APORPÉTER

METAMORPHOSIS

TRANSYLVANIAE

TÉKA

A SOROZATOT SZERKESZTIBENKŐ SAMUDEAK TAMÁSSZABÓ ATTILA

APOR PÉTER

METAMORPHOSISTRANSYLVANIAE

ELŐSZOVALÉs JEGYZETEKKEL ELLÁTTA

KÓCZIÁNY LÁSZLÓA SZÖVEGET GONDOZTA

LŐRINCZY REKA

KRITERION KÖNYVKIADÓ Ó BUKAREST 1978

APOR PÉTER ÉS MÜVE

A XVII~XVlII. századról szólva, a theat-Tum mundi _ színpad ez a világ ~ Erdélyrevonatkoztatva szinte közhelyként hat; mintvalami nagy játéknak, megvannak a magakülönféle módon reagáló játékosai, figurái,játékkerete, melyek pillanatonként változnakaz események következményeképpen; hol ép-pen kocsmát, hol szónoklásra alkalmas piac-teret, Olykor erdőt, igen sokszor börtönt, más-kor palotát, templomot vagy harcteret látunk.A barokk külföldi (olasz, spanyol, ausztriai

stb.) eredetű stílusirányzat: ~a reformációt kö-vetően a szétzilált római vallás megújításaszolgálatába szegődött, az egyént kívántamegfékezni, lényeges szerepet szánt a tömeg-mozgósításnak, részben a szertartások minélváltozatosabbá tételével, az ünnepélyesség-gel, az agyonzsúfolt díszítőmotívumokkal, aképzőművészeti alkotások mozgalmasságával.A hitterjesztés céljaira egyaránt felhasználtaaz iskolákat, főúri udvarokat, falusi csűröket,udvarokat, egyszóval minden helyet, ahol tö-meget lehet összecsõdíteni s hatalmas szin-paddá varázsolni a világot, királyaival és bo-londjaival, szentjeivel és megszállottjaival,csak hogy el tudják mondani a bibliai Sede-ciás király, a bolond Markalf, Jézus Krisztusés apostolai, a királlyá tett részeg kovács, arészeges asszony, a dölyfös fõúr, a gazdagokasztalánál éhenhaló koldus, a keresztjét hor-dozó Jézus, a fia halálát sirató Mária és má-sok életének tragikomédiáját, amelyet a kö-

5

zönség a saját életéhez a legközelebb érzett(ilyenek voltak a csíksomlyói passiójátékok).Bevezetõül -ezeket azért ırészleteztük, mert

Apor Péter barokkos világa hasonlít a theat-rum mundihoz, amit emlékírónk maga is su-gallatnak érzett, s műveiben kora élő vagyholt, de mindenképpen emlékezetre méltóalakjait, valamint az egykori és korabeli ,,ku-lisszák~at“ és az előttük mozgó nagy és kisfigurákat mint statisztériát mozgatja, illetveeleveníti meg előttünk.Szó sincs itt drámáról; inkább csak olyan

magról, amelyből egy nagy korabeli nyugatidrámaíró művét könnyen kibonthatta volna.De végtére nem fogalmazta meg senki. Nemazért, mert a magyar irodalomnak nem vol-tak nagyjai, hanem mert nem volt támasza,például a királyi udvarnak olyan fóruma,amely ilyesmire költött volna, mint másutt,ahol hozzáértők és műkedvelők és főleg pén-zes emberek támogatták; megragadt az epi-kában, a historizáló, kopogó tizenketteseknyűgében, s elsősorban: a siralmas politikai,társadalmi, katonai és gazdasági eseményekmindennap gyötrő igájában.Erdély végnapjait éli, a ,,tündérország“

múlékonysága, bizonytalansága egyre nyil-vánvalóbb; a lelkekben a jövő balsejtelmei,a függetlenség árnyai csak kísértenek, azegykori dicsőség, múlt felvillan időnként, dea jelen szükségletei visszavonulást, magánytparancsolnak. Engedelmeskedni az égi és aföldi uralkodónak, általában pedig a vezetőembereknek, ragaszkodni a mindent megma-

6

gyarázó keresztény morálhoz, a vallás külön-féle árnyal-ataihoz.Széthullófélben van egy patriarkálisnak

tekintett társadalom, helyébe társadalmi osz-tályonként és rétegenként éppen az egyéniérdek, avallás kön-tösıével ál-cázott.prédaleséslép; kegyes frázisokba öltöztetett önzés; ésmindennek tetejében egy ragyogó császárikorona, illetve tiara fénye sugározza a jogo-kat és kiváltságokat, ügyeskedés esetén va-gyoni előnyöket.Az erdélyi nemesi társadalom a közjőval

az előnyt hozó vallási érdekeken túl nem tö-rődik. Bár ez erdélyi nemesi vezető rétegmár az előző századokban sem viselte szívéna közjót, most azoknak a keveseknek a számais megfogyatkozott, akik körül még pezsdültvalamelyes művelődési élet. A legvilágosabb,legműveltebb politikus elme, Bethlen Miklósbörtönben sínylődik; a következő nemzedékmég a külföld útjait rója: Halle, Göttinga,Leyden, Utrecht, Genf, Bécs, Odera-Frank-furt, Párizs, Bázel egyetemein szívja magábaa kartezianizmus, coccejanizmus, Wolffianiz-mus eszméit, Leibniz, Newton, Gassendi fi-lozófiáját, hogy a szellemi életben ,,hasznos“,,nájmódit“ teremtsen.Mert a ,,nájmódi“ _ Apor szemében - a

régivel szemben nem a haladást, hanem anémet uralmat, a gondolkodás, szokások,nyelv eltorzulását jelenti, amely ellen ész-lelhetően, de óvatosan szót emel. Facsarosésszel a nájmódit és a német elnyomást szinte

7

feltűnően egynek veszi, s jó néhányszor kellhizelgéssel enyhítenie a nyílt bírálatot.Mi indíthatta Apor Pétert erre a nosztal-

gikus emlékezésre? Valóban a gyermekkormindent megszépítő távlata? Valóban a jelenerkölcsi züllése, a szokások gyors cserélge-tése, a nyelv romlása? Vagy talán az a szó-val el nem mondható belső emigráció, amelyaz elnyomásban, csalódásban sokakat toll-forgatásra kényszerített, avagy kinzó családiélete, politikai üldöztetése (esetleg rabsága),elidegenedése környezetétől, elszegényedéseadta kezébe a tollat? Két tényező feltétlenülváltozást hozott a nemesek életében: első-sorban a független Erdély Habsbuı`g-hatalomalá kerülése, s ezzel még a látszat-önállóságelvesztése is; másodsorban a kuruc szabad-ságharc kudarca, amely vagyonilag és erköl-csileg inkább a nemeseket, városlakókat té-pázta meg s tette szolgalelkűvé, kegylesővé.A jobbágyság, amely a kuruc győzelemtőlsorsának javulását mindhiába várta, amitegyébként a bujdosó kurucok ellen a századelső felében hozott törvények nagy számabizonyít, emlékiratot írni nem tudott - ezta nemes tette -, de lázongott.A korszakból fennmaradt emlékiratolc, nap-

lók, jegyzetek, elmélkedések tartalmilag ésműfajilag sokfélék: az egyszerű háztartásinaplótól a ,politikai gondolatokat fejtegetőkig,az életrajztól a korképág és történelmi érte-kezésig minden faját megtaláljuk az emléke-zetnek okáért keletkezett írásoknak. Kétség-telenül a II. Rákóczi Ferenc és a Bethlen

8

Miklós írásai a legmagasabb szintűek, mintahogy szerzőik is vezető pozíciót töltöttekbe.Apor Péter ősi, még az első vezérekkel be-

jött családokból eredeztette családfáját, Er-délyben tehát ősn-emesnek számított, aki így,,jogosan“ lenézhette nemcsak a kurtaneme-seket, hanem az újonnan felkapaszkodotta-kat is. Vagyon, politikai karrier, előnyös há-zasság nem számított neki értéknek, csak aszármazás.Metamorphosisában csak nagybátyja, Apor

István részesül az őt illető tiszteletben, akiHabsburg-párti, filojezsuita, gyűlöli a pro-testánsok társaságát, jelentős udvari hivata-lokat tölt be, hatalmas vagyont harácsol ösz-sze, de néha szívélyes az emberekhez, sőtadakozó is; mindaz, amit unokaöccse ésgyámfia a barokk főúrról elképzelt magának.Csak azt felejti el -_ többek között - a há-lás unokáöcs, hogy ezért a politikai válto-zásokra való gyors reagálásért (katolizálás,fejedelemellenesség, antiprotestantizmus, je-zsuiták támogatása és más tettek) császárijutalmat kapott. Előre kell bocsátanunk, hogyemlékírónk mint ember nem nyeri meg tet-szésűnket, sőt magatartását, pályafutását he-lyenként elítéljük, orrunkat fintorgatjukmegjegyzéseire, ,,históriáir-a“, általában vi-lágnézeti megnyilatkozásaira, és megállapít-juk: hová torzult a nemességben a keresz-tény emberszeretet, szolidaritás.Aport olvasva, a változások méreteit ér-

zékeljük. Egy századdal előbb a nagy refor-

9

mátor és a keresztény erkölcsök védelme-zője, Magyari István, még prédikációjábanis megbélyegezte a nemességet: ,,Az feje-delmek és urak gondviseletlenek. Az ma-gistrátusoknak is kell csak a jóllakás, henyé-lés, perpatv-ar, kevélység, irigység és sok go-noszság. [. . .] A vitézlő nép _ amely a tö-röktől védi a népet _ [...] kőborol, dúl,foszt és minden latorságot cselekszik. [...]A városbeliek, falubeliek, kereskedők és mes-teremberek sem jobbak, ők is fösvények ésálnokok, [. . .] nézd el immár a törvénytevő-ket, írástudókat, prédikátorokat és notáriu-sokat; ajándékban telhetetlenek . . .“ És amitMagyari itt kimond, azt a XVIII. századbanis meg lehet ismételni. De miért is nem, mi-kor kegyes szavakkal, nyomatékosan hangoz-tatja az ellenreformátor Pázmány Péter:,,. . . a gazdagoknak nagyobb szükségük vana szegényekre, mert ezek a földdel bánnak,a baromtartásban fáradnak, ruhákat, háza-kat, ételeket, italokat készítenek, a földgyomrából aranyat, ezüstöt vájnak, és pénzzéverik. Egyszóval a gazdagoknak semmijükse volna, ha a szegényektől nem volna. . .“Eddig igaza van Pázmánynak: a főúr vagyo-na és a belőle származó előnyök a szegények(jobbágyok, szolgák, mesterek stb.) munká-jából származnak _ tehát nélkülözhetetlentagjai a társadalomnak. Viszont a vallás vi-gaszával csitítja a sz-egényeket: ,,Ha azonmunkával aranyat áshatsz, amellyel ganéjt,ne nézz a külső fizetésre. És amikor dolgozni

10

kezdesz és amikor kifáradott vagy, emeldfel Istenhez lelkedet, s mondd azt szíved-ben:

torizálgató emlékeiről, akik magányukbananekdotákkal, ellesett történelmi intimitások,szokások kiteregetésével erkölcsi vagy tör-ténelmi tanítást akarnak hagyományozni a,,maradvák“-nak (mint Hermányi Dienes Jó-zsef, Kovásznai Sándor, Rettegi György és_ szerzőnk). Ez utóbbiak, bár irodalmi érté-kük nem -mindenütt egyenletes, világnézetiállásfoglalásuk nem minden esetben jelentújat, sőt lehet néha határozottan retrográd,mégis apróságaival, a -történelem által nem.csak baráti körben ismeretes mozzanataivalnagy segítség-et nyújthatnak a következő ko-rok történetíróinak (Hermányi Dienes, Apor,Kovásznai Sándor), aminthogy elbeszélő sti-lusukkal a XIX. század eleji magyar nemesiszépprózának _ mondhatjuk _ alapot ve-tettek.Ez utóbbiak közé sorolhatjuk szerzőnket.

