Óvjuk együtt a fÖldet!Óvjuk együtt a fÖldet! tematikus könyvajánló paul roberts: az...

21
Óvjuk együtt a FÖLDET! Tematikus könyvajánló Paul Roberts: Az olajkorszak vége: egy bizonytalan világ kezdetén Nehéz elhinni, hogy éppen most válna lakhatatlanná a Föld. Ám ma már nincs kibúvó: szembe kell néznünk a tényekkel, hogy még idejében tehessünk valamit. Már nemcsak az a kérdés, hogy meddig lesz elegendő a Föld olaj- és gázkészlete, amelyre a világgazdaság döntő része épül, hanem az is, hogy elbírja-e a rohamosan túlnépesedő bolygó azt a pusztítást, amellyel ezeknek az energiahordozóknak a kitermelése és elégetése jár. Már most is bőven elegendő okunk van tehát arra, hogy a lehető legkomolyabban foglalkozzunk egy új energiagazdaság konkrét megalapozásával. Hogy ez üzemanyagcella, napelem, szélerőmű, árapály-energia, biomassza, takarékosság, vagy más módszer segítségével valósulhat-e meg, arról megoszlanak a vélemények… Álljunk meg, nézzünk körül. Raktári jelzet: 338 R 76 Báder László: Öltöztessük fel a Földet: az éghajlatváltoz(tat)ás testközelből Éghajlatváltozás? Igen, létezik, tudomásul vesszük, ma már kevesen vitatják a tényeket. Ki is jelöltünk egy bűnbakot, a széndioxidot. De tegyük fel másképp a kérdést: Éghajlatváltozás, vagy éghajlat változtatás? Ez már szokatlanabb felvetés, és nehezebb is felsorolni mindazt, amit megváltoztattunk magunk körül, aminek hatása van a környezetünkre. ... Hogyan kell élnünk, gazdálkodnunk, gondolkodnunk ahhoz, hogy megőrizzük saját magunk, és az utánunk következők számára életünk színterét, a Földet? Erre a kérdésre sok régi civilizáció sem tudott válaszolni, kísérleteik sárga lenyomata, a sivatag jól látszik a Földgömbön. Raktári jelzet: 502 B 13 Al Gore: Mérlegen a Föld: ökológia és az emberi lélek Al Gore annak a mozgalomnak a vezetője, amely meg akarja menteni a globális környezetet. 1992-ben az Amerikai Egyesült Államok alelnökévé választották. A Mérlegen a Föld sürgető tettrehívás, izgalmas számvetés, a civilizációnk - magunk alkotta életformáink - rabságában tudattalanul, megszokásból vergődő emberiség nevében. Dokumentumok felsorakoztatásával, személyes tapasztalatait és a tudomány eredményeit felhasználva hív változtatásra minden embert a könyv írója.. Raktári jelzet: 502 G 52

Upload: others

Post on 29-Jan-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

  • Óvjuk együtt a FÖLDET! Tematikus könyvajánló

    Paul Roberts: Az olajkorszak vége: egy bizonytalan világ kezdetén

    Nehéz elhinni, hogy éppen most válna lakhatatlanná a Föld. Ám

    ma már nincs kibúvó: szembe kell néznünk a tényekkel, hogy

    még idejében tehessünk valamit. Már nemcsak az a kérdés, hogy

    meddig lesz elegendő a Föld olaj- és gázkészlete, amelyre a

    világgazdaság döntő része épül, hanem az is, hogy elbírja-e a

    rohamosan túlnépesedő bolygó azt a pusztítást, amellyel ezeknek

    az energiahordozóknak a kitermelése és elégetése jár. Már most

    is bőven elegendő okunk van tehát arra, hogy a lehető

    legkomolyabban foglalkozzunk egy új energiagazdaság konkrét

    megalapozásával. Hogy ez üzemanyagcella, napelem, szélerőmű,

    árapály-energia, biomassza, takarékosság, vagy más módszer

    segítségével valósulhat-e meg, arról megoszlanak a

    vélemények… Álljunk meg, nézzünk körül.

    Raktári jelzet: 338 R 76

    Báder László: Öltöztessük fel a Földet: az éghajlatváltoz(tat)ás testközelből

    Éghajlatváltozás? Igen, létezik, tudomásul vesszük, ma már

    kevesen vitatják a tényeket. Ki is jelöltünk egy bűnbakot, a

    széndioxidot. De tegyük fel másképp a kérdést: Éghajlatváltozás,

    vagy éghajlat változtatás? Ez már szokatlanabb felvetés, és

    nehezebb is felsorolni mindazt, amit megváltoztattunk magunk

    körül, aminek hatása van a környezetünkre. ... Hogyan kell

    élnünk, gazdálkodnunk, gondolkodnunk ahhoz, hogy megőrizzük

    saját magunk, és az utánunk következők számára életünk

    színterét, a Földet? Erre a kérdésre sok régi civilizáció sem tudott

    válaszolni, kísérleteik sárga lenyomata, a sivatag jól látszik a

    Földgömbön.

    Raktári jelzet: 502 B 13

    Al Gore: Mérlegen a Föld: ökológia és az emberi lélek

    Al Gore annak a mozgalomnak a vezetője, amely meg akarja

    menteni a globális környezetet. 1992-ben az Amerikai Egyesült

    Államok alelnökévé választották.

    A Mérlegen a Föld sürgető tettrehívás, izgalmas számvetés, a

    civilizációnk - magunk alkotta életformáink - rabságában

    tudattalanul, megszokásból vergődő emberiség nevében.

    Dokumentumok felsorakoztatásával, személyes tapasztalatait és a

    tudomány eredményeit felhasználva hív változtatásra minden

    embert a könyv írója..

    Raktári jelzet: 502 G 52

  • Könczey Réka: Zöldköznapi kalauz

    Kétségtelen tény, hogy számos környezetszennyező,

    természetpusztító tevékenységet a fennálló társadalmi-gazdasági

    rendszer kényszerít ránk. (Például hiába akarjuk a visszaváltható

    üvegbe csomagolt italt választani, ha nem találunk olyat a

    polcon; marad az eldobható.) Ugyanakkor a rendszer még így is

    meglehetősen nagy mozgásteret hagy számunkra, legalábbis

    nagyobbat, mint azt a legtöbben gondolják. Egyértelműen

    bizonyítja ezt a szóban forgó kiváló könyv is, amely gyakorlati

    tanácsokat igyekszik nyújtani ahhoz, hogy mindennapjainkat

    környezetbarátabbá tegyük. Hogyan csökkenthetjük

    szeméttermelésünket? Miként takarékoskodhatunk az energiával

    vagy a vízzel? Milyen a környezetkímélő kertészkedés? Hogyan

    étkezhetünk egészségesebben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre

    ad válaszokat a kötet, amely minden kétséget kizáróan az egyik

    legfontosabb magyarul megjelent „zöld” könyv.

