füles szeptember

6
a füles 2011.09.14. 16. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Az AFS Magyarország új igazgatója Kedves Önkéntesek! Mint bizonyára már sokan értesültetek róla, DeaverMiklós Ane> ez év végéig vállalta, hogy ellátja az AFS Magyarország igazgatói teendőit. Eddigi áldozatos munkáját, az AFS Magyarország kiemelkedő teljesítményét a mindenkori Kuratórium és az önkéntesek nevében ezúton is köszönjük neki. Bízunk benne, hogy mind a küldési és fogadási számainkban, mind a minőségben továbbra is növekedni, javulni fogunk, és hogy együ>működésetekkel és lelkesedésetekkel az új igazgató munkáját is segíteni fogjátok. Az AFS Magyarország igazgatói posztjára 96 jelentkező közül kelle> kiválasztanunk a legmegfelelőbbet. A szelekció hosszú folyamat volt, sok véleményt, szempontot kelle> figyelembe vennünk. Az utolsó fordulóra talpon maradt mindkét jelölt kiváló képességekkel rendelkeze>, így különösen nehéz volt a döntés. Mindent összevetve a Kuratórium egy utolsó meghallgatást követően szeptember 10én választo>a ki Ane> utódját, Bangáné Jarecsni Ritát, aki eddig a pénzügyi szektorban dolgozo> magas beosztásban. Szeptember 13án vált véglegessé és hivatalossá, ő lesz 2012. január 1től az AFS Magyarország új nemzeY igazgatója. Rita rövid bemutatkozó levelét, amint elkészül, megküldjük Nektek, az október 89én megrendezésre kerülő Nagygyűlésen pedig már találkozha>ok vele. Rita novemberben kezd el dolgozni az irodában, Ane>el együ>működve ismeri majd meg a szervezet munkáját. Kérünk Benneteket, hogy Ti is segítsétek majd beilleszkedését! Üdv.: AFS Magyarország Kuratóriuma A hazatérő diákok orientációja szeptember 10-én

Upload: csilla-fodor

Post on 22-Mar-2016

221 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

aktualitások, információk

TRANSCRIPT

Page 1: füles szeptember

2009lorem ipsum dolor met set quam nunc parum

a fü

les

2011.09.14. 16. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

Az AFS Magyarország új igazgatója

Kedves  Önkéntesek!

M i n t   b i zonyá ra   má r   s o kan  értesültetek   róla,   Deaver-­‐Miklós  Ane>   ez   év   végéig   vállalta,   hogy  el lát ja   az   AFS   Magyarország  igazgatói  teendőit.  Eddigi  áldozatos  munkáját,   az   AFS   Magyarország  k iemelkedő   tel jes í tményét   a  mindenkori   Kuratórium   és   az  önkéntesek   nevében   ezúton   is  köszönjük  neki.  

Bízunk  benne,   hogy  mind  a  küldési  és   fogadási   számainkban,   mind   a  minőségben  továbbra  is  növekedni,  j a v u l n i   f o g u n k ,   é s   h o g y  e g y ü >m ű k ö d é s e t e k k e l   é s  

lelkesedésetekkel   az   új   igazgató  munkáját  is  segíteni  fogjátok.  

Az   AFS   Magyarország   igazgatói  posztjára   96   jelentkező   közül  k e l l e >   k i v á l a s z t a n u n k   a  legmegfelelőbbet.   A   szelekció  hos szú   fo l yamat   vo l t ,   s ok  véleményt,   szempontot   kelle>  figyelembe   vennünk.   Az   utolsó  fordulóra   talpon   maradt   mindkét  je lö l t   k ivá ló   képességekke l  rendelkeze>,   így   különösen  nehéz  volt  a  döntés.  

Mindent   összevetve   a  Kuratórium  egy  utolsó  meghallgatást  követően  szeptember   10-­‐én   választo>a   ki  Ane>   utódját,   Bangáné   Jarecsni  Ritát,   aki   eddig   a   pénzügyi  szektorban   dolgozo>   magas  beosztásban.   Szeptember   13-­‐án  vált   véglegessé   és   hivatalossá,   ő  lesz   2012.   január   1-­‐től   az   AFS  

M a g y a r o r s z á g   ú j   n em ze Y  igazgatója.   Rita  rövid  bemutatkozó  levelét,  amint  elkészül,  megküldjük  Nektek ,   az   október   8 -­‐9-­‐én  m e g r e n d e z é s r e   k e r ü l ő  N a g y g y ű l é s e n   p e d i g   m á r  t a l á l k o z h a > o k   v e l e .   R i t a  novemberben   kezd  el  dolgozni  az  irodában,   Ane>el   együ>működve  ismeri   majd   meg   a   szervezet  munkáját.  