Atyja, Apor János, még fia születésénekévében, 1676-ban meghalt. Az árvát nagy-bátyja, István nevelte, akitől öccse számosvonást örökölt: a hivatali törtetést, Habs-burg-pártiságot, vakbuzgó katolicizmust, ha-rácsolási ösztönt, egyáltalán mindazokat aszokásokat, amelyek a hanyatló korok embe-rét a ,,szerencse“ eınberévé készítik elő. Azemlékíró szerint _ különösen Kolozsvárott_ a korra jellemző módon valóságos protes-táns mágnásfi gyülekezet hallgatta a je-zsuita páterek előadásait, akiknek számosúrfi-tanulójuk _iha éppen nem tanult, bi-liárdozott, sőt még kártyázhatott is. A tan-tárgyak nagyobbrészt a teológia függvényei-

12

ként élettelenek és gyakorlatiatlanok voltak;a tanulók sokat nem is tanultak. Még a Páz-mány alapította nagyszombati egyetem diák-jai sem erőltethették meg magukat, amintApor általános műveltségi szintjéből (bár fi-lozófiai és jogi magisteri fokozatot nyert),-világnézeti megnyilatkozásaiból kitűnik.Az egyetlen tudományág _ vallási türel-

méből következtetve _, amely láthatóan be-folyásolta Apor világnézetét: a wolffianiz-mus lehetett, amelynek nagyszombati híveirőlnem tudunk, de igen ˇ a bécsiekről, B pes-tiekről és főleg az erdélyi Wolff-tanitVány-ról, Lei-bniz hívéről, egy ideig Apor munka-társáról, Lázár Jánosról, aki a protestánsiskolák számára már lefordította és taníttattaWolff matematikai, fizikai (akkor ezek a tan-tárgyak még a filozófiához tartoztak) műveit,és ha Lázár nem is volt ugyan híve a Leibnizáltal hirdetett ,,oekomenizmusnak“, vallásiegységtörekvésnek, de feltétlenül elősegítettea türelem diadalát _ még a császárnő, Má-ria Terézia bigott katolicizınusa és a saját,az ország kudarcai ellenére is.Azért kell erről beszélnünk, mert az álta-

lában maradi nézeteket valló s valláserkölcsiprédikációkat tartó Apornál teljesen szokat-lannak tűnik a vegyes házasságokkal szem-ben mutatott türelmessége, az öreg ApafinéBornemisza Annának és Teleki Mihálynak el-ítélése, akik gyűlölték a katolikusokat: „Azonfejedelemasszony előtt nagyobb becsületevolt egy kutyának, mint egy katolikus em-bernek . . .“ -_ jellemzi őt Apor. Egyoldalú-

13

ságára viszont ennek fordítottja érvényes:egy szót sem szól a katolikus hat-álomnakErdélybe telepedése utáni erőszakosságairol.Ezen a magatartásbeli sajátosságon annál

inkább csodálkoznunk kell, mivel _ ismerveőt _ nem lehet Apor önálló álláspontja; va-lamilyen forrásr-a kell visszavezetnünk.Emellett van Apor életének néhány olyannem egyházias, sőt, mondhatnók, a XVI. szá-zadi rablólovagokra emlékeztető mozzanata,amely miatt ismét csodálkozhatunk rajta. Azország legkatolikusabb iskolájában végezniés utána zavaros válási ügyekbe bonyolódni,templomot rabolni, egy egész egyházmegyeklérusával összepörölni _ valahogy nemmindennapi tünet. A középkori oligarchák„majd megmutatom én“ hatalmi mámoráévolna?Erőltetett házassága Kálnoki Borbálával _

amelyből tizenkét gyermek született, s amelykorántsem a ,,szentség“ jegyét viselte ma-gán _ 27 év után felbomlott. Válási ügye,százfelé küldött aktái mindegyre a kánon-jogi hatóságok elõtt szerepeltek, s még in-kább a szájakon. ,,Örökké háborúságban él-tem a feleségemmel _ vallja _, soha csen-des életem nem volt.“ (Kivéve amikor Bécs-ben vagy Kolozsvárott tartózkodott.) Pedigmint jogi doktornak minden lehetősége meg-volt a paragrafusok és artikulusok csűrés-csavarására.Jogi ismereteit általában családi életében

kamatoztathatta. Mind József fiának, mindAnna leányának szüksége is volt rá. Fia a

14

boszorkányságáról hires altorjai Benkő An-nát akarta nőül; de a háromszéki papi testü-let a leányt elmarasztalta, sőt egy időre akároly(gyula)fehérvári börtönbe zárták, s ígya szerelemnek vége szakadt. Leánya, AporAnna, a híres Simonyi óbesterhez ment fe-leségül, de a hosszú katonáskodás idején aházastárs-ak elhidegültek egymástól, óbesteruram is más asszonyt választott magának,amiért az egyházi és katonai hatóságok előttkellett vallomást tennie, míg végül ügyét vá-lóperre alkalmasnak nyilvánították.A magányos Apor Péter Metamorphosisá-

nak versbe szedett változatából még sok min-den kiderül: küzdelme a. családdal, amelymegvádolta István bátyja hatalmas vagyo-nának elherdálásával, s csak nehezen tudta1740-ben ennek ellenkezőjét bebizonyitani;vád érte, hogy kirabolta a kézdiszentlélekitemplomot, amit azzal utasított vissza, hogycsak tulajdon kincseit hozta vissza; birtokántöbbször pusztított tűz; 1717-ben a tatárokelhajtották marháit; jobbágyai megöltéktiszttartóját; összeférhetetlensége (feltehe-tôen) elszigetelte társaságától, és öregkorá-ban már csak arra törekedett, hogy mint bírótisztába tegye örökséget az utódok számára.Majdnem teljes vakságban, a család által

kifosztva, teljes nincstelenségben halt meg.Műve verses változatának utolsó soraiban:

Könyves szemmel írom s avval olvashatod,Vétek nélkül lehet hogy szenvedned, látod,Keserves példámat magad is szánhatod

15

_ írja ezt, aki élete végén bizonygatta, hogyvagyona még szinte fele az ország adójának.Talán ezt is éppoly túlzásnak kell tekinte-nünk, mint számos más állítását.Amit akarunk, el is hisszük, különösen ha

egyoldalúan nézzük a világot. Apor Péternekpéldául _ ahogy Pázmány Péter tanította_ természetes volt a szolgák és az urakmennyből felosztott kettős világa. Az urak-nál: lakomák, menyegzők, látogatások, öltöz-ködés, pompás edénykészlet, választékos- tá-lalás, sőt a rangnak megfelelő ünnepélyes te-metés. A főúrnak kastélyához méltó sírboltis járult, papi sereglet, deákok dicshimnuszavagy magának a püspöknek a beszéde kísérteutolsó útjára; gyorsan széthullő porainakművészi, kívül bronz, márvány, tölgy, belülselyemmel bélelt ,,örök“ fekvőhely, díszruha,ékszer jutottak.A szegény boldogságát éppen a ritka ünne-

pekre alapozza Apor: együgyű mulatságaik(locsolás, aprószentekelés, ökörsütés) lehet-tek, sokaknak még a jóízű káromkodásból isrész jutott. Egyesek közülük, az ügyesek _Apor méltatlankodó megjegyzéseitől kísérveugyan _ váratlanul a magasba emelkedtek,az ősi famíliákba házasodhattak, címert kap-tak s jószágot. A gazdagok életének felsoro-lásában határozottan pozitívnak kell tekin-tenünk azt, amit a régi egyszerűségről, köz-vetlenségről ír_s amely olyannyira külön-bözött Bécs, Prága urainak és szolgáinakkapcsolatától, hogy nem csoda, ha az író há-borog rajta, illetve a külföldet jártak maj-

16

molását, az esztelen költekezést, a régi er-kölcs és az anyagi szint romlása okánaktekinti. Valóban, a drága selymek, bőrök, ét-kezőkészletek, hintók, ékszerek, piperecikkekóriási összegeket vittek ki az országból,amely felejteni látszott a régi mesterek öt-vösművészetét, szőrmekészítését, lószerszám-remekeit, még a jelesebb mezőgazdasági ter-mékek előállítása és kivitele is _ mint ahízott ököré, lóé, búzáé és boré, fáé és viaszé_ visszaesett, sőt a nyugati államokban fe-ledésbe merülni látszott egykori jó hírük.A szultán adójába járó nehéz százezreket ésajándékokat elviselte a XVII. század, de aXVIII. század közepén az egyre értéktele-nedő másfél százezer forintot már nyögte azország, főleg a jobbágyság, amely alacsonyszínvonalú termelési eszközeivel, elmaradottgazdasági ismereteivel, urai kapzsisága miattszinte képtelen volt pénzhez jutni. Itt kap-juk újra tődításon, az uralkodóház iránti hí-zelgésen Apor Péter uramat: ,,Bizony nema császár adója szűkíti Erdélyben a pénzt,hanem feleségetekre, leányotokra való ha-szontalan cifrázás.“ Ez komoly kijelentés, po-litikai véleménynyilvánítás, még ha iróniávalismétli is ugyanezt: ,,A régi, egyszerű divathelyett i[elsősorban persze az asszonyokraérti] _ gyolcsrokolyának, selyempántlikánakhíre sem volt közöttük _ most sok asszony,leány, akiknek atyjok vagy férjek házánálnincsen egy falat kenyerek, mégis cifra azmente, gyolcs az rokolya, drága az párta, azasszonyoknak aranyos szegélyű gyenge pa-

17

tyolat.“ Es most ismét következik az arisz-tokr-atikus udvaronc tanítása: ,,Jobb volna,amit er-re költenek, adnák -a portióban . . .“,vagyis a császári katonaság ellátására.A magányában írogató Apor Péter genea-

lógiai téren is szívesen összegezte ismereteit.A Lusus mundiban (A világ játéka) családjatörténetét komponálja meg latinul. A nemesifamíliákról szóló verses nemzedéktörténetekét részben: a Syllabus mortuorum, az élet-ből már eltávozott, és a Syntagma et sylla-bus vivorum a még élő nemesek magyarversben írt névsorát adja. A Synopsis muta-tuonum (A változások összképe) az életrajzés száraz krónika vegyülete, a Metamorpho-sis elődjének tekinthető, de amely a szerzőszületésétől 1748-ig foglalja össze az esemé-nyeket, hellyel-közzel sok értékes történel-mi-társadalmi adatot nyújtva. Ugyanezmondható el levelezéséről, végrendeleteirőlis. A Metamorphosison kívül azonban semirodalmilag, sem más téren értékesebbet nemalkotott, úgyhogy ezt tekinthetjük élete fő-művének (a verses változatra még szót semérdemes vesztegetni). Õ maga is legtöbbre aMetamorphosist tartotta, díszkötéses példá-nyát a guberniumnak átok terhe alatt őrize-tére bízta, hogy ,,gOndolkOdjanak“ _ mondjaa zárószavakban: ,,...az elkövetkezendőnegyvenkilenc esztendő az míg elfogy, haúgy foly az erdélyi dolog az nájmódi, új-módi, rosszmódi szerint... azokban, az me-lyek még most folynak, semmit az te ma-

18

radvád úgy nem folytat, ...azért íránk,hogy midőn azok is lassan elmúlnak, mégisaz maradváink emlékezzenek meg régi alá-zatos együgyűségiben Erdélynek gazdagsá-gáról és az nájmódi mellett való koldussá-gá-ról . . .“Ami elsőnek meglepi a mai olvasót, s

valóban meggondolkoztatja, az, ami igazá-ban nem volt Apor művének a célja, s mégiselérte, s amit egy mai méltatója, Tóth Gyulaígy fogalmaz meg: ,,Apor művei szociográ-fiai jellegűek, aprólékos realizmussal, a va-lóság hűz leírásával számolnak be koránakszámtalan társadalom- és művelődés-törté-neti, néprajzi és nyelvi jelensé.géről.“Ezek a tulajdonságai a XVIII. századi em-

lékiratok legjobbjai közé emelik a Metamor-phosist; nem beszélve egy másik jelességé-ről: nyelvéről és stílusáról. Illés Endre talá-lóan jellemzi Aport: ,,...vén reakciós volt_ írja róla _, a nemesi patriarkalizmusképviselője, együgyű moralista, boldogságonés boldoguláson csak saját jólétét értette,igazából művelt sem volt, Bethlen GáborErdélyét csak mások meséiből ismerte...“De: ,, . . . mégis . . . ahányszor kezembe ke-rül a Metamorphosis... gyönyörködve ol-vasom.. Milyen határozott az érvelése! Mi-lyen tiszta, erős szívhangjai vannak a ma-gyar nyelvnek!“ Ebben nagy szerepe lehet aszékely nyelvjárásnak, amelyet Mikes ismegőrzött távozása után évtizedekkel írt le-veleiben. Jellemzője ennek a nyelvnek a sa-játos mondatalkotás, jelzőhasználat, mese-

