III. TÉTEL

PLATÓN (427-347) ISMERETELMÉLETE ÉS ONTOLÓGIÁJA

Az ókor egyik legnagyobb görög filozófusa Athénben vagy Aigina szigetén született. Főbb művei: Szümposzion (A lakoma), Politeia (Az állam), Parmenidész, Nomoi (A törvények), Timaiosz stb.

Platón

3.1 Platón tanítása a megismerésrőlAz emberi megismerés fokozatait Platón az úgynevezett

vonal-hasonlat segítségével szemlélteti (vö. Politeia 509 d-511 e):

A négy egységre osztott függőleges vonal részei mellett húzódó mezők jelzik az emberi megismerés négy fokozatát. A legalacsonyabb fokú ismeret a találgatás (gör. eikaszia). Ennek tárgyai a „képek” vagy szubjektív vélemények (pl. valaki az igazságtalan tettet igazságosnak tartja, vagy a délibábot valóságnak véli). Magasabb fokú ismeret a hiedelem (gör. pisztisz). Ennek tárgyai az érzéki valók (pl. valaki úgy hiszi, hogy az athéni alkotmány tökéletesen megtestesíti az igazságosságot). Még magasabb fokú ismeret az értelmi ismeret (gör. dianoia), amelynek tárgyai a matematikai eszmék. A legmagasabb fokon a szellemi szemlélés (gör. noészisz) helyezkedik el. Ennek tárgyai az ideák (pl. valaki tud az igazságosság eszméjéről és eszményéről; így azt is tudja, hogy az athéni alkotmány elmarad ettől az eszménytől).

A megismerés alsó két fokozata a vélekedés (gör. doxa) világába tartozik, a felső két fokozat pedig a tudományos ismeret (gör. episztémé) szférájába. A doxa és az episztémé ismeret-fokozatait az elkülönülést (gör. khóriszmosz) szimbolizáló vonal választja el egymástól.

Az idea (gör. eidosz, ouszia) vagy forma (gör. morphé) vagy őselv (gör. arkhé) szó jelentése Platónnál: eszme, ősminta, őselv, őskép, ok, cél, lényeg, lét, létező, viszonyítási alap stb. Tudunk az ideákról. Példák: Ha két dolog jóságát összehasonlítjuk, önkéntelenül is a feltétlen jóhoz (a jó

2

ideájához) mérjük őket. A világon nincs két egyenlő hosszú fadarab, mégis tudunk az abszolút egyenlőségről (az egyenlőség ideájáról; vö. Phaidón 73-75). Az általunk rajzolt érintők nem egyetlen pontban érintik a kört, mégis tudunk az eszményi érintőről (az érintő eszményéről és eszméjéről) stb. – Platón tehát abból a megfontolásból kiindulva alkotta meg idea-tanát, hogy a világ létezőinek tökéletlen voltát csak azért fedezhetjük fel, mert tudunk a tökéletesről, amelyhez az érzéki valókat hasonlítjuk.

Az igazság logikai értelemben (gör. orthotész: megfelelőség, helyesség): a dolgot olyannak mondjuk, amilyen. Az igazság ontológiai értelemben (gör. alétheia): a dolog megfelel eszméjének (pl. igazi, valódi gyöngy: igazgyöngy).

A platóni dialektika logikai értelemben azt jelenti, hogy az egyetemesebb fogalmak magukban rejtik és áthatják az alacsonyabb rendűeket, s ezeket az előbbiekből fogalmi metszéssel (gör. diairészisz) hámozhatjuk ki.

Például: a létezők két csoportja: az élőlények és az élettelen létezők. Az élő létezők két csoportja az értelemmel bíró és az értelem híján levő élőlények. Az értelemmel bíró élőlények körébe tartozik az ember mint értelmes, élő létező (vö. Szophisztész 219-tól, ahol Platón a horgászat meghatározásához jut a fogalmi metszés segítségével).

3.2 Platón ontológiája: az ideák és az „árnyak” világa

Platón dualista (a valóságot megkettőző) ontológiája szerint a valódi létezők az ideák, s hozzájuk képest az érzékelhető létezők csak árnyak (vagy „nem létezők”). A valódi világ az ideák birodalma. A filozófus szerint az ideák

3

nem csupán szubjektív fogalmak, hanem objektív adottságok is. Feltehetően valamennyi filozófiai értelemben vett nemnek (pl. élőlény) és fajnak (pl. ember) létezik valamiféle prototípusa, eszményi kiadása: így van tökéletes érintő, emberség, lóság stb. Az idea nem elképzelhető, hanem érthető szerkezet. A ló ideája tehát nem valamiféle elképzelhető vagy érzékelhető eszményi ló, hanem az a program, vagy logika, amelynek alapján érzékelhető elemekből eszményi lovat lehetne összerakni. Ez az ideális világ, a programok világa megismerésünktől függetlenül létezik. – Megjegyzendő, hogy Platónnál az ouszia kifejezés nem csupán a fogalmilag megragadható lényeget, hanem a létet (gör. einai) és a létezőt (gör. to on) is jelenti.

