Csáki Judit: PC ÉS DWEM 1

OLEANNAGyörgyey Klára: A PC FŐVÁROSÁBAN 2(Mamet-bemutató a Yale-en)Galgóczi Krisztina:CSAK SEMMI ROMANTIKA! 3(Az Oleanna Londonban, Bécsbenés Budapesten)Csáki Judit: SZEREPVESZTÉS 7(David Mamet: Oleanna)KRITIKAI KÖRKÉP 9

Nánay István: FORGÓSZÍNPAD-FESZTIVÁLT SZERETNÉK 13(Beszélgetés Jancsó Miklóssal)

Szántó Judit: SIVATAGI VALCER 18(Ödön von Horváth: Mesél a Bécsi Erdő)Sándor L. ISTVÁN: AMI TÖRTÉNIK 20(Harold Pinter: Hazatérés ésA születésnap)Zappe László: KERÜLŐUTAK 23(Nagy Ignác: Tisztújítás)Kovács Dezső:MEG KELL A SZÍVNEK SZAKADNI 25(Németh Ákos: Anita)Márok Tamás:BODOLAY BOLONDJAI 27(Lev Birinszkij: Bolondok tánca)Kállai Katalin: ÖTLET AZ ABLAKBAN 30(Horváth Péter: ABC)Budai Katalin:„SEJ, JÓ MUNKÁT, FIATALOK..." 31(Szeretni kell... a Merlinben)Tegyi Enikő: LE A GRAVITÁCIÓVAL! 32

(Zágon-Eisemann: Hyppolit, a lakáj)Magyar Judit Katalin:MARILYN MONROE FIAI 34(Willy Russell: Vértestvérek)Tasnádi István: BURA ALATT 35(Mrožek-bemutatók)

Bérczes László: EMIGRÁNS-NAPLÓ 39

Nánay István: CÉDULÁK 46(Keleti Istvánról)

Nádra Valéria: TÖRTÉNELEMSZÍNHÁZBAN ELBESZÉLVE 47(Tarján Tamás könyvéről)

LEVÉLVÁLTÁS 48(Koltai Tamás és Erkel Tibor között)

Interjú Jancsó Miklóssal (13. oldal)

A Bolondok tánca Szegeden (27. oldal)

Emigráns-napló (39 oldal)

XXVII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

1994. JÚNIUS

Főszerkesztő: Koltai Tamás

A szerkesztőség:Csáki JuditCsomor Mártonné (szerkesztőségi titkár)Korniss Péter (képszerkesztő) MóriczGyula (tördelőszerkesztő) Nánay István(főszerkesztő-helyettes) Sebők Magda(olvasószerkesztő) Szántó Judit

Szerkesztőség:Budapest V., Báthory u. 10. H - 1 0 5 4Telefon: 131-6308, 111-6650

Kiadó: Színház AlapítványBudapest V., Báthory utca 10. 1054Telefon: 131-6308Felelős kiadó: Koltai Tamás. Terjeszti a HIRKERRt., NH Rt. és alternatív terjesztők. Előfizethetőbármely hírlapkézbesítő postahivatalnál és a Hír-lapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR)Budapest XIII., Lehel út 10/A 1900, közvetlenülvagy postautalványon, valamint átutalással aHELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra.Előfizetési díj egy évre 680 Ft.Egy példány ára: 68 Ft.Külföldön terjeszti a Kultúra KülkereskedelmiVállalat, H-1389 Budapest, Pf. 149.

Szedte a Diamant Kft.Felelős vezető: Bede István ügyvezető igazgatóA nyomtatási és kötészeti munkálatokat azAkadémiai Nyomda végezte (94 23029) Felelősvezető: Freier László igazgatóHU ISSN 0039-8136

A folyóirata Művelődési és Közoktatási Miniszté-rium, a József Attila Alapítvány, a Soros Alapít-vány, a Pro Renovanda Alapítvány, a MagyarHitel Bank Magyar Sajtóalapítvány és BudapestFőváros Főpolgármesteri Hivatala színházi alap-jának támogatásával készül

Megjelenik havonta

Drámamelléklet:Lev Birinszkij: BOLONDOK TÁNCAFordította: Györffy Miklós

A címlapon: Jeleneta Szeretni kell...Merlin színházi előadásából

A hátsó borítón: Kováts Adél és László Zsoltaz Anitában (Koncz Zsuzsa felvételei) Aborítókat Kemény György tervezte

PC ÉS DWEM

Nénány évvel ezelőtt kijavítottak egy NewYork-i társaságban, amikor valakit úgy írtamle: „kövér, indán asszony". „Eltérőméretű, bennszülött amerikait" kell mondanom,ha politikailag korrekt akarok lenni,mondták. Nevettünk. Mintha az „elnök" helyett„elölülőt" kellene mondani itthon.

A PC ma már nem vicc, hanem véres valóság.Igaz, időközben a hajdani purista nyelvi mozga-lom - mely a nemre, korra, fajra, méretre, fizikaiképességre, osztályra, miegyébre utaló szava-kat akarta kitörölni a szótárból, hogy egyszer-smind átalakítsa, „politikailag korrektté" tegye agondolkodást is - eszköz lett csupán egy na-gyobb szabású, magasabb célok felé törő tiszto-gató akcióban, amely a demokrácia szent nevé-ben zajlik. Szóval a PC jelenleg legkevésbé apersonal computert jelenti, de nem is a policecart. Hanem a politikai korrektséget, ilyenfor-mán: political correctness.

Bajban leszünk itthon a mozgalom alkotóele-meivel. A rasszizmussal még csak-csak elboldo-gulunk magyarul is, legfeljebb a színes ember(person of color) hangzik ami nyelvünkön idétle-nebbül. A szexizmusba „beletanuljuk majd apejoratív árnyalatot, hogy képesek legyünk fel-háborodni azon a szexuális zaklatáson (sexualharrassment), melyet a férfi főnök hajt végre nőbeosztottján, olyanformán, hogy, teszem azt,kedden csinosnak mondja. Meg fogjuk tanulni,hogy ez azért szexuális zaklatás, mert a férfibólkitört a „hím soviniszta disznó", hiszen főnökimi-voltába férfielemeket kevert.

De aligha boldogulunk majd anyanyelvünkönazzal a terminussal, mely a méretekkel kapcso-latban ír elő kötelező finomságot („differently si-zed"), és száműzi a kövér, sovány, magas, ala-csony szavakat. A fizikai cselekvőképesség áb-rázolására a PC honosítása során sem a „moz-gássérült", sem az „egészséges" nem lesz politi-kailag korrekt: az egyikre a „másképpen képes"(,differently abled'), a másikra az „időlegesen (ó,mivé lett az eufemizmusok őshazája!) képes"(,temporarily abled') szolgál majd.

És jön majd az imperializmus is, a gyorsétter-mek elleni harc céltábláját nevezik így. (A PC-szótárban ugyanis ez a szó első jelentése: agyorséttermek terjedése.) A „külsőség" (look-ism) elleni küzdelem nevében az ideális férfi anőre (a külsőre) nem, csak a nőbe (a belsőre)néz majd, az ideális nő viszont semmifélekozmetikumot nem használ (a szappan talán nemaz), mert az áruvá silányítaná.

Ez eddig majdnem vicc.De most bemutatták nálunk David Mamet leg-

újabb darabját, az Oleannát, s amin eddig nevet-ni, sőt röhögni lehetett, attól most megfagy az

emberben a vér. Mert az Oleannában Mametmára következményekről számol be; arról, hogya PC nyelvi alaptanfolyamának elvégzésével(amire alighanem minden beszélni tudó emberképes) megjelent a demokrácia új hadserege, skinyilvánította az újfajta egyenlősdit, amely aszellemi javak diktatórikus „államosításával"(formája: puszta semmibevétel, elkobzás) olyandemokratikus/népuralmi atmoszférát teremtett,melyben nincsenek sem szerzett, sem kiérde-melt jogok, sem ilyesmikre alapuló hierarchiák.Vannak viszont képtelen és sokszor névtelen vá-dak (névtelenek azon, politikailag szintén kor-rektnek tekintett érv alapján, hogy a név vállalá-sával együttjáró érzelmi sokknak senkit sem sza-bad kitenni - legfeljebb azt, akit vádolnak), nyo-mukban romba dőlt egzisztenciák (ez esetlegmagánügy), eltüntetett, a nyilvánosságtól meg-fosztott koponyák (ez esetleg közügy). Tragédiák- és a sivár, szép jövő, ami a kultúrát illeti; amozgalom ugyanis az amerikai egyetemekenjárványszerűen terjed, a hivatali-politikai életbenúgyszintén. A Harlemben tán azt sem tudjákmég, mi fán terem a PC, de jaj mindenkinek, haők is megtudják...

És van máris a DWEM, egy másik rövidítés;nem vonja ugyan a pártatlanság, ideológia- éspolitikamentesség, előítélet-nélküliség glóriáját aPC-mozgalom feje köré -- bár a mozgalommindezt állítja magáról -, de van és nyomul. ADead White European Males, a „halott fehér eu-rópai férfiak" jelenléte az amerikai kultúrában, azegyetemeken - ez az igazi amerikai kultúra ki-bontakozásának legnagyobb akadálya (melles-leg éppen ezért kell elsősorban a külföldi, euró-pai vendégtanárokra rásütni a politikai inkorrekt-ség bélyegét). Szóval ki onnan Dantétól Heideg-gerig, Stendhaltól Ibsenig mindenkivel - helyet-te „élő, színes, például antarktiszi nőíró" közép-szerű gondolatait kell olvasni a „döglött, hulla-szagú" európai kultúráról.

Óva intenék mindenkit attól, hogy ezen a pon-ton megkönnyebbülten felsóhajtson, hogy itt,(hozzájuk képest legalábbis) Európa közepénettől egyelőre nem kell félnünk; ebben, az euró-pai kultúra értékeinek vállalásában talán mutat-kozik némi konszenzus. Először is: nem mutat-kozik. (Hiszen szinte mindegy, hogy valaki aszakértelmet tartja bolsevista trükknek vagyDantét hullaszagúnak.) Másodszor: a tudásta-lanság, szakértetlenség demokráciájában (nép-uralmában) előbbre tartunk, mint gondolnánk;még nem nevezzük néven, pontosabban nem asaját nevén nevezzük, de itt van. Ha valaki aztsem tudja, melyik végébe kell beszélni a mikro-fonnak, attól ő még a démosz tagja, aki a démoszmásik, történetesen azon tagjáról, aki tudja, me

lyik végébe kell beszélni a mikrofonnak, nyugod-tan kijelentheti, hogy: nem beszélhet. Vigyázat:nem azt, hogy rosszul beszél, vagy fordítva tartjaa mikrofont-- hanem hogy nem beszélhet. Ez ígytényleg nagyon demokratikus, csak rettenetesenlábszagú.

Egyelőre nem: a PC-mozgalom térhódításamutatkozik meg abban sem, hogy a legeufe-misztikusabb szóval is alkalmatlannak mondha-tó (egyéb szavakért demokratikus PC-perfenyeget) színházvezetőt és társátalkalmatlanságában újabb öt évre megerősítetteegy szintén alkalmatlanok tanácsa, alkalmatlanvezetővel az élén. A vacak honi verzió ez: azegyik alkalmatlanság vonzza a másikat. Avégeredmény alapján legalábbis; mert ha aszándékot, a régmúltba vesző tisztes motivációtkutatjuk, homályos és zavaros ideológiárabukkannánk. Ha fellelnénk egyáltalán --- mertma csak korlátolt, demagóg és agresszív (avesztét érző?) verziója mutatkozik, ha ugyan... ANemzeti Színháznál tartunk, amely egyébkéntnincsen. Már egy ideje nin-csen.

Egy agyonfazonírozott, pályázatnak álcázott,ügyetlen színjáték keretében (de hát csupaügyetlen színjáték folyik errefelé, miért pont ezlenne ügyes?) két alkalmatlan ember továbbra isott marad, ahol már mindent tönkretett. A művé-szeti vezető (aki nyári gyulai törzsgárdatagságá-nak köszönhetően tett szert egyetlen méltó cí-mére: a „legbarnább rendezőnek" szoktuk ne-vezni, ezt egyébként a pletykák szerint ő találta kiilyen jól magáról) nem árt másutt, csak ott, aholmár nem árthat. Az igazgató is így van ezzel; ma-gam például féltem attól, hová kerül, ha innenel...