19

szövés, találó szó beillesztése; a humor,amelyet a társas összejövetelek csak elmé-lyítettek. A lakoma utáni beszélgetések, afonók, kukorica- vagy tollufosztások, általá-ban az úri vagy akár a népi összejövetelekmindig jó alkalmak voltak a kacagtatő szó-párbajokra, a mindenkit lekötő kis históı`iák,mondhatnók anekdoták, furcsaságok előadá-sára. Apor nagy anekdota-kedvelő: szívesenidőzik olyan részleteknél, mint ll. Apafi Mi-hály házassága és annak sok mozzanata;I. Apafi és fogarasi darabontjainak lerésze-gedése; a pakulár és a szerelmes kisasszonyházassága; a barát és a kofa szóváltása; Cse-rei János lengyel borospohara; Teleki és akristályok; Rabutin a Bánffy lány gyalui es-küvőjén; Petki István és a csíki asszonyokés a többi, szinte már novellává, életképpékerekedő történet. Teljesen a következő szá-zad stílusára emlékeztet az utazás, a bú-csúzkodás reális leírása, a vajas ételek hatá-sának méltatása a társasági csevegés jóke-délyével. Még az asszonyok iránti megveté-sét is feloldja humora: amikor a hirtelen öz-veggyé lett és bánatába belehalt feleséganekdotáját meséli el, epésen megjegyzi:,,Vajon hány asszonynak hasadna meg a szí-ve Erdélyben ilyen módon az ura halálán?“Ugyanakkor ki kell emelnünk nyelvtisztítóérdemeit is: Kazinczy Ferencék előtt szinteegy századdal puristának nevezhetjük. A né-met főhivatalnokok és tisztek beszivárgásátnagyfokú nyelvromlás követte; Apor gunyo-ros szó-kifacsarásaival nevetségessé teszi ésüldözi a németes vagy latinból (különösen

20

a jogi nyelvbe) betört szavakat, sőt a köz-nyelv védelmében megörökíti számunkra a,,tisztességes“ káromkodásokat, tájnyelvi sza-vakat. Műve értékei közé sorolhatjuk humo-rát, amelyet maga is annyira tart, hogy egyanekdotasorozata végére odateszi: ,, . . . hameglészen '[ti. a szerencsés végződésj, akkorErdély is régi boldogságára és gazdagságáravisszatérhet. _ .“Ez a nyilvánvaló ellentmondás (ti. a Habs-

burg-pártisága és egyben ragaszkodása a fe-jedelmi Erdélyhez) volt Apor élete nagy té-vedése, s ez okozza írásaival szemben isolykor-olykor felébredő ellenszenvünket. Deazért élvezettel olvassuk.

KOCZIÁNY LÁSZLÓ

METAMORPHOSIS TRANSYLVANIAEBZBZ

ııErdélynek régi egyíigyu alázatos idejébenvaló gazdagságából e mostani kevély,

Cifra, felfordult állapotjában koldusságravaló változása.

Melyen amint életében sohasem kapott,Hanem Erdélynek régi alázaltos

egyiigyűségébenholtig megmaradott,

Úgy a következendő maradváinak örökösemlékezetire írt le

Hazája felfoı-dult állapotján szánakodóigaz hazafia és gyökeres székelyBÁRO ALTORJAI APOR PETERvégezte penig el munkáját

az 1736. és életének 60-dik esztendejében,alsőtorjai udvarházánál.ET I-[AEC MEMINISSE JUVABIT

METAMORPHOSIS TRANSYLVANIAEHVBŠY

Az erdélyi régi szokások és rendtartások,Az kik voltak s múltanak, s újak származtanak

ELSŐ CIKKELY

OKA EZEN IRASNAK

Kedves maradváink! Ezen régi erdélyimódot és szokást sokat gondolkodtam, hadeákul írjam-e le vagy magyarul. Végtére,hogy tisztábban és értelmesebben az dolgo-kat kitehessem, és maradváink is jobbanmegé1`thessék, eltökélém magamban, hogymagyarul írjam.Oka penig ezen írásomnak az, hogy mivel

ab anno 1687, az mely esztendőben az németlegelsőbben bejöve, azoltától fogva látomminden esztendőben. új-új mód, avagy amintaz német mondja, nájmódi vagyon, úgyhogymentől inkább szegényedünk, annál na-gyobb titulusra és cifrább paszamántos kön-tösökre vágyunk, és már az atyáink szokotteledelit meg sem ehetjük, hacsak német sza-kácsunk nincsen, és különbnél különbféledrága étkeket nem főz; hogy azért azon idő-beli bécsi zszokás, az melyben az mint másuttis írám, más munkában, midőn erat pingvis-simus vitulus et rarissimus titulus, marad-váinknál éppen feledékenységben ne men-jen, az mi kevés eszembe jut, leírom.

2 - Metamorphosis Transylvaniae 25

MÁSODIK CIKKELYAz TıTULUsoKRoL

És hogy az titulusról kezdjem el, értettemaz régi eınberektől, ugyan az kik közelebbérték az Székely Mojz-es Veszedelmit Brassó-nál, hogy midőn Báthori Zsigmond fejede-lem resignálta volna Rudolphus császárnakErdélyt, akkor is a titulus úgy megszaporo-dott volt, hogy midőn Székely Mojzes hadai-val együtt elveszett volna az Barcán, csakegy szántóföldön tizennégy gróf és nagysá-gos úr teste feküdt; succedálván penig Bocs-kai István és Rákóczi Zsigmond s -az többfejedehnek, az tartotta magát boldognak, azki az nagyságos nevet letehette, az mint hogymost is sok méltóságos familiáknak régi dip-lomája az ládában vagyon. Gyermekkorom-ban penig úgy megfogyott vala az nagysá-gos név Erdélyben, hogy gróf több nem valakeresztszegi Csáky Lászlónál, nagyságosurak penig volt-anak ezek: Haller Pál és Já-nos testvér atyafiak, Haller György, BánfiGyörgy (ennek az apjának, Bánfi Dienesnek,Leopoldus császár adta volt a báróságot),Gyulaffi László, Kornis Gáspár, Kemény Já-nos, László és Simon testvératyafiak, Wesse-lényi Pál, Serédi Benedek és Orlai Miklós,de ez magyarországi úr volt.Legelsőbben azért Leopoldus császár ér-

demre adá az római sz. birodalombéli grófititulust széki Teleki Mihálynak, az országgenerálisának, több sok kegyelmességivelegyetemben, azért, hogy az kereszténység

26

győzedelmes lévén az pogányságon, Erdélytvér nélkül az magyar korona alá vissza-szerzé. Azután gróffá lőn Pekri Lőrinc, az-után rátóthi Gyulaffi László; bárókká lőnekaltorjai Apor István és zabolai Mikes Mi-hály; Apor István penig soha nem sollici-tálta, hanem sok érdemeiért mind az egy-házi, mind az vitézi személyek recommen-dálták Leopoldus császárnak. Magam felől isigaz lélekkel irom, sohasem kértem, hanemaz Jézus társaságából amaz nagy ember, az kiaz Apor-háznak nagy oltalma vala, Heve-nyesi Gábor szerzette. Azután két esztendő-vel grófokká lőnek losonczi Bánfi György,az gubernátor, és az Bethlen-ház; ugyanak-kor Bethlen Miklós, az erdélyi főkancelláriusszerzette meg híre nélkül altorjai Apor Ist-vánnak az grófságot; ismét grófokká lőnekköröspataki Kálnoki Sámuel és zabolai Mi-kes Mihály, Petki Dávid; Száva Mihályugyanaz tájban lőn báróvá; nem sokkal azRákóczi Ferenc motusa előtt resuscitáltákaz Jósika família régi baronátusságát. Esezek voltak az grófok és bárók az RákócziFerenc fejedelem motusáig; azon motus utánmennyi báró, mennyi gróf lett, hosszú volnaleírni, mert teli vélek az ország; azt az egyetírom csak, hogy az mennyin vagyunk gró-fok és bárók, hogy ha úgy viselnők az gróf-ságot és báróságot, mint az régi magyarokviselték, egész Erdély elég nem volna, hogytitulusunknak megfelelhetnénk. Gróf valahajdan Zápolyai János, de negyven kőváravala az magyar korona alatt; gróf vala Ho-

2' 27

monnai Bálint, de fel mér vala tenni hada-kozásból az erdélyi fejedelemmel; grófok va-lának az Báthoriak, de egész. táborokat állí-tanak vala fel; gróf vala Rhédei Ferenc, az kiaz máramarosi domíniumot bírta, mert egyszolgájának száz ház jobbágyot ajándékozott_ de most olyan grófok is vágynak néme-lyek Erdélyben, hogy ha száz ház jobbágyotelajándékozna, alig maradna ötven magá-nak _, azonkívül hintókra s aranyos kar-dokra fizet vala az udvari népének; ma sokbáró vagyon Erdélyben, az kik magoknak isegy-két hintót alig tudnak tartani; nemhogyhintóra s aranyos kardra fizetnének, hanemkét-három rongyos szolgával alig koszognak.Régenten az grófok és bárók az igen régifamíliákból voltanak; szégyenlem az nevitleírni, az kinek az apja vagy nagyapja azeke szarvát fogta, és robotára az földesurá-nak bejárt, mert olyan bárónk is vagyon.Noha az atyámmal egytestvér volt gróf AporIstván, de hízelkedés nélkül írom, ő is iga-zán vis-eli vala az grófságot; mert mindennaprendszerint kijáró ezüsttála nyolcvannyolcvolt s ugyanannyi ezüsttángyéra, azok penigoly vastagok voltanak, mint az óntálak, tán-gyérok; magának s feleséginek aranykaláno-kat adtanak be asztalhoz, tángyérokat pe-nig négyszegre csinált és kétujjnyira megara-nyozott ezüsttángyérokat. Ezüstből való bor-hűtője volt nagy öreg, egy hatesztendősgyermeket megfereszthettek volna benne;kül-belöl egy tenyérnyiig aranyos volt, me-lyet is Bécsből háromezer német forinttal

28

hozatott volt. Sok helyeken lévén Erdélybenjószága, vetettenek el maga oeconomiájábanötezerháromszáz köböl őszbúzát; bora sokhelyeken annyi lett, egynéhány ezer veder-rel volt, abból penig minden esztendőbennemcsak -az mostohafiának, Korda Zsig-mondnak, és altorjai ágon Apor famíliábólvaló atyafiainak, hanem a mellette való elé-való szolgáinak negyven-ötven egész negy-venes hordó borokat elajándékozott. Sz. Ja-kab nevű, Mezőségen lévő faluja mellett le-geltetvén szarvasmarháit és ménesit, Boducnevű szénafüvön, ősszel kiment oda, eléhaj-tatván marháit és ménesit, megnézte, tizen-nyolc s húsz szép gyermeklovakat elajándé-kozott az szolgáinak, olyanokat, hogy hatvan,néha nyolcvan forintokon eladták. MedgyesiSz. Margit asszony napi sokadalomban, hacsak egészsége volt, esztendőnként elment,mert ott tett számot az kereskedő emberek-kel, kik feles pénzivei adósok voltanak; ak-kor felhozatott öt-hat vég angliai posztót,ajándékon úgy osztogatta el atyafiainak,szolgáinak, kinek hét singet, azaz egész kön-tösre valót, kinek egy mentére, kinek egydolmánra, nadrágra valót. Három vagy négyholnapig viselt egy rendbeli köntöst, azalattbéhívatta valamelyik elé való szolgáját, aztaz egész köntöst, mentét, mely rókatorokkalvolt bérelve, dolmánt, nadrágot, nusztos sü-vegit, az mint maga viselte, néha az selyem-övit is, melyet azon köntössel viselt, egészenmind odaajándékozta. Continuus szolgái pe-niglen praeter propter legalább mindenkor

