beavatkozást követő hivatalos álláspontját Branko Drašković külügyi szóvivő tolmácsolta, nyilatkozatát november 10-én közölte a lap.39 Újságírói kérdésre, hogy a Magyarországon történtek után érvényben van-e az

32 Honvédelmi Minisztérium33 Ua.. mint 26

34 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 5. 303. sz.35 Ua.. mint 28

36 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 6. 304. sz.37 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 8. 306. sz.38 Ormos Mária–Vida István (sorozatszerkesztők): Top secret – Iratok a magyar-jugoszláv kapcsolatok tör-

ténetéhez. Magyar–jugoszláv kapcsolatok 1956. Budapest, 1995.39 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 10. 308. sz.

November 5., hétfőJUGOSZLÁV LAP A MAGYAR FORRADALOM ESEMÉNYEIRŐL

A Borba pénteki számában a magyarországi eseményekhez fűzött kommentárjában a többi között azt írja, hogy különböző szocializmusellenes elemek antiszocialista irányba akarják terelni az ország fejlődését. A lap megállapítása mellett kiemeli, hogy ezek az erők kisebbségben vannak a magyar munkásosztállyal szemben, de kihasználják a Rákosi–Gerő-féle vezetés súlyos hibáit, kézbe akarják venni a hatalmat és Magyarország antisztálinista fejlődését antiszocialista irány-ba akarják terelni.

A lap a továbbiakban arról ír, hogy ezek az antiszocialista csoportok élénk politikai tevékenységet fejtettek ki, különböző programokat és követeléseket hoztak nyilvá-nosságra, amelyekkel nyomást gyakoroltak a kormányra. Nem szabad lebecsülni azt a veszélyt, amely a magyar mun-kásmozgalmat a régi magyar politikai élet ezen reakciós erői részéről fenyegeti. A Borba kifejezi azt a nézetét, hogy nem vezethet semmi pozitív eredményre, ha engednek ennek a nyomásnak, mert ez csak tovább bonyolíthatná az ország helyzetét. Kétségtelen, hogy a magyar munkásosztályé az a történelmi feladat, hogy ezt megakadályozza.

45

Page 46: Új Kép (2006. december)

46

a szovjet nyilatkozat, hogy minden népnek joga van döntenie belső berendezéséről, Drašković ezt mondta: „Az említett nyilatkozatban kifejtett elvek mindenképpen előmozdítják a szocialista országok közötti viszonyt.” Cáfolta a hírt, hogy a jugoszláv hatóságok magyarországi menekülteket toloncoltak vissza.

A lap hírt adott az élet fokozatos normalizálódásáról a jugoszláv–magyar határon: ekkor ezt jelentette a külföldi segélyek Magyarországra érkezése Jugoszlávián keresz-tül, ami a jugoszláv–magyar vasúti teherforgalom helyreállását is eredményezte.40

Az 1956. november 16-ai szám címoldalán jelentette meg A szocializmus időszerű kérdéseiről és a nemzetközi helyzetről címmel a JKSZ főtitkárának, Josip Broz Titónak a november 11-én Pulán a pártaktíva előtt megtartott beszédét.41 A beszédben a főtitkár részletesen kifejtette a jugoszláv pártvezetés véleményét és álláspontját a magyarországi és lengyelországi eseményekkel, valamint a szuezi válsággal kapcso-latban. Magyarország viszonylatában a Rákosi–Gerő-klikk hibáit emelte ki, amelyek megrontották a jugoszláv–magyar kapcsolatokat is. Nem tartja szerencsésnek a szov-jet beavatkozást, de „a cél szentesíti az eszközt” alapon a szocializmus megvédésének érdekében helyesli, és a Kádár-kormányt támogatásáról biztosítja.

1956. november 16-ától a jugoszláv lapoknak – így a Magyar Szónak is – GAVRO ALTMAN személyében ismét volt tudósítója Budapesten. A november 16-ától 23-áig tartó időszakban Altman tudósításaiban az elhúzódó sztrájkról, a Központi Munkástanács tevékenységéről, a vásárlási lázról tájékoztatta a jugoszláv olvasókat.42

A fordulópont, a magyar történelem e szakaszának lezárása 1956. november 22-én következett be: Nagy Imrét és társait a szovjetek elrabolták, miután elhagyták a jugoszláv nagykövetséget.

A jugoszláv sajtó ezt a hírt csak két nappal később, november 24-én közölte.43 A Magyar Szó 1956. november 24-ei címoldalán ezzel kapcsolatban két cikk jelent meg. Időrendi sorrendben az első – aminek még talán 23-án kellett volna megje-lennie – az, amely a magyar és a jugoszláv kormány közötti megegyezésről tudósít, címe: Szavatolták Nagy és társai személyi biztonságát.44 A másik már a Nagy-csoport elrablásáról tájékoztat – a külügyi államtitkár-helyettesre hivatkozva – diplomatikus, burkolt formában: A JSZNK kormánya a baráti viszony durva megsértésének tekintené, ha a Magyar NK kormánya megszegné az egyezményt címmel, melynek alcíme Nem érkeztek otthonukba Nagy Imre és társai.45 Az események valós történetét a lap belső oldalán közli Hogyan hurcolták el Nagyot és társait? címmel Altman telefonjelentése alapján. A következőket írja: „…Azonban már a nagykövetség épülete előtt, a Hősök tere és a volt Sztálin út – most Ifjúság útja – sarkán az autóbuszba egy szovjet tiszt szállt be, a szovjet biztonsági szervek gépkocsija az autóbusz mellé, egy másik pedig az autóbusz mögé állt, s kisvártatva a kocsisor a Gorkij utcában lévő szovjet városparancsnokság felé vette útját. Azt a két jugoszláv diplomatát, akik az autóbuszban tartózkodtak, és

40 Ua., mint 33

41 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 16. 314. sz.42 Ua., mint 35

43 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 24. 322. sz.44 Ua.. mint 37

45 Ua.. mint 37

HÍREK 1956-BÓLIHAROS MEGGONDOLTA MAGÁT!

Pénteken délután a Prága mellett tartózkodó magyar olimpiai sportküldöttség után utazott I H A R O S S Á N D O R , misze-rint részt vesz a Melbourne-i olimpiai játékokon. A tervek szerint Iharos Sándor elő-reláthatólag segít majd a magyar rádió közvetítéseinél is. Iharos kíséretében hagyta el Budapestet a vízilabdázó D O M J Á N Á R P Á D . A két sportoló szereléskiegészítéseket vitt magával az olimpikonok szá-mára. Ugyanakkor visszaren-delték Csehszlovákiából S Z Í V Ó S I S T V Á N vízilabda-játékost, s a vezetők közül B A Y B É L Á t, a vívók volt állami edzőjét.

Hírek vannak arról is, hogy H E G Y I G Y U L A sem maradhat a magyar olimpiai sportküldött-ség vezetője, s neki is haza kell jönnie azokkal együtt, aki-ket ugyancsak visszarendeltek. Meg nem erősített értesülés szerint K U T A S I S T V Á N , a volt OTSB oktatási hivatalának vezetője a felelősségre vonás elől kiszökött Magyarországról. Ugyancsak megszökött S Z E P E S I G Y Ö R G Y rádióriporter is.

46 Molnár Tibor

Page 47: Új Kép (2006. december)

47Az 1956-os forradalom eseményei a vajdasági magyar nyelvű satjóban

tiltakoztak a szovjet szervek eljárása ellen, a parancsnokság épülete előtt egyszerűen kidobták az autóbuszból.

Kijelentésükre, hogy ily módon megsértik a jugoszláv és a magyar kormány között létrejött egyezményt, a szovjet tiszt azt válaszolta, hogy neki semmi köze az egyez-ményhez, és hogy parancsot kapott: vegye át ezeket az embereket. A jugoszláv dip-lomaták tiltakoztak a szovjet tiszteknél egy harmadik fél beavatkozása miatt, amely nem vett részt a jugoszláv és a magyar kormány között Nagy Imre és társai biztonsá-gának szavatolásáról kötött egyezményben, és az egyezmény valóra váltásában.

A rendőrautókat két páncélkocsi cserélte fel, és az autóbusz Nagy Imrével és a többiekkel ismeretlen irányba eltávozott.”46

AZ 56-OS FORRADALOM SZEMTANÚJA: DOBRICA ĆOSIĆ

A Magyar Szó 1956. november 8-ától december 3-áig közölte DOBRICA ĆOSIĆ szerb író folytatásos tárcáját Hét nap Budapesten címmel, amit a belgrádi Borbától vett át.47 A tárca az író naplójegyzetei alapján készült, amit budapesti tartózkodása során ve-zetett, melynek kitűnő kritikája 2002-ben jelent meg TOMÁN LÁSZLÓ tollából.48

Ćosić – a népfelszabadító háborút megjárt író, meggyőződéses kommunista – 1956. október 23-án érkezett Varsóból Budapestre. Magával hozza a lengyelországi esemé-nyek benyomását, amelyek mély hatással vannak rá: bízik benne, hogy a szocializ-mus képes megújulni a népi demokratikus államokban. Budapesten egy nemzetközi írókonferencián kellett részt vennie a Kultúrkapcsolatok Intézetének vendégeként. Magyar írótársai invitálására részt vesz a Petőfi-szobornál szervezett nagygyűlésen, ahol zavarba ejti a Kossuth-címer látványa: szerinte ez a nacionalizmus megnyilvá-nulása. Kételyeit tovább növeli a Sztálin-szobrot ledöntő tömeg eufóriája, valamint a szovjetek kivonulását követelő jelszavak – ebben sovinizmust vél felfedezni.

Úgy látja, hogy a pártvezetés erőtlen és kételkedik a magyar kommunisták elköte-lezettségében. Retteg a magyarországi szocializmus, és általában a szocializmus sor-sáért. Csak akkor nyugszik meg kissé, amikor értesül arról, hogy a jugoszláv vezetés támogatja Nagy Imre kormányát.

Elítéli a kommunisták ellen végrehajtott állítólagos atrocitásokat és lincseléseket, felháborodottan számol be a Köztársaság téri pártház ostromáról. Elismeri, hogy a felkelés célja a függetlenség, de szerinte Magyarország szocialista jövőjét is felszá-molták.

Október 31-én, egy Budapestre jugoszláv segélyt szállító repülőgép fedélzetén hagy-ja el Magyarországot. Tárcájában megfogalmazott végkövetkeztetése józan, szerinte az 56-os magyarországi eseményekről a történelem fogja kimondani az utolsó szót.

46 Ua.. mint 37

47 MSz, XIII. évf. 1956. nov. 7. – 1956. dec. 3. 306–329. sz. A Borba a Jugoszláv Kommunista Szövetség szerb–horvát nyelvű központi napilapja.

48 Tomán László: Dobrica a vészben avagy Egy Velika Drenova-i Budapesten 1956 októberében. Aracs, I. évf. 2002. február 2. sz.

AZ 1956-OS FORRADALOM ESEMÉNYEI

A RABSÁGBAN SZENVEDŐ NEMZETEK

… A lengyel nemzet lazít most a szeretett földjét fojtogató szovjet igán. A hősi magyar nép pedig a Vörös Hadsereg páncélosainak halált osztó tüzével száll szembe. Ezek a hazafiak magánál az életnél is többre becsülik a szabadságot. És minden, a szabadságot békében élvező ember ünne-pélyes kötelessége, hogy minden igazán hasznos eszközt megragadjon, hogy ne hiába haljanak meg a szabadságért életüket feláldozók. Az Egyesült Államok másokkal együtt e szellemben cselekedett ma, amikor az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elé vitte a magyar kérdést.

… A szovjet imperializmus gyengesége mindinkább nyil-vánvalóvá válik. Nem katonai gyengeség ez, vagy anyagi erők hiánya. Azért gyenge, mert egy természet ellen való önkényuralmat igyekszik élet-ben tartani azzal, hogy elnyom-ja a véglegesen el nem fojtható emberi vágyakat és eltitkolja az igazságot, amit véglegesen elrejteni nem lehet…

… A rabságban sínylődő népek sohasem vonhatják két-ségbe azt, hogy bennünk igaz és odaadó barátra lelnek, aki osztozik vágyaikban. Tudniuk kell, hogy számíthatnak

47

Page 48: Új Kép (2006. december)

48

ÖSSZEFOGLALÓ

A vajdasági magyarság napilapja, a Magyar Szó 1956. október 25-e és 1956. no-vember 24-e között követte nyomon, és tudósította olvasóit az 1956-os magyaror-szági forradalom eseményeiről. A közölt információk legfontosabb forrásait a hazai és külföldi hírügynökségek által közölt hírek, a budapesti rádió híradásai, valamint a saját újságírók tudósításai képezték. A Magyar Szó közölt cikkeinek ismeretében megállapítható, hogy a magyarországi eseményekről részletesen, a lehetőségekhez mérten tárgyilagosan tudósította olvasóit. Valamennyi írásból – a hivatalos jugoszláv állásfoglalást tükrözve – kitűnik a vérontás beszüntetésének óhaja és a békés, de-mokratikus kibontakozás igénye, valamint a magyarországi szocializmus sorsa iránt érzett aggodalom. A cikkek zöme támogatta az ország függetlenségét és a munkás-önigazgatás bevezetését Magyarországon, amivel – jugoszláv mintára – emberarcúvá válhatott volna a szocializmus. Viszont – mint tudjuk – az emberarcú, önigazgatású jugoszláv szocializmus sem kerülhette el sorát…

Elhangzott 2006. október 19-én Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának VII. Levéltári Napján.

javainkra, amelyek segítenek átvészelni a gazdasági átalaku-lás éveit. … Legfőbb vágyunk, hogy ezek a népek, melyektől saját nemzetünk fiainak oly jelentős része származik, visszakaphassák szuverén joga-ikat és szabadon választhassák meg kormányaikat…

J. F. Dulles: Beszéd a dallasi Világpolitikai Tanács előtt – 1956. októ-ber 27.

NAGY IMRE BESZÉDE 1956. OKTÓBER 30.

… A hazánkban mind széleseb-ben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította hazánkat…

Az ország életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszün-tetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttmű-ködésének alapjaira helyezi. Ennek megfelelően a nemzeti kormányon belül szűkebb

kabinetet létesít, amelynek tagjai: NAGY IMRE, TILDY ZOLTÁN, KOVÁCS BÉLA, ERDEI FERENC, KÁDÁR JÁNOS, LOSONCZY GÉZA és a szoci-áldemokrata párt által kijelölt személyiség.

… A nemzeti kormány felhívja a szovjet csapatok parancsnokságát, hogy azonnal kezdje meg a szovjet csapatok kivonását Budapest területéről. Egyidejűleg a nemzeti kormány közli az ország népével, hogy

a szovjet csapatoknak az ország területéről való kivoná-sára haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat a Szovjetunió kormányával.

A nemzeti kormány nevében bejelentem, hogy a forradalom által létrehozott demokratikus helyi önkormányzati szerveket a nemzeti kormány elismeri, rájuk támaszkodik és támoga-tásukat kéri.

(Elhangzott 1956. októ-ber 30-án 14 óra 30 perckor a rádióban)

48 Molnár Tibor

Page 49: Új Kép (2006. december)

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 49

A SZOVJETUNIÓ NYILATKOZATA 1956. OKTÓBER 30.

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külkapcsolatainak megingatha-tatlan alapja volt és maradt az összes államok békés egymás mellett élésének, barátságá-nak és együttműködésének politikája. … A szocialista nemzetek nagy közösségéhez tartozó országok, amelyeket a szocialista társadalom felépítésének közös eszméi és a proletár nemzetköziség elvei egyesítenek, kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi

Szabadság, szerelem…Gruik Zsófia

„És kérdik, egyre többen kérdik,Hebegve, mert végképp nem értik –Ők, akik örökségbe kapták –:Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

A fönti címmel mutatták be Magyarországon október 23-án, a forradalom 50. évfor-dulója emlékének szentelt történelmi filmet, amelyet megtörtént események ihlettek, fiktív szereplőkkel, valós helyszínekkel és eseményekkel.

Egy héttel a premier után az egyik budapesti moziban a film végén megrendülés ihlette döbbenet ül a nézőtéren. Emlékeznek az elhunytakra, mindazokra, akik kiáll-tak a szabad világért. Önmagukért, gyermekeikért és unokáikért, értünk és azokért, akik akkor még meg sem születtek. Abban a pár perc néma csöndben benne volt az együvé tartozás, az emlékezés.

A nézőtér soraiban tizenpár éves lányka ül a szüleivel.A leány hangja türelmetlenül hasít bele a némaságba: „Ilyen idióta történetet

minek kellett végignéznünk? Húzzunk már a francba!”

integritás tiszteletben tartásá-nak, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avat-kozásnak elveire építhetik. … a Szovjetuniónak a többi szo-cialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyában követ-kezetesen meg kell valósítani a népek egyenjogúságának lenini elveit. […]

A szovjet kormány kész megvitatni a többi szocialista ország kormányával azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a szocialista orszá-gok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését és erősíté-sét avégett, hogy kiküszöbölje

a gazdasági kapcsolatokban a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök és az egyen-jogúság elve megsértésének bármiféle lehetőségeit. […]

A szovjet kormány a szoci-alista országok kölcsönös biz-tonságának biztosítása céljából kész megvizsgálni a Varsói Szerződésben részt vevő többi szocialista országokkal az ille-tő ország területén tartózkodó szovjet csapatok kérdését. […]

A szovjet kormány szüksé-gesnek tartja, hogy nyilatko-zatot tegyen a magyarországi eseményekről. Az események azt mutatják, hogy a magyar dolgozók… jogosan vetik fel

azt a kérdést, hogy a gaz-dasági együttműködés terén ki kell küszöbölni a meglevő komoly hibákat, hogy tovább kell fokozni a lakosság anyagi jólétét, hogy harcolni kell az államapparátusban megmutat-kozó bürokratikus eltévelyedés ellen. […] A szovjet kormány szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére, utasítást adott a katonai parancsnokságnak, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulato-kat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja.

(Megjelent: Gál Éva–Hegedűs B. András (szerk.): A „Jelcin-dos-szié”. Szovjet dokumen-tumok 1956-ról. Budapest, 1993, 65–67. p.)

49

Page 50: Új Kép (2006. december)

A szülők láthatóan kínosan érzik magukat, igyekeznek mielőbb elhagyni a mozit, még mielőtt fényárba borulna a filmszínház nézőtere. A körülöttük ülők a fejüket csóválják.

A fenti esemény megtörténhetett volna akár egy (dél)vidéki moziban is.Hivatásomból fakadóan (vagy a hivatásom köszönhető ennek az érdeklődés-

nek), amikor gyereket látok méltatlan helyzetben, mindig mélyen elgondolkodom. Meggyőződésem, hogy nem ő hibáztatható azért, amiért nem érti, nem érzi, mit jelent, mit jelenthet számunkra az ünnep. Akár nemzeti megemlékezéseinkről, akár hagyományos ünnepeinkről vagy családi évfordulóinkról van szó.

Ünnepeink a természet és a társadalom változásainak leképezései. A változá-sokkal, a változások folytonosságával, a múlttal, a jelennel és a jövővel való tudatos kapcsolat lehetőségét hordozzák. A biztonságérzetet erősíti bennünk, hogy részei vagyunk a világnak, a társadalomnak, a történelemnek, az életnek. Az ünnepekre való készülés, az ünneplés a folytonosság megélését teszi lehetővé. Ami most van, az elindult valahonnan, valamikor, és tart valamerre.

Az ünnepeket elsősorban a családban kell megülni. Ahol méltón emlékeznek akár születésnapokra, akár hagyományos, akár nemzeti ünnepeinkre, ott a gyerek valószínűleg nem fog tapintatlan megjegyzést tenni, nem fogja megtörni az ünnep szentségét. Ha nem is érzi, hogy része annak a nagy-nagy időtlen egységnek, amely-ben nincs tér, nincs idő, csak összetartozás, talán akkor sem fogja mások ünneplését lerombolni.

Meggyőződésem, hogy ha egy gyermeknek nincs oka az ünnep szentségét megza-varni, akkor nem is fogja azt tenni.

A gyerek nem hibáztatható azért, mert elutasítja magában a megemlékezéssel járó folytonosságérzés átélését. Ezért csakis a felnőttek tehetők felelőssé, a szülők, a pedagógusok, és a társadalom, amelyet mi teremtettünk saját magunk és gyerme-keink köré.

Az okok azonban nem abban keresendők, amiben általában szoktuk; amikor rá-vasaljuk a gyermekre, hogy neveletlen és tiszteletlen. Az a lány, ott a moziban, nem tiszteletlen. Ott és akkor tiszteletlenül viselkedett. De valószínűleg ő is (mint annyi más kortársa) előreengedi a nénit a sorban, és kedvesen visszamosolyog, ha rámoso-lyognak a zsúfolt autóbuszon.

Ha egy-egy (vagy egy-kettő-három-négy…) alkalomból általánosítunk a gyermek személyiségének egészére (és ha neveletlennek minősítjük, ezzel pont ezt tesszük), csak a felszínes dolgokat látjuk.

A fönti kis történet számtalan nevelésművészettel kapcsolatos kérdést felvet, ame-lyekről a teljesség igényével lehetetlen beszélni.

Miért közölte ez a lányka ennyire nyilvánosan méltatlankodását, miért nem maradt csendben (a többiek lelki békéjét megőrizve), és később, mondjuk a hazafelé vezető úton megoszthatta volna a szüleivel kételyeit.

Mi okozta azt, hogy ez a lány olyan mélyen fölindultan engedte szabadjára ellenér-zéseit, nem gondolva arra, milyen rossz érzést kelt a láthatóan megrendült több száz nézőben, ott a moziban.

MAGYARORSZÁG KINYILVÁNÍTJA SEMLEGESSÉGÉTNagy Imre rádióbeszéde (1956. november 1.)

Magyarország népe!A magyar nemzeti kormány – a magyar nép és a történe-lem előtti mély felelősségér-zettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve – kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság sem-legességét. A magyar nép, a függetlenség és egyen-jogúság alapján, az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően, igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfej-lesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi csoportosu-láshoz csatlakoznék.

A magyar nép évszázados álma valósul meg ezzel. A for-radalmi harc, melyet a magyar múlt és a jelen hősei vívtak, végre győzelemre vitte a sza-badság, a függetlenség ügyét! Ez a hősi küzdelem tette lehe-tővé, hogy népünk államközi kapcsolataiban érvényesítse alapvető nemzeti érdekét, a semlegességet.

Felhívással fordulunk szomszédainkhoz, a közeli és távoli országokhoz, hogy tartsák tiszteletben népünk megmásíthatatlan elhatározá-

50 Gruik Zsófia

Page 51: Új Kép (2006. december)

Pontos válasz nincs, csak talánok, amelyek érthetővé és megérthetővé tehetik ennek a tizenévesnek a viselkedését, és fölmenthetik őt azok alól a stigmák alól, amelyekkel olyan előszeretettel dobálózunk, amikor valaki, különösen, amikor egy nálunk kiszolgáltatottabb – főként, ha egy gyerek –, nem úgy viselkedik, ahogy azt tőle elvárnánk.

Rávasaljuk a gyerekre, hogy neveletlen, fegyelmezetlen, hálátlan és ünneprontó. Hogy AZ ILYENNEK nincs helye a moziban és SEMMILYEN kulturális rendezvé-nyen. Hogy ez a szemtelen kölyök MEG SEM ÉRDEMLI, hogy törődjünk vele.

Pedig csak ha egészen kicsi erőt vennénk magunkon, és megpróbálkoznánk ennek a „neveletlen”, „fegyelmezetlen”, „hálátlan” gyereknek a szemszögéből nézni a filmet, a mozit, a családi kirándulást, az ötvenhatos forradalmat, akkor TALÁN meg-látnánk azt, hogy a destruktív magatartás segélykiáltás, és mindig csak tünet. Jelzi nekünk, hogy figyeljünk oda, valami nincs rendben. Hogy valami rosszul működik. Tükre annak, ahogy mi, felnőttek hogyan viselkedünk egymással és a gyerekkel: hogyan beszélgetünk, tiszteletben tartjuk-e egymás egyszeri individuumát.

A tizenévesek életének egyik legjelentősebb mozzanata a szabadság. Nem az a fajta szabadság, amikor felelősség nélkül azt csinál mindenki, amit akar, átgázolva másokon, hanem az individuum szabadsága. Az, hogy tisztelettel fordulok a másik (és a gyerek!) személyisége felé, elfogadom őt, mint önálló emberi lényt. Ahogy elfo-gadom a hajszínével és szemszínével, úgy elfogadom az egyéni öltözködési stílusával, a számára kedves elfoglaltságokkal, az érzéseivel, a gondolataival, a viselkedésével együtt. A destruktív magatartás jelzésértékű számomra. Azt jelenti, baj van, és oda kell figyelnem. (De nem biztos, hogy be is kell avatkoznom, különösen nem draszti-kus módszerekkel: büntetéssel, fenyegetéssel, megszégyenítéssel.)

Amikor a gyermek magatartásában, viselkedésében diszharmóniát veszek észre, megértéssel és alázattal fordulok a gyermek felé; a felé az ember felé, akinek prob-lémája van, ami aktuálisan túlnőtt rajta, és egyedül nem találja az utat a probléma megoldásához.

Lehet, hogy ez a nagylány egész életében arra kényszerült, hogy autokratikus szü-lei minden elképzelésének eleget tegyen. És most, a felnőttkor küszöbén, a lelkében forrongó visszafojtott „én” megszületni vágyik.

Talán ez a lány a szerelmével szerette volna megnézni ezt a filmet. Talán a szülők meg sem kérdezték, van-e más terve, programja aznap délutánra.

Ez nagyságrendekkel túlszárnyalja azt a tapintatlanságot, amit ez a gyerek oko-zott a viselkedésével a filmszínházban. Hiszen a felnőtt pont arra mér végső csapást, ami megszületendőben van: a gyermekben kialakuló felnőtt önállóságra. Azzal, hogy megmondom a tizenévesnek, ezt kell csinálnod, mert én tudom, hogy mi a jó neked, pontosan attól az autonómiától fosztom meg, amely a felnőtt személyiség lényege: a szabad és felelős döntéshozataltól. És ha nem viseltetek kellő tisztelettel a felnőtté cseperedő ember autonóm személyisége iránt, akkor nem is olyan nagy csoda, ha ugyanez a gyermek olykor nem veszi figyelembe mások jóérzését. (Legtöbbször igen, mert a gyerekek hihetetlen túlélőművészek és rendkívüli együttérzéssel fordulnak mások felé, csak könnyebb észrevennünk azt a néhány alkalmat, amikor nem bírják tovább cérnával.)

sát. Most valóban igaz az a szó, hogy népünk olyan egységes ebben az elhatározásban, mint történelme során még talán soha.

Magyarország dolgozó milliói!

Védjétek és erősítsétek forra-dalmi elszántsággal, önfeláldo-zó munkával, a rend megszilár-dításával hazánkat, a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot!

Szabadság, szerelem... 51

Page 52: Új Kép (2006. december)

Sok ilyen és ezekhez hasonló „talán” merül föl bennem, amikor olyan történeteket hallok, amelyekben a fiatalok neveletlennek, agresszívnak, tiszteletlennek minősít-tetnek. Azt gondolom, hogy (a rendkívül súlyos mentális és pszichés megbetegedések kivételével), a gyermeki magatartás- és viselkedésproblémák (Talán a felnőttkoriak is, de a felnőtteket nem menti fel az a tény, hogy hogyan viselkedtek velük gyermek-korukban, pusztán egyetlen oknál fogva: mert ők már felnőttek.) megjelenése miatt egyértelműen a gyereket körülvevő könyezet tehető felelőssé.

A mai tizenévesek olyanok, amilyen a társadalom, amelyben élnek.Jó lenne, ha hagynánk, hogy a gyerekeink szabadságban nevelkedjenek. Jó lenne,

ha mindig és minden körülmények között biztosítanánk számukra azt a mindenek fölött álló személyes tiszteletet, amely kijár nekik, pusztán csak azért, mert ők-ők. (Ennek a tiszteletnek az a lényege, hogy nem akarom én megmondani a gyereknek, hogy mit kell tennie, hanem segítem őt abban, hogy megtalálja a saját útját. Egyrészt, mert tényleg nem tudhatom, mi a jó neki, legfeljebb gondolhatom, hogy esetleg az, ami nekem is jó vagy jó lett volna. Másrészt sokszor azt sem tudjuk, mi magunknak mi a jó, hát hogyan adhatunk pontos recepteket a másikra nézve?) Ez az a tisztelet, amelyet a gyereknek nem kell „kivívni”, „kiérdemelni”, hanem alanyi jogon jár neki. Tudomásul veszem, hogy vannak gondolatai, véleménye a világról, van érdeklődési köre és vannak tervei, amelyeket eszembe sem jut egy becsmérlő mozdulattal ér-téktelennek tekinteni, hanem vele együtt építem be a kettőnk kapcsolatába (akár a gyermekem, akár a kistestvérem, akár a tanítványom). Tehát figyelek rá. A gyermek, aki megtalálja, megtalálhatja önmagát, annak önbecsülése lesz, és akkor mi is bízha-tunk abban, hogy kellő tisztelettel fordul majd felénk, mások felé, a világ dolgai felé és ünnepeink felé is. Akkor már nem lesz oka az elfordulásnak, azzal a közösséggel együtt fog ünnepelni, ahova tartozik.

Ismét Márai szavaival élve:

„… legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá, testben és lélekben.”

Föl fog készülni.