Nemzeti meg majd csak lesz egyszer. Most:lokalizálva vannak az alkalmatlanok.

Más ügyekben nincs okunk megnyugodni: el-indult a tehetségtelenség diktatúrája, vonulnak ademokrácia zászlaja alatt, a zászlót fentről fen-nen lengetik. Jönnek a szürkék, az eddig névte-lenek, az alkalmatlanok, a dilettantizmusbanegyenlők, és letaposnának mindenkit, aki nemakar egyenlő lenni olyan nagyon odalent, pince-szinten, a semmi közös birtoklásában, az ebbőlfakadó agresszívitásban. Támogatják őket a pri-mitív demagógiára vevők, ha egy egész rezsim,hát az. Nekik nem ajánlom, hogy nézzék megDavid Mamet Oleanna című darabját a BudapestiKamaraszínház színházszagú új játszóhelyén.Még ötleteket kapnak, ha megértik.

1994. április

GYÖRGYEY KLÁRA

A PC FŐVÁROSÁBANAZ OLEANNA A YALE-EN

Az amerikai színházi csoportokparateátrális módszerének lényege

a kegyetlenség, ami áthatol a bőrön:inkantáció, transz, rituális orgia és agymosás.

Antonin Artaud: A színház és hasonmása

vekkel ezelőtt, még a Kádár-rendszerben,többek között Bécsy Tamás is felvetetteazt a közhelyesnek tűnő kérdést, hogylehet-e napjainkban valódi drámát írni.„Lehet-e drámát írni - kérdezi -, amikor

az emberek sorsa s a velük történtek nemautonóm egyéniségből fakadó dinamizmusoktólfüggenek, s viszonyaik nem ilyen erővonalakkövetkeztében változnak? Akkor, amikor mégegyetlenegy adott embernek sincs mindenhelyzetben és minden helyzetre érvényesértékrendje?"

Ez jutott eszembe, amikor megnéztem a Puli-tzer-díjas David Mamet legújabb, nagysikerűdarabját, az Oleannát (a cím huncutul egy 19.Századi norvég népdalra utal, és semmi, desemmi köze a műhöz) a Yale EgyetemRepertory Szín-házában. (Ugyanakkormegnézhettem volna vagy tizenöt más amerikaiés legalább ugyanennyi európai színpadon is.)Mametnek ezt a művét régebben alighanem„relevánsnak" titulálták volna, ma - különösenitt, a Yale-en - a politikai korrektségterminusaival írják le. Visszautalvatöprengésemre az igazi dráma lehetőségeiről,arra a következtetésre jutottam, hogy lehetugyan dinamikus, izgalmas, konfliktusokban ésdrámai összecsapásokban gazdag sorspillana-tokat rögzíteni, de lehet, hogy nem ez az „igazi"dráma. Oximoron? Lehetséges.

Az Oleanna alapkonfliktusa - számtalanegyéb mellett -, az úgynevezett szexuális zak-latás a botrányos szenátusi kihallgatás óta elteltkét év legdivatosabb problémája az USA-ban.Ekkor történt, hogy a legfelsőbb bíró posztjára je-lölt Clarence Thomast egy volt alkalmazottja,Anita Hill ügyvédnő megvádolta a bizottságnál,hogy évekkel korábban, amikor Thomas még afőnöke volt, szexuálisan sorozatosan zaklatta. Aszaftos részleteket heteken át döbbenten és un-dorral hallgatta az ország, ez folyt minden tévé-csatornán. Ezen felbuzdulva azután ezrével je-lentették (és jelentik ma is) fel hasonló vádakkaljelenlegi és volt főnökeiket, tanáraikat a női alkal-mazottak, illetve diákok. Elég egyetlen meré-szebb bók vagy ártatlan arculpaskolás, s a„macho" (férfisoviniszta) legott a bíróságon kötki. Alig akad példa rá, hogy a feministák vádjaialól a „bűnöst" felmentsék. A Yale Egyetemen istöbb hasonló botrány zajlott, a „kéjenc"professzoro-kat, osztályvezetőket azonnali hatállyal elbocsá-tották.

Érthető tehát, hogy az Oleannát az EgyesültÁllamokban különösen felfokozott várakozáselőzte meg. A New York-i előadásról idejutott hí-rek szerint a darab „rázós, és végre felfedi az

igazságot arról, hogyan üldözik a felvilágosult nőihallgatókat az egyetemeken". További izgalmatígért, hogy a mű rendezését a drámatanszék ve-zetője, a mindig vitákat provokáló Stan Woje-wodski vállalta. Izzott a hangulat a premieren.

Az előadás elején Carol, az egyetemista této-ván érdeklődik professzorától, hogy miért áll bu-kásra. Megpendíti, hogy miért nem tanította őt atanár, hiszen ez a kötelessége volna. John, aprofesszor hűvösen válaszolgat, de mondataitminduntalan félbeszakítják különféle telefonhí-vások, amelyekből kiderül, hogy pár napon belülmegkapja végleges egyetemi tanári kinevezé-sét, és házvételi tárgyalásokkal bajlódik. Hol azingatlanügynök, hol a felesége, hol pedig előlép-tetését ajánló kollégái hívják föl: Csak félig-meddig odafigyelve, felületesen és kissénagyképűen próbálja megmagyarázni a lánynakaz osztályzásra vonatkozó hivatalos szabályokatés a javítás lehetőségeit. Mametnél ebből alátszólag hétköznapi párbeszédből szinteészrevétlenül hatalmi játszma lesz, férfi-nő,cselekvés-passzi-vitás, középkor-ifjúság,műveltség-műveletlenség, racionalizmus-irracionalizmus, cinizmus-szenvedély véresösszecsapása. A tanári szoba csatatérréváltozik.

Gyorsan eltűnni látszik a kapcsolat hierarchi-kus jellege is; a kezdetben gunyoros, gőgös, le-kezelően leckéztető férfi kénytelen fokozatosanvalódi ellenfélként kezelni a lányt. Hamarosan rákell jönnie, hogy jó oka van erre: a diákcélozgatni kezd rá, hogy köztük valójábanszexuális zaklatásról van szó - mármint a férfirészéről.

A második felvonás az első inverze, kisséolyan, mint Ionesco A leckéjében. A ritualizálódó,üvöltözéses szóorgia során egyértelműen a lánykerül fölénybe: nyíltan vádol. (Az egyetem femi-nista szervezete láthatóan jól felkészítette Ca-rolt, aki legalábbis e vonatkozásban kiművelt,öntudatos figurává vált.) A dialógus egyre gyor-sul, s a végén a pinteri végkifejletekhez hasonló,már-már kegyetlen színház bontakozik ki előt-tünk. John nekiront a lánynak, s megüti, az sikol-tozva visszaüt. Valósággal „lemészárolják" egy-mást: két élet visszafordíthatatlanul zátonyra fu-tott. (Hiszen az nyilvánvaló, hogy Carol úgyismegbukik - egy másik férfi professzornál!) Azelőre sejtetett zárójelenet ékes igazolása BothoStrauss ismert mondásának: „A verekedés isnyelv, egy ismeretlen nyelv szava, ha valaki»kimondja«."

Hogy ki a valódi vesztes? Kinek van igaza? Kimanipulált kit? Erről óriási viták folynak a szünet-ben, még inkább az előadás végén. A yale-i ren-dezés szerencsére nyitva hagyja az értelmezést- New Yorkban ugyanis felváltva kínálnak John-, illetve Carol-párti interpretációkat. Wojewodskielsősorban a bürokratikus felsőoktatást vádolja,amelyben a tanárok is, a diákok is a régirendszer foglyai. Továbbá kiválóan emeli ki a

nyelvnek minta manipuláció eszközének, napja-ink e leghatásosabb fegyverének hatalmát.

Mamet színdarabjában a sztereotip férfi-nőküzdelem új dimenziót ölt: ha hihetünk a sajtó-nak, s behatóan tanulmányozzuk a legújabbegyetemi rendeleteket, manapság Amerikábanebben a harcban csaknem kizárólag a nő győz-het. A szexuális zaklatás vádjától (meg az AIDS-től) való rettegés máris észrevehetően megbéní-totta a férfitársadalmat, lehűtötte a normális ér-zéki kommunikációt, és néhány konzervatív(!)kritika szerint, egyre bővíti a homoszexuálisoktáborát. Sűrű Mamet darabja: teli van sejtetettviharokkal, trükkös buktatókkal, ugyanakkor azíró ambivalens és kissé homályos témakezelésemiatt politikailag mégis „korrekt". Mindenesetrea szezon legellentmondásosabb darabjánakígérkezik.

El tudom képzelni, hogy amikor majd ez az ér-tékrend, ez az új „sikk" ismét szaltót ugrik, Ma-met is újra jelentkezik, és hullámosra változtatvaaz egyenes erővonalakat, megírja a „valódi" drá-mát.

Végezetül álljon itt az Artaud-mottó folytatása:„Hogy az igazi színház hasonlít a pestishez, aznem azért van, mert ragályos, hanem azért,mert a pestis a titokközlés, a jelenés, a szunnya-dó kegyetlenség felszínre juttatása, melyben azegyéni és közösségi szellem minden fellelhetőfortélya felgyülemlik. És még egyszer: a pestis-hez hasonlóan, a színház a rossz, a sötét erőkdiadala, melyeket náluknál hatalmasabb erőkhívnak életre, mielőtt kialszanak... A színház,minta pestis, a mészárlás képletére teremtetett."

KRITIKATÁRSADALOMELMÉLETI És KULTURÁLIS LAP

Megjelenik havonta

A júniusi szám tartalmából

Magyar Ház - Nádas Péter dokumentum-összeállítása

Bródy András: Kis magyar demográfia

Hankiss Ágnes: Kommentár Junghoz

Végel László: Tősgyökeresek és hontalanok

Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal

Perneczky Géza: A világ új képe Almási

Miklós: Posztmodern játékok

Csepeli György: A rendszerváltozástársadalomlélektana

Veres András: Bródy János

É

• OLEANNA •

Italában musicalek svilágkarriert befutni,utóbbi időben TonyAmerikában című daMamet Oleannájána

mű olyan disz-kriminációs téa magyar közönség még csaÚttörő szerepet vállaltBudapesti Kamara-színház AStúdiója, amikor New York,Bécs után késedelem nélküOleannát, kockáztatva a lehenálunk ez a téma még nazonban szó sincs. Inkábbnálunk ez a probléma asöpörve.

Amerikában és Londonbantóját éles viták és sajtópárbatérben az rejlik, hogy a darabmindkét helyen elszaporodtaség nevű mozgalom (politicavábbiakban PC) szélsőségenyomán kirobbant perek és bnek során szexuális zaklatáolyan férfiakat, akik a„inkorrektül" viselkedtek.megítélése meglehetősenflexibilis, sokszor vontak ábűnvádi eljárás alá. Apolitikai befolyással, nemkatedrával rendelkező tekintáldozatául; a szóban forgó melsősorban értelmiségi,körökben alakultak ki.

Bizonyos amerikai egyetemguk a diákok vezettek beismerkedési és szexuálisrészletének előírására, amemindenkori kölcsönös és vebeleegyezésre helyezi.hátterében az úgynev(,randevúerőszak')-perek hlassan húsz éve alakítjáközhangulatot. Mélyebb szemberi kapcsolatok totális váez is, amely kívülről bevitt nokívánja újrarendezni a megszexuális értékrendet. Afronton folyik. Az egyik legfőb

David Suchet és Lia Williams(Duke of York's Theatre)

Á

CSAK SEAZ OLEANNA LO

iásból indult ki; a torzulások, szélsőséges meg-nyilvánulások - mint minden mozgalom eseté-ben - akkor keletkeztek, amikor a szóban forgóideológiai eszköztár olyanok kezébe került, akikérzelmi vagy egzisztenciális frusztrációból eredőagressziójukhoz kerestek hatalmi eszközöket.Mamet darabjának bizonyos értelemben ez adja a

GALGÓCZI KRISZTINA

MMI ROMANTIKA

zoktak olyan gyorsmint amilyen az

Kushner Angyalokrabjának és most

k kijutott. Mindkétmát érint, amellyelk most ismerkedik.

tehát magára asbóth utcai ShureLondon, Zürich és

l műsorra tűzte aztséges vádat, hogyem aktuális. Erről

azt mondanám:szőnyeg alá van

a dráma bemuta-jok követték. A hát-

megjelenése előttk a politikai korrekt-l correctness, a to-s megnyilvánulásaiotrányok, amelyek-s vádjával illetteknőkkel szemben

S mivel e vádszubjektív, sőt

rtatlan embereketperek-nek komoly

ritkán egyetemiélyes fér-fiak estekozgalmak ugyanisfőleg egyetemi

eken például ma-etikai kódexet azillemtan minden

ly a hangsúlyt arbálisan kifejezettEnnek közvetlenezett date-rapeúzódnak, amelyekk Amerikában ainten azonban azlságáról tanúskodikrmák segítségével

bomlott morális éskonkrét vita többb vád, mely e felje-

lentéshullám kapcsán a nőket érte az, hogy fel-mentik magukat a kölcsönös felelősségvállalásalól.

