robur, 3. szám

8/12/2019 Robur, 3. szám

http://slidepdf.com/reader/full/robur-3-szam 1/106

ROBUR 3.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Tartalom

ALEXANDER KRÖGER: ROBINA CRUX HAJÓTÖRÉSE / Els részMiért zuhant le az rkomp, amikor Robina meglátta a tükörképét a

kristályfalon? Miért nem felel az rhajó? Mit tehet egy Robinson, aki fiatallány, és nem egy szigetre veti a sors, hanem egy szétrobbant bolygódarabjára? Meg lehet-e várnia segítséget? Lehet-e innen üzenni késeikoroknak, távoli világoknak? És ami a legfontosabb, hogyan lehetnefelhasználni az idegenek rádióadóját SOS jelek továbbítására?

A D. FOSTER: A JEDIKRISTÁLY / Harmadik részElhiszik-e hseinkr l, hogy csalók és tolvajok? Felismerik-e a Jedi-kristálydarabját a birodalmi hivatalnokok? Milyen Iakótárs a juzzem? Kit küld el arejtélyes foglyokért a Birodalom? Hogyan kell kinyitni a börtönajtót egylebeg tálcával?ALEXANDER KRÖGER

8/12/2019 Robur, 3. szám


Robina Crux hajótöréseEls rész

1.Abban a másodpercben, mikor a pilóta végérvényesen felismerte a

veszélyt, s leszállóegységét a tükröz, ferde fal eltt kockázatos gyorsulásrakényszerítette, éles, villámszer fényjelenség törte át a lumineszkálófélhomályt. Közben a hajtóm teljesítményét hirtelen annyira lefékeztevalamilyen vízszintes tolóer , hogy a kis rhajó fara a sima falhoz vágódott. A

járm ekkor már felfelé siklott, így törzse nekinyomódott a tükörfalnak. Astabilizáló felületek letörtek. A ronccsá vált rkomp egy ideig még felfelészáguldott, majd elérve a holtpontot, lezuhant. A szabadesés közben a

horpadt törzs oldalára esett, éppen ott, ahol a kristály kintt a síkságból. Azegyik stabilizátor keresztülhajlott a törzs maradékán, a másik teljesenleszakadt, s fel-felpattanva továbbszánkázott a sík terepen.

Aztán csend lett.A hideg, lumineszkáló fény ritmikusan lüktetve tört el valamely

meghatározhatatlan forrásból, s mint egy fényorgona világította meg ezt azegész bizarr világot, mely tükröz felületekbl, kockákból, oktaéderekbl,comboederekbl állt.

Fent az égen, a legsötétebb sötétben, látszólag gyorsan vonultak tova afényl csillagok. Távolabb villogó kristályhulladék szállingózott alá. Meteoritokbecsapódása vághatta ki a merev anyagból.

Az rkompnak a lumineszkáló fényben halványan dereng roncsacsöndesen nyugodott, hogy majd részévé váljon az t körülvev holtanyagnak, betemesse a szemcsés kristálymorzsalék évszázadok múltán.

Robina elször halántéka lüktetését érezte. Aztán azt, hogy a vér a fejébetolul. Teste mintha nem is lett volna. Mintha csak lebegne valahol.

Majd összevissza, rendezetlenül emlékek tolakodtak tudatába. Boriszintett felé, szája szélét könnyedén lebiggyesztette. Lekicsinylését akarjakifejezni? És közben mintha már valaki mást nézne. Pontosan úgy, mintannak idején, ha együttlétük türelmetlenné tette...

Aztán ott állt Ed is. Nevetett, de meggörnyedt a fájdalomtól, amit beteggerince okozott. Búcsúzott, végigsimogatta Robina karját. Ed, akit oly sokáig

nem fog látni, s akivel csak száz közvetít útján beszélhet...Aztán Frank hajolt hozzá. Megkopogtatta a szkafander sisakját.

– Vigyázz magadra, Robi! Igaz, a válás csak rövid idre szól.“…Túl mélyen van a fejem. A nyomás... De hát mi történt? – Még egyszer

átfutott rajta: – Frank!"Egyszerre minden megváltozott. Ez a játszótér... Szorosan arca eltt

kavarog a mosott homok és a víztiszta szemcsék manyag keveréke.Hosszú, szke haja finom nyomot húz a porban...

Akkor a meglepett járókelk oldották ki a kötélcsomót, mely a lóbálódzólány lábait rögzítette, hogy baj nélkül rugózhasson fejjel lefelé a kötélen.Mindenki sajnálta t, a szép és mérgesen síró leánykát, akinek a fejébe szállta vér. Szidták a szemtelen csibészt, aki biztos távolságból nevetve figyelte azeseményeket.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Pedig Robina egyáltalán nem azért sírt, mert fejjel lefelé lógott, ahogy aztkiszabadítói feltételezték. Bármikor felhúzhatta volna magát a rugalmaskötélbe kapaszkodva. De Ed, az aranyos testvér, kihasználta helyzetét.Szépen kiszerelte sportbabájából az elemet, és beépítette saját vakondjába,pont abba, amelyik aztán a versenyásásnál a leglassúbbnak bizonyult.

Persze, ha az ember fejjel lefelé rugózik a kötélen, a vér a fejébe megy...Mint most is...Tulajdonképpen csak most formálta ki nagyon lassan az els kérdést.– Hol vagyok?... Mi... mi történt?Kinyitotta a szemét. Tarkójában er s fájdalmat érzett.Nem volt valami sok látnivaló. Másodpercekbe telt, mire tájékozódott.

Aztán végre megértette, hogy a leszállóegység kormányülése eltt hever,amely aggasztóan ferdén lóg fölötte. Bal lába hátracsavarodott, az ülés széleés a mszerfal közé akadt. Sisakja a lábpedálokat érinti. Látott egy darabot akabintetl is. Alul pedig a mszerfalból. Hirtelen elfogta a félelem.

– Felállni! – parancsolta magának. – Feltétlenül látnom kell mindent! –

Ám, amikor nagy fáradsággal kikászálódott, alig látott többet.Idbe tellett, míg tisztázta, hogy a szürkén csillogó fal a gép orra eltt a

hajó darabja, az egyik leszakadt stabilizátor. Ritmikusan szórta rá a sugarakata kisbolygó titokzatos fényforrása.

Most határozottan megijedt. Bele is borzongott. Gépiesen a mikrofon feléfordult, miközben nyakát ugyancsak kényelmetlen helyzetbe kellett hoznia.Er sen tagoltan beleszólt:

– Halló, Frank! – Azt nem tudta megakadályozni, hogy hangja meg neremegjen. Jelentkezése így valóságos vészkiáltásnak tnhetett.

Most jött rá, hogy nem hallotta saját hangját a védruha küls mikrofonján

keresztül. Megint elöntötte a rémület. Tudatára ébredt, hogy a kabin nem zár többé hermetikusan. – Úgy látszik, innen már az útitársaknak kell engem elszállítaniuk.Figyelte a szkafander elektronikus rádiókészülékének megnyugtató

zümmögését. Úgy látszik, legalább ez rendben van. – Halló, Frank!Csönd. A finom zúgáson kívül semmi.Tekintete a mszerfalra tévedt. A mutatók nullán álltak. A jelzlámpák

holtan, szokatlanul sötéten ültek foglalataikban, névtelen szorongástsugározva magukból.

– Halló, Frank, Stef!

Fokozatosan elöntötte a veríték. Fejbrén is végigfutott a borzongás.– Mandy!Már nem is várt arra, hogy mikor töri meg a halk zúgást a megszokott

hang. Ordított: – Frank, az ördögbe is! Jelentkezz!Semmi...Önmaga eltt is váratlanul, kesztys kezével megkopogtatta sisakját.– Ugyan, ne ugrálj már, Robi! – biztatta magát hangosan, óráját a sisak

ablaka elé emelve. – Nem is hallhatnak. Abszolút hullámárnyékban vagyokmég 37 percig. A fenébe is!

Megkönnyebbülve lélegzett fel. Ilyen rültet! Egy kisebb karambol, s máris

megjátssza itt a bolondot! Ez sikerülhetett volna akár rosszabbul is.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Hiszen élek, és harminc kilométerre innen ott vannak a társaim... Na,meg fognak lepdni, ha meglátják ezt a romhalmazt és engem épen!

Gépiesen végigmatatott a kapcsolókon. Elhúzta a szája szélét, mikor megpillantotta a szétrobbant képernyket.

“Ezen a szép kis ladikon már nem nagyon lehet segíteni – gondolta. –

Mindegy. Úgyis ideje már hazamenni. De hogy történhet meg egyáltalánilyesmi?"Er ltette az emlékezetét. Meglehetsen nehezen álltak össze a közelmúlt

eseményei, agya még mindig tompán fogott.Nagy nehezen kirajzolódtak emlékezetében a kristályok szigorú

geometriájából a leszállójelzések körvonalai.“Na, éppen csak egy kicsivel késbb értem le... Mit árthatott volna?

Hosszan, egyenesen elnyúlik ez a síkság. Mögötte ott a hegység acseppkbarlanggal. Oda kellett eljutnom. És kirakodni..."

– Aztán? – Robina még most is úgy érezte, minden hajszála égnekmered. Eltte, mintha éppen startolni akarna, egy, az övéhez hasonlóleszállóegység egyenesen szemberepült vele. Robina gondolkozás nélkül,egy pillanat alatt felrántotta a magassági kormányt. A hajó reagált.

– Hát persze hogy reagált! – kiáltott fel hangosan, ahogy visszaidézte a jelenetet.

Ott eltte, a másik hajó is emelkedett. Világosan látszott a törzs alja, astabilizátorok állása.

“Ez a tükörképem!" – futott át rajta.És akkor jött a villámlás. Egy fényhullám, aztán az az átkozott lökés...Visszatalált a valóságba.“Villám? Volt valóban villámlás? Vagy csak az ütközés, mint mikor

szikrázik az ember szeme?"Akármi volt, hozzávágta a hajót egy óriáskristály falához.“Szép kis slamasztika! Ezért biztosan felelsségre vonnak…A várható fegyelmi azonnal elnyomta örömét, pedig mégiscsak sértetlenül

élte túl a súlyos ütközést.“Igazán kár a hajóért! " – gondolta Robina még egyszer. De még nagyobb

kár volna éppen most, a hazavezet úton egy holttesttel szolgálni társainak.Rendszeresen végigpróbálgatta tagjait. Örömmel állapította meg, hogy a

nyakán lev kisebb húzódást kivéve, meg a fejében észlelt zúgástóleltekintve, az ijedséggel megúszta a balesetet.

“Ki kellene szállni! – gondolta. – Meg kell nézni kintr l is az egészet!"

Végigvizsgálta a kabint. Mély horpadásokat látott. A köpeny kívülr ldeformálódott. Tárgyak hevertek szanaszéjjel, ezek az ütközéskor szakadtakki tartóikból. A rakodótérbe vezet ajtó félig nyitva állt. Bent szanaszéthevertek az oxigéntartályok, összekeveredve a konzervdobozokkal. Néhányfelhasadt konzerv tartalma szétkendött a többi doboz és a tartályok oldalán.

Nyugtalanul leste az óráját. Még tíz perce hiányzott. De már megpróbálhatta felvenni a rádiókapcsolatot, csak ne zavarják közbeesárnyékolások a két adót!

Kényelmesen elhelyezkedett. Szilárdan elhatározta, hogy addigpróbálkozik az adással egyfolytában, míg helyre nem áll az összeköttetés.Félperces idközökben, gépiesen ismételgette a hívást, közben úgy érezte,

végre megnyugodott. Nem is nagyon figyelt a suhogásra, a sajátságoskattogásra, abban a biztos tudatban, hogy még úgysem hallhatja a választ.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Vagy ötpercnyi hiábavaló hívás után még jobban koncentrált, de újraelvette a nyugtalanság. Igaz, az rhajó és a kisbolygó pillanatnyi helyzetemég gátolta a kapcsolatfelvételt. Talán a roncs tetejére csavarodott stabilizálófelület is szerencsétlenül árnyékol. Vagy a törzs helyzete kedveztlen. Itt még

járulékos árnyhatások Is lehetségesek. Talán maga a nagy kristály...

Nyugalmat er ltetett magára.– Halló, Frank! – kiáltozott egyhangúan.Eszébe jutottak többi útitársai. Talán ket kellene hívnia. Igaz, Franknak

kellett volna tartania a kapcsolatot, de most akármelyikük meghallja,bizonyára jelentkezik.

Kínos lassúsággal tapogatództak elre a mutatók az óra számlapján.Végre mégis elérkezett az adás optimális Ideje. Minden önuralmátösszeszedve várt még néhány pillanatig, csak aztán kezdte hívni ket. Éshívta, hívta...

Újabb ötlete támadt:“Ki kell Innen kerülnöm! Világos, itt benn van valami baj. Valami nem

ködik. Valószínleg nem is hallhatnak engem! Biztosan k is állandóanhívnak."

Mieltt még eldöntötte volna, nem volna-e mégis jobb itt bent végigvárni akedvez adásidt, a zsiliphez nyomakodott. Mozdulatai sietsek lettek.Közben hívta tovább a hajót, még hangosabban, ahogy távolodott a fedélzetimikrofontól. Nem is gondolt arra, hogy a levegtlen kabinban nem terjedhet ahang.

A padló ferdén állt, mégis könnyen eljutott a zsilipig. Mindjártmegállapíthatta, hogy a küls ajtó kiszakadt. Csak most ébredt tudatára, hogyhívásai eddig el sem érhették a hajót. Új reménnyel kapcsolta be aszkafander adókészülékét, és többször egymás után Ismételte a hívást. Azegyetlen válasz most is csak a halk zúgás volt, meg a különös, szokatlankattogás, mely csaknem elnyomta saját lélegzetének zaját.

Mindenesetre azt képzelte, st holtbiztos volt benne, hogy kint elírásoskapcsolatot tud létesíteni. Nekiveselkedett az eltorzult ajtónak. Nagyer feszítéssel kitolta annyira, hogy keresztülnyomakodhatott rajta. Most már ott állt kis hajójának törzse mellett.

Ugyancsak elborzadt, mikor kívülr l szemügyre vette az egykor elegánsleszállóegységet. Hasadékok, elregörbül horpadások, undorító, fogazottszél szakadások a legnagyobb sebhelyek mentén.

Még arra is ügyelnie kellett, nehogy az elremered tartókon vagy a

hasadt lemezek recés szélein fennakadjon.Hajtotta a remény és a nyugtalanság. Er sen csitítgatta magát, hogy nincsoka aggodalomra. Puszta véletlen, hogy a rádió nem szuperál. Legkésbbegy órán belül úgyis érte jönnek a többiek. Hiszen tudják, hol keressék, amásodik kishajó pedig startra kész. Nahát akkor!

Mégis határozatlan volt, mikor kilépett a stabilizátor lógó felülete alól.Habozott, megkezdje-e innen az adást. Idegesen kihúzta a sisakantennarövid szárát s meggydhetett róla, hogy a világító dióda, mely a készülékködképességét jelzi, máris szétsugározza halványvörös fényét a sisakbelsejében. Két-háromszor ki-be kapcsolt az érintkezési zavarok esetlegeskiküszöbölésére. Még a torkát is megköszörülte, csak aztán kiáltott fel:

– Halló, Frank!

8/12/2019 Robur, 3. szám


Semmi, csak a suhogás. Közben a kattogás is hangosabb lett, egyszerremegnyugtató és nyugtalanító. Biztos jele volt annak, hogy a készülékködik, ugyanakkor szaporította is Robina gondjait, mert ilyesfajta kattogástrégebben sohasem észlelt.

Hogy végs bizonyosságot szerezzen, hirtelen változtatott a

hullámhosszon. Azonnal meghallotta az idegenek adójának állandóanvisszatér , ismétl szignálját. Hosszan elnyújtott, hullámzó hang volt, úgyrezgett, mint egy gitárhúr, ha az ember fémdarabot húz végig rajta.

Visszaforgatta a kerest az rhajó hullámhosszára. Azzal úgyis tisztábanvolt, hogy három perc 27 másodperc múlva az elbb hallott, rejtélyes idegenhang újra felcsendül. Csak ennyi ismétldött állandóan, mióta a Reaktommalvéletlenül nyomára bukkantak az idegen adásnak, ezeltt – Robinautánaszámolt – 31 nappal. És minden jel arra mutat, hogy ezt az er senirányított szignált már évszázadok óta sugározzák a világrbe. Csak akisbolygó közvetlen közelében meg magán a felületén volt annyi kóbor hullám, hogy a jelzést, igaz, nagyon gyengén, más irányból is fogni lehetett.

Megint az órájára nézett. Még néhány pillanat, és az optimálisrádiókapcsolat lehetsége újra megsznik. Már most is bizarr csúcsok éscsillogó felületek kerültek közé és az rhajó valószín helye közé. Ilyenkor,ha valaki a hajón kívül tartózkodott, ki kellett nyújtania a “hosszú lámpát", anagy antennát, egyrészt, hogy a kapcsolatot tartani lehessen, másrészt, hogyaz rhajót láthatóvá tegyék itt a sötét rben, ahol közeli nap fényére nemszámíthattak.

Robina elhatározta, abbahagyja az adást. Keresnie kell egy megfelelenkiemelked területet. Akkor a legközelebbi optimumnál, közvetlen a hajórairányított adással, létrejöhet végre a kapcsolat.

Eszébe jutott a kis jelzrakéta-készlet. Elmosolyodott.“Azokat végszükség esetére kell tartogatnom, ahogy el van írva –

mondta magában. – Ez itt még – nézett a lábánál hever , töredezett kishajóra – a szabályzat szerint, a szó szoros értelmében nem veszélyhelyzet."

Olyan messzir l, ahogy csak lehetett, megkerülte a leszállóegységet. Mégegyszer eszébe jutott a fegyelmi. Igen, ezt kétségtelenül megkapja. Három évés hét nap múlva kikötnek a Földön. És...

– Mekkora egyáltalán az én vétkem? Jó. Amikor elmulasztottam aleszállást, talán be kellett volna iktatnom egy újabb kört, megismételni atalajfogást. De ez a síkság olyan hatalmasnak látszott, és annyiraveszélytelennek...

– Mindenesetre nem fogom hagyni magam úgy megfélemlíteni, mint apa! – megrázta a fejét. – Ennek már több mint húsz éve. És még ma is abetege... Sohasem fogja kiheverni! Enélkül biztosan más ember lett volna...Más maradt volna.

A lány még jól emlékezett arra a napra, mikor titokban apa dolgai közöttkotorászott, s lehallgatta az eljárás szalagját. Az öreg rettenetes méregbegurult, mikor rajtakapta.

Néhány nappal késbb, még mindig tele keser séggel, maga apa kezdettbeszélni róla. Elmondta az esetet, pontosan, indulatok nélkül, felemeltmutatóujjal, mintha valami hasonlótól akarná t óvni.

Nos, apa áldozatul esett egy anakronizmusnak, és egyáltalán nem vagy

nem megfelelen védekezett ellene. Pedig alapjában véve csip-csup ügy volt.A döntbizottság elnöke, aki a szigorú megrovást kimondta, persze igazi

8/12/2019 Robur, 3. szám


betokosodott bürokrata volt, és nem tudta beleképzelni magát hasonlóhelyzetbe. Igen. St apa azt állítja, még a legkisebb fáradságot sem vette.Formálisan kezelte az egészet, figyelmen kívül hagyva az eltte állószemélyiséget, gondolkodásmódját vagy akár érdemeit.

Mi is történt végül? Ellentét keletkezett két kisebb afrikai állam, Airob és

Tasa összeköt bizottságai között. A két államocska aztán évekkel késbb beis lépett az Unióba... Valamiféle átalányszerzdéssel biztosított küldeményr lvolt szó, egykori hadikészletekr l. Mindenesetre az egyik küldöttség úgygondolta, hogy hátrányba került a másikkal szemben. Hogy pontosan miforgott kockán, arra már nem emlékezett. Valamilyen munkagépekr l volt szó.Üregel-pajzzsal vagy anélkül... Valami ilyesmi. A dolog annyira kiélesedett,hogy a kiköti kirakodásnál, ahol mindkét állam képvisel je jelen volt,alaposan összezördültek. Apa megítélése szerint tulajdonképpen ártalmatlanszóváltás volt. Mindenesetre személy szerint volt felels a küldeményért, saz Egyesült Nemzetek szintén jelenlev megbízottjának panasza vezetett afegyelmi eljáráshoz. Ezt nem is kifogásolhatta, azt annál inkább, hogy

mindenért t tették felelssé. Úgy látszik, ezzel egyáltalán nem számolt. Ésakkor túlfinomult igazságérzete gonosz játékot zött vele. Egyszer enleköszönt az állásáról, végleg lemondott. És ezzel elvesztette az ÉletstandardKiegyenlít Munkacsoportban végzett munkájának minden örömét. Szóvalapa feladta... Automatista lett, és horgász. Lehet, hogy így érezte magát

jobban?Robina sóhajtott egyet, majd megrándította a vállát. A leszállóegység

miatt aligha fog valamilyen kiküldött neheztelni. Maga a baleset megegyáltalán nem becsületbe vágó. De apára visszatérve – a lány most elször tudta biztosan – , bizony rossz megoldást választott. Lehet, hogy túlérzékenyen reagált, és kudarcáért elssorban a döntbizottság felels. Ha atársadalom megsért, megsebez valakit, aki kész mindenét örömmel odaadni,

jóvátehetetlen hibát követ el. Nem lehet szárnyakat adni valakinek, aztánbecsukott szemmel szépen lenyírni ugyanazokat a szárnyakat.

– Hogy felkavarhatta mindez szegény apát!Robina gondosan megvizsgálta az eltte magasodó, utánozhatatlanul

tökéletes, függleges kristály sima felületét. Megláthatta magát benne, mintegy tükörben. Egy pillanatra majdnem magával ragadta egy tipikus nigesztus. Meg akart fordulni, hogy minden oldalról megnézze magát aszkafanderben.

– Hát ez a tükör incselkedett velem! De – hirtelen újra összemarkolta

gyomrát a félelem – sikerült az utolsó pillanatban felkapni a gépet. Mégéppen Idejében!Az a villámlás, az a lökhullám...– Hülyeség. Boldog lehetek, hogy nem sokkolt súlyosan a baleset. Senki

sem veheti rossz néven, ha nehezemre esik arra a pillanatravisszaemlékezni. Kissé késn reagáltam... Talán csak egyszázadmásodperccel. Igen. És a hajóm fenekét mégiscsak láttam.

Ez nem jelenthet mást, mint hogy párhuzamosan repültem a tükrözkristállyal. Persze, szememre vethetik, hogy nem elször repültem ide. Devan ember egyáltalán, aki hajszálpontosan képes egy munkamenetetmegismételni? Különösen ilyen leszállásnál, ahol a talaj állandóan változik.

És ebben a hunyorgó fényben. Egyébként, azt már mindnyájanmegállapítottuk, a földet érés jelzpontja nem emelkedik ki eléggé a

8/12/2019 Robur, 3. szám


környezet rideg kristálygeometriájából. Mindegy. Át fogom vészelni...Figyelmetlenségének következményeit latolgatva zárta le avisszaemlékezést.

– Ha értem jönnek, a használható dolgokat biztosan ki kell raknunk ésáthordanunk a kristálybarlangba. Gondolom, az lesz a döntés, hogy nem

hozunk további szállítmányokat. Nem kockáztathatunk semmit.A második kishajót már nem szabad veszélyeztetni...Odabólintott tükörképének, szinte udvariasan. Futólag emlékezetébe

villant egy bizonyos kellemes, meleg tavaszi délután. A második évben volt,amit a fehmarni intézetben töltött. Felnevetett.

Azt a tavaszt nagyon csapadékos, ködös, szigorú tél elzte meg. Perszesohasem gondolt senki arra, hogy a szigetet kétszáz ember miatt hatásosklíma-szabályozóval szerelje fel. k, a hallgatók is szóvá tették, néha elégkeményen, hogy a számítógép uraknál és asszonyságoknál bezzeg más ahelyzet. Nekik megvannak a klímaberendezéseik.

Egy szó mint száz, mindenki nagyon várta már a tavaszt. Mindig nagy

élmény volt élvezni és megcsodálni az ébredez természetet. Már csaknéhány hét, és végre a temptex védruha nélkül is a hullámok közé lehetugrani...

akkor különösen vágyott a melegebb évszakra. Eltitkolt, ingadozóvágyakozás volt ez, szégyellte volna akárkinek elmondani. Amolyan igazánmeghitt beszélgetésre amúgy sem jutott Id. A kiképzési terv már eleveegyszemélyes szobákkal számolt. Sok autogén tréninget iktattak be,megkövetelték a fegyelmet – egyébként értheten – , tudatos aktív pihenéstírtak el. Eközben folyt az elméleti oktatás, és közben a gyakorlatok azer mezcsapdáknál. Aztán legtöbbször kimerültségtl ólmosan aludtak át azéjjelt. Szigorú élet volt... Igen. Milyen is? Spártai, Robina maga islemosolyogta nem túlságosan mély történelmi tudását.

Tanulótársai közül azok, kik vele együtt kaptak kiképzést, és f leg aférfiak, ezen a tavaszi délutánon – melynek különlegességét egyébkéntészre sem vette – olyan lapos oldalpillantásokkal mustrálták, mintha hirtelenmegváltozott volna... Nem emlékezett rá, hogy valaha is ilyen általánosérdekldés vette volna körül. Ellenkezleg! Legtöbbször az volt a benyomása,társninek többségét jobban kedvelik nála. t legfeljebb arra kérték, hogyfutballozzon a fiúkkal. A többieket meg vitték a srácok a 3-DS moziba.

Akkor Robina a szokatlan figyelmet új, elször viselt ruhájánaktulajdonította. Ez egyike volt az akkor divatos, újdonságszámba men,

levegs anyagoknak. Mi is volt a neve?... Irlon vagy valami hasonló. Azember a testére fröcskölhette, s úgy viselhette, mint valami vastagabb,második brt. Aztán úgy is hántotta le magáról.

Szóval délután a hosszú Stan, aki híres volt többnyire jó szándékúcsipkeldéseir l, egy hadaró megjegyzésével egyszerre megvilágította anagy figyelem okát.

– Nézzétek, nézzétek! A mi kis Robinknak ugyancsak rendesen a blúzaalá bújt a tavaszi szél!

Robina elvörösödött, s azonnal ellátta a fiút egy er teljes balegyenessel.Aztán este otthon percekig forgolódott a tükör eltt. Ruhában és anélkül,

ide-oda hajladozva. Most elször nem találta magát olyan véznának, mint

eddig.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Ettl kezdve megntt az önbizalma. A futballra szóló felhívásokmegritkultak. Egyébként Stan volt az els, aki meghívta egy 3-DS moziba...

Viszont aki most szembenézett vele a tükröz kristályfelületen a nehézkesrruhában, sisakja mögött inkább csak sejthet, de nem látható vonásokkal,minden más lehetett, csak nem kívánatos fiatal lány...

Grimaszt vágott a tükörkép felé, és elfordult.A lumineszcencia egy különösen fényes lüktetésénél, némi távolságban,lépcszetes, kockaformákból Összentt kristálycsoportot vett észre. Akockakaszkád teraszosan emelkedett a magasba a fal ferde síkján.

– Talán ott fenn van a megfelel pont!Elindult. Óvatosan lépkedett. Érezte, hogy szinte csikorognának lába alatt

a kristályszilánkok, ha ugyan lehetne hangot hallani. A felvert kristálypor lebegett, mint egy lassított felvételen. Vigyázott, nehogy túlzott impulzustadjon nekik. Izmai feszültségét a minimumra csökkentette, nem akart túlhosszút vagy magasat lépni, így megrizte egyensúlyát és a tájékozódáslehetségét.

Felmászott a három méter magas, lépcssen ntt kristályokra.Hamarosan vagy 15 méter magasra jutott. Ott feladta, mert a párkányelkeskenyedett, alig maradt hely a lábának.

Feltárult eltte a tükröz síkság. A nagy síklapot szélein mindenfelé furcsaformájú, tiszta fény kristályok szegélyezték. Zömök tömbök váltakoztak égbetör , késéles lándzsákkal. Kis kockákból egész fürtök bukkantak el,egyforma, méltóságteljes kristályok magasodtak föléjük. A csoportok többhelyen keresztülnttek egymáson, valósággal összeolvadtak. Néhol szétszórtóriás tömbök hevertek, repedezett pompában.

Amerre csak a szem ellátott, ugyanez a különös, de aggasztóösszevisszaság, ez a bizonyára csaknem Járhatatlan kristályrengeteg.Egyedül ez a síkság olyan, mint egy befagyott tó. Felderít repüléseik során,a kisbolygó Innens felén nem is találtak hasonlót.

Robina kis ideig élvezte a színek varázsát, a rejtélyes világot. Azeredetileg nyilván fehér lumineszkáló fényforrás fénye megszínesedett azásványokon. A prizmaszer kristályok a szivárvány minden színében szórtáka fényt.

Eszébe jutottak a heves viták, melyeket ez az egyedülálló felfedezésbellük, a világr csavargólból kiváltott. Szerettek vitatkozni, hiszen csak avitákból alakul ki valami. De senki sem talált rá a megoldásra.

Robina balra fordult. Messze a távolban, elég nehezen kiveheten, hiszen

a kozmosz mélysötétje szolgált hátteréül, ott a magas fennsík s rajta alépcss piramishoz hasonló kristályhegy. Mélyében pedig az idegen adó,mely életet lehel ebbe a halott világba.

Hirtelen újra rádöbbent helyzetére. És most ez a csodálatos jelzberendezés megnyugtatta. Hiszen egy érthetetlen, bár kétségtelenülértelmes tevékenység látható és hallható jele volt. Az els – bár még passzív

– kapcsolat az ember és Ismeretlen testvérei között. Most már bizonyos, hogyvannak testvéreink a Világmindenségben.

Fanyarul elmosolyodott. Expedíciójuknak ez a véletlen eredménye, melyhazaérve valószínleg a legnagyobb szenzáció lesz, bizonyára enyhíteni

fogja a leszállóegységgel elkövetett kis hibát...

8/12/2019 Robur, 3. szám


Még egyszer elmerült a színek csodálatos játékában, majd felriadvaórájára pillantott. Négy perc múlva kellett mostani helyétl jobbra, csaknem asíkság közepe felett, a piramis alakú hegycsúcs két obeliszkje között“felkelnie" a Reaktomnak. Útitársai, már két fordulatot téve a kisbolygó körül,bizonyára szintén nagy szükségét érzik a rádiókapcsolat felvételének. Hiszen

abban egyeztek meg, hogy Robina a leszállás után azonnal jelentkezik. – Halló, Frank! – kezdte a hívást halkan.Mégsem mködne ez a készülék? Viszont meggyen bizonyítja az

ellenkez jét a halk zúgás és a kontroli-lámpa halvány fénye. Most egy kicsitsajnálta, hogy nem hozta magával a roncsból a rakétákat.

Egyre feszültebben figyelte a két obeliszket. Lehet, hogy innen alulrólnézve, az rhajó késbb tnik fel? Itt még nem volt egyikük sem...

Azonnal rájött, mennyire logikátlanul gondolkodik. Mert sokkal valószínbbvolt, hogy a Reaktom innen elbb pillantható meg az égbolton.

Türelmetlenül nézte az órát. A szuperfényes csillaghoz hasonló Reaktomcsak nem tnt fel.

Elképzelhet, hogy valamilyen okból eloltották a szélességjelzket. Amipersze megint ellenkezne a szabályzattal.

Újra meg újra hívta a hajót. Érezte közben, hogyan önti el lassan averíték. Már régen a kisbolygó fölött kellene lennie az rhajónak, körülbelül azeniten. Még ha a lámpák defektesek is, akkor is látni kellene a hajótestet azinnen visszaver fényben.

Ám akárhogy er lködött, az égen nem jelent meg semmi. Nem is hallottsemmit. Csak fülhallgatójában a suhogás közben jelentkez kattogáser södött fel valamennyire.

Egyszerre pánikba esett. Ordított társai után, könyörgött a mikrofonba,válaszoljanak, hiszen hallaniuk kellene…

Eltartott egy ideig, mire újra er t vett magán. Nekitámaszkodott a simanek, igyekezett nyugalmat er ltetni magára.

– Tévedek? – kérdezte. – Vagy tényleg pályát változtattak? De miért? Ej,biztosan tévedek!

Még egyszer átkutatta az égboltot, most már távolabb, bal kéz felé is.Pillanatnyilag ott kellene a Reaktomnak lennie.

– Vagy pedig – újra feltámadt az aggodalma – lehet, hogy e mögött a falmögött állnak? Hát ennyire eltájoltam volna magam? Ez marad az egyetlenlehetség, mert sem rádiókapcsolatom nincs, se nem látom ket.

Felnézett a fal felette tornyosuló darabjára. Máris elvetette a gondolatot.

Ekkora tájékozódási hiba, kizárt dolog!Innen könnyen megállapíthatta, hogy a lépcss lejtt alkotó kockák, egyrekeskenyedve ugyan, a fal tetejéig érnek.

Gyorsan megnézte az óráját. A Reaktom még tíz percig látókörletben kelllegyen. Azonnal felugrott a következ fokra. Túl nagy lendületet vett. A simaoldalfalon kötött ki, s visszacsúszott a párkányig. Újra ugrott, ezúttal kevésbéhevesen. Közben fohászkodott, hogy a párkányok a fels emeleteken nenjenek el a lába alól. Szerencséje volt, négy perc múlva a kristályóriástetején állt.

Innen áttekinthette a kisbolygó egész “elüls oldalát". Így nevezték el afelderítés folyamán az égitestnek ezt a felét. Csak egy-két óriáskristály volt

magasabb, mint az megfigyelpontja. Innen még a bolygócska görbületét isészrevehette. Olyannak látszott, mint egy elliptikus lapos tál, tele

8/12/2019 Robur, 3. szám


gyémántokkal. Örült, hogy ezen az oldalon van, nem a sötét, feketésszürkevasnikkelérc bolygófélen.

Balra, talán négy kilométerre, ott magasodon a lépcss piramis. A színesfények villódzásában a kupola reflexeit Is látni vélte.

Komolyan nekilátott, szektorról szektorra, rendszeresen átkutatta az

égboltot. Közben gépiesen ismételgette a mikrofonba: – Halló, Frank!Még arra is ügyelt, hogy idnként változtasson a hangmagasságán,

beszédsebességén, bár jól tudta, hogy a reszket félelmet aligha tudjaeltitkolni.

Aztán elmúlt az adásid.– Mi lesz most? – kérdezte Robina. Leült a meredek szélére, a mélybe

lógatta lábait, s lenézett a síkságra.A bolygó egyetlen sima, nagy kiterjedés területe tükörként fényiéit a

fehér megvilágításban. A látvány hasonló volt ahhoz, mint ha a földön egyhatalmas üvegfelületbe jó mélyen villogókat építettek volna. A síklap

belsejében látszólag fátyolos ssödések húzódtak egy központ körül.Ezeken szóródott a fény. Harminc méterre Robina alatt ott sötétlett aleszállóegység roncsa.

“Itt várom be a legközelebbi áthaladást" – döntötte el magában. Degyomra táját egyre jobban összeszorította a félelem. Megpróbálta csatasorbaállítani ellene a józan ész érveit. Ám ezeket maga is kétkedéssel fogadta éssorra elvetette. Mi késztethette a legénységet, hogy figyelmeztetés nélkülpályát változtasson? Ez sérti az rhajózás alaptörvényeit. Nem is szabadmegtenni, ha valaki a hajón kívül tartózkodik. Csak abban az egyetlenesetben, ha a hajón maradtakat és magát a Reaktomot nagy veszélyfenyegeti. Egyedül ez magyarázná a pályaváltoztatást.

Mikor a veszélyre gondolt, eszébe jutott az ütközés eltti fényjelenségmeg a lökhullám. Eszébe jutottak bizonyos mez-rendellenességek, melyekközvetlen közelben, egy égitest mellett ismeretlen hatásokateredményezhetnek. Ez volt a legszörnybb gondolat, mely itt-tartózkodásaóta az agyába villant.

“És ha... ha Frank képtelen volt kiegyenlíteni az anomáliákat? Ha aszabálytalanságok kikerültek ellenrzése alól?" Jobbnak látta, ha feláll. Nemakarta végiggondolni.

Keresztülsétált a kristály tetején. Néhány félméteres kinövéstl eltekintve

a felület sima volt és kissé jobbra lejtett. A jobb szélen a kolosszus egy kötegkristálythöz támaszkodott, melyek talán 10-12 méterre álltak ki a síkságból.Mögöttük kezddött a dzsungel. Vad összevisszaságban obeliszkek, kockák,k, hasábok. Amorf, alaktalan, szinte felfújt képzdmények Is guggoltak ott, samennyire ebben a derengésben kivehette, tele voltak szórva fémtartalmúkristályokkal. Némelyik aranyosan fénylett, mint a pirít, másoksötétezüstösen, mint a galenit. Itt-ott sötét nyílások, hasadékok Isfenyegettek.

Újra nyugalmat er ltetett magára. Leült, s inkább a rend kedvéért, meghogy az idt agyoncsapja, enni kezdett.

De nem tudta abbahagyni a töprengést.

8/12/2019 Robur, 3. szám


“Milyen gyorsan történt minden! Ha valaki azt mondta volna tegnap...nem, még néhány órával ezeltt is, hogy ilyen váratlan, szabálytalan dologmiatt tele leszek félelemmel, kinevettem volna..."

Eszébe jutottak az utazás elkészületei. Akkor, persze teoretikusan,felsoroltak minden elképzelhet veszélyt, mely egy rhajó pusztulását

okozhatja. Gyakorlatoztak is. Képzelt esetek forgatókönyveit játszottákvégig... Milyen más a valóság!Mit is mondott Willfart? Nem, nem is Willfart, Donas volt az, a bajkonuri

Szaturnusz-repül. “Ott kinn..." – mondta, és Robina szinte maga eltt láttautánozhatatlan kézmozdulatát. Baljával furcsa félkört húzott a feje körül. Ezttette mindig, ha így szólt: “Ott kinn." Persze, a kozmoszt értette alatta. “Ottkinn mindig megadja magát az ember a végnek. Nem a legrosszabbnak,nem! De ha tartozol valakihez, aki kimegy, akkor téged hagytak itt affélemagnak, hogy fenntarthassák létezésüket. Igen... Kimenni, az a vég. Ésugyanakkor valami új kezdete. Persze neked: rossz... Aztán, ha ott valakinekel kell pusztulnia..." Ennél a pontnál Donas rendszerint jelentségteljesen

legyintett. Mellesleg Robina, nem is egyszer, néhány hihetetlennek tesetet hallott tle. Ezeknél minden esetben leszámolt az életével, de azértsohasem adta fel. Már akkor feltnt neki, hogy a történetek egy részét azrhajósok közös nyelvén, a kozmolatinon meséli el. Stef aztán, aki jól ismerteDonast, jóval késbb, az utazás alatt, mikor régi emlékeikr l meséltek,biztosította, hogy Donas ezeket az eseteket inkább nagy ártatlanul kitalálta,de nem élte át.

– Nahát, láttam ott bajtársakat, akik úgy viselkedtek, mintha sohaéletükben nem vettek volna részt tréningen. Mintha nem is hallottak volnarhajózásról. Egyszer en hihetetlen volt... Hiszen elleg hónapokig együttéltetek, dolgoztatok. Hiába, az élet már ilyen csodálatos adomány! Mindenkiúgy függ rajta, mint... mint egy kötélen. Az egyik már akkor kezdi areszketést, ha kileng a kötél. A másik kipróbálja a szakítószilárdság határáig,de bízik benne, hogy kitart. Persze olyanok is akadnak, akik azt gondolják, itta pillanat, most már így is, úgy is elszakad. Hát inkább magam vágom el...Nna igen... – Donas sokszor hagyta befejezetlenül a hasonló mondatokat,végére biggyesztve egy jelentségteljes “nna igen”-t.

Kissé megzavarodott ezektl az emlékektl. Visszakényszerítette magát avalóságba.

“Tehát... mi történhetett?"Újra átvizsgálta a létez lehetségeket. Nekiállt számolni.–

Ha a legnagyobb startsebességgel pályát kellett változtatniuk, akkor most – órájára nézett – mintegy 350000 km-re lehetnek. Ez nem ok arádiókapcsolat kiesésére. Talán egyidejleg az adóberendezésben is hibakeletkezett. Az ám, de annak kijavítására minden felszerelésük kéznél van,tetejébe ott a tartalék készülék. Vagy valamilyen küls körülmény az adásszüneteltetésére készteti ket?

Ez újabb halvány reménysugár volt. Mikor is léphet fel ilyesmi?“Ismeretlen tárgy megközelítésekor, mint azt a szabályzat olyan szépen

meghatározza. Mi viszont itt mindenképpen egy ismeretlen adó mellettvoltunk. Tegyük fel, az adó gazdái úton vannak ide. Mi sem kézenfekvbb,mint biztonságos távolságra félreállni és természetesen szüneteltetni a saját

.adást. De még ilyen rendkívüli esetben is figyelmeztet jelzést azért adhattakvolna. Adniuk kellett volna!

8/12/2019 Robur, 3. szám


És ha megtették, pont akkor, mikor ott lent eszméletlenül feküdtem?Akármi is van, biztosan elvisznek innen!"

Hevesen matatni kezdett saját készülékén. Lázasan visszatekerte azüzenetrögzít szalagot, aztán újra lejátszotta.

– Halló, Frank! – hallotta a saját hangját.

Még hátrább állította a szalagot. Állj! Itt van az utolsó – utolsó? – beszélgetése a Reaktommal. “Leszállok!" – jelezte. Frank válaszolt:“Ügyesen, Robi! Azonnal jelentkezz, ha leértél! Adásban maradok!"

Aztán hosszú szünet után megint csak a saját hangja egy torokköszörüléskíséretében.

– Halló, Frank!Közben pedig semmiféle jelzés.“Jó, hát akkor hogy is történt az egész? – megpróbált er sen koncentrálni.

– Felbukkant elttem a tükörkép. Én hirtelen felfelé próbáltam egérutat nyerni,majdnem bukfenc lett belle... Világos! Amit én akkor a tükröz kristályonláttam, saját f hajtómvem kipufogója volt. Viszont ezt természetesen csak

akkor láthattam, ha a hajóm már távolodott a faltól. Azaz a veszélytulajdonképpen már elmúlt..."

Mindjárt ki is próbálta a tükrözési effektust a falon, egy kiürült italostubussegítségével.

“Igen, így történt, semmi kétség! Itt kellene az eseménysorbabeleilleszteni azt a bizonyos lökhullámot. Én már akkor távolodtam a faltól,de visszalökött... akkor viszont az els felvillanás sem volt mer képzeldés.Ej, egyszer talán tisztázódik!"

Összecsomagolta az ételmaradékot. Gondosan meggydött légmentessisakzsilipjének megfelel elzárásáról. Utána megnézte az órát.

“Lassacskán újra Itt az id! Legszívesebben még magasabbra mennék."Néhány ugrással átszelte a kristály tetejét.“Fel, arra az oszlopkötegre!"A nyolcszögletes képzdmények még harminc centi szélesek sem voltak,

viszont roppant magasra felnyúltak. Robina, mint egy csigalépcsn, óvatosanelérte a tetejüket. Azonnal nekilátott a terepszemlének.

Közben gépiesen, csaknem mormogva, tele aggodalommal,idegességgel, egyre ismételgette:

– Halló, Reaktom! Halló, Frank!A világr hallgatott. Hidegen – Robina szerint ellenségesen – csillantak

el a csillagok a feketeségbl. Végigvándoroltak az égbolton, és eltntek a

fényl oszlopok és tömbök mögött. Még el sem múlt teljesen az rhajóvalószín áthaladási ideje, s kétségbeesve, újra leereszkedett a kköteglépcszetén.

Lement a síkságra, elvánszorgott a kishajóhoz. Üresnek, kiégettnekérezte magát. E pillanatban nem érzett különösebb félelmet, csak valamiszörnyen lesújtó, gyötr kiúttalanságot. Most nem is volt abban a helyzetben,hogy összefüggéseken töprengjen. Fejét az összeroncsolt gépburkolólemezére hajtotta. Görgette rajta ovális sisakját gondolattalanul, ide-oda, hosszú percekig. Lassan, egyelre még nem egészen felfoghatóankúszott fel agyába a bizonyosság: “Egyedül maradtam... Egyedül..."

Mint óriási hullám, úgy öntötte el a kétségbeesés. Gondolatai

összekavarodtak. Felüvöltött. Hangosan, rült módjára sírt és tombolt.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Csapkodott az öklével. Fejét a roncs oldalához verte, ledobta magát a földre,s ide-oda hengeredett a szilánkos kristálytörmeléken.

Aztán az ereje végképp elfogyott. Összekuporodott gépe mellett. Csak ültapatikusan, szemét a síkságra szegezve. Majd oldalra mászott, behúzódott akis szögletbe, mely a roncs és a nagy kristály között képzdött.

Jóval késbb felriadt, kimerülten ült egy darabig. Fogalma sem volt, mitörtént vele. Aztán támolyogva felállt. Fejére tompa nyomás nehezedett. Mégegyszer megnézte az órát. Elször nem is találta a mutatókat, majd mikor végre képes volt tisztázni, hogy összeomlása óta már négy áthaladás ideje iselmúlt, csak egykedvséget érzett. Forró, kérd hangsúllyal még egyszer amikrofonba kiáltott:

– Frank?!De már a remény szikrája sem élt benne.Határozatlanul ácsorgott percekig. Néhány lépéssel kitopogott a síkságra.

