Az I. kerület irodalmi élete

[Ez a tétel kicsit kilóg a többi közül, hiszen több tárgyi tudást és kevesebb elemzőkészséget igényel. Azért azt javaslom, minél több idézettel színesítsétek feleleteteket – persze nem elvárás, hogy fejből… Ugyanakkor, hogy tudd, milyen köteteket vegyél magadhoz a felkészülés alatt, és milyen verseket keress ki azokból, nagyon kell tudnod, hogy milyen írók, költők mely művei kapcsolódnak ide – vagyis csak a szerző és a cím pontos ismeretével fogsz tudni gyorsan, célzottan műveket válogatni.]

Bevezetés

A főváros kerületei között nem véletlenül az első, itt született meg a hajdani város, évszázadokon át a budai Várhegyen volt az ország központja. Az önkormányzat a Várkerület elnevezést használja. A budai Vár mellett a kerület része a Víziváros és a Krisztinaváros, valamint a Tabán és a Gellért-hegy északi része is.

Irodalomtörténeti szerep a 18—19. században

A budai várban állt az a Várszínház, amely otthona lett a Kelemen László vezette első magyar nyelvű állandó színtársulat ( az Első Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság, 1790. szeptember 21.) első hivatalos magyar nyelvű előadásának 1790. október 25-én.

A Várhegy többször is fontos szerepet játszott történelmünk során. Az irodalomtörténet-írásban talán kiemelkedik 1848. március 15-e, amikor a Petőfi és a Pilvax-kör vezette egyetemi ifjúság ide vonult át, hogy az Úri utca 51. alatt székelő Helytartótanácstól kicsikarja követelései elfogadását, illetve az egy éve raboskodó jobbágy származású újságírót, Táncsics Mihályt, kiszabadítsa börtönéből, amely a ma már az ő nevét viselő utca 9. számú épülete volt.

Kávéházak vs. művészlakások

A múlt században számos író, költő élete és munkássága kapcsolódott a kerülethez. Így ír Várkonyi Nándor (a Pergő évek című, az 1970-es években írt, de csak 2005-ben kiadott kötetében) a Krisztináról:

„Ha meggondolom, komoly irodalmi városrész ez, talán az egyetlen Budapest kávéházakra centralizált irodalmi életében. Igaz ugyan, hogy az események, csatározások, ütközetek a kávéházakban zajlottak le (a kártyacsaták a Fészekben), a Krisztinában pedig »csak« laktak és laknak az írók, ám ez annyit jelent, hogy a környezet sokaknak kedvére való.”

A kávéházak többnyire Pesten voltak, az első kerületben csak egyetlen kávéház állt: a Philadelphia. Ennek volt törzsvendége többek között Szabó Dezső, a két világháború közötti magyar irodalom egyik legnépszerűbb írója,

aki azonban nem tartozott a Nyugat köréhez (hiszen fajvédő nacionalizmusa elítélte a folyóirat „kozmopolita” orientációját). Leghíresebb műve Az elsodort falu című kulcsregény.

Az első kerület „irodalmi sugárútja”: a Logodi utca

Kiemelkedő szerep jutott a Logodi utcának, mely egyfajta „irodalmi sugárút” lett, hiszen a kor több vezető költőjének volt itt irodalomszervezői központként is szolgáló lakása.

Kosztolányi Dezső 1916-ban költözött albérletbe a Logodi utca 1. szám alá, majd 1917-ben továbbköltöztek a Logodi u. 21-be (postacíme: Tábor u. 12. – a két utca találkozásánál állt az épület). A ház megvétele után írta Most harminckét éves vagyok című versét (1917), melyben a Logodi utcai idill jelenik meg – a haláltudat rettenetének ellenpontjaként.

Most harminckét éves vagyok.Nyár van.Lehet, hogy tán ez, amirevártam.Egészséges bronzarcomataranyfénnyel veri a nap,és lassanmegyek fehér ruhában alugasban.Pipámba sárgálló dohány,a füstje kékes, halovány.A fák alatt egy kerti székenalszik szelíden feleségem.A küszöbön fiam. A szeme kék láng,nagy szőke fej.Álmos, puha száján csiklandva csorrana lanyha tej.Vad délután, a föld parázsló.Részeg-virágok és darázs-szó.