A mozgalom teljességgel elfogadható alapál-

történeti hátterét. Ő azonban kísérletet tesz arra,hogy ebből a témából ne tézis- vagy antitézis-dráma szülessék, hanem két összeegyeztethe-tetlen igazság kerüljön egymással szembe.

A PC érvrendszer járványszerűen tört be azangol egyetemekre is, meglehetősen teret hódít-va a liberális, alternatív gondolkodású fiatalok

az Oleannában

NDONBAN, BÉCSBEN ES BUDAPESTEN

• OLEANNA •

körében. Az Oleanna októberi, West End-belibemutatójával egy időben robbant ki Angliábanaz úgynevezett King's College botrány, mely azország közvéleményét hetekig lázban tartotta.Két huszonegy éves egyetemi hallgató részegéjszakájának története került a bíróság elé,melynek során a lány utólag erőszakkal vádoltameg a fiút. Az ügy kapcsán heves viták lobbantakfel a feministák között is; többen megkérdőjelez-ték az egész PC-mozgalom hasznosságát. Ab-ban azonban szinte egyöntetűen megegyeztek,hogy az ilyen ügyek lejáratják a feminista moz-galmat, és hátrányos helyzetbe hozzák azokat a

Michelle Fairley a Pinter rendezte Oleannában

valódi áldozatokat, akik tényleges szexuáliszaklatás vagy erőszak elszenvedői.

Harold Pinter tehát nem kis felelősséget vállaltmagára, amikor Londonban, a Duke of York'sTheatre-ben megrendezte Mamet darabját, deugyanez vonatkozik Dieter Giesingre is, aki a bé-csi Akademietheaterben követte példáját. Ter-mészetesen Bécs sem maradt mentes az emlí-tett összecsapásoktól: egyenesen az osztrákparlamentben robbant ki botrány, amely az egyikképviselő lemondásához vezetett.

Nálunk idáig nem játszott jelentős szerepet anői emancipációs mozgalom, amelynek a PCcsak egy későbbi, túlburjánzott formája. Az ál-lamszocializmus látszat-egyenjogúsága a köte-lességek szintjén valóban megszüntette a sze

xuális diszkriminációt, a férfi-női jogegyenlőségazonban elsősorban annyit jelentett, hogy min-denkinek egyformán dolgoznia kellett. Mivelmindez nem párosult demokratikus, liberálisszellemiséggel, a szexista és tekintélyelvű ma-gatartásformák zavartalanul tovább tenyésztek.A ki nem mondott feszültségek azonban máranálunk is kezdenek kifejezésre jutni, s kialakuló-félben van az az emancipatórikus gondolkodás-mód, mely nemcsak elvi kinyilatkoztatásokban,hanem a hétköznapi gyakorlatban is szeretnemegszüntetni mindenfajta sértő diszkriminációt,így a nemek közöttit is.

A darab nagyon is létező szociális és szexuá-lis feszültséggóchoz nyúl; érthető tehát azaz ér-deklődés, melyet világszerte felkeltett. E kiemeltfigyelem okán óriási jelentősége van azelőadás-módnak, a probléma exponálásának; alegapróbb részletek is fontos szerepetjátszhatnak.

Oleanna-változatok

A három előadás között érdekes hasonlóságokés különbségek mutatkoznak, amelyeknek hát-terében az eltérő rendezői koncepciókon túl gon-dolkodásbeli különbségek is felderengenek. Efelfogásbeli eltérések legelőször a díszletbenmutatkoznak meg, hiszen az keretként működvekijelöli azokat az erővonalakat, melyek közé arendező - s kicsit talán az adott kultúra is - akonfliktust helyezi.

Bécsben Wilfried Minks díszlete a hetvenes-nyolcvanas évek rideg, modern intézményeinekberendezési stílusát követi, ahol a műanyag, amerev formák, a nagy terek dominálnak, amely-ben mindig fellelhető kötelező díszítőelemként amodern képzőművészet valamelyik monstre al-kotása, hogy ügyesen megoldja a hatalmas fal-felületek borítását (az itteni kétoldalt kerekíti le ateret). A térnek szinte nincs külső behatárolása:nincsenek falak, ajtók, ablakok, s ezáltal a tér főjellegzetessége éppen az, hogy minden irány-ban nyitott. Számomra ez azt sugallja, hogy arendező nem akarja le- és beszűkíteni az adotttémát, hanem inkább kitágítja, s kiemelve konk-rét anyagiságából általános, illetve elvi síkra te-reli. Az egyetlen fal, amely középen, magábanáll, inkább szimbolikusnak tekinthető, mintegy akét embert, a két érvrendszert elválasztó falnak;no meg persze ennek híján a színpadkép túlsá-gosan strukturálatlan lenne. Feltűnik még egyfénykép, amely ezen az üres falon függ, és a pro-fesszort ábrázolja, amint büszkén mosolyog ka-tedrája mögött. Ez az apróság nagyon is megha-tározza a bécsi John karakterét: olyan ember be-nyomását kelti, aki hajdani lázadóból meglehe-tősen konformistává vált, s szavaival és tanaivalellentétben nagyon is sokra értékeli egyetemi éstársadalmi státusát.

• OLEANNA •

Egészen más Szlávik István díszlete az As-bóth utcában; hangulata melegebb és kelleme-sebb, s minden oldalról ablakokkal és ajtóval ha-tárolt: egy lehetséges tanári szoba a Múzeumkörúton. Az előbbi színpadkép nyitottságával el-lentétben itta zártság ötlik először a szemünkbe,amelyből az ablak az egyetlen nyitás a külvilág-ra. Csak ebben az előadásban jutnak szerepheza nyílászárók. John többször is a nyitott ablaknálmeditál, amit akár a zárt világból való elvágyódásjelének értelmezhetünk. Az ajtó pedig mindig arealitás részeként működik. Elhúzható feketeparavánfal enged betekintést a nézőknek a szín-padra, s ezáltal az egész ügyre. Az új stúdiószín-pad térképzése adott esetben összhangban áll-hatna a darab témájával, hiszen leginkább egye-temi előadóteremre hasonlít. Mégis mintha az el-lenkező hatást érné el: inkább elidegeníti a szín-padon történteket. Ez a behatároltság - mintmajd a későbbiekben látni fogjuk - nem vélet-len, s megfeleltethető a darab egész itthoni in-terpretációjának.

Londonban Eileen Diss díszlete finom érzék-kel találja el nyitottság és zártság egyensúlyát. Atanári szoba úgy van a színpadra helyezve, mint-ha makett volna. Dobogóalapja, baldachinszerűálmennyezete, derékig érő falimitációja, ablak-és ajtókerete mind ugyanabból a hófehér anyag-ból készült; nagyon szép. A tér nyitottsága érzé-kenyen jelzi, hogy itt modellált konfliktusról vanszó. A belső berendezés viszont igazi. ódon han-gulatú dolgozószobát idéz, és a színészi játékintim légköre is elevenséget és konkrétságot su-gall. Az előadás elején halkan szól azOleannadalocska, a reluxán át besüt a nap alány széke felé. Ez a hangulat otthonossávarázsolja a szín-padot. Kérdés, hogy adíszlettel sugallt hang-súlyeltolódásokatigazolja-e a színészi játékon áttetsző rendezőikoncepció is.

Ostobaság vagy érzékenység?

(Avagy miről szól az első rész itt és ott?)A londoni színházban törékeny, érzékeny, ki-

csit félénk Carol (Michelle Fairley) ül lehorgasz-tott fejjel az íróasztal egyik oldalán, miközbenJohn (Denis Lawson) - velünk szemben - hihe-tetlen magabiztossággal és teátrálisan telefonál,tudomást sem véve arról, hogy rajta kívül más istartózkodik a szobában. Lábai az asztalon, lazánhátradől kényelmes forgószékében; csöppetsincs terhére a beszélgetés. Kifejezetten élvezi asaját hangját, kedvére való az a szerep, hogyrendelkezzék, utasításokat adjon, s hogy várja-nak rá.

Ugyanakkor Denis Lawson Johnja kellemes,szimpatikus, szórakoztató egyéniség, aki elége-dett magával. Öltözéke jómódú, laza értelmisé-gire utal, semmiféle szélsőség nem fedezhető felrajta - ez érvényes Carolra is. Michelle Fairley

Ulrich Mühe és Susanne Lothar a bécsi elő-.

adásban

egyszerű farmert és pulóvert visel. Szép, való-színűleg nem is ostoba lány, aki mégis egyre apulóverja ujját gyűrögeti, állandósult szorongásajeléül.

Besüt a nap, és mi hallgatjuk Denis Lawsonhumoros, ugyanakkor hátborzongató beszélge-tését a feleségével. Ennek a beszélgetésnekfontos szerepe van az előadásban, hiszen ez azegyetlen támpont arra nézve, hogy hogyan bánikez a férfi valójában a nőkkel, és hogy mi lehetettennek az in medias res szituációnak legalábbis ahangulati előzménye. John ugyanis demonstrála telefonbeszélgetés során, szabályosan hülyétcsinál a feleségéből. Amikor leteszi a kagylót.Carol már nemcsak attól az arroganciától ide-ges, ahogyan őt semmibe vették, hanem attól aférfi-, vagy ha úgy tetszik, emberi attitűdtől is,amely a hallott beszélgetésből sugárzott. Hozzákell tennem, hogy az angol előadásnak, bár-mennyire szórakoztató is a felütése, mégis azeleje a leggyengébb része. Denis Lawson ekkormég kicsit a közönségnek játszik; amikor leteszia telefont, hajszál híján nyíltszíni tapsot kap. A hi-ba az ezt követő párbeszédben rejlik: ez az anti-dialógus Londonban rendkívül akadozó, óvatosés vontatott. A lány részéről érzelemmel telített,szinte könyörgő, a férfi részéről pedig csupa ér-.

tetlenség és türelmetlenség. Ilyen interpretáció-ban azonban elvész a mameti szöveg lényege,amely pontosan azt fejezi ki, hogy a két embernem érti egymást, mert nem beszél azonos nyel-vet. Ez a mozzanat ugyan a bécsi előadásban

azonnal világossá válik, Londonban viszont adarabnak éppen ez a szintje ekkor még nem kapkellő hangsúlyt. Ez a szakadozott párbeszédugyanis nem puhatolódzás, mint aminek itt tűnik,nem valaminek a kezdete, hanem éppen valami-nek a vége: egy darabjaira hullott kommunikációutolsó fázisa.

Hogy miről szól az első rész, azaz hogyan ér-telmezi a darabot a rendező, szinte Carol elsőmegszólalásakor eldől, amikor azt kérdezi: Mi aza terminus technicus? Ez ugyanis Londonban ésfőleg Pesten valódi kérdésnek hangzik, s ez kötilélekben össze a két előadást. Határozottanérezhető, hogy Carol vár valamit ettől a férfitől.Londonban segítséget, a végső talajvesztéstőlvaló menekülés esélyét, azaz egyfajta megerő-sítést, amit - mint később kiderül - nem kapmeg. A két előadást összeköti John alakjánakfelfogása is, hiszen Bálint András Johnja sokkalinkább emlékeztet a londonira, mint a bécsire.Mindketten felkeltik gentleman eleganciájukkal aközönség szimpátiáját, s próbálnak úgy tenni,mintha mindent elkövetnének a lány megértéseérdekében. E két alakításban érezhető legin-kább személyes vonzalom a két szereplő között,amely a pesti előadás esetében többször is kife-jezetten erotikus formát ölt (lásd az összegyűrtdolgozatgalacsin célbadobása a lány táskájá-ba). A két előadás között ugyanakkor óriási kü-lönbségek is vannak. Kerekes Viktória szájábólhangzanak legbutábban azok a mondatok, me-lyekben rákérdez egy-egy idegen szóra. A ma-gyar előadás alapján könnyen helyt adhatnánkannak a vádnak, mely szerint Mamet olyan opti-kával állította be a két szereplő viszonyát, amelyszinte önműködően a lány ellen irányítja aközön-

• OLEANNA •

Kerekes Viktória és Bálint András a Mamet-da-rabban (Németh Juli felvétele)

ség ellenszenvét. Ennél a Carolnál napnál vilá-gosabban látszik, hogy haragja John ellen sze-mélyes és főleg nőiségével kapcsolatos frusztrá-cióból ered, hiszen ő az, aki Johnt az egész elsőrész folyamán csábítgatja, lényegében sikertele-nül. Deák Krisztina tehát határozottan körvona-lazható pszichológiai drámát rendezett Mametművétől, amelyet ezen a szinten érzékenyenépített fel. Értelmezése azonban az eredeti mű-nek csak egy részét fedi.

