roman kim_ elolvasás után elégetendő

Új Szöveges dokumentum.txt Madárfejűek Társasága

NNCL161-27Av1.0

Roman Kim ELOLVASÁS UTÁN ELÉGETENDŐ

ZRÍNYI KATONAI KIADÓ BUDAPEST, 1982 REFLEKTOR SOROZAT 1. FORDÍTOTTA NYÍRŐ JÓZSEF A FEDÉLRAJZ KONDOR LAJOS MUNKÁJA

Csendes-óceán

“Önökre fontos államtitkot bízunk. Legyenek résen egész útjukon. A legkisebb könnyelműségből is

helyrehozhatatlan baj támadhat. Akkor pedig haladéktalanul végezniük kell magukkal, nem fogadunk el

se magyarázatot, se mentegetőzést – csak a harakirit."

Terano és Ido – a japán haditengerészeti vezérkar Harmadik Osztályának tisztjei – jól eszükbe vésték

főnökük szavait. Diplomáciai futárként indultak Amerikába. De a szokásostól eltérő feladatot kaptak:

ezúttal nem postát, hanem annál fontosabbat, egy újfajta rejtjelző gépet kelletteljuttatniuk a

washingtoni japán követnek.

A rejtjelzés eddig fölöttébb hosszadalmas, nehézkes volt. A rejtjelző úgy állította össze a szövegét,

hogy folyton maga előtt tartotta a rejtjeltáblázatot, és sorban kikereste a szükséges számokat vagy

betűket. A desifrálás ugyanilyen kezdetlegesen történt. A rejtjelzők évszázadok óta időt és energiát

fecséreltek, majd megszakadtak a munkában.

A „97"-es számú gép forradalmasította a rejtjelzést. Pedig egyszerű kis szerkezet volt: két latin

betűs írógépet vezetékkel összekapcsoltak. Közéjük egy ládikát helyeztek: benne egy billentyűzettel

meg különféle kis hengerekkel. A rejtjelző lenyomja a billentyűket – előhívja a szükséges kombinációt

–, és lekopogtatja a szöveget, mint egy közönséges írógépen. A másik írógépen

1. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtpedig rögtön megjelenik

a már rejtjelzett szöveg. Rendkívül meggyorsul tehát a rejtjelzés és a desifrálás. A rejtjelző

életében véget ért a csúszás-mászás időszaka, most már olyan sebességgel dolgozhatott, amely

megfelelt a repülőgép korszakának.

Az ügyes kis gép Tokióban született meg. A haditengerészeti hivatal különleges műhelyének mérnökei

találták föl s készítették el. A találmányt szigorúan titokban tartották. A japán kormány

elhatározta, hogy főbb követségeit s köztük is elsőként a washingtonit szereli föl vele.

Fölöttébb nehéz idők jártak. Nyugaton egyre magasabbra csaptak a háború lángjai – Németország éppen

akkor támadta meg Oroszországot –, viharfelhők sűrűsödtek Kelet fölött, s a japánoknak minden okuk

megvolt rá, hogy maximálisan meggyorsítsák a rejtjelzést.

Terano és Ido már készen állt az indulásra. Amíg a parancsra vártak, hogy hajóraszálljanak,

Yokohamában egy európaiaknak fenntartott szállodában laktak, közel a kereskedelmi kikötőhöz. Időnként

felváltva bevillamosoztak Tokióba. De az éjszakát mindig a hotelban kellett tölteniük.

– Meg mernék esküdni, hogy a kémelhárítás emberei – erősködött Donahew kapitány,s közben megkötötte

az övet fürdőköpenyén. White főhadnagy megrázta csuromvizes fejét. Már ő is bebújt fürdőköpenyébe.

Az imént ugrottak ki a nagy fakádból, amelyet a japán típusú külvárosi szálló igazgatósága

„medencének" nevezett ki. Kénytelenek voltak abbahagyni a tisztálkodást, mert megjelent két japán nő,

tiszteletteljesen meghajoltak az amerikaiak felé, és miután levetkőztek, ők is beléptek a kádba.

Donahew és White azon nyomban kint termettek a vízből, és szapora léptekkel szobájukba siettek.

– Nyilván az a feladatuk, hogy elcsábítsanak bennünket. – Donahew a tükör előtt illegette magát

kecses mozdulatokkal, mint egy hivatásos teniszező. – Fogadni mernék!

– Marhaság. – White leheveredett a díványra, s egy kerek legyezővel hűsítgette bőrét. – Vidéki

hölgyek, bevásárolni jöttek a fővárosba. Kiejtésükből ítélve Akitából valók. Bizonyára csodálkoztak

pánikszerű menekülésünkön.

2. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt

Donahew megvetően fintorgott.

– Vademberek. – Kis szünet után hozzátette: – A molett egyébként, amelyik melletted forgolódott a

vízben, éppenséggel nem rossz. Messziről lerí róla, hogy ügynök.

– Sajnos, nem tudtam szemügyre venni – mondta White. – Háttal álltam feléje. Biztos vagyok benne,

hogy...

A folyosóról csoszogó léptek hallatszottak. Donahew ajkához emelte ujját. A papírral beragasztott

ajtó kinyílt, s a nyiláson bedugta kerek fejét a szobalány. Japánul kérdezte megWhite-ot:

– Európai vagy japán vacsorát parancsolnak?

White japánul felelt, szinte hibátlan kiejtéssel.

– Én metélt tésztát kérek langusztával, ennek a fajankónak meg hozzon curryt rizskörettel.

A szobalány szája elé emelte kimonója ujját, s szeme nevetett. White megkérdezte:

– Mondja, kedves, Japánban mindenütt él még ez a szokás?

– Bocsánat, miféle szokásra gondol?

– Én azt hittem, hogy csak holmi eldugott hegyi falucskákban, valahol a Shikoku táján, de nem itt,

Tokió tőszomszédságában... Maguknál a nők mindig együtt fűrödnek a férfiakkal?

A szobalány megint elfedte a száját a kimonó ujjával s elpirult.

– A női fürdő az első emeleten van, de megtelt, s ezért háborgatták önöket – mondta meghajolva. –

Kérem, bocsássanak meg.

Donahew morcos képet vágott:

– Minek fecsegsz vele? Légy óvatos. Hisz ez is kém.

White halkan, göcögve nevetett:

– örökké rémeket látsz. Valóságos rögeszme.

Donahew végigmérte egy pillantással a szobalányt:

– Bár nem vagyok kiéhezve, de ez a selyemmajom még jöhetne. De mintha már láttamvolna valahol

Amerikában. Attól tartok, már San Franciscótól a nyomunkban van. Tudod, nagyszerű a vizuális

memóriám.

– Ne kérjünk valami ennivalót? – kérdezte White.

Donahew köhintett:

– Hogy ez a kígyó valami mérget tálaljon ide nekünk?

3. oldal


– Nincs több kívánságuk? – kérdezte a szobalány White-tól, majd meghajolt, kifelé indult, de

megfordulva még angolul visszaszólt Donahew-nak, gondosan tagolva a szavakat:

– Megbocsásson, én sohasem voltam Amerikában, a boraink viszont ártalmatlanok.

Behúzta az ajtót maga után. A folyosóról behallatszott léptei csoszogása. White harsányan kacagott.

Donahew pirospozsgás arcán grimasz jelent meg.

– Tipikus kémnő

– Ha az lenne, nem árulta volna el, hogy tud angolul – ellenkezett White.

A vacsora után vendég érkezett az amerikaiakhoz – a yokohamai angol klub Fülöp-szigeti bármixere, egy

tömzsi, vékony bajúszú, ráncos arcú férfi. Donahew intett White-nak, a főhadnagyerre kinyitotta az

ajtót, s leült a szoba küszöbére úgy, hogy beláthassa az épületszárny egész folyosóját. A szomszédos

szobákban nem lakott senki.

– F. N. azt üzeni, hogy ne nyugtalankodjanak – suttogta a filippinó. – A gőzös kapitányával...

– A kapitány Fülöp-szigeti? – szakította félbe Donahew.

– Nem, ausztráliai, a hajó pedig kanadai. A kapitánnyal mindenben megállapodtunk. Hála a Madonnának,

nem kért túlságosan sokat. Megígérte, hogy a gépek javítása ürügyén elhalasztja az indulást. De csak

néhány órával. Többre nincs lehetőség.

Donahew a fejét csóválta.

– De mi lesz, ha nem találjuk meg rögtön? Hiszen keresnünk kell az üzletekben.

– A japánok nyilvánvalóan akkor viszik ki a bőröndöt, amikor megkezdődik a hajóra szállás – felelte a

Fülöp-szigeti nyugodtan. – Rögtön látni fogjuk, milyen bőröndről van szó. Alighalesz valami

különleges, hisz nem kelthetnek feltűnést. Természetesen japán termék, ilyet pedig lehet találni a

Micukoszi vagy a Macui áruházakban. F. N. bizonyára meg fogja találni.

– És a kulcsok?

– A bőröndzárak egyszerűek. Az önök szakemberei megbirkóznak velük. Lehetséges, hogy viaszpecsét is

lesz a bőröndön, de az sem veszélyes. F. N. fölszerelte Buzonit minden szükségessel.

– És a fogolymadarak hogyan viselkednek? Ugyanabban a szállodában vannak?

– Igen, a kikötő közelében. Az elmúlt napokban ki sem moccantak szobájukból, csak a masszőrnőt hívták

4. oldal


magukhoz. Űtra készen állnak – egyszerű kofferekben és kis bőröndökben van minden holmijuk.

Donahew dünnyögött:

– Két kajütöt foglaltak le. Külön fognak utazni. Jó lenne tudni, melyiküknél lesz a bőrönd.

A Fülöp-szigeti vékony szivart vett elő felső zsebéből, megnyálazta a végét és rágyújtott.

– Két szomszédos kajütöt kértek, de mi úgy rendeztük a dolgot, hogy egyet kapnaka felső fedélzetre

vezető lépcső mellett s egy másikat a vakfolyosó végén. Mindkét kajüt elég messze van a W. C.-től.

– De mi történik, ha luxuskajütöt váltanak beépített W. C.-vel?

– Ne aggódjon, az öt luxuskajüt már holland diplomatáké.

– Nagyszerű! – Donahew nagyot csapott a filippinó vállára. – Irigylem F. N.-t. Ilyen asszisztenssel,

mint ön, akármit meg lehet oldani – még a Fudzsijámát is el lehet lopni. Van egyfogadásom: Enrike,

maga hamarosan saját bárt fog nyitni.

– Köszönöm – a Fülöp-szigeti hangsúlyozottan szertartásos mozdulattal meghajolt.– De én azért

könyörgök a Madonnához, hogy tekintélyesebb vállalattal szerencséltessen meg engem.

– Ha fogolyvadászatunk sikerrel jár – Donahew megint megveregette a filippinó vállát –, a Madonna

jutalma nem marad el.

– A mi kajütjeink körül minden rendben van? – kérdezte White.

– Igen. – A Fülöp-szigeti végigsimogatott a bajuszán. – Egy kicsit megkentem a dolgot, s

átcsoportosították a kajütöket. A maguk kajütjei egymás mellett vannak az oldalfolyosó elején.

– És a professzoraink?

– Ők se lesznek messze. Egyébként az ő szobainasuk szolgálja ki önöket. Pako – így hívják őt – az én

emberem, ugyancsak Fülöp-szigeti, hajdanában hivatásos pehelysúlyú ökölvívó volt. Rögtön meg fogják

ismerni betört orráról.

– Megbízható? – kérdezte White.

A filippinó nem válaszolt, hanem szívére tette kezét, és lehunyta szempilláját.

– Ha ez a vállalkozás sikerül – biztatta Donahew –, elintézem Washingtonban, hogy jókora summa üsse a

markát. Fényes éttermet nyithat majd belőle...

5. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Nem, nekem inkább olyan kis penzió kellene – kacsintott a Fülöp-szigeti –, olyan speciális.

– Hölgyekkel, mi? Csak vigyázzon, jól válogassa meg őket, mert utóbb még kémnőkkel veszik körül. És

ne vegyen föl ilyen gondnokot, mint ez itt – Donahew White felé intett a fejével. – Egy huszadrangú

szélhámosnő is az ujja köré csavarja.

A 22. számú kajüt a feljáró mellett volt, a 39-es pedig a vakfolyosó végén. A bőröndöt, amelybe a

féltett kincset rejtették, a 39-es kajütben helyezték eL Elhatározták, hogy felváltva ebben a

kajütben tartanak ügyeletet, s a 22-esben pihennek. Itt helyezték el személyi poggyászukat is.

Terano kétszer is megpróbálta jobb belátásra birni a kapitány helyettesét, de eredménytelenül. A

vakfolyosón valamennyi kajütöt elfoglalta egy indiai rádzsa a kíséretével. A rádzsa hallani sem akart

a kajütcseréről.

– A fene egye meg a segédtiszti hivatal sok hülyéjét. – Terano dühösen simogattarövidre nyírt

bajuszkáját. – Azt hitték, hogy ha egymás mellé tesznek bennünket, gyanút keltenek. Tökfilkók.

– Bosszantó, hogy a W. C. is messze van. – Ido halkan beszélt, mint aki attól tart, hogy

kihallgatják. – Megszámoltam... harminckét lépés. Csaknem egy perc. Oda-vissza, na meg az ottani

időtöltés... összesen minimum négy perc. Ennyi idő alatt sok minden történhet.

Terano belesüppedt a fotelbe, és élvezettel megropogtatta a csontjait.

– Persze, nem árt az óvatosság. De azért nem kell mindenütt kísérteteket látnunk– nevetett. – Aligha

tudnak éjjel-nappal figyelni bennünket, hogy kihasználják azt a néhány percet, amikor valamelyikünk a

W. C.-n lesz. Hosszabb időre pedig csak az ügyelet után megyünk ki.

Ido megcsóválta a fejét.

– Föl kell készülnünk minden eshetőségre. Bizonyos vagyok benne, hogy állandóan figyelnek bennünket.

Abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy az ellenség tudja, mit viszünk a bőröndben. Ha pedig

tudja, akkor cselekedhet is.

Terano kihúzta az asztal fiókját:

– Hol van a papír és a ragasztó?

6. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Az éjjeliszekrény alsó fiókjába tettem. – Ido az ajtóhoz lépett s hallgatózott. – A folyosón vastag

a szőnyeg, elnyeli a léptek zaját. Nesztelenül az ajtónkhoz lopakodhat bárki, hogy kihallgassa

beszélgetéseinket.

Ido az ajtó melletti asztalon bekapcsolta a rádiót.

– Láttad azt a piros köpenyes nőt? – kérdezte Terano. – Utolsónak érkezett. Alighanem koreai. –

Csettintett a nyelvével. – Veszedelmesen csinos a bestia. Az ilyenektől kell a legjobban óvakodnunk.

– Meglehet, hogy éppen miatta nem indult időben a hajó.

– A kapitány azt mondta, hogy valami baj volt a szellőztető berendezéssel. Nyilván hazudik. A koreai

nőt azonban szemmel kell tartanunk. Esküdni mernék, hogy megpróbál majd szóba elegyedni velünk.

– Nekem viszont az angol misszionárius gyanús, a feljáróval szemben van a kajütje. Alkatából ítélve

sportoló, s minden bizonnyal felderítő tiszt.

Donahew belehuppant a fotelbe, s lábát föltette a karfára.

– Akkor most próbáljuk meg összegezni a dolgokat.

– Hívjam ide esetleg a professzorokat? – kérdezte White.

Donahew tagadólag intett a fejével.

– A vállalkozást én vezetem a te segítségeddel. Tehát mi ketten hajtjuk végre. Aprofesszorok pedig

csak kisegítő szerepet töltenek be, nem többet. Ideje lenne, hogy megszabadulj acivil allűröktől, s

talpig katonává válj. Meg kell tartanunk a három lépés távolságot köztünk és köztük. Ergo, foglaljuk

össze a dolgokat. A keskeny képű, előreálló fogú fickó Ido kapitány. Nevezzük elCápának.

– Túlságosan elcsépelt. Akkor már jobb a Szamma – ez egy japán halfajta.

– Ali right. A másik, a nyírott bajuszú, zömök tiszt Terano kapitány. Kereszteljük el Kuroszivónak.

Nyolcóránként váltják egymást.

– Reggel kilenckor, délután ötkor és éjjel egykor. Most éppen Szamma van szolgálatban.

– Fölöttébb óvatosak. Eddig mindössze egyszer látták őket W. C.-re menni, akkor is Kuroszivót. Az

utasítás aligha engedi meg ezt nekik. De Kuroszivo megengedte magának. Szamma azonban aligha lenne

hajlandó ilyen lazaságra. Szamma a jelek szerint ambiciózus fickó, aszketikus

7. oldal

Új Szöveges dokumentum.txthajlamú szamuráj.

Kuroszivo viszont nem ilyen, egyáltalán nem aszkétatípus. Élvezettel nézegeti a nőket a felső

fedélzeten, gyakran megfordul a bárban, egyszer még martinit is ivott – vagyis nem veti meg a földi

örömöket. Lerí a fizimiskájáról, hogy nagy életművész.

– Csakhogy ott van a papír – vetette ellen White.

Donahew fölemelte a mutatóujját:

– Úgy van. Ezzel számolnunk kell. Nyilván úgy szól az utasításuk, ha rendkívüli körülmények miatt az

ügyelet alatt el kell hagyniuk a kajütöt...

– Vagy maguk döntöttek így – jegyezte meg White.

– Nem hiszem. Szóval... ha elhagyják a kajütöt, amelyben a bőrönd van, papírszeletet ragasztanak az

ajtóra. Kuroszivo legalábbis így járt el.

– Leheletvékony, ezüstösen csillogó rizspapír.

– És még valami! – Donahew a homlokára koppintott ujjaval. – Kuroszivo odament akapitányhoz, s

megkérte, cserélje ki az egyik kajütöt, adjon neki másikat a harminckilences mellett. A kapitány

azonban kitért a kérés elől.

– Nem tűnt föl nekik, hogy később indult a hajó?

Donahew vállat vont:

– Szerintem nem. Mindössze másfél órás késésről van szó. Különben valóban kitűnően sikerült minden.

Enrikének igaza volt: ilyen típusbőrönddel dugig van minden áruház. De a legnagyobb fogás szerintem

mégis az, hogy a filippinó rögtön megállapította a bőrönd súlyát.

– Enrike aranyat ér – bólintott White. – Ha ő nem lenne...

– De vele szemben is nagyon óvatosnak kell lennünk. Minden hájjal megkent gazfickó, jó pénzért

akármikor elárul bennünket. Nem kellett volna olyan nyíltan beszélned vele. Egyébként megmondtad Dan

professzornak, mennyit nyom a bőrönd?

– Szerintem a súly önmagában nem jelent semmit. A lényeg maga a szerkezet.

Donahew nevetett:

– A végén még kiderül, hogy mi óriási kockázat és erőfeszítés árán megszerezzük a masinát, ezek a

fafejűek meg nem tudnak mit kezdeni vele. Ez a Dan néha olyan, mint egy részeg hülye.

8. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Dan professzor Amerika egyik legkiválóbb titkosírás-szakértője. – White hangjában őszinte tisztelet

és csodálat csengett. – Oly simán boldogul akármilyen rejtjelrendszerrel, mint te a gyermeklapok

keresztreitvényeivel. Morningstar pedig már több mint tíz éve foglalkozik különféle szellemes

gépekkel, s egyet-mást már föltalált. Buzoni professzor ugyancsak érti a dolgát.

– Meghiszem azt – nevetett Donahew jóízűen. – A „professzor" úr öt évet ült azért, mert jó pénzért

tanácsokkal látta el a kasszafúrás „szakembereit". A büntetés letöltése előtt kiengedték, de

szerintem okosabb lenne állandóan a Sing-Singben tartani, s csak akkor kiengedni, ha az államnak van

szüksége rá. A „professzor" csak fedőneve.

– A fényképész Krist sem ad okot aggodalomra. Már évek óta készít különleges felvételeket a

laboratórium számára.

– Valóban, elég rendes társaságot válogattak össze. – Donahew kinyitott egy üvegCinzanót s töltött.

– A helyzetet tisztáztuk, az adatok együtt vannak, az ellenség nyugodt. Cselekedhetünk. Halogatásra

nincs idő. Kuroszivóra csapunk le. Pakót kioktattad?

– Igen.

– Pako tehát beviszi a reggelit Kuroszivónak... Amint Kuroszivo átveszi a szolgálatot, hamarosan

akcióba lépünk. Figyelmeztesd a professzorokat, hogy holnap reggel hétkor legyenek talpon. Különben

most is hajnalig vernék a blattot. – Donahew megpörgette ujjai közt a poharat. –Csak aztán ne

csalatkozzunk a gyógyszereinkben...

– Az is megtörténhet?

– Reméljük, hatni fognak. Hiszen megfelelően kipróbálták őket elítélteken.

Lassan White is kikortyolgatta az italt a pohárból. Donahew a térdére csapott:

– Ha ez sikerül, öregem, bekerülünk a történelembe.

White hamiskásan nevetett s legyintett:

– A legjobb esetben valami jövendőbeli Wallace vagy Oppenheim ír bele bennünket egy kérnregénybe

megváltoztatott nevekkel. Aztán majd ír, ami az eszébe jut.

– Nem fogják megengedni mindenféle firkászoknak, hogy ebbe beleüssék az orrukat:mély titokban

tartják majd. Akciónk eredményei stratégiai és politikai szempontból elsőrendű

9. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtfontosságúak. Amerika

birtokába jut Japán legféltettebb titkainak, és előre pontosan ki tudja számítani további lépéseit.

– Amelyeket ellenünk tesz?

– Nem, hanem amelyekre az oroszok ellen készül. Mire megérkezünk San Franciscóba, már megindul a

Vörös Hadsereg bomlása.

– Ne igyál előre a medve bőrére.

– Az oroszok nemsokára abbahagyják a szervezett ellenállást. Ezzel tisztában vanmindenki, aki egy

kicsit is konyít a katonai dolgokhoz. Te egyelőre sajnos úgy gondolkodsz, mint egy princetowni diák,

nem pedig mint egy hírszerző tiszt. Már a háború kezdetekor látni lehetett, hogyaz oroszok nem

állnak meg a lábukon ebben az összecsapásban. De ez korántsem jelenti azt, hogy rövid úton

végezhetnek Oroszországgal. Megmaradnak egyes ellenállási gócok különféle körzetekben s elsősorban

Szibériában. A japánoknak mielőbb be kell fejezniük a kínaiak elleni háborút.

– Nem lesz éppen könnyű dolguk.

– Majd igénybe veszik a mi közvetítésünket. S amikor majd kibékülnek Csungkinggal, rögtön megindulnak

Szibéria ellen. Ezért semmi szín alatt sem keveredhetünk bele az európai háborúba.

White mosolyogva ingatta a fejét:

– Még szerencse, hogy Roosevelt nem egészen ért egyet veled. Ö nem olyan nagylelkű a nácikhoz, mint

te.

– Amerikának egyáltalán nem szabad belekeverednie a háborúba. Az a legelőnyösebb, ha nem harcolunk.

Ha pedig mégis beavatkozunk, akkor is csak a legvégén, az utolsó három percben, a győztes oldalán

hogy mi is ott lehessünk az osztozkodásnál.

Donahew újra megtöltötte poharát. White fagyosan kérdezte:

– Miféle osztozkodásnál?

– Nem szabad megengednünk, hogy Németország és Japán osztozzon a knockautolt Oroszországon. Ha a

iapánok megkaparintják Szahalint és Tengermelléket, mi ellenőrzésünk alá vetjük Kamcsatkát és

Jakutföldet, s megállapodunk a szibériai befolyási övezetekben.

White rövid hallgatás után halkan így szólt:

10. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Én csak egyet szeretnék... hogy az ügy, amelyet ránk bíztak, ne ártson majd Amerikának.

Terano fölment levegőzni a felső fedélzetre. Heves szél fújt, az eget felhők borították. A sűrű

homályban a hullámok dübörögve kergették egymást, a fedélzeten nem volt senki.

A már egy napja szakadatlanul tartó erős himbálózás, úgy látszik, ágynak döntötte az utasok nagy

részét. Terano a koreai nőre gondolt. Jó lenne tudni, hogy bírta a tenger játékát. Bizonyára ő is

megkapta a tengeri betegséget. Aligha jelenik meg a fedélzeten és az ebédlőben Hawaii-ig.

Egy bőrkabátos, köpcös európai sétált el Terano mellett, szájában pipa füstölt. Pórázon nagyobbacska

ölebet vezetett, amely igencsak hasonlított gazdájára.

Terano lement az alsó fedélzetre, s kiállt egészen előre, a hajó orrába. A szél telefröcskölte

vízzel. Terano letörölte arcát, aztán odasétált a lépcsőhöz, amely levezetett a második osztály

kajütjeihöz. Fentről, az étterem felől, hangosan trécselve férfiak és nők lépkedtek le a lépcsőn.

A legelöl haladó férfi utolérte Teranót, belebámult az arcába, és barátságosan mosolygott. Az öles

termetű misszionárius volt, az, akit Ido gyanúsnak tartott.

– Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – hangoskodott a misszionárius japánul, s megfenyegette Teranót az

ujjával. – Hiszen maga tökjózan... ez vétek.

A misszionárius emelkedett hangulatban volt. Tefano visszamosolygott rá, aztán kajütjébe sietett.

Gondosan megvizsgált mindent s lefeküdt. Jól aludt, bár néhányszor felébredt – attól tartott, hogy

nem hallja meg az ébresztőóra csörgését. Pontosan hétkor ébredt az óra csörgésére.

Megmosakodott, majd ledobta hálóingét, csupaszon leült a linóleumra keresztbe tett lábbal, s így ült

vagy tíz percig mozdulatlanul, köldökére szögezve tekintetét. Erre még a zen- szekta kolostorában

tanították meg a Kiso-hegységben, ahol előző nyáron üdült. E szellemi torna révén eljut az ember az

abszolút koncentrációhoz, a lélek belső megvilágosodásához és a makrokozmosszal való egyesüléséhez.

Terano ezután csöngetett a szobainasnak, s az angol szavakat gondosan válogatva megrendelte a

reggelit: sajtos omlettet, sült lepényhalat, narancsízt és kávét tejszínhabbal.

11. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtA Fülöp-szigeti inas

följegyezte a rendelést, megvakarta összelapított orrát s mégkérdezte:

– Valamilyen bort nem parancsol?

– A japánok ivással egy évben csak egyszer kezdik a napot – mondta Terano keményen. – Január elsején.

Terano még reggelizés előtt meg akarta egy kissé mozgatni a tagjait. Fölment a felső fedélzetre, hogy

járjon egyet. A tenger közben lecsitult. Sötétszürke színét zöldes árnyalatok élénkítették.

A dohányzó bejáratánál takaróba burkolózva ült a pamlagon a koreai nő. Terano láttán egy kissé

hunyorított a szemével. Mellette két ősz hajú amerikai nő ült strucctollas kalapban; valamilyen

kesztyűt kötöttek.

Terano visszament a kajütjébe. Már várta a reggeli, szalvétával leterítve. Jó étvággyal evett.

Fogpiszkálóval a szájában pihent még vagy tíz percet – ezúttal elengedve magánaka koncentrálást –,

majd átment a 39-esbe. A kajüt tele volt dohányfüsttel. Terano nyitva hagyta az ajtót, és kinyitotta

az ablakot is. Ido ijedt arccal az ajtónál termett, s gyorsan becsapta.

Mindketten odamentek a kajüt sarkába a bőröndhöz.

– Minden rendben – jelentette Ido, s megdörzsölte vörös szemét. – Vedd át.

Terano fürgén meghajolt:

– Kincsünk épségben van. Köszönet a buzgalomért.

– Kívánok további jó sze.. – kezdte mondani Ido, de az ásítás annyira erőt vett rajta, hogy nem tudta

befejezni.

– Sétálj egyet a fedélzeten – tanácsolta neki Terano –, szellőztesd ki a fejedet. Egyébként a koreai

szépség is ott ül. Bizonyára most szövögeti tervét, hogyan hálózzon be téged.

Ido dühösen dünnyögött valamit, aztán kiment a kajütből.

Donahew mozdulatlanul ült az asztal mellett, s meredten nézte az ébresztőórát. Ahamutartó színig

volt cigarettavégekkel. White az ajtónál állt, mint egy ugrásra kész baseball játékos. A díványon meg

a foteleken kényelmesen elhelyezkedett az egész társaság: a hanyagul öltözködő, esetlen, nyakigláb

Dan professzor, a szikár, kopasz Morningstar, a szemüveges, tipikus tudós Buzonitalpig feketében és

12. oldal

Új Szöveges dokumentum.txta vörös hajú. szeplős képű Krist.

Gyors kopogás hallatszott az ajtó felől. White megszámolta a koppanásokat, s értetlenül bámult

Donahew-ra.

– Négyet kopogtatott. A páros számok Szammára vonatkoznak, nem pedig Kuroszivóra. Én három koppanást

vártam.

– Ügy látszik, Pako, ez a tömpe orrú fajankó, összekeverte a dolgot. Mindjárt jelenti, hogy Szamma

elment pihenni.

Donahew kinyitotta az ajtót, majd halkan betette és suttogva megjegyezte:

– Szamma kivitte a bilit a W. C.-re. Mindjárt visszamegy, s pihenni tér.

– És Kuroszivo?

– Ostoba kérdés. Szamma nem jött volna ki a kajütből, ha Kuroszivo már nem lenneott.

Hátul a díványon valaki hangosan köhögött. Donahew megfenyegette az öklével. Néhány perc múlva Pako

kopogással jelezte, hogy Szamma bement a 22-esbe pihenni. A 39-esben Kuroszivo átvette a szolgálatot.

Donahew elnyomta cigarettáját, s intett Whitenak, hogy álljon az ajtóhoz.

Terano kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, s belemerült Hilton legújabb regényébe, a „Kék hold

völgyé"-be, amely Angliában és Amerikában nagy feltűnést keltett. A regény egy európai társaságról

szól, amely Pakisztánból Tibet egyik távoli részébe téved. A repülőgép kényszerleszállást hajt végre,

a pilóta meghal, s az utasok látják, hogy a hegy felől furcsa emberek közelednek. Terano azonban itt

hirtelen elálmosodott. Nagyot bólintott, a könyv kicsúszott a kezéből és leesetta földre. Fölemelte

a könyvet, járt egyet a kajütben, megmozgatta a tagjait, majd leült a székre. Mitől álmosodhatott el

ennyire?

Hiszen alaposan kialudta magát. Friss levegőt is szívott. Bizonyára túlságosan bőséges volt a

reggeli. Nem szabad ennyit enni korán reggel.

Megint nekilátott az olvasásnak. Az európaiak a tibetiekkel együtt mennek a kolostor felé, mennek,

mennek, hegyre föl, hegyre le, s a szerző mindezt annyira körülményesen, annyirarészletesen írja le,

hogy Terano lépten-nyomon azon kapta magát, nem látja az összefüggéseket. Újra

13. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtmeg újra el kellett

olvasnia egy-egy mondatot. A könyv megint leesett a padlóra.

Lenyúlt érte, öklével megcsapkodta az arcát, rágyújtott. Az ablakon heves légáramlat csapott be.

Terano fel-alá járkált, százhúsz lépést számolt meg. Aztán becsukta az ablakot, s leült a kerevetre.

Behunyt szemmel üldögél egy kicsit – gondolta –, hamarosan úgyis elmúlik az álmosság. Múló jelenség

ez – addig tart, amíg a reggeli nyomja a gyomrát, aztán a feje kitisztul, s a lélek újra úrrá lesz a

test fölött. És megint minden világos lesz, nem fognak táncolni a betűk, a cselekmény szálai is

gyorsabban fognak gombolyodni... Az emberek lassan bandukolnak a kolostor felé, a jéggel borított kúp

alakú hegy a messzeségben szikrázik a napsugaraktól, felhők ölelik körül, és ekkor valahonnan

odakerült a koreai nő a kerevetre, mintha a vízből bukkant volna föl, nesztelenül tovalebbent, s

körös-körül ezüstszürke köd gomolyog, gomolyog, kavarog, s a jeges hegycsúcs elúszik valahová a

messzeségbe...

White éppen csak kinyitotta az ajtót, s rögtön becsukta.

– Már megint ez a kövér pasas cselleng itt a kutyájával. Alighanem részeg.

– Még utóbb mindent felborít – dühöngött Donahew.

Sötétszürke bőröndöt tartott a kezében. A vászonhuzat a padlón hevert.

– Lökjék kissé arrébb ezt a széket – szólalt meg Buzoni, miközben az asztalra kirakta apró

szerszámait. Buzoni úgy állt az asztalnál, mint egy sebész valami súlyos műtét előtt. – Szeretnék úgy

elhelyezkedni, hogy az asztali lámpa fénye ide essen.

– Nekem viszont itt megfelelőbb. – Krist a nagy fényképezőgépet a szekrényre, a kisebb gépet pedig a

lámpa mellé állította. – Én innen készítem a felvételt.

Donahew hirtelen megfordult, s öklét rázta feléje:

– Csend legyen!

White kinyitotta az ajtót, szélesebbre tárta, majd óvatosan kidugta a fejét:

– Elment.

– Eredj – súgta Donahew. – Isten vezéreljen.

White kiment a folyosóra. A fordulóban Pako vigyorgó arcát látta, az inas egy szalvétával intett

14. oldal


neki. White odalopakodott a 39-es ajtaja elé, s bekopogott. Végignézett a folyosón, újra látta a

filippinó fejét. Az egykori bokszoló ismét intett a szalvétával. White óvatosan kinyitotta az ajtót,

s besurrant a kajütbe. Utána beóvakodott Donahew is a bőrönddel. A japán hátravetett fejjel ült a

kereveten. Félig nyitott szájjal aludt, halkan szuszogott. A lába mellett egy angol nyelvű, rikító

fedelű könyv hevert.

– Bevált a szer – suttogta White.

Donahew bólintott:

– Hála istennek, no meg az amerikai gyógyszerészetnek.

White lábujjhegyen a sarokba ment, s fölemelte a sötétszürke bőröndöt. Helyére tette a másikat,

amelyet Donahew hozott magával.

– Súlyuk csaknem egyforma – mondta White. – Nincs rajta semmiféle címke vagy pecsét.

Donahew lenézett a padlóra. Egy fekete cérnaszál hevert lent.

– Ez alighanem valami jel. Egy kicsit elmozdítottuk a helyéről.

White átadta a bőröndöt Donahew-nak, leguggolt, közelről is megnézte a cérnaszálat, majd

megérintette.

– „M" alakban van. Egyet igazítok rajta... most már rendben van.

Felállt, az asztalhoz ment, kutatni kezdett a fiókokban, aztán kihúzta a szekrény felső fiókját.

Donahew az ajtóhoz lépett, s kilesett a folyosóra.

– Mit keresel?

– A selyempapírt, amit az ajtóra ragasztanak. Itt kell lennie valahol.

A japán becsukta a száját, s abbahagyta a szuszogást. Megmozdult. A két amerikaimegdermedt. A japán

újra kinyitotta a száját; tovább aludt, egyenletesen, nyugodtan lélegzett. Whitekihúzta az

éjjeliszekrény alsó fiókját, megtalálta a selyempapírt meg a tégelyt a fehér ragasztóval. Néhány

lapot elvett az ezüstös papírból, és egy kis ragasztót is becsomagolt egy jeeyzetlapba.

Donahew lépett ki először, nyomában White, aki még visszanézett az alvó japánra,és csókot dobott

feléje. Lábujjhegyen siettek vissza kajütiükbe. Buzoni kivette a bőröndöt Donahew kezéből, az

asztalra tette, s Krist máris elkészítette az első felvételt.

15. oldal


Donahew az órájára pillantott, s zsebkendőjével megtörölte kezét és homlokát. White egy törülközőbe

törölte arcát.

Terano kinyitotta szemét, és abban a pillanatban felpattant a kerevetről. A könyv a lábánál hevert.

Órájára nézett: tizenegy múlt tizenhét perccel. Csaknem másfél órát aludt. Feje nehéz volt, mintha az

előző nap leitta volna magát. A bőrönd ott állt a helyén, a sarokban. Az ajtó csukva.

Nem fogja megmondani Idónak, hogy elaludt. Társa a szúnyogból is elefántot csinál – megírja a

jelentésében, vagy följegyzi az útinaplójában, amelynek vezetése az ő feladata, s szóban is

jelentheti a főnökségnek. Ez pedig bekerülhet a minősítésbe. S ilyen ostoba ügy miatt még elmaradna a

következő előléptetésnél akadémiai évfolyamtársai mögött.

Terano a mosdóhoz sétált, a kancsóból vizet öntött a tálba, megnedvesítette a fejét, aztán bevett két

adag fejfájás elleni port. Majd leült a padlóra, s koncentrálni kezdett. Teljesen visszaállította

lelki egyensúlyát.

Visszaült az asztalhoz, kinyitotta a könyvet. Most már könnyen ment az olvasás, mindent értett. Az

európaiak fölértek a kolostorba, szobákat adtak nekik, megvendégelték őket ízletes kínai ebéddel, s

megkezdődött csodálatos életük Szangri-Laban. Terano becsukta a könyvet, a termoszból forró vizet

töltött a japán agyagcsészébe, s élvezettel megivott három csésze zöld teát.

– Kuroszivo tizenhét órakor adja át a szolgálatot, s éjfél után egy órakor vesziát ismét – fordult

Donahew Dan professzorhoz. – Ön tudja, mi a feladata. Szedje szét, tanulmányozzaa szerkezetet,

fényképezzenek le mindent, amit lehet, hogy elkészíthessük a gép pontos mását, amely ugyanúgy fog

dolgozni, mint ez. Meg kell tudnia, milyen egymásutánban váltanak a kódtáblázatok. De a

táblázatváltásnak ezt a rendszerét csak akkor tudja megfejteni, ha szétszedi a gép megfelelő részét.

Igyekezzen éjfélre befejezni a munkát, hogy a bőröndöt visszavihessük a következő...

– Még el sem kezdtük – szakította félbe dörmögő hangon Dan –, de maga már sürget

16. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtbennünket. Ne

idegeskedjék.

– Én a helyzetet magyarázom, s nem idegeskedem – intette le Donahew szigorúan. –Mielőbb vissza kell

juttatnunk a bőröndöt. Ha sokat vesződik vele, sokat kockáztatunk. És az lenne alegjobb, ha a

mostani ügyeletes következő szolgálata idején visszacsempészhetnénk. Ezért kell igyekeznie...

Buzoni megigazította a szemüvegét, s hangsúlyozott udvariassággal kijelentette:

– Elnézést, de én nem tudok dolgozni, ha folyton csevegnek körülöttem. Kérem, menjenek ki a cel... a

kajütből, s odakint társalogjanak.

– Hogy merészel így beszélni? – pattant föl Donahew, s máris bokszoló állásba helyezkedett. – Meg

akar ismerkedni az öklömmel?

Morningstar két kézzel hadonászott:

– Könyörgök, csak ne most. Utána kedvükre verekedhetnek.

Buzoni a bőrönd fölé hajolt, óvatosan elfordította a kulcsot a zárban, várt egy kicsit, mintha

hallgatózna, aztán még egyet fordított a kulcson s bólintott. Kihúzta a túlságosan hosszú kulcsot,

figyelmesen megnézte, majd odaszólt Morningstarnak:

– Semmi különös. Már Tut-Anch-Amon fáraó idejében is ilyen zárakat használtak. Nyissa ki, de ne

hirtelen. Lassan emelje a fedelét és tartsa, majd emelje följebb.

– Ide rakjam ki? – Morningstar a szekrény mellett a padlóra terített fehér papírra mutatott.

– És vissza is ugyanolyan sorrendben – jegyezte meg Donahew. – Ha összekeveri...

– Ne zavarjon – förmedt rá Morningstar. Kinyitotta a bőröndöt, és Buzonival együtt nekilátott, hogy a

zsineggel átkötött nagy csomóról lehámozza a vattát. – Ez aztán ázsiai alattomosság a javából. A

bőröndön kívül nincs se viaszpecsét, se ragasztó címke, a zsineget viszont nemcsak lepecsételték,

hanem le is plombálták.

Buzoni szemügyre vette a viaszpecséteket. Aztán vállat vont, és gúnyosan fölnevetett:

– Ázsiai primitivizmus.

– Csak ne legyünk túlságosan elbizakodottak – mondta Donahew. – Beugratnak bennünket, s akkor kész a

katasztrófa... helyrehozhatatlan katasztrófa. Elvégre nem kasszafúrás, ami után

17. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtcsak odébbáll az

ember. Itt másról van szó...

Buzoni Dan professzor felé fordult, s fejével Donahew felé intett:

– Jó lenne, ha ez a fafejű elhallgatna. Idegesít...

Donahew a füle tövéig elvörösödött:

– Az akciót én vezetem, ezt vegyék fi.. – Dan professzor erélyes mozdulattal ledobta a zakóját, és

Donahew elé ugrott:

– Kategorikusan és ultimátumszerűén ajánlom, hogy menjen a... – itt egy fölöttébb illetlen szót

mondott még, majd így folytatta: – ellenkező esetben úgy rúgom... – fejezte be még szaftosabban.

Donahew egész testében megremegett, de White megragadta a könyökét, s gyorsan a fülébe súgta:

– Uralkodj magadon, az isten szerelmére, most nem lehet, könyörgök, minden felborul...

Elvonszolta Donahew-t a sarokba, s leültette az ágyra. Buzoni és Morningstar közben szorgalmasan

dolgozott; kiemelték a lila bőrrel bevont dossziét és a hosszúkás, két billentyűzettel ellátott

gépet. Krist minden oldalról lefényképezte a masinát, Dan professzor pedig beletemetkezett a lila

dossziéba. Síri csönd telepedett a szobára.

Morningstar leemelte az írógép hengerét, s a rugók alól előhuzigálta a különbözőszínű huzalokat.

Fejét egy pillanatra a tisztek felé fordította. Arcát már teljesen összekente fekete meg piros

festékkel.

– Jöjjenek ide és segítsenek! – szólt nekik mérgesen. – Csak ülnek, mint egy színházban.

White elmosolyodott, levetette zakóját és nyakkendőjét, s odament serénykedő társaihoz. Dan

professzor tovább dünnyögött:

– Letelepedtek, mint... – a hasonlat azonban nem bírja el a nyomdafestéket.

Donahew megvonaglott, mint akit áramütés ért, White megcsóválta a fejét:

– Ezt azért nem vártam volna, hogy a tudomány csillaga, a massachusettsi technológiai intézet

professzora ilyen... extravagáns szavakat használjon.

A professzor fölemelte fejét, s harsány hahotára fakadt. Bozontos szemöldöke alatt a ráncos arc

egészen gyermeteggé vált.

18. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Az intézet rögbicsapatában edzések idején mindig így társalogtunk. Aztán meg bocsánatot kértünk

egymástól. De nem tanácsos összeverekedni velem – halálosak az ütéseim.

Morningstar befogta White-ot, hogy segítsen Kristnek – számozza meg az írógép lefényképezett

alkatrészeit és írja le róluk mindazt, amit Dan és Morningstar diktált. Donahew fölemelte az

éjjeliszekrényről az ébresztőórát, lábujjhegyen odatipegett a professzorhoz, és szótlanul odatette

elé. Azután ugyancsak lábujjhegyen visszament a helyére.

Tíz perccel öt előtt megjelent Ido, rápillantott a bőröndre, s megkérdezte:

– Minden rendben?

Terano elterpeszkedett a karosszékben, s nevetve válaszolt:

– Nem történt semmi rendkívüli. Egyhangúan, unalmas nyugalomban élünk.

Ido bekapcsolta a rádiót, és nézegetni kezdte a bőröndöt. Leguggolt mellé.

– Különös... – Megcsóválta a fejét. – „M" alakban fektettem le a cérnát, de talán nem egészen így...

az egyik szára mintha hosszabb lett volna. De egyébként... Te jártál a bőröndnél?

– Járkáltam a kajütben, s voltam a bőrönd közelében is. Köszönöm a figyelmeztetést. – Terano

mosolygott. – Vagy talán ellenőrzöl?

– Nem, dehogy, minden rendben. – Ido otthagyta a bőröndöt. – Mindenesetre nem ártott volna

lepecsételni és leplombálni kívülről is. De hát a főnökség el akarta kerülni a feltűnést.

– Szerintem okosabb lett volna, ha kívüle még más bőröndöket is adnak nekünk diplomáciai postával.

Álcázás végett.

Ido ezzel nem értett egyet.

– Ha még postát is adtak volna, nehezebben tudnánk szemmel tartani ezt itt. Jól tették, hogy nem

adtak többet. Ezért is állandóan reszketek, aludni sem tudok nyugodtan.

– Nem történik semmi. – Terano felállt és néhány vívó mozdulatot tett. – Eltúlozzuk a veszélyt. A

bőröndről senki sem tud. Ez a könyv egyébként érdekes, nem véletlen, hogy olyan nagy sikere van

Európában... Négy fehér elkerül egy lámakolostorba, s mindenféle érdekes dolgokat tapasztal. Annyira

lekötött, hogy nem tudtam letenni a kezemből... egy pillanatra sem.

19. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Nekem most valami könnyebb olvasmány kellene. Talán elolvasom Mijamoto Muszazikalandjait. – Ido a

kis asztalhoz ment, s a fiókból kiemelt egy kartonfedelű könyvet. – Jó lesz áloműzőnek.

Terano elköszönt, eseménytelen szolgálatot kívánt, s átment a huszonkettesbe. Ebéd után lefeküdt

aludni, éjfél előtt fél. órával fölébredt, s kiment levegőzni a fedélzetre. Az idős amerikai

megszólította, s Japánul megkérdezte:

– Mikor érjük el Honolulut?

– Talán négy nap múlva – felelte Terano. – Kérdezze meg a kapitánytól.

Az amerikai közelebb lépett hozzá:

– öngyújtója van? Vagy gyufája?

Terano megtapogatta a zsebét:

– A kajütben hagytam.

– Hallgatta a rádiót, a híreket?

– Nem.

– A németek elfoglalták Rigát, bekerítették Belosztokot, az oroszoknak teljesen befellegzett.

Terano rábólintott, s odább akart állni, de az amerikai nem engedte, megfogta a zakója ujját, s

folytatta a mondókáját tört japánsággal:

– Amerika és Japán háború nem lehet. – A mellére bökött. – Nekem hivatal Tokióban, eladok olajat,

gumit, veszek kámfort, gyöngyöt. Amerika és Japán...

Egyik kezével megszorította a másikat – utánozta a kézfogást. Terano ismét bólintott, majd gyorsan

eliszkolt. Gyanús fickó. Hátha szándékosan elegyedett szóba vele, hogy feltartóztassa, s közben

valaki belopakodott a 22-esbe? És most ott szaglászik? Neki meg a másik zakója zsebében van a

jegyzetkönyve – benne a feljegyzéssel, hogy mikor ellenőrizték a „különleges rakomány" csomagolását.

Ha elolvassák a feljegyzést, rögtön sejthetik, hogy a „rakomány" a bőröndben van, a 39-esben.

Terano szinte futva tette meg az út hátralevő részét a 22-esig, de ott nem volt senki. Benézett a

sarokba a kerevet mögé, kinyitotta a szekrényt, benyúlt a zakó zsebébe – a jegyzetkönyv a helyén;

benézett az ágy alá – minden rendben. De az amerikai akkor sem ok nélkül szólította meg. Mi lehetett

vajon a célja?

20. oldal


Megnézte óráját – ideje felkészülni az éjszakára. Terano rendszerint japán vacsorát evett.

Becsöngette a hajóinast. A tömpe orrú Fülöp-szigeti egy tál rizst tett eléje. Terano leöntötte a

rizst zöld teával, s konzervet evett hozzá – édeskés midiát, bambuszhajtást meg ecetes répát.

Az éjjeliszekrényen megszólalt az ébresztőóra – tíz perc múlva egy. Terano elindult, hogy fölváltsa

társát.

Morningstar óvatosan lezárta a bőröndöt, s ráfújt.

– Készen vagyunk. A műtét szerencsésen befejeződött.

Zsebkendőjével letörölte tar fejét, s legyezni kezdte magát.

– Tíz perc múlva tizenkettő. Időben készen lettünk vele – mondta Buzoni csöndesen, s elrakta

szerszámait a bőrtokba.

Dan professzor nagyot krákogott, föltápászkodott a padlóról, kezet mosott, majd odament Donahewhoz és

a kezét nyújtotta:

– Legyen nagylelkű, kapitány, és bocsásson meg a túlzó kifejezésekért, amelyek akaratlanul hagyták el

ajkamat, őszintén szánom-bánom.

Donahew némán kezet nyújtott Dannak.

– Ezzel a munkával rászolgáltunk az érdemrendre – mondta Krist.

– Úgy van – hahotázott White. – Behívnak bennünket a Fehér Házba, az elnök átnyújtja a

kitüntetéseket, az újságok közlik a fényképünket, s a részletes beszámolót munkánkról.

A professzor letelepedett a fotelbe, meggyújtotta a pipáját, s panaszos hangon duruzsolta:

– A bárdok sohasem fognak ódákat zengeni rólunk, és a fene sem fog tudni dicső tetteinkről. A mi

sorsunk már ilyen. Sötétben dolgozunk, és a sötétben tűnünk el mint a kísértetek.

– Én maid megteszem az előterjesztést – vetette közbe Donahew szárazon. – És talán korántsem

kisérteteknek való borítékokat kapnak. – Morningstarhoz fordult: – Meg tudják csinálni a szerkezet

pontos mását?

Morningstar vállat vont:

– Miért ne? A táblázatok átkapcsolójának és a billentyűzet váltásának szerkezete

21. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtelég szellemes, de

mindent lefényképeztünk, s elkészítettük a hozzá szükséges rajzokat is. Szerintem most már jöhet a

pezsgő.

– Jól beszél – dünnyögte Dan. – Az én kedvencem a Louis Rederer...

Donahew leintette:

– Arra még várhat. Maguk befejezték a munkát, de a java még hátra van. A bőröndöt vissza is kell

vinni. Ez a legveszélyesebb.

Buzoni odafordult Dan professzorhoz, s fejével Donahew és White felé intve így szólt:

– Valóban az övék a legnagyobb kockázat ebben a vállalkozásban. Hiszen őket elkaphatják a rendő...

pardon, a japánok.