    Raktári jelzet: 502 K 89 (Gyermekkönyvtár)

    Erdős László: Zöld hősök: Assisi Szent Ferenctől Arnold Schwarzeneggerig

    Hogyan kerül egy könyvbe Assisi Szent Ferenc és Arnold

    Schwarzenegger? Mi a közös egy középkori szent és egy

    jelenkori filmsztár életében? Hisszük-e vagy sem, de mindketten

    a környezeti mozgalmak fontos alakjai. Épp úgy, mint Al Gore

    amerikai alelnök, Charles Darwin vagy mindannyiunk kedvenc

    David Attenborough-ja.

    Megannyi érdekes ember és izgalmas történet a

    környezetvédelem hőseiről a XIII. századtól napjainkig, a

    Greenpeace sztoritól a Néma tavaszig. Erdős László könyve

    kötelező olvasmány mindenkinek, aki érdeklődik a modern kor

    egyik legnagyobb kihívása, a környezet védelmének kérdései, és

    a zöld mozgalmak története iránt. A szerző az MTA Ökológiai

    Kutatóközpont tudományos munkatársa.

    Raktári jelzet: 504 E 83

    Thorm Hartmann: Az ősi napfény utolsó órái

    Merre tart a világ, és mi, a modern világ szülöttei mit tehetünk

    érte? Úgy éljük az életünket, hogy szinte nem is foglalkozunk

    mással, mint a megszokott életformánk fenntartásával. Pedig a

    Föld bajban van, a természet válságon megy keresztül, minden

    összeomlani látszik körülöttünk - olajválság, természeti

    katasztrófák, globális felmelegedés, háborúk, a fajok rohamos

    kipusztulása -, miközben az általunk okozott katasztrófák

    lavináját illetően alig teszünk valamit, ami megállíthatna

    bennünket a lejtőn.

    Ha vissza akarunk kerülni a helyes útra, gyökeresen meg kell

    változtatnunk szokásainkat, szervesen be kell illeszkednünk az

    élet körforgásába. A könyvben felvázolt változtatásokkal

    elültethetnénk egy új ökológia, egy új Föld magvait, mielőtt ez az

    életképtelen, kaotikus rendszer végleg megsemmisíti önmagát.

    Raktári jelzet: 504 H 38

  • Nagy Réka: Ökoanyu

    Anyukaként lótunk-futunk, bevásárolunk, főzünk, takarítunk,

    gyereket nevelünk, dolgozunk. Miközben a lehető legjobbat

    akarjuk családtagjaink és a környezetünk számára - fontos

    kérdésekkel kerülünk szembe nap, mint nap az élet bármely

    területén.

    Mivel fürödjön a család? Hogyan legyen otthon tisztaság?

    Miként kerüljön az asztalra finom és egészséges étel? Olyan

    könnyű lenne, ha egyértelmű válaszok lennének. De nem ússzuk

    meg az utánajárást és a dilemmákat. Segítséget viszont

    kaphatunk. Rengeteget. Azoktól, akik már végigküszködték

    magukat ezeken a kérdéseken, és találtak rá válaszokat,

    megoldásokat, amelyeket meg is osztanak velünk.

    Ökoanyu és az ő könyve ilyen. Minden egyes termék, amit a

    kosarunkba teszünk egy döntés. Mi hozzuk meg. Hiszünk abban,

    hogy minden egyes pici lépés, amit a környezetünkben teszünk,

    számít.

    Raktári jelzet: 504 N 27

    1000 természeti csoda

    Ez a könyv a világ számtalan természeti csodájából ezret mutat

    be. A föld sokféleségéhez mérten még ez a szám is elenyésző, de

    arra talán mégis elég, hogy minden kontinensről – még az

    Antarktiszról is – megismertessen néhány olyan vidékkel és

    természeti jelenséggel, amelyet egyszer, legalább e könyv lapjain

    látnunk kell.

    Földrészek és országok szerint haladva számos nemzeti parkról

    és természetvédelmi területről is olvashatunk. Új nézőpontból

    tekinthetünk az olyan ismert tájakra, mint az Andok vagy a

    Nagy-korallzátony, és rejtett szépségeikről is sokat

    megtudhatunk. A könyv nem utolsósorban bemutatja, hogy

    napjainkban milyen erőfeszítéseket tesz az ember e csodás tájak,

    növények és állatok fennmaradásáért.

    Raktári jelzet: 502 S 37

    A világ helyzete 2010

    A fogyasztástól a fenntarthatóságig : a washingtoni Worldwatch

    Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető

    folyamatról.

    A Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) több mint harminc

    éve kíséri figyelemmel Földünk környezeti állapotának

    változását, és 1984 óta évről évre megjelenteti A világ helyzete

    című könyvsorozat aktuális kötetét az emberiség előtt álló egyik

    legnehezebb feladatról: hogyan építhetünk fel egy környezeti

    szempontból fenntartható világot.

    Raktári jelzet: 504 V 87

  • Rupert Matthews: Természeti csodák atlasza

    A Föld felszíne olyan táj, melynek arculata szüntelenül változik.

    Ebben a könyvben olyan földi csodákat mutatnak be, amelyeket

    egytől egyig a természet erői hoztak létre a grandiózustól a

    parányi méretűig, a tengerből kiemelkedő Himalájától a Nagy-

    korallzátony szinte áttekinthetetlen kertjéig, az Amazonas

    hatalmas vizétől a Frasassi barlangjainak csipkefinomságú

    cseppkő-függönyéig.

    Mindegyik kivétel nélkül olyan egyedi képződmény, mely

    érdemes arra, hogy túlélje azokat az ellene irányuló, pusztító

    beavatkozásokat, melyek az emberiség részéről nap mint nap

    megnyilvánulnak.

    Raktári jelzet: 502 M 43

    Vízkonfliktusok: Küzdelem egy pohár vízért

    Napjainkban 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és ez a

    szám néhány évtizeden belül hárommilliárdra emelkedhet. A

    borúlátóbb forgatókönyvek még ennél is messzebbre mennek,

    ezek szerint 2025-re az emberiség 66%-ának nem lesz elegendő

    ivóvize.

    A Vízkonfliktusok – Küzdelem egy pohár vízért című

    tanulmánykötet fókuszában a környezeti szűkösség fogalma áll,

    kiemelt tekintettel az édesvízhiány és vízszennyezés okozta

    problémákra, illetve részben a szűkösség következtében

    kialakuló konfliktusok módjaira, megjelenésük lehetséges

    földrajzi helyeire (Afrika, Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Kína,

    India, Ausztrália, Egyesült Államok), okaira és a várható

    következményeire.

    Raktári jelzet: 504 V 93

    Jane Goodall: Az utolsó pillanat: az élővilág megóvásának tíz parancsolata

    A két világhírű viselkedéskutató, Jane Goodall és Marc Bekoff

    összeállította azt a tíz parancsolatot, amelyet a bolygó

    gondnokaiként tiszteletben kell tartanunk. Szenvedélyesen és

    meggyőzően érvelnek amellett, hogy ha működtetjük e

    parancsolatokat az életünkben, akkor a Föld és valamennyi

    lakosa képes lesz harmonikusan együtt élni.

