ausztria szerepe a dán német egységállam helyreállításában ... · német szövetség...

Háda Béla-Ligeti Dávid -Majoros István-Maruzsa Zoltán-Merényi Krisztina (szerk.)Ő Nemzetek és birodalmak. Diószegi István 80 éves. ELTE, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, Budapest, 2010.

561

Raáb Renáta

Ausztria szerepe a dán-német egységállam helyreállításában (1851–1852. január 28.)

z 1848-as forradalmak leverése után a nagyhatalmak legf bb feladatuknak a kontinens országainak miel bbi konszolidálását tartották. Legnagyobb kihívást a német térség jelentette, hiszen a két vezet német nagyhatalom Ausztria és Poroszország sze-

retett volna minél nagyobb hasznot húzni a forradalom okozta tisztázatlan vi-szonyokból és kivívni a Németország feletti egyedüli szupremáciát. Míg Ausztria Felix Fürst zu Schwarzenberg herceg vezetésével arra törekedett, hogy helyreállítsa az 1814-ben létrehozott konföderatív jellegű Német Szövet-séget, és azon belül visszaszerezze 1848 tavaszán elvesztett elnöki hatalmát, miközben modernizálta volna a szövetség elavult működési struktúráját, illet-ve beléptette volna a Habsburg-monarchia nem német tartományait is a német államszövetségbe, addig Poroszország, élen Josef Maria von Radowitzcal, egy Ausztria nélküli kisnémet egység, egy német szövetségi nemzetállam kialakítá-sán munkálkodott.

Ausztria 1850. szeptember 2-án (már másodszor) megnyitotta a Szövetségi Gyűlést, amely továbbra is csonka maradt, hiszen a gyűlést ismételten bojkot-tálták a porosz unió tagállamai, Poroszország pedig október 15-ig meghosz-szabbította az unió 1849. május 28-án Erfurtban elfogadott alkotmányát. A két német hatalom szembenállása miatt már 1850 nyarán úgy tűnt, Németország kettészakad. A Poroszország és Ausztria közötti hatalmi konfliktus 1850 októ-berében érte el mélypontját a jól ismert kurhesseni ügy kapcsán. Ezekben a hó-napokban mindkét fél arra volt kíváncsi, hogy Oroszország ki mellé áll? A po-rosz uniót vagy Schwarzenberg 70 milliós Közép-Európa tervét támogatja majd? A cár kijelentette, hogy hosszú távon azt hatalmat támogatja, amelyik végleg lezárja a három éve húzódó dán–német háború ügyét és tartósan hely-reállítja Észak-Európában a békét. Határozottan leszögezte: amíg a schleswigi kérdés nincs megoldva, Németország nem szervez dhet újjá. Miben is állt ez a schleswigi kérdés, amely a cár politikájában központi szerepet játszott?

A dán monarchia területén 1848 áprilisától kisebb-nagyobb megszakítások-

kal háború zajlott a dánok és németek között, amelynek megszüntetését a nagyhatalmak prioritásként kezelték. A dán–német háború gyökerei az 1814-es bécsi kongresszus döntéseiben keresend k: a gy ztesek a területileg megcson-kított dán monarchiát Holstein és Lauenburg hercegségek révén beléptették a Német Szövetségbe, korlátozva így Dánia függetlenségét. Dánia viszont Tö-rökországhoz hasonlóan az öt nagyhatalom érdekszférájának ütköz pontjában ellen rizte a Balti-tenger kijáratát és a zavartalan orosz hajóforgalmat, ezért e

sebezhet , meggyöngült állam az európai egyensúly egyik fontos pillére lett. Az újjáalakult dán monarchia magába foglalta a királyság területét, amelyet

délr l a Kongeå folyó túloldalán húzódó Schleswig hercegség határolt.

A

Raáb RenátaŐ Ausztria szerepe a dán-német egységállam helyreállításában (1851–1852. január 28.)

562

Schleswig hercegséget az Ejder folyó választotta el az Elbáig húzódó német Holstein hercegségt l. A dán király – egyben Schleswig és Holstein hercege is –Koppenhágában egy kett s monarchia fölött uralkodott, amely egy északi (dán) és egy déli (német) részre tagolódott, míg Schleswigben keveredett a ket-t . A kett s szuverenitás lehet vé tette a Német Szövetség számára a dán bel-ügyekbe való beavatkozást. Dánia számára a helyzet Poroszország meger sö-désével kezdett kritikussá válni: Berlin 1834-re a szövetségen belül egy kisnémet gazdasági közösséget hozott létre saját intézményekkel, közös vám-politikával, kivonva magát a német régióban egyre inkább háttérbe szoruló Ausztria és az irányítása alatt álló Szövetségi Gyűlés felügyelete alól.

Miközben a porosz lapok az 1840-es évek elején már nyíltan cikkeztek arról, hogy Dániát be kellene léptetni a Német Vámszövetségbe, hogy Németország tengeri hatalommá váljon, a dán monarchián belül is er re kapott az egységesül Németországhoz csatlakozni vágyó dánellenes német nemzetiségi mozgalom. Az ún. schleswig-holsteini német nemzeti liberális párt az egyesített Schleswig és Holstein hercegségek önálló állammá alakítását, s ennek Németországhoz való csatlakozását tűzte ki legf bb céljául. Velük szemben alakult meg az ún. ejderdán

párt, amely azt hirdette, hogy a dán határt az Ejder folyó képezi, nem pedig a mesterségesen megalkotott egységállam határán húzódó Elba. Az ejderdánok országuk függetlenségét úgy látták biztosítottnak, ha a német lakosságú Holstein hercegséget miel bb átengedik Németországnak, Schleswiget viszont egy új, szabad alkotmány által szorosabban csatolják a királysághoz. A Schleswig her-cegség birtoklására vonatkozó német, illetve dán igényeket mindkét párt történe-ti-államjogi érvekkel és korabeli dokumentumokkal igyekezett alátámasztani.1 Schleswig vitatott államjogi hovatartozása lassanként megoldhatatlan problémá-vá n tte ki magát, ugyanis a schleswigi kérdés egyszerre hordozott magában al-kotmány-és államjogi konfliktust, trónöröklési bizonytalanságot, biztonságpoli-tikai veszélyeket, illetve nacionalista szembenállást, amelyeknek konszenzusos megoldása már 1848 el tt is hiú reménynek bizonyult. Így mire 1848 márciusá-ban a forradalmi hullám Észak-Európát is elérte, senki nem tudta megakadá-lyozni, hogy az ország kettészakadjon. A semleges Ausztria kivételével Német-ország tagállamai, uralkodói és publicistái egy emberként sorakoztak fel a schleswig-holsteini törekvések mögé és Schleswig megszerzése a német egység szimbólumává vált. Olyan érzelmi üggyé, amelyet egyetlen Németországot irá-nyítani szándékozó hatalom sem bolygathatott büntetlenül.

1 A schleswig-holsteini német párt I. Keresztély dán uralkodó 1460 -as oklevelére hi-vatkozva alakította ki hárompontos programjátŐ 1. Schleswig és Holstein hercegségek ö n-álló államot képeznek a királysággal szemben, 2. a két hercegség örökre és szétválasztha-tatlanul összetartozik, 3. csak és kizárólag az Oldenburgi -dinasztia férfiága uralkodhat Schleswig-Holsteinben. (Ez utóbbi kérdés azért vált aktuálissá, mert VII. Frigyes dán uralkodónak nem volt fiúörököse, tehát az Oldenburgi -dinasztia férfiága kihalás el tt állt.) Az ejderdán párt viszont az 1460-as oklevéllel szemben az 1721-es nemzetközi ga-ranciákra hivatkozott, amikor is az északi háború lezárásakor Anglia és Franciaország (valamint 1767-ben Oroszország) is garantálta IV. Frigyes dán királynak Schleswig her-cegség birtoklási jogát.


563

A februári párizsi események hírére és az ejderdán párt nyomására 1848. március 21-én Koppenhágában is megd lt az abszolutista államrendszer és VII. Frigyes dán király jóváhagyásával megalakult az els felel s (márciusi) dán minisztérium. Válaszul a schleswig-holsteiniek is megalakították Kielben a hercegségek ideiglenes kormányát és hosszú, három évig tartó, fegyverszüne-tekkel, béketárgyalásokkal megszakított polgárháború kezd dött, amelyben a schleswig-holsteini pártnak a Német Szövetség Poroszország égisze alatt fegy-veres segítséget nyújtott. E beavatkozással a polgárháború kilépett a dán mo-narchia keretei közül és európai kérdéssé vált, s ennek az orosz és a brit diplo-mácia kiemelt figyelmet szentelt. A végleges megegyezés még 1850 nyarán is kilátástalannak tűnt, hiszen az ejderdánok Schleswig dán koronával való fel-bonthatatlan unióját és Holstein Schleswiggel való mindenfajta kötelékének el-szakítását tekintették békebázisnak, míg német részr l a tárgyalásokat vezet Poroszország Schleswignek a dán koronától való független törvényhozói és közigazgatási jogkörét és Holsteinnel bizonyos további kapcsolatok meg rzését szorgalmazta. Ilyen körülmények között Poroszország elhalasztotta a lényegi probléma, Schleswig hercegség államjogi viszonyának tisztázását és 1850. júli-us 2-án Berlinben csak egy ún. egyszerű vagy szeparált békét kötött Dániával, amely papíron helyreállította a békét Dánia és Poroszország, ill. Dánia és a Német Szövetség között, de közben mindkét fél fenntartotta a háború kirob-bantása el tt képviselt álláspontját és jogkövetelését.

A berlini tárgyalásokkal egy id ben Londonban is a dán kérdés volt napi-renden, hiszen a dán diplomácia a háború kitörését l fogva arra törekedett, hogy az 1721-ben Dániának Schleswiget garantáló nagyhatalmak egy megújí-tott kollektív nyilatkozatban „frissítsék fel” Schleswigre vonatkozó garanciá-jukat. 1850 márciusában a tisztázatlan németországi viszonyok közepette a nagyhatalmak szükségesnek tartották kinyilvánítani, hogy a dán monarchia integritásának meg rzése közös európai érdek. A londoni jegyz könyv alá-írására 1850. augusztus 2-án került sor, ahol Anglia mellett Franciaország, Oroszország és Svédország-Norvégia is meger sítette, valamint elismerte (de nem garantálta vagy szentesítette!), hogy a dán monarchiát egységében kell fenntartani.