29

volt nyolcvan, s néha száz is; azoknak csakkészpénz fizetések, ha jól reá emlékezem,esztendőnként négyezerhatszáz-egynéhányforint volt, azonkívül az köntösnek valóangliai, fajlandis, landis kétszer ványoltposztó; az fizetéseket mindenkor Sz. János-napban felit, az más felit karácsonban egypénzig megfizették; azonkívül az lovas szol-gáira széna, abrak az lovoknak; tizenöt szol-gája meg volt continuus, kinek-kinek száz-száz forint az fizetése, azonkívül hét-hétsing posztó; úgy hasonlóképpen három trom-bitást tartott, azoknak is annyi volt az fize-tések, s napjában három ejtel bor; a többi-nek kinek nyolcvan, kinek hatvan forint, lo-vas inasoknak negyven, étekfogóknak har-minc, kocsisoknak tizenkettő, fellajtároknakhat; efelett mindeneknek juxta statum' etconditionem posztó köntösnek és csizma.Néha annyi sok számú cseléd volt, mégis olybőven főztenek mind ebédre, vacsorára,mind helyben, mind úton, mikor vendéginem voltak is, hosszú asztalra, soha nemtudták consumálni az sok jó magyar módonfőtt étket, hanem tálastul adták az agarak-nak, kopóknak. Mikor ebéd, vacsora idejevolt, egy kis harang volt felcsinálva azkonyha előtt, az konyhamester azzal csenge-tett, úgy gyűltek mindenfelől elé az sok szol-gák, alig fértek el az ebédlőpalotában, nohaoda kocsisok, fellajtárok, lovászok, szaká-csok, szakácsinasok, hajdúk, darabantok stöbb efféle alávaló szolgák bé nem jöttenek.Most utoljára az németek kedviért tartott

30

híres német szakácsot is, kinek az fizetésevolt száz német forint, hét sing fajlandisposztó, csizma, két negyvenes bora, tizenkétköböl búzája, három köver sertése, azonkí-vül kása s borsó s efféle. Csak az egy keceijószágában tizennyolc rendbeli béresszekerettartott, hat-hat ökörvel, azok mellett har-minchat béres; hosszan a Maros mellett voltcsinálva az ököristállója; mikor kihajtották azMarosra itatni, azt tudtad volna, hogy egyfalu ökreit hajtották oda. Azonkívül az káp-lánynak úri fizetése, köntöse; az asszonykálvinista lévén, az asszony prédikátoránakhasonlóképpen. A testamentumának az egyBethlen Gábor fejedelem testamentumán kí-vül párját Erdélyben nem hallottad; mertcsak ad pias causas testált százhúszezer fo-rintot, azonkívül feleséginek, atyafiainak ésmásoknak azon summánál sokkal többet.Hátha minden bonumi megmaradtak volna;de a Tököly Imre és Rákóczi Ferenc fejedel-mek motusival közel vallott annyi kárt,mint az említett kincse volt, mely kincse hamegmaradhatott volna, bezzeg ma urak vol-nának az maradvái. Keveset írtam, mivelatyafia vagyok; bizonnyal írom, hogy sokkaltovább gondolkozzál, kedves olvasóm.

HARMADIK CIKKELYAZ VENDEGSEGRÕL ES EBEDROL ES VACSORÁROL

Az titulusról lépjünk által az Vendégsé-g-ekre és ebédekre s vacsorákra. Legelsőbbenis reggeli kávé, herbathé, csukolátának híre

31

sem vala; ha valakinek azt mondottad volna:kell-e kávé, talám azt értette volna, hogy álljel mellőle; ha kell-e thé, talám azt tudtavolna, hogy tezed; h-a csukolátával kínáltálvolna valakit, talám azt tudta volna, ha tudtavolna, hol volna Kacsulátafalva Fogarasföl-din, hogy az kucsulási patakból kínálod; havalakit kínáltál volna rosólissal, talám aztgondolta volna, hogy napfeljötte előtt har-matot szedtél, s avval kínálod; avagy rozsbólis sült kenyérrel kínálod. Híre sem valaezeknek az régi időkben, hanem Brassóbanfőzték a fahéjvizet, azon kívül az reggeliitalt hívták aquavitának, vagy tiszta égett-bort ittanak, honnan is az úrasszonyok aprópincetokokban, úgy az nemes- és főasszo-nyok is úgy kínálták, s kivált az idegen em-bert. Vagy penig égettbort töltvén tálban,azt megmézelték, egy vagy két fügét vagyegynehány szem malosaszőlőt tettek köziben,meggyújtották az égettbort, s úgy kevertékaz tálban kalánnal, azután megoltván az tü-zet, azt itták, az fügét utána ették. Az férfiakreggeli ital gyanánt jó finom édes-,csípős ür-mösbort is ittanak, s egészségesnek tartották,mert nem vala olyan paszomántos gyomrok,mint az mostaniaknak.Régi magyar étkek ezek valának: tormával

disznóláb, káposzta tehénhússal, lúdhússal,szalonnával, vagy télben új disznóhússal, te-hénhús polyékával, kukrejttel, árpakásával,de abban soha azelőtt citromlevet nem töl-töttek; tehénhús rizskásával, murokkal vagypetrezselyemmel, röstölt lével, nyárban új

32

hüvelykes borsóval; lúd töröttlével, tyúksülve fokhagymával, ecettel, szalonnával;borsó vagy héjalva, s arra felül szalonnátperzseltenek, s úgy töltötték az tálban, vagyhajatlan hígan, abban darab szalonnát vagydisznóhúst tettenek; berbécshús spékkelvagy tárkonnyal vagy ecettel, vereshagymá-val (ennél kedvesebb étke nem volt az öregTeleki Mihálynak, sem Apor lstvánnak); te-hén- vagy disznóhús kaszáslével, ennél s azkáposztánál magyar gyomorhoz illendőbb ét-ket nem tartának az régi időben, nyúlhústfekete lével, csukát tormával vagy szürkelével etc. Vajat nem tettek semmi étekben,hanem az kása közepiben, mikor feladtákasztalhoz, mikor kalácsot, l-epént, bélest sü-töttek, abba tettek vajat, vagy pedig pánkót,noha inkább ették akkor az új oltasztott háj-ban forralt pánkót, mint az vajban sültet. Akapornya volt minden éteknek jó ízt adószerszáma.A kerék asztalnak híre sem vala, hanem

négyszegletű asztal vala az embereknek azeleinél; olyan volt, hogy mind alol, mindfelyül ki-hiúzhatták, az mint az vendég jött;ha annyi vendég volt, hogy annál el nem tért,toldást tettek az asztalhoz. Az asztal az falmellett állott, belöl az fal mellett béllett pa-dok voltanak, kül penig karosszékek. Nemfrancia módon, mint most, hanem tíz órakorettenek ebédet, hat órakor vacsorát. Mikorközelített az tíz óra, az pohárnok az asztaltmegterítette, az főhelyre egy vagy két tán.-gyért tett, az asztalkeszkenyővel betakarván

33

az egész cipőt, oda egy vagy két ezüst kalánttevén, azután asztalkeszkenyővel annyi cipóttett oda tángyérra, az mennyit gondolt, hogyelég lészen az asztalhoz ülőknek, és azt azpohárszéken tartotta mindaddig, az míg asz-talhoz leültek, azután kinek-kinek beadta aztángyért és cipót keszkenyővel. De kést sen-kinek nem adtanak, hanem az igen nagy-jánál az embereknek az inassánál volt azmaga kése, úgy adta be az urának; de ezen-kívül is akármely nagy ember volt, az övi-ben hátul az hüvelyiben volt a kése, mikorasztalhoz ült, elévette az hüvelyit, kivette azkést, és ett vele, azután hogy ett vele, megintaz hüvelyibe betette, az háta megé az övibenszúrta. Mindazáltal ebéd előtt vagy vacsoraelőtt az inas elkérte az kést, megtisztította,az úrnak úgy adta oda, s úgy tette az hü-velyiben.Az óntángyér igen ritka volt, mind inkább

fatángyérról ettenek. Emlékezem reá, hogymikor az óntángyér ugyancsak jó formábanbejöve, amaz nagy szent ember és nagy úr,Haller János kicsin fatángyérokat csinálta-tott, s az óntángyérnak az közepiben tette,s úgy fatángyérról ett. Mikor az tíz óra el-jött, az étket béfedve az asztalra elhozták,és béfedve lerakták; óntálból ettenek még aznagy uraknál is, mert az egy fejedelmen kí-vül senkinek ezüsttálból szabad nem voltenni.Rendszerint mikor elhozták az étket, azu-

tán az palotára elébb az férfiak kimentenek,azután az asszonyok; az leányok az asszo-

34

nyok előtt jöttenek, azok közül penig akilegkisebb volt, az jött legelöl; azok előtt egyöreg rend szolga, mint egy hopmester lassanjött előttök. Mikor osztán rendet állottanak,az pohárnok eléállott az mosdóvízzel és ken-dővel; az nagyjánál az embereknek ezüstmosdókorsó volt s ezüstmedence, az aláva-lóknálvagy réz vagy ón, de medence nemvolt; és legelsőbben is az leányokat és asz-szonyokat megmosdatták, azután a pohárnokaz korsóval és kendővel az palota közepinmegállott, avval együtt az is, aki az meden-cét tartotta, az gazda rendre kínálni kez-dette az vendégeket ilyen szóval: mosdjék,uram, kegyelmetek. Akkor nem vala ez amostani fertelmes praecedentia-kívánás, azértis az kit megkénált az gazda, hogy mosd-jék, az meg másokat kezdett kénálni, hogy:mosdjék, uram, kegyelmetek; sokszor addigkénálkodtak, hogy: bizony nem mosdom,uram, kegyelmed előtt, s addig volt az ké-nálkodás sokszor és az feljül-ülés felett azkénálkodás, hogy az étek is elhűlt. Mikormár megmosdottak Volna, az pap eléállott,és az asztalt megáldotta; azt elvégezvén, azasztalnok a csatlóssal eléállott, annak kendőlevén az nyakában, és az étkeket felf-edte,az fedőtálakot az csatlós elvévén, azután le-ültenek. Az asszonyok itt elébb mentenek,s _az leányok hátrább maradtanak, az leg-kisebb legalol; belöl az fal mellett ültenekaz asszonyok és leányok, hanem egy az asz-szonyok közül az asztal végén fenn ült, aztfő helynek hítták; kül az férfiak ültenek,

35

egy férfi fenn az asszony mellett, az ki, azmint írám, az fő helyen ült; az gazda rend-szerint az asztalnak az végin ült. Leülvén,az gazda rendszerént kénálni kezdette azvendégeket: egyék, uram, kegyelmetek etc.Akkor az nagyjának az inas beadta az kést,az többi az háta megül az öviből elévetteaz hüvelyit, kivonta az késit. Ott semmi gaz-dálkodás nem volt, hanem az kinek micsodásétek volt előtte vagy legközelebb hozzá, azmelyiket szerette, abból enni kezdett ki-ki;nem vala akkor szokás, hogy az vendéginnya kérjen, ha valaki akkor mondottavolna, hogy: glasz Wein, soha bizony nemtudta volna, az kitől kéri, gaz vajat kér-evagy mit, eleget adatott az gazda. Elsőbbenis, mikor annak volt az ideje, veres mázat-lan fazékban beadták az ürmösbort, azutánmegint hasonló fazékban másféle bort,rendre egymás után ittanak; nem vala ekkorhíre az karafinának, mert ha eléhoztadvolna, hogy karafin, más megharagudottvolna, mert azt gondolta volna, hogy kura-fiázod; nem vala híre a kredenciának is,mert ha eléhoztad volna, hogy kredencia,más talám azt gondolta volna, hogy hiteles-l-evélt kérsz credentrla nélkül. Két kézzelbeadják vala az asztalhoz az nagy veresfazék bort, kıét kézzel veszik vala asztal-hoz bé, két kézzel fogván, úgy hajtjákvala fel, úgy isznak vala, mégis jóízűnesik vala. Az asszonyoknak rendszerintezüstpohárban adtanak bort bé, az kik,

36

mondani, alig mártották meg az ajkokotbenne, s rendre úgy adták elébb. Rendsze-rént mikor az második fogást elhozták, mi-kor vígon akartanak lenni, akkor kezdette-nek innya; békért az gazda hol két, hol há-rom ejteles fazakat, hol segesvári ejteles,viaszas szép új kuıpát, azokot másod-, har-mad- vagy negyedmagával elköszönte, s úgyittak mindaddig, míg mind az gyümölcsötbeadták, akkor egyest kezdettenek innya.De nem vala akkor híre az tekel glaz, mertha akkor azt mondott-ad volna, talám aztértette volna más, hogy kötél gaz kell; ha-nem vagy almási veres csuporból, vagy járaihólyagos csuporból, vagy segesvári fél-ejteles,vagy kisebb szép új viaszas kupából; nemvala akkor olyan cifra gyomor, mint most,hogy némelyeknek az apja talám azt semtudta, mi az bor, mégis most nem ihatik új-bort. Mihelyen az újbor annyira forrott, hogyegy kis csípőssége volt, mindjárt újbort it-tanak, dicsekedvén, mely finom s édes-csí-pős; az óbort kocsis, lovász itta, még azasztali szolga is neheztelte, ha óbort adtanakinnya. Mikor az gyümölcsöt beadták, kiváltdinnyeéréskor, olyan hosszú szájú üvegek-ben, melyeket kortyogós üvegeknek híttak,és Porumbákon, Fogarasföldin csináltak, ameggyes bor rendre telitöltve úgy állott azjeges cseberben, mindenkinek asztalhozegyet-egyet beadtanak, azután még többet,azt olyan jóízűn kortyogdogólag itták.Ugyanakkor, mikor az gyümölcsöt beadták,az vendég szolgái az ebédlőházban vagy-palotában bémentenek, ott rendet állotta-