Ott megállt, szembefordult a ronccsal. Aztán, mintha idegen akarat befolyásaalatt állna, visszabotladozott a zsilipig, szélesen kitárta, kinyitotta a

tárolóhelyiség nyílását is, és nekiállt a készletek kirakásának.Kidobálta a tartályokat a hajóból. Szelepüket katonás sorba rendezte.

Valósággal hajszolta a munkát. Közben ajka szótagokat mormolt. Mindenegyes dobásra egyet.

– Ha – ez – zel – vég – zek – ér – tem – jön – nek – ha – ez – zel – vég – zek – ér – tem – jön – nek...

Több mint egy órát dolgozott, mindig a szótagok ritmusára mozdulva, mígaz utolsó tartály is kikerült a hajóból.

Aztán nekiállt, és a dobozokat és manyag folyadéktartályokat gyermekesgondossággal sorba rakta a roncs eltt. Egy sem lóghatott ki a sorból, mégegy milliméterrel sem!

Heves fejfájás rántotta vissza a valóságba. Végignézett a mvén, ésegyszer en fel sem foghatta, hogyan volt képes kirakni a hajót, sorba állítania rengeteg tartályt. Ekkor talált újra utat tudatába a szörny valóság. De arragondolt – gondolt? inkább úgy érezte –, ha ezt itt végre tudta hajtani, akkor igenis kell lennie valamilyen kiútnak!

Ez a “kell" is csak amolyan szalmaszál volt. Ám nem adott er t, nem öntöttbelé új hitet. Csak éppen a gondolatai egyelre nem terjedtek túl közvetlenkörnyezetén. Még nem tudta és nem is akarta rettenetes sorsát felfogni.

– Nem, nem találhatnak rám ilyen kimerülten... – motyogta magában. – Hamégis megjönnek... Pihennem kell egy keveset...

A roncshoz kúszott, kioldotta az egyik fekvülést. Felállította úgy, hogylegalább nagyjából kiegyenlítse a kabin ferdeségét. Lefeküdt. Néhányszor újra rátört a szköl félelem, de mindig elnyomta a fáradtság.

2.

Ébredése után másodpercekre volt szüksége, hogy felfogja helyzetét.Frissebbnek, valamennyire pihentnek érezte magát. Órája szerint hat órátaludt.

“Most kellene mosdani, fürödni, átöltözni!"

Felállt, odament a torz nyíláshoz, kitaszította a zsilipajtót.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Bár odakint semmi, igazán semmi sem változott, mióta visszahúzódott aroncsba, végigfutott rajta a jeges borzadály. Persze valahol mélyen a tudataalatt már nagyon vágyott a napra, kék égre, friss levegre, bárányfelhkre,madárdalra.

Mindezek helyett kalapácsütésként sújtott le rá saját nyomorúsága.

“Istenem, mit nem adnék – jutott eszébe –, ha még egyszer az életben,valahol a Magas-Tátránál, egy hegyi tó partján tölthetnék néhány napot!"…még álomittasan futottak ki, meg Borisz a kunyhóból. Milyen harmatos

volt a f ! Aztán egy gondolatnyi tétovázás, és hopp! ugrás a tiszta, hidegvízbe...

– Bizony, Robi! Az volt csak a boldogság!Felnézett. Mintha abban reménykedne, hogy ez a lázálom elmúlik. Hogy

felébred, és zöld lombkoronák zizegnek körülötte...Ám a fekete ég fenyegeten borult föléje. Hidegen, rosszindulatúan

pislákoltak a csillagok. A hunyorgó kristályokból halálos hvösség áradt.Kedveszegetten ellenrizte adóvev je memóriaszalagját. Az utolsó,

habozva kérdezett “Frank?" szócskája óta nem került rá semmi. Azazhogy – és most nagyon felfigyelt erre – azok a bizonyos, az általános suhogásbaidnként belevegyül kattogások igen.

“Hogyhogy nem figyeltem fel erre tegnap? Tegnap..."Vételre kapcsolt, a legnagyobb intenzitással.Itt a kattogás! Fájdalmas, túlzott hanger vel, szabálytalanul fel-le

hullámozva, mint zápores a szélben.“Ez sugárzás!"Nem is a sugárzás rossz értelemben vett veszélyének gondolata ijesztette

meg, hanem a kérdés, honnan eredhet?“

Honnan jöhetett ez hirtelen? Millió kilométereken át semmi effélét nemészleltünk. És most mégis itt van... ilyen er vel!"Sötét gondolatokkal eltelve neki készüldött, hogy a hordozható

számítógéppel meghatározza a sugárzást. Szerencséjére a mszer üzemelt.Nem volt túlzottan sok gyakorlata az ilyesfajta komputer kezelésében, ígyelször alaposan végigtanulmányozta a billentyzetét, csak aztán mondtamikrofonba a parancsot. Hamarosan nem maradt kétség. Alfa- és béta-részecskék, szabad protonok. Szóval magsugárzás. Egyébként veszélytelenaz rruhás testére.

Mozdulatlanul térdelt a készülék eltt. A részecske-zuhatag intenzitásánaktovábbi részletei már nem is érdekelték. Még a pontos érkezési irányra sem

volt kíváncsi. Elég volt órájára nézni, nem kellett számítgatnia. Most kelt volnafel a Reaktom – ha még létezne – a kisbolygó égboltján. Eleget tudott. Mégmieltt a mszereket, a számítógépet és a rádiót kikapcsolta volna,határozottan észlelte, hogyan er södik a kattogás.

Nem tartozott er sségei közé a kozmodinamika, sem az EVO-ban, azevolúciós középiskolában, sem az intézetben. De képes volt ahozzávetleges számítás elvégzésére. Ismerte az antihélium-hajtóanyagtartalék mennyiségét, nagyjából a hajó reaktorainak méreteit is, legalábbis azössztömegüket. Tudta, milyen távolságban keringett a Reaktom. Ismerte atörvényszer ségeket, melyek meghatározzák egy részecske-felhsugárirányú terjedését... Szóval mindent tudott, de semmit sem akart tudni.

Nem akarta a bizonyosságot.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Gondolatait viszont er vel sem hessegethette el... A nagy rhajó, acsodás, modern Reaktom visszavonhatatlanul elpusztult. Frank, Mandy, Stef nincsenek többe...

Most képtelen volt használható gondolatot kier szakolni magából. Minthatranszban volna, odavonszolta magát a roncshoz. Ott álldogált hosszú ideig a

glédába rakott készletek eltt. Aztán szinte önkéntelenül levett a halomból kétnagy oxigéntartályt, s lassan, meg-megroggyanó térdekkel, majd egyresebesebben nekivágott a síkságnak.

Alvajáróként ment. Mikor végre felriadt ebbl a letargiából, már azt hitte,végérvényesen eltévedt. De nem! Egyszerre bal kéz fell felbukkant azibolyaszín oktaéder, mely csak néhány lépésre állt a kis barlang bejáratától.

Eddig gépiesen futott, hamar le akarta tudni az utat a támaszpontig. Eztalán tíz kilométerre lehetett balesete színhelyétl, azaz egyórányira, még haolyan kis ugrásokkal számol is, amire most elgyötörve képes volt.

Egyébként ezeknek az ugrásoknak – állapította meg közben – megvan amaguk sajátos technikája. Ha túl nagyra sikerülnek, nagyon oda kell figyelni a

talajt éréskor. Különösen teherrel. És nehezebb a kvetkez ugrástelkezdeni, így van... Mikor a hosszú repülés után elször léptek a kisbolygófelszínére, milyen jókedven bolondoztak! A gyenge nehézkedési er miatt azugrások veszélytelenek voltak, és nagy gyönyör séget szereztek. k hárman

– Stef legnagyobb bánatára, kinek a hajón kellett maradnia, és “sárga volt azirigységtl" – alaposan megkóstolták a lehetségeket. Ez volt akkor... de itt ésmost? Hamar rájött, hogy a folyamatos ugrás er teljes egyensúlyozástkövetel a két palack miatt. Ezért alaposan lecsökkentette léptei hosszát, míga végén alig haladt gyorsabban, mint a Földön.

Többször megkísérelte – általában hiába –, hogy menetközben azútvonalra koncentráljon. Megpróbált nézeldni is. De alig vette észre azismeretlen kristály-formákat, az új, még nem látott színes villogást.Gondolatai mindig visszakanyarodtak a komputerhez. Meg mert volnaesküdni, hogy hibát követett el a kombinációban, vagy a számítógépetkezelte rosszul.

Görcsösen arra gondolt, hogy Frank minden pillanatban jelentkezhet.Hogy a kattogást egyszer csak felváltja sötét tónusú, meleg hangja.

Így aztán észre sem vette, hogy milyen gyorsan rohan az id. Mikor végül,mintegy két óra elmúltával, inkább véletlenül, mint tudatosan megnézte azórát, rémülten megállt. Hitetlenkedve nézett körül. Túlfutott volna atámaszponton? Ez a feltételezése egyre er södött, mikor további húsz perc

menetelés után még mindig nem ismert fel egyetlen terepalakulatot sem.“Mi az, már ez sem létezik?! – tört ki. – Ugyan, marhaság! Még ha ez a...ez a lökhullám be is omlasztotta volna, a felszerelési tárgyak, a csövek, akeretek, valamennyi idegen test ebben a világban, itt hevernének körös-körül.Beléjük kellene botlanom.

És ha elvesztettem a tájékozódást, ha téves irányba futok? Nem... Ottelöl, ott a torony meg a tömb. Az, amelyik egy középkori dómhoz hasonlít. Dehiszen leszálláskor a torony mindig jobb kézre esett, és azon az oldalon volt akis barlang vagy grotta is! Egyszer en most az ellenkez irányból érkezem."

De reménykedése, hogy rátalál a támaszpontjára, félórával késbbrohamosan csökkenni kezdett. Keser öngúnnyal kezdte kiszínezni magában,

mi történne, ha mégsem találná meg a barlangot.

8/12/2019 Robur, 3. szám


“Visszamehetek a roncshoz is. Oxigénem van éppen elég. – Odaütötte atalajhoz a magával cipelt tartályokat, melyek érezheten nehezedni kezdtek.

– Persze éppen tovább is mehetek... Tovább, míg ki nem merülök, lerogyokvalahová és el nem alszom...

A kötelet... elvágni, amir l Donas mesélt... Hát tényleg ez a legrosszabb?

Ugyan, miért is ne?"A tartályok súlya egyre ntt. Eldobni! Feladni! Úgyis reménytelen azegész!

A végén Robina tényleg eldobta az egyik tartályt. És akkor, szinte abban apillanatban, egy elreugró tömb mögül szemébe világított az ibolyaszínoktaéder. Mellette ott állt a kabin. Azon túl meg a földre szállást segít

jelzberendezés sértetlen állványa.Észhez tért, megfordult, visszaballagott. Felvette az eldobott palackot.

Felélénkülve indult neki az óriási kristályfészek bejáratának.Már harmadszor érkezett ide a támaszpontra, de csak most tudatosult

benne, milyen keskeny a bejárat. Alig tudott a tartályokkal

keresztülnyomakodni rajta.Bent ellepték a fájdalmas emlékek. Utoljára hárman voltak itt. Jókedven

játszottak. Láncot alkottak, úgy dobálták egymásnak az ingadozó, súlyostartályokat, mint léggömböt a gyerekek.

A mindennapos munkamegosztás réges-régen kialakult már a négy útitársközött. Ezt megkönnyítette, hogy a komputer szerint mind a négyenszimpatizáltak egymással, ilyen nagy jelentség feladat véghezvitelénélvégzetes volna minden szubjektív bonyodalom. De köztük sohasem voltkomolyabb súrlódás. Stef volt a parancsnok, de meg sem kísérelte tekintélyétéreztetni. Nem is kellett. Mindenki a megszokott normák szerint mozgott.

Itt a barlangban eszébe jutott, hogy az utolsó leszállóegység kirakásánakbefejezése után, mikor már elérkezett a visszatérés ideje, Frank csak úgymellékesen megkérdezte:

– Mit gondoltok, lányok, ne nézzünk el még egyszer a kupolába?Amikor helyeseltek, beszólt a rádióba: – Stef, meghosszabbítjuk a

kirándulást. A kupolához repülünk. Meglehet, elnéztünk ott valamittegnapeltt... Rövid szünet után meg is jött a válasz.

– Rendben van. Maradjatok adáson.Hát Ilyen harmónia uralkodott közöttük. És így nem is volt unalmas a

hosszú együttlét. Az ilyen jó viszony bizonyos keretek között sok mindentmegenged. Néha ugratták egymást, néha vitatkoztak... Ugyanakkor ez a jó

viszony megkövetelte a feltétlen bizalmat. Tudniuk kellett, hogy a döntpillanatban mindenki megteszi a magáét.Szóval elmentek a kupolához. Persze semmi újat nem találtak ezen a

pótkiránduláson. De találhattak volna. Sajnos, ilyen könnyen az a kupola nemadta meg magát.

Robina most ellenrizte óráján, hogy útja a baleset helyétl több mintnégy óráig tartott.

– Szóval, ennyivel tévesztettem el leszálláskor a célt!Bepréseldött a cseppkbarlangba. Itt lenygöz volt a meseszer

pompa.Az itteni kristályok földi nagyságrendek voltak. Sokféleségük szinte

áttekinthetetlen. Az egész látvány a rejtettség, titkosság hangulatát sugallta,mint egy mesebeli kincseskamra.

8/12/2019 Robur, 3. szám


A lány hanyagul földre pottyantotta a tartályt. Egy köteg csillogó gipsztazonnal szétomlott. Ijedten igazította egyenesre a palackot.

A vibráló fény er sen árnyékolva hatolt csak át a falakon. A barlang talánötven méter mélyen húzódott a kristályhegység alá. Hátrafelé egyrekeskenyedett. Ott már sorban álltak a tartályprizmák. Oxigén meg minden

elképzelhet konzerv.Kutatva körülnézett. Most elssorban a felszerelést szerette volna számbavenni. Talált egy lézerpisztolyt, pontosabban inkább lézeres hegeszt-vágóberendezést, kint a bejárat eltt meg ott állt az egyszemélyes, zsilippel ellátottkabin. Volt benne három tartalék rruha. És hozzászámítani mindazt, ami aroncsban található.

“Az ám, a kabin!"Kiment, megnézte.“Mit is mondott Frank? Azt, hogy ha nem akarjuk, hogy a meteorok

agyoncsapják, be kell vinni a barlangba. Csakhogy a bejárat túl keskeny.Ennek kiszélesítése lett volna az utolsó feladatunk Itt."

Most nézte meg elször életében jobban a kabint. Tulajdonképpen csakafféle rkonténer volt. 3 méter széles, 4 méter hosszú, 2 méter magas. Mostátérezte, hogy ez a manyagból és fémbl készült hasáb itt az egyetlenvalami, ami a földi védettség illúzióját adhatja. Élet 24 köbméternyi hazaiatmoszférában. Ez valami, még akkor is, ha az embert szelepek, készülékek,tartályok veszik körül...

Kinyitotta a küls zsilipajtót. Mindjárt észrevette a zsilipbe rakottkéziszerszámokat. Gépiesen a bejárathoz cipelte ket.

Kevéssel késbb teljes er vel verte egy csákánnyal a kristályokat abejárat két oldalán. Valóságos por- és szilánkfelhbe burkolódzott. Dehiábavaló volt az er feszítés. Alig néhány csúf kis karcolást volt képes ejtenia kemény anyagon.

Fárasztó munka volt. Rövid id múlva már alig volt képes megemelni acsákány nyelét. Ereje fokozatosan elhagyta. Abbahagyta, megpróbált

józanabbul gondolkodni. Valamit hallott a bányászati réselésr l. Elvette alézervágót, és tíz centiméteres távközökben nyílásokat égetett az ásványba.A köztük lev kristályanyagot már könnyen ki tudta bontani.

Nem figyelt az Id múlására. Összeszorított foggal dolgozott, gúnyoselégtételt érezve, amikor darab darab után szakadt ki a falból. A bejáratlassan szélesedett. Persze, még a legelemibb biztonsági szabályokat issemmibe vette, nem figyelt rá, hogy fentr l a nagyobb kristályok, ha

támaszukat kicsákányozza, bármikor a fejére zuhanhatnak.Sok munkával annyira kiszélesedett a bejárat, hogy a kabinkeresztülférhetett.

Robina meg ott állt eltte, kezében a mér szalaggal, és csak mostgondolta meg, hogy ezt a monstrumot, látszólagos könnysége ellenére,képtelen megmozdítani. Leszegett fejjel ballagott vissza a kristálybarlangba,maga után húzva a földön a mér szalagot.

– Mi az ördögnek kellett az egész?!Állandóan feltolakodott benne ez a “minek" kérdés.Leült a földre. Súlyos kézzel nyomta le a fáradtság. Az idáig cipelt két

oxigéntartályra nézett.

– Nevetséges! – szakadt ki belle. Hangja rekedt volt az elbbier feszítéstl. – Annyi hever itt, hogy ötven évre is...

8/12/2019 Robur, 3. szám


Megrázkódott. Ugyan, az ég szerelmére! Viszont tisztában volt vele, hogymaga a gondolat nem is olyan örült. Akár realitás is lehet. Mit realitás!Egyszer en ez a keser valóság!

A gombóc lassan egyre feljebb emelkedett a torkában. Testét elborította averíték, megint hatalmába kerítette a pánik.

Két kezét fejéhez szorította. De csak a sisakot érezhette. Ez is csakkörülveszi, bezárja, behatárolja... – Meg fogok bolondulni! – mondta ki hangosan.Megnyomta az oxigén-többletadagoló billenty jét.Az éltet, hvös gáz végigmosta arcát. Behunyta szemét, mélyeket

lélegzett. Aztán arra kényszerítette magát, hogy egyforma nagyokatlélegezzen ki és be. Egészen addig csinálta, míg el nem fogta a szédülés.

“Csak nem feladni! – szorította össze a fogát. – Négyünk közül senki semfogja feladni. Ez volt a megállapodás, ha nem is beszéltünk róla."

Eszébe jutott, hogy jó néhány órája itt van, és nem evett még semmitazon a kis koncentrátumon kívül, amit a kristály tetején étvágytalanul

elmajszolt.Kinézett a bejáraton át a kabinra.

– Mosdanom is kellene... Cserélni a szkafander elnyelbetétjét. – Legyintett. – Ráér késbb...

Tovább révedezett. Ültében szétvetette lábát, hátával egy halomkristálynak támaszkodott. A grotta tetejére bámult. Egy csodálatosan aranyosfoltra, ahol hasábosan kristályosodott kénkovandcsomó függött. Valójábanazonban nem is érzékelte, mi van ott.

Tudat alatt tisztában volt vele, hogy mostani elernyedése a vég kezdete.De még ez sem rázta fel tespedésébl.

Hirtelen egész sor Live-illusion jelenet jutott az eszébe. Hasonlóhelyzetek, mint most az övé. Lépten-nyomon lehet ilyesmit látni azadásokban. Elmosolyodott.

Az a sokféle katasztrófa! Maguk a szerzk persze egyikbl sem kerültekvolna ki élve. De hát ott voltak a hsök! Azok meg a leglehetetlenebbhelyzetekbl is kikecmeregnek...

Ám egyetlen olyanra sem emlékezett, ahol valaki egyes-egyedül maradtvolna egy apró, ellenséges kristálytörmeléken, melynek egyik oldala

járhatatlan ásványdzsungel, a másik meg ércek és fémek s keveréke.Persze, a hsök túlélik... Legtöbbször ott állt az élükön egy acélkemény

parancsnok. A tévedhetetlen elhatározásokat hozó vezet. És minden

mellékszereplnek legkevesebb két felsfokú végzettsége volt. Lefogadom,az ilyenek már készen állnának a tervvel, hogyan lehet innen kikerülni.Nekem sohasem lesz tervem. És az adott helyzetben nem is lehet... Nemvagyok eléggé képzett. Mezoperátor… mit kezdhetnék vele? Hol vanerrefelé valamilyen mez, mire tudnám használni? Még csak egy ócskamágneses mezeje sincs ennek a bolygótörmeléknek...

A fejében bujkáló tompa fájdalom most szúró lüktetésbe kezdett ahalántékán. Amennyire vissza tudott emlékezni, életében elször volt igazi,komoly fejfájása.

Az elssegélytáska meg a leszállóegységben van.– Hát... ha olyan nagyon kell, el is hozhatom.

8/12/2019 Robur, 3. szám


De képtelen volt bármiféle elhatározásra. Megint az oxigénadagolóhozfolyamodott. Kinyújtotta testét, amennyire lehetett, mert már a háta Iselkezdett fájni.

Aztán szépen oldalára fordult, behunyta a szemét. Egy ideig még érezte alüktetést a halántékán, de végül elaludt.

Felriadt, mert rettenetesen belenyilallt a fejébe. Meg sem változtattahelyzetét, úgy nyomta meg az oxigénadagoló billentyt. Ám ez is csakpillanatnyi megkönnyebbülést hozott.

Megnézte az órát, és megdöbbent. Mindössze hat óra telt el azóta, hogy amunkát abbahagyta. Pedig azt hitte, már több napja révedezik itt.

Hogyan fognak ezek az órácskák egyszer napokká, hónapokká, évekkéösszegezdni?

Hátára fordult, felbámult a boltozatra, olyan felületre, mely körömnyimézsárga topázokból állt.

“Legyr az id... Akármit csinálok, az mind értelmetlen! Mindenértelmetlen! Ez a vég! Végét kell vetni!"

Jobb kezével megérintette a szkafander sisakzárjának rögzítgy jét.Amúgy játékosan, elkezdte lecsavarni. Érezte, hogy a tömítés fokozatosanenged...

“Elvágni a kötelet l Mi az ördögnek lengedezzem kínok között rajta?"Káprázat lepte el, mintha kaleidoszkópba bámulna. Színes képek

kergetztek, látszólag összefüggéstelenül, de a soron következ mindig azell keletkezett.

Napsütötte tájak vonultak eltte. A Kaukázus, Magas-Tátra, az Alpok, aNiagara, valamennyi vidék, amit EVO-iskolás korában végiglátogatott.

Sosem látott ilyen éles emlékképeket. Érezte az erdk, legelk illatát.Szinte ellepte brét a zuhatagból felszálló pára.

És magát is látta, meg a barátalt. Ölelték a sátorkarót, mert vihar söpörtvégig a fennsíkon. Látta magát nevetve, szétszórt hajfürtökkel az arca körül.

Aztán váratlanul mintha újra az Intézetben lett volna. Mellette Willfart, azoktatója. Homlokán ssödtek az összeszaladt ráncok.

– Legalább ötven évig fog tartani, míg birtokba vehetjük a nagyer mezket is. És ha nem igyekeztek, még sokkal tovább! Addig meg semmisem lesz a tíz fényévnél távolabbi rrepülésekbl. Ehhez több mint hat évkellene a mai képességeink szerint és több mint nyolc ember...

Persze, Willfart túlzott egy kicsit, mint rendesen.És most? Tulajdonképpen milyen messze jutottak?... No, én azért mégis

csináltam egyet és mást. Az már valami, ilyen hipermezt irányítani...Váratlan fordulattal Ed bátyját látta, ahogy nevetve rázza a fejét, mikor szerette volna megesketni, hogy nem repül a Marsra, st még az eszébe sem

jut ilyesmi.– De éppen hogy odamegyek! – felelt Ed. – Pontosan azért, mert önz

vagyok, magamra gondolok. Ezzel a törött gerinccel nem tudok a Földöndolgozni. Itt nyomorék vagyok. A Marson meg csaknem teljes érték ember.Én, amíg csak jártányi er m lesz, Robi, hasznos akarok lenni! Elvártam volnaled, hogy megérts. Vagy jobb szeretnéd, ha besavanyodnék?

Na, látod! Azt meg, hogy neked, húgocskám, szükséged van rám,egyszer en magad sem hiszed. Hát így! – Ezzel felöltözött, futó csókot

nyomott az arcára, és belépett a liftbe...Miután Ed valóban elrepült, belátta, hogy nagyon is igaza volt!

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Jó, jó, de én? Lehetek én itt hasznos? Hogy Robina Crux létezik-e ezenaz aszteroidán, az teljesen közömbös. Egyébként sincs senkinek jogakicsavarni a kést a kezembl, ha el akarom vágni a kötelet...

Azok ott kinn – és megint eszébe jutott Donas kézmozdulata – felelsekaz elhatározásaikért."

– Igaz ez?... Aztán itt vannak még az idegenek, akik a kupola adóját mega lüktet fényforrást hátrahagyták. Az ám, az idegenek!

Felegyenesedett. – De hiszen vissza is jöhetnek, meg is találhatnak!És... és – testén végigfutott egy forró hullám – én lennék az els ember,

aki kapcsolatba lépett velük.Egy ideig kóstolgatta, hogyan landolnának egy idegen rhajóval a Földön.

Hogyan mutatná be az összeseregl embereknek az idegen intelligenslényeket, barátait és megmentit.

Oda se figyelve csavarta vissza a zárógyt. Azért érzékelte a kiskattanást, mikor a biztosítás újra a helyére ugrott.

Aztán elhúzta a szája szélét. Mit is állapított meg Mandy? Az adót többmint négyszáz földi évvel ezeltt készítették, és semmi jele annak, hogy azeltelt idben az építk csak egyszer Is itt jártak volna... És a Földr l? Ott csakannyit tudnak, hogy felfedeztünk egy kisbolygót. De ki képes majd tíz évmúlva, mert rövidebb id alatt nem is érhetnek ide, a kószálóásványtörmeléket megtalálni? Ez jószerivel lehetetlen.

Újra odakapott a zárógyhöz.– És az idegenek? Itt lehetnek holnapra vagy akár a következ órában.

Ilyen automatikus fényforrást nem azért készít valaki, hogy örökre otthagyja!Legalább az energiaforrást fel kell idnként újítani...

Mintha egy pillanatnyi idt sem vesztegethetne, Robina felugrott.Mozdulata túl hevesre sikerült. A boltozatig vágódott, ruhája is felkarcolódottaz elremered, éles szél tetraédereken. Mikor talajt ért, kezévelösztönösen szkafanderét simította le, aztán kilépett a nyilason. A hirtelenugrás még kínzóbbá fokozta fejfájását.

Megállt a síkságon, az eget kémlelte. – Sajnos, el kell hoznom az orvosságos táskát.És anélkül hogy egy pillantást vetett volna a grottára, keményen

tovamasírozott, nem tör dve halántékának kínzó lüktetésével, sem az eltteálló négyórás úttal.

Dacosan optimista hangulata nem tartott sokáig.

Késbb meg nem tudta volna mondani, hogyan került vissza akristálybarlanghoz. A roncsnál már nem volt egészen eszméleténél.Felpakolta az orvosságos táskát, tetejébe a konzerves tartályt, és gépiesen,lépésr l lépésre legyrte a visszautat. Még jó, hogy a fájdalmas lüktetés afejében kissé csökkent. Helyette az volt az érzése, hogy egész feje egyetlentartály, melyben minden mozdulatától, a nehézségi er törvényeit követve,ide-oda lottyan a folyadék. Furcsa érzés volt. Támolyogni kezdett, s lassan azöntudatlanság határáig jutott. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy fejét hidegvízbe márthassa. Mikor megérkezett, nagy er feszítéssel kinyitotta a zsilipet,persze késn zárta vissza. A leveg kiszökött, a kabint újra fel kellett töltenie.Végre nagy nehezen lefejtette a sisakot a fejér l. Végigöntötte magát egy

tartály vízzel, aztán semmir l sem tudott többé.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Valamikor, bizonyára jóval késbb, egy csillagraj közepén találta magát.Együtt repült velük. Azok meg egyre közelebb kerültek hozzá, tzgolyókkáduzzadtak, már-már érintették, aztán szétpukkantak, és mintha ásványoklettek volna, elgzölögtek. Egyszerre az rbl kibukkant a kisbolygó világítótányérja. Újra az útitársai között volt. Ott álltak mind a négyen a

kormányfülkében, a meteorveszély ellenére levették az ablak páncélzatát, éslelkesen bámulták az ismeretlen égitestet, ahonnan változatlan frekvencián,sztereotip egyformasággal áradt az érthetetlen jelzés. Zuhantak a világítótányér felé...

A kép hirtelen szétesett. Most már az rhajón kívül, egyedül zuhant acsillogó kristályok közé, melyek egyre fenyegetbben nttek, már f iémagasodtak... az obeliszkek mindenfell t fenyegették… és a repülés csakegyre tovább tartott.

Mintha fény csillant volna... Robina felriadt....A hátán feküdt. Fölötte ott keringtek a csillagok, de ezek nem jöttek

közelebb. Egy azonban kivált közülük, golyó alakú rhajóvá fúvódott fel,

egyre nagyobb lett. Aztán, mintha arca ntt volna, de ekkor már nem tudtaáttekinteni az egészet, olyan közel volt hozzá. Az arc rákacsintott. Robinaráfújt, s erre az áttetsz gömbbé változott és szétpattant.

Kihúzta maga alól a karját, felstestét kissé megemelte. De a feje csaknéhány centivel került feljebb. Óriási nagynak, nehéznek érezte, mintha nemis a testéhez tartozna. Tompán kongott, mikor visszaejtette.

Úgy érezte, alvadt vérben fekszik. Óvatosan forgatta a fejét jobbra-balra.Ez könnyen ment.

– Aha! Szóval ilyen az, ha az ember elvágja a kötelet... De nem! – felkiáltott és felriadt. Néhány lélegzetvételnyi idre magához tért. A hátánvalami hideget érzett. Rémülten kapott a nyakához. Haja vizes, összeragadt...Igen, ez csak víz...

Körülnézett, bár feje alig akart a parancsnak engedelmeskedni.Csak egy víztartály dlt fel. Feje annak a tócsájában feküdt. Oldalt halkan

zúgott egy oxigénszelep. Keze ügyébe esett, elcsavarta. Nem ment könnyen,mintha minden er kiszállt volna a karjából.

– Valamit enni... – Kitapogatta rruhájában az ételsrítmény tartályát.Undorodva rázkódott meg, mikor a mellette lev, teli elszívó- éshulladéktartályt megérintette. Alig volt annyi ereje, hogy az élelmiszer-rúdbólegy darabot letörjön, és a szájába gyömöszölje.

– Most kellene a gyógyszer... – Körülforgatta a fejét. Eszébe jutott az

orvosi táska. Kinn hever a zsilip eltt.Borzasztóan nehéz volt a feje. És egy cseppet sem érezte, hogy erejevisszatérne.

Megint elkábult. Mintha a leszállóegység törzsén lovagolt volna. A hajó fel-alá ringatódzott vele a tükörfal eltt. nevetett, és látta, amint kibontott szkehaja repül utána.

De ez már nem is a kishajó volt, hanem a himba az EVO-iskolavidámparkjában. A hajócska mellett kacagva kuporgott, ott álltak szülei és Ed.Ez volt Robina els napja az EVO-ban. Edre várt a feladat, hogy bevezesseöt az iskolai élet rejtelmeibe. Ö már két éve odajárt.

Robina nagyon büszke volt, örült az iskolának. Szülei azt hitték, hogy a

himbával meg a többi játékkal fokozzák örömét, megkönnyítik a búcsút...

8/12/2019 Robur, 3. szám


Aztán már csak Ed volt ott, a bátyja. Nagyon komolyan vette arábízottakat, hogy bevezesse bámuló kishúgát az intézmény rejtelmeibe.

Végül a búcsú majdnem csak terhes kötelességgé vált. Gyermekitapintattal hagyta szépen elmúlni ezt a percet.

Kábultságából még többször tért magához. Ilyenkor apatikusan leült egy

székre, gépiesen a szájába tömött egy darabkát a széthullottételkoncentrátumból. Ivott egy kortyot, és visszaesett tompa,összefüggéstelen félálmába. Nagyon furcsa volt az egész. Mindenen áthatolta kínzó fejfájás, akármi bukkant el emlékezetébl. Keveredett a gyermekkor a közelmúlttal. Fantomokként futottak eltte az arcok. Frank meg a többiútitárs ott állt szülei mellett, Ed is ott volt, st még Borisz is. Közbeniskolatársak, tanárok... és megint csak a kristályok...

Abban a néhány percben, amikor magához tért, jelentkezett a józanmeggondolás.

– Te! Fel kellene kelni, levetkzni, abszorbert cserélni, tisztálkodni!Ám e félénken kopogtató gondolatok egyike sem volt elég er s ahhoz,

hogy valóban megmozdítsa. Még az óráját sem tudta megnézni, mert ehhezfel kellett volna emelnie a karját. Egyetlen vágyat érzett, el kellene engedniemagát... De nem lehet a fájdalom miatt.

A fájdalomnak is véget lehetne vetni. Csak be kellene hozni azorvosságos táskát a zsilipbl. Már úgy látszott, ez az ötlet új er t önt belé.Egyszer még sisakját is közelebb húzta magához. De a sisakkimondhatatlanul nehéz volt. Erre megállt, feje oldalra hanyatlott, és adobolás a halántékában újra átvette a hatalmat...

Végül mégis magához tért. Kábult volt ugyan, de különös módonfölszabadultnak és könnynek érezte magát. Az érzés kissé a szédüléshezhasonlított. Mintha egy mérhetetlenül nagy ejternyn lógna, amelyet elkapotta szélvihar, vagy amely hirtelen légzsákba került. Képtelen volt tájékozódni.

És belsejét még valami mardosta. Rettenetes éhséget érzett. Óvatosankinyitotta a szemét. Nem látott semmit. Tejszín homály uralkodott körülötte.

Fokozatosan, apró részletekben végre felfogta helyzetét. Végigpróbálgattatagjait, egyik ujját a másik után. Megállapította, hogy hason fekszik a kemény,sima talajon, arcát a sisak szemüvegéhez nyomva.

A tájékozódással egyidejleg apró emlékfoszlányok is elkerültek. Aroncs... az orvosi táska... a zsilip... Elöntötte a meleg.

– Hol vagyok egyáltalán? – Óvatosan megmozdította a karját, – Most! – adta ki magának az utasítást, és felemelte a fejét. Csak ennél a

mozdulatnál vette észre, mennyire er tlen.Végre felismerte a környezetet. Jobbra tle ott állt, kissé már távolabb asíkság felé, az ibolyaszín oktaéder. Eltte a befagyott tóhoz hasonlítósíkság. Akkor, ezt már biztosan tudta, háta mögött van a grotta bejárata.

Érezte, hogy gyengesége miatt képtelen egyetlen mozdulattal talpra állni.Oldalára fordult, lábát maga alá húzta, majd ül helyzetbe görbült. Mindeningadozott körülötte. Aztán lassan megnyugodtak a kristályok és abarlangbejárat. Most éppen arra nézett.

Kezét a sisakszelephez emelte. Még jó, hogy ez beugrott! Az rruhaautonóm rendszere szabályosan mködött, ezt egyetlen pillantássalmegállapíthatta az övére csatolt mszerr l.

Megnézte az óráját, és megrémült. Többször leolvasta az Idt, míg végülnagy nehezen felfogta, hogy balesete óta 27 földi nap telt el.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Lehetetlen! – motyogta maga elé. – Hogy maradtam életben?Felállni egyáltalán nem tudott. Lába felmondta a szolgálatot. Lassan

odakúszott a zsilipnyíláshoz.Elször szanaszéjjel szórt gyógyszerekre bukkant, aztán meglátta a nyitott

és kiborított orvosi táskát. Mögötte ott állt nyitott záróreteszekkel a zsilipkabin

küls bejárata. Robina keresztül látott a lakórekeszig, biztos jeléül annak,hogy a bels zsilip is nyitva áll. Nyomás és leveg rég elszöktek a kabinból.– Ezt aztán jól megcsináltam! – mondta ki a véleményét. Felkapaszkodott

a zsiliphez. Nem kis er feszítésbe került ernyedt testét keresztül er szakolnia bejáraton. Hihetetlenül nehéz volt elzárni a nyilast. A légtartály szelepjeihezvonszolta magát. Csak a tartalékszelepet volt képes megnyitni, a f kapcsolóer t kívánt volna. Aztán fáradtan lehanyatlott.

A halk, hullámzó sziszegés már betöltötte a helyiséget, de anyomásszabályozó még nem kapcsolt ki, mikor Robina már megoldotta asisakzárat. Csak mikor megtette, tudatosult benne, hogy már megint vét aszabályzat ellen. El is mosolyodott.

Pedig a szabályzat a jó! Érezte, hogy a kabinban még nagyon kevés aleveg. Gyorsan, kapkodva lélegzett. De ahogy megszabadult a sisaktól,máris az élelmiszer-koncentrátum szerteszét hever maradékai után nyúlt.Két kesztys kezével tömte kisebesedett szájába, mohón habzsolta, bár elégnehezen tudta lenyelni.

Sajnos, a józan ész még csak nagyon halk hangon jelentkezett. Pedigtudta, hogy ezzel a srítmény-mennyiséggel, amit itt betömött, régen túlléptea jóllakottság határát. Mégis a morzsák után nyúlt, azokat is elrágcsálta. Frissvizestartályt bontott, mohón nekiesett, de ivás közben hirtelen megállt.Eszébe jutott, hogy a vízkészlet határozza meg életben maradásánakidtartamát. Letette a tartályt, és csaknem elégedetten dlt hátra.

Hamar feladta a kísérletet, hogy visszaemlékezzék a legutolsó idszakeseményeire. Nem tudta, hogyan és mikor vette fel a sisakot, hagyta el akabint, mikor és milyen orvosságot vett be. Mindenesetre, mindezt megtette,úgy látszik, még a kell pillanatban...

A sötét gondolatok máris furdalni kezdték. Tényleg a kell pillanatban?Nem lett volna jobb nem bevenni a gyógyszert, vagy nem a megfelelt venniel?

Elképzelte magát a bejárat eltt heverve, az örökkévalóságig vagylegalább addig, míg megtalálják...

– Nem! Még pislákol egy halvány kis reménysugár!

Egyszer, az elején valamikor már majdnem hozzányúlt a sisakszelephez... – Semmi jogom sem volt hozzá! – morogta. – Senkinek sincs joga, denekem a legkevésbé. Szép kis rhajós vagyok!

Ennek vége. Ki kell találnom valami értelmeset. Mindenekeltt végre lekellene vetni a szkafandert.

De ez még most sem sikerült. Ott ültében elaludt. Feje a mellérehanyatlott és halkan horkolt...

Mire felébredt, újra eltelt 14 óra. A kiadós alvás után szellemileg egészenfrissnek érezte magát, de azt Is megállapította, hogy testileg még ugyancsakgyenge.

Alig tudott felállni. A gyenge gravitáció miatt er sen kellett koncentrálnia, s

er it úgy adagolni, hogy koordináltan, veszélytelenül mozoghasson.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Elször ellenrizte a kabin atmoszféráját. Gondosan utánaszabályozott.Aztán sorra vette a vízvisszanyelt, a konzervkészletet. Végül undorralledobált magáról mindent. Nemcsak a szkafandert, de valamennyiruhadarabját, összecsomózta ket egy csomagba, és néhány liter oxigéntelvesztegetve, kitette a zsilipen.

Már tudta, hogy nagyon kell a vízzel takarékoskodnia. Mégis alaposanmegmosdott. Egészen újjászületett.Utána leheveredett, és lehunyt szemekkel élvezte a szkafander nélküli

élet kötetlen gyönyör ségét. Bre felfrissült az oxigéndús atmoszférában.Hamarosan újra éhesnek érezte magát.

Még mindig meztelenül lukulluszi lakomát állított össze magának. Ilyesmita szabályzat csak rendkívüli alkalmakra engedélyez.

– Itt a rendkívüli alkalom! – kiáltott vidáman. – Robina Crux feltámadása!Megajándékozta magát három deci borral, halsalátát evett, egy fél csirkét

és jó adag crapsot. Ez a gyümölcs a Mars híres Kulka-barlangjában terem.Utána szépen tovább pihent. Lassacskán érezte, hogy tagjaiba visszatér

az er . Fiatal életének ébredez ereje most csak egy kívánsággal töltötte el:túlélni!

Rajtakapta magát, hogy máris azt latolgatja, meddig tarthatnak kikészletei, elssorban a víz. Hamarosan megállapította, hogy képtelenáttekinteni a raktárt.

– Ezt pontosan ki kell számítani! Leltározni kell itt a grottában meg aroncsnál. És itt is összerakni a szanaszét hever készleteket... Azaz, mirevársz, Robi? Van munkád!

Elsnek rendezte a kabin belsejét. Aztán a szkös lehetségeketfigyelembe véve gondosan új ruhát választott magának. Hamar legyzte azt akönny borzongást, mely elfogta, mikor belebújt a friss szkafanderbe.

Elképesztette a szörny rendetlenség, mely a kabin körül uralkodott.Gondosan, csaknem pedánsan összeszedte a gyógyszereket, felhalmozta atartályokat. Még azokat a szilánkokat Is elhordta, melyek a bejáratkiszélesítésénél keletkeztek.

Megbékélten nézeti körül. Még egyszer ellenrizte felszerelését, aztánnekivágott a roncshoz vezet útnak.

Els fordulójában egy köteg csövet hozott magéval. Egy egész napi nehézmunkába került aztán emelnek és görgnek használt csövekkel zsilipeskabinját centiméterr l centiméterre a védett barlangba tolni.

Mikor a konténer elfoglalta végleges helyét a bejárattól balra, Robina, bár holtfáradt volt, elször érezte a kisbolygón, hogy büszke a teljesítményére.Végignézett birodalmán. A kabin ott állt a bejárat mellett, még éppen

kellen megvilágítva. A tágas grotta mélyén a készlethalmok félhomálybavesztek. Elégedett volt. És kénytelen volt megkérdezni magától: elképzelhet,hogy egy ember ezt a kis szögletet otthonának tekintse?

3.

A harmadik napon már hetedik fordulóját járta a barlanghoz. Most is meg

volt rakva öt oxigénpalackkal meg két víztartállyal, melyeket hevederrel kötöttössze. Hátában, lábában zsongott a fáradtság. Ekkor kezdte egy ötlet

8/12/2019 Robur, 3. szám


birizgálni. A villanásnyi gondolat mindjárt egy másik gondolatsort ismegindított. Azt ugyanis, hogy eddig, még saját szemében is, mszakianalfabétának számított. Olyan embernek, aki használja ugyan a technikát,de sem mködésének lényegével, sem a folyamatok jelentségével nincstisztában.

– Hogy mosolygott mindig a tudós Erp tanár úr, ha mszaki dologrólkellett beszélnem... Bizony, kár...

Robina ugyanis valamelyik hajtóm vagy rakéta felhasználásával, kerekeksegítségével, jármvet akart barkácsolni. Bármit, ami menni tud, éscsökkentheti er feszítéseit. Jó ötlet volt, mégis el akarta vetni.

– Minek? Minél tovább tart ez a szállítás, annál jobb!Visszarettentette a gondolat, hogy utána nem lesz mit tennie.

– És amellett el kell készíteni a leltárt... még szép!Aztán jön a rettent bizonyosság: összesen ennyi idd van hátra!Úgy kimelegedett az rruhában, hogy visszavette a hszabályzót.

Meglassította lépteit. Agyának fogaskerekei ugyancsak forogtak! Aztán a

tartályokat letette, egy percig még határozatlanul állt, majd elször lassan,végül egyre gyorsabban nekilódult.

– Ezek nem futnak el ellem – nyugtatgatta magát. – De ki kell próbálnomaz ötletet!

Ilyen gyorsan még sohasem tette meg az utat a roncsig, most agondolatai hajtották elre.

Már látta magát, amint körbeszáguld a kristálytavon, st a kisebbemelkedkre is feljut. Azt vette észre, hogy minden ásványkolosszusról az juteszébe, le tudja-e gyzni majd az csodaautója.

Négy nap nehéz munka következett. Nem szakította meg csak evés és

alvás. Az er feszítés úgy kimerítette, mint még semmi az életben. De amieltte állt, minden volt, csak nem csodaautó.Az utolsó nap nem is dolgozott rendesen, csak fuserált. Alig várta a

próbautat.“A finomabb munkát – gondolta – késbb is pótolhatom. A lényeg, hogy

ködjön."Mégsem mködött, pedig milyen szépen kitervelte...Talált három, az rhajón kívüli mozgáshoz használatos rakétapisztolyt.

Ezeket sikerült viszonylag nem nagy munkával egy tartályhoz csatlakoztatni.Ebbl vehették fel folyamatosan az üzemanyagot. Csak a hajtóanyagcsövektömítése okozott gondot, míg fel nem fedezte, milyen jól megfelelnek a célnak

a leszállóegység bels manyag borításának felolvasztott darabjai.Nem volt éppen veszélytelen a lézervágóval dolgozni. Egyszer elégkomolyan megégette a bal keszty jét, másszor majdnem lyukat égetett aszkafander csizmájába. Mégis nagyon örült, mikor a rakétapisztolyok és atartály végre szerves egészet alkotott.

Jóformán áthidalhatatlan nehézséget jelentett az alváz megépítése. És akerekek! Robina az ügy érdekében már második napja csak craps-gyümölcsön élt, mert három üres konzervdobozra volt szüksége. Ezek atermoplaszt-dobozok 25 centiméter magasak voltak, körülbelül 15centiméteres átmér vel. Földi körülmények között sohasem jöhettek volnakerékként számításba, de itt, a gyenge gravitációra való tekintettel, elég

szilárdnak bizonyultak.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Ami végül is ily módon megszületett, inkább egy miniúthenger és egy XX.század végi dekadens-absztrakt képzvészeti alkotás keresztezéséneklátszott, s nem jármnek.

