SZÍNHÁZ

Lengyel Boldizsár

Oszi színházi esték1. Tükre a világnak

Szikora János előadásai a legjobba-kat kivéve mindig torzók maradtak, atehetség vitathatatlan torzói. Legtöbb-ször azért, mert túlbonyolította a dol-gokat. Nem tudott lemondani bizarr-nak tűnő ötletekről, az öncélú formaimegoldásokról, hogy helyettük meg-felelő élességgel a történetek mélyéretudjon bevilágítani. Gyakran arra gon-dolok, ismervén tehetségét, hogy a le-hetetlenségig magasra állítja mindig amércét. Ezért kíséri előadásait a betel-jesületlenség, akivitelezhetetlenség ér-zése. Néha szakadék húzódik elképze-lései és a rendelkezésére álló lehetősé-gek között Túlságosan univerzálisangondolkodik. A totális színház az őálma, amihez viszonyítva torzónaktűnt előadásainak egy része.

Sok jel arra utal, Szikora Jánosösszegzésre törekszik ebben az előa-dásban. Az alkotás teljességének meg-élése a drámai mű megírásában és szín-padra állításában mind erre utalnak.Az, hogy Szolnokot választotta, aholnéhány Istent kísértő előadást már lét-rehozott. Most is kitűnő társulat álltrendelkezésére, és az ország egyik leg-korszerűbb technikával ellátott színhá-za. Az emberélet alapkérdéseire keresia választ, a tehetség, barátság, szeretet,szenvedély, gyűlölet, megalkuvás, el-szántság titkait kutatja. A színházi pá-lya gyötrelmeit és az ezekkel járó ta-pasztalást sűrítette össze előadássá.Szikora megmutatja mindazt, amit tud,gondol, képzel a színházról. Nem in-terpretálóként, hanem mint alkotó em-ber.

Valóságos legenda szolgáltatja azalapanyagot. Mozart emlékének árnyé-kában alig figyelt valaki is Schikane-derre, a Varászfuvola szövegírójánakéletére és tragédiájára. Szikora ezt azembert igazi színházi fantasztának,örök csapongónak és álmodozónaktartja. Nemes pátosszal ábrázolja,merttudja róla, milyen gyötrelmekáránküzdötte fel magát a senkik vándorszí-nészseregéből a Theater an der Wienmesés gazdagságú színház-igazgatójává. Eközben nem keveseb-bet hozott létre, mint a Varázsfuvolát,

Jelenet Szikora János Varázsfuvolájából

életének talán egyetlen kincsét. Mara-dandót mást nem alkotott, élete végénnyomorban, elmebetegként pusztult el.Az emberi bukás és zuhanás miértjéread választ többek között az előadás.

Többrétegű, bonyolult szövetű adrámai anyag. Schikaneder személyestragédiája önmagában elegendő lenneegy estét betöltő színházi előadáshozalapanyagként. Érzésem szerint az elő-adás igazi hőse mégsem ő, hanem aszínház, ahogyan az a főhős képzeleté-ben megjelenik. Nem mint fantázia-kép, hanem mint az egyetlen létezővalóság. Az emberek képzeletében amai napig furcsa képzet él a színházról,a színházművészek világáról. Pedig ottis az és ugyanúgy történik, mint bárholaz élet más területén. Megfeszítettmunkával dolgoznak az emberek napmint nap, közben gyötrődnek, gyűlöl-nek és szeretnek, megélhetési gondok-kal viaskodnak. Ha aktualizál az előa-dás, akkor ezt azzal teszi, hogy az örökemberinek napjainkban is érvényes je-gyeit mutatja fel a nézőknek. Schika-neder olyan, mint mi vagyunk, egy-szerre minden ember, valami módon azegész emberiség. A színház pedig afantaszta színidirektor képzeletében avilág sűrített integrációja. A cselek-mény több szálon fut.valamennyinekközös találkozási pontja az előadásszületése. Végigkísérhetjük Schikane-der személyes sorsát a nehezen kihar-