Kérünk   Benneteket,   hogy   Ti   is  segítsétek  majd  beilleszkedését!

Ü d v . :   A F S   M a g y a r o r s z á g  Kuratóriuma

A hazatérő diákok orientációja szeptember 10-én

Page 2: füles szeptember

DiákfogadásM e g k e z d ő d ö >   a   t a n é v   a z  augusztusban   érkeze>   cserediákok  számára!  Az   utazást  és  az   orientációt  k i p i h e nv e   e l ke zd t é k   j o b b a n  megismerni   fogadócsaládjaikat   és  szeptember  1-­‐én  elkezdték  a  tanévet  magyar  diáktársaikkal.

Az   iskolákban  a  kezdeY  nehézségeken  az   AFS   összekötő   tanárok   igyekeznek  átsegíteni   a   diákokat.   A   nyelvtanulás  t ám o g a t á s á r a   k ö r z e t e n ké n t  jellemzően   szeptember   második  felében   indulnak   a   magyar   órák.  Segítünk   a   diákoknak,   hogy   mielőbb  m e g b i r k ó z z a n a k   a   m a g y a r  nyelvtanulás   okozta   kihívásokkal!   A  diákok   támogatása   idén   is   őrangyal  r e n d s z e r b e n   m ű kö d i k .   M á r  megkezdődö>   az   őrangyalok   és   a  diákok  kapcsola_elvétele.  

Remél jük,   hogy   olyan   biza lmi  kapcsolat   alakul   ki   minden   diák   és  őrangyala   közö>,   amely   egész   évben  fontos   szerepet   tölt   be  mindke>ejük  mindennapjaiban.   A   körzetelnökök  ö römme l   v á r j á k   a zo k n a k   a z  önkénteseknek   a   jelentkezését,   akik  még   szívesen   bekapcsolódnának   a  körzetéletbe,   hiszen   most   kerülnek  kiosztásra  a  feladatok,  felelősségek.

KiutazásA   Visszatérő   Orientáció   2011.  s z e p t e m b e r   1 0 -­‐ 1 1 -­‐ é n   v o l t  Budapesten .   Nagy   örömünkre  szolgált,  hogy  a  diákok  50%-­‐a  eljö>  és  csillogó   szemekkel   számolt   be   a  tapasztalatairól   és   élményeiről.  Remek   c sapat   j ö>   ö s sze ,   a z  önkéntesek   és   a   diákok   is   arra  panaszkodtak,   hogy   hihetetlenül  gyorsan  eltelt  a  hétvége.  Köszönjük  az  önkéntesek   részvételét   a   program  levezetésében  és  Hutvágner   Zsófinak  a  kitartó  előkészítési  munkát.  

A   ke r e s z@é l é ve s   p ro g ramok  jelentkezési  határideje:Chile  –  2011.  szeptember  20.Japán  –  2011.  szeptember  20.Új-­‐Zéland  –  2011.  szeptember  20.Honduras  –  2011.  november  14.

A   Chilébe,   Japánba   és   Új-­‐Zélandra  utazó   cserediákok   kiválasztásának  várható  helye  és  időpontja:Budapest,  2011.  szeptember  24-­‐25.A   Hondu ra s b a   u t a zó   d i á ko k  k ivá lasztása   e lőzetes   időpont  egyeztetés  alapján  történik.A  kiválasztáson  való  részvétel  feltétele  a z   o n l i n e   k i t ö l t ö>   e l ő ze t e s  jelentkezési  lap.

A  2012/13-­‐as  középiskolai  3  hónapos  és   éves   normál   tanrendű   (indulás  n y á r o n ,   é r k e z é s   n y á r o n )  csereprogramjainkra   a  jelentkezés  és  az   online   előzetes   jelentkezési   lap  beérkezésének   határideje   2011.  november  18.