    Az utolsó pillanat kiterjeszti az állatokkal együtt élő ember

    kötelezettségeit - hiszen természetesen mi, emberek is az

    állatvilág részei vagyunk -, mert arra szólít fel, hogy tiszteljük az

    élőlények közötti kapcsolatrendszert, amikor az élőlényekkel

    való törődést tanuljuk, és becsüljünk meg minden fajt.

    Raktári jelzet: 502 G 62

  • Szigeti Cecília: Az ökológiai lábnyom határai

    Az ökolábnyom az elmúlt évtizedek során egy

    érdekes tudományos kezdeményezésből az egyik

    legígéretesebb alternatív makrogazdasági mérőszámmá vált.

    Számos ország, többek közt az Egyesült Arab Emírségek és

    Svájc élen jár a mutató bevezetésében. A páratlan sikertörténet

    azonban problémák forrása is. Az ismeretek gyakran felületesek,

    a médiában továbbított információ pontatlan, gyakran alapjában

    téves. Az ökológiai lábnyomnak – ahogy ezt a cím is sugallja – a

    könyv elsősorban makroszintű vonatkozásait vizsgálja, nagy

    hangsúlyt helyezve az egyes országok ökolábnyomának

    elemzésére.

    Raktári jelzet: 504 Sz 75

    Neil F. Comins: Mi lenne a Földön, ha…?

    Amikor azt firtatjuk, van-e élet máshol is a világegyetemben,

    végül mindig arra keressük a választ, hogy milyen tényezők

    teszik lakhatóvá a Földet. De milyen élet fejlődött volna ki, ha

    valamelyik tényező megváltozott volna?

    Mi lenne, ha a Föld tömege kisebb lenne? Vagy a Nap tömege

    lenne nagyobb, vagy ha egy csillag felrobbanna a Föld

    közelében?

    Neil Comins azt boncolgatja, hogyan befolyásolnák ezek az

    elképzelt körülmények bolygónkat és életünket.

    Raktári jelzet: 520 C 25

    Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak

    eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és

    interdiszciplináris együttműködést feltételez.

    Ebben a könyvben meteorológusok, történészek és orvosok

    összegzik a témával kapcsolatos vizsgálati eredményeiket és

    nézeteiket, feltárva az időjárási tényezők szerepét a betegségek

    kialakulásában. Az időjárási tényezők az emberi szervezetet,

    testi, lelki egészséget alapvetően befolyásolják. A klímaváltozás

    bekövetkezése hosszú időtartamot ölel fel, ami csupán több

    emberöltőt, akár az emberiség teljes történelmét átfogva

    magyarázható.

    Raktári jelzet: 551 E 20

  • A klímakutatás enciklopédiája

    Az időjárás Földünk még meglévő vad természeti erőinek egyike:

    megjósolni tudjuk, de megzabolázni nem vagyunk képesek. A

    könyv magyarázatot ad az időjárási tényezők működésére,

    bemutatja a napi időjárást befolyásoló hatásokat, és megvizsgálja

    a hurrikánoktól és tornádóktól kezdve, az áradásokon és a

    tüzeken át a szárazságig a szélsőséges időjárási jelenségek egész

    sorát.

    Felfedi az éghajlatnak a növényekre, állatokra és emberekre

    gyakorolt hatásait, valamint beszámol az időjárási

    klímaváltozásokkal, a globális felmelegedéssel és az ózonlyuk

    kialakulásával kapcsolatos legfrissebb tudományos kutatások

    eredményeiről.

    Raktári jelzet: 551 B 91

    Földünk csodái és rejtélyei

    A tudományos igénnyel összeállított, adatgazdag,

    képdokumentációját tekintve rendkívül színes kötet a Föld

    „titkait” kutatja, azokra a természetföldrajzi, geológiai,

    geofizikai, meteorológiai jelenségekre irányítja a figyelmet,

    melyek nagy erejű mozgatói a földi életnek, de – összetett

    jelenségekről lévén szó – még nem minden komponensük ismert

    a tudósok előtt.

    Másik olvasatában a kötet hihetetlenül egzotikus, színes, világ

    körüli utazást ígér, mert miközben bemutatja A nyugtalan Föld

    változó arculatát, az időjárási hatások nyomán formálódó

    kontinensek képét, más és más helyszínek világát kelti életre,

    nem csupán a jelenben, de legendák, népi bölcsességek múltbéli

    tükrében is.

    Raktári jelzet: 551 F 85

    Dougal Dixon: Vad jövő: az élővilág évmilliók múlva

    Ha azt a szót halljuk: evolúció, legtöbben múltbéli folyamatokra

    gondolunk. Tévesen. Az evolúció nem ér véget, eseményei

    napjainkban is - emberi időlépték szerint érthetetlenül lassan, de

    megállíthatatlanul - követik egymást.

    Földrészek távolodnak vagy találkoznak újra, változik az

    éghajlat, fajok jelennek meg és pusztulnak ki, hogy helyüket

    mások vegyék át. Milyen lesz a Föld több millió év múlva,

    miután az ember - sok más fajjal együtt - eltűnik és újabb

    földtörténeti kor végét jelző tömeges kipusztulás során?

    Tudományos tényekre alapozva neves kutatók segítségével

    mutatják be a szerzők az elképzelt jövő különös világát.

    Raktári jelzet: 575 D 69

  • Nádai Magda: Számvető könyvecske: környezeti problémák számokban, képekben

    A „Számvető könyvecske” csak annyi – leíró, értékelő,

    érzelmeket befolyásoló – szöveget tartalmaz, amennyi feltétlenül

    szükséges a számadatokhoz, hiszen kitűnő magyar és külföldi

    könyvek szólnak a természet és a környezet problémáiról,

    egészségkárosító hatásaikról, a megelőzés, helyreállítás

    módszereiről.

    Raktári jelzet: 502 M 68

    Nagy Réka: Ökobaba: kicsivel zöldebben

    A picik mintát követnek. Hiszek abban, ha most a piac hangulatát

    szeretik meg, ha látják, hogy finom dolgokat hamar meg lehet

    főzni a konyhában, ha azzal játszunk, hogy vajon melyik zöld

    levél a bazsalikom és melyik a petrezselyem, ha igyekszünk egy

    adalékoktól, kemikáliáktól és felesleges tárgyaktól mentes életet

    kialakítani, akkor ezt fogják tovább vinni majd később a saját

    életükben. Mert nekik ez a természetes.

    A könyv szerzője legújabb könyvében olyan témaköröket jár

    körbe, mint a természetes babavárás vagy a bababarát lakás

    kialakításának módjai; de foglalkozik a babaápolással és

    babajátékokkal, a kicsik helyes táplálkozásával és számos, nem

    kevésbé fontos kérdéssel. A könyv olvasásakor rájövünk, hogy a

    manapság sokat hallott fenntartható életmódot, meg lehet élni a

    hétköznapok szintjén szülőként is, bízva abban, hogy ezzel mi

    magunk is pozitívan befolyásolhatjuk gyermekeink jövőjét.

