többesszám
DESCRIPTION
The usage of plural in Hungarian - magyar nyelven.TRANSCRIPT
Többesszám
A magyar nyelvnek egyik jellemző sajátsága, hogy nagyon sok esetben az egyesszámot
használja, mikor más nyelvek többesszámba teszik a főnevet. Ennek oka, hogy a magyar
nyelv egységbe foglalja össze a sok részletet, az összetartozó egységeket.
Egyesszámban használjuk a gyümölcs és virágneveket: almát/epret szed, körtét eszik, nyílik
a rózsa, tojást árul. De ha többféle fajtáról van szó, többesszámba tesszük a főnevet; pl:
rózsákat ültet (azt jelenti, többfélét). „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok” (Petőfi).
Éppígy különbséget teszünk ezek közt: bort vesz, sört iszik; de borokat tesz az asztalra
(többféle fajtát).
Más, összetartozó tárgyakat is egyesszámban használunk: bútort vesz, fehérneműt varrat,
szép ruhában jár, nem látja a fától az erdőt. Egyesszámban használjuk a haj, szőr, toll (a
madár tolla) szavakat: hullik a haja, a kutyának kopik a szőre. De ha ki akarjuk emelni a
többséget, így mondjuk: hajszálak, szőrszálak; vagy az egységet: egy haj(a)szála sem görbült
meg, egy szál szőr sem ragadt a ruhájára.
Ha több személynek egy-egy birtokáról* van szó, ezt is egyesszámban mondjuk: A
vendégek magukkal hozták feleségüket (nem: feleségeiket, lehetne - de az már poligámia:).
Öröm tölti el a szívünket (nem szíveinket) stb.
A nagyobb tömegnek ez az egységbe foglaló felfogása magyarázza meg a magyar nyelvnek
azt a sajátosságát is, hogy a számnév és többséget jelentő szavak után a főnév egyesszámban
marad: 20 év, sok ember, számtalan utas, néhány könyv, a többi vendég, minden hiba.
Az „összes” szó mellett elfogadott a többes szám: Petőfi összes költeményei. Jókai összes
művei – de nem mondjuk: „az összes vendégek”, mert helyesebb: minden vendég (v. a
vendégek mind).
Az összetartozó tárgyaknak egységbe foglalása magyarázza azt is, hogy a magyar nyelv
egynek fogja fel a páros testrészeket és ha csak egyikükről van szó, azt félnek tekinti: féllábú,
félkezű koldus; csak félfüllel hallottam, csak úgy félvállról beszél vele.
Ezt a felfogást kiterjeszti a ruhadarabokra is: egy fél (pár) kesztyű (m.j. – jeans – farmer, trousers –
nadrág stb).
Ha tehát valamely páros testrészről beszélünk, az egyesszámban marad: saját szememmel
láttam, saját fülemmel hallottam, térden csúszik, karjába zárja, bántja a fülét, levette róla a
kezét, szemmel látható a különbség, a lánynak kék szeme van…. (…)
Ha ki akarjuk emelni az egyik testrészt, akkor hozzátesszük az egyik szót: Az egyik kezét
feléje nyújtotta (nem a félkezét!), egyik szemem sír, a másik nevet. Ha pedig azt akarjuk
kiemelni, hogy mind a két testrészről van szó, ezt is megtehetjük: Két kézzel fogott a
munkához.
Két vagy több jelző után is egyesszámban marad a jelzett szó: Hol van a latin és a görög
szótárad? A török és a görög nemzet. A hónap első és utolsó napja.
((A latin és a görög nyelv több szavát többesszámú alakban vette át az irodalmi nyelv – ezeket
a magyarban egyesszámúnak tekintjük és a többeszám jelölésére hozzátesszük a szóhoz a
többes jelet: anekdoták.))”
(Balassa József: A magyar nyelv könyve, 1943)