A professzor kivette a pipáját a szájából:

– Ennek fejében viszont két évvel korábban léptetik elő őket. Nem kell aggódni értük. Nem járnak

rosszul, s tudnak ők vigyázni magukra.

Donahew háta mögött összekulcsolt kézzel fel-alá járkált a kajütben. Folyton az óráját nézegette,

időnként megrázta és meghallgatta: jár-e egyáltalán. Ideges volt. Amikor odaért White-hoz, suttogva

megkérdezte:

– És ha Pakóval történt valami? Valamelyik utas feltartóztatja... vagy elfelejti...

White nevetett:

– Bajos lenne elfeledkezni ötezer dollárról.

Donahew rágyújtott, s tovább járkált. A professzor elővette a zsebsakkot, s nekiült játszani

Buzonival. Krist és Morningstar leheveredett a díványra, lábukat fölrakták a székek támlájára. Krist

hamarosan harsány horkolásba kezdett. Buzoni mattot adott a professzornak, aki erre nagyot

káromkodott Újabb játszmát kezdtek.

Hármat koppantottak az ajtón. Donahew megtorpant, ledobta a padlóra a cigarettát. White felugrott:

– Kuroszivo átvette a szolgálatot.

Donahew bólintott, odaállt a bőrönd mellé, és nagyot sóhajtott:

– És ha nem vacsorázott? Akkor végünk van.

Szájához emelte mutatóujját és beleharapott.

22. oldal


– Jó estét – köszönt Terano, ahogy belépett a kajütbe.

Ido a kávéfőzőre mutatott.

– Főztem egy jó erős kávét. Elűzi az álmosságot.

– Kár, hogy előbb nem gondoltam rá. Mert ma reggel is... – Terano elharapta a mondat végét –

gondoltam... van-e egyáltalán kávénk?

Ido köhintett:

– Gyakran kinyitottam az ablakot, és alighanem meghűltem. Veszek be gyógyszert és altatót.

Amikor Terano magára maradt, töltött magának egy csésze kávét és felhajtotta. Csakhamar megivott még

egy csészével. Ebben a vonatkozásban bebiztosította magát – többet nem alszik el, ha szolgálatban

van.

De most más felől közeledett feléje a baj. Alig fél órával azután, hogy átvette az éjszakai

ügyeletet, erősen fájni kezdett a hasa. Előbb csak csikart, de aztán egyre hevesebbek lettek a

görcsök.

– Mihelyt kimegy, nyomába szegődsz – utasította Donahew White-ot, majd Kristre is ráparancsolt: –

Maga pedig álljon a fordulóba, és ha White megadja a jelet – fölemeli két karját–, mintha puskából

lőtték volna ki, röpüljön a harminckilenceshez, kopogjon az ajtón, s utána rögtön teremjen itt.

White az ajtóhoz tapadt. Feszülten, némán várakoztak. Donahew körözni kezdett a kajütben, időnként

megdörzsölte a halántékát Dan professzor, Morningstar és Buzoni pókereztek.

Donahew megállt, homlokára csapott és sziszegő hangon suttogta:

– És ha mégsem hat? Ha nem megy ki? Beleőrülök!

A szabadalmazott pirulák nem segítettek – ilyen gyorsan nem hathattak. A csikarás percről percre

erősödött. Terano behunyta a szemét, fogát csikorgatta. Az átkozott konzervek okozzák, nem lehet más.

A midia vagy a répa. Bizonyára a midia. Összegörnyedt, s tenyerét a hasára szorította – az sem

használt. Masszírozni kezdte, az óramutató járásával egyező irányban – még rosszabb lett. Ajkát

harapdálta, s visszafojtott lélegzettel lassan számolni kezdett magában, de aligért a tizenháromhoz,

23. oldal


már tudta, hogy ez sem ér semmit. A csikarás egyre erősödött – tovább nem lehetett tartani.

A fiókból kivett egy vékony papírszeletet, bekente ragasztóval, aztán zakója zsebéből elővett egy

szál cérnát. A roham azonban újra elővette, nem moccanhatott. Amikor elmúlt az inger, lefektette a

cérnát a bőrönd mellé, s ki akarta rajzolni vele az „X"-et, de meggondolta magát– erre már nem volt

ideje. Kiment a kajütből, akaratának végső megfeszítésével visszafordult az ajtóhoz, és ráragasztotta

a papírt. Ekkor elkapta az újabb roham – homlokára kiült a veríték. Hasára szorította a tenyerét, s

lassan, tántorngva elindult a kajütök előtt.

White becsukta az ajtót és megfordult:

– Elment. Ne feledd: leragasztotta az ajtót.

White kiment a kajütből, s Krist is követte. Donahew kiemelt a táskából egy papírlapot, bekente

ragasztóval, a másik kezébe a bőröndöt vette, s mielőtt kilépett a kajütből, mégodaszólt

Morningstarnak, hogy álljon a nyitott ajtóba.

Egy perc múlva már rohant is vissza a másik bőrönddel, széles mozdulattal ledobta a padlóra, s

belevetette magát a fotelbe.

– Menjen utánuk – mondta Morningstarnak elfulladó lélegzettel. – Értesítse őket:az akció véget ért.

Végeztünk! – Vizet töltött magának, és szájához emelte a poharat.

A professzor odalépett Donahew-hoz, és gratulált neki. Buzoni és Morningstar követték példáját. A

kitárult ajtón belépett White is, s nevetve újságolta:

– Kuroszivo választékos japánsággal szitkozódik, s alighanem pofozza magát. A folyosóra is

kihallatszik.

– Miféle káromkodásaik vannak a japánoknak? – érdeklődött a professzor.

– Megnyugtathatom magát, professzor – felelte White –, a japánok rendkívül tehetségtelen káromkodók.

Olyan messze vannak magától, mint egy gyereksíp a nehéz mozsárágyútól.

– De hol van Krist? – érdeklődött Donahew.

– A mellékhelyiség körül cirkál – jelentette White. – Második szerünk ugyancsak kitűnően hatott.

– Hirtelen ijedt arcot vágott. – Te, hallod-e, visszaragasztottad a papírt?

24. oldal


– Milyen papírt?

White följajdult és megragadta Donahew karját:

– Hát azt... a vékonyat...

Donahew elbiggyesztette az ajkát:

– Én mindenre gondolok... s nem hisztériázom.

Terano végigszaladt a folyosón, letépte a papírt az ajtóról, berobbant a kajütbe, s rögtön a

bőröndhöz sietett. A cérnaszál eredeti helyén feküdt.

Megsimogatta, majd megcsapkodta a hasát, szája széles mosolyra húzódott. Oktalanfélelem, minek

ijesztgeti az embert mindenféle agyrémekkel? Kinek jutna eszébe, hogy éjjel fél kettőkor belopakodjon

egy idegen kajütbe? Ilyenkor különben sincs senki a folyosón, kivált ebben a zsákutcában. Igaz, két

alak ténfergett az egyik kajüt előtt, szemben a mellékhelyiséggel, alighanem részegek voltak, valamit

keresgéltek a zsebükben meg a földön, talán a kulcsot. De kívülük senki más nem volt a folyosón.

Lenyelt még két pirulát, aztán a kerevetre telepedett. Kedve lett volna végigdőlni, de aztán

meggondolta: veszélyes. A két csésze kávé ellenére is elaludhat. Mégiscsak jól fölidegesítette magát,

most aztán itt van a reakció. Fájdalmai lassacskán csillapultak. Az utazás alattcélszerű lesz búcsút

venni a konzervektől meg egyáltalán a japán vacsoráktól. Nem érdemes kockáztatni. Még jó, ha Ido nem

tud meg semmit erről az esetről. Meg a reggeliről sem.

Terano még egyszer körülnézte a bőröndöt. Ezt szerencsésen megúszta..,Mi lenne, ha ellopták volna?" –

ködlött föl az agyában. Lúdbőrös lett a háta a puszta gondolattól is.

A belépő Krist jelentette, hogy a japán visszatért a kajütbe. Dan professzor összecsapta a tenyerét:

– Akkor most már jöhet a pia. Elő vele, ami csak a raktáron van. Akad talán Hennesy Extra konyak is?

Csak ne legyen hétévesnél fiatalabb.

Donahew megcsóválta a fejét:

– Korai még az ünneplés. A java még hátra van: elő kell hívni a felvételeket És ha nem sikerültek?

Akkor minden hiába volt.

25. oldal


– A cérnaszál a helyén volt? – kérdezte White halkan.

– Persze. Hozzá sem értem. – Donahew elővette levéltárcáját, és kiemelt belőle egy borítékot. – Add

oda Pakónak, nyugta nem kell róla. Mondd meg neki, hogy még kap.

Morningstar megcsóválta a fejét:

– Szóval a pezsgő elmarad? Elmehetünk?

– Menjenek – felelte Donahew –, és segítsenek Kristnek. Nem nyugszom, amíg ki nem derül, hogy

sikerültek-e a felvételek. Most minden Kristtől függ.

Donahew rágyújtott, s az asztalra könyökölt. Keze reszketett, a cigaretta füstjekacskaringózva

szállt fölfelé. Krist megrázta vörös üstökét, s ujját végighúzta a hasán:

– Ha nem sikerültek, harakirit követek el.

Donahew megvetően fintorgott:

– Nekem kitűnő felvételek kellenek, nem pedig a maga kifordult belei.

Donahew és White magukra maradtak. Donahew kivett a fiókból egy üveg bort, s töltött maguknak. Amikor

az üveg kiürült, újabb palackot bontottak.

Már erősen hajnalodott, amikor megjelent Buzoni – mint mindig, most is gondosan öltözve és komoly

arccal – s jelentette, hogy valamennyi felvétel sikerült, egy sem ment tönkre. Krist remekelt.

– Foglaljon helyet, maestro, igyon, kitűnő borunk van. – Donahew nagyot csapott Buzoni vállára. – A

többiek miért nem jöttek? Már nem haragszom. Fogjon egy poharat.

Buzoni megigazította nyakkendőjét, és rántott egyet a zakóján:

– Köszönöm, nem élek vele. A többiek meg azért nem jöttek, mert holtrészegek – apadlón fekszenek

valamennyien.

Ido úgy gondolta; hogy az éjszakai szolgálat után nem fog ártani egy kis levegőzés. Az utóbbi

napokban gyakran nem volt étvágya, és sokat fájt a feje. A felső fedélzet felé vette útját, s fönt

meglehetősen élénk élet fogadta. Ügy látszik, akiket a hajó ringása az első napokban ágynak döntött,

most mind fölébredtek, és kimerészkedtek a kajütökből.

A széles vállú misszionárius távcsövön keresztül sokáig nézegetett egy szigetet,majd odaszólt a zöld

kabátos, szép. arcú, ősz hajú nőnek:

26. oldal


– Ez itt a Gardner-sziget. Ha nem tévedek, temploma is van. Nini egy bálna – kiáltott fel hirtelen. –

Ott, jobbra!

A sötét szemüveges, már nem fiatal amerikai ugyancsak belenézett távcsövébe, s megfellebbezhetetlen

hangon kijelentette:

– Rögtön látni, hogy nagyságod tájékozatlan a földi ügyekben. Ez a bálna torpedóvetőkkel és negyven

milliméteres ágyúkkal van fölfegyverezve, s az amerikai csendes-óceáni flottáhoztartozik.

Az ősz hajú hölgy elvette a távcsövet a misszionáriustól.

– A bálna után habos a víz – állapította meg. – Ez igazi bálna.

– A víz azért habos, mert a tengeralattjáró sebessége negyven csomó – ellenkezett az amerikai.

– Mariko, jöjjön ide! – A hölgy átadta a távcsövet egy piros köpenyes leánynak. – A maga szemét nem

homályosította el az alkohol. Ugy-e, hogy bálna az?

– Tanácsolom, hogy higgyen a szemének, s mondjon le a beteges makacsságról – mondta az amerikai.

– Teljesen világos, hogy ez tengeralattjáró, miss Hajami.

A leány nevetett:

– De hiszen én egy kicsit rövidlátó vagyok. Attól tartok, hogy tévedek. Fogad velem?

– Sajnos, nem. – Az amerikai sanda pillantást vetett a hölgyre. – Pedig nem ártana.

Ido megállt a korlát mellett, és szemügyre vette a leányt. Nevéről ítélve japán.Terano viszont

koreainak nézte, alighanem magas termete miatt. Bizonyára hawaii japán – viselkedése nyugatias,

kitűnően, akcentus nélkül beszél angolul, könnyedén kiejti az „r”-eket.

Mariko belenézett a távcsőbe, leengedte, majd huncut pillantást vetett az amerikaira:

– A maga tengeralattjárójából éppen most csapott föl egy szökőkút.

A misszionárius harsány hahotára fakadt. Az ősz hajú hölgy az amerikaihoz fordult, és kedveskedve

duruzsolta:

– Bizonyára hibrid. Tengeralattjáró és bálna keveréke.

Az amerikai fölvetette a fejét.

– Ebből az alkalomból meglephetjük magunkat egy kis hibriddel. – Belekarolt a misszionáriusba. – A

magam részéről maradok a gin mellett, nagyságodnak ajánlom a vermutot.

27. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtHölgyünknek pedig koktélt

hozunk... paradicsomkoktélt.

A hölgy elbiggyesztette az ajkát:

– Nem vagyok annyira vén, hogy vacak löttyöket igyak. Hozzanak inkább amerikai kukoricapálinkát

jéggel.

A férfiak a hölggyel együtt elvonultak a bárba. Mariko egy futó pillantással végigmérte Idót, és

szóba elegyedett egy arra sétáló kövér japán nővel.

Ido még vagy tíz percig járkált a fedélzeten, majd lement a kajütökhöz. ElmondtaTeranónak, hogy a

titokzatos koreai nő a legszokványosabb hawaii japán. Mariko a keresztneve, családneve pedig vagy

Hajama vagy Hajami – ezt nem értette tisztán, mert az amerikai szájából hallotta. A beszélgetésből

kivette, hogy a nő állandóan Honoluluban él.

– Ha japán, nincs mit tartanunk tőle – mondta Terano.

– De ismeri a fiatal misszionáriust és a sötétszemüveges amerikait. És azt is láttam, amikor élénk

csevegésbe kezdett a kövér japán nővel, aki alighanem New York-i alkonzulunk felesége. Valahogy

túlságosan közlékeny.

– Az is meglehet, hogy a mi emberünk... csak más cégnek dolgozik...

Ido vállat vont:

– A végén még kiderül, hogy ok nélkül gyanakszunk az angol misszionáriusra meg az éltes amerikaira

is? Hiszen beszélgettek velünk, és nem kerülték a velünk való találkozást. Azt hiszem, ha

megfigyelnek bennünket, ezt észrevétlenül kell tenniük.

– Az a legvalószínűbb, hogy eltúlozzuk a veszélyt – ásított Terano, majd nyújtózkodott egyet. – Nem

olyan félelmetes az amerikai hírszerzés, ahogy nálunk hiszik. Emlékezz akár a kobei esetre, hogy csak

a közelmúltból vegyek példát. Azt beszélték, hogy az amerikai konzul a jenki hírszerzés egyik legjobb

embere, aztán amikor a körmére néztünk, kiderült, hogy mamlasz a javából. Betettük mellé három

emberünket, s már kerek egy éve az orránál fogva vezetjük – megtömjük légből kapott hírekkel. És a

többi amerikai hírszerző aligha ér többet nála. Nincsenek sem hagyományaik, sem tapasztalataik. Az ő

hírszerzésük, szerintem, inkább afféle falusi sportegyletre emlékeztet.

28. oldal


– És azokat a rejtjelkulcsokat, amelyeket Negyedik Osztályunk őriz... Kobéban szereztük?

– Nemcsak Kobéban. Egyet Portugáliában vásároltunk a haditengerészeti attasé helyettesétől.

Egyáltalán, az ő hírszerzőik... – Terano legyintett.

Ido halkan nevetett:

– Különben azt hiszem, csakugyan igazad van. Az amerikai katonák lényegében tetőtől talpig civilek,

civil még a gondolkodásmódjuk is, és aligha lehetnek olyan hírszerő mestereik, mint az angoloknak

vagy a németeknek. De nekünk mégis résen kell lennünk, különösen most. Ha az amerikaiak készülnek

valamire ellenünk, ez az út vége felé várható, mert úgy gondolják, hogy akkor már elfáradunk, s nem

leszünk eléggé éberek.

Terano bólintott:

– Persze, nem szabad elbíznunk magunkat.

– Az elővigyázatosság sohasem árt. – Ido egy pillantást vetett a bőröndre. – Mostantól kezdve ebben a

kajütben fogunk pihenni is, a másikat pedig bezárjuk. Százszázalékosan biztosítjuk magunkat.

Elhagyták Honolulut. White sokáig nézte a város fölött magasodó kialudt tűzhányót. Azután átment a

hajó oldalára – onnan jól lehetett látni a Maui-szigetet, a Haleakala-heggyel. Közvetlenül a korlát

mellett a piros köpenyes japán vagy koreai leány ült, fején kendővel. Egy kis könyvet olvasott. White

lelassította lépteit, s a könyv burkolóján Kitahara Hakuszio japán költő nevét látta.

A leány egy kissé leengedte a könyvet, és fölpillantott White-ra. Mandula vágásúszem, duzzadt ajak,

kicsiny, hegyes orr – a japán babák ilyenek. Szája sarkában mosoly bujkált. White könnyedén

meghajtotta a fejét.

– Bocsánat a tolakodásért – mondta japánul. – Nagyon szeretem, a japán költészetet.

– Bizonyára csak a régi költőket. Az európaiakat többnyire csak a klasszikusok érdeklik.

– Nem, én a modern költőket is kedvelem. És nemcsak azokat, akik a hagyományos japán verselést

folytatják, hanem azokat is, akik nyugati mintákat követnek. Nekem például nagyon tetszik Vakajama

29. oldal


Bokuszij, s ugyanakkor Taketomo Szofu és Kavai Szuimei is.

– Én viszont főleg a verseket szeretem. A hagyományos japán forma, például a tanka szerintem mégis

korlátozza a költői képzeletet. A tanka olyasféle, mint a szonett, csak még zártabb rendszerű.

– Ön New Yorkban lakik?

– Nem, Honoluluban élek anyámmal és nagyanyámmal, egyetemre járok. De most Oaklandbe utazom.

– Először koreainak néztem.

– Félig eltalálta.

– Félig?

– Apám japán volt, meghalt, anyám pedig koreai. – Felállt és meghajolt. – Nevem Hajami Mariko.

White leült a leány mellé. A költészetről beszélgettek. Mariko elmondta, hogy azamerikai költők

közül Fletchert szereti a legjobban.

– Az ő versei nagyon hasonlítanak a japán versekre. Bizonyára ő is ismerte a japán költőket, ön

kedveli?

White összeráncolta a homlokát, s megnedvesítette ajkát:

– Van egy kedves kis verse. Bizonyára lefordították japánra. – Szavalni kezdte.

Törmelék a parton, lehullott levelek,háztetők körvonalaia kékes ködbenés tépett fűz ágai...

Mariko suttogva ismételte az utolsó sorokat.

– A „Japán rajzok" című kötetből. Pompás versek vannak benne.

– Nekem mégis a legjobban Hilda Doolittle tetszik – jegyezte meg White némi szünet után, s egy

pillantást vetett a leányra. – Ugyanahhoz a csoporthoz tartozik.

– Szerintem Doolittle egy kicsit Ioszano Akikóra emlékeztet. – Mariko elpirult, s szemét lesütve

halkan szavalta:

Mondták nekem, hogy ez az úta halál óceánjához vezet,és félútról visszafordultam.Azóta...

30. oldal


Hirtelen elhallgatott. Egy tömzsi, nyírott bajuszú japán haladt el mellettük.

– Mindig úgy néz rám, mint az óriáskígyó a nyúlra – mondta Mariko halkan. – Tudja, kire hasonlít?

Olyasvalakire, aki eleven áruval kereskedik. Bizonyára azért utazik Amerikába, hogy szegény leányokat

vásároljon, aztán elviszi őket Singaporeba... Magának mi a véleménye erről?

White vállat vont.

– Nem tudok olvasni az arcokból. De szerintem nem kereskedő. Magát pedig pusztánazért nézegeti, mert

ő is olyan, mint minden japán – nem tud ellenállni annak, ami szép.

Mariko könnyedén meghajolt.

– Köszönöm. Maga pedig... – pillantott oldalvást White-ra – mindjárt kitalálom. Maga pedig fiatal

tudós, a japán irodalom történetét tanítja az egyetemen, orientalista, így van?

– Majdnem eltalálta. Japánt tarrulmányozom.

Az ebédhez hívó gongütésig beszélgettek. A két idősebb hölgy Marikót szólította.Lementek az

étterembe, és helyet foglaltak a sarokban, egy óriási teknősbéka páncélja alatt.White Donahew-val az

asztal túlsó végén helyezkedett el, ahol kantoni ételeket tálaltak föl. Ebéd után levonultak a

kajütbe. Nemsokára előkerült Pako és jelentette, hogy a japánok behúzódtak a harminckilencesbe, úgy

látszik, együtt maradnak.

– Vagyis okos voltam, amikor úgy döntöttem, hogy ne késlekedjünk az akcióval. Szerencse, hogy olyan

gyorsan végeztünk a bőrönddel, és időben visszajuttattuk a helyére. Most már nemtudnánk visszavinni.

Minden kitűnően sikerült.

White lehajtotta a fejét:

– De ugyan mi lehet az oka annak, hogy most hirtelen ilyen elővigyázatosak? Gyanút fogtak talán?

Megvizsgálták volna a bőröndöt, és valami szöget ütött a fejükbe?

Donahew leheveredett a díványra.

– Szamárság. Ha valamit sejtenének, nem járnának fölváltva a bárba. Csak azért lettek óvatosabbak,

mert közeledünk az amerikai partokhoz. Nem szabad eltúlozni a japán hírszerzők erényeit; nyilvánvaló,

hogy jobb a hírük, mint a tehetségük. És azok is távol állnak az igazságtól, akik azt mondogatják,

hogy a japán kémek uralják a terepet Amerikában is, a Fülöp-szigeteken is, a

31. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtdéli tengereken is. Csak

ijesztgetjük és becsapjuk magunkat.

White a fejét csóválta:

– Szerintem nagyon veszélyes, ha lebecsüljük a japán hírszerzést. A japán kémek nagyon is

tapasztaltak. Japánban már a tizenötödik században kidolgozták a hírszerzés elméletét, és szabályos

rendszerbe foglalták az ügynöki kombinációk összes típusát, többek közt...

Donahew félbeszakította:

– Csupa primitív ázsiai trükk. A szamuráj hírszerzés tökéletesen megfelelt a szamurájok

fegyverzetének – a kardnak és az íjnak. Fogásaik elavultak, s legfeljebb a tibeti pásztorok és holmi

botokud indiánok dőlnek be nekik.

– Az egész világ tudja, milyen ügyesen dolgoztak a japán kémek az orosz–japán háború előtt.

– Ezt a legendát maguk az oroszok terjesztették, hogy valamennyire enyhítsék a botrányos vereségük

keltette hatást.

White egyre a fejét ingatta:

– Mégis valahogy túlságosan egyszerűen ment a dolog... Az agyondicsért japán hírszerzőknek nagyon

könnyen túljártunk az eszén.

– A hírszerzés története tele van ilyen esetekkel – mondta Donahew. – A legokosabb, legravaszabb

hírszerzők is lépre mennek néha, s ugyanakkor ők is rászednek másokat.

– Ezúttal mi szereztünk poént. Most a japánokon a sor. Vajon ők mivel lepnek megbennünket?


– Ha az ökölvívók előre tudnák, hová kapják az ütést, meg kellene szüntetni ezt a sportágat. A

hírszerzésben éppen az az élvezet, hogy az ember nem tudja, milyen kelepcét készít neki az ellenség.

White leemelt a polcról egy japán könyvet és belelapozott.

– Egyébként megismerkedtem a japán leánnyal – újságolta. – Egyetemi hallgató, azorvostudományi

egyetemen tanul, amerikai állampolgár.

– Hová való?

– Oahu-szigetre. Most Oaklandbe utazik ismerőseihez.

– Bizonyára japán kém. – Donahew kacsintott.

32. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Nyilván az a feladata, hogy szemmel tartson téged. Az értelmes kémeket viszonta japánok az igazi

ellenség, az első számú ellenség, vagyis Oroszország ellen vetették be.

– Szerinted Japán ellenünk nem készül háborúra?

Donahew erélyesen megrázta a fejét.

– Semmiképpen sem. Kiváltképpen most nem. Tegnap a szalonban hallgattam a rádiót. A németek

Belorussziában teljesen szétverték az oroszokat, s már Szmolenszkhez közelednek.Crowley tábornok,

akivel tegnap bridzseltem, azt mondja, hogy az oroszok legkésőbb egy hónap múlvaleteszik a fegyvert.

És akkor a japánok megindulnak Szibéria ellen. Ezért minél előbb ki kell kecmeregniük a kínai

pocsolyából. – Egy kis szünet után Donahew még hozzátette: – Isten segedelmével hamarosan meg tudunk

fejteni minden japán táviratot, s akkor végleg meggyőződhetünk róla, hogy a japán tábornokok nekünk

hátat fordítottak, s az Ural felé meresztgetik a szemüket.

White a falon függő térképhez lépett:

– Az út kétharmada ezek szerint már mögöttünk van, utunk végéhez közeledünk.

Donahew gonoszkodva nevetett:

– Úgy mondod ezt, mintha sajnálnád. Ügy látszik, a japán leány megigézett. Csak vigyázz!

A washingtoni „mágia"

1941. JÚLIUS 18.

A haditengerészeti attasé – alacsony termetű, angolos eleganciával öltözködő férfi – leültette

Teranót és Idót az ablaknál, ahonnan ki lehetett látni a Massachusetts avenue-ra.

– Képzelem, mennyire kimerültek... – az attasé sajnálkozva csóválta brillantintól csillogó fejét. –

Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is, hiszen a nap minden órájában embertelen feszültségben éltek.

Emlékszem, vagy tíz évvel ezelőtt Rómába küldtek egy dossziéval. Sürgősen meg kellett változtatnunk a

rejtjelkulcsokat...

– Hallottam az esetről – jegyezte meg Ido. – A haditengerészeti attasé

33. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtelvesztette a dokumentumokat,

és kénytelen volt...

– Igen, főbe lőtte magát. A transzszibériai expresszel kellett utaznom, majd át Moszkván és Berlinen.

Szörnyű utazás volt, különösen a szibériai szakaszon. Tíz napig nem volt egy nyugodt pillanatom sem.

Máig sem tudtam elfelejteni, s ha eszembe jut, végigfut rajtam a hideg.

– Rómában egy nyelvtanárnő volt mindennek az oka – mondta Ido hidegen. – Az attasé csak magát

okolhatta.

A haditengerészeti attasé megpödörte bajuszát:

– És útitársaik közt voltak szemrevaló teremtések?

– Akadtak. – Terano legyintett. – De mi ügyet se vetettünk rájuk.

Az attasé előrehajolt, és suttogva kérdezte:

– És Akijama messze volt maguktól?

– Miféle Akijama? – ámuldozott Terano. Ido is fölöttébb értetlen képet vágott. Az attasé végignézett

rajtuk, és suttogva folytatta:

– Nem ismerik?

– Mi történt? – fogta suttogóra a hangját Terano is. – Ismertem azt az Akijamát,aki Djakartában

dolgozott a különleges szolgálatnál.

– Róla beszélek. De ez... – az attasé sokatmondóan elhallgatott – szigorúan köztünk maradjon.

Magukkal utazott a hajón. Az utasok közt volt két amerikai diplomáciai futár, a tokiói nagykövetség

és a harbini főkonzulátus postáját hozták. Ütközben megismerkedtek az egyik sanghaji éjszakai mulató

két bájos olasz táncosnőjével és nem tudtak ellenállni... Rövidre fogva: Akijamavégrehajtott egy kis

akciót.

– De mifélék ezek a diplomáciai futárok? – kérdezte Ido. – Katonák?

– Nem, a külügyminisztérium munkatársai. A megszerzett dokumentumok közt volt néhány olyan

távirat-másolat, amelyet a tokiói amerikai nagykövetség a külügyminiszternek küldött. Az egyik

meglehetősen érdekes. Az év elején kelt.

– De hogy lehet, hogy annak idején nem tettük rá a kezünket? – kérdezte Ido. – Ami Negyedik

Osztályunk...

34. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Nem, nem tudtunk róla. Nyilván olyan kulccsal továbbították, amelyet az analitikus módszerrel még

nem tudtak megfejteni.

A haditengerészeti attasé átment a szomszédos szobába, kinyitott egy falba épített kis széfet,

kiemelt belőle egy bőrbevonatú dossziét, egy lapot kivett belőle, és átadta Teranónak. A százados

elolvasta, majd megmutatta Idónak is.

A lapon a távirat japánra fordított szövege állt:

1941. január 27.

Tokióból, Grew nagykövettőlWashingtonba, a külügyminiszternek

Peru tokiói követe közölte nagykövetségünk egyik munkatársával, hogy nemcsak a japán féltől, hanem

más forrásokból is tudomást sikerült szereznie Japánnak arról a szándékáról, hogy amint megszakadnak

kapcsolatai Amerikával, váratlanul megtámadja Pearl Harbort, erre a célra összpontosítva minden erőt

és technikát. A perui követ maga képtelennek tartja ezeket az értesüléseket, mégis úgy gondolta, nem

árt, ha egyik beosztottam tudomására hozza őket.

Terano fölkapta a fejét:

– Szóval már kiszaglászták. Úgy látszik, eljárt a diplomatáink szája.

– Nem veszélyes. A perui követ ennek az értesülésnek nem tulajdonít semmi jelentőséget. És a jelek

szerint maga Grew sem hisz benne. A német haditengerészeti attasé a múlt szombaton elmondta nekem,

hogy nemrég őszintén beszélgetett egy nyugalmazott amerikai tengernaggyal, aki közel áll a Fehér

Házhoz. Az amerikai kijelentette: a japánok sohasem merik megtámadni Pearl Harbort – ilyesmire csak

őrültek vállalkozhatnak.

Terano és az attasé harsányan nevetett.

– Akadt még valami érdekes? – érdeklődött Ido.

– Hogyne, többek között Grew egy följegyzése – megfontolásai arra vonatkozóan, milyen engedményeket

kellene tennie az amerikai félnek a mi javunkra. Nagyon értékes okmány. Akijama jó munkát végzett.

– Az olasz lányokon kívül segített neki még valaki? – kérdezte Terano.

35. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– A hajó személyzetéből valaki. Egy pincér.

– Pincér? – kérdezte gyorsan Terano, és Idóra tekintett. – Milyen nemzetiségű?

– Várjanak egy pillanatig, megnézem, szabad-e már a nagykövet. Már korán reggel bezárkózott a

szobájába.

Az attasé kiment a szobából. Terano súgva kérdezte:

– Csak nem az a Fülöp-szigeti fickó, aki a mi folyosónkon dolgozott? Az a tömpe orrú?

Ido leszegte fejét, és nagy lélegzetet vett:

– Többször is megakadt a szemem rajta, valahogy sokat mászkált összevissza a folyosón... Gyanús volt

a fickó.

– Most meg kiderül, hogy a mi emberünk. Nyilván utasítása volt, hogy segítsen Akijamának, egyúttal

vigyázzon ránk.

Ido bólintott:

– Nekünk pedig nem szóltak, hogy ne nyugtalankodjunk.

Az ajtóban közben megjelent az attasé, s megkérte őket, hogy fáradjanak be őexcellenciájához.

A nagykövet, Nomura tengernagy, a hivatalos idő ellenére házi köntösben volt. Hatalmas, fekete

fényezésű íróasztala mellett ült, előtte hosszúkás selyempapír-szeletek hevertek, rajtuk mindenféle

kínai mondások és versek sorakoztak – a nagykövet kalligráfiával szórakozott.

Az attasé közelebb ment az asztalhoz, és elragadtatott hangon fölkiáltott:

– Ez igen... bámulatos! Excellenciád valósággal mestere a szun stílusnak.

A nagykövet megigazította szemüvegét, s hunyorított egyik szemével.

– Te ehhez nem értesz. Ez nem póker. Régebben még vittem valamire ebben a műfajban, de most már nincs

erőm a rajzhoz. Már nincs az ecsetemnek lendülete... Foglaljanak helyet.

A nagykövet eltolta maga elől a malachit tustartót, az ecsetet letette az állványra, és csupasz

lábára húzott papucsaival klaffogva a díványhoz csoszogott. A tisztek a magas támlájú székeken

helyezkedtek el.

– Köszönet a munkájukért – mondta a nagykövet és meghajolt.

Terano és Ido fölpattant, s kezüket előírásosan a nadrágvarrásra fektetve derékból meghajoltak. A

nagykövet intett nekik, hogy üljenek le.

– Önök rendkívül felelősségteljes megbízást hajtottak végre – kezdte halkan a

36. oldal

Új Szöveges dokumentum.txttengernagy minden szót

külön hangsúlyozva –, és mindent teljes épségben juttattak el hozzánk. Holnap már munkába is állítjuk

a gépet. A külügyminisztérium rejtjelkulcsaiban én nem bízom. A legmegbízhatóbb kulcsok a mieink, a

flotta kulcsai. A japán–amerikai tárgyalások nemsokára éles szakaszhoz érkeznek.És nagyon

örvendetes, hogy e rendkívül fontos tárgyalások előtt garantáltuk Tokióval folytatott üzenetváltásunk

titkosságát. Fogadják elismerésemet az igen fontos feladat kifogástalan végrehajtásáért, rendkívüli

buzgalmukért.

A nagykövet alig észrevehetően fejet hajtott. A tisztek fölpattantak és meghajoltak. A nagykövet

folytatta:

– Az imént értesítettek, hogy Toyoda tengernagyot nevezték ki külügyminiszternek. Ő is nagyon fog

örülni, ha majd értesül a császári flotta két derék tisztjének érdemeiről.

Kinyílt az ajtó, s a titkár jelentette, hogy Drought atya megérkezett.

– Vezesd a könyvtár melleti szobába – válaszolta a nagykövet. – Mindjárt átöltözöm.

Terano és Ido elköszönt, s visszamentek az attasé szobájába. A japán szobalány whiskyt és

szódásszifont tett eléjük.

Az attasé gondosan becsukta az ajtót, majd bekapcsolta a rádiót. Helyszíni közvetítést adtak egy

ökölvívó mérkőzésről.

A vendégek elhelyezkedtek a díványon a rádió mellett, s az attasé leült melléjük:

– Az imént én beszéltem maguknak Akijamáról. Most önökön a sor, hogy elmondjanaknéhány titkot.

Hogyan haladnak az előkészületek?

Terano beszámolt a csiszár elnökletével július 2-án tartott értekezletről. Elhatározták, hogy

bevonulnak Indokínába, és felkészülnek további hadműveletekre déli irányban. Egyelőre tartózkodnak az

Oroszország elleni támadástól, bár Hitler követeli ezt. Moszkva eleste után nyilvánvalóan megkezdődik

a szovjet közigazgatási apparátus és a hadvezetés bomlása. A tokiói török nagykövet bizalmasan

értesítette Tojo tábornokot, hogy csapataikat felkészítik a Kaukázusba és Baku térségébe való

behatolásra. A Kvantung-hadsereg megfelelő időpontban megkezdi az előnyomulást

37. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtSzibéria belseje felé.

Egyelőre azonban nem érdemes sietni az Oroszország elleni akcióval. Előbb meg kell oldani az olaj- és

a gumiproblémát, a déli kérdést.

– Tegnap a svéd misszió bankettjén voltam – vette át a szót az attasé. – A németkövetség egyik

tanácsosa elmondta, hogy már a Dnyeper mentén folynak a harcok, az „Észak" hadseregcsoport pedig

Leningrád felé tör előre.

A helyszíni közvetítés véget ért. Zenés hirdetések következtek.

– Nálunk már készítik az iráni térképeket – mondta Ido. – Jó szolgálatot tesznekmajd, amikor

csapataink partra szállnak a Perzsa-öböl partján.

Az attasé kiitta poharát, és nagyot sóhajtott:

– És ilyenkor itt kell penészednem, hogy mindenféle vacak papirosokkal bíbelődjek, és fogadásokra meg

koktélpartikra mászkáljak. Az FBI kopói folyton a sarkamban vannak, lélegzethez sem jutok tőlük. Már

többször kértem, hogy hívjanak vissza. Különösen amióta Kavabat és Yokoga úgy megjárta.

– Miért, mi történt Yokogával? – kérdezte Ido. – Hiszen ő igencsak tapasztalt legény.

Az attasé végighúzta kisujját a bajuszán:

– Lépre csalták. Föltálalták neki a „Pennsylvania" egyik matrózát. Yokoga beszervezte a matrózt, és

hamis adatokat vásárolt tőle a „Phoenix" cirkálóról, amikor meg elment a következő találkára, nyakon

csípték és lecsukták. Csak a nagykövetnek köszönhető, hogy valahogy sikerült elsimítani a dolgot.

– Az önök munkája itt nagyon érdekes és fontos. – mondta Ido. – Akárcsak Hawaiiban. Ott is alaposan

föl kell készülni. Ügynöki hálózatot kell kiépíteni az összpontosított szárazföldi akciók

végrehajtására. A megfelelő pillanatban ez a különleges rendeltetésű hálózat nagy szerepet fog

játszani.

Az attasé figyelmesen szemügyre vette Idót. A keskeny arc, a hideg gyíkszem bizalmat ébresztett

benne.

– Honoluluban ott van Kita főkonzul, s kapcsolatot tart a mieinkkel. Nagyon értelmes ember. Segít

neki a flotta két tisztje, akik álnéven dolgoznak. Hamarosan megszaporodik a munkájuk. Kitának

38. oldal


biztosítania kell a kikötő és a repülőterek rendszeres megfigyelését. Nincs kedvük odamenni?

Ido halkan beleköhögött a tenyerébe:

– Örömmel, de...

– Ezt gyorsan elintézhetjük. A nagykövet majd támogatja javaslatomat Nagumo tengernagynál, és önöket

a haditengerészet vezérkarának állományából hozzánk vezénylik.

– Nem szeretnék a főkonzulátus munkatársaként Hawaiiba kerülni – ellenkezett Ido. – Állandóan

szaglászni fognak utánam. Az is zavar, hogy nem ismerem a helyi viszonyokat, kevés a tapasztalatom...

Az attasé leintette:

– Hallottam Bangkokban és Sanghajban végzett munkájáról. Csak annyi a különbség,hogy Hawaiiban nem

szabad olyan drasztikus eszközökkel dolgozni. Egynémely dologtól tartózkodni kell...

Terano csöndesen kuncogott.

– Ha az ember a cselgáncsban eléri a negyedik osztályú mester címet, elég nehéz megállnia, hogy ne

alkalmazza a fogásokat. – Terano a kollégája felé intett fejével. – Van neki mégegy erénye. Ahogy az

ízig-vérig japán harcoshoz illik, teljesen immúnis a nőkkel szemben. Undorodik tőlük.

Az attasé mosolygott.

– Ebben tehát nem egyezik az ízlésünk. Nagyon kedvelem az aranyhajú tündéreket. De nekem már csak

akkor van dolgom velük, amikor beszervezték őket. Addig feléjük sem nézek.

– Hol fogunk lakni? – érdeklődött Terano.

– A „Fairfax"-ben rendeltünk szobát maguknak, nem messze innen. Csak vigyázni kell – az attasé a

falakra és a mennyezetre mutatott –, egy szót se szóljanak az ügyről. Hol van Yamamoto tengernagy?

– Amikor elindultunk, Tokióban volt. Már kidolgozták a támadás tervét, de még csiszolni kell a

részleteken, ez időbe telik. Néhány próbát is kell tartani.

Az attasé az ajtó felé intett a szemével.

– Tengernagyunk nemsokára segítőtársat kap. Egy hivatásos diplomata személyében.Akkor majd kettesben

látnak hozzá Hull szédítéséhez, hogy húzzák-halasszák a dolgot, amíg kell. – Idóhoz fordult. – Tehát

tekintsük lezártnak a kérdést. Még gondolkozunk rajta, milyen ürüggyel küldjük magát Honoluluba.

39. oldal


Előbb talán elutazik valahová Brazíliába vagy Mexikóba, hogy álcázhassa magát, saztán mehet

Hawaiiba. Ott milyen csodálatosan szép nők vannak... Bocsánat, elfeledtem, hogy magát a nők nem

érdeklik.

– Ön egy kérdésre nem válaszolt – mosolygott Terano –, nem nagyon lényeges, de mégis szeretném

tudni..

– Milyen kérdésre? – mosolygott az attasé is. – A lányokra gondol?

– Nem. Ki az a hajópincér, aki segített Akijamának?

– A hajón? – Az attasé összeráncolta a homlokát. – Ha jól emlékszem, Akijama aztmondta, egy

belapított orrú boxoló, valami filippínó.

Terano és Ido összenézett.

JÚLIUS 19.

Stark tengernagy, a haditengerészet hadműveleti osztályának vezetője helyére tette a telefonkagylót.

Puffadt arcán furcsa grimasz jelent meg valamilyen csalódás jeléül.

– A csendes-óceáni flotta válogatottja kikapott a szárazföldiek csapatától, öt-kettőre. Minden jól

ment a nyolcadik menetig, de a végén fordítottak a dolgon a csirkefogók.

Donahew elkeseredetten csóválta a fejét:

– A mieink edzője az „Enterprise" rádiósa volt, azelőtt a „gigászok" csapatában játszott.

– Menjen a sóhivatalba. Most miatta fizethetek száz dollárt Mills tábornoknak. –Stark megtömte a

pipáját. – Hát igen... Az elnök titkárának elmondtam mindent, ő majd beszámol azelnöknek. Ügyesek

voltak, jól kibabráltak a sárgákkal! Ami pedig a kitüntetést illeti... – Stark néhányat pöfékelt. –

önök annyira titokban dolgoztak, hogy a titoktartás miatt egyelőre nem. tüntethetjük ki

valamennyiüket. Körülbelül fél év múlva, majd valamilyen hadgyakorlat után, valamennyiüket

fölterjesztjük... kitalálunk valamilyen ürügyet. Szóval ezt a rejtjelkulcsot ők „bíborszínűnek"

nevezik?

– Igen. A washingtoni, a londoni, a moszkvai, a berlini, a római japán nagykövetség fogja

40. oldal


használni...

Stark közbevágott:

– Wilkinson már jelentette ezt. A „bíborszínű" kulccsal továbbított táviratokat mi és a szárazföldiek

felváltva fogjuk lehallgatni és feldolgozni: egyik nap mi, másik nap ők, hogy biztosítsuk a munka

folyamatosságát. Milyen sűrűn változtatják majd a sárgák a táblázatokat?

– Páros napokon kétszer, páratlanokon háromszor.

– A lehallgatott japán táviratoknak különleges nevet adunk... – Stark föltekintett a mennyezetre,

majd erélyesen megrázta fejét: – „mágikus információ" vagy egyszerűen „mágia" lesz a nevük. A „mágia"

lehallgatásával és megfejtésével a titkos hírközpont hírszerző osztályát bíztuk meg. Wilkinson már

megkapta az utasításokat. Wilkinson jelentette, hogy a „mágia" desifrálását közvetlenül Sufford

kapitány fogja irányítani. A fordítást Elwyn Cramer sorhájókapitány fordító csoportja végzi.

Wilkinson azt mondta, hogy McColla kapitány, a japán vonal főnöke már hozzákezdett a csoport

megalakításához. Téged a hírszerző osztály főnökéhez osztottunk be. Milyen viszonyban vagy

Wilkinsonnal? Ilyen rendkívül bizalmas munkában elengedhetetlen, hogy a titokba beavatott tisztek

kapcsolata kifogástalan legyen.


– A biliárd- és a kártyaasztal mellett halálos ellenségek vagyunk.

– Kitűnő. De neked közvetlen kapcsolatban kell lenned Sufforddal és a japán vonal főnökével. Velük

hogy vagy?

– Sufford évfolyamtársam volt. McCollát kevéssé ismerem. Kissé száraz, rigorózusember. De azt

mondják, eszes.

– Remélem, megértitek majd egymást. Cramerhez pedig segítségül a fordító csoportba, amely majd

fordítja a „mágiát", beosztjuk a kollégádat, ezt a... hogy is hívják... Blacket...

– Nem, White-ot.

– Mi is a rangja?

– Főhadnagy.

– Meg fog felelni?

41. oldal


– Kitűnően beszél japánul, Tokióban tanult a Kejo egyetemen, páratlan nyelvtehetség, nagyszerű

koponya...

A tengernagy lebiggyesztette alsó ajkát:

– Ez nem jellemzés, hanem hozsannázás. Te szeretsz túlozni. Hibái vannak?

– Hibái? Talán, hogy jellemét és gondolkodásmódját tekintve inkább civil, mint katona. Nagyon

lelkiismeretes, túlságosan érzelmi ember, néha naivul elvhű.

– Látom, a barátod félreértésből lett katonatiszt. De rendben van, hadd foglalkozzon ő is a

„mágiával". Te pedig a különleges összesítéseket fogod készíteni a főparancsnokság és a Fehér Ház

számára. – Stark kiverte a hamut a pipából, és nekidőlt a fotel támlájának. – Most pedig mesélj

valamit a majmainkról. Mozgolódnak? Szerintem mi mégis túlozzuk egy kicsit a veszélyt. Nem?

Donahew némi hallgatás után válaszolt:

– Tokióban beszélgettem néhány nagyon jól értesült emberrel. Szerintük a japánokmindent elkövetnek,

hogy ijesztgessenek bennünket. Olyan látszatot keltenek, hogy nem riadnak visszasemmitől sem. De

aligha szánják rá magukat a háborúra.

– Én is így gondolom. Ha el is kezdik, csak rövid összecsapásra lehet számítani.Tíz menetet olaj

nélkül nem bírnak ki. Vagyis olyan ütéssel, hogy az rögtön felérjen egy knockouttal. Hová kell tehát

ütniük? Csakis Pearl Harborról lehet szó. Azt viszont jól tudják, hogy Pearl Harbor ellen

tengeralattjárókkal nem mennek semmire. Azokhoz legalább huszonöt méter mélység kell.

– Pearl Harbornál pedig legfeljebb tízméteres mélység van – folytatta Donahew a tengernagy

gondolatmenetét. – Ha a japánok meg akarják támadni Pearl Harbort, előbb ki kellmélyíteniük a

kikötőt.

Ezen mindketten nevettek. Stark rácsapott öklével a bőrmappára.

– Isten azonban kegyes volt hozzánk – elemeltük a gépet a japánoktól, s most rendszeresen olvashatjuk

a „mágiát". És a „mágia" igazolni fogja Tokió további politikájára vonatkozó föltevéseinket. A mi

segítségünkkel természetesen kibékülnek majd Csungkinggal, hogy szabaddá tegyék kezüket az északi

42. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtszomszéd elleni támadásra.

A fehér telefonon a búgással egyidejűleg kigyulladt a vörös lámpa. Stark fölemelte a kagylót, s

miután meghallgatta a jelentést, ennyit mondott Donahew-nek:

– A rádiófelderítőknél már működik a japán minta szerint elkészített két írógép.Gyorsan dolgoztak,

meg kell adni, pompás fickók. Már hozzákezdtek a „mágia" lehallgatásához. Estérekészítheted az első

összesítést.

Donahew felugrott a fotelből, és összecsapta a sarkát.

AUGUSZTUS 26.

A kozmetikai szalon már bezárt. Csak egyes nagyon becses vendégeket engedtek be a teraszon át a

háznak abba a felébe, amelyben Ruth Kühn, az egyik legelőkelőbb honolului kozmetikai szalon

tulajdonosnője lakott.

Három hölgy ült a várószobában. Előttük egy lakkozott asztalkán ananásszörppel töltött poharak

álltak, s egy tányérkán sós földimogyoró sárgállott. A hölgyek arra vártak, hogybeszólítsák őket a

szomszédos szobába, amelynek bejáratát arannyal hímzett spanyolfal takarta.

– Örülök, hogy Ernit végre áthelyezik arról az ócska teknőről – fontoskodott az egyik horgas orrú,

teve arcú hölgy. – És éppen arra a hajóra, amelyet a tenyérjós előre megmondott.

A hölgy végighordozta tekintetét barátnőin, de azok nem reagáltak. A világrengető eseményről, hogy

fiacskája egy másik hajóra kerül, nyilván már az egész Hawaii-szigetcsoport tudott.

A horgas orrú hölgy nem várta meg, amíg kérdésekkel halmozzák el, kénytelen voltmaga véget vetni a

hatásszünetnek:

– Örülök, de azért félek is, hogy hosszú időre el kell válnom a fiacskámtól...

A másik hölgy, aki egy ölebet ringatott a térdén, csodálkozást mimelt:

– Hogyan? Csak nem utaznak el innen?

A horgas orrú hölgy hallgatott egy sort, s csak azután felelt:

– Nem mi utazunk el. A „Lexington" fut ki innen. Alighanem a Midway-szigeteken lesz az új

állomáshelye. Novemberben.

43. oldal


A harmadik – molett, cigarettázó nő – vigasztalni próbálta:

– Nem kell előre keseregni. Marjorie is attól félt, hogy férje a nagybátyja kezealá kerül, aztán

végül is minden rendbe jött.

– Minden oka megvolt rá, hogy féljen – jegyezte meg az ölebes nő. – Ronald nagybátyja az egész

amerikai flottában hírhedt emberevő – olajban sült hadnagyokat reggelizik.

A spanyolfal mögül ekkor jött elő Ruth Kühn, a szalon magas, szőke, telt keblű tulajdonosnője. Az

öleb láttán előrecsücsörítette ajkát, lehajolt hozzá, hogy fűzője megcsikordult közben. A kutya

barátságosan megnyalta az arcát. Ruth egy kissé németes akcentussal hízelgett azölebes nőnek:

– Ez a szemöldökszín nagyon jól illik magának. Hangsúlyozza az arc színét.

– Majd kiderül, hogy a maharadzsámnak mi a véleménye róla – felelte az ölebes. –Nagyon szigorú

kritikus ám.

– A férj az nem is olyan fontos – vetette közbe a horgas orrú. – A többi rádzsa véleménye talán még

fontosabb. Mikor tér haza a maga zsarnokja?

– Jövő szerdán.