Ausztria oroszországi nagykövete – Karl Ferdinand Buol-Schauenstein gróf – már 1849 telén megírta f nökének, hogy a cár komolyabban veszi a schleswig-holsteini kérdést, mint az osztrákot,2 Ausztria akkor még bels bajai-ra hivatkozva elháríthatta magától ezt az európai kabinetek legnagyobb kudar-cának számító ügyét, az 1848-as év talán legnagyobb „nyűgét”. Az orosz dip-lomácia feltételét azonban Bécs már nem hagyhatta figyelmen kívül, hiszen nem kockáztathatta meg, hogy Ausztria Poroszországhoz hasonlóan Európa perifériájára sodródjon és izolálódjon. S azt sem akarta, hogy a nem német ha-

2 HEINDL, Waltraud: Graf Buol-Schauenstein in Sankt-Petersburg und London (1848-1852). Zur Genesis

des Antagonismus zwischen Österreich und Russland. InŐ Studien zur Geschichte der Österreich-Ungarischen Monarchie 9. Wien–Köln–Graz, 1970. 40. (Buol 1849. február 16-án írja mindezeket Schwarzenbergnek).


564

talmak engedelmes csatlósaiként tűnjön fel Németországban, hiszen ezzel ma-ga támogatta volna a porosz uniót. Schwarzenbergnek állást kellett foglalni, méghozzá úgy, hogy két szék közül ne a pad alá essen, s t gy ztesen kerüljön ki a Poroszországgal szembeni versenyb l.

A londoni jegyz könyvvel kapcsolatban Schwarzenberg rugalmasabb volt, hi-szen ezt európai hatalmak kötötték, míg a berlini békét kizárólag Poroszország. Élénk levelezésbe kezdett Ausztria londoni ügyviv jével, August von Kollerrel, akinek leszögezte: Ausztria is szeretné a dán monarchia integritását biztosítani, de a császári állam nem adhat le olyan nyilatkozatokat, amelyek a szövetség kompe-tenciájába tartoznak és amelyekr l a szövetségnek kell dönteni.3 Miután a nagyha-talmak képvisel i Londonban kategorikusan elutasították az osztrák kérést arra hivatkozva, hogy ezzel csak ösztönöznék a schleswig-holsteiniek ellenállását,4 Schwarzenberg Dániát környékezte meg. A dán kabinet megpuhítása érdekében abszolutista miniszterelnökt l szokatlan gesztust tettŐ leszögezte, hogy a dán ki-rályságban végbement bels változások (az 1849. június 5-i alkotmány, amely álta-lános választójogot engedélyezett az alsóházba!) változatlanul fennmaradhatnak. Schwarzenberg ezzel az ügyes húzással –ismét bizonyította, hogy egy cél érdeké-ben tud rugalmas lenni – közelebb hozta a dán feleket Ausztriához. Az 1850 au-gusztusában dán külügyminiszterré kinevezett Holger Christian Reedtz utasította londoni követét: „Dánia számára Ausztria csatlakozása nagyon fontos, meg kell egyez-ni”.5 Ezek után augusztus 23-án Ausztria csatlakozott a londoni jegyz könyvhöz, amely külön nyilatkozatban tartalmazta a Német Szövetség jogait. Míg Poroszor-szág továbbra is konzekvensen megtagadta a londoni jegyz könyv aláírását, Schwarzenberg elérte, hogy mind szélesebb körben kezdtek megbarátkozni a Szö-vetségi Gyűlés visszaállításának lehet ségével, amelynek jogait Schwarzenberg épp most emelte egy nemzetközi egyezmény szintjére.

A diplomáciai gy zelem ellenére az ügy még mindig nem ért véget Auszt-ria számára, hiszen az oroszok és a britek felszólították Bécset a július 2-i béke ratifikálására és a háború leállítására. Schwarzenberg utasítására ezért október 3-án a csonka szövetségi gyűlésen résztvev 11 ország képvisel je ratifikálta a porosz-dán békét.6 A mindenki által várt schleswig-holsteini helytartóság7

3 Schwarzenberg Kollernek, Wien, 1850. július 25. InŐ RANTZAU, von Johann Albrecht

(szerk.): Europäische Quellen zur Schleswig-Holsteinischen Geschichte im 19. Jahrhundert. Bd.1.: Akten aus dem Wiener Haus-, Hof- und Staatsarchiv 1818–1852. Breslau, 1934. (Veröffentlichungen der Schleswig-Holsteinischen Universitätsgesellschaft, 43) (Schriften der Baltischen Kommission zu Kiel, 23.) 201.

4 Koller Schwarzenbergnek, London, 1850. augusztus 3. RANTZAU: 207. 5 Reedtz persze kiemelte, hogy a Német Szövetség jogainak fenntartása csak úgy kerülhet be a jegy-

z könyvbe, hogy a Német Szövetséget kizárólag Holstein és Lauenburg vonatkozásában illetik meg jo-gok. Vrints Schwarzenbergnek. Kopenhagen, 1850. augusztus 21. Haus-, Hof- und Staatsarchiv (=HHStA), Wien Ministerium des Aeußern PA. XXIV. Dänemark Berichte, Weisungen, Varia 1850. 13.

6 THORSØE, Alexander: Kong Frederik den syvendes Regering I-II. Et bidrag til den danske stats historie fra 1848-1863. Gyldendalske Boghandels Forlag, 1884. II. 85.

7 Az ún. helytartóságot (Statthalterschaft, dánul statholderskab) még a frankfurti központi ha-talom iktatta be 1849. március 26-án Schleswig-Holstein számára, miután a dán kormány felmond-ta a malmöi fegyverszünetet és ezáltal a közös kormány mandátuma megszűnt.


565

számára kiküldend Inhibitoriummal, (meggátolás, tiltás) kapcsolatos döntést –a háború azonnali leállítását követelte – október 25-én hozta meg a gyűlés hiva-talosan: közölte a helytartósággal, hogy nem tűr semmilyen további hadműve-letet Dánia ellen és elrendelte az azonnali csapatvisszavonást az Ejder mögé.8 Schwarzenberget a döntés meghozatalában egyértelműen a poroszokkal való leszámolási kényszer motiválta, amelyhez nem kapott volna európai támoga-tást a nagyhatalmi elvárások teljesítése nélkül.

A németországi osztrák szupremáciának a schleswig-holsteini mozgalom felszámolása volt az ára, de ha már így alakult, akkor ezt Poroszországgal kö-zösen akarta véghezvinni. A porosz politika nemcsak a schleswigi kérdésben, de a német kérdésben is alulmaradt. Ennek legf bb bizonyítéka az volt, hogy 1850. november 4-én az orosz kormány is elismerte a Szövetségi Gyűlést. Bár Schwarzenberg szerette volna, ha a dán kormány még a szövetségi executio megkezdése el tt nyilatkozik a monarchia jöv beni szándékairól,9 a dánok ha-tározottan elzárkóztak attól, hogy a schleswig-holsteini felkelés leverése el tt kiadják kártyáikat.10 A dánokkal való részletes tárgyalások így áttolódtak az 1851-es esztend re. Sikeresebb volt Schwarzenberg a Poroszországgal való megállapodásban, amennyiben november 29-én mindkét fél aláírta az olmützi egyezményt, amely nemcsak Ausztria és Poroszország ideiglenes megegyezé-sét hozta, de fordulópontot jelentett a schleswigi kérdésben is, hiszen tartal-mazta a holsteini pacifikáció részleteit.11 A végleges megoldása azonban még sok feladattal jártŐ a schleswig-holsteini felkelés leverése után vissza kellett állí-tani a dán egységállamot, amelynek alapfeltétele az ejderdán mozgalommal való leszámolás volt. Ausztria – 1848-ban a létéért küzdött és alig hallatta hangját a dán ügyben – 1850/51 fordulóján visszanyerve Poroszországgal szembeni egykori fölényét a schleswigi kérdés f szerepl jévé vált.

1850. december 26-án megkezdte a két német hatalom az olmützi egyez-mény Holstein pacifikációjára vonatkozó pontjainak gyakorlatba való átülteté-sét. Az osztrák szövetségi komisszárius Alexander von Mensdorf–Pouilly és porosz kollégája Wilhelm Thümern január 6-án érkezett meg Kielbe, ahol a dán kommisszárius, a metternichi korszakból már ismert egykori konzervatív kül-ügyminiszter, Heinrich Reventlow-Criminil gróf csatlakozott hozzájuk. A komisszáriusok felszólították szövetségeseik nevében a helytartóságot, hogy vonja vissza csapatait az Ejder mögé, oszlassa fel a schleswig-holsteini tarto-mánygyűlést és minden már kiadott háborús rendszabályt vonjon vissza.

8 OBERSCHMIDT, Randolf: Russland und die schleswig-holsteinische Frage 1839-1853. Frankfurt

am Main, 1997. 213. 9 Schwarzenberg Vrintsnek Wien, 1850. november 25. RANTZAU: 262. 10 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen, 1850. december 4. RANTZAU: 267. 11 Az egyezmény értelmében a schleswig-holsteini kérdés végleges szabályozása az összes né-

met állam közös döntésének lett fenntartva (I. cikkely). A megállapodás szerint Ausztria és Po-roszország tárgyalókat küld Holsteinbe, akik a Német Szövetség nevében felszólítják a helytartó-ságot, hogy fejezzék be az ellenségeskedést, csökkentsék a hadsereget az állomány 1/3-ra, illetve ezeket vonják vissza az Ejder mögé és minden már kiadott háborús rendszabályt töröljenek el. (III.b. cikkely).