KÁDÁR JÁNOS BESZÉDE 1956. NOVEMBER 1-JÉN

… Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus…

E súlyos órákban azok a kommunisták, akik eddig is harcot vívtak a Rákosi-önkény-uralommal, számtalan igaz hazafi és szocialista óhajának megfelelően elhatározták, hogy új pártot alapítanak.

Az új párt egyszer s minden-korra szakít a múlt bűneivel!

Védi és védeni fogja min-denkivel szemben nemzeti becsületünket, hazánk függet-lenségét. […] Védi és védeni

fogja a Magyar Köztársaság vívmányait: a földreformot, a gyárakat, a bankok, a bányák köztulajdonba vételét, népünk vitathatatlan szociális és kultu-rális eredményeit.

Védi és védeni fogja a demokrácia és a szocializmus ügyét, amelynek megvalósítá-sát nem idegen példák szolgai másolásával, hanem országunk gazdasági és történelmi saját-

ságainak megfelelő módon... A párt lapot ad ki, melynek címe: Népszabadság.

… Az új párt, az MSZMP részt vállal a függetlenség és a demokrácia megszilárdításáért vívott harcból, küzd népünk szocialista jövőjéért. […] Azzal fordulunk az újonnan alakuló demokratikus pártokhoz, első-sorban a másik munkáspárthoz, a Szociáldemokrata Párthoz,

hogy minden erővel, a kormány-zat megszilárdításával küzdjük le a fenyegető ellenforradalom és a külső beavatkozás veszélyét. […] Nem akarunk tovább függő-séget! […]

(Elhangzott 1956. novem-ber 1-jén 22 óra előtt a Szabad Kossuth Rádióban. Közli: Népszabadság, 1956. november 2.)

52 Gruik Zsófia

Page 53: Új Kép (2006. december)

„Mikor a rózsák nyílni kezdtek”1956 AZ IRODALOM EMLÉKEZETÉBEN

Pomogáts Béla

KÉT NÉZŐPONT

Mind az első, mind a második világháborús magyar regényirodalom esetében fel lehet figyelni arra, hogy az elbeszélő irodalom bizonyos ritmuseltolódással követte a történelmi eseményeket. Mégpedig két alkalommal adott képet róluk: két perió-dusban, és e kettő között szinte egy teljes évtized telt el. Az első periódus magával a történelmi eseményekkel egyidejű, ekkor a közvetlen beszámoló, a tapasztalatok, mondhatnám, élményszerű összefoglalása történt meg. Az első világháború esetében például TABÉRY GÉZA Át a Golgotán című frontregényében vagy KAFFKA MARGIT Két nyár című társadalmi rajzában, amely a háborútól szenvedő hátország életét és a keserveit világította meg, vagy éppen TERSÁNSZKY Viszontlátásra drága című regényé-ben, amely a hadi események lelki és erkölcsi következményeit örökítette meg.

A második alkalommal már magasabb nézőpontból, bizonyos tapasztalatok és ta-nulságoknak a birtokában foglalta össze a regényirodalom ezeknek az eseményeknek a történetét. Pontosabban értelmezni és magyarázni kívánta ezeket az eseményeket. Ilyenek voltak ZILAHY LAJOS első világháborús regényei: a Két fogoly és a Szökevény, vagy azok a könyvek, amelyek Zilahy regényéhez hasonlóan az első világháborús hadifogságnak egy szélesebb perspektívából történő ábrázolását adták. Így KUNCZ ALADÁR Fekete kolostora, amely már túl kívánt lépni a közvetlen megfigyelés, ábrá-zolás és élménybeszámoló körén. Ezt nagyon pontosan vette észre a harmincas évek vége felé a párizsi kiadás alkalmából a kiváló francia filozófus és kritikus: DENIS DE ROUGEMONT, aki Kuncznak ezt a könyvét a „bebörtönzési mítosz” példája- és remeke-ként mutatta be. Nyilvánvaló, hogy egy könyv, amelynek az értelmezése során a mítosz fogalma egyáltalán szóba kerülhet, másként mutatja be és magyarázza a történelmi eseményeket, mint egy közvetlen tapasztalat alapján született regényírói alkotás.

Ugyanezt a kettősséget lehet megtalálni a második világháború után, amikor is szinte az eseményekkel egyidejűleg olyan közvetlen és személyes beszámolók szület-tek, mint NAGY LAJOS Pincenaplója, SZÉP ERNŐ Emberszag, KASSÁK Kis könyv haldoklá-sunk emlékére című személyes jellegű művei, DARVAS JÓZSEF Város az ingoványon vagy az erdélyi ASZTALOS ISTVÁN Író a hadak útján című írói krónikái. Évek, sőt évtizedek teltek el, amíg a második világháborúnak egy nem közvetlen közelből, hanem már bizonyos távlatból történő megítélésére egyáltalán sor kerülhetett. Először talán SZABÓ PÁL Az Isten malmai és KARINTHY FERENC Budapesti tavasz című regényében, később pedig olyan művekben, mint BÓKA LÁSZLÓ Alázatosan jelentem, SÁNTA FERENC Ötödik pecsét, THURZÓ GÁBOR A szent és leginkább CSERES TIBOR Parázna szobrok című regényében. Ez utóbbi, a legkésőbben született, mutatta be leghitelesebben és legárnyaltabban a második világháborús magyar részvétel eseményeit, indítékait és

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 53

Page 54: Új Kép (2006. december)

következményeit. A regényirodalomnak ugyanis meg kellett küzdenie a világhábo-rús tapasztalatok értelmezésével, és ez a folyamat nyilvánvalóan ki volt szolgáltatva a politikai viszonyoknak, amelyek igen hosszú időn keresztül megakadályozták azt, hogy az irodalom valóságos történelmi távlatot tudjon teremteni, és hiteles számve-tést tudjon végezni.

Meg lehet figyelni tehát, hogy a nagy történelmi eseményekkel szinte egyidejűleg vagy nagyon rövidesen ezek után a közvetlen személyes mozzanatokat tartalmazó, történelmi távlatot természetesen nem adó beszámolók következnek, majd eltelik néhány esztendő, esetleg néhány évtized, közben megteremtődnek a kellő történelmi (és politikai) távlatok, átalakul az írói szemlélet, bizonyos tanulságok fogalmazódnak meg, és azután már ezeknek a birtokában egy nem annyira ábrázoló, leíró, inkább értelmező és bizonyos esetekben talán mitizáló szándékot kifejező irodalom mutatja be a nagy történelmi eseményeket.

Az 1956-os forradalom ábrázolását tekintve erre a fajta kettősségre egyszerűen nem kerülhetett sor. Nem volt mód arra, hogy először az élmény és a valóság köze-lében az eseményekről közvetlenül beszámoló irodalom jöjjön létre, majd néhány esztendő múltán kialakuljon a történelmi események hiteles értelmezésének lehető-sége, és ennek következtében egy távlatosabb szemléletet kifejező elbeszélő irodalom váltsa fel a korábbi, a valósághoz tapadó beszámolókat. Erre, minthogy a forradalmi események értelmezése teljes mértékben alá volt rendelve a kommunista diktatúra erőszakosan érvényesített ideológiai és politikai érdekeinek, egyszerűen nem volt lehetőség. Az ábrázolásnak az a ritmusa, a művek megszületésének az a természetes rendje, amely a nagy történelmi események megörökítését követően általában kiala-kult, az ötvenhatos forradalom szépirodalmi ábrázolásának esetében felbomlott és megszűnt.

AZ ESEMÉNYEK KÖZELÉBEN

Mégis, hogyan lehet rendezni azt a mennyiségi tekintetben kétségtelenül je-lentékeny szépirodalmi anyagot, amely ötvenhattal foglalkozott? Már a forradalmi napokban megkezdődött az események közvetlen ábrázolása, elsősorban a költészet nyelvén. Azokban a versekben, amelyeket TAMÁSI LAJOStól, BENJÁMIN LÁSZLÓtól, SINKA ISTVÁNtól, KASSÁK LAJOStól, LAKATOS ISTVÁNtól és másoktól lehetett olvasni a forradalmi sajtóban, elsősorban az Irodalmi Újság híres november 2-i „forradalmi számában”. Ezek a versek a közvetlen élmény birtokában, a személyes beszámoló rapszodikus nyelvén adtak számot a forradalmi eseményekről: az ávéhás karhatalom gyilkos sortüzeiről és a felkelő ifjúság önfeláldozó harcairól. A november 4-i kádárista el-lenforradalom után is számos költemény született, ezeknek azonban csak egy része láthatott napvilágot.

Voltaképpen VAS ISTVÁN két versével lehetne példázni az ötvenhattal foglalkozó költészet lehetőségeit. Az egyik Az új Tamás című vers, amely nagyon hosszú ideig nem került a nyilvánosság elé, kötetben először az 1990-ben megjelent Válogatott versekben volt olvasható. Ez a költemény a közvetlen vallomás hangján beszél arról a személyes katharzisról, amelyet a magyar forradalom adott: „Halottak napja. A

A FORRADALOM FALUN

27-én Debrecenből jött ki a forradalmi bizottmányból egy küldöttség, hogy alakítsuk meg mi is a forradalmi bizottmányt. […]

A bizottság tagjai általá-ban parasztemberek voltak, középparasztok. Hát nem is volt ott igazán kulák, a Tardi volt egyedül kulák. […] A zöme pedig parasztemberekből állt. Mind ismert és tisztelt emberek voltak. Tehát tényleg megbecsült emberek, a társa-dalmi elfogadottságuk megvolt. Elrendeltük, hogy adják be a vadászfegyvereket… Akkor ezeket a vadászfegyvereket töltény nélkül kiadtuk a nem-zetőröknek, és azok cirkáltak a faluban, hogy ne legyen semmi baj. Nem tudtuk, mit csináljunk. Felhívtuk a polgári bizottmányt, telefon már akkor volt, hogy mit kell tennünk, mi a mi feladatunk. […] Hát azt mondták, hogy ők nem tudnak semmit. […] Annyit azért tettünk, hogy határozatot hoztunk, hogy a volt kulákla-kásokat záros határidőn belül adják vissza. […] Korábban az egyik házba beköltözött a köz-ségháza, azt átpakoltattuk a dolgozókkal abba a helyiségbe, amelyik nem magánlakás volt, hanem egy irodahelyiség volt korábban is. Akkor megjelent a tanácstitkár, aki a szomszéd községben lakott, de az nagy kommunista volt. És nem engedtük, hogy az iratokat

54 Pomogáts Béla

Page 55: Új Kép (2006. december)

határon át / Özönlenek idegen katonák. / Jönnek a hódítók s a gyilkosok – Magyar vagyok. / És nem vagyok többé Kettős, csak egy, / Bizonyosság dobbantja szívemet, / S értelme lett a nemértett igéknek: / Te vagy az út, az igazság, az élet.” A másik pedig a Mikor a rózsák nyí lni kezdtek című költemény, amely nem közvetlenül foglalkozik a forradalommal, azonban éppen a forradalom hősi halottainak a városban elszórt sír-jaira utalva idézi fel a forradalmat magát: „Emlékszel? amikor a rózsák nyí lni kezdtek, / Már nem voltunk fiatalok – / Házunk körül virágzó sírkeresztek, / Szívünkben sok friss halott.” Ez a vers a költő korabeli köteteiben is megjelent, és elképzelhető, hogy az irodalompolitika talán felismerte a vers valódi utalásait.

Mindenesetre hozzátartozott a korszak természetéhez, hogy ha nem történt nyil-vánvaló utalás a forradalomra, ha nem nevezte meg valaki közvetlenül magát a forra-dalmat, akkor bizonyos türelmet tanúsított az irodalompolitika. Ilyen módon szőtte át az ötvenhat utáni magyar költészetet a forradalom élménye és emléke.

Ugyanezek az élmények és emlékek jelentek meg teljesen nyíltan az emigráció irodalmában. Természetes dolognak tetszik, hogy az emigrációs irodalom egyik legfontosabb feladatának tartotta a magyar forradalom emlékének, örökségének fenntartását, egyszersmind a magyarországi könyvekben tapasztalt ferdítések és hazugságok folyamatos cáfolatát. Ennek következtében figyelemre méltó személyes tanúvallomások készültek. Néhány valóban emlékezetes költői műre, a többi között MÁRAI SÁNDOR Mennyből az angyal című nagy költeményére, továbbá FALUDY GYÖRGY, KIBÉDI VARGA ÁRON, ANDRÁS SÁNDOR, MAKKAI ÁDÁM, GÖMÖRI GYÖRGY, HORVÁTH ELEMÉR, KEMENES GÉFIN LÁSZLÓ és mások verseire vagy néhány kitűnő könyvre gondolok, olya-nokra, mint KABDEBÓ TAMÁS Minden idők, DOMAHIDY ANDRÁS Tizenhat zár vagy DÉNES TIBOR Budapest nincs többé Budapesten című beszámolóira, valamint ACZÉL TAMÁS Illuminációk című regényére, amely egy emberi sors személyes és mitikus értelmű áb-rázolása során felidézi a forradalom eseményeit is. Az emigrációban igen sok regény jelent meg a forradalom eseményeiről, az igazán nagy összefoglalás, a forradalom és nemzeti szabadságharc igazi „eposza” azonban ott nem tudott megszületni.

Idehaza, Magyarországon viszont a jól ismert módon (erőszakos vagy manipulatív eszközökkel) súlyos tilalom alá került a forradalom emléke. A költészet metaforikus nyelvén személyes vonatkozásokban, a líra utalásos módján sokszor megjelent ez az emlék, az elbeszélő irodalom azonban aligha vállalkozhatott arra, hogy hiteles képet adjon 1956-ról. Közvetlenül a forradalom leverése után számtalan regény foglalko-zott az ötvenhatos eseményekkel, ezek azonban kifejezetten az akkori propaganda szolgálatában jöttek létre, ennek a propagandagépezetnek az érdekeit és előírásait fejezték ki. BERKESI ANDRÁS Októberi vihar, DOBOZY IMRE Tegnap és ma, ERDŐS LÁSZLÓ Levelek Bécsbe vagy MESTERHÁZI LAJOS Pokoljárás című akkori könyvei kifejezetten a hivatalos propaganda szolgálatában álltak, és természetesen „ellenforradalomként” ábrázolták az 1956-os eseményeket.

Ezeket a könyveket már akkor sem fogadta rokonszenvvel a magyar olvasó, el-utasította őket az értelmiségi közvélemény. Ez az elutasítás még azokban a fanyalgó kritikákban is megjelent, amelyek, noha természetesen hivatalosan méltatták e regé-nyek politikai mondanivalóját, mindig megkeresték esztétikai gyengéiket, és végső soron elutasították őket mint irodalmi műveket. Nyilvánvaló, hogy itt egyszerűen

eltüntesse vagy elvigyen vala-mit, tehát arra vigyáztunk.

A faluban béke, nyugalom volt. Hozat tam petróleumot, mindenki megkapta a kettő deciliter petróleumot, senki nem kaphatott többet, mint amennyi járt. Semmi feszültség nem volt. Semmi ellenállás nem volt sehol. Tehát támadás vagy más egyéb. Megmaradt a rend.

(Tátrai János tanító visszaemlékezése a tiszagyulaházi esemé-nyekre)

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 55

Page 56: Új Kép (2006. december)

a forradalmat leverő hatalom agitációs és propaganda érdekeinek a szolgálatáról és érvényesüléséről volt szó. Ezeket a könyveket ezért a legkevésbé sem tekinthetjük 1956 irodalmi ábrázolásainak, ellenkezőleg, úgy kell tudomásul vennünk őket, mint az irodalompolitika következményeit és a politikai élet szomorú epizódjait.

A SZÁMVETÉS IGÉNYE SZERINT

Ugyanakkor már az ötvenes évek vége felé is kialakult egy olyan igény, amely meg-próbálta elhatárolni magát ezektől a propagandisztikus kiadványoktól, és valamilyen szenvedélytelen, közömbös ábrázolás által próbált szólni a forradalom eseményeiről. Tehát az elfogulatlanság, a közömbösség, a semlegesség pozíciójának a kinyilvánítása által próbálta megkülönböztetni magát az előbb említett propaganda-kiadványok-tól. Olyan művekre gondolok, mint KAMONDY LÁSZLÓ Fegyencek szabadságon című elbeszélése, ez az akkor induló Kortárs egyik első számában látott napvilágot, és annak idején bizonyos vitát is kiváltott a hivatalos irodalomkritika részéről, amely elutasította az elbeszélés szándékos szenvedélytelenségét, semleges pozícióját. De említhetnék olyan regényt is, mint MOLDOVA GYÖRGY Sötét angyal című művét, amely egy fiatalember 1956-os kalandjairól szól, romantikus tálalásban, ugyanakkor élesen megkülönböztetve magát a különböző propaganda-iratok kincstári szemléletétől. Ez volt az első regény, legalábbis tudtommal, amely ezt a szót: „ellenforradalom”, nem is írta le. Hozzá kell tennünk ehhez azt, hogy Moldova, sajnos, később megváltoztatta a forradalommal kapcsolatos álláspontját. Tanulságos tény, hogy Malom a pokolban című ötvenhatos regénye első változatában, 1958-ból vagy 1959-ből, még igent mon-dott a forradalomra, aztán tíz év múltán, amikor megjelent ez a regény, már „ellenfor-radalmi” felkelésként mutatta be az eseményeket. Ebben az átalakulásban, állítólag, KARDOS GYÖRGYnek, a Magvető igazgatójának volt szerepe. Az imént említett személy-telenebb, szenvedélytelenebb irodalmiságnak volt talán az utolsó példája GALGÓCZI ERZSÉBET Közös bűn című regénye 1976-ban, amely részben ugyancsak az ötvenhatos eseményeket ábrázolta. Ugyanakkor talán megnyitott egy új korszakot is. A közvet-lenül a forradalom után születő irodalomban egészen különös helyet foglalnak el DÉRY TIBOR akkori művei. Közismert, hogy Dérynek milyen kimagasló szerepe volt a magyar irodalom szabadságharcában 1953 és 1956 között, nevezetesen, milyen szere-pe volt a forradalom szellemi előkészítésében, a Petőfi Körben és az Írószövetségben, milyen szerepet töltött be a forradalom napjaiban és az Írószövetség nevezetes utolsó közgyűlésén, midőn bátran kiállt az események „forradalomként” történő minősítése mellett. Mint a hírneves szovjet író, SOLOHOV egy rágalmára válaszolva mondotta: „Az igazságra való törekvése, az igazság fáradhatatlan kutatása az író legnehezebb hagyománya. Kérdem Solohovtól, vajon nem gondolt-e arra, hogy más oka is lehet annak, ha a magyar írók bátorsága nem vonult hadba az ellenforradalom ellen? Talán egyszerűen az, hogy nem volt ellenforradalom. Ellenforradalom abban az értelemben, ahogy a hivatalos politika megfogalmazta és átminősíti az október 23-án kezdődött népi forradalom jellegét. Senki nem vitatja ebben az országban, hogy volt, aki kihasz-nálta, volt, aki visszaélt a forradalommal, s hogy külföldön is, belföldön is akadtak, akik a maguk üzleteit kötögették a népfelkelés cégére alatt. De az árnak irányát vajon

NAGY IMRE UTOLSÓ SZÓZATA

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköz társaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyil-vánvaló szándékkal, hogy meg-döntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

(Nagy Imre utolsó rádióüzenetét 1956. november 4-én reggel 5 óra 20 perctől sugá-rozta a Parlamentben berendezett stúdióból a Szabad Kossuth Rádió.)

56 Pomogáts Béla

Page 57: Új Kép (2006. december)

a szenny szabja-e meg, amelyet magával sodor?” Köztudomású az is, hogy Déryt az elsők között hurcolta el a karhatalom, majd kilenc évi börtönre ítélték, amit hála Istennek nem kellett letöltenie, minthogy a nyugati értelmiség, ezen belül a baloldali értelmiség követelésére 1960. április 4-én amnesztiával szabadult.

Természetes dolog, hogy a börtönben és a börtönből szabadulva megpróbált szá-mot vetni a saját forradalmi szerepével és a forradalomnak az emlékeivel. Volt egy elbeszélése, amely mintegy a visszatérés feltételeként látott napvilágot: a Számadás című elbeszélésre gondolok. Ennek a hőse, egy idős tudós mintegy önvádat érez amiatt, hogy a tanítványait beavatta az igazságba, és ezzel fegyvert adott a kezükbe, és később éppen ezekkel a fegyverekkel küldte őket a pusztulásba. Az önvád szorí-tásában szánja el magát a menekülés öngyilkos kalandjára, tudatosan osztozni akar azoknak a fiataloknak a sorsában, akiket a történelmi vihar elsodort. „Felelős vagyok – vallja – s mindenki ebben az országban azért, ami történt, s azért is, ami azelőtt tör-tént, és ezután fog történni. […] A felelősséget pedig vállalni kell.” A felelősségtudat Déry felfogása szerint a személyiség integráns része, az értelmiségi ember morális igényességéből következik.

Ebben az elbeszélésben semmi olyan nincs, ami miatt Déryt utólag megróhat-nánk. Az azonban kétségtelen, hogy bizonyos önkritikai szellem nyilvánult meg benne, annak az értelmiségnek az önkritikája, amely úgy érezte, hogy felelős a forradalom áldozataiért. Mindezt a hatalom oldaláról úgy is lehetett olvasni, mint annak az értelmiségnek az önkritikáját, amely segített kirobbantani a fegyveres ese-ményeket. A hatalom mindenesetre ezt a számára kedvezőbb olvasatot választotta, és ennek következtében kerülhetett sor arra, hogy ez a novella nyilvánosságot kapjon, és megnyithassa az utat Déry többi művének a megjelenése előtt.

Ezek az elbeszélések, például a Philemon és Baucis, ugyanakkor semmi nyomát sem mutatják annak, hogy Déry a hatalommal egyezkedni próbált volna, és akár apró mozzanatokban is elfogadta volna azokat az értelmezéseket és magyarázatokat, amelyeket a hatalom képviselt és megkövetelt. Ez az elbeszélés is a felkavart szen-vedélyekről beszélt, utcai harcokról, sebesültekről adott képet, s egy öregasszony haláláról, akit akkor ér a gyilkos golyó, midőn orvoshoz siet, hogy beteg férjének hozzon gyógyulást. A halál értelmetlen és véletlenszerű, a történelmi összecsapás egy ártatlan család idillikus békéjét zúzza szét, a létezés örök rotációja mindazonáltal to-vább forog: és ebben már a történelem véres kegyetlenségével szembeszegülő emberi remény mozzanata van jelen.

Dérynek e története a korábbi Niki című kisregény mondanivalójára felel. Itt egy ártatlan kutya halála példázta a zsarnokság kegyetlenségét. A Philemon és Baucis ugyancsak példázatos története éppen ennek ellenképére épül: az öregasszony meg-hal, az öregek kutyája viszont világra hozza kölykeit. Ez a felelet persze kétellyel és tragikus érzéssel terhes: a Nikiben a humánus értékek fennmaradásába vetett hit, itt csupán a biológiai megújulás reménye korrigálja a szenvedést és a pusztulást. Déry válasza mégis reménykedő, az élet, ha a biológiai létezés szintjén is, erősebbnek bizo-nyult a halálnál, és mindig megújulásra hivatott.

E novellák mellett Déry Tibor egy másik utat is választott, mégpedig 1964-ben megjelent G. A. úr X-ben című regényében, amelyet akkor óriási viták fogadtak.

BIBÓ ISTVÁN KIÁLTVÁNYA

Magyarok!Nagy Imre miniszterelnök

a hajnali szovjet tárgyaláskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni nem tudott. A reggel összehívott miniszterta-nácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül, már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megjelenni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy állammi-niszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők meg-szállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az Országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedül törvényes magyar kormány egyetlen képviselője.

Ebben a helyzetben a követ-kezőket nyilatkozom:

Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 57

Page 58: Új Kép (2006. december)

A regény értelmezése körül egészen elképesztő elméletek kaptak lábra, még az is hangot kapott, erre utalt az az írói bevezető is, amelyet a könyv megjelenésének ér-deke indokolt, hogy Déry a polgári társadalmak várható következményeiről beszél. Igazából mégsem volt félreérthető, hogy a regényben a szovjet típusú társadalom kap megsemmisítő bírálatot. Ennek a regénynek is voltak olyan félre nem érthető mozzanatai, amelyek 1956-ra utaltak, igazából egy „kafkai abszurd” eszközeivel adva képet a forradalom eseményeiről. Éppen ez a „kafkai abszurd” volt az az eszköz, amelynek révén a forradalom mint történelmi élmény és tapasztalat egyáltalán szóba kerülhetett.

A regény FRANZ KAFKA mitológiáját idézi, illetve értelmezi át. Az emberiség jele-nének és további sorsának, lehetőségeinek filozófiai kérdéseivel viaskodik, egyszer-smind az író személyes közérzetéről tesz vallomást. Az epikai koncepció mindkét motívuma mögött a kommunista diktatúra és a levert forradalom tapasztalata áll. Már a regény megjelenése után is kételkedtek abban a kritikusai, hogy a bevezető néhány – Déryre kényszerített – mondata jelölné meg a történet helyes olvasatát. BORI IMRE arra hivatkozott, hogy az X-ben érvényes szabadságfogalom valójában a szabadság klasszikus eszményének huszadik századi devalválásával azonos. A fel-idézett kép ezért a struktúrától függetlenül tükrözi a huszadik századi társadalmak némely jellegzetességeit, elsősorban a sztálinista-kommunista politikai gyakorlatot. Ezt az álláspontot képviselte EGRI PÉTER is, aki szerint X. társadalmának több vonása a sztálinizmus, ahogy ő nevezte: a szektariánizmus új típusú elidegenedésére utal. Az X.-ben lefolytatott bírósági processzusok például a konstruált perekre emlékeztet-nek, Ireneusz úr, a szegények nyakában lovagló gazdagok vezére pedig a zsarnokság képmutató etikáját fejti ki, midőn a vezetők kiváltságait áldozatnak tünteti fel, a tömegektől viszont aszketikus önfeláldozást követel, minthogy: „aki az életet szereti, nem lehet erkölcsös”. A szabadság és az igénytelenség elvének összekapcsolása, a valóság voluntarisztikus kezelése szintén a „szektariánus”, azaz kommunista politika tulajdonságai.

Mindehhez hozzátehetjük azt, hogy egyértelműen az 1956-os forradalom sorsára utal az az emlékezetes jelenet, amely során X. polgárai az ágyúk elé vonulnak, hogy a gyilkos erőszak áldozataivá váljanak. Ez a kép azt a történelmi pesszimizmust mu-tatja, amely az írót a forradalom leverése után kerítette hatalmába.

A PARABOLÁTÓL A RIPORTREGÉNYIG ÉS TOVÁBB

Voltaképpen az ötvenes évek végéig, a hatvanas évek elejéig tartott az az időszak, amikor az ötvenhatos forradalommal a magyar irodalom megpróbált valahogy szá-mot vetni, akár a hivatalos elvárások jegyében a hatalom oldalán, mint agitációs-pro-paganda eszközrendszer, akár óvatosan vitatkozva a hivatalos hatalommal, rejtegetve a maga mondanivalóját, utalásosan, példázatosan kifejezve a forradalom igazságait. Ezután következett el az az időszak, amit legegyszerűbben a mentális elfojtások idő-szakának nevezhetünk. A hatvanas évek elejétől kezdve egészen a nyolcvanas évekig ugyanis a forradalom emléke mintha eltűnt volna a magyar értelmiség gondolkodá-sából, következésképp a szépirodalom világából is.

politikát folytatni, sőt teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be. A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s meg-rendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napi-renden volt utcai igazságtételt, valamint ókonzervatív erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését a kormány rövid úton megszün-tethette volna. Az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, illetőleg visszahívni: komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása.

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felál-lított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivé-ve azokat, melyek Budapest

58 Pomogáts Béla

Page 59: Új Kép (2006. december)

Hogy mi okozta ezeket a mentális elfojtásokat, erre vonatkozólag sok mindent lehetne mondani. Egyik oka volt, hogy enyhült a nyomás, véget értek a brutális megtorlások, ennek volt jele a hatvanhármas amnesztia. Oka lehetett egy bizonyos gazdasági fellendülés, az a szerény életszínvonal-emelkedés, amely országszerte, és különösen az értelmiség életében mindinkább érezhető volt. Mindenekelőtt pedig az, hogy az értelmiség mintegy meggyőződött arról, különösen az 1968-as „prágai tavasz” elfojtása után, hogy az úgynevezett „létező szocializmust” megdönteni amúgy sem lehet. Úgy látszott, hogy a szovjet típusú társadalmi rendszer hosszú távra be-rendezkedett Közép-Európában, és a nyugati hatalmak ezt a rendszert nem kívánják megrendíteni, ellenkezőleg, minden külpolitikai és emberjogi retorikával ellentét-ben, tulajdonképpen elfogadták az adott hatalmi realitásokat.

Ezt követően a forradalom emléke valóban háttérbe szorult, a magyar értelmiség legnagyobb része egyszerűen nem kívánt emlékezni ötvenhatra, nem kívánt számot vetni a forradalom eseményeivel és örökségével. Általában senki sem számított arra, hogy a magyar forradalom öröksége – még a mi életünkben – egyszer ismét napirendre kerül, mint a politikai önazonosság kifejezésének és megalapozásának lehetősége.

Ám még a hallgatásnak ebben a korszakában is az irodalom megpróbálta a maga lehetőségei szerint fenntartani a forradalom emlékét. Regénymotívumként ugyanis jelen volt a forradalom, és ha nem születtek is olyan művek, amelyek közvetlenül be-szélték volna el a forradalom történetét, kivált a forradalom eposzát, mégis sok olyan regény vagy beszámoló jött létre, amelyben föllelhetők voltak a forradalom emlékei és erkölcsi igazságai. Természetesen nem közvetlenül, nem a hagyományos valóságábrá-zolás eszközeivel, ellenkezőleg, egy utalásokkal és elvonatkoztatásokkal dolgozó re-génypoétika eljárásainak segítségével. Minél elvonatkoztatottabb, példázatosabb volt a regény, annál szabadabban utalhatott 1956 eseményeire és erkölcsi igazságaira.