    Raktári jelzet: 618 N 27

    500 energiatakarékos ötlet

    Költségcsökkentés, hatékony energiafelhasználás,

    környezetvédelem. Akár lakástulajdonos, akár háztulajdonos,

    akár bérlő: jelentős megtakarítást jelenthet, ha széleskörűen

    tájékozott energiatakarékossági kérdésekben, hiszen így mindig a

    legjövedelmezőbb intézkedésekre szánhatja el magát. Ez a

    referenciaértékű kézikönyv naprakész információkkal szolgál:

    bemutatja a hatékony energiatakarékosság kipróbált és bevált

    módszereit, s a témában felmerülő minden kérdésre kompetens,

    körültekintő választ ad.

    Kötetünkben 120 fotót, szemléltető ábrát, diagramot és táblázatot

    talál, valamint megbízható internetes címeket, amelyek a további

    tájékozódást segítik minden témakörben.

    Raktári jelzet: 620 Ö 90

  • Ferenczi Ödön: Áramtermelés nap- és szélenergiából saját „mini” erőművekkel

    Napjainkban az egyre csökkenő erőforrások és az egyre növekvő

    számlák mellett, minden háztartásnak, településnek meg kell

    fontolnia valamilyen alternatív energiaforrás használatába való

    befektetést. Ez a könyv gyakorlati szempontból mutatja be az

    olvasónak a kisebb teljesítményű, háztartásokhoz alkalmazható

    nap- és szélenergiát hasznosító rendszerekben rejlő lehetőségeket

    és a kiválasztásukkal, üzemeltetésükkel kapcsolatos

    szempontokat, ötletet.

    Raktári jelzet: 620 F 50

    Reinhard Hoffmann: Hőszivattyús fűtések

    A könyv szembeállítja egymással a hőszivattyú előnyeit és

    hátrányait, és segítséget nyújt házunk fűtőberendezésének

    kiválasztásában.

    Raktári jelzet: 621 H 74

    Váradi F. Péter: Van új a nap alatt: a napenergia térhódítása

    Dr. Váradi F. Péter könyvéből megismerhetjük a napelemek

    kifejlesztésének, gyártásának és iparának történetét. A

    fotovoltaikus rendszerek közel hatvan éve nélkülözhetetlen

    szerepet töltenek be a műholdak és űrszondák működésében, de

    az utóbbi évtizedekben földfelszíni alkalmazásuk is egyre

    elterjedtebb: a jelenleg üzemelő PV rendszerek annyi elektromos

    áramot fejlesztenek, amennyi Magyarország teljes

    elektromosáram-igényének több mint ötszöröse

    Raktári jelzet: 620 V 32

  • Lukács Gergely Sándor: Zöldenergia kézikönyv

    A komposztkészítés a legismertebb kerti munkák egyike, amelyet

    már az ókorban leírtak és a gyakorlatban is alkalmaztak.

    A talajok termőképességével naponta kell foglalkozni, a munka

    hatása azonban nyilvánvalóan csak a jövőben mutatkozik meg. A

    legjobb kertészeti hagyományokat folytatjuk akkor, amikor napi

    tevékenységünk közben sohasem tévesztjük szem elől a talaj

    termőképességének megőrzését és fokozását. A biokertészkedés

    és ezzel a komposztföldekkel való gondos bánásmód az elmúlt

    években számos új barátot nyert meg magának.

    Raktári jelzet: 620 L 71

    Krafft von Heynitz: Kerti komposztálás

    A komposztkészítés a legismertebb kerti munkák egyike, amelyet

    már az ókorban leírtak és a gyakorlatban is alkalmaztak.

    A talajok termőképességével naponta kell foglalkozni, a munka

    hatása azonban nyilvánvalóan csak a jövőben mutatkozik meg. A

    legjobb kertészeti hagyományokat folytatjuk akkor, amikor napi

    tevékenységünk közben sohasem tévesztjük szem elől a talaj

    termőképességének megőrzését és fokozását. A biokertészkedés

    és ezzel a komposztföldekkel való gondos bánásmód az elmúlt

    években számos új barátot nyert meg magának.

    Raktári jelzet: 631 H 69

    Nagy Jenő: Ökológiai gazdálkodás

    Az ökológiai gazdálkodás kiterjed a szántóföldi

    növénytermesztésre, a gyepgazdálkodásra, az állattenyésztésre, a

    zöldség- és gyümölcstermesztésre, vagyis az egész

    mezőgazdasági termelésre a búzatermesztéstől a bio méz

    előállításig.

    A könyv arra törekszik, hogy mindezen ágazatok lehetőségeit, az

    ilyen termelés során előállított termékeit, azok hasznosságát

    bemutassa az olvasóknak azzal a nem titkolt céllal és szándékkal,

    hogy e tevékenységekre termelőt, termékeik fogyasztására minél

    több pártoló fogyasztót szerezzen.

    Raktári jelzet: 631 N 22

  • Dóra Melinda Tünde: Kertkaland: termelj magadnak zöldségeket!

    Egy röpke kis nyári kalandként indult. Elvetettem pár

    sárgarépamagot, és hatalmas szenvedély kelt ki belőlük: kertész

    lettem. Ezzel a könyvvel pedig neked is kedvet szeretnék csinálni

    ahhoz, hogy szerelembe ess a természettel, a magad termelte friss

    zöldségekkel, s boldogan álmodozz a saját konyhakertedben.

    Sehol nem tudsz olyan jó zöldséghez jutni, mint amit magad

    termelsz s nem annyira megterhelő, mint gondolod. Nem kell

    hozzá akkora terület sem: egy öt négyzetméteres balkon is lehet a

    csemegék forrása, 42 négyzetméternyi veteményes pedig több

    száz kiló zöldséget is adhat. Ezekre komplett tervet is találsz a

    könyvben, amelyet aztán saját szád ízére szabhatsz.

    A kertészet módszereit tekintve ökológiai, vagyis inkább csak a

    kártevők akadályozására, életterük csökkentésére törekszik, nem

    kipusztításukra vagy a talaj sterilizálására.

    Raktári jelzet: 635 D 82

    Sebastian Ehrl: Biokertészek nagykönyve: hogyan jussunk el a nulláról az önellátásig

    A kertészkedésnél csak egy hobbi szórakoztatóbb - a

    biokertészkedés! A saját termesztésű zöldségek és

    fűszernövények nemcsak boldogsággal töltenek el, de

    egészségesek is leszünk tőlük. A könyv évtizedes biokerti

    tapasztalatokat tesz közkinccsé és sok gyakorlati tanácsot ad a

    városi kertészkedéshez is. Akár önellátásra törekszünk, akár csak

    néhány szem finom paradicsomot szeretnénk szüretelni a

    balkonon: a könyv alapján szinte bármi lehetséges.

    Raktári jelzet: 635 E 32

    Wolfram Franke: Biokert: az öngyógyító vegyeskert

    A kötet minden kerttulajdonos számára egyaránt érthető,

    gyakorlatias és áttekinthető. Témája a vegyeskultúrás

    kertművelés rendszere, ami központi alkotóeleme a környezet

    iránt elkötelezett biokertésznek.