A bécsi előadás másképp rendeli egymáshoza két szereplőt. Ulrich Mühe John-alakításábankezdettől fogva szélsőségesebben jelennekmeg a nyárspolgáriság, az antiliberalizmus és ahatalomvágy jelei; emlékezzünk például azemlített fényképre. Carol viszont Susanne Lotharelő-adásában meglehetősen határozott ésrámenős egyéniség, aki elég pontosan tudja,hogy mit akar a világban, s inkább elébe megya konfliktusnak, mintsem megfutamodnék előle.Emellett határozott szociális érzékenységemiatt nem tudja tolerálni a férfi pökhendienautokrata viselkedését.

A két figura kontúrjainak rajza sokkal meré-szebb Bécsben, mint a másik két helyen, ezértmár az első összecsapás, a legelső megnyilvá-nulások is sokkal erőteljesebbek. Így Carol elsőmegszólalása nyilvánvalóan provokatív: Johntsaját hazugságaival akarja szembesíteni. Kette-jük első párbeszéde pedig kitűnően adja vissza amameti szöveg pergő ritmusát; egymás szájából

kapkodják ki a szavakat, meg sem próbálva kö-zös hangot találni, úgy, ahogy Londonban teszika szereplők. Szabályos szópárbajt vívnak,mely-ben - ha elvonatkoztatunk a formálisfeltételektől - a lány egyenrangú félként veszrészt. Később azonban oly mértékbeneluralkodik John erőszakossága, hogy Caroligazából szóhoz sem juthat; arról nem isbeszélve, hogy ennek az egyensúlybelieltolódásnak dramaturgiai szerepe is van: ez admódot rá, hogy John személyiségét - melyet amásodik részben igen komoly támadás ér -működés közben megismerjük, s magunkítélkezhessünk fölötte.

John autokrata viselkedése előbb-utóbbmindhárom előadásban lelepleződik. A különb-ség abban mutatkozik, hogy a másik két előadásigyekszik kiegyensúlyozni John e jellembeli fo-gyatékosságát, míg Bécsben Carol mindenegyes reakciója kiemeli, aláhúzza azt. Afokozottabb harciasság talán abból iseredeztethető, hogy a német rendezőgenerációs konfliktussal tetézi a férfi-nőviszonyt: Carol itt dacos diák, aki lábát pimaszulfelrakva dobozos kólát iszik, John pedig kissémár elvesztette hajdani rugalmassá-gát éshumorérzékét. Ez a Carol helyezkedik aleginkább elvi álláspontra; tanulmányi kudarcá-ért a felelősséget egyértelműen Johnra hárítja,azt állítva róla: azért volt képtelen teljesíteni fel-adatát, mert közte és hallgatói között megszűnt akommunikáció.

Honnan fakad a lány dühe?John sok apró figyelmetlensége és tapintat-

lansága mellett két igazán súlyos hibát is elkövet.Azt legfeljebb csak sajnálatosnak nevezhet-nénk, hogy éppenséggel az empatikus, antiauto

riter, liberális gondolkodású tanár szerepébentetszeleg. Az viszont, hogy cinizmusával Carollétbiztonságának utolsó bástyáját támadja meg,komoly hiba; olyan meggondolatlanság, amelynem maradhat drámai következmények nélkül.Mindezt azzal tetézi, hogy a lány önbecsülésétporba tiporva egy laza mozdulattal összetépidolgozatát (ez mindhárom előadásban hangsú-lyos pillanat), és tabula rasát ajánl. Carol el is fo-gadná ajánlatát, ha rövid időn belül nem válnékkétségessé John személyes hitele. Abban azegyetlen pillanatban, amikor megszűnni látszik akettejük közötti kommunikációs szakadék, ami-kor Carol éppen már-már kimondaná, ami a lel-két nyomja, megszólal a telefon, ez a dramatur-giai „jolly joker", s ez az alkalom is elúszik. Johnpedig megfeledkezik erről a pillanatról, s feledé-kenysége emberi és drámai szempontból egya-ránt végzetes hibának minősül.

John és Carol helyzete valójában hasonló.Azon a ponton állnak, amikor elveszíthetik vagymegnyerhetik az egzisztenciális biztonságot.John választott: a saját érdekeit helyezte előtér-be, s ezzel megkérdőjelezte a lány igényéneklét-jogosultságát, belekényszerítette őt azagresszor szerepébe, megadva egyben atámadás lehetséges irányát is.

Megfordított előjelek

A második részre kialakuló fordulat mindenholváltozásokat von magával. A felcserélődött erő-viszonyoknak megfelelően megváltoznak a ru-hák is. Londonban és Pesten a lányokcsinosabbak és nőiesebbek lesznek. MichelleFairley virágmintás szoknyát visel, s nemhajlandó többé a diákoknak szánt székre ülni;Kerekes Viktóriának a frizurája változik meg. Aférfiakra zakó kerül, hiszen éppen a tartás leszfőjellemzőjük. Susanne Lothar viszont, aki eddigsem volta lágy és simulékony nőiességmegtestesítője, most még vadabb és kihívóbböltözetben jelenik meg. Hadiállapotot jelölnekezek a jelmezek, ki-ki azzal vértezi föl magát,amije van. Különbségek abban mutatkoznak,hogy ki mire akarja használni erejét és hatalmát.

Londonban a lány minden erejét összeszedi, saz egész második rész élete első és legna-gyobb lázadásává válik. Az ő szájából is épp-olyan bizonytalanul, sőt néha nevetségesencsengenek a feminista ideológia hajánál fogvaelőrángatott érvei, mint Pesten, de lázadását be-lülről jövő igazi indulatok hitelesítik. Carol tehátkomolyan vette a férfi szavait, melyek megkér-dőjelezték az előítéleten alapuló tekintélytiszte-letet, de továbblépett, s John befolyása alól is fel-szabadult. Viselkedéséből nem érezni kibosszú- vagy hatalomvágyat, sokkal inkább azön-kéntelenül feltörő önkifejezés kényszerét,amely

• OLEANNA •

nem válogat az eszközökben, amíg el nem éri acélját. A cél pedig az, hogy mindenki megértse sJohn is végre belássa: ő a felelős a történtekért, smost ugyanaz történik vele, ami korábban a lány-nyal. Mindezen érveket azonban eleinte a meg-egyezés vágya hatja át, mindaddig, amíg enneka lehetőségét a férfi - hihetetlen magabiztossá-gával - másodszor is el nem játssza. London-ban tehát Carol az életéért, az igazságért küzd,John pedig egyre jobban a kétségbeesés felésodródik.

Pesten mása helyzet; itt már lényegesen szét-válik a két előadás. Kerekes Viktória nem aztjátszsza el, hogy a második részre megtalálta ahang-ját, s már meg tudja fogalmazni sérelmeit; azavarodottan előadott érvek nevetségesen éshihetetlenül hangzanak szájából, viselkedéseinkább tehetetlenségből fakadó hatalom- ésbosszúvágyról árulkodik. Bálint András reakcióiis azt sugallják, hogy a lány viselkedése teljesenabszurd.

A bécsi előadás valósítja meg legkövetkeze-tesebben a mameti dramaturgia lényegét: a tel-jes szerepcserét. Innentől kezdve a lány de-monstrál, s megállapíthatjuk, hogy kitűnő tanít-ványnak bizonyul. Pontosan visszajátssza a férfikorábbi cselekedeteit, felidézi érvelési módját, sugyanúgy nem vesz tudomást emberi érzéseiről,mint ahogy korábban a férfi az övéiről. Az elő-adás a mozgáskoreográfia leképezésével is erő-síti ezt a hatást. A férfi korábban állandóan fel-alájárkált, miközben például körbetekerte a lányt atelefonzsinórral, ami történetesen igen kifejezőérzékeltetése az erő pozíciójának. Most a lányfoglalja el az ő helyét, ő ül a tanári forgószékben,és azzal korcsolyázza be a színpadot, nem ritkánsarokba szorítva Johnt. Pontosan demonstrálja:milyen érzés olyanvalaki hatalmában lenni, akiezzel visszaél. Sajátos tartalommal telnek megszavai, amikor azt állítja: ezúttal ő akarja megta-nítani a férfit valamire. Carol ezzel a játákkalegy-ben a néző elé is tükröt tart, hiszen, ha ezt azéles kontrasztot nem mutatná fel, a férfiviselkedésé-nek arroganciája el is kerülhetnéfigyelmünket - túlságosan ehhez vagyunkhozzászokva.

Hogyan lehelt befejezniegy ilyen darabot?

Az Oleanna bizonyos értelemben szimmetrikusfelépítésű darab. Az első rész töredezett párbe-széde ismétlődik meg a harmadik részben, csakezúttal Carol kerül hatalmi helyzetbe: a dialógusaz ő monológjába torkollik. John ebben a rész-ben már leginkább hallgat, egészen addig azújabb telefonfordulatig, amelyből megtudja,hogy mivel vádolja a lány. Tulajdonképpen ez aképtelen vád teszi lehetővé, hogy robbanjon kö-zöttük az eddig felhalmozódott feszültség.

Carol kemény elszántsága és a bekövetkezett

pusztulás mindhárom előadásban hasonló mó-don tükröződik. A lány mindenütt feketeöltözék-ben jelenik meg, John pedig teljesenösszetörve, magába roskadtan várakozik.Londonban, ahol a mozgással szemben afényjátékoknak van dramaturgiai funkciójuk,John félhomályban ül, majd felgyújt egykislámpát. Mozdulata nagyon finoman fejezi kiazt a készségét, hogy meglásson valamit, amiteddig nem vett észre.

Az angol előadás törekszik leginkább valamikiegyenlítésre a két fél között. Itt érezhető a leg-kevesebb gyűlölet és a legnagyobb hajlandósága megértésre, amit jól mutat egy apró gesztus azelőadás végén. John itt is, minta bécsi előadás-ban, alaposan megrugdossa a lányt, aki az asz-tal alól mászik elő, kezében újabb listával, s eb-ben a teljes pusztulásban és világvégehangulatban - szinte megbocsátó mozdulattal -oda-nyújtja Johnnak a szemüvegét. A színpadúgy sötétül el, hogy a nézőben ez a gesztusrögzül.

Bécsben egészen más hangsúlyokkal fejező-dik be az előadás. Szó sincs megegyezésről.Carol teljes magabiztossággal bújik elő - szin-tén az asztal alól -, s nem engedi, hogy a férfi ki-magyarázkodjék. Az érzéketlenséggel határosnyugalommal hagyja, hogy megismétlődjék akorábbi helyzet, amikor a férfi nem volt kíváncsi

Az a légüres tér, amedarabja hazánkban meg„légüres", egyre szűkülmegjósolhatóan tágulni foeredeti (amerikai) megpillanatban egzotikusnak éa provinciális (magyar)ismerős - hogy otthonosnak

A Budapesti Kamarasavatott az Oleannával, köszomszédságában. Ez isnagyobb tán, mint az „Aslap alakú lévén - erőszaA színházavató bemutatóerősen emelkedik, a székutóbbiak minősége a rébotrányos.

Mamet darabjához - kszöveg, éles jelenetezésnem szúró képi megjelení

az ő érzéseire. Most John áll ott, teljesen meg-alázva, megfosztva emberi méltóságától, küsz-ködve, hogy végre megfogalmazzon egy őszintemondatot, de a lány a torkára forrasztja a szót;így ér véget az előadás. A bécsi színpadon a harcnem fejeződött be.