Mint Déry Tiborral kapcsolatban említettem, először az abszurd és parabolikus irodalom kifejezési rendszerében volt bizonyos mód arra, hogy a forradalom emlékét valaki felidézze. Ilyen példázatos társadalomfilozófiai regény volt KARINTHY FERENC Epepéje, amely egy abszurd világ ábrázolása révén bizonyos képet rajzolhatott meg a magyar forradalomról. Abban a meg nem nevezett képtelen városban, ahová a regény hőse téved, ugyanis kitör, majd elbukik a forradalom, és mindez jól emlékeztet a ma-gyar ötvenhat eseményeire. Ez az ábrázolásmód azt is jelezte, hogy a forradalommal foglalkozó epikai alkotásnak nem lehet hőse maga a forradalmár, nem lehet hőse olyan ember, aki tevőlegesen részt vett a forradalomban. A hősnek itt egyértelműen a tanú és a szemlélő szerepe jutott, bizonyos mértékig a rezonőr szerep.

Az ötvenhat emlékét utalásos módon felidéző regények általában olyan szituáció-kat állítanak elénk, ahol a regény hőse nem részt vesz a forradalomban, a fegyveres harcban vagy a politikai szervezetek tevékenységében, inkább csak találkozik a for-radalommal, érintkezik a forradalmi eseményekkel. A forradalmár pozíciójából nem is született és nem is születhetett regény, a szemlélő, a megfigyelő és az emlékező pozíciójából azonban igen. Szép példája ennek a pozícióválasztásnak JÓKAI ANNA Napok című, 1972-ben megjelent regénye. Valójában tudatregény, főhősének, Oláh Viktornak az életét adja elő a tudatregény eszközeivel, ennek hagyományai nyomán.

közellátását és közműveit érin-tenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módom-ban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendel-kezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutas-sa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodá-sát. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabad-ságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében.

Megállapítom egyúttal, hogy Magyar ország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna állammi-niszter.

Isten óvja Magyarországot!Budapest, 1956. november 4.

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 59

Page 60: Új Kép (2006. december)

Ez a főhős maga is találkozik az ötvenhatos forradalommal, sőt élete végén, midőn visszatekint, mintegy lelkileg és erkölcsileg lezárja saját zaklatott történetét, rádöb-ben arra, hogy legnagyobb élményét ama forradalmi napok jelentették, és sorsának igazságát a forradalom teljesíthette volna ki. A találkozáson, a szemlélő magatartásán és pozícióján kívül itt már valamiképpen megjelenik az azonosulás motívuma.

Hasonlóképpen a szemlélő és a rezonőr helyzetéből tekinti át a forradalom esemé-nyeit Karinthy Ferenc 1982-ben közreadott regénye: a Budapesti ősz. Ez a regény már címében is egy régebbi Karinthy-regényre, a Budapesti tavaszra utalt, s párhuzamba lehet állítani a két regény cselekményének szerkezetét, narratív megformálását, a magyar társadalomról adott képét is. Mindkét regény epikai konstrukciója arra a felismerésre épül, hogy Európa keleti felében a politika milyen végzetes módon hatá-rozza meg az emberi sorsok alakulását, s a történelem milyen közvetlenül irányítja, mozgatja és dúlja fel az emberi élet legszemélyesebb dolgait, az ember intim világát, érzelmi életét. A Budapesti ősz valamiképpen válasz a Budapesti tavaszra: ugyan-annak a baloldali értelmiségi nemzedéknek a történetét mondja tovább, amelyről tulajdonképpen Karinthy Ferenc valamennyi műve beszél.

Ehhez a baloldali értelmiségi nemzedékhez tartozik, ha nem is emberi sorsa, de vállalt eszméi és politikai tájékozódása következtében Páhy Gyula, a Budapesti ősz nyugtalan vándora, aki sorra járja az októberi napok szinte valamennyi történel-mi eseményének színhelyét a Bródy Sándor utcától a Köztársaság térig. Neki is az ötvenhattal foglalkozó elbeszélő irodalom jellegzetes szemlélő, megfigyelő és kom-mentáló alakjai között van helye. Mindenütt jelen van, mindent lát, az ő egyéniségén és tudatán átszűrve mutatja be Karinthy Ferenc a budapesti ősz mozgalmas és véres történetét.

A forradalom krónikáját voltaképpen Páhy Gyula rezonőri szemszögéből ismer-hette meg az olvasó. Ebben a krónikában valóban rendre megjelennek a forradalom és szabadságharc emlékezetes eseményei: a rádió ostroma, a Kossuth téri sortűz, a Corvin közben és a Kilián laktanyánál folyó harcok, a Köztársaság téri véres esemé-nyek, a szovjet csapatokkal kötött fegyverszünet, végül a második szovjet katonai beavatkozás. Kétségtelen, hogy a maga korában, midőn a módszeres kádárista pro-paganda és az országosan érvényesülő „elfojtásos” lelki mechanizmusok következté-ben főként az ifjabb nemzedékek szinte semmit sem tudtak a forradalom valóságos eseményeiről, ennek a krónikának ismeretközlő, felvilágosító szerep jutott. A regény végén például olvasható volt NAGY IMRE miniszterelnök nevezetes november 4-i rádió-szózatának szövege, amely bejelentette a szovjet inváziót. Ennek nyomán mindenki megítélhette azt a hivatalosan terjesztett hazugságot, amely szerint a kormányfő kül-földi: amerikai katonai beavatkozást kért, s e hazugság lelepleződése után véleményt formálhatott a hivatalos propaganda egészéről.

A regény egészét mindazonáltal a történeti hitelesség tekintetében is bírálat érte, természetesen csak az emigrációs sajtóban, ahol az ilyen kritika egyáltalán teret kap-hatott. Így az Egyesült Államokban élő SANDERS IVÁN Hiányos krónika című írásában (a Chicagóban megjelenő Szivárvány 1983. szeptemberi számában) mindenképpen jogosan jegyezte meg, hogy a szenvtelen, rezonőri ábrázolásnak az a pozíciója, ame-lyet az író szándékosan (s talán önmagát és művét védve) választott, bizonyos mér-

A MUNKÁS-PARASZT FORRADALMI KORMÁNY PROGRAMJA

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor mány felhívása a magyar néphez 1956. novem-ber 4.

Magyarországon, november 4-én, az események a reakciós erők teljes vereségéhez vezet-tek. A reakció és az ellenforra-dalom útját megtisztító Nagy Imre-kormány széthullott, és megszűnt létezni.

Feltárultak a forradalmár munkásokon, közéleti szemé-lyiségeken, békés lakosokon a reakció által elkövetett garáz-dálkodások és megtorlások súlyos képei. […]

Az illegalitásból előkerülnek a rendszerhez, a szocializmus nagy ügyéhez hű forradalmár munkások, kommunisták, köz-életi személyiségek.

A népi Magyarország forra-dalmi kormánya felhív minden munkást, parasztot, értelmisé-git, egyetemistát, az ifjúságot, minden hazafit az országban, nyújtsanak széles körű támogatást a kormánynak és intézményeinek, és mindenki a maga munkahelyén, a maga őrhelyén lásson hozzá köteles-ségei teljesítéséhez. […]

60 Pomogáts Béla

Page 61: Új Kép (2006. december)

tékig eltorzítja a forradalmi események igazi történetét. A bírálat írója ezt a követ-kezőképpen fejezi ki: „Nem a hitelességgel van baj, a regény tényanyaga csakugyan kikezdhetetlen, hanem annak elrendezésével, ››adagolásával‹‹, hangsúlyozásával, illetve háttérbe szorításával. Az író nemcsak arra ügyel szinte mániákusan, hogy adatai ellenőrizhetően pontosak legyenek, hanem arra is, hogy kiegyensúlyozottan, tárgyilagosan ábrázolja az eseményeket. S mert a tárgyilagosság gyakran szenvte-lenségbe siklik át, nem érezzük – nem érezhetjük – a regényben 56 októberének mélységét, magasztosságát, pátoszát, félelmetességét.”

Igen, a történelmi krónikák hitelességéhez kétségtelenül hozzátartozik az ese-mények megítélése, a historikus állásfoglalás is, és ez Karinthy regényéből, nyilván-valóan politikai adottságok és kényszerűségek következtében, de bizonyos mértékig az írói egyéniség természete miatt is, elmaradt. Más kérdés, és erre az emigrációs fogadtatás ugyancsak rámutatott, hogy a regénynek vannak esztétikai fogyatékossá-gai is, a jellemábrázolásnak azzal az árnyaltságával, amely Karinthy Ferenc néhány kiváló elbeszéléséből ismerős, ezúttal nem találkozunk. A Budapesti ősz mindazo-náltal az első olyan hazai írói krónika volt, amely legalább megkísérelte felidézni az ötvenhatos eseményeket. A hivatalos irodalompolitika elégedetlen is volt vele.

Mélyebben és eredetibb látásmóddal közelít az 1956-os forradalom világához RÓNAY GYÖRGY utolsó (1978-ban, az író halála után megjelent) regénye: A párduc és a gödölye. Ez a regény az író végső tanúságtételeként is olvasható, a teljes írói üzenet megfogalmazásaként, amely egy gazdag emberi sors és írói pálya végső bölcsessé-gét: kialakított erkölcsi világképét mutatja. Ha tetszik, „filozófiai” és „etikai” regény, mégsem száraz és elvont, egyáltalában nem tézisszerű, ellenkezőleg, élettel gazdag, izgalmakban bővelkedő, mint a kor is, amelynek gyötrelmes krónikáját felidézte. A magyar történelem egy emberöltőnyi korszakáról olvasunk: a harmincas évek végétől a hatvanas évek végéig. E három mozgalmas és kegyetlen évtized történeté-ről, pontosabban a korszak nagy emberi és erkölcsi konfliktusairól. Rónay György egy nemzedék történelmi tapasztalatát dolgozta fel, elfogulatlanul nézett a múlt mélységes kútjába, s nagyfokú gondolati igényességgel vetett számot a helytállás és a mulasztás morális következményeivel.

A regény elsőszámú hőse, Stoll Aurél törvényszéki bíró a Rákosi-korszak egyik, politikai perekben szereplő vérbírójának az alakmása. (Annak idején tudni vélték, hogy a forradalom leverése után oly véres szerepet játszó Tutsek bíró alakja áll a regénybeli bíró mögött.) A bíró a hatalom utasításai szerint hozta meg ítéleteit, belső ellenkezéssel ugyan, de végrehajtotta a parancsot, kihirdette az előre elké-szített ítéletet, és ezzel akasztófára küldött valakit, akit semmiféle bűn sem terhelt. Megfélemlítették: közönséges eszköznek bizonyult a zsarnokság kezében, előbb-utóbb neki is be kellett látnia, hogy a törvényesség hivatott védelmezőjéből a hatal-mi önkény silány szolgája lett.

A bíró gondolkodását és magatartását az a logika irányította, amely a háborús regényekből és emlékiratokból volt ismerős, s amely annyi szenvedést okozott az emberiségnek. A „parancsra tettem” logikája ez, az a torz önigazolási rendszer, amely a megfélemlítés és a gyávaság ördögi körében juthat érvényre. A bíró is ennek a logikának a bűnös képviselője, egyszersmind áldozata volt, aki csak gyötrelmes

A MAGYAR FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY PROGRAMJA

1. Nemzeti függetlenségünk és országunk szuverenitásának biztosítása.2. Népi demokratikus és szoci-alista rendszerünk megvédése minden támadás ellen. […]4. Szoros baráti viszony meg-teremtése minden szocialista országgal, a teljes egyenjogú-ság, a kölcsönös be nem avat-kozás elve alapján. […]6. A dolgozók – különösen a munkásosztály – életszínvo-nalának gyors és jelentékeny emelése. […]10. A mezőgazdasági termelés fejlesztése, a kötelező beszol-gáltatások megszüntetése, az egyéni dolgozó parasztok megsegítése. A kormány határozottan felszámol minden törvénysértést, melyet a szövet-kezeti mozgalom és a tagosítás területén elkövettek.12. Támogatja a kisipart és a kiskereskedelmet.

A magyar kormány a rend és a nyugalom helyreállítása után tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal és a Varsói Szerződés más résztvevőivel a szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról.

Szolnok, 1956. november 4.

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 61

Page 62: Új Kép (2006. december)

számvetések után ébredhetett annak tudatára, hogy ez a hamis logika nem ment fel senkit sem a felelőség súlya alól.

A személyiség mélyebb világában megmozduló felelősségérzetet: az elszámo-lás még halovány igényét a bíró először 1956 véres őszén érzékeli. Szabadságáról hazatérve találkozik a tüntető budapestiekkel, látja az utcai harcokat, tudomást szerez a Parlament előtti vérengzésről. Tapasztalatai hatására úgy érzi: „valami döntő változás történt vele, egész életével: ami addig volt, menthetetlenül megszűnt, fonákjára fordult, a valóságosból átcsúszott a hihetetlenbe, ahol most már minden megtörténhet, s mindennek, ami történik, az ő számára titkos, egyelőre még meg-fejthetetlen jelentősége van. Jelzéseket kap, egyiket a másik után, csak még nem tudja, mi az értelmük, mit jeleznek; mi az, ami abban az irrealitásban, ahová az élete átbillent, kibontakozóban van, megállíthatatlanul valamilyen beteljesedés felé közeledik, csak éppen azt nem lehet még látni, mi bontakozik ki, mi lépked feléje és kerül hozzá percről percre érezhetőbb közelségbe. Egy mindenesetre bizonyos: a régi szabályok érvénye megszűnt, az élet megszokott törvényszerűségei hatályukat vesztették.”

Ez a váratlan és felzaklató élmény ébreszti fel benne a lelkiismeret-vizsgálat vágyát, amit azonban először elhárít magától, és csak később, már visszavonult-ságában, felidézve a múltat döbben rá arra, hogy ötvenhat októberének drámai napjaiban vele is történt valami: „Hogy találkozott az utcán az Ítélet Angyalával, de a bűnbánatot elmulasztotta. Az Ítélet azonban nem zúzta szét, csak lesújtotta a földre. Az Ítélet irgalmas volt hozzá, az irgalmatlanhoz, és haladékot adott neki a bűnbánatra. Most már érti. Most már készen áll rá, hogy az életét, mint egy férges gyümölcsöt, a tenyerére vegye és átnyújtsa valakinek.”

VERSEKBEN ÉLŐ FORRADALOM

A hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek végéig igazából nem az elbeszélő próza, hanem a költészet tartotta fenn – a maga metaforikus nyelvén – a magyar forradalom emlékezetét. Olyan költőkre gondolok, mint idehaza NAGY LÁSZLÓ, EÖRSI ISTVÁN, TORNAI JÓZSEF, KALÁSZ MÁRTON, OBERSOVSZKY GYULA, PETRI GYÖRGY, ÁGH ISTVÁN, BELLA ISTVÁN, SZEPESI ATTILA, UTASSY JÓZSEF, NAGY GÁSPÁR, az emigrációban FALUDY GYÖRGY, FÁY FERENC, TOLLAS TIBOR, HATÁR GYŐZŐ, SIKLÓS ISTVÁN, ANDRÁS SÁNDOR, GÖMÖRI GYÖRGY, HORVÁTH ELEMÉR, MAKKAI ÁDÁM és mások. (A forradalom harmincötödik évfordulóján Ezerkilencszázötvenhat, te csillag címmel terjedelmes antológiát szerkesztettem – MEDVIGY ENDRE segítségével – az 1956 emlékét őrző költeményekből.)

Három költőre, illetve költői műre külön is szeretném felhívni a figyelmet. Nagy László, aki a második világháború után őszinte hittel és lelkesedéssel szegődött az új társadalom eszméihez, az ötvenes évek elején, bulgáriai ösztöndíjas tanulmá-nyai végeztével hazatérve fedezte fel a magyar vidékre, a paraszti életre nehezedő elnyomást, és saját családjának és szülőfalujának rosszra fordult sorsát tapasztalva fordult szembe a Rákosi-rendszer önkényével és hazugságaival. Az ötvenes években már az „írói ellenzék” soraiban kereste a politikai vagy legalább az erkölcsi fordulat lehetőségét. 1956 őszén lelkesen csatlakozott a forradalomhoz, majd a vereség után

1956 – FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC

„Önként nem adhatjuk át a hatalmat.” (Kovács István, MDP KV 1956. október 26.)

„690 embert fogtunk el. 28 éves volt a legöregebb. 14–18 éves gyerekeket találtunk szá-zával.” (Földes László MDP KV 1956. október 26.)

„Ha kivonulnánk Magyarországról, ez felbátorítaná az amerikai, angol és francia imperialistákat. Ezt gyengeségünk-nek fognák fel, és támadásba lendülnének.” (Hruscsov az SZKP KB ülésén, 1956. október 31.)

„Miért nem hajtjuk végre Lenin elvtárs tanítását, aki azt mondta, hogy a fehérterror ellen háromszoros vörösterrort kell alkalmazni.” (Ugrai Ferenc, MSZMP Katonai Tanács, 1956. december 4.)

„A magyar forradalom a kommunizmus végének kezde-te.” (Milovan Gyilasz, 1956.)

„Amikor a szovjet-orosz tankok szétzúzták a magyar forradalmat, valójában a világ egyedüli létező szabad és cse-lekvő tanácsait semmisítették meg.” (Hannah Arendt, 1958.)

„A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokrati-kus felépítése: ez a magyarság vágya.” (Tamási Áron 1956.)

62 Pomogáts Béla

Page 63: Új Kép (2006. december)

a gyász színeivel fejezte ki keserűségét. Karácsony, fekete glória című versében adott számot arról a személyes és közös fájdalomról, amit a forradalom veresége okozott:

Léleknek nem hozott békétó busa isteni angyal!Vér-illatos a karácsonyfa, – glória –aggatva iszonyattal.Foszforos tüzek emlékeperzsel, mint új pokolkör,forog a város lángrózsában, – glória –csillagszóró ha fröcsköl.Csillagig növő halálfa,ragyognak vér-zománcosgömbjeid – szemem fájva zendül – glória –a holtak homlokához!

A magyar líra fiatalabb – 1956-ban még diák vagy gyermekkorú – nemzedékeinek érzésvilágát fejezték ki PETRI GYÖRGY és NAGY GÁSPÁR költeményei. Petri György, a hazai szamizdat-irodalom bizonyára leginkább jelentékeny költője tizenhárom éves volt a forradalom idején, és később, amikor már lemondott arról, hogy versei hivata-los nyilvánosságot kapjanak, versek egész sorában idézte fel a forradalom és a kivég-zett miniszterelnök: Nagy Imre emlékét. A kis októberi forradalom 24. évfordulójára, Karácsony 56, A 301-es parcelláról, valamint Nagy Imréről című verseiben szikár szavakkal, a forradalom eltipróit támadó szarkazmussal és hőseit idéző szeretettel beszélt ötvenhat szellemi és erkölcsi örökségéről. Nagy Imre emlékének áldozó versét a következőkkel zárta le:

emlékeznünk szabada vonakodó, sértett, tétova férfira,akibe mégisfölszivároghatottdüh, káprázat, országos vakremény,mikor arra ébredta város: lövik szét.

Végül Nagy Gáspár ugyancsak gyermekként: kilencévesen élte át a forradalom ese-ményeit. Öröknyár: elmúltam 9 éves című nagy politikai vihart kavaró versében (1984 októberében) félreérthetetlenül utalt Nagy Imre vértanú-halálára, 1986-ban közrea-dott és politikai retorziókkal járó A fiú naplójából című versében pedig a forradalom emléke körül gerjesztett hivatalos hazugságokat utasította el, azokat a hazugságokat, amelyek ötvenhat emlékének besározásával próbálták (nem is egészen hatástalanul) kitörölni a nemzet emlékezetéből a forradalom eseményeit és eszményeit:

„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. […] A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államá-nak igazgatása, munkájának értékesítése felől.” (Mindszenty József 1956.)

Forrás: http://www. forra-dalom1956.hu/

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 63

Page 64: Új Kép (2006. december)

…és a csillagos estben ott susog immár harmincévgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezegsusog a homály követeinek útján s kitünteti őketlehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn……és ha jön a nyüszítve támadó gyávasága rémület hókuszpókusza? – akkor eljönnek ablakodalá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenreelszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömöttgyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemektócsafénye és fénytelen homálya…

ÖTVENHAT FELTÁMADÁSA

A történelem végül elhozta az ötvenhatos forradalom szépirodalmi ábrázolá-sának szabadságát is. A nyolcvanas évek második felében, midőn elsőnek éppen Magyarországon bekövetkezett a szellemi és politikai erjedés, és leomlottak a cenzú-rának azok a korábban oly szilárdnak tűnő bástyái, amelyek az úgynevezett „három T-s” művelődéspolitikai szerkezetet rákényszerítették a szellemi életre, természetes módon kezdődött meg a magyar forradalom történelmileg is hitelesebb ábrázolása, az, aminek igazából közvetlenül 1956 után kellett volna megkezdődnie. Lassanként bekövetkezett az ötvenhatos események nyilvános (és hivatalos) átértékelése, és Magyarországon is nyilvánvalóvá lett a forradalom világtörténeti jelentősége, az, amit a genfi emigrációban élő MOLNÁR MIKLÓS már közvetlenül a forradalom után „egy vereség diadalának” nevezett.

Az imént arról írtam, hogy a nagy történelmi események bemutatása nálunk álta-lában két periódusban, kettős ritmusban történt meg: először a közvetlen eseményvi-lág ábrázolásának, később a történeti vizsgálódásnak, egy megváltozott szemléletnek és a megszerzett történelmi távlatnak a jegyében. Az ötvenhatos forradalom irodalmi ábrázolása során ez a rend tulajdonképpen felbomlott: Déry elbeszélései és Rónay György regénye voltaképpen a második periódus feladatait vállalták és végezték el, vagyis az eseményeket, a tapasztalatokat próbálták értelmezni; Karinthy Ferenc történelmi regényriportja pedig inkább eseménytörténetet adott. Azok a regények, amelyek a nyolcvanas évek második felében tértek vissza a forradalom krónikájához, ugyancsak inkább eseménytörténetet, közvetlen beszámolót próbáltak adni. Olyan könyvekre gondolok, mint KONRÁD GYÖRGY Cinkos, SZAKONYI KÁROLY Bolond madár, SZALAY KÁROLY Párhuzamos viszonyok, SIMONFFY ANDRÁS Rozsda ősz, GERGELY ÁGNES Stációk című, egyébként vallomásosan költői regénye, és így tovább.

Már a kilencvenes évek végén került az olvasó elé BENEDIKTY TAMÁS (Horváth Tamás) Szuvenir című kétkötetes regénye, amely a Corvin közi harcokról, a forradalom kitö-réséről, majd leveréséről ad igen színes képet, miközben széles panorámán rajzolja meg az 1956-os események hőseinek, résztvevőinek emberi sorsát, azokat a személyes motívumokat, amelyek a fiatalokat a fegyveres harc vállalására késztették.

Külön jelentősége van NÁDAS PÉTER Emlékiratok könyve című, 1986-ban megjelent átfogó művének. Ennek a regénynek közvetlenül nem tárgya a forradalmi napok

1956 IGAZSÁGA

„… Ezerhétszázhárom,nyolcszáznegyvennyolc és

ötvenhat:egyszer minden száz évben talpra állunkkínzóink ellen…”

(Faludy György)

„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a sza-badságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.” (Albert Camus, 1957)

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.” (Albert Camus, 1957)

„A magára maradt Európában csak úgy maradha-tunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem árul-juk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – iga-zoljuk a gyilkosokat” (Albert Camus, 1957)

64 Pomogáts Béla

Page 65: Új Kép (2006. december)

története, csak motívumként, az elbeszélt nagyobb eseménysorozat egy részeként van jelen a forradalom A temetések éve című fejezetben. Ugyanakkor, talán ez az a regény, amely erkölcsileg teljesen azonosul a forradalom szellemi örökségével. Nádas egy olyan fiatal életét jeleníti meg, aki kommunista funkcionárius családból szárma-zik, de akit mégis magával ragadnak a másik oldal igazságai, a személyiségnek az a függetlensége, az emberi szolidaritásnak az az elemi ereje, amelyet a kommunista berendezkedés áldozatai és ellenfelei képviselnek. Azok az igazságok, amelyek az ötvenhatos forradalomban felemelkedtek és nyilvánvalóvá váltak. A regény egy feje-zete felidézi az ötvenhatos utcai tüntetések, majd a forradalom jeleneteit, s mindez azt fejezi ki, hogy az író belsőleg azonosult ezekkel az eseményekkel és a bennük részt vevő emberekkel.

A regény gyemek-főhőse ötvenhat napjaiban ismeri fel azt, hogy igazán hol a helye, mit kell választania, és éppen saját családjával, az apja által képviselt politi-kával szemben ki is mondja a „forradalom” szót: „mert nem voltam se tájékozatlan, se érzéketlen, se ostoba, tudhattam és tudtam, hogy ez forradalom, benne vagyok, forradalom, amit az apám, ha itt lenne, látná, és tudtam azt is, ő nem lehetne itt, nem tudom hol lehet, valahol szégyenszemre meg kell bújnia, éppen ellenkezőképpen nevezne el nekem. És attól, hogy e két egymás mellé rendelt szó, ilyen tisztán és pontosan megfordult a fejemben, s rögtön eligazított az érzelmi különbségtevések és azonosítások eladdig rettenetesnek, fullasztónak, kilátástalannak érzett zűrzava-rában, két olyan szó, melyek értelmét, súlyát, politikailag körülhatárolható jelentését persze éppen az ő beszélgetéseikből és vitáikból ismerhettem meg ilyen koravénen, de hangsúlyozom, abban a pillanatban, s számomra ez volt a forradalom, nem úgy jutott eszembe, nem úgy kölcsönöztem ki a szótárukból, mint a politikai körvonalak-kal rendelkező ellentétek fogalmi párosát, hanem a legszemélyesebben rám vonatko-zott…” Úgy tudom, hogy a nyolcvankilences – Pozsgay Imre-féle – híres terminológiai fordulat előtt ez volt az egyik olyan – az első nyilvánosság fórumán megjelent – könyv Magyrországon, amely 1956-ra a forradalom kifejezést alkalmazta.

A forradalom érintőleges ábrázolásának egy másik kiváló (mondhatnám: klasszi-kus) példája OTTLIK GÉZA 1993-ban sajtó alá rendezett műve: a Buda. Ottlik nevezetes regénye, az Iskola a határon közel három és fél évtizeddel korábban került az olvasó elé, és megjelenését, valamint nemzetközi sikerét követve tudni lehetett, hogy írója a folytatáson dolgozik. A végül is az író halála után közreadott „második kötet” ugyanabból a világból építkezik, mint korábban a kőszegi katonai alreáliskola növen-dékeinek életét feldolgozó epikus mű, mégsem lehet pusztán folytatásnak tekinteni, minthogy nem egyszerűen folytatja a történetet, inkább összefoglalja és befejezi. Az új regény szerkezetét ugyanis nem az életrajzi (önéletrajzi) események kronologikus rendje szabja meg: Ottlik olyan eseményeket, tapasztalatokat is felidéz, amelyeket a kőszegi iskolában élt át, ezenkívül beszámol a budai katonai főreáliskolában eltöltött újabb négy esztendő történetéről, és hőseinek: Both Benedeknek (akinek alakját egyes szám első személyben mutatja be), Medve Gábornak, Szeredy Dénesnek, Hilbert Kornélnak és a többieknek a mozgalmas élettörténetéről is. A regény esemé-nyei így a húszas évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig ívelnek: több mint hatvan mozgalmas történelmi esztendőt fognak át.

„Nem volt káosz, nem volt rablás, nem volt fosztogatás. Tömeges bosszúálló emberölés sem történt — a néhány ÁVH-tiszt nyilvános felakasztása rendkívül mértékletességről és körültekintésről tanúskodott. Csőcselékuralom helyett majd-nem azonnal, a felkeléssel egyidejűleg megalakultak a forradalmi- és munkástanácsok. E tanácsok megválasztása és működése legvilágosabb jele volt a diktatúrával és a zsarnoksággal szemben a demokrácia és a szabadság fellendülésének.” (Hannah Arendt, 1958)

„Amikor a szovjet-orosz tankok szétzúzták a magyar forradalmat, valójában a világ egyedüli létező szabad és cse-lekvő tanácsait semmisítették meg.” (Hannah Arendt, 1958)

„A magyar forradalom a kommunizmus végének kezde-te.” (Milovan Gyilasz, 1956)

„A magyar forradalom… győzelem a vereségben, mind-örökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik… sorsa értelmére, az igazságra.” (Raymond Aron, 1966)

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 65

Page 66: Új Kép (2006. december)

A regény belső rendjét nem a kronológia, hanem annak a személyes és bensősé-ges világnak a felépítése szabja meg, amely a tapasztalatok, felismerések hatására a lélek benső övezeteiben, mondhatnám így is: a személyiség mélyvilágában kialakult. Ebben a tekintetben az írónak két alteregója van: a festő Both Benedek, aki mintegy rezonőrként kommentálja a felidézett múltbeli eseményeket, és az író Medve Gábor, aki inkább Ottlik filozófiáját, mentalitását szólaltatja meg.