    A könyvből megismerjük a természetben uralkodó

    összefüggéseket és az ezeket felhasználó, alapvető művelési

    módszereket. Ezen kívül minden felmerülő munkafolyamathoz

    útmutatást, és minden évszakra vegyeskultúrás terveket kapunk.

    Raktári jelzet: 635 F 91

  • Susanne Nüsslein-Müller: Magaságyások: gyakorlati tanácsok hónapról hónapra

    A kertészkedés legjobb módja, ha fáj a derekunk, ha akár csak

    kis felületen olyan növényeket is kipróbálnánk, amelyekhez

    speciális talaj szükséges, vagy csak egy színfoltot szeretnénk az

    ágyások mellett.

    Raktári jelzet: 635 N 88

    Tóth Gábor: Génháború: a genetikailag módosított élelmiszerek kockázatai

    A génmódosítástól sokat reméltek, azonban a jelek szerint sokkal

    több kárral járhat, mint amennyi haszonnal. Széles körű

    elterjedése ökológiai, humán- egészségügyi és gazdaságpolitikai

    katasztrófák írmagját vetheti el. A következmények

    beláthatatlanok, a folyamatok pedig egy idő után

    visszafordíthatatlanok lehetnek.

    Mivel a génmódosított élelmiszerek jövőjét a fogyasztói

    társadalom dönti el, létfontosságú e témakör ismerete. Ezek

    bővebb kifejtése és a belső összefüggések feltárása megtalálható

    e hiánypótló könyvben Raktári jelzet: 575 T 73

    Örökzöld praktikák: régi idők bevált módszerei a modern mindennapokra

    E könyv a régi idők jól bevált módszereit ismerteti meg a mai

    olvasóval. Több mint 2000 hasznos tanácsot kínál az

    egészséggondozás, a testápolás, a háztartásvezetés, a konyha és

    főzés, az otthonszépítés, valamint a kertészkedés témakörében.

    Ezeknek a praktikus ötleteknek a segítségével nemcsak időt és

    pénzt takaríthatunk meg, de sokat tehetünk környezetünk

    védelméért is.

    Raktári jelzet: 640 D 91

  • Nagy Réka: Ökoanyu a konyhában

    Egyesével csomagolt füge, paradicsom tálcán, egy fürt spanyol

    szőlő műanyag dobozkában. Elképesztő mennyiségű szemetet

    hurcolunk haza csomagoló anyag formájában, és számos olyan

    tárgyat veszünk meg, amit sosem fogunk használni. Ökoanyu

    ezúttal is fontos problémákra világít rá, fáradhatatlanul kutatja fel

    az újabb trendeket, jár a teflon, a pálmaolajat tartalmazó

    pattogatott kukorica rejtélyének nyomában és beszámol a

    reményteli tendenciákról.

    Rengeteg apró trükköt, ötletet kapunk alapkonyhánk

    felszerelésére, a kamra és a hűtőszekrény optimális kialakítására,

    a biztonságos élelmiszerek beszerzésére figyelembe véve a

    környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat.

    Raktári jelzet: 641 N 27

    Czibulya Anita: Házi tisztítószerek

    Ebben a kötetben 15, házilag elkészíthető tisztítószer receptjét

    gyűjtöttük össze, amelyről nem is gondolnád mennyire

    hatékonyak a szennyeződésekkel szemben. A házi munka

    könnyebbé és talán gazdaságosabbá is válik, ha ezeket a tippeket

    alkalmazod.

    Raktári jelzet: 648 C 95

    Daniel Goleman: Zöld út a jövőbe: a tudatos vásárlás mindent megváltoztathat

    A szerző rávilágít arra, hogy közvetett módon miként hatunk a

    környezetre mindazzal, amit előállítunk vagy vásárolunk. Ki

    gondolná, hogy a „gyógynövény” alapú samponok olyan vegyi

    anyagok hozzáadásával készülnek, amelyek nem csak szennyezik

    a környezetet, de saját egészségünket is veszélyeztetik?

    Biopamut ruhákat hordunk, és közben fogalmunk sincs róla,

    hogy a gyárban, ahol készítik, a munkások annak a veszélynek

    teszik ki magukat, hogy a színező festék anyagától leukémiások

    lesznek. Vajon miért vagyunk mi, vásárlók, a teljes tudatlanság

    állapotában azon dolgok hatásaival kapcsolatban, amelyeket

    használunk vagy fogyasztunk? Goleman új gazdasági világrendet

    jövendöl, amelyben a vásárlók képesek együttesen nyomást

    gyakorolni az őket megtévesztő gyártókra és forgalmazókra.

    Raktári jelzet: 301 G 50

  • Szvetelszky Zsuzsanna: Noé márkája: variációk a tudatos vásárlásra

    A Noé márkája kultúr-históriai vázlatok, pszichológiai tükrök,

    fogyasztói álmok s megannyi műfaj izgalmas egyvelege. A

    szerző nem hazudtolja meg magát: gondolkodó, töprengő

    vásárló-nőként vág rendet ebben a némileg kaotikussá vált,

    fogyasztáscentrikus világban; mi - olvasók (férfiak s nők

    egyaránt) - pedig könnyen magunkra, egymásra, az ablakunk

    előtt feszítő óriásplakátra, a kültelki hipermarketre ismerhetünk

    ezekben a sorokban.

    S bár maga a téma néha kevéssé ad rá okot, az összefüggések

    szövevényében gázolva gyakran derülhetünk az olyan

    „nyilvánvaló marhaságokon", amelyeket eddig talán észre sem

    vettünk.

    Raktári jelzet: 301 Sz 99

    Tudatos vásárlók könyve: víz, zöldség-gyümölcs, hús, energia, vegyi anyagok, közlekedés, utazás

    A kötet a Tudatos Vásárlók Egyesülete által kiadott Magazin

    eddigi számainak cikkeiből készült válogatást tartalmaz. A

    fogyasztói magatartás társadalmi és környezeti kérdéseit

    dolgozza fel olvasmányos, könnyed hangvételű, ugyanakkor

    alapos és tényszerű információkat szolgáltató írásokban,

    interjúkban.

    Érdekes háttérinformációkat vonultat fel az alcímben szereplő

    témakörökben, ugyanakkor számos gyakorlati tanáccsal is

    szolgál a fenntartható fejlődést szolgáló, környezetbarát, tudatos

    vásárlói szokások kialakításához.

    Raktári jelzet: 613 T 93

    Sabrina Leone: Ökoépítészet: a környezettudatos építészet lehetőségei

    A növekvő energiafogyasztás és bolygónk egyre nagyobb

    mértékű szennyezettsége a környezeti kérdéseket helyezte a

    politikai viták és a kutatások középpontjába. Mindannyiunk

    közös célja alternatív megoldást találni a fenntarthatóság

    problémáira.

    Az Ökoépítészet a fenntarthatóság különböző formáit tekinti át az

    építészet és a városi fejlődés területén.

    Raktári jelzet: 720 L 54 (Olvasóterem)

  • Dominic Bradbury: Korszerű természetes ház

    Az ökológiai szempontok ma életünk mindennapjainak szerves

    részét képezik. A környezettudatos lét legfőbb követelménye,

    hogy tiszteljük természeti forrásainkat, tanulmányozzuk a helyi

    hagyományokat, és hallgassunk saját gyakorlati ösztöneinkre.