37

nak, azoknak nagy veres fazékban vagynagy ezüstpohárban bort adtanak, azok egy-másra rendre köszönték, s úgy ittanak urokháta megett. Az asszonyok is a kést magokhordozták; rendszerént egy hüvelyben kétkis kések volt s egy villájok, az sinórraövekhez kötötték, hosszan sinórral az elő-ruhájok mellett lebocsátották, hogy az hü-velyek vége csaknem az bokájokat érte. It-tak ugyan, de igen ritkán bokályokból is,kivált s-ert. Igaz dolog, volt kristály is, decsak -ama velencei kristály; az középin, azhol fogták, majd olyanforma volt, mint azkétfejű sas vagy sasnak két szárnya; denem ittak belőle, ha ittak is, igen ritkán`.Az kristály penig így jöve be Erdélyben

elsőbben, mivel avval is az régi időben azpénz nem fogyott haszontalanul, mert voltugyan az fejedelem házában talám tizenkétkristály, azt mondották, hogy Lengyelország-ból hozták, de csak raritásnak tartották, ha-nem in anno 1686 hoztanak legelsőbben Né-metországból kristályokat Erdélybe. GrófApor István lévén tricesimarum arendator,megparancsolta volt mindenüvé az rationis-táknak, ha valami vámon valami új portékáthoznak az görögök, egyenesen küldjék hoz-zája, circiter harmincig való kristályt hozvánegy kereskedő ember, az kolosvári rationista,avagy harmincados Apor Istvánnak küldi; azárát megfizeti, az kristályokat titkon eltéteti.Azonban Teleki Mihályt, Naláczy Istvánt smás úri embereket Fogarasban az maga szál-lására ebédre hívat, megparancsolta, hogycsak egy kristálypohárt, azt is az legalább-

33

valót, tegyenek az pohárszékre. Leülvénasztalhoz, azt az kristályt, borral megtöltet-vén, bekéri, s azt mondja: Én -ezt arra kö-szönném, az ki elfogadná, inná meg az borát,az kristályt tenné el magának. Arra mondTeleki Mihály: Héjába mesterkedel, kom-a,mert én bort, jól tudod, nem szoktam innya(bort nem ivutt Teleki Mihály, hanem csakvizet, azt tisztán megfőzték, azután meghű-tötték jeges cseberben, úgy töltötték kicsinyfakártyában, azt adták be innya; noha azbort szerette volna, nagy barátság volt, mikorvagy egyszer bort ivutt s megrészegült; ré-szeg korában jobb, csendesebb ember nemvolt nálánál). Apor István azt feleli: Én,uram, kegyelmedet nem kénálom, hanem azt,az ki tőlem elveszi. Mondja Naláczy István:hocca, édes komáml Megissza az bort, azpoharat kiadja az maga inasának. Azutánmás kristályt hoznak ki az belső házból apohárszékre, szebbet az elsőnél, az is borralmegtöltetvén, békéri Apor István, mondván:az ki ezt a pohárt elveszi tőlem, igya megaz borát, tegye el az poharát. Akkor is újó-lag mond Teleki Mihály: héába mesterkedel,koma, mert nem iszom bort. Naláczy Istvánaz pohárt elveszi, az bort megissza, kiadjaaz pohárt az inasának. Harmadik kristálytis még kihoznak, amazoknál szebbet, azt isbekéri Apor István, szintén úgy elköszöni,mondja Naláczy István: hocca, koma, azt iselveszem én. Teleki Mihály mondja: ezt,Isten engemet úgy segéljen, nem veszed,elég már az két kristály; add ide, koma,Apor István, megiszom. S meg is ivá a bort,

39

az kristályt az inasinak kiadá. Azután rendrekihozták az kristályokat, mindenkor TelekiMihály fogadta el az köszöneteket, megivánaz bort, rendre kiadta az poharakat, s bevit-ték az várban az Teleki Mihály szállására.Rettenetes ital volt aznap az Apor Istvánszállásán, úgyhogy senki lábán haza nemmehetett, hanem hintóban vitték el az ven-dégeke-t.Bethlen Gergely igaz régi magyar módon

járt vala, azért Magyar Geczinek hívattamagát; én le nem írom, hanem kedves ol-vasóm nézd meg in Mausoleo regum Hun-gariae Gyula h`erceget, és írjad alája b-átron:Bethlen Gergely. Bezzeg ő sem iszik valakristályból, ő is az többi között egyszer ven-dégséget csinál vala, jelen van gróf MikesMihály is, de nem mondja vala: adj uram-nak egy kristály bort, hanem: Sándor, Ger-gely, essekura (ez kedves szolgája vala),uramnak adj egy darab bort. Azt vagy fa-zékban, vagy kupában adták be, mikor ivutt,erősen ivutt, s Mikes Mihály akkor vono-gatja magát az italtól, mond Bethlen Ger-gely: Uram, kelmed talán kerestályra vágy.Akkor kereskedni kezd a zsebiben, kiveszenegy kopott erszényt, nem ért volna két pol-turát, kiveszen egy sustákot, avagy négypolturát, s adja az inasának, mondván: eredj,öcsém, hozz k-erestályt őkelminek, mertőkelme kerestályra vágy. Így csúfolá meg azkristállyal innya kívánókat.Rajner Márton igen öreg ember vala, s

kolozsvári hadnagy vala, azt mondja vala:

40

az fenesi bor ónkannából is jó._ Nézd meg,most egy varga sem ihatik, ha csak kris-tályból nem adsz innya.Hoztak Lengyelországból az régi időkben

is olyan ejteles, félejteles üvegpalackokat, dehogy akkor ittak volna belőle, nem láttam,hanem Hidvégi Nemes János, tanácsúr ésháromszéki főkapitány levén, ő kezdett olyanüvegből innya, és mint főtiszteket az há-romszékiek udvarlották; történik azonban,hogy nagyajtai Cserei János is ott levénebéden, neki is az üvegpalackot beadják,nem tudván belőle innya, -addig szíja és szíjaaz üveg belső srófját, azalatt kiesik az fe-neke, az bor kiomlik; mond Nemes János:itt mondhatnak, ökör tudna palackból innya.Erdélyi magyar, székely, szász, három

náció, az ki még tarto-d az eleidről rád ma-radott ezüstpohárt, kupát s kannát, mikorezeket megnézed, mit gondolsz, miért csi-náltatták volt ezeket az tü eleitek? Bizonynem más okból, hanem ha leejtették, annakaz cserepe is jó volt, ha hirtelen megszűkül-tek pénzből, zálogba vetették, s mindjártadtak pénzt zálogjára, még időre, mikor azpénzt megsz-erezhették, kiváltották, és ígyaz kinek ezüstportékája volt, volt annakpénze. Lássuk, ejtsd el az üveget, vajon jó-eaz cserepe? Igyekezzél zálogba vetni, ha va-jon ad-e valaki pénzt zálogjár-a? SzegényErdély, csak ezen bolondságra ma hány ezerforintod megyen ki!Ha valaki levesételt kalánnal akart enni,

az mint feljebb írám, hogy az főhelyre egy

41

vagy két kalánt tettek, onnan lekérte s evettvele, s meg visszaadta. Nem értem ugyan,de az régi emberektől hallottam, hogy aze-lőtt még villájok sem volt az magyaroknakkülön, hanem egy vagy két villa volt -az asz-talnál, azt elébb s meg elébb adták, úgyvettek húst az tángyérra; az penig az em-bereknek az eleinél ezüstből volt, mint azkalán, az nyelire valami szép magyar sen-tentiákot írtanak le; nékem is vagyon kétvagy három ezüstvillám olyan. Sőt azt írtaGaleottus, ki mindennap az Mátyás királyasztalánál evett, hogy Mátyás király ideibenaz egy késnél egyéb asztalnál nem volt, scsudálkozik rajta, hogy mivel az magyarokmindinkább leves étkeket ettenek, s kiváltsáfrányost, s mégis a Mátyás király köntösinmocsok soha legkisebb sem volt. Nem valaakkor híre a supponnak, sőt ha suppontkértél volna, talám azt gondolta volna, hogyzsúpon akarsz feküdni; minden leves azpolyek vala és káposztalé, leves disznóolda-losas. Amint most levest esznek elsőbben,akkor főtt sós káposzta vala az első étek,az kiből ettenek.Mikor megittasodtanak az emberek, sok-

nak énekes inasai voltanak, akkor énekelnikezdettek, valami szép régi magyar dolgok-ról énekeltették, néha szerelem énekét ismondottanak, kivált az nagy embereknekrégi időben, mikor mulattanak, igen kedvesmuzsikájok volt az töröksíp, egyszersmindaz dob, akkor szép magyar nóták voltanak,s azokat fútták, s annál ittak az nagyja azembereknek. Amely nótákat penig az síp-

42

ill

pal fúttanak, ugyan indította az embereketmind az italra, mind a vigasságra; most ta-lám azokat az szép magyar nótákot senkiErdélyben el sem tudná fúni. Trombitáltakis némelykor, de azt úgy fútták, mintha egyfalka farkas ordított volna. Baxamétánakhíre sem vala, mert kivált az ki tudja, holBaxafalva, ha mondották volna az Baxametanótát, talám azt tudta volna, hogy Baxafal-vára kell menni.Asztaltól felkelvén vagy még asztalnál ül-

vén is, készen volt az hegedű és duda, ot-tan-ottan az furulya és cimbalom is; azutántáncolni kezdettek, nem ugrándoztak kecskemódon, mint most, hanem szép halkal jár-ták, gyakorta kiáltván: három az tánc. Azu-tán volt az lengyel változó, holott hol azférfi hagyta el az lányt, holott hol az leányaz legényt, hármat fordulván egymással,magokra is hármat fordulván, úgy válasz-tott az legény magának leányt vagy az leánylegényt, akit akartanak. Azután volt az la-pockás tánc; ezeken kívül az régi magya-roknál, nem az köz, hanem az úri és főren-deknél, nemcsak az lakodalmokban, hanemvendégségekben is, kedves táncok, tudniillikaz egeres tánc és gyertyás tánc, mindeniktánchoz szokott nóta, melyet az akkori mu-zsikások jól tudtanak.Az egeres tánc ilyen volt: egy sorjában

állott kilenc vagy tíz férfi, kivált ifjú le-gény, ellenben más sorban még annyi leány,közöttök olyan spatium volt, egy pár táncolótágasan eljárhatott; egyik legény elvitte az

43

G

más sorban álló egyik leányt, vagy kétszertánccal megkerülte mind közben, mind kívülaz két sorban állókat, azután elbocsátottakezit `a leánynak, külön kezdettek táncolni,de csak abban a lineában; akkor kezdettékmondani: macska, fogd el az egeret; ha jóltanolt leány volt, úgy elfárasztotta az le-gényt, míg minden egyetmása a testitől meg-izzadott, mert elöl az leány, utána az le-gény úgy kerülték kívül-belöl az két sorbanállókat, mikor az legény szemben érkezettaz leánnyal, s meg akarta fogni az kezit,az leány akkor visszafordult, erővel penignem szabad volt megfogni az kezit, hanemha szép mesterséggel kezire vehette. Mikorosztán megfogta, akkor újólag kétszer-há-romszor az leánnyal együtt táncolva, az sor-ban állókat megkerülte, úgy osztán az le-gény az maga helyére, az leány is az ma-gáéra állott, mingyárt az mellette álló le-gény az más sorban álló leányt elvitte, azokis úgy járták, és az tánc mindaddig tartott,míg valahány legény s leány volt az két sor-ban, azok is táncolva egymást megpróbálták.A gyertyás táncot így járták: két ifjú le-

gény két égő gyertyát vettek kezeklben, egy-mással úgy táncoltak sokáig, rá vigyázvánmikor egymást megforgatták, az gyertya tü-zivel egymásnak haját vagy köntösit fel negyújtsák, azután oda mentenek, hol az asz-szonyok és leányok vesztég ültenek vagyállottak, mind az két legény szépen térdethajtottanak, az két égő gyertyát két asz-szonynak vagy leánynak adták, azok egymás

44

kezit fogván, az gyertya más kezekben lé-vén, úgy táncoltanak, azután oda menvén,ahol az férfiak voltanak, térdet hajtván, azkét égő gyertyát azoknak adták kezekben,azok is még úgy táncolván, újabban kétleánynak adták.Volt süveges tánc is, az kit annak hítták;

ott a férfi egy szép süveget az keziben vetts feltartotta, egyedül kettőt-hármat táncolvafordult, azután az melyik asszonyt vagy le-ányt akarta, táncban elvitte, kettőt-hármatfordultak; azonban. az süveggel az leánytvagy asszonyt mindaddig csalogatta, az mígaz süveget elkaphatta, elkapván az asszonyvagy leány, még kettőt-hármat fordult véle,mintegy dicsekedvén az győzedelmen, azu-tán megint o-lyan legényt, az kit akart, elvitt,kettőt-hármat fordulván véle, meg az le-gényt a süveggel kezdette csalogatni, mind-addig, míg az férfi is elkapta; elkapván,szintén úgy táncolt az férfival. Oda fel kellvala írnom, hogy ott is ketten táncoltak(mint oda fel leírám), itt is, mikor jó mes-teri voltak, mind az legény az leányt, mindaz leány az legényt alkalmasint m-egfárasz-totta.Most az ilyeneknek semmi keleti nincsen,

sem a szép lassú magyar táncnak, hanemazt kiáltják: vonjad az német, francia, tóttáncat; úgy ugranak mind az legény, mindaz leány, mint a kecskék.Az minevétnek híre-helye sem volt, ha

eléhoztad volna az minevétet, talám más azttudta volna, hogy azt kérded, ma mit ett.