Ruth vakargatni kezdte a kutya fültövét. A hölgyek pedig közben már élénken tárgyalták azt az

eseményt, amely előző nap történt a Moanalua-parkban: egy előkelő európai turista, valamilyen spanyol

márki, kedves nejét az „Arizona" egyik főtüzérjével találta olyan helyzetben, amely nem szorult

magyarázatra, amiért is panaszt tett a csendes-óceáni flotta parancsnokánál. Azután egy bizonyos

Ricci kapitányról kezdtek beszélgetni, akit váratlanul gazdaggá tett kairói nagynénjének hagyatéka. A

hírek szerint a nénike nem egészen ildomos úton szerezte vagyonát. Ricci viszonta barátaival óriási

ivászatot rendezett, ami azzal végződött, hogy a tengerészgyalogság két tisztje fölmászott az Aloha

tornyára – a második emeletről szedték le őket.

A csevegést a spanyolfal mögül előlépő masszőrnők szakították félbe – beszólították klienseiket. Ruth

csókot cuppantott az öleb orrára, aztán visszament szobájába.

Az ebédlőben már várta apja, Bernhard Kühn, hatalmas termetű, ezüstös hajú férfiú. Ruth arcon

csókolta, s kérdőn fölvonta szemöldökét.

44. oldal


– Bejelentés nélkül jöttem, Ruth, kislányom – simogatta meg Bernhard a lánya karját. – Rendkívüli

körülmények. Egy gentlemant várok ide ezekben a percekben, igazán csak néhány pillanatra...

Ruth összevonta a szemöldökét, és megcsóválta a fejét:

– Így nem járja.

– Ne aggódj, kislányom. Kitát várom, a helybeli japán főkonzult. Sürgősen beszélni akar velem, de a

szokott helyen ma nem lehet. A kopók miatt ne nyugtalankodj. Csak abban az esetben jön be ide, ha

meggyőződött róla, hogy senki sincs a nyomában.

– Akkor is – nagyon kockázatos.

– Ne izgulj. – Bernhard Kühn mosolygott. – Hogy van Flynt ezredes nővére?

– Holnap elviszem megnézni a halakat.

– Az akváriumba?

– Nem, hanem üveg fenekű kirándulóhajóra. Azután meghívnak Flyntékhoz mádzsongpartira.

– Mi újság van?

– Semmi különös. Cristopher kapitányt minden jel szerint kinevezik San Diegóba, a „Lexington" pedig

novemberben elindul a Midwayre, éppen most hallottam.

– Ki mondta?

– Youstes hadnagy anyja; a fiút az „Oglala" aknarakó hajóról áthelyezték az anyahajóra.

Kühn csettintett a nyelvével:

– Ez nagyon érdekes. Ezek szerint mind a két anyahajó – a „Lexington" és az „Enterprise" is – elkerül

innen. De ezt alaposan ellenőrizni kell.

– Apropó, Wandergrift asszony azt mondja, hogy férjét nem fogják kinevezni nagybátyához, Leslie

altengernagyhoz. Aki pedig a Fülöp-szigeteken szolgál.

– Wandergrift a „Helaná"-n szolgál?

– Nem, hanem a „Cassin" torpedórombolón.

Halk csöngetés hallatszott. Ruth kisietett a szobából, s kisvártatva a japánnal együtt tért vissza. A

rendkívül mozgékony kis ember sovány arcán feltűnően kiálló pofacsont hivalkodott. Ruth kávéval

kínálta, de a japán válaszul az orra előtt legyezett a kezével. Ruth hangtalanulkisurrant a

szobából.

45. oldal


– Két hét múlva megkezdjük a révpart állandó figyelését – hadarta a japán. – Addig sürgősen elő kell

készíteni az őröket, akikről beszéltünk. Hogy mennek a dolgok magánál?

– A legnagyobb rendben. – Kühn ceruzát vett elő, s a papírszalvétára fölvázolta a tervet. – Az őröket

itt helyezzük el, valamint a Vajanae-magaslaton, onnan belátni az egész kikötőt.

– És Kalamába?

– Hamarosan ott is lesz. Ranikajában már van.

– És Mauin?

– A Rovakula és a Baleakala közti pontot már előkészítettük.

Kita elégedetten hümmögött:

– Maui különösen fontos. Megbízható embere van ott?

– A feleségem rokona, német. A kurai szanatórium orvosa.

– Úgy intézze, hogy Niszina közvetlen kapcsolatot tarthasson vele. Niszinával öna legutóbb

találkozott.

– Emlékszem rá. – Kühn mosolygott. – Szerencse, hogy olyan, akár egy született hawaii-szigeti.

– Megadom a titkos telefonszámát. De ezen csak kódolva lehet beszélni. Ha pedig találkozni akar vele,

keresse meg a kínai ékszerészt a King Streeten.

Kita ugyancsak a papírszalvétára jegyezte föl a telefonszámot és a címet. Kühn elolvasta, majd

elővette öngyújtóját, egy kistányérban elégette a papírt, s a hamut a ceruza végével gondosan

szétnyomkodta.

– Önt most Niszina hozta ide? – kérdezte Kühn.

– Nem. Ilyenkor kockázatos lenne a mi kocsinkat használni. Taxival jöttem. A sofőr japán, az én

emberem.

Kita felállt. Kühn végigvezette a keskeny folyosón, s kinyitotta előtte a teraszra nyíló ajtót. Kita

pedig odasétált a gépkocsihoz, amely a Kalakaua allé másik oldalán állt a pálmákalatt.

Mihelyt megindult a gépkocsi, Kita megkérdezte a sofőrt:

– Niszina mit mondott?

– Fölvette a kapcsolatot Ido kapitánnyal, aki most az Espinoza-villa mellett a hegyi úton várja magát

egy szikla mögött – jelentette szabatosan a sofőr. – Niszina felhívta a

46. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtfigyelmet arra, hogy a múlt

hét óta a banánültetvény mellett a katonai rendőrség új őrszeme áll.

– Ido fedezése megfelelő?

– Kitűnő. Washingtonból egyenesen Mexikóba utazott, mexikói útlevelet szerzett Domingo Akino névre,

itt pedig elhelyezkedett egy ananászültetvényen. Japán származású mexikói.

Kita a térdére csapott öklével:

– Ezek mindig így dolgoznak. Eddig mindent a legnagyobb titokban tartottak, de aztán rájöttek, hogy.

a dolog nem olyan egyszerű, s akkor átpasszolják nekem. A gond az enyém, az érdem az övék.

– Niszina szerint Ido olyan utasítást kapott, hogy önállóan dolgozzék, de tartson kapcsolatot önnel.

Kita dühösen fölszegte a fejét:

– Vagyis bele fogja ütni az orral az én ügyeimbe. És zavarni fog...

Elhúztak a Vaikiki strand mellett, majd miután a Makapuu lábához értek, visszafordultak, és a hegyi

úton kapaszkodni kezdtek az egyetemi lakótelep irányában. A tengerről odalátszott az elhaladó gőzösök

fénye. A Kauai-sziget felől zöld és piros lámpákat villogtató repülőgép szállt. Miután a professzorok

villáit maguk mögött hagyták, a gépkocsi tovább kapaszkodott fölfelé Nuuanu-Paliirányában. Kita

leoltotta a fényszórókat.

Elhajtottak a kísérleti diófaliget és a cukornádültetvény mellett, amelyet szögesdrót kerítés vett

körül, majd megálltak egy sziklánál, amely az út fölé meredt. A páfránybozótból egy ember lépett elő.

A sofőr kinyitotta az ajtót, a férfi bebújt a kocsiba, leült Kita mellé, s fejével a sofőr felé

intett. Kita válaszolt a célzásra:

– Összekötőm, mindenről tud.

A férfi meghajolt és bemutatkozott:

– Domingo Akino. Ido.

Kita ugyancsak főhajtással válaszolt:.

– Niszina már értesített az ön megérkezéséről. Niszina révén tartjuk majd a kapcsolatot.

Ido beleköhintett a tenyerébe, s hangsúlyozottan udvariasan így szólt:

– Kapcsolatunk közvetlen lesz. Ezt így hagyták jóvá.

Kita tiltakozni próbált:

47. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Ez nem valami kényelmes. Az ilyen találkozók nagyon is kockázatosak.

– Megértem aggodalmait, mégis személyesen kell találkoznunk. Mégpedig nem éjszaka, nem ilyen

titokzatosan, mint ma is. Japánból levelek érkeznek majd anyámtól a főkonzulátuscímére. Témájuk

anyám ideutazása lesz – ez az én egyéni kódom. Magam fogom átvenni a leveleket. Az amerikai elhárítók

aligha gyanakodnak olyan emberre, aki világos nappal teljesen nyíltan bejár önökhöz olyan levelekért,

amelyek közönséges postával érkeznek. A legnagyobb ravaszság – a ravaszság teljes hiánya.

Kita dühösen mormogott:

– Ha gyanakodni kezdenek, rögtön megszakítok magával minden kapcsolatot.

Ido eleresztette a füle mellett Kita szavait.

– Tehát be fogok járni önhöz. Az amik szemmel tartják önöket?

– A főkonzulátust?

– Mindent, és különösen önt.

– Tettünk bizonyos ellenintézkedéseket. Egyik ügyintéző titkárunk mindent elkövet, hogy fölkeltse

érdeklődésüket maga iránt.

– Tokióban azt mondták nekem, hogy önnek sikerült beszerveznie egy nagyfejű G-mant, kis híján magát

Sheewerst. Ha nem tévedek, így hívják az FBI helyi osztályának vezetőjét?

Kita bosszúsan dünnyögte:

– Nemsokára már azt fogják fecsegni a Gindzán, hogy magát a külügyminisztert, Hullt is beszerveztem.

Ido halkan megjegyezte:

– Amikor Sanghajban dolgoztam, még a kínaiak elleni háború kezdete előtt, sikerült beszerveznünk az

európai negyed rendőrségéről két európait. Aztán meg kiderült, hogy éppen a kínaiak akasztották őket

a nyakunkba, s az orrunknál fogva vezettek bennünket.

– Ezek szerint az ön munkaterülete... – szólalt meg Kita, de Ido udvarias főhajtással

félbeszakította.

– Az ön munkáját ismerem. Nem fogom zavarni önt, nem fogjuk keresztezni egymás útjait. – Ido

kitekintett a gépkocsi ablakán. – Forduljon vissza, hamarosan kiszállok. Szerettem volna megkérni,

hogy állítsa össze a helyi születésű japánok névjegyzékét, azokét, akikre számíthatunk. És nemcsak

48. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtazokat, akik Oahun laknak, hanem a többi sziget lakosait is. Elsősorban azokat, akik a kaneohei és a

sós-tói repülőtér közelében élnek...

– A munkára vonatkozó utasításokat – szakította félbe Kita – a megfelelő vonalonkapom. Az ön óhajai

pedig...

Ido megismételte:

– Kérem, állítsa össze a jegyzéket. A diplomáciai futár egy idő múlva eljuttatjaönnek az erre

vonatkozó rendelkezéseket. És még egy kérésem volna. Az ültetvényre, ahol dolgozom, a tulajdonosnő

leányához a napokban egy japán nő érkezett. Nemrég vele utaztam a hajón Yokohamából. A jelek szerint

sok ismerőse van az amerikai körökben, hasznunkra lehet. Külső adottságai is megfelelők.

– Hogy hívják?

– A hajón Hajami Marikónak nevezte magát. Hallott róla?

– Nem. – Kita a sofőrhöz fordult. – Abe, te ismered?

A sofőr kitérően válaszolt:

– Bizonyára ismeri valaki.

Ido folytatta:

– Szeretnék megismerkedni vele valaki révén. Esetleg az önök segítségével. De arra kérem, előbb

gyűjtsenek róla össze minden adatot. Remélem...

Kita ekkor kinézett az ablakon, s gyorsan mondta:

– Itt szálljon ki. A forduló mögött van egy benzinkút és egy laktanya, ne mutatkozzék arra. –

Meghajolt, és mérgesen dünnyögve hozzátette: – Vigyázzon magára.

Mihelyt a gépkocsi lelassított, Ido meghajolt és kilépett. A gépkocsi megiramodott fölfelé, odalent,

az úttól jobbra a tenger csillogott.

– Ez alaposan bele fogja ütni orrát a dolgaimba – mondta Kita, s csettintett a nyelvével. – Nem

valami szertartásos fickó. Alighanem követelni fogja, hogy adjam át neki Niszinát meg még valakit.

Nem tetszik nekem a mexikói útlevél dolog sem. Csúnyán lebukhat.

– De tapasztalt – vetette közbe Abe. – Sanghajban dolgozott, Niszina azt mondta...

– Csakhogy ez itt nem Sanghaj, te szerencsétlen! – kiáltotta Kita. – Ott bent álltak a kikötőben a

sorhajóink. Nem volt semmi kockázat. Ott akármilyen agyalágyult tudott dolgozni.

49. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Kita rövid szünet

után még hozzátette: – Ügy látszik, át kell adjalak ennek az Idónak.

Abe hátranézett Kitára, s panaszos hangon kérte:

– Inkább valaki mást...

– Csak egyes megbízásait fogod teljesíteni. De egy szót sem szólsz az én munkámról neki, értetted? Én

sem beszélek senkinek arról, milyen slamasztikából rántottalak ki. Világos?

Abe szótlanul bólintott. Kita a sofőr vállára vert öklével:

– Ha eljár a szád, mindenestül kiszolgáltatlak Balligantnak. Ő pedig egykettőre hidegre tesz.

– Nem szólok semmit.

– És különösen hallgatni kell arról, hogy én találkozom Balliganttal. Lakat legyen a szádon.

Értetted?

Abe hümmögött egyet és bólintott.

Kita jónak látta, hogy megtegyenek néhány kört a gépkocsival. Újra megkerülték aTantalus-hegyet,

majd végigrobogtak a keleti parton a mormon templomig, s visszafordulva Kuuraun át tértek vissza a

városba. Nem tűnt föl nekik, hogy valaki a nyomukban lett volna. Már a város közelében jártak, amikor

Abe megszólalt:

– Viszont ezt a Hajami Marikót ismerem. A húgommal együtt járt iskolába. Most orvostanhallgató.

– Erről készíts egy feljegyzést – utasította Kita.

– Mostanában gyakran jár abba a gyógyszertárba, amelyik ott van a mi utcánkban. Alighanem

gyógyfüveket vásárol a nagyanyjának.

– Kié az a gyógyszertár?

– Egy koreaié – An Gvan Szu a neve.

– Ezt mind írd be a feljegyzésbe, s holnap hozd el.

SZEPTEMBER 27.

A „mágia" jelzésű okmányok szigorú titkosságára való tekintettel úgy rendelkeztek, hogy gyorsírónőket

és gépírónőket nem vonnak be a munkába. A T-iroda – így nevezték a japán fordítók csoportját a

haditengerészeti vezérkar felderítő osztályának távolkeleti alosztályán – ezért férfikolostorra

50. oldal


emlékeztetett. A vezérkar épületének második emeleti folyosójára, ahol a rejtélyes T-iroda

berendezkedett, nők egyáltalán nem tehették be a lábukat.

A fordítások White asztalára kerültek. Átnézte a szöveget, belejavított, s ilyenformában adta át

Donahew-nak, aki azután továbbadta McColla kapitánynak vagy közvetlenül Wilkinsonnak, a hírszerző

osztály vezetőjének. A fordítóktól csupán azt követelték, hogy gyorsan és pontosan dolgozzanak, hogy

hibátlanul gépeljenek. White már alaposan összefirkált kéziratokat kapott, maga is jócskán javított,

helyenként a kihagyásokat is pótolnia kellett. Nem csoda, hogy amikor Donahew megkapta az összesített

„mágia"-jelentést, széttárta karjait és fölsóhajtott:

– És ilyen rondaságot terjesszek én a főnökség elé! Gyilkosok!

A főnökség azonban nem kényeskedett: mohón kapott a desifrált japán táviratok fordítása után, s

annyira érdekelte a tartalom, hogy a jelentések küllemével nem is törődött.

A flotta és a hadsereg desifrálói két-két „97" típusú írógépet kaptak, ezeken lekopogtatták a

„mágiát". A flotta emberei a páratlan számú napokon, a hadsereg emberei pedig a páros számú napokon

elfogott „mágiát" dolgozták föl.

Az irodában kiválóan képzett nyelvész tisztek dolgoztak, akik Japánban tanultak,majd a Columbia

Egyetemen tovább tökéletesítették tudásukat Jeliszejev professzornál, a japán nyelv tudoránál, aki az

egyik legnagyobb moszkvai csemegeáruház egykori tulajdonosának fia. De komoly képzettségük ellenére

elég nehéz dolguk volt. A japán táviratokat latin betűkkel, vagyis fonetikus jelekkel továbbították,

s ebben nagy veszély rejlett – a japán nyelvben rengeteg egyforma hangzású szó van.

– Átkozott nyelv – szitkozódott halkan a cingár, kopasz, szemüveges Page főhadnagy. – Külön arra

találták ki, hogy meghülyítsék azokat, akik tanulmányozzák. Találja ki az ember,miről van szó.

Orgánum, artéria, visszatérés, határidő, zászlóshajó, az ön levele és így tovább– mind egyformán

hangzik: „kikan". Tizennyolc jelentése van! Vagy itt van az „iszi". Jelentése: kő, orvos, óhaj,

örökös, végakarat... csak törje a fejét az ember, hogy miről is van szó.

– Na és a felakasztás – tette hozzá Krif főhadnagy behízelgő hangon. Csinos

51. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtkülseje és alkalmazkodó

természete miatt Gésának csúfolták.

– Valamelyikünk csakugyan föl fogja akasztani magát. – Page sóhajtott. – Tegnap egyetlen mondaton

kerek két órát rágódtam, mert a japán rejtjelző elfelejtette megjelölni a magánhangzók hosszúságát, a

piszok. Pedig a „koto" szó, ha nem mondják meg a magánhangzók hosszúságát, harminchárom különféle

fogalmat jelenthet...

– Minden az összefüggéstől függ – mondta White.

Page megcsóválta a fejét:

– Gyakran a szövegkörnyezet sem segít. Ki kell találni. Belebolondul az ember.

Gésa megpaskolta a fejét:

– Nemsokára mindannyian olyan kopaszok leszünk, mint Page.

Shreever kapitány – kissé hajlott hátú, ősz hajú férfi – sanda pillantást vetettGésára és

megjegyezte:

– A haja csak annak hullik ki, aki gondolkodik. Ne nyugtalankodjék hát a frizurája miatt.

Shreever nemrég tért vissza Tokióból, ahol a haditengerészeti attasé helyettese volt. A japán kormány

követelésére hívták vissza egy botrány miatt, amelyet a török követségen rendezett banketten okozott

Konoie herceg, miniszterelnök jelenlétében. A német követség tanácsosa, akiben már volt egy kis ital,

pohárköszöntőjében méltatni kezdte az északi faj antropológiai előnyeit, s ezzelkapcsolatban néhány

kevéssé hízelgő megjegyzést tett az amerikaiakra. Shreever erre odament hozzá, és minden szó nélkül

állon vágta. A nácit félig ájultan kicipelték, Shreevernek pedig mint „nem kívánatos személynek" két

nap múlva el kellett hagynia Japánt.

Az ajtóban megjelent Donahew magas, sudár alakja. Integetett a kezével, amelybenegy vörös

szattyánbőr dossziét tartott.

– Nosza, fekete mágusok, mozduljatok – mondta, miközben odament White asztalához. – Adjátok ide a mai

termést. Betty már várja.

A tisztek maguk között Bettynek vagy Gazdának nevezték Stark tengernagyot, a haditengerészet

hadműveleti osztályának vezetőjét, aki ténylegesen az Egyesült Allamok haditengerészeti erőinek

52. oldal


főparancsnoka volt. Nagyon tartottak Donahew-től – mindenki tudta, hogy a tengernagy feleségének

rokona.

– Az a bizonyos dolog kész? – kérdezte Donahew White-tól.

– Melyik? Tokióból Honoluluba?

– Nem, a tegnapi kis üzenet, amelyet Washingtonból küldtek.

– Rögtön utánanézek.

– Ki fordította?

White a Gésa felé intett fejével. Donahew elbiggyesztette ajkát:

– Akkor alaposan ellenőrizd. Legutóbb a te távollétedben átvettem tőle egy „mágiát"... kínos ügy lett

belőle...

Page halkan fölnevetett. Gésa szemrehányóan ingatta fejét.

– Mi történt? – érdeklődött White.

Page – bár Gésa tiltakozott – mindent elmondott. Kiderült, hogy Gésa lefordította a „mágiát", és

fölötteseinek – White-nak és Shreevernek – a megkerülésével Wilkinsonhoz rohant,s rögtön lármát

csapott. Az üzenetet Tokióból küldte a külügyminiszter a washingtoni követnek, hogy vásároljon

térképeket Port-Salut követtől – ezek a térképek a legjobbak. Arról volt szó tehát, hogy egy magas

rangú külföldi diplomata, egy külföldi hatalom washingtoni nagykövete nyilvánvalóan titkos

térképekkel látja el a japánokat. A táviratot rögtön megküldték a külügyminisztériumnak és az

FBI-nak, de mindkét helyről azt a választ kapták, hogy ilyen követ nincs a diplomáciai testület

névsorában. Végül is kiderült, hogy nem egy Port-Salut nevű követről [ambassador] volt szó, hanem a

„port-salutambassador" nevű dán sajtról. A minisztérium kérése az volt, hogy vásároljanak és

küldjenek ilyen sajtot Tokióba.

– A „mágiában" nem jelölték a hosszúságot – magyarázkodott Gésa a többiek harsány kacagása közepette

–, én meg összekevertem a „tiidzu"-t, ami sajtot jelent a „tidzu"-val, ami pedigföldrajzi térkép.

Mindenki tévedhet, ha siet.

– Amikor a főnökséghez siet, hogy valami szenzációt tálaljon fel – mondta Shreever. – Ezért nem

maradt el isten büntetése.

53. oldal


– McColla jól megmosta a fejét érte – hahotázott Donahew. – Egészen belerekedt.

Donahew átvette White-tól a táviratot.

– Teljesen érdektelen – mondta White. – Az itteni követség kéri, hogy küldjenek egy tucat

teáskészletet, amivel megajándékozhatják a külföldi újságírókat. Megjelölik a porcelán márkáját és a

színt.

– Ellenkezőleg, ez nagyon is érdekes. – Donahew eltette a dossziéba a „mágiát". – Nagyszerű fogás.

Arról tanúskodik, hogy Nomura nagykövet meg akarja kenni a mi szerkesztőinket ésújságíróinkat.

Nyilván nem ok nélkül.

White átnyújtotta a másik táviratot. Donahew fintorgott:

– Semmit sem értek belőle, annyira összefirkáltátok.

– Nagyon érdekes. – White fölemelte a mutatóujját. – Rendkívül fontos. Ha majd jelented a Gazdának,

ismételj meg kétszer minden szót, és toppants a lábaddal, hogy jól az eszébe vésse.

Donahew átfutotta a szöveget.

“Tokióból, a külügyminisztertőla honolului főkonzulnak

83. sz.

A továbbiakban küldjön jelentést a hajókról, a lehetőséghez mérten figyelembe véve a következőket:

1. Pearl Harbor vízterét föl kell osztani öt kis övezetre.

A jelentést ezekről az övezetekről maximális rövidséggel kérjük.

A övezet – a Ford-sziget és a fegyverraktár közti térség.

B övezet – a Ford-szigettől délre és nyugatra elterülő térség.

C övezet – East-Loch öböl.

D övezet – Middle-Loch

E övezet – West-Loch és a hozzá vezető útvonalak.

2. Ami a sorhajókat, cirkálókat és repülőgépanyahajókat illeti, csak azokról kérünk jelentést, ,

amelyek a kikötőben tartózkodnak. Bár ez nem olyan fontos, de a lehetőséghez mérten közölje, közülük

melyek állnak a mólónál, melyek a révnél, melyek a dokkokban. Röviden jelentse ahajóosztályt és

típust. Ha lehet, jelentsen minden olyan esetet, amikor kettőnél több hajó áll amólóhoz."

54. oldal


Page kibújt a szótárak hegye mögül, s halkan megjegyezte:

– Fölöttébb sokatmondó „mágia". Készülődnek.

– Maga fordította? – kérdezte Donahew.

– Nem, hanem én – felelte Gésa. – A pontosságért kezeskedem.

– Figyelni kezdik Pearl Harbort – mondta White. – Figyelmeztetnünk kell az elhárítást.


– De hiszen ezek a szokványos adatok a hadihajók tartózkodási helyéről. A japánok mindig gyűjtötték

ezeket az adatokat, és mi is. Ha most kotkodácsolni fogunk ilyen apróság miatt...

Gésa bólintott.

– Nem kell szenzációt csinálni minden „mágiából" – darálta gyorsan. – Nem újságot írunk.

White rácsapott a tenyerével a dossziéra, s fölemelte a hangját:

– De hiszen a vak is látja, hogy a japánokat nem véletlenül érdekli Pearl Harborkikötője. Itt van

feketével a fehéren...

Donahew barátságosan White vállára tette a kezét:

– Ne ordíts, fiacskám. Hiszen nem olvasol minden „mágiát". Fogalmad sincs arról az anyagról, amelyet

a hadsereg emberei desifrálnak. Én pedig kivétel nélkül mindegyiket elolvasom, snekem teljesebb

képem van. Toyoda tengernagy, japán külügyminiszter már értesítette Grew követet, hogy nemsokára

Washingtonba küldenek egy Kuruszu nevű magas rangú diplomatát. Miért küldik? Azért, mert Tokióban

erősödik az a törekvés, hogy megegyezzenek velünk. Az természetes, hogy mindent ki fognak találni,

ijesztgetni próbálnak majd, hatni próbálnak az idegeinkre, hogy engedményeket csikarjanak ki, de nem

szabad lépre mennünk. Ne essetek pánikba, kicsinyeim! Őrizzük meg a világos főt,s ne veszítsük el

önuralmunkat.

Donahew csettintett az ujjaival, s a táviratokkal a kezében elindult az ajtó felé. White a folyosón

érte utol:

– Mégis arra kérlek, jelentsd kellő nyomatékkal ezt a Honoluluba címzettet...

Donahew mellére szorította kezét és felsóhajtott:

55. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Ne feledd, Nicky, most már özönlenek a „mágiák". Ki sem látszunk belőlük. Wilkinsonnak ezért csak

azt jelentem, ami különösen fontos, aminek valami jelentősége van politikánk és stratégiánk

szempontjából. A te honolului „mágiád" majd belekerül a tájékoztató jelentésbe, amelyben kivonatokat

vagy összefoglalókat közlünk. Ennél többet nem érdemel.

– Akkor majd magam megyek, és személyesen jelentem – ellenkezett White.

– Már rögeszméd lett, hogy a japánok meg akarják támadni Pearl Harbort. – Donahew gyengéden

megpaskolta White kezefejét. – Vedd tudomásul, hogy a japánok nem ilyen őrültek.A kikötő mélysége

körülbelül tíz méter. Ez pedig azt jelenti, hogy csendes-óceáni flottánk támaszpontja ellen teljesen

lehetetlen egy tengeralattjáró-támadás. Amikor a tengeralattjárók kilövik a torpedót, legalább

huszonöt méter mélyre kell lemerülniük – Donahew lehalkította hangját. – Egyébként... tegnapelőtt a

„Willard" szálloda éttermében a japán követség másodtitkára holtrészegre itta magát, s kifecsegett

valamit egy portugál diplomatának: Tokióban összemarakodott a hadsereg és a hajóhad parancsnoksága. A

hadsereg azt szorgalmazza, hogy mielőbb kezdjék meg az előnyomulást az Ural felé, a flottának pedig

az a véleménye, hogy csak a Tengermelléket, Szahalint és Kamcsatkát kell elfoglalni. Tokióban most

ezen vitatkoznak, te pedig állandóan ezen az ostoba „mágián" lovagolsz... – Donahew ajkára

illesztette egyik ujját. – Várj csak, várj csak... Hű, a mindenit, hogy ez nekemnem jutott eszembe –

most már tudom, miért izgat téged ez a história. Hiszen Honoluluban lakik az a japán nő, aki velünk

együtt utazott. Elfelejtettem, hogyan is hívják...

White vállat vont:

– Levelezünk egyébként, a kis japán okos partner.

– Kitűnő! Add át neki szívélyes üdvözletemet. – Donahew megfenyegette ujjaval a barátját. – Csak

vigyázz, el ne kottyantsd, hogy a „mágiával" foglalkozol.

OKTóBER 6.

A honolului japán főkonzulátus kertjének mélyén, egy óriási banánfa hűvösében Kita és partnere, a

56. oldal


helybeli japán orvos a go játék szenvedélyének hódolt egy alacsony asztalkán.

A főkonzul nyerésre állt – az ellenfél tizenkét zsetonja a tábla sarkában lényegében már elveszett.

Csak a tábla közepén kellett még elejét vennie az ellenjáték lehetőségének – Kita zsetonjai ott

túlságosan szét voltak szórva. Az orvos erős játékos volt: a múlt évben helyezést ért el a honolului

bajnokságban.

Kita fölemelt egy zsetont, és a tábla fölé nyújtotta kezét – elhatározta, hogy atábla közepén indít

el egy kombinációt. Háta mögül azonban köhécselés hallatszott, csikorgott a salak. Kita bosszúsan

hunyorgott – már megint megzavarják. A kis úton Morimura közeledett, a haditengerészet alhadnagya,

aki itt Joszikava néven mint alkonzul tevékenykedett. Egy ismeretlen férfi volt vele, akinek arcát

eltakarta a kalap széles karimája.

Amint a jövevények közelebb értek a játékosokhoz, az ismeretlen levette kalapját. Ido kapitány volt.

Már néhányszor járt a konzulátuson, hogy átvegye a leveleket, amelyek anyjától érkeztek.

Látogatásaival nem keltett feltűnést. A konzulátuson sok japán fordult meg, hogyügyes-bajos dolgait

intézze: vízumért jelentkeztek, okmányokat, kezességet, ajánlólevelet kértek. Kita annyit tudott,

hogy Ido – aki az ananászültetvény irodáján, a szállítmányozási osztályon dolgozott – munkahelyétől

nem messze bérelt lakást.

Kita és Ido félrevonult. Ido kérdően, mélyen meghajolt.

– Bocsánatért esedezem, hogy zavarni merészelem, de ígérem, ezúttal utoljára. Nagyon bánt, hogy ilyen

rosszkor alkalmatlankodom. – Ismét meghajolt. – Egy kérésem volna önhöz. Washingtonba a

haditengerészeti attaséhoz kell eljuttatnom egy kis csomagot. De csak tengerésztisztet bízhatok meg

ezzel.

Kita szárazon válaszolt:

– Nem tudom, mikor utazik át Honolulun legközelebb haditengerész. A napokban ittjárt Nakadzima

kapitány, a „Hikava Maru" gőzösön volt bármixer. Találkoztam vele.

– Sajnálatos, hogy ön nem találta szükségesnek, hogy erről értesítsen.

– Egy hét múlva átutazik nálunk a diplomáciai futár. Átadhatja nekem a csomagot,

57. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtmajd én a kezébe

nyomom...

Ido megcsóválta a fejét, s halkan ezt mondta:

– Nem bízhatom közönséges diplomáciai futárra a csomagot, amelyben a munkatervrevonatkozó jelentésem

van. Önnek sem adhatom át.

Kita kirobbant:

– Nem bízza rám? Ne feledje, hogy rám fontosabb dolgokat is bíznak, mint a maga... papírjai.

– Nagyon bánt, hogy ön eltitkolta előlem Nakadzima kapitány megérkezését. – Ido lesütötte a szemét, s

fojtott hangon tette hozzá: – Ön ártott a munkámnak. Jegyezze meg, amikor az ügyemnek ártanak, egy

pillanatig sem habozok. Ez nálam szabály.

– Nekem is van szabályom: én az ügy érdekeit állítom az első helyre, és ezért...– Kita

körülpillantott. Az orvos és Morimura elment valahová, nyilván nem akarták zavarni a hivatalos

eszmecserét. Kita éles hangon szólalt meg újra: – Több kérdése nincs?

– Bocsásson meg, hogy idejét raboltam. – Ido meghajolt. – Csak azt akartam, hogyvilágosan lássa

kapcsolatunkat, ön kolerikus természet, az érzelmek embere, én mindig uralkodom magamon, sohasem

jövök ki a sodromból. De ha még egyszer megismétlődik az iménti jelenet – Ido itt alig észrevehetően

elmosolyodott –, halálos nyugalommal megölöm önt. Ezt határozottan ígérem.

– Fenyeget? – Kita fél lépést tett előre. – Nem vagyok ijedős.

Ido bólintott.

– Tudom, ha nem így lenne, nem dolgozna itt. De az én törvényem: ha akadályoznak, nem lehet habozni.

Kötelességemnek tartom, hogy ezt értésére adjam önnek. Nem szeretném látni az önelcsúfított

hulláját. Én pedig az ügy érdekében már tettem ilyesmit.

Kita gúnyosan nevetett, zsebéből cigarettatárcát vett elő s rágyújtott.

– Tudok a sanghaji japán tudósító esetéről. Hulláját fej nélkül találták meg a francia engedményes

területen.

Ido benyúlt a zsebébe, s föllebbentette zakója szegélyét – nadrágszíján fatokbanjapán kés lapult.

A veranda felől gyerekek beszélgetése hallatszott.

– Nem leszünk érzelgősek – mondta Ido halkan. – Az ügy mindenekelőtt. Milyen

58. oldal

Új Szöveges dokumentum.txthíreket közölt

Nakadzima?

Kita néhány mély lélegzetet vett, aztán már nyugodt hangon válaszolt:

– Japán partjainál az egyesített hajóhad nagy hadgyakorlatot tartott, egyúttal megtartották az „I"

hadművelet főpróbáját is.

– Hogyan sikerült?

– Kitűnően..

– És a torpedótámadás?

– Nakadzima erről nem beszélt.

Ido mosolygott, hogy valamennyi foga elővillant:

– Pedig ez a legfontosabb. Nekem beszélt volna róla. Amíg nem dőlt el, lehetséges-e torpedótámadás,

nincs értelme megtervezni a hadműveletet.

Kita a karórájára pillantott:

– Ma azért kérettem magamhoz, hogy egyet-mást tisztázzunk Hajami Marikóval kapcsolatban.

Ido meghajolt.

Kita folytatta:

– Hajami Marikó a honolului egyetem hallgatója, apja, aki japán volt, az Oahu egyetemen tanított,

anyja koreai, a Bishop Múzeumban dolgozik. Megtudtuk, miért járt a leány Japánban. Meghalt a

nagybátyja, neki egy vitás örökösödési ügyet kellett elintéznie. Ma találkozhat a leánnyal. A

keresztény ifjúsági szövetség helyi tagozata fogadást ad Rembois lelkész, a helybeli japán iskola

pártfogójának tiszteletére, aki Angliába utazik. Úgy rendeztük a dolgot, hogy önt megismertessék a

leánnyal.

– Attól tartok – Ido a szája elé emelte tenyerét, és köhintett egyet –, hogy megjelenésem különösnek

tűnhet...

– Emiatt ne aggódjon. Rengetegen lesznek ma ott, különösen japánok. Senki ügyet sem vet majd önre. Ha

csak nem vágja el valakinek a torkát.

– Rögtön indulunk? – kérdezte Ido.

– Igen. Ön egy megbízható segédet kért különleges feladatokra. Átadjuk önnek Abét. Ő fogja

megismertetni magát Hajami Marikóval.

59. oldal


– Miféle ember ez az Abe?

– Taxisofőr. Emlékszik, azon az éjjelen az ő kocsijában ültünk.

– Emlékszem. Az a kerekképű fickó. Nem jár el a szája?

– Nem, rendkívül ügyes, bátor, csak egy kicsit lobbanékony.

Ido elmosolyodott.

– Akárcsak ön? Semmi baj, ha szükség lesz rá, gyorsan lecsillapítom. Különben pedig szeretem ezt a

típust. Fellobbannak, de gyorsan meghátrálnak. Az ilyen emberek többsége nem tudravaszkodni.

Kita harsányan nevetett.

– Lobbanékonyságom elég nagy kölönc nekem. De hazudni nem tudok. – Elindult Idóval együtt az

ösvényen, amely az oldalsó kapuhoz vezetett. – Itt kimegy az utcára, s jobbra, akínai étkezde

mellett meglátja majd Abe sárga kocsiját, ő majd elviszi.

Ido néhány hálálkodó szó kíséretében elköszönt a főkonzultól. Rögtön megtalálta a gépkocsit. Abe ki

hajtott a Kalakaua avenue-ra. Mindenfelé zászlók lengtek, talpig fehérbe öltözött tengerészkadétok

csoportjai kószáltak az utcán. Abe megmagyarázta: tanhajó érkezett San Diegóból a haditengerészeti

akadémia hallgatóival – a helybeli lányok ünnepelnek.

– Te amerikai japán vagy? – kérdezte Ido.

– Szüleim már régen áttelepültek ide, s fölvették az állampolgárságot – felelte Abe. – Én itt

születtem.

– Amerikában születtél, de a véred japán... – mondta Ido, s merőn nézett a tükörbe, amelyben jól

látszott Abe pirospozsgás ábrázata. – A karate fogásait ismered?

– Nem, ökölvívást tanultam. Versenyeztem is.

– Az ökölvívás gyerekek szórakozása. Kislányoknak való. Felnőtt férfiak mulatsága a karate. Majd

megtanítlak rá, hogyan kell valakit egyetlen csapással örökre elaltatni. Tiszta,szép munka.

A villa, amelyben a fogadást tartották, a Panchbol lankáján állt. Már javában folyt a mulatság. A

díszvendégek a verandán körülülték az ősz hajú lelkészt, aki szép frizurájával inkább valami

karmesterre vagy hegedűművészre emlékeztetett. Mindenkinek sárga virágokból fontfüzér lógott a

nyakában.

60. oldal


A ház előtti tisztáson, pálmalevelekre terítve különféle finomságok várták a vendégeket. A kert

oldalában asztalok sorakoztak – ott a koktélok kerültek a vendégek poharaiba. Félig mezítelen hawaii

leányok szolgáltak fel rikitó piros és sárga szoknyákban. Néhány japán és hawaiileány – valamennyien

nagy levelekből összetűzött szoknyákban – a „hulahula" táncot mutatta be. A fák alatt japán férfiak

ültek hímzett ingekben, s acélhúrú gitárjaikon játszottak.

– Ügyelj a nyelvedre – figyelmeztette Ido a sofőrt –, nevem Domingo Akino, mexikói japán vagyok.

Abe bólintott, majd odament egy idősebb, vastagon kipúderezett japán nőhöz, akinek brokát kimonóján

az ezüst minták mintha halpikkelyek lettek volna. A nő meghajlással üdvözölte Idót, s meghívta az

asztalhoz, ahol a vendégeknek könnyű italokat – gyümölcsleveket, coca-colát és Tonic-watert

szolgáltak fel. Az asztal mögött Mariko állt banánszínű ruhában, hajában különféle színű orchideák

virítottak.

– Mit parancsol? – kérdezte a leány. – Grapetonicot avagy...

Ido meghajolt.

– Annak idején Japánból együtt utaztunk a hajón. Emlékszik?

Mariko szeme tágra nyílt a csodálkozástól.

– Hát ön az? Most már emlékszem... Nagyon örülök, hogy láthatom, ön bizonyára betegeskedett, mert

ritkán láttam a fedélzeten. És az útitársa, az a zömök, bajuszos? Ő is itt van?

Ido halkan nevetett:

– Nem volt szerencséje. San Franciscóban egy nő karmai közé került, aki teljesenkifosztotta, ő meg

fölakasztotta magát.

Mariko megcsóválta a fejét, de nem mondott semmit.

– Én viszont itt telepedtem le, az ültetvényen dolgozom – folytatta Ido – Idős édesanyámat is

szeretném idehozatni.

Hozzátette még, hogy egyáltalán nincsenek ismerősei itt, s nagyon boldog lesz, ha az egykori

útitársnő segítségére lesz tanácsaival.

Mariko narancslét töltött egy talpas pohárba, beletett két szalmaszálat, s átnyújtotta Idónak. A

férfinak a japán kolónia titkárságához kellett volna először fordulnia, mondta,

61. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtde ő természetesen

készségesen segíteni fogja, amivel tudja. Fölírták egymás telefonszámát és címét. Ido azt mondta,

hogy Nagoyában született, s erre Mariko is kijelentette, hogy megboldogult apja ugyancsak nagoyai

születésű.

– Amint kiderül, szinte földiek vagyunk – hajolt meg Ido.

A tisztáson megkezdődött a tánc. Egy napbarnított arcú, jóképű fiú – alighanem filippinó – Marikóhoz

lépett, s táncra kérte. Mariko bocsánatot kért Idótól, s elment a fiúval.

Abe leültette Idót a gyepre, ahol a különféle ételek sorakoztak. Volt ott minden– gyümölcssaláták,

csibehús kókuszolajban, tésztaleves tintahal-szeletekkel, hamuban sült homár megmakréla édes

szószban. Egy fiatal hawaii leány kínai rizspálinkával kínálta meg Idíót.

A verenda előtt megkezdődött a hangverseny. A gyermekkórus japán, hawaii és angol dalokat énekelt,

majd egy japán férfi szamuráj öltözékben – hosszú, buggyos nadrágban – bűvészmutatványokba kezdett.

A tisztás szélén, ahol a gépkocsik álltak, a kókuszpálmák mögött két férfi sétált föl és alá – a

barna bőrű, köpcös Balligant, az FBI különleges ügynöke és magas, hirtelenszőke,sötét szemüveges

helyettese, Riggs.

A koreai An Gvan Szut tartották szemmel, a keleti gyógyszerek üzletének tulajdonosát. A vékony, konya

bajuszú, csupa csont öreg a pamlagon ült egy kövér, piros kalapos, festett arcú amerikai nő mellett.

– Egyenesen haza küldték, a lakásomra – dünnyögte Balligant. – Lehet, hogy tréfa, de az is meglehet,

hogy igaz. Még hogy ez a koreai...

– Jelentette a főnöknek? – kérdezte Riggs.

– Igen. Sheevers azt mondja, hogy a névtelen levelekkel vigyázni kell.

– Emlékszik, tavaly is kaptunk névtelen feljelentést a Nord streeti bártulajdonos ellen. És kiderült,

hogy minden sora igaz – lelepleztünk két ópiumbarlangot.

Balligant megvakarta az állát:

– Az más eset, érthető volt. A feljelentő félt a barlangok fenntartóinak bosszújától. De most más a

helyzet... Miért nem jelentkezett személyesen?

– De mi a különös ebben? – Riggs vállat vont. – Ő is fél. Egy titkos banda tagja, és nem meri

62. oldal


fölfedni kilétét – hátha nyakon csípjük és leültetjük. Meg tart a kollégáitól is: nem bocsátják meg

neki az árulást. A bandától meg szabadulni akar.

Balligant mormogva válaszolt.

– An Gvan Szu ellen eddig semmi nem szólt. De a névtelen levélben helytálló adatok szerepelnek. Az

ellenőrzés megállapította, hogy cimborája három évvel ezelőtt valóban Oroszországba utazott, s onnan

üdvözlő lapot küldött neki, nyilvánvalóan rejtjeles szöveggel. Lehetséges volna,hogy An Gvan Szu

kapcsolatban áll Moszkvával?

– Nagyon valószínű, hogy Oroszországból hajókon összekötők érkeznek, s hozzák magukkal a

megbízásokat. Pear1 Harbor erősen érdekelheti a vörös hírszerzést.

– Az oroszok most nem érnek rá, hogy velünk törődjenek – dörmögte Balligant. – Mi után kémkednének

itt?

– Átadhatják értesüléseiket más hírszerző szolgálatoknak, kicserélhetik információikat. Na meg némi

diverziót is elkövethetnek, amit azután mások nyakába varrnak. Milyen utasításokat adott a főnök?

Balligant vállat vont:

– Sheevers azt mondja, hogy foglalkoznunk kell a koreai patikussal. A névtelen levél szerint a

Maunakea streeti patikában éjszakánként különös emberkék jelennek meg, s a koreai gyakran kijár a

kikötőbe, az érkező hajókhoz. Lehetséges, hogy csakugyan ő a feje az orosz ügynökségnek a

Hawaii-szigeteken?

Riggs suttogva folytatta a gondolatsort:

– Utóbb még fölfedjük itt a vörös hírszerzés fészkét? Az lenne aztán a szép munka!

Balligant halkan krákogott, s zakója zsebéből elővett egy cigarettacsonkot.

OKTóBER 16.

– A „Lucullus lakomája" hadművelet kezdetének időpontja húsz óra nulla-nulla – jelentette be Gésa. –

Késni tilos, öltözék társasági, az orchideák a gomblyukakban elmaradhatnak. Kölni – „Mylord" vagy

„Dandy", nagyfokú pénztelenség esetén lehet olcsóbb is. Az ábrázat a

63. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtlegünnepélyesebb.

Már járt a „Mayflower" szálló borbélyműhelyében, a szabótól elhozta új egyenruháját, és új sapkát is

vásárolt – tetőtől talpig ragyogott, mint egy új torpedóromboló, amikor fedélzetén megjelenik az

elnök.

Wilkinson meghívása általános meglepetést keltett. Az osztályvezető eddig még soha nem hívta meg

lakására alárendeltjeit. Wilkinson mindig abszolút korrekt volt, de senkit sem engedett közel

magához. Ezúttal azonban változtatott szokásán húga, a bronzvörös hajú, nyakigláb Diana miatt.

Dianát a főváros egyik legjobb teniszezőjének tartották. A múlt évben fivére egykori segédtisztjével,

Powell sorhajóhadnaggyal együtt második helyezést ért el a haditengerészeti minisztérium

teniszpárosainak bajnokságán. A teniszpályán aratott siker vezetett a mai ünnepséghez – az

eljegyzéshez. Tommy Powell, az agglegény hivatalos fegyverletételének szertartását Wilkinson

otthonában kívánták lebonyolítani.

Az estélyre Sufford néhány beosztottját hívták meg – Cramer T-irodájából a rejtjelfejtőket és a japán

nyelvészeket. Röviden, csak azokat találták meghívásra érdemesnek, akik be voltak avatva a „mágiába".

Page nem találta meg rögtön Wilkinson házát – sokáig kószált a keskeny utcában akényelmesen

berendezett, régi stílusú, emeletes villák között, amelyek alig-alig különböztekegymástól, falaikat

repkény borította, ablakaikat spaletta zárta, előttük kis virágoskertek tarkállottak.

Wilkinson egy sötétzöldre vakolt házban lakott a baptista imaházzal szemben, a kert melletti kis

tisztáson személygépkocsik és autóbuszok álltak. Nagyon csöndes volt az utca, csak néha törte meg a

csendet egy-egy arra járó gépkocsi. Azt hihette volna az ember, hogy valami isten háta mögötti

városka félreeső utcájában jár, ha a közeli szálló teteje fölött nem látszott, volna a Capitolium

kupolája.

Csengő nem volt a kapu mellett – helyette egv fakalapács függött a falon. Page nevetett:

– Ez rá vall.

White sem állta meg nevetés nélkül, a villa, amely az amerikai gyarmatosítás

64. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtkorának stílusában

épült, a tornác előtt virító dáliák és a fakalapács valóban összhangban voltak améltóságteljes,

tiszteletre méltó Wilkinsonnal, aki inkább hasonlított egy lelkipásztorra, semmint a haditengerészeti

hírszerzés főnökére.

Rendkívül jámbor tekintetű, kövér néger asszony nyitotta ki az ajtót, fején fehér, merevre

keményített főkötőben. Az előszobában ósdi parfőmök mósuszillata terjengett.

A vendégek már mind együtt voltak; üldögéltek a félkör alakú ebédlőben, amely vörös fából faragott

Chippendale-bútorokkal volt berendezve, meg az üveges verandán, ahonnan ki lehetett látni a gyepes

belső udvarra és a nyírott vadrózsabokrokra.

White a vendégek közt megismerte a nyúlánk, elegáns Terner ellentengernagyot, Stark helyettesét.

Mellette a szikár, barna Puerto Ricó-i arcú McColla kapitány ült.

Diana – az estélyi ruhára terített japán brokátköpenyben, koronára emlékeztető diadémmal a hajában –

koktélospoharakat hordott szét egy tálcán a vendégeknek.

Amikor White-hoz ért, így szólt:

– Ez dajkiri, ez Manhattan, ez B-and-B. Milyet parancsol, tengernagyom?

White ódivatú meghajlással szabadkozott:

– ön hízeleg, hercegnő. Az én tengernagyi csillagaim nagyon távol ragyognak.

Diana tagadóan rázta a fejét:

– Ma énnekem az egész világ paradicsomkert, és minden ember tengernagy.

Ebben a pillanatban eléjük penderült Gésa, s kedvesen meghajolt:

– Én is?

Diana végighúzta a kisujját Gésa arcán:

– Nem, Dick, maga ma valóságos herceg.

– Monacói – toldotta meg Shreever, miközben leemelt egy poharat a tálcáról. – Rulettherceg.

– És ön? – fordult Diana Page-hoz. – óhajt egy Old fashiont?

– Nem nagyon értek a koktélokhoz – dörmögte Page zavartan. – Kérek valami erősebbet, nem baj, ha

kapar is egy kicsit.

– Akkor fáradjon az ebédlőbe. Ott Tommy működik. Ő majd kever magának valami megfelelő

robbanóanyagot.

65. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Page admirális, kitűnő koktélt ajánlok magának – szólt közbe Gésa. – „Sózott kutya" a neve. Gin,

grape fruit és só kell hozzá.

– Gin helyett jobb a moszkvai vodka – vélte Shreever.

Donahew lépett hozzájuk üres pohárral a kezében. Elíintorította az orrát:

– Ne rontsuk el a mai ünnepet holmi moszkvai dolgokkal. A vodkák közül csak a dán vodkát ismerem el –

az Aalborg aquavita-ét. Kitűnő ital. Az ember észre sem veszi, s már nem is áll a lábán.

Leemelt egy poharat Diana tálcájáról. A leány magasba tartott tálcával kilibegett a verandára.