Vágyakozva gondolt az er mezvel mozgatott jármvekre, a hangtalan,elegáns alkotásokra, melyek minden földi háztartásban megtalálhatók. Kett

közülük a Reaktom rakterében pusztult el.Furcsa külleme ellenére úgy látszott, a kiskocsit az elüls henger jobbra-balra mozgatásával talán lábbal kormányozni lehet, és legalább sík terepensimán kell gurulnia.

Hát majdnem így is volt. Még szerencse, hogy a járm éppen a roncs felévolt fordítva, egyébként a rakétaszerkezet els begyújtásakor valószínlegeltnt volna a soha viszont nem látásra, így csak a leszállóegységnekütközött. Az els henger kitörött, a drótkötések egy része elszakadt vagymegereszkedett. Érdekes, Robina alig mérgeldött. Régebben valószínlegfeladta volna, így közvetlenül a cél eltt. Most öröme túlszárnyalta csalódását.Hiszen ez a vacak mégiscsak megtett öner l vagy tíz métert! És ezt a

szerkentyt a saját kezével építette... Képes volt gépet készíteni, valóságosszaki csodát tett!

A törött henger kicserélése még egy napi munkába került. És ami ennél issúlyosabb, öt további gyümölcsebédbe. Arra ugyanis nem tudta rászánnimagát, hogy egyszer en eldobja a doboz tartalmát. Pedig már azt képzelte,hogy testébl nnek ki a Mars-moha indái, amelyek ezeket a finomgyümölcsöket termik.

A második kísérleti start sem hozott teljes sikert. Most befékezte a jármvet, és ráült. A szelepet csak résnyire nyitotta. Nem is történt semmi.Kénytelen volt több gázt adni, s akkor kiderült egy újabb tökéletlenség. Ahárom kipufogó lüktetve, kiegyenlítetlenül dolgozott. Pedig ezen múlt volna a

járm irányítása. Így a hengerek nem egyforma sebességgel indultak útnak – ebbe nyilván a gyenge nehézkedés is belejátszott –, s az egész szerkentyelkezdett forogni.

Újabb napjába került az adagolóberendezés kitalálása és beépítése. Ezmár biztosította a három szelep egyforma munkáját. Közben csak úgymellékesen arra is rájött, talán egyetlen szelep is elég lett volna a jármmozgatásához. Nagyon büszke volt. Szinte mindenre képesnek éreztemagát. Ilyen alkotó szellem eltt nem lehet akadály!

A legközelebbi nap meghozta a várva várt indulást. Mégis azzal telt el,hogy Robina az “öszvérkéjét" – így nevezte el alkotását – javította. Az els

kanyart ugyanis kissé szkre vette. A centrifugális er lerepítette, s azöszvérke elszáguldott, keresztben a tavon. Még szerencse. Ha a hosszantiirányt választja, ki tudja, rábukkanhat-e valaha. A kiskocsi fennakadt kétkristálytömb között, ott függött sziszegve és az er lködéstl rángatózva, mígRobina a futástól lihegve végre elzárta a szelepet.

Ezek után be kellett építeni még egy zárórugót is, mely megszakítja azüzemanyag adagolását, ha átváltják az e célra szolgáló emeltyt.

De most már valóban elkészült.Úgy érezte, ezekben a napokban több mszaki tudást sajátított el – a

megértett összefüggések révén –, mint kiképzésének négy éve alatt. Erremódfelett büszke is volt.

Mieltt tovahajtott volna, néhány percet az er gy jtésnek szentelt. Csakmost döbbent rá nagy meglepetésére, hogy amíg az öszvérkén dolgozott,

8/12/2019 Robur, 3. szám


egyetlenegyszer sem jutott eszébe nyomasztó jöv je. St útitársainakszomorú vége sem. Most már csak úgy érzékelte a katasztrófát, mint rég múlteseményt, mely nem vált ki heves érzelmeket, éppen csak megérinti azembert. Kissé meg Is ütközött ezen. De a másik pillanatban már agázadagolóval játszott.

Az a lényeg, hogy így gyorsabban el tudja szállítani a roncstól az otthever készleteket. Ez pedig már a leltár elkészítése miatt is fontos.Azért addig még elfecsérelt egy újabb napot, egy tartály hajtóanyagot meg

nem kevés saját energiát, míg kipróbálta a barkácsolt kocsit. Egyszer – mindig partközelben haladva – megkerülte az egész tavat. Mikor már biztosabb volt a kormányzásban, nézegette a kristályok sokféleségét. Háromakaratlan megállásra is kényszerült. Kisebb javításokat, igazításokat kellettmég elvégezni az öszvérke szerkezetén. Végül épségben visszaért a töröttkishajóhoz.

Aztán nekikezdett a szállításnak. Most már napnál világosabb volt – mégez is büszkeséggel töltötte el –, hogy a kiskocsi teljesítményét túlméretezte.

Jó néhány tartályt egymáshoz kötött, úgy vontatta maga után atöbbletszállítmányt.

Meg is volt elégedve az els fuvarral. Néha, igaz, még túl vakmer kanyarokat vett, de idejében ura maradt gépének, és lassan kiismertecsalafintaságalt.

Útközben énekelni kezdett. Mindent, ami csak az eszébe jutott.Népdalokat, divatos slágereket, pontosabban olyanokat, melyek a Földönnéhány évvel ezeltt divatosak voltak. Még szirupos táncdalokat is, pedigazok rendes körülmények között az idegeire mentek.

Lassan-lassan felfedezte ennek a különös égitestnek fanyar, egyedülállószépségét. Némi optimizmus kerítette hatalmába, ez elfedte a rettegést avárható jövl.

Közben egyszer apa is eszébe jutott. Vajon hogyan viselkedne itt?Kirántaná a veszélyhelyzet a letargikus látszatmegbékéltségbl, vagy éppenteljes rezignációba süllyedne? Robina most szilárdan hitte, hogy apa a régi,lendületes, célratör emberré változott volna vissza. Még az is eszébe jutott,meg kellene próbálni hasonló próbatétel elé állítani. Ed bizonyára tudná,érdemes-e...

– Ugyan, Robi! Csak maradj a valóság talaján! Veled ugyan mi történt,még nem is olyan régen? – összerázkódva gondolt vissza a meglazítottsisakbiztosítóra.

Még akkor sem sokkal lohadt te a kedve, mikor hirtelen ráeszmélt, hogyapát meg Edét a bizonyossággal határos valószínség szerint soha többénem fogja látni. Éppen nehéz terepen járt az öszvérkével. Olyan övezetenhatolt keresztül, ahol az ásványok felfújt, megmerevedett hólyagokként törtekel a talajból. A bukdácsolás minden figyelmét igénybe vette. Óvatosanelkanyarodott, hogy kikerülhessen egy nagyobb akadályt.

Gondterhelten hátralesett a rakományra. A vontatott tartályok némánugráltak a kis járm után, látszott azonban, éppen hogy elviselik a durvabánásmódot.

Micsoda recsegés-ropogás volna itt normális atmoszféra és nehézkedésmellett! Most valósággal kívánta, bárcsak hallaná...

8/12/2019 Robur, 3. szám


Ezen a napon be is fejezdött a készletek elszállítása. A következ kétnap alatt teljesen kiürítette a roncsot. Mindent a grottába szállított, amit csakképes volt leszerelni, és amir l úgy gondolta, hogy valamire használható.

Sokféle értékes dolgot elvontatott ez alatt az id alatt. Talált vízbontókészüléket, néhány motoros szerszámot, egy kicsi, szinte régiségnek számító

“mindenev" motort. Ezt a fajtát idáig nem is ismerte, s nem is tudná, mirevaló, ha nincs véletlenül mellette a használati utasítás. Nagy tömegelektronikus panelt is kiszerelt. Ezekkel egyelre nem tudta, mit fog kezdeni.Talált egy dombormves mintával díszített brzsákot is, mely háromnegyedigmeg volt töltve valami puha, képlékeny anyaggal. Ez a lelet felkeltette akíváncsiságát. A szétrakott anyag- és kacathalom közepén leült, és kibontottaa tarisznyát.

Meglepdött. Kétségtelen, különféle növényi magvak voltak benne, porrászáradt földben. Egy csipetet a sisakszelephez közelített. Fanyar szagotérzett.

– Föld! – suttogta. Egyszerre izgalomba jött. Lassan ingatta a fejét, hogy

elnyomja feltör meghatottságát. – Ugyan ki foglalkozik manapság még ilyesmivel?Nézte a szép kis briszákot. Talán Mandyé volt. hajlamos volt a

nosztalgiára, alkalomadtán szentimentális is tudott lenni. Senki nem énekeltolyan érzéssel, olyan mély bels odaadással, mint Mandy. Persze, mérsékeltzenei képességeit nem mindig sikerült palástolnia. Összeszorult szívvelgondolt barátn jére.

Mandy! Szinte maga eltt látta a kerek, bodor gesztenyeszín hajjalkeretezett arcot. Furcsa lány volt. Gyakran ábrándozott, tudott bensségesendudorászni. Steffel pedig szinte kínosan gyengéd volt a viszonya. Sugyanakkor sokszor száraz, gúnnyal vagy kedélyes oldalba taszítással, deutolérhetetlen határozottsággal segített megoldani bármilyen problémátbárkinek a legénységbl.

– És mennyire Igyekezett, hogy engem Frankhoz tereljen! – kénytelen voltfelnevetni. – Annak idején valószínleg meglehetsen ostobácskánaknhettem...

– “Nézzétek, a leányzó elpirult!" – Persze hogy elpirult Robina, mikor Mandy ezt ismételgette mellette. Ez a bemutatkozáskor volt, abban apillanatban, mikor egyáltalán felfogta, hogy négyen fognak évekig együttutazni. És hogy Mandy és Stef “sidk óta" – ez volt Mandy szavajárása – barátok, így egyedül Frank jöhet az számára partnerként számításba.

Így. És ez a Frank akkor szégyentelenül mustrálgatta. Aztán, minthavalami ételt kóstolt volna meg, csak annyit dörmögött: “Hát igen!" De ez úgyhangzott, mintha valami apróság még hiányozna abból az ételbl, bár egészében véve aránylag jól sikerült.

Gyorsan félrerakta a tarisznyát. Nem akart tovább emlékezni. Folytatta akarosszériaelemek lecsavarozását. Nem akarta saját magával szembenalkalmazott kegyes kis csalását – már tudniillik azt, hogy barátai mindennekellenére valahol talán élnek – újabb tépeldéssel megzavarni.

A készletek befutása után öt napra volt szüksége. Ezalatt szakadatlanuldolgozott. Felvette a leltárt, rendezte a készleteket. A tartályokat úgy rendezteát, hogy a grotta ne nyújtson olyan képet, mint egy ideiglenes raktár. Mikor

minden együtt volt, listájával visszahúzódott a kabinba.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Néhány óra semmittevéssel kiélvezte az rruha nélküli élet örömeit, csakaztán esett neki a számoszlopoknak.

Végeredményben a lehet legegyszer bb feladatot kellett megoldania. Denagyon meggondoltan akart dolgozni. Hosszas meggondolás után táplált beminden egyes adatot a kis számítógépbe.

Mikor észrevette, mennyire óvatos, még fel is nevetett, de tudta, avidámság eme kitörésével csak el akar takarni valamit. Mert lelke mélyén ottlapult a félelem. Pedig azzal is tisztában volt, csaknem mindegy, milyeneredménnyel végzdik a számítgatás. Ha a készletek netán száz évigkitartanak, az csak annyit jelent, hogy a helyzet életfogytáig nem változik. Hameg hamarabb kimerülnek, legalább elre láthatja – a szó szoros értelmébenhalálos biztonsággal – az elkerülhetetlen véget.

Még nem tudta eldönteni, melyik eset volna inkább ínyére. Most csakdolgozott. Fölállította a napi szükségletek táblázatát az életfontosságúdolgokból, összeadta, levonta az elkerülhetetlen veszteségeket. Bekalkuláltegy mennyiséget az elre nem látható esetekre. Elször az derült ki, hogy az

oxigén elég 103 évig.Az élelmiszereknél valamivel nehezebb dolga volt. Mindjárt két

párhuzamos tervet készített, egy optimálisát és egy csökkentettet. E kétváltozattal jó messzire kitolta a készletek kimerülését. Utoljára hagyta a már eleve gyanús ivóvízkérdést.

Csak a második napon vált bizonyossá, hogy gazdaságos fogyasztásmellett a víz, beszámítva az állandó regenerációs visszanyerést is, legfeljebb35 évig tarthat.

A mindent eldönt számítási mvelet után els megnyilvánulása a gúnyvolt.

– Gyönyör ! – kiáltott fel. – Hatvan évvel számolhatsz, aztánkiselejteznek. Félidben.

Nem tagadta, a felismerés úgy érte, mint egy bunkó-csapás. Valamikor régen, hatvanéves fejjel mentek az asszonyok nyugdíjba. Még sokkalrégebben az átlagember csak 30-40 év életet remélhetett. Akkor a hatvan évtisztes öregkor lett volna.

Hátradlt. Maga elé ejtette az adatlapokat. Gondolatai szabadoncsapongtak.

– Ml mindent jelenthetett volna ez a 35 év a Földön! Gyermekeketszerettem volna. Kettt. Valószínleg, st egész biztosan nekivágtam volna anagy er mezk irányításának. Késbb talán újra részt vettem volna egy

rexpedícióban. Ha sikerült volna leigáznom a hipermezket, beosztottakvolna az els intergalaktikus expedícióhoz, soha viszont nem látásra... – Így akartam volna? Képes lettem volna még egyszer önként elhagyni a

Földet, esetleg örökre? Miért ne?... Egy csoport rendes emberrel, köztüktalán Frankkal. Mi biztosan együtt maradtunk volna hazatérésünk után. Ésbiztosan Indult volna ide egy expedíció, miután a Reaktom hírét hozta azidegeneknek.

Eszébe ötlött, hogy ez az expedíció biztosan meglesz. Hiszen hírül adtáka Földnek, mit fedeztek fel a kristálybolygócskán.

– Még az én életemben útnak Indulnak, és valószínleg soha többé nemtalálják meg ezt az aprócska égitestet.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Pedig a kutatás alappillérét jól határozta meg Stef. Szerinte ez a kisbolygólett volna a bázis az idegenek kereséséhez. Fölös készleteinkbl látta volnael magát a kutatócsoport.

– No persze, azért marad valami munka nekik. És talán készlet Is. Denem érnek ide soha. Persze, más lenne a helyzet, ha mi is elhelyezhettünk

volna egy rádióadót, ha kitehettük volna útközben a helyzetjelz bójákat...Akkor legalább mi visszataláltunk volna.Még egyszer végignézte az adatlapokat.

– Harmincöt év... több, mint amit eddig megéltem. Mindenesetre még elégsok idm van...

Úgy érezte, semmiféle elképzelése, feltevése nincs, mit lehet ezzel aharmincöt évvel kezdeni. Már az is aggasztotta, ha a holnapi napra gondolt. Aholnapra, amelyre még nincs munkaterve... Innen nézve a harmincöt évörökkévalóságnak látszott. Viszont bátran feltételezhette, hogy ennyi idátkozottul rövidnek is tnhet, ha van mihez kezdeni.

– Hogy mondták valamikor? “Életfogytiglan." Egykor ez a büntetés volt

súlyos gonosztettekért. De még azok is tarthattak valamilyen kapcsolatot atöbbi emberrel.

Reszketett, a kabin temperált hmérséklete ellenére. Azért is kihúztamagát.

– Hohó! Az élelemmel meg az oxigénnel egyáltalán nem kelltakarékoskodni!

Újra az adatlapok f ié hajolt. Nekikezdett az energiamérlegkiszámításának. Hirtelen rájött, hogy ennél a pontnál élete még továbbrövidülhet.

Ezt a mérleget csak két további nap alatt volt képes elkészíteni. Nehezen

ismerte ki magát az efféle számításokban.Hogy a reaktor mennyi teljesítménnyel szolgálhat, az leolvasható. De ittvan még a mechanikus áramfejleszt meg a hozzá tartozó hajtóanyag.

Meg kellett az oxigénmérleget változtatnia, mert nem számolt az égésnélelhasználódó gázmennyiséggel. Ezen csak mulatni lehetett. Az oxigénkészletaz eredeti 103 év helyett csak 97 évre volt elegend.

Egy szó mint száz, csaknem teljes bizonyossággal kiderült, hogy azenergia, amely a kabinban az életfeltételeket biztosítja, még körülbelül 63évig kitart.

– Miért hoztunk ide éppen vízbl ilyen keveset?A kérdést nem gondolta komolyan. Hiszen tudta, hogy még további

szállítmányok érkeztek volna. Gépeket választottak még ki, egy kis válogatottkönyvtárat meg persze vizet.Mikor a kis könyvtárra gondolt, majdnem hangosan felüvöltött. Micsoda

idtöltés lehetne!– A fenét... ha akkor... – felsóhajtott és maga elé bámult.Vajon hogy fogadja Borisz, ha hall valamit felle? Azt persze tudta, hogy a

Reaktom legénységébe került. Jó, nem túlzottan izgató egy rhajó startja, bár ez a világ legmodernebb hajója volt... Persze azt is tudta, hogy két férfi és két lesz a fedélzeten. Lehet, az volt a véleménye, hogy valószínlegmagamon kívül vagyok emiatt. Eh! Észrevette egyáltalán, milyen rosszul esettnekem, mikor elhagyott?

– Ej, nagyon a szívedre veszel mindent, Robi! – mondta, nem is egyszer. – Edzened kellene magad! Próbáld meg könnyebben venni a dolgokat. Úgy

8/12/2019 Robur, 3. szám


sokkal jobban érzi magát az ember! A lényeg: minden helyzeten a lehetlegkönnyebben túljutni. Érted?

Biztosan az a véleménye, hogy a kettnk közösen töltött idejét hozzáhasonlóan már én is szép kirándulásnak, boldog üdülésnek tekintem, mikor visszaemlékezem rá. Tulajdonképpen neki van igaza. Hát nem ez a

legokosabb?Frank tudhatta, legalábbis sejtette, hogy nem végeztem még ezzel azüggyel. Hogy ez még eltarthat egy darabig. Igazán tapintatos volt...

Egyetlenegyszer beszélt err l, akkor is csak pár mondatot.– Akkor jutsz teljesen túl rajta, ha hazaérkeztünk. Itt kint az rben kicsit

sok idd marad a töprengésre. A mi kettnk Ideje, Robikám, csak otthonkövetkezik. Figyelj rám! Az els tavaszt a déli tengeren fogjuk tölteni. Ott vanmég néhány érintetlen hely, valóságos Paradicsom. Majd együtt fickándozunka halakkal, este együtt ülünk barátainkkal a tz mellett. Elhívjuk a filmeket...

Igen, Frank. A barátaid, a könnybúvárok ott fognak ülni a tz körül. Csakrrepül társuk nem lesz ott. Pedig milyen jól tudott parázson halat sütni...

Robinát meg nem lesz alkalmuk megismerni.De Frankról néha-néha fognak még beszélni...Borisz sohasem fog engem szóba hozni.Nagy nehézségek árán tudta csak másnap magát valami tevékenységre

késztetni. Kedvetlenül kitakarította a kabint, összerakta a számításokat. Aztánelhatározta, kimegy. Csak úgy, cél nélkül.

Elég sokáig öltözködött. Állandóan visszasüllyedt a töprengésbe.Újra feltette a kérdést: van ennek valami értelme most, mikor már tudja,

meddig tart? Persze, bizonyos helyzetekben ez talán még elnyös is lehet.Az ember beoszthatja az idt. Mértéket tud tartani, mennyit fordítsonszemélyes ügyeire, mennyit a társadalmi feladatokra. Ezt érdemes Ismegtenni egy kitzött cél érdekében.

Másrészt, ha nem fegyelmezi magát az ember, könnyen elhagyja magát. – Apa talán meg sem értené, mi itt a probléma. Ed fontosnak tartaná. És

én? Mennyire változtathatja meg az embert a vég tudata? Lehet, hogy telefélelemmel semmit sem képes többé tenni? Lehet, hogy képtelenné válik anormális teljesítményre?

Megpróbálta tovább elemezni a kérdést. – Nézzük, mi a helyzet, ha valakinek van célja, de nincs hozzá elég ideje.

Hétköznapi körülmények között ilyenkor bizonyára végleg elsikkad sok,látszólag mellékes dolog a mindennapok peremér l. Valószínleg éppen

azok, melyek az étetet kellemesen bizsergetvé teszik. Mert rájuk már kár volna idt áldozni, mindent a nagy életcél szolgálatába kell állítani. Ilyenkor minden egyes találkozás egy kedves ismer ssel — akár az utolsó is lehet. Havan ereje programozni a viszontlátást...

– Üres fecsegés az egész, Robi! Itt aztán végképp nincs mit programozni!El akarta magát foglalni, ezért kinn, a grottában, megérett benne az

elhatározás: átrendezi a készleteket, hogy mindent könnyen elérhessen.Közben csak felületesen futott végig benne a felismerés, hogy mostanimunkájával a jövbeli napi teendk amúgy is szk idtartamát még továbbrövidítette.

Mikor végzett, kiment a síkságra. Elször az öszvérkére nézett, aztán

mégis kedvetlenül elballagott mellette. Szinte céltalanul, átsétált a másik

8/12/2019 Robur, 3. szám


parthoz, melynek kristályszerkezete egy történelmi öltözék csipkegallérjáhozhasonlított.

A talaj itt Is tükrözött. Öreg tükör volt ez, számtalan kisebb-nagyobbsebbel. Sötéten csillogó szilánkok hevertek a fényvisszaver felületenmindenfelé. Eltartott egy ideig, míg rájött, ezek meteor ütötte sebhelyek.

– Az ám! – jutott eszébe –, ez az rszektor meteoraktív. Ezt pontosanmegállapítottuk. Stef szerint általában kicsinyek az itteni meteorok.

Sebességük is viszonylag csekély a kisbolygóhoz képest. Átüterejük megolyasféle, mint... olyan, mint... hogy is hívták? Mint egy pisztolygolyóé a régiidkben. Azaz minden viszonylagosság ellenére éppen halálos.

Megrendülés nélkül vette tudomásul, hogy számolgatásában ezt atényezt kihagyta. Azaz, nem kell a dolognak éppenséggel 35 évig tartania.Megtörténhet akár ma, most, itt...

Gondolatai meglehetsen könnyedén csapongtak. Kicsit felvidult sajáttükörképén, mely a nehézkes rruhában békaperspektívában mutatta. Egypercre lekötötte, hogy tükörképe, a bolygófelszín vibráló fényének

megfelelen, hol ragyogó, hol sápadt.A tükröz talajról eszébe jutott az Alex hotel történelmi bárjának tükröz

fémpadlója. Sokszor megfordult ott azokban a “lopott órákban" Borisszal... Jólvan. Te akartad így, Borisz! Az volt a kívánságod, hogy a lehet legkevesebbintézeti kolléga tudjon a kapcsolatunkról. Ezt én sem elleneztem. Elvégre adolog csak kettnkre tartozott. Én legalábbis így éreztem. St még valamikülönös zamatot adott az egésznek. Kedvemre volt a titkolódzás. Azigazsághoz tartozik, kedves Borisz, hogy késbb már mindent másképpláttam. Te magad gondoskodtál róla, mikor már minden elmúlt, hogyátfogalmazzam a dolgokat. Ugyanis mindig óvtad magad mindenféle erkölcsikényszertl. A kollégáid véleménye viszont mégis jelentett volna számodravalamit. Ez az igazság, Borisz. Pedig ma olyan idket élünk, mikor a hosszútávú lapulás már nem nagyon kifizet...

– Kár volt óvatoskodni, Borisz! Sose hibáztattalak azért, hogy ebbl nemlett semmi... Pedig én kész lettem volna rá. Egy idben azt hittem, ez jelentinekem az életet.

Robina most világosabban tudta, mint valaha, világosabban, mint Frankkalegyütt a Reaktomon, hogy sohasem jutna eszébe Borissza! rendbe hozni adolgokat. Még akkor sem, ha ott várná kitárt karokkal az rhajó ajtajában...

Elhessegette a gondolatot. – Senki sem fog rád az rhajó kijáratánál várni, Robi! Soha életedben nem

látsz már rhajót!Ott ült a túlsó parton, jó sokáig. Egy rózsaszín föld-pátra támaszkodott,kibámult a világr sötétjébe. Elször jutott eszébe, hogy a jelentéktelencsillagok között, melyek monoton egyformasággal járnak körülötte, az egyik,a Nap, a Föld napja, az Napja! Az is felkel valahol hátul, a kristály csillogófelülete felett, villanó reflexeket csalva el a pontról, ahol fénye a kisbolygóteléri. A Nap! Frank meg is mutatta neki. Innen nézve körülbelül hetesnagyságrend csillag volt. Akkora, mint az a kis pótcsillag a Göncöl szekér rúdjának közepén, amit a Földr l szabad szemmel alig lehet meglátni.

– Jó. Ha így van, így van... Nem tudom elkeresni a sok csillag közül. Éstalán jól van így... Nem szabadna Ilyen sokat üldögélnem. Mozogni kellene,

tornászni. Elsorvadnak az izmaim Ilyen csekély gravitációnál.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Mégsem mozdult. Jólesett így elterpeszkedni. A teste súlyát alig érezte.Még a kemény kristályos talajon is úgy lehetett üldögélni itt, minthahabszivacsba mélyedne az ember.

– Aztán mire nekem a nagyobb izomer ? Lehet, hogy hozzáidomul atestem ezen a harmincöt rongyos éven keresztül ezekhez a körülményekhez?

Eddig nem voltak nehézségeim. Milyen új kutatási téma lenne ez azrorvostudománynak! Ilyen hosszú ideig még senki sem élt hasonlókörülmények között. Sajnos, tapasztalataimat nem fogják felhasználni, hiszensenki sem ismerheti meg ket.

Legalább sikerülne ennek a kis kristályhalomnak a pályaparamétereitpontosan megállapítani. Mert a valószínsége annak, hogy valahamegtalálják, egy a több ezerhez.

Igaz, világít... Forgássíkján a fényekliptikát mint egy kört húzza végig. Derábukkanni, betájolni, ehhez már szerencse kell.

Akkor ismét csak az idegenek maradnak...Csak úgy játékból nyomta be vevkészülékének frekvenciakeres jét. Egy

perc múlva felbúgott az er s, hosszan elnyújtott hang. Hogy Is nevezte Stef?Ez a “hawaii hang" a fülhallgatóban. Az ördög tudja csak, miért éppen Hawaii.Megvonta a vállát, és mellékesen elhatározta, hogy felkeresi az idegeneket.Pontosabban azt, amit maguk helyett hátrahagytak.

4.

Másnap reggel elég lassan ment az öltözködés meg az étkezés: Pedignem ez volt els kirándulása ahhoz a kupolához. Reggeli után igyekezett az

idt behozni. Gyorsan összedobált egy kevés élelmet, teletöltöttehajtóanyaggal az öszvérke tartályát. Jókedven indult útnak.Elször a roncshoz kocsizott. Aztán következett volna a kristályvadon.

Rettenetesen vad terep, melyen még senki sem járt a Reaktomlegénységébl. Mindhárom látogatásnál a kupola közvetlen közelében, egyhatalmas kocka lapos tetején landoltak. Leereszkedtek róla, utánamegmásztak a lépcss piramist. Ez alkotta az építmény alapját.

Egyáltalán, át lehet kelni ezen a kristálydzsungelen? Két rövid megállásután Robina egy óra alatt elért a roncshoz. Most már felindulás nélkülpróbálta megnézni a tompán fényl, horpadt testet.

Egy pillanatra elfogta a kísértés. Hátha sikerülne az öszvérkével felmászni

a tükörkristály hatalmas, ferde falára... Aztán rájött, hogy túlontúl veszélyes játék lenne. Nem volt más hátra, gyalogosan kellett felkapaszkodni alépcssoron, akár az els nap.

Csak akkor szorította össze szívét a szomorúság és a fájdalom, amikor már fent állt. Arra gondolt, hogyan reménykedett itt hiába, st még most israjtakapta magát, hogy folyton a túlsó part felé pillant, hátha csak úgyvéletlenül, váratlanul felkel a Reaktom nagy lámpája, óriás csillaghoz hasonlófényeket keltve a tükröz felületen. Aztán er t vett magán, és elfordult, hogy aKupola felé nézzen.

Nem volt nehéz kiválasztani a geometriai formák zrzavarából az épületet.Távcsvel kikeresett az áttekinthetetlen eltérbl egy elképzelt útvonalat, és

megpróbálta megjegyezni.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Lement, nekiindult. Az akadályokat ugyan viszonylag könnyen legyzte,de érezte, hogy ereje fokozatosan lankad. Akadt azért elreugró kristály,veszélyes útszkület, ledlt oszlop... És ez még csak az odavezet út volt.Most bosszulta meg magát a hiányzó edzés, az elmúlt napok töprengtespedése.

Már-már a visszaforduláson törte fejét, ugyanis elvesztette a tájékozódást,a giroszkópot meg elfelejtette magával hozni. Igaz, az ilyen gyengegravitáción egyáltalán nem üzembiztos. A dönt percben egy magasabbhelyre ért, s onnan megpillantotta, viszonylag közel, a kupolát.

Most már biztosan tudta, hogy eléri célját. Elégedetten szemlélte avalóban mesés csodavilágot. Micsoda látvány ez az összevisszaság. Bizonykár, hogy más ember nem láthatja. Talán sztereoszkópikus felvételekenrögzíteni kellene...

Az utolsó szakasz különösen meger ltet volt. A magasba tör , lépcsspiramis fej nagyságú mészpátok tengerébl magasodott ki. Elhatározta, hogykörbejárja a piramist. A felszín állandóan változott. A talajból itt óriási

ásványbordák taraja meredt fel, ezeket egyenként kellett legyzni. A hullámosterepen gyakran megcsúszott.

Közvetlenül a piramis lábánál számos repedés, barlangocska bukkant fel.Egy részük mélyen a felszín alá vezetett.

Robina a piramis harmadik oldalát kereste. Emlékezett rá, hogy ottkönnyebben feljuthat a hegyre. A gúla egy része leomlott apró törmelékkénthevert a kristálybordák között. Az árkokkal megszabdalt síkság sem voltegyenes, fokozatosan emelkedett felfelé. Némi elvigyázattal és türelemmelegyedül is megkísérelhette a feljutást.

A felkapaszkodás két órájába került. Utána teljesen kimerülve feküdt egyideig a fels platón.

Nem messze pihenhelyétl ntt ki az üvegszer en átlátszó, félgömbalakú kupola. Felismerhet volt, hogy a kristályok sárgás anyagábólolvasztották.

Valószínleg teljesen átlátszó volt eredetileg. Most sok fehér ponttarkázta. A meteorbecsapódások félreismerhetetlen nyomokat hagytak rajta.

Gondolatokba merülve kerülte meg a kupolát. Közben bal keszty jévelgyerekesen simogatta a gömbhéjat. Már majdnem megbánta, hogybelekezdett ebbe a meger ltet kirándulásba. Tulajdonképpen mit várt? Miteredményezhetett egy Ilyen látogatás?

Összesen négyszer keresték fel a fennsíkot. Két ízben is jelen volt.

Gondosan fényképeztek, körüljárták ezt a rejtvényt, utána megtárgyalták alátottakat, meggondoltak minden lehet feltételezést és variánst.Ugyanis belépni akkor sem tudtak. A kupolának nem volt bejárata. Stef

négyzetcentiméterenként átvizsgálta, de semmit sem talált. Az ismeretlenépítmesterek valószínleg elször felállították a kupola belsejében láthatószürke készüléket. Utána a kupolát, mint egy sajtharangot ráborították,ráhegesztették. A parabolatükröt biztosan kívülr l szerelték fel. Végül, huss!irány a világr, a soha viszont nem látásra!

De mindez – s ettl komorodott el igazán – több mint négyszáz földi évvelezeltt játszódhatott le. Mandy ezt a meteorbecsapódások számábólállapította meg. Annak meg semmi jele, hogy az építk idközben újra

megjelentek volna az aszteroidán. Persze hátravan még a legfontosabb

8/12/2019 Robur, 3. szám


kérdés. Mi a berendezés értelme? Annak idején nagy szenvedéllyeltárgyalták meg ezt a problémát.

Itt van például a rettenetes nagy adóteljesítmény. Nyilván hatalmastávolság áthidalására szükséges. Mivel a szignál állandó, az adó valószínlegcsak irányjelz szerepet tölt be. Szóval afféle rbója. Mire szolgálhat? Vagy

útjelz, vagy egy veszélyes pontot jelöltek meg vele. Megfigyelték, hogy azadóhullám irányított. Azaz gyakorlatilag csak akkor lehet rábukkanni, ha egymeghatározott rszektorban tartózkodik a vev. Csak abban a szektorbanfogható a jelzés, amelynek készítették.

Idközben befejezte a körben járást. Szinte rátapadt a kupolára, sisakjátodaszorította a sima felülethez, s bebámult a belsejébe.

A kisbolygó pályamozgását és saját gyors körforgását ismerve és azantenna rögzített irányát figyelembe véve, könnyen el lehetett képzelni,hogyan szívódik át az rön a hatalmas, hegyesszög, kúp alakú spirálirányított elektromágneses hullámokból, mint az esztergakés által lehasítottfémforgács... De minek? A Reaktom legénysége nem tudott megnyugtatóan

válaszolni a kérdésre. Lehetséges, hogy az aszteroida csak afféle mérföldk?Eszébe jutott valamennyi feltételezés. Meg a hozzájuk f remény és

kiábrándulás.Belül nem mozdult semmi. Nem láttak ilyet az el látogatásoknál sem.

Kívülr l nézve úgy látszott, hogy a padlón egyetlen porszem sincs. Maga akupolaanyag olyan tiszta volt, hogy a legkisebb részleteket is szemügyrevehette a piramis másik oldalán, a két sárgás felületen át.

A Reaktom nagy lézervágója vagy egy egészséges robbantás biztosanelbánt volna ezzel az anyaggal.

De Stef szilárd maradt. Egy építményt szétrombolni – melynekrendeltetése ugyan ismeretien, de kétségtelenül nem céltalan – nem méltó azemberhez. A mai, 22. századbeli emberhez már nem, és bár mindnyájanégtek a vágytól, hogy beletekinthessenek az ismeretlen készülékekbe ott akupola belsejében, magától érteten csatlakoztak Stef álláspontjához.

Frank arra esküdött, hogy az adó a Josephson-effektus alapján mködik.Méghozzá olyan méretben, mely földi rádiótechnikusok részére teljességgelelképzelhetetlen. A többiek nem sokat tudtak err l az effektusról. Frank sokmindent elmondott elképzelésér l, de Robina alig valamire emlékezett. Hátígy nézve elég esztelen volt a hirtelen elhatározott kirándulás.

– Ugyan, hát kecsegtettem magam valamivel a kupolával kapcsolatban? – kérdezte. – Az eredmény már Induláskor világos volt. És összesen csak egy

napomba került. Egy napomba az elttem álló sokból, melyek már most isásító ürességgel fenyegetnek. Átbotladoztam a mesevilágon, és mostmegvan a bizonyosság. Persze már eddig is tudtam, hogy az idegenektlsemmit sem várhatok. St a semminél rosszabbat. Mert reményt keltenek azemberben, és utána szörny kiábrándulás következik.

Tenyerével rácsapott a kupolára. Az építmény azonos ezzel a halott,hideg, idegen világgal, még akkor is, ha meleg tónusú, reszket hang áramlikbelle...

Gondolatai eltompullak. Kimerült a gyaloglástól, és semmi sem siettette agrottához. Elre félt a visszaúttól. Legszívesebben ott maradt volna, aholmost van, amíg vége nem lesz az egésznek...

“Ha azok még egyszer idejönnek – villant át agyán –, talán nagyon soká,talán évszázadok múlva, megtalálhatnak a kupolánál. Találnak egy jó állapotú

8/12/2019 Robur, 3. szám


hullát. Akkor talán haragudni fognak erre az ember számára ellenséges,egycélú építményre.

De hangosan csak ennyit mondott: – Fújjátok fel a tudományotokat kupolástul! – Azzal nekifogott a

leereszkedésnek.

5.

Ha lett volna valaki, aki megkérdezze, Robina képtelen lett volnaelmondani, hogyan töltötte a következ napokat és heteket. Legtöbbször letargikusan heveri a kabinban. És orvosságot szedett. “Átlagosnálegyhangúbb terekben való repülésnél" – hirdette a felirat. A kis tablettákegyfajta éber álmot Idéztek el, kábultságot, mely elég mély volt, hogy neérzékelje az id múlását, s így könnyebben kerülhessen túl a fázison. Demégsem aludt egészen. Egy riasztás például ébren találhatta.

Kábítószer volt bizony, mellékhatás nélkül. Robina úgy gondolta, hogyindokoltan szedi.

Napi tevékenységét a legszükségesebbre redukálta. Tudat alatt olykor felderengett benne, hogy Ilyen állapotban nem is él már, csak éppen vegetál.

A primitív étkezések után sokszor felöltözött, és céltalanul kiment asíkságra. Órák hosszat kószált körben, kábult fejjel. Látszólag a kristályokszépségét nézegette, valójában a drog hatása alatt fel sem fogta a látványt.Ha visszatérve megkérdezték volna, mit látott, nem tudta volna elmondani.

Ma aztán csökkent valamit a gyógyszer hatása, ha kissé késbb vette bea következ adagot, olyan érzése támadt, hogy megrült. Nem nagyon bánta,

nem is lázadozott a föltevés ellen. Kellemesnek találta az állapotát. Rászokotta drogra, mint valamikor a szenvedélyes dohányosok a cigarettára. Szinteöntudatlanul nyúlt újra meg újra a kis tabletták után. Bevette,megkönnyebbült, és mintha az Id is gyorsabban futott volna.

Ha nincs a kabin automata számolóberendezése, régen elvesztette volnaaz Idérzékét. Noha megnézte, és ha látta, hogy már megint eltelt néhánynap, örvendezett.

A számlálóberendezés volt különben, mely néha eszébe juttatta, hogyállapota minden, csak nem normális.

Új gépiességet szokott meg. Minden pénteken felöltözött, mint egyalvajáró, és az öszvérkével a katasztrófa színhelyére hajtott. Ott megmászta

a kristálylépcst, a pompázatos ferde falat, utána egy holdkóros kétesbiztonságával elment a bonyolult úton a kupolához.Órákat töltött ott. Fejét az épület gömböly felületére hajtotta, és hallgatta

a búgó hangot sisakjának fejhallgatójából.Gondolattalanul bámulta a fekete égboltot, és gyermekes boldogság

öntötte el az elnyújtott hawaii szignáltól.Néha belátta, milyen méltatlan, mennyire bolond egész mostani életvitele.

De hiányzott az ereje, hogy mindettl megszabaduljon. Néha megkísérelteabbahagyni. Aztán újra eltolakodott a kérdés: “De hát minek?" És miközbenezt kérdezte, már nyúlt is újra a drogért.

Egyszer csak eljött a nap, mikor a doboz nyílásából egyetlen tabletta sem

gurult ki. Annyira tompa volt, hogy eltartott egy ideig, míg ezt észrevette.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Homályosan emlékezett rá, hogy valahol van még ebbl a gyógyszerbl. Dehol?

Még mindig a szokásos tompa állapotban evett valamit. Fel is kelt, újoxigéntartályt csatolt az ellátórendszerbe. Utána újra ledobta magát afekhelyre, és gépiesen a dobozka után nyúlt. Megint kellett egy kis id, míg

visszaemlékezett, hogy a drog elfogyott. Mikor kezét már másodszor húztavissza üresen, váratlan dühkitöréssel hajította el a skatulyát.Lassan magához tort.Egy darabig hason feküdt, s közben fokozatosan megnyugodott. Valami

az orrába csapott... Most vette észre, hogy a kabinban fertelmesen bzlikvalami. Ezt volt az a pillanat, hosszú hetek után, mikor Robina elször érzékelte tudatosan környezetét. Bizony, jó adag önuralomra volt szüksége,hogy ne adjon fel azonnal mindent...

Megdöbbenve nézte a földön hever üres dobozt.Kényszerítene magát, hogy alaposan szemügyre vegye: hol is él hetek

óta? Az eredeti padlót jóformán látni sem lehetett. Nagyobb részét üres

konzervdobozok fedték, aztán kiöntött, felbillent ételmaradékok beszáradtfoltjai, édességragacs, piszkos ruhadarabok, szétszórt számítógépkártyákmeg a hihetetlenül mocskos szkafander alkotóelemei.

Az undor rázta. Mindenesetre magán is végignézett. Mellén és combjánodaszáradt gyümölcslé sárgállott. Önkéntelen fésülköd mozdulattal ujjaival ahajába túrt, és keze fogságban maradt. Ez már sok volt. Nem tehetett róla,elrókázta magát. Bele a lábalnál hever mocsok közepébe.

Mihelyt valamennyire megkönnyebbült, nekiállt rendet csinálni. Egykonténerhálót terített ki a bejárat eltt, abba dobált bele minden hulladékot.Persze, a zsilipet légtelenítenie kellett. Amit csak talált, a ruhákkal együttbevágta a hálóba.

Végül fel is mosta a padlót, de mikor végzett vele, nem tudta elhatároznimagát, hogy a felhasznált vizet visszaöntse a vízvisszanyer be. Fájó szívvelnyugtázta a vízveszteséget. Ez legalább nyolcheti életet jelenthetett volna. Avödröt a piszkos vízzel szintén a hálóba tette, ahol tartalma pillanatok alattegyetlen szürkés tömbbé fagyott. Látta csillogni benne a jégkristályokat.

Befejezte a takarítást, kiegészítette a készleteket. Végre visszaülhetett afekhelyére. Rögtön feltolultak szokásos kínzó kérdései. Azon kapta magát,hogy újra a doboz után kotorászna. Az üres doboz gúnyosan vigyorgott rá.Ezt az egy hulladékot nem volt szíve kidobni.

Érezte, hogy a szokatlan, normális munka használt neki. Elhatározta,

hogy még egyszer ilyen hosszú idre nem adja át magát a gyógyszer hatásának. Mert azzal tisztában volt, hogy tartalék drogkészletét el fogjakeresni.

– Ha meg igen, akkor miért ne most, mindjárt?Kiment, és belebotlott a hálóba gy jtött hulladékba.Ezt a vacakot el kell innen távolítani. Elvinni, de azonnal! Hogy ne is lássa

többé! Hely van elég a kisbolygón... Persze elbb-utóbb rábukkannak. Én isráakadhatok, más Is... Újra elfogta az undor.

– Disznó!Azon töprengett, hogyan szabadulhatna meg végleg a hulladéktól. Végül

eszébe jutottak a jelzrakéták. Egyszerre sürgsnek érezte a dolgot. Nagy

lendülettel nekilátott, hogy a hulladékot az rbe küldje.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Persze, abban is volt valami igazság, hogy nem annyira a hulladéktól valómegszabadulás gondolata izgatta, mint annak reménye, hogy legalább csinálvalamit.

Összekötegelte a jelzrakétákat, kicipelte a hálóval együtt a szabadba. Jódarabot befelé gyalogolt a síkságon, aztán összehúzta a szemétháló száját, a

rakéták mögé kötözte a hálót. Még egyszer körülnézett, és begyújtotta arakétákat.A kis jelzk nem hordozórakétának készültek, nem is égtek egyformán. A

szemétháló rángatózva haladt elre, aztán egyszerre megindult, s hajszálrasúrolva a teret szegélyez kristályokat, kiszisszent az rbe. Mikor nem sokkalezután az utolsó lángcsóva is eltnt a kisbolygó reflexfényében, már semmitsem lehetett látni a szemetes hálóból.

Robina örült a sikernek. Jót nevetett. No, ha ezt valaki egyszer megtalálja!Utólag az is eszébe ötlött, hogy tette ellentétben állt az rszabályzattal, bár hasonló esetet természetesen nem említenek abban.

Újult er vel nekiállt keresni a tablettákat. Csak úgy... vigasztalta magát,

csak éppen hogy az id valahogy teljen.Nem talált semmit. Abbahagyta az eredménytelen keresgélést, biztos volt

benne, hogy csak a roncsnál lehetnek, oda pedig csak holnap fog elmenni.El is ment. Gyalog. Menetelés közben egy anyjától tanult régi turistanótát

énekelt, így gyalogolni olyan volt, mint régen... Mintha Ed is ott menne eltte.De sokszor barangoltak szabad idejükben a természetvédelmi területeken!

Apa ritkán jött velük. Hetekre, st hónapokra Afrikában maradt azállomáshelyén. Alig élt a lehetséggel, hogy szabadságát otthon töltheti.Elfoglalt volt, akkor úgy érezte, nem megy elég gyorsan semmi... Ha néhahazajött, arról mesélt, mennyire akarnak az Afrikai Unió népei építeni,elrehaladni, és közben mérgeldött, hogy az úgynevezett fejlett országokcsak részben tesznek eleget szolidaritási kötelezettségeiknek.

De ha apa mégis velük tartott, énekelt a leghangosabban. Szívesenkirándult, akkortájt kiegyensúlyozott életei élt. Ismert minden bogarat,majdnem minden növényt. Élvezet volt vele menni... Hogy csüngtünk rajta,Ed meg én!

És az eljárás után? Más embert kaptunk vissza. – Ó, hagyjátok csak! – nyugtatgatott bennünket anya, ha apa megint

elhárította a kirándulást. – Apának dolga van!Igaz, ilyenkor valami munka mindig eszébe jutott, hogy kitérhessen a

közös program ell. Pedig mindkettnket szeretett. Szeretett, múlt idben?