colt dicsőségtől a halálig. Tanúi lehe-tünk a Varázsfuvola színpadra állításá-nak, betekintést kaphat a néző mindab-ba, ami a színfalak mögött történik. Arendező bölcs iróniával olyannak látjaa színházat, amilyen. Kendőzetlenülmutatja fel szépségeit és poklait, ha-misságát és tisztaságát, földhöz ragadt-ságát és mesébe ülő szárnyalását. Ez avilág a nagy emberi találkozások szín-helye. Rendező, színész, súgó, színházimindenes, dekoratőr dolgozik együtt, aremélt siker érdekében. Egy-egy jelen-tős szerepben láthatjuk, hogyan épül-nek be a mindennapi gondok, csalódás,boldogtalanság, keserűség, illetve ezekellentétei. Az előadásban a közösségszerepe hangsúlyozódik, amelybenmindenki fontos, és fontosnak is érez-heti magát. Lényegesnek tartom eztazértis, mert napjainkban a színházatrégen csinálok többségében ott bujkála feleslegessé válás érzékelése. Nem aközönség, hanem az állam részéről ta-pasztalják mindezt. „Nem kell többészínház!" - ordítja Schikaneder baltátragadva, hogy szétverje a színpadot.Keserű jajkiáltása ez egy olyan szín-házi kultúrának, amely - úgy tűnik -napjainkban elsüllyedőben van. Sziko-ra tehát mégiscsak politizál, csak nemúgy, mint korábban, partizán módra,hanem szabad művészként. Mozart ésSchikaneder barátságának történeténátszűri mindazt, ami napjainkban kö-

rülvesz minket. Árulások, megalkuvá-sok, álmok és keserű ébredések kora ami világunk is. Az egyre bonyolultab-bá váló játék során a színpad is mitiku-sabbá válik. Csík György kiváló teretálmodott Szikora játékához. A forgónfeltűnő helyszínek, a házak, terek, ut-cák valóságos hangulati hátterét adjáka történéseknek. Szerencséje is van,mert Szolnokon elsőként használhatottigazi forgót a színpadon. A színházi estfelülmúlhatatlan hőse Garas Dezső,Schikaneder szerepében. Mindent ké-pes eljátszani, mint említettem, magá-ba sűríti szinte az emberiséget. Ha kell,gyerekmódra naiv és ártatlan. A célérdekében akarnok, ravasz róka ésszéptevő tud lenni egyszerre. Jóból ésrosszból, ripacskodásból és a zseni fél-reismerhetetlen jegyeinek keverékébőlgyúrja, formálja meg Schikanederalakját. Ha Szikora rendezői összeg-zést adott, Garas a színészi pálya tel-jességét mutatta fel ebben a szerepben.Teljesítménye mellett dadogás mindenkimondott és dicsérő szó. Bajcsay Má-ria darabvégi monológjában megrendí-tő képet ad egy asszony páros magá-nyáról. Egy teljes emberéletet képesnéhány sűrített pillanatban felmutatni.Az álmodozás ellentéte ő, aki összc-szorított szájjal és ököllel némán küzda beteg Schikaneder mellett a fennma-radásért. Nem tudja elhagyni, elárulni,megbosszulni, pedig oka lenne rá.Méltósággal emlékezik a múltra: „amijó volt, szép volt, ami rossz volt, el-múlt"! Mucsi Zoltán tehetsége márminden terhet elbír. A színházi minde-nes szerepében rövid felvillanásaivalérzékeltetni tudja, az ő sorsa is különdrámát érdemelne. Elveiben makacs éskitartó, gyengéd és figyelmes AnnaGottliebbel. Szuverén ember, aki a sa-ját útját járja. Érzékeny, ironikus tükör-képe a körülötte szerveződött világnak,találó megjegyzéseivel mindig valamifontos dologra hívja fel a figyelmet.Titokban költő, és Shakespeare a mér-céje. Nem véletlen, hogy a hatalomismeretlen képviselőit is az ő személyeérdekli elsősorban. Az előadásban iga-zi jellemek, gazdag személyiségek ve-szik körül a direktort. Mertz Tibormost is pontosan jellemez, képességé-nek sokoldalúságát bizonyítja. Derűt éskönnyet tud fakasztani, ahogy az adottszituáció megkívánja. Spolarics And-