A múlt, amit át kellett élni, és végül el kellett vele számolni, a huszadik századi Magyarország múltja, ott rejlik benne a trianoni sérelemérzet, a háborús megpróbál-tatások, a Rákosi-féle zsarnokság szörnyű lelki nyomása, a reménytelenség amiatt, hogy semmi sem akar jóra fordulni, s marad a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a félelem. Legfeljebb egy-egy futó, ám annál maradandóbb emlék: egy régi futóverseny, egy megbízhatónak bizonyult barátság, egy költői szerelem emléke ad vigasztalást. És egy történelmi élmény: az ötvenhatos magyar forradalom több alkalommal is szóba kerülő, megrendítő eseménysorozata, ahogy Ottlik mondja: „einsteini világvarázsla-ta”. „Október végén – válik hirtelen lelkessé az elbeszélés elégikus hangja – visszata-láltunk a gyerekkorunkba. Én úgy jártam az utcákat, mint nyolc-tízéves koromban. A város tündökölt a boldogságtól. Mindenkinek volt hova hazamenni, egyszerre csak.” A magyar forradalom a Buda írója számára azt tanúsítja, hogy még van értelme az ilyen szavaknak: szabadság, hazaszeretet, magyarság, emberi szolidaritás, önfeláldo-zás. Ötvenhat emléke mozgatja meg azt az „ingoványt”, amely a szerencsétlen tör-ténelem és boldogtalan emberi létezés következményeként hatalmasodott el a lélek belső világában, a személyiség mélyebb rétegeiben.

A Buda, akárcsak korábban az Iskola a határon, az elégikus életérzés regénye, és ennek az elégikus visszatekintésnek, múltat idézésnek az ötvenhatos forradalom emlékeinek írói életre keltése a legforróbb pillanata. A magyar forradalmat Ottlik huszadik századi történelmünk magaslati pontjaként szemléli, olyan kivételes törté-nelmi csodaként tartja számon, amely vigasztalást és elégtételt adhat annyi kudarc, mulasztás miatt. Ötvenhat emléke ezzel a személyes számvetések, a külső szemlélő nézetéből készült krónikák és az abszurd történelembölcseleti parabolák világából a messze sugárzó erkölcsi példák és közösségi mítoszok magasába emelkedett: a Buda írójához hasonlóan az egész nemzetnek így kellene róla gondolkodnia.

1956 emlékének legnagyobb szabású költői felidézése kétségtelenül JUHÁSZ FERENC 1993-ban megjelent terjedelmes „lírai eposza”: a Krisztus levétele a keresztről. Juhász nem itt érintette először a maga ötvenhatos emlékeit, közvetlenül vagy áttételesen szerepet kaptak ezek az emlékek a Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb című költeményében, Halottak királya című történelmi eposzában vagy Halott fekete-rigó című önéletrajzi versfüzérében. A Krisztus levétele – hozzájuk képest – a szám-vetés könyve, az önvizsgálaté, egyszersmind válasz azoknak, akik heves szavakkal bírálták azt, hogy a költő a hatvanas évek közepétől közel került az ACZÉL GYÖRGY által képviselt irodalompolitikához. Juhász egy nyilatkozatában (Magyar Hírlap 1992. nov. 14-én) a következőket jelentette ki: „Az én válaszom az ítélkezőknek ez a vers… Ez az én ötvenhatom, mellyel nekem el kell számolnom. Ez az eposz nem esemény-történet, nem politikatörténet, hanem inkább szenvedéstörténet, megváltástörténet, kudarctörténet, tékozlástörténet. Vereség, halál, reménytelenség. Mindezeknek a szövedéke.”

„1956 tragédiája… a szov-jet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké.” (Borisz Jelcin, 1992)

„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. […] A világon páratlan szabad-ságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.” (Mindszenty József 1956)

„A harcban osztály- és fele-kezeti különbségek nélkül vett részt az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult.” (Bibó István 1956)

„A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokrati-kus felépítése: ez a magyarság vágya.” (Tamási Áron 1956)

66 Pomogáts Béla

Page 67: Új Kép (2006. december)

Valóban, a Krisztus levétele nem történelmi tabló, jóllehet igen gazdagon jelennek meg szövedékében az ötvenhatos forradalom és szabadságharc emlékképei, hanem mitikus számvetés a forradalom tragédiáival, magának a történelemnek a tragikus voltával. Maga a kereszthalált halt Krisztus is a kínszenvedésekre ítélt és magára ha-gyott emberiséget jelképezi. Juhász költői eposza a magyarság és az emberiség folya-matos pokoljárását idézi fel, és a költő világképe értelmében a történelem váratlanul érkező szabadító pillanatai, mint amilyen 1956 is volt, kudarcra vannak ítélve, igaz, ezek a szabadító pillanatok mégis szükségesek ahhoz, hogy az ember el tudja viselni a történelem iszonyú terheit.

A magyar forradalomról nem kevés epikai beszámoló született, igaz, ezek között igen sok olyan akad, amely konjunkturális érdekeket szolgált, természetesen 1989 előtt (az ötvenes évek végén) másfajta érdekeket, mint 1989 után. Ugyanakkor a for-radalom és a szabadságharc nagyepikai feldolgozása, legalábbis abban az értelemben, ahogy Jókai regényei képet adtak 1848-49-ről, ZILAHY LAJOS művei az első és CSERES TIBOR nagyregénye a második világháborúról, valójában elmaradt. Úgy hiszem, ilyen nagyepikai feldolgozás már nem lesz, nem is lehet. A magyar forradalom története továbbra is feldolgozásra vár, írói feladatként áll a jelenben előttünk, hiszen manap-ság nagyon sokan beszélnek a forradalomról, de nagyon kevesen ismerik a forra-dalom igazi történetét. Ezért valóban itt az ideje annak, hogy a forradalom emlékét és örökségét a szépirodalom eszközeivel is birtokba vegyük, azonban ez talán már nem valamilyen nagyepikai alkotásnak, nem egy regényeposznak a nagyívű szer-kezetében történhet, hanem inkább az ismeretterjesztés, a tudományos kutatás, a publicisztika eszközeivel.(Ezért is népszerűbbek manapság a forradalom történetével foglalkozó „nonfiction” művek: dokumentumkötetek, riporteri nyomozások, szemé-lyes beszámolók.) Ötvenhat története a magyar regény világában valójában részletek és töredékek tükrében szemlélhető, és lehet, továbbra is töredékesen marad fenn: bizonyára készülnek majd további töredékek is. Amit igazán meg kellene írni, az az, hogy miként lett történelmünkből töredékek halmaza, hogy miként lett a történelmi tudatunkból magából is töredék: hogy miként lett ötvenhatos emlékeinkből töredék. Igazából ez lehet egy vérbeli posztmodern regényíró méltó feladata.

„Óriási hiba volt, és a nem-zetközi jog alapvető elveinek megsértése. Az az oroszfóbia, amelyet most Kelet-Európában tapasztalhatunk, ezeknek a hibáknak – Berlin, 1953, Budapest, 1956, Prága, 1968 – a gyümölcse.” (Vlagyimir Putyin, 2000)

Forrás: http://www.forra-dalom1956.hu/

„Mikor a rózsák nyí lni kezdtek” 67

Page 68: Új Kép (2006. december)

68 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Berecz András–Gyulai Líviusz: Sinka-ének. Budapest, 2006, Berecz Bt.

BERECZ ANDRÁS legújabb kiadványáról (a képeket metszette és rajzol-ta: GYULAI LÍVIUSZ), a Sinka-énekről, amely semmiképpen sem nevezhető hagyományos kiadványnak, hisz könyv is, CD-album is, no meg emléke-zés is az 1956-os forradalomra, így vall:

„Sinka István – az »állásszagú bojtár«, »esők vőlegénye« – már nomád pásztorként is, ifjan a Parnasszusra kapaszkodott. Világirodalmi ritkaság. A magyar költészetben legmélyebbről felszakadt hang az övé – ezé a déren alvó, fekete szűrös, fekete sorsú, ragyogó szívű emberé. Nyelve nemcsak irodalmi, hanem nyelvészeti, néprajzi szentség is. A küszöbön, kutyák közt vacsorázó, de élni, szabadulni vágyó Sinka az

Page 69: Új Kép (2006. december)

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 69

alulsó Magyarország egyetemes hangja, így aztán mérce is. Érdemes nagy ünnepeinket, így éppen az 1956-os forradalmat, de mindennapos kicsiségeinket is meg-megméricskélni benne. Verseiben már régóta dallamokat hallok. Sok köztük a hat-nyolc szótagos dalforma. Vagy két éve elkezdtem ezeket a verseket Sinka szülőföldje, Bihar dallamaiba belerakosgatni. Így kezdődött. Aztán népdalokat helyeztem elébük-

mögéjük, ravaszul, hogy aki hátradőlve hallgatja, vakarózhassék: ez most népdal vagy Sinka-vers? Sinka balladái irodalmunk élvonalába tartoznak. Rám ezek hatottak legjobban. A Sár Imrék, Rozs Máték, Tatár Imrék, Boros Katik, Csahor Pálok, Zám Esztik sorsa. Olyan művek ezek, amiket egészséges közösség énekelne: ha ezek a költemények élő közösségekben teret kapnának, törvényszerűen dalolnák.”

Page 70: Új Kép (2006. december)

Folklórmotívumok egy ’56-os élettörténetébenCsete Örs

„Ott aztán megindultunk gyalog, de nem hiszem, hogy 100 méterre mentünk volna, akkor jött egy hogyis hívják, egy katonai dzsip. Megállt – »hova mentek?« Hát a srácot még ismertem fiatalabb ko-rában, egy katonatiszt volt. »Hova mentek?« »Hát Tatára, hát hova mennénk Jancsi?« Na azt mondja »ugorjatok fel«. Felugrottunk mi a vipponra, csak ugye az volt a helyzet, hogy hát teli volt fegyverrel meg mindennel. Hát egy kicsikét úgy borsózott a hátunk, mert tud-tuk, hogy Tatán, a laktanya előtt el kell jönni, és azt feltételeztük, hogy a ruszkik már ott lesznek. Hát ott is voltak ugye. Megállítanak bennünket. A gyereknek milyen igazolványa volt, milyen se, mit tudom én. Ölég az hozzá, hogy a ruszki jön, hátul aztán elkezd kiabálni. Mit kiabálsz, én nem értek egy szót se, semmit se. Aztán a vége az lett, hogy egy rakétát kért. Jó, adtunk neki egy rakétát. Eljöttünk, be.”

1995 óta közel száz ’56-ossal, elsősorban egykori fegyveressel találkoztam azzal a céllal, hogy sorsukat, élettörténetüket megismerjem, lejegyezzem. A beszélgetések során a magnó mellett arcuk megörökítésére fényképezőgépet is használtam. 55 sze-mély vallomása mára írásos formában is (körülbelül 1800 gépelt oldal terjedelemben) rendelkezésemre áll.

Célom az 1956-os forradalomban részt vett személyektől általam felgyűjtött élet-történetek alapján az alábbi kérdések megválaszolása.

Milyen motívumok jelenléte meghatározó a gyűjtött ’56-os élettörténetekben? Egyetlen személy élettörténetében mely motívumok tekinthetők folklórelemeknek is

egyúttal?

I.

Mondandóm első felét húsz interjúra támaszkodva készítettem el. Munkám során a szöveget folklórszövegként kíséreltem meg értelmezni, tehát nem vizsgáltam a szöveg által közvetített történelmi valóság „igaz vagy nem igaz” voltát, a történet és a megtörtént valóság kapcsolatát stb.

A vizsgált 20 élettörténet egyik fontos kapcsolódási pontja, hogy valamennyinek központi eleme (átlag 31%-os szövegterjedelemben) az, hogy egy történelmi esemény köré szerveződnek. A történetek – és az élet – logikája alapján azt is mondhatnám, hogy minden, ami ezt megelőzi előzmény, és minden, ami ezt követi, következmény. Az persze minden élettörténetről nagyjából elmondható, hogy minden esemény az előzőek eredménye és a későbbiek pedig annak következményei, ám ’56-os elbeszélő-

70 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Page 71: Új Kép (2006. december)

im maguk is úgy vélik – s ezt meg is fogalmazzák –, hogy ’56-os szerepük sorsdöntő egész életükre nézve.

I. A forradalom előzményei a hős életében II. A forradalom a hős életében III. A forradalom következményei a hős életében

A hősök élettörténete felosztható másképpen is, s nem véletlenül nevezem őket „hősök”-nek. Az ’56-osok a forradalom előtt ugyan olyan átlagemberek, mint legtöb-bünk. Azzal vállnak „hőssé”, hogy egy nem hétköznapi (értsd: „történelmi”) pilla-natban kiemelkednek a hétköznapokból – így a továbbiakban maguk is újabb „nem hétköznapokat” generálnak. A „hős” ebben az értelemben a „történelmi személyiség” szinonimája – szemben a „nem hősök”, a kiemelkedni képtelen vagy nem kívánó hét-köznapi személyiségek világával. Aki „nem hétköznapokat” generál, az a történelmet nem csupán elszenvedi, hanem alakítja is.

A hősök élete hétköznapokra és nem hétköznapokra oszlik. A „nem hétköznapok” világa a hős tevékenységének valódi terepe.

I. A hétköznapok világa 1. (A forradalom előzményei a hős életében) II. A nem hétköznapok világa (A forradalom és következményei a hős életében) III. A hétköznapok világa 2.

Az általam kutatott húsz személy átlagolt életkora 1956-ban 24 év volt. Többségük tehát addigra már túljutott a gyermekkor, az ifjúkor évein, és a felnőttkorban járt. A gyűjtött történeteknek közös jellemzője, hogy élettörténetek. Így szerepelnie kell bennük az élettörténetek alappilléreinek.

SzületésSzületés helye, idejeGyermekkorAlapfokú tanulmányokElfoglaltságokIfjú korKözép- és felsőfokú tanulmányokElfoglaltságokFelnőtt korHázasság, katonaság Gyermek Munkahelyek ElfoglaltságokÖreg kor Nyugdíjba vonulás Elfoglaltságok

Folklórmotiívumok egy '56-os élettörténetében 71

Page 72: Új Kép (2006. december)

Az élettörténetek menetében további, csak az ’56-osokra jellemző egyezéseket is feltételeztem. Úgy véltem, a „nem hétköznapok világa” két, egymástól jól elkülönülő részből áll: a forradalomból és annak következményeiből. De meddig terjednek a for-radalom következményei? Abszolút értelemben a mai napig, ám az egyes személyek életét vizsgálva megállapítható, hogy a börtönévek (vagy a forradalom) után kivétel nélkül egy erős, a hétköznapokba visszaintegrálódni kívánó törekvés jelenik meg az életpályákban. És előbb vagy utóbb az említett integráció sikeresen megtörténik. Ennek jele általában a hős munkahelyi elismerése, előléptetése vagy akár az is, hogy megszűnik jogfosztottsága (útlevelet kap, stb.).

E kettő – valamint a „hétköznapok világa” – is tovább bontható egyrészt aszerint, miképpen kerül bele valaki a forradalomba, és ott mit cselekszik, másrészt a forrada-lom után mi a sorsa, illetve később hogyan jut vissza a „hétköznapokba”.

A továbbiakban – az összes szöveg ismeretében – feltevéseket fogalmaztam meg arra vonatkozólag, hogy melyek azok az életútmotívumok, amelyek a már említettek-nél árnyaltabban leírják egy-egy ’56-os életútját, cselekedeteit. Ezek megfogalmazá-sakor feltételeztem, hogy mindegyik motívum tipikus.

A gyűjtött ’56-os szövegek alapmotívumaiként 10 motívumot találtam – ezeket legkevesebb 11 személy (illetve annál több) említ, tehát ezek legalább 55%-osan jel-lemzők. Ha ebbe beemeljük azokat a motívumokat, amelyeket a vizsgált 20 személy-ből legalább 7 (vagyis 35%) említ, rekonstruálható egy tipikus ’56-os élettörténet. A felosztásban a zárójelben lévő számok azt illusztrálják, a vizsgált húsz személyből hány említ az egyes fő önéletrajzi elemek alá sorolt élettörténet motívumokat.

Hétköznapok világa 1.A hős születése (19)A hős iskolába jár (18)A hős dolgozik (18)A hős megházasodik (7)A hős bevonul a katonaságba (10)A hős katona (7)A hős kiemelkedik környezetéből (8)A hős politikailag tájékozott (10)Nem hétköznapok világa A forradalom a hős életébenA hős értesül a forradalomról (13)A hős találkozik a tömeggel (9)A hős belép a csoportba (9)A hős megszerzi harci eszközét (14)A hős megsemmisíti az ellenséget (8)A hős foglyul ejt valakit, elfoglal valamit (10)A hős szemtanúja egy vagy több akciónak (11)A hős elfoglal valamit (7)A hős rövid időre hazatér (10)A hős véglegesen elhagyja a csoportot (10)

72 Csete Örs

Page 73: Új Kép (2006. december)

A hős hazatér (10)A hős visszatér a munkahelyére (11) A forradalom következményei a hős életébenA hőst elfogják (17)A hőst szabadon bocsátják (8)A hőst fizikailag bántalmazzák (8)A hős ellene mond a hatalom képviselőjének (7)*A hőst halálra ítélik (9)*A hős cellatársát kivégzik (7)A hősön segít egy fogva tartó (8)A hős munkát kap a börtönben (14)A hős kiszabadul (11)A hős első hétköznapi tevékenysége (7)A hőst a munkahelyek elutasítják (7)A hőst kiközösítik, megalázzák (10)A hőst megsegítik (11)Hétköznapok világa 2.A hős munkahelyet talál (14)A hős utána olvas 1956-nak (9)

Megjegyzem, hogy a „hőst halálra ítélik”- és a „hős cellatársát kivégzik”-motívu-mok reprezentatív jelenléte annak köszönhető, hogy a húsz vizsgált élettörténetből tíz, egykori halálraítéltek története. A láthatónál jóval több motívumot vizsgáltam meg, (itt csak a 7 említéses, illetve ennél gyakoribbakat mutatom be), de ezek ismer-tetésébe – idő hiányában – most nem foghatok bele.

A hadd hívjam fel a figyelmet néhány összefüggésre.Majd minden interjú a születési idő – és általában a hely – meghatározásával (19

említés) kezdődik. Mintegy nyitó formulaként kapcsolódik a születéshez az alapfokú iskolák, ritkábban a családi környezet megnevezése.

A „hős dolgozik”-motívum említése természetes módon magas (18 eset), figyelem-re méltó, hogy a munkatevékenység ennyire pillérként működik, hiszen a „hős a bör-tönben munkát kap”-motívumot is 14 esetben említik – majdnem kétszer annyian, mint az őt követő második legmagasabb említettségű rabság-béli motívumot. Több hősnek bír inkább pozitív, mint negatív tapasztalatokkal az éppen hogy csak megin-duló élete, azaz míg 8-an „kiemelkednek környezetükből” – addig összesen csak 3-an „ütköznek a rendszerrel”, illetve 4-üket éri méltánytalanság. A katonaság említettsé-gének mértéke (10 esetben) a férfiak nagyobb számarányának (16 férfi és 4 nő), vala-mint annak köszönhető, hogy többeknek (6 főnek) ez a státusza, illetve foglalkozása az ’56-ot megelőző időben. A hősök fele véli magát „politikailag tájékozottnak” (10 említés) ezzel mintegy már előzetesen tudatossá téve ’56-os fellépésüket.

13-an beszélik el, hogyan „értesültek a forradalomról” – e pillanat olykor részletes környezetrajzzal, az utoljára végzett „hétköznapi tevékenységgel” maradt meg az em-lékezetben. Sokan „találkoznak a tömeggel” (9 említés), de ebből számukra kevéssé következik az, hogy „együtt haladjanak a tömeggel” (5 említés), hanem inkább az,

Folklórmotiívumok egy '56-os élettörténetében 73

Page 74: Új Kép (2006. december)

hogy „belépjenek egy csoportba” (9 említés). A forradalom ismert helyszínei közül a Bem téri tüntetésen való részvételüket említik legtöbben (6 esetben). Többen vélik magukat „szemtanúnak” (11 említés), mint ahányan maguk is „megsemmisítik az ellenséget” (8 említés). A „harci eszköz megkapásáról vagy megszerzéséről” magától értetődő módon a hősök zöme beszámol (14 említés), ami lehet fegyver, de akár – egy újságíró számára – a nyomdagép is. Elsősorban a katonáknál fordul elő, hogy a „for-radalmárok ellenségnek vélik” (5 említés) – köszönhetően annak, hogy az egyenruha hasonlított az ávósokéhoz. A hős tevékenységének eredménye, hogy 10 említettséggel „foglyul ejt valakit” vagy „elfoglal valamit”. Érdekes, hogy az élettörténetek felében (10 említés) fordul elő az, hogy a „hős rövid időre hazatér”. És rendszerint ezt úgy jelenítik meg, hogy egy nőhöz (anya, feleség, lánytestvér) tér haza. Ám csak 5 eset-ben emelik ki a csoporthoz való visszatérés motívumát. A hősök fele számol be arról, hogy „végelegesen elhagyja a csoportot” (10 említés) illetve hogy „hazatér” (10 emlí-tés). 6-an emelik ki, hogy harci eszközüket letették vagy elrejtették. A „munkahelyre való visszatérés” (11 említés) kísérlet a hétköznapokba való visszatérésre – mintegy a „beolvadásra” – és a visszatérők között is akadnak, akiket megfenyegetnek a forrada-lomban való részvételük miatt, vagy akik úgy érzik, hogy keresni fogják.

Megfigyelhető, hogy majdnem mindenkit „elfognak” (17 említés), de ennek felét (8 említés) nemsokára „szabadon is bocsátják”. Ez persze nem jelenti azt, hogy ké-sőbb egy részüket ne fognák el ismételten (6 említés). Hőseim közül csak hárman disszidálnak, de rövid idő múltán – Kádár amnesztiájában bízva – mindhárman hazatértek, vesztükre – mindhármójukat halálraítélték. Megjegyzendőnek vélem, hogy 5 esetben említik a „besúgóval való találkozást”. A hősök közül többeket a ki-hallgatások során „fizikailag bántalmaztak” (8 említés), az egyetlen pofontól kezdve a kínvallatásig. Elsősorban a halálraítélteket jellemzi, hogy „kínzó vagy akasztó esz-közzel találkoznak” (6 említés), szintén rájuk jellemző a „hóhérral való találkozás” említése (4 esetben). Érdekes, hogy kétszer többen említik, ha „egy fogva tartó segít rajtuk” (8 említés), mintha ők segítenek egy rabtársukon (4 említés). Meglepő volt, hogy majdnem mindenki, aki börtönbe került említi azt, hogy ott munkát kapott (14 említés) míg csak egy részük számolt be arról, hogy kiszabadult (11 említés).

Kiemelésre méltó, hogy a beilleszkedés során a hősöket közel ugyanannyian aláz-zák meg (10 említés), ahányan segítik (11 említés). Rendkívül érdekes, hogy 9 sze-mély azóta is utána olvasott ’56-nak, igyekezvén így elhelyezni és értelmezni utólag magát és cselekedeteit a történelemben.

Véleményem szerint a 14% és 25% között említett (3–5 esetben előforduló) mo-tívumok már ritkának tekinthetők illetve az egyszer – kétszer említett motívumok katalogizálása szükségtelen. (Ilyen motívumfajta összesen 26 található.) Azonban meg kell jegyeznem, hogy a például ide sorolt „a hős részt vesz a Petőfi szobornál” c. motívum bizonyos, hogy sok egykori ’56-ost érint – csak a vizsgált szövegekben fordult elő ritkán. Vagyis számomra ebből az is következik, hogy a vizsgálatot – újabb szövegek bevonásával – célszerű megismételni, esetleg a gyűjtést kiszélesíteni.

A motívumok sorrendje természetesen változó és számtalan kombinációs lehető-ségben egymással szorosabb kapcsolatba is léphetnek.

74 Csete Örs

Page 75: Új Kép (2006. december)

A motívumok feltárása és a húsz személyre vonatkoztatott egyenkénti lebontása alkalmat ad arra is, hogy megvizsgáljam: kiknek, mely személyeknek az élettörténete teljesíti be legtöbb egyező ponton a feltételezett motívumsort (vagyis kinek tipikus a története az általam feltételezett kereten belül) és kinek legkevésbé. Izgalmas vizsgá-latok lehetősége nyílhat, ha a „tipikusnak vélt” motívumsort egy-egy szociológiailag meghatározott csoporttal (’56-osok, történelem szakos egyetemisták stb.) állítatnánk össze és az ’56-os történetek motívumainak feltárását az így rendelkezésre álló motí-vumsor alapján ismételten elvégeznénk.

Sok kérdés megválaszolatlan. A leginkább például az, hogy a húsz élettörténet motívumai és részletező történetei milyen kapcsolatban állnak egymással, azaz mely motívumokhoz kötődik jobban kibontott történet. A motívumok hasonlósága meny-nyiben jelenti az egyazon motívum alá sorolt kibontott történetek hasonlóságát? A fellelhető igaz történetek mennyiben hasonlóak más gyűjtésekből származó katona-történetekkel? Van-e közös motívumkincsük? Milyen összefüggések vannak az egyes motívumok alá sorolt történetek és azok terjedelme között?

II.

Dolgozatom második felében egy részletesebben feldolgozott életútinterjú alapján felvillantok néhány fellelt folklórelemet. A vizsgált élettörténet motívumainak be-mutatását előadásomban elhagyni kényszerülök, mert azok analízise az élettörténet ismeretét feltételezné, ennek hiányában azok megismertetése (egymásra épültségük okán) túl hosszas kifejtést igényelne. A folklór elemek kiragadása a történetből így (legalábbis) merészségnek tűnhet.

Néhány tény választott hősömről. Vasi Ferenc 1936-ban született Tatán, bevonu-lása előtt segédmunkásként a Megyevill nevű vállalatnál dolgozik, amely a falvak villamosításával foglalkozik. 1955. november 10-én vonul be katonának, az eszter-gomi tüzérezredhez kerül, lövegkezelő. November 4-én reggel a Budapest – széli Jutadombon védőállást foglal el a tüzéralakulat, két szovjet katonai oszlopot enged-nek elhaladni előttük, a harmadikkal tűzharcba kerülnek – az eredmény 11 szovjet és ávós halott. A harc alatt Vasi kézifegyverét használja. 1957. márciusától Vácon tölti katonaidejét leszereléséig, 1957. november 10-ig. 1958. júliusában, az ún. „Mecséri és társai”-perben (amely 52 vádlottjával a legnagyobb per volt a megtorlás idején) letar-tóztatják, első fokon tíz, másod fokon négy évre ítélik. 1961. március 21-én szabadul. Elhelyezkedése nehézkes, később a munka mellett leérettségizik. 1970-től postai kézbesítő, majd postatiszt, 1995-ös nyugdíjba vonulásáig. 1999-ben elhunyt.

Vizsgálható-e folklorisztikai szempontból Vasi Ferenc élettörténete? Meg vagyok győződve arról, hogy a válasz: igen. A továbbiakban néhány motívum azok közül, amelyeket Vasi élettörténetében – elmondása alapján – folklórmotívumoknak vélek.

„És az érdekessége az volt tulajdonképpen, hogy hát ide kellett menni Tatára, a Kultúrházba. Akkor nem az volt a divat, hogy bemennek a laktanyába, hanem amelyik laktanyába vezényelték, illetve hívták be a srácokat, onnan kijöttek tisztek, tiszthelyettesek és azok kísérték be. Bementünk a Kultúrházba. Hát ugye persze ott mindjárt bezárták a kaput, kifelé nem lehetett jönni, inni nem volt szabad és a többi,

Folklórmotiívumok egy '56-os élettörténetében 75

Page 76: Új Kép (2006. december)

és a többi. És az érdekesség az volt ebben, hogy hát akkor még ez volt a szokás, hogy a lányok búcsúztatták a srácokat. Tehát odajött a lány és egy ilyen nemzeti színű kokárdát tűzött ki a /fiú/ mellére. Hát én hozzám is odajött egy csinos kislány, érde-kes, tatai volt de nem ismertem, nem tudom, hogy menekült meg… Jól beledöfte ide a mellembe! Mondtam, hogy – Kislány ez nem jót jelent, ha az embernek a mellibe bökik a kokárdát! Ez valami, valami rossz ómen!”

A hős a motívum lejátszódásakor még nem tudja a jövőt. Egy leány kokárdát tűz a mellére és ezzel megszúrja hősünket. A kokárda nem csak március, a forradalom szimbóluma, hanem a hazáé is, azzal, hogy a leány a hős mellébe döfi, mintegy a szíve fölé helyezi a kokárdát, de bántó, fenyegető módon. A hős vallomása szerint ekkor a lányhoz fordul, és ezt mondja neki: „Kislány, ez nem jót jelent, ha az embernek a mellibe bökik a kokárdát. Ez valami rossz ómen!”