566

Hangsúlyozták, jelenleg az a feladat, hogy Holsteinben olyan állapotot hozza-nak létre, amely biztosítja a Német Szövetség jogait. A követelések visszautasí-tása esetén egy szövetségi executiós hadtest lépi át Holstein határát, hogy vég-rehajtsa a feltételeket. Hosszas, keserű viták után a január 10–11-re virradó éj-szakán a kieli kastélyban ülésez schleswig-holsteini tartománygyűlés 42Ő36 szavazattal jóváhagyta a kapitulációt és közölte a helytartósággal, hogy elfo-gadja a komisszáriusok feltételeit azzal a fenntartással, hogy a kés bbi tárgya-lások során a Német Szövetség védelmezni fogja Holstein Schleswigre vonat-kozó jogait. A helytartóság 1851. február 1-én adta át a hatalmat a komisszáriusoknak Holsteinben. Ennek ellenére február elején mégiscsak meg-szállták osztrák és porosz csapatok Holsteint, igaz, nem a schleswig-holsteiniek, inkább a dánok sakkban tartására.

Osztrák részr l Ignaz von Legeditsch altábornagy mintegy 20.000 f nyi cse-hekb l, magyarokból, olaszokból, lengyelekb l és tiroliakból álló csapatot ve-zetett Holsteinben,12 míg a porosz 15.000 f s hadtest egyel re a dán határ köze-lében tartózkodott. Az azonban, hogy mikor kerül a dán király, mint Holstein hercege holsteini szuverenitásának tényleges birtokába, azon múlott, hogy si-kerül-e a dán kormánynak olyan Dánia szervezeti felépítésére vonatkozó tervet prezentálni Bécsben és Berlinben, amelyet a két német hatalom is elfogadható-nak tart. Így született meg Reedtz külügyminiszter fejében „egy álmatlan éjszaka után” a gondolat, hogy politikai riválisát, a minisztérium többségének nézetét képvisel ejderdán Wilhelm Sponneck pénzügyminisztert küldje Bécsbe terve-zetével. Reedtz úgy gondolta, hogy Sponnecknek személyesen kell meggy -z dnie róla, mennyire kilátástalan a konzervatív hatalmakkal szemben keresz-tülvinni az általa elképzelt ejderdán programot.13

Sponneck ún. notabelprojektje, amit a monarchia minden részér l egybehí-vott köztiszteletben álló notabelek, (el kel k) küldöttei elé szándékoztak ter-

jeszteni, úgy rizte volna meg az egységállamot és a monarchia integritását, hogy számos intézkedéssel közelebb akarta vonni egymáshoz Schleswiget és a királyságot. A monarchiában közös lett volna a külügy, a flotta, a zászló, a ke-reskedelem és hajózásai rendszer, a pénzügy, vám - és postaügy, de Holstein és Lauenburg külön-külön tartományi gyűlést kapott volna határozati jogkörrel saját ügyei vonatkozásában. A közös ügyeket egy ún. államtanácsban intézték volna, ahova Holstein és Lauenburg ugyanannyi képvisel t küld, mint Dánia-Schleswig. Sponneck elképzelései alapján Schleswig is megkapta volna saját határozati jogkörrel bíró tartománygyűlését, valamint saját adminisztrációját, de mivel a királysággal közös hadsereget terveztek, együtt kellett volna mű-

12 Ferenc József 1850. december 27-én döntött arról, hogy a Bajorországban állomásozó IV. had-

testet küldi Holsteinbe. (HHStA, Ministerrat v.11.1.1851 MRZ. 102/1851) 13 Sponneck személyének kiválasztásán az orosz kancellár Karl Robert Nesselrode is megdöb-

bent, hiszen külföld a nemzeti liberálisok egyik vezet jeként ismerte, másrészt úgy vélte, hogy „az amatőr Sponneck képtelen lesz bármit is elérni az agyafúrt Schwarzenbergnél.” (ENGBERG, Jens: Det slesvigske spørgsmål 1850-1853. København, 1963. (Skrifter, udgivet af Historisk Samfund for Sønderjylland, 37.) 123.


567

ködni Schleswig tartománygyűlésének a királyság országgyűlésével is, tehát Holsteint l és Lauenburgtól függetlenül közös törvényhozó testületet alkottak volna saját közös ügyeikben. Schleswig és Holstein között megszűnt volna a közös feljebbviteli bíróság és igazgatás, és csak egyes nem politikai intézmé-nyek maradtak volna közösek, így pl. kolostorok, a nemesség nem politikai ne-xus socialisa, elmeintézet, tűzoltóság stb.14 Sponneck ezt a tervezetet szándéko-zott elfogadtatni a monarchia köztiszteletben álló küldötteivel, valamint a két német hatalommal. Január 11-én indult el Bécsbe, de miel tt beszélt volna Schwarzenberggel, felkereste Peter von Meyendorff orosz diplomatát. A nagy-követ felhívta a figyelmét, hogy nagy ellenszenv uralkodik Bécsben és Berlin-ben a Koppenhágában uralkodó ejderdán tendenciákkal szemben és azt taná-csolta, hogy vegye figyelembe az 1846. szeptember 17-i szövetségi határoza-tot,15 mert minden valószínűség szerint ehhez fognak ragaszkodni a német ha-talmak. Meyendorffnak igaza volt, hiszen Maximilian Theobald Joseph Vrints von Treuenfeld báró, a koppenhágai udvarnál akkreditált császári királyi rendkívüli követ már 1849. december 1-én felvázolta f nökének, hogy hogyan kéne megszervezni a dán monarchiát. Szerinte a 48-as rendszerváltás el tti ál-lapotot kellene visszaállítani, s nem szabad megengedni, hogy Holstein Né-metországhoz kerüljön, mivel Dánia így vagy egy skandináv unióhoz csatla-kozna, vagy a tengeri hatalmak martalékává válna. Férfiági örökösnek a német oldenburgi nagyherceget javasolná, mert Oldenburg nagyhercegséggel csak növekedne a német elem a dán monarchiában és ezáltal Dánia szorosabban kö-t dne a Német Szövetséghez!16 Sponneck január 18-án fejtette ki saját elképze-lését Schwarzenbergnek, aki azonban egyel re nem akart állást foglalni arra hivatkozva, hogy a poroszok nélkül nem dönthet, ezért elküldte Sponnecket Berlinbe is. Schwarzenberg valójában azonnal kiolvasta a tervb l, hogy a terve-zet Schleswiget, mint Dánia koronatartományát kezeli és ez éles ellentétben áll a status quo-val, amit Vrintst l és a berlini osztrák nagykövett l, Anton von Prokesch-Ostentól eltér en Schwarzenberg csak a tárgyalások jogi kiinduló-pontjának tartott, de nem szabta feltételül a háború el tti állapot teljes visszaál-lítását.17 Sponneck január 28-án érkezett meg Berlinbe, ahol többször is találko-zott Otto Theodor von Manteuffel porosz miniszterelnökkel, aki Schwarzen-

14 THORSØEŐ II. köt. 120. A nexus socialis a 15. század fordulóján létrejött ún. schleswig-

holsteini nemesség közös privilégiumait jelentette, amelyre a schleswig-holsteiniek mint a herceg-ségek közötti legf bb kapocsra hivatkoztak.

15 Az 1846. szeptember 17-én elfogadott szövetségi nyilatkozat kimondja, hogy a gyűlés bízik benne, miszerint a dán király a trónöröklés rendezésekor tekintettel lesz a férfiági örökösök igényé-re és a Német Szövetség valamint a holsteini rendi gyűlés alkotmányos jogaira. A gyűlés továbbá kifejezte kompetenciáját a schleswig-holsteini ügyben, ugyanakkor elítélte a Dániával szemben kifejezésre juttatott német támadásokat. Az 1846-os szövetségi nyilatkozat a metternichi osztrák politika gy zelme volt a Dánia ellen már akkor radikálisan fellépni akaró Poroszországgal szem-ben. (RAÁB RenátaŐ Metternich dániai politikája. Világtörténet, 2007 sz-tél, 1–16.)

16 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen, 1849. december 1. HHStA Wien, Ministerium des Aueßen, PA XXIV. Dänemark, Berichte, Weisungen Varia 1849. 12.

17 Schwarzenberg Prokesch-Ostennek Wien, 1851. január 26. RANTZAU: 283.


568

bergnél sokkal látványosabban igyekezett schleswig-holsteini irányba terelni a tervezetet, így pl. kérte, hogy közös helytartó irányítsa a hercegségeket. Sponneck tiltakozására Manteuffel ejtette végül az elképzeléseit. Sponneck Schwarzenbergt l hivatalos választ csak Bécsbe való visszatérte után február 8-án kapott. Schwarzenberg hiányolta, hogy a tervezetben nem kap kell hang-súlyt az 1846. szeptember 17-i határozat, amelyet pedig Ausztria a Szövetségi Gyűlésen majd szigorúan törvényes keretek között fog értelmezni és megsza-vazni.18 Schwarzenberg a tervvel kapcsolatban szabad kezet ad magának, és kivárja, mit mondanak róla az összehívott köztiszteletben álló küldöttek.19 A viszonylag mérsékelt berlini és bécsi reakciók után Sponneck azzal az érzéssel távozott Bécsb l, hogy küldetése sikeres volt, hiszen a két hatalom nem tiltako-zott az ellen, hogy az ejderdán terv legyen a dán monarchia jövend szerkeze-tének az alapja. Sponneck optimizmusa kés bb sok vitára és konfliktusra adott okot.

Az osztrák miniszterelnök Sponneck tervével szembeni mérsékelt állásfog-lalása el ször Vrintset döbbentette meg. Február 5-én megírta Schwarzenberg-nek, hogy dán kormánykörökben kialakult az a nézet, hogy az osztrák minisz-terelnök elfogadta Sponneck tervét. Hát nem látja Schwarzenberg, hogy ez egyet jelentene a 48-as márciusi tendenciák gy zelmével? Vrints kötelességé-nek tartja, hogy öt éves koppenhágai tevékenységének tapasztalatai alapján felhívja Schwarzenberg figyelmét, hogy a holsteini és lauenburgi kontingenst nem azért lökik ki az egységes hadseregb l, mert a német érzékenységet akar-ják kímélni, hanem azért, hogy megvalósítsák az Ejderig terjed dán nemzeti államot és Schleswiget összekapcsolják a dán királysággal. Sponneck terve fel-bontja a status quo-t és ráadásul arra hivatkozik, hogy a holsteini felkelés által megszűnt ez a jog.20 Vrints szerint az ultradán politika partner lehetett a forra-dalmi német, s t a korábbi porosz politika számára, de semmi esetre sem tár-gyalóképes az osztrák-német politikával szemben.