Ha haldoklom, ezt suttogom.Nyár volt.Jaj, a boldogság máshovápártolt.Egészséges bronzarcomataranyfénnyel verte a nap,és lassanmentem fehér ruhában alugasban.Pipámba sárgálló dohány,a füstje kék volt, halovány.A fák alatt egy kerti székenaludt szelíden feleségem.A küszöbön fiam. A szeme kék láng.

Nagy szőke fej.Álmos, puha száján csiklandva csorranta lanyha tej.Vad délután volt és parázsló.Részeg-virágok és darázs-szó.

Ugyanekkor készül el az 1920-as Kenyér és bor című kötet címadó verse, a Boldog, szomorú dal. E műben szintén fellelhető az egzisztenciális biztonságra való utalásként a ház képe (persze itt is transzcendens hiányok pótszereként is átértelmezve).

Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,Van gyermekem és feleségem.Szivem minek is szomorítsam?Van mindig elég eleségem.Van kertem, a kertre rogyó fákSuttogva hajolnak utamra,És benn a dió, mogyoró, mákTerhétölöregbül a kamra.Van egyszerü, jó takaróm is,Telefonom, úti böröndöm,Van jó-szívü jót-akaróm isS nem kell kegyekért könyörögnöm,Nem többet az egykori köd-kép,Részegje a ködnek, a könnynek,Ha néha magam köszönök még,Már sokszor előre köszönnek.Van villanyom, izzik a villany,Tárcám van igaz szinezüstből,Tollam, ceruzám vigan illan,Szájamban öreg pipa füstöl.Fürdő van, üdíteni testem,Langy téa, beteg idegemnek.Ha járok a bús Budapesten,Nem tudnak egész idegennek.Mit eldalolok, az a bánatKönnyekbe borít nem egy orcát,És énekes, ifju fiánakVall engem a vén Magyarország.De néha megállok az éjen,Gyötrödve, halálba hanyatlón,Úgy ásom a kincset a mélyen,A kincset, a régit, a padlón,Mint lázbeteg, aki feleszmél,

Álmát hüvelyezve, zavartan,Kezem kotorászva keresgél,Hogy jaj! valaha mit akartam,Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,A kincs, amiért porig égtem.Itthon vagyok itt e világbanS már nem vagyok otthon az égben.

A Logodi utcai ház legikonikusabb megjelenését az Édes Anna című regényben találjuk, ahol maga a szerző is belép a fikció terébe.

„Egy délután, mikor gyújtogatták az utcai lámpákat, de az őszi ég még nyájasan ragyogott, Druma Szilárd a Várból jött le két kortesével, a Zerge lépcsőn. Lassan ballagtak hazafelé a Tábor utca szelíden ereszkedő lankáján.

Lejjebb, egy zöldkerítéses ház előtt bepillantottak a vasrácsos kapun. A kertben üveges verandát láttak, egy asztalt, ozsonnára terítve.

Ez az üvegkalitka a maga csöndes zártságában, a kivilágított ablakaival fölkeltette érdeklődésüket. Mindhárman megálltak. Leplezett kíváncsisággal, de őszinte irigységgel szemlélték, azt gondolva magukban, mint mindenki, aki kívülről néz akármilyen otthont, hogy ott a boldogság és megelégedettség lakik.

Szőke kisfiú ült az asztalnál, szövetkezeti ruhájában, már uzsonna után, s azzal foglalatoskodott, hogy ólomkatonáit harcszerűen állítsa föl a morzsás abroszon, és egy háborús indulót dúdolt, kezével verve az ütemet. Mellette az édesanyja varrt, munkájára hajtva komoly, okos fejét. Tűnődő arcán, melyet a koszorúba font dús haj keretezett, árnyék volt. Időnként valamit mondott a kisfiúnak. Az tanácsokat kért tőle, hogyan verhetik meg a tejeslábas meg a findzsák körül portyázó magyarok a túlerőben lévő, fojtógázzal és tankokkal operáló franciákat.