Frazer jut az eszembe, aki az Aranyágban leírja az utánzásos vagy analógiás mági-áról szólva, hogy a hasonló hasonlót hoz létre. Illetve arról is szól, hogy az egymással érintkezéses (szimpatetikus) kapcsolatban lévők szétválásuk után is kapcsolatban maradnak egymással. Persze elképzelhető egy más értelmezés is, tekinthető a mellbe-döfés megsebesítésnek vagy akár rontásnak is. Fel kell idéznem Pócs Éva gondolatait. „Az előjelek nagy része két mindennapi jelenség véletlen egymásra következésének téves ok–okozati összefüggésként való állandósulása, amely a mindennapi mágiához hasonlóan működik a hiedelemrendszerben. Még fokozottabban a mágia rendszerébe és gyakorlatába illeszkednek azok az előjelek, ahol analógiás kapcsolat áll fenn a jel és jelentése, a jelenlegi és a bekövetkező esemény között. ”1

„Hát az mindjárt olyan szomorúan kezdődött, olyan esős idő volt, esett az eső előt-te is, akkor is. És hát ugye megindultunk be a laktanyába, ami a Dobogókő úton volt. És érdekesség az volt, hogy az egész társaságot – hát gyakorlatilag mi ottan húszan, harmincan… Minket a temetőn keresztül vezettek, ahol probléma nem volt, mert jó kemény volt az út. A többit pedig – el lehet képzelni civil ruhába, fél cipőbe! – ugye mellette lévő rendes út, ami olyan dűlőútszerű volt – kocsik jártak rajta, minden –, idáig, ilyen tíz, tizenöt centis kátyúban vezették keresztül. Beérünk a laktanyába.”

A vonatról leszálló társaságot kétfelől vezetik be a laktanyába. Hősünk szerint az éneklő fiúkat a temetőn keresztül, a többieket a dűlőúton. A temetőben jobb volt az út minősége, mint a kátyús úton. Megjegyzem, hogy a Jutadombiak perében 52 vádlott szerepelt, a temetőn keresztül húszat, harmincat vezettek. A nagyságrendeket hasonlónak vélem, s bár hősünk nem kommentálja, az előjel, az ómen itt is – vélemé-nyem szerint – jelen van. Ezt kell feltételeznem, mert ezt megelőzően már kiderült Vasiról, hogy gondolkodása, világképe számon tartja és olykor nevesíti is a mágikus elemeket.

„A halottak eltemetése után az élők és halottak világa között az egyik legfonto-sabb határvonal az élők faluja és a »halottak faluja«, a temető közt húzódott: a ha-lottasház ideiglenes rendszabályai itt állandó jelleggel itt érvényben voltak. Minden innen származó tárgy tisztátalannak, az élőkre nézve veszélyesnek számított; tilos volt a temetőben játszani, étkezni, vagy a sírról földet, virágot hazavinni.”– írja Berze Nagy János 2

1 Pócs Éva: Néphit. In Dömötör Tekla (szerk.): Népszokás, néphit, népi

vallásosság. Magyar

Néprajz VII. Budapest, 1990, Akadémiai Kiadó, 636. p.

2 Berze-Nagy János: Mese. In A magyarság

néprajza III. Budapest, 1935, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 275. p.

76 Csete Örs

Page 77: Új Kép (2006. december)

„Megpróbáltunk az egyik ávós házhoz – a Motilnak nagy ismeretsége volt – be-menni. Hát, fogadtak is, mindjárt megterítettek. Ott mindjárt összefutottak az asszo-nyok, hogy vagyunk, miképp vagyunk. Hát engem annyira nem ismertek, hát csak két napig voltam ugye ottan, de a Motilt azt jobban ismerték, mert az még korábban velük kezdte ott a játékot. A vége aztán az lesz, hogy na, aludjunk itt. Igen ám, de egyszer csak megszólalt a telefon. Bejelentkezett a férjem uram, egy ávós ezredes, hogy jön haza. Ugye mindjárt megkérdeztem, hogy - Merre van a mosdó? – Kihívtam a Motil Józsit. Mondom – Te Józsi tűnjünk innen a büdös francba! Ez bejön és meglát itt három katonát, ez nem nagyon fogja megkérdezni, mit keresünk itt a nők között. Itt félreérthető dolgok vannak, inkább menjünk a francba!”

A menekülés során a szállást nem kapó három katona, egyikük ismeretsége révén megpróbál az egyik ávós tiszti lakásba bemenni, ahol egyikük korábban őrszolgálatot látott el. Nem csupán beengedik őket, hanem meg is terítenek számukra, s az asszo-nyok kérdezgetik őket. A hős megjegyzi, hogy arra számít, hogy ott fognak aludni. A megcsörrenő telefonba az ávós férj jelzi, hogy nemsoká érkezik haza. Hősünk társát a mosdóba hívja és javasolja neki, hogy gyorsan tűnjenek el, mert a hazatérő ávóstól a helyzet félreérthetősége okán tartaniuk kell.

A motívum népmesei párhuzama eltéveszthetetlen:„Avval bement a kastélyba, ott vót a virágbul lett királylány.– Tudom, miért jöttél, Alkalmas, mer’ a virágbul lett királyfinak kellenék! El is

megyek hozzá szívesen, de először meg kell birkóznod a kétfejű sárkánnyal!– Ha mán én eljöttem, én meg is birkózok vele. Mikor jön haza az urad?– Nemsokára itthon lesz, mer’ idegenszagot érez, de ebbe a pillanatba itthon is

lesz.”3

Vagy másik:„Megkerülték a kastélyt, egy domb mellett elbújtak és ott meghúzódva hallgatóz-

tak. Mikor a sárkány elment hazulról, János rögtön az asszonyhoz ment. […] Avval ott kellett hagyni a feleségét, mert a sárkány jött haza.”4

„Ugye olyan volt, hogy hát kajánk nem volt. Valahogy meg köll oldani a kaját. Akkor ugye egy bolt előtt ott álltak sorba az asszonyok. Akkor aztán hogyishívják…– ott beálltam oda a sorba. Mondták, hogy »jaj vitéz úr, menjen előre«. Hát jutott 1 kiló kenyérre volt hármunknak pénzünk. Mondom a srácoknak „gyerekek nagyon keserű a kenyér üresen”. Paraszt néninek odaköszöntem: »Dicsértessék a Jézus Krisztus! Néném asszony megengedi azt, hogy hát bemenjünk, hogy megegyük itt a kajánkot, ne itt kint a hidegbe?« Mert ugye november 7-én akkor már bizony elég hideg van. Sőt, akkor már november 8-a volt! Na aztán erre szépen mondta, hogy jöjjünk be. Elővettük nagy kegyesen ugye a kenyeret, fölszeltük ugye. Azt mondja »csak kenye-rük van?« Na jól van, hozott be kolbászt, szalonnát meg mindent. Na, jól teliraktuk magunkat, még adott az útra.”

A három hősnek nem volt mit ennie. A hős vélhetően a tiszteletteli megszólítással nyeri el az asszony bizalmát, s az így engedi be őket a házába, s tartja őket jól.

„Egyes mesékben a hős öregasszonyra talál, akit hogy célja elérésére minél jobb felvilágosítást kapjon, tiszteletből így szólít meg: »Adjon Isten, öreganyám!«. Erre az asszony így felel: »Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!« Az öregasszony erre

3 A virágbul lett királyfi. In Görög Veronika: Szalonnafa. Varsányi cigány népmesék. Budapest, 1992, Akadémiai Kiadó, 139. p. A mese típusa: AaTh 409 B* (516).

4 Az égig érő fa. In Illyés Gyula: Hetvenhét

magyar népmese. Budapest, 1993, Móra Könyvkiadó, 67. p.

Folklórmotiívumok egy '56-os élettörténetében 77

Page 78: Új Kép (2006. december)

a hőst kötelességszerűen fiává fogadja és ellátja a szükséges útbaigazításokkal.”– írja Berze Nagy János 5

„Megy, megy, hát csak beért egy városba. De annak is még csak a szélire. Ott meg volt egy kicsi ház. Bement abba a házba. Ott meg egy öreg cigányasszony volt.

– Adjon Isten, édesanyám!– Adjon Isten neked is, fiam! – mondja – Hová vándorolsz?– Hát – mondja – a szegény ember erre is elvetődik, arra is elvetődik, tudod hogy

van. A szegény ember megy mindenfelé.– Ülj le fiam!– Nohát, e szegény cigányasszony éppen kalácsot dagasztott az asztalon és bele-

köpött a lisztbe.”6

„Másnap reggel elindultunk hazafelé. És a…– ahol a vasút keresztezi az utat vagy fordítva – mindegy – a bakter azt mondja »hova mennek vitéz urak?« Hát megyünk haza. »Na várjanak – azt mondja –, menjenek oda be.« Na jól van, bementünk a bakterológushoz ugye, a bakterhoz ugye az épületbe. Körülnéztünk, mondom »csak nem, hogy beköp bennünket, aztán még csodálkozunk, hogy nincs szerencsénk?« Nem, jött egy vonat. Kiment, leállította egy piros zászlóval, mondta, hogy »itt van ez a három katona, vigyétek el őket.« Úgy hogy volt három kalauz, mozdonyvezető, a fűtő meg mi, három katona az egész vonaton. Behoztak – a dunaalmási bekötőútra. Ott megállítottuk a vonatot – intettünk, hogy álljon meg, mert mondták, hogy csak intsünk nekik.”

A tokodi üveggyárból elindulva hőseink a bakterral találkoznak ott, ahol „a vasút keresztezi az utat, vagy fordítva”. A bakter behívja őket az épületbe, hőseink attól tartanak, hogy fel akarja adni hármójukat. Tévednek, mert az érkező vonatot egy piros zászlóval megállítja és a három kalauzt, a mozdonyvezetőt és a fűtőt arra kéri, hogy vigyék tovább a három katonát. Nem lehet tudni, hogy hőseink vasúton vagy országúton kívántak eredetileg továbbhaladni, valószínűbbnek az tűnik, hogy az or-szágúton, mint addig is. Keresztúthoz érkeznek, és az ott szolgálatot teljesítő bakter segítségével a gyorsabb – és biztonságosabb – vasúton haladhatnak tovább.

„A „szent hely” eredeti értelemben olyan hely, ahol a »természetfölötti« az embe-reknek »megnyilvánul«. […] Hasonló értelemben lehetett szent hely szerepe a kereszt-útnak is. A keresztúton – amelynek a görög mitológiából nyomon követhetően »halot-ti«, »túlvilágba vezető út« jelentése van – jósolni, a halottakat, kísérteteket meglátni és »tudományba«, »boszorkányságba« beavatást nyerni egyaránt lehetett.”7

Őszintén remélem, hogy rátaláltam valamire Vasi Ferenc igaz történetében, amely e folklór terület még kevéssé kifejtett része. Ennek feltárásához kontroll csoportot kellett választanom – vagy legalábbis olyan csoportot, amelyet vizsgálva feltérképez-hetem az ’56-os igaz történetek motívumait, struktúráját. Munkámhoz döntő támo-gatást jelentett Propp8 tündérmese morfológiájával foglalkozó könyvének elolvasása.

Örülök, hogy mindezt az általam gyűjtött anyag felhasználásával végezhettem el. Bevallom: nem hittem volna, hogy általa sokkal többet fogok megtudni az ’56-osokról – és magáról az emberről is.

5 Berze-Nagy János 1935, i. m. 271. p.

6 Vízi Péter és Vízi Pál. In Görög Veronika: Szalonnafa. Varsányi cigány népmesék. Budapest, 1992, Akadémiai Kiadó, 53–54. p. A mese típu-sa: AaTh 303 (300)

7 Pócs Éva 1990, i. m. 619–620. p.

8 Propp, Vlagyimir Jakovlevics: A mese

morfológiája. Budapest, 1975.

78 Csete Örs

Page 79: Új Kép (2006. december)

AZ ÉV SZÁMOKBAN

Népesség száma: 9 883 210 főHázasságkötések száma: 96 133Válások száma: 12 479Éves születésszám: 192 810Éves halálozási szám: 104 236

Havi átlagjövedelem: 1 171,- FtMunkások átlag havi bére: 1 194,- Ft

Fogyasztási árak:Férfi öltöny: 1 180,- FtNői szövetruha: 280,- FtKerékpár : 800,- FtMotorkerékpár: 7 000,- FtNapilap: 0,60 FtÁtszállójegy: 0,70,- Ft

1 kg burgonya: 1,60,- Ft (boltban), 2,20,- (piacon)

1 kg alma: 3,30,- Ft (boltban), 4,30,- (piacon)Kenyér : 3,- FtZsemle, kifli: 0,40,- Ft1 kg cukor: 10,60,- Ft1 l világos sör: 5,- Ft1 kg sertéshús: 26,60,- Ft1 db tojás: 1,50,- Ft1 db Kossuth cigaretta: 0,12,- Ft

Egy főre jutó havi kiadások:Hús, húsfélék: 55,22,- Ft

Forrás: Demográfiai Évkönyv. CD melléklet (KSH, 2004); Magyarország népesedése 1956 (KSH Statisztikai időszaki közlöny 14/1958); Statisztikai évkönyv 1957 (KSH 182/1959).

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 79

Page 80: Új Kép (2006. december)

Magyar emigránsok KishegyesenSzőke Anna

Én nem lehetek kívülálló, nem szemlélhetem kívülállóként az 56-os eseményeket. Jómagam az 1956-os események idején nyolcéves gyermek voltam. Szülőfalum Kishegyes, akkor még színtiszta magyar településnek számított. Szüleim, szomszédaink, ismerőseink suttogva vagy hangosan, mindenhol a forradalomról beszéltek. „Szegény magyar testvéreink” – hangzott el a legtöbbször. Most már tudom, hogy a budapesti eseményekkel egyidejűleg megmozdult a határon túli magyarság legnagyobb része.

A címben kihangsúlyozott magyar jelző, nem csak az emigránsok etnikai jellegét szándékozik hangsúlyozni, ennél többről van szó. Mi, vajdaságiak, ha úgy tetszik délvidékiek, a közelmúltban szerb emigránsokkal is találkoztunk. Akkor is, ma is a magyar menekültekkel kapcsolatban így fogalmaz a lakosság: 1956-ban magyar menekültek érkeztek. Az 1991 és 1995 között idetelepült szerb menekültekről más megvilágításban beszélnek: több száz menekültet kaptunk. A két megfogalmazás sok mindent takar.

A szovjet és a kelet-európai kommunista rendszereknek az 1990-es években be-következett bukását követően a kutatók előtt megnyíltak a volt szovjet és a jugoszlá-viai levéltárak. A történészeknek lehetőségük nyílt az addig érthető okoknál fogva titokban tartott releváns dokumentumok feldolgozására. Tény és való, hogy megrázó adatok láttak napvilágot. Ezek a dokumentumok azonban nem szólnak arról, hogy az egyszerű „kisember” hogyan vállalt sorsközösséget a menekültekkel. Ők ma sem a hivatalos emlékezet forrásai.

Pontosan ötven év múlt el az 56-os magyar forradalom és szabadságharc óta, amelyben a vajdasági magyarság akkor közvetlenül vagy közvetve érintett volt. Fél évszázad elmúltával idézem fel a történések kishegyesi és részben vajdasági vonat-kozásait.

Személyes visszaemlékezés

Esténként fogtuk a kisszéket, sámlit, pokrócot és indultunk szüleimmel a másik utcára a rádió híreit hallgatni. Kevés rádiókészülék volt még akkor a faluban. Aki rendelkezett ilyen készülékkel, az kitette az utcai ablakba, s az egybegyűltek hallgat-ták az akkor legjelentősebbnek számító hírközlő orgánumok közül a Szabad Európa Hangját és a londoni BBC-t. A felnőttek aggódva hallgatták a híreket. Mélységesen együttéreztek a forradalmárokkal. Mi, gyerekek csak azt éreztük, hogy valami nagyon nagy baj van. A lakosság többsége az említett rádióállomások híradásaiból naprakészen követte az eseményeket. A Magyar Szó napilapot akkor még kevesen olvasták, kivéve a vasárnapi számot. Nem volt még szokásban a rendszeres újságolva-sás. Hiányzott rá a pénzkeret is, de ettől sokkal lényegesebb tényező volt, amiért nem az újságból követték az eseményeket, hogy nem hittek a nyomtatott sajtónak, függet-

80 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Page 81: Új Kép (2006. december)

lenül attól, hogy a magyarországi események a jugoszláv lapok címoldalára, a hírek élére kerültek. Mindemellett a nyugati rádióállomásokból érkező hírek számítottak hiteles hírforrásnak. A Szabad Európa Rádió reményeket keltett az emberekben.1 A szerb nyelven megjelenő újságokat, a szerb nyelv ismeretének hiányában, amúgy is kevesen olvasták, s a „jugoszlávság” is ekkor még gyerekcipőben járt. Egyébként is gyűlölték a kommunizmust. Az újságok pedig csak azt írhatták meg, amit a belgrá-di hatalom eszmeisége megengedett. Ezért nem hittek az újságoknak. Az Újvidéki Rádió egy hétre előre közzétett műsorából pedig nem világlik ki – most így utólag elemezve – hogy voltak-e rendkívüli változások a műsorrendben. Feltételezhető, hogy a Magyarországról érkező jelentések a rendes hírműsorokban (reggeli hírek és a sajtószemle, esti Hangos híradó, esetleg a délutáni Időszerű téma) hangzottak el.2 A fentebb említett nyugati rádióállomások együttérző hangneme megfelelt a vajdasági magyarság érzelmeinek. A határon túli magyarok ezt a forradalmat úgy élték meg, mint a kommunizmus (és a Szovjetunió) elleni felkelést. A régi öregek féltek, hogy az új rendszer eltörli évszázados hagyományainkat, hogy az iskolákban, a kulturális élet területén csírájában elfojtják majd a nemzeti tudatot. Tudták, hogy ahol eltűnik a karácsony meg a húsvét a családi ünnepnapokból, annak a társadalomnak előbb vagy utóbb, de vesznie kell. E tények felismerésének tudatában a forradalom nemzeti jellegét helyezte előtérbe a határon kívüli magyarság. Számukra teljesen más üzene-te volt, mint ahogyan a jugoszláv kormány a kezdetekor értékelte az eseményeket. Tulajdonképpen szimpatizált a forradalmárokkal. Ennek ellenére azonban tény marad, hogy a jugoszláv vezetés már a forradalom kitörésének napján katonailag megerősítette az ország északi határát, s több hónapig állandó készültségben voltak az egységek.3

„A jugoszláv kormány támogatta a változásokat, mert partnert vélt felfedezni a magyarokban. Idővel azonban Titóék rájöttek, hogy az 56-os események, nem az a forradalom, amelyekből majd egy szocialista ország fog születni, hiszen a nép a kommunizmus ellen lázadt fel és harcolt. Többpártrendszert hirdettek. A szabad választásokra vonatkozó demokratikus irányultság ellentétes volt a JKSZ elveivel.4 Miután ezt meglátta a jugoszláv kormány, Moszkvával közösen részt vett a leverésé-be.”5 Így történt a forradalom kétarcú megítélése a belgrádi kormány és TITO részéről. A délvidéki magyarok ezt pontosan tudták, érezték, bár erről hivatalos nyilatkozat 1977-ig, VELJKO MIĆUNOVIĆ könyvének megjelenéséig, nem látott napvilágot. HRUSCSOV és MALENKOV 1956. november 2-3-i titkos brioni találkozója még a történészek előtt sem volt ismert.6 A körülmények megváltozásáról híradás nélkül is értesült a vajdasá-gi magyarság. Benne volt a levegőben. A nép „büdös kommunistáknak” – jellemezte a belgrádi hatalmat s kiszolgálóit.

Az amúgy is gyenge lábakon álló bizalom a belgrádi hatalommal szemben novem-ber 22-én, NAGY IMRE kiadatásának napján, gyökereiben ismét megrendült.

E felvezető gondolatok után, engedjék meg, hogy ALBERT CAMUS szavait idézzem: „Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritá-sunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és a halál erőivel, amelyek elhomályosítják a törté-

1 Mészáros 2006, 11. p.: „A Szabad Európa Rádió álláspontja nem az USA álláspontja volt, és akkoriban nem ellenőrizték elég ala-posan a rádió műsorát, ezért tudósíthatott és kelthetett reményeket.”

2 Markovics–Majtényi 2006, 173. p.

3 Frankovics 2006, IV. p. 4 Jugoszláv Kommunista

Párt 5 T[óth]. T[ibor].: Mit

jelent nekünk 1956? A Hét Nap körkérdése. Hét Nap, XIII. évf. 42. (2006. október 18.) sz. 6. p.

6 Mićunović 1977, 21. p.

Magyar emigránsok a vajdasági Kishegyesen 81

Page 82: Új Kép (2006. december)

nelmet – bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, és amely a szabad alkotás és a szabad munka terméke.”7 Történészek és politológusok dolga, hogy megírják a történtek számvetését. Én az 56-os forradalom fél évszázados évfordulóján az emberi felemel-kedés hatalmas mozgalmáról és az egyszerű ember nagyságáról szeretnék írni. Nem számvetést és nem mérlegkészítést. Az 56-os forradalom jugoszláviai vonatkozásaival kisgyermekkorom óta foglalkozom az oral history módszerével. Kutatásaim során sikerült megszólaltatnom néhány idős személyt azok közül, akik felnőttként álltak kapcsolatban a menekültekkel, továbbá elmesélte menekülésük szomorú történetét a faluban megtelepedett két család egyetlen, ma is élő résztvevője, SIMONYIK MÁRIA. Az emlékkép kapcsán számos beszélgetést, élményt elevenítettem fel, immár hivatalos adatközlés formájában.

A tudósítások – napjainkban is – többnyire az ausztriai menekülttáborokról szóltak. A közelmúltig a jugoszláviai befogadó központok és a menekülttáborok nem kapták meg létezésük méltó feltárását a különböző kutatásokban.

2000-ben, a Szabadkán megalakult Nyitott Távlatok Civil Szervezet, s ezen belül a Délvidéki 56-os Műhely a forradalom jugoszláviai vonásának feltárását tűzte ki célul. Azóta több tudományos konferenciát szervezett a témával kapcsolatban. Íme néhány címszó:

1. Az 56-os magyar forradalom és szabadságharc délvidéki vonatkozásai. 56 és a 21. század magyar nemzetstratégiai összefüggései. (Nemzetközi tudományos tanácskozás, 2001. november 3.)

2. Mi lett az 56-os menekültekkel Jugoszláviában? (Szaktanácskozás Szabadkán, 2003. novem-ber 08.)

3. Hihetetlen, de igaz! (A szabadkai Nyitott Távlatok megemlékezése Zomborban 1956-ról, 2004. november 16.)

4. Nagy Imre-tanácskozás Szabadkán (Ötödik alkalommal tisztelegtek a mártír miniszterel-nök eszméi előtt, 2006. július 01.)

1956 végén és 1957 elején több tízezer menekült hagyta el Magyarországot a volt Jugoszlávián keresztül. 19 851 fő a regisztrált menekültek száma, de azokkal együtt, akik csak néhány napot töltöttek ott átutazóban, hogy Ausztráliába vagy Olaszországba menjenek 34 ezerre tehető a számuk.8

A akkori Jugoszlávia területén 36 tábort hoztak létre, a legtöbbet Szerbiában és Horvátországban. Az embertelen körülményeiről elhíresült gerovói tábor Rijekától mintegy 50 km-re volt. De Macedóniában is, Krusedolban emberhez méltatlan körülmények uralkodtak. Vajdaságban a legnagyobb menekülttáborokat Palicson, Zomborban, Nagybecskereken és Fehértemplomon (Bela Crkva) alakították ki.

Interjúalanyaim felnőttként élték meg a menekültek érkezését Kishegyesre, ebbe a közép-bácskai faluba.

Az október 23-ai budapesti tüntetés hírére a magyar-jugoszláv határőrség igyeke-zett hermetikusan elzárni a határt a menekülők elől, a vonatok sem közlekedtek.9 Az október 23-át követő napokban többen is szerettek volna átlépni a déli határrészen,

7 Albert Camus 2006, 6. p.

8 http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=65600

9 A. Sajti 2006, 15. p.

82 Szőke Anna

Page 83: Új Kép (2006. december)

ellenben a jugoszláv határőrök visszatoloncolták őket és csak illúzió, hogy embersé-gesen bántak velük.

A Magyar Szó napilap október 31-én még nem ad hírt a menekültekről. Idézem: „A jugoszláv–magyar határon teljes a rend. Légi úton érkezik a segély Budapestre.” November 4-ét követően megindult a menekültáradat a déli határszakasz felé. Eleinte csak néhány százan érkeztek, a hónap végére azonban már több ezerre növekedett a számuk. Az elmondások szerint néhány nap elmúltával a jugoszlávok magyarul tudó határőröket biztosítottak az északi határszakaszra. Erről hivatalos adatok nincsenek, ezért könnyen meglehet, hogy ez is csak illúzió. A néphagyomány idővel megszépíti a tényeket. Amikor a szovjet fegyveresek 1957 januárjában hermetikusan lezárták az osztrák-magyar határt, Jugoszlávia maradt a menekülés egyetlen útja. Az emelkedés 200 százalékos volt, majd létszámuk februárban a januárihoz képest a tízszeresére emelkedett. Ettől kezdve jelentősen megnőtt a déli szomszédos ország területére ille-gálisan átjutók száma. „Tito tömbön kívüli kommunista állama külpolitikai okokból ekkor már betartotta a nemzetközi menekültügyi egyezmény előírásait, és biztosítot-ta a továbbutazás lehetőségét is a magyaroknak.”10

A Magyar Szó hasábjain először november 22-én olvashatunk a menekültekről: „Az ENSZ főtitkár értesülései szerint 34 000 személy menekült el Magyarországról.”

Kishegyesre az első menekültek 1956 november második felében érkeztek vonat-tal, Szabadka irányából. „Az volt az érzésünk, hogy nem készültek a menekülésre. Kis szatyorka volt náluk, az iratokat hozhatták magukkal, meg néhány fényképet. Fénykép mindenkinél volt.”

Elhelyezésükről a Kommunista Párt Községi Szervezete és a Belügyi Osztály gondoskodott. Átmenetileg a Verbász felé vezető úton, a falu határában lévő Pecze-kastélyban szállásolták el őket. Akkor még az épület állaga kifogástalan volt, hiszen alig nyolc év telt el, hogy a hatalom megfosztotta minden vagyonától PECZE FERENC földbirtokost.

A befogadó központ létszáma állandóan változott. Innen szállították tovább őket a menekülttáborokba, mígnem a maguk által megjelölt helyre távozhattak. A jugoszláv hatóságok külön ügyeltek arra, hogy a többségében magyarok által lakott településekre érkező menekülteket csak átmenetileg szállásolják el. A megüresedett kastélyban átlagban 100–150 fő tartózkodott. Az adatközlők visszaemlékezéseiből, akik barátságban voltak az itt menedéket keresőkkel, az derül ki, hogy nem minden-ki politikai megfontolásból távozott szülőföldjéről. Egy részük a jobb élet reményében keresett magának új hazát.

A falu lakossága rokonszenvvel fogadta az érkezőket. Mégis, a kapcsolattartás egyirányú volt. Az itt élő magyarság félt otthonaikban fogadni őket. Friss volt még a megtorlások emléke. Amilyen örömmel fogadták a bevonuló magyar honvédeket 1941-ben, olyan drága árat fizettek 1944 után. Több tízre tehető azoknak a férfiaknak a száma, akiket Tito partizánjai elhurcoltak és sohasem tértek vissza. 1956-ban még nem halványodtak a szerb hatalom terrorjának emlékei. S itt volt a szomszédtelepü-lés, ahonnan elűzték a sváb lakosokat, s helyükre az ismeretlen, idegen montenegró-iakat hozták. A Nagy Imre ügy is izgalommal töltötte el Kishegyes lakosságát, és csak tovább fokozta kételkedésüket a belgrádi kormánnyal szemben. Ezért történhetett

10 Hegedűs 2006, 18. p.

Magyar emigránsok a vajdasági Kishegyesen 83

Page 84: Új Kép (2006. december)

meg, hogy otthonaikba nem merték befogadni nemzettársaikat. A Pecze kastélyhoz viszont rendszeresen kijártak a helybeliek és lehetőségeikhez mérten segítették az ott-lakókat. Nem így a helybéli kommunista vezetők. Magyar nemzetiségük létére is pejoratívan vélekedtek róluk.

Más volt a helyzet Bácsfeketehegyen (Feketić), amelynek lakossága felekezeti ho-vatartozását tekintve református közösség. Kiváló püspökük s egyben lelkipásztoruk is, ÁGOSTON SÁNDOR (1882–1960) a haladás, a műveltség szimbóluma volt a faluban. Neki köszönhető, hogy a második világháborút követő megtorlások nem érintették Bácsfeketehegy magyarságát. Ágoston püspök úr 1944-ben, amikor bejöttek az oro-szok, nyíltan kiállt az őslakosság mellett, megvédte a magyarokat az atrocitásoktól. Széles látókörű, jó politikus volt. Ez biztonságot jelentett a bácsfeketehegyi reformá-tus közösségnek. Talán ennek tudható be, hogy Bácsfeketehegyen elég sok család fogadott be magyar menekülteket. Nyíltan erről sohasem beszéltek. Ezt természetes kötelességüknek tekintették.

A menekültek legtöbbjük azonnal indult tovább, de voltak, akik még sokáig ott maradtak a családoknál. A közvélemény nem stigmatizálta őket menekülteknek, ellentétben Kishegyessel, ahol mindössze két család telepedett le, és ötven év elmúl-tával is jegyzik (szájhagyomány): ők 56-os menekültek.

BARANYI ANTAL, kishegyesi lakos 1922-ben született, a befogadó központ közvetlen közelében lakott. Még most is, nyolcvannégy évesen elérzékenyül a téma felelevení-tésekor: „Testvéri szeretettel fogadtuk őket. Az asszonyok ingyen főztek rájuk. Mi mindent megtettünk, hogy jól érezzék magukat.”