Donahew nyelt egyet, s csettintett a nyelvével:

– A német tájékoztatási hivatal bejelentette, hogy Keleten már lényegében eldőlta háború. Tegnap a

német katonai attasénál voltam koktélpartin. Az orosz hadseregeket Brjanszk térségében és

Szmolenszken túl bekerítették. Nyitva az út Moszkva felé.

– Szamárság – dörrent közbe dühösen Shreever. – Wilkinson segédtisztje reggel közölte velem, hogy az

oroszok kivonják csapataikat a Távol-Keletről – átdobják őket Moszkva alá.

– Az oroszok valószínűleg megtudták, hogy a japánok nem indítanak támadást ellenük – mondta White. –

Hírszerzésük elvégre elsőrendű.

Donahew hangosan felmordult:

– Ha olyan jó lenne a hírszerzésük, előre tudták volna, hogy Hitler meg fogja támadni őket. Nem

hagyták volna, hogy meglepjék őket azon a szép vasárnapi reggelen...

– Az oroszok ezúttal nyilván azt szaglászták ki, hogy a japánok megtámadják őket– jelentette ki

Gésa, mint aki biztos forrásból értesült. – És ezért idejében kivonják csapataikat a Tengermellékről.

Mert hiszen, ha elveszítik Moszkvát, aligha gondolhatnak Vlagyivosztok védelmére.

White legyintett egyet, és kisétált a verandára. Cramer éppen nagy vitában volt a hölgyekkel. Arról

beszélgettek, hogy Amerika a múlt évben felajánlott egy legújabb típusú sorhajótcserébe a milói

Vénuszért. Az üzletből azonban nem lett semmi – a franciák kétségbeejtő helyzetük ellenére

megmakacsolták magukat. Cramer kijelentette, hogy a sorhajó mellé még két tengeralattjárót is föl

kellett volna ajánlani. A hölgyek véleménye megoszlott. Némelyek megengedhetetlennek iartották ezt a

66. oldal


cserét: mások úgy vélekedtek, hogy nem sorhajót, hanem élelmiszert kellett volnafölajánlani a

franciáknak.

Javában folyt a vita, amikor Wilkinson és Diana asztalhoz szólította a vendégeket. White és Page az

asztal végén helyezkedett el, a vőlegény és a menyasszony közelében – itt foglalt helyet a kapitányi

rangon aluli fiatalság. Gésa elemében érezte magát: csak úgy ontotta magából a szellemes

megjegyzéseket, az anekdotákat, utánozta az ismerős dzsesszénekeseket, s mindenféle

bűvészmutatványokkal hencegett. Hatalmas taps fogadta, amikor Page gallérja alólkiemelt egy csipkés

melltartót.

Az asztal túlsó végéről, ahol a főnökök ültek, a beszélgetésnek csak foszlányai hallatszottak – a

legutóbbi tokiói hírt tárgyalták, amely szerint Konoje herceg kormánya megbukott, s helyette Tojo

tábornok jutott hatalomra.

Terner hangot adott annak a feltevésének, hogy a tokiói kormány változás csak arra vall: kiéleződött

a viszály az udvar, a hadsereg és a flotta emberei között. A császár környezetében levő magas rangú

hivatalnokok többsége megegyezést akar Amerikával. A kérdés lényege az, hogyan hagyhatják abba a

Kínában folyó háborút anélkül, hogy Japánt presztízsveszteség érné.

– Nomura követ is a megegyezés híve – mondta Wilkinson. – Egyetlen józan japán sincs, aki háborúba

akarna keveredni velünk.

Page meglökte a könyökével White-ot, és suttogva odaszólt neki:

– Figyeld McCollát. Ahogy a fizimiskáját nézem, egyáltalán nem ért egyet a főnökség együgyű

optimizmusával.

Donahew elmondta, hogy a Kvantung-hadsereg. létszámát már kétszeresre emelték, sa japán vezérkar 1.

osztálya hozzálátott a Szibéria elleni támadás új tervének kidolgozásához – egyidejűleg akarnak

támadni több irányban.

White és Page nem maradt ott táncolni, a bridzshez sem volt kedvük. Donahew megpróbálta rábeszélni

White-ot, hogy játsszon Wilkinsonnal és Ternerrel – kitűnő alkalom, hogy közelebbről megismerkedjen a

67. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtfőnökséggel. Donahew úgy ajánlotta White-ot nekik, mint a bridzs mesterét.

– Holnap korán reggel be kell mennem az irodába – ellenkezett White. – Telefonáltam az ügyeletesnek,

s közölte velem, hogy egész köteg „mágia" érkezett.

Donahew White vállára tette kezét:

– Nagyon sajnálom, hogy elmégy. Terner feleségének is beszéltem rólad, a hölgy néha szeret okosan

elbeszélgetni a költészetről. Hogyan áll levélregényed a hawaii nimfával?

– Éppen a napokban kaptam tőle levelet. Azt írja, megismerkedett egy japánnal, aki velünk együtt

utazott a hajón Yokohamából. Állást kapott egy ültetvényen, s Honoluluban akar letelepedni. A jelek

szerint alighanem valami tragédia érte, s örökre elhagyta hazáját.

– Melyik japán az? – kérdezte Donahew.

– Valamilyen Akino, mexikói állampolgár.

– De minek számol be neked erről az ismeretségről? Talán féltékennyé akar tenni?

– Egyszerűen csak elmond mindent, mint a barátjának.

– Add át neki őszinte, szívből jövő üdvözletemet – tette Donahew szívére a kezét. – De mégis az az

érzésem, hogy az a leány japán kém. Légy óvatos.

A kis szálloda, amelyben White és Page lakott, nem volt messze, de úgy gondolták, nem árt, ha egy

kicsit kiszellőztetik a fejüket. White ült a volán mögé, mert Page egy kicsit többet ivott a

kelleténél.

Kihajtottak a Massachusetts avenue-ra. Amikor a japán követséghez értek, White lassított. Csak az

egyik széles ablak leeresztett redőnye mögül látszott világosság. Talán éppen a rejtjelző dolgozott

az újabb jelentésen, amely holnap jelenik meg White asztalán.

Kiszáguldottak egészen a tengeri csillagvizsgálóig, onnan meg visszahajtottak a városba, de másik

útvonalon – a Montrose-parktól és az Aukhill-temetőtől délre. A hídnál Page megszólalt, hogy álljanak

meg, mert szeretne pipára gyújtani. Amikor továbbindultak, Page hátravetette magát az ülésen, és a

pipávaJ a fogai között dünyörészni kezdett:

– A Gazda is, Terner is, Wilkinson is szenvedélyesen szeretné, ha a japánok az oroszokra vetnék

magukat. Annyira szeretnék, hogy már el is hitték – amit kívánnak, azt tartják valóságnak. A

68. oldal


tévedések legveszedelmesebb fajtája.

White bólintott:

– A hadsereg emberei is így gondolkodnak. A fejesek, Marshall tábornoktól kezdve, mind ebben a hitben

ringatják magukat. Azt várják, hogy a japánok lerohanják a Tengermelléket. Beleélték magukat. Jó

lenne tudni, mit gondol az elnök.

Page kivette a pipát a szájából:

– Valószínű, hogy Marshall és a Gazda megfelelő körítéssel tálalja neki a „mágiát", s igyekeznek

félrevezetni őt. Még szerencse, hogy Roosevelt józan koponya, de főnökeink törekvése akkor is

aggasztó. Rosszul végződhetnek a dolgok.

– Nagyon rosszul – ismételte White gépiesen.

NOVEMBER 5.

A követség olyan volt, mint egy kis udvarház – csöndesen lapult a hegyek között,elzárkózott a

külvilágtól. S az udvarházban végtelenül egyhangú, nyomasztóan unalmas volt az élet. Lakói – néhány

tucat család – halálra unták egymást. Minden témát kimerítettek már, nem volt miről beszélgetniük,

nem akadt, amiről vitatkozzanak, még egy kis pletykára sem volt alkalom. Mindannyian tudtak egymásról

mindent – a legjelentéktelenebb apróságokat is.

Rémesen unták a szomszédos követségi villákban és az idegen képviseleteknél tettlátogatásokat is.

Mindig ugyanaz a műsor – ötórai teák az apró csészékkel és sajtos rudacskákkal, koktélpartik

kristálypoharakkal, bennük erős és könnyű italok csillogó keverékével, estélyek ugyanazokkal a hideg

ételekkel, amelyeket állva kell fogyasztani.

Mindig ugyanaz. A menetrend, a műsor örökre szól, minden elő van írva: mikor kell délutáni ruhát

ölteni csíkos nadrággal és mikor frakkot cilinderrel, meddig lehet szmokingot viselni, mikor kell

sárga kesztyűt húzni, mikor fehéret, mikor illik a fehér pöttyös nyakkendő, mikor a fekete, a

névjegykártyának melyik szegletét kell behajtani, és milyen jeleket kell tenni anévjegyre.

69. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtProtokoll-lánc – a terem bejáratánál felsorakoznak, élen a követ és a neje, és asort a harmadik

titkár zárja be feleségével. Etikett szerinti meghajlások és mosolyok, kézfogások és üdvözlő

mondatok, és egy-másfél óra múlva ismét a protokoll-lánc – ezúttal búcsúzóul –, és ismét etikett

szerinti meghajlások és kézfogások.

Vendégségbe járni más villákba és vendégeket fogadni – szolgálati kötelesség. Ésezt hetenként

többször is meg kell tenni, és minden alkalommal ugyanúgy, s ez így is marad, azidők végezetéig, míg

a föl dön lesznek diplomaták, akikre a diplomáciai protokoll megingathatatlan szabályai érvényesek.

A villa egyhangú, gyilkosan unalmas életét csak a postások zavarták meg. Hordtáka híreket hazulról

és az egész világból, ahol egészen más élet folyt, olyan élet, amely egyáltalán nem hasonlított a

koktélpartik és az estélyek megcsontosodott szertartásaira.

Valahányszor diplomáciai futár érkezett Tokióból, megélénkült a követség, minthaélénkítőt

fecskendeztek volna mindenkibe – a követtől egészen a kocsimosó fiúig. A diplomáciai futárok a

hivatalos postán kívül leveleket is hoztak a hozzátartozóktól, s még olyasmit is, ami nélkül nem

létezhet egyetlen japán sem külföldön: szójalisztet, zöld teát, babpépet a reggeli leveshez és

préselt algát.

De a követség munkatársait elősorban a hivatali barátaiktól érkezett levelek érdekelték. Ezek a

legkülönbözőbb hivatali híreket és értesüléseket tartalmazták, amelyek nem kerültek be a tokiói

lapokba. Japánban ekkor a legérdekesebb híreket suttogva terjesztették, vagy pedig ha leírták őket,

csakis olyan levelekben, amelyek nem kerültek a katonai cenzúra elé. A diplomáciai futárok pedig

éppen ilyen leveleket szállítottak.

Nomura követ nagyon örült, amikor megérkezett régi sanghaji ismerőse, mádzsongpartnere, Maruja

ezredes. Az utóbbi időben egyre gyakrabban töltötték be katonai személyek a diplomáciai futár tisztét

– a külügyminisztérium munkatársainak álcázva. Csak hivatásos katonatisztekre lehetett rábízni a

fontos államtitkokkal tömött postát.

A követ célszerűnek látta, hogy négyszemközt beszélgessen a vendéggel. Maruja

70. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtjól értesült ember, sok

mindent meg lehet tudni tőle. Kihajtattak az Arlington katonai temetőbe. A kapunál megállították a

gépkocsit, gyalog vágtak neki az útnak a smaragdzöld domb mellett, amelyen szabályos sorokban

fehérlettek a kőlapok.

– Rendkívül hasonlítanak a mádzsong zsetonjaira – jegyezte meg Maruja mosolyogva.

Nomura végigfuttatta tekintetét az előttük elterülő gyepes tisztáson – üres volt.

– Az a gyanúm, hogy ezt is hamarosan ellepik az új zsetonok – dünnyögte. – Minden arra vall, hogy

nagy játszma kezdődik. A nagy táblán, amelynek Csendes-óceán a neve.

– Kuruszu követ néhány nap múlva ide érkezik. Repülőgépen küldik.

Nomura elnevette magát.

– Valószínű, hogy sohasem repült még. Még meghal ijedtében. – A követ megállt, levette sötét

szemüvegét, gondosan megtörölte, majd visszatette. – Nem értem Tokiót. Egyre hajtogatják: semmi

engedmény, egy jottányit sem, s mégis utasítanak, hogy igyekezzek megegyezni Hull-lel, győzzem meg.

Őt pedig ugyanolyan könnyű meggyőzni, mint a Buddha-szobrot. Már nincs miről beszélnünk. Egyszerrűen

ülünk és hallgatunk, s el-elszenderedünk, kiváltképpen ő.

– Nem dohányzik?

– Nem. Egyikünk sem dohányos. Hull szerzett egy rózsafüzért, s most ül, és azt morzsolgatja. Én pedig

bámulom a gobelint a háta mögött – időrendben sorakoznak rajta az amerikai elnökök. Már kívülről

fújom a nevüket, hogy az ördög vinné el őket.

– Kár, hogy nem játszhatnak mádzsongót.

Nomura sóhajtott.

– Nem tudom, valóban akarnak-e megegyezést a mieink... Vagy talán csak álcázás az egész?

– Természetesen szeretnénk megegyezni – sóhajtott Maruja is. – Feltételeink fölöttébb világosak és

egyszerűek. Amerika hagyjon föl Csungking segítésével, ismerje el, hogy csapataink törvényesen

tartózkodnak Kínában és Indokínában, s oldja fel a tilalom alól a Japánba irányuló exportot.

Nomura mérgesen fölvetette a fejét:

– Tokióban csakugyan komolyan hiszik, hogy Amerika le fogja nyelni mindezt? Azt

71. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtköveteljük, hogy

mindenben vesse alá magát nekünk, anélkül, hogy bármit is kapna cserébe. Azt követeljük Amerikától,

hogy egyetlen puskalövés nélkül kapituláljon. Ez ugyanannyi, mintha mádzsongpartnerünktől azt

követelnénk, hogy a játék megkezdése előtt ismerje el vesztesnek magát, és fizesse ki a pénzt. Csak

egy hülye számíthat erre.

Maruja hümmögött, nem szólt semmit. Nomura megkérdezte:

– Igaz, hogy a flotta emberei közt viszály van? Hallottunk ilyen híreket.

– A flotta embereinek egy része a haditengerészeti miniszter körül csoportosul, s úgy véli, hogy

nehéz lesz tartós háborút viselnünk... nem győzzük, mert nincs elegendő olajkészletünk. A

haditengerészeti vezérkar tisztjei pedig fenntartás nélkül támogatják főnöküket:rendezünk az

amerikaiaknak egy Csuzimát az óceán közepén, aztán még egyet Panama közelében, sezzel be is

fejeztük, Amerika fölemeli a karját. Nagano tengernagy és hívei úgy vélekednek, hogy elkerülhetjük a

hosszas háborút.

– És a hadsereg?

– Ott teljes az egyetértés – alig várják, hogy megkezdődjön a háború. November végére minden készen

áll – az utolsó vonásig készen lesznek a Malájföld, Burma, Fülöp-szigetek, Indonézia és India elleni

hadműveletek tervei. Most csiszolgatják az utolsó részleteket. Ezért egyelőre...

Nomura fölnevetett:

– Egyelőre el kell járnom Hullhöz, s bámulnom kell, ahogy az olvasóját morzsolgatja. S számolhatom az

elnököket a falon. És ezt kell húznom-halasztanom amíg odahaza szükségesnek tartják.

Rövid hallgatás után Maruja kérdezett:

– És mi a véleménye Rooseveltnek?

– Roosevelt, sajnos, engesztelhetetlen. S aligha lesz hajlandó bármilyen engedményre, amíg nem állunk

rá, hogy kivonjuk csapatainkat Kínából.

Maruja a fejét csóválta:

– Úgy látszik nincs semmi reményünk.

– Nem, miért ne lenne... Valami kevés azért még van. Különben már régen visszahívattam volna magam.

72. oldal


Ez a kevés az, hogy az amerikai politikusok eléggé tekintélyes része – például Truman, Hoover, aztán

Noy, Taft szenátor és mások – hallani sem akarnak arról, hogy Amerika beavatkozzon a háborúba – sem

Európában, sem Ázsiában. Szemmel láthatólag rokonszenveznek a németekkel, és eléggé jóindulatúak

irántunk. Rá akarják venni Rooseveltet, hogy vállalja el a közvetítést Tokió és Csungking között.

– Bizonyára önre is próbálnak hatni, nemde? – mosolygott Maruja.

– Igen, agyonudvarol Walker postaügyi miniszter, Baruch bankár és Drought atya. Mind a hárman

meggyőződéses Japán-barátok. Szentül hiszik, hogy mihelyt megegyezünk Amerikával, és megkötjük a

békét Csungkinggal, hadosztályaink rögtön megindulnak az Ural felé.

Ezen mindketten nevettek. Amikor az ismeretlen katona emlékművének lépcsőjéhez értek, visszafordultak

a kapu felé, és kimentek a folyópartra. A lenyugvó nap megvilágította a Lincoln-emlékmű oszlopsorát.

Mögötte a Washington emlékére emelt obeliszk csillogott.

– Hol virágzanak a mi cseresznyefáink? – kérdezte Maruja.

– Az obeliszk körül. – Nomura rövid hallgatás után így folytatta: – Egyébként azén feladatom az,

hogy az amerikaiakat orruknál fogva vezessem, húzzam, a tárgyalásokat, amíg a hadsereg emberei végleg

föl nem készülnek, és nem tisztázódik Oroszország sorsa. Nehéz szerep, inkább egy színészé, mint egy

tengernagyé. De mit tehetünk. Szolgálnunk kell az államot.

Maruja szótlanul bólintott. Beültek a gépkocsiba, és lassan visszahajtattak a városba. Maruja

megkockáztatta a kérést, hogy menjenek Roosevelt rezidenciája felé A gépkocsi kikanyarodott a

Pennsylvania avenue-ra, s dél felől megkerülte a Fehér Házat. A zászlórúd csupasz volt – az elnök nem

volt a Házban, nyilván a város környéki villájában tartózkodott. Az elnöki rezidencia előtti nagy

térségen diákfiúk baseballt játszottak.

A követ a „Wordman-park" szállóba vitte a vendéget.

– Diplomáciai futárjaink számára rendszerint a „Fairfax"-ben bérelünk szobát, deezúttal jobbnak

láttam ezt a szállodát. A második emeleten lakik maga Hull is. Egyes követeket itt fogad mint

magánember.

73. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Akkor biztosan tele van a szálloda kopókkal – Maruja elmosolyodott. – Jó lesz óvatosnak lenni a

papírhulladékkal.

Maruja kiszállt a kocsiból, s megköszönte a sétát a követnek. Alig távolodott néhány lépésnyire a

kocsitól, amikor odasietett Nomurához egy magas, ősz hajú amerikai, talpig feketében. Éppen akkor

érkezett taxival. A követ láttán már messziről integetett a kesztyűjével. Nomurakinyittatta a

sofőrrel az ajtót.

– Hogy vagyunk, tengernagy? – üdvözölte az amerikait.

– Hogy vagyunk, tengernagy? – viszonozta az is a szíves érdeklődést.

Pratt tengernagy, a követ régi barátja, invitáló mozdulatot tett:

– Nagyon örülnék, ha benézne hozzám. Én is itt szálltam meg ebben a koszos hotelben. A családom

elutazott Philadelphiába, én meg áttettem ide a székhelyemet. Szeretnék elmondani néhány fontos

dolgot önnek, tengernagy. Teljesen bizalmasan.

Pratt és Nomura az üres hallon keresztül a lifthez ballagott. Prattnak egy kis szobája volt a

negyedik emeleti folyosó végén. Az ablakain ki lehetett látni az elhanyagolt udvarra, amely

zsúfolásig volt furgonokkal.

A követ nem ivott sem whiskyt, sem kávét. Beszélgettek az elmúlt időkről, amikorNomura

haditengerészeti attasé volt Washingtonban, és vasárnaponként golfozott Pratt-tal, aki akkor a

vezérkarnál dolgozott. Pratt részletesen elmondta, mi van a családjával, beszélta köszvényéről,

elújságolta, hogyan kuglizik Knox haditengerészeti miniszterrel. Amikor a személyes jellegű

beszélgetésnek végére értek, Pratt kulcsra zárta az ajtót, párnát borított a telefonra, leült egy

fotelbe a követ mellé, s rácsapott Nomura térdére.

– Rosszul állnak a dolgok, barátom, nagyon rosszul – ingatta a fejét.

– Nagyon rosszul – csatlakozott hozzá Nomura is. – Hadseregünk embereinek nagy része hajthatatlan. De

őfelsége őszintén óhajtja, hogy megtaláljuk a megegyezés útját. Bármilyen kompromisszum jobb a

háborúnál. Egy japán–amerikai háború katasztrófa lesz mindkét fél számára. Elgondolni is szörnyű...

– Mi, katonák, mindenkinél jobban tudjuk, mi a háború. A technika mai színvonalán a háború olyan

74. oldal


verekedés, amelybe mindkét fél belepusztul mások örömére. Ha mi háborúba keveredünk, egy harmadik

lesz a győztes.

– Mindent elkövetek, hogy valamiféle megegyezésnek az útját egyengessem, de egyelőre sikertelenül. –

Nomura merőn nézte Pratt arcát. – Segítsen nekem... Sehogy sem tudok megbarátkozni egy japán–amerikai

háború gondolatával. Túlságosan borzalmas lenne.

– Többször beszéltem Hull-lel... – mondta Pratt elgondolkozva. – Az öreg azt hajtogatja, hogy a

kongresszus semmiképp sem szentesítené a japán hadsereg emberei által támasztottfeltételek

elfogadását. Amerika elveszti presztízsét, ha elismeri, hogy Japánnak joga van csapatokat tartani

Kínában. Ügy beszélek önnel, mint jó barát... saját iniciatívámra. Találni kell valami megoldást...

Nomura bólintott:

– Igen! Legalább valami ideiglenes megoldást. De úgy, hogy azért mindkét fél megőrizze presztízsét.

Pratt újra rácsapott a követ térdére.

– Kell találnunk valamilyen modus vivendit... Valami olyan fogalmazást, amely mindkét fél számára

elfogadható. A legnagyobb őrültség lesz, ha mi összeakaszkodunk. – Pratt halkabbra fogta hangját. –

Egyébként értesüléseink vannak arról, hogy az oroszok megkezdték csapataik kivonását a

Távol-Keletről. Moszkvánál meg akarják állítani a németeket.

– Erről mi is tudunk – felelte Nomura ugyanolyan halkan. – Nem hisszük, hogy a németeknek sikerül

gyorsan megbirkózniuk az oroszokkal. Oroszország katonai erejének megsemmisítésemeglehetősen hosszú

folyamat lesz.

– De ha mi háborúba keveredünk egymással – Pratt az orra hegyére illesztette ujját –, gyökeresen

megváltozhat a helyzet...

– Mégpedig nem a mi országaink javára – jegyezte meg Nomura.

Pratt a fotellel együtt közelebb nyomult a követhez, s halkan fejtegetni kezdte:

– Mindkettőnknek meg kell őriznie cselekvési szabadságát. Japánnak semmi szín alatt sem szabad

háborúba bonyolódnia velünk és Angliával, önöknek épségben kell tartaniuk flottájukat. Ez a fő

75. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtütőkártyájuk. És az eljövendő békekonferencián különösen nagy nyomatékot adnak majd az önök szavának

a legújabb típusú sorhajók és repülőgép-anyahajók. A Tengermellék és Szahalin kérdésében támogatni

fogjuk önöket.

Nomura levette szemüvegét és sandán rápislantott öreg barátjára.

– És Kamcsatka? – kérdezte kedvesen.

Pratt tekintete végigsiklott Amerika térképén, amely a falon függött:

– Kamcsatka Alaszka tőszomszédságában van.

Nomura is felpillantott a térképre, s halkan, de keményen mondta:

– Kamcsatka a japán Kuril-szigetek szerves folytatása.

Pratt békítő hangra váltott:

– Mindezek a kérdések szerepelnek majd az eljövendő békekonferencia napirendjén.Ma még korai

beszélni róluk. Most azon kell törnünk a fejünket, hogyan kerülhető el a katasztrófa a

Csendes-óceánon.

– Úgy van! – helyeselt Prattnak Nomura. – Semmiképp sem szabad háborúba keverednünk. Mindent el fogok

követni, hogy valahogy kijussunk a zsákutcából. Kész vagyok az életemet áldozni azért, hogy Amerika

és Japán... összefogjon egymással, s közös erővel biztosítsa a békét a Csendes-óceánon...

Nomura szeméhez emelte kisujját, és letörölt egy könnycseppet.

Pratt fölállt, és a követ vállára tette kezét:

– Minden körülmények közt el kell érni a megegyezést, mégpedig olyan formában, hogy Japán

megőrizhesse presztízsét, a Kínában tartózkodó japán csapatok kivonása kérdésében. Meg kell állapodni

az elvben, a kivonás időpontjára pedig egy rugalmas formulát kell kidolgozni. Gondolkodjunk ezen.

Csak arra kérem, vegye figyelembe, hogy beszélgetésünk teljesen magántermészetű... minden közöttünk

marad.

Nomura felállt és meghajolt.

– És még azon is gondolkozni kell – mondta –, milyen formában fogja Amerika megszüntetni a

japán–amerikai kereskedelem korlátozását. Mindkét félnek elő kell terjesztenie amegfelelő

ellenszolgáltatást... hogy létrejöjjenek egy elvi megegyezés élőfeltételei, amelynek talaján

76. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtmegszülethet a kompromisszum.

Pratt válasz helyett hüvelyk- és mutatóujjavai „0" betűt formált, és rándított egyet a vállán – ez

azt jelentette: „oké". Pratt a követet lekísérte egészen a kocsiig.

NOVEMBER 6.

Szemmel láthatólag romlott White hangulata. Ingerlékennyé vált, nem tudta tűrtőztetni magát, a

legkisebb apróság miatt is nekirontott társainak, különösen Page volt a begyében. S mindig a munka

miatt.

Munka pedig sok volt, és égetően sürgős minden – a főnökség nem szeretett várni.A főnökség nem

fogadott el semmilyen magyarázatot arra vonatkozóan, hogy a japánok – és kivált a japán

külügyminiszter meg a követek –, amikor merőben kényes kérdésekről beszélgettek,nyakatekert

fordulatokhoz folyamodtak, s többszörösen összetett mondathalmazokkal ködösítették el a szöveg

értelmét.

Nomura tengernagy ráadásul nagyon kedvelte a hivatásos birkózók terminológiáját.Sok kifejezést nem

lehetett megtalálni egyetlen japán–angol szótárban vagy értelmező szótárban sem,mert összeállítóik –

tiszteletre méltó filológusok – annyit értettek a birkózáshoz, mint tyúk az ábécéhez.

– Na, már megint.. – Page levette szemüvegét, s kétségbeesetten hunyorgott vaksiszemével. – „Nodo" –

az nyak, a „va" pedig hurok, következésképpen a „nodova" hurok a nyakon. De valahogy nem illik ide.

White nagyot sóhajtott:

– Nézd meg az értelmét, az összefüggést. – Fölemelte a hangját: – Neked mi van anyakadon, fej vagy

tök?

Page bűntudatosan vállat vont:

– Nomura azt írja, hogy „novoda segítségével kiszorítják az általa elfoglalt pozícióból". Ha a nyakán

hurok van, akkor vagy felakasztják, vagy fojtogatják, de nem szorítják ki... Valahogy érthetetlen.

White rövid gondolkodás után megmagyarázta:

– Nodova az a fogás, amikor az egyik kéz ujjaival az ellenfél állát szorítják,

77. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtés a fejét hátra

hajlítják, a másik kézzel pedig a mellét nyomják, és így szorítják ki a küzdőtérről.

Page káromkodott egyet, és sorban elmondta mindennek a japán követet, a japán birkózókat, Wilkinsont

és McCollát, a T-irodát, és átkozta azt a napot, amikor elkezdte tanulni a japánnyelvet a Columbia

Egyetemen ahelyett, hogy inkább a Michigan Egyetem homeopátia fakultására jelentkezett volna.

Végezetül még azt az estét is elátkozta, amikor White-tal találkozott a hangversenyen, s

rábeszélésére kötélnek állt, hogy hajlandó dolgozni a T-irodán.

– Inkább hajókáznék valami csinos kis yachton, teleszívnám tüdőmet jó friss tengeri levegővel, s nem

látnám ezeket gyilkos táviratokat az átkozott, több méteres határozói mellékmondatokkal, az

elképzelhető igealakokkal meg mindenféle képzőkkel. – Page nagyot ütött a fejére: – Hülye!

White meg a Szövetségi Nyomozó Irodát átkozta. Nemrég ugyanis az FBI-től adatokat kaptak arról, hogy

Shreever feleségének fivére a vörösök oldalán részt vett a spanyol háborúban, s ma a Kommunista

Internacionáléban dolgozik. Wilkinson haladéktalanul intézkedett, hogy Shreevertvonják ki a „mágia"

feldolgozásából, s utasította a haditengerészeti kémelhárítást, hogy vizsgálja ki: nem kerültek-e a

T-iroda titkai az amerikai kommunisták kezébe.

Shreever ügyéből a T-iroda munkatársai rájöttek, hogy az FBI ügynökei szemmel tartják őket. Gésa

megesküdött, hogy valamennyi „mágus" magánlevelezését átvilágítják, telefonbeszélgetéseit

lehallgatják, s valamennyiük után kopók szaglásznak.

– Hamarosan más módszereket is alkalmaznak még – újságolta Gésa suttogóra fogva a hangját. – Havonta

egyszer be fognak hívni bennünket a haditengerészet kórházába, hogy belénk nyomjanak egy adag

különleges szérumot, amely amitálból, pentotálból és konyakból készül. Az injekció után az ember

rögtön elalszik, s álmában kifecseg mindent, ami a lelkét nyomja. S amit fecseg,mindent feljegyeznek

a gyorsírónők, hogy legyen olvasnivalója a Gazdának meg közvetlen munkatársainak– Ternernek,

Ingersollnak és Wilkinsonnak. Egy példány bekerül a dossziénkba, a másik példányt az FBI különleges

78. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtosztálya kapja meg, hogy ott rakják le a személyi törzslaphoz, amelynek fedőlapjára ráírják mindegyik

megfigyelt delikvens fedőnevét. White neve az lesz, hogy „Csörgőkígyó", Page-é „Tarantella", az enyém

meg bizonyára „Isten marhája".

Nem sokkal azután, hogy Shreevert elmozdították, Gésától is meg kellett válnia aT-irodának – igaz,

rövid időre. McColla ugyanis ideiglenesen áthelyezte a hadsereg desifrálóihoz, akiket megbíztak

azzal, hogy a „mágia" feldolgozása mellett tanulmányozzák a japán katonai kódokat. Segédanyagként

megkapták a kínai hadszíntéren lehallgatott japán rádiótáviratokat. Még az a feladat is a hadsereg

„mágusaira" várt, hogy desifrálják az FBI-tól kapott anyagokat – különféle titkosírásos

feljegyzéseket, amelyeket az elfogott japán ügynököknél találtak.

A kódok megfejtésével foglalkozó szakembereknek szükségük volt olyan hozzáértők segítségére, akik

kifogástalanul ismerték a japán nyelvet. Nekik kellett megmondaniuk, milyen betűvagy szó lehet a

desifrálandó szöveg egyik vagy másik helyén – az ő tanácsaik nélkül nem lehetetthelyes feltevéseket

kidolgozni.

Gésával aláírattak egy nyilatkozatot, hogy új munkájának titkairól nem fog beszélni. De mivel a

nyilatkozatban arról nem volt szó, hogy mikor a T-irodába látogat, akkor is be kell fognia a száját,

Whitenak és Page-nek elmondta, hogy a hadsereg titkosírás-elemzőivel együtt hogyan kutatnak a titkok

után.

Szavaiból kiderült, hogy körülbelül ugyanolyan munkát kell végeznie, amilyet annak idején Champollion

francia tudósnak. Sőt, az ő munkája talán még nehezebb is, mivel az egyiptomi fáraók nem foglalkoztak

az Amerikai Egyesült Államok elleni kémkedéssel.

Gésának különösen tetszett a munkának az a része, amelynek értelmében meg kellett fejtenie a japán

kémeknél talált különféle rejtjeles jegyzeteket.

Egyszer ragyogó arccal lépett be az irodába.

– Tisztelt gentlemanek, óriási felfedezésem van – telepedett le Page asztalának szélére. – Minden

álszent szerénység és túlzás nélkül mondom. Csak ne röhögjetek előre olyan szkeptikusan. Gúnyos

79. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtnevetés fogadta annak idején Kopernikuszt, Galileit meg Newtont is. Megtaláltam az egész japán

titkosírás kulcsát. Ezentúl ugyanolyan egyszerű dolog lesz meg fejteni a japánokkódolt jegyzeteit,

mint kinyitni egy szardíniás dobozt.

White a fogai közt sziszegte:

– Nekem nincs időm ilyen badarságokat hallgatni. Eredj a fenébe!

Gésa kérdőn pillantott Page-re. Az előbb megcsóválta a fejét, de aztán megszántaa fiút:

– Rendben van, mesélj. De csak két percet, míg rágyújtok a pipámra.

Gésa természetesen nem érte be két perccel, de Page, majd valamivel később Whiteis kellő figyelemmel

hallgatta.

Gésa mondókája meglehetősen érdekes volt.

Kiderül, hogy a japán hírszerzők, még a legrafináltabbak is, együgyűek, mint a gyermek. Amikor

valamilyen titkos feljegyzést kell készíteniük, nem törik a fejüket, hogy kitaláljanak valamilyen új

módszert, hanem alkalmaznak egyet azok közül, amelyek már szerepeltek a nemzetközi

detektívregény-irodalomban.

Iszidzaka kém például, akit tavaly fogtak el San Diegóban, a légvédelmi ütegek elhelyezéséről küldött

jelentéseiben körülbelül ugyanolyan titkosírási módszert alkalmazott, amilyent Baylee ír le az

„Ibolyák kertje" című elbeszélésében.

Kavabata kapitánynál, akit ez év májusában tartóztattak le Fresno közelében, találtak egy levelet,

amely ugyanolyan módszerrel készült, mint Lilian de la Tour „Ellopott karácsonyiszelencéjé"-ben a

titkos üzenet – ötjegyű számok helyettesítették a betűket. Vannak japánok, akik azt a módszert

alkalmazzák, amelyet Conan Doyle említ a „Borzalom völgyé"-ben – megjelölik az oldalak, a sorok és a

betűk sorszámát, s kulcsnak valamilyen évkönyvet választanak ki; mások a behelyettesítés módszerét

választják, mint Anthony Wyn egyik elbeszélésében; megint mások azt a módszert részesítik előnyben,

amelyről Crofts beszél a „French legnagyobb vállalkozása" című írásában – részvénytáblázat alapján

dolgoznak. A Panama-csatornánál az év elején elfogott két japán halásznál pedig olyan feljegyzéseket

találtak, amelyek egy virágüzlet katalógusa segítségével készültek – pontosan

80. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtúgy, mint Agatha

Christie „Négy gyanúsított" című novellájában.

– Meg Edgar Poe-nál „Az aranybogár"-ban – vetette közbe White.

Gésa megvető grimaszt vágva intette le:

– Olyan primitív módszereket, amilyenekről „Az aranybogár"-ban vagy Conan Doyle „Glória Scott"jában

meg „Vörös kör"-ében olvashatunk, ma már agyalágyult csecsemők sem alkalmaznak.

– Krif hadnagy nevezetes felfedezése tehát abból áll... – próbált szóhoz jutni Page...

– Einstein mindössze másfél oldalon fejtette ki a relativitáselméletet – mondta Gésa –, az én

koncepciómnak viszont elég három sor, s így fogalmazható meg: a japán hírszerzőktitkosírásának

megfejtéséhez egyszerűen föl kell idéznünk azokat a módszereket, amelyeket a detektívregények ismert

írói említenek könyveikben.

– Vagyis végig kell olvasni azt az egész zagyvaságot, amit a hekusokról összefirkáltak? De hiszen

abba bele lehet hülyülni – nézett Page Gésára.

Gésa vállat vont.

– Köztudomású, hogy Roosevelt elnök nagy híve ennek az irodalomnak. És ezért én egyáltalán nem tartom

hülyének.

– Odaát mikor végez a munkával? – kérdezte White. – Mi itt belefulladunk a munkába, maga meg ostoba

keresztrejtvényekkel meg rébuszokkal szórakozik.

– A főnökségnek más a véleménye – felelte Gésa. – Lehetséges, hogy megíratnak velem egy titkos

útmutatót analitikusaink számára. Magának majd adok egy dedikált példányt.

– Dedikáció helyett maga a szerző kellene nekem – mondta White. – Elárasztanak bennünket a „mágiák",

a japánok egyszerűen megőrültek.

Csakugyan nagyon sok volt a munka.

November első napjaiban egy csomó hosszú távirat érkezett Nomura követ címére. Rendkívül nyomatékosan

hangsúlyozták azoknak a tárgyalásoknak különleges fontosságát, amelyeket a követaz újonnan

megfogalmazott japán javaslatokról folytatott. E javaslatok a következőek voltak: 1. a japán csapatok

egy ideig Kínában és Indokínában maradnak, aztán kivonulnak; 2. Amerika beszéljerá Csungkingot, hogy

81. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtkössön békét Japánnal.

Egy Tokióban november 4-én feladott távirat úgy végződött:

...A tárgyalások kimenetele rendkívül nagy hatással lesz a birodalom sorsára. Szerintünk a birodalom

sorsa függ ezektől a tárgyalásoktól.

Amikor Donahew átvette White-tól a lefordított táviratokat, mosolyogva mondta:

– Remélem, ezúttal nem fogsz vitatkozni. Látod, mennyire akarják a megegyezést. Pratt tengernagy az

elnök megbízásából tegnap nem hivatalos beszélgetést folytatott Nomurával, s kiszaglászott egyet-mást

a tokiói hangulatról.

– De hiszen nyilvánvalóan elfogadhatatlan javaslatokkal állnak elő – mondta White.

– Okos fejed van, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem akarsz megérteni. Hiszen a japánok

alkudozni akarnak, és ez teljesen érthető. Elvégre nem mondhatnak le rögtön mindenről, amit Kínában

szereztek. Minden fuccsba megy. Annyi áldozat és mind hiába. Meg aztán a katonákpresztízséről is szó

van.

– Éppen ezért nem tehet Japán engedményeket. Nincs más választása, kénytelen megtámadni bennünket.

Donahew elrakta a táviratokat a dossziéba:

– A józan számítás mást diktál nekik. Hiszen mi előnyösebb számukra: kínlódjanakKínában vég nélkül,

a győzelem minden reménye nélkül, vagy pedig tegyenek engedményeket Kínában, s szerezzenek valamit

Oroszország rovására? A japán hadosztályok most minden nehézség nélkül benyomulhatnak Szibéria

belsejébe. Moszkva a bukás küszöbén áll. Oroszország bizony már a haláltusáját vívja.


– A japán tábornokok körültekintőbbek nálad. Tudják, hogy csapataik ugyanúgy megrekedhetnek

Oroszországban, mint a német hadseregek. Akkor aztán ott állnak egy második Kínával, csak ez még

bonyolultabb lesz. A japán katonai szakemberek úgy számolnak: ahhoz, hogy Csungkingot megadásra

bírják, előtte szét kell zúzniuk Amerikát.

Page lépett oda Donahew-hoz.

82. oldal


– Tőlem óhajt valamit? – kérdezte Donahew.

– Nem, később is jöhetek... – dünnyögte Page zavartan, majd levette szemüvegét, hogy megtörölje.

– Már befejeztük a beszélgetést. – Donahew vállon veregette White-ot. – Ami Japánnak ellenünk

indítandó támadását illeti, erről a következőket mondhatom. A háború kitörése esetén a hadműveletek

Indokínában, a Fülöp-szigeteken és a déli tengereken bontakoznak ki. De ha Délenakarnak

hadműveleteket indítani, erre az október és a november a legalkalmasabb hónap. Decemberben a

Formozai-szorosban, a Fülöp-szigeteken és Malájföldön már beáll a monszunévszak,amely a nagyobb

hadműveleteket szinte teljesen lehetetlenné teszi. Röviden, mi okosak voltunk, amikor

húztuk-halasztottuk a tárgyalásokat, s rákényszerítettük a japánokat, hogy elszalasszuk a támadásra

legalkalmasabb időt. Ha november végéig kihúzzuk, végleg biztosak lehetünk a dolgunkban. Igazán

nagyszerű lesz.

Page hadonászni kezdett a kezével, hogy jelezze ellenvéleményét. White ugyancsakvitatkozni próbált:

– Az oroszok ellen nem tudnak támadást indítani. Szibériában már kemény hideg van.

– A Kvantung-hadsereget mindenekelőtt téli hadműveletekre szánták – jelentette ki Donahew a beavatott

hangján. – A hadsereg hokkaidói és az északi megyékből való katonákból áll, ugyanúgy nem félnek a

hidegtől, mint a kanadaiak. Éppen most olvastam annak a jelentésnek a másolatát,amelyet tokiói

katonai attasénk küldött a niigatai hadgyakorlatról: már kemény hideg van ezen avidéken, de a

gyalogosok mindvégig vászonzubbonyban voltak, szóval Szibériába készülődtek. – Aztár Page-hoz

fordult: – Jelenteni akar valamit, kedves professzorom?

– Csak azt akartam mondani... – Page zavartan köhintett –, hogy rengeteg a munkánk, mi meg kevesen

vagyunk most, és Shreever nélkül... nagyon nehéz a helyzet.

– Arról van szó, hogy Shreever nélkül végünk van – magyarázta White. – Gésa nincs, a fiatal tisztek

pedig, akiket beosztottak hozzánk, valójában próbaidősek. Jártunk Shreever feleségénél. Fivére diák

volt, Angliában tanult, elment önkéntesnek Spanyolországba s meghalt. Ami a Kommunista

83. oldal


Internaeionálét illeti, ezt Hoover fenegyerekeinek sötét fantáziája szülte.

Donahew kihúzta magát, fölvetette a fejét, s azt mondta:

– Számomra az igazságosság mindennél fontosabb. Teljesen fölösleges ilyen dolgokkal zaklatnotok

engem.

– De meg kell értened.

Donahew dühösen félbeszakította White-ot:

– Kérlek, ne taníts. Már tanulmányoztam azt a dossziét, amelyet az FBI küldött át, és úgy látom, hogy

az egész úgynevezett Shreever-ügyet a mocskos ujjukból szopták. Shreevert visszakell hozni a

„mágusok" nemes kasztjába. Kedves fiacskáim, ne izguljatok. Elmegyek Knoxig, ha kell, az elnök

titkáráig, de el fogom érni, hogy az igazság diadalmaskodjék. Harcolni fogok a végső győzelemig!

White elragadtatottan nézett Donahew-ra.

– Üjra meg kell győződnöm arról, hogy a barátom nemes és becsületes ember. Bár, sajnos, a politika

kérdéseiben...

Page megrántotta a zakója ujját:

– Elment az eszed! Mindent elrontasz. Menjünk.

NOVEMBER 22.

A Diamond-Head lábánál jártak a tengerparton a fölfordított halászcsónakok és azégnek meredező

bambuszpóznák között.

– Valahol itt kell lennie – mondta Kita, s a szemét meresztgette, hogy lásson valamit a sötétben.

Elmentek egy félig leégett bungalow mellett, amelyet kőkerítés övezett. Egy homokdomb mögött, amelyen

három magas kaktusz állt mint három széttárt karú ember, Niszina megállította a gépkocsit.

– Ezt a dombot nevezik Golgotának.

A pálmák mögött meghúzódó fészerből esőkabátos férfi lépett ki, s integetni kezdett, mintha valamit

írt volna a levegőbe. Kita kiszállt a gépkocsiból, s a férfi nyomában megindult a motorcsónak felé.

– Üljön ide – Balligant a kormány mögötti ülésre mutatott, a cigarettavéget a vízbe dobta.

84. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtKita leült, és a motorcsónak halk berregéssel elsuhant a parttól.

– Már attól tartottam, elkések – suttogta Balligant. – Nyakamba sózták ezt az újabb ügyet, hogy

derítsem föl a japán meggyilkolásának körülményeit.

Kita bólintott. A lapok megírtak minden részletet. A „Moana" szálló előtti strandra a hullámok

kivetették a japán Szugimoto hulláját. Szugimoto a Basel streeti zálogház alkalmazottja volt.

Eltörték a nyakcsigolyáját, kicsavarták a karját, golyó ütötte vagy szúrt sebet nem találtak rajta.

– Az a gyanú – ásított Balligant –, hogy a tolvajok számoltak le vele, ők értékesítették azt, amit

lopott. A múlt évben már kaptunk jelentést egy asszonytól, mert Szugimotónál látott egy órát, amelyet

barátnőjétől loptak el.

– Hogy van a kisebbik lánya? – érdeklődött Kita. – Úgy hallottam, kificamította a lábát. Nagyon

fájdalmas dolog.

– Megröntgenezték, de nagyobb baj nincs. Egy hétig feküdnie kell és kész. Legközelebb óvatosabb lesz,

ha majd megint kosárlabdázik. – Balligant hosszan ásított. – Álmos vagyok, már második éjszaka nem

alszom...

– Nincs szüksége a lányának valamilyen drága gyógyszerre? Sürgősen megszerzek bármit bárhonnan. Ne

szerénykedjen, kérem.

– Sheevers gondolkodik... – Balligant megingott és elfordította a kormánykereket, a csónak elrándult

oldalra – a fenébe is, mindjárt felborulunk... A mieink úgy vélik, hogy a megöltjapán csempészekkel

állt kapcsolatban.

– Tájékoztasson erről az ügyről folyamatosan. És mindent, amit megtudott, egyszerre, egy füst alatt

közöljön, ne apránként. Maga fölaprítja az információt, mint valami almáspitét, s darabonként tálalja

föl. Rossz szokás.

Balligant hátrafordult:

– Csak hát nem derül ki minden egyszerre. Nem szándékosan teszem.

– Mi a helyzet a japánokkal a korallzátonyokon?

– Nincs semmi érdekes – Balligant elővett a zsebéből égy cigarettát meg egy revolver formájú

öngyújtót s rágyújtott.

85. oldal


– Rögtön oltsd el! – kiáltotta Kita. – Jelt adsz, piszok? – Revolvert rántott, snekiszegezte

Balligant hátának. Az ügynök vízbe dobta a cigarettát. Kita megbökte a revolverrel az amerikai hátát

a lapockák között. Balligant bedobta a vízbe az öngyújtót, s bosszúsan dörmögte:

– Ez nem jel volt. Csak rágyújtottam, bocsásson meg.

Kita eltette a revolvert:

– Mi a helyzet a japánokkal, akik korallokat gyűjtenek?

Balligant élénken válaszolt:

– San Franciscóból utasítás érkezett, hogy probáljunk beszervezni valakit a halászok közül s derítsük

ki, melyikük tartalékos tengerész.

– Kit bízott meg ezzel Sheevers?

– Engem utasított, hogy gondolkozzak, és javasolak valamit. Én Joszinakát és Iszimarut említettem.

– Iszimaru nem kell. Inkább válassza ezt a... hogy is hívják? – Kita megvakarta a halántékát a

revolver markolatával. – Azt a tetováltat.

– Az az Iszimaru. Tigris van a hátán, a köldöke alatt meg két sárkány. Kártyán elvesztette a hajóját,

és meg akarta ölni a bankost.

– Iszimarut egyelőre hagyja békén, előbb én beszélek vele. Mi van azzal a koreaival, akit említett?

Patikattulajdonos, azt hiszem.

– Nagyon értékes figura. Kiderítettünk róla egy csomó érdekes dolgot. Ez év januárjában levelet

kapott Oroszországból, Szahalinról. Most vizsgáljuk An Gvan Szu helyi kapcsolatait. A helybeli

koreaiak és kínaiak közt sok kliense van – a kereskedelmi hajók matrózaitól vásárol zsensent, pantit

és egyéb gyógyszereket, többek közt narkotikumokat is.

– E matrózok közt lehetnek az összekötők.

– Nagyon valószínű. De igen nehéz a nyomukra akadni.

– És a japánok közül ki tart vele kapcsolatot?

– Külvárosi házában, Kuurauban többször járt nála egy fiatal japán nő, most állapítjuk meg a kilétét.

Lehetséges, hogy csak egy intim kapcsolatról van szó, az is meglehet, hogy mosnivalóért jár hozzá.

Egyes adatok szerint korán reggel távozott tőle nagy batyukkal.

86. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Lehetséges ez is, az is – vélekedett Kita.

– Megállapítottuk továbbá: jár a patikájába egy fiatal japán leány, a helybeli egyetem hallgatója.

– Hogy hívják?

– Családneve Hajami, keresztneve Mariko.

– Szép?

Balligant nagyot köpött a vízbe:

– Rendkívül csinos. De aligha szeretője a patikusnak. A nagyanyjának, aki koreai, vásárol

gyógyfüveket. Néhány adata azonban figyelmet érdemel. Nagybátyja ismert ügyvéd volt Japánban,

baloldali személyeket védett a bíróság előtt. Nemrég – miután kiszabadult a csendőrség fogdájából –

meghalt. A verések következtében megsérült a tüdeje. Minden valószínűség szerintkapcsolatban volt a

japán és koreai vörösökkel. Éppen ezért gyanús a japán leány és An Gvan Szu kapcsolata.

Feltételezhető, hogy a koreai kapcsolatban áll a szovjet hírszerzéssel, s annak megbízásai alapján

dolgozik. Washingtont nagyon érdekli ez az ügy. Hoover utasított bennünket, hogyne vegyük le a

szemünket a fickóról.

– Figyelje őt is, meg a leányt is, és előzetesen jelentsen nekem. Hozzájárulásomnélkül ne tegyen egy

lépést se.

– De ha sürgős utasítást kapok?

Kita a revolver markolatával megkopogtatta a csónak oldalát:

– Előbb nekem jelent. Világos?

– Világos – felelte Balligant halkan.

– Maga elsősorban nálam dolgozik, s csak azután Sheeversnél. Ezt jegyezze meg egyszer s mindenkorra.

– Kita rápillantott világító számlapú karórájára. – Forduljon vissza a parthoz, a

vízipóló-medencéhez.