A   cserediákok   kiválasztásának   helye  és   időpontja:   Budapest,   2011.  november  26-­‐27.A  kiválasztáson  való  részvétel  feltétele  a z   o n l i n e   k i t ö l t ö>   e l ő ze t e s  jelentkezési  lap.  

Időpontok:

szeptember   20.   -­‐   Jelentkezési  

határidő   a   chi lei   és   a   japán    

keresz<éléves  programokra  

szeptember   28-­‐október   2.  -­‐   Juice  

tréning  Csehország

szeptember  29.  IDD

október   8-­‐9.   -­‐   AFS   nagygyűlés   -­‐  

Lillafüred

október  15.  -­‐Őrangyal  tréning  2.  -­‐  

Budapest

október   29.   -­‐   Ismeretátadó  

tréning  -­‐  Budapest

november   11.   -­‐   Kiutazásra   a  

jelentkezés   és   az   előjelentkezési   lap  

beküldési  határideje

november   14.   -­‐   Jelentkezési  határidő   hondurasi   keresz<éléves  

programra

n o v emb e r   1 9 -­‐ 2 0 .   -­‐   E l s ő  

kiválasztás

Nyelvparádés önkéntesek

Page 3: füles szeptember

Hiroshima  város  ösztöndíja  Japánba  a  YPscSH12  programra  1  fő  részére  Az  ösztöndíj  részösztöndíj,  ami  azt  jelenP,  hogy  a  program  költsége  490.000  HUF.

 Az  ideális  jelölt:

·∙                  Képviseli  Magyarországot  és  a  magyar  AFS-­‐t·∙                  Jó  tanuló  és  szeretne  Japánban  is  jó  tanulmányi  eredményt  elérni·∙                  Szeretne  Hiroshimában  élni  és  a  békéről  tanulni·∙                  Rövid,  angolul  írt  fogalmazást  csatol  az  AFS  jelentkezéséhez  az  alábbi  címmel:  „How  I  can  make  

the  most       of  my  AFS  experience  in  Hiroshima”·∙      Vállaja,  hogy  a  program  során  két  beszámolót  ír  a  Hiroshimában  átéltekről,  egészen  pontosan  2012     szeptemberében  és  decemberében·∙                  Nyito>  a  Hiroshima  város  és  a  helyi  AFS  körzet  által  szerveze>  rendezvényeken  való  részvételre

A  jelentkezés  menete:

1.  E-­‐mailben  elküldeni  Kiss-­‐Kovács  Katalinnak  ([email protected])  a  következő  adatokat:  diák  neve,  címe,  telefonszáma,  e-­‐mail  címe  és  az  ösztöndíj  neve.  2. A  generált  hozzáférés  az  online  jelentkezési  laphoz  megérkezik  a  jelentkezőhöz  e-­‐mailben.  

3.  Online  jelentkezési  lap  kitöltése  szeptember  20-­‐ig.  

4.  Angol  nyelvű  fogalmazás  megírása  és  csatolás  a  jelentkezéshez.  A  fogalmazás  címe:  "How  I  can  make  the  most  of  my  AFS  experience  in  Hiroshima"  (1  A4-­‐es  oldal  hosszú)  szeptember  20-­‐ig

5.  Kiválasztáson  való  részvétel,  amelynek  időpontja  2011.  szeptember  24.  

Ezt  követően  a  legráterme>ebb  jelentkezők  anyagát  továbbítjuk  Japánba,  ahol  a  japán  AFS  hozza  meg  a  végső  döntést.  Erről  értesítést  november  elején  kapunk.

TréningekJUICE   Nemzetközi   trénerképző   -­‐  2011.  szept.28-­‐okt.2.Ha rma d i k   a l k a l omma l   ke r ü l  megrendezésre   ez   a   remek   program  Joint   POT   együ>működés   keretében  osztrák,   cseh,   szlovák   és   magyar  nemzeY  trénerek  részvételével.  