Az Asbóth utcai előadásból kimaradnak azoka szövegrészek, melyek többé teszik ezt a dara-bot két ember küzdelménél. Bálint András és Ke-rekes Viktória arca a pofonváltás után megint kö-zel kerül egymáshoz; meglehet, hogy kapcsola-tuk révbe ért. Nagyon hiányolom azonban azt amondatot, mely mindkét másik előadásban el-hangzik: „Mindez semmivel sem volt rosszabb,mint ami idáig történk". Ez a mondat alkalmasugyanis leginkább arra, hogy elvonatkoztassunka konkrét eseményektől; ez a mondat bizonyítja,hogy Carolt nem kicsinyesség motiválta, hanemmagasabb szempontok vezették, hiszendiadalmasan kihasználhatná a kiprovokáltagresszióból származó előnyöket; csak azeszköztár, a kölcsönvett jelrendszer tűnt olyanriasztónak.

Mamet igazán gyúlékony anyaggal dolgozott,de a jó előadás előhívja a darab mélyén rejlő ár-nyalatokat, s ekkor kitűnik, hogy a lány viselke-dése voltaképpen példázat, amelyből mindnyá-jan tanulhatunk.

C

SZERDAV

S Á K I J U D I T

EPVESZTÉS

lyben David Mamet újelenni látszik, mint

, mint „tér". bízvástg. Ha a. problematikajelenési formái es távoli-nak tűnnek is,mutáció jelenvaló ésmégse nevezzem.

zínház új játékhelyetzvetlenül a régi stúdió

szobaszínház; kicsitbóth", viszont - tégla-kosabban „kukucska".ra kialakított nézőtérek kényelmesek - ez

gi Asbóthban például

ét szereplő, erőteljes- visszafogott, szemettés kívánkozik.

Szlávik István „semmilyen" díszlete remekül fog-ja össze ezeket a „semmilyen" elemeket: hidegneonfény, puritán íróasztal, rajta a telefon, ké-nyelmes, álmodern karosszék, az asztal másikoldalán pedig a kötelezően kényelmetlen szék avendégnek, a többi sivár semmi. Egy egyetemitanár egyetemi szobája. Az ablakok mögötti vilá-gítás a külső időt, a napszakot jelzi. SzakácsGyörgyi ruhái ugyane stílben tartva lebegnek azamerikai és a magyar komfortos viselet közt,mindkettőben ottlhonosan.

Semmi sem akadályozza tehát a nézőt abban,hogy a színészekre, általuk a szövegre, az abbólkialakuló, s fokozatosan a tér egészében szétter-peszkedő fojtó lidércnyomásra figyeljen. PrekopGabriella ismét csak remekfordításában mégarra is ügyet, hogy fülünk ne akadjon fenn a sok,itt-hon egyelőre idegenül csengő„szakkifejezés" hallatán. S ha megkerülhetetlena darab közép-ponti eleme, a politikaikorrektség (nota bene: fordításában Prekopnaksikerül megkerülnie),

ID MAMET: OLEANNA

• OLEANNA •

hát épp a fordítás az, ami politikailag igazánkorrekt, mindenkinek megadja a magaigazságát.

Mert a darab egy súlyos igazságtalanságrólszól ugyan, de az két igazságból tevődik össze.Az egyetemi tanár és hallgatója közti viszony atéma, ez az öröktől és természettől, helyzettőlfogva egyenlőtlen kapcsolat, mely épp azért jö-het létre, mert egyenlőtlenségre épül. Nevezete-sen arra, hogy az egyik tud valamit, amit a másiktudni szeretne; az egyik átadná azt a bizonyostudást, a másik meg általa a tudásból fakadó fö-lényre is szeretne szert tenni. Ezt az alaphelyze

tet öleli körül a „politikai korrektség", melynek ki-indulópontja az, hogy két egyenrangú fél létezikebben a kapcsolatban is, csak az egyik így, a má-sik meg amúgy egyenrangú - hogy hol a tudás,az ebből a szempontból lényegtelen, a feltétele-zett, sőt előírt egyenrangúságot ugyanis nem bil-lenti fel. Ha ez az egyenrangúság, meg az a bizo-nyos egyenlőtlenség egymásra vetül, összemo-sódik, akkor robban az a fajta konfliktus, amelyrőlMamet darabja szól.

Két egyenrangú félről lévén szó, elméletilegvalóban megengedhetetlen, hogy a tudást (mel-lesleg munkája, tehetsége révén) birtokló tanárbármilyen formában lekezelje, lenézze a tudásravágyó diákot. Egy tökéletesen programozott

komputer ebben a helyzetben aligha teszi kezét atanítvány karjára, aligha érinti meg az arcát,aligha használ olyan közvetlenkedő kifejezése-ket, minta Bálint András által játszott professzor.Nem azért nem tenne ilyesmit, mert a politikaikorrektség nem engedi meg, hogy feltételezése-inket („okosabbak vagyunk, minta másik"), előí-téleteinket („a közvetlenség megnyugtatja a ki-szolgáltatott másikat"), szubjektív elemeinket,karakterünket („én ilyen ember vagyok") viselke-désünkben kifejezésre juttassuk, hanem azért,mert éppen nem ember, hanem tökéletesenprogramozott komputer. Politikailag korrekt.Nincsenek előítéletei, feltételezései, emberi tu-lajdonságai.

Ugyanez a komputer persze értetlenül villog-na arra az utasításra, hogy változtassa meg azolvasmányjegyzéket, alakítsa át a tananyagot,ahogy azt a diáklány (és a mögötte álló titokzatos„csoport" - alighanem a Politikai KorrektségDiákbizottsága) követeli. Ez ugyanis éppúgy ide-gen a tudás birtoklására és átadására építettprogramjától, mint az úgynevezett emberi gesz-tusok.

Mamet darabja azonban nem komputerekről,hanem emberekről szól: John, a tanár és Carol, adiák konfliktusos kapcsolatáról, melyet ez a bizo-nyos új démon, a politikai korrektség irányít. Ter-mészetszerűleg csak egyikük - a lány - révén,míg a másik áldozattá lesz, a drámai papírformaszerint. Mamet nem titkolja, hogy John látványosáldozattá válása mögött ott sejlik már az egészamerikai egyetemi kultúra feláldozódása, mégszélesebbre tekintve az egész viselkedéskultú-ráé, legszélesebbre tekintve az egész kultúráé -az abszurdumig hajtott, s immár a tisztesség,természetesség, ráció, érték és főként a korrekt-ség nyomait is nélkülöző ideológiátlan ideológiaoltárán.

Kérdés, mi mutatható meg ebből egy magyar,fővárosi, belvárosi kisszínpadon, mely körül méga régi vágású egyetemi kultúra honol, ahol a ta-nár nyugodtan megsimíthatja tanítványa homlo-kát (fordítva persze nem történhetik), tehet nekiakár ajánlatot is, melyet az elfogadhat vagy visz-szautasíthat, de ez utóbbi esetben sem rohan azegyetemi tanács elé. Egyelőre, teszem hozzá.

Bálint Andrásban, „virtigli" színész értelmiségilévén, készen van ez a politikailag inkorrekt, denekünk nagyon emberinek látszó, ismerősnektűnő professzor; arról már nem ő, hanem ez a bi-zonyos recepciós nehézség tehet, hogy magamis csak utólag visszagondolva érzem sérelmez-hetőnek egy-egy nagyképűnek, lekezelőnek, „il-letlennek" szánt gesztusát, bántónak a figyel-metlenségét, kapkodását; post festa, a konflik-tus kirobbanása mögül visszatekintve. Bálintnagy erőfeszítéssel fogja vissza azt az indulatot,amely mindannyiunkból már előbb tört volna ki;ez a megoldás a figura szintjén szkepszisre, a

Jelenet az Oleannából

K(

s

uaküi

nnkrmzdtnErzs

éni

Ddpkada-peta

sipalák

• OLEANNA •

erekes Viktória (Carol) és Bálint AndrásJohn) (Német Juli felvételei)

zínészet szintjén a szakmai trükkök ismeretéretal. Ettől lesz katartikus az utolsó jelenet vége,z a bizonyos első pofon, melyet számos továbbiövet mindkét oldalon, mint mikor a pezsgős-vegből kirobban a dugó, és követi a habbá lett

tal: megy a gőz.Kerekes Viktória Carolja mintha nem egy, ha-

em két nőből lenne: az első ártatlan, tipikus ésem túl súlyos személyiségzavarokkal, divatosomplexusokkal küzdő diáklány, a másik ennekeaktív alakja, egy szakképzett fanatikus, a PCegszállottja. Mintha abszurd pszichiátriai ke-

elés következtében állna elő az elsőből a máso-ik. Lehetséges, hogy Mametnél is érzékelhető aörés, valószínűbb azonban, hogy a fiatal szí-észnő jelenetenként állította össze a figurát.bben alighanem szerepe van Deák Krisztina

endezőnek, aki Carol alakjában tétován ingado-ik a megérteni vágyás és a földhözragadt igaz-ágszolgáltatás között.Az ingadozás éppen rendezőileg egyébként

rthető (atétovaság kevésbé): neki kell felmutat-ia mindkét fél igazságát. De míg az egyiké jelen

dejű és hatni képes, a másiké a távoli gyökerek-

ben lappang, és a robbanás idején már irrele-váns.

Az előadás végén a közönségnek minden okamegvan a megkönnyebbülésre és a félelernreegyaránt. A demokrácia ajándéka -- egyelőreimportáru formájában - megérkezett hozzánk.

David Mamet: Oleanna (Budapesti Kamaraszinház,Shure Stúdió).Fordította: Prekop Gabriella. Diszlet: Szlávik István m.v. Jelmez: Szakás Györgyi m. v. Dramaturg: BöhmGyörgy. Asszisztens: Szőcs György. Rendező: DeákKrisztina.

Szereplők: Bálint András, Kerekes Viktória.

Amerika

avid Mamet meglehetősen ellentmondásos újrámájában, az Oleannában van körülbelül tízerc, amikor a mű hirtelen kiteljesedik és érde-essé válik, s ezzel igazolja azt a komolyságot,mellyel fogadták, és a tiszteletteljesen lelken-ező kritikákat, melyek a bemutatót követték. Ezrövid kitüntetett rész - a második felvonásbanigazán hátborzongató, meglepő és izgalmas;rovokatív, idegtépő, kegyetlen, ugyanakkorlegáns pas de deux a hatalom, a nemek, a poli-ikai korrektség és a szexuális zaklatás izzóanktuális kérdéseiről. (...)John, a professzor felfedezése - nevezete-

en, hogy Carolnak, a diáklánynak van némigazsága, hogy igenis létezik az életperspektívaroblémája, s hogy az élet egészen más annak,ki a „csúcson" van - a második rész ígérete és

ehetősége. Megkönnyebbülés elképzelni, akártmenetileg is, hogy David Mamet drámai abla-ot nyitott szubjektivitás, hatalom, szexuális

konfliktus, félreértés felhős enigmáira; hogy rávi-lágít a mindig megrázó felismerésre, miszerint azemberek nem olyanok, mint mi. Milyen lelkesítőazt remélni - még ha csak átmenetileg is -,hogy az Oleanna nem hanyatlik laposan kiszá-mítható, szimpla boszorkányüldözésbe, és nemlesz belőle egyfajta, egyetemen játszódó „Sale-mi boszorkányok'.

De hát hamarosan rá kell jönnünk, hogy akér-dés itt nem a szubjektivitás vagy amegtépázott hatalom, hanem a lángolóigazságtalanság --azaz mégiscsak egyfajtaboszorkány-összeesküvés. Carol megvádoljaJohnt az egyetem alkalmazási bizottsága előtt,s a professzor büntetése (elveszíti az állását, azúj házát s még tán nemi erőszak vádja is illetimajd) nagymértékben aránytalan azokhoz a„bűnökhöz" képest, melyeknek szemtanúivoltunk, s melyek alapvetően kimerülnek abban,hogy rosszul ítélte meg hallgatóját, és nembizonyult a földkerekség legéberebb pasasának.

Amint elkezdünk azon töprengeni, vajon Carolmennyire szándékosan építi fel az akciót, rájö

vünk, hogy Mamet ugyanezt műveli - velünk.Mamet okos és szakmailag igen képzett író.Tud-ja: a Carol-féle karakter létezését ésszavahihetőségét az fogja alátámasztani, hogya lány és csoportja azt a nagyon is valódi -csöppet sem paranoid -. félelmet ébresztik fel,amelyet nagyon sok érzékeny embermegtapasztalt már az akadémiai szabadságellen a politikai korrektség eszméi nevébenintézett fenyegetésekben. Mamet egy olyan kordoboló ütőerén tartja a kezét, melyben mindenegyetem egy-egy iktatásra váró óriási szexuáliszaklatási per.