A csónak orra lágyan belefúródott a homokba. Kita eltette a revolvert farzsebébe, kesztyűt húzott,

majd a zakója zsebéből kiemelt egy fehér csomagocskát, óvatosan kihámozott belőle egy lakkozott

cigarettatárcát, és átnyújtotta Balligantnak:

– Vegye ki a pénzt a tárcából. Kétszáz van benne. És külön ajándék a leányának –ötven.

87. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtBalligant meghajolt, kivette a pénzt, és visszaadta a tárcát Kitának. Kita visszacsomagolta a tárcát

a papírba, és újra bedugta a zsebébe.

– Ezt nálunk is be kell majd vezetni... – Balligant hamisan nevetett. – A tárcánott maradt az

ujjlenyomat nyugta gyanánt. És utána rá lehet írni bármilyen összeget.

– Bármilyent? – Kita újra elővette zsebéből, és kitekergette a csomagot. A tárcán már vörös tussal

kirajzolva rajta volt a szám: „250 dollár". – Az összeg be van írva.

– Nem önre gondoltam, bocsásson meg. – Balligant mellére tette két kezét. – Csaktréfáltam. Ne

haragudjon.

– Így nem szabad tréfálni. – Kita nehezen lélegzett. – Ha nem lennénk munkakapcsolatban, kiirtanám,

mint egy kutyát, ezért a sértésért. Sohasem piszkítom be a kezem azzal, hogy nyerészkedjek egy akkora

rongyon, amilyen maga... Jövő szerdán reggel telefonálnak magának, a „Február" kód szerint fognak

beszélni. – Némi szünet után megenyhült hangon folytatta: – Vigyázzon magára, kislányának mielőbbi

gyógyulást kívánok. Küldök majd egy órát neki, s maga majd azt mondja, hogy megnyert egy fogadást.

– Szeretnék nyerni még egy öngyújtót is... – dörmögte Balligant panaszosan. – Kénytelen voltam

bedobni a vízbe, pedig nagyon megszoktam.

– Majd kap tőlem másikat. Csak nem revolver formájút. Ez egy kicsit idegesített.

Kita kurtán biccentett a fejével, s gyorsan elsietett a medence lelátói mögé, egy emeletes épület

irányában. Megkerülte a kerítést, aztán kabátja zsebéből elővett egy zseblámpát,és a földre

irányította a fényt. A fák mögött fényszóró villant, s zajtalanul előgördült egygépkocsi. A volánnál

Abe ült.

– Haza – parancsolta Kita, s beült a sofőr mellé.

– Ido utasított, hogy reggel négykor legyek nála – jelentette Abe. – Bizonyára kimegy a Bellows

repülőtér melletti telepre.

– Már ott is sikerült ügynököket szerveznie? És a városban hogy mennek a dolgai?

– Kétszer vittem a River Streetre, majd a Hickam repülőtérre. A múlt héten pedigKaneohéhoz vittem,

ott is van valakije.

88. oldal


– Tehát elsősorban a repülőterek körül helyezi el az embereket. Szárazföldi akciókra készül.

– Szugimotónak pedig az Ewa repülőtér közelében kellett volna működnie.

– Miféle Szugimotóról beszél?

Abe csodálkozó arcot vágott:

– Nem olvasta? Holtan találták.

– Ez az a Szugimoto? Eszerint kapcsolatban vott Idóval?

– Igen. A múlt héten Ido mondta nekem, hogy Szugimoto megbízhatatlan, s a vámmalszemben levő kínai

vendéglő tulajdonosa révén figyelmeztetett engem. Azután megparancsolta, hogy menjek el Szugimotóért,

s éjszaka vigyem el a Kapiolani-park bejáratához. Azóta nem is láttam Szugimotót.

– Sanghaji módszerek. Nem tud leszokni róluk. És Hajami Marikóval találkozik?

– Már volt nála odahaza, megismerkedett az anyjával is. Elvittem nekik néhány könyvet, amelyeket Ido

megszerzett valahol. Marikónak pedig Ido vitt egy egész zsák japán gyógynövényt.A leány alighanem

tudományos munkát készül írni a régi keleti medicináról. Az a gyanúm, Ido a leányt is el fogja

intézni.

– Nem biztos. Utánam érdeklődik?

– Ön után nem, de Morimura felől többször kérdezett.

– Vigyázz, el ne járjon a szád. Egy szót se arról, hogy találkozol velem. Balligantnak pedig a nevét

sem hallottad. Ha kifecsegsz valamit... kibelezve adlak át Balligantnak. Elmondom neki, miért halt

meg az a bizonyos rendőr, és előterjesztem a bizonyítékokat.

Abe elgondolkozva ingatta a fejét:

– Nem szólok semmit.

Hirtelen fékezett. Kita kis híján beverte fejét a szélvédő üvegbe. A gépkocsi belekeveredett egy

páfránybozótba.

– Fajankó!

Kita öklével fejbe vágta Abét. A sofőr meghajolt:

– Bocsánat. Nem akartam eltaposni a macskát... fekete volt.

– És az mit jelent?

– A fekete macskák haláluk után bosszút állnak. Ez biztos.

Tovább hajtottak.

89. oldal


– Emlékszik rá, mikor azt a kínait szállítottuk? – folytatta Abe. – Elgázoltunk egy fekete macskát,

és két nap múlva vízbe fulladt a kínai. A macska bosszút állt.

Kita megsimogatta az orrát és felnevetett.

– Szinte palacsinta lett abból a macskából. – Kis szünet után megkérdezte: – Eztis összelapítottad?

– Nem, kiugrott a kerék alól. Még egy pillanat és...

– Ido mai útjairól holnap számolj be nekem. Szereztél jegyet a vasárnapi kosárlabda-mérkőzésre?

– Nem volt rá időm.

– El akarsz menni?

– Természetesen.

– Odaadom az én jegyemet.

Abe meghajolt, homlokát a kormánykerékhez illesztette. Kita megállíttatta a kocsit Kamehameha király

szobra közelében, s gyalog ment be a főkonzulátusra.

NOVEMBER 28.

Mariko levele gondolkodóba ejtette White-ot. A leány azt írta, hogy Akino találkozott vele az utcán,

s közölte, hogy az a zsensen, amelyet Mariko nemrég adott egy ismerős japán nőnek, mérgezett volt – a

nő hazatérése után meghalt. Ha a japán rendőrség értesíti erről az amerikai rendőrséget, súlyos

kellemetlenségek támadhatnak. Mariko a koreai patikájában vásárolta a zsensent, de a patikuson kívül

őt is felelősségre vonhatják. Akino átlátszó célzást tett, hogy segítsen neki, ha szüksége lesz rá.

Akino magatartását Mariko különösnek találja.

Mariko tanácsot kért. White megmutatta a levelet Donahew-nak.

– Nyilvánvaló zsarolás – jelentette ki Donahew –, előkészíti a beszervezést. A szép lány veszélyben

van. Hacsak nem hazudik.

– Mit tanácsoljak neki? Csak ezúttal ne tréfálj, ez komoly dolog.

Donahew némi gondolkodás után így válaszolt:

– Jól ismerem Walsh másodkapitányt, a Pearl Harbor-i haditengerészeti kémelhárítás főnökét. Küldhetek

neki egy rádiótáviratot, hogy az FBI-jal vetesse megfigyelés alá ezt a japánt.

90. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– De akkor a leány után is szaglászni fognak. Nem lehetne úgy megoldani, hogy a leányt ne

háborgassák?

– Megkérem Walsh-t, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjon el. Úgy, hogy a teferde szemű najádod

semmit ne vegyen észre. – Donahew hosszan fürkészte White arcát. – Nem gondolod,hogy ez egy ellened

irányuló kombináció kezdete?

– Ellenem?

– Nem lehetséges, hogy a leány be akar vonni téged ebbe a históriába?

– Ostobaság! Kezeskedem érte.

– Sohasem szabad kezeskedni nőkért, kiváltképpen nem ázsiai nőkért. Attól tartok, hogy a te Marikód

egy japán Mata Hari.

White méregbe gurult:

– Sajnálom, hogy megmutattam neked a levelet. Ide jövök hozzád mint baráthoz, temeg...

– Rendben van, na, ne heveskedj. – Donahew megveregette White lapockáját. – Mondjuk, a leány tiszta,

mint a fehér liliom, s egyelőre nincs kapcsolatban a japán hírszerzéssel. Rögtöntelefonálok

Walsh-nek, s megkérem, hogy vegye védelmébe a leányt. Hogy is hívják? Nehezen jegyzem meg ezeket a

zagyva japán neveket.

– Hajami Mariko.

Donahew halkan elismételte a nevet és bólintott:

– Igyekszem megjegyezni.

Még aznap este keresztülment a T-irodán egy tokiói távirat, amelynek címzettje ahonolului főkonzul

volt.

111. sz.

A japán–amerikai kapcsolatok nagyfokú kiéleződése miatt hérjük, hogy határozott periodikusság nélkül,

de hetenként legalább kétszer küldjön jelentéseket a Pearl Harbor-i kikötőben horgonyző hadihajókról.

Amint már bizonyára megértette, különös figyelmet kell fordítania üzenetváltásunk titkosságára.

A táviratot Page fordította. Miután White ellenőrizte a fordítást, és szignálta a lapot, odaszólt

91. oldal


Pagenek:

– Donahew nincs itt, valahová elhívták McCollával együtt. Vidd be ezt a „mágiát"egyenesen

Wilkinsonnak. Vegye be a rendkívüli összesítésbe.

Page leült az asztala mellé, s rakosgatni kezdte a szótárakat meg kézikönyveket.Aztán levette

szemüvegét, és zavartan mormogta:

– Eredj be te, Nick. Nem szeretek bejárogatni a főnökhöz. Úgy érzem magam előtte, mint egy nyúl a

csörgőkígyó előtt.

White szemrehányóan csóválta a fejét:

– Azt beszélték nekem, hogy csempésznek álcázva csináltál valamit Kantonban. A japánok a legnagyobb

lelki nyugalommal golyót ereszthettek volna beléd, de te nem ijedtél meg. Itt meg félsz?

Page szótlanul vállat vont. Gésa lépett a szobába. A legfrissebb „mágiát" hozta a desifráló

osztályról. McColla utasítására soron kívül le kell fordítani.

– Miből gondolja McColla, hogy ez olyan rendkívül sürgős? – mérgelődött Page. – Hiszen nem tud

japánul.

– Lefordítottam neki az utolsó szavakat – ismerte be Gésa. – A végén az áll: „rendkívül sürgős

közleményt".

– Biztos megint összezavartál valamit – sziszegte Page.

Gésa a mutatóujját végighúzta a hasán – előbb függőlegesen, majd vízszintesen.

– Szamuráj becsületemre esküszöm: nem zavartam össze.

White maga fordította le a táviratot. Sokáig vesződött vele, mert a szövegben elírások voltak –

nagyon óvatosan kellett fordítania. Miután végzett, kinyitotta az ablakot, és élvezettel szippantott

a hűvös levegőből. Esett az eső, már sötétedett. Amíg Page letisztázta a táviratfordítását, White az

ablaknál állt, s az utca túlsó oldalán álló tengerészkórház fehér falát bámulta.A fal mögül csupasz

fák gallyai látszottak.

– Disznóság – dühöngött Page. – A távirat november tizennyolcadikán kelt, Sufford fiai pedig csak ma

desifrálták.

– A hadsereg embereinél még rosszabb a helyzet – mondta Gésa. – Sattler ezredes teljesen elvesztette

92. oldal


a fejét. Halomban állnak náluk a táviratok. Még az októberiekkel bajlódnak.

– Mert az érkezés sorrendjében desifrálnak – jegyezte meg Page. – Pedig válogatni kell – elsősorban a

legfontosabbakat kell elintézni, s a kínai frontokról Tokióból küldött hadijelentéseket meg a

bankettszámlákat egyelőre félre lehet tenni.

Gésa széttárta a karjait:

– Akkor nekem ott kell ülnöm reggeltől estig, és szortírozhatom a „mágiákat".

Átvette Page-től a legépelt szöveget, gyorsan átfutotta, s csettintett a nyelvével:

– Megrendítő! Odafent megbomlanak majd a gyönyörtől.

A távirat szövege a következő volt:

Tokióból, a külügyminisztertőla washingtoni követnek

November 18.

2353. sz.

Tárgy: különleges közlemény rádió útján való továbbítása rendkívüli helyzet esetén.

Ha rendkívüli helyzet alakul ki (fennáll a diplomáciai kapcsolatok megszakításának veszélye), vagy

megszűnik a nemzetközi kapcsolat, a japán nyelvű hírek rövidhullámú rádióadásábabeiktatjuk a

következő mondatokat: ha a Japán és Amerika közti kapcsolatokról lesz szó – „keleti szél, eső", ha a

Japán és a Szovjetunió közti kapcsolatokról – „északi szél, felhős", ha a Japán és Anglia közti

kapcsolatokról – „nyugati szél, derült".

Ezt a jelt a rövidhullámon továbbított meteorológiai prognózis közepén és végén fogjuk adni. A

mondatot kétszer ismételjük. Amikor ezt az adást meghallotta, haladéktalanul semmisítse meg a

rejtjeleket és egyéb okmányokat. A közleményt tartsa szigorú titokban. Ezt úgy továbbítjuk, mint

rendkívüli sürgős közleményt.

– Rendkívüli helyzet kialakulásán – mondta White – azt kell érteni, hogy Japán váratlanul megtámadja

a három ország egyikét – Amerikát, Oroszországot vagy Angliát. Ebben az esetben a japánoknak nem lesz

idejük a rádióüzenet rejtjelzésére. Tokióból egyszerűen jelt adnak az

93. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtidőjárásjelentés keretében.

Ilyen jelet rádió-vevőkészüléken lehet venni.

– Most majd utasítanak, hogy figyeljük az összes japán rövidhullámú adásokat. Ebbe beledöglünk –

sóhajtott föl Page.

– Nem, ez nem a mi dolgunk. Ezzel majd a rádió-lehallgató szolgálat foglalkozik.– White a fejével

intett Gésának. – Vegye át Page-től a Honoluluba küldött „mágiát" meg ezt a fordítást, és rohanjon

Wilkinsonhoz. Mindkét „mágia" tetszeni fog neki, különösen az, amelyik a jelről szól.

– Ennek háború szaga van... Mégpedig erős... – Gésa beleszaglászptt a levegőbe, s kiszaladt a

szobából.

Mint várható is volt, a támadás jeléről szóló „mágia" nagy hatást keltett. Nemsokára megérkezett

Donahew is, arcán széles mosollyal:

– Köszönöm, kedves professzoraim, a pompás fogást. Fenn valósággal lázba jöttek.Gésa olyan arccal

járkál, mintha ő lopta volna ki a „mágiát" a japán miniszterelnök zsebéből. Mit szólsz hozzá, Nicky?

Mi a véleményed?

– Én azt hiszem – mondta White lassan –, hogy a két „mágia" összefügg egymással,és a jel már nem

sokáig várat magára.

– Úgy van – helyeselt neki Donahew, – Jön az „északi szél". Megtámadják az oroszokat, hogy megadják

nekik a kegyelemdöfést.

– A németek megrekedtek Moszkva alatt – mondta White. – Kifulladtak. Nem lehet tudni, mi következik

ezután.

Donahew magabiztos hangon jelentette ki:

– A németek most átcsoportosítják erőiket, előrevonják tartalékaikat, s a napokban megindítják az

általános rohamot a bolsevista főváros ellen. És a Kremlre kitűzik a horogkeresztes zászlót.

– Mint egy papagáj, szajkózod a náci hadijelentéseket – gúnyolódott White. Donahew a kezét nyújtotta:

– Fogadjunk. Én az „északi széke", te a „keletire"! Holtbiztos, hogy vesztesz.

White a fejét ingatta:

– Nem, ezt a fogadást nem vesztem el. Lépésről lépésre közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor háborúba

94. oldal


keveredünk Japánnal. Hiszen ismered a legutóbbi japán javaslatot. A múlt héten érkezett a „mágiában".

– Az elmúlt napokban más ügyekkel foglalkoztam. Mit javasoltak?

– Előterjesztették a megegyezés végleges változatát. Amerika és Japán kölcsönösen kötelezettséget

vállal, hogy Délen nem növelik fegyveres erőik létszámát; Japán kivonja csapatait Indokínából, miután

békét kötött Kínával; Amerika nem gördít akadályt a japán–kínai kibékülés útjába; Japán olajat és

egyebet kap Délről.

– Ezt a javaslatot eleve arra számítva fogalmazták – szólalt meg Page is –, hogyúgysem fogadjuk el.

Donahew csodálkozva vonta fel a szemöldökét.

– De hiszen most küldték ide repülőgépen a második követet, s Nomurával együtt fogja folytatni a

tárgyalásokat. Ha Tokió nem akarna tárgyalni, minek küldte volna ide Kuruszut?

– Azért, hogy ketten hintsenek port Hull szemébe – mondta White.

Page odanyújtotta White-nak a Chicago Tribüne október 27-i számát. Piros ceruzával alá volt húzva a

vezércikk következő mondata: „Az Egyesült Államok milyen létérdekeit fenyegetheti Japán? Japán nem

tud megtámadni bennünket: Ez katonai szempontból lehetetlen. Még a Hawaii-szigeteken levő

támaszpontunk is elérhetetlen a japán flotta számára."

– Így gondolkodnak ők – White Donahew felé intett a fejével. – De ami megengedhető egy tintanyaló

újságírónak, nem engedhető meg egy vezérkari tisztnek.

Donahew elvette White-tól az újságot, s. ahogy átfutotta, megrándult a szája szöglete. Gésa közben

nagy garral berobbant a szobába. Zsebkendőjével törölgette homlokát és nyakát.

– Minden intézkedést megtettünk – jelentette. – Utasították a haditengerészeti minisztérium

valamennyi rádióállomását, hogy ellenőrizze a külföldre szóló japán rádióadásokat, beleértve a

hirdetéseket és a dalszövegeket is. Én már azt is kértem, hogy jegyezzék föl nekem a japán tangókat

és slowfoxokat. Ugyanilyen utasítást kaptak a hadsereg, valamint a szövetségi hírközlési bizottság

lehallgató szolgálatának rádióállomásai is. Most aztán várjuk az időjárásjelentéseket. – Mosolyogva

nézett Donahewra. – Már fogadtam néhány tucat palack konyak erejéig. És ön?

Donahew elindult az ajtó felé. A küszöbről visszafordult, s White felé intett a

95. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtfejével:

– Mi már fogadtunk. Maguk lesznek a tanúk. White veszteni fog, s akkor átengedi nekem a sárga...

liliom ját.

NOVEMBER 28.

A két követ a nagy villanykandallóval fűtött sarokszobában ült. Nemrég tértek vissza Hulltől. Nomura

már átöltözött házi köntösébe, Kuruszu még látogató öltözékben, feketecsíkos, szürke nadrágban

feszített, eléggé hivatalos ábrázattal. Kis füzetet tartott a kezében.

A tengernagy a tolmács-titkárnak diktált:

– Az amerikai fél válasza tehát az az ellenkövetelés, hogy Japán ismerjen el négy elvet. Ezeknek az

elfogadása azt jelentené, hogy Japán elfogadja az összes amerikai követeléseket:kivonja a csapatokat

Kínából és Indokínából, feloszlat valamennyi kormányt Kína területén, hogy a csungkingi kormány

legyen az egyetlen...

Kuruszu belelapozott a füzetbe, majd a kisasztalra dobta:

– Úgysem tudom kívülről megtanulni. Majd beszélgetés közben bele-belenézek. Igazugyan, hogy keresnem

kell majd a szavakat.

Nomura a tolmácsra mutatott:

– Iszida kívülről tudja az egész füzetet. Ott ül majd maga mellett és súg. – Néhányat kortyolt a

teáscsészéből, majd folytatta a diktálást: – Új az a javaslat, hogy kössünk kollektív megnemtámadási

szerződést, s a szerződést írja alá Csungking is. E javaslat elfogadása tehát arra kötelezné Japánt,

hogy kössön békét Csungkinggal, és egyáltalán megalázó helyzetbe hozná Japánt...Ehhez még tedd hozzá

azt, amit korábban diktáltam, s másold le az egészet.

A tolmács kiment a szobából, de rögtön visszatért és jelentette, hogy Tokió hívja Kuruszu követet –

Yamamoto, a külügyminisztérium amerikai osztályának vezetője van a készüléknél. Kuruszu fölemelte a

kagylót. Nem lehetett valami kitűnően hallani a sok ezer mérföld távolságból érkező hangokat, de

Yamamoto szerencsére rendkívül világosan, tagoltan beszélt. Nomura fölvette az ikerkagylót.

96. oldal


Yamamoto: Hogy állunk a lakodalommal? Ismétlem: a lakodalommal.

A tolmács suttogva megmagyarázta Kuruszunak a „lakodalom" szó jelentését.

Kuruszu: Körülbelül ugyanarról beszéltünk, amiről tegnap Umeko. Mint eddig is, nagy befolyása van a

déli kérdésnek.

Yamamoto: A délinek?

Kuruszu: Igen, a délinek. Egy ideig úgy tűnt, hogy a lakodalom eldöntött dolog, ön hogy véli... a

gyermek megszületik?

Yamamoto: Nyilvánvalóan megszületik, mégpedig igen hamar.

Kuruszu jelentőségteljes pillantást vetett Nomurára. A követ a fejét ingatta.

Kuruszu: Ön tehát úgy véli, hogy a gyermek megszülethet?

Yamamoto: Azt hiszem, hogy izmos kis gyerek születik. Nyilatkoztak Kimiko-szan mai beszédével

kapcsolatban?

Kuruszu: Nem, nem nyilatkoztunk.

Yamamoto: A lakodalmat illetően mégse hagyják abba a megbeszéléseket.

Kuruszu: Folytassuk? Megpróbáljuk.

Kis szünet után Yamamoto még ennyit mondott:

– Akárhogy lesz is, de nem adhatjuk el a hegyet.

A beszélgetés véget ért. Kuruszu nagyot sóhajtva letette a kagylót, aztán homlokára tette a kezét, és

lassan dörzsölgetni kezdte a szemöldökét.

– Tokióban nem akarnak engedni – dünnyögte.

– Szugijama és Nagano felülkerekedett.

– Nincs remény a lakodalomra – mondta Nomura.

– És minden jel szerint megszületik a gyermek. Elkerülhetetlenül.

A két követ mély hallgatásba burkolózott. Odakint az utcán harsányan rázendítettegy zerekar. A

tengernagy odament az ablakhoz, és félrehúzta a függönyt. Az utca túlsó oldalán,a bisztró előtt

emberek verődtek össze a zenészek körül. De mihelyt a zenekar elhallgatott, és egy néger nő az

Udvhadsereg tiszti egyenruhájában kétségbeesetten gesztikulálva prédikálni kezdett, a közönség

gyorsan szétoszlott.

NOVEMBER 29.

97. oldal


A folyosón a falióra már ütötte a hajnali négyet. White-on kezdett erőt venni azálmosság. A

főhadnagy feketekávét töltött a termoszból, s fölhajtott két csészével egymás után. Aztán kiment a W.

C.-be. s hideg vízzel megnedvesítette arcát meg a haját. Page is elfáradt: hangosan ásított,

nyújtózkodott, majd nekikeseredve a halántékát dörzsölte.

White-ot és Page-et már a harmadik hajnal találta munka közben. A desifráló osztályról egész este

özönlött a „mágia" – sürgősen össze kellett állítani az anyagot a reggeli összesített jelentéshez. A

Gazda most már azt követelte, hogy az első összesített jelentést még reggel kilenc előtt tegyék az

asztalára.

A kávé és a hideg víz elűzte az álmot. White végzett a táviratok szerkesztésével. Különösen az a két

távirat volt fontos, amelyet Tokióból küldött a külügyminiszter.

Az első – a november 22-i – így szólt:

Ha november 29-ig meg lehet oldani valamennyi kérdést, akkor várunk. De hangsúlyozzuk, ez az utolsó

határidő, változtatni nem fogunk rajta. E nap után az események automatikusan fognak fejlődni.

A második – a november 28-i – ezt mondta:

Néhány nap múlva üzenetet küldünk önöknek a kormány álláspontjáról, és ezzel a tárgyalások

ténylegesen véget érnek. De önök tartsák fenn a tárgyalások látszatát.

Közöljék velük, hogy várják kormányuk utasításait.

White tenyerével az asztalra csapott:

– A reggeli összesítőtől gutaütést kap a Gazda meg a vazallusai. A japánok ugrásra készülnek. Mi a

véleményed? Add ide a kódolt szöveget.

Page a Kuruszu és Yamamoto közti telefonbeszélgetés megfejtésével bíbelődött.

– Minden rendben. Hála Shreevernek, hogy Tokióban megszerezte a telefonbeszélgetések „RI" kódját. –

Page átadta White-nak a japán szöveget. – Ebből a beszélgetésből kiderül, hogy a

98. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt„lakodalomból" nem

lesz semmi. A „lakodalom" a megegyezés. „Megszületik a gyermek" – ez a szakítás.Tokió nem akarja

„eladni a hegyet" – vagyis nem hajlandó engedményekre.

– De ki az a Kimiko-szan?

– Roosevelt elnök, Umeko-szan pedig Hull.

White epésen nevetett:

– A gutaütés mellé még csalódás is! Főnökeink türelmetlenül várják az „északi szelet", s közben a

„keleti" kezd feltámadni.

Page nyújtózkodva a csontjait ropogtatta, s harsányan ásított. White azt ajánlotta neki, hogy

sétáljanak egyet.

Elballagtak a Fehér Ház garázsa mellett. Bolivar szobra körül rendőrök ácsorogtak magas szárú

gumicsizmában. A Kereskedelmi Kamara épületénél különböző színű turista- és diákautóbuszok

sorakoztak. Néger kocsimosó fiúk locsolták őket hosszú gumicsövekkel.

White és Page a Pennsylvania avenue-n elsétáltak a Nemzeti Levéltár épületéig, majd visszatértek az

irodába. Rögtön megjelent az ügyeletes néger katona, és nekiállt a helyiség takarításának. Amint

végzett a dolgával, behozott egy nagy vászonzsákot, s a „mágusok" kosaraiból beletöltötte a

papírhulladékot.

White asztalán megcsendült a telefon. McColla, a japán osztály vezetője telefonált.

– Megint végigülte az egész éjszakát, White? Szegény fiú. Karácsonyra elintézem,hogy kapjon egy heti

szabadságot; elmehet síelni.

– Attól tartok, karácsonykor kisebb gondunk is nagyobb lesz annál, hogy síelni menjünk. A reggeli

összesítő meglehetősen baljós. A lakodalom elmarad, megszületik egy zömök kis srác.

McColla füttyentett – ő is ismerte a „RI" kódot:

– Én csak tizenkettőre jövök vissza. Adjon át mindent Donahew-nak, ő pedig jelentse mielőbb

Wilkinsonnak. Kuruszu Tokióval folytatott beszélgetését vegyék be az összesítőbe.

Csakhamar megérkezett Donahew, egyenesen a teniszpályáról jött, kezében lóbálta az ütőt. Gyorsan

átfutotta az összesítőt, s megvakarta az állat.

99. oldal


– Amint látod, közel van a szakítás – vélekedett White.

– A Kuruszu–Yamamoto telefonbeszélgetésből ítélve nem akarják megszakítani a tárgyalásokat –

ellenkezett Donahew. – Hiszen itt áll feketével fehéren: „A lakodalmat illetően mégse hagyják abba a

megbeszéléseket."

– De a huszonnyolcadiki „mágiában" az áll, hogy „a tárgyalások ténylegesen végetérnek".

Donahew összevonta a szemöldökét:

– Miért értelmezed a szöveget ilyen elfogultan? Itt az áll, hogy Tokióból néhánynap múlva táviratot

küldenek, s abban kifejtik Japán álláspontját, és ezzel a tárgyalások mostani szakasza lezárul. Mi

válaszolunk, és újra megkezdődnek a tárgyalások, de már más alapon. Tokió lázasan keresi a

kompromisszum talaját. Nomura tegnap éjjel beszélgetett Drought páterrel, majd Walker postaügyi

miniszterrel. Mindegyiknek azt mondta, hogy továbbra is találkozni fog Hull-lel.

– És a végén majd jó nagyot ütnek a fejünkre – mérgeskedett White.

– Illetve lecsapnak a csendes-óceáni flotta támaszpontjára – tette hozzá Page. Donahew meglóbálta a

teniszütőt:

– Csuda kemény fejetek van. Unom már, hogy folyton ugyanazt hajtogassam. A japánok nem támadhatják

meg Pearl Harbort, mert a kikötő mélysége mindössze tíz méter. Következésképpen a

tengeralattjáró-támadás lehetetlen, nélkülük pedig értelmetlenség sorhajókkal kikezdeni.

Page vitába szállt vele:

– Az angolok egyik gyakorlatukra tizenhárom méter mélységben lőttek ki torpedókat, s ez csaknem

ugyanannyi, mint Pearl Harborban.

– Ezekről a kísérletekről csak az ügynökök révén értesültünk – mondta Donahew –,nem erősítették meg

a jelentést. Hivatalos megkeresésünkre az angol parancsnokság nem adott egyértelmű választ.

Donahew fölvette az asztalról azt a dossziét, amelyben az összesítőhöz tartozó táviratok voltak.

White az asztalon heverő „mágiára" mutatott:

– Ezt nem viszed el? Ezt a honolului főkonzulnak küldték.

– Nem kerül be az összesítőbe.

100. oldal


– Miért? Nagyon érdekes.

Donahew legyintett és elment. White fölvette a táviratot az asztalról, és utána sietett. Kinyitotta

Wilkinson szobájának ajtaját. A Gazda éppen újságot olvasott egy karosszékben.

– Mi újság? – kérdezte Wilkinson, s feltolta a szemüvegét a homlokára.

– Donahew ki akarja hagyni az összesítésből ezt a „mágiát". Pedig rendkívül fontos.

White letette a főnök elé a táviratot.

Tokióból A honolului főkonzulnak

113. sz.

Küldjön jelentést azokról a hajókról, amelyek a következő övezetekben állnak: Pearl Harbor körzete,

Mamala-öböl a honolului beszögellesben és a környező térség. Kérjük, hogy a legnagyobb titokban

gyűjtsék össze az adatokat.

Wilkinson elolvasta a táviratot, és letette az asztalra:

– Ebben nincs semmi rendkívüli. Ilyen utasításokat sok japán követ kap, ha hadikikötő van az

állomáshelye közelében.

White egészen szorosan odaállt Wilkinson asztalához és előrehajolt:

– Ez a „mágia" arról szól, hogy a japánok Hawaii megtámadására készülnek. Haladéktalanul értesítenünk

kell Kimmel tengernagyot és Short tábornokot, hogy álljanak készen.

– Tegnap táviratilag értesítettük őket, hogy a japánok hadműveleteket kezdhetneka Fülöp-szigetek,

Thaiföld, Borneo ellen és a Kra-földszoroson. Fölösleges nyugtalankodnia. – Wilkinson jámbor

ábrázatán mosoly futott át. – Nem alszunk, önnek azonban aludnia kell. Nagyon megviselt az arca,

White.

White emelt hangon válaszolt:

– De hogyan kerül ide Borneo és Kra? Pearl Harborról van szó!

Wilkinson enyhén felvonta a szemöldökét, s hátradőlt székében. Azután homlokárólszemére csúsztatta

szemüvegét, s fürkészőn beosztottjára tekintett.

– Azt hiszem, magam is tudom, mit kell tennem – mondta hangsúlyozott nyugalommal. – És azt is tudom,

101. oldal


kinek kell táviratokat küldenem.

White felkiáltott:

– Nem, nem tudja! Önök semmit sem látnak! Vagy látnak, de nem tesznek semmit...

Donahew lépett be a szobába. Belekarolt White-ba, és a fülébe súgott:

– Nyugodj meg, Nicky, számolj húszig. Csillapodj, az isten szerelmére.

Wilkinson ismét homlokára tolta a szemüveget, s pocakján összekulcsolta a kezét.

– White, maga ki van merülve, én megértem magát – mondta, s részvevően csóválta a fejét. – Idegei

felmondták a szolgálatot. Uralkodjon magán, s ne rendezzen jeleneteket, amikor szolgálatban van.

Menjen ideggyógyászhoz. Mi szemmel tartjuk a japán flottát. Rádiófelderítésünk már jelentette, hogy

fokozódik a japán flotta erőinek koncentrációja, s ontják a hamis rádióadásokat,hogy megtévesszenek

bennünket. Azt is észrevettük, hogy repülőgépeket összpontosítanak Formozán és gépeket telepítenek át

Japántól délre. Teljesen lehetségesnek tartjuk, hogy Japán megtámadja a Fülöp-szigeteket és az angol

vagy a holland birtokokat. De... a japánok másokat is megtámadhatnak. És ön is tudja, hogy kiket. És

mi, felderítők, ezt a nagyon is valószínű alternatívát nem hagyhatjuk ki a számításból.

Donahew gyengéden vállon veregette a barátját.

– Teljesen kikészültél, Nicky, csúnyán lerobbantál. Gyere el velem reggelenként a lovardába. – Aztán

Wilkinsonhoz fordult: – Értesüléseket kaptunk arról, hogy a japánok már jóváhagyták Szibéria katonai

közigazgatási tervét, s Tokióban titokban mozgósítják az orosz tolmácsokat.

White kínlódva préselte ki magából a szavakat:

– Bocsánatot kérek... Elragadtattam magam.

Wilkinson szótlanul vállat vont, aztán Donahewhoz fordult.

– Diana tegnap elcipelt a Nemzeti Galériába. Már évek óta készülök, hogy egyszerelmegyek, de

sehogysem jutottam hozzá. Nem is tudtam, hogy Utrillónk is van, két pompás darab... kis párizsi

utcák. Látta?

– Nemrég beszélt nekem róla valaki – felelte Donahew. – Okvetlenül meg fogom nézni. Érdekes a sorsa

ennek a kitűnő művésznek. Amíg részeges és csavargó volt...

– Egy festőbe oltott Verlaine volt – jegyezte meg Wilkinson.

102. oldal


– Éppen ez az, valóságos boroskancsó volt, részegen alkotta a legmegrázóbb remekműveit, s világhírű

lett. Mióta meg kezébe kaparintotta a gazdag özvegy, és beültette a fényűző villába, nem tud tenni

egy ecsetvonást sem. Azt mondják, csak imádkozik és limonádét iszik. Utrillónak,sajnos,

befellegzett.

Wilkinson csóválta a fejét:

– Kár érte. Egyik képét különösen szeretem. Ha nem csalódom, a harmincas évekbenfestette. Falusi

templomocskát ábrázol, órával a tornyán. Bámulatos szürkészöld színegyveleg.

White kiment a szobából, de az ajtónál szinte beleütközött Shreeverbe.

– Andy! – kiáltott fel White. – Hogy van?

Shreever szemmel láthatólag megtört, halántékán egészen megfehéredett a haj.

– Wilkinson nem akar visszaengedni az irodába. Hálás vagyok Donahew-nak, elintézte, hogy beosszanak a

Pearl Harbor-i elhárításhoz. Segíteni fogok Walsh-nak. Terner ellentengernagy közölte velem: „Most

pedig elmegy a világ legbiztonságosabb helyére."

Shreever háta mögül előbukkant Page feje.

– És ön, Andy, szintén veszélytelen helynek tartja Pearl Harbort?

Shreever jóízűen nevetett:

– Nem, nem tartom annak. Tudom, hogy a japán tengernagyok értenek az érzékeny pontok kiválasztásához.

– A mieink pedig képtelenek megérteni ezt – vetette közbe Page.

White hosszan sóhajtott.

– Azt hiszem – mondta fojtott hangon –, hogy a japánok valamilyen rettenetes fegyvert találtak föl.

Tokióból az óceánon keresztül láthatatlan sugarakat irányítanak főnökeinkre, és elködösítik agyukat.

NOVEMBER 29.

Kita rejtjelzett táviratot kapott, amelyben az állt, hogy november 29-én titkos diplomáciai futár

érkezik, akivel egy gőzösön kell találkoznia.

Az „Akaszi Maru" gőzösnek a menetrend szerint reggel kilenckor kellett megérkeznie Honoluluba. –

Kobéból tartott Mexikóba, s közben érintette Hawaiit. De a gőzös a vihar miatt több mint három órát

103. oldal


késett.

Kita fölment a hajóra. A félszemű másodkapitány fogadta, rögtön bevezette kajütjébe, aztán eltávozott

Egy perc múlva megjelent a diplomáciai futár.

Kita most látta életében először ezt az embert, aki Ogaszavara néven mutatkozottbe. A főkonzul

rögtön látta: a futár nem a külügyminisztérium tisztviselője, hanem katonatiszt.És legalább

alezredesi rangban. Kipirosodott arcáról ítélve reggel óta ivott.

– Mi újság önöknél? – kérdezte Ogaszavara.

– Az „Enterprise" anyahajó kifutott Pearl Harborból Wake irányában – felelte Kita.

– Mikor futott ki?

– Három nappal ezelőtt.

– Pompás újság. Inni kell rá. – A diplomáciai futár egy palack szakét vett elő aszekrényből, s

megtöltött két teáscsészét. – Nyilvánvalóan ott ragadok Mexikóban. Ügysem érek már vissza Japánba.

Kita kihörpintette a csésze felét:

– Tehát a mieink kifutottak a Kuril-szigetekről?

– Igen. ön hamarosan megkapja az utasítást, hogy égesse el az okmányokat, s rögtön ezután következik

a jel.

– Tudom. Embereim már éjjel-nappal ügyeletet tartanak a rádió mellett.

– A jelet továbbíthatják távirat formájában is, amely Kaszivagi és Minami titkárok előléptetéséről

szól majd. Ez azt fogja jelenteni, hogy kezdjük. – A diplomáciai futár kihörpintette poharát, és

hangosan csuklott egyet. – De az is meglehet, hogy semmi jelt nem kapnak, nem érnek majd rá.

– Azt hiszem, a távirat bevárása nélkül hozzáláthatunk az okmányok megsemmisítéséhez.

A futár bólintott, és elhessentette arcáról a mosolyt. Zsebéből előhúzott egy papírlapot, s így

szólt:

– Akkor most ellenőrizzük a dolgot, s nézzük meg azokat a pontokat, ahonnan a jelzéseket fogják adni

a tengeralattjáróknak. Önöknél minden készen van?

– Mikor kezdjük meg a jelzést?

– Holnap estétől. Tehát... – a futár egészen közel emelte az arcához a papírt, és egyik szemét

104. oldal


összehunyorította: – A Ranikaj-öbölben és a Kalama faluban levő házak padlásáról.

– Mindkettő Oahu-szigeten van. Maui-szigeten pedig a Rovakula és a Baleakala közötti jelzőállásból.

A futár visszadugta zsebébe a lapot és megkérdezte:

– Hát Ido dolgai hogy mennek?

– Nekem nem mondja, de a jelek szerint nála is minden rendben.

– Mondja meg neki, hogy az események előtt összekötő révén értesíteni fogják, mit kell tennie.

Említse meg neki a nevemet, Ido ismer engem.

– De nem fog haragudni, hogy nem hoztam össze magával? Nehéz jellem.

Ogaszavara elnevette magát.

– Nem ajánlom, hogy összerúgja vele a patkót. Nagyon elszánt ember. Még attól sem riad vissza, hogy

esetleg önt... Legyen óvatos. Nehéz idők járnak, mindannyiunknak pattanásig feszültek az idegei. –

Elmosolyodott és meghajolt. – Bocsásson meg, ittam egy kicsit.

– Ugyan már – felelte Kita is meghajolva. – Én is ittam. Csak össze ne keverjük a dolgot: a

feljárónál annak az embernek a szemén, aki fogadott, nem fehér kötés volt, hanemfekete. Tehát

támadunk?

– Igen. – Ogaszavara olyan mozdulatot tett, mint amikor a vívó lesújt kardjával az ellenfél fejére. –

Valószínűleg egy hét múlva.

– A gyakorlatot befejezték?

– Be. Néhány hónapig gyakorlatoztak Kagoshimában, az öbölben elkészítették PearlHarbor makettjét.

Zuhanórepüléssel csaptak le az öbölre, és gyakorolták a torpedó- és bombavetést.Szakuradzima pedig a

Ford-sziget szerepét töltötte be.

– A sekély vízi torpedó vetés technikáját kidolgozták?

– Tíz méternél kisebb mélységben is tudnak már dolgozni. A torpedókra különleges– „Kaj-kettő" típusú

– stabilizátorokat szerelnek.

– Bravó! Tíz méternél kisebb mélység! – lelkesedett Kita. Aztán nevetett: – Ez lesz aztán a

meglepetés az amerikaiaknak – ezt egyáltalán nem várják.

Búcsúzóul Ogaszavara még annyit mondott:

– Tehát mindennap várja a jelt. Minden az időjárástól függ.

105. oldal


Miután leért a gőzösről, Kita a River Streetre hajtatott; kiszállt a gépkocsiból, csavargott egy

darabig a mellékutcákban, s miután meggyőződött róla, hogy senki sem követi, betért a kínai

vendéglőbe.

A földszinti kisteremben európai és néger kereskedelmi matrózok üldögéltek. Kitaátsietett a termen,

s egy meredek lépcsőn fölment az emeletre. A parányi, vörös terítőkkel kibélelt füstös kamrában

Balligant várta. Az alacsony kis asztalon mindenféle ételek meg bádog söröspoharak sorakoztak előtte.

Kita éppen csak rápillantott Balligantra és fölnevetett:

– Ma mindenki iszik. Látom, maga is jól beszívott.

Balligant mérgesen legyintett, s közben földöntötte a palackot. Az üveg leesett az asztalról.

– Ma reggel kénytelen voltam inni valakivel... üzleti ügyben. – Nehezen lélegzett, s még nehezebben

forgott a nyelve. – De én... Én soha nem tudom elinni az eszemet. Örökölt tulajdonság.

Kita rácsapkodott a zsebére, és szigorú arcot vágott:

– Hoztam egy csomó pénzt, de nem adok egy garast sem. Nem szeretem a részegeket.

– Csak azért telefonáltam, mert van egy érdekes újságom a maga számára – mondta Balligant rekedten. –

Nagyon fontos hír, de ez aztán szigorúan titkos a javából...

– Nos?

Balligant válasz helyett elvette tekintetét Kitáról, és ujjaival dobolni kezdettaz asztalon. Kita

felállt, s kezét ütésre emelte, hogy fejére üssön Balligantnak, de az idejében kitért előle. Kita

erre belerúgott a székbe, amelyen az amerikai ült, s Balligant a székkel együtt eldőlt.

– Hallgatom magát – mondta Kita. – Ne feledje, hogy lobbanékony a természetem. Örökölt tulajdonság.

Balligant krákogva föltápászkodott, felállította a székét és visszaült rá. Aztánmintha mi sem

történt volna, beszélni kezdett:

– A következőről van szó. Névtelenül értesítettek, hogy diverziót készítenek előa Whiler és a Hikem

repülőtereken. A diverziókra vonatkozó utasítást Washingtonban kapta egy ember egy nőtől, aki

gépkocsin elhajtatott. Az értesítésben megemlítik a számot.

106. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Miféle számot?

– A kocsi rendszámát. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a rendszám azé a gépkocsié, amelyen a szovjet

követség egyik alkalmazottjának tanítónője jár...

– A szovjet követségé?

Balligant olyan erélyesen bólintott, hogy megingott belé.

– A névtelen levélíró még azt is tudatja, hogy Honoluluba küldték, s itt kellenejelentkeznie a

patikában...

– Melyikben?

– A Maunakea Streeten, a koreai An Gvan Szunál.

– Balligant kacsintott, majd fölemelte a mutatóujját s lenyalta. – Összefutnak aszálak. A

washingtoni főnökség el van ragadtatva ettől a dologtól.

Balligant krákogott, nyúlt a pohár után, de amint Kitára pillantott, visszavettea kezét.

– Igyon nyugodtan – adta meg az engedélyt Kita. – Nagyon érdekes, amit mond, de ez minket egyáltalán

nem érdekel. Mi újság a mi vonalunkon?

– Van egy érdekes dolog... – Balligant kitöltötte a maradék whiskyt és fölhajtotta. – Hajami Mariko,

a diáklány rendszeresen találkozik a japánnal, aki néhány hónappal ezelőtt érkezett Mexikóból. A

japánnak Domingo Akino a neve. A már említett koreai patika közelében találkoztak. Ez az Akino...

Kita félbeszakította:

– Ami Akinót illeti, ne tegyen ellene semmit az én megkérdezésem nélkül. Főnökeinek jelentette már?

– A diáklány és An Gvan Szu kapcsolatát már jelentettem. De hogy Akinóval is ismeretségben van, azt

még nem.

– Akinóról egyelőre egy szót se a főnökeinek. Minden rá vonatkozó anyagot előbb mutasson meg nekem.

Magam fogom ellenőrizni a dolgot. Meglehet, hogy Akino a kínai hírszerzés számára dolgozik, vagy

éppen annak a szolgálatnak, amelynek An Gvan Szu is.

– A találkozást az az ügynököm rögzítette, aki figyeli a patikát.

– Most nyissa ki jól a fülét. – Kita fölemelte az ujját. – Ennek a kopónak az értesítését semmisítse

meg. Még egyszer ismétlem: a diáklányt és Akinót figyelje, de ne tegyen semmit. A koreai ügye, úgy

107. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtlátszik, nagyon érdekes. Nyilván a szovjet kémszolgálat készül valamire a repülőterek ellen. – Kita

fölállt. – A pénzt majd legközelebb adom át, amikor józan lesz. Ma pedig... – Kita kivett a zsebéből

egy kis dobozt, és átnyújtotta Balligantnak. – Tessék, egy óra a kislányának. Csak ne feledje el

megmondani, hogy fogadáson nyerte.

Balligant köszönő szavakat dünnyögött, és mélyen meghajolt, japán módra. Mire fölemelte fejét, Kita

már nem volt a szobában.

DECEMBER 3.

White a hangverseny után, ahogy megbeszélték, telefonált az irodába. A telefonnál Cumberland

főhadnagy jelentkezett, akit azokban a napokban helyeztek át Manilából.

– Jöjjön be. önnek is meg kell néznie.

Az irodában White-ot Page és Cumberland várta, a nyurga szőke beosztott, aki egybivaly jámbor

szemével tekintett a világba. White asztalán egy lefordított távirat hevert:

Tokióból, a külügyminisztertőlWashingtonba, a követnek

2444. sz.

Londoni, hongkongi, singapore-i és manilai képviseleteinket utasítottuk, hogy szüntessék meg a

rejtjelzö gépek használatát, és semmisítsék meg őket. Batáviából már visszaküldték a rejtjelző gépet.

A 2447. számú táviratban adott utasítás ellenére a washingtoni követség használja tovább a rejtjelző

gépet jelkulccsal.

White összevetette a fordítást a japán szöveggel: minden rendben volt.

– McCollának jelentették?

– Igen. Egyáltalán nem csodálkozott. Azt mondja, most már bármely pillanatban bekövetkezhet a

támadás.

– Ezzel minden épeszű ember tisztában van – mormogta Cumberland.

– Csak a mi magas főnökségünk nem – mérgelődött White. – Bár... talán ezúttal őkis megértik.

108. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Mit értenek meg? – csodálkozott rá Cumberland.

– Hogy Japán megtámad bennünket.

Cumberland hatalmas álla megmozdult, mintha őrölt volna valamit.

– Épp az imént olvastam Wilkinson segédtisztjénél egy összesített jelentést, amelyet Mills tábornok

írt alá, és Marshall tábornok is jóváhagyott. Érdekli a tartalma?

Page felütötte a fejét:

– Mi a dátuma?

– A jelentés huszonkilencedikén kelt, négy nappal ezelőtt. – Cumberland itt egy kis szünetet tartott,

s újra rándított egyet az állán. – Tudja, mi van benne?

– Mondja már, ne játsszon az idegeimmel – gurult méregbe White. – Lehetetlen a modora, így nem lehet

társalogni. Magának hullaházban kellene dolgoznia: ott nem muszáj sietni.

– Nem valami szellemes megjegyzés. – Cumberland elhúzta a száját. – A jelentés azt állítja, hogy

Japán a következő három hónap folyamán csak a Szovjetuniót támadhatja meg, s hogy őszintén törekszik

az Amerikával való megegyezésre.

– Ez igaz?

– Igaz bizony. Megtámadja a Szovjetuniót, velünk pedig meg akar egyezni.

– Ekkora baromságot! – sóhajtott föl White, s megtörölte a tarkóját. – Pedig én Marshallt okos

embernek tartottam. És most ő az amerikai hadsereg parancsnoka!

Cumberland folytatta:

– Beszéltem Sattler ezredessel és Mills tábornok segédtisztjével, Case őrnaggyal. – Cumberland

szerette pontosan megjelölni a rendfokozatokat. – A hadsereg szakértői egybehangzóan azt mondják,

hogy az amerikai hadsereg hadműveleti terve, amelyet még a nyáron, júliusban hagyták jóvá,

változatlan maradt. Abból indulnak ki, hogy Japán feltétlenül meg fogja támadni a Szovjetuniót.

– Ez már rögeszméjük lett – szólalt meg White. – Marshall ugyanúgy gondolkozik, mint a Chicago

Tribune meg Baruch, a bankár. Ez a Baruch a napokban egymilliárd dollár kölcsöntajánlott föl

Japánnak. Soha jobbkor.

– De mit kell ezen csodálkozni? – horkant föl Page. – Baruch leghőbb vágya az, hogy jobb belátásra

bírja Japánt. Marshall, Baruch meg a többiek, mint Truman és Taft, mind azt

109. oldal

Új Szöveges dokumentum.txttartják a

legfontosabbnak, hogy szétzúzzák a Szovjetuniót. Az ő szemükben a Szovjetunió azelső számú ellenség.

Hiszen Taft ezt nyíltan megmondta alig egy héttel azután, hogy a németek megtámadták az oroszokat.

Kijelentette, hogy Amerika számára a kommunisták győzelme veszélyesebb Hitler győzelménél.

– Donahew talán bejön a színházi előadás után. – Page átadta a táviratot Cumberlandnek. – Mutassa meg

neki.

– Aligha jön be Donahew éjszaka – kételkedett White.