    Az anyagok, amikből a házak készülnek, a lehető legkisebb

    befolyást gyakorolják a természetre, maguk az épületek pedig

    tiszteletben tartsák saját telküket, kontextusukat és

    környezetüket. Finom kritikával illeti a német passzívházat és

    inkább a józan mértéktartásra és egyensúlyra helyezi a hangsúlyt.

    Mindenképpen fontos kötet az ökológiai szemléletünk

    tágításában.

    Raktári jelzet: 728 B 86

    Tószegi Judit: Ékszerek újrahasznosított anyagokból

    A könyvben bemutatott ékszerek szellemiségükkel a

    környezettudatos magatartásra, az egyszer használatos

    csomagolóanyagok (petpalack, sörösdoboz stb.)

    újrahasznosítására hívják fel a figyelmet, és adnak dekoratív

    ötleteket.

    Raktári jelzet: 745 T 69 (Gyermekkönyvtár)

    Olga Gre: Kupak hátán kupak

    A könyvben szereplő apró tárgyak készítéséhez

    újrahasznosíthatjuk a műanyag flakonok kupakját, amely úgyis a

    kukába kerül. Mi lenne, ha a kupakokat nem dobnánk ki, hanem

    kedves kis figurákat készítenénk belőlük? Próbáljuk csak ki!

    Kupakokból alkotni annyira szórakoztató, hogy lehetetlen

    megállni egy figuránál. Az pedig csak a kedves olvasón múlik,

    milyen apró lények népesítik be otthonát.

    Raktári jelzet: 745 G 62 (Gyermekkönyvtár)

  • Ingrid Wurst: Ne dobd el! Régiből újat!

    Számtalan háztartási hulladéknak tekintett csomagolóanyagot

    dobunk ki, amelyek pedig kis leleménnyel, valamint festékkel,

    papírral, zseníliadróttal, szalagokkal és más apróságokkal

    ötvözve remek alapanyagok lehetnek a barkcsoláshoz.

    A tojástartókat, sajtos- vagy gyufásdobozokat, joghurtos

    poharakat, filmes dobozokat, vécépapír-gurigákat vagy

    söröskupakokat és más hasonló hulladékokat kár eldobni, mert

    belőlük gyorsan szellemes tárgyakat készíthetünk. Az

    ablaktisztító spriccelős flakonja átváltozik vidám fröcskölő

    állattá, a tejesdobozokból kivilágított város lesz, a joghurtos

    poharaknak remek alkalom, amikor lampionként szerepelhetnek

    Raktári jelzet: 745 W 98

    Fiar Sándor: Olvadó jövő

    Vissza a jégkorszakba! 2003-ban hét fiatal indult a déli

    jégvilágba, az Antarktiszra. A kutatók és természetfilmesek

    alkotta "Fagyos Oázis" Expedíció volt az első, önálló magyar

    csapat a szélsőséges földrészen. Három hónapot töltöttek a King

    George-szigeten. Sátortáborban éltek, jégsapkákon és

    gleccsereken vágtak át, filmezték a kontinensperemi élővilágot,

    és kutatták a sarkvidéki tundra jelenségeit.

    Milyen körülmények fogadják a jégkorszakba érkezőket? Milyen

    fortélyai vannak a túlélésnek? Hogyan alakul napjainkban az

    antarktiszi táj a felmelegedés hatására? Izgalmas

    élménybeszámolót, ugyanakkor tudományos igényű összefoglaló

    művet tart kezében az olvasó az egyik legszélsőségesebb földi

    környezet feltárásáról... ott "legalul", az embertelen kontinensen

    az utolsó lakatlan földrészen.

    Raktári jelzet: 910 F 56

    Robert Ceman: Élettelen természet

    A könyv megismerteti az olvasót az élettelen természet

    különleges jelenségeivel. A rekordokról szóló információk

    mellett teljes áttekintést ad az élettelen természet egyes

    elemeiről, mint a légkör, az óceánok, tengerek, öblök,

    tengerszorosok, gleccserek, tavak, vízesések, folyók, gejzírek,

    kontinensek, félszigetek, szigetek, szigetcsoportok, hegyek,

    mélyföldek, vulkánok, barlangok.

    Mindenkinek ajánlott, aki érdeklődik a földrajz iránt, a

    természettudományos tárgyak tanulásában is. Az élettelen

    természet számos jelenségét és elemét áttekintető térképek

    mutatják be.

    Raktári jelzet: 911 C 14

  • A Föld titkai

    Kutasd bolygónk megmagyarázhatatlan jelenségeit.

    Tanulmányozd a földrajzi rejtélyeket.

    Méltányold a természet földi csodáit.

    Próbáld megérteni a szél és az időjárás félelmetes erőit.

    Raktári jelzet: 910 F 77

    Molnár Géza: Város vagy vidék: túlélési kalauz a XXI. századra

    Forrásaink, lehetőségeink szembetűnően fogynak, miként az

    időnk is. Eltűntek mindazok a közösségi megoldások, vidéki

    önszerveződések, amelyek képesek voltak a természettel tartós

    összhangban együttműködni. Eltűnt az a szemlélet, amely a

    természetet társnak és nem versenytársnak képzelte.

    Eltűnt, mert a természetben már csak a biomasszát, a

    nyersanyagforrást és a szemétlerakó helyét látja a mai rendszer.

    A Földre gyakorolt hatás, a vészes erőforrás- és nyersanyag-

    kimerülés csökkenthető, ha helyben termelünk, ha helyben

    állítunk elő energiát, ha csökkenteni tudjuk a nagy

    szállítóláncoktól és az ipari szinten működő

    feldolgozórendszertől való függést, ha ismét képesek leszünk

    egyre inkább helyi termelésre. Ennek egyik első lépése: újra

    megtanulni a természettel összhangban élni, termelni, létezni.

    Raktári jelzet: 911 M 80

    Nádai Magda: Földanyai gondok

    A könyv címe tükrözi a tartalmát, amely a napjainkban

    nélkülözhetetlen környezetvédelmi szemlélet reflektorerejével

    - kiemeli a legnyugtalanítóbb gondokat, - tényekkel, adatokkal, sok színes képpel, hasonlattal

    bemutatja a környezeti hibákat, de a javuló tendenciákat

    is,

    - éberségre és a környezet kritikus szemléletére szoktat, - ahol csak lehet, ötleteket ad a környezetbarát

    magatartásra, hogy ne csak kívülállóként sajnálkozz a

    környezet állapotán, hanem tudd is, mit tehetsz érte,

    - feltárja az ipar és a mezőgazdaság eredményei mögött megbúvó bioszféra-romboló károkat.

    Raktári jelzet: 911 N 10

  • Kereszturi Ákos: Célpont a Föld?