Ismeretátadó  tréning  -­‐  2011.  okt.  29.A   Portugáliában   tarto>   önkéntes  találkozón,   a   VSS-­‐en   5   magyar  önkéntes   ve>   részt.   Popper   Lili   az  előkészítő   csapatban,   Látó   Balázs  trénerként,   Hutvágner   Zsófi,   Ede  András   és   Czirják   Gergő   pedig  résztvevőként   élvezhe>e   a   portugál  életérzést.  A   csapat  egy   ismeretátadó  tréningen   fogja   összefoglalni   a  láto>akat,   hallo>akat,   amire   minden  érdeklődő   önkéntest   szerete>el  várunk.   Azoknak,   akik   jelentkeztek   a  VSS-­‐re,   de   nem   juto>ak   ki,   ez   egy  remek   lehetőség,   hogy   az   esemény  legalább  egy  részét  szintén  átéljék.

Ezen   a   tréningen   hallha>ok   még   a  németországi   nyári   egyetemen  elhangzo>akról,   a   lengyelországi  trénerképzőről  is.Időpont:  2011.  okt.  29.  9:30-­‐17:00Helyszín:  BudapestA   célunk,   hogy  továbbadjuk  a  tudást,  a   tapasztalatot   azoknak,   akik   nem  tudtak   részt   venni   ezeken   a   remek  eseményeken.   Interakwv,   tréning  blokkokban   zajlik   majd   a   nap,  változatos   és   érdekes   program   lesz.  Jelentkezni   az   alábbi   doodle   linken  lehetséges  a  neved  és  az  e-­‐mail  címed  f e l t ü n t e t é s é v e l :   h ` p : / /w w w . d o o d l e . c o m /ep8f9idmgkpdshhx

Őrangyal  tréning  II.  -­‐  2011.  okt.  15.S ze r e t n é l   t ö b b e t   s e g í t e n i   a  cserediákoknak   a   konfliktusaik  k e z e l é s é b e n ?   J ó   l e n n e  e s e> a n u lm á nyo k r ó l   h a l l a n i ,  megtudni,   eddig   milyen   konfliktus  helyzeteket   oldo>ak   meg   más  önkéntesek?   Célunk   a   körzetelnökök,  a   régebbi   önkéntesek   bevonása   a  

t r é n i n g b e   é s   m i n d e n  konfl ik tuskeze lésben   é rdeke l t  önkéntesünk   fejlesztése.   Ez   a   tréning  olyan   önkénteseknek   szól,   akik   már  elvégezték   az   AFS   Basic-­‐et   és   az  őrangyal  tréning  I-­‐et.Időpont:  2011.  okt.  15.Helyszín:  BudapestJelentkezni  az  alábbi  doodle  linken  lehetséges  a  neved  és  az  e-­‐mail  címed  feltüntetésével:  h`p://www.doodle.com/ws764m6khipf5nrw

AFS  Basic  -­‐  2011.  szept.  11.  Nagy   volt   az   érdeklődés   az   AFS  alapokkal   egybekötö>   őrangyal  képzőre,   26   önkéntes   gyűlt   össze  Budapesten,   hogy   az   AFS-­‐szel  ismerkedjen.   Hutvágner   Zsófi   és  Novák   Andi   t rénerek   v i>ék   a  programot.   Lelkes,   ambíciózus   és  te>re  kész  önkénteseket  képeztek  ki  a  lányok.   A   résztvevők   nagy   része  vissztérő   diák   volt,   így   az   ország  minden  területéről  érkeztek.  

Page 4: füles szeptember

EseményekIskolai  prezentációkD e n i z   t ö r ö k   ö n k é n t e s ü n k  novemberben   kezdi   meg   az   iskolai  prezentációkat,   amire   októberben  jelezheYtek   majd   az   igényeiteket   a  már   eddig   megszoko>   formában.   (I>  jelölheYtek   majd   meg,   hogy   mikorra  szerveztek  iskolalátogatást  a  számára.)  

Kérjük,   hogy   szeptember   és   október  hónapban  készítsétek  elő  a  terepet  az  i n t e r k u l t u r á l i s   t a n u l á s  prezentációknak.  Célunk,  hogy  minden  körzetben  felvegyétek  a  kapcsolatot  az  összes   iskolával,   olyanokkal   is,  akikkel  eddig   nem   volt   együ>működésünk.  Fontos   az   i sko la i   p lakátok   és  szóróanyagok   elhelyezése   a   sulikban.  Kérünk   minden   önkéntest,   hogy   a  helyi   körzetelnökkel   egyeztetve  segítsen  a  toborzásban.  