Page hamiskásan nevetett:

– Donahew mostanában éjszakánként is belátogat: türelmetlenül várja a jelt, hogymegnyerje a fogadást

veled szemben. Megkérte Suffordot, hogy a rejtjelfejtők minél sürgősebben dolgozzák föl a „mágiát".

– Még az éjszaka folyamán bizonyára érkezik valamilyen újabb távirat, hogy a japánok égessék el a

rejtjelkulcsokat – vélekedett White. – Haladéktalanul le kell majd fordítani.

Page fölállt, nyújtózkodott, s hívta White-ot, hogy menjenek inni valamit. Kisétáltak az utcára, a

parkolóhelynél Page beült a kormány mögé. Végigsuhantak a városon, majd megálltak a postahivatal

közelében, a „Wykiki" büfével szemben.

A félhomályba borult kis teremben alig lézengett néhány vendég. A pult mögött egy kövér hawaii férfi

üldögélt, bár inkább valami vénasszonyhoz hasonlított. Mihelyt White és Page letelepedett az egyik

asztal mellé, hozzájuk lépett egy fekete ruhás japán, hervadt krizantémmal a gomblyukában. Mélyen

meghajolt, s ahogy mosolygott, elővillantak aranyfogai.

– Bocsássanak meg, Ivasze kapitány vagyok, a japán haditengerészeti attasé titkára. Egyszer egy

fogadáson láttam önt – hajolt meg White felé. – Azt mondták nekem, hogy ön járt Japánban, és jól

beszéli a nyelvünket.

– Igen, utazgattam az országukban, de japánul nem tudok. – White a szabad székremutatott: –

Foglaljon helyet, ha van kedve.

Page, mint egy szakértő, megkérdezte Ivaszét:

– Milyen koktélt parancsol? Old fashiont avagy gin fizzt?

– Van itt egy koktélkülönlegesség, „földrengés" a neve – udvariaskodott Ivasze.

110. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Nagyon ajánlom. öt

fajta likőrből keverik.

Page bólintott, s a fiatal hawaii pincérnél megrendelte a „földrengést". A pincér három pohárkába

zöldespiros folyadékot tett eléjük. Ivasze belehörpintett poharába, s szája torzfintorba rándult.

Aztán halkan megszólalt:

– Nagyon kellemetlen híreim vannak. Az önök válasza rendkívül nehéz, szinte reménytelen helyzetbe

hozza kormányunkat... Bár mi remélünk...

Page elbiggyesztette ajkát, s úgy nyilatkozott, mint egy tapasztalt, hétpróbás diplomata:

– Én mégis azt hiszem, hogy meg fogunk egyezni... modus vivendi... elfogadható alternatíva... –

Fölemelte mutatóujját: – A status quo ante...

White gyorsan tenyerébe temette nevetésbe ránduló száját, s elfordult. Ivasze komolyan nézett

Page-re:

– Én is reménykedem. A japán kormánynak egyáltalán nincs kedve háborúba bonyolódni. Egész flottánk

változatlanul Saegi kikötőben horgonyoz. Tegnap futott ki Yokohamából legjobb óceánjárónk, a „Tacuta

Maru". December tizenkettedikén érkezik meg San Franciscóba, tizenötödikén pedigLos Angelesbe.

Határozottan reménykedünk a tárgyalások békés kimenetelében.

– A jelek szerint ön határozottan ellenzi a háborút – mosolygott White, és fölemelte poharát. Ivasze

rábólintott.

– Egy óriási óceán terül el országaink között, és ha háborúba keveredünk egymással, főleg a tenger

lesz a hadszíntér. Nagyon hosszadalmas, drága és eredménytelen háború lenne. Nemlenne semmi értelme.

– A japán kortyolt néhányat a koktélból, aztán gyorsan pergő nyelvvel folytatta:– Néhány nap múlva a

németek behatolnak Moszkvába; harckocsijaik körülbelül harminc kilométerre vannak a Kreml kapuitól.

Moszkva lakossága már tömegesen menekül.

Page közbekérdezett:

– Ha Moszkva elesik, önök ugyebár lecsapnak a Szovjetunióra kelet felől?

– Szibériában könnyebb harcolni, az legalább szárazföld, nem pedig óceán – felelte Ivasze, s göcögve

nevetett hozzá.

111. oldal


A bárpincér bekapcsolta a lemezjátszót, s a kis termet betöltötte egy tangót éneklő japán nő hangja.

Ivasze behunyta a szemét, s székén ülve ringatni kezdte magát a zene ütemére. Aztán zsebkendőt vett

elő, s megtörölte a szeme sarkát. White a szemével intett Page-nak, s ujjával a karórájára bökött.

Page magához szólította a pincért, fizetett, s határozottan lefogta a japán kezét.

– Itt ön a vendégünk – mondta –, amikor majd mi leszünk Tokióban, maga fog fizetni nekünk egy

szakékoktélt.

Elbúcsúztak a japántól, s kimentek az utcára. Hideg havas eső szemerkélt.

Időben érkeztek vissza az irodába. Sufford osztályáról meghozták a legfrissebb „mágiát". White

lefordította.

Tokióból, a külügyminisztertőlWashingtonba, a követnek

867. sz.

1. A követségen található összes rejtjel elégetendő, kivéve azt, amelyet a rejtjelző gépen

használnak, valamint az „O" (OlTE) rejtjelet és az „L" rövidítésjegyzéket.

2. Haladéktalanul szüntessék meg az egyik rejtjelző gép használatát, és semmisítsék meg a gépet.

3. A fenti utasítások végrehajtása után küldjön táviratot „Haruna" jelzéssel.

4. Semmisítse meg az érkezett és küldött táviratok másolatait, valamint minden egyéb titkos okmányt

akkor, amikor ön szükségesnek tartja, s olyan módon, amelyet ön a legjobbnak tart.

5. Semmisítse meg mindazokat a rejtjeleket, amelyeket Koszaka rejtjeltitkár vittmagával. Ennélfogva

mostantól szükségtelen kapcsolatot tartani Mexikóval, amiről a 860. számú utasításban volt szó.

– Donahew megérkezett? – kérdezte White Cumberlandtől.

Cumberland fölnyitotta szemét, s álmos hangon válaszolt:

– Donahew kapitány telefonált, s arra kért, hogy hívjuk föl, amikor elkészült a fordítás...

Belekezdtem, hogy elmondjam neki a tartalmát, de letette a kagylót...

Page elnevette magát:

– Nem letette a kagylót, hanem elejtette. Nem szokta meg a maga beszédtempóját

112. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtés elaludt.

White fölhívta Donahew-t.

– Itt White beszél. Van itt egy érdekes csemege.

– A széllel kapcsolatban? – kérdezte gyorsan Donahew.

– Igen, igen, de nem azzal, amelyet te vársz. Bejössz?

Donahew negyven perc múlva bent volt az irodában. Erős borszagot árasztott, bár ebbe női parfümök

illata is keveredett. Elolvasta a táviratot, majd ásított, és vállat vont.

– Nyilván elromlott az egyik gép, és újat küldenek. Meglátjuk, mi lesz a folytatás.

– Szerinted ebben sincs semmi különös? – kérdezte White. – Az az utasítás, hogy égessék el a

rejtjeleket és a többi titkos okmányokat, téged nem izgat?

– A régi rejtjelek és dokumentumok megsemmisítéséről van szó. Ilyen autodafét időnként minden

hivatalban rendeznek. A rejtjelző gép pedig megmarad, és a „mágia" ezután is úgyérkezik, mint eddig.

Az „O" és „L" rejtjelek is érvényben maradnak. Ezért nem izgulok. – Amikor látta, hogy White valamit

mondani akar, intőn fölemelte karját. – Vedd tudomásul, hogy guami rádiófelderítésünk ma lehallgatott

egy japán rádiótáviratot, amelyből kiderül, hogy Japán egész egyesített flottájaa Beltengeren és

Saegi kikötőben tartózkodik. Tokiói haditengerészeti attasénk pedig azt jelentette, hogy a yokosukai

haditengerészeti támaszpont parancsnoka eltávozást adott a hajók matrózainak és tisztjeinek, akik

most tömegesen ellepték Tokió és Yokohama utcáit. Továbbá: a legnagyobb japán óceánjáró, a „Tacuta

Maru" ma elindult Amerikába. Mindez arra vall, hogy korai lenne pánikot kelteni.– Page-hez és

Cumberlandhez fordult: – Ne izguljatok, gyerekek, odafönt mindent látnak, és mindent tudnak. A

főnökség a kapitányi hídról jobban lát, mint ti a hajófenékről. Nyugodalmas jó éjszakát.

Donahew intett White-nak, s együtt mentek ki a szobából.

– Mi újság a nimfádnál? Kaptál tőle levelet vagy táviratot?

– Nem. Miért?

– Hallgat?

– Igen. Miért?

– Walsh nyilván teljesítette kérésemet, s kapcsolatba lépett vele.

113. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Miféle kapcsolatba? Hiszen arra kértelek, hogy védd meg Akinótól, nem pedig arra, hogy Walsh...

– Walsh-nak találkoznia kellett vele, s ki kellett faggatnia mindenről. De ha már érdemi kapcsolatba

került vele, a lány senkinek sem írhat az ő jóváhagyása nélkül.

– Tehát az én leveleimet is átnézik a titkos katonai cenzúrán?

– Természetesen.

– De ez képtelenség! Hiszen megkértelek...

Donahew belekarolt White-ba:

– Ne izgulj. A lány ír neked majd, de csak az irántad való gyengéd érzelmeiről. Számodra ez

fontosabb. Tegnap ugyanis kaptam egy rádiótáviratot Walsh-tól. Nyilván már érdeklődött a te

Cso-cso-szánod után, és minden nagyon rendben lesz, ha nem a tokiói hírszerzés küldte a lányt a

nyakunkra. Walsh azt mondja, hogy ez a japán Akino roppant gyanús. És tudod, miről van még szó a

táviratban? Arról, hogy az FBI Honoluluban kipuhatolt egy szovjet ügynökséget. Ez aztán döfi!

– És ebbe az ügybe nem keverik bele Marikót?

– Aligha.

– Még ma írok neki.

Donahew ajkaira illesztette ujját.

– Amit mondtam, barátként mondtam, senkinek egy szót se róla. Amit nekem Walsh megtáviratozott, az

szolgálati titok. Nehogy leégess. Csak a szerelemről írj neki.

White megfordult, és visszament az irodába. Donahew még utánaszólt:

– Arra esetleg célozhatsz, hogy hamarosan elveszíted a fogadást, és ekkor kénytelen leszel átadni

nekem. És hogy minden csodálatosan szép lesz!

DECEMBER 3.

Kita befejezte az ebédelést – bevermelte a sózott zöldség maradványait, s leöntötte az egészet teával

–, amikor belépett hozzá Niszina. Niszina meglehetősen izgatott volt, sűrűn rángatóztak arcizmai.

– Sürgős hírem van – jelentette. – Kühn szerint most már biztos, hogy a „Lexington" holnapután,

pénteken kifut.

114. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– S hová megy?

– Midwayre. Azokat a szállítóhajókat kíséri, amelyek repülőgépeket visznek a szigetre.

– Augusztusi értesüléseink tehát igazolódtak. – Kita fogpiszkálót dugott a szájába. – Nagyon jó hír,

köszönöm.

A kinyíló ajtó hasadékában megjelent Morimura feje. Lepecsételt borítékot nyújtott át Kitának.

– Abe hozta ezt az üzenetet Balliganttól. Nagyon sürgős.

– És hol van Abe?

– A kertben.

– Várjon.

Morimura és Niszina eltávozott, Kita kiemelte a borítékból a ceruzával írt üzenetet.

Walsh elhárító főnök közölte velünk, hogy „ráakaszkodott" a japán Akinóra, és Hajami japán diáklány

segítségével megfigyelés alatt tartja. Számomra most már világos: a) a leány kezdettől Walsh

útmutatásai szerint járt el; b) Akino kezdettől önöknek dolgozott, de ön ezt szándékosan eltitkolta

előttem, hogy rajtam keresztül ellenőrizze a munkáját.

Attól tartok: a) a leány Akinótól értesüléseket szerezhet az ön munkájáról és a mi kapcsolatainkról.

Akino valószínűleg tud valamit; b) a leány eljár An Gvan Szu patikájába, mégpedig ugyancsak Walsh

megbízásából. Tehát Walsh már a koreait is célba vette, s az orrom elöl elhalászhatja ezt az ügyet.

A lányt haladéktalanul ki kell vonni a játékból, de lehetőleg tisztán. Veszélyesmindnyájunkra nézve.

Ha Akino lebukik, elárulja magát is, s utána nekem is befellegzett. Elejét kell venni a

katasztrófának.

Kita elolvasta, majd elégette az üzenetet, s kiment a kertbe. Abe a magnóliabokrok mögött állt a

lugasban.

– Ido találkozik Hajami Marikóval? – kérdezte Kita.

– Igen, tegnapelőtt délben járt nála. Tegnap pedig ismét japán orvosságokat és könyveket vittem a

lakására.

115. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– És Ido szemmel tartja a lányt? Nem gyanakszik?

– Nem tudom, nekem nem mondott semmit.

– Nem vette észre, hogy megfigyelik?

– Azt hiszem, nem. Különben szólt volna.

– Egyébként hogy haladnak a dolgai?

– Meg akar ismerkedni a telefonközpontban dolgozó japán lányokkal. Azután már két ízben járt Kahuka

felé. – Abe nevetett. – Nyilván siet, szeretné mielőbb elkezdeni.

Kita a virágok közé köpött.

– Idő előtt fogja kezdeni, s mindent elront. – Egy ideig gondolkozott, majd megparancsolta Abénak: –

Még ma értesítsd, hogy vegye föl velem a kapcsolatot. Minél előbb.

– Ma át akart motorozni Maui szigetére.

– Mauira? – ijedt meg Kita. – Igyekezz elcsípni, még mielőtt elindulna. És jelents nekem mindent,

amit róla és Hajami Marikóról megtudsz. Eredj és cselekedj!

Abe meghajolt, katonásan hátraarcot csinált, s az ösvényen eliramodott a kert hátsó kapuja felé.

DECEMBER 4.

Miután White megvacsorázott a szálloda éttermében, fölment az első emeleti haliba, és a portáshoz

fordult, hogy elkérje tőle szobája kulcsát Az öreg portás a levéltartós polchoz lépett.

– Mister White, éppen az imént járt itt egy hölgy, és levelet hagyott az ön számára – mondta. – Úgy

láttam, valahonnan messziről érkezett.

White egy rövid üzenetet olvasott el a borítékon: „Mariko kért meg, hogy juttassam el ezt a levelet

önnek a szállodába. Én teljesítem megbízását. K."

Mariko levele nagyon rövid volt, nyilván sietett.

Kedves Nick!

Anyám barátnőjével küldöm ezt a levelet; katonafeleség, Washingtonba röpül.

Megtiltották, hogy írjak Önnek. Walsh kapitány magához hívatott. Eléggé durván feszegette Akinóval

való ismeretségem jellegét, cinikus célzást tett, és én megharagudtam. Akkor kijelentette, hogy

116. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtbizonyára más országoknak dolgozom. Jól megmondtam neki a magamét és otthagytam.Akino is gyanakszik

rám. Most már figyelnek, csak azt nem tudom, ki, Walsh vagy Akino. Tegnap éjjel kerékpáron igyekeztem

hazafelé, amikor az egyik mellékutcából váratlanul tompított fényű lámpával gépkocsi suhant elő, kis

híján elgázolt. Félek. Lehetséges, hogy meg akarnak ölni. Mondja meg, Nick, mit tegyek.

M.

White fölment szobájába, s telefonált Donahew- nak a lakására. De azt a választ kapta, hogy nem

sokkal előbb elhívták valahová. White a munkahelyén találta meg barátját. Donahew végighallgatta őt,

majd azt mondta:

– Olvastam Walsh táviratát. Nagyon érdekes dolgok történnek arrafelé – nyomára akadtak az orosz

ügynökök fészkének, és a te tündéred alighanem a főnökükkel van kapcsolatban.

– Marhaság! Walsh hülye!

– Ne ordíts. Azt válaszoltam Walsh-nek, hogy gondosan ellenőrizze a dolgot. De én mégis azt hiszem...

– Még ma éjjel odarepülök.

– Ne őrülj meg. Nem kapsz rá engedélyt. Gyere be hozzám. A hadsereg embereitől érdekes csemege

érkezett. El fogsz ájulni. A történelem új fejezete kezdődik!

– Most meg mi?

– Telefonon nem mondhatok semmit. Siess ide.

Donahew szobájában a késő éjszakai óra ellenére együtt volt a T-irodának és Sufford desifráló

osztályának csaknem valamennyi munkatársa. Fölöttébb izgatott volt a hangulat. Page, Cumberland és

Gésa egy díványon ültek a sarokban és vitatkoztak. Page fölpattant, és hevesen hadonászott. A

desifrálók ott tolongtak körülöttük.

– Minden nagyszerűen alakul! – Donahew két kezével az asztalra csapott. – A hadsereg lehallgatói egy

órával ezelőtt elfogták azt a japán jelzést, amelyről a tizennyolcadiki „mágiában" volt szó. Az

idegen nyelvű hírek után leadták ezt a jelt.

Átadott White-nak egy papírlapot, amelynek felső sarkára bélyegzővel rányomták: “Szigorúan titkos.

Rendkívül sürgős."

117. oldal


White elolvasta:

41. 12. 4. 22. 00 Greenwich szerint Tokió, GVZ állomásIdőjárás jelentés

Tokió térségében ma fokozatosan erősödő északi szél, felhősödés lehetséges. Kanagawa tartomány

térségében ma északi szél, felhős idő. Tiba tartomány térségében északi szél, derűs idő, felhősödés

várható, a tengeren szélcsend van.

– Nos, ehhez mit szólsz? – kérdezte Donahew, s tüntetően játszadozni kezdett arany irónjával. –

Megadod magad? Elveszted a fogadást.

Page odaállt White elé, és magyarázni kezdett neki. Mihelyt a hadsereg rádiólehallgató szolgálata

elfogta ezt az időjárás-jelentést, Sattler ezredes rögtön jelentette Cramernek, az pedig értesítette

Donahew-t és McCollát, és McColla kivételével valamennyien Wilkinsonhoz rohantak. Aztán valamennyien

Ternerhez – és így tovább fölfelé. Marshall tábornok és Stark tengernagy csaknemegyszerre érkezett a

Fehér Házba, hogy jelentést tegyenek az elnöknek, és amikor megtudták, hogy az elnök a városon kívül

tartózkodik, kihajtattak Warm Springsbe. Még nem tértek vissza.

– És McColla miért nem tartott a többiekkel? – kérdezte White.

Gésa furcsa grimaszt vágott:

– Ő úgy gondolja, hogy még várni kell, alaposan ellenőrizni kell a dolgot. Egyáltalán kételkedik. Ő

azoknak a fajtájából való, akik még ma is kételkednek abban, hogy a föld gömb alakú.

White elkomorodott, a fogát csikorgatta. Gésa sanda pillantást vetett Page és Cumberland felé és

elmosolyodott:

– Ezek sem hisznek.

– Nicky, te nagyon savanyú képet vágsz. – Donahew fölkacagott. – Fáj a szíved, mi, hogy elvesztetted

a sárga najádot? Most már lemondhatsz róla.

– Szerintem ez vaklárma – kiáltotta White. Hangja remegett a dühtől. Hirtelen csend lett a szobában.

White folytatta: – Ez a tokiói rádió rendes időjárás jelentése, nem pedig a megbeszélt jel.

118. oldal


Sufford osztályának egyik tisztje harsányan fölkacagott, s legyintett egyet. Mások is nevetni

kezdtek. Donahew a fejét csóválta:

– Nézd csak, Nicky, ezúttal csak a konokság beszél belőled. Ne tedd magad nevetségessé. És isten

őrizz, ne beszélj erről a főnököknek. Én ismerlek téged, ismerem a bogaraidat is, de ők esetleg úgy

találják, hogy te... hogy neked....

Begörbített ujjával megkopogtatta a homlokát, fölállt az asztal mellől, majd magasan fölszegve fejét

kivonult a szobából. Csakhamar Gésa is követte. Page és Cumberland lassan odanyomakodtak White-hoz.

– McColla ma reggel azt javasolta – szólalt meg Cumberland –, hogy figyelmeztessék Kimmel

tengernagyot, a csendes-óceáni flotta parancsnokát. – Cumberland megsimogatta állat, majd folytatta:

– Figyelmeztessék, hogy lehetséges a japánok támadása. De... tudja, mi történt?

– Nos?

– Képzelje el...

– Mit? – White toppantott egyet. – Én egyszer úgyis megölöm magát!

Cumberland megdörzsölte az állat és elmosolyolyodott:

– Wilkinson udvariasan végighallgatta McCollát és elutasította a javaslatát. McColla erre bement

Terner ellentengernagyhoz, de ő is azt mondta, hogy nincs ok az aggodalomra.

– Főnökeink egész éjjel várják majd a hírt, hogy Japán és Oroszország között kitört a háború –

sziszegte Page. – Most már csak ezen jár az eszük.

Mindannyian kimentek a folyosóra. A lifteknél tolongtak a flotta és a hadsereg tisztjei, akiket

berendeltek rendkívüli szolgálatra.

Az egyik szoba ajtaja mögül revolverlövésekre emlékeztető hangok hallatszottak. Az ajtó kinyílt, a

küszöbön megjelent a kipirult arcú Gésa. Messziről integetett White-nak:

– Gyorsan, gyorsan – egyenest Ingersoll ellentengernagy szobájába. Kiállítást rendeznek a bankettalap

pezsgőkészletéből. A Gazda engedélyével. Már mindenki együtt van – Terner, Wilkinson, Sufford...

Jöjjön!

. Valaki visszarángatta Gésát a szobába, és becsukta az ajtót.

– Már ünnepelnek – dünnyögte White kesernyésen mosolyogva. – Szerintem kissé korai az öröm.

119. oldal


Page kérdően pillantott White-ra.

– Menjünk inni, mi? – Cuppantott egyet. – Ingyen pezsgőt. Szeretnék inni arra, hogy főnökeinknek

megjöjjön az eszük, és ne ámítsák magukat.

Az ajtó mögött tovább durrogtak a pezsgősüvegek.

DECEMBER 5.

Kita a River streeti kínai kisvendéglő emeleti helyiségébe hívta meg Idót találkozóra. Ido pontosan

tizenkettőkor megjelent.

Illedelmesen meghajolt, bocsánatot kért, hogy legutóbb mellőzte a szertartásosságot, és megköszönte a

gondoskodást – feddhetetlenul tisztelettudó volt.

De miután befejezte az etikettben előírt udvariassági részt, éles hangra váltott:

– Ön átadta nekem Abét, de folyton magához citálja, és különféle megbízatásokkalhalmozza el. Kérem,

többet ez ne forduljon elő. Állandóan kéznél kell lennie.

– Nekem is szükségem van rá – felelte Kita szárazon. – Szívességből lehetővé tettem önnek, hogy

időnként éljen Abe szolgálataival. De ő az én emberem, és én rendelkezem vele...

– Már beavattam ügyeimbe, tehát az én emberemmé vált – vitázott Ido halkan. – Megtiltottam neki, hogy

önnél jelentkezzen és figyelmeztettem: ha nem engedelmeskedik, kiirtom.

– Hogy merészel így beszélni! – ordított föl Kita. – Kategorikusan...

– Csendesebben – sziszegte Ido –, meghallják 752 odalent. Uralkodjon magán. Abe többé nem jelentkezik

magánál. Ezzel a kérdéssel végeztünk. – Udvariasan meghajolt. – Nagyon köszönöm,hogy Abéval japán

konzerveket küldött, igazán meghatott. Mit óhajtott tudomásomra adni?

Kita összeszedte magát.

– Én pedig köszönöm a feleségemnek küldött korall-láncot, hálásan köszönöm. Kellemetlen hírt kell

közölnöm önnel. Ez a diáklány, Hajami Mariko, akivel találkozgatni szokott, kapcsolatban van

Walshsal, az elhárító főnökkel.

– A „Hawaian King" hotelben – mormogta Ido ajkbiggyesztve.

– Tud róla?

120. oldal


– Nem vagyok olyan naiv. Utasítottam Abét, hogy tartsa szemmel, és ő kiderítette. Tehát ott van az

elhárítás találkahelye?

– Igen. A kilencvenkilences szoba, az első emeleten.

Ido lehajtotta fejét, mintha hallgatózna. Aztán nyugodtan megszólalt:

– Haladéktalanul végezni kell vele.

– Attól tartok, hogy már beszélt önről, és önt máris figyelik.

– A lányt én még nem szerveztem be, és nem folytattam vele semmiféle titkos beszélgetést. Aligha

tűnhet gyanúsnak az amerikai elhárítás szemében egy legényembernek meg egy leánynak egyszerű

ismeretsége. De akkor is ki kell nyírni. – Ido keményen nézett Kita szemébe. – Kiderül, hogy ön

amerikai kémnőt akasztott a nyakamba?

– Nem én akasztottam. Hiszen maga kérte.

– önnek ellenőriznie kellett volna.

– Az amik azután szervezték be, hogy magával már találkozott. Önnek kellett volna ellenőriznie és

kiismernie, ön azonban megbocsáthatatlan módon...

Ido a szavába vágott:

– Mindenesetre köszönöm a figyelmeztetést, megteszem a szükséges intézkedéseket.

– Csak minél előbb. Nézzen körül, nincsenek-e a nyomában. Vigyázzon magára.

– Köszönöm. Maga is vigyázzon magára.

Ido elköszönt, és gyorsan eltávozott, Kita behívta a japán vendéglőst, s kifaggatta, mit mondott neki

Kühn, amikor legutóbb találkoztak. Beszélgetésüket Morimura szakította félbe. Kita fölpillantott rá,

aztán gyorsan odavetette a vendéglősnek:

– Utána még folytatjuk. Most menjen.

Amint a vendéglős kiment a szobából, Kita megkérdezte Morimurától:

– Megkezdődött? Olyan az ábrázata...

– Siettem. Ido hamar megjön?

Amikor megtudta, hogy Ido már el is ment, Morimura bosszúsan legyintett. Éppen akikötőből érkezett,

ahol az összekötővel, Tomii kapitánnyal találkozott. Tomii egy Chilébe tartó hajón érkezett

Honoluluba. Az összekötő elmondta a legfrissebb híreket, s megkérte, hogy továbbítsa őket Kita

121. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtfőkonzulnak és Idónak. A flotta beltengeri főerői és a Kioszio körzetében állomásozó támaszponti

légierő egységei november közepe óta megtévesztő rádió-üzenetváltást folytatnak,hogy az

amerikaiakban és az angolokban olyan benyomást keltsenek, mintha Nagumo altengernagy hadműveleti

anyahajó-magasabbegysége japán vizeken tartózkodna, eközben pedig a magasabbegység teljes gőzzel

iparkodik Hawaii felé. December másodikán Yokohamából kifutott a „Tacuta Maru" gőzös. Bejelentették,

hogy San Franciscóba tart, út közben érinti Honolulut. De a gőzös kapitánya lepecsételt borítékban

olyan parancsot kapott, hogy fusson ki az óceánra, és úgy manőverezzen, hogy december nyolcadikán

ismét a japán partok közelében legyen. Tokióban és Yokohamában az utóbbi napokban sok matróz jelent

meg, mintha el távozást kaptak volna Yokosuka haditengerészeti támaszpontról. A matrózok a

gárdahadosztály átöltöztetett katonái. Mindennek az a célja, hogy az amerikaiakat megtévesszék.

– Ahogy elnézem a helybeli parancsnokságot – nevetett Kita –, nem várnak vendégeket.

Morimura folytatta:

– Az összekötőnek az a kérése, hogy ma és holnap éjszaka a parti jelzőrendszer segítségével minél

pontosabb információt adjunk a kikötőről. És még arra kért, adjam át Idónak ezt a rejtjeles üzenetet

– Ido ismeri a kulcsot. De csak azután, hogy ön megkapta a rejtjelek elégetésérevonatkozó parancsot.

Kita átvette az üzenetet. Szövege számokból állt, és három latin betűvel végződött: QQQ.

DECEMBER 6.

Nem sokkal déli tizenkét óra előtt a hadsereg desifrálói lehallgattak egy táviratot, amelyet 901.

szám alatt Tokióból küldtek Nomura követnek. A „mágia" fordításának másolatát tájékoztatás végett

átküldték a T-irodának.

A „mágia" így szólt:

1. A kormány gondosan megvizsgálta Amerika november 26-i javaslatait, és ennek eredményeképpen

122. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtmemorandumot állított össze, amely egyszersmind válaszunk Amerikának. Ezt a választ táviratilag

küldjük meg, angol nyelven.

2. A memorandum szövege igen terjedelmes. 14 részből áll majd. Teljes szövegét holnap megkapja, de a

pontos időpontot egyelőre nem tudjuk megmondani. A helyzet most rendkívül kényes. Kérjük, hogy a

memorandum szövegének kézhezvétele után ezt ne hozza nyilvánosságra.

3. Külön táviratban értesítjük majd arról, hogy milyen időpontban nyújtsa át a memorandumot

Amerikának. Kérjük, hogy addig tisztázzák le a szöveget, és készüljenek fel arra, hogy a memorandumot

utasításunk megérkezése után rögtön átadják az amerikai félnek.

Azután egyre-másra érkeztek a táviratok a memorandum szövegével – összegezték benne a japán–amerikai

tárgyalások eredményeit. A memorandum szövege angol nyelven volt, fordításra nemvolt szükség. A

hadsereg és a flotta desifrálói ezért tizenhárom rész feldolgozásával meglehetősen gyorsan végeztek –

este kilencre már készen voltak.

De a tizennegyedik rész a memorandum befejezésével még nem érkezett meg. Vagyis bármely pillanatban

várhatták. Ezért Wilkinson nevében az iroda valamennyi munkatársának megparancsolták, hogy maradjanak

a helyükön, ne távozzanak sehová. A szombat estét tönkretették.

Wilkinson parancsát Gésa közölte a munkatársakkal. A maga részéről még hozzátette:

– Úgy látszik, itt fogunk ülni reggelig. Ajánlatos, hogy ki-ki telefonáljon oda,ahol a legjobban

várják, és halasszuk el a ma estére megbeszélt randevúkat.

White kétszer is elolvasta a 901. számú táviratot, s odaszólt Page-hoz:

– Minden világos. Holnap táviratot fognak küldeni Tokióból, abban majd pontosan megjelölik, mikor

nyújtsák át ezt a memorandumot Hullnek. És az átadás pillanatában bejelentik a hadüzenetet.

Cumberland valamit dünnyögött. Page fürkészőn nézte és várt. Végre Cumberland kinyögte:

– Előbb támadnak, és csak aztán jelentik be a hadiállapotot.

– Ez náluk már hagyomány – helyeselt neki Page.

Gésa közelebb hajolt White-hoz:

– Én pedig az imént voltam Knox titkárságán. Olyan hírek járnak, hogy az

123. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtegyesített japán flotta

Yamamoto tengernagy parancsnoksága alatt útban van Vlagyivosztok felé. Már áthaladtak a Tsugaru

tengerszoroson.


– Odafönt csak várnak, de hiába várnak... Sit pro ratione voluntas.

– Az mit jelent? – kérdezte Gésa.

– Idézet Juvenalisból – magyarázta Page. – „Minden érv helyett legyen meg az én akaratom."

– De kérem, a jelt már megadták – mondta Gésa. – Lehallgattuk negyedikén és tegnap is. És az

időjárásjelentés mindkét esetben „északi szélről" szólt.

Sufford osztályának egyik hadnagya lépett be egy dossziéval.

– Mi újság? – kérdezte tőle Page.

– Londonból értesítést kaptunk: japán cirkálók és szállítóhajók nagy köteléke van útban Malájföld

felé – közölte a hadnagy, és már ki is fordult a szobából.

– Ezek a hírek valószínűbbnek hatnak – Cumberland Gésa felé intett a fejével –, mint az ő hírei.

Gésa vállat vont:

– De az az összesített hírszerző jelentés, amelyet a szárazföldi csapatok vezérkara egy héttel

ezelőtt adott ki, érvényben van. A hadsereg embereinek hivatalos koncepciójával egyetért a mi

parancsnokságunk is. És ezt most megerősítik a lehallgatott jelzések. A japánok az oroszokat támadják

meg.

Page nyújtózkodva ropogtatta a csontjait, és nagyot ásított.

– Lehet, hogy egész éjszaka itt kell ülnünk, várva a memorandum befejező részét?'És mit csinál a

főnökség? Szintén ül és vár?

Gésa azt mondta, hogy a főnökök – Wilkinson, Ingersoll és Terner ellentengernagyok – mind hazamentek.

Elsőként Stark tengernagy távozott; ma este feleségével a „National" színházba megy.

– És a memorandumot, amely fölött Cramer fiai egész nap görnyedeztek, olvasta valamelyikük? –

kérdezte White.

– Nem – felelte Gésa –, Cramer elvitte Wilkinsonnak, de nála meg is rekedt. A hadsereg emberei sem

jutottak tovább Bundy ezredesnél, a távol-keleti osztály vezetőjénél. Sem

124. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtMarshall, sem Stimson nem

olvasta. Mindannyian más vonalról várják a híreket.

– De hol van Donahew? – csodálkozott Page. – Ma még felénk se nézett.

Cumberland gúnyosan fintorított:

– Nincs ideje ránk. Egyfolytában ott topog a desifráló osztályon Sufford kapitánynál. Mindketten

várják a híreket... Vlagyivosztokról vagy Csitáról. Szeretnének az elsők lenni, akik megtudják.

– Egy órával ezelőtt telefonált nekem a Chicago Tribune tudósítója – mondta Gésa. – Megtudta, hogy

Szibériában felkelés tört ki, a felkelők elfoglalták Tyumenyt, Moszkvában utcai harcok folynak, a

város lángokban áll...

Csengett a telefon, White fölemelte a kagylót. Suffordtól telefonáltak – újabb „mágiát" fejtettek

meg. White megkérte Gésát, hogy menjen el érte. A távirat, amelyet december ötödikén adott fel a

honolului főkonzul a tokiói külügyminiszternek címezve, így szólt:

1. 5-én öt sorhajó érkezett, ezekről már pénteken reggel küldött 239. sz. táviratunkban említést

tettünk. Feltehető, hogy a sorhajók 8-án kifutnak a kikötőből.

2. 5-én a „Lexington" és öt nehézcirkáló kifutott a kikötőből.

3. 5-én délben a kikötőben horganyzott: 8 sorhajó, 3 könnyűcirkáló és 16 torpedóromboló.

Page füttyentett:

– A „Lexington" kifutott Pearl Harborból! És ezt megelőzően még kifutott az „Enterprise". Nem rnaradt

ott egyetlen anyahajó sem.

– És egyetlen új típusú nehézcirkáló sem – jegyezte meg Cumberland.

White dühösen becsapta a világos, vászonkötésű japán könyvet, és mérgesen mondta:

– A főnökök mind hazamentek, beültek a színházakba, minket meg itt tartanak. – Fejével intett

Gésának: – Menjen, szemrevételezze a terepet, tudja meg, mi a helyzet.

Gésa csakhamar visszatért, arcán egy győztes diadalmas ragyogásával. Jelentette,hogy Wellborn, a

Gazda segédtisztje eleinte egyáltalán nem akart szóba állni vele. De Gésa bemutatott neki egy

bűvésztrükköt a gémkapcsokkal, fölöttébb mulatságos, és nem valami illedelmes,

125. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtleginkább hölgyeknek

szánt trükköt. Azután elmondott neki egy szédületes viccet a római pápáról meg Greta Garbóról.

Wellborn ettől annyira meglágyult, hogy mindenkinek engedélyt adott a távozásra.Azok viszont, akik

nem töltik otthon az éjszakát, kötelesek megadni szeretőjük telefonszámát.

White és Page hazament a szállodába. Whíte megfürdött, aztán ágyába zuhant, hogyaludjon egyet. A

telefon berregése ébresztette föl. A portás telefonált: White nevére távirat érkezett.

– Honnan? – kérdezte White dühösen.

– Honoluluból.

– Hozza föl hamar. Hálás köszönet!

A néger liftboy hozta föl a táviratot, két dollárt kapott érte. A feladó Ajun Hajami. White nem jött

rá rögtön, hogy ez a név Mariko anyjáé. Az asszony közölte, hogy előző nap egy fiatal japán kereste

föl Marikót, együtt mentek el meglátogatni a lány barátnőjét, s Mariko azóta nemtért haza. Ki

kellene deríteni, nem tartóztatták-e le. Vagy talán valami rettenetes dolog történt. Sürgősen

intézkedni kell.

White rögtön telefonált Donahew-nak a lakására. Barátja még nem aludt. Amikor meghallotta White

hangját, rögtön megkérdezte:

– Mi újság? Támadás?

– Miféle támadás?

– Megkezdték az oroszok ellen?

– Nem, nem ezért hívlak. Mariko eltűnt. Táviratot kaptam az anyjától.

– Én meg azt hittem, az irodából beszélsz... A tündérkédet illetően beszéltem Walsh-sal, ma ide

repült, hogy jelentést tegyen egy nagyon érdekes ügyről. Felfedezték az oroszok ügynökségét, élén egy

kitűnően álcázott koreaival. A te pártfogoltaddal pedig Walsh szakított: gyanús neki.

– Walsh agyalágyult. Nem tartóztatták le esetleg? Talán az FBI? Sürgősen tisztázni kellene.

– Tudod mit? Honoluluban most Shreever helyettesíti Walsh-t. Kitűnő ötlet! Telefonálok neki, és a

nevedben megkérem, hogy keresse meg a lányt. És megmondom neki, hogy a te...

– Mondd meg neki, hogy a lány a menyasszonyom! – ordította White.

126. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtDonahew hallgatott egy darabig, aztán komoly hangon megszólalt:

– Nem hittem volna, hogy idáig fajulnak a dolgok... De hát mit tegyünk, gratulálok, nagyon örvendek.

Rögtön kérek interurbán vonalat, és fölhívom Shreevert. Bízhatsz bennem.

– Nagyon köszönöm. Te vagy a legjobb barát.

– Ne izgulj, Nick. Tündéredet előkerítjük élve vagy hol... vagyis mindenáron. Jóéjszakát.

– A mai „mágiát" olvastad? Azt jelenti, hogy további szóbeszédnek nincs értelme,következik a „keleti

szél", az „orkán".

– Ne siess a következtetésekkel. A mai „mágiá"-ban mindössze kifejtik álláspontjukat, összegezik az

eredményeket a tárgyalások új szakasza előtt. Ne ijedezz, Nicky. Vegyél be brómot.

DECEMBER 7.

Hajnalodott. Az óceán fölött az ég fokozatosan rózsaszínűvé vált, majd kék lepelt öltött. Kita inge

ujjával megtörölte az arcát. Zubbony és vászonnadrág volt rajta. A főkonzulátus többi munkatársa is

piszkos ingben és nadrágban serénykedett, sárosak és kormosak voltak, mintha útépítő munkások vagy

ladikjukat javító halászok lettek volna.

Elégették az okmányokat, a dossziékat, a füzeteket és a használt indigókat a főépület hátsó verandája

mögött rakott máglyákon. Éjfél után láttak munkához, amint megérkezett Washingtonból a nyílt szövegű

távirat: „Közöljék, milyen kereskedelmi és földrajzi folyóiratokra fizessünk előa jövő évre. A

jegyzéket három példányban kérjük." Ez azt jelentette: „Égessék el az összes rejtjeleket és

okmányokat, áttérünk rövidhullámú kapcsolatra."

A sofőrök főnökének ötéves kisfia fölkapott egy piros, bőrfedelű dossziét, és eliramodott vele a

garázs felé. Nyomába eredt az irodavezető hasonló korú fia, hogy elvegye tőle. Agyerekek a földön

henteregtek, nagy visítozást csaptak. A gépírónő odaszaladt hozzájuk, elvette azirattartót, s

bedobta a tűzbe. Tussal ez volt ráírva: „Harmadik negyedévi titkos kiadások."

Morimura alkonzul kiállt a verandára, és megkérdezte Kitától:

– Mi történjék a császár arcképével?

127. oldal


– Várjunk. Összegyűlünk, és elvégezzük a hódolati szertartást. – Kita rámutatottmagára és társaira.

– Ilyen öltözékben nem állhatunk oda. Az arcképet a zászlóval együtt tüzeljük el.

Kita utasította a beosztottakat, hogy nézzék át személyi irataikat is – a Japánból érkezett

leveleiket és jegyzetfüzeteiket. Ha akadnak bennük a japán helyzetre vonatkozó adatok, azokat is

semmisítsék meg. Semmi sem juthat az ellenség kezébe.

Niszina guggolva egy bottal gondosan porrá veregette a hamvadó máglyákat. Amikora gépírónő odament

hozzá, megjegyezte:

– Azt hittem, az amerikaiaknak gyanúsak lesznek a máglyáink. De ügyet se vetnek rájuk.

– Egy hawaii rendőr érdeklődött a portásnál, de ő azt válaszolta, hogy gazt meg szemetet égetünk.

Aztán kapott egy doboz cigarettát meg egy pornográf albumot, erre eloldalgott.

Morimura ismét Kitához sietett:

– A hátsó kertajtónál egy ember áll, Ido küldte. Azt mondja: Ido nem tud eljönni, kéri, mondjuk meg,

mit tegyen.

– Ki a küldönce? Abe?

– Nem, egy fiatal japán. Elvégezte mindhárom jelmozdulatot.

Kita beletörölte kezét a nadrágjába, és egy kulccsomót adott át Morimurának:

– A szobámban levő faliszéfből vegye ki a kis zöld dossziét, abban van egy rejtjelzett üzenet Ido

számára. Tegnapelőtt hozta az összekötő. Adja oda a küldöncnek, hogy haladéktalanul továbbítsa

Idónak.

– Mit mondjon még Idónak?

– Semmisítse meg összes jegyzeteit és dokumentumait. Minden papírfoszlányért, ami az ellenség kezébe

kerül, a fejével felel.

DECEMBER 7.

White csak reggeltájban aludt el, de Page csakhamar fölébresztette. Az irodából telefonált:

– Nem akartalak fölébreszteni, bejöttem dolgozni. Megérkezett a tegnapi befejezés. Már behívtam

128. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtmindenkit, kivéve Gésát – nem töltötte otthon az éjszakát, a nője telefonját hagyta meg. Fél óra

múlva ott vagyok érted.

White hideg zuhanyt vett, gyorsan bekapta a reggelit, aztán kiment a szálloda elé az utcára. Page már

várt rá a gépkocsiban.

Kihalt utcákon suhant velük a kocsi. A katolikus templom melletti kávézónál hosszú sorban álltak

azok, akik az ingyenes vasárnapi reggelire vártak. A Lafayette téri parkban mókusok játszadoztak.

Néger plakátragasztók hosszú meszelőkkel csirizt kentek a házfalakra, s új hirdetéseket nyomtak a

régiekre.

White asztalán két lefordított távirat hevert. Mind a kettő Tokióból érkezett.

Az első a memorandum befejező része volt, a 14. rész. Arról szólt, hogy miután acsászári kormány

meggyőződött róla, hogy a további tárgyalás Amerika álláspontja miatt értelmetlen, abbahagyja a

tárgyalást, és erről sajnálattal értesíti az amerikai kormányt.

A második távirat így szólt:

A washingtoni követnek

907. sz.

R e n d k í v ü l f o n t o s u t a s í t á s. A két követ válaszunkat december hetedikén,

washingtoni idő szerint déli egy órakor adja át az amerikai kormánynak (lehetőleg a

külügyminiszternek).

A munkatársak mind összesereglettek White körül. Gésa is megérkezett álmos, nyúzott arccal, hosszú,

keskeny ragtapaszokkal a szeme alatt. White ellenőrizte a lefordított táviratokat, és szignálta őket.

– Déli egy órakor hadüzenet – mondta Page izgalomtól rekedt hangon, és zsebkendőjével megtörölte a

homlokát. – Átnyújtják Hullnek a terjengős memorandumot, és azt mondják: olvassael, sir, ezt az

irományt szabad idejében, most pedig engedje meg, hogy bejelentsük a hadüzenetet.

Cumberland a fejét ingatta, valamit mondani akart, de Gésa megelőzte:

– Bocsánat, ebben az utasításban csak arról van szó: déli egy órakor adják át a memorandumot.

129. oldal


Hadüzenetről nincs szó. Page-nek túlságosan élénk a fantáziája.

– A memorandum átadásának pontos időzítése azt jelenti – szólalt meg Cumberland –, tudják mit jelent?

Hogy a japánok ebben a pillanatban megkezdik a hadműveleteket.

– A háborúk mindig vasárnap reggel kezdődnek – jelentette ki Page diadalittasan.

– De hogyan kezdhetnének hadműveleteket itt? – tárta szét karjait Gésa. – Nomuratengernagy és

beosztottjai kicsónakáznak a tóra, „banzáj"-t ordítanak, és össztüzet adnak le aFehér Házra? Igen?

White tenyerével a táviratokra csapott:

– Minden világos. Abban a pillanatban, amikor Washingtonban pontosan déli egy óra lesz, valahol

támadnak. De hol?

Page fölnyitotta az atlaszt azon az oldalon, ahol jelezve voltak az idők.

– A dátumhatár... ez itt a greenwichi délkör...

– Ott támadnak – mondta Cumberland –, ahol a memorandum átadásának pillanatában kora reggel lesz.

– Ahol már elég világos lesz – jegyezte meg Page –, hogy kényelmesebben bombázhassanak.

– Amikor nálunk déli egy óra van, a Fülöp-szigeteken éjjel egy óra – mondta Cumberland. – Ez hát nem

stimmel. Wake-en és Midwayen ugyancsak túlságosan korai az idő, ilyenkor még sötét van.

White ujjával a térképre bökött:

– Itt viszont – Hawaiiban – reggel hét harminc lesz. Éppen megfelelő.

Page bólintott:

– Ügy van! Abban a pillanatban, amikor átnyújtják a memorandumot, lecsapnak Pearl Harborra.

– Ha a japánok esetleg hadműveleteket indítanak is ellenünk – vélekedett Gésa –,előbb megszakítják a

diplomáciai kapcsolatokat, és csak ezután következik a hadüzenet.

Page Gésára mutatott:

– A nyakába hullanak majd a bombák, de ő még akkor is azt fogja hajtogatni: ne nyugtalankodjatok, még

senki sem üzent hadat nekünk.

White fölmarkolta a két „mágiát" és átment Donahew-hoz, de az még nem volt a szobájában. McCollát

viszont a helyén találta – haza sem ment, az irodájában töltötte az éjszakát.

McColla elolvasta a két táviratot, majd lemondó hangon így szólt:

130. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Minden világos: ez háború.

White egy pillantást vetett a faliórára:

– Helyi idő szerint déli egy órakor, Pearl Harborban pedig hét harminckor.

– Én is ezen gondolkoztam – mondta McColla, és dörzsölni kezdte a halántékát. Aztán lassan felállt,

dossziéba tette a két táviratot, s belekarolt White-ba:

– Elmegyek, keresek valakit a parancsnokok közül. Mielőbb értesítenünk kell Hawaiit.

White visszatért az irodába. Egy idő múlva Gésa átment Stark segédtisztjéhez, majd közölte, hogy a

főnökök közül még senki sem érkezett be. Wilkinson és Ingersoll elment golfozni,Terner templomban

van, a Gazda pedig azt válaszolta McCollának, hogy sétál egyet, és 9.30-kor érkezik meg. Kiderült,

hogy még egyáltalán nem olvasta az előző napi összesítéseket, és nem tudott semmit a memorandumról.

McColla átszaladt a hadsereg részlegére. Ott ugyanolyan kép fogadta: Mills, Jaroy és Bundy templomban

van, onnan valamennyien a „Griffith" stadionba mennek, ahol érdekes labdarúgó-mérkőzés lesz. Marshall

tábornok pedig kilovagolt. Legkorábban tizenegyre várják. Ő sem olvasta a tegnapi táviratokat.

– Mintha összebeszéltek volna – sóhajtott keservesen Page. – Néhány óra múlva megkezdődik a háború, a

főnökség meg a hasát sütteti a nappal. Szörnyű!

– Őket csak egy érdekli: annak a bizonyos időjárásjelentésnek a megerősítése – mondta White. –

Tömegőrület.

A desifráló osztályról három újabb „mágiát" küldtek át. White megkérdezte:

– Kilencszázhetes volt a száma annak a táviratnak, amelyben a memorandum átadásának időpontját

közölték?

– Igen – felelte Page. – Megjött a folytatás?

– Kilencszáznyolcas, kilences és tízes.

– Talán újabb utasítások?

Gésa fölpattant, és összecsapta a tenyerét:

– Hátha éppen most...

– ... jelentik, hogy ejtőernyőseik elfoglalták Omszkot – harsogta Cumberland.

Ezen mindannyian nevettek. A táviratok rövidek voltak: gyorsan végeztek a fordításukkal.

A 908-as, 909-es számúban Togo külügyminiszteri köszönetét fejezte ki Nomura és

131. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtKuruszu követeknek,

valamint a követség valamennyi munkatársának serény és önfeláldozó munkájukért.

A 910. sz. távirat így szólt:

902. számú táviratunk, a 14. rész, a 907,, 908., 909, és 910. számú távirataink desifrálása után

haladéktalanul semmisítsék meg a még megmaradt rejtjelző gépet és az összes rejtjeleket, továbbá

valamennyi titkos dokumentumot.

White átnyújtotta a táviratot Page-nek:

– Vidd át McCollának. Rögtön értesíteni kell Kimmel tengernagyot és Short tábornokot. Még van idő.

Most tíz óra, Hawaiiban pedig fél öt.

Page kisietett a szobából, nyomában Gésával.

White telefonált Donahew-nak. Barátja éppen akkor ért haza – mise után a teniszpályán volt.

– Walt, gyere be sürgősen. „Keleti szél." Egészen biztos.

– Jó, rögtön megyek. Csak semmi pánik.

– Telefonáltál Honoluluba Shreevernek?

– Igen. Az ágyból ugrattam ki. Megígérte, hogy rögtön intézkedik, és azt mondta,hogy később újra

telefonáljak.

– Mikor?

– Nyolckor. Itt akkor délután fél kettő lesz. Rögtön ott leszek.

White letette a kagylót. Page visszatért a szobába, és hosszan sóhajtva lerogyott asztala mellé.