Biztosan mi is hibásak voltunk Eddel együtt, hogy így alakult. Nem jólközeledtünk hozzá. De majd másképp fogom... – Semmit sem fogsz már, Robi! Már kés!Szíven találva elhallgatott. Aztán mégis kényszerítette magát az ének

folytatására. Összevissza kószáltak a gondolatai, lépései is meglassúdtak. – Tennem kell valamit... Találni valamit, ami kitöltheti az életemet. Valami

értelmeset. Máskülönben tényleg jobb most, azonnal...Keszty je végigsimította a sisakzárat.Jó, de mi lehet itt egyáltalán értelmes?Filmezni! Rögzíteni ezt a csodás világot! Hiszen ezt már régebben

elhatároztam magamban. Fényképezni fogok, a képeket sorozatokba állítom

össze... – Kinek, Robi?

8/12/2019 Robur, 3. szám


Nos, az idegeneknek, ha majd visszajönnek.Igen. De k ismerik ezt a kisbolygót. Rajta van az állomásuk. Az

embereknek kellene látni ezt a pompát! Az embereknek... Talán ezer évmúlva, talán csak millió év múlva. És ha egyszer idejönnek, nincs szükségükaz én képeimre. Nekem volna szükségem rájuk... Nem, ennek semmi

értelme.Szinte észre sem vette, úgy ért a leszállóegységhez. Keresgélni kezdett.Miközben a gyógyszer után vadászott, kezébe került Mandy földdel töltötttarisznyája. Most nem tette vissza. A vállára akasztotta. Nem sokkal késbbelkerült három plasztikdoboz drog is. Egy tablettát mindjárt a keszty jéberázott, másik keze már akaratlanul a sisakzsilip felé nyúlt. De végülvisszagurította a gyógyszert a dobozba.

– Minek ez? Hiszen jól érzed magad, Robi, vagy nem?Készüldött a visszaútra. Most elször nézett fel a ferde kristályfalra.

Elször vette észre, hogy abban most is néhány halvány csillag tükrözdik,felragyogva és elhalványulva a fény állandó lüktetésében. És ott feljebb, a

magasban, ott a ronda folt, az ütközés nyoma. – Itt mondtál csdöt, Robi, egyszer és mindenkorra. Ettl fogva haldokolsz

még 34 évig. Hosszabban, mint amennyi ideig éltél eddig... – elkedvetlenedett. – Életedben még semmit sem tettél, és most már nem isfogsz tenni. Igazi haszontalan élet...

– Nem igaz! – kihúzta magát. – Például megállapítottam, hogy rajtunk,embereken kívül, más értelmes lények is vannak a kozmoszban. Együttállapítottuk meg, mi er sítettük meg az elméleti feltevést. És pillanatnyilag énvagyok az egyetlen ember, az egyetlen a hétmilliárdból, aki ezt tudja!

Az idegenek nem is sejthetik, hogy mi létezünk. . Hogy vannak emberekis. Ez csak most jutott az eszébe.

– Tényleg, majdnem biztos, hogy nem tudják! – egészen felindult. – Aki azr közepén ilyen támaszpontot tud létesíteni, az már régen abban ahelyzetben van, hogy képes felkeresni egy másik civilizációt, ha tud róla...Ezek pedig nem tették!

Tehát nem is egy, hanem két civilizációból az egyetlen ember vagyok, akia másik létezésér l tud. Lehunyta a szemét.

– Micsoda szörnység! – suttogta.Akkor hirtelen ötlettl hajtva, céltalanul, hiszen itt a hang nem terjed, teljes

er re kapcsolta küls mikrofonját, úgy kiáltotta:– Meg fogjátok tudni, hogy létezünk! Én, Robina Crux, gondoskodom

err l!Útja hátralev részén, a barlang felé tartva, Robina szintén sajnálta,hogy a szennyes vizet a világrbe ltte. Mégis nyolcheti élet...

Az ellátmány között talált több tartály vörös, hélium jelzfestéket. Széprendszeresen beszórt vele minden üres dobozt és tartályt, st még azolyanokat is, melyek kiürülése rövidesen várható volt. Felhalmozta ezeket acseppkbarlang eltt. Aztán nekilátott, és a grotta bejáratától kiindulva, félméter vastag vonalat húzott az élénk színnel keresztül a síkságon, gondosanvigyázva, hogy olyan keveset használjon el a festékbl, amilyen keveset csaklehet.

A vonal megzavarta a síkság addigi képét. Nemcsak azért, mert azélénkpiros a színtelen, üveges felszíntl élesen elvált, de a színezék a

8/12/2019 Robur, 3. szám


vonalon meggátolta a bolygó bels fényének kiáramlását is. Így az rblközeledve, ezt a vonalat már nagy távolságból bárki felismerhette,észrevehette.

Robina megbékélten mászott ezen a napon az ágyba. A gondolat, hogyegyetlen hordozója egy rendkívül fontos információnak, fogva tartotta.

Feladatának következ része már jóval nehezebbnek látszott. Három nappróbálkozott, amíg sikerült kigondolni egy szerkezetet, amelynek segítségévela meredek és sima kristályfelületeket is meg lehetne mászni.

Az els napot a komputer rajzkivetít jénél töltötte, de hiába töprengett. Afelszerelésben talált ugyan hegymászó horgokat és kapcsokat, de egyetlenkísérlet meggyzte, hogy nem lehet ket a kristályok falába beverni. Aplazmavágó persze képes volt erre is. A legkisebb nyílásra állítva is, fáradságnélkül, mély lyukakat égethetett az ásványokba. De ez a mvelet a szerszámenergiatartalékát nagyon igénybe vette. Pedig a plazmavágó hátralevéletében még nagy szolgálatokat tehet.

Eredménytelen napja után este sétálni indult. Sajnálkozva nézte a nagy

halom, vörösre festett, üres dobozt a grotta eltt. Eszébe jutott a szemetesháló, s némi undorral a vödör a mocskos jéggel.

– Jég!Most beugrott egy ötlet. Még elég halvány, de annyira izgató, hogy aludni

sem tudott tle. Égett a vágytól, hogy kipróbálhassa. Persze, ez isszabályzat-ellenes volt, s ami számára még fontosabb, ez a saját maga általfelállított szabályzattal is ellenkezett... Most alvási id van, és nincs nyomósok a napszak megváltoztatására!

Mióta a két civilizáció közti megértés fontos – mit fontos! a legfontosabb! – láncszemének tartotta magát, szigorúan ügyelt arra, hogy e rendkívülikörülmények között betartsa az egészséges életvitel szabályalt. De most azálom messzire elkerülte. Kénytelen volt bevenni egy tablettát.

A szerkezet, melyet kigondolt és a következ napon a barlang elttiibolyaszín oktaéderen ki is próbált, egyszer volt, és talán éppen ezértremekül mködött. Lényege egy tartósan melegtermel akkumulátor volt – aszkafanderekben szokás ilyet alkalmazni –, továbbá egy vízzel töltötttermosztartály és egy manyag lap.

Elször felmelegítette a kristály felszínét, aztán ráhelyezte a manyaglapot. Mögéje, a kristályra néhány csepp vizet öntött, mely ott szétfolyt, spillanatok alatt odafagyott, vékony jégréteggel kötve össze a két felületet. Aanyag lap szilárdan állt. Az elleg ráhegesztett horog minden ütést,

szakítási kísérletet kibírt. Mködése, igaz, meglehetsen lassú volt, mert amelegítt mindig újra be kellett kapcsolni, viszont végeredményben volt elégideje.

Elégedett volt a szerkentyvel. Csak mérsékelt bánattal gondolt a továbbivízveszteségre, mely életének újabb negyvennapos megrövidítését jelentette.

Két ilyen szerkezetet készített. A két manyag lap váltakozó felrakásávalés leolvasztásával – meg persze járulékos kötélbiztosítással – a legsimábbfüggleges falat is sikerült legyznie.

Ed ugyancsak csodálkozna! Mit is mondott mindig? Hogy olyan aviszonyom a technikához, mint póknak a légyhez. Most meg sajáttalálmányomat használom!

Elképzelte, hogy a jéggel kombinált tapadólapokat a jövben közvetlenül aszkafander csizmáira szerelhetnék, természetesen automatikus nedvesítvel

8/12/2019 Robur, 3. szám


és leolvasztóval. Elmosolyodott a gondolatra. Aztán hátára akasztottafelszerelését, a vörös tartályokból vagy hármat az öszvérkére kötött, éselporzott. Ezúttal befelé, az obeliszkcsoport irányába, mely mögül egykor aReaktomnak kellett volna kibukkannia.

Alig néhány óra múlva, az obeliszkek legmagasabb csúcsán az

atmoszféra nélküli tiszta villódzásban ott ragyogott egy vörösen csillogótartály. Bizonyítékaként az értelmes tevékenységnek. Bizonyítékául annak acivilizációnak, melyet emberiségnek neveznek.

Csak állt odalent a síkságon, szemét az obeliszkre függesztve. Bámulta aremekmvet. Keblét gyermekes büszkeség feszítette.

6.

Ha valaki, aki régebben már járt erre, néhány hét múlva felkereste volna akisbolygót, ugyancsak meglepdik.

Valószínleg már bizonyos távolságból észrevette volna, hogy akristálynövekedés titokzatos módon újra aktiválódott. A legmagasabb csúcsoktetejér l meg körben a síkságon, korallpátok integettek, vagy valami másfajtavaspát. A tévedést bizonyára csak landolás után vette volna észre, mikor csodálkozva megállapította volna, hogy ezek vörös, belül piszkos, üresanyag testek, melyeket a felületre illesztettek. Mindenesetre kétségtelenbizonyítékai olyan lények tevékenységének, akik tudatos cselekedetreképesek. Feltéve persze, hogy felt tevékenységüket egységes tervirányítja.

Rá kell jönniük, hogy ez segélykér jelzés! Más lehetség kizártnak

látszik. Akinek más eszköze van segítséget kérni, az másképp teszi. Teháthajótöröttet kell keresni, és... – legkésbb ennél a pontnál fogná el a látogatótaz izgalom – könnyen lehet, hogy a hajótörött egy idegen civilizáció tudatoslénye! Ha közülünk volna itt valaki, arról tudnánk.

Így kombinálta össze a dolgokat Robina. És mindjárt tovább is kérdezett.Ha ez a valaki, tegyük fel, nem most, hanem negyven vagy akár négyszáz évmúlva jönne, vajon akkor Is ugyanezeket a végkövetkeztetéseket vonná le?Igen, mindenesetre igyekezne megkeresni.

És meg is találná a tetemet. A holttestet elrothadva, ha a kabinban halokmeg, jó állapotban, ha mindez az r hidegén történik. Az biztos, hogy azutóbbi több ismeretanyagot jelentene a megtalálónak.

Nagyon csodálkozott magán, hogy képes volt a saját elmúlásáról ilyenmódon spekulálni. Valahogy olyan volt közben az érzése, mintha mindez nemis érintené.

Donas, barátja és oktatója most nagy örömét lelné benne. Ilyennek kelllennie egy rhajósnak! Magatartásában a halál bekalkulált tényez.Végeredményben ml történik? Lezárul egy biológiai folyamat. Széthullik egykis részrendszer, melyet az esetben embernek neveztek... Mindent a magaidejében, az emóciókat is! St azokat elssorban! Persze, azért Donas nemvolt érzéketlen tuskó. Imádta a virágokat, ha csak tehette, mindig agyermekeivel csatangolt, mint azt Robina nemegyszer irigykedvemegállapította.

t – pedig ezt sohasem tartotta volna lehetségesnek – mikor a Reaktomkis legénysége elbúcsúzott, Donas a megindultság jeleit mutatta, és még

8/12/2019 Robur, 3. szám


csak nem is szégyellte. Pedig az rhajósok – akkor ezt hitték – több mintkétszeres biztonságban indultak útnak.

Itt és most értette meg Igazán Donast, a sokszor hangoskodó oktatót, amaga emberi valójában...

Persze, azért Robina nem volt biztos benne, képes lesz-e egész hátralev

Idejében racionálisan gondolkodni. Azt sem tudhatta, nem lesznek-eIdszakok, mikor a halál gondolata majd leveszi a lábáról. Most mindenesetreaz egyedülálló küldetésének tudata lelkesítette.

Vigyázott magára. Mert abban biztos volt, ha újra belemerül a tablettakeltette révületbe, másodszor már sokkal nehezebben sikerülne talpra állnia.

Persze, az idegeneknek egy szép holttest mellett információk iskellenének annak eredetér l. Mert például még azt sem tudhatják, hogymiféle lény volt ez, amikor még élt. Férfi? N? Ha egyáltalán ismerik ezeket afogalmakat?

Ezen elgondolkodva látta, hogy még rengeteg teend je maradt. Egyidegen lehetleg minél több kérdésre óhajt választ kapni.

Most már félelem nélkül mert gondolni a hátralev 34 évre. Tudta, hogyanfogja eltölteni. Inkább az aggasztotta, hogy nem fog tudni tökéletes választadni a valószín kérdésekre.

Elhatározta, hogy nem konzerválja rendszertelenül az információkat.Valamilyen rendszerre van szüksége, melybe sok mindent belefoglalhat.

Hosszú ideig ült a grotta bejáratánál, és tépeldött. Szemben vele, amásik parton a törmelékhegy mögül – mindig pontosan 43 percenként – felkelt az innen látható legfényesebb csillag. Nem tudta volna megmondani,mi a neve, melyik rszektorhoz tartozik. Az ilyesmi annak idején Stef munkaköre volt.

Most mintha a csillag különösen fényes lett volna... Követte szemmel, míga barlang bejárata fölött le nem bukott a kristályhegy túloldalán.

Valahonnan eszébe jutott egy bibliai történet. A Három Királyok egycsillagot követtek... Elmosolyodott. Honnan kerülnének Ide a Három Királyok?Azoknak, ha jól emlékszik, valahol keleten volt a hazájuk. De itt nincs kelet, ittnincsen semmi... Én pedig Isten elég rosszul sikerült gyermeke lehetek. Senkisem ringat. Még egy szamár sem áll mellettem.

– Bocsánat! Szamár ugyan tényleg nem, de itt egy öszvér! – szólthangosan, és megkopogtatta hséges Öszvérkéje hátát.

Az elbbi történet után hirtelen felbukkant egy másik is az emlékezetébl.Egy olyan történet, mely összefüggeni látszott az elbbivel... Nem. Inkább

értelmezi azt a másikat.Elvesztette a fonalat. Megpróbált memóriája mélyére ásni, mert érezte,hogy ami az elbb az eszébe villant, valamiért nagyon fontos neki.

Aztán beugrott! A másik egy fantasztikus történet volt. A szakma egyikklasszikusának mve. Az író neve ugyan sehogy sem akart az eszébe jutni,de fokozatosan visszaemlékezett a mesére.

A történetben égy kutatócsoport egy kihunyt nap körzetében, éppen akiszámított ökoszféra határán, egy bolygón érdekes felfedezést tesz. Idemenekültek a naphoz közelebb kering bolygó egykori értelmes lakói. Úgyemlékezett, menekülni akartak az egyre emelked sugárzás ell, vagy valamihasonló. Egy id után megértették, hogy nincs menekvés. Napjuk novává

alakul... Akkor elhatározták, hogy mieltt meghalnak, maradandó jeleithagyják hátra egykori létüknek...

8/12/2019 Robur, 3. szám


Most már arra Is rájött, Clarke volt az író. Arthur C. Clarke.A kutatócsoport résztvevi mindezt a hátrahagyott feljegyzésekbl tudták

meg.Képtelen volt visszaemlékezni, hogyan hagytak hátra ezek a lények

információkat magukról. Mi állhat ellen egy szupernóvának, még ha

meglehets távolságban van is? Ugyan már, itt aztán nincs szupernóva...A csillag újra felbukkant.De mi köze egyáltalán Clarke történetének a Három Királyokhoz? Aha,

igen! Az expedíció egyik tagja, egy hiv keresztény kiszámította, hogy ez voltaz a hirtelen felbukkanó ragyogó csillag, amit egykor a Három Királyokkövettek. És ez a szupernóva volt az, mely ott a messzi naprendszerbenkioltott egy civilizációt... igen. Valahogy így fundálta ki Clarke ezt a lenygöztörténetet.

És akkor az az istenhiv kutató elkezdett kételkedni Istenben...Most már visszaemlékezett a részletekre. Mennyire lekötötte annak idején

ez a történet... Akkor, nagyon régen – legalábbis ezt hirdette a betlehemi

próféta – így hívták a várost, ahová a Három Királyok mentek, ahol azüdvösségnek kellett volna az emberekre szállnia. El kellett volna jönnie azörök békének. És éppen ez a csillag, mely másoknak pusztulást hozott,mutatta volna az utat?

– Egyszóval, Robi, csillag ide, csillag oda, mit hagyhatsz hátra, amimegfelelen idálló? Nos, magamat, hulla alakjában, e mellett a vörös vonalmellett. Ez nem rossz, ezt mar régen eldöntöttem. Utána a vonalat követve,rábukkannak a grottára, az egyszemélyes kabinra, az eszközökre, a maradékkészletekre. Mindebbl egy keveset már kikövetkeztethetnek.

Aztán hátrahagyom a kabinban a megírt programkártyákat, ezeket megkell fejteniük. Ezekre felírhatok minden értékes információt az emberiségr l,legalábbis azt, amit annak tartok, s amit egyáltalán tudok.

Mi lesz, ha nem találják meg a barlangot? Ha tegyük fel, beomlik? Robinapillantása végigfutott a túlpart törmelékhegyén. Ott is egy rakás kristályösszetört. Egy nagyobb meteor – és vége!

Hiszen ha annyira jutok, a programkártyákat magam mellé is tehetem. Ígyaz idegenek mindent együtt találnak.

Biztos, hogy jó lesz mindent egy helyre, ide a síkságra? Nem, inkább akupolához kellene, mondjuk, az antenna parabolatükrébe? Hát az sincsvédve meteortalálat ellen... Valami nagyméret dolgot kell készíteni. Olyat,ami nehezen törik össze egy csapásra.

Írjam tele a síkságot? Ugyan, ki tudná aztán a szöveget áttekinteni? És azírás ott az idk folyamán összerepedezne.Robinának nem voltak túlzott illúziói. Évszázadok is eltelhetnek, míg

létrejöhet a kapcsolat, vagy míg még egyszer emberek tévednek erre. Bár aReaktom pusztulása után bizonyára nem a földi aktivitáson fog múlni, hogymentexpedíciót szervezzenek. És másfél év múlva legalább a katasztrófarszektorát ismerni fogják.

Itt hagyta abba aznap a töprengést.Másnap, a szokásos pénteken, már kora reggel szkafanderbe öltözött. Ezt

félig öntudatlanul tette, majdnem ugyanúgy, mint abban az idben, mikor adrog hatása alatt állt. Most Is nekivágott a roncshoz vezet útnak, ezúttal

mindenesetre az öszvérkével. Útközben szidta magát ostoba álmodozásamiatt. El is határozta, hogy ezt az állapotot egyszer és mindenkorra

8/12/2019 Robur, 3. szám


megszünteti. Az álmodozáshoz tartozik az Is, hogy hetente egyszer mágikusan vonzódik a kupolához. Nem kellene odamenni...

Végül mégis beletör dött. Jó, hát elmegy. Miért is ne? Ez is kirándulás.Bizonyos tréning meg mozgás úgyis szükséges. És közben van idgondolkodni...

Mikor a roncs már látótávolba került, az a bolond gondolata támadt, hogy jármvével szemtl szembe is megvizsgálja a kristály tükrözési effektusát.Gázt adott.

Jóformán csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy bámulatos kisautójával,melyen nem éppen sportos tartásban gubbaszt, egyszer en nekirohan afalnak. Legf bb ideje volt fékezni.

Megállt, és öklével jó nagyot ütött a sisakra. Micsoda rültség! Elképzelte,milyen lett volna a második karambol a kristállyal. Megvonta a vállát.

– Ez a fal az én sorsom. Ha egyszer annyira jutok, ide emlékmvet fogokállítani. Vagy akár azonnal, teljesen mindegy! Valami ilyen felirattal: “Ittvégezte Robina Crux, a reményteljes, fiatal Föld-lakó!"

Abbahagyta a bolondozást. A fal! A nagy valami, ami nem pusztul el... Afalat kell felhasználni! Hogyhogy nem gondolt eddig erre?

Elbvölte az új ötlet. Mindjárt feladta a kupola felkeresésének tervét.Az ilyen nagy fal kitart az idk végtelenjéig. Legfeljebb néhány darabra

válik. Két kezével végigsimított a csillogó felületen.“Menni fog! – felnézett, a magasságot latolgatva. – Itt aztán jó szolgálatot

fog tenni a jéggel tapadó horgom! Mindjárt fel kellene mérni..."És el is méricskélte a nap hátralev részét. A tapadólemezeket persze

nem hozta magával, így szemmértékkel kellett felbecsülnie a kristályfalmagasságát. Többször felmászott a kaszkádon, mér szalagját hol itt, hol ottengedve le.

A komplett kristályfelület 360 méter hosszú volt és 33 méter magas.Kiugrás alig akadt rajta. Így összesen 11900 m2 hasznos felületreszámíthatott.

Körbefestett egy négyzetméternyi felületet a fal alján. Betpróbákat firkáltrá. Hamarosan megegyezett önmagával, hogy ha áttekinthet szöveget akar,legalább 4x4 cm-es betket kell alkalmaznia. Tehát egy négyzetméterre 625írásjelet, a szükséges üres helyekkel együtt. Valamivel több, mint kétnégyzetméterre lehet leírni egy írólap szövegét. Szóval az egész falra talán3600 oldalt.

Az eredmény kiszámítása után felnyögött.

– Kezdetre elégnek kell lennie! – sóhajtott megadóan.Aggódva latolgatta az eltte álló hatalmas feladatot.– Az Isten szerelmére! Hogyan fogom ezt mind teleírni? – A felelsséggel

meg tisztában volt. – Ez az írás lesz a kapcsolat eszköze az idegenek és azemberek között. Jól meg kell gondolnom, mit írok ide.

Szorongva gondolt az eltte álló roppant feladatra.– Sohasem fejezem be! – kiáltott fel elkeseredetten.De ha elhatározta, neki kell kezdenie. Gondolatban minden lehet

változatot végigjátszott. Rendezze az anyagot szakterületek szerint?Csináljon népszer ismeretterjeszt kézikönyvet? Vagy írja azt, ami éppen azeszébe jut? Netán sorolja fel a kiemelked földi dolgokat? Vagy...

De ilyesmibl mit tudhatnak meg az emberek együttélésér l, a társadalomgondjairól?

8/12/2019 Robur, 3. szám


Valósággal agyonnyomták a nehezen megválaszolható kérdések. Elstervét, hogy azon nyomban nekilát, fel is adta.

– Nem megy ez! Elször is egy kiváló tervet kell készíteni. Jobbat, mintbármilyen eddigi munkámhoz.

Ez az ötlet egyre er södött benne. Pedig a hasonló megoldásoktól már

régen eltávolodott. Közben rájött, hogy a mai napon elirányzatához is htlenlett. Mi lesz az egészséges, rendezett életmóddal? Már három órája aludniakellene...

A visszavezet úton aztán még az öszvérke is makacskodni kezdett, ígycsak további két óra múlva, alaposan kifáradva kezdte meg a jól megérdemeltpihenést.

A következ két napon semmi látható nem került ki a keze alól. Mégmindig töprengett. Rájött, hogy gondolatai sokszor körbejárnak. És egyrevisszatért a kérdés: képes-e , a mérsékelten képzett ember ekkorafelelsséggel járó munkát elvégezni? Egyszer már majdnem a tablettáértnyúlt, de végül visszatette a gyógyszeres dobozt.

Kiment, céltalanul bolyongott a síkságon. Órák múlva tért vissza,kedvetlenül, lehangoltan.

Mostanában sokkal többet gondolt a Földre, mint eddig valaha. Mert az r sötétjében, ebben a barátság, talán világban jött rá arra, aminek jelentségéteddig nem Ismerte. Arra, hogy a földi emberek tudják: mieltt elpusztulnak,utódokról kell gondoskodniuk, akiknek már kis koruktól kezdve át kell adni atudást. Például iskolatársa, Therese, már az els iskolaév eltt szüleivel a félföldgolyót beutazta.

Rájött arra is – bár ez apa megváltozott magatartásából eredt –, hogy ésEd, egyáltalán az egész család, másképp éltek, mint a többiek. Senki semtette ezt szóvá. Vagy talán anya mégis?... És Ed?

Igen... Anyát biztosan bántotta a dolog. Hallottam, hogy éjszakákon át fel-alá járkált, mikor már mindketten az EVO-internátusában laktunk.

Persze a kiképzésünk ideje, ideszámítva a kirándulásokat is, már emlékekben gazdag idszak. De mennyi elszalasztott lehetség! De úgylátszik, ez örök emberi probléma.

– Egy szó mint száz, Robi, most lenne szükséged több tudásra és többföldi benyomásra, emlékre. Igaz, ha most is a Földön volnál, észre semvennéd a félig képzett voltodat.

Némi keser séggel legyintett.

–

Van, amiben csaknem tökéletes vagyok! A halak!Minden édesvízi halat le tudok írni, ismerem a horgászásuknál alkalmazottmódszereket. Err l gondoskodott apa meg a horgászszenvedélye. De azidegenek részér l csak mérsékelt érdekldésre számíthatok ennél atémakörnél.

Toppantott egyet. – Pillanatnyilag nem nagyon pozitív a mérleg. De vagy odaírok valamit,

vagy hagyom a fenébe az egészet! E kett közül választhatok. Ha megsemmit sem írok, akkor tényleg nem voltam méltó arra, hogy részt vegyek aReaktom sikeres útján. Mert ez az út igenis sikeres volt.

Különös, de most nem tört rá a bánat, mikor az expedícióra és útitársaira

gondolt.

8/12/2019 Robur, 3. szám


7.

Megint eltelt 23 nap. Robina, miután végleg elhatározta magát, ezt az idtlázas igyekezettel végigdolgozta. Most Is ott csüngött a falon.

Kiegyezett magával. Sötét gondolatait kidobta a hajóból. Elhatározta, nememészti tovább magát. Az idegenekkel meg azt fogja tudatni, hogy ki volt aFöldr l származó Robina Crux. Ha ezt teszi, az üzenet olvasói is tudni fogják,milyen minség és teljesség információkra számíthatnak.

Elhatározta, hogy hátralev rövid életét a falnak szenteli. Ez a kristályóriásalkalmas az üzenet megrzésére. Ide kerül minden, amit tud, amit sajáttapasztalataiból, szüleitl, Edtl meg a barátaitól megtanult. Az egészetidrendbe fogja sorolni, és nem törekszik arra, hogy száraz adatokkalszolgáljon csupán.

Piszkozatot készített, meglehetsen használhatót. Mindent felírt elre egynégyzetre, csak aztán esett neki a lézervágóval a kristálynak.

A technológia nagyszer en bevált. A lehet legkisebbenergiafelhasználással, tiszta, több milliméteres vágásokat tudott a felületbeégetni. Kis ügyességgel, némi gyakorlás után, egészen szép betket. Avelet persze lassú volt, de az id nem sokat számított.

Nagyon elgondolkoztatta, hogyan lehetne a legjobban megértetni azemberi beszédet, a nyelvet. Ezt egyszer szimbólumokkal akarta elérni.Ezeket bekódolhatják, és talán az idegeneknek értelmezési könnyebbséget is

jelent. A szimbólum mellé, az írás elsajátításának megkönnyítésére, földinevét is odaírja.

Elször felvéste az internyelv ábécéjét és a számjegyeket 0-tól 9-ig. Utána

geometriai ábrákat, háromszöget, négyszöget, kört rajzolt, és nevüket isodaírta.Falra kerültek az egyszer geometriai szabályok. Püthagorasz,

Eukleidész, Thalész, sorba mind. Lerajzolt mindenféle szerkezetet, amirecsak emlékezett.

A következ “oldalra" a periodikus rendszer általa ismert elemei kerültek,szokásos elnevezéseikkel. Felrajzolt atommodelleket, mellé írta, mitábrázolnak. De mindez meglehetsen kevés volt...

Megpróbálkozott a naprendszer ábrázolásával. Külön is kiemelte a Földet.Hozzáillesztett néhány rajzot, melyek az rutazásra és annak eredményeirevonatkoztak. Megjelölte, mely bolygókon találhatók obszervatóriumok,

megfigyelhelyek. Külön kiemelten jelölte meg a Holdvárost és berajzolta azott állomásozó rflottát. Adott adatokat az idszámításról, részletesen is azegész útról, amit a Reaktom megtett.

Lerajzolta az aszteroidát is. Igaz, inkább egy tengeri sünhöz hasonlított.Rá egy vonalakkal ábrázolt emberkét, megjelölve a saját nevével. Kistávolságra a robbanást, három vonalemberkével, kiket jól kiveheten át ishúzott. Ami azt illeti, most elször fogadta el véglegesen az rhajókatasztrófáját. Ez megrémítette. Az ábra mellé gyorsan nagy kérd jeletégetett, ám az idegenek ezzel igazán nem sokra mehettek.

Bár tudta, hogy kénytelen durván egyszer síteni, megpróbált azért valamita biológiából is közölni.

Szimbolizálta a kétnemséget. Persze közben az emberek ábrázolásánálmeg kellett tartania a vonal emberke módszert, legfeljebb kissé testesebbé

8/12/2019 Robur, 3. szám


szélesítette ket. Az eredmény kiábrándította, de nem volt grafikus, nemtehetett mást. Azzal vigasztalta magát, hogy saját teste, egy akkor éppenhatvanéves n teste, az idegenek rendelkezésére fog állni szemléltetanyagként.

Kiképzésének ideje alatt sohasem volt kiugró mvészi tehetsége. Ennek

ellenére mindenféle növényt és állatot lerajzolt. Ezeket az adattárból emelteki, és négyzetháló segítségével vitte át a falra, igyekezve minél élethbbenvisszaadni ket.

Mikor késbb átnézte a munkát, szívbl megsajnálta az idegeneket. Hakésbb tényleg felkeresik a Földet, rajzai miatt bizonyára a legnagyobbelvigyázattal fognak landolni, számítva mindenféle otromba, rémületkeltszörnyetegre.

Rajzolt házakat és bútorokat. Jármveket és használati tárgyakat. Mikor esténként végignézte a rajzokat, mindig sértdötten gondolt vissza aziskolára. A kristályon ábrázolt valamik nem látszottak jobbnak, mint amiketelss korában készített. Körülbelül olyan benyomást keltettek, mint a

korszaki barlangrajzok.Az emberiség történetének egy vázlata zárta volna a bevezetést. Robina

úgy tervezte, hogy széles csíkban, az egész kristály hosszában rajzolja fel atörténelmileg jelents eseményeket.

Hihetetlen szorgalommal végezte a munkát. Valóságos megszállottságotérzett, no meg tisztességes derékfájást, a szokatlan tevékenységeredményeképp. Lassan ráébredt, hogy valósággal esztelen vállalkozásbakezdett. Már odáig jutott, hogy fáradtan, összetörve a napi robottól, nem tértvissza a grottához. Egyszer en behúzódott a roncsba, és szkafanderbenaludt. Csak az els hét után ment “haza" kiegészíteni a készleteket, ésegyszer szüksége volt egy tartalék szelepre a lézervágóhoz.

Egy darabig nem nagyon bánta ezt a hajszolt életformát. Az egy napraes teljesítménnyel úgyis mindig elégedetlen volt. Többet tervezett, mintamennyit teljesített. Valahogy mostanában nem érezte, hogy még rengetegideje van...

Persze a hsugárral végzett jelbeégetés nem is lehetett túl gyors. Hajtottaa becsvágy, hogy olyan jól dolgozzon, amennyire csak lehet, így egyetlenbetre több mint egy perc munkaidt elhasznált. Egyetlen oldal felégetéseharminc óráig eltartott. Lassan már attól félt, hogy élete – mármint az a része,amely még rendelkezésére áll – nem lesz elég életmvének befejezésére.

211 nappal késbb húzta meg Robina az utolsó vonalat a történelmi

visszapillantáson. Ez ismét az rrepülés, éspedig az interstelláris repülésábrázolása volt.Nagyon sok nehézség adódott a háborúk lerajzolásánál. Hogyan tudná

megmagyarázni az idegeneknek, hogy az emberiség végérvényesentúlhaladta fejldésének ezt a szakaszát? Lehetséges, hogy az ábrákbólhamis következtetésekre jutnak! És az a vélemény alakul ki bennük, hogy aFöldön még mindig gylölet és er szak uralkodik. Vagy arra gondolnak, hogyaz emberek idegen lényekkel találkozva, könnyen visszaeshetnek amegszokott, si állapotba...

De semmiképpen sem akarta a fejldésnek ezt a fázisát az ábrákbanátugorni. Gondolkodott, hogyan tudná kifejezni, hogy a nemzeti különbségek,

az életszínvonalban fennálló különbségek s az ezzel kapcsolatosdiszharmónia ellenére, megindult a fejldés, melynek végén elér az

8/12/2019 Robur, 3. szám


emberiség a harmóniáig, és mindenki azt fogja megkapni, amire szükségevan. Hogyan lehet ezt a hideg, kemény kövön kifejezni? Végül úgy segített adolgon, hogy az utolsó nagy háború ábrázolása után egy üres oldalt hagyott,majd két egymásnak Irányított páncélost rajzolt, s ezeket alaposan áthúzta.Ismét üresen maradt egy oldal, a következre pedig sok, egymást átölel

ember került.Befejezve a történelmi reliefeket, lekapcsolta magát a kötélr l, és néhánylépéssel beljebb futott a síkságon.

Felnézett a falra, s emlékek merültek fel benne képekr l, filmekr l... Régioszlopok, falak az si Egyiptomból, az inkáktól...

A sima kristályfal fels része most hasonló összbenyomást keltett,legalábbis ezt gondolta. Innen a részleteket már nem lehetett felismerni, de amegfigyel, ha a síkság fell jön, semmiképpen sem nézheti el, hogy ábrákvirítanak a falon, Az oldalakra való osztás s az egyes nagyobb ábrák a falnakegyéni díszt kölcsönöztek. Olyan ornamentikát, mely a rajta átcsillanó lüktetfényben és a tükrözés miatt egyedülálló hatást keltett.

A tükrözést a rajz persze megzavarta. Még egyszer emiatt nem lehetbaleset. Igaz, hogy több mint valószíntlen volt az baleseténekmegismétldése.

Elmerülten szemlélte a falat. Állt, bámulta mvét, s közben gondolataielkalandoztak. Látta magát az intézetben, a napi munka közben. Egyszerrebejött Willfart. Willfart, aki olyan jóindulatúan tudott mosolyogni... Olyanélesen jelent meg eltte, szinte várta, hogy mindjárt megszólal.

– Na, kislány, mi baj? Ha valami nem stimmel, csak fordulj Arnulf Willfarthoz, majd az elintézi!

Igen... neki örökre kislány maradt.Mikor sikerült az els kísérletük, akkor is így viselkedett. Mert önfej volt

ez az Arnulf. Úgy képzelte, hogy a kis Crux egy különösen nehéz mágnesesmezt jobban elirányít, sokkal jobban, mint bárki más. Willfart, a tetanítványod voltam, te magyaráztad meg, hogyan tud az ember a gondolatainuralkodni. Hogyan lehet a mez gyöngülését hullámzó antimédium eseténgyorsan kiegyenlíteni. Búcsúzóul is ezt adtad útravalónak:

– Nehogy szégyent hozz rám, kislány! Tartsd szépen együtt azt azantihéliumos zsákot, ahogy Willfart-tól tanultad!

Willfart! Utolérhetetlen mezirányító volt, az bioáramának er sségétnem tudtuk túlszárnyalni. Csak nem akarta a képességeit elfecsérelni.

– Ennél a munkánál – mondta – az els szabály: csak a mezre

koncentrálni! Egyébként életveszélybe kerülsz!Hirtelen eszébe ötlött valami nyomasztó. Volt Franknak oka rá, hogydekoncentrált legyen? Ugyan, semmiképpen! Nem volt semmiféle komolyproblémája...

De azért meglehet, hogy maga volt az ok, , Robina, talán a távollétévelhívott el Frankból valamiféle emóciót, mely megzavarta és halálosfigyelmetlenségre késztette.

De miért? A távolléte nem volt rendkívüli! Semmi oka nem volt anyugtalanságra. És nem állt közöttük semmi.

Eszébe jutott az utolsó együtt töltött este. Most tényleg er t vett rajta afájdalom és – elször ezen a kisbolygón – valami meghatározhatatlan

vágyódás.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Istenem, Frank és én... Igazán kedves bajtárs volt, de éppen csakszimpatizánsok voltunk a komputer szerint mi ketten. Az igaz, ebbl hamar alakul ki vonzalom. Szerelem, féltés, vágy a gyöngédségre, de különösebbmagasság és mélység nélkül. Olyan, mintha mindketten már öregek lettünkvolna. Az öregek tudják így megosztani magukat a munka és a személyes

érzelmek között. rutazáshoz ideális.Arnulf Willfart például ebben a vonatkozásban hallani sem akart aszámítógép szimpatizánsszámításairól.

– Én az er met a tapasztalatból nyerem – valami hasonlót szokottmondani. – Különben mi az eredmény?

Magasba csapó és máris halálra ítélt érzések. Ez megzavarja az agymunkáját. Minden félévben új érzés, aztán mindegyik kilobban...

– Hogy jutott eszembe egyáltalán Willfart? Aha! Ö most biztosanösszefüggéseket keresne saját oktatói tevékenysége és aközött, hogy képesvoltam ezt a falfestményt elkészíteni. És Donas Is elégedett volna velem, de aztán önzetlenül.

Még egyszer végignézett a falon. Egy pulzáló er mez visszatartása akitöréstl gyerekjáték ehhez képest! Nézte a kristályfalat. Csak most érezte,milyen kimerült, mennyire kiadott magából mindent. Legjobb volna, itt helybenelaludni...

– Ha így folytatom, nem élek még 34 évig!A fáradtság úgy borult rá, mint egy nagy harang. Legalább néhány napot

pihenni... – Még mindig több mint harminc évem van, s már most alkothatna

magának valami képet az, aki látja, olvassa, értelmezi!Kimerültségéhez most már büszkeség és megelégedettség társult.

Eltekintett az ábrázolás primitívségétl és tudásának hézagaitól. Az, amitvéghezvitt, egyszerre jelentségteljes lett. Ez olyan teljesítmény, amire csakRobina Crux képes. Egyedül ...

8.

A néhány napos pihen már csak azért is lényegesnek látszott, mert asoron következ – Robina szerint jóval nehezebb – fázist még egyszer alaposan át kellett gondolni.

Másnap nagyon sokáig aludt. Kiadós ápolásban részesítette szegény,

meggyötört tagjait, s figyelmen kívül hagyva a táblázatot, kivételesengazdagon megreggelizett. Aztán, szinte újjászületve, elhajtott aleszállóegység maradványaihoz.

Bár a falon, a környéken vagy kinn az rben tegnap óta éppenséggelsemmi sem változott, most messzir l úgy látta, hogy a fal élénkebben világít.Valahogy a fénye is melegebb. Megállt, nézte mély megelégedéssel.

Aztán felszabadultan, mintha szárnyakat kapott volna, öszvérkéjét a lejtslépcsknek kormányozta, s oda sem figyelve, bár bizonyos daccal, nekivágotta kupolához vezet útnak.

A dolga nem volt nagyon sürgs. Idt hagyott hát magának mindenfélére.Percekig bámulta a szebb kristálykombinációkat. Többször le is tért a

közvetlen útról, kitér ket tett. Felfedezett egy fej nagyságú kockát, melyet

8/12/2019 Robur, 3. szám


gyémántnak nézett. Egy helyen aztán, ahonnan bal kéz fell már látni lehetetta kupola tetejét, oldalra hajtott. Beiktatott egy kis pihent.

Leszállt, nekidöntötte hátát egy köteg fehér oszlopnak, melyekvalószínleg kikristályosodott azbesztbl álltak. Jó ülés volt, kényelmesenmegtartotta a hátát. Eltte óriási lépcs magasodott egyforma piritkockákból.

Mögöttük ferdén hevert egy vöröses obeliszk, talán valamiféle pátból. Fölöttetört a magasba a lépcss piramis egy része az innen látható kupolaszelettel.Jobb kéz felé meg amorf kitüremléseken és törmelékeken keresztülfolytatódott az út.

Ül helyzetbe gömbölyödött, és sisakzsilipjén keresztül nekilátott azevésnek. Mikor közben kinyújtotta a lábát, ivótartálya az enyhe lejtn elgurult,egészen a piritlépcskig. Robina utánanyúlt, de elhibázta. Még egyszer odakapott, de olyan hevesen, hogy a gyönge gravitáción az impulzus mindjárta magasba emelte. Kalimpált, a tartály mögé került, kénytelen volt kinyújtottkezével egy kis marék finom törmeléket maga elé dobni. Fejjel lefelé, az elsaranyfény kockánál ért talajt.

– Hopplá! – kiáltott fel önkéntelenül.Fel akart állni, hát megtámaszkodott a talajon. Az meg, mintha homokóra

lenne, tölcsért alkotva, elkezdett lefolyni valahová a keze alól. Mindjártészrevette a centiméter széles vízszintes repedést, mely a kristály aláhúzódott. A biztosnak látszó, súlyos tömb tehát nem a talajon feküdt! Deakkor bámult el csak igazán, mikor követte s repedés irányát, ésmegállapította, hogy az jobb kéz felé függlegesen folytatódik, minthaelválasztaná egymástól a két piritkockát.

Ott maradt térdepelve, s közben különféle lehetségeket latolgatott.Hogyan jöhet létre ilyen repedés az itteni körülmények között?Kristályosodásnál, esetleg a zsugorodástól? Vagy keresztültörte a kaszkádotegy rázkódás, netán meteorbecsapódás? Vagy még magánál azalapkatasztrófánál, mikor – Stef elmélete szerint – az egykor nagy, de belülüreges bolygóból, melynek belsejében képzdtek ezek a kristályok, kiszakadtez az aszteroida?

Lassan, óvatosan felegyenesedett. Két kézzel nekiállt elsöpörni atörmeléket a repedés melll. Az elbukkanó vágás talán egy méter hosszúvolt. Bal kéz felé is nyílegyenesen húzódott felfelé.

Robina hátralépett egy lépést. Innen tisztán látszott, a hasadéknégyszöget ír le a lejts lépcsn. A fels és alsó egyenest talán egy méter választotta el.

Az els pillanatban nem tudott mit kezdeni a felfedezéssel. De azt márisérezte, hogy valamennyi eddigi spekulációja a különös jelenségkeletkezésére tarthatatlan. Repedések!... De nem pontos derékszögben!

Egyszerre minden megvilágosodott. Kizárva minden tévedés! Itt áll eltteaz idegen értelmes tevékenység egy további bizonyítéka. És ezt már egyes-egyedül fedezte fel! Annak idején, mikor átvizsgálták a kisbolygót, észresem vették. Persze, a kétkedése is feltámadt. Felfedezés... na, igen. De mitlehet kezdeni vele?

Határozatlanságában továbbsöpörte a törmeléket, kifelé a négyszögbl.Felment a lépcs következ fokára, hogy a függleges hasadékból iseltávolítsa a kiálló hegyes kristálydarabokat. Közben, talán ösztönös

elvigyázatból, nagyon ügyelt rá, hogy ne kerüljön a négyszög által behatárolt

8/12/2019 Robur, 3. szám


területre. Mikor a fels nyílást tisztította, felülr l térdelt le hozzá, és másikkezével biztosította magát. Egy kézzel dolgozgatott, elrehajolva.

Ám egy pillanatra így is elvesztette az egyensúlyát. Er teljesen jobbkeszty jére nehezedett. Erre a mozdulatra engedett a lépcs, s valahováhátrafelé besiklott a talajba. Robina fejjel lefelé lezuhant. Félelmében a

keretbe akart kapaszkodni, de nem sikerült. Néhányszor páni rémülettel azüres semmibe kaszabolt, majd végre ott függött a két függleges fal felsperemén. Most meglátta, hogy a nyílás keletkezésekor a négyszögbenkivágott darab az üreg aljára került:

Kénytelen volt rálépni. Lábai éppen csak érintették a lezuhant tömböt. Egykevés törmelék potyogott utána.

Els ijedtsége elmúltával, anélkül hogy a lyuk szélét elengedte volna, azegyik lábára nehezedett. Tartott tle, hogy a lépcsforma a súlya alatt továbbsüllyed lefelé.

Lassan helyezte át a súlypontját. Kezét most már csak elvigyázatbóltartotta a nyílás szélén, minden pillanatban számítva a zuhanás

folytatódására. Óvatosan rugózni kezdett a lábain. Talpa alatt mindenmozdulatlan maradt.

– Uff! – sóhajtotta megkönnyebbülten, leeresztve magasban tartott karját.Figyelmesen megvizsgálta közvetlen környezetét. Örvendezve

megállapította, hogy a piritlépcs kivágott darabjának le kellett hajolnia, hafönt megterhelték. Oldalain ugyanis világosan kirajzolódott két kör keresztmetszet anyagdarab csonkja. Ezek nyilván sarokvasakkéntködtek. Izgalomba jött. Ez már semmiképp sem lehet véletlen!