Belülről, a lakásból, a verandára lépett egy magas, kócos férfi, munkazubbonyban, cigarettázva. Feketét töltött egy vizespohárba. Amint szájához emelte, tekintete találkozott a három idegen tekintetével.

Ezek elszégyellve kandiságukat, megindultak a kerítés mellett.– Kosztolányi – mondta Druma egy kis idő múltán. – Kosztolányi Dezső.– A hírlapíró? – kérdezte az első kortes.– Az.”

Az árnyas veranda idillje itt is éles kontrasztban áll a külvilágnak a kis Kosztolányi Ádám ólomkatonásdija által sejtetett erőszakelvű működésével, később pedig a „kortesek” beszélgetése magát az írót, Kosztolányi Dezsőt is politikai táborok szekértolójaként állítja be, erősen megkérdőjelezve az egyén méltóságának védelmének szentelt alkotó munka értelmét (hiszen a munkazubbonyos férfi talán épp az Édes Annán dolgozik)…

Később a Kosztolányi-házaspár fel is újította a Logodi utcai házat, de mindössze három évig élvezhették felhőtlenül megújult otthonuk nyugalmát, mert 1933 nyarán ínyrákot diagnosztizálnak a

költőnél. Haláltudat árnyékában elmélyülő költészetének emblematikus művében, a Hajnali részegségben a Logodi utcai éjszakába burkolózó ház teremti meg a versszituációt.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? Te ismered a házams ha emlékezni tudsz aa hálószobámra, azt is tudhatod, milyen szegényes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi-utca, ahol lakom.Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Kosztolányiék háza igazi irodalmi központ is volt, sok művész fordult meg a költőnél. József Attila is többször járt itt, Karinthy pedig állandó vendég volt, de a Pestre érkező fiatal Weöres Sándor is itt kereste fel Kosztolányit 1928-ban.

„A kis budai tér lakói szerették a költőt. Megmosolyogták gyűrt kalapját, furcsa járását, különös, tarka sáljait. S ha a kertben ült nagy piros ernyő alatt, íróbarátaival vitatkozott, vagy Hattyú kutyájával játszott, a szemközti házak ablakaiból kissé értetlen nyájassággal néztek rá szomszédai, s úgy mutatták vendégeiknek a költőt, mint a családhoz tartozót. Szerették őt, ha nem olvasták is.”

(Kulcsár Adorján visszaemlékezése)

Babits Mihály 1931 és 1941 között három közeli helyszínen is volt lakása. Az első kettő az Attila úton (103-as és 133-as szám), a harmadik a Logodi utca 31. alatt. Igaz, itt többnyire csak a felesége, a szintén költő Török Sophie (eredeti nevén Tanner Ilona, költői nevét Kacinczy Ferenc költő-feleségétől kölcsönözte) lakott Babits gyógykezeléseinek idején. De – ahogy felesége visszaemlékezéseiből megtudjuk – a könyveihez ragaszkodó költő még a kórházból is hazaszökött, hogy a Logodi utcába költözés után polcait maga pakolhassa. (A közelben, a Vérmezőn állították fel a költő egyetlen budapesti köztéri szobrát születésének 125. évfordulója alkalmából.)

Tamási Áronnak Babits Attila úti lakása felé tartva, az elefántcsonttorony gondolata járt a fejében:

„S amikor már bent voltam nála, valóban úgy éreztem, hogy toronyban vagyok. Azóta is, valahányszor a képzeletem szemem elé visszateremti ezt a tornyot, mohón keresem ezt a jelzőt, amellyel találóan illethetném az ő földi életének tornyát. Nem volt elvarázsolt királyfi tornya, bár a világot, amelyből oda beléptem, egyszerre és teljesen feledtette. A képzelet színes és pompás tornya sem volt, sem az elefántcsont rózsaszínû fellegvára. A csillagokhoz több köze volt, mint a földi örömhöz: több a tudományhoz, mint a regényességhez; több az értelemhez, mint az ösztönhöz; és több a Törvényhez, mint a szokáshoz. Leginkább valami különös és szigorú őrhelynek

tetszett, ahol a csalhatatlanság érdekében minden és mindenki fölött uralkodott az értelem. Uralkodott a képzeleten, s a lélek öröme és siráma fölött; s még magán a torony aszkéta lakóján is, aki soványan és szelíd szigorúsággal őrködött. Nem uralkodott, hanem őrködött."