– Elküldték a figyelmeztetést? – kérdezte White.

Page megtámasztotta fejét a tenyerével, és nekifogott a beszámolónak. A Gazda végre megérkezett.

McColla tüstént jelentkezett nála, és javasolta, hogy figyelmeztessék Hawaiit. Stark azonban azt

mondta, hogy ha lesz is támadás, csak Manilát vagy Guamot érheti, de ott már megkapták a

figyelmeztetést. A lényeg az, hogy McColla semmit sem ért el. Wilkinson és Ingersoll még nem jött be

a törzshöz. A hadsereg embereinél is teljes nyugalom uralkodik. Marshall tábornok még nem fejezte be

a sétalovaglást, legkorábban féltizenkettőre lesz bent. Közvetlen munkatársai sincsenek sehol.

132. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtStimson hadügyminiszter és Knox haditengerészeti miniszter odahaza vannak, Hullhöz készülnek, tőle

együtt mennek a stadionba.

White az öklével az asztalra csapott:

– Elkésünk! Nem lesz időnk figyelmeztetni Kimmelt és Shortot!

– Az idő múlik..: – Page a faliórára nézett, aztán az asztalira. – Még egyszer bemegyek McCollához.

Kiugrik a szívem a helyéből.

Kiment a szobából. White újra telefonált Donahewnak. Egy női hang azt válaszolta, hogy Donahew

látogatóba ment a brazil követségre.

White elhajította a kagylót és fölordított:

– Piszkos banda! Banda!

Kinyílt az ajtó, Gésa dugta be rajta a fejét:

– Ebben a pillanatban érkezett meg Terner ellentengernagy, bevonult a szobájába.Rögtön lehorgonyoz

az asztalánál. Próbálja meg, menjen be hozzá.

White átment Terner segédtisztjéhez a haditengerészet hadműveleti osztályára, s megkérte, jelentse az

osztályvezető helyettesének, hogy nagyon sürgős, rendkívül fontos ügyben akar bemenni hozzá.

Néhány perc múlva zajtalanul kinyílt az ajtó. A segédtiszt mögül előbukkant Terner választékosán

öltözött alakja is. Megállt az ajtóban, zsebkendőjét a halántékára szorította.

– Azt mondják, valami nagyon sürgőset és fontosat akar jelenteni – mondta ki nagy nehezen, és

szenvedő arccal hunyorgott. – Miről van szó?

– A japánok küszöbönálló támadásáról.

Terner elvette a zsebkendőt a halántékáról, és harsogó hangon kérdezte:

– Tehát a jel helyes volt?

White legyintett:

– Nem arról a jelről van szó, amelyre ön gondol, hanem egészen másról. A japánokbármely pillanatban

megtámadhatnak bennünket... memorandumot, kaptunk...

Terner arcán torz fintor jelent meg:

– Olvasom az összesítéseiket, és tudok a memorandumról. Ha önnek dolga van, menjen saját főnökéhez,.

Wilkinsonhoz. Nekem migrénem van, ön meg idejön zaklatni engem...

Terner hátralépett, és becsapta az ajtót. White a pislogó segédtisztre nézett, aztán az ajtóra, s jó

133. oldal


hangosan megmondta:

– Nem az a szél jött meg, hanem a „keleti". Mert ti mind... – szabatosan kimondta a nyomdafestéket

nem tűrő szót, és kifordult a folyosóra.

Pearl Harbor

Az óramutató kérlelhetetlenül közeledett az „1" számhoz. Nomura követ fel-alá járkált a szobájában.

Már felöltözött a hivatalos látogatáshoz – rajta volt a csíkos nadrág és a fekete zakó, de lábán még

meghagyta a házi papucsot. Kuruszu követ türelmesen ült a díványon és cigarettázott, de csakhamar őt

is elhagyta a nyugalom, és körözni kezdett a szobában.

A memorandum szövegét tartalmazó táviratok erős késéssel érkeztek meg a követségre. Előzőleg egész

nap folyamatosan vették a táviratokat Washingtonban, de a távíróhivatal vezetősége ahelyett, hogy

folyamatosan továbbította volna a táviratokat a címzettnek, összegyűjtötte őket,s csak este juttatta

el a követségre a paksamétát.

A táviratok desifrálása az egész éjszakát igénybe vette. Azután még angol nyelven le kellett

tisztázni a memorandum szövegét, hogy átnyújthassák az amerikai kormánynak. Viszont határozottan

megtiltották, hogy gépírónőket hívjanak segítségül. Tokió külön figyelmeztette őket erre. A nők nem

alkalmasak államtitkok megőrzésére. A washingtoni japán követség munkatársai ezért vasárnap –

december hetedikén – hajnalban elosztották maguk közt a szöveget, szépen leültekaz „Underwood"-ok és

„Remington"-ok mellé, és pötyögtetni kezdtek. Ki a mutató, ki a középső ujjával.

De a gépírás művészete nem szerepel a diplomaták vizsgaanyagában. A gépelés ezért rendkívül lassan

haladt, és a két követ hasztalan siettette a botcsinálta gépírókat. Ellenkezőleg, a nógatás csak

idegesítette és zavarta őket, gyakran melléütöttek. Radírozni pedig tilos volt –egy történelmi

jelentőségű okmányban, amelyet egy másik ország kormányának nyújtanak át, nem lehet radírozni, még

134. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtkevésbé átütni. Minden elrontott oldalt ki kellett venni, és elölről kezdeni.

A gépírók szobájába ötpercenként rohant be egy tanácsos meg az első titkár, s könyörgőre fogott

hangon suttogták: „Sietni, a követek várják!" – és közölték, hány perc van még egy óráig – ekkor kell

megjelenniük a követeknek a külügyminiszternél a memorandummal.

A kész oldalakat egyenként vitték abba a szobába, ahol Nomura és Kuruszu tartózkodott. Ott még

egyszer ellenőrizték, nincs-e betűhiba, és néhány oldalt visszaküldtek.

Nem sikerült egy órára befejezni a gépelést. Nomura kénytelen volt telefonálni Hullnek, hogy a

találkozót halasszák el l óra. 45 percre. A memorandum utolsó oldalával pontosanl óra 55 perckor

készültek el. Ekkor már az egész követség ismerte a reggel érkezett három utolsótávirat tartalmát;

tudomásul vették, hogy a kormány köszönetét fejezte ki munkájukért, és hogy mindent meg kell

semmisíteniük, amit eddig úgy őriztek, mint felbecsülhetetlen kincset – a rejtjelző gépet és a

rejtjeleket.

A követségi tanácsos menet közben ellenőrizte az utolsó oldalt, s berohant a követekhez. Nomura

belehelyezte a dossziéba az utolsó oldalt, a dossziét betette az aktatáskájába, s lebicegett a

lépcsőn. A tanácsos felöltőt terített a tengernagy vállára, valamelyik tisztviselő a kalappal sietett

hozzá, de Nomura leintette. Amikor Nomura beült a gépkocsiba Kuruszu mellé, ijedt arccal szaladt

utánuk a tolmácstitkár és a fő szobalány. A szobalány cipőt lóbázott a kezében –Nomura kis híján

papucsban indult el Hullhöz. A tengernagy a szobalány segítségével felhúzta és befűzte a cipőt.

Kuruszu hirtelen végigtapogatta a zsebeit – kiderült, hogy nincs nála zsebkendő.Nomura bosszúsan

krákogott, és intett a sofőrnek.

A követek néhány perccel két óra után érkeztek meg a külügyminisztériumba. Húsz percet váratták őket.

A külügyminiszter ezalatt befejezte a legutóbbi összesítés olvasását, benne annak a dokumentumnak

teljes szövegével, amelyet a japán követek most akartak átadni neki.

A követek beléptek Hull szobájába, szótlanul meghajoltak, és az asztalhoz járultak. Hull ugyancsak

szótlanul a fotelokra mutatott, s valamennyien leültek. Nomura kinyitotta aktatáskáját, elővette a

135. oldal


dossziét, és átnyújtotta Hullnek. A külügyminiszter kinyitotta a dossziét, és úgy tett, mintha

olvasná a szöveget, végiglapozta az egészet, majd becsukta a dossziét, s kissé remegő hangon

kijelentette:

– Fél évszázada vagyok állami szolgálatban, de még nem láttam ilyen okmányt, amely így tele lenne...

– nagyot lélegzett, és szeme közé nézett a tengernagynak – ocsmány hazugsággal és durva

hamisításokkal.

Hull könnyedén fölállt, és félrerántotta az állát. A követek is fölemelkedtek, eligazították

zakójukat, szótlanul meghajoltak, és elindultak az ajtó felé. Amikor kiértek a folyosóra, látták,

hogy a lift már várja őket – az öreg liftkezelő nyitva hagyta az ajtót. Nyilván tudta, hogy a követek

ezúttal nem időznek sokáig.

Nomura és Kuruszu leért a haliba, a ruhatárból kivették felöltőjüket. Az ázsiai osztály tisztviselői

közül senki sem kísérte őket.

Miután a követségre visszatértek, a főlépcsőn a szalonba vonultak. Nomura ledobta a felöltőjét a

zongorára, Kuruszu pedig felöltőstül belezuhant egy fotelbe, kezét zsebre dugta,és ott megtalálta a

zsebkendőjét.

Nyomukban hamarosan belépett a szalonba a haditengerészeti attasé is, és nyitva hagyta az ajtót. A

szomszédos szobában harsogott a rádió: hírt olvastak be arról, hogy japán bombázók támadást intéztek

az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának támaszpontja ellen.

A tanácsos felesége meghajolva besuhant a szobába, teát és csészéket tett az asztalra, újra meghajolt

és kiment. Nomura teát töltött magának és Kuruszunak. Mindketten hangosan szürcsölték, most már

fütyölve a nyugati etikettre.

A folyosó felől behallatszott az elektromos papírvágó gép bugása, őrölték az iratokat. Nomura a

császár arcképére nézett, amely a zongora fölött volt a falon, felállt, és megigazította a zakóját.

Kuruszu levette felöltőjét, és eligazította magán a ruhát. A két követ egyidejűleg derékban meghajolt

a császár képe előtt, amely díszruhában, fehér tollforgós csákóban ábrázolta.

136. oldal


Donahew az óráját nézte.

– Mindjárt háromnegyed kettő. Hawaii idő szerint reggel nyolc tizenöt.

White türelmetlenül várt. A telefonkezelő őrmester levette a kagylót a füléről és jelentette:

– Kész. Shreever kapitány van a készüléknél. Rosszul jön be a hang.

Donahew elvette tőle a kagylót:

– Ön az, Shreever? Itt Donahew. Hall engem? Átadom a kagylót White-nak, elmegy neki az esze.

White megmarkolta a kagylót, s hálás pillantást vetett barátjára. Donahew mindent megtett White-ért –

végül is az ellentengernagytól kért engedélyt, hogy külön vonalán beszélhessenek.

– Andy, jó reggelt! Itt White beszél. Mi újság a... Halló, halló!

White belefújt a kagylóba, de nem hallott semmit. Azután valamilyen sivítás, majd reccsenés

hallatszott, utána megint sivítás, és végül a zajon át szaggatottan hallatszott Shreever hangja:

– Halló, Nick? Befejezem a beszélgetést, nálunk elszabadult a pokol...

– Mi szabadult el?

– A pokol, a pokol! Japán repülőgépek... tíz perccel ezelőtt kezdték. Minden ég,minden felfordult!

Ismét recsegés hallatszott a kagylóban, s egyre erősödött. White odafordult Donahew-hoz és

fölordított:

– A japánok bombázzák Pearl Harbort! Pár perce kezdték.

– Bombáznak? – Donahew eltátotta a száját, és tenyerét a homlokához emelte. Aztán megrázta a fejét. –

N-n-nem értem... Hiszen az a jel... az más volt. Nem téveszthettük össze.

– De összetévesztettétek – ordított White. – Mégpedig alaposan!

– Ezt jelenteni kell – dünnyögte Donahew. – Gyerünk.

Donahew Wilkinsonhoz futott, White pedig az irodába. Az iroda ajtaja kulcsra volt zárva, mind

elmentek valahová. Nyilván tudomást szereztek a történtekről, és elrohantak a hírközpontba vagy a

Gazda segédtiszti irodájába.

White a desifráló osztály felé vette útját. A lépcsőházban Donahew kiáltott rá:

– Nicky, parancsot kaptam, hogy repüljek Hawaiira. Walsh-nak gennyes vakbélgyulladása van, kórházba

szállították. Szóltam a te ügyedben is. Japán foglyokat fogsz kihallgatni.

137. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– És te?

– Nekem más feladatom van.

– Milyen?

– Utána elmondom.

– Mikor indulunk?

– Néhány óra múlva. Még valakit kell vinnünk, aki tud japánul Kit vigyünk?

– Page-et.

– Kitűnő. Keresd meg, és siess hozzám.

White kezet nyújtott neki.

– Walt, mindent köszönök neked, igazi barát vagy.

Donahew elhúzta a száját:

– Csomagolj össze minél előbb.

Már hajnalodott, amikor földet értek az Oahu-sziget délnyugati részén épített repülőtéren. Ez a kis

iskolarepülőtér nem sérült meg annyira, mint a többi. Shreever fogadta őket. Hajadonfőtt volt,

tengerészgyalogos ingben és szakadozott, véres, kormos nadrágban. A flotta elhárító szolgálatának

többi tisztje hasonlóan festett.

– Megsebesült? – kiáltotta Donahew, amint leugrott a lépcsőről a fűbe.

Shreever fáradtan mosolygott:

– Nem, segítettem a halottak és a sebesültek szállításában.

– Letartóztatták azt a koreait?

– Melyiket?

– Hogyhogy melyiket? A vörös ügynökség fejét.

Shreever vállat vont:

– Értem, értem. Ezzel az üggyel az FBI foglalkozik. Nem ismerem.

Donahew rácsapott az oldalára:

– Nem ismeri? Hiszen ez nagyon fontos ügy!

– Most nem ezzel kell foglalkoznunk.

– Vigyenek rögtön az FBI-hoz.

Shreever a gépkocsira mutatott:

– Rendben van. Nem Pearl Harborba megyünk, ott most az egészségügyiek, az utászok és a tűzoltók

serénykednek, hanem Honoluluba. Hadműveleti csoportom a japán iskola épületében rendezkedett be.

138. oldal


Kapcsolatot tartok a hadsereg elhárításával és az FBI helyi osztályával.

Útban Honolulu felé Shreever elmondta, hogyan játszódtak le a december hetediki események.

Szép reggelre ébredtek – az égen nem volt egy felhő, szellő sem rezdült. A kikötő öble olyan volt,

mint egy tó a parkban. Ahogy vasárnap szokás, a hajókon később, hétkor volt ébresztő. A reggeli

sorakozó után a tisztek és a matrózok többsége a partra készült. A rakparton, a kikötőhöz vezető

utcákban személygépkocsik, autóbuszok, teherautók torlódtak össze. Sok gépkocsiban asszonyok és

gyerekek ültek. Látogatóba jöttek, hozzátartozóikhoz.

A zászlófelvonásra öt perccel nyolc előtt adták meg a jelt. Felhangzott a kürtszó, majd miután a

kürtök elhallgattak, a Ford-sziget felől repülőgépek motorjainak zúgása hasította csöndbe. Néhány

másodperc múlva a repülőgépek is megjelentek, szinte elsötétítették az eget. Egyenesen a kikötő fölé

szálltak, amely zsúfolva volt hajókkal. Akár egy mosogatódézsa, amikor egy nagy vendégség után jól

megtömik szennyes edénnyel.

Alig fogták fel, hogy ezek repülőgépek, amikor az elsők már ki is váltak a bolyból, és szédítő

sebességgel lecsaptak. Szárnyaik végén világosan látták a vörös karikákat – a japán felségjeleket. És

abban a pillanatban már hullottak is a bombák meg a torpedók a sorhajókra, amelyek szorosan egymás

mellett álltak a Ford-sziget mólóinál. Azután a dokkokban álló hajók kerültek sorra. Néhány perc

múlva felrobbant az „Arizona" sorhajó. Tüzérségi lőszerraktárait érte találat. Atartályokból

szétömlő olaj lángra kapott. Az „Oklahoma" négy torpedót kapott – a hajón a reggeli szemle előtt

kinyitották az összes ajtót és ablakot. Becsukásukra nem volt idő. A sorhajó a dermedt tömeg szeme

láttára néhány pillanat alatt felborult, legénységéből szinte egy lélek sem menekült meg. A kikötő,

amelyben néhány perccel azelőtt még egy békés vasárnap reggel zavartalan nyugalma uralkodott,

pillanatok alatt egy gigászi vulkán fortyogó, kavargó kráterévé változott.

A japánok egyidejűleg a hadsereg és a flotta repülőtereit is bombázni kezdték. Az utóbbi napokban

Honoluluban hírek terjedtek el arról, hogy a japán „ötödik hadoszlop" valamennyiszigeten támadásra

139. oldal


készül a katonai objektumok ellen. A repülőgépeket ezért a repülőtereken zárt, szabályos sorokban

állították föl, hogy könnyebben őrizhessék őket a diverzánsok ellen.

De szárazföldi diverzánsok helyett légi kalózok érkeztek. A japánok mélyrepülésből lőtték az amerikai

gépeket, amelyek egymás után kaptak lángra, hiszen hosszú soraik ideális célpontul szolgáltak. A

repülőterek egymás után váltak óriási máglyákká, amelyekben rozséként égett többszáz amerikai gép.

A bombázás 9 óra 20 percig tartott. Majd a japán gépek, mint akik jól végezték dolgukat, odábbálltak.

Az amerikai csendes-óceáni flotta támaszpontja szinte eltűnt a föld színéről, hullákkal tömött

ócskavasteleppé vált.

A veszteségről még nincsenek pontos adatok. Annyit már tudnak, hogy mintegy négyezer matróz és katona

meghalt, vagy megsebesült; négy sorhajó elsüllyedt, négy pedig erősen megrongálódott; néhány cirkáló

és torpedóromboló ugyancsak erősen megsérült. A japánok mintegy két tucat repülőgépet és néhány

tengeralattjárót veszítettek. Röviden, az amerikai flotta knockoutolva volt az összecsapás első

másodperceiben. Még szerencse, hogy két repülőgép-anyahajó és öt új típusú nehézcirkáló ezen a

reggelen nem tartózkodott a kikötőben!

Shreever beszámolója megrendítő volt. Donahew halkan kérdezte:

– Hány foglyot ejtettek?

– Micsodát? – csodálkozott Shreever.

– Japán tisztet meg katonát.

– Egyetlenegyet sem. De washingtoni parancsra őrizetbe vettük csaknem kivétel nélkül a helybeli japán

lakosokat. Most majd rajtuk veszünk revánsot.

– Volna egy kérdésem, Andy – szólalt meg White. – Az itteni parancsnokságot figyelmeztettétek a

támadás lehetőségére?

– Kimmel tengernagy november huszonhetedikén kapott egy táviratot Starktól – felelte Shreever –, hogy

a tárgyalások zsákutcába jutottak, s hogy a japánok megtámadhatják a Fülöp-szigeteket, illetve a

déltengeri angol és holland birtokokat.

– Pearl Harborról nem volt szó? – kíváncsiskodott Page.

140. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Még célzást sem tettek arra, hogy a csendes-óceáni flotta támaszpontját támadás érheti.

– Mert úgy vélekedtünk... – kezdte mondani Donahew, de White a szavába vágott:

– És semmilyen más figyelmeztetést nem kaptak?

Shreever keserűen nevetett:

– Dehogynem. November huszonkilencedikén Marshall tábornok tájékoztatás végett megküldte a

szárazföldi csapatok vezérkarának összesített hírszerző jelentését. Abban arról volt szó, hogy Japán

a közeli hónapokban meg fogja támadni Oroszországot.

– Zseniális – sziszegte Page. – Ezért az egyetlen jelentésért hadbíróság elé kell állítani Marshallt,

Jeroyt, Millst és a többi tábornokot.

– Tehát semmi figyelmeztetést nem kaptak arra vonatkozóan, hogy Pearl Harbort támadás érheti? –

erősködött White.

– De még kaptunk két jelzést. – Shreever Donahew felé fordult. – Ön bizonyára ismeri őket.

– Hogyne – felelte Donahew. – Mihelyt kezünkbe jutott az a „mágia", amely szerint a japánok déli egy

órakor ultimátumot adnak át nekünk, és Tokióból utasítást adnak a rejtjelző gép megsemmisítésére,

Marshall tábornok utasította Short vezérőrnagyot, a hawaii katonai körzet parancsnokát, hogy tegye

meg az elővigyázatossági intézkedéseket. Stark tengernagy viszont egyáltalán nemtartotta

szükségesnek, hogy figyelmeztesse Kimmel tengernagyot...

– Marshall üzenete a legjobbkor érkezett meg ide – mondta Shreever. – Hat órávala japánok támadása

után...

– Semmirekellők! – dühöngött Page. – Négyezer halott és sebesült, meg egy elpusztult flotta terheli a

lelkiismeretüket! Hadbíróság...

– Ne hisztériázz! – intette le Donahew. – Ne ítélj elhamarkodottan, előbb tisztázni kell a dolgokat.

– Igenis, tisztázni kell – mondta White. – Elsősorban a hadsereg és a flotta parancsnokságának

vezetői felelősek.

– Valami idióták a fejükbe vették, hogy mivel Pearl Harbor kikötőjében sekély a víz, a torpedótámadás

lehetetlen – mérgelődött Shreever. – De a japánok rácáfoltak erre. Sorhajóinkbantorpedóik tették a

141. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtlegnagyobb kárt.

– Egyes idióták magukat nyugtatták ezzel – kapott a szón Page –, mások meg utánuk szajkózták.

– Hallgasson már, Page – gorombította le Donahew a fiatal tisztet.

White fölkiáltott:

– Te hallgass, Walt! Shreevernek és Page-nek igaza van, nagyon is igaza! A főnökeink stratégiai

analfabétáknak bizonyultak...

– Politikai és stratégiai vakságban szenvednek! – toldotta meg Page.

– Úgy van! – helyeselt White. – Több, mint elegendő anyagunk volt. Fantasztikus még elgondolni is!

Hiszen napról napra olvastuk rendszeresen a legtitkosabb japán táviratokat, amelyekből világosan

kiderült, hogy Japán ellenünk készülődik. A legbárgyúbb kretén is megérthette, hogy támadás készül,

mégpedig éppen a csendes-óceáni flotta támaszpontja ellen.

– Csak Stark és társasága nem értette meg – mondta Shreever. – Cserben hagyta őket az

ítélőképességük. És magát is, Donahew. Ne mentegetőzzön. Főnökeinket pedig azérthagyta cserben az

ítélőképességük, mert szenvedélyesen akarták, hogy Japán egy másik országot támadjon meg. És ez a

szenvedély elvakította őket.

Donahew fölnevetett:

– És még én álltam ki magáért a főnökség előtt, Shreever, s bizonygattam, hogy az ön gondolkodásmódja

százszázalékosan amerikai. És elértem, hogy önt kinevezzék ide. De ilyen meggyőződéssel, amilyen az

övé, nem lehet az elhárításban dolgozni.

Shreever gúnyosan fejet hajtott:

– Megnyugtathatom. Már írásban kértem magam a frontra. Semmi kedvem hozzá, hogy itt üldögéljek, és

bátor képpel hallgassak ki japán borbélyokat és mosónőket.

A gépkocsivezető matróz hirtelen lefékezett. Acélsisakos tisztek és katonák álltak az úton. Shreever

megmutatta szolgálati igazolványát, Donahew, White és Page pedig a Washingtonbankapott különleges

szolgálati jegyet, amely szabad mozgást biztosított nekik Hawaiiban. A gépkocsi továbbgördült.

– Főnökeink – szólalt meg újra White – maguk estek a csapdába –, más szelet vártak.

142. oldal


– De hiszen pontos jelek érkeztek, az ördögbe is! – robbant ki Donahew. – Negyedikén és ötödikén, két

napon egymásután. Félreérthetetlen jelek!

– Nem tudjuk, hol történt a hiba – csillapította Page. – Ezt még tisztáznunk kell. Vagy mi tévedtünk,

vagy a japánok tévesztették el, vagy éppen szándékosan vezettek félre bennünket.

– Marhaság – ellenkezett Donahew. – Akkor azt kellene feltételezni, hogy az egész „mágia"

megtévesztés volt.

Shreever a fejét ingatta:

– Nem, a „mágia" természetesen nem volt megtévesztés. Ez képtelenség.

– Hiába, nem tudjuk, min bukott meg a dolog – tűnődött White. – De az világos: stratégáink másfelé

tekingettek, és csapásnak tették ki Pearl Harbort. És mindez azért történt, mertTruman, Taft, Noy és

a többiek gyűlölik Oroszországot, és készek megtűrni a nácikat.

– Ez igaz – bólogatott Shreever. – Kidülledt a szemük az erőlködéstől, hogy az éjszaka homályában

meglássák azoknak a japán bombázóknak és anyahajóknak a körvonalait, amelyek Vlagyivosztok felé

lopakodnak, s igyekeztek nem gondolni arra, hogy a japánok másfelé is elkalandozhatnak.

– A kérdés kulcsa az – szólalt meg újra Page –, hogy ki hogyan ítéli meg a nácikat. Főnökeink úgy

vélik, hogy a hitleri Reich inkább kedvükre való, mint a vörös Oroszország.


– Szép kis társaságba keveredtem, mondhatom! Nem a flotta tisztjei vagytok ti, hanem megzavarodott

kávéházi demagógok.

– Nem mi zavarodtunk meg, hanem az olyanok, mint ön is – vágott vissza Shreever.– Mi úgy okoskodunk,

mint normális, becsületes emberek, akik kötelességüknek tartják a barna pestis elleni harcot.

– A führer meg a duce napokon belül hadat üzen nekünk, ez elkerülhetetlen. Nos –Page mérgesen

legyintett –, én még ma kérem az áthelyezésemet. Az ázsiai flottához.

– Én is – csatlakozott hozzá White. – A „mágiásdi" véget ért. Most harcolni kell. Elmegyünk Guamra

vagy a Fülöp-szigetekre.

Közelebb hajolt Shreeverhez, és halkan megkérdezte:

143. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Sikerült kiderítenie valamit Hajami Mariko ügyében?

Shreever suttogva válaszolt:

– Beszéltem az édesanyjával. Annyit tudok, hogy Marikónál megjelent valamilyen japán egyetemista,

együtt elmentek, és Marikónak azóta nyoma veszett. őszintén megvallva, aggódom alány sorsa miatt.

Nem végzett-e vele Akino?

White megragadta Shreever karját:

– Mihamarabb el kell csípni Akinót!

– Már keressük. Tegnap őrizetbe vettük Kita főkonzult és munkatársait. Ők azt mondják, fogalmuk sincs

róla, ki az az Akino. Nem értem Walsh-t! Bedőlt ennek a mesének, amit a koreai patikusról költöttek,

és azt hitte, hogy valóban fölfedtek egy szovjet kémszervezetet. És csak ezen járt az esze. Nem vette

észre az orra előtt dolgozó igazi kémeket. Külön köszönet illeti McCollát, mert megkaptuk tőle a

december harmadik „mágia" másolatát, tudja, ez az itteni főkonzul távirata volt azokról a jelekről,

amelyekkel a japán tengeralattjárókat várták.

– Egyezményes jelek a kikötő állapotáról? – érdeklődött Page.

– Igen. Rögtön megfigyelés alá vettem a házakat és a jachtokat Ranikajban és Kalambában, s hamarosan

rábukkantunk egy gyanús németre – Kühn a neve, tagja a nácipártnak. Amikor őrizetbe vettük, kódolt

jegyzeteket találtunk nála, s a fickó mindent beismert. A leánya – egy kozmetikai szalon tulaidonosa

– ugyancsak japán kém. Kiderült, hogy az FBI-nak már régóta vannak adatai Kühnről, de nem vették

komolyan. Hoovert nem a náci kémek érdeklik, hanem mások...

– Ő is megéri a pénzét – fintorgott Page.

Az útelágazásnál egy bódéból civil ruhás emberek jöttek ki, és megállították őket. Az FBI emberei és

rendőrök voltak; nagyon gondosan ellenőriztek mindent, még a gépkocsit is átkutatták. Amikor Shreever

kijelentette, hogy a flotta elhárító főnöke Oahu-szigeten, Hoover legényei ezzelsem törődtek.

Viszont amikor Donahew fölmutatta azt az igazolást, amelyet Edward Tamm, az FBI főnökének helyettese

írt alá, ennek megvolt a foganatja. Haladéktalanul gépkocsit adtak neki, és Donahew rögtön elrobogott

a városba, annyit vetve oda White-nak, hogy a „Surfrider" hotelben fog megszállni.

144. oldal


A rendőrfelügyelő telefonált valahová, beolvasta Shreever igazolványának számát,és ismertette

személyleírását. Egy fél óra múlva megérkezett az FBI honolului osztályának megbízottja – egy

gesztenyebarna hajú, zömök, rekedt hangú férfi: dőlt belőle a whiskyszag. Bemutatkozott: Sidney

Ballieant, a Szövetségi Nyomozó Iroda különleges ügynöke Oahun.

Odalépett Shreeverhez, s azt mondta:

– Éppen magát keressük, kapitány. Elvittük magához az iskolába Kitát és a többieket. Meg Kühnt a

lányával. – Rekedten harsogva nevetett. – Mindegyiket kényszeríteni kell, hogy kövessenek el

harakirit.

– És Akino? – kérdezte White. Balligant sanda pillantást vetett White-ra, és türelmetlenül dünnyögte:

– Nem lehet mindent egyszerre. Még nem csíptük el.

– És Hajami Mariko, a diáklány?

– Nyoma veszett.

Shreever rendelkezett:

– Indulás!

Valamennyien fölültek egy kis teherautóra, és elhajtattak a város felé.

– Donahew nyilván az itteni vezetőket fogja kihallgatni – vélekedett Page. – Hogy rájuk háríthassák

az egész felelősséget.

– A vizsgálatot Washingtonban kell kezdeni – mondta White. – És legelőször Marshallt és Starkot kell

kihallgatni. Éppen elég idejük volt, hogy figyelmeztessék az itteni parancsnokságot.

Shreever a farzsebéből olajfoltos jegyzetfüzetet húzott elő.

– A japánok támadása egyáltalán nem volt váratlan. Jelentős mértékben csökenthettük volna a bajt, ha

megtehettük volna a kellő intézkedéseket. Erről van néhány följegyzésem.

Shreever belefogott jegyzetei ismertetésébe.

Első tény.

December hetedikén hajnali négy óra körül – négy órával a támadás előtt – a „Condor" aknakereső hajó

Pearl Harbortól két mérföldre japán tengeralattjárót vett észre. Megkezdődött a vadászat, részt vett

benne a „Ward" torpedóromboló és egy járőröző bombázó. 6.53-kor a romboló

145. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtparancsnoka jelentette a

körzeti ügyeletesnek, hogy a japán tengeralattjáró elsüllyedt. A jelentést továbbították a

flottatörzs hadműveleti ügyeleteséhez. Kimmel tengernagy azonban ismeretlen okból csak néhány perccel

a légitámadás kezdete előtt szerzett tudomást a japán tengeralattjáró elsüllyesztéséről.

Második tény.

December hetedikén 6.50-kor az „Enterprise" anyahajóról. amely Pearl Harbortól kétszáz mérföldre

tartózkodott, Hawaii felé tartó nagy repülőköteléket észleltek. Gonzales ellentengernagy, az anyahajó

parancsnoka, nem tartotta szükségesnek, hogy ellenőrizze, miféle repülőgépek ezek. Mert Gonzales –

Ingersoll és Terner kebelbarátja – nyilván tudott barátaitól az időjárás-jelentés formájában

továbbított japán jelekről, és várta ugyan a japánok támadását, de nem Amerika ellen. Sehogysem tudta

föltételezni, hogy ezek japán gépek. Ha Gonzales felküldte volna gépeit a japán repülőgépek ellen, a

Pearl Harbor-i december hetediki reggel egészen másképp festett volna.

Harmadik tény. A legkirívóbb.

A japán támadás előtti este a légelhárítás törzse elrendelte, hogy reggel hét órakor az összes

radarállomás szüntesse be a munkát, mivel vasárnap a légtér figyelését a Mokleowe repülőtér melletti

radarállomás veszi át.

A rádiósok pontosak voltak. Pontban hét órakor és egy perccel sem később kikapcsolták műszereiket,

összeszedték rajztábláikat, elzárták a széfekbe az okmányokat, és szépen elmentek vasárnapi kimenőre.

A Mokleowe repülőtér melletti radarállomáson kívül csak az Oahu-sziget legészakibb pontján levő Opana

hegyi állomás dolgozott még. Itt Joseph Lockard szakaszvezető oktatta a műszerkezelésre George Elliot

közlegényt.

Már éppen ki akarták kapcsolni a radart, hogy kövessék társaik példáját, amikor – 7,02-kor – Elliot

mozgó pontokat észlelt a képernyőn. Nagyon sok pont volt, és gyorsan közeledtek északkelet felől. A

tapasztaltabb Lockard rögtön az újonc helyére ült, Elliot pedig átment a

146. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtrajztáblához.

Rövid ideig tanakodtak, majd rögtön telefonáltak a Shafter-erődbe, a tájékoztatóközpontba. A

szolgálati vonalon a hívásokra senki sem válaszolt – kénytelenek voltak megpróbálkozni a nyilvános

számmal.

Mc Donald tizedes vette fel a telefont. Ásítozva kérdezte, mi az ördögöt akarnaktőle, lehülyézte

őket, s azt tanácsolta nekik, ne rontsák el a vezetőség álmát vasárnap reggel.

Lockard és Elliot nem tévesztették szem elől a titokzatos célokat. Hiszen csak repülőgépek lehettek.

Már körülbelül 130 mérföldre voltak Oahutól, és 150 mérföld sebességgel haladtak. A rádiósok a

reggeliről is megfeledkezve dermedten nézték a képernyőt.

7.15-kor Elliot újra fölkapta a telefont, s a tájékoztató központot hívta. Hosszas húzódozás után

McDonald végre megkönyörült rajtuk.

– Rendben van, kapcsolom az ügyeletest. Csak aztán magatokra vessetek, tökfilkók!

Elliotnak Carmit Tyler hadnagy válaszolt, aki éppen akkor vette át a szolgálatot. Nyugodtan

végighallgatta Elliotot, aztán rámondta, hogy „oké!", és letette a kagylót. Mielőtt Tayler átvette a

szolgálatot, valakitől azt hallotta, hogy Kaliforniából „B–17"-es bombázók repülnek a Fülöp-szigetek

irányába, és a Hawaii felé hajózó „Enterprise"-ról is szállhatnak föl repülőgépek.

Ez 7.29-kor történt.

Elliot és Lockard addig figyelte a repülőgépeket, amíg 22 mérföldre meg nem közelítették Pearl

Harbort. Ezután a képernyőn mindenféle sávok, pontok és foltok jelentek meg – a cél eltűnt.

Lockard és Elliot radarkészüléke egy álló órán át mutatta a Pearl Harbor felé tartó japán

repülőgépeket. De az égvilágon semmi intézkedés nem történt.

– Bíróság elé kell állítani valamennyit – mondta Page –, a washingtoniakat is, ahelybelieket is.

Bűnös gondatlanság miatt.

– És könyörtelenül el kell ítélni őket – toldotta meg Shreever, visszagyömöszölve zsebébe a

jegyzetfüzetet.

147. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtAz iskola udvarán padokon vagy éppen a földön ültek az őrizetbe vett japánok. Voltak köztük

gyermekek, sihederek és öregasszonyok is. Mindenfelé bőröndök, batyuk, ládák hevertek – ebben voltak

ingóságaik, amelyeket magukkal vihettek.

Az udvar szegletében bambuszbotokból, fölfüggesztett szalmafonatokból latrinát építettek, s a latrina

kibírhatatlan bűzt árasztott.

Az udvar közepén a hatalmas vizeshordó körül földre terített pokrócokon lányok heverésztek egyforma

szürke ruhában.

– Telefonközpontosok – mondta Shreever. – Honoluluban a legtöbb telefonos kisasszony japán; tudnak

angolul is, ismerik a keleti nyelveket is. Sokan közülük Hawaiiban születtek, soha sem jártak

Japánban, születésük óta amerikai állampolgárok. Kétlem, hogy ezek a fiatal teremtések kémek és

diverzánsok, de a helybeli FBI mérget venne rá, hogy ezek is tagjai az itteni „ötödik hadoszlopnak".

Az FBI munkatársainak most annyi a dolguk, hogy a lányok egy részét kénytelenek voltak átadni nekem.

– Az igazi ellenséggel kell törődni – bosszankodott Page –, nem ezekkel a taknyosokkal. Eressze haza

őket.

Shreever tehetetlenül széttárta karjait:

– Washingtonból parancsot kaptunk, hogy egytől egyig minden japánt internáljunk.Már a szüleiket is

táborba vitték. A következőket fogjuk tenni: a forma kedvéért kihallpatiuk a lányokat, felmentjük

őket a vád alól, és közönséges internáltakká minősítjük őket.

Az iskola bejáratánál Shreevert egy tengerészgyalogos hadnagy fogadta, és katonásan jelentette:

– A japán konzulátus munkatársait a második emeleti tantermekben, Kitát pedig a fizikai bemutató

teremben helyeztük el. Követeli, hogy adjunk neki japán konzerveket és teát. Éhségsztrájkkal

fenyegetőzik.

– Adjanak meg neki mindent, amit kér, kivéve ciánkálit. Faljon annyi polipot és tengeri sünt,

amennyit csak bír. Mielőtt kihallgatnám, jó viszonyt kell teremtenem vele.

– Nekem adják ide Kühnéket – a papát meg a lányát –, mondta Page. – Majd én megmondom nekik a

véleményemet Hitlerről és Goebbelsről.

148. oldal


– Arra kérem, előbb foglalkozzon a lányokkal – mosolygott Shreever. – Együtt hallgassa ki őket,

válaszoljanak akár kórusban, egymás szavába vágva, állítsanak össze valami jegyzőkönyvfélét, etessék

meg őket virslivel meg marmeládéval, aztán elküldjük őket a Moanalua parkba. Ottvan az internáló

tábor. Onnan már a tudakozó iroda közvetítésével megkereshetik szüleiket.

White vállalta, hogy kihallgatja Lockardot és Elliotot, és jegyzőkönyvbe veszi vallomásukat.

– Rendben van, de előbb próbálja megkeresni Akinót és a diáklányt. – Shreever magához szólított egy

tengerészgyalogos őrmestert. – Sigmund, maga elmegy White főhadnaggyal, teljesítse parancsait, akár

az enyéimet. Vizsgálja meg a pisztolyát.

– Hogyan keressük meg Akinót? – kérdezte White. – Hol kezdjük?

– Sigmund Astemborsky őrmester ismeri az ügyet. Üljenek gépkocsiba, menjenek el mindenüvé, ahová a

japánokat összegyűjtötték, és nézzék át a jegyzékeket. – Shreever White vállára tette a kezét. –

Marikót már kerestem valamennyi névjegyzékben, de nem találtam. Pedig csaknem valamennyi japánt

őrizetbe vettük. Nagyon aggódom érte. El kell készülni a legrosszabbra.

A jóképű, szürke szemű őrmester jelentette:

– Először is elmegyünk a japán klubba a Nuuanu avenue-re, azután a „Cantioro" vendéglőbe. Ott vannak

azok, akiket rögtön a légitámadás után hoztak be. Kezdjük velük. Azután elmegyünk An Gvan Szuhoz a

patikába, talán ő tud valamit.

A japán klubban és a „Cantioro" vendéglőben nem találták Akinót és Marikót. Elmentek a patikába is a

Maunakea Streetre. Kiderült, hogy a koreai gyógyszerészt három nappal azelőtt letartóztatták, és hogy

Hajami Mariko az utóbbi időben egyáltalán nem mutatkozott. White és az őrmester egész nap járta a

különféle gyűjtőhelyeket, és tanulmányozták a névjegyzékeket.

Este visszatértek az iskolába. Az udvaron még ültek japán férfiak, de a nők és agyermekek már nem

voltak ott – Page már kiválogatta az őrizetesek nagy részét. White fölment a második emeleti tanári

szobába, s ott éppen borotválkozás közben találta Shreevert.

– Mi újság? – kérdezte Shreever, és választ sem várva hozzátette – Éppen most mentek el Akinóért.

149. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Megtalálták? – kiáltott föl White.

– Ráijesztettem Kitára, s erre kinyögte, hol rejtőzködik.

– De hol van Mariko? – nyögte ki White.

– Majd Akinótól megtudjuk. Menjen, egyen valamit, meglehet, alvás nélkül kell eltöltenie még egy

éjszakát. Egyébként minden vonalon ellenőriztem a dolgot, s megállapítottam, hogy Marikónak semmi

kapcsolata nem volt sem a mi, sem a japánok titkos szolgálatával. De Walsh valamilyen okból japán

ügynöknek tartotta, Kita és Akino pedig a mi emberünknek vélte.

White lement az alagsorba, ahol étkezdét rendeztek be, megivott két csésze erős feketét, s rögtön

visszament a tanáriba. Megkérdezte Shreevert:

– Hogyan sikerült szólásra bírnia Kitát?

– Megmutattam neki a kikötői berendezésekről általa elküldött kémjelentések másolatait, s azt

mondtam, hogy az amerikai közvélemény rendkívül fel van háborodva a Pearl Harborelleni galád támadás

és a lőszerraktárak robbanása következtében elpusztult sok ezer békés polgár halála miatt...

– Hányan haltak meg?

– Ami a raktárak robbanását és a lakosok pusztulását illeti, ez blöff volt. Még azt is hozzátettem,

hogy az amerikaiak követelik azoknak legszigorúbb megbüntetését, akik a diplomáciai

sérthetetlenséggel visszaélve kémkedtek, és biztosították ennek a banditatámadásnak a sikerét. Ezért,

igen tisztelt főkonzul, önt villamosszékbe ültetik. Ez szinte biztos. Ekkor megkérdezte, miért

használtam a „szinte" szót. Megmagvaráztarn: ha válaszol néhány kérdésünkre, és ezzel hozzájárul

néhány tény tisztázásához, számíthat jóindulatunkra, amely abban fejeződik majd ki, hogy mindent el

fogunk követni, és így tovább. Szóval, beszélgetésünk a kellő irányban fejlődött. Azután együtt

megebédeltünk, a kínai vendéglőből hoztak ebédet. Majd ismét arról kezdtem beszélni, hogy a

közvélemény az ő halálát követeli, és milyen véleményeket hangoztatnak a kongresszus tagjai. Végül is

Kita az esti teánál bevonta a zászlót – apránként vallani kezdett. Azt mondta, meg kell keresni

Akinót. Elküldtük az embereket. Nemrég kaptam értesítést: Akinót elfogták.

White beszámolt eredménytelen kereséséről. Szavait elnyomta az udvarra gördülő

150. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtgépkocsi berregése, a

nyomában támadt kiáltozás és a széttört üveg csörömpölése. Shreever ünnepélyesenbejelentette:

– Akino-szan, saját személyében!

White az ablakhoz pattant. A bejáratnál néhány katona dulakodott a japánnal. De az hiába ellenkezett,

becipelték az épületbe.

Néhány perc múlva bevonszolták a japánt a tanáriba. Két katona keményen fogta a karját, a harmadik

pedig a gallérját. Nehéz, döngő léptekkel Balligant lépkedett utánuk. Szájában óriási szivar

meredezett.

– Ez a szamuráj ért a verekedéshez – káromkodott Balligant, s elővette kezét a zsebéből; zsebkendőbe

volt bugyolálva.

– Megsebesült? – kérdezte Shreever.

– Kis híján leharapta az ujjam – Balligant kivette szájából a szivart és megnyalta. – Megkezdtük a

motozását a gépkocsiban...

White meglepődve méregette az őrizetest, aztán hangosan felkiáltott:

– Ez aztán váratlan találkozás! A régi ismerős!

– Mit mond? – ámult el most Shreever.

– Ez nem Akino, hanem Ido kapitány. Egy ízben vele együtt utaztunk...

– Japánban? – kérdezte Shreever.

– Nem, az óceánjárón. Emlékszik a harminckilences kajütre, Ido kapitány?

Ido kinyújtotta a nyakát, és merően nézte White-ot.

– Terano kapitány volt az útitársa. Egy csodás kincset vittek a bőröndjükben...

Ido összerezzent, a fogát csikorgatta. White suttogóra fogta a hangját:

– A bőrönd mellett cérnát fektettek le... az ajtóra hártyapapírt ragasztottak. Acérnát és a papírt

az éjjeliszekrény alsó fiókjában tartották.

Ido összegörnyedt, és nagyot sóhajtott összeszorított fogain keresztül. Arcán könny csordult végig.

– Tartsátok keményebben – utasította Balligant a katonákat, aztán zsebéből elővett egy darab papírt,

s átnyújtotta Shreevernek. – A motozásnál találtuk nála. Nem akarta ideadni – ordított, mint akit

nyúznak.

Ido kétségbeesetten felordított, teljes erejéből belerúgott a háta mögött álló katonába,

151. oldal


kiszabadította a jobb karját, és Shreeverre vetette magát. Az amerikai tiszt megtántorodott,

földöntötte a széket s elvágódott. Ido rádőlt, kitépte kezéből a papirost, és a szájába nyomta, de

White még idejében megmentette a papír felét.

Balligant és a katonák Idóra rontottak s félrevonszolták. A japán hirtelen abbahagyta az ellenállást,

elcsendesedett, mintha kiengedték volna belőle a levegőt. Fölemelték, karjánál és gallérjánál fogva

megragadták, és a székre lökték. Balligant nekilendült, és hatalmas pofont kevert le Idónak.

– Állj! – ordított Shreever. – Álljon félre!

White átadta Shreevernek a papírdarabot, ötjegyű számok voltak rajta és a három Q betű.

– Nyilván fontos okmány – vélte Shreever. – Kár, hogy a fele odalett. Mondja, Ido, mi van ebben?

Ido megmozdította az ajkát, véres nyálat köpött, és fogait összeszorítva sziszegte:

– Ilyent japán tisztektől csak idióták kérdeznek.

– Nem mondja meg?

– Nem.

– Hajlandó válaszolni a kérdésekre?

– Parancsolja meg, hogy tegyék szabaddá a kezemet. Én tiszt vagyok, nem pedig bandita.

– Nem fog randalírozni?

– Nem. Azt megígérem.

Shreever megparancsolta Balligantnak meg a katonáknak, hogy álljanak odább egy lépéssel.

– Hol van Hajami Mariko? – kérdezte Shreever.

– Valószínűleg halott – felelte Ido nyugodtan.

– Maga ölte meg?

– A japán Abét bíztam meg ezzel.

– Hol van Abe?

– Nem tudom. Abe parancsot kapott, hogy vigye el a lányt a Vajanaéra, és utána földelje el a

bozótban.

– Vadállat! Gyilkos! – ordította White, és ugrani készült, de Shreever megragadta a karját. Ido meg

sem moccant. Csak ült lehunyt szemmel.

– Mindjárt megkérdezem Kitától – mondta Shreever. – Ő bizonyára tudta, hogy Ido

152. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtMariko

meggyilkolására készül.

– Ő megmondja? – hitetlenkedett White.

– Meg. – Shreever Balliganthoz fordult: – Vezessék át a szemben levő szobába. Nevegye le róla a

szemét. A maga felelősségére. – Intett a katonáknak: – Maguk pedig álljanak a folyosóra az ajtó elé.

– Nem fog megszökni – dünnyögte Balligant. – Ha szökni próbál, keresztüllövöm.

Balligant kivezette Idót a szobából. A japán úgy mozgott, mint a bábu, nem hajlította be a térdét.

– Beszélek Kitával – mondta Shreever. – Igyekszem megtudni tőle még egyet-mást. Aztán maga meg

Sigmund újra elindulnak, hogy megkeressék a lányt.

Shreever átment a szomszédos szobába. White ezalatt fel-alá járkált egyik sarokból a másikba. Valahol

bekapcsolták a rádiót – hawaii gitárszólót közvetítettek. Egy férfi énekelt. A szünet után híreket

mondtak. Egyszer csak az ajtó mögül dulakodás zaja, felborított székek recsegése, kiáltozás,

ajtócsapdosás hallatszott. White az ablakhoz szaladt – az udvaron nem volt senki, csak néhány üres

gépkocsit látott.

Kicsapódott az ajtó, Balligant torpant meg a küszöbön. Zsebkendővel átkötött kezét a homlokához

szorította. Csakhamar ott termett Shreever is. Balligant dühösen legyintett, és rekedten mormogta:

– Kivetette magát az ablakon... rá a sziklákra...

Shreever a fejéhez kapott:

– Él?

Balligant a fejét ingatta, és valamit dünnyögött. Shreever félrelökte, és kirohant a szobából.

Balligant White-ra sandított, aztán az ajtóra, amely Kita szobájába vezetett, éskiballagott a

folyosóra.

Shreever csakhamar visszatért, és tehetetlenül egy székre roskadt.

Ido kivetette magát az ablakon, feje szétzúzódott egy kiálló sziklán. Szörnyet halt, s teste a

sziklás hegyoldalon legurult a partra. Érthetetlen, hogyan tudott olyan gyorsan az ablakhoz szaladni,

amely előtt kis asztalok és székek hegye állt, hogyan volt. ideje, hogy fölugorjon a párkányra,

fölemelje a nádrolót, és kinyissa az ablakot.

153. oldal


– Hol van Balligant? – kérdezte White.

– Megparancsoltam, hogy keressék meg és hozzák ide. – Shreever végigtapogatta a zsebeit, és elővette

a megmentett papírdarabot. – Desifrálni kell ezeket a számokat. És ezt a három betűt a végén.

– Talán ez éppen Marikóra vonatkozik?

– Nem, valószínűleg annál titkosabb ügyekről van benne szó. Azonnal menjen Vajanae felé, ott van egy

bambusznád bozótos. Az őrmester és három tengerészgyalogos magával megy. Igyekezzen előkeríteni a

gyilkost.

– Meg kell találni Marikót! – White lerohant az udvarra.

A gépkocsiban már várta az őrmester. Egy másik gépkocsiban ásókkal fölszerelt géppisztolyos katonák

ültek.