45

NEGYEDIK CIKKELYA FEJEDELEM EBEDIROL Es VACSORAJAROL

A fejedelem mikor ebédelt vagy vacsorált,tíz órakor felment az konyhamester, meg-izente, kész az étek, az főpohárnok előjöttaz több pohárnokokkal, bőrrel borított sze-petekben meghámozván elhozták az fejércipót, az asztalt megterítették; elsőbben azhosszú asztalra környös-körül ezüst-, arany-fonallal varrott egysingnyi szélességű kes-keny abroszt tettenek, azon felyül úgy te-rítették bé tiszta fejér abrosszal az egészasztalt. Feladván az konyhán az étket ezüst-tálokban, mindenik étekfogónak selyemmelvarrott keszkenyőket adtanak, azzal az étkestálakot általkötötték, s úgy vitték kezekben.Az étekfogók elõtt konyhamester gyalog, azkonyhamester előtt az asztalnok szerszámosparipán ülvén, hol rárótollforgóson, holdarutoll, három szál levén medályban fog-lalva az süvegiben, úgy vitette az étket. Mí-kor az fejedelem ebédlőpalotájához értek,ott az grádicsnál leszállott az lóról, gyalogúgy ment fel az étekfogókkal, lerakatta azétket, ott udvarlott, míg vagy meleg étket,amint akkor nevezték, vagy az derék fogástel kellett hozni; -akkor térdet hajtván azfejedelemnek, az étekfogókkal lement azkonyhára, ismét paripára ülvén, úgy hozattael az többi étkeket. Mikor már az étket el-hozták, az fejedelem az fejedelemasszonnyalkijöttek az ebédlőpalotában; ha tanácsurakvoltak az fejedelemnél, azok jöttek ki lege-löl az fejedelem előtt. Az fejedelem előtt

46

jött az főhopmester, hosszú ezüstös nádp-álcalévén keziben, hosszabb magánál, annak aközepit fogta (másnak senkinek is, se tanács-uraknak, se több úri embereknek ezüstösnádpálcájok nem volt, se magának az feje-delemnek is, hanem vastag, rövid nádpálcájavolt, az urak penig olyan két-három helyenbogos nádpálcát viseltenek). Kijövén az fe-jedelem, az urak rendet állottanak, az feje-delem, zöld bársony, nusztos kozáksüveglévén feltéve a fejében" (gyakrabban mindolyant viselt, ritkán hosszú süveget; urak,nemesek is abban az időben, kivált hidegidőben, egész télen, tavaszon is, míg ugyanjó meleg idő nem volt, mind kozáksüvegetviselték, ki nuszttal, nyesttel, ki rókabőrrel),a főpohárnok másodmagával nagy térdhaj-tással, az hol a fejedelemasszony állottak,odament, egyiknek kezében ezüst mosdó-medence, másiknak ezüst mosdókorsó, skó-fiummal varrott kendő lévén keziben, el-sőbben az fejedelem mosdott meg, azutánaz fejedelemasszony (mikor Zrínyi Ádámbejött volt az fejedelemhez Fogarasban, más-szor egy lengyel úr, követ -az királytól, egy-szersmind töltötték mind az fejedelemnek,mind azoknak kezekre az vizet, egyszersmindtörlötték meg kezeket az kendőhöz). Meg-mosdván a fejedelem, vagy predikátor, vagyarra tanított pohárnokinas az asztaláldástszép halkal elmondottla; addig a fejedelemaz süvegit levette a fejiből, keziben tartotta;elmondván az asztaláldást, az fejedelem azsüvegit megint az fejiben tette, ketten az

47

fejedelemasszonnyal egymás mellé leülteneka főhelyre, s enni kezdettenek, azután -az kikaz fejedelem asztalára marasztott vendégekvoltanak, az hopmester rendre l-eültette, deaz hol a fejedelem ült, kétfelől az asztalnálürességet hagytanak, mintegy két arasznyira,senki sem ült oda, hanem azon alol az hop-mester leült, ha ott akart enni, ha nem akart,az maga szállására ment, s az kik az feje-delem asztalánál le nem ültenek, az hop-mesterhez mentek ebédre, az több jelenlévőurak, főemberek, térdet hajtván az fejede-lemnek s fejedelemasszonynak, szállásokramentenek. Mihelyt az fejedelem leült asz-talhoz, az fegyverhordozó inas, aranyas-kö-ves hüvelyű kard s fejedelmi buzogány lé-vén keresztültéve a karján, mind ott áll-ottaz fejedelem háta meglett, rmíg asztaltól fel-költek. Mikor az sültet elhozták, az asztal-nok kivitte tálastól, s arra készített különasztal lévén, felbontotta, s tálban rakván,úgy vitte be asztalra. Mikor innya kellett azfejedelemnek s fejedelemasszonyn-ak, az fő-innyaadó eléhozta az bort, keziben lévőezüsttángyérra kitöltvén benne egy keveset,azt elsőbben az fejedelem szeme láttáramegitta, s úgy töltött ugyanott az fejedelemelőtt abból az borból innya mind az feje-delemnek s fejedelemasszonynak. Valahány-szor ivutt az fejedelem, mindannyiszor azezüsttángyérra töltött bort meg kellett el-sőbben a főinnyaadónak kóstolni. Az többasztalnál ülő vendégeknek az pohárnokokadtanak bé innyok. Kis konyhának hítták,

48

ahol benn az fejedelemasszony házán belölarra taníttatott udvari fraj főzött két-háromtál étket az fejedelem számára; azt az étketonnét hozták ki asztalhoz.Mikor felköltek asztaltól, újólag asztalál-

dást mondván, az tanácsurak elöl menvén,utánok az fejedelem, fejedelemasszony, azfejedelem házában, onnan reverentiát tévén,mingyárt kijöttenek, ki-ki szállására.Ha innya kezdett az fejedelem, gyakran

ivott penig, ott senkinek nem lehetett ma-gát menteni, addig kellett innya, míg kidőltasztaltól, maga penig egy veder bort megi-vutt, mégsem részegedett soha el, csak le-vette fejéből az bársony kozáksüvegit, smintha megfáradott volna, úgy gőzölgött kiaz feje tetejin az bor ereje, s azután mégtöbbet ivutt: Egyszer Fogarasban az udvarnémet gyalogjait az fogarasi vár piacánrendre állították, s valamikor új pohárt kö-szöntek, mindenkor lőttek; azoknak két hor-dó bort parancsolt, hogy kihúzzanak az pin-céből, addig ittak, míg egymásra dőltenekaz vár piacán.Az míg az fejedelem táncolt az fejedelem-

asszonnyal, az urak addig mind fennállotta-nak, valamikor arra fordult az fejedelem, azurak mind fejet hajtottak. Igen kedves mu-zsikája volt az duda; magyar módon, szépcsendesen táncolt, alig láthatta valaki az lá-bait mint emeli fel az táncban, igen cifránigen ritkán láttatott. Egyszer az fejedelem-asszony adván ki udvartól két előrenden valófrajját, abban a lakodalomban tengerszín

3 - Metamorphosls Transylvaniae 49

bársonyköntösben volt, az akkori szokás sze-rént az mentéjén leeresztett posztó lévén,kívül lévén az nyusztbéllés az posztón, azfejében akkor hosszú nyusztos süveg volt,köves medályban álló kolcsogtoll benne,mint egy tisztító seprű, olyan szélyesen,olyat penig másnak nem volt szabad viselni.Vadászni gyakorta járt, egyébkor könyve-

ket olvasott, kivált az. Bibliát, azt estve is,kivált özvegy korában, amíg elaludt, az inas-sal Olvastatta, vagy penig órákot igazgatott.Sok óra volt az házában: az többi között egyaz asztalán állott, mint egy bojtos kicsinkutyácska, mikor ütni kellett, megmozdultaz asztalon, valahány óra volt, annyiszor azszáját feltátotta, s annyit ugatott, minthavalóságos kutya lett volna. Az övit fenn, ép-pen az csecsinél viselte; igen jámbor embervolt, legnagyobb szitka ilyenl volt: szamárkurva fia, de ha megharagudott, mindjártmegölette volna az embert.Ezt az öreg regnáns első Apaffi Mihályról

röviden; térjünk által az õ boldogtalan (úgymondhatjuk) fiára, második Apaffi Mihályra.Meghalván in 1690 anno die 15. Apr. Fo-

garas várában első Apaffi Mihl[ály], erdélyiregnáns fejedelem, árván hagyá egyetlenegyfiát és gyermekét, második Apaffi Mihályt;ezt in anno 1695 Leopoldus császár, az er-délyi akkori commendans generális gróf Ve-terányival Bécsbe felhívatá, ott szép sok ke-gyelmes intésivel intette. Akkor visszabo-csátván Erdélyben, sem az Leopoldus császár,sem felséges udvar intésivel nem gondolván,

50

sem penig az erdélyi igaz hazafiai tanács-uraknak hasznos tanácsait nem fogadván,hanem magával egyidejű tanács után indul-ván, és némely Bethlen urak (mert az Beth-len urak sem javallották mind szándékját)javallásán megindulván, elveszi magának fe-leségül az Bethlen Gergely leányát, BethlenKatát. Az nem tetszett sem az felséges ud-varnak, sem az igaz hazafiainak. Meglévénaz lakodalom, az felséges udvar másodszorfelhívatja Bécsben, s többször le sem bo-csátja; azért az felesége is utánament Bécs-ben. Annyi kegyelmességit mutatta az Leo-poldus császár, hogy Sacri Romani Imp-eriifejedelemnek tevé, de avval az erdélyi fejede-lemségből kikoppana. Ez lőn az házasságá-nak méltó gyümölcse; lássuk azért, mint lettazon' boldogtalan házasságának lakodalma.Az lakodalom Balázsfalván volt, az urak-

nak nagyja s nagyobb része ott volt; az la-kodalom napján az fejedelem cifra törökszerszámos lóra ülvén, felesedmagával meg-indult az kastélyból, az balázsfalvi hidaknakközepin sátort vontanak, a kisasszonyt Bervefelõl hozták hintón, s úgy alkalmaztatták azjövetelt, mikor innen az fejedelem az hídvégihez érkezett, s lóról leszállott, az hidnakaz túlsó végihez akkor érkeztek a menyasz-szonnyal, azok is ott leszállván, mind innenaz fejedelem, mind túl az kisasszony gyalogmentenek bé kétfelől az sátorban. Az feje-delem képiben köszöntötte az kisasszonytAlvinczi Péter, az leány részirõl BethlenMiklós felelt meg. Az fejedelem az kezit