Nyelvparádé

2011.   szeptember  2-­‐4.   közö>  zajlo>  a  Nyelvparádé  Budapesten,  amin  az  AFS  Magyarország   évek   óta   kiállítóként  vesz   részt.   Idén   is   nagy   volt   az  érdeklődés   a   standunkon   helyt   álló  önkénteseknél   az   AFS   programjairól.  Érdekesség,   hogy   az   AFS-­‐hez   hasonló  profilú  szervezetek   nem  jelentek   meg  a  Nyelvparádén.  Köszönjük   Hutvágner  Zsófi,   Gőgös   Bea,   Szépfalvi   Zsuzsa   és  Enikő,  Kelemen  Dóra,  Buda  Niki,  Welsz  Edit   és  Lesták   András   önkénteseknek  

és   a   megjelent   diákoknak   is   a  segítséget.   Egészen   biztosan   jó  hatással   lesz   a   toborzásunkra   ez   a  p r o g r a m ,   s o k   é r d e k l ő d ő  elérhetőségeit   kaptuk   meg   és   több  pedagógus   is   jelezte   igényét   az  interkulturális  prezentációnk  iránt.

IDDAz   EFIL  európai  szintű  versenyt  hirdet  a   Kultúrák   közö|   párbeszéd   napját  megrendező   körzetek   közö>.     Ehhez  mindössze   annyit   kell   tennie   a  körzet  önkénteseinek,  hogy   létre  hoznak  egy  Intercultural   Dialogue   Day   oldalt   a  Facebookon,   ahol   közzé   teheYk   az  esemény   előkészületeit,   illetve   a  sikereket   fényképekkel   és   videókkal  dokumentálva.   Mi   arra   buzdítunk  benneteket,   hogy   mindenképpen  szervezzétek   meg   ezt   a   népszerűsítő  eseményt,   ami   a   Y   körzetbel i  munkátokat  könnyíY  majd  az  év  során.  Ötletekért  fordulha>ok  az   irodához   és  természetesen  a  többi  körzethez  is.  

A   jelentkezésről   és   a   részvételi  feltételekről   bővebben   i>   olvashatsz:  h>p://www.efil.afs.org/projects-­‐and-­‐programmes/intercultural-­‐dialogue-­‐d a y / 2 0 1 1 / i d d -­‐ 2 0 1 1 -­‐ c o n t e s t -­‐guidelines/

Önkéntes  roadshow2011  az   Önkéntesség   Európai  Éve,  így  az   Önkéntes   Központ   Alapítvány  országjáró   rendezvény   sorozatot  szervez,   ahol  szeretnénk,  ha  az  AFS   is  megjelenne.   Győr,   Eger,   Szeged,  Hajdúhadház,  Nagybajom,  Szentendre,  Békéscsaba   városokban   lesznek   helyi  feszYválok,   ahol   az   önkénteseknek   a    programszervezésben  segítünk.  Bízunk  benne,  hogy  sok  érdeklődő  ismerkedik  majd   meg   az   AFS-­‐szel   és   a   helyi  önkéntesek   által   promótált   kiutazásra  és   fogadásra     is   sokan   jelentkeznek  majd!B ő v e b b   i n f o r m á c i ó :   h > p : / /www.onkentes.hu/cikkek/oenkentes-­‐roadshow

KE  találkozó2011.   szeptember   3-­‐án   tarto>uk   az  ő s z i   k ö r z e t e l n ö k   t a l á l k o z ó t  Budapesten.   Poziwv   visszajelzés  számunkra,  hogy  egyre  többen  töltjük  meg   ilyen  eseményekkor  a  termet.  18  körzetelnök,  kulcsönkéntes  12  körzetet  képviselve   jö>  el,  hogy  megvitassuk  a  legfontosabb   aktualitásokat.   Kubatov  Anikó  kuratóriumi  elnök   is  eljö>,  hogy  a  nemzeY   igazgató   választásról   napra  kész   információval   szolgáljon.   Ezen  kívül  még   egyezte>ünk   többek   közö>  a   toborzási   feladatokról,   a   diákok  u t a z á s i   s z a b á l y a i r ó l ,   ő s z i  eseményekről…