– Hajts egyenesen a harmadik század régi laktanyái felé! – parancsolta az őrmester a sofőrnek. –

Azután fordulj balra, amint elhagytuk a tisztást, tudod, ahol tavasszal megharapta a majom a

szenátort. Csak bele ne vezess bennünket valami szakadékba. – Fölnézett White-ra, energikusan

rándított egyet a fején. – Okvetlenül megtaláljuk, minden rendben lesz, főhadnagy úr. A Szűzanya

segít, meglátja.

Ujjával megpöccintette a pisztolytáskáját, majd részletesen beszélni kezdett egyik őséről, Zbygniew

Astemborskyról, aki Kosciuszkóval együtt érkezett Amerikába, és Washington seregeiben harcolt.

Zbygniewnek is elrabolták a menyasszonyát, de utolérte a rablókat, megmentette alányt, és elvette

feleségül.

Az elbeszélést, amely kissé egy cowboyfilm meséjére emlékeztetett, így fejezte be:

– A maga menyasszonyát is megtaláljuk, és a banditákat – öklével itt a coltjára csapott – mind

leszedjük, mint a fácánokat. Meg fogja látni.

Elhajtottak az egykori filmszínésznő villája mellett, majd lekanyarodtak az alsóútra, és vagy húsz

perc múlva a japán telepen voltak.

Az őrmester a katonákkal együtt leugrott a gépkocsiról, s nekiiramodtak, zseblámpával világítva meg

maguk előtt az utat. A kis házak többsége üresen állt – a japánokat már elvitték

154. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt–, mindenfelé

bútordarabok hányódtak, ócska bőröndök meg edények társaságában. A telepen csak koreaiakat találtak,

akik a japánoknál szolgáltak. Az ágyból verték föl őket, s rögtön megkezdték kihallgatásukat. Egyikük

emlékezett rá, hogy tegnapelőtt éjszaka az ananászültetvény melletti erdőből lövést hallott.

White rögtön az ültetvénynek vette útját. Fölébresztették az ültetvény tulajdonosát, egy kövér

kínait, meg az alkalmazottakat. Valamennyien egybehangzóan kijelentették, hogy semmiféle lövést nem

hallottak, és gyanús embereket sem láttak.

– Keressük az ültetvény mögött a bambuszligetben – javasolta az őrmester. White csüggedten

válaszolta:

– Attól tartok, Ido igazat mondott... Elásták valahol...

Az őrmester legyintett:

– A lány él, és magát várja!

White elkérte az őrmestertől azt a noteszt, amelyben a telefonszámok voltak, és az ültetvény

irodájából fölhívta Shreevert. A válasz úgy szólt: Kita csak annyit tud, hogy Ido az utóbbi napokban

szemmel tartotta Marikót. Ami az Idónál talált jegyzetet illeti, itt senki sem tudja desifrálni – el

kell küldeni Washingtonba.

White az irodából kitántorgott a tisztásra, lerogyott egy kőre, és tenyerébe temette arcát. Az

őrmester nagy lampionokat és fáklyákat szerzett a kínaiaktól, és a katonákkal elindult az erdőbe.

Másfél óra múlva üres kézzel tértek vissza.

– A csillagvizsgáló mögött is van egy bambuszliget – jelentette az őrmester élénk hangon. – Ott is

okvetlenül körül kell néznünk. Nemsokára világosodik. Menjünk oda.

– Nézzük meg talán azt az ócska kutat – állt elő az egyik katona, és a sudár törzsű kókuszpálmák felé

mutatott. – Oda is bedobhatták.

Az őrmester gyorsan leintette:

– De ha mondom, hogy él az a lány! Üljünk be a gépkocsiba. Alaposan átkutatjuk aligetet.

White nem szólt semmit, beült a kocsiba. Amikor a légvédelmi ütegállásnál előbukkantak a laktanyák,

az őrmester White-hoz fordult:

155. oldal


– Itt van a zászlóaljunk laktanyája. Engedje meg, hogy beugorjak egy pillanatra.

White közömbös arccal bólintott. Az őrmester a kapuhoz futott, és eltűnt a bambuszkerítés mögött. A

tenger felől repülőgépek bugása hallatszott. A gépek gyorsan közeledtek. A katonák leugráltak a

gépkocsiról, és megálltak az út szélén. White nem moccant. A repülőgépek bőgve elhúztak a laktanya

fölött, aztán eltűntek a hegy mögött.

White hallotta, hogy megszólítják, és fölszegte a fejét. Az őrmester a gépkocsi mellett állt.

– Megtudtam valamit... Tegnap este – darálta az őrmester elfulladva – az ellenőrző állomás egyik

tisztje... A napokban elfogtak... egy fiatal japánt, itt ül a fogdában... egy kötelet találtak

nála...

– Gyerünk oda rögtön! – kiáltotta White.

Az „M" ellenőrző állomás tizenöt percnyi járásra volt. White és az őrmester kiugrott a gépkocsiból,

és futólépésben a bungalowhoz siettek, amely előtt egy matróz őrködött. Az ügyeletesszobában néger

tizedes ült. Amikor White megkérdezte, a tizedes jelentette, hogy a kémet az étkezde melletti

sátorban őrzik. Malligan hadnagy, az ellenőrző állomás parancsnoka pedig természetesen alszik, hiszen

hajnali negyed négy van. White telefonon fölhívta a hadnagyot, de az csak a második hívásra

jelentkezett. Végre megszólalt a vonal másik végén egy álmos hang:

– Mi van?

White bemutatkozott, megmagyarázta, miről van szó, és engedélyt kért, hogy beszéljen az őrizetessel.

– Tessék – ásított a hadnagy. – Már rég túladtam volna rajta, csak most éppen nem érünk rá. Még nem

hallgattuk ki eléggé... Adja a hülyét, akárcsak a lány...

– Lány?

– Igen, a lány mentegeti a fickót, mindenféle zagyvaságokat beszél – hogy eltévedtek, meg mit tudom

én. Cinkosok.

White megcsóválta a fejét:

– Akkor ezek nem azok, akiket én keresek...

156. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Nem vinné el őket esetleg? Ingyen adom.

– Nem, köszönöm, mennem kell tovább. Elnézést a zavarásért.

White visszaadta a kagylót az ügyeletesnek, és elindult a kijárat felé. Az őrmester azonban megfogta

a zubbonya ujját, és odasúgta neki:

– Azért csak nézzük meg őket, beszéljünk velük. Hátha láttak valamit.

A tizedes fölállt, levett a polcról egy ormótlan zseblámpát, és füléig húzódó szájjal mosolygott:

– Szabadítsanak meg már ettől a kémtől, ne legyen már itt a nyakunkon. Őrizgetnünk kell, etetnünk,

csak baj van vele.

– Nosza, mutasd csak – válaszolt az őrmester.. – Ha megtetszik, elvisszük.

A tizedes nyomában elindultak a fogolyhoz, akit két katona őrzött. A tizedes bement a sátorba,

zseblámpájával belevilágított a japán szemébe. Egészen fiatal gyerek volt, szemealatt kék foltokkal,

összerongyolt ingben.

– A kémnő pedig a sátor másik felében álmodik – a tizedes rávilágított a függönyre, amely két részre

osztotta a sátor belső terét.

Az őrmester félrehajtotta a függönyt. A zseblámpa fénnyalábja végigkúszott a tábori ágyon, amelyen

esőkabáttal betakarva egy nő feküdt. A földön szalmapapucs hevert.

– Felállni! – horkantott a tizedes, és belerúgott az ágyba.

A nő megfordult, ledobta magáról az esőkabátot és felült, szeme elé téve a kezét, hogy védje az éles

fénytől.

– Felállni! – kiáltott újra a tizedes. – Élénken!

A fogoly felállt az ágyról és megingott, kezét még mindig a szeme előtt tartotta. A tizedes

rávilágított, s erélyesen parancsolt:

– Mutasd a pofád! Élénken!

A nő leengedte a kezét. Szeme le volt hunyva. White fölszisszent, és reszkető hangon nyögte ki:

– Mariko! Én vagyok, Nick...

A lány halkan fölkiáltott, egyet lépett előre, aztán egyenesen White karjai közébukott, és kitört

belőle a zokogás. White boldog arccal az őrmester felé nézett. Az őrmester magasba lendítette öklét

kinyújtott mutatóujjal, kacsintott, aztán kiperdült a sátorból.

157. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Tegye el a lámpát – parancsolt rá White szigorúan a tizedesre. – A lány a rokonom, nem kém. A másik

őrizetest is magammal viszem, és átadom az elhárítóknak.

White és Mariko együtt ment be a tanáriba Shreeverhez. A kapitány fölállt, és előrenyújtott kézzel

élébük sietett:

– Lám, mégis szerencsével jártak! Gratulálok!

Mariko japán módra meghajolt:

– Bocsásson meg, hogy annyi gondot okoztam... Nagyon köszönöm.

Shreever leplezetlen elragadtatással méregette a lányt, aztán White-ra emelte tekintetét:

– Most már értem a buzgalmát. A maga helyében én is így tettem volna...

– Page hogyan halad? – szakította félbe White.

– Kühnt hallgatja ki! A fickó mindent beismert.

– Hát Donahew?

Shreever nem állhatta meg nevetés nélkül:

– Ajjaj, keserű csalódás érte. Hiszen azért jött ide, hogy fölgöngyölítsen egy szenzációs ügyet, s

fölfedje a Hawaiiban működő szovjet kémhálózatot. Szappanbuboréknak bizonyult azegész. Elkunyerálta

tőlem az Idónál talált cédulát, és Washingtonba repült. Legalább nem megy üres kézzel.

– Mi van Kitával?

– Nagyjából befejezte a gyónást. Végül is beismerte a kutya, hogy mindenről tudott... Tudta, hogy

Abénak meg kell gyilkolnia Marikót.

– Engem? – Mariko csodálkozva vonta föl szemöldökét, és White felé fordult. – Azlehetetlen... Régóta

ismerem Abét, olyan csöndes, szelíd fiú...

Aztán sorjában elmondott mindent. Abé késő este kopogtatott be hozzá, és könnyesszemmel elmondta,

hogy nővére, aki Marikóval együtt tanult az iskolában, fölakasztotta magát. De idejében levágták a

kötélről, és kórházba szállították. Szeretné, ha Mariko meglátogatná, mert valamit mondani akar neki.

Nyilván azt akarja elmondani, miért akart végezni magával. Abe és Mariko alkalmigépkocsira szálltak,

a lőtér mellett leszálltak, és keresni kezdték az utat a bambuszerdőn keresztül,hogy minél előbb a

kórházba érjenek, de eltévedtek, beleütköztek a drótakadályokba,

158. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtvisszafordultak, gondolván, hogy

inkább a régi országúton mennek tovább a katonai rádióállomás mellett. Csakhamarutolérték őket

azonban a katonák, rávetették magukat Abéra, s mindkettőjüket behurcolták a zászlóalj törzséhez, majd

a sátorba dobták őket.

– Köszönje meg Kitának és Short vezérőrnagynak – mosolygott Shreever. – Éppen őkegyütt mentették meg

magát.

Shreever elmondta, hogy néhány nappal a PearI Harbor elleni légitámadás előtt Kita ügynökei révén

elterjesztette azt a rémhírt, hogy a japán „ötödik hadoszlop" támadást készít elő a repülőterek, a

katonai raktárak és a rádióállomások ellen. A hír bejárta Honolulut, Pearl Citytés más helységeket,

és Short vezérőrnagy utasította a szigeteken állomásozó csapatokat, hogy tegyék meg a rendkívüli

elővigyázatossági intézkedéseket, tartóztassanak föl minden gyanús japán személyt, ha a katonai

objektumok közelében megjelennek.

– Ezért fogták el magát – mondta Shreever. – Ha Kita és Short nem ilyen körültekintő, Abe becsalta

volna magát az erdőbe; és a legnagyobb lelki nyugalommal meggyilkolta volna.

Mariko alig észrevehetően összerezzent, és ajkába harapott. White belekarolt a lányba és

fölsóhajtott.

– Kita aligha mondott el mindent – jegyezte meg aztán. – Meg kell próbálni még egyszer, hátha maradt

még benne valami.

Lehetséges – hagyta helyben Shreever. – De a lényeget már elmondta. Adtam neki egy üveg brandyt –

tiszteletdíjul az értékes vallomásokért.

– Csakugyan értékesek?

– Elmondhatom akár rögtön kettőjük előtt. Marikót is érdekelni fogja, hiszen róla is szó van. De

előbb menjenek le az alagsorba, harapjanak valamit.

– Rendelünk egy kávét meg homáros omlettet – indítványozta White. – Bizonyára maga is éhes, Mariko.

És kérünk süteményt, csokoládét is...

Mariko hálásan pislogott White-«ra, de aztán mosolyogva megszólalt:

– Előbb hallgassuk meg az érdekes történétet, s utána jöhet a homáros omlett.

159. oldal


Shreever beszélni kezdett.

Ido kapitány, a japán haditengerészeti vezérkar 3. osztályának tisztje, Mexikóból érkezett Honoluluba

Akino néven. Feladata volt, hogy a Hawaii-szigeteken létesítsen különleges ügynökséget, amely a kellő

pillanatban diverziókat hajthat végre.

Ido fölvette a kapcsolatot Kitával, az ügynöki hálózat vezetőjével, akinek mindenekelőtt Pearl

Harbort kellett szakadatlanul figyelnie.

Kita adatokat szolgáltatott Idónak Marikóról, és átengedte neki ügynökét, Abét. Ido az utóbbi

segítségével ismerkedett meg Marikóval, hogy esetleg fölhasználja munkájában.

Kita rendszeresen találkozott Abéval, s tőle informálódott Ido működéséről. Ugyanakkor Kita arról is

tudott, hogy milyen intézkedéseket tesz a helybeli FBI – titkos kapcsolatot tartott fönn

Balliganttal, a honolului FBI japán osztályának vezetőjével.

Kita éppen azért, hogy saját ügynöksége sikeresen dolgozhasson, hamis nyomra vezette a FBI-t.

Anélkül, hogy Balligantnak szólt volna, kezére juttatott egy névtelen levelet, amely gyanúba hozta az

öreg koreai patikust.

Kita jól számított: a FBI bekapta a horgot, mert hiszen Hoover és munkatársai csak azt áhították,

hogy fölfedjék „a vörös hírszerzés rezidentúráját".

Washington a honolului osztály jelentésére válaszolva úgy rendelkezett, hogy egypillanatra se

tévesszék szem elől a koreai gyógyszerészt.

Amikor az ember gyanakodni kezd valakire, és szenvedélyesen kívánja, hogy gyanúja igazolódjon,

aktívan működni kezd az „alkotó fantázia", amely nem szorul ténybeli bizonyítékokra; maga teremti,

„alkotja" a tényeket.

Az FBI-nyomozók „alkotó fantáziájának" anyagi eredménye egy kövérre dagadt dosszié volt, amelyben

összegyűjtötték a honolului „GPU-ügynökségre" vonatkozó összes iratokat.

Azután Kita újabb névtelen levelet juttatott Balligant kezére egy emberről, akinek egy állítólagos

szovjet diplomatakapcsolatokkal rendelkező nő azt a feladatot adta, hogy hajtsonvégre diverziókat

Hawaiiban, és jelentkezzen a honolului konspirációs szálláson, a koreai

160. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtpatikájában. Ennek a névtelen

levélnek rendkívül megörültek Washingtonban.

Amikor Balligant gyanúja a patikusra terelődött, Kita számítása a következő volt: először is, ha

Balligant megfigyeli a patikát, megtudja, hogy Mariko oda jár gyógyszerekért; másodszor, ha

megfigyelés alá veszi Marikót, hamarosan meg fogja állapítani, hogy a lány találkozik Akinóval,

vagyis Idóval, s harmadszor, ezután Balligant meg fogja figyelni Idót is.

Kitának esze ágában sem volt, hogy meghiúsítsa Ido munkáját. Ezért utasította Balligantot, hogy amit

Idóról megtud, azt ne főnökeinek, hanem neki jelentse, így akarta Balligant révén ellenőrizni Ido

tevékenységét. Minden jól is ment egészen addig, amíg ki nem derült, hogy katasztrófa érlelődik, és

hogy a baj gyökere, miként gyakorta előfordul, egy nő, az adott esetben Hajami Mariko főiskolai

hallgató.

Balligant Walsh-tól, a Pearl Harbor-i elhárítás főnökétől megtudta, hogy az föl akarja használni

Marikót ügynöki munkára, és hogy Akinót már célba vették. Balligant haladéktalanul értesítette

minderről Kitát, aki aztán figyelmeztette Idót – ekkor parancsolták meg Abénak, hogy csalja el a

lányt az erdőbe, fojtsa meg és ássa el. A feladat első részét Abe sikeresen teljesítette, kitűnően

eljátszotta a bánatos fivér szerepét, és ezzel kicsalta az áldozatot a házból. De feladatát – tőle

nem függő okok miatt – nem sikerült maradéktalanul teljesítenie.

Shreever a beszámoló közepe táján tarthatott, amikor Page zajtalanul beóvakodotta szobába. Tenyerét

szívére téve némán meghajolt White és Mariko felé, aztán az ajtó mellett leült egy székre. Amint

Shreerver abbahagyta mondókáját, Page megfenyegette ujjával Marikót.

– Legközelebb, ha fiatalember keresi föl, legyen ám óvatosabb.

Mariko elpirult, s White-ra pislantva így szólt:

– Ebből a históriából megtanultam: nem szabad hinni a férfikönnyeknek.

– Azért, Andy, én ezt nem egészen értem... – ingatta White a fejét. – Ön azt mondja, hogy Kita

mindent előre kiszámított, mindent figyelembe vett. De hiszen amikor Balligant előtt gyanúba keverte

161. oldal

Új Szöveges dokumentum.txta koreai patikust, tudnia kellett, hogy ezzel Marikóra is okvetlenül felfigyel az FBI, s hogy a lány

megfigyelésével Balligant rátalál Ido nyomára. Kita viszont nem akarta lebuktatni Idót, s ezért

tiltotta meg Balligantnak, hogy főnökeinek jelentést tegyen róla. De Balligant főnökei más

forrásokból is tudomást szerezhettek Mariko és Ido találkozásairól, és akkor az egész kombináció,

amely a névtelen levelekre épült, közvetlenül Kita ellen fordulhatott. És egyáltalán, ez a kombináció

nagyon bonyolult és kockázatos... túlságosan kusza.

– Ez igaz – ismerte el Shreever. – De a hírszerző kombinációk gyakran bonyolultak, és rendszerint

kockázatosak is. Hiszen minden többé-kevésbé komoly ügy kockázattal jár. Az életkockázat nélkül –

pezsgő, hab nélkül.

– Hol van Balligant? – érdeklődött Page.

– Keresik. – Shreever megfésülte a haját – Hibát követtem el... Az ő jelenlétében azt mondtam

Nicknek, hogy megyek, és megkérdezek valamit Kitától. Balligant rögtön észbe kapott, hogy Kita

mindent bevall, s őt is elárulja. És mi történik, ha Ido is tud róla? Balligant erre úgy döntött,

hogy nem akadályozza meg Idót – megengedte neki, hogy fölugorjon a párkányra, kinyissa az ablakot, és

levesse magát. Ezután ő is eltűnt. Azt hiszem, szolgálati repülőgépen Washingtonba szökött.

– Washingtonba? – csodálkozott White.

– Igen. Az FBI vezetői nagyon jó véleménnyel vannak róla. Igyekszik majd bebizonyítani főnökeinek,

hogy csak azért lépett kapcsolatba Kitával, mert egy kombinációt készített elő, de még nem volt ideje

jelenteni ezt. Bizonyára megbocsátanak neki – ilyen „tapasztalt" fickók kellenekHoovernek.

– Miért végzett magával Ido? – kérdezte Page. – Hiszen semmit sem vallott. Az ő lelkiismerete tiszta

volt.

– Ez az én hibám... – mondta White. – Nem kellett volna beszélnem... Hiszen tőlem megtudta, hogy

akkor elcsentük tőlük a „kilencvenhetes" gépet. A szamurájbecsület nem engedte meg, hogy ebbe

belenyugodjon.

– És ráadásul ma elkoboztunk tőle egy rejtjeles üzenetet – toldotta meg Shreever. – Köteles lett

162. oldal


volna megsemmisíteni, nem pedig magával hurcolni, mint valami zsebkendőt. Ezt nem tudta megbocsátani

magának.

– Tehát minden kiderült, minden titokra fény derült. – White Marikóhoz fordult: – Még a magáéra is...

– Miféle titok? – kérdezte Page. Mariko nevetett:

– Miért mentem el éjszaka egy fiatalemberrel.

Shreever fölemelte a karját:

– Ne siessük el a dolgot, hölgyem és uraim, még nem minden titoknak jutottunk a nyitjára. Amikor

Donahew elbúcsúzott tőlem, azt mondta, hogy okvetlenül, bármilyen erőfeszítés árán, föl kell

derítenünk két titkot. Először is: mi van abban a rejtjeles üzenetben, amelyet Idónál találtunk?

Valószínű, hogy az üzenet végén álló három „Q" betű rendkívül fontos értelmet takar. És a másik

titok: miért adták le december negyedikén és ötödikén az időjárásjelentésben azta bizonyos jelt, s

miért támadtak a valóságban ellenkező irányban? Nos, ezeket kell okvetlenül megfejtenünk. És ő nem is

nyugszik addig, amíg...

– Megfejtésükről csak a háború után lehet szó – mondta Page. – És csakis a mi győzelmünk után.

– Pearl Harbor... – sóhajtott föl White. – Ez a név mostantól szimbolikus értelmű lesz, akárcsak

Waterloo, Sedan és Csuzima. Számomra Pearl Harbor ezentúl örökké a bűnös gondatlansággal fog

asszociálódni.

– Számomra pedig egy szörnyű számítási hibával – mondta Page.

– Pearl Harbor újabb figyelmeztetés mindenki számára – emelte föl Shreever az ujját –, hogy a jó

hírszerzés fél győzelem. A japánok biztosra mentek, mert talán Kimmel tengernagynál is jobban

ismerték a kikötőt.

Page rövid hallgatás után élénken azt javasolta White-nak:

– Haladéktalanul be kell adnod a kérvényt, hogy feleségül vehesd Marikót, mert különben internálják.

– Megigazította szemüvegét, s tenyerével végigsimított kopasz fején. – Ha esetleg te félsz... én

hajlandó vagyok rá.

– Nem fogadok el tőled ekkora áldozatot – nevetett White. – Hamarosan meghívót kapsz az esküvőre.

163. oldal


Milyen koktélt készítsünk neked?

Page egy szakértő hangján válaszolt:

– „Sózott kutyát".

Egy évvel a háború után

White a háború legvégén súlyosan megsebesült, Okinawán. Onnan Guamra szállították, majd Hawaiiba

került. Mariko mentette meg az életét – két liter vért adott neki.

– Most már angolszász, japán, koreai és bizonyára még valamilyen vér kering ereimben – dörmögte

White. – Igazi koktél.

Őrnagyi rangban szerelt le, és egy évvel a háború után Japánba utazott. Mariko ragaszkodott hozzá,

hogy Tokió közelében telepedjenek le egy európai típusú földszintes házban, az ősi buddhista templom

mellett.

Egy ízben váratlanul megszólalt a telefon. White emelte föl a kagylót. Először nem ismerte meg, ki

beszél a vonal másik végén. Kiderült, hogy Donahew ellentengernagy, aki éppen akkor érkezett Japánba

egy bizottság élén, hogy összegezze a stratégiai bombázások tapasztalatait. Ki kellett kérdeznie

néhány japán tábornokot és tengernagyot, akiknek valamilyen közük volt a légvédelemhez. Donahew

véletlenül megtudta, hogy White Japánban van, és elhatározta, hogy meglátogatja a barátját.

Donahew két óra múlva már ott is volt.

– Csudára sajnálom – búslakodott White. – Mariko egész napra bement Tokióba, hogy elvégezze egy

megbízásomat – a könyvtárban jegyzetel régi újságokból.

Donahew nem sokat változott – ugyanolyan elegáns, fiatalosan könnyed maradt, mint volt. Igaz, hajában

megjelent néhány ősz hajszál, de ez nagyon jól állt neki. Átölelte White vállát:

– Éppen a folyó mentén autóztam, elhajtottam a kis szálloda mellett, és sok minden eszembe jutott...

Ha nem tévedek, ebben a szállodában perdültek be a hölgyek a fürdőnkbe. Emlékszel?

– Ez a szálloda az – bólintott White. – Most a mi katonáinknak a mulatója.

164. oldal


Donahew megveregette White hátát:

– Te pedig, öregem, ezzel a szemüveggel rendkívül tekintélyes vagy, akár egy világhírű tudós. Nagyon

örülök, hogy itt talállak. Azt mondták nekem, hogy a honolului egyetemen fogsz tanítani. Történész

lettél?

– Igen, anyagokat gyűjtök a csendes-óceáni háború történetéről.

Donahew érdeklődött, milyen hadműveletekben vett részt White, azután magáról beszélt – előbb

Washingtonban szolgált, majd kinevezték a COSSAC-hoz, a londoni egyesített angol–amerikai

vezérkarhoz, sokáig Eisenhower mellett volt, s nem sokkal a háború befejezése előtt visszatért

Washingtonba – kinevezték a haditengerészet hadműveleti főosztályának tervosztályára.

– Mutatták nekem azt a beszédedet, amelyet Ingersoll tengernagy tiszteletére mondtál a banketten –

emlékezett White. – Határozottan nem értek egyet veled, Walt. Én az egyesített kongresszusi bizottság

következtetéseit tartom helyesnek. Azok a vádak pedig, amelyeket most emelnek Roosevelt ellen,

teljesen légből kapottak. Hogy is állt rá a nyelved, hogy ilyeneket mondjál!

– Nézd, Nicky – kezdte el Donahew lágyan, whiskyt töltve az ananászlés pohárba. – A bizottság

igyekezett minden erejével elkenni a dolgot, félt a hűhótól. Pedig másképp kellett viselkednie.

Hiszen nem azért hozták létre, hogy a Pearl Harborban elesettek emlékének áldozzon, hanem azért, hogy

tisztázza a dolgot, és megmondja Amerikának a teljes, meztelen, elfogulatlan igazságot. Az igazság

pedig az, hogy Pearl Harbor Roosevelt keze műve. Hadd mondjam végig, ne zavarj. Roosevelt tudta, hogy

a kongresszus többsége ellenzi, hogy Amerika egyáltalán beavatkozzék a háborúba,ő pedig mindenáron

Anglia és Oroszország oldalán akart beavatkozni Európában, illetve Kína oldalán Ázsiában, ő

utasította Hullt, hogy lehetőleg élezze ki kapcsolatainkat Japánnal, vigye kenyértörésre a dolgot.

Roosevelt naponta olvasta a „mágiát", és tudta, hogy a japán katonai vezetők is elszántak. Biztosra

ment – lényegében teljes kapitulációt követelt Japántól, noha jól tudta, hogy Japán nem követ el

politikai harakirit. Pearl Harborból eltávolította az „Enterprise", a „Lexington", a „Saratóga"

165. oldal


anyahajókat és az öt új típusú nehézcirkálót, és mintegy csalogatta a japánokat:„Uraim, tessék,

csapjanak le a csendes-óceáni flotta támaszpontjára, a siker biztos." És elérte,hogy Japán csapást

mért Pearl Harborra. A hatás éppen olyan volt, amilyenre számított. Amerikát megrendítette,

felháborította a hitszegő támadás – a kongresszust ugyancsak. Roosevelt rögtön biztosította magának

az általános támogatást, és belelendült a háborúba Németország és szövetségese, Japán ellen. Pearl

Harbor nélkül ebből semmi sem lett volna. Kitűnő húzás volt! Nem hiába volt Roosevelt kora egyik

legnagyobb politikusa.

– Azt akarod mondani, hogy tudatosan szolgáltatta ki a japánoknak a csendes-óceáni flottát?! –

kiáltott föl White. – Hiszen ez szemenszedett hazugság!

Donahew hörpintett egyet a poharából.

– Ügy gondolkozol, mint egy laikus. Mit veszítettünk mi azon a reggelen? A japánbombák és torpedók

eltaláltak nyolc öreg sorhajót, közülük hat egy idő múlva újra csatasorba állt. Valamennyi cirkáló

épségben maradt. Elsüllyedt két torpedóromboló, egy nagyon ócska csatahajó, amelyet ki lehetett volna

emelni, de arra sem tartották érdemesnek, hogy bajlódjanak vele. Ennyi volt a veszteségünk...

– És a négy és fél ezer halott meg sebesült? – ordított White, és öklével az asztalra csapott. A

hamutartó lepörgött az asztalról. – Ez semmiség? Eszerint Roosevelt hidegvérűen feláldozta őket

politikája kedvéért?

Donahew fölvette a földről a hamutartót, és nyugodtan válaszolt:

– A történelem áldozatokat követel. A nagy politikusok, amilyen Roosevelt is volt, sohasem voltak

afféle puhányok. Minden elismerésem az övé. Pearl Harbort odalökte a japánoknak,ezzel viszont

kihúzta a talajt izolacionistáink lába alól. Ez telitalálat volt – zseniális leütés Tilden

teniszkirály stílusában.

White óvatosan megsimogatta az öklét, amely belefájdult az előbbi ütésbe, és fölnevetett.

– Mindent értek. Rooseveltet halálában kompromittálni kell. Be kell mocskolni a nevét, sárba kell

rántani. És mindezt azért, mert hajlandó volt együttműködni Moszkvával a nácik

166. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtelleni harcban.

Emlékszem szavaira, pontosan idézhetem őket: „Az amerikai nép örül és büszke arra, hogy szövetségben

van Oroszország bátor népével." Így mondta ő, Amerika történetének egyik legkiválóbb elnöke. És

messze előre tekintett, ahogy nagy emberhez illik. Úgy gondolta, hogy csak a német militarizmus

teljes kiirtásával óvhatjuk meg az emberiséget egy újabb háborútól.

Emlékszel arra a kifejezésre, hogy „befejezetlen béke"? A megmaradt háborús gócokra gondolt. Többször

hangsúlyozta, hogy teljesen ártalmatlanná kell tenni a nácikat, nem szabad meghagyni nekik egy csöpp

katonai erőt sem, mert különben újra talpra állnak, erőre kapnak, és minden bizonnyal újra

megtámadják a békeszerető népeket. Végrendeletében meghagyta, hogy legyünk továbbra is barátságban

Oroszországgal, s ne engedjük újjáéledni a német militarizmust. De az, aki Roosevelt után

betelepedett a Fehér Házba, teljesen semmissé akarja tenni Roosevelt politikáját. A mostani

irányvonal hívei ezért látták jónak, hogy bemocskolják Roosevelt emlékét, s egyúttal az ő nyakába

varrják saját megbocsáthatatlan vétkeiket és tévedéseiket. Ezért találták ki aztaz ocsmányságot,

hogy Roosevelt tudatosan és hidegvérűen megszervezte Pearl Harbort. Aljas rágalom!

Donahew kiürítette poharát, és mosolyogva hátra dőlt a fotelben. De szeme komolymaradt.

– Rád ismerek, Nicky. Ugyanolyan vagy, mint régen... ugyanolyan gyerek maradtál.Érzelgős,

szentimentális, zavaros és naiv. És a jelek szerint rohamosan tolódsz bal felé. Beszélnem kell a

feleségeddel, hogy tartson vissza. – Donahew megveregette White keze fejét. – Deaz ideológiai

nézeteltérések nem zavarhatják régi barátságunkat.

White bólintott:

– Szeretném remélni...

– Mégiscsak nevetséges – folytatta merev mosollyal Donahew –, nevetséges, hogy te, éppen te

védelmezed Rooseveltet...

– Miért ne védelmezném?

– Azért, mert te dolgoztál a „mágia" vonalán, és jól tudod, hogy Roosevelt naponta olvasta

167. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtjelentéseinket, amelyekből értesült róla, hogy a honolului japán főkonzul rendszeresen tájékoztatja

Tokiót a kikötő életéről. Roosevelt tudott a Hawaii ellen készülő támadásról. Denem tartotta

szükségesnek, hogy nyomatékosan figyelmeztesse Kimmelt és Shortot. És ezt szándékosan tette.

– Marhaság! – kiáltotta föl White. – A hadsereg és a flotta élén álló Marshallnak és Starknak kellett

volna idejében figyelmeztetnie Pearl Harbort a várható támadásról. Ez az ő közvetlen kötelességük

volt. De ők ezt elmulasztották, ők a bűnösök.

Donahew a karórájára pillantott:

– Mennem kell... Tudod, kihez? Emlékszel Teranóra, arra a tagbaszakadt, életművészképű japán tisztre?

– Emlékszem.

– Most a leszerelési hivatalban dolgozik, a levéltárban. Átadja nekünk az egykori haditengerészeti

vezérkar okmányait. Hozzá megyek, hogy fényt derítsek a titokra.

White mosolygott:

– A támadási jelre gondolsz?

– Igen, meg arra, hogy mit jelentett a három ,,Q" a rejtjeles üzenet végén. Terano tud segíteni, ha

akar. – Donahew fölállt. – Add át üdvözletemet kedves feleségednek. Nagy kár, hogy nem találkozhattam

vele. Nagyon jólesett, hogy láthattalak, Nick! Remélem, Amerikában találkozunk.

– Tehát, kedvesem – Donahew kivette a pipát a szájából, és a mennyezet felé fújta a füstöt – a

kezemben van. Bármelyik pillanatban megfojthatom, mint egy patkányt. Bocsásson meg a hasonlatért, de

ez valóban így van.

Terano keze fejével megdörzsölte az állat, és lesütötte a szemét. Néhány perc múlva fölpillantott

Donahew-ra.

– Én ma este meghalok... – mondta lassan, tagoltan. – Bár mégsem, még be kell fejeznem a

Marshall-szigetek körüli hadművelet okmányainak lajstromozását. És mindent meg kel] magyaráznom

helyettesemnek. Ez eltart egy kis ideig... – az ujjain számolt. – Ráérek pénteken meghalni.

Donahew fölemelte kesztyűs kezét:

– Ne siessen, én nem kergetem magát. Semmi kifogásom sincs az ellen, hogy akár

168. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtmég száz évig éljen.

Ünnepélyesen megígérhetem: sohase fogom kiszolgáltatni magát.

Terano vállat vont:

– A gépet önök ketten emelték el, tehát társa is tud mindenről. Meg néhányan, akik részt vettek az

akcióban, és akik olvasták az ön jelentését. Tehát elég sokan.

– Nem így van. Az akció szigorúan titkos volt. Ezért szóbeli jelentést tettem – semmi okmány nem

maradt fenn. Akik technikailag segítettek nekünk a hajón, nem ismerték a maga igazi nevét. Amikor

Stark tengernagynak szóban jelentettem, nem neveztem meg magát, és ő nem is érdeklődött. A maga nevét

csak én ismerem és egykori társam. De ő nem fog beszélni, ezt én garantálom. Azt, hogy mi olvastuk az

összes japán táviratot, amelyet a „kilencvenhetes" gépen rejtjeleztek, egy idő múlva nyilvánosságra

hozzuk. De senki sem tudhatja meg, hogyan szereztük meg a gépet. Hiszen ilyent nemcsak Washingtonba

küldtek.

– Hogyne, ugyanilyent küldtek Londonba, Berlinbe, Rómába és Moszkvába is – dünnyögte Terano –, azután

Batáviába, Manilába, Singapore-ba és Hongkongba...

– Tehát a gépet sok helyen megszerezhették. Úgyhogy ne aggódjon, senki sem fogjamegtudni. – Donahew

harsogva nevetett. – Péntek után is élhet.

Terano fölállt és meghajolt:

– Ön visszaadja jogomat az élethez. Nem tudom, hogyan háláljam meg ezt önnek.

– Korántsem a két szép szeméért teszem ezt. A következőkről van szó. Okvetlenül fényt kell derítenem

két titokra, amelyekről bizalmas beszélgetésünk elején említést tettem. Ismétlem. Először – mi volt

abban az üzenetben, amelyet két nappal a háború kezdete előtt küldtek Ido kapitánynak Honoluluba égy

tiszttel? Másodszor. Miért történt az a kavarodás a jelekkel, amelyeket decembernegyedikén és

ötödikén továbbítottak az időjárásjelentésben, vagyis közvetlenül a támadás előtt. Hiszen a jel

másról szólt... ön ezt személy szerint nekem köteles tisztázni. És minél előbb; sietek vissza

Amerikába.

Terano félrehajtotta a fejét:

– Ami a támadást illeti, ezt könnyű tisztázni. A haditengerészeti vezérkar

169. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtegykori tisztjei révén ezt

hamar kideríthetjük. De az előbbi nehezebb, mert mindazok, akik tudtak a hawaii különleges

intézkedésekről, elpusztultak...

– Elveszett tehát a szál? Kár... – Donahew egy borítékot húzott elő a zsebéből. – Évek óta őrzöm ezt

a papirost. Analitikusaink közül senki sem tudta megfejteni. Különösen izgat a végén az a három „Q"

betű.

Terano mélyen elgondolkodott. Megdörzsölte a nyakát, vinnyogott, felnézett a mennyezetre. Kínlódva

emlékezett, és egyszer csak a homlokára csapott:

– Hogy ez előbb nem jutott eszembe! Elő kell kerítenünk valakit az „Uszigome intézetből", a

tengerészeti vezérkar valamelyik titkosírás-szakértőjét, ők ismerték az összes kódokat. Adja ide azt

a papírt. Maradt önnél egy másolat?

Donahew átadta Teranónak a borítékot.

– Tehát ígérem magának – Donahew a szívére tette két ujját –, senkinek sem árulom el a nevét. Erre

amerikai tiszti becsületszavamat adom.

Terano fölpattant és mélyen meghajolt. Donahew hunyorított egyet, és csettintettaz ujjaval:

– Tudja mit? Mindenesetre írjon egy kérvényfélét és írja alá – ez és ez, aki a háború előtt és alatt

ilyen és ilyen posztokon volt.

Terano az asztalhoz ment, és töltőtollat ragadott: – Japánul?

– Nem, angolul.

– Kinek címezzem?

– Nem kell címzés.

– Mit írjak?

– Írja, hogy emlékszik rá, hogy a megboldogult Ido nem sokkal a háború kitörése előtt titkos levelet

küldött önnek Honoluluból valakivel... írjon be egy nevet. De valóságos nevet, ha lehetséges.

Terano némi gondolkozás után megszólalt:

– Megnevezhetem Janagidza kapitányt, ő két héttel a háború kezdete előtt tért vissza Japánba

Amerikából, és útközben érintette Honolulut.

– Hol van most?

170. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Meghalt Saipanon.

– Kitűnő, írja tehát, hogy Ido ebben a levélben, amelyet ezzel a Janka... vagy micsodával küldött

önnek, közölte, hogy ügynökei közt a legaktívabb egy helybeli japán diáklány... Hogy is hívják? –

Donahew csettintett az ujjával. – Halami... vagy Halamé Mariko...

– Halami?

– Persze, lehet, hogy nem egészen pontos a kiejtésem.

– Ilyen japán név nincs. Ezt tisztázni kell, mert jogosan furcsállhatnák, hogy egy japán rosszul ír

egy japán nevet.

– És Haemi van?

– Az sincs. Van Hajama, Hajamé és Hajami.

– Hát valami ilyesféle... Bánom is én! – Donahew mérgesen legyintett. – Rendben van, tegyük most

félre. Még úgyis találkozunk. Mihelyt kiderített valamit, rögtön telefonáljon a törzshöz – MacArthur

főhadsegédének, engem majd megkeresnek. Maga pedig mindenesetre álnéven mutatkozzék be... Kuroszivo.

Értette? Tehát, várom.

Barátságosan rámosolygott a japánra, és kesztyűs kezét nyújtotta neki kézfogásra.

White sétára indult, s maga után bezárta a külső ajtót Éppen abban a pillanatbanegy fekete „Buick"

fékezett le a bejárat előtt. A sofőr mellett Donahew ült óriási csokor virággal a kezében.

– Csak egy pillanatra ugrottam ki, Nicky – mosolygott. – Holnap reggel repülök Amerikába. Hoztam

néhány szál orchideát a feleségednek. Ma hozták repülőgépen a Fülöp-szigetekről.Mrs. MacArthurnak.

Náluk ebédeltem, s elkunyeráltam tőle a felét.

White bevezette Donahew-t az ebédlőbe, s vázába tette a virágot.

– Köszönöm, Walt, Mariko meg lesz hatva. Ilyen fényűző virágokat csak a milliárdosok házaiban lehet

látni, ott sem mindennap...

White borral kínálta a vendéget, de Donahew inkább kávét kért.

– Hamarosan Spanyolországba kerülök – kezdte Donahew –, és szeretnék onnan valami medaliont vagy

kámeát küldeni a feleségednek, szeretném japán hieroglifákkal belevésetni a nevét meg a keresztnevét.

171. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– De hát Mariko most Mrs. White, a White-ot pedig nem hieroglifákkal írják.

– Nem, nekem a japán névre van szükségem, amelyre azokban a napokban hallgatott,amikor a hajón

találkoztunk. Szeretném, hogy ajándékom erre az utazásra emlékeztesse. Ha jól emlékszem, leányneve

Halami volt, nem?

White lerajzolta a hieroglifákat egy papírlapra.

– Nem, Hajami. Két jellel írják – az első „haja", a második „mi". Marikót pedig három hieroglifával.

Donahew rálehelt a papírra, óvatosan összehajtogatta, és eltette levéltárcájába.

White Donahew elé tette a kávéscsészét, és egy kisebb albumot emelt le a polcról.

– Reggel elfeledtem megmutatni neked. Akkoriban lefényképeztük magunkat emlékül a San Diegó-i

repülőtéren, mielőtt Ausztráliába repültünk, íme a kvartett.

Donahew elgondolkozva nézte a kicsiny, elhomályosodott fényképet.

– Ez, ha nem csalódom, Cumberland. Hol van most?

– Elesett a Korall-tengeri harcokban.

– És Shreever?

– Ottmaradt Guadalcanalnál.

Donahew hörpintett egyet a kávéból.

– Hol van Page? A mi harcias, nagyhangú, kopasz Page-ünk?

– Egy kísérőhajó parancsnoka volt, amely egy hajókaravánnal Murmanszk felé tartott. A város közelében

halt meg.

Donahew élvezettel csettintett a nyelvével:

– Kitűnő a kávé! Bizonyára Jawa-Blend?

– Nem, egyszerű Maxwell.

– Akkor viszont értesz a főzéshez. Nagy művészet ez. – Donahew még néhányat kortyolt. – Mi ketten

azonban, hála a mindenhatónak, épségben megúsztuk. Te egyszer sebesültél?

– Nem, kétszer.

– Én is kis híján kimúltam. Londonban negyvenháromban az utcán... hogy is hívják... Egy nagy

antikvárium van ott...

– Igen, a Charing Cross.

– Az az. Majdnem elgázolt egy részeg sofőr, alig tudtam félreugrani, a nő meg, aki velem volt...

172. oldal

Új Szöveges dokumentum.txtA beszélgetést a telefon csengése zavarta meg. White fölvette a kagylót, valamilyen kérdésre igennel

válaszolt, majd átadta a kagylót Donahew-nak.

– Ki beszél? – kérdezte Donahew.

– Én vagyok, Kuroszivo. Teljesítettem parancsát; megtudtam mindent. Megtaláltam azt az embert, aki

rejtjelezte a 3. osztály által Idónak küldött üzenetet.

– Nos?

– Az üzenet így szólt: „Szárazföldi akciót ne indítson mindaddig, amíg nem kap jelt a rádióban: «öreg

tó, béka ugrott a vízbe»."

– No és?

– Ennyi az egész.

Donahew nekimérgesedett:

– Miért kellett akkor meghalni ilyen jelentéktelen papír miatt?

– Nem teljesítette a parancsot.

– Milyen parancsot?

– Az üzenet végén három „Q" volt. Azt jelenti: „Elolvasás után elégetendő". Ő azonban ezt

elmulasztotta. Ezért végzett magával.

– Értem.

– A másik titok pedig még egyszerűbb. Tudja, az időjárásjelentés, amelyben továbbítani kellett a

támadási jelt.

– Nos?

– Pontosan tisztáztam a dolgot. December negyedikén és ötödikén semmiféle jelt nem továbbítottak.

– Hogyan? De hiszen...

– Negyedikén és ötödikén az egyik állomásról északi szelet jeleztek. De ez egyáltalán nem a jel volt,

hanem a várható időjárás előrejelzése, amely az idegen nyelvű hírek után következett a közönséges

tokiói rövidhullámú adásban.

– Az lehetetlen... Nem értem... Alaposan ellenőrizte ezt?

– Muráj egykori ezredes volt ebben a segítségemre, aki akkor a főhadiszállás tájékoztató osztályán

dolgozott. A háború előtt ő irányította valamennyi külföldi rádióadásunkat. A levéltárban kikereste a

negyedikén és ötödikén beolvasott időjárásjelentések másolatait. Leírtam a szöveget: „Tokió

173. oldal


térségében ma északi szél, fokozatosan..."

– Elég, értem.

Ezt az időjárásjelentést vélte ön...

– Értem. Holnap reggel telefonálok.

Donahew letette a kagylót.

– Kérsz még egy csészével? – kérdezte White.

– Nem. Most mennem kell, várnak.

White mosolyogva nézte Donahew-t:

– Nincs mondanivalód öreg barátodnak?

– Ja, dehogynem... Kiderült, hogy az Ido-féle üzenet semmitmondó volt, a végén pedig a három betű azt

jelentette, hogy elolvasás után rögtön meg kell semmisíteni az üzenetet. No, megyek, rengeteg dolgom

van.

– Várj – White hangjában csodálkozás bujkált. – Mi van a másik titokkal? A támadás jelével..

Donahew megcsóválta a fejét, és nagyot sóhajtott:

– Ezt sajnos nem sikerült kideríteni. Meglehet, sohasem tudunk fényt deríteni rá. Akik annak idején

közreműködtek az effajta jelek továbbításában, mind elpusztultak a háború alatt.

– Tehát ez örökre titok marad?

– Úgy látszik. – Donahew újra sóhajtott. – Nicky, öregem, az élet csalódások, tévedések és titkok

láncolata. Őszintén, tiszta szívből üdvözlöm feleségedet. Vigyázz rá. Végtelenülfogok örülni, ha a

virág tetszeni fog neki. Isten áldjon.

White elkísérte az ellentengernagyot a gépkocsiig, és amint az elgördült, hosszan integetett utána.

White visszaballagott a házba, vizet forralt, és zöld teát főzött egy kis teásfazékban. Kényelmesen

elhelyezkedett a fotelben, lassan kihörpintette a teát, és behunyta a szemét. A telefon csengése

ébresztette föl. Mariko telefonált. Elidőzött Noránál, Page nővérénél, aki az amerikai katonák

családtagjainak fogászati klinikáján működik mint orvos, segített Norának az átköltözésben, mert egy

másik szárnyban kapott lakást. A jegyzeteket, amelyeket White kért, elkészítette. Hamarosan otthon

lesz. White elmondta, hogy Donahew újra meglátogatta, és pompás orchideacsokrot hozott neki –

174. oldal


MacArthur tábornok feleségétől kérte el.

– Csodálatos, gyönyörű! – csicseregte Mariko. – Ez aztán csakugyan gáláns lovag.Tanulhatsz tőle.

Neked ilyesmi sohase jutott volna eszedbe...

– Én nem ismerem MacArthur feleségét.

– Ő pedig fogta magát, megismerkedett vele, és virágot kért tőle nekem...

– Ő ezt könnyebben megteheti, mint én. MacArthur tábornok társtulajdonosa a „General Electric"-nek,

Donahew ellentengernagy pedig most az „International Nickel" aligazgatójának a veje. Egy brancsba

tartoznak. Egyébként telefonáltak neki ide, éppen a titkait tisztázták. A régieket. Valószínűleg

Terano hívta föl. Emlékszel rá?

– Az igazat mondta?

– Ahogy elnéztem Donahew reagálását, az igazat. A három „Q" titkát. Emlékszel?

– Igen. És az időjárásjelentés titkát?

White jóízűen nevetett:

– Azt hiszem, mindent megmagyaráztak neki. Kimerítően. De nekem azt mondta, hogyezt a titkot nem

sikerült kideríteni – a beavatottak mind meghaltak. Azután üdvözletét küldte neked, és szép csendesen

eltűnt.

– Vagyis semmit nem mondott neked?

– Semmit. Én is hallgattam. Hiszen Muráj ezredessel határozottan megegyeztünk, hogy senkinek sem

említjük beszélgetéseinket. Ezért sem mondtam meg az ellentengernagynak, hogy mindent tudok róla,

hogyan beszéltek be maguknak ostobaságokat akkori főnökeink.

Rövid szünet után Mariko újra megszólalt:

– Mégis megmondhattad volna neki – Múráj nevének említése nélkül persze –, hogy mindent tudunk.

Hiszen olyan kedves volt, külön nekem orchideákat hozott, az olyan ritkaság... te pedig elhallgattad

előtte...

– Előbb-utóbb úgyis megtud mindent. Mi ketten elkerülhetetlenül össze fogjuk rúgni még a patkót. Őt

és a hozzá hasonlókat ütni kell, és kíméletlenül leleplezni! Akkor eljuttatták Amerikát Pearl

Harborhoz, most pedig, ha nem akadályozzuk meg őket, még nagyobb katasztrófát okozhatnak.

175. oldal

Új Szöveges dokumentum.txt– Igazad van, Nick! Te vagy számomra a legokosabb, a legszebb és a legerősebb ember a világon.

– És a legéhesebb.

– Sietek haza. Hová tetted az orchideákat?

– Kidobtam őket. Bűnös gondolatokat árasztottak.

Mariko gondolkozott egy darabig, aztán így szólt:

– Jól tetted. Majd szedek inkább mezei virágot és azt viszem haza.

ZI – 111 – I – 6668 Felelős kiadó a Zrínyi Katonai Kiadó parancsnoka Felelős szerkesztő: Horváth Gabriella Műszaki szerkesztő: Simon Sándor Műszaki vezető: Olajos Tibor örgy. Terjedelme: 11,76 A/5 ív. Példányszáma: 20.000 Készült az MSZ 5601–59 szabvány szerint 763 – 06.02926/1 – Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v.: Bolgár I.

176. oldal

roman kim_ elolvasás után elégetendő

Documents