3' 51

megfogván az leánynak, amely bársonyoshintót hozatott volt az fejedelem, abban azhátulsó ülésben ketten egymás mellett ülte-nek, más senki nem ült az hintóban, az kétrész vendégekkel együtt bementenek az kas-télyban, ott arra készitett palotában asztal-hoz ültenek, vígon laktanak; nem volt semnásznagy, sem vőfély, sem nyoszolyó, semleánykikérés. Felkelvén asztaltól, sokáig tán-colta.nak, az m-enyasszonyt penig nem kaptákel gyertyánál, hanem szép csendesen azanyja, Bethlen Gergelyné Thoroczkai Mária,elvitte magával az hálóházban, kevés idõmúlva az fejedelem is_ csak magára elmentaz menyasszony után, az vendégek mind ottmaradtanak, s még azután sokáig táncol-tanak.Tánc közben, midőn az fejedelem az mát-

kájával táncolt, Sárossi János tanácsúr, igazhazafia azt dúdolta magában: dínomdánom,holnap bizony bánom-bánom; s bizony iga-zán is dúdolta volt. Mikor az kézfogás voltBodonban, ott volt az szegény Apor István,mivel az Kend-effi Gáspár lakodalma ott volt,ugyanaz Bethlen Gergely leányával, a sze-gény Apor István volt az násznagy, de az azlakodalom csak egy vacsorából állott. Má-sodík Apaffi Mihály is Ott volt, Apor Istvánsemmit sem tudott abban, hogy 'aznap lészenaz kfézf-ogása az fejed-elemnek; reggel bément,hogy elbúosúzzék az fejedelemtől s az urak-tól; mondja Bethlen Elek: ne menjen el ke-gyelmed, mert ma itt egyéb dolog is lé-szen, mivel az fejedelem akarja eljegyezni

52

a Bethlen Gergely uram leányát; maradjonmeg kegyelmed. A szegény Apor Istváncsak lassan magában mondotta: eb akaratjá-ból lészen, de ugyancsak meghallotta Beth-len Elek, megmondotta Bethlen Gergelynek,sokáig haragudtak is a szegény Apor lst-vánra. Ugyancsak ott maradott, az kézfogásmeglett. Egy szép órát küldött az szegényEszterházi Ferencné Apor Istvánnak, kin isaz említett asszony képe volt, azért, hogyjeles marhákot szedetvén Erdélyben, mint főharmincadok arendátora lenne az marhákharmincadjában engedelemmel, el is engedekétszáz forintot. Ebéd alatt azt az órát ki-veszi, hogy megnézze, az szomszéd úr elkéri,hogy Ő is nézze, mondja: be szép óra, másúr meg attól elkéri, s -addig kérik elébb-elébb,hogy az óra elvész, soha elé nem tudta szer-keztetni. Másnap az kézfogás után Apor Ist-ván Bodonból indul Kece felé, az feleségeott nem lévén, beszélgetésnek okáért CsereiMihályt az hintóban ülteti (mert én akkorNagyszombatban tanoltam); mondja AporIstván Cserei Mihálynak: tegnap az ágybannyomták az erdélyi magyar fejedelemséget;tudod, Isten, semminek oka nem vagyok, semhíremmel, sem akaratommal nem volt ez azkézfogás, adjanak számot mind Isten, mindaz következendő maradékok előtt, az kik eztaz dolgot koholták, s azt az jámbor ifjú feje-delmet arra vették. Az míg Bodonból Kecérement, mind arról beszéllett, nagyokat sóhajt-ván s az szeme könyvvel megtelvén, gya-korta az keszkenyővel szemit megtörölvén.

53

Hej! Apaffi Mihály, Apaffi Mihály, miértnem fogadád szavát jó felséges uradnak sigaz hazafiai tanácsosidnak, bizony nem kop-pansz vala ki az erdélyi fejedelemségből, éstalám hazádnak, Erdélynek is jobban esikvala! De miért vakarjuk fel a béforrott seb-nek az Ő túrját?

ÖTÖDIK CIKKELYA REGI ERDELYNEK KONTUSIROL

Ne kacagjad, erdélyi magyar, midőn hal-lod, hogy az francia asszonyoknak az azszimbóluma: gallae dominae, melyet ha iga-zán akarunk magyarul kimondani, úgy kellmondanunk: a francia asszonyok ur-alkodnakaz férfiakon; mert én is gondolom, hogy iga-zat Írok, midőn irom, hogy ma Erdélyben azférfiaknak nagyobb része haec Vir, az asz-szonyoknak nagyobb része hic foemina. Azértén is az mostani felfordult világhoz alkalmaz-tatom írásomat, és az asszonyok köntösinkezdem el ezen cikkelyt.Nem értem, de hallottam bizonyoson, hogy

régen az fő asszonyok geleznában jártak ki-ki maga állapotjához képest, kinek nyuszt-ból való volt, kinek nyestből, kinek pety-metből, egyszóval az kitől mint tölt ki, azmint hogy gyermekkoromban magam is lát-tam az nagyanyám, Imecs Judit petymetbőlvaló geleznáját, s hallottam bizonyoson, hogymás régi fő asszonyoknak is még akkor azgeleznájok megvolt. A főleányoknak az fejina nyakszirton feljül, az tetejeken kevéssé

54

alol, hat csontból szőrrel erősen megkötöttko.ronafOrma, jóféle gyönggyel megrakottvagy klárissal, az kitől mint tölt ki, magascsúpos, hátrafüggő koronájok volt; az asz-szonyoknak és leányoknak a könyökökig fel-jebb ugyan bővebb ingek volt, az könyökök-tõl fogva az keziig sípos-ráncos, szoros ujjavolt, inneplő pedig olyan táblaforma volt, kiarannyal varrott, ki jóféle gyönggyel rakottruha volt, az melyet azon ráncos sípformaing ujjára tettek. Kesztyűjök az nagyobbrendű asszonyoknak selyemből szőtt [néme-lyeknek az közepin ezüstfonalból varrottvagy szőtt cifraság volt], az alább valóknaktiszta cérnából szőtt kesztyűjök volt, az kesz-tyűből az végső ujja iziig az kezek ujjai künnvoltanak. Nem árulták akkor az leányokotcsecsek mutogatásával, hanem ugyan az felévarrott vagy rakott gyolcs volt, mint az kising sípján, az kivel gallér helyett az mellyitbéfedte egész az torkáig, majd addig, azmeddig az nyakravalójok volt; ezt igen gyer-mekkoromban így értem. Igen viselték az-előtt mind az asszonyok, mind az leányokmind belsõ kis ingen, mind az külső ingenis sűrűn egészlen mindenütt megrakva réz-ből csinált igen apró, mint egy lencseszem-nyi islógokot, mert az volt az nevi, úgyhogyegy ingre afféle apró islóg két-háromezer isreá volt rakva s varrva; az olyan ing is akönyökiig bőv volt, azon alol a keze nyeliigszűk, azt hítták sipujjú ingn-ek. Nem voltakkor ráncban szedett, egész mellyű ingekaz asszonyoknak, hanem az ingek elöl meg

55

volt hasitva, annak kötője volt, s úgy kö-tötték meg az nyakoknál, mert akkor éppenaz nyakokig volt fel az ingek, nem bocsá-tották úgy zsibvásárra az csecseket szemte-lenül, mint az mostani asszonyok és leányok,hogy csaknem egészlen, többire félig nyakok,cs-ecsek mezítelenül úgy áll, mintha éppenaz férfiakot kénálnák csecsekkel.Azonban még a főasszonyokban is sokan

nem csizmát viseltenek, hanem amaz ráncosveres sarut szász módon; télben szőrbõl bo-tosok volt, akit az csizmára vagy sarura húz-tak, hogy az lábok meg ne fázzon. Nem valaannyi módi az fejeken, noha az menyecs-kék akkor is majd így jártak, mint most, denem vala annyi táré, hanem tisztességes fá-tyol volt az fejeken, azt lebocsátották, hogyel igen messze vonszolódott. Mikor házoknálvoltak, ugyan mentét viseltenek, de útramenvén, mellyre valóra palástot vettenekfel: az téli palást penig, kinek mint volt te-hetsége, úgy béreltette ki nyúszttal, kinyesttel, ki petyfm-ettel, s az úri főasszo-nyok mind otthon, mikor templomba men-tek, vagy máshuvá, mind lakadalmakban,mind temetési alkalmatossággal, palástbanmentek. A palást úgy volt bérelve, mind azkinek rendi volt, mert akkor igen reá vi-gyáztanak, kit miféle egyetmás illet meg.Nyári palástot is viseltenek, amely szin-

tén úgy, mint az téli palást, vagy sima, vagyvirágos bársonyból, vagy bíborból volt azúri, főnemes asszonyoknak, másképpen egyébszínű selyemmatériákból is volt, de ritkáb-

56

ban nyári palást; annak kívül az eleje se-lyem, a galléra egészlen bojtos bársonnyalvagy karmazsinszínű vagy veres va-gy zöld,ki mint szerette, meg volt prémezve. Azöreg rend asszonyok fekete selyembíborbólcsinált nyári palástot viseltenek, azoknak azkét eleje s hátul az galléra szélyesen szélyesfekete selyemmel csinált csipkéből volt meg-rakva, s egy ujjnyira a csipke alol feljül alávolt eresztve az palást szélyin.Kis subájok is volt akkor az kisasszonyok-

nak s főemberek leányinak, veres, zöld,meggyszín s más szinű bársonyokból; az bőés szélyes volt, de rövid, mert az derekánalol nem ért, szintén úgy, mint az bársony-palástnak, az két eleje szélyén s hátul is szé-lyesen, s az galléra nyesttel vagy nyuszttalmeg volt bérelve, azonkívül az mint az pa-lást, ez is kül meg volt erősen hányva arany-vagy ezüstcsipkével vagy kötéssel, az kitőlmint tölt ki; az kitől kitölt, úgy fel volthányva, hogy felyül harmada az matériánakalig maradott simán. Igen ritka volt akkor azjóféle veres klárisöv Erdélyben, éppen csakaz nagyúri asszonyok viselték. A nyaka kö-rül kinek nyusztból, kinek nyestből valógalléra volt, azonban nagy nyaktakaró fá-tyola, kozáksüvegek kinek nyusztos, kineknyestes.A kisasszonyok, sőt elévaló fő nemes leá-

nyok is az fejeken kétfelől, az homlokokrafeleresztve sokszínű festett strucctollakat vi-seltenek, s igen díszesek voltanak azokkal.A hajokat kétfelöl, gömbölyösen csinált vas-

57

sal megmelegítvén, megfodorították, mertakkor híre sem volt az álhajnak; azt kétfelöllebocsátották vékonyon, imitt-amott jófélegyöngyöt is felfonva elegyítettek, akitől ki-tölt, köziben. Mikor útra mentenek, az nya-kokban hosszú fekete fátyol volt, azt amellyeken keresztülfogták, az közepin valamidrágakövü gyűrű volt, éppen az mellyekenaz két végit az fátyolnak kétfe-löl az combo-kon lebocsátották, hanem amely része azcsípőjöket érte, azt ott meg-akasztották tővel.A szásznék az mellyeken mind olyan me-

dályformát hordoztanak, az kit kesentyűnekhíttak, az városi úr szásznéknak aranyból,drágakövekből való vo-lt, az közönséges, ki-vált falusi szásznéknak kinek ezüstből, ki-nek őnból, kinek pléhből, de mindeniknekvolt; csinált kövek vagy csinált üvegek vol-tanak benne.Abban az időben nagy főnemes asszonyok-

nak rásaszoknyája volt, öve öreg rend feketeklárisból fűzve rendszerént. Ám lakodalom-ban s nagy solennitásokban öltöztek magokrendek szerént cifrán, mindennap megértékaz rásaszoknyával. Nézd meg most, igyekez-zél fogadni egy lotyó szolgálót, vagy nézdmeg még az paraszt jobbágyleányokot is,már ezek között is közönséges az rásaruha,ha penig egy rühös alávaló asszonyt vagyleányt akarsz fogadni szolgálónak, ne is em-líts neki brassai vagy szebeni egyszer vá-nyolt posztószoknyát vagy -mentét, hanemjóféle rásából valót, annak is az aljára há-rom renddel arany massa csipkét, galandot,

58

rókával prémezett, sely-emgombbal rakott rá-samentét, háromforintos pártát, arra szélyesezüstös pántlíkát. Értem, hogy az nemes asz-szonyokon kívül nem volt három falusi asz-szonyn-ak mentéje, azoknak is brassai posz-tóból, báránybőrrel bérelve s prémezve.Értékes, mind szabad, lófő, darabont, jobbágyembereknek feleségek, leányok télben zeké-ben, nyárban egy abroszt vagy kendőt ke-rítvén nyakok körül, úgy mentenek aztemplomban; gyolcsrokolyának, selyempánt-likának híre sem volt közöttök; most sokasszony, leány, az kiknek férjek vagy atyjokházánál nincsen egy falat kenyerek, mégiscifra az mente, gyolcs az rokolya, drága azpárta, az asszonyoknak aranyos szélyű gyen-ge patyolat. Jobb volna az mit erre költenek,adnák az portióban, S jár_nának úgy, mint azrégi jámbor asszonyok s leányok.Ne hagyjuk el az régi székely asszonyokot.