Háta mögött lépcst vágtak a nyílásba. Ezen át óvatosan visszalépegetetta felszínre. Mikor az utolsó lépcsfokot érintette, huppanást érzett a lábaalatt. Megfordult. A lépcs, mint egy lassított filmfelvételen, felemelkedett.Még mieltt eggyé vált volna a lépcssorral, sötét nyílás tárult fel mögötte.

A meglepetéstl még gondolkodni Is elfelejtett. Újra rálépett a kivágottdarabra, ezúttal már arccal a lépcs felé. Most két-három fokkal lejjebb ment.Mikor a lépcs közepére ért, az lassan mozogni kezdett alatta.Kiegyensúlyozta magát. Mintha himbán állna, az apró mozgást térdehajlításával befolyásolhatta.

Ott volt eltte a nyílás. Az elmozduló lépcshöz hasonló további lépcsketlátott. Folyosó vezetett lefelé, a kristálybolygó belsejébe. A falakon a színekelmosódtak, minden er sebben lumineszkált. Több helyen er senkirajzolódott a vésvel történt megmunkálás nyoma. Néhol a fal

egyenletességét bevezet kürtk, fémrészek törték meg.Habozott:“Mi történik, ha továbbmegyek? A lépcs fel fog csapódni, és elzárja a

kijáratot. Nyitható-e a másik oldalról?Valószínleg. Ez a mechanizmus nem a hívatlan betolakodók ellen véd,

hanem a természetes omlások ellen."Meg volt gydve, hogy visszaútját nem vágják el. De azért jobb

bizonyosságot szerezni.Ismét kilépett a szabadba. Csákányára kötötte kötelét, és a szerszámot

beverte jó mélyen a porhanyós azbesztoszlopok közé. Ki is próbálta, tart-e.Aztán megint lenyitotta a lépcst. A kötelet magával vitte. Ma a lépcs

magasba emelkedik, megfeszíti, s akkor belülr l egy húzássalmegmozgatható a szerkezet.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Nem sok idbe telt, és ez az elvigyázati intézkedés is feleslegesnekbizonyult. A lépcsdarab alsó felületét viszonylag durván dolgozták ki, s fent,mintegy másfél méter magasságban, olyasféle mélyedés volt rajta, mint egybeépített szappantartó. Ha azt az ember két kézzel megfogta, nagyobber lködés nélkül le lehetett húzni a követ.

Két kézzel! Ez a tény különösen megnyugtatta Robinát. Most már könnyléptekkel lefelé Indult a lépcsn. De csak talán hét-nyolc méterre jutott. Ott afolyosó jobb oldalán mélyedést látott, mely er sen emlékeztetett egy ajtókeretére. Innen, szk átjárón keresztül, tejszer en áttetsz anyagból készültkabinba vezetett az út. Mindjárt felmerült benne a felvonóval való hasonlósággondolata. A kabin bal oldali falán gyszer mszertábla volt. Ezen pedighat darab, ujjhegy méret mélyedés. Ez csak er sítette a benyomást.Szenzorok!

Minden jel arra mutatott, hogy ez egy ferde pályájú felvonó, amely alépcskkel párhuzamosan fut.

– Inkább ne! – válaszolta meg a ki sem mondott kérdést. Pedig szívesen

kipróbálta volna azonnal, hogyan mködik a szerkezet, és mködik-eegyáltalán. De gyomrában már így Is csöndesen emelkedett a nyomás.Inkább elkezdett hát szépen lefelé ereszkedni a lépcsn.

Nem volt könny útja. A folyosó legfeljebb 1,70 méter magas lehetett, ésegyáltalán nem volt olyan szabályszer en elkészítve, ahogy azt fentr l elspillantásra képzelte. Az alacsony, keskeny lépcskön siralmasan nehéz voltközlekedni.

Mit számit ez! Mégis lépcs volt, mely valahová, valamihez vezet, és ez adönt!

Eszébe villant, hogy a folyosók és lépcsk mérete valamennyirefelvilágosítással szolgál építik testméretér l.

A felfedez izgalma és az ösztönös félelem viaskodott egymássalRobinában. Meg a feltámadó remény. Annak reménye, hogy talán nem kellmind a harmincnégy évet...

Örömet Is érzett. Hiszen neki sikerült – még ha mer véletlenségbl is – közelebb jutni az adó titkához. Közelebb, mint bárkinek.

A következ ember, aki erre az aszteroidára lép, már megkaphatja aszükséges adatokat Robina Crux felfedezésér l. Igenis! Még akkor is, ha eznagyon soká lesz!

A lépcs majdnem ötvenfokos szögben vezetett a mélybe. Már sajnálta,hogy nem számolta meg a fokokat, de persze ezt még pótolni lehet. Ha

mindjárt számolni kezdte volna, valószínleg már háromszáz felé tartana. Ésmég mindig nem látni a végét.Az út újra egy ajtó mellett vezetett el. Itt is szenzorok. Még egy bejárat a

felvonóhoz? Ugyan minek?Azért még most sem tudta elhatározni magát a felvonó használatára.

Pedig lábikrái már ugyancsak megérezték az ereszkedést. Sóhajtott egynagyot, és ment tovább.

A lépcssor még mindig nyílegyenesen ereszkedett. Felteheten alépcss piramis alá vezetett, amelyen a kupola állt.

Mikor 220 újabb, most már megszámolt lépcsfokot hagyott maga mögött,és éppen megpróbálta elképzelni, mennyi vízszintes távolság lehet közte és a

kupola között, észrevette, hogy a járat egy vízszintes könyök után ismétfelfelé vezet. Lassan, figyelmesen ereszkedett tovább.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Közel a könyökszer fordulóhoz hirtelen megállt. A rémült kiáltás atorkába fagyott... Ott... ott volt valami. A fels lépcskr l lábak jöttek lefelé,vele szemben. Azok is megálltak hirtelen.

Kapkodta a levegt, de összeszedte magát. Nyugodt hangon odakiáltott:– Gyere, gyere csak!

Szemben semmi sem mozdult. Igaz, itt nincs atmoszféra, nem is hallhatta.Megkockáztatott egy lépést elre.Az a másik ugyancsak.Egyszerre feloldódott a feszültsége, és felnevetett. Átkozott tükrözés!

Saját lábát látta szembejönni. Már megint becsapta ez a veszélyes jelenség!Sima fal zárta le eltte a folyosót. Jobbra vörös gy volt látható, egy

szenzormélyedéssel.– Így van ez, Robi! Ezt már kénytelen vagy kipróbálni – mondta hangosan.

Biztos, ami biztos, elször leült. Pulzusa csak úgy lüktetett a halántékán.Ugyan miféle nyomógombok ezek? Nyomásra, hre érzékenyek?

Felhúzta a vállát.– Nincs más hátra. Vagy kipróbálni, vagy visszafordulni.Annál viszont sokkal jobban furdalta a kíváncsiság, hogy a második

megoldást válassza.A végén meg sem tudta állapítani, mire reagált az érzékel. Ujját

odaérintette, a fal oldalra nyomódott, megfordult a bal sarkán, és eltnt azetben.

Szoba tárult fel eltte, talán 4x4 méteres lehetett. A bejárattal szembenújabb ajtó. Bal oldali falán hatalmas kapcsolótábla. Robina habozás nélkülbelépett. Mögötte az ajtó azonnal becsukódott. Kétségbeesetten pördült mega zajra, aztán megnyugodva vette észre jobb oldalt a vörös gyt.

A mszertábla fölött egyfajta díszráccsal fedett kis nyílássort látott. Aszoba falait a folyosóval ellentétben szép simára csiszolták. A mszerfalonminden kapcsolóhoz kis táblácska tartozott, melyen idegenszer – ugyan, mimás lehetne, mosolyodott el – jelzések voltak láthatók.

– Az írásuk... – hosszú ideig állt a tábla eltt. Izgalma a tetfokára hágott.Érezte, a könnyek akaratlanul feltörnek szemébl, és végigfolynak arcán asisak alatt.

Odalépett a másik ajtóhoz, határozott mozdulattal kinyitotta. Csillámlófényözön vakította el.

Sisakja elé emelte keszty jét, aztán belépett. Meglehetsen nagy, kör alakú terem tárult fel eltte. Középen alacsony fallal elkerített padlónyílás,

talán négyméteres átmér vel. A nyílás közepén cs vagy talán oszlopvezetett a mélybl a magasba, s eltnt az alacsony mennyezetben. A tetnnéhány borítólemez függött. Volt ott továbbá két kis fülke, feliratos táblákkalés ismeretlen célt szolgáló kis ablakokkal. Máskülönben üres volt a terem. Aközéps nyílásból csillogó fénypászták villantak el. Szemben egy ajtó.Gondolta, kinyitja.

A fény rült hevességgel villogott. Biztosra vette, hogy a lógó táblákfigyelmeztetéseket tartalmaznak. Mindenesetre megnyomta sisakján aszemüveg fényvédelmét biztosító folyadékszivattyú szelepét. Csak aztánlépett habozva a terem közepét kerít alacsony falhoz.

Itt még sötét szemüvegben Is kápráztató volt a világítás. Ez meglehetsen

gátolta a pontos megfigyelésben. A nyíláson át lelátott egy alsó helyiségbe,melynek padlója vagy tíz méterrel lehetett alacsonyabban.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Az oszlop ott nagy felületbe ment át, nyilván egy szerkezet fedlemezébe.Ez volt a gigantikus fényforrás. Oldalfelületeibl áradt az elviselhetetlener sség fény. Jobban elrehajolt, és most már meglátta, hogy az alsó teremugyancsak kerek, s oldalfalai üveges, fekete anyagból készültek. Csaksejtette, de biztosra nem vehette, hogy amit maga eltt lát, az egész

aszteroidára kiterjed lumineszkáló fény forrása, innen kiindulva hatol el ez afény mindenhová. Ez vezette ket, átvilágítva az ép ásványtömböket, akisbolygóhoz. Eszébe jutott az érvek csatája, mikor felfedezték a kis égitestet.Ez bolida, világosan fényl vándora a kozmosznak... Talán üstökösfej... Ésnagy távolságból nézve?... Ugyan már!... Minden jel arra mutat, hogy magavilágít!

Próbálták megfejteni a fényforrás rejtvényét. Hideg fény ilyenintenzitással? Lehetetlen! Frank úgy vélte, ez egy optikai tájékozódási pont.Afféle világítótorony. St, a rádióadóval együtt elektro-optikai. De hogyanállítják el ezt a fényt? Stef azt hitte, lumineszkál.

Még mélyebbre hajolt.

– Bizony, valószínleg igazad volt, Stef! – megint ellepte a szomorúság.Hiszen ez a felfedezés az egész legénységet illette volna. – Az a kocka ottlenn, egy lumineszkáló-dióda. Az igaz, hogy nálunk a Földön csap apróméretben képesek elállítani. Úgy ám! Mikroszkóp alatt készítik.

Nagy tisztelettel gondolt az idegenek teljesítményére. Ezzel együtt még jobban tudatában volt saját tehetetlenségének, tudatlanságának. Úgy érezte,tiszteletlenség volt behatolni ebbe a helyiségbe. Aggódva nézett körül. Hiszensemmit sem képes kezdeni ezzel a sok csodával, st ügyetlenül még el isronthat valamit. Az idegenszer tömbös szerkezetbl áradó ragyogásbanegyre nyomasztóbban érezte saját kicsinységét. Ebbl a terembl nézve,kapirgálása a sziklafalon egyszer en nevetségesnek látszott.

Elindult, csüggedten Körüljárta a termet. Megállt az érthetetlen feliratokkalés ablakokkal telerakott benyílónál. Egy percre arra gondolt, hogy vannak aFöldön olyan kutatók, kik számítógép nélkül is képesek roppant kevéstámpont alapján bonyolult írott nyelveket megfejteni. Lesújtva lépett tovább.

Azt a bizonyos szemben álló ajtót akadálytalanul kinyithatta. Mögötteliftkabin volt, bal oldali falán a már látott mszertábla a hat szenzorral. Ezekszínesek voltak, st feliratokkal Is ellátták ket.

Most valóban válaszút eltt állt. Vagy használja a felvonót, vagyvisszafordul. Itt nincs lépcs.

Hat nyomógomb, hat lehetség. St, kombinálva, még sokkal több.

Összeszedte bátorságát, és átlépte az ajtót. Gyorsan a kabin közepéreállt, megérintette a fels érzékelt. Nem történt semmi. A következt. Újrasemmi. Ujjaival gyorsan tovább zongorázott a következ kettn. A kabin nemreagált.

Er teljesen, mintha ujjával át akarná fúrni, rátámaszkodott az ötödiknyomógombra.

Kísérteties gyorsasággal – meg is ijedt – bezárult az ajtó a falon, és akabin olyan tempóban kelt útra, hogy térdre esett. Hogy mködne ez, hanagyobb volna a gravitáció? Ördögöt! Akkor sem volna semmi baj. Akkor asaját tömege Is nagyobb volna.

Feltette, hogy antigrav-motor hajtja ezt a szerkentyt. Óvatosan

körüljártatta szemét a kabin teljesen sima, fuga nélkül összerótt falain. Csak a

8/12/2019 Robur, 3. szám


tet meg a padló volt finoman redzött, mintha nyílásokat akartak volna vágnirajta.

– Sohasem fogok rájönni itt semmire! – morogta.Még a kabin haladási irányával sem volt tisztában.Csak az Indulásnál érzett rándulásból állapíthatta meg, hogy fölfelé tart.

Váratlan lökéssel megállt a lift.Megint nem gondolkodott logikusan. Talán unalomig ismertaggodalmaskodása kerekedett felül, gyorsan a mszerfal hatodik gombjáhozkapott, ahelyett hogy az ajtót nyitotta volna ki.

A lift lezúgott és megállt.Mostanra már összeszedte magát. Kinyitotta az ajtót. Abban a

körteremben volt, ahonnan elindult.Fellélegzett, és – most már némileg megkönnyebbülten – felfelé irányította

a felvonót.Mikor odafent kinyitotta az ajtót, nagyon meglepdött. Kis szobába jutott.

Szürke falak, egy teleírt tábla, szemben, újabb ajtó. Vagy talán zsilip?

Két lépéssel átszelte a szobát. Kitárta az ajtót, és – bár titokban régen várterre a pillanatra – majdnem hangosan felkiáltott örömében. Aztánmegbékélten csak ennyit mondott:

– Hát így...Bent volt a kupola belsejében. A lift egyenesen az adókészülékhez

szállította.Beljebb lépett. Háta mögött becsukódott az ajtó. Arra gondolt, hogy

nyilván az alsó galéria és maga a kupola is egykor lélegzésre alkalmasgázkeverékkel lehetett megtöltve. A zsiliprendszer talán erre szolgálhat.

Bátortalanul körbejárta a berendezést. Nem fedezett fel sokkal többet,mint amennyit útitársaival együtt kívülr l látott. Csak az tnt fel neki, hogyazon a helyen, ahol a 15 cm-nél is vastagabb vezetékek, melyek Stef elképzelése szerint a szupravezet adóhurkot képezték, összefutottak,bordákat is elhelyeztek rajtuk.

Megnézte a szkafander küls hmér jét. Megállapította, hogy a kupolabels tere mintegy 23 °C-kal van a kozmosz küls hmérséklete fölött.

Nem csekély tisztelettel gondolt arra az energiaforrásra, mely egyrésztegy egész kisbolygót képes kivilágítani, másrészt Ilyen hatalmasadóteljesítményt nyújt. Emellett még a különösen nagy hveszteséget iskiegyenlíti.

Miközben ezeket latolgatta, szorosan ott állt a zárt rendszer

vezetékköteg mellett, még mindig elrenyújtva bal karját a hmér vel.Egyszerre látta, hogy a hmérséklet rohamosan emelkedik. Pillanatnyiötletnek engedelmeskedve bekapcsolta vevkészüléket. A hang felbúgott, aszokásos módon felemelkedett, majd elhalt.

A hmér t most már kísérletképpen a blokk fölé tartotta. A hmérsékletvagy fél percig állandó maradt, aztán lassan, majd egyre gyorsabbansüllyedni kezdett. Az adásszünet végén újra a kupola bels hmérsékletétmutatta.

Figyelmesen leste a szignál újabb jelentkezését.Rövid hemelkedés után el Is kezddött a bugás. És mindig akkor érte el

tetfokát a meleg, mikor a hang elhalt. Nem kellett hozzá bonyolult

bizonyítás, hogy az elhaló hang és a hemelkedés között közvetlenösszefüggés van.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Nem érezte ugyan képesnek magát bonyolult elektrofizikai összefüggésekteljes megértésére, de egyvalami világos volt eltte. Az, hogy Frank jólkövetkeztetett. Itt a Josephson-effektus olyan lépték felhasználása folyik,melyet az ember el sem tud képzelni. Az antennák speciális csatlakozásai, avezetékhurok, a felmelegedés azon a helyen, ahol a szupravezet fémek

érintették egymást, meg az adáshoz szükséges hullám kiáramlása nem isengedhettek meg más következtetést.Már megbékélt a felfedezésével, csak a kételyei nem csitultak. Szerette

volna tudni, vajon , személy szerint tud-e nagyon keveset, s ezért nem tudfelismeréseivel mit kezdeni, vagy egyszer en azért nem, mert ember, máscivilizáció tagja, mint ezek az alkotó idegenek. Vajon az helyében Frank,Stef vagy akár Mandy értelmes munkára tudná fogni ezt a szerkezetet?

Két óra hosszat kerülgette az adóberendezést, céltalanul tépeldve. Aztánbelátta, ideje volna visszaindulni. A körcsarnokban benézett még a falifülkékbe, nem lát-e valamilyen változást a kis ablakokban. De nem vett észresemmi lényegeset.

Biztosra vette, hogy még nem fedezett fel minden helyiséget. Valahol egyenergiaközpontnak is kell lennie. A fénydiódához is szükséges volna abejárat. Talán a két ajtó a lépcsfolyosón? Aligha, de ezt késbb mégtisztázni lehet.

Elképzelhet, hogy az idegenek saját társaik ell is el akartak rejtenivalamit? De miért? Biztos, hogy az energiaközpont a szíve egy ilyenberendezésnek. Szép... Ha csak azt védik... érthet. De mit rejthetnek mégel?

A kérdésen elrágódott még egy darabig. Végigtapogatta a fülkébenelhelyezett négyzetlap keskeny oldalrészét. Ez úgy festett, mint egy fedlapvagy akár egy jól álcázott nyilas bejárata. Igen. Elég nagy volna bejáratnak is.De szorosan takar. Belátta, itt még a lézervágóval sem menne valami sokra.Azt meg jól tudta, hogy itt igazán nem alkalmazna ilyen rombolóeszközt.

Biztosan elre eldöntötték, hová lehet belépni és hová nem. Egy civilizáltlénytl el kell a tilalmat fogadni. Ez akkor is érvényes, ha maga a berendezésgazdátlan. De itt semmi sem utal arra, hogy végleg elhagyták. Igaz – futott átrajta a gondolat –, az ellenkez jére sem. Mert önmagában az, hogy aberendezés mködik, nem meghatározó körülmény.

A lépcsnél habozott. Aztán úgy döntött, benyomja a gombot a bejárattólbalra elhelyezked ajtó mellett. Nem nyílt ki mindjárt, st csak akkor tárult fel,mikor Robina, megunva a várakozást, már több lépcsvel lejjebb ereszkedett.

Nyilván idbe tellett, míg a lift leérkezett.Bonyolult eset volt a kabin mszerfalának kezelése. De az alkotmánytöbbszöri kísérletezés után mégis mozgásba lendült.

Mieltt a felszínre érkezett volna a lift, kétszer is megállt. Robina mind akétszer azt hitte, már vége az útnak, ki is nyitotta az ajtót. A szenzorokkezelése után két nyílás tárult fel. Az egyik jobb felé vezetett, ki, a már ismertlépcsre. Balra meg elágazott egy folyosó, mely ferdén felfelé indult. Kísértéstérzett, jó volna legalább ezt az egyet felkutatni. De ezt késbbre hagyta.

Azért nagyon megkönnyebbült, mikor elérte a felszínt. Ismét égbolt borultföléje, még ha fekete is. És végképp eltnt a szorongató érzés, az ismeretlen,a veszély érzete.

Ellentmondó érzésekkel indult neki a grottához vezet útnak. Valami újatfedezett fel az egész emberiség számára, de ez a felfedezés egyelre

8/12/2019 Robur, 3. szám


semmiféle hasznot nem ígér. Például egy nappal sem rövidíti meg az itt-tartózkodását...

9.

Robina Crux kint állt a síkságon, talán ötven méterre a faltól. Messzelátónát szemlélte az elmúlt napokban végzett munkáját.

Ilyen távolságból a betk roppant szabályszer nek látszottak. Lassanolvasta a szöveget.

Itt, ennél a falnál érte baleset a 2217. év 251. napján Robina Crux Föld-lakót. A Föld egy G-2 típusú Nap harmadik bolygója. A Nap valószínkoordinátái: magassági radiáns a sarki koordinátán 13 rész, a 14 részreosztott teljes körbl. Szélességi radiáns a Kismedve nullvonalától...

Gondosan ellenrizte a vázlatot, amit a szöveg mellé rajzolt. Ebbenfelvázolta azt a csillaghalmazt, azt az egyetlen tájékozódási pontot, mely aFöldr l és err l a kisbolygóról nagyjából azonos konstellációt mutatott.Nagyon kínlódott, míg sikerült a koordinátákat erre a csillagzatratranszformálni. Nem is bízott száz százalékig magában, hogy ezt azegyszer , de számára szokatlan számítást valóban jól végezte-e.

48 részre, a Galaxis ekliptikájának síkjára, illetve annak középpontjáravonatkoztatva. A távolságot, a kisbolygó saját mozgását elhanyagolva, abaleset idpontjában 1,07 parsecben lehet megadni.

Ha írásának teljes szövegét jól megfejtik, és ha a számítás egyezik, némifáradsággal az idegenek rábukkanhatnak a Napra. St, mivel a Nap a Galaxishatárvidékén van, más csillaggal való felcserélése még kissé bizonytalan

adatoknál sem lehetséges.Tisztában volt vele, hogy ez az információ jelenti a legnagyobbfelelsséget. Nagy nehézséggel némította el kétkedését. Mert még most semtudta, jól számította-e ki az adatokat. Nem volt abban a helyzetben, hogy agyorsan mozgó aszteroidán a Napot egyértelmen azonosítsa. Viszont végülis az idegeneknek bizonyára komoly eszközeik vannak, k könnyenmegtalálhatják a csillagot.

Dagu Leu automatista leánya vagyok. Apám a PRO-TANfehérjekombinátban dolgozik, a Keleti-tenger melletti Neusundban, melyegykor német nyelv terület volt. Anyám, Mary Crux, elutazásomidpontjában a kaukázusi Szocsi Üdülközpontban, a Fekete-tengernél volt

kiszolgáló.“Ugyan, kit érdekelhet ez? – gondolta. – Honnan tudhatja egy idegen, mit

jelent az automatista, a kiszolgáló, Neusund vagy Szocsi?... Na és, ha így isvan! A szüléimr l van szó. Nélkülük én sem lennék. És ha a mások ebben azösszefüggésben valamit nem értenek, azt legalább észreveszik, hogy azemberekben megvan a családi érzés. Talán náluk is hasonló a helyzet."

Testvérem, Ed Leu, két évvel idsebb, mint én. Konzervátor volt aRENOV-kombinátban, majd egy baleset óta optikai megfigyel a Mars-7állomáson.

28 éves vagyok. Idáig egyetlen partneremmel sem éltem együtt az elírthárom évig, hogy családi állapotom megjelölését “monogám"-nak írhassam.

Képzett mezoperátor vagyok. Bátyámmal együtt a rostocki Evolúciós Iskolátlátogattam, s onnan közvetlenül kerültem át a Kozmikus Hajtóanyagok

8/12/2019 Robur, 3. szám


Intézetébe, Fehmarn szigetére. Itt szereztem a mezoperátori képesítést. A2210. évben útitársaimmal: Stef Mán, Frank Malus és Mandy Weeing Föld-lakókkal együtt az els földi, antianyaggal mköd rhajó kipróbálására aProxima Centauri kettscsillag körzetébe repültünk. Az rhajó bevált.

Hétévi út után fordultunk vissza, s közben egy sor új ismeretre tettünk

szert. Az utazás 3378. napján bukkantunk rá erre az égitestre, melyethelytelenül kisbolygónak jelöltünk.17 nappal késbb ezen a helyen szerencsétlenül jártam. Ennek oka

valószínleg egy lökhullám volt, mely nyilván rhajónk antianyag-tartalékának felrobbanásából keletkezett. A hajó eközben valószínlegteljesen elpusztult.

Földi idszámítás szerint 273 napja vagyok itt. Készleteimbl körülbelülmég 12 500 napig élhetek.

Felfedeztem a számunkra idegen rádióadóállomás kupolájába vezetbejáratot.

Még egyszer ellenrizte az iderajzolt vázlatot.

Sorsommal megbékéltem...Régen végzett már a háromoldalas szöveg elolvasásával, s még mindig

ott állt, ugyanazon a helyen. Leeresztette szemüvege ell a messzelátót, úgybámult a falra. Az utolsó mondat járt a fejében.

– Tényleg megbékéltem? – faggatta magát. – Azt hiszem, senki semnyugodhat bele egy ilyen szituációba. De nem szeretném, ha gyávánaktartanának. Hadd higgyék, hogy beleéltem magam... Nem is nagyonképzelhetik másképp. Végül Is senki sem járhat utána. Szóval miért ne

játszanám meg egy kicsit a hst?Gúnyosan folytatta:

– Talán a végén még tényleg hs leszek...De már jól tudta, az utolsó mondatot nem az idegeneknek, hanem a földi

embereknek írta. Megvonta a vállát. Elvégre senki sem bújhat ki a sajátrébl.

A megelégedettség, hogy befejezte a szöveget, egyszerre füstté vált.Nyomott kedélyállapotban, kedvetlenül baktatott a roncshoz.

Egy id után újraéledt benne a kíváncsiság. Bár munkanapja már a végefelé járt, elhatározta, elmegy a kupolához.

Hová vezet az az elágazás ott a lépcsn?Nem túlzott lendülettel, de céltudatosan mozgott. Ez a kirándulás legalább

elzi a haszontalan töprengést.

Lement a lépcsn az els ajtóig. Lehívta maga után a kabint. Ez egycsapásra sikerült. A kabinon keresztül, annak másik oldalán, kilépett azismeretlen folyosóra. Anélkül hogy felmérte volna a veszélyt, nekiindult azenyhe emelkednek. Ez a folyosó is nyílegyenesen futott.

Negyedóra menetelés után elvették a kétségek. Már-már arra gondolt,visszafordul, mikor a folyosó végén találta magát. Ferde fal állta útját, rajta, alépcslejárathoz hasonlóan, fogómélyedés. A talaj itt váratlanul lesüllyedt afal eltt egy gödörbe.

– Nem volt mire várnia, belekapaszkodott a mélyedésbe, és meghúzta.Testének teljes súlyával ránehezedett, de csak amikor lökésszer en a laphoznyomta magát, indult meg a mozgás a feje fölött.

Hullottak a szilánkok, aztán lassan lesüllyedt a fal. Az jutott eszébe, hogyha itt légkör volna, most ugyancsak élesen csikorogna... Egy kristálylapot

8/12/2019 Robur, 3. szám


húzott le, mely egykor belesimulhatott a talaj gödrébe. Felette pedig ott volt afekete égbolt szikrázó csillagaival. Messzebb, a horizonton... várjunk csak!Nem ez az az obeliszk, melyhez a leszállásoknál igazodtak?

Óvatosan átmászott a lapon, ki a szabadba. A síkságon állt. Meg volt

lepve. Szóval van második kijárat! Hát ez a berendezés nem ideiglenes!Ilyesmit nem hagynak el végleg az építk. Nagyon meggondoltan dolgoztakezek. Mindenképpen meg akarták rizni a bejáratot. Jól van így. Aszerkezetekhez vezet utat feltétlenül biztosítani kell.

Lassan lehlt feltör lelkesedése.Ezek után a másik ajtó természetesen egy harmadik bejárat...

Körbekotorta a kristálytörmeléket, és felállt. Ott találta magát – mintha magais kristály volna – egy piritkocka tetején, melynek oldalai vagy hatmétereseklehettek, s mely egy omladozó pátcsoportból ntt ki. Itt sötétebb volt. Arepedés és a pirit sok fényt elnyelt.

A fagyott kristálytó egyik öblében volt. Jobbra, talán három kilométerre,

emelkedett magasba a kristályhegy, melyhez az fala is tartozott. Balrahúzódott a bizarr partvonal, melynek hosszában az út a grottához vezetett.

Biztos, hogy a kupola megközelítése ezentúl kényelmesebb és jóvalrövidebb lesz.

Nem kis fáradságba került az ajtónyílást kívülr l megtalálni. De végülmegoldódott. A magasabbik felére egyszer en rá kellett ugrani. Akkor a tömbkönnyedén hátracsúszott.

Mire eljutott Idáig, ökölcsapásszer en terítette le a fáradtság. Persze. Már négy órája aludnia kellene. Az öblöt keresztülvágva ballagott vissza aroncshoz.

Ott felugrott az öszvérkére, és a lehet leggyorsabban barlangjáhozhajtott.

Bement a kabinba, s fekvhelyére dlt. Arra gondolt, milyen jó, hogymegtalálta ezt a másik kijáratot.

De elssorban a remény vidámította fel. Ez a remény ahhoz kapcsolódott,hogy ilyen gondos kivitelezés csak akkor lehetséges, ha rendszeresenlátogatják ezt az robjektumot. És ezzel a reménnyel aludt el.

Mikor felébredt, a jó hangulat már elszállt. Újra kezddött a tépeldés.Az a tény, hogy az építménynek két vagy esetleg három bejárata van,

még nem jelenti, hogy az idegenek hamarosan megérkeznek. Ellenkezleg!Annyi haszna volt, hogy kipihente magát. Eszébe jutott az írnivaló. bár

most már a három oldallal, melyet bevezetnek szánt, egy cseppet sem voltelégedett. A többit jobban el akarta készíteni, és csak aztán folytatni amunkát a falon.

Visszaheveredett. Testvéremmel való viszonyomból kellene megtudniuk,hogyan dolgozunk, lakunk, élünk... Pontosabban éltünk...

Lelki szemei eltt léghajóflották vonultak el. Ez már Ed története... Annakidején csodálattal nézte ezt a rajzást. Ott, azon a helyen, összegylt 1700ilyen méltóságteljes repülszerkezet. Ed akkor biztosította, hogy kevéskivétellel ott van az öreg kontinens teljes állománya.

Bizony! Ed még azt is elintézte, hogy húgát, ha “rendesen" viselkedik,magával vihesse a diszpécser kötött léggömb-irányító gondolájába. Ott

maradhat, amíg csak nézeldni akar...

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Ilyesmit, Robi, nem látsz ám mindennap! Ez eddig a második hasonlóvállalkozás, és részemr l az els! – így harangozta be Ed látogatásukat aléggömbön.

El nap, szürkületkor végigsétáltak az elhagyott, öreg városon. Aleáldozó nap meleg fénybe burkolta a szürke blokkokat. Ott, ahol még

megmaradtak az ablaktáblák, reflexek villantak fel.Lépteik csak úgy zengtek a kemény betonon. Amerre csak néztek,mindenütt a vízszintes és függleges betonfelületek. Ezek osztottákszakadékokra és vágatokra a máskülönben sík vidéket.

Szigorú rendbe állított, párhuzamosan egymás mellé épített ötemeletesházak. Közöttük idnként uniformizált lapos építmények. Csak nagy ritkánemelkedett az egész fölé egy-egy négyablakos, tizenegy emeletes, régimóditoronyház.

Robina maga elé képzelte, milyen is lehetett, mikor ezek között a falakközött, a szk lakásokban gyermekek ugráltak, mikor az egyéni tulajdonbanlev fémskatulyák még surrogva és pöfögve jártak körbe a beton-utakon.

Akkor a bzös kipufogógáz percekre megállt a blokkok között. Aklímaberendezés nélküli szobákba a nyitott ablakon át behatolt az utca bzeés lármája. És a szomszéd lakásból is átszüremlett minden zaj.

– Igazságtalan vagy, Robi – intette le Ed. – Az emberek ezek mögött afalak mögött általában jól érezték magukat. Körülbelül úgy, mint mi a mailakásokban. Nekik komoly elrelépést jelentett így élni. Nézz körül! Itttöprengtek, szerettek, dolgoztak és pihentek, információkat kaptak és adtak,itt nevelték a gyermekeiket, akik a mi dédapáink voltak. Komolyan mondom,nagyon racionális megoldás volt így építkezni. És ami a f , gyorsan ment.Gondold csak el, ez volt az a kor, mikor milliárdok – mert tudod, akkor mégvolt pénz – folytak el a közpénzekbl fegyverkezésre. Ezért kellett, perszesokszor a legjobb szándék ellenére, ilyen gazdaságos formát megvalósítani.Világos, akkor is voltak hibák... De annak idején egy ilyen lakótelephaladásnak számított. És én mondom neked, ha biztonsági okokból nemkellett volna ezeket a házakat feladni – mert többek között a betonvasalásokmár teljesen elrozsdásodtak –, biztos vagyok benne, még ma is laknának itt.Te ismered a történelmi városokat, azok még ma is, legalább részben nagyonhasonlóak.

– Tudom, de nem ennyire srítettek, ennyire koncentráltak. – Robinamegpróbált legalább valamit felhozni érvel védelmére. De mint oly gyakran,most is belátta, Ed logikája ellen nincs fegyvere.

Aztán megmutatta Ed azt a városrészt, ahol már elkészítették abeavatkozást. Az ablak- és ajtónyílásokat befalazták. Csúnyán, elég hanyagulfelhelyezték a plasztikgerendák horgonyzólapjait. Frissen készített, durvánkivitelezett összeköt alagutak és árkok mosták el szinte teljesen azt abenyomást, amit Ed ezekr l a valami kori emberi lakásokról éppen az iméntkeltett.

– Megéri mindez? – kérdezte a lány. – Hát hogyne! Másképp aligha csinálnánk! De mondd, mit tehetnénk az

egésszel? Hagyjuk összedlni? Feladjunk egy beépített területet? Van valamielképzelésed, menny! verejték hullott itt annak idején? Robbantsuk fel, ésszórjuk tele a légkört betonporral? Aztán takarítsuk el, planírozzuk, töltsük fel

földdel, ültessük be, és hagyjunk újra magunk mögött egy nem túl termékeny

8/12/2019 Robur, 3. szám


sík, unalmas vidéket? A romokat hová rejtsük? Azt hiszem, a mimegoldásunk az optimális.

Hallgatva kerülték meg az egyhangú négyszöget.A virágok elvadulva, gondozatlanul is nyíltak a keskeny, zöld felületeken,

az egykori bejáratok mellett. F és gaz ntt a beton fölé, áttört a

repedéseken, a gyalogút lapjai mentén. Szélhordta, majdnemembermagasságú erdei fenycsemeték álltak mindenfelé. Ugyan, mennyiideig tartana, míg a természet az egészet saját zöld egyenruhájábaöltöztetné? Mikorra készülne el vele? Talán csak a tizenegy emeleteseknekvolna hátra egy kis ideje. Na, persze. Le kellene zárni a területet. Évtizedekreelveszne az emberek szempontjából... A végén Ednek igaza lesz,

– Mióta nem lakik itt senki? – kérdezte Robina, mintegy folytatva azönmagával vívott vitát.

– Csak öt vagy hét éve. A legutolsó lakók három éve költöztek ki. Nemvolt könny meggyzni ket. Elssorban az ellátási aktivisták nem akartákmegérteni. Néhány öregember elég sok nehézséget okozott. Gyere, itt

bemegyünk!Bátyja egy alagút ideiglenes nyílásához húzta, mely mellett szépen félre

volt állítva a zárófedél.Végigsiettek a durván kiképzett folyosón, míg az ötemeletes blokkház

földszintjén nem találták magukat. A frissen behelyezett világítólemezek mattfényt árasztottak a mennyezetr l.

– Itt még minden úgy van? – kérdezte Robina, kissé összerázkódva.Mindig tiszteletet érzett minden iránt, amit alkotó emberek készítettek. Ezt aházat is sajnálta. Talán azért gondolkodott így, mert felfogta, magasohasem lesz abban a helyzetben, hogy bármit is alkothasson.

– Igen. Csak az ajtókat szedték ki, és a falakat egységesen befestették.De az eredeti szobafelosztás megmaradt.

– Ilyenek voltak hát a lakások! – a lány gondolataiba merülve, átsétált azajtótlan szobán.

– Tudod, Itt valamennyi szinten gombát fognak tenyészteni. Mindenfélenemes fajtát. Ezt az ötletet nagyon pártolom. Újra fognak nevelni példáulrókagombát is. Négy hasonló blokkban már elhelyezték a kultúrákat. Frissgomba! Egész évben...

– Hát ez lesz a város új szerepe... – Ott szemben, az a hosszú, magas ház gáztároló lesz. Télen segíteni fog

kivédeni a csúcsfogyasztást. Másokból meg gyümölcstárolót alakítunk.

Különféle vegyesáru is kap itt raktárakat. Persze a raktárnál kiemelik aközfalakat meg a födémek egy részét. Az ám! Egy vendégl is megmarad.– Azt gyanítom, hiába igyekeztek, elbb-utóbb összedl az egész.– A feszíthorgonyok meg a plasztikgerendák nem engedik. A

szakemberek szerint így legalább még egy évszázadig kitart.Továbbsétáltak, lenéztek egy másik épület tizenegyedik emeletér l a

halott városra. Csak a keleti szegletén szakítottak ki a fényszórók néhányépületsarkot a növekv homályból. Onnan még a munka lármája szdöttidáig.

Robina oldalról a bátyjára lesett. Gyermekes büszkeség ömlött el Edarcán. Szemmel láthatóan örült, hogy itt lehet. Húga úgy érezte, ez nem is az

az Ed, aki két évvel Idsebb nála, és sohasem tekintette t egyenrangúpartnernek.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Mutattad apának is? – kérdezte bátyját. – Szerettem volna. Kértem, hogy jöjjön velem. Azt mondta, minek.

Biztosan megmutatják majd a videóban. Hogyne, biztosan. A rövid hírekben...No, az neki elég, felelte erre.

Robina inkább csak sejtette, mint látta, hogy bátyja tanácstalan

mozdulatot tesz a kezével. – Holnapután lesz ötvenöt éves. Az élet fele... – szólt a lány.Ed odafordult hozzá, megfogta a két vállát, s a homályban a tekintetét

kereste. – Ne vedd a szívedre, Robi. Elször is itt van a saját életünk. Ma például,

amikor elvittelek magammal, egy hosszú fiú álldogált az intézet lépcs jén.Olyan képet vágott, mintha a kör négyszögesítését akarná megoldani.Ugyancsak hosszan pislogott utánunk. Ez, ugye maga az a bizonyos Borisz?Na jó, apától már úgysem várhatunk semmit.

Robinak kissé melege lett. Hallgatott egy darabig, aztán kitört belle:– Ed, hogy lehet valaki ilyen?

– Ha nagyon szinte akarnék lenni – Ed már újra az ablak felé fordult –,azt hiszem, bennem Is bujkál valami hasonló. Nézd! Ledolgozod a magad hatóráját, ha nincs valami különleges gubanc, el se fáradsz. Szóval mindenrendben. Ez már rutinból is megy... Aztán a szabadiddet arra fordítod, amivalóban érdekel.

Sportjáték... remek! És egyetlenegyszer minden évben lelkesen elegetteszel az egyheti önkéntes ellátó vagy koordináló szolgálatikötelezettségeidnek... Ez van... Apa bizonyára a szabadid felhasználásábanis egyoldalú. De horgászni már a kkorszaki ember is horgászott, mondják.Ez olyan sport, mely nem fog kihalni, amíg csak ember lesz – és persze halis.

– Azért mégse lehet így élni. – Nem a te dolgod. A munkáját jól elvégzi. Az már nem az bne, hogy

az automatának alig van szüksége rá. Nemrég dicsérték meg, mert egyzavart egyedül elhárított a központi csoport Igénybevétele nélkül.

– És te? – Intett kifelé Robina az éjszakába. – Te ezt itt miért csinálod?Ed felnevetett. Egy pillanatra kivillantak a fogai.

– Hiszen te egyenesen ide kérted magad, a RENOV-hoz – makacskodotta lány –, pedig biztosan kaphattál volna valahol egy automatát. Az életedvégéig kiszolgált volna. Halban gazdag tó meg akad elég, ha nem, akkor telepítünk.

– Nyugodj már meg, húgocskám! – A fiú megveregette Robina vállát. – Éppen elég ember akad, aki elre látja, mi vár rá élete végéig. Neked könny.Ott vannak az er mezid, azokkal akár generációkon el lehet babrálni. Énmeg holnap már ott leszek, ahol egész hegyeket kell áthelyezni. Majdmeglátod! Százezrek dolgoznak a kozmoszban, a benépesítend bolygókon,új gépeket terveznek, új településeket építenek velük. Mi ketten ilyenfeladatok mellett könnyen nélkülözhetjük az ilyenné fáradt apákat. De nefelejtsük el, apa már megtette a magáét, nem is könny feladatkörben. Mertén azt hiszem, még most is a legnehezebb emberi munka a szociáliskiegyenlítdésen dolgozni, megszüntetni a diszharmóniát.

Robina hálás volt Ednek. Egyszerre megvilágosodott eltte, miért cipelte

magával jóformán mindig, ha új munkahelyre került. Hogy ne érezze úgy

8/12/2019 Robur, 3. szám


magát, hogy nincs családja. Mert Ed éppen úgy szenvedett ettl az érzéstl,mint . Neki is szüksége volt az összetartozásra.

Megkereste bátyja kezét, és megszorította. – Tudod, Ed, nem szabad azemberéletébl kiiktatni az érzéseket – szólt halkan.

– Bizony nem. Egyszer éppen otthon voltam, mikor apa elzavarta a

koordinációs csoport egyik megbízottját. Fiatalember volt. Szegény, egészenbelepirult, Pedig, nem akart mást, csak meghívni az öreget egyösszejövetelre a Standard szolidaritási akcióhoz. A tapasztalatairól kellettvolna beszélnie. meg azt felelte nagy hevesen, hogy kész bármekkoraösszeggel támogatni az akciót, de egyébként legyenek meg nélküle.

– Err l én is tudok – er sítette meg Robina. – Apa maga mesélte nekem.Még mindig tele van keser séggel, nem tudja elviselni az igazságtalanságot.Az a legcsodálatosabb, hogy képtelen feldolgozni magában az élményt. Nemkellett volna anyát engednünk.

– Ötéves voltál. Én meg hét. Hogyan szólhattunk volna bele? Gondolom,anyának éppen elég így is az egész.

– Hallottál valamit róla? – Fél évvel ezeltt egyszer felhívott. Utánad is érdekldött, remélte, jól

vagy. Monogám módon él, egy másik felszolgálóval.Nézeldtek tovább. Ed még közölt néhány részletet, de Robina nem tudta

elképzelni a vállalkozás méreteit. Elhatározta, hogy másnapra is ott marad.Megnéz mindent a saját szemével. Ed megígérte, elrendezi a dolgot – bár azobjektum vezetsége, biztonsági okokból, nem szívesen látta, ha szakmánkívüliek is jelen vannak.

Egy órát gyalogoltak a szállodáig, amely egy erds domboldalon feküdt, avároson kívül. Fejük felett s sorokban repültek a siklók. A vendégeketszállították a város és a hotel között.

– Na, Robikám, ezt nézd meg! – Ed a dombra mutatott, ahonnan feléjükintegetett az épület hosszú lámpasora. – Ez az épület egyáltalán nem öreg,mégis manapság már másképp, sokkal racionálisabban készítjük az ilyesmit.De az senkinek sem jutna eszébe, hogy például ezt lerombolja. Mködésbenmarad addig, míg a biztonsági szabályok megengedik. Ez a helyes ésemberi. Azt szeretjük, amiben laknak.

– Igazad van, Ed. Magamba szállok.Egy ideig hallgatagon lépkedtek egymás mellett. Aztán Ed megkérdezte:

– Mondd már el, mi van ezzel a Borissza!! – hangja bizonytalan volt,mintha félne a választól.

Robina érezte, hogy a közvetlenül nekiszegezett kérdésre válaszolnia kell.Kitérni nem tud. – Mi lenne? – kérdezett vissza, hangsúlyozott közömbösséggel. – Még

nem határoztuk el véglegesen, értesítsük-e az illetékes 14-es Hivatalt, hogyezentúl monogám módon élünk,

– Te diplomata! Nem ezt kérdeztem. Csupán azt akartam megtudakolni,szeretitek-e egymást.

– Hát... azt hiszem. – Értem... akkor viszont miért nem adtok a Hivatalnak legalább egy

elzetes információt?– Így is szerethetjük egymást.

– Te Robi! Engem azért ne akarj becsapni. Jó?...

8/12/2019 Robur, 3. szám


A lány nem válaszolt. Ha tiszta vizet akart volna önteni a pohárba,elmondhatta volna, hogy , személy szerint már többször leadta azinformációt a komputernek. Egyedül... Sajnos, itt úgysem a testvérevéleménye számit. Borisz meg idáig mindig elhárította ezt az elképzelést.Végül már csak nyeldesett a központi tároló, mikor mindketten bedobták a

soros információt. Az igent meg a nemet... Mondta volna el a bátyjának, hogymár hetek óta magával hord egy bébiengedély-kér lapot, de eddig nem tudtarászánni magát, hogy Borisszal beszéljen err l?