rea könnyed kikapóssága mögött érez-ni lehet a valakihez tartozás éhségét is.Egri Márta meg tudja mutatni a bukottnő súlyát, az olcsósággal együttjáróemberi tragédiát. Megalázottságábanezért tud szánandóvá magasztosulni.Koós Olga rövid jelenetében gazdagszínészi tapasztalatainak esszenciájátadja. (Évek, évtizedek óta érthetetlenszámomra, hogy a gyakran sablonok-ban gondolkodó magyar filmszakmamáig sem fedezte fel és veszni hagyjatehetségét.) Malek Andrea kellemeshangjával, szépségének tisztaságával,az érzelmek finom ábrázolásával leptemeg a közönséget. Bravúrosan, érettenés meggyőzően énekelt és alakítottSzékelyhídi Hajnal és Kővári Csaba.Ifj. Újlaki László és Czibulás Pétermint csetlő-botló színházi dekoratőrökjelentőségét az ismeri fel igazán, akitalálkozott a színfalak mögött dolgozóemberekkel, és ismeri sokszínűségü-ket. Szerémi Zoltán művészi külsőbeöltöztetett színházi orvosa rövid felvil-lanásaiban is kiválóra sikerült. Jelentőselőadás született. Szikora János tudato-san keresi a totális színházat, mint ma-ga teremtette eszményt. Teljesítmé-nyében közel jutott a megvalósításhoz.

2. Itt olyan hideg vanHuszonéves pank festő adta kiállítá-

sának ezt a címet. A prömier előttnéhány nappal láttam nyomasztó képe-it. A hóra kidobott csecsemőt varjúvigyázta, csőrében cumit tartva. Ma-gányba dermedt arcokra, kezekre,mozdulatokra a félelem nyomasztó sú-

lya ült. Mindenütt torz figurák, ember-nélküli emberalakok. Fodor Tamásrendezése a kiállításhoz hasonló érzé-seket keltett bennem. A képek világaközel áll az előadás világához. Eszem-be jutottak jelesebb művészek is, mintpl. Becket és Mrozsek. Az asszociáci-ók nem véletlenek, s többek között aztbizonyítják, Anton Pavlovics Csehovma is mindenkor érvényes igazságokatfogalmazott meg a Cseresznyéskert-ben. A mi életünk is ez a darab, álma-ink, öncsalásaink, megalkuvásaink tár-háza. Hazugságra épült világ nyűglődiéletét, vergődik a szemünk előtt nevet-ségesen és sajnálatra méltóan. Az előa-dásban nincs igazság, csak apró igazsá-gok vannak. A hősökben feneketlen űrbújik meg, melyet nem tudnak értelme-sen betölteni. Az ábrándok csak növe-lik ezt az űrt. Lopahin kivételével szin-te mindenkiből hiányzik a földhöz ra-gadtság. Szánalmasak, mert komolyanveszik magukat, halálosan komolyan.Reménykedésük nem erőltetett, őkhisznek benne és aszerint élnek, csele-kednek. A cseresznyésből semmit nemlátunk, a valóságban talán nem is léte-zik, csupán az emberek fejében van agyermekkor szimbóluma. A díszlet isazt sugallja, itt mindenki nagyra nőttgyerek, akárcsak a valószínűtlenülmegnőtt gyerekbútorok. Megragadtakvalahol az időben, a múltban, és onnannem tudnak, komolyan talán nem isakarnak kiszakadni. Minden bútor egy-egy sziget, hasonlóan a szereplőkhöz.Egyedülálló, magányos, társtalan szi-getek bukkannak fel az előadásban,köztük csillagnyi távolságú hideg űr.Igazi találkozásra, emberibb és benső-