Nem mintha John szent volna. Mint Mametmás karakterei, ő is „macho" szélhámos - bárkedvesebb, lágyabb szélhámos, magasabb osz-tályból, magasabb végzettséggel... de talánmégsem jobb a többinél. Végül is eljut a kegyet-len kitörésig, ami bizonyítja, hogy Carolnak igazavolt. (Ez a hízelgőbb értelmezés; úgy is lehetnemondani: „a kiscsaj megérdemelte".) A lány sze-rint John hatalommal jóllakott disznó - bár két-ségtelenül a szimpatikus fajtából.

Francine ProseThe Washington Pest, 1993. január 3.

...Az Oleanna vélhetően több vitát vált ki, mintbármely dráma ebben az évben. A viták nyilvánsokkal inkább a mű tartalmát, semmint esztétiká-ját érintik. Az Oleanna súlyosan hibás drámai

KRITIKAI KÖRKÉP

• OLEANNA •

Denis Lawson és Michelle Fairley a Duke ofYork's Theatre előadásában

mű, legalábbis az első felvonás, amely, eltekint-ve néhány, a Glengarry Glen Rossra emlékezte-tő ingatlanügylettárgyú utalástól, meglehetősenpucér felvezetés a második felvonásbeli valódikonfliktushoz. Az est második része viszont tel-jességgel magával sodor - igazi Mamet-szóló;az író tehetségesen zárja be a közönséget sze-replői kegyetlen drámájába. (...)

Mint senki írónak, Mametnek sem kötelezőobjektívnek lennie. Azt követelni, hogy nyíltan ésvehemensen a nők oldalán álljon ki, azt jelente-né, hogy írjon egy cinkos (és persze unalmas)darabot, amely senkit sem támad, és kiszolgáljaazt az intellektuális megalkuvást, melyet azOle-

anna éppenséggel kiátkoz. Senki sem tekinthetel ellenérveitől az olyan fanatikusokkal szemben,mint Carol, aki a szexizmus vagy bármely másérdemes ok ellen folytatott kereszteshadjáratotóvatlanul új Mc Carthy-izmusba hajlítaná, amelymegrövidíti a szólásszabadságot és elhallgattat-ja a más véleményt.

Túlzás lenne azt állítani - bár lesznek, akikezt teszik majd -, hogy az Oleanna szexista da-rab. Az este végére Mr. Mamet legalábbis elját-szik a lehetőséggel, hogy kevesebb szól John stöbb Carol mellett, mint azt a közönség eleintefeltételezte.

Frank RichThe New York Times, 1992. október 26.

„Miért gondolják, hogy nőgyűlölő vagyok? Hogynem tudok nőfigurákat írni? Valahogy rajtam ra-

gadt ez a szexista címke..." (...) Mamet első ko-moly kísérletét, mely arra irányul, hogy leradíroz-za magáról a nőgyűlölő bélyeget, az Oleannátmost mutatják be a politikai korrektség egyetemifővárosában.

„Mintha boszorkányüldözés folyna itt a Har-vardon", mondja Mametnek egy barátja, AlanDershowitz, a harvardi jogi kar professzora. Szá-mos professzort vádoltak meg politikai inkorrekt-séggel, rasszizmussal vagy szexizmussal -akárcsak az Oleanna alaphelyzetében.

„Szerintem ezt a művet itt bemutatni olyan,mintha az Anna Frank naplóját Dachauban ját-szanák", sóhajt fel Mamet.

Az Oleanna azt műveli a kilencvenes évekkel,amit Arthur Miller művelt az ötvenes években aMcCarthy-érával A salemi boszorkányok által. EzMamet legnyíltabban politikai darabja; felvo-nultatja mindazt, ami az elmúlt években foglal-koztatta az írót: a szexuális politikát, az oktatásszerepét az atomjaira hulló társadalomban, aférfi sovinizmus kontra feminizmus probléma-körét.

Elérkezett az előbemutató. A kapuk nyitva. Aszínház zsúfolásig teli meghívott barátokkal. Ma-met bevezeti a darabot, majd leül az első sorba,hogy figyelje a színészeit. Utána a folyosón állvaegy csoport Brown-egyetembeli diákkal beszél-get, akik beismerik, hogy a darab összezavartaőket. „Az én nemzedéktársaim a »provokatív«szót használják - felelte Mamet -, maguk meg az»összezavarni«-t. Maguk olyan drámákhozvannak szokva, mint azok a rajzfilmek, melyek-ben a jók fehér, a rosszak fekete kalapot visel-nek." „De hát ez a megerőszakolás - vág közbeegy húsz év körüli nő. Ez egy politikailag felelőt-len darab! A közönség, amikor ilyet lát..." Mametnem engedi, hogy a diák kifejtse, amit gondol.„Politikailag felelőtlen? Ezt hívjuk művészetnek. Anőket a nemük nem akadályozza meg abban,hogy hamisan vádoljanak. A maga nemzedékeúgy nőtt fel, hogy nincs mire várnia. Az én nem-zedékem próbálja megtartani, amije van. Amitmaga lát, az tökéletes hazugság. A társadalomszétesőben, és maga megkérdezheti, mit lehetakkor itt csinálni? A szex borzalmas. A barátságrémisztő. Állás nincs. A szüleivel nem képes be-szélni. Ez a mű arról szól, hogy két ember meg-próbál értelmet adni az életének." De a diákokezt nem fogadják el. A darabhoz fűzött megjegy-zéseikből kiderül, hogy Mametet politikailag in-korrektnek, szexistának, sovinisztának tartják -ugyanazok a vádak, mint az Oleannában. S bárMamet tapasztalt tanár, és kiválóan vezeti diák-jait a komplex eszmék megértése felé, látnivaló-an felháborítják ennek a csoportnak a vádjai. Ha-sonlóan reagál, mint drámájának professzora. „Akomédia házassággal, a tragédia temetésselvégződik" - vonja le a következtetést. - „Ha aNórát ma írták volna, Nóra elrohanna, majd ha-

• OLEANNA •

zamenne, azt mondaná, bolondság volt az egész és megcsókolná a férjét."

De miután a diákok elmennek, a hamuszürkeMamet ezt motyogja: „Életemben először való-ban féltem ezt az országot."

Másnap is feldúlt és dühös. Cambridge-i iro-dájából megtárgyalja az incidenst Harold Pinter-rel, aki Londonból hívta. „Politikailag felelőtlen! ismétli a telefonba. - El tudod képzelni, hogyezt egy egyetemi hallgató mondta?"

Mamet és Pinter kapcsolata egyszerre szak-mai és személyes. Mamet azt állítja, a brit író ko-rai vázlatainak hatására kezdett el írni, még azegyetemen. Amikor befejezte a Glengarryt, za-varos masszának érezte, és elküldte Pinternek,véleményét és segítségét kérve. Pinter csak any-nyit válaszolt, hogy a darabnak mindössze azelőadásra van szüksége, majd megszervezte vi-lágpremierjét a londoni Nemzetiben.

„Majdnem vesztettem; hátráltam - vallotta beMamet Pinternek. - Úgy éreztem magam, mint aprofesszora darabomban. Politikailag felelőtlen.Hát elhiszed ezt? Akkor sem lepődtem volnameg jobban, ha a nő azt mondja, hogy túl-ságosan zsidó vagyok."

A telefon után, feszülten az esti premier miatt,Mamet a zongorához megy, egy ragtime-bakezd, majd egy chicagói bluesszal folytatja.

Aznap este Mamet nyugodtnak, szinte lazá-nak látszik, bár a nézőtér teli van New York-i ésLos Angeles-i kritikusokkal, professzorokkal,diákokkal és barátokkal.

Szünetben a közönség fecsegését hallgatvaaz első felvonás látszólag romantikus idilljérőlMamet boldogan mondja: „Hát nem készen áll-nak a sokkra?"

Utána a közönség hölgytagjai közül jó néhá-nyan meglehetősen indulatosak. Vagy zavaro-dottak. A kritikusok elrohannak a színházból:végre valami igazán izgalmasról, provokatívróllehet írni! Az előcsarnok fokozatosan megtelikpanasszal, vitával, férj és feleség, barát és barát-nő, diák és professzor között. A többség döbben-ten távozik.

De másnapeste nincs feminista ellentüntetés.Noha Mamet számított ilyen demonstrációra,Robert Brustein, a társproducer mástól tart.„Örülnék a tiltakozóknak - mondja. - A imai diá-kok közönyétől jobban félek."

Richard Stayton,The Los Angeles Times, 1992. augusztus 23.

Fordította: Csáki Judit

Anglia

A közelmúltban egyetlen darab sem tett akkorahatást a közönségre, mint az Oleanna. NewYorkban megosztotta a házaspárokat. London-ban a Royal Court bemutatója parázs vitákat szí-

tott, melyek gyakran a színház előtt, az utcán isfolytatódtak. Nőgyűlölő vagy elcsábított áldozat-e a hős? Támadás ment-e végbe a politikaikorrektség ellen, avagy a kendőzetlen igazságothallottuk a modern kapcsolatokról?

Abban a hiszemben mentem el a színházba,hogy Mamet két álláspont vitáját dramatizálta.Ehelyett az történt, hogy az egyik ideológia meg-büntette a másikat.

Anne KarpfThe Guardian, 1993. július 7.

Még mielőtt John átkarolta volna Carolt, mármegdöbbentett arrogáns támadása a lány ver-bális terrénuma ellen, az, ahogyan a szavakat alány szájába adja.

Ám ekkor az oktató megérinti a diákot. Ez hibavolt, még ha vigasztalni akarta is. A férfi szerint amozdulatnak „nem volt szexuális tartalma". Alány szerint „ezt nem maga dönti el". Egyetértek:egy üzenet jelentését annak kibocsátója nem el-lenőrzi maradéktalanul - a fogadó értelmezéseépp annyira érvényes. Nem csak „magunk" va-gyunk; nem bújhatunk el társadalmi, etnikai jel-lemzőnk elől, talán foglalkozásunk elől sem, férfivagy női mivoltunk elől pedig semmiképp sem.Ebben az értelemben nem az történik, hogy Johnmegérinti-megfélemlíti Carolt, hanem a patriar-chális és intézményes hatalom kifejeződésekapja meg a maga tragikus büntetését.

Peter M. LewisThe Guardian, uo.

Amikor David Suchet mint John, a professzor,így szólt: „Kifelé", egyetlen taps csattant fel (kétkéz, egy csattanás, utána csend). Amikor vernikezdte Lia Williamset - Carolt, a diákot - mégegy. Ennyi. Ennyit a hivatalosan szponzorált nő-gyűlölő kitörésekről, amelyre a korábbi kritikákalapján számítottam.

Ami azt illeti, a darab nagy része a klasszikustragédia csapdáit rejti magában, ahol maga anyelv a nagy utazás, a fegyver és a rejtély. Johntekintélyrombolása - könyve támadás a neve-lés megszokott formái ellen - arra vezet, hogy ahatalom hátat fordít neki, és magára hagyja bu-kásában. Hübrisze, hogy egyfolytában irritál. Ál-landóan félbeszakítja Carolt, mintha mindig nyil-vánvaló lenne, mit is fog mondani a lány. (Ho-gyan is ellenkezhetne ezek után később, amikora lány azt állítja, hogy ő nagyon jól tudta, mit akara férfi, sőt arra is kész, hogy válla megérintésétszexuális zaklatásként értelmezze?)

David Mamet gyönyörű, magától értetődőszerkesztési módja csak a második felvonásbanbotlik, amikor a dráma szókratészi dialógusbavált. Carol egy közelebbről meg nem határozott„csoport" hatása alá kerül, amely dühöngő PC-terminátorrá programozza át. A probléma ottvan, hogy az addig lassú észjárású, habozó Ca

rol hirtelen ékesszólása túlságosan is hirtelenjön. Szóvirágait nem valamiféle kis piros könyv-ből szajkózza, ihletetten folyékonyak.

Clifford BishopWhat's On?

Valaki nemrég úgy jellemezte az amerikai egye-temeket, mint az ,,elnyomás szigeteit a szabad-ság tengerén" - és nem viccelt. Ideát még min-dig úgy tekintjük a politikai korrektséget, mintvalami viccet, vagy múlékony óceánon túlihóbortot. De alapos vizsgálat nélkül nem islehet fel-mérni, mennyi kárt okozott.