Juhász Gyula Bár a szegedi költő soha nem lakott az első kerületben, életében mégis szerepet játszott a Logodi utca. 1907-ben egy október eleji napon otthagyta új állomáshelyét, Lévát, és öngyilkossági szándékkal Pestre utazott. A Lánchídról készült éppen a Dunába ugrani, amikor gyermekkori szerelme, a későbbi orvosnő Klima Ilona megfogta a vállát. Logodi utcai lakásukba vezette Juhászt, kezébe adta friss, szép verseskötetét. Melyet ő is akkor kaphatott meg éppen, s ez visszaadta a költőnek az életkedvét.

Költők az első kerületben

Márai Sándor Márai bejárta és – kényszerűségből – belakta a világot, hiszen élete második felét emigrációban töltötte, de féltékenyen őrizte lelkében élete két, általa legfontosabbnak tartott színhelyét: Kassát és Budát (csak ritkán Budapestet!), melyből utóbbi húsz éven át volt lakhelye. Élete egyik legmeghatározóbb időszakát élte itt, és a Mikó utca gesztenyefái elkísérték a négy évtizedes száműzetésbe is. A Halotti beszédet megidéző s azzal megegyező című verse az emigráns lét hontalanságát tematizálja, és a gyökerekbe, az emlékekbe való elkeseredett kapaszkodási kísérleteit.

Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt - Mert ez maradt. Zsugorin még számbavehetedA Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet

És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunkÍme, por és hamu vagyunk.(Halotti beszéd - részlet)

Hatvany LajosÍró, kritikus, irodalomtörténész. A Nyugat mecénása. Felfedezte és pártolta Adyt, József Attilát és a József Attila utáni még fiatalabb költőket, közben élénk társasági életet élt otthonában, a budai vár Bécsi kapu terén lévő Hatvany-palotában. Megfordult a Hatvany palotában Babits, Kosztolányi, Karinthy, Márai, de még Thomas Mann is, aki itt találkozott Bartók Bélával. Somogyi Jolán így emlékezik vissza Thomas Mann és Bartók találkozására:

„Vacsora után ... amikor Bartóknak mentegetődzve mondtam, hogy nincs rendes zongoránk, csak egy pianínó van a gyerek szobájában, Bartók megnyugtatott, hogy

»egy jó pianínó sokkal többet ér, mint egy rossz zongora«. Ebben a kis gyerekszobában, ahol Mannék, mind a ketten a fekvőhelyen helyezkedtek kényelembe, Bartók a pianínónál ülve, órákon át zongorázott, megkérdezve közbe-közbe, hogy mit játsszon, és az összes kívánságainkat teljesítve az éjszakába nyúlt ez a felejthetetlen muzsikálás.”

A Hatvany-palota előtti járdaszakaszt az egykori látogatók aláírásának másolata díszíti.

Ambrus ZoltánAz egykor a mai Hilton szálló helyén iskolánk, a Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium tanulója volt Ambrus Zoltán (1861-1932) író, műfordító, kritikus. 1917-től 1921-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. Tizenhat kötetnyi regény- és novellatermésének legeredetibb darabja a Midas király című művészregénye, novellái közül talán a Ninive pusztulása (Jónás próféta könyvének Babitsétól teljesen eltérő parafrázisa) reprezentálja legjobban szecessziós-szimbolista írói hangját. Emellett egyéni hangvételű színikritikái és realista francia prózai művekből készített fordításai tették ismertté a nevét.

Ottlik GézaAz Iskola a határon írója, a magyar próza talán legnagyobb hatású megújítója, Ottlik Géza is az Attila úton élte le élete második felét. De korábban is fontos szerepet játszott életében a főváros Duna-jobbparti hegyes-dombos oldala, jól tükrözi ezt, hogy az Iskola folytatásának szánt, főreáliskolai élményeit (is) feldolgozó posztumusz regényének címe: Buda.