Valóban felmerül a kérdés, miért bánt Schwarzenberg olyan „kesztyűs kéz-zel” Sponneck tervével januárban, mikor korábban és kés bb is hevesen tilta-kozott az ejderdán politika ellen? A magyarázat a párhuzamosan folyó drezdai konferenciában keresend , ahol Schwarzenberg Ausztria érdekeinek megfele-l en a német szövetségi alkotmány reformját szerette volna elfogadtatni Po-roszországgal és a jelenlév német tagállamokkal. Ehhez pedig minden szava-zatra szüksége volt. Most az a fontos – írja Vrintsnek március 1-i utasításában, „hogy a holstein-lauenburgi szavazatot az előttünk álló plenáris ülés előtt igenlően ad-ják le”. Vrints feladata ezért az, hogy meggy zze a dán kormányt: Holstein és Lauenburg miatt neki is érdeke, hogy megvalósuljanak a drezdai konferencia osztrák célkitűzései. Éppen ezért a Drezdában tartózkodó dán küldöttnek ad-

18 Schwarzenberg Sponnecknek Vienne, 1851. február 8. RANTZAU: 287. 19 Uo. 288. 20 Vrints Schwarzenbergnek, Kopenhagen 1851. február 5. A dánok osztrákok felé történ „jog-

eljátszás-elméletének” hangsúlyozása az osztrák–magyar analógiára apellál. HHStA Wien, Ministerium des Aueßen, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851, 14.


569

jon a kormány olyan utasításokat, amelyek az osztrákok javára döntik el a drezdai konferencia vitás kérdéseit.21 A dánoknak azonban egyáltalán nem állt érdekében a 70 milliós Schwarzenberg-féle projekt támogatása. A koppenhágai angol követ, Henry Wynn visszamondta Vrintsnek, hogy Reedtz nem ért egyet azzal, hogy Ausztria összes nem német területével együtt be akar lépni a szö-vetségbe. Mikor Vrints magyarázatot kért Reedtzt l, az azonnal beismerte, hogy „a császári udvar elképzelése nem kívánatos Dánia számára”, hiszen ez alapján a holsteini kontingens bármikor a török határra lenne rendelhet .22

Schwarzenberg csak azután lépett fel nyíltan a koppenhágai kabinettel szemben, hogy nyilvánvalóvá vált: a drezdai konferencia nem váltja be a 70 milliós birodalomhoz, Ausztria Vámszövetségbe való belépéséhez és az er s osztrák vezetésű központi hatalomhoz fűzött reményeket.23 Dánia csak 1851 áprilisától fogja megtapasztalni, hogy mit is jelent az európai „reakció”, termé-szetesen mértékletesebb formában, hiszen egy önálló, független államról volt szó. A többi európai 48-as felkel ideiglenes kormánnyal ellentétben, Dánia csak most fog szembesülni azzal, hogy nem tud ellenállni a konzervatív euró-pai er knek és márciusi vívmányait csak korlátozott formában tudja meg rizni. Az viszont végképp meglepi a dán kabinetet, hogy legvehemensebb ellenz je éppen az az Ausztria lesz, amelyhez három éven keresztül a legnagyobb remé-nyeket fűzte. A császári állam, amely a drezdai konferencia kudarca ellenére hatalma tet pontjára került végre komolyan nekilátott, hogy elképzeléseinek megfelel en rendezze a schleswigi kérdést, annál is inkább, hiszen az európai hatalmak Dánia iránti aktív rokonszenve is csak addig tartott, amíg a monar-chia integritását veszély fenyegette. Ez a veszély 1851 tavaszára végképp el-múlt, az alkotmánykérdés tisztázását pedig az európai nagyhatalmak inkább dán–német belügynek tekintették.24

Schwarzenbergnek még ürügyet sem kellett keresnie ahhoz, hogy határo-zottan lépjen fel Koppenhágával szemben. Németország szerte ugyanis másról sem lehetett hallani, mint a schleswigi „zsarnoki” dán vezetés kritikájáról. 1850 júliusában ugyanis Frigyes dán király Ferdinand Tillischt nevezte ki Schleswig komisszáriusának, aki a hercegség bels igazgatásában teljhatalmat kapott.25 Miután Dánia Dél-Schleswiget is katonai kontroll alá vette, ostromállapotot ve-

21 Schwarzenberg Vrintsnek Wien, 1851. március 1. HHStA Wien, Ministerium des Aueßen, PA

XXIV. Dänemark, Weisungen, Varia 1851, 15. 22 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen, 1851. március 29. HHStA Wien, Ministerium des

Aueßen, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851, 14. 23 Schwarzenberg csak 1851. május 21-én szögezi le nyíltan Koppenhágának, hogy a császári

kabinet soha nem Sponneck tervezetét, hanem annak a köztiszteletbeli tagokból álló gyűlés elé való terjesztését helyeselte. (Schwarzenberg Vrintsnek Wien, 1851. május 21. RANTZAU: 319.)

24 STEFFEL, Laurence D.: The Schleswig-Holstein Question. Harvard Historical Studies, 32. Cambridge/Mass., 1932. 13.

25 Tillischt 1851. március 5-én VII. Frigyes Schleswig miniszterévé nevezte ki és állandó helye lett a dán minisztertanácsban. THORSØEŐ II. 129. Az már az orosz udvart is megbotránkoztatta, hogy VII. Frigyes a legmagasabb dán kitűntetéssel, az Elefánt-renddel jutalmazta tevékenységét. OBERSCHMIDT: 232.


570

zetett be, amely 1852 márciusáig tartott. Tillisch megszüntette a királyság és Schleswig között húzódó vámhatárt, és az Ejderhez tette át, amely által Hol-stein vámpolitikailag külfölddé vált. Tillisch elbocsátotta azokat a német hiva-talnokokat, papokat, akik részt vettek a schleswig-holsteini felkelésben és a német sajtó szerint olyan koppenhágai hivatalnokokat nevezett ki helyükre, akik nem beszéltek németül. Ezen kívül számos olyan intézkedést hozott, amely a királyság és Schleswig szorosabb egymáshoz kapcsolására irányult.

1851. február–márciusa folyamán jelent meg Tillisch közeli munkatársának Theodor August Jes Regenburgnak a nyelvrendelete, amely bevezette a dán egyházi-és oktatási nyelvet a Schleswig középs részén található ún. vegyes nyelvi körzetekben. Ez annyit jelentett, hogy a vegyes körzetekben vasárna-ponként felváltva dánul, ill. németül tartották a misét, de a speciális egyházi események (pl. keresztel stb.) azon a nyelven folytak továbbra is, amelyiken az adott család kérte. A vegyes körzetek általános iskoláiban dánul kezdték meg az oktatást és csak heti négy órában tanulhattak a gyerekek németül. A nyelvrendelet nem érintette az igazgatási és bírósági nyelvet, mert a vegyes körzetekben továbbra is azon a nyelven folyt, ahogy azt a konkrét igények ép-pen meghatározták. A vegyes körzetekt l délre a tisztán német lakosú terüle-teken érintetlen maradt minden, mint ahogy a vegyes körzetekt l északra fek-v tisztán dán lakosú területen is a dánt használták az élet minden területén.

Schwarzenberg a fentiek miatt a német közvélemény nevében beszélhetett, amikor április 10-én jegyzékben kérte az orosz udvar támogatását a koppenhá-gai „demokratikus tendenciák” megállításához. Schwarzenberg tisztában volt Oroszország dániai befolyásával, ezért még miel tt bármilyen lépést tett volna Koppenhágában, szükségesnek tartotta, hogy megnyerje a pétervári vezetést a maga elképzeléseinek. Az osztrák miniszterelnök szerint már nincs értelme „színlelt mértéktartással” elkend zni azt a tényt, hogy Dániát jelenleg „egy szűk és szélsőséges párt, amely az 1848-as események következtében került az élre”, irányít-ja. A Dániával szembeni baráti hatalmak nyilván nem azért írták alá a londoni jegyz könyvet, hogy a dán korona dán nemzeti színekben birtokba vegye Schleswiget és vámhatárral ossza meg a hercegségeket. Ausztria azért lépett erkölcsileg, s t katonailag is közbe a szövetség nevében, hogy helyreállítsa a király szuverenitását és tekintélyét egy olyan országrészben, amelynek lakói fegyveresen szegültek szembe uralkodójukkal, és nem pedig azért hogy támo-gassa a dán minisztériumot ejderdán álma megvalósításában.

Ausztria nem segédkezhet egy olyan monarchia újjászervezésében, amely „két új politikai egység létrehozását szolgálná, amelyeket egy perszonáluniós gyenge kapocs tart össze, és amelynek egyetlen szélfuvallat is véget vethet, sőt teljesen lerom-

bolhat.” Egy a monarchia többi részét l, így Schleswigt l is er szakosan elszakí-tott Holstein, amelynek lakóit pedig évszázadok hosszú sora egyesített Schleswig lakosaival, kiszolgáltatva egy idegen és ellenséges (azaz a dán) naci-onalizmusnak, könnyen zsákmányává válna mindenféle forradalmi tendenciá-nak. „Az intrikák és elégedetlenség állandó fészkévé válna, a német ideológiának állan-dó felkínált csalétek, hogy ott működésbe hozza a nacionalizmus és a félreismert német


571

jogok ürügye által a nyugtalanságnak és felforgató tevékenységnek sötét munkálkodá-sát.” Sajnos a szűk látókörű dán politikusok mindezzel keveset tör dnek, mi-közben vehemensen ki akarják irtani a német nacionalizmust, amely Schleswig déli részében még tartja magát. Nem veszik észre, hogyha Holstein kilökésével még 1/3-al csökkentik a kicsisége miatt már amúgy is észrevehetetlen dán mo-narchiát, ezzel „az állam anyagi ellehetetlenedését okozzák”. Miközben lábbal ti-porják a megszerzett jogokat és a több évszázados egységet, a német alattvalók elidegenítésével újra olyan vihart idéznek el Európában, amit aztán megint nem fognak tudni uralni és kézben tartani. Ausztria mindig is barátjának tar-totta ezt a monarchiát, és ezért „meg kell kísérelni, hogy megállítsuk őt ama szaka-dék szélén, amely felé az 1848-as események kapcsán hatalomra jutott párt őt taszítja. Tehát igen erősen és határozottan fogunk beszélni Koppenhágában.”