Persze Ed biztosan megértené. Tanácsolna is ezt-azt. De mit érne vele?Annyira mégsem ejt kétségbe Borisz határozatlansága. Amellett – és ebbenBorisznak van igaza – mindent meg is tehetnek anélkül, hogy aszámítóközponttal közölnék.

Közeledtek. A szálló század eleji épülettípus volt. Egy idben csekélymódosítással sokat építettek ebben az úgynevezett “számológép"-stílusban.

Mivel Ed felhívta rá a figyelmét, alaposan megnézte a homlokzatot.Végigjártatta pillantását a vízszintesen “felf zött" lakógömbökön, melybl

mindegyik négy lakosztályt foglalt magában. Megnézte a vékony, látszólagtörékeny f szál-tornyokat, melyek körbekerítették az építményt. A sokfeszítkötelet most elnyelte a homály, így a hotel valóban olyan képetnyújtott, mint óriásgyerekek számológépe, melynek tengelyén egyenletesenvannak elosztva a golyók. Kétségtelenül nagyon szép volt. És a lány sajáttapasztalatából tudta, mennyire kényelmes lakni benne. Minden oldalról árada leveg és a fény. A siklók bármilyen irányba elstartolhatnak. Az meg nemsokat számit, hogy ezek az épületek a pazarlás egy korszakáraemlékeztetnek. Az általános leszerelés utáni Idre, mikor az emberi fejldéshatalmas ugrást tett elre.

Az út hátralev szakaszán arról beszélt Eddel, hogy az ember a lakásokatnem szemlélheti önmagukban, elkülönítve, csak a mindenkori szociálisstruktúra egészébe helyezve.

Képzeljük el, hogyan járt volna valaki, aki abban a korban, mikor jólérezték magukat, ha egy család abszolút elzárva és elszigetelten élhetett,elkezdte volna magyarázni, hogy különbség van az egyedi, a magánlakásmeg a lakás mint olyan között... Valószínleg kinevették volna. Egyébkéntmég ma is kétséges, lehet-e egyáltalán saját lakás nélkül élni. Ma itt, holnapott éjszakázni, nappal pedig ott tartózkodni, ahol épp a munka kívánja, és azellátás legkényelmesebben megoldható, aztán ha a helyzet változik, alegközelebbi szabad lakáslehetséget kihasználva, valahol másutt helyet

foglalni. És csak néha, ha alkalom adódik, idnként “hazamenni".A régiek biztosan képtelenek lennének így élni. Állítólag mindegyik sietetthaza munka után, rogyásig tömött szállítóeszközökön vagy saját jármvével,órákon át a szabadideje terhére.

– Bolond gondolatok ezek, Robi! Hosszú történelmi folyamat áll a régimeg a mai világ között. Akkor egyszer en nem voltak meg az elfeltételek.Évszázadokon át kevés lakás volt, spekuláltak vele. Hiányos építéstkapacitás, nyersanyag nehézségek, bútorból is kevés volt, nem úgy, mint ma,mikor bútorozva állnak olyan lakások is, melyeket csak ritkán használnak. Ésott volt a pénz, mely mindehhez kellett, és amelyet olyan nehéz voltmegkeresni.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Este még együtt Live-illusion segítségével részt vettek a havannaikarneválon. Késbb Robina meglehetsen fáradtan kereste fel a lakosztályát.Rendelt magának másnapra valami vastagabb ruhát, és azonnal elaludt.

Reggel Ed nagyon sietett. Elhelyezte Robinát a diszpécser léggömbjében.Adott neki néhány Instrukciót, melyeknek az volt a lényege, hogy ne menjen a

diszpécser idegeire, nehogy az elmeneküljön rhelyér l, ahonnan aföldszállítmányokat irányítja.És akkor valami olyasmi kezddött, amit Robina legmerészebb álmaiban

sem képzelt volna. Igaz, hallott már valamit err l a technológiáról, de aszaki részletek nagy részét csak felületesen ismerte.

Gyönyör volt az id. A nap már felkelt, körös-körül friss világoszöldetbontott ki az éjszakai párából. A városban lassan megkezddött az élet. Afákon madarak hangoskodtak, fel-felszállt egy sikló. Színesen ugrottak ki alakóházhomlokzatok részletei a zöldbl, táncot járt rajtuk a napsugár. Magasmegfigyelhelyér l, a léggömb gondolájából olyan áttekintés volt, hogy jobbatel sem lehetett képzelni.

Elttük és alattuk, nyugati irányban, úgy, hogy a megfigyel a felkelnapot a hátába kapta, terült el a halott város. Az éjjel kivonták területér l azutolsó építgépeket és jármveket. Szürkén, némán álltak a mértanilagrendezett épületek, durván befalazott ajtó- és ablaknyílásaikkal. Az utólagközéjük telepített beton- és plasztiképítmények aknaként törtek a magasba,vagy megtörve a nagy szabályosságot, összekötötték az épületeket.

Erre a szürke összevisszaságra barátságosan sütött a nap. Robina szinteérzékelte a meleget, amit a beton árasztott magából. Képzeletében karokatlátott a tágra nyitott ablakokból a sugarak felé nyúlni, arcokat, melyekreörömet varázsolt a napfény. Gyermekek nyüzsögtek a kapuknál, gurultak a

jármvek...Pedig minden be volt zárva és hallgatott.De biztos, hogy az emberek régen is ugyanannak örültek, mint ma.Aztán visszatalált a valóságba. A diszpécser mszerpultjára most már

állandóan futottak be jelzések. Az meg beszélt, továbbította az információkat.Hosszú ideig nem is történt más. A diszpécser sorra kérdezett valakiket.Akkor Robina megpillantotta az egyes háztetkön az embereket. Talán azirányítókat. Egy közülük biztosan Ed...

Türelmetlenséget érzett. És akkor egyszer csak elzúgott a flotta. Olyanvolt a látvány, mintha az erd mögül egy nagy fehér felh szállna fel, és egyreszélesedve a város fölé borulna.

Végre ki tudta venni a részleteket. Minden léghajó egy óriási konténer – ezt még Edtl tudta – , tengerparti homokot cipeltek.Percek alatt itt is voltak. Pontos terv szerint, rádió-irányítás alapján

eloszlottak a halott város felett, több rétegben. Egyesek várakoztak, másokmeg gyorsan rárepültek a házakra, és lehajították terhüket. A levegtmegfeküdte a hajtómvek halk fütyülése meg a lezuhanó homokból felszállóporfátyol.

Hátulról, az erd fell újabb csapatok törtek elre. Egy id múlva teljesenbezárult a kör. A léghajók jöttek-mentek, és szünet nélkül hullottak aszáztonnás adagok a házak közé.

Közben történt valami a léghajók alatt is. A blokkházak tetejével egy

magasságban speciális siklók lebegtek a frissen ledobott homoktömegekfölött, s tartályokból folyadékot locsoltak a földbl még kiálló homlokzatokra. A

8/12/2019 Robur, 3. szám


tetkr l is ez csorgott lefelé. A szilárdító folyadék! – jutott eszébe. Ez er sítimeg a száraz homoktömegeket, ez adja meg a szükséges szilárdságot.

Robina négy óra hosszat szemlélte a mveletet. Akkor leváltották adiszpécsert, és is elhagyta a gondolát.

Egy percig sem unatkozott. Itt aztán valóban gigászi munkát végeztek.

Ahol a léghajók az önrakodó konténereket feltöltik, egy új tó keletkezik,valóságos gyöngyszem, ezen a tenger melléki, unalmas síkságon. Itt meg, anézk szeme láttára kintt egy hegy. Tekintélyes méret, még a tizenegyemeletes házak fölött is ötven méter magas.

Négy óra alatt átélte a hegy születését. A léghajók még a durvaegyengetést is elvégezték, a konténereket mint óriási gereblyéket húzgálvavégig a kiöntött anyagon. Látta, hogyan tntek el a házak a homok alatt, denem örökre, nem visszahozhatatlanul, hanem hogy tovább szolgálják azembert.

Jövre erdsítik a hegyet. Be fogják kapcsolni a mesterséges mikroklíma-övezetbe. Télen bizonyára hóesésre kijelölt terület lesz. A hegy belsejében

meg tovább mködik a sok hasznot hajtó berendezés, elfér a sok készlet.Igazi varázshegy...

Még néhány hasonló várost fognak így átalakítani. Ez a példavégérvényesen meg fogja gyzni a kétkedket.

Este, mikor Robina végleg elbúcsúzott Edtl, és felszállt a hazafelé tartórepülre, bátyja még elmondta, hogy a hegy lejtin már ültetik a különösmutációjú, gyorsan növ növényfajtákat. És, hogy az ellenrzés jelentette, azer sítk jól beváltak.

– Legközelebb néhány öreg kikötvárost temetünk el. Akkor a közeledbenleszek, Robi...

Ed tele volt lelkesedéssel, s nem lehetett tudni, vajon húga közelségevagy az új feladat lelkesíti-e. Ahogy Robina a bátyját Ismerte: valószínleg afeladat...

10.

Nehezen szakadt el az emlékektl. De érezte, itt már meg kell állnia. Már csak azért is, mert nem tudta többé áttekinteni az anyagot, amit szalagramondott. Elssorban azt nem látta tisztán, mennyire alkalmas egy ilyentörténet – még ha alaposan át is dolgozza – arra, hogy egy idegen tiszta

képet kaphasson, miként folyik az élet a naprendszer harmadik bolygóján. Dehát ez kiszámíthatatlan. A szalagra mondott szöveget kissé pihentetni akarta,csak aztán dolgozza át, viszi fel a hálózatra és égeti be a falba.

Kényelmesebben elhelyezkedett a fekvhelyen, visszaforgatta a szalagot,hogy újra lehallgassa. Füttyhangot hallott a készülékbl, olyasfélevisszacsatolást, mint mikor a mikrofont nem jól kapcsolták be. Sietsenkikapcsolt, de most sem nyomta meg a gombot a kell eréllyel, s az idegölhang újra fel üvöltött. A hiba a második kapcsolásnál is megismétldött.Mérgesen felült, és közben olyan különös gondolat jutott az eszébe, hogy avér a fejébe szállt tle, és enyhe szédülést érzett.

Közben a hang megszakadt, és rövid szünet után felhangzott saját

beszéde, akadozva, döcögs mondatszerkesztéssel. Igazában nem is figyeltoda. Valamin töprengett. Aztán türelmetlenül felugrott, leállította a szöveget,

8/12/2019 Robur, 3. szám


kiugratta a kazettát, az ágyra dobta, és gyorsan betett egy újat. Kapcsolatotlétesített a felvev és a sisak rádióvev je között, majd megindította aszalagot.

Nem sokkal késbb már újra az ágyon hevert. Az elleg odahajítottkazetta nyomta is a derekát. Hallgatta az idegenek felbúgó szignálját, mely

most a szalagról áradt. Megnyomta a gombot, és azonnal újra bekapcsolt. Ahang közben természetesen megszakadt. Az eredmény nem elégítette ki.Sietve kivette a tárolókazettát a szkafanderbl is, és felvételre elkészítve amásik mellé tette.

Elkezdett játszani a ki-be kapcsolással. Rövidebb-hosszabb idközöketalkalmazott. Az egyformán melodikus szignált kíméletlenül darabokravagdalta.

Elre tisztában volt az eredménnyel, mégis úgy hatott rá mindez, mint egykinyilatkoztatás. Mert egyszer átjátszva, a második szalagról pontosanvisszajött a szétdarabolt szignál.

– Várjatok csak, barátaim! – kiáltott fel.

Villámgyorsan végigkutatta a szkafandert. Feltépte – most igazán fütyült aszabályzatra – a tartalékzsebet, és elkotorta az rkódok táblázatát.

Sohasem gondolta volna, hogy ilyen srégi jelsort használnak.Mindenesetre beírta a jegyzettömbjébe, és magára rántotta a ruhát. Csak alábbelik feler sítésénél, mely mindig különös gondot igényelt, tért egy kicsitmagához.

– Mára már kés... – morogta, órájára nézve. – Ennek kipihenten kellnekilátni...

Igen, de aztán nem tudott elaludni.Egy ideig hánykolódott, majd mégis elvette a dobozt, és lenyelt egy

tablettát. Még mieltt az álom karjaiba zuhant volna, látta, hogy mindenfellgolyó formájú, nyitott ajtajú rhajók lebegnek feléje. Ajkán mosollyal aludt el.

Gondosan elkészítette a kirándulást a kupolához. Minden elképzelhetszerszámot összecsomagolt, amir l csak gondolta, hogy terve kivitelezésérehasznára lehet. Elégséges élelmiszert is pakolt, hogy ha úgy adódik, agrottán kívül éjszakázhasson. Feszülten készüldött. Reszketett atürelmetlenségtl.

Indulás után, az öszvérke hátán abbamaradt az idegeskedése.Megnyugodott.

Többször is intette saját magát, hogy nincs oka túlzott reményekettáplálni. Két okból is. Elször az adóberendezés szemre nagyon tartós,

masszív kivitel, másodszor, mert fogalma sincs arról, mennyi lehet atávolság a kisbolygó és az idegenek egy lakott támaszpontja között. Még azsem biztos, hogy léteznek-e még ezek az idegenek.

Azt a bejáratot használta, amelyik a síkságra vezetett. Most elször döbbent rá, milyen szk ez a folyosó. Szerszámokkal rakottan állandóan afalakba ütközött. Még szerencse, jutott eszébe, hogy itt nem hallható a lárma.

A liftnél habozott egy pillanatra. Az ajtót zárva találta, s percekig eltartott,míg lehívta a kabint, és az megérkezett. Furcsa. A múltkor a felvonót itthagyta a folyosón, s annak alapján, amit a hívóberendezésekr l eddig tudott,ugyanitt kellett volna várakoznia. Ez lett volna a logikus, mégsem volt így.

Nem f zte tovább a gondolatsort, hanem belenyugodott, hogy err l a

liftr l, melyet talán egy automata visszavisz a végállomásra, valóban nem tudsemmit.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Behatolt a körcsarnokba. Újra elvakította a fényár. Mieltt továbbmentvolna, ellenrizte az ablakokat a benyílóban. Most sem mutattak változást.

– Ha nem, hát nem – mondta csöndesen, s otthonos biztonsággal, minthacsak ez a kupola volna a munkahelye, felment az adóberendezéshez.

Most csak néhány pillanatra nygözte le a méltóságteljes szerkezet

látványa. Jóformán azonnal elkezdte gondokba merülve körbejárni aberendezést.Hosszan vizsgálgatta a tekintélyes kábelkötegeket, a kivezetést a tetn,

melyen át a kábelek az antennához csatlakoznak. Az ott fenn nagyonnehezen érhet el. És maga a hurok? Na igen, de az meg valószínlegszupravezet... Már magára erre a kifejezésre is elöntötte a tisztelet.

Körbejárkálása közben többször is visszatért a felmeleged ponthoz. Aberendezés csak annyit árult el, hogy valószínleg a hirtelen emelkedenergia következtében keletkezik a hurokban az adáshoz szükségesenergiahullám. Két, talán hüvelykujjnál valamivel vastagabb cs vezetett elonnan. A huroktól fél méterre derékszögben meghajoltak és eltntek a

padlóban.Biztosra vette, hogy itt árammal dolgoznak. Ennek szállításához, úgy

látszik, az idegeneknek is két vezetékre van szükségük. Persze, azért maradtbenne valami bizonytalanság, a két felmeleged csövet vizsgálva. Elvégrelehetne bennük pulzáló folyadék, gáz vagy ki tudja, mi.

– Hát, majd meglátjuk... – biztatta magát, és összeállította a lézervágót.Kisvártatva megállt. – Ne így, Robi! – kiáltott fel. A hangos beszéddel nyilvánháttérbe akarta szorítani félelmét és tudatlanságát.

A szkafander készülékét vételre kapcsolta, megvárta a szignált. Mikor azéppen felhangzott, bekapcsolta a vágót.

A cs nagyon hamar izzásba jött, de nem olvadt meg. Sisakjában közbenújra felhangzott a szignál, változatlanul, úgy, mint eddig.

Vágójának sugara alatt már fehér izzásba jött minden. A padló szikráznikezdett.

Támadt egy ötlete. Ráirányult, anélkül hogy a vágó lángjának irányánváltoztatott volna. Szerszámtáskájából elhúzott egy kést. Mikor a hang újrafelzendült, odavágott. A kés acélja úgy tnt el a fehéren izzó cs anyagában,mintha vajba hatolt volna. A hang közben egyenletesen kapaszkodott felfelé.

Lassan kihúzta a kést a vágásból. A hang még mindig emelkedett, aztánegyszerre megállt, s anélkül hogy elérte volna a maximumot, hirtelenmegszakadt.

A csönd úgy hangzott a fülének, mint a legszebb muzsika. Leállította avágót, és fellélegzett.Az izzás lassan elsötétült. A szignál az els hangnál hörögve meghalt. A

szünetre szolgáló id régen elmúlt már, de új jelzést nem továbbított az adó.Balesete óta most elször érezte magát boldognak. Olyan er vel dobta le

a lézervágót meg a kést, hogy csak úgy csörömpöltek a sima padlón. Aztánfelugrott, méghozzá olyan er vel, hogy majdnem kiverte a kupolát. Az utolsópillanatban lökte el magát a tetl, és fejre állt. És ezekhez atornagyakorlatokhoz teli torokból üvöltötte:

– Megvan! Sikerült! Megvan!Lassan a lélegzete is elakadt. Boldog izgalomban a kupola oldalfalára

hajtotta a fejét, és már csak suttogott: – Megvan!

8/12/2019 Robur, 3. szám


Lelkesedése csak lassan múlott, de végre sikerült higgadtabbangondolkodnia. Négykézláb elmászott az elhajított késig, felvette, ésodakúszott az átvágott cshöz.

A finom vágáson kívül semmi nyom nem látszott. Sem elszínezdés, semdeformáció. Figyelmesebb vizsgálódásnál észrevette, hogy a masszív

vezetéken a vágási felület valamiféle átmenetet mutat világosból sötétbe. Avilágos rész gyszer en a szélén helyezkedett el.Vezet és szigetel együtt? Robina vállat vont.– Ez a legkisebb gondom!Órájára nézett. Már pontosan negyedórája hallgatott az adó.

– A csönd, Robina Crux els adása! – dobbant meg a szíve.Nem érzett lelkiismeret-furdalást, amiért ilyen durván belemanipulált az

idegenek tevékenységébe. – Önfenntartási ösztön. Senki sem veheti rossz néven.Kicsit kerülgette a félelem, mikor a kést elkezdte újra a hasadékba betolni.Már vagy fél centiméterre süllyedt a penge a nyílásba, mikor pompás, kék

szikrázás tört fel. Összerázkódott, és kirántotta a kést.Mikor szívverése némileg megnyugodott, gúnyosan megkérdezte magától:

– Te hülye! Mit vártál? Egyáltalán hogyan viselkedik az áram? – Ezzelegyetlen határozott mozdulattal a nyílásba nyomta a kést. Csak kisebbszikracsomó jelentkezett.

És szinte azonnal megszólalt a szignál. Normálisan araszolt felfelé, majdelérve a szokott maximumot, megszakadt.

Robina görcsösen tartotta a kést. Hogy végképp megbizonyosodjon, egyid múlva el is engedte, de bennhagyta a nyílásban. A szokásos szünet utána hang újra megszólalt.

– Megy ez! – suttogta. Csak most kezdett az igazi kísérletbe. Hagyta aszignált zengeni, aztán egy rántással kihúzta a kést. A hang félbeszakadt,hörgésbe fulladt.

Tetszett neki a játék. Nem tör dve a fenyeget szikrákkal, holhelyreállította a kontaktust, hol megszakította. Csúnyán zeng, idegesítmelódia volt az eredmény.

Ha az eredeti hangot hagyta a szokásos hangmagasságig emelkedni, akészülék automatikusan kikapcsolt, és csak a megfelel szünet után kezdteújra az adást. A felmelegítést végz részbe valószínleg kívülr l nem láthatóérzékel volt szerelve, ez szabályozta az adást. Ha a hang nem érte el alegmagasabb pontot, nem is kapcsolt ki, s Robina tetszlegesen hosszú ideig

hallathatta fülsért zenei koncepcióját.Neki mindenesetre ez volt most a legszebb zene. Sokáig játszott akészülékkel. Végül rájött, hogy mindez nem elég. Valami értelmeset kellenefelfedezésével kezdeni. Elvégre nem ülhet itt naphosszat, a késsel babrálva.Napokon, hónapokon át kellene ezt a melódiát adni. Hiszen ez segélykiáltás.Ennek jele pedig, mint a kódkönyvbl megállapította, még mindig a morze jólbevált SOS jelzése.

Megpróbálta a késsel a megfelel modifikációt, de meg kellett állapítania,hogy jelzését elég nehéz kihámozni. És még nem is ez a legrosszabb. Mertazt biztosan tudta, hogy egy földi rhajó, ha felfogja a jelzést, mindent meg istesz, hogy megfejtse a hívást. De az már zavaró, hogy az egyes impulzusok

alatt a hangmagasság állandóan változik. Ez felteheten arra késztetné az

8/12/2019 Robur, 3. szám


üzenet felfogóját, hogy járulékos információkat Is keressen az obligát SOSmögött.

Persze tudta, hogy képtelen olyan készüléket építeni, mely automatikusanúgy szakítja meg az áramot, hogy a megfelel jelek keletkezzenek. Nehézszívvel próbált legalább egy S bett leadni. Már annak is örült volna, ha ez

sikerül... Sokáig ott kuporgott a hurok mellett.Ezalatt volt ideje végiggondolni, mit tehetne. Azt végleg elhatározta, hogynyitva hagyja a vágást, azaz süketté teszi a készüléket. Talán ez használhata legtöbbet. Ahol ezt a jelzést az idegenek veszik, ott a mai naptól tudnifogják, hogy valami nincs rendben a kisbolygón. És ha valakinek szívügye azállomás mködése, szépen idejön, hogy megjavítsa. Ez logikus! De csakakkor fognak idejönni, ha azt észlelik, hogy a berendezés értelmesbeavatkozás következtében ad rosszul. Az én S betm az számukra, hanem is bet, de legalább megfelel jelzés.

Hétnapi munkába került, hogy egy valamirevaló, használható szerkezetetállítson össze. Az öszvérke építése ehhez képest semmiség volt. Az alapot

ismét egy crapsgyümölcsös doboz képezte. Ebbe kellett beszerelni megfelelbütyköket, ezt forgatni, és az érintkezést biztosító emeltyt mozgatni.

A bütykös doboz viszonylag hamar elkészült. Fejtörést jelenteti viszont ameghajtás. Mindent, amit kigondolt, sorban el is vetett. A végén a“mindenev" motort vette el, bár túl nagynak és er snek látszott erre a célra.Gyönyör en járt, valószínleg persze elég lármásan, de ez itt senkit semzavart. Ezt akarta bevetni. De túl gyorsan forgott, és a primitív transzmissziósrendszer ellenére kétszer adta le az S bett egy szignálid alatt. Mivel a

jelzés az elégtelen felmelegedés miatt nem állt le, így olyan hatást keltett,mintha megszakítatlan sorban S betk vándorolnának a világrben. Hátvalamikor valakinek ez csak feltnik! Ha elegend hajtóanyagot biztosít, és amotor is kitart addig, 17 évig adhatja a jelzést. Azalatt csak eszébe jut egymásik meghajtás.

Kissé csodálkozott saját magán, hogy képes ilyen idközökr l tervezgetni,mintha ez mindennapos dolog volna. Valahol mögötte maradt a gyávaságmeg a félelem. Helyesnek tartotta a maga elé tzött feladatot, és lázasandolgozott a megvalósításán.

A technikai elgondolás persze még nem volt minden. A gyakorlatikivitelezésnél többször is a kétségbeesés határára került, st kétszer fel isadta. De megmaradt eredeti szándéka mellett: olyan jelzést kell készítenie,amely képes kijutni a világrbe. Ez aztán újra odaültette a lemezek,

plasztikdarabok, drótok, dobozok meg a motor mellé.Egy napon végre forgott a készülék. Robina elhatározta, hogy abarlangban próbálja ki, csak aztán szereli fel. Jól mködött. Már az elsnapon is csak kétszer állt meg, akkor is jelentéktelen, könnyen elháríthatóhiba miatt.

Most volt csak igazán büszke! Szeretettel gondolt tanítójára meg azokraaz iskolai és intézeti gyakorlati órákra, amikor a technika világa nem akartmegnyílni eltte.

Órák hosszat a gép mellett ült. Nem csinált semmit, csak nézte a játékosmozgást, a fémszalag le- és fel-billenését, amivel a kést akarta helyettesíteni.

A következ napon váratlanul egy lesújtó tapasztalatot szerzett. Véletlenül

bekapcsolta a szkafander rádióját, az meg éppen vételen állt. Nem is figyelt

8/12/2019 Robur, 3. szám


fel elször a halk zümmögésre, de egy perc múlva világosan és értheten,úgy, mint azeltt, fülébe tolakodott az idegen szignál magasba csapó hangja.

vé dermedten ült. Háromszor, négyszer is meghallgatta a jelzést.Halvány reménytl sarkallva még a zsiliphez is odaugrott, persze anélkül,

hogy elzárta volna a nyílást. A leveg je azonnal elszökött. És még a

feltételezése is hamis volt. Tárolóberendezése nem volt bekapcsolva. Aszignál közvetlenül az adóból érkezett.Gépiesen vállára vette a lézervágót. Egy pillantást vetett a fáradhatatlanul

köröz készülékre, s elzörgött az öszvérkével a bolygó alatti épületbejáratához.

Megint várnia kellett a liftre!Máskülönben sehol sem idzött. A kupolába érve odafutott a helyhez, ahol

a vezetékek elhagyják a szerkezetet. Hitetlenkedve ereszkedett térdre.Sisakját egészen odaszorította a kábelhez, ahhoz a helyhez, ahol elvágta. Deakárhogy nézegette, semmiféle vágást nem látott. A kábel úgy festett, minthameg sem sérült volna.

Keszty jével is végigsimította. Semmiféle egyenetlenség!Öngyógyító anyag?... Ej, ez képtelenség! Hogyan regenerálódhat egy

egyszer vezeték? Ekkora szakadék nem tátonghat a két civilizáció között!Megállapítása azonban mit sem változtatott azon, hogy az átégetett hézag

nem létezett többé.Alaposan átvizsgálta a termet. Nem talált semmi jelet, ami fényt vethetne

a rejtélyes, sötét esetre.Meglehetsen kellemetlenül érezte magát. Még a veríték is ellepte. Csak

most jutott eszébe, még mennyi meglepetést rejtegethet ez a titokzatosépítmény. Szeme sarkából most már a szerkezet burkát is figyelte. Volna ittvalaki? De elhessentette a gondolatot. Belenyugodott, hogy most nincslehetsége a jelenség tisztázására.

Simán mködésbe hozta a vágót, fehér izzásig hevítette a kábelt. Aztánújra kettévágta. Egyben mindjárt arról is meggydhetett, hogy a szignálengedelmeskedik az akaratának.

Ismét “kikapcsolva" hagyta az apparátust, és elment. De most, vev jévelaz adáson maradt. St nagy hanger re állította, annyira, hogy a készülékzúgását állandóan hallja.

Visszaérkezett a barlangba, ahol örömmel látta, hogy a szignáladagolószerkezet változatlanul forog.

– Holnap komolyra fordul az ügy. Megkezded a munkát! – veregette meg

a forgó motor köpenyét.És éppen ekkor felharsant a szignál. Olyan er vel énekelve, hogy a füle isbelecsendült.

Mindjárt megnézte az idt. Valamivel több, mint két órája vágta el avezetéket.

Leült, de gondolatai egészen összezavarodtak. Tanácstalanul, merevenbámult maga elé.

Kis id múlva határozott.– Na, várj csak! – kiáltott dacosan. Összesöpört néhány szereleszközt,

kéziszerszámot, és irány a kupola!Világos, hogy a kábel már megint kifogástalan állapotban volt. Vágásnak

semmi nyoma.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Nem sokat habozott. Vágott, próbált. Sablonszer en megismétldtek azelbbi események.

– Így! – szólt. – A többit meglátjuk!Kényelembe helyezte magát, nekidlt a kupola falának. Úgy helyezkedett,

hogy szemmel tarthassa a kábelt. Hosszabb várakozásra rendezkedett be.

A szignál persze hallgatott.Egy óra telt így el. Hatalmába kerítette a fáradtság. Felállt, odament,ellenrizte a vágást. Semmi nem változott.

A legutolsó esetnél két óra múlva hangzott fel a jelzés. Most még ennekaz idnek eltelte eltt, Robina elaludt. Mire felébredt, már négy óra telt el.Rémülten ugrott fel. Ellenrizte a vágást. Változatlan! Tétován a sisakjáhoznyúlt.

– Nem hallottam a szignált... Hát akkor mi riasztott fel?Még egyszer nagyon gondosan megnézte a vezetéket. Semmi. A

legkisebb jelét nem mutatta, hogy össze akarna nni.– Na, azért! – brummogta megbékélten.

Evett egy keveset, s újra lefeküdt. Szendergett, kis idre el is aludt. Újabbórák teltek el. A berendezés hallgatott.

Ám ahogy múlt az id, egyre kényelmetlenebbül érezte magát itt, akupolában. Önkéntelenül figyelte a liftajtót. Abszurd gondolat! Nincs itt senki!Ej, badarság!

Mégis, már a puszta ötletre megemelkedett a gyomra. Gyenge remegésfutott át rajta.

Felállt. – Fáradt vagyok. Holnap újra jövök! – kiáltott hangosan. – Addig meg...Abbahagyta.Hirtelen ötletnek engedve, vette a kést, bevezette a nyílásba,

meggydött a felbúgó szignálból, hogy az áramkör záródott, aztán elindulthazafelé.

De a gondolat, hogy van itt egy titokzatos idegen, nem távozott tle. Igen.A harmadik folyosó, mely a lépcsl Indul…

Félt, mégis ezt a járatot választotta. A folyosó felfelé tartott, aztán tágasívben elfordult, egyre meredekebb lett, st lépcsben folytatódott. Itt nagyonhasonlított a felvonó melletti úthoz. Végül egy csaknem függlegesen állólapban végzdött.

Sok baja volt a kinyitással. Csak mikor már a lézervágó markolatát issegítségül hívta, fordult el a lap a szokásos módon.

Ismét a szabadba jutott, mégis csalódást érzett.Körülnézett. Eltartott egy ideig, míg sikerült betájolnia magát. A piramislegalsó fokán állt, a kupola alatt. Éppen két méterrel fölötte kezddött egysíklap. Lépcsszer en vezettek Innen fölfelé a kristálydarabok és kinövések.

Itt egy mészpát zárta a bejáratot. Ezt teljes terjedelmében hátra lehetetthajtani.

– Ha legalább annak idején felfedeztük volna! – sóhajtott. Emlékezett,hogy ezen az emelkedn ment fel Frankkal.

Visszament a grottához. De most útközben kísérte t az adóberendezéshangos hívójele.

Hogy ne vesztegesse az idt hiába, magához vette a megszakító-

szerkezetet, és indult vissza a kupolához. A kis motort nem a legkönnyebbdolog volt a keskeny folyosókon szállítani.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Távozása óta újabb négy óra eltelt. A kést változatlanul a szétvágott kábelrésében találta. Mostanáig ez zárta az áramkört.

Kissé kiábrándultan állapította meg, hogy nem történt semmi. – Mit vártál, Robi? Azt hitted, hogy itt lakik valaki az idegenek közül, az

javította meg kétszer a kábelt? Bolond vagy!

Az biztos, akkor is megjavította volna, ha itt találja a kést a résben. – Ugyan, Robi, szedd össze magad! Meglesz erre a magyarázat.Felállította a megszakítót. Vízzel szilárdan a padlóhoz ragasztotta. Aztán

megindította a motort.Minden nagyszer en mködött. Úgy érezte: tökéletes! Egy ideig ott állt

még, hallgatta az új jelzést.Aztán visszaballagott a lépcsn át a kijárathoz. Fürgén ugrált felfelé a

lépcsn, együtt énekelve a fülhallgatóval az S-dallamot, bár az nem volthozzászokva ilyen kísérethez.

Gyzelmi hangulata kitartott a kabinig. Még a kabinban is hagyta, haddzengjen a szkafanderbl az új melódia. Most két dolog foglalkoztatta. A

fontosabb: mit tesznek ezek után az idegenek? Aztán ez az intermezzo aszignállal lefékezte az írásbeli munkáit. Folytatni kellene. És közben azt is jóvolna tudni, meddig fog mködni a készülék!

Állandóan az órát leste. Már három óra eltelt a motor elindítása óta.Dologtalanul hevert, hallgatta a jelzést, egyre csökken figyelemmel.Mégis meglepetve ugrott egy nagyot, mikor a dallam váratlanul

megszakadt, éppen akkor, mikor már azt hitte, túljut a kritikus idponton.Rutinszer en elkészítette a szkafandert, gondosan öltözött. Zavart

érzése csak lassan enyhült. Na persze! Ha hallgat a berendezés, a motorbankeletkezhetett valami átmeneti hiba vagy teljesítmény-kiesés. Ám mikor jobblábát éppen átvetette az öszvérkéjén, újra felhangzott az eredeti jelzés. Adallamos, idegen szignál.

Eddig csak meglepetést érzett, most eluralkodott rajta a harag. Rövidhabozás után visszament a barlangba. Elhozta a lézervágó távolba hatónehéz fejét is. Szükség esetére... – gondolta.

A síkságon lev kettes számú bejárathoz ment. Gyanakodva lépett afolyosóra. Figyelmesen nézett körül. Egyszer még hallgatódzni is megállt, mígnem tisztázta magában, hogy az atmoszféra nélküli folyosón zaj csak arádióvev jébl jöhet.

Nem vette igénybe a liftet; lehívta ugyan, de csak keresztülment akabinon, és felgyalogolt a lépcsn.

A körteremben hosszabb idre megállt. Körüljárt, megvizsgálta a falakat,keszty jével végig is tapogatta.A fény ütemesen lüktetett bennük, ám ez volt az egyetlen dolog, ami

keresztülhatolhatott rajtuk.Végignézte a padlót is, ugyancsak negatív eredménnyel.Állt a mellvéd mellett, a fényvéd jét bekapcsolva. Belebámult a hidegen

vibráló fényözönbe. Minél tovább nézegette, annál biztosabb volt benne, hogyoda a bejárást egyszer és mindenkorra megszüntették.

Lehetetlen, hogy odalenn legyen a kiindulópontja a titokzatoseseményeknek.

Aztán felment a lifttel. Még egyszer hosszan végigvizsgálta a felvonó

nyomógombjait. Ki is próbálta. Kapcsolgatott, hátha máshol áll meg a kabin.Eredménytelenül. Persze, a nyugalom is hiányzott próbálkozásaiból. Nem

8/12/2019 Robur, 3. szám


tudott annyira koncentrálni, hogy minden kombinációs lehetséget kipróbáljona szenzortáblán.

A feszültség még jobban megntt benne, mikor belépett az áttetszkupolába. Megállt a liftajtónál, és alaposan körülnézett. Mindenváltozatlannak látszott, de err l a helyr l nem láthatta a motorját. A tetn át

villogtak a csillagok, az adó matt burkolata szétszórta az aszteroida pulzálófényét.Habozott. Valami visszatartotta, nem mert a készülékéhez menni. Hát

igen, ez félelem. Végül buta libának címezte magát, és megindult.Utolsó tapasztalatai alapján el volt készülve egyre-másra, mégis földbe

gyökeredzett a lába. A kábel meggyógyult. Persze, számolt is azzal, hogyújra érintetlen épségben találja. De az gonddal, fáradsággal kitalált,megszerkesztett és megépített szerkezete nem volt a helyén. Eltnt.Egyszer en köddé vált.

Hitetlenkedve nézte a padlót. Rettenetes csalódást érzett. Végül hirtelenelfogta a düh. Olyan mértékben, ahogy sohasem képzelte magáról.

– Disznók! – lihegte. – És én még azt hittem, a barátaim vagytok! Aljas,szemét banda!

Toporzékolt. Lerántotta a lézervágót a válláról. Remeg kézzel és könnyeltelefutott szeme miatt elég ügyetlenül felcsatolta a fegyverszámba mentávolható fejet.

– Majd én megmutatom nektek! – Azzal gonosz mosollyal a sugarat akészülékre irányította.

Mikor egy rész izzani kezdett, odavágott a késsel. Még a nyilvánvalóveszéllyel sem tör dött. Sikerült kisebb anyagdarabokat leszaggatnia, mégmagáról a hurokról is. Szétvágta mind a két kábelt, részeket darabolt kibelle. Pattogtak a szikrák, és a készülék elhallgatott.

Lihegett a felindulástól. – Így! Most aztán építhettek! Megmutathatjátok, mit tudtok!Még ezt sem tartotta elégnek. Felfelé irányította a sugarat az antenna

csatlakozásához. Mikor ott további kábelek izzottak már, magasba ugrott,megkapaszkodott a foglalatokban, és válogatás nélkül verte szét acsatlakozásokat.

Tombolt, míg el nem fogyott az ereje. Aztán üres aggyal lihegve a padlóraroskadt. Mellette sziszegett a lézervágó. Csak egy id után zárta el ezt is.Nagy nehezen felemelte a fejét. A dühöngésnek vége. Csak a kétségbeesésmaradt.

Csuklott. Kezével a padlót verte. Képtelen volt egy rendezett gondolatra.Késbb – de ha kérdezték volna, nem tudta volna megmondani,mennyivel késbb – teljesen magához tért. Rémülten bámulta a mvét.

– Jaj! – sóhajtott fel, kezével elfedve arcát. Feltápászkodott, magáhozvette a lézervágót. Nem is akarta a károk tényleges mértékét megállapítani.Vonszolódó, fáradt tántorgással hagyta el a csata színhelyét. Egyszer mégmegállt. Fejét az adóberendezés burkolatára fektette. Aztán ment tovább. Avágót félig a padlón vonszolta.

Szégyellte magát, ahogy még soha. Tudta, az ilyen viselkedésre nincsbocsánat.

Mikor visszatért a grottába, még mindig háborgott magában.

Kétségbeesett volt, de dacos is. Keser szemrehányásokat tett magának, detulajdonképpen felváltva vádolta magát és az idegeneket. Minden reményét

8/12/2019 Robur, 3. szám


elvesztette. Képtelen volt arra, hogy megoldja a kupola titkát. És most azutolsó reménysugárt, azt, hogy az idegen adás segítségével hívja fel magáraa figyelmet, eltemethette. További élete, itt a kisbolygón, újra céltalanná vált.A sziklák telefirkálása ezek után már csak egyszer idtöltés.

Pedig milyen lendülettel esett volna neki! Szívügyének tekintette volna a

megmunkálását, ha az S dallama zengett volna a fülében. Ha az agondolat hajthatta volna, hogy éppen most, talán ebben a pillanatban egytávoli hallgató veszi az adását. Akkor értelme lett volna a várakozásnak.Legalább egy kicsinyke értelme...

Az a néhány szabálytalanság, melyet eddig az adásba iktatott, nem sokat jelent. Ilyen monoton jelzést nem hallgatnak állandóan. Ösztönösen vételrekapcsolt. Az adó természetesen hallgatott.

– Ez van! – szólt keser diadallal. – Úgy látszik, ez egyszer sikerültvégérvényesen elhallgattatni. Már ez is eredmény.

De ettl igazán nem javult meg a kedve.Nagyon nehezen aludt el. Pedig fáradt volt, testét, mintha mozsárban

törték volna meg. Végül mégis kénytelen volt a gyógyszerhez nyúlni.Valahonnan, nagyon messzir l, hang hatolt a tudatába. Kínosan kinyitotta

nehéz szemhéját. A hang mintha egész testét felemelte volna, minthamagával sodorná, mint a tollpihét, magasra, egyre magasabbra. Aztánhosszú idre magára hagyta a hang, és lebegett. Hirtelen újra megragadtaés még magasabbra emelte.

Most már felébredt, és meg is könnyebbült. A hanyagul odadobottsisakból áradt a szignál, zengve, hibátlanul, úgy, mint régen. Az id kevésseléjfél utánra járt. És bár a hang azt jelentette, hogy az ismeretlen er k megintmunkába álltak, Robina mégis örült. Úgy érezte, az idegenek megbocsátottakneki. Felült.

A balul sikerült kísérlet nyomán támadt harag már eloszlott. Ha nemsikerült ellenrzése alá vonni az adót, hát nem...

– De azt nagyon szeretném tudni, mi folyik itt! – morogta – Még nemtudta, hogyan, de új kísérletbe akart kezdeni, hogy megfejtse a kupola titkát.Már maga a terv jó hangulatba ringatta, és a “hogyan"-ról fantáziálva, lassanújra álomba merült...

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

Barczánfalvi Ferenc rajzaiWeinbrenner Rudolf fordítása

8/12/2019 Robur, 3. szám


LUDMILLA KOZINYEC

“Pénteken, este hét körül"

– Fáj?Jópofa kérdés. Fekszem a délparti sztrádán egy varázsos vasárnap estén,

rajtam meg a saját JAWA motorom. A csontreccsenés, amit hallani véltem,sajnos, távolról sem képzeldés volt; ámbár most, hogy így mozdulatlanulelnyúltam, nem érzek különösebb fájdalmat, csupán az a kellemetlen, hogyvalaki er sen rázza a grabancomat.

A kislány tüstént a serénység mezejére lép, hogy magamhoz térítsen. – Lassabban, kistestvér! Hívj embereket, vegyétek le rólam ezt a vasat! – Egy lélek sem jár most errefelé. Egyedül vagyok. – Elég baj... No, akkor próbáld meg lehúzni a motort. Kibírom.És itt, úgy tnik, egy kissé elvesztettem az eszméletem, mert a

valóságban semmiképpen sem láthattam volna azt, amit láttam.

Az apró termet, vörös hajú süld lányka elengedte a dzsekim gallérját,alaposan megnézte a motort, majd engem, és ajkát beharapva, minthaelhatározott volna valamit. Szó nélkül elhalászott a farmerzsebébl egylapos, kissé kerekített, szürke fémlapocskát, és becsúsztatta a JAWA alá. Ahatalmas, esetlen tömeg megrándult, majd enyhén ingadozva a levegbeemelkedett, kiszabadítva a lábaimat. Majd ugyanilyen egyszer en mégfeljebb emelkedett. Szavamra, igazán döbbenetes látvány – itt áll egyvékonyka, tizenöt év körüli kislány, a tenyerén tartva egy málnaszínmotorbiciklit.

A JAWA lassacskán – akár egy láthatatlan dombról – lecsúszott azárokba, én pedig behunytam a szemem, gyorsan tízig számoltam, és

megkérdeztem: – Hogy hívnak? – valószín, hogy egész egyszer en csak a hangjátakartam hallani.

Leguggolt mellém, – Riki. – Riki-Tiki-Tévi... Stoppolj le egy autót! – Senki sincs most erre. Hogy érzed magad? – Hát. A lábam... A csontjaim, érted?... Hanem ide figyelj, törj néhány

ágat, egy sínt kéne összeeszkábálni.Gyorsan lekanyarintotta válláról a dzsekijét, és a fejem alá gyömöszölte.

– Nem kell neked semmiféle sin. Feküdj csak, és lélegezz nyugodtan.Maradj csöndben. Lehet, hogy kicsit fájni fog.

A kislány finom teremtésnek bizonyult – nem akarta felszaggatni az újnadrágomat. Akkurátusan feltrte a nadrágszárat, majd olyan komoly képpelhajolt a lábam fölé, hogy egybl megérthettem, milyen komoly csonttörésemvan. Igaz, nem vérzett, viszont a br alatt egy természetellenesen hegyespúp türemkedett fel. Már láttam ilyet, de ettl függetlenül, mintha egy gombócszorult volna a torkomba – kénytelen voltam másfelé nézni. Amikor pedig aforró ujjacskák végigfutottak a lábszáramon, és megérintették a töröttsípcsontot – hát akkor elakadt a lélegzetem.

A fájdalom azonban hamar véget ért. A szemeimr l elszállt a homály, alábam mintha elzsibbadt volna, és alig éreztem az érintést. Minden olyantávolinak tnt, mintha elbóbiskoltam vagy pláne, elaludtam volna. Hirtelenfelriadtam: Riki itt ül a füvön, én elterülve a meleg aszfalton, már bealkonyodott, és szomjas vagyok.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Riki kajánul rám kacsintott. – Sokáig akarsz még itt szenvedni? Csak heverészel itt, szimuláns! – Ki a szimuláns? Nekem van a legeltöröttebb lábom a világon! – Lábod... Mit hazudozol itt egyfolytában? Olyan egészben vagy, hogy

még röntgennel sem lehetne kimutatni semmiféle törést.

Mély lélegzetet vettem, és felálltam. A két, tökéletesen ép lábamra.Gondolataim gyorsan kergetztek:a) megrültem,b) mindezt csak álmodom,c) ez a kislány – csodatev,d) Földön-kívüli.Az utóbbi pontot egybl kizártam, mint a tudománytalan-fantasztikus

irodalom iránti túlzott rajongásom következményét. Az els kettt – néhányröpke pillanat elteltével – úgyszintén.

Riki felegyenesedett, figyelmesen megnézte az adott pillanatban nemtúlzott értelemtl sugárzó fizimiskámat, és együttérzen megszólalt:

– Nocsak. Ne izgulj annyira. Bármi megtörténhet a világon.Még meg is akar nyugtatni, jól kifogtam, mi?Szótlanul lekapaszkodtunk a vízhez, egy kicsit le akartam mosni magam,

és elüldögélni a köveken. Szinte viszketett az orrom hegye a kíváncsiságtól,de hát hogyan kezdjem ezzel a kis vörös hajúval...