A hazájukat elhagyó emberek az akkori közlekedési eszközökön érkeztek: vonat-tal, autóbusszal és teherautóval. A vonattal érkezőket a községházára irányították, az autóbuszok és a teherautók célirányosan érkeztek. A községháza udvaráról lovas kocsin, az ún. „ordenáncos” kocsival szállították őket a faluszéli befogadó központ-ba. Ezt a távolságot KOCSIS GYÖRGY parádés kocsis napjában többször is megtette, de mindig reggel korán (hajnali órákban), és késő este. Napközben nem fuvarozta a menekülteket. Ennek két oka lehetett: talán azért, mert napközben a közméltóságok hivatalos programjait kellett teljesítenie, vagy nem szerették volna, hogy a lakosság nap, mint nap szembesüljön az érkezőkkel. Sokan voltak, akik gyalogosan vágtak neki a 2 km-es útszakasznak. A befogadóközpontban 18 kérdést tartalmazó űrlapot kellett kitölteniük. Teljes személyi adataik mellett, azt is fel kellett tüntetni, hová, mely külföldi országba szeretnének menni.

A menekültek fogadását a helyi Kommunista Párt és a belügyi titkárság szervezte. Ez utóbbi főnöke, JEREMIJA JANIĆ rendőrparancsnok, minden nap meglátogatta az ott lakókat és több órát töltött köreikben. Janić úr beszélt magyarul, ez megkönnyítette a kommunikációt közte, a menekültek és a lakosság között. Akik Kishegyesre érkez-tek nagyon intelligens emberek voltak. Többnyire fiatalok, 18 és 40 év közöttiek. Az akkori hatalom szerette volna, ha a diplomások, például a mérnökök itt maradnak Jugoszláviában. De senki sem választotta ezt a lehetőséget. Ki magánéleti gondok miatt, ki politikai nézete miatt, távozni óhajtott. Túl közel volt Jugoszlávia földrajzilag és eszmeileg is Magyarországhoz.

Janić úr ragaszkodott a menekültek jogaihoz, nagyon keményen kiállt az érdekük-ben. A köztudatban úgy emlékeznek rá, mint aki senkinek sem adta ki a központot

84 Szőke Anna

Page 85: Új Kép (2006. december)

elhagyók (továbbutazók) nevét. A levéltári kutatások eredményei azonban mást bizonyítanak, a jugoszlávok ígéretet tettek a magyar félnek, miszerint betekintést en-gednek az emigrációt választó menekültek névsorába. Megígérték azt is, ha a magyar fél konkrét bűncselekmény alapján, a nemzetközi szokásoknak megfelelően valaki kiadatását kéri, ez elől sem fognak elzárkózni.11

A befogadó központ belső életébe és rendjébe csak részben van betekintésünk. Mivel tél volt, a paraszti munkák csak a házkörüli tevékenységre korlátozódtak, ju-tott idő a tábor lakóira is. A fiatalok éltek is ezzel a lehetőséggel és kijártak hozzájuk társalogni. Néhány órára (órahosszára) kikérhették őket. Janić úr, vagy az ő megbí-zottjai felírták ki kit vitt el, s mennyi időre. A vendégfogadó fiatalok lelkére kötötték, hogy szépen bánjanak velük, és ne itassák le őket. Legkésőbb 7 órára vissza kellett érni. A környék lakosságának java része meghívta őket disznótoros vacsorára. Tél volt, a disznóvágások ideje. Ezt a kérelmet, mivel a távolmaradás meghaladta az esti hét órát, írásban kellett benyújtani.

A látogatók az épületbe (a kastélyba), ahol a menekültek aludtak, nem léphettek be, csak a kastélyt övező parkban társaloghattak. Egyetlen szerelemről tudunk, ami itt alakult, s évek multával házassággá formálódott. NEUGEBAUER TERÉZ, kishegyesi nagylányt vőlegénye két év múlva vitte ki Kanadába, amikor státusa Kanadában ren-deződött. Moziba csoportosan járhattak. A nyugati westernfilmeket kedvelték, talán azért, mert Magyarországon ezeket nem vetítették. Külön kultúrműsorokat nem szerveztek részükre, de a tábori beszélgetések, a napközi együttlétek felejthetetlen élmény maradt az itt-lakóknak.

A tábor mindennapjait: főzés, élelem, orvosi ellátás, és minden egyebet az ÁFZS (Áfézsé) szervezte.12 A szerb szó rövidítése jelentette az Áfézsét. Nagyon rossz hír-ben álló szervezet volt. A második világháború után ők voltak azok, akik rendőri kísérettel hajtották végre a beszolgáltatást. Brutális módon kínozták a jobb módú parasztgazdákat. Bár 1956-ra már leváltották a háború utáni vezetőséget, s SZILÁGYI HILDA személyében új elnököt választottak, a szövetségről kialakított képet nem lehetett feledtetni. Tartottak attól, hogy megbosszulják. Még napjainkban is, ha va-lakiről felemlítik áfézsés múltját (napjainkra már kihaltak), rossz szájízzel beszélnek utódaikról is. Tehát közreműködésük csak nehezítette a bizalom kialakulását. A ’45 utáni félelem még ott élt az emberekben. Amikor önkéntesek alkalmazására is sor került a menekültek ellátása érdekében, kezdett lassan oldódni a távolságtartás. A helybeli fiatalok előbb vállaltak szolidaritást a központban elhelyezettekkel, mint szüleik, vagy általában az idősebbek. Azok féltek. Nem a hatalomtól, hanem a bosz-szúálló szerb néptől. Idővel azonban erősebbnek bizonyult a sorsközösség vállalása a múlt hozadékától. Pokrócot, takarót, meleg holmit gyűjtöttek, s juttatták ki a táborba. Pártjukat fogták a nincstelen, üres kézzel érkezett menekülteknek. Közben a fiatalok szervezkedni kezdtek falun is, városon is. Íme néhány idézet adatközlőimtől, hogy érezzük a pillanat hangulatát:

„Szervezkedtünk, hogy hogyan tudnánk nekik segíteni. Ha lett volna valami út [aki irányítja – arra gondol], mi mentünk volna. Csaknem minden fiatal jött volna.”

„Az én férjem kijárt borotválni, megnyírni őket.” „Dr. Kiss Márton orvos is rendszeresen meglátogatta a tábort.”

11 A. Sajti 2006, 16. p.: „Konkrétan tudjuk, hogy egy 276 névből álló, hazatérni nem kívánó menekültek névsorát tartalmazó lis-tát a jugoszlávok 1956 decemberében átadtak Magyarországnak, amit ebből a szempontból átvizsgált mind a Katonai Ügyészség, mind pedig a Legfelsőbb Ügyészség.”

12 Antifašistički savez žena = Antifasiszta Nők Szövetsége

Magyar emigránsok a vajdasági Kishegyesen 85

Page 86: Új Kép (2006. december)

„A kishegyesiek annyi élelmet vittek, alig tudták megenni.” „Egy jugoszláv küldöttség ott volt Budapesten, meghúzódtak a nagykövetségen, amikor

visszajöttek, nekünk a főiskolán, Újvidéken így meséltek erről: Tudják mi volt ott? Eddig még soha nem látott hősiesség. A keleti világban ilyen még nem volt. Semmi mást nem akartak, csak azt, hogy az oroszok menjenek haza és szűnjön meg a kizsákmányolás. Csodálkoztak a szerbek a maroknyi magyarság bátorságán.”

„Azt mondták, bárhová kerülnek is, de oda vissza nem.” „Úgy tudom, az is itt volt, aki Mindszentyt kiszabadította.”

Hivatalos adatok szólnak arról, hogy 54 ÁVH-s tiszt érkezett Jugoszlávia területé-re. A visszaemlékezések szerint a Pecze-kastélynál három tiszt is tartózkodott és hét katona, csak a rangfokozatuk volt levéve.

A szabadkai gimnazistákon – akik csoportosultak, és arról beszélgettek, hogy ho-gyan segíthetnének a magyar forradalmároknak – bosszút állt a hatalom. A forrada-lom kitörésekor és még november hónapban is hagyták őket szervezkedni. Úgy tűnt, hogy senki sem figyel rájuk, figyelmeztetés sem érkezett. Röplapokat írtak nemzeti érzelmű feliratokkal: Segítsünk magyar testvéreinken, s ehhez hasonlókat. A megdöb-benés, a váratlan fordulat januárban érte őket. Akikről kiderült, hogy szervezkedtek, a második félévben (január 15-én kezdődött) magaviseleti indokra hivatkozva, nem vették vissza a gimnáziumba. Erről értesítették a vajdasági középiskolákat, mert bár-hol próbálkoztak, sehol sem fogadták őket. Valójában sohasem mondták ki a konkrét okot, de osztálytársaik tudták. Ezek általában szegény sorsú diákok voltak, akik álla-mi ösztöndíjon tanulhattak. Akiket nem távolítottak el a gimnáziumból, megvonták tőlük az ösztöndíjat, s ellehetetlenítették további boldogulásukat. Többségük idővel külföldre távozott. Nevük ismert, néhányan még élnek közülük, nevük közzététel-éhez nem állt módomban belegyezésüket kérni.

Újvidéken nem szervezkedtek a középiskolások. Az Óvóképzőben és a gimnázi-umban csak sustorogtak a diákok, kérdezni senkit sem mertek. Más volt az újvidéki közeg, mint a szabadkai. Minden középiskolában működtek az Ifjúsági Szervezetek, így az említettekben is. Ezek kétnyelvű szervezetek voltak, az ünnepségek, tanács-kozások szerb nyelven folytak. 1956 novemberében összehívták az Ifjúsági Szervezet tagjait – tulajdonképpen minden tanuló odatartozott –, s az értekezleten kollektíven el kellett ítélniük a magyar forradalmat. Ez az értekezlet eltért a szokványostól, két nyelven folyt: szerbül és magyarul. Megértették a diákokkal, hogy ami most történik Magyarországon, az ellenforradalom, a haladás ellen van, s azokat a fiatalokat odaát el kell ítélni. Próbálták megértetni mindenkivel, hogy igen is, be kellett avatkozni a Szovjetuniónak.

A repülőből szórt röpcédulákat az elemi iskola tanulói gyűjtötték össze, s adták le pedagógusaiknak. Ezzel kapcsolatban a tanulókat kikérdezték az otthoni hoz-záállásról, szüleik forradalomhoz való viszonyulásáról. Két nyolcadikos tanuló így emlékezik vissza a történtekre: „Bejött a titkárnő az osztályba, s közölte, hogy kettőn-ket hívat az igazgató. Megszeppenve mentünk az irodába. Az igazgató elvtárs arról faggatott bennünket, hogy a hittanórán (a hittanon) elhangzott-e valami a forrada-lomról? Beszélt-e a plébános erről? Elmondtuk, hogy nem sokat, csupán annyit, hogy

86 Szőke Anna

Page 87: Új Kép (2006. december)

Magyarországon most forradalom van, és jaj, szegény magyaroknak. Erre az igazgató azt válaszolta: Úgy kell nekik.”

Az ellátással, élelmezéssel szorosan kapcsolatban állt a „szaglászás” a párt részé-ről. A Szövetkezeti otthonból minden nap kijárt a táborba S. K. hölgy, természetesen felső utasításra, hogy érdeklődjön, minden rendben van-e, segítsen az étel kiosztásá-nál, s közben figyeljen mindenre. Ezekről a látogatásokról azután napi rendszeresség-gel jelentést kellett neki készíteni, amit archiváltak.

A Kishegyesen letelepedett két család férfitagjai – a férjek – kishegyesi születésű-ek voltak: PETRI FERENC és SIMONYIK ANTAL.

A második világháború idején, mint magyar honvédek ragadtak Magyarországon. Ott megnősültek, s úgy gondolták, itt az alkalom a hazatelepedésre.

Simonyik Antalné, szül. SZALMA MÁRIA, 1931-ben született. Így emlékszik vissza:

„Tizenhárman vótunk testvérek. Én Mórahalmán szógátam, amikor megismerkedtem az urammal. A húgomékkal keltünk útra 1957. január 21-én. Az állami gazdaság lovai hoztak bennünket, mert az uram ott vót kocsis. Éjszaka indultunk. A Kígyós folyón fölszedték a hidat, s mi belefordultunk. Sötét vót, nem láttunk. A kocsi eleje leszakadt. Ott maradt mindenünk. Bementünk egy házhó, gyüttek a határőrök és mondták, hogy menjünk, majd ők vigyáznak ránk. A majorban lévő szomszéd fője-lentett bennünket, onnan tudták, hogy mink elindultunk. A határőrök Tavankútra vittek bennünket. Ott egy éjszakát töltöttünk. A Pali fiam akkó vót hét éves, az Anti meg hat hetes. Tavankútrú bevittek bennünket Palicsra. Ott megkérdezték, hogy hova akarunk menni. Az uram kérte, hogy hagyjanak bennünket, mer mi csak Kishegyesre szeretnénk menni, de nem lehetett. Levittek bennünket Fijuméba (Rijéka). Három napig utaztunk jéghideg vagonokba. Megfagyott a pelenka. Az vót a szerencse, hogy sokat pakótam. Fijuméban egy hotelban szállásoltak el bennünket. Ott tíz napig vótunk. Ott is hideg vót, nem tüzetek. Nappal a nagyszobát fűtötték, nappal minden-kinek ki köllött menni a szobájábú, abba a nagy szalonféleségbe. Öt kisgyerek vót. Az orvos kérte, hogy a kisgyerekeket tegyük a kályha mellé. Székekre tettük őket. Nem vót hun megfürdetni a gyerekeket. A kis popsija tel gyütt piros kiütéssel. Éjszaka úgy tettem tisztába, hogy a pokrócot a fejemre húztam, az uram meg tartotta, s az alatt a sötétben.Tíz nap után Ozaljba13 szállítottak bennünket, ott vót a Zrínyi vár. Ott má jobb vót. Vót meleg szoba, fürdőszoba. Ott szeretettel fogadtak bennünket. Tűrhető vót az étel is. A gyerekekre minden nap kaptunk egy liter tejet. Szegény falu vót, de jó emberek éltek. A nácselnikunk (parancsnok) megkérdezte, hogy haza szeretnénk-e menni? Akkó kiadták a papírokat, azokkal Zágrebba köllött az uramnak jelentkezni. Ezután teherautón visszavittek bennünket Tavankútra. Az uram bátyja gyütt értünk. A tavankúti rendőrök má tudták, hogy érkezünk, ők értesítették a családot. Egy bajsai család is velünk vót. Nem tudom mi lett velük, mer aztán elváltak az útjaink. Március 18-án érkeztünk Kishegyesre. Anyósomékná laktunk, majd december 23-án ideköl-töztünk a szegínyházba.A testvéreim közül még öten élünk. Nem mindegyiket tudom, hogy hová lett. A húgomék, akikkel együtt indultunk, ők Amerikába, Denverben telepedtek le. Egy

13 Város a mai Horvátországban, Karlovac megyében. Károlyvárostól 18 km-re, a Kulpa bal partján emelkedő sziklán áll Ozaly vára. Zsigmond 1398-ban gróf Frangepán Miklósnak adta, majd rokoni kap-csolatok révén 1550-től a Zrínyieké lett, akik 1671-ig, gróf Zrínyi Péter kivégzéséig birto-kolták. A trianoni szer-ződésig Zágráb várme-gye Jaskai járáshoz tar-tozott. Ma 7 932 lakosa van. Itt született 1620-ban gr. Zrínyi Miklós horvát bán, költő és hadvezér. Itt született 1643-ban Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc édesanyja, Munkács várának védője.

Magyar emigránsok a vajdasági Kishegyesen 87

Page 88: Új Kép (2006. december)

kifőzdében kezdett dolgozni. Még ő dolgozott, az ötéves kislánya belefulladt ott a tóba. Sohasem tudta kiheverni. Őnekik nem köllött Rjékára menni. Őket Eszékre vitték, s 1957 októberében indultak Amerikába. Eszéken lógerban (táborban) vótak elszállásolva, de jó bántak velük. Szeretettel fogadták őket. Egy testvérem Erdélybe menekült, mer az ő felesége meg odavalósi vót. A két legidősebb nővéremrű nem tud-tunk semmit. Ők is elindultak valamerre, de nem jelentkeztek sohasem. 1956 óta nem tudjuk hová lettek, élnek-e, halnak-e?Öt és fél évig nem mehettem haza. 1962. december 29-én kaptam meg a jugoszláv állampolgárságot. Amikor átvettem, kiszaladt a számon: De jó, most mehetünk haza. A komandír (rendőrfőnök) meg rám ordított, hogy: Magának az előbbre való, mint az hogy szavazhat. Nagyon megijedtem. Azt hittem, hogy visszaveszi a papírt.”

E visszatekintő dolgozat nem kíván értékítéletet hozni. 1956 őszét, s 1957 tavaszát nem szándékozik megidealizálni, csupán arról szeretne tudósítani, hogyan örökítette és örökíti tovább szájhagyomány útján ötven év elteltével a nép, az egyszerű ember a hallgatás évtizedeit. Nem a múlt rekonstruálását szerettem volna, hanem annak meg-értését kezdeményezni. Az események megismerése erősítse az emberek történeti tudatát. Az emlékezet vagy gazdagodik vagy szegényedik. Mi az előzőt szeretnénk.

A Szabad Európa Rádióval kapcsolatban ma az a nézőpont, hogy hangvétele lázító volt. „Az senkinek sem tartozott elszámolással.”

Az ENSZ-iratokból kiderült, hogy a költségeket kis kivétellel a jugoszlávoknak kellett állnia. 7 millió 191 ezer 500 dollár fedezetlen kiadása volt Jugoszláviának az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága szerint. Ausztriának, ahova persze sokkal több menekült ment, mindössze 993 ezer 515 dolláros fedezetlen kiadása van.14 A szám-adatokból az derül ki, hogy Jugoszlávia mégiscsak szocialista ország volt, egy kicsit bizonytalan képet mutatott az ENSZ-nek, meg a nyugati országoknak.

Ötvenhatnak ma is vannak megfontolandó örökségei: szabadok voltunk-e mi itt Tito kirakatországában, látszatjólétben és látszatszabadságban, miközben a délvidéki magyarság a körmönfont politika gépezete alatt fél évszázad elmúltával a felére csök-kent. Elnyelte a jól kidolgozott asszimilációs program.

1956 MINT A NEMZETTUDAT RÉSZE

A magyar nemzeti ünnepek erejéről kívántam megbizonyosodni 1956 kapcsán. Többnyire a fiatalokra fókuszáltam vizsgálódásom során. Szerettem volna megálla-pítani, hogy a kishegyesi fiatalok tudatában él-e a magyar múlt és jelen, létezik-e valamilyen folytonosság, vagy csak mozaikokból áll össze nemzettudatuk. Ismerik-e a magyar kultúra legalapvetőbb összetevőjét?

A magyar nemzeti ünnepek ismeretéről szóló kérdést a megkérdezetteknek nyílt formában tettük fel. Tény, hogy a beszélgetés alapja a megkérdezettektől egy bizo-nyos alapvető tudást igényelt a magyar történelemről és kultúráról.

Korosztálytól és iskolai végzettségtől függetlenül a következő eredmények szü-lettek:

14 http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=65600

88 Szőke Anna

Page 89: Új Kép (2006. december)

A magyar nemzeti ünnepek közül a legtöbben augusztus 20-át ismerik. Legismertebb magyar nemzeti ünnepeink nem élnek a köztudatban. A megkérdezet-tek önmaguktól nem jönnek rá, tehát nem érzik sajátjuknak a magyar nép nemzeti ünnepeit. Ha segítséget kaptak, például: márciusi ifjak, Petőfi, március 15 – ilyen esetben hozzávetőlegesen a megkérdezettek 60 százaléka rájött a helyes feleletre. A puszta kérdésre, hogy sorold fel a magyar történelem jeles napjait, mint említettem augusztus 20. van az első helyen, második a trianoni békeszerződés dátum nélkül. Évszám sem szerepel, csupán annyi, hogy az első világháborút követően jött Trianon. Nem sorolják fel az aradi vértanúk kivégzésének napját, továbbá az 1956-os forra-dalom kitörésének napját még csak évszakhoz sem kötik. Tartalmát ennek az egy eseménynek tömören megfogalmazták: az oroszok ellen irányult, hogy hagyják el Magyarországot.

Egynél több nemzeti ünnepet általában a gimnáziumi és a felsőoktatásban részt-vevők soroltak fel. Legkevesebb ismerője két vagy több magyar nemzeti ünnepnek a megkérdezettek közül a szakiskolát végzettek között van. A főiskolai, illetve az egyetemi végzettségűek között különbséget kell tennünk a műszaki pálya és a bölcsé-szettudományi karon végzős hallgatók között. Az utóbbiak ismerete a legalaposabb. Azután, az sem mellékes, hogy hol járnak közép-és főiskolára?

A korosztályra – korra – vonatkozó ismeretek vizsgálata az alábbi eredményt mutatja: a kor növekedésével növekszik az ünnepek ismerete is, ami arra enged következtetni, hogy az iskolákban és családban nem esik elég szó róluk, illetve egy-általán nem foglalkoznak a magyar nemzet ünnepeivel. A harminc éven felülieknél lassan növekedni kezd, ez a korosztály legalább két ünnepet megnevez, s az ötven év felettiek nemzeti identitás elemei erősebben vannak jelen, és tudatosabban, mint a fiataloknál.

Korosztálytól és iskolai végzettségtől függetlenül ki kell emelnünk azokat a fia-talokat, akik valamilyen magyar párthoz tartoznak, vagy a néptánc-mozgalom aktív szereplői. Ők minden nemzeti ünnepünket ismerik.

Szomorú szájízzel kell megemlítenem és tudomásul vennünk, hogy a Magyarországra leggyakrabban látogatóknak a nemzeti ünnepeinkre vonatkozó tájé-kozottsága sokkal gyérebb, mint azt reméltük volna. Nem azokra gondolok, akik ott végzik tanulmányaikat, illetve kulturális tevékenységet fejtenek ki. A kereskedéssel, shoppingolással foglakozók 99 százaléka egyetlen jeles napi nemzeti ünnepet sem ismer. Idézet a válaszok többségéből: Tudom, hogy valamilyen ünnep van náluk, de nem foglalkozom vele.

Pozitív korrelációt vélek felfedezni a magyar nyelvű oktatás és a két vagy több magyar nemzeti ünnep ismerete között. A tudatlanság, az ismeretlenség enyhíté-sére felhozhatjuk mentségül a jugoszláv és a szerb kommunista párt 1956 utáni nemzetiségi politikáját, amikor meghirdette a jugoszláviai magyarok anyanemzettől önállósult nemzetiségi-etnikai tudatának doktrínáját. „ A mai vajdasági magyarok nem ugyanazok, mint az anyanemzeti magyarok. A vajdasági magyaroknak van saját eredetük, történelmi múltjuk, hagyományaik és különállóságuk, kultúrájuk, amely különbözik az anyaországétól, és nem annak része. Megmaradt ugyan még a magyar anyanyelvük, ezzel a vajdasági regionalizmushoz kell kötődjenek, az önigazgatású

Magyar emigránsok a vajdasági Kishegyesen 89

Page 90: Új Kép (2006. december)

szocializmus értékeit kell, hogy ápolják, és kizárólag a délszláv-szerb szellemi életbe kell, hogy bekapcsolódjanak a testvériség-egység szellemében.” 15

A kutatás eredményén túl, a legszomorúbb tapasztalat az volt. Amikor visszakér-deztek a meginterjúvolt fiatalok, de miért kell ezt neki tudni, mi haszna származik belőle?

Megjegyzés: Hivatalos adatok szerint 1958 januárjában a Jugoszláviába menekült magyarok száma 19 851 volt. Ebből 2 766 fő visszatelepült Magyarországra, 16 016 Nyugatra távozott, végleges érvénnyel pedig 620 személy telepedett le Jugoszláviában. A többiek közül 101-en megszöktek, valamint 9-en életüket vesztették, 339-en pedig akkor még valamelyik táborban tartózkodtak.16

Néhány cím a Magyar Szó 1956. október 23-a és 1957. június 30-a között megjelent

Magyarországra vonatkozó cikkeiből 17

1956

Okt. 24. Hazaérkezett a magyar pártküldöttség; Az osztrák–magyar határ megnyitása Okt. 25. Nagy Imre, az új miniszterelnök felhívása; A budapesti rádió első híre az esemé-

nyekről Okt. 28. Kijárási tilalom Okt. 31. A jugoszláv–magyar határon teljes a rend Nov. 7. A magyar kormány segélyfelhívása a szocialista országokhoz Nov. 16. Tito pulai beszéde; A magyar események visszhangja Nov. 22. Az ENSZ-főtitkár értesülései szerint 34 000 személy menekült el Magyar or-

szágról Nov. 25. Nagy és társai elhurcolásának visszhangja Nov. 27. Még mindig nem állt helyre az összeköttetés Magyarországgal; Nem vesznek fel

postai küldeményt Nov. 29. Megkegyelmeznek a visszatérőknek Dec. 2. Ausztria nem adja át a kiskorú menekülteket Dec. 4. Megállapodás a magyar menekültekről; Helyreállt az utasforgalom Magyarország-

gal, naponta három vonat Kelebiánál Dec. 9. 141 menekültet saját kívánságára visszaszállítanak Magyarországra Dec. 11. Még mindig nincs telefonösszeköttetés Magyarországgal Dec. 12. A magyar menekültek jegyzéke, akik el akarják hagyni Jugoszláviát Dec. 17. 150 ezer magyar menekült Ausztriában – Az osztrák külügyminiszter segélyt kér

számukra

1957

Jan. 6. Menekültek Jan. 9. A menekültügyi főbiztos képviselője Beográdban Jan. 12. Az ENSZ menekültügyi küldöttje Novi Sadon – zsúfoltak az osztrák táborok,

lassan megy a továbbszállítás

15 Mirnics 2002, 12. p. 16 Hegedűs 2006, 18. p. 17 Popin 2006, 113–241.

p.

90 Szőke Anna

Page 91: Új Kép (2006. december)

Jan. 18. 4 800 magyarországi menekült Jugoszláviában – az utóbbi 48 óra alatt mintegy ezer

Jan. 22. Újabb magyar menekültek; Senkit sem kényszerítenek vissza Jan. 26. Jugoszlávia segélyt kért a magyarországi menekültek ellátására – tiszteletben

tartják a menekültek jogait; 11 ezer menekült Jugoszláviában Febr. 1. Több mint 15 ezer magyarországi menekült Jugoszláviában Febr. 6. Újból határsávot létesítettek – tömegesen kíséreltek meg határátlépést Febr. 14. Jugoszláv-magyar hazatelepítő bizottságot alakítottak Febr. 15. Menekültügyi hivatal nyílt Beográdban Márc. 7. Norvég vendégek Beográdban – egy befogadó központba is ellátogatnak Márc. 12. Svédország 200 menekültet fogad be Jugoszláviából Ápr. 4. Nyugat-Németország befogadja a német származású magyarországi menekülte-

ket Ápr. 14. 200 000 személy hagyta el Magyarországot – Münnich Ferenc bejelentése Ápr. 27. Nehézkesen halad a magyar menekültek elszállásolása – kormányunk mindent

megtesz a kielégítő megoldás érdekében Május 9. Franciaország 1 500 magyar menekültet fogad be Május 15. Június végéig 3 000 magyar menekült távozik hazánkból Jún. 14. 1 500 magyar menekült tért vissza Jún. 30. Tizenhárommillió dollárt költöttek Ausztriában a magyar menekültekre

Hegedűs Attila: Magyar menekültek

Jugoszláviában. A magyarok vére. A Hét Nap 1956-os melléklete. 17–19. p.

Markovics-Majtényi András: Az ötvenhatos

forradalom és az Újvidéki

Rádió. Létünk, 3. 165–174. p.

Mészáros Zoltán: 1956,

egy spontán mozgalom. Bácsország. 3. (2006) sz. 2–14. p.

IRODALOM

A. Sajti Enikő: ’56-os mene-

kültek Jugoszláviában. A magyar–jugoszláv haza-telepítési bizottságok tevékenysége 1956/19-57-ben. Bácsország, 3. (2006) 15–19. p.

Camus, Albert: A magyarok

vére. A Hét Nap 1956-os melléklete, 2006 októbe-re, 6. p.

Frankovics György: Nagy

Imre „menedékjoga”. Magyar Szó, 2006. okt. 21–22. Hétvége, IV. p.

Mićunović, Veljko: Moskovske

godine. 1956/58. ZágrábMirnics Károly: A délvidéki,

a Vajdaságban élő magyar

politikai és értelmiségi elit

viszonyulása az 1956-os

magyar forradalomhoz és

szabadságharchoz az 1990-es

évek előtt. Jugoszláv–szerb politikai háttéresemények-kel. Aracs, 1. (2002. febru-ár) sz., 5–14. p.

Popin, Vladimir: 1956 – A

belgrádi és a vajdasági sajtó

tükrében. Újvidék, 2006, Forum Könyvkiadó.

Adatszolgáltatók (zárójelben születési évszámuk)

Arnold Irén (1942)Bakanics József (1940)Baranyi Antal (1922)Bartha Júlia (1939Kollár Ilona (1937)Komáromi János (1930)Papp Erzsébet (1944)Petri András (1954)Simonyik Mária (1931)Szűcs Mihály (1931)Török Károly (1924)

Magyar emigránsok a vajdasági Kishegyesen 91

Page 92: Új Kép (2006. december)

Az 1956-os magyar forradalom és szabadság-harc 50. évfordulójára számos alkalmi kiad-vány, folyóirat-emlékszám jelent meg. Ezek közül az alábbi kettőre külön is felhívnánk a figyelmet:Baráth Magdolna–Feitl István–Izsák Lajos–Palasik Mária–Stemler Gyula–Varga Zsuzsanna: Krónika 1956. Budapest, 2006, Kossuth Kiadó. A kötet részletes krono-lógiával, a történéseket bemutató több száz dokumentummal, képekkel, plakátokkal,

térképekkel kíván Magyarország modern kori történetének egyik legizgalmasabb, legdrámaibb esztendejéről hű és objektív képet adni.Szakolczai Attila (szerk.): 1956. Budapest, 2006, Osiris Kiadó. A könyv bepillantást enged a forradalom közvetlen előzményeibe, a leverését követő restaurációba és a meg-

torlás időszakába is. Időhatárait így 1953 (Sztálin halála) és 1963 (a nagynak mondott amnesztia) jelöli ki. Miként a sorozat (Nemzet és emlékezet) korábbi darabjai, ez a kötet is a vizsgált téma szakirodalmának legfontosabb darabjaiból válogat. A kötet használatát magyarázó lábjegyzetek, mutatók, valamint annotált bibliográfia is megkönnyíti.