Győri diákok

Page 5: füles szeptember

Nagygyűlés  2011Az   AFS   Magyarország   újabb   nagygyűlésére   készül.   Szokásunkhoz   híven   visszatekintünk   az   elmúlt   év   eredményeire   és  szeretnénk  bevonni  benneteket   a  szervezet   jövőjének   tervezésébe  is.    A   2011.  évi  AFS  Nagygyűlést  Lillafüreden  a  Palota  Szállóban  tartjuk  2011.  október  8  -­‐  9-­‐ig  szombat,  vasárnap.Érkezés  és  regisztráció  10:00-­‐10:45-­‐ig.  A  program  szombaton  11:00-­‐től  várhatóan  vasárnap12:00-­‐ig  tart.  Cím:  H-­‐3517  Lillafüred,  Erzsébet  sétány  1.  [email protected]

A  Hotel  megközelíthető:AutóvalBudapest   felől   az   M3-­‐as   autópályán,  majd  az   M30-­‐as  főútvonalon   kb.   2  óra  ala>.  Az   M30-­‐as  autópályát  a  "Miskolc-­‐Dél"  lehajtón  elhagyva,  a  "Lillafüred"  táblákat  követve  lehet  a  szállodát  a  legegyszerűbben  megtalálni.Vona`alA   "Miskolc-­‐Tiszai  pályaudvarra"   érkező   vonatról  az   1-­‐es  autóbusszal  a   villamos  végállomásig   ("Diósgyőr   városrész"),   majd  onnan  pedig  az  5-­‐ös  vagy  15-­‐ös  buszokkal  a  "Palotaszálló"  megállóig  utazva  közelíthető  meg  a  szálloda.Helyközi  autóbusz  jára`alA  "Miskolc-­‐Búza  tér"  állomásra  érkező  buszról  az  1-­‐es  autóbusszal  a  végállomásig  ("Majális  park"),  majd  onnan  pedig  az  5-­‐ös  vagy  15-­‐ös  buszokkal  a  "Palotaszálló"  megállóig  utazva  közelíthető  meg  a  szálloda.

A  nagygyűlésen  való  részvétel  feltétele  a   jelentkezés   lap  kitöltése,  valamint  a   nagygyűlés   jelentkezési  díjának  befizetése.  Azok   jelentkezését   fogadjuk   el,   akik   aklv,   szerződö ̀   önkéntesei   az   alapítványnak   és   14.   életévüket   betöltö`ék.  Amennyiben  jelentkezel,  számítunk  rád  a  teljes  programon  való  részvételben!A  kitöltö`  jelentkezési  lapokat  kérjük  e-­‐mailben  vagy  személyesen  a  körzetelnököknek  elju`atni.  A  jelentkezési  határidő:  2011.  október  1.

JELENTKEZÉSI  LAPAZ  AFS  MAGYARORSZÁG  2011.  OKTÓBER  8-­‐I  LILLAFÜREDI  NAGYGYŰLÉSÉRE

Név:Lakcím:Telefon:E-­‐  mail:Étrendi  megkötésem:  nincs    

van:     vegetáriánus  ételt  kérekegyéb:

A  kétágyas  szobában  a  következő  személlyel  kérem  az  elhelyezésemet:      

Kérjük,  add  meg  a  kedvenc  (retró)  zeneszámodat,  ugyanis  szombat  este  retro  bulira  készülünk:  

Dátum:Aláírás:

Kérjük,  hogy  fizesd  be  a  regisztrációs  díjat  és  a  jelentkezési  lapot  október  1-­‐ig  ju`asd  el  a  helyi  körzetelnöknek!

Amennyiben  mégsem  tudnál  a  körzetelnöknél  regisztrálni  és  a  befizetést  megtenni,  utalás  esetén  a  számlaszámunk:Az  AFS  számlaszáma:  MKB  10300002-­‐20387442-­‐00003285Kérjük,  hogy  a  közlemény  rovatba  írjátok  be  a  nevet  és  a  nagygyűlés  szót!