    Az égből érkező veszedelmek „tudománya” egyidős az

    emberiséggel. Kezdetekben az égben, az égbolton lakó haragos

    és gonosz istenek töltötték el félelemmel a földi halandók szívét,

    amikor pedig a természettudományok különböző égitestekkel

    népesítették be a világűrt, ezek pusztító erejét is hamar

    felismerték a rémhírekre és azok terjesztésére fogékony emberek.

    Ma már számos természeti katasztrófát előre tudunk jelezni, vagy

    legalább fel tudunk készülni a túlélésükre, de a hatalmas és

    titokzatos világűrből érkező veszélyek különös borzongással

    töltenek el minket, még akkor is, ha ismerjük azok természetét.

    Első alkalommal 1937-ben került egy ilyen égitest az újságok

    címlapjára, amikor a Hermes névre keresztelt kisbolygó 730 ezer

    km-re, a Hold távolságának kétszeresére közelítette meg

    bolygónkat.

    Raktári jelzet: 520 K 40

    Davis Attenborough: Az első Édenkert

    A Paradicsom – mondják egyesek – feltétlenül egy földrajzilag

    pontosan meghatározható helyen terült el, mégpedig alighanem a

    Vörös-tenger valamelyik homokos, kicsiny szigetén. De a

    gondolatvilágunkban, mítoszainkban élő Édenkert egészen

    bizonyosan az őskori vadon, ahol először kószáltak emberek,

    ahol, mint a Bibliában áll, megtermett mindenféle fa, melyben az

    embernek szeme gyönyörködhetnék és mely eledelre jó volna.

    Ott, ahol Ádám névvel nevezett minden állatot. Ott, ahol egyik

    fia megtanulta megszelídíteni a juhokat, ahol másik fia művelni

    kezdte a földet és először termelt kenyérnekvalót. S ha ez így

    igaz, nem kevés okunk van rá, hogy a Földközi-tenger térségének

    egészét tekintsük az emberiség első Édenének, mint én is tettem

    – könyvem címében.

    Raktári jelzet: 930 A 94

    Lorenz Konrad: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne

    „…Miközben az emberiség az őt körülvevő természetet vandál

    módon pusztítja, saját magát is ökológiai katasztrófákkal

    fenyegeti. Ha már a gazdasági vonzatait is érzi, talán elismeri

    hibáit, de akkor valószínűleg már túl késő lesz. De arra legalább

    rá fog jönni, hogy ez a barbár folyamat az ő lelkében micsoda

    károkat okozott. A természettől való általános, egyre fokozódó

    elidegenedés nagymértékben okolható a civilizált emberiség

    esztétikai és etikai eldurvulásáért. A felnövekvő generáció

    hogyan tanulná meg bárminek is a tiszteletét, ha maga körül csak

    emberkéz alkotta környezetet talál…? A nagyvárosokban még a

    csillagos eget is elrejtik előle a toronyházak és a

    légszennyeződés.”

    Raktári jelzet: 502 L 80 ; HK-491 (hangoskönyv)

  • Balogh János: Bioszféra-expedíció

    Ha egy öklömnyi almát nagyon vékony hártyapapírba

    csomagolnánk be, a legvékonyabb papír is vastagabb lenne, mint

    a Földön a bioszféra, az élet területe. De az élet e hártyavékony

    szférája további négy összetevőből: légkörből, talajból, vízből és

    élővilágból áll. Be tud-e a mai ember illeszkedni a természetbe

    anélkül, hogy összhangját megbontaná?

    Úti kalauzunk, a biológia és környezettan tudósa beszáguldja

    velünk az egész Földet a trópusi őserdőktől a sarkvidékekig, és

    szóval, képpel, térképpel elmagyarázza, hogy a természet és az

    ember együttműködésének egyetlen módja az alkalmazkodás.

    Nem harcolni kell a természet ellen, nem pusztítani kell

    adományait, hanem okosan gazdálkodni velük.

    Raktári jelzet: 910 B 24

    Nick Middleton: Extrém utazások

    Nick Middleton oxfordi geológus-újságíró, aki ellátogatott a

    világ leghidegebb, legmelegebb, legszárazabb és

    legcsapadékosabb lakott helyeire. Szibériában, Chilében,

    Etiópiában és Indiában járt, hogy megtapasztalja, ott milyen az

    élet; hogyan képesek alkalmazkodni az emberek a -60 fokos,

    farkasordítóan hideg szibériai télhez, a minimális csapadékot is

    nélkülöző andoki szárazsághoz, a fonnyasztó afrikai forrósághoz,

    és az indiai monszun özönvízszerű égi áldásához.

    A szerző élvezetes stílusban számol be kalandos utazásairól,

    miközben tudományos megalapozottsággal tárja fel a szélsőséges

    éghajlati jelenségek földrajzi és klimatológiai hátterét.

    Raktári jelzet: 910 M 63

    Nick Middleton: Extrém élőhelyek

    Nick Middleton Extrém utazások című, nagy sikerű munkája és

    televíziós sorozata után most négy különleges, veszélyekkel teli

    és ínséges helyre kalauzol el bennünket. Ezeken a vidékeken –

    Grönland jeges hómezőin, Kongó párás őserdőiben, a Szahara

    gyilkos sivatagában és Pápua mocsaras erdővidékén – élnek

    emberek, akik szívósságból, leleményességből, élni akarásból

    nap mint nap jelesre vizsgáznak.

    Middleton, az oxfordi földrajzprofesszor velük éli

    hétköznapjaikat, s a kutató őszinte kíváncsiságával nézi, láttatja

    mindennapi küzdelmüket az életben maradásért, miközben

    hamisítatlan angol humorral beszéli el önnön megpróbáltatásait.

    Élménybeszámolója közben időnként szóhoz jut a komoly tudós,

    a jól képzett geológus Middleton is. Az Extrém élőhelyek az

    útleírás és az ismeretterjesztés sajátos, szórakoztatva tanító

    műfaját valósítja meg.

    Raktári jelzet: 910 M 63

  • Ormos Mária: A Föld felfedezése és meghódítása

    A hosszan elhúzódó „felfedezések kora” volt a legnagyobb

    szabású világméretű átalakulás kezdete az emberi világban. A

    „globalizálódás” ekkor kezdődött, és ettől kezdve szüntelen tart

    mind a mai napig. Az élet számos szépsége ekkoriban kezdett

    kibomlani, hála a különböző kultúrák megismerésének, és

    minden konfliktus, amely a mát gyötri, ebben a korban, és annak

    elsősorban „hódító” jellegében gyökerezett. A felfedezések

    nélkül nincs gyarmati világ, a gyarmatok nélkül nincs

    dekolonizálás, és az utóbbi szerencsétlen, olykor elborzasztó

    végrehajtása nélkül nem alakul ki a mai világméretű káosz.

    Raktári jelzet: 910 O 56

    Bernard Moitessier: A hosszú út: egyedül tenger és ég között

    Bernard Moitessier 1968-69-ben legendás hírnévre tett szert,

    amikor acéltestű vitorlásával, a Joshuával másfélszer kerülte meg

    egyedül, megállás nélkül a földet. Moitessier 1968. augusztus

    22-én kelt útra Plymouthból, hogy részt vegyen a Sunday Times

    magazin által szervezett kikötés nélküli, szóló földkerülő

    versenyen.