Ugyanebben a jegyzékben fogalmazza meg Schwarzenberg azokat a kisebb-ségpolitikai alapelveket, amelyek még akár 21. századi programbeszédekben is megállnák a helyüket. A miniszterelnök szerint Ausztria meg fogja értetni Koppenhágával: elengedhetetlen, „hogy a győztesek részéről egyfajta visszafogott-ság legyen érzékelhető, hogy ma nem arról van szó, hogy Dániának új és átléphetetlen korlátokat kell állítani a két nemzet közé, amely azokat megosztja, hanem éppen ellenke-zőleg; úgy kell kormányozni, hogy egy közös uralkodó alatt tudjanak békésen egy és ugyanazon cél felé haladni. Ahelyett, hogy kiszakítják Schleswiget azokból a viszonyok-ból, amelyeket az évszázados törvények már létrehoztak Schleswig és Holstein között, jobb lenne egy olyan politika alkalmazása, amely tudomásul veszi és ápolja ezeket a ha-gyományokat, felfogván, hogy ezek a hagyományok szolgálják az átjárás lehetőségét a két nemzet között és a legfőbb gyűrűként léteznek abban a láncban, amely arra hivatott, hogy egyesítse a Dán Monarchia német részeit a nem német országrészekkel.”26

Nesselrode hűvösen reagált Schwarzenberg jegyzékére, de valójában az orosz kormány is egyre er teljesebb hangot kezdett Koppenhágában használni. Ezt persze nem akarta a német hatalmak tudomására hozni és szokásos dönt -bíró szerepében működött továbbra is. Míg a német hatalmaknál panaszkodott a komisszáriusok holsteini működésére és nehezményezte, hogy késlekednek a dán király autoritásának helyreállításában, Koppenhágában azzal fenyegetett, hogy nem támogatja a trónöröklés kérdését, ha a dán kormány nem mutat el -zékenységet a német hatalmak kívánságaival szemben. A nyár folyamán Nesselrode már nyíltan, név szerint követelte az ejderdán miniszterek eltávolí-tását a kormányból, akiket ultraskandinavizmussal és demokratizmussal vá-dolt. Az orosz követelés „hallatlan” eljárásnak min sült a diplomáciában egy független állammal szemben.27

Schwarzenberg els határozott koppenhágai fellépése az április 13-i jegy-zékhez köthet . Ebben leírja, hogy bár Ausztria aláírta a londoni jegyz köny-vet, de csak a Német Szövetség jogainak fenntartása mellett, tehát a béke hely-reállításakor és a monarchia újjászervezésekor Ausztriának ügyelnie kell arra,

26 Schwarzenberg Eduard Lebzelternnek Wien, 1851. április 10. RANTZAU: 304. 27 OBERSCHMIDT: 238.


572

hogy a szövetség jogai ne csorbuljanak. Bár Ausztria és Poroszország semmit nem szeretne annyira, mint átadni a hatalmat Holstein hercegének, de amíg a király nem áll el olyan javaslattal, amely a szövetség számára is elfogadható feltételeket nyújt, addig marad az átmeneti állapot Holsteinben. Ausztria elfo-gadja, hogy a teljes háború el tti állapot visszaállítása nem célszerű, ezért nem vetette el Sponneck tervét, de sajnos a dán kormány úgy tűnik nem a kiegye-zést el segít módon kormányoz. Schwarzenberg pontról-pontra felsorolta a német sérelmeket. Mindezekb l a császári kabinet „csak azt a következtetést tudja levonni, hogy Koppenhágában teljesen úgy cselekednek, mintha az lenne a fő cél, hogy Holsteint leválasszák azért, hogy többé-kevésbé erőszakosan egy Ejderig terjedő, alkot-mányában, nemzetiségében és nyelvében teljesen dán országot hozzanak létre. Ez nem az a cél, amely Európa és Dánia konzervatív érdekeinek, a londoni jegyzőkönyvet alá-írók szándékainak és a császári udvar helyzetéből fakadó kötelezettségeinek megfelel.”28

Április 30-án Vrints megírta Schwarzenbergnek, hogy ne fűzzön túl sok re-ményt április 13-i jegyzékéhez, mert nem lesz meg a kívánt hatása. „Megfelelő kényszerítő eszköz” hiányában nem fog a dán minisztérium eltérni szívós nemze-ti politikájától.29 A dán válasz valóban nem volt kielégít a német hatalmak számára. Reedtz április 27-i válaszjegyzékében a Hanza-sajtót hibáztatja a Tillisch elleni kirohanások miatt és sajnálatos, hogy ezeket a vádakat komoly német államférfiak is elhiszik. Az elküldött 87 schleswigi német hivatalnok el-bocsátásának indokait és körülményeit tételesen magyarázza meg a dán jegy-zék, ami pedig a lelkészeket illeti, csak azokat váltotta le Tillisch, akik nem vol-tak hajlandóak a király nevében misét mondani. Az elbocsátott hivatalnokok és papok helyébe kinevezett dánok teljes mértékben jártasak a német nyelvben és irodalomban.30 Május 12-i jegyzékében a dán kormány a nyelvi rendeletet vette védelmébe, azzal az indokkal, hogy csak ott történt jogos változás, ahol a hasz-nált nyelv részben vagy túlnyomó többségében dán. Tehát nem igazságtalan-ság történt, hanem helyrebillent a két nyelv közötti egyensúly.31

Vrints nem volt elragadtatva Reedtz válaszjegyzékeit l és figyelmeztette a dán külügyminisztert, hogy csak néhány kiragadott kifogásra reagált. A prob-léma gyökere, a rendszer, amelyb l e konfliktusok fakadnak, továbbra is ho-mályban marad.32

Sponneck terve a már sokat emlegetett notabelgyűlésen – 1851. május 14-re hívott össze a király Flensburgba – a holsteini kisebbség ellenállásán megbu-kott. Miközben a küldöttek tanácskoztak, a dánok intenzívebb tárgyalást kez-deményeztek a keleti hatalmakkal. Annak érdekében, hogy Oroszországot

28 Schwarzenberg Vrintsnek, Wien, 1851. április 13. HHStA Wien, Ministerium des Aueßen, PA

XXIV. Dänemark, Weisungen,Varia, 15. 29 Vrints Schwarzenbergnek, Kopenhagen, 1851. április 30 HHStA Wien, Ministerium des

Aueßen, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851, 14. 30 Reedtz a bécsi követnek 1851. április 27. XVI. Rigsarkivet Gehejmeregistratur 1851. 203. 31 Reedtz a bécsi követnek 1851. május 12. X. Uo. 256. 32 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen 1851. május 11. HHStA Wien, Ministerium des

Aueßern, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851 14.


573

megnyerjék a dán kabinet terveinek, Reedtz külügyminiszter, aki egységállam-párti felfogása miatt a konzervatív udvarnál is „szalonképes” volt, személyesen utazott Varsóba. A minisztérium nehezen állapodott meg személyében, hiszen eddigre már teljes volt a kormánytagok kettéosztottsága és „akik külföld részéről támogatást kaptak, azok teljesen népszerűtlenek voltak a dán országgyűlésen.”33 Mikor Reedtz június 3-án megjelent audencián a cárnál, I. Miklós szemrehányásokkal fogadta. Hiába sikerült megállapodást kötnie a trónöröklés ügyében, Nesselrode is kifejezte rosszallását az 1849. június 5-i alkotmány és az általános választójog miatt. Szerinte Tillisch zsarnoki uralma és Schleswig eldánosítása nehezíti a pacifikációt, ezért megismételte azt az osztrák–porosz véleményt, hogy csak a Holstein és Schleswig között visszaállított közös feljebbviteli bíró-ság, és a schleswig-holstein-lauenburgi kancellária helyreállítása tudná kielégí-teni Németországot. Reedtz ezt azzal utasította vissza, hogy a status quo ante visszaállítása egyet jelentene a dán monarchia felbomlásával és ez az intézke-dés az ejderdán párt malmára hajtaná a vizet. Orosz kérésre Varsóból Reedtz nem haza, hanem Bécsbe indult, hogy további tárgyalásokkal mozdítsa el a Német Szövetség és Dánia között még mindig tisztázatlan ügy megoldását.34

Reedtz június 10-én találkozott Schwarzenberggel, akivel több órán keresz-tül tárgyalt. Mikor Reedtz kifejtette, hogy a notabelek elé terjesztett program az egyetlen, amely alapján a monarchia viszonyait rendezni lehet, Schwarzenberg kijelentette, hogy Ausztria soha nem helyeselte ezt a tervezetet és „a dán kor-mány csak zavarokat okoz lépten-nyomon, amikor kijelenti, hogy nem akarja betagolni vagy eldánosítani Schleswiget, de minden, ami részéről azóta történik, pont az ellenke-

zőről tanúskodik.”35 Schwarzenberg dönt változásokat kért a schleswigi igazga-tásban, Reedtz viszont arra kérte Schwarzenberget, hogy a Holsteinben tartóz-kodó szövetséges csapatok ténylegesen adják át a királynak a hercegséget, majd megígérte, hogy hazatérése után, ha kell lemondással fenyegetve keresz-tülviszi az ejderdán miniszterek kormányból való eltávolítását. Schwarzenber-get úgy tűnik meggy zte a dán külügyminiszter, hiszen mind Vrintset, mind Prokescht utasította, hogy Reedtzet Koppenhágában és Berlinben is „erőtelje-

sen” támogassák, mert „Reedtz koppenhágai fellépésétől függ minden”.36 A Német Szövetség június 11-én 6 héttel meghosszabbította az Ausztriának és Poroszor-szágnak biztosított teljhatalmat.