92 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Page 93: Új Kép (2006. december)

Módszertani kérdések az 1956-os forradalom és szabadságharc tanításához

Pataki Tibor

Múlt egy van, ám róla számtalan diskurzus alakult ki. A múltnak egynél több tör-ténete létezik, elvben annyi, ahány történész, történetírói iskola vagy politikai rend-szer, mely leírja és magyarázza azt.

A magyarországi politika, különösen a világháború után kiépült kommunista rendszer, közvetlenül is beavatkozott a történelem oktatásába, s másképp fogalmaz-va: a „történelem nem az élet tanítómestere, hanem a politika szolgálólánya lett”.

A 1989-es rendszerváltás után a tanárok többsége azt remélte, hogy – egyfajta történelmi igazságszolgáltatás nyomán – végre egyensúlyba kerül a történelem tan-tárgy szaktudományos és ideológiai oldala, a tudománytól remélve azt az egyértelmű, ideológiai hazugságoktól mentes tudást, amelyet hitelesen tudnak majd átadni tanít-ványaiknak.

Az 1956-ban történteket ellenforradalomként tanították az iskolákban egészen az említett időig, ha egyáltalán tanították. Az 1990–91-es tanév átmeneti történelemtan-könyve már forradalom és szabadságharc címszó alatt tárgyalta 1956-ot.

Az ún. rendszerváltozás után sincs a tanároknak egyszerű dolguk. A hivatalos tankönyvjegyzéken 38 nyolcadikos és több mint ötven középiskolai történelemkönyv szerepel az anyaországban, bár nem mindegyik valódi tankönyv, vannak köztük munkafüzetek és feladatlap-gyűjtemények is.

A tankönyvek ’56 történelmi jelentőségének megítélésében lényegében nem kü-lönböznek, de az események tálalásában annál inkább. A 8. osztályban a tankönyvek nagyobb része csupán az események rögzítésére szorítkozik, illetve a forradalom han-gulatát igyekszik érzékeltetni. A középiskolások történelemkönyvei viszont kevésbé alapoznak a hangulati elemekre, annál inkább próbálkoznak az események részletes rögzítésével, az összefüggések és előzmények bemutatásával.

A mai gyakorló pedagógusban gyakran felmerül a kérdés, valójában el tud-e jutni a tananyagban az 1956-os forradalomig? Be tudja-e osztani a történelmi anyagot oly módon, hogy maradjon idő a 20. század második felére? Az elmúlt 20 évben a történe-lemtanítás struktúrája annyira megváltozott, hogy szinte egy tanév eseménytörténeti anyaga halmozódott fel. Még egy tanítási esztendő nem áll rendelkezésre. Megoldás csakis a tananyag átstrukturálása lehet. Érdemes az 1900–1945 közötti egyetemes történelem anyagát leszűkíteni, és több időt szánni a magyar történelem 1945–1956 közti időszakára.

Az elmúlt időszakban lábra kapott egy olyan téves nézet, mintha 1956 egy reformkommunista népfelkelés lett volna. Az esemény tanításának egyik legnagyobb módszertani nehézsége, hogy a diákokkal elhitessük, ez nem így történt! Tények és történetek sokaságát, kivégzési listákat, képeket, filmrészleteket kell bemutat-ni, hogy milyen sokszínű politikai paletta sorakozott fel a szabadságharc mellett.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 93

Page 94: Új Kép (2006. december)

Forráselemzéseket kell végeztetni ’56 követeléseiről, a kormányprogram-tervezetek-ről, hogy kikristályosodjon a diák előtt, mit akart akkor az ország.

A forradalom érdekes személye NAGY IMRE. Jó alkalom, a forradalom miniszterel-nöke személyén keresztül bemutatni, mi az egyén szerepe és felelőssége a történelmi folyamatokban. Érdekes Nagy Imre összetett személyiségét értékeltetni a diákokkal: mint sodródó politikust, padlássöprő kommunistát, RÁKOSI ellenzékét, BERIJA embe-rét, forradalmárt, hőst, mártírt, szentet stb. A rendkívüli ellentmondások és szél-sőségek teszik őt érdekessé és alkalmassá arra, hogy azt tegye a diák, amit a tanár leginkább szeretne – gondolkodjon! Érdekes alakját összevetni a többi tragikus sorsú miniszterelnökkel: BATTHYÁNY LAJOS, TISZA ISTVÁN, TELEKI PÁL kormányfőkkel, akik így vagy úgy „belehaltak” a politizálásba. Végtelenül fontos elemezni KÁDÁR JÁNOS szerepét. Világosan tisztázni kell a kádári árulás kérdéskörét! Ennek tükrében lehet egyébként csak Nagy Imre szerepét is tisztázni, hisz Nagy Imre inkább meghalt, mintsem hogy legitimizálja ezt a hazaárulást. Ez teszi őt hőssé.

Fontos rávezetni a diákokat a nemzetközi és belföldi összefüggések lélektani folyamatára is. SZTÁLIN halála, Nagy Imre első miniszterelnöksége, az osztrák állam-szerződés, a remény felcsillanása, a diktatúra elbizonytalanodása, majd a remény elvesztése, a Varsói Szerződés, Nagy Imre félreállítása, a Rákosi-rezsim megerősödése stb. Néhány téveszmét fontos elkerülni: a forradalom nem fejeződik be november 4-én. Utána még igen sok fontos esemény történik: munkástanácsok, néma tüntetés.

1956 tanításának hátránya az ún. „nemrég volt” politika, de ugyanakkor ez előny is, hisz még igen sok emberrel találkozhatunk azok közül, akik az akkori események résztvevői, átélői, kárvallottjai voltak. Feltétlenül szükséges a diákokkal gyűjtőmun-kákat, interjúkat készíttetni. Sok a kép, a film. Ezekhez mindenképpen megfigyelési szempontokat kell adni. Nagy a sajtóanyag is. Kitűnő házi feladat ezek elemezgetése, a bennük való búvárkodás. Végezetül a tanár feltétlen meséljen személyes élményei-ről. Ha élt, akkor arról, ha nem, a szülei, ismerősei történeteiről.

MOZIFILMEK 56-BÓL

Az 1956-ban Magyarországon forgatott játékfilmek:

A császár parancsára [rendező: Bán Fri gyes; opera-tőr Badal János, forgatókönyv: Barabás Tibor, szereplők: Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Somogyi Erzsi, Makláry Zoltán, Pálos György, Kállai Ferenc, Molnár Tibor, Sütő Irén].

Hannibál tanár úr [ren-dező: Fábri Zoltán; operatőr Szécsényi Ferenc; forgatókönyv Fábri Zoltán, Gyenes István, Szász Péter, szereplők: Szabó Ernő, Kiss Manyi, Makláry Zoltán, Apor Noémi, Selmeczi Mihály, Somogyvári Rudolf, Mensáros László, Ascher Oszkár, Szendrő József, Bárdi Ödön, Barsi Béla, Rajczy Lajos, Misoga László, Kálmán György, Gobbi Hilda, Greguss Zoltán, Buttykay Emmi, Bessenyei Ferenc ].

Keserű igazság [rende-ző: Várkonyi Zoltán; operatőr Hegyi Barnabás; forgatókönyv Kövesi Endre, Nádasy László, Várkonyi Zoltán, szereplők: Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Szemere Vera, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre, Kálmán György, Molnár Tibor, Ascher Oszkár, Benedek Tibor, Németh Margit, Bárdy György, Bánhidi László, Békés Itala, Máthé Erzsi, Temessy Hédi].

94 Pataki Tibor

Page 95: Új Kép (2006. december)

’56 taníthatóságaGONDOLATOK ARRÓL, HOGY HOGYAN ÉRDEMES EGY ÚJ TÉMÁT TANÍTANIA DIÁKOK ÉS TANÁROK

ÖRÖMÉRE ÉS HASZNÁRA IS

Mészáros Zoltán

Az 1956-os évforduló sok mindent felvetett. Az iskolákban erről tudomást ugyan kell venni, de mégis arra kell törekedni, hogy a lehető legjobban megismerjük, és lehe-tőség szerint átadjuk a valóságról, pontosabban az egykori valóságról megtudható információkat. Mindazonáltal szelektálnunk is kell, hiszen 1956-ról egyre több az adat, amit átlátni történelemtanárként lehetetlen (hiszen még a kutatók sem tudnak mindent átlátni). Óvakodnunk kell attól, hogy az 1956-tal kapcsolatos különböző emlékezéskultúrák kizárólagos hatást érjenek el bennünk, de attól is, hogy az azok közötti különbségek, ellentétek megbénítsák ítélőképességünket. Józan ésszel kell mérlegelnünk az információkat, és mindazt, ami eljut hozzánk ’56-ról.

1956-ról tudnunk kell, hogy a diákjaink többségének ez is csak egy lecke, egy a sok közül, azonban azt is tudnunk kell, hogy 1956 közelsége, a visszaemlékezések frissessége, esetleg a visszaemlékezők jelenléte nagyobb esélyt ad erre, hogy megra-gadjuk a diákok fantáziáját, úgyszintén könnyebben kielégíthetjük információéhsé-güket. Tanárként arra kell törekednünk, hogy felmerüljön ilyen igény, mindazonáltal azt is tudnunk kell, hogy nem áll közel mindenkihez a 20. század, és nem kell eről-ködnünk, hiszen ezzel éppen az ellenkező hatást érnénk el.

Azt hiszem két dologtól mindenképpen óvakodnunk kell. Az egyik a túlzó pá-tosz. Tudnunk kell, hogy diákjaink nagy része híján van az információknak, így, ha 1956-ról pátosszal beszélünk, azt a jobbik esetben nem értik, a rosszabbikban pedig lesajnálják, megutálják, a legrosszabb esetben pedig közömbös sőt nevetséges lesz nekik az, amiről beszélünk. Sajnos a kilencvenes években a különböző 56-os szerve-zetek veszekedéseikkel sokat rontottak a helyes mérlegelésen, gesztusaikkal, pedig egész egyszerűen nem tudtak szimpátiát kiváltani, sőt… Mégis bízhatunk, hogy ezek az információk nem jutottak el diákjainkhoz. Mindazonáltal nem árt, ha letisztáz-zuk magunkban, hogy hol húzódnak a törésvonalak. A másik véglet a kiüresedett faktográfia. Minden leckét úgy is elő lehet adni, hogy a történelemtanár nincs jelen benne, adatokat sorolhatunk, halmozhatunk fel, a legnagyobb tartózkodással is. Így volt ez – amire az idősebb kollégák emlékezhetnek – amikor az offenzívák garma-dával kellett diákjaikat traktálniuk. Erről a társadalom nem történész felének csak a kellemetlen érzés maradt meg, hiszen a kifejtett tényanyag úgy ahogy volt, törlődött a memóriából. Ha tehát 1956-tal kapcsolatban is a faktográfiába menekülnénk, akkor hasonló eredményt érnénk el. Az elmúlt rendszerekben szocializálódott generációk ma is unalmasnak, fárasztónak tartják a II. világháború egészét, noha fontos lenne ismerniük, nem csak az eseményeket, hanem az akkor élő emberek elképzeléseit és az akkor ható ideológiákat is. Ne tegyük tehát 1956-tal kapcsolatban ugyanezt, óva-tosan bánjunk a tényekkel!

Szakadék [rendező: Ranódy László; operatőr Pásztor István; forgatókönyv Darvas József, szereplők: Bihari József, Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Bara Margit, Dajka Margit, Horváth Teri, Molnár Tibor].

Csodacsatár [rendező: Keleti Márton; operatőr Pásztor István; forgatókönyv Méray Tibor, szereplők: Feleki Kamill Kiss Manyi Mányai Lajos Pongrácz Imre Sinkovits Imre Ungváry László Schubert Éva Gózon Gyula Puskás Ferenc].

Mese a 12 találatról [rendező: Makk Ká roly; opera-tőr Eiben István; forgatókönyv Békessy István, Jeney Imre, Bacsó Péter, Szász Péter, szereplők: Somló István, Psota Irén, Darvas Iván, Peti Sándor, Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Zenthe Ferenc, Balázs Samu].

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 95

Page 96: Új Kép (2006. december)

Találjuk tehát meg 1956-tal kapcsolatban is, a személyes hangvételt, merjünk szubjektívek lenni, de ne vigyük túlzásba. Törődjünk a tényanyaggal, azonban ne engedjük, hogy maga alá temessen bennünket. Legfőképpen azért tanítsuk – ha tanítjuk –, mert látunk benne fantáziát, értelmet, vagy bármi mást, amit fontosnak tartunk. Ha ez nincs így, ha nem vagyunk meggyőződve róla, hogy érdemes tanítani az 1956-os forradalmat, akkor csak említsük meg, hiszen nem kötelező 1956-tal fog-lalkozni a szerbiai tantervek alapján (csupán az általános iskolák 8., a középiskolák 4. évének egyik utolsó leckéjében kell megemlíteni). Ebben az írásban ahhoz próbálunk ötleteket adni, hogyan tudnánk minél jobban és – nem utolsó sorban – okosabban 1956-ot tanítani. Fontos kiemelnünk, hogy az alább kifejtett gondolatok csupán gon-dolatok, nem többek. Javaslatok, amelyeket remélem, érdekesnek találnak, de egyál-talán nem kell őket felhasználni és nem kell (sőt semmiképpen sem kell) az egyedüli jó, racionális stb. megoldásnak tekinteni.

„ELŐSZÖR A TUDÁS, UTÁNA A PRODUKCIÓ”1

Azt hiszem, az első kérdés 1956-tal kapcsolatban az lenne, hogy honnan is kellene összeszedni róla a releváns információkat. Ez nem könnyű feladat. Nem szégyen az, ha tudásunk csekély ezzel a témával kapcsolatban, hiszen az elmúlt évtizedben nem igen tettek azért az illetékesek, és a társadalmi viszonyaink nem voltak olyanok, hogy bőséggel ellássanak bennünket a legjobb információkkal. Az sem szégyen, ha nem a 20. század áll közel egy-egy történelemtanár szívéhez (hiszen sokat tettek azért az elmúlt évtizedek, különösen a titóizmus idején, hogy ez ne így legyen). Mégis egy tör-ténelemtanárnak kötelező informálódnia, és legalább az alapokkal tisztában lennie, az sem baj, ha a tisztánlátást, nemtudásunk beismerésével kezdjük.

Ebben az esetben kezdetként ROMSICS IGNÁC Magyarország története a XX. század-ban (Budapest, 2000. Osiris kiadó) című kötetét javasolnánk. Ez a kötet sokfélekép-pen használható, a 20. századi magyar történelemhez, ill. Magyarország történetéhez. Az 1956-tal foglalkozó fejezet örvendetesen rövid, azonban hiányossága, hogy ez a fejezet nem strukturált. Maga a téma megköveteli, hogy jól megismerkedjünk az előzményekkel így az 5. fejezetet, a Rákosista diktatúra címűt, mindenképpen el kell olvasni (333–382. p.). (És nem csak 1956 miatt, hanem azért is, hogy Magyarország történetének e fontos szakaszával is tisztában legyünk, de azért is, mert ennek megis-merése által, még világosabb lesz az egykori Jugoszlávia e szakaszának a története.)

A következő lépés az lenne, hogy az események kronológiáját letisztázzuk ma-gunkban. Ehhez különböző úton-módon juthatunk hozzá, de a legjobb, ha magunk állítjuk össze a magunk kronológiáját. Nagyon jó az, ha egy .doc fájlt nyitunk, és lajstromba vesszük, mit tudunk. Ez azért is jó, mert könnyen bővíthető, és láthatjuk, miként növekszik tudásunk. Mindezzel kapcsolatban arra vigyázzunk, hogy előadá-sunk ne szorítkozzon az események felsorolására, mert ettől szenvednének legjobban a diákjaink.

1 Hózsa Éva tanárnő egyik kedvenc mondá-sa a tanításról általá-ban.

96 Mészáros Zoltán

Page 97: Új Kép (2006. december)

A következő fontos feladat az lenne, hogy megismerkedjünk elsősorban a buda-pesti színhelyekkel. Át kell gondolnunk az események térbeliségét, és az hasznos lenne, ha legalább egyszer, amikor eljutunk Budapestre, megpróbálnánk két köze-linek tűnő pont között egy gyalogutat tenni. Egy konkrét eléképzelésünk lenne az események térbeliségéről.

Nem szabad megfeledkeznünk a vidék forradalmáról sem, de a diákok kímélé-se érdekében jó lenne, ha pl. csak egy központra koncentrálnánk, arra, amelyiket jobban ismerjük. (Értelemszerűen a Délvidéken Szeged jó színhelynek tekinthető, a Szegeden történt eseményeknek különösen nagy szerepük van a történések elin-dításában.) Ha érdekel a dolog bennünket, akkor akár minden évben más helyszínt vehetnénk sorra.

Végül vérmérsékletünk és érdeklődésünk alapján tudjunk meg információkat az eseményekről. Akit a hadtörténet érdekel, foglalkozzon az akkor használatos tankok-kal, repülőkkel, ütegekkel, egyenruhákkal. Ez különösen jó választás, mivel az kéz-zelfogható dolgok tetszeni szoktak a diákoknak, elsősorban a fiúknak. Aki irodalmi érdeklődésű, kedvére válogathat a már publikus versek közül, érdemes utánanézni a korszak pesti humorának, akinek pedig örömet okoz, az kiemelheti a kommunizmus abszurdumait, bátran meríthet a rákosi korszak irodalmából. Ezenkívül számos érde-kes részletkérdés létezik: a perek, a sortüzek, a megtorlás, a nyugati hatalmak viszo-nyulása stb. Egy-egy szakiskola profiljához is igazodhatunk, hiszen jelentek már meg publikációk 1956 kórházairól, mentőiről, de az akkori divat, és az akkori technika sem ismeretlen. Sőt 1956 kapcsán szinte az egész magyar történelem felidézhető. A Bem- és Petőfi-szobornál 1848, a T-34-es tankokkal kapcsolatban a II. világháború, a forradalom-ellenforradalom vita kapcsán, minden 20. századi ideológia stb. stb. Tehát bőven akad érdekesség mindenki számára, azonban minden érdekességgel nem fog-lalkozhatunk, hiszen ez maga lenne az unalom diákjaink számára.

A jó alapozás végét az jelentheti, ha megpróbálunk forrásokat olvasni. A leg-melegebben ajánlhatom, a rövid, néhány nap alatt elolvasható 1956 lépésről lépésre (Kortárs krónika. Válogatta és szerkesztette: NÓVÉ BÉLA. Budapest 2001, Krónika Nova Kiadó) című könyvet. Ebben a szövegek a szabatosság legjobb mértéke szerint válogatottak, és „méretre vágottak”. Ha van kedvünk, a már megjelent memoáriro-dalommal is megismerkedhetünk. Akik részletesebben érdeklődnek a források iránt, más, teljesebb szöveggyűjteményeket is találhatnak.

Mindezeken a „stációkon átesve”, biztosak lehetünk abban, hogy már megvan a tudásunk a produkcióhoz. Természetesen a fenn vázolt „útvonal” csak az egyik lehet-séges. Számos más publikáció létezik, a dokumentumfilmekről, tévében sugárzott visszaemlékezéseken át, az internetes tartalmakig. Ezek felhasználása közben arra figyeljünk, hogy ne dőljünk be valamilyen leegyszerűsítő vélekedésnek. Ugyancsak figyeljünk oda az 1956-ról létező két emlékezéskultúrára, és tájékozódjunk mind a reformkommunista, mind a kommunista ellenes oldalról is. Nem gond – hiszen a tanár is ember – ha az egyik, vagy másik emlékezéskultúra szimpatikusabb számunk-ra, azt azonban nem tehetjük, hogy tudomást sem veszünk más vélekedésekről, vagy nézőpontról, eközben pedig mind a történészi látószög, mind pedig a tanári hivatás azt diktálja, hogy korrektek legyünk. Korrektek az akkori szereplőkkel, korrektek a ma élő visszaemlékezőkkel, és legfőképpen korrektek a diákjainkkal.

'56 taníthatósága 97

Page 98: Új Kép (2006. december)

Az interneten kutatva nagyon jó, ha célozva keresünk, sok jó adat található az egyes személyek életrajzáról, és bőséges útmutatást kapunk, ha újabb szakirodalom-mal kívánunk megismerkedni.

A legfontosabb azonban az, hogy tanárként rátaláljunk valamire, ami nekünk is érdekes, mert csak így tehetjük érdekessé a dolgot diákjaink számára. Óvakodjuk attól, hogy minden évben ugyanúgy, ugyanazt mondjuk el, mert az így kialakuló rutin, noha kényelmes, mégis a kiüresedés felé vihet bennünket.

A PRODUKCIÓ

Minél többet tudunk az 1956-os forradalomról, annál jobb órát tarthatunk, de ne próbáljunk mindent elmondani, és mindent átadni. Próbáljunk szabatosak lenni, ami mást jelent egy általános iskolában, mást jelent a szakirányú oktatásban és mást jelent egy gimnáziumban. Önmagunk fegyelmezésére az egyik legjobb eszköz, ha megpróbálunk egy PowerPoint-prezentációt készíteni, esetleg diákjainkkal együtt csinálhatunk ilyet. Óránk sikeréhez okvetlenül szükséges, hogy szabatosságot eről-tessünk magunkra, de az is, hogy ahol lehet, hagyjuk beszélni a forrásainkat. (A képek mellett idézeteket, jó mondatokat is gyűjtenünk kell!) Nem árt, ha nyitunk egy, az 1956-tal kapcsolatos irattartót is, és oda elteszünk mindent, amit ezzel a témával kapcsolatban találunk (egyébként ez nem rossz módszer 1848-cal, 1456-tal vagy 1703-mal kapcsolatban sem, ha fontos nekünk, hogy ne ismételgessük magunkat minden évben).

A „produkciónk” sikeréhez szükséges képeket gyűjtenünk. A képek egyik legjobb forrása az új képes történelem sorozatban megjelent FÖLDESI MARGIT és SZERENCSÉS KÁROLY írta Rebellis tartomány című könyv (Budapest, 1998, Magyar Könyvklub–Helikon Könyvkiadó). Minden fontos helyszínről és minden fontos szereplőről talá-lunk képeket, határtalan lehetőségek állnak rendelkezésünkre, diákjaink ügyessége e téren meg fog lepni bennünket.

Az adatok gyűjtésébe (tehát nem csak a képek gyűjtésébe) bevonhatjuk diákjain-kat is. Ezzel motiváljuk őket, önmagunknak is segítünk. Közben rettentően fontos dolgokra is megtaníthatjuk őket: hogy jegyezzék fel, jegyezzék meg képeik, idéze-teik forrását, hogy vegyék számításba kitől, és mikorról való egy-egy kép, idézet. Ezzel nem csak történeti tudatukat alakítjuk, hanem felelős információfogyasztókat nevelünk. Az 1956-tal való foglalkozás egyben abban is segíthet, hogy szakítsunk a klasszikus tanárszereppel, és a tudás átadása helyett egy kicsit a tudás – a sajátunké is – megszerzésének segítői legyünk. Ebbe a szerepbe bizony minél előbb bele kell ta-nulnunk, hiszen ha tudomást veszünk róla, ha nem, körülöttünk információrobbanás zajlik, és ha egyik-másik diákunk valami iránt érdeklődik, pillanatok alatt „lepipál” bennünket. Azt azonban a javunkra is fordíthatjuk, ha akad valaki, akit éppen 1956 érdekel.

És végül egy nagyon fontos dolog. Tanári hivatásunknak akkor teszünk inkább eleget, ha érdeklődést keltünk, nem pedig akkor, ha minél több tudást próbálunk átadni. Hiszen – és ez egy jókora paradoxon – minél több tudást akarunk átadni, annál kevesebbet sikerül, és minél nagyobb érdeklődést váltunk ki, annál inkább

98 Mészáros Zoltán

Page 99: Új Kép (2006. december)

sikerül több tudást átadnunk. Az egyszerű tudásátadás kora már lejárt, hatékonysága oly csekély, hogy már nem is lenne értelme így tanítani. 1956 és a vele kapcsolatos információ „árapály”, ezt a kérdést is felveti. Foglalkozni 1956-tal azért is érdemes, mert ráirányíthatja figyelmünket új módszerekre, amelyek hatékonyan alkalmazha-tók más témákkal kapcsolatban is. Hiszen a frissítés, és érdekessé tétel ráfér minden „nemzeti szempontból fontos”, de az ilyen értelemben kevésbé fontos témákra – csú-nya szóval – tananyagokra is. Tanárra és diákra is.

MENNYBŐL AZ ANGYAL…Versek és dalok ’56-ról

Jenei Szilveszter zeneszerző-énekes vallomása

1956. október 23. – november 7. Tizenhat nap. Alig két hét. Ezalatt zajlott le a forra-dalom. Történelmünk legutolsó és a legtra-gikusabb forradalma.

Az a forradalom, amiről csak töredé-kes emlékeim vannak. Hét évesen akkor kezdtem a második elemit. Anyám testvé-reimmel együtt nem engedett ki az utcára, zsíros kenyéren, meg krumplin éltünk, az utcáról puskalövések hangja hallatszott. Apám minden reggel egy szál puskával elindult őrizni a téeszt, ahogy ő mondta, a „nép vagyonát”.

Azt mondták később az iskolában, hogy ellenforradalom volt. Még a főiskolán is így tanították a „tudományos szocializmus” című tantárgyban.

Nagyon sokára került a kezembe olyan iromány, ahol másként olvastam róla. És nagyon sokára jutottam el odáig, hogy keresni kezdtem a szabadságharcról szóló verseket. Ezeket találtam.

Ezek a versek elvétve lelhetők fel is-kolai könyvekben. Talán nem mindegyik igazán „irodalmi” alkotás. Egy részük is-meretlen poétáké, akik vérrel és könnyel írták az események napján. Más részük a világba szétszóródott emigráns költők

versei. Aztán vannak köztük olyan versek, amiket csak ma mertek papírra vetni.

Ezek az én verseim. Az én októbe-remről.

Legyen ez emléke a hősöknek, hogy 1956 dicsősége tovább éljen azok szívében is, akik az akkori eseményeket már forrada-lomnak tanulják a történelemkönyvből…

'56 taníthatósága 99

Page 100: Új Kép (2006. december)

Liberté ’56 – zenévelVerebes Ernő

Képzeljünk el egy álruhás királyfit, akinek álruhája oly tökéletes, hogy aki azt viseli, már nem is királyfi. Az viszont már nem a képzelet szüleménye, hogy vagyunk itt, nem is kevesen, akik úgy hordjuk magunkon közelmúltunk és jelenünk mindennap-jait, mintha nem is mi viselnénk ezeket, nem is mi léteznénk bennük, csupán valami madzagon rángatott bábok, melyekkel furcsa és kiszámíthatatlan események játsza-doznak. De akadnak olyanok is, akiknek legalább egyszer sikerült kibújniuk saját történelmi álruhájukból, s ha rövid időre is, de lecserélhették azt egy saját maguk által kiszabott, testhezállóbb holmira.

SZŐCS GÉZA, erdélyi író, a kilencvenes évek közepén megjelentetett egy könyvet Liberté ’56 címmel, amelyből, tíz év után – most érett meg rá a helyzet –, filmforga-tókönyv született. Ennek a megrendezésére VIDNYÁNSZY ATTILÁt, Magyarországon élő, kárpátaljai rendezőt kérték fel, de az is lehet, hogy ő maga javasolta ezt a szöveget, mint lehetőséget. Minderről a múlt év decembere óta tudok, lévén, hogy Attila szólt, számít zenei közreműködésemre. Azután következett hét hónap szünet, már el is könyveltem, hogy na, ebből se lesz semmi. Akkor felhívott, és közölte, hogy kellene már a zene, kellenének a dalok. Derült égből villámcsapás. Első kétségbeesésemben, úgy tűnt, most aztán nekem kell álruhába bújnom, s megkeresnem magamban azt

100 Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

Page 101: Új Kép (2006. december)

a bizonyos királyfit. Azt a királyfit, akinek személy szerint, vajmi kevés köze van ötvenhathoz, mégis, valamilyen formában ott volt akkor, mert nemcsak mint király-finak, de mint hazafinak is, ott kellett lennie. Meg kell keresnem azt a király(haza)fit, akinek ilyen-olyan forradalmi megmozdulásai hajótörést szenvedtek ugyan 2000. ok-tóber 5-én és 2004. december 5-én, de aki még képes talán egy újabb-régire, s ebbéli hitében senki sem ingathatja meg.

Elutaztam Debrecenbe, ott találkoztam az íróval, a rendezővel, s egy-két színész-szel, akik majd játszanak a filmben, s később a filmforgatókönyvből adaptált színda-rabban is, melynek a Csokonai Színház ad otthont.