    Egyszerű, természetes, mégis költői és filozofikus – Moitessier

    írása a tenger és a hajózás szerelmeseit éppúgy magával ragadja,

    mint azokat, akik csak álmodoznak a végtelen kékségről.

    Mindazokhoz szól, akik vele együtt úgy érzik, hogy „ami szépet

    és jót az emberek eddig véghezvittek, azt álmaik segítségével

    tették”.

    Raktári jelzet: M 75

    Méder Áron: Békét és szelet

    Hello! Hola! Bula! Kia ora! Szelámat pagi! Angol, spanyol,

    fidzsi, maori, indonéz és még vagy tucatnyi más nyelven

    köszöntötték egy-egy kikötőben Méder Áront, aki három óceánt

    és negyven országot érintve közel ötvenötezer kilométert tett meg

    Carinával, ezzel az alig hatméteres balatoni vitorlással. A szerző

    2006-ban, huszonhat évesen indult útnak, hogy aztán három

    évvel később a harmadik magyar földkerülőként térjen haza.

    Igaz, ilyen kis hajóval korábban még senki sem próbálkozott…

    A rendszeresen vezetett hajónapló alapján írt könyv olvasója nem

    csupán a földkörüli szólóvitorlázás egyedülálló kalandját élheti

    át, de bepillantást kaphat bolygónk sokszínű világába is a karib-

    tengeri konyhától kezdve a galápagosi állatvilágon át egészen a

    jemeni kalózzónáig.

    Raktári jelzet: M 50

  • Híres történetek az utazásról

    Utazni jó – vallják sokan, hiszen kellemes élmény gyönyörködni

    az impozáns műemlékekben, jó elmerülni a szép tájakban,

    változatos kalandokat élni át földön, vízen, levegőben, s nem

    utolsó sorban megismerkedni a közeli és a távoli földrészeken élő

    emberekkel és kultúrájukkal. Lényegében egész életünk egy nagy

    utazás, amelynek során különféle dolgok történnek meg velünk.

    Guillaume Apollinaire, Joseph Conrad, J. F. Cooper, Illés Endre,

    D. H. Lawrence, Jack London, Oszip Mandelstam, Katherine

    Mansfield, W. Somerset Maugham, Otto Stoessl, Anthony

    Trollope és mások novellái az úti kalandok színes kavalkádjával

    kötik le figyelmünket.

    Raktári jelzet: H 70

    Arthur C. Clarke: Mesék a Földről

    Mi marad több ezer év múlva a földi civilizációból? Megérti-e a

    földi kultúrát a mérhetetlen messzeségből a Földre érkező

    idegen? Milyen új életformát talál magának a jövő embere itt a

    Földön? Milyen titokzatos jelenségeket kell megértenie, mi

    mindennel kell megbírkóznia annak, aki úgy határoz, hogy nem

    hagyja le jó öreg bolygónkat?

    A tér- és időbeli korlátokat nem ismerő képzelőerővel megáldott

    Clarke a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legolvasottabb

    művelője a Föld nevű planétát választotta számos írása

    színteréül, témájul, amelyek közül most a legjobbakat egy

    kötetben összegyűjtve olvashatja ennek a műfajnak minden

    rajongója.

    Raktári jelzet: C 23

    Menyhárt Jenő: Az agitátor

    "A város, ami sosem alszik... New York, New York." Ennek az

    állandóan lüktető, hektikus, hiperaktív metropolisznak a

    különböző pontjain, a hét hat napján délelőtt 11-kor megjelenik a

    Greenpeace néhány tagtoborzója, hogy hozzáfogjon aznapi

    tevékenységéhez. Ni csak, az az első látásra nem feltétlenül

    bizalomgerjesztő, kissé kopaszodó, európai akcentussal beszélő

    aktivista ott, ha jól látom, én vagyok. Megállok a járda közepén

    és figyelek. Vajon mi járhat a fejemben? Úgy tűnik, megpróbálok

    kiszúrni egy járókelőt, akiről úgy ítélem meg, hogy jó eséllyel

    megállítható, majd akcióba lépek... Ki lehet ez az ember?

    Menyhárt Jenő, a legendás zenekar, az Európa Kiadó igazgatója?

    A zenész-dalszövegíró? Vagy MJ, a New Yorkban élő aktív

    környezetvédő? A tudomány egyes területeinek történéseit

    nyomon követő írástudó?

    Raktári jelzet: M 53

  • Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül

    A történetben Phileas Fogg, londoni úriember és újonnan

    alkalmazott francia inasa, Passepartout próbálja megkerülni a

    Földet 80 nap alatt. A világot körbeutazó, különös utazás tétje 20

    ezer font. Erre, az akkoriban nehezen megvalósítható, különleges

    utazásra lehetőséget biztosított már a közlekedés forradalma. Az

    új közlekedési eszközök: a vasút, a gőzhajó lerövidítette a

    távolságokat.

    Ez a regény az egyik legismertebb Verne alkotásai közül.

    Raktári jelzet: V 74 (Gyermekkönyvtár) ; N 99 (DVD)

    Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé

    Otto Lienbrock, a bogaras hamburgi geológusprofesszor egy

    titkosírással készült középkori feljegyzésből megtudja, hogy az

    izlandi Snaefells vulkán kráterén keresztül út nyílik a Föld

    középpontja felé. Unokaöccse, a jámbor Axel sokkal kevésbé

    lelkesedik a hajmeresztő vállalkozásért, mégis kénytelen

    nagybátyjával tartani; az ő elbeszéléséből értesülünk a

    fantasztikus utazás izgalmas kalandjairól.

    A jövő nagy álmodója ebben a regényében kevesebbet törődött a

    tudományos valószínűséggel, mint más műveiben. Maga a föld

    mélyébe vezető "út" már a regény megírásakor eléggé abszurd

    ötletnek számított; a föld alatti "másik világ" leírása azonban az

    író korának földtörténeti ismereteit tükrözi. Verne regénye mégis

    zavartalan örömet szerezhet az olvasónak, aki a képzelet

    kalandját, az emberi akaraterő és a tudományos önfeláldozás

    példáját látja benne.

    Raktári jelzet: V 74 (Gyermekkönyvtár)

    Lesz-e bárka? Novellák

    Ember és természet – divatosabb szóval élve: ember és környezet

    – a témája ennek az elbeszélés-gyűjteménynek. De túllépve a

    napi sajtóban és a folyóiratokban többé-kevésbé drámai színekkel

    ecsetelt környezetvédelmi helyzetjelentéseken, e kötet novellái

    ember és táj, ember és az élő természet – növények és állatok –

    kapcsolatáról tudósítanak, némelyik riportszerűen, mások

    történetbe ágyazva, tárgyilagosan, drámaian vagy éppen

    humorosan. De miközben ember és természet viszonyáról esik

    szó, minduntalan előbukkan az ember és ember kapcsolatának

    kérdése is, mely éppolyan sokféle lehet, mint a természettel való

    kapcsolat.

    Raktári jelzet: L 57