33 A küldetés nagy vitát váltott ki a május 19-i minisztertanácson. Christian Frederik Hansen

hadügyminiszter szerint els sorban arról kell meggy zni az orosz kabinetet, hogy a dán kormány-nyal szembeni vádak túlzottak. Hansen szerint az orosz dorgálások a kormányrendszer ellen irá-nyulnak, azaz hogy „Dánia tovább ment a demokratikus irányban, mint bármelyik másik ország, és ezért az legyen a fő cél, hogy megvédjük a kormányt a demokratikus tendenciákkal szembeni vádaktól.”(Statsrådets Forhandlinger 1848–1863 I-II-III udg. af Rigsarkivet ved Harald Jørgensenő Ejnar Munksgaards forlag, København, 1956. II. 1851. május 19. 289.)

34 ENGBERG: 169. 35 Reedtz beszámolója az 1851. június 27-i minisztertanácsonŐ Statsrådets Forhandlinger II.

1851. június 27. 322. 36 Schwarzenberg Vrintsnek Wien, 1851. június 19. RANTZAU: 321. Schwarzenberg

Prokeschnek Wien, 1851. június 19. Ibid. 321.


574

Reedtz Koppenhágába való visszatérte után közölte a minisztériummal a le-sújtó hírt, miszerint egyik konzervatív hatalomnak sincs bizalma a jelenlegi dán kormányban.37 Mivel Reedtz nem tudott megbirkózni a nemzeti liberális többséggel, június 27-én beadta a lemondását, amely az egész 1848 novembe-rében megalakult minisztérium távozásához vezetett, amit a király július 3-án elfogadott.38 Július 13-án megalakította Adam Wilhelm Moltke immár harma-dik minisztériumát, az. ún. júliusi minisztériumot, amely ugyan elmozdulást jelentett nemzeti liberális irányból egy egységpárti–konzervatív irányba, de változatlanul nem elégítette ki a keleti udvarokat, hiszen Sponneck és Tillisch továbbra is az kormány tagja maradt. (Enyhítette a külföldi fogadtatást, hogy Reedtz továbbra is vállalta a külügyi tárcát). A minisztériumváltás hírére július végén Schwarzenberg ismét hivatalos jegyzékben fordult Koppenhágához, amelyben kifejezte sajnálatát, hogy Reedtz ígéretei nem váltak valóra, hiszen a személyi változás még nem vonta maga után az eddigi miniszteriális program módosulását. A Sponneck-féle tervet elvetették a holsteini küldöttek, tehát most Dánián a sor, hogy egy újabb, mindenki számára elfogadhatóbb szerveze-ti megoldással álljon el .39 Annál nagyobb volt a csalódás, amikor a dán kor-mány augusztus 26-i válaszjegyzékében ismét leszögezte: a kormány a monar-chia végleges szervezetér l való döntését csak a porosz–osztrák er k Holstein-b l való kivonulása után hozza meg, miután a király visszanyerte holsteini szuverenitását. Schleswig igazgatásának vonatkozásában továbbra is a sponnecki tervet tartják kiindulópontnak, Holsteint viszont hajlandóak a fenn-álló, azaz az 1831–34-es rendi országgyűlési törvények alapján igazgatni. A vá-laszjegyzék nyilvánvalóvá tette, hogy a júliusi minisztériumban is kisebbség-ben maradtak a konzervatív egységpártiak a nemzeti liberálisokkal szemben.40

Miközben 1851 nyarán Németország szerte már javában folyt a régi rendi gyűlések visszaállítása és a 48-as alkotmányok konzervatív szellemben való módosítása, egyre torzabbnak tűnt Bécs és Berlin számára, hogy Dániában még a 48-as er k uralják a politikai színpadot. 1851. augusztus 31-én IV. Frigyes Vilmos és Ferenc József találkozott Ischlben. A tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy nem engedik Schleswig betagolását és eldánosítását, amely a de-mokratikus dán alkotmány kiterjesztését is maga után vonná. Ragaszkodni fognak ahhoz, hogy a schleswigi és holsteini tartományi rendi gyűléseket is összehívják és meghallgassák, miel tt a kormány határoz a monarchia szerve-zetét illet en. Az ischl-i megbeszélések után Schwarzenberg szeptember 9-én egymás után hat jegyzéket küldött Koppenhágába. Az els ben leszögezte, hogy az osztrák kormány Sponneck tervezetét már nem tekinti kivitelezhet -

37 Statsrådets Forhandlinger II. 1851. június 27. 320–330. 38 VII. Frigyes egyébként felháborítónak találta, hogy Oroszország nevezze meg minisztériumá-

nak tagjait és ezt a koppenhágai orosz követ tudomására is hozta. „A saját házamban én akarok úr len-ni”– jelentették Koppenhágából Nesselrode-nak a dán király felháborodását. OBERSCHMIDT: 242.)

39 Schwarzenberg Vrintsnek, Wien, 1851. július 30. RANTZAU: 323. 40 BJØRN, Claus: Fra helstat til nationalstat 1814-1914. Dansk udenrigspolitisk historie 3.

København, 2003. 135.


575

nek, miután a notabelgyűlés holsteini résztvev i egyöntetűen elutasították azt. Ha kizárólag Holstein rendjeit hívják egybe, ez a sokéves konfliktusnak csak egy látszólagos megoldásához vezet és nem a kérdés tartós megoldásához. „A holsteini rendek nincsenek talán kapcsolatban a nemesség nexus socialisa révén a schleswigi rendekkel? – teszi fel a Koppenhágában nagy felháborodást kiváltó kérdést.41 Második számú utasításában Schwarzenberg még élesebben hívta fel a dán kabinet figyelmét arra, hogy Holstein többi országrészr l való leválasztá-sa ellentmond a monarchia integritásának, amelynek elvéhez pedig Ausztria is csatlakozott. Ez a politika nem a nagyhatalmak politikájából ered, hanem „olyan irányzathoz tartozik, amely Európa térképének nemzeti államok szerinti újra-rajzolását tekinti ideáljának.” Mivel Sponneck tervében is ez a gondolat tükröz -dik – az 1848-as év újításainak egyike –, itt az id , hogy Észak-Európa e fontos területén is sor kerüljön korlátozására. A császári kabinet tiltakozik ezért Schleswignek a királyságba való minden tényleges vagy jogi betagolása ellen és követeli a holsteini és schleswigi rendi gyűlés újbóli összehívását.42

Ötödik számú jegyzékében azt tanácsolja a dán kabinetnek, hogy használja ki a megegyezéshez jelenleg megfelel politikai konjunktúrát, ugyanis a két német hatalom közül Ausztria az, amelyik valóba szívén viseli a monarchia in-tegritását, mert Poroszország csak kényszerűen hagyta azt jóvá. Poroszország politikája ingadozó és egész mások a céljai Holsteinnel, mint Ausztriának és egy esetleges új berlini rendszerváltás beláthatatlan következményekkel járna a dán ügyre nézve.43 Végül Schwarzenberg azzal fenyeget zött, hogy visszaadja az egész ügyet a Szövetségi Gyűlésnek.

Koppenhágában Schwarzenberg jegyzékei nagy felháborodást váltottak ki. Reedtz nem is merte Schwarzenberg 2. számú jegyzékét a dán királynak felter-jeszteni, amelynek a hangvételét a brit külügyminisztert l, lord Palmerstontól ugyan megszokták, de Ausztria részér l teljesen új és szokatlan jelenségnek min sült.44 Szeptember 18-án Reedtz kijelentette Vrintsnek: a nemesség nexus socialisa nem jelenti a schleswigi és holsteini rendek közösségét, másrészt nem érti, hogy Schwarzenberg Sponneck terve ellen miért csak nyolc hónappal ké-s bb emel óvást? Vrints ez utóbbira csak annyit mondott, hogy ha Sponneck kiváló szakértelme mellett egy kis diplomáciai tapasztalattal is rendelkezne, akkor nem személyes sikerként könyvelte volna el a császári kabinet egy baráti udvarral szembeni kíméletes tapintatát.45 Dán kormánykörökben olyan nagyra n tt az ingerültség Ausztria ellen, hogy Vrints szeptember 24-én egy újabb „engesztelő” hangú jegyzék elküldésére kérte f nökét. Ebben semmi esetre se említse Schleswiget a szövetség jogainak vonatkozásában, hiszen „néhányan odáig mennek kijelentéseikben, miszerint az osztrák kabinet a schleswig-holsteiniek és a

41 Schwarzenberg Vrintsnek, Wien, 1851. szeptember 9. RANTZAU: 336. 42 Uo. 337. 43 Uo. 339. 44 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen.1 851. október 11–12. HHStA Wien, Ministerium des

Aueßern, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851 14. 45 Uo. 1851. szeptember 18.