Még ha David Mamet Oleannája gyenge da-rab lenne, akkor is oda kellene figyelni rá. Ha má-sért nem, hát azon érdeméért, hogy szembesít ajelen egyik kulcskérdésével, olyasmivel, amit atöbbi drárnaíró (amennyire tudom) nagy ívbenkerül. Ám a darab ráadásul igen jónak is bizo-nyul. Először érdekes, azután magával ragadó;a végére pedig csak a legostobább néző nem ke-rül a hatása alá.

A szokványos realizmus mércéjével mérve adarabnak két komoly gyengéje van. Szinte fel-foghatatlan, hogy valaki, akit szexuális zaklatás-sal vádolnak, megkockáztassa, hogy feltétele-zett áldozata egyedül, tanúk nélkül térjen visszahozzá a szobájába. Továbbá Carol átalakulásamotyogó, elvesztett lélekből folyékony beszédűideológussá túl gyors és végletes.

A valószínűségtől való első eltérés nem szá-mít; elfogadjuk mint egyszerű drámai konvenci-ót. A másodiktól már nehezebb eltekinteni. Elfo-gadjuk ugyan a drámai összefogottság kedvéért,de nem teljesen: a darab még ennél is erőtelje-sebb lenne, ha Mamet a nyitó jelenetben alapo-sabban előkészítené Carol átalakulását.

Másfelől a professzor elejétől végig meggyő-ző. Tanterembeli visszafogottságával és önma-gában való kétkedésével ellentétben,jellemének van egy durva, nyers, „senki-nem-fog-ki-rajtam" oldala -- ez a házvásárlássalkapcsolatos telefonhívások alkalmával kerülelőtérbe, melyek minduntalan félbeszakítják acselekmény fővonalát, s egyfajta álcselekménytképeznek. (Ami ugyanakkor igen hatásos. Haingatlanról van szó, Mamet otthon érzi magát.)Ám ezúttal nem zavaró a következetlenség:élethűnek látszik, különösen az amerikaiélethez hűnek.

John legfontosabb tanári tulajdonsága: libe-ralizmusa. Igencsak fejlett liberalizmusról vanszó, ez adja a darab iróniáját. Fejet hajt az ifjúságelőtt; arra tanítja diákjait, hogy ne bízzanak a te-kintélyben, s hogy a hagyományos oktatást aki-zsákmányolás egy fajtájának tekintsék...

Bizonyos értelemben a helyzet sokkal rosz-szabb, mint azt a dráma sugallja. Mamet egy ta-nár és egy diák összeütközésére korlátozza aművet, ám a mai Amerikában a politikai korrekt-ség fő kikényszerítői maguk a tanárok. Ígypéldá-

• OLEANNA •

ul a Modern Language Association (MLA) - azamerikai irodalomtanárok szakmai szervezete -csupa olyan ember kezében van, aki restriktívés destruktív nézeteket vall.

Két végső lábjegyzet. Az Oleanna nem a femi-nizmusról szól, hanem egy sokkal szélesebb po-litikai jelenségről, melynek a radikális feminiz-mus csak az egyik vonatkozása. Nem áltathatjukmagunkat azzal, hogy nálunk ez nem történhetmeg. Már meg is történik; s ez az, ami az Olean-nát még időszerűbbé teszi.

John GrossSunday Telegraph

Fordította: Hideg János

Bécs

David Mamet persze provokátor, mégpedigolyan, aki nagyon is átgondoltan cselekszik, ésprovokációjából piaci hasznot képes hajtani.Mint drámaíró és a polémiára hajlamos ember,képes úgy megközelíteni egy témát, hogy lega-lábbis az adott pillanatban senkise hagyhassafi-gyelmen kívül azt. Tehetsége a kiélezésen ala-pul. Készsége van arra - csak vonakodva ne-vezném ezt művészi készségnek -, hogy felfe-dezze és egymással ütköztesse az adott kérdés-ben rejlő feszültségeket.

A feministák azt vetik Mamet szemére, hogy aférfit egy bosszúvágyó és bigott PC-rajongó (ár-tatlan) áldozatának állítja be, és hogy a szexuáliszaklatás szerinte nem más, mint beteg női agyszüleménye. Mamet ezzel a darabjával szerintük

Ulrich Mühne és Susanne Lothar a bécsi Aka-demietheater előadásában

csupán felmenti a férfiakat, tovább erősítve ezzelaz amúgy is növekvő nőgyűlöletet.

A szerző további érveket szolgáltatott ideoló-giai ellenfeleinek azzal, hogy például Mike Tysonelhíresült perében a szexuális erőszakkal vádoltbokszvilágbajnok pártját fogta. De nem népsze-rűsítik ilyesfajta kijelentései sem: „A nőknek tök-mindegy, hogy szeretik-e őket vagy sem, amimásfelől azt jelenti, hogy képtelenek a kompro-misszumra. Addig harcolnak, amíg nem nyer-nek. Kompromisszumot azonban semmiképpensem kötnek. A kompromisszum férfitalálmány,létrejöttét azaz igény táplálja, hogy szeressék azembert. A nők válasza viszont így hangzik:Nem!"

Mamet tehát kettős előnyt remél abból, hogy aPC tüzével játszik; az Oleanna ugyanis egyszer-re táplálkozik mind a felvilágosodás, mind az el-lenfelvilágosodás gondolatrendszeréből. Fél-reértéseket és veszélyes érveket provokál, ígykényszerítve a befogadókat egymássalszembenálló táborokba.

A darab a hatalom kérdését veti fel. Az Olean-na így nem is annyira a nemek közt dúló háborút,mint inkább a hatalomért vívott harcot mutatjabe. A darabbeli erőszak nemcsak szexuális do-minanciára utal, de kifejezi azt is, hogy az embe-rek közötti viszonyok az erőszak elvére épülnek.A nő a darab elején intellektuálisan reménytele-nül alulmarad, cseppnyi esélye sincsen a nyelvhatalmát, a hatalmi struktúrák ismeretét fel-

használó, a diákok életesélyei fölött basáskodóprofesszorral szemben. Ez a kiszolgáltatott nőúrrá akar lenni a világon, így hát az egyetlenfegyverhez nyúl, amellyel legyőzheti a férfit:hadszínteret változtat, elhagyja az egyetemigondolkodás érvrendszereit, és az ideológiai ter-rorizmus eszközével lesz úrrá a professzoron. A„politikai korrektséget" stratégiai eszközkénthasználja a férfi lejáratására. Mamet tudatosanhasználja a megdöbbentés effektusát, így az elsőfelvonás gyámoltalan, zavarodott Caroljából, akialig tud kiejteni egy idegen szót, a másodikfelvonásra egy ékesszóló, militáns nőt rajzol, akiagresszíven, a „csoportja nevében" lép föl, és akiegyszer csak lazán használ olyan megfogalma-zásokat, mint „paternális prerogáció". Olyan ez aCarol, mintha az általa emlegetett csoport távirá-nyítású terminátora volna.

A darab rendezője, Dieter Giesing mesterienjátszik a rokonszenv és az ellenszenv eszközei-vel. Igazságosabban helyezi el a hangsúlyokat,ügyesen felerősítve így a darabban rejlő irritációspotenciált. Rendezésében jobban kirajzolódik aza (nem is tudatos) hatalom, mellyel a professzorrendelkezik. Az előadás kiemeli, mennyire pro-vokatív a férfi öntetszelgése, így azt is hangsú-lyozza, hogy az okozott pusztítás mindkét oldaltérinti. A hangsúly Carol utolsó mondatára kerül:„Valakinek mindig szenvednie kell. És egyelőremindnyájan szenvedünk. Hát nem így van? Debizony, így van."

Sigrid LöfflerTheater heute, 1993. 11. sz.

Fordította: Lányi Dániel

NÁNAY ISTVÁN

FORGÓSZÍNPAD-FESZTIVÁLT SZERETNÉKBESZÉLGETÉS JANCSÓ

MIKLÓSSAL

Április ötödike, dél. Astoria kávéház. Azegyik sarokban a Ki nyer ma? sorosműsorvezetője,Czigány György körül gyülekezneka játékszerető zenerajongók. Azátellenes sarokban Jancsó Miklós szemlélődik.Ismerősök és ismeretlenek köszöntik,biccentenek feléje, pár szóra megáll asztalánálGyula, a barát, aki az étterembe invitálja... Sközben - beszélgetünk. Interjút szeretnék velekészíteni legújabb kalandjáról: ő válogatja ki azidei országos színházi találkozónrésztvevő előadásokat. De ő újrameg újra kibújik az interjúalanyszerepéből, s mesél, anekdotázik,vitázik - szóval beszélgetünk.

„Bemelegítésül" elmondom neki,hogy a hetvenes évek elejénfelvirágzott amatőr színházakstílusára milyen erős hatást gya-koroltak a filmjei. Azoknak amozgáselemeknek és képek-nek,amelyek oly jellemzőek voltak azúgynevezett szertartás-színháziprodukciókra, az egyik ihletője -bevallva-bevallatlanul - a Jancsó-féle hosszú beállítások, körkörösmozgások, vonulások voltak.

Ez így kimutatható? Érdekes.De azt hiszem, ez benne volta levegőben. Azok az együttesekugyanúgy menekülhettek a szóbénító hatalmától, mint mi, filmesek. Rájöhettek,hogy a szó mellett mekkora hatása van aképnek. S képekben próbálták kifejeznigondolataikat.

Igen. Színpadi képekben. Olyanokban,amelyeket Grotowskitól tanultak, meg az euró-paiavantgárdból, meg a filmekből, így Jancsótólis. Ma már színháztörténeti tény, hogy milyen sokközös vonás volta 25. Színház egyes produkciói,például a Fényes szelek vagy a Vörös zsoltár ésaz Universitas Együttes, a Szegedi EgyetemiSzínpad vagy a tatabányai, zalaegerszegi cso-portok előadásai között. Aztán megszűnt a 25.Színházis, s meghaltak azok a híres együttesekis.

S maradt a népnevelés meg apszichologizálás. Ez a legnagyobb problémám aszínházzal. Sokat gondolkodtam azon, miértilyen a magyar színház? Biztosan tudod, hogyén néprajzos is voltam. Vagy inkább: néprajzzalis foglalkoztam. S a paraszti kultúrából - amelyakár tetszik, akár nem, amúgy is leszálló ágbanvan - szinte telje-sen hiányzik azaz alakoskodás,amely alapja lehetett volna egy másfajtaszínházi formának. Úgyhogy ez van.

De nemcsak gondolkodtál a színházról,hanem rendeztél is színházban, sőt egy ideig ve-zetted a kecskeméti teátrumot.

A kecskeméti próbálkozás életem egyik

rossz emléke. De a színház valóban mindig fog-lalkoztatott. Népi kollégistaként még színház-rendezőnek készültem. De jött Balázs Béla, ésrábeszélt: legyek filmes, arra nagyobb szükséglesz. Hát filmes lettem. De talán a színházi énemis megmaradt, hiszen sokan azt vetik a szemem-re - különösen az utóbbi időben -, hogy filmje-im színházi szemléletűek. A fene tudja. Ezek szerint nem volt ellenedre, hogy fel-

kértek az egyszemélyes zsürorságra.

- Egyáltalán nem. Bár azzal nem számoltam,hogy ez ilyen kemény megpróbáltatás. Enynyielőadást évek alatt nem láttam, mint amenynyitmost néhány hónap alatt kellett megnéz-nem. Hány előadást láttál? Nem számoltam. Sokat. De lehet, hogy

nem eleget. Volt olyan színház, ahova el semjutottam. De információim ezekről is voltak.

- A látott előadások alapján ki lehet-e alaki-tani valami általános képet a mai magyar szín-házról? Én kialakítottam a magam képét. Az első

meglepetésem az volt, hogy akárhová mentem,mindig minden színház tele volt. Ezek szerint aközönség szereti a színházat. Egyedül a Nemze-ti kongott. No meg Zalaegerszegen ZsótérSzentivánéji parafrázisán voltak kevesen. De ezérthető, mert Zsótér nagyon érdekes formákatteremt ugyan, de nem törődik azzal, hogy ami aszínpadon történik, az érthető, követhető legyen.Márpedig a közönség a színháztól ezt várja el.Hogy jogosan vagy nem, az más kérdés. De ígyvan nevelve. A telt ház független attól, hogy mit és ho-

gyan játszanak?