Irodalmi-kulturális intézmények a Várnegyedben

Napjainkban is jelentős a kerület kulturális élete, melyben különféle intézmények vesznek részt.

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (Krisztina körút)Az OSZMI gyűjteményeinek feladata a magyar színházi kultúra, illetve a színháztörténettel foglakozó szakemberek tudományos tevékenységének támogatása, a magyar színházi élet eseményeinek történeti dokumentálása. Írásos képi tárgyi, audiovizuális formában fellelhető emlékeinek megőrzése, rendszerezése és közzététele – tudományos és népszerű formában és alkalmakon egyaránt. A történeti (muzeális) gyűjtemények gyűjtőköre alapvetően hungarika jellegű. Földrajzilag behatárolható gyűjtőterülete a mindenkori történelmi Magyarország, időbeli határai a 17. század elejétől napjainkig terjednek. Annak ellenére, hogy elsősorban hungarika gyűjtőkörű intézmény, a prózai és zenés színházi produkciókat gyűjtő videotárban, a dokumentációban, a táncarchívumban, a bábtárban szép számmal akadnak külföldi előadások felvételei, dokumentum forrásai. ( Itt néztük meg az Ignácz Rózsa kiállítást!)

A Püski Kiadót 1939-ben alapította Püski Sándor először Magyar Élet Könyvkiadó néven. A kiadó főként a népi írók műveit jelentette meg, de nem riadt vissza elsőkötetes szerzők alkotásainak a megjelentetésétől sem. A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték, egy év után szabadult. A házaspár 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1975-ben hozták létre a Püski Kiadót, gondozásában az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutott szerzők munkáit adta közre. A Püski-Corvin Magyar Könyvesház a Nyugaton élő magyarság szellemi központjává vált. A Kiadó 1989-ben tért vissza Budapestre, ahol a Krisztina körúton lévő könyvesháza a népi irodalom szellemi örököseinek, gyűjtőhelyének számít. A kiadó alapítója, dr. Püski Sándor halála után fiai, Püski László és Püski István, valamint unokái, Püski Atilla és Püski Csaba folytatja a munkát. A kiadó célja változatlan, a könyvesboltban megtalálható minden olyan könyv, amit magyarként érdemes elolvasni.

Márai Szalon, vezetője Szigethy GáborA Márai Szalon 2006. januárjában indult. Minden hónap utolsó keddjén tartja összejöveteleit. Valóban „szalon", melynek a kulturális élet köré szerveződnek programjai. A Szalon nagy sikerrel működik, Szigethy Gábor, a Szalon házigazdája minden alkalommal érdekes beszélgetéssekkel és borkóstolókkal várja az érdeklődőket a zsúfolásig megtelt Úri utcai házasságkötő teremben. A másfél órás, rögtönzésekkel és meglepetésekkel teletűzdelt program vendégei ismert és ismeretlen emberek, neves és pályakezdő színészek, művészek, írók, politikusok, gasztronómusok, borászok, gyűjtők, muzsikusok, papok stb. Az intellektuális szellemi légkör, amelynek a szalonban tanúi vagyunk, nem napi ügyek tárháza, hanem az általános emberi értékek hordozója. A szalon minden hónap utolsó keddjén kísérlet és lehetőség arra, hogy – Pascal szavával – jól és helyesen gondolkodjunk, a sokszínű világot sokszínűségében próbáljuk megismerni és megérteni. Amikor elmennek az emberek, nekem a legnagyobb öröm, hogy láthatom: csillog a szemük.

Országos Széchényi KönyvtárA tudás tárházaként a magyar kulturális örökség hagyományos (papíralapú) és modern (elektronikus) könyvtári dokumentumainak megőrző és közvetítő intézménye. Talán a Magyar Tudományos Akadémia mellett az ország legjelentősebb kulturális intézménye, melynek alapjait Széchenyi István apja, Széchényi Ferenc fektette le magánkönyvtára felajánlásával.

Emléktábla a Szabó Ilonka utcában