576

német forradalom követeléseit támogatja.”46 Az osztrákok elleni indulatokat fokoz-ta továbbá, hogy a német komisszáriusok még mindig halogatták a holsteini kontingens királynak való átadását és felesketését, s t a dánok úgy érzékelték, hogy az okkupációs csapatok immár nem a pacifikáció, hanem a Dániával szembeni nyomásgyakorlás eszközeként tartózkodnak Holsteinben. Még maga a konzervatív Reventlow-Criminil is kijelentette Vrintsnek, hogy „lelkiismerete és jogi meggyőződése szerint” a császári udvar követelései a legszéls határai a politikai engedményeinek.47

Schwarzenberg eleget tett Vrints kérésének, amennyiben október 7-én el-küldte Koppenhágába „engesztelő-jegyzékét”. Ebben leszögezte, hogy Ausztria

soha nem szokott és nem is szándékozott független államok belügyeibe avat-kozni és ezt Dániával szemben sem teszi, de mint a Német Szövetségnek teljha-talommal felruházott képvisel je felel sséggel tartozik a szövetségnek. Mihelyt kielégít nyilatkozatot kap Ausztria arra vonatkozólag, hogy a szövetség joga-in nem esik csorba, azonnal kivonja csapatait Holsteinb l, hiszen még a látsza-tát is szeretné elkerülni annak, hogy a csapatok jelenléte a hercegség törvényes ura ellen irányulna.48 Vrints szerint Schwarzenberg október 7-i jegyzéke után olyan heves és indulatos vita keletkezett a minisztertanácson, hogy Reedtz azonnal beadta külügyminiszteri posztjáról való lemondását.49 A miniszteriális válság október 16-ra oldódott meg, mikor is A. W. Moltke miniszterelnök meg-alakította negyedik minisztériumát és a hatalmak legnagyobb döbbenetére a 48-as márciusi minisztérium egykori kereskedelmi minisztere Christian Alb-recht Bluhme vette át a külügyi tárcát. A dánok új indítványukban a német ha-

46 Ennek valójában nem volt alapja, hiszen az osztrák kormány még 1850 augusztusában is

azon fáradozott, hogy miként akadályozza meg a sebesült schleswig-holsteiniek számára össze-gyűjtött ausztriai segélyszállítmány célhelyre való eljuttatását. Bár az 1850. augusztus 5-i miniszter-tanácson Krauss, Bruck és Kulmer aggódott, hogy egy formális tilalom minden oldalról kedvez t-len hangulatot ébresztene a kormány ellen, Schwarzenberg kijelentette, hogy Ausztriában is – a többi német államhoz hasonlóan – meg kell akadályozni a segély eljuttatását. (HHStA Ministerrat 1850. augusztus 5. MRZ. 3244/1850) Az augusztus 17-i minisztertanácson tovább foglalkoztak az üggyel, amennyiben Bach belügyminiszter az 1773-as pátensre hivatkozott, amely tiltotta az illeték-telen alamizsnagyűjtést. Hasonlóképpen hivatkozott a belügyminiszter I. Ferenc császár 1813-as rendeletére, amelyben megtagadta a lipcsei komité sebesültek megsegítésére irányuló adomány-gyűjtési akciót. Mindezeket nem lehetett a jelen helyzetre alkalmazni, ezért Schwarzenberg egyel -re csak azt rendelte el, hogy a k.k. hivatalnokoknak tiltsák be a gyűjtésen való részvételt. (HHStA Ministerrat 1850. augusztus 7. MRZ.3262/1850) Az ügy nem ért véget, hiszen Tirolban a helytartó-hoz Alexander von Bissingen grófhoz kérvényt intéztek augusztus 30-án a parasztok, hogy kapja-nak engedélyt 1850 lövész gyalogos Schleswigbe való elutazására, hiszen „amint 1848-ban is ők vol-tak az elsők, hogy akik dél ellen védték a határokat, így az elsők akarnak lenni Ausztriából, akik megvédik Északkal szemben a közös német határt”. Bach természetesen kijelentette az 1850. szeptember 11-i mi-nisztertanácson, hogy szó sem lehet az engedély megadásáról, sokkal inkább felel sségre kell von-ni a toborzók vezet jét. A feladatot Bissingenre bízták, így október 26-ára ad acta került az ügy. (HHStA, Ministerrat MRZ.3306/1850, 1850. szeptember 11.)

47 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen 1851. szeptember 24. HHStA Ministerium des Aueßern, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851, 14.

48 Schwarzenberg Vrintsnek, Wien, 1851. október 7. RANTZAU: 353. 49 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen, 1851. október 11–12, HHStA Ministerium des

Aueßern, PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851. 14.


577

talmaknak tett engedményként a hadsereget valóban az egész monarchiában egységesnek nyilvánították, az eredeti schleswigi-dán, illetve holsteini hadse-regtervekhez képest. Beleegyeztek továbbá a schleswigi rendek összehívásába, de csak azért, hogy a rendek egy új választótörvényt dolgozzanak majd ki az alkotmányozó schleswigi tartománygyűlés összehívására, amely szabadon dönthet majd arról, hogy együtt kíván-e működni a dán országgyűléssel.50

Az alkotmányozó nemzetgyűlés ötlete 1851-ben megdöbbentette az osztrák kabinetet. Ekkor Dániára Európa-szerte mint a demokrácia fellegvárára tekintet-tek. Schwarzenberg október 27-én reagált a dánok újabb indítványára. A császári udvar elfogadhatatlannak tartja, hogy az új minisztérium azért hívja össze a schleswigi rendeket, hogy egy, a modern alkotmányosság alapelvein létrejött kö-zös dán-schleswigi népképviseleti testület egy újabb demokratikus alkotmány kialakításán keresztül valósítsa meg Schleswig betagolását. Ez a miniszteriális program összeegyeztethetetlen a korábbi dán ígéretekkel és a monarchia integri-tásával. Dánia téved, ha azt hiszi, hogy egy monarchia fennállását pusztán külhatalmi garanciák biztosítani tudják akkor, ha bels egysége és egyensúlya megingott. Ausztria türelme fogytán és közel áll ahhoz, hogy az ügy további in-tézését ismét a szövetségre bízza.51 Schwarzenberg egyidejűleg Pétervárhoz is panasszal fordult Dánia miatt. Schwarzenberg nyomatékosan kérte az orosz ud-var hatékony fellépését, hiszen mindaddig nem vonhatja ki csapatait Észak-Németországból, amíg dán részr l nem érkezik garancia a Német Szövetség számára is elfogadható rendezésre.52 Louis Napóleon 1851. december 2-i állam-csínye felizgatta a kedélyeket és mivel Ausztria párizsi nagykövete Joseph Ale-xander von Hübner is azt jelezte az sz folyamán, hogy a franciák inkább Dániát támogatják a német hatalmak követeléseivel és Oroszországgal szemben,53 a cár-nak is sürg ssé vált a dán kérdés azonnali lezárása, amelyt l – ahogy Meyendorff mondta – „hullafáradt” már mindenki. Nesselrode november folya-

mán több er teljes hangú jegyzéket küldött Dániába, megismételve tavaszi kije-lentését: „Nem akarjuk Önöket magukra hagyni, de most már a cárnak is elfogyott a tü-relme. Ne tegyék lehetetlenné, hogy segítsünk Önöknek.”54 A hatást fokozta, hogy Nagy-Britannia is kinyilvánította Koppenhágában, miszerint Schleswiggel kap-csolatban osztja a két német hatalom, valamint Oroszország nézeteit.55

Dánia 1851 szén nemzetközi nyomás alatt állt és nem volt más választása, mint engedni a külpolitikai szükségszerűségnek. A dönt lépést, amely egyben

50 Bluhme Bécsbe és Berlinbe 1851. október 24. XVI. Rigsarkivet Gehejmeregistratur 473. 51 Schwarzenberg Vrintsnek, Wien, 1851. október 27. RANTZAU: 361. 52 Schwarzenberg Lebzelternnek, Wien, 1851. november 3. RANTZAU: 368. 53 Hübner Schwarzenbergnek Paris, 1851. december 25. RANTZAUŐ 382. Franciaország Berlin-

ben tiltakozott az ellen, hogy Poroszország Koppenhágában a schleswigi rendi gyűlés összehívását sürgeti, amihez nincs joga, hiszen ez tisztán Dánia belügye. A franciák egyúttal azzal vádolták Oroszországot, hogy Dániával szemben egyoldalúan a két német hatalom pártján áll, ami ellen Nesselrode kénytelen volt Párizsban tiltakozni. OBERSCHMIDT: 251.

54 NEERGAARD, Niels: Under Junigrundloven. En Fremstilling det danske Folks Politiske Historie fra 1848 til 1866. Første Bind. Kjøbenhavn, 1892. 541.

55 OBERSCHMIDT: 250.


578

belpolitikai fordulatnak is tekinthet , és a dán–német konfliktust új stádiumba vezette, Bluhme külügyminiszter tette meg. 1851. december 6-án jegyzéket küldött Bécsbe és Berlinbe, amelyben felvázolta a dán kormány új álláspontját a monarchia jöv beli szervezetére és működésére vonatkozóan.56 Bluhme min-denekel tt visszautasította Schwarzenberg és a porosz kabinet dán kormánnyal szemben megfogalmazott vádjait, majd tiltakozott az ellen, hogy a Német Szö-vetség Schleswig ügyében bármiféle elvárásokat támasszon: a Német Szövet-ségnek éppannyira nincs kompetenciája Schleswig Holsteinhez, ahogy a Ma-gyar Királyság Ausztriához való viszonyának megítéléséhez sincs semmi kö-ze.57 A megszálló szövetségi csapatok jogtalanul tartózkodnak Holsteinben, hi-szen a bécsi Schlussakte és szövetségi executiós rendelet szerint a szövetségi se-gítség csak addig tarthat, amíg az adott kormány ezt szükségesnek ítéli. Ebben az ügyben is a királyi kormány az, amelynek felhívására a szövetségi csapa-toknak és német komisszáriusoknak el kell hagyni a dán monarchia területét. Bluhme leszögezte továbbá, hogy Schleswig hercegség nem fog közelebbi kap-csolatba lépni a királysággal, mint Holstein. Mind Schleswiget, mind Holsteint a király mint abszolút uralkodó fogja kormányozni tanácsadó tartományi rendi gyűlések segítségével. A Dán Királyságban azonban változatlanul érvényben marad az egyszer már szentesített és elfogadott 1849. június 5-i alkotmány. Schleswig és Holstein külön minisztériumot kap, amely – ellentétben a király-ság minisztériumával – nem a dán országgyűlésnek, hanem az abszolút ural-kodónak lesz felel s. Schleswig és Holstein 1834 óta fennálló közös igazgatása a két egymástól függetlenül működ miniszteren keresztül megszűnik és csak a nem politikai, illetve államjogi természetű intézmények maradnak közösek.

A király arra fog törekedni, hogy a birodalom négy gyűlése, a törvényhozó jogkörrel bíró dán országgyűlés és a három hercegség tanácsadó rendi gyűlése miel bb megállapodjon a monarchia közös ügyeinek alkotmányában. Bluhme szerint ez a program meg kell, hogy feleljen a nagyhatalmak garanciális elvárá-sainak, cserébe viszont is garanciát vár, hogy a szövetségi csapatok kivonul-nak Holsteinb l és miel bb visszakapja a király szuverenitását Holsteinben.

Bluhme programja tehát kompromisszum és egyben engedmény volt a német hatalmak és a koppenhágai országgyűlés felé.