Futtában átvettük a forgatókönyvet: alapszínek, alaphangulatok – alap-abszurd. Majd néhány aggodalmas szó az alapítványokról, amelyektől valamilyen pénz kell, hogy érkezzen, különben el sem kezdődhet a forgatás. Majd jött EPERJES KÁROLY, aki-vel Vidnyánszky nyomban elsietett KÓSA úrhoz, Debrecen polgármesteréhez, hátha ő tud segíteni (mint később kiderült, tudott is), jómagam pedig hazautaztam Szőcs Géza szövegével, amelyben huszonkét dalszöveg bújt meg várva a megzenésítést. Hangpróbát, halláspróbát nem sikerült tartani a szereplőkkel, hisz majdnem min-denki nyári szabadságát töltötte még (a színész különben is azért van, hogy ad hoc is megvalósíthassa önmagát, még zeneileg is – később megbizonyosodhattam arról, hogy ők valódi álruhás királyfiak, öreg királyok, királykisasszonyok és anyakirálynék).

Mindez július közepén történt, a forgatásnak augusztus hetedikén kellett kez-dődnie.

FILMEK 1956-RÓL

A TEMETETLEN HALOTT – NAGY IMRE NAPLÓJA. Színes, fekete-fehér magyar–szlovák–lengyel történelmi dráma, 139 perc, 2004. Rendező: Mészáros Márta. Szereplők: Jan Nowicki (Nagy Imre), Horváth Lili (Nagy Erzsébet), Moór Marianna (Égető Mária), Andorai Péter (Münnich Ferenc), Cserhalmi György (Orvos), Kulka János (Kállai Gyula), Mácsai Pál (Vida Ferenc). Tartalom: Nagy Imre élettörténete a 20. száza-di történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista veze-tő, aki egy nemzeti forradalom – az ’56-os – jelképe, minisz-terelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a több-pártrendszeren nyugvó demok-ráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége

Liberté '56 – zenével 101

Page 102: Új Kép (2006. december)

Viszonylag régóta nem írtam dalokat. Ezért egy ideig csak olvasgattam a Kádárnak, Nagy Imrének, Maléter Pálnak, Malinyin tábornoknak vagy a magyar forradalmárokhoz átállt orosz katonának, Pávelnek szánt dalszövegeket, s arra gon-doltam, egyáltalán miért kell e hősöknek énekelniük, hisz itt nem egy musical készül, mint az eredeti terv szerint (ahogy később megtudtam, ANDREW LLOYD WEBBERt kérték volna fel a zeneszerzésre), csak egy alacsony költségvetésű film, dalokkal, egy szál zongora kíséretével. Ami tehát az éneklést illeti, esetleg Pável és szerelme Suzan, egy fiatal és csinos kanadai újságírónő, jöhetne számításba. Ők az írói fantázia szülemé-nyei, nekik még megbocsátható lenne néhány nóta. Viszont ötvenhat valós főszerep-lői, akik függetlenül attól, hogy hősök, mártírok, vagy rendszerkiszolgálók voltak, s akik ma már, így vagy úgy, de történelmi távlatok szoborgyanús figurái, nos, ők vajon hogyan szólalhatnának meg dalban, anélkül, hogy – akár a király új ruhájában –, mezítelennek ne látszanának?

De tudtam, hogy mindez kisszerű aggodalmaskodás. Különösen ahhoz képest az, amilyen nagyszerű maga a történet, mind a megélt, mind a megírt. A zenében, közhe-lyesen is, meg amúgy is, mindenki rálelhet saját igazi énjére, ez néha kimondottan jót tesz, kiváltképp, ha politikus az ember. Jót tesz neki, még így, „post mortem” is. Hogy például Kádár János (Eperjes Károly) csak úgy, beledalol a világba: soha jobb alkalom arra, hogy e költészetté érett forradalom előzményeit: a betonból kiöntött értékren-det és a múzsa szerepét játszó kultúrterrort a maga abszurditásában ábrázolhassa az ember. Vagy ott van a szikár termetű repülőtiszt, Maléter Pál, aki „sírrepülőnek” titu-lálja magát, és hittel vallott halk szavakkal fest horrorisztikus képet Magyarországról.

a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele. „Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináltam: gyerek-koromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára. Nálam lehetett őt először nyilvánosan látni, a Napló-filmsorozat második részében (Napló szerelmeim-nek), emlékszem az eufórikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon. Régóta készülök arra, hogy filmet készítsek róla” – vallja Mészáros Márta.

BOLYGÓTŰZ. Fekete-fehér jugo-szláv–magyar játékfilm, 105 perc, 2002. Rendező: Vicsek Károly. Író: Deák Ferenc. Operatőr: Halász Gábor. Dramaturg: Csiki László. Vágó: Mogor Ágnes. Díszlettervező: Úri Attila. Jelmeztervező: Dobi Korpa Jolanda. Zene: Lengyel Gábor. Producer: Kántor László, Mester István. Gyártásvezető: Szohár Ferenc (Magyarország), S. Gordán Klára (Szerbia–Montenegró). Produkciós főkoordinátor: Siflis Zoltán (Szerbia–Montenegró). Szereplők: Magyar Attila,

102 Verebes Ernő

Page 103: Új Kép (2006. december)

Azután a lelkiismeret furdalásának kínjait elviselni nem tudó, ezért törve-zúzva mulató Malinyin, a Magyarországon „ideiglenesen” tartózkodó szovjet hadsereg ve-zérkarának egyik tábornoka, Maléter második világháborús bajtársa, majd ötvenha-tos hóhéra. Egy pap, aki csak azért jelenik meg, mert úgy gondolja, nélküle a Jóisten sem lenne jelen. De ott van a miniszterelnök, Nagy Imre is szerényen induló, lassan felpörgő dalával, melynek a vége apoteotikus keringőzés a halállal, miközben ő még egyszer összeszámolja népét. Vajon hány magyar élhetett a földön, mióta e nemzet létezik? Hány százmillió? Hány milliárd? S azok most mind itt vannak? Hisz min-denkinek itt kell lennie! Vagy mindannyian egy legendás forradalmár, Féllábú Jancsi képében reinkarnálódtak, aki megtestesítője a szabad lelkű, betyárbecsületű vándor-nak, kenyértelen proletárnak, szűkkeblű polgárnak, hűvös értelmiséginek, hívőnek és istentagadónak, pártosnak és pártatlannak, s akit Földes László (Hobó) alakít, egy balladával ölelve fel e „szent rebelliót”?

Valóban, hányan kellett lenniük, hogy sokan legyenek?És akkor mért ne énekelhetnének még mások is, például Katinka, Nagy Imre

unokája, orosz katonák, magyar védők, a Pál utcai fiúk, mint égből pottyant városi gyerekek, majd Balassi Bálint fehér díszmagyarban a fekete levesre várva, vagy éppen a darabbeli rendező lány, egy Mária-jelenség, aki a politikailag ismét csak túlérett mából igyekszik irányítani az eseményeket. Igen, énekelhetnek, énekeljenek ők mind, megáldozva a magyarországi közelmúlt e szeletkéjével.

Ilyesmik jutottak eszembe, míg egyre inkább úrrá lett rajtam a kétely. Furcsa, de megnyugtató volt azt hinnem, hogy ennyi idő alatt, nemhogy a megírásra, de még

Szloboda Tibor, Nagypál Gábor, Szilágyi Nándor, Albert János, Kovács Frigyes, Káló Béla, Szorcsik Krisztina, Eva Ras. Tartalom: 1956 novemberében sokan menekültek át a Titó-i Jugoszláviába, és szembesültek az „emberarcúnak” nevezett szocializmussal. A film hősei egy bunyevác földműves tanyá-ján találnak átmeneti menedé-ket, és ott, valamint a közeli Szabadkán, régóta fülledő családi és társadalmi közegben, a helyi belbiztonsági tisztek felügyelete alatt várnak sorsuk-ra. Egyikük az 1942-es bácskai mészárlás résztvevője, később ávós, aki most forradalmárnak adja ki magát, a házigazdát azonban a régi emlékekkel pró-bálja zsarolni. Csendőri múltját annak belügyes fia, forrada-lomban játszott szerepét egy naiv hitű ifjú igyekszik tisztáz-ni, akárcsak saját sztálinista előéletét a vezeklő értelmiségi. A végkifejlet mindannyiunk számára tragikus…

ÉRTÜNK HALTAK MEG. Dokumentumfilm, 50 perc, 2006. Rendező: Vicsek Károly (Újvidék). Operatőr: Hoffmann Artúr, Siflis Zoltán. Vágó: Enzsel István. Producer: Szohár Ferenc. Gyártó: CINTMART, Budapest. Tartalom: Ez a doku-mentumfilm azt tárja fel, hogy az 1956-os magyar forrada-lomnak milyen visszhangja és hatása volt a titói Jugoszlávia bel- és kisebbségi politikájára. Továbbá arra keresi a választ,

Liberté '56 – zenével 103

Page 104: Új Kép (2006. december)

egy alapfokú azonosulásra is képtelen vagyok. Aztán királyfiságomtól s álruhámtól megszabadulva – lángra lobbanó ingét dobhatja le így az ember –, egy óvatlan pilla-natban végül is nekifogtam, és sikerült dalba foglalnom ezt a lírai groteszket, ezeket a mindig megújuló igazságokat. S közben reménykedtem, hogy nem kell pironkodnom, amikor az első változatot bemutatom a társulatnak.

A forgatáson az a meglepetés ért, hogy a rendező engem is felküldött a teherautó-ra, mely a Kossuth-nótát énekelve, a „forradalom” helyszínére indult. Ott játszottam egy régi „Csepelre” felállított zongorán, fellobogózott fiatalokkal körülvéve.

Akkor, azon az úton, mely a debreceni városközponttól a forgatás helyszínéig, egy katonai repülőtérig tartott, találkozott először, és ért össze az a színészekből, statisztákból, hangosokból, fényesekből, öltöztetőkből és sminkesekből álló csapat, amely ezt követően, még két hétig élt együtt ebben a forgatókönyvnyi forradalomban. Aki ott volt és főleg, aki először volt „ott”, láthatta, hogy filmet készíteni erről a do-logról mennyire a feltétlen jelenlét függvénye. Pontosan annyira, mint Vidnyánszky Attilának megálmodni egy sajátos képi világot, és azonmód jelenvalóvá tenni azt. Filmet készíteni erről a dologról ugyanannyira a feltétlen jelenlét függvénye, mint olyan őszintén elénekelni egy dallamot, hogy a királyfi kilépjen álruhájából, s kide-rüljön, mégis királyfi. Filmet készíteni erről a dologról csaknem annyira a feltétlen jelenlét függvénye, mint amennyire ötvenhat, az akkori jelenlét függvénye volt.

A cikket a szerző, Verebes Ernő fotóival illusztráltuk, melyeket az 1956-os esemé-nyeket felidéző Liberté ’56 című film forgatásán készített.

hogy hogyan viszonyultak, miként foglalkoztak műveikben a vajdasági magyar alkotók a forradalom eseményeivel.

ÉLETEM… MINT ÉGŐ FÁKLYA. Dokumentumfilm, 54 perc, 2002. Rendező: Katyi Antal (Marosvásárhely). Tartalom: Mojszesz Márton (szül. 1941 Nagyatád, Románia) mint középiskolai diák közvetlenül a második világháború után röpcédulákat terjeszt a román és a szovjet diktatúra ellen. Az 1956-os forradalom kitörésekor többedmagával eldönti, hogy csatlakozik a budapesti felke-lőkhöz. Elindulnak a román–magyar országhatár felé, de szándékukat nem tudják megvalósítani. Letartóztatják, hosszú időn át börtönben síny-lődik, ahol brutális kínzások-nak teszik ki. A börtönből való szabadulása után sem élhet emberhez méltó életet. Amikor idegrendszere felmondja a szolgálatot, végzetes döntésre szánja el magát…

104 Verebes Ernő

Page 105: Új Kép (2006. december)

A szabadságért küzdő ember emlékére1956-OS EMLÉKMŰ PALICSON

Ninkovné Kovacsev Olga

Az 1956-os palicsi emlékmű alkotója SZARAPKA TIBOR (Szabadka, 1963) szobrászmű-vész. A vajdasági képzőművészeti élet fiatalabb nemzedékéhez tartozó jeles alkotó az újvidéki Művészeti Akadémián végzett 1992-ben. Eddigi pályafutása egybeesik szülő-földjének és a környező országoknak XX. század végi globális politikai, gazdasági és társadalmi változásaival, valamint a nagy migrációval, melynek során sok tehetséges fiatal hagyta el térségünket. Míg a rossz idők viharai másokat messzi partokra sodor-tak vagy elhallgatattak, ő a művészetből alkotott árbocba kapaszkodva maradt meg. Talán azért is jó, hogy egy ilyen emlékmű elkészítésének megrendelése őt illette meg. Ez azonban nem az első köztéri alkotása. A megrendelések sora a szakmai sikerek

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete 105

Page 106: Új Kép (2006. december)

után következett be. Első önálló tárlataival ugyanis – 1995-ben Szabadkán, 1999-ben Veszprémben, Szabadkán és Szentesen – kivívta az avatott közvélemény elismeré-sét: 2000-ben a szabadkai Dr. Bodrogvári Ferenc Díjjal és az újvidéki Forum Díjjal, majd 2003-ban a topolyai Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjjal tüntették ki. Akkori munkásságára a fából faragott elemek, vagy a fa és a fém összekapcsolásából született szobrok a jellemzőek. Művészete újszerű, egyéni, és korának hangulatához hű vizuális poézis. Szimbolikus értékű, hogy a gyér vajdasági szobrászat egyik úttörő-jének ALMÁSI GÁBORnak, aki önéletrajzának a Szobortalan égaljáról jöttem címet adta, éppen Szarapka Tibor készítette emléktábláját 2003-ban Tóthfaluban. A második megrendelés Szabadkán .....-ban a valamikori Ivo Lola Ribar Általános Iskola a Gróf Szécshényi István névre való átkereszteléséhez kötődik. Az előzőhöz hasonlóan itt is két egyszerű, arcképet és feliratot tartalmazó emléktábláról van szó. Két nagyobb, és a művészi szabadságnak több helyet biztosító megrendelés 2006-ban jött létre. Ez a palicsi emlékmű és a SZÉP FERENCnek szentelt alkotás, amelyet a szabadkai Szent Teréz-templom előtt helyeznek majd el.

Az 1956-os, két országot összekötő események emlékére készült köztéri alkotás a palicsi parkban került leleplezésre. Mérete emberléptékű, nem haladja meg egy átlagember magasságát és már ezzel is az egyszerű emberek sorsáról szól közvetlen, monumentalitásra nem igyekvő módon, a kevesebb, a több gondolattól vezérelve. Alapját két fehér, szabálytalan durva kő képezi, melyek között alig tenyérnyi egyenes rés húzódik. A szobrász elmondása szerint, ez volt kezdő alapötlete. A masszív, fa-ragatlan tömbök közötti szabályos keskeny űr, az anyag mesterséges egymástól való

A JUGOSZLÁV KAPCSOLAT. Dokumentumfilm, 25 perc, 2005. Rendező: Goczán Flórián (Budapest). Vágó: Koncz Gabriella. Szerkesztő: Méry Zsuzsa. Produkciós vezető Szerbiában: S. Gordán Klára. Producer: Sárközy Réka. Gyártó: 1956-os Intézet Közalapítvány, Budapest. Tartalom: Ez a film emberi sorsokat villant fel azok közül, akik 1957 telén-tavaszán Jugoszlávián át hagyták el Magyarországot, és azok közül is, akik segítettek a menekül-teknek.

A filmek oktatási célra a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetből (24400 Zenta, Posta utca 18., telefon: 024-816-79, villámposta: [email protected]) kölcsönözhetők.

106 Ninkovné Kovacsev Olga

Page 107: Új Kép (2006. december)

elválasztásáról szól, a kövek közelsége pedig az egybe tartozást jelképezi. Az űr egy-ben a határ, amellyel mi is nap mint nap találkozunk szellemi és anyagi értelemben vett variációkban, így a szobor alapüzenete univerzális. Az emlékmű konkrét esethez kötődését az elülső oldalon levő, a két kőre erősített, Antal Mihály szabadkai öntő által öntött bronztáblán szerbül, magyarul és angolul olvasható következő szöveg határozza meg:

1956–2006A szabadságért küzdő ember emlékére

Az 1956-os magyarországi forradalom idején Palicson befogadó tábor állt.Ez a szobor közös emlékezetünk jelképe.

Az adott tartalomhoz kötődik a tábla felső vonalán elhelyezett három, tárt szár-nyú, vízszintes testhelyzetű, kissé fejjel felfelé irányuló, «szarapkás» bronzmadár, a szabadság jelképe. A hármas elrendezés a három dimenzióra utal, az elülső, teljes madár utáni mélydombormű technikával készült, míg a harmadik szárny az árnyé-kát képviseli. Így a közismert tartalom mellett ez a valós dolgok utazása az élmény és az emlékezett mezsgyéjén. Szarapka Tibornak csak gratulálni lehet ezekért a lélek-madarakért! Két észrevételt azonban meg kell hagyni: éppen és csakis a madár motívum miatt a park valamely másik pontján kellett volna elhelyezni az emlékmű-vet, távolabb a most csak pár lépésnyire levő szökőkúttól. Annak közepén ugyanis ANA BEŠLIĆ (Bajmok, 1912) szobrásznő 1964-ben idehelyezett vadlúdjai láthatók. A madaras szoborművek túlzott közelsége eszmei és esztétikai értelemben is zavaró. A másik hiányos körülmény a táblán levő szöveg nehéz olvashatósága. Szarapka eredeti tervén a szárnyak nem takarják a szöveget, itt viszont egy részét igen, s még lehajolva is nehéz olvasni. Ugyancsak kár, hogy az emlékművet elhelyezők nem követték a szobrász elgondolását abban, hogy a kompozíciót még legalább egy méterrel mélyeb-ben helyezzék el, illetve távolabb a beton sétánytól, ami az emlékmű szükséges intim terét szolgálta volna; másrészt, hogy a megvilágítás nem lentről jön, hanem a fák koronájának magasságából. Az utóbbi két hiba valamivel kisebb az előző kettőnél, és az alkotó és a kivitelezők közötti közreműködésében létrejött hiányosságok bizo-nyítéka. Milyen kár (de még ki lehetne javítani). Amúgy örömmel tapasztalni, hogy az emlékmű bal oldalán egy kisebb bronztáblán a megrendelő, a Vajdasági Magyar Szövetség és az Aracsi Harangok Alapítvány mellett, a művész neve is szerepel. A szabad művészet zászlaja alatt haladó, halk szavú, komoly művészetet maga után hagyó Szarapka Tibor neve, akinek lelkét megérintette az emlékmű leleplezésének pillanatában egy, a madarakon simogatóan átsuhanó meleg kézmozdulat.

A szabadságért küzdő ember emlékére 107

Page 108: Új Kép (2006. december)

Ötvenhat kései mérlege (részletek)

Pomogáts Béla

Ötvenhatnak… vannak ma is megfontolandó hagyományai: eszméi és eszményei… Az irodalom mutatta fel leginkább tisztán ezeket a nagy eszményeket. Az irodalom, éspedig nemcsak a forradalom napjaiban, hanem a november 4-ei szovjet és kádárista „ellenforradalom” után is, és nemcsak a magyar irodalom, hanem a világirodalom is. Két messzehangzó példát idéznék fel. Az első TAMÁSI ÁRON szövege, a Gond és hitval-lás, amelyet a Magyar Írószövetség 1956. december 28-án tartott közgyűlése (utána nyomban feloszlatták a szövetséget!) fogadott el közös nyilatkozatként. […]

A másik… ötvenhatos dokumentum, hogy így mondjam, „kívülről” érkezett: a világirodalom felől. ALBERT CAMUS, a Nobel-díjas nagyszerű francia író tett ebben a magyar forradalom mellett: mellettünk tanúvallomást, valójában Európa lelkiismere-teként. A magyarok vére című írása a magyar forradalom és szabadságharc brutális leverése után született, és arra utal, hogy a nyugati világ legjobb szellemei akkor (job-ban, mint manapság) mélyen megértették és kifejezésre juttatták a magyar ötvenhat jelentőségét: világtörténelmi jelentőségét. […]

Tamási Áron nyilatkozata és Albert Camus vallomása ma is érvényes tanúvallo-mások az ötvenhatos magyar forradalom mellett. Ha tehetném, ezt a két írást nyom-tatnám ki röplap formában (nem csak magyarul, hanem, mondjuk, angolul, németül, franciául, oroszul, románul, szlovákul, szerbül!) és osztogatnám a közelgő félévszáza-dos évforduló ünnepségein idehaza és külföldön – elsősorban a fiatalok között, akik számára remélhetőleg, a szabadság fogalma még jelent valamit.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezete

A MAGYAROK VÉREALBERT CAMUS

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, beves-se magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe – a nyugati világ szeme láttára, amely nem taka-rékoskodnék sem tapssal, sem könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball-szurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után.Túl sok a halott már a magyar történelemben, és az ember csak saját vérével takarékos-kodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a sza-badságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának neve-zi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.Ebben a jubileumi évben, a magyar szabadságharc 20-ik évfordulóján kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjék, és mindenünnen támadó kiál-tásaink visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú elutasítását az elnyo-mókkal szemben.És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi

108

Page 109: Új Kép (2006. december)

Ötvenhat kései mérlege

hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellen-állás megmaradjon addig a pil-lanatig, amíg keleten az ellen-forradalmi államok mindenütt összeomlanak ellentmondásaik és hazugságaik súlya alatt.A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betö-mő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vér-nek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A megmaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem igazoljuk a gyil-kosokat.Nehéz minekünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáin-kat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítésein-

109

Page 110: Új Kép (2006. december)

ket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.Hisszük, hogy valami bontako-zik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erő-ivel, amelyek elhomályosítják a történelmet – bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és a szabad munka termése.A magyar fiatalok, munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk meg-értették. Ezért, ha balsorsuk-ban osztozunk – miénk a remé-nyük is. Nyomorúságuk láncai és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: A szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

(A Nobel-díjas fran-cia író a forradalom huszadik évfordu-lóján emlékezett a magyarok harcára.)

110 Ötvenhat kései mérlege

Page 111: Új Kép (2006. december)

ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE

A belső borító a Time magazin 1957. január 7. címoldalának felhasználásával készült 1

Michelangelo: Madonna Della Scala (Firenze) 3

Elefántcsont diptychon, Kr. u. IV. sz. (Firenze) 4-5

Luca Della Robbia: Cantore 6

Michelangelo: Rabszolga I-II. 19, 21

Szarapka Tibor 30, 106, 107

Móser Zoltán 31

Gyulai Líviusz 68-69

Anna Margit: Kiabáló (1956) 111

111

CONTENTS AND SUMMARY

Róbert Utcai: Finding Reconcilement in the Redeemer Arriving among Us (p. 3)In the light of Christmas the chaplain and teacher of Divinity addresses teachers,

parents, students in his writing. He emphasizes the importance to listen to God’s words in us and to be brave enough to live and act according to his teachings in all walks of life. He wishes a blessed Christmas season to all.

Teacher’s Supplement (p. 25)Nowadays the 50th anniversary of the Hungarian revolution and war of independ-

ence of 1956 is being commemorated all over the world. It is probably the single great event of the 20th century Hungarian history to be generally evaluated as such. The National Council of the Hungarian Ethnic Minority declared the 23rd of October to be one of the national days of the Vojvodina Hungarians.

By evoking some moments of the events that happened half a century earlier and some moments of present remembrances the Teacher’s Supplement makes a hopeless effort to capture the points that determined the fate of a nation. It tries to achieve its goal with the help of poems of four Hungarian modern lyric poets that were inspired by the theme of an autumn poem with a bullet hole; the remembrance and reminder of a witness still alive; the example of the heroes of an exhibition called „the guys from Pest”; the evocation of 1956 in motion pictures, literature, ethnology; the meth-odological issues of the teachability of the revolutionary events; the artistic search of

Page 112: Új Kép (2006. december)

Az Új Kép megjelenését a 2006.

évben támogatja:

TARTOMÁNYI OKTATÁSI ÉS MŰVELŐDÉSI TITKÁRSÁG

és aVAJDASÁGI

PEDAGÓGIAI INTÉZET

SZÜLŐFÖLD ALAP

Illyés Közalapítvány

a composer of a theatre play and a film. In each text, picture, contemporary piece of news, statistical data, historic event the Supplement tries to grip what could be the late balance of ’56 and an example, value and creed to our youth.

Éva Lovra, Tímea Keiper és Edit Mi sinszki: Wandering – Discovering Titusz Macskovics (p. 7)

The essay won the first prize in the student category at the contest with the theme “Hungarian Science in Vojvodina” and it was written by the students of Architecture. The contest was organized by the Consulate of the Republic of Hungary in Subotica in cooperation with the Embassy of the Republic of Hungary in Belgrade.

János J. Brenner: The Double World of a Scientist – Lajos Matijevics (1940-1983) (p. 17)

The second-prize winner essay in the student category at the contest with the theme “Hungarian Science in Vojvodina” written by the student of Hungarian Langua-ge and Literature.

112

CIP-Katalogizacija u publikacijiBiblioteka Matice Srpske, Novi Sad

37 (05)

Új Kép : pedagógusok és szülők folyóirata / felelős szerkesztő Soós Edit. – 1. évf., 1.sz. (1997) – . – Szabadka : Vajdasági Módszertani Központ, 1997-. – Ilustr. ; 23 cm

Deset puta godišnje. – Rezimei na srpskom jeziku.ISSN 1450-5010

SZÁMUNK SZERZŐI

A Tanármelléklet felkért szerzői:

CSETE ÖRS néprajzkutatóGRUIK ZSÓFIA pedagógusMÉSZÁROS ZOLTÁN történelemtanárMOLNÁR TIBOR levéltárosNINKOVNÉ KOVACSEV OLGA művészettörténész

PATAKI TIBOR történelemtanárPEJIN ATTILA történész, muzeológusPOMOGÁTS BÉLA irodalomtörténészSZŐKE ANNA néprajzkutató, óvodapedagógusVEREBES ERNŐ zeneszerző


Új Kép (2008. április–május)

Új Kép - 2010. január-február

Új Kép (2008. szeptember)

Új Kép (2007. szeptember)

FALU - KÉP

Kék kép szépségek

FALU - KÉPcserkut.hu/cserkut3/files/falukep201411.pdf · FALU - KÉP CSERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2014 NOVEMBER Tisztelt Cserkúti Polgárok! A december kitüntetett

nyen ide oda lenget minket az újdonság szele?...a minden új. Új technika, új módszer, új tartalom, új forma, új csomagolás, új kivitelezés, … új, új, új… Majd egy

Új Kép - 2007. január-február

Kép továbbítása manuális

Új Kép (2007. március)

Hírmondó DECEMBER . évfolyam 158 . számHírmondó DECEMBER 13. évfolyam 158 . szám Új-Zéland és Magyarország között 12 óra az időeltolódás! Tartalom 2-3 Magyarok itt

Új dobos - 1. évf. 1. sz. (2006 december) = God. 1. Br. 1

KUNÁGOTA - kunagota.hu · zett el az önkormányzat kép-viselő-testületének nevében Balázs Istvánné, Boldog Zol-tánné, Csíkné Cifra Mária és ... December 11. , 15:00

KAKTUSZ POZSGÁS · Nagybányán 2015. december elején megnyílt egy új park, amely a Central Park nevet kapta, és a régi városi kertészet területén helyezkedik el. Az új

K V Z K T A Semiktf.hu/Ugyfelinf/korkep/Korkep 2008-2.pdfÚj kÖr-kÉp • 2008. jÚlius Új kÖr-kÉp • 2008. jÚlius b.-a.-z. megye kÖrnyezeti Állapota 4 a megye lakÓnÉpessÉge

Új Kép (2007. október–november)

Új Kép (2007. április – május)

Új Kép (2008. június)

Ne legyen mind1! 11 24 25játszótéren. Kenessey László az új … · Ne legyen mind1! Afelsõoktatásban to-vábbtanulni szán-dékozó, azonban a kép-zés költségeit vállalni

BBOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK: 60 évesek!OLDOG ÚJ ÉVET … · 2011. 3. 22. · BBOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK: 60 évesek!OLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK: 60 évesek! 44. szám 2010/December»

Új Kép (2006. március)

Új Kép - 2008. január-február

„Tisztább kép” — együttműködési program az új szintetikus ...drogfokuszpont.hu/wp-content/uploads/Figeczki-Tamás_Tisztább-kép.pdfAz új szintetikus drogok feltérképezéséért

Új Esély - december 2011

Szép Karácsonyt és Boldog Új Évet mindenkinek!€¦ · és Boldog Új Évet mindenkinek! Székely Imre grafikus művész. 2014 NOVEMBER - DECEMBER 2 MI ÚJSÁG NÁLUNK NOVEMBER

Az ISO 9001:2015 szabványban szereplő új fogalmak a ... · Budaörs, 2015 december ISO 9001:2015 új fogalmai Bevezetés Pl.:-folyamat szemléletű auditban ki mit tekint egy folyamatnak,-kockázat

20ll. DECEMBER...20ll. DECEMBER ÚJ GYOMAENDRŐDIHÍRLAP 3 MEGKÉRDEZTÜK A PüLGÁRMESTERT *** Zárul egyév, és kezdődika másik Túl vagyunk egy esztendőn a 2010 októberében

Új Kép - 2007. szeptember

Új Kép (2009. december)

Kép – Vers - Képvers

KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A ...KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A MOZDONYVEZETŐK SZAKSZERVEZETE! Alapítás éve 1982 2013. november-december

Új Kép - 2007. december

Beolvasott kép - tettiskola.hutettiskola.hu/letoltesek/beszamolo2014.pdf · A Kft által fenntartott szakképzó iskola és gimnámum 201203.01-tól új adószámon szerepel a Magyar

Új Kép (1997. január)