Próbálkozni kezdtem: – Ha elmesélem, senki sem fogja elhinni. – Éppen erre számítok – felelt nyugodtan Riki. – Lehet... hogy err l nem Is kéne beszélnem?– Mindegy. Úgysem hiszik el.

– Ez igaz. Kijevben van egy Ismer söm. Mindenkinek elmeséli, hogy jártegy repül csészealj belsejében, st szakszer en kitér a technikai részletekreis. Ennek ellenére senki sem hisz neki.

Riki elnevette magát. Ettl bátorságot kaptam. – Te valamilyen csodatévkuruzsló vagy? Olvastam egyszer, hogy...

– Nem. – Hát akkor... – Földön-kívüli vagyok.Idegesen vihorásztam. pedig felállt, odament a vízhez, és rálépett az

alkonyi fényben úszó tenger könny hullámfodraira. És elindult. Teljesennyugodtan, vállát kissé felvonva, zsebre dugott kézzel. Megállt, visszafordult.

És a vízen állva, mintegy tízlépésnyire a parttól, rám nézett – kutató, kissévös pillantással.Mintha villamos kisülés érte volna az idegrendszeremet. Akaratlanul

hunyorogni kezdtem. Mikorra kinyitottam a szemem, Riki már elttem állt.– Riki, és te... olyan vagy, mint amilyennek én látlak téged?Hátravetette a fejét – tiszta, lebarnult arc, szürke szemek, kis gödröcskék

a szája szegletében... – Én? Hát úgy nagyjából – Igen.Nem tudom, mitl, de egybl megkönnyebbültem. De hát mi folyik itt

tulajdonképpen! Két civilizáció képviselinek a találkozása, az a bizonyosKapcsolat! – én pedig itt ülök egy kövön, mintha minden így lenne rendjén...

De hát mi lenne most a teendm?Mit csináljak, testvérek? Idegesen sürögni kezdtem Riki körül.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Mi csináljak? Mit szokás ilyenkor csinálni? Hát miért nem jut semmiértelmes dolog az eszembe?

– Ugyan, ülj már le. Én sem tehetek sokat.Majd jól megnézett, és valamilyen érthetetlen oknál fogva elmélyített

hangon így szólt:

– Tudod... Nem akarok csak úgy, nyomtalanul elmenni... Ez nem lennehelyes... És te... Nekünk kéne valamit... Akarod, hogy megtanítsalak? – Engem? Mire? – Gyakorlatilag bármely betegséget meg fogsz tudni gyógyítani. Bármely

törést összeforrasztani, újjáéleszteni a testszöveteket, csontvelt, a májat...És nem kell majd titkolóznod. Dolgozni fogsz, és amikor kellképpenellenrizve a munkádat majd hisznek benned, amikor majd a komoly emberekis komolyan fognak téged venni, akkor majd mindent elmondhatsz!

– De hiszen te magad, ti magatok is elmondhatnátok! – Nem. Nekem... nekünk... nem szabad.És megértettem, hogy nem szabad. Riki azonban nem válaszolt. Hosszan

hallgattunk. Majd hirtelen megelevenedett, már mennie kell, mondta, s azt,hogy pénteken este hét körül eljön a sztráda szimferopoli leágazása mellettilugashoz. A lehet legszokottabb módon váltunk el: biccentett, majd ügyesenszökellve egyik kl a másikra, felszaladt az úttestre. Hogy merre ment, aztnem vettem észre, mert éppen a motoromat vonszoltam ki az árokból.

Besötétedett. Beindítottam a motort, s elszáguldottam Alusta Irányába.Minden egyes kilométerrel csökkent a hitem mindabban, ami velem történt...

Ma van péntek. Most kéne indulnom, hogy Riki majdnem Istenihatalommal ruházzon fel – megtanítson kézrátétellel gyógyítani.

Az évfolyamtársaim biztosan gondolkodás nélkül elfogadnák ezt azajándékot. Mit is tegyek? Borzasztó még csak belegondolni is, hogy mennyibeteg, nyomorék és szenved van a világon! Mindegyikük segítségre szorul...Mindegyikük. És mire lennék képes én, egyszál magamban? Öt- vagy,mondjuk, tízezer. Ki választja majd ki ezt a tízezret? És milyen kritériumokszerint? Különleges bizottságot létrehozni, mintegy fordított ítélszékként? Aküszöbömnél meg ott fognak tülekedni a kétségbeesett anyák, és könyörögni,könyörögni és könyörögni...

De hát mi vagyok én tulajdonképpen? Csak azért, mert éppen rámszakadt ez a szerencsés szerencsétlenség, egy olajfolt az aszfalton és acsillagokból jött Riki?

Embereket gyógyítani. – Mindez nagyon szép. És énrám, vajon RÁM –

gondolt Riki? Mert mi maradhat számomra? Megtanít engem emberfelettimódon gyógyítani – tehát nekem minden földi normát felülmúlóan kell majddolgoznom. Másképpen nem lennék képes. Láttam már sorban állást egyegész egyszer en jó orvos rendel je eltt. t magát is láttam: hullafáradt,szomorú és reménytelen tekintetét a szemüveglencse mögé bújtatva...Segíteni, gyógyítani – hiszen éppen ezért felvételiztem az orvosi karra... Én?Nem, nem én leszek az! Az orvosoknak amúgy sem mindig könny kiállniukúj gyógymódjaik mellett... De k legalább a sajátjukért brusztolnak. És én?Csupán azért, hogy mindezt elhiggyék nekem? Hiszen addig úgysem hisznekel semmit, amíg nagy parádéval, csinnadrattával, látványos, sziporkázótudósításokkal meg nem történik a Civilizációk Találkozása.

És vissza sem szabad utasítanom.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Erre egyszer en nincs jogom. Máj, csontvel... Vajon hányan halnak megéppen most? Hányan halnak meg az alatt az egy óra alatt, amennyi méghátravan a találkozásunkig?

Hej, Riki-Tiki-Tévi, bizony mondom, könnyebb lenne most nekem fellógatott lábbal heverészni a balesetin, és almákat eszegetni, gömbölyket és

pirosakat, mint a nap a félsziget felett…

Veperdi Gábor fordítása

8/12/2019 Robur, 3. szám


A. D. FOSTER

A Jedi-kr istály

Harmadik rész

V.

– Nagyságos felügyel úr – nyögte ki végül –, nem tudom, mir l beszél.– Nagyon kérlek – mondta Grammel, s az els ízben most érzdött a

hangján valamiféle érzelem – , hogy ne tréfálj velem. Látták, amintbeszélgettél egy helyi lakossal – az utolsó szavakat nyilvánvaló undorralejtette ki –, akinek jelenléte alig egyeztethet össze a birodalmi törvényekkel.De mindig éppen hogy a törvényesség határain belül marad. Személyes

érzelmeim ellenére, ennek a személynek a törvénytelen és fölöslegesdeportálása fölbosszantaná a lakosságnak azt a kis töredékét, akikmulatságosnak találják azt a személyt. Meg aztán költséges is lenne. Láttákviszont, amikor egy ragyogó, kis vörös követ mutattál neki. Talán illegáliscirkarpuszi tartózkodásod alatt jutottál hozzá?

Luke fejében kavarogtak a gondolatok. Grammel valamelyik besúgója – talán az a kis, köpenybe burkolódzott alak, akivel az imént beszélt – kétségtelenül láthatta a Kaiburr-kristály darabkáját, amit Halla nekikajándékozott. Azt azonban a kém nem láthatta, hogy a kristályt Halla hozta ésmutatta meg Luke-nak.

Tehát Grammel meg a kém azt hiszik, hogy a követ Luke hozta magával

és mutatta meg Hallának! Ami az öregasszony szempontjából igen kedvez,gondolta Luke. Nem kell t ebbe belekeverni.Egy ijeszt pillanatig Luke már-már azt hitte, hogy Grammel Er -érzékeny,

és képes kezelni a kristályt, vagy legalábbis érzékelni különlegestulajdonságát. De amint megnyitotta tudatát, Grammel tudata körül csak azt apuszta rt tapasztalta, ami az egyszer emberi lények sajátja. Grammel nemsejthetett semmit a szilánk valódi jelentségér l. Luke mégsem óhajtottakiszolgáltatni a becses szilánkot a Birodalom szolgájának.

De Grammel nem szerette vesztegetni az idejét. – Gyerünk, fiatalember! Értelmes fickónak látszol. Nyilván nem éri meg ez

a valami, hogy további kellemetlenségek érjenek.

– De igazán nem tudom – húzta az idt Luke – , hogy mir l beszél.– Hát ha rákényszerítesz – vont vállat Grammel, akinek láthatóan nem

volt kifogása a dolgok ilyetén alakulása ellen. Figyelmét most ismét ahercegnre fordította, aki még mindig a földön ült, s a zúzódásait pátyolgatta.

– Talán az ifjú hölgy többet jelent neked egyszer üzleti partnernél? Mit jelentneked? Luke szándékolt közönnyel vonta meg a vállát.

– Semmit. – Pompás – mondta a felügyel. – Akkor nem zavar majd, ami történni fog

vele.Intett az rmesternek. A páncélos katona odament a hercegnhöz, s a

kezét nyújtotta neki. Leia megragadta a férfi kezét, nagyot rántott rajta, s

8/12/2019 Robur, 3. szám


közben a férfi lábába is belerúgott. A páncélos csörömpölve vágódott el, Leiapedig már rohant is az ajtó felé, s visszakiáltott Luke-nak, hogy kövesse.

De bárhogy rángatta is a kilincset, az ajtó nem nyílt ki. – Csak az iddet vesztegeted, kedvesem – mondta neki Grammel. –

Inkább a fegyverét kellett volna megszerezned. Az ajtó rám és személyzetem

néhány bels tagjára van hangolva, de kinyílik azoknak arohamosztagosoknak is, akiknek a páncéljába be van építve a megfelelrezonátor. Attól tartok, hogy te nem tartozol egyik csoportba sem.

Az rmester dühösen föltápászkodott, s kitárt karral indult Leia felé. Leiael akart futni mellette, megbotlott, és elterült a földön. Grammel a jobbjátökölbe szorítva hajolt fölé.

– Ne! – kiáltotta Luke a legvégs pillanatban. Grammel keze megállt alevegben, amint hátrapillantott Luke-ra.

– Így már sokkal jobb – mondta. – Jobb okosnak lenni, mint makacskodni.Persze a követ úgyis megtalálnám, csakhogy a keresését nem találnádkellemesnek.

Luke belenyúlt a zsebébe. – Ezt nem teheted! – hangzott a tiltakozás.Megfordult, s látta, hogyan bámul rá a földr l a hercegn. Most már

nyilván elhitte Halla meséjét, legalábbis részben. De az is lehet, gondoltaLuke, hogy csupán eljátssza a csinos tolvajn szerepét, aki nem szívesenválik meg a nehezen szerzett kincstl.

– Nincs más választásunk. – Míg Grammel nem kérdezi meg a nevüket,Luke nem látta értelmét, hogy álnevekkel próbálkozzék. Kicsomagolta a kisdobozt, s átadta a várakozó tisztviselnek. Grammel nézte a dobozkát, solyan kérdést tett föl, amire Luke nem számított.

– Mi a kombináció?Luke egy pillanatra megrémült. Ha bevallja, hogy nem ismeri a

kombinációt, az egész gondosan fölépített hazugság nyomban összeomlik,így hát kijátszotta az utolsó lapját.

– Nyitva van.Leiával együtt lélegzetvisszafojtva nézték, amint Grammel megérinti a

parányi fogantyút. Pici kattanás hallatszott. Luke-nak eszébe sem jutott akombinációt megkérdezni, miután Halla neki adta a dobozt.

A felügyel izgatottan nézte a sugárzó, vörös szilánkot.– Nagyon szép. Mi ez?

– Nem tudom – hazudta Luke. – Fogalmam sincs, hogy miféle k. –

Grammel átható pillantást vetett rá. – Komolyan... Nem vagyok sem drágak-szakért, sem vegyész. – Ezt szintén mondhatta legalább. – A sugárzása természetes – kérdezte Grammel – vagy küls gerjesztés

eredménye? – Óvatosan megpiszkálta a követ a dobozban. – Fogalmam sínes. Mióta nálunk van, mindig is sugárzott, így hát meg

merem kockáztatni, hogy a sugárzás a k természetes tulajdonsága.A felügyel mosolya csöppet sem tetszett Luke-nak.– Ha ilyen keveset tudsz róla, miért loptad el?

– Nem mondtam, hogy loptuk. – Grammel gúnyosan fölnevetett, Lukepedig boldogan játszotta a védekez bnös szerepét. – Rendben van, loptuk.Nagyon szép, és még sohasem láttam hozzá hasonlót. És minden, ami szép

és ritka, nyilván értékes is.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Azt mondtad, hogy a szakterületed a zsarolás, nem a lopás – ellenkezettGrammel.

– Ez a k fölkeltette az érdekldésemet, s amikor alkalom adódott, hogyelemeljem, elemeltem – mondta harcias hencegéssel Luke. S nyilván jól tette.

– Hiheten hangzik – mondta Grammel. És tekintetét ismét a kre

fordította. – Én sem ismerem föl. Ékszernek ugyan nem komoly... semmicsiszolás, még csak rendesen le sincs vágva. De igazad van, valóbanrendkívüli. Már a sugárzása is rendkívülivé teszi. – Hirtelen elhúzta akövecskét forgató ujját. – De nem ártalmas, igaz?

– Tudtommal nem – mutatott némi aggodalmat Luke. Hadd izzadjonGrammel!

– Nem tapasztaltál magadon semmi ártalmas hatást, amióta a birtokodbanvan?

– Nem, amíg ide nem hoztak minket. – Ettl a tisztvisel majdnemelnevette magát.

– Azt hiszem – mondta lassan Grammel, miközben a dobozt az

íróasztalára tette és elhúzódott tle – , elbb megvizsgáltatom szakértkkel,csak aztán határozok róla. – Barátságosan Luke-ra pillantott. – Természetesen elkobzom. Tekintsétek váltságdíjnak a verekedésben valórészvételetekért.

– De hiszen minket támadtak meg – ellenkezett az illendség kedvéértLuke.

– Kétségbe vonod az ítéletem helyességét? – kérdezte fenyegetenGrammel.

– Nem, felügyel úr!– Helyes. Látom, hogy intelligens fiatalember vagy. Kár, hogy a

barátndnek csak a nyelve forog, az esze nem.Leia villogó szemmel nézett a férfira, de most az egyszer volt annyi esze,hogy ne szóljon semmit.

– Azt hiszem, ki tudunk találni valamit. Addig azonban nem vitatható, hogyillegálisan tartózkodtok itt, dacolva a Birodalom komoly er feszítéseivel, hogytitokban tartsa ennek az állomásnak a létezését, így hát rizetben maradtok,míg meg nem bizonyosodom arról, hogy a történetetek igaz.

Luke mondani akart valamit, de Grammel leintette. – Nem kell, ne fáradj a nevekkel! Gondolom, úgyis álneveket mondanál.

Majd elkészítjük a recehártya-lenyomatotokat, a térhatású képeteket meg amiszükséges még. Vannak a Cirkarpuszon kapcsolataim, törvényesek és

kevésbé törvényesek is. Ha olyan információt küldenek, hogy titeket ottkisstíl bnözként ismernek – hiszen a meséd alapján ismerniük kell –,akkor az állításaid igazolást nyernek, s kapcsolatunkat ennek megfelelenfogjuk alakítani – ami nem föltétlenül lesz hátrányos a számodra. Ha azonbankiderül, hogy senki sem tud rólatok, vagy olyan információt kapok, amiellentmond az állításaidnak, akkor azt kell hinnem, hogy mindaz, amitelmondtál, puszta kitaláció. S ebben a kellemetlen esetben kénytelen leszektapintatlan eszközöket alkalmazni, hogy megtudjam az igazat.

Luke még egy gúnyos mosolynak is jobban örült volna, mint Grammelüres, embertelen arckifejezésének.

– De mindaddig semmi okunk a kellemetlenkedésre. rmester!

– Felügyel úr! – mondta katonásan a tisztes. – Kísérje ezeket a fogdába!

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Melyik cellába, uram? – A legbiztonságosabba – mondta kifejezéstelen arccal Grammel.Az rmester habozott.– De, uram, abban már vannak. Veszélyes alakok... eddig már hárman

kerültek miattuk a gyöngélkedbe.

– Nem számít – mondta közönyösen Grammel. – Biztos vagyok benne,hogy ezek tudnak vigyázni magukra. Másrészt a foglyok nem szoktakverekedni a többi foglyokkal. Legalábbis nem túl gyakran.

– Mir l beszélnek? – tápászkodott föl a hercegn. – Kikkel zárnak összeminket?

– Majd meglátod – biztosította barátságosan Grammel. A terembekatonák léptek be, és körülfogták Luke-ot és Leiát. – Próbáljatok meg életbenmaradni, míg utánanézek a meséteknek. Igazán szomorú lennék, ha atörténetetek igaznak bizonyulna, de a cellatársaitok miatt már nem élnétekmeg a szabadulásotokat.

– Mi teljesen szinték voltunk! – tiltakozott kétségbeesetten Luke.

– rmester!A tisztes a kijárathoz vezette a foglyokat. Grammel tudomást sem vett

Luke kérdezsködésér l, hogy mi vár rájuk.Mikor a foglyok távoztak, s a terem ismét elcsöndesedett, a felügyel

hosszú perceken át bámulta a sugárzó kristályszilánkot. Aztán megnyomottegy gombot az íróasztala mögött. Kinyílt egy másik ajtó, s ismét a kis,köpenybe burkolódzott figura lépett be.

– Ezt láttad, Bot? – kérdezte Grammel, s az asztalán álló nyitott dobozramutatott. A csuklyás alak bólintott. – Tudod, mi ez? – Az alak most a fejétrázta. – Én sem – ismerte be Grammel. – De úgy érzem, nem értékeledkellen a különlegességét. Soha nem láttam még hasonlót sem, nem ishallottam róla. És te? – Tagadó fejrázás.

Grammel a csukott ajtóra nézett, melyen át Luke-ot és Leiát elvezették. – Lehet, hogy ezek valóban azok, akiknek mondták magukat. Nem tudom.

A történet túlságosan is kerek és elfogadható. Mintha a fiú pontosan aztválaszolta volna a kérdéseimre, amit hallani akartam. Nem tudom, eldönteni,hogy ez a fiú ügyetlen bnöz, vagy nagyon Is ügyes hazudozó. És mégvalami. Nagyon is hitt benne, hogy meg a lány kapcsolatba tudnak lépni alázadókkal a Tízesen vagy a Tizenkettesen. A mi ügynökeinknek ez nemsikerült.

A kis alak súgott valamit, és Grammel bólintott.

– Tudom, hogy a lázadók jói meg tudják különböztetni az igazi árulókat ami embereinktl, a fiú magabiztossága mégis nyugtalanít. Nem illik a kisstílnözhöz. A lány pedig elevenebb, mint az ilyenek lenni szoktak. Nemértem, Bot. De azt hiszem... azt hiszem, hogy mindebben van valami nagyonfontos. Csak az adatok nem állnak a rendelkezésemre, hogy mindentmegértsek... egyelre. De a dolog sokat jelenthet mindkettnk számára.

A kis alak élénken, helyeslén bólogatott. Grammel elhatározásra jutott.– Érintkezésbe kell lépnem a felsbb hatóságokkal. Nincs ínyemre

bárkivel is osztozkodni egy Ilyen ügyön, de nem tehetek mást. – Fejévelmegveten az ajtó felé bökött. – Mindenesetre kiszedjük bellük azigazságot, mieltt egyetlen fontosabb f nök is ideérne.

Az íróasztal mögötti falhoz lépett, és megnyomta a kis gombot. A fal egyikdarabja eltnt, s egy aranyos árnyalatú, üres képerny jelent meg. Grammel

8/12/2019 Robur, 3. szám


megnyomott még egy gombot. Egy kapcsolókkal és gombokkal teliszertábla bújt el a képerny alól. Újabb gombnyomás, s Grammelbeleszólt a kiálló mikrofonba:

– Elsrend sürgsség rközi közlemény Bin Essada kormányzónak, aGindin világán lev adminisztratív körzetbe. – Biztatást várva pillantott hátra a

csuklyás alakra, aki helyeslén bólintott.– A hívás folyamatban – közölte színtelen hangon a komputer. A

képernyn pontocskák jelentek meg, aztán a kép meglepen gyorsankitisztult. Birodalmi méretekben számolva a Gindin nem volt túl messze.

A képernyn egy elhízott, barna b férfi képe jelent meg, akineklegfigyelemreméltóbb vonása az inge nyakáig ér , több réteg toka volt. Afejet göndör, fekete haj koronázta, ami kétoldalt szült, s aminek a tetejérenarancsszín spirál volt festve – akár valami vízinövény a víz koptattazátonyon. A sötét szempár állandóan pislogott, a rózsaszín pupillákatbántotta a fény.

– Sok a dolgom – dörmögte kedvetlenül Essada kormányzó. – Ki hív és

miért?A képernyn megjelent önelégült, er teljes arc láttán Grammel szokásos

magabiztossága megingott. Remeg, alázatos hangon válaszolt:– Csak én, kormányzó úr, a Császár alázatos szolgája, Grammel

felügyel.– Nem ismerek semmiféle Grammel felügyelt – felelte a hang.

– Én vagyok a Cirkarpusz V-ön lev titkos bányász kolónia felügyel je – magyarázta reménykedve Grammel.

Essada kis szünetet tartott, és fölpillantott a szalagról, amit éppentanulmányozott.

– Tudomásom van a birodalmi tevékenységr l abban a rendszerben – felelte óvatosan. – Miért kérte ezt az elsrend sürgsség beszélgetést? – Ahatalmas test elredlt. – Bízom benne, hogy valóban fontos dologról vanszó, Grammel felügyel. Hiszen most már ismerem magát.

– Igen, uram – bólogatott a képernynek Grammel.– Két idegenr l van szó, akik titokban valahogyan leszálltak itt. Két

idegenr l meg egy rendkívül különös kristályról, ami a birtokukban volt. Azilletk nem fontos személyek, de minthogy ön, uram, közismerten híresszakért je a rendkívüli sugárzásoknak, arra gondoltam, hogy talán...

– Ne lopja az idmet hízelgéssel, Grammel! – figyelmeztette Essada. – Mióta a Császár föloszlatta a Szenátust, a területi kormányzóknak nagyon

sok a munkája. – Értettem, uram – mondta sietsért Grammel, és rohant a követ

tartalmazó, parányi dobozért. Úgy fogta, hogy a kamerák lássák. – Itt van.Essada szemügyre vette a követ.

– Különös... Még sohasem láttam ilyesmit. A k magától bocsátja ki asugárzást?

– Igen, uram, biztos vagyok benne. – Én nem – felelte a kormányzó –, de valóban úgy néz ki. Meséljen még

valamit a tulajdonosairól.Grammel vállat vont.

– Jelentéktelen alakok, feltehetleg kisstíl tolvajok, akik lopták a követ,uram.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Két kisstíl tolvaj szállt le titokban a Cirkarpusz V-ön? – mondtahitetlenkedve a kormányzó.

– Azt hiszem, uram. Egy fiú meg egy fiatal n...– Fiatal n – ismételte Essada. – Híreket kaptunk a Cirkarpusz IV-r l egy

fontos találkozóval kapcsolatban, amire a földalatti mozgalom vezeti

készültek... azt mondja, egy fiatal n? Esetleg sötét hajú, féktelenvérmérséklet, esetleg kissé szarkasztikus is?

– Pontosan így van, uram – mondta döbbenten Grammel. – Azonosította ket?– Nem, uram. Éppen most tartóztattuk le ket. Egy cellába zárattam ket

a...– A káosz vigye a részleteket, Grammel! – ordította Essada. – Látni

akarom mindkett jük képét.– Az nagyon is egyszer – felelte megkönnyebbülten Grammel. Fölkapta

az asztalról a manyag botot, és bizonytalanul a képerny elé tartotta. – Még

nem írtuk át, uram. Ki tudja venni a képeket a boton? – Én nagyon sok mindent ki tudok venni, Grammel, még a maga sekélyeslelkét is. Tartsa a botot a kamerához.

A tisztvisel állított valamit a mszereken, s a hosszú, üveges rudat aképernypanel elé helyezte. Megnyomta a hívógombot, s a bot belsejébenkétdimenziós képek jelentek meg. Kis szünet, majd Grammel úgy fordította abotot, hogy teljes alakos kép látszódjék mindkét személyr l.

– Lehet, hogy az, az Er re mondom, talán az – suttogta izgatottanEssada kormányzó. – A fiút nem ismerem, de lehet, hogy is fontos. Ezpompás.

– Fontos, uram? Ismeri ket? – Remélem, nekem is jut majd az

elismerésbl, ami az elfogásukért és majd a kivégzésükért jár, a lánytbiztosan kivégzik. – Essada szigorúan nézett a meghökkent tisztviselre. – Nem eshet semmi bántódásuk, Grammel, míg meg nem érkezik értük amegfelel kíséret.

– Ahogyan parancsolja, uram – felelte zavartan a felügyel. – De nemértem. Hát kicsodák ezek, és hogyan lehet tudomása róla egy olyan...

– Csak a szolgálataira van szükségem, Grammel. A kérdéseire nem. – Igen, uram – mondta katonásan a tisztvisel.Essada elégedetten bólintott, és most már könnyedebb hangon folytatta:

– Jól tette, hogy egyenesen hozzám fordult, bár nem azért, amire magagondolt. Ha ezek az emberek a Birodalom kezébe kerülnek, magából ezredes

lesz, Grammel. – Kormányzó úr! – Grammel teljesen megfeledkezett magáról. – Uram, ön

kimondhatatlanul nagylelk. Nem is tudom, mit mondjak...– Semmit – javasolta Essada. – Úgy sokkal elviselhetbb. És tartsa ket

életben. Hogy a pokolba jut, vagy a mennyországba, most azon múlik, hogyhogyan teljesíti a parancsaimat. Elevenen és egészségesen akarommegkapni ket, egyébként azt tesz velük, amit akar.

– Igen, uram. Szabadna...De Essada kormányzó már megfeledkezett Grammelról.

– Egy bizonyos személy különösen érdekesnek fogja találni ezt a hírt. És

ez hasznomra lesz, igen. – Essada csak most vette észre, hogy a készülékmég mködik. – Élve, Grammel. Ezt ne feledje!

8/12/2019 Robur, 3. szám


– De, uram, nem mondhatná meg...A képerny elsötétült.A felügyel hosszú perceken át állt töprengve a sötét sokszög eltt. Aztán

eltüntette a képernyt meg a mszerpanelt, és a köpenybe burkolódzottalakhoz fordult, aki akkor mászott el az egyik testes, rejtekhelyet biztosító

szék mögül.– Fontosabb dologra bukkantunk, mint valaha is álmodni mertük volna,

Bot. Ezredes leszek! – lepillantott a kezében tartott kristályra, s még a kristályesetleges káros hatásáról Is megfeledkezett. Csak a ragyogó jövfoglalkoztatta. – Óvatosnak kell lennünk. A köpenyes alak hevesenbólogatott...

VI.

Csak finoman – mondta Luke, és lerázta magáról a rohamosztagos kezét,

aki a hosszú, keskeny folyosón kísérte ket. Menet közben Luke szemügyrevette a nyirkos, víztl csöpög falakat. Itt-ott sötét mohafoltok voltak. AMimban állandó nyirkossága nyilván áthatolt a vén falakon.

– A birodalmi kormány fordíthatott volna némi pénzt egy modernhadiszállásra – mormolta Luke.

– Ugyan miért – érdekldött az elttük haladó altiszt –, ha az ittenibennszülöttek ilyen használható épületeket hagytak hátra nekünk?

– Hiszen ez templom, és ebbl csináltak f hadiszállást és börtönt – jelentette ki dühösen a hercegn.

– A Birodalom azt teszi, amit szükségesnek tart – mondta az altiszt olyan

flegmán, hogy ez biztosan tetszett volna a feljebbvalóinak. – Úgy tudom, hogyaz itteni bányászat költséges vállalkozás. A Birodalomnak van annyi esze,hogy ott spóroljon, ahol csak tud – tette hozzá büszkén.

– Ez nyilván érinti a fizetésedet meg majd a nyugdíjadat is – komiszkodotta hercegn.

– A foglyok nem beszélnek! – reccsent rá a fölbosszantott altiszt, akinekez a téma már csöppet sem volt ínyére. Éles kanyar következett. A folyosóvégét átlós rudak bonyolult rendszerébl alkotott áthatolhatatlan rács zárta le.

– Itt az új otthonotok – közölte az altiszt. – Odabent majd törhetitek afejeteket, hogy mit tartogat számotokra a Birodalom. – Az altiszt tenyerét afalhoz érintette, s a fémrács közepén egyszerre hosszúkás nyílás jelent meg.

– Mozgás! – bökte meg puskájával Luke-ot a hozzá legközelebb állórohamosztagos. – Azt mondták, társaságunk is lesz – indult meg Luke kelletlenül a benti

üresség felé. Ettl a rohamosztagosok ugyancsak jókedvre derültek.– Rövidesen rátalálsz – kuncogta az altiszt –, vagy talál rád.Mihelyt mindkét fogoly bent volt a cellában, az altiszt ismét a fotocellához

érintette a tenyerét, s a dematerializálódott vasrudak hangos kattanással újramegjelentek.

– Azt mondja, társaság – visszhangozták a távolodó rohamosztagosok. Ésegyre nevetgéltek.

– Nekem nincs ilyen jókedvem – mormolta Luke. A rudak legalább

karvastagságúak voltak. Körmével megkocogtatta az egyiket, s az úgy

8/12/2019 Robur, 3. szám


zengett, mint a harang. – Tömör, nem üreges – jelentette ki. – Ezt a cellátnem egyszer emberi lények számára tervezték. Kíváncsi vagyok, hogy...

A hercegn fölszisszent, a túlsó sarokba mutatott, és hátrálni kezdett alegközelebbi fal felé. Két jókora, szrös kupac feküdt összebújva a cellavégében, az egyetlen ablak alatt, A szr föl-le mozgott, jelezve, hogy éllényt

takar.– Nyugi... nyugi – mormolta Luke, odahátrált a hercegnhöz, és megfogta

mindkét vállát. A lány odabújt hozzá. – Még nem tudjuk, kicsodák. – Még nem tudjuk, micsodák – suttogta riadtan a hercegn. – Azt hiszem,

ébredeznek.Az egyik hatalmas lény fölállt, nyújtózkodott, s olyan hangot hallatott, mint

egy torkát tisztogató tzhányó. Megfordult, és megpillantotta a jövevényeket.Luke-nak is kimeredt a szeme. Elindult a lény felé. A hercegn megfogta akarját, hogy visszatartsa, de Luke lerázta a kezét.

– Megrültél, Luke? Szét fognak tépni.Luke továbbra is közeledett az álló alakhoz. A lény alig volt magasabb

nála, de sokkal er teljesebbnek látszott. Szrös karjai a földig értek, súroltáka cella kövét. Az arca közepébl hosszú ormány nyúlt ki, ami eltakarta aszáját, ha ugyan volt neki. Nagy, fekete szeme várakozóan meredt Luke-ra.

– Luke, ne csináld... gyere vissza!A lény harciasan fölmordult, mint egy mérges, föld alatti forrás. A

hercegn elhallgatott, s a hideg kfalhoz tapadva hátrált a legtávolabbisarokba.

Luke aggodalmasan nézte a szrös lényt. Gyorsan össze kellbarátkozniuk, másként meg Leia legföljebb apró darabokban hagyhatják ela Mimbant. Kinyújtotta a kezét, s fura mozdulattal megérintette a lény egyikkarját. Közben mélyen a lény koromfekete szemébe nézett.

A súlyos lény meglep gyorsasággal hátraugrott, és csiripelt valamit. Acella mennyezetén lev lámpák halvány fénye óriási izomkötegeket világítottmeg hosszú karjain.

A két sütlapátnyi mancs Luke felé nyúlt. Válaszul Luke halkan mondottvalamit. A lény fejét rázva, ormányát lóbálva habozott, aztán újra fölmordult.Erre Luke hangosabb halandzsával felelt.

A szörnyeteg mindkét mancsával megragadta Luke-ot, s a feje föléemelte, mintha a földhöz akarná csapni. A hercegn fölsikoltott. A lényközelebb húzta Luke-ot, még közelebb... és nyálas csókot nyomott mindkétorcájára, mieltt gyöngéden visszatette volna a földre.

A hercegn hitetlenkedve bámulta Luke nyájas támadóját.– Miért nem tépte le a fejedet? De hiszen – nézett csodálattal Luke-ra – tebeszéltél hozzá.

– Igen – ismerte el szerényen Luke. – Sok mindent megtanultam számosvilágról, még a nagybátyám farmján, a Tatuinon. Ez volt az egyetlenszórakozásom, és hasznos is. Ez itt – mutatott a lényre, aki izmos mancsátLuke fején nyugtatta, és barátságosan rázta a fiút – egy juzzem.

– Hallottam már róluk, de most látok juzzemet elször.– Elég hevesek – mondta Luke –, ezért gondoltam, jobb lesz, ha mi

üdvözöljük ket, s fölhasználtam csekély nyelvtudásomat. – Cserregettvalamit a lénynek, mire az visszacsiripelt. – Másutt talán megölt volna, de úgy

látszik, a foglyok mind szövetségesei egymásnak.

8/12/2019 Robur, 3. szám


A juzzem megfordult, visszaimbolygott a helyére, és nekiment a falnak.Lehajolt, és rázni kezdte még mindig alvó társát. A másik juzzem éberenfölpattant, és mérgesen a társára támadt. De a súlyos mancs elhibázta a célt,s a falon hagyott maradandó nyomot. Ül helyzetbe gördült, s mancsával atársa fejét fogva, valamit cserregett neki.

– Hiszen ezek részegek! – kiáltott föl a hirtelen fölismeréstl Leia. – Amásodik juzzem végre föltápászkodott. Rámordult Leiára. – Nem akartalak

megsérteni – tette gyorsan hozzá a hercegn.– Akivel beszéltem, azt, amennyire le tudom fordítani, Hinnek hívják. Ott

meg Kii támasztja a falat, és jobban szeretne valahol máshol lenni. – Lukecsicsergett valamit Hinnek, aztán meghallgatta a választ.

– Ha jól értettem, azt mondta, hogy a birodalmi kormánynak dolgoztak itt,de vagy egy héttel ezeltt megunták a dolgot, és törni-zúzni kezdtek. Azóta ittvannak.

– Nem tudtam, hogy a Birodalom nem emberi lényeket is alkalmaz: – Úgy látszik, ezeknek nem volt más választása – magyarázta Luke,

közben Hin cserregésére figyelve. – k sem szeretik jobban a Birodalmat,mint mi. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem minden emberi lény olyan,mint a birodalmiak. Azt hiszem, sikerült.

– Remélem – mondta Leia a hosszú karú, izmos lényeket nézve. – Hin és Kii fiatalok, velünk egyidsek, és nem nagyon járatosak a

birodalmi dolgokban. Elszegdtek szolgának, de a szerzdéses rabszolgaságkifejezés túl enyhe. Mikor tiltakoztak, a bánya egyik tisztvisel je mindenféleírásokat mutogatott nekik, és kigúnyolta ket. Így hát fogták a szerszámaikat,és elkezdték feltölteni a bányát, ahelyett hogy kitermelték volna.

Hin szerint Grammel csak azért nem lövette le ket nyomban, mert három

ember munkáját képesek elvégezni, s mert mindketten eszméletlenülrészegek voltak. Úgy látszik – tette hozzá bizonytalanul –, a juzzemeknélhosszadalmas a másnaposság. Hin úgy véli, hogy a birodalmiak adnak nekikmég egy lehetséget. De ez nincs igazán a kedvére. Azért vannak itt, mert aközönséges cella nekik semmiség. Gyere, üdvözöld ket!

A hercegn habozott. Luke odament hozzá, és odasúgta neki:– Minden rendben. Azt hiszem, számíthatunk rájuk. De jobb nem

megmondanunk, hogy kik vagyunk.A hercegn bólintott, odament a juzzemhez, és a kezét nyújtotta. A keze

eltnt a szrös mancsban. Hin valamit cserregett neki.– Hát persze, igazad van – mondta a hercegn, aki gyorsan visszanyerte

a magabiztosságát. Most Kii kezdett cserregni, s a két emberi tény reá figyelt.– Azt mondja, valaki egy bányafúróval kezelte a fejét egész héten.Leia elindult az egyetlen ablak felé. Az ablakon át a város ködben úszó

tényei látszottak, s az ablakon is vastag, átlós fémrudak voltak. – Van valaki,akin én is szívesen kipróbálnám azt a fúrót – mormogta kétségbeesetten ahercegn.

– Hallára gondolsz – jelentette ki Luke. – Nem tehetett és nem tehetértünk semmit. Ha mi az helyében lennénk, azt hiszem, én is menekülnékinkább.

A hercegn ragyogó mosollyal fordult Luke felé.– Tudod, hogy ez nem igaz, Luke. Annál sokkal hségesebb és

felelsségteljesebb vagy. – És a szeme ismét a távoli város ködbe vesztetit kereste. – Ha nem feledkeztünk volna meg magunkról a taverna eltt,

8/12/2019 Robur, 3. szám


nem vontuk volna magunkra a bányászok figyelmét. És most nem lennénk itt.Az én hibám. Luke bátorítóan tette a vállára a kezét.

– Ugyan már, Leia... hercegn. Senki sem hibás. Meg aztán, néha jólesikmegfeledkezni magunkról.

A hercegn hálásan mosolygott rá.–

Tudod, Luke, a lázadók örülhetnek, hogy velük tartasz. Jó ember vagy. – Igen – Luke elfordult. – Örülhetnek.A cella végébl cserregés hallatszott. Leia kérdn nézett Luke-ra.– Kii azt mondja, jön valaki – fordította Luke.A két juzzemmel együtt k is a folyosót figyelték. A lépések gyorsan

közeledtek. Rohamosztagosok léptek be, élükön a nyugtalan Grammellal.Grammel kissé megnyugodott, mikor meglátta a foglyokat.

– Sértetlenek vagytok mindketten? – Luke bólintott. – Nagyszer – mondta megkönnyebbülten Grammel.A juzzemekre pillantott, majd ismét Luke-ra. – Jól megfértek a közös

cellában... úgy látszik. Örülök. Attól féltem, hogy ki kell költöztetni innen

titeket, de ha a juzzemek eltrik a jelenléteteket, csak maradjatok. Itt nagyobbbiztonságban lesztek. Kiderült, hogy más is érdekldik az ügyetek iránt.

Luke értetlenül pillantott a hercegnre, aki ugyanolyan értetlenül nézettvissza rá.

– Biztosan valami zsaru a Cirkarpuszról – kockáztatta meg Luke. – Nem éppen. – Megint az a titokzatos félmosoly, amitl Luke hátán

végigfutott a hideg. – Egy birodalmi képvisel személyesen jön ide, hogykihallgasson titeket. És ez elég nekem. Én tudom, mikor kell félreállnom.Tehát addig nem lépek érintkezésbe cirkarpuszi informátorainkkal, míg nemmondja nekem.

– Ó! – Luke csupán ennyit tudott mondani. Örült is a hírnek, meg aggódottis. Örült, mert kis meséjüket, hogy a Cirkarpuszról szökött bnözk, egy ideignem fogják bolygatni. És aggódott, mert nem tudta elképzelni, hogy Grammelolyasmit mondhatott, ami fölkeltette egy birodalmi képvisel érdekldését. Holhibázhattak, mikor árulhatták el magukat?

– Ugyan mi érdekeset talál rajtunk egy birodalmi képvisel? – kérdezte,hátha megtudhat valamit.

– Azt én is szeretném tudni – felelte Grammel. Odament egészen arácshoz. – És nem hiszem, hogy te meg akarnád mondani nekem.

– Nem tudom, mire gondol – felelte Luke, és ellépett a rácstól. – Kényszeríthetnélek rá – morogta Grammel –, de parancsot kaptam,

hogy – kényszeríteni kellett magát, hogy is ellépjen a rácstól – , hogyhagyjalak benneteket békén. De ne bízzátok el magatokat. Az az érzésem,hogy a képviselnek, aki igen jelents személy, megvan a maga elképzeléseveletek kapcsolatban, s az sokkal kellemetlenebb lesz, mint amit én a magamegyszer fejével kieszelhettem volna.

– Hogy maga vagy egy birodalmi tiszt – vonta meg a vállát Luke, játszva avagányt – az nekünk teljesen mindegy, míg vissza nem küldenek minket aCirkarpuszra. De azért szeretném tudni, mi ez a nagy fölhajtás körülöttünk.

Grammel lassan csóválta a fejét. – Tetszetek nekem ti ketten. Igazán szeretném, ha megmondanátok, hogy

kik vagytok, és ml ez az egész. – A zsebébe nyúlt, és elvette a Kaiburr-

kristály szilánkját tartalmazó dobozkát. – De nem hiszem, hogy megteszitek – mondta sóhajtva, és visszatette a zsebébe a dobozt. – Mivel a kezem meg

8/12/2019 Robur, 3. szám


van kötve, nem szedhetem ki belletek az Igazat úgy, ahogy szeretném. Bekell vallanom, fogalmam sincs, hogy Essada kormányzó kinek tartbenneteket.

– Egy birodalmi kormányzó... – Leia összegörnyedt, hevesen zihálva afalhoz hátrált. A homlokán gyöngyözni kezdett a verejték.

Grammel éles szemmel figyelte. – Igen... de miért izgat ez föl annyira? – Metsz pillantást vetett Luke-ra. – Mi történik itt?

Luke oda sem figyelt rá, a hercegnt nyugtatgatta.– Nyugalom, Leia, talán semmit sem jelent.

– Birodalmi kormányzók nem érdekldnek kisstíl tolvajok iránt, Luke – suttogta rémülten Leia. A torka is elszorult. – Megint úgy fognak vallatni...mint akkor... akkor. – Elrohant, a cella hátsó falának vetette magát.

Akkor, ott, a Halálcsillagon. Apró, fekete férgek kúsztak az agyába. Egymásik kormányzó kérdez, az immár halott Nagy Moff Tarkin, s a gép beröpüla cellájába. A könyörtelen, fekete gép, amit törvényellenesen alkottak a

Birodalom lealjasult tudósai, dacolva minden jogi és erkölcsi törvénnyel. Agép ott lebegett fölötte, aztán leereszkedett, fémkarjai hatásosan mködtek,érzelemmentesen hajtva végre az embertelen programot.

Sikoltani, sikoltani. sikoltani, és sohasem hagyni abba...Hirtelen ütést érzett. Kinyitotta a szemét, és Luke-ot látta, aki aggódva

nézett rá. Lecsúszott a fal mellett, ül helyzetbe. Hin baktatott oda. Ahatalmas, fekete szem juzzem aggodalmasan hajolt fölé. Az egyik hosszúkar furcsán megérintette, a hosszú, hajlékony ormány megszimatolta.

– Nem lesz semmi baja, Hin – mondta Luke az idegennek a saját nyelvén,és segített Leiának letörölni hideg könnyeit.

– Hát ilyen híre van a Birodalom kegyetlenségének! – kiáltotta odaGrammelnak. De ez a magyarázat még t magát sem gyzte meg.

Grammel ismét a rácshoz lépett. – Szóval már átesett kihallgatáson. Tud valamit – mondta izgatottan. – Ki

ez a lány? Kik vagytok? Mondd meg! – Öklével a rácsra csapott. – Monddmeg! – Aztán a hangja ravaszkásan lágy lett. – Talán közbenjárhatok azérdeketekben a birodalmi képviselnél, bárki legyen is az. Meg akarok tudnimindent, értitek? A ti segítségetekkel fogom itthagyni ezt a pocséksárkupacot. El akarok menni innen, meg akarom kapni az elléptetést, amitEssada ígért, és még többet is, ha lehet! Mondjátok meg, kik vagytok, mikvagytok. Kössünk üzletet! Mondjatok valamit, amit fölhasználhatok, hogy ne

fogadjam üres kézzel a kihalIgatótokat!Luke szánakozva nézte Grammelt. – Kik vagytok?! – kiáltotta dühösen Grammel. Dühítette a saját

tehetetlensége, hogy nem tehet mást, csupán könyöröghet, amihez pedignem volt hozzászokva. – Miért vagytok olyan fontosak neki? Mondd meg,vagy a szemed láttára darabolom föl ezt a nt, bármit parancsolt is Essada!Mondd meg, mondd meg, mondd meg... hukk!

Egy hatalmas mancs nyúlt ki a rácsok között, és fonódott – kis híján – Grammel nyakára. A felügyel minden er feszítésére szükség volt, hogykiszabadítsa magát. Az els mancsot a másik is követte. Az egyik rémültrohamosztagos térdre ereszkedett, és ltt. Bár a puskában kábító töltés volt,

a lövéstl, ami Kii oldalát találta el, a juzzem a földre zuhant. S szrénmegperzselt, fekete csík látszott. Kii az oldalára fordult, pihegve tapogatta az

8/12/2019 Robur, 3. szám


égett helyet, s kibámult a rácson. Hin odament sérült társához, megvizsgáltaa sebet, s is dühös pillantást vetett Grammelra. Aztán odament a rácshoz.