Bluhme javaslatának az a része, amelyben a két hercegség abszolutista jelle-gű kormányzását vetítette el , lemondva a dán alkotmány Schleswigre való ki-terjesztésének gondolatáról, „muzsika volt az orosz cár fülében”.58 Karácsony el tt megkezd dtek Bécsben és Berlinben az érdemi tárgyalások. Schwarzenberg, aki Vrintst l már megtudta, hogy Bluhme programja „fontos és döntő jelentősé-gű”,59 kedvez fogadtatásban részesítette a dán tárgyalókat, de Vrints tanácsát

56 Bluhme 1851 december 6-i jegyzéke megjelent nyomtatásban isŐ Danske Tractater efter 1800. I-

II. 1800-79. 1874-85. I. 226–253. 57 THORSØE: II.178. 58 OBERSCHMIDT: 252. 59 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen. 1851. december 5. HHStA Ministerium des Aueßern,

PA XXIV. Dänemark, Berichte 1851 14


579

követve60 december 26-i válaszjegyzékében további garanciákat kért a dánok-tól. Újabb konzervatív egységminisztériumot követelt, amelyben a konzervatív Carl Moltke kapja a schleswigi tárcát, Reventlow-Criminil pedig a holsteinit. Emellett felszólította a dán kabinetet, hogy a király nyilatkozatban adjon bizto-sítékot arra nézve, hogy a júniusi alkotmány semmilyen befolyást nem fog gyakorolni a schleswigi alkotmányos rendezésre. Jelentse ki az uralkodó, hogy a különböz országrészek nem lesznek egymásnak alárendelve sem a köztes, sem a végleges rendezés során Amennyiben a dán kormány teljesíti ezeket a feltételeket, Ausztria kivonja csapatait Holsteinb l.61 Aznap Schwarzenberg Prokeschnek is írt és felszólította a berlini kabinetet, hogy alakítsák a Dániába küldött válaszjegyzéket az osztrák jegyzék tartalmának megfelel analóg mó-don.62 A kérésnek december 30-án porosz részr l többé-kevésbé eleget is tettek. Schwarzenberg viszonylagos rugalmassága nagymértékben magyarázható az-zal, hogy a császári államot egyre jobban terhelte az immár egy éve tartó hol-steini expedíció költsége és a császár sem nélkülözhette csapatait.

Koppenhága eleget tett Bécs kérésének. 1852. január 27-én új minisztérium alakult Bluhme vezetésével, aki a külügyi tárcát is megtartotta. Schleswig és Holstein minisztere a német kívánságoknak megfelel en Carl Moltke és Reventlow-Criminil lett. Másnap 1852. január 28-án megjelent VII. Frigyes le-irata, amely az egységállamot tette meg a dán kormány hivatalos programjává. A királyi nyilatkozat részletesen kitért az alkotmányos dán királyság és abszo-lutista igazgatású hercegségek közötti különbségekre és arra a jöv beni politi-kai folyamatra, amely alapján a rendi gyűlések a dán országgyűléssel együtt kidolgozzák a monarchia közös alkotmányát. Közös lesz a külügy, a hadügy, a tengerészet, a pénzügy és ezek irányítására miel bb létre fogják hozni a közös szerveket. A közös ügyeket képvisel miniszterek Schleswig és Holstein mi-nisztereivel együtt egy ún. titkos tanácsot alkotnak majd, amelyben a király el-nököl. A 48-as dán júniusi alkotmány azonban fennmarad. Schleswig és Hol-stein számára is alkotmánytervezetet készít a kormány, amelyet a schleswigi és holsteini rendek elé fog terjeszteni. A schleswigi alkotmánytervezet tartalmazni fogja a dán és német nemzetiség egyenjogúságát és annak teljes védelmét. Már az els schleswigi rendi gyűlésen is szabadon, tetszés szerint használhatják a résztvev k mindkét nyelvet. A vámhatárt az Ejdert l az Elbához teszik át, így az egész monarchia egy vámegységet fog képezni. Az 1850. május 10-i amnesz-tiapátenst újra revízió alá veszik, és akik amnesztiát kapnak, azok szabadon visszatérhetnek Schleswigbe.63 A király Német Szövetségben való tagsága Hol-

60 Uo. 1851. december 17. 61 Schwarzenberg Vrintsnek, Wien, 1851. december 26. RANTZAU: 383. 62 Schwarzenberg Prokeschnek, Wien, 1851. december 26. Uo. 386. 63 Schleswigben – ellentétben az itáliai és magyar megtorlásokkal – egyetlen halálos ítélet sem

született a dán hatóságok részér l. Még a dán ellenes Altonaer Mercur is elismerte, hogy a dán ka-tonaság Schleswigben „egészében véve humánusan viselkedett.” ENGBERG: 33. Nem csoda, hogy a közvéleményt és a sajtót mérhetetlenül irritálta Ausztria panaszáradata a felkelésben részt vett és elbocsátott német hivatalnokok miatt, azok után ahogyan Ausztria a magyar és olasz felkelés veze-


580

stein és Lauenburg révén változatlanul fennmarad.64 A január 28-i miniszterta-nácson bejelentette a király, hogy a megváltozott politikai konjunktúrák miatt változtatni kellett politikáján, de „kedves kötelesség számára, hogy az összes most kilépő miniszter mindegyikének kifejezze legszívélyesebb köszönetét azért az időszakért, amikor együttműködtek vele az ország irányításában.”65 Míg a dán országgyűlés néma csendben hallgatta végig a január 28-i királyi leiratot, a külföld, így Oroszország is kifejezte a dán egységállam visszaállítása miatti határtalan örömétŐ „Tehát nem kell többet hallanunk a dán kérdésről. Áldott legyen az Úr!”-írta Nesselrode a berlini orosz nagykövetnek.66

A január 28-i királyi nyilatkozat után – tartalmát Bluhme január 29-én a két német hatalomnak küldött jegyzékében még egyszer összefoglalta – Bécs és Berlin is hajlandó volt lezárni a dán ügyet. 1852. február 18-án átadta a két né-met komisszárius jogkörét Reventlow-Criminil grófnak és ezzel Holstein ismét a dán király fennhatósága alá került. Nyár folyamán a Szövetségi Gyűlés is szankcionálta a porosz–osztrák–dán megállapodásokat. 1852-ben a trónöröklé-si kérdés is rendez dött. A dán monarchia integritását még egyszer leszögezte az ún. második londoni, 1852. május 8-i jegyz könyv, amely kimondta, hogy a korona VII. Frigyes férfiági leszármazottainak hiányában a Schleswig-Holstein-Sønderburg-Glücksburg Christianra, valamint halála után felesége, Hesseni Louise hercegn vel kötött házasságából származó legid sebb férfiutódaira száll és egyesíti mindazokat az országrészeket, amelyek jelenleg Fensége a dán király jogara alá tartoznak.67

Miközben az európai kabinetek megkönnyebbülve vették tudomásul a dán ügy látszólagos elrendezését, a dán nemzeti-liberális sajtó kénytelen volt belát-ni, hogy négy év áldozatai, er feszítései és tárgyalásai nem hoztak Dánia szá-mára más eredményt, mint a dán–német egységállam helyreállítását, azaz pon-tosan azt az állapotot, ami a háború kitöréséhez vezetett. A 1852. január 28-i királyi dekrétumot a dán népjog megsértésének tekintették, amennyiben felad-ta 1848 programját, azaz Schleswig hercegség Dán Királysággal való szorosabb alkotmányos kapcsolatának kialakítását.

A nemzeti liberálisok a júniusi alkotmány megsértéseként értékelték, hogy a közös ügyek miatt három tárcát kivontak a dán országgyűlés közvetlen felel s-

t it büntette. Amikor 1849 végén az osztrák Lloyd-ban egy cikk arra biztatta a „szerencsétlen schleswigi németeket, hogy Ausztria, jobban mint Poroszország kivívja számukra a szabadságjogokat, felhá-borodottan tiltakozott a dán nemzeti liberális sajtó. Utóbbi szerint nincs szükség arra, hogy Auszt-ria „kegyelmet biztosítson a lázadó schleswigiek számára, hiszen a dán király humanitása és a dán nép lágy-sága teljesen elegendő garancia a kegyelemre, amely kegyelemért a magyar és olasz alattvalók minden való-színűség szerint irigyelnék a hercegségek lakóit.” (Fædrelandet, 1849. november 30.)

64 A január 28-i leirat megjelent, in: Danske Tractater I. 276–281. 65 Statsrådets Forhandlinger III. 1852. január 28. 620. 66 BJØRN: 136. 67 Az új trónöröklési rendr l szóló 1852. május 8-i egyezmény megjelent Danske Tractater efter

1800 I. 1800-79. 1874-85. 281–287. A jegyz könyvet aláírta Dánia, Anglia, Oroszország, Franciaor-szág, Ausztria, Poroszország és Svédország–Norvégia, majd a szeptember 9-i dán felhívásra a többi európai ország is csatlakozott a jegyz könyvhöz.


581

sége alól és egy a júniusi alkotmányban el nem ismert újabb intézményt, az ún. titkos tanácsot hoztak létre, beékelve a dán király és az országgyűlésnek felel s dán minisztérium közé. A dán negyvennyolcasoknak az a politikája, amely ab-ban az illúzióban ringatta magát, hogy Ausztria bels bajaiból kigyógyulva majd támogatni fogja a nemzeti liberális célkitűzéseket akkor, ha Dánia ezt megfelel módon „tálalja”, kudarchoz és csalódáshoz vezetett. Bár szokatlanul hosszú ideig tartotta magát ez a politika, végs kimenetele nem lehetett kétsé-ges. A legitimizmusra támaszkodó ejderdán kormányok politikájának zsákut-cáját jól példázza az a beismerés, amely törvényszerűen vezetett a dán egység-állam helyreállításához. „A sors különös iróniájánál fogva a dán kormány, amennyi-ben a legitimizmusra akart támaszkodni, hogy követelését keresztülvihesse, kénytelen volt látszat-legitimizmusba burkolózni, míg végül magának is meg kellett hajolnia saját legitimista álarca előtt.”68

68 Fædrelandet 1849. augusztus 3.


582

ausztria szerepe a dán német egységállam helyreállításában ... · német szövetség...

Documents