Úgy látszik, független. A közönség elfo-gadja, hogy a magyar színház interpretáló szín-ház. Nem élő. Konzerv színház. Klasszikusokatjátszik. Minden évben mindenütt kötelező egyShakespeare. Vagy Moliére, vagy más ismertszerző ismert darabja. De hol vannak a magyardrámák? Az újak? Vannak. Idén például Horváth Péternek,

Pozsgai Zsoltnak, Békés Pálnak, Bódy Gábor-nak, Németh Ákosnak, Gyurkovics Tibornak,

Darvasi Lászlónak volt bemuta-toja. Hogy csak azokat említsem,akik hirtelen eszembe jutnak.

Lehet. Pozsgai Törődj akerttel! előadását láttam is, Hor-váth Péter darabját pedig szeret-tem volna megnézni. De vala-hogy nem jött össze. Ezek szerinta többiről is lemaradtam. De afelsorolásod nem túl gazdag.Ezek száma eltörpül az interpre-tációké mellett.

De a darab csak az egyikmeghatározója az előadásnak.Talán fontosabb az, hogy mikéntviszik színre. Legyen az új ma-gyar darab vagy klasszikus. S haigy nézzük, akkor egy Shakes-peare-előadás is lehet mai.

Természetesen. De a leg-többször még a

szándékát sem láttam annak, hogyaz előadások maiak legye-nek. Szépek ésunalmasak. Nézd, az előadások akkor érdekesek- legalábbis számomra -, ha vagy nagyszínészek játszanak bennük, vagy nagyon erősa formaviláguk. Ilyen előadásokat alig láttam.Olyat pedig, amelyben e kettő együtt hatottvolna, egyet sem. Szavaidat, hangsúlyaidat úgy értelmezem,

hogy külön-külön láttál olyan előadást,amelyben a színészi alakítás, s olyat, amelyben aforma ragadott meg. Igen. Két kiemelkedő előadása volt az

évadnak, az egyik a Vígszínház Heilbronni Kati-cája, a másika Művész Színházban a Godot. Azelőbbi a formájával, lenyűgöző képeivel, az utób-bi három zseniális színész alakításával ragadottmeg. Három? Na, jó, kettő. Ezeket beválasztottad a találkozóra is,

igaz? A Heilbronnit igen, a Godot-t nem.- A Godot-t miért nem? Úgy érzem, ezeket a rendkívüli művésze-

ket nem szabad annak kitenni, hogy mostohavagy legalábbis a megszokottól eltérő körülmé-nyek között kelljen játszaniuk. Aki kíváncsi rájuk,az menjen el a Művész Színházba. Ezt nem érzem elég meggyőzőnek, hiszen

Jancsó Miklós otthonában

zjkca

v

ammhMlls

gn

ti

av

ta

tedSeamtílen

K

EfevlarTs

vc

pjesemfofek

•JANCSÓ-INTERJÚ •

ak a saját épületükbenátszanának, a fesztiválközönség pedig járnaörbe az országban. Meggyőződésem, hogy ol-sóbb és művészileg kielégítőbb lenne. Hiszenz előadásokat ott kell megnézni, ahol születtek. Ez most, egyik napról a másikra aligha

alósitható meg. Ez lenne az ideális. Most viszont csak

zokat az előadásokat kellene a saját helyüköneg-nézni, amelyek technikai szempontbólozdít-hatatlannak tűnnek. Mindenekelőtt A

eilbronni Katicát. Meg az Amadeust aadáchban. Esetleg a győri 111. Richárdot. EI

ehetne kezdeni a találkozót Pesten, aztánevándorolnánk Győrbe, onnan Zalaegerszegre

vissza Pestre.- Akkor végképp nem értem, miért nem válo-

attad be a Godot-t. Ha az Amadeust meg lehetézni Pesten, a Beckettet miért nem? Igaz. Ezen még gondolkodom. Három, illetve négy előadásról már elárul-

ad, hogy kiválasztottad őket. Melyek a többiek,lletve milyen szempont szerint válogattál?

A Heilbronniról meg a Godot-ról már szóltam.Az Amadeust főleg Mácsai alakítása miatt vá-lasztottam. A Ill. Richárdban a látvány is nagy-szerű meg Gáti Oszkár játéka is. Ezeken kívülnagyszínházi produkció lenne még a miskolciHamlet, amely ugyan nekem nagyon operai, deSzervét Tibor jó benne. Érdekesnek tartom,hogy egyszerre több Koldusopera is fut aszínházakban. Kerestem az okát, miért vettékelő, hiszen az előadások semmiféleaktualitással nem bírtak. De izgat a probléma,s talán így, három együtt, a kaposvári, anyíregyházi és a művész színházi, valamiválaszt ad erre is. Bár az az érzésem, hogy azegymás mellé tett Koldusoperák épp azinterpretációs színház hamisságát fogjákleleplezni. Gondolkodom még, hogy a veszprémiGizella című rockoperát is meg kellene hívni.Nem tudom még.

- Ez eddig nyolc vagy kilenc produkció. Ezekmellett hány kisszínházi, kísérleti vagyavantgárd előadás fér még a programba?

- Úgy tudom, összesen tizenhat produkciótjavasolhatok. A kisszínházi előadásokkal mégnagyobb bajban vagyok. Ezek egy része sokkal

érdekesebb, mint sok nagyszínházi; ezekbenészlelhető az a valami, ami oly fontossá, mássátette azokat az amatőr színházakat, amelyekről

beszélgetésünk elejénszóltunk. Ugyanakkor ezekközül még esetlegesebbvolt, hogy mit tudtammegnézni. Nem láttampéldául az R.S.9.-et vagyGaál Erzsi munkáit. Aztán ittvannak a monodrámák.Azok között is találniérdekeseket, de vajonbeleillenek-e egy ilyentalálkozó programjába?

Ami biztos: ott leszZalaegerszegen a nyír-egyháziak Jókai-elő-adása,az Itta vége meg a Gőrög aRadnóti Szín-házból, azUtolsó Vonal SzínháziTársulás Isa por címűkülönös elő-adása, aztán a11. Edward a Budapesti Ka-maraszínházból, Márta Pistakét rendezése, amit azArany János Színházbancsinált...

- Lorcától a DonPerlimplín szerelme Be-lilával a kertben és BlokKomédiásdija...- Igen. Kiválasztot-

tamegy olyan darabot is,amelyre, azt hiszem, senkinem gondolna, a Karinthy

Színpadon játszott Kakukktojást. Nem-csak atémája miatt, de azért is, mert jó. Szeretném, haA szív bűnei című darab, ami Pécsett megy,szintén ott lenne Zalaegerszegen, vagy kétrendezőnövendék munkája: a Kamrából aDanton halála és a Clavigo Szolnokról (HargitaiIván, illetve Bagossy László szárnypróbálgatá-sa). S hezitálok még, hogy mit csináljak azzal,amit tegnap este együtt láttunk a Merlinben. Jor-dánék április 4-re készített rendhagyó nosztal-gia-show-ja, a Szeretni kell... szellemes, a gye-rekek ügyesek, de valami hiányzik belőle. Talán a szerkezete túl laza, az arányai bi-

zonytalanok. Elkelt volna egy szigorú drama-turg... Igen. Nem említettél egyetlen határon túli szín-

házat sem. Nem láttál tőlük előadást, vagy olyatnem láttál, amit jó szivvel ajánlhatnál? Állandóan készültem Erdélybe meg más-

kkor egyetlen jelentőselőadással sem lehetne - Nem voltak szempontjaim. Minden pre-endégjátékra menni. koncepció nélkül ültem be esténként a színház- Lehet, hogy igazad van, de én így gondol- ba. Egyedüli kritériumként azt határoztam meg,m. hogy hasson rám az előadás. Az egyik ezért ha- S A heilbronni Katicát lehet utaztatni? tott, a másik másért. Többnyire semmivel nem Hát ez nagy probléma. Eszenyiék lemen- hatott.k terepszemlére, s ki-

erült, hogy csak aportcsarnokban tudnákljátszani a darabot, dehhoz, hogy a feltételekegfelelők legye-nek,zmilliós átalakítás-ranne szükség. Erreyilván nincs ennyi pénz. Akkor lemondasz aleist-darabról? Dehogy mondok le!gy egészen mássztivállebonyolítást ja-

aslok. Cserkészhason-ttal: forgószínpad-

endszerre gondolok.udod, mi ez a forgó-zínpad? Tudom, magam is

oltam cserkész, igaz,sak kiscserkész. Akkor emlékszel, a

róbákat úgy kellett tel-síteni, hogy az állomá-

ok körben helyezkedtekl, s mi jártunk egyiktől aásikig. Ezt hívtákrgószínpadnak. Na, asztiválnak is ilyennek

ellene lenníe. A színhá-

XIII. ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ

Június 5. 17.00 Vígszínház A heilbronni Katica (Vígszínház)

Június 6. 15.00 Nagyszínház Sajtótájékoztató

Június 6. 18.00 Házi Színpad II. Edward (Budapesti Kamaraszínház)

Június 6. 22.00 VMK Don Perlimplín... (Arany János Színház)

Június 7. 19.00 Nagyszínház Godot-ra várva (Művész Színház)

Június 8. 19.00 Nagyszínház Koldusopera (Művész Színház)

Június 8. 22.00 Házi Színpad Isa por és hamu (Utolsó Vonal)

Június 9. 19.00 VMK Szeretni kell... (Merlin Színház)

Június 10. 18.00 Nagyszínház Hamlet (Miskolci Nemzeti Színház)

Június 10. 22.00 VMK Itta vége (Nyíregyháza)

Június 11. 19.00 Madách Színház Amadeus (Madách Színház)

Június 11. 19.00 Nagyszínház Görög (Radnóti Miklós Színház)

Június 12. 19.00 Nagyszínház Koldusopera (Kaposvár)

Június 13. 19.00 Győr III. Richárd (Győri Nemzeti Színház)

Június 14. 18.00 Házi Színpad Júlia kisasszony (Marosvásárhely)

Június 14. 21.00 Sportcsarnok A szív bűnei (Pécsi Nemzeti Színház)

Június 15. 19.00 Nagyszínház Glória (Zalaegerszeg)

• JANCSÓ-INTERJÚ •

Szervét Tibor (Hamlet)és Ábrahám István(Színészkirály) amiskolci előadásban(Ilovszky Béla felvétele)

Mácsai Pálaz Amadeusban(Németh Julifelvétele)

Kovács Magdi (Lucy) és Csapó Virág (Polly) a kaposváriKoldusoperában (Simara-fotó)

Jelenet a Szeretnikell... címűelőadásból

(Koncz Zsuzsafelvételei)

Jelenet a nyíregyházi Koldusoperából (Csutkai Csaba felvétele)

Takács Katalin (Doreen) és Görög László (Eddie) a Görögben

• JANCSÓ-INTERJÚ •

Darvas Iván (Estragon) és Garas Dezső (Vladi-mir) a Művész Színház Beckett-előadásában(Korniss Péter felvétele)

hová is, de ezeket az utakat végképp nem tud-tam beiktatni az életembe. De holnap indulok egykörutazásra, Marosvásárhelyre, Szatmárnéme-tibe, Nagyváradra és Temesvárra. Úgyhogy alistám még messze nem végleges. Végignézve a bő kínálatot, válogatásod-

ban tényleg nem könnyű pregnáns koncepcióttalálni. Mondtam, hogy semmiféle előre gyártott

koncepció nem vezetett. Tudom, hogy a váloga-tás nagyon eklektikus, de hiszen az évad teljesít-ménye is rendkívül eklektikus volt. Azt is tudom,hogy van olyan előadás, amit meg kellett volnanéznem, s nem láttam, így a döntéseim egy-kétponton vitathatók, túlságosan szubjektívek lesz-nek. De azért van egyszemélyes válogatás, hogya válogató személye, annak ízlése tükröződjék aprogramban. Jónak tartod-e ezt a szisztémát, lehet-e

valóban egy személyben végigcsinálni ezt amunkát? Nagyon nehezen. Nem is tudtam volna a

vállalt feladatot teljesíteni, ha nem segít barátom,

Márton István tévérendező, akinek rendkívülmegbízható áttekintése van a magyar színházegészéről. Számos világfesztivál szervezése így tör-

ténik, de azoknál a zsürort egész csapat elő-válogató segíti, vagy a színházak maguk választ-ják ki azt a néhány előadást, amelyet érdemes-nek tartanak bemutatni a válogatóknak. Itt ezmég nem alakult ki. Emlékszem, amikor JackLang még nem volt francia ku