Minden lófő vagy darabant embernek az fe-lesége nagy kontyot viselt, -abban nagy kéttőt szúrt fel, mintha két szarva lett volna;az konty felől való része az tőnek hólyagosvolt, azt a kontyon kívül hagyta, az kinekjobb tehetsége volt, -annak ezüst volt mindaz tője, mind az hólyagja, némelyeknek az hó-lyagja aranyos, az többinek olyan volt, azmicsodás tőle kitölt, de az akkori asszonyok-nak s leányoknak nagyobb dicséreti -az, hogyritka kurvát hallott az ember, kivált az ma-gyarok között. Jut eszemben, gyermekkorom-ban, hogy egy fattyazó kurva vala Torján,meg is hala az szülésben, annak olyan híre

59

volt, hogy kurva, mintha valami nagy csudatörtént volna; de most bizony nem csuda, éstalám olyan ritka most az jámbor, az melyritka volt abban az időben az kurva. Nézdmeg, erdélyi ember, hogy bizony nem az csá-szár adója szűkíti Erdélyben az pénzt, hanemfeleségtekre, lányotokra való haszontalan cif-rázás. Mind az két hemisperium politikájátelolvastam, de majd mindenikben rend va-gyon az asszonyok és leányok köntösiről,csak miközöttünk nem látok; nézd meg csak,az erdélyi alma natio saxonicalis az asszo-nyok és leányok köntösiben mely szép ren-det tart, ezért is teli az láda; de mivelhogyaz mostani sok cifraság, haszontalan krepin,paszamánt s a többi az. férfiköntösökön isnem kevéssé kisepri Erdélyből az pénzt, lás-suk, az férfiak is Erdélyben régen mint jár-tanak s micsodás köntösben.A férfiak azért azelőtt az nagyj-a az em-

bereknek pár nyusztos süveget viselt pom-pára, medá-'ly rajta s a'bból kolcsogtoll állottki; de csak az közönséges főemberek is, hacsak jóféle gyöngyből csinált bokrétát is vi-seltenek; nyárban penig az ifiak virágbólvaló bokrétát is tettenek süvegekben, feljültévén az köves vagy gyöngyös bokrétát. A kö-zönséges fő emberek egyes nyusztos süvegetviseltenek, az úrfiak két-, három-, némely-kor négyszerű nyusztfarkas süveget, abbanforgó vagy kerecsen vagy rárótoll volt, két-felé kifordulván, néha összemenvén; néme-lyek sastollas forgót, de az úrfiak is többiremind egypár ráró- vagy kerecsentollat.

60

.aranyból csinált és drágakövekkel megrakottforgóban. Olyat viselt gróf Gyulaffi Lászlófőbejáróságában. De mindenekfelett gyönyö-rűséges volt, mikor három szál darutollatköves medályban rakva tettek az ifjak süve-gekben. Akkor sok darvakot tartottanak fe-jedelem, urak, főemberek udvarában, és mi-vel az darvak többire szürkék, kiszedték aztollokat szép gyengén, s faolajat öntöttenekaz tollu tokjáb-an, s ismét helyrerakták azkiszedett tollakot, úgy fejéredtenek meg. Mi-kor az olyan úrfiak darutollas süvegben, ló-dingoson, tarsolyoson felültenek üszely ber-zsennyel veresen festett köves, gyöngyös,klárisos szerszámokkal, arannyal szőtt portaicafrangokkal felöltöztetett lovakra, annak ishomlokán (üstöknyomtatónak hítták) bár-sonyra varrott, drága medályban rakott há-rom s néha két szál darutoll lévén, ezüst-kengyelekben lábai, csizmáján aranyos sar-kantyú gyémánttal vagy rubinttal, smaragd-dal megrakva, utána az sastollas, párduc-,tigris-, farkasbőrös szolga, azokon nagy ezüst,aranyos gombok, egynéhány rend ezüstlán-cokra szorítva, elöl az elkészíttetett, sokkép-pen cifra vezetékp-aripák, megugratta szépmoderatióval magát az lovon, fútták az tö-röksípot, trombitát - bizony akármely ki-rály udvara Európában cum recreatione meg-nézhette volna. És hogy példát hozzak elé,mikor Székely László házasodott, az melyhintót vitetett az mátkája számára, mind azhat szekeres lónak az hintó előtt egy-egydarutoll volt medályban csinálva az homlo-

61

kán, maga fejében is három szál darutoll, azmely festett portai paripán ült maga, annakkét szál darutoll volt az homlokára akasztva.Kivált az ifiak igen szerették viselni lovo-

kon az csigás kantárt, szügyellőt, farmatrin-got. Az úrfiak, olyan apró, mint az bab, csi-gákkal rakatták meg szíjszerszámokat, me-lyet gyöngycsigának híttak, közben-közbensokféle színű öreg, mint egy kis alma, ten-geri csigák lévén rá csinálva. Az nemes ifiakmásféle csigás szerszámot viseltenek, azolyan olcsóbb volt. Fekete süveget is igenviseltenek az nagy emberek; selyemből voltcsinálva, az nemeseké szép fekete bá-ránygyapjúból; mikor megholt -az férfi, olyansüveget vontanak az fejekben, úgy tettékkoporsóban, s temették el, az mint hogy mostis az temetőben, mikor új sírt ásnak, s régiholttesteket találnak, az olyan süvegek el-rothadva meglátszanak, az mint én magamis sokat láttam.Az ifiak penig nyárban ugyan hasonló fe-

kete süvegeket viseltenek, de csákóst, abbanszintén úgy az oda fel leírt forgókot; az sü-vegnek az csákóját ezüsttővel sűrűn meg-rakták, az tőnek az gombja aranyos volt,rendszerént az süveg alsó karimáján az si-nórnak helye volt az, az kitől kitölt ezüstből,selyemből volt, némelyeknek csak tiszta se-lyemből. Az süvegnek azon alsó részin né-mely helyeken hasadék volt, az melyen ki-eresztvén az sinórt, megcifrázták, az sinórvége hosszú volt, azt az mellye mellett jobbfelöl kieresztet'te, s egy kevéssé az övin alól

62

ért szép vitézkötés lévén, azon sinór véginkettős volt az a sinór, melyeken föl s alájáró gomb volt, mikor nyargaltak, hogy azforgó az posonyi süveget le ne vonja az fe-jekből, azt a sinórt az torkok alá tették, saz említett fel s alá járó gombbal megszo-1`itották.Az csizmájok szárát alól az horgasinokon

szép térdkötővel megkötötték; az jó két ujjszéles volt, csat némelyiknek ezüstből, aztérdkötő vagy majcból, vagy bagariából volt,vagy közönséges szíjból volt, az kötőnek azvége, az kivel megkötötték, vagy cifra se-lyemrojt volt, vagy az szíjából való cifrázás.Én is gyermekkoromban úgy viseltem. Mi-csoda nádpálcát viseltenek az urak és főren-dek, odafel az fejedelem dolgai között le-írám. Viseltek kalapot is nyárban, annak azelein csukroson fennállólag egybenkötött fe-kete strucctollakot.Az ifiú legények, az kiktől kitölt, viselték

ezüst-, aranyas tollas buzogánt, bársonnyalvolt borítva az nyele, az régi penig ugyanezüstös, aranyas; az kiktől penig olyan kinem tölt, vasbuzogánt viselt, az nyele ezüs-tös, aranyos volt, én is ilyet viseltem ifjú-koromban, némelyek penig hasonló nyelűvagy cifra baltát vagy csákánt viseltenek.Az mely ifiú legénytől az sem tölt ki, tatárkorbácsot viselt, tamariskusfa volt az nyele,az két végin fejér csont vagy vékony hosszúnyelű két-három bog az korbácson; az hosz-szú volt, nohajkának hítták. Téli kesztyűt kipárducbõrbõl, ki hiúzbõrből, ki rókabõrbőlviselt, az nyári kesztyűnek híre-helye sem

63

volt, ha valakinél nyári kesztyűt láttak vol-na, bolondnak mondták volna. Jut eszem-ben, egyvalaki viselni kezdette vala az nyárikesztyűt, csúfolni s kacagni kezdették vala,s szégyenletiben letevé. Bizony az feketecsizmát sem viselte más, hanem az, ki gyász-lott, az deli csizmát sem viselte más senki,hanem amaz nagy emlékezetű úr, KornisGáspár.Mind felső, alsó rendbéli ember, mihelyt

megházasodott, az szakállát meghagyta, sholtáig úgy viselte; az egy Béldi Pál szünte-len beretváltatta az szakállát, s hogy contro-vertálták, azt mondotta, mikor tatárok rabjavolt, nagy szakálla lévén, az tatár ura, hamegharagudott, annál fogva hurcolta, akkortett volt fogadást, ha megszabadul, soha sza-káll't nem visel, s nem is viselt holtig.Ha valaki abban az időben az szakállát le-

beretváltatta, nem beretváltatta az haját isegyszersmind, az csúf volt, olyat mondotta-nak neki, akit szégyenlek kiírni. A fejétmajd mindnyájan borotváltatták, ha kopocvolt, nem viselt idegen kurva hajat, az kitmost barókának hínak, mert ha akkor elé-hoztad volna a baróka nevét, más azt gon-dolta volna, hogy azt mondod, hogy bak rókamegyen. Az kinek haja nem volt, hogy kopocvolt, szép fekete bíborból vagy bársonybólvaló sapkát viselt. Az bajusza az száját né-melyiknek egészlen befogta, abban soha sem-mit el nem vágtak, sőt mikor ivutt némelyik,megtölt a bajusza, s beszoppantotta. Nyakra-valót soha máskor nem viselték, hanem mi-kor útra mentek, akkor némelyike szép

64

gyolcsból való nyakravalót kötött fel, az ki-nek az két vége kinek skófiummal, kinekaranyfonallal, kinek elegyesen, kinek tisztaselyemmel meg volt varrva, azt függve le-eresztette az övig, vagy penig némelykorhátravetette az vállán az hátára, s ott lebe-gett; de rendszerént portai selyem törökny-akravalót viseltenek, az alább rendű em-berek penig közönséges portai nyakravalót.Az uraknak, első főrendeknek az pompáravaló mentéjek hosszú volt, annak nagy hosz-szú szélyes galléra, hogy majd az háta köze-pit érte, az karjának felit, elöl is az mellyefelöl jócskán leért. Némelyeknek ezen gallé-ron kívül vagy nyuszt volt, vagy hiúz, vagyrókatorok, vagy valami drága bőr; az kétujja úgy fityegett az földig; az mentéje ujjakutyafüles volt, bérelve penig attól fogva,az hol az kezit az hasadékon kidugta, sohultsem volt, hanem osztán az végin az kutyafülfelé, az kutyafüllel együtt egy kevés bérlésvolt. Mikor ritkán felöltötték, az ujján valóposztó összeráncolódott, ráncolva állott azkarjokon. Abban az időben híre-helye semvala az paszamántnak, hanem nagy híre valamég Pázmány Péternek, azért ha valakinekeléhoztad volna az paszamántot, azt gondoltavolna, hogy Pázmánt emlegeted vagy Páz-mántot, az Sz. István király hadi vezérit.Ezen mentéjeken volt szövés, ki egy ujj szé-lyes, ki két ujj, ki három, azt oldalpecsenyé-nek hítták; mindennek inkább proportionatevitézkötés az végin, az ki arany-, ki ezüst-fonalból, ki elegyesen, ki tiszta selyembőlvaló volt, azt varratták sűrűn azon mentére.

65

Hosszú mentéket is viseltenek az akkoriemberek, melyet boér mentének híttanak, azurak s fő emberek jóféle posztóból, rókabõr-rel megbérelve, az nemes emberek veres mu-szulyból, báránybőrrel bérelve. Urak, főem-berek, nemesek nyári mentét is viseltenek,az urak mentéje belöl vagy bársonnyal, vagyaranyos matériával, vagy velencei kamuká-val volt megbérelve, az többinek vagy rásá-Val, vagy bagariával. Abban az id