Törőcsik Mari és Győry Emii a Cseresznyéskert próbáján

ségesebb kapcsolatra képtelenek. Nemkivételek ez alól Anya és Trofimovsem, bár ők jutnak legközelebb egy-máshoz. A nyomasztó bútorok közöttnyomasztó az álom is, az ébredés is. Adarab alvással kezdődik és azzal isvégződik. A nyitó képben Lopahin,Jepihodov és Dunyasa alszanak moz-dulatlanul a kényelmetlen bútorokonülve. Elfáradtak a várakozásban. A zá-róképben Firsz, az öreg múmia vackolmagának helyet az óriásra nőtt széklábánál, melyen nemrég Lopahin tán-colt részeg örömében, Ranyevszkajaült és teázott maga alá húzott lábakkal,Anya és Varja ölelték egymást boldo-gan. Az öreg inas, mintha csak aludniakarna, lefekszik, betakarja magát, smire az utolsó ajtót és ablakot is leszö-gelik, alig észrevehető mozdulattal ha-lálba zökken. A kialvó fény elhagyja ahaldokló cselédet, de eltávozik egybenaz egész hazug világról is. A sötétséglesz úrrá. Az előadás középpontjában asoha nem látott cseresznyéskert áll.Nem látjuk, de mindig valóságosanjelen van. A hozzá fűződő különbözőviszonyok kibontásából tudjuk meg,kiben mi lakozik, kinek mi a mániája.Fodor már sokszor bizonyította,mennyire fontos számára az irodalmiszöveg elmélyült, pontos, minden szá-lat lebontó elemzése. Előadásában aszerepek egyformán hangsúlyosak.Nincsenek erőteljes eltolódások a tra-gédia irányába (Ranyevszkaja törté-nete), nem erőltet egy lehetséges jövőt(Trofimov jövendölései). Az előadás ajelenről szól, ahol egy visszamaradttársadalomban a szereplőkben egyfor-mán felerősödnek az életképtelenség,az alkalmazkodásra, illetve változta-tásra képtelen magatartások. A megal-kuvást választják az ütközések helyett,ezért válnak szinte valamennyien ne-vetségessé. Ranyevszkaja és Lopahinegymással ellentétes irányban közle-kednek a számukra kijelölt vágányo-kon. Ranyevszkaja infantilis magatar-tásában a gyerekkorból megmaradt ér-zelmi vágyak, óhajok, hangulatokmunkálnak. Valahol a világon kívüljár. Nincs egyetlen gesztusa, amibőlarra lehetne következtetni, hogy képesa körülötte történő eseményeket fel-fogni, és a realitásoknak megfelelőenelviselni. Mindenki tőle várja a dolgokjobbra fordulását, pedig tudhatnák,anyuskától jószerivel semmit nem vár-hatnak. Törőcsik Mariban jelen van aza varázs, amivel magához vonzza kör-

nyezetének tagjaitlnfantilis kacagása-it, révedésbe tűnő pillantásait fölényes-kedő semmitmondását komolyan ve-szik. Valójában talán el sem tudjákdönteni, ki ez az asszony, őszinteségemennyire valódi, és hiszi-e a rengetegcsacskaságot, amit mond, vagy magátis becsapja az emlékek felidézésével.Magatartása eldöntetlen, egyszerre le-het rámondani igent és nemet. Alakjátez teszi sejtelmessé, titokzatossá. Tö-rőcsik Mari játékával mindent meg tudidézni a figura bonyolultságából. Atáncos ünnepség egy-egy részletébenszívbe markoló pillanatokat teremtett,megsejttette a szerep mögött rejtőzőemberi többletet, felmutatta a más élet-re való fogékonyság képességét. Ko-zák András kiváló alakításában Lopa-hinból igazi hús-vér figurát teremt, afeltörekvő akarnokban érzékelteti azesendőt is, céltudatossága mögül gyak-ran elővillan kicsinyessége. A paraszt-ból lett vállalkozó valójában csak amának él. Nem hosszú távú gondolko-dó, csak félig a jövő embere. Kirohaná-sai, zsörtölődései, dühöngései mögülkitetszik, hogy ő is csak álmodozó,valójában mindössze gazdag akar len-ni, különb a többinél. Ravasz és naivegyszerre, megszerzi amit akar, de ré-szeg örömében elárulja, a megszerzettvagyon nem teszi boldoggá.