Grammel éppen csak Hin kartávolságán kívül állott, komor képpel, mikor Hin megpróbálta elkapni a torkát. A hatalmas mancs csupán néhánycentiméternyire volt a nyakát masszírozó felügyell. A juzzem megragadta

a rács fémrúdjait, és húzni kezdte ket ellentétes irányba.Grammel hideg érdekldéssel figyelte, s közben a mellette álló altisztetnyugtatgatta:

– Nincs veszély, Puddra! Nem tudja eltörni ezeket a rudakat. Egy tucat juzzem sem tudná.

A magabiztos kijelentés ellenére Hin – bár rendkívüli er feszítéssel – egykicsit meghajlította az egyik rudat. Aztán lihegve föladta. Dühödten ráznikezdte a rácsot, és nyílt gylölettel nézte Grammelt.

Grammel önkéntelenül fölsóhajtott: – Látja, megmondtam – mondta az altisztnek. – Jól van, felügyel úr? – érdekldött páncélja mögül az altiszt.

– Remekül, Puddra – nyugtatta meg Grammel. Aztán elfintorította azorrát. – Csak ez a szag... – Könnyedén Luke-hoz fordult. – Ti különlegeslények vagytok. Aki el tudja viselni egy juzzem szagát... – Fintorgott, ésgúnyos hitetlenkedéssel rázta a fejét. – Ennek a bznek az elviseléséhezvalóban különleges képességek kellenek.

Hin vadul rámordult a felügyelre.– Csak tombolj! – mondta neki kedvesen Grammel. – Mihelyt sikerül

meggyznöm a bányaigazgatót, hogy a munkába állításotok nem éri meg akockázatot, magam darabollak föl. Persze csak alapos szagtalanítás után. – Grammel megfordult, hogy távozzon.

Ebben a pillanatban Hin különös hangot hallatott. A hangol er teljes plukövette a hosszú ormányból. A jókora köpés Grammel hátán kötött ki, amagas gallér fölött. Grammel letörölte, és tombolva kiáltotta hátra:

– Te nyomorult torzkép! Hamarosan, nagyon hamarosan, eztmegígérhetem! – Idegesen intett a rohamosztagosoknak, s a csoportrövidesen eltnt a folyosó végén.

Hin otthagyta a rácsot, és odament megnézni a hercegnt. Leia ájultanfeküdt Luke karjában. Hin morgott valamit, és Luke válaszolt:

– Igen, azt hiszem, a fogvatartónk henceg.Válaszul Hin fölkapott egy kavicsot a földr l. Minden er lködés nélkül, két

ujjal szétmorzsolta, s porát a földre szórta.–

Remélem, ezt egyszer még vele is megteheted, Hin – helyeselte Luke a juzzemet nézve. – Bár most nem sok esélyünk van arra, hogy kijussunkinnen, arra pedig még kevesebb, hogy eljussunk a felügyelhöz.

A hercegn felnyögött, s kezét Luke felé nyújtotta. Luke megfogta a kezét,s Leia meglepetten nyitotta ki a szemét. A tekintete fátyolos volt, aztánészrevette Hin kíváncsi pillantását.

– Sajnálom, Luke. – Luke fölsegítette. – A gondolattól, hogy ismét át kellesnem egy birodalmi kihallgatáson... megfeledkeztem magamról.

– Érthet. De nem lesz újabb kihallgatás. Arról én gondoskodom.Leia a fiúra mosolygott. Miért vegye el az önbizalmát puszta tényekkel?Leia az egyetlen ablakhoz ment, s megkísérelte széthúzni a rácsot.

– Olyan tömör, amilyennek látszik – mondta Luke. – Innen nem lehetkijutni.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– A juzzemek már biztosan próbálkoztak ezzel – állapította meg ahercegn.

A kfal egy kis darabkája félrecsúszott, s a hercegn ijedten ugrott félre. A juzzemek nyugodtan siettek a falhoz, s ez Luke-ot is megnyugtatta. Többtálnyi gzölg valamit dugtak be sima fémtálcákon, mieltt a k

visszacsúszott volna a helyére.Hin és Kii nem hagytak kétséget a tálak tartalmával kapcsolatban.Fölkaptak egy-egy tálat, és mohón falták a tartalmukat.

– Nincs nagy véleményem a juzzemek étkezési szokásairól – állapítottameg Luke. – Ha enni akarunk valamit, jó lesz sietnünk, másként nemhagynak nekünk semmit.

Egymásra pillantgatva tanulmányozták a maradék két tál tartalmát. Lukebeleszagolt az egyik tálba, vállat vont, s megkóstolt egy kanálnyi ételt.

– Valami pörkölt – állapította meg. – Börtönkosztnak nem is olyan rossz. – Ne feledd – mondta Leia –, hogy Grammel parancsot kapott, hogy

vigyázzon az egészségünkre. Míg a birodalmi kormányzó képvisel je meg

nem érkezik.Két falat között Luke reménykedve jegyezte meg:

– Ha lehetségünk nyílna a szökésre, legalább tele hassal szökhetünk.Luke végzett az evéssel, fölállt, és odament cellájuk rácsához. A folyosó

falán azt a távoli pontot nézte, ahol a cellaajtót mködtet fotocella voltelhelyezve. Leia csöndesen nézte a fiút.

Ha valamivel le tudnák takarni a fényérzékeny kapcsolót, töprengett.Körülnézett a cellában. A tálcák, amiken az ételt beadták, sima, nemkovácsolható fémbl készültek. Nem lehet összeer síteni ket. Meg amúgysem érnének el a távoli kapcsolóig. A kapcsoló, magától érteten, még a

juzzemek hosszú karjával sem volt elérhet.– El kellene érnünk a kezünkkel vagy valami mással azt a kapcsolót –

mormogta bosszúsan. – Vagy valami mással, fiam.Mindenki fölkapta a fejét a váratlan hangra, kivált az ingerlékeny

juzzemek. Hin az ablakhoz rohant, de szerencsére Luke ért oda elbb.– Ne... ez barát, Hin. – A juzzem vadul cserregett, de aztán elment. Luke

maga rohant a nyíláshoz, megragadta a rácsot, és lábujjhegyre állt, hogykinézzen.

Ráncos, mosolygó arc nézett vissza rá. – Halla! – Luke szinte fölkiáltott. – Hát mégsem feledkeztél meg rólunk! –

Megpróbált az öregasszony háta mögé lesni. – Ml van Thripiával és ArtuDetuval? – Az androidjaid jól vannak, fiam. Ami pedig engem illet, sohasem

feledkezem meg a partnereimr l. Meg aztán szükségem is van rátok. Hát nelégy meghatódva tlem. Tudod, hogy a kristályt akarom. – Elkomorodott, ésáthatóan nézett Luke-ra. – Beszéltél rólam annak a féreg Grammelnak?

– Nem – nyugtatta meg Luke. Köhintés hallatszott, s Luke észrevette ahercegn kérd pillantását, – Pontosabban – helyesbített – Grammel azthiszi, hogy a kristályszilánkot mi akartuk eladni neked. Halla kuncogott.

– Hát ezért nem vittek be kihallgatásra. Grammel mindig is rosszul látta adolgokat. Gondolom, a szilánkot elvette?

– Sajnálom – mondta leverten Luke. – Nem volt mit tenni.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Nem baj, fiam. Rövidesen a kezünkben lesz az egész kristály. Mihelyt kitudunk szabadítani benneteket.

– Hogyan? Föl akarod robbantani a falat? – Az csak idpocsékolás lenne, fiam. Mit tennél, ha innen kijutnál? –

Elhallgatott, mert hirtelen eszébe jutott valami. – Ugye nem látsz le az

ablakból? – Nem, csak egyenes vonalban látok – Ismerte be Luke. – Fiam, én egy tíz centiméteres peremen állok, egy negyven méter mély

árok fölött. Odébb kerítés van, ami jelez minden energiafegyvert vagyrobbanóanyagot, ha be akarnák hozni. Vagy azt hitted, azért tapadok így afalra, mert olyan illatos a leheleted?

– Halla, te megbolondultál! És ha leesel? – Kicsit fogok csobbanni, fiam. Ami az elbbit illeti, minthogy úgy látszik,

mindenki bolondnak tart, nem tudom, hogy kinek árt, amit teszek. Csak egybolond öregasszony hajlandó végigmászni ezen a parányi peremen. Ami aztis jelenti, hogy nem neked való. Nem, fiam. Innen csak azon az úton juthatsz

ki, amelyiken bejutottál.Luke háta mögött hangos, kitartó morgás hallatszott. Hin odament Luke-

hoz, a vállára tette a mancsát, és érdekldéssel nézte Hallat. Aztán morogvaeltársalgott Luke-kal. Végül visszament a cella belsejébe, és Kiivel kezdetttárgyalni, miközben Halla bizonytalankodva nézte ket.

– Mit akart? – kérdezte Luke-tól. – Nem értem ezt a majomnyelvet. – Hin azt mondta – tolmácsolta Luke –, hogy ha ki tudsz szabadítani

minket a cellából, Kii meg majd gondoskodnak róla, hogy kijussunk azépületbl.

– Gondolod, hogy képes rá? – kérdezte az ajkát nyalogatva Halla.Luke magabiztosnak látszott.

– Nem állnék ki két elkeseredett juzzem ellen. És még valami. Hasegítünk nekik megszökni, k is segítenek majd nekünk megtalálni a kristályt.

– Valóban a segítségünkre lehetnek – ismerte el készségesen Halla. – Selhiszem azt is, hogy mellénk állnak. Ha megszöknek a börtönbl, többé nemreménykedhetnek Grammel nagylelkségében.

– Hogy fogsz kiszabadítani minket innen?Halla gyorsan megkapaszkodott, mert majdnem leesett, aztán büszkén

kijelentette: – Mondtam már, hogy az Er mestere vagyok. Állj félre, fiatalember!Luke nem tudta, mire számítson, de félreállt. A hercegn karba font

kézzel, szkeptikusan és ugyanakkor idegesen figyelte az öregasszonyt.Halla szeme lecsukódott, mintha az öregasszony valamiféle transzbaesne. Luke érezte az Er mozdulását, és tudta, hogy Halla most úgyködteti az Er t, ahogyan sohasem volt igazán képes. Nem éppenfelsbbrend módon, csak... másképp. Luke-ot a legjobban aznyugtalanította, hogy ebben az állapotában Halla leeshet a templom faláról.De Halla nem mozdult, mintha odafagyott volna, csak a homlokát ráncolta azer feszítéstl.

Halk sikolyt hallott, s odanézett, ahová a hercegn mutatott. Az egyikfémtálca fölemelkedett, és lustán lebegett a cella közepén. Aztán elindult arács felé. Luke ismét Hallára pillantott. Egyszer , társasági mutatvány volt ez,

mégsem tudta soha jól megcsinálni. De úgy látszik, Halla éppen ehhez

8/12/2019 Robur, 3. szám


értett. Luke-nak eszébe jutott a f szertartó a tavernában, és visszafojtotta alélegzetét.

Halla izzadva, eltorzult arccal mozgatta a tálcát. A tálca a rudaknakütközött. Luke megrendült, mert attól félt, hogy a tálca esetleg nem fog kiférnia rudak között. De a tálca megfordult, s éppen a megfelel szögben, halk

csikordulással kisiklott a rudak között. Lebegve folytatta útját a folyosón.Halla már alig pihegett, minden erejét a nagy munkára összpontosította.Luke látta, hogy a tálca leereszkedik, ismét fölemelkedik majd megintleereszkedik, mieltt továbbhaladna a folyosón.

– Fiam – hallatszott az öregasszony hangjának visszhangja –, segítenedkell! – Halla szeme még mindig csukva volt.

– Nem tudok, Halla – mondta keser en Luke. – Ehhez nem értek. – Muszáj, fiam. Már nem sokáig tudom egyedül tartani. – Alig mondta ki, a

tálca hangos csattanással ért a földhöz, mieltt ismét fölemelkedett volna.Luke becsukta a szemét, és megpróbált kizárólag a tálcára

összpontosítani; megfeledkezni a celláról, a hercegnl, mindenr l, kivéve a

lebeg, lapos fémdarabot. Hirtelen egy ismer s hang figyelmeztette:– Ne er lködj, Luke! – mondta a hang. – Emlékezz csak, mire tanítottalak.

Lazítsd el magad, lazíts, s engedd az Er t szabadon áramlani magadban. Nepróbáld er ltetni az Er t.

Luke boldogan adta át magát ezeknek a kellemes, idegen gondolatoknak,és engedelmeskedett. Hirtelen kellemes érzés töltötte el tetl talpig, éselmosolyodott. A tálca magabiztosan fölemelkedett, s eredeti pályájánfolytatta az útját.

A hercegn hol HalIára, hol Luke-ra pillantott. A tálca csapkodni kezdte afolyosó falát. Végre elérte a falba süllyesztett kapcsolót, és laposan elfödte amélyedést. Nagyon halk kattanás hallatszott. A rács közepén hosszúkásnyílás jelent meg.

Halla nagyot sóhajtott, megingott, és majdnem leesett. Megkapaszkodott,s közben a tálca zuhanni kezdett lefelé. Hin, Kii és a hercegn fölszisszentek.

Luke elredlt, összevonta a szemöldökét. Valami hirtelen elkapta atálcát, alig egy centiméternyire a kpadlótól, aztán lágyan és némán tette le aföldre.

Elször a két juzzem lépett ki a nyíláson. A hercegn szorosan anyomukban. Mihelyt odakint volt, megfordult, és visszaszólt Luke-nak.

– Mire vársz... gyere!De Luke ismét az ablaknál volt.

– Jól vagy, öreganyám? – Jól lennék – vágott vissza az er lködéstl még mindig kimerültén Halla– , ha nem szólítanál mindig öreganyámnak. A segítséged nélkül nem sikerültvolna, fiam. Jól bánsz az Er vel.

– Te pedig pompásan irányítottál – felelte gyöngéden Luke. – Te mutattadmeg, mit kell tennem. Szerencsés ember vagyok. Jó tanáraim voltak.

Halla benyúlt a rácson, és megsimogatta Luke kezét. – Kedves fiú vagy. Van a közelben egy nagy terepjáró garázs és

javítómhely. A templomból kilépve jobbra fordulsz, és elhaladsz néhánypanelépület eltt. Addig menj, míg egy szabályozott kis patakhoz érsz. Forduljismét jobbra, és kövesd a patak vonalát. Elhaladsz néhány nagyobb épület

eltt, így éred el a telepet. A garázs egy nagy épület, rögtön balra. Ott foglakvárni az androidjaiddal.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– És ha odaérünk? – Ha odaértek? El kell lopnunk egy terepjárót vagy hasonlót. Azt hitted

talán, hogy gyalog akarunk elmenni a kristályért? Ezen a bolygón azlehetetlen. Tehát ott találkozunk.

– Rendben – mondta Luke.

– Siess, Luke! – sürgette a hercegn, aki attól félt, hogy bármelyikpillanatban megjelenhetnek a rohamosztagosok. Mikor Luke nem válaszolt, ahercegn visszaszaladt a cellába, s a karjánál fogva húzni kezdte a fiút. Lukeörömmel ment, de még mindig az ablakot nézte, pedig Halla már eltnt.

Lárma hallatszott, s Luke aggodalmas hangokat adott ki magából. – Mi az? – kérdezte a hercegn, s megpróbált kilesni a sarok mögül. – A juzzemek. – Úgy látszik, jól szórakoznak – állapította meg a hercegn egy különösen

éles csattanás után.– Pedig csöndben kellene kiosonnunk innen.

– Szeretnéd, ha a juzzemek csöndben maradnának. Ilyen alapon

idekívánhatnál egy osztag Y szárnyú hajót is – mondta gúnyosan a hercegn.Fölvette a tálcát, elhúzta a zárszerkezet eltt, aztán a rudak közöttvisszadugta a cellába.

– Ezen majd eltöprenghetnek – mondta elégedetten. – Hadd higgyék,hogy dematerializáltuk a rudakat. Grammelt nem fogja izgatni, de az embereitbiztosan. Azt akarom, hogy az üldözink minél nyugtalanabbak legyenek.

Együtt indultak el a folyosón.Hin és Kii a második fordulónál vártak rájuk. Az els juzzem lábánál

három tehetetlen rohamosztagos feküdt. S a juzzem egy androiddal éppenegy negyedik katonát vert laposra. Az android, amit az egyik lábánál fogott,

éppen úgy szétesett, mint az ember.Kii hosszú mancsai tele voltak fegyverekkel, melyeket nyilván azártalmatlanná tett rohamosztagosoktól vett el. Luke elvette az egyik pisztolyt,Leia egy másikat, s a két földönkívüli is fölfegyverkezett.

Kii hirtelen fölfigyelt, és egy távoli ajtó felé rohant. – Nem, ne most! – tiltakozott Luke. Vissza akarta tartani a juzzemet, de

csak a marka lett tele barna szrrel A nagy földönkívülit azonban ez nem.zavarta.

– Ettl féltem – nyögte Luke. Kiinek csupán néhány pillanat kellett, hogybedöntse az ajtót, és berohanjon. A többiek követték.

A nagy terem távközlési központ volt, föltehetleg az egész

templomkomplexusé. Kii végigrohant a termen, egyik kezével lövöldözött, amásikkal elsöpört mszert és embert egyaránt, mit sem tör dve azzal, hogyharagjának tárgya élettelen-e, vagy védekezik.

Luke a nyomában volt, s juzz nyelven kiáltozta: – Ki kell jutnunk innen, Kii! Hallgass rám!Semmi hatás. A juzzem magánkívül volt. Luke kiment a terembl. Amint

kilépett, közvetlenül mellette egy energianyaláb csapódott a falba. Térdrevetette magát, ltt, s egy birodalmi rohamosztagos összeesett. Leia hasba lttegy másikat, a maradék kett pedig, egyre tüzelve, fedezékbe bújt.

– Katonák közelednek, Luke! – kiáltotta Leia. – Nem maradhatunk Itt... kikell jutnunk.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Azt látom! – kiáltotta idegesen Luke. A falnak dlt, és rángatni kezdteHint, hogy magára vonja a figyelmét. – Gyere már, Hin, használd egy kicsit azeszedet!

A nagydarab juzzem mérgesen rámordult. De Luke nem veszítette el abátorságát.

– Tudom, hogy gylölöd valamennyit. Én is a legszívesebbenfölrobbantanám az egészet, de egy kicsit sokan vannak.Hin kimutatta éles szemfogait, és megragadta Luke nyakát. Luke

elszántan nézett a juzzem szrös képébe. Hin mancsa nyomban lehanyatlott,a juzzem lassan bólintott, s bocsánatkér en morgott.

– Jól van – sóhajtotta Luke. – És most hívd Kiit.Egy újabb energianyaláb hasított mellette a kfalba, és Luke megfordult,

hogy viszonozza a lövést. A folyosó lassan megtelt katonákkal. Luke hátrált.– Gyerünk, Leia! – kiáltotta. Luke lövéseinek fedezékében Leia a fiúhoz

rohant. Aztán ketten fedezték a juzzemek visszavonulását.Mikor Kii kilépett a központból, hatalmas robbanás zúzta darabokra

mögötte az ajtót. A nyílásból füst és láng csapott ki, perzselte a sötét szrt, deel is rejtette a menekülket a gyülekez katonák ell.

Hinnek volt egy kis meglepetése Luke számára, amit nagy várakozássalnyújtott át.

– A fénykardom! Hol találtad?A juzzem elmagyarázta, hogy a katonának, aki eltulajdonította a kardot,

már aligha lesz szüksége rá.Luke visszaer sítette az övére az örökségét, s a négy menekül az épület

kijárata felé rohant, zrzavart és vért hagyva maga mögött...

Gálvölgyi Judit fordításaViszt György rajzai

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

8/12/2019 Robur, 3. szám


NEMERE ISTVÁN

SZÁZLÁBÚ

A táj egyszerre volt vad és kopár. Az rhajó körül vörösesbarnahomoktenger terpeszkedett. A légkörben a közeli nap fénye forrón-furcsán,

zöldesen ragyogott. Víz helyett száraz árkok szabdalták a terepet; állítólag,ha a bolygó éjszakába fordult, a csapadék azonnal megtöltötte a mélyebbenfekv területeket.

De most nappal volt, már jó ideje nappal. A szemlélnek csak a hegyekszabtak határt.

A hegyek...Ezar, a biológus gondterhelten nézte azokat a hegyeket. Szaggatott

vonalúak, furcsák voltak – mint Itt minden –, néhol nagyon magasratornyosultak, máshol meg hirtelen ellaposodtak. Azt mondják, akik már jártakerre, hogy a Monciers-galaxis tele van ehhez hasonló bolygókkal. Ezar kesernyés fintort vágott, és elfordult a képernyktl. Lement a társalgóba, jólsejtette: ott ült csaknem az egész legénység.

– Jó lenne innen minél hamarabb odábbállni – morogta Bartal, azelektronikus, idegesen harapdálta kis bajuszát.

– Amíg nem javítjuk ki a hajtómvet... – legyintett Norre, az elstiszt.– Tulajdonképpen ml baja van? – kérdezte Ezar. -Furcsa, hogy mozdulni sem tudunk. A hajónk legyzheti a kozmoszt, de

ha a hajtóm meghibásodik, hát tehetetlenek vagyunk jó ideig? Mi baja van?– Biológus vagy, hát neked hiába is magyaráznám – így Norre –, tömény

szaki dolog. Az a lényeg, hogy bár három hete dolgozunk egyfolytában,még eltart vagy tíz napig. A hibát már megtaláltuk, most javítjuk. Azután ismét

össze kell majd szerelni a hajtómvet, ellenrizni a bekötéseket,próbaindításokat tartani... Szóval, fiúk, nem egyhamar hagyjuk itt ezt a kopár gömböt.

Ezar nem felelt; elgondolkozva nézett maga elé. Norre Ismerte, tudta:ilyenkor jobb nem zavarni. Hadd töprengjen. Ha majd úgy érzi, meg kellosztani valakivel a gondolatalt, akkor úgyis hozzá fog fordulni.

Erre két nap múlva került sor. Norre, mikor délután leváltottákszolgálatból, feljött lifttel a harmadik szintre. Fáradtan Igyekezett kabinja felé.Ezar lépett ki a folyosóra. Arcán a lumineszkáló fények kiemelték a ráncokat.

– Norre, ráérsz? Mutatnék valamit.Az elstiszt szó nélkül bement a biológus kabinjába. A lecsapható

asztalon rengeteg fénykép, rajz, grafikon hevert, a székek tele voltak abiológus apró számaival telerótt lapokkal.

– Ülj le... Olyasmit mondok most, ami... ami nagyon fontos mindnyájunkszámára. – Ezar sóhajtott, egy kupac fényképet húzott el. – Nézd csak!

– A hegyek! Az ablakból fényképezted le ket?– Ablakból is, odakintr l is.– Mi meg azt hittük, hogy a bolygó növényzetét kutatod...

– Azért mentem ki az els napon. Az volt a szándékom... De mikor megláttam ezeket a... ezeket a... Szóval, Norre, van ebben valami különös,úgy érzem. Furcsa alakjuk van, és... de nézd ezt a felvételt, az els naponkészítettem.

Norre megnézte a képet.

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Nem látok rajta semmi különöset. Kicsit fura az alakjuk, de hát ennyifényévre a mi Galaktikánktól igazán nem csoda, ha egy bolygón más alakúaka hegyek, mint a Földön. Ez a legkevesebb, amire számítani lehet...Emlékszel a Jaspe-15-ön azokra a tavakra, amelyekr l késbb kiderült, hogynem is tavak, hanem...

– Emlékszem. De most nézd meg ezt a másik képet. – Ezt? – Norre már legyintett volna, szokása szerint, de keze mintha

láthatatlan fonálon akadt volna fenn a levegben. – Ez most ugyanaz a Kép,vagy... Nem, mégsem ugyanaz!

Ezar hátradlt, egy pillanatra lehunyta a szemét, majd lassan, tagoltanmondta:

– Nézd meg figyelmesen az összes képet. Ráírtam a hátlapjukra akészítés dátumát. Bár egyszer tájfotóknak látszanak, statikus és örökkémozdulatlan geológiai alakzatokat kellene ábrázolniuk, mégis... Minden képenvolt valami változás, de ez olyan lassan ment végbe, hogy szabad szemmelláthatatlan maradt. Csak a fényképek mutatták ki. A hegyek óráról órára

változtatják az alakjukat, Norre!Norrénak elállt a lélegzete.

– De hiszen akkor... azok ott nem is hegyek!Ezar fáradtan bólintott.

– Pontosan ezt akartam neked mondani, Norre.Aztán a beszélgetést már a legénység eltt folytatták, aznap este, Norre

délután elejtett megjegyzéseibl már tudta mindenki, hogy rendkívül fontosdologról lesz szó. Most kezdték érezni, hogy nem is tévedtek.

– Mozgásukban rendszer van – mondta Ezar. A terem szélén állt,szembenézett huszonnyolc társával. – Ezt a három hét alatt telt összesmegfigyelés igazolja. Ezek a... valamik nemcsak ide-oda hullámzanakrendszertelenül, hanem... mennek.

– Mennek? – Igen, nem tudok más szót használni. Mennek, haladnak, helyet

változtatnak, kúsznak, gurulnak. Óriási lények. Akkorák, mint nálunk a Földönegy közepes hegy.

– De hát miért mozognak olyan lassan? – Ez más kérdés. Nem vagy biológus, de talán tudod, mit jelent ez a

fogalom: életritmus. Életsebesség. Az ember élete sok évig tart, egyesállatoké csak napokig, órákig vagy percekig. A mi mozgásunk sebességétismerjük, hisz ezzel a sebességgel élünk. Ez határozza meg életünk egyéb

jellemzit is. Nincs olyan ember, aki egy mozdulatot órákig végezne, egylépés megtevéséhez napokra lenne szüksége. Ugyanez áll fordítva is: nincsember, aki egy másodperc alatt futna le tíz kilométert, vagy akinél például azétkezés, emésztés és ürítés folyamata egyetlen perc alatt zajlana le. Ezlehetetlen – nálunk a Földön, a mi számunkra. Ez az életsebességünk. De itt?Itt egészen más körülmények uralkodnak. Ezen, a Földnél sokkal nagyobbtömeg bolygón él... hm... lények, nevezzük ket így, egészen más ritmusszerint élnek. Akkorák, mint egy-egy hegy a Földön. És a mozgásuk:normális. Érted, Norre? Nekik ez az életsebességük. Itt egy “nap"harmincnyolc földi napnak felel meg, ugyanolyan hosszú az éjszakájuk is... Akülönleges helyi viszonyok miatt csak ekkor jutnak vízhez és élelemhez.

Merthogy az éjszaka felgyülemlett víz közelében n ki hajnalban az anövényzet, amit ezek a hatalmas lények legelnek. Mindezt a mi számunkra

8/12/2019 Robur, 3. szám


elképzelhetetlen lassúsággal teszik. Ismétlem, ez az sebességük.Nézzétek, ezen a felvételen látni valami nyúlványokat is: láb, kéz, fül, csáp?Hogy mik ezek, még nem tudom.

– Milyen messze vannak tlünk? – kérdezte valaki. – Tíz-tizenöt kilométerre... Legalábbis ennyire voltak az els héten –

válaszolta a biológus gondterhelten. Elértették. – Ez azt jelenti, hogy... közelednek? – Közelednek. Ezt a feltevést er síti az a tény is, hogy a szeizmográf

szabályosnak nevezhet idközökben er söd rezgéseket jelez.– Szép kis kelepce – mondta az egyik férfi.

– Mi van a hajtómvel? Mikor lesz kész?– Még legalább egy hét – felelte a kapitány. Kis termet, kevés szavú férfi

volt, szerette a dolgokat a háttérbl irányítani. Az elstisztnek, st anavigátornak is gyakrabban hallották a hangját.

Ezar a falra vetítette a képeket. Lassan váltogatta ket, hogy mindenki jólláthassa a titokzatos lények mozdulatait.

– Íme. A mérések szerint hatszáz-nyolcszáz méter magasak,testhelyzetük vagy alkatuk vízszintes, szerszámokat nem használnak.Lélegeznek, ez jól látszik a felvételeken. Valószínleg lábakon mozognak,hogy ebbl hánnyal rendelkeznek, nem tudjuk. Az egyik éppen felénk tart.

Csend lett.Ezar ritkás hajába fúrt. Fáradtnak érezte magát. Nem volt már fiatal.

Alighanem ez lesz az utolsó útja. Utána már csak a nyugdíj, a pihenés. Talánéppen a Földön, igen, ott lenne a legjobb. Elhessegette keser gondolatalt,és folytatta:

– Hozzánk képest akkorák, mint egy ceruza mellett egy tehén. Az egyik

tehát felénk jön, és könnyen eltaposhatja ezt a kis “ceruzát"...Lentr l felhallatszott a forrasztó robotok zaja, a kopácsolás. “Ez a ceruzami vagyunk" – , súgta hátul valaki, feleslegesen.

– Nincs mód, hogy ezt elkerüljük? Kinek van valami ötlete? – kérdezte akapitány.

– Tegyük ki a terepjárót – javasolta Norre. – Menjünk eléje, hívjuk fel afigyelmét. Ha értelmes lény, nem bánt. Ha állat, megijed és elmenekül.

– Elmenekül! –, gúnyolódott a rádiós. – Olyan sebesen szedi majd a lábát,hogy megöregszünk, mire eltnik innen.

– És szépen eltapos bennünket. – Hisz hajtóm nélkül nem tudunk mozdulni sem.

– Egyetlen reményünk: hogy értelmes lény. Ha észrevesz bennünket, aköztünk lev nagyságrendbeli különbség ellenére is rájön: mi is értelmeslények vagyunk... – reménykedett a navigátor. Ezar keser en mosolygott,halkan szólt: – Elmegy majd a kedved, de... Még nem mondtam el mindent,fiúk. A lény nem vehet észre bennünket, mi az számára láthatatlanokvagyunk.

– Magyarázd meg! – Tételezzük fel, hogy a lény lát, márpedig a ml földi fogalmaink szerint lát,

vagyis van fényhullámokat befogadó és feldolgozó érzékszerve. St, tegyükfel azt is, hogy ez a szerv ugyanabban a hullámhossztartományban mködik,mint a mi szemünk. Nos, ha ennyi körülmény szerencsésen együtt lenne,akkor... akkor sem láthat bennünket.

– Miért? – kérdezte Bartal, az elektronikus.

8/12/2019 Robur, 3. szám


Ezar feléje fordult. – Te talán látod a puskagolyót? Látod a rakétát, ha másodpercenként

negyven kilométerrel száguld? Nem látod, nem láthatod. Mert olyan asebessége, hogy azt a látást biztosító érzékszerv, a szem nem képesérzékelni. Tehát az ilyen tárgy láthatatlan, szinte nem is létezik. Itt van hát

megint az életritmus kérdése. Ezek a lények itt körülöttünk más sebességgelélnek. Sokkal lassabban, mint mi. Nyilvánvaló, hogy látószervük, haegyáltalán van nekik, csak az olyan sebesség mozgást érzékeli, ami ezenlények életsebességének határain belül van. Ha mi odahajtunk hozzájuk aterepjárón, egyszer en nem látnak meg minket.

Gyorsaságunk olyan sebesség számukra, mint nekünk a puskagolyómozgása.

Késbb megfigyelték, hogy az a bizonyos “hegy" már szemmel láthatóanközeledik. Magasodott, szélesedett. A televíziós kamerák közel hoztákkülsejét: durva, rücskös, brszer réteg borította, az alján furcsa, patásnyúlványok látszottak; egyiket a másik elé helyezte, úgy haladt elre. Fejnek,

érzékszerveknek nyomát sem találták.– Jelentést küldtem a Földre – mondta a kapitány. – Arra az esetre, ha

nem térnénk vissza... Legalább tudják meg, mi történt velünk, és hol. Azutánunk jövk ne essenek csapdába. Akinek éppen itt romlik el a hajtómve,megnézheti magát.

Norre is hallotta, és Ezar is. Az elstiszt a biológusra nézett.– L jünk bele egy atomtöltetet! Valahogy el kell ijeszteni azt a dögöt!– Ahhoz túl közel van már. Egy atomtöltet kárt tenne a hajóban is. No és

ha megsebesítjük, a haláltusája hetekig eltarthat, és vergdve, ide-odahánykolódva agyonnyom bennünket is.

–

Óriási tükrökkel kellene a szemébe világítani – így a rádiós. – Látod a szemét? Mert én nem – felelte Ezar. – Meg kell gyorsítani a hajtóm összeszerelését.– Már csak hetven-nyolcvan órára van szükség – mondta Norre. – A

folyamatot nem lehet meggyorsítani; minden mveletet lépcszetesen kellelvégezni, egyiket a másik után. Nem szeretnék aztán az rben felrobbanni ahajtómvel együtt, gondolom, ti sem?

Ezar egy papírt vett el.– Számításaim szerint a lény egy lépést négy óra alatt tesz meg, de ezzel

átlagosan több mint hétszáz méterrel jut közelebb. – Milyen messze van most?

– Kevesebb, mint öt kilométerre. A hajót nem hagyhatjuk itt akkor sem, haideér. Itt az élelmünk, levegnk, mindenünk. Nélküle úgyis elpusztulnánk...

Az rhajósok körülnéztek. Néhányan titokban megtapogatták a falakat, abútorokat. Több kemény férfi-arc ellágyult. Meghalni? Itt? A Monciers-galaxisegy bolygóján, ahol most járnak elször emberek, ami olyan távol esik azrjáratok vonalától?

Nem féltek az rben, pedig tudva tudták: a kozmosz kegyetlen. Az ottanipusztulás lehetsége tudatukban lapult, mióta elindultak. A hajó – ahogy az ahosszú utakon lenni szokott – a szívükhöz ntt. De most... Itt pusztuljanak el?Az rhajó egy bolygón sem lehet a menedékük? Ha náluk hatalmasabb er tönkreteszi a hajót, k sem élhetnek tovább.

Egyikük sem beszélt err l társainak, de mindnyájan erre gondoltak.

8/12/2019 Robur, 3. szám


A terepjáró bekanyarodott a homokbuckák közé. Norre er sen fogta akormányt.

– Közeledik az éjszaka. – Ezar az égbolt halványuló aljára pillantott. – Aligtíz nap, és elkezddik a harmincnyolc napos sötétség.

– Ha minden jól megy, mi negyvennyolc óra múlva eltnünk innen –

morogta Norre. A kocsi felszaladt egy buckára, kitárult elttük a sivár vidék.Barnásvörös volt, zöld ég alatt. Norre hirtelen fékezett.

– Nézd, milyen közel van már!A lény is barnás volt, alaktalan innen alulról nézve, felmagasodó.

Hatalmas hernyót formázott, vagy kúszó-gördül álomrémet? Már szinteföléjük magasodott. Nyúlványai alulról tartották a hatalmas testet, a rücskösr eltakarta az égbolt egy részét.

Talán volt feje, talán akadtak érzékszervei is – de ennek az embereksemmi nyomát sem látták. És ez még inkább elriasztotta ket. A lény esetlenés értetlen volt. Nem, itt nincs intelligencia, nincs értelem. Az effélék biztosannem építettek városokat, nem élnek közösségben, ezek semmit sem tudnak,hiszen... csak állatok. Ösztönlények. És ezt Ezar nagyon sajnálta. Oly régóta

járta már az rt, és mégsem találkozott az idegenekkel. És ez az utolsó útja...Norre megállította a kocsit, szótlanul nézték a lényt. Ezar kiszállt,

ezüstösen csillogó szkafanderben állt a homokon. – Óriás – hallotta társa hangját a rádióból. Norre, a mindig kemény,

hidegfej, racionális férfi most valahogy megváltozott. A hangja is más volt,fátyolos, nyugtalan: – Óriás... Évezredekig meséltek róluk a földigyerekeknek, most aztán tényleg itt vannak. Ezar, olyan érzésem van, minthaleszálltunk volna az óriások asztalára. Bármelyik pillanatban a markukbafoghatnak, Összeroppanthatnak bennünket... Ha nem találunk ki valamit. De

az a legszörnybb, hogy ezek az “óriások" nem is tudnak rólunk. Állatok,primitív vadállatok pusztítanak el bennünket? Hát ezt akarná a sors? Hol aMindenség értelme és bölcsessége? Hiszen míg mi ideértünk, sok ezer évigtartott az út már a Földön is, nem csupán az rben! Hány ezer évig dolgoztakaz emberek, elbb társadalmat hoztak tétre, aztán jólétet, tudományt...Mennyi er és értelem épült bele a hajónkba! Mennyi tudás van a gépekben,milyen sokáig jöttünk át az rön, mennyi veszélyt kerültünk ki... És akkor...egy elromlott hajtóm, egy sikeres kényszerleszállás után jön egy lomha,rücskös féreg, és egyszer en eltapos bennünket, aztán üget tovább...

Ezar visszaült a kocsiba. – Menjünk vissza. Kevés már az idnk.

A lény már csaknem az rhajó f ié ért. Árnyéka beborította ket. Azrhajósok lázasan igyekeztek a hajtóm összeszerelésével, egyetlen percpihent sem engedélyeztek, sem maguknak, sem a robotoknak. Alig tízórányimunka volt még hátra.

– Most emelte fel a patáját – jelentette egy küls figyel. A kamerákon islátták ezt. Ezar észrevette: míg eleinte mindnyájan “éllénynek" vagy“lénynek" nevezték a közeled valamit, késbb – ahogy a tehetetlen düh nttbennük – “állatot", “vadállatot", “rücskös dögöt" mondtak.

– A szeizmográf majdnem megrül – szólt fel a fedélzeti telefonon a lentifigyel. A kapitány izzadtan jött ki a liftbl.

– Még kilenc óra. Gyorsabban a gépek sem dolgozhatnak.

– Mi lenne, ha futni kezdene a szörny?

8/12/2019 Robur, 3. szám


– Honnan tudod, hogy nem most fut? – élceldött keser en a navigátor ésa rádiós. Ezar hallgatott. Norre a mszerekkel foglalkozott.

Aztán a rádiós nem bírta tovább. Szeme alatt rángatózott a br. Eddigszégyellte gyengeségét, próbált uralkodni magán. De most elöntötte azindulat. Megragadta a kapitány karját.

– Az atomtöltetet...! – El akarsz pusztulni? – legyintett a kapitány.

– És így?Egy percre talán ellenségek lettek. Az eddig együtt töltött évek régi, apró

sérelmei vibráltak a levegben, egykor elhallgatott szitkok íve feszült. Mégis – hallgattak. A képernyt nézték.

A szörny patája egyre magasabban volt az rhajó fölött, a levegben.Most úgy százötven méterre lebeghetett.

– Egyetlen esélyünk van – mondta Norre. – Ha nem lép rá a hajóra,hanem melléje...

A test teljesen elfedte fölöttük az eget. Most már akkor sem tudtak volna

menekülni, ha hibátlan a hajtóm. Nem üthették át ezt a több száz méter vastag, lélegz-lüktet hústömeget.

– A pata felettünk lebeg.A kamerák közelre hozták a szarus, homokos-piszkos, vagy negyven

méter átmér kerek patáját.Úgy tnt, szabad szemmé! Is látják, amint egyre közeledik...Egy óra telt el így, remeg idegfeszültségben. Súrlódást hallottak, fémes

kondulást. Az rhajó kissé megingott. Homokcsikorgást közvetítettek a belshangszórók, és a figyelk hangját:

– Leért a pata, mellettünk!

– Nem taposott el bennünket! – örült a rádiós. Ezar fáradt mosollyal szólt: – Ez a pata nem – fanyar mosolya szinte arcára fagyott –, de ki tudja,hány lába van ennek a dögnek.

A többiek már nem figyeltek rá. Az egyik kamera optikájával a dögtestének végét keresték. Ebbl a szögbl nem látszott. Csak sok patát,valóságos láberdt láttak...

– Ez a mi formánk. Pont egy itteni százlábúval kellett találkoznunk – morogta a kapitány. Sápadt volt, és nem nézett senkire. Megdördült a falbaépített hangszóró.

– Kapitány, a fels figyel vagyok. Azt hiszem, a dög lefeküdni készül! Atestét egyre lejjebb ereszti. Másfél óra, és ránk telepszik...

A kapitány káromkodott. A rádiós nem bírta idegekkel, elrohant amosdóba. Ezar és Norre összenéztek. Ugyanarra gondoltak mindketten. – Lézerágyú! – Persze, lézert neki. Ettl nem döglik meg, de a sugarak kicsit

megcsipdesik... Norre a mikrofonba szólt: – Egyes, kettes és hármaslézerágyút függleges helyzetbe... 5 másodperces idkülönbségekkel... tz!

A képernykön látták a rücskös testbe vágódó sugarakat. A felcsapófüstöt, az égett lyukakat... A dög mozgása alighanem felgyorsult. Vagy csakaz embereknek tnt úgy? A fels megfigyel hamarosan jelentette, hogy atest már nem ereszkedik alá.

– Elvettük a kedvét a leheveredéstl.

Ezar ajkát rágva figyelte a hatalmas lényt. Két patája közeledett ismét ahajóhoz, de ezek szemlátomást távolabb voltak a hajótesttl. Aztán... aztán

8/12/2019 Robur, 3. szám


talán másfelé megy? A lézersugaraktól kapott fájdalom benne is kiváltvalamilyen ingert, reakciót.

– Még negyven perc – mondta valaki. A hajtómves csoport észveszejttempóban dolgozott. “De mi lesz, ha van a dögnek farka is? – futott át Ezar agyán a gondolat. – Van egy potroha, amit szinte a talajon húz maga után?

Akkor végünk van." – Mintha elkanyarodna – jelentette a fels figyel. A következ paták ahajótól mind messzebbre dobbantak a talajra. Az állat lábai mögött ismétmeglátták a tájat. A vörösbarna sivatagot, a zöldes eget.

– Mindjárt kész a hajtóm. Most zárják le – jött az utolsó eltti jelentés. Akapitány az irányítópultnál ült. Intésére a rádiós is elfoglalta a helyét. Ezar ésNorre bekötötték magukat foteljaikba. A hajó egyes emeleteinfigyelmezteten berregtek a csengk.

Ám a “dög" még fölöttük mozgott. Hatalmas teste lassan imbolygott. Már kész volt a hajtóm, rövid próbaüzemet is tartottak – mködött. “Csak innenelszabaduljunk" – suttogta a rádiós, apró verejtékcseppek gyöngyöztek a

homlokán. A navigációs berendezés összes mutatója azonnali startra készállapotot jelzett.

– Mindjárt eltávolodik – jelentette egy figyel.– Felkészülni! – szólt a kapitány feleslegesen. Hisz már régóta készen

álltak a vészindításra. – Egy állat foglyai vagyunk, mi, szuper rhajósok! – morogta Norre. Keze

oly er sen markolta a fotel karfáját, hogy ujjai egészen belefehéredtek. Senkisem válaszolt. Majd befutott egy figyel lelkes jelentése:

– Kapitány, elfogytak a lábak!A hústömeg elhúzódott a hajó fölött. Még egy perc, kett... A kamerák

végre a tiszta, zöldes égboltot mutatták. Szabad az út felfelé! A kapitány nemhabozott, lerántotta az indítókart.Ezar az oldalkamerák képernyit nézte. A hajó már emelkedett, elbb

lassan, aztán egyre gyorsabban. A hajtóm dübörgését alig hallották aszigeteléstl – de érezheten remegett alattuk a hajó.

A táj megváltozott. Az egyik oldalon nem voltak már “hegyek", csak asivatag. Elment a többi állat is? Egy nagy fekete folt a talajon... Mi lehet? Ezar meglepetten közelebb hajolt volna, de a bekötszíjak megakadályozták. Atalajon hatalmas árnyék feküdt.

– A levegben... repül egy... valami! – kiáltotta a figyel.És meglátták mindnyájan.

Nem volt kétségük: ez is állat volt. Rücskös br, elretartott csáposvégtagok... De a százlábú ehhez képest kicsi volt. Az ott a levegben – voltvagy harminc kilométer hosszú, majdnem ugyanolyan széles. Teste elejénlassan nyílott egy óriási fekete barlang. A száját nyitotta éppen. Falánkulkitárta...

– Fel! – üvöltött a navigátor. – Kisüvítünk a kett között, ha minden jólmegy!

Ezar most már mindent értett. Ez a szuperszörny is egyike a bolygóállatainak. A “százlábúakra" vadászik. Megtámadta a csordát, és a ragadozókszokása szerint azonnal kiválasztott egyet. A leggyengébbnek látszópéldányt. A többiekre ügyet sem vetett. A “hegyek" eltntek hát, mert a

csorda szétszaladt. Szaladt? A ragadozó sebessége sem sokkal nagyobbamazokénál. Az, amelyik majdnem letaposta az rhajót – halálfélelemben

8/12/2019 Robur, 3. szám


menekül zött kis lény volt, már idegszálaiban érezte a közeled halált. Ésmikor az emberek azt hitték, le akar feküdni – csak a talajra lapult volnarettegve... A ragadozó pedig – kiválasztva célját –, ugrott...

Ezt az ugrást látták most az emberek. Városnyi test úszott a levegben,lassan, méltóságteljesen. Még egy óra, és lecsap. Vége a százlábúnak, ez a

sorsa, a természet itt is a maga útját járja...Ezar megborzongott, és behunyta a szemét. Félt, ha kinyitja, talán aragadozó mögött megpillant még egy lényt. Egy még nagyobb, óriási lényt,amely a ragadozót szemelte ki magának táplálékul... Csak akkor kezdtemagát ismét trheten érezni, amikor körülvette ket az r bársonyossötétsége.

Vass Mihály rajzai

robur, 3. szám

Documents