Az ideák hierarchikus rendet alkotnak. Az ideák piramisának csúcsán az ideák feletti Jó (= Igaz = Szép = Egy = Isten) áll, aki napként ragyogja be az ideák és az árnyak világát. A Jó az ideák és az árnyak világának, valamint megismerhetőségüknek végső forrása: a megismerhető dolgoknak nem csupán a megismerhetősége származik a Jótól, hanem ezenfelül még a létezésük (einai) és lényegük (ouszia) is, holott pedig a Jó nem lényeg, hanem a lényeget méltóságával és erejével messze túlszárnyalja (Politeia, 509 b).

A platóni dualista ontológia szerint a valóság két részből áll: az igazi valóság az ideák világa, élén a Jó ideájával; s ezzel szemben áll az árnyszerű valóság, azaz az érzékelhető létezők szférája.

4

Az ideák világa az ésszel felfogható (gör. noéton) szféra, az érzékelhető világ pedig a látható (gör. horaton) világ (Politeia 509 d). A két világ között elkülönülés (khóriszmosz), szakadék húzódik. Aki az érzékelhető világot tartja valódi világnak, tévedésben él. Ezt a tévedést Platón a Politeia című művében található barlang-hasonlat segítségével szemlélteti (Politeia 514-518).

A hasonlat szerint egy barlang mélyén, a kijáratnak hátat fordítva olyan rabok vannak gyermekkoruktól fogva leláncolva, akik nem tudnak a kijárat felé fordulni. Hátuk mögött alacsony fal húzódik, amely mögött tűz ég. A fal mellett különféle tárgyakat, szobrokat mozgatnak emberek, s a leláncolt rabok csupán e tárgyak árnyait látják, s csak az árnyakat tartják valóságosnak: semmit sem tudnak a tűz által megvilágított szobrokról, s nincs sejtésük a barlangon kívüli napfényes, tarka színekben pompázó világról. A filozófus azt állítja, hogy mindazok, akik az érzékelhető kozmoszt tekintik igazi, végső adottságnak, s nem tudnak az ideák valódi világáról, hasonlók a barlangban leláncolt emberekhez.

Az ideák világának és az érzékelhető világnak kapcsolatát a filozófus a következő fogalmakkal jellemzi:

a) részesülés (gör. methexisz): az érzékelhető dolgok részesülnek az ideák létéből (vö. Szümposzion 211; Phaidón 100-102);

b) analógia: a dolgok hasonlítanak ideájukra (vö. Politeia 508 c);

c) megjelenés (gör. parouszia): a dolgokban megjelenik az idea tökéletessége (vö. Phaidón 100 d);

5

d) utánzás (gör. mimészisz): a dolgok utánozzák az idea tökéletességét (vö. Parmenidész 132 d);

e) megtisztulás (gör. katharszisz): a lélek az érzéki világ salakjától megtisztulva jut az ideák világába (Phaidón 67 c);

f) visszaemlékezés (gör. anamnészisz): a lélek az érzékelés kapcsán visszaemlékszik az előéletében látott ideákra (vö. Phaidón 73).

A platóni dialektika ontológiai értelme: az ideák áthatják egymást és az érzékelhető világot (gör. koinónia tón genón). A lét mindent áthat: a nemek egymással összevegyülnek, és a létező is meg a különböző is átjárja valamennyit és egymást is kölcsönösen (Szophisztész 259 a). A mindent átható léttel (az általános léttel: gör pantelosz on) szemben semmi sincs. Minthogy a lét mindent áthat, a nem-létezőnek (ti. a világnak) is van léte (Szophisztész 256 d-e). Platón tud arról, hogy a lét csak analóg (hasonló, de nem azonos) értelemben állítható a különféle létezőkről (Politeia 477 a; Szophisztész 257 a). A különféle létezők léte az ideák felett álló (a Jóval, a Széppel és az Igazzal azonos) Egy-től függ: ha az Egy nincs, akkor semmi sincs (Parmenidész 166 c). Az Egy a tökéletes létező, amely az élet, a mozgás és a gondolkodás tökéletes egysége (vö. Szophisztész 248-249).

6