Kozák András harmadik felvonás-beli monológja igazi színészi bravúr.Büszkén jelenti ki, hogy ő vette meg abirtokot. Lelkesen beszél az árverésrészleteiről, de fokozatosan keserű in-dulatok törnek fel belőle, a báli társa-ságban egyre magányosabbá válik,míg a trónussá magasodó szék tetejénönmaga előtt is megszégyenül. Kiszol-gáltatott, tehetetlen romként hajtja fe-jét a szék karfájára. Magányos farkasmarad végig, aki ösztöneivel érzi avilágot, de hosszú távon nem tud bennesem eligazodni, sem társat találni. Min-den ott van a keze ügyében, rnás lehet-ne, mégis az marad, aki volt. Az előa-dás szereplői sokat beszélnek látszólagegymáshoz, pedig mindenki a magáétmondja, a szavak csak a legritkábbesetben találkoznak. Itt nem születnek,nem születhetnek igazi emberi kapcso-latok. Még azok között sem, akiketegymáshoz tartozónak vélnek. Lopa-hin és Varja a leánykérés-jelenetbenmulatják meg, hogy itt nincsen út lé-lektől lélekig. Császár Gyöngyi meg-döbbentő lélektani realizmussal mutat-ja meg a magányosság állapotának

poklait. Anya és Trofimov között semszületik meg az igazi szerelem. A lánytapasztalatlan, a fiú tele van hamispátosszal. Mészáros István érzékenyenvalósítja meg a szerepben rejlő komi-kumot. Már megjelenésében is nevet-séges, szónoklataiban egyszerre fenye-gető és szánalmas. Kiss Andrea megej-tő kedvességgel játssza a szerelemrevágyó Anyát, kamaszos merészséggelszinte felkínálja magát Trofimovnak.A fiatal színészek határozott alakítása-ikkal nem tűntek el a nagyok árnyéká-ban. Az utolsó felvonásban zsörtölődő,öreg házasoknak tűnnek, akikből el-szállt minden szenvedély, szerelem.Kézdy György hősi pózai, üres szó-noklatai mögött egy tartalmatlan élethúzódik. Az ő mániája a biliárd, adupla fals. Kátai Endre szenzációsankarikírozza a pénzért loholót. Az el-pusztíthatatlan életerő mellett érzékel-teti a figura begyöpösödöttségét. Ra-vasz együgyűséggel mindig sikeresenkunyerál. Meszléry Judit Sarlottájaarisztokrata magatartásával válik ki atöbbiek közül. Nagyvilági nő, akinektársadalmi helyét sorsa jelölte ki. Sohanem bizonytalanodik el, azt nem en-gedheti meg magának. Illés Edit szoba-lányának fogalma sincs, mi történikkörülötte. Csak az érdekli, hogy udva-rolnak neki, és felkérik táncolni. Kere-kes László Jasája a legsilányabb figura.Anyját koloncnak tekinti, Dunyasátkábítja és megalázza. A felkapaszkodósenki hitványságát határozott vonások-kal érzékelteti Kerekes László. CsányiJános kerüli az olcsó poénokat, kétbal-kezessége tragikomikus. Győri Emil alegeszményibb Firsz. Finom ezsközök-kel jelzi a vénséggel járó nyavalyákat.Anakronisztikus figura, aki sorsávalerősen kontúrozza a háziak lehetetlen-ségét. Eltöredezett mozdulatok, meg-csukló szavak jelzik Firsz matuzsálemiöregségét. Az előadás igazi érdemét afigurák pontos megrajzolása, a köztükkialakult viszonyok hiteles ábrázolásaadja. A vitathatatlan értékek melletthelyenként mégis lelassul a játék. Apontosan elemzett részek nehezen áll-nak össze egésszé. Az egydíszletesszínpadi térnek mindebben komolyszerepe van. Egy idő után megbéklyóz-za a játékot, kioltja a születő feszültsé-get. Pedig a színpadon félelmetes han-gok pendülnek meg figyelmeztetőn.