Jelentkezési  díjak:    1  fő     9.600,-­‐  Ft2  fő        19.200,-­‐  Ft      3  fő        28.800,-­‐  Ft  4  fő        38.400,-­‐  Ft  

Page 6: füles szeptember

Kiadja az AFS Magyarország Országos Irodája

Megjelenik kéthavontaCikkek beküldhetők levélben, faxon, e-

mailen Főszerkesztő: Fodor Csilla

Felelős szerkesztő: Deszti-Rosta Diána

Cím: 1123 Budapest, Alkotás u. 37. I/6.

Tel: (1) 212 1821Fax: (1) 214 9972

E-mail: [email protected]: http://www.afs.hu

Sziasztok!  

Moldoványi   Kinga   vagyok,   2005-­‐2006-­‐ban   töltö>em   egy   fantaszYkus   évet  Dán i ában ,   ahova   a   ma i   n ap i g  visszajárok,  és  már  négyszeres  nagynéni  v a g y o k   d á n   á g o n ,   a m i   i g e n  megYsztelő.   :)   Székesfehérváron  kezdtem   önkénteskedni,   de   2008-­‐ban  Budapestre   költöztem,   ahol   azóta   is   a  BudapesY  Corvinus  Egyetem  nemzetközi  tanulmányok   szakos   hallgatója   vagyok.  2007   és   2009/10   közt   volt   egy   AFS-­‐es  fekete   lyuk   az   életemben,   de  2010  óta  ismételten   ezen   a   szervezeten   van   a  fókusz.  

2011-­‐ben   sok   mindent   történt,   a  tréner  csapat  tagja,  a  budapesY  körzet  program   koordinátora   és   PR-­‐osa  le>em,   illetve  az   irodában   fogok   Kiss-­‐Kovács  KaYnak   segíteni  gyakornokként  szeptember  végétől.  :)Érdeke l   minden,   ami   Dániáva l  kapcsolatos,  és  ennek  ellensúlyozására  capoeirázom   és   salsázom,   illetve  féYsem   a   nyelvtanulás.   :)   (Nyugodtan  l e h e t   h o z zám   fo rd u l n i   ó h a j /sóha jokka l . )   Funfact :   szeretek  cigánykerekezni.  :)

Kedves  Önkéntesek!

B izonyára   már   sokan   i smernek  közületek,  hiszen  lassan  több  mint  4  éve  v a g y o k   ö n k é n t e s   a z   A F S  Magyarországnál.  Békéscsaba  körzetben  nevelkedtem,   rendszeresen   részt  v e > em   k i u t a z á s i   é s   f o g a d á s i  orientációkon,   tréningeken,   melyek  folyamatosan   moYváltak   az   önkéntes  munkám   során.   Őrangyal   szerepet   is  vá l la l tam   több   a lkalommal,   így  s z e r e z t em   p o z i w v   é s   n e g a w v  tapasztalatokat   is.   Tavaly   az   egyetemi  tanulmányaim   mia>   Budapestre  kerültem   és   most   már   Budapest  k ö r z e t e t   e r ő s í t e m .   E m e l l e >  csatlakoztam  a  trénercsapathoz   is,  ahol  belekóstoltam   egy-­‐egy   tréning,   illetve  

orientáció   megszervezésébe,   amit  nagy  lelkesedéssel  folytatok.2011   februárjában   kezdtem   el   az  irodában   segédkezni,   amit   egy  hosszabb,   Franciaországban   eltöltö>  nyá r   s za k í to>   meg ,   de   mos t  s z e p t em b e r t ő l   ú j u l t   e r ő v e l  c s a t l a k o z t a m   a   c s a p a t h o z .  Természetesen   emelle>   igyekszem   az  egyetemen   is   helyt   állni.   Az   ELTE-­‐n  francia-­‐finn   szakos   hallgató   vagyok.  Nemcsak   az   iskolában,   de   szabad  időmben   is   szívesen   foglalkozom  idegen   nyelvekkel.   A   keresz_éléves  diákok   hiányos   angoltudása   mia>  kezdem   e l   a   spanyo l t ,   i l l e tve  mostanság   az   orosszal   is  barátkozom.  Fun  fact:  fél  éve  bale>  órákat  veszek:)

Remélem   továbbra   is   eredményesen  dolgozunk   majd   együ>   és   see   you  soon!  :)

Gyakornokok  az  irodában

Nyári intenzív programos diákok és önkéntesek Kovács Lázárral